JEGYZŐKÖNYV Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2005. június 29. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 15. ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr. Buzás Péter polgármester, Dr. Bakos Gáborné, Baranyi Sándor, Gáspár Sándor, Gilicze János, Guvat László, Hajdu Gábor, Dr. Halmágyi Pál, Kiss Béláné, Kiss Mihály, Molnár László, Nagy György József, Dr. Nagy Lajos, Nagy Lajos, Oravecz Károly, Dr. Orbán Imre, Dr. Siket István és Szabó Sándor települési képviselők. Jelen van továbbá: Dr. Bánfi Margit jegyző, Dr. Martonosi György és Gazdag János országgyűlési képviselők, Mátó Erzsébet a Városi Könyvtár igazgatója, Sarró Ferencné a Belvárosi Óvoda vezetője, Hepp Attiláné az Újvárosi Óvoda vezetője, Halász Ferencné a Kertvárosi Általános Iskola igazgatója, Bende Sándor a Kommunális és Közbeszerzési Kht. ügyvezetője, Binecz Sándor a Makó és Térsége Fejlesztési Kht. ügyvezetője
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Tisztelettel köszöntöm képviselő-társaimat,
valamint Dr. Martonosi György és Gazdag János országgyűlési képviselő urakat, valamint valamennyi kedves vendégünket mai testületi ülésünkön.
A jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a 24 települési képviselő közül jelen van 16 fő. A megjelenési arány 66 %-os. A megjelenés alapján megállapítom, hogy ülésünk határozatképes, azt megnyitom. A Szervezeti és Működési Szabályzat 21. § (1) bekezdés c) pontja alapján felkérem Nagy Lajos és Dr. Halmágyi Pál települési képviselőket mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítésére. Megkérdezem képviselő-társaimat, hogy elvállalják-e? Nagy Lajos és Dr. Halmágyi Pál a feladatot vállalják. Megállapítom, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítői Nagy Lajos és Dr. Halmágyi Pál települési képviselők.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Javaslatot teszek mai ülésünk
napirendjére. Az ülés napirendjeként a meghívóban közölteket javaslom megállapítani a következő kiegészítésekkel: Kérem, hogy sürgősséggel vegyük fel a tárgyalandó előterjesztések sorába a 35. számú előterjesztést, a 2005. évi lakossági önerős járdaépítés címmel, valamint a 42. sorszámú előterjesztést, a Makói Hírek kistérségi újsággá bővítése címmel tekintettel arra, hogy a képviselő-testület munkájában ülésszünet következik és mindkét esetben szükséges a mielőbbi döntés. Javaslom, hogy mindkét előterjesztést a zárt ülési előterjesztések előtt tárgyaljuk meg, melyek az ülés előtt kiosztásra kerültek. Indítványozom továbbá, hogy a 24. számú előterjesztés esetében a javítást követően a mai napon kiosztott mellékletek képezzék a tárgyalás alapját. Javaslom továbbá azt, hogy a polgármesteri tájékoztató után tárgyaljuk az 1. számú előterjesztést, amely a rendőrkapitány kinevezésével kapcsolatos, azt követően kerüljön sor a fő napirend megtárgyalására és ezután pedig a többi előterjesztésre. Megkérdezem, hogy a napirendre vonatkozóan van-e valakinek észrevétele? Nincs? Akkor az a kérésem, hogy szavazzuk meg a napirendet.
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
2
288/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Képviselő-testület 2005. június 29-i ülésének napirendje. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a június 29-i ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg: 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Előadó: Dr. Buzás Péter polgármester Makó Város Önkormányzata és intézményei, valamint közhasznú társaságai külkapcsolatainak alakulása Előadó: Gilicze János alpolgármester Előterjesztések Interpellációk, kérdések Zárt ülési előterjesztések Egyebek
A képviselő-testület egyetért azzal, hogy az 1. sz. előterjesztés tárgyalása a polgármesteri tájékoztatót követően történjen. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt képviselő-testület! A napirendjeink tárgyalását
megelőzően tisztelettel kérem képviselő-társaimat arra, hogy július 6-án, szerdán ¾ 9-kor a Korona Üzleti és Szolgáltató Központ előtti téren szíveskedjenek a testületi tagok részt venni a Virágos Városok Európai Versenyének nemzetközi zsűrije fogadásán, valamint tiszteljék meg jelenlétükkel a város bemutató prezentációt a Korona dísztermében. A nemzetközi zsűri jó néven szokta venni azt, hogyha egy város vezetőtestülete részt vesz a zsűri ezen tevékenységének szakaszán. A prezentációt követően a helyszíni bejárásra már nem szükséges, hogy eljöjjenek a testületi tagok, de minél nagyobb számban fogadjuk a nemzetközi zsűrit, mellyel kifejezzük, hogy mindenkinek fontos Makón, hogy minél szebb legyen ez a város. Nagyon szépen köszönöm és ezek után kezdjük meg a napirendek tárgyalását. 1. NAPIREND Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
Dr. Buzás Péter polgármester: A polgármesteri tájékoztatónál kiemelt témaként szeretnék
beszélni egy pár mondatot a IV. Operettfesztivál rendezvényéről ami mögöttünk van, de erről most úgy szeretnék beszélni, hogy megkérek minden teremben ülőt, hogy adja tovább egyúttal a július utolsó napján és augusztus első napjaiban útjára induló Makói Muzsika rendezvénysorozatot is. Tudjuk valamennyien, hogy az új évezred első éve gyermekeink éve, második éve az az idősek éve volt, és az idősek évében indítottuk útjára ezt a bizonyos nyári operettfesztivál sorozatot, ami nagyon nagy sikerű, a háromezresre bővült nézőtér egy héten három alkalommal telik meg Makó város és a térség lakosságával. Ez akárhogy is számoljuk a
3
város lakosságának 10 %-át mozgatja meg. Bízom benne, hogy akik ott voltak ezen a rendezvényen érezhetik azt, hogy történt valami ez alatt az egy hét alatt az életükbe olyan, ami a kultúrához kötődik. A programunkba benne van, hogy még másik két ilyen alkalommal szeretnénk a makói életet színesebbé tenni. Akkor amikor azt mondjuk, hogy gondoskodó önkormányzat vagy arra utalunk, hogy szeretnénk megélhetővé tenni ezt a kisvárost, akkor ez a megélhetőség ez jelentheti külcsínbe azt, hogy egyre virágosabb Makó. De emellett, hogy megélhető legyen és jobban érezzük magunkat egyik ilyen kötelezettségünket 2/3-ig már teljesítettük, lehet, hogy teljesen azzal, hogy a Makó Expo mögé Makó Város Önkormányzata egy teljes kulturális rendezvény programmal lépett mögé, ez kb. 3.000.000,-Ft-os nagyságrendű és a makóiak az expon is érezhették ennek a jelentőségét. Mégis azt gondolom, hogy ebből a sorból mindenképp kiemelkedik a makói zenei hét eseménye. Ez tartalmaz egy Szentpéteri Csilla koncertet, tartalmaz egy Verdi, Wagner gálaestet, tartalmaz egy Princess koncertet teljes zenekari kísérettel és tartalmaz a rockszínház előadásában Jézus Krisztus Szupersztár rockoperát akként, hogy a meglévő színpadot 200 m2 színpaddal kell kiegészíteni és kb. 100 fős nagyságrendet azoknak a közreműködőknek a száma, aki ezen az előadáson fellépnek Makón. Úgy gondolom, hogy ez alkalommal is meg fog telni – bízzunk benne, hogy még négy alkalommal – a háromezres nézőtér. Itt már 200,-Ft a belépőjegy, az operettfesztivál teljesen ingyenes, és az a maga módján helyes is. Ezzel a 200,-Ft-os szimbolikus belépődíjjal az a szándékunk, hogy mindenki gondolja meg és vegye komolyan a részvételi szándékot és nagyon bízunk abban, hogy a háromezres nézőtér feltöltését a 200,-Ft-os belépőjegy ezeknél az előadásoknál nem fogja befolyásolni. Nem tudom,. hogy ki hogy látja, én azt gondolom, hogy Makó Város Önkormányzata teljesítette programját ezen a területen akkor amikor ez a rendezvény megrendezésre kerül és azt a célunkat is esetleg el tudjuk érni, hogy azok a makóiak, akiknek nem sikerül egyszerűen pénzügyi okok miatt elmenni üdülni, és emellett azért szeretnének kikapcsolódni megtudják azt tenni, hogy erre a hétre szabadságot vesznek ki és részt vesznek mind a négy előadáson, vagy a négy előadásból minél többön. Napközben ellátogatnak a fürdőbe, vagy lemennek a Maros-parti strandra, amelyik szintén ingyenes és egy hét alatt egy kicsit kipihenik magukat. A megélhető kisváros, hogy jobban érezzük magunkat itthon, ezt is jelenti számunkra. Emellett ez alkalmas arra is, hogy vendégeket hívjunk. Következő témaként tisztelt testület el szeretném mondani, hogy képviselői javaslat volt itt a testületi ülésen az, hogy próbáljuk a makói vállalkozókat abba a helyzetbe hozni, hogy a szép, tisztességesen nyerő pályázataink megvalósítása során a beruházásoknál a makói vállalkozók is tudjanak minél nagyobb szerephez jutni. Sajnos Makón az építőipari kiviteli kapacitás nem fejlődött ki olyan mértékbe, hogy milliárdos, vagy milliárd fölötti beruházásnál generálkivitelezőként makói vállalkozók helyzetbe kerüljenek, de alvállalkozóként eddig is sokan dolgoztak. Ugyanakkor az is tény, hogy Makón több olyan, 10-20-50, esetleg például Sapard pályázatok ütemei azok 50-60.000.000,-Ft-os ügyek voltak, amit makói vállalkozó is fel tud vállalni, fel tudhat vállalni és a közbeszerzés szabályait mindenkinek, nem csak illik, hanem kötelező betartani, nekünk is, és a vállalkozónak is. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen és a pénzügyi finanszírozás megoldódjon tárgyaltam a képviselői indítvány figyelembevételével a helyi bankok képviselőivel. A helyi bankok fogékonyaknak mutatkoztak arra, hogy a vállalkozókat érintően egy olyan kedvezményes hitel vagy faktorálási csomagot dolgoznak ki, ami ezt a mozgásteret növeli. Akár a likvidhitel, akár a faktorálás, amivel azok a vállalkozók, akik azért sikeresen pályáztak eddig is makói beruházásra nagyobb számban tudnak ezekben a beruházásokban részt venni, vagy nagyobb összegű ilyen típusú pályázatot tudnak megcsinálni. Ennek a munkának a felénél tartunk, a pénzügyi osztályvezető a koordinátora ennek a munkának, ha a végére érünk akkor is információt adok majd a testületnek. Tisztelt hölgyeim és uraim! Június 17-én pénteken Makón volt az IDEA Munkabizottságnak egy országos konferenciája. Beszéltünk már többször arról, hogy az IDEA Munkabizottság, a többcélú társulás kistérségi együttműködés jogszabályi
4
hátterének tudományos kutatása, empirikus felmérése a kistérségekben és a jogalkotás előkészítése volt a feladata, a Belügyminisztérium szakértői csapataként működött közre a kistérségi jogszabályalkotásban ez a munkabizottság. Mint tudjuk a 168 kistérség közül mi benne voltunk abban a hatban, amelyik mintahely volt. Mint tudjuk a 168 kistérségből 9 kivételével a többcélú társulás minden kistérségben létrejött ennek a jogszabálynak köszönhetően és Makón az IDEA Munkabizottság döntése értelmében a hatok között is az első helyen volt Makó ebben a bizonyos térségi együttműködésben. Ennek köszönhetően Makóra hozták az első módszertani konferenciát, ahol az ország 168 kistérségéből voltak meghívva a térségközpont elnökök, a polgármesterek tanácsa elnökei és nagyon szép számban vettek részt a Korona Üzleti Szolgáltató Központ Konferenciatermében, ahol jelen volt Németh Jenő a munkabizottság elnöke, Dr. Bujdosó Sándor a BM helyettes államtitkára, valamint Dr. Nyikos Györgyi a Magyar Terület és Regionális Fejlesztési Hivatal elnökhelyettese. A konferencián részint központi előadásokat hallgattunk meg, másrészt újabb mintahelyek bemutatkozását, majd a modellkísérletek nyomán a többcélú társulás működésének jogszabályi hátteréhez kötődően egy állásfoglalás tervezetet fogadtunk el. Ez többek között szól arról, hogy nem feltételen Makó székhellyel, minden évben egy alkalommal ezt a bizonyos együtt gondolkodást célszerű lesz megtartani, ilyenkor június táján, pontosan azért, mert a finanszírozás szempontjából most indul útjára a következő évi központi költségvetés megalkotása. És itt azok a szakértők voltak itt, akik az ágazati minisztériumok különböző jogszabályainak előkészítéseiben vesznek részt a költségvetés összeállításban és a különböző normatív támogatások következő évi összeállításánál egy-egy év júniusában a kistérségi tapasztalatok jók lehetnek. Tisztelt hölgyeim és uraim! Az ottani köszöntőmben is Erdei Ferencre utaltam. Erdei Ferenc nem csak az a valaki, akiről elnevezték azt a díjat, ami ma is a szociológiai társaságnak a legnívósabb díja, azt úgy hívják, hogy Erdei Ferenc díj. Erdei Ferencnek a megítélése, mint politikusé az azt gondolom, hogy történelmi távlatokra tartozik, de Erdei Ferenc m int népíró, mint szociológus, az ő zsenialitása az kétségbevonhatatlan és Erdei Ferenc a Város és vidéke című könyvében írta azt, hogy minden városnak össze kell szerveződnie a vidékkel és minden vidéknek kell, hogy legyen egy városa. Hát ennek a tartalmi feltöltésén dolgozunk mi is éppúgy, mint a magyar kormányzat jogalkotása. Tisztelt hölgyeim és uraim! Én a polgármesteri tájékoztatómhoz ennyi szóbeli kiegészítést kívántam fűzni. Vitára bocsátom azt, tessék parancsolni! Kérdés, észrevétel, vélemény van-e? Nincs. Lezárhatjuk? Akkor szavazzunk!
A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 289/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a polgármester tájékoztatóját az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról megtárgyalta és azt az elhangzott kiegészítésekkel elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője
5
Dr. Siket István alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
Dr. Buzás Péter polgármester: A tájékoztatóval kapcsolatban kérdés, észrevétel van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 290/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Dr. Siket István alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Dr. Siket István alpolgármester az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról szóló tájékoztatóját elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője Gilicze János alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e a tájékoztatóval kapcsolatban?
Gilicze János alpolgármester úré a szó!
Gilicze János alpolgármester: Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-testület! Június 9-én
abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az árvíz sújtotta Bodófalván, illetve a vajdasági Kisoroszon járhattam. Mind a két helyen a lelkemre kötötték a települések vezetői, polgárai, hogy az első adandó alkalommal, Makó város képviselő-testületi ülésén köszönjem meg a képviselő-testületnek azt, hogy 600.000, illetve 300.000,-Ft - ha szabad úgy fogalmaznom – gyors segélyt szavazott meg részükre. A bodófalvi 600.000,-Ft mellett még a városi gyűjtés eredményeként 43.000,-Ft is összegyűlt, azon kívül 18 zsáknyi ruhanemű, amit egy kicsit bonyodalmasan, de végül még is csak sikerült kijuttatni. Én még külön megköszönöm a képviselő-társaimnak, akik pénzbeli adományokkal hozzájárultak ahhoz, hogy minél hamarabb a sebeket begyógyítsák. Még külön köszönöm Bakos Gáborné képviselő-társnőmnek azt, hogy a kórház orvosai részéről is gyűjtést folytatott és több mint 40.000,-Ft-ot ki tudtam juttatni. A köszönet hangján a köszönetet adom át képviselő-társaimnak és Makó város lakosainak. Azt mindenféleképpen el kell mondanom, hogy Makó városnak ez a gesztusa az elsők között volt, hiszen Romániába még júniusban, a kint jártamkor se történt meg a hivatalos kárbecslés. Ami támogatást kaptak – ha szabad úgy fogalmaznom – az nem célszerű és nem célratörő volt. Elsők között jutott el a pénzadomány Kisoroszra is, ami azért is nagyon nagy dolog volt, mert
6
később a helyi vezetés erre hivatkozva tudott a saját vajdasági kormányzattól és más helyről is pénzt kicsikarni, hivatkozva arra, hogy íme Magyarországról már megérkezett a pénz. Én személy szerint megköszönöm a polgármesteri hivatal munkatársainak azt, hogy végül is a legjobb megoldást sikerült megtalálnunk. Megtalálták azt a lehetőséget, hogy hogy lehet pénzt kijuttatni külföldre, ami nagy dolog volt, hiszen ez a legcélravezetőbb és a legjobb megoldás lett végül is. Hiszen abból a pénzből amit megkaptak abból ők az építőanyagokat és egyebeket fuvarköltség nélkül sokkal kedvezőbb áron tudták beszerezni. Természetesen mind a két helyen megígérték, hogy ha nem is fillérre pontosan, de el fognak számolni az adománynak a felhasználásról és természetesen azt is megígérték, de hát ismerve a román, vagy akár a magyar postát, azok a képviselő-társaim is meg fogják kapni névre szólóan azt a köszönőlevelet amiben talán egy picit az én megnyugtatásomra is fel lesz tüntetve az az összeg, amit adományoztak. Tehát ez nyilvánvaló, hogy nem publikus, de nekem is egy elszámolás, hogy valóban azt az összeget átadtam és mondjuk nem máshova költöttem el. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester:
Köszönöm szépen alpolgármester úr. További kérdés, észrevétel, vélemény van-e az alpolgármesteri tájékoztatóval kapcsolatban? Nincs. Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 291/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Gilicze János alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Gilicze János alpolgármester tájékoztatóját az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról megtárgyalta és az elhangzott kiegészítésekkel elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt képviselő-testület! A polgármesteri tájékoztatók
végére értünk, de mielőtt a napirendeket elkezdenénk, most is egy rendhagyó elköszönésre kerül sor. Az a gyakorlat, hogy ha valaki a város vezetői közül nyugdíjba megy, vagy elmegy, akkor a testület elköszön tőle a polgármesteri tájékoztató végén. Most Dr. Nagy Mihály rendőr alezredes rendőrségi főtanácsos az, akitől részben elköszönünk. A részben elköszönünk azt jelenti, hogy ő július 1-jétől a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatójaként Dr. Lukács János rendőr dandártábornok megyei főkapitány általános helyettese lesz és helyette majd a következő napirendnél beszélni fogunk arról, hogy kit tervez tábornok úr kinevezni Makóra rendőrségvezetőnek, ehhez a testületnek véleményezési joga van. Tehát Dr. Nagy
7
Mihály alezredes úr távozik. Röviden néhány gondolatot szeretnék az elmúlt 16 év történéseiből kiemelni. Nagyon szép gondolat az, és mindenkinek ajánlom figyelmébe, hogy a megyei főkapitányságnak van egy Utrecht-i rendőrséggel nemzetközi kapcsolata, annak részeként a kapitány úr mindig támogatta azt, hogy a makói rendőrségnek is legyen ilyen kapcsolata és a holland rendőrök mondták róla jóval korábban már, valamikor az Euro-atlanti csatlakozás előtt, tehát rendszerváltás után, de a csatlakozás előtt, hogy Nagy Mihály úr olyan európai polgár, amilyenné minden magyarnak válnia kellene. Ezt a holland rendőrök mondták. Én ismerek közülük néhányat, láttam akciójukat is, és egyszer voltam kint Nagy Mihállyal delegációba, tényleg európai, polgár európai rendőrök mondták ezt a véleményt a mi kapitányunkról Tisztelt hölgyeim és uraim! Patetikusnak hangzik, de ettől komolyan gondolom, sokat veszít Makó azzal, hogy Nagy Mihály úr elmegy tőlünk. Gyakorlatilag meg volt benne az a képesség, hogy a vezetőktől kezdve az utca emberéig mindenkivel szót tudott érteni és mindenkivel közvetlen, ha úgy tetszik baráti típusú kapcsolatot tartott fenn, de valahogy akként, hogy megtartotta a három lépés távolságot. 30 éve kezdte a pályáját, különböző rendőrségi beosztásokban nyomozó volt, majd fokozatosan egyre feljebb, és a Makói Rendőrkapitányság vezetőjévé 16 éve, 1989. november 1-jén nevezték ki. A rendszerváltás után – ez is nagyon fontos – sikeresen formálta át a politikus, polgárbarát szolgáltató rendőrség arculatát teremtette meg a makói kapitányságon. Amikor azt mondom, hogy ügyesen kezelték azokat a krízishelyzeteket, román forradalom hatásai, taxisblokád, törökinvázió, szerb háború hatásai és különböző demonstrációk, tüntetések, akkor itt se mellékes az, hogy a személyes közreműködésével irányított rendőrség gyakorlatilag példamutató higgadtsággal és profizmussal kezelte ezeket az ügyeket. A kistérségi eszmeként közreműködött olyan feladatok megvalósításában, mint a pitvarosi, apátfalvi és kiszombori rendőrőrs létrehozása, a rendőrség életközelbe kerülése a nagyobb településeken, falvakban. Ő volt az aki megkeresett engem azzal a gondolattal, hogy valamelyik középiskolában rendőrosztályt kellene indítani. 1996-tól működik a Juhász Gyula Református Gimnáziumban a rendvédelmi fakultációs képzés, amelyet az ő segítségével indítottuk el és ő is tanított. Szerette az ügyeket akcióba, tehát összefogva, koncepciózusan kezelni és több olyan program volt, amit sikeresen valósított meg. Ezek közé tartozik a gyermekeink biztonságáért, biztonságos gyermekkorért, együtt éltük meg már ezzel a testülettel a biztonságosabb Honvédért, valamint a makói kistérség bűnmegelőzési programjának első lépéseit. Szakmai munkája mellett valamiért mindig fontosnak tartotta, hogy a város közéletébe is ne kötelezettségként vegyen részt, közösségi emberként, a mi rendezvényeinken is és nem kötelességtudóan, hanem aktív résztvevőként volt jelen. Ezen túl alapító tagja és első elnöke volt az Írisz Táncklubnak és emellett a Kertbarát Kör tiszteletbeli tagjává választotta. Talán jó páran tudják róla, hogy vonzódik a címerekhez, különböző emblémákhoz. Ezt sokféleképp meg lehet ítélni, ő is mosolyog, viszont mi úgy tudjuk kollegáimmal, hogy egyedül a makói rendőröknek van a BM által is elismert olyan egyéni jelvénye, amelyet ő tervezett. Tisztelt hölgyeim és uraim! Mikor Nagy Mihály 16 év után elköszön tőlünk azért, hogy munkáját főkapitány-helyettesként Szegeden végezze, akkor az a 16 év tömören ezeket tartalmazza. Kedves Kapitány Úr! Makó Város Önkormányzatán keresztül a város lakossága, közössége nevében tisztelettel megköszönjük neked azt a munkát, amit értünk végeztél, végeztetek munkatársaiddal együtt. Kívánjuk azt, hogy a mostani szándékotok, hogy Makón maradtok lakni az legyen így hosszú távon. Maradj makói, és találd meg azt a szakmai boldogságot, az eredményes munkának a gyümölcsét a következő területen is, hogyha majd egyszer ott mond valaki ilyen búcsúztató köszöntőt akkor hasonlóan gazdag információk álljanak rendelkezésére. Mindehhez pedig azt kívánom mindannyiunk nevében, hogy ehhez legyen erőd, egészséged, és a családi háttér maradjon olyan mint most.
8
Dr. Nagy Mihály rendőr alezredes, kapitányságvezető: Polgármester úr, jegyzőasszony,
tisztelt képviselő-testület! Megvallom őszintén elfogódottan állok ezen a helyen ezek után, hiszen olyan méltatást hallottam amire nem biztos, hogy teljesen jogosult vagyok. Talán egyfajta sűrítménye valaminek, amit 16 év alatt csináltam. Még is úgy gondolom, hogy ez ami elhangzott, nem teljesen nekem szól, hanem az általam irányított szervezetnek, mert a céljaim, a célom az volt, hogy egy igazán politikamentes, polgárbarát rendőrséget hozzunk létre, amely az embereknek az érdekeit szolgálja. A méltató szavak szerintem ennek szólnak, hogy ez a rendőrség így alakult át. Ez a 15 év eleje nagyon nehézre sikerült, hiszen rendszerváltás, román háború következményei, amiket hallottunk. Krízishelyzetek volna, ugyanakkor a bűnözés robbanásszerűen megnövekedett. Ezen kellett valamilyen módon úrrá lenni, és olykor gyakran kaptunk jogos kritikákat, viszont bántani soha nem bántottak bennünket. Örömmel mondhatom azt, hogy a képviselők előtt a rendőrség mindig egy közös nevező volt és mindig a kritika ellenére támogatóan álltak hozzá és mindig támogatták a rendőrséget. Én szeretném megköszönni azt a fajta támogatást az önkormányzattól, polgármestertől, képviselő uraktól, amelyet kaptam személyesen, illetve amit elsősorban a rendőrség kapott és szeretném, hogyha utódom Dr. Márton István alezredes úr ugyanezekben részesülhetne, ugyanilyen segítséget kapna. A személyes megjegyzés a végére az, hogy én makói lettem. Lehet, hogy egy kicsit jobb makói is, mint a helyiek, mert én mindenkivel jóban vagyok, én azt keresem ami összeköt, nem azt ami szétválaszt bennünket, és ennek megfelelően továbbra is a közéletben részt fogok venni. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Úgy legyen, nagyon szépen köszönöm. Tisztelt hölgyeim és
uraim! Mielőtt rátérnénk az 1. számú előterjesztés tárgyalására még a polgármesteri tájékoztató részeként a következő bejelentést kívánom tenni. A parlament a múlt hét hétfői ülésén a végszavazáson elfogadta a címzett támogatásról szóló törvényt. Ebben a törvényben a címzett támogatásunk a fürdő tanuszodával történő bővítése 912.000.000,-Ft beruházási összköltséggel elfogadásra és megszavazásra került. Kollegáim készítik elő az elővásárlással lekötött ingatlanok végleges megvásárlását, készítik elő a közbeszerzést, elkezdjük a tárgyalásokat Makovecz úrral, mert ő a tervezője ennek a nagyberuházásunknak is. Indítjuk a beruházást és szeretnénk, ha az minél gyorsabban Makó és térsége gyerekei részére rendelkezésre állna. Amikor egy-egy ilyen beruházásról tájékoztatót adok, mindig meg szoktuk köszönni annak aki abban a legtöbbet segített. Mindig azok a képviselők tudnak segíteni, akik kormány közelben vannak, ezért köszöntük meg Dr. Dán János képviselő úrnak határozatban azt amikor a másfél milliárdos szennyvízprogramunk útjára indulhatott és ezért köszöntük meg Marosvári Attilának a közel egy milliárdos Korona beruházást is. Most Gazdag János országgyűlési képviselő volt az, akinek a révén találkozhattam miniszter asszonnyal és olyan vezetőkkel, akinek köze volt a címzett támogatáshoz, így javaslom, hogy a testület határozatban ismerje el ezt a lobbi munkát és köszönje meg Gazdag János országgyűlési képviselőnek, hogy ez a címzett támogatás útjára indulhat. Kérdés, észrevétel, vélemény van-e a javaslatommal kapcsolatban? Nincs. Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
9
292/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Köszönet Gazdag János országgyűlési képviselőnek. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdag János országgyűlési képviselőnek megköszöni azt a segítő közreműködést, melynek eredményeként Makó város a fürdő tanuszoda bővítésére megkapta a címzett állami támogatást. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Gazdag János országgyűlési képviselő 1. sz. előterjesztés A Makói Rendőrkapitányság vezetője kinevezésének véleményezése
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület! A napirend elfogadásának megfelelően
javaslom, az 1. számú előterjesztéssel folytassuk munkánkat kezdjük. Az 1. számú előterjesztés tárgyalására érkeztek vendégeink, akiket nagy szeretettel köszöntük, elsőként Dr. Lukács János rendőr dandártábornok urat, megyei főkapitányt, köszöntöm vendégként, most még vendég jogán Dr. Márton István rendőr alezredes urat leendő városi kapitányt és ilyen szempontból helyiként Dr. Nagy Mihály urat, rendőrkapitányunkat. Megkérdezem főkapitány úrtól szóbeli felvezetése van-e témával kapcsolatban?
Dr. Lukács János rendőr dandártábornok, megyei főkapitány: Köszönöm szépen a szót.
Mélyen tisztelt polgármester úr, jegyzőasszony, képviselő-testület, televíziónézők, hölgyeim és uraim! Mindenek előtt szeretném megköszönni azt a gesztust, hogy a képviselő-testület soron kívül napirendre tűzte ezt a témát, illetőleg azt a soronkívüliséget, amelyet a mai ülés alkalmával, ámbár hagyományosan élvezhetünk. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, Dr. Molnár Imre ezredes úr szolgálati idejét holnapi nappal befejezi, és nyilvánvalóan a helyettesítéséről és pótlásáról mint mindenütt másutt gondoskodni kell. Azt gondolom, hogy könnyű helyzetben vagyok amikor a miértre fogok válaszolni, hiszen az a méltatás, amelyet itt hallhattam és amely az önök summázott véleménye én azt gondolom, hogy mindenkit szakmától függetlenül amit művel büszkeséggel tölthet el. Nyilvánvalóan Dr. Nagy Mihály alezredes úr felkészültsége és az eddigi rendőri pályája megfelelő ajánlólevél arra, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójává legyen. Ugyanakkor itt Makón is meg kell oldani a kapitányság vezetését és bízom benne, hogy önök ismerik azt az előterjesztést, amelyet a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a jelölt tekintetében tett, aki nem más, mint Dr. Márton István alezredes úr. Az általunk tett előterjesztésről hosszan nem beszélnék, szeretném kiemelni viszont, hogy vezetőtársam 30 éve áll a rendőrség szolgálatában, 12 évig a megye egyik ha nem legnehezebb helyén a Szegedi Rendőrkapitányságon helyettes vezetőként dolgozott, jelenleg a főkapitányság ugyancsak egyik fajsúlyos osztályát, a nyomozó osztályt vezeti nagy-nagy sikerrel. A 30 esztendő alatt 31 alkalommal ismerték, ismertük el a munkáját, miniszteri jutalmak, országos rendőr-főkapitányi elismerések és lehetőségeinkhez mérten itt helyben adott méltatások azok, amelyek a munkáját jellemzik. Külön szeretném megköszönni, hogy Dr. Nagy Mihály alezredes urat polgármester úr, illetőleg a képviselő-testület elbúcsúztatta, én azt gondolom, hogy ez egy figyelemre méltó gesztus és mint utaltam rá annak
10
a munkának az elismerése, amelyet itt Dr. Nagy Mihály alezredes úr végzett. Ugyanakkor szeretném őszinte meggyőződéssel ajánlani megtisztelő figyelmükbe Dr. Márton István alezredes urat, és biztos vagyok benne, hogy a magyar rendőrségen kevés Dr. Márton István szintű és felkészültségű rendőr szolgál. Quasi egy elköszönésről szól a mai nap. Én azt gondolom azonban hiszen már elhangzott, hogy Dr. Nagy Mihály úr továbbra is makói lakos lesz, viszont nagyon-nagyon szeretném, hogy Márton István alezredes úr is makói lakossá lehessen. Szeretném megtalálni, hiszen polgármester úrral erről már beszéltünk, részint a főkapitányság, részint pedig a város közös erőfeszítéseként, hogy Dr. Márton István itt élhessen önök között, ott ahol szolgálatát teljesíti és én bízom benne, hogy miként a „C” típusú ellenőrzés anyaga, úgy ez a kérdés is meg fog oldódni. Még egyszer megköszönöm a gesztust és megtisztelő figyelmükbe szeretném ajánlani Dr. Márton István alezredes urat úgy is, mint a Makói Rendőrkapitányság leendő vezetői posztjának várományosát. Köszönöm szépen a figyelmet.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen tábornok úr. Megkérem Dr. Márton István rendőr alezredes urat, hogy mondjon nekünk egy-két olyan gondolatot, amit úgy érez, hogy most el kell mondani.
Dr. Márton István rendőr alezredes: Tisztelt polgármester úr, jegyzőasszony, tisztelt
képviselő-testület! Az előttem szólók, akik eme témakörben hozzászóltak szinte előrevetítették a jövőt, előrevetítették a feladatokat, többek között Nagy Mihály úrnak a múltja és a szolgálati tevékenysége azt a folyamatosságot, amelyet itt képviselni kell. Polgármester úr azokat,a kistérségi elképzeléseket, amelyeket a jövőben kell tovább kibontakoztatni, főkapitány úr mindig ügyesen, finoman egy feladat meghatározást is elrejtett a hozzászólásában, tehát nyilvánvaló, hogy 1-jétől megbízással Makó városáért szeretnék dolgozni. Én azt gondolom, hogy szegediként születtem, én azt gondolom, hogy makói polgárként is jól tudom folytatni az életemet és lokálpatrióta is válhatok ebben a városban, én ezekért az emberekért szeretnék tenni. A bizottsági ülésen történő meghallgatások mind arra utaltak, hogy van mit tenni, de ezek egy folyamatos, törvényes rend fenntartása, egy megbízhatóság, becsületesség, törvényesség és kiszámíthatóság keretein belül megvalósíthatók, megoldhatók és ennek a makói rendőrségnek csak nyugodtan és biztosan kell folytatni a jövőjét, a következő napjait. Én azt gondolom, semmi mást nem kell tennem csak azt folytatni amit az elődöm elkezdett és ezt a folyamatosságot fenntartani. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt testület! Azzal kérdezem meg a testület tagjainak a véleményét erről a dologról, hogy el kívánom előre mondani, hogy én Márton úrral találkozni már korábban is találkoztam, de beszélgetni úgy, hogy annak a mostani munkaköréhez kötődő vetülete is legyen most beszélgettem először. Nekem abból a beszélgetésből az maradt meg és az a szimpatikus, hogy a jövőbeni feladatra gondolva Márton úr kereste, ennek a munkának a folytatását kereste azokat a módokat is, amit egy ilyen szegedihez, megyeihez képest kis kapitányságon, de szélesebb feladatkörbe új technika, új módszerként, egy picit a megújulás irányába elvíve a folyamatokat lehet csinálni. Én azt gondolom, hogy egy ilyen váltásnak a hozadéka Makó közösségének ez lehet. Én ezek miatt a gondolatok miatt is, túl azon, hogy respektálom egy megyei főkapitány véleményét, jog szerint is ez a mi mozgásterünk, gondolom azt, hogy jó alternatíva Márton István kinevezése is, személy szerint én támogatni tudom. Tisztelt testület, mondjátok a ti véleményeteket! Nagy Lajos települési képviselő, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke: Tisztelt testület, tisztelt polgármester úr, tisztelt rendőri vezetők! A városüzemelési bizottság
11
ülésén elég sok témában kifejtettük véleményünket leendő rendőrkapitány kapcsolata és feladatkörében adódó lakossági elvárások tekintetében. Ezért röviden szeretném összefoglalni azt, hogy a bizottság álláspontja szerint kérjük azt, hogy azokat a hagyományokat, amik eddig a rendőrség és az önkormányzat között kialakultak, ezt a leendő rendőrkapitány is folytassa, ígérete szerint erre van reális lehetőség. Valamint szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy szépülő városunk kinézetéhez azokban az időszakokban amikor diszkó és hétvégi szórakozások vannak akkor éberebb figyelmet kívánunk. Tehát nem újszerű feladatok jelentkeznek most a következő időszakban sem, viszont nagyobb és láthatóbb rendőrségi jelenlétet szeretnénk a városban tudni, és az úgynevezett felvonulási útvonalak szigorúbb ellenőrzését kérjük. Szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy az az ígéret, hogy makóivá válik, megvalósul-e, vegyen részt városunk közéletében, szívesen várjuk. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Másik bizottság elnöke? Nagy György Józsefé a szó,
parancsolj elnök úr!
Nagy György József települési képviselő, a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság elnöke: Polgármester úr, tisztelt képviselő-testület, tisztelt rendőri
vezetők! A Mezőgazdasági Környezetvédelmi és Közbiztonsági Bizottság meghívottjaként is jelen volt alezredes úr, bemutatkozott, és jó egynéhány téma felvetődött a bizottság tagjai részéről. Azok elhangoztak Nagy Lajos részéről amik itt fontosak. Én talán személy szerint tudnék még hozzátenni, Makón én vagyok jelenleg a polgárőrség elnöke is és kicsit ilyen megközelítésből is folyt ez a beszélgetés. Bízom abban, és itt köszönettel is tartozok ami nem hangzott el a polgármesteri búcsúbeszédben, de jelentős része volt a rendőrség mondjuk úgy stílus, modor és hozzáállás váltásának a polgárőrség irányába abban, hogy a polgárőrség is jelentősen felnőtt. Szeretném is megköszönni mindazt a segítséget, amit elsősorban itt most kapitány úrnak köszönhetek, de a rendőrségnek általában. Visszatérve az alezredes úr kinevezéséhez én bízom abban és minden jel erre is mutat az eddigi beszélgetések alapján és ismereteim alapján, hogy jó együttműködés lesz továbbra is. Tovább fejlődik a rendőrség és a polgárőrség között az együttműködés és esetleg majd egyre pozitívabb válaszok készülnek azokra a lakossági, bizottsági, és képviselői felvetésekre, ami úgy a főtér vagy más terület közbiztonságát illeti. Én kívánok kapitány úrnak itt jó munkát és erőt egészséget a munkájához, a bizottság 100%-os igen szavazattal javasolja a kinevezését. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm. Van-e még vélemény tisztelt
testület? Nincs. Akkor összefoglalásként annyit szeretnék mondani, javaslom, hogy az elhangzottak alapján a testület támogassa Dr. Márton István Makó városi rendőrkapitánnyá történő kinevezését. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 293/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Rendőrkapitányság vezetője kinevezésének véleményezése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. 8.§ (2) bekezdésére figyelemmel e g y e t é r t
12
Dr. Márton István a Makói Rendőrkapitányság vezetőjévé történő kinevezésével. Felkéri a polgármestert, hogy döntéséről a kinevezési jogkör gyakorlóját haladéktalanul értesítse. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Dr. Lukács János dandártábornok Dr. Buzás Péter polgármester: Kedves főkapitány úr, tisztelt kapitány úr! Nagyon örülök annak, hogy itt elhangzott, hogy polgárbarát, politikamentes, stb. Rendkívül örülök annak, hogy a makói testület is így közelítette meg ezt a kérdést, az egyhangú támogatás az ilyen szempontból üzenetértékű. Ez a döntés is politikamentes volt. Én úgy gondolom, hogy a bizottsági elnökök elhangzott véleményébe a lakossági igénynek egy szűrt, kulturált, intelligens változata eljutott most hozzád. Én kérlek, hogy fogadd ezt meg, emellett hagy mondjam el és nem bántva a Nagy Mihály produktumát, magamból kiindulva, én is biztos vagyok abban, hogy rengeteg más polgármester, Vásárhely, Szentes, Csongrád bizonyos dolgokban másként, jobban csinál bizonyos elemeket. Nem a Nagy Mihályt bántva, megkérlek arra, hogy azt az innovációt, kreatív innováció képességet, kreativitást mutasd meg nekünk amit én az akkori rövid beszélgetésbe úgy megéreztem. Azt gondolom jól éreztem, mert főkapitány úr is bólintott. Makó ilyen szempontból jó közeg lesz. Mi fogékonyak vagyunk erre a testület is, személy szerint én is, például ez a kistérségi mintahely is egy kicsit bízom benne, hogy ezt üzeni neked. Az összes többihez annyit, úgy gondolom fontos, hogy minél hamarabb közösen a főkapitánysággal a lakáskérdést meg tudjuk oldani, mert én is úgy gondolom, szerintem a testület is, függetlenül attól, hogy mondjuk a testület erről most nem beszél, benne rejlik, hogy egy főkapitánynak ugyanúgy, mint egy városvezetőnek abban a városban kell lefeküdni, felkelni ahol a területe van, megpróbálunk segíteni abban, hogy minél hamarabb így legyen. Őszintén sok sikert, erőt, egészséget kívánok ehhez a munkához. Nagyon szépen köszönöm. Köszönjük szépen tábornok úr, kapitány úr, hogy eljöttetek. Tisztelt Képviselő-testület! Folytassuk munkánkat. 2. napirendi pont Makó Város Önkormányzata és intézményei, valamint közhasznú társaságai külkapcsolatainak alakulása
Dr. Buzás Péter polgármester: Gilicze János alpolgármester az előterjesztő, megkérdezem
szóbeli kiegészítésed van-e? Igen.
Gilicze János alpolgármester: Köszönöm szépen. Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-
testület, Kedves képviselő urak! Néhány héttel, hónappal ezelőtt a városi televízióban volt szerencsém Makó város külkapcsolatairól beszélgetni a riporterrel, egy rövid, félórás műsorról volt szó és a műsor elhangzása után némi jogos kritikát kaptam. Mégpedig felvetették nekem, hogy számos dologról nem beszéltem ami történt, és ez a számos dolog a rendszerváltozás előtti időszakról szól. Teljesen igazuk volt azoknak akik ezt nekem mondták, hiszen a rendszerváltozás előtt is nagyon sok makói polgár, makói iskolák, makói osztályfőnökök
13
próbálták a gyerekeikbe beültetni azt, hogy a határon túl, Romániában van egy Erdély, ahol nem csak románul beszélnek, hanem vannak magyarul is. Nagyon sokan, nagyon sok alapos munkát végeztek, mintegy megteremtették azokat a lehetőségeket, amit aztán a rendszerváltozás után ki lehetett használni. Valóban igazuk volt, de nyilvánvaló, hogy egy ilyen műsor keretében amikor szabott az idő, akkor sokat nem lehet beszélni. Eleve meg se beszéltük, hogy mik lesznek a kérdések, illetve arra kellett válaszolni amit a szerkesztőriporter nekem feltett. Azt hiszem, hogy hasonló módon most ez a tájékoztató is ami a képviselő-testület előtt van kívánni valókat hagy maga után, hiszen rengeteg dologról nincs benne szó. Ennek elsősorban az az oka, hogy terjedelemben talán egy kötetet össze lehetne írni, hogyha Makó város külkapcsolatainak minden rezdüléséről be akarnánk számolni. Nyilvánvaló, nem törekedhettem teljességre és ezért elnézést kérek, sok minden kimaradt belőle. Ez volt a mondandóm egyik része. A másik az, talán azt lehet mondani, hogy ebben a ciklusban történt, talán itt a képviselő-testületi ülésen is szó volt róla, de valószínű, hogy a költségvetés összeállításakor felvetődött az a javaslat és ha jól emlékszem akkor a képviselő-testület támogatta is, hogy a külügyi költségvetési tételen belül néhány százezer forintot jó lenne elkülöníteni arra a célra, hogy azok a települések, itt elsősorban azokra a kisközségekre gondolok, akik valamikor Makóról származtak el Bodófalvára, Kisoroszra, Igazfalvára és másokra, képezzünk egy olyan alapot, ami alapra ők pályázhatnának. Ezt elsősorban azért találtuk ki akkor, illetve merült fel ez a javaslat, hiszen sok esetben, néhány száz, egy-kétezer főből álló településről van szó, a saját ünnepüket anyagiak hiánya miatt nem kellő színvonalon, vagy egyáltalán nem tudják megrendezni. Ez az alap arra lenne jó, hogy minden évben tudnának rá pályázni és ezzel is segítenénk azt a törekvést, azt a hagyományként kialakuló szokást, hogy meg tudjanak a saját ünnepeikről, akár a települési évfordulókról emlékezni. Tehát én gondolatébresztőnek javasolnám a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy amikor a következő évi költségvetésről szó lesz akár megnövelve egy picit a külügyi költségeket, vagy legalább azon belül egy-kétszázezer forint erejéig különítsünk el. A harmadik amiről még mindenféleképpen szólni akartam, de a tájékoztató elején fel is vetettem, én úgy gondolom, hogy két út áll most a képviselő-testület előtt. Tehát az a célkitűzés, amit jó néhány évvel, vagy ciklussal ezelőtt magunk elé tűztünk, mégpedig az, hogy én most is azt mondom, hogy nagyon helyes ars poetica-ja volt a városnak, hogy először a határon túli magyar településekkel keressük a kapcsolatot, de nem tettünk le arról a szándékról, hogy európai uniós, még akkor vágyálomként előttünk lévő európai uniós városokkal, településekkel is vegyünk fel kapcsolatot. Én úgy érzem, hogy ez sikerült. Van európai uniós testvérvárosunk Olaszországban is, van Németországban. Természetesen voltak olyan elképzelések, hogy ezt lehet bővíteni. Ez az egyik, hogy most eldönthetjük azt, vagy legalább is gondolkodni kellene rajta, hogy akarunk-e még további nyugat-európai, európai uniós testvérvárosokra szert tenni. Természetesen nagyon jól tudják tisztelt képviselő-társaim, hogy ehhez akkor hozzá kell rendelni a megfelelő pénzösszeget a költségvetésünkbe. Hiszen az ilyen testvérvárosi kapcsolatok kialakítása és működtetése nem kevés forintjába kerül az önkormányzatnak. Tehát van egy ilyen lehetőség, vagy a másik amit megpendítettem a tájékoztató elején, hogy elégedjünk meg pillanatnyilag a meglévő kapcsolatainkkal és minden erőnkkel azon legyünk, hogy ezeket a kapcsolatokat minél bővebb, minél színesebb tartalommal töltsük meg és talán, hogyha lesz olyan lehetőség akkor külön megfontolás tárgyává tegyük, hogy folytassuk-e vagy egyáltalán elindítsuk-e. A tájékoztatómba kitértem arra is, hogy van néhány olyan kapcsolatunk, ahol igazából az A-ról a B-re nem nagyon jutottunk. Kemény és radikális lépéseket is gondoltunk, például Kiryat Yam-nak az irányába, most még szerintem várjuk meg, hogy az ígéretükhöz híven ősszel jelentkezni fognak-e, vagy ott van a teljesen leállt kínai kapcsolatunk, ezek mind olyanok, amik pillanatnyilag a nyugalom stádiumában vannak. Én röviden ennyit akartam hozzátenni. Még egyszer azt, hogy ez a tájékoztató nyilván nem törekedhetett a teljességre, vázlatosan mutattuk be azt hiszem 2003. márciusában volt a legutolsó beszámoló, de
14
nyilvánvaló, hogy igaza volt Bodzsár Erzsébet képviselő-társamnak amikor javasolta, hogy nem árt, hogyha ciklusonként legalább egy alkalommal áttekintjük, hogy hova jutottunk, mit értünk el és milyen lehetőségek vannak előttünk. Köszönöm szépen és várom a kérdéseket.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm alpolgármester úr. Kiss Mihályé a
szó!
Kiss Mihály, európai integrációs és munkahelyteremtési tanácsnok: Tisztelt polgármester
úr, tisztelt testület! Röviden szeretnék véleményt mondani az anyaggal kapcsolatban. Sajátos feladatot kaptam, először az önkormányzat életében van egy új beosztás, hogy EU integrációs témákkal foglalkozó tanácsnok. Nekem az a véleményem a saját feladatomról, hogy Magyarországon nem igazán bontakozott ki még annak a lehetősége, hogy ilyen munkakört igazából megfogjanak és tudják, hogy mire való, hogy eszik-e vagy isszák. Megpróbálja az ember és nagyon sok metszéspont van a külkapcsolatokban lévő területeken, összemosódik. Egy biztos, vizsgálva az elmúlt időszakban, hogy a makói önkormányzat a külkapcsolatait hogy viselte és hogy adta elő, azt kell mondjam, hogy őszinte elismerésemet kell kifejezzem, ezt én profizmusnak nevezném. Akik itt voltak az elmúlt időszakban én azt tapasztaltam, hogy hihetetlenül jól érezték magukat. És minden kapcsolat azon múlik, – főleg diplomáciai részből tevődik az elején össze –, hogy hogy fogják ezt a kapcsolatot. Én azt éreztem, egyetlen korlátja van a makói önkormányzatnak abban, hogy lényegesen sikeresebb dolgokat tudjunk megvalósítani, a pénz. Én úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb eredményeket tudnánk elérni, hisz azok a területek, ahol igazából a gazdasági kapcsolatok, a kapcsolatfelvétel után ki tudnának bontakoztatni és a lakosság is élvezné ennek a gyümölcseit, ezek nem tudnak megvalósulni, mert ahhoz még profibb még keményebb pénzügyi igényre volna szükség és sajnos mi ezzel nem rendelkezünk. Én azt látom, itt mindent elkövetünk annak érdekében, akik részt vettek ebben, hogy jól érezzék magukat a vendégek, sikerült megnyerni az ő bizalmukat, sikerült a szimpátiájukat elnyerni ennek a térségnek, hisz nagyon sok mindent nem tudunk azért mutatni. Ez az Alföld, ezt tudomásul kell venni, hogy olyan látványosság nincs is én úgy gondolom, hogy ezzel a hozzáállással a makói emberek, illetve a makói térségnek a bemutatásával sikerült őket megnyernünk. Természetesen külön kell választani a határ menti településekkel folytatott kapcsolatunkat, illetve az európait. Én úgy gondolom, mindenféleképpen támogatni szeretném Gilicze urat abban, javaslom a testületnek, hogy a jövőben akár pályázat útján, akár más formában forrásokat kellene szereznünk ahhoz, hogy az EU integrációs témakör ki tudjon bontakozni és sikereket, eredményeket tudjon elérni Makó város és Makó kistérsége számára. Én úgy gondolom, hogy nem hiábavaló, megvan hozzá a csapat, megvan hozzá a felkészültség, most már ezt csak ki kellene bontakoztatni. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Dr. Siket Istváné a szó! Dr. Siket István alpolgármester: Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-társaim! A
bemutatott anyaggal kapcsolatosan az a véleményem, hogy nagyon jól tükrözi azt a filozófiát, ami Makó külkapcsolatait jellemzi és amit évek óta követ. Azt hiszem, ez a legfontosabb rendező elv, hogy a kapcsolataink olyan filozófiai gondolat mellett vannak kiépítve, amit a továbbiakban is vállalnunk kell. A már említett kapcsolatrendszerünk, egyrészt alakul a magyarok által lakott területeken, alakul a környező államokban lévő, bár magyarok által nem oly mértékben lakott országokkal, és az uniós országok nyugati, gyümölcsöző országokkal való kapcsolataink mentén. Én úgy érzem, hogy ez a tagozódása a kapcsolatrendszerünknek nagyon jó, a tartalmáról is alapos tájékoztatást kaptunk alpolgármester úr részéről. Én magam is, aki elég rendszeresen részt veszek ezekben a kapcsolatokban, mondhatom azt, hogy a városok is,
15
akikkel kapcsolatban vagyunk igen nagy hangsúlyt helyeznek ezekre a kapcsolatokra, és szinte elvárják azt, hogy kellő rangon és kellő szinten kezeljük ezeket a kapcsolatokat. A Kiss Mihály képviselő úrnak a felszólásával kapcsolatban mondhatom, hogy például most Radomskoban olyan megbeszéléseken vettünk részt, ahol ők gesztorként már is felvállalták azt, hogy különböző pályázati javaslatokat tettek elénk, amiket kidolgoztak. Ezek alapján részben Makó és Radomsko, részben Makó, Radomsko és az ő testvérvárosuk, Ofenbach, valamint Makó, Radomsko és Voznyeszenszk közösen tud pályázni. Ez egy kicsit viccesen hangzik, hiszen tudjuk, hogy miről volt szó korábban, azonban Radomsko felvállalta mint a testvérvárosát Voznyeszenszket, hogy hasonló módon, mint ahogy mi a magyarok által lakott és uniós tagsággal nem rendelkező országokban lévő városoknak az unióban lévő kapcsolatait támogatjuk, közös projektekkel - gondolok itt például Nagyszentmiklósra – hasonló módon támogatni kívánják az ukránoknak a belépési szándékát az unióba. Ehhez a kellő felkészülési szakaszokat próbálják egyengetni, és tulajdonképpen ehhez kérték a mi segítségünket, hogy mi is legyünk ennek részesei. Megjegyezem azt, hogy ezen a radomskoi találkozón bizony ott volt Voznyeszenszk polgármestere és a képviselő-testület, illetve a polgármesteri hivatalnak további három tagja is, akik igen intenzíven és minket is bíztatva vettek részt ezen a megbeszélésen. Ott voltak, ezt szorgalmazzák, és én úgy gondolom, hogy ha most mi nem is mentünk el Voznyeszenszkbe azt én javasolni fogom, hogy mindenképpen egy megbeszélésnek az erejéig, mivel mondom egy igen-igen barátságos ösztönzést kaptunk, de ez eléggé intenzív volt, hogy legalább ha mi nem mentünk el hívjuk meg Voznyeszenszk polgármesterét egyik rendezvényünkre és próbáljuk megtudni azt, hogy ők hogy látják, milyen módon és milyen módszerekkel tudnánk részükre segíteni. Rengeteg jelentősége van ezeknek a kapcsolatoknak, mindegyiknek más és más a jelentősége, másfajta célokat lehet benne elérni. Úgy gondolom, a pénzügyi lehetőségeinkhez képest a költségvetésünknek hathatósabb mértékben is támogatni kellene ezeket a kapcsolatokat, de megítélésem szerint a városunk mindenképpen jól vizsgázik és kiemelkedő jelentőséget tulajdonít ennek a területnek is. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nagyon szépen köszönöm alpolgármester úr. Dr. Orbán
Imréé a szó!
Dr. Orbán Imre települési képviselő: Tisztelt testület! Olvasva a beszámolót azt hiszem
mindenki előtt egyértelmű, hogy egy rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkezünk és ahogy alpolgármester úr említette a kiegészítőjében ennek az alapjait már a rendszerváltás előtt különösen a makói pedagógusok megvetették, amit mi gyerekként láthattunk és részt vehettünk benne. Én olvasva a beszámolót egy kérdést szeretnék a tisztelt testület számára felvetni, mégpedig a tiszteletbeli makói polgárság kérdését. Bizonyosan mindannyian emlékszünk arra, hogy a 2004-es december 5-i népszavazás sikertelensége milyen óriási csalódottságot és kiábrándultságot eredményezett a határon túli magyarság körében. Hogyha néztük a különböző televízióknak a tudósításait akkor megrendítő képeket láthattunk arról az érzelmi csapásról, amit ők akkor átéltek. Most mi a saját magunk kis lehetőségével, a tiszteletbeli makói polgárság bevezetésével tudnánk gyógyírt adni legalább a velünk partneri kapcsolatban lévő városok magyar lakossága számára. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ez egy rendkívül kényes terület, és könnyen politikai előnyszerzés, vagy politikai támogatásszerzésnek az irányába csúszhat el, ezért ezt mindenképpen el kellene kerülnünk és csak akkor szabadna ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, hogyha a testület egységesen mögéáll. Ugyanakkor az is biztos számomra, hogy óriási erejű gesztus lenne ez a testvérvárosok lakói felé, hogy tiszteletbeli makói polgárok lehetnek, ha magyarok, ha nem magyarok így az országunkhoz, a városunkhoz tudnának kapcsolódni. Ezt az ott élők kedvéért kellene megtennünk, különösebben több költséget nem jelentene. Bizonyosan akarják, hisz kaptunk levelet meg képeslapokat, amit bizonyára önök is láttak mennyire szeretnének erőteljesebben hozzánk kapcsolódni és ezt egy
16
ilyen gesztussal megtehetnénk, de még egyszer mondom, ha nincs előterjesztés akkor ne legyen, mert az ügy sokkal fontosabb és sokkal nagyobb jelentőségű lehet, mint hogy ilyen olcsó vitáknak a tárgyává váljon. A tiszteletbeli makói polgárságnak a kérdése nem csak a Csíkszereda, vagy a különböző más nagyobb testvértelepüléseink számára lennének fontosak, de hallottuk a beszámolóban is, számos olyan település van, ahol makói gyökerekkel rendelkező lakosság él, akik egészen biztosan a mi távoli rokonaink. Ha nekik is megadhatnánk ezt a tiszteletbeli makói polgárság címet, vagy lehetőséget nyilván ők is élhetnének azzal, hogy a származási helyükhöz erőteljesebben kapcsolódnak. Van már erre példa, van ahol ezt gyakorolják, meg kellene nézni, hogy van-e értelme nekimenni és ha van, egy egységes döntés alapján én mindenképpen javasolnám, hogy gondolkodjunk el rajta. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Dr. Halmágyi Pálé a szó! Dr. Halmágyi Pál települési képviselő, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke:
Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-társaim! Egyetértve az alpolgármester úr bevezetésében mondottakkal, hogy sokkal bővebb lehetne még ez a beszámoló, hiszen nagyon kiterjedt és szerteágazó az a tevékenység amit alpolgármester úr végez, ő szívvel, lélekkel megtesz mindent ezekért a feladatokért, ezt akár meg is köszönhetjük neki, én személy szerint most megköszönöm. Mégis van egy olyan momentum, amit én már itt mellette ülve is mondtam neki, hogy sajnálok, hogy kimaradt ebből a beszámolóból, hiszen ez a rendezvény, amelyik Makó város, Jaslo város és Magyarcsanád önkormányzatai által lett megszervezve 1999. szeptember 4-én az a magyar történelembe, a lengyel történelembe is egy olyan jelentős csomópont amire méltán büszkék lehetünk. Ez a rendezvény a II. világháború kitörése után Magyarországra menekült lengyel katonák befogadása volt, nagyon jól tudjuk, Magyarcsanádon volt egy lengyel katonai menekülttábor és a 60. évfordulón ott emléktáblát helyeztünk el, megemlékeztünk. Itt volt Jaslo testvérváros küldöttsége, katonák, civilek és hogy túlnőtt ez a három önkormányzat tevékenységi körén mutatja, hogy megtisztelte ezt a rendezvényt a budapesti lengyel nagykövet, itt volt a Magyar Honvédség vezérkari főnöke és itt volt az országgyűlés alelnöke. Erről a rendezvényről született egy kiadvány, nem hiába piros-fehér a lengyel nemzeti szín, hiszen kétnyelvű, magyarul és lengyelül is, megőrzi ennek a szép rendezvénynek az emlékét ahol az ezeréves lengyel-magyar kapcsolatok egy újabb lökést kaptak, ezt mindenféleképpen szerettem volna, hogy szerepeljen az anyagban. Előttem szóló képviselőtársaimnak a hozzászólásával is egyetértek, hiszen valamennyien nagyon fontos, hangsúlyos dolgokat fogalmaztak meg, különösen Orbán Imre képviselő-társunk. Valamennyien tudjuk, hogy ez nem csak ennek a 10.000.000 magyarnak, hanem a határon kívül rekedt több millió magyarnak is egy olyan lelki trauma volt, amire ha mi tudunk gyógyírt, tapaszt tenni akkor próbáljuk meg. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni! További hozzászólás van-e? Nincs. Lezárhatom a vitát? Lezárom. Kedves Gilicze János alpolgármester úr reagálás?
Gilicze János alpolgármester: Köszönöm azoknak a hozzászólóknak, akik elismerték a
munkálkodásunkat, nem csak nekem, hiszen a polgármesteri hivatal számos munkatársa amikor külkapcsolatokról van szó akkor én azt hiszem, hogy lehető legtöbbet megteszi olyan apróságoktól kezdve, hogy a delegációkat, vendégeket, a szabadnapjukat is feláldozva kísérgetik. Én ezt mindenféleképpen köszönöm nekik is, hiszen egyedül ezt a munkát számos egyéb elfoglaltságom mellett nem lehetne megfelelően végeznem. Én a hozzászólásokból azt tapasztaltam, hogy végül is az a két kérdés, amit én feltettem, hogy hogy hogyan tovább ez abba
17
erősített meg, hogyha a megfelelő lehetőségünk van akkor ne zárkózzunk el előle, hanem járjuk körül és beszéljük meg a képviselő-testületi ülésen és a képviselő-társaim, polgármester úr bölcsességére bízva döntünk majd benne. Talán nem lenne célszerű előre bezárni a kapukat. Még egy valamit megemlítenék Dr. Orbán Imre képviselő-társam hozzászólása annyiban nem tűnik újnak, hiszen polgármester úrral én már ebben a kérdésben jó néhány héttel ezelőtt beszélgettem. Sőt mivel ez a kezdeményezés a hódmezővásárhelyiektől indult és azon belül is általam tisztelt és barátaimnak mondható Grezsa Istvántól és Kószó Pétertől, tehát a megfelelő anyagot is megkaptam hozzá, és polgármester úrral abban maradtunk, hogy ezt a kérdést valóban meg kell hányni, vetni, tehát igaza van Orbán Imrének, hogy ezt nem szabad kitenni politikai csatározásnak, hanem ezt át kell gondolni. Amikor polgármester úrral erről beszéltünk akkor nem volt elutasító az ő válasza, érlelődött eddig és talán ez ennek a kérdésnek egy újabb lökést adott ezen a képviselő-testületi ülésen elhangzott két hozzászólás. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület! Nem tudom, hogy kinek mi a véleménye, de
egy jó anyag van előttünk, egy olyan anyag ami ciklusonként egyszer csokorba szokta szedni, hogy hogy állunk külkapcsolat dolgában. Gilicze úr mondta korábban, stratégiát határoztunk meg egy picit, most is arról szól a történet, hogy ez hogyan alakuljon a későbbiekben, de most azért annyival több is, hogy részletekbe menően, táblázat formájában is áttekintjük egy kicsit azt, hogy az önkormányzat ha úgy tetszik úttörését követően a civil szféra, a makói lakosság, a különböző szervezetek milyen tartalommal tudják megtölteni azokat a külkapcsolatokat ahol a jeget mi törjük, vagy törtük. Fontosnak gondolom nagyon ezt mindkét szempontból. Nagyonnagyon fontosnak gondolom a határon túli magyar területekkel való kapcsolatápolás dolgát is és nagyon fontosnak gondolom a különböző vagy uniós, vagy unión kívüli, de gazdasági együttműködés szempontjából jelentőséggel bíró kapcsolatainkat. Én azt hiszem, hogy köszönjük meg ezt az anyagot és ennek részeként különösen azt, hogy ez a civiloldalt is hozza. Amibe nekünk a jövőben egy picit tovább kellene lépni az az, hogy ezt a civil területet próbáljuk erősíteni. Ami pedig az önkormányzat ilyen típusú kapcsolatépítését jelenti, meg is fékezhetjük, de ha olyan valaki jelentkezik, akivel a gazdasági érdekek mentén célszerű a kapcsolatot felvenni, ilyen volt Löbau meg Martinsicuro, akkor már nem lesz módunk azt betartani. Tehát továbbra is az ilyen típusú kapcsolatok iránti fogékonyságot a racionalitás jegyébe tartsuk meg céljaink között. Nagyon fontos volna, hangsúlyozom a civilek irányába történő erősítő lépések szorgalmazása. Ennek más módja nincs, mint a költségvetésnél az ilyen típusú testvérvárosi kapcsolatokhoz kötődő iskolai civil látogatáshoz anyagi támogatást nyújtani, ennél többet nem tudunk tenni és más módszer nincs. Felvetődött megint Voznyeszenszk ügye, meg fogja érlelni magát, mert hogyha ezt a lengyelek nagyon komolyan gondolják, akkor egy idő után ez elől nem lehet kitérni. Teljesen jó ami elhangzott az unióval kapcsolatban, a lengyelek már támogatják az ő uniós tagságukat, és hogyha halljuk az unió törekvését Törökország irányába akkor nem csoda, ha Ukrajna is szóba kerül. Nyugodtan el lehet menni odáig, hogy földrajzilag Európa határa az Ural, tehát beszélünk mi még arról is, hogy Oroszország mikor tud csatlakozni ehhez az integrációhoz, mert piaci szempontból biztos, hogy szükség lesz rá. Külkapcsolati ügybe tehát én azt gondolom, hogy ilyen módon az aktivitásnak célszerű megmaradni. Alpolgármester úr én úgy vélem, én egy picit óvatosabban fogalmazok, a meglévő olyan kapcsolatok amik szunnyadnak, tehát Kiryat Yamra gondolok, nem biztos, hogy annak véget kell vetni, elég az, ha nem működik. Ugyanakkor ha van egy olyan affinitás mint Izraelbe, hogy fel akarják ezt eleveníteni, nem biztos, hogy nekünk ezt most le kell zárni. A kínai kapcsolatot a magam módján ugyancsak ilyennek ítélem, mert ha nem működik attól még az egy szünetelő kapcsolat és ha szünetelés után valamiért ez belendülne akkor még lehet neki akkora hozadéka, amit ma még nem látunk. Én ezt a részét körülbelül így látom a dolognak. Ami a tiszteletbeli polgár ügyet illeti nagyon szépen köszönöm azt, hogy elmondtad, hogy korábban erről valóban
18
váltottunk szót. Megmondom úgy, ahogy gondolom, én azt gondolom, hogy akkor amikor beszélünk a város külkapcsolatairól, ennek részeként a civilek, gyermekink külkapcsolatairól, akkor ebbe az ügybe belekeverni a népszavazás eredményét ez kemény politikai ügy, úgyhogy én most ilyen reagálást erre nem is teszek. Ami a tiszteletbeli polgár ügyet illeti – nem bántóan mondom Orbán képviselőtársamnak, de ha egy ügyet meg akarunk oldani azt nem így kell elővezetni – megmondom őszintén, hogy a második fordulatba egyetértünk, én is úgy gondolom, hogy ennek akkor van értelme, ha ez egyhangú tud lenni, mert ha nem akkor ez megint csak politikai megosztottság irányába visz és a központi politikai széttagoltságot képezi le és az nem önkormányzati feladat, a politizálás nem ide tartozik. Én továbbra is fontolom azt, hogy nekem ebben az ügyben mi legyen az álláspontom, egy biztos, hogy politizálni nem óhajtok ezzel a kérdéssel, és ezen a módon nem szoktunk ügyet megoldani. Ahol én azt gondoltam, hogy ne politizáljunk, hanem gyűljünk össze és beszéljük meg a szennyvíz ügyet és döntsük el együtt, hogy ezt hogy tudjuk megcsinálni a város történetének legnagyobb beruházásaként 13 milliárd 650 millió forinttal, nem jobb és nem baloldali módon, hanem oly módon, hogy ez a beruházás sikerüljön és a lakosság előtt egységesen lépjünk fel. Most ez nem így történt, rendben van, gondolkozzunk rajta, amikor megérik visszatérünk rá. Én a magam részéről ezt így zárom le, és azt gondolom, hogy célszerű ugyanakkor elfogadni egy határozati javaslatot most ennek az anyagnak a végén. Ennek a határozati javaslatnak a tartalmát képezi az amit az előbb az összefoglalóba elmondtam. Tehát továbbra is első helyen van a határon túli magyar területekkel történő kapcsolattartás, a gazdasági érdekek mentén történő kapcsolatépítésben továbbra is legyünk fogadó készek, fogékonyak és ahol a betelepülő úgy kívánja ott aktívak. Fogalmazzuk meg célként, hogy az ilyen típusú együttműködések civil irányba történő nyitásának szorgalmazása és a mi eszközeinkkel történő ráhatás az pedig szintén szerepeljen a fontos céljaink között. Én javaslom, hogy ilyen határozati javaslatot hozzunk. Van-e véleménye az összefoglalóval kapcsolatban? Nincs. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 294/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Makó Város Önkormányzata és intézményei, valamint közhasznú társaságai külkapcsolatainak alakulása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az önkormányzat intézményei, valamint közhasznú társaságai külkapcsolatainak alakulásáról szóló tájékoztatót megtárgyalta és azt elfogadja. A képviselő-testület az önkormányzat külkapcsolataiban továbbra is prioritásként kezeli a határon túli magyar lakta területekkel történő kapcsolattartást, valamint a gazdasági érdekek mentén történő kapcsolatépítés, kezdeményezés fogadását. A képviselő-testület kiemelt célnak tekinti az együttműködések, civil szervezetek irányába történő nyitásának szorgalmazását, valamint saját eszközeivel való segítését.
19
Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Gilicze János alpolgármester - Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Iroda - Érintett intézmények, közhasznú társaságok
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület! Folytassuk munkánkat. 2. sz. előterjesztés Tájékoztató a szabályozási terv és helyi építési szabályrendelet tervezetről
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! A napirendünknél köszöntöm
Novák Istvánt városi főépítész urat és Takács Máté urat, vezető tervezőt, aki a tervünknek az elkészítője. Megkérdezem, hogy kiegészítésetek van-e hozzá? Főépítész úr, tervező úr? Tervező úrnak van, tessék parancsolj. Takács Mátéé a szó.
Takács Máté vezető tervező: Tisztelt polgármester úr, tisztelt testület! Csak egy egész rövid
bevezetőt szeretnék mondani. A települési szerkezeti tervet a képviselő-testület jóváhagyta, itt ki van függesztve, a szabályozási terv készítésének ez képezte az alapját. Maga a szabályozási terv szerződés szerint augusztus 30-ig kell, hogy elkészüljön, azonban már a szerződéskötés idején úgy állapodtunk meg, hogy május vége, június első napjaiban elkészül egy vázlatterv, vagy elő terv annak érdekében, hogy ne a véglegesen elkészített terv, és viszonylag a jóváhagyás és a tervkészítés közötti nem túl hosszú időben ismerkedjen csak a testület vagy a lakosság a tervvel. Hanem ezt már a tervkészítés egy korai stádiumában megtehesse, elmondhassa a véleményét, hogy maga a terv már az elhangzott lakossági, testületi tagok, civilszervezetek, tanácsadó testületek véleményét is tartalmazza. Úgy gondolom, hogy a tervezésnek és a jóváhagyásnak ez a módszere, sokkal gördülékenyebb, másrészt pedig sokkal inkább biztosítja, hogy az elhangzott javaslatok a tervbe bekerüljenek. Én tulajdonképpen köszönetet szeretnék mondani azért, hogy erre itt alkalom nyílt és az egy hónap során ha jól emlékszem 10-12 alkalommal ismertethettük a tervet. A képviselők és mindazok akik részt vettek ezeken az ismertetéseken elmondhatták a véleményüket. Nagyon örülök annak is, hogy ezeken a vitákon és egyeztetéseken már nem azon vitatkoztunk, hogy valami mikor fog megépülni. Úgy tűnik, hogy mindazok, akik részt vettek már tudják, hogy a rendezési terv nem fejlesztési terv, hanem a fejlesztés számára szükséges területeket van hivatva biztosítani. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna elmondani.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület! Bizottsági vitában jó alaposan végigbeszéltük
az egészet. Lakossági fórumot tartottunk, ahol abban maradtunk, hogy összehívjuk a városban működő azon tervezőket, akik tervezőként dolgoznak. Kaptunk egy 5 oldalas észrevételt és ezt a tervező úr, munkatársai, kollégáim, főépítész úr végig beszélik pontonként és ami abból beépítendő, azt beépítik, ami nem azt meg elmagyarázzák, hogy miért nem. Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Nincs. Elfogadható? Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 295/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató a szabályozási terv és helyi építési szabályrendelet tervezetről
20
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a szabályozási terv és helyi építési szabályrendelet tervezetről készült tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Novák István DLA városi főépítész - T. T. T. Városépítő Bt. - Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Csoport - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda 3. sz. előterjesztés Szerkezeti terv javításáról tájékoztató
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Szeretnék visszautalni arra, hogy
amikor a szerkezeti tervet elfogadtuk ott voltak nyelvhelyességi javítások, amiket akkor megbeszéltünk és abba maradtunk, hogy most fogják visszahozni, ez szerepel ebben az anyagban. Kérdés, észrevétel van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 296/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Szerkezeti terv javításáról tájékoztató. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a szerkezeti terv javításáról készített tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Novák István DLA városi főépítész - T. T. T. Városépítő Bt. - Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Csoport - Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda
Dr. Buzás Péter polgármester:
rendelek el.
SZÜNET
Tisztelt Képviselő-testület! Egy 15-20 perces szünetet
21
4. sz. előterjesztés A Makó város környezetvédelméről szóló rendelet 2. sz. melléklet módosítása, a város védett fáinak újraértékelése
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta: Makó Város Önkormányzatának 24/2005. (VI.30.) Makó ör. rendeletét Makó város környezetvédelméről szóló 18/2001. (VI.28.) Makó ör. rendelet módosításáról.
5. sz. előterjesztés A lakáscélú helyi támogatásokról szóló 25/2001. (IX.27.) Makó ör. módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta: Makó Város Önkormányzatának 25/2005. (VI.30.) Makó ör. rendeletét a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 25/2001. (IX.27.) Makó ör. rendelet módosításáról. 6. sz. előterjesztés SZMSZ módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta: Makó Város Önkormányzatának 26/2005. (VI.30.) Makó ör. rendeletét Makó Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 17/2003. (IV.24.) Makó ör. rendelet módosításáról.
22
7. sz. előterjesztés Az önkormányzati nevelési-oktatási intézményekben szedhető térítési- és tandíjakról
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta: Makó Város Önkormányzatának 27/2005. (VI.30.) Makó ör. rendeletét az önkormányzati oktatási-nevelési intézményekben szedhető térítési díjakról szóló 32/1994. (IX.22.) Makó ör. rendelet módosításáról. 8. sz. előterjesztés A TÁVHŐ Kft. beolvadása a Kommunális Kht-ba
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 297/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A TÁVHŐ Kft. beolvadása a Kommunális Kht-ba HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény VI. fejezet 7. címében és a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény VII. fejezetében foglaltak alapján a Makói Távhőszolgáltató Korlátolt felelősségű Társaság (6900 Makó, Tömörkény u. 1/B.) és az MKK Makói Kommunális és Közbeszerzési Közhasznú Társaság (6900 Makó, Návay L. tér 5-7.) átalakulását elhatározza akként, hogy a Makói Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság beolvad a MKK Makói Kommunális és Közbeszerzési Közhasznú társaságba. A Képviselő-testület továbbá felkéri az érintett társaságok ügyvezetőit, hogy 2005. augusztus 31-i fordulónappal az átalakulási vagyonmérlegek készítése iránt intézkedjék és 2005. szeptemberi képviselő-testületi ülésre a gazdasági társaságokról szóló törvényben meghatározott szükséges melléklettel együtt terjesszék elő.
23
A képviselő-testület kötelezi az átalakulással érintett ügyvezetőket arra, hogy az átalakulási vagyonmérleg tervezet előkészítésénél az alábbi szempontokra legyenek figyelemmel.: A befogadó társaság vagyonába csak tényleges értékkel bíró vagyontárgyak kerüljenek átadásra, a jelenleg már értékkel nem bíró, de a számviteli nyilvántartásban szereplő befejezetlen beruházások kerüljenek leírása, illetve a behajthatatlan követelések számviteli rendezésre kerüljenek. A jogutód társaságnál nélkülözhető pénzeszközök és átalakulási folyamat keretében kerüljenek kiadásra a tulajdonosi jogokat gyakorló képviselő-testület javára. Határidő: 2005. szeptemberi testületi ülés Felelős: ügyvezetők Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Makói Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság MKK Makói Kommunális és Közbeszerzési Közhasznú Társaság ügyvezetők felügyelő bizottsági tagok könyvvizsgálók Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály 9. sz. előterjesztés Tájékoztató Makó Város Önkormányzatánál végzett Állami Számvevőszéki ellenőrzés jelentéséről
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Dr. Halmágyi Pálé a szó!
Dr. Halmágyi Pál települési képviselő, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke: Tisztelt Polgármester Úr! A tájékoztató a vizsgálat megállapításait tömören tartalmazza. Kérdésem az, hogy a vizsgálatról készített teljes anyagot hol nézhetem meg.?
Dr. Bánfi Margit jegyző: Tisztelt képviselő úr! Nálam, aljegyzőnél, a pénzügyi
osztályvezetőnél, bármelyikünknél. Előtte telefonon tetszik szólni, hogy előkészíthessük.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Más kérdés, észrevétel van-e? Nincs. Kérem
szavazzunk!
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 298/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató Makó Város Önkormányzatánál végzett Állami Számvevőszéki ellenőrzés jelentéséről HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Makó Város Önkormányzatánál végzett Állami Számvevőszéki ellenőrzés jelentéséről készült tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja.
24
Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály 10. sz. előterjesztés Ingyenes helyi autóbuszjárat kihasználtságának értékelése
Dr. Buzás Péter polgármester: A napirend tárgyalásánál köszöntöm jelenlévő Szirbik Csaba
kirendeltség vezetőt. Kérdés, észrevétel van-e? Egy ponton én teszek hozzá egy rövid kiegészítést. Az előterjesztés első oldal lap alján szerepel, hogy néhány százezer forint megtakarítást jelentene, a néhány százezer forint az pontosan félmillió forint. Ezzel együtt a második oldalon olvasható első bekezdés teszi helyre az előterjesztő álláspontját, hogy összességében azokkal a kedvezményekkel, amit a többi járaton kapunk a Volántól az meg 1.800.000,-Ft, tehát az 500.000,-Ft áll szemben az 1.800.000,-Ft-tal, valamint erre már utal az előterjesztés is a több éves kapcsolat. Kérdés, észrevétel, vélemény van-e?
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 299/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Ingyenes helyi autóbuszjárat kihasználtságának értékelése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8.§ (1) bekezdésében, valamint a közúti közlekedésről szóló többször módosított 1988. évi I. törvény 9/A.§ (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az ingyenes autóbuszjárat kihasználtságára készített előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozati javaslatot hozza: A képviselő-testület egyetért az ingyenes autóbuszjárat útvonalának Bajcsy Zsilinszky lpt., Állomás tér és a Galamb József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolát érintő bővítésével. A képviselő-testület felkéri a polgármestert az útvonalbővítéshez szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: 2005. augusztus 31. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda Építésügyi Hatósági Csoport Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda Városüzemelési Csoport Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Tisza Volán Rt. Szeged, Bakay N. u. 48.
25
11. sz. előterjesztés Tájékoztató Makó Város Önkormányzata munkaprogramjának időarányos teljesítéséről
Dr. Buzás Péter polgármester:
2003-2006.
évi
gazdasági
és
Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel
kapcsolatban? Nagy Lajosé a szó!
Nagy Lajos települési képviselő, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke:
Tisztelt polgármester úr, képviselő-társak! Az anyagnak a városüzemelésre vonatkozó részét a bizottság rendkívül részletesen megtárgyalta és ajánlja a képviselő-testület figyelmébe. Félidő táján megállapíthatjuk, hogy nagyon sok előrelépés történt a városban függetlenül attól, hogy még nagyon sok olyan tennivaló van, ami javíthatná a lakosság közérzetét. Azonban az elhatározott célok nagyrészt teljesültek, javasoljuk az anyag elfogadását.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Kérdés, észrevétel, vélemény van-e? Nincs. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 300/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Tájékoztató Makó város Önkormányzata 2003-2006. évi gazdasági és munkaprogramjának időarányos teljesítéséről HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete áttekintette a 2003-2006. évekre elfogadott Gazdasági és munkaprogramja időarányos teljesítését, melyet a melléklet szerint hagy jóvá. A képviselő-testület felkéri a város polgármesterét, a testület bizottságait, valamint intézményeit, hogy az eddigiekhez hasonlóan a továbbiak is segítsék elő a programban még hátralévő feladatok végrehajtását. Határidő: folyamatos és legkésőbb 2006. szeptember 30. Felelős: polgármester, jegyző, intézményvezetők Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője az önkormányzat intézményei 12. sz. előterjesztés Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatására kiírt pályázat elbírálása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület! Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
26
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 301/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, Bajcsy-Zs. ltp. C/5. A-B. alatti az ingatlan-nyilvántartásban 4813/19/A hrsz. alatt felvett társasház tető víz-, és hőszigetelésre vonatkozó pályázat beadása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 25/2001. (IX.27.) Makó ör. számú rendelet 18.§-a alapján gyakorolt jogkörében eljárva kiírt nyilvános pályázatra beérkezett Makó, Bajcsy Zs. ltp. C/5.A-B. alatti az ingatlannyilvántartásban 4813/19/A. hrsz. alatt felvett társasház tető víz-, és hőszigetelésre vonatkozó pályázatát az alábbi paraméterekkel a Magyar Lakás-Innovációs Kht-hez történő továbbításra kijelöli, egyben kötelezettséget vállal arra, hogy a költségvetésben elkülönített önkormányzati támogatás 915.008,-Ft-os összegét az állami támogatás elnyerése esetén az OTP Bank Rt. Makói Fiókjánál e célra nyitott elkülönített számlán elhelyezi. Makó Város Önkormányzati Képviselőtestülete felhatalmazza a polgármestert a pályázat beadására és a pályázattal kapcsolatos nyilatkozatok megtételére. Teljes költség
felújítási Támogatás szempontjából elismerhető ktg.
2.745.023,-
2.745.023,-
Önkormányzati támogatás összege és forrása
Tulajdonosok saját ereje
915.008,915.008,Ktg. vetési előirányzatból az állami támogatás elnyerése esetén.
Állami támogatás
915.007,-
Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Oravecz Károly közös képviselő Makó, Bajcsy Zs. ltp. C/5. A-B. Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály vagyoncsoport
Dr. Buzás Péter polgármester: Szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 302/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, Tömörkény u. 3/A-B alatti az ingatlan-nyilvántartásban 5526/2/A hrsz. alatt felvett társasház tető víz-, és hőszigetelésre vonatkozó pályázat beadása.
27
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 25/2001. (IX.27.) Makó ör. számú rendelet 18.§-a alapján gyakorolt jogkörében eljárva kiírt nyilvános pályázatra beérkezett Makó, Tömörkény u. 3/A-B. alatti az ingatlan-nyilvántartásban 5526/2/A. hrsz. alatt felvett társasház tető víz-, és hőszigetelésre vonatkozó pályázatát az alábbi paraméterekkel a Magyar Lakás-Innovációs Kht-hez történő továbbításra kijelöli, egyben kötelezettséget vállal arra, hogy a költségvetésben elkülönített önkormányzati támogatás 1.325.000,-Ft-os összegét az állami támogatás elnyerése esetén az OTP Bank Rt. Makói Fiókjánál e célra nyitott elkülönített számlán elhelyezi. Makó Város Önkormányzati Képviselőtestülete felhatalmazza a polgármestert a pályázat beadására és a pályázattal kapcsolatos nyilatkozatok megtételére. Teljes költség
felújítási Támogatás szempontjából elismerhető ktg.
3.975.215,-
3.975.215,-
Önkormányzati támogatás összege és forrása
Tulajdonosok saját ereje
1.325.000,1.325.215,Ktg. vetési előirányzatból az állami támogatás elnyerése esetén
Állami támogatás
1.325.000,-
Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Vargáné Nagy Éva közös képviselő Makó, Hunyadi u. 13/A. Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály vagyoncsoport 13. sz. előterjesztés Pályázatok Céljellegű Decentralizált támogatásra
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, vélemény van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Dr. Halmágyi Pálé a szó!
Dr. Halmágyi Pál települési képviselő, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke:
Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-testület! Bizottsági ülésen már elhangzott, hogy a városháza felújításának a sarki párkányrenováláshoz az összeget a Kertváros Általános Iskola tetőfelújításából tudjuk csak átcsoportosítani, mert most nincs másra lehetőség. Én azt szeretném kérni, hogy most itt ül a teremben a Kertvárosi Általános Iskola igazgatónője, az előterjesztés készítője, nyugtassa meg, hogy a Kertvárosi Általános Iskola tetőfelújítása nem sérül, ugyanazzal a műszaki tartalommal ahogy megtervezték az meg fog valósulni és így mindenki jól jár. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nem tudja megnyugtatni senki az igazgatónőt most ez
ügyben. Nem tudja megnyugtatni. Egyszerűen arról van szó, hogy van egy életveszély közeli állapot az irodaház tetején a Széchenyi téren ahonnan a timpanon kijöhet. A városháza
28
oldalánál szintén van egy hasonló, és van a Kertvárosi iskolánál egy olyan probléma amit első alternatívába úgy próbáltak a kollegák kezelni, hogy az alsó felét a cserépnek rendbe teszik és onnan a jót felrakják a felsőnek a helyére. Ehelyett szakmailag ésszerűbb az, hogy próbáljuk az egész tetőt megcsinálni, de az összes baj mellett a legkisebb életveszély, a legkisebb probléma a Kertvárosi iskolánál van. Nem tudunk mit tenni, egyelőre keretszerűen egyikre ennyi jut, másikra annyi jut, a harmadikra amannyi jut. Azt tudjuk csinálni, hogy a Kertvárosi iskolára kiírjuk teljes műszaki tartalomra a pályázatot és hogyha minden versenyeztetés megvan, a kimaradt pénzeket átcsoportosítjuk. Ez menni fog ugye, kollegáimat kérdezem? Ez tud menni. Most ennél nagyobb megnyugtatást nem tudunk adni. Megnyugtatásul annyit tudok mondani, hogy az eredeti előkészítési állapothoz képest, a félmegoldáshoz képest a teljes tető műszaki tartalom ügye benne szerepel a pályázatban. Ennyit tudok mondani, ennél többet nem. Kérdés, észrevétel van-e? Kérem szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról!
A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 303/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Pályázat Céljellegű Decentralizált támogatásra a Széchenyi tér 7. Irodaház balesetvédelmi munkálataira. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanácshoz „Széchenyi tér 7. Irodaház balesetvédelmi munkálatainak” Céljellegű Decentralizált támogatásra az alábbiak szerint:
Teljes ktg. /br./ Támogatás /70%/ Önerő /30 %/
2005 4.000.000 2.800.000 1.200.000
2006 3.285.000 2.299.500 985.500
Összesen Ft 7.285.000 5.099.500 2.185.500
Makó Város Önkormányzata a pályázati díjat valamint a szükséges önerőt – az éves bontás szerint – a költségvetési rendeleteiben biztosítja. Nyertes pályázat esetén, amennyiben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek csak részben, vagy nem teljesülnek, vagy eltérő feladat valósul meg, illetve a szerződéstől való elállás esetén visszavont támogatás és az alkalmazott kamat megfizetésére irányuló követelés érvényesítése céljából a Képviselő-testület felhatalmazza a Magyar Államkincstárat, hogy Makó Város Önkormányzatának az OTP Rt. Makói fiókjánál vezetett 11735074-15354745-00000000 számlája terhére azonnali beszedési megbízást nyújtson be a támogatási szerződésben meghatározott előirányzat javára. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat, intézkedés megtételére. Határidő: 2005. július 11. Felelős: polgármester
29
Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó Város jegyzője Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó Város Polgármesteri Hivatal Beruházói csoport
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 304/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Pályázat Céljellegű Decentralizált támogatásra a Kertvárosi Általános Iskola komplex tetőfelújítására. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanácshoz a „Kertvárosi Általános Iskola komplex tetőfelújításának” Céljellegű Decentralizált támogatásra az alábbiak szerint: Teljes ktg. /br./ Támogatás /70%/ Önerő /30%/
2005 5.765.572 4.035.900 1.729.672
2006 5.636.428 3.945.500 1.690.928
Összesen Ft 11.402.000 7.981.400 3.420.600
Makó Város Önkormányzata a pályázati díjat valamint a szükséges önerőt – az éves bontás szerint – a költségvetési rendeleteiben biztosítja. Nyertes pályázat esetén, amennyiben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek csak részben, vagy nem teljesülnek, vagy eltérő feladat valósul meg, illetve a szerződéstől való elállás esetén visszavont támogatás és az alkalmazott kamat megfizetésére irányuló követelés érvényesítése céljából a Képviselő-testület felhatalmazza a Magyar Államkincstárat, hogy Makó Város Önkormányzatának az OTP Rt. Makói fiókjánál vezetett 11735074-15354745-00000000 számlája terhére azonnali beszedési megbízást nyújtson be a támogatási szerződésben meghatározott előirányzat javára. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat, intézkedés megtételére. Határidő: 2005. július 11. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó Város jegyzője Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó Város Polgármesteri Hivatal Beruházói csoport
30
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 3. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 305/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Pályázat Céljellegű Decentralizált támogatásra a Városháza homlokzati helyreállítására. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanácshoz a „Városháza homlokzatának felújítására” Céljellegű Decentralizált támogatásra az alábbiak szerint: Teljes ktg. /br./ Támogatás /70%/ Önerő /30%/
2005 680.000 476.000 204.000
Összesen Ft 680.000 476.000 204.000
Makó Város Önkormányzata a pályázati díjat valamint a szükséges önerőt a 2005. évi költségvetési rendeletében biztosítja. Nyertes pályázat esetén, amennyiben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek csak részben, vagy nem teljesülnek, vagy eltérő feladat valósul meg, illetve a szerződéstől való elállás esetén visszavont támogatás és az alkalmazott kamat megfizetésére irányuló követelés érvényesítése céljából a Képviselő-testület felhatalmazza a Magyar Államkincstárat, hogy Makó Város Önkormányzatának az OTP Rt. Makói fiókjánál vezetett 11735074-15354745-00000000 számlája terhére azonnali beszedési megbízást nyújtson be a támogatási szerződésben meghatározott előirányzat javára. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat, intézkedés megtételére. Határidő: 2005. július 11. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó Város jegyzője Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó Város Polgármesteri Hivatal Beruházói csoport 14. sz. előterjesztés TEKI pályázat pénzügyi módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, véleménye van-e az előterjesztéssel
kapcsolatban.
31
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 306/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: TEKI pályázat pénzügyi módosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 2005. március 30-ai ülésén a 109/2005. (III.30.) MÖKT határozata alapján pályázatot nyújtott be a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács által meghirdetett Területi Kiegyenlítést Szolgáló Fejlesztési Célú támogatásra „Belterületi járdák burkolatfelújítása III. ütem” tárgyában. A pályázat kiírójának döntése alapján a vonatkozó MÖKT határozatot az alábbiak szerint módosítja: 2005 Teljes ktg. /br./ 45.474.286 Támogatás /70%/ 31.832.000 Önerő /30%/ 13.642.286
2006 30.530.000 21.371.000 9.159.000
2007 20.765.714 14.536.000 6.229.714
Összesen Ft 96.770.000 67.739.000 29.031.000
A 109/2005. (III.30.) MÖKT határozat többi része változatlanul marad. Makó Város Önkormányzata a szükséges önerőt – az éves bontás szerint – a költségvetési rendeleteiben biztosítja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert minden, a pályázat sikeréhez szükséges nyilatkozat, intézkedés megtételére. Határidő: 2005. július 11. Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó Város jegyzője Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó Város Polgármesteri Hivatal Beruházói csoport 15. sz. előterjesztés A Makói Futball Club NB II-es szerepléséhez szükséges támogatás biztosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! A Futball Club bent maradt a
nemzeti bajnokság II. vonalában és ez a második féléves apanázs. A Sportbizottság támogatja. Kérdés, észrevétel, vélemény van-e? Molnár Lászlóé a szó.
Molnár László települési képviselő, a Sportbizottság elnöke: Mindkét előterjesztéshez
szeretnék csak egyetlen egy gondolatot hozzáfűzni. A Sportbizottság összetételéből adódóan
32
szinte valamennyi sportágban képviseltetve vagyunk, mind a nyolc jelenlévő bizottsági tag egyhangúan szavazta meg a Futball Clubnak, illetve a Kézilabda Clubnak a támogatást.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 307/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Futball Club NB II-es szereplésére céltámogatás biztosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete megtárgyalta a Makói Futball Club NB II-es szerepléséhez szükséges támogatás biztosításáról szóló előterjesztést. A második vonalban történő induláshoz Makó Város Önkormányzata 2005. évi költségvetéséről, módosításáról és végrehajtásának rendjéről szóló rendeletének 2. számú melléklet tartalék soráról 3 millió forint céltámogatást biztosít a magasabb osztályban való szerepléshez. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Makói Futball Club Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Polgármesteri Hivatal Közoktatási osztály
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 308/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Futball Club NB II. szerepléséhez kezességvállalás. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy kezességet vállal a Makói Futball Club NB II-ben történő versenyeztetéssel kapcsolatban felmerülő költségek vonatkozásában 5 millió forint összeg erejéig, mely a 2005. évi módosított költségvetési támogatási előirányzat terhére rendelkezésre áll, és kizárólag a versenyeztetési költségekre fordítható.
33
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a kezességvállalási nyilatkozat aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Makói Futball Club Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Polgármesteri Hivatal Közoktatási osztály 16. sz. előterjesztés A Makói Női Kézilabda Sport Egyesület NB I/B-s szerepléséhez szükséges támogatás biztosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Itt azt kell tudni, hogy a lányok
NB I/B-be való feljutása olyan szempontból üzenetértékű, hogy sokan vagyunk úgy, többek között Nagy György József képviselő és Molnár László sportbizottsági elnök, akik ennek a mentorai, és a klubnak a mentora is ugyanígy gondolja a kérdést, hogy 3-4 év távlatában realitása van annak, hogy a makói női kézilabda NB I-es legyen, tehát az ország élvonalában legyen. Itt még azt kell tudni, hogy a játékosoknak lényegesen több mint fele makói játékos, tehát a mi gyerekeink játszanak ott. Ez azért nem egy kis dolog egy 26.000-es kisvárostól, hogy ilyen produktumot létrehoz. Kérdés, észrevétel, vélemény van-e? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 309/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Női Kézilabda Sport Egyesület NB I/B-s szerepléséhez szükséges támogatás biztosítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete megtárgyalta a Makói Női Kézilabda Sport Egyesület NB I/B-s szerepléséhez szükséges támogatás biztosításáról szóló előterjesztést. A második vonalban történő induláshoz Makó Város Önkormányzata 2005. évi költségvetéséről, módosításáról és végrehajtásának rendjéről szóló rendeletének 2. számú melléklet tartalék soráról 2.800 millió forint céltámogatást biztosít a magasabb osztályban való szerepléshez. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
34
Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Makó Női Kézilabda Sport Egyesület Polgármesteri Hivatal Pénzügyik osztály Polgármesteri Hivatal Közoktatási osztály 17. sz. előterjesztés Makó Város Önkormányzatának 2005. évi költségvetésének módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a határozati javaslatról, majd azt követően
a rendeletről.
A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 310/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Belvárosi Katolikus Egyházközség Templom kapu felújításának támogatása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Belvárosi Katolikus Egyházközség Templom kapunak felújítását támogatja. A felújításhoz 329 e Ft támogatást – átadott pénzeszköz formájában – biztosít Makó Város Önkormányzat 2005. évi költségvetési rendeletének kertészet feladatinak terhére. Egyben a Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Polgármesterét a támogatási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Belvárosi Katolikus Egyházközösség Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály
A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta: Makó Város Önkormányzatának 28/2005. (VI.30.) Makó ör. rendeletét az önkormányzat 2005. évi költségvetéséről módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 8/2005. (II.24.) Makó ör. módosításáról.
35
18. sz. előterjesztés Hitelfelvétel
Dr. Buzás Péter polgármester: Az előterjesztésbe le van írva, de szóban is mondom, hogy a
különböző beruházásaink elsősorban a SAPARD beruházás utófinanszírozott, ami azt jelenti, hogy az összes összeg a végén áll rendelkezésünkre és emiatt szükséges mind beruházási, mind pedig likvidhitel felvétel. A beruházási hitelt akkor is fel kell vennünk, ha ezt következő hónap első napján visszafizetjük, mert a központi alapból a saját erő kiegészítés mint ingyenes támogatás ezen a módon szerezhető meg. Ennek ez a pénzügyi technikája, a többi, a likvidhitel az pedig a különböző megnövekedett beruházásaink pénzügyi finanszírozásához szükséges. Alapvető célunk továbbra is az ami tavaly volt, hogy az idei évet összességében hitel nélkül zárjuk le. Tehát az év közbeni gazdálkodás eredményeként az a cél, hogy év végén valós hitelállomány a következő évre átviendő olyan pénzügyi teher, aminek nem látjuk a forrását -0 ez így pontos megfogalmazás – ne legyen. Szabó Sándor képviselő úré a szó.
Szabó Sándor települési képviselő: Polgármester úr, tisztelt képviselő-testület! Mindannyian
kerültünk már bizonyára abba a helyzetbe, vagy vállalkozóként, vagy magánszemélyként, hogy hitelt kellett igénybe vennünk és az nagyon jó dolog szokott lenni, mikor a hitelt folyósítják. A nagy probléma akkor szokott keletkezni amikor el kezdődik ennek a hitelnek a visszafizetése. Ilyen aggodalom miatt kértem szót, amiatt is, hogy közel fél éve annak polgármester úr a városi televízió valamelyik műsorában nekem személyesen üzent, hogy „erről a helyről üzenem a Szabó Sándor képviselőnek, hogy a városnak nem kellett hitelt igénybe vennie”, erre fel én most nem üzenetképpen, hanem egyenesbe mondom, hogy ami késik az nem múlik. De nem nagy öröm ez számomra, hogy ezt kell mondanom, és a jelen összegű hitelfelvétel végül is nem egy hatalmas összeg és valaki félre ne értse, félre ne magyarázza, nem a városrész központok szebbítése, újraépítése miatt emelek szót, hanem ezen beruházásoknak a finanszírozási módja miatt. Nem olyan túl régen volt, amikor bevezetésre került a vállalkozók építményadója és akkor ez alkalommal arról szólt a meggyőzés, a győzködés, hogy egy 50 milliós bevételhez jut e jogcímen a város költségvetése és ezen alap lehetővé teszi akár egymilliárdos beruházásnak a megvalósítását is. Én akkor azt kérdezem, hogy mégis oda jutunk, hogy hitelt kell felvennünk, illetve kilátásba kell helyezni további hitelek felvételét.
Dr. Buzás Péter polgármester: Hajdu Gáboré a szó! Hajdu Gábor települési képviselő, a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság elnöke:
Tisztelt polgármester úr, képviselő-társaim! A pénzügyi bizottság ezt a hitelfelvételi kérdést részletesen megtárgyalta, és megértette. Nem kívánnám megismételni a polgármester úr által elmondottakat. Azokat az indokokat, érveket, amelyek miatt fel kell venni ezt a hitelt, még akkor is, hogy ha ez tulajdonképpen egy rövid távú visszafizetést eredményez reméljük. A pénzügyi bizottság a mérlegelést követően többségi véleménnyel a hitelfelvételt támogatja és elfogadási javaslatot terjeszt elő.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Van-e még észrevétel? Lezárom. Azon
gondolkodom, hogy hogy mondjam Szabó képviselőtársamnak. Két megközelítése van a dolognak. Az egyik megközelítés az, hogy egy korábbi beszélgetésünkkor már mondtam neked azt, most is ezt mondom, hogy ha féltesz bennünket ennek a hitel felvételnek, mint pénzügytechnikának a kezelésétől akkor az a javaslatom, hogy majd a választási kampányba kampányolj mellettem. Én indulni akarok a következő ciklusban polgármesternek, szeretnék itt maradni, és majd én kezelem ezt a problémát a következő ciklusban is. Egyébként hagy tegyem
36
hozzá, hogy azért nem kell addig várni, és ha most te ebbe nem akaszkodsz bele akkor én többször nem fogok a tévébe üzenni neked. Ezért lenne jó, ha abbamaradna ez a polémia, de most még ha már hozzászóltál akkor muszáj elmagyaráznom. Miről szól ez a mostani hitelfelvétel? Arról, hogy 200 millió forintunk bent van a számlánkon lakásalapon. De azt mi nem használhatjuk fel, mert a megszorító jogi értelmezés szerint inkább kell hitelt felvenni ahhoz, hogy a pénzügyi likviditásunk rendben legyen. Nyertünk SAPARD pályázatokat. A SAPARD pályázatokat nem is a magyar kormány határozza meg a részletes pályázati kiírást, hanem a SAPARD pályázatok brüsszeli pályázatok, brüsszeli előírásokkal, ami tartalmaz ilyet, hogy el kell dönteni, hogy hány ütemben csinálunk meg valamit és ütemenként lehet a pénzhez hozzájutni. Ezt úgy hívják, hogy utófinanszírozás. Előre bele kell tenni az összes pénzt, ÁFAval együtt, és amikor visszajön az ÁFA, illetve amikor megkapjuk az állami támogatást, stb. akkor ez nekünk visszajön. Hál’ Istennek olyan nagyfokú a város fejlesztése, tehát ez a megnyert összes SAPARD pályázat, a három templom, meg a 4 db városközpont rehabilitáció, ez együtt akkora összeg, hogy a szokásos likviditásunk, tehát a számlánkra beérkező és kimenő pénz ezt nem tudja kezelni. Ez nem 50.000.000,-Ft, 400.000.000.,-Ft-ról beszélünk. A SAPARD pályázatnál én azt gondolom, hogy okosabb, bölcsebb ha megcsináljuk ezeket a fejlesztéseket, mint ha azért elhagyjuk, mert a kifizetéshez hitelt kell felvenni. El kell neked mondanom, hogy nem nevezem meg, de van Makó térségében olyan önkormányzat, aki ezt nem csinálja meg, hanem panaszkodik rá és azt mondja, hogy hát ő nem tud pályázatot megvalósítani, mert ezt nem tudja megoldani. Mi nem ezek vagyunk. Mi ezt a pályázatot megnyertük, előfinanszírozzuk, inkább veszünk fel likvidhitelt és akkor utána pedig kész a beruházás. Van ennek még egy olyan eleme,. az ami tartós, ami lehet, hogy december 31-én is a számlánkon lesz, ezt elmondtam, beruházási hitel. Azért vesszük fel, mert ezt sarkosan, szabályosan úgy lehet megcsinálni, hogy a BM önerő alapból az önerő pótló, jelen esetben az önerő felét jelentő állami támogatást ingyen megkapjuk, ha ehhez mi hitelt veszünk igénybe. Ha nem veszünk hitelt igénybe akkor a BM azt mondja, hogy van rá pénzetek. Tehát magyarul mi ezért vesszük fel erre a hitelt, hogy ezt meg tudjuk csinálni és ezt a bizonyos önerő felét ugyanúgy megkapjuk a BM központi alapból. Tehát ennek a hitelfelvételnek meg ez az oka. Összességében tehát az egész erről szól, az a célunk, hogy tavaly 200 millió hitellel indítottuk a költségvetési számlát, az idén 100 millió hitellel, az a célunk, hogy ahogy tavaly nem vettük fel a 200 milliót, az idén se kelljen felvennünk a 100 milliót. Ha véletlen áthúzódik a SAPARD támogatás kormányzati likviditási okok miatt akkor ez is elhúzódik, de ettől tudjuk, hogy melyik pénz honnan lesz visszapótolva, tehát ez egy pénzügytechnika ahogy szokták mondani. Annak érdekében, hogy ezek a város egyéb méretéhez képesti volumenű beruházások. A címzett támogatások, SAPARD beruházások mennek, Koronát most fejeztük be, a főteret most fejezzük be, városrész központokba csináljuk a dolgokat, ez azért lényegesen nagyobb ütemű fejlesztés, mint amit egy ilyen kisváros szokásosan kibírna, emiatt van szükség erre a hitelre. Én igazából annak örülnék, ha olyan véleményt hallottam volna – mondjuk elfogadom, hogy te nem tudsz ilyet mondani, vagy nem lenne helyénvaló – ami megdicséri azt, hogy ezzel a pénzügytechnikával ezt a fejlesztést is lehetővé tesszük. Ami a félmilliárdos, tehát 50 millió, 1 milliárdos fejlesztést illeti, én azt mondtam, hogy 50 millió forint rendelkezésre állása 1 milliárdos fejlesztés lehetőségét teremti meg 5 %-os önerő mellett. Tisztelettel tájékoztatlak arról, hogy ma a kollégium rekonstrukció címzett támogatása 5 %-os önerejű és a megnyert fürdőpályázatunk is 5 %-os önerejű. Már mondom előre, mielőtt rákérdeznétek esetleg a decemberi, novemberi adósfórumunkon, hogy az adónak ezt az 50 millióját ezekhez a címzett támogatásokhoz használjuk fel és abból az 50 millió forintból 1 milliárdos fejlesztést valósítunk meg. Mindemellett nincs pénzünk, vagy pont ezért nincs pénzünk, a 230-240 millió SAPARD pályázatok előfinanszírozására. Tehát így jön össze az erőltetett fejlesztésnek köszönhetően. Én egyébként partner vagyok abban, hogy ne üzengessünk egymásnak, én ezt a barátság jegyében
37
mondom. Van-e még kérdés? Nincs. Akkor én javaslom, hogy a pénzügyi bizottság javaslatának megfelelően szavazzuk meg a hitelfelvétel csomagját. Kérem szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatra!
A képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 311/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Hitelfelvétel a makói Belvárosi Közterület rehabilitációjára HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 88.§ (1) bekezdés b. pontjában biztosított jogkörében eljárva a „Belvárosi közterület-rehabilitáció Makón” tárgyú beruházáshoz 6.666 ezer Ft célhitel felvételéről dönt, az alábbi kondíciós feltételekkel a hitel forint alapú, kamata a BUBOR változásához kötött, 2 éves futamidőre, 6 havi türelmi idő, negyedéves kamatfizetés és tőketörlesztés mellett. A képviselő-testület felhatalmazza Makó város polgármesterét a célhitel felvétele érdekében szükséges intézkedések megtételére, illetve a sikeres közbeszerzési eljárást követő hitelszerződés aláírására. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete vállalja, hogy a hitel és járulékai megfizetését a futamidő alatti költségvetésébe betervezi. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 312/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Hitelfelvétel a makói Újvárosi városrészközpont felújítására HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 88.§ (1) bekezdés b. pontjában biztosított jogkörében eljárva a „Újvárosi városrészközpont felújítása” tárgyú beruházáshoz 6.666 ezer Ft célhitel felvételéről dönt, az alábbi kondíciós feltételekkel a hitel forint alapú, kamata a BUBOR változásához kötött, 2 éves futamidőre, 6 havi türelmi idő, negyedéves kamatfizetés és tőketörlesztés mellett.
38
A képviselő-testület felhatalmazza Makó város polgármesterét a célhitel felvétele érdekében szükséges intézkedések megtételére, illetve a sikeres közbeszerzési eljárást követő hitelszerződés aláírására. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete vállalja, hogy a hitel és járulékai megfizetését a futamidő alatti költségvetésébe betervezi. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 3. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 313/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Hitelfelvétel a makói Vertán telepi városrész közterület felújítására HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 88.§ (1) bekezdés b. pontjában biztosított jogkörében eljárva a „Vertán-telepi városrész közterület felújítása” tárgyú beruházáshoz 6.666 ezer Ft célhitel felvételéről dönt, az alábbi kondíciós feltételekkel a hitel forint alapú, kamata a BUBOR változásához kötött, 2 éves futamidőre, 6 havi türelmi idő, negyedéves kamatfizetés és tőketörlesztés mellett. A képviselő-testület felhatalmazza Makó város polgármesterét a célhitel felvétele érdekében szükséges intézkedések megtételére, illetve a sikeres közbeszerzési eljárást követő hitelszerződés aláírására. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete vállalja, hogy a hitel és járulékai megfizetését a futamidő alatti költségvetésébe betervezi. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 4. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza:
39
314/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Hitelfelvétel a makói Állomás tér és kapcsolódó közterületek felújítására HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 88.§ (1) bekezdés b. pontjában biztosított jogkörében eljárva a „Állomás-tér és kapcsolódó közterületek felújítása” tárgyú beruházáshoz 6.667 ezer Ft célhitel felvételéről dönt, az alábbi kondíciós feltételekkel a hitel forint alapú, kamata a BUBOR változásához kötött, 2 éves futamidőre, 6 havi türelmi idő, negyedéves kamatfizetés és tőketörlesztés mellett. A képviselő-testület felhatalmazza Makó város polgármesterét a célhitel felvétele érdekében szükséges intézkedések megtételére, illetve a sikeres közbeszerzési eljárást követő hitelszerződés aláírására. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete vállalja, hogy a hitel és járulékai megfizetését a futamidő alatti költségvetésébe betervezi. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya
Dr. Buzás Péter polgármester: Megkérdezem az 5. sz. határozati javaslat előtt, hogy régen
voltak ilyen kérdéseim, ma már ezt abbahagyom, hogy aki nem szavazza meg a hitelfelvételt, nem ért egyet a SAPARD fejlesztésekkel, mert ennek az üzenete valami hasonló, ugyanis a számlát ki is kell fizetni. Kérem szavazzunk az 5. sz. határozati javaslatra!
A képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 315/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Folyószámla hitel felvétele HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 88.§ (1) bekezdés b. pontjában biztosított jogkörében eljárva 400.000 ezer Ft keretösszegű folyószámlahitel felvételéről dönt. A Képviselő-testület az érvényben lévő bankszámlaszerződés rendelkezéseire tekintettel felhatalmazza Makó város polgármesterét a folyószámla hitel igénybevételére vonatkozó megállapodás aláírására.
40
Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 19. sz. előterjesztés A Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények alapíró okiratának módosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Szabó Sándoré a szó!
Szabó Sándor települési képviselő: Polgármester úr, képviselő-testület! Nincs szándékomban
pedagógiai vagy szociológiai vitát nyitni a kérdés felett, és nem is kívánom hibáztatni az érintett önkormányzatokat, polgármestereket, hogy ilyen okirat-módosításra kerül sor. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy kormányzati döntésnek a következménye és a kormányzati döntés mögött pedig véleményem szerint az oktatásra szánt szűkös költségvetés is ad okot, de én okiratmódosítást is egy lépésnek tekintem azon az úton, amely út a kistelepülések fokozatos – ha rosszindulatú vagyok – elsorvasztásához vezethet. Anélkül, hogy részletezném e kijelentést mindenki végig tudja gondolni, lehet érzelmi kérdést is csinálni egy iskola összevonásból, habár még most konkrétan ebben az esetben nem erről van szó, de a következő lépés nagyon könnyen ez lehet, vagy valószínű, hogy ez is lesz, de ha nincs a kistelepülésen posta, megszűnik az iskola, munkahelyek úgy vannak ahogy éppen tapasztaljuk mindannyian, akkor előbb-utóbb az a kistelepülések végét fogja jelenteni. Én ezen okok miatt is ilyen rövid okfejtés következtén tartózkodok okirat-módosítás megszavazásától. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Van-e még vélemény? Dr. Halmágyi Pálé a szó! Dr. Halmágyi Pál települési képviselő, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke:
Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-társaim! Mindnyájan vagyunk olyan idősek, hogy emlékszünk a ’70-es évek körzetesítési programjaira. Sokaknak az se tetszett, de abba legalább volt ráció. Mire gondolok? Most ez a kistérségi együttműködés Makó és 16 község végül is egyenlő önkormányzatok szövetsége. Makó az első az egyenlők között mondjuk így. Ezek az egyenlő önkormányzatok számomra és a formális logika, vagy a földrajzi elhelyezkedéssel szöges ellentétben próbálnak bizonyos gazdasági és egyéb szorító és kényszerítő tényezők miatt valahogy összekapaszkodni, hogy kisegítsék magukat a bajból. De azt nem értem, hogy miért nem az a bizonyos területi koncentráció vagy területi elv, ami laikus, külső szemlélőként logikusnak tűnik miért nem az valósul meg. Elmondom mire gondolok. Itt különböző kicsit életerősebb, nagyobb községek és közöttük lévő kisebb községek tudnának bizonyos alrégiókat, vagy kis összefogásokat kialakítani. Például Kiszomborhoz gravitálhatna Klárafalva és Zombor gyereke. Csanádpalotához Kövegy – sajnos ott már nincs is iskola – és Királyhegyes. Pitvaros értelemszerű, hogy odahúzódik Csanádalberti, Nagyér, Ambrózfalva. Apátfalva, Magyarcsanád, Nagylak vonalhoz abszolút világos. Földeák, Óföldeák, Maroslele is szintén együtt. Ha ezt összeadjuk, ezek ugyanúgy kiadják a 16 + 1-et. Az előterjesztésbe Nagyér az Almási Utcai Iskolához csatlakozik. Klárafalva és Ferencszállás, Kiszombor tetején Makóhoz csatlakozik a Belvárosi iskolába. Én tudom, hogy ezek miért vannak, de valaki magyarázza meg nekem, hogy
41
miért logikusabb ez így, miért nem jók a régi kisrégiók, vagy mikro régiók, ami ilyen egyszerű ember számára is úgy tűnik, hogy talán jobban működhetne. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni! További vélemény? Lezárhatom? Jó.
Válaszolok. Halmágyi Pál képviselőtársamnak válaszolok először azért, mert teljesen úgy gondolom, mint ő, teljesen egyetértünk. Ésszerű amit mondasz, így kellene csinálni. Mégis amott kellene kezdenem. Elindult ez a térségi együttműködés és a térségi együttműködésnek az alapcélja – és akkor most Szabó Sándor képviselőtársamnak válaszolok – tavaly lett eldöntve. Ez az egész ügy ami miatt a 10. számú előterjesztés készült tavaly került elfogadásra. Az igazi cél már a tavalyi összefogáskor is a segíteni akarás, a segítő szándék volt, és most ez az alapító okirat-módosítás szentesíti azt az állapotot, ami már másképp racionálisabb volna, de a pénzügyi osztályvezető hozni fogja a számokat, ez amit csinálunk, ez az alapnormatívával vetekedő többletnormatívát eredményez a községbe, tehát ez a módja annak, hogy ehhez a plusz pénzhez hozzájussunk. Ajánlom figyelmébe mindenkinek, nektek is, hogy milliószor kihirdettük és egyetértettünk abban, hogy a mindenkori kormányzat pártszínektől függetlenül eszméletlenül kreatív abba, hogy hogy adjon fokozatosan egyre kevesebb pénzt a helyi önkormányzatoknak. Tehát ez pártszínektől független, minden kormányzat valószínű az unió elvárásaként a központi költségvetésen belül az államháztartás hiányának csökkentése okán fokozatosan növeli azt a terhet, amit ránk raknak. Most ez a bizonyos kistérségi program – én most is megvagyok róla győződve – nagyon helyesen azt mondta, amit Erdei mondott már a ’75-ös MTA kiadványában, városmegyéről beszélt. Tehát a valós gravitáció mentén történő együttműködésről. Már akkor megkérdőjeleződött a megyének a léte, mint ahogy most a megyei testület és intézményfenntartó társulás, semmi más feladata nincs, a valós gravitáció mentén történő együttműködést már akkor előhozták. Most a többcélú társulás, egész más volt a járás, azzal nem kell keverni, ez a bizonyos térségi valós gravitáció mentén történő településfejlesztés, településüzemeltetés, területfejlesztés, ezt próbálja különböző jogszabálysorozat, területfejlesztési törvény, annak módosítása, többcélú társulási törvény összehozni. Ennek az oktatási vetülete az, hogy már korábban nagyon helyesen mondtad – nem helyes, de így van – már korábban elindult Óföldeákon és Kövegyen e nélkül az ügy nélkül nincs iskola. Még a többcélú társulás a világon sem volt, ugyanis ha elmennél a Dunántúlra és ott látnál 2-300 lelkes falvakat, sorba nincs iskola, de ettől a falvak megvannak. Megvan egy településnagyság ami el tud tartani egy iskolát. Az iskolához persze, hogy kell a munkahely ahogy ti mondtátok, kell az iskola, kell a kréta, de ne felejtsük el a gyereket. Az is kell. Ha nincsen gyerek akkor sajnos nincs iskola. Emiatt Makón sokan ostoroztak sok mindennel, egyetemi város, minden. Azért ébredjünk fel. Makó a maga 26.000 lakosával jó valamire. Jó egy olyan megélhető élet kialakítására, amin törekszünk, de akkor amikor az egyetemeket centralizálják Universitásba akkor azért nem gondolnám, hogy reális lenne egy makói főiskola vagy egy önálló egyetem elindításának a gondolata. Egy körülbelül 200 lakosú településen önálló iskola léte 2 gyerek, mellé pedagógus. Én jártam tanyai iskolába, tudok különbséget tenni a falusi iskola – ahol voltunk 22-en, vagy 27-en – meg a tanyai iskola - ahol osztályonként voltunk 2-en, 3-an – között. Előfordul egy-két hely, láttam ilyet – Ferencszálláson, Nagyéren, ahol zseniális pedagógus van – na de akkor az a zseniális pedagógus ne két gyerekre pazarolja a talentumát, hanem tanítson 22, 25-öt másutt, ahol annyi gyerekből hozza ki a képességet. Az Európai Unió más országaiban is van egy oktatási színvonal igény és ahhoz egy gazdasági racionalitás. Ez a dolog az önkormányzatok objektív finanszírozásába az önkormányzatokat készteti arra, hogy megnézzék, mire jut pénz, mire nem és a szövetkezés irányába küldi az önkormányzatokat. Szociális ellátás terén például 3 vagy 5.000 lakoshoz köti a szakmailag elfogadott színvonalú és gazdaságilag is hatékonyan működő szolgáltatásnak a megszervezését. Előfordulhat, hogy szociális szempontból kevés az a mikrotérség központú logika is, amit az előbb mondtál
42
nekünk, meg le van írva a szabályzatunkba. Összességébe a Szabó Sándor képviselőtársam által feltett kérdésre adandó válaszom az az, hogy kormányzati színektől függetlenül a kistelepülések itt vannak, a többcélú társulás tavaly lett elfogadva és első a szakmai színvonal emelkedés, második a gazdasági hatékonyság. Ez az előterjesztés azt a célt szolgálja, hogy ennek köszönhetően ott kint az adott faluban abban az iskolában mennyi az a többletpénz amit kap ahhoz képest normatív alapon az idén a kormányzattól, mint ha ez a megállapodás nem volna és ezt az előterjesztést nem fogadnánk el. Mennyi ez a normatíva a kisközségbe, erre milyen jogcímen mennyi pénz jön rá gyerekenként.
Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: A bejáró tanulók után kapunk normatív
támogatást, ez 60.000,-Ft tanulónként.
Dr. Buzás Péter polgármester:
Nem ezt kérdeztem. Nagyéren az ott lévő gyerek többletnormatívát az alaphoz képest mennyit kap. Mennyi az egy gyerekre jutó alap normatíva?
Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: A 204.000,-Ft. 10.000,-Ft kiegészítés az 1-4. évfolyamra. Az alap normatíva 204.000,-Ft. Mindenütt.
Dr. Buzás Péter polgármester: Mennyi plusz normatívát kapunk Nagyéren, Ferencszálláson
az ottani gyerekre?
Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: A 214.000,-Ft-ra 1-4. évfolyamon tanulónként
60. 000,-Ft jön.
Dr. Buzás Péter polgármester: Ez a lényeg. 240.000,-Ft-ra egyszer jön a 60.000,-Ft. Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: A bejáró tanulók után pedig 58.000,-Ft, a
tagintézménybe bejáró tanulók után.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát akkor a mikrotérség központba felső tagozat bejár és
arra még pluszba megkapja az 58.000,-Ft-ot. Volt egy harmadik amit most kapunk meg a BMtől, valószínűleg az a harmadik többlet normatíva.
Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: Az a pedagógiai szakszolgálatnak a normatívája. Dr. Buzás Péter polgármester: Oktatási normatíva többlet abba nincsen az iskoláknak? Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: Nincs. Az a pedagógiai szakszolgálat. Dr. Buzás Péter polgármester: Gyerekenként érdekel most a szám, nem összesen. Jól
értettem, hogy Pitvaroson, Kiszomboron a felső tagozat megkapja a 60-at is, meg az 50-et is, vagy csak az 50-et kapja meg.
Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: Az 1-4. évfolyamon, bejáró tanulók után 58-at kap. A tagintézménybe járó tanulók után kapja az 58-at, tehát két külön jogcímen kap és Makó pedig ennek a felét kapja, az 50 %-ra vagyunk jogosultak. Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát a 204.000,-Ft-ra kap száz fölöttit az ahol mind a két
jogcímen jár ez a pénz. Ahol csak az egyik, tehát az 1-4-nél és nem jár be ott az 58.000 kapja, az
43
egyik esetben 25, a másik esetben 50 %-os a többlet és mi, akik ebben partnerek vagyunk ennek kapjuk a felét. Tehát ha ez a megállapodás nincs, ha ez az együttműködés nincs akkor a jelenleg hatályban lévő kormányzati szabályozás szerint gyerekenként ennyivel kevesebb pénz jön Ferencszállásra, Klárafalvára, Nagyérre, Ambrózfalvára, Csanádalbertire.
Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: És akkor még egy számot hagy mondjak ehhez a bejáró tagintézménybe és a pedagógiai szakszolgálat az ami közoktatást jelent és oktatási intézményekben ez 29.686.000,-Ft összesen. Dr. Buzás Péter polgármester: Tehát még az egész térség kap majdnem 30.000.000,-Ft-ot
ennek a térségi feladatnak az ellátására, ami pedagógiai szakszolgálatot, tehát logopédia, gyógytestnevelés, stb. a tagintézményi kiegészítő normatívákat foglalja magába.
Dr. Buzás Péter polgármester: Ez volt a harmadik amit nem értettem. Tehát a tagintézményi
kiegészítő normatívának ezek szerint nem tudjuk fejkvóta szerűen az összegét, mert nincs visszaosztva. Azt lenne jó tudni, hogy ez a tagintézményenkénti kiegészítő normatíva mennyi. Tudjuk-e?
Baranyi Lászlóné pénzügyi osztályvezető: Nem tudom. Dr. Buzás Péter polgármester: Akkor oszd el légy szíves majd azt a pénzt ami erre jut, azzal
a gyereklétszámmal, ami az összes tagintézménybe van és akkor tudjuk, hogy quasi fejkvótaszerűen mennyi a tagintézményi normatíva. Tehát látható, hogy a 204.000,-Ft-ra rájön egyszer minimum az 58.000, jó esetben a 104.000, plusz még hozzájön az amit most számol ki a pénzügyi osztály vezetője. Tehát ez az előterjesztés, maga az együttműködés erről szól. Vannak olyan kistérségek, ahol ezt nem lépték meg, ott ezt a pénzt nem kapják és vagy beteszik ezt a pénzt a saját adóbevételükből, vagy nem tudnak mit csinálni. Ennek oka a folyamatos államháztartási hiány eredményekénti önkormányzati finanszírozás-csökkenés. Pénzügyileg ez biztos, hogy jó. Ami a tanulók mozgását illeti, hagy mondjam el Szabó Sándornak, azt gondolom, hogy kell tudni akik itt vannak a teremben annak is mindenkinek, de a lakosságnak is, hogy a különböző községekben, 500 lelkes községekbe sehol nincs felső tagozat. Közel 800 lakossal Királyhegyes az egyetlen, ahol felső tagozat is van. Ehhez képest az, hogy nincs felső tagozat az megint nem ennek a rendszernek a bűne, hanem nincs annyi gyerek, mert a felső tagozatba már elviszik, mint ahogy Óföldeákon, meg Kövegyen, a többcélú társulás előtt sem volt már alsó tagozat se. Itt van egy minőségi elvárástól kezdve egy fenntarthatóság, gazdaságosság, stb. Ebből egy többcélú társulást támogató ügyet csinálni, ezzel nem tudok azonosulni, másként gondolom és nem is tartom célszerűnek ezzel foglalkozni. Még annyit hagy mondjak el, valahol az életpályája esélyegyenlőség is fontos. Én javaslom, hogy emberként, lélekkel ezt gondoljátok végig, tájékozódjatok. Esélyegyenlőség, mit kap egy 2-3 tanulós osztályba, mit kap a másik osztályba, mennyire pedagógusfüggő, stb. Ami a mikro térségközpontot illeti, hogy miért így van, miért úgy van. Teljesen igazad van. Mi létrehoztuk ezt a többcélú társulást és mi eleget akartunk tenni a jogszabályi elvárásnak. A jogszabályi elvárás jó, vagy legalábbis érthető, jobb lenne, ha még több pénz volna, de nincs, és ha nincs ennek kell megfelelni. Egyszerűen a kisközségekbe van egy olyan reflex, amit nem tudok pontosan megfogalmazni, egy Ferencszállás és Klárafalva szívesen volt partner a Belvárosi iskolával, ilyen szomszédsági ok miatt. Vagy ott van a pitvarosi mikro térség. Egy 500 lakos körüli, 641 a legtöbb, Nagyérnek a létszáma, a többi 485-520-540 között mozog. Természetes lenne a dolog, hogy Pitvaros központtal a másik három település gyerekei egy helyre járjanak stb. Egyszerűen a testületek, az emberek közötti kapcsolat nem olyan, hogy ez összejöhessen és nem is
44
egyértelműen a polgármesteren múlik. Ezek olyan emberi hibák, tényezők, amit pontosan a központi kiírással, csak a létszámok meghatározásával lehetett létrehozni. Makó partner ebben és akkor azért van ez, hogy Nagyér társul az Almásihoz kérésünkre és akkor meg van az átlaglétszám, mert össze kell adni az osztályokat, osztani, stb. és jön a pénz, és működik az iskola, talpon van, nem csődöl be, pont arról szól a dolog. Vagy itt van a Belvárosi iskola ügye, ő is befogadta Klárafalvát, Ferencszállást, ehhez pedagógiai programot kell módosítani, beszélgettünk róla, nem őneki hoz hasznot, hanem a községnek hoz hasznot. Valahol amikor azt mondjuk, hogy Makó nem nyúlja le a térséget, másnak nem tűri el, hát ezek tipikusan azok az ügyek, amikor segítünk a községeken. Jelen esetben még a központi szabályozás, 15 milliárdot tesz bele az önkormányzat pluszt ezen a jogcímen így, ebbe az egész rendszerbe. Amúgy nem volna benne. Amúgy a PM központi költségvetésébe volna. Amikor a területfejlesztési törvény megjelent abba beletettek 30 milliárdot, egy év alatt létrejöttek a területi társulások minden kistérségbe. Teljesen, minden részletre kiterjedően ezeket a válaszokat tudom adni. Bízom benne, hogy eljön az az idő amikor Ferencszállás, Klárafalva Kiszomborhoz gravitál, Nagyér, Csanádalberti, Ambrózfalva pedig Pitvaroshoz. További kérdés, észrevétel, vélemény van-e? Egy kicsit hosszabban beszéltünk róla, de erről van szó. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 316/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények alapító okiratának módosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 8.§ (4) bekezdésben foglaltak szerint eljárva megtárgyalta a Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények alapító okiratainak módosításáról szóló előterjesztést, és a következő határozatot hozza: 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a következő tartalommal módosítja az Almási Utcai Általános Iskola alapító okiratát: • „Az intézmény első alapításának éve„ cím a hozzákapcsolódó „1927” tartalommal megszűnik. • A „Jogelőd intézményei:” cím és a hozzákapcsolódó „Újvárosi Általános Iskola” tartalom megszűnik. • A „Felügyeleti szerve:” cím „Fenntartó és felügyeleti szerv” címre módosul, a címhez tartozó „Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület” tartalom „Makói Kistérség Almási Közoktatási Intézményi Társulás 6900 Makó, Széchenyi tér 22. „ tartalomra módosul. • Kiegészül „Fenntartó és felügyeleti jogot gyakorló szerv” címmel és a hozzátartozó „Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6900 Makó, Széchenyi tér 22.” tartalommal. • „Jogutód alapító szerve” cím „Alapító szerve” címre módosul.
45
• Kiegészül „Tagintézmény neve, címe:” címmel és a hozzá kapcsolódó „Almási Utcai Általános Iskola Nagyéri Tagintézménye 6917 Nagyér, Petőfi S. u. 24. 1-4. évfolyam általános iskolai nevelés” tartalommal. • „Évfolyamainak száma” cím alatti „8” tartalom „1-8. általános iskola” tartalomra változik. • A „Felvehető maximális tanuló létszám”cím alatti „416 fő” tartalomról „ Makó Alapfokú oktatás 1-8. évfolyam, 416 fő Nagyér Alapfokú oktatás 1-4. évfolyam: 40 fő” tartalomra módosul. • A „Működési (felvételi) körzete” cím alatti rész „Ószegedi út, Révész u., Sz. Anna u., Vörösmarty u., Martinovits u, Teleki László u., József Attila u., Lehel u., Kürt u., Kálvária u., Vásárhelyi u., Justh Gy. u. által határolt terület Vertán-telep irányába.” tartalom „Általános iskolai nevelés és oktatás 1-8 évfolyam Makó közigazgatási területén: Ószegedi út, Révész u., Sz. Anna u., Vörösmarty u., Martinovits u, Teleki László u., József Attila u., Lehel u., Kürt u., Kálvária u., Vásárhelyi u., Justh Gy. u. által határolt terület Vertán-telep irányába. Általános iskolai nevelés és oktatás 1-4. évfolyam Nagyér község közigazgatási területe” tartalomra változik. • Az „Állami feladatként ellátandó alaptevékenysége” cím alatti „Iskolai intézményi étkeztetés” tartalom „Iskolai intézményi közétkeztetés” tartalomra változik; a „Nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai oktatás” tartalom „Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás” tartalomra változik; a „Napközi otthoni és tanulószobai ellátás” tartalom „Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás” tartalomra változik; valamint a „Sajátos nevelési igényű pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott (pl.: dyslexia, disgraphia, discalculia, mutizmus, kórós hiperkinetikus vagy kórós aktivitászavar) tanulók integrált oktatása” tartalommal kiegészül. • „A feladatellátást szolgáló vagyon” cím alatti „valamint a költségvetési szerv könyvviteli nyilvántartásában (leltár és selejtezési jegyzőkönyvben) rögzített ingó vagyon.” tartalom „és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” tartalomra változik; valamint „a könyvviteli nyilvántartásban (mérleg, leltár,jegyzőkönyvben) rögzített ingó vagyon.” tartalom „és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” tartalomra változik. • A „Kinevezési jogkörrel rendelkező szerv megnevezése” cím alatt „1990. évi LXV.” tartalom „1990. évi LXV. törvény” tartalomra, az „1993.évi LXXIX.” tartalom „1993.évi LXXIX. törvény” tartalomra, valamint a „138/1992. (X.8.) kormányrendelet” tartalom „a 138/1992.(X.8.) kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992 évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben ” tartalomra változik. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 307/2004.(VI.28.) MÖKT határozatát az Almási Utcai Általános Iskola alapító okiratának módosításáról visszavonja. 3. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a következő tartalommal módosítja a Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet alapító okiratát: • „Az intézmény székhelye:” cím alatti rész „6900 Makó, Kálvin tér 7. alapításának éve: 1997. július 01.)” tartalom „6900 Makó, Kálvin tér 6.” tartalomra változik. • A „Jogelőd intézményei:” cím alatti „Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola (alapításának éve: 1879.) és Kálvin Téri Általános Iskola (alapításának éve 1820.)” tartalom megszűnik.
46
• A „Fenntartó és felügyeleti szerve:” cím alatt „6900 Makó, Széchenyi tér 22.” tartalommal kiegészül. • A „Fenntartó és felügyeleti szerve:” cím alatti „Makó Város Önkormányzati Képviselőtestülete” tartalom „Makói Kistérség Belvárosi Közoktatási Intézményi Társulás 6900 Makó, Széchenyi tér 22.” tartalomra módosul. • Kiegészül „Fenntartó és felügyeleti jogot gyakorló szerv” címmel, valamint a hozzá tartozó „Makói Kistérség Belvárosi Közoktatási Intézményi Társulás 6900 Makó, Széchenyi tér 22.” tartalommal. • Az „Intézményegység” cím alatti „általános iskola, alapfokú művészetoktatási intézmény, pedagógiai szakszolgálat” tartalomról „összetett iskola, logopédiai intézet” tartalomra változik. • Kiegészül a „Tagintézményei neve, címe:” címmel, valamint az ehhez kapcsolódó „Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Ferencszállási Tagintézménye 6774 Ferencszállás, Iskola u. 2. 1-4. évfolyam általános iskolai nevelés; Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Királyhegyesi Tagintézménye 6911 Királyhegyes, Jókai u. 29 .1-8. évfolyam általános iskolai nevelés-oktatás; Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Klárafalvi Tagintézménye 6773 Klárafalva, Kossuth u. 170.” tartalommal. • A „Felvehető maximális tanuló létszám” cím alatti „alapfokú oktatás: 910 fő alapfokú művészeti oktatás: zeneművészet: 380 fő táncművészet: 390 fő képző-és iparművészet: 200 fő” tartalom „Makó: Alapfokú oktatás: 910 fő Alapfokú művészeti oktatás: Zeneművészet: 380 fő Táncművészet: 390 fő Képző- és iparművészet: 200 fő, Ferencszállás: Alapfokú oktatás 1-4. évfolyam 26 fő Királyhegyes: Alapfokú oktatás 1-8. évfolyam 84 fő Klárafalva: Alapfokú oktatás 1-4. évfolyam: 25 fő” tartalomra változik. • A „Működési (felvételi) körzete” cím alatti „Általános iskola és alapfokú művészeti iskola Makó közigazgatási területén” tartalom „Általános iskolai nevelés és oktatás 1-8 évfolyam Makó közigazgatási területén:” tartalomra változik; kiegészül Királyhegyes község közigazgatási területe Általános iskolai nevelés és oktatás 1-4. évfolyam Ferencszállás község közigazgatási területe Klárafalva község közigazgatási területe, Alapfokú művészetoktatás 1-12. évfolyam Makó közigazgatási területe” tartalomra változik; a” Pedagógiai szakszolgálati feladatok” tartalom kiegészül; a” logopédiai ellátás, gyógytestnevelés” tartalommal. • Az „Alaptevékenysége ” cím alatti „alapfokú művészeti oktatás” tartalom megszűnik. • Az „Állami feladatként ellátandó alapfeladata” cím alatti „Iskolai intézményi étkeztetés” tartalom „Iskolai intézményi közétkeztetés” tartalomra változik; a „Nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai oktatás” tartalom „Általános iskolai nappali rendszerű nevelés,oktatás” tartalomra változik; a „Napközi otthoni és tanulószobai ellátás” tartalom „Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás” tartalomra változik; valamint a „Sajátos nevelési igényű pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott (pl.: dyslexia, disgraphia, discalculia, mutizmus, kórós hiperkinetikus vagy kórós aktivitászavar) tanulók integrált oktatása” tartalommal kiegészül. • „A feladatellátást szolgáló vagyon:” cím alatti „valamint a költségvetési szerv könyvviteli nyilvántartásában (leltár és selejtezési jegyzőkönyvben) rögzített ingó vagyon” tartalom „és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” tartalomra változik; a „Makó Város Önkormányzata használatában lévő,
47
Makó belterület Kálvin tér 7. szám alatti ingatlan az intézmény használatába adva.” tartalom „Makó Város Önkormányzat tulajdonában lévő, Makó belterület Kálvin tér 6. szám alatti 1.8935 ha alapterületű 5301/2 helyrajzi számú, általános iskola,óvoda megnevezésű ingatlan, és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” tartalomra változik; valamint kiegészül „Ferencszállás Önkormányzata tulajdonában lévő belterület Iskola u. 2. szám alatti, 270 m2 alapterület, 2/2 helyrajzi számú ingatlan, és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek. Királyhegyes Önkormányzata tulajdonában lévő belterület Jókai u. 29. szám alatti, 820 m2 alapterület, 130 helyrajzi számú ingatlan és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek. Klárafalva Önkormányzata tulajdonában lévő, belterület Kossuth u. 170. szám alatti, 196 m2 alapterület, 1 helyrajzi számú ingatlan, és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” tartalommal. • A „Vagyon feletti rendelkezési jog:” cím alatt „A társulás által fenntartott tagintézmények vagyona felett térítésmentes használati jog illeti meg.” tartalommal kiegészül. • A „Kinevezési jogkörrel rendelkező szerv megnevezése” cím alatt „1990. évi LXV.” tartalom „1990. évi LXV. törvény” tartalomra; az „1993. évi LXXIX.” tartalom az „1993.évi LXXIX. törvény” tartalomra, valamint a „138/1992. (X.8.) kormányrendelet” tartalom a „138/1992.(X.8.) kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben.” tartalomra változik; valamint kiegészül „A tagintézmények vezetőinek és közalkalmazottainak kinevezéséhez, megbízásához a Belvárosi Közoktatási Intézményi Társuláshoz tartozó települési önkormányzatok polgármestereinek egyetérté-sét ki kell kérni.” tartalommal. 4. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a következő tartalommal módosítja a Kertvárosi Általános Iskola alapító okiratát: • A „Jogelőd intézményei:” cím és a hozzákapcsolódó tartalom „Bajza József Általános Iskola Első alapításának éve: 1834 Deák Ferenc Általános Iskola Első alapításának éve: 1910” megszűnik. • A „Fenntartó és felügyeleti szerve:” cím alatt a „6900 Makó, Széchenyi tér 22.” tartalommal kiegészül. • „Jogutód alapító szerve” cím „Alapító szerve” címre módosul. • A „Felvehető maximális tanuló létszám” cím alatti „494 fő” tartalom „416 fő” tartalomra változik. • Az „Évfolyamainak száma” cím alatti „8” tartalom „1-8. általános iskola” tartalomra változik. • Az „Állami feladatként ellátandó alapfeladata” cím alatti „Iskolai intézményi étkeztetés” tartalom „Iskolai intézményi közétkeztetés” tartalomra változik; a „Nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai oktatás” tartalom „Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás” tartalomra változik; a „Napközi otthoni és tanulószobai ellátás” tartalom „Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás” tartalomra változik; valamint a „Sajátos nevelési igényű pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott (pl.: dyslexia, disgraphia, discalculia, mutizmus, kórós hiperkinetikus vagy kórós aktivitászavar) tanulók integrált oktatása” tartalommal kiegészül. • „A feladatellátást szolgáló vagyon” cím alatti „valamint a költségvetési szerv könyvviteli nyilvántartásában (leltár és selejtezési jegyzőkönyvben) rögzített ingó vagyon.”
48
tartalom „és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” tartalomra változik. • A „Kinevezési jogkörrel rendelkező szerv megnevezése” cím alatt „1990. évi LXV.” tartalom „1990. évi LXV. törvény” tartalomra, az „1993. évi LXXIX.” tartalom „1993. évi LXXIX. törvény” tartalomra, valamint a „138/1992. (X.8.) kormányrendelet” tartalom „138/1992.(X.8.) kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben.” tartalomra változik. 5. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a következő tartalommal módosítja a Belvárosi Óvoda alapító okiratát: • Az „Alapításának éve” cím és a hozzákapcsolódó „1997. július 01.” tartalom megszűnik. • A „Jogelőd intézményei:” cím és a hozzákapcsolódó tartalom „Kálvin Téri Óvoda I. (alapításának éve: 1974.) Kálvin Téri Óvoda II. Kálvin Utcai Óvoda (alapításának éve: 1958.) Zrínyi Utcai Óvoda (alapításának éve: 1895.) Kassai Utcai Óvoda ” megszűnik. • „Az intézmény telephelyei:” cím alatti „6900 Makó, Kálvin tér 6.” tartalom megszűnik. • A „Felügyeleti szerve:” cím a „Fenntartó és felügyeleti szerve:” címre módosul, tartalma „6900 Makó, Széchenyi tér 22.” tartalommal kiegészül. • „Jogutód alapító szerve” cím „Alapító szerve” címre módosul. • A „Felvehető maximális gyermeklétszám:” cím „450 fő ” tartalomról „475 fő ” tartalomra változik. • Az „Alaptevékenysége” cím alatti „óvodai nevelés” tartalom megszűnik. • Az „Állami feladatként ellátandó alapfeladata” cím alatti „iskolai életmódra felkészítés” tartalom megszűnik; az „Óvodai intézményi étkeztetés” tartalom „Óvodai intézményi közétkeztetésre” változik; valamint a „Sajátos nevelési igényű pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott gyermekek integrált nevelése.” tartalommal kiegészül. • „A feladatellátást szolgáló vagyon” cím alatti „Kassai u. 3. számú, 1758 m2 alapterületű, 2369 helyrajzi számú ingatlan, valamint a költségvetési szerv könyvviteli nyilvántartásában (leltár és selejtezési jegyzőkönyvben) rögzített ingó vagyon. Makó Város Önkormányzatának használatában lévő, Makó, belterület, Kálvin tér 5. szám alatti ingatlan, valamint Makó, belterület, Kálvin tér 6. szám alatti ingatlan, melyeket az intézmény használatába adott.” tartalom „Kassai u. 3. számú, 1758 m2 alapterületű, 2369 helyrajzi számú, óvoda megnevezésű, Makó, belterület, Kálvin tér 6. szám alatti 1.8935 ha alapterületű 5301/2 helyrajzi számú, általános iskola, óvoda megnevezésű ingatlan, és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” tartalomra változik. • A „Kinevezési jogkörrel rendelkező szerv megnevezése” cím alatt „1990. évi LXV.” tartalom „1990. évi LXV. törvény” tartalomra, az „1993. évi LXXIX.” tartalom „1993. évi LXXIX. törvény” tartalomra, valamint a „138/1992. (X.8.) kormányrendelet” tartalom a „138/1992.(X.8.) kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben.” tartalomra változik. 6. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a következő tartalommal módosítja az Újvárosi Óvoda alapító okiratát: • Az „Alapításának éve” cím és a hozzákapcsolódó „1997. július 01.” tartalom megszűnik.
49
• A „Jogelőd intézményei:” cím és a hozzákapcsolódó „Erdélyi Püspök Utcai Óvoda alapításának éve: 1930. Vásárhelyi Utcai Óvoda alapításának éve: 1898. Tulipán Utcai Óvoda alapításának éve: 1909. Aradi Utcai Óvoda Petőfi Parki Óvoda alapításának éve: 2000.” tartalom megszűnik. • A „Felügyeleti szerve:” cím „Fenntartó és felügyeleti szerve:” címre módosul, tartalma „6900 Makó, Széchenyi tér 22. ” tartalommal kiegészül. • „Jogutód alapító szerve” cím „Alapító szerve” címre módosul. • Az „Alaptevékenysége” cím alatti „óvodai nevelés” tartalom megszűnik. • Az „Állami feladatként ellátandó alapfeladata” cím alatti „iskolai életmódra felkészítés” tartalom megszűnik; az „Óvodai intézményi étkeztetés” tartalom „Óvodai intézményi közétkeztetésre változik”; valamint a „Sajátos nevelési igényű pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan akadályozott gyermekek integrált nevelése.” tartalommal kiegészül. • „A feladatellátást szolgáló vagyon” cím alatti „valamint a költségvetési szerv könyvviteli nyilvántartásában (leltár és selejtezési jegyzőkönyvben) rögzített ingó vagyon.” tartalom az „és ingóvagyon, melyek az intézmény használatában vannak, vagyonleltárában szerepelnek.” tartalomra változik. • A „Kinevezési jogkörrel rendelkező szerv megnevezése” cím alatt „1990. évi LXV.” tartalom a „1990. évi LXV. törvény” tartalomra, az „1993.évi LXXIX.” tartalom az „1993.évi LXXIX. törvény” tartalomra, valamint a „138/1992. (X.8.) kormányrendelet” tartalom a „138/1992.(X.8.) kormányrendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben.” tartalomra változik. 7.
A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a közoktatási intézmények módosított, kiegészített alapító okiratait 2005. szeptember 1-jén kezdődő hatállyal az intézmények részére adja ki. Felelős: polgármester Határidő: 2005. július 15.
8.
A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a közoktatási intézmények módosított, kiegészített alapító okiratait a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Területi Igazgatóságának, valamint a Közoktatási Információs Rendszernek küldje meg.
Határidő: 2005. július 15. Felelős: jegyző Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város alpolgármestere Makó város jegyzője Makó város nevelési-oktatási intézményei Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztálya Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya Polgármesteri Hivatal Vagyon Csoportja Ferencszállás polgármestere Királyhegyes polgármestere Klárafalva polgármestere
50
-
Nagyér polgármestere Ferencszállás körjegyzője Királyhegyes körjegyzője Klárafalva körjegyzője Nagyér jegyzője
20. sz. előterjesztés A Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények átdolgozott, intézményi minőségirányítási programjainak elfogadása
Dr. Buzás Péter polgármester:
Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel
kapcsolatban.
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 317/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények átdolgozott, intézményi minőségirányítási programjainak elfogadása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8.§-a, valamint a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 44.§-a (Kt.) figyelembe vételével megtárgyalta és jóváhagyja: • a Belvárosi Óvoda, • az Újvárosi Óvoda, • az Almási Utcai Általános Iskola, • a Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet, • a Kertvárosi Általános Iskola átdolgozott intézményi minőségirányítási programját A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az intézményi minőségirányítási programokat jóváhagyó záradékkal lássa el és azt, intézményei számára adja ki. Határidő: 2005. július 15. Felelős: jegyző Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Belvárosi Óvoda Újvárosi Óvoda Almási Utcai Általános Iskola
51
-
Belvárosi Általános Iskola és Művészetek Iskolája Kertvárosi Általános Iskola Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztály Ferencszállás polgármestere Királyhegyes polgármestere Klárafalva polgármestere Nagyér polgármestere Ferencszállás körjegyzője Királyhegyes körjegyzője Klárafalva körjegyzője Nagyér jegyzője
21. sz. előterjesztés A Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények átdolgozott, felülvizsgált nevelési/pedagógiai programjának elfogadása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 318/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények átdolgozott, felülvizsgált nevelési/pedagógiai programjának elfogadása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8.§-a, valamint a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX törvény 44.§-a (Kt.) figyelembe vételével megtárgyalta a Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények átdolgozott, felülvizsgált pedagógiai programjainak és az Almási Utcai Általános Iskola, valamint a Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet intézményi minőségirányítási programjainak elfogadásáról szóló előterjesztést és következő határozatot hozta: 1.
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete jóváhagyja a Belvárosi Óvoda nevelési programját azon időkeretek és személyi feltételek biztosításával, amelyeket a Kt. vonatkozó szakaszai, valamint a mindenkori költségvetési törvény biztosítanak.
2.
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete jóváhagyja az Újvárosi Óvoda nevelési programját azon időkeretek és személyi feltételek biztosításával, amelyeket a Kt. vonatkozó szakaszai, valamint a mindenkori költségvetési törvény biztosítanak.
52
3.
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete jóváhagyja az Almási Utcai Általános Iskola pedagógiai programját, valamint intézményi minőségirányítási programját azon időkeretek és személyi feltételek biztosításával, amelyeket a Kt. vonatkozó szakaszai, valamint a mindenkori költségvetési törvény biztosítanak.
4.
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete jóváhagyja az Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet pedagógiai programját, valamint intézményi minőségirányítási programját azon időkeretek és személyi feltételek biztosításával, amelyeket a Kt. vonatkozó szakaszai, valamint a mindenkori költségvetési törvény biztosítanak.
5.
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete jóváhagyja az Kertvárosi Általános Iskola pedagógiai programját azon időkeretek és személyi feltételek biztosításával, amelyeket a Kt. vonatkozó szakaszai, valamint a mindenkori költségvetési törvény biztosítanak.
A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy a nevelési/pedagógiai programokat, valamint az intézményi minőségirányítási programokat jóváhagyó záradékkel lássa el és azt intézményei számára adja ki. Határidő: 2005. július 15. Felelős: jegyző Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Belvárosi Óvoda Újvárosi Óvoda Almási Utcai Általános Iskola Belvárosi Általános Iskola és Művészetek Iskolája Kertvárosi Általános Iskola Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztály Ferencszállás polgármestere Királyhegyes polgármestere Klárafalva polgármestere Nagyér polgármestere Ferencszállás körjegyzője Királyhegyes körjegyzője Klárafalva körjegyzője Nagyér jegyzője 22. sz. előterjesztés Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények közoktatási feladatellátásának alakulása, számított álláshelyeinek meghatározása a 2005/2006. nevelési/tanévre
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
53
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 319/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Makó Város Önkormányzata által fenntartott nevelési és oktatási intézmények közoktatási feladatellátásának alakulása, számított álláshelyeinek meghatározása a 2005/2006. nevelési/tanévre HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő- testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8.§-a, valamint a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX törvény 52.§-a, 53.§-a, 102.§-a, 124.§-a és 1. számú melléklete figyelembe vételével, a következő határozatot hozza: 1. A képviselő –testület a 2005/2006-ös nevelési/tanévre jóváhagyja a fenntartásában működő nevelési és oktatási intézmények osztályainak, csoportjainak, ellátandó óráinak, számított álláshelyeinek számát az alábbiak szerint: • Belvárosi Óvoda: 19 csoport (9 csoport 9 óra/nap és 10 csoport 11óra/nap nyitva tartás), 1171 ellátandó óra/hét, illetve az ehhez tartozó 39,4 számított álláshely, ebből 38 fő pedagógus létszámkeret és 1,4 fő gyógypedagógus számított álláshelyre. • Újvárosi Óvoda: 15 csoport (7 csoport 9 óra/nap és 8 csoport 11óra/nap nyitva tartás), 923 ellátandó óra/hét, illetve az ehhez tartozó 31,2 fő számított álláshely, ebből: 30 fő pedagógus létszámkeret, 0,3 fő munkavégzés számított álláshelyre és 0,9 gyógypedagógus számított álláshelyre. • Almási Utcai Általános Iskola: 18 osztály (ebből 2 összevont: 1-2. évf. és 3-4. évf.), 11 napközis csoport (10 alsós, 1 felsős), 785,5 ellátandó óra/hét és az ehhez tartozó 39,9 fő számított álláshely, ebből: 35,5 fő pedagógus létszámkeret, 3,4 fő munkavégzés számított álláshelyre, 0,5 fő gyógypedagógus számított álláshelyre és 0,5 fő gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. • Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet: 41 osztály (ebből 3 összevont: 2 db 1-4. évf. és 1 db 2-4. évf.), 23 napközis csoport (18 alsós és 5 felsős ) 2205 ellátandó óra/hét (a művészeti iskolával együtt) és az ehhez tartozó 113,1 fő számított álláshely, ebből: 108 fő pedagógus létszámkeret, 4,1 fő munkavégzés számított álláshelyre, 0,5 fő gyógypedagógus számított álláshelyre és 0,5 fő gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. Logopédiai intézeti egység: 6 fő gyógypedagógus. • Kertvárosi Általános Iskola: 16 osztály, 11 napközis csoport (8 alsós iskolaotthonos, 3 felsős), 754,5 ellátandó óra/hét és az ehhez tartozó 39,3 fő számított álláshely, ebből: 35,5 fő pedagógus létszámkeret; 1,3 fő munkavégzés számított álláshelyre, 2 fő gyógypedagógus számított álláshelyre és 0,5 fő gyermek- és ifjúságvédelmi felelős.
54
2. Makó Város Önkormányzati Képviselő–testülete felkéri Makó város polgármesterét, hogy jelen határozat 1. pontjában rögzített számított álláshelyeket figyelembe véve az álláshelyek megszüntetése kapcsán szükséges munkajogi intézkedéseket az intézményvezetőkkel végeztesse el, a költségvetés módosításához szükséges adatokról a Pénzügyi osztályt tájékoztassák. 3. Makó Város Önkormányzati Képviselő–testülete felkéri Makó város polgármesterét, hogy jelen határozat 1. pontjában rögzített számított álláshelyeket változásával összefüggő költségvetési előirányzat módosításait a jegyzővel végeztesse el – óvodában, általános iskolában F1 besorolási bér a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény alapján, a szükséges felmentések, végkielégítési összegek figyelembe vételével – és ennek megfelelően történjen meg a költségvetési rendelet módosítása. Határidő: 1. és 2. pont esetében 2005. augusztus 31. 3. pont esetében a 2005. szeptemberi képviselő-testületi ülés Felelős: 1. és 2. pont esetében a polgármester 3. pont esetében a jegyző Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Belvárosi Óvoda Újvárosi Óvoda Almási Utcai Általános Iskola Belvárosi Általános Iskola és Művészetek Iskolája Kertvárosi Általános Iskola Polgármesteri Hivatal Közoktatási Osztály Ferencszállás polgármestere Királyhegyes polgármestere Klárafalva polgármestere Nagyér polgármestere Ferencszállás körjegyzője Királyhegyes körjegyzője Klárafalva körjegyzője Nagyér jegyzője 23. sz. előterjesztés Részvétel a LEADER+ programban
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
55
320/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Részvétel a LEADER+ programban HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a LEADER+ programban Ferencszállás, Klárafalva, Maroslele, Földeák, Óföldeák, Kiszombor településekkel együtt vesz részt közös akcióterv kidolgozásával, és egyetért a „Maros-völgyi Akciócsoport” elnevezéssel.. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Makó Város Polgármesteri Hivatal Kistérségi Iroda 24. sz. előterjesztés Makó Város fejlesztési elképzelései a Regionális Európa Terv készítése kapcsán (20072013.)
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 321/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Makó Város fejlesztési elképzelései a Regionális Európa Terv készítése kapcsán (20072013.) HATÁROZAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a csatolt melléklet tartalma szerint elfogadja Makó város 2007-2013-as fejlesztési projekttervet. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Makó Város Polgármesteri Hivatal Kistérségi Iroda
56
25. sz. előterjesztés Lehetséges alternatívák a köztemető létrehozása vonatkozásában
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Nagy Lajosé a szó!
Nagy Lajos települési képviselő, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke:
Tisztelt polgármester úr, képviselő-társak! A köztemető létrehozására vonatkozó előterjesztéssel kapcsolatos bizottsági véleményt szeretném úgy megfogalmazni, hogy temetőink állapota és kihasználtsága olyan, mind a négy temetőben úgynevezett szabadkapacitások léteznek – hogy a város fejlődése, létszáma tekintetében az elkövetkezendő 10-20-30-50 évben nem valószínű, hogy nagymértékben növekszik. Hivatkozva a város szerkezeti tervének kialakítására a köztemető elhelyezése valahol távol kákás térségében volna célszerű. Ezért elsősorban azt javasoljuk a bizottsági vélemények összhangja alapján, hogy a meglévő egyházi temetőkben lévő kapacitások kihasználtságát kísérjük elsősorban figyelemmel és erre terelődjön a megoldás módozata. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Más kérdés, vélemény van-e? Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 322/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Lehetséges alternatívák a köztemető létrehozása vonatkozásában HATÁROZAT A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert arra, hogy köztemető létesítése céljából mérje fel a város temetői szükségleteit, vizsgálja meg a létesítendő köztemető helyére és üzemeltetésére vonatkozó lehetőségeket és feltételeket és az ezekkel kapcsolatos konkrét javaslatát a 2005. októberi testületi ülésen terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: 2005. októberi testületi ülés Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Makó Város Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal Törvényességi Ellenőrzési Főosztály 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. 26. sz. előterjesztés Állami tulajdonban lévő ingatlanok térítésmentes visszaigénylése
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Az 1. sz. és a 4. sz. határozati
javaslatban gépelési hiba történt a helyrajzi számot és a terület nagyságot illetően. A javítást követően kiosztottuk képviselőtársaimnak a határozati javaslatokat, kérem e szerint hozzuk meg döntésünket. Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
57
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 323/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, 0333/1 hrsz-ú 78 ha 4780 m2 alapterületű földterület állami tulajdonból történő térítésmentes visszaigénylése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 109/K. § (9) és (10) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a 0333/1 hrsz-ú, 78 ha 4780 m2 alapterületű földterület ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Dr. Buzás Péter polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlanok tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlanokat Makó Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott az épített és természeti környezet védelme, csatornázás önkormányzati feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001.( IV.3.) Korm. rendelet alapján a szennyvíztisztító szennyvíziszapjának elhelyezése céljára kívánja felhasználni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlanok környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését és az ingatlanok vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy tájékoztatja a KVI-t az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési szándékáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlanok tulajdonjogát az ingatlanokra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Kincstári Vagyoni Igazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Szeged, Kossuth L. sgt. 29. Dr. Buzás Péter polgármester: Szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatra!
58
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 324/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó 0339 hrsz-ú 1 ha 8230 m2 alapterületű földterületi állami tulajdonból történő térítésmentes visszaigénylése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 109/K. § (9) és (10) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a 0339 hrsz-ú, 1 ha 8203 m2 alapterületű földterület ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Dr. Buzás Péter polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlanok tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlanokat Makó Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott az épített és természeti környezet védelme, csatornázás önkormányzati feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001.( IV.3.) Korm. rendelet alapján a szennyvíztisztító szennyvíziszapjának elhelyezése céljára kívánja felhasználni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlanok környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését és az ingatlanok vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy tájékoztatja a KVI-t az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési szándékáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlanok tulajdonjogát az ingatlanokra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Kincstári Vagyoni Igazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Szeged, Kossuth L. sgt. 29.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 3. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
59
325/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó 0234/1 hrsz-ú 22 ha 9436 m2 alapterületű földterület állami tulajdonból történő térítésmentes visszaigénylése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 109/K. § (9) és (10) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a 0234/1 hrsz-ú, 22 ha 9436 m2 alapterületű földterület ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Dr. Buzás Péter polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlanok tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlanokat Makó Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott az épített és természeti környezet védelme, csatornázás önkormányzati feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001.( IV.3.) Korm. rendelet alapján a szennyvíztisztító szennyvíziszapjának elhelyezése céljára kívánja felhasználni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlanok környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését és az ingatlanok vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy tájékoztatja a KVI-t az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési szándékáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlanok tulajdonjogát az ingatlanokra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Kincstári Vagyoni Igazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Szeged, Kossuth L. sgt. 29.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 4. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
60
326/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó 0232/1 hrsz-ú 51 ha 2520 m2 alapterületű földterület állami tulajdonból történő térítésmentes visszaigénylése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 109/K. § (9) és (10) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a 0232/1 hrsz-ú, 51 ha 2520 m2 alapterületű földterület ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Dr. Buzás Péter polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlanok tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlanokat Makó Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott az épített és természeti környezet védelme, csatornázás önkormányzati feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001.( IV.3.) Korm. rendelet alapján a szennyvíztisztító szennyvíziszapjának elhelyezése céljára kívánja felhasználni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlanok környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését és az ingatlanok vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy tájékoztatja a KVI-t az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési szándékáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlanok tulajdonjogát az ingatlanokra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Kincstári Vagyoni Igazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Szeged, Kossuth L. sgt. 29.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 5. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
61
327/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó 0234/2 hrsz-ú 2200 m2 alapterületű földterület állami tulajdonból történő térítésmentes visszaigénylése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 109/K. § (9) és (10) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a 0234/2 hrsz-ú, 2200 m2 alapterületű földterület ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Dr. Buzás Péter polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlanok tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlanokat Makó Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott az épített és természeti környezet védelme, csatornázás önkormányzati feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001.( IV.3.) Korm. rendelet alapján a szennyvíztisztító szennyvíziszapjának elhelyezése céljára kívánja felhasználni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlanok környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését és az ingatlanok vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy tájékoztatja a KVI-t az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési szándékáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlanok tulajdonjogát az ingatlanokra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Kincstári Vagyoni Igazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Szeged, Kossuth L. sgt. 29.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 6. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
62
328/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó 0237/1 hrsz-ú 46 ha 6004 m2 alapterületű földterület állami tulajdonból történő térítésmentes visszaigénylése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 109/K. § (9) és (10) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a 0237/1 hrsz-ú, 46 ha 6004 m2 alapterületű földterület ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Dr. Buzás Péter polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlanok tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlanokat Makó Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott az épített és természeti környezet védelme, csatornázás önkormányzati feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001.( IV.3.) Korm. rendelet alapján a szennyvíztisztító szennyvíziszapjának elhelyezése céljára kívánja felhasználni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlanok környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését és az ingatlanok vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy tájékoztatja a KVI-t az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési szándékáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlanok tulajdonjogát az ingatlanokra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Kincstári Vagyoni Igazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Szeged, Kossuth L. sgt. 29.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 7. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
63
329/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó 0327/4 hrsz-ú 5326 m2 alapterületű földterület állami tulajdonból történő térítésmentes visszaigénylése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 109/K. § (9) és (10) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a 0237/4 hrsz-ú, 5326 m2 alapterületű földterület ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Dr. Buzás Péter polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlanok tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlanokat Makó Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatározott az épített és természeti környezet védelme, csatornázás önkormányzati feladatainak ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól szóló 50/2001.( IV.3.) Korm. rendelet alapján a szennyvíztisztító szennyvíziszapjának elhelyezése céljára kívánja felhasználni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlanok környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését és az ingatlanok vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy tájékoztatja a KVI-t az ingatlanokkal kapcsolatos értékesítési szándékáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlanok tulajdonjogát az ingatlanokra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Kincstári Vagyoni Igazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Szeged, Kossuth L. sgt. 29.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 8. sz. határozati javaslatra! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:
64
330/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, Juhász Gyula tér 39. szám alatti az ingatlan-nyilvántartásban 1636/20 hrsz. alatt nyilvántartott „pártház” megjelölésű ingatlan állami tulajdonból történő térítésmentes visszaigénylése. HATÁROZAT 1. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 109/K. § (9) és (10) bekezdése alapján úgy határoz, hogy a Makó, Juhász Gyula tér 39. szám alatti az ingatlan nyilvántartásban 1636/20 hrsz. alatt nyilvántartott „pártház” megjelölésű ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi. 2. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete felhatalmazza Dr. Buzás Péter polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának Makó Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. 3. Az ingatlant Makó Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében meghatározott egészségügyi alapellátás feladat ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni és gyermekorvosi rendelők kialakítása és védőnői szakszolgálat elhelyezése céljára kívánja felhasználni. 4. Makó Város Önkormányzata saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követeléséről. 5. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy tájékoztatja a KVI-t az ingatlannal kapcsolatos értékesítési szándékáról. 6. Makó Város Önkormányzata vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel együtt veszi át. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Kincstári Vagyoni Igazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltség, Szeged, Kossuth L. sgt. 29. 27. sz. előterjesztés Az ÁBRÁND Bt. tulajdonosi hozzájárulási kérelme felújítás költségének bérleti díjba történő beszámításához
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
65
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 331/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Az ÁBRÁND Bt. tulajdonosi hozzájárulási kérelme felújítás költségének bérleti díjba történő beszámításához HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva úgy határoz, hogy az ÁBRÁND Bt. ( Szeged, Szellő u. 37.) helyreállítási költségeinek bérleti díjba történő beszámításához nem járul hozzá. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Vagyoncsoport ÁBRÁND Bt. 6726 Szeged, Szellő u. 37. 28. sz. előterjesztés Az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola kollégiumépületének térítésmentes használatba adása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban. Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk arról, hogy egyszerre szavazzunk az összes határozati javaslatról.
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 332/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Szavazás menetének meghatározása a 28. sz. előterjesztés esetében. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 28. sz. előterjesztés – Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola kollégium épületének térítésmentes használatba adása – esetében egyszerre szavaz valamennyi határozati javaslatról.
66
Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk az 1., 2., 3. 4. és 5. sz. határozati javaslatokról.
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatokat hozza: 333/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola Makó 5543 hrsz-ú, természetben Makó, Posta 4-6. szám alatti kollégiumépületének térítésmentes használatba adása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 80. § (1) bek. alapján gyakorolt tulajdonosi jogkörében eljárva az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola Makó 5543 hrsz-ú, természetben Makó, Posta 4-6. szám alatti kollégiumépületének 3943,78 m2 alapterületű helyiségrészét – a konyha és étkező helyiségrész kivételével- 2005. augusztus 15. napjával határozatlan időtartamra a Csongrád Megyei Önkormányzat (6741 Szeged, Rákóczi tér 1., képviseli: Dr. Frank József, a megyei közgyűlés elnöke) térítésmentes használatába adja. Az ingatlanban található felszerelési és berendezési tárgyak átadás-átvételi leltárral a Csongrád Megyei Önkormányzat tulajdonába kerülnek. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy nevében és képviseletében a Csongrád Megyei Önkormányzattal az átadás-átvételről szóló megállapodást megkösse. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Vagyoncsoport Csongrád Megyei Önkormányzat 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. 334/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, Csanád vezér tér 2. szám alatti Kállai Éva Kollégium és a Makó 709 hrsz-ú, természetben Makó, Csanád vezér tér 12/A. szám alatti Mező Imre Kollégium épületeinek visszavétele. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 80. § (1) bek. alapján gyakorolt tulajdonosi jogkörében eljárva 2005. szeptember 30.
67
napjával visszaveszi a Csongrád Megyei Önkormányzattól a Makó 5 hrsz-ú, természetben Makó, Csanád vezér tér 2. szám alatti Kállai Éva Kollégium és a Makó 709 hrsz-ú, természetben Makó, Csanád vezér tér 12/A. szám alatti Mező Imre Kollégium épületeit, valamint a Mező Imre Kollégium főzőkonyhájának berendezési és felszerelési tárgyait. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy nevében és képviseletében a visszavételről szóló megállapodást megkösse. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Vagyoncsoport Csongrád Megyei Önkormányzat 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. 335/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola Makó 5543 hrsz-ú, természetben Makó, Posta 4-6. szám alatti konyha és étkező térítésmentes használatba adása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 80. § (1) bek. alapján gyakorolt tulajdonosi jogkörében eljárva az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola Makó 5543 hrsz-ú, természetben Makó, Posta 4-6. szám alatti kollégiumépületének földszintjén található 786,11 m2 alapterületű konyha és étkező helyiségrészt 2005. augusztus 1. napjával határozatlan időtartamra a Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. (6900 Makó, Návay L. tér 5-7., képviseli: Bende Sándor ügyvezető) részére üzemeltetésre térítésmentes használatra átadja. Az ingatlanban található felszerelési és berendezési tárgyak Makó Város Önkormányzatának tulajdonában maradnak. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy nevében és képviseletében az átadásátvételről szóló megállapodást megkösse. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Vagyoncsoport Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. Makó, Návay L. tér 5-7.
68
336/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó 704/2 hrsz-ú, természetben Makó, József Attila u. 1. szám alatti központi konyha épületének visszavétele. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 80. § (1) bek. alapján gyakorolt tulajdonosi jogkörében eljárva 2005. szeptember 30. napjával visszaveszi a Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht-tól a Makó 704/2 hrszú, természetben Makó, József Attila u. 1. szám alatti központi konyha épületét, és azon berendezési és felszerelési tárgyait, melyeket a Kht. tovább hasznosítani nem tud. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy nevében és képviseletében a visszavételről szóló megállapodást megkösse. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Vagyoncsoport Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. Makó, Návay L. tér 5-7. 337/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Hozzájárulás az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola kollégiumépületének használatára vonatkozó földhivatali bejegyzéshez. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 80. § (1) bek. alapján gyakorolt tulajdonosi jogkörében eljárva használat megosztási szerződést köt a Csongrád Megyei Önkormányzattal és a Makói Kommunális Kht-val az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola kollégiumépületének használatára vonatkozóan. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete továbbá hozzájárulását adja ahhoz, hogy e szerződés alapján a Makói Körzeti Földhivatal a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. javára a használat jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezze. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy nevében és képviseletében a használat megosztási szerződést megkösse. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
69
Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Vagyoncsoport Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. Makó, Návay L. tér 5-7. Csongrád Megyei Önkormányzat 6741 Szeged, Rákóczi tér 1. 29. sz. előterjesztés Beiskolázási támogatás
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 338/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Beiskolázási támogatás HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az iskoláskorú gyermeket nevelő családok beiskolázási költségeinek enyhítésére – nem évismétlő – tanulóinak általános iskola 1. osztályos 3.000,-Ft/fő, általános iskola 2. osztályos 2.000,-Ft/fő általános iskola 5. osztályos 4.000,-Ft/fő, középiskola 9. osztályos 5.000,-Ft/fő beiskolázási támogatást nyújt a szociális segélykeret terhére. Határidő: szeptember 30. Felelős: polgármester A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról tájékoztatást nem kér. Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 30. sz. előterjesztés Makó Város Önkormányzatának védendő épületek felújítására vonatkozó pályázati kiírása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
70
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 339/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Makó Város Önkormányzatának védendő épületek felújítására vonatkozó pályázati kiírása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a lakáscélú helyi támogatásokról szóló 25/2001.(IX.27.)Makó ör. rendelet alapján a védendő épületek felújításra, helyreállítására vissza nem térítendő támogatás formájában történő anyagi támogatás nyújtására egyfordulós, nyílt pályázatot ír ki a melléklet szerinti tartalommal. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály, vagyoncsoport 31. sz. előterjesztés Makó-Maros-Csanád-Térség Polgáraiért Kiemelten Közhasznú Egyesület helyiség igénye a Bajza utcai iskolában
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 340/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Makó-Maros-Csanád-Térség Polgáraiért Kiemelten Közhasznú Egyesület helyiség igénye a Bajza utcai iskolában HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80.§ (1) bekezdésében biztosított tulajdonosi jogkörében
71
eljárva a vagyonról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 11/2003.(III.26.) Makó ör. számú rendelete 10.§ (4) bek. a) pontja alapján a 7309 hrsz. alatt nyilvántartott, a valóságban Makó, Bajza u. 71-73. szám alatti iskola fő épületének földszintjén bérbe ad 2 helyiséget a hozzátartozó folyosóval és mellékhelyiségekkel együtt 55 m2 alapterületen, 150,-Ft+ÁFA/m2/hó bérleti díjjal, 2005. szeptember 01-el az épület egyéb önkormányzati érdekből történő hasznosításáig, de maximum 5 éves határozott időtartamra a Makó-Maros-Csanád-Térség Polgáraiért Kiemelten Közhasznú Egyesület (6774 Ferencszállás, Szegedi út 25.) részére, egyben felhatalmazza a polgármestert a bérleti szerződés megkötésére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Makó-Maros-Csanád-Térség Polgáraiért Kiemelten Közhasznú Egyesület 6774 Ferencszállás, Szegedi út 25. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály vagyoncsoport 32. sz. előterjesztés A 220/2005. (V.18.) és a 221/2005. (V.18.) MÖKT határozatok visszavonása/A Makó, Széchenyi tér 8. szám alatti üzlethelyiség bérbeadása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk arról, hogy a 4 határozati javaslatról
egyszerre döntsünk.
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 341/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Szavazás menetének meghatározása a 32. sz. előterjesztés esetében. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 32. sz. előterjesztés – a 220/2005. (V.18.) és a 221/2005. (V.18.) MÖKT határozatok visszavonása / A Makó, Széchenyi tér 8. sz. alatti üzlethelyiség bérbeadása – esetében egyszerre szavaz valamennyi határozati javaslatról. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk az 1., 2., 3. 4. sz. határozati javaslatokról.
72
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatokat hozza: 342/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A 220/2005.(V.18.)MÖKT határozat visszavonása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Makó és Térsége Fejlesztési KHT-nak a Makó, Széchenyi tér 8. szám alatti, 47m2 alapterületű üzlethelyiség bérlőjéül történő kijelöléséről szóló 220/2005.(V.18.)MÖKT határozatát 2005. június 30. napjával visszavonja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Makó és Térsége Fejlesztési Kht. 6900 Makó, Széchenyi tér 22. 343/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A 221/2005.(V.18.)MÖKT határozat visszavonása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a Makó és Térsége Fejlesztési KHT-nak a Makó, Széchenyi tér 8. szám alatti, 47 m2 alapterületű üzlethelyiségből 23 m2 albérletbe adásához történő hozzájárulásáról szóló 221/2005.(V.18.)MÖKT határozatát 2005. június 30. napjával visszavonja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Makó és Térsége Fejlesztési Kht. 6900 Makó, Széchenyi tér 22. 344/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, Széchenyi tér 8. fsz. 3. szám alatti iroda-üzlet bérbe adása Turinform iroda céljára.
73
HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, hivatkozva Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 24/2001. (IX.27.) Makó ör. 34. § (1) bekezdés h) pontjára a Makó, Széchenyi tér 8. fsz. 3. szám alatti, 46 m2 alapterületű irodaüzletet bérbe adja Turinform iroda céljára 2005. július 01. napjától a Makó és Térsége Fejlesztési KHT-nak (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) 40,-Ft/m2+ÁFA/hó, azaz 1.840,Ft+ÁFA/hó bérleti díj ellenében, határozatlan időre szóló bérleti szerződés mellett. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Makó és Térsége Fejlesztési Kht. 6900 Makó, Széchenyi tér 22. 345/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, Széchenyi tér 8. fsz. 3. szám alatti iroda-üzlet bérbe adása Löbau centrum céljára. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, hivatkozva Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 24/2001. (IX.27.) Makó ör. 34. § (1) bekezdés h) pontjára a Makó, Széchenyi tér 8. fsz. 3. szám alatti, 47 m2 alapterületű irodaüzletet bérbe adja Löbau centrum céljára 2005. július 01. napjától a Marosmenti Vállalkozók Szövetségének (6900 Makó, Széchenyi tér 22.) egy évre szóló bérleti szerződés, és 40,-Ft/m2+ÁFA/hó, azaz 1.880,-Ft+ÁFA/hó bérleti díj mellett. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztály vagyoncsoport Marosmenti Vállalkozók Szövetsége 6900 Makó, Széchenyi tér 22. 33. sz. előterjesztés Az 58/2005. (II.14.) MÖKT határozat visszavonása/Battancs és társa Bt. által bérelt Makó, Deák F. u. 6. szám alatti patyolat raktárterületének bérleti díj mérséklése
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
74
Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk az 1. sz. határozati javaslatról. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 346/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Az 58/2005. (II.14.) MÖKT határozat visszavonása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonosi jogkörében eljárva a Battancs és Társa Bt. által bérelt Makó, Deák F. u. 6. szám alatti bérlemény bérleti díjának meghatározásáról szóló 58/2005. (II.14.) MÖKT számú határozatát 2005. június 30. napjával visszavonja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Battancs és Társa Bt. Makó, Deák F. u. 6. Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály vagyoncsoport
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk a 2. sz. határozati javaslatról. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 347/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makó, Deák F. u. 6. szám alatti üzlethelyiség bérleti szerződésének módosítása. HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonosi jogkörében eljárva a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. 38.§ (1) bekezdése valamint a lakások és nem lakáscélú helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 24/2001.(IX.27.) Makó ör. 36. § (6) bekezdése alapján a bérlő egyetértésével a Makó, Deák F. u. 6. szám alatti patyolat 149,5 m2 alapterületű eladó és egyéb kiszolgáló helyiségek bérleti díját 600,-Ft+ÁFA/m2/hó, a 62,5 m2 alapterületű raktárak és a szellőző gépház bérleti díját pedig 300,-Ft+ÁFA/m2/hó összegben állapítja meg 2005.július. 01-től 2006. július. 01-ig terjedő időszakra, egyben felhatalmazza a polgármestert a bérleti szerződés módosítás megkötésére.
75
Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Battancs és Társa Bt. Makó, Deák F. u. 6. Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Makó Város Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály vagyoncsoport 34. sz. előterjesztés Tápainé Balla Ágnes kérelme határozott idejű bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére/Makó, Széchenyi tér 7. II. 6. szám alatti irodahelyiség pályázat útján történő hasznosítása
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel, vélemény van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? Kérdés, észrevétel nem hangzott el.
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk! A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 348/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: Tápainé Balla Ágnes kérelme határozott idejű bérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére/Makó, Széchenyi tér 7. II. 6. szám alatti irodahelyiség pályázat útján történő hasznosítása HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 80. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, hivatkozva a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. tv. 23.§ (1) bek. a) pontjára Tápainé Balla Ágnessel (Szeged, Gizella u. 3.) a Makó, Széchenyi tér 7. II. emelet 6. szám alatti irodahelyiségre vonatkozó határozott idejű bérleti szerződést közös megegyezéssel 2005. június 30. napjával megszünteti azzal a feltétellel, hogy bérlő bérleti díj tartozását ezen időpontig rendezi. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi osztály Vagyoncsoport Tápainé Balla Ágnes (Szeged, Gizella u. 3.)
76
35. sz. előterjesztés 2005. év lakossági önerős járdaépítés
Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdés, észrevétel van-e az előterjesztéssel kapcsolatban?
Nagy Lajos elnök úr kér szót. Tessék elnök úr!
Nagy Lajos települési képviselő, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke:
Tisztelt testület! A városüzemelési bizottság tegnapi rendkívüli ülésén egy tartózkodással az előterjesztés elfogadásra került. Az ülésen felvetődött az, hogy a 7. körzetben a Tulipán és Gyöngy utcákban nem jött össze a járdaépítő közösség és a Halmágyi képviselő úr kérte ennek a lecserélését. A bizottság akkor az ott lévő információ birtokában nem tudott konkrét döntést javasolni. Azonban az ülés után megnéztük annak a lehetőségét, mivel ezek pályázati anyagban szerepelnek, megnéztük annak a lehetőségét, hogy ebben a nagyságrendben, tehát anyagi eszközben, illetve járdaterületben a Tulipán és Gyöngy utca lecserélése úgy lehetséges, amennyiben a képviselő úr elfogadja, hogy a Szemere utcára cserélnénk ki, amit javasolt is egyúttal és amennyiben a képviselő-testület ezt támogatja. Egyébként az előterjesztést javasoljuk elfogadni. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Halmágyi Pálé a szó! Dr. Halmágyi Pál települési képviselő, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnöke: Tisztelt képviselő-társaim! Itt egy régi, két éves előterjesztés alapján került sor, hogy bekerüljön a 7. körzet is ezzel a két utcával a járdaépítési programba. Hiszen 2003-ban nem építettek járdát ebben a körzetben, 2004-ben egy kicsi járda a Kertvárosi iskolaépület sarkán megépült, és most bekerült a két évvel ezelőtti Tulipán utca, illetve Gyöngy utca. Időközben, mivel ez egy nagyon szorító gond, a Meskó utcai lakosok és a Szemere utcai lakosok összeszedték a szükséges kérelmet, hozzájárulást és vállalják, ha az ő utcájukba megépül a járda akkor a hozzájárulást vállalják. Én ezt mind a kettőt, egyiket május 18-án, másikat pedig május 6-án átadtam Műhelyi úrnak, hogy építse be az idei járdaépítési programba és csodálkozva láttam, hogy a két évvel ezelőtti Tulipán, illetve Gyöngy utca szerepel, nem pedig az ez évben leadott Szemere utca és Meskó utca. Én nem azt akarom, hogy a Tulipán utca és Gyöngy utca kikerüljön, nagyon örülök, hogy benne van, de kerüljön bele a Meskó utca is és a Szemere utca is. Ez az én kérésem.
Dr. Buzás Péter polgármester: Értelek téged, de mégse értelek. Amit elmondtál azt értem, de másik oldalról meg nem. Az előkészítés a következőképpen történik TEKI pályázatra, amikor az eredeti pályázatot beadjuk, beadjuk azokat az utcákat amiket addig meg tudunk szervezni. Ez döntő hányadában a tavalyi szervezés, tavaly is így volt. Tavaly elkezdtétek az idei szervezést. A május előtti információ mentén régen beadtuk a TEKI pályázatot, helyrajzi számmal, mindennel. Ehhez képest kár azt mondanod, hogy májusban leadtad és az nincs itt, nincs benne a megyei TEKI pályázatba az a helyrajzi szám amit te májusban leadtál. A válasz az erre, hogy tudjuk módosítani a TEKI pályázatot, egyszer ezt megszavaztatjuk egy rendkívüli ülésen. Akkor módosítjuk a TEKI pályázatot a testületi döntésnek megfelelően és abba a nagyságrendbe amilyen a jóváhagyott utcák voltak megnézitek, hogy melyik fér bele és akkor a TEKI pályázatot Szegeden kérjük módosítani. Bízzunk benne, hogy ezt még július elején meg tudjuk csinálni, hogy mire a kivitelezés történik ez talpra essen és akkor elcseréljük az utcát arra, amit te mondtál és akkor ez megoldható így. Az előterjesztés ettől még alapos a tekintetben, hogy mi a TEKI pályázatba az addig beérkezett információkat adhattuk le, Dr. Nagy Lajos, Dr. Siket István, akinek egyéni körzete van, Gilicze János és a te esetedben is anélkül, hogy pikkelt volna
77
bárki bárkire, mert minden igény le volt adva. Ettől megpróbáljuk megoldani. Ha véletlen valami úgy jön ki, hogy nem akkor nem rajtunk múlt, de megpróbálunk segíteni. Itt arról van szó, rendesen ki van centizve, de egy szóbeli kiegészítést szeretnék hozzátenni akként, hogy ha marad ki pénz akkor – vonal alattiként a Kálvin téren van egy 140 vagy 160 m2 azt tegyük bele, és Kissné Béláné képviselőtársamnál, a Síp utca a Bolygótól ki a Vásárhelyi utcáig, úgyhogy ez a két utca volt tartalék utca, tehát Kálvin tér és a Síp utcának ez a pótlása és akkor tegyük bele harmadiknak az Árvíz utcát sorrendbe és akkor nem kell még egyszer visszahozni testület elé. Kiegészül sorrendben is, hogy Kálvin tér, Síp utca és Árvíz utca. Ahogy marad ki pénz, a szerint nyílik meg ennek a lehetősége. Van-e még kérdés, észrevétel? Akkor a járdaprogram ezen a módon úgy, hogy a Halmágyi képviselőtársamnak az igényét azt akceptáljuk, nézzük meg a határidőket, tegyük össze. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 349/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: 2005. évi lakossági önerős járdaépítés HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete az alapvetően helyi lakossági érdeket szolgáló közút és járda építésének és felújításának szervezéséről és önkormányzati támogatásáról szóló 32/2003. (VIII.07.) Makó Ör. rendelet 10.§ (3) bekezdése alapján 2005. évre a helyi érdeket szolgáló járda építések és felújítások önkormányzati költségvetési rendeletben ilyen címen támogatásként biztosított keret terhére – a határozat mellékletében felsorolt utcákban szerveződő építési közösség által felajánlott és az elbírálásnál figyelembe vehető anyagi hozzájárulás mértékét az alábbiakban határozza meg: Térkő
1 m szélességig 1 m szélességtől
Beton Járdalap
13.000,-Ft/ingatlan 15.000,-Ft/ingatlan 4.450,-Ft/ingatlan 4.590,-Ft/ingatlan
1. A képviselő-testület – Dr. Halmágyi Pál, az Ügyrendi és Igazgatási Bizottság elnökének kérésére – a 7. választókerületben a Gyöngy utca helyet a Szemere utca járdaépítését valósítja meg. Határidő: 2005. december 31. Felelős: polgármester 2. A képviselő-testület – amennyiben a pénzügyi források lehetővé teszik – 2005. évben a következő utcákban valósítja meg a járdaépítést: Gyöngy, Meskó, Árvíz utcákban, Síp utca, a Bolygó utcától a Vásárhelyi utcáig terjedő szakaszán, valamint a Kálvin tér 140 m2-es szakaszán. Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal Műszaki Iroda
78
42. sz. előterjesztés A Makói Hírek kistérségi újsággá bővítése
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Ez a bizonyos Erdei gondolatból
kiinduló valós térségi gravitáción alapuló térségi együttműködés hozza egy térségi újság megjelenésének az igényét, falvakba havi hírmondó van, nálunk a Makó Hírek. Kaptunk erre a mintahely projekt részeként 14.000.000,-Ft-ot, községi polgármesterekkel le van egyeztetve. Az volt a kérésük a polgármestereknek, hogy ne a Makói Hírek mellékleteként menjen ez, hanem Makó és Térsége például egy ilyen címen, és akkor ez azt fogja jelenteni, hogy a Makói Hírek 8 oldala meg az ide bejövő 2-4 – attól függ, hogy mennyi hírrel tudjuk feltölteni, először valószínűleg 2, utána 4 oldal jön bele –, ez az együttes újság kerül leterítésre Makón és a térségben is. Ez azt is jelenti, hogy a községi hírek olvashatók lesznek Makón, a makói hírek pedig olvashatók lesznek a községekben is. Ez az előterjesztés erről szól. Kérdés, észrevétel, vélemény van-e? Nincs. Kérem szavazzunk!
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 350/2005. (VI.29.) MÖKT h. Tárgy: A Makói Hírek kistérségi újsággá bővítése HATÁROZAT Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete megvitatta, és egyetért azzal az előterjesztéssel, hogy a makói önkormányzat hetilapja, a makói Hírek térségi léptékű hetilappal bővüljön Makó és Térsége címmel. Ezért a képviselő-testület 366/1997. (VIII.27.) MÖKT határozatát akképpen módosítja, hogy az 1997-es határozat eredményeképpen megvalósult időszaki önkormányzati információs kiadvány ezen túl nemcsak a városban, de a makói kistérségben is megjelenik, és az ott élőket is pártatlanul, korrekten és objektíven látja el az önkormányzatok és a többcélú társulás híreivel. Az időszaki lap kiadója Makó Város Önkormányzata és a Makói Kistérség Többcélú Társulása, felelős szerkesztője Makó város jegyzője. Határidő: folyamatos Felelős: polgármester Erről értesítést kap: Makó város polgármestere Makó város jegyzője Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály Polgármesteri Hivatal PR Csoport
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! A nyílt ülési előterjesztéseink
végére értünk.
INTERPELLÁCIÓK
Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt testület! Hozzám írásban interpelláció nem érkezett.
Megkérdezem képviselő-társaimat, hogy most van-e valakinek benyújtandó interpellációja? Nincs.
79
KÉRDÉSEK
Dr. Buzás Péter polgármester: Megkérdezem, hogy van-e valakinek közérdekű kérdése? Szabó Sándor tessék parancsolni.
Szabó Sándor települési képviselő: Tisztelt polgármester úr, tisztelt testület! Felmerült a
lakosság részéről az az igény, hogy különböző városrészekbe a forgalom sebességét korlátozzuk. Így kialakultak a 30 km-es övezetek, kialakult a 40 km-es főútvonalon maximált sebesség, és olyan dolog ez a közlekedés itt a városban, hogy mindig a gyengébb ellenállás irányába igyekszik nyomulni. Hála a jó Istennek a főtéren lelassult a forgalom a megépült körforgalmak következtében, meg a lámpa lassít rajta. Most a város térképét, vagy a város közlekedését ismerő, de a városon átutazó – gondolok itt apátfalvi, csanádi, nagylaki – polgártársaim rájöttek arra, hogy ha Szegedre akarnak haladni elég lassan tudnak a főtéren keresztülhaladni, felfedezték a Batthyány utca, Kálvin utca útvonalat és az elvesztett időt ott igyekszenek tisztességgel behozni. Engem az utcabeliek kértek meg, sőt az Erdei Ferenc téren lakók is, hogy támogatják a kérést, valamiféle sebességkorlátozást most már jó volna, ha bevezetnénk a Batthyány utca, Kálvin utca szakaszra is.
Dr. Buzás Péter polgármester: Bocsáss meg! Az Erdei Ferenc térieknek mondjad már
rögtön, hogy elintézted a körforgalmat.
Szabó Sándor települési képviselő: Nem én intéztem el, de jó dolog, meg vannak elégedve
vele az ott lakók is, jól sikerült. Az egyik dolog a gyorshajtásnak az, hogy még ráadásul ez az út elég jó minőségű út is, de elég keskeny. Sima, csak keskeny, az volna a tiszteletteljes kérésem a lakók nevében is, hogy legalább 40 km-re kellene a sebességet korlátozni.
Dr. Buzás Péter polgármester: Nem veszik észre. Szabó Sándor települési képviselő: A közlekedők sem veszik észre, valószínű akkor az új kapitány úrhoz tudunk fordulni, hogy a mozgó forgalomellenőrző sebességmérővel látogasson felénk is el. Dr. Buzás Péter polgármester: Az a helyzet, megkérem a jegyző asszonyt, hogy írjon az új
rendőrkapitánynak Szabó Sándor képviselő úr nevében. Traffipax álljon oda és mérje a sebességet.
Szabó Sándor települési képviselő: Ha már megkaptam a szót, egy második kérdésem is van.
Nem személyes jellegű, közérdekű.
Dr. Buzás Péter polgármester: Ez az volt amit mondtál. Gyakorlatilag jelezni fogjuk a
rendőrkapitánynak, hogy az általunk kifizetett Pharma lézer egy kicsit hosszabb időt tartózkodjon a Kálvin-Batthyány utcaszakaszon, emiatt a tényállás miatt amit elmondtál, mert ez teljesen életszerű. Ha én apátfalvi volnék én is a Kálvin utcán jönnék, nem a főtéren. Gyakorlatilag jó az észrevételed, megkérjük az új kapitányt majd, hogy figyeljen erre a szakaszra is. Parancsolj!
Szabó Sándor települési képviselő: Köszönöm szépen. És akkor van második kérdésem. Május végén én leadtam a képviselői alapomról a rendelkezésemet egy 100.000,-Ft-os rendelkezését, hogy támogatni kívánom a képviselői alapommal a sporthorgász, versenyhorgász
80
egyesületet. Azért is volt indokolt, mert a versenyeket is a horgászok nem decemberben, januárban rendezik, hanem most van a versenyhorgászat szezonja. Én a mai napig nem kaptam tájékoztatást erről, hogy hol tart ez az ügy, célba jut-e, ha nem akkor mi az oka neki, erről szeretnék kapni tájékoztatást. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Rögtön adom a tájékoztatást. Az ügy menete a szabályzat
szerint az, hogy a képviselő bejelenti az igényét, ez eljut hozzám utána egyeztetünk időpontot a képviselővel, megbeszéljük ezt a felhasználást és már mehet is. Most júliusban tudunk erről beszélni, napközben mindenképpen be fogjuk ezt osztani. Maradjunk abban, hogy akik bejelentették az igényt azok hozzák és minél hamarabb tegyünk rá pontot. Aki a járdaprogramhoz kellett azokkal megbeszéltük, bár véglegesen a tarifát ott is pontosítani kell,. mert a zárolás vagy a SAPARD programhoz való hozzájárulás kerüljön a helyére. Az lenne a kérésem, hogy júliusból ez ne menjen ki. Dr. Nagy Lajosé a szó!
Dr. Nagy Lajos települési képviselő, a Tulajdonosi Bizottság elnöke: Tisztelt testület! Szabó Sándor képviselő-társam első hozzászólásához kapcsolódva szeretném elmondani, hogy a makói emberek is leleményesek hál’ Istennek és úgy csinálják, hogy amikor bejön az Aradi utcán akkor lemegy a Móra F. utcára és a Móra F. utcáról kijön az új körforgalom előtt, tehát egy nagy szakaszt levág, mert a Móra F. utcán már lehet száguldani. Ugyanez a helyzet a Kelemen László utcával is, úgyhogy ott azóta megnőtt a forgalom és felgyorsult a forgalom annak ellenére, hogy 30 km-es tábla ki van téve. El kell mondanom, hogy a rendőrök véletlen oda szoktak beállni a házhoz, mert ott nagy fák vannak és árnyékos helyen állnak, és bizony ott szedik a pénzt rendesen, úgyhogy máshol is megtehetik ugyanezt. Köszönöm szépen.
Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönjük szépen a ráerősítést. Ezt fogjuk tenni a Kálvin és a
Batthyány utcán is. Kiss Mihályé a szó!
Kiss Mihály EU Integrációs és munkahely teremtési tanácsnok: Tisztelt képviselő-
testület! Néhány nappal ezelőtt úgy hozta a sors, hogy háromszor egymás után kellett a HANKI-KER-hez mennem vásárolni, másfél-két órahosszát ácsorogtam ott, és az első odaérkezésemkor állt le a Pharma lézer. Csak azért szeretném elmondani, hogy ott egy Lada Nivával kijöttek, kivették a táskát, három rendőr és három polgárőr kíséretében. Mivel én vártam egy alkatrészre, esettanulmányt végeztem. A következő történt, hogy 5-6-an álltak sorba, a Lada Niva tetején egy diplomatatáska tetején kiírt csekkekre 5.000,-Ft a legkevesebb pénz. Ahogy számolgattam ez délig félmillió forint körülbelül amit összeszedtek. Ehhez képest azt szeretném kérdezni, mivel Makó város polgárai követik ezt el, én nem tudom, hogy ez a pénz hova kerül, de hihetetlen hatékonynak gondolom. Ebből nagyon sok dolgot lehetne finanszírozni, többek közt a közbiztonságunkat, a rendőrségünket, de az, hogy ez most befolyik az államkasszába túlságosan nem vígasztal. Az jobban vigasztalna, hogy ha mi követjük el a bűnünket, jobban részesülnénk is közösen vissza belőle, de ebben én nem tudom, hogy mi az igazság. Azt tudom, hogy bárki megnézheti, akinek jogában áll, hogy beletekintsen a papírokba, hogy még 2-3 Pharma lézert kellene venni, mert egészen jó befektetésnek tűnne. Köszönöm.
Dr. Buzás Péter polgármester: Következő a javaslatom. Nem tudjuk pontosan, hogy jogszabály szerint ez a pénz hova kerül. Az a kérésem, hogy keressünk hozzá rendező elveket és a szeptemberi testületi ülésre jöjjön vissza előterjesztésként az, hogy Makó Város Önkormányzata ahhoz a jogalkotóhoz, aki ezt a szabályozást előkészíti, jogszabály-módosítási felterjesztési jogával élve indítványozzuk azt, hogy ez a bírság ide kerüljön hozzánk, mert makóiak fizetik be és szeretnénk, ha Makón rendőrségi célra volna felhasználva. Autót
81
vennének belőle, még egy Pharma lézert, vagy még egy robogót, magyarul a közbiztonság javítására, fokozására lenne felhasználva. Ha úgy gondoljátok, hogy ennek van értelme lépjük meg. Az adócsoport vezetője szeretne valamit mondani.
Nagy Imréné, az Adócsoport vezetője: Tisztelt testület ha mi hajtjuk be, nem csekken fizetik be a szabálytalankodók akkor az saját bevétel, önkormányzati bevétel. Amit nem fizet be csekken önként.
Dr. Buzás Péter polgármester: Amit csekken befizet az kié? Nagy Imréné, az Adócsoport vezetője: Az központi költségvetésé. Dr. Buzás Péter polgármester: Nem hinném, hogy a PM-hez folyik be egyenesen, hanem
valahova. A Belügyminisztérium valamelyik alszámlájára. Ennek utána kell nézni. Akkor ne azt reklamáljuk amit mi szedünk be, mert az a költségvetés bevételi oldalán jelentkezik és a költségvetésünkben döntünk az elosztásáról. Kiss Mihály arra gondolt ami a központi költségvetésbe megy. Van-e még észrevétel? Nincs. Akkor nagyon szépen köszönöm. Tisztelt hölgyeim és uraim! Zárt üléssel folytatjuk a testület munkáját. Megköszönöm az érdeklődést azoknak, akik itt voltak. ZÁRT ÜLÉS
Dr. Buzás Péter polgármester: A képviselő-testület zárt ülésen a következő döntéseket hozta:
döntött Sarró József Makó-Rákos, Rákóczi u. 4. szám alatti lakos lakásügyében; elbírálta Vass Attila és házastársa Makó, Liget u. 12. fsz. 2. szám alatti lakosok minőségi lakáscsere iránti kérelmét; Halász Edit Makó, Királyhegyesi u. 13. 1. ajtószám alatti lakos kérelme élettársa Hortobágyi Gábor önkormányzati lakásba történő befogadása tárgyában hozott döntést; Földfelajánlás Makó Város Önkormányzatának; Makó, Deák F. u. 13. A. III. 2. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás hasznosítására beérkezett pályázatok elbírálása ügyében határozott; Makó, Fűrész u. 11. I. 1. szám alatti önkormányzati tulajdonú bérlakás hasznosítására beérkezett pályázatok elbírálásában döntött. EGYEBEK
Gilicze János alpolgármester: Tisztelt polgármester úr, tisztelt képviselő-testület! Adáról
kaptunk egy meghívót. Én már a szünetben próbáltam képviselő-társaimat meggyőzni, hogy valaki menjen ki a hét végén, de nem igen van jelentkező. Július 1-jén délután 4 és 6 óra között várnának bennünket, péntek, szombat, vasárnap és gondolom, ha valaki szombaton megy ki az sem baj. Szombat, vasárnapi útról lenne szó, szabad a pálya.
Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni! Delegáció Adára, péntek, szombat,
vasárnap.
Gilicze
János alpolgármester: Lehet szombat, vasárnap is. Oravecz Károly képviselőtársamnak volt hajlandósága, szerintem, hogyha nem egyedül megy, hanem ha visz magával valakit az sem okoz gondot. Valaki menjen ki.
Dr. Buzás Péter polgármester: Van-e más alternatíva? Akkor kérjük meg Oravecz Károly
képviselőt. Azt mondja visszajelez.
82
Gilicze János alpolgármester: Nagyon sürgősen kell. Most kaptuk meg tegnap, vagy
tegnapelőtt ezt a meghívót.
Dr. Buzás Péter polgármester: Közületek egyikőtök sem tud kimenni? Se te, se Siket
alpolgármester?
Gilicze János alpolgármester: Én most voltam kint a hétvégén. Nem tudok most kimenni. Úgy alakultak nekem is az itthoni programjaim.
Dr. Buzás Péter polgármester: Várjuk meg a visszajelzést, nagyon szépen kérem, valaki
menjen ki, mert testvérvárosi kapcsolatunk van Adával. Amikor a kapcsolatbővítésről beszélünk akkor Voznyeszenken kívül ez is legyen benne a képbe. Határon túli magyar területekkel történő kapcsolattartásról van szó. Jó. Tisztelt Testület! Még egyszer nagyon szépen megkérem képviselőtársaimat, hogy a nemzetközi zsűri makói látogatásakor júliusban ¾ 9-től kb. egy órára minél nagyobb számban jöjjenek el. Fontos a nemzetközi zsűri szemében az, hogy a helyi testület mennyire tekinti saját ügyének ezt a dolgot. A szennyvízügyben elindulnak a lakossági fórumok, utána elindul a szerződéskötés. Most osztottunk egy szórólapot és egy másokat is készítünk. Még azon gondolkodunk, hogy a másik szórólap az fényképes legyen-e, kaptunk ilyen javaslatot. Ha fényképes akkor mindenütt, a polgármester, meg az adott képviselő fényképével együtt. Köszönöm szépen. Terveink szerint soros ülést szeptemberben fogunk tartani, viszont szinte biztos vagyok benne, hogy több rendkívüli ülésre sor fog kerülni. Egyről már is tudok, a TEKI, CÉDA pályázat témakörében várható, hogy egy este 6 órakor tartunk rendkívüli ülést. A július 6-ai találkozás reményében úgy zárom a testületi ülést, hogy mindenkinek kellemes nyarat kívánok, jó pihenést! Megállapítom, hogy napirendjeinket megtárgyaltuk, az ülést bezárom. K. m. f.
Dr. Buzás Péter polgármester
Dr. Bánfi Margit jegyző
Nagy Lajos jkv. hitelesítő
Dr. Halmágyi Pál jkv. hitelesítő