Zala Megye
JEGYZŐKÖNYV
SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
2011. MÁRCIUS 16-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
HATÁROZATOK: 16/2011. (II. 16.) számú kt. Határozat 17/2011. (II. 16.) számú kt. Határozat 18/2011. (II. 16.) számú kt. Határozat
TÁRGYKÓD: Z1 E16 Z1
2 Jegyzőkönyv Sárhida Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2011. március 16. napján 17 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Sárhida Béke u. 26. Jelen vannak: Mázsa Ferenc polgármester, Bakos Tibor, Balogh Tiborné, Pete Istvánné települési képviselők. Igazoltan távol: Gáspár Lászlóné települési képviselő Lakosság részéről: Tanácskozási joggal meghívottak: Marton Csabáné igazgatási ügyintéző dr. Gombos Gábor körjegyző megbízásából, Biró Katalin pénzügyi ügyintéző, Újvári Adrienn közfoglalkoztatott. Mázsa Ferenc polgármester köszönti a megjelentek. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel az 5 fő települési képviselőből 4 fő megjelent. Az ülést megnyitja. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, mely alapján a képviselő-testület 4 igen szavazattal az alábbi napirend tárgyalását fogadja el: Napirend: 1. Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester 2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester 3. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörében hozott döntéseiről. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester 4. Likvid hitel meghosszabbítása. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester 5. Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítása. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester 6. Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának a módosítása. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester 7. Egyebek. Napirendek tárgyalása: 1. Beszámoló a két ülés között eltelt időszak fontosabb eseményeiről. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester Mázsa Ferenc polgármester bemutatja Újvári Adriennt, akit a közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatnak. Majd ismerteti beszámolóját a két ülés között történt eseményekről. (jegyzőkönyvhöz mellékelve.) Megkérdezi, hogy van-e hozzászólás. Hozzászólás nem hangzott el. 2. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester
3 Mázsa Ferenc polgármester az alábbi lejárt határidejű határozat végrehajtásáról számol be: - Kulcsárné Csejtei Mariannával a 2011. évre vonatkozó művészeti tevékenységre a szerződést megkötötték. A képviselő-testület a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolóval egyhangúlag egyetértett. 3. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörében hozott döntéseiről. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester Mázsa Ferenc polgármester átruházott hatáskörében lakásfenntartási támogatás ügyben hozott döntést. 4. Likvid hitel meghosszabbítása. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester A képviselő-testület tagjai az előterjesztést a meghívóval együtt kézhez kapták. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy március 25-én lejár a likvid hitelük. Voltak a körjegyző úrral a baki Takarékszövetkezetnél, a likvid hitel feltételeit tárgyalták át. Az előterjesztésben szereplő hitel feltételeket kedvezőbb irányba terelni semmiképp nem lehetett, az általános hitelezési és egyéb finanszírozási irányokat figyelembe véve. Elmondja, hogy rendelkezésre tartási jutalékot sikerült 1 %-ra levetetniük. Megkérdezi, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban van-e kérdés, észrevétel? A továbbiakban elmondja, hogy más pénzintézettel is le kell ülniük, a nyertes pályázatok megvalósítása miatt. Hozzászólás nem hangzott el. Mázsa Ferenc polgármester javaslatára a képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot: 16/2011. számú Határozat: Sárhida Község Önkormányzati Képviselő-testülete a Bak és vidéke Takarékszövetkezetnél (Bak, Széchenyi tér 2.) a 2011. március 25. napján lejáró folyószámla-hitelkeret szerződését meghosszabbítja az alábbi feltételekkel: a hitel kamatlába fix 11 %, rendelkezésre tartási jutaléka: évi 1 %, szerződéskötési díja: 1 %. Keretbiztosítéki jelzálogjog bejegyzését 10.000.000-Ft, azaz tízmillió forint összeg erejéig a Sárhida 201. hrsz-ú 1/1 tulajdoni hányadú kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanra továbbra is fenntartja. Keretbiztosítéki összegből 6.000.000.-Ft, azaz hatmillió forint összegű 12 havi lejáratú folyószámla-hitelkeretet vesz igénybe. Szükség esetén a fennmaradó 4.000.000.-Ft, azaz négymillió forint a keretbiztosítéki jelzálogjog terhére a későbbiekben igénybe vehető.
4 A felek kölcsönös megállapodása alapján a folyószámla-hitelkeret összege és futamideje a lejáratot megelőzően is módosítható. A képviselő-testület felkéri a polgármestert és a körjegyzőt, hogy a Bak és Vidéke takarékszövetkezethez nyújtsa be a hitel kérelmet, majd a legkedvezőbb feltételű hitel engedélyezését követően felhatalmazza a hitelszerződés aláírására, valamint intézkedjen a hitel szükség szerinti folyósítása érdekében. Határidő: 2011. március 25. Felelős: Mázsa Ferenc polgármester dr. Gombos Gábor körjegyző 5. Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának módosítása. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester A képviselő-testület tagjai az előterjesztést a meghívóval együtt kézhez kapták. A társulási megállapodást a nagy terjedelemre való tekintettel e-mailben kapták meg. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy a társulási megállapodást a személyi változások, a szociális törvény új rendelkezései miatt kell módosítani. Megkérdezi, hogy vane hozzáfűznivaló az előterjesztéshez? Hozzászólás nem hangzott el. Mázsa Ferenc polgármester javaslatára a képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot: 17/2011. számú Határozat: Sárhida Község Önkormányzati Képviselő-testülete a Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodásának – jegyzőkönyvhöz mellékelt – módosítását elfogadja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a döntésről a társulást értesítse. Határidő: azonnal Felelős: Mázsa Ferenc polgármester 6. Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának a módosítása. Előadó: Mázsa Ferenc polgármester Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy ehhez a napirendhez most nincs írásos anyag, mert ezt a napirendet egyszer már elég mélységesen áttekintették. A módosításokat első nekifutásra elfogadták. Az e-mailben kiküldött anyag módosításának a célja az egyszerűsítés és mennyiségi szempontból történő csökkentés is volt. December 9-én, amikor tárgyalták,
5 akkor is azt mondta, hogy ő mellette van ennek, abban az esetben, mint ahogy most is, kell, hogy szóljon e tekintetben a határozati javaslat, hogy az SZMSZ a törvényességi, jogi és szakmai szempontok figyelembevételével az Ügyrendi Bizottság és a körjegyző úr által is elfogadott és támogatott formában jelent most meg ebben az anyagban és így kerül elfogadásra. dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy tenne egy-két kiegészítést: a 7. §-ban az önkormányzat kötelező feladatait az ötv. 8. § (1) szabályozza, tehát azért került az ki. Az alapfokú művészeti oktatást ki kell venni, mert úgy tudja, hogy az ÁMK-ban nincs ilyen oktatás. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy december 9. óta nagyon sokszor át tudták volna már nézni. Elmondja, hogy azon is gondolkodjanak, hogy hogyan fog szólni a határozati javaslat e tekintetben, hogy a december 9-én egyszer már átdolgozott és most az ilyen és ilyen módosításokkal együtt fogadja el. Valaki majd gondoskodjon arról, hogy megszerkeszteni ezt a határozati javaslatot. dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy pontosítani szeretne. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy ezt előterjesztésben kellett volna leírni, hogy ez és ez a § és a bekezdése változik. dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy ezek kikerültek, csak pontos hivatkozást szeretne mondani, hogy miért került az akkor ki. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy december 9-én ez nem volt ismert, amikor megcsinálták az egyeztetést az SZMSZ-vel? Bakos Tibor települési képviselő elmondja, hogy csak annyit írtak oda, hogy melyik törvény miatt módosul. dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy azért szeretne most tájékoztatást adni, hogy az Ötv-nek melyik szakasza miatt került az ki. De ha nem szükséges, akkor nem. Mázsa Ferenc polgármester megjegyzi, hogy a tájékoztatás szükséges, csak milyen SZMSZ kerül elfogadásra? dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy az kerül elfogadásra, csak szeretne tájékoztatást adni arról, hogy mi alapján és miért. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy nagyon messze nem jut arra senki, hogy pl. 8/ valamennyi. dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy jó, hát akkor nem szükséges. Elmondja még, hogy a függelékek változnak, ügyrend változik, Közigazgatási Hivatal helyett Kormányhivatal lesz. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy azért kellene már elektronikus formában legalább olyannak rendelkezésre állni, amiben ezek módosításra kerültek. Elmondja még, hogy december 9. óta nem kerültek be ezek a módosítások és ő sem kapott egy olyan
6 véglegest, hogy majd ezt megtárgyalják ekkor, és akkor ez az alapja, akkor azt küldte volna ki. Azért volt jó, amit az Ügyrendi Bizottság elnöke elkészített, mert abban látszott, hogy mi változott mire. El kellene dönteni, illetve el volt döntve, hogy ebben kinek milyen feladata volt december 9-e óta, ami nem történt meg. Végleges formátumú SZMSZ itt nem áll rendelkezésükre, amelyről akár ezekkel a kiegészítésekkel is, még a függelék és a mellékletei sincsenek elkészítve és aktualizálva, az ugye már felvet bizonyos hiányosságokat, melyekről szólni kell a közeljövőben. Az SZMSZ-t 6 hónapon belül el kell fogadni és nem valószínű, hogy még egyszer ennek nekifutnak. Elmondja, hogy ez az SZMSZ az Ügyrendi Bizottság és a körjegyző által közösen elkészített törvényességi, jogi és szakmai szempontból minden tekintetben megfelelőnek tartott formában kerül elfogadásra. Elmondja, hogy határidőt is szabjanak meg a most felvetett aktualizálások bekerülésének, valamint a végleges és nyomtatott és elektronikus formában való megjelenésének. Mikor áll ez rendelkezésre, ma március 16. van? dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy ez holnap is rendelkezésre áll. A számítógépét a múlt héten elvitték javítani, ha visszakapja, akkor azonnal tud dolgozni rajta. Ezt szerette volna most itt elmondani, de ezek szerint, akkor nincs rá szükség. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy nincs semmi értelme az ilyen halandzsáknak, hogy felsorolják, hogy milyen paragrafusok, hogy változnak szóban. Itt ilyen nem lesz, hogy sorolják és az emberek meg nem látják, hogy mi ez. Vagy elkészítik írásban, vagy nem. Tehát hiányosság az, hogy december 9-e óta (akármikor került a jegyző úr gépe a szervizbe, az őt nem érdekli) eddig nem került ez teljesen véglegesítésre. Hány hónap telt el azóta? 3 és fél hónap. Az aktualizálások pedig március 18-ig legyenek meg. Ő is kér a véglegesből elektronikus formában egy példányt. Kinyomtatják annyi példányban, hogy mindenkinél legyen egy. „Tehát aki így a határozati javaslattal, tehát, akkor mit mondjunk, mondjad?” Horváth Andrásné jegyzőkönyvvezető megjegyzi, hogy az SZMSZ-t rendelettel szokták elfogadni. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy „és akkor ezt most, a körjegyző úr is itt van ő is mondhatja” dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy most a polgármester úr azt mondta, hogy március 18-ra legyen kész az SZMSZ. Gondolom, hogy erre gondolt a polgármester úr. Mázsa Ferenc polgármester megkérdezi a jegyzőkönyvvezetőt, hogy mit írt le. Horváth Andrásné jegyzőkönyvvezető elmondja, hogy „az SZMSZ az Ügyrendi Bizottság, a polgármester és a körjegyző által minden szakmai szempontból kerül elfogadásra.” Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy a „polgármester nem volt benn. Azt ne tessék beleírni, mert én azt nem mondtam”. Ennek előkészítésére, azt hiszi, hogy ez így történt. Az aktualizálásokat 2011. március 18-ig átvezetve. Rendben van így? dr. Gombos Gábor körjegyző elmondja, hogy igen, ha megkapja a számítógépét, akkor átvezeti a mondottakat. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy aki így egyetért a határozati javaslattal, az kézfeltartással szavazzon.
7 Mázsa Ferenc polgármester javaslatára a képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot: 18/2011. számú Határozat: Sárhida Község Önkormányzati Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy az SZMSZ az Ügyrendi Bizottság és a körjegyző által minden szakmai szempontból kerül elfogadásra. A képviselő-testület felkéri a körjegyzőt, hogy az SZMSZ-t 2011. március 18-ig aktualizálja. Határidő: 2011. március 18. Felelős: dr. Gombos Gábor körjegyző 7. Egyebek. Mázsa Ferenc polgármester megkérdezi, hogy az egyebek napirendi ponton belül, kinek milyen közölnivalója, kérdése, felvetése lenne? Bakos Tibor települési képviselő megkérdezi, hogy lesz-e lim-lom akció, mert a Zala-deponak elég feszes a programja. Majd ismerteti a szabad időpontokat, amikor lehetne lim-lom akciót tartani. A továbbiakban a képviselő-testület a lim-lom akció időpontját tárgyalta meg. (2011. április 27-én lesz) Pete Istvánné települési képviselő megkérdezi, hogy veszélyes hulladékgyűjtés lesz-e? Bakos Tibor települési képviselő elmondja, hogyha igény van rá, akkor igen. (számítástechnikai eszközök stb.) Pete Istvánné települési képviselő megkérdezi, hogy hova helyezik el a konténert (zárt helyre kell), véleménye szerint az iskolai szünet miatt a 26-i lomtalanítás jobb lenne. 27-én már tanítási nap lesz. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy az április 27-e jobb időpont a húsvét miatt is. Bakos Tibor települési képviselő elmondja, hogy megpróbálnak zárt és fedett konténert kihozni a veszélyes hulladéknak. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy a szelektív hulladékgyűjtőnél a műanyagflakonos gyűjtő tele van, megköszöni, ha Bakos Tibor települési képviselő jelezné ezt a Zala-depo felé. Elmondja még, hogy a következő ülésen a ciklusprogramjukat mindenképp tárgyalni kell. Reális, elérhető, megvalósítható célokat kell kitűzni, ami a várható lehetőségeik határain belül van. Közös érdek, hogy legyenek sikerélményeik. A gazdasági programmal kapcsolatban javaslatokat, ötleteket vár március 25-ig. Tájékoztatja a képviselőtestületet, hogy a Válicka-völgye közkincs program sorozatban házigazda lesz Sárhida a „Dalaink, mint közkincs” nótakörök és dalkörök találkozóján március 26-án. A 11
8 településről 5-6 csoport vesz részt a programon. Ezzel kapcsolatban felhívás készül, hétvégéig legkésőbb meglesz, melyet kiküldenek az érintett szervezeteknek, közösségeknek. A településen is meghirdetik, hogy nagy szeretettel várnak mindenkit a programra. Elmondja még, hogy március 29-re szeretne egy falugyűlést tartani, már említette, hogy minden negyedévben tartana egy ilyen összejövetelt. A március 29-i falugyűlésen szeretne egy rövid tájékoztatót adni az eltelt időszakról, a 2011. évi költségvetést szeretné elmondani az érdeklődőknek. Terveznek egy előadást a lakossági polgári védelmi feladatokról, és ismeretekről. (mire kell ügyelni bizonyos veszélyhelyzeteknél stb.) Holnap találkozni fog Kemény József polgári védelmi ezredes úrral, akkor ezt átbeszélik. Bakos Tibor települési képviselő javasolja, hogy a Kemény úrnak megemlíthetné, hogy katasztrófa védelmi gyakorlatként a Hosszú-horhos kijavítására juttathatnának egy kis pénzt. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy már beszélt vele erről, valószínű, hogy a második félévben lesz erre lehetőség. Elmondja még, hogy a sportöltözőt (pályázati támogatást kaptak a felújításra) nagyon át kell gondolni. A lehetőség adott, „az alap kiindulópont az, hogy örülünk neki”. Itt nagyon el kell gondolkodni azon, hogy milyen konstrukciót találnak ki az egésznek a finanszírozására. Ezt nagyon körbe kell járni, és mindenképp erről le kell ülni egy-két alkalommal közösen. Megpróbál a pacsaiakkal (Leader), vagy a Vidékfejlesztési Hivatalnál is egy kicsit körbejárni. Itt voltak a pályázatban is együttműködési szándéknyilatkozatok a Sportegyesülettel, a Polgárőrséggel, az Egészséges Életért Egyesülettel, amiket meg kell kötni, tartalommal kell megtölteni. (ki, mit vállal) Maga a társadalmi munka összege, mértéke milyen formában és milyen mértékben lehet ezzel kapcsolatban egyáltalán. Bakos Tibor települési képviselő elmondja, hogy véleménye szerint társadalmi munkát nem lehet elszámolni. Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy valamilyen mértékben biztos, hogy lehet. Így nincsen benne, hogy társadalmi munka, de ezeknél a pályázatoknál valamilyen könnyítések vannak, (hallott ezekről) „hátha”. Ebben a pályázatban konkrétan nincsen meghatározva társadalmi munka. A pályázati támogatást, 5,8 millió Ft-ot be kell szakaszolni a kivitelezési tervezésben, hogy hogyan lehet ezt megcsinálni, és hogy lehet, milyen formában, milyen paraméterekkel lehet pénzhez hozzájutni. Egyértelmű, hogy az egészet egy támogatásmegelőző hitelből, fejlesztési hitelből lehet fedezni. Biró Katalin pénzügyi ügyintéző elmondja, hogy kaptak egy határozatot (nem támogatási szerződést), melyben benne van, hogy mennyi támogatást kapnak, hogyha megvalósítják a projektet, akkor az egész összeget oda kell tenni. A továbbiakban a képviselő-testület a sportöltözői pályázatot vitatta meg.(mikor valósítják meg, a kivitelezést be kell szakaszolni, kivitelezési ajánlatok bekérése, normagyűjtemény változása, önerőre kedvezményes hitel felvétele, összeállított költségvetés beadása a hitelhez, stb.)
9 Mázsa Ferenc polgármester megjegyzi, hogy 1-2 éven belül 2-3 millió Ft-ot valahonnan el kell majd venni (költségvetésből). Abból, hogy most hitelekből élnek, működési hitelből meg ugyanolyan mértékű, sőt nagyobb mértékű fejlesztési hitelből, ez olyan mély szakadék, hogy na. Majd elmondja még, hogy jelen pillanatban nem szabad belemenniük pályázati lehetőségekbe. (utófinanszírozás miatt is). Ezt a sportöltözői pályázatot viszont meg kell valósítani. Elmondja, hogy gondolkodjanak közösen ebben, ő már áttanulmányozta a pályázatot, de még egyszer átfogja nézni. Megkérdezi, hogy van-e még kérdés az egyebek napirendnél? Balogh Tiborné települési képviselő megkérdezi, hogy a civil szervezetekkel az együttműködési megállapodást mikor írják alá? Mázsa Ferenc polgármester elmondja, hogy április 26-án. Több kérdés, vélemény nem hangzott el. Mázsa Ferenc polgármester megköszöni a megjelenést, az ülést 18,10 órakor bezárja, majd a képviselő-testület zárt ülésen folytatja a munkát.
Kmf.
Mázsa Ferenc polgármester
dr. Gombos Gábor körjegyző