Balatonfüred Város Önkormányzata Balatonfüred ________________________________ Szám: 140-280/2010.
JEGYZŐKÖNYV
Készült: A Képviselő-testület 2010. december 15-én megtartott nyílt üléséről. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv. Jelen voltak:
dr. Bóka István Hári Lenke Doncsev András dr. Kiszely Pál Pethőné Schulcz Ágnes Molnár Judit Pálffy Károlyné Schindele György Takács Miklós Ujhelyiné Károlyi Krisztina dr. Tárnoki Richárd
polgármester alpolgármester alpolgármester tanácsnok
képviselők jegyző
dr. Bóka István: Köszönti a megjelent képviselőket, a balatonfüredi polgárokat, a sajtó képviselőit és valamennyi érdeklődőt. Megállapítja, hogy a 12 tagú képviselőtestületből 9 fő jelen van. Távolmaradását jelezte: Késést jelzett: Csizmazia Szilveszter, Pálfy Sándor és dr. Szalai Gábor képviselő úr. Az ülés határozatképes, azt megnyitja. dr. Bóka István: Javaslatot tesz az ülés napirendjére a meghívó szerinti napirendeket javasolja tárgyalni az alábbi kiegészítéssel: Javasolja új napirendként felvenni az alábbi előterjesztést: • Támogatás iránti kérelem a Petőfi u. 14. szám alatti villaépület felújításához, a nyílt ülés 13. napirendjeként • Fizetési halasztás engedélyezése a Füredi Üzletház Kft. részére, a zárt ülés 37. napirendjeként Az előterjesztéseket a képviselők írásban, a bizottsági üléseken illetve az ülés előtt megkapták.
Javasolja, hogy a meghívó szerinti 24 és 29-es napirendet zárt ülés keretében tárgyalják. Ezzel együtt javasolja, hogy az 1-31. napirendeket nyílt ülés keretében, a 32-től /”dr. Kiszely Pál részére végkielégítés megállapítása”/ 37-ig terjedő napirendeket zárt ülés keretében tárgyalják. dr. Bóka István: Kéri, aki a napirendekkel és a tárgyalás menetével egyetért, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal elfogadta az ülés napirendjét: dr. Bóka István: Megállapítja, hogy a Képviselő-testület az ülés napirendjét és a tárgyalás menetét a fenti szavazati arányokkal elfogadta és meghozta az alábbi: 292/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : 1. Beszámoló az Önkormányzat 2010. évi I-III. negyedévi gazdálkodásáról Előadó: Dr. Bóka István polgármester 2. Az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítása IV. Előadó: Dr. Bóka István polgármester 3. Az Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója Előadó: Dr. Bóka István polgármester 4. Az Önkormányzat helyi adórendeletének módosítása Előadó: Dr. Bóka István polgármester 5. Tájékoztató az adóméltányossági kérelmekről, a helyi adók beszedéséről és ellenőrzéséről, az adóhátralékok behajtásáról Előadó: Dr. Tárnoki Richárd jegyző 6. Balatonfüred város helyi autóbusz közlekedésének 2011. évi viteldíj változása Előadó: Dr. Bóka István polgármester 7. A hulladékszállítás 2011. évi díjtételeinek módosítása Előadó: Dr. Bóka István polgármester 8. A fizetőparkolási rendszer 2010. évi tapasztalatai, és a 2011. évi üzleti terv előkészítése Előadó: Dr. Bóka István polgármester 9. Arácsi utca légvezetékek kiváltása Előadó: Dr. Bóka István polgármester 10. Balatonfüred város szabályozási tervének módosítása négy részterületre vonatkozóan Előadó: Dr. Bóka István polgármester
2
11. Az építészeti örökség helyi védelméről és a védett elemek megőrzéséhez nyújtható anyagi támogatásról szóló rendelet módosítása Előadó: Dr. Bóka István polgármester 12. Támogatás iránti kérelem a Gombás kúria felújításához Előadó: Dr. Bóka István polgármester 13. Támogatás iránti kérelem a Petőfi u. 14. szám alatti villaépület felújításához Előadó: Dr. Bóka István polgármester 14. Sümegi Gondviselés Alapítvánnyal szerződéskötés Előadó: Dr. Bóka István polgármester 15. Tájékoztató a 2010. évi idegenforgalmi szezon tapasztalatairól Előadó: Dr. Bóka István polgármester 16. 2011. évi Idegenforgalmi Intézkedési Terv Előadó: Dr. Bóka István polgármester 17. Feratel Hungary Kft - Megállapodás a 2011. évi szolgáltatási díjról Előadó: Dr. Bóka István polgármester 18. Javaslat Balatonfüred város honlapjának üzemeltetésére Előadó: Dr. Bóka István polgármester 19. Együttműködési megállapodás módosítása Kovászna várossal Előadó: Dr. Bóka István polgármester 20. Pályázat benyújtása a Hátrányos Helyzetű Tanulók Tehetséggondozó programjában történő részvételre Előadó: Dr. Bóka István polgármester 21. Javaslat együttműködési megállapodás Önkormányzatával Előadó: Dr. Bóka István polgármester
megkötésére
Arany
Paloznak
János
Község
22. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával Előadó: Dr. Bóka István polgármester 23. Aranycsapat Alapítvány részére támogatás Előadó: Dr. Bóka István polgármester 24. Szerződéskötés a Füredhő Kft-vel Előadó: Dr. Bóka István polgármester 25. Költségvetési fedezet biztosítása kisajátítási dokumentáció elkészítésére (P. Horváth Ádám u. szélesítéséhez) Előadó: Dr. Bóka István polgármester
3
26. Fedezet biztosítása a Vásárcsarnok Kft. egyes eszközeinek megvásárlására Előadó: Dr. Bóka István polgármester 27. A balatonfüredi 02/1, 08/8, 08/9, 08/15, és 08/17 hrsz-ú ingatlanok cseréje Előadó: Dr. Bóka István polgármester 28. A Kövesd Kft. ingatlan felajánlása közút céljára Előadó: Dr. Bóka István polgármester 29. A 2010. évi közbeszerzési terv módosítása és fedezet biztosítása Előadó: Dr. Bóka István polgármester 30. Tájékoztató a TIOP informatikai eszközök beszerzése pályázatról Előadó: Dr. Bóka István polgármester 31. Projektmenedzsment szerződéssel kapcsolatos elszámolás Előadó: Dr. Bóka István polgármester Zárt ülés: 32. Dr. Kiszely Pál részére végkielégítés megállapítása Előadó: Dr. Bóka István polgármester 33. Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetés odaítélése Előadó: Dr. Bóka István polgármester 34. Kisfaludy Színházfenntartó Nonprofit Kft. megalakítása Előadó: Dr. Bóka István polgármester 35. Elővásárlási jog gyakorlása a Balatonfüred, Siske u. 40. szám alatti ingatlannal kapcsolatban Előadó: Dr. Bóka István polgármester 36. A 268/2010. (XI. 11.) számú határozat módosítása (jelzálogjog bejegyzés a 1166 hrsz-ú ingatlanra) Előadó: Dr. Bóka István polgármester 37. Fizetési halasztás engedélyezése a Füredi Üzletház Kft. részére Előadó: Dr. Bóka István polgármester A jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri: Pálffy Károlyné és dr. Kiszely Pál képviselőket.
Ismerteti a Képviselő-testület 2010. november 18-i zárt ülésén hozott határozatait: • 286. számú határozattal kinevezte Dallos Krisztinát a Balatonfüred Kulturális Közgyűjtemény Fenntartó Nonprofit Kft. ügyvezetőjének
4
• 287. számú határozattal szolgalmi jogi megállapodást kötött a Balatonfüredi Futball Clubbal • 288. számú határozattal hozzájárult a Brázay Invest Kft-vel megkötött ráépítési jogról szóló megállapodás módosításához Ez a közvélemény tájékoztatását szolgálja, szavazás nem kell. Előterjeszti a Polgármester átruházott hatáskörben – 2010. november 16. és 2010. december 12. közötti időszakban – meghozott döntéseit. Az előterjesztést a képviselők írásban, az ülés előtt megkapták. Ez a képviselők tájékoztatását szolgálja, szavazás nem kell. Tájékoztatja Tisztelt Képviselőket arról, hogy lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentés nem készült, mert nem volt olyan határozat, melynek határideje a mai napig lejárt volna.
NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA 1. Beszámoló az Önkormányzat 2010. évi I-III. negyedévi gazdálkodásáról dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, az 5. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Répásy Ildikó), hogy van-e kiegészítése? Répásy Ildikó: Egy helyesbítése lenne. A 7.sz. mellékletben egy elírás történt két sornál, a Népház és Posta rekonstrukciójánál, a teljesítés oszlopánál 145 millió 471 ezer forint, a Fürdő utca alsó szakaszának felújítása pedig 113 millió 379 ezer forint és a végösszeg nem változik. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e?
5
Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 293/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : A Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat gazdálkodásának háromnegyed éves alakulásáról szóló beszámolót elfogadja. 2. Az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosítása IV. dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 31. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Répásy Ildikó), hogy van-e kiegészítése? Répásy Ildikó: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a rendelet módosítását. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta rendeletet. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a rendelet tervezetet elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a rendelet módosítást, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal elfogadta és megalkotta az alábbi: Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2010. (XII.20.) rendeletét az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 2/2010. (III.01.) rendeletének módosításáról
6
A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 3. Az Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója Pálfy Sándor megérkezett így a Képviselő-testület létszáma 10 fő. dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 61. oldalon található. Kiosztásra került a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság véleménye. Kérdezi az előkészítőt (Répásy Ildikó), hogy van-e kiegészítése? Répásy Ildikó: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot az alábbi módosításokkal: javasolják a 3. pont kiegészítését a dologi kiadások iránti igény áttekintését, a 7. pontban javasolták a Társadalmi szervezetek támogatási rendszerének áttekintését, újragondolását. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a határozati javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Látszik az anyagból, hogy nem könnyű év elé néznek 2011-ben, ezt korábban is, minden évben elmondta. Változatlanul azt mondja, és mutatja is az anyag, hogy az önkormányzat a 2011-es rendelkezésre álló számok alapján működési többlettel tud majd rendelkezni, amit pozitív dolognak tart. A fejlesztések tekintetében pedig meg kell találni a forrást, ami részben a működési többlet, részben pedig egyéb bevételek lehetnek. Azt már korábban felvetették, hogy komoly döntést kellett hozni a városrehabilitációs pályázat tekintetében, amelynél a kiadási oldalon az önrésszel illetőleg az önrészen túlmenően, véleményük szerint értelmezhető és racionális munkák elvégzésével - mintegy 400 millió többletet kellett felvállalni. Ezt a többletet saját költségvetésből kell finanszírozni. Kérdés, hogy megéri-e a városnak az, hogy 630 millió forintos Európai Uniós támogatást kapjon városrehabilitációra. Akkor azt mondta a Képviselő-testület, igen, menjenek előre. Azt gondolja, ez egy jó döntés volt, nyilvánvalóan emiatt válik nehézzé a 2011-es év. Az jól látszik az állami finanszírozás tekintetében, hogy működési oldalról nem állíthatják, hogy romlott
7
volna a helyzet. Ha az almát az almához hasonlítják, akkor valamiféleképpen minimálisan javult is, de nem mondhatják azt, hogy egyértelműen működési oldalról jobb lesz 2011-ben az önkormányzatok pénzügyi gazdálkodása. Azt gondolja, hogy a működési pluszt, ami az anyagban szerepel, azt körülbelül 200-300 millió forinttal mindenféleképpen célszerű megemelni. Véleménye szerint ennek van realitása részben az adóbevételek tekintetében egyik oldalról, részben pedig a tekintetben, hogy ez az anyag 1 forint az 1 forinthoz kurtaxa támogatással számol. Már most lehet tudni, hogy a parlament által elfogadott módosító indítványok kapcsán az 1 forint 1 forint 50 fillére fog emelkedni. Ez az önkormányzat tekintetében rendkívül pozitív változás. Ígérvényük van állami szinten mintegy 400 millió forintos összeg újra elosztásáról, körülbelül az ebben az évben meghatározó differenciált elveknek megfelelően. Ne felejtsék el, hogy a 2010-es költségvetést terhelte a csapatpihenő megvásárlása. 2010-ben bevétel nem realizálódott, míg kiadási oldalon a csapatpihenőt lényegében realizálták. Azt gondolja, fejlesztési oldalból legalább 200300 millió forint közötti bevételt remélnek 2011-ben. Reményeik szerint Balatonfüred város önkormányzatának a költségvetése 2011-ben egyensúlyba hozható. Ezt a három feltételt érezte bevételi oldalon fontosnak, részben az adóbevételek, részben az állami költségvetés normatív támogatása tekintetében a kurtaxára eső állami támogatás minimum 50%-kal történő emelése, részben pedig a csapatpihenő ingatlan hasznosítása, ami kiegyensúlyozhatja a költségvetésben szereplő hiányt. Természetesen a kiadási oldalon a működtetés tekintetében külön oda kell figyelni. Az állami támogatási rendszerben a finanszírozásban évek óta nincsen dologi többlet. Egy ideig ez kezelhető a dologi kiadások átcsoportosításával, egy idő után pedig kicsordul a pohár és van már egy szint, ami alapján a dologi költségek, különösen a közmű díjak már nagyon nehezen kezelhetőek. Nyilván ez indukálta a Településfejlesztési Bizottságnak azt a javaslatát, hogy ezt valamilyen módon próbálják meg kezelni a 2011-es költségvetés során. Elfogadhatónak tartja mind a két módosító indítványt. Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot a Településfejlesztési Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság kiegészítésével, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 9 igen 1 tartozódás szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 294/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : A Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepcióját megtárgyalta, és a költségvetése készítésénél az alábbi szempontokat határozza meg: 1. A költségvetési terv összeállításánál alapvető szempont a pénzügyi egyensúly megteremtése. 2. A költségvetés készítése során a személyi juttatások és a munkáltatói kötelezettségek megállapításánál a közalkalmazotti, a köztisztviselői, a költségvetési törvény előírásait valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.16.) Kormány rendeletben rögzített tervezési elveket kell figyelembe venni. 3. Az intézményeknél a feladatokat felülvizsgálva, azzal összhangban meg kell vizsgálni a dologi kiadások iránti igényeket és a kiadások csökkentésének lehetőségét.
8
4. A Polgármesteri Hivatal szakfeladatainál a feladatokat felülvizsgálva, azzal összhangban kell meghatározni az eredeti előirányzatot, figyelemmel a rendelkezésre álló forrásokra. 5. A fejlesztési kiadások tervezése során: • Elsőséget élvez a fejlesztési célú hitel és kamatainak visszafizetése, a korábbi képvelő-testületi elkötelezettségek, a folyamatban lévő beruházások 2011. évi üteme, valamint a pályázati támogatással megvalósuló fejlesztések. • A költségvetés tárgyalásának első fordulójáig meg kell határozni a 2011. évi fejlesztési forrásokat a benyújtott pályázatok megvalósíthatósága érdekében. 6. Az újabb kötelezettségek vállalása előtt figyelembe kell venni a meglévő, többéves kihatással járó kötelezettségeket, továbbá a fedezetül szolgáló bevételek realizálását. 7. Át kell tekinteni és újragondolni a társadalmi szervezetek támogatási rendszerét. Felelős: dr. Bóka István polgármester Határidő: 2011. január 31. 4. Az Önkormányzat helyi adórendeletének módosítása dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 79. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Répásy Ildikó), hogy van-e kiegészítése? Répásy Ildikó: Köszön, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a rendelet módosítását. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a rendeletet. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a rendelet módosítást, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal elfogadta és megalkotta az alábbi:
9
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 31/2010. (XII. 20.) rendeletét az egyes helyi adókról szóló 41/2008. (XII.20.) rendelet módosításáról A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 5. Tájékoztató az adóméltányossági kérelmekről, a helyi adók beszedéséről és ellenőrzéséről, az adóhátralékok behajtásáról dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 83. oldalon található. Kérdezi az előterjesztőt (dr. Tárnoki Richárd jegyző urat), hogy van-e kiegészítése? dr. Tárnoki Richárd: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság a tájékoztatót elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Az adóbeszedés tekintetében nem lehet okuk panaszra a hivatal és a kincstár munkáját illetően. Átláthatón, precízen és megfelelően történik az adók realizálása. Tájékoztatót tárgyaltak, ezért szavazni nem kell róla. 6. Balatonfüred város helyi autóbusz közlekedésének 2011. évi viteldíj változása dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban, a kiküldött anyag mellett megkapták. Kiosztásra került a menetrend módosítási javaslat. Nyilván azt követően, hogy a héten a bizottságok tárgyalták az előterjesztést, és vélemények fogalmazódtak meg az anyag tekintetében. Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Csima László vezérigazgató urat és Csima Péter igazgató urat és kérdezi őket, valamint Kosler Zoltánt, hogy van-e kiegészítésük? Kosler Zoltán: Köszöni, nincs kiegészítése.
10
Csima László: A Balaton Volán Zrt. a jelenlegi formában nem tudja a továbbiakban végezni a helyi járati tömegközlekedést, mivel rendszeresen veszteséges. Feltétlenül szükséges az, hogy az önkormányzati szerepvállalás is magasabb legyen. Az önkormányzati támogatást a jövőt illetően úgy kell biztosítani a Volán részére, hogy nullszaldós eredményt tudjon produkálni. Sajnos a bevételeik nem fedezik a költségeiket, ezért éveken keresztül rendszeresen veszteségesek. Tulajdonosuk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nem tudja tovább elfogadni ezt az álláspontot. Keresztfinanszírozás nincs már, mert teljesen különálló a helyközi közlekedés és önállóan kell eredményesen működnie a helyi járatnak. Kérése, hogy lehetőség szerint a viteldíjakat szíveskedjen elfogadni a Képviselő-testület és azt a támogatási kérelmet is, amit javasoltak. Emellett a Településfejlesztési Bizottság ülésén felvetődött, hogy a menetrendet, amit az első anyagban elküldtek, módosítsák, úgy érzi, hogy ez a módosítás megtörtént, reméli, hogy a lakosságnak a megelégedésére. dr. Szalai Gábor képviselő úr megérkezett a testületi ülésre, a Képviselőtestület létszáma 11 fő. dr. Bóka István: a rendelet módosítás tervezeteként kiküldött anyag már egy módosított anyag. Vezérigazgató úr korábban egy másik anyagot terjesztett elő, ami kicsivel magasabb díjtétel emelkedést tartalmazott, tehát kvázi már ez is egy kompromisszum eredménye, ami itt megjelent. Tény, hogy a helyi tömegközlekedés – véleménye szerint, mint az országban mindenhol, vagy legalábbis a megyében mindenhol – veszteséges és most már a helyi és a helyközi közötti keresztfinanszírozás nem engedett. Részben ezt a célt szolgálja ez az emelés, ami alapvetően nem fogja megoldani a helyi közlekedésnek a problémáját, a veszteség képzését. Nyilván ehhez kapcsolódik egy támogatási rendszer, amit mindig a következő évi költségvetés során tárgyalnak. Van a tanuló és nyugdíjas bérlet kapcsán egy relatíve nagyobb arányú emelkedés, 10 %-nál egy picivel nagyobb emelkedés. Itt az indokolta a javaslatot, hogy korábban egy bizonyos belső elszámolás alapján mesterségesen alacsonyabban tartották ezeket a tételeket. Egyébként ezek a tételek, amelyek most előterjesztésre kerültek, - úgy gondolja, hogy ezt vezérigazgató úr is megerősíti - jóval alacsonyabbak, vagy legalábbis alacsonyabbak a megye más területén lévő helyi járati díjaknál. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágesnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a rendeletet, valamint a határozati javaslatot azzal a módosítással, hogy a mai ülésen a kérelmet megismerték, és elviekben támogatják. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot és a rendelet tervezetet. A bizottság megérti és elfogadja a támogatás emelésére vonatkozó kérést. Bizottsági vélemény:
11
A Balaton Volán menetrend módosítási javaslatával nem ért egyet nem támogatja a 12-es 13-as lakótelepet érintő járat hétvégenkénti nagymértékű korlátozását. Javasolja a közel azonos útvonalon haladó járatok összevonását – nem csúcsidőben -, így egy járat időnként szüneteltethető és a lakótelep nem kerül ki a tömegközlekedésből. Az itt jelentkező megmaradt kilométert arra a jogos lakossági igényre lehet fordítani, miszerint a nyári hónapokban 19 óra után is érintse a helyi járat a lakótelepet. Az a bizottsági vélemény, amely a jegyzőkönyvben megjelent - mivel hétfőn volt a bizottsági ülés - ésszerűnek és elfogadhatónak tartotta a cég is, így a mai napon megkapták a módosított menetrend módosítást. Ez már így elfogadható, ésszerű és nem került egyetlen városrész sem hátrányos helyzetbe a többivel szemben. Egy kérésük lenne, ezt is már próbálta egyeztetni vezérigazgató úrral illetve a területi igazgatóval, hogy a 13-as vonalnál az utolsó, a 18 óra 45-ös, az a vasút illetve autóbusz állomástól még jöjjön vissza a falu irányába és így elfogadhatók azok az észrevételek amit a bizottság tett. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy az új felvetés elfogadható-e? Csima László: Igen, ezt a módosítást elfogadják és beépítik a menetrendbe. Schindele György: Nem szorosan a helyi járati menetrendhez kapcsolódó észrevétele, hogy az elmúlt időszakban, mióta leesett a hó, többen megkeresték választókerületében, hogy keveslik a napi egyszeri járatot, ami hét óra után néhány perccel indul és az Arácsi úton és Arács falun keresztül megy Veszprémbe. Tudja, hogy ez kifejezetten diákjárat. Nagyon sokan vannak, akik autóval járnak be Veszprémbe a munkahelyükre és nem kell nekik nyolc órára bent lenni, pl. sokan járnak a Veszprémi Rendelőintézetbe, a kórházba. Lenne-e lehetőség arra, hogy valamelyik járatot, amelyik Veszprémbe megy, 8 óra és 9 óra közötti időszakban indítsák, jó lenne egy ilyen, az Arácsi úton végigmenő járat. Az Öreghegy városrésznek erre lenne igénye, a Tamási Áron utcai és az Arácsi út torkolatával szemben lévő buszmegállónál történő felszállási lehetőséggel, ami számunkra a legkedvezőbb. Lenne-e lehetőség egy ilyen módosításra? Pálffy Károlyné: Szeretné megköszönni, hogy azt a felvetést, amit a bizottság tett, megértették az ésszerűsítés határán belül, így azért valahol megvalósult a csökkentés is kilométer teljesítményben, ahogy látták több mint 100 km-t tudnak így megspórolni, és nem marad ki terület. Szeretné megköszönni, nyáron volt egy lakossági kérés, amit írásban adtak be, hogy legalább a Borhét ideje alatt, augusztus hónapban az esti járatok, a 8, 9 és 10 órás járatok a lakótelepet is érintsék, hogy ők is haza tudjanak menni, ez is megvalósult és megoldódott ez a lakossági kérés. Csima László: Azért vannak, hogy a kéréseket lehetőség szerint orvosolják és megoldják. A helyközi járatok közlekedése egy külön dolog, valóban reggel két autóbusz megy 6 óra 45 perckor és 7 órakor az Arácsi úton, délután hasonlóan jönnek visszafelé is. Megnézik, hogy milyen lehetőség van, esetleg a 71-es főúton közlekedő autóbuszok közül kivenni valamelyiket, amelyik a felső úton tudna közlekedni. Reagálni fognak a kérésre. dr. Kiszely Pál: Most jutott eszébe egy módosítás, nemrég valakit hazahozott Tihanyból Füredre, aki említette, hogy a füredi helyi járat és a tihanyi járatok között
12
nem mindig van összhang, egy-két perc eltérés van, és mégis rendszeresen lekési a füredi helyi járatot. Javasolja, hogy vizsgálják meg ezt a problémát, véleménye szerint bizonyára orvosolható. Csima László: Nagyon nehéz dolog ez, egyrészt alkalmazkodniuk kell a vasúti közlekedéshez, ahhoz alkalmazkodnak a füredi és tihanyi járatok, ugyanakkor a helyi járatok esetében is természetesen próbálják azt megoldani, hogy megfelelően kötődjenek a tihanyi járatokhoz. Mindig az a problémájuk, hogy általában a vonatok késnek és ezért magát a füredi-tihanyi járatot is késleltetik, vagy később indítják, mert nincsenek rendesen összehangolva a menetrendek. Papíron és a menetrendben szépen össze van hangolva, de tudják, hogy ez sajnos nem így működik, ha a forgalmista észreveszi azt, hogy jelentős utas mennyiség marad le, és szabad kapacitásuk van, akkor természetesen elviszik őket. dr. Bóka István: A Településfejlesztési Bizottság ülésén felvetettek a mostani anyagban már beépítésre kerültek és az egyéb felvetések vizsgálatára is ígéretet kapott képviselő úr és képviselő asszony. Dr. Kiszely Pál úr felvetését meg fogják vizsgálni a konkrét eset ismeretében. Szavazásra teszi fel a rendelet módosítását a minősített többség szabályai szerint. Kéri, aki elfogadja a rendelet módosítását, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 11 igen szavazattal elfogadta és megalkotta az alábbi: Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2010. (XII. 20.) rendeletét a helyi-járatú autóbusz közlekedés díjtételeiről A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részletesen tárgyalta az előterjesztést, a gazdálkodással kapcsolatban is megismerték a problémát, amit vezérigazgató úr elmondott, hogy a keresztfinanszírozás megszűnt, nem lehet már a helyközi közlekedésből finanszírozni és nyomás van a cég felé a tulajdonos részéről, hogy nem gazdálkodhat veszteségesen. dr. Bóka István: Ez érthető, de javasolja, hogy térjenek vissza majd a költségvetés módosítása során a témára. Pethőné Schulcz Ágnes: Elviekben, nem feltétlenül muszáj megjeleníteni a bizottság módosító javaslatát. dr. Bóka István: A Településfejlesztési Bizottság elviekben támogatta a támogatási kérelmet. Pálffy Károlyné: A bizottság megértette, értik a problémát, de nem kívánnak most döntést hozni, elfogadják, a határozati javaslatot. dr. Bóka István: Javasolja, hogy a testület ne szavazzon a bizottságok véleményéről. Kérte, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon.
13
A Képviselő-testület 11 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 295/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Balaton Volán Személyszállítási ZRt. támogatási kérelmét a mai ülésen nem tárgyalja. A támogatási kérelemmel kapcsolatban a 2011. évi költségvetés elfogadását követően, a törvényben megállapított közlekedési normatíva ismeretében fog döntést hozni. Határidő: Felelős:
a 2011. évi költségvetési törvény elfogadása dr. Bóka István polgármester
dr. Bóka István: Megköszönte a Balaton Volán egész éves teljesítményét mind Balatonfüreden, mind pedig a megye más területén. Úgy gondolja, hogy jó partnere a városnak minden szempontból a Balaton Volán. Csima László: Megköszönte az együttműködést és további jó munkát kívánt. 7. A hulladékszállítás 2011. évi díjtételeinek megállapítása, környezetvédelmi rendelet módosítása dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban, a bizottsági üléseken illetve az ülés előtt megkapták. Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Somogyi László vezérigazgató urat és kérdezi őt, valamint Kosler Zoltánt, hogy van-e kiegészítésük? Kosler Zoltán: Köszöni, nincs kiegészítése. Somogyi László: Úgy gondolja, hogy elegánsabb lenne, ha nem a szemétszállítás 2011. évi díjtételeinek megállapítása lenne a címe az előterjesztésnek, hanem a hulladékszállítás díja. Ez a rendszer, amit most indít, amit tervez a társulás, illetve a konzorciumuk, véleménye szerint minden tekintetben egy olyan környezetbarát és modern technológia, ami nyilván maga után vonja a korszerűség mellett a magasabb díjakat is, amit valószínűleg a lakosság nem szívesen lát. Hozzá kell tenni azt is, hogy ezzel az új hulladékgazdálkodási rendszerrel jelenleg mintegy húszéves távlatot nyit meg a társulás, a települések hulladékának mintegy húsz éves kezelése oldódik meg. Ez azt gondolja, hogy a hosszú évek előkészítő munkája után nem csekélység, illetve azt is hozzá lehet tenni, hogy ezen túl is egy önfenntartó rendszer alakul ki, tehát a húsz éven túl is megteremtődik a lehetősége a hulladékok korszerű és megfelelő kezelésének. Bízik benne, hogy ez a magasabb díj nem csak arra ösztönzi a lakosságot, hogy megpróbálják minél előbb kikerülni a rendszert, hanem arra is, hogy takarékoskodjanak a hulladékkal, illetve kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyeket a szelektivitás illetve komposztálás és egyéb lehetőségek nyújtanak. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények:
14
Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a rendelet módosítását. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a rendeletet aszerint, hogy a díjtételeket az előterjesztés szerinti maximált árként fogadják el. Ujhelyiné Károlyi Krisztina: Ilyen mértékű áremelésnél az ember azon kezd el gondolkodni, hogy hol tudna spórolni. Van egy 110 literes hulladékgyűjtőjük, ha vásárolnak egy 80 literes hulladékgyűjtőt és 7.000,- Ft-tal olcsóbb az éves összege a 110 litereshez képest. Az embereket természetes módon próbálják meg rászoktatni a szelektív hulladékgyűjtésre, azzal is kevesebb lesz a kukában a hulladék. Volt az előterjesztésben egy olyan pályázattal kapcsolatos dolog, hogy majd a kerti hulladékot el tudják helyezni, azzal kapcsolatban szeretne kérdezni. Ha április 1.-től november 30.-ig a kerti hulladékot zsákokban elhelyezve ki tudják tenni az ingatlanok elé, ezt díjmentesen elszállítja a Probio Zrt.? Ezt jól értelmezi? Somogyi László: Igen, a szelektivitás az egyik lehetőség arra, hogy a hulladékát mindenki csökkentse, jelentős számmal meg fog növekedni a városban a szelektív gyűjtésre alkalmas szigetek száma. Ezeknek a szállítását továbbra is rendszeresen végzik, ürítik. A másik lehetőség valóban az új komposztáló, ami Balatonfüreden kerül átadásra és várhatóan a próbaüzem kezdetétől el is indul a működése. Ezt kihasználva tervezik azt, hogy házhoz menő járatot indítanak be a komposztálható anyagok gyűjtésére, kezdetben műanyag zsákban, ami nem egy túl jó megoldás. Bíznak abban, hogy egy most beadandó KEOP-os pályázat révén megfelelő hulladékgyűjtő edényeket, 110 literes edényeket tudnak beszerezni, amit térítésmentesen kívánnak a balatonfüredi lakosok rendelkezésére bocsátani és annak a révén már egy sokkal korszerűbb és kedvezőbb megoldással lehet kihelyezni hetente a vegetációs időszakban a komposztálható hulladékokat. A lomtalanítás is megmarad évi egyszer, mint ingyenes lehetőség, a hulladékoktól történő megszabadulásra. Ez a szokásos háztartási hulladékok körét jelenti, ami várhatóan továbbra is tavasszal illetve húsvét környékén lesz majd megszervezve a városban. Pethőné Schulcz Ágnes: Bizottságuk is részletesen megtárgyalta az előterjesztést és természetesen a határozati javaslatban nem jelölték meg, mivel az előkészítő anyag is tartalmazza, maga a rendeletmódosítás is, hogy ezek maximált árként és külön rendelettel kerülnek majd hatályba léptetve, még nem érvényes árak, ha úgy tetszik. Véleménye szerint az elkövetkezendő időben sokat fognak foglalkozni a regionális hulladékkezeléssel, ami azt a kényelmüket megszűntette, hogy be kellett zárni a füredi telepet, mert ez árakban és kényelemben is Balatonfüred számára nagyon előnyös volt, annak környezeti hátrányaival együtt. Javaslatot szeretne tenni arra - mivel nagyon kell tanulniuk, hogy hogyan, miként lehet hulladékot elhelyezni szabályosan, nem károsítva a környezetet -, a Füred tévében valamilyenfajta kommunikáció folyjék a lakossággal. A bizottsági ülésen vált számára nyilvánvalóvá az a tény is, hogy már csak heti egy szállítás lesz, a nyári kettő is megszűnik. Ezeket
15
a lakosság nem biztos, hogy tudni fogja. Ha nem kommunikálnak, esetlegesen tényleg piszkosabbá is válhat a város. dr. Szalai Gábor: Kívülállóként azt gondolhatnák, hogy a hulladék-elhelyezés ára valamekkora, és ha távolabbra kell szállítani, a fuvarköltség ehhez hozzáadódik. Ha megnézik az árváltozásokat, nyilván azt látják, hogy valószínűleg valami más is van a háttérben. Kaptak egy anyagot, amelyben tételes díjképzési elvek szerepelnek. Nyilván ennek egyik része, hogy elhelyezik a hulladékot és valamilyen módon ezt kezelik, de az árba be fog épülni egy értékcsökkenési leírás is. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag azokat a gépeket, berendezéseket, eszközöket, amik ott beruházásra kerültek, azoknak az értékcsökkenését is ki kell fizetni a lakosságnak, ráadásul azt írja az előterjesztés, hogy a társult önkormányzatok fokozatosan hárítják át a lakosságra. Nem tudja, hogy a hárításban melyik stádiumban járnak. Az merült fel benne, hogy gépeket, berendezéseket nem lehetne pl. pályázatok útján, uniós pályázatokon pályázni, egy ilyen hulladékkezelő gép óriási összegbe kerülhet, talán ebben lehetne számítani az EU vagy a kormány segítségére is. Nyilván ebben az árban még benne van a rekultiváció költsége is. Nagyjából arról van szó, amikor ennek a lerakónak a mandátuma lejár kb. húsz év múlva, gyakorlatilag a kasszában lesz annyi pénz, hogy tudjanak nyitni egy teljesen új hulladéklerakót, de meg kellene vizsgálni, hogy mely költségeket lehetne csökkenteni, mert elég drasztikus volt az áremelés. A Probio Zrt. és a testület be van szorítva egy döntési helyzetbe, mert vagy megszavazzák, vagy előteremtik valahonnan máshonnan a pénzt a hulladék elhelyezésére. Úgy gondolja, hogy a javaslatnál nem tud jobbat kitalálni. Schindele György: A Településfejlesztési Bizottság ülésén már említette vezérigazgató úrnak, saját körzetében is tapasztalja, hogy műanyag gyűjtő konténerekben – itt a szelektív szigetekről lévén szó – nagyon sokan a különböző űrmértékű pedpalackokat úgy, ahogy van, egy az egyben bedobják a konténerbe. Érdemes volna némi propagandát kifejteni annak tekintetében, hogy minimális idő és energia ráfordítással a lakosság tapossa ki a palackokból a levegőt, mert igazából a konténerek 60 %-a levegővel van tele. Sokkal ritkábban kellene üríteni, nagyobb mennyiséget tudnának elszállítani, nyilván a Probio Zrt. számára is ez megtakarítás lenne, tudják, hogy ezt ma már Veszprémbe, a későbbiek folyamán pedig Királyszentistvánra kell majd elszállítani. Úgy gondolja, hogy ez hosszú távon megérné. Takács Miklós: Szeretné megkérdezni, hogy a nyári időszakban a heti egyszeri szemétszállítás nem aggályos-e közegészségügyi vagy környezetvédelmi szempontból. Arra gondol, hogy a hulladéktároló edények ott fognak a tűző napon állni a negyven fokban egy héten keresztül, benne a nyilván gyorsan romló hulladékkal. Ez bármilyen településen, főleg egy üdülő településen nem egy jó dolog. Attól tart, hogy ennek mindenféle olyan nemkívánatos következményei lesznek, pl. az illegális hulladéklerakástól kezdve nagyon sok minden, ami komoly problémát okozhat. Aggályosnak tartja az egyszeri hulladékszállítást. Ezzel kapcsolatban a társaság készített-e felmérést, vagy hatástanulmányt, vagy bármilyen elemzést, hogy ennek milyen következményei lehetnek a városra és a lakosságra nézve. dr. Kiszely Pál: Arra szeretné felhívni a figyelmét mindenkinek, főleg akik nézik a tévében az adást, illetve az újságban és a tévében is különös hangsúlyt kell fektetni arra a gondolatra, hogy 15 évvel ezelőtt az egész városnak az volt szinte
16
egyhangúan a véleménye, hogy miért itt van a szeméttelep, miért ide hordják 26 településnek a szemetét. Ez az óhaj, vágy, hogy ne legyen Füreden szemételhelyezés, teljesül. Nyilván annak ára van. Úgy gondolja, hogy ezt tudomásul kell venni, hogy ennek ára van. Nyilván azt is tudni kell, hogy rendkívül sok számítás előzte meg a mostani árképzést, hiszen mindenki tudatában volt annak, hogy igen nehéz dolog lesz árat emelni, főként egyszerre egy nagyobb áremelést végrehajtani. Sajnos ezt végig kell gondolniuk és ezt a „békát” le kell nyelniük. Tudja, hogy nem népszerű, amit mond, de gondolják végig, hogy végre nem lesz Füreden szeméttelep, nem lesz, ami szennyezze a vizeket, különösképpen a Malomvölgyi Sédnek a vizét. Úgy gondolja, hogy többet nyernek, mint amit vesztenek és ebben valamennyien ki kell, hogy vegyék a részüket, hogy ez megtörténjen. dr. Bóka István: Kéri Somogyi László vezérigazgató urat, hogy válaszoljon a felvetésekre. Somogyi László: dr. Szalai Gábor képviselő úr felvetésére válaszolja, hogy gyakorlatilag az egész pályázati pénzből valósult meg és ez az egyik nagy előnye, ami miatt érdemes volt a 154 településnek ezt a rendszert elindítani illetve végrehajtani. Itt 10 %-os önrésszel lehetett a több mint öt milliárd forintos fejlesztést megvalósítani azáltal, hogy pályázati pénz volt benne, nagyobb részt uniós pénz, kisebb részt a magyar állam támogatta ezt a rendszert. Most is van egy KEOP-os pályázat, ami még a plusz eszközök, járművek beszerzését célozza, van egy plusz pályázat beadás alatt, ez a napokban várhatóan beadásra kerül. Ennek az értéke mintegy három milliárd forint körüli összeg, lényege, hogy a társulás azon van, hogy ne csak és kizárólag az önkormányzatok pénzéből valósuljanak meg ezek a beruházások, fejlesztések, hanem leginkább pályázati pénzből, hatalmas pénzeszközt kellett volna az önkormányzatoknak erre fordítani, ha ez nincs. Az értékcsökkenés azért szükséges, mert az EU egyenesen előírta, hogy ő csak úgy ad pénzt ezekre a fejlesztésekre, ha azt követően, amikor ennek a 20 éves működési ideje lejár, ez újratermelődik, tehát megteremtődik 20 év után újra egy olyan pénzalap az értékcsökkenésen keresztül, ami által újra lehet fejleszteni, létrehozni egy hasonló rendszert. Ez feltétel volt és ezzel a feltétellel kellett a társulásnak vállalni ezt a fejlesztést. Ezt nem lehet kikerülni, nem egyszerre, lineárisan lesz az értékcsökkenés az árakban érvényesítve, a lakosság számára egy jó dolog, hiszen a terv az, hogy inkább az elején mérsékelt értékcsökkenés legyen a bérleti díjban megjelenítve, később legyen nagyobb mértékben, amikor már beáll a rendszer, esetleg a működési költségei révén lehet amúgy is különböző csökkentéseket a díjban érvényesíteni, hiszen termelési tapasztalatok lesznek. Erre vonatkozóan polgármester úrnak van egy javaslata, amit majd nyilván az említett KEOP–os pályázat beadásakor illetve bizonyos számok megismerése után lehet még ennek a díjnak az érvényesítése előtt, várhatóan 2011. áprilisában érvényesíteni illetve megjeleníteni, hogy mennyi lehet ez a díjcsökkentés. Schindele György képviselő úr valóban jól látja, a pedpalackokat ő is kéri, hogy inkább összetaposva, vagy minimális tömegre csökkentve rakják be a szelektív hulladékgyűjtő edényzetbe. Valóban nagyon sok múlna azon, ha így lenne, hiszen a szállítási gyakoriságot is lehetne csökkenteni, és óriási költségtől lehetne megkímélni az egész rendszert. Jelen pillanatban a szelektív gyűjtés veszteséges és nem lenne mindegy, ha így történne. Végig Veszprémben lesz az itt gyűjtött szelektív anyagok kezelése, a veszprémi válogatóműbe kerül, nem Királyszentistvánon kerül sor a szortírozására.
17
Takács Miklós elnök úr a heti egyszeri ürítést említette, bizottsági üléseken is elhangzott, közegészségügyileg egyáltalán nem kérdéses ez, nincs ez semmilyen jogszabállyal ellentétben. Van olyan település jelenleg is, ahol a heti egyszerinél is kevesebb az ürítések gyakorisága. Azt gondolja, ha ennél több lenne, az mindenképpen a díjban megjelenne, tehát a lakosság számára jelen pillanatban hátrányos lenne. Tapasztalta, hogy nem volt a 65-ről 60 alkalommal történő csökkenésnél sem reklamáció a tekintetben, nem jött hozzájuk olyan jellegű panasz, hogy állítsák azt vissza, hiszen a pénztárcájukon is megérezték az ügyfelek és ezt is nyilván megérzik. A plusz hulladékok gyűjtésére rendelkezésre áll zsákos lehetőség, amit gyakorlatilag egy-két napon belül a kihelyezés után elszállítanak illetve meg lehet emelni a gyűjtőedény méretét illetve a megrendelt mennyiséget, emennyiben erre a Probio Zrt.-vel szerződést kötnek az ügyfelek. Máshol sem jelent gondot, hogy a nyári időszakban kint van egy hétig a hulladék. Manapság nem a konyhai hulladékok, vagy a bomló hulladékok jellemzőek a hulladék tömegében, amik ilyen jellegű gondot okoznának. Csizmazia Szilveszter megérkezett a Képviselő-testületi ülésre, a testület létszáma 12 fő. dr. Bóka István: Az egész hulladékkezelési, hulladékgazdálkodási rendszert talán másokkal összehasonlítva annyit el lehet mondani, hogy ez egy drága megoldás. Nyilvánvalóan megfelelőbb megyei összhang tekintetében ez jóval jobb is lehetett volna. Valamennyien emlékeznek arra a kálváriára, ami abból adódott, hogy hol lesz a hulladékkezelésnek, lerakásnak a központja. Nyolc, vagy kilenc helyszínt számolt össze, ahol így, vagy úgy de valamilyen módon megbukott ez a történet. Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna akkor, ha mégsem találnak hulladéklerakót. Rendkívül fontos, hogy ily módon tudták megőrizni az önkormányzati tulajdonban lévő közműszolgáltató cégeiket köztulajdonban. Aki a lerakóval rendelkezik, az diktálja az iramot és versenyt. Ez egy olyan lehetőség, hogy így tudták megőrizni azt, hogy Balatonfüreden és térségében és a megye más területén is ne valamelyik külföldi multinacionális cég szállítsa el a hulladékot. Részben csúszott is a program, azok az árak, amelyeket meghatároztak a program indításakor, azok már nem voltak érvényesek akkor, amikor a program elindult. 4-5 év csúszás van a programban, de erre már mindenki nyilván emlékszik. Emlékszik, hogy Veszprémben a repülőtér távolsága okozott problémát, Ajka nem volt hajlandó befogadni ezt, próbálkozás volt Mencshelyen, Szentgálon, Nagyvázsonyban és még nagyon sok helyen. Azon túlmenően, mivel kényszerhelyzetben volt mindenki, ezért Királyszentistvánon is egy olyan lerakó valósul meg, ami szinte mindent tud, még olyan dolgokat is tud, nyilván az ottaniakkal való megállapodás alapján, amire vélhetően racionálisan indokolható szükség nincsen, de mivel meg kellett valósítani ezt a beruházást, fejlesztést, ezért nyilvánvaló, hogy ennek az ára, amortizációja is beépült ebbe a rendszerbe. Öt éves fenntartási kötelezettség van, öt évig mindenképpen ezt a műszaki, biológiai tartalmat kell biztosítani. Ez egy nagyon drága, olyan műszaki tartalommal rendelkező, ami talán nem is lett volna indokolt, de mégis meg kellett valósítani, azon túlmenően az indítástól a valós indításig legalább öt év eltelt. Amikor majd árakról beszél mindig 110 literes edényzetről beszél. Január elsejétől minden megyei önkormányzat vélhetően más és más javaslatot fog előterjeszteni. Van aki azt fogja előterjeszteni, amit a füredi önkormányzat, van aki már 2010-ben meglépte a díjemelést, vannak már olyan helyek ahol 27.000-29.000 között van a 110 literes edény szállítási díja éves szinten. 2010-ben Balatonfüreden ez bruttó 17.000,- Ft
18
körül van. Több fajta elképzelés lesz. Amit ki kell jelenteniük, hogy január elsejével nem emelnek díjat. Január elsejével decemberhez képest egy fillérrel nem lesz több a hulladékszállítás díja. A maximált ár beépítésére a rendeletbe azért volt szükség, hogy ne sértsék azt a közbeszerzési eljárást, ami alapján a megyei közszolgáltatók megnyerték ezt a versenyt, azért kerül ez a maximált ár bevezetésre. A próbaüzem leteltét megelőzően fognak visszatérni a valóságos díjakra, ez véleménye szerint április, vagy május közepén lesz a mostani ismeretek alapján. Az új díj valószínűleg május 1. vagy június 1.-től vagy azután fog valamikor majd életbe lépni. Véleménye szerint a mostani díjhoz képest, ami 110 literesnél bruttó 35.000,- Ft-ot tartalmaz, három csökkentő tényező mindenképpen van 2011 tekintetében. Az egyik az a KEOP pályázat, amire már utalt Somogyi úr, és ami az anyagból látszik, és erre jó esélyük van. Amennyiben az eszközök pályázati úton kerülnek beszerzésre, ahol csak az önrészt kell biztosítani és mivel ennek az amortizációja vagy finanszírozása mind a társulásnak, amely ezt a bizonyos amortizációt tartalékolja, vagy a szolgáltatóknál meg van, nyilván, ha a pályázaton nyernek, akkor erre nincs szükség, vagy nem olyan arányban van szükség. Ezen túlmenően ezeket a beszedett amortizációs költségeket, amik bérleti díj formájában jelennek meg a társulásnál és azt a célt szolgálják, hogy majd húsz év után tudjanak felépíteni valamit, nem tudják most megmondani, hogy húsz év múlva milyen hulladékkezelési rendszer lesz. Ezt a problémát próbálják eltolni későbbre, elég komoly gond van jelenleg a lakosságnál a mindennapos megélhetés tekintetében. Ez a két tétel úgy gondolja, sikeres KEOP pályázat tekintetében, de anélkül is van olyan tartalék a rendszerben, ami alapján ez csökkentőként fog megjelenni. Azon túlmenően, mivel arra számítottak tavaly és a díjakat is így állapították meg, a bruttó 17.000,-. Ft-ot, hogy tavaly július elsejétől már Királyszentistván be fog lépni, tehát az új rendszer be fog lépni, a Probio révén úgymond jogalap nélkül gazdagodtak. Éves szinten családonként kb. 4.400,- Ft került beépítésre a hulladékszállítási díjakba, július 1.-től számoltak így és Királyszentistván majd csak május 1., vagy július 1.-től, vagy még később fog belépni. Ez azt jelenti, hogy mintegy egy év időtávlatában és egy év időtartamában ezzel a 4.400,-Ft/lakossal el kell számolniuk és nyilván nem úgy számolnak el, hogy mindenkinek visszatérítenek ennyi és ennyi pénzt, hanem annyival nem fognak emelni 2011. május elsejétől vagy június elsejétől. Ez megyei szinten mintegy 400 M Ft-os össztétel. Ebből adódik számításai szerint - ha reményeik szerint minden jól alakul -, a május 1.-én vagy június 1.-én bevezetendő díjtétel, az itt közölt maximált árnál mintegy 25 %-kal is olcsóbb lehet. Arra számít, hogy itt Balatonfüreden 26 és 28 eFt közötti díjtételek fognak 2011-ben véleménye szerint megjelenni. Ez éves átlagban 22.000-23.000-24.000,- Ft-os díjtételt fog jelenteni a mostani 17.000,- Ft-os bruttó díj kapcsán. Szeretné elmondani és nyilván ezek tényszámok, hogy a füredi szolgáltatási körzetben jelenleg a hulladékszállítási díjak nem magasabbak, mint a megye más területén, hiszen azt az utat választották, hogy csak azt a költséget terhelik át, ami valójában felvetődik és nem menekültek korábban előre, hogy próbáltak volna a díjakon emelni. Azt gondolja, hogy Somogyi úr is megerősíti, hogy jelen pillanatban a hulladékszállítási díjak a megyei hulladékszállítási díjak alatt találhatóak a jelenlegi számok alapján. Nagyon fontosnak tartja a tájékoztatást minden tekintetben, hiszen egy egész más hulladékgazdálkodási rendszerre kell áttérniük ezzel. Nem csak arról szól a történet, hogy most Füred helyett Királyszentistvánra, vagy Ajka helyett Királyszentistvánra hordják be a hulladékot, hanem egész másról, egy komplex rendszerről. Nagyon fontos, hogy a díjakról korrekt tájékoztatást kapjon a lakosság. Nagyon fontos, hogy a szállítások számáról szintén. A polgármesterekkel egyeztettek és különösen az idegenforgalomból élő
19
településeken vetődött fel az, hogy a nyári időszakban jó lenne megtartani a heti kétszeri szállítást, legalább azokban a hónapokban, amire Takács Miklós képviselő úr is utalt. A mostanihoz képest gyakorlatilag minden „csak” pénzkérdés, vélhetően majd ily módon lehet tárgyalni ezután ezekről a tételekről, hiszen a Probio Zrt. valamikor évekkel ezelőtt 2008-ban vagy 2009-ben 52 alkalmas szállítással pályázott közbeszerzésen ezekkel a díjtételekkel, ami egyébként azért alacsonyabb, mint a megye más díjtételei, mert bekorlátozták a helyi hulladékszállítás díjait. Ebből is látszik, hogy a rendszer nem a helyi hulladékszállítás díjai miatt magas, hanem részben az ÉBHK Kft. működése miatt, ami működést egyébként nem látnak jelen pillanatban, mert nincsenek tapasztalati számok. Azt gondolja, ha az ÉBHK Kft. el kezd működni, tehát a királyszentistváni rendszer el kezd működni, akkor meglátják azokat a tapasztalati számokat, amik nem olyan képet fognak mutatni, amit most jelen pillanatban ismernek, hanem hatékonyabban tud működni annál, ami jelen pillanatban az anyagban található. Ahogy a mostani számok fikciók, úgy azt sem lehet megmondani, hogy ez negatív, vagy pozitív irányba fogja eltorzítani az árakat. Január 1.-től nem emelnek és most egy maximált árról beszélnek és később fognak visszatérni egy sok ismeretes egyenlet függvényében majd a 2011.-es valós hulladékszállítási díjakra. Csizmazia Szilveszter: Megerősítené polgármester úrnak azt a gondolatát, hogy a tájékoztatás milyen fontos lenne. Az egyik Balaton parti kis község egy egész oldalas levélben részletesen tájékoztatta a lakosságot, hogy ettől az évtől miért nem fogják tudni megoldani ingyenesen a szemétszállítást. Úgy gondolja, hogy ezt a jelentős emelést hasonlóan részletesen szükséges lenne megindokolni a lakosság felé, biztos, hogy ez nagy felzúdulást fog kiváltani. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a rendelet módosítását, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 11 igen, 1 tartózkodás szavazattal elfogadta és megalkotta az alábbi: Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2010. (XII. 20.) rendeletét a környezetvédelemről szóló 13/2004. (IV.30.) rendelet módosítására A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 8. A fizetőparkolási rendszer 2010. évi tapasztalatai, és a 2011. évi üzleti terv előkészítése dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 89. oldalon található. Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Somogyi László vezérigazgató urat és kérdezi őt, valamint Kosler Zoltánt, hogy van-e kiegészítésük? Kosler Zoltán: Köszöni, nincs kiegészítése.
20
Somogyi László: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot az alábbi kiegészítéssel: a határozatban a Honvéd –Zákonyi utcák összekötése, parkolóhely kialakítása a beruházás előkészítésére vonatkozzon. Támogatja a határozati javaslat második pontjában a kétszer 15 nap fizetőidőszak meghosszabbítást. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Egyetért a Településfejlesztési Bizottság módosító indítványával, hogy a Honvéd-Zákonyi utcák esetében a javaslat a beruházás előkészítésére vonatkozzon. Nyilvánvaló, hogy nem tudják biztosítani a teljes költséget, ami szerinte eltúlzott az anyagban. Induljanak el ebben a kérdésben és nézzék meg, meddig tudnak eljutni. Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 296/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : 1. Balatonfüred Város Képviselő-testülete a PROBIO ZRt. 2010. évi városi fizető parkolási tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja. A 2009. évi eredmény fel nem használt összege, valamint a 2010. évben képződött eredmény együttesen 23.475.763,- Ft, melyet a Társaság beruházásra fordíthat, az alábbiak szerint: • Borsos M. u. parkoló csapadékvíz elvezetés 3.000.000 Ft • Honvéd-Zákonyi utcák összekötése, parkolóhely kialakítás beruházás előkészítésére (a beruházás összértéke becsülten 130.000.0000 Ft • Szívkórház mögötti (Táncsics u) zöldterület műszaki védelme A Táncsics u végén lévő zöldterület védelme pollersor elhelyezésével • PDA ellenőri gépbeszerzés A használt eszközök nem ipari használatra tervezettek, ezért elhasználódásuk gyors, üzembiztonságuk bizonytalanná válik, javításuk nem lehetséges. Az ellenőrzés minőségének fenntarthatósága érdekében javasolt a folyamatos gépcsere. • Burkolati jelek és közúti jelzőtáblák felújítása Tavasszal, az indokolt területeken, helyeken • Kisfaludy strandi parkoló teljes területén útburkolati jelek felújítása
21
• a Kisfaludy strandi parkolót és strandot összekötő Ny-i oldali nagy forgalmú gyalogút környezetének kertészeti felújítása 2. Balatonfüred Város Képviselő-testülete utasítja a PROBIO ZRt-t, hogy a fizetőidőszak május és szeptember hónapokra (május 15. – szeptember 15.) való kiterjesztésének lehetőségét a 2011. évi üzleti terv készítése során vizsgálja meg. 3. Balatonfüred Város Képviselő-testülete utasítja a PROBIO ZRt-t, hogy az 1. 2. pontok figyelembe vételével készítse el a 2011. évi üzleti tervét és terjessze a Képviselő-testület elé: Határidő: Felelős:
2011. januári ülés Somogyi László vezérigazgató
9. Arácsi út légvezetékek kiváltása dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 97. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Kosler Zoltán), hogy van-e kiegészítése? Kosler Zoltán: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot. dr. Bóka István: Azt gondolja, hogy nagyon fontos az ígéret és a közlekedés biztonság miatt is a légvezetékek kiváltása. A fejlesztés tekintetében az Öreghegyi úttól a Tamási Áron útig az Arácsi út felújítása történjen meg. E tekintetben a KKKval megállapodást kötöttek. A KKK az akkori megállapodás értelmében, a saját beruházásában vállalná a járda és az út megépítését és a csapadékvíz elvezetést, viszont a közútkiváltás az önkormányzat költségeit képezi. Szerinte bizonyos szempontból felháborító a szolgáltatók hozzáállása ehhez a kérdéshez. Elméletileg mindegyik ár, ami itt szerepel az egy nyomott ár. A két szolgáltató tekintetében nyomott ár, az EON a 2009-es árait adta meg a 2011-es árak 10 millió forinttal drágábbak, illetőleg a T-Com-tól is ígérvényük van, hogy szolidabb, nyomottabb önköltséges árat tudnak adni a kiváltások kapcsán. A UPC kérelmét pedig elutasította a kiváltás tekintetében, mivel az EON tájékoztatása szerint a UPC-nek semmi olyan joga nincs, ami alapján kérhetné ezt a kiváltási költséget. Az EON adott
22
a UPC-nek alhasznosítási lehetőséget, az EON korrekt partner volt. Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 297/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Arácsi út (Öreghegyi utca és Tamási Áron utca közötti szakasz) légvezeték hálózatok kiváltása vonatkozásában az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. részére összesen bruttó 65.624.999,- Ft-ot biztosít a 2011. évi költségvetésben, valamint felhatalmazza a polgármestert a vonatkozó megállapodások aláírására. Határidő: 1. fedezet biztosítására: a 2011. évi költségvetés összeállításakor 2. Megállapodások aláírására: azonnal Felelős: 1. 2011. évi költségvetés összeállítására: Jegyző 2. Megállapodások aláírására:
dr.
Tárnoki
Richárd,
dr. Bóka István, Polgármester
10. Balatonfüred város szabályozási tervének módosítása négy részterületre vonatkozóan dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 99. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Lipták János), hogy van-e kiegészítése? Lipták János: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Az észrevétel a négy területcsoport tekintetében egyhez érkezett, az Öreghegyi utca melletti vízmű terület tekintetében és kapcsán. A fejlesztőberuházó már korábban is egyeztetett az ott élőkkel. Az elmúlt hét pénteken egy több utcára kiterjedő lakossági fórumot tartottak a Polgármesteri Hivatal szervezésében. Ezúton kér elnézést Schindele György képviselő úrtól és elnök asszonytól, hogy erre nem kaptak meghívót. Itt leült a fejlesztő, tervező, a főépítész úr. Alapvetően a fórum normális mederben zajlott. Alapvetően a tervező számára egyértelműen igazolta és bizonyította, hogy sem az épületmagasságban, sem az elfoglalt helyek, a tömeg tekintetében nem kirívó az ottani utcák építészetét illetően ez a bizonyos terv és koncepció. Alapvetően azt látta és érzékelte, hogy főleg a 30-35 esetlegesen kialakítandó lakás az, ami félelmet vált ki az ott lakókból. Elmondták, hogy emiatt jelentős mértékben megnő a forgalom. Ami az önkormányzat érdeke lenne, hogy
23
lehetőleg állandó lakók telepedjenek meg és állandó lakás céljára használják az ingatlanokat, hiszen akkor az amúgy is torz infrastruktúrákat jobban tudják használni és kiegyensúlyozni. Amennyiben üdülő célú hasznosítás történik, számításai szerint ha valaki két hónapon keresztül használja saját ingatlanát és lakását, általában ennél többet egy üdülőingatlant nem szoktak használni, akkor mintegy 7 darab lakás éves átlagban történő hasznosításáról beszélnek. Inkább azt szeretné, ami az ott élőknek nem jó, hogy lehetőleg lakás céljára tudják megvásárolni azok, akik életvitelszerűen itt élnek Balatonfüreden, mert véleménye szerint Balatonfürednek az az érdeke, hogy januártól decemberig éljenek itt, aki életvitelszerűen ide költözik, ide járatja a gyerekét iskolába, óvodába és minden nap elmegy a boltba vásárolni, és minden nap használja az infrastruktúrát. Eddig jutottak az egyeztetéssel, a fejlesztő illetve a lakók képviselője, mert véleménye szerint az is egyértelmű, hogy nem mindenki ugyanolyan módon és ugyanolyan vehemensen áll a probléma tekintetében, ezért nem jött létre ezen a fórumon egyeztetés. A fejlesztő azt mondja, hogy jelen pillanatban 110-120 m2-es lakások eladhatatlanok, tehát alapvetően inkább a 40, 45, 60 m2-es lakások azok, amire van fizetőképes kereslet. Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot és a rendeletet azzal a módosítással: hogy egy tömbben 5-5 rendeltetési egység valósulhasson meg. Bizottsági vélemény: A bizottság felkéri a főépítészt, hogy az engedélyezési tervek készítése során az Öreghegyi út részbeni tehermentesítése érdekében a Déryné utca felé nyitást is szorgalmazza. Bizottsági javaslatként felmerült, hogy a kialakult helyzetben szerencsés lenne a bizottság egy korábbi javaslatát elfogadni, amely 25% beépítést és 5,4 m magasságot javasolt. Schindele György: Már szóba került, hogy sem a körzet képviselője, sem a Településfejlesztési Bizottság elnöke a lakossági fórumra nem kapott meghívót. Ha már lakossági fórumnak nevezik, akkor minden képviselőt meg kellett volna hívni és eldöntik, hogy részt kívánnak-e venni. Ezt sajnálatosnak tartja. Ezzel az anyaggal már év elején is találkoztak, 2010. március 25.-én és onnantól kezdve lavinaszerűen elindult a közvetlen telektulajdonosoknak az ellenkezése. Úgy gondolja, mint a körzet egyéni képviselője, elsősorban a választópolgárok érdekeit kell képviselnie. A Településfejlesztési Bizottságnak szintén tagja, egyetért azzal, amit Pálffy Károlyné elnök asszony elmondott, azzal a csökkentett lakásszámmal, a beépítési százalékkal illetve a gerincmagassággal. Annyi kiegészítése lenne, hogy ugyan ez egy régi, örökölt állapot, de ha az eredeti talajviszonyokat veszik figyelembe, vagy a Déryné utca felőli fronton sok helyen két méter közeli kerítésnek is használt támfal van és bizonyos létesítményeket a vízmű a föld alá tett be. Ezért volt neki szükséges, hogy a Déryné utca felőli épületeknél a Déryné utca szintje kerüljön alapszintként meghatározásra majd az építmények magasságánál, miután úgyis közvetlen
24
kapcsolatot kell kialakítani a Déryné utca felőli részeknél. Nyilvánvalóan nem a feltöltött, még a vízmű által feltöltött terület szintjétől legyen megállapítva. Ujhelyiné Károlyi Krisztina: Olyan nagy indulatokat váltott ki a lakosság részéről ez az ügy, hogy ez már kissé túlmutat azon, hogy szakmai alapon hozzák meg a döntést. Itt tényleg – bár nem képviselője a körzetnek – a lakosságnak az érdekeit kell képviselniük. Úgy gondolja, joggal féltik a nyugalmukat az itt élők, hiszen itt 34 lakást szeretne megépíteni a befektető. Sokkal nagyobb lesz a jövés, menés, az autóforgalom, ez egy nagy változás lesz nekik a megszokotthoz képest. Amikor az ingatlan befektetője ezt az ingatlant megvásárolta, akkor tudta, hogy milyen paraméterekkel rendelkezik ez a telek, a másik dolog, hogy felajánlott 10 M Ft-ot az önkormányzatnak. Úgy gondolja, hogy ezt határozottan el kellene utasítaniuk. Szintén nagyon sajnálja, hogy nem érkezett meg a lakossági fórumra a levél, ugyanis az egyik ott lakó névre szólóan az önkormányzatnál hagyott ott minden képviselőnek a lakossági fórumra meghívót. A Településfejlesztési Bizottság döntése már pozitívan közelít a lakosság véleményéhez, elképzeléséhez, de személyesen ismeri az ott élők problémáját és személyesen ismeri az ügyet és úgy gondolja, számukra ez sem lesz elfogadható. dr. Bóka István: Ezt az ügyet már tárgyalták, egy szót nem szólt a 10 M Ft-ról, de amennyiben módosítják, a 10 M Ft-ról nem mondana le semmiképpen, véleménye szerint nem olyan helyzetben van a balatonfüredi önkormányzat, hogy 10 M Ft-ról le tudna mondani. Hangsúlyozza, hogy hol és milyen módon tudnak majd lakásokat építeni Balatonfüred tekintetében? Északon az erdőtől nem tudnak menni, délen a Balatontól nem tudnak menni, keleten és nyugaton pedig gyakorlatilag a Balatontörvény korlátozza az önkormányzatot. 27 %-os beépítési lehetőséget kérnek, de a most készülő építési engedélyezési tervek szerint csak 26 % lesz a beépítettsége. Szakmailag sem, az építménymagasság tekintetében sem, sem pedig a beépített alapterület tekintetében a környékben kialakult beépítési módokat nem lépi túl ez a javaslat. Miért nem nézik meg a szakmai anyagokat. Pálfy Sándor: Elmondja a nyilvánosság előtt is, mert elmondta a Településfejlesztési Bizottság ülésén is, úgy gondolja, hogy ezt a beruházást támogatni kell. Biztos, hogy ettől a népszerűsége azon a területen nem fog javulni, de a tényekkel szembe kell nézni. A terület valamikor és most is egy nagyon rossz, lepukkant állapotban lévő műszaki telephelye volt a városnak. Polgármestersége idején ugyanezek a lakók folyamatosan azzal ostromolták, hogy tegyenek rendet a területen, mert itt olyan ipari tevékenység folyik, ami lakóházas környezetbe nem való, egyébként igaz, mert a vízműnek előbb volt ott a telephelye, mint ahogy beépítették ott a házakkal. Nyilván, hogy lehet azon gondolkodni, hogy mennyi és milyen létesítmény épüljön. Amit bemutattak a Településfejlesztési Bizottságon, láttak terveket, illetve elképzeléseket. Azt gondolja, hogy azok teljesen korrektek. Teljesen egyetért a polgármester úrral, hogy valahol hagyni kell építkezni és miután ezeknek az épületeknek a tömegei nem nagyobbak semmivel sem, mint az ott megépült házak, sőt úgy gondolja, hogy zöménél kisebb, hiszen azok a házak 2, 3, és 4 szintesek, tetőtérrel együtt 4 szintesek, nagy alapterületű épületek. Úgy gondolja, hogy ezek az épületek, pláne ha a beépítési és látványtervnek megfelelő beruházás valósul meg, nagyon szép kis lakópark fog ott kialakulni. Igazából nem is érti a lakók felháborodását. Ugyanezt élik most át saját körzetében, a Kósa Pál utcában egy másik hasonló beruházással kapcsolatban, ahol a lakókkal próbál egyezségre jutni. Tény, hogy volt eddig egy
25
üres terület, ami egy nagyon kényelmes szempont és ez most beépítésre kerül. Úgy gondolja, ezt nem szabad megakadályozni, nem gondolja, hogy a forgalmi terhelése ennek az útnak vagy bármelyiknek nagyobb lenne, mint a DRV idejében, hiszen akkor nagy teherautók, földmunkagépek stb. voltak azon a telephelyen és folyamatosan azt kifogásolták, hogy miért járatják ott a motorokat, miért indítják, miért nincsenek kitiltva, valahol engedni kell. Úgy gondolja, ha a beruházás elkészül és szép lesz, az ott lakók meg fognak békülni, mert a kialakítás teljesen normális lesz. Valahol a másik félnek is engedni kell. Nagytisztelettel megkérdezi az ott élőket, ha az ő tulajdonuk, ingatlanuk, értékük felett akarna más döntéseket hozni, ami egyébként a szabályokba belefér, akkor azt ők, hogy értékelnék. Javasolja, hogy az előterjesztést támogassa a Képviselő-testület, nyilván a paraméterek változtathatóak, hiszen született egy Településfejlesztési Bizottsági döntés, egy módosító javaslat, hogy a lakóingatlanokon belül eggyel csökkentsék a lakásokat, ötöt enged meg egy tömbbe. Úgy gondolja, hogy ez egy olyan kompromisszum, ami találkozhat a lakók elképzelésével, hiszen a környezet terhelés kisebb lesz. A többi paramétert pedig, amelyet az építő hatóság jelenleg érvényes és megenged, meg kell engedni. dr. Bóka István: Öt egységet javasol a bizottság, tehát nincs annál több. A hozzászólások egy jelentős része a közlekedéssel foglalkozott, hogy meg kellene osztani a forgalmat a Déryné és az Öreghegyi út tekintetében. Voltak olyanok, akik azt mondták, hogy a benapozás, a kilátás az értékcsökkenés tekintetében fogalmaztak meg véleményt. Sokan azt mondták, hogy a vélhetően megjelenő 30-35 autó az óriási terhelést jelent, és voltak akik azt fogalmazták meg, hogy alapvetően az Öreghegyi út terhelése miatt lenne nagyon fontos az a megvalósuló fejlesztés, beruházás, hogy a Déryné utca és az Öreghegyi utca közötti megosztás történjen meg. A szabályozási terv módosítás miről szól mindig, furcsa, hogy pont erről beszélnek, ami mellett szakmailag még több érvet is lehetne hozni, azok, amik itt vannak - csak azért mert ott nincs csatlakozás -, véleménye szerint szakmailag kevésbé védhetőek, mint ez a javaslat. A szabályozási terv módosítása mindig arról szól minden településen, Balatonfüreden pedig különösen, hogy az emberek megpróbálnak nagyobb alapterületet beépíteni, ahol 20 % van, ott 25-re kell felmenni, ahol 25 van, ott 30 %-re felmenni, vagy megpróbálják, ahol 4,5 méter ott 5 méterre, 7,5-re a beépítési magasságot. Nagyon sok esetben eleget tesznek ezeknek a kéréseknek, sok esetben pedig nem veszik vissza ezeket a javaslatokat és emiatt beleszaladnak tudtukon kívül olyan fejlesztésekbe, beruházásokba, mint pl. a P. Horváth Ádám utca, Sellő utca sarkán lévő fejlesztés, beruházás. Ahol nem módosítottak szabályozási tervet, de nem vették észre, hogy a szemközti épület magasságát határozták meg és így jött létre ez a fejlesztés. Amitől a lakók nagyon félnek, az Öreghegyi utca, Tamási Áron utca sarkán lévő úgymond társasház fejlesztése, ahol ugyan kialakításra kerültek a parkoló helyek, de vélhetően műszakilag nem megfelelő módon kerültek ezek kialakításra. Mindig erről szól a szabályozási terv módosítás, és itt volt egy fejlesztő, aki egyébként az eredeti paraméterekkel, vagy azzal a paraméterrel, amit korábban a bizottság már támogatott, azt mondták, hogy azt nem ellenzik, hogy 25 %-ra felmenjen a beépítés. Most 26 %-ról van szó, ő azt mondta, hogy amennyiben módosítják a 27 %-ra a szabályozási tervet és 5,75-re az építmény magasságot, akkor ő ennek az ellentételét megadja, tehát ad 10 M Ft-ot, hiszen felértékelték úgymond a telket, másoktól ilyen megkeresés nem érkezett. Véleménye szerint ez egy normális, követendő, ha valamit felértékelnek, az nyilvánvalóan a közösség számára okoz egyfajta költséget, azt elméletileg meg kellene fizetni.
26
Schindele György: Pálfy Sándor képviselő úr elmondta, hogy négyszintes beépítés is van azon a környéken, három szint, plusz tetőtér. Melyik épületre gondol konkrétan? Egyetlen tetőtér sincs beépítve. Itt arról beszélnek, hogy az Öreghegyi út, Déryné utca, Pacsirta utca és a Damjanich utca által behatárolt területről van szó, illetve azoknak a közvetlen túloldali telekszomszédjai egyik sem, legalábbis képviselő úr által említett egyik sem ekkora. Miért a beruházó tudta meg, hogy ez a terület eladó, nyilván pályázat útján lett értékesítve, az önkormányzat miért nem kívánta megvásárolni, mert onnantól kezdve az önkormányzat határozhatta volna meg, hogy oda mit építenek és a haszon talán a város zsebébe vándorolhatott volna. dr. Bóka István: A Képviselő-testület dönti el, hogy mi épül. Arról tudomása volt, hogy értékesítés alatt van a terület. Általában minden olyan ingatlant, amiben értéket lát, megpróbál rámozdulni, de talán képviselő úr magának is feltehetné ezt a kérdést, aki a körzet képviselője, ott lakik és lehet, hogy több információval rendelkezik az ingatlanértékesítés tekintetében. Meggyőződése, hogy nem lát ebben annyi fantáziát, hogy ebbe belenyúljanak, veszélyes így is a fejlesztés, beruházás, nincs meg benne az a haszon véleménye szerint, ahogy most látja a fejlesztést, ami alapján még egy rókáról több bőrt is le lehetne húzni. Tudomása szerint 50-60 M Ft körül vásárolták meg a telket. Véleménye szerint túlzottan többet nem ér azon a területen ez a telek, de ilyen javaslat a Képviselő-testület részéről sem érkezett. Tudomása szerint ezt több alkalommal hirdette a DRV - ha jól emlékszik vissza -, értékesítésre, eladásra. A mostani iroda épületet is értékesítésre hirdeti, nem szeretné, ha az a vád érné, hogy ezt miért nem viszi be a Képviselő-testület elé, minden ilyen ingatlan értékesítést miért nem visz be a testület elé. Képviselő úrnak jelzi, amennyiben a DRV székház tekintetében vételi javaslata van, akkor azt mostanában adja elő, úgy tudja, hogy értékesítés alatt van az épület. Schindele György: Ha lett volna tudomása arról, hogy a telephely eladó, lehet, hogy tett volna rá javaslatot. dr. Bóka István: Megszűntette a DRV az ottani működést, a TMK műhelye volt ott és ezt követően értékesítette, hosszabb idő alatt tudta eladni a területet. Kérdezi elnök urat, hogy ezzel mit akart mondani? Schindele György: Polgármester úr említette, hogy annak idején tehetett volna javaslatot a Képviselő-testület előtt. Nem volt róla információja, lehet, ha a Felügyelő Bizottságnak, az Igazgatóságnak a tagja lett volna a DRV-nél, akkor tud róla, de mint egyszerű polgárnak, nem volt róla tudomása, hogy ez a telephely eladó. dr. Bóka István: Milyen többlethasznot remélt volna az önkormányzatnak ezen terület tekintetében, ha belenyúlnak egy 60 M Ft-os tételbe, mit javasolt volna. Schindele György: Ezt a beruházást, vagy ehhez hasonlót az önkormányzat is meg tudott volna valósítani és talán az önkormányzatnak is lett volna belőle haszna, nem csak a beruházónak. dr. Bóka István: Egy piaci áron megvett ingatlan tekintetében végeztek volna el egy fejlesztést?
27
Schindele György: Lehet, hogy az önkormányzat nem piaci áron vásárolta volna meg. dr. Bóka István: Egy olyan területen, amely véleménye szerint Balatonfüred tekintetében nem frekventált, nem olyan monopolhelyzetben van, mint pl. a csapatpihető, amely a strand bejáratánál helyezkedik el, vagy nem olyan frekventált, mint a Brázay villa, amit hasznosítani lehetett. Ilyen ingatlanokba nyúljanak bele, nem jobb, ha magánfejlesztő valósítja meg ezeket a fejlesztéseket? Úgy tűnik, hogy mégis van magánfejlesztő. Schindele György: Igaz, hogy van magánfejlesztő, ez állami tulajdon volt, lehet, hogy sokkal olcsóbban meg tudták volna vásárolni és értékesíthették volna. Pálfy Sándor: Javasolja, hogy szavazzon a Képviselő-testület. dr. Bóka István: Kéri, aki a Településfejlesztési Bizottság módosító javaslatát az 5-5 rendeltetési egységet elfogadja és a 6-6 levételre kerüljön, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 8 igen, 2 nem, 2 tartózkodás, szavazattal a módosító javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérte, aki a módosított rendeletet elfogadja, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 8 igen, 2 nem, 2 tartózkodás elfogadta és megalkotta az alábbi: Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2010. (XII. 20.) rendeletét a város Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének jóváhagyásáról szóló, 18/2004. (VI.25.) rendelet módosítására A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi. dr. Bóka István: Kérte, aki a határozati javaslatot elfogadja, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 8 igen, 4 nem szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 298/2010. (XII.15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete a város teljes közigazgatási területére vonatkozó, 97/2004. (III:25.) számú önkormányzati határozattal megállapított és többször módosított településszerkezeti tervét a VÁTI Városépítési Tanácsadó és Tervező Iroda Kft. által a 4223/2009. munkaszámon készített, 6 sorszámú és 56. sorszámú módosításokat tartalmazó, 2010. novemberi keltezésű tervlapokon ábrázolt fedvényrajzok szerint módosítja. A Helyi Építési
28
Szabályrendelet mellékletét képező Szabályozási Tervnek ezzel összhangban kell lennie. Határidő: folyamatos Felelős: dr. Bóka István polgármester
11. Az építészeti örökség helyi védelméről és a védett elemek megőrzéséhez nyújtható anyagi támogatásról szóló rendelet módosítása dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 117. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Lipták János), hogy van-e kiegészítése? Lipták János: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a rendeletet dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a rendelet módosítást, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és megalkotta az alábbi: Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 35/2010. (XII. 20.) számú rendeletét az építészeti örökség helyi védelméről és a védett elemek megőrzéséhez nyújtható anyagi támogatásról szóló, 26/2009. (VIII.24.) számú rendelet módosítására A rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
29
12. Támogatás iránti kérelem a Gombás kúria felújításához dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 125. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Lipták János), hogy van-e kiegészítése? Lipták János: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 299/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete Pósvári Gábor tulajdonos kérésére a Balatonfüred, Arácsi út 94. szám alatti, műemléki védettségű Gombás kúria épületének állagmegóvását szolgáló szivárgó rendszer építéséhez és a homlokzata felújításához utófinanszírozással 1 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújt a 2010. évi költségvetésben, a céltartalékban biztosított keret terhére. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázat nyertesével a megállapodást az építészeti örökség helyi védelméről és a védett elemek megőrzéséhez nyújtható anyagi támogatásról szóló 26/2009. (VIII.24.) számú önkormányzati rendelet szerint megkösse. A megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a munkáknak a műemléki hatósággal egyeztetett módon kell készülnie és a támogatás csak a használatbavételi engedély kiadását követően folyósítható. Határidő a megállapodás kötésére: 2011. január 31. Felelős: dr. Bóka István polgármester
30
13. Támogatás iránti kérelem a Petőfi u. 14. szám alatti villaépület felújításához dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban, a bizottsági üléseken illetve az ülés előtt megkapták. Kérdezi az előkészítőt (Lipták János), hogy van-e kiegészítése? Lipták János: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 300/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete Kurutz Károly tulajdonos kérésére a Balatonfüred, Petőfi Sándor u. 14. szám (hrsz: 649/3) alatti, helyi védett lakóépület tetőszerkezetének, toronyrészének és a toronyablakoknak a felújításához utófinanszírozással 1 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújt a 2010. évi költségvetésben, a céltartalékban biztosított keret terhére. A megállapodás megkötéséhez rendelkezésre kell állnia a jogerős építési engedélynek. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázat nyertesével a megállapodást az építészeti örökség helyi védelméről és a védett elemek megőrzéséhez nyújtható anyagi támogatásról szóló 26/2009. (VIII.24.) számú önkormányzati rendelet szerint megkösse. Határidő a megállapodás kötésére: 2011. január 31. Felelős: Dr. Bóka István polgármester
31
14. Sümegi Gondviselés Alapítvánnyal szerződéskötés Dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 135. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Végh Endréné), hogy van-e kiegészítése? Végh Endréné: Köszöni nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság határozati javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 301/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzata úgy dönt, hogy az időskorúak átmeneti gondozásának biztosítására 2011. január 1-től 2011. december 31-ig a Sümegi Gondviselés Alapítvánnyal ellátási szerződést köt. Az alapítványt az Önkormányzat 2011-ben 500.000 Ft-tal támogatja, mely összeg 2011. január 31-ig kerül átutalásra. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester 15. Tájékoztató a 2010. évi idegenforgalmi szezon tapasztalatairól dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 143. oldalon található. Kiosztásra került a Turisztikai Egyesület módosított beszámolója. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét.
32
Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a tájékoztatót megismerte és elfogadta. Javasolta, hogy a nagyrendezvények szervezőitől kérjenek részletes költségvetést, mely tartalmazza az önerőt, a támogatókat, a várható látogatói létszámot, tervezett bevételeket és a marketingtervet. Azért javasolják, mert látják mennyi nagyrendezvény van, amit nem a város rendez és nap mint nap megkeresik őket újabb rendezvények ötletével és előfordul, hogy a tárgyalások folyamán derül az ki, hogy a rendezvények nem kellőképpen kidolgozottak és nincs meg a fedezetük. Éppen ezért gondolják, hogy egy anyagot kérnének a különféle rendezvények szervezőitől. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István:A bizottság javaslata kezelhető a szervezők részéről is? Túlzott adminisztrációt, bonyodalmat, nem jelent? Cserép László: Aki profi rendező, annak rendelkezésére kell, hogy álljanak a szükséges információk. dr. Bóka István: Tájékoztatót tárgyaltak, ezért szavazni nem kell róla.
16. 2011. évi Idegenforgalmi Intézkedési Terv dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 199. oldalon található. Kiosztásra került az 1. számú melléklet. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a határozati javaslatot elfogadta és egyben javasolta, hogy a Szüreti Fesztivál koncepcióját a Városi Művelődési Központtal és a Turisztikai Egyesülettel együtt a Humán Erőforrás Bizottság legkésőbb a februári ülésre dolgozza ki. Azért gondolták, és azért javasolták, mert a Szüreti Felvonulás évek óta megvalósul Balatonfüreden, de egyeztetve a Turisztikai
33
Egyesület Elnökével úgy gondolják, hogy még mindig nem igazán méltó Balatonfüred rangjához. Annál is inkább, mivel Balatonfüred a szőlő és bor városa, egy olyan idegenforgalmi attrakcióvá nőhetné ki magát ez a rendezvény, ami aztán évek folyamán Balatonfüred rangját, hírét vihetné, Magyarországon belül és kívül. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot a Humán Erőforrás Bizottság javaslatával, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 302/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : 1. Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 2011. évi Idegenforgalmi Intézkedési Tervet. 2. Felkéri a Polgármestert, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnökét, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját és a Füred Tv Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy az abban meghatározott feladatok végrehajtásáról és a határidők betartásáról gondoskodjon. 3. Felkéri a Humán Erőforrás Bizottságot hogy a Városi Művelődési Központtal és a Turisztikai Egyesülettel együtt a Szüreti Fesztivál koncepcióját legkésőbb a 2011. februári ülésre dolgozza ki. dr. Bóka István polgármester Rádóczy Andrea, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke Dallos Krisztina, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Csorba Katalin, a Füred Stúdió Kft. ügyvezető igazgatója Molnár Judit a Humán Erőforrás bizottság elnöke Határidő: folyamatos 3. pont tekintetében: 2011. februári testületi ülés
Felelős:
17. Feratel Hungary Kft - Megállapodás a 2011. évi szolgáltatási díjról dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 205. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: Annyit szeretne elmondani a bizottsági üléseken elhangzottak alapján, azt javasolják, hogy 1,5 millió forintot erre a szolgáltatásra a testület hagyjon jóvá azzal, hogy hatalmazza fel őket további tárgyalásokra. Értve a kifogásokat esetleg az ellenvéleményeket, rendkívül fontos eszköznek tartja. Amennyiben a szolgáltató vállalja akkor megkötik, amennyiben nem, akkor elállnak tőle.
34
dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot azzal a kiegészítéssel: hogy a maximum bruttó 1.500.000.- Ft támogatja. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a határozati javaslatot elfogadta. A bizottság javasolta, hogy folytassanak tárgyalásokat a szolgáltatóval, amelyben határozzák meg, hogy 1,5 millió forint fejében mikor és milyen szintű szolgáltatásokat tud nyújtani. Mindenképpen elfogadásra javasolják, hiszen ez a szolgáltató monopolhelyzetben van. Viszont felmerült a bizottsági ülésen, hogy problémák vannak a szolgáltatással. A Turisztikai Egyesület elnökével egyeztetve figyelemmel kísérik a szolgáltató munkáját. Ezért akarták beépíteni, hogy mikor milyen szolgáltatásokat kíván nyújtani. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, hogy bruttó 1,5 millió forint keretösszeget biztosítsanak, egyebekben a határozati javaslat ne változzon és folytasson tárgyalásokat tovább a szolgáltatóval, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 11 igen 1 tartózkodás szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 303/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzata módosítja a Feratel Hungary Médiatechnológiai Kft-vel 2009. június 15-én kelt, majd 2010. április 22-én módosított Üzemeltetési és szolgáltatási szerződést, és felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert a szerződés-módosítás aláírására. Az eredeti és a módosított szerződés 6. pontja az alábbiak szerint módosul: 6. Fizetési feltételek: 6.1.
Vállalkozó az eredeti szerződés 4. pontjában rögzített szolgáltatásokat 2011. január 1. – december 31-ig bruttó 1.500.000 Ft keret összegért nyújtja Megrendelőnek.
35
6.1.1. A szolgáltatási díj megfizetése négy egyenlő részben az alábbi ütemezés szerint történik: 1. részlet: 2011. április 15-ig bruttó 375.000 Ft 2. részlet: 2011. július 15-ig bruttó 375.000 Ft 3. részlet: 2011. október 15-ig bruttó 375.000 Ft 4. részlet: 2012. január 15-ig bruttó 375.000 Ft. A szerződés és a módosítás további pontjai változatlanok. Az éves díjat a 2011. évi költségvetés-tervezetben idegenforgalom szakfeladaton tervezni kell. Határidő: Felelős:
az érintettek tájékoztatására: azonnal dr. Bóka István polgármester
18. Javaslat Balatonfüred város honlapjának üzemeltetésére dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 209. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: Évek óta a városi honlappal sokat foglalkozott a testület, az elmúlt egy évben nagyon komoly változás tapasztalható és most elérkeztek egy olyan szintre, hogy az üzemeltető a továbblépést igényli. Erre vonatkozik az előterjesztés, kérik, támogassák. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a határozati javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 304/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a városi honlap (www.balatonfured.hu) grafikai felületének, és informatikai rendszerének teljes megújításához. Hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a városi honlapról
36
közvetlen eléréssel a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület naprakész, versenyképes turisztikai portált üzemeltessen (www.balatonfured.info.hu). A fenti célok megvalósításához: 1. Jelen előterjesztésben foglaltaknak megfelelő struktúrában 2011. március 1-jei indulással jóváhagyja a városi honlap teljes megújítását. 2. Az önkormányzat 2011. évi költségvetésében idegenforgalmi szakfeladaton bruttó 1 m Ft-ot tervez a honlap teljes grafikai felületének és informatikai programjának fejlesztésére. 3. Megbízza a Füred Stúdió Kft-t a városi honlap üzemeltetésével. Elfogadja a 2011. évi megállapodás tartalmát (II. számú melléklet), és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. A megállapodásban foglalt szolgáltatás díját a 2011. évi költségvetésben a közművelődés szakfeladaton tervezi. Határidő: Felelős:
az érintettek tájékoztatására: azonnal a megújult városi honlap indulására: 2011. március 1. dr. Bóka István polgármester
19. Együttműködési megállapodás módosítása Kovászna várossal dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 217. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: Kovászna részéről ezt a kész aláírt szöveget kapták, és kérték, fogadja el a Képviselő-testület, nincs semmi kifogás ellene. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a határozati javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? dr. Kiszely Pál: Tulajdonképpen egyetért Cserép úrral, de egy megjegyzést szeretne tenni, nem derül ki a szövegből, hogy ez módosítás. Azért nem ért egyet teljes mértékben az előterjesztéssel, mert jó pár évvel ezelőtt egy másik polgármesterrel kötöttek egy gyümölcsöző megállapodást. Ez a megállapodás annak a módosítása. A módosítás szövegével egyetért, csak azzal nem, hogy nem kerül bele, hogy ennek
37
több évvel ezelőtt volt egy előzménye. Még egy apró dolog, kár, hogy stilisztikailag sem kifogástalan ez a megállapodás. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 305/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete elfogadja a Kovászna Város Helyi Tanácsa által átdolgozott együttműködési megállapodás-tervezet tartalmát, és felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert a megállapodás hivatalos dokumentumának az aláírására. Határidő: Felelős:
az érintettek tájékoztatására: azonnal dr. Bóka István polgármester
20. Pályázat benyújtása a Hátrányos Helyzetű Tanulók Tehetséggondozó programjában történő részvételre
Arany
János
dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 223. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság az „A” határozati javaslatot elfogadta. Az önkormányzatnak lehetősége van, hogy ösztöndíjat nyújtson a Bursa Hungarica pályázat keretéből. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Csizmazia Szilveszter: Más jelentkező nem volt erre? Ez ilyen szűk körű? Cserép László: Nem volt más jelentkező. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja „A” határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi:
38
306/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő - testülete a Humán Erőforrás Bizottság véleménye alapján támogatja, hogy Nagy Tímea nyolcadik évfolyamos tanuló (anyja neve: Mészáros Anikó) Balatonfüred Város képviseletében részt vegyen a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó programjában. Az önkormányzat vállalja, hogy az általa delegált diák számára a programban való részvétel idejére (maximum 5 tanévre, tanévenként 10 hónapra) 5.000.- Ft havi ösztöndíjat a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretéből biztosítja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István, polgármester Köz Kádi Sarolta, intézményvezető 21. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére Paloznak Község Önkormányzatával dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 227. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: A következő előterjesztéssel együtt ez folytatása annak a programnak, ami nagyon sikeres, amit két éve kezdtek Debrecennel. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a határozati javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi:
39
307/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete együttműködési megállapodást köt Paloznak Község Önkormányzatával a rendezvények, valamint az idegenforgalmat érintő feladatok közös megvalósítására. Felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert, hogy a megállapodást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István, polgármester 22. Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 233. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a határozati javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 308/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete együttműködési megállapodást köt Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával a rendezvények, valamint az idegenforgalmat érintő feladatok közös megvalósítására. Felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert, hogy a megállapodást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István, polgármester
40
23. Aranycsapat Alapítvány részére támogatás dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 239. oldalon található. Lényegében a 2011. évi költségvetés polgármesteri kerete terhére 50 ezer forinttal támogatná az Aranycsapat Alapítványt. Kérdezi az előkészítőt (Cserép László), hogy van-e kiegészítése? Cserép László: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a határozati javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 309/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Aranycsapat Alapítvány részére a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság megrendezéséhez 50 e Ft támogatást biztosít, mely összeggel a 2011. évi költségvetés polgármesteri keretét csökkenti. Határidő: 2011. január 31. Felelős: dr. Bóka István polgármester 24. Szerződéskötés a Füredhő Kft-vel dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 241. oldalon található. Tisztelettel köszönti az ülésen megjelent Kántor Lajos ügyvezető urat a Füredhő Kfttől. Kérdezi őt, valamint az előkészítőt (dr. Lamperth Amarilla), hogy van-e kiegészítésük?
41
Kántor Lajos: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Lamperth Amarilla: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Tájékoztatta Kántor úr, hogy a Füredhő Kft. 2011. évben nem tervezi a távhő alapdíj emelését a lakótelep tekintetében. 2012-től amikor lejár a Kft. által megvalósult beruházások finanszírozására felvett hitel kamattörlesztése, akkor talán ismét vissza tudnak térni az alapdíjakra. Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 310/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja az Önkormányzat és a Füredehő Kft. között az Önkormányzat tulajdonát képező balatonfüredi 995/36, 995/33, 995/27, 995/28, 995/29, 995/3, 995/30, 995/39, 995/40, 995/41 hrsz.-ú ingatlanok összesen 2.204 m²-es területére, a Füredhő Kft. javára szóló távhővezeték elhelyezését és üzemeltetését biztosító szerződést. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert az előterjesztéshez mellékelt távhővezeték elhelyezését és üzemeltetését biztosító szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester 25. Költségvetési fedezet biztosítása kisajátítási dokumentáció elkészítésére (P. Horváth Ádám u. szélesítéséhez) dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 253. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (dr. Lamperth Amarilla), hogy van-e kiegészítése?
42
dr. Lamperth Amarilla: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: A céllal teljes mértékben egyetértenek és reméli, ha a terület megszerzése megtörténik, akkor talán pályázatot is tudnak benyújtani a P. Horváth Ádám utca tekintetében. Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 311/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete kötelezettséget vállal, hogy a P. Horváth Á. u. szélesítéséhez szükséges területek megszerzése érdekében a Móra F. u. és Séta u. közötti szakaszon, az északi oldalon megvásárolandó, illetve kisajátítandó, 14 db földrészletet érintő kisajátítási dokumentáció megrendeléséhez 700.000,- Ft + ÁFA összegű vállalkozói díj fedezetét a 2011. évi költségvetésben biztosítja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester költségvetési rendelet elkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd jegyző 26. Fedezet biztosítása a Vásárcsarnok Kft. egyes eszközeinek megvásárlására dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 259. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (dr. Lamperth Amarilla), hogy van-e kiegészítése? dr. Lamperth Amarilla: Egy rövid kiegészítése lenne. A határozati javaslatban szereplő 3.422.649,- forint vételár összeg ez nettó összeg, tehát +ÁFA. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények:
43
Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. Kéri a bizottság annak bemutatását, hogy amióta a bevásárló központok betelepültek Balatonfüredre, mennyi bevétele képződött a városnak a különböző adókból (iparűzési adó, építményadó) bizottsági ülésre. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot. dr. Bóka István: Ez egy jó előterjesztés. Amikor lezáródik az adóév december 31.el, ezt a kincstár készítse el és küldje el minden képviselőnek. Mennyi munkahely teremtődött és milyen foglakoztatás van, ezek tekintetében, hogy tudjanak összehasonlítást tenni más szolgáltatók tekintetében. Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Pálffy Károlyné: A bizottsági ülésen kérdésként elhangzott és nem voltak birtokában a tudásnak és lehet, hogy Pethőné képviselő asszony tudna rá válaszolni. A listában a boros szekrények elég nagy tétel, miért nincs amortizáció vagy értékcsökkenés mi az, hogy fejlesztési tartalék? Pethőné Schulcz Ágnes: Ez a társasági adóval függ össze és annak kapcsán valaki fejlesztési tartalékból beruház, annak van ilyen vonzata. Nem pozitív ez pillanatnyilag a Kft. részére. Ha nem megfelelően tartotta be a kifutási időt, akkor adóhiány keletkezik. dr. Bóka István: Ez megtörtént, megkímélték a Vásárcsarnokot mind attól, ami nem oda tartozik, hiszen lényegében átadták a Blaha utca 3. üzemeltetését a Turisztikai Egyesületnek. Nyilvánvalóan nem ezzel akarják majd berendezni a Polgármesteri Hivatal hiányzó épületeit. Megfelelő egyeztetések alapján, - amire nincs szükség a Turisztikai Egyesület tekintetében - ezek értékesítésre kerülnek reményeik szerint. dr. Kiszely Pál: Ki fogja üzemeltetni továbbiakban a Borok Házát? dr. Bóka István:A Turisztikai Egyesület fogja üzemeltetni, ezzel a kötelezettséggel vette át a feladatot. Megegyezett egy helyi vállalkozóval, hogy az épület tekintetében a Borok Háza funkciót részére biztosítani fogja. Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 312/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Vásárcsarnok Kft.-től megvásárolja az előterjesztéshez mellékelt eszközlista szerinti eszközöket 3.422.649,- + ÁFA Forintos vételáron. Az eszközöket az Önkormányzat üzemeltetésre átadja a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületnek.
44
A Képviselő-testület kötelezettséget vállal, hogy az eszközvásárlás költségvetési fedezetét a 2011. évi költségvetésben biztosítja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester költségvetési fedezet biztosításáért: dr. Tárnoki Richárd jegyző 27. A balatonfüredi 02/1, 08/8, 08/9, 08/15, és 08/17 hrsz-ú ingatlanok cseréje dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 265. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (dr. Lamperth Amarilla), hogy van-e kiegészítés? dr. Lamperth Amarilla: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. Pálfy Sándor képviselő úr jelezte, hogy nem kíván részt venni a szavazáson érintettség miatt. dr. Bóka István: Amennyiben ez a bejegyzés megtörténik, akkor jó lehetőség van arra, hogy a védett szőlők tekintetében az a bizonyos pince sor megvalósuljon. Úgy gondolja, hogy legalábbis a korábbi testület tekintetében egyértelmű elhatározás volt, hogy ezt támogatják. A felső rész pedig megmarad szőlő funkcióban, nem építhető be. Jó esély van a többfunkciós csarnok melletti terület tekintetében a 100 %-os tulajdoni arány megszerzésére, ahol durván háromnegyed részben tulajdonosa az önkormányzat annak a bizonyos területnek. Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 11 igen szavazattal (Pálfy Sándor képviselő úr nem vett részt a szavazásban) elfogadta és meghozta az alábbi: 313/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja az előterjesztéshez mellékelt ingatlancsere szerződéseket a balatonfüredi 08/15
45
és 02/10, valamint a 08/17 és 02/11 hrsz.-ú ingatlanok cseréjére vonatkozóan, valamint a „Megállapodás költségek átvállalásáról” c. szerződést. A Képviselő-testület felhatalmazza szerződések aláírására.
dr.
Bóka
István
polgármestert
a
A Képviselő-testület kötelezettséget vállal, hogy az ingatlancserék okán az Önkormányzat részéről fizetendő 320.000,- Ft áfa összegére a 2011. évi költségvetésben fedezetet biztosít. Határidő: a 02/10 és 02/11 hrsz.-ú ingatlanok ingatlan-nyilvántartásban történt átvezetése, valamint a „Megállapodás költségek átvállalásáról” szóló okirat aláírását követően: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester költségvetési rendelettervezet előkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd jegyző 28. A Kövesd Kft. ingatlan felajánlása közút céljára dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 279. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (dr. Lamperth Amarilla), hogy van-e kiegészítése? dr. Lamperth Amarilla: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pálffy Károlyné: A Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadta a határozatot. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 11 igen 1 tartózkodás szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 314/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete köszönettel elfogadja a Kövesd Kft. tulajdonos felajánlását, mely szerint térítésmentesen az
46
Önkormányzat tulajdonába kerül az előterjesztéshez mellékelt E:70/2010. sz. változási vázrajzon jelölt 638 m² területű ingatlanrész, azzal, hogy az önkormányzati tulajdonú, 6118/1 hrsz.-ú közúthoz lesz csatolva. Az Önkormányzat az ingatlan átvételéhez szükséges megállapodás elkészítését, és az ingatlan-nyilvántartási átvezetés költségeit vállalja. Ezen kívül az ingatlan átvételével kapcsolatban az Önkormányzat semmilyen költséget nem vállal át, és az út kiépítésére, kerítés, és közművek áthelyezésére, valamint közművesítés megvalósítására sem vállal kötelezettséget. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba kerüléséhez szükséges megállapodást aláírja, valamint az ingatlan-nyilvántartásban az ingatlan tulajdonjogának bejegyzése érdekében intézkedjen. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester 29. A 2010. évi közbeszerzési terv módosítása és fedezet biztosítása dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 285. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (dr. Hajba Csabáné), hogy van-e kiegészítése? dr. Hajba Csabáné: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatokat. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatokat, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi:
47
315/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az önkormányzati és polgármesteri hivatali beszerzésekre vonatkozó 2010. évi közbeszerzési tervet – a módosításokkal egységes szerkezetben – a melléklet szerint jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a tervben szereplő eljárások megindítására. Felelős: dr. Bóka István polgármester Határidő: folyamatos 316/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete kötelezettséget vállal, hogy - A”Kiserdő kulturális- és ökoturisztikai fejlesztése” projekt kivitelezése megismételt közbeszerzési eljárás bonyolítói díját maximum 500.000,- Ft értékben a 2011. évi költségvetésében biztosítja. Felelős: dr. Bóka István polgármester Határidő: azonnal 30. Tájékoztató a TIOP informatikai eszközök beszerzése pályázatról dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 291. oldalon található. Kérdezi az előkészítőt (dr. Hajba Csabáné), hogy van-e kiegészítése? dr. Hajba Csabáné: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. Molnár Judit: A Humán Erőforrás Bizottság a tájékoztatót tudomásul vette és a határozati javaslatot elfogadta. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Molnár Judit: Az intézmények nevében nagyon köszöni a sok munkát, nagyon várják és reméli, hogy realizálódik.
48
dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatot, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi: 317/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete TIOP-1.1.1-07/12008-0870 kódszámú projekttel kapcsolatosan az OKM Támogatáskezelő Igazgatóság által megküldött és aláírt Támogatói Okiratban foglaltakat tudomásul veszi. Kötelezettséget vállal, hogy a kötelezően megvalósítandó feladatokra a fedezetet a 2011. évi költségvetésében biztosítja. Határidő: 2011. évi költségvetés jóváhagyása Felelős: dr. Bóka István polgármester 31. Projektmenedzsment megbízási szerződéssel kapcsolatos elszámolás dr. Bóka István: Az előterjesztést a képviselők írásban megkapták, a 311. oldalon található. Kiosztásra került a KEOP pályázattal kapcsolatos megbízás megszüntetésére vonatkozó megállapodás. Kérdezi az előkészítőt (dr. Hajba Csabáné), hogy van-e kiegészítése? dr. Hajba Csabáné: Köszöni, nincs kiegészítése. dr. Bóka István: Kéri a bizottságok véleményét. Bizottsági vélemények: Schindele György: A Jogi, Közrendvédelmi és Ellenőrző Bizottság jogi szempontból megfelelőnek találta. Pethőné Schulcz Ágnes: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadta a határozati javaslatot. dr. Bóka István: Kérdezi, hogy kérdés, vélemény, van-e? Kérdés, vélemény, észrevétel nem hangzott el. dr. Bóka István: Kéri, aki elfogadja a határozati javaslatokat, az kézfeltartással szavazzon. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi:
49
318/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. és a HBF Hungaricum Kft. konzorciumával kötött, a KDOP-5.2.2/C-2f-2009-0002 kódszámú, a „Szociális komplexum létrehozása Balatonfüreden” című projekt projektmenedzsment szolgáltatására vonatkozó XVIII. sz. feladatmeghatározást, valamint a KEOP 5.3.0/A/09-2009-0039 kódszámú, az „Épületenergetikai fejlesztések a balatonfüredi általános iskolákban” című projekt projektmenedzsment szolgáltatására vonatkozó XX. sz. feladatmeghatározást közös megegyezéssel megszűntetik. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a mellékelt megállapodások aláírására. Felelős: dr. Bóka István polgármester Határidő: 2010. december 31. Bejelentések, Interpellációk: Hári Lenke: Karácsony közeledtével felgyűlnek a jobbnál jobb programok a városban, ezek közül két programot emelne ki, és ezekre meghívná a város lakosságát. Mind a kettő program Arácson lesz. Az egyik program december 19-én, vasárnap délután 16 órakor kerül megrendezésre, ezt az Arácsért Alapítvány szervezi. Az úgynevezett Arácsi karácsonyi rendezvényen a helyi iskolások adnak műsort. A másik a város szervezésében lesz december 22-én, szerdán az országosan és nemzetközileg híres Muzsikás együttes ad koncertet Balatonarácson a Népháznál, szerdán 18 órától. dr. Kiszely Pál: Szeretne köszönetet mondani a P. Horváth Ádám utcával kapcsolatban, köszöni, hogy előrehaladnak és megvalósulhat az, amiben többféle lakossági felzúdulás illetve elképzelés volt. Kezében tartja a testületi anyagot ez egy jó kilónyi anyag, 300 oldal, ez kimegy évente 12 alkalommal. Ha ezt elkezdik papírban számolni, akkor ez egy igen tekintélyes pénzösszegbe kerül és jelentős a papírhulladék képződése is. Nagyon sajnálja, hogy ez így van. Gondolkozzanak el azon, hogy nem lehetne-e elektronikus formában kiküldeni. Nem igényli papírformában az előterjesztéseket, elektronikus formában is jó lenne. Örülne, ha minél többen követnék. Akkor környezetvédelmi szempontból is jó irányba haladnának. Át kellene gondolni. Döbbenetes módon egyre nagyobb az érdeklődés Kína részéről Balatonfüred irányában, hihetetlen mennyiségű megkeresés érkezik. A legutóbb hétfőn volt itt egy kínai delegáció, akik az hiszik, hogy testvérvárosuk Balatonfüred, holott csak egy megállapodásuk van velük, illetve szándéknyilatkozat. Elég gyümölcsöző volt a megbeszélés, mind oktatási mind kulturális és gazdasági téren komoly szándékuk van, hogy előrelépjenek. Holnap is jön egy delegáció, polgármester úr még nem is tud róla. Egyébként ő sem tudja, mit akarnak, de Füredre szeretnének jönni. A nagykövet asszony is ellátogat majd februárban hozzánk. Úgy gondolja, amikor ilyen
50
szavakat hall, hogy nyugati zászlóval keleti szélben hajóznak, ezeket a szeleket ki kellene használni, Fürednek van rá esélye, hogy a város is profitáljon ebből. Pethőné Schulcz Ágnes: Egy kérést intézne a választó polgárok felé. Felmerült a probléma, hogy mobil telefonon nem tudják felhívni, mert drágább, mint a másik, vezetékesről pedig nem szeretnének mobilszámot hívni. Akinek ilyen problémája van, és bejelenteni valója van, az hívja az 581-255-ös telefonszámon és mindenkit visszahív, ha valakinek a körülményei nem teszik lehetővé a hívást. Molnár Judit: Egy problémát szeretne felvetni, ami már többször előttük volt, Pálffyné képviselő asszony is felvetette. Tisztában van azzal, hogy ez nem a város kompetenciája, azzal is tisztában van, hogy írnak levelet, és nem történik semmi. Lakossági bejelentést kapott az áruház és a Rosmann előtti áldatlan állapotokról, ez évek óta előttük van, és nem történik semmi. Mindenképpen lépni kell ez ügyben. Balesetveszélyes és méltatlan Balatonfüredhez. Egy programról szeretne szólni, ami már megrendezésre került. Mindenképen szeretne köszönetet mondani az Arácsi Szakközépiskolának, három nap is adtak elő műsort, két és fél órás műsor volt, gyerekek szerepeltek benne, a bevételt a vörösiszap károsultjainak megsegítésére fordították. Mindenképpen köszönet jár nekik. Pálfy Sándor: Szeretné megköszöni a Vázsonyi, Siske, Dózsa utca lakóinak azt a mérhetetlen türelmet, amivel viselték ami az elmúlt időszakban ott történt. Köszöni különösen jegyző úrnak a közbenjárást, hogy végül is sikerült elhárítani a veszélyt. Már nyár óta ezeken az utcákon, egy külszíni árok alakult ki, ennek az oka az volt, hogy a Siskéből lezúduló csapadékvizet nem tudta elvezetni a csatorna és egy átkötéssel sikerült megoldani. Ez szerencsétlen dolog, hogy ez idáig húzódott. Szerencsés, hogy sikerült megoldani. Úgy gondolja az ott lakók tényleg kiemelkedő békével viselték, számos házban a pincék eláztak és a házak falai is áztak. A másik fontos dolog a rendőrség alatti területnek a rendberakása. Megkezdődött a hulladékok elszállítása. Köszöni itt is az ott élőknek a türelmét, hogy ezt két évig viselték. Csizmazia Szilveszter: mindenkinek!
Boldog,
békés,
kegyelem
teljes
karácsonyt
kíván
dr. Szalai Gábor: Azt gondolja, hogy Füreden azért kerül sokba a víz, mert fent kell tartani a nyári kapacitásokat télen is. Aztán néhány hónappal ezelőtt kiderült, hogy ennek a magas vízdíjnak az oka, hogy az előző vezetés rosszul gazdálkodott, rossz szerződéseket kötött. Pazarló volt a gazdálkodása. Nagyon megörült, hogy megkapta azt a levelet, amiben csökkentik a vízdíjat, ehelyett egy másik levelet kapott, hogy azt a vizet, amit egyszer már kifizetett azt fizesse ki még egyszer. Polgármester úr ezt a lépést jogilag aggályosnak nevezte, egy beszélgetés során, ő ezt a mai divatos kifejezést használná, ez pofátlanság. Azt gondolja, ideje lenne lépni, ha már nem tűnik el a pénz, akkor legalább ne is kelljen befizetni. Ujhelyiné Károlyi Krisztina: A Noszlopy utca és a Fürdő utca sarkán, ahogy kanyarodnak felfelé a Fürdő utcára, ott olyan nagyon kimosta az út és a kavics közötti részt az esővíz, ha valaki szűkebben veszi a kanyart és rámegy a kocsija
51
gumijával, akkor az autónak komolyabb sérülései lehetnek. Erre volt már régebben ígéret, hogy fel lesz töltve. Ez ügyben milyen változás lehetne? A másik dolog, szeretné megkérdezni, ha a Vásárcsarnokban a kereskedőket az építkezés ideje alatt kiköltöztetik, akkor biztosítanak nekik, valamilyen más módon való árusítást? Ezzel kapcsoltban tudnak-e valamit? Schindele György: Először a képviselő társak figyelmét szeretnék felhívni, hogy megkapták a 2011. január 31-ig esedékes vagyon bevallásokat. Nagyon szépen kéri minden képviselő társát, hogy időben tegyen ennek eleget. Áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kíván. Pálffy Károlyné: Egy eseményről szeretne hírt adni. December 10-én, pénteken este a szabadidő központban ünnepelte Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara a 75 éves évfordulóját, egy nagy sikerű koncertet adtak és azon túl, hogy egész évben a városi rendezvényekben és a kistérségben és az országon kívül is képviselik a várost, ezt az országos zsűri is értékelte. Egy kategóriában arany, két kategóriában pedig kiemelt arany minősítést kaptak. Mindenkinek áldott, békés karácsonyt kíván, a város minden lakójának. Doncsev András: Most hétvégén zárul az első, adventi program sorozat a városban. Aki még eddig nem volt, annak ajánlja, menjen le, térjen be egy forralt borra. Kitűnő programok várják az oda látogatókat. A Vaszary villában lesz ismét gyermekfoglalkozás, vasárnap szintén az Arany bábszínház szerepel. Pénteken a méltán híres és népszerű Makán zenekar koncertje kerül megrendezésre. Nem ingyenes, egyébként nincs ingyenes kultúra, ahogy nincsen ingyen ebéd sem, érdemes ezért beruházni. Aki valóban magas szintű zenét szeretne hallgatni és kultúrát, annak megéri ezt a pénzt rááldozni. Mindenkinek békés, áldott karácsonyt kíván. Kosler Zoltán: Intézkednek a képviselő asszony kérésére, a Noszlopy, Fürdő utcára vonatkozóan. dr. Bóka István: Most nincs ötlete, hogy a Vásárcsarnok bérlői hova tudnának addig menni. Kéri a kollégákat, egyeztessenek. Több körben egyeztettek a kereskedőkkel és a vásárcsarnok vezetőjével, hogy milyen időszakot érintsen a felújítás. Január 1. és március 31.-e között fog ez történni. Egy-egy vállalkozó részéről felvetődött ez, hogy hogyan tudna vagy nem tudna működni, de ilyen általános felvetés nem érkezett. Felveszik velük még egyszer a kapcsolatot, hogy mit szeretnének vagy mit nem. Nézzék meg, nekik mi lenne a megfelelő, és miben tudnának segíteni. Hozzá csak egy kérés érkezett, több nem. Erre most nem tud válaszolni, ez egy új probléma, meg fogják vizsgálni. A DRV vízdíj, ez nyilvánvalóan annak az összegnek a visszatérítése vagy abból adódott, hogy a 2010. évi költségvetés készítése során még a korábbi kormányzat nem azt a kompenzációs összeget biztosította illetve nyújtotta és számította a díj képzése kapcsán és a díj megképzése tekintetében, ez kevesebb lett. Ezt egy bizonyos szint fölött kompenzálja ez a bizonyos állami rendszer. Ha kisebb az állami rendszer és a támogatás, akkor ez a vonal feljebb csúszik és a vízdíj pedig magasabb lesz. Gyakorlatilag ezt a vízdíj különbözetet szedte be a DRV Zrt., szerinte nem jogosan. Hangsúlyozza, a hiba oka az előző kormány készülékében volt, amikor
52
a kompenzáció mértékét nem úgy állapította meg, mint ahogy kellett volna. Ebben az évben közműemelésre nem kerül sor. dr. Szalai Gábor: Érdeklődött azon a környéken ahol dolgozik, Somlóvásárhely környékén, hogy emelkedtek-e a vízdíjak, ilyenről nem is hallottak. dr. Bóka István: Reméli a legjobbakat. Pálfy úr felvetésére válaszolva, ebben az évben rengeteg mennyiségű csapadék hullott le. Az ezredfordulónál attól rettegtek, hogy kiszárad a Balaton. Most olyan helyeken jelenik meg a talajban, egyes rétegekben a víz, ahol korábban nem jelent meg. 600-700 mm szokott lenni a csapadék, most 1200 mm-nél tartanak. A csapadékvíz nagyon jelentős probléma, nem csak a Siske utcában, hanem máshol is. Mindenkit biztat a karácsonyi programokra, látogassanak el. Békés, boldog karácsonyt és sikeres, egészsége új évet kíván. Több napirend nem lévén, a nyílt ülést 14 óra 20 perckor bezárta. Kmf. dr. Bóka István polgármester
dr. Tárnoki Richárd jegyző
Jegyzőkönyv hitelesítők: Igazolom, hogy a jegyzőkönyv az ülésen elhangzottakkal tartalmilag megegyezik.
Pálffy Károlyné képviselő
dr. Kiszely Pál tanácsnok
53