Úri község Önkormányzata 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2014. február 04-én 16.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.
Jelen vannak:
Dr. Szabó Teréz polgármester Bakos István Bakosné Szécsényi Bernadett Méri Zoltán Nagy Imre Solti Gábor
Tanácskozási joggal meghívott: Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző
Meghívottak:
Borbás István Lázár György Misinszkiné Szirák Erika Németh Béláné Szabó Imréné Szikszai Istvánné Tóthné Sass Krisztina
Lakosság részéről: 3 fő Jegyzőkönyvvezető:
Brecsok Józsefné
Dr. Szabó Teréz köszöntötte a képviselőket és a meghívott vendégeket. Megállapította, hogy 7 képviselőből 6 jelen van. Az egyebek napirendbe kérte felvenni: e.) Általános Iskola szétválása, illetve székhely-változtatás
Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül a kért napirendi pont tárgyalását elfogadta.
Dr. Szabó Teréz ismertette a napirendi pontokat
NAPIREND
1./ Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról és fontosabb eseményekről (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 2./ Tájékoztató ASP programban való részvételről (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 3./ Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításához pályázat (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 4./ 2014. évi munkaterv elfogadása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 5./ 2014. évi költségvetési rendelet megalkotása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 6./ Beruházások: Járdaépítés, felújítási, állagmegóvási tervek (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 7./ Ünnepek és rendezvények tervezése, különös figyelemmel az I. Világháború centenáriumára (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 8./ Szavazat Számláló Bizottság megválasztása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester 9./ EGYEBEK a./ Vízmű Kft. végelszámolás befejezéséhez szükséges döntések meghozatala (írásbeli) b./ Világháborús emlékmű felújítása (szóbeli) c./ Szennyvízszállításhoz közbeszerzési eljárás kiírása (szóbeli) d./ Óvoda nyári szünete (írásbeli)
e./ Általános Iskola szétválása, illetve székhely-változtatás Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester
Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül a napirendi pontokat elfogadta.
-2-
NAPIREND 1.) Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról és fontosabb eseményekről Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz (írásbeli )
Dr. Szabó Teréz: az írásos előterjesztést minden képviselő megkapta a lejárt határidejű határozatokról és fontosabb eseményekről. Az itt leírtakat nem kívánom szóban kiegészíteni. Van hozzászólás a napirendhez? Dr. Szabó Teréz: mivel kérdés nem volt, kérte aki elfogadja a tájékoztatót a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a fontosabb eseményekről, az kézfeltartással jelezze:
Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
1/2014. ( 02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül, elfogadja a tájékoztatót a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a fontosabb eseményekről. Felelős: Dr. Szabó Teréz Határidő: azonnal
Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 1. számú melléklete. NAPIREND 2./ Tájékoztató ASP programban való részvételről (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: a tájékoztatást az ASP programban való részvételről írásban minden képviselő megkapta. Mi önkéntesen vállalkoztunk, hogy kipróbáljuk ezt az új informatikai rendszert, amit a közigazgatásban be kívánnak majd vezetni. Ezért számunkra egy pályázat útján lehetőséget nyújtanak arra, hogy 4.729.861 Ft értékű eszközbeszerzésre és 6. 413.500 Ft egyéb mérnöki munkára pályázhatunk, ez összesen több mint 11 millió Ft. Többlet munkát fog jelenteni a munkatársainknak, de sok előnnyel is jár, mert a „gépparkot” ki tudjuk cserélni és mire a többi önkormányzatnál ezeket az új programokat bevezetik, addig a mi munkatársaink ezt már „profi” módon fogják használni. A pályázat önerőt nem igényel, támogatom a programban való részvételt. Mindhárom bizottságunk tárgyalta, kérem a javaslatukat. -3-
Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: jónak tartjuk, hogy nyitott a hivatal az új dolgok megismerésére, most még nem kötelező, de későbbiekben mindenki számára kötelezővé teszik. Sok sikert hozzá és jó tanulást. Solti Gábor szociális bizottság elnöke: a szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is támogatja az ASP programban való részvételt. Dr. Szabó Teréz polgármester: mivel más hozzászólás nem volt kérte aki elfogadja a az ASP programban való részvételről a tájékoztatót, az kézfelemeléssel jelezze. Úri Község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta. 2/2014.(02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal ellenszavazat nélkül elfogadja az ASP programban való részvételről és a pályázat benyújtásáról szóló a tájékoztatót. Felelős: Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 2. számú melléklete. NAPIREND 3./ Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításához pályázat (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: az ÖKOVÍZ Kft. a háztartási hulladék elszállításáról gondoskodik a településen. A Hírös Kft. az újrahasznosítható és a zöld hulladék elszállításáról gondoskodott. Új hulladékgazdálkodási törvény lépett hatályba mely 2012.-től hulladék lerakási díjat állapított meg. A díjat minden közszolgáltatónak ki kellett fizetni, melyet 2014-től a duplájára emelték. Úrira vonatkozóan 2013-ban 1.188 eFt volt a díj összege és 2.377 eFt lesz 2014-ben. A Hírös Kft. bejelentette, hogy mivel Cegléd gesztor önkormányzat felmondta a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra vonatkozó szerződést- 2014-től nem szállítja el a zöldhulladékot és a szelektívet sem. Az önkormányzatoknak meg kell oldani ezeknek a hulladékoknak a begyűjtését és elszállítását. A mostani elképzelések szerint ezt a tevékenységet az ÖKOVÍZ Kft. fogja elvégezni. A Hírös Kft.-vel történő elszámolás azonban folyamatban van. Kormányzati szinten is észlelték, hogy a hulladéklerakási díj nehéz helyzetbe hozta a közszolgáltatókat, ezért pályázatot írtak ki a Vidékfejlesztési Minisztériumnál a hulladékgazdálkodási tevékenység támogatására. Erre a pályázatra önkormányzatunk is jelentkezett, oly módon, hogy a pályázatírás költségeit teljes egészében az ÖKOVÍZ KFT. vállalta és előkészítette az -4-
önkormányzat pályázati anyagát is. Nekünk ez nem kerül plusz költségbe és reményeink szerint a támogatást megnyerve, beindul a szelektív hulladékgyűjtés. Jelen napirendi pont keretében a tájékoztatás tudomásul vételét kérem a képviselőktől. Van kérdés? Ha nincs, a bizottságaink is tárgyalták, kérem az álláspontjukat. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja, mivel költség nem terhel bennünket a pályázat beadásával, ezen csak nyerhetünk. Solti Gábor szociális bizottság elnöke: az oktatási kulturális és sport bizottság és a szociális bizottság is elfogadásra javasolja tájékoztatást. Dr. Szabó Teréz polgármester: mivel más hozzászólás nem volt, kérte aki elfogadja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosításához benyújtott pályázatról a tájékoztatást, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 3/2014. (02. 04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadja a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás támogatása érdekében benyújtott pályázatról a tájékoztatást. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal
NAPIREND 4./ 2014. évi Munkaterv elfogadása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz, ezzel kapcsolatban az írásos előterjesztést megkapták a képviselők, a bizottságaink tárgyalták, kérte javaslatukat. Bakos István: a pénzügyi bizottság javasolja, hogy a közmeghallgatást szeptemberre tűzzük ki, az őszi önkormányzati választásra tekintettel. Október hónapban az alakuló ülést tartjuk.
-5-
Solti Gábor: a szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is tárgyalta és javasolja elfogadásra a munkatervet azzal, hogy bármikor alakulhat úgy, hogy felveszünk újabb napirendet. Dr. Szabó Teréz mivel több kérdés, vélemény nem volt, kérte aki az elhangzottakkal kiegészítve elfogadja a 2014. évi Munkatervet, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 4/2014.( 02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő testülete 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül a 2014. évi Munkatervet elfogadta azzal a változtatással, hogy szeptemberben lesz a közmeghallgatás, októberben az új önkormányzat alakuló ülése. Felelős: Dr. Szabó Teréz Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 3. számú melléklete. NAPIREND 5./ 2014. évi költségvetés-tervezet tárgyalása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: az írásos előterjesztést a képviselők megkapták, a bizottságok előzetesen megtárgyalták, kérte véleményezzék. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: a pénzügyi bizottság hosszasan tárgyalta pontról-pontra, intézményről-intézményre, és elfogadásra javasoljuk. Elég feszített a feladatfinanszírozás, ami pénzt le lehet hívni az be lesz állítva bevétel és kiadási oldalon egyaránt. Solti Gábor: a szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is tárgyalta és elfogadásra javasolja a költségvetés tervezetet. Dr. Szabó Teréz: mivel több észrevétel ezzel kapcsolatban nem volt, kérte a képviselőket, aki elfogadja a 2014. évi költségvetési rendelet előkészítéséről szóló javaslatot, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és határozatokat hozta:
-6-
következő
5/2014. (02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül egyetért a 2014. évi költségvetési tervezettel. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: 2014. február 25. Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 4. számú melléklete. NAPIREND 6./ Beruházások: Járdaépítés, felújítási, állagmegóvási tervek (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: ez a napirend kapcsolódik a költségvetésünk tervezéséhez. Ebben az elfogadott költségvetési javaslatban szerepelnek a beruházásaink is. Vannak folyamatban levő beruházások /temető felújítás, sportpálya kialakítása/ ezeket ebben az évben be kell fejezni. A tervezetben kimutatás készült azokról a fejlesztési, javítási munkákról melyeket ebben az évben tervezünk elvégezni. A lapkő leszállítása megtörtént és indulás képen meghatároztunk olyan járdaszakaszokat, ahol vállalkozóval készíttetjük el az új járdát, hogy ez megfelelő minőségű legyen. Ezek a település központját érintő helyek. Lesznek olyanok, amelyek elkészítéséhez, illetve felújításához, a közmunkásaink munkáját vesszük igénybe. Lesznek olyan járdafelújítások , melyeket a lakosságot, bevonva tervezzük elvégezni. Berki Csaba árajánlatot készített az alábbi járdaszakaszok lapkővel történő lerakásáról. Rákóczi út 1-től az iskola sarkáig, a templomhoz vezető lépcső melletti bicikli feljáró, hivatal előtti buszmegálló környéke, templommal szembeni buszmegálló előtt, Fő út Totózóval szembeni oldala a Szentistváni út 1-ig, óvodával szemben parkoló kialakítása. Mint ismert a szülők azzal a kéréssel fordultak az önkormányzathoz, hogy az óvoda udvarában levő parkolót használhassák. Ezt az óvoda vezetése és a képviselő-testület sem támogatta. Arról született döntés, hogy a szemben levő közben lehetne kialakítani parkolót. Ide is fel tudnánk használni a lapkövet, amit térítésmentesen kaptunk. Amit felsoroltam, kértünk rá egy elsődleges árajánlatot, hogy tudjuk milyen összegről van szó. A betonozáshoz, a bontáshoz és a megépítéshez szükséges anyagköltség és a munkadíj 4.676 eFt-ba kerülne ezekre a területekre. Ennek a menetrendjét egyeztetni kell a csatornaépítőkkel, mert például az óvodánál még nincs kiépítve a csatorna. - Emellett 1,5 millió Ft-ot szerepeltetnénk az önkormányzati aszfaltos utak kátyúzására. Azokról az utakról lenne szó, ahol nem a csatorna építés miatt keletkeztek a kátyúk. - Szerepel még az elképzeléseinkben, amiről már szintén esett szó, hogy a közétkeztetési szabályok megváltozása miatt a jelenleg étkezésre szolgáló helyiség nem elegendő.. Ezért az iskolai könyvtár helyén alakítanánk ki az étkezőt, és a -7-
könyvtár kerülne a jelenlegi éttermünk helyére. Ezt meg kell terveztetni. Ha kiderül, hogy mennyiből valósítható meg, akkor erről külön döntünk. A költségvetésünk a tervezési költségeket tartalmazza. Az Iskola épületétével is kell valamit kezdeni, mert a pincében víz van, a külső szigetelés teljesen rossz állapotú, a tetőszerkezet sem megfelelő. A kultúrház pincéjében is víz áll. A dréncsövezés a megoldás a mérnökök szerint, de ennek a terveztetését is meg kell rendelni, hogy pontosan tudjuk mibe fog kerülni. -Reméljük, hogy mivel hitel nélkül gazdálkodott az önkormányzat már sok éve, ezért az ígért állami, fejlesztési támogatást megkapjuk. - A tornaterem építése is megtörténhet az elkövetkező években. A kormánynak az a célja, hogy ahol nincs az iskolának tornaterme, annak a településnek támogatást fog adni. A bizottsági üléseken tárgyaltuk a napirendet, kérem a bizottságok elnökét, ismertessék javaslataikat. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: a pénzügyi bizottság egyetért a tervezett felújításokkal és beruházásokkal. Solti Gábor szociális bizottság elnöke: a szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is elfogadásra javasolja a tervezett beruházásokat. Reméljük sok minden megvalósulhat belőle. Dr. Szabó Teréz polgármester: mivel több hozzászólás nem volt kérte aki egyetért a járdaépítéseknél, az ismertetett járdaszakaszok vállalkozó segítségével történő felújításával, az kézfelemeléssel jelezze.
Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
6/2014.(02. 04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül egyetért az előterjesztésben szereplő járdaszakaszok vállalkozóval történő felújításával. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal
-8-
NAPIREND 7./ Ünnepek és rendezvények tervezése, különös figyelemmel az I. Világháború centenáriumára (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: javaslom a községi ünnepségeket a szokásos módon megrendezni. Március 15. iskola , Augusztus 20. iskola, nyugdíjasklub, Október 23. iskola szervezésében. A világháborús emlékmű felújítására pályázatot nyújtunk be. Ha megvalósul annak kapcsán szervezünk ünnepséget a megújult emlékmű avatására, az I. Világháború centenáriumára. Ezt is valamennyi bizottságunk tárgyalta, kérem a javaslatukat. Solti Gábor: a szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is tárgyalta elfogadásra javasolja az előterjesztést. Bakos István: a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja a szokásos községi ünnepségek megrendezését. A Világháborús emlékmű felújítását pályázati támogatásból szeretnénk megvalósítani és ha nyerünk a pályázaton, akkor ez egy nagyon szép emlékmű és kialakított park lesz a falunak. Az I. Világháborús centenáriumi ünnepség össze lenne kötve a szoboravatással. Dr. Szabó Teréz polgármester: ha nincs több hozzászólás, akkor kéri a képviselőket, aki egyetért azzal hogy a szokásos községi ünnepségek megrendezése mellett az I. Világháborús Centenáriumi ünnepséget a felújított emlékmű avatással együtt rendezzük, az kézfelemeléssel jelezze:
Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 7/2014.(02. 04.) sz. kt. határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül úgy döntött 2014. évben az alábbi ünnepségeket rendezi meg: Március 15. iskola szervezésében, Augusztus 20. iskola nyugdíjasklub szervezésében, Október 23. iskola szervezésében, és az I. Világháborús centenáriumi ünnepség a felújított Világháborús emlékmű avatással, az önkormányzat és az iskola szervezésében. Felelős: Dr. Szabó Teréz Határidő: folyamatos -9-
NAPIREND 8./ Szavazat Számláló Bizottság megválasztása (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: a határozati javaslatot írásban megkapták a képviselők a bizottsági üléseken tárgyaltuk. Kérem a bizottságok javaslatát. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: a pénzügyi bizottság egyetért a javasolt SZSZB tagok megválasztásával. Solti Gábor: az oktatási kulturális és sport bizottság valamint a szociális bizottság is javasolja megválasztani az előterjesztésben szerepelő SZSZB tagokat. Dr. Szabó Teréz: mivel kérdés hozzászólás nem volt ezzel kapcsolatban, kérte aki egyetért az írásos előterjesztéses javaslattal, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a napirendi ponttal kapcsolatban következő határozatokat hozta:
8/2014. (02.04.) sz. kt. határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellen szavazat nélkül a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak megválasztotta: I. sz. szavazókör /Óvoda/ 2244 Úri, Széchenyi u. 59. Elnök Molnár Ferencné Úri, Kossuth u. 60. Elnök h: Kovács Istvánné Úri, Napsugár u. 18. Tag: Dudás Sándorné Úri, Rákóczi u. 71. Póttagok: Borbás Józsefné Úri, Rózsa Ferenc u. 1. Mázás Imréné Úri, Ady Endre u. 63. II. sz. szavazókör /Iskola/ 2244 Úri, Rákóczi u. 35. Elnök: Cser Miklósné Úri, Széchenyi u. 38. Elnök h: Bakos Sándorné Úri, Szentistváni u. 56. Tag: Ecseri Eszter Úri, Anker-köz 11. Póttag: Pap Mária Úri, Napsugár u. 6. Mondok Brigitta Úri, Síp u. 7. Felelős: Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 5. számú melléklete.
- 10 -
NAPIREND 9./ EGYEBEK a./ Vízmű Kft. végelszámolás befejezéséhez szükséges döntések meghozatala (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: az előterjesztést írásban megkapták a képviselők. A végelszámolás kezdetétől eltelt 1 év, ezért köteles egy egyszerűsített beszámolót készíteni a Vízmű. A mérleg szerinti eredmény -1.181 eFt, a mérleg fő összege 11.324 eFt. Első határozatban ezt az éves egyszerűsített beszámolót kell a képviselőtestületnek jóváhagyni. Mindhárom bizottság tárgyalta., kérte javaslatukat. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. Solti Gábor szociális bizottság elnöke: az szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is megtárgyalta és elfogadásra javasolja a beszámolót. Dr. Szabó Teréz polgármester: kérte aki egyetért a Vízmű egyszerűsített mérlegbeszámolójával az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 9/2014.(02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal ellenszavazat nélkül elfogadja az Úri Községi Vízmű Kft. („végelszámolás alatt”) éves egyszerűsített beszámolóját. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal
Dr. Szabó Teréz: döntenünk kell a vízmű által felajánlott eszközök megvásárlásáról: Fűnyíró traktor és hozzátartozó utánfutó, valamint a Renault gépkocsi. Ezt a három eszközt már a múlt évben is az önkormányzat használta és nem a Vízmű. Javaslom a megvásárlását a felsorolt eszközöknek. A piaci értékük 255 eFt összesen. Mindhárom bizottság tárgyalta, kérte javaslatukat. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja a az előterjesztésben szereplő eszközök megvásárlását. Solti Gábor szociális bizottság elnöke: az szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is megtárgyalta és egyetért az eszközök megvásárlásával.
- 11 -
Dr. Szabó Teréz polgármester: kérte aki elfogadja, hogy 255 eFt összértéken megvásároljuk a felsorolt eszközöket, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 10/2014.(02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal ellenszavazat nélkül úgy döntött, hogy az Úri Községi Vízmű Kft-től („végelszámolás alatt”) a Fűnyíró traktort és a hozzátartozó utánfutót, valamint a Renault tehergépkocsit megvásárolja 255 eFt összegért., melyet a tartalékalapból biztosít. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal
Dr. Szabó Teréz: a végelszámolással kapcsolatban felmerülő költségekről kell határozni a képviselő-testületnek. Ezek adminisztratív költségek, illetve a végelszámolás lefolytatásával kapcsolatos megbízási díjak. A végelszámolás megindításakor úgy határoztuk meg, hogy egyösszegű díj ellenében elvégzik a végelszámolással kapcsolatos összes teendőket. Az időközben eltelt 1 év és a behajtással, valamint a még folyamatban lévő munkák elvégzésével kapcsolatban felmerült többletmunkák miatt indokolt, hogy annak az összegnek a dupláját fizessük ki. Megbízás díjak és járulékai a könyvelőnek és a végelszámolónak összesen: bruttó 360 eFt, könyvvizsgálói díj: 100 eFt+Áfa, ügyvédi díj: bruttó 20 eFt, egyéb felmerült költségek bruttó 30 eFt. Mindhárom bizottság tárgyalta, kért javaslatukat. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: a pénzügyi bizottság egyetért a felsorolt költségek kiegyenlítésével. Solti Gábor szociális bizottság elnöke: az szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is megtárgyalta és javasolja kifizetésre a felsorolt tételeket. Dr. Szabó Teréz polgármester: kérte aki egyetért a Vízmű végelszámolásával kapcsolatos költségek kifizetésével, az előterjesztés szerint, az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
- 12 -
.
11/2014.(02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal ellenszavazat nélkül úgy döntött elfogadja az Úri Községi Vízmű végelszámolásával kapcsolatos költségeket az alábbiak szerint: Megbízás díjak és járulékai a könyvelőnek és a végelszámolónak összesen: bruttó 360 eFt, könyvvizsgálói díj: 100 eFt+Áfa, ügyvédi díj: bruttó 20 eFt, egyéb felmerült költségek bruttó 30 eFt. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal
Dr. Szabó Teréz: a könyvvizsgáló elkészítette az egyszerűsített éves beszámolóról készült jelentést, amelyet meg is kaptunk írásban. Ennek az elfogadásáról is szükséges határozatot hoznunk. Mindhárom bizottság tárgyalta, kérte a véleményüket. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: a pénzügyi bizottság elfogadásra javasolja a könyvvizsgálói jelentést. Solti Gábor szociális bizottság elnöke: az szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is megtárgyalta és elfogadásra javasolja a könyvvizsgálói jelentést. Dr. Szabó Teréz polgármester: kérte, aki elfogadja a Vízmű Kft. „Végelszámolás alatt” független könyvvizsgálói jelentését, az kézfelemeléssel jelezze.
Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
12/2014.(02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal ellenszavazat nélkül elfogadja az Úri Községi Vízmű KFT. „végelszámolás alatt” független könyvvizsgálói jelentését. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 6. számú melléklete.
- 13 -
NAPIREND 9./ EGYEBEK b./ Világháborús emlékmű felújítása (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz
Dr. Szabó Teréz polgármester: a költségvetést beszereztük, a pályázathoz szükséges összes dokumentum a rendelkezésünkre áll.
Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző: a pályázat összköltsége közel 4 millió Ft. ebből 435 eFt magára a szobor felújítására vonatkozó költség. A többi összeg egy megfelelő tér kialakítását tartalmazza, cserjékkel, paddal, megvilágítással. Egyetlen dokumentum hiányzik a pályázat beadásához, az önerő biztosításáról szóló képviselő-testületi határozat. 10 %-ban határozták meg a bizottságok a tárgyalások során. 400 eFt önerő biztosítása szükséges, illetve mivel a szobor felújításához állványozás szükséges, 60 eFt költséget az állvány bérlésére határozzunk meg. Dr. Szabó Teréz polgármester: amennyiben nem nyer a pályázat, azt az összeget, amit az önerőre és az állványozásra szántunk, 460 eFt.a szobor felújítására fordítsuk. De bízunk benne hogy sikeres lesz a pályázat és meg tudjuk valósítani a tervezett felújítást valamint a parkosítást is. A bizottságaink tárgyalták, kérte javaslatukat. Bakos István pénzügyi bizottság elnöke: javasolja a pályázat beadását és az önerő biztosítását. Solt Gábor szociális bizottság elnöke: a szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is egyetért a pályázattal, és a szükséges önerő biztosításával.
Dr. Szabó Teréz polgármester: mivel több hozzászólás nem volt, kérte aki elfogadja, hogy a Világháborús emlékmű felújítására pályázatot nyújtsunk be, és biztosítsuk a 10 % önrészt, valamint az állványzat költségét, az kézfelemeléssel jelezze.
Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta:
- 14 -
13/2014.(02.04.) sz. képviselő-testületi határozat Úri Község Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül úgy döntött, hogy a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványhoz pályázatot nyújt be a KKETTKK-CP-02. jelű az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, renoválása, helyreállítása kapcsán. A pályázati mű megvalósításához 400.000.-Ft önerőt vállal, melyet a általános tartalékalap terhére biztosít. Ezen felül vállalja az állványozás költségeit mintegy 65.000.-Ft értékben. Felelős: Dr. Szabó Teréz Határidő. azonnal NAPIREND 9./ EGYEBEK c./ Szennyvízszállításhoz közbeszerzési eljárás kiírása (szóbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: az előző testületi ülésen rendeletet alkottunk, amely szabályozza a tengelyen szállított szennyvíz elszállítását. Arra az időre is amíg nem épül meg a csatornahálózatunk, és tengelyen szállítják a szennyvizet kötelesek vagyunk közbeszerzési eljárást kiírni erre szolgáltatásra vonatkozóan. A közbeszerzési eljárás lefolytatására ajánlatot 3 helyről kértünk, egytől kaptunk, attól, aki már más pályázatainknál is segített az önkormányzatnak. Az ő megbízási díja bruttó 200 eFt lenne, melyet a tartalék alap terhére kellene biztosítanunk. A bizottságaink tárgyalták, mindhárom bizottság egyetért az előterjesztéssel. Kérem a képviselőket, aki elfogadja, hogy a szennyvízszállításhoz közbeszerzési eljárás lefolytatásához 200 eFt összegben megbízási díjat biztosítunk, az kézfelemeléssel jelezze: Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 14/2014.( 02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül úgy döntött a szennyvízszállításhoz közbeszerzési eljárás lefolytatására 200 eFt összegben megbízási díjat biztosít a tartalék alap terhére. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal
- 15 -
NAPIREND 9./ EGYEBEK d./ Óvoda nyári szünete (írásbeli) Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz polgármester: az óvoda vezetője kérelmet nyújtott be a nyári szünet megállapítására. 2014. augusztus 1. és 2014. augusztus 29. között tervezik az óvoda bezárását. Erről február hónapban kell a szülőket tájékoztatni, ezért kéri a képviselőtestületet határozza meg az óvoda nyári szünetének időpontját. A bizottságok tárgyalták, kérte javaslatukat. Bakos István: a pénzügyi bizottság megtárgyalta, a szülők szempontjából ilyen humánus időpont már rég nem érkezett hozzánk. Javasoljuk elfogadásra az óvoda nyári szünetét. Solti Gábor: a szociális bizottság és az oktatási kulturális és sport bizottság is egyetért az óvoda tervezett nyári szünetével. Dr. Szabó Teréz: mivel más javaslat nem volt, kérte aki egyetért azzal, hogy az óvoda nyári szünete 2014. augusztus 11-től augusztus 29-ig tartson , az kézfelemeléssel jelezze. Úri Község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 15/2014. (02. 04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal ellenszavazat nélkül az Úri Napsugár Óvoda nyári szünetét az alábbiak szerint határozza meg. 2014. augusztus 11-től augusztus 29-ig. Felelős: Dr. Szabó Teréz Misinszkiné Szirák Erika Határidő: azonnal Az írásos előterjesztés a jegyzőkönyv 7. számú melléklete. NAPIREND 9./ EGYEBEK e.) Általános Iskola szétválása, illetve székhely változtatás Előterjesztő: Dr. Szabó Teréz polgármester Dr. Szabó Teréz: amikor az iskola átszervezése megtörtént, üzemeltetése az állami fenntartó feladatává vált, arra nem volt lehetőségünk, hogy a Mendei és az Úri iskola külön működjön. Akkori határozati javaslatunkkal nem értett egyet az - 16 -
intézményfenntartó. Az intézményvezető ismét kezdeményezi azt, hogy a két iskola szétváljon. A két iskola tanulói és szülői igényeit figyelembe véve dolgozta ki a helyi tantervét, tehát az általános iskolák a helyi elvárásokhoz igazodva továbbra sem szeretnének teljesen azonos tantervet használni. Amennyiben a szétválás semmiképpen sem engedélyezik, abban az esetben kérjük a székhely megcserélését. Az Úri Önkormányzat hozott létre és tartott fenn igen sok áldozat árán a községben zeneiskolát. Szeretnénk, ha az egységes intézmény székhelye nem Mendén, hanem célszerűségi, praktikussági okokból, Úriban lenne. Az intézményvezető az Úri iskolában tartja meg az egyesítés óta továbbra is a tanóráit. Tehát semmi nem indokolja a Mendén külön fenntartott székhely működését. Kérem aki ezzel a javaslattal egyetért az kézfelemeléssel jelezze. Úri község képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és a következő határozatot hozta: 16/2014.(02.04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül támogatja a NOKI ÁMK Szent Imre Általános Iskola és a NOKI ÁMK Szervánszky Endre Alapfokú Művészeti Iskola szétválását a Mendei intézménytől. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal 17/2014. (02. 04.) képviselő-testületi határozat Úri község képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül támogatja, hogy a NOKI ÁMK Szervánszky Endre Alapfokú Művészeti Iskola székhelye: Úri községben 2244 Úri Rákóczi út 35. legyen. Felelős: Dr. Szabó Teréz polgármester Határidő: azonnal
Dr. Szabó Teréz az ülést 17.25 órakor bezárta, mivel több hozzászólás nem volt. k.m.f.
Dr. Szabó Teréz polgármester
Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző - 17 -