JEGYZŐKÖNYV Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. július 22-én megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye:
Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme (Dózsa György út 2., 6.os bejárat emelet)
Jelen vannak:
Kocsi János polgármester Dr. Salibáné dr. Pap Terézia alpolgármester, Agócs Pál tanácsnok Agonács Lászlóné, Czakó László, Csóka Károlyné, Farsang István, Fodor Györgyné, Horváth Nóra, Koncz Gábor, Marton István, Németh László, Simon László, Simon Zoltán, Szabó Károly Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző, Mészáros Szilveszter aljegyző
Az ülésről igazoltan maradt távol: Czakó László és Magoss György képviselő Az ülésről távollétét nem jelezte: Botka Sándor és Radics Imre képviselő. Kocsi János: Köszönti az ülésen megjelenteket, a meghívottakat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a megválasztott 18 képviselő közül 14 fő van jelen, így a testület határozatképes. Várja a kérdéseket, észrevételeket a napirendi pontokhoz. Koncz Gábor: A 4/5-ös napirendi ponttal kapcsolatban szeretné elmondani, hogy célszerű lenne vagy a törvényes keretek között tárgyalni az előterjesztést, vagy pedig arra kéri polgármester urat vonja vissza az előterjesztést. A 253/1997. Kormányrendelet, valamint a helyi építési övezetek előírásáról szóló helyi rendelet az előterjesztésnek ellentmond. Kéri, hogy először vagy a rendeletet módosítsa a képviselő-testület, hogy az előterjesztés napirendre kerülhessen, mert ha a törvény szerint járnak el építési engedélyt csak az kaphat, aki a parkolókat megvásárolta. Amennyiben a képviselő-testület ennek ellenére az előterjesztést megszavazza törvényt sért. Erre csak figyelmeztetni szerette volna a testületet és polgármester urat. Kocsi János: A napirendi pontot nem vonja vissza. Kéri a kiadott napirendi pontok közé felvenni 4/9-es napirendi pontként a zeneiskola működtetéséhez hozzájárulás biztosítását. Kéri aki a mai napirendi pontokat elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő- testület 13 igennel, 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Napirendi pontok: 1./ Az önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló rendelet módosítása Előadó: polgármester 2./ A közterület használatáról szóló rendelet módosítása Előadó: polgármester
1
3./ Útépítés közbeszerzési eljárás döntéshozatala Előadó: polgármester 4./ Egyebek 4/1. Önkormányzati kezességvállalás a Káta Hidro Kft. általi hitelfelvételhez Előadó: polgármester 4./2 Temető utcai ingatlan adásvételének módosítása Előadó: polgármester 4/3. Pénzösszeg biztosítása aszfaltút építéshez Előadó: polgármester 4/4.Piac üzemeltetői pályázat határidejének meghosszabbítása Előadó: polgármester 4/5. Gyenes Medical Center Kft. díjmentes parkoló használati kérelme Előadó: polgármester 4/6. Marton Gábor ingatlanvásárlási kérelme Előadó: polgármester 4/7.Városi Napközi Otthonos Óvoda Helyi Óvodai Nevelési programjának jóváhagyása Előadó: polgármester 4/8. Fejlesztési tervek jóváhagyása Előadó: polgármester 4/9. A zeneiskola működtetéséhez hozzájárulás biztosítása Előadó: polgármester Kocsi János: Napirend előtti felszólalást kért Fodor Györgyné és Koncz Gábor képviselő. Először Fodor Györgyné képviselőnek adja meg a szót. Fodor Györgyné: Elmondja, hogy az utóbbi két hétben egyre több lakos kapott levelet a Víziközmű Társulattól a csatornázás II. ütemével kapcsolatban. A levelet nagyon sokan nem tudják értelmezni, telefonálgatnak ki a társuláshoz, ahogy hallja keresik a képviselőket is, többek között őt is, mivel nem értik, hogy két fél szerződésébe- a Fundamenta és a lakosok közötti szerződésbe egy harmadik fél hogyan avatkozhat bele. A másik probléma az, hogy ha a Fundamentának eddig valaki fél évben egyszer fizetett, akkor egy 200 Ft-os csekken ezt megtehette, jelen álláspont szerint ezentúl minden hónapban a 200.-Ft-ot kell fizetnie, tehát 2.160.-Ft-os csekkeket ad már ki a Víziközmű Társulat. Ezt nagyon sérelmezik a lakók, 3 hónappal ezelőtt hozta ezt a határozatát a küldöttgyűlés és úgy gondolja, hogy azóta lett volna idő tájékoztatni az embereket, hiszen a küldötteik ott vannak. Legalább előre szóltak volna, hogy miről van szó, ne utólag. Kocsi János: Elmondja, hogy ez a Víziközmű Társulás szocialista kézben van Kovács Ferenc az elnöke, minden olyan panaszt, amely ezzel kapcsolatos oda kell irányítani, hisz ő ennek az eszmei szerzője, ők találták ki, ők fogalmazták meg, ők írták meg, neki ezt nem kell tudni megmagyaráznia. Fodor Györgyné: Két küldöttük van itt, ezért kérdezte meg. Kocsi János: Egyébként tud az ügyről, és neki sem tetszett az, ahogy ez a levél kiment. Annak idején, amikor megalakult a Víziközmű Társulat, akkor azt javasolta, hogy a II. ütemnél is
2
Koncz Gábor legyen a Társulat elnöke, mert az I. ütemnél felmerülő problémákat is megoldották. Elmondták, - ott volt Koncz úr is-, hogy a 200.-Ft, amelyet be kell, hogy a lakosság fizessen, azért kell befizetniük, mert vagy az önkormányzatoknak kell átvállalni ezt az összeget vagy a lakosságnak. A működési költségeket – például amikor egy levelet kiküldenek – a 27.000 tagnak kell megfizetnie. Amikor javasolta, -mert Nagykáta I. üteménél ez az összeg mindenkinek bele volt építve a fizetési kötelezettségébe – akkor a polgármesterek leszavazták a javaslatát. Most szembesülnek vele, hogy el kellett volna fogadniuk a javaslatát, mert most nem lennének ezek a problémák. Akkor mindenki azt mondta, hogy a lakosságnak 2.000.-Ft- ig van a tűrőképessége, 2.000.-Ft fölé nem lehet menni a havi részletekkel. Most pedig a bank közli velük, hogy 140 millió Ft tartozása van a Víziközmű Társulatnak, ezt a 140 millió Ft-ot pedig vagy a 20 önkormányzat fizeti be, vagy pedig a lakosságra ráterheli ezzel a 200.- Ft-tal. Ez a 140 millió Ft csak a mostani állapot, ez a projekt végére akár 1 milliárd Ft is lehet, ezt pedig nem bírja el a projekt, akkor az önkormányzatoknak kell kifizetniük és minden önkormányzat belebukik. Sajnálja Kovács Ferencéket, hogy belekeveredtek ebbe a csapdába, és nem vették figyelembe azokat a tapasztalatokat, amelyeket Nagykáta az I. ütemnél szerzett. Sőt, Koncz Gábornak azt mondták alkalmatlan a vezetésre, stb. Koncz Gábor megmondta előre, hogy káosz lesz. Olyan káosz van, hogy semmit nem tudnak. Szabó Károly: Nem küldött és nem képviselő ebben a Víziközmű Társulatban, de a csatorna I. üteménél - és így gondolja a csatorna II-t is – a költségvetésbe működési költségeket kellett, hogy beépítsenek, ez több tíz, száz millió Ft egy ilyen projektnél. Nem ismeri ezt a projektet, de egészen biztos, hogy az Európai Unió egy fillért sem ad, ha a működési költségek ebbe az összegbe nincsenek beépítve. Nem úgy, hogy majd beszedik, hanem a projektből különítik el. Negyvenegy egész egynéhány tized millió Ft volt a csatorna I. üteménél működési költségbe beépítve, tehát ebből lehetett „lavírozni”. Kocsi János: Ez a negyvenegy millió Ft a 2500 lakosra terhelve volt, itt 27.000 bekötés van. Szabó Károly: Itt valaki nagyon elrontott valamit. Koncz Gábor: Megerősíti, hogy az alakuló ülés előtt a polgármesterek kérték, hogy mondják el, hogyan működik a csatorna I., ekkor elmondták, hogy mi az a pénz, ami szükséges a működési költségekre. A polgármesterek azt mondták, hogy a lakosságtól ennyi pénzt nem tudnak beszedni, - nem hallgattak rá és polgármester úrra ez jegyzőkönyvben dokumentálva van-. Hiába mondták, hogy a működéshez pénzre van szükség, mert anélkül nem lehet dolgozni. Visszaosztani mindig könnyebb, mint kérni és most eljutottak oda, hogy nagy felháborodás van a plusz pénzek beszedése miatt. Ő csak meg szerette volna erősíteni a polgármester úr által elmondottakat, ezt az ügyet pedig oldja meg az, aki elrontotta. Szeretné tájékoztatni a testületet a csatorna I. üteméről. Jelenleg az óvadéki számlán 1,8 millió Ft van, ami júliusig kamatokat bőven kifutja. A Fundamenta e hónap 4-től 12—ig átutalta az első 13 millió Ft-os összeget a Raiffeisen Banknak, tehát kezdődnek a visszautalások. A Fundamenta ebben az évben augusztus hónapban 1,9 millió, utána 9 milliót és a kilencedik hónapban 723.000.910.-Ft-ot fog visszautalni a Raiffeisen Banknak adósság fejébe. A kilencedik hónapban 805 millió Ft tartozással szemben már 724. 000.058.-Ft-ot fog a bank visszautalni. A kilencedik hónap után még a következő átutalások lesznek az évben: a 724.000.058.-Ft a Raiffeisen Bank számlájára meg fog érkezni, utána a következő hónapban lesz még egy 9,1 millió Ft-os utalás, egy 1 millió Ft-os utalás, és egy 7,5 millió Ft-os, tehát a XII. hónap végéig összesen 744.000717.-Ft-ot fognak visszautalni a banknak. Ez azt jelenti, hogy a jövő évre 66 millió Ft-os tartozásuk lesz, ami a casflow alapján ki fog futni a 2011-es évben. Az
3
adócsoportnál kb. 16 millió Ft vár behajtásra, a magánosok esetében pedig kb. 64 millió Ft, természetesen tudják, hogy minden összeget nem tudnak behajtani. Kocsi János: A végén mennyi lesz a maradvány? Koncz Gábor: Kb. 85 millió Ft, ha sikerül behajtani az adósságokat. Kocsi János: Megköszöni Koncz Gábornak és munkatársainak, hogy ilyen eredményesen működtették a Víziközmű Társulatot. 1./ Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Agonács Lászlóné: A Jogi Bizottság a rendeletmódosítást tárgyalta, a vagyonrendelet mellékletében a forgalomképtelen ingatlanok közül a forgalomképes ingatlanok közé sorolják azt az ingatlanrészt, melyet az elmúlt testületi ülésen Gyenes Annamária részére értékesített az önkormányzat. A bizottság a javaslatot elfogadásra javasolja. Kocsi János: Ismerteti a rendelet módosítás szövegét. Kéri aki a rendelet módosítást elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: 9/2010. (VII.23.) rendelet Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete megalkotta a 9/2010. (VII.23.) számú rendeletét az önkormányzat vagyonáról és vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló – többször módosított- 9/2001. (IX.11.) számú rendeletének módosításáról, mely az eredeti jegyzőkönyv mellékletét képezi. 2./ Napirendi pont Kocsi János: Elmondja, hogy az ESMA reklámtársaság írt az önkormányzatnak egy levelet, hogy a város területén lévő villanyoszlopokból szeretne bérbe adni és az ebből származó bevételekből a város is részesülne. Eddig 374.Ft/m2/ hó volt a bérleti díj és ezt kívánják most felemelni havi 1.000.-Ft-ra, vagyis évi 10.000.-Ft-ra. Kéri képviselőtársai támogatását. Agonács Lászlóné: A Jogi Bizottság a rendeletmódosítást tárgyalta és elfogadásra javasolja. Kocsi János: Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt.
4
A képviselő-testület 14 igennel nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta. 10/2010. (VII.23.) rendelet Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete megalkotta a 10/2010. (VII.23.) számú rendeletét a közterület használatáról szóló többször módosított 5/2003. (II.19.) rendeletét, mely az eredeti jegyzőkönyv mellékletét képezi. 3./Napirendi pont Kocsi János: Kéri jegyző asszonyt ismertesse a napirendi pontot. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A Bírálóbizottság ajánlatát a mai napon minden képviselő kézhez kapta. A 2. körben öt ajánlat érkezett a kiírásra. A Soltút Kft. ajánlatát a bizottság véleménye szerint érvénytelenné kell nyilvánítani, mert azt írta, hogy nem járul hozzá a pályázatnak a nyilvánosságra hozatalához. Ez ellentmondó, mert vannak olyan adatok, melynek a nyilvánosságra hozatalát nem tilthatja meg a pályázó, ha azt gondolja, hogy van üzleti titok az ajánlatában, akkor azt elkülönített módon mellékletben kellett volna az anyag mellé tenni, hiszen ezt az anyagot bárki megtekintheti a döntést követően. A COLASÚT Rt. ajánlata szintén érvénytelen véleményük szerint, mert elkövették azt a hibát, amit az első alkalommal másik cég is. Az ajánlatban azt kérték, hogy 4 banki napon belül fizessen a bank az önkormányzat írásbeli felszólítását követően, ezzel szemben az ajánlatban benyújtott bankgarancia 5 nap. Ugyanez a hiba a HE-DO Kft. és a Magyar Aszfalt Kft. vonatkozásában is. Egy érvényes ajánlat érkezett mind három rész vonatkozásában a Duna Aszfalt Kft-től. Ajánlata a Tüzelő utcára nettó 17.468.615.-Ft, az Árpád utcára nettó 13.490.154.-Ft, a Petőfi utcára nettó 13.847.457.-Ft, ami azt jelenti, hogy nem adtak magasabb ajánlatot, mint a pályázatban az önkormányzat kapott, tehát 2 utcánál kevesebb ajánlatot is adtak, mint amennyi pénze van rá az önkormányzatnak és egynél kell a pályázati pénzt kipótolni 40.000.tal. A Bírálóbizottság javaslata, hogy a képviselő-testület a Duna Aszfalt Kft-t nyilvánítsa ki nyertesnek mindhárom rész vonatkozásában és hatalmazza fel a polgármestert az ajánlattevővel a vállalkozási szerződés megkötésére. Az eredményhirdetésre holnap 10 órakor kerül sor és a szerződéskötésre a Kbt. szerinti határidőben, ami az eredményhirdetést követő 20 nap lehet legkorábban. Szeptember 30-át írtak elő teljesítési határidőnek, mivel előteljesítést vállalt a cég így véleménye szerint szeptember közepére elkészülnek az utcák. Koncz Gábor: Hány év garanciát vállalt az útra a cég? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A kiírásban kért garanciát, 24 hónapot. Kocsi János: A legfontosabb dolog, hogy a Tüzelő utca felújítása megtörténik, mert ez a legrosszabb állapotú utca. Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
5
135/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete, mint ajánlatkérő az „Útfelújítási munkálatok elvégzése Nagykáta Város közigazgatási területén vállalkozási szerződés keretében” tárgyú közbeszerzési eljárásában az alábbi, közbeszerzési eljárást lezáró döntést hozza: Az ajánlatkérő a bírálóbizottság javaslatára tekintettel az eredményes közbeszerzési eljárás minden része vonatkozásában nyertesnek a Duna Aszfalt Kft-t (6600 Tiszakécske, Béke u. 150.) hirdeti ki, tekintettel arra, hogy az egyetlen érvényes ajánlatot – a közbeszerzés valamennyi része vonatkozásában – ez az ajánlattevő tette. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a nyertes ajánlattevővel a vállalkozási szerződést aláírja. A COLAS ÚT Rt., a HE-DO Kft., a Magyar Aszfalt Kft. és a Soltút Kft. ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja. Határidő: az eredményhirdetésre 2010. július 23. 10 óra, a szerződés aláírására a Kbt. szerinti határidő Felelős: polgármester, jegyző
4./ Napirendi pont, Egyebek - Önkormányzati kezességvállalás a Káta Hidro Kft általi hitelfelvételhez Kocsi János: Elmondja, hogy megépítendő fürdőházhoz kell a Káta Hidro Kft-nek hitelt felvenni, melyhez az önkormányzatnak kezességet kell vállalnia. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Simon László: A Pénzügyi Bizottság nem volt határozatképes, ezért nem tudta az előterjesztést tárgyalni, pedig lett volna miről beszélni. Jó lett volna, ha jelen van a Pénzügyi Iroda vezetője is, mert ha a napirendi pontokat összességében nézi, akkor elég nagy mínuszok keletkeznek a költségvetésben, legalábbis most úgy látszik. Az egyik a következő napirendi pontnál a Temető utcai ingatlan adásvételének módosításánál könnyen eleshet az önkormányzat bizonyos pénzösszegektől, melyek az idei költségvetésbe be vannak tervezve. Szerepel a napirendi pontok között pénzeszköz biztosítása aszfaltút építéséhez 15 millió Fttal, a piacnál az önkormányzatnak szintén nagyon mélyre kell nyúlnia a zsebébe, mert a piac működtetésére kiírt pályázatra nem jelentkezett befektető, ha jól tudja ezt a pályázati kiírást meg fogja hosszabbítani az önkormányzat. Tehát jó lett volna ezt az egészet összességében átnézni, illetve tegnap kértek egy hatástanulmányt arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt térül meg a befektetés, erről jó lenne tudni valamit. Azon a testületi ülésen, amikor a fürdőház építéséről döntöttek elhangzott ez a kérés, de azóta erről nem volt szó. Kocsi János: Szomorúnak tartja, hogy képviselőtársa most ezzel a hatástanulmány témával lepte meg. Tegnapi napon elmondta világosan, a testület eldöntötte, hogy a pályázatot megvalósítja miért nem akkor kért képviselőtársa hatástanulmányt. Azt is elmondta, hogy ez úgy történik, hogy felkérnek egy szakértőt és az csinálhat olyan határtanulmányt is,amelyen képviselőtársa „sírva fakad„ és olyat is amitől azt gondolja képviselőtársa, hogy ontani fogja a pénzt. Itt csak józan ésszel kell gondolkodni, el kell indulni, hogy Nagykáta Város fürdővárossá alakuljon és ehhez a fürdőház megépítése az első lépés.
6
Simon László: Elfogadja. Kocsi János: Nem kell kritizálni, korábban kellett volna ezt megtenni. Simon László: Nem kritika, a hatástanulmányról korábban is volt szó és akkor azt mondták, hogy a pályázati anyagban megtekinthető. Nem kritikaként fogalmazta meg a dolgot, de most ezek a napirendi pontok „összecsúsztak”. Kocsi János: Más dolgok „csúsztak össze”, amit nem tud mindenki, de majd letisztul ez is. Simon László: Nem azt mondta, hogy nem tudja támogatni az előterjesztést, hanem azt, hogy jó lett volna a Pénzügyi Iroda vezetőjével… Kocsi János: Ennek már nincs itt az ideje. Simon László: Azt szerette volna elmondani, hogy sajnálatos módon a Pénzügyi Bizottság tagjai nincsenek itthon, nem tudtak ülni és átbeszélni a dolgokat. Kocsi János: Ezt két szóval is el lehetett volna mondani, nem ilyen kitekert módon, amelynek a szándékát bárki, bárhogyan értékelheti. Fodor Györgyné: Teljesen megérti a Pénzügyi Bizottság elnökének az aggályait, neki az a feladata, hogy kordában tartsa a költségvetést. Szabó Károly: Egyszer már hozott a testület egy döntést, hogy Nagykátának ez az egyetlen kitörési pontja. Ha van egy sportcsarnoka a városnak, lesz egy strandfejlesztés, gyógyfürdő, akkor e köré már a magánvállalkozók is kiépíthetnek szolgáltatásokat, hozhatják a turistákat, vendégeket. Ezzel semmi gond nincs. Úgy gondolja, hogy többször is hangot adott annak, hogy a Pénzügyi Bizottság és a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodája nem működnek együtt. Nem gondolja, hogy testületi üléseken kellene a Pénzügyi Bizottságnak prominens kérdésekben revíziót kérniük. Támogatja mindenhol, sőt maga is kérte, hogy olyan beruházás ne legyen, ahol minimális hatástanulmány nem készül, arról, hogy a fenntartása mennyibe fog kerülni az önkormányzatnak, nyilván ezt átgondolta a testület, amikor ezt a döntést meghozta. Nem tudja, hogy mennyi testületi ülés lesz még, de arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a Pénzügyi Bizottság jobban alakítsa, formálja, vegyen részt egy-egy ilyen előterjesztés előkészítésében és mindazt, amit érvként, ellenérvként elő lehet vezetni, azt az iroda vezetővel, az alpolgármesterrel, a jegyzővel beszéljék meg és a testület elé az kerüljön, ami megérett testületi döntésre. Most a Pénzügyi Bizottság elnökétől azt hallotta, hogy ez rizikós, nem biztos, hogy jó, nincs hatástanulmány és azt a következtetést vonta le ebből, hogy ez nem biztos, hogy jó. Elbizonytalanította elnök úr és a Pénzügyi Bizottság elnökétől megerősítést vár, mint ahogy a többi bizottság elnökétől is szakmai kérdésekben. Remélem a következő képviselő-testület, úgy fog működni, hogy a bizottságok betöltik a feladatukat és alakítják a város költségvetését, ha költségvetésről van szó, a Településfejlesztési Bizottság a városfejlesztési koncepciót és a testület elé érlelt gondolatok kerülnek. A lényeg, hogy már annyira előrehaladtak a fürdőház építésével kapcsolatban, hogy ezt a hitelfelvételt mindenképpen meg kell tenni, ezért az előterjesztés elfogadását javasolja. Simon László: Még egyszer elmondja, hogy csak azt akarta kifejteni, hogy a Pénzügyi Bizottság nem tudott ülésezni és a mai testületi ülésen súlyos százmilliókról kell dönteni.
7
Agonács Lászlóné: A Jogi Bizottság a napirendi pontot tárgyalta és elfogadásra javasolja. Kocsi János: Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A Képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 136/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testülete tudomásul veszi, hogy a Káta-Hidro Kft. által elnyert pályázati támogatás (KMOP-3.1.1/B-09-2009-0004) önerejének biztosításához szükséges hiányzó pénzeszköz a Káta Hidro Kft. hitelfelvétele útján valósul meg, összesen 200.000.000 forint értékben 15 éves futamidővel az „Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram” keretén belül. Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete készfizető kezességet vállal a Káta Hidro Kft. által hitelszerződés alapján igénybe vett tőkére és járulékaira vonatkozóan. Határidő: azonnal Felelős: polgármester - Temető utcai ingatlan adásvételének módosítása Kocsi János: Elmondja, hogy a Temető utcai ingatlan értékesítésekor szerződésben rögzítették a vevő fizetési kötelezettségét. A vevő, mivel nem tudja értékesíteni az ingatlanait kéri, hogy ütemezzék át a fizetési kötelezettségét, természetesen a szerződés úgy kerülne módosításra, hogy a vevőnek a késedelmi kamattal együtt kell megfizetni a vételárat. Nem tartja az esetet rendkívülinek a mai helyzetben a már megépített lakóházai közül most sikerült eladni, így a vételárat hamarosan ki tudja egyenlíteni. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A mai napon küldte meg a vevő ügyvédje a kérelmet, amelyet a testület tagjai megkaptak. A kérelemből egyértelműen kiderül, hogy szándékukban áll ezt az ingatlant megvenni és a felépíteni rajta a lakóházakat. A kérése az, hogy jelenleg befizetett 31 millió Ft-ot, 16 millió Ft-ot fizetne augusztus 25-ig, szeptember 20 –ig 10 millió Ft-ot és a fennmaradó összegre nem tud időpontot mondani, a képviselő-testületre bízza, hogy mi az a határidő ameddig várni tudnak. Erre az időre felajánlotta két nagy értékű lakásingatlanát fedezetül, és ha kéri az önkormányzat akár jelzálogjogot jegyeztethetnek be a két ingatlanra, annak biztosítására, hogy a vevő szándékai komolyak és az ingatlant meg kívánja vásárolni. Természetesen a vételár kifizetésekor az addig felmerült kamatokat is meg fogja fizetni a vevő. Úgy gondolja, hogy az önkormányzatot nem éri semmiféle hátrány akkor, hogyha később jut a pénzéhez, mivel ha ezt a pénzt megkapták volna előbb, akkor a bankban kamatozna, a vevő pedig ugyanezt a kamatot megfizeti az önkormányzatnak. Ez az ingatlan olyan nagy ingatlan Nagykátán, hogy nem nagyon lehet értékesíteni, többször is hirdették, de nem igazán volt rá jelentkező. Családi házas ingatlanokként nem igazán tudnák értékesíteni, bevásárló központot pedig már nem szeretnének. Véleménye szerint a város érdekét szolgálja, hogy ott egy kulturált lakópark létesüljön. Az ajánlott ár a 100 millió Ft+ÁFA szintén áron felüli megajánlott vételár az ingatlan forgalmi értékéhez képest, tehát érdemes várnia az önkormányzatnak és véleménye szerint kiköthetné az önkormányzat végső fizetési határidőnek december végét. Ezt a vevő a képviselő-testületre bízza és ez neki egy
8
olyan biztosíték, hogy az önkormányzat addig nem bontja fel vele a szerződést. Az önkormányzat most felbonthatná ezt a szerződést és a foglalóként befizetett összeg megmaradna az önkormányzatnak, de úgy véli nem az a cél, hogy lemondjanak erről az összegről, mert ezzel az összeggel terveztek a költségvetésben is. Szabó Károly: Javasolja, hogy ezt a döntést hozza meg a testület és adják meg azt a lehetőséget a következő képviselő-testületnek, hogy mérlegelje, ha ebben a helyzetben változást akar. Agonács Lászlóné: A Jogi Bizottság megtárgyalta a napirendi pontot és elfogadásra javasolja a vevő által tett ajánlatot, valamint kérik, hogy a végső fizetési határidőt december 31 napjában állapítsák meg és a felkínált két lakóingatlan fedezetül való elfogadását. Kocsi János: A vevő egyébként 2 millió Ft-ot utalt át játszótér építéséhez az önkormányzat számlájára. Kéri aki a Jogi Bizottság által tett kiegészítéssel az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A Képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 137/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja a BRENTWOOD Kft. kérelmét a temető utcai ingatlan megvásárlása ügyében. Módosítja a szerződésben foglalt végső fizetési határidőt 2010. december 31-re. Amennyiben a vevő ezen időpontig nem fizeti ki a teljes vételárat, úgy elállhat a szerződéstől a képviselő-testület a szerződésben foglaltaknak megfelelően. A Képviselő-testület fedezetül elfogadja a vevő által tett ingatlan felajánlást. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződésmódosítást írja alá, kezdeményezze az ingatlanfedezet biztosítását. Határidő: azonnal Felelős: polgármester - Pénzösszeg biztosítása aszfaltút építéshez Kocsi János: Elmondja, hogy utak aszfaltozására kapott az önkormányzat ajánlatot, mely szerint 2.000.-Ft négyzetméterenkénti áron jó minőségű kimaradt aszfalttal készítenék el az utakat. Egy probléma van, hogy nem egy színű a keverék. Úgy gondolja, hogy Nagykáta útjai aszfalttal való ellátottsága elég elmaradott, ezért az önkormányzatnak minden évben el kellene aszfaltozásra különítenie egy összeget. Ez az első lehetőség lenne, hogy egy 2 km-es szakaszt az önkormányzat elkészíthessen. Az így elkészült utak 3 méter széles borítást kapnának, mely véleménye szerint elegendő. Várja képviselőtársai véleményét. Fodor Györgyné: Melyik utcákról lenne szó? Kocsi János: A képviselő-testület fogja eldönteni, nincs kijelölve egyetlen utca sem. Fodor Györgyné: Azokról az utakról lenne szó, amelyek már az útalappal rendelkeznek?
9
Kocsi János: Természetesen. Valamennyi körzetben kell, hogy épüljön egy szakasz út. Fodor Györgyné: Ez mart aszfalt? Kocsi János: Nem, ez autópálya minőségű meleg aszfalt és nem 3 cm vastagságú, hanem 5 cm. Fodor Györgyné: Miután megkapta a testületi ülés anyagát utána kérdezett és mart aszfaltból 15 cm vastagsággal 7 millió Ft-ért tudnák ugyanezt a szakaszt elkészíteni. Kocsi János: A kettő nem ugyanaz minőségileg. Fodor Györgyné: Úgy gondolja, hogy egy 15 cm vastag mart aszfalt van olyan, mint az 5 cmes. Kocsi János: Ha van alatta 25 cm kőréteg, akkor miért kellene 20 cm aszfalt, elég az 5 cm –es is. Szabó Károly: Úgy gondolja, hogy a város érdekét kell nézni, nem szabad százméterenként felosztani, hogy mindenkinek jusson. Azokra az utakra kell a 2 km-t felhasználni, ahol egyébként pályázati úton nem lehetne aszfalt utat építeni, ha ez nem lehetséges meg kell hagyni ezt az összeget pályázati önrészként a jövő évre. Javasolja, hogy ne kétszáz méterekben gondolkozzanak, hanem egy városfejlesztési koncepcióban, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy el kell kezdeni a tulajdonjogilag rendezetlen utcák rendezését, mert egyszerre az összes ilyen utca rendezését képtelen lesz megoldani az önkormányzat. Németh László: Folyamatban van. Szabó Károly: Ezt Németh képviselő úr lehet, hogy tudja, de ő nem, mert azt állapította meg a képviselő-testület, hogy ez a rendezés több tízmillió forintot jelent az önkormányzat számára. Kocsi János: Tájékoztatja képviselőtársait, hogy 5-6 utca tulajdonjogi rendezése van folyamatban, melyek aszfaltozására a következő időszakban, amennyiben lehetőség adódik pályázni fog az önkormányzat. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Elmondja, hogy a földmérők elkészítették a Kázmér, Körte, Linda, Virág utcák felmérését ennek, ha mindenki ingyen lemond az ingatlanáról, minimálisan 3 millió Ft a rendbetétele és sajnos nem nagyon tudnak haladni, mert az ingatlanok között nagyon sok meg van terhelve valamilyen jelzálogjoggal és a bankok nem járulnak hozzá az ingatlan részek eladásához. Tehát véleménye szerint így egyetlen egy utcát sem tudnak ilyen módon rendbe tenni, ezért is jó, ha az önkormányzat ilyen módon le tudja aszfaltoztatni ezeket az utcákat, mert ezek kisforgalmú utcák és elég a 3 méteres aszfalt szélesség. Ha pályázni kívánna az önkormányzat az önerő sokkal többe kerülne, mint így leaszfaltoztatni az utcákat. A pályázathoz olyan utcákat kell keresni, ahol a 3 méteres szélesség nem lehetséges. Kocsi János: Ha ezt tudták volna a tervezési díjra nem költenek több tízmillió forintot és az az érthetetlen számára, hogy ezek az utcák érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, mert ez volt a követelmény és aztán kiderült, hogy egy utcának száz tulajdonosa van. Ha száz
10
tulajdonosból 20-30 hitelt vett fel, akkor a bankok nem járulnak hozzá a tulajdonjog átvezetéshez. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Egyetlen egy ilyen ügy megakadályozza az egész utca tulajdonjogi rendezését. Kocsi János: Az Európai Unió nem tud együtt gondolkodni kizáró oknak tekinti. Ez teljesen szégyen, hogy a önkormányzatnak kell felelni. Ha megtörténik azoknak az aszfaltot kapnak és ettől a ma megállapított összegtől eltér rendkívüli testületi ülésen módosítani lehet az összeget.
az ország „örökségével”, ezeket múltból örökölt hibákért az utcáknak a felmérése, amelyek a bekerülési költség, akkor egy
Agonács Lászlóné: A Jogi Bizottság az utak aszfaltozásáról tárgyalt és a támogatás feltétele az volt, hogy az utcák kerüljenek megnevezésre. Most szó volt arról, hogy az aszfaltozni kívánt utcákról a testület fog dönteni, ezért a Jogi Bizottság elfogadásra javasolja a napirendi pontot. Kocsi János: Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A Képviselő-testület 14 igennel, nem szavazata és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 138/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testülete támogatja a város földútjainak aszfaltozását, melyre vonatkozó ajánlatnak (2 km út aszfaltozása) megfelelően bruttó 15.000 e forintot kíván felhasználni. A beruházás megvalósítása érdekében Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete biztosítja a szükséges 15.000 e forintos pénzforrást a város 2010. évi költségvetésének 3. számú mellékletében szereplő feladatok átcsoportosítása útján. A pénzösszeget a Képviselő-testület a 2010. évi költségvetési rendelet 3. sz. mellékletében jelenleg szereplő járdalap vásárlási feladat törlése (6.000 e Ft) és a felhalmozási céltartalékban szereplő (30.000 e Ft) összeg csökkentésével biztosítja. A Képviselő-testület egyben felhatalmazza a polgármestert a szerződéskötés érdekében indítandó eljárás megindítására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester - Piac üzemeltetői pályázat határidejének meghosszabbítása (Horváth Nóra képviselő elhagyja az üléstermet.) Kocsi János: Köztudott, hogy a piac üzemeltetője felmondta az üzemeltetői szerződést, az első pályázati kiírásra ajánlat nem érkezett, ezért meg szeretnék újra hirdetni a pályázati kiírást. Érdeklődő eddig nem nagyon volt ezért valószínű, hogy a szerződés felmondási idejének lejárta után az önkormányzatnak kell működtetnie a piacot, valamint ki kell a mostani üzemeltetőnek fizetni 115 millió Ft-ot.
11
Fodor Györgyné: Ha jól emlékszik rá a piac mostani üzemeltetője évi 4 millió forint bérleti díjat fizetett az önkormányzatnak és a kiírásban havi 5 millió forintot lát? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A kiírásban a bérleti díjról nincs szó, az csak a dokumentációban van benne. Fodor Györgyné: Mintha a jegyzőkönyvben olvasta volna… Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A jegyzőkönyvben lehet, hogy olvasta, de a bérleti díj csak a dokumentációban szerepel. Kocsi János: Kéri aki a pályázati kiírás meghosszabbításával egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 13 igennel, nem szavazata és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 139/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Városi Piac üzemeltetésére – 89/2010. (V.18.) számú határozatában – kiírt pályázat benyújtási határidejét meghosszabbítja. Az új beadási határidő: 2010. szeptember 14-e 14 óra. Határidő: azonnal Felelős: polgármester - Gyenes Medical Center Kft. díjmentes parkoló használati kérelme Kocsi János: Elmondja, hogy a kiadott előterjesztéshez képest 18+1 parkoló díjmentes használatba adásáról tárgyalnak. Megadja a szót jegyző asszonynak, hogy Koncz Gábor képviselő úr által feltett kérdésekre válaszoljon. (Horváth Nóra képviselő visszaérkezik az ülésterembe.) Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Koncz Gábor képviselőnek abban igaza van, hogy az önkormányzatnak van egy parkolási rendelete, mely szerint, ha valaki nem tudja biztosítani a szükséges számú parkolót saját ingatlanán belül, akkor az önkormányzattól megválthatja ezeket a parkolókat. Ha a rendelet szerinti parkoló megváltásról lenne szó a napirendi pont kapcsán, akkor nem is került volna ide a testület elé az ügy, hiszen vállalkozások nyitnakzárnak és a parkolókra külön megállapodást köt az önkormányzat a rendelet alapján. Itt arról van szó, hogy az előterjesztő azt szeretné, hogy az önkormányzat a parkolóhelyeket térítésmentesen biztosítsa. Ezt el kell vonatkoztatni a rendelettől, nem a rendeletet kell most figyelni, hanem a képviselő-testület, mint a közterületek tulajdonosa megállapodhat akárkivel, hogy a parkolóhelyeket biztosítja akár térítésmentesen, akár térítéssel. Ilyenre még nem volt példa az önkormányzat tekintetében, de természetesen a képviselő-testület ezt megteheti. Tájékoztatja a képviselő-testületet arról, hogy a parkolóhelyek értéke 4.750.000.-Ft lenne. Arra volt már példa a korábbiakban is, hogy valakinek megengedte az önkormányzat, hogy a közterületen felépítse a parkolót, úgy gondolja, hogy a kérelmező sem szeretné, hogy ha ez a
12
parkoló ilyen állapotban maradna, lehet, hogy felújítja. Az önkormányzat külön megállapodást köthet a vállalkozóval a parkolóhelyekről függetlenül a rendelettől. Kocsi János: Elmondja, hogy a kérelmező által folytatott tevékenységgel - 3 gyermekorvost és 1 háziorvost szeretne az egészségügy központban elhelyezni – az önkormányzat feladatát vállalja át, mert az önkormányzatnak kellene ezeknek az orvosoknak helyet biztosítani. Ezt a kérelmező megoldja az önkormányzat helyett rendelők megépítésével. Ezért úgy gondolja, hogy ezen feladatok átvállalása miatt az önkormányzatnak parkolók biztosítását meg kell tennie. Nem tartja helyesnek, hogy az önkormányzat ezért pénzt kérjen, hiszen itt szép környezetben látják el az ide forduló betegeket. Az önkormányzat erre a célra használt épülete 4 méteres belmagasságú, rossz a hőtárolása és sok- sok problémája van, másrészt ez az épület visszakerülhet önkormányzati használatba és más tevékenységet lehet benne folytatni, vagy el is lehet adni. Véleménye szerint ezt a dolgot pozitívan kell értékelni. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Koncz Gábor: Lehet, hogy félre értették, amikor azt mondta, hogy vegyék le a napirendi pontról az ügyet és keressék meg a megoldást erre az ügyre. A kérelmezővel haragban, perben nem áll. Fel szeretné olvasni, hogy az építési engedély kiadásához milyen dolgok szükségesek: „…és valamennyi létesítmény normatíva szerinti parkoló igényét telken belül kell biztosítani, amennyiben ez nem oldható meg, akkor az önkormányzat parkolási rendeletében meghatározott módon lehet ettől eltérni. A parkolási rendeletnél figyelembe kell venni a szabályozási tervben közlekedési területeken jelentősebb közhasznú parkokat. Fenti általános építési előírások minden építési övezetben kötelezőek.” Dr. Hérincs István: Mi a baj ezzel? Koncz Gábor: Az, hogy ez a rendelet beszabályozta, hogy a parkolókat 250.000.-Ft+ÁFA összegért kell megvásárolni. Van egy rendelete az önkormányzatnak és azért javasolta a napirendi pont visszavonását, hogy változtassanak ezen a rendeleten, mert elkövetnek egy törvénysértést a szavazásnál. Nem azt mondta, hogy utasítsák el a napirendi pontot, hanem azt, hogy vegyék le napirendi pontról ezt az ügyet beszéljék át, módosítsák a helyi rendeletet és hozzák vissza az ügyet, mert ez a törvényes megoldás. Most pedig azt csinálják, hogy szembemennek egy kormányrendelettel és egy helyi rendelettel. Kocsi János: Úgy gondolja, hogy ennek a városnak van egy jegyzője, aki ezzel tisztában van, az apparátus ezt az előterjesztést elkészítette, tehát ez így elfogadható. Koncz Gábor: Kérdése a jegyzőhöz: Hogy ez így elfogadható? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Igen. Törvénysértést nem követ el az önkormányzat, illetve a képviselő-testület, hiszen… Koncz Gábor: Akkor holnaptól bele kell nézni a többi vállalkozó szemébe. Kocsi János: Belenéznek, hiszen a normális vállalkozó megérti, hogy ezt a város érdekében teszik, nem egyéni érdekek miatt teszik. Koncz Gábor: A törvényességet akarta betartani, egy vállalkozó, aki ilyen épületet felépít az ne a parkolón akarjon spórolni.
13
Kocsi János: A jegyző hivatott dönteni a törvényességről. Koncz Gábor: Példának tudja felhozni a Fejős Hús Kft-t 1 millió Ft-ért 4 parkolót vett, mert kötelező volt, ott is eltekinthettek volna, hiszen lakossági ellátást végez. Dr. Hérincs István: Nem kötelező lakossági ellátást végez. Az önkormányzati törvényben feladata az önkormányzatnak az alapellátás biztosítása. Mióta ő a rendelőben dolgozik kb. 1213 éve ugyanennyiszer be is zárhatták volna a rendelőt, most is továbbította az ÁNTSZ levelét a Városgazdálkodási Szervezetnek, mely szerint ez a rendelő működésképtelenné válhat, ha a hibákat nem javítják ki, ami azóta sem történt meg. Koncz Gábor: Nem erről van szó. Van egy hatályban lévő Kormányrendelet, amelyhez alkottak egy helyi rendeletet… Dr. Hérincs István: Képviselő úr ne hasonlítsa össze a Fejős Kft-vel, mert itt teljesen másról van szó. Koncz Gábor: De ugyanaz vonatkozik erre a vállalkozásra is, mint a Fejős Kft-re, vagy ha doktor úr csinál egy magánrendelőt őrá is. Dr: Hérincs István: Jegyző asszony mondta, hogy ettől a közérdek miatt el lehet térni. Koncz Gábor: Hol van ez a rendeletben? Tessék már elolvasni! Kocsi János: Nem kíván erről tovább vitát folytatni, majd úgy döntenek képviselő urak, ahogy akarnak. Farsang István: Hallotta jegyző asszony és a polgármester úr indokolását is és arról győzték meg, hogy ez a rendelet úgy jó, ahogy van. A rendelő intézetnek bővíteni kell a parkolási igényét, mert a Kft., aki egészségügyi feladatot lát el gyakorlatilag az önkormányzattól magára vállal egyes feladatokat, amelyek az önkormányzat feladatai közé tartoznak. Az önkormányzat saját magának ne vessen már ki oda összegeket, amelyből parkolókat létesítenek, örüljenek neki, hogy valaki magára vállalja, hogy a rendelő intézettel és a Medical Centerrel együtt egy közügyet szolgál. Őt ez győzi meg. A rendelet úgy jó, ahogy van ha bármelyik vállalkozó más fajta vállalkozást létesít, akkor az érvényes rá, de ez nem az az eset véleménye szerint, mert itt önkormányzati feladatokat vállalnak át és a rendelőintézet parkolását segítik elő. Támogatja az előterjesztést és ha ez törvénysértő azt is felvállalja. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Elmondja, hogy az önkormányzatnak egy külön megállapodást kell kötnie a vállalkozóval. Erre volt már példa dr. Hoppál Endre úr esetében amikor kártérítést követelt volna az önkormányzattól az ingatlan beárnyékolás miatt, viszont ügyvéd úrnak meg kellett volna az ingatlanához x számú parkolóhelyet váltania. Ezért születetett egy megállapodás az önkormányzat és az ügyvéd úr között, hogy az önkormányzat átvállalja a parkolóhelyeket és ezért cserébe ügyvéd úr elnézte a magas tető építését. Bár az is szerepelt a megállapodásban, hogy szakértőt kérnek fel annak bizonyítására, hogy a magas tető megépítésével őt sokkal nagyobb kár érte, mint a parkolóhelyek értéke, ezzel még a mai napig küzdenek. Úgy gondolja, hogy ezzel a döntéssel a rendeletet nem szegik meg, a képviselő-testület törvényes döntést fog hozni, mert a testület mérlegelési joga, hogy eldöntse, hogy egy vállalkozásnak ad-e segítséget, vagy sem. Az is egyértelmű, hogy ha önkormányzati feladatokat vállal át valaki, akkor azt az önkormányzatnak tolerálnia kell. Azt tudja még
14
elképzelni, hogy megállapodásban rögzítésre kerül, hogy amennyiben nem ezt a feladatot látja el abban az épületben, akkor a későbbiekben ezeket a parkolókat meg kell váltania és így mindenki megnyugodhat, mert csak arra a célra kapta a parkolóhelyeket, hogy az egészségügyi létesítményt kiszolgálják. Tehát nem jogszabálysértő a döntés meghozatala, de külön megállapodást kell kötniük. Fodor Györgyné: Nem értette teljesen az építési engedélyhez is kell már parkolóhely? Kocsi János: Igen, mert addig nem is adják ki az engedélyt. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A használatbavételi engedélynél pedig szintén újra számolják majd, hogy a megvalósult építménynek mekkora a parkolóhely igénye és ha nem azt valósítja meg, ami az építési engedélyben szerepel, akkor változhat a parkoló szám. Agócs Pál: Szeretné megkérdezni Gyenes Annamáriától, hogy ebben az épületben csak és kizárólag a közfeladatot ellátó helyiségek kaptak helyet, vagy lesznek vállalkozási jellegű tevékenységek is? (Koncz Gábor képviselő távozik az ülésről.) Gyenes Annamária: Ebben az épületben az alapellátáson túl helyet kap egy közforgalmú gyógyszertár, helyet kap a szépségipari vállalkozása kozmetika, fodrászat és ami még ehhez kapcsolódik, helyet kap egy bőr-és nemi beteg gondozó, és egy fő fogász. Elmondja, hogy a magánvállalkozásához szükséges parkolóhelyekkel rendelkezik, csak az említett orvosi rendelők tekintetében nem rendelkezik a szükséges parkolóhelyekkel. Kocsi János: A kérdés úgy hangzott tanácsnok úr részéről, hogy abban az épületben, amit megépít ez a tevékenység szerepel-e? Ön már most is ezekkel a tevékenységekkel foglalkozik kivéve a közforgalmú gyógyszertárat. Ön a már meglévő épületét bővíti és az új épület részben kap helyet a négy orvosi rendelő és a gyógyszertár és a többi tevékenység a már meglévő épületrészben fog folytatódni. Agócs Pál: Tehát nem ebben az épületrészben lesz a szépségipari rész, mert az meglévőben van. Az új részben mi valósul meg? Gyenes Annamária: Az új részben a gyógyszertár, és az orvosi rendelők kapnak helyet. Agonács Lászlóné: Az orvosi rendelők között csak közfeladatot ellátóak lesznek, vagy lesznek magánpraxisok is? Ez a kérdés lényege. Gyenes Annamária: Csak közszolgáltatást ellátó orvosi rendelők lesz. Agonács Lászlóné: Tehát úgymond „maszek” rendelések nem lesznek. Gyenes Annamária: Magánrendelés már most is folyik, de a meglévő épületrészben. Németh László: Javasolja a képviselő-testületnek az előterjesztés támogatását, mert a parkoló átadása enyhíti azt az állapotot, amely az egészségháznál jelenleg van. Másrészt nap mint nap a jár a Petőfi utcában, ahol most a gyermekorvosi rendelők és házi orvosi rendelő is van és
15
maximum 8-10 autó szokott együttesen parkolni. Tehát az Egészségközpontnál még marad kb. 10 parkolóhely, ami enyhítheti a pillanatnyi parkolási problémákat. Szabó Károly: Úgy jött a testületi ülésre, hogy nem tudta miről van szó ebben a napirendi pontban, de most már érti. Ezt a projektet más formában egyszer már tárgyalta a képviselőtestület egy külső kivitelező jelentkezésekor. Nem tartja aggályosnak, hogy a testület ezt a döntést meghozza, miként senkinek nem tűnt fel, hogy a Vásártér utcába nem adott ki engedélyt az önkormányzat parkolók elfoglalására mégis ott parkolnak az autók. Egyik háziorvosnak sem adtak ilyen engedélyt, mert akkor az nem volt kérdés, hogy közfeladatot látnak el, nyilvánvaló, hogy egy orvosi rendelő úgy működhet, ha meg tudnak állni az oda érkező emberek. Úgy gondolja, hogy a képviselő-testület nem hibázik akkor, amikor ezt a döntést meghozza, örülni kell annak, hogy egy vállalkozó ilyen feladatra vállalkozik és ráadásul még adó bevételt is hoz az önkormányzatnak. Javasolja, hogy támogassák a parkolóhelyek díjmentes használatba adását. Kocsi János: Naponta több alkalommal jár a vasút környékén és ebben a parkolóban, amiről szó van most már 20 üres hely is van, mert sokan már P+R parkolót használják. Már arra sem lehet hivatkozni, hogy ez parkoló már így is zsúfolt. Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. ( Fodor Györgyné képviselő nem tartózkodik az ülésteremben szavazáskor.) A Képviselő-testület 12 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 140/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonát képező 2230 hrsz-ú közparkoló területéből 18+1 parkoló állást, a Gyenes Medical Center Kft. (2760 Nagykáta, Gyóni G. u. 13.) az általa létesítendő „Egészségközpont” megvalósítását követően, a közellátást biztosító orvosi szakrendelők működéséhez térítésmentesen igénybe vegyen. Ezen hozzájárulás visszavonásig érvényes, illetve a közellátás fenntartásáig. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: polgármester - Marton Gábor ingatlanvásárlási kérelme Kocsi János: Elmondja, hogy a kérelmező a régi tájház ingatlanát szeretné megvásárolni. Az ingatlan nem nagy értékű, a kérelmező 300.000.-Ft-ot ajánlott fel vételárként. Javasolja az ingatlan eladását. Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt.
16
A képviselő-testület 13 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 141/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete elidegeníti a nagykátai 0131/256 hrsz-ú külterületi 4370 m2 területű önkormányzati tulajdonú ingatlanát. Vevőként Marton Gábor Nagykáta, Zrínyi u. 16. szám alatti lakost jelöli ki. A vételárat bruttó 300.000.-Ft, azaz háromszázezer forintban állapítja meg. Az ügyvédi és ingatlan-nyilvántartási költségeket a vevő viseli. A vevő kijelölés a kézhezvételt követő 60 napig érvényes. Határidő: azonnal Felelős: polgármester - Városi Napközi Otthonos Óvoda Helyi Óvodai Nevelési programjának jóváhagyása Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Horváth Nóra: A Művelődési Bizottság az előterjesztést tárgyalta és elfogadásra javasolja. Kocsi János: Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 13 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 142/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Városi Napközi Otthonos Óvoda Helyi Óvodai Nevelési Programját jóváhagyja. A program 2010. szeptember 1-jén lép hatályba. Határidő: 2010. szeptember 1. Felelős: intézményvezető - Fejlesztési tervek jóváhagyása Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Horváth Nóra: A Művelődési Bizottság tárgyalta a napirendi pontot és azzal a feltétellel javasolja elfogadásra, hogy az Ipari Szakközépiskola és Szakiskola vezetéséből, vagy az igazgató úr, vagy az igazgatóhelyettesek közül valaki a testületi ülésen számoljon be arról, hogy a szakértő által meghatározott feladatok teljesítését, hogyan lehet megvalósítani. Szabó Károly: A közoktatási szakértőnek egyáltalán volt pozitív észrevétele az iskola működésével kapcsolatban, mert annyira leírta az iskolát, hogy az felfoghatatlan. Nem hiszi,
17
hogy egy pozitív mondatot nem tudott leírni, ezért fizetett ki az önkormányzat 800-900.000.Ft-ot. Ugyanakkor elmegy abba az irányba, hogy leírja azt, hogy „az általános iskolák olyan tanulókat is tovább engednek, akik nem tudnak semmit.” Ebben benne van Nagykáta két általános iskolája és a térség összes többi általános iskolája is. Ez nonszensz. Honnan veszi a bátorságot, hogy ezt leírja? Ez nem korrekt jelentés mindazonáltal, mindenki tudja, hogy vannak problémák az iskolával, de ez akkor is elfogadhatatlan. Szívesen folytatna beszélgetést ezzel a szakértővel. Dér Attila: Elmondja, hogy ez a kompetencia mérés szerinte is és mások véleménye szerint is egy kötelező rossz, amit az iskoláknak előírtak. Meg lehet kérdőjelezni, hogy ennek van-e értelme, évente intézkedési terveket és olyan dolgokat készíteni, ami igazából senkinek nem hoz hasznot, hanem csak pénzköltést eredményez. Az igaz, hogy ezek a mérések valamit jelentenek, ha az országos átlagot nézik az iskolák fele felette van, fel pedig alatt van. Az Ipari Szakközépiskola és Szakiskola az országos átlag alatt van, de ez az iskola profilja, ha a teljes jelentést megnézik - a külső és belső okokat – ebben az is olvasható, hogy az iskolán kívül álló okok is közrejátszanak az eredmények kialakulásában. Azt, hogy, hogy merte ezt a bátorságot venni? Egy olyan szakértőt kaptak, aki Debrecenből két alkalommal volt Nagykátán, egyszer egy másfél órás beszélgetés volt az alpolgármester asszony jelenlétében, a második alkalommal pedig egy jó félnapot töltött el az iskolában. Ez alapján meg tudta írni ezeket az észrevételeket, amelyekkel részben egyet is lehet érteni, mert a mai oktatási helyzet eléggé sújtja az iskolákat, normatív támogatások hiányában csodákra nem lehetnek képesek az iskolák főleg ilyen osztály létszámokkal, ilyen körülmények között, amikor semmire sincs pénz, se pedagógus bérekre, se semmi másra, amelyeket lehetne sorolni. Ennek ellenére azt mondja, hogy a javításra törekszik, mint intézményvezető. A kompetenciamérés egy dolog, ha most megnézik a 169 végzős tanulójukat, amelyből 71 érettségizett és mindegyik sikeresen, és a többi tanuló sikeres OKJ –s szakmai vizsgát tett. Ez véleménye szerint többet mutat, mint az erőltetett kompetenciamérések. Úgy véli, hogy ezeket a dolgokat is figyelembe kell venni az iskola működésének megítélésénél. A jelentésben leírtaknak fele sem igaz. A szakértő két óra látogatáson volt, ott neki személyesen azt mondta, hogy pozitív a véleménye, ennek ellenére a jelentésben leírta, hogy régi, elavult módszerekkel dolgoznak. Ezt a jelentést törvény írta elő az iskolának is és a fenntartó önkormányzatnak is. Ő tavaly készített egy intézkedési tervet, amiről úgy gondolja, hogy végrehajtható, több forrást az önkormányzat részéről nem igényel, megpróbálja az iskola a belső munkáját úgy javítani, hogy az többlet kiadást ne jelentsen, de az eredményeken látszódjon. Kérdés volt, hogy végre lehet-e hajtani ezt a 2 éves fejlesztési tervet. Úgy gondolja, hogy végrehajtják, ha nem is kötelezően úgy, ahogy a szakértő előírta, de részben egyezik azzal a fejlesztési tervvel, amit tavaly ő készített és a képviselő-testület elfogadott. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Úgy gondolja, hogy, ami ebben a jelentésben megjelenik az az elmúlt 8 év liberális oktatáspolitikájának a következménye. Nagyon rossz helyzetben vannak az általános iskolák, a szakmunkásképző iskolák. Az elmúlt 4 év alatt nagyon sokat beszéltek arról, hogy mennyire nem az a fajta szakmunkásképzés folyik, mint amit szeretnének. Szomorú, hogy az oktatási szakértő is így összegzett. Ő találkozásukkor megbeszélte vele az iskola helyzetét és azután történt az a felmérés, amit igazgató úrnak bemutattak. Nagyon sajnálja azt, hogy amikor igazgató úr átvette ezt a jelentést nem fűzött hozzá egy fajta megjegyzést, mert ő ezt megtette volna. A gyerekek felkerülnek alsó tagozatból felső tagozatba és nincs osztályozás csak egy fajta értékelés, amelynek következtében a gyerekek nem tanulnak meg írni és olvasni és a felső tagozatban végig küszködnek velük a pedagógusok. Nemcsak a pedagógusokra jellemző a kiégés, amit a szakértő leírt, hanem a társadalom majd minden tagjánál megtalálható. Határozott jó elképzelés volt a Nemzeti
18
Alaptanterv kidolgozása, követelménye és most majd visszatérnek ahhoz is ami még 8 évvel ezelőtt működött, hogy ha valaki 50 óránál többet hiányzik, akkor biztos, hogy nem kapja meg úgy a családi pótlékot, ahogyan szeretné. Ezzel nem büntetni akarnak, hanem rászorítani arra, hogy a gyermek szülője érezze azt, hogy neki is felelőssége van, nem csak a pedagógusoknak, akik most úgy látja, hogy már egyben szüleivé is válnak a gyerekeknek. Tehát gondoskodnak arról, hogy a gyerekek elmennek-e iskolába, hazaérnek-e és az iskolával valamilyen mértékben együttműködnek-e. Nagyon nehéz a pedagógusok helyzete, nagyon nehéz ilyen gyerekanyaggal és ilyen jogszabályi háttérrel tanítani és természetesen a szülőket is megfelelően rászorítani arra, hogy felelősséggel kezeljék azt, hogy a gyermeknek meg kell jelenni az iskolában és ott tanulni is kellene. Reméli, hogy ezen a téren nagyon komoly változás fog bekövetkezni. Régóta tudják, hogy a Tápió-vidék térségében élő gyerekek hátrányos helyzetűek, vagy halmozottan hátrányos helyzetűek, hiszen régóta a hátrányos helyzetű térségek közé tartoznak és a munkanélküliségi ráta eddig is magas volt és ezen az elmúlt 8 évben sem sikerült javítani. Ennek pedig ez a következménye. Azt mindenki tudja, hogy ha foglalkozás nélkül, munka nélkül otthon ül a szülő, akkor mit lát a gyerek és mi az, ami újra termelődik. Nagyon komoly és átfogó törvényi háttér kell és egy nagyon komoly szemléletváltozás. Nagyon reméli, hogy a jelenlegi államtitkár asszony teljesen átfogó reformot fog végrehajtani az oktatás területén. Németh László: Úgy érzi, hogy ezt a felmérést helyén kellene kezelni. Nagyon sok olyan ember volt az elmúlt időszakban a minisztériumokban, akik ezzel töltötték az idejüket és az emberek pénzét. Senki nem fogja megnézni. Ehhez értett az előző kormány 8 éven keresztül gyártotta a szakvéleményeket és a konferenciákat a semmiről. Farsang István: Elmondta a véleményét bizottsági ülésen, de most más szempontból akarja megítélni az ügyet és a politikát ki akarja hagyni belőle. Azt a kérdést tette fel magának, hogy hogyan születhetett meg ez az értékelés. Igazgató úr elmondta, hogy a szakértő úr itt volt két órát és egy fél napot, így nem lehet normális értékelést készíteni csak arra tudott építeni, amit elmondtak neki. Hátha ilyen szellemben beszéltek neki, ne csodálkozzanak, hogy ilyen értékelés született. Azt írja, hogy „a kiégés tünetei tapasztalhatók, amikor a problémákat, panaszaikat sorolják”, tehát, aki ezt az urat felvilágosította inkább panaszkodott, hogy milyen gondok és problémák vannak. Nem vonja kétségbe ezek biztos valósak, de jó lenne, ha most itt lennének az általános iskolák igazgatói és erről a minősítésről – hogy olyan gyerekek mennek tovább, akik nem tudnak semmit – ők is elmondanák a véleményüket. A gyerekek nagy része középiskolába megy, a szakmunkásképző irányába lehet, hogy pont azok mozdulnak, akik ilyen negatív tulajdonságokkal rendelkeznek és nem irigyli azokat a pedagógusokat, akik ezt a gyerek anyagot kapják. Hozzáteszi azt is, hogyha az iskolák fele megfelel a kompetenciamérésnek, tehát elért egy szintet, az azt jelenti, hogy ott valahogy másképp csinálják a dolgokat, gondolja ott is ugyanaz a gyerek anyag van, vagy hasonló. Véleménye szerint a szakértő által tett javaslat nagyon jó, egy maximalista, íróasztalnál született javaslat, de benne van az a mondat az értékelésben, hogyha 1 évben csak kettőt tudnak belőle megvalósítani már szép eredmény és fokozatosan fognak majd előre haladni, mert van benne ésszerű dolog, csak nem lehet egyszerre megcsinálni. Horváth Nóra: Véleménye szerint azt a kompetencia felmérést, azt a dolgozatot is kellene látni, amit a gyerekek megírnak. Másrészt a szakközépiskolát és szakiskolát nem lehet összehasonlítani a gyerek anyag szempontjából sem. Neki egyelőre nincsenek tanítási problémái sem a szakközépiskolai, sem a szakiskolai osztályokban, mert még nincs kiégve, de nem tudja, hogy a szakértő úr egy hét alatt mit tudna velük kezdeni. Másrészt ebben az évben két szakközépiskolai osztályt érettségiztetett és volt olyan diák, aki 150 pontból 140 pontot ért
19
el, de nem tudja, hogy például ez a gyerek 10. osztályban milyen eredménnyel írta meg a kompetencia felmérését, de úgy gondolja, hogy a szakközépiskolai osztályok átlagát nem lehet összehasonlítani a szakiskolai osztályok átlagával, de mégis egybe veszik. A szakértő, aki ezt leírta nem vette külön és nem is tudja külön venni, mert a kompetenciamérés az egész iskolára értendő és a szakiskolai osztályok lehúzzák a szakközépiskolai osztályok eredményét. Fodor Györgyné: Ő is negatívnak tartja ezt a mérést és reméli, hogy olyan baleset nem lesz az iskolában, mint tavaly szeptember, amikor két hétig „lézengtek” a gyerekek az iskolában, mert nem volt órarend. Ez elég nagy felháborodást váltott ki a városban és főképp a szülőkben. Erre azért egy kicsit oda kellene figyelni. Dér Attila: Elmondja, hogy egy fejlesztési programban vett részt az iskola és két hétig nem „lézengés volt”, hanem projektnapok voltak az iskolában, ami kötelezően elő volt írva. Fodor Györgyné: A szülők így mondták. Dér Attila: Lehet, hogy a szülők így látták, de az iskola részéről ez egy olyan vállalt kötelezettség volt, ami igenis hasznos volt a gyerekek részére. Simon László: Meg szeretné erősíteni, amit Horváth Nóra képviselő is elmondott a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és Szent László Gimnázium és a nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola ugyanazt a felmérő tesztet írja meg. Nem szeretne senkit lebecsülni, de ha ezt a tesztet kiosztaná itt a testület tagjainak, nem tudnák megoldani saját magát is beleértve. Ez egy olyan tesztlap, hogy fél óra után elfárad a gyerek tőle, megoldhatatlan. Tehát ugyanazt a tesztet írják meg és ezt összehasonlítják, ebből lesz egy átlag és az átlag alatt nyilván az iskolák felének ott kell lenni. Ha megnézik az ipari iskola küldő iskoláit, állítja, hogy a Váci Mihály Általános Iskola kivételével az összes többi is az átlag alatt teljesít. Ha megnézik tanulókra lebontva ugyanezt a dolgot, akkor viszont a tanulók 99%-a biztos, hogy az átlag alatt teljesít. Úgy gondolja, hogy lehet, hogy többet látnának abból, ha megnéznék azt, hogy egy gyerek mit teljesített 6. osztályban, 8. osztályban és 10. osztályban és nézzék meg van-e hozzáadott érték, mert ha van, akkor jól dolgozik az iskola, de ha nincs, akkor tényleg nagy probléma van, de erről nincs semmiféle kimutatás. Dér Attila: De van. Simon László: Személyre lebontva? Erről nem ír a jelentés. Kocsi János: Két és fél óra alatt nem tudott mindent megnézni a szakértő úr. Simon László: Pedig ezt kellene megnézni. Kocsi János: El szeretné mondani a szakmunkásképző iskolával kapcsolatban, hogy nagy meglepetés volt számára június 4-én a Trianon emlékmű avatásakor az iskola diákjainak részvétele. Véleménye szerint büszkék lehetnek az iskola diákjaira és pedagógusaira egyaránt. Amennyiben más vélemény nincs a napirendi ponttal kapcsolatban kéri aki elfogadja az intézmény fejlesztési tervét kézfelemeléssel jelezze azt.
20
A Képviselő-testület 13 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 143/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2009. (IV.02.) OKM rendelet 4.§ (5) bekezdésében foglalt Ipari Szakközépiskola és Szakiskola intézményfejlesztési tervét jóváhagyja. Határidő: 2010. szeptember 1. Felelős: intézményvezető Kocsi János: Kéri aki elfogadja az intézményértékelés alapján készített fenntartói fejlesztési tervet kézfelemeléssel jelezze azt. A Képviselő-testület 13 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 144/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2009. (IV.02.) OKM rendelet 4. § (5) bekezdésében foglalt Ipari Szakközépiskola és Szakiskola intézményértékelése alapján készített fenntartói fejlesztési tervet jóváhagyja. Határidő: 2010. szeptember 1. Felelős: intézményvezető - A zeneiskola működtetéséhez hozzájárulás biztosítása Kocsi János: Elmondja, hogy Pest Megye Közgyűlése utolsó ülésén úgy döntött, hogy a fenntartásában lévő nagykátai zeneiskola normatíván felüli működési költségének fele részét a helyi önkormányzatra terheli. A képviselő-testületnek arról kell döntenie, hogy a nagykátai önkormányzatra eső összeget átvállalja-e, ez az összeg erre a félévre bruttó 3.755.000.-Ft. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Szabó Károly: Méltányosnak tartja a megye által kért összeget. Úgy emlékszik, amikor a zeneiskola működtetéséről döntöttek, akkor ez a téma már napirenden volt és akkor sokkal több pénzt kellett volna az önkormányzatnak a működési költségként befizetni. Javasolja elfogadásra a működési költségekhez való önkormányzati hozzájárulást. Kocsi János: Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt.
21
A Képviselő-testület 12 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül (1 fő nem szavazott) az alábbi határozatot hozta: 145/2010. (VII.22.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete döntött a zeneiskola működtetése érdekében arról, hogy a fenntartó Pest Megye Önkormányzata kérésének eleget téve hozzájárul az iskola normatíván felüli működési költségéhez. Az idei évben 3.755.000.- Ft támogatást ad megállapodás alapján a megye önkormányzatnak, e feladata ellátásához. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a megállapodást aláírja Pest Megye Önkormányzatával. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Kocsi János: Elmondja, hogy ebben az évben is meghirdetésre került a „Virágos Nagykátáért” program, melynek keretében 10 ingatlan és 3 utca díjazása fog megtörténni augusztus 20-án. Javasolja, hogy az öt bizottság elnöke fogjon össze és tegyen javaslatot a díjazottak személyére. Kéri, hogy képviselőtársai javaslataikkal segítsék a bizottsági elnökök munkáját. A díjazottak kiválasztásának határideje augusztus 15. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Tájékoztatja a képviselőket, hogy augusztus 10-én kerül sor a következő rendkívüli testületi ülésre, amelyen a hitelfelvétel közbeszerzése tárgyában kell a képviselő-testületnek döntenie. Elmondja, hogy az elmúlt testületi ülésen több képviselő is felajánlotta tiszteletdíját az árvízkárosultak megsegítésére a tiszteletdíjjak számfejtése megtörtént és pénztárban lehet intézni a befizetést. Kocsi János: Tájékoztatja képviselőtársait, hogy szeptember 12-én kerül megrendezésre a II. Kátaexpo, melynek keretében kerül sor a hagyományos szüreti felvonulásra, valamint a piactéren a tavalyi évhez hasonlóan árusítással egybekötött termék kiállításra. Augusztus 20án hagyományosan megrendezésre kerül a Kátai Tánctalálkozó, külföldi és helyi csoportok részvételével. Augusztus 21-én pedig a piac területén egy vállalkozó rendez zenés tv felvételt, reméli, hogy ez is jól fog sikerülni. Minden rendezvényre szeretettel várja képviselőtársait. Szabó Károly: Kérdése, hogy sikerült a németországi delegáció útja? Kocsi János: Elmondja, hogy nagy szeretettel fogadták őket, de nagyon körültekintően járnak el abban, hogy egy újabb testvérvárosi kapcsolatot létesítsenek, mert már van két nem működő testvérvárosi kapcsolatuk. Ezért abban állapodtak meg, hogy első körben az iskolák veszik fel egymással a kapcsolatot, valamint meghívták őket egy nekik megfelelő időpontban lévő városi rendezvényre. Farsang István: Az olasz vendégek, hogy érezték magukat? Kocsi János: Tegnap este búcsúztatta alpolgármester asszony egy vacsorával őket, tettek egy félnapos látogatást a Kincsem Lovasparkban is és nagyon meg voltak elégedve.
22
Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Elmondja, hogy a meghívott vendégekkel érkezett Spello önkormányzatától egy pár képviselő, valamint Torinto polgármestere. Ezek a városok testvérvárosi kapcsolatban állnak Alfonsinével. Azért jöttek most el, mert két évvel ezelőtt már kezdeményezték Nagykátával a testvérvárosi kapcsolat kialakítását. Ezt a kérést tegnap a búcsúvacsorán is igen elérzékenyülve megismételték. Kocsi János:Amennyiben más kérdés, észrevétel nincs megköszöni a megjelenést és az ülést bezárja.
- kmf-
Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző
Kocsi János polgármester
23