JEGYZŐKÖNYV Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 26-án megtartott üléséről Az ülés helye:
Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a.)
Jelen vannak:
Kocsi János polgármester Dr. Salibáné dr. Pap Terézia alpolgármester, Agócs Pál, Botka Sándor, Czakó László, Csóka Károlyné, Farsang István, Fodor Györgyné, Horváth Nóra, Koncz Gábor, Marton István, Németh László, Simon László, Szabó Károly Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző, Mészáros Szilveszter aljegyző
Az ülésről igazoltan maradt távol: Agonács Lászlóné, Magoss György, Radics Imre, Simon Zoltán képviselő. Kocsi János: Köszönti az ülésen megjelenteket, a meghívottakat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a megválasztott 18 képviselő közül 14 fő van jelen, így a testület határozatképes. A kiadott napirendi pontok közé 4/2-es napirendi pontként kéri felvenni a KÖZVIL Zrt. ajánlatának megtárgyalását, 4/3-as napirendi pontként a Tájház működtetésével kapcsolatos határozat meghozatalát és 4/5-ös napirendi pontként Az önkormányzati dolgozók év végi juttatását. Kéri aki a kiegészítésekkel a mai napirendi pontokat elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő- testület 14 igennel, nem szavazat nélkül, tartózkodás nélkül az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Napirendi pontok: 1./ Tájékoztatás a lejárt határidejű határozatokról és a két ülés között történt fontosabb eseményekről Előadó: polgármester 2. A város 2010. évi költségvetéséi koncepciójának elfogadása Előadó: polgármester 3./ Tájékoztató az önkormányzat 2009. évi költségvetésének III. negyedéves teljesítéséről Előadó: polgármester 4./ Egyebek 4/1. Nagykáta, Dózsa Gy. út 15/a. szám alatti könyvtár tetőfedési hibáinak kijavítása tárgyában pénzeszköz biztosítása Előadó: polgármester 4/2. Közvil Zrt. ajánlata Előadó: polgármester 4/3. Tájház működtetéséhez szükséges határozat meghozatala Előadó: polgármester
1
4/4. Rafael Mónika Nagykáta, Linda u. 56. szám alatti lakos önkormányzati tulajdonú bérlakás igénylése Előadó: jegyző 4/5. Önkormányzati dolgozók év végi juttatása Előadó: polgármester
1./ Napirendi pont Kocsi János: A lejárt határidejű határozatokról szóló tájékoztatót minden képviselőtársa megkapta. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Simon László: Kérdése: A dohányzás elleni rendelet mikor lép hatályba? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A feltételek megteremtésén dolgoznak, megtörtént a tiltó tábla kiválasztása, a közterület-felügyelők felmérték, hogy hány darab táblára van szükség és a táblák leszállítása és kihelyezése után történhet meg a rendelet hatályba léptetése. Úgy gondolta, hogy a táblákat a kerítésekre helyeznék ki, mert ezért felesleges kihelyezni oszlopokat, de természetesen erről egyeztetnek az érintett a tulajdonosokkal. Kocsi János: Amennyiben más kérdés, észrevétel nincs kéri aki a tájékoztatót elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a tájékoztatót.
2./ Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Simon László: A Pénzügyi Bizottság tárgyalta a koncepciót, melyről elmondja, hogy még konkrétumokat nem tartalmaz és nem is tartalmazhat, mivel az ország költségvetését sem fogadták még el. A koncepcióban szerepelt a Víziközmű Társulat részéről egy 30 millió Ft-os kérelem. A társulat elnöke Koncz Gábor jelezte, hogy előfordulhat likviditási probléma és ennek az áthidalására szeretné ezt az összeget a jövő évi költségvetésben biztosítani. A kérelem hatására élénk vita bontakozott ki a Pénzügyi Bizottság ülésén és a bizottság úgy döntött, hogy a Víziközmű Társulat elnökétől bekérik a 2008-as, 2009-es évi beszámolót, a 2010-évi pénzügyi gazdálkodásról szóló tervet, mely tartalmazza az óvadéki számlán keletkező tervezett bevételeket és kiadásokat, valamint a házi pénztár forgalmát, illetve írásban indoklást kérnek a 30 millió Ft-os kérelemre. A Pénzügyi Bizottság ezzel a kitétellel elfogadásra javasolja a koncepciót. Koncz Gábor: Örömmel hallotta, hogy a Pénzügyi Bizottság milyen feladatokat szabott ki a Víziközmű Társulat részére, amire egyébként nincs jogosultsága, de természetesen beszámolni most is be tud, de a bizottság nem kérhet elszámolást a Víziközmű Társulattól, a tagság és a 3 tagú felszámoló bizottság kérhet. Tájékoztatást adhat, amit nagyon szívesen meg is tesz. Miért került nagy bajba a Víziközmű Társulat? Mert nagy baj van. „Nem volt mindenki munkásőr, nem volt mindenki katonatiszt és nem tudott mindenki olyan 180200.000.-Ft-os nyugdíjjal elmenni nyugdíjba, akik csak így csípőből 3.500.-Ft-kat havonta
2
befizetik a fundamenta szerződések alapján.” Vannak sokkal kisebb nyugdíjasok, ezek a kisnyugdíjasok, - akiknél már sajnos megtörténtek a letiltások- kérik, hogy mérsékeljék a letiltás mértékét, mert nagyon kevés összeg marad nekik a megélhetésre. Nap mint nap ezekkel kell szembesülni és kérni a mérséklést. „Tehát azok a régi kommunista rendszer emberei, akik nagyon jó nyugdíjjal elmentek…” Szabó Károly: Polgármester úr a tárgyra térhetnénk? Kocsi János: Öt percben adja meg a szót Koncz úrnak. Fodor Györgyné: De a tárgyról legyen szó. Koncz Gábor: „..azok nyugodtan ülnek a babérjaikon, mert ugye a 200.000.-Ft-os fizetésből marha könnyű, vagy esetleg még ha a feleség is még könnyebb kifizetni.” Hogy mindenki megnyugodjon nincs baj a Víziközműnél és reméli ezután Szabó képviselőtársa is meg fog nyugodni és nem fog…Jelenleg a Víziközmű Társulat óvadéki számláján 33,7 millió Ft van banki visszajelzés szerint, 8,3 millió Ft a jó fizetők csoportjában ez összesen 42 millió Ft. A biztos gazdálkodás az azt jelenti, hogy minden hónap 9-éig a Raiffeisen Bank átutalja a Fundamentának az esedékes összeget 9,7 millió Ft-ot. Ez azt jelenti, hogy jelenleg az óvadéki számlán található pénzösszeg fedezi a decemberi, a januári, a februári és a márciusi kifizetéseket, úgy ha egy fillér nem folyik be a számlára. Mivel egyre érezhetőbb a csökkenés kérte, hogy a költségvetési koncepcióba szerepeljen a 30 millió Ft-os összeg. Ha mégis bekövetkezik az, hogy az emberek nem tudnak törleszteni és a behajtásokból sem folyik be elegendő pénzösszeg, akkor legyen egy bizonyos tartalékuk. Ez a tartalék egyébként is rendelkezésükre áll, nem kell, hogy megszavazza a képviselő-testület, mert egy szerződés ezt biztosítja, de ő megpróbált erre felkészülni és biztos benne, hogy nem lesz rá szükség. Jövő év június 30-án kell az utolsó összeget befizetni a banknak. A bank adta a kezében tartott cashflo-t már több mint egy éve, mely a következőket tartalmazza: „márciusban kezdődnek a a fundamentától a bankhoz történő visszautalások, először 400.000.-Ft, azután 415.000.-Ft, 1.200.000.-Ft, 2.000.000.-Ft, az első nagyobb összeg júliusban már 10.280.000.-Ft és október 31-ig 726 millió Ft fog visszaérkezni a bank számlájára és a maradvány. 806 millió Ft-ot vett fel a Víziközmű Társulat a fejlesztés megvalósítása érdekében ez alapján a cashflo alapján 812.789.215.-Ft-tal zárja. Ugyanezt megerősíti Szendrődi Tamás és Ritter Gyöngyvér a Raiffeisen Banktól. Ha ez nem elég, egyébként már ötször elmondta ezeket a dolgokat. Hallotta a bizottsági ülésen elhangzottakat, nem tudja, hogy megnyugtató volt-e a válasza, de ha nem kerül bele a koncepcióba a kért összeg, akkor is az önkormányzatnak kell a kezességet vállalni, de a megtérülés az meg lesz. Annál nagyobb baj, amit jelzett is és elég szomorú az, hogy akik benne voltak a kezdetek kezdetétől engedték a házi bekötéseket. A házi bekötésekre fel kellett venni 110 millió Ft hitelt. Először azt hitték, hogy a 110 millió Ft hitelre is jár az állami finanszírozású kamat, de nem. Neki kellett aláírni azt a szerződést, amivel 40 millió Ft kamat rakódott rá a 110 millió Ft hitelre. Szabó úr küldött volt, miért nem tiltakozott ellene, jobban kellett volna verni a „balhét”, ott 40 millió Ft elúszott. Szabó Károly: Miért hozzám beszél Koncz Úr? Koncz Gábor: Mert küldött volt és úgy hallom, hogy fő szóvivője volt a Pénzügyi Bizottság ülésén ennek a vonalnak. Tehát próbálom tájékoztatni, ha alultájékoztatott. Sőt szervezni akar nyíltnapot is, mert azt hallotta, hogy ők csak a lábukat lóbálják. Visszatérve a témához: Tehát az elődök még ezt is hátrahagyták, ezt a 40 millió Ft-os banki hitelt gazdálkodják ki. Meg is tették, amit lehetett, változtattak az átutaláson 1 millióval kevesebbet fizetnek és 25 millió Ft-
3
tal kevesebb pénzt utaltak a fundamentának és tudták ezt az összeget kamatoztatni a Raiffeisen Bank-nál. Jelezte azt is, hogy az alapítvánnyal is baj van, amiről nem is tud mit mondani, erről is az elődei tudnak többet, de szerették volna, ha megváltoztatják a szerződést. Tessék ezeket az összegeket összerakni és akkor mindjárt kiderül, hogy milyen hibákat követett el a 1,5 év alatt az akkori vezetés és milyen hibákat követett el ez a vezetés. Reméli kielégítő volt a beszámolója. Fodor Györgyné: Részt vett a Pénzügyi Bizottság ülésén sajnálja, hogy ezen az ülésen Koncz képviselőtársa nem volt jelen, mert ott sok mindent megbeszélhettek volna. Koncz Gábor: Ott is ugyanezt tudta volna elmondani. Fodor Györgyné: Sajnálja, mert ha bármelyik intézményét megkérdezi a testület, akkor az nem ilyen vehemenciával válaszol mint, ahogy azt képviselőtársa tette. Ez nem felelősségre vonás, számonkérés volt, hanem szerettek volna tisztán látni, ezért kérte tegnap, hogy képviselőtársával együtt üljön le a bizottság és hallgassák meg, hogy kinek mi az álláspontja és nem személyeskedve, hanem papírokkal alátámasztva. Ezt nem támadásnak kell venni, hanem érdeklődésnek. Simon László: Azt szeretné kérni, hogy egy normális hangnemet próbáljon meg mindenki használni a napirenddel kapcsolatban. Koncz képviselőtársa azt mondta, hogy a Pénzügyi Bizottságnak nincsen joga beszámoltatni a Víziközmű Társulatot, ő azt gondolja, ha megjelenik előttük egy 30 millió Ft-os kérelem a költségvetési koncepcióban, akkor minimum annyi joga van a bizottságnak főleg , hogy az önkormányzat készfizető kezes duplán is, hogy megkérdezzék mire kell a 30 millió Ft. Nem támadólag, hanem aggódva a pénzért. Koncz Gábor: Fodor Györgyné által elmondottakra szeretne reagálni: Úgy gondolja, hogy a nem intézményvezetők közül ő volt az, aki legalább minden évben négyszer beszámolt a Víziközmű helyzetéről egy pár mondatban békés, nyugodt hangvételben. De amikor nincs ott az ülésen és azt hallja vissza, hogy megint a „régi nóta cseng”… Fodor Györgyné: Napirenden volt, anyagba volt. Koncz Gábor: De vannak itt olyan okos emberek, akik sokkal jobban tudják ezt az anyagot mint ő, legalább azok ne piszkálódjanak. Szabó Károly:Bárhogy is szeretnék ezt többen személyes konfliktussá tenni, nem az, szakmai kérdés, „ha kommunistázunk meg vörösözünk”, akkor ettől eltérünk. Egyszer kellene normálisan, higgadtan, nyugodtan beszélni a kérdésről. Pénzügyi Bizottsági ülésen elmondta azokat az információkat, melyek a rendelkezésére állnak, de nyilván töredéke annak, ami az elszámoló biztos rendelkezésére áll. A Pénzügyi Iroda vezetője sem ismerte teljes körűen a kialakult helyzetet és nem tudta, hogy mire is kellhet most pénz a Víziközmű Társulat részére. Ő sem tudta mire kellhet ez a pénz. A maximum 170 millió Ft-os önkormányzati készfizető kezességet kétféleképpen lehet felhasználni, ha elfogy az óvadéki számláról a pénz és nem tudja kipótolni a Raiffeisen Bank az 5610.-Ft-ra – melynek fedezete soha nem volt meg – az 1980.-Ft alapítványi támogatás és a 3500.-Ft befizetése soha nem adta ki ezt az összeget. Ez önmagában 17 millió Ft-os mínusz a rendszerben. A részletekbe most nem kíván belemenni, de javasolja, ha polgármester úr is egyetért vele akár egy képviselő-testületi ülésen, vagy Pénzügyi Bizottsági ülésen tekintsék át részletesen ezt a témát, mert most már nagyon megérett rá. „Tényszerűen és tárgyszerűen és munkásőr és honvédtiszttől teljen függetlenül.
4
Koncz úr nekem nem Önnel van bajom, hanem az önkormányzat érdekeit próbálom védeni.” Nagy félreértések voltak és talán még vannak is azzal kapcsolatban, hogy a Víziközmű Társulat meddig működhet. A jogszabályok egyértelműsítik, de ezt nem tartotta be sem az önkormányzat, sem a Víziközmű Társulat, de ezen lépjenek túl. Az tévhit, hogy 500.Ft/hó/lakos érdekeltségi hozzájárulás felhasználható a Víziközmű Társulat működéséhez. Ez nem igaz! Volt még 2005 előtt, amikor a projekt pénzügyi részét tervezték egy elvi számfejtés, hogy ha 2005. február 20-21-én megalakul a Víziközmű Társulat és 2007. december 31-én befejeződik a projekt, akkor 2400 körüli részegység tulajdonossal számolva 41.906.000.-Ft be lett építve a projekt hitel költségvetésébe, nem kellett lakosoktól elvonni, a hitel része volt. Elkövetkezett az átadása a létesítménynek és akkor volt még 20 millió Ft maradék ebből a működési költségből. Ebből maradt pár millió Ft, nem lett mind elköltve. Azzal viszont, hogy a Víziközmű Társulat tovább működött a mai napig számításai szerint 33 millió Ft-tal csökkent az az összeg, ami az önkormányzatnál maradhatott volna a végén. Ha jövőre is tovább működik a társulat, akkor ez az összeg tovább csökken, mert nincs meg a fedezete a működésnek. Most már érti, hogy az elszámoló biztos arra gondolt, hogy ha bekövetkezik az, hogy nem tudnak fizetni lakosok, akkor az önkormányzat fizessen helyettük. Hallotta már azt is, hogy likvidhitelt ad az önkormányzat, erre nincs lehetőség, mert ez a társulat már hitelt nem vehet fel, mert nincs is. A bejegyzés szerint végelszámolás alatt áll, pénzügyi döntéseket nem hozhat, egyet tehet tartja magát a megállapodásokhoz. Jegyző asszony nagyon jól emlékszik amikor szóba került, hogy 1980.-Ft támogatást adna még az önkormányzat a lakosoknak, akkor az el lett vetve azzal, hogy az nem jogszerű, ekkor lett az alapítvány bekapcsolva a rendszerbe. Tehát, ha akkor nem támogathatta az önkormányzat, akkor most miért támogathatná. Miután két oldalról is be van biztosítva a bank, ha ez a szituáció bekövetkezik, akkor az egyik biztosíték az, ha elfogy az óvadéki számláról az a pénz, amit adott hónapban át kell utalni, akkor felszólítja az önkormányzatot és 60 nap áll a rendelkezésére, hogy ezt a pénzt befizesse mint készfizető kezes. Ha erre nem lesz szükség, de még sem jön össze ez a nyolcszázegynéhány millió Ft hitel, amit vissza kell 2011.július 31–ei zárónappal fizetni… Koncz Gábor: Mennyi ez a hitel? Szabó Károly: Koncz úr a beszámolójában említette. …akkor az önkormányzatnak ismételten készfizető kezesként minimum 85 millió, maximum 170 millió Ft-ot be kell fizetnie. Ezért szerette volna tudni pontosan, hogy most mire is kell ez a pénz. Likvidhitelnek semmiképpen nem tudja elképzelni, azt meg pláne nem, hogy közpénzből néhány ember- most mindegy, hogy milyen helyzetben van – helyett az önkormányzat fizesse be az adósságát. Mikor kapja vissza az önkormányzat? Semmikor. Miután világgazdasági válság van, mindenki spórol és mindenki mással spóroltat, Víziközmű Társulat által elhasznált 33 millió Ft-nak jelentős része megtakarítható lett volna és fel lehetett volna belőle újítani egy pár utat és a jogszabályok egyébként elvileg nem is teszik lehetővé, hogy tovább működjön. Miután a jogszabály pontokba szedi, hogy mit kell az elszámoló bizottságnak elvégezni, erre az elszámoló biztos tapasztalatait figyelembe véve 1-1,5 hónap tökéletesen elég. Felkérhetnék a Víziközmű Társulat elszámoló biztosát, hogy néhány hónapon belül ezt az elszámolást fejezze be, adja át az önkormányzatnak a feladatokat, hogy legalább az ezután megmaradó néhány millió Ft-ot nem kell elkölteni. Kocsi János: Elmondja, hogy az önkormányzat ezen feladatok ellátására több pénzt használt volna el mint a Víziközmű Társulat. A hivatalnál is két főt kellett volna alkalmazni erre a munkára és a társulatnál is ketten foglalkoznak vele az egyik 6 órás munkaidőben és 100.000.-Ft körül van a bére és Koncz képviselőtársa nettó 75.000.-Ft tiszteletdíjért látja el ezt
5
a feladatot, amit teljesen áttekinthetőnek tart. Amikor hallotta, hogy Pénzügyi Bizottsági ülésen milyen problémák merültek fel rögtön kérte Koncz urat, hogy keresse fel és átbeszélték a társulat dolgait. Nem kell tragikusan felfogni a dolgokat, hiszen semmi baj nincs, eredeti terv szerint működik minden. Elmondja, hogy december 1-jéig minden kötelezettsége ki van fizetve a társulatnak és még van a számlájukon 40 millió Ft. Ez a 40 millió Ft gyakorlatilag március 31-ig biztonsággal elegendő, ha egy forint nem folyik be a társulathoz. Utána még 3 hónapig működik a társulat. Ha január, február, március hónapokban is befolyik a szükséges pénz, mint ahogy Koncz úr is mondta ezekben a hónapokban magasabb a fizetési kedv, az emberek az elmaradásaikat is befizetik, akkor nem érti miről beszélnek. Tehát 170 millió Ftos hiányról nem is hallott. Úgy gondolja, ha minden úgy marad, ahogy van és a társulat havonta be tudja szedni a szükséges pénzeket, akkor a végeredmény, hogy az önkormányzatnak lesz 80 millió Ft plusz pénze. A jövő héten sort fognak keríteni egy Pénzügyi Bizottsági ülésre, ahol átnézik a társulat ügyeit, melyre Szabó Károly képviselőtársát is várja. Szabó Károly: Ő 170 millió Ft-os készfizető kezességről beszélt nem pedig 170 millió Ft-os hiányról. Kocsi János: Számításai szerint a projekt végén 80 millió Ft-os plusz pénz fog keletkezni a jó gazdálkodás eredményeként. Koncz Gábor: Szabó úr nincs teljesen tisztában a működéssel. Idáig az volt a baj, hogy nem indították el a felszámolást, ekkor ő közölte, hogy akkor kell elindítani a felszámolást, ha már meg van a vízjogi létesítési engedély, mikor meg volt a vízjogi engedély jó pár hónapja „megejtették” a felszámolást. Azt is közölte Szabó képviselő úrral, amikor bent volt az irodában, hogy 2012-ig adott a bíróság engedélyt a működésre és a cég felszámolására. Tehát nem tudja, hogy miről beszél képviselőtársa. Ha 2012-ig csinálják, akkor 2012-ig fogják csinálni. Szabó Károly: Mutassa meg képviselőtársa neki ezt a papírt. Mert a cégbejegyzésen nincs ilyen feltüntetve. Koncz Gábor: A bírósági végzést? Nagyon szívesen megteszi. Tévedésben van Szabó képviselőtársa. A másik, hogy a Szabó úr által felsorolt számok követhetetlenek mindenki számára ez csak arra jó, hogy megtévessze őket. Fel szeretné olvasni a Raiffeisen Bank levelét: „ Csatoltan megküldöm azt a cashflo-t, amit a fundamenta is megküldött. Túl magas összeget fizettek havonta a fundamenta LTP-nek, ha ez így marad, akkor egyrészt elfogy az óvadéki betét, másrészt a lakosság megfizetésének hiányát az önkormányzatnak kell befizetni lejáratkor.” Itt történt meg a már említett 1 millió Ft-os befizetés csökkentés, így megmaradt 24 millió Ft. A 11 millió Ft helyett már csak 9 millió valamennyit kellett utalni és ezért tudták a megmaradt pénzt kamatoztatni a Raiffeisen Bank-nál. „ Felesleges az aggodalom, mert 805 millió Ft az összes hiteletek, illetve telefonon említetted, hogy lesz még egy lehívás” – akkor még volt egy bekötés az ki lett fizetve- „…A megtakarítással csökkentett összeg, amit az LTP-nek havonta utalni kell 9.739.130.-Ft. A kiutalás összesen 812 millió Ft, amennyiben havi átlag 7 millió Ft-ot tudtok beszedni a Víziközmű Társulatnál.” És küldte a cashflo-t, melyen a végkiutalt összeg 2012. 06. 30-án 816.000.476.-Ft és a felhasznált hitel az csak 806 millió Ft. És itt csak az LTP-sekről van szó, azok nincsenek benne, akiknél az adócsoport végzi az adósság behajtását és így is megtakarítás mutatkozik. A magános befizetők - akik nem kötöttek LTP szerződést - kintlévősége 70 millió Ft, az kérdés, hogy ebből mennyit tudnak behajtani, de mindent elkövetnek az eredményes behajtásért. Biztos lesznek olyanok,
6
akiknek a köztartozása eléri a határt és a háza lesz megterhelve és nem folyik be pénz, de elképzelhetetlen, hogy ebből rosszul jöjjenek ki. Szabó Károly:Ez a hangnem már jobban tetszett, amikor tárgyszerűen a témáról beszélnek és ezért kezdeményezte többször, hogy üljenek le és beszéljenek erről a témáról és felejtsék el, hogy engem Szabó Károlynak hívnak és őt Koncz Gábornak és kinek mi a pártja. A kérdésről beszéljenek. Örömmel veszi polgármester úrtól a lehetőséget, hogy erről beszélhetnek így a rendelkezésére álló információkat átadhatja és kaphat újakat. Mindenesetre a 31 oldalas dolgozaton, amit 2007-ben átadott -és Koncz úr azt mondta, hogy el sem olvasta arra sem méltatta- nyugodtan végig lehet menni és azokat a témákat, amiket jelzett meg lehet beszélni. A vonatkozó jogszabály azt mondja, hogy az elszámolási eljárás megindításáról a közmű átadásától számított 30 napon belül a taggyűlés határoz és tagjai közül 3 fős elszámoló bizottságot választ. A közmű átadása Nagykáta városban 2007. június 26-án megtörtént ezt követően 30 napon belül ezt a bizonyos elszámoló bizottságot meg kellett volna alakítani és az elszámolást elvégezni. Megmenekültek volna ezektől a költségektől és úgy gondolja, hogy gazdaságosabban tudta volna ezeket a feladatokat az önkormányzat megoldani. Kocsi János: Nem volt meg a vízjogi létesítési engedély, ezért nem lehetett megcsinálni az elszámolást. Szabó Károly: De a jogszabály nem foglalkozik vízjogi létesítési engedéllyel, azt az üzemeltetőre vonatkoztatja. Említette polgármester úr, hogy még 2-3 hónapig jövőre is működik a társulat. Ez nem egészen így van, Koncz úr tudja a legjobban, hogy kinek a hibájából indultak 6 hónapos késéssel a megtakarítások. Tehát ez azt jelenti, hogy az első megtakarítás, aki rendesen fizetett az nem képződik meg a 63. hónapban, 6 hónappal később fog megképződni. A másik az, hogy nem mindenki kezdte meg a befizetést, van aki később kezdte meg, a harmadik az, hogy valaki kihagyott, valakit felszólítottak, majd bekapcsolódott. Gyakorlatilag 2011 első félévéig erre a bizonyos óvadéki számlára folyamatosan fognak érkezni az elmaradt személyek betétei. Tehát jövőre semmi nem fog történni a teljes realizálást tekintve, ezért is határozta meg bölcsen a bank, hogy 2011. július 31-én kell a tőketartozást egy összegben és 1 millió Ft-ot ez év november 30-ig –amit meg is tett a társulat, vagy meg fog tenni – megfizetni. Lehet indulatok nélkül beszélni és érveket úgy ütköztetni, hogy „nem kapják fel a vizet”. Ha nyolcvanegyezer néhányszáz lakos érdekében huszonegy néhányezer ingatlanon meg lehetett oldani azt, hogy csekken teljesítik a befizetést, akkor nem kell egy apparátust fenntartani 1600 fős csoportnak sem és nagyon sokan átutalással teljesítik a befizetéseket. Egyszerűen egy racionális döntés kell és máris megszűnt az a dilemma, hogy ki fogja átvenni ezeket a pénzeket, egyenesen a célszámlára fog menni. Koncz Gábor: Látszik, hogy képviselőtársa kiesett a gyakorlatból régen nincs az irodában. Napi levelezéseket bonyolítanak a lakossággal, a bekötésekkel kapcsolatban a mai napig egyeztetni kell a Káta-Hidro Kft-vel és megmutatni nekik hová kell kötni, mert akkor nem kapnak használatbavételi engedélyt az ingatlan tulajdonosok. Szabó Károly: Ez a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának lenne a feladata. Koncz Gábor: Sok munkát ad, hogy sokan nem jelöltek meg a szerződésben kedvezményezettet, ezeket a személyeket folyamatosan értesítik, de nagyon kevesen jelennek meg kedvezményezettet megnevezni. Az adócsoporttal is szoros a kapcsolatuk a behajtások miatt. Nem olyan egyszerű ez azért mint, ahogy Szabó képviselőtársa elmondja. Csinálja a hivatal?
7
Szabó Károly: Hát hogyne. A jogszabály ezt rendeli. Koncz Gábor: Örülne neki, de 2012-ig működési engedélyük van. Kocsi János:Amennyiben más kérdés, észrevétel nincs kéri aki a 2010.évi koncepciót elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A Képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 230/2009. (XI.26.) képviselő-testületi határozat 1. Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete az előterjesztésben szereplő, 2010. évre vonatkozó koncepciót, főbb irányelveket és tervezési feladatokat elfogadja. 2. A költségvetési rendelet-tervezetnek tartalmaznia kell a 2010. évi költségvetési koncepcióban meghatározott feladatokat, a vonatkozó jogszabályi előírásokat és módosításokat. 3. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy az elfogadott 2010. évi költségvetési koncepciónak megfelelően a jogszabály által meghatározott határidőig bezáróan terjessze a Képviselő-testület elé a város 2010. évi költségvetését. Határidő: azonnal, illetve 2010.02.15. Felelős: polgármester
3./ Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Simon László: A Pénzügyi Bizottság tárgyalta a költségvetés 1-9 havi teljesítéséről szóló beszámolót és egyhangúlag elfogadásra javasolja. Egyelőre nem ismert, hogy a 2009. évet hogyan fogja zárni az önkormányzat, hiszen sok minden még nincs elkönyvelve és vannak olyan döntéseik is, amelyek pénzügyi forrásokat igényelnek. Reméli, hogy nulla közeli állapotot fognak év végére elérni. Kocsi János: Kéri aki a beszámolót elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt: 231/2009. (XI.26.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2009. évi költségvetés háromnegyed éves pénzügyi teljesítéséről szóló beszámolót elfogadja, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat beszámolóját tudomásul veszi. A Képviselő-testület megállapítja, hogy a költségvetés pénzügyi egyensúlya az év során folyamatosan biztosított volt, a gazdálkodásból származó többletbevételek lekötése
8
folyamatosan biztosított volt a félév során, mely tevékenységből többlet kamatbevétel származott. - Az önkormányzat a kötelező és az önként vállalt feladatok finanszírozását folyamatosan biztosította. - A forráshiányos költségvetés miatt visszafogott, bevétel-centrikus és takarékoskodó gazdálkodást kell folytatni az év végi működési hiány minimumra szorításának érdekében. - A pótlólagos bevételi lehetőségek feltárására kell törekedni, a hátralékok behajtása érdekében minden törvényes lehetőséget alkalmazni kell. - A költségvetés pénzügyi egyensúlyát folyamatosan fenn kell tartani, törekedni kell a tervezett hiány csökkentésére. -A polgármesteri hivatal, az intézmények túlfinanszírozását a képviselő-testület határozata, döntése alapján hajtja végre. Az intézmények évközben jelentkező többletbevételeik terhére költségvetésben nem tervezett feladatra csak képviselő-testületi döntés alapján vállalhatnak kötelezettséget. A kiadási előirányzatokon költségvetésben nem tervezett feladatokra kötelezettség nem vállalható. - A feladatokat a pénzügyi lehetőségek függvényében kell megvalósítani. Határidő: azonnal, illetve 2009. 12. 31. Felelős: polgármester, intézményvezetők
4./ Napirendi pont, Egyebek - Nagykáta, Dózsa Gy. út 15/a. szám alatti könyvtár tetőfedési hibáinak kijavítása tárgyában pénzeszköz biztosítása Kocsi János: Kéri jegyző asszonyt, hogy ismertesse a napirendi pontot. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A Közbeszerzési Bíráló Bizottság kiírta ismételten a közbeszerzési eljárást a könyvtár épület tetőfedési munkálataira. Mindenki előtt ismert, hogy volt egy eredménytelen eljárás. Az új eljárásban két pályázó volt a Káta Épszöv Kft., illetve a Logilogo Kft. A pályázatok nem voltak teljesen hiánytalanok, ezért hiánypótlást kellett kiírni, amit teljesítettek is a pályázók, azonban a Logilogo Kft. pályázatát érvénytelennek kellett nyilvánítani ugyanis a referencia igazolása nem felelt meg a hiánypótlási felhívásnak és ez kizáró ok. Ezenkívül a Logilogo Kft-nél még egy olyan probléma is felmerült, hogy rákérdezett a bizottság, mert aránytalanul alacsonynak találta a beállványozási munkára meghatározott tételt és az erre adott magyarázatot a bizottság nem fogadta el. Ezen okon miatt az a döntés született, hogy a Logilogo Kft. ajánlatát érvénytelennek nyilvánították és a Káta Épszöv. Kft. ajánlatát pedig érvényesnek. Nagyon örültek, hogy végre volt sikeres pályázó, ugyanis mindenki előtt ismert, hogy a könyvtárra van még bank garancia, amit ebben az évben le kellett fedni, sajnos azonban a bank garancia összege nem elegendő a munkálatok elvégzésére, ezért az önkormányzatnak 3 millió Ft-ot kell még biztosítani a javítási munkákhoz. A munkálatok elvégzésének határideje 2010. május 31. A javításkor teljes egészében le kell szedni a cserepeket, a szigetelőanyagot és az egész tetőszerkezet újra kell rakni. Koncz Gábor: Tulajdonképpen a bizottság azért döntött a Káta Épszöv. Kft. ajánlata mellett – amellett, hogy az olcsóbb ajánlat jobb lett volna az önkormányzatnak-, mert a Logilogo Kft. 490 m2 –ben gondolkodott. Ez azt jelenti, hogy csak ott javították volna ki a tetőt, ahol be van roskadva. Viszont a Káta Épszöv Kft. az egész 700 m2 –es területben gondolkodott. A másik pályázót a referencia igazolás miatt is ki kellett zárni, ugyanis az ajánlatban is másik tető
9
elkészítéséről és a hiánypótlásban is másik tető elkészítéséről nyújtott be referencia igazolást. Nagyon magasak voltak az állványozási munkákra beadott árak közötti eltérések is. A szakértő szerint a szemben lévő oldalakat együtt kell lécezni, mivel a Logilogo Kft.-nek guruló állványa van - e miatt lett volna sokal olcsóbb az állványozási munkára adott ajánlatés ezért csak oldalanként tudta volna a javítást végezni nem pedig a szakvéleményben foglaltak szerint a bizottság a másik ajánlatot tartotta elfogadhatónak. Lugosiné Urbán Erzsébet: Addig, amíg a tetőszerkezet kijavítása nem történik meg szeretné, ha az elcsúszott cserepeket valamilyen módon helyre igazítanák, mert ha egy-egy nagyobb vihar jön életveszélyesek. Kocsi János: A Káta Épszöv. Kft-vel történő szerződéskötés után meg fogják kérni, hogy ezen hibákat szüntessék meg. Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt: A képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 232/2009.(XI.26.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 3.283 e forint összegű pénzösszeget biztosít a Nagykáta, Dózsa György út 15. szám alatti könyvtárépület tetőfedési hibáinak javítása tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás alapján megkötendő vállalkozási szerződés és a közbeszerzési eljárás költségeinek finanszírozása céljára. A Képviselő-testület az összeget a 2009. évi költségvetésben tervezett, és rendelkezésre álló általános tartalék terhére biztosítja a munkák elvégzése céljára. Határidő:azonnal Felelős: polgármester - Közvil Zrt. ajánlata fényáram- szabályozásra Kocsi János: Kéri Agócs Pál tanácsnokot, hogy ismertesse a napirendi pontot. Agócs Pál: A képviselő-testület már egy előző testületi ülésen meghallgatta az ELMIB Zrt. ajánlatát, viszont akkor döntést nem hozott a hivatkozással arra, hogy a konkurens cégek ajánlatát áttekintik. Az ELMIB Zrt-vel eddig is volt kapcsolatuk, egy olyan cég, melynek 400500 tulajdonosa van már önkormányzatok köréből és megpróbálja az önkormányzatok érdekeit képviselni. Eddig közvilágítás terén voltak partnerek és most is a közvilágítás terén kívánnak korszerűsítéseket végrehajtani. Úgy gondolják, hogy azokban a trafó körzetekben, ahol elegendő fogyasztó van arra, hogy egy elvégzett fényáram-szabályozás megtérüljön, az jelentős megtakarítást eredményezhet az önkormányzat számára. Konkrét méréseket végeztek és a közel 40 trafó körzetből 14-et találtak alkalmasnak erre a célra. Az eljárás lényege az, hogy úgy takarítanak meg energiát, hogy nem kapcsolják le a világítást, hanem pár V-tal csökkentik este 10 óra után a feszültséget folyamatosan. Ez szemmel alig észrevehető viszont 25%-os megtakarítást eredményezhet a trafókörzetben. Az ebből keletkezett megtakarításból lehet finanszíroznia az önkormányzatnak ezt a beruházást. Az ELMIB Zrt. előfinanszírozza és az önkormányzat választhat két futamidőből, az egyik egy három éves futamidő és részvény vásárlással továbbra is erősíti az önkormányzat pozícióját a cégben, illetve a 3 éves futamidőnek a lényege az, hogy azt az összeget, amit az önkormányzat megtakarítana, azt
10
ELMIB Zrt. az önkormányzattól leemeli, tehát az önkormányzat ugyanannyit fizet mint eddig és 3 év múlva realizálódik kb. 3 millió Ft-os megtakarítás. A 10 éves konstrukció ennek a kinyújtása, az annyival kecsegtetőbb talán, hogy a 3 millió Ft-os éves megtakarításból 2 millió Ft az önkormányzatnál maradna, viszont 10 évig kellene a beruházást törleszteni és erre a kamatok is rakodnak. Úgy gondolták, hogy a rövidebb konstrukciót választják és 3 év után minden megtakarítás az önkormányzatot illeti. Kéri a képviselő-testületet, hogy hatalmazza fel a polgármester urat a szerződés megkötésére. Simon László: A 3 év eltelte után más áramszolgáltatótól is vásárolhat energiát az önkormányzat? Agócs Pál: Ez a szerződés kifejezetten közvilágításra vonatkozik. A 3 éves konstrukciónál 3 évig van az önkormányzat elkötelezve a 4. évben szabadon választhatnak. Kocsi János: Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 233/2009. (XI.26.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testület támogatja a Közvil Zrt. által felajánlott fényáram-szabályozás megvalósítását, melynek finanszírozása az ELMIB Zrt.-nél történő részvényvásárlással történik. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert a jelen határozat mellékleteként csatolt közvilágítási szerződés módosítása, valamint a részvény-átruházási szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester - Tájház működtetéséhez szükséges határozat meghozatala Kocsi János: Javasolja, hogy a tájház működtetéséhez szükséges személyzetet a könyvtár biztosítsa és a működés koordinálásával az igazgató asszonyt bízzák meg, így nem kell létszámot növelni. Meg kell a tájház nyitva tartását is határozni. Úgy gondolja, hogy májusig elegendő lenne a heti 3 napos nyitva tartás és 2 fő személyzettel plusz egy takarítónővel meg lehetne oldani a működtetést. Úgy tervezik, hogy a tájházban egész nyáron működni fog egy nyilvános WC is, hiszen az idelátogatóknak szükségük lesz rá. Kéri a képviselő-testületet, hogy adjon felhatalmazást a tájház könyvtár által történő működtetésére. Szabó Károly: Támogatja a javaslatot és kéri, hogy a könyvtár és művelődési ház SZMSZ-e ennek megfelelően legyen elkészítve. Kocsi János: Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
11
234/2009. (XI.26.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Tájház működtetését a Városi Könyvtár és Művelődési Központ intézménye keretén belül oldja meg. Felhatalmazza az intézmény igazgatóját, hogy szervezze meg a jelenlegi dolgozói létszámmal a nyitvatartást. Határidő: azonnal Felelős: polgármester - Rafael Mónika Nagykáta, Linda u. 56. szám alatti lakos önkormányzati tulajdonú bérlakás igénylése Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Javasolja, hogy az igénylés elutasításra kerüljön, mivel az önkormányzat nem rendelkezik szociális alapon bérbe adható lakással. Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 14 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 235/2009. (XI.26.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete Rafael Mónika (sz.: Szolnok, 1987. 07. 21., an.: Jakab Ibolya Piroska) Nagykáta, Linda u. 56. szám alatti lakos kérelmét – melyben önkormányzati tulajdonú bérlakást igényel – elutasítja, mivel az önkormányzat szociális alapon bérbe adható lakásai bérlők által lakottak, illetve elemi csapás következtében, vagy önhibáján kívül katasztrófahelyzetbe, krízishelyzetbe került csalások részér fenntartottak. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a kérelmezőt értesítse a határozatról. Határidő: azonnal Felelős: jegyző Kocsi János: Kéri jegyző asszonyt, hogy az önkényes lakásfoglalásról tájékoztassa a képviselő-testületet. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Miután képviselő-testületi döntés született arról, hogy Gallai Mónika nem kap önkormányzati bérlakást, november 10-én reggel felhívta a hivatalt az édesanyja, hogy ők találtak maguknak lakást és be is költöztek, mint kiderült az önkormányzat Hosszútó u. 5. szám alatti lakásába. Felszólították őket, hogy mivel az önkormányzat ehhez nem adta a hozzájárulását költözzenek ki a lakásból, ezt nem tették meg. Az önkormányzat feljelentést tett a rendőrségen, ahol folyik a nyomozás, másrészről a lakás kiürítése iránt intézkedtek a bíróságnál. A bíróság határozata meg is született, amit a tegnapi napon kaptak kézhez, mely szerint a végrehajtónak átadták az ügyet és kötelezték az ingatlan kiürítésére. A végrehajtó 3 napon belül fogja foganosítani a lakás kiürítését.
12
Szabó Károly: A Víziközmű Társulat 2007. június 26-tól már a lakossági befizetésekből, illetve az óvadéki számláról működik, mert a hitelből erre elkülönített részt felélte. Úgy látja az önkormányzatnak szándéka és célja - Koncz úr olyan jól végzi és végezte a munkáját és számít rá, ezzel megtakarít az önkormányzatnak komoly összeget, két embert is kivált-, hogy a társulat továbbra is működjön. Tisztességes és korrekt az lenne, hogy miután az elszámoló biztos nem rendelkezik pénzeszközökkel, hitelt nem vehet fel, így adott esetben az önkormányzathoz fordul, hogy finanszírozzák a működését. Ha finanszírozzák a működését, akkor tiszta sor, hogy nem nyúlnak az óvadéki, a letéti számlához és végén 80 millió Ft, vagy ennél több is vissza fog térülni. De akkor tiszta lappal folytatódik ez az elszámolás, mert van pénzügyi fedezete. Kiszámolta, hogy eddig olyan 26 millió Ft ment el működésre, ami túl van 41.906.000.-Ft-on. Ez a pénz az óvadéki számláról, vagy bárhonnan el lett véve, tehát nem képezte a hitel részét. Javasolja, hogy a költségvetésben finanszírozzák meg az elmúlt, a jelen és a jövőbeni működési költségeket. Elmondja, hogy találkozott olyan e-maillel, hogy néhány héttel ezelőtt nagykátai cigányok tömegesen megtámadták a rendőrkapitányságot és lincs hangulat alakult ki. Kérdése, hogy erről polgármester úr tud-e valamit, és ha igen tájékoztassa a testületet. Kocsi János: Elmondja, hogy az esemény után 2-3 nappal értesült az éjszakai atrocitásról. Felhívta a kapitány asszonyt, de ő nem volt, ezért a helyettesével Veres úrral beszélt, aki tájékoztatta, hogy valamilyen buli volt a Vásártér felé és a romák hangoskodtak, kimentek a járőrök és bevittek egy roma fiatalembert a rendőrségre. Az éjszakai ügyeletben talán egy fő volt és egy nyomozó, más nem volt az épületbe, a fiatalembert kihallgatták és közben megérkezett a fiatalember családja. Természetesen ennyi személyt az egy fő ügyeletes nem engedett be az épületbe, ezért elkezdték rugdosni az ajtót, az ügyeletes pedig segítséget kért Ceglédtől, Monortól és a Készenléti Rendőrségtől. Azt mondják, hogy 15-20 fő gyűlhetett össze, de lehet, hogy többen is voltak. Nagy titok övezi az eseményeket, mert hívta a megyei kapitányt is, aki azt mondta, hogy nem történt itt semmi, kitűnő a rendőrkapitány tudja a feladatát. Koncz Gábor: A bank és felszámoló biztos a következőket közölték: Mivel csak 806 millió Ft-ot vettek fel minden további nélkül újraköthetik 850 millió Ft-ra szerződést, de mivel látja a megtérülést, azért próbált az önkormányzattól segítséget kérni, mert ha megköti a szerződést a 850 millió Ft-ra, akkor magas kamatot kell fizetni. Szabó Károly: Csak ehhez nincs felhatalmazása a jogszabály szerint. Kocsi János: Amennyiben más kérdés, észrevétel nincs megköszöni a jelenlétet és a további napirendi pontok tárgyalására zárt ülést rendel el. - kmf-
Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző
Kocsi János polgármester
13