JEGYZŐKÖNYV
Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme (Dózsa György út 2. 6-os bejárat emelet) Jelen vannak: Kocsi János polgármester, dr. Salibáné dr. Pap Terézia alpolgármester, Angalét József, Botka Sándor, Czakó György, Kiss Gábor, Molnár István, Marton László, Magoss György, Németh László, Simon László Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző A képviselő-testületi ülésről Agonács Lászlóné képviselő igazoltan távol volt. Kocsi János: Köszönti az ülésen megjelenteket, a meghívott vendégeket és az intézmények vezetőit. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a megválasztott 12 képviselő közül 11 fő van jelen, így a testület határozatképes. Van e valakinek kérdése, észrevétele a napirendi pontokkal kapcsolatban. Simon László: Az előző képviselő-testületi ülésen ígéretet kapott arra, hogy a következő képviselő-testületi ülésre a Településfejlesztési Bizottság megtárgyalja a javaslatát és a megvalósításhoz szükséges részleteket. A kérése a következő volt: régi könyvtárnál zebrát kellene felfestetni, mert az úttesten az átkelés nagyon balesetveszélyes, az Amici vendéglő mellett nagyon veszélyes az útra a felhajtás, oda egy tükröt kellene elhelyezni. Valamint az, hogy külterületen, Erdőszőlőben a második buszmegálló rossz állapotban van, ezen kellene változtatni. Kéri, hogy vegyék fel a napirendi pontok közzé. Kocsi János: Befogadja a Simon képviselő kérését, és felveszi az egyebek napirendi pontok közzé. Felcseréli a napirendi pontokat és az Egyebek napirendi ponttal kezdődne a képviselőtestületi ülés, második lenne a Beszámoló a 2012. évi I-II. havi átmeneti gazdálkodásról, a harmadik napirendi pont a Brentwood Kft. kérelmének megtárgyalása és a negyedik napirendi pont az Ipari Szakközépiskola és Szakiskola intézményvezetői pályázatának érvénytelenítése és ismételt kiírása. Kéri, aki a napirendi pontokat elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt.
1
A képviselő-testület 11 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül a napirendi pontok elfogadására az alábbi határozatot hozta: 130/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Napirendi pontok: 1./ Egyebek Előadó: polgármester - Alfonsine testvérvárosból érkező delegáció fogadása Negatino Macedon várossal testvérvárosi kapcsolat létesítése - Simon László képviselő egyéni indítványa 2./ Beszámoló a 2012. évi I-II. havi átmeneti gazdálkodásról Előadó: polgármester 3./ Brentwood Kft. kérelmének megtárgyalása Előadó: polgármester 4./ Az Ipari Szakközépiskola és Szakiskola intézményvezetői pályázatának érvénytelenítése és ismételt kiírása Előadó: polgármester 1./ Egyebek: -Alfonsine testvérvárosból érkező delegáció fogadása, valamint Negatino Macedon várossal testvérvárosi kapcsolat létesítése Kocsi János: Nagykáta képviseletében nemrég jártak Alfonsine városában. A testvérvárosi kapcsolat 50-ik évfordulójának megünneplése folytatásaként 2012. szeptember 13-16-ig érkezik Alfonsinéből 50 fő látogatóba. Kéri a képviselők segítségét a szállás megoldásában, mivel elég szűkös anyagi helyzetben van az önkormányzat. A szállás és étkezés 10.000 Ft/fő/nap lenne, de javasolja, hogy a vendégeket házaknál helyezzék el. Kéri a képviselőtestület tagjait, aki vállalni tudná, hogy vendéget elszállásol, az jelezze. Ha ez nem valósulna meg, akkor ennek a költségvetését jóvá kell hagynia a képviselő-testületnek. 2012. szeptember 13-án érkezne a küldöttség Alfonsinéből 50 fő, 3 éjszakára ennek a költsége körülbelül 1.500.000 Ft. A másik napirendi pont az egyebek között egy testvérvárosi kapcsolat létesítésének a lehetősége Negatino, Macedon várossal. Ez a város egy Magyarországi hasonló méretű kisvárossal szeretne testvérvárosi kapcsolatot teremteni, így keresték meg Nagykátát. Negatino város Macedónia közepének déli részén, a Vadar folyó jobb partján, szép környezetben, hegyekkel körülvéve helyezkedik el. Szkopjétól mintegy 80 km-re, lakosainak száma 20.000 fő. A képviselő-testületnek kell eldöntenie, hogy a testvérvárosi kapcsolatot felvegyék e, ezzel a várossal vagy sem. Ezt a kapcsolatot dr. Bencze József nagykövet kezdeményezi, szeretné, ha Nagykáta egy ilyen bortermelő vidékkel
2
testvérvárosi kapcsolatot létesítene. Ehhez a témához kérné a képviselő-testület véleményét, észrevételét. Németh László: Ennek az 50 éves jubileumnak a méltó megünneplése egy reprezentatív környezetben valósulhat meg. Praktikusabb elhelyezni a vendégeket együtt, mint házaknál, az így felmerülő költségeket vállalja az önkormányzat. A testvérvárosi kapcsolat létesítéséhez egy Macedon várossal, van e valakinek hozzászólása? Lehetőség van arra, hogy a Visegrádi Négyek tagországai együtt pályázzanak testvérvárosi kapcsolat létesítésének költségeire - így az utazási vagy kulturális programok, esetleg egyéb költség- pályázat útján elnyerhető. Az így elnyerhető pályázati összeg fedezi ezeket a költségek nagy részét. Nagykátának két testvértelepülése van az erdélyi Uzon és az olaszországi Alfonsine, más városoknak sokkal több testvérvárosi kapcsolatuk van. Pozitívan kell erről gondolkozni, ez egy értékes délvidéki kapcsolat lehetne. Kocsi János: Akár üzleti kapcsolattá is kinőheti magát, ami az olasz testvérvárossal nem alakult ki. Németh László: Ha ezt eleve így indítják, akkor ebből értékes gazdasági kapcsolat alakulhat ki. Javasolja a Visegrádi Négyek tagországainak a pályázati lehetőségét fontolják meg, mert akár 5.000.000 Ft is lehet nyerni. Ezek öt hónap alatt elbírálandó pályázatok, 30% az önrész. Kocsi János: Javasolja, az új testvérvárosi kapcsolatot építsék ki. Tehát arra kér felhatalmazást, hogy a Macedon várossal Negatino-val a kapcsolatot felvegye és elkezdjen egy testvérvárosi kapcsolatot kiépíteni. A képviselő-testület majd a későbbiek folyamán dönt arról, hogy ténylegesen testvérvárosi kapcsolatot kívánnak e létesíteni. Meg lehetne hívni testületi ülésre dr. Bencze József nagykövetet, hogy jöjjön és mondja el a véleményét. Német László: A tárgyalások elején a gazdasági kapcsolatra ki kell térni. Kocsi János: Nagykáta vállalkozói rétege tőkeszegény, egy kinti vállalkozás elkezdéséhez a rendelkezésre álló tőke nem elegendő, a megfelelő banki háttér nem áll a vállalkozók rendelkezésére. Az első téma, amiben kéri a képviselő-testület szavazatát azaz, hogy az Alfonsine testvérvárosból érkező delegáció elhelyezésének a költségeit az önkormányzat állja napi 10.000 Ft/fő, mivel senki nem vállalkozott arra, hogy az elszállásolja a vendégeket. Van e valakinek kérdése észrevétele. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 11 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozati javaslatot. 131/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alfonsine-Nagykáta testvérvárosi kapcsolat 50 éves jubileumi – nagykátai - megünneplésére 1.500.000 Ft-ot biztosít az Alfonsinéből érkező kb. 50 fős olasz delegáció szállás és étkeztetési költségeire. A pénzösszeget az általános tartalék terhére biztosítja.
3
Határidő: az átvezetésre, a költségvetési rendelet féléves módosítása Felelős: polgármester Kocsi János: A második határozati javaslat, amelyben felhatalmazza a képviselő-testület a polgármestert, hogy előkészítse a testvérvárosi kapcsolatot a Macedon várossal. Van e valakinek kérdése észrevétele. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 11 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozati javaslatot. 132/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy előkészítse a testvérvárosi kapcsolat felvételét a Macedón Negatino várossal, tárgyalásokat folytasson a város képviselőjével. Határidő: folyamatos Felelős: polgármester 2.Napirendi pont: Kocsi János: A következő napirendi pont: Beszámoló a 2012. évi I-II. havi átmeneti gazdálkodásról. Van e valakinek kérdése észrevétele. Molnár István: A Pénzügyi Bizottság és a Jogi Bizottság is 3 igennel elfogadásra javasolja. Kocsi János: Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 11 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a határozati javaslatot. 133/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 2011. évi CXCV. törvény 25. § (4) bekezdése alapján az önkormányzat és finanszírozási körébe tartozó intézmények együttes •2012. évi módosított költségvetési bevételi és kiadási előirányzatának két havi összegét 410.466 e Ft-ban határozza meg. (Finanszírozási célú műveleteket is figyelembe véve)
4
•2012. január 1-től február 28-ig a teljesített bevételeket 274.209 e Ft-ban, kiadásokat 308.720 e Ft-ban fogadja el. (Finanszírozási célú műveleteket is figyelembe véve) Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tápiómenti Településfejlesztési Társulás költségvetési tervszámait és teljesítési adatait is tartalmazóan a költségvetési rendelet összesített számainak megfelelően (finanszírozási célú műveletekkel) •2012. évi módosított költségvetési bevételi és kiadási előirányzatának két havi összegét a TTT adataival összesítetten 2.860.251 e Ft-ban határozza meg •2012. január 1-től február 28-ig a teljesített bevételeket 339.315 e Ft-ban kiadásokat 334.584 e Ft-ban fogadja el. Az intézményvezetők figyelmét felhívja a hatályos államháztartási és pénzügyi gazdálkodási szabályok betartására, a takarékos gazdálkodásra és a költségvetésükben meghatározott bevételi előirányzatok beszedésére. Ehhez kapcsolódóan - az II. negyedéves rendeletmódosítás intézményi szintű előirányzatmódosítások mihamarabbi átvezetése érdekében felhívja az intézményvezetők figyelmét a saját hatáskörű előirányzat-módosítási kérelmeik hivatal felé történő haladéktalan leadására. A Képviselő-testület a 2012. év első két hónapjában realizálódott bevételeket és teljesített kiadásokat (pénzforgalmat) a 2/2012 (II.29.) számú önkormányzati rendelettel megállapított költségvetés részeként elismeri. Utasítja a polgármestert folyamatos fenntartására.
a
pénzügyi
egyensúly
Határidő: azonnal Felelős: polgármester 3.Napirendi pont: Kocsi János: A következő napirendi pont: Brentwood Kft. kérelmének megtárgyalása. A Brentwood Kft, mint építőipari cég, nehéz anyagi helyzetbe került, mivel a lakáspiac gyakorlatilag leállt és a lakásainak az eladása nem valósult meg. Tehát a Kft. az adásvételi szerződést módosítani szeretné, mégpedig a fizetési kötelezettséget meghatározó határidőt módosítaná a feltételek változtatása nélkül. Továbbra is biztosítja az önkormányzatot arról, hogy ha sikerül az ingatlanjait értékesíteni, akkor a szerződésben vállaltak kifizetésre kerülnek. Van e valakinek kérdése, észrevétele? Botka Sándor: Ezt az ügyet 2011. július 28-án tárgyalták utoljára, ekkor már a szerződés olyan elemeket tartalmazott, ami véleménye szerint hátrányos volt a Nagykátai Önkormányzatra, és sokkal nehezebbé tette a szerződéstől való elállását az önkormányzatnak.
5
Akkor azt a megnyugtató választ kapta a polgármester úrtól és a jegyző asszonytól, hogy a Brentwood Kft. biztosan ki fogja fizetni az összeget 2012. július 30-ig. Ez nem történt meg. E közben a Kft érvényes építési engedélyt kapott kétszer két lakás építésére a képviselő-testület hozzájárulásával. A mostani kérelem egy bonyolult jogi helyzetet teremt, amire a jó megoldás kérdéses. A tavalyi szerződésmódosítás arról szólt, hogy az önkormányzat csak akkor bonthatja fel ezt a meglévő szerződést, ha ez év július 30-ig nem fizeti ki a fennmaradt összeg 80%-át, és csak akkor bonthatják fel, ha rövid időn belül visszafizeti az önkormányzat a Brentwood Kft. által befektetett összes pénzt. Azt gondolja, hogy most nagyon rossz feltétellel tudnák csak felbontani ezt a szerződést. Személy szerint semmilyen biztosítékot nem lát arra, hogy ezt az összeget akár jövő márciusig vagy akármeddig kifizessék. Nem csak az építőipar van nehéz helyzetben, és nem csak Nagykátán, hanem országosan is. Ahogy itt helyben, nagyon helyesen, léptek fel az elmúlt hetekben, hónapokban az iparűzési adókkal és egyéb járulékkal elmaradó nagykátai vállalkozókkal szemben, nyílván az önkormányzat bevételeit is be kell hozni, nem engedheti meg azt a luxust az önkormányzat magának, hogy a közel 40.000.000 Ft bevételről lemondjanak. Azt javasolja, ne fogadják el a hosszabbítási kérelmet. Nyílván nagyon bonyolult helyzet teremtődik, ha nem hosszabbítják meg ezt a kérelmet, de még mindig kevesebb veszteség éri az önkormányzatot, ha megvizsgálja a lehetséges jogi lépéseket és megpróbálja olyan helyzetbe pozícionálni magát, amiből 2011. július 28-ikai testületi ülésen önként és dalolva kiszállt. Nagyon kéri, gondolják végig a képviselő-testület tagjai, hogy egy nagykátai vállalkozónak mikor adtak volna egy ilyen kedvezményt? Miért érdeke a városnak, hogy ezt a hosszabbítást ismételten megtegyék? Teljesen bizonytalan háttérrel, ráadásul egy tőkeszegény időszakban. Kocsi János: Képviselő úr ezt úgy mondja mintha vevőt talált volna erre a telekre, ha ez nem áll fenn, akkor a szerződést nem tudják visszamondani a Brentwood Kft -vel, nem tudják visszafizetni az eddig befizetett összeget. Dunavarsányba három ingatlanán a Brentwood Kftnek jelzálogjogot jegyeztetett be az önkormányzat. Abban a pillanatban, amikor az ingatlanokat értékesíteni tudja a 40.000.000 Ft-ot az önkormányzat meg fogja kapni. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Úgy látja, hogy az önkormányzat és a Brentwood Kft. között létre jött szerződés régóta a Botka képviselő úr rosszallását váltja ki. Az elmúlt képviselőtestületi ülésen képviselő úr, tájékoztatást kérhetett volna erről, de nem tette, hanem a jegyző asszonynál jelezte, hogy feljelentést tesz ebben az ügyben. Ezek szerint Botka képviselő úr feljelentette a Nagykátai Önkormányzatot a Brentwood Kft- vel kötött szerződés miatt? Botka Sándor: A múltkor a bizottsági ülésen rákérdezett, és mivel ezen az ülésen megkapták a megfelelő választ a jegyzőasszonytól erre a kérdésre, ezért úgy gondolta erre visszatérni nem érdemes. Valóban jelezte testületi ülés után, hogy amennyiben a fizetési határidő leteltéig a pénz nem érkezik meg, akkor valóban rendőrségi feljelentést tesz. Nem a nem fizetés miatt tesz feljelentést hanem, hangsúlyozza, véleménye szerint a többszörös szerződésmódosítással olyan hátrányos helyzetbe került az önkormányzat, ahol most vannak. Ő nem tud vevőt hozni, nem is az ő dolga, az önkormányzati ingatlanok eladásának meg van a törvényes módja. A tavaly júniusig jelezte, hogy az akkor érvénybelévő szerződés értelmében már felmondhatták volna ezt a szerződést, nem kellett volna vissza adni az eddig megfizetett pénzeket, ezt utólag vállalták be szerződésmódosítással. Az akkori törvények értelmében csak a foglalót kellett volna vissza adni a vevőnek. A fennmaradó összeg nem illeti meg az önkormányzatot, hanem a vevőnek kell feljelentést és bírósági eljárást kezdeményezni, amiben a bíróság megállapította volna, hogy a fennmaradó összegből mennyi illeti meg az önkormányzatot és mennyi a Brentwood Kft.-t. De akkor sem egy összegben és azonnal kellett volna fizetni. Soksok év lett volna, míg a fennmaradó összeget vissza kellett volna fizetni. Most is az a
6
véleménye, hogy az lényegesen erősebb szerződés volt, ami eredetileg volt, mint ami tavaly júniusban csináltak. Igen, hétfőn reggel 10.00 órakor bejelentkezett a Rendőrkapitányságra és megtette ismeretlen tettes ellen a feljelentést ebben az ügyben, nem a nem fizetés miatt, hanem a szerződések módosítása miatt, mert úgy véli ezek a szerződésmódosítások egyre hátrányosabb helyzetbe hozták az önkormányzatot. Hogy ebben az esetben történt e mulasztás, vagy terhel e valakit felelősség ezt nem az ő dolga megítélni. Ő, mint képviselő élt a törvény által biztosított jogokkal, névvel, telefonszámmal, elérhetőséggel tette meg a feljelentést. Kocsi János: A jogi keretei biztosítva vannak a szerződésekben. Várja a feljelentés eredményét, abban biztos, hogy ezeket az ügyeket a rendőrség rendben fogja találni. „Képviselő úr már többször feljelentette az önkormányzatot és személyi feljelentés is történt.” Botka Sándor: Szó szerint kéri idézni a jegyzőkönyvbe az elhangzottakat. Németh László: „Az elmúlt hat évben különböző gáncsoskodások ( kéri szó szerint írni a jegyzőkönyvbe), feljelentések akkora hátrányt okoztak az önkormányzatnak, akkora veszteséget, ehelyett értékes munkát kellett volna végezzen az apparátus, akik fizetett alkalmazottak, rengeteg energiát, pénz, meg utazni kellett tárgyalásokra, felkészülni és kukában végezték az ügyiratok, ez szerintem nagyon nagy pazarlás. Azért tenni egy feljelentést, csak azért, hogy beszélhessünk, hogy akadékoskodjunk. Ha építeni nem tudsz, miért rombolsz? Képviselő társam ez a módszer az elmúlt bolsevizmusnak az eszméi, mindent lerombolni, ami érték.” Szépen fejlődik Nagykáta, és rengeteg pénzt vettek ki a város, az polgárok zsebéből azzal, hogy ezekkel a pitiáner ügyekkel foglalkoztak. Tájékoztatásul csak néhány adatot szeretne mondani a telekkel kapcsolatban. A rendszerváltás után a nagykátai KALOT megkapta ezt a telket, hogy a népfőiskolát ide építse, a pénz az építkezésre sajnos nem érkezett meg. Az akkori polgármester asszony képviselte önkormányzat és a KALOT között létre jött egy csereszerződés, miszerint a KALOT kapjon egy másik ingatlant. Akkor ennek a teleknek 2.000.000 Ft volt az értéke, majd a város később 20.000.000 Ft-ért akarta értékesíteni, de nem volt rá vevő. Ez a telek most 60.000.000 Ft-al többet ér. A várost hátrányos helyzetbe hozzák. Javasolja a jegyző asszonynak tegyenek feljelentést, hogy a várost hátrányos helyzetbe hozzák ezek a feljelentések, időt, energiát, pénzt vesznek el a várostól. „ Óriási erkölcsi mocsárban élsz!” ( Botka képviselőnek intézi szavait) Botka Sándor: Kéri szó szerint a jegyzőkönyvbe idézni Németh László képviselő szavait. Németh László: „Aki a saját városát jelenti fel, az embernek tartja magát? Tisztességes ember vagy?” Kocsi János: Van e még hozzászóló? Botka képviselőnek adja meg a szót. Botka Sándor: Német képviselő nyílván tudja a kommunizmusban milyen dolgok voltak, hiszen már akkor ő KISZ titkár volt, míg Botka képviselő óvodába járt. Az, hogy feljelentést tesz a város ügyében, azt mennyire lehet pitiáner ügynek nevezni, meg lehet kérdezni a pénzügyi osztályt, hogy az a 41.000.000 Ft. ami hiányzik az mennyire pitiáner. Az elmúlt év folyamán kétszer fordult ehhez a lépéshez, sokkal többször megtehette volna, mindig az volt a véleménye próbáljanak meg kulturált módon javaslatokkal élni. Meg lehet nézni az elmúlt hat évben hány javaslatukat fogadta el a képviselő-testület, ez nulla. Az a véleménye eljön mindig az a határ, amikor eddig és ne tovább. A KALOT- hoz fűződő viszonyát most nem vitatná mert nem negatív, nem ez volt a napirend témája, azt gondolja, hogy ő sem vitatta soha főleg
7
nem ilyen alpári és primitív módon ahogyan ő tette az egyéni megnyilvánulásoknak a formáját, ha nem tetszik a cselekedete ebben az ügyben lépjen fel ellene, ha úgy érzi ha ő bármi olyat mondott a testületi ülésen ami bármi módon sért akkor tegye meg. Ha úgy érzi, hogy az ő tevékenysége jogilag támadható egy önkormányzati képviselői státuszból, tegye meg, ne fenyegetőzzön vele, tegye meg. Vegye a bátorságot és sétáljon el a bíróságra, a rendőrségre és tegye meg. Visszatérve a napirendi ponthoz ezt semmiféle képen nem tudja támogatni, mindenki saját belátása szerint dönt, de ő javasolja, hogy ezt ne támogassák. Kocsi János: Van e valakinek kérdése? Ha nincs, akkor a módosító javaslatot, amit képviselő társa javasolt, azt szeretné először feltenni szavazásra. Botka Sándor képviselő által elmondottakat, aki támogatja, azt kérném, kézfelemeléssel jelezze azt. Botka Sándor: Tehát a módosító javaslata az volt, hogy ne fogadják el a módosító kérelmet. Kocsi János: Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a Botka Sándor képviselő javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 1 igennel, 8 nem szavazattal és 1 tartózkodással elutasította a módosító javaslatot. Egy képviselő nem szavazott. 134/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Brentwood Kft. ügyében Botka Sándor képviselő módosító javaslatát, mely szerint ne fogadják el a szerződés újbóli módosítását elutasította.
Kocsi János: Most pedig előterjesztőként az eredeti javaslatot teszi fel szavazásra, miszerint nem áll el a képviselő-testület a szerződéstől és meghosszabbítja a vég határidőt 2013. március végéig. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 8 igennel, 1 nem szavazattal és 2 tartózkodással elfogadta a határozati javaslatot. 135/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Brentwood Kft-vel a nagykátai 2257/3 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában megkötött és többször módosított adásvételi szerződését ismételten módosítja a Kft. kérelmére. Ismerve a lakásépítés, lakáspiac országos helyzetét, figyelembe véve az önkormányzat pénzügyi kondícióit
8
kinyilvánítja, hogy nem áll el a szerződéstől és a fizetési véghatáridőt 2012. július 30-ról 2013. március 31-re módosítja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az adásvételi szerződés módosítását aláírja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Tegnap érkezett a telekalakítással kapcsolatban egy kérelem, amire a Kft. a most tárgyalt kérelmében is hivatkozott, mivel ez is lassítja a használatba vételi engedélyezési folyamatot, mármint a telekalakítási eljárás. Ezért kellene egy határozatot hozni az önkormányzat képviselő-testületének, amiben arról van szó, hogy a telken belül lesz egy belső út (erről korábban már született döntés), és miután az út szélessége nem megfelelő a Közút Kezelő engedélye szerint szélesebben határozta meg mint ahogyan azt eredetileg tervezték - ezért egy keskeny rész hiányzott az emeletes házak és az út közötti szakaszon ahhoz, hogy ezek a házak ott megépülhessenek. Viszont az utcafronton van bőven terület, e miatt területnagyság változás nélkül az utcafronton egy csík az önkormányzathoz kerülne vissza és a másik területből a Brentwood Kft. építési telkéhez kerülne hozzá. Jelenleg ez egy telekhatár rendezés, hiszen mind a kettő az önkormányzat tulajdonában van. De ez csak akkor lesz a Brentwood kft. tulajdona, ha a vételár kifizetésre került. A határozati javaslat a következő: „Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete hozzájárul a Brentwood Kft által beterjesztett Algor Kft. által készített és a Nagykátai Körzeti Földhivatal által 1001/2012 számon záradékolt változási vázrajz szerinti telekalakításhoz. A telekalakítás következtében a terület nagysága nem változik. Az érintett földrészletek jelenleg az Önkormányzat tulajdonát képezik. A tulajdonjog átvezetésére, csak a vételár teljes összegének kiegyenlítését követően kerülhet sor. A felmerülő Földhivatali és egyéb eljárási költségeket a Kérelmező viseli. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szükséges intézkedést tegye meg.” Németh László: Bizottság elé ugyan nem került, de javasolja, hogy támogassák a kérelmet. Kocsi János: Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 9 igennel, 2 tartózkodással és nem szavazat nélkül elfogadta a határozati javaslatot. 136/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete hozzájárul a Brentwood Kft által beterjesztett Algor Kft. által készített és a Nagykátai Körzeti Földhivatal által 1001/2012 számon záradékolt változási vázrajz szerinti telekalakításhoz. A telekalakítás következtében a terület nagysága nem változik. Az érintett földrészletek jelenleg az Önkormányzat tulajdonát képezik.
9
A tulajdonjog átvezetésére, csak a vételár teljes összegének kiegyenlítését követően kerülhet sor. A felmerülő Földhivatali és egyéb eljárási költségeket a Kérelmező viseli. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a szükséges intézkedést tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Az elhangzottakhoz még annyit szeretne hozzá fűzni, hogy az önkormányzat megkapta a rendőrkapitányságtól a megkeresést a Brentwood Kft. ügyében, most összekészítették az anyagot. Véleményük szerint minden teljesen rendben van, ezt az ingatlant meghirdették, megpályáztatták. Évek óta csak ez az egy jelentkező volt. Az ingatlan értékbecslését elvégeztették, a mostani értékbecslés 95.000.000 Ft volt, a kataszteri felmérés során a szakértő 65.000.000 Ft-ra értékelte ezt a Temető utcai ingatlant. Az érték teljesen rendben van, a szerződéseket a képviselő-testület minden esetben tárgyalta, a módosításokat jóváhagyta, és szerinte azzal, hogy a Brentwood Kft. a jelzálogokat az ingatlanaira rátetette, amik teljesen tehermentes ingatlanok- a biztosíték is rendben van. Azzal is tisztában vannak, hogy a gazdasági válságnak köszönhető, hogy a Kft. nem tudta kifizetni a tartozását, annak ellenére, hogy sok felépített tehermentes ingatlan van a Kft. tulajdonában, így szándékuk töretlennek mutatkozik. A képviselő-testület ingatlanának értéke csak nő azáltal, hogy a közműveket jórészt bevezették, amely mind az önkormányzat tulajdonába megy át, ha felbontja a szerződést az önkormányzat. Igazából csak értéknövelő beruházást végeztek ezen az ingatlanon, ha jövőre a képviselő-testület úgy dönt, hogy eláll a szerződéstől, akkor itt marad az önkormányzatnak a 10.000.000 Ft-os foglaló is. A foglaló és az előleg között az a különbség, hogy a foglaló visszajár abban az esetben, ha megszűnik a szerződés, az egy biztosíték, hogy ne szenvedjen kárt az, akinek lefoglalták az ingatlanát illetve aki lefoglalta az ingatlant, az előlegnek meg az a természete, hogy azt vissza kell fizetni ha bármelyik fél eláll a szerződéstől. Arra apellálni, hogy csak évek múlva kell majd visszafizetni, ez elég furcsa szerződői magatartás. 4.Napirendi pont: Kocsi János: A következő napirendi pont az Ipari Szakközépiskola és Szakiskola intézményvezetői pályázatának érvénytelenítése és ismételt kiírása. Megadja a szót jegyzőasszonynak, hogy ismertesse a napirendi pontot. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Azt kéri a képviselő-testülettől, hogy úgy módosítsák ezt az előterjesztést, hogy az első határozati javaslatban érvénytelenítik a pályázati kiírást, a következő határozati javaslat pedig az lesz, hogy ismételten kiírják a pályázatot. A vezetői munkakör betöltése legkorábban 2012. augusztus 15-től lehetséges. A határidőket viszont módosítják úgy, hogy 30 napot adnak a véleményezésre a pályázatok beérkezését követően, illetve a döntésre 30 nap után kerül sor. A pályázat benyújtási határideje 15 nap a megjelenéstől számítva illetve a jogszabályoknak megfelelő határidő. Miután az igazgató úr megbízása lejár 15-én , ezután nem lenne az iskolának igazgatója - de most még van – tehát a képviselő-testület megteheti azt, hogy Dér Attila iskolaigazgató vezetői megbízását a pályázati kiírás eredményes elbírálásáig, szeptember 30-ig, de legkésőbb az eredményes elbírálásig meghosszabbítja. Az iskola SZMSZ-ében írtakat csak akkor kell alkalmazni, ha nincsen az intézménynek igazgatója, de jelenleg van. Kéri a képviselő-testületet három
10
határozat meghozatalára. Az elsőben érvénytelennek nyilvánítják a kiírt pályázatot, a másodikban új pályázatot írnak ki a 30 napos határidőt figyelembe véve, a harmadikban a jelenlegi igazgató vezetői megbízás meghosszabbítása a pályázat eredményes elbírálásáig terjedő időre. Kocsi János: A témával kapcsolatban van e valakinek kérdése? Simon László: Az első határozati javaslattal egyetért. A második határozati javaslat szerint a pályázat biztosan belenyúlik a szeptemberbe, addig gondoskodni kell az intézmény vezetéséről. 138/1992 Kormányrendelet 5 § (16) bekezdése szerint, ami véleménye szerint ide vonatkozik, ha az intézményvezetői feladatok ellátására kiírt pályázat nem vezetett eredményre (pl. nem volt pályázó, illetve egyik pályázó sem kapott megbízást), vagy az intézményvezetői feladatok ellátására szóló megbízás a megbízás határidejének lejárta előtt megszűnt - itt erről van szó - a közoktatási intézmény vezetésével kapcsolatos feladatok a pályázati eljárás eredményes befejezéséig ( szeptember 30-ig) legfeljebb egy évig az SZMSZben meghatározott helyettes rendjében foglaltak szerint kell a (14) bekezdésben meghatározottak alkalmazásával eljárni. Meg kell nézni, mi van az SZMSZ-ben, kik a helyettesek. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A képviselő-testületet nem köti az iskola SZMSZ-e. A képviselő-testület által kinevezett, jelenleg még vele munkaszerződésben álló, vezetői pozícióban lévő igazgatói megbízást hosszabbít meg a testület. Egyeztetett az intézményfenntartó központtal is (ők most elég sok oktatási intézményvezetői pályáztatást folytattak le) az ő véleményük is az volt, hogy amíg az igazgató pozícióban van addig a képviselő-testületnek jogában áll meghosszabbítani a megbízását, addig az időpontig, amíg nincs új pályázati eredmény. Simon László: Egy paragrafust kér a jegyzőasszonytól, ami alapján döntenek. Ha látja ezt a paragrafust, akkor megszavazza. Kocsi János: Sajnos az aljegyző úr hibázott ennek a pályázatnak a kiírása során, ezért ő retorziókra számíthat. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Véleménye szerint, aki dolgozik, az hibázhat is. De ha megjelentetnek egy pályázatot, akkor minden esetben át kell nézni a megjelent szöveget, ezt jelen esetben nem tették meg, hibát követtek el. Nyílván ezért nem fogják a fejét venni senkinek, hanem próbálják kijavítani. Kocsi János: Azért egy írásos figyelmeztetést javasol. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A vezetői megbízással kapcsolatban csak annyit mondana, hogy a közoktatással kapcsolatos jogszabályok elég szerteágazóak, bonyolultak, ahány szakértő annyiféleképpen értelmezi. Önkormányzatunknál a korábbi időszakban is megesett, hogy három szakértő teljesen másként értelmezte a közoktatási törvényt, a közalkalmazottakra vonatkozó rendelkezéseket egy iskolai végzettséggel kapcsolatosan. Egyeztetett és az a véleménye, hogy egy jelenleg megbízott igazgató megbízását arra az időszakra meg lehet hosszabbítani. Ha képviselő úr nem ért egyet, nyílván majd megkérdezi a szakértőktől. Simon László: A képviselő-testületnek az lenne a dolga, hogy törvényesen járjon el, nem személyeskedni. Véleménye szerint a harmadik előterjesztés az törvénytelen. A képesítéseket
11
is figyelembe kell venni, tehát 3-5 év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. Javasolja, legyen 5 év. Kocsi János: Befogadja az 5 év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat szerepeljen a pályázati kiírásban. Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot, amelyben a korábban kiírt igazgatói pályázatot érvénytelennek tekintik, elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 11 igennel, tartózkodás és nem szavazat nélkül elfogadta a határozati javaslatot. 137/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete megállapítja a 108/2012.(V.29.) számú határozatával kiírt igazgatói pályázat érvénytelenségét. Az érvénytelenítés oka az NKI által üzemeltetett honlapon és a testületi határozatban szereplő tartalmi eltérés. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Kocsi János: Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot, amelyben az új pályázati kiírást megteszik, elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 11 igennel, tartózkodás és nem szavazat nélkül elfogadta a határozati javaslatot. 138/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI) által üzemeltetett honlapon nyilvános pályázatot ír ki a nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola intézményvezetői munkakörének betöltésére. A munkakör betölthető: a pályázat elbírálását követően azonnal, legkorábban 2012. augusztus 15-től. A megbízás a kinevezéstől számított 5 évre szól. A megbízás feltétele egyetemi szintű tanári végzettség és szakképzettség, pedagógus-szakvizsga, valamint legalább 5 év pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. Az illetmény és a vezetői pótlék a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. törvény, valamint a 138/1992.(X.08.) Korm. Rendelet alapján kerül megállapításra. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
12
Kocsi János: Amennyiben kérdés, észrevétel nincs, kéri, aki a határozati javaslatot, amelyben Dér Attila iskolaigazgató vezetői megbízását a pályázati kiírás eredményes elbírálásáig meghosszabbítja, elfogadja, kézfelemeléssel jelezze azt. Simon László: Szó szerint kéri a jegyzőkönyvbe a következőket: „Egyértelműen 16-os pontba foglaltak szerint ezt nem tehetik.” Kocsi János: Képviselő társa szerint ezt nem tehetik. Aki támogatja a határozati javaslatot az kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő testület 9 igennel, 1 tartózkodással és 1 nem szavazattal elfogadta a határozati javaslatot. 139/2012. (VII.19.) számú Képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Ipari Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójának Dér Attilának a vezetői megbízását - mely 2012. augusztus 14-én jár le - az igazgatói pályázat eredményes elbírálásáig meghosszabbítja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Kocsi János: Az egyebek napirendi pontokat folytatni szeretné. A fürdőház megnyitása megtörtént, de van olyan látogató, aki csak szauna jegyet szeretne vásárolni ennek az ára bruttó 1.600 Ft lenne, minden költséget levonva körülbelül ebből az árból 700 Ft maradna a fürdőnek. A fürdő igazgatósága úgy döntött, hogy mivel a képviselő-testület tagjai sokat tettek a fürdőért, ezért minden képviselő kapjon 10 db. tisztelet jegyet, ami a szaunába nem érvényes. A jegyek a következő időszakban a titkárságon átvehetők. Már előzetesen tájékoztattunk mindenkit, hogy az önkormányzat július 23-tól augusztus 3-ig igazgatási szünetet tart, de ügyelete van. Botka Sándor: Támogatja a kedvezmények bevezetését a fürdőbe, de javasolja, hogy 3 órás belépő jegyet töredék áron bocsájtsanak ki, mivel sokan kíváncsiak lennének az új fürdőre. A 4 óra utáni kedvezmény nem mindenkinek megfelelő, szeretnék, ha ezt a 3 órás jegyet a nap bármelyik szakában igénybe vehetnék. Kocsi János: A fürdőház így is telitettséggel működik majd, jelenleg a hétvégén 80 fő/nap volt. Ami a kérést illeti, a teljesítésnek még nincsenek meg a megfelelő technikai feltételei, majd megnézik milyen lehetőségek vannak. Németh László: Simon László kérésével kapcsolatban szeretne beszámolni: a zebra augusztus 20-ig kész lesz, a tükör, ami a 31-es főútvonalon lenne az egyeztetés alatt van, a másik tükör az Amici mögött lenne, erre lehetne reklámtáblát tenni és a reklámozó finanszírozza meg a
13
tábla elhelyezését. Abban a körzetben van sok jómódú vállalkozó, akik csekély összegből meg tudnák ezt tenni. Kocsi János: Jó ötletnek tarja, hogy a vállalkozók fogjanak össze és támogassák a várost. Botka képviselő úr, mint vállalkozó, reklám fejében támogathatná ennek a tükörnek az elhelyezését. 50.000 Ft egy ilyen tükör. Simon László: Ha balest történik a teljes képviselő-testületet terheli a felelősség, erre már volt példa más önkormányzatnál. Ha egy tükör 50.000 Ft-ba kerül az nem sok, javasolja, finanszírozza az önkormányzat, ne kelljen kérni a vállalkozóktól, akik eddig is sok mindent szponzoráltak. A harmadik kérése külterületen a buszmegálló állapotának a javítása. Németh László: A Közút Kezelőtől kell kérni, ami folyamatban van. Kocsi János: A fürdőházzal szemben lévő buszmegálló is rossz állapotban van, ez ellen tenni kell. Kéri alpolgármester asszonyt olvassa fel azt a levelet, amit egy nyugdíjas nagykátai lakos küldött az önkormányzatnak. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia:„ A nagykátai fedett gyógyfürdő 2012. június 18-án történt átadásával kapcsolatban a Botka Sándor önkormányzati képviselő valótlanságok állításával igyekezett a város lakóinak az ünnepi hangulatát és örömét megzavarni. Az interneten az általa készített „Emlékeztető” került szétküldésre, mellékletként szerepelt az ünnepség utáni üres széksorok lefényképezése, mintegy azt sugallva, hogy senki nem vett részt az ünnepélyes átadáson. Botka csatolta még Csikós Sándornak a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének a neki küldött titkos levelét is. Ebben Csikós azt jelenti Botkának, hogy a polgármester a vajdát kérte meg tüntetők elzavarására. (Úgy látszik mindenki idejében tudott az átadásról.)Botka úr információi valótlanok, hiszen az átadás műsora fiatalos, méltó és látványos volt. Ráadásul semmi nem titokban történt jelzi ezt pl. a szereplők, érdeklődők, meghívottak és egyéb jelenlévők nem kis száma is. Egyszerű, de ünnepélyes rendezvény lett szervezve, külön meghirdetésre nem volt szükség, munkanap lévén nagy tömegre senki nem számított, de így is voltak elegen. Aki nem hiszi, pl. a tapiokultura.hu honlapon a fényképeket megnézheti. (Természetesen, ha nagy csinnadrattával történik az átadás, akkor Botkának az lett volna a problémája!) Mindezen túlmenően Botka még a belépőjegyek árának a vonatkozásában is torzít. Illene neki tudni, hogy az általa felhánytorgatott 3500 Ft a teljes fürdő komplexum - szabadtéri és a fedett szaunával együtti - igénybevételére vonatkozik. Az árak ettől összetettebbek és alacsonyabbak és számos kedvezményt tartalmaznak. A visszajelzések szerint a város lakói örömmel vették tudomásul, hogy régi igényük teljesült, amikor rövid idő alatt elkészült a fedett fürdő és az egyéb bővítések. A békés ünnepség megzavarására valamiféle baloldali személyek a helyi MSZP szervezésében demonstrációt tartottak. A létszámuk közel sem érte el a Botka emlékeztetőjében közölt 80-100 főt, mindössze 20-25-en lehettek. Köztük kevés nagykátai volt, állítólag más településekről szerveztek be tiltakozókat. A tüntetést az ilyenkor előforduló beszólásokon kívül senki nem zavarta meg, még a Botka által említett roma származású emberek sem. A demonstrálók miután látták, hogy a senkinek a rokonszenvét nem nyerték el, gyorsan elkullogtak. A sikertelenségükért persze a polgármester hibáztatják. Normális ember nem gondolhatja komolyan Botkának, illetve társának a roma önkormányzat elnökének az állítását, hogy a polgármester cigányokat kért fel a demonstrálók elzavarására. Mindenki tudja, hogy miniszterelnöki látogatáson fölös számban vannak jelen a biztonsági emberek és a rendőrség, akik törvényesen meg tudják oldani a rájuk háruló feladatokat. Komoly dolog nem történt így senkinek a szétzavarására nem volt szükség. Bizony Botka képviselő dühkitöréssel fogad
14
minden olyan beruházást, amely a város fejlődését, idegenforgalmát, munkahely teremtését szolgálja. Pont fordítva gondolkodik, mint a város lakói, semminek nem örül és mindenbe igyekszik bele kötni. Az eredményeket kiforgatja, az önkormányzat munkájában kevésbé vesz részt, de a tiszteletdíjat felveszi. Nem tudni azt sem, hogy valójában kiket képvisel és a Jobbikhoz is közel áll, tevékenysége kimerül az ellenségeskedések gerjesztésében. Biztosan vérig sértődött, hogy a legutóbbi választáson nem ő lett a polgármester. Érthetetlen, ha már jót nem tud cselekedni, miért igyekszik a jót rossznak láttatni. Pozitív dolog viszont, hogy Botka úr az emlékeztetőjében aggódik a miniszterelnök úr egészségéért, hogy szegényt fekete öltönyben küldték ki a tűző napra. Szerencsére az aggodalma felesleges volt, mert nincs tudomásunk róla, hogy bárki napszúrást kapott volna. Nincs kizárva, hogy Botka úr valahol hőgutát kaphatott azért sikerült így az emlékeztetőjét megírni, igazán sajnáljuk érte.” Dr. Salibáné dr. Pap Terézia megjegyzi, hogy Botka Sándor az egyik napilapban nyilatkozta, hogy továbbra is segíti a polgármester úr munkáját. Ez a segítség ma kiderült, hogy miben merül ki, ezekbe a vádaskodásokba. Kocsi János: Csikós Sándor, aki börtönviselt ember, ennek az embernek a szavahihetőségét tekinti a sajtó mérvadónak. Botka Sándor: Ez a sajtó megkérdezte polgármester úr álláspontját is. Kocsi János: Ha senkinek nincs kérdése, sem észrevétele, akkor minden résztvevőnek megköszöni a megjelenést és az ülés a továbbiakban bezárja. Mindenkinek kellemes pihenést kíván a nyárra.
- kmf-
Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző
Kocsi János polgármester
15