JEGYZŐKÖNYV Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye:
Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (Dózsa György út 2., 6-os bejárat, emelet.)
Jelen vannak:
Kocsi János polgármester, dr. Salibáné dr. Pap Terézia alpolgármester Agócs Pál tanácsnok, Czakó László, Farsang István, Fodor Györgyné, Horváth Nóra, Marton István, Németh László, Simon László, Simon Zoltán, Szabó Károly Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző, Mészáros Szilveszter aljegyző
Az ülésről igazoltan volt távol: Agonács Lászlóné, Botka Sándor, Csóka Károlyné, Koncz Gábor, Magoss György, Radics Imre képviselő. Kocsi János: Köszönti az ülésen megjelenteket, a meghívottakat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a megválasztott 18 képviselő közül 12 fő van jelen, így a testület határozatképes. Ismerteti a napirendi pontokat. Várja a napirendi pontokhoz a kérdéseket, észrevételeket. Kéri aki a mai napirendi pontokat elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő- testület a 12 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Napirendi pontok: 1./ A majális rendezésére biztosított pénzösszeg VGSZ részére történő átcsoportosítása Előadó: polgármester 2./ A Bazársor előtti park felújítására biztosított pénzösszeg VGSZ részére történő átcsoportosítása Előadó: polgármester 3./ Szennyvíz leürítés díjának meghatározása (A régi szennyvíz leürítő helyen) Előadó: polgármester 4. / A Jászberényi út 92. szám alatti ingatlan elbontása Előadó: polgármester 5./ Telepengedély benyújtásához hozzájárulás Előadó: polgármester 6./ Út tervezési ajánlatok bekérése Előadó: polgármester 7./ Egyebek
1
1./ Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Várja a kérdéseket, észrevételeket. Fodor Györgyné: Kérdése: Mennyibe került a majális megrendezése? Szó volt róla, hogy valószínűleg vissza is kerül a pénzből, valamint ez az összeg a civil szervezetek részére fenntartott keretből került elvételre. Nem érti, hogy miért kerül most ez a pénzösszeg a VGSZ-hez? Kocsi János: A VGSZ lesz a kifizető, hozzájuk viszik be a számlákat, egyébként ezt az 1.200.000.-Ft-ot a testület megszavazta a majális megrendezésére, csak nem az önkormányzat lenne a kifizető, hanem a VGSZ. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A VGSZ költségvetésébe előirányzatként biztosítanák a majális megrendezésére ezt a pénzösszeget és feléjük számolnának el azok, akiknek ez a rendezvény költségbe került. Magyar Lászlóné: Most kell nagyon sok mindent kifizetni, mert a vállalkozók eddig megelőlegezték a kiadásokat. Simon László: Ez azt jelenti, hogy a civil szervezetek részére elkülönített keretben megmarad az 1.200.000.-Ft? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Nem. Ismerteti a határozati javaslatot miszerint: a testület a 70/2008. (IV.01.) számú határozatával biztosított a majális megrendezésére 1.200.000.-Ft-ot és ezt az összeget a Városgazdálkodási Szervezet részére pótelőirányzatként biztosítja a testület a költségvetése módosításakor. Így az VGSZ előirányzata ezzel a pénzösszeggel fog növekedni, tehát nem lépi túl jogellenesen az előirányzatát és a kifizetések megtörténhetnek. Simon László: Ez a civil szervezetek keretét csökkenti? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Igen, így szólt a határozat. Szabó Károly: Ha jól érti, akkor átcsoportosítanak a civil szervezetek keretéből pénzösszeget VGSZ-hez. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Az már megtörtént, hogy ezt a pénzösszeget átcsoportosították erre a rendezvényre. Most ez a rendezvény nem az önkormányzattól kerülne kifizetésre, hanem a VGSZ-től ezért szeretnék, ha ez az összeg a VGSZ előirányzatát növelné. Szabó Károly: Tehát a döntés arról szólt, hogy ezzel az összeggel csökkentik a civil szervezetek keretét. Kocsi János: Kéri aki az előterjesztést elfogadja az kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 9 igennel, nem szavazat nélkül és 3 tartózkodással az alábbi határozatot hozta:
2
107/2008. (V. 08.) képviselő- testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 70/2008. (IV.01.) számú határozatában – Majális rendezésére – megállapított 1.200.000.-Ft-ot a Városgazdálkodási Szervezet részére pótelőirányzatként biztosítja a költségvetése módosításakor. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 2./ Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri aki elfogadja az előterjesztést kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 12 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 108/2008. (V.08.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Városgazdálkodási Szervezet részére összesen 15.000.000.-Ft-ot biztosít a Bazársor előtti park felújítási, átépítési munkálatok elvégzésére a polgármesteri hivatalnál tervezett felhalmozási pénzeszközök terhére. A pénzösszeggel növeli a Városgazdálkodási Szervezet költségvetési előirányzatát a költségvetési rendelet módosításakor. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 3./Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Elmondja, hogy sok reklamáció volt az 1.500.-Ftos szennyvíz leürítési díj miatt, ami valóban nagyon drága. Megkéri Magyar Lászlónét a VGSZ vezetőjét, hogy ismertesse a szennyvíz leürítés díjának változását. Magyar Lászlóné: Elmondja, hogy volt a környezetvédelemnél a szennyvíz, a zöld hulladék és a kis mennyiségű sitt elhelyezésével kapcsolatban. A szennyvíz leürítés engedélyeztetése 500.000.Ft-ba kerül, melyet ma be is fizettek a VGSZ költségvetése terhére, ezért megkapják a jelenlegi leürítő helyre az engedélyt. Egy helyen van a szeméttelep, a homokbánya és a leürítő gödör, ezért ezt a területet őriztetni kell, mert oda fogják hordani a szemetet is, ez a VGSZ-nek költséget jelent. Azonban, hogy a lakosoknak is csökkenjen a teher, 600.-Ft+ÁFA az az összeg, melyért a szennyvíz leürítés megoldható és maradna a VGSZ részére az az 500.Ft+ÁFA szállítási díj, mely külön tételként meg volt eddig is már állapítva. Tehát ha bármely vállalkozó a szennyvizet erre a telepre szállítja, akkor leürítési díjként 600.-Ft+ÁFA-t kell fizetnie. Egy m3 szennyvíz szippantása, elszállítása 1320.-Ft-ba kerül, ha a Városgazdálkodási Szervezet szállítja el a szennyvizet. Azt sem lehet engedni, hogy a vállalkozók a szennyvizet az erdőbe engedjék le vagy áthordják más településre, ahol előbb-utóbb nem fogják már fogadni a más településről beszállított szennyvizet.
3
Czakó László: Kiszámolta már valaki, hogy több mint dupláját fizetik azok az emberek, akik szállítatják a szennyvizet, mint akik a csatornába engedik? Kocsi János: A szennyvíz leürítés díja először – amit képviselőtársa is tud- 1.500 Ft+ÁFA összegben került megállapításra, mert ez volt a szakma javaslata, ez fedezte a beszállított szennyvíztisztításának költségeit. Fodor Györgyné: Ez eddig rendben van, de ez már nem a szennyvíztisztító telepre kerül, hanem a leürítő gödörbe, nem kell megtisztítani. Magyar Lászlóné: Ebben igaza van képviselő asszonynak, de azt is tudni kell, hogy Juhász Kálmánék ahány liter vizet kieresztenek a csapon, annyiszor 300.- Ft-ot számláznak. Mindenki tudja, hogy a 70-es években épült emésztőkbe folyó szennyvíz egy része elszivárog és ez eleve szabálytalan. Czakó László: Akinek ilyen emésztője van az a talajvizet is szippantatja, tehát nem csak elszivárog belőle a szennyvíz. Kocsi János: Eddig szennyeztük a környezetünket, most pedig mindennek ára van. Szabó Károly: Kimaradt egy-két testületi ülésről, így lehet, hogy olyan kérdéseket tesz fel, melyek mindenki számára egyértelműek. Az elmúlt ülésen a testület hozott egy rendeletet, mely a szennyvíz leürítést rendezte és annak egyetlen egy módja volt a szennyvíztisztító telepre történő kiszállítás, ennek ára annyi amennyi és ezen buzdultak fel az emberek. Ez marad és működik továbbra is igaz? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Hoztak egy döntést a múlt ülésen arról, hogy mennyibe kerül a szennyvíztisztító telepre a leürítés díja. Szabó Károly: Tehát a rendelet az eredeti rendelethez képest módosítva lesz. Tarnavölgyiné dr. tényi Ágnes: A ma megállapítandó díj csak a régi szennyvíz leürítő helyre vonatkozik. Magyar Lászlóné: Van egy új szennyvíztisztító telep, melyet a Káta-Hidró Kft. üzemeltet és erre meg lett állapítva 1.500.-Ft+ÁFA leürítési díj, illetve ha a Városgazdálkodási Szervezettel történik a szállítás 500.-Ft+ÁFA szállítási díj. A Jászberényi úton lévő szennyvíz tisztító telepre nem volt és nem is lett megállapítva díj, mert oda nem történt szennyvíz szállítás. A város szeméttelepe mellett található szennyvíz leürítő gödrére most fennmaradási engedély kérhető bizonyos feltételek teljesítése mellett és a környezetvédelmi hatóság engedélyével történhetne a leürítés. Ez most azért került a testület elé, hogy minél előbb meghatározzanak egy leürítési díjat, mely a vállalkozóknak és a VGSZ-nek is 600.-Ft+ÁFA. A szállítás díját pedig a vállalkozó is és a VGSZ is külön határozza meg. Szabó Károly: Környezetvédelmi és komfort fokozat szempontok miatt került kiépítésre a csatornarendszer, de elsősorban azért, hogy csökkenjen a talajterhelés. Magyar Lászlóné: A régi telepre történő leürítést is csak addig fogják engedélyezni a míg a szennyvíz beruházás II. üteme el nem készül. A környező településeken is nagy probléma volt
4
a szennyvíz leürítés, így most minden település megkapja a maga „gödrére” a fennmaradási engedélyt. Szabó Károly: Ezt érti, de előreléptek a városban, van egy szennyvíztisztító és gyűjtő rendszerük… Kocsi János: Amely 2000 lakásé. Szabó Károly: Ez így van és ahová megállapították, hogy a szennyvizet be lehet szállítani a többi lakásból is. Ez egy helyes döntés volt, hogy az ára milyen az egy másik dolog. Most azt tapasztalja, hogy visszalépnek, lehet, hogy ez bölcs valamilyen szempontból, de mégis úgy érzi, hogy tovább szennyezik a talajt, miközben ha jól tudja április 1-jével a régi szennyvíz leürítő helyet be kellett volna zárni és oda szennyvizet szállítani nem lehet. Nem tudja, hogy ez a bölcs megoldás-e, hogy keresik a kiskapukat. Érti ő, hogy a pénz miatt van ez elsősorban… Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: És a mennyiség miatt, mert napi 35 m3 szennyvizet képes befogadni a telep külső beszállítással. Kocsi János: A jelenlegi rendszer nem bírja a város szennyvizét befogadni, arra csak a II. ütem megépülése után lesz képes. Szabó Károly: Köbméterenként állapítják meg a 720.-Ft-ot és nem leürítésenként. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Igen. Fodor Györgyné: Ki fogja ellenőrizni, hogy egy autó hány köbmétert ürít le? Németh László: Minden szállító autónak van nívója. Szabó Károly: Megértette miről van szó, de nem tetszik, hogy továbbra is szennyezik a környezetet. Agócs Pál: A FIDESZ Frakció is kezdeményezte ezt a megoldást, mert egyrészt nincs akkora a kapacitása a mostani tisztítónak, hogy az egész város szennyvizét befogadja, ezért a környező erdőkbe ürítik a szennyvizet előbb-utóbb, pedig beleengedik a csatornába is, akkor inkább már viszonylag ellenőrzött területre egy helyre történjen meg a szennyvíz leeresztése, mint a városba össze-vissza. Magyar Lászlóné: Amennyiben ezt a javaslatot ma a testület elfogadja, akkor holnap reggeltől lehet szállítani a szennyvizet. Szabó Károly: Ennek a feltételei már rendben vannak? Magyar Lászlóné: Igen. Szabó Károly: Őrök is vannak felvéve? Magyar Lászlóné: Vannak.
5
Czakó László: A vállalkozók is megkapták az engedélyt, hogy kiszállíthassák a szennyvizet a leürítő telepre, mert eddig csak a VGSZ kapott engedélyt. Magyar Lászlóné: Az új szennyvíztisztító telepre napi 35 m3 –nél többet nem lehetett kiszállítani, erre a telepre napi 100 m3 -t is lehet, eddig korlátozva volt a beszállítás. Czakó László: Ő beszélt vállalkozóval, aki azt mondta, hogy tudni kell hová lehet vinni a szennyvizet. Kocsi János:Ezek a vállalkozók szabálytalanul működnek, mert egyiknek sincs engedélye. Magyar Lászlóné: Befogadó nyilatkozata arról, hogy hová viheti a szennyvizet. Czakó László: Ezért kérdezte, hogy a vállalkozók megkapták-e az engedélyt? Kocsi János: Nem kapott senki engedélyt. Ahhoz, hogy működési engedélye legyen kell az önkormányzattól lerakási engedélyt kapniuk. Ezt még senki nem kapta meg eddig. Simon Zoltán: Magyar Lászlónétól kérdezi: Jelenleg vannak őrök a szeméttelepnél? Magyar Lászlóné: Igen. Simon Zoltán: Akkor miért van beépítve a szennyvíz leürítés díjába az őrök díja? Ha az őrök úgyis ki vannak fizetve miért nem lehet ez a díj 200-300 Ft? Magyar Lászlóné: Az őrök felmondás alatt állnak, mert a költségvetésbe is úgy terveztek, hogy a szeméttelep bezár, így az őrök bére sem lett egész évre betervezve és ha most tovább foglalkoztatják őket azt valakinek fizetnie kell. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Egyébként már nem lennének tovább foglalkoztatva, a felmentési idejüket töltik. Magyar Lászlóné: A DAN Kft-nek már felmondott, a szeméttelep takarásához használt gépeket őrizték már csak. Farsang István: Nagyon fontosnak tartja a lakosság tájékoztatását erről a határozatról, hogy a szippantósok ne tudják átverni a lakosokat azzal, hogy más településre viszik a szennyvizet és felszámolják a fuvardíjat is. Magyar Lászlóné: A szemétszállítási szerződés megkötésével kapcsolatban széthordott szórólapokkal együtt erről a határozatról is tájékoztathatnák a szennyvíz beruházás II. ütemének lakóit. Kocsi János: Elmondja, hogy a szennyvízberuházás II. üteméhez csatlakozott 20 település közül csak Nagykátán van szennyvíztisztító telep, ezért mindenképpen meg kellett oldani a szennyvíz leürítés ügyét, mert senki nem tudta hová szállítani a szennyvizet és sokkal jobb megoldás, ha engedélyezik a régi leürítő helyeket, mintha mindenki össze-vissza leengedi a szennyvizet. Reméli, hogy a szennyvíz beruházási projekt minél hamarabb elkezdődhet és a térségben ez a probléma megoldódik.
6
Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Elmondja, hogy a határozati javaslatot kiegészítik a /m 3 –rel és, hogy 2008. május 9-től érvényes. Farsang István: Elfogadható lenne-e az ÁFA-san 500 Ft-os leürítési díj? Kocsi János: Kérdezi Magyar Lászlónét, hogy a költségvetését ez a javaslat, hogy érintené? Magyar Lászlóné: Ha a különbözetet a testület év végéig biztosítja, akkor elfogadja a javaslatot. Elmondja, hogy a VGSZ-nek az engedély megszerzésével komoly kiadásai lesznek, eddig már 500.000.-Ft-ot fizetett be és még jön a többi kiadás. Farsang István: Elfogadja azt, hogy a testület pótolja a különbözetet év végén a VGSZ-nek. Simon László: Kérdezi, hogy az 500 Ft-nak vagy a 600 Ft+ÁFA-nak mi lesz a sorsa? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Bevétel lesz a VGSZ-nél. Kocsi János: Van egy amortizáció a gépekre, vannak bérek és járulékaik, tehát a költségeket is illő bekalkulálni. Németh László: A legnagyobb teher a munkabér után fizetendő adó, egy vállalkozó ilyen kérdést nem tehet fel. Kocsi János:Elfogadásra javasolja az eredeti előterjesztést és a VGSZ vezetője olyan könyvelést vezessen, hogy az ebből származó bevételek láthatóak legyenek, amiből kiderül mennyi a VGSZ bevétele és utána a kedvezményeket meg tudják tenni. Farsang István: A fél város még ki fogja hordani a szennyvizet. Kocsi János: Lehet, hogy a zugszállítók nem fogják ide hordani, hanem a 600Ft leürítési díj helyett csak 300Ft-ot számol és az éjszaka leple alatt elviszi a szennyvizet Tóalmásra vagy akárhová. Nekünk pedig a bevételünk még annyi sem lesz, mint amennyire gondolunk. Farsang István: Ezért lenne csábító, ha kevesebb lenne a leürítési díj, mert azzal ösztönöznénk őket, hogy ne vigyék máshová a szennyvizet. Kocsi János: Most 1.800 Ft-ról levitték 720 Ft-ra a díjat, több mint 1000 Ft-ot engedtek. Fodor Györgyné: Eddig nem is lehetett bevinni a szennyvíztisztító telepre a szennyvizet, mert csak 35 m3 –ig tudtak fogadni szennyvizet, nem is tudták hová tenni. Magyar Lászlóné: Az a baj, hogy nem vitték oda a szennyvizet, hanem máshová vitték szennyvizet. Fodor Györgyné: Nem volt engedélyük. Magyar Lászlóné: Elmondja, hogy testületi ülésen úgy hangzott el, hogy csak a Városgazdálkodási Szervezet viheti be a szennyvizet, de utána egy egyeztetés alkalmával abban egyeztek meg, hogy szólnak a vállalkozóknak is és beosztották, hogy melyik napon ki viheti be a szennyvizet a telepre, de nem tartottak rá igényt a vállalkozók.
7
Fodor Györgyné: Ilyen pénzért nem tudják a lakosoktól elvinni a szennyvizet. Magyar Lászlóné: De akkor ne azt mondja képviselő asszony, hogy nem vihették be a telepre a szennyvizet. Fodor Györgyné: Nem tudják a lakosok kifizetni havonta a szennyvízszállítás és leürítés díját. Magyar Lászlóné: Lehetősége lett volna bármelyik vállalkozónak. Fodor Györgyné: Nem vitte be, mert inkább elvitte 300.-Ft-ért Tóalmásra a szennyvizet. Simon László: Nem tudja, hogy a VGSZ vezetője tud –e becslést arra vonatkozóan, hogy 1 hónapban mennyi szennyvíz keletkezik? Tehát mi az a mennyiség, aminek a befogadására számíthatunk? Tudja, hogy ennek mennyisége nehezen megbecsülhető, mert sok tényező befolyásolhatja pl.: a csapadék mennyisége. Magyar Lászlóné: Számításai szerint napi 50 m3 szennyvízre számíthatnak. Simon László: 500.-Ft-al számolva az napi 25.000.-Ft, 600.-Ft-al számolva pedig 30.000.-Ft. Úgy gondolja, hogy a 25.000.-Ft egy ember költségét fedezi. Kocsi János: Van két őr is. Magyar Lászlóné: 3 őrrel kell számolni, mert éjjel-nappal őriztetni kell a telepet. Fodor Györgyné: Hány Ft-os órabérrel? Szerinte is bőven beleférnek a költségek. Simon Zoltán: Ha 600.-Ft-ban megállapítják a leürítés díját és Tóalmáson 300.-Ft-ért lehet leüríteni, akkor azt mondja a vállalkozó, hogy inkább elviszi Tóalmásra vagy máshová a szennyvizet, de ha 500.-Ft-ért leengedheti Nagykátán nem fog vele máshová kocsikázni. Tehát ha olcsóbb áron le tudja Nagykátán rakni biztos, hogy nagyobb forgalma lesz a telepnek és ha megemeljük pár száz forinttal nem fog annyi hasznot hozni, mint amennyitől eleshetünk. Simon László: A lakosság érdekeit nézi és szeretné, ha csökkentenék a terheiket. Kocsi János Elfogadhatónak tartanák- e képviselőtársai az 500.-Ft+ÁFA leürítési díjat? Czakó László: Javasolná, hogy fél évre állapítsák meg a bruttó 500.-Ft-os díjat és utána bevételeket és kiadásokat összevetnék, és ha gond lenne módosítanának a díjon. Magyar Lászlóné: Elmondja, hogy a Városgazdálkodási Szervezet az önkormányzat pénzével gazdálkodik és egyéb bevételekkel, és ha most megállapítunk egy díjat, azt kell megfizetni saját magunk után is. Fodor Györgyné: ÁFA visszatérítésből úgy is bevétele származik a VGSZ-nek, azt erre kell felhasználni.
8
Kocsi János: Módosítja az eredeti előterjesztést és 500.-Ft+ÁFA összegben szeretné megállapítani a szennyvíz leürítés díját. Először Farsang István képviselőtársa bruttó 500.-Ftos leürítési díj javaslatát teszi fel szavazásra. Kéri aki a módosító javaslatot elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 5 igennel, 7 nem szavazattal és tartózkodás nélkül elutasította a módosító javaslatot. Kocsi János: Kéri aki az általa tett 500.-Ft+ÁFA összegű javaslatot fogadja el kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 7 igennel, 3 nem szavazattal és 2 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 109/2008. (V. 08.) képviselő- testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testülete a tengelyen szállított szippantott szennyvíz leürítési díját a volt szeméttelepen lévő leeresztőhelyen 500.-Ft+ÁFA/m3 összegben állapítja meg 2008. május 9-től kezdődően. Határidő: azonnal Felelős: VGSZvezetője 4./ Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Elmondja, hogy a mai nap folyamán a Pro Régió Ügynökség ellenőrizte a tájház projekt előzményeit. Két hibát állapítottak meg az egyik hiba az volt hogy a kiíró 1 pontot nem jól írt ki. Egy pontban pedig tervezői nyilatkozatot kell benyújtani a az önkormányzatnak, hogy a tervezett tájház megfelel az akadálymentesítési jogszabályoknak, a hiánypótlásra 15 napon belül van lehetőség. A pályázat többi pontján szinte mindenhol a maximális pontszámot kapta a tájház. Tetszett a környezete a kialakítandó tájháznak, hiszen a támogatás megítélésénél fő szempont, hogy biztosított legyen a létesítmény látogatottsága. Szükséges lenne az előkészületi munkálatok megtétele, ezért el szeretnék bontani az ingatlanon lévő lakóházat, ehhez kéri a képviselő-testület támogatását. Kéri aki az előterjesztést támogatja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 12 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 110/2008. (V.08.) képviselő- testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testülete a Nagykáta, Jászberényi út 92. szám alatti 3981 hrsz-ú ingatlan bontását határozza el. Erre a területre a Tájház építése céljából pályázat került benyújtásra, így szükségessé vált a lakóingatlan bontása. Felhatalmazza a Polgármestert a bontási munkálatokkal kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester
9
5./ Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Elmondja, hogy az önkormányzatnak lehetősége van arra, hogy az Erdőszőlőbe vezető út mellett a vasúti átjáró utáni 1,5 ha-os területen szabályos körülmények között a hatóságok hozzájárulásával hulladékot tároljanak (pl.: zöldhulladék, bontási törmelék). Magyar Lászlóné: A telepet be kell keríteni, nyitva tartási időt kell megállapítani, illetve nyilvántartást kell az oda szállított hulladékról vezetni és telepengedélyt kell beszerezni. Fodor Györgyné: Mennyi idő alatt lehet ezt megvalósítani? Magyar Lászlóné: Véleménye szerint kb. 1 hónap alatt. Németh László: Nagyon jó ötlet, hogy ez a telep megvalósul, mert egy háznak az elbontásából származó törmelék elszállítása nagyon nagy összeg lenne. Kocsi János: A hulladék lerakás ezen a telepen is pénzért fog történni. Fodor Györgyné: Nemcsak kisebb mennyiségű bontási törmeléket lehet elhelyezni, mint arról már korábban is szó volt? Magyar Lászlóné: De igen, majd a testületnek kell meghatározni, hogy 1-1,5 m3 mennyiségig lehet törmeléket lehelyezni a telepen, ő az átalakításoknál keletkező kisebb mennyiségű törmelék lerakására gondolt. Czakó László: Mennyi zöld hulladékot lehet elhelyezni? Magyar Lászlóné: Nincs korlátozva, komposztálhatjuk, de a saját területünkön kell felhasználni, értékesíteni nem lehet. Szabó Károly: Tehát most arra adnak felhatalmazást, hogy telephely engedélyt kérjenek erre a telepre. Kocsi János: A telep bekerítésére is kell engedély. Szabó Károly: Költségeket kell majd hozzá tenni. Magyar Lászlóné: A költségvetésébe ezek a pénzösszegek sem voltak betervezve. Szabó Károly: Ha ott nyilvántartást akarnak vezetni a nyitvatartási időben ott lennie kell egy személynek, nyilván rendeletet kell módosítani és költségeket kell hozzárendelni. Magyar Lászlóné: Ezért kellene úgy meghatározni a befogadási díjakat, hogy ezek a költségek megtérüljenek. Szabó Károly: Úgy gondolta, hogy ez ingyenes lesz. Magyar Lászlóné: Ezt majd meg kell beszélni. Most az a lényeg, hogy minél gyorsabban be tudják szerezni az engedélyt.
10
Szabó Károly: Igen és korrektül kellene meghatározni a lerakható mennyiséget. Kocsi János: Az ÖKOVÍZ Kft. arra kérte őket, hogy a telepen a különböző hulladékok szelektíven legyenek lerakva. Magyar Lászlóné: Ehhez nehéz lesz a lakosságot hozzászoktatni. Cegléden ez úgy történik, hogy a lakos viszi az utánfutójával a sittet visz magával lapátot, seprűt, zsákot és ha a telepőr azt mondja, hogy van a sittben olyan hulladék, ami nem odavaló, akkor azt kiszedeti a lakossal zsákba és máshová rakatja, és ha szemetel azzal, hogy válogatja a hulladékot akkor össze kell söpörnie maga után. Farsang István: Eddig a sittet el lehetett vinni a szeméttelepre, most már nem lehet. Mi lenne, ha az adótorony tövében megengednék, hogy az építési törmeléket lerakják, összegyűjtenék és csinálnának a gyerekeknek egy szánkózó dombot? Magyar Lászlóné: Nem lehet, mert ez már hulladékkezelés. Örül, hogy lehetőség nyílik a telep kialakítására, de 1 évig lehet ezen a telepen az összegyűjtött hulladékot tárolni és utána azt el kell szállítani, ez költség, gyakorlatilag évente. Kocsi János: Kéri képviselőtársai felhatalmazását arra is, hogy a telepet kiépíthessék, és a kerítés megépüljön. Forintban egyenlőre nem tudják meghatározni, hogy ez mennyi költséget jelent. Kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A képviselő-testület 12 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 111/2008. (V.08.) képviselő- testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő- testülete a Hulladék udvar mellett az önkormányzat tulajdonát képező területen zöldhulladék és építési törmelék lerakó helyet jelöl ki, melyet a Városgazdálkodási Szervezet által kíván üzemeltetni. A lerakóhely megnyitásához telepengedély szükséges. Felhatalmazza a polgármestert a terület kialakítására, a telepengedélyezési eljárás iránti kérelem benyújtására és a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 6./ Napirendi pont Kocsi János: Ismerteti a napirendi pontot. Elmondja, hogy mezőgazdasági utak kiépítésére nyílik pályázati lehetőség, ezért javasolja, hogy terveztessék meg az Ond utca folytatását egészen Egreskátáig, a Pálinka főzde melletti rendezési terv szerinti utcát, valamint a Birkacsárdánál a rendezvényház felé bemenő utcát, ehhez kéri a testület támogatását. Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben nincs kérdés, észrevétel kéri aki az előterjesztést elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt.
11
A képviselő-testület 12 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 112/2008. (V.08.) képviselő-testületi határozat Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete elhatározta az alábbi külterületi utak megterveztetését: - Az Ond utca folytatásaként Egreskáta felé kimenő út a 0487 hrsz-ú úttal való keresztezésig, - A 31-es főút 66+010 km szelvényétől a 0591/ hrsz-ú utat 1 km hosszan, - A Pálinkafőzde (3973/8 hrsz) melletti rendezési terv szerint megnyitandó utat 0125/387 út keresztezéséig Felhatalmazza a polgármestert, hogy az útépítési tervek elkészítésével kapcsolatos intézkedéseket megtegye. Határidő: folyamatos Felelős: polgármester Kocsi János: Várja a kérdéseket az egyebek napirendi ponthoz. Értesült arról, hogy Tóth Ferencet a Tápiómenti 2hetes szerkesztőjét agyvérzés érte. A testület nevében kíván gyógyulást Tóth Ferenc úrnak. Szabó Károly: Ellentétes híreket lehet hallani a szennyvízberuházás II. üteméről. Információi szerint ebben az évben ez a projekt nincs benne abban a projekt sorban, amit az Európai Uniónak kiajánlanak, tehát ez még egy belső előkészítés, nincs a minisztérium listáján. Úgy gondolja, hogy erre legközelebb jövőre kerülhet sor, persze az, hogy a Víziközmű Társulat megalakul és elkezd működni az jó, mert a pénzt minél hamarabb elkezdik gyűjteni. Bizonytalansággal töltötték el azok az információk, mely szerint az Uniónak nem tetszik a minden településen kialakított rendszer, nagy területek, szétszórt település részek csatlakoznak a beruházáshoz és ez kevésbé hatékony. Szeretné, ha polgármester úr felvilágosítást adna a projekt állásáról. Kocsi János: Elmondja, hogy még ebben az évben kikerül az Európai Unió elé a projekt. Való igaz, hogy az elmúlt időszakban a projektet sok támadás érte, többek között, azért mert mindenki úgy gondolkozott, hogy saját maga megcsinálja a kis biológiai szennyvíztisztítóját. A projektet nehéz volt együtt tartani, de szakmai szempontok alapján indokolt, hogy nem lehet biológiai szennyvíztisztítókat kialakítani, mert a környezetvédelmi hatóságok nem engedélyezték, eleve kizárták, hogy Kávának, Bényének, Gombának külön legyen saját szennyvíztisztító telepe, mert ezek a települések természetvédelmi területhez kötődnek. A kezdetek-kezdetén úgy tervezték, hogy Nagykátán lesz az egyetlen szennyvíztisztító telep és a 20 település szennyvize ide fog érkezni, de ezt nem lehetett megoldani mivel a szennyvíznek 6 órán belül be kell érkeznie a szennyvíztisztító telepre, ezért lett 5 településen kialakítva szennyvíztisztító telep. Az Unió érdeke, hogy minél gazdaságosabban működjön egy szennyvíztisztító telep, de nyilván a helyi viszonyokat is figyelembe kell, hogy vegyék. Ha a statisztikákat nézik nem biztos, hogy figyelembe veszik, hogy Káva, Bénye, Gomba szennyvizének el kell jutnia Tápiószentmártonba, ide csatlakozik Tápióbicske, Pánd és Tápióság is. A kialakításnál a fajlagos költségek olyan magasak voltak, hogy meg akarták „nyirbálni” a projektet és több település levételével át akarták alakítani. Elmondták, hogy szeretnék a projektet egyben tartani, és a tervezők ezt alá is támasztották. Megtörtént a projekt
12
átvilágítása is a szakértők megállapították és leírták, hogy a projekt kitűnő állapotban van, valamint a 800 km –es csőrendszerből levágnak 20 km-t. Ez a 20 km kb. 3-4 tanyasi utca kimaradását jelenti a projektből. Elmondhatja azt is, hogy meglátogatták a zalaegerszegi nagy projektet, ahol 48 települést érint a szennyvíz beruházás, ez a mi projektünket meg sem közelíti. Elmondja még, hogy a megalakult Viziközmű Társulat elnöke Kovács Ferenc tápiószelei polgármester lett és annak az öt településnek a polgármester, illetve alpolgármestere került be a Viziközmű Társulat Intéző Bizottságába, ahol szennyvíztisztító telep fog épülni. Nagykátáról az Intéző Bizottságba alpolgármester asszony került és az Ellenőrző Bizottságba Németh László képviselő. Szabó Károly: Korábban szó volt az irodák működéséről. Kocsi János: Az iroda téma nagyon kényes ügy, a 20 település polgármesterei úgy döntöttek, hogy egy irodát működtetnek, úgy tudja, hogy a javaslatban Nagykáta szerepel az iroda helyszíneként. Farsang István: Kérdése: A LIDL Áruház helyzete, hogy áll? Kocsi János: A Főépítész úr leadott egy olyan dokumentációt, hogy a főutca felé egy arculatot csináljon a LIDL, ez elől elzárkóztak. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Az épületet hátulra tervezik, elől egy nyitott parkolót szeretnének és a bejáratot nem szeretnék elzárni. Hajlottak arra, hogy fákat, zöld növényzetet telepítsenek előre, ami véleménye szerint megfelelő lesz. Szabó Károly: A szomszédok, lakók, hogy állnak az ügyhöz? Kocsi János: A legnagyobb probléma a bírósággal volt, mert kitalálták, hogy hátulról szeretnének bejárni. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Szolgalmi jogot kérnének, ami elég furcsa, hiszen van egy főbejáratuk. Lefényképezték a hátsó területet, látható, hogy gépkocsival egyáltalán nem közlekednek ott, gyalogosan is ritkán. Szabó Károly: Takarékszövetkezet? Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: Hozzájárultak az építéshez. Kocsi János: Azt a rendezetlen körülményt, ami ott volt meg kellett szüntetni és akkor már inkább LIDL, mint az ami volt. Tarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes: A lakóknak tartottak egy közös megbeszélést, ahol jelen voltak a LIDL képviselői, a műszaki osztály és alpolgármester asszony is. Feltették kérdéseiket és úgy gondolja, hogy velük sikerült a problémákat tisztázni. Szabó Károly: Készült-e hatástanulmány arra vonatkozóan, hogy ha üzemel az áruház mit jelent forgalom szempontjából? Kell-e az önkormányzatnak forgalomtechnikai vagy úthálózat fejlesztést végezni?
13
Kocsi János: Nem készültek erre vonatkozóan tervek, de mindig nagy parkolókat építenek a saját forgalmukhoz viszonyítva, talán éppen ez fogja megoldani a Dózsa György út parkolási problémáit is. Dr. Salibáné dr. Pap Terézia: Felhívja képviselőtársai figyelmét, hogy aki a Tápiómente Táncegyüttes jubileumi műsorán részt kíván venni jelezze, mert már nagyon kevés hely van a műsorra. Kocsi János: Amennyiben más kérdés nincs az egyebek napirendi ponthoz megköszöni a megjelenést és az ülést bezárja. - kmfTarnavölgyiné dr. Tényi Ágnes jegyző
Kocsi János polgármester
14