JEGYZŐKÖNYV
Készült Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. november 23-ai nyilvános üléséről. Az ülés helye: a Városháza Díszterme. Jelen vannak: Földi László polgármester, Takáts László alpolgármester, Tótin Lóránt alpolgármester, Bobál István, Fábri Attila, Fehér István, Dr. Ferenczi Norbert, Füle Győzőné, Dr. Fülöp Hajnalka, Giba István, Györe Anett, Györe Ferencné, Horváth József, Dr. Horváth Tiborné, Hörömpő Annamária, ifj. Károly Ferenc, Klément György, Korondi Miklós, Kovács Gábor, Nagy Tamás, Nagygyőr Árpád, Simon Mihály, és Takács Miklós János képviselők. Tanácskozási joggal jelenlévők: Dr. Balogh Edit jegyző, Jáger Mária aljegyző, Kovács Ferenc, a Műszaki Iroda vezetője; Czérna Miklós, a Vagyongazdálkodási Iroda vezetője; Dr. Kárpáti Lászlóné, a Pénzügyi Iroda vezetője; Petróné Andó Zsuzsanna, az Ügyfélszolgálati Iroda vezetője helyett; Tűri László a Humán Iroda vezetője; Gál Mária, az Idegenforgalmi, és Marketing Iroda vezetője Jegyzőkönyvvezető: Szebeniné Lénárd Ágnes és Urbán Jánosné Földi László köszönti a Képviselő-testület tagjait, Dr. Czinege Imre országgyűlési képviselőt, a Hivatal irodavezetőit, Jegyző asszonyt és a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 23 tagú testületből 22-en vannak jelen. A Testület határozatképes, az ülést megnyitja. Kovács Gábor a 12-es számú napirendi pontot zárt ülés keretében javasolja megtárgyalni. Indoklásul elmondja, hogy az Egészségügyi és Szociális Bizottság nem fogalmazott meg a Képviselő-testület számára álláspontot, javaslatot, ezért bármelyik, a listán szereplő személlyel kapcsolatban előkerülhetnek olyan nyilatkozatok, tények, amelyek a személyes adatok védelméről szóló törvény hatálya alá tartoznak. A 17-es számú napirendi pontot javasolja levenni napirendről. Meggyőződése szerint a tárgyalandó terület ügye a Városfejlesztési, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsághoz tartozik. Olyan településfejlesztési vagy területrendezési döntést kellene először hozni, ami után az előterjesztésben szereplő területnek és a körülötte található, szintén önkormányzati tulajdonú területeknek a sorsát rendezni lehetne. Dr. Horváth Tiborné a 12-es napirenddel kapcsolatban tesz észrevételt. Eddig nem volt lehetősége sem a bizottságnak, sem másnak meggyőződni arról, hogy a beadott kérelmek alapján kik mások lehetnének még a javasoltak, ezért nem tartja indokoltnak zárt ülés keretein belül tárgyalni e napirendet. Azok az információk, amik a későbbiekben juthattak más képviselők tudomására, nem indokolja a változtatást. Környezettanulmány nélkül illik elfogadni a Hivatal megalapozott véleményét. (Horváth József nem tartózkodik az ülésteremben, a Képviselő-testület létszáma 22 fő.) Földi László szavazásra adja Kovács Gábor javaslatát, mely szerint a 12-es napirendi pontot zárt ülés keretén belül tárgyalják, melyet a Képviselő-testület 16 igen, 6 nem szavazattal
elfogadott, és az alábbi határozatot hozta. 287/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – 1.) Az Egészségügyi és Szociális Bizottság konkrét javaslatának hiányában a „Kossuth Ferenc utcai lakások bérbeadására javaslat” c. napirendi pont zárt ülésen történő tárgyalását rendeli el – tekintettel az előterjesztésben szereplő személyekkel kapcsolatban esetlegesen fölmerülő személyes adatok védelmére. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
Földi László szavazásra bocsátja, hogy a 17-es napirendi pontot vegyék le a tárgysorozatból, melyet a Képviselő-testület 18 igen, 2 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadott. Földi László az előbbiek szerint módosított napirendet teszi szavazásra, melyet a Képviselőtestület 20 igen vokssal, 2 tartózkodás mellett jóváhagyott.
NAPIREND NYILVÁNOS ÜLÉS 1.) NAPIREND Cegléd Város Önkormányzatának pénzügyi helyzete Szakmai előterjesztő: Dr. Kárpáti Lászlóné pénzügyi irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester NAPIREND 2.) Javaslat távhőszolgáltatás hődíjának és gázalapdíjának megállapítására Szakmai előterjesztő: Bicskei Tibor üzemeltetés vezető (Dalkia Energia Zrt.) Mesterné dr. Nagy Andrea Előterjesztő: Földi László polgármester
3.) NAPIREND A 2005. évi bérleti díj elszámolása és a 2006. évi bérleti díj felhasználása A távhőszolgáltatás 2007. évi alapdíjának megállapítása Szakmai előterjesztő: Bicskei Tibor üzemeltetés vezető (Dalkia Energia Zrt.) Mesterné dr. Nagy Andrea Előterjesztő: Földi László polgármester NAPIREND 4.) Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet struktúra módosítási pályázat Szakmai előterjesztő: Bobál István főigazgató
2
Előterjesztő:
Földi László polgármester
NAPIREND 5.) Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet pénzügyi támogatás igénye Szakmai előterjesztő: Dr. Kárpáti Lászlóné pénzügyi irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester
6.) NAPIREND 2006. évi költségvetés módosítása – előirányzat átcsoportosítások - rendelettervezet Szakmai előterjesztő: Dr. Kárpáti Lászlóné pénzügyi irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester 7.) NAPIREND Pénzügyi helyzet átvilágítására vonatkozó ajánlatok Előterjesztő: Földi László polgármester 8.) NAPIREND A 6/2006. (IV. 6.) Ök. számú rendelet mellékletének módosítása - rendelet Szakmai előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Előterjesztő: Dr. Balogh Edit jegyző 9.) NAPIREND A közterület használatáról szóló 25/2000. (X.6.) Ök. rendelet módosítása - rendelet Szakmai előterjesztő: Farkas Ágnes ügyfélszolgálati irodavezető Előterjesztő: Dr. Balogh Edit jegyző 10.) NAPIREND 2007. évi ellenőrzési terv Szakmai előterjesztő: Bíró Éva belső ellenőr Steiger Rita belső ellenőr Előterjesztő: Dr. Balogh Edit jegyző 11.) NAPIREND Sinkovicsné Szabó Márta (Törteli út 4/A fsz. 7.) lakásbérleti szerződés megszüntetése Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 12.) NAPIREND Tóth Mónika és élettársa (Akácos u. 1. E/4.) bérleti szerződés meghosszabítása Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 13.) NAPIREND BERTINVEST Kft. kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 14.) NAPIREND Kápolna építéséhez terület biztosítás Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 3
15.) NAPIREND Gyapjas László ingatlanvásárlási kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 16.) NAPIREND Aranyablak Kft. ingatlanvásárlási kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 17.) NAPIREND Mihály Vilmos ingatlanvásárlási kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 18.) NAPIREND Ingatlancsere kérelem Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 19.) NAPIREND Ingatlanok kikiáltási árának mérséklése Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 20.) NAPIREND Akácos utcai lakások bérbeadására javaslat Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 21.) NAPIREND Jobbik Magyarországért Mozgalom kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető 22.) NAPIREND Abony és Kőröstetétlen települések Ceglédi Többcélú Kistérségi Társuláshoz történő csatlakozása Előterjesztő: Földi László polgármester 23.) NAPIREND Ceglédi Kistérség Többcélú Társulási megállapodásának módosítása Előterjesztő: Földi László polgármester 24.) NAPIREND Diákönkormányzat megalakítása (320/2005. (XI. 17.) Ök. határozat) Szakmai előterjesztő: Tűri László humán irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester 25.) NAPIREND A Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatói állásának hirdetés Szakmai előterjesztő: Tűri László humán irodavezető 4
Előterjesztő:
Földi László polgármester
26/A) NAPIREND Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2006. II. félévi munkatervének módosítása Előterjesztő: Földi László polgármester 26/B NAPIREND A Képviselő-testület 2006. II. félévi munkatervének módosítása Előterjesztő: Földi László polgármester 27.) NAPIREND A Képviselő-testület 134/2006. (V.25.) Ök. határozat határidő módosítása Előterjesztő: Földi László polgármester 28.) NAPIREND Cegléd város parkfenntartási feladatainak ellátásával kapcsolatos közbeszerzési eljárás Szakmai előterjesztő: Kovács Ferenc műszaki irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester 29.) NAPIREND A Ceglédi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság tagjai részére kiemelt célok meghatározása 2007. évre Szakmai előterjesztő: Mesterné dr. Nagy Andrea Előterjesztő: Földi László polgármester 30.) NAPIREND A 260/2006. (IX.28.) Ök. határozat végrehajtása Szakmai előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Előterjesztő: Dr. Balogh Edit jegyző 31.) NAPIREND Egyebek Pályázat az Arany János Tehetséggondozó programban való részvételre Szakmai előterjesztő: Tűri László humán irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester 32.) NAPIREND Kérdések, interpellációk ZÁRT ÜLÉS
33.) NAPIREND Az Önkormányzat képviseleti ügyei Előterjesztő: Földi László polgármester 5
34.) NAPIREND Kossuth Ferenc utcai lakások bérbeadására javaslat Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető
1.) NAPIREND Cegléd Város Önkormányzatának pénzügyi helyzete Szakmai előterjesztő: Dr. Kárpáti Lászlóné pénzügyi irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 1. számú melléklete Dr. Kárpáti Lászlóné kiegészíti az előterjesztést. A tartozásállomány önkormányzati szinten 864.562.000.- Ft. A szeptemberi fizetési határidős számlákat, támogatásokat kifizettük. 60 napon túli számláink csak a gyógyszertáraknál jelentkeznek, illetve a Kórháznál. Sajnos, a Kórháznál a tartozásállományt illetően növekvő tendencia tapasztalható. A képviselők figyelmébe ajánlja a mérlegtáblát. Az október 31-ei állapotnak megfelelően önkormányzati szinten mutatja az összes bevételünket és kiadásunkat. Különösen a felhalmozási bevételekre hívja fel a figyelmet. A szeptember 30-ai állapothoz képest növekedés állapítható meg. A Kórház átvett pénzeszközeit illetően közel 100 millió forintos bevételhez juthatunk. A felhalmozást és tőke jellegű bevételeket tekintve a Kossuth gyógyszertár értékesítéséhez kapcsolódóan bevételt könyvelhettük le. Kovács Gábor elmondja, a Költségvetési Bizottság ugyanazokat a következtetéseket vonta le, amit a Pénzügyi Iroda vezetője szóban ismertetett. Látható, hogy miközben az Önkormányzat és az intézmények tartozásállománya csökken, a Kórház tartozása folyamatosan növekszik. Az okok ismertek, október elsejétől a nyári kormánydöntések következményeként már tapasztalható a forráselvonás. A Bizottság javasolja a határozati javaslat „B” változatának elfogadását. Egy beszámolónál nincs értelme annak a kitételnek, hogy „utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére”. Földi László szavazásra adja a határozati javaslat „B” változatát, melyet a Képviselőtestület 20 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott és az alábbi határozatot hozta. 288/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslatára Elfogadja a város pénzügyi helyzetéről készített beszámolót. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
6
NAPIREND 2.) Javaslat távhőszolgáltatás hődíjának és gázalapdíjának megállapítására Szakmai előterjesztő: Bicskei Tibor üzemeltetés vezető (Dalkia Energia Zrt.) Mesterné dr. Nagy Andrea Előterjesztő: Földi László polgármester
Az előterjesztés a jegyzőkönyv 2. és 2/a számú melléklete Bicskei Tibor: Cegléden földgáz alapú gázszolgáltatás van. 2006. augusztus elsejével emelkedett a háztartási célra szolgáltatott földgáz ára. Ezt követően elkészítették a szolgáltatói javaslatot a díjak követésére. Most nyílt alkalom arra, hogy a Testület elé kerülhessen az előterjesztés. A szolgáltatási javaslatban az szerepel, hogy a gázáremelés arányában kívánják emelni a távhőszolgáltatás díját. A gázalapdíj vonatkozásában szintén ezt az arányt kívánják követni. Itt azonban szolgáltatói kedvezményként 80 Ft/m3 + áfa kedvezményt nyújtanának az ügyfelek részére. Ez összességében azt eredményezi, hogy a távhőszolgáltatás díja december elsejétől 9,3 %-al emelkedne. Szeptember elsejétől változott az általános forgalmi adó is. A szolgáltatási javaslatban a korábbi időszak összehasonlító ártáblázatában ezt is bemutatták. Ennek hatására anélkül emelkedett a távhőszolgáltatás ára szeptember 1-től, hogy a szolgáltató változtatta volna a díjat. Áfával együtt összesen 14,1 %-os változás az, amit a távhőszolgáltatás fogyasztói, felhasználói éreznek. Kovács Gábor hozzáteszi: a Költségvetési Bizottság elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. Kérdése, hogy jól látja-e, ebben az emelésben nem szerepel még a jövő évi gázár-változásoknak a hatása? A jövő évi gázáremelések fogják-e érinteni a távhőszolgáltatással ellátott lakásokat, és milyen mértékben? Bicskei Tibor pontos választ nem tud adni. A hatás abból fog adódni, hogy az egységes gázártámogatási-rendszer megszűnik 2007. január 1-jével, tehát nem vehető igénybe. Az árképletet úgy alkalmazták, hogy ezt az egységes gázár-támogatást figyelembe vették az árakban. Ez számításai szerint mintegy 54 %-os távhődíj változást jelent. Ezt a szolgáltatói javaslatot január hónapban tudják majd Testület elé tárni. Földi László szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 21 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott és az alábbi határozatot hozta.
289/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslata alapján 1.) Módosítja a távhőszolgáltatás hatósági díjáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló 21/1999. (VII. 16.) Ök. rendelet függelékét az alábbiak szerint: „A 2006. december 1-től érvényes, a szolgáltató által legmagasabb hatósági árként alkalmazható díjakat az alábbiak szerint állapítja meg: 7
Gázalapdíj: Hődíj:
227,1 Ft/lm3/év 1.206,0 Ft/GJ”
A díjak a 20 % ÁFÁ-t nem tartalmazzák. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
NAPIREND 3.) A 2005. évi bérleti díj elszámolása és a 2006. évi bérleti díj felhasználása A távhőszolgáltatás 2007. évi alapdíjának megállapítása Szakmai előterjesztő: Bicskei Tibor üzemeltetés vezető (Dalkia Energia Zrt.) Mesterné dr. Nagy Andrea Előterjesztő: Földi László polgármester
Az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. , 3/a és 3/b számú melléklete Bicskei Tibor elmondja, hogy a Fűtőmű és a távhőhálózat üzemeltetőjét a várossal kötött szerződések szerint bérleti díj kötelezettség terheli. Megállapodás része, hogy a bérleti díjat a város számlájára nem teljes összegben kell befizetni, és ezt az Önkormányzat minden évben a távhőszolgáltatás alapdíjának csökkentésére fordítja. A szolgáltatói javaslatba becsatolt egy fogyasztói számla mellékletet, ahol csillaggal megjelölve látszódnak azok a tételek, amelyek önkormányzati díjvisszatérítést jelentenek. Kovács Gábor elmondja, a Költségvetési Bizottság mindkét határozati javaslat elfogadását javasolja a Képviselő-testületnek. A bérleti díj elszámolásában a korábban már alkalmazott és bevált gyakorlatot tartják továbbra is követendőnek. Az a véleményük, hogy azt az összeget, amit a szolgáltató ebből a bérleti díjból az Önkormányzat számlájára befizet, azt a távhőszolgáltatással érintett lakások felújítására kellene fordítani. Idei évben nem került sor ilyen felújítási pályázat kiírására, reményeik szerint a következő évben lesz erre forrás. Bicskei Tibor hozzáfűzi, két épület kivitelezési munkái vannak folyamatban, melyek a panelplusz program keretében kerülnek felújításra. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az ilyen jellegű beruházásoknak hatása van az energiafelhasználásra. Takáts László kéri a szolgáltatótól, hogy amennyiben lehetséges, a gázalapdíj visszatérítés rovatánál a számlán zárójelben szerepeljen, hogy ez önkormányzati támogatás. Földi László szavazásra teszi az I. számú határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 22 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és az következő határozatot hozta.
8
290/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslata alapján 1.) Elfogadja a Dalkia Energia Zrt. elszámolását az alapdíjak csökkentésére fordított 2005. évi bérleti díj felhasználásáról. 2.) Az alábbiak szerint állapítja meg a 2006. évi bérleti díj felhasználását, a Dalkia Energia Zrt. – mint a ceglédi I. és II. fűtőmű hő- és használati melegvíz elosztó rendszer üzemeltetője – és az Önkormányzat között 1999. december 21-én létrejött bérleti szerződés 2. pontjára hivatkozással: 2.1. Az Üzemeltető a 2006. évi 11.643 eFt + ÁFA B1 bérleti díjból 2.200 eFt + ÁFA összeget az Önkormányzat számlájára utal 2006. december 31-éig. 2.2. A bérleti díj fennmaradó részét, azaz 9.443 eFt + ÁFA összeget és a 2007. évi B2 bérleti díj 6.806 eFt + ÁFA összegét - a 21/1999.(VII. 16.) Ök. rendelet 15. § (4) bek. alapján a 2007. évben a Reggel utcai kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésű fűtőműből ellátott fogyasztói kört érintő távhőszolgáltatási alapdíj-visszatérítésre használja fel. 3.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
Földi László szavazásra teszi az I. számú határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 22 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és az alábbi határozatot hozta. 291/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslata alapján 1.) Elfogadja a Dalkia Energia Zrt. által a távhőszolgáltatás 2007. évi alapdíjának változatlanul hagyására tett javaslatát, melynek értelmében a 38/2004.(XII. 23.) Ök. rendelettel megállapított díjak maradnak továbbra is érvényesek. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
NAPIREND 4.) Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet struktúra módosítási pályázat Szakmai előterjesztő: Bobál István főigazgató Előterjesztő: Földi László polgármester
9
Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. számú melléklete Bobál István elmondja, hogy az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyhangúlag támogatta azt a határozati javaslatot, amely a Testület elé került. Az egészségügyi struktúra átalakítás folyamatában a minisztérium egy 6,5 milliárd forintos pályázati keretet hirdetett meg azzal a céllal, hogy az intézmények, és a tulajdonosaik saját maguk tegyék meg azoknak a lépéseknek egy részét, ami a következő időszakban a teljes egészségügyi ellátórendszerben meg fog valósulni. Ennek keretében az intézmény egy ápolási osztály kialakítására pályázott. Az 53 aktív ágy helyet 53 ágyas ápolási osztály jöhetne létre a Kórházban, illetve emellett egy úgynevezett operatív mátrix. Tehát a műtétes szakmákat tartalmazó mátrix osztály kialakítása a pályázat tartalma. Annak ellenére, hogy a pályázati kiírás november 20-át jelölte meg a döntés határidejének, nem tud arról beszámolni, hogy megszületett volna a minisztériumban ez a döntés. Nem lehet tehát tudni, hogy abból a 111 millió forintból, amit pályázati igényként megfogalmaztak, mennyi lesz az az összeg, amit ennek eredményeként megkap az intézet. Annyit lehet tudni, hogy a 6,5 milliárdos keretet jóval meghaladja a beérkezett igények értéke. Az intézmények összességében 4000 aktív ágy megszüntetését, vagy átcsoportosítását kérték ezeknek a pályázatoknak a keretében. Földi László szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 22 igen, egyhangú szavazattal elfogadott és az alábbi határozatot hozta. 292/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslatára 1.) a Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet főigazgatója által az Egészségügyi Minisztériumhoz benyújtott struktúra-átalakítási pályázat szakmai tartalmával egyetért, és a megvalósítást támogatja. 2.) A pályázat kötelező elemeként indítási nyilatkozatot ad, és kötelezettséget vállal arra, hogy a struktúra-átalakítás elmaradása esetén garantálja a támogatás visszafizetését. 3.) Vállalja, mint fenntartó a működés folyamatosságának biztosítását, amennyiben a támogatás visszafizetésére kerülne sor. 4.) Utasítja a főigazgatót, ha a pályázat támogatást kap az Egészségügyi Minisztériumtól, az OEP-pel kötött szerződésben foglaltakat maradéktalanul teljesítse az intézmény, mint szolgáltató. 5.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
10
NAPIREND 5.) Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet pénzügyi támogatás igénye Szakmai előterjesztő: Dr. Kárpáti Lászlóné pénzügyi irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester
Az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. számú melléklete Dr. Kárpáti Lászlóné kiegészíti az előterjesztést. A Kórház nehézségeit az év folyamán figyelemmel kísérhettük. Az előterjesztés működési támogatás igényéről szól. Erre évek óta nem volt példa. A támogatási igény mindig fejlesztési célú volt, amely a Kórház nagyon komoly és fontos beruházásait célozta meg. E támogatási igény veszélyeket rejt magában. A Kórház növekvő tartozásállományát meg kell állítani. A támogatási igény 123 millió forint, amelyet az Önkormányzat nem tud teljesen lefedni. Két határozati javaslatot fogalmaztak meg. Az egyik támogatás átadásáról szól, melynek forrásául a céltartalékot jelölték meg. A második külső forrás lehívásával valósulhatna meg, ez a likvidhitel-keret megemelése. Jelenleg 220 millió forinton áll az Önkormányzat engedélyezett hitelkerete, ezt kívánják 250 millióra megemelni. Megállapodással adnák át a Kórháznak, visszafizetési kötelezettséggel. Fehér István javasolja, hogy fogadják el Irodavezető asszony érvelését. A Pénzügyi Bizottság ajánlása, hogy az I.-es és II.-es számú határozati javaslatot is fogadja el a Képviselő-testület. Fábri Attila kérdezi Főigazgató urat, hogy a szerkezetátalakítással együtt hogyan változhat a Kórház pénzügyi helyzete a jövő évben? Kovács Gábor elmondja, a Költségvetési Bizottság is mindkét határozati javaslat elfogadását javasolja. Amennyiben nem kap támogatást a Kórház, ki kell, hogy rendeljük az önkormányzati biztost. Bobál István a kérdésre válaszol. A Kórház már az ez évi nehézségeket tapasztalva készített egy intézkedési tervet. Ezt az előterjesztés mellékleteként meg is kapták a képviselők. Az utolsó negyedévben havonta kb. 6-7 milliárd forinttal csökkent országosan a kórházak finanszírozása. Az intézkedési tervben lefektetett tervektől azt várják, hogy az ápolási osztállyal a felszabaduló munkaerőt foglalkoztatni tudják, és meg tudják tartani az intézmény keretein belül. Emellett az ápolási osztály többletbevételt is fog a Kórház számára hozni. Azért nem egyértelmű ennek a pontos pénzügyi megítélése, mert a jelenlegi finanszírozási rendszer szerint, ha aktív ágyakat csökkentenek, ezzel csökken a volumen, amit a Kórház teljesíthet. Egyik oldalon jelentkezik egy bevétel kiesés, a másik oldalon pedig egy bevétel növekedés, számításaik szerint ezt a pályázat tartalmazza. Ennek havonta kb. 2 millió forint pozitív egyenlege van. A mátrix struktúrának a kialakítása arról szól, hogy a beérkező betegeket nem egy adott osztály fogadja, hanem ez a minden műtétes osztályt magába foglaló mátrix. Az egyes ápolási egységeket, emeleteket ennek megfelelően tudják feltölteni, és ehhez lehet a humán erőforrásokat hozzáigazítani. Tehát nem feltétlenül kell minden osztályon minden egyes funkciónak megjelenni, s ez jelentheti a megtakarítást. Az az átalakítás, ami az egészségügyben zajlik, a most benyújtott törvényjavaslat szerint március 31-ig megtörténik. Addig kiderül, hogy mennyi kórház marad meg az országban. A kórházak milyen szakmában tudnak ellátást nyújtani, és milyen ágyszámmal tudnak továbbműködni. Ezt követően kerül sor a finanszírozási rendszer átalakítására, és a dolog 11
sajátosságából adódóan ez három hónapos késéssel jelenik meg a kórházak bankszámláján. Ismerete szerint július 1-je az az időpont, amikor finanszírozásban is érezhető pozitív változás várható. Dr. Fülöp Hajnalka elmondja, mindkét határozati javaslat elfogadását támogatják. Kérdezi, hogy az intézkedési tervben megfogalmazott szigorú határidőkből mi teljesült? Bobál István válaszol: Az intézkedési tervben vannak olyan határidők, amiken már sikerrel túljutottak. Ahol ez nem történt meg, annak két oka van. Az újabb és újabb információk, amelyek ebben az egészségügyi átalakítási folyamatban megjelennek. Az ápolási osztály létrehozása is szerepel ebben az intézkedési tervben, de amikor ezt leírták, akkor nem volt esély arra, hogy ez OEP finanszírozással valósulhasson meg. Időközben megjelent egy pályázat, ami más alternatívát nyitott meg a Kórház előtt. Így lehetőség van arra, hogy nagyobb ágyszámmal, 30 helyett 50 ággyal, teljességgel OEP finanszírozással lehessen ezt a tervet megvalósítani. Hasznosabb lesz, ha nem a betegnek kell megfizetnie a szolgáltatásokat, hanem az OEP vállalja ezt. Az intézkedési terv hangsúlyos eleme a mátrix struktúra kialakítása is. A pályázat eredményének ismeretében ezt a célt meg fogják valósítani. Egyfajta ellenállás tapasztalható a Kórházon belül, az egyes szakmákban, hiszen olyan mérvű változások zajlanak országosan is, amelyre régen nem volt példa. Hangsúlyos eleme volt az intézkedési tervnek, hogy tárgyaljanak a szállítókkal, és fizetési átütemezést kérjenek a Kórház legnagyobb beszállítóitól. Ezekben a tárgyalásokban is vannak eredményeik. Kovács Gábor felhívja a Képviselő-testület figyelmét, hogy Főigazgató úr újabb hitelek kérését helyezte kilátásba a jövő év tavaszára. Önkormányzatunk tovább eladósodni nem tud. Ezzel a 30 millió forintos összeggel még meg lehet emelni a likvidhitel keret összegét, s ezen a ponton elértük a hitelképességi korlátunkat. Amíg a hitelképességünkkel, vagy a jelenlegi hiteltörlesztés mértékével nem tesz a Testület valamit, addig nem tud az Önkormányzat segíteni a Kórháznak. Földi László szavazásra bocsátja az I. számú határozati javaslatot, melyet a Képviselőtestület 22 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és az alábbi határozatot hozta. 293/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi Ellenőrző és Költségvetési Bizottság javaslatára 1.) A Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézetnek a működtetés biztonsága érdekében pénzügyi támogatást biztosít. 2.) A támogatás forrásául az Általános tartalékot jelöli meg, melynek összege 40.000 e Ft. 3.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
Földi László szavazásra bocsátja az II. számú határozati javaslatot, melyet a Képviselőtestület 22 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és az alábbi határozatot hozta. 12
294/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Pénzügyi Ellenőrző és Költségvetési Bizottság javaslatára 1.) Módosítja a Folyószámla Hitelkeret-szerződést a likvidhitelkeret 30.000 e Ft-tal – 250.000 e Ft-ra történő megemelésével. 2.) A 2006. évi költségvetési rendeletbe az 1. pontban jelzetteket építi be. 3.) Megállapodást köt a kölcsön folyósítására és annak ütemezett visszafizetésére. 4.) Felhatalmazza a Jegyzőt és a Polgármestert a megállapodás aláírására. 5.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Földi László polgármester
6.) NAPIREND 2006. évi költségvetés módosítása – előirányzat átcsoportosítások - rendelettervezet Szakmai előterjesztő: Dr. Kárpáti Lászlóné pénzügyi irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. számú melléklete Földi László hozzászólások hiányában szavazásra bocsátja a rendelettervezetet, melyet a Képviselő-testület 21 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott, és megalkotta a 18/2006. (XI.30.) számú rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv 6/a számú melléklete NAPIREND 7.) Pénzügyi helyzet átvilágítására vonatkozó ajánlatok Előterjesztő: Földi László polgármester
Az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. és 7/a számú melléklete Földi László elmondja, hogy Cegléd Város Önkormányzatának pénzügyi átvilágítására vonatkozó felhívásra három árajánlat érkezett. Kovács Gábor: A Költségvetési Bizottság tegnap rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy az ajánlatok alapján a Karanta Könyvszakértő Adó és Racionalizálási tanácsadó Kft.-vel javasolja megkötni a szerződést. A Bizottság határozatának kivonatát a képviselők az ülés előtt kézhez kapták. Fehér István a bizottsági ülésen is elmondta, hogy felesleges tevékenységet folytatnak, s bíznak meg ezzel egy céget. Felesleges pénzkiadással terhelik a számlánkat. Mindannyian tudják az 13
előző évi folyamatok okát, ismerik a testületi döntéseket, tehát egy újabb elemzésre nincs szükség. Úgy gondolja, hogy aki a korábbi munkában részt vett, vállalja a döntései következményeit. Nem támogatja az előterjesztést. Giba István: A határozati javaslatban nincs megfogalmazva az, hogy ad-e ez a tanácsadó Kft. valamilyen javaslatot a későbbiekre. Van-e olyan, ami hasznosítható lesz a számunkra? Földi László: Igen, ad. Dr. Balogh Edit tájékoztatja a Testületet, hogy a bizottsági határozat kivonat formájában került a képviselők elé, ő maga nem látta. A határozat azonban nem minősül határozatnak, mivel nem volt meg a minősített többségű szavazati arány. Kovács Gábor hozzáteszi, hogy a Bizottság ülésén az elnök jegyzőkönyvbe nem is ezt a szövegezést diktálta, hanem azt, hogy a Bizottság így foglalt állást, 5 igen, 2 nem és 1 tartózkodással. Felteszi a kérdést, mi a következménye annak, hogy nem az kerül a jegyzőkönyvi kivonatba, amit az elnök elmondott? Földi László szavazásra bocsátja az általa előterjesztett határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 16 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott és az alábbi határozatot hozta. 295/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) megbízza a Karanta Könyvszakértő, Adó- és Racionalizálási Tanácsadó Kft-t az Önkormányzat pénzügyi helyzetének átvilágítására, a kialakult likviditási nehézségek, felhalmozódott kifizetetlen szállítói tartozások és a hiány okainak feltárására vonatkozó vizsgálatok elvégzésével. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
Földi László fontos programjára való tekintettel az ülés vezetését átadja Takáts László alpolgármester úrnak, és egyben 10 perc szünetet rendel el. 8.) NAPIREND A 6/2006. (IV. 6.) Ök. számú rendelet mellékletének módosítása - rendelet Szakmai előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Előterjesztő: Dr. Balogh Edit jegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv 8. számú melléklete Kovács Gábor előadja, hogy a Költségvetési Bizottság a rendelettervezet mellékletének módosítását javasolja a Képviselő-testületnek. Úgy tűnik, ezek a lakbérek ebben az évben is fedezetet nyújtottak a lakásfenntartással kapcsolatos kiadások kezelésére. Amennyiben fenn 14
akarják tartani, hogy a lakásgazdálkodás ne legyen veszteséges, a díjakat emelni kell. Javasolják tehát elfogadni a rendelelettervezetet. Dr. Fülöp Hajnalka a Jogi és Ügyrendi Bizottság álláspontját tolmácsolja, mely szerint a rendelettervezet ellen jogi kifogást nem emeltek, azt elfogadásra javasolják. Giba István a költségalapon meghatározott lakások bérleti díjával kapcsolatban szól. Ezek, a többi lakáshoz viszonyítva jelentős mértékkel drágábbak. Korábban is hosszas viták előzték meg az ezekkel összefüggő döntéseket. Végül, emelt díjú lakbért állapítottak meg azzal, hogy garantálják azt, hogy ettől kezdve a lakbéremelés inflációkövető lesz. Azt gondolja, hogy ne számszerűen 10 %-ban határozzák meg, hanem tartsák azt továbbra is, hogy inflációkövető legyen a lakbéremelés. Ez különösen a Damjanich utca tekintetében jelentős. Kovács Gábor frakcióvezető úrnak válaszol. Igaz, hogy a prognózis szerint a 2006-os évi átlagos magyarországi belföldi infláció 7 %, azonban ha figyelembe vesszük a lakásfenntartással, lakásüzemeltetéssel kapcsolatos tevékenységekre ebből eső részt, akkor ez a 10 % körüli mérték hozzávetőlegesen az ágazati inflációnak megfelelő. Giba István emlékeztet arra, hogy korábban nem tettek különbséget arra vonatkozóan, hogy milyen inflációról van szó. A költségalapú lakbérek messzemenően fedezik a költségeket. Maradjanak annál a mértéknél, amit meghatároztak, a Képviselő-testület szavahihetőségét ez jobban garantálja. Kovács Gábor úgy gondolja, a polgárok lakhatási költségei sokkal több, mint 7 %-al növekedtek ebben az évben. Úgy véli, a 10 %-os emelés méltányosnak tekinthető. Giba István elismétli módosító javaslatát. A költségalapú lakásoknál a díjemelés mértéke inflációkövető, azaz 7 % legyen. (Horváth József és Földi László nem tartózkodnak az ülésteremben, a Képviselő-testület létszáma 21 fő.) Takáts László szavazásra bocsátja Giba István módosító javaslatát, melyről a Képviselőtestület 6 igen, 11 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett nem döntött. Takáts László az eredeti rendelettervezetet teszi szavazásra, melyet a Képviselő-testület 16 igen, 4 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadott, és megalkotta a 19/2006. (XI. 30.) számú rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv 8/a számú melléklete NAPIREND 9.) A közterület használatáról szóló 25/2000. (X.6.) Ök. rendelet módosítása - rendelet Szakmai előterjesztő: Farkas Ágnes ügyfélszolgálati irodavezető Előterjesztő: Dr. Balogh Edit jegyző
Az előterjesztés a jegyzőkönyv 9. számú melléklete 15
Takáts László hozzászólás és javaslat hiányában szavazásra adja a rendelettervezetet, melyet a Képviselő-testület 21 igen, egyhangú szavazattal elfogadott és megalkotta a 20/2006.(XI. 30.) számú rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv 9/a számú melléklete 10.) NAPIREND 2007. évi ellenőrzési terv Szakmai előterjesztő: Bíró Éva belső ellenőr Steiger Rita belső ellenőr Előterjesztő: Dr. Balogh Edit jegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv 10. számú melléklete Takáts László hozzászólások hiányában szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 21 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és a következő határozatot hozta. 296/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslatának figyelembevételével: 1./ Elfogadja Cegléd Város Önkormányzatának 2007. évi Ellenőrzési munkatervét. 2./ Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
folyamatos
Felelős: Dr. Balogh Edit jegyző
11.) NAPIREND Sinkovicsné Szabó Márta (Törteli út 4/A fsz. 7.) lakásbérleti szerződés megszüntetése Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 11. számú melléklete Takáts László javaslatok, észrevételek nélkül szavazásra bocsátja a határozati javaslat „A” változatát, melyet a Képviselő-testület 21 igen, egyhangú szavazattal elfogadott és az alábbi határozatot hozta. 297/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslata alapján 1.) hozzájárul a 2003. február 15-én Sinkovicsné Szabó Mártával a Cegléd, Törteli út 4/A. fsz. 7. sz. alatti lakásra kötött lakásbérleti szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez 2006. november 30-i hatállyal.
16
2.)Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a döntésről a bérlőt értesítse és a lakás megüresedését követően a további hasznosításáról gondoskodjon. Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Balogh Edit jegyző
12.) NAPIREND Tóth Mónika és élettársa (Akácos u. 1. E/4.) bérleti szerződés meghosszabbítása Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 12. számú melléklete Takáts László egyéb javaslat hiányában szavazásra teszi az „A” változatú határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 21 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és az alábbi határozatot hozta. 298/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslata alapján 3.) a Cegléd, Akácos u. 1. E/4. sz. alatti önkormányzati bérlakásra Tóth Mónikával és Rácz Ferenccel kötött lakásbérleti szerződést újabb öt év időtartamra - 2006. december 16-tól 2011. december 15-ig - meghosszabbítja. 4.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Balogh Edit jegyző
13.) NAPIREND BERTINVEST Kft. kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 13. számú melléklete Kovács Gábor elmondja, hogy a Költségvetési Bizottság álláspontja a „B” változatú határozati javaslattal egyezik, mely szerint egyelőre ne engedélyezzenek az Önkormányzat területére ráépítést, hanem kérjék fel a gazdasági ügyekért felelős alpolgármestert, hogy a Testület januári ülésére, erre a lakótelepre a garázsigények kielégítésére és a szükséges kerékpártároló megvalósítására vonatkozóan készítsen saját előterjesztést. Elképzelhetőnek tartják, hogy az előterjesztésben vázolt beruházást az Önkormányzat is meg tudja valósítani, és az Önkormányzatnak ebből hosszú távú bevétele származhat. Fehér István tájékoztatja a Testület újonnan megválasztott tagjait, hogy ugyanezt a döntést a Képviselő-testület már meghozta, azzal az eltéréssel, hogy akkor nem Takáts alpolgármester urat jelölték meg. A bizottsági ülésen elmulasztotta megkérdezni, hogy mi volt az indoka annak, hogy 17
mégis újra tárgyalásra került az ügy. Czérna Miklós válaszol Fehér Istvánnak. A korábbi Képviselő-testület Gazdasági Bizottsága valóban hozott erről a kérelemről döntést, azonban a Testület nem hozott érvényes döntést, ezért kellet újra napirendre tűzni. (Földi László nem tartózkodik az ülésteremben, a Képviselő-testület létszáma 22 fő.) Takáts László szavazásra teszi a „B” változatú határozati javaslatot, melyet a Képviselőtestület 19 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadott és az alábbi határozatot hozta.
299/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslata alapján 1./ mint a Cegléd belterület 2631/12 hrsz-ú 1 ha 1.917 m2 nagyságú kivett közterület megnevezésű ingatlan tulajdonosa ne járuljon hozzá ahhoz hogy a Bertinvest Kft. (2700 Cegléd, Teleki u. 12/a) az ingatlanra 19 db gépkocsi tárolót, 2 db kerékpártárolót és a területre díszburkolatot építsen. 2./ Felkéri Takáts László Gazdasági Alpolgármestert, készítsen előterjesztést a Képviselő-testület 2007. januári ülésére a Szolnoki út – Törteli út által határolt területen lévő lakótelepen jelentkező garázsigények kielégítésére és a szükséges kerékpártároló megvalósítására. 3./ Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a döntésről a Bertinvest Kft.-t. (2700 Cegléd, Teleki u. 12/a) tájékoztassa. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
14.) NAPIREND Kápolna építéséhez terület biztosítás Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 14. számú melléklete Czérna Miklós ismerteti, hogy a bizottságok üléseiket egymást követő időben tartották, és valamennyi bizottság egyetértett a Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság határozatával, a Költségvetési Bizottság azonban ezt kiegészítette további pontokkal. Ezért került sor a „C” és a „D” változat megfogalmazására is. Dr. Ferenczi Norbert: A szakbizottság két célt tartott szem előtt. Az egyik az volt, hogy továbbra is játszótérként tudja a város e területet üzemeltetni, illetve ennek érdekében az egyházaknak való 1 Ft-os értékesítés után ne kerüljön kimérésre ez a terület. A „D” változat ellen nincs kifogása.
18
Klément György: a Városfejlesztési, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság is úgy döntött, hogy támogatják az 1 Ft-os ellenértékű ingatlanértékesítést és a játszótér kialakításával egybekötött hasznosítást. Kovács Gábor tájékoztat, hogy a Költségvetési Bizottság ülésén a Városfejlesztési Bizottság elnöke is részt vett, így ismertetni tudta a bizottság álláspontját. Ez alapján alakították ki az időrendben utolsó, „D” változatot. Kéri Alpolgármester urat, hogy a szavazás során az időrendi sorrendnek megfelelően először a „D” változatról kérjen döntést. Dr. Fülöp Hajnalka: Támogatják a kápolnaépítéshez szükséges területbiztosítását. Kérdezi, hogy az egyházak tudnak-e erről a kezdeményezésről, túl azon, hogy aláírták a kérelmet? Az evangélikus egyház presbitériuma tárgyalta az ügyet. Képviselő asszony megkérdezte, hogy ismerik-e a beruházás forrásigényét, a megosztással kapcsolatos költségeket? Természetesen az egyházközség támogatja a javaslatot, azonban félő, hogy nem ismerik fel ennek vonzatát. Nem tudható, hogy milyen befogadó képességű, hány főt szolgáló kápolnát szeretnének azok a lelkes hívek, akik a gondolatot megfogalmazták. Több adatra lenne szükség ahhoz, hogy eldönthessék, hogy olyan pénzügyi helyzet elé állítják az egyházközségeket, aminek jelenleg nem látják a következményeit. Nem tudja, a Városfejlesztési Bizottság tárgyalta-e, hogy műszakilag megosztható-e ez a terület. Feltételezi, hogy igen. A forrás biztosításáról biztosan senki nem folytatott még tárgyalásokat. Dr. Horváth Tiborné az „A” változatú határozati javaslatot erősíti. Ennek 3-as pontja számára tetszetős. A városban rendkívül kevés építési telek van, amit fiatal házasoknak ki lehetne ajánlani értékesítésre. Czérna Miklós Dr. Fülöp Hajnalka által felvetett kérdésre válaszol. A Költségvetési Bizottság által javasolt „D” változat tartalmazza annak lehetőségét, amiről elnök asszony beszélt. Jelenleg csak azzal az információval rendelkeznek, amit az egyházak Polgármester úrnak írt, közös kérelem formájában eljuttatott levélben megfogalmaztak, valamint Dr. Ferenczi Norbert egyéb információival. A Költségvetési Bizottság határozati javaslata azt mondja, hogy az egyházak a Képviselő-testület döntése után ki fogják alakítani a közös elképzelésüket a terület beépítéséről, illetve annak megvalósításáról. Nekik lesz lehetőségük, hogy megadják azt a határidőt, amivel el tudják kezdeni az építkezést. Az Önkormányzat érdekeit figyelembe véve a visszavásárlás lehetőségét is ki kellett kötni arra az esetre, ha az egyházak nem tudják terveiket megvalósítani. Dr. Ferenczi Norbert vázolja, hogy az alapfelvetés az egyházaktól származik, s ez a helyi hívek körében szerencsés válaszra talált. A helyi hívek kiegészítették a saját véleményükkel ezt az igényt. Alapvetően a katolikus és a református egyháztól származik a felvetés. Az evangélikus egyházzal folytatott megbeszélések során is látszott, hogy az evangélikus egyház lesz - méreténél fogva is - a legkisebb erő, ami anyagiakban szóba jöhet. Dr. Ferenczi úr képviselőként az ügy mellé áll maga is. Dr. Horváth Tibornénak elmondja, a terület jelenleg is játszótér. Nem látja helyesnek, hogy jelenleg játszótérként használt területeket kimérjék ingatlanoknak. Takáts László úgy gondolja, azzal, hogy az egyházak közösen megfogalmazott levelet írtak Polgármester úrnak, a szándékukat már kifejezték. Az, hogy milyen belső tartalommal, és hogyan valósul meg az elképzelés, további egyeztetéseket igényel. Amit Képviselő asszony felvetett, az evangélikus egyház belső ügye. A parcellázásról osztja Dr. Ferenczi Norbert véleményét. Abban 19
igaza van Képviselő asszonynak, hogy a városban komoly igény van építési telkekre. Dolgoznak azon, hogy olyan területeket találjanak, amiket ilyen célra hasznosítani lehet. Ez a város számára is fontos bevételi forrást jelenthet. Giba István aggodalmat lát mutatkozni, úgy gondolja azonban, a Testületből senki nem akarja megakadályozni a kápolna megépítését. A kérés korábban Sós János akkori polgármesterhez érkezett. A terület felhasználhatóságát tudomása szerint Sós János átnézte Kovács Ferenc irodavezetővel, s megállapították, hogy kápolnát is lehet építeni, illetve telkek kialakítására is lehetőség van. A szóban forgó terület jelenleg focipálya. Ha erre kápolna épül, a focipálya jelleg elvész. A maradék terület játszótér céljára is használható. Az iskolának a területe elég nagy, és bontásra váró épületrész is van ott, amit raktárnak használtak. Tehát van elegendő hely arra, hogy játszótér is épülhessen, ha erre igény mutatkozik. Saját korábban tett javaslata más területre irányította a figyelmet kápolnaépítés céljára. Javaslata szerint inkább a Fürdőhöz közelebbi területre kellene azt helyezni. Javaslata az, hogy döntsenek abban, hogy a területet átadják az egyházaknak kápolna céljára, a többi területről pedig a későbbiekben döntsenek. Dr. Ferenczi Norbert megállapítja, hogy Giba Istvánnal egy malomban őrölnek, hiszen a javaslat erről szól. A javaslatok arról szólnak, hogy maradjon a játszótér. Az elől nem zárkózik el senki, hogy a későbbiekben döntsenek az ügyben, hogy az ott lévő focipályával, vagy az iskolával kapcsolatos rendezések után mely területek kerülnek kimérésre, melyekből lesz játszótér. Felhívja a figyelmet, hogy a „D” javaslatban szerepel Tótin alpolgármester úr felkérése a további tárgyalásokkal kapcsolatban. Alpolgármester úr alkalmas lesz arra, hogy ezeket a tárgyalásokat lefolytassa, és megnyugtató válaszokat tudjon adni a Képviselő-testületnek a munkálatokkal kapcsolatban, akár szerződéskötés előtt is. Giba István elismétli módosító indítványát. A „C” határozati javaslatból az 5-ös pontot kivenni javasolja. Takáts László szavazásra teszi Giba István módosító javaslatát, melyet a Képviselő-testület 8 igen, 14 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasított. Takáts László szavazásra adja a „D” változatú határozati javaslatot, melyet a Képviselőtestület 19 igen, 3 nem vokssal, 1 tartózkodás mellett elfogadott, és az alábbi határozatot hozta. 300/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslata alapján. 1./ elvonja a Külterületi Általános Iskolák használatából, átsorolja korlátozottan forgalomképes vagyonkörből forgalomképes vagyonkörbe az Önkormányzat tulajdonát képező Cegléd belterület 9143 hrsz-ú, 3.210 m2 nagyságú kivett általános iskola megnevezésű ingatlant. 2./ A Cegléd belterület 9143 hrsz-ú 3.210 m2 nagyságú kivett iskola megnevezésű ingatlan területét földmérővel megosztatja. A megosztás költségei a kérelmező egyházakat terheli.
20
3./ A kialakuló területrészekből cca. 1000 m2 nagyságú területrészt jelképes 1.-Ft-os vételáron értékesít a kérelmező egyházak részére ökomenikus kápolna megépítése céljára, azzal a feltétellel, hogy a Városfejlesztési Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsággal az egyházak alakítsanak ki egy koncepciót a kápolna építési terveivel kapcsolatban. Az adásvételi szerződésben kiköti a visszavásárlását jogát arra az esetre, ha az egyházak az általuk meghatározott időpontban nem kezdik meg az ökomenikus kápolna kivitelezését. 4./ Felkéri Tótin Lóránt Alpolgármestert, folytasson egyeztető tárgyalásokat az egyházak képviselőivel a megépülő ökomenikus kápolnában közösségi célokat szolgáló funkciók kialakítása érdekében. 5./ A fennmaradó területet a továbbiakban a Polgármesteri Hivatal kezelésében játszótér céljára hasznosítja. 6./ Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 7./ Felhatalmazza a Polgármestert a szerződések aláírására. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
15.) NAPIREND Gyapjas László ingatlanvásárlási kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 15. számú melléklete Földi László polgármester úr átveszi az ülés vezetését Klément György tolmácsolja a Városfejlesztési Bizottság álláspontját, mely szerint a területre vonatkozó környezeti hatástanulmány elkészítéséig nem ajánlja értékesíteni az ingatlant. Földi László szavazásra bocsátja a határozati javaslat „C” változatát, melyet a Képviselőtestület 23 igen, egyhangú véleménnyel elfogadott és az alábbiakban határozott. 301/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság, valamint a Városfejlesztési Mezőgazdasági Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság javaslatának figyelembe vételével 1.) a területre vonatkozó környezeti hatástanulmány elkészítéséig nem értékesíti az Önkormányzat tulajdonát képező Cegléd belterület 2524/215 hrsz-ú 2 ha 0935 m2 nagyságú kivett mocsár megnevezésű ingatlant. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére.
21
3.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a döntésről Gyapjas Lászlót (Cegléd, Déllő u. 36.) tájékoztassa. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
16.) NAPIREND Aranyablak Kft. ingatlanvásárlási kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 16. számú melléklete Kovács Gábor: A Költségvetési Bizottság arra az álláspontra jutott, hogy jelenleg nem javasolják értékesíteni a területet. Ezt elsősorban a telek értékesítésével kapcsolatos költségekkel indokolják. Ilyen a szervizút kialakítása, valamint az a tény, hogy az ingatlan értékesítése után a mögötte fekvő terület teljesen megközelíthetetlenné, és ez által értékesíthetetlenné, hasznosíthatatlanná válik. A gazdasági Alpolgármester feladata lesz felvenni a kapcsolatot a vállalkozóval. Ismereteik szerint a vállalkozó nem kizárólagosan ezt a területet nézte ki magának, hanem valahol Cegléden, főút melletti területet keres, telephely létrehozására. Földi László szavazásra bocsátja a „C” változatú határozati javaslatot, melyet a Képviselőtestület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott és a döntést az alábbi határozatba foglalta. 302/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság és Városfejlesztési Mezőgazdasági Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság javaslata alapján 1.) nem értékesít az Önkormányzat tulajdonát képező Cegléd belterület 5731/4 hrsz-ú 15 ha 7.328 m2 nagyságú gyep (legelő) megnevezésű ingatlanból 10.000 m2 nagyságú területet. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt kezdeményezzen tárgyalásokat az Aranyablak Kft-vel más területek megvásárlásával kapcsolatosan. 3.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a döntésről az Aranyablak Kft-t (Újszilvás, Rózsa u. 10.) tájékoztassa. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
17.) NAPIREND Mihály Vilmos ingatlanvásárlási kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 17. számú melléklete Kovács Gábor: A Költségvetési Bizottság véleménye, hogy az előterjesztésben megfogalmazott összegtől eltérően 3000. Ft/m2 + ÁFA áron értékesítsék. A határozati javaslatból az ÁFA 22
megjelölése sajnos kimaradt, kéri ezt így figyelembe venni. Ezzel együtt a Bizottság a határozati javaslat „A” változatát támogatja. Földi László szavazást kér a határozati javaslat „A” változatára vonatkozóan, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egyhangú vokssal elfogadott és az alábbi határozatot hozta. 303/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslata alapján 1.) árverés útján értékesíti az önkormányzat tulajdonát képező Cegléd belterület 1319/23 hrsz-ú és 1319/24 hrsz-ú ingatlanokat, 3.000.-Ft + ÁFA/m2 kikiáltási áron. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 3.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a döntésről Mihály Vilmost és Mihályné Majercsik Ibolyát (Cegléd, Nyáfa u. 5.) tájékoztassa. 4.) Felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
18.) NAPIREND Ingatlancsere kérelem Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 18. számú melléklete Giba István kérdezi az előterjesztőtől, készült-e valamilyen tanulmány arról, hogy az ingatlancsere miként érinti a többi tulajdonost, és lehetséges-e kinyitni az utcát a vázoltak szerint? A rendezési terv mit tartalmaz erre vonatkozóan? Czérna Miklós választ ad. A tulajdonosokkal nem vették fel a kapcsolatot. Azt megállapították, hogy a területen lévő egyetlen ingatlan megközelítése sem kerül veszélybe, illetve nem változik a tulajdonosok számára előnytelenül. Azt is megállapították, hogy az Önkormányzat szándékainak megfelelően nyúlik tovább a zsákutca, és várhatóan idővel ki tudják nyitni ennek az utcának teljes hosszát. Dr. Fülöp Hajnalka az előterjesztés alapján nehezen tudta azonosítani az ingatlant. A Földhivatalban utánanézett, és látta, hogy olyannyira előrehaladott az eljárás, hogy megosztási eljárás engedélyeztetés van folyamatban. Egy apró hiánypótlás miatt adták csak vissza és 3/820/2006. számon, mint konkrétum szerepel a Földhivatalban. Egy kicsit más már a térkép, mint ami a képviselők rendelkezésére áll, jogilag akadálya nincs a megosztásnak, telekalakításnak, cserének. Támogatják a javaslatot. Giba István meglepve hallja, amit Dr. Fülöp Hajnalka mond. Úgy látja, hogy Horgos István megnyithatja az utat, ugyanis az ő területén keresztül történne. Egy eddig mezőgazdasági terület az út megnyitásával építési telkek kialakítására lehet alkalmas. Nem érti, hogy ehhez miért kell a 23
városnak ingyen plusz területet biztosítani. Felmerül a kérdés, hogy kinek milyen haszna van ebből az ügyletből. Maga részéről a város hasznát tekinti elsődlegesnek. Az volna a helyes, ha a Csókás utcának a következő utca eléréséig való kinyitását szorgalmaznák, és ahhoz tennék meg a szükséges intézkedéseket. A többi tulajdonossal is egyeztetni kellene. Az utcanyitás költségének egy részét átvállalhatnák a tulajdonosok, mert jelentős hasznuk származik majd ebből. Czérna Miklós Dr. Fülöp Hajnalkának válaszol. Az Önkormányzat Vagyongazdálkodási Irodáját telekalakítási kérelemmel senki nem kereste meg. Amennyiben telekalakítás van folyamatban, az a magántulajdonú telkek alakítása körében folyhat. Az Irodát csakis ezzel az ingatlancsere kérelemmel kereste meg Horgos István. Giba úr által elmondottak helytállóak, azonban a többi tulajdonos nevében nyilatkozatot nem tudtak tenni, csak a kérelmezővel tudtak tárgyalni. Kívánatos lenne az utca végleges kinyitása, és ezzel a zsákutca-jelleg megszűnhetne. Ennek első lépéseként kedvezőnek látszik a jelenlegi csere végrehajtása. Giba István javasolja, hogy ne tárgyalják tovább az ügyet, és térjenek rá vissza akkor, ha elkészült a tanulmányt. Az előterjesztésből nem látszik az, hogy a 11444/3 számú telek kinek a tulajdona. Amennyiben az út tovább folytatódik, akkor éppen ez a terület a következő lépés, de ez nem biztos, hogy Horgos István tulajdona. Földi László javasolja, hogy az ügy tárgyalását ne folytassák. Szavazást kér erre vonatkozóan. A Képviselő-testület 23 igen, egyhangú vokssal elfogadta, hogy az előterjesztést ne tárgyalják tovább. 19.) NAPIREND Ingatlanok kikiáltási árának mérséklése Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 19. számú melléklete Földi László: Mindenki előtt ismeretes, hogy számos ingatlan került meghirdetése, de értékesítés nem történt. Ezért szükséges az árakat felülvizsgálni. Kovács Gábor: A Költségvetési Bizottság javaslata volt, hogy az 1-es jelölt, VOLÁNBUSZ mögötti terület árát 700 Ft/m2 összegre csökkentsék, annak ellenére, hogy így sem fűznek nagy reményt az értékesítéshez. Az előterjesztéssel ellentétben a Shell benzinkút és a Penny Market mögötti, felüljáró melletti terület kikiáltási árát a Bizottság más összegben javasolta megállapítani, ami „C” változatként található az előterjesztéshez mellékelve. 4500 Ft/m2 áron javasolják meghirdetni. A Bizottság javasolja továbbá a Testületnek, hogy a Budai úti Fürdő környéki telkeket ne értékesítsék mindaddig, míg nem tisztázódik, mi a terv a Fürdővel. Legyen egy egységes értékesítési koncepció ebben a kérdéskörben. Az értékesítési koncepciót mielőbb ki kell alakítani. Ezért javasolja a Bizottság a megjelölt határozatok hatályon kívül helyezését. Földi László a határozati javaslat „C” változatát teszi szavazásra, melyet a Képviselőtestület 23 igen, egyhangú válasszal elfogadott. A döntést a következő határozat tartalmazza.
24
304/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottság javaslata alapján 1./ módosítja a 152./2004. (V.20.) Ök. határozat és a 93/2006. (III.30.) Ök határozat, 1/ pontját. 2./ Árverés útján - a mezőgazdasági művelés alóli kivonás nélkül - értékesíti az önkormányzat tulajdonát képező, Cegléd belterület 5739/3 hrsz-ú 5 ha 3.914 m2 nagyságú gyep (legelő) megnevezésű ingatlanát. A kikiáltási árat bruttó 700.-Ft/m2 összegben határozza meg. 3./ Árverés útján értékesíti az önkormányzat tulajdonát képező Cegléd belterület 1323/9 hrsz-ú 4.306 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanát. A kikiáltási árat 4.500.Ft/m2 +ÁFA összegben határozza meg. 4./ Hatályon kívül helyezi a 200/2006. (VI. 29.) Ök. és 201/2006. (VI. 29.) Ök. határozatokat. 5./ A Budai úti Szabadidőközpont környezetében külön értékesítési koncepció kialakításáig nem értékesít ingatlanokat. 6./ Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 7./ Felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződések aláírására. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
20.) NAPIREND Akácos utcai lakások bérbeadására javaslat Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 20. számú melléklete Bobál István: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság azért támogatta az előterjesztés elfogadását, mert az előterjesztésben szereplő kérelmezők megfelelnek a pályázati kiírás feltételeinek, és azért mert a Képviselő-testület 317/2004. (XII. 2.) számú határozata azt írja elő, hogy a Törteli út 30. szám alatti ingatlanból az ott lakók lehetőség szerint még ez évben más elhelyezést kapjanak. Takáts László: A Törteli út 30. szám alatti ingatlanra vonatkozó problémát ezzel virtuálisan megoldották, hiszen jogcímmel ott lakó már nincs, az ingatlan üres. Földi László szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott és a döntést az alábbi határozatba foglalták.
25
305/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslata alapján 1.) bérbeadja 2006. december 1-től 5 év időtartamra a.
Cegléd, Akácos u. 1. A/1. sz. alatti lakást Góré Rudolf László és felesége Cegléd, Törteli út 30. sz. alatti,
b.
Cegléd, Akácos u. 1. B/4. sz. alatti lakást Jakab Péterné Cegléd, Törteli út 30. sz. alatti lakosok részére.
2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Balogh Edit jegyző
21.) NAPIREND Jobbik Magyarországért Mozgalom kérelme Előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 21. számú melléklete Kovács Gábor elmondja, ebben a kérdésben iránymutató önkormányzati határozat született, 195/2002 (VII.11.) határozat. A Jobbik Magyarországért Mozgalom az Önkormányzatban képviselettel rendelkező szervezet, tehát jogosult arra, hogy az Alkotmány utcai ingatlanban elhelyezést nyerjen. A Bizottság támogatta az előterjesztést. Takáts László kéri az Irodát, hogy az újonnan kialakult helyzet kapcsán a jelenleg az ingatlanban tartózkodókkal folytassanak egyeztetést. A közüzemi díjak kapcsán is felvetődtek kérdések. Elvileg érvényben van még a Humán Szolgáltató Központnak egy vállalása. A teremhasználat kapcsán még Dr. Gyányi igazgatónő tette a vállalást, de az sem valósult meg. Mihamarabb rendezni kell az ügyet. Földi László szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egybehangzó vokssal elfogadott, és az alábbiak szerint határozott. 306/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Költségvetési Bizottsága javaslata alapján 1. önkormányzati képviseleti idejére határozott idejű bérleti szerződést köt a Jobbik Magyarországért Mozgalom Ceglédi Helyi Szervezetével az Önkormányzat tulajdonában álló 26
Cegléd Alkotmány u. 11. sz. alatti épület B1 számú, 10 m2 alapterületű helyiségére. A helyiség bérleti díja 400,- Ft/m2/év. A bérlő az általa bérelt helyiség légköbméterének arányában köteles viselni a bérelt helyiség, valamint a közös helyiségek üzemeltetésének költségeit. 2. Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal
Felelős: Földi László polgármester
22.) NAPIREND Abony és Kőröstetétlen települések Ceglédi Többcélú Kistérségi Társuláshoz történő csatlakozása Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 22. számú melléklete Földi László: Mint ismeretes, június 28-án megalakult 12 önkormányzat csatlakozásával a Többcélú Kistérségi Társulás. Ehhez csatlakozott a későbbiekben Nagykőrös Város Önkormányzata. Ezt követően Abonyban és Kőröstetétlenen is meghozta a Képviselő-testület a döntését a csatlakozásról. Az SzMSz-ben leírtak, és a törvény alapján csak akkor válik a Társulás teljes jogú tagjává egy város vagy település, ha azt mind a 15 Képviselő-testület elfogadja. Javasolja, hogy fogadják el Kőröstetétlen és Abony csatlakozását a Többcélú Kistérségi Társuláshoz. Szavazásra bocsátja az I. számú határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és az alábbiak szerint határozott. 307/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – 1.) Elfogadja Abony városnak a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társuláshoz történő csatlakozását. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
Szavazásra bocsátja a II. számú határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és az alábbiak szerint határozott. 308/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – 1.) Elfogadja Kőröstetétlen községnek a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társuláshoz történő csatlakozását.
27
2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
23.) NAPIREND Ceglédi Kistérség Többcélú Társulási megállapodásának módosítása Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 23. számú melléklete Földi László vázolja, ez az anyag már volt a Testület előtt, és jóvá is hagyták. A Többcélú Kistérségi Társulás e heti ülésén a megállapodásban módosításokat hajtottak végre. Ezeket a módosításokat a megállapodásban vastagon szedve láthatják. Kulcsfontosságú ebben a megállapodásban, hogy a rendszerbe beemelték a területfejlesztést, mint fő célt. Szintén kulcsfontosságú, hogy a Társulat szerveinél a Területfejlesztési Bizottság a Bizottság feladataival együtt megjelenik. A Területfejlesztési Bizottság című 54. pontban módosítást kell tenni. A Többcélú Kistérségi Társulás polgármesterei legutóbbi ülésükön azt javasolták, hogy a Társulási Tanács három tagú legyen. Ezt a polgármesterek egyöntetűen elfogadták. Amennyiben a Képviselő-testület a megállapodás módosítását elfogadja, ezzel együtt felhatalmazza a polgármestert ezen megállapodás aláírására a többi polgármesterrel együtt. Takáts László tájékoztatja a Képviselő-testületet, hogy Cegléd Város Polgármestere a keddi napon a Többcélú Kistérségi Társulásnak elnöke lett. Tegnap pedig a Kistérségi Társulások Tanácsának elnökévé is megválasztották. Bízik abban, hogy reprezentációban, és érdekérvényesítésben is erősek leszünk ezután, országgyűlési képviselőink segítségével. Földi László szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egybehangzó vokssal elfogadott, és döntését az alábbi határozatban fogalmazta meg. 309/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – 1.
Elfogadja a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Megállapodásának módosítását. Támogatja a három tagú Területfejlesztési Bizottság létrehozását.
2.
Felhatalmazza a Polgármestert a megállapodás aláírására.
3. Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Földi László polgármester 24.) NAPIREND Diákönkormányzat megalakítása (320/2005. (XI. 17.) Ök. határozat) Szakmai előterjesztő: Tűri László humán irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 24. számú melléklete 28
Dr. Ferenczi Norbert elmondja, hogy a bizottsági ülésen felvetődött a kérdés, mi szükség van a diákönkormányzatra. A Bizottság véleménye az volt, hogy be kell vonni a diákokat a demokratikus önkormányzati intézményrendszer megismertetésébe, és azért, hogy a diákokban feszülő energiákat felhasználják arra, hogy a kultúrában és az oktatás területén előbbre lépések történhessenek. Megpróbálnak kicsit aktívabbak lenni ez ügyben. Földi László a határozati javaslat „A” változatát adja szavazásra, melyet a Képviselőtestület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott és az alábbi határozatot hozta. 310/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság javaslata alapján 1.) városi diákönkormányzatot kíván létrehozni, a megalakítás szervezésével, előkészítésével megbízza a Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottságot. 2.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: azonnal, illetve 2008. március 31.
Felelős: Földi László polgármester
25.) NAPIREND A Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatói állásának hirdetés Szakmai előterjesztő: Tűri László humán irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 25. számú melléklete Földi László ismerteti, hogy Nagygyőr Árpád úr a tanév végével nyugállományba vonul, és a megüresedő igazgatói állásra a törvénynek megfelelően ki kell írni a pályázatot. Hozzászólások hiányában szavazásra bocsátja a határozati javaslat „B” változatát, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott és az alábbiakban határozott. 311/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság javaslata alapján 1)
meghirdeti az alábbi közoktatási intézményben a magasabb vezető beosztás ellátására való megbízást, az előterjesztésben szereplő pályázati felhívás szerint: Táncsics Mihály Általános Iskola iskolaigazgatói megbízás.
2)
az 1. pontban meghatározott iskolaigazgatói megbízás 5 évre szól.
29
3)
utasítja a Polgármesteri Hivatalt szükséges intézkedések megtételére.
Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
26/A) NAPIREND Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2006. II. félévi munkatervének módosítása Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 26/A számú melléklete Földi László ismerteti, hogy a Képviselő-testület munkatervében december 7-ére volt tervbe véve a következő ülés. Az előkészítésre szükséges időigény miatt azonban úgy látják jónak, hogy 14ére tegyék át a testületi ülést, 7-ére pedig hirdessék meg a közmeghallgatást. Takáts László észrevételezi, hogy az előterjesztés vastagon szedett részén december 4-ei hét van megjelölve a bizottsági ülések idejeként. Feltételezi, hogy a 11-ei hét lenne ez, csupán elírásról van szó. Földi László válasza, hogy a szöveg a leírt formában helytálló. Szavazásra szólítja a Testületet arra vonatkozóan, elfogadják-e a határozati javaslatot. A Képviselő-testület 23 igen, egyhangú válasszal a határozati javaslatot elfogadta, és az alábbiak szerint döntött.
312/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – 1. Módosítja a Képviselő-testület 197/2006. (VI. 29.) számú határozatával megállapított 2006. II. félévi munkatervét, ennek megfelelően a Közmeghallgatás időpontját december 7-ére, az e napra jelzett ülést pedig – a tervezett napirendek meghagyása mellett – december 14-ére cseréli. 2. Utasítja a Polgármesteri Hivatal, hogy a határozatról az érintetteket értesítse, és a Közmeghallgatást megfelelően készítse elő.
Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
26/B NAPIREND A Képviselő-testület 2006. II. félévi munkatervének módosítása Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 26/B számú melléklete
30
Dr. Ferenczi Norbert: a Bizottságon belül egyetértés volt arra nézve, hogy időre van szükség a koncepció kialakítására. Az IFUA anyagot bizonyára mindenki szeretné áttekinteni, jobban megismerni, ezért arra gondoltak, hogy áprilisig erre lehetőség nyílik. Földi László a határozati javaslat „B” változatát teszi szavazásra, melyet a Képviselőtestület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és a döntést az alább következő határozat tartalmazza. 313/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Közművelődési, Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság javaslata alapján 1. a 2006. II. félévi munkatervben a „Cegléd Város közművelődési koncepciójának, valamint helyi rendeletének felülvizsgálata és módosítása” címmel szereplő napirendi pontot leveszi a novemberi ülésről. 2. a „Cegléd Város közművelődési koncepciójának, valamint helyi rendeletének felülvizsgálata és módosítása” címmel szereplő napirendi pontot 2007. áprilisban tűzi napirendre. 3. Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
27.) NAPIREND A Képviselő-testület 134/2006. (V.25.) Ök. határozat határidő módosítása Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 27. számú melléklete Turcsik Tímea vázolja, hogy kérésük, amint az előterjesztésből is kitűnik, már egy módosítás módosítása. A szociális ellátórendszer átszervezésére vonatkozóan több alternatíva is felvetődött. A Képviselő-testület összetétele más lett, és az egyeztetések még nem valósultak meg, ezért kérik még egy hónappal meghosszabbítani a határidőt. Földi László szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egyhangú szavazattal jóváhagyott, és e döntését az alábbiak szerint fogalmazta meg. 314/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – 1./ módosítja a 134/2006.(V. 25.) Ök. határozat határidejét 2007. január 31-re. 2./ Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester 31
Földi László 15 perc szünetet rendel el.
28.) NAPIREND Cegléd város parkfenntartási feladatainak ellátásával kapcsolatos közbeszerzési eljárás Szakmai előterjesztő: Kovács Ferenc műszaki irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 28. számú melléklete Klément György emlékeztet rá, Cegléd városa a virágos települések közötti vetélkedőben ért már el harmadik helyezést is. A legutóbbi testületi ülésen elutasították az akkori kiírásra beérkezett pályázatot, hivatkozva az előző évihez képest indokolatlan áremelkedésre. Ezek után a Műszaki Iroda illetékes dolgozóival és vezetőjével megtárgyalták az ügyet. Alapul vették azt az összeget, ami a benyújtott pályázatban szerepelt, és átszámolták, hogy miként lehetne költségcsökkenést elérni. Az egyik lehetőség a műszaki tartalom csökkentése volt, a másik a terület csökkentésének lehetősége. Több mint 40 hektárról van szó. Az egyik verzió mintegy 20 % megtakarítást eredményezett volna, és 10 hektáros terület kivétet tartalmazott. A másik esetben, ugyanekkora megtakarításhoz műszaki tartalom csökkentése címén például a 12 kaszálásos területek 10 kaszálásosra változtak. Ilyen tétel volt az, hogy a 16.000.- db egynyári palántát 10-12 ezerre csökkentették. Ennyi növény gondos elhelyezéssel még talán nem jelent hatalmas látványbeli különbséget. A két megtakarítási lehetőséget összevetették, és úgy döntöttek, hogy a területcsökkentés nem jó megoldás, mert nem lesznek egységesek a parkjaink. A műszaki tartalom talán kisebb változást hoz látvány szempontjából. Horváth József elmondja, hogy a Közbeszerzési Bizottság döntött ebben a kérdésben, és elindították a közbeszerzési eljárást. Más témáról szólván megemlíti, hogy az OTP-vel kapcsolatos témát a Bizottság akkor levette napirendjéről. Megragadja az alkalmat, hogy kérje, kezdjenek tárgyalást más bankokkal is. Dr. Horváth Tiborné figyelmesen elolvasta a kimutatást, de nem tudja, hogy ebben a város valamennyi területe szerepel, vagy vannak kimaradt területek? Azokat ki fogja művelni? Alkalomszerű megbízással gondozzák majd? Példának említi a Kossuth F. u. 7-9. mögötti közterületet. A Teleki utcán sokszor levágásra kerülnek a bokrok, a nyesedék elszállítása is feladat lenne. Takáts László válasza, hogy nem tartalmazza a kimutatás a teljes területet. Vannak olyan területek, amiket eddig is másképpen műveletek. Nem megbízás alapján, hanem a volt CESZOLG, majd későbbiekben a MOBILPARK-hoz telepített területekként gondozták ezeket. Lépések történtek az irányban is, hogy bizonyos helyeken a vállalkozó, közmunkások bevonásával végezné a feladatot. Ez szerepel a kiírásban is. A parkgondozásban sok olyan feladat van, amit szaktudás nélkül, közmunkások segítségével is el lehetne látni. Örömmel veszi, hogy sikerült a költségeket csökkenteni. Felhívja a Testület figyelmét, hogy a ceglédi parkok és zöldterületek gondozása országos viszonylatban sem túl jó, és a ráfordított összegek tekintetében 32
sem állunk túl jól. Az anyagi lehetőségekhez mérten kérni, és támogatni fogja a következő évek költségvetésében azt, hogy tudjunk parkfelújításra is összegeket fordítani. Ez a fenntartási összegekben is pozitívan fog jelentkezni a későbbiekben. Sok olyan terület található a városban, ami nem tisztázott. A PEMÁK-hoz tartozna a körgyűrű melletti terület, a Rákóczi útnak a Széchenyi úttól a Vasútállomásig terjedő szakasza is, az 1 méteres út melletti sávban. Ezt az Önkormányzat átvállalta ingyenesen. Bízik benne, hogy más területeken a PEMÁK-kal egyezséget lehet kötni. A Széchenyi úti kerékpárút melletti zöldterületek elhanyagoltsága mindig szembetűnő volt a városban. Fábri Attila a honvédségi lakótelepen lakik, és úgy látja, az a terület rendezetlen. Oda kellene figyelni ennek gondozására is. Takáts László válasza, hogy az a rész valóban nem szerepel a feltüntetett területek között. Reméli, hogy hamarosan olyan anyagi helyzetbe kerül a város, hogy ezeket a területeket is gondozás alá lehet majd venni. Kovács Gábor a honvédségi lakótelep témájához szól. Kellemetlen helyzetbe került az Önkormányzat. A nőtlen tiszti szálló honvédségi tulajdonú, és üres. Megigényeltük állami vagyonjuttatásban, melyre azt a felhívást kaptuk, hogy igényeljük meg a hozzá tartozó közterületet is. Ezután az történt, hogy megkaptuk a közterületet, az ingatlant pedig nem. Ez év nyaráig a honvédségi lakótelepen lévő játszóteret és parkot nem az Önkormányzatnak kellett volna rendbe tartani, hanem a Honvédségnek. Klément György kiegészítésül hozzáteszi, a Dohány utca, a Czigle-tér szintén nem szerepel a felsorolásban. Ezek is közmunkások segítségére várnak. Nincs a listában a Rákóczi úti 100 éves fasor problémája sem. Ezek nagyon komoly forrást igényelnek. Takáts László a jövőről szólva elmondja, az elkövetkezendőkben olyan pályázati lehetőségei lesznek Cegléd Város számára is, mint például a városközpont rehabilitációja. Érdemes elgondolkodni a zöld területek rehabilitációján, átdolgozásán, felújításán. Földi László Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és az alábbi határozatot hozta.
315/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Közbeszerzési, valamint a Városfejlesztési, Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság javaslata alapján 1. elrendeli közbeszerzési eljárás lefolytatását Cegléd város parkfenntartási feladatainak vállalkozási szerződés alapján történő ellátására az előterjesztéshez mellékelt és jóváhagyott ajánlati felhívás és dokumentáció alapján. 2. A közbeszerzés 48 havi becsült értékét 170 millió Ft-ban határozza meg.
33
3. Utasítja a Polgármesteri Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
29.) NAPIREND A Ceglédi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság tagjai részére kiemelt célok meghatározása 2007. évre Szakmai előterjesztő: Mesterné dr. Nagy Andrea Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 29. számú melléklete Földi László egyéb javaslat hiányában szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 23 igen, egyhangú szavazattal elfogadott, és a döntést az alábbi határozatba foglalta. 316/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény alapján a Ceglédi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság hivatásos állományú tagjai munkateljesítményének értékeléséhez az alábbi kiemelt célokat határozza meg a 2007. évre: 1./ A hivatásos jogviszonyban állók munkateljesítményének növelése, munkájuk szakmai színvonalának javítása. 2./ Takarékos gazdálkodás végrehajtásával az éves költségvetés felhasználása. 3./ A működési területen rendelkezésre álló erőkkel és eszközökkel a tűzvédelem biztosítása, a keletkezett tűz- és káresetek felszámolása, továbbá részvétel egyéb kárelhárítási és műszaki mentési feladatokban. 4./ Illetékességi területén a megelőző tűzvédelem ellátása. 5./ A hatósági ellenőrzéseket követő szigorúbb szankcionálás, a helyszíni bírság és a szabálysértés alkalmazásának növelése. 6./ A gyakorlatok során nagyobb hangsúly fektetése a tűz- és káreseteknél előforduló vagy várható rendkívüli körülmények közötti feladat-végrehajtás elméleti és gyakorlati felkészítésére. Lehetőség szerint a társszervek bevonása a gyakorlatokba. 7./ A rádióforgalmazási feladatok végrehajtásának megkövetelése, szabályainak maximális betartása. 8./ A magasabb alkalmazási készenlétbe helyezési okmányok, tervek pontosítása, folyamatos 34
vezetése. 9./ A tűzoltóság használatában lévő eszközök és felszerelések üzemeltetési, működtetési feltételeinek szinten tartása, illetve továbbfejlesztése. 10./ A tűzoltóság alaptevékenységére és működésére vonatkozó jogszabályokban, valamint az SzMSz-ben és az éves munkatervben meghatározott feladatok maradéktalan végrehajtása. 11./ A szakterületek vezetőinek ellenőrzése, a munkatervnek megfelelően beszámoltatásuk végrehajtása. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
30.) NAPIREND A 260/2006. (IX.28.) Ök. határozat végrehajtása Szakmai előterjesztő: Czérna Miklós vagyongazdálkodási irodavezető Előterjesztő: Dr. Balogh Edit jegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv 30. számú melléklete Dr. Fülöp Hajnalka a halasztással egyetért. Az előzmények és a konkrét tanulmány megismerésére szükség van. A 169/2006. (VI.8.) számú határozat azt tartalmazza, hogy a 2006. február 3-án kelt szerződést a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesítsék. Milyen szerződésről van szó? Ez csak a megbízási szerződés lenne, vagy már a végrehajtásra vonatkozó szerződés. A korábbi halasztó határozatokból ez nem derül ki. Ha végrehatásra vonatkozik a halasztás kérése, akkor is más a helyzet, vagy csak arról van szó, hogy meg kell ismerni a friss képviselőtársaknak az IFUA jelentést. Maga részéről megismerte, és ezért kérdezi, mit tartalmaz a 169/2006. (VI.8.) számú határozatban az, hogy szerződést az abban foglaltaknak megfelelően teljesíteni kell? Horváth József Dr. Fülöp Hajnalka kérdéséhez csatlakozva elmondja, hogy a tárgyalt ügynek igen hosszú előzménye van. Sajnos sok pénzbe is került. 2005.-ben kezdődött a történet azzal, hogy megbízták a céget, hogy a város intézményeinek, gazdasági társaságainak üzemeltetése kapcsán végezzen vizsgálatot, és készítsen tanulmányt, javaslatot a város részére. Komoly referenciával rendelkező cég, bár ezt sokan kétségbe vonták az idők során. A cég elkészítette a tanulmányt, mellette párhuzamosan dolgozott még az Önkormányzat két bizottsága is, akik szintén letették a maguk javaslatát. Ezt a Testület nem fogadta el, és 2006. február 3-án ezt a céget újra megkérték, hogy karöltve a város akkori vezetésével készítsen el egy konkrétabb javaslatot. Ezt májusra el is készítették, majd elhúzódott az ügy júniusig. A Horváth & Partners javaslata álláshelyeket, egzisztenciákat sértett volna, ezért átkerült szeptember 28-ára a döntés. A választások előtt ez meghiúsult, tehát most a halogatások halogatása következik. Nem érti, hogy miért nem lehet most megállapodni, miért kell decemberben dönteni arról, hogy mi legyen a határidő? Mitől lesznek okosabbak decemberben? Miért hagyják veszni ezt az értékes anyagot? Takáts László mint az előző Testület munkájában is részt vett képviselő szól a témához. Kéri képviselőtársait, hogy ismerkedjenek meg az anyaggal, ez mindenkinek rendelkezésére áll a 35
Városházán. Sok olyan kérdés van, ami komoly szerkezeti, szervezeti átalakításokat, újragondolt működési struktúrát jelenthet a város számára. Jelen helyzetben komoly megszorító intézkedések vannak országszerte. Teljesen átalakulhat az önkormányzati rendszer is. Például említi, hogy a kistérségi feladatok kapcsán sok olyan dolog felmerül, aminek körvonalai nem látszódnak. Érdemes megvárni ezeket, hiszen jövő év elejére kialakulnak. A vizsgálat, és annak eredményéről való tárgyalás olyan időszakban történt, amelyben két választás is zajlott. Mindannyian tudják, hogy a választási időszakok a szakmai munkát mindig háttérbe szorítják. Sajnos, a hétköznapi működés problémák, és a rengeteg bizonytalansági tényező fizikailag akadályozza ezeknek az egyeztetéseknek a lefolytatását. Dr. Fülöp Hajnalka nem kapott pontos választ a kérdésre, de a részletes tájékoztatásból arra következtet, hogy A 169/2006. (VI.8.) számú határozat alapját képező 2006. február 3-ai szerződés egy megbízási szerződés volt csak. Utánajárt az előterjesztésnek, és az IFUA anyagot maga is megismerte. Ez az anyag valóban olyan, amit nem tudnak támogatni. Közigazgatási átalakítási reform várható. Az új magyar Nemzeti Fejlesztési Terv, a regionális változások, a kistérségi változások arra mutatnak, hogy álláspontjuk szerint nem lehet elfogadni az IFUA által javasolt holdingot. A holding gyakorlatilag megszüntetné a képviselő-testületi működést, hiszen döntéshozók helyett két ügyvezető dönthetne a holding ügyében. Kéri, hogy a hasonló előterjesztésekhez bővebb anyag álljon a képviselők rendelkezésére. Megköszöni Jegyző asszonynak és Aljegyző asszonynak az ez ügyben nyújtott segítségét. (Takáts László nem tartózkodik az ülésteremben a Képviselő-testület létszáma 22 fő.) Földi László szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület 20 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadott és az alábbi határozatot hozta. 317/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – 1. A 169/2006. (VI. 8.) számú Ök. határozat végrehajtásának határidejét legkésőbb 2006. december 31-éig állapítja meg. 2. Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. Határidő:
azonnal
Felelős: Földi László polgármester
31.) NAPIREND Egyebek Pályázat az Arany János Tehetséggondozó programban való részvételre Szakmai előterjesztő: Tűri László humán irodavezető Előterjesztő: Földi László polgármester Az előterjesztés a jegyzőkönyv 31. számú melléklete
36
Tűri László elmondja, hogy kissé késve jutott hozzájuk a szülő kérése, ezért csak szórt anyagban tudták előterjeszteni azt. Az Arany János Tehetséggondozó programban való bekerülés a hátrányos helyzetű, de jól tanuló és jó képességű gyermekek számára nyújt lehetőséget. Külön normatíva támogatja őket, és azokat az iskolákat, ahova ők bekerülve külön felkészítést kaphatnak. A pályázati kiírásban arra is van lehetőség, hogy az Önkormányzat is támogassa anyagilag a tanulmányaikat. Tekintettel azonban a jelen anyagi helyzetre, valamint arra, hogy bizottság elé nem tudták az ügyet vinni, erre vonatkozóan nem tettek javaslatot az előterjesztésben. Ahhoz, hogy a pályázatot be lehessen nyújtani, a Képviselő-testület támogatása szükséges, melyet ezúton kérnek. Kovács Gábor néhány kérdést tesz fel. Hogy állunk a Városi Ösztöndíj pályázattal? Létezik-e ez a pályázat? Van-e ebben keret még? Jelenleg új ösztöndíjat nem tudnak alapítani. A határozati javaslat szövegére vonatkozóan is van kérdése. Számára az anyagból úgy tűnik, nem az Önkormányzatnak kell a pályázatot benyújtania, hanem a tanulónak. A határozati javaslat mégis úgy szól, hogy az Önkormányzat teszi ezt. Tűri László a Városi Ösztöndíjjal kapcsolatos kérdésekre válaszol először. A Városi Ösztöndíj pályázat évek óta működik, főiskolások és egyetemisták számára. A nyáron záródott le, és az ősz folyamán osztotta ki a bizottság, átruházott hatáskörében ezeket az ösztöndíjakat. Itt nincs lehetőség középiskolásokat támogatni. A Bursa Hungarica ösztöndíj pályázat szintén most záródott, a bizottság az előző ülésén döntött róla. Ennek van egy olyan ága, ami a középiskolából főiskolára kerülő tanulókat támogatja, de csak akkor, ha már negyedikes lesz a tanuló a középiskolában. A határozati javaslat mintáját a kiíró minisztérium honlapjáról töltötték le. Földi László: Ez azt jelenti, hogy az Önkormányzatnak kell benyújtania a pályázatot? Kovács Gábor nem látja az előterjesztésből, hogy meddig kell benyújtani a pályázatot. Azt is szeretné tudni, hogy a pályázat benyújtásával kapcsolatban az Önkormányzat milyen kötelezettségeket vállal? A pályázat benyújtását követően létrejön egy szerződés a pályázat benyújtója és befogadója között. Az a szerződés tartalmaz kötelezettséget a pályázat benyújtójára vonatkozóan. Vannak-e, és mik ezek a kötelezettségek? Tűri László: A pályázat beadási határideje december 11-e. A kötelezettségvállalás gyakorlatilag csak az erkölcsi támogatás. Ez később kiegészíthető szociális támogatással is. Dr. Ferenczi Norbert kérdezi, hogy jól látja-e, az Önkormányzat támogatása nélkül a pályázaton nem lehet sikerrel szerepelni? Valóban nincs anyagi vonzata az Önkormányzat részéről e támogatásnak? Amennyiben így van, a határozati javaslat „A” változatát javasolja elfogadásra. Kovács Gábor aggodalmát fejezi ki arra nézve, ha a későbbiekben kiderül, hogy az Önkormányzatot mégis terheli anyagi kötelezettségvállalás. Jól tudja-e, hogy a tanuló jelenleg nem jogképes? Hogyan fog szociális támogatásért fordulni az Önkormányzathoz? Dr. Horváth Tiborné úgy látja, ebben a pályázatban elsősorban azok a tanulók vehetnek részt, akik egyébként állami segítséget kapnak. Tehát a hátrányos helyzetük miatt veszélyeztetett tanulók, vagy azok, akik gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Úgy gondolja, más tanulók nem is indulhatnak. Azért kell az Önkormányzat hozzájárulása, mert ezeknek igazolását 37
máshonnan nem lehet beszerezni csakis az Önkormányzattól. Dr. Ferenczi Norbert Irodavezető úrtól kéri, hogy amennyiben hasonló kérés várható az elkövetkező években is, a szakbizottság következő ülése elé hozzanak javaslatot azzal kapcsolatban, hogy a jövőben hogyan kezeljék ezeket az ügyeket, tehát ne kelljen a testület elé ad hoc-jelleggel behozni az ilyen témákat. Kovács Gábor megköszöni Dr. Horváth Tiborné magyarázatát, melyből megértette, miért került a Testület elé a döntés. A továbbiakban meg kell határozni azt a keretszámot, amibe a támogatottak illeszthetők, és egyenlő esélyt kell teremteni a gyermekek számára a programban való induláshoz. (Takáts László nem tartózkodik az ülésteremben, a Képviselő-testület létszáma 22 fő.) Földi László szavazásra adja a határozati javaslat „A” változatát, melyet a Képviselőtestület 22 igen, egyhangú szavazattal elfogadott és az alábbi határozatot hozta.
318/2006.(XI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – 1.) Benyújtja pályázatát a Hátrányos helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában aló részvételre. 2.) Támogatja, hogy Lesták Tamás, a ceglédi Református Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója (an.: Medgyes Mónika, lakcíme: Cegléd, Akasztószél u. 22.), Cegléd képviseletében részt vegyen a Hátrányos helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában. 3.) Az önkormányzat csak elviekben támogatja a tanulót, anyagi támogatást nem tud nyújtani részére. 4.) Utasítja a Polgármesteri Hivatalt, hogy a pályázatot határidőre nyújtsa be. Határidő: 2006. december 11.
Felelős: Földi László polgármester
Földi László: elmondja, hogy az elmúlt hónapok eseményeiről szóló időrendi tájékoztatót, melyet Polgármester úr, és Alpolgármester urak készítettek, minden képviselő megkapta. Várja az esetleges kérdéseket. Dr. Fülöp Hajnalka kérdezi, a Phoenix Pharmával kapcsolatos tárgyalások hogyan zajlottak, milyen eredménnyel zárultak? Földi László válaszol: A Phoenix Pharmával több alkalommal tárgyaltak, a megbeszélések részben a Hivatalban, részben a cég fóti központjában zajlottak.
38
Dr. Horváth Tiborné Takáts alpolgármester úrhoz intézi kérdését. Látja, hogy a Deyle céggel történtek egyeztetések. Kéri, hogy beszéljen az eredményekről. Köszönettel vette Tótin alpolgármester úr levelét. A válaszához rövid hozzáfűzni valója van. A bölcsődei túljelentkezés nagy, ez indokolja az általuk bevezetett program létjogosultságát. Sajnos az óvodákban is tapasztalható a túljelentkezés. Fehér István kéri, hogy a következő testületi ülésen tájékoztatást kaphassanak a képviselők a Fürdőben tett látogatás tapasztalatairól, és a Deyle céggel folyatatott megbeszélésről. Földi László elmondja, a Termálfürdőben elsősorban az alépítményeket tekintették meg. Katasztrofális állapotokat találtak az alagsorban. A víz sok helyütt folyik, a mennyezet és a padozat rozsdás. A liftaknában áll a víz, kb. 20 cm-es magasságban. Takáts László a Deyle céggel folytatott tárgyalásokról kíván szólni. Azt kérte a cég képviselőjétől, hogy a mai testületi ülésen adjon tájékoztatást. Van egy érvényes szerződés a Deyle és Cegléd Város Önkormányzata között, ami 60 ezer Euró értékben köttetett. Az együttműködés finoman szólva akadozónak nevezhető. A cég részéről azt állították, ez az Önkormányzat hozzáállásából adódott. Némi igazság van benne, de személyes tapasztalatai alapján azt tudja elmondani, hogy komolytalan az, amit a Deyle ez idáig a város irányában tett. Saját megítélése szerint a Képviselő-testületnek sürgősen foglalkoznia kell ezzel az üggyel. Számára teljen érthetetlen, hogy egy ilyen referenciával és névvel rendelkező cég hogy engedhet meg magának ilyen hozzáállást. Megdöbbentőnek tartja azt a viselkedést, amit Rózsa úr mutat. A cég, a neve, és a referenciája alapján a probléma megoldására alkalmasnak látszott, de ezt nem bizonyította. Azért az anyagért, amit a Deyle cég email-ben eljuttatott hozzá, a kért 8 millió forintos ár nem reális. Sürgősen foglalkoznia kell a Képviselő-testületnek az üggyel, mert a Fürdő komoly gondokkal küszködik. Megpróbálnak más befektetők irányába is elindulni. Földi László megerősíti, a Deyle nem komoly cég. Az irányban kell lépéseket tenni, hogy a velük való megállapodást a lehető legkisebb veszteséggel felbonthassuk. Korondi Miklós emlékeztet arra, hogy a vízforgató nélküli medencék üzemeltetésének határidejét már több kormányrendelettel meghosszabbították. Ez év december 31-e az utolsó határidő. Országgyűlési képviselő úrhoz is szeretett volna kérdést intézni, de ő időközben távozott az ülésről. Kérdezi, meg tudjuk-e menteni a strandot? Dr. Fülöp Hajnalka kérdezi, milyen lépések történtek a szerződés felbontása ügyében? Földi László: Még nem történtek lépések. Dr. Fülöp Hajnalka: A közfürdőkre vonatkozó jogszabály tartalmazza azt a kitételt, amit Korondi Miklós úr mondott, azonban van egy kivételes lehetőség, amit meg kellene ragadni, mely szerint a gyógyvízre és a gyógymedencére vonatkozóan nem kötelező a vízforgató berendezés. Úgy hallotta, hogy lesz kezdeményezés a gyógyvízzé minősítésre. Történtek-e ez irányban lépések? Földi László elmondja, hogy a belső Strand ügyében milyen intézkedések történtek. Polgármester úr levelet írt mindkét parlamenti képviselőnek ebben a témában. Hasonló levelet küldött Navrasics Tibor frakcióvezetőnek és Semlyén Zsolt frakcióvezetőnek. Dr. Csáky úr kedden 39
interpellált a parlamentben. Az interpellációt elvetette a parlament, mondván, hogy 10 év állt az önkormányzatok rendelkezésére a feladat megoldására. Polgármester úr hozzáteszi, nagy baj, hogy az elmúlt időszakban nem történtek lépések a probléma megoldására. Holnap elküldi az anyagot az Országos Tiszti Főorvosnak. Neki van olyan jogosultsága, hogy a vízforgató berendezés mellőzésének lehetőségét megadhassa. Polgármester úr az elmúlt héten Egerben járt, éppen ezzel kapcsolatban. Egerben szintén ilyen adottság volt, természetes gyógyvízként hozzák fel a vizet, kavicságyon keresztül, több száz méter mélyről. Mivel nem lehet vízforgatót használni, a medencébe olyan túlfolyót kellett beépíteni, ami az öntisztulást lehetővé teszi. Így kaphattak fennmaradási engedélyt ott. Ezt szeretnék Cegléden is elérni. Amennyiben ezen az úton nem járnak sikerrel, szóba jöhet még az a megoldás, hogy zártklub-szerű működtetéssel élne tovább a strand. A belső strandon lejár a vízjogi engedély is, azt újra meg kell kérni. Hörömpő Annamária: Történt-e már kifizetés a Deyle részére? Takáts László történt már egy kifizetés. Röviden vázolja a helyzetet. Megkötöttünk egy szerződést, amit az előző ciklusban dolgozó Polgármester úr két részre bontott. A belső fürdő és a külső fürdő tekintetében. Ez 30-30 ezer Euróról szóló szerződés volt. A szerződésnek előfeltétele volt az, hogy 10 %-ot a szerződés megkötése után azonnal ki kell fizetni. A Deyle cég állítólag Magyarországon már többször megégette a kezét, ezért biztosítékként kérték ezt az összeget. Volt egy úgynevezett ütemezett cselekedési program, amely elég szigorúan rögzítette, mi a két fél számára a kötelező vállalás. A szerződésenkénti 3000 Eurót csak augusztus hónap folyamán tudtuk kifizetni a cégnek. A Deyle által küldött anyagot Takáts László hivatalosan nem vette át, de az ülés után, a nem nyilvános részben megmutatja azt az anyagot, amit a cég az ő számára elektronikus úton megküldött. A cég képviselői azt mondják, azért nem indult el a munka, mert azok az adatok, amiket kértek tőlünk, nem érkeztek be hozzájuk. Van abban némi igazság, hogy a belső fürdőre vonatkozóan nem adtunk kielégítő adatsort. Október végén járt itt Rózsa úr, akivel Takáts László és Földi László tárgyaltak. Rózsa úr ennek során hivatkozott egy átadott anyagra, amiről kiderült, hogy nem adták át Sós János részére sem. Rózsa urat ez az információ váratlanul érte. Kérték, hogy 5 napon belül a kész anyagot küldje el Takáts úr email címére. Ez nem történt meg. Rózsa úr arra hivatkozott, hogy a tervező mérnökök szabadságon voltak. Az elmúlt héten megérkezett végre az anyag, amit megmutat a képviselőknek az ülést követően. Írásos formában is kérte az anyag megküldését, melynek átadás-átvételét is meg kellene oldani, és azt követően a fizetésre is sor kerülhetne. Telefonon történt megbeszélésük alkalmával Alpolgármester úr jelezte Rózsa úrnak, hogy nincs megelégedve a küldött dokumentációval. Ekkor kérte Takáts úr, hogy a Testület is kapjon személyes tájékoztatást az elkészült tervekről a mai ülésen. Rózsa úr úgy ígérte, eljön erre a testületi ülésre. Füle Győzőné a hozzá érkezett lakossági kérdést tolmácsolja. Az utcákon az utak eredeti állapotba való helyreállítása mikor, hogyan történik majd? Főleg a belvizes területeken lenne ez nagyon fontos, ahol a szennyvíztárolókat hetente kell üríttetni. Takáts László: A kérdéssel kapcsolatban írásos választ fognak adni. Klément György választókerületének mintegy egyharmada a bedei rész. Itt égető problémává vált a Törteli út 30. kérdése. Az ott jogcímmel, vagy jogcím nélkül lakók a bedei lakosok életét megnehezítik. Úgy véli, a kérdés végleges rendezésére alkalmas lenne, ha az ingatlan értékesítésére lépéseket tennének. 40
Fehér István a csatornázással kapcsolatban készülő anyagból, a válaszlevélből szeretne egy példányt kapni. Takáts László: Klément úr kérdésére is írásos választ ígér. Simon Mihály elmondja, hogy a Szűcs telepre vivő vasúti felüljárónál nincs világítás. Erről a Műszaki Irodának már küldött tájékoztatást. Azt szeretnék elérni, hogy a felüljáró két végén lévő lépcsőfeljáró irányított fényforrással megvilágításra kerüljön. Földi László a Műszaki Iroda vezetőjét kéri, hogy nézzen utána, és a megoldási javaslatokat terjesszék elő. Hörömpő Annamária úgy tudja, hogy Dr. Csáky András adott be írásbeli interpellációt a parlamentnek október végén annak az információnak a birtokában, hogy a MÁV aluljárót kíván építeni. Ezt elutasították, viszont úgy tudja, hogy ígéret van az egész felüljáró felújítására. Úgy értesült, még egy lift építése is szóba került. Földi Lászlónak nincs ilyen jellegű információja. Tudomása szerint a MÁV egyáltalán nem akar aluljárót építeni. Földi László megállapítja, hogy nincs több hozzászólásra jelentkező. A nyilvános ülésre tervezett napirendek elfogytak, az ülést bezárja.
K.m.f.
Dr. Balogh Edit sk. Jegyző
Földi László sk. polgármester
41