35/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült Budakeszi Város Képviselő-testületének 2012. október 12-én megtartott rendkívüli nyílt testületi ülésén. Jelen voltak: 8 fő képviselő a jelenléti ív szerint (Ohr Alajos, Pataki Judit és Tömösi Attila, igazoltan távol, Czifra Zsuzsanna még nem érkezett meg, jelen van 7 fő képviselő) Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Tisztelettel köszöntöm a jelen lévő vendégeinket, a képviselő-testület tagjait és a televízió nézőit a 2012. október 12-i rendkívüli képviselőtestületi ülésen. Jelen van Bakács Edit Bernadett, Bánhidi László, dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Odri Ágnes, Somlóvári Józsefné, Szabó Ákos Péter és Tóth Gábor, tehát a képviselő-testület rendelet- és határozatképes. Bakács Edit Bernadett: Holnap 9 órakor indul a családi túra. Több távot lehet teljesíteni, gyalog, kerékpárral, de akár babakocsival is. A túra fővédnöke a polgármester asszony. Minden családot szeretettel várunk. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: A túra főszervezője Szabó Bence. Köszönjük neki az ötletet és a sok szervezési munkát. A mai testületi ülésen a meghirdetett napirendi pontokhoz képest a következő módosításokat javaslom: levételre javaslom az 572. napirendi pontot (Csatorna viziközmű vagyonértékelésével kapcsolatos pályázat), az 575. napirendi pontot (KözépDuna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által megvalósítandó hulladékgyűjtő szigetek és hulladékgyűjtő udvarok helyszínei), az 587. napirendi pontot (BME Építészmérnöki kar – oktatási támogatás). Felvételre javaslom az 583. napirendi pontot (Megfilmesítés), az 584. napirendi pontot (Köztemetőben felhalmozott sírkőmaradványok elszállítása), az 585. napirendi pontot (Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház épületének, valamint gyűjteményi anyagának átadása a Budakeszi Német Önkormányzat részére), az 586. napirendi pontot (Dózsa György tér és környezetének rendezése – ötletpályázat) és az 588. napirendi pontot (Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás módosítása). Javaslom továbbá, hogy az 585. napirendi pontot (Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház épületének, valamint gyűjteményi anyagának átadása a Budakeszi Német Önkormányzat részére) zárt ülés keretében tárgyaljuk meg. Az 567. (Javaslattétel Pest Megyei Díjakra) és az 568. (Képviselő-testületi ülések TV keresztül történő közvetítése) zárt ülési napirendi pontokat a testületi ülés végén javaslom megtárgyalni. Amennyiben nincs hozzászólás, szavazásra bocsátom az elmondott módosításokkal a napirendi pontok elfogadását.
A jelenlévő 7 fő képviselő 7 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül a napirendi pontokat az alábbi módosításokkal fogadta el: levételre kerül az 572. napirendi pont (Csatorna viziközmű vagyonértékelésével kapcsolatos pályázat), az 575. napirendi pont (Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által megvalósítandó hulladékgyűjtő szigetek és hulladékgyűjtő udvarok helyszínei), az 587. napirendi pont (BME Építészmérnöki kar – oktatási támogatás); felvételre kerül az 583. napirendi pont (Megfilmesítés), az 584. napirendi pont (Köztemetőben felhalmozott sírkőmaradványok elszállítása), az 585. napirendi pont (Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház épületének, valamint gyűjteményi anyagának átadása a Budakeszi Német Önkormányzat részére), az 586. napirendi pont (Dózsa György tér és környezetének rendezése – ötletpályázat) és az 588. napirendi pont (Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás módosítása); zárt ülés után kerül megtárgyalásra az 585. napirendi pont (Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház épületének, valamint gyűjteményi anyagának átadása a Budakeszi Német Önkormányzat részére); az 567. (Javaslattétel Pest Megyei Díjakra) és az 568. (Képviselő-testületi ülések TV keresztül történő közvetítése) zárt ülési napirendi pontok a testületi ülés végén kerülnek megtárgyalásra. A fenti módosítások alapján a képviselő-testület az alábbi napirendi pontokat fogadta el: NAPIRENDI PONTOK Tárgy: Nyílt ülés: 569. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról 47/2011. (X. 28.) önk. rendelet módosítása 570. Budakeszi Járási Hivatal kialakítása 571. Költségkeret biztosítsa a 072/7 hrsz. telek földmunkái elvégzésére 573. KEOP-1.2.0/09-11-2011-0025 azonosító számú „Budakeszi szennyvízelvezési és szennyvíztisztítási projekthez” kapcsolódó tenderdokumentáció műszaki fejezetének elkészítése 574. Részvétel az EKOP-3.1.3. jelű pályázaton 576. Csapadékvíz-elvezetési koncepció 577. Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, Budakeszi, 2306/65 hrsz.-ú, 17132 m2 területű, beépítetlen terület megnevezésű ingatlan értékesítése – pályázati felhívás és pályázat kiírás 578. Erkel utcai önerős gyalogjárda támogatás kiegészítése 579. Tulajdonosi hozzájárulás útcsatlakozás kiépítéséhez a Szőlőskert gazdasági területen
2
Előadó:
Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester FVB elnöke
FVB elnöke FVB elnöke VK Tanácsnok
580. Az LHFH repülőtér tulajdonjog átruházása ügyében a 2004. április 21-én, a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal megkötött szerződés módosításának kezdeményezése 581. „LHFH” Farkashegyi Repülőtér üzemeltetői szerződés meghosszabbítása 582. Fő u. 133. alatti önkormányzat tulajdonában lévő szolgálati lakás lakáshasználati szerződésének módosításáról szóló 532/2012. (IX. 13.) számú önkormányzati határozat módosítása 583. Megfilmesítés 584. Köztemetőben felhalmozott sírkőmaradványok elszállítása 586. Dózsa György tér és környezetének rendezése – ötletpályázat 588. Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás módosítása Zárt ülés: 567. Javaslattétel Pest Megyei Díjakra 568. Képviselő-testületi ülések TV keresztül történő közvetítése 585. Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház épületének, valamint gyűjteményi anyagának átadása a Budakeszi Német Önkormányzat részére
Polgármester Polgármester Polgármester OKJB elnöke KKKB elnöke Polgármester Polgármester Polgármester Polgármester OKJB elnöke
_______________________________________________________________________ 569. napirendi pont Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak Előadó: Polgármester feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról 47/2011. (X. 28.) önk. Rendelet módosítása (írásos anyag mellékelve) Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a rendelet-tervezet elfogadását. A jelenlévő 7 fő képviselő 7 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 47/2012. (X. 16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 47/2011. (X. 28. önkormányzati rendelet módosításáról Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 47/2011. (X. 28. önkormányzati rendeletet (a továbbiakban: R.) az alábbiak szerint módosítja: 3
1. § Az R. 9. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A tulajdonosi jogokat a Képviselő-testület, illetve átruházott hatáskörben a polgármester és a Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság gyakorolja a rendeletben, valamint Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletében meghatározottak alapján.” 2. § (1) (2)
Az R. 10. § (1) bekezdésében szereplő „(2) bekezdésben” szövegrész helyébe „(2)(3) bekezdésben” szöveg lép. Az R. 10. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) Az önkormányzati vagyon tekintetében a tulajdonosi jogokat a Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság gyakorolja az alábbi ügytípusok tekintetében: a) tulajdonosi hozzájárulás kapubejáró létesítéséhez, b) tulajdonosi hozzájárulás járda létesítéséhez.” 3. §
Az R. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 4. § Az R. 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. 5. § Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba és az azt követő 8. napon hatályát veszti. 6. § Budakeszi Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 33/2003. (VI. 1.) önkormányzati rendelet 16. mellékletének IV/2. pontja az alábbi d) ponttal egészül ki: „[IV. Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság 2. Egyéb feladatai:] d) Az önkormányzati vagyon tekintetében gyakorolja a tulajdonosi jogokat kapubejáró és járda létesítése ügytípusokban.”
4
1. melléklet a 47/2012. (X. 16.) önkormányzati rendlelethez „1. melléklet a 47/2011. (X. 28.) önkormányzati rendelethez Budakeszi Város Önkormányzata vagyonelemek jegyzéke
tulajdonát
képező
forgalomképtelen
A) Forgalomképtelen, törvény alapján Hrsz
Megnevezés
Hely
03/4 031/2 04/197 054/4 058/2
út út út út patak
Kert utca
060/1 060/9 063/168 063/431 063/455 063/486 063/492 063/497 064/ 065/ 068/
árok út árok út út út út út út árok vízfolyás
071/2 073/ 074/175 074/3 074/4 074/43 074/46 074/48 074/51 074/53 080/ 086/
út út út út út út út út út út út árok
17/ 196/ 270/
út út út
Terület (m2)
Hosszúréti patak mellékág
Hosszúréti patak mellékág
Hosszúréti patak mellékág Iskola köz Szél utca Vásárhelyi Pál utca 5
647 762 104 7225 19327
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 2588 100 3048 100 1677 100 11797 100 51676
2665 79 1629 972 3821 1236 1456 579 2967 7017 5603
100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
10660 316 2816 3888 15284 4944 5824 2316 11868 28068 22412
12011 1425 633 4044 1682 7177 1340 3356 5115 1499 5377 565
100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
20088 2382 2532 16176 6728 28708 5360 13424 20460 5996 21508 2260
822 7616 7167
100 100 100
3236 30464 29141
Hrsz
Megnevezés
Hely
Terület (m2)
316/ 362/ 363/ 381/ 386/ 412/ 417/ 428/ 437/ 464/ 465/ 472/ 485/ 494/ 496/
út út út út út út út út út út út út út út árok
538/ 568/ 604/13 604/2 605/ 62/ 623/ 637/ 650/ 651/ 665/1 665/4 665/6 667/ 677/ 679/ 712/ 715/ 716/ 735/ 739/2 740/2 747/4 755/ 762/ 774/14 774/19 774/22
út út út út út út út út út út út út árok út út út út út út út út út út út út út út út
Csák József utca Füredi László utca Lakos Gusztáv utca Füredi László utca Orgona utca Füredi László utca Meggyes utca Füredi Pataki út Pataki Ferenc utca Meggyes utca Munkácsy Mihály utca Szél utca Kinizsi köz Táncsics Mihály utca Hosszúréti patak mellékág Ady Endre utca Kuruclesi utca Fenyő utca Urbéres utca Fenyő utca Széchenyi utca Tavasz köz Vadász utca Tölgyfa utca Tavasz utca Tavasz utca Dózsa György tér Dózsa György tér Ösvény utca Rigli utca Rigli utca Dózsa György tér Pátyi út Tiefenweg Pátyi út belütő út Tiefenweg Tiefenweg 0 Muskátli utca Zsálya utca Kagyló utca Szerviz út Tiefenweg utca 6
6694 1320 690 251 1261 1817 275 268 1757 23554 2534 398 309 1394 2327
Tulajdoni hányad (%) 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
Bruttó érték (EFt) 32771 5280 2760 4736 5044 7268 2104 1072 9910 126256 16479 1592 1236 8029 19940
4053 2839 586 5360 1948 6312 289 1643 1446 5551 471 1013 196 979 148 1529 192 7054 1073 118 340 100 109 499 980 1108 1852 267
100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
16212 11401 2344 21440 7792 25248 1156 6572 5784 22204 1884 4052 784 4715 1628 10944 920 13932 4530 1917 1360 1750 1944 1996 7300 6885 9861 1068
Hrsz
Megnevezés
Hely
Terület (m2)
774/8 775/1 789/ 791/ 794/ 795/ 878/ 898/ 957/ 958/ 975/ 990/5 0103/129 0103/130 0103/131 0103/132 0103/134 0103/138 0103/140 0103/143 0103/144 0103/147 0103/151 0103/153 0103/157 0103/160 0103/162 0103/164 0103/165 0103/168 0103/171 0103/172 0103/176 0103/178 0103/180 0103/182 0103/184 0103/186 0103/188 0103/194 0103/196 0103/198 0103/201 0103/204
út út út út út út út út út út út út út árok út árok út árok út út út út út út út árok út árok út út út út út út út út út út út út út út út út
Tiefenweg utca Budaörsi út Budaörsi út Akácfa utca Kert utca Fő utca Rózsa köz Kossuth Lajos utca Erdő utca Kossuth köz Kossuth köz
7
2977 522 1826 4442 614 3575 1981 743 5368 10489 763 100 8551 1630 914 1483 5710 1600 997 2558 2209 6088 3652 4816 835 3158 2207 4346 3437 1017 7069 3055 1294 1210 6629 942 888 863 758 1208 1208 1209 1215 1211
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 46909 100 2088 100 14493 100 17768 100 2456 100 20251 100 17878 100 2972 100 21660 100 43407 100 3052 100 400 100 34204 100 6520 100 3656 100 5932 100 22840 100 6400 100 3988 100 10232 100 8836 100 24352 100 14608 100 19264 100 3340 100 2632 100 8828 100 17384 100 13748 100 4068 100 28276 100 12220 100 5176 100 4840 100 26516 100 3768 100 3552 100 3452 100 3032 100 4832 100 4832 100 4836 100 4860 100 4844
Hrsz
Megnevezés
0103/22 0103/507 0103/858 0111/ 0113/10 0113/11 0113/125 0113/13 0113/15 0113/17 0113/2 0113/36 0113/4 0113/6 0113/8 0113/94 0117/ 0120/1 0120/7 0120/10 0120/12 0120/17 0120/18 0120/193 0120/20 0120/22 0120/23 0120/24 0120/26 0120/268 0120/270 0120/272 0120/273 0120/274 0120/28 0120/29 0120/296 0120/298 0120/3 0120/30 0120/300 0120/301 0120/302 0120/305
út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út árok út árok út árok árok út árok árok árok út út út árok árok út árok út árok árok út út árok árok
Terület (m2)
Hely
3461 1207 1210 3970 3800 3569 1412 1295 1785 2281 8146 2444 1708 2203 2429 2410 21616 11753 2468 3909 2018 4460 479 875 595 375 4504 522 649 758 1809 847 501 793 227 8197 802 1817 885 592 838 2185 766 751 8
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 13844 100 4828 100 19264 100 15880 100 15200 100 14276 100 5648 100 5180 100 7140 100 9124 100 32584 100 9776 100 6832 100 8812 100 9716 100 9640 100 86464 100 47012 100 9872 100 15636 100 8072 100 17840 100 1916 100 3500 100 2380 100 1500 100 18016 100 2088 100 2596 100 3032 100 7236 100 3388 100 2004 100 3172 100 908 100 32788 100 3208 100 7268 100 3540 100 2368 100 3352 100 8740 100 3064 100 3004
Hrsz
Megnevezés
0120/309 0120/311 0120/33 0120/34 0120/36 0120/37 0120/39 0120/4 0120/40 0120/41 0120/43 0120/44 0127/ 0128/ 0135/1 0154/11 0154/13 0154/15 0154/3 0154/5 0154/7 0154/9 0155/ 0158/ 0159/ 0162/ 0164/
út árok út árok út árok út út út árok út árok út út árok út út út út út út út út út út út árok
0191/17 0191/19 0191/21 0191/23 0191/6 0194/
út út út út út árok
0196/16 0196/2 0196/8 0197/ 0198/12 0198/14 0198/16 0198/18 0198/186
út út út út út út út út út
Terület (m2)
Hely
Hosszúréti patak mellékág
Hosszúréti patakmellékág
9
2062 731 2391 1036 2590 992 9216 1089 3195 1615 3192 456 5107 1805 2478 1325 424 448 9040 588 689 2152 11775 14119 2750 4561 2602
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 8248 100 2924 100 9564 100 4144 100 10360 100 3968 100 36864 100 4356 100 12780 100 6460 100 12768 100 1824 100 20428 100 7220 100 4753 100 5300 100 1696 100 1792 100 36160 100 2352 100 2756 100 8608 100 47100 100 56476 100 11000 100 18808 100 14124
1819 979 752 1483 4026 5864
100 100 100 100 100 100
7276 3916 3008 5932 6731 23456
1555 901 2142 9485 165 106 1321 341 217
100 100 100 100 100 100 100 100 100
6220 1442 8568 37940 660 424 5284 1364 868
Hrsz
Megnevezés
Terület (m2)
0198/190 0198/20 0198/22 0198/24 0198/25 0198/27 0198/29 0198/31 0198/33 0198/35 0198/37 0198/39 0198/41 0198/43 0198/45 0198/47 0198/49 0198/5 0199/1 0199/2 0200/13 0200/15 0200/16 0200/18 0200/20 0200/22 0200/24 0200/26 0200/28 0211/ 1061/3 1080/ 1082/ 1103/4 1107/ 1118/ 1119/3 1157/ 1158/ 1159/ 116/ 1191/ 1203/ 1214/
út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út árok út Erdő utca út Napsugár utca járda út Napsugár utca út Makkosi út út Napsugár köz út Székely utca kivett közterület Gábor Áron utca út Székely utca út Gábor Áron utca út Jókai utca út Nagy Sándor utca út Virágvölgy utca út Virágvölgy utca út Róla köz
Hely
10
224 344 351 1631 2417 334 363 328 1461 333 338 1411 338 330 1330 344 348 1342 3484 6761 336 839 885 338 2160 342 960 335 971 2028 138 349 3862 54 531 3250 229 554 6992 5618 7029 2084 324 853
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 896 100 1376 100 1404 100 6524 100 9668 100 1336 100 1452 100 1312 100 5844 100 1332 100 1352 100 5644 100 1352 100 1320 100 5320 100 1376 100 1392 100 5368 100 13936 100 27044 100 1344 100 3356 100 3540 100 1352 100 8640 100 1368 100 3840 100 1340 100 3884 100 3510 100 2228 100 1396 100 15448 100 216 100 2624 100 13000 100 2519 100 2216 100 28028 100 22472 100 28602 100 24362 100 1296 100 3412
Hrsz
Megnevezés
Hely
Terület (m2)
1218/ 1226/ 1239/ 1259/ 1299/ 1375/ 139/ 1448/ 1505/ 1577/ 1578/1 1579/ 1606/ 1617/ 1642/ 1643/ 1660/ 1669/ 1689/ 1690/ 1731/ 1762/ 1810/ 1811/1 1811/2 1814/1 1821/ 1867/ 1868/2 1909/ 1912/ 1998/5 2033/ 2036/1 2036/6 2055/ 2056/1 2064/ 2080/1 2080/6 2119/ 2126/ 2157/ 2181/1
gyalogút út gyalogos átjáró út út út út út út út tér út út út út út út út út út út út út parkoló közpark út út gyalogos átjáró gyalogos átjáró út út út út út út út út út út út út út gyalogos átjáró gyalogos átjáró
Szarvas köz Medve köz Rákóczi utca Madár köz Rákóczi utca Erdő utca Szél utca Erkel Ferenc utca Petőfi Sándor utca Mezei Mária utca Szarvas tér Gyöngyvirág utca Fő utca Szanatórium utca Káló esperes utca Szanatórium utca Esze Tamás utca Rózsa utca Reviczky utca Bibó István utca Batthyány utca Széchenyi utca Erkel Ferenc utca Fő utca Fő utca Fő tér Fő utca Fő utca 111. Fő utca 111. Széchenyi u. Batthyány utca József Attila utca Erkel Ferenc utca Erkel Ferenc utca Erkel Ferenc utca Hajós utca Reviczky utca Hajós köz József Attila utca József Attila utca Barackvirág utca József Attila utca Széchenyi utca Széchenyi utca 11
391 657 221 841 11939 6213 328 2896 5315 1691 3100 4127 50823 1000 1176 507 1360 6313 5914 3279 3399 3710 12530 119 13022 3801 8799 26 334 10653 643 457 1148 1352 504 1573 6263 1026 77 351 1215 15003 225 81
Tulajdoni hányad (%) 100 100 100 00 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 10 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
Bruttó érték (EFt) 1564 2628 884 364 47009 24852 1312 15399 21260 6764 12400 16508 236537 4000 4917 2028 5440 25252 23656 14570 13596 14840 159946 476 60153 40470 90548 104 2642 42612 2572 1828 38954 41090 1920 6884 25420 4104 308 1404 4860 60200 973 324
Hrsz
Megnevezés
Hely
Terület (m2)
2191/ 2213/ 2225/ 2239/ 2260/ 2271/ 2281/ 2289/ 2300/1 2306/110 2306/111 2306/112 2306/114 2306/123 2306/27 2306/28 2306/31 2306/39/ 2306/40 2306/50 2306/61 2306/66 2306/75 2306/86 2306/87 2306/88 2306/89 2306/99 2313/ 2319/ 2320/ 2322/ 2324/ 2327/ 2332/ 2344/ 2345/ 2358/ 2358/49 / 2371/1 2375/1 2386/ 2388/ 2390/
út út út út út út út út közterület út közpark út út közterület út út út közterület út út út út út út út közpark út út út út14 út út út út út közterület út út út út út út út út
Batthyány utca Batthyány utca Klapka utca Béke utca Mansfeld Péter utca Knáb János utca Knáb János utca Knáb János utca Arany János utca Miller József utca Etheles park Arany János utca Arany János utca Arany János utca Vadverem utca Kenderföld utca Villám utca Kerekmező utca Szendeff Kristóf utca Gyümölcsföld utca Kerekmező utca Márity László utca Elekpada köz Konth Miklós utca Paplanhát utca Nagydemetererdeje Honfoglalás sétány Kútra dülő Villám utca
Hunor utca József Attila utca Felkeszi utca Költő lejtő Barackvirág utca Honvéd utca Mansfeld Péter köz Knáb János utca Huszár utca 12
7652 328 1930 2224 1762 135 260 7684 237 1949 13426 670 5466 3017 4036 2492 3315 232 505 199 4139 8584 350 4181 2900 7662 2987 350 6494 252 200 212 745 165 4892 1058 2600 444 6848 4334 9879 632 85 1155
Tulajdoni hányad (%) 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 00 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
Bruttó érték (EFt) 85443 1312 7720 31049 7048 540 1040 40716 948 7792 214816 2680 26127 15916 38432 19590 13260 928 2020 796 17610 39078 1400 14320 11600 30648 11588 1400 25976 1008 800 848 2980 660 19568 4232 10640 1776 27392 17336 39516 2528 340 4620
Hrsz
Megnevezés
Hely
2392/ 2394/ 2395/3 2396/1 2397/ 2403/1 2404/2
Jegenye utca
2407/ 2408/1 2409/ 2410/1 2410/12 2410/35 2410/36 2412/ 2414/ 2417/ 2501/ 2504 2526/ 2551/ 2578/6 2600/ 2702/1 2705/ 2718/ 2726/ 2727/
út út út út út út beépítetlen terület út közterület út közterület út út út út út út út út út út út út út út út út árok
2728/ 2734/ 2737/
út út árok
2738/ 2739/ 2740/ 2745/ 2748/
út út út út patak
2749/3 2750/ 2752/ 2756/12 /
árok út út út
Terület (m2)
Zichy Péter utca Zichy Péter utca Márity László utca Temető utca Keszi liget Krúdy Gyula utca József Attila utca Barackvirág utca Mandula utca Berekalja utca Márity László utca Márity László utca Hársfa utca Kert utca 0 Gábor Áron utca Árnyas utca Szőlőskert utca Tiefenweg utca Lugas köz Tiefenweg Hosszúréti patak mellékág Szüret utca Kagyló utca Hosszúréti patak mellékág
Kert utca Hosszúréti patak mellékág
Királyleányka utca 13
610 536 471 545 3322 1386 1491
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 2440 100 2144 100 1884 100 2180 100 85078 100 15246 100 16401
12068 3476 1057 211 3933 2681 1957 268 6194 867 1036 490 421 3333 168 771 7296 6092 481 753 6025
100 48447 100 13904 100 4553 100 844 100 37877 100 10724 100 7828 100 4498 100 123370 100 13872 100 17740 100 352 100 6766 100 53429 100 2708 100 12911 100 141851 100 112497 100 10101 100 13548 100 96400
1673 1363 4818
100 100 100
33535 25808 77429
2182 349 2967 2813 4649
100 100 100 100 100
34959 5629 47558 45090 7438
26 1061 1457 2705
100 100 100 100
416 17071 23413 22735
Hrsz
Megnevezés
Hely
Terület (m2)
2756/14 / 2756/15 / 2756/16 / 2756/21 / 2756/38 / 2756/39 / 2756/41 / 2756/42 / 2756/45 / 2756/46 / 2756/47 / 2756/50 / 2756/52 / 2756/56 / 2756/58 / 2822 2823/ 3001/ 3006/4 3030/ 3033/1 3045/1 3111/ 3120/3 3186/3 3290 3291/ 3296/ 3388/ 3394/2 3401/2 3408/2/ 3415/ 3416/1 3491/ 3503/2 3538/5 3580/ 3625/ 3634/1 3643/1 3643/4 3644/1 3644/6
út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út árok út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út
Szürkebarát utca Bakhát utca Présház utca Királyleányka utca
Bianka utca Bianka utca Cserszegi utca Kert utca Bem utca
Hajnalka utca Megyei út Makkosi út Székely köz
Kalmár utca Őr utca Gábor áron utca
14
4623 26 1543 1801 5732 19 2862 19 27 24 20 558 106 5056 6018 9197 11591 6319 36 3334 43 178 1422 85 1550 12066 16030 904 324 33 152 200 2555 55 6484 16 35 4139 4163 5 31 94 135 29
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 38833 100 130 100 48635 100 15939 100 45114 100 95 100 20500 100 95 100 135 100 120 100 100 100 2232 100 424 100 41930 100 52871 100 36788 100 46364 100 25276 100 576 100 56531 100 688 100 2848 100 22752 100 340 100 6344 100 48264 100 64120 100 14615 100 5024 100 528 100 2432 100 3200 100 9516 100 220 100 25736 100 64 100 140 100 16556 100 16652 100 20 100 124 100 376 100 540 100 116
Hrsz
Megnevezés
3650/1 3650/4 3658/3 3679/1 3679/4 3691/ 3724/1 3753/1/ 3875/2 3904/ 3974/ 4020/ 4042/ 4088/3 4089/ 4109/ 4112/1 4112/4 4130/ 4 4130/5 4136/ 4141/3 4143/1 4149/ 4172/1 4172/4 4185/3/ 4188/1 4188/4 4197/1 4198/2 4205/1 4205/4 4228/2 4247/ 4271/1 4271/5 4329/ 4367/2/ 4368/ 4387/ 4405/ 4506/ 4521/
út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út közterület út út út út út út út út út út út út út út út út út
Terület (m2)
Hely
Szász utca Angol utca Alkony utca Törökőr utca Törökőr utca Alkony utca Skót utca Skót utca Törökőr utca
Törökvész utca Megyei út Megyei út Törökvész utca Megyei út Törökvész utca
Avar utca Avar utca Gall utca Basa utca Domb utca Gida utca Suta utca 15
179 76 92 77 87 2451 98 45 4 111 8870 30 3799 27 2082 1104 65 47 43 84 663 59 45 3922 24 24 61 24 29 29 95 9 22 53 3944 9 24 2803 192 2588 1238 1082 964 995
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 716 100 304 100 368 100 308 100 348 100 9804 100 392 100 180 100 16 100 444 100 36572 100 120 100 15196 100 108 100 8328 100 4416 100 260 100 188 100 172 100 336 100 2652 100 236 100 180 100 15688 100 96 100 96 100 244 100 96 100 116 100 116 100 380 100 36 100 88 100 212 100 15776 100 23 100 96 100 11216 100 768 100 10352 100 4952 100 4328 100 3856 100 3980
Hrsz
Megnevezés
Hely
4587/ 4602/ 4617 4637/ 4643/ 4652/ 4658/2 4658/4 4659/ 4682/ 4711/ 4732/1 4740/ 4755/3 4755/4 4756/ 4763/ 4776/ 4791/ 4804/2 4813/1 4816/ 4825/3 4840/ 4849/ 4862/ 4892/ 4906/ 4931/1 4931/2 4942/ 4954/ 4968/ 4984/ 499/2 499/3 499/33 499/34 4998/ 5001/ 5019/ 5021/ 5030/ 5039/
út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út
Őz utca Szőlő utca Eszter utca
Terület (m2)
Csapás köz Fürj utca
Fogoly utca Megyei út Diófa utca Sólyom utca
Domb utca Lovas utca Meredek utca Domb utca Bognár köz Karika utca Róka utca Attila utca Szalag utca Erdőőr utca Sugár utca Sugár utca Illatos utca Tövis utca Fácán köz Virágos köz Kukoricás lakópark Kukoricás lakópark Kukoricás lakópark Kukoricás lakópark Hárs köz Fehérakác utca Lilaakác utca Galamb utca 16
1278 2296 2665 328 375 1989 97 64 1185 2785 1608 67 1010 182 83 4745 196 593 536 242 96 876 96 803 763 990 837 1204 4035 1600 1028 729 979 452 1521 2316 256 1152 280 1547 1230 1138 890 1335
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 5112 100 9184 100 5776 100 1312 100 1500 100 3059 100 243 100 160 100 4740 97 7246 100 6432 100 168 100 4040 100 455 100 208 100 47335 100 784 100 2372 100 2144 100 968 100 240 100 3504 100 240 100 3212 100 3052 100 3960 100 3588 100 4816 100 16140 100 6364 100 4112 100 2916 100 3916 100 1808 100 24401 100 47692 100 4118 100 21520 100 1185 100 6188 100 4920 100 4552 100 4508 100 2620
Hrsz
Megnevezés
Hely
Terület (m2)
5053/ 5074/ 5084/ 5097/ 5115/ 5139/ 5140/ 5179/ 5197/ 5241/ 5260/ 5284/ 5292/ 6028/ 6061/ 6062/ 6104/ 6105/ 6146/ 6147/ 6190/ 6191/ 6253/ 6357/ 6367/ 6391/ 6392/ 6417/ 6441/ 6487/ 6601/ 6605/ 6618/ 6628/ 6642/ 6658/ 6673/ 6689/ 6704/ 6705/ 6812/ 6835/ Összesen
út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út út
Gerle utca Nefelejcs utca Liliom utca Mókus utca Orchidea utca Cseresznye utca Határ utca Határ utca Vezér utca Őzike utca Őzike utca Alma utca Alkotó utca Sugár utca Viktória utca Holdfény utca Napfény utca Holdfény utca Kilátó utca Holdfény utca Nagyszénás út Napfény utca Völgy utca Napfény utca Feketerigó utca Erdőszéli út Vadrózsa utca Csillag utca
17
1461 1188 815 2027 1870 1908 2579 116 246 3650 687 591 343 3210 6206 9414 1059 9384 1008 8610 1008 7762 1077 3109 145 4813 2702 1507 4607 5268 1329 3001 452 3826 450 4093 480 2530 1104 614 2724 2790 1355036
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 5844 100 4752 100 3260 100 8108 100 7480 100 7632 100 10316 100 464 100 984 100 13956 100 3180 100 3456 100 1368 100 12840 100 24824 100 36288 100 17864 100 37536 100 4032 100 34440 100 4032 100 31048 100 4308 100 8332 100 264 100 19252 100 10808 100 2684 100 18428 100 21072 100 5316 100 12004 100 1808 100 15304 100 1800 100 16372 100 1920 100 10120 100 4416 100 2456 100 10896 100 11160 7246558
B) Forgalomképtelen, képviselő-testületi döntés alapján Hrsz
Megnevezés
075/1 495/1
repülőtér Buszvégállomás, Táncsics M. u. piac beépítetlen Kossuth köz terület parkoló Fő tér parkoló Fő tér kápolna Fő tér beépítetlen Arany J. utca terület temető Temető utca beépítetlen Márity László utca terület beépítetlen Temető utca terület beépítetlen Márity László utca terület beépítetlen Pátyi út terület gyep kert kert szőlő beépítetlen terület gyümölcsös beépítetlen terület gyümölcsös kert gyümölcsös gyümölcsös kert kert kert gyümölcsös kert kert beépítetlen Törökvész utca terület beépítetlen terület
971/3 1817/ 1818/ 1820/2 2306/113 2402/ 2404/1 2406/ 2411/ 2419/ 2439 3018/4 3018/5 3098/3 3114/1 3188/1 3324/1 3367/2 3427/2 3432/4 3514/2 3669/1 4151/1 4151/3 4186/3 4196/1 4196/4 4197/4 4232/3
Terület (m2)
Hely
18
Tulajdoni hányad (%) 397514 100 5472 100
Bruttó érték (EFt) 133658 22818
48
100
768
400 300 8 657
100 100 100 100
7350 4800 128 10512
48861 3940
100 358152 100 43340
1524
100
6096
1164
100
18624
1719
100
1719
5572 70 174 393 120
100 100 100 100 100
8915 1120 2784 6288 1920
80 73
100 100
320 1168
15 208 40 41 60 237 45 73 30 16 17
100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100
240 832 160 164 240 36 113 292 120 64 68
39
100
156
4386/1 4828/1 4889/ Összesen
kert gyümölcsös szántó
458 43 2810 472221
100 100 100
1145 108 2810 637028
C) Forgalomképtelen, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó társasági részesedések, törvény alapján Társasági Megnevezés részesedés Budakeszi Szennyvízmegvalósító Nonprofit Kft.
100,00%
Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft.
100,00%
Budakeszi Víz, Csatorna és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft.
100,00%
3. melléklet a 47/2012. (X. 16.) önkormányzati rendlelethez „3. melléklet a 47/2011. (X. 28.) önkormányzati rendelethez Budakeszi Városi Önkormányzat tulajdonát képező üzleti vagyon tárgyát képező ingatlanok jegyzéke Hrsz
Megnevezés
030/29 053/187 060/11 067/5 067/8 067/10 067/12 067/15 067/18/ 069/ 072/7 072/11 072/15 072/20 072/22 072/23 072/35 072/38 079/4 079/5 079/7 079/9
szántó erdő gyep szántó szántó szántó szántó szántó gyep szántó gyep szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó
Terület (m2)
Hely
5964 2254 483 6100 9761 3783 16789 7283 42610 4273 38283 9042 12862 19414 4104 1291 6686 1982 9905 12732 6269 7316 19
Tulajdoni hányad (%) 100 100 7 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 50 100 100
Bruttó érték (EFt) 5964 3606 138 9760 15618 6053 26862 11653 68176 6837 61253 14467 20579 31062 6566 2066 10698 3171 15848 5093 10030 11706
Hrsz
Megnevezés
079/12 079/13 079/15 079/16 079/17 079/20 079/21 079/22 079/23 079/24 079/25 0113/205 0120/206 0198/6 0200/94 25/2
szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó szántó gyep (legelő) szőlő gyep szőlő lakóház és udvar lakóház és udvar lakóház és udvar lakóház, udvar, gazdasági épület beépítetlen terület lakóház, udvar beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület lakóház, udvar
25/3 93/ 167/
419/ 427/ 499/7 499/24 499/26 499/27 499/29 499/30 499/32 523/2 534/1
Terület (m2)
Fő u. 187.
5755 5823 4639 4950 5798 14800 7395 5139 7150 13444 5539 286 568 1608 91353 239
Tulajdoni hányad (%) 100 100 100 100 100 100 50 50 100 100 100 50 100 100 15 25
Bruttó érték (EFt) 9208 9317 7422 7920 9277 23680 5916 4111 11440 21510 8862 229 909 2573 21424 1516
Fő u. 187.
303
11
1700
Széchenyi u. 193.
476
20
3100
Nagy Sándor u. 53.
1114
37
4598
Meggyes u. 40.
364
100
5824
Meggyes u. 56. Kukoricás lakópark
301 137
100 100
4816 2192
Kukoricás lakópark
4
100
64
Kukoricás lakópark
3
100
48
Kukoricás lakópark
5
100
80
Kukoricás lakópark
20
100
320
Kukoricás lakópark
24
100
384
Kukoricás lakópark
18
100
288
Ady Endre u. 15.
153
100
1683
Táncsics M. u. 14.
489
100
21876
Hely
20
Hrsz
Megnevezés
Hely
535/
beépítetlen terület beépítetlen terület lakóház, udvar beépítetlen terület beépítetlen terület lakóház lakóház lakóház beépítetlen terület lakóház, udvar beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület Pince Pince Pince Pince Épület beépítetlen terület lakóház lakóház lakóház lakóház
Ady Endre u.
806
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 3224
Ady Endre u. 14.
69
100
759
Kuruclesi u. 12. Tölgyfa u.
394 619
25 24
1089 1863
Rigli u. 1.3
1992
100
13944
Pátyi út 39. Pátyi út 706/3. Pátyi út 9.
340 45 32 135
100 100 80 100
3740 495 416 3780
Pátyi út 20. Tiefenweg
794 152
13 100
1144 2432
Tiefenweg
24
100
384
Budaörsi út 1.
131
100
1441
Tiefenweg u.
927
16
1661
Tiefenweg
202
100
3232
Tiefenweg
31
100
496
Tiefenweg
303
100
1212
Tiefenweg
358
100
3938
Tiefenweg
333
100
3663
Budaörsi út 10. Budaörsi út 10. Budaörsi út 10. Budaörsi út 10/c Budaörsi út Fő u.
5376 5736 5376 5376 1406 1480
0,2 0,2 0,2 0,2 100 100
458 458 186 246 15466 16269
Fő u. 256. Erdő u. 133. Fő u. 164. Fő u. 154.
1079 175 1330 544
4 100 17 6
446 1050 2729 877
560/2 593/ 647/ 664/ 687/4 706/3 709/2 717/ 737/ 757/3 757/5 761/3 763/ 764/2 764/4 774/4 774/20 774/21 775/3/A/11 775/3/A/15 775/3/A/20 775/3/B/13 775/4 811/2 814/ 859/ 909/ 915/1
Terület (m2)
21
Hrsz
Megnevezés
Hely
915/2 947/4 950/ 997/2 997/3 1008/2 1061/1
lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház udvar beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület lakóház lakóház lakóház, udvar beépítetlen terület lakóház és udvar lakóház lakóház beépítetlen terület lakóház, udvar beépítetlen terület lakóház lakóház lakóház beépítetlen terület beépítetlen terület beépítetlen terület benzinkút beépítetlen terület beépítetlen terület szántó kert beépítetlen terület
Fő u. 154. Fő u. 118. Erdő u. 65. Erdő u. 98. Erdő u. 98. Erdő u. 106. Erdő u.
1119/4 1123/2 1304/1 1343/ 1384/ 1387/2 1388/ 1392/ 1409/1 1409/2 1748/ 1822/1 1830/ 1866/ 1881/ 2306/65 2306/124 2333/ 2405/ 2420/ 2746/ 3935/ 4390/ 4406/
Terület (m2) 92 225 1369 83 583 607 343
Tulajdoni hányad (%) 22 25 40 44 4 28 100
Bruttó érték (EFt) 1120 619 22144 1473 184 1872 5488
Gábor Áron utca
259
100
2849
Gábor Áron u. 25.
168
100
1848
Erdő u. 68. Rákóczi u. 75. Kossuth Lajos u. 2. Fő ui. 104.
408 370 379 851
100 75 50 100
4488 3052 16000 21000
Fő u. 102.
1056
100
26460
Fő u. 100. Fő u. 74. Fő u. 74.
1056 840 1258
19 14 100
5600 1464 13838
Széchenyi u. 19. Erkel Ferenc u. 18/a
425 284
43 25
2924 1118
Széchenyi u. 46. Fő u. 111. Fő u. 127. Árpád fejedelem tér
85 290 250 17134
100 57 100 100
935 2049 777 176294
Arany János utca
631
100
10096
József Attila utca
560
100
8400
Temető utca Pátyi út
425 2703
100 100
4675 2703
0
3467
100
55472
0 0 0
1712 800 568
72 100 100
4944 6400 1596
22
Hrsz
Megnevezés
4921/ Gilvánfa 34/ Páty 152/2 Páty1024/7 Páty 2701/ Páty 3904/ Összesen
kert 0 lakóház, udvar Fő u. 31. udvar út szántó és gyep szántó
Terület (m2)
Hely
883 1603
Mélyárok u. 6. 0 0 0
Mind összesen
259 657 11750 11750 491812 2486191
Tulajdoni Bruttó hányad érték (%) (EFt) 100 7064 100 777 0,1 0,1 0,1 0,1
17 7 752 82 909692 1260784
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévő 7 fő képviselő 7 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 558/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1.
Budakeszi Város Képviselő-testülete az önkormányzati ingatlanok ingatlannyilvántartási aktualizálása és a forgalomképessé tétel kapcsán az alábbi művelés alól kivett ingatlan megnevezését kívánja módosítani: Hrsz 57/1
2.
Cím Budakeszi Fő u. 229.
Terület Jelenlegi megnevezés Tervezett megnevezés 962 m2 kivett óvoda kivett beépített terület
Budakeszi Város Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt és a polgármestert az 1. pontban foglaltakkal kapcsolatos, szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: 1-2. pontra: azonnal
Felelős: 1-2. pontra: polgármester
_______________________________________________________________________ 570. napirendi pont Tárgy: Budakeszi Járási Hivatal kialakítása (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: A járási hivatal kialakításáról szóló szerződést a polgármester írja alá, a képviselő-testületi felhatalmazása alapján. A szerződést a mai nap folyamán 16.30 órakor ünnepélyes keretek között írjuk alá. Itt kerül aláírásra a 4 kirendeltséggel kötendő szerződés is. Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. 23
A jelenlévő 7 fő képviselő 7 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 559/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselő-testülete felkéri a polgármestert a Budakeszi Járási Hivatal kialakításához szükséges megállapodás(ok) aláírására, nyilatkozatok megtételére és kötelezettségek vállalására. Határidő: folyamatos, első ízben 2012. október 31-ig
Felelős: polgármester
(Czifra Zsuzsanna megérkezett, jelen van 8 fő képviselő) _______________________________________________________________________ 571. napirendi pont Tárgy: Költségkeret biztosítsa a 072/7 hrsz. telek földmunkái elvégzésére (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 560/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a KEOP-1.2.0/09-11-2011-0025 azonosító számú „Budakeszi szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási projekt” keretében létesülő szennyvíztisztító telep a 072/7 hrsz. területen történő megvalósításához szükséges helyi építési szabályzat-módosítás során elvégzendő földmunkákra 300.000,- Ft keretösszeget biztosít a 2012. évi általános tartalékkeret terhére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester _______________________________________________________________________ 573. napirendi pont Tárgy: KEOP-1.2.0/09-11-2011-0025 azonosító számú „Budakeszi szennyvízelvezési és szennyvíztisztítási projekthez” kapcsolódó tenderdokumentáció műszaki fejezetének elkészítése (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. 24
A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 561/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1. 2.
3.
Budakeszi Város Képviselő-testülete a beszerzési eljárásban érkezett ajánlatokról, illetőleg az eljárás eredményéről szóló összegezést jóváhagyja. Budakeszi Város Képviselő-testülete a ”Budakeszi szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási projekthez” kapcsolódó tenderdokumentáció műszaki fejezeteinek elkészítése feladat ellátásával az UTB Envirotech Zrt.-vel (1239 Budapest, Lomb utca 15.) bízza meg, a megbízási díj fedezetét a projekt önrészének, illetve támogatásának terhére biztosítja. Budakeszi Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a Támogatási Szerződés 6. melléklet módosításának a Nemzeti Környezetvédelmi és Energiaközpont Nonprofit Kft. által történő jóváhagyása után az UTB Envirotech Zrt.-vel (1239 Budapest, Lomb utca 15.) a megbízási szerződést aláírja.
Határidő: 1-3. pontra: azonnal
Felelős: 1-3. pontra: polgármester
_______________________________________________________________________ 574. napirendi pont Tárgy: Részvétel az EKOP-3.1.3. jelű pályázaton (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Dr. Szelenczy Gabriella: A elektronikus közigazgatásról, illetve az ahhoz kapcsolódó fejlesztésekről szól ez a pályázat. A maximálisan pályázható összeg 400 MFt. A pályázatíró javaslatára 180 MFt összegre fogunk pályázni. A pályázat kiterjedhet az ügyfélszolgálat elektronizálására, a különböző kérelmek, nyomtatványok elektronikus úton való megküldésére, a parkolási és behajtási engedélyek kiadására, valamint ellenőrzésére, továbbá információs pult létrehozására stb. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Vissza nem térítendő támogatásról van szó, tehát minden költség elszámolható. Azt gondolom, hogy a megújuló hivatalba ilyen informatikai pályázat nagyon komoly fejlesztésre adna lehetőséget. Ez a pályázat is utófinanszírozással valósul meg, tehát a szerződéseket majd úgy kell összeállítani, hogy az utófinanszírozás ne okozzon problémát az önkormányzatnak. Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását azzal a módosítással, hogy a pályázat megírásával az EuroRaptor Pályázati Tanácsadó Iroda Kft-t bízzuk meg. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
25
562/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
Budakeszi Város Képviselő-testülete részt vesz EKOP-3.1.3 jelű Ágazati pályázat a Közép-magyarországi régióban megvalósítandó fejlesztésekre” elnevezésű pályázaton az alábbi feltételekkel: a) Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, b) Támogatás mértéke: a projekt elszámolható összes költségének 100 %-a, c) Pályázandó összeg: max. 180 millió Ft, d) A megítélt összeg maximum 25%-ának megfelelő előleg hívható le. A megítélt összeg fennmaradó 75%-a a projekt előrehaladásának szerződésben rögzített arányában és időszakaiban úgynevezett utófinanszírozású konstrukcióban hívható le, az egyes szakaszok megvalósulását igazoló dokumentumok alapján. e) Az utófinanszírozás végett a támogatási összeg fennmaradó 75%-át Budakeszi Város Önkormányzata folyamatos elszámolás mellett megelőlegezi, amelynek fedezetét a 2013. évi költségvetés terhére biztosítja. Budakeszi Város Képviselő-testülete az EuroRaptor Pályázati Tanácsadó Iroda Kft pályázatíró cég ajánlatát fogadja el és felkéri a polgármestert a szerződés megkötésére és a pályázat benyújtására.
Határidő: 1-2. pontra: azonnal
Felelős: 1-2. pontra: polgármester
_______________________________________________________________________ 576. napirendi pont Tárgy: Csapadékvíz-elvezetési koncepció (írásos anyag mellékelve)
Előadó: FVB elnöke
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság határozati javaslatának elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 563/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
Budakeszi Város Képviselő-testülete az ENQUA Kft.-t bízza meg Budakeszi Város csapadékvíz elvezetésének elvi vízjogi létesítési engedélyezési eljárásához benyújtandó hatásbecslési dokumentáció elkészítésével és biztosítja a 340.000,- Ft + ÁFA díj fedezetét a 2012. évi költségvetés általános tartalékkeretének terhére. Budakeszi Város Képviselő-testülete a BDL Kft.-t bízza meg a csapadékvízelvezetési koncepcióterv felülvizsgálatával és biztosítja a 650.000,- Ft + ÁFA tervezési díj fedezetét és az engedélyezési eljárásra való benyújtáshoz szükséges 83.900,- Ft eljárási díj fedezetét a 2012. évi költségvetés általános tartalékkeretének terhére. 26
3.
Budakeszi Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a határozat 1. és 2. pontjában megjelölt szerződések ügyvédi véleményezést követően történő aláírására.
Határidő: 1-3. pontra: azonnal Felelős: 1-2. pontra: polgármester 3. pontra: polgármester, ifj. dr. Szilágyi István ügyvéd _______________________________________________________________________ 577. napirendi pont Tárgy: Budakeszi Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, Előadó: FVB elnöke Budakeszi, 2306/65 hrsz.-ú, 17132 m2 területű, Beépítetlen terület megnevezésű ingatlan értékesítése – pályázati felhívás és pályázat kiírás (írásos anyag mellékelve) Tóth Gábor: Javaslom, hogy az ülés előtt kiosztott határozati javaslat 2. pontja a következő legyen: Budakeszi Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a pályázati felhívás és a pályázati kiírás www.varoshaza.budakeszi.hu honlapon való megjelentésére, valamint megbízza, hogy a 3 legnagyobb ingatlanközvetítővel folytasson tárgyalást és a legjobb ajánlattevővel kössön szerződést az 1. pontban megjelölt ingatlan értékesítésére, figyelembe véve a már rendelkezésre álló vételi ajánlatot is. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását az előbb elmondott módosítással együtt. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 564/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
3. 4.
Budakeszi Város Képviselő-testülete elfogadja a melléklet szerinti tartalommal a Budakeszi 2306/65 hrsz.-ú, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan értékesítésével kapcsolatos pályázati felhívást és pályázati kiírást. Budakeszi Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a pályázati felhívás és a pályázati kiírás www.varoshaza.budakeszi.hu honlapon való megjelentésére, valamint megbízza, hogy a 3 legnagyobb ingatlanközvetítővel folytasson tárgyalást és a legjobb ajánlattevővel kössön szerződést az 1. pontban megjelölt ingatlan értékesítésére, figyelembe véve a már rendelkezésre álló vételi ajánlatot is. Budakeszi Város Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a pályázati eljárás lebonyolításával. Budakeszi Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy az MNV Zrt-t levélben keresse meg arra vonatkozóan, hogy az MNV Zrt kíván-e élni az elővásárlási jogával az állam nevében.
Határidő: 1-4. pontra: azonnal
Felelős: 1-4. pontra: polgármester 27
_______________________________________________________________________ 578. napirendi pont Tárgy: Erkel utcai önerős gyalogjárda támogatás kiegészítése (írásos anyag mellékelve)
Előadó: FVB elnöke
Odri Ágnes: Az önkormányzat pályázatán való induláshoz az Erkel utcában lakók (Albrecht István vezetésével) 600.000,- Ft-ot gyűjtöttek össze a járda átépítésére. Ez az útszakasz nagyon nagy gyalogos forgalmat bonyolít le a Fő utcára és nagyon rossz állapotban van. Jelentős földmunkát kell elvégezni, mivel szintbeli különbség van az aszfaltozott út padkája és a járda között. A legkedvezőbb árajánlat a járdaépítésre 1.300.000,- Ft. Az ott lakók azt kérték, hogy a rendelkezésükre álló összeget az önkormányzat egészítse ki 700.000,- Ft-tal. Bánhidi László: A járda pályázatra 2 MFt keretösszeget biztosított az önkormányzat, melyből kb. 1,5 MFt került felhasználásra. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság által megszavazott 700.000,- Ft kizárólag az Erkel utcai járdaszakasz megépítésére vonatkozik. A Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság azt a módosítást javasolta, hogy mivel az Erkel utca 13. szám előtti járdaszakasz járható – csak az egységes kép érdekében lett volna célszerű egybeépíteni a többi járdával – és az ottani lakó arányaiban kevesebb összeget ajánlott fel, mint a többiek, az Erkel utca 13. szám ne részesüljön támogatásban csak abban az esetben, ha az ott lakó arányaiban is megfelelő összeget a létesítéshez hozzá tudja tenni. A Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság ülésén felmerült, hogy a Fő utca 183-185. szám alatti járdaszakasz felújításához 385.000,- Ft-tal a pénzügyi keretet ki kellene egészíteni. Tóth Gábor: Az ülés közben kiosztott II. számú határozati javaslatot a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság nem látta. A korábbi döntés alapján kibővített általános tartalékkeretben lehet még forrást találni a Fő utca 183-185. közötti járdaszakasz felújításához. A lakossági önszerveződéseket támogatja a képviselő-testület, ezért szükséges a 700.000,- Ft-nak a megszavazása. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom az I. határozati javaslat „A” variációjának, valamint a II. határozati javaslatnak az elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 565/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselő-testülete az Erkel utca 13-23. sz. közötti lakossági önerős járdaépítés megvalósítására – tekintettel a járdaszakasz gyalogosforgalmára – a lakossági forráson felül, 700.000,- Ft összegű kiegészítő pénzügyi forrást biztosít a 2012. évi általános tartalékkeret terhére. Határidő: azonnal
Felelős: polgármester
28
566/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselő-testülete a Fő utca 183-185. számú ingatlanok előtt a járda javítására bruttó 358.000,- Ft-ot biztosít a 2012. évi általános tartalékkeret terhére. Határidő: azonnal
Felelős: polgármester
_______________________________________________________________________ 579. napirendi pont Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás útcsatlakozás kiépítéséhez a Szőlőskert gazdasági területen (írásos anyag mellékelve)
Előadó: VK Tanácsnok
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 567/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
Budakeszi Város Képviselő-testülete a Zsiráf Építőanyagok Kft. (2083 Solymár, Várhegy u. 6.) részére a Budakeszi, Szőlőskert 2756/58 helyrajzi számú közterületen útcsatlakozás (kapubehajtó) létesítéséhez az elvi tulajdonosi hozzájárulását megadja az alábbi feltételek betartásával: a) Az ingatlan előtt, teljes hosszban - kétoldali megtámasztó szegéllyel ellátott szürke színű téglalap alakú beton térkőből, 1,5 méter széles gyalogjárdát kell kiépíteni a létesítmény használatba vételéig. b) A kapubehajtóban (útcsatlakozásban) az útszegélyeket 2-4 cm-re le kell süllyeszteni a gyalogjárda rámpás csatlakoztatásával, az akadálymentes gyalogosátvezetés biztosítása érdekében. c) A kapubehajtót (útcsatlakozást) a közterületi határ és az út aszfaltszéle közötti szakaszon teherforgalomra méretezett szürke színű téglalap alakú beton térkőből kell kialakítani, melyet szegélysor beépítésével kell elválasztani a meglévő aszfaltburkolattól. d) Az útcsatlakozást és a gyalogjárdát a hatályos jogszabályok és útügyi műszaki előírások alapján meg kell terveztetni, és a megépítéshez szükséges engedélyeket meg kell kérni. A jelen elvi hozzájárulás a kivitelezési munkák megkezdésére nem jogosít. Budakeszi Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az 1. pontban meghatározott feltételek szerinti elvi tulajdonosi hozzájárulás aláírására.
Határidő: 1-2. pontra: azonnal
Felelős: 1-2. pontra: polgármester
29
_______________________________________________________________________ 580. napirendi pont Tárgy: Az LHFH repülőtér tulajdonjog átruházása ügyében a 2004. április 21-én, a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal megkötött szerződés módosításának kezdeményezése (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 568/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
Budakeszi Város Képviselő-testülete az LHFH (Farkashegyi) repülőtér önkormányzat által kizárólagosan használt területét 2013. január 1-et követően nem csak sport célú, sportlétesítmény célú használatra kívánja hasznosítani, hanem a Magyarország helyi önkormányzatairól1szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: új Ötv.) 13. § (1) bekezdésében meghatározott helyi önkormányzati feladatokkal összefüggésben: a) helyi közművelődési tevékenység támogatására (új Ötv. 13. §. (1) bekezdés 7. pont); b) honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem (új Ötv. 13. §. (1) bekezdés 12. pont); c) turizmussal kapcsolatos (új Ötv. 13. §. (1) bekezdés 13. pont); d) ifjúsági ügyek (új Ötv. 13. §. (1) bekezdés 15. pont); e) közreműködés a település közbiztonságának biztosításában (új Ötv. 13. §. (1) bekezdés 17. pont); kapcsolatos különös önkormányzati feladatok ellátására. Budakeszi Város Képviselő-testülete kezdeményezi az MNV Zrt-nél, a 2004. március 21-én aláírt tulajdonjog átruházási szerződés jelen határozat 1. számú pontja szerinti módosítását, egyben felhatalmazza a polgármestert az MNV Zrt-vel, a szakminisztériumokkal való, valamint a kormányzati szintű egyeztetések lebonyolítására, felkéri az önkormányzat ügyvédjét az szerződés-módosítás kidolgozására, valamint a polgármestert az üzemeltetési szerződés aláírására.
Határidő: 1-2. pontra: azonnal Felelős: 1. pontra: polgármester 2. pontra: polgármester, ifj. dr. Szilágyi István ügyvéd
30
_______________________________________________________________________ 581. napirendi pont Tárgy: „LHFH” Farkashegyi Repülőtér üzemeltetői szerződés meghosszabbítása (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Tóth Gábor: Az üzemeltetési szerződést a kidolgozás után szeretném megnézni, ezért kérem a határozati javaslat ezzel történő kiegészítését. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: A határozati javaslatba építsük bele, hogy az előkészített üzemeltetői szerződés a 2012. október 25-i testületi ülésen kerüljön vissza. Szabó Ákos Péter: Az új üzemeltetői szerződés semmiben nem más, mint ami idáig volt. Az új szerződésben végre megvalósul az – ami az eredeti szándék volt -, hogy mind a két repülőklub képviseltesse magát az üzemeltetésben. Egyértelműen azt szeretnénk, hogy 2013. február 28-ig valósuljon meg az új üzemeltetői szerződés kidolgozása. Ez a dátum terhet ró a klubokra is, mert ha 2013. február 28-ig nem sikerül aláírni az új szerződést, akkor 2013. március 1-től nem repülhetnek. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a módosított határozati javaslat elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 569/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselő-testülete felkéri az önkormányzat ügyvédjét az LHFH Farkashegyi Repülőtér Farkashegyi Repülőtér Nonprofit Kft üzemeltetővel kötendő üzemeltetési szerződés kidolgozására és a 2012. október 25-ig képviselő-testületi ülésre való beterjesztésére. Határidő: azonnal
Felelős: ifj. dr. Szilágyi István ügyvéd
_______________________________________________________________________ 582. napirendi pont Tárgy: Fő u. 133. alatti önkormányzat tulajdonában lévő szolgálati lakás lakáshasználati szerződésének módosításáról szóló 532/2012. (IX. 13.) számú önkormányzati határozat módosítása (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi 31
határozatot hozta: 570/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselő-testülete 532/2012. (IX. 13.) számú önkormányzati határozatának 1. pontját az alábbiak szerint módosítja: A határozat 1. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „1. Budakeszi Város Képviselő-testülete a Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság Budaörsi Rendőr-Főkapitánysággal, mint bérlőkijelölésre jogosult munkáltatóval a Budakeszi Rendőrörsön szolgálatot teljesítő öt fiatal pályakezdő rendőr elhelyezése céljából a Budakeszi, Fő u. 133. sz. alatti önkormányzat tulajdonában lévő szolgálati bérlakás használatára 2012. október 1. napjától 2013. szeptember 30. napjáig tartó határozott idejű használati szerződést köt.” Határidő: azonnal
Felelős: polgármester
_______________________________________________________________________ 583. napirendi pont Tárgy: Megfilmesítés (írásos anyag mellékelve)
Előadó: OKJB elnöke
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság határozati javaslatának elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 571/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1.
2.
Budakeszi Város Képviselő-testülete KMOP-5.2.1/B-2f-2009-0014 Budakeszi városközpont funkcióbővítő rehabilitációja „Fő utca és környezete” projekt megfilmesítés útján történt dokumentációját és a szerzői jogot megvásárolja az Etyekwood Stúdió Kft-től (székhely:2091 Etyek, Boti út 4245 hrsz.) 300.000.- Ft + ÁFA vételáron, melyhez a szükséges fedezetet a 2012. évi költségvetés általános tartalékkerete terhére biztosítja. Budakeszi Város Képviselő-testülete felkéri az önkormányzat ügyvédjét az 1. pontban foglaltak szerinti szerződés előkészítésére és a polgármestert annak aláírására.
Határidő: 1-2. pontra: azonnal Felelős: 1. pontra: polgármester 2. pontra: polgármester, ifj. dr. Szilágyi István ügyvéd
32
_______________________________________________________________________ 584. napirendi pont Tárgy: Köztemetőben felhalmozott sírkőmaradványok elszállítása (írásos anyag mellékelve)
Előadó: KKKB elnöke
Czifra Zsuzsanna: Tavaly, amikor a Széchenyi István Általános Iskola sportudvarát alakítottuk ki, akkor egy sírkövet ásott ki a munkagép, mely a mai napig az iskola területén található. Kérem, hogy ezt a sírkövetet is szállítsa el a Gyertyaláng Kft. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 572/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: Budakeszi Város Képviselő-testülete felkéri a polgármestert szólítsa fel a Gyertyaláng Kegyeleti Szolgálat Temetkezési Kft-t a kegyeleti közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint a szétbontott sírkövek temetőn kívüli megfelelő elhelyezéséről, deponálásáról gondoskodjon 2012. október 30. napjáig. Határidő: azonnal
Felelős: polgármester
_______________________________________________________________________ 586. napirendi pont Tárgy: Dózsa György tér és környezetének rendezése – ötletpályázat (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Szavazásra bocsátom a határozati javaslat elfogadását azzal a módosítással, hogy a 2. pont teljesítési határideje 2012. október 25-i képviselőtestületi ülés legyen. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 573/2012. (X. 12.) számú önkormányzati határozat: 1.
Budakeszi Város Képviselő-testülete hatályon kívül helyezi a 204/2012. (IV. 26.) 33
2.
számú önkormányzati határozatot. Budakeszi Város Képviselő-testülete felkéri a főépítészt a Budakeszi, Dózsa György tér és környezetének rendezésére új, átdolgozott ötletpályázat kiírásának elkészítésére.
Határidő: 1. pontra: azonnal 2. pontra: 2012. október 25.
Felelős: 1. pontra: polgármester 2. pontra: főépítész
_______________________________________________________________________ 588. napirendi pont Tárgy: Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás módosítása (írásos anyag mellékelve)
Előadó: Polgármester
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: Tekintettel arra, hogy vannak olyan kérdések, amelyek részletes magyarázást igényelnének, ezért javaslom a napirendi pont zárt ülés keretében történő megtárgyalását. A jelenlévő 8 fő képviselő 8 mellette, ellen szavazat és tartózkodás nélkül úgy döntött, hogy az 588. napirendi pontot (Budaörs Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodás módosítása) zárt ülés keretében tárgyalja meg. Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia: A képviselő-testület zárt üléssel folytatja a munkáját. (A zárt ülés után a képviselő-testületi ülés nyílt üléssel folytatódott. Tóth Gábor a zárt ülés keretében távozott, jelen van 7 fő képviselő.) Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia ismertette a zárt ülés keretében meghozott határozatokat. Köszönöm a képviselő-testületi tagoknak a mai munkát, ezzel a mai képviselő-testületi ülést bezárom. K. m. f.
Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester
Dr. Szelenczy Gabriella jegyző
Odri Ágnes Éva 34
jegyzőkönyv-hitelesítő
35