Ügyiratszám: 40.082-3/2008.
JEGYZŐKÖNYV Készült Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata 2008. március 17-ei rendes üléséről. Jelen vannak:
a mellékelt jelenléti ív szerint
Varga Gyula elnök: Tisztelettel köszöntöm az ülésen megjelenteket. Megállapítom, hogy a testület 6 képviselő jelenlétével határozatképes. Mai ülésünk napirendjére a meghívónak megfelelően teszek javaslatot. Kérem, szavazzunk. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. A napirend elfogadásához egyszerű többség szükséges. Kérem, szavazzunk. A testület a napirendi javaslatot 6 igen egyhangú szavazattal elfogadta és meghozta a következő határozatot: 12/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Napirend: 1.
Előterjesztés az INNOLIGNUM Sopron Szakvásárral és Rendezvénysorozattal kapcsolatos együttműködési megállapodásról
2.
Előterjesztés az önkormányzati központosított rendszer bevezetéséről (rendeletalkotás)
3.
Előterjesztés a polgármester és az alpolgármesterek illetményének, illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról
4.
Egyebek
közbeszerzési
2
1. napirendi pont: Előterjesztés az INNOLIGNUM Sopron Rendezvénysorozattal kapcsolatos megállapodásról
Szakvásárral és együttműködési
Varga Gyula elnök: Hasonló színvonalú lesz az új rendezvény, mint az eddigi szakvásár? A határozati javaslatban az szerepel, hogy a Közgyűlés egyetért a szakvásár létrehozásával és támogatja annak jövőbeni megrendezését. Anyagi, vagy erkölcsi támogatást értünk ez alatt? Dr. Brummer Krisztián irodavezető: A Ligno Novum szakvásárt immár 15 éve rendezik meg a városban. A rendezvény szakmai bázisát az egyetem adta. Az elmúlt évben a rendezvény szervezése budapesti székhelyű cégek kezébe került, ezért felmerült, hogy a rendezvény megszervezésére a jövőben Budapesten kerül sor. A város nem kívánja megszakítani a jól működő rendezvényt, ezért a szakvásárt új szervezetben és új néven - Innolignum Sopron kívánja folytatni. A rendezvény fő szervezője a Sopron Holding Zrt., szakmai bázisát az előterjesztésben felsorolt szervek adják. Ormos Balázs főtitkár (Országos Erdészeti Egyesület): A rendezvény nem folytatása az előzőnek. Évente kerülne megrendezésre Sopronban. Az Innolignum Sopron nem csak szakvásár, hanem komplett rendezvény sorozat lenne, mely az erdőről, a fáról szól. Bevonásra kerülnének a szállodák és az éttermek is. A rendezvény sok látogatót vonzana a városba. Varga Gyula elnök: Amennyiben további kérdés, vélemény nincs, felteszem szavazásra a határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 5 igen, 1 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett elfogadta és meghozta a következő határozatot:
3
13/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata az INNOLIGNUM Sopron Szakvásárral és Rendezvénysorozattal kapcsolatos együttműködési megállapodásról szóló előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra ajánlja. Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. 2. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati központosított rendszer bevezetéséről (rendeletalkotás)
közbeszerzési
Varga Gyula elnök: Vannak-e gazdasági számítások arra vonatkozóan, hogy mit vár az Önkormányzat az új közbeszerzési rendszertől? Fel vannak-e készülve az intézmények az új rendszerre? Miért nem szerepel az előterjesztéshez mellékelt intézménylistán a Pro Kultúra Kht.? Dr. Dobos József jegyző: Az Önkormányzat előnyöket vár az új rendszertől. Van már ilyen az országban, és jól működik. A központosított közbeszerzés gyorsabban működik, mint az egy tételben kiírt közbeszerzések. Azt, hogy miért ezek az intézmények szerepelnek a listán az előterjesztő tudja megválaszolni. A felkészülésre elegendő idejük lesz az intézményeknek. Varga Gyula elnök: Amennyiben további kérdés, vélemény nincs, először a határozati javaslatot teszem fel szavazásra. A döntéshez egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 5 igen, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta és meghozta a következő határozatot: 14/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
4
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata az önkormányzati központosított közbeszerzési rendszer bevezetéséről szóló előterjesztés határozati javaslatát elfogadásra ajánlja. Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. Varga Gyula elnök: Felteszem szavazásra a rendelettervezetet, melynek elfogadásához minősített többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a rendelettervezetet 5 igen, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta és meghozta a következő határozatot: 15/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának a közbeszerzés helyben központosításáról szóló rendelettervezetét elfogadásra ajánlja. Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. 3. napirendi pont: Előterjesztés a polgármester és illetményének, illetve tiszteletdíjának módosításáról
az és
alpolgármesterek költségtérítésének
Dr. Dobos József jegyző: Változott a köztisztviselői illetmény alap. Ez indokolja a polgármesteri, alpolgármesteri illetmény, tiszteletdíj és költségátalány módosítását is. Soproni Ilona képviselő: Szeretném indokolni, hogy a határozati javaslatokra miért fogok nemmel szavazni. A Hermesre kivezető út minősíthetetlen állapotban van. A lakók levélben is fordultak már a polgármester úrhoz. A kapott válaszlevélben ígéretet kaptunk arra, hogy októberre elkészül az út. A mai napig nem
5
történt semmi. Más ügyben is kaptunk már teljesítésvállalásra határidőket, melyek ugyanígy elmaradtak. A költségvetés tárgyalásakor kiderült, hogy a költségvetésben két Récényi út szerepel, Hermesi út nem. Varga Tamásné képviselő: A Borbála telepi utakkal kapcsolatban ugyanez a helyzet. Nem egy levelet kaptam már, melyben határidő megjelölésével kaptam ígéretet az út rendbetételére. Dr. Dobos József jegyző: Az úttal kapcsolatban több probléma is van. Az út az Erdőgazdasággal közös tulajdonban van. Az Önkormányzat teljes szakaszon átvállalná a felújítást, de a csapadékelvezetés megoldásáig nem érdemes. Soproni Ilona képviselő: Erről tájékoztathattak volna bennünket. Abdai Géza alpolgármester: Mióta rossz ez az út? A régi városvezetés mit tett az út minőségének javítása érdekében? Soproni Ilona képviselő: Úgy másfél éve van ilyen rossz állapotban. Varga Gyula elnök: Kátyúzások történtek régebben. Azóta csatlakoztunk a Schengeni egyezményhez. Határon átvezető útról van szó. Mintegy 130 soproni állampolgár is lakik ezen a részen. Többszörösen indokolt lenne tehát az út felújítása. Az egyetem is készít tanulmányterveket. Amennyiben további kérdés, hozzászólás nincs, felteszem szavazásra az I. határozati javaslatot melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 0 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. 16/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
6
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata a polgármester és az alpolgármesterek illetményének, illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról szóló előterjesztés I. határozati javaslatát nem támogatja. Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. Varga Gyula elnök: Felteszem szavazásra a II. határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 0 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. 17/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata a polgármester és az alpolgármesterek illetményének, illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról szóló előterjesztés II. határozati javaslatát nem támogatja. Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27.
Varga Gyula elnök: Felteszem szavazásra a III. határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 0 igen, 6 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett nem fogadta el. 18/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata a polgármester és az alpolgármesterek illetményének,
7
illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról előterjesztés III. határozati javaslatát nem támogatja.
szóló
Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. Varga Gyula elnök: Felteszem szavazásra a IV. határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 0 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. 19/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata a polgármester és az alpolgármesterek illetményének, illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról szóló előterjesztés IV. határozati javaslatát nem támogatja. Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. Varga Gyula elnök: Felteszem szavazásra a V. határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk.
A testület a határozati javaslatot 0 igen, 4 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. 20/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata a polgármester és az alpolgármesterek illetményének,
8
illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról előterjesztés V. határozati javaslatát nem támogatja.
szóló
Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. Varga Gyula elnök: Felteszem szavazásra a VI. határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 0 igen, 4 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. 21/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata a polgármester és az alpolgármesterek illetményének, illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról szóló előterjesztés VI. határozati javaslatát nem támogatja. Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27.
Varga Gyula elnök: Felteszem szavazásra a VII. határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 0 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
22/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata a polgármester és az alpolgármesterek illetményének,
9
illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról előterjesztés VII. határozati javaslatát nem támogatja.
szóló
Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. Varga Gyula elnök: Felteszem szavazásra a VIII. határozati javaslatot, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 6 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk. A testület a határozati javaslatot 0 igen, 4 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. 23/2008. (III. 17.) BTÖ.
Határozat:
Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata a polgármester és az alpolgármesterek illetményének, illetve tiszteletdíjának és költségtérítésének módosításáról szóló előterjesztés VIII. határozati javaslatát nem támogatja. Felelős: Varga Gyula elnök Határidő: 2008. március 27. 4. napirendi pont Egyebek I. Abdai Géza alpolgármester: A városvezetés igyekszik odafigyelni erre a településrészre is. Az előbb felmerült problémák a város többi részén is jelen vannak. Sajnos a gazdasági helyzet nem mindig teszi lehetővé, hogy az utakat azonnal javítani tudjuk. Türelmüket szeretném kérni. A határidőket illetően utánanézek, hogy miért történt ez így, s erről tájékoztatást fogok nyújtani. Woditsch Miklós képviselő: Sopronban van lehetőség arra, hogy a rossz állapotban lévő utakat elkerülje az ember. Itt csak ez az egy út vezet Hermesre, nincs lehetőség kerülésre.
10
II. Varga Gyula elnök: Legutóbbi ülésünkön döntöttünk a támogatási összeg felosztásáról. A Közbiztonságért Alapítvánnyal kötünk szerződést a rendőrség munkájának támogatása érdekében. A Polgárőrséget is támogatjuk 50 ezer forinttal. III. Varga Gyula elnök: Megkerestek a Kisalföld lap szerkesztőségéből, hogy amennyiben Brennbergbányának van honlapja, lehetőség volna csatlakozni rá a Kisalföld lap honlapjáról. A laptopok átadásakor Polgármester úr ígéretet tett arra, hogy Brennbergbányán is lesz lehetőség az internet csatlakozásra. Kiss Roland képviselő: Van már honlapunk, de még készülőben van. Anyagot kell gyűjteni hozzá, ezt követően tudunk együttműködni a Kisalfölddel. Varga Gyula elnök: Wikipil Ferenc helyi lakos emlékezéseit kellene meghallgatni. A testület felkérte Kiss Roland képviselőt, hogy szervezzen találkozót Wikipil Ferenccel, a Brennbergbányával kapcsolatos emlékezései rögzítése érdekében. Abdai Géza alpolgármester: A honlap karbantartás nem egyszerű feladat. A www.sopron.hu honlapról is megoldható lenne Brennbergbánya honlapjára való csatlakozás. A honlapot karbantarthatná a hivatal informatikusa. IV. Varga Gyula elnök: 2004-ben került bejegyzésre a cégbíróságon az Alapítvány a Brennbergi Általános Iskoláért. Az alapító okirat szerint a kuratórium ülése akkor határozatképes, ha teljes létszámmal jelen van. Az egyik tag és az alapítvány titkára is lemondott. Módosítani kellene az alapító okiratot. Az
11
alapító feladata a tagok felkérése. Javaslatot várnék a tagok személyét illetően. Soproni Ilona képviselő: Egy jogászt kellene felkérni az alapító okirat módosítására. Ennek költségeit a tartalék terhére ki lehetne fizetni. V. Kiss Roland képviselő: Nemrég áttértünk a szemétgyűjtő edényben történő hulladékgyűjtésre. Kérem, hogy a Sopron és Térsége Hulladékgazdálkodási Kht. vizsgálja meg, hogy a térségben mindenki rendelkezik-e szemétgyűjtő edénnyel. VI. Varga Tamásné képviselő: Kérem, hogy az Önkormányzat ismét végeztesse el a Borbála telepen lévő árok tisztítását. VII. Kiss Roland képviselő: Kérem, hogy az Ó-Brennbergi úton lévő, vörös iszappal feltöltődött árkot tisztíttassa ki az Önkormányzat és a kikapart iszapot zárt konténerben a megfelelő lerakó helyre szállítsák el. Varga Gyula elnök: Köszönöm, hogy megjelentek. Az ülést bezárom.
K.m.f.
……………………………… Varga Gyula elnök
12
…………………………………… Szommer Szilvia kisebbségi és településrészi önkormányzati referens, jegyzőkönyvvezető