Dörgicse Község Önkormányzata DÖRGICSE ____________________________ Szám:301/20-15/2014.
JEGYZŐKÖNYV Készült: A Képviselő-testület 2014. április 25-én megtartott rendes üléséről. Jelen voltak:
Kis-Pál Miklós
polgármester
Király László
alpolgármester
Szini Erzsébet Deák Attila Kurucz Attila
képviselők
dr. Holéczy- Kőrösi Boglárka osztályvezető, a jegyző megbízottja Kis-Pál Miklós polgármester: Tisztelettel köszönti a megjelent képviselőket, megállapítja, hogy az 5 tagú Képviselő-testületből 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. (A meghívót jelen jegyzőkönyv 1. számú melléklete tartalmazza.) (A megbízás jelen jegyzőkönyv 2. számú melléklete tartalmazza.) (A jelenléti ív jelen jegyzőkönyv 3. számú melléklete tartalmazza.) Kérdezi, van-e kérdés, észrevétel. Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Kis-Pál Miklós polgármester: Kéri, aki a napirenddel és a tárgyalás menetével egyetért, az kézfelemeléssel szavazzon. A Képviselő-testület 4 igen szavazat mellett elfogadta az ülés napirendjét. Kis-Pál Miklós polgármester: Megállapítja, hogy a Képviselő-testület az ülés napirendjét és a tárgyalás menetét a fenti szavazati arányokkal elfogadta és meghozta az alábbi:
28 /2014. (04. 25.) számú h a t á r o z a t o t : Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg:
1. 2013. évi költségvetési előirányzat módosítás Előadó: Kis- Pál Miklós polgármester
2. 2013. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló Előadó: Kis-Pál Miklós polgármester
3. Rendezési Terv Előadó: Kis- Pál Miklós polgármester
4. Rendezési Terv- szerződés Előadó: Kis-Pál Miklós polgármester 5. Kovács Zsolt monitoring szerződés Előadó: Kis- Pál Miklós polgármester 6. Kistérségi infó- Balatonakali kezdeményezés Előadó: Kis- Pál Miklós polgármester 7. Aszfaltozás- vállalkozó kiválasztása Előadó: Kis- Pál Miklós polgármester 8. Vegyes ügyek Előadó: Kis- Pál Miklós polgármester
NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA
1. 2013. évi költségvetési előirányzat módosítás Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban ismerteti a napirendet. A mostani előirányzat módosítást az előzőekhez képest a következők tették szükségessé. A bevételi főösszegünk összességében nem változott csak az előirányzatok átcsoportosítása volt szükséges. Bevételi oldal: Az
adóbevételekből
származó
többletbevételeknek,
a
tervezett
feletti
kapott
pénzeszközöknek, az igénylések után kapott többlet állami támogatásokra, adtunk pótelőirányzatot. A költségvetés tervezésekor a fejlesztési kiadások finanszírozására értékpapír beváltást terveztünk finanszírozásként. Mivel a tervezett beruházások egy része nem valósult meg , a bejövő bevételek fedezték a kiadásainkat, így nem volt szükség a beváltásra. Ennek előirányzata nem lehet mivel nem történt teljesítés. A felszabadult előirányzatot áttettük a telekértékesítésre. Kiadási oldalon átcsoportosításokat teszünk. A meg nem valósult felújítások előirányzatát csökkentjük, többletbevételünk volt a beruházásoknál, ezt megemeltük. Az értékpapír műveleteknél -mivel nem kellett felhasználnunk belőle-
így az értékpapír vásárlásunk
meghaladta a beváltást. Ez az évközi beszámolók folytán halmozottan jelentkezett. Most az év végén összevezetésre kerültek az értékpapír műveletek. Az összevezetés 11510 e Ft vásárlási többletet mutat, ennek előirányzatot teszünk. Központilag Új számviteli elszámolási rendszer kerül bevezetésre 2014. január 1-től. Ez szükségessé tette a függő, átfutó tételek rendezését. Az ebből adódó többlet dologi kiadásnak is előirányzatot adtunk. A kiadási oldalunk így összességében szintén nem változott. A költségvetési főösszeg ezzel 89.983 e Ft marad. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 4 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 29/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2013. évi költségvetés módosítási javaslatait megismerte, megtárgyalta és annak elfogadásáról döntött. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő- testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal Rendelet tervezet Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének …/2014.(………) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL szóló 1/2013.(II.26.) rendelet módosításáról Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdése, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 111.§-a, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 23. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, figyelemmel a Magyarország 2013.évi
központi költségvetéséről szóló 2012.. évi CCIV. Tv. Rendelkezéseire, az
önkormányzat a 2013. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja: 1.§ Az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(II.26.) önkormányzati rendelet /továbbiakban: R./ 2.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép „2.§. (1) Az Önkormányzat bevételeit, egyezően a kiadási főösszeggel, a Képviselő-testület 89.983 e Ft-ban állapítja meg az alábbi részletezettségben:
Költségvetési bevételek előirányzata:
87.983 e forint
Finanszírozási bevételek előirányzata:
2.000 e forint
Ebből:belső hiány Külső hiány
2.000 e forint e forint
Költségvetési kiadások előirányzata:
78.473 e forint
Finanszírozási kiadások előirányzata:
11.510 e forint
2. § A R.2 § (2),(3) helyébe a következő rendelkezés lép: 2§ (2) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszegen belül a bevételeket kiemelt előirányzatonkénti részletezettséggel az l. sz. melléklet tartalmazza. 2.§.(3) A bevételek részletezését a 2 sz .melléklet tartalmazza. Az állami hozzájárulásokat jogcímenként a 2/a melléklet tartalmazza.
3. § A R.2 § (4) helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszegen belül a kiadásokat az előirányzatcsoportonkénti és kiemelt előirányzatonkénti részletezettségben a következő összegekkel állapítja meg: I. Működési kiadások 1. Személyi juttatások 2 Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzájárulási ad 3. Dologi kiadások 4. Ellátottak pénzbeni juttatásai
10.024 e forint 2.720 e forint 26.123 e forint 0 e forint
5. Egyéb működési kiadások 5.1. Támogatásértékű működési kiadások 5.2. Működési célú pénzeszköz átadás áh-n kívülre
11.681 e forint 3.050 e forint
5.3. Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb juttatás, támogatás
2810 e forint
5.4. Előző évi működési célú előirányzat maradvány, Pénzmaradvány átadás
0 e forint
6. Tartalékok 6.1. Általános tartalék
450 e forint
6.2. Céltartalék
0 e forint
II. Felhalmozási kiadások 1. Beruházások
9.270 e forint
2. Felújítási kiadások
11.993 e forint
3. Egyéb felhalmozási kiadások
697 e forint
3.1. Támogatásértékű felhalmozási kiadások
0 e forint
3.2. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kívülre
560 e forint
3.3. Részesedések vásárlása
137 e forint
III. Finanszírozási kiadások 1.1. Értékpapír vásárlásának kiadásai
11.510 e forint
1.2. Hitelek törlesztése és kötvénybeváltás kiadásai Működési célú hitel törlesztés
0
e forint
Felhalmozási célú hitel törlesztése
0
e forint
4. § A R 3. § (2),(3),(4),(5), (9), (12), (13) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: 3.§ (2) Az Önkormányzat kiadásait feladatonként az 3. számú melléklet tartalmazza. a.
Az Önkormányzati működési kiadások előirányzatának feladatok szerinti részletezését a 4. számú melléklet tartalmazza 56063 e Ft összegben
3.§ (3)
Beruházási feladatokra az Önkormányzat 9270 e Ft-ot fordít, az 5. tábla szerinti részletezésben 3.§ (4) Az Önkormányzat az önkormányzati vagyon felújítására 11.993 e Ft-ot fordít, az 5. tábla szerinti részletezésben. 3.§ (5) Az Önkormányzat egyéb felhalmozási kiadásokra 697 e Ft-ot fordít, az 5. tábla szerinti részletezésben 3.§ (9) Az
Önkormányzat
költségvetési
mérlegét
közgazdasági
tagolásban
–működési
és
felhalmozási kiadások és bevételek bontásban - a 6. számú tájékoztató tábla tartalmazza. 3.§ (12) Az önkormányzat kötelező feladatainak bevételeit és kiadásait a 7. sz. tábla tartalmazza 3.§ (13) A bevételek és kiadások előirányzatának havi ütemezését a 8.sz. tábla tartalmazza. 5. §. (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Kis-Pál Miklós polgármester
Dr. Tárnoki Richárd jegyző
Kihirdetve: Dörgicse, 2014 április 30.
Dr. Tárnoki Richárd jegyző A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 4 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi rendeletet alkotja:
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014.(IV. 25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL szóló 1/2013.(II.26.) rendelet módosításáról
2. 2013. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. Önkormányzatunk az alapellátás körébe tartozó feladatainak egy részét a társulás tagjaként oldotta meg. (Általános iskolai oktatás, egyes szociális feladatok, belső ellenőrzés.) Több község összefogásával üzemeltetjük a védőnői és fogorvosi szolgálatot. Az egészségügyi
alapellátást
vállalkozó
orvos
biztosítja,
a
rendelő
fenntartásáról
önkormányzatunk gondoskodik. Fentiekből látható, hogy az önkormányzati alapellátást finanszírozási gondok nem hátráltatták, feladatainkat az állami támogatásból és saját bevételeinkből el tudtuk látni. II. A vagyon alakulása 2013. évben az önkormányzat vagyona a fejlesztési kiadásoknak köszönhetően
nőtt. A
fejlesztések többségét pályázati forrás segítségével valósítottuk meg. A bevételi források és azok teljesülése Bevételeink közül a helyi adó bevételek meghaladták a tervezettet mind az építményadó, telekadó,
idegenforgalmi adó és
adókból a gépjárműadó 40%-a
iparűzési adó tekintetében. Az átengedett az önkormányzat tulajdona maradt ez is
meghaladta a tervezettet. Bevételeink közül a telek értékesítés nem valósult meg a tervezett mértékben. Üzemeltetésből is volt bevételünk. Költségvetési támogatás pótelőirányzatokat kaptunk , melyek a következők voltak: szerkezetátalakítási tartalék, egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása. Sikeresen vettünk részt a létszámcsökkentési pályázaton. A kiadások alakulása
Személyi és járulék kiadásaink alulmaradtak a tervezetthez képest, mivel kevesebb közfoglalkoztatást tudtunk igénybe venni. Dologi kiadásaink a takarékos gazdálkodás ellenére is meghaladták az eredeti előirányzatot. Átadott pénzeszközként fizettünk a társulásban fenntartott intézményekre, közös hivatalra. A református egyház által működtetett iskolára fenntartására is történt támogatás. Szociálpolitikai feladataink keretében fizettünk születési segélyt, temetési segélyt, átmeneti segélyt. Támogatásra kerültek az óvodások, iskolások, és részt vettünk BURSA programban is. A jegyzői hatáskörbe tartozó ellátásokat (közgyógy, FHT, LFT, rendszeres szoc seg., rendsz gyermvéd kevezmény) a Közös hivatal fizette ennek finanszírozása átadott pénzeszközként beépülésre került a hivatal működésére átadott támogatásba. Felhalmozási feladataink keretében folytatódott az önkormányzati épület felújítására, felépítésre került a kemence és gépvásárlás is történt. III. Értékpapír és hitelműveletek alakulása Az önkormányzat hitelét a korábbi évben adósságkonszolidációs támogatásból rendezte, így hitel állománnyal már nem rendelkezik. BAKONYKARSZT-részvényünk és az ELMIB-részvény együtt 2859 e Ft-ot tett ki
A
BALATONGÁZ-Kft-ben az önkormányzatnak 30 e Ft törzstőkéje van, Önkormányzatunk 78057 e Ft névértékű befektetési jeggyel rendelkezett 2013. dec. 31-én. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 4 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 30/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. évi gazdálkodásáról szóló beszámolóját megismerte, megtárgyalta és annak elfogadása mellett döntött. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal Rendelet tervezet Dörgicse Község Önkormányzat Képviselő-testületének ……/2014. (…….) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetési gazdálkodási beszámolójáról Dörgicse Község
Önkormányzatának Képviselő-testülete – az Alaptörvény 32. cikk (2)
bekezdése, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 111.§-a,, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 91. § (1) bekezdése alapján, a 2012. évi gazdálkodásról az alábbi rendeletet fogadja el. 1. §. A Képviselő-testület a város 2013. évi gazdálkodásának beszámolóját a 4. számú mellékletnek megfelelően: 69328 eFt teljesített költségvetési bevétellel 0 eFt teljesített finanszírozási bevétellel, ebből 0 eFt teljesített belső hiány finanszírozási bevétellel 0 eFt teljesített külső hiány finanszírozási bevétellel -5.753 eFt teljesített kiegyenlítő, függő, átfutó bevétellel 63.215 eFt teljesített költségvetési kiadással 11.510 eFt teljesített finanszírozási kiadással -14425 eFt teljesített kiegyenlítő, függő, átfutó kiadással elfogadja.
2. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2013. december 31-i vagyonát a 1. sz. mellékletben szereplő egyszerűsített mérleg adatai alapján 793.713 e Ft-ban állapítja meg. (2) A Képviselő-testület az Önkormányzat egyszerűsített pénzforgalmi jelentését a 2. sz. melléklet szerint hagyja jóvá, melyben a teljes kiadási főösszeg 60.300 e Ft, a teljes bevételi főösszeg 63.575 e Ft. (3) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2013. évi egyszerűsített pénzmaradvány kimutatását a 3. sz. mellékletnek megfelelően jóváhagyja, melyben a módosított pénzmaradvány összege 82.457 e Ft. 3. § A Képviselő-testület az Önkormányzati bevételi előirányzatok teljesítését az 5. számú mellékletek, a működési kiadási előirányzatok teljesítését a 6.,7.,számú mellékletek szerinti részletezésben jóváhagyja. 4. § A Képviselő-testület az Önkormányzat felhalmozási kiadásait 15.660 eFt, összegben a 8. számú melléklet szerinti részletezésben jóváhagyja. 5. § A Képviselő-testület jóváhagyja a normatív állami hozzájárulások, a központosított és egyéb kötött felhasználású támogatások költségvetési törvény előírásai szerinti elszámolását a 16., 17. számú mellékletnek megfelelően. 6. § A Képviselő-testület jóváhagyja az Önkormányzat összevont költségvetési mérlegét a 9. sz. melléklet, a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve a 11.sz. melléklet, a közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatásokat a 10.sz. melléklet, a vagyonkimutatását a 12. sz. melléklet, és a pénzeszközének változását a 22. sz. melléklet szerint. 7. § A Képviselő-testület a zárszámadási rendelet tájékoztató jellegű mellékleteit az alábbiak szerint jóváhagyja: Részesedések és értékpapírok állománya 13. sz. melléklet, immateriális javak és tárgyi eszközök nettó érték és 0-ra leírt eszközök 14. sz. melléklet, immateriális javak, tárgyi eszközök és üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök állományának alakulása 15. sz. melléklet, a követelések részletezését 18. sz. melléklet, a kötelezettségek részletezését 29. sz. melléklet, a befektetett eszközök, készletek, követelések és értékpapírok állományának és értékvesztésének alakulását 20.
sz. melléklet, a költségvetési előirányzatok egyeztetését 21. sz. melléklet, az önkormányzat által folyósított ellátások részletezését 23. sz. melléklet, és az Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek 2012. évi pénzforgalmát 24. sz. melléklet. 9. § (1)A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a 2012. évi költségvetésről szóló 1/2012. (III.1.) rendelet, és az azt módosító a 7/2012. IX.24.), a 3/2013.(V.8.) rendelet hatályát veszti. Kis-Pál Miklós
Dr. Tárnoki Richárd
Polgármester
Jegyző
E rendelet 2014.
napján kihirdetésre került.
Dr. Tárnoki Richárd jegyző A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 4 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi rendeletet alkotja: Dörgicse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. ( IV. 25.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetési gazdálkodási beszámolójáról
3. Rendezési Terv Deák Attila képviselő megérkezett a testületi ülésre. Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. A rendezési terv módosítását 2013. december 31-ig kellett volna elfogadni, de ez nem történt meg a megadott határidőig. A módosításhoz jelenleg az szükséges, hogy nagyobb területek kerüljenek erdősítésbe bevonásra, mivel a Balaton törvényben jelöltekhez képest több, mint 5 % az eltérés.
A polgármester javasolja 0218/3, 0109, 0110, 0111, 0113, 0114, 0116, 115/1,115/2, 115/3 helyrajzi számú területek erdősítésbe történő bevonását a rendezési terv módosítása érdekében. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 4 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 31/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul 0218/3, 0109, 0110, 0111, 0113, 0114, 0116, 115/1,115/2, 115/3 helyrajzi számú ingatlanok erdősítésbe történő bevonásához a rendezési terv módosítása érdekében. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal
4. Rendezési Terv- szerződés
Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. A rendezési terv Posta körüli területről szóló módosítása során Németh Ferenc településtervezőnek számos többletkiadása adódott, amiből munkadíj bruttó 350 000 Ft, a dologi kiadás pedig 100e Ft+ Áfa. A polgármester javasolja a fent megjelölt összegek kifizetését a 2014. évi költségvetés tartalékkerete terhére. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el.
A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 32/2014. (04. 25.) határozat Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Németh Ferenc településtervező által benyújtott tervezési szerződést megismerte, megtárgyalta és hozzájárul a bruttó 350.000 Ft munkadíj és 100.000 Ft+ÁFA dologi kiadások kifizetéséhez a 2014. évi költségvetés tartalékkerete terhére. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal
5. Kovács Zsolt- monitoring szerződés Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. Dörgicse
Község
korábban
benyújtott
pályázatai
kapcsán
a
Mezőgazdasági
és
Vidékfejlesztési Hivatal elektronikus adatszolgáltatást kért. A polgármester javasolja, hogy a monitoring feladatok ellátásával Kovács Zsolt pályázatírót bízzák meg, aki bruttó 25.000 Ftos egységárért vállalja a monitoring feladatok lebonyolítását. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 33/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kovács Zsolt által benyújtott megbízási szerződés tervezet tartalmát megismerte, megtárgyalta és hozzájárul a megbízási
szerződés bruttó 25.000 Ft-os egységáron történő megkötéséhez a Mezőgazdasági és vidékfejlesztési Hivatal felé teljesítendő monitoring feladatok elvégzésére vonatkozóan a 2014. évi költségvetés tartalékkerete terhére. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal 6. Kistérségi infó- Balatonakali kezdeményezés Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. A Morál Bt. vezetőjének halála miatt továbbra nem vállalják az újság kiadását. Balatonakali a kiadványt más névvel, azonos tartalommal, igényes kivitelben és új formában kívánja kiadni a korábbiakban megállapított 35.000 Ft + ÁFA áron. A polgármester javasolja a Balatonakali Község Önkormányzata által megjelentetett Kistérségi infoban történő megjelenést a 2014. évi költségvetés tartalékkerete terhére. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 34/2014. (04. 25.) Kt. határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hirdetés megjelentetését határozza el a településről a korábbi években megjelentetett tartalomnak megfelelően a Balatonakali Község Önkormányzata által kiadott Kistérségi info-ban, ennek költségét a 35.000 Ft + Áfa összeget a 2014. évi költségvetése tartalékkerete terhére biztosítja. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal
7. Aszfaltozás- vállalkozó kiválasztása Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. Költségvetésünk rendelkezik 15 millió Ft-tal, amely aszfaltozásra van elkülönítve. 3 cég készített felmérést a faluban, amelynek alapján a következő 3 árajánlat érkezett: -
Hazai Építőgép Társulás
-
Príma Út Bt.
-
Nagypályás- Aszfalt 99 Kft.
A képviselő- testület az ajánlatokat áttekintve a Príma-Út 2004 Bt. ajánlatát tartja megfelelőnek. A Majori, Kukolla, Csörgőfa, Kertalja és Temető utcák aszfaltozását a megfelelő műszaki tartalommal összesen bruttó 10.361.197 Ft-os áron vállalják. Kurucz Attila Képviselő: Végig kísérte két aszfaltozó cég felmérését. A felmérés alapján Orosz Pétert ajánlja. Szini Erzsébet Képviselő: Cégeknek utána néztünk-e? Deák Attila Képviselő: Hiányolja a tervezetekben azt a műszaki megoldást, amely a vízelvezetés problémáját oldaná meg. A fő probléma a Kukolla utcát érinti. Kis- Pál Miklós Polgármester: 15 millió forintunk van erre a célra. Ezek az árajánlatok nem érik el ezt az összeget. Ezért javaslom több utca felújítását is. Így Kisdörgicsén 2 utca szakaszt (Diófa), Középsődörgicsén Iskola köz, Alsódörgicsén a Szent Balázs utca, Fenyvesalja utcákat. Először fogadjuk el a kivitelezőt, majd az ő szakértelmüket igénybe véve kérjük a probléma megoldását a költségvetésben szereplő 15 millió Ft-ig. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 4 igen szavazattal 1 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 35/2014. (04. 25.) határozat Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Majori, Kukolla, Csörgőfa, Kertalja és Temető utcák aszfaltozására vonatkozó árajánlatokat megismerte, megtárgyalta és a Príma-Út 2004 Bt. ajánlatának elfogadása mellett döntött azzal, hogy a műszaki tartalom és a többletmunka a későbbiekben pontosításra kerül. A beruházás a 2014. évi költségvetésbe 15 000 000 Ft összegben betervezésre került.
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal 8. Vegyes Ügyek A.) Virágosítás Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. Az eddig években egynyári növényekkel oldottuk meg a virágosítást. Ebben a szezonban ezt évelő növényekkel szeretnénk megoldani, amely megvalósításához segítségül kértük a Sylvestris Kertcentrum szakemberét, aki bruttó 685 025 Ft-os ajánlatában részletezi a kérésünknek megfelelő tervet. Király László Képviselő: Az önkormányzat elé mit tervezünk? Kis- Pál Miklós Polgármester: Virágágyásokat. Deák Attila Képviselő: Örül a szakember segítségének, de szeretné látni, hogy mit, hova tervez. Látványtervet szeretne. Kurucz Attila Képviselő: Évek óta onnan vásárolunk, van a mikor sikerül, van amikor nem. A nyári melegtől is függ ez. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 4 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 36/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse
Község
Önkormányzatának
Képviselő-testülete
a
Sylvestris
Kertcentrum
ajánlatában foglaltakat megismerte, megtárgyalta és az ajánlatban szereplő növények bruttó 685.025 Ft-os áron történő megrendelése mellett döntött a 2014. évi költségvetés tartalékkerete terhére.
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal B.) Használtruha gyűjtő edény Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. Az SAA Trading Clothes Kft. használtruha gyűjtőedény kihelyezés iránti kérelemmel fordult az Önkormányzathoz, amelyben a feleslegessé vált ruhákat gyűjtenék. A konténert a szelektív hulladékgyűjtő konténerek mellé helyeznék el és kéthetente ürítenék. A gyűjtőedények és környezetük esztétikai állapotának megőrzése a cég feladata. Szini Erzsébet Képviselő: Ne legyen még egy konténer a faluban. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 37/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nem járul hozzá, hogy az SAA Trading Clothes Kft. használtruha gyűjtő konténert helyezzen el a szelektív hulladékgyűjtő konténerek mellé. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal C.) Pécselyi Közalapítvány Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet.
A jogszabályi környezet változása folytán a Pécselyi Általános Iskola és Óvoda Gyermekeiért Közalapítvány Alapító okiratát módosítani szükséges, új kuratóriumi tagokat kell jelölni, új célokat kell megfogalmazni. Javaslom, hogy Dörgicse Község Önkormányzata ebben a folyamatban ne vegyen részt, a kuratóriumba tagot ne delegáljon tekintettel arra, hogy községünkből az iskolába nem jár gyermek. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 4 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 38/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nem kíván a továbbiakban részt venni a Pécselyi Általános Iskola és Óvoda Gyermekeiért Közalapítvány tevékenységében, kuratóriumába nem kíván tagot delegálni. Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal D.) A Dörgicséért Közalapítvány támogatása Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. A polgármester javasolja a Dörgicséért Közalapítvány 5.000.000, azaz ötmillió Ft-tal történő, támogatási szerződésen alapuló visszatérítendő támogatását olyan feltételekkel, hogy az átadott összeget a Közalapítvány kizárólag a támogatási szerződésben foglalt beruházás (ifjúsági klub és sportszoba fejlesztése) megvalósítására fordíthatja. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el.
A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 39/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete vállalja a Dörgicséért Közalapítvány 5.000.000, azaz ötmillió Ft-tal történő visszatérítendő támogatását olyan feltételekkel, hogy az átadott összeget a Közalapítvány kizárólag a támogatási szerződésben foglalt beruházás (ifjúsági klub és sportszoba fejlesztése) megvalósítására fordíthatja. A támogatást az Önkormányzat a 2014. évi költségvetés terhére, értékpapír beváltással biztosítja.
Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. A polgármester javasolja a Dörgicséért Közalapítvány 25.000.000, azaz huszonötmillió Ft-tal történő, támogatási szerződésen alapuló visszatérítendő támogatását olyan feltételekkel, hogy az átadott összeget a Közalapítvány kizárólag a támogatási szerződésben foglalt beruházás (turistaszálló építése) megvalósítására fordíthatja. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 40/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete vállalja a Dörgicséért Közalapítvány 25.000.000, azaz huszonötmillió Ft-tal történő visszatérítendő támogatását olyan feltételekkel, hogy az átadott összeget a Közalapítvány kizárólag a támogatási szerződésben foglalt beruházás (turistaszálló építése) megvalósítására fordíthatja. A támogatást az Önkormányzat a 2014. évi költségvetés terhére, értékpapír beváltással biztosítja. E.) Előző testületi ülés óta tett intézkedések
Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. A 2014. évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás-támogatásról és az egészséges ivóvízzel való ellátás ideiglenes módozatainak ellentételezéséről szóló 8/2014. (I. 31.) BM rendeletben foglalt támogatásra benyújtott pályázaton nyert az Önkormányzat, azonban a befolyt összeget a későbbiekben a Bakonykarszt Zrt. részére szükséges továbbutalni. A polgármester javasolja a képviselő-testület hozzájárulását a pályázaton nyert összeg Bakonykarszt Zrt. részére történő továbbutalásához. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 41/2014. (04. 25.) határozat Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a 8/2014. (I. 31.) BM rendeletben foglalt támogatásra benyújtott pályázaton nyert összeg Bakonykarszt Zrt. részére történő továbbutalásához. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal -
A helyi értékek gyűjteményének létrehozására beadott pályázaton 800.000 Ft-ot nyert Dörgicse.
-
Előkészítés alatt van a közvilágítás fejlesztésére beadandó beruházás
-
Az Önkormányzat 13.000.000 Ft-ot kincstárjegyben kötött le.
F.) Dr. med. Edmund Beltz kérelme Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. Dr. med. Edmund Beltz azzal a kéréssel fordult az Önkormányzathoz, hogy engedélyezzék a kisdörgicsei gémeskútból részére a vízvételezést, cserébe felajánlana valamit Kisdörgicsének.
Király László Képviselő: Milyen megoldással emelné ki a vizet? Hogyan oldaná meg? Lehet, hogy a szomszédok nem örülnének neki, ha egész nap hangosan szólna egy szivattyú. Holéczy-Kőrösi Boglárka: A vízkivétel feltételeit megállapodásban lehetne rögzíteni. A polgármester javasolja a vízkivétel engedélyezését írásos megállapodásban rögzített feltételekkel. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 42/2014. (04. 25.) határozat Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul Dr. med. Belcz Edmund a kisdörgicsei gémeskútból történő vízkivételéhez írásos megállapodásban rögzített feltételekkel. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal G.) Sokhegyi Ervinné kérelme Kis-Pál Miklós polgármester: Szóban terjeszti elő a napirendet. Sokhegyi Ervinné kérelmében előadta, hogy május 1-jén szeretne a fiatalok részvételével sütni, főzni a kemencénél. Engedélyt kér rá, illetve anyagi támogatást 30-40 000 Ft értékben. A polgármester a rendezvény 40 000 Ft-tal történő támogatását javasolja. Kérdés, észrevétel, hozzászólás, vélemény nem hangzott el. A Képviselő-testület a polgármester javaslatával egyetértve 5 igen szavazattal 0 nem szavazattal és 0 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta meg: 43/2014. (04. 25.) határozat
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 40 000 Ft-tal támogatja a Sokhegyi Ervinné által 2014. május 1-jére szervezett rendezvény megtartását.
Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a további intézkedések megtételére. Felelős: Kis-Pál Miklós polgármester Határidő: azonnal Több napirend és bejelentés nem lévén a polgármester az ülést 10:25 órakor bezárta. k. m. f Kis-Pál Miklós polgármester
dr. Tárnoki Richárd jegyző
A jegyzőkönyv tartalmáért felelős személy: dr. Holéczy- Kőrösi Boglárka osztályvezető