Jegyz Készült:
könyv
2007. január 23-án a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
Jelen vannak:
Ladomérszky László a bizottság elnöke Egyed Attila Oláh József Szabó András Dr. Cserkúti Sándor Papp Imréné Sikora Attila a bizottság tagjai A Polgármesteri Hivatal Vukovich Lászlóné Meghívottak: Espákné Sáfrányos Sarolta és Pedagógiai Szakszolgálat helyettese Mitró Lajosné és Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa
Napirend el
tt:
Ladomérszky László a bizottság elnöke köszönti a bizottság tagjait és a meghívottakat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes. Javasolja, hogy vegyék fel a napirendi pontok közé a Indítási Nyilatkozatának elfogadásáról, valamint Dr. Gergyeni Pál fog- és szájbetegségek szakorvosa finanszírozási megkötéséhez való hozzájárulásról szóló melyet a nyílt ülés 1. és 2. napirendi pontjaként javasol megtárgyalni. Javasolja még a zárt ülés 1. napirendi pontjaként felvenni a lakásfenntartási támogatás biztosítására érkezett árajánlatok megtárgyalását. A bizottság egyhangú szavazattal az alábbi napirendek tárgyalását fogadja el:
Napirendi pontok: 1./ 2./ 3./
a Indítási Nyilatkozatának elfogadására Dr. Gergyeni Pál fog- és szájbetegségek szakorvosa finanszírozási megkötéséhez való hozzájárulásról a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1/2005. (II.1.) rendelet módosítására, illetve a és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratának módosítására
2
4./ 5./ 6./
7./ 8./
Sárospatak Város Szervezeti és Szabályzatáról szóló 21/1998. (XII. 16.) számú rendelet módosítására Sárospatak Város Önkormányzatának 2007. január 1- - 2010. december 31-ig vonatkozó gazdasági programjára Támogatási kérelem: - „Értelmes életért” Alapítvány Kuratóriuma kérelme – hátrányos helyzetben gyermekek és fiatalok segítése – A Sárospatak, Kazinczy út 19. ajtószám alatti önkormányzati bérlakás bérbeadására pályázat kiírása Egyéb ügyek
Zárt ülésen: 1./ 2./ 3./ 4./ 5./
A lakásfenntartási támogatás biztosítására érkezett árajánlatok megtárgyalása Adósságcsökkentési támogatás iránti kérelmek elbírálása Átmeneti segélyek és rendkívüli gyermekvédelmi támogatások elbírálása Lakásfenntartási támogatás iránti kérelmek elbírálása ápolási díj iránti kérelmek elbírálására Napirend tárgyalása:
1./
a
Indítási Nyilatkozatának elfogadására
Keresztúri Ferencné: Tájékoztatja a megjelenteket, hogy a tavaly pályázaton nyert 6.400.000,- Ft-ot. Ezt a pénzt a betegek komfortérzetének javítására és recepció kialakítására kapták. Már folyamatban van a felújítás, a meszelést már be is fejezték, apróbb vásárlásokat már lebonyolítottak, a linóleum cserét kell még végrehajtani. Amennyiben nem valósul meg ez a program, akkor az OEP visszavonja a támogatást. Ezért kért egy nyilatkozatot az Önkormányzattól, hogy vállaljon kezességet az intézmény támogatására. 2007. március 31. napjáig kell elszámolni a pályázati pénzzel. Egyed Attila: Megkérdezi, hogy a nem teljesítés esetén ennek a feladatnak megvan-e a
Keresztúri Ferencné: Igen, a teljesítéséért.
a
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyhangú szavazattal a
ennek a feladatnak a
határozatot hozta:
1/2007. (I. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozata a
Indítási Nyilatkozatának elfogadására
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság javasolja a Indítási Nyilatkozatának elfogadását.
testületnek a
3
2./
Dr. Gergyeni Pál fog- és szájbetegségek szakorvosa finanszírozási megkötéséhez való hozzájárulásról
Keresztúri Ferencné: Elmondja, hogy Dr. Gergyeni Pál fogorvos szeretne vállalkozási formában dolgozni az intézmény épületében. Nevezett már nyugdíjas, így a továbbiakban ilyen módon lehet foglalkoztatni. Az megállapodásban annyi változás van, hogy nem lehet kötni ez a az Szabó András: Megkérdezi, mit takar az, hogy „a megbízó vállalja, hogy a szerinti évente 60.000,-Ft-tal hozzájárul?”
szükség
Keresztúri Ferencné: Ezt az Önkormányzat vállalja, minden vállalkozó háziorvos kap 60.000,Ft-ot évente festésre, felújításra, legalábbis eddig kapott. Mivel alapellátást biztosít, ez neki is jár. A helyiséget alapellátás biztosítása esetében ingyen kapja, de a rezsit fizeti. Ladomérszky László: Ez a 60.000,- Ft benne van az intézmény költségvetésébe? Keresztúri Ferencné: Ez az összeg az Önkormányzat költségvetésében szerepel. Azok a háziorvosok, akik nem a rendelnek, ugyanúgy részesülnek a támogatásból. Ladomérszky László: Kéri, szavazzanak az
elfogadásáról.
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyhangú szavazattal a
határozatot hozta:
2/2007. (I. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozata Dr. Gergyeni Pál fog- és szájbetegségek szakorvosa finanszírozási megkötéséhez való hozzájárulásról Az Egészségügyi és Szociális Bizottság javasolja a Pállal a finanszírozási
3./
testületnek Dr. Gergyeni megkötését.
a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1/2005. (II.1.) rendelet módosítására, illetve a és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratának módosítására
Ladomérszky László: Megkérdezi a
kinek van kiegészíteni valója az
Vukovich Lászlóné: Elmondja, hogy a polgármesterre átruházott hatáskörök között tévesen szerepel a méltányossági közgyógyellátással kapcsolatos feladat. Ez már hatáskör. Ladomérszky László: Felhívja a bizottsági tagok figyelmét arra, hogy az ápolási díj megállapítására különös gondot kell majd fordítani. a feladatról a háziorvosokkal is szeretne tárgyalni. A másik problémája „az egyedülállók témája”.
4
Egy magasabb nyugdíjjal személy kiesik minden olyan szociális juttatásból, amire egyébként ténylegesen rászorulna. Úgy gondolja, az ápolási díj elbírálásának szigorításával a megtakarított inkább az egyedülállókat kellene támogatni. Kéri, szavazzanak az
elfogadásáról.
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyhangú szavazattal a
határozatot hozta:
3/2007. (I. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozata A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1/2005. (II.1.) rendelet módosítására, illetve a és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratának módosítására Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1/2005. (II.1.) rendelet módosítását, illetve a és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratának módosításáról szóló megtárgyalta és elfogadásra javasolja a testületnek.
4./
Sárospatak Város Szervezeti és 21/1998. (XII. 16.) számú rendelet módosítására
Szabályzatáról szóló
Ladomérszky László: Elmondja, amikor a bizottság megkapta a szociális bérlakások bérbeadásával kapcsolatos feladatot, akkor egyik társa tett egy javaslatot, hogy ez történjen a Gazdasági és Idegenforgalmi Bizottság egyetértésével. Mivel ez a feladat teljesen új a bizottságnak - újra átgondolva az egész tevékenységet - azt javasolja, hogy a Gazdasági és Idegenforgalmi Bizottság – mint aki a vagyonnal gazdálkodik - döntsön arról, hogy mely szociális lakásokat lehet szociális alapon bérbeadni. Azt viszont nem tudja elképzelni, hogy egy olyan bizottság döntsön a bérbeadás aki a szociális feladatokban nem vesz részt. Az a véleménye, hogy a Jogi- és Ügyrendi Bizottság ezt a javaslatot gondolja át, milyen jogi úton lehetne ezt a feladatot így kivitelezni. Kéri, szavazzanak az
elfogadásáról.
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyhangú szavazattal a
határozatot hozta:
4/2007. (I. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozata Sárospatak Város Szervezeti és
Szabályzatáról szóló 21/1998. (XII. 16.) számú rendelet módosítására
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a Sárospatak Város Szervezeti és Szabályzatáról szóló 21/1998. (XII. 16.) számú rendelet módosításáról szóló elfogadásra javasolja a testületnek, azzal a kiegészítéssel, hogy a lakások hasznosítása (piaci vagy szociális alapon történjen a bérbeadás) a Gazdasági és Idegenforgalmi Bizottság, míg a szociális alapon bérbe adandó lakások kijelölése az Egészségügyi- és Szociális Bizottság hatáskörébe tartozzon.
5
5./
Sárospatak Város Önkormányzatának 2007. január 1december 31-ig vonatkozó gazdasági programjára
- 2010.
Ladomérszky László: Úgy érzi, a szociális fejezetben zömében benne vannak azok a feladatok, amelyeket a négy éves ciklusban el kellene érni. Javasolja, hogy hívják fel a figyelmet az egyedül esetére. Ezekre az emberekre fokozottan kell figyelni a városnak, mert ez a réteg egyre inkább leszakad és egyedül marad. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a gyermeküket egyedül is. Ez nem annyira pénz, inkább a „figyelem orientálásnak a kérdése”. A programban szerepel a telekkialakítás. A város nem nagyon rendelkezik belterületi építési telkekkel. Nem látja reális esélyét annak, hogy ezt a tervet a város meg lehetne valósítani a Szabó András: Úgy tudja, több olyan terület van az önkormányzat tulajdonában, ahol telkeket tudnának kialakítani, csak nincs pénz a Sikora Attila: Ez a program 2010. december 31-ig tartó gazdaság, az anyagi helyzet javulhat, és bármi megvalósítható.
szól, addig még
a
Szabó András: A programban vannak olyan feladatok, amelyeket csak a költségvetés ismeretében lehet tárgyalni. Egy részét meg lehet oldani saját de van olyan is, ami csak pályázati segítséggel sikerülhet. Dr. Cserkúti Sándor: Úgy gondolja, hogy azt kell tudni, hogy mi ennek az egész tervezetnek a „filozófiája, eszméje, koncepciója”. Aki elolvassa ezt a programot, az azt mondja, hogy ennek megvalósítása jelenleg képtelenség. A város anyagi nincsenek meg ennek a tervnek a kivitelezéséhez. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy kész tervekkel kell rendelkeznie a városnak, hogy bármikor ki lehessen használni azokat a amelyeket az tartalmaz. Úgy látja, ennek a programnak ez a lényege. Véleménye szerint lenne minden bizottságnak a saját területét feladatokat kidolgozni. A jelenleg központi induló feladatokat felvállalni hosszú távon látva a mai tendenciát- nagyon merész elhatározás. Át kell gondolni, látni kell, hogy akár évekre biztosítva van-e a forrás. Ladomérszky László: Már korábban is az volt a véleménye, hogy - például a tanyagondnoki szolgálatnál – minél lesz bevezetve a feladat, annál kevesebb támogatás lesz rá. A feladatoknál – ami a támogató szolgálat létrehozása is – a városnak kell gondolkodni, hiszen akkor ilyen helyzetbe kerül. Nem látja annak értelmét, hogy olyan feladatra dolgozzon ki koncepciót, tudja, hogy nem gazdaságos. Szerinte pont ilyen a „telek-dolog”. A rendezési terv szerint van olyan terület a városban, ahol lehetne kialakítani telkeket, de amíg a nem megoldott, addig ez nem
6
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyhangú szavazattal a
határozatot hozta:
5/2007. (I. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozata Az Egészségügyi és Szociális Bizottság javasolja a testületnek elfogadásra a gazdasági program elfogadását azzal a kiegészítéssel, hogy a „szociális ellátás” fejezetben az egyedülállók, árvák helyzetére nagyobb figyelmet kell fordítani.
6./
Támogatási kérelem: - „Értelmes életért” Alapítvány Kuratóriuma kérelme – hátrányos helyzetben gyermekek és fiatalok segítése –
Ladomérszky László: Megkérdezi a támogatási kérelemhez?
van-e valakinek
a
Az a véleménye, hogy elviekben tudja támogatni a bizottság ezt a kérelmet, de az anyagi nem áll rendelkezésére.
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyhangú szavazattal a
határozatot hozta:
6/2007. (I. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozata
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság javasolja a testületnek, hogy az „Értelmes Életért” Alapítvány Elnöke által a Kuratórium nevében a - hátrányos helyzetben gyermekek és fiatalok segítésére irányuló - támogatási kérelmét elviekben támogassa.
7./
A Sárospatak, Kazinczy út 19. Fsz. 2. ajtószám alatti önkormányzati bérlakás bérbeadására pályázat kiírása
Vukovich Lászlóné: Tájékoztatja a megjelenteket, hogy a lakás Sárospatak, Kazinczy út 19. Fsz. 2. ajtószám alatti két szobás komfortos 48 m2-es földszinti bérlakás. Ladomérszky László: Azt kellene tisztázni, hogy mennyiben kell módosítani a pályázati kiírást, milyen információra van még szükség ahhoz, hogy döntést tudjon hozni a bizottság? Vukovich Lászlóné: Ezt a pályázati adatlapon kell feltüntetni. Szabó András: Szerinte a pályázati adatlapokat csak a pontos tartózkodási hely megjelölésével – ahol ajtószám is meg van jelölve - kell elfogadni, mert ahol emelet is van, ott nagyon nehéz kideríteni a pontos címet.
7
Dr. Cserkúti Sándor: A Kazinczy út 19. szám alatt található épületben mindegyik lakás szociális bérlakás? Vukovich Lászlóné: Egy magánlakás található ott, a többi mind szociális bérlakás. Dr. Cserkúti Sándor: Az Önkormányzatnak mi a távolabbi terve ezzel az ingatlannal? Ladomérszky László: Vannak a város területén olyan értékes ingatlanok, amelyeket ki lehetne váltani azzal, hogy szociális lakásokat kezd el építeni az Önkormányzat. Ez nem feladat, mivel ezekben az épületekben van magántulajdonú lakás is.
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság egyhangú szavazattal a
határozatot hozta:
7/2007. (I. 23.) Eü. és Szoc. Biz. határozata Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a Sárospatak, Kazinczy út 19. Fsz. 2. ajtószám alatti önkormányzati bérlakás bérbeadására pályázatot ír ki. A pályázati kiírás a mellékletét képezi.
8./ Egyéb ügyek
Ladomérszky László: Megkérdezi a Gondozási Központ Tanyagondnoki Szolgálat beindítása?
hogy hol tart a
Papp Imréné: Tájékoztatja a bizottságot, hogy nem feladata az önkormányzatnak. A Tanyagondnoki Szolgálat abban az esetben kap engedélyt, ha tulajdonában van egy autó, vagy azt bérli. Úgy gondolja, ha sikerülne autót venni, akkor a tanyagondnoknak a bére a lehívható normatívából megoldható lenne. Elmondja, hogy 2007. február 1-jével engedélyezte a Közigazgatási Hivatal a Támogató Szolgálat és a nappali ellátást nyújtó Klubjának a beindítását. Ladomérszky László: Elmondja, hogy az önkormányzat pénzügyi helyzetét tudomásul kell venni. Véleménye szerint a Gondozási Központnak a már Mitsubishi-vel is gondja lesz. Tudomása van arról, hogy van olyan intézménye az önkormányzatnak, ahol a gépkocsi kihasználatlanul áll. Papp Imréné: Egyetért az elnök Úrral, mert a nyári gyermekétkeztetés során sem volt olyan intézmény, aki odaadta volna az autóját, mert nehezményezték, hogy a kocsi átveszi az ételszagot. Ladomérszky László: Véleménye szerint nagy szükség lenne még legalább egy autóra, hogy egyrészt ezt a szolgáltatást be tudják indítani, másrészt pedig ha véletlenül a Mitsubishi elromolna.
8
Papp Imréné: Akkor bérelni kellene egy autót, amelynek naponta minimum 5.000,-Ft - 6.000,Ft a napi díja. Ladomérszky László: Az sem egy olcsó megoldás. Papp Imréné: A és Pedagógiai Szakszolgálatnak három autója van. Az intézmény ragaszkodik mindegyik autóhoz. Papp Imréné: Elmondja, hogy szó van róla, hogy a Támogató Szolgálatot - amint megérkezik a engedély és emelkedik – kiterjesztik kistérségi szintre, majd megkezdik a Támogató Szolgálat engedélyének a módosítását. Ladomérszky László: Tájékoztatja a bizottságot, hogy az Alpolgármester Úrtól megkapta a szociális bérlakások a kimutatást. Ezen az éven két szociális bérlakás jár le, az egyik az a Bartók Béla úti bérlakás, a másik pedig a Lavotta úti bérlakás. Oláh József: Tudomása van arról, hogy az önkormányzattól már voltak kint a Ladomérszky László: Elmondja, hogy az egy teljesen más dolog. A Kommunális Szervezetnek vannak kötelezettségeik. volt szó, hogy használja a a lakást, azokat a felújítási munkákat elvégzi-e, ami szerint kötelessége. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság a fenti tájékoztatást tudomásul vette.
Az Egészségügyi és Szociális Bizottság további munkáját zárt ülésen folytatja, készül.
külön
K.m.f.
Ladomérszky László s.k. a bizottság elnöke