BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/21- 2/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült:
Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2013. február 26-i ülésén.
Jelen vannak: Máté István elnök, Tóth József és Varga Zoltánné képviselők, 3 fő. Horváthné Farkas Andrea aljegyző, Benecz Rita emberi erőforrás osztályvezető Nagy Zsolt gazdasági osztályvezető, Bognárné Som Andrea köztisztviselő, Horváth Katalin jegyzőkönyvvezető, Városi TV munkatársai, Papa-ma.hu internetes honlap munkatársa, Meghívottak jelenléti ív szerint Állampolgárok a jelenléti ív szerint. Máté István elnök Köszönti a megjelenteket, a testület ülését 16,00 órakor megnyitja. Megállapítja, hogy a testület ülése határozatképes, 3 fő képviselő jelen van. Bejelenti, hogy Bereczky Nóra korábbi képviselőt kinevezték a Devecseri Járási Hivatal vezetőjének, ezáltal összeférhetetlenség állt fenn, amely oknál fogva lemondott képviselői tisztségéről. A napirendi pontok tárgyalása előtt külön bejelentésre megadja a szót Varga Zoltánné képviselőnek. Varga Zoltánné képviselő Kéréssel fordul Horváthné Farkas Andrea aljegyző asszonyhoz, a Kéttornyúlaki Óvodával kapcsolatban, mivel a településrészen élő szülőket is érinti a probléma. Megjegyzi, hogy a Bakony Volán Zrt. telepe felé már jelezte panaszát, mely szerint éjjelente és már egyre gyakrabban nappal is, az óvoda előtt parkol egy forgalmon kívüli autóbusz, ami akadályozza az ételkihordást, valamint a tél folyamán leesett nagy mennyiségű hó eltakarítását is megnehezítette. A szülők is panaszkodnak, hogy az ott parkoló autóbusz a közlekedés szempontjából is balesetveszélyes, mivel többen személyautóval viszik gyermekeiket az óvodába. Hozzáteszi, ha valamely baleset következtében az óvodához tűzoltó- vagy mentőautót kellene hívni, a busz, a mozgást tekintve is akadályozó tényező volna. A földút állapotát nagyon tönkretette a rendszeresen áthaladó nehézjármű, ezáltal hatalmas kátyúk keletkeztek rajta. Kéri az aljegyző asszony segítségét a probléma megoldásához. Máté István elnök Megkérdezi, hogy a meghirdetett napirenden kívül van-e egyéb javaslat. Miután egyéb javaslat nem érkezett, kéri a testület állásfoglalását a meghívóban jelzett napirendi javaslatról. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
2
1/2013. (II.26.) határozat Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete 2013. február 26-i ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg: 1. Önkormányzati rendelet-tervezet véleményezése Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének…/2013. (…) önkormányzati rendelet-tervezete Pápa Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről Előadó: Máté István elnök 2.
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. évi munkaterve Előadó: Máté István elnök
3.
Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának 2013. munkaterve Előadó: Máté István elnök
évi
4. A településrészen található orvosi rendelővel kapcsolatos döntés Előadó: Máté István elnök 5. Borsosgyőri sportpálya fejlesztéséhez hozzájárulás Előadó: Máté István elnök 1. Önkormányzati rendelet-tervezet véleményezése Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének…/2013. (…) önkormányzati rendelet-tervezete Pápa Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről Előadó: Máté István elnök A napirend tárgyalásán jelen van Nagy Zsolt gazdasági osztályvezető. Nagy Zsolt gazdasági osztályvezető Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a 2013. évi költségvetés a jogszabályoknak megfelelően került megalkotásra. Elmondja, hogy ebben az évben hiánnyal már nem lehetett tervezni, ennek megfelelően az összes intézményvezetővel, valamint a szakszervezeti képviselőkkel is egyeztetés történt, mely után elfogadásra került a 2013. évi költségvetés. A főösszeg 9,7 milliárd Ft erre az évre, ami az előző évi 11 milliárd Ft feletti összeghez képest jelentősen csökkent. Ez, az intézményrendszer átalakulásának tudható be, mivel az iskolákat átvette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Hozzáteszi, hogy a bevételi források is jelentősen átalakultak, ugyanis Pápa Város Önkormányzata ettől az évtől már nem számolhat a személyi jövedelemadóval és az adódifferenciálódással, valamint a gépjármű-adó bevételnek is csak 40%-a illeti meg az önkormányzatot. Az előző események ellentételezésére hangsúlyozza, hogy a 2013-as évet tekintve fontos esemény az önkormányzatok adósságkonszolidációja. Jelen állás szerint Pápa Város Önkormányzata 50%-os konszolidációra jogosult, de ezzel
3
kapcsolatban a minisztériumokkal a holnapi nap folyamán fog megállapodás történni. Az 50%-os arány már biztos, azonban ettől felfele való eltérés is lehetséges. Ez a 2012. december 31-ei adósságállomány 50%-át jelenti. Összességében úgy gondolja, hogy a költségvetés egyensúlya a csökkent bevételek ellenére is tartható és ezzel kapcsolatosan nem lesz fennakadás. A költségvetést úgy tervezték meg, hogy az előírt feladatokat biztosítani tudják, nem terveztek létszámleépítést, valamint a korábban megszavazott és elindított fejlesztések finanszírozásával is számoltak. Máté István elnök Megköszöni a tájékoztatót, majd hozzászólásra megadja a szót Tóth József képviselőnek. Tóth József képviselő Elmondja, hogy a költségvetés nagy számokat tartalmaz, a településrészen élők pedig ehhez képest kicsi emberek, nehezen tudják nevesíteni, hogy konkrétan mekkora összeg fordítható a településrészre. Megemlíti, hogy rendezett, gondozott faluban élnek, de van egy kissé elhanyagolt része, konkrétan a Dákai utca felső végére gondol. Kifejti, hogy 11 évvel ezelőtt, amikor a szennyvíz-csatornát vezették, ez volt az egyetlen olyan útszakasz, amit nem aszfaltoztak újra. Az említett út ma járhatatlan, a koptatóréteg teljes mértékben eltűnt róla, a környékbeli lakosok saját költségükre kátyúzzák és betonozzák, így sikerült olyan állapotba hozni, hogy nagyjából használható volt, az idei tél azonban teljesen tönkretette, járda nincs, így az úttesten kénytelenek az emberek közlekedni. A probléma a kisgyermekek, valamint a munkába indulók közlekedését is megnehezíti, mivel gumicsizmát használva el tudnak ugyan jutni a Dákai utca és a Szilfa utca kereszteződéséig, azonban ott valamiféle tárolót kell létesíteniük a váltócipőjüknek, hogy folytatni tudják útjukat. Elmondja, hogy már az előző évben is szóba került az említett útszakasz rendbetétele, de annak megvalósítása elmaradt. Kérésként fogalmazza meg, hogy a Városgondnokság által kátyúzásra betervezett 20 millió Ft-ból próbálják megoldani az említett útszakasz kijavítását, amely körülbelül nyolc házat és huszonnyolc embert érint. Hangsúlyozza, hogy azért mondta el, hogy ez kerüljön jegyzőkönyvbe, mert így talán nagyobb nyomaték kerül erre a témára a kátyúzáskor, és talán a Városgondnokságnak is eszébe fog jutni. Elmondja, hogy a Részönkormányzat a 2012. évi költségvetésében tervezte két darab lámpatest felhelyezését is, az egyiket a Séd utca vége felé, a másikat, pedig az ominózus útszakaszon, ami szintén nem történt meg, ehhez szintén ragaszkodnak. Harmadikként az autóbuszmegállók helyzetére hívja fel a figyelmet. Először a régi kocsmánál lévő buszmegállót említi, ami szerinte kritikán aluli állapotban van. Elmondja, hogy az ember szégyelli magát, hogy egy forgalmas főút mellett lakik, ahol naponta több ezer autós halad el, akik kénytelenek látni azt a romhalmazt, amit az említett buszmegálló tükröz. Ha ennek rendbetételét is lehetővé tenné a költségvetés, akkor boldogok lennének. A másik, a katolikus templomnál lévő buszmegálló, ami a célnak ugyan megfelel, mivel be nem ázik, viszont esztétikailag csúnya. Valamint szükséges volna még két buszmegálló felújítása is, konkrétan, ami Máté István elnök úr háza előtt található, valamint a Téglagyárral szemben. Az utóbb említett helyen konkrétan nincs is olyan váróterem, ahova az időjárás viszontagságai elől elbújhatnának az emberek. A kérést szintén a Városgondnoksághoz címezve elmondja, hogy örülnének, ha egy egységes koncepció szerint négy darab, esztétikailag tájba illő, és funkciónak megfelelő buszmegállóval gyarapodhatna a településrész. Máté István elnök A buszmegállókkal kapcsolatban elmondja, hogy körülbelül négy éve tervben volt a településrészen három darab buszmegálló kialakítása, akkor Dr. Kovács Zoltán volt Pápa város polgármestere. Mivel az akkori költségvetés mindkét probléma megoldását nem tette lehetővé, megállapodtak, hogy a buszmegállók helyett az út mindkét oldalán elhelyezkedő
4
betonjárda rendbetételére kerüljön sor, mert a településrészen nagyon rossz állapotban volt az összes járda, így azok kijavítása sürgősebb volt, annak eredményeként készült el a körülbelül 2 km új járdaszakasz. Megemlíti, hogy megfelelő volna egy PVC-ből készült kisebb váróterem is, mivel körülbelül 30-40 gyermek várakozik a Kökény utcánál a helyi járatos iskolai autóbuszmegállóban, de ha évente egy-egy buszmegálló készülne el, akkor egy-két év múlva ez a probléma is megoldódhatna. Elmondja, hogy a költségvetés biztosítja, hogy a Bakony Volán Zrt. körülbelül 55-56 millió Ft támogatást kap Pápa Város Önkormányzatától a helyi tömegközlekedés működtetésére, ami lehetővé teszi a helyi járatos autóbuszok Borsosgyőrre történő közlekedését is. Megemlíti, hogy a közvilágítás, a falugondnok alkalmazása, a településrészi temető fenntartása, amik itt most nem szerepelnek, az ő szemszögükből nézve jó pár millió Ft-os tételeket tesznek ki. A Borsosgyőrre is közlekedő helyi járatok működtetésére fordított összeg nincs havi lebontásban nevesítve, hanem összesített formában található meg a költségvetésben. Megemlíti, hogy a Városgondnokságnak be van tervezve kátyúzásra 20 millió Ft. Egész Pápát tekintve az említett probléma csak egy töredékrészt tesz ki, de megoldása szükséges lenne, mert a településrészen több ezer kátyú keletkezett az évek folyamán. Hozzáteszi, ha egy nyomtávot sikerülne kijavítani az is haladás volna, mert méteres kátyúk vannak rajta, és ha ezt a problémát sikerülne orvosolni, akkor a településrész úthálózata viszonylag jó állapotban lenne. Ha a sportpálya mellett vagy a keresztutcán egy-egy kátyú keletkezik, annak kijavítása megoldható, ahogyan azt eddig is megtették. Elmondja, hogy összességében a költségvetés részükről elfogadható, hozzáteszi, hogy felmerült még egy kérés, amiről majd a továbbiakban ad tájékoztatást. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 2/2013. (II.26.) határozat A Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete Pápa Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről szóló rendelettervezetét a Képviselőtestületnek elfogadásra javasolja.
2.
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. évi munkaterve Előadó: Máté István elnök
Máté István elnök Elmondja, hogy az előterjesztésben Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének a 2013-as évben megtárgyalandó napirendjei szerepelnek, valamint hozzáteszi, hogy a településrészt is érintik bizonyos napirendi pontok. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett.
5
A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 3/2013. (II.26.) határozat A Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete Pápa Város Önkormányzatának 2013. évi munkatervét megtárgyalta, ahhoz, kiegészítést nem kíván tenni.
3.
Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának 2013. évi munkaterve Előadó: Máté István elnök
Máté István elnök Elmondja, hogy a Részönkormányzat a 2013-as évben beszámolót tervez az Egészségügyi Alapellátási Intézet tevékenységéről, majd Pápa Város Önkormányzata Városgondnokságának a településrészen végzett tevékenységéről. Az előterjesztésben szerepel továbbá a Méki-R Kft. beszámolója a településrészt érintő temető helyzetéről valamint a Borsosgyőri Sportegyesület, a Borsosgyőri Ifjúsági Sportegyesület és a Borsosgyőri Nyugdíjas Klub tevékenységéről szóló beszámoló megtárgyalása is. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 4/2013. (II.26.) határozat A Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete a 2013. évi munkatervét az előterjesztésnek megfelelően elfogadja. 4. Borsosgyőri sportpálya fejlesztéséhez hozzájárulás Előadó: Máté István elnök Máté István elnök Elmondja, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a Sporttelep-felújítási program keretében az amatőr labdarúgó-létesítmények (labdarúgópályák, öltözők) felújítását támogató, előminősítéses pályázatot hirdetett a látvány-csapatsportok részére. Megemlíti, hogy a településrészen a Nyárfa utcában található sportpályához tartozó épület, amely 1986-ban, társadalmi munkában épült, elég rossz állapotban van, mivel bontott anyagokból készült, mára a tetőszerkezete beázik, szétesik. Most adott a lehetőség, amit a Részönkormányzat meg kíván pályázni. Megemlíti, hogy a Városfejlesztési Osztály munkatársai végeztek már ez ügyben felméréseket. A megpályázott összeg 7 millió Ft, melyet 30%-os önrésszel szükséges kiegészíteni. Hozzáteszi, hogy a döntés akkor válik biztossá, ha azt Pápa Város Képviselőtestülete a csütörtöki napon tartott ülésén megszavazza, de erről a Részönkormányzat Testületének is szavaznia kell. A pályázat felújításról szól, amit a Részönkormányzat a sportpálya területén öltöző, valamint vizesblokk felújítására szeretne felhasználni. Megemlíti, ha a pályázatot megnyerik, akkor több éves folyamatról van szó,
6
körülbelül 2013-14 évről. Mindenképpen regisztráltatják magukat, és attól kezdve a Részönkormányzat jogosulttá válik a Magyar Labdarúgó Szövetség által biztosított TAO-s támogatásokra. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 5/2013. (II.26.) határozat A Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete a településrészi sportpálya fejlesztéséhez való hozzájárulásról szóló előterjesztést a képviselőtestületnek elfogadásra javasolja. 5. A településrészen található orvosi rendelővel kapcsolatos döntés Előadó: Máté István elnök A napirend tárgyalásán jelen vannak, Horváthné Dr. Duga Erika a Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Kistérségi Népegészségügyi Intézetének vezetője, Dr. Burcsi Elemér az Egészségügyi Alapellátási Intézet vezetője valamint Dr. Gergely Sándor háziorvos. Máté István elnök Köszönti a meghívottakat, ezt követően ismerteti a jelenlévőkkel az előterjesztést. Elmondja, hogy a településrészen található orvosi rendelő további sorsa a városrész életét komolyan befolyásolja, valamint, hogy erről a Részönkormányzat Testületének is döntést kell hoznia. Véleménye szerint a problémát kulturáltan kell megtárgyalni. Megkérdezi az előterjesztőt, valamint Benecz Rita osztályvezető asszonyt, hogy kívánnak-e szóbeli kiegészítést hozzáfűzni. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban további szóbeli kiegészítés nem érkezett. Megkérdezi Horváthné Dr. Duga Erika tisztifőorvost, hogy a leírt szakvélemény mennyire befolyásolja az orvosi rendelő azonnali bezárását, vagy adott esetben felújítási munkálatok elvégzésével a bezárási határidő módosítható-e későbbre. Horváthné Dr. Duga Erika tisztifőorvos Köszönti a megjelenteket, majd rövid történeti áttekintést nyújt. Elmondja, hogy 2003-ban jelent meg a 60/2003.(X.20.) ESzCsM rendelet, ami az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről rendelkezik, jelenleg pedig 2013-at írunk. 2003-ban már sor került a szakmai minimumfeltételek részletes átvizsgálására. Ez alatt értendő az ellátás személyi feltétele, hogy orvos és ápolónő megfelelő képzettséggel rendelkezzen, valamint a tárgyi feltételek is, konkrétan a rendelő megfelelő eszközellátottsága. Hozzáteszi, hogy ehhez az alapellátás a lehetőségekhez mérten minden szükséges feltételt biztosított, mivel csak az említett épület állt rendelkezésre, igyekezett azt olyan állapotba hozni, hogy ott megfelelő körülmények között folyhasson az egészségügyi
7
ellátás. Elmondja, hogy mindenki tudja, hogy az épület eredetileg milyen célt szolgált, számára egy beüvegezett buszmegálló benyomását kelti. Pici alapterületű, falai nedvesek, penészesek, és mállik a vakolat. A nedves falon nem tapadtak meg a csempék, folyamatosan lepotyogtak és ebből kifolyólag állandó kiadásokat generált. Elmondja, hogy 2008-ban Pápa város akkori polgármesteréhez, Dr. Kovács Zoltánhoz fordult, az összes pápai és környékbeli orvosi rendelő állapotával kapcsolatban. Az ő kérésének megfelelően összeállított egy anyagot, amiben Pápa és környékére- beleértve Kéttornyúlakot, Borsosgyőrt, valamint Tapolcafőt-is, az összes védőnői tanácsadó és orvosi rendelő vonatkozásában általános állapotfelmérést végeztek el. Ez azt jelenti, hogy valamennyi háziorvosi és a gyermekorvosi rendelő valamint a védőnői tanácsadók ellenőrzésére sor került. Tételesen felmérték az eszközellátottságot, valamint az infrastrukturális helyzetet, és ennek megfelelően készült el az említett anyag. Elmondja, hogy a körülbelül négy oldalas átiratban, amit Dr. Kovács Zoltán polgármesterhez eljutatott, megtörtént az akkori jogszabályi hivatkozás, mely szerint a hiánypótlások határideje 2008. december 31. volt. Ezután a településrészi rendelőre vonatkozó összefoglaló beszámolót adja elő: PápaBorsosgyőr rendkívül rossz műszaki állapotú, szükségmegoldásként létesült, alapterülete kicsi, falai vizesek, az épület hideg, nem fűthető be, a háziorvos tájékoztatása alapján itt csak receptfelírás történik, orvosi rendelőnek sem átalakítással, sem ellátási érdekből nem fogadható el a határidőt követően. Ismét kihangsúlyozza, a korábban említett határidő fontosságát. Az említett anyag végén prognózisszerű összeállítás található a felújítási sorrendi javaslatról. Az említett orvosi rendelők felújítását illetően nehéz valamiféle sorrendiséget felállítani, de főbb szempontokként említhetők meg az abszolút alkalmatlanság, a balesetveszély és a rendelők nagyon rossz műszaki állapota. Ennek alapján a következő felújítási, építési sorrend javaslott. Elsőként a Pápa-Borsosgyőri rendelő megszüntetése, 2008. december 31-i határidővel. Másodikként a Pápa, Aradi út 33. szám alatti rendelő sürgős felújítása, annak balesetveszélyessége és nagyon rossz állaga miatt. Harmadikként a Pápa, Huszár lakótelepi rendelő felújítása, rossz műszaki állaga és elavultsága miatt, és/vagy a Pápa, Béke tér 2. szám alatti rendelő, mivel ezek egymással párhuzamosan rossz konstrukciójúak. A javaslat ezekkel kapcsolatban új, önkormányzati tulajdonú rendelő építése, vagy a rendelőben a rossz műszaki állag miatt mielőbbi felújítási munkálatok elvégzése. Negyedik pont alatt Pápa, Vízmű utcai rendelő csatorna és vízrendszerének átépítése javasolt, valamint felújítás burkolatcserével együtt és egyéb műszaki hiányosságok rendbetétele. Ötödik pont alatt Pápa, Séllyei utca 1. szám alatti rendelő lehetőség szerinti áthelyezése új helyszínre vagy kisebb javítások elvégeztetése. Hozzáteszi, hogy felmerült a Pápa, Anna tér 10. szám alá történő áthelyezés, illetve a védőnőkkel történő csere, de ez nem oldaná meg a helyzetet, mivel a védőnői szolgálathoz munkaszoba is szükséges és ott erre nem volt lehetőség. Hatodik pont alatt említi meg a Pápa, Közép utca 4. szám alatti rendelő lehetőség szerint új helyszínre történő áthelyezését, esetleg a Séllyei utca 1. szám alá, vagy ha ez nem megoldható, akkor kisebb javítások elvégzését. Hetedik pont alatt sorolja fel a Pápa-Kéttornyúlaki valamint Pápa-Tapolcafői rendelőt, amelyeknél kisebb felújítás, valamint akadálymentesítés, vagy megszüntetés volna szükséges. Hozzáteszi, hogy Kéttornyúlakon Pápa Város Önkormányzatának és a lakosság igényének függvényében kell mindezt értelmezni. Azt hozzá kell tenni, hogy a Kéttornyúlaki rendelő és a Borsosgyőri rendelő között megjelenését, kialakítását és egyéb tényezőket tekintve, fényévnyi távolság van. Elmondja, hogy a felújításokat minden rendelőnél úgy kell elvégezni, hogy biztosítva legyen az akadálymentesítés és az orvos-beteg intim találkozásának lehetősége is. A szakma szabályainak betartása mellett előzetes bejelentés alapján lehetőség van egy-egy felújításra kerülő rendelő ideiglenes helyre történő átköltöztetésére, ugyanakkor szem előtt kell tartani azt is, hogy ez a lehető legrövidebb időn belül megtörténjen. Hozzáteszi, hogy az itt leírtak csak javaslatok. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nem kíván senkit
8
felesleges költségekbe verni, nem gazdálkodik más pénztárcájával. Ugyanakkor célja annak biztosítása, melyhez a jogszabályi háttér is adott, hogy Pápa Város lakosait is korszerű, higiénikus környezetben láthassák el a háziorvosok. Hozzáteszi, hogy a felolvasott átirat 2008. február 25-én született. Hangsúlyozza, hogy jelenleg 2013-at írunk, tehát eltelt néhány év, de változás nem történt. Elmondja, hogy a kollegái utoljára 2012 májusában tartottak helyszíni szemlét a településrészi orvosi rendelőben, ahol körülbelül ugyanazokat az állapotokat tudták rögzíteni, mint 2008 előtt, illetve azt megelőzően. Toldozgatás ugyan történt, de ebből az épületből a követelményeknek megfelelő orvosi rendelőt, hangsúlyozza, hogy nem az alapterülete miatt, kialakítani nem lehet, mert az erre alkalmatlan. Máté István elnök Megköszöni a beszámolót. Megkérdezi az Alapellátási Intézet vezetőjét, hogy hozzá kíván-e szólni az elhangzottakhoz, majd megadja a szót. Dr. Burcsi Elemér intézetvezető Elmondja, hogy az elmúlt évben már tartott beszámolót az Egészségügyi Alapellátási Intézet tevékenységéről. Akkor megemlítette, hogy körülbelül 38 évvel ezelőtt ő tartotta az első rendelést a településrészen, ezért személyes emlékek is fűzik hozzá. Nagy szomorúsággal tölti el, hogy a kezdeteknél is jelen volt, valamint a bezárás kérdésének tárgyalásánál is itt van. Elmondja, hogy a kezdeteknél még a nyomókútról kellett vizet behozni, amit egy tartályban tároltak. Azóta tapasztalható volt némi fejlődés, de az alapterület nem nőtt meg. Az 1990-es évek második felétől folyamatosan jelentek meg minimumfeltételek, de hálával tartoznak az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak, mert a bezárást mindig elodázták. Megköszöni a tisztifőorvos asszonynak, hogy e tekintetben mindig jóindulatú volt, de jelenleg már az állásával játszik, ha nem tesz valamit a rendelő ügyében. Elmondja, hogy megérti, hogy a településrész lakói ragaszkodnak a helybeli orvosi rendelőhöz, mert itt a receptfelírásokon kívül biztosan vannak más vizsgálatok is, mint vérnyomás és vércukormérés. Szerinte hasznos volt a rendelő üzemeltetése, és ha a lakosság úgy gondolja, hogy továbbra is ragaszkodnak a fenntartásához, akkor véleménye szerint körülbelül 25 millió Ft összeget kellene rászánni. Azonban alaposan végig kell gondolni, hogy érdemes lenne-e ekkora összeget belefektetni, a többi, már említett megoldásra váró probléma mellett. Utal a tisztifőorvos által elmondott felmérésre, amely prioritásokat határozott meg, ehhez kívánja hozzáfűzni, hogy történtek fejlesztések, úgy, mint 2008-ban a felnőtt orvosi ügyelet megépülése, a Vízmű utcai, az Aradi utcai, valamint a Vajda Péter Lakótelepi orvosi rendelő és tanácsadók felújítása, melyek megvalósításához, a pályázatokon megnyert összegek kiegészítéséhez, önerőre is szükség volt. A Borsosgyőri rendelőre tehát ezek arányában jutott pénz. Hangsúlyozván, mivel felújítani nem lehet, a lakosságnak és a településrészi testületnek mérlegelnie kell a rendelő további sorsát illetően. Megemlíti, ha a településrész összeépült volna Pápával, ami valószínűleg a későbbiekben be is fog következni, akkor ez már nem is számítana nagy távolságnak. Hiába ellenkeznek a helyi lakosok, mivel a jogszabályi feltételeknek meg kell felelni, alkudozásra nincs lehetőség, a döntést tudomásul kell venni. Máté István elnök Megköszöni a beszámolót, majd megadja a szót a tisztifőorvos asszonynak. Horváthné Dr. Duga Erika tisztifőorvos Elmondja, hogy jelen esetben nem az állásával való játék a tét. Az utolsó pillanatig abban reménykedett, hogy a településrésziek, mint kis közösség összefognak és erre a célra megpróbálnak átalakítani egy helybéli önkormányzati ingatlant. Arról nem tud, hogy a Részönkormányzat birtokában van-e ilyen jellegű ingatlan, de csak ezt tudná megoldásként
9
elfogadni. Ebben az állapotban nem lehet semmit kezdeni az épülettel, eddig is az ő jóindulata mentette meg a bezárástól, de most már attól kell félni, hogy egyszer az egész összeomlik, tehát ez az állapot továbbra nem tartható fenn. Elmondja, hogy Pápán 17 éve dolgozik tisztifőorvosként, de azt látja, hogy sok falusi önkormányzat hajlandó volt anyagilag áldozni annak érdekében, hogy új, minden feltételnek megfelelő rendelőt építsen, de ott a közösségnek is hozzá kellett járulnia. Azt tudja javasolni, hogy mindenképpen szükség van helyi összefogásra is. Az ő részéről az is elfogadható megoldás lett volna, ha három vagy négy évvel ezelőtt, vagy utoljára 2008-ban úgy döntenek a településrésziek, hogy a rendelőt átmenetileg átköltöztetik egy másik ingatlanba, ezt bejelentették volna, és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat elvégezte volna a szükséges ellenőrzéseket. Pár hónap alatt felújításra került volna egy másik ingatlan, a működési engedély megszerzése után pedig ott folyhatott volna tovább az egészségügyi ellátás. Jelenleg a költségek is másként alakulnak, tehát valamiféle megoldásról mindenképpen dönteni kell. Hozzáteszi, hogy minden határidőt túlléptek, itt már csak a jóindulat dominált, mert a településrészi rendelőt már régen be kellett volna zárni. Máté István elnök Elmondja, tisztában van vele, hogy a településrészi rendelő kérdését minél előbb meg kell oldani, többek között ezért is vannak ma itt. Pápa Város Polgármesterét meg szeretnék győzni, hogy azokat a dolgokat, amik az épületben most kritikus állapotban vannak és a jelenlegi feltételeknek nem felelnek meg, minél előbb szükséges volna kijavítani. Hozzáteszi, a későbbiekben lehetőségként merül fel, hogy egy másik ingatlanban működjön tovább a rendelő. Arról, hogy a fal hideg, nem vitatkozik, mivel csak egyszer egy héten a rendelési időben van befűtve és elismeri, hogy egy-egy csempe le van esve a mellékhelyiségekben, mivel ők is végeztek állapotfelmérést. Az alapterület növelésére lehetőség van, az ablakokat utcafronton ki tudnák cserélni. Valószínűsíti, hogy az épület helyén régebben buszváró állt. Megemlíti, hogy amikor az épület 1959-60-ban épült, akkor is együttműködtek a településrészeik. Elmondja, hogy a tisztifőorvos által korábban írt jelentésről a településrész nem volt tájékoztatva. Nekik az a kérésük, hogy a településrészen ne szűnjön meg a rendelés. Felteszi a kérdést a tisztifőorvosnak, hogy az említett javítási munkálatok elvégzésével lát-e esélyt a további működtetésre, addig, ameddig döntés születik a probléma végleges megoldására. Horváthné Dr. Duga Erika tisztifőorvos Válaszolva a feltett kérdésre elmondja, hogy jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy a 2012. május 15-i ellenőrzés alkalmával több csempe le volt esve a falról. Csak abban az esetben tudja elfogadni a mostani épület felújítását, ha ott statikai vizsgálatot folytatnak le, és építészeti szakvéleményt adnak ki arról, hogy az épület megfelel a jogszabályi feltételeknek, mert egy orvosi rendelő körülbelül húsz-harminc évre épül, a leesett csempék visszaragasztása pedig nem fogadható el megoldásként. Mindezt csak azért említi, mert a későbbiekben őt vonják felelősségre, ha valami nem felel meg az előírt követelményeknek. Véleménye szerint szükséges volna meghallgatni a településrészi háziorvost is, mivel jegyzőkönyvben nyilatkozott arról, hogy ebben a rendelőben csak receptfelírás történik, ez esetben viszont nem kell óriási összegeket belefektetni egy leendő orvosi rendelő megépítésébe. Máté István elnök Megköszöni a választ, valamint azt is, hogy a tisztifőorvos asszony mindeddig kitartott a rendelő mellett, hozzáteszi, hogy ők a településrészt képviselik, nem vitatkozni szeretnének. Szerinte sok minden megoldható, az a lényeg, hogy Pápa Város Önkormányzata tud-e biztosítani megfelelő anyagi fedezetet a felújítási munkálatokhoz, amennyiben ez nem
10
megoldható, akkor egy másik ingatlanban kialakítani a rendelőt, amihez a településrész mindenképpen ragaszkodik, mivel majdnem 1000 lakost érintő kérdésről van szó. Dr. Gergely Sándor háziorvos Elmondja, hogy két Pápán kívüli elővárosi résznek számító körzete van, az egyik Kéttornyúlak, a másik Borsosgyőr. Mint azt már a tisztifőorvos is említette a két rendelő között ténylegesen nagy különbségek vannak. A településrészen hetente egyszer van rendelés, ahol átlagban harminc-negyven ember fordul meg és az esetek 90%-ában receptfelírás történik. Havonta átlagban körülbelül öt-hat beteget vizsgál meg. Februárban összesen hat személy volt, abból három a mai napon. Hozzáteszi, ha a településrészen valaki beteg, bemegy a Huszár-lakótelepi rendelőjébe, és ha kontrollra a településrészre rendeli vissza, legtöbb esetben azt a választ kapja, hogy inkább a Huszár-lakótelepre megy vissza. Az érintett rendelőben a jelenlegi körülmények között nem is lehet igazán vizsgálatokat végezni. Tudja, hogy az itt élőknek szüksége van a helybéli rendelőre, hozzáteszi, hogy ő szívesen eljön és rendel, akkor is, ha a későbbiekben másik ingatlanban alakítanak ki rendelőt. Ha viszont bezárásra kerül sor, akkor neki a Huszár-lakótelepi rendelését át kell programozni, mert akkor az a kevés számú beteg, ami eddig a településrészen volt, az említetthez fog hozzáadódni. Az elnök úr felvetésére reagálva elmondja, hogy 2-300 ezer Ft-ból nem lehet a felújítást megoldani. Az ablakcsere lenne elsődleges, szükség volna még szigetelésre is, ez már együtt meghaladná a 2-300 ezer Ft-ot. Véleménye szerint 2-3 millió Ft sem volna elég a követelményeknek megfelelő rendbetételre. Nincs arról információja, hogy Pápa Város Önkormányzata mennyire lesz mindebben partner, de azt tudja, hogy a Huszár-lakótelepi rendelőnél nem biztosított anyagi fedezetet a belső rendbetételre, ezért azt ketten, a kollegájával újították fel. Megítélése szerint a kérdéses rendelőre nem szabad egy Forintot sem költeni, mivel, ha valaki hozzányúl a csempéhez, elkezd mállani a fal. Szerinte is járhatóbb út volna, ha egy másik ingatlant alakítanának át orvosi rendelőnek, mert az annyiba kerülne, mint a jelenlegi felújítása. Máté István elnök Megköszöni a beszámolót, majd elmondja, hogy megnyugtató, hogy amennyiben sikerül megoldani a rendelő sorsát, a háziorvos továbbra is szívesen nyújt a településrészen egészségügyi szolgáltatást. Hozzáteszi, hogy nem vert falról van szó, mivel ez 1959-60-ban épült téglaépület. Az utcafronti szimpla ablakok szigetelése, valamint az ajtó rossz állapota miatt van állandóan hideg. Véleménye szerint a Városfejlesztési Osztályra kell bízni, hogy a régi épületet érdemes-e felújítani, és ha igen, akkor, mekkora költséggel járna. Példaként megemlíti, hogy 1993-ban betervezték a költségvetésbe a kultúrotthon felújítását. A kultúrotthonban a falakon lepedők lógtak, katasztrofális volt a fenyő lambéria állapota. Pápa város akkori polgármesterétől, dr. Kovács Zoltántól 500 ezer Ft-ot kaptak felújításra és abból lett a kultúrház mai belső állapota kialakítva, valamint külső pucolást is kapott az épület. Hozzáteszi, hogy a felújítási munkálatokban a településrész is aktívan részt vett, ami végül 1994-ben, társadalmi munkában készült el. A lambéria nincs alápucolva, csak vánkosfák vannak, mert ott is vizes volt a fal, mint a rendelőben és ledobta a maltert. Szerinte minden megoldható csak akarat kérdése. A műszaki szakembereknek fel kell mérni az épület állapotát és az a cél, hogy Pápa Város Önkormányzatával kompromisszumra jussanak, akár pótköltségvetés benyújtásával is. Kérésként fogalmazza meg, hogy a rendelő ne kerüljön bezárásra, a heti egy rendelés továbbra is maradjon meg, tekintettel arra, hogy több mint 200 nyugdíjas él a településrészen.
11
Horváthné Dr. Duga Erika tisztifőorvos Elmondja, ha mindenképpen felújításban gondolkoznak, akkor konkrétan milyen jogszabályi feltételeknek kell megfelelni. A 60/2003.(X.20.) ESzCsM rendelet, ami körülbelül fél éve módosult leírja, hogy a közterületről a mozgáskorlátozottak számára is megközelíthetőnek kell lennie a bejáratnak. A várórészből mozgáskorlátozott mellékhelyiséget kell biztosítani. A létszámot tekintve a településrészen elfogadható, egy mozgáskorlátozott és egy női mellékhelyiség együttes kialakítása, valamint egy férfi mellékhelyiség. Külön előteret kell kialakítani, hideg vizes kézmosási lehetőséggel, folyékony szappan adagolóval és papírtörlő tartóval ellátva. Szükséges egy személyzeti mellékhelyiség is, ami nem nyílhat az orvosi rendelőből, vagy amennyiben igen, akkor kell hozzá előtér, de megközelíthető lehet a váróból is, viszont nem lehet azonos a betegekével. Itt szükséges a hideg-meleg vizes billenős csaptelep, valamint automata kézfertőtlenítő adagoló és papírtörlő tartó kialakítása. A vizes helyiségeknek természetes szellőzéssel kell rendelkezniük, ha ez nem megoldható, akkor gépi szellőzést kell biztosítani. Kell egy körülbelül 18 négyzetméter alapterületű tér, amelyen a nővér és az orvos elhelyezhető. Ezalatt konkrétan azt érti, hogy van egy ún. az orvos-beteg négyszemközti találkozására lehetőséget adó hely is, ha a beteg bizalmas dolgot akar közölni az orvossal. Másik megközelítésből nézve, kell egy nővér munkaszoba, ahova bemegy a beteg, előkészítik a kartonját, megmérik a vérnyomását, vércukrát, esetleg musc-os injekciót adnak be neki, onnan előkészítve megy tovább az orvoshoz. Az orvosi rendelőben vagy a nővérszobában kézmosó berendezést kell kialakítani, amit orvosi csapteleppel kell ellátni, valamint kézfertőtlenítő elhelyezése is szükséges. Kötelező beszerezni vizsgálóasztalt, műszerasztalt, szekrényt, betegdokumentáció zárt tárolását lehetővé tevő tároló bútort, számítógépet, internetkapcsolatot. Hozzáteszi, hogy az eszközellátást a vállalkozó háziorvosnak kell biztosítani. Amíg az említett feltételek nem kerülnek kialakításra, addig is szükséges a településrészi rendelőben kijavítani a beteg mellékhelyiség ajtaját, a csempe nem hullhat le a falról, valamint működőképes kézmosó berendezést elhelyezni, mert az a korábbi jegyzőkönyvben nem szerepelt. A személyzetnek szükséges működőképes kézmosó hideg, és meleg vízzel egyaránt ellátva. Az épületet olyan állapotba kell hozni, hogy ott megfelelően lehessen takarítani és ne kelljen attól félni, hogy a csempe lepotyog a falról. Hozzáteszi, ha a rendelő az említett állapotnak megfelel, abban az esetben felveszik a jegyzőkönyvet és engedélyezik a további működését, de csak záros határidőn belül, addig, amíg a végleges sorsáról döntés születik. Máté István elnök Megköszöni a hozzászólást, majd megkérdezi, képviselőtársait kívánnak e kérdést feltenni az elhangzottakkal kapcsolatban. Tóth József képviselő A tisztifőorvos asszony által említett „állandó pénzköltés történt” kifejezésre kérdésként teszi fel, hogy ki költött, mikor és mennyit. Elmondja, hogy ő csak 20 éve lakik a településrészen, ezért nem igazán tájékozott e kérdésben. Azzal sincs tisztában, hogy az orvosi rendelő belső állagának megőrzése kinek a feladata, Pápa Város Önkormányzatáé, vagy a bérlő háziorvosé. Megemlíti, hogy az ellenőrzésen elnök úrral ő is részt vett, de akkor nem lehetett tapasztalni, hogy az utóbbi években nagy összegű pénzköltés történt volna. Horváthné Dr. Duga Erika tisztifőorvos A kérdésre válaszolva elmondja, tapasztalták, hogy a csempe le volt esve a falról, viszont amely időpontra azt a településrésziek vállalták, mindig visszaragasztották, ha nem volt víz, azt a következő alkalomra megjavították. Mindez nyilván pénzbe került, és az „állandó
12
pénzköltés történt” kifejezést konkrétan erre értette. Elnézést kér, ha erre irányuló megfogalmazás félreérthető volt. Dr. Gergely Sándor háziorvos Hozzászólóként elmondja, hogy a lesett csempéket valóban visszaragasztották, de a leomlott fal már nem került kijavításra. A hideg-meleg vizes ellátást szintén megjavították, a fűtést kicserélték, ugyanis, amikor ő idekerült, még Siesta típusú kályha volt a rendelőben. Ma már gázfűtés van, ami viszont éjjel-nappal be van kapcsolva, mert különben befagyna az épület. Elmondja, hogy hetente egyszer két órát rendel a településrészen, a téli szezonban 5 és 10 ezer Ft közötti a havi gázszámla összege, de hiába fűt be az ápolónő, meleg nem lesz. A belső karbantartással kapcsolatos kérdésre elmondja válaszként, hogy az ő feladata, ha leesik egy csempe, letörik a kilincs, valamint ablakcsere szükséges, ezek nem okoznak különösebb gondot. Azonban, ha a leesett csempéhez hozzányúlnak és mállik a fal, az már probléma, ami csak úgy oldható meg, ha az egészet leverik, felvakolják, és úgy teszik rá fel a csempét. Szükséges volna a padozat felszedése is, amiben ő nem tud partnerként részt venni, mivel tudván, hogy hiába kerül kijavításra, az előírásoknak akkor sem fog megfelelni. Elmondja, hogy gondolkozván, arról, amit elnök úr korábban mondott a beugró átalakításával, rendelőhöz csatolásával, növelhető lenne ugyan az alapterület, és van az épületben belső, valamint személyzeti mellékhelyiség is előtérrel, de a mozgáskorlátozottak számára mellékhelyiséget kellene kialakítani. Hangsúlyozza, hogy ennek az épületnek a felújítására nem érdemes költeni. Elmondja, hogy a rendelő bezárását 2 napja tudta meg. Hozzáteszi, ha nem történik bezárás, továbbra is szívesen jön és rendel a településrészen, viszont, ha bezárják, az a kérése, hogy minimum egy hónapot biztosítsanak neki a rendelés átalakítására, mert a Huszár-lakótelepi rendeléssel össze kell hangolni a korábbiakat. Máté István elnök Megköszöni a hozzászólást, majd elmondja, hogy az épület keresztirányban betongerendás, és felül boltívvel van befalazva, támasztófal nincs. Az utcafronti ablakok, valamint az ajtó katasztrofális állapotban vannak, ezért, azok kijavítása sürgős. A hátsó falat északi irányból fújja a szél, ezért annak szigetelése is szükséges volna. Az ingatlanhoz tartozik egy padlással is rendelkező, körülbelül 30 négyzetméter alapterületű tűzoltószertár, ami átnyitható, tehát helyileg annak területén is megoldható a mozgáskorlátozott mellékhelyiség kialakítása, de a falat be kell pucolni, valamint a helyiséget belülről rendbe kell tenni, tehát van tartalékhelyiség, amivel adott esetben lehet kalkulálni. Felméréseket kell végezni, és azok alapján meghatározható, hogy mekkora összeg szükséges a rendelő felújítására. Ha ez nem valósítható meg, akkor is ragaszkodnak ahhoz, hogy a településrészen továbbra is maradjon meg a rendelés, Pápa város polgármesterével ez ügyben tárgyalásokat folytatnak. Hozzáteszi, hogy a településrészen a lakosság összefogást mutatott a kultúrotthon felújításakor is, ezért megérdemlik, hogy az egészségügyi szolgáltatás megmaradjon, mivel a településrészen már nincs iskola és posta sem. Elmondja, azt sosem vitatták, hogy Pápa városához tartoznak, de emellett Borsosgyőrinek érzik magukat, mivel itt kialakult egy zárt közösség, közel 1000 fővel, ezért szeretnék, hogy a rendelés legalább hetente egy alkalommal továbbra is biztosítva legyen. Benecz Rita emberi erőforrás osztályvezető Elmondja, hogy a határozati javaslat nem arról szól, hogy a településrészen a jövőben nem lesz rendelés, hanem arról, hogy Pápa Város Önkormányzata a Borsosgyőri út 23. szám alatti ingatlanban megszüntetné az egészségügyi szolgáltatást, a tisztifőorvos asszony által elmondott indokok miatt. Hozzáteszi, ezt azért hangsúlyozza, mert a rendelés és a rendelő fogalma az előbbiek során kissé összemosódott. A tisztifőorvos arra presszionálná a
13
településrészi önkormányzatot, hogy egy másik ingatlanban alakítson ki rendelőt. A felmerült karbantartással kapcsolatban elmondja, hogy Dr. Gergely Sándor sem tárta fel az igazság minden szegmensét, mert az nem egészen igaz, hogy nem esett szó a rendelő bezárásáról. Az ellátási szerződés módosításakor ugyanis ismételten felmerült. Elmondja, anélkül, hogy bárkit ezzel megbántana, de méltánytalannak tartja azt, hogy a háziorvos három orvosi rendelő belső karbantartásáért, felújításáért, eszközellátásáért vállaljon kötelezettséget. Főleg úgy, hogy a Huszár-lakótelepi a fő rendelő, a háziorvos is említette, hogy a településrészi lakosok közül vannak, akik bejárnak Pápára. Hozzáteszi, hogy a Huszár-lakótelepen a felújítást decemberben elvégeztette a háziorvossal a tisztifőorvos, valamint Pápa Város Önkormányzata. Ha a településrészi rendelő tekintetében felmérnék a ráfordítási költségeket, biztos, hogy magas összeg jönne ki, tudván azt, hogy mennyibe kerül egy burkolat, vagy székcsere. Tehát az, hogy gyorsan megjavítják a kritikus pontokat nem lenne megoldás, mert egy rosszul megjavított épület karbantartása a későbbiek folyamán sokkal nehezebb feladat, ami minden évben egyre több és több ráfordítási költséget generálna. Nem az a cél, hogy a településrészieknek rosszabb legyen, de mivel a rendelő jelenlegi állapota az előírt követelményeknek nem felel meg, ezért ebben az ingatlanban az egészségügyi szolgáltatás további folytatása nem lehetséges. Elmondja, hogy össze fognak állítani egy költségvetést, amely a felújítási munkálatokat fedezné, de véleménye szerint ez a pénz ebben az olvasatban felesleges, jobb lenne valamely más helyiségben gondolkozni. Lehetséges, hogy az egyszeri beruházás több költséggel jár, de hosszútávon mindenképpen jobb megoldás, mert a fenntartása kevesebbe kerül. Hozzáteszi, hogy a városban is vannak olyan orvosi rendelők, amelyek felújítása még nem fejeződött be, ami szintén elvárás az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat részéről, főleg, hogy adott esetben 6000 fős körzetről van szó. Itt nem arra célzott, hogy a felújítási sorrendben a településrész az utolsó, de a lakosságnak, amíg a rendelő megfelelően kialakításra kerül, fennáll a lehetősége arra, hogy az eredeti körzetbe, a Huszár-lakótelepi rendelésre járjon. A határozati javaslat határidőt nem tartalmazott, csak azt, hogy tudomásul kell venni a megszűnést. Mielőtt félreértés esne, elmondja, hogy jelen esetben nem a rendelési idővel vagy a rendeléssel van probléma, hanem az orvosi rendelővel, az ingatlan jelenlegi állapotával, ezért a továbbiakban ez irányban kell valamiféle megoldást találni. Máté István elnök Megköszöni a hozzászólást, majd elmondja, hogy a javaslat számukra egyértelmű. Jelen pillanatban megoldási lehetőségük nincs, mivel a településrészi önkormányzat birtokában e célra megfelelő ingatlan nem található, ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy a rendelés továbbra is fennmaradjon a településrészen. Megkérdezi a jelenlévőket, beleértve a lakosságot is, hogy kívánnak-e az elhangzottakhoz szóbeli kiegészítést hozzáfűzni, valamint további kérdést feltenni. Ruzsás Sándorné állampolgár Elmondja, hogy a tisztifőorvos asszony tájékoztatása után egészen más megvilágításban látja az elhangzottakat. Hangsúlyozza, hogy a településrész lakossága sem szeretné, ha megszűnne a rendelés, mert az időseknek nehéz volna Pápára bejárni, akár csak hónapokon keresztül is. Körülbelül 100-150-es létszámra tehető a településrészen az idősek száma, számukra egy beépített, lakatlan úton a városba való bejutás, főleg azoknak, akik nem rendelkeznek gépjárművel, nem megoldható. Autóbusszal sem egyszerű mivel már nem könnyen szállnak fel a járműre, és ha Pápán még várakozni is kell, az már órákat vesz igénybe, mire hazaérnek. Hozzáteszi, hogy ők bizalmat szavaztak a Városrészi Önkormányzatnak, valamint Pápa Város Önkormányzatának, most ők kérik a segítségüket, hogy keressenek valamiféle megoldást arra, hogy a településrész ne maradjon rendelés nélkül.
14
Máté István elnök Megköszöni a hozzászólást, majd elmondja, hogy a beszámolók után tisztán látható mindenki számára a rendelővel kapcsolatos probléma. Úgy gondolja, hogy adott ügyben senki nem hibáztatható, a bezárás kérdése már évek óta csak halasztva volt, anélkül, hogy tudomásukra jutott volna. Tisztában voltak az épület állapotával, mindenképpen a legjobb megoldást kell megtalálni a probléma kiküszöbölésére. Megkéri Horváthné Farkas Andrea aljegyző asszonyt valamint a hivatal osztályvezetőit, hogy az elhangzottakat továbbítsák Pápa Város Polgármesterének, akivel ők is tárgyalásokat folytatnak a rendelés fennmaradása érdekében. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását az előterjesztésben szereplő határozati javaslatról. A Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot 3 nem szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül nem fogadta el. Máté István elnök Felolvassa az alábbiakat: „Tisztelt Polgármester Úr! A Borsosgyőri Városrész Önkormányzata és Borsosgyőr lakossága tisztelettel kéri Önt, hogy polgármesteri hatáskörében intézkedni szíveskedjék aziránt, hogy a településrészen a Borsosgyőri út 23. szám alatt található orvosi rendelőben továbbra is folyamatosan működjön az egészségügyi szolgáltatás, legalább az elmúlt időszaknak megfelelően. Tisztelettel várjuk intézkedését, és válaszát kérésünkre.” Indítványozza az alábbi határozati javaslat elfogadását: Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete felkéri dr. Áldozó Tamás polgármestert, hogy hatáskörében eljárva vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a településrészen a Pápa, Borsosgyőri u. 23. szám alatt található orvosi rendelőben az egészségügyi szolgáltatás biztosítása továbbiakban is folyamatosan működhessen. Kéri a testület állásfoglalását a fent elhangzott indítvánnyal kapcsolatban. A testület 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 6/2013. ( II.26.) határozat Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának Testülete felkéri dr. Áldozó Tamás polgármestert, hogy hatáskörében eljárva vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a településrészen a Pápa, Borsosgyőri u. 23. szám alatt található orvosi rendelőben az egészségügyi szolgáltatás biztosítása továbbiakban is folyamatosan működhessen. Határidő: azonnal, illetve folyamatos Felelős: Máté István elnök
15
Máté István elnök Megköszöni a jelenlévők részvételét, valamint kéri mindenki segítségét ahhoz, hogy a településrészen hatvan éve folyamatosan működő egészségügyi szolgáltatás a jövőben se szűnjön meg, mert szükség van rá. Hozzáteszi, hogy amint a kérdést érintően választ kap, a lakosságot arról megfelelően tájékoztatni fogja. Ezt követően a Képviselőtestület nyilvános ülését 17, 30 órakor bezárja.
K. m. f.
Máté István elnök
Tóth József képviselő jegyzőkönyv-hitelesítő