Jegyző könyv Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 2011. július 14-én megtartott nyilvános ülésérő l
Jelen vannak: Dicső László polgármester, Ginzer János alpolgármester, Böröcz Dániel, Pandurné Deák Ágnes, Taller József képviselő, Körtési Károly körjegyző, Ginzer Jánosné jeyzőkönyvvezető Meghívott: Horváth Istvánné Alsómocsoládi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Dicső László polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a képviselőtestület 5 tagja jelen van, így az ülés határozatképes. Javaslatot tesz az írásban kiküldött napirendek elfogadására. A képviselőtestület a napirendeket az alábbiak szerint fogadja el: Napirendi pontok: 1.) 2.) 3.) 4.) 5.) 6.) 7.) 8.) 9.)
Alsómocsoládi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló 2011. évi szociális földprogram Mezei őrszolgálatról szóló rendelet módosítása „Vízi turisztikai központ Alsómocsolád” c. pályázat benyújtása „Őszi Fény” Idősek Otthona használati melegvíz ellátását segítő napkollektoros rendszer kialakítása c. pályázat benyújtása Tájékoztató a két ülés között eltelt időszak eseményeiről Együttműködési megállapodás a Hangya 2010. Szövetkezettel Munkabér hitel igénylése Szociális ügyek ( zárt ülés )
Napirendek tárgyalása: 1.Napirendi pont: Alsómocsoládi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. évi tevékenységérő l szóló beszámoló Elő adó: Horváth Istvánné elnök Horváth Istvánné CKÖ elnök cigány nyelven köszöntötte a megjelenteket. Elmondja még, hogy jó volna ha a faluban többen beszélnék a lovari nyelvet. A 2010. évi tevékenységéről elmondja, hogy az elmúlt évben szociális ruha osztást szerveztek a rászoruló családoknak, melyet a pécsi Caritastól kaptak, karácsonykor a roma gyermekek részére karácsonyi csomagot ajándékoztak. A szűkös anyagi helyzet miatt csak ezeket a dolgokat tudták teljesíteni. Az idei évi terveket nagyban befolyásolja az anyagi helyzetük. Elmondja még, hogy Veres Sándorné képviselő lemondott mandátumáról, új képviselő még nem lett választva. Kéri beszámolójának elfogadását. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, így a képviselőtestület 5 egyhangú igen szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozza: 1
Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 128/2011. ( VII. 14. ) számú határozata Alsómocsoládi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. évi tevékenységérő l szóló beszámoló elfogadása Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testülete az Alsómocsoládi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökének 2010. évi tevékenységükrő l szóló beszámolóját elfogadja. 2. Napirendi pont: 2011. évi szociális földprogram Elő adó: Dicső László polgármester Dicső László polgármester elmondja, hogy szociális földprogram működtetésére lehet pályázatot benyújtani. Az idei évben változtak a feltételei, közfoglalkoztatással van párosítva. 2011. augusztus 6-tól 2012. június 30-ig szól a közfoglalkoztatási támogatás, melyhez kapcsolódik a közfoglalkoztatás. Különböző összegekre lehet pályázni. A termelés az önkormányzat tulajdonában lévő területen történik, de a foglalkoztatottnak a saját földjét is meg kell művelni. A közös területen megtermelt termény arra szolgál, hogy a helyben lévő konyhának, a településen élő lakosoknak értékesítsék, és a rászorulók is kaphatnak belőle. Komplex programot kell készíteni, hogy az önkormányzat hogyan képzeli a lebonyolítását. A foglalkoztatottak bérét a Munkaügyi Központ fedezi. Kéri a pályázat benyújtásához a képviselőtestület jóváhagyását. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, így a képviselőtestület 5 egyhangú igen szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozza: Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 129/2011. ( VII. 14. ) számú határozata Szocális földprogram 2011-2012. c. pályázat benyújtásáról Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testülete úgy dönt, hogy pályázatot nyújt be szociális földprogram mű ködtetésére 2011-2012. évre. Az önkormányzat 2,5 ha-on, 13 fő munkanélkülit alkalmaz a programban. A képviselő testület megbízza a polgármestert a pályázat benyújtásával. Határidő : 2011. augusztus 1. Felelő s: Dicső László polgármester 3. Napirendi pont: Mezei ő rszolgálatról szóló rendelet módosítása Elő adó: Dicső László polgármester Írásos elő terjesztés 2
Dicső László polgármester elmondja, hogy a település közigazgatási területén gazdálkodó vállalkozókkal történt egyeztetés megtörtént. A gazdák fizetnek azért, hogy a mezőőr júliustól – októberig fokozottan őrzi a szántóföldeket, különös tekintettel a kukoricára. A rendelet módosítása megtörtént, ehhez kéri a módosító rendelettervezet elfogadását. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, így a képviselőtestület 5 egyhangú igen szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi rendeletet alkotja: Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 10/2011. ( VII. 18. ) számú rendelete A mezei ő rszolgálatról szóló rendelet elfogadásáról A rendelet teljes szövege a jegyző könyvhöz csatolva van 4. Napirendi pont: „Vízi turisztikai Központ Alsómocsolád” c. pályázat benyújtása Elő adó: Dicső László polgármester Dicső László polgármester elmondja, hogy az Európai Vidékfejlesztési Alap turisztikai jellegű pályázatot írt ki, melyben a Mocsolád Civilház Szociális Szolgáltató, Oktatási- és Szabadidő-szervező Közhasznú Nonprofit Kft. kíván részt venni vizi turisztikai központ építésével. Az épületet az önkormányzat tulajdonában lévő 218 hrsz-ú ingatlanon szeretné megépíteni. A pályázat benyújtásához és az ingatlan használati jogának átengedéséhez kéri a képviselőtestület hozzájárulását. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, így a képviselőtestület 5 egyhangú igen szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozza: Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 130/2011. ( VII. 14. ) számú határozata „Vízi Turisztikai Központ Alsómocsolád” című pályázat benyújtásáról 1.) A Képviselő testület mint a „Mocsolád-Civilház” Szociális Szolgáltató, Oktatási- és Szabadidő -szervező Közhasznú Nonprofit Kft. ( 7345 Alsómocsolád, Rákóczi utca 21. ) 100 %-ban tulajdonosa hozzájárul, hogy a Kft. az Európai Mező gazdasági Vidékfejlesztési Alap keretében a turisztikai tevékenységek ösztönzésére meghirdetett ( 44/2011. ( V. 26. ) VM rendelet 2. § (1) bekezdés d.), df.) alpontja felhívására „Vízi Turisztikai Központ Alsómocsolád” című pályázatát benyújtsa. 2.) A megvalósítás érdekében biztosítja, hogy az épületet – a pályázat nyertessége esetén – a Kft. az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező Alsómocsoládi 218 hrsz-ú ingatlanon megépítse. 3.) Az önkormányzat vállalja, hogy legalább a pályázatban megjelölt 5 éves üzemeltetési idő tartamra a 2.) pontban meghatározott ingatlan kizárólagos használati jogát átengedi. 4.) Felhatalmazza a polgármestert, hogy a Kft-vel a használat átengedésére vonatkozó megállapodást kösse meg.
3
Határidő : 2011. augusztus 1. Felelő s: Dicső László polgármester 5. Napirendi pont: „Ő szi Fény” Idő sek Otthona használati melegvíz ellátását segítő napkollektoros rendszer kialakítására pályázat benyújtása Elő adó: Dicső László polgármester Dicső László polgármester elmondja, hogy az Őszi Fény Idősek Otthona melegvíz ellátására pályázatot kíván benyújtani az önkormányzat. A melegvíz ellátását napkollektoros megoldással kívánják megoldani. Előzetesen energetikai auditot kell készíteni, melyben felmérik az eddigi energia fogyasztást. Kéri a pályázat benyújtásához a képviselőtestület jóváhagyását. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, így a képviselőtestület 5 egyhangú igen szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozza: Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 131/2011. ( VII. 14. ) számú határozata „Ő szi Fény” Idő sek Otthona használati melegvíz ellátását segítő napkollektoros rendszer kialakítására pályázat benyújtásáról Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testülete úgy dönt, hogy az „Ő szi Fény” Idő sek Otthona ( 7345 Alsómocsolád, Rákóczi utca 74. ) használati melegvíz ellátását segítő napkollektoros rendszer kialakítására pályázatot nyújt be KEOP-2011-4.2.0/A azonosító jellel a helyi hő - és hű tési igény kielégítése megújuló energia forrásokkal címmel. A képviselő testület a pályázat benyújtásával megbízza a Planet Energy Magyarország Kft-t ( 1042 Budapest, Árpád u. 51-53/A). Határidő : 2011. szeptember 30. Felelő s: Dicső László polgármester 6. Napirendi pont: Tájékoztató a két ülés között eltelt idő szak eseményeirő l Elő adó: Dicső László polgármester Dicső László polgármester a két ülés között eltelt időszak eseményeiről az alábbi tájékoztatást nyújtja: -
A csapadékvíz elvezetés beruházás 1. számú kifizetés igénylése folyamatban van TÁMOP pályázat 6. számú kifizetésének igénylése is előkészítés alatt áll. Az Egészségre nevelő életmódprogram c. pályázat befejeződött a szakmai beszámolót készítik. A szociális földprogramok c. pályázattal kapcsolatban az elszámolások megtörténtek. IME konferencián vett részt, mely az alternatív energiák adta lehetőségekről szólt. 4
TÖOSZ rendezvényen vett részt. KEOP-os ellenőrzés volt az Interaktív tárháznál. A mezőgazdasági vállalkozókkal megtörtént az egyeztetés, a mezőőri hozzájárulással kapcsolatban a rendelet elkészült. Testvér települési kapcsolat kialakítása érdekében augusztus 29-30-31-én Svájcba utazik. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, így a képviselőtestület 5 igen szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozza: Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 132/2011. ( VII. 14. ) számú határozata A két ülés között eltelt idő szak eseményeirő l szóló tájékoztató elfogadásáról Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testülete a polgármester tájékoztatóját a két ülés között eltelt idő szak eseményeirő l elfogadja. 7. Napirendi pont: Együttmű ködési megállapodás kötése a Megújuló Hangya 2010. Szövetkezettel Elő adó: Dicső László polgármester Dicső László polgármester elmondja, hogy a Megújuló Hangya 2010. Szövetkezet ajánlatot tett arra vonatkozólag, hogy a Sorsfordító – sorsformáló program keretében termelt konyhakerti növények értékesítésére kössön az önkormányzat megállapodást a Szövetkezettel. A szövetkezet elnöke Dr. Kopácsi Sándor. A megállapodás megkötését követően a szövetkezet segítséget nyújt a helyi termékek értékesítésében. Kéri a képviselőtestület jóváhagyását. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, így a képviselőtestület 5 egyhangú igen szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozza: Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 133/2011. ( VII. 14. ) számú határozata Megállapodás kötésérő l a Megújuló Hangya 2010. Szövetkezettel Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat kössön megállapodást a Megújuló Hangya 2010. Szövetkezettel helyi termékek értékesítésére. A képviselő testület megbízza a polgármestert a megállapodás megkötésével. Határidő : 2011. augusztus 31. Felelő s: Dicső László polgármester
5
8. Napirendi pont: Munkabér hitel igénylés Elő adó: Dicső László polgármester Dicső László polgármester elmondja, hogy likviditási problémák miatt 4.500.000.- Ft munkabér hitel felvételére van szükség. Ehhez kéri a képviselőtestület hozzájárulását. A napirendhez kérdés,hozzászólás nem hangzik el, így a képviselőtestület 5 egyhangú igen szavazattal – ellenszavazat és tartózkodás nélkül – az alábbi határozatot hozza: Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testületének 134/2011. ( VII. 14. ) számú határozata Munkabér hitel felvételérő l Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselő testülete hozzájárul ahhoz, hogy az Önkormányzat 4.500.000.- Ft munkabér hitelt vegyen fel az OTP Bank NyRt-tő l. A képviselő testület hozzájárul ahhoz, hogy a hitel összege kerüljön beépítésre az önkormányzat költségvetésébe, továbbá az állami normatív hozzájárulás, az átengedett adóbevételek, helyi adóbevételek, illetékbevételek és a további egyéb saját bevételek engedményezéséhez és tudomásul veszi, hogy az önkormányzati bevételek összegét az OTP Bank Nyrt. a a szerző désbő l, valamint az OTP Bank Nyrt és az Önkormányzat között 2011. megkötött folyószámla-hitelszerző désbő l eredő tartozás törlesztésére fordítja. Határidő : 2011. július 31. Felelő s: Dicső László polgármester
Több napirend nem lévén a polgármester megköszöni a jelenlévők munkáját és zárt ülés megtartását rendeli el. Kmf.
Dicső László Polgármester
Körtési Károly körjegyző
6
7