J . C. L A V A T E K F I Z I 0 (i A Ó M I A 1 T 0 lî E K V É S E 1 í r t a : Dr. B I R T A L A N G Y Ő Z Ő
(Budapest)
A mikor a leendő németrómai császár, aki később hazánkban II. József néven uralkodott, egy alkalommal á t u t a z o t t Svájcon, kihallgatásra h í v a t t a a zürichi lelkészt, J. C. Lauatert és t ö b b m i n t egy órán keresztül a fiziognómiáról beszélgetett vele. A t é m a nagyon lekötötte a trónörököst és Lavater utolsó mondatainak egyike közös véleményüket fejezte k i . Ez így hangzott: „Valóban beleszédülök, ha eszembe jutnak azok a változások, melyeket a fiziognómia az emberi nem tömegeiben okozhatna". Ez a lelkes várakozás —- mint később kiderült —, erősen túlzott volt. Mielőtt azonban ezt előadnánk, lássuk m i t is értettek fiziognómián. Részben azt a képességet értették alatta amelynek segítségével az emberi külső és elsősorban az arc, illetve fej forma adataiból az ember tulajdonságaira, hajlamaira és bizonyos mértékig aktuális lelkiállapotára lehet következtetni. De a fiziognómiának nevezték m a g á t a vizsgált t á r g y a t , t e h á t az arcot, alakot is. Ez utóbbi részletes vizsgálatára m é g visszatérünk, A fiziognómiai ismeretszerzés lehetősége mindig izgatta az embereket. A probléma kézenfekvő volt és a gyakorlati élet számára kínálkozott. Már az ismeretek első nagy görög rendsze rében, Aristoteles oeuvrejében is megjelenik. A z eredetiség meg állapítása v i t a t á r g y a volt és lehetséges, hogy az Aristotelesnek tulajdonított fiziognómiai részek később keletkeztek az alexand riai gyűjtés és kiadás során. R á r m i n t legyen is, ez a tanítás adta sokáig az egyetlen elvi alapot az e tárgyról í r t m u n k á k h o z .
Az aristotelesi fiziognómia főgondolata a k ö v e t k e z ő : A test és lélek kölcsönös vonatkozásban állnak. A test hat a lélekre (példának hozza erre az ájulást), és fordítva, a lélek hat a testre. Erre a szerelem vagy a félelem állapota példa. Az m é g nem fordult elő, hogy egy állatfaj külemének egy másik állatfaj lelki adottságai feleltek volna meg. Egyféle testnek szükségképpen egyféle lélek felel meg. Ez a gyakorlatban is beigazolódik. A lovak szakértői például külső tulajdonságok alapján következtetnek a belső tulajdonságokra. Ilyen meggondolások látszottak igazolni az antik fiziognó mia t u d o m á n y o s rangját. Aristoteles a jellegzetes bélyegeket megfigyelés ú t j á n p r ó bálja összegyűjteni. Hasonló tulajdonságokkal rendelkező élő lényeken megkeresi a következetesen meglevő külső v o n á s o k a t . Érdekli a mozgás, a t e s t t a r t á s , a forma, a szín, a szőrzet, a hang, t e h á t az egyes részek és a testek típusa. Eredményeit jellegzetes módon különböző állatfajokon igazolja, közben sok naiv antropomorfizmust is elkövetve. A puha sima szőrzet a gyávaság jele lesz, az ellenkezője a merészségé. Ennek megfelelően levezeti, hogy a leggyávább állatok a szarvas, nyúl, birka stb. B á t r a k az oroszlán és a vad disznó (elmélete szerint legbátrabbnak a sündisznót kellene tartani). Előszeretettel használja a hím és női fogalmakat. Előbbit az oroszlán, u t ó b b i t a p á r d u c testesíti meg. Megállapítja, hogy akik nyakukat emelten t a r t j á k , azok felfújtak, értelem nélkül valók, mint a lovak. A húsos arc gondatlanságra vallana, a tehén analógiájára. Eszményinek a középszerű állapotot kell tartani mindenben, így a mozgásban, hangerőben, t e s t m é r e t e k b e n A kistermetűek forrók, m i u t á n a vér t ú l gyorsan áthalad r a j t u k . A hosszúak ellenkezőleg. Mindezzel kapcsolatban megjegyezhető, hogy az a tan, amely szerint az összes élőlényben a vegetatív, szenzitív és szellemi lélek különböző a r á n y szerint foglal helyet logikusan szolgálhatott alapul az állati sőt növényi analógiák felvételére. Sok nevet sorolhatnánk fel az antik világból, a reneszánsz idejéből, valamint az ezt követő időkből is, akik a most ismer tetett sémákból kiindulva gyűjtöttek és írtak le fiziognómiai
jeleket. Közülük Leon-Baptista Porta, a X V I I . században élt olasz t u d ó s a legismertebb. Később Le Brun remek illusztrációkat készített az ő aforizmáihoz. Az emberi arckifejezésnek állatra való átvitelére és megfordítva, az állati formáknak emberi arcon való utánéreztetésére a betlehemi n a t i v i t á s t ábrázoló protoreneszánsz és reneszánsz festményeken találni jó példákat a pásztorok és barmok előadásánál. A fiziognómia értékelésében és alkalmazásában a X V I I I . század második felében történik jelentős változás. Ez a változás közvetlenül Lavater személyével függ össze. Á m Lavater egész szereplését mélyen meghatározza és színezi a társadalmi alap. Próbáljunk ebből a X V I I I . század végi európai életből kiraj zolni n é h á n y olyan összefüggést, amely t á r g y u n k h o z illeni fog. Elsőnek is tűnjön fel, hogy E u r ó p a nagy térsége birtokok, túlnyomóan főnemesi óriásbirtokok egymásra következése, ame lyeken jobbágyok és féljobbágyok végeznek földműves m u n k á t és akik, igénytelen, szürkén húzódó falvakban laknak. Ezek és n é h á n y kőfalú város mérik a távolságot. De bármilyen legyen is a város gazdagsága, azt is belepi a munka pora. A vidék térsé gében azonban i t t - o t t paloták is felmagasodnak, amelyek a k ö r ü l ö t t ü k folyó munka pazar gyümölcseként, csak az ünnepre emlékeztetnek, és úgy tűnik, mintha minden hozzájuk viszonylana. Lapályok és hegyvonulatok m á r a távolból éreztetik egy-egy ilyen hely középpontiságát és közeledve hozzájuk, fokonként szelídül, engedelmesen szabályozódik a természet, a folyó m é r t a n i vonalat követ, a növénycsoportok szimmetrikus alap szerint rendeződnek, majd egyenként is kúpokká, gúlákká formálódnak és esténként a kandelláberek és lampionok vilá gosságát verik vissza. Ezek a paloták mind, a legnagyobb hatal mak fényeit sugározzák a Versailles-jok, Schönbrunnok, Potsdammok fényeit adják. Minden értékes dolog e gócok felé igyek szik. A kocsik sietve haladnak á t az egyébként semmitmondó t á j útjain. A palotákban sokféle szórakozás folyik. A X V I I I . század ban, de különösen annak a második felében kedvelt volt pél dául a társadalmi reformokról beszélgetni. Ennek egyik kiinduló pontja az a feltevés, amint Diderot m a g á t kifejezte: ,,Ha a
törvények jók, jó az erkölcs is". A m i ésszerűnek hat, egyben természetes is és fordítva. De ezekben a szalonokban is vissza t ü k r ö z ő d ö t t a dolog lényege: a feudális berendezkedés elleni általános t á m a d á s megindulása. Egyre t ö b b szellemi energia kapcsolódott ebbe a harcba. M i n t a nagy eseményeket megelőző időkben mindig, a fiatalság lendülete előtt nagy terek nyíltak. Ez a fiatalság azonban túlnyomórészt nem a szalonokban n ő t t fel. Ott legfeljebb csak megfordult, hogy megmutassa m a g á t és t á m o g a t á s t szerezzen. Érdeklődésük a filozófiától a költészet elvi kérdéseiig minden, elsősorban h u m á n problémakört felölelt. Jellegzetesen erős, idealisztikus h a n g s ú l y t kapott a n é m e t nyelv területen, gyakran és alaposan kiművelve az eszményesített ember irodalmi alakját. A felvilágosodás optimizmusa éppen ebből a képből m e r í t e t t erőt. A gondolkodók, illetve a gondolatok kapcsolata főleg a levelezés volt. A p a l o t á k a t összekötő hálózat mellett, mely elsősorban a h a t a l o m é volt, v e g y ü k észre ezt a másikat, mely főleg kisvárosi házak, magányos k ú r i á k lakói között szövődött. Ezeken egy Herder, d A l a m b e r t vagy a m i Kazinczynk jövőt formáló eszméi haladtak. Ezek az emberek arcukat simára borotválták, előszeretettel hordtak parókát, súlyt helyeztek a formás társalgásra, a m a g a t a r t á s méltóságára, finomságára, mindenre ami a gyűlölt, otromba, erőszakoskodó feudális m ú l t t ó l megkülönböztet. Ezek a formák egy idő u t á n persze túlságosan merevvé és üressé v á l t a k , de a megfelelő ellensúlyozás nem maradt el. A társasági modor egyre t ö b b érzést vett fel, mely azután az érzelmességig dagadt. A szívek egyre nagyobbra t á g u l t a k és Rousseau nevének jegyében illő sőt nemes dolog v o l t idegenek előtt sírni, vallani a szív minden b á n a t á r ó l . A nagyközönségnél mindez társasági és irodalmi d i v a t t á lett. A kiválóknál annyi maradt belőle, amennyi a tiszta értelem szép alakzatait élettel t ö l t ö t t e be. Annak a kiegyensúlyozottságnak, amelyet e kor legjobb muzsikájában csodálhatunk meg, ez az értelmi és érzelmi kultúra volt az általános alapja. Johann Caspar Lavater, egy zürichi orvos fia először azzal válik nevezetessé, hogy egy korrupt t a r t o m á n y i elöljárót zsa rolás és egyéb visszaélések m i a t t feljelent, ezt megelőzően t ö b b -
hónapos m u n k á v a l megfelelő bizonyítékokat szerez, és óriási botrányok k ö z e p e t t e kiharcolja igazságát, v á r o s á t megszaba d í t v a ettől a zsarnoktól. Mindebből nem v o l t anyagi haszna, de erkölcsi annál i n k á b b . Alig m ú l t ekkor még húszéves. Kamasz k o r á b a n egy ízben, ugyancsak heves igazságszeretettől sarkallva, lehordta egyik t a n á r á t , aki az egyik t a n u l ó n á l durva testi fenyítést alkalmazott. Családjában és társaságában sok szó esik az ortodox vallási dogmatizmus és az újszerű, érzelmes, türelmesebb pietizmus vitájáról. Ő természetesen az utóbbihoz csatlakozik. Elvontságra hajló elméje, patetikus hajlama ennél a problémakörnél meg köti. Teológus lesz. De a túlhangossá vált nyilvános szereplés u t á n célszerűnek tartja útrakelni Észak-Németország felé. Berlinben megpillant hatja a hétéves háborúból bevonuló Nagy Frigyest, beszélhet teológiáról Spaldinggal, filozófiáról Moses Mendelssohnnal. Erről az útról megtérve nemsokára álláshoz j u t és megnősül. Megkezdődik a kisvárosi élet fojtott nyugalma, melyben álmo dozásai elhatalmasodhattak, egyénisége g á t nélkül növeked hetett. Érdeklődésének központjában eleinte —- mintegy kamasz k o r á n a k meghosszabbításaként — a halál u t á n i élet és a csodák lehetőségeinek kérdése uralkodik. Ez a rá oly jellemző állan dósult motívum egész életén végigkíséri és kritikus, zuhanó életszakaszaiban különböző formában mindig előtérbe kerül. Először egy j ó b a r á t j á n a k a halála ébresztette benne ezt a gon dolatot. A b a r á t o k és ismerősök mindenesetre meglepődtek, amikor Lavater leveleiben vallatja őket, vajon véleményük szerint az apostoloknak volt e valóban csodatevő képességük avagy nem. Egyesek csóválják a fejüket, mások bosszankodnak és nem válaszolnak. Vannak azonban sokkal életrevalóbb cselekedetei is. 25 éves korában népies hangvétellel megírja a Schweizerliedert, ami osztatlan sikert arat és valóban népszerű lesz. Kapcsolatba kerül Goethével, aki elküldi neki a Götz von Berlichingent. Kirándulnak, érzelmesen leveleznek, bírálják egymást, de t ö b b n y i r e el vannak ragadtatva barátságuktól. É s egyelőre jó a kapcsolat Fferderrel, Bonnet-val, a nagy gondolkodóval,
Zimmermanna], a kiváló orvossal, akinek a jelenlétében először mutatkozott meg hajlama a fiziognómiára. Ez Brügge, flamand városkában t ö r t é n t , ahol látogatóban járt. A piactéren megpil lantott egy embert, illetve egy t a r k ó t , röviden jellemezte b a r á t j á n a k ezt az embert. Lehetett abban a jellemzésben valami, amit az orvos nagyon találónak érezhetett, mert b á r egyébként igen megfontolt, sőt szkeptikus volt, ezúttal rendkívül módon lelkesedni kezdett Lavater fiziognómiai képessége i r á n t és biztatta, fejtse k i ezt a t é m á t . Már elmúlt 30 esztendős, amikor hozzáfogott, bár a probléma m á r régóta foglalkoztatta. 1774-ben került a nyilvánosság elé a ,,Physiognomische Fragmente" első kötete, majd ezt követik a többiek, később ezek francia fordítása. E m ű v e k m é l t a t á s á t halasszuk későbbre és egyelőre menjünk t o v á b b Lavater élete m e n t é n . A dolgok megértéséhez annyit persze el kell árulnunk, hogy a fiziognómia fogadtatása zajos, de végeredményben kellemetlen kicsengésű volt. A szalo nokban örültek a szórakozásnak, amire ezt az új ismeretet fel lehetett használni. A szellem elitje azonban rossz véleménnyel v o l t róla vagy hallgatott. Ez maga u t á n vonta az alacsonyabb szempontú kritizálást is. A pamfletírók korában vagyunk, Lavatert ettől kezdve csúnya személyi támadások is érték, de ezeknek a t á m a d á s o k n a k egyéb alapjai is voltak. Az a kiművelt intuíció, amely képessé tette a fogyatékos ságai mellett is érdekfeszítő fiziognómia megalkotására, más k u t a t á s i területek felé is i r á n y í t o t t a . Az elektromosság, az inger, az ingerelhetőség módszeres k u t a t á s á n a k és előállításának a kezdetén vagyunk. Csupa izgalmas kísértés azok számára, akik az anyagtalan szellemi erők jelenvalóságát keresik. Lavater ismételten tanulmányozza Gassner és Mesmer csodálatos hatású szuggesztióit, delejezéseit és ismételten rájön, hogy rossz társa ságba keveredett, többé-kevésbé csalással van dolga. De ettől ez a felismerés sem t a r t o t t a vissza teljesen. Élete s t r u k t ú r á j á b a n ezek az utak, ezek a meg-megújuló erőfeszítések jellegzetesek. Felkeresi Cagliostrót, maga is megkísérli a magnetikus gyógymódokat. B r é m á b a n járva alapít is egy ilyen szektát, amely távozása u t á n vívja még sokáig harcait. 51 éves k o r á b a n utazik utoljára külföldre. Van kedve és ereje Koppenhágáig
kocsizni, hogy ott egy spiritiszta t á r s a s á g o t tanulmányozzon, akik persze szintén csalódást okoznak neki. Ü g y látszott, hogy növekvő prófétai m a g á n y á b a n teljességgel elmerül rögeszméi bűvöletében. A történelmi események durva valósága azonban újból magához térítették. Napóleon csapatai behatoltak Svájcba. F r a n c i a b a r á t korrupt elöljáróság alakult, amelyet Lavater váratlanul újból a régi vakmerőséggel és hévvel bélyegez meg beszédeiben. Eredménytelen figyelmeztetések után találtak rá ürügyet, hogy letartóztassák és átmenetileg vizsgálati fog ságban t a r t s á k . Néhány h é t múlva azonban kiszabadul és n é p szerűsége m é g egyszer felragyogva, hazatér Zürichbe. A harcok közben folynak és városa, melyet átmenetileg az osztrákok visszafoglaltak, újból Massena tábornok kezébe kerül. Az u t c á k piros és kék színekkel telnek meg. Francia k a t o n á k , egyik másik részeg, erőszakoskodnak. Lavater háza e l ő t t zaj t á m a d és a sovány öregember megjelenik, hogy eréllyel-kérleléssel, ahogy lehet megvédje a maga rendjét. De az egyik részeg k a t o n á t valami felingerelhette, mert felkapta puskáját és szitkozódva r á l ő t t . A lövés zajára mindenki szétszaladt csak az öregember maradt ott, mert a golyó a tüdejébe hatolt. E z u t á n t ö b b mint egy évig élt még, de a seb, amely nem gyógyult be t ö b b é , 1801. j a n u á r 2-án, 60 esztendős korában végül is megölte. Lavater egyéniségének és képességeinek legsikerültebb kifejezése fiziognómiai m u n k á j a . Sokan mondtak erről a tárgyról okosabbakat nála, de nagyobb hatással senki. Hogyan is ért hette volna be ő az antik aforisztikus ember-állatfiziognómiával. Ha említi is ezeket az összefüggéseket, c s u p á n azért teszi, hogy alacsonyabb rangot adjon nekik: „Elsősorban a fiziognómia általánosságára, a fiziognómiák lépcsőzetességére, az emberi természetnek az állati felett való fölényére és mindenesetre utolsósorban az állati és emberi vonások közötti hasonlóságra akarom felhívni a figyelmet". Ezzel szemben erősen hangsúlyozza: „ N e m kételkednek mindannak a fiziognómiájában, amelyek a természetben vannak, de kételkednek az emberi természet fiziognómiájában, azaz a legszebb dolog, a legcsodálatra méltóbb, a legelevenebb dologé ban, amely a természetben létezik". Szerinte az emberben egyesül
a természet minden tehetsége. A teremtés extractuma. A föld fia és szuverénje egyúttal. Összegezése és középpontja minden létnek, minden erőnek. Lavater t e h á t a fizognómia kifejezését elsősorban átfogó értelemben használja, értve ezen a dolgok megjelenési formáját általában. Jellegzetesen kifejezésre j u t nála továbbá a test szilárd és mozgékony részeinek szétválasztása a fiziognómiai értékelhetőség szempontjából. Szorosabb értelemben v e t t fiziognómián ugyanis ő és követői csak a szilárd testrészek aspektusát — t e h á t elsősorban a csontszerkezet által m e g h a t á r o z o t t külső bélyegeket — é r t e t t é k . Ezzel kapcsolatban legtöbbet természetesen a koponya és az arc adottságait t a n u l m á n y o z t á k . A lágyrészek, közelebbről a mimikai izmok mozgásának leírása és jellemzése a pathognómia tudományára várt. Ez u t ó b b i Lavater megítélése szerint alárendelt jelentő ségű, mivel csupán az aktuális lelkiállapotra utal, míg a szilárd részek felépítéséből a karakterisztikus tulajdonságokra lehet séges következtetni. Ügy tartja, hogy az emberben az életjelen ségek három formában t a n u m á n y o z h a t ó k : a primitív ösztön tevékenységeket kifejező animális, az érzelmeket a fogalmazás ban jellegzetesen kihangsúlyozott morális és a legmagasabb funkciókat képviselő intellektuális megnyilvánulásokból. Már most: „Minden élőlény, amely t e k i n t e t ü n k elé kerül valamiféle formában, valamilyen felület által határolva jelenik meg. M i vonalak által kirajzoltalak látjuk őket, amely szervezetünk eredménye". A háromféle élettevékenység hierarchikusan jelent kezik a testen. A fizikai képességek az „ á l l a t i " részeken, első sorban a végtagokon, a moralitás az arcon, az intellektuális a fej csontos részein, elsősorban a homlok és szem körül jelent kezik. Ugyanez a felépítés megismétlődik az arcon belül is, az előző sorrendben véve alulról felfelé haladva, áll-száj, arc-orr és homlokrégiókra tagozódva. Lavater fürkésző tekintete végighaladt mindenen, a m i közvetlenül vagy közvetve az embert jelentette. Hosszabban megpihent a kézen, melyekről az arc tartalma is szólott h o z z á . De figyelte a t e s t t a r t á s t , a gesztusokat, a hanghordozást, a
kézírást, r u h á z k o d á s t , az ember o t t h o n á t , mert: „minden fiziognomikus és karakterisztikus b e n n ü n k . Minden kivétel nélkül megegyezően és megfelelve egy l á t h a t a t l a n oknak". É s Lavater sokat vett észre. „Igen, félelmetes volt ennek az embernek a közelében élni, akinek a számára mindazon h a t á r vonalak é r t h e t ő e n tűntek fel, amelyekkel a természet bennünket egyéneket k ö r ü l h a t á r o l t " — emlékezik róla Goethe. Lavater számára valóban sokat tudott mondani egy körvonal vagy egy gyorsan t ű n ő arckifejezés. De az ő kapcsolata a való sággal mélységesen ösztönös, a tapasztalatszerzés ősibb módja szerint való. Pedig m u n k á j á n a k egyik vezérgondolata, hogy a fiziognómia t u d o m á n n y á kell legyen, ha nem is általa, de egyszer. Milyen elméleti alapja volt, hogy t u d o m á n y lehessen? A válasz így épül fel. A természetben semmi sem történik vélet lenül, törvényszerűség nélkül. „Ó, a t e r m é s z e t oly homogén oly matematikai minden hatásában és képződményében! Sohasem egyesít össze nem tartozó dolgokat." Másutt ez így hangzik : „ A z emberi szervezet szerves egység. Minden össze tevője közös forrásból való. H a a fej ovális, minden oválissá válik, ha kerek, minden kikerekedik, ha szögletes, minden szög letes lesz." Végeredményben a fizikai és lelki ember k ö z ö t t állandó, m e g h a t á r o z o t t viszony létezik. Ilyen formán annak ellenére, hogy a kísérleteken sohasem j u t o t t t ú l , Lavater szilárdan bízott abban, hogy a fiziognómia egykor t u d o m á n n y á lesz. N é h á n y t ö r v é n y r e leegyszerűsítve, melyek t a n í t h a t ó k és t a n u l h a t ó k . És nem is akármilyen tudo m á n y r a gondolt. Sokat t ű n ő d ö t t a sziluettről, mely korának egyik dekoratív ismertetőjegye és ezt mondja r ó l a : „A sziluett megrövidíti a figyelmet, egyedül a külső k o n t ú r o k r a irányítva azt leegyszerűsíti, mely így a legkönnyebb és legpontosabbá lesz. A z t mondom a figyelést és következésképpen az össze hasonlítást is. A sziluett egy pozitív és nem v i t a t h a t ó bizonyí t é k a a fiziognómiai t u d o m á n y realitásának." A megoldást pedig Camper mértani próbálkozásai sejtetik, aki mint ismeretes, az arcél n é h á n y kiugró pontjából szerkesz t e t t szögekből vont le következtetéseket. Lavaternek erről ez a
véleménye: „Alig kezdtem hozzá ezen összefüggések t a n u l mányozásához, amidőn m á r bizonyossággal hittem azza , amely m á r a legmagasabb erkölcsi bizonyossághoz áll közel, hogy a következő évszázad matematikai fiziognómiájában egy profil megfelelő adott metszésvonalaiból annak egész k ö r v o n a l a éppúgy meghatározható, m i k é n t egy parabola ordinátájából az abszcisszák és ezáltal a parabola metszésvonalai m e g h a t á r o z hatók." E várakozásokat a valóság bizony igen kevéssé igazolta. De meglepően szegényes az a rezümé is, melyet a foliókötetekre terjedő fiziognómiai elemzések végeredményeként Lavater halála u t á n „barátok részére emlékeztetőül" kiadtak. Abban ugyanis t ö b b n y i r e ilyeneket lehet olvasni : „Vízszintes szemöldök sűrű, bozontos, mindig értelemre utal, a szív hidegségére, erős érzékekre, sohasem j á r e g y ü t t lágy engedelmes, hajlékony karakterrel". Vagy: „Széles, barna szemölcs az állon sohasem fordul elő valóban okos, nyugodt emberen, de igen gyakori imbecillis egyéneken. Amennyiben okoscn fordulna elő, ú g y bizonyos, hogy az gyakran kerül pillanatokra a teljes gön ci olattalanság, szórakozottság és nagyfokú gyengeség állapo tába." Az bizonyos, hogy Lavater fiziognómiája nem fejlődött objektív t u d o m á n n y á . L á t n i fogjuk majd, hogy egyáltalában mennyit használhatott fel a t u d o m á n y a fiziognómiai tapasztala tokból. De azt kell mondjuk, hogy Lavater eleve alkalmatlan volt t u d o m á n y o s értékű rendszerező m u n k á r a . T á r g y á t olyan részletezettségben látta, hogy például karak terizáló hasonlataiban t ö b b m i n t 400 jelzőt használt. Sohasem volt képes arra a nélkülözhetetlen aszkézisre, amely az egyszerű sematizálható, biztosan megállapítottnak a bizonytalanul indo kolható intuitív észrevételtől lehetővé teszi az elkülönítést. Igen sokat érzett meg, melynek törvényszerű okát nem adhatta, mint ahogy azt nem is kereste eléggé. Ugyanezért néhányszor nagyot t é v e d e t t . K ö n n y e n előfordul ez olyan bonyolult t á r g y jellemzésénél, mint az egyéniség. A t u d o m á n y i t t csak használ ható típusokkal boldogulhat, de csak a tipizálás nagyságrendjé ben. Lavater nem épített erre. Egyes elemzései érdekes élmények,
fiziognómiája azonban nem j u t o t t t ú l a kazuisztikán, nem lehetett tudomány. A higgadt, m é r t é k t a r t ó vizsgálódást akadályozta azután elfogult rajongása, amely témája i r á n t eltöltötte. Az alább közölt néhány idézet jól jellemzi ezt. ,,A fiziognómia t u d o m á n y á b ó l a legédesebb vigasztalást m e r í t e m . Biztosíték ez számomra Istennek az emberek iránt t a n ú s í t o t t örök jóságáról." „Minden arcon, a legromlottabbon is újra megtalálhatjuk az embert, az istenség k é p m á s á t . " „ D e elrettent és magányos óráimon égeti a szívemet, hogy az a nagy dolog, amit elérni törekszem és amit el kell é r n e m : az emberi méltóság átéreztetését, az isteninek az emberben való felismerését, az emberi öröm új és kimeríthetetlen forrásának feltárását, mindezt olvasóim közül csak néhányan fogják meg érteni vagy akár csak sejteni, hogy én a legtöbb ember szemében csak szórakoztató vagyok." Nem meglepő t e h á t , hogy annak a könyvsorozatnak, amely ben elmélkedéseit laza, szabados gondolattársítások szerint terjedelmesen előadja, a következő címe van: „Physiogncmische Fragmente zur Beförderung der Menschenkenntnis und Menschenliebe". Azaz fiziognómiai töredékek az emberisme ret és emberszeretet serkentésére. A m ű megjelenése u t á n Lavater híres emberré v á l t . Halljunk azonban valamit az ellenvetésekről is. Az elvi jellegűeket jól szemlélteti egy vita, amelyet Lavater Lichtenberg fiziognómiai disszertációjával folytatott. Ennek a v i t á n a k a sematikus és r ö v i d í t e t t lefolyása a következő. Lichtenberg elöljáróban megállapítja, hogy sohasem töre kedtek oly mértékben erőszakot venni az értelem székhelyén és a szív legtitkosabb mozgásain, mint napjainkban. Lavater erre hangsúlyozza, hogy az aktuális lelkiállapot megismerése nem fő feladata a fiziognómiának, erre t ö b b n y i r e nincs is lehetőség. Lichtenberg kétségbevonja, hogy a fiziognómia elősegítené a felebaráti szeretetet. Lavater nyomatékos válasza így hangzik: Valóban elő-
fordult, hogy csalódnia kellett egy-egy arc leleplezésekor, máskor azonban örömöt érezhetett, amikor pozitív v o n á s o k a t fedezett fel. A baljóslatú arcoknál ugyanakkor megértést és türelmet is kellett tanúsítson, megsejtvén a szomorú jövőt. E g y é b k é n t min den ismeret hasznos. Mint mondja: „minél jobban közelítünk az igazsághoz, a n n á l közelebb j u t u n k a boldogsághoz is". A boldogság a jótékonyság fokozódását mozdítja elő. Egyálta lában, ha léteznék olyan t u d o m á n y , amely ártana a boldogságnak és a felebaráti érzésnek, ez az igazságnak önmagával való ütkö zése lenne. Lichtenberg veszélyesnek t a r t j a a t á r s a d a l o m r a azokat, akik a fiziognómia t u d o m á n y á t félművelten gyakorolják. (Közbevetőleg említem, hogy Angliában ezt a t ö r v é n y is t i l totta.) Lavater ú g y véli, hogy minden dologgal vissza lehet élni. Lichtenberg kétségeit fejezi k i és gúnyolódik a lelkesedé sen, ahogyan Lavater tagadja annak a lehetőségét, hogy Newton lelke egy néger fejében lakhatna, vagy angyali lélek egy csúnya fejben. Szerinte: „ a szilárd részek, így a koponya felépítése s nem adnak semmiféle jelet a tehetségről és általában a belső természetről''Lavater a m á r ismertetett elvei alapján kifejti, hogy i t t természetes hatóokok érvényesüléséről van szó, amelyek ezért törvényszerűek. Lichtenberg azt tartja, hogy érzékeink csupán a dolgok felületéről t á j é k o z t a t n a k b e n n ü n k e t és mi ezekből következte tünk. Lavater azt válaszolja, hogy majd minden ismeretünk csupán felületekről való. Lichtenberg megjegyzi, hogy az élő szervezetet külső befolyások is meghatározzák. Lavater megállapítja, hogy a szilárd s t r u k t ú r á t belső okok idézik elő. Lichtenberg felveti, hogy az emberek igen gyakran képesek arcvonásaikat ú g y megváltoztatni, hogy az lehetetlenné teszi belső tulajdonságaik megismerését. Ezenkívül megemlíti, hogy utazásai alkalmával gyakran n y í l t alkalma éjszakai sötéségben
beszélgetni ismeretlen emberekkel és virradáskor majdnem mindig csalódnia kellett a várakozásaiban, amikor az ismeretlen arcot megpillantotta. Lavater éppen ezért véli szükségesnek a fiziognómia kétség kívül igen nehéz t u d o m á n y á t művelni, hogy az embereket a mesterségesen m e g v á l t o z t a t o t t arcvonások mögött is megismer hessük . Ilyenféle kérdésekről folytak a szakmai viták, de nem ezek nek az eredményén m ú l o t t az a minden értelemben viharos fogadtatás, amelyben Lavater m ű v é n e k része volt. A szerző mellett nehéz volt közömbösen elmenni. Ennyire költői hang a t u d o m á n y b a n r i t k á n v o l t használatos. Ennek a hatása természe tesen ambivalens volt. Kezdetben és különösen a személyes jelenlét valóságától t á m o g a t v a végtelenül vonzó és i n t i m — később, különösen gondolkodó, p u r i t á n emberek szemében zsarnokian szubjektív, utálatosan szenvelgő hatást t e t t . Azután éppen a felfokozott várakozáshoz, amelyet a m ű képes volt ébreszteni, bosszantóan hiányzott a szilárd alap, ,,a m e g t a n u l h a t ó és t a n í t h a t ó " . Igaz, hogy ugyanakkor éppen a befejezetlenség, a rögtönzés frissesége révén ezt az érdeklődést nagy sikerrel tart hatta fenn. Ennek köszönhető, hogy m é g harminc évvel később is érdemes volt egy kilenc kötetes reprezentatív kiállítású fiziognómiát kiadni, amelynek középpontjában Lavater m u n k á s sága áll. Az elismerések azonban távolról sem ellensúlyozhatták a fokozódó t á m a d á s o k a t . Kezdetben a fiziognómia szolgált ürügyül, később annak az útnak az egyes állomásai, amelyet Lavater a m á r említett magnetikus felfedezések k e d v é é r t meg tett. A régi barátok m e g t a g a d t á k vagy kegyetlenül hallgattak. Elérte, hogy együtt emlegették E u r ó p a kéteshírű embereivel, így Mesmerrel, Cagliostróval. És nem egyszerűen a tévedésekről volt szó. Támadói m ö g ö t t olyanok állottak, akik megérezték irracionális törekvéseiben, szubjektivitásában a veszélyest, a fenyegetőt, a forradalmat. Ekkor senki sem tudta még miféle forradalom is lesz ebből. Nicolai azt mondta Mirabeau-nak, hogy Lavater és Cagliostro jezsuitaként csodákkal bolondítják és demoralizálják a népet, 17 Orvostört. közi.
257
hogy a zavarosban halásszanak és a pápaság m a l m á r a hajtsák a vizet. Ebben a tendenciózus v á d b a n pedig e g y a r á n t szerepelnek mindazok, akik az arisztokrácia racionalista rendje felől nézve jobbról és balról veszélyt jelenthettek : az egyház és a nép. De Lavater is a jövő felé fordul, amikor ezeket mondja: „ N e kárhoztassátok a fiziognómiát, ha az igazi költőre jellemző arcvonásoknak nem felelnek meg azok, amelyeket Pope é s Voltaire arcáról absztrahálni lehet. Ne gúnyolódjatok rajtunk, ha habozunk költőknek nevezni őket fiziognómiájuk alapján. Az. idő el fog jönni, az idő közel van, amikor nem vitatkoznak t ö b b é a m i t u d o m á n y u n k azon kizárólagos privilégiumán, hogy ítéletet mondhasson a tehetség, az érzés, a szellem, a poéta géniusza felett, a költő felett." Ezek u t á n pedig leírja az ideális költő külső vonásait, mutat egy sziluettet, amely ezt megjeleníti. Nem nevezi meg, de felismerjük, Goethe az. Ez a kapcsolat jelképezte számára azon eltávolodó korszak boldogságát, amikor barátainak látogatását v á r h a t t a , akik elhozták hozzá Európa új gondolatait, akik megosztották vele az érlelődő új világ gazdagabb érzéseit. Amikor sok-sok deli zsánsz sietett feléje, emberek, akik csodálták, akik hittek benne. Levelek százai, arcképek, újra csak arcok, az egész világ ebből állt, amelynek a t i t k á t keresnie kellett. Erdei utakon szeretett sétálni, Rousseau igazi r o k o n a k é n t . Az elgondolkozót a t ó áramlása, a t á v o l b a n emelkedő hegyek és az éjszaka magas fényei vették körül, majd elárasztották jóleső fáradtsággal, a nagy várakozások csendes örömével. Lavater látványos fiziognómiai szereplése nagy energiát képviselt, t á v o l r a hatott időben és térben egyaránt. Részben e h a t á s eredményeként kell t e k i n t e n ü n k Franz. Josef Gall és követőinek frenológiai működését. Szorosan kapcso lódik hozzá Carl Gustav Cams romantikus idealista fiziognómia ja.. Relőle indul k i a m ú l t századvég vulgarizált fiziognómiai irodal ma, alapja t o v á b b á azoknak a filozófiai, kifejezéspszichológiai, sok esetben misztifikáló m ű v e k n e k , melyek mind a fiziognómia t a r t a l m á n a k boncolását t ű z t é k k i célul. Mindegyik irányzatnak van képviselője a magyar szakirodalomban is. De milyen pozitív e r e d m é n y t hozott ez a sok fáradozás?
Vessük fel végezetül a kérdést : m i maradt meg a fiziognómiából a modern t e r m é s z e t t u d o m á n y b a n ? A régi várakozásokhoz képest bizony kevés. E m l í t e t t ü k , hogy m á r ' Lavater elvileg szétválasztotta a szoros értelemben vett fiziognómiát a pathognómiától. Előbbi a test szilárd csontos v á z á n a k adatait vizsgálta, utóbbi lénye gében a mimikával foglalkozott. Ez a k é t k u t a t á s i terület a későbbiek során szétvált. A X I X . szózadban főleg francia tudósok kezdeményezésére kísérleteznek a mimikai izmok elektro mos ingerlésével, majd foglalkoznak a mimika pszichológiai alapjaival. A k u t a t ó k e csoportjában megtaláljuk Charles Darwint, aki ebben a kérdésben is nagy jelentőségű megállapí tásokat tett. Időrendben az utolsó önálló pathognómiai munka P h i l i p p Lersch m ű v e . Ó végleg elválasztja t á r g y á t ó l az arc szilárd részeinek fiziognómiai jellegű t a n u l m á n y o z á s á t . Utóbbi objektív értékelhetőségét nem fogadja el. Mimikai t a n u l m á n y a i t olyan arcokon illusztrálja, amelyeken az orr és homlokrészek el vannak takarva, hogy a figyelem a szem- és szájkörüli izmokra össz pontosulhasson. Ezzel a m i m i k á v a l foglalkozó t u d o m á n y a lélektan részévé vált. A szoros értelemben v e t t fiziognómia a kretschmeri karakterológiában kapta meg eddigi legtudományosabb kifejtését. Az orvostudomány X I X . századvégi nagy előretörése t ö b b e k között új típusbeosztásra is lehetőséget n y ú j t o t t . Idézzük fel ezek közül a legismertebbeket. Eppinger a vegetatív beideg zésből, Tandler az izomtónusból, Paltauf a morfológiából kiindulva írják le típusaikat. Czerny pathológiai-anatómiai alapon beszél exsudativ diathesisről. Pavlov az első és második jelzőrendszer viszonylata a l a p j á n írja le k é t főtípusát : a neuraszténiás és művésztípust. Ezen belül pedig a reflexválaszok m i n ő sége szerint megkülönbözteti a voltaképpeni klasszikus tempera mentumokat. Ebben a mozgalomban l á t o t t hozzá Ernst Kretschmer. az első világháború utáni években, hogy az elmegyógyászatban Kraepelin és Bleuler munkássága nyomán jól kifejtett endogenpszichozisos kórképeknek megfelelő alkati t í p u s o k a t keressen 17*
259
é s írjon le. Kretschmer szerint az á t m e n e t a nyilvánvalóan elmebeteg, majd a diszharmonikusan fejlődött személyiségen az úgynevezett pszichopatán á t a normál pszichológiai típusokig fokozatos, mennyiségi. Ü g y tartja, ha kifejtjük a lelkibetegség típusát, ebből meg fogjuk érteni az u t ó b b i a k m a g a t a r t á s á t is. ,,Nagy biológiai keretekben szemlélve, az endogen pszichózisok nem mások, m i n t kipoentírozott végletei a normál temperamen t u m - t í p u s o k n a k ' — ' mondja. A megfelelő pszichiátriai, illetve pszichológiai sémákhoz Kretschmernek sikerült többé-kevésbé következetesen illesz kedő alkati s é m á k a t találnia. Módszeresen g y ű j t ö t t nagy anyag b i r t o k á b a n megállapította, hogy a sizofrén elmebetegek t ú l nyomórészt az asthenias, kisebb m é r t é k b e n az atléta és diszplasztikus csoportba tartoznak. Ezzel szemben a cirkuláris elmezavarban szenvedők a piknikus csoportba. E megfigyelések n y o m á n általánossá v á l t az asthenias, illetve atlétaalkat meg pillantásakor sizoid jellegű pszichére és piknikus emberek esetén cikloid tulajdonságokra gondolni, egyszersmind a megfelelő pszichés és érzelmi reakcióformákat megkeresni. Meghaladja célunkat a lényegében idealista kretschmeri alkattan k r i t i k a i taglalása. Ügy látszik azonban, hogy Kretschmernél j u t o t t — talán véglegesen — kifejezésre, mennyit használhat fel a t u d o m á n y a fiziognómiából. Ó úgy t a l á l t a , hogy különböző belső és külső hatások eredményeként — melyek közül az előbbinek túlságos hangsúlyt adott —- az emberiség, a keveredés folytonos ellensúlyozásával, n é h á n y jellegzetes alakzat i r á n y á b a polarizálódik. Ezeket az alakzatokat: az astheniást, a piknikust, az atlétát, a diszplasztikus csoportot, erős vonásokkal megjelölte és egymástól elkülönítette. E típusokhoz lélektani sémák tartoznak, fontosabb és alárendeltebb értékű jellem vonások láncolatával. De mindez csupán valószínűség és csak kezdete a v o l t a k é p peni emberismeretnek. Szerény eredmény Lavater célkitűzései hez képest. De nyilván sohasem leszünk abban a helyzetben, hogy p u s z t á n az emberi külső megtekintéséből több ismeretet szerezzünk.
IRODALOM 1. Bauer, Vorlesungen über allgemeine Konstitutions und Vererbungslehre. (Berlin, 1921). 2. Bleuler, E . : Lehrbuch der Psychiatrie. (1943). 3. Borée, A . : Physiognomische Studien. (Suttgart, 1899). 4. Bohle, W. : Die Körperform als Spiegel der Seele. 5. Bühler, K . : Aus drucks théorie. (Jena, 1933). 6. Carus, C. G. : Symbolik der menschlichen Gestalt. (Leipzig, 1853). 7. Darwin, Ch.: Der Ausdruck der Gemüthsbewegungen bei dem Menschen und den Thieren. (Suttgart, 1872). 8. Eckstein L . : Psychologie des ersten Eindrucks. (Leipzig, 1937). 9. Encyclopaedia Britannica. 17. kötet. 10. Goethe J. W. : Aus meinem Leben Dichtung und Wahrheit. (Leipzig, 1922). 11. Huter C. : Menschenkenntnis durch Körper —Lebens—Seelen und Gesichts-Ausdruckskunde auf neuen wissenschaftlichen Grundlagen. (Breslau, 1929). 12. Kassner R.: Zahl und Gesicht. (1919). 13. Kraepelin E. : Einführung in die psychiatrische Klinik. (1905). 14. Kretschmer E . : Körperbau und Karakter. (Berlin, 1921). 15. Lavater J. C : Physiognomische Fragmente. 16. Lavater—Sloman M . : Genie des Herzens. (Zürich —Leipzig, 1939). 17. Lersch Ph.: Gesicht und Seele. (München, 1943). 18. Maier H . : Lavater als Philosoph und Physiognomiker. (1902). 19. Moreau.: Physiognomie par Lavater. 20. Möbius P. J.: Franz Joseph Gall. (Leipzig, 1905). 21. Nyirő Gy. : Pszichiátriai jegyzet. 22. Picard M . : Die Grenzen der Physiognomik. (1937). 23. Piderit T h . : Mimik und Physiognomik. (1867). 24. Rotschuh K . E . : Geschichte der Physiologie. (Berlin, 1953). 25. Röck Gy.: Arc és alaktan. (1938). 26. Schneide w i n : Die aristotelische Physiognomik. (Heidelberg, 1929). 27. Szentpáli J.: Arcisme (1891-1892).
P E 3 HD M E
H3HOJiHOMHHecKHe CTpeMJiemfH
JlaBaiepa
JJp. Eupmanan flbe3e I
B03M03KHÜCTb (pH3HOrHOMH íeCKOrO y3H3HHíI y»Ce flaBHO 33HHMaeT niofleH-yMeHwx. E H J I H ßaace HayMHbie sKcnepHMCHTbi p,na T e o p e T H n e c K o r o OÖOCHOBaHHH H MeTOflHHeCKOro nOJlb30BaHHH (pH3HOrHOMHH. B xpoHOJiorMHecKOM nopaflKe nepBaa nonbiTKa npurmcbiBaeTCH A p H C T O T e j i i o . O H MCXO^HH H3 c o o T B e T C T B y f o u i e i í qbopMbi r o j i O B b i H CBOÍÍCTB >KHBOTHbix H CBOH HaÔJHofleHHfl n e p e H ë c Ha l e j r o B e i c a . B 3TOM
flyxe
npoBOflHJiacb
H a y n a
XVIII.
CTOJieraH.
Oömaa
3anHTepecoB3HHOCTb BpeMeHH B03po>K,aeHHH K HejioBeicy cnocoôcTBOBajia (pM3HorHOMHHecKOMy HCcneAOBaHHKx MoxaH r a m n a p J l a B a T e p , pOflOM H3 T. U,IOpHX, C ÔOilblIIHM OFITHMH3MOM H 3 H e p r H e f i 3aHHMajlCfl 3TOÍÍ npoöJieMOö. A B T O P 03HaKOMJiHeT 6norpaKe pa3flenbHO HMHKy, M K O T o p a a M a i b K ) nCHXOJTOrHH, H 3 y i a i O T CpH3HOrHOMHIO, 3aHHMai01UeHCfl C T p y K T y p o H T e j i a — B n e p B y r o onepeab JiHua — n c n o B e K a .
CTaHOBHTCH C nJlOTHOH
C 3THM n o c j i e z i H H M B o n p o c o M B flBauaTbix r o a a x HOBOM ocBemeHHH 3aHHMajiCH 3 p H C T K p e 4 M e p . O H onncaji T H Ü M ycTpoíícTBa, K K O T O P M M , no e r o HaÖJiKDfleHHHM npncyuiH ncHXHaxpMMecKHe aBneHHH. Mcxoan H3 3 T o r o , B n e p ß y i o onepeAb BO BpaseÖHOM paccyacaeHWH, CTajro n p H B b i H K o ß n p H ß a B a T b B
H HCKaTb K HeKOTOpblM T W i a M COOTBeTCTBy K)LHHe nCHXHHeCKHe H 3MOUHaJlbHbie cxe.Mbi p e a K u n M .
Z U SAM M E N F ASSU NG Limiter und die Physiognomie Dr. Győző
Birtalan
Die Möglichkeit der physiognomischen Erkenntnis beschäf t i g t die Menschen seit langer Zeit. Wissenschaftliche Versuche bemühten sich um die theoretische Begründung und die systema tische Anwendung der Physiognomie. I n der Zeitfolge war Aristo teles der Erste, der versuchsweise die Entsprechung der Kopfform und den Eigenschaften der Tiere befürwortete und seine Beobach tungen auch auf den Menschen übertrug. Die Physiognomie wurde bis zum X V I I I . Jahrhundert i m Sinne dieser Lehre betrie ben. Das allgemeine Interesse welches die Aufklärung dem Men schen entgegenbrachte beschleunigte die physiognomischen Unter suchungen. Der Zürcher Johann Caspar Lavater befasste sich m i t grossem Optimismus und ausserordentlicher Energie m i t die sem Problem. Beferent beschreibt den Lebenslauf Lavaters und e r ö r t e r t seine physiognomisch-literarische Tätigkeit, welcher zufolge das Thema zwar viel an Popularität, an wissenschaft licher Begründung jedoch garnichts gewann. I m X I X . Jahrhundert wurden die Mimik und die Physiogno mie getrennt, erstere in die Psychologie einverleibt, die zweite entwickelte sieht zur Wissenschaft die sich mit der soliden Struktur des Körpers — besonders des Gesichtes — befasst. Ernst Kretsehmer stellte dieses Problem in den zwanziger Jahren in ein neues Licht. Er beschrieb strukturelle Typen zu denen, laut seiner Beobachtungen, ziemlich folgerichtig gewisse psychiatrische Krank heitsbilder gehören. So wurde es vielen Ärzten zur Gewohnheit, gemäss den einzelnen Strukturen psychologische und gefühlsmässige Beaktions-Schemen vorauszusetzen und zu suchen.
SOMMAIRE Lavater's recherches sur la physiognomie Dr. Győző
Birtalan
La possibilité d'une diagnostique dans la physiognomie est un problème très ancien. La science tâchait de trouver un principe qui pouvait servir de base théorique pour la physiognomie et son application méthodique. Chronologiquement, Aristote était le premier á chercher des analogies entre la forme de la t è t e et les qualités des animaux, transportant ses observations aussi sur l'Homme. La physiognomie fut cultivée dans l'esprit de ce précepte jusqu'au X V I I I . siècle. L'intérêt porté par le siècle de la philosophie à l'homme encouragait les études concernant la physiognomie. Johann Caspar Lavater de Zurich s'occupait de ce problème avec un optimisme et une énergie prodigieuses. L'auteur expose la vie de Lavater et son activité litéraire et physiognomique, en conséquence de laquelle le sujet devint très populaire, la science cependant n'en tirait aucun profit. Dans le X I X siècle la mimique forme déjà part de la psychologie, et la physiognomie proprement dite s'occupe surtout avec la structure solide du corps, en premier lieu avec celle du visage. Ce problème a été élucidé d'une nouvelle manière par Ernst Kretschmer dans la deuxième décade de notre siècle. I l décrit des types constitutionnels auxquels, d'après ses observations, s'associent de façon plutôt conséquente certains syndromes, psychiatriques. De ce fait beaucoup de médecins ont pris l'habitude de supçonner et de chercher des schemes psychiques et affectifs conformes aux constitutions diverses. e
SUMMARY Lavater's physiognomical pursuits Győző Birtalan,
M. D.
The problem whether physiological diagnosis were possible is a very old one indeed. Science has tried to find a theoretical basis for physiognomy, and to apply i t methodically. Aristotle was the first to look for possible analogies between the shape of the head and the properties of animals, transferring his obser vations to Man. Physiognomy has been studied and applied accord ing to these precepts until the X V I I I . century. The epoch of enlightenment was very much interested i n Man and furthered the researches in this field; Johann Caspar Lavater from Zurich studied the problem w i t h prodigious zeal and optimism. Author deals w i t h Lavater's life-history and his physiognomical and literary activity, in consequence of which the topic became rather popular without, however, much gain to science. In the X I X . century mimicking becomes part of psychology, and physiognomy deals henceforth chiefly with the solid structure of the body, primarily with the face. This latter problem has been handled in the twenties in quite a different manner by Ernst Kretschmer who describes constitutional types to which, according to his observations, certain psychiatric diagnoses belong rather consistently. Following this theory many doctors formed the habit of supposing, and looking for, psychic and emotional patterns of reaction corresponding to certain constitutions.
