KRÓNIKA
ItK Irodalomtörténeti Közlemények 200. C9. évfolyam ±. szám
Intézeti hírek (2000. január 1.–december 31.) 2000. január 21–22-én Párizsban Ács Pál La circulation des hommes, des œuvres et des idées entre la France, l’Italie et la Hongrie, XV–XVIIe siècles címmel tartott előadást a párizsi nemzetközi kollokviumon. Dávidházi Péter az ugyanezen a két napon Pécsett rendezett Az irodalmi kánon a XIX. században című konferencián adott elő a következő tárgyban: Genealógia monográfiában elbeszélve: Kánonformálás és narratív identitásképzés Toldy Kazinczy-monográfiájában. Február 5-én vette át az MTA Irodalomtudományi Intézetének ez évi Martinkó András-díját Szajbély Mihály, akinek a díjat A rege és rokon műfajai a 19. század elejének magyar irodalmában című tanulmányáért ítélték oda. 10-én Újvidéken a Vajdasági magyar újraolvasó keretén belül Pomogáts Béla Gion Nándorról beszélt, 17-én pedig Ljubljanában szerepelt a Magyar és szlovén irodalom című összejövetelen. A Magyar Írószövetség tagjai és az Irodalomtudományi Intézet munkatársai február 23-án köszöntötték a 75. születésnapját ünneplő Németh G. Bélát. Tverdota György a február 24–27. között, Párizsban tartott Expo-Langues konferencián Kuncz Aladár Fekete kolostoráról és Hevesi András Párisi esőjéről értekezett.
248
Március 2-án az MTA Irodalomtudományi Intézete és a budapesti Lengyel Kulturális Intézet rendezett közös konferenciát a krakkói Jagelló Egyetem újjászervezése 600. évfordulójának tiszteletére. A március 2–3-án tartott, Irodalomelmélet az ezredvégen című szegedi Kanyó Zoltán-emlékkonferencián a következő munkatársaink adtak elő: Odorics Ferenc (Az irodalom és a tudomány tropológiájáról: Só, krumpli, petrezselyem), Kálmán C. György (A módszer ígérete), Szili József (Az irodalomtörténet-elmélet kérdései). Szörényi László március 9-én Velencében San Gerardo nella tradizione letteraria ungherese címmel tartott előadást a San Gerardo fra Venezia e Ungheria című rendezvényen. Március 10–11-én rendezték meg Pécsett a Határ-lét és peremszöveg című konferenciát, melyen Tverdota György Erkölcs és pszichoanalízis József Attila életművében címmel értekezett. 30-án Pomogáts Béla a Szabó Lőrinc születésének 100. évfordulójára az Akadémián rendezett konferencián tartott bevezetőt, Ferenczi László pedig Hommages à Lőrinc Szabó című beszámolóját mondta el. Áprilisban intézeti munkatársaink a következő előadásokkal szerepeltek: 1-jén A kétszáz éves Vörösmartynak szentelt
ItK
27-én Budapesten Az Európai Unió felé évfordulón Szörényi László beszélt Vöelnevezésű OKTK-konferencián Kerényi rösmarty költői világáról. Irodalomtörténeti Közlemények Az 5–8-ig, Kolozsvárott, a Babeş- Ferenc a Klasszikus és modern magyar 200. C9. tartott évfolyam ±. szám kutatások és szövegkiirodalmi textológiai Bolyai Egyetem Francia Tanszékén rendezvényen Karafiáth Judit Proustról adások helyzetéről és állapotáról, Kőszeghy Péter pedig A forráskiadványok támoadott elő. A József Attilának szentelt Újraolvasó gatási lehetőségeiről tartott elemzést. keretén belül 6–7-én Miskolcon Tverdota Májusban igazi „tudományos nagyGyörgy (Barkochba) és Veres András (Epizódok a József Attila-recepcióból) üzem” volt, nagyon sok rendezvénnyel. Ezek közül a legfontosabbak: 11-én Dátartottak beszámolót. 10–11-én Szombathelyen a Márai Sán- vidházi Péter az Akadémián A magyar dor-konferencián Angyalosi Gergely Tör- művelődés 1000 évének fordulópontjai ténelem és fikció – Márai Sándor: Föld, kapcsán tartott előadást. Értekezésének föld! és Szörényi László Az emigráns címe Ezredév, szabadságharc, gondviseMárai és a hazai irodalmi élet című be- lés: A nemzeti nagyelbeszélés hagyománya Toldy irodalomtörténetében. szédei hangoztak el. Odorics Ferenc Torockón töltve egy he13-án Kerényi Ferenc Keszthelyen A magyar hivatásos színészet főrangú tet, előadást szentelt A hermeneutika ismetámogatóiról számolt be az Arisztokrácia, retelméleti konzekvenciái: Tropológiai művészetek, mecenatúra című rendezvé- olvasatok témának. nyen, 14-én pedig Kecskeméten Jókai és A 15-én Rómában megtartott KereszPaulay Ede munkakapcsolatának történe- tény magyar irodalom témájú egyháztörtétét elemezte a Jókai emlékezete című ösz- neti konferencia előadói voltak a követkeszejövetelen. ző munkatársak: Hafner Zoltán, Jankovics 15-én Szörényi László Piliscsabán Il József (Tre tentativi di ribellione de MiComentum di Benvenuto da Imola e gli hály Babits), Sárközy Péter (La letteratura Ungheresi címmel tartott előadást a ecclesiastica ungherese: Cattolicesimo e Ricerche su Dante-ülésen. Illuminismo nella cultura ungherese del 18–20-ig tartották Szombathelyen a Settecento) és Szörényi László (Il rinasciMille ans de contacts franco–hongrois mento della traduzione cattolica della konferenciát, melyen Karafiáth Judit La Bibbia nell’Ottocento). Hongrie vue par Jérôme et Jean Tharaud, 19–21-én a pécsi IV. Magyar Ókortuilletve Tverdota György Andor Németh et dományi Konferencián Hajdu Péter képvil’existentialisme français címmel kért szót. selte intézetünket, értekezésének címe Az 26-án Miskolcon A csendélet című kon- arisztotelészi poétika aktualitása volt. ferencián Elbeszélés vagy leírás? címmel 20-án Szegeden a Vetésforgó című renAngyalosi Gergely adott elő. dezvényen Császtvay Tünde tartott elő26–27-én Szörényi László – millenniu- adást A pohánkaszagú Reviczky-hagyaték mi évünk kapcsán – Helsinkiben, 28-án címmel. pedig Tartuban számolt be A magyaror25-én Jankovics József Bukarestben a szági latin nyelvű irodalom jelentőségéről. Magyar Köztársaság Kulturális Központja
249
ItK
rendezésében adott elő A régi magyar Disposition in Shakespeare’s Reception, a 30-a és augusztus 5-e között, Cambridgeirodalom értékei: az emlékiratok címmel. Irodalomtörténeti Közlemények A 25–28. között, a varsói Vörösmarty- ben megrendezett Eleventh International évfolyam ±. szám Conference for Neo-latin Studies keretein emlékülésen Kerényi 200. Ferenc C9. Vörösmarty drámáiról, Szörényi László pedig a költő belül Pajorin Klára La funzione e l’importanza dei nomi umanistici, Szörényi László eposzairól beszélt. Sárközy Péter 26–28. között Párizsban L’epopea di Elia Berger sulla Santa Croce szerepelt La crisi del Cattolicesimo illumi- címmel tartottak beszámolót. nistico in Ungheria című előadásával a Augusztusban Ferenczi László képviConflits et compromis en Europe centralekollokviumon, a május 30-tól június 5-ig selte intézetünket a 15-i, pretoriai AILCGardone-ban tartó AISLLI-ülésszakon pedig kongresszuson (Les fruits de la littérature La dimora dei poeti ungheresi a Roma nel comparée). 17-én Kerényi Ferenc Mezőberényben a Settecento című beszéde hangzott el. Petőfi-évfordulók kiadványairól beszélt a Június 2-án Kerényi Ferenc Ráckevén Petőfi-emlékhelyek 16. nemzetközi találkoa János vitéz-napok keretén belül Az iro- zóján. 18-án Lake Hope-ban, a Hagyomány és dalomtörténet és kultusz című előadását tartotta meg, 10-én Badacsonyban pedig a kultúra-konferencián Jankovics József II. reformkori művelődéstörténeti konfe- adott elő A hungarológia jelene és jövője rencián és szemináriumon A vitézi játékok- címmel. 25-én, a Hajnal István Kör konferencitól a romantikus tragédiáig címmel mondta el értekezését. áján Szécsényben Völgyesi Orsolya refeKőszeghy Péter a 15–18. között Eszter- rált (Főispáni beiktatás Békés megyében). gomban megrendezett Lux Pannoniae című rendezvényen számolt be A BalassiAz őszi hónapokban ismét megsűrűkutatás újabb eredményeiről. södtek a szakmai programok. Szeptemberben a Magyar Irodalomtörténeti TársaJúliusban külföldön szerepeltek a kö- ság „S merre zúgnak habjai Tiszának, vetkező munkatársaink: Prágában, a 3–8. Dunának” című rendezvényén Tverdota közötti, II. Bohemisztikai Világkongresz- György értekezett A Dunánál-ciklus szerszuson Berkes Tamás České obrození jako kezetéről. literarní kánon című értekezését olvasta föl. A 15–16-án Pécsett tartott Janus Pan4–7. között Tüskés Gábor Mogers- nonius és a humanista hagyomány című dorfban adott elő Österreichisch–unga- konferencián a következő munkatársaink rische Verbindungen im Spiegel des Wall- előadásai hangoztak el: Bartók István: fahrtswesens in der Barockzeit címmel. Janus Pannonius és a hazai grammatikai A 30-tól augusztus 4-ig tartó, stratfordi irodalom, Békés Enikő: „Tu princeps Shakespeare and Religions című konferen- hominum, princeps leo nempe ferarum”, cián Dávidházi Péter plenáris előadásának avagy Mátyás király és az oroszláncíme: „He Drew the Liturgy, and Framed fiziognómia, Pajorin Klára: Janus Annathe Rites”: The Changing Role of Religious lesának legendája. Az ülésszak előadásai
250
ItK
időközben kötetben is megjelentek: Hu- turze i kulturze węgierskiej címmel a 2–6tartó Idea narodowa jako problem manista műveltség Pannóniában, szerk. igKözlemények Irodalomtörténeti BARTÓK István, JANKOVITS László, KECS- badawczy ülésszakon. 200. C9. évfolyamTüskés ±.Gábor számaz 5–7. közötti, SymKEMÉTI Gábor, Pécs, Művészetek Háza– posium on chest-prints in Lund összejövePécsi Tudományegyetem, 2000 Két nappal később rendezték ugyancsak telen tartott előadást Populäre EinblattPécsett a Jacques Derrida-ülésszakot, me- drucke in Ungarn im 18. und 19. Jahrlyen felszólalt Angyalosi Gergely (Culture hundert címmel. 14-én Csesztvén Kerényi Ferenc a Maesthétique), Kálmán C. György (On Happiness, or the Performative without dách Imre Irodalmi Napon „Mit csinálnak Conditions) és Odorics Ferenc (Fragments Magyarhonban?”: Vörösmarty nemzetkafrom the Future of our Profession: Bricks rakterológiája című értekezése hangzott el. 16–17-én a Centre Interuniversitaire from the Wall of the University without d’Études Françaises és az IrodalomtudoCondition). 20–22. között Londonban az Ecce opus: mányi Intézet Budapesten rendezte meg a Nietzsche Revisions in the Twentieth Cen- Le renouveau spirituel dans la première tury-konferencián felolvasták Dávidházi partie du XXe siècle című összejövetelt. Péter beszámolóját A Hungarian Connec- Intézetünket Angyalosi Gergely („…nous tion: The Revaluation of Nietzsche by the échouons à traduire entièrement ce que Novelist László Németh címmel. notre âme ressent”: Pensée, langage et A hónap végén, a 27–30-ig tartó, Ti- liberté individuelle dans la philosophie du hanyban rendezett REBAKUCS-üléssza- jeune Bergson) és Erdődy Edit (Sur la kon, ahol a téma Szent István alakja a régi scène de l’âme: Les mystères de Béla magyar és az európai irodalomban, művé- Balázs) képviselték. szetben és történetírásban volt, az alábbi 16–22. között Bojtár Endre A folklór előadások hangoztak el: Bene Sándor: mint a balti tudat része címmel adott elő Szent István alakja a 17. századi politikai Varsóban a Transition in Eastern Europepublicisztikában, Sárközy Péter: Szent konferencián. István és a magyar szentek ábrázolásai 18-án Sárközy Péter a római KlebelsItáliában, Szörényi László: Tarnóczy Ist- berg-ülésszakon tartott beszámolót La pován Szent István-életrajza, a lapidáris litica culturale ungherese tra le due guerre stílus remekműve, Tüskés Gábor: Magyar- címmel, 22–24-én pedig Leccében, a Baország – Mária országa. rokk-konferencián kért szót I Capricci di 29-én a kápolnásnyéki Vörösmarty- Proteo: Percorsi e linguaggi del Barocco emlékülésen Kerényi Ferenc Vörösmarty című előadásával. nemzetfogalmának néhány kérdéséről, Szörényi László Vörösmarty Mihály, a November 9-én Veres András beszélt polgári öntudat romantikus költője címmel Rendszerváltás az irodalmi életben címmel tartott értekezést. a Debreceni Irodalmi Napokon, amelyek témája a századvégi irodalmi élet volt. Októberben Balogh Magdolna VarsóA 11-i kecskeméti Katona József Napoban számolt be Idea narodowa w litera- kon Kerényi Ferenc Mezővárosi közkölté-
251
ItK
szet a XIX. századelő Kecskemétjén cím- László A magyar „dolce stil nuovo”, KapAndrás pedig Az avantgárd Vömel tartott referátumot. Irodalomtörténetipanyos Közlemények 14-én Dávidházi Péter Pécsett számolt rösmarty címmel tartott előadást. 200. C9. évfolyam ±. szám be Shakespeare fogadtatástörténetének Decemberben, 7–8. között, az Újvidévallási viselkedésmintáiról a Pécsi Egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalom- ken megtartott Petri György-konferencián az alábbi munkatársaink adtak elő: Tvertörténeti Tanszékén. A 20–24. között Kairóban megtartott, dota György (Az út Baudelaire-től PetriLiterary Criticism at the Threshold of the ig), Kappanyos András („Én itt egész jól.” Century című nemzetközi szimpóziumon Én-narrációk Petri költészetében), AngyaAngyalosi Gergely (L’aventure au pluriel: losi Gergely (A testiség poétikája Petri Roland Barthes redivivus), Kappanyos György lírájában) és Rákai Orsolya (Ezért András (The Possibility of a Three-dimen- éreztem késztetést, hogy mindent kimondjak). 11–13. között Nápolyban tartották a sional Reading) és Kálmán C. György (Is Mickiewicz, Prešeren, Vörösmarty: L’idea There Meta-Criticism?) adott elő. 22-én Hisayasu Nakagawa, a Japán Tu- romantica in Polonia, Slovenia, Ungheria dományos Akadémia rendes tagja adott elő című rendezvényt, melyen Dávidházi Péter az Intézetben Le Japon et l’Europe au és Szabó G. Zoltán szerepelt. 15-én Vilniusban Szörényi László refeXVIIIe siècle – Japonais, Hollandais et Européens (Rencontres réelles et rencontres rátuma hangzott el Šiuolaikine vengru literatura címmel. imaginaires) címmel. 28-án két munkatárs előadásával zárult Sárközy Péter 23–25. között Nápolyban referált Le riviste di filologia moderna e di az év tudományos programja: Bene Sándor italianistica in Ungheria címmel Az Pécelen a Karácsony Sándor pedagógiája italianisztikai folyóiratok a világban tárgy- – barátság, szerelem, hivatás című konferencián Házasság és paráznaság a reforkörnek szentelt rendezvényen. 24–25-én tartották Pécsett a Vörösmarty máció irodalmában, Szörényi László peMihály és a romantika című konferenciát, dig a Magyarországi Neolatin Társaság melyen Dávidházi Péter Ikerműfajok fo- budapesti alakuló ülésén Berger Illés epogantatása: Nemzeti eposz és nemzeti törté- sza a Szent Keresztről címmel tartott előnetírás Vörösmarty előtt és után, Szörényi adást.
252