STUDIA CAROLIENSIA
2006. 3-4.
Istennô(k) az Epheszoszi Artemiszionban
TÓTH ZSUZSANNA
Epheszoszt, a kis-ázsiai tengerparton fekvô ión városok egyikét, az antik világ egyik legfontosabb gazdasági, kulturális és vallási központjaként tartjuk számon. Kivételezett helyzetében jelentôs szerepet játszott, az itt tisztelt istennô Epheszoszi Artemisz, akinek az ókori világ hét csodája közt számon tartott szentélyt, az Artemisziont emelték. A mai látogató számára szinte felfoghatatlan, hogy annak a gyakran vízzel borított mélyedésnek a területén, egy olyan monumentális épület állhatott, amelyet Plinius szerint 120 éven át épített egész Ázsia.1 Epheszosz, illetve az Artemiszion történetét megvizsgálva számos érdekes és sokrétû vallási problémával találjuk szembe magunkat. A régészeti kutatások szerint az elsô szentély, a geometrikus idôszak peripterosza a Kr.e. VIII. században épülhetett.2 Ugyanakkor ezen a területen kimutatható egy keramikus kontinuum a középsôgeometrikus idôszaktól egészen a késô mükénéi idôszakig.3 Annak ellenére, hogy Epheszoszi Artemisz nevével elôször csak a VI. század folyamán találkozhatunk, feltételezhetô, hogy itt korában is volt egyfajta kultikus tevékenység, amelynek középpontjában a kis-ázsiai anyaistennô tisztelete álhatott, vagyis ezen a területen több mint ezer éven keresztül bizonyítható a kultusz jelenléte. Felmerül a kérdés, hogy ha csak a VI. századtól ismerjük a nevét, vajon mely istennôt vagy istennôket tisztelhettek itt a korábbi évszázadokban. Tovább bonyolítja a problémát, ha megvizsgáljuk magát a kultuszszobrot, melyet egyedülállónak tekinthetünk az egész görög mûvészetben. Kis-Ázsia középsô, illetve délnyugati részétôl eltekintve, nem találkozhatunk hasonló ábrázolással.4 Az istennô 1. Plinius XXXVI. 95. 2. BAMMER 1993. 138; BAMMER – MUSS 1996. 33. 3. BAMMER 1999. 399. 4. Epheszoszi Artemisz rokonszobrairól ld. bõvebben Robert FLEISCHER: Artemis von Ephesos und verwandte Kultstatuen aus Antolien und Syrien c. munkáját. LIMC II/2. 563-575.
181
TÓTH ZSUZSANNA
merev tartásban áll, könyöke az oldalához simul, alkarját elôrenyújtja, lábai szorosan összezártak. A fej tetején falkorona és nimbus látható. Az általa viselt khiton nagy részét reliefdíszítések takarják, csak a karján, a mellkasán és a lábfejénél illetve esetenként a szobor hátulján látszik maga a ruha. A nyakon és a felsôtesten egy szalaggal átkötött koszorút, és makkból készült láncot visel. A mellkason szabadon maradt területeken lévô figurális díszítéseken legtöbb esetben az istennô kísérôi, illetve az állatöv bizonyos részei jelennek meg. A karokon gyakran ülnek kis oroszlánok, illetve a csuklókról gyapjúfonatok lógnak le. Szintén a test felsô részén találhatóak a három – öt sorban az ún. „mellek”. A test alsó része teljesen fedett, csak a lábfejek látszanak ki a ruha alól, a „mellek” alatt egy övvel megkötött, szorosan a testre simuló, mitológiai és valós lényekkel díszített kötényt láthatunk.5 Ez az ábrázolás nehezen illeszthetô be a görög szobrászatról alkotott képünkbe, fôként, ha tudjuk, hogy az elsô ilyen típusú, legkorábbi megmaradt szobrok a hellenisztikus idôszakból származnak,6 és ábrázolásmódjuk késôbbiekben, a császárkor folyamán sem változik jelentôsen. Meglehetôsen paradox helyzet, az ókori világ hét csodáinak egyikében, az Artemiszionban, amely teljes mértékben görög alkotás, egy olyan istennôt imádnak, aki nem igazán tekinthetô görög eredetûnek.7 Az is tény, hogy Epheszoszi Artemisz eredeti – a szentélyben álló – szobrát nem ismerjük, másolatai is csak az Artemiszionon kívülrôl kerültek elô. Az, hogy mégiscsak létezett egy kultuszszobor a templomban, a különbözô érmeábrázolások bizonyítják számunkra.8 Kérdés tehát, hogy hogyan nézhetett ki az eredeti kultuszszobor. Mikortól jelenhetett meg a szentély központi alakjaként? Lehet, hogy korábban nem is egy, hanem akár több istennônek is volt kultuszhelye az Artemiszion területén? Talán ezek a kultuszok még a késôbbiekben is tovább éltek? Ha úgy gondoljuk, hogy a VI. századtól kezdve Epheszoszi Artemisz áll a vallási élet középpontjáéban, akkor azt is fontos lenne tisztázni, hogy az újabb és újabb szentélyek épülése során megmaradt az eredeti kultuszszobor, vagy egy másolat, esetleg külsejében egy teljesen új készült Ulrike Muss véleménye szerint alapvetôen három kultuszszobor különíthetô el: 1. A geometrikus idôszak xoanonja, melynek az ásatások során megtalálták a helyét, kinézetét a geometrikus peripterosban talált kincsleletek alapján részben rekonstruálták.9
5. FLEISCHER 1973. 116. A fenti leírás a Lichtenecker által fõtípusnak nevezett szobrokra értendõ. A fõtípus mellet létezik egy másik csoport is, az úgynevezett „Sondertyp” mely egyes részleteiben tér el a fõtípustól. Ezeknek felsorolása nem kötõdik szorosan a témánkhoz, errõl bõvebben FLEISCHER 1972. 118. 6. Athen E3, FLEISCHER 1973. Taf. 3-4; LIMC Artemis Ephesia 28 7. BURKERT 1999. 60. 8. FLEISCHER 1973. Taf. 51b. 9. MUSS 1999. 601; BAMMER–MUSS 1996. 77.
182
ISTENNÔ(K)
AZ
EPHESZOSZI ARTEMISZIONBAN
2. Az archaikus idôszak xoanonja, Plinius ezt a szobrot Endoiosszal hozza összefüggésbe.10 Muss feltevése szerint márványból készülhetett, és majdnem ugyanazon a helyen állhatott, mint a geometrikus idôk szobra, csak 2,5-3 méterrel magasabban. 3. A hellenisztikus és római idôszak másolatai, melyet „multimammia” néven ismerünk. Ez az ábrázolás gyakran fordul elô érméken.11 Robert Fleischer ezzel szemben hangsúlyozza, hogy az ókori források csupán egy kultuszképet ismernek, nem úgy, mint Szamoszban12, ahol kettôt, vagy Brauronban13, ahol hármat. Továbbá Pliniusra hivatkozik, aki szerint a kultuszkép a templom hétszeri megújulása ellenére sem változott meg. Véleménye szerint az idôk során csak az istennô ruhatára változhatott meg, maga a xoanon azonban nem.14 Muss ezzel az érvvel szemben hozza fel azt, hogy a geometrikus idôszak xoanonja minden valószínûség szerint megsemmisült egy VII. századi árvízben. A katasztrófa a központi talapzatot is elpusztította és mintegy 60 cm magas üledékréteggel borította el a szentélykörzet területét. A befolyó iszapban eltûnt a szobor, ami bár nem szûntette meg a kultusz gyakorlását, de hosszabb idôre megtörte azt.15 Az ásatások során elôkerültek olyan szoborleletek, amelyek ugyan nem hasonlítanak a késôbbi ábrázolásra, de egy korábbi idôszak kultuszaihoz kötôdhetnek. Az elmúlt két évtized az Artemiszion területén a geometrikus idôszakból származó peripterosz mellett feltártak még egy sor kisebb szentélyt is, amelyek egymás mellett a párhuzamosan mûködtek a Kr.e. VII–VI. század folyamán.16 A kutatások azt is bizonyították, hogy valamennyi helyen folyt áldozati cselekmény, feltételezhetôen a VII. század közepétôl kezdôdô mintegy száz éves idôtartam alatt több istennôt imádhattak ezen a területen.17 Sztrabón alapján18 Démétér lehetett az egyik istennô, további lehetôségként említi Kübelét, valamint Artemisz anyját, Létót. Az, hogy Artemisz kiemelkedett ezen istenek közül, véleménye szerint annak köszönhetô, hogy Kroiszosz legyôzött ellenségének, Sadyattesnek a vagyonát neki ajánlotta fel. Elképzelhetô, hogy a VII–VI. század folyamán több istennôt tiszteltek ezen a területen? Vagy az is elôfordulhat, hogy itt nem különbözô istennôkre, hanem Artemis különbözô megjelenési formáira utalnának ezek az ábrázolások? A kérdés megválaszolásában segíthet, ha röviden áttekintjük a szentély területén talált korábbi szobrokat. Anyaguk szerint nemesfém, elefántcsont és terrakotta alkotásokról beszélhetünk. Megjelenésükben teljesen eltérnek a késôbbi kultuszképtôl, gyakorlatilag nem találjuk meg azokat az ikonográfiai jellemzôket, amelyek a késôbbi
10. Plinius 16, 79 11. MUSS 1995. 598; BAMMER–MUSS 1996. 72; FLEISCHER 1973. 124. 12. FLEISCHER 1973. 217. 13. FLEISCHER 1973. 222. 14. FLEISCHER 1973. 125. 15. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az új kultuszszobor nem hasonlíthatott a régihez. 16. BAMMER 1993. 137. 17. BAMMER 1986/1987. II. 1; BAMMER–MUSS 1996. 41. 18. Sztrabón XIV. 1,3.
183
TÓTH ZSUZSANNA
Epheszoszi Artemisz kultuszképén megjelennek.19 A szobrok egy részét istennô-, más részét papnô-ábrázolásként határozták meg, illetve egyetlen olyat ismerünk, amely a szentély fôpapját jeleníti meg.20 A VII. századból származó meztelen nôi szobrok esetében szinte biztosak lehetünk benne, hogy valamilyen istennô ábrázolásról lehet szó.21 A többi figura ruhát visel. Az egyik legkorábbi, a Kr.e. VII. századból származó, terrakotta szobor, amely mindkét kezét a szoknyája elôtt tartja.22 A késôbbiekben a VI. században különösen gyakori a szobroknak két fajtája. Az egyik az úgynevezett koré típusú ábrázolás, kétoldalt az oldalához szorított kezekkel, khitonnal és néha fátyollal.23 Ennek léteznek elefántcsont és nemesfém variációi is. A másik szobortípus keleti típusú, kabátszerû ruhát, poloszt, egy medállal díszített láncot visel és egyes esetekben a kezében egy, ma már nem azonosítható tárgyat tart.24 A leletek egy részét átfúrták, ami azt mutatja, hogy valószínûleg amulettként viselték. Miközben egy másik csoportjuk, amelyek többségükben az osztrák ásatások során kerültek elô, egy kétcsészés kultuszedényt hord a fején.25 Istennôként határozhatóak meg azok a szobrok, amelyek nemesfémbôl készültek,26 valamiféle talapzaton jelennek meg,27 illetve poloszt viselnek.28 Számunkra azok az ábrázolások érdekesek, amelyek valamiféle olyan ikonográfiai elemet viselnek, amely köthetô valamely istennôhöz. Az egyik ilyen a Kr.e. 570-es évekre keltezhetô elefántcsont szobor. Egy idôsebb nô, arcán távolságtartó, szigorú arckifejezéssel, mindkét kezében sólymot tartva.29 A másik szintén egy elefántcsont nôi szobor, amely egyik kezében csörgôdobot, a másikban egy edényt tart, fejébôl
19. Ugyanakkor ezek a szobrok minden valószínûség szerint fogadalmi ajándékok illetve amulettek voltak, így nem feltétlenül kellet, hogy hasonlítsanak a kultuszszoborhoz. 20. Érdekes felvetés, hogy míg számos papnõként meghatározott szobrot tartanak számon, addig a szentély fõpapjának mindössze ez az egy ábrázolása ismert. (AKURGAL 1987. Taf. 69.b) A szobor a Kr.e. VI. század elejérõl származik. Azt, hogy a szentélynek eunuch fõpapja volt, Sztrabóntól tudjuk. (Sztrabón XIV. 1, 23). 21. Ezek közé tartozik az a Hogarth ásatásain elõkerült elefántcsont plakett, mely mindkét kezét a mellén tartja; egy terrakotta plaketten lévõ nõi alak, J.T. Woods ásatásáról (HJÖF. Taf. 147.3); valamint egy aranylemezre készült nõi figura lépcsõzetes parókával (HJÖF. Taf, 147.5). 22. HJÖF. Taf. 147.5. Ezt az ábrázolást termékenységszimbólumként értelmezhetjük. Az öltözete alapján ezt a szobrot Muss a késõhellenisztikus Kübelé képhez köti. (MUSS 1999. 600.) 23. HJÖF. Taf. 148.1. 24. HJÖF. Taf. 1. 25. HJÖF. Taf. 148.4. 26. BAMMER 1985. 51. 27. MUSS 1999. 600. Az egyik egy 1986-ban az északi kultusztalapzatnál talált elefántcsont figura (HJÖF. Taf. 148, 5), amely egy olyan talapzaton áll, amelynek aljából egy párducfej „nõ ki”. A másik az 1993ban, a szekosz keleti területén lévõ kultikus talapzatnál talált, egy darabban kiöntött aranyszobor (HJÖF. Taf. 148, 6) 28. IŠIK 2001. 97. 29. AKURGAL 1961. 167-168. kép.
184
ISTENNÔ(K)
AZ
EPHESZOSZI ARTEMISZIONBAN
pedig egy oszlop emelkedik ki, amelynek tetején egy sólyom ül.30 A harmadik szintén elefántcsontból készült figura, a Kr.e. VII–VI. századból származik, a feje hiányzik, khitont visel és egy párducfejbôl kiemelkedô talapzaton áll. Mind a párduc, mind a sólyom Kübelé szent állataként is értelmezhetô. Feltûnô és az értelmezés szempontjából fontos, hogy minden szobor a geometrikus peripteroszon kívül, de a szekoszon belül került napvilágra.31 Kinézetükbôl nem mutatható ki semmilyen kapcsolat a kultuszképpel, illetve a késôbbi szentélyben álló Epheszoszi Artemisz szoborral, így Bammer véleménye szerint a kultuszkép mellett léteznie kellett más istenek, istennôk tiszteletének is. Egy másik anyaistennô, Démétér kultuszára utaló jeleket is felfedezni vélnek az Artemiszion területén. Az õ eleusziszi kultuszának jelenlétére utal Sztrabón is.32 A régészeti, archeozoológiai eredmények szerint az Artemiszion területén talált állatcsontleletek között nagy számban fordulnak elô sertés-, illetve malaccsontok.33 Sôt ezek általában közvetlenül a kultikus építmények mellett találhatóak. A Hekatompedosz34 és az ún. északi kultikus talapzat35 területén az összes megmaradt állatcsont kevesebb, mint 20 százaléka sertéscsont, amelybôl több mint 30–50 százalék malaccsont.36 Az ún. Központi Talapzat37 esetében már sokkal nagyobb arányt – mintegy 53 százalékot – képviselnek a sertéscsontok. Itt a kor szerinti megoszlás is érdekesebb, hiszen a felsôbb rétegekben (körülbelül 0,6 méterig) – hasonlóan a Hekatompedosz és az északi kultikus talapzathoz – inkább a malaccsont dominál, viszont a mélyebb rétegekben (0,6-0,8 m) egyenlô arányban találjuk meg a fiatal, süldô, illetve kifejlett állatok csontjait.38 Sertést, fôként malacot leginkább Démétérnek áldoztak. Az a tény hogy ilyen rengeteg malaccsonttal találkozunk, megerôsíteni látszik azt a feltevést, hogy akár még theszmophoriák is lehettek az Artemiszion területén.39 Ugyanakkor az, hogy több esetben találkozunk égésnyomokkal a csontokon ennek ellentmondani látszik, ennek a szertartásnak az alkalmával nem hamvasztották el az áldozati állatokat. Fontos elmondani, hogy ez a leletanyag, ellentétben a szobrokkal, nemcsak a VI. századot megelôzô idôszakra korlátozódik. Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy itt is Démétérnek mutattak be áldozatot, akkor azt is feltételeznünk kellene, hogy az Epheszoszi Artemisz kultuszának bizonyított megjelenése után, más istennônek is áldoztak.
30. AKURGAL 1961. 169 kép. 31. MUSS 1995. 600. 32. Sztrabón XIV. 1,3 . 33. FORSTENPOINTNER – KRACHKER – SCHILDDORFER 1995. 229-231. 34. A Hekatompedoszt Kr.e. 560 körül kezdték építeni, de végül nem fejezték be, mert a Kroiszosz-féle templom építésekor lebontották. 35. FORSTENPOINTNER–KRACHKER–SCHILDDORFER 1995. 230. 36. FORSTENPOINTNER 2001. 60, 67. 37. FORSTENPOINTNER 2001. 59, Tab. 4. 38. FORSTENPOINTNER 2001. 61. 68. 39. FORSTENPOINTNER 2001. 69.
185
TÓTH ZSUZSANNA
Az eddigi vizsgálataink során találtunk arra utaló jeleket, hogy esetleg más istennôket is tisztelhettek az Artemiszion területén akár a VI. századot megelôzôen vagy akár Epheszoszi Artemisz kultuszával párhuzamosan. Ugyanakkor az ismert „Ephesia” melléknéven kívül még találhatunk más megnevezéseket: „Protothronie” Pausaniasnál40, ami kifejezetten egy Artemiszionban lévô oltárra utal, és „Chiton”, ami a Kallimakhosz Artemisz himnuszban fordul elô. A szentély történetének nagy fordulópontjától – az archaikus szentély építése miatt – a VI. század után már csak elvétve találkozhatunk a korábbiakban leírt szobortípusokkal. Ami mégis megmaradt, az a néhány korábbról származó figurális terrakotta, amelyeket elszórva a templom északi és nyugati területén találtak meg. A VI. század közepe elôtt, teológiai értelemben elvesztették a szentségüket a más kultuszhoz kötött szobrok. Ha léteztek is ezek a külön kultuszok, akkor inkább vagyunk itt tanúi egyfajta integrációnak semmint eltûnésnek.41 Másfelôl Pausanias idézetébôl az látszik, hogy az Artemiszionban nemcsak egy Artemisz oltár volt.42 Feltételezhetô, hogy az istennô több megjelenési formájának volt oltára a szentélyen belül. Ez pedig alátámasztaná, hogy a korábbi szobrok nem több külön istennô kultuszait, hanem egy istennô különbözô aspektusait jelenítenék meg. A cikk terjedelmi korlátai és a téma sokrétûsége miatt csak a legfontosabb kérdések felvetésére volt lehetôség. A archeozoológiai kutatások illetve, a VII–VI. századból megmaradt leletanyag mellett természetesen egy sor más aspektust is meg kell vizsgálnunk, ami segítséget nyújthatna kérdés megválaszolásához. A felsorolt bizonyítékok alapján továbbra sem eldönthetô, hogy egy vagy több istennôt kellene keresnünk a kultusz hátterében, de annyi bizonyos, hogy bármerre is induljunk, a különbözô szálak mind a kis-ázsiai Nagy Anyaistennô ôsi kultuszához vezetnek. Rövidítések AKURGAL 1961 AKURGAL, Ekrem: Die Kunst Anatoliens. Berlin 1961. AKURGAL 1987 AKURGAL, Ekrem: Griechische und Römische Kunst in der Türkei. Berlin 1987. BAMMER 1986/87. II. BAMMER, Anton: Ephesos in der Bronzezeit. ÖJh 57 (1986/87). II. 1-38. BAMMER 1999 BAMMER, Anton: Zum Bornzezeit in Artemision. In: HJÖF. 399-405. BAMMER 1985. BAMMER, Anton: Neue weibliche Statuetten aus dem Artemision von Ephesos. ÖJh 56 (1985). 39-58. BAMMER 1993 BAMMER, Anton: Die Geschichte des Sekos im Artemision. ÖJh 62 (1993). 137168. BAMMER–MUSS 1996 BAMMER, Anton – MUSS, Ulrike: Das Artemision von Ephesos. Mainz am Rhein 1996.
40. Pausanias 10,38, 6. 41. MUSS 1995. 601. 42. Pausanias 10, 38, 6.
186
ISTENNÔ(K)
AZ
EPHESZOSZI ARTEMISZIONBAN
BURKERT 1999
BURKERT, Walter: Die Artemis der Epheser: Wirkungsmacht und Gestalt einer grossen Göttin. In: HJÖF. 59-70. FLEISCHER 1973 FLEISCHER, Robert: Artemis Ephesia und verwandte Kultstatuen aus Anatolien und Syrien. Leiden 1973. FORSTENPOINTNER – KRACHLER – SCHILDDORFER 1995 FORSTENPOINTNER, G. – KRACHLER, R. – SCHILDDORFER, E.: Archäzoologische Untersuchungen zu den Formen des Tieropfers im Artemision von Ephesos. In: HJÖF. 225-233. FORSTENPOINTNER 2001 FORSTENPOINTNER, Gerhard: Demeter im Artemision? – Archäolzoologische Überlegungen zu den Schweineknochenfunden aus dem Artemision. In: Der Kosmos der Artemis von Ephesos. Szerk. U. MUSS. Wien 2001. HJÖF 100 Jahre Österreichische Forschungen in Ephesos. Akten des Symposions. Szerk. H. FRIESINGER – F. KRINZINGER. Wien 1995 [1999]. IŠIK 2001 IŠIK, Fahri: Elfenbeinfiguren aus dem Artemision von Ephesos. In: Der Kosmos der Artemis von Ephesos. Szerk. U. MUSS. Wien 2001. 85-100. LIMC Lexicon iconographicum mythologiae classicae. Szerk. Hans Christoph ACKERMANN – Jean-Robert GISLER. I–VIII. Zürich–München 1981–1991. MUSS 1999 MUSS, Ulrike: Zur Dialektik von Kultstatue und Statuetten im Artemision von Ephesos. In: HJÖF. 597-605.
187
TÓTH ZSUZSANNA
ZUSAMMENFASSUNG GÖTTIN(NEN) IM EPHESOSER ARTEMISION Zsuzsanna Tóth
Möglicherweise ist der Kult der Ephesoser Artemis eines der interessantesten religionsgeschichtlichen Probleme der antiken Welt. Man trifft auf den Namen der Göttin erst in den Inschriften des 6. Jhs., auf dem Gebiet des Artemisions, an Ort des Sanktuariums, das ihr gewidmet wurde. Wir finden aber Zeichen kultischer Tätigkeit auch aus früheren Zeiten. Es stellt sich also die Frage, welche Göttin oder Göttinnen vor dem 6. Jh. auf diesem Gebiet geehrt wurden. Um es zu beantworten nehmen wir die Ergebnisse archeozoologischer Forschungen und die ikonographischen Eigentümlichkeiten der Darstellungen von Göttinnen und Priesterinnen zu Hilfe, die in der Umgebung des Sanktuariums freigelegt worden sind. Im Laufe der 7-6. Jh. sollten mehrere kleinere Sanktuarien auf dem Gebiet des Artemisions paralell funktionieren. Aus dieser Zeit stammen zahlreiche Skulpturfunde, die als Darstellungen von Göttinnen oder Priesterinnen bestimmt wurden. Unter ihnen gibt es mehrere, auf deren Kleidung oder im Fall der Tiere auf der Skulptur (Panther, Falke) Zeichen zu bemerken sind, die auf Kybele hinweisen. Diese Darstellungen verschwinden dann im 6. Jh., und einige Forscher sind der Meinung, dass der Artemiskult von Ephesos frühere Kulte zurückgedrängt hatte. Die archeozoologischen Forschungen in der Umgebung jener Gebäuden, die Opferstätten waren, haben bewiesen, dass unter den Resten der Opfer in großer Anzahl Schweineknochen zu finden sind. Schweineopfer wurde hauptsächlich an Demeter dargebracht. Es ist wichtig, dass diese Funde im Gegensatz zu den Skulpturen nicht nur vor dem 6. Jh. zu finden sind. Das aber lässt den Schluß zu, dass der Demeterkult mit dem Artemiskult paralell im Artemis-Tempel existiert haben dürfte. Einige Zeichen deuten darauf hin, dass es bei diesen Darstellungen nicht um zwei Göttinnen, sondern um verschiedene Erscheinungsformen einer Göttin handelt.
188
