Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással

„Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással.”

2009/2

(Zsoltár 69,31)

47. évfolyam 2. szám

Sz e r et e m - e Ő t? Szeretem-e Jézust? Szeretem-e Őt? Ezt kérdem magamtól mindenekelőtt. Mivel kezdődik el számomra e nap? Kit teszek előre, ki a fontosabb? Mennyi minden próbál közénk állani, néma, bús közönyben másra hajlani! Vagy éppen a hajsza, lárma, bódulat az, mi harcainkba’ kudarcba fullaszt. Ó, Uram, Te magad vagy a szeretet, ne engedd el soha, soha kezemet! Élted adtad értem: ím, a szeretet. Felfogni nem tudom, (de) benne élhetek. Uram, csak Te vagy számomra az „Egy”, rajtad kívül mást nem is ismerek. Mert Te mindig ott vagy s mindenekfelett, ki a vészben, bajban őrzöd lelkemet. Kupásné Ráti Gizella





A tartalomból A nyelv és a beszéd............................................ 4 Nagyobb boldogság.......................................... 5 Ne számold! ........................................................ 6 Bizonyságtétel: A havasi kürt üzenete........ 8 Megtalált vagy elveszett...?.............................. 9 Úton a menny felé.......................................... 10 Bibliai személyek: Jabéc............................... 11 A hívők két természete................................. 12 A szeretet „iskolája”........................................ 15 Békesség és szentség..................................... 18 Az imádság gyökerei.... ..................................20 Gyermeknevelés............................................. 21 Isten terve (2.)................................................. 22 Érdemes keresztyénnek lenni?.................. 24 Mennyei áldásokban részesülni................. 26 Krisztus jó illata............................................... 28 Dallamok szárnyán......................................... 30

Vetés és Aratás

2009/2 (47. évfolyam 2. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D.v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN 1586-5401 Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Postacím: 3301 Eger, Pf. 648. Tel/Fax: 06-36-418-510 e-mail: [email protected] Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: 06-1-311-5860 Fax: 06-1-275-0197 Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Vetés és Aratás

Vá n d o r ú ton Kedves Olvasó! Nyár van, sok napfényes reggellel és enyhe, csillagos éjszakával. De hogyan kezdjük el, éljük meg és fejezzük be napjainkat? Csupán úgy, mint munkával teli, fáradtságos órák ismétlését? Vajon eszünkbe jut hálát adni Isten gondviseléséért naponta többször is? Hiszen minden egyes nap értékes ajándék Istentől. Az ismétlés nem feltétlenül unalmas dolog, sőt nagyon hasznos lehet. Gondoljunk pl. a Biblia olvasására, vagy az énekekre, zenei darabokra. Minél többször olvassuk, hallgatjuk őket, annál jobban elmélyedünk bennük. Életünkben sok dolog ismétlések árán válik tulajdonunkká. Ha naponta többször hálát adunk, az elmélyíti az Istennel való közösségünket. A zsoltáríró ezt így fejezi ki: „Naponta hétszer dicsérlek téged igazságos döntéseidért” (Zsolt 119,164). Felismeri és elismeri Isten igazságos eljárását, és gyakori imával válaszol rá. Dávid „…reggel, délben, este…” kiáltott Istenhez (Zsolt 55,18), és az Úr meghallotta. Dániel „…napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta” (Dán 6,10). Pál apostol így buzdítja a tesszalonikaiakat: „…szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok…” (1Tesz 5,17-18) Tőlünk milyen visszhang jut Isten elé irántunk tanúsított atyai szeretetéért? Mit vált ki szívünkből mindaz, amit értünk tett és tesz az Úr Jézus Krisztusban? Ő, aki azt mondja: „Örök szeretettel szerettelek…” (Jer 31,3), mennyi hálát és imádatot kap tőlünk naponta? Ha Istennek ez a nagy szeretete nem szorongat bennünket, akkor eltompulunk, imáink megszokottá válnak, üresek lesznek, hamisan csengenek, és csupán rutinból hangzanak el. Ezzel szemben milyen megelevenítő, amikor hamisítatlanul jut Isten elé szívünkből a hála és az imádat naponta többször is! „…az igazi imádói lélekben (szellemben) és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának” (Jn 4,23).

2009. évi 2. szám

Éveken át pusztában bolyongtam, szemem közé szállt a rőt homok. Manna helyett tövis hullt utamra, vezéreltek hamis szónokok. Elcsüggedve, kétségbeesetten kerestem az ígért Kánaánt, botladozva kiégett göröngyön felkeltem, és indultam tovább. Sivatagi kígyók sziszegése volt muzsikám, esti altatóm; Te akkor is ott vigyáztad álmom, nem láttalak, ó, Mindenható! Ág hegyére röppenő madárral nem dicsértem felséges Neved, hogyha mégis dal termett szívemben, behálózták liánképzetek… Most, hogy újra fényt dajkál a hajnal, szólít, keres tiszta, Szent Szavad. Megállni e fura útvesztőben egy imára talán már szabad? Sok sokévnyi elpazarolt érdem kegyelmedből ragyog most felém, Istenem! Te mindenek tudója, felelj nekem! Ugye, van remény? Feltámadnak a „kiszáradt csontok” léptem nyomán itt, körös-körül, friss örömben megfürdetett lelkük egy testvérként hitben egyesül.

Németh Márta



A nyelv és a beszéd Jakab apostol – levelének 3. fejezetében – nagyon részletesen ír a nyelvről. Jól tesszük, ha figyelünk arra, amit Isten beszéde mond nekünk a nyelv helyes és helytelen használatáról. Nyelvünket használhatjuk Istennek tetsző módon, az Ő dicsőségére, és mások számára áldásul. De nagyon könnyen vissza is élhetünk vele, miáltal a Szent Szellem megszomorodik, és bizonyságtételünk lehetetlenné válik. A Jakab 3,1-12-ben a nyelv három lényeges jellemzőjét mutatja be az Ige. 1. A nyelv mint irányító erő (3-5. v.) Egy hajó kormánylapátjához és a ló zablájához hasonlítja itt a nyelvet. Így irányíthatják szavaink is az embereket a helyes vagy téves útra. „Élet és halál van a nyelv hatalmában…” (Péld 18,21) „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Ef 4,29). 2. A nyelv mint tűzforrás (5-8. v.) Milyen kicsiny a nyelv, de mekkora károkat okozhat! Sokszor támadt már viszálykodás a hívők között, amit a nyelv néhány szava szított fel. Családokat és gyülekezeteket rombolt szét a nyelv munkája. Nem kellene azonban ennek így lennie. „Aki igazán szól, az igazat mondja el … a bölcsek nyelve pedig gyógyít” (Péld 12,17-18). „Az igaznak az ajka sokakat vezet…(»legeltet« – Károli ford.)” (Péld 10,21). 3. A nyelv mint az áldás és az átok forrása (9-12. v.) „Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a teste, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia” (Péld 18,20). „A vétkes ajak veszedelmes csapda…” (Péld 12,13).

A nyelv helytelen használata Jakab levelének és a Biblia más helyeinek figyelmes olvasásakor világos lesz előttünk, hogyan



szoktuk rosszra használni a nyelvünket. Bárcsak elkerülnénk ezt az életünkben! a) Istent okolni kísértéseinkért (Jak 1,13-14). b) Megszólni embertársainkat, és a titkokat kibeszélni (Péld 20,19). Ha szeretetünk testvéreink felé őszinte, akkor nem lesz a nyelvünknek lehetősége gyengeségeik és félrelépéseik bemutatására. Sokkal inkább az ő helyreállításuk érdekében fogjuk nyelvünket a szelídlelkűség szellemében használni (Gal 6,1). c) Nagy dolgokkal dicsekedni (Jak 3,5). Aki dicsekszik, az még nem értette meg, amit Pál apostol mond: „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó…” (Róm 7,18) Ha valamivel egyáltalán dicsekedhetünk, úgy az Úrban dicsekedjünk! „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék” (1Kor 1,31). „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ és én is a világ számára” (Gal 6,14). d) Ítélkezni felebarátaink fölött (Jak 4,12; 5,9; Róm 14,12-13). Az ítélet joga egyedül Istené! e) Esküdni és visszaélni Isten nevével, „hiába venni” (Jak 5,12). Milyen sokan nem veszik figyelembe éppen ezeket az igeverseket!

A nyelv helyes használata Figyeljünk most a pozitív oldalra, és használjuk Isten gyermekeiként a nyelvünket Őneki tetsző módon! a) Vele dicsérjük az Urat és Atyát (Jak 3,9). Ha Isten jóságát és gazdag kegyelmét szemléljük, ami számunkra az Úr Jézusban jelentetett ki és lett valósággá, akkor nyelvünk túlárad a hálaadástól (Ef 5,20). b) Vele imádkozunk Istenhez. Imánkban kérjük Istentől, hogy adjon nekünk bölcsességet az élet minden helyzetében a helyes magatartásra, hogy jó példaképek lehessünk csaVetés és Aratás

ládunknak, testvéreinknek és embertársainknak. Szabad és szükséges imádkoznunk rokonainkért, minden hívőért, az Úr munkájáért, Isten szolgáiért, minden emberért és mindazokért, akik méltóságokban vannak (Ef 6,18; 1Tim 2,2). c) Vele énekelünk (Zsolt 51,14; Ef 5,19; Jak 5,13). Énekeljünk mindenekelőtt az Úrnak, mások biztatására és a magunk örömére. d) Vele intjük, figyelmeztetjük egymást (Zsid 10,25). e) Vele vigasztaljuk a többieket (2Kor 1,4; 1Tesz 4,18).

Kedves barátaim, mennyire szükségünk van nyelvünk megfékezésére az Úrtól való függésben, szavainknak Isten jelenlétében való mérlegelésére és arra, hogy bölcsességet kérjünk tőle szánk megnyitása előtt! Bárcsak alávetnénk Istennek gondolatainkat, szavainkat (Zsolt 19,15), és figyelnénk beszédünkben a másik ember érzékenységére (Kol 3,12-13)! „Aki vigyáz a szájára és a nyelvére, életét őrzi meg a nyomorúságtól” (Péld 21,23). „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére” (Péld 10,19). D. L.

„Évek” Ki mit tud?

Nagyobb boldogság… „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (Csel 20,35). Az Úr Jézus ezen szavai, amelyek kivételesen nem az evangéliumban kerültek megörökítésre, közmondásszerűvé váltak. Meghonosodott a gyülekezetben, és a tanítványok gondolkodásával megegyezett. Pál apostol ezt a mondást sajátosan megta­pasztalta. Legtöbbször kétkezi munkával dolgo­zott, és ezzel nemcsak saját eltartásáról gondos­kodott, hanem a rászorulókon is tudott segíteni. Nagy áldás rejlik ebben az igazságban, de sokan soha nem ismerik meg, mert önző életet élnek. Moody, a sokak által ismert evangélista, a ke­resztyénnek a pénzhez való viszonyáról a követ­kező három tanácsot adta: – keressél, amennyit lehet, – takarékoskodj, amennyire képes vagy, – és adakozzál, amennyit csak tudsz! Amikor ezt a szolgálatánál felhasználta, az alkalom végén odajött hozzá az egyik hallgatója, és ezt mondta: „Jó volt a szolgálata, de azzal a bizonyos három tanáccsal mindent elrontott.” Elgondolkoztató, hogy milyen nehéz lemon­dani arról, amihez nagyon ragaszkodunk! Jézus Krisztus életének egyik jellemzője az volt, hogy mindent odaadott. Tanítványait is erre akarta elvezetni, amikor ezt mondta: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” És mit tanácsolt az Úr a gazdag ifjúnak, hogy kincse legyen a mennyben? (Lk 18,22) Mennyi Bibliát kell még szétosztanunk, mi­lyen sok bajt enyhítenünk, hány szomorkodót megvigasztalnunk, hogy mindazok, akik az Úr­hoz tartoznak, beláthassák: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni”! B. J. 2009. évi 2. szám



1. Milyen gyakran ünnepelték a zsidók az engesztelés évét? 2. Mennyi idővel hosszabbította meg Isten Ezékiás király életét? 3. Hány éves volt Mózes, amikor úgy érezte a szívében, hogy meg kell látogatnia testvéreit, Izráel fiait? 4. Hány éves volt József, amikor az egyiptomi fáraó elé vitték? 5. Milyen gyakran ünnepelték meg a zsidók a szombatévet? 6. Mennyi ideig volt Nabukadneccar megaláztatásban? 7. Mennyi ideje szenvedett vérfolyásban az az asszony, aki megérintette Jézus köntösének szegélyét? 8. Mennyi időt töltött el Pál a római fogságban, ahol akadályoztatás nélkül hirdette Isten országát? 9. Mit mond Pál az efezusi véneknek, hány évig intette őket könnyek között? 10. Mennyi időre lesz a Sátán, az ősi kígyó megkötözve és levetve a mélységbe, hogy meg ne tévessze a népeket többé? (Válaszok a 31. oldalon.)

Ne számold...! Az Úr mondta: Ne számold, hányszor bo­csátottál meg! (Vö. Mt 18,21-22.) Nézzünk meg néhány magatartásformát, ame­lyet Isten elvár tőlünk. Ezeket elénk tárja Pálnak a Kolossébeliekhez írt levele: „Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, aláza­tot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr meg­bocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az töké­lete­sen összefog mindent” (Kol 3,12-14). Az első, amit elénk tár, az a Krisztushoz való viszonyunk: kiválasztottak, szentek és szeretettek vagyunk. Nem csak úgy véletlenül vagyunk ked­vesek Istennek; ki lettünk választva „Krisztus­ban… a világ alapjainak megvettetése előtt” (Ef 1,4). Ő akarta, hogy az övéi legyünk! És Ő úgy tekint ránk, mint szentekre. Természetesen azt is akarja, hogy elhívásbeli szentségünknek megfe­lelően éljünk, de ez csakis úgy valósítható meg, ha a „Szellem által járunk” (Gal 5,16). Végül „az Atya Isten szerettei vagyunk” (Júd 1). Hát nem csodálatos tudnunk, hogy az egész min­den­séget megte­remtő Isten gyakorlatban is annyira szeret ben­nünket, hogy Atyánkká lett? Ez a meghitt kapcsolat csakis Krisztus megváltó műve által jöhetett létre.



Az Ige azt mondja: „öltsünk fel” bizonyos megkülönböztető magatartásokat. A „felöltés” szüntelen tudatos erőfeszítéssel jár. Más szavak­kal, mindezek a magatartásformák kifejleszthe­ tők a személyiségben a Szent Szellem által. A Kolossé 3 azzal kezdődik, hogy „feltámadtatok a Krisztussal”, ezért „azokat keressétek, amik odafent vannak” (1-2. vers). Ennek jó ábrázo­lása az, hogy az ember leveti ócska, szennyes ru­háit, és felölti magára az új, tiszta ruhát. Ugyan­így kell levetni a „régi ént”, és felöltözni az „új ént” (9-10. v.). Az emberek aszerint ítélnek meg bennünket, amilyen „ruhát” viselünk. Ezekben a versekben nincs mi­nősítés; senkit sem „selejteznek ki” személyisége vagy jelleme miatt. Vannak, akik természetüknél fogva könnyebben alkalmazkodnak, de ez nem menti fel a többieket, hogy ők is ne alkalmazkodjanak. Mindezt szem előtt tartva vegyünk most szem­ügyre hat olyan magatartásformát, amelyet az Úr akarata szerint fel kell öltenünk.

1. Könyörületes szív Itt arról van szó, hogy őszintén törődjünk felebarátaink jólétével. Szívünk mélyéről fakad­ jon az együttérzés, nem érhetjük be felszínes saj­nálkozással. Az igeverset így is fordítják: „együtt érző gyöngédség, szívünkig ható megindultság”. Az Úr Jézus „meglátta a nagy sokaságot, meg­szánta őket” (Mk 6,34). Mikor szántunk meg va­lakit utoljára? Körül vagyunk véve szükségben levő emberek­kel, de vajon őszintén törődünk-e

velük? Ha krisztusi magatartás van a szívünkben, akkor igen. Tehát rendszeres gyakorlattá válik az éle­tünkben úgy szolgálni az Úrnak, hogy segítünk a rászo­rulta­kon. Azt is mondja az Ige, hogy „senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is” (Fil 2,4). Nem könnyű, és nem természetes dolog mások érdekeit a magunké elé helyezni, de Krisztus ezt az utat mutatja.

2. Jóság Meglehet, hogy jó szándékkal segítünk máso­kon, csak ép­pen bántóan tesszük azt. Ezért jól fontoljuk meg, hogyan fejezzük ki együttér­zésünket, mert lehet azt nagyon kü­lönbözőképpen tenni. Valaki ezt így fejezte ki: „Jó szíve van, csak nem szabad figyelni arra, ez hogyan nyilvánul meg külsőleg.” Mert ha az ilyen ember meg is valósítja Krisztus szándékát, kétszeres az értéke akkor, ha azt kedvesen teszi. Krisztus a ked­vesség megtestesítője volt mindenkivel szemben. Jobban kellene hasonlítanunk hozzá ebben is.

3. Alázat Ezzel megérkeztünk minden más magatartás alapjához. Ez a legnehezebben elsa­játítható jel­lemvonás csodálatosan mutatkozik meg az Úr­ban: „Krisztus Jézus… meg­üresítette önmagát, szolgai formát vett fel… megalázta magát, és en­gedelmeskedett mindhalá­lig” (Fil 2,5-8). Mi­ csoda nagy kegyelem! Hasonlóvá lett a teremt­ményhez, akit Ő te­remtett, csak­hogy eljuthasson hozzá és megvált­hassa. Ezt a magatartást akarja látni bennünk

Vetés és Aratás

is az Úr Jézus. Mások javát a magáé elé helyezte; jobban törő­ dött a mi szükségeinkkel, mint a sajátjaival. Sőt: a mi életünket is többre becsülte a magáénál. Teljes önfeláldozást mutatott be,„odaadta magát” értünk (Gal 2,20). Miért oly nehéz megtanulnunk az alázatos, szolgai magatartást? Miért oly nehéz mások ér­dekeit a magunké elé helyeznünk? Lássuk a választ Ézsaiás könyvének 6. fejezetében! A próféta először az Úr dicsőségét látta (1-4. v.). Azután látta önmagát a maga nyomorúságában (5-7. v.). Végül látta népének nagy nyomorúságát, és ekkor már kész volt elvállalni, hogy az Úr kö­vete legyen számukra (8-10. v.).

4. Szelídség Gyakran alázatosságnak is ne­vezik, mert ez az erény gyakran kapcsolódik az alázathoz, meg­aláztatáshoz. Krisztus ezt mondja: „…szelíd va­gyok és alázatos szívű” (Mt 11,29). Mit jelent a szelídség? Aki szelíd, az nem kellemetlenkedő, nem ellenszenves. Társaságában jól érzi magát az ember. Könnyű elbeszélgetni vele. Fizikai képpel élve, a szelíd ember nem töri össze a dol­gokat, hanem gondosan bánik velük. Ugyanez érvényes szellemi értelemben is. Aki szelíd, nem sértegeti a felebarátját. „A szelíd és csendes lélek …értékes az Isten előtt” (1Pt 3,4). Azt is mondja az Ige, hogy „a higgadt (szelíd) válasz elhárítja az indulatot” (Péld 15,1). Vajon mi könnyen ha­ragra lobbanunk? Hamar felháborodunk? Mert akkor éppen nem vagyunk sze2009. évi 2. szám

lídek. Viszont a szelídség nem azonos a gyengeséggel, sőt szel­lemi fegyver és erő. Nem enged az igazságból, csakhogy „jó békesség” legyen. Az Úr ezt soha nem tette. Alkalomadtán erőteljesen támadó volt azokkal szemben, akik Isten kijelentését el akar­ták homályosítani. De amikor a bűnösöket hívta magához, akkor mindig szelíd volt mindenkivel szemben. Még azokkal szemben is, akik elfogatása után meg­verték. Erős, de nyugodt maradt, és így mutatta meg isteni hatalmát.

5. Türelem Ez nemcsak azt jelenti, hogy nyugodtan vár­junk a sorunkra, hanem sokkal in­kább azt, hogy eltűrjük még a hosszas szenvedést is. Azt jelenti, hogy nem mondunk le a ránk bí­zottakról, még ha ismételten kudarcot vallanak is. Azt is jelenti, hogy nem vágunk vissza, ha valaki provokál minket. Péter azt írja, hogy „az Úr türelmes hoz­zátok” (2Pt 3,9). Nem örülsz en­nek? Ha az Úr oly végtelenül türelmes, amikor for­málja sze­mélyiségünket, ne legyünk-e mi is tü­relmesek mindazokkal szemben, akik

A lényeg Nem mindent értek. Tele titokkal az életem is, a Bibliám is. De már a lényeg kitárta titkát, s tudója lettem: KRISZTUS megváltott a bűneimtől, s világszép arca ragyog felettem. Füle Lajos

fáraszta­nak, vagy bosszantanak minket, vagy akiket szí­vesen te­ kintenénk „elveszetteknek”?

6. Megbocsátásra való készség

Miért oly ne­héz megbocsátanunk? Rendszerint azért, mert büsz­keségünkben sértve érezzük ma­gunkat, vagy fel­háborított a minket sértő sze­mély. Péter megkér­dezte: „Uram, hányszor vét­kezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én meg­bocsássak neki?” (Mt 18,21) Az Úr azt vála­szolta, hogy bocsásson meg, de ne számolja, hányszor. Ez az utasítás nekünk is szól. Péter megkérdezte: Még hétszer is? Jézus feleletének értelme, hogy számtalanszor. Megbocsátá­sunk alapja Krisztus velünk szembeni megbo­csátása legyen. Ő hány­ szor bocsát meg nekünk? Nos, mi is bocsássunk meg másoknak hasonlóképpen! A Kolossé 3,12-14-ben ismertetett magatar­tás, amely hűen mutatja be Krisztust, Isten Szent Szelleme által a miénk is lehet. Ezen tulaj­donságok közül egyik sem természetes, hanem természetfeletti, és nálunk nagyobb sze­mély je­lenlétét tükrözi, és nagyobb erőét, mint amellyel mi magunk rendelkezünk. Mindez hoz­zátartozik ahhoz, amit a Róma 8,29 így ír le: „…hogy ha­sonlókká legyenek (legyünk) Fia ké­péhez”. Krisztus bennünk levő életének kívá­natos meg­nyilvánulása ez, az Ő tulaj­donságainak a visszatükröződése. Legyen a mi életünknek is ré­sze az őszinte megbocsátásra való készség az Ő dicsőségére! G. T.



Kezdetben „balsors-kürtös” voltam

Csodálatos gyermekkoromban a svájci Alpok­ ban éltem. Szí­vesen emlékszem vissza arra a kilenc nyárra, amikor pásztor­gyermekként jártam be a tájat. Életem nagy álma azonban, hogy egy­ szer havasi kürtös lehessek, sokáig nem teljesült. 18 éves koromban munkát vállaltam az építő­ iparban, majd szakmunkás let­tem. De egy rejtett vágy továbbra sem hagyott nyugodni. Reméltem, hogy egykor majd én is alkothatok valami ér­ tékeset az életben. Azonban az események nem úgy alakultak, ahogy tervez­tem, és 24 évesen váratlan krízishely­zetbe kerültem, amely­ből nem láttam semmilyen kivezető utat. Úgy éreztem, hogy egyre csak süllyedek a mélységbe. Életem akkori szakaszában „balsors-kürtös­ nek” nevezhettek volna, mivel az élet bajaitól meggyötört, szo­morú lelkem dallamait „fújtam”. Gyakran meg­esik, hogy mások is ilyen „fú­vós­sá” lesznek. Ezért szívesen mondom el mindazt, amit átéltem, hogy meg­mu­tassam az egyetlen kivezető utat az élet bonyolult labirintusából. Nekem is a szükségben mutatta meg Isten ezt a kiutat. Tudom, hogy sokan megtapasztalták már az élet lehúzó örvényeit: csalódás a szerelemben, mun­kanélküliség, pénzhiány… és mintha még ez sem lett volna elég, én a lakásomat is elvesz­ tettem. Mind­ezek az embert annyira megseb­zik, hogy fizikai vagy szellemi beteg lesz, és szen­ved. Ezért sokan minden reményüket el­vesztve in­kább feladják a küzdelmet, és lemondanak az életükről. Én is ilyen lelkiállapotba kerültem.

Mi értelme tovább élnem?

Depresszió, álmatlanság, étvágy­talanság gyö­ tört, egész életem értel­met­lenné vált. Az ön­gyil­kosság sötét gondolata kísértett éjjel-nap­pal. A legrosszabbak azonban a hétvégék voltak, amikor az a néhány ember, akiben meg­bíztam, nem volt elérhető. Ezeken a



napokon a lelkemet egyre sötétebb felhők borították. Egy szombaton aztán betelt a po­hár. Elhatá­ roztam, hogy véget vetek az életem­nek. Le­a­kasz­ tottam a sze­gen függő fegyveremet, és meg­húz­tam a ravaszt. Az azonban valamilyen okból nem működött. Nem volt rá magya­ráza­tom. „Ha ez így nem megy, akad más lehetőség is, hogy el­dobjam az életem” – gondoltam. Ki­mász­tam a padlásszobámból a tetőre, és a ha­to­dik emeletről a mélybe akartam vetni magam. Tet­tem végre­hajtásában azonban egy láthatatlan hatalom ismét visszatartott. Gyávaság volt-e vagy a haláltól való félel­em? Ki mondhatná meg? Visszamásztam a szobámba, minden pénzem összeszedtem, és elindultam Zürichbe, a földi élvezetek „Kánaánja” felé. Reméltem, hogy majd az alkoholból báto­rságot merítve elérhetem éle­tem célját, a boldogságot.

Ekkor közbelépett Isten!

Eddig szá­momra Isten nem jelentett semmit. Egyszerűen nem érdekelt, hogy létezik-e vagy sem. Nem neveltek va­l­lásosan, így később sem érdeklődtem Isten iránt. Ebben a tudatlan álla­po­ tomban csak gúnydalokat éne­keltem róla. Azok az emberek pedig, akik Istenről beszél­tek nekem, nem voltak a példaképeim. Egyszer, amikor útban voltam a „bol­dog­sá­ gom” felé, két lány meg­hívott egy ke­resztyén film meg­tekintésére. Nem lelkesedtem a meg­hívásért, mégis elmentem. A filmből nem sokat értettem, azonban az ott elhangzott utolsó kérdés szüntele­ nül visszacsengett a fülembe: „Ha ma meghalsz, kész vagy-e Istennel találkozni?” A jelenlevők közül senki sem ismerhette a nyomorúságomat, sem reménytelen állapoto­mat, nem tudhatták, milyen hatással lesznek rám a hallottak. A kérdés azonban szíven talált. Eddig inkább meg­vetettem Istent ahelyett, hogy hálát adtam volna neki. Most viszont itt volt ez a személyesen ne­kem szóló kérdés.

„Ha ma meghalsz, kész vagy-e Istennel talál­kozni?”

Azon az estén, amikor hazamentem, eltettem a fegyveremet, és elgondolkodtam azokon, amiket hallottam. De Vetés és Aratás

még eltartott néhány hónapig, amíg dönteni tudtam, és elfogad­tam az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltómnak. Mi­lyen más lett minden, amikor Isten Fia az életem Ura lett! Létem új értelmet kapott! Az Úr 16 évi rabság után csodálatosan megszabadított az alkohol és a nikotin kötelékeitől. Lelkileg és fizikailag töké­letesen rendbe jöttem, és mindez orvosi segítség és elvonási tünetek nélkül történt. Remélem azonban, hogy senkinek sem kell ilyen nehéz helyzetbe kerülnie ahhoz, mint ami­lyenben én voltam akkor, hogy meg­ ismerhesse Isten sza­badítását! Az élet értelmének kérdésére csak egyetlen kielégítő válasz adható: szüksé­günk van az Is­tennel való személyes kapcsolatra. Ezt pedig csak Jézus Krisztuson keresztül kaphatjuk meg, aki ezt mondta: „Én vagyok az út, az igaz­ság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Jn 14,6).

„Én vagyok az út…”

Az örökkévaló Istennel való első személyes találkozásom óta, ami 1977-ben történt, az életem teljesen megváltozott, és eggyé lettem az Ő akaratával. A bibliaolvasás és a hívő test­vé­rekkel való közösségem sok örömet nyújt. De azt is el kell mondanom, hogy keresz­ tyénként élni nem sétagalopp. Az élet görön­ gyös útján egyszer fent, egyszer lent járok. Sok­szor boldog va­gyok, mert fent járok a csúcson, más­kor próbák között mély völgyekbe jutok. Az igazi keresztyén szá­mára az élet gyakran harc, sok akadállyal. Egyet azonban sose feledjünk: Jézus vezet és kísér, éle­tünk minden percében ve­lünk van. Csak Ővele érdemes élni! Boldoggá tesz a tudat, hogy az örökké­va­ lósá­got Jézus Krisztussal fo­gom tölteni, és várva várom azt az időt! Meg vagyok győződve arról, hogy Isten mindenkit meg tud és meg akar szó­lítani. Engem is megszólított, és szomorú „bal­sors-kürtösből” boldog, havasi kürtössé változ­tatott, az Ő dicső­ségére. Neki terve van veled is! Lorenz Schwarz 2009. évi 2. szám



Megtalált vagy elveszett…? Lukács evangéliumának 15. részében három történetet beszél el az Úr Jézus: az elveszett juh, az elveszett pénzdarab és a tékozló fiú történetét. Az eltévedt juh egyedül bolyong a pusztában, és félelmében hangosan béget. A pásztor, aki észre­vette juhának eltűnését, keresésére indul. De hol keresse? Ekkor hall egy gyenge hangot. Talán az elveszett juhocska hangja? A hang irányába megy, és megtalálja az elveszett juhot. Az elveszett pénzdarab története már másként hangzik. A pénzdarab tehetetlenül fekszik, s nem hívhatja fel magára a kereső asszony figyelmét. Ott hever a porban, és meg kell várnia, míg a világos­ság reá veti a fényét. Az asszony egyedül keresi, míg végre rátalál. A harmadik történet ismét másként hangzik. A fiú elhagyja a szülői házat. Amíg a pénze tart, addig eszébe sem jutnak apjának intései és ké­rései. Az apja legfeljebb annyit tehet, hogy imád­kozik érte. A tékozló fiú fokról fokra süllyed a moslékig. Ekkor magába száll. Elhatározza, hogy hazatér. És egyszer csak a kapuban várakozó apa megpillantja az elve­ szett fiút. Elébe fut, átöleli. Az elveszett fiú is megtaláltatott. Vajon miért mondta el Jézus így egymás után e három példázatot? Azért, hogy rámutasson: az emberek úgy, ahogy vannak, elveszettek. De meg kell találtatniuk! Ez a megtalálás azonban különbözőképpen tör­ ténhet. De nem a hogyan a fontos, hanem a tény. Vannak, akiknek az éle­tében az Úré ugyan a fő munka, mint a pász­toré a juhocska megta­lá­lásánál, de az ember is segít a kiál­tásával, a sírá­sával. Vannak, akik az elveszett pénzhez hasonlóan nem működnek közre a megtalálásuknál. Ebben az esetben az Úr végzi el az egész munkát. Azu­tán olyan esetek is van­nak, ami­kor úgy látszik, mintha mindent az ember tenne, maga keresné a hazavezető utat az atyai házba. Isten tehát eltérő módon ke­res­heti meg a tőle elszakadt embereket. Nem nyug­szik, míg meg nem találja őket. És milyen öröm van a mennyben, amikor az elveszettek megta­láltatnak! Megkérdem tehát tőled is: megtalált vagy már? „Mert az Emberfia (Jézus Krisztus) azért jött, hogy meg­mentse, ami elveszett” (Mt 18,11). E. Modersohn

Úton a menny felé A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A pe­ronon egy kislány várt az úti poggyászával, egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és helyet foglalt egy nem egészen teli fülké­ben. Kutatva figyelt körül, és jól megnézte az utaso­kat, akik azonban mind idegenek voltak. Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti cso­magját fejpárnának használta, hogy kissé kipi­henje magát. Amikor jött a kalauz, nagy biza­lommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludnia? A kalauz barátságos igennel felelt, de utána látni akarta a jegyét. A kislány így felelt: – Nincs jegyem. – Hová utazol hát? – faggatta a kalauz. – A mennybe megyek – hangzott a válasz. A férfi körülnézett, és csodálkozva válaszolt: – Igen? És ki fizeti a vonatjegyedet? – Az Úr Jézus – felelte a kislány, és tovább kérdezősködött. – Ez a vonat nem a mennybe megy? Az Úr Jézus nem utazik rajta? – Azt hiszem, nem – válaszolta a kalauz, akit zavart a gyermek nyíltszívűsége. – Miből gon­doltad egyáltalán, hogy ez a vonat oda megy? – Mert édesanyám gyakran énekelt egy vo­natról, amely a mennybe megy, és az Úr Jézus kifizette az útiköltséget mindenkiért, aki azon utazni akar. De most már nem tudja többé éne­kelni, mert nemrég meghalt. Ezért elhatároztam, hogy utána utazom, hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a dalt a vonatról, ami a mennybe megy? Nem énekli a kislányának, hogy el tudjon aludni? Vagy nincs is kislánya? – kérdezte a kicsi. Ezt a kalauz csendben végighallgatta, majd megindult hangon válaszolt: – Volt egy kislányom, körülbelül olyan idős, mint te, de már meghalt. Talán ő is a mennyben van. – És most a bácsi odautazik, hogy viszont­lássa? – kérdezte a kislány nagy együttérzéssel. Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszél­getést. Egyesek mélyen meghatódtak a kislány furcsa kérdéseitől. Valaki ezt mondta: – Ez egy angyal. – Nem, Kati vagyok. Az angyalok az Úr Jé­zusnál vannak a mennyben.

10

Ezután nagy bizalommal megkérdezte az uta­ sokat: – Mindannyian a mennybe utaznak? Annak nagyon örülnék! Anyukám azt mondta, hogy aki valóban hisz az Úr Jézusban, minden nehézség nélkül a mennybe kerül. – Édesanyád biztosan jó asszony volt – sza­kította félbe az egyik utas a kislányt. A válasz furcsa volt: – Az én anyukám azonban sohasem akarta, hogy valaki azt mondja neki, hogy jó. Mindig azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül Isten, és hogy nem azok az emberek jutnak a mennybe, akik azt hiszik, hogy jók, hanem azok, akiknek az Úr Jézus megbocsátotta a bű­neiket. A kislány kék szemét a kalauzra emelte: – De még mindig nem mondta meg a bácsi, hogy a mennybe utazik-e? Nem akarja viszont­látni a kislányát? Vagy nem hisz az Úr Jézusban? A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen a gyermekkel. Közben az egyik utas értésére adta, hogy kifizeti a kislány jegyét. A kalauz azonban így felelt: – Meddig vigyük magunkkal ezt a gyerme­ket? Nem hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon. Mi lesz vele? Komolyan aggódom miatta. A kislány tovább kérdezgette: – Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele? Mondjam azt neki, hogy az apukája most nem tud a mennybe jönni, de később eljön őt meglá­togatni? A kalauz megrendülve hallgatott.

****** Az egyik utas, aki elmesélte ezt az ese­tet, sajnálta, hogy a vonat éppen ekkor a lakó­helyére ért, és le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy Kati dolga jól vég­ző­dött. Valaki oltalmába vette, hazavitte, ahol a hozzátartozói már aggódtak mi­atta. A kislány ugyanis előzőleg semmit sem mondott nekik ter­vezett mennyei utazásáról. Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De jobb lenne eltűnődnünk, hogy vajon a mi életünk „vonata” a meg­felelő irányban halad-e, és ismerjük-e a célállomást? Hová vezet életünk útja? Eldöntöt­tük már, hogy mi az úti célunk? Ismeretlen szerző

Vetés és Aratás

Bibliai személyek

Jabéc „Jabéc tekintélyesebb volt testvéreinél. Anyja nevezte el Jabécnak, mert ezt mondta: »Bizony fájdalommal szültem őt!« Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt mondta:»Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom!« És megadta neki Isten, amit kért.” (1Krón 4,9-10) Jó oka lehetett annak, hogy egy júdai anya a fiá­nak olyan komor nevet adjon, mint Jabéc, amelynek jelentése bánatos, fájdalmat okozó, vagy magaslat. (Hasonló nevű város is volt abban az időben Júdában, amelyről az 1Krón 2,55-ben olvashatunk.) Világos, hogy az ok nem sze­mé­ lyes, hanem szel­lemi jellegű volt, és lehetőséget adott az anyá­nak, hogy fiának szívébe szellemi igazságokat plántáljon. Az igazság, amit még gyermekkorá­ban megtanult, a későbbi években olyan tettekre ösztönözte, amely megkülön­böztette őt a testvére­itől. Ezek miatt került bele a neve a Krónikák Könyvébe. Júda törzse gazdag örökséggel rendelkezett; ez az első törzs, amely birtokba vette a rá eső részt (Józs 15). Övék volt az elsőszülöttség hatalmi joga a veze­tésre (1Krón 5,2), és mivel Júda igazi neve azt jelenti, hogy magasztalás, nekik boldog törzsnek kellett lenniük. A bírák idejében azonban gyen­geség jellemezte őket: „Az Úr Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci ko­ csi­jaik voltak” (Bír 1,19). Júda, miután el­vesztette a buja, zöld völgyeket, a hegyekbe kényszerült. A hatalom megszűnt, az élelem szűkös volt, és a ma­ gasz­talás hiányzott – és ek­kor született egy kisfiú! Az anya olyan nevet adott neki, amely a szomorú állapotokat tükrözte.

2009. évi 2. szám

Jabéc is panaszkodhatott volna a vasszekerek miatt, amikor felnőtt, vagy elmagyarázhatta volna, hogy nem ő az oka a nyomorúságnak. De inkább tett valami pozitív dolgot, ami megkülönböztette a testvérei­től. A krónikaíró elmondja, hogy segítségül hívta Izráel Istenét. Az igeidő azt mutatja, hogy ez nem egyszeri alkalom volt, hanem szokásos tevékenység. Megtanulta, kétségtelenül abból a feljegyzésből, amikor Jákób Istennel tusakodott (1Móz 32,26-30), hogy az áldáshoz az Úrba kell kapaszkodnia. Három kéréssel fordul Istenéhez, amellyel összefoglalja kívánságait. 1. „Bárcsak kiszélesítenéd határomat!” Ez­zel azt szerette volna elérni, hogy a határok kitolásával a nagyobb termőterületen több élel­met biztosíthasson népe számára. 2. „Bárcsak velem lennél!” Ha visszaállítja a régi védőfalakat (határokat), az ellenség fel fog vonulni ellene, tehát Isten hatalmára és segít­ségére lesz szük­sége az ellenálláshoz. 3. „Bárcsak megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom!”Abban az időben a nemzet nagy veszedelme és baja a bálványimádás volt. Jabéc szomorkodott a nép hűtlensége miatt, de azt is meglátta, hogy ettől csak Isten védel­me mentheti meg őket. Jabéc imádsága nemcsak puszta felsorolása a kívánságoknak, hanem a népért közbenjáró szol­ gálatnak és az Istenre hagyatkozó feltétlen hitnek is szép példája. Láthatjuk tehát azokból, amiket Istentől kért, hogy Jabéc bölcs ember is volt. Isten Igéje erről a bölcsességről a következőket mondja: „A felülről való böl­csesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, enge­dékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató” (Jak 3,17). Az imádkozás nemcsak a dolgokat változtatja meg, hanem az embereket is, hogy Isten aka­ ratával megegyező kéréseket tudjanak elmon­ dani. Jabécnak Isten megadta a kérését. Isten azonban nem min­den szentre bízhat meghall­gatott imádságokat! Napról napra együtt bibliai személyekkel c. könyvből (Evangéliumi Kiadó)

11

A hívők két természete Az új természet

A

mikor egy ember Jézus Krisztusban hitre jut, nagy változáson megy át: a régi, bűnös élet eltűnik, akár egy árnyék, és egészen új gondolatok, érdekek és érzések hódítják meg a szívet. Öröm! Napfény! De aztán döbbenten állapítom meg, hogy a rossz hajlamok még mindig működnek bennem, amelyek túl gyakran válnak konkrét tettekké. Egyrészt szeretem a hittestvéreimet, érdeklődve olvasom a Bibliát és dicsérem Istent – másrészt kísért a bűnös vágy a lelkemben. Hogyan lehetséges, hogy két teljesen különböző forrás fakad bennem, hogy a jó és a rossz a mindennapi életben olyan hihetetlenül együtt van? A válasz: az újjászületett embernek két természete van, egy régi és egy új. Ha a „régi természet” és az „új természet” kifejezések nincsenek is így említve a Szentírásban, mégis nagyon találó megnevezések. Mert minden hívő két születést élt át: a természetes születést és az újjászületést (Jn 3,3). Egyrészt Ádám leszármazottja a természetes születés által, másrészt az újjászületés által Isten gyermeke (Jn 1,12-13). Ezzel két eltérő természet birtokosa, amelyek származásuknál fogva ellentétesek és megtartják sajátos lényegi jegyeiket.

A régi természet Hogy a régi természetről többet megtudjunk, kezdjük mindjárt a Biblia legelején: Ádámnál. Amikor Ádám az Éden-kertben bűnt követett el, az teljesen megváltoztatta a helyzetét. Egy ártatlan teremtményből bűnös lett. Most már olyan természete volt, amely Istennek nem tetszhetett, és ez Ádám minden leszármazottjára is kihatott. Tisztátalantól csak tisztátalan származhat (Jób 14,14; vö. Zsolt 51,7). Mi mindannyian kivétel nélkül halandó bűnösök vagyunk (Róm 5,12-21), olyan természettel, amely bűnbe vezet. Ahogyan egy tövisbokron csak tövis terem, és nem élvezhető gyümölcs, a bűnös természetből gonosz gondolatok és tettek származnak, és semmi gyümölcs Isten számára (vö. Mt 7,16; 1Móz 6,5).

12

Aki Jézus Krisztusban hisz, újjászületik, új élettel rendelkezik. A Szent Szellem hívja ezt életre Isten szava által (Jn 3,3.5; 1Pt 1,23). Aki ezen a módon fogan (Jak 1,18), új természet tulajdonosa lesz. Nagyszerű változás állt be, ami nem marad rejtve. Ám itt egy fontos dolgot kell figyelembe vennünk: még ha a hitre jutott ember meg is változik, a test (régi természete) benne változatlan marad. Az Úr Jézus azt mondta Nikodémusnak, amikor az újjászületésről beszélt vele: „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől (Szellemtől) született, lélek (szellem) az” (Jn 3,6). Az újjászületés során a test nem távolíttatik el, nem tisztul meg, nem nemesedik meg, hanem a lélekben érezteti a hatását valami új. A Biblia tisztán tanítja, hogy az újjászületett emberekben továbbra is lakik bűn, illetve a testi kívánságok tovább élnek. Az 1Jn 1,8-ban ez áll: „Ha (mi, keresztyének) azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk (régi természet), önmagunkat csaljuk meg, és nincs bennünk az igazság.” A Galata 5,17 leírja a test és a Szent Szellem közti harcot, amely a hívőben folyik. A hívőben ott van a testi kívánság (óember), amíg ezen a földön él. Csak akkor szabadulunk meg tőle, ha majd az Úrnál leszünk.

A két természet A keresztyénnek tehát két természete van. Ha a régi természet szerint cselekszik, csak bűnt követhet el: a test nem veti alá magát Isten törvényének, és nem is tudja magát alávetni (Róm 8,7). Ha az új természete szerint cselekszik, nem követhet el bűnt: „Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő (Isten) magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született” (1Jn 3,9). A Róma 7,25-ben Pál apostol egyetlen igeversen belül mindkét természetről beszél: „Én magam tehát értelmemmel (a lélek által megújított értelmemmel, ami az új természet) az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.” Ezzel nem azt akarja mondani, hogy Vetés és Aratás

magától értetődő lenne, hogy a hívő egyrészt Isten gondolatai szerint él, másrészt minduntalan vétkezik. Sokkal inkább törvényszerűséget mutat be: ha új természetünk szerint élünk, Isten akaratát töltjük be, de ha a testi kívánságoknak teret engedünk, annak csak bűn lehet a következménye. Mit kell tennünk, hogy ne a régi, hanem az új természet legyen látható az életünkben? Három feltételt szeretnék ehhez bemutatni.

1. Megérteni Isten álláspontját Menjünk röviden vissza és foglaljuk össze, hogy mi teszi a bűnöst bűnössé. Két nagy problémája van: először a bűnei, másodszor a bűnös természete. A bűnök bocsánatot nyerhetnek, mert az Úr Jézus vére az engesztelésért folyt (Róm 3,2326). De egy természet nem nyerhet bocsánatot. Ezt társas kapcsolatainkból is ismerjük: ha egy kötekedő felpofoz, megbocsáthatjuk neki ezt a tettet, de azt a tulajdonságát, hogy kötekedő, azt nem. Hogyan reagált Isten a bűn problémájára, a régi természetre? A Róma 8,3 azt mondja: „Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” Isten elítélte a bűnt – éspedig saját Fia által a Golgotán, noha neki nem volt bűnös természete, Őbenne azonban a mi bűnös természetünk lett megítélve. Krisztust Isten bűnné tette értünk, és Ő meghalt a bűnnek (2Kor 5,21; Róm 6,10). Aki az Úr Jézus áldozatában hisz, tudhatja: Krisztus az én helyemet vette át a kereszten. Az én helyettes képviselőm halt meg azért, amit én tettem, és azért is, ami vagyok. Isten úgy tekint most rám, mintha meghaltam volna Krisztussal. A „régi emberünk” is oda lett szegezve – bűnös mivoltom teljes megromlott állapota végéhez jutott Jézus keresztjén. Szabad vagyok (megigazulva) a bűntől (Róm 6,6-7). A bűnbe esett Ádámhoz való kötődésem megszakadt, most már a feltámadt Jézus Krisztushoz tartozom. Ha rám tekint, Krisztust látja, és nem Ádámot. „Külsőleg” új helyzetet nyertünk Krisztusban, „belsőleg” pedig új életet. Az óember ugyan még bennünk van, keresztyénekben, de az már a helyzetünket nem befolyásolja Isten előtt (Róm 8,8-9). „Igazi életünk” az az élet, amelyet az Úr Jézusban kaptunk (Kol 3,3-4).

2009. évi 2. szám

Egy képpel szeretném ezt szemléltetni: képzeljünk el egy vadalamafát, amely csak haszontalan gyümölcsöt terem. Semmiféle gondozás, körbeásás, trágyázás nem változtat ezen. Emiatt a fakoronát levágják, és nemes hajtást oltanak bele. A régi vadnövény története ezzel tulajdonképpen véget ér. A gyümölcskertész ezentúl csak az új, a nemes fajta nevével illeti a fát. Ez nem jelenti azt, hogy a régi teljesen eltűnt, hiszen még nőhetnek rajta vadhajtások, de a régi el lett ítélve, és egészen újjá lett. A képet alkalmazni nem nehéz: a vadnövény a „testi” embert jelképezi, akit Isten nem tud használni. Ám egy napon a hívő örök életet nyer ajándékba, és eszerint kapja a „nevét” – ez a „tulajdonképpeni élete”. És ahogyan a gyümölcskertész a nemes hajtást ápolja, a régi fa vadhajtásait pedig levágja, úgy gondozza Isten a hívő új életet, illetve metszi le a régi természet vadhajtásait (vö. Kol 3,5). Ezzel eljutottunk a következő ponthoz, a gyakorlati oldalhoz. Mivel Isten törvényesen bánt a bűnnel, nem kell félnünk a kárhoztatástól (Róm 8,1). A régi természet puszta jelenléte miatt ne nyugtalankodjunk. Ha jelentkezik, nem kell a megtérésünket kérdésessé tennünk.

2. A bűnt holtnak tartani Tudjuk tehát, hogy a test a hívőkben még jelen van. De hogyan tudjuk megakadályozni azt, hogy a „test kívánságát” (Gal 5,16) véghezvigyük? Egyszerű hit által meg kell valósítanunk azt, hogy Krisztussal együtt meghaltunk, és emiatt a bűnt halottnak tarthatjuk (Róm 6,2.11). Egy történet segíthet ezt jobban megérteni:

13

A német-francia háború (1870-71) kezdetén az Angliában élő német férfiak is behívót kaptak. Egy napon egy angol látja a német barátját az utcán sétálni, és megkérdi, miért nem vonult be. „Ó – válaszolja a német –, mert meghaltam”. „Te meghaltál? Ezt meg kell magyaráznod!” „Rendben. Nem akartam harcba menni, és találtam egy fiatalembert, aki kész volt helyettem fegyvert fogni. Ő ment el helyettem, és elesett. Ezt a hatóságok úgy tekintik, mintha engem öltek volna meg; halottnak vagyok tekintve, tehát nem hívnak be többé.” Ezt az embert a kormány kényelmetlen követelései már nem érintették, hiszen a helyettese halála bizonyos értelemben az ő halála volt. Mivel Krisztus meghalt, te, mint keresztyén meghaltál a bűnnek. Isten úgy tekint bennünket, mint akik „Krisztussal együtt meghaltunk” (Róm 6). Ha a bűn kísértése jelentkezik, megtagadhatod. Nincs már joga hozzád, zsarnoki uralmának vége. Tehát elhatározzuk, hogy akkor ma olyan napot akarunk megélni, amelyen a bűn nem teszi be a lábát az ajtón! Friss lendülettel és jó szándékkal ugrunk ki reggel az ágyból, és mindent helyesen akarunk tenni. De minél erősebben határozzuk el, annál csalódottabban dőlünk ágyba este és sóhajtozunk: „Újra nem sikerült a test kívánságát mindenben megtagadnom. De holnap majd biztosan…” Ez rossz hozzáállás! Saját erőlködéssel – ami a törvény elve – szállni szembe a bűnnel, bukásra van ítélve. Aki megpróbálja, azt a lehangoló tapasztalatot szerzi, hogy erőtlen, ahogyan a Róma 7,7-24 nyomatékosan leírja. Nekünk nem „harcolni” kell, hanem a bűnt holtnak tartani: „Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban” (Róm 6,11)!

3. Istennek élni Önmagában azonban nem elég holtnak tartani a bűnt. A Róma 6,11-ben az áll továbbá, hogy nekünk Istennek kell élnünk a Krisztus Jézusban. Mi szabadok lettünk a bűntől, hogy Isten rabszolgáiként éljünk (Róm 6,18.22). Aki magának él, aki saját céljait követi, azt lehengerli a kísértés, és nem lesz ereje a bűnnek ellenállni. Nekünk Istennek kell élnünk. De mit jelent ez? Fessem magam elé a bűn borzalmát, hogy

14

elkerüljem? Írjam fel következetesen a naplómba, hogy milyen lelki célokat tűztem ki magam elé, és igyekezzem azt elérni? Vagy tegyek egy fogadalmat Istennek, hogy ezáltal kiszolgáltassam magam neki? Ez ugyan mind jobb, mint közömbösen élni a mindennapjainkat; de ezen a módon nem jutok tovább, sőt, újabb problémákat halmozok fel magamnak. Hogy az új élet, és ne a test uralkodjék, másra van szükség: belekapaszkodni az Úr Jézusba. Nélküle semmit sem tehetünk (Jn 15,5). Ő a forrása és tápláléka az új életnek. Ha mi szüntelenül vele foglalkozunk, rá gondolunk, akkor megváltozik valami! Aki Őrá néz, nemcsak tökéletes mércét lát, hanem az Ő képére át is alakul (2Kor 3,18). Már nem magunkat igyekszünk lázasan megváltoztatni, hanem Őáltala változunk meg. Isten Szelleme teret nyer, és győzelmet arat a test felett: „Mert a test kívánsága a Lélek (Szellem) ellen tör, a Léleké (Szellemé) pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek” (Gal 5,17). Szükségünk van a megfelelő táplálékra! Ha ez Krisztus és az Ő beszéde, akkor megerősödik az új természet; ha a táplálék a világ dolgai, akkor a test pöffeszkedik. „Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól való” (1Jn 2,16). Itt is egy képet szeretnék használni. Képzelj el egy fenséges sast és egy elvadult, mocskos kutyát. Az egyik az égbolton száll, a másik a hulladékban turkál. Ez a két különböző állat egymáshoz van láncolva, és együtt kell élniük. A mindennapi harcban felőrlik egymást. Mit kell tenni, hogy a sas jusson fölényhez, és ne kelljen a koszban feküdnie? Szólítsam fel szüntelenül, hogy repüljön? Vagy parancsoljam a kutyának, hogy ne keresse a szemetet? Mindkettő értelmetlen volna. A sas szállni akar, a kóbor kutya pedig a földet, a szemetet fürkészi. Ez felel meg a természetüknek – és ez nem változtatható meg. Amit tennem kell, a következő: etetnem kell a sast, és megvonnom az élelmet a kutyától. Akkor a sas erőre kap, a kutya pedig gyengül. Magától! Ezért: Tápláld a „sast” magadban, és hagyd éhezni a „kutyádat”. Ne olyan dolgokkal foglalkozz, amelyek a testet ösztökélik, hanem tápláld az új természetedet mindennap. Így tudsz győzelmes keresztyén életet élni. Gerrid Setzer Vetés és Aratás

A szeretet „iskolája” „…tiszta szívből, jó lelkiismeretből és kép­mutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1Tim 1,5).

W

atchmann Nee beszélt egy keresztyénről, aki elhatározta, hogy egyik testvérnek a sze­re­tetből példát fog mutatni. De azt tapasztalta, hogy hiába próbálkozott. Pedig minden össze­jövetelen köszöntötte őt, érdeklődött a hogyléte felől, majd egy beszélgetésre hívta az otthonába. De a helyzet nem változott. Nee ehhez a következő magyarázatot fűzte: „Az eredménytelenség oka az lehetett, hogy úgy akart mást szeretetre bírni, hogy ő maga nem muta­tott iránta igaz hitből fakadó szeretetet. Az igazi szeretet mindig az ember szívében veszi kezdetét, és az őszinte közeledést megérzi a másik fél. Nem külső formaságokban nyilvánul meg, üres hatásokkal nem lehet kikényszerí­teni.” A fenti igevers a szeretet előfeltételeként há­rom dolgot jelöl meg: – tiszta szív, – jó lelkiismeret, – képmutatás nélküli hit. Ameddig szívemben irigység, nagyravágyás, önzés, keserűség van mások iránt, vagy a lelki­ismeretemet elrendezetlen bűn terheli, addig az isteni szeretet nem munkálkodhat bennem. Ilyenkor legfeljebb tettetett barátságosságra telik csak tőlem. Hogy rend legyen a szívemben, min­den zavaró dolgot meg kell vallanom az Úrnak! Ha mi magunk készek vagyunk a képmutatás nélküli szeretetre, csak akkor tudunk testvéreink­nek példát mutatni, és esetleges bűneikért imád­kozni. Tanuljunk meg testvéreink számára jó szívvel jókat kérni! A szeretet így kezdődik. H. B. „Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, ... aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent; MERT ISTEN SZERETET.” (1Jn 4,7-8)

2009. évi 2. szám

Hegy vagy út? Egy evangélista egyszer ezt kérdezte a hallgatóságától: „Tulajdonképpen mi vagy te, hegy vagy út?” Ez elgondolkodtatta a hallgatókat. Ez a kérdés jogos és értelmes. A hegy eltakarja az ember elől a kilátást, és elzárhatja az utat. Ezért vagy nagy kerülőt kell tenni a célig, vagy pedig nagy fáradsággal meg kell mászni a hegyet. A hegy tehát jelentős akadály lehet a cél elérésében. Vajon hegy vagyok én? Akadály az életem? Elzárom a kilátást mások elől? Eltakarom Krisztus arcát? Amit teszek, amit mondok, megbotránkoztat másokat? Megnehezítem az utat mások számára a cél felé? Milyen óriási felelősség ez mindannyiunk számára! Vagy pedig út vagyok? Megkönnyítem mások számára az előrejutást? Vajon az ő útjukat az én példaadásom, az én segítségem által könnyebben járják majd? Bátorítás vagyok? Késztetek másokat az örökkévalóság felé vezető útra, Jézus Krisztus követésére? Ha igen, akkor nem éltem hiába! Akkor az életem áldást jelent mások számára, utat, amelyre érdemes rálépni! Akkor betöltöm azt a hivatást, amire engem az én Uram és Megváltóm elhívott. Ugye látjuk a nagy különbséget? Egyik esetben arra késztethetünk másokat, hogy lemondjanak arról a lehetőségről, hogy Jézus Krisztushoz eljussanak. De lehet az életünk hasznos segítség, biztatás a körülöttünk élőknek. Megkönnyíthetem a vándorutat, és odasimulhatok mások lába alá, mint egy szőnyeg, mint sima, akadálymentes út. Vizsgáljuk meg tehát, hogy mit jelent az életünk. Ehhez az önvizsgálathoz őszintén el kell csendesednünk Isten előtt. Tőle kell megkérdeznünk, tőle kell meghallanunk a feleletet erre a fontos kérdésre: Mi az életem? Hegy vagy út? Kérjük az Ő bölcsességét és segítségét, hogy az életünk út legyen sokak számára. Ungár Aladár (1905–1970)

15

„Énekeljetek az Úrnak új éneket, ...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását!” (Zsoltár 96,1-2)

Uram, szeretnék hallgatni



        

            U - ram, sze - ret - nék hall - gat - ni, sze - ret - nék csend - ben                          







ma - rad - ni.

    





tal

 



Töb - bé nem



e - léd





hall - gat - ni,

lá - zad már

 

 





vi - szem.



csak





a

szí - vem,

 

U - ram,







csend - ben, csend - ben

 

a - lá - zat -







sze - ret - nék 







ma - rad - ni!

 Uram, Te szólj, én hallgatok, némán, mint fönn a csillagok. Bár a próba nagyon nehéz, erőm hozzá olyan kevés. Mégis szeretnék hallgatni, csak csendben, csendben maradni!

 Uram, segíts most hallgatni, próbák közt csendben maradni. Kérlek, formáld az életem, hozzád hasonló hadd legyen. Segíts most csendben hallgatni, csak csendben, csendben maradni!  Hála, tudok már hallgatni, várni és csendben maradni. Békesség tölti el a szívem, mivel Te győztél felettem. Benned elrejtve hallgatok, benned elrejtve hallgatok! A Trans World Radio magyar nyelvû adásai 2009. március 29-től 2009. október 24-ig

délelõttönként, naponta:10.30-11.00 óra között a 41 méteres rövidhullámon (7210 khz); este, naponta 20.25-21.00 óra között az 1395 kHz-es (215 m-en) középhullámon fogható. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az „Antenna”, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, 1428 Budapest, Postafiók 4. Web: www.mera.hu; e-mail: [email protected]

16

Vetés és Aratás

„Z, ZS” betűs rejtvény

A sorok kitöltése után a kiemelt betűket összeolvasva kapjuk a megfejtést. Aki nem csupán hallgatta, de követte Jézust ill. tanításait, azt így nevezték. (A megfejtésben segíthetnek a következő bibliai fejezetek: Zsolt 146; Mt 4; 7; Luk 1; 19; Csel 2; 7; 13; Jel 21) 1. Az Úr Jézus így biztat bennünket: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, ______________ és ajtót nyitnak nektek! ” 2. Már idős volt, amikor fiút ígért neki Isten. Mivel kételkedett az ígéretben, egy ideig néma lett. 3. „…akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt.” Ez az ézsaiási prófécia teljesedett be, amikor Jézus letelepedett a tengerparti Kapernaumban, ___________ és Naftáli földjén. 4. János apostol látomásban látta Isten városát. Milyen drágakő díszítette a város falának második alapkövét? (jellemzően kék színű) 5. „Dicsérem az Urat, amíg élek, __________ zengek Istenemnek, míg csak leszek.” 6. A tanítványok pünkösdkor megteltek Szent Szellemmel. Az összefutott tömegben „nagy ___ ____ keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.” 7. Jerikói vámszedő. Megvetett ember volt, sokakat megkárosított, Jézus mégis elmegy hozzá. Ez a találkozás fordulatot hoz a vámszedő életébe. 8. A zsidók istentiszteleti közösségi helye. Pál a legtöbb városban itt kezdte az evangélium hirdetését. 9. „A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam ________. ” Összeállította: Zentai Péter

Szülők és gyermekeik a Bibliában Írd be a hiányzó neveket a vonalakra! (Segítenek a következő igehelyek: 1Móz 21,2-3; 1Móz 25,20; 1Móz 29,28; 1Sám 1,19-20; 2Sám 12,24; Lk 1,5.57.63.)

SZÜLŐK Ábrahám Sára Izsák 2. 3. Ráhel

GYERMEK 1.

SZÜLŐK Elkána Anna

GYERMEK 4.

Jákób

Dávid 5.

Salamon

József

Zakariás Erzsébet

6.



(Megfejtés a 31. oldalon.) 2009. évi 2. szám

17

Békesség és szentség Békességnek és szentségnek kell jellemeznie Isten szellemi házát, a Gyülekezetet, és a helyi gyülekezeteket egyaránt. „Templomodat szentség ékesíti” – mondja a zsoltáros (Zsolt 93,5). És amikor Pál apostol az Isten Gyülekezetére – az Ő házára és a Krisztus Testére – vonatkozó alapvető tanításait leírja, és kifejti a kegyelmi ajándékokról és azok felhasználásáról szóló tanítását, nyomatékosan hangsúlyozza, hogy szentek legyenek azok, akik ezt a „házat” ábrázolják: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke (Szelleme) bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok” (1Kor 3,16-17). Ugyancsak hangsúlyozza a rendet, amelynek a gyülekezetben uralkodnia kell: „Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene” (1Kor 14,33).

A békességet rendnek nevezik A békesség Isten szerint való rend. Ez éppúgy érvényes mind az egyén szívbeli és lelkiismereti állapotára – mert a lelkiismeret és a szív csak akkor nyugodt, ha Istennel rendben van –, mind a közösségre, tehát a hívők kapcsolatára egymással és a gyülekezetben való tevékenységükre. Ez az Istentől való rend nem választható el a szentségtől. A gyakorlati életszentség békességhez vezet, és szó sem lehet valódi békességről szentség nélkül. Az egyik feltételezi a másikat „Krisztus félelmében”, amelyre az Efezus 5,21 int minket, és magában foglalja az Isten gondolatai szerint való békességet, amelyben mindenki azt a helyet foglalja el, amely neki adatott. És ez az alárendeltség, amelyben az Istentől adott rendet elismerik, Isten szerint való békességhez vezet. „A világosság gyermekei” (Ef 5,8) úgy élnek, ahogy az a szentekhez illik.

Nincs békesség szentség nélkül „Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre” (Zsid 12,14). Törekedni azt jelenti, hogy szüntelenül bizonyos erőt fejtünk ki egy meghatározott cél érdekében. Itt kettős célt látunk: a békességet és a szentséget; tulajdonképpen azonban csak egyetlen célt, mert a kettő egymástól elválaszthatatlan. Az emberek közti békesség, amely emberi megegyezés alapján jön létre, mindig bizonytalan, mert egyeztetéseken és megalkuvásokon alapul.

18

És olykor ez Isten gyermekei között is így van, ezért érthető, ha a köztük levő béke is igen törékeny. De Isten gyülekezeteiben a szentek közötti békének egészen másfajtának kell lennie: csak akkor lehet valóságos, ha ki-ki a tulajdon szívében is őrzi ezt a békességet. Ez az állapot pedig abból ered, ha semmiféle nézeteltérésünk sincs Istennel, vagyis feltételezi az Istennel való igazi közösséget. Ha ez minden egyes tagnak az osztályrésze, akkor lehet a közösségben is megvalósítani. És ha nem valósul meg a közösségben, akkor kétségkívül azért nem, mert egyesekben nincs meg ez, sőt talán egyikükben sem. A szent Istennel való közösséget nem tapasztalhatjuk meg szent életgyakorlat nélkül. Ha az óemberünk közbelép, akkor megzavarodik a békességünk, azaz, ha a szentség megszűnik – és itt fölösleges a mellékkörülményeket kutatni –, akkor csak úgy térhet vissza, ha újra megvalósul életünk szentsége. Jól értsük meg: itt a valóságos, Isten szerint való békességről van szó, nem pedig afféle békességről, amelyért sok minden Istentől való dolgot készek vagyunk feláldozni.

Engedményeket tehetünk, vagy nem? Vannak ugyanis olyan területek, amelyeken a békesség kedvéért nem lehetünk eléggé engedékenyek, viszont vannak olyan helyzetek is, amelyekben soha nem szabad a legkisebb mértékig sem engednünk. Ha csak önmagunkról van szó, a magunk személyéről, a magunk érdekeiről, miközben Isten igaz­sága és az életünk szentsége semmiképpen nem károsodik, akkor legyünk hajlandók mindenben engedni bármilyen áron, bármilyen nehéz és fájdalmas is az engedékenység. Ha viszont Isten igényeiről és jogairól van szó, akkor mindenféle engedékenység – még ha a kegyelem és béke ürügyén tesszük is – egészen más eredményhez vezet, mint amire törekedtünk és amit reméltünk. Ahogy Isten bizonyos prófétáiról mondja: „…félrevezették népemet, amikor azt mondták: békesség, pedig nincs békesség; és ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal …és (a fal) ledől az” (Ez 13,10-12).

Hogyan nevel Isten? Milyen ostoba az, aki békességet vár azáltal, hogy a gyakorlati életszentség útja helyett a saját szívének gondolatait követi! A Zsidók 12,15-16-ban Vetés és Aratás

olvasható három tiltás bizonyos kapcsolatban van tartották magukat, és azt hitték, hogy Isten Igéje az 5Mózes 29,18-cal, ahol az Ige ítéletet hirdet azok a zsinórmértékük. Ezért súlyos szemrehányással felett, akik azt mondják: „Jó sorom lesz akkor is, ha illeti őket Isten: „Hogyan mondhatjátok: Bölcsek megátalkodott szívvel élek!” Ennek éppen az ellen- vagyunk, nálunk van az Úr tanítása! ... Szégyent kezője az igaz, ahogyan vallottak a bölcsek, megaz Igében olvassuk: „az ijedtek és zavarba jöttek. igazság békét teremt” (Ézs Mit is ér a bölcsességük, KŐ AZ ÚTON 32,17); és „pillanatnyilag ha megvetették az Úr ugyan semmiféle fenyítés Igéjét?!” (Jer 8,8-9) Gondolod, kerül életed útjába egyetlen gátoló kő is hiába? nem látszik örvendetesElsősorban gyakorLehet otromba, lehet kicsike, nek, hanem keservesnek, lati életszentségre van hidd el, ahol van, ott kell lennie. később azonban az igazszükségünk, amely az ság békességes gyümölÚr számára való elküDe nem azért, hogy visszatartson téged, csét hozza azoknak, akik lönítettségből szármase, hogy lohassza kedved, merészséged. megedződtek általa” (Zsid zik: „Legyen bennetek Jóságos kéz utadba azért tette, 12,11). só” – és azután lehet hogy te megállj mellette… Isten fegyelmező kezét békességre törekedni –, érezni azt jelenti, hogy „és békességben éljetek Nézd meg a követ, azután kezdj el figyelmesek maradunk egymással” (Mk 9,50). beszélni róla Isteneddel. Isten parancsolataival Őt kérdezd meg, milyen üzenetet „... a békesség Istene szemben, és ezt kellett küld azzal az akadállyal neked. szenteljen meg titeket volna megvalósítania Izráteljesen, és őrizze meg a S ha lelked Istennel találkozott, el népének is. Mert akkor ti lelketeket, elméteket utadban minden kő áldást hozott. olyan lett volna békesséés testeteket teljes épge, mint a folyam (Ézs ségben, feddhetetlenül, Maria Feesche 48,17-18). Mivel azonban a mi Urunk Jézus KriszIzráel nem ügyelt erre, tus eljövetelére. Hű az, (Németből fordította Túrmezei Erzsébet) bekövetkezett az ítélet aki elhív erre titeket, és végrehajtása. Mégis felŐ meg is cselekszi azt” léptek köztük olyan pró(1Tesz 5,23-24). féták, akik azt bizonygatták: „Fegyvert nem láttok, P. F. éhínség nem tör rátok, sőt igazi békességet adok nektek ezen a helyen.” Isten azonban kijelentette: „...elveszem a békességet ettől a néptől” (Jer 14,1314; 16,5). Saruimat

Legyen só bennetek! Kétségtelen igazság, hogy a szellemi ítélőképesség eltűnik, ha valaki eltűri a gonoszt a békesség kedvéért. Ha valakinek a belső békessége megzavarodik, és annak visszaszerzésére törekszik anélkül, hogy előzőleg visszanyerné a szentséget, akkor ezzel becsapja önmagát és másokat is. Valójában ezzel nem nyeri vissza sem az Istentől való igazi békességet, sem pedig a szentséget. Jeremiás próféta idejében pontosan ez történt a nép között, és Isten ily módon vádolta prófétáikat: „Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! De nincs békesség” (Jer 6,14). Akik ezt cselekedték, bölcsnek 2009. évi 2. szám

Saruimat, URAM, leoldom, sok szenny tapad rá már megint. Hozzád eseng lelkem a porból, Előtted, ím, a bűneim. Szent, szent a hely, és szent a Szó, mit közölsz velem… Várom Szavad, sok kincs között csak a valódit keresve már, mit LELKED ad. Saruimat, URAM, leoldom, öltöztess fel nagy irgalmadból, mezítelenségem ne bántson, Nálad legyen örök lakásom! Füle Lajos

19

Az imádság mindig az Istennel való személyes kapcsolatból fakad. Néha szenvedélyes, néha szavai sincsenek, néha dicséret, néha könyörgés, néha vigasztalás és néha panaszkodás. Az imádság a legkülönbözőbb módon történhet, de mindig az Istennel való közösségben gyökerezik. Istennek bámulatos a megértése és a türelme gyermekei iránt. Mindent elmondhatunk neki. Ne hagyjuk ki Őt az életünkből, ne hagyjuk ki a vele való közösség lehetőségét! Sohasem találunk közösséget Istennel, ha az ima pusztán csak eszköz annak érdekében, hogy megkapjuk, amit akarunk. Ez nem Isten iránti szeretet, hanem az Ő kihasználása. Aki igazán szereti mennyei Atyját, és szoros kapcsolatban áll vele, annak kérésében sok minden elveszíti a jelentőségét, ami korábban fontos volt. Sohasem használhatjuk Istent eszközként arra, hogy meg­­kapjuk, amit sze­ retnénk! Maga Isten legyen a célunk! Ha ez teljesül, minden más a helyére kerül! L. Anderson

IMA Uram, Te tudod, mennyi a vétkem, miért kell nékem kegyelmet kérnem. Kérlek, bocsáss meg, ha imáimban, bűnvallásomban hiányosság van. Feledékenység kórja van rajtam… – Add, hogy ne legyen gyógyíthatatlan!

Sándor Károly

Te vagy az, aki után vágyódom, Istenem. Többet jelentesz nekem az összes válasznál, amit kéréseimre valaha is adhatnál nekem. Szeretnélek jobban megismerni. Napjaim során újra és újra rólad gondolkodom. Örömmel fedezem fel, hogyan önthetem szavakba, ki vagy nekem. Örömmel ismerlek meg egyre jobban. Kérlek, bocsásd meg, amikor ki akartalak használni! Elismerem, hogy gyakran úgy bántam veled, mintha Téged teremtettek volna értem, és nem fordítva. Sok imádságomra emlékszem, amelyek kizárólag velem foglalkoztak és azzal, amit én szeretnék. Alig gondoltam Terád vagy arra, hogy Te mit akarsz az életemben. Egyszerűen ki akartam préselni belőled, amit csak kívántam. Bocsáss meg! Mindenekelőtt legyél az én Uram, Istenem! Közösségünkben, amely a szuverén Úr és szolga közössége, taníts imádkozni! Olyan közösséget szeretnék veled és másokkal, amilyet Te akarsz látni az életemben! Bocsásd meg, ha azért akarok veled jó kapcsolatot, hogy megkapjam tőled, amit akarok, amit én gondolok jónak! * Mutasd meg, mikor beszéljek, és mikor hallgassak! * Taníts meg örülni neked és közösségünknek a csendben! * Segíts, hogy nagyobb örömet találjak abban, ha az történik, amit Te akarsz, és nem az, amit én kérek! * Taníts meg azt kérni, amit Te szeretnél adni! Találjak nagyobb gyönyörűséget a válaszodban, mint a saját kérésemben! Mától kezdve Te vagy az életem és a szeretetem célja, ezért a kéréseim teljesítésénél valami többért imádkozom hozzád. Azt szeretném, ha imáim meghallgatásai barátságunknak a következményei lennének, nem pedig az okai. Önmagadért kívánlak szeretni, nem csak az ajándékaidért! Bárcsak az imádságaim igazi imádságok lennének! Jézus Krisztus nevében kérlek, aki az Út kettőnk között. Ámen.

L. Anderson

20

Vetés és Aratás

szem előtt, hogy Mózes példájából Őneki neveljük őket. azt láthatjuk, hogy a De ez csak együttes gyermekeket az Úrmunkával lehetséges. nak nevelni csak a háSzabad nekünk „elrej­ zastársak közös feladata lehet. tettségben” nevelni a gyerGyermeknevelés Egyes helyzetekben az apa felamekeinket. Nevezetesen úgy, data erősebb, máskor az anyára hogy távol tartunk tőlük minhárul több teher. Azonban a dolog dent – amennyire rajtunk múlik –, csak akkor működik, ha mindketten „egy irányba ami árthatna nekik: húznak”. A gyermekeinknek nem kell mindent látniuk, Mózes történetét megfigyelve ezek a súlypontok ami körülöttük zajlik! érthetőbbek lesznek. A gyermekeinknek nem kell mindent hallaniuk,

Az anya felelőssége

A 2Mózes 2,2-3 így szól: „Amikor (Jókebed) látta, hogy ( a fiú) milyen szép, három hónapig rejtegette. De amikor már nem tudta tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé.” Itt egyértelműen az anyától ered a kezdeményezés. Kisgyermekeink esetében az anya különleges feladata a védelem és az elrejtettség biztosítása. Hogyan tudja ezt egy anya a „normális” gondozás és felülvigyázás mellett megtenni? Biztosan azáltal, hogy szüntelen imádkozik kicsinyéért, és így „kosarat” épít gyermeke köré. És az apák? Az apáknak is vannak sajátos feladataik! Tudjuk a 2Mózes 2-ből, hogy miután a fáraó lánya megtalálta Mózest, a kisgyermek még bizonyos időt szülei házában töltött. Az Apostolok cselekedetei 7,20 azt mondja róla: „Három hónapig nevelték az apja házában.” Tehát a gyermeket a lehető legkorábban el kell kezdeni az Úrnak nevelni. És itt van az apákra különösen szükség. Természetesen, nem tudnak folyamatosan otthon lenni és nevelni. De azt megtehetik és meg is kell tenniük, hogy a család fejeként a Biblia nevelési alapelvei szerint éljenek, követhető és nemes példát mutatva gyermekeiknek. A szülők felelőssége A szülőkre viszont együtt is szükség van! „Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától” (Zsid 11,23). Szülőkként láthatjuk, micsoda értékük van Isten előtt gyermekeinknek, és mindig tartsuk

2009. évi 2. szám

amit a „piacon” beszélnek! A gyermekeinknek nem kell mindent elolvasniuk, ami éppen aktuális! A gyermekeinknek nem kell mindennel rendelkezniük, ami „menő”! A gyermekeinknek nem kell mindenhová elmenniük, ahol valami különleges történik! A gyermekeinknek nem kell mindent kipróbálniuk, ami – egyesek szerint – a mai világban elengedhetetlen a boldoguláshoz!

Ami a lényeg! Nem tudjuk megvédeni gyermekeinket mindentől. Valamikor nekik is egyéni döntéseket kell majd hozniuk, és meglátniuk, hogy mi a jó és mi a rossz. Néhány dolgot azonban feltétlenül világossá kell tennünk saját magunknak és számukra is nevelésük folyamatában: 1. Következeteseknek kell lennünk mindabban, amit megengedünk, vagy éppen tiltunk nekik! 2. Gyermekeinknek a Biblia alapján meg kell magyaráznunk, hogy ezt miért tesszük, azt pedig miért tartjuk helytelennek, esetleg veszélyesnek, vagy éppen gonosznak. 3. Meg kell mutatnunk nekik az istenfélő család biztonságát, hogy értékelni tudják saját helyzetüket, és Isten szerinti nevelésük jótékony hatását későbbi életükben is élvezhessék. Milyen fontos nekünk, szülőknek azt a rövid időt, amely gyermekeink életében rendelkezésünkre áll, együtt kihasználni az örökkévalóság számára! Ehhez kell „egy irányba húznunk”! Klaus Brinkmann

„…szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit… mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk...” (1Tesz 2,7.11-12)

21

Isten terve 2.

Meg kell állapítanunk, hogy a Szentírás sok helyen foglalkozik a „végső dolgokkal”, ezért ezeknek prófétai jelentőségét nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A bibliai jövendölések gyakorlati oldala a legerősebb ösztönzés a keresztyén élet és szolgálat számára, reménységre és megszentelt hívő életre buzdít. A keresztyénség első idejében Krisztus visszajövetelének reménysége erőt adott a mártíroknak a kitartásra. Mély hittel várták Uruk visszajövetelét, bizonyosak voltak abban, hiszen Ő megígérte, és a próféták is határozottan kijelentették. Ez bátorította őket, hogy a pogány államhatalom vad üldözése ellenére helyt álljanak. „Különböztesd meg az időket, de lásd meg az összhangot a Szent Írásokban” – mondta Augustinus. L. S. Chafer megállapítja, hogy a Bibliában isteni rendszer van, és az egészet bizonyos meghatározott korszakokra lehet felosztani. „E korszakok és a velük kapcsolatos mindenkori isteni célok felismerése a Biblia helyes értelmezésének egyik legfontosabb ténye.” Ha előítélet-mentesen közelítjük meg ezt a témát, végül arra a következtetésre jutunk, hogy vannak a Bibliában különböző történelmi időszakok. Ezek világosan megkülönböztethetők azáltal, hogy Isten a különböző időszakoknak megfelelően szövetséget köt az emberrel, megszabja a vele való kapcsolatát, és ünnepélyesen tudatja vele kötelességeit. Mindaz, ami ettől eltér, nehézségeket gördít a bibliamagyarázat elé, és olyan kérdéseket hoz felszínre, amelyekre nem tud feleletet adni. Ezek a korszakok a következők: 1. Az ártatlanság korszaka. 2. A lelkiismeret korszaka. 3. Az emberi uralom korszaka. 4. Kiválasztás a hit alapján. 5. A törvény korszaka. 6. A kegyelem korszakának közbeiktatása. 7. Az igazság uralma. 8. Az utolsó ítélet. 9. Az örök ország. 10. A pogányok (a népek) ideje. 1. Az ártatlanság korszaka Az emberiség története Ádám és Éva teremtésével kezdődött, és nem a világ teremtésével, amely korábban történt. A Teremtő munkája tökéletes volt, ősszüleink az ártatlanság állapotában, tökéletes környezetben éltek. Isten minden elképzelhető jóval ellátta őket, a bűnös természet kívánságai, fájdalom, betegség és gond nem kese-

22

rítette az életüket. Isten joggal elvárhatta, hogy neki engedelmeskedve éljenek, teljes és zavartalan közösségben, és véget nem érő áldásainak örvendjenek. Teljes szabadságot élveztek, Isten csak egy dolgot tiltott meg nekik, engedelmességüket csak ez tette próbára (1Móz 2,17). Ősszüleink tudták, hogy mi vár rájuk, ha áthágják a tiltást. Azonban engedtek a kísértésnek és elbuktak. Az ember képtelennek bizonyult arra, hogy megőrizze ártatlanságát, ezért Teremtője arra kényszerült, hogy kiűzze őket a földi Paradicsomból. Isten első próbatétele szomorúan végződött az ember számára. 2. A lelkiismeret korszaka Isten állatbőrökbe öltöztette elbukott teremtményeit. Ez az első utalás arra, hogy most már csak az áldozat, egy másik élőlény halála nyújthat menedéket és védelmet nekik. És miután megmondta, hogy a jövőben mennyi gonddal és fáradtsággal terhes lesz az ember élete, az eljövendő Megváltó reménységét is szívükbe helyezte (1Móz 3,14-19). Nem volt még törvény és külső vezetés. Az embernek kellett döntenie, hogy a gonoszt elvesse, és a jót kövesse, a saját lelkiismerete szerint. Az emberben azonban születésétől kezdve nincs semmi jó, így képtelen arra, hogy a bűnt legyőzze, és nem tudja lelkiismeretének szavát sem követni. Ezért az özönvíz előtt a Föld megromlott, tele lett erőszakossággal, és bűn uralkodott az egész gonosz nemzetségen. Olyan borzalmas volt a helyzet, hogy Istennek el kellett pusztítania az egész emberiséget az özönvíz által (1Móz 7), csak Nóé és családja menekültek meg ezen ítélet alól. 3. Az emberi uralom korszaka Isten az özönvíz után új irányelvet vezetett be a világba, hogy ezzel az ember életét helyes irányba terelje. Az embernek hatalmat adott, és felelősséget ruházott rá, hogy önmagát kormányozza. A gyilkos például saját életével fizetett a megölt ember életéért. Az ítéletet az embertársainak kellett végrehajtaniuk. Minden ember életének gondja azokra volt bízva, akik körülötte éltek (1Móz 9,5-6). Nóé volt az első, akit Isten ezzel a hatalommal felruházott, de hamar kiderült, hogy még saját magát sem tudta fegyelmezni (1Móz Vetés és Aratás

9,21). Alkalmatlan volta hamar bebizonyosodott, és utódai ugyancsak ezt tanúsították. Az új rend egyetlen nagy eseménye Bábel tornyának az építése volt, ami az emberi nemzetség istenellenes összefogásával kezdődött (1Móz 11,4). A politikai egyesülés mámorában fellázadtak Isten ellen. Isten azonnal közbelépett, és azzal büntette meg őket, hogy összezavarta a nyelvüket. Pember ezzel kapcsolatosan ezt írja: „Az emberek hatalmukat arra használták fel, hogy Teremtőjük ellen egyesüljenek, és ezzel bebizonyították, hogy erkölcsi romlottságuknak semmiképpen sem lehet gátat vetni.” A kormányzás felelőssége mind a mai napig az emberek vállán nyugszik. De az üdvtörténet ezen korszaka, amelyikben ezt Isten rájuk helyezte – hogy alkalmatlanságukat bebizonyítsa –, abban a pillanatban véget ért, amikor ez nyilvánvaló lett. 4. Kiválasztás a hit alapján „A Nóé és Ábrahám közötti időkben a nemzeti gőg és önérdek mindinkább úrrá lett, és ezzel együtt az ellenségeskedés is. Az emberi nemzetség összefogása véget ért, és a népek elkezdtek egymás ellen harcolni” – írja Campbell Morgan. Ezért Isten bölcsessége kiválasztott egyetlen családot, Ábrahámét, hogy új népet hozzon létre, akiket hit alapján akart egységben tartani. Ábrahámnak és utódainak megígérte, hogy nagy néppé teszi őket, és általuk megáldja majd a többi népet is (1Móz 12,1-3). Az Ábrahámmal kötött szövetség nem volt feltételekhez kötve, így beteljesítése nem az emberektől függött, hanem kizárólag Isten hűségén múlt. Ezért ígéretei biztosan beteljesülnek. De Ábrahám utódai nem akartak feltétlenül hinni, és teljesen rábízni magukat Istenre. Ezért végül belekerültek az egyiptomi rabszolgaság nyomorúságába. Miután Isten kegyelmesen kihozta őket ebből a rabságból, továbbra sem törődtek ígéreteivel, és a törvény szolgasága alá hajtották fejüket (2Móz 19,8). Habár tapasztalták Isten kegyelmét, megvetve az Ő jóságát a törvény jármát vették magukra. Ezzel végződött az üdvtörténetnek ez a korszaka, a saját hibájuk miatt, és ezzel világosan bebizonyították, hogy újra kudarcot vallottak.

(Folytatjuk.) F. A. Tatford: Isten terve c. könyvéből (Evangéliumi Kiadó)

Áldott légy a biztatásért! Uram, köszönöm, hogy nem tartod számon bűnömet, hogy szent Fiadban nézel engemet… Ha számon tartanád bűneinket, ugyan ki állhatna meg Előtted? Ha mérlegre kerülnének azok, vajon nyerhetnénk-e bocsánatot? Milyen jó, hogy szent Igédből ismerhetjük meg akaratod, szavad, azokat hallgatva az ember lelke tiszta lesz és szabad… Áldott légy a biztatásért, az örömökért, az áldásokért, taníts kérlek alázatra, és köszönetet mondani mindenért! Bocsásd meg bűneimet, tévedéseim, hibáim, vétkemet! Köszönöm, hogy jöhetek Hozzád, hogy Te vársz mindig rám, hogy leveszed rólam szennyes ruhám! F. Farkas Rozália

Ne csüggedj! Samuel Gobat mintegy 150 évvel ezelőtt munkálkodott az abesszíniai misszióban. Miután pár évig hirdette az örömüzenetet és nem látta munkája gyümölcsét, nagyon elcsüggedt. Szívében ez a gondolat érlelődött: Isten elhagyta őt. Egy hosszú útja alkalmával a szokásosnál jobban elfáradt. Megpihent egy barlangban. Majd imában az Úr elé vitte a szívében levő keserűséget. Hoszszan könyörgött. Miután azt befejezte, és szemét felnyitotta, nagy meglepetésére egy hiénát pillantott meg. Ez pár lépésre feküdt tőle, és figyelte őt. A misszionárius reszketve jött ki a barlangból, hiszen a vérengző vadállat egy pillanat alatt megtámadhatta volna. De nem történt semmi, a hiéna továbbállt. Samuel hálatelt szívvel borult le az Úr elé, és újra megbizonyosodott arról, hogy Isten soha nem hagyja el őt (vö.: Ézs 41,10; Zsolt 37,25). H. V.

2009. évi 2. szám

23

Minden olyan zavarba ejtő

Érdemes keresztyénnek lenni? A hívő ember arra a következtetésre juthat, hogy az istentelenek élete sokkal könnyebb. A 73. zsoltár is ezekkel a gondolatokkal foglalkozik. Érdemes tehát keresztyénnek lenni? Micsoda kérdés! Nyilvánvaló, hogy Istennek egyetlen gyermekében sincs kétely ezzel kapcsolatban, hiszen meg van váltva, bűnei meg vannak bocsátva, övé az örök élet, Isten családjának tagja lett, el van pecsételve a Szent Szellem által, örök élete van Istennel közösségben – és folytathatnánk. Ki vonhatja kétségbe ezeknek az áldásoknak értékes voltát? Természetes, hogy érdemes keresztyénnek lenni! De legyünk csak egészen őszinték. A keresztyén élet nem mindig könnyű. A Krisztust követőknek Isten nem ígér sem egészséget, sem gazdagságot, de még jólétet sem. Sőt, tény, hogy minél jobban elkötelezzük magunkat Krisztus mellett, annál nehezebbé válhat az életünk. És életünk nehéz korszakaiban a lelkek ellensége odalopódzik mellénk, és a fülünkbe súgja: „Érdemes?” Nagyban segítségünkre lehet ilyenkor az, amit a 73. zsoltárban olvashatunk. Ennek a zsoltárnak a szerzője Ászáf, aki karvezető volt Dávid király idejében. Mélységesen elszomorította, amikor látta „a bűnösök jólétét” (3. v.). Jegyezzük ezt meg gondosan: Figyelmét nem Istenre, nem is Isten népére, Izráelre irányította, hanem a bűnösökre, vagyis akik rossz erkölcsűek voltak. Ezeknek nem kell szenvedniük halálukig (4. v.), és nem sújtják őket azok a gyötrelmek sem, amelyek Isten gyermekeinek az életét sújtják (5. v.). Közülük egyesek dicsekednek is sikereikkel, míg mások erőszakos eszközöktől sem riadnak vissza, csakhogy elérjék céljukat. Gyakran több mindent elérnek, mint amit kívánnak (6-7. v.). A zsoltáros hallotta, ahogy gőgösen szólnak, sőt még Isten mindentudó voltát is kigúnyolják (8-9. v.). „Ezt mondják: Honnan tudná ezt az Isten?” (11. v.) Ászáf megfigyelte, hogy az ilyenek háborítatlanul gyarapítják vagyonukat (12. v.), és jólétben élnek. A zsoltáríró egy pillanatra megirigyelte a sorsukat, és szinte kívánta, hogy bárcsak ő maga is ilyen bőségben és zavartalanul élhetne (3. v.).

24

Nincsenek ma Ászáféhoz hasonló problémáink? Bizony, amikor jönnek a nehézségek keresztyén életünkben, megkísért az anyagiasság minket is. Miként Ászáf, mi is iriggyé válhatunk, látva a gonoszok bővölködő életét (3. v.). A bajoktól mentes életet, amelyet láthatólag élveznek (5. v.) anyagi javaikkal együtt (7. v.), és mindez számunkra is erőteljes vonzóerő lehet. És Ászáf csüggedten megállapítja: „De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban” (13. v.). Miért tartotta szívét tisztán a bűntől? Miért ügyelt a magatartására? Mások, akik ilyesmivel nem törődtek, sokkal jobban élnek. Mindezt oly nehéz volt elviselnie, és még sok minden más is zavarta. Csapások érték mindennap – nem úgy, mint a gonoszokat. Isten keze súlyosan nehezedett életére, minden reggel fenyítve őt (14. v.). A szenvedések, amelyeket olykor megenged Isten, könnyen feltámaszthatják bennünk a kérdést: „Miért, Uram?” Ahogy a 73. zsoltár közepe tájára érünk, Ászáf hangja megváltozik. Akármilyen kínos is volt számára mindaz, ami sújtotta, belátta, hogy pusztán az a tény, hogy elgondolkozott rajta és meg akarta érteni, nem volt bölcs dolog. „Már arra gondoltam, hogy én is úgy beszélek, mint ők, de akkor megtagadtam volna fiaid nemzetségét” (15. v.), mert ő is annak a nemzedéknek a tagja volt. Túl könnyen lehet ártani a keresztyén tanúságtételnek. Gondolnunk kell arra, hogy nemcsak az Atya Istennel és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal jutottunk közösségre, mint hívők, hanem „egymással” is (1Jn 1,3.7). Keresztyén testvéreinknek bátorításra és támogatásra van szükségük, nem pedig arra, hogy nyomasztó kétségeket támasszunk bennük. Ászáf hirtelen rádöbbent, hogy kis híján kisiklott az élete az ilyen kérdezősködés által. Érvelése teljesen hamis, mert nem volt „Isten szent helyén” (17. v), amikor így érvelt.

Az egyetlen hely Ha magunk is zavarba jövünk, nekünk is egyetlen helyre kell mennünk – Isten szent helyére. Amikor az Ő színe elé járulunk, megtanuljuk, hogy az Ő szemével nézzük a dolgokat. Miért tudta az Úr Jézus a Gecsemáné kertben való gyötrődése és imádsága után úgy fogadni ellenségeit, hogy teljes nyugalom volt benne? A válasz egyszerű: Isten szent helyén volt előzőleg. Ott megértette, hogy azért kell vállalnia a kereszt borzalmát, mert semmi más lehetőség nincs a bűnösök megmentésére. S ha Isten színe elé lépünk, mi is képesek leszünk teljesen más belső ma-

Vetés és Aratás

gatartással szembenézni az élettel és annak minden problémájával. Az első, amit Ászáf megértett, az istenteleneknek a „vége” volt. Noha ezek gúnyolták Istent, Ő mindent tudott róluk, és számíthattak arra, hogy majd leszámol velük (20. v.). Mert ezek valójában nem voltak olyan erősek, mint amilyeneknek gondolták magukat. Sikamlós talajon éltek, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül pusztulnak majd el (18-19. v.). Megtörténhet a hívővel is, hogy életének egy „szentségtelen” pillanatában úgy látja, hogy az istenteleneknek sokkal könnyebb az életük, de ha Istennel közösségben él, és olvassa az Ő Igéjét, akkor világos lesz előtte azoknak vége. Ászáf még ennél többet is megtanult. Nemcsak az istentelenek végét látta meg, hanem Isten szent helyén meglátta saját életének végét is. Igaz, majdnem „ostoba és tudatlan” lett a maga érvelésében, de Isten nem hagyta el. Megkönnyebbülve és mély hálával kiált most fel: „De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet” (23. v.). Kétségei közepette is vele volt az Úr – és a mindvégig hűséges és tévedhetetlen Isten vezeti tovább minden lépését. Milyen szép bizonyságtétel! Az a hívő, aki bizonyos időt eltöltött Isten szent helyén, ilyen bizonyságot tesz: „Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz” (24. v.).

Az új távlat A gonoszok még mindig élnek és örvendeznek gazdagságuknak (3. v.). Ászáf azonban már tudja, hogy neki mire van leginkább szüksége. „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban” (25. v.). Testünk és szívünk csődöt mondhat, de „szívemnek kősziklája és örökségem Te maradsz, Istenem, örökké” (26. v.). Pál apostol is ismerte ezt a titkot. Jóllehet szorongatták és üldözték, mégsem győzhették le, és nem esett kétségbe (2Kor 4,8-10). Pál gyakran visszatért a közösségbe, ezért a nehézségek ellenére is tudott tovább lépni.

Mielőtt Ászáf letette volna a tollát, úgy érezte, hogy még két „jó” dolgot fel kell jegyeznie. Először is, hogy „nekem oly jó Isten közelsége” (28. v.) Megtanulta értékelni a szent helyet. Miután bízott az Úr Istenben, most ki akarta jelenteni az Ő munkáit. Másodszor meglátta: „Milyen jó Isten Izráelhez, a tiszta szívűekhez!” (1. v.) Az igazat soha nem hagyja el Isten. Olyan fontosnak tartotta ezt a felismerését, hogy zsoltára bevezetőjéül írta le. Érdemes keresztyénnek lenni? Ezerszer is igen!!! Lehet, hogy időnként elfáradunk a harcban, ilyenkor be kell mennünk Isten szent helyére, ahogy Ászáf tette, hogy helyesen lássuk a dolgokat. „Jézusra nézve” a keresztyén mindenkor legyen éber. Gondolnunk kell az Úr Jézusra, amikor majdnem kétségbe vonjuk Isten útjának helyességét, vagy megirigyeljük a gonoszok gazdagságát (Zsid 12,2-3). Engedjük, hogy a mi Urunk és Megváltónk naponta tanácsával igazgasson bennünket, és akkor egy napon majd dicsőségébe fogad be bennünket. Martin Girard

Uram, itt vagy! Uram, itt vagy, bár nem látlak, alkotásodban csodállak. Növényvilág, állatvilág viseli szent kezed nyomát. Légben úszó, fodros felhő, platán, tölgyes, fenyves erdő kezed művét szemlélteti, életerőt Te adsz neki. Jelen vagy a napsütésben, simogató, enyhe szélben. Éji csillagboltozaton kezed művét csodálhatom. Testvéreim szemtükrében szent arcodat látni vélem. Én nem látlak, Te látsz engem, feléd hála kél szívemben. Jóságodért Téged áldlak, hiszem: nemsoká meglátlak! Így lesz teljessé örömöm, üdvöm: már most megköszönöm! Pecznyík Pál

2009. évi 2. szám

25

Mennyei áldásokban részesülni (Józsué könyve, 5. fejezet) Nagy különbség van Krisztus értünk hozott áldozatának eredménye és azon képességünk között, hogy élvezzük a mennyei áldásokat. Miután Izráel népe átkelt a Vörös-tengeren, Izráel szabadulása befejezett tény lett, és a fáraó fenyegetése mindörökre megszűnt. Izráel úgy kezdhette el pusztai vándorútját, mint teljesen megváltott nép. Éppen így vagyunk ezzel mi is. Megváltott nép vagyunk, és ezáltal minden rendelkezésünkre áll, ami földi vándorlásunkhoz szükséges: Krisztus számunkra a felhőoszlop, a manna és a kősziklából fakadó víz. Ezek az áldások Isten ingyen kegyelméből fakadó ajándékok. Nem kell küzdenünk értük, hogy elnyerhessük. Isten áldásai szüntelenül készen állnak számunkra. Krisztus nekünk adatott, hogy minden szükségünket megelégítse, és Ő ad erőt a pusztában való vándorutunkhoz. Ha azonban arról van szó, hogy miként élhetünk a nekünk adott mennyei ajándékokkal, akkor sajnos sok mindenben kiderül a tehetetlenségünk. Itt már nem a pusztai vándorlásról, hanem a Kánaán földjére való belépésről van szó. E célból át kell kelnünk a Jordánon. A hibákat, amelyeket vétünk, lelkünk ellensége előtt vétjük, ezért azok elveszik az erőnket. A keresztyén ember arra hivatott, hogy éljen az áldásokkal, de az ellenség közelségében él, és ha nem hűséges, akkor elveszti az ígéretek elfogadásának a képességét. Át kell mennünk a Jordánon, azaz a halálon, amely az utat elzárja… Csakhogy a halálban találkozunk a kegyelem teljes hatalmával, a frigyládával, amely a Jordán közepén van felállítva. Krisztus a halált úttá változtatta számunkra, amelyen átmehetünk. „…akár az élet, akár a halál… minden a tietek” (1Kor 3,22).

26

Isten megígért javait azonban csak oly mértékben tudjuk élvezni, amilyen mértékben meghalunk mindannak, ami itt a földön csábít. Krisztus halála által úgy tekint ránk Isten, mint akik meghaltunk a bűnnek és a világnak. A manna készen volt Izráel számára mindaddig, amíg a pusztai vándorlás tartott, tehát a Jordánig. Ránk vonatkoztatva Krisztus is készen áll arra, hogy a vándorláshoz szükséges erőt megadja nekünk. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a dolog másik oldalát: hogy a mennyei áldásokban részünk lehessen, meg kell halnunk mindannak, ami itt alant van. Valahányszor nem halok meg a földi kívánságoknak, mindannyiszor megfosztom magamat a mennyei dolgok adta gyönyörűségektől. Az első természetesen az, hogy a földi pusztaságban Krisztussal járjam utamat, és benne találjak meg mindent, amire ehhez szükségem van. A második azonban az, hogy az óember (a „test”) dolgait kiiktassam, hogy táplálkozhassam mindabból, amit a mennyei helyek adnak táplálékul. Mert arra vagyunk hivatva, hogy már itt és most gyönyörködjünk a szellemi áldásokban. Ehhez azonban át kell kelnünk a Jordánon. Amikor átértek a folyón, Józsué – mielőtt elkezdte volna a harcot – körülmetélte a népet. A körülmetélkedés az óember levetkőzését jelenti, mert megtérésünk előtt minden egyes cselekedetünk az óemberünkből fakadt. A nép körülmetélésével gyakorlatilag mindaz elpusztult, ami Egyiptomból származott. Azután újra meg újra vissza kellett térniük Gilgálba, a körülmetélkedés helyére, és minden győzelem után ott kellett táborozniuk, hogy újra meg újra emlékezzenek arra, hogyha egyszer már kimondatott az ítélet az óember felett, akkor semmiféle bűnt nem tűrhetnek meg többé magukban. A körülmetélkedés után Izráel megünnepelte a páska-ünnepet. Isten Bárányával nem lehet valóságos közösségünk, ha az óemberünket nem ítéljük meg, és nem szakadunk el a gonosztól. Hogy megehesse a pászkát, a hívőnek „Gilgál”-ba kell mennie. „Körülmetélkedés” nélkül képtelenségnek tűnik a kovásztalan kenyerek megünneplése, „körülmetélkedve” azonban Isten szentségét élvezhetjük a Krisztusban (Róm 2,29). A „pörkölt gabona” képe a halálból feltámadt Krisztust ábrázolja, akinek teste nem látott rothadást. Gyönyörködöm Őbenne, táplálkozhatom belőle, mégpedig nemcsak abból, amire a pusztai vándorlás során napról napra szükségem van.

Vetés és Aratás

Fejezetünk utolsó versei valami új dologról beszélnek. Már szóltunk arról, hogy a hívőnek – ha valóban szellemi áldásokra van igénye – meg kell halnia a világnak és a bűnnek, és szüntelen vissza kell térnie „Gilgál”-ba, tehát önmagunk megítélésének a helyére. A páska ünnepe után, miután ettük az ország termését, tehát táplálkozunk Krisztus feltámadásából, következik – ahogy mondottuk – valami új. Megjelenik az Úr seregeinek fejedelme, azaz Krisztus, hogy vezessen minket harcunkban. Megismerteti magát, mint a sereg fejedelme ugyanabban a szentségben, amelyben egykor az Úr Mózesnek megjelent és kijelentette magát: „Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz” (2Móz 3,5). Amikor eljött, hogy népét győzelemre vezérelje, ugyanaz a szent Isten volt, mint akkor, amikor megváltásunkat elvégezte. Ez a szentsége népe vezetése közben hamarosan megmutatkozott. Mivel Ákán vétkezett, az Úr nem vonulhatott harcba Izráellel, amikor Ai városának elfoglalására indult. Amíg Isten jelen van, minden nehézség legyőzhető; azonban ha nincs többé jelen, a nép nem állhat meg ellensége előtt, legyen az bármilyen gyönge és kicsiny. Ezt tehát soha ne feledjük el. Hogy a menynyei dolgokban gyönyörködhessünk, szükségünk van az óember megöldöklésére és levetkőzésére. Ha ilyen értelemben le tudunk számolni a bűnnel, az igen nagy nyereség és szerfelett drága dolog. Más dolog a pusztai vándorlás, és más a Kánaán földjén folytatott harc, amely jelképesen minden keresztyén ember életében elválaszthatatlanul összetartozik. Hogy erősek legyünk, meg kell halnunk a világ befolyásának. De akkor azután minden a miénk lesz: Krisztus, az Ő szentsége és feltámadásának ereje. Akkor maga az Úr lesz mellettünk, aki minket győzelemről győzelemre vezet, és a szentség dolgaiban megmutatja, mi az, ami hozzánk illő. Isten adjon nekünk kegyelmet, hogy hasznunkra váljék a Jordánról és a Gilgálról szóló tanítás, hogy mi is élvezhessük az „ország” gyümölcsét, mindazt tehát, ami a feltámadott Krisztusban a miénk. És ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy újra meg újra visszatérjünk „Gilgál”-ba, hogy mindenkor táborunkban legyen az Úr seregének fejedelme. „De mikor oly gyönge vagyok” – sóhajtasz talán. Hogyan? Gyönge lennél, amikor Krisztus ereje a tiéd? Ne így legyen! Élvezzük csak állandóan mindazt, amit a mennyei Kánaán ígér számunkra.

Kié e Hang, e Kéz, e Szív? Kié e Hang, kié e Kéz, kié e Szív? Milyen csodálatos ezt megtapasztalni. Magához von erős hittel, magához hív, zeng szívemben, s az ébredés örömteli! Kié e Hang, mely szólít engem kedvesen: Lelkedbe fogadj be, s jöjj az én lelkembe! Hajnali álomban dalol a szívemben, ritka szép örömben ringat felébredve. Kié e Kéz, mely biztos irányba mutat? Kié e Kéz, melyből van terített asztal? Követni jó, örömmel járom az utat, követni jó, mert botjával megvigasztal! Itt mély a víz, nyújtsd a kezed, kihúzlak én. Sötét ösvényen jársz, ez rossz felé vezet. Inogva álltál meg kőszikla peremén, szédítő örvényben ragadd meg e kezet! Kié e Szív, mely gondol üdvösségünkre, késztet, irányít, tanít, példát mutatva. Szeret-szeret, nem tekint bűnösségünkre, magához ölel, s nem enged kárhozatra! Kié e Szív, mely hív: Legyél alázatos, szelíd, mint én, s nyugalmat találsz magadnak. Kereszted könnyű lesz velem, vérem lemos. Fehér ruha, korona jár az igaznak! Kié e Hang, kié e Kéz, kié e Szív? Magasztos, áradó szívemben e dallam. Ó, mennyből áthajló, fénylő szivárványív, sugárzó Hajnalcsillag, Megváltóm, Uram! Gné Kazi Margit

J. N. D. 2009. évi 2. szám

27

Krisztus jó illata „Jó illata van olajodnak, neved, mint a kiöntött olaj” (Én 1,3). Kívánatos, jó illat A kenyér és a víz szükséges az élethez. Nem csoda tehát, ha a Szentírás úgy állítja elénk az Úr Jézust, mint aki „az élet kenyere”, amely táplál minket, és mint „élő vizet”, akihez mindenki odajárulhat és ihat, aki szomjazik (Jn 6,48; 4,10). De a kenyér és a víz olyan szükséglet, amely csupán a korlátok közé szorított anyagi élethez elegendő. Az Úr Jézus a mi szellemi eledelünk, sőt ennél sokkal több is. Szeretett Urunknak oly kívánatos az illata is, hogy az önmagában gyönyörűséggel tölt el bennünket. A Szentírásban a Prédikátor Könyvében fel van sorolva mindaz a földi jó, amely itt a földön gyönyörűséget szerez, de ugyanakkor az is ki van jelentve róluk, hogy „mindez hiábavalóság”. Ugyanakkor az Énekek Énekében az érdeklődésünk egyetlen személyre irányul, akit hitünk azonosít a mi Urunk Jézus Krisztussal. Tehát a pusztán anyagi gyönyörűséget szerző dolgok mit sem jelentenek ahhoz képest, amit Ő ad. A jó illat vagy szabadon árad, vagy mesterségesen kell kivonni. A rózsa illatos olaja pl. illó állapotban van, azaz szüntelenül szabadon árad, és betölti környezetét. A gyantának az illatát azonban kémiai eljárással kell kivonni az anyagból. A mi „illóolajunk” kiválóságában utolérhetetlen, és illatát mindenki megérezheti, mert az „Isten ajándéka” az egész világ számára (Én 1,3; Róm 6,23; Ef 2,8). Tökéletes illat Ez az illatos olaj hibátlan. Sehol másutt nem találni ilyen tökéleteset. Ahogyan a világ tele van sivár helyekkel, ugyanúgy mindenki

28

életében vannak sötét és kietlen foltok, és csődök nyomai láthatók. Minden emberi bálvány előbb-utóbb ledől. Még a legjobb barát sem elégíti ki a közösség utáni mélységes vágyakozásunkat. De egyetlen keresztyén sem állíthatja, hogy valaha is belefáradt volna az Úrral való barátságba, vagy pedig az Úr ne gyógyította volna meg szeretetre vágyó szívét. Az Atya szeretett Fia Az Úr Jézus kívánatos az Atya szemében. „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mt 3,17). A Fiú felajánlotta önmagát, tiszta lényét égő áldozatul, arra vágyva, hogy teljesítse Isten akaratát, még ha az számára a golgotai keresztet jelentette is. Akit noha nem láttunk, mégis szeretünk Kedves azoknak a szemében is, akik megismerték, mint Megváltójukat és Urukat. Szívük egyetért annak a tanítványnak a vallástételével, aki az Ő kebelén nyugodott: „Láttuk az Ő dicsőségét… telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14). Kívánatos volt a beszéde. Noha olykor szükségét látta annak is, hogy intsen és szigorú legyen, a dorgáló szavakat harag nélkül mondta. Szelíd voltával magához vonzotta a gyermekeket. Békességet hirdető szavai, amelyeket zavarban levő és szorongó tanítványainak mondott, még ma is visszhangoznak az övéi között. Az együttérzés illata A köréje gyűlt sokaság nyomorult állapota megrendítette lelke legmélyéig. Ez azonban Őnála nem csak múló érzelmi felindulás volt. Kenyeret, gyógyulást és vigasztalást adott a szükségben szenvedőknek. Gondja volt mind az egyénekre, mind a sokaságra: „Simon… könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited” (Lk 22,32). Alázatosságának illata Senki se vonta kétségbe, hogy Ő az első személy köztük. Megillette a mester méltósága, Ő mégis elfogadta a szolga helyét, és megmosta a tanítványok lábát. Mindörökre eltűnik a büszkeség annak az életéből, akinek a Megváltó csak egyszer is „megmosta a lábát” (Jn 13,13-16). Az áldozat illata Mária drága olajjal telt szelencéje, amelyet összetört, hogy tartalmát Jézus fejére öntse, jelképezi számunkra az Ő kereszten való szenvedését (Mt 26,7-13). Csak ha az Úr szeretete kel Vetés és Aratás

életre bennünk, akkor lehet reménységünk arra, Vagy teljesen azért van üdvösségünk, mert meghogy megismerjük: milyen gyümölcsöző lehet érdemeljük, vagy pedig azért, mert Isten kegyelme az áldozatos élet! „…éljetek szeretetben, ahogyan megajándékoz vele, bár nem érdemeljük meg! Az Úr a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta ér- kezéből vesszük vagy jutalomként, vagy irgalomból. A tünk áldozati ajándékul az két nézet nem keveredhet! Istennek kedves illatként” Bevallom, hogy bár (Ef 5,2). tejes szívemből hirdetem az Krisztus után El nem halványuló illat evangéliumot, és már sok Kívánatos volt, és még lelket vezettem Krisztushoz, Megyek, Uram – ma is az: „Jézus Krisztus egy pillanatra sem merek soha és rád bízom magam: tegnap és ma és mindörökvezess! abban bízni, hogy ez ad örök ké ugyanaz” (Zsid 13,8). Az utat nem tudom. életet. Egyedül csak MegUrunk illatos virágok Hogy merre mész, s miért – váltómban bíztam és bízom kertje (Én 5,13). A szél szolgád ésszel nem éri fel. mindenkor! Az igazi hívő viszi az illatot szerteszét. Lehet, hogy sejti tán, egyedüli és teljes reménye A Szent Szellem terjeszti lehet. Krisztus, aki szereti őt, aki az Úr illatát minden hívő érte élt, és helyette halt meg. szívben. Senkinek nem Magad vezetsz. Remélem, ahogy idősebjutna eszébe ezt az illatot S mint tündökölnek lépteid! bek leszünk, egyre jobban felcserélni olcsó, elenyéS hogy hív, látjuk Isten dicsőségét Jézus sző illatúakra. hogy vár áldó szemed! Krisztus arcán. Csodálattal Kedvességének illata tölt el bennünket, ha látjuk, Megyünk, Uram, Ha illatszert veszünk, mindannyian megyünk. hogyan áldozta fel magát érazt nem rejtjük el a szekHozzád. tünk, és Isten hogyan bünteti rényben. Használni szokVeled. a bűnt, de ugyanakkor hogyan tuk: hadd áradjon, amerre Szívünket ismered. csak járunk. Mi ugyanígy kíméli a bűnöst. Csodáljuk Életünk nálunk is jobban érted. Krisztus illatát hordozzuk az Ő szeretetét, mert saját ebben az olcsó, közönséFiát sem kímélte. Tisztelet Megyek, megyünk, Uram ges szagokkal teli világban. és imádat tölt el bennünket Nézd: tisztul már a szemünk, Terjesszük tehát KriszKrisztus szeretete láttán. Bár s életre kél az életünk, tus illatát, és áldottak leŐ tudta, hogy a bűnbocsánat mert hívsz, szünk mi magunk és mindára a saját vére, mégsem vonés egyre hívsz. azok is, akik a közelünkbe ta meg irgalmát tőlünk soha. Szeretsz. kerülnek. Örök életet adott nekünk, Herjeczki Géza biztosította az istenfiúságot Everett F. Harrison és minden áldást, amelyet az Atya reánk áraszt. Örömmel hirdetjük, hogy Isten kegyelme nem fölösleges, és Jézus Krisztus nem hiába halt meg! Ez Mennyit ér a jótett? minden egészséges tanítás alapja. „Elég neked az én kegyelmem” (2Kor 12,9) „Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a – mondja az Úr, és elég is lesz! Elég lesz az üdvösségtörvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába hez; és ha hiszel Őbenne, akkor szenvedése a Gecsehalt meg” (Gal 2,21). máné-kertben és halála a Golgotán nem volt hiába! Aki saját érzéseiben, cselekedeteiben, imáiban Örüljetek velem, és mondjátok el a jó hírt vagy bármiben bízik Isten kegyelmén kívül, az a másoknak is! Isten áldjon meg bennünket ebben a kegyelemben tulajdonképpen nem bízik többé. Mert munkában! tudjátok meg, hogy Isten kegyelme sohasem osztozik C. H. Spurgeon az ember teljesítményével. 2009. évi 2. szám

29

dallamok szárnyán

Nem hagylak el!

„…mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki (szellemi) énekeket…” (Ef 5,19)

„…én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28, 20).

Tudod-e, hogy miért zümmögnek a méhek? Azért, mert nem tudják észben tartani a szavakat!

Egyik legkorábbi zenei élményem az volt, amikor családi otthonunkban egy férfikórus próbáját hallgattam. Talán tízéves lehettem akkor, és figyeltem apám hangját, aki első tenort énekelt. A „Mindig veled vagyok” című ének volt a kvartett kedvenceinek egyike. Fiatal korom dacára, nemcsak a zenét, hanem az ének üzenetét is értékeltem. Ebben az énekben az Úr Jézus szólt a tanítványaihoz, mielőtt felment a mennybe. Az ének szövege is nagyon értékessé vált számomra, amely így hangzik: „Napfényben, árnyékban, mindenütt veled vagyok, bármerre jársz.”

Erről a tréfás megjegyzésről egy komoly történet jut az eszembe, amelyet egy szívműtétre váró betegről olvastam. Az illető azon aggodalmaskodott, hogy mivel az emberek a sebészeti beavatkozások során meghalhatnak, talán őrá is ez a sors vár. Ahogy ezen tűnődött, szörnyen egyedül érezte magát. Ekkor belépett a kórterembe egy betegszállító fiú, hogy a férfit a műtőbe vigye. Amint a fiatalember elkezdte tolni a hordágyat a folyosón, a beteg meghallotta, hogy egy ősi ír éneket („Te légy az álomképem”) dúdolgat. Az emlékezetében hirtelen megjelentek Írország buja zöld mezői és ősi kőromjai, a föld, ahol született. Az ének hazai friss levegővel öntötte el a lelkét. Amint a fiú befejezte az első éneket, dúdolni kezdett egy másodikat, H. Spafford énekét („Ha lelkem az Úrban nyugodva pihen”). Amikor a műtő előtt megálltak, a férfi megköszönte a fiúnak az énekeket, és ezt mondta: „Isten arra használt ma téged, hogy elvegye a félelmem, és helyrehozza a lelkem.” „Hogyan?” – kérdezte az meglepetten. „A dúdolásoddal felidézett énekek elhozták számomra Isten vigasztalását” – válaszolta a beteg.

„Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezzünk” (Zsolt 126,3). Isten a szívünket énekekkel töltötte meg. Ezeket arra is használhatjuk, hogy másokat megvigasztaljunk. A magasztalás gazdagon áramlik a megváltottak kórusából.

D. H. Roper

30

Istennek ez az ígérete azután végigkísért életem minden napján. Az Ő biztos jelenlétéről elsők között az 5Mózes 31,6-8-ban olvastam, amikor Mózes arra utasította utódját, Józsuét, hogy Isten népét vezesse el az Ígéret Földjére. És Józsué ugyanezeket a szavakat hallotta az Úrtól: „Veled leszek, ahogy Mózessel vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el” (Józs 1,5). Ez az ígéret az Újszövetségben megismétlődik, a Zsidókhoz írt levélben: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (13,5). Bárhol is lehetsz, nem vagy egyedül. Ha hiszel az Úr Jézusban, Megváltódban, biztos lehetsz abban, hogy Ő soha nem hagy el. C. Hess

Találkozás Hallottam, Uram, érkezésedet, lelkem ösvényén jártál, mikor romjaimra rátaláltál. Megsemmisülve álltam fényességed nyitott kapujában, de megérintettél engemet… És akkor, ott, szent jelenlétedben halott szívem életre kelt. Azóta sok idő telt el, évtizedek, soha nem engedted el a kezemet. Imádom csodálatos Személyedet! Kovács Valéria Pálma Vetés és Aratás

Dr. A. G. Fruchtenbaum Ebben a rendkívül érdekes, olvasmányos könyvben

A Messiás élete zsidó szemszögből 144 oldal (Méret A5)

logikus, érthető magyarázatokat kaphatunk – a zsidó háttér megismertetésével – a Jézus Krisztus körüli, korabeli eseményekről. A zsidó származású szerző sok olyan dolgot feltár előttünk, amelyek szükségesek a Szentírás és a Messiás életének jobb megértéséhez.

A szerző ebben a könyvében a megváltás szükségszerűségét fejti ki, tisztán a logikai gondolkodás útján, bibliai idézeteket is társítva mondandójához. Célja, hogy közel hozza a ma emberéhez Istent, Krisztust, a megváltást, ami a megoldás mindenki számára az élet értelmének megtalálásában.

Pauline Hamilton

Fordulat a szakadéknál 200 oldal (Méret A5)

Erich Hitzblek Dr.

Hogyan találom meg az élet értelmét? 144 oldal (Méret A5)

Pauline Hamilton, amerikai misszionáriusnő 32 évet töltött el missziós szolgálatban kínai emberek között. Ez a könyv megtérésétől kezdve végigkíséri küzdelmes életútján, bemutatva engedelmes szolgálatának áldásos következményeit. Istenbe vetett hite és bizalma minden olvasónak példaként szolgálhat.

Sámuel volt a Bibliában az egyik nagy imádkozó, akinek F. B. Meyer élete és szolgálata Isten ószövetségi népénél a legnagyobb Sámuel próféta, változásokhoz kapcsolódik. az imádkozó Egy anya szívből jövő imádságára Isten a gyermek Sámuember elt adja ajándékba. Olyan ember lesz belőle, aki prófétai 136 oldal hivatásában Isten igaz eszközének bizonyul. Beszédeiből, (Méret A5) szolgálataiból még ma is sok hasznos tanítást és buzdítást kapunk.

Megfejtések „Ki mit tud?” 1. Minden ötvenedik esztendőben (3Móz 25,10). 2. Tizenöt évvel (2Kir 20,6). 3. Negyvenéves (Csel 7,23). 4. Harmincéves (1Móz 41,46). 5. Minden hetedik esztendőben (3Móz 25,4). 6. Hét időszakig (Dán 4,29). 7. Tizenkét esztendeje (Lk 8,43). 8. Két évet (Csel 28,30). 9. Három évig, éjjel és nappal (Csel 20,31). 10. Ezer esztendőre (Jel 20,2). Betűrejtvény: TANÍTVÁNY 1. zörgessetek, 2. Zakariás, 3. Zebulon, 4. zafír, 5. zsoltárt, 6. zavar, 7. Zákeus, 8. zsinagóga, 9. zsámolya Szülők és gyermekeik a Bibliában: 1. Izsák, 2. Rebeka, 3. Jákób, 4. Sámuel, 5. Betsabé, 6. Keresztelő János

31

Szerkesztõség: Vetés és Aratás, H-3301 Eger, Postafiók 648. Telefon/fax: 06-36/418-510 E-mail: [email protected]; Internet: www.vetesesaratas.hu

Terjesztés: Evangéliumi Kiadó, H-1066 Budapest, Ó utca 16. Telefon: 06-1/311-5860; Fax: 06-1/275-0197 E-mail: [email protected] Bankszámla: Vetés és Aratás - OTP Bank, 11706016-20800204 A „Vetés és Aratás” folyóirat díjmentes, aki a kiadását támogatni kívánja, adományát a fenti magyarországi, vagy külföldön az alábbi számlákra küldheti.

Sas István Szevcsenkó út 2/6 UA-90212 Batyovo Beregszászi járás Tel.: 00-380-3141-49168

Nyugati olvasóink folyóiratunkat és könyveinket missziónk képviseletének németországi címéről rendelhetik meg:

Mission für Süd-Ost-Europa Alexander Seidel, Augustenstr. 2. D-70794 Filderstadt E-mail: [email protected] Tel.: 0049-7158-98 28 24 Németországi olvasóink adományukért Spendenquittung-ot kaphatnak, ha azt erre a címre küldik el: Mission für Süd-Ost-Europa, Ungarische Arbeit; Konto-Nr. 41 57 58, BLZ 520 604 00, Bank: EKK Stuttgart Az USA-ban élő olvasóink adományukat az adóból levonhatják (income tax deductible), ha azt az ottani képviseleteink címére – akár csekkben – elküldik: Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. 422 Meadowview, Sagamore Hills, OH 44067 Romániában élő olvasóink adományaikat a Fundatia BIBLOS számlájára utalhatják át (cod fiscal 7133217): Banc Post, Cluj-Napoca, Nr. RO 21 BPOS 13003086829 ROL 01 Szlovákiai olvasóink adományukat a Misijná spolocnost’ evanjelia Ježiša Krista részére a következő számlára küldhetik: Bratislava VÚB 29830-112/0200

Tel.: 00-385-31-733-814

Hungarian Christian Literature Worldwide Inc. 422 Meadowview Dr. Sagamore Hills, OH 44067 E-mail: [email protected]

Mrs. Valéria Bán 24 Mayes Ave Woodridge, QLD 4114 Tel.: 00-61-7-32084893