1
Isten megismerésének feltételei „Mert Ő benne [az Úr Jézus Krisztusban] lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol 2,9). „Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil 3,8). Bevezetés Az elmúlt alkalommal már olvastunk arról, hogy mit jelent Istent megismerni. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Láttuk, hogy amikor az Úr Jézus visszajön, akkor bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és akik nem engedelmeskednek az igazságnak. Most ezt folytatjuk. Isten megismerésének két alapvetően fontos feltétele van. Az egyik az, hogy Isten jelentse ki Önmagát. Semmit sem tudunk megismerni Istenből, ha Ő nem nyilatkozik meg (Róm 1,19), mert emberi értelemmel nem tudjuk Őt felérni. A másik alapvető feltétel pedig az, hogy én is tegyek meg mindent, ami rajtam múlik, hogy megismerjem Őt. Ahogy olvastuk a Filippibeliekhez írott levélben, hogy Pál apostol kárnak ítélt mindent az Úr Jézus Krisztus ismeretének gazdagságáért (Fil 3,8). 1.) Isten megismerésének első feltétele Isten a Maga részéről mindent megtett. (1) Kijelenti Magát a teremtett világ által „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat [...] Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik...” (Zsolt 19,2; Róm 1,20). A teremtett világ tehát Isten hatalmát és az Ő istenségét jelenti ki. Azonban ahogy tudjuk, és az Ige is mondja, az embereknek nem kellett Isten, nem hajoltak meg Őelőtte. Elkezdtek okoskodni, és „…okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett” (Róm 1,21). (2) Kijelenti Magát az Ige által Isten üzenete, Isten szava le van írva a Bibliában. Isten kijelentése megnyílt az emberek előtt. Ebben már nemcsak Isten örökkévaló hatalma és istensége lett kijelentve, mint a teremtett világban, hanem sokkal több. A Biblia már feltárja előttünk Isten szeretetét, irgalmát, kegyelmét, jóságát, de feltárja előttünk Isten szentségét, tisztaságát, igazságát, bűngyűlöletét is. Aki tehát Istent meg akarja ismerni, bizonyos mértékig a Bibliát is ismernie, olvasnia kell. (3) Kijelenti Magát Jézus Krisztus által „…Ő benne lakozik [Krisztusban] az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol 2,9). Isten megismerése szempontjából az Úr Jézus Krisztusnak a megismerése a legfontosabb. Így olvassuk: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, […] A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása…” (Zsid 1,1.3). Eddig a próféták által szólt Isten, de amikor eljött az Úr, akkortól a Fia által. Az Úr Jézus tehát egyrészt a szavaival, másrészről pedig az egész lényével jelentette ki, ismertette meg Istent. Tehát amilyen volt, ahogyan cselekedett, gondolkodott, Istent mutatta be.
2 Olvassuk: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; […] Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van…” (Jn 14,9-10). Ugyanis Filep azt mondta az Úr Jézusnak, hogy „…mutasd meg nékünk az Atyát…” (Jn 14,8). Megmutatta: az Atya énbennem van, én pedig az Atyában. Aki engem látott, látta az Atyát. Az Ő dicsőségét tükrözte vissza. Az Ő valóságának a képmása volt. Ahogy az alapige mondta, ismétlem: „…Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol 2,9). Az istenség, tehát az Atya is. Az istenség: az Atya, Fiú és a Szent Szellem. Amikor az Úr Jézus itt volt, Benne lakozott az Atya is és a Szent Szellem is. Egy pillanatra visszatérek a Szentírásnak, az Igének az ismeretéhez. Nagyon kell vigyázni, amikor az Igét olvassuk azért, hogy megtaláljuk benne az Úr Jézus Krisztust. Ugyanis nem maga a betű a fontos. Azt mondja az Úr Jézus a zsidóknak: „Tudakozzátok az írásokat [a Bibliát], mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam [ezt kell megtalálni Krisztusról]; És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!” (Jn 5,39-40). Tehát, ha olvassuk az Igét, és vagy nem találjuk meg benne Krisztust, vagy ha meglátjuk is, nem akarunk Hozzá jönni, akkor maga az Ige nem vezet el bennünket Isten megismerésére. De ha az Igében megtaláltam Krisztust, akkor Ő majd elvezet Isten megismeréséhez. Jézus Krisztus maga a testté lett Ige. „…az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk…” (Jn 1,14). (4) Kijelenti Magát a Szent Szellem által Megmondta az Úr, hogy majd a Szent Szellem vezet el bennünket minden igazságra (Jn 16,13). Sem az Igét, sem Jézus Krisztust, sem Istenből helyesen felfogni nem tudunk semmit, ha a Szent Szellem nincs a segítségünkre. Meg van írva, hogy az „Érzéki [lelki] ember pedig nem foghatja meg az Isten lelkének [Szellemének] dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti…” (1Kor 2,14). Viszont nekünk Isten kijelentette az Ő Szelleme által, „…mert a Lélek [Szellem] mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is” (1Kor 2,10). Azzal az alázattal kell olvasnunk az Igét, hogy Urunk, kérünk, hogy a Te Szellemed által nyisd meg azt előttünk. Ő magyarázza meg, mert az egész Szentírás Istentől ihletett (2Tim 3,16). Ahogy Péter apostol levelében is olvasható, hogy az Isten Szelleme által szóltak Isten prófétái (2Pt 1,21). Ő ihlette, most Ő magyarázza, mert emberi értelemmel eltévedünk, csak okoskodunk. Amikor az Úr Jézust látjuk, akkor is a Szent Szellem adjon értelmet, hogy helyesen lássuk. Amikor az Úr Jézus a földön járt, nagyon sokan látták. Mit láttak Benne? Csak az ácsmesternek a fiát: ismerjük őt és testvéreit is (Mt 13,55). Igazából nem ismerték fel, hogy Ő az Isten Fia, a Messiás. Olvassuk azt az Igét, hogy: „És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, […] mert teljes szívökből megtérnek hozzám” (Jer 24,7). Isten az Ige és a Szent Szellem által új szívet tud nekünk adni, akik hiszünk Benne, és azoknak, akik őszintén, teljes szívből megtérnek Hozzá. Ez az új szív olyan lesz, amelyik képes megismerni Istent. „…szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet…” (Jer 24,7). Hadd jegyezzem meg azt, hogy akinek nincs új élete, új szíve, akiben nincs a Szent Szellem, hanem hitetlen ember, még azoknak is a Szent Szellem segít például abban, hogy amit Isten Önmagáról a teremtett világban kijelentett, azt megértsék. Hiszen azt olvassuk mindjárt a Biblia elején, hogy: „A föld kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke [Szelleme] lebeg vala a vizek felett” (1Móz 1,2). Most is a sötét, mély, bűnös emberi életek felett ott lebeg Isten Szelleme, nincs bennük, de időnként szól hozzájuk: Tekints csak fel az égre! Ki teremtette azt? Vagy a tudósokhoz: Látod ezt a rendet? Ez csak úgy magától van? Isten Szelleme feltétlenül szükséges, hogy megismerjük az Urat, de Ő ezt rendelkezésünkre is bocsátotta.
3
(5) Kijelenti Magát bárki és bármi által is Istennek számtalan lehetősége van arra, hogy kijelentse Magát. Szólhat emberek által, események által, tragédiák és gyász által, fájdalmak által, de szólhat az Ő jósága és áldása által is: nem tudod, hogy „…az Isten jósága téged megtérésre indít?” (Róm 2,4). Képes megtenni, hogy szóljon akár egy szamár által is, mint annak idején. Ugye ismerjük az Igében azt, amikor Bálám szamara megszólalt (4Móz 22,28). Szólhat a kövek által, hogy: azok fognak kiáltani, ha ezek elhallgatnak (Lk 19,40). Szólhat az emberhez álom által is, csak itt vigyázzunk, mert ez egy veszélyes terület is lehet. Isten ma elsősorban Jézus Krisztus által, az Ige által és a Szent Szellem által szól hozzánk. 2.) Isten megismerésének második feltétele Tegyek meg minden tőlem telhetőt Isten ismeretéért, mert Isten a Maga részéről már mindent megtett és megtesz. Az a célja, hogy megismerjük Őt. Most már nem akar elrejtőzködni előlünk, kinyilatkoztatta Magát. Ugye az az örök élet, hogy megismerjük Őt [„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged…” (Jn 17,3)], ezért azt is akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson (1Tim 2,4). Tehát Isten a Maga részéről mindent megtett. Most nézzük meg a mi részünket, amit nekünk kell megtenni. (1) Keressük a bölcsességet, azaz Istent és Jézus Krisztust Az elvárható tőlünk, hogy keressük Istent és Jézus Krisztust. Úgy is mondhatnánk, hogy keressük a bölcsességet. Nem az emberi, az e világi bölcsességet, hanem az Isten bölcsességét. Azért mondom így, mert Krisztusban van elrejtve „…a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse…” (Kol 2,3). Az is meg van írva, hogy: „A bölcsességnek kezdete az Úrnak a félelme…” (Péld 9,10). Tehát valahol úgy indul el az emberben Isten megismerése, hogy amikor valami kicsit már ismer Belőle - mondjuk a teremtett világ által, vagy az Ő jósága által -, kezdi félni Istent. Ő nagy, hatalmas, mindent megtehet, Ő a Teremtő. Nem azt jelenti, hogy félni kell Tőle. Egy kicsit ez is benne van, mert nem lehet bratyizni Ővele, mert Ő Isten. Azt fejezi ki inkább, hogy kellő tisztelettel, kellő meghajlással közeledjek Isten felé. Keressem Őt, azzal a tisztelettel, ami megilleti Őt: istenfélelemmel. Azt olvassuk: „Igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz” (Péld 2,3-5), tehát akkor, amikor az isteni bölcsességet, Krisztust keresi az ember, ha imádkozik érte [a szavadat felemeled]. Az Úr Jézus megígérte: aki keres, talál, a zörgetőnek megnyittatik (Mt7,7-8). Aki ezt olyan komolyan keresi, mint ahogyan némelyik ember keresi a kincset, az ezüstöt, a gazdagságot - mi mindent megtesz a pénzért! -, akkor eljut Istennek a megismerésére. Ő kész kijelenteni Magát. Még egyszer ideteszem: Krisztusban van „…a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve” (Kol 2,3). Most erre teszem a hangsúlyt: elrejtve. Tehát Benne van, de el van rejtve. Nem azért, hogy soha ne találjuk meg, hanem azért, hogy csak azok találják meg, akiknek nagyon fontos, akik keresik. Akik nem csak úgy félvállról veszik, hogy Isten majd megismerteti velem Magát, ha akarja, de én nem nagyon töröm magam érte. Ha kutatom, mint az ezüstöt, keresem, mint a gazdagságot, akkor a Szent Szellem segíti felszínre hozni az elrejtettet. Ő annak segít, aki keresi. Aki keres, az fog találni (Mt 7,78). Azon lemérhetem, hogy mennyire szeretném Istent megismerni, hogy mennyi időt is fordítok az Ő keresésére. Amikor keresem az Igében, amikor gondolkozom Őfelőle,
4 hogyan is alakította az életemet, körülményeimet, miért alakult így? Miért történt velem, ami történt? Ezekben próbálom megkeresni Isten kezét és az Ő akaratát. Mennyi időt fordítok erre? Aki keres, talál. (2) Le kell rontanom a magam okoskodását „Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek [vagyis ezek a fegyverek erősek Isten kezében], erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10,4-5). Ebből az Igéből először is azt emelném ki, hogy igenis vannak olyan dolgok, akadályok, magaslatok a gondolkozásunkban, amik Isten ismerete ellen emeltettek. Olyan akadályok, amiket ha nem rombolunk le, ha nem tudunk rajtuk túljutni, akkor nem tudjuk Istent sem megismerni. Ha viszont leromboljuk őket, akkor igen. Nekünk mondja az Ige: „Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett…” (2Kor 10,4). Ebből látszik, hogy igenis, az Isten ismeretének lehetnek akadályai a gondolkozásunkban. Ezeket az akadályokat nevezi az Ige: okoskodásnak. Arról már esett szó, hogy a teremtett világban Isten kijelentette Magát, az emberek elkezdtek erről gondolkozni, végül aztán okoskodtak felőle: „Mert bár Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett” (Róm 1,21). Milyen okoskodás volt itt például a teremtett világról: azt nem is Isten teremtette; csak úgy magától jött létre, mert volt egy ősrobbanás. Éppen tegnap hallottam a rádióban, hogy egyesek azt állítják, hogy sok ősrobbanás volt, és hogy nem is egy világmindenség van, hanem sok. Mekkora okoskodás! Nehogy már Isten teremtse a világot! Okoskodásaikban balgatagokká lettek. Az emberek erre fordítanak erőt, pénzt, tudományt, sok mindent: kutassuk, hogy vajon, hány világmindenség létezik, és mennyi ősrobbanás volt, és evolúció, stb. Hiábavaló okoskodás. Minden okoskodásnak közös ismérve az, hogy Isten ismerete ellen emeltetett (2Kor 10,5), csakhogy meg ne ismerjék Őt. Ilyen okoskodások, amint említettem, az evolúciós elmélet, de ezen kívül sokféle filozófia. Valláskutatóknál is látunk okoskodásokat, ilyen a liberális teológiának a bibliakritikája is. Ők a gondolati rendszerükben, az ő felépített rendszerükben nem hagynak helyet Istennek. Azonban számunkra ezt is fontos ismerni, hiszen a gyermekeinket erre oktatják, ezt hallják mindenhol a világban. Próbáljuk őket segíteni abban, hogy ez nem úgy van. Ez egy akadály, ezt le kell rontani. Van az egyéni életünkben is okoskodás. Nem ilyen nagy rendszerekben, mint az evolúció vagy a teológia, és a valláskritika, hanem kicsiben. Minden okoskodás, amikor Istent kihagyjuk a számításunkból. Tehát ha van egy eset, átgondoljuk, hogyan kellene eljárni, mit kell most csinálni, mit lenne jó mondani, hogyan lépjek. Végiggondoljuk, és ha ebből Istent kihagyjuk, akkor csak okoskodtunk. Annak nem lesz jó vége. Majd fogok említeni erre egy példát. Arról is beszél az Ige, hogy a mi fegyvereink nem testiek, hanem szellemiek (2Kor 10,4). Milyen fegyverekkel lehet foglyul ejteni minden gondolatot, és lerontani ezeket az okoskodásokat (2Kor 10,5)? Szellemi fegyverekkel. Ezek a szellemi fegyverek például az Istenben vetett hit, az Istenbe vetett feltétlen bizalom. Megbízok Benne és abban, amit Ő mond. Megbízok Benne, hogy Ő nem változik, mindörökké ugyanaz. Ilyen fegyver a hittel elmondott imádság, az Igének és a Szent Szellemnek való engedelmesség. Nagy fegyver az, amikor engedek az Úrnak.
5 Nézzük meg, hogyan lehet foglyul ejteni minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak (2Kor 10,5), hogy ezeket az okoskodásokat legyőzzük. Úgy, hogy amikor valamiről gondolkozunk, vessük össze azokat az Igével, és vessünk el minden olyan gondolatot, ami nem egyezik meg vele. Ezért kell az Igét olvasnunk és ismernünk, mert akkor sokkal könnyebb megértenünk: az Ige ezt mondja, én meg ezt gondoltam, a kettő nem egyezik egymással. Ilyenkor az Igének engedelmeskedjünk még akkor is, ha az az emberi ész számára nagy bolondságnak tűnik. Most mondok egy példát. Mondjuk, hogy nagyon nagy sérelem ért. Belegázoltak a becsületembe, még anyagilag is nagyon rosszul jártam, és úgy alakul a helyzet, hogy módomban lenne elégtételt venni. Ha elégtételt vennék igazam is lenne, mert nagyon igazságtalanul bántak el velem. Amikor a gondolatomban elérkezek eddig, hogy akkor így meg így elégtételt veszek, mert igazam van, akkor elém jön az Ige, és azt mondja az Úr: „Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim [...] Enyém a bosszúállás, én megfizetek…” (Róm 12,19). Sőt, még azt is mondja az Ige, hogy imádkozzatok a ti ellenségetekért (Mt 5,44). Ha ezt teszem, meg fogom ismerni Istent. Amikor Ő majd cselekszik, amikor Ő majd felhozza a te igazadat (Zsolt 37,6), amikor Ő majd elégtételt vesz. Meg fogom ismerni, milyen Isten. Ha ennek nem engedelmeskedek, és az én gondolataim szerint járok el, akkor azt fogom megismerni, hogy milyen zsákutcába jutottam, és ismét mennyi bajt szereztem magamnak. Nem ismerem meg Istent, hanem megismerem a magam balgatagságát. Hadd hangsúlyozzam, hogy a mi gondolataink nagyon-nagyon fontosak. Nem hiába van az, hogy amikor valaki megtér (metanoia), annak az embernek a gondolkozásmódja megváltozik. Másképpen gondolkozik. Ugyanis azt mondja az Ige, hogy amit vet az ember, azt aratja is (Gal 6,7). Mi a legtöbb vetést gondolatban kezdjük el. Most mondok egy ilyen eléggé ismert dolgot, sokfelé szokták idézni ezt a gondolatsort: Vess el egy gondolatot, és tettet aratsz (azt tudni kell, hogy az aratás az mindig több, bőségesebb, mint amit elvetettünk, mert az aratás harmincszor, hatvanszor vagy százszor annyi lesz). Vess el egy gondolatot, és tettet aratsz. Vess el egy tettet, és szokást aratsz. Vess el egy szokást, és jellemet aratsz. Vess el egy jellemet, és sorsot aratsz. Tehát ezért kell vigyázni a gondolatainkra, mert ha egy rossz gondolatot valósítunk meg, rosszak lesznek a tetteink. Ha sorozatosan rossz tetteket hajtunk végre a rossz gondolataink nyomán, rossz szokásunk alakul ki. Sok rossz szokásból alakul ki a rossz jellem. Akinek pedig a jelleme nagyon rossz, abból egy jellemtelen ember válik, és nem lesz jó sorsa. Minden a gondolatból indult ki. Nagyon fontosak a gondolataink. Igaz ez a jókra is. Ha a gondolatainkba befogadjuk Isten gondolatait, és folyamatosan ahhoz mérten cselekszünk, a szerint fog alakulni a jellemünk, és a sorsunk is jó lesz. Ha Isten gondolatai mentén járunk el, az életünket és a sorsunkat is úgy fogja alakítani, hogy egyre jobban ismerjük meg Őt. Tehát: „Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett…” (2Kor 10,5). (3) Ítéljünk kárnak mindent Isten ismeretéért „Sőt annakfelette most is kárnak és szemétnek ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem […] Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához” (Fil 3,8.10). Nyilván Pál apostol - amikor az Úr Jézus megszólította a damaszkuszi úton, és megkérdezte, hogy: „…Kicsoda vagy Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz” (ApCsel 26,15) - valamit már megismert az Ő hatalmából, nagyságából. Ismerte az ószövetségi írásokat, és a Messiásra vonatkozó
6 próféciákat. Ezért tudta Ő azt, hogy Kiről szóltak az írások és a próféták. Ez egy kezdeti ismeret volt. Már ezért a kezdeti ismeretért is képes volt mindent kárnak és szemétnek ítélni, csakhogy még jobban megismerje Őt: „…megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához” (Fil 3,10). Nem csak az volt a kár és szemét, ami bűn volt az életében, hanem az is, ami jó volt: hogy ismerte az írásokat; hogy farizeus volt; hogy olyan életet élt, ami példamutató volt az akkori zsidóság előtt. De még az életét is kárnak ítélte: „…még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezzem a futásomat örömmel…” (ApCsel 20,24), vagyis járjon azon az úton, ami a Krisztus útja. Vállalta a szenvedést, sőt vállalta a halált is. „…hasonlóvá lévén az ő halálához” (Fil 3,10). Ez így van ma is. Minden hívő ember valamennyit már ismer Krisztusból. Nagyon sokszor az a baj, hogy amikor valakinek új élete lesz, azt gondolja, hogy elérte a célt. Most már örök életem van, nem kell tovább csinálni semmit. Gondoljuk, hogy Pál apostol így vélekedett volna: Most már az Úr engem elhívott, megbékélt velem, már nem kell tovább tennem semmit. Most már mindent ismerek. Úgy van ez, mint a világi ismeretnél is. Minél többet megismer egy ember - mondjuk a tudós, aki nagyon sokat ismer -, annál jobban látja, hogy még mennyi mindent nem tud. Aki felfuvalkodik, és azt mondja, hogy óh, ismerek én már mindent, az még semmit nem ismer, csak nagyon keveset. Ha ismerne is egy kicsit többet, és őszinte lenne, látná, hogy mennyire tudatlan. Az egyik képes beszéd a következőt mondja el. Amikor belépünk egy ajtón, amire rá van írva, hogy Isten ismerete, majd továbbmegyünk egy szobába, és ott látunk száz másik ajtót, amire szintén az van ráírva, hogy Isten ismerete, Isten ismerete, Isten ismerete: ez az örök élet. Örök élet kell ahhoz, hogy igazán megismerjük Őt. De ahhoz, hogy most, ezen a földön sokat ismerjek, minél többet Istenből, még azokon kívül, amikről eddig szó esett, szükséges az is, hogy mindent kárnak ítéljek, szemétnek. Nem fontos semmi. Vonjuk le a tanulságokat. Az a fontos, az az életem célja, hogy megismerjem Őt. Úgy van ez, ahogy mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy. Befogadok valamit Krisztusból, és még többet kívánok. Az egyik ének mondja: Krisztusból többet hadd vegyek. Krisztus ismerete igen nagy kincs. Megkérdezhetjük magunktól, hogy amikor olyan válaszút előtt állunk, amelyben megismerhetnénk Őt, azonban ilyen meg ilyen hátrány érhet, ezt vagy azt el kell hagyni, ezt vagy azt kárnak kell ítélni, melyik utat választjuk? Mit hagytunk kárba veszni, miről mondtunk le önként, hogy Őt jobban megismerjük? Milyen szenvedést vállalok azért, vagy fogadok el Isten kezéből – külön nem kell keresni a szenvedést -, hogy jobban megismerjem Őt? (4) Isten igazi ismerete a szeretet, ami nem tesz felfuvalkodottá „…Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít” (1Kor 8,1). Feltenném a kérdést: Isten ismerete is felfuvalkodottá tesz? Nem. Meggyőződésem, ez az egyetlen ismeret, ami nem tesz felfuvalkodottá. Miért? „…mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet” (1Jn 4,7-8). Tehát aki Istent ismeri, abban ott van a szeretet is. Nem csak az ismeret, hanem a szeretet is. Az ismeret önmagában felfuvalkodottá tenne, de a szeretet épít (1Kor 8,1). A kettő együtt olyan, hogy az Isten ismerete nem tehet felfuvalkodottá. A szeretet nélküli ismeret az felfuvalkodottá tesz, az biztos. Az egy másfajta ismeret. Egy néhány szót hadd ejtsek még erről az egyéb ismeretről, ami felfuvalkodottá tehet, de mégis Isten ismeretével összefügg. Ezért nagyon kell rá vigyázni. Összefügg Isten ismeretével, de mégsem Isten ismerete, és felfuvalkodottá tehet. „A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik. Mert rész szerint van
7 bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, […] úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem” (1Kor 13,8-12). Itt szembe van állítva az ismeret a szeretettel. A szeretet soha el nem fogy, de az ismeret eltöröltetik. Ilyen ismeretek: jövendőmondás, nyelvek, prófétálás, de ezek az ismeretek rész szerint vannak bennünk. „…tükör által homályosan látunk…” (1Kor 13,12). Ez is figyelmeztet bennünket arra, hogy fel ne fuvalkodjunk, és egymással ne szálljunk szembe különböző ismeretek, látások miatt, mert mindannyiunknak tökéletlen az ismerete, hiányos és töredékes. Amikor az ismeret vagy a látások miatt összeütközés lenne, akkor jobb, ha szeretetben járunk. A szeretet hozzá tartozik az Isten ismeretéhez. Az ismeretek - amik ugyan rész szerint valóak - szükségesek és hasznosak, ha szeretetben élünk. „És azért imádkozom, hogy a ti szeretetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben” (Fil 1,9). Ez a jó. Amikor a szeretet bővölködik ezekben az ismeretekben, akkor nem fogunk felfuvalkodni. Ha jól ismerjük az Igét, a próféciákat, azok hasznosak, mert szeretetet fakasztanak bennünk. Jó, ha sok ismeretünk van, de csak akkor, ha mellette ott van a szeretet is. Ha a szeretet ott van, akkor ez az ismeret beleépül az Isten ismeretébe. Befejezés Láttuk a két nagy feltételét annak, hogy Isten kijelentse Magát, hogy megismerjük Őt (Róm 1,19). Ezt az Úr megtette a teremtett világában, az Igében, Jézus Krisztusban, a Szent Szellemben és bármi más által. Isten a Maga részét megtette. A mi részünk az, hogy mi is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy megismerjük Őt. Szorgalmasan keressem, legyek kész lerontani minden okoskodást magamban, ami Isten ismerete ellen van (2Kor 10,5), legyek kész mindent kárnak és szemétnek ítélni, hogy még jobban megismerjem Őt (Fil 3,8). Az Igének és az előttünk járó testvérek életének is egyöntetű bizonyságtétele az, hogy érdemes. Mindent érdemes feltenni arra, hogy megismerjük Őt! Ámen. Debrecen, 2013. január 13.
