ÖTÖDIK HÉT: HÉTFŐ
ISTEN GYÓGYÍTÓ EREJE BENNÜNK ÉS RAJTUNK KERESZTÜL IZ 65, 17-21; 30. ZSOLTÁR; JN 4, 43-54 „[Ezt mondja az Úr:] Mert új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek. Örüljetek és ujjongjatok azon mindörökké, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet "öröm"-nek teremtem és népét "ujjongás"-nak. Örömöm telik majd Jeruzsálemben és ujjongani fogok népemen. Nem hallatszik többé benne sem sírás, sem jajkiáltás.” IZ 65, 17-19 „Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. (…) Jézus megnyugtatta: "Menj csak, él a fiad!" Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. "Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz" - felelték. Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: "Él a fiad." És hívő lett egész háza népével egyetemben. Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott.” JN 4, 46-47.50-54 A csodát Jézus egy királyi tisztviselő kérésére viszi végbe, aki valószínűleg pogány, és a fia számára kér valamit. A tisztviselő bízik Jézusban, és abban a pillanatban, amikor ezt megteszi, a fia meggyógyul, és később az egész háza népe megtér. A csoda Jézus betegség és halál feletti erejének jele, olyan erő, amit valakinek a kívánságára gyakorol, jelen esetben egy pogány kívánságára. Jézus a százados hitét kéri, nem pedig a fiáét, akit az apa kérésére gyógyít meg. A tisztviselő hite hatással van az egész háza népére. Azért olvassuk az Evangéliumokat, hogy rajtuk keresztül most kapcsolatba kerüljünk Istennel. Az a képzeleti szemlélődés értéke, vagyis amikor elképzeljük a jelenetet, mintha most történne, és abban nem csak külső szemlélők, hanem aktív résztvevők vagyunk, hogy a képzelőerő által kapcsolatba kerülhetünk azzal az igazsággal, amelyben élünk. Az az Isten, aki Jézust életben tartotta, és aki embereket gyógyított meg általa, ugyanaz, mint aki életben tart téged és engem. Isten sokkal jobban akarja az egészségünket és gyógyulásunkat, mint mi. Ha csak fejben ismerjük el ezt az igazságot, nem valószínű, hogy fogunk gyógyulást tapasztalni. Ha ellenben oda tudjuk képzelni magunk elé Jézust, mint ebben a jelentben, elétesszük magunkat, és mindazt, amit szeretnénk, sokkal valószínűbb, hogy át tudunk törni Isten bennünket körbevevő gyógyító erejének valóságába. A bizalom megnyit minket erre a gyógyító erőre. Ezért mondja Jézus újra és újra: „A hited megmentett, menj békével.” Ebben a csodában a fiú gyógyulását az apa közbenjárása hozza. Szoktunk imádkozni saját gyógyulásunkért, de jó, ha imádkozunk a gyógyítás ajándékáért is. Általában úgy gondolunk a gyógyításra, hogy az nagyon ritka és látványos ajándék, amit csak nagyon kevés kiválasztott kaphat meg. Természetesen igaz az, hogy vannak olyanok, akik figyelemreméltó és ritka gyógyító ajándékkal bírnak. De minden keresztényt arra kapott meghívást, hogy valamilyen módon gyógyító legyen, mert Krisztus élete gyógyító élet. Figyelmesen meghallgatni a másikat, türelmesnek lenni, elfogadónak lenni, humorérzékkel bírni, hatékonynak lenni, érdeklődőnek lenni, megengedni, hogy emberekre időt pazaroljunk, csak néhány módja annak, hogyan válhatunk gyógyítóvá egymás számára. A benső békére és harmóniára irányuló törekvésünk sohasem pusztán magánügy, bár kívülről úgy tűnhet. Az életben mindannyiunk ki van téve romboló erőknek, amelyekre különbözőképp reagálhatunk. Magunkba nyelhetjük, felerősíthetjük a rombolást a szívünkben, és visszaküldhetjük még több romboló erővel, mint előtte. A másik lehetőség, ha magunkba nyeljük az erőszakot, ahogyan Jézus tette, belül átalakítjuk, és megbocsátás, áldás és kedvesség formájában adjuk ki. Egy tiszta szeretetből fakadó benső tett hatékonyabb és alkotóbb jellegű, mint bármennyi külső tevékenység. Az utolsó ítéletkor, biztos vagyok benne, hogy mind meg fogunk lepődni, amikor felfedezzük, kik is voltak a világ igazi hősei és hősnői, akik fenntartották és megmentették a világot a széteséstől. Valószínűleg névtelen, ismeretlen gyógyító szívű emberek lesznek, akik elnyelték a keserűséget, erőszakot, kiábrándultságot, de átalakították a szívükben, és a megbocsátás, kedvesség és remény lelkét hozták létre.
IMA Urunk, mélyítsd el Lelked gyógyító erejébe vetett bizalmunkat, aki bennünk és rajtunk keresztül működik, hogy elnyeljük az erőszakot és gyűlöletet, és irgalommá, szeretetté alakíthassuk át magunk és mások felé. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen. 1
ÖTÖDIK HÉT: KEDD
ÉLŐ VÍZ EZ 47, 1-12; 46. ZSOLTÁR; JN 5, 1-16 „[Ezekiel látomása a Szentélyből folyó vízről] A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: "Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. (…) Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak. A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál."” EZ 47, 3-9.11-12 „[Jézus] megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" "Uram - válaszolta a beteg -, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem." Erre Jézus azt mondta neki: "Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!" Az ember azon nyomban meggyógyult.” JN 5, 6B-9 A képzelőerő meglehetősen elhanyagolt képességünk, holott a képek sokkal nagyobb hatással lehetnek ránk, mint a szavak. Például nagyon eltérő kimenetele lehet annak, ha Ezekiel látomását a szentélyből folyó vízről az elmémmel olvasom vagy ha a képzeletemmel. Az elmém emlékezhet a részletekre, érdekesnek találja azokat, még az is lehet, hogy felütök egy Szentírás-magyarázatot, megpróbálom elhelyezni a folyót térképen, de az érzéseimet nem foglalják el ezek a képek, nem időznek a tudatomban, és semmilyen észrevehető hatással nem lesznek a hangulatomra vagy a viselkedésemre a nap folyamán. Ha viszont a látomást a képzelőerőmmel olvasom, a hatása ettől nagyon különböző lehet, amint azt magadon is lemérheted. Gázolj át a vízen először, ahogy a látomásban, és érezd, ahogy a víz a bokáidat mossa. Az a víz, amit érzel, Isten élete. A korai keresztelőkutakat besüllyesztették a földbe, hogy a keresztelendő megérezze, hogy belép Krisztus halálába és életébe. „Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk.” (Róm 6, 3-4). A ’keresztelés’ szó a görög eredetiben azt jelenti, „bemerítkezés”, ahogy tehát elképzeled magad, amint a Szentélyből folyó vízben gázolsz, igazából saját valóságoddal, saját keresztségeddel kerülsz kapcsolatba, saját Isten életébe való bemerítéseddel. Amikor másodszor lépsz a vízfolyásba, a térdedig ér, aztán derékig: add át minden testrészed Istennek, ahogy a víz kezd körbevenni, és ajánld fel minden érzékszerved is, belső hangulataidat, érzéseidet, az elméd hozzáállását és gondolkodásmódodat, emlékeidet Isten életének tisztító és energiát adó erejének. Ahogyan egyre mélyebbre érsz a vízben, elveszíted a talajt a lábad alól, és magával ragad a vízfolyás. Érezd az áramlását, és ahogy visz, megélénkít téged és életet visz, ahová csak elér. Ahogyan visz a folyó, nézz vissza az ingoványokra és mocsarakra: sósak, halottak, mert el vannak vágva a folyó áramától. Aztán imádkozz azért, hogy megismerhesd ezeknek a képeknek a valóságát az életedben, amikor megengeded, hogy Isten benned és általad Isten lehessen, és hogy ez mennyire megélénkít téged. Imádkozz azért is, hogy megtudd, mikor állsz ellen az élő folyónak, és inkább azt választod, hogy a mocsárban, ingoványban élsz. Vedd észre, milyen hatással van ez rád és a körülötted élőkre. Az életünk körülményei által Isten noszogat, hív, hogy az ő életének folyamában éljünk, nem pedig saját országunk ingoványában, mocsarában.
IMA Istenünk, minden élet és jóság forrása, szabadíts meg a magunkról és rólad alkotott hamis képzetektől, a magunkkal való túlzott foglalkozás minden formájától, legyen az öndicséret vagy önvád, hogy az életünk a te életed folyamában folyhassék. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
2
ÖTÖDIK HÉT: SZERDA
EGYSÉG IZ 49, 8-15; 145. ZSOLTÁR; JN 5, 17-30 „Így panaszkodott Sion: "Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!" De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” IZ 49, 14-15 „Jézus azonban azt mondta nekik: "Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom." Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel. De Jézus tovább hirdette: "Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. (…) Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött.” JN 5, 17-19.30 Amikor Jézus életére nézünk, van annak egy olyan értelme is, hogy magunkra is tekintünk, mert az ő életének alakulása kell, hogy megadja a mi életünk alakulásának mikéntjét is. „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.” (Fil 2, 5) Ami meghatározza Jézus életét, és megkülönbözteti minden nagy vallási vezetőtől, az az ő kapcsolata Istennel, akit ő „Abbának”, „Apának”, „Apukának” szólít. Lukács Evangéliumában találhatók a Jézus életének első harminc évéből való egyedül feljegyzett szavak: „Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?”, így válaszol anyjának tizenkét évesen, aki már három napja kereste őt. Az „Abbához” fűződő kapcsolat áthatja egész tanítását és nyilvános életének minden tettét, ami halálos vívódásában e szavakban tetőződik be: „ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd”, és végül a kereszten: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”. Azért imádkozik, hogy követői ugyanilyen kapcsolatban legyenek az Atyával: „Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk…” (Jn 17, 21). Hogyan gondolt Jézus „Abbára”, akivel egész életét azonosította? A példabeszédek választ adnak. Az egyik kedvenc példabeszéde a királyról szól, aki mennyegzőt készít fiának. Egy vágya van csak, hogy minél többen eljöjjenek, és együtt ünnepeljenek. De amikor a meghívottak nem jönnek el, elküldi a szolgáit az utakra és a sövényekhez, hogy hozzanak be mindenkit: bénákat, vakokat, sántákat. Máté leírásában a szolgáknak be kell hozniuk „akit csak találnak”, jókat és gonoszokat egyaránt. Isten úgy mutatkozik be itt, mint a tékozló nagylelkűség Istene, aki a mi normáink szerint viszont bolond, mert egy adósának készségesen elenged tízezer talentumos tartozást, pár százmillió forintnyi összeget, de mikor ugyanaz az ember bebörtönzi az ő adósát egy jelentéktelen összeg miatt, akkor börtönbe veti, míg az utolsó fillért is meg nem fizeti. Isten, habár tékozlóan nagylelkű, ki nem állhatja a garasoskodást, mint a gazdag és a szegény Lázárról szóló példabeszédben is. Isten élete Jézus tanításában és tetteiben testesül meg, ami az Utolsó Vacsorában tetőzik, amikor vesz egy darab kenyeret, megáldja, megtöri, a tanítványoknak adja, és azt mondja: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ez nem pusztán annyit jelent, hogy „Ismételjétek ezt a rituálét”, hanem „legyen ez a cselekedet a ti életetek alapmotívuma, ahogyan az enyémé”. Sok embernek nehéz úgy megközelíteni Istent, hogy „Atyának”, „Apának” szólítja. Ha számodra is nehéz, akkor változtasd „anyára”, vagy ahogy az Énekek énekében áll, „szerelmesre”. Azt válaszd, amelyik a leginkább segít. A valóság fontosabb, mint a név, amellyel megszólítod Istent. A valóság Isten, aki szeretet, és aki „közelebb van hozzám, mint én magamhoz”.
IMA Urunk, szabadíts meg minden romboló félelemtől és szorongástól, és csendesítsd le szívünket és elménket, hogy a Szentírásban szóló szavadon elmélkedve és Jézus életét szemlélve felismerjük, hogy az Ő Lelke él bennünk és vonz, hogy egyek legyünk veled és minden teremtéssel. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
3
ÖTÖDIK HÉT: CSÜTÖRTÖK
BÁLVÁNYIMÁDÁS ÉS DICSŐSÉG KIV 32, 7-14; 106. ZSOLTÁR; JN 5, 31-47 „Az Úr így szólt Mózeshez: "Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból. Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból." (…) Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent… (…) Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.” KIV 32, 7-9.11A.14 „Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. (…) Nincs meg bennetek az Isten szeretete. Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek?” JN 5, 39-40.42B.44 A zsidók hittel fürkészik az Írásokat, mégsem ismerik fel Jézust, az Írások beteljesedését, aki előttük áll. János ezt nem azért írja, hogy olvasói tudtára adja, mekkorát tévedtek a zsidók, mivel a legtöbb olvasója valószínűleg zsidó volt, hanem a lelki vakságról ír, amely keresztényeket és zsidókat egyaránt érint. A lelki vakság természete szerint olyan, hogy akiket megfertőz, azok meg vannak győződve, hogy világosan látnak. Olyanok, mint az az ember, aki nagyon berúgott, és ráült egy üvegpohárra. Mielőtt lefeküdt volna aludni, még ellátta sebeit. Másnap reggel azt látta, hogy a sebei nincsenek ellátva, viszont csinos minta van sebtapaszokból a padlón lévő tükrön! Jézus a lelki vakság két okát nevezi meg, először is: „Nincs meg bennetek az Isten szeretete.”, másodszor: „egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek.” Általában erénynek tartják, ha valaki egyetlen célra összpontosít. Azonban, ha nincs benne szeretet, az egy cél felé való eltökélt haladás bűn. Volt egy kísérlet, amit lelki szolgálatra készülő diákok körében végeztek el, akik épp egy kórházat látogattak meg. Azt mondták nekik, hogy memória-vizsgálaton fognak részt venni. Felolvasnak nekik egy történetet az egyik szobában, aztán majd át kell menniük egy másik szobába, ahol a lehető legszöveghűbben kell az előtte hallottakat visszaadniuk majd. A felolvasott történet az irgalmas szamaritánus példabeszéde volt. A két szoba közötti folyosón volt egy beteg, akinek nagy fájdalmai voltak, és segítséget kért. Az egy célra összpontosító diákok nem vettek tudomást róla. Mindannyian hajlamosak vagyunk erre a szeretetlen eltökéltségre, sőt ez különösen is heveny a vallásos emberekben. „Bejártok tengert és szárazföldet, hogy egyetlen áttérőt szerezzetek, s ha sikerül, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.” (Mt 23,15) A szeretetlen eltökéltség mindazok helyeslését, támogatását, biztatását fogja hozni számunkra, akik hasonlóan érintettek benne. Ha körbevesz a támogatásuk és dicsőítésük, az Istentől jövő dicséret már nem is fog érdekelni. Vakságukban az izraeliták az aranyborjút imádták. Nekünk nincs aranyborjúnk, de vannak piaci erőink, halálos vírus, amely az élet minden részébe beszivárog, és nagyon hamar átveszi az uralmat, kitesz minden emberi lényt az embertelen diktátumainak. Nincs olyan területe az életnek, amely át ne engedné ezt a mérget, sem tanulás, sem kutatás, sem oktatás, sem fizikális vagy mentális orvosi ellátás, a bolygó védelme, környezetvédelem, szabadidő, sem a kommunikációs formák. A dalt és az énekest egyaránt aszerint kell szabályozni, hogy mit kívánnak a „piaci erőviszonyok”, ami úgy hangzik, mintha ártatlan objektív kritérium lenne, de valójában kapzsi szívek mérgező hajtása. A lélek, mivel nem mérhető, nem számít, és még a vallást is sikerült felhasználni arra, hogy a piaci erőket bálványozzák, a nyereségesség új evangéliumával. „Fektesd pénzed az Úr Jézusba, és gazdagon megtérül, tízszeresen, százszorosan.” Igen, a vallás nagyon nyereséges lehet, és amikor azzá válik, minden ateistánál jobban fedi el Isten arcát.
IMA Urunk, adj nekünk szemet, hogy lássunk téged, fület, hogy halljunk téged és szerető szívet, hogy felismerjünk téged mindenkiben, akivel találkozunk. Ments meg minket, hogy ne örüljünk semminek, ami nem hordozza a te szereteted és jóságod lenyomatát, és szabadíts meg minket egyénileg és nemzetként is a piac erőinek bálványától. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
4
ÖTÖDIK HÉT: PÉNTEK
AZ ERŐSZAK TERMÉSZETE BÖLCS 2, 12-22; 34. ZSOLTÁR; JN 7, 1-30 „[A gonoszok tévesen vélekedve azt mondják egymásnak:] Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen. (…) Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk, még ránézni sem jó. (…) Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, mert - saját szava szerint - Isten oltalmában részesül!"” BÖLCS 2, 12.14.19-20 „Jézus bejárta Galileát, Júdeába nem akart menni, mert a zsidók az életére törtek.” JN 7, 1 Mitől vált Jézus olyan népszerűtlenné, hogy saját népe halálra kereste? Az Evangéliumok úgy mutatják be Őt, mint a legvonzóbb és legegyüttérzőbb embert. Azt gondoljuk, csak az utálhat egy ilyen embert, aki nagyon gonosz. A zsidók úgy szerepelnek, mint akik meg akarják Őt ölni, tehát a zsidók biztosan rosszindulatúak. Ez teljesen logikátlan következtetés, ami azonban megfertőzte a keresztény tudatot és nyomorúságot hozott zsidók generációira, akiket a keresztények „Krisztus-gyilkosnak” bélyegeztek. Maguk a keresztények voltak azok, akik elkövették ugyanazokat a gonoszságokat, amivel a zsidókat vádolják. Jézus minden emberi lénnyel azonosította magát az utolsó ítélet leírásakor: „amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek” (Mt 25, 40). Istennel való kapcsolatunk egymással való kapcsolatunkban fejeződik ki. Bármit teszünk a másiknak, azt Istennek is tesszük. Jézust nem a zsidók feszítették keresztre: keresztre feszíti bármelyikünk, amikor megsértünk egy másik emberi lényt. Mindannyiunkban lappang erőszak, pusztítási vágy. Az erőszak, ha egyszer kirobban, olyan, mint a tűz, elnyel és elpusztít mindent, amivel találkozik. Az ősi társadalmak sok tabuja és furcsa szokása kísérlet arra, hogy feltartóztassa, és kordában tartsa a veszélyt, amit a dühöngő erőszak jelent. Ide tartozik a szimbolikusan Izrael bűneivel megterhelt zsidó bűnbak is, akit kivezetnek a sivatagba, hogy elpusztítsák. A görög történész, Thuküdidész írta, hogy az első áldozat a háborúban az igazság, mert a háborúban a bűnös és kegyetlen öldöklés erénnyé válik. Láttuk az elszabadult erőszak iszonyatát századunkban. Mindannyian helytelenítjük, felkapjuk a fejünket az iszonyattól, és aztán úgy lépünk tovább, hogy még több erőszakkal helyreállítjuk a törvényt és a rendet. Természeténél fogva az erőszak ragadós és utánozzák. Azok, akik az erőszakra erőszakkal válaszolnak, megfertőződnek azzal az erőszakkal, amit helytelenítenek és hozzájárulnak a terjedéséhez. Az 1914-18-as háború az a háború volt, melynek célja az volt, hogy legyen vége minden háborúnak. A fegyveres erőszak 1918-ban a fegyverszünet napján befejeződött, de az erőszak magvai az emberi szívekben megmaradtak és újra kihajtottak 1939-ben. A második világháború vége, 1945 óta több mint 200 háború volt, többnyire harmadik világbeli országokban, ahol a szuperhatalmak folytatták összetűzéseiket. A kelet-európai kommunista blokk, amelyről olyan sokáig azt tartották, hogy fenyegeti a nyugati békét, összeomlásával nem hozott békét, hanem még nagyobb erőszakot a Balkánon. A nyugat most új ellenségeket fedezett fel, és amit a „terrorizmus elleni háborúnak” neveznek, azzal fenyeget, hogy pusztító erőszakban elnyel minden népet. Minden konfliktust, amelyben országunk harcban áll, mindig igazol az állam; és az egyházi hatóságok, ha nem is teljesen helyeslik, de nem is ítélik el. Bárkit, aki megkérdőjelezi nemzeti becsületességünket vagy annak szükségességét, hogy a békét erőszakos eszközökkel őrizzük meg, azonnal pellengérre állítanak. Az amerikai Dorothy Dayt egyszer megkérdezték a nukleáris elrettentésről: „Van különbség aközött, hogy ártatlan embereket kemencébe dobnak vagy ártatlan emberekre dobnak kemencét?” Minden politikai párt és a legtöbb egyházi vezető úgy gondolja, hogy helyénvaló, jogos azzal fenyegetni, hogy kemencéket dobnak ártatlan emberekre. Az ellentétes véleményt politikailag rossz hírűnek és a kormányzásra való gyengeség jelének tartják. A gonosz természetéhez tartozik, ahogy a Bölcsesség könyve megállapítja, hogy úgy megrontsa az elmét, hogy ami jó és kreatív, azt veszélyesnek és rombolónak tartsák.
Az erőszak magvai a mi elménkben és szívünkben is benne vannak, táplálja őket mindenfajta előítélet, erősítik és életben tartják félelmeink. Megfertőzik életünket minden tekintetben, még vallásos hitünket is az erőszak eszközeivé változtatják. IMA Ó, Istenünk, irtsd ki elménkből és szívünkből az erőszak és a pusztítás rejtett gyökereit. Fertőzd meg elménket és szívünket a Te Fiad szelídségével, hogy megtanulhassuk, hogy áldással szálljunk szembe az erőszakkal, szeretettel a gyűlölettel és kedvességgel a kegyetlenséggel. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen. 5
ÖTÖDIK HÉT: SZOMBAT
MI AZ IGAZSÁG? JER 11, 18-20; 7. ZSOLTÁR; JN 7, 40-52 „E szavak hallatára a népből némelyek így beszéltek: "Valóban ez a Próféta!" Mások meg: "Ő a Messiás!" De voltak, akik így vélekedtek: "Hát jöhet a Messiás Galileából? Az Írás szerint Dávid családjából s Betlehem városából kell a Messiásnak jönnie." Így szakadás támadt miatta a nép közt. (…) A szolgák is visszatértek a papokhoz és a farizeusokhoz. Ezek kérdőre vonták őket: "Miért nem hoztátok magatokkal?" A szolgák mentegetőztek: "Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél." Erre a farizeusok megkérdezték tőlük: "Csak nem vezetett titeket is félre? Hitt-e benne valaki a tanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely mit sem ért a törvényből." Egyikük azonban, Nikodémus, aki egy alkalommal fölkereste (Jézust), azt mondta nekik: "Elítél törvényünk valakit is anélkül, hogy először meghallgatták s meggyőződtek volna róla, hogy mit tett?" De azt mondták neki: "Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána s megbizonyosodsz, hogy Galileából nem támad próféta." JN 7, 40-43.45-52 Tárgyalásán Pilátus előtt Jézus azt mondta: „Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra”. Jézus életét és halálát szemlélve és átelmélkedve tisztábban láthatjuk saját életünk igazságait és hazugságait. Ebben az evangéliumi részben az igazság és a hazugság áll szemben egymással. A kimondott igazság általánosítással kerül szembe: „Galileából nem támad próféta”, vagy „Hogy lehet igaz – a főemberek közül senki sem hisz benne”, „Az emberek, akik azt mondják róla, hogy próféta, tudatlan csőcselék”. Az emberek, akik így általánosítanak, nagy magabiztossággal teszik ezt, és állításaikat saját státusukra, valamint ellenfeleik státusának hiányára való hivatkozással támasztják alá. A hazugság zsarnoki uralma ott él minden egyénben, minden nemzetben, az élet minden aspektusában, mindegyikünk hajlamos rá, hogy elkövetője és áldozata is legyen egyaránt. Politikai rendszerünk felbátorít minket, hogy általánosságokban gondolkodjunk, hogy elfogadjunk vagy elutasítsunk bizonyos vezérelveket, nem aszerint, mert önmagukban igazak vagy hamisak, hanem aszerint, hogy azokat a másik fél támogatja vagy szembehelyezkedik vele. A kommunizmus megsemmisülése komoly csapás a zsarnoki kormányokra, akik tovább már nem használhatják a „kommunista” címkét, hogy elítéljenek valamilyen politikát, ami szembehelyezkedik az övékkel. Ahogy társadalmunk összetettebbé válik, és technikai irányultságot vesz, szaporodnak az alkalmak, mikor a hazugság zsarnokként uralkodhat. A tanárok kiváltképpen hajlamosak engedni a kísértésnek, hogy ellenőrzésük alatt tartsák az igazságot, saját előítéleteik sablonjai szerint formálva az ifjú elméket, keményen eltiporva az eredeti gondolat minden kísérletét, meggyőzve a gondolkodókat saját alsóbbrendűségükről. Mindinkább függővé válunk a szakértőktől, akik megmondják nekünk mit együnk, mit viseljünk, milyen orvosságokra és műtétekre van szükségünk, hogyan és mit gondoljunk. A kevesek, akik nagy hasznot csinálnak abból, hogy megfosztják a sokakat önbizalmuktól és attól, hogy bízzanak az általuk felismert igazságban. A főpapok és a farizeusok Jézushoz való hozzáállása vissza-visszatér a kereszténység történetében. Az egyházak és a szekták elszakadnak egymástól avval a szándékkal, hogy visszaszerezzék az igazság szabadságát és sok még tekintélyelvűbbé válik, mint az anyaszervezet. Saját egyházzal kapcsolatos tapasztalataink szerint mennyire bátorítottak minket, hogy kritikusak legyünk, hogy magunk fedezzünk fel igazságokat? Milyen gyakran volt olyan élményünk, hogy meghallgatnak az egyházunkban, bátorítanak, hogy kifejezzük, mit gondolunk és érzünk valójában, anélkül, hogy megítélnének vagy bármilyen módon helytelenítenék? Mennyire szántuk rá az időt, hogy íly módon meghallgassunk másokat? Idegesnek éreztük-e magunkat néhány általuk kifejezett gondolattól és hogyan reagáltunk?
IMA Igazság Lelke, hasd át elménket és szívünket, hogy jó ítélőképességű szívvel tudjunk a dolgokra figyelni és szabadíts meg minket a felsőbbrendűség minden formájától, ami süketté tesz arra, hogy meghallhassunk Téged a szegények és tehetetlenek kiáltásaiban. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen.
6
HATODIK HÉT: VASÁRNAP
ÚJ ÉLET EZ 37, 12-14; 130. ZSOLTÁR; RÓM 8, 8-11; JN 11, 1-45 „Ezt mondja az Úr, az Isten: Nézzétek, kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem… (…) Belétek oltom lelkemet és életre keltek.” EZ 37, 12A.14A „Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.” RÓM 8, 11 „Jézus így folytatta: "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?" (…) E szavak után hangosan beszólt: "Lázár, jöjj ki!" S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: "Oldjátok fel, hogy tudjon járni." JN 11, 25-26.43-44 A mai olvasmányok témája az új élet, amit Ezekiel megígért, és amit Jézus megvalósított a halott Lázár feltámasztásával. Ez egy erőteljes téma, olyan erőteljes, hogy inkább megdermeszt, mint felélénkít, inkább zavarba ejt mint megvilágosít. Nehéz nekünk olyan fogalmakkal foglalkozni, amik tapasztalatainkon túl vannak, így a „halál utáni életről”, az „örökéletről”, „a test feltámadásáról” hallva a fejünkhöz kapunk; nem mintha tagadnánk lehetséges igaz voltukat, de nem engedjük, hogy befolyásoljanak miközben a mindennapi élet zűrös ügyeivel bajlódunk. Mégis, ha ezek a témák fontosak, a jelenben is fontosnak kell lenniük számunkra. Bár a brit közvélemény nem teológiai érdeklődéséről nevezetes, mégis mikor az előző durhami püspök a feltámadás jelentéséről tett fel kérdéseket, méltatlankodó felzúdulást és az eretnekség vádját váltotta ki. Jobban szeretnénk, ha békén hagyná a feltámadást, a hit biztos pontját, amit el kell fogadni, de nem kutatni. Mikor nemzeti vita tombolt a feltámadás természetéről, egy író igyekezett rávenni a keresztényeket, hogy abba kéne hagyniuk, hogy megpróbálják bebizonyítani, hogy lesz fizikai testünk a halál után, és helyette annak a valószínűtlenségére kellene koncentrálniuk, hogy most van fizikai testünk! Nemcsak a jövő misztérium: a jelen is. Mindegyikünk misztérium, sejtek billióinak összetömörülése, ahol minden sejt önmagában is misztérium, magában hordozva minden szükséges információt ahhoz, hogy felépítse az egész testet; minden sejt hatással van az univerzum minden más részecskéjére, és azok is hatással vannak rá, egy sejt sem szilárd anyagdarab, hanem energiatöltés. Élő misztériumok vagyunk, tudatos elménk csak a legkisebb törtrészét ragadja meg annak a valóságnak, amik vagyunk. A lényünk misztériumáról való elmélkedés nyithatja meg elménket Jézus üzenetére: „Én vagyok a feltámadás” és segíthet, hogy kilépjünk saját gondolataink, képzeteink és axiómáink szűk börtönéből egy új, kevésbé félelmetes és reménytelibb valóságba, ami a jelen, nemcsak a jövő. Ha elképzeljük Lázár feltámadását, jobban megérthetjük jelen valóságunkat. Lássuk a csodát megtörténni, aztán legyünk olyanná, mint Lázár a sírban, súlyos pólyákba tekerve, teljes sötétségben. Halljuk a lépéseket és a hangot amint azt mondja: „Én vagyok a feltámadás” és halljuk, ahogy a követ elmozdítják. Halljuk, ahogy Jézus néven szólít minket, és azt mondja: „kelj fel, gyere ki”. Ez a gyakorlat nagyon leleplező lehet, és mindenkinek mást mond. Lehet, hogy azt mondjuk: „Köszönöm, Uram, de én inkább ott maradok, ahol vagyok”, esetleg úgy találhatjuk, hogy félünk megmozdulni, vagy képtelenek vagyunk megmozdulni, vagy hirtelen rájövünk, valójában mennyire sír-szerű jelenlegi életmódunk. Lehet, hogy a feladat a remény érzését kelti fel bennünk vagy fellobbantja a szabadság utáni vágyat, ami talán évekig el volt temetve, vagy segíthet, hogy kevésbé reménytelennek lássuk jelenlegi körülményeinket, mint ahogy eddig gondoltuk. Bármi történik, beszéljünk róla Istennel és kérdezzük meg Tőle, hogyan reagáljunk a történtekre. A valóság mindannyiunk számára az, hogy Isten folyamatosan hív minket, életünk minden eseményében a halálból az életre. Hogy hogyan válaszolunk erre a hívásra most, meghatározza jövőbeli életünket. Tehát beszéljünk Istenhez, aki most hív minket. Kérdezzük meg magunktól: „Hogyan válaszoltam Neki a múltban? Hogyan válaszolok most? Hogyan akarok válaszolni a jövőben?” És biztonsággal otthagyhatjuk annak a jövőnek a részleteit az Ő kezében! IMA
Istenünk, minden élet és szeretet forrása, szabadíts ki minket a sírokból, amelyekbe félelmeink, múltbeli sérelmeink és nehezteléseink börtönöznek minket és vonj be minket örökéletedbe most és mindörökké. A mi Urunk, Jézus Krisztus által kérjük ezt. Ámen. 7
