1
Ismerkedjünk meg az USA-beli keresztyén ébredés egyik vezetőjével! Egy amerikai-svéd baptista lelkész érdekfeszítő visszaemlékezése
Hans Mattson (1909-1992) Jó néhány éve az amerikai családom tagjai között egy nem mindennapi emberrel találkoztam. Nehéz lenne őt jellemezni, de dióhéjban: olyan ember, aki bölcs, de alázatos is, megfontolt, de vidám is, határozott, de jóságos is, szent életű, de nem törvénykező, született vezető, de nem merev diktátor, isteni szabadságban élő, de nem szabados. Igaz, hogy papír szerint már nyugdíjas éveit élte, de még mindig energiával teli, majdnem nyolcvan éves baptista lelkész volt Hans Mattson, férjem, Lloyd Sparks nagyapja. Gyakran mondogatta: „Isten országában nincs nyugdíjas”. Valóban így is élt, élete utolsó percéig lobogott benne az Úr tüze. Nemrégiben a kezembe került Mattson nagyapa visszaemlékezése, amit a gyerekei, unokái és dédunokái számára készített. Talán érdekes lehet nekünk is kicsit bepillantani egy rég letűnt korba, betekinteni az akkor élt keresztyének életébe. Hans tiszteletes saját szavaival fog beszélni most családjáról, gyerekkoráról és későbbi életéről. Kezdjük tehát a legelején:
2 „Szüleim Finnországból származnak, de a svéd nemzetiségi területről, tehát anyanyelvük svéd volt. Akkoriban ott egy csodálatos szentlelkes ébredést éltek át, amit a „Readers Movement”-nek neveztek. Abban az időben a lutheránus egyház volt az állam egyetlen hivatalos egyháza. Ők anyakönyveztek egyedül, születés, esküvő és halál csak rajtuk keresztül történhetett. Az újszülötteket is ott keresztelték meg, így ők azonnal automatikusan a lutheránus egyház tagjává váltak. Kötelező volt adót fizetni az egyháznak, és ha valaki nem engedelmeskedett a szigorú előírásoknak, akkor a rendőrség letartóztathatta és börtönbe vethette. Sajnos újjászületésről és megtérésről soha nem prédikáltak és tanítottak a lutheránusok. De Isten új kapukat kezdett nyitni a bedohosodott egyházban és az ébredés szele is befújt oda. Ugyanis a Balti tenger partján felnőtt svéd tengerészek rendszeresen New Yorkba is behajóztak, ott többen megtértek és életük is gyökeresen megváltozott. Az evangélium jó hírével jöttek vissza az Új Világból, boldogan megosztva másokkal is a megváltás üzenetét. Ennek eredményeként sok svéd – finn család üdvösségre jutott. Az Amerikában levő több svéd gyülekezet is átvette ennek a felelősségét és misszióját, és több misszionáriust („Readers”-t) küldtek át Európába. Ők ott embereket látogattak meg és otthonokban tanították a Bibliát. Felszínre kerültek az eddig ismeretlen kincsek. A Szentírás immár nem egy élettelen könyv lett a finn-svéd emberek számára, hanem Isten élő Igéje. A Szent Szellem kezdte csodálatosan megáldani és kibontakoztatni az ébredést. A kis közösségek száma ugrásszerűen meg növekedett. Nagyapám, Matt és felesége is kinyitotta házának ajtaját Larsmo városában. A Biblia tanításait teljesen elfogadták, a Szentírás lett életük központja, az vezette őket életük minden területén. Hatalmasan tapasztalták meg a hit és mindennapi élet összefonódását, és Isten vezetését a hétköznapokban is átélték. A megtértek a Bibliából megértették, elfogadták és gyakorolták a felnőtt keresztség tanítását. De ezt már a lutheránus egyház nem nézte jó szemmel. Sajnos elkezdődött a komoly üldöztetések korszaka. Sokakat pénzbírságra ítéltek és börtönbe vetettek. De már semmi nem tudta megállítani a Szent Szellem hatalmas munkáját. Nagyapám arra is kész volt, hogy gyönyörű új házának nappali szobájában lyukat vágjon, hogy az szolgáljon bemerítő medenceként az újonnan megtérteknek. Az Úr mellettük állt, sok csodával segítette és bátorította őket. Egyszer például feldühödött gonosz emberek akartak betörni és megzavarni az összejövetelüket. De hiába, mert Isten védelmező ereje nagyobb volt, és a támadók minden erőfeszítésük ellenére sem tudták betörni az ablakokat. Gust nagybátyám rengeteg hasonló csodáról számolt be, ami egyik a másik után történt az üldözött keresztyének között. Isten nem mindennapi módon és hatalommal munkálkodott azokban az években Finnországban.
3 Végül is az egyház megenyhült és az újjászületett keresztyének felépíthették saját gyülekezeti házaikat. Isten imádatának a helye számukra az „Imádság Háza” lett. Egy másik nagybátyám, Andrew Webert lett ott az egyik oszlopos tag („Stalwart vezető”). Sok-sok évvel később, ahogy ellátogattam Finnországba, életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy megtalálhattam a szüleim által elmesélt dolgokat és helyeket. Különös hatással volt rám, hogy az ottani emberek még emlékeztek nagybátyámra, amint az figyelemre méltó külsejével, nagy hosszú szakállával egyike volt az ébredési időszak prófétáinak. Az egyik keresztyén ének: „Atyáink hite” jól ábrázolja ezt az erős viharokban megpróbált, sok szenvedést átélt időszakot, ahol erős és bátor keresztyének fejlődtek ki. Aztán későbbiekben a fáklya tovább lett adva apámnak és az ő szívében sosem szűnt meg teljesen lobogni a láng az evangéliumi jó hír tovább adására. Aztán a család tizenkét gyereke vette át ezt a mennyei fáklyát és mindannyian elkötelezett emberek lettünk az Úr szolgálatában. Többen mentek közülünk bibliaiskolába (az akkoriban leghíresebb Moody bibliaiskola stb.) és unokák-dédunokák közül néhányan misszionáriusok is lettek. Magammal folytatom most a Mattson család történetét. Az én életem 1909-ben kezdődött Minnesota államban (USA). Népes családba születtem bele, az orgonasípként sorakozó tizenkét gyerek közül én lettem a legkisebb, a kis „vakarék”. Mivel a család finn-svéd származású volt, és a környéken is sok elsőgenerációs svéd volt, én is hamar megtanultam svédül, és az angol mellett a svéd is második anyanyelvem lett. Sok kedves emlékem van gyerekkoromból. Abban az időben még semmi tömegkommunikációs eszköz sem volt, még rádió sem. De így is nagyon jól éreztük magunkat, a családi kapcsolatok mellett szoros baráti kapcsolatok alakultak ki kis városunkban. Nem voltunk „elszeparált szigetek”, ahogy manapság a nagyvárosokban levő emberek élnek. Csendes, zavaró hangoktól mentes volt ez a világ, nem voltak akkoriban bőgő autók, traktorok, de még fűnyírók sem. A folyón átkelve mi magunk eveztünk a csónakban vagy lapátoltunk a kenuban. Az iskola messze volt tőlünk, négy kilométerre, de naponta oda is gyalog kellett eljutnunk. Manapság talán kicsit humorosnak nézne ki, ahogy a több kilométeres úton a gyerekcsoport egyre duzzadt, de nemcsak gyerekekkel, hanem kutyákkal, sőt kecskékkel is, akik végigkísértek minket az egész úton. Ez a vidám csapat érkezett meg az egyetlen szobából álló szerény kis iskolánkhoz. Családunkban, mivel igen szép számmal voltunk, mindenkinek megvolt a saját tennivalója. Hétévesen nekem már terelni kellett a reggelenként a teheneket és esténként pedig vinni őket fejésre. De korán már megtanultam nyulat fogni és madarat lőni is. Nyaranta napokat töltöttünk fekete áfonya és más bogyók szedésével. Mikor pedig kamaszkorba értem, apámnak segíteni kellett már
4 férfiasabb munkákban is, mint pl. fák kivágása és folyón lecsúsztatása. Ezek sokszor embert próbáló, nehéz feladatok voltak, hajnaltól késő estig dolgoztunk testvéreimmel és szüleimmel együtt vállvetve. A vasárnapok kiemelt napok voltak számunkra. Komolyan vettük, hogy vasárnap ne dolgozzunk, és csak az állatokkal kapcsolatos legszükségesebb teendőket volt szabad ellátni. Vasárnap templomunkban kis harangot kongattak meg, ez tiszta időben akár három kilométerre is elhallatszott. Kivétel nélkül mindannyian mentünk az istentiszteletre. Ezután a nap hátralevő részében sor került baráti látogatásokra és kapcsolatok ápolására. A felnőttek az akkoriban még különlegesnek számító feketekávé és finom házi sütemény mellett ültek és beszélgettek órákon át. A gyerekek pedig a kertben játszadoztak és hintáztak. Ha hosszabb távolságra kellett menni, akkor lovas kocsit fogtunk be vagy télen lovas szánt. A legnagyobb hideg sem okozott gondot, mert vastag pokrócokba burkolóztunk és végig is énekeltük az utat. Tiszta, csendes téli éjszakákon látni lehetett a gyönyörű északi sarkcsillagot, amint bevilágította az eget. Csodaszép téli kép volt, mint a mesében… Visszatekintve látom Isten kezét, ahogy születési helyemről, Duluthból elirányított bennünket Kelsey városába. Anyánk egészségi állapota miatt kellett költöznünk, de Isten jót hozott ki ebből is. Értem már, hogy Isten elsősorban családunk lelki életét, szellemi elhívását tartotta szem előtt. Az új városban egy élő hitű családdal, Matthews-ékkal barátkoztunk meg. Herb, a család fia házi bibliacsoportot indított el fiatalok számára. A Szent Szellem erőteljes tért kapott az ifjak között. Az évek során a megtért fiatalok közül többen is kezdtek munkálkodni különböző missziós területeken: a hegyekben élő favágók között stb. Nővérem, Edith férjével együtt egy másik államba, Idahóba került. Ott átélték az 1900-as évek elején a Szent Szellem óriási kiáradását és részt vettek több „Assembly of God” pünkösdi gyülekezet megalapításában is. A házaspár gazdag örökséget hagyott maga után Idaho, Minnesota, Iowa, Dél Dakota és Oregon államokban. De a többi bátyám és nővérem is buzgón munkálkodott az Úrért. Én magam is 1934-ig tartottam házi bibliacsoportokat a városunkban. Hiszem, hogy majd az örökkévalóságban tudjuk csak meg, hogy családtagjaim és barátaim odaszánt élete során hogyan is tudott munkálkodni a Szent Szellem és hány élet is lett megérintve. Akkoriban még őszinte és igaz szabad vallásgyakorlás volt. Az iskolánk tanárjai voltak a templomunk vasárnapi iskola tanárjai is. Teljesen
5 természetes volt az imádkozás is az iskolákban. Jaj lett volna annak, aki megmerészelte volna ezt tiltani… Népes családunkban persze sok esemény történt. Számomra az egyik legkiemelkedőbb akkor volt, amikor Gust nagybátyám, aki szintén teljes szívvel benne volt a keresztyén szolgálatban, 1912-ben látogatni ment Finnországba. Az „elsüllyedhetetlen, tökéletes hajó”-ra, a Titanicra váltott visszafelé jegyet. Egy másik hajóról kellett volna átszállni a Titanicra, de az első számú hajó tizenöt percet késett, így nagybátyám már nem tudta elérni az óriási luxushajót. A késés miatt Gust bácsi nagyon elkeseredett. De szomorúsága csak másnapig tartott, amíg meg nem hallotta a hírekben, hogy a fantasztikus szuperhajónak tartott Titanic egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Isten megőrző kegyelme volt itt is a drámai eseményekben… Közben teltek az évek, városkánk, államunk, országunk, sőt az egész világ óriási változásokon ment át. Az I. világháború, majd a II.-ik is eljött. A mi kis csendes világunknak vége lett. A technikai fejlődéssel sok váratlan fordulat is bekövetkezett. A nagy káoszban, tragédiákban és felpörgött eseményekben csak a keresztyén közösségek tudtak talpon maradni. A mi Urunk, Jézus Krisztus keresztje tudott megerősíteni minket. Vasárnaponként az istentiszteletek és hét közben a házi csoportok mélyen megalapozták a hitet, amit aztán a gyakorlati életben tudtunk használni. A politikai, gazdasági nehézségek során sok hitetlen ember számára is vonzóvá vált a hívők békessége és öröme. Egyre többen kinyitották otthonuk és szívük ajtaját az evangélium előtt, részt akarván ők is az egyedül Istentől kapható áldásokból. Az én életem tempója is felgyorsult. Különböző városokba, államokba, sőt országba is kerültem. Bár az nem adatott meg nekem, hogy teológiai végzettségem legyen, de Isten megsegített, hogy sok évtizedig tudtam lenni lelkipásztor különböző közösségekben. Több gyülekezetet alapítottam, sőt saját kezűleg építettem is. Feleségemmel számtalan helyen tudtunk szolgálni, még nyugdíjas éveinkben is. Felsorolni is nehéz lenne a listát, a börtönmissziótól kezdve az egyetemi misszióig mindenütt tevékenykedtünk. Istené legyen a dicsőség!” Itt vége szakad a megemlékezésnek. Becsukom a kis füzetet és elgondolkodom. Bár Mattson nagyapa már nincs köztünk, én csak annyit tudok mondani, hogy az ő általa képviselt ember és lelkész típus csodálatosan lelkesítő és példa lehet mindenkinek.. A keresztyén életet igazán vonzóvá tudja tenni az ilyen átadott életű férfi! Kívánom, hogy a fáklyát a családban, a rokonságban, és a baráti körben egyre többen át tudják venni!
6
Kubai menekült találkozása Jézus Krisztussal
Színhely: egy debreceni kis gyülekezet. Idő: 2007. Nem messze tőlem egy ragyogó arcú férfi ül. Külseje azonnal elárulja, hogy nem a magyar honban látta meg a napvilágot. Pergő beszéde, temperamentuma azt súgja, hogy egy spanyol testvér van a közösségünkben. Ahogy beszédbe elegyedünk, kiderül, hogy megérzésem nem csal és Pablo egy ízig-vérig kubai férfi. Majd jobban megismerve őt, egy különös, szenvedésekkel teli életsors tárul elém. Mi magyarok nem túl gyakran találkozunk kubai keresztyénnel. Más ország, más kultúra, sőt még más kontinens is, ahonnan testvérünk jött. De örvendező arca azt mutatja, hogy Jézus Krisztusban egy a lelkünk és az öröm forrása ugyanaz mind a kettőnknek. Majd egy szeretetteljes baráti társaságban, fehér asztal mellett elmondja élettörténetét is. Egy nyolcgyerekes nagy családból származik, mégpedig Kuba szívéből, Havannából. Ott végzi iskoláit, néhány évig még katolikus iskolába is jár. Boldog a gyerekkora, de mikor Fidel Castro uralomra jut, minden megváltozik. Nagy nehézségek következnek be az országba minden téren. Szinte minden templomot bezárnak, tilos a gyülekezés is. Így a keresztyének sem tudnak egymásról, majdnem lehetetlen a kapcsolattartás. Közben telnek az évek, Pablo egyetemi végzettséget szerez és hamarosan vezető pozícióba emelkedik. Közel harminc évig van a pályán. Sikeres közgazdászként még miniszterek is olvassák elemző tanulmányait. Szép családja lesz, négy gyereke születik. Az élete irigylésre méltónak tűnik.
7 De ez csak a felszín, mert benne csak gyűlik a feszültség. Castro kommunista diktatúrája mindenkit maga alá akar gyűrni. Egyre gyakrabbak a letartóztatások, bebörtönzések és kivégzések. A keresztyének között is magasra emelkedik a mártírok száma. Rengetegen szöknek meg az országból, akár életük kockáztatása árán is. A szomszédos szabad országokba próbálnak menekülni, főleg hajóval, csónakkal és más maguk eszkábálta vízi eszközökkel. De az emberek jó része nem éri el a hőn áhított célt, még a partok előtt vízbe fulladnak. Óriási a nemzetközi együttérzése az elképzelhetetlen gazdasági, politikai és ideológiai elnyomásban élő kubaiak iránt. De sajnos a helyzet hosszú évtizedekig változatlan, Kuba áthatolhatatlan fallal veszi magát körül. Emberünk dráma elhatározásra jut. Ki innen, el, bármi áron! Végül is hosszas bonyodalmak után sikerül 1998-ban Szlovákiába kerülni. De egy idő után onnan is tovább kell menni. A határról áttoloncolják Budapestre. Karácsony tája van és ordító hideg a magyar fővárosban. Sehol sem kap szállást, muszáj három napot a Déli Pályaudvaron eltölteni, mint egy hajléktalan csavargónak. Nagyon csüggesztő lesz az elkövetkező időszak, jó darabig ide-oda vetődik, még a politikai menekültek fogdájába is bezárják. Kilátástalan a helyzet, nehéz látni a sötét alagút végét. De Isten felemelő kegyelme már közeledik a teljesen elcsüggedt kubaihoz. Debrecenbe kerül, az itteni nagy menekült táborba. Egy helyi gyülekezet folytat itt missziózást, és az evangélium örömhírével Pablóhoz is eljutnak. A férfi szíve rádobban erre a csodálatos üzenetre. (Nem úgy, mint mikor korábban különböző templomokba hívták és ott hamis vallásokat hirdettek. Itt Jézus Krisztus volt a hit alapja.) Testvérünk megérzi és elfogadja, hogy ez már valódi örömüzenet, e mögött tényleges erő és tartalom van. Pablo előtt egy új élet, új világ nyílik meg. Komoly igetanulmányozásba kezd a debreceni testvérekkel és a Biblia egyre jobban az élete részévé válik. Több gyakorlati megtapasztalást is átél. Az Úr már kézzelfogható valósággá válik számára. De hogyan is tovább? Pablo ezt nem tudja még pontosan. Fél éve itt Debrecenben egy nyelviskolában kezd spanyolt tanítani, heti pár órában. De mindig csak egy lépést lát előre. Talán vissza kell majd menni Kubába. De már nem retteg ettől az úttól. Bár tudja, az sem kizárt, hogy börtönbe vetik ott. „Szeretnék szolgálni a családom felé, mondja, velük is megosztani az evangélium üzenetét…” Isten áldását kívánjuk mi is erre a sokat szenvedett testvérre!
8
A mezítlábas hippi első találkozása a szeretettel, és elfogadással Az alábbi esemény egy gazdag nyugati országban történt, még a hetvenes években. Sheila Walsh, az egyik kedvenc énekesnőm írta le és küldte el interneten keresztül ezt az igaz történetet. Egy „sikkes”, jómódú és konzervatív templom egyetemisták felé akart valami missziót kiépíteni, de tanácstalanok voltak, hogyan kezdjenek ehhez. És Isten nem várt módon válaszolt. Ahogy a történetünk elkezdődik, a főszereplőnk egy Bill nevű egyetemista fiú lesz. Ő egyik napon elhatározza, hogy bekukkant a hozzá nagyon közel levő szuper elegáns templomba. Maga a látogatás nem volna probléma, ha Bill külseje nem okozna olyan nagy gondot. Ugyanis vad külsejű fiatalemberünk haja rendkívül borzas, látszik, nincs kibékülve a fésűvel. De ruházata is hagy maga után kívánnivalót. Pólója sűrűn van kilyuggatva és lábán nemhogy még zokni, de cipő sincs. Ugyanezt ezt az igénytelen ruházatot viseli iskolai tanulmányainak egész ideje alatt. De hát így beállítani egy templomba!... Ahogy fiatalunk belép az épületbe, az alkalom már kezdetét vette. Ő körülnéz, és kezd ülőhely után kutatni, ami a zsúfoltság miatt nem tűnik könnyű feladatnak. Az emberek felfigyelnek és botránkozva pillantanak a mezítlábas hippire. Bill lassan lépeget jobbra-balra forgatva a fejét, de hiába. Egyetlen üres hely sincs, pedig ő már teljesen elől van a pulpitusnál. Az emberek egyre feszültebbé válnak, de senki nem mond még semmit. A fiú miután már látja, hogy semmi remény nincs ülést találni, nem esik zavarba, hanem fürgén leguggol a szőnyegre, pont szembe a szószékkel. De akkorra a feszültség már olyan magasra hág, hogy a levegő majd szétpattan. Most már a lelkésznek is feltűnik a gyorsan kibontakozó dráma. Ő is látja, hogy a terem hátuljáról az egyik rendfelelős vén is elindul előre. Ő egy nyolcvan év körüli tiszteletet parancsoló úriember, ezüstfehér hajjal és jól szabott, háromrészes öltönyben. Amint határozottan halad a szószék felé, elegáns sétapálcája határozottan kopog a földön. Minden szemlélő azt gondolja, hogy a presbiter meg fogja szégyeníteni a rongyos csavargót. De úgy kell neki, a hippi megérdemli. Hogy mer ilyen arcátlanul a város legszebb templomába bejönni, és szégyentelenül előre vágtatni? Van egyáltalán bőr a képén, vagy már semmi szégyenérzete nincs? Szinte örökkévalóságnak tűnik, amíg a gentleman a sráchoz ér. A nagy teremben már síri csend van, csak a bot kopogása hallatszik. Még egy gombostű leesését is hallani lehetne. A pap se kezd a prédikációjába, ő is feszülten várja, hogy a presbiter intézkedjen.
9 De ekkor váratlan dolog történik. Egy hangos koppanás és az idős úriember leteszi a botját és nehézkesen a földre ereszkedik a fiú mellé. Egészen végig az istentisztelet során a hippi mellett marad a padlón. Mindenkin hirtelen a meghatottság vesz erőt. Még a lelkésznek is össze kell szedni magát. Majd aztán így szól: „Most amiről prédikálni kezdek, arra talán nem fog senki emlékezni. De amit most itt láttatok, azt soha nem fogjátok elfelejteni, örökre emlékezetetekbe vésődik”. Valóban ez lett a fordulópont, az elit templomban ébredés kezdődött és sok fiatal tért Jézus Krisztushoz. Sheila így fejezi be sorait: „Azért imádkozom ma értetek, hogy Isten szeretete annyira töltsön be benneteket, hogy ne csak tele legyen a poharatok, hanem még túl is csorduljon!” Ámen, így is legyen!
