KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Mottó:
" Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni. " ( Szentgyörgyi Albert)
Iskolánk megalapozott
pedagógiai programjának legfontosabb alapgondolata a megbízható, szélesen
alapműveltség,
használható
tudás
megszerzésének
biztosítása
-
sokoldalú
képességfejlesztésre építve - tanulóink számára, hogy erre alapozva képesek és nyitottak legyenek az önálló ismeretgyarapításra, az elsajátítottak továbbépítésére. Szeretnénk, ha az iskolai élet, a tanórai és a tanórán kívüli tevékenység minden eleme tanulóink számára nevelő hatással bírna, a személyiségformálást, a társadalomba való beilleszkedést szolgálná, s ha ez által tanulóink viselkedésében, községünkhöz való ragaszkodásában, környezetünkhöz való viszonyában, kommunikációs kultúrájában is tükröződne iskolánk nevelő hatása. Iskolánk szakmai kiválóságra és személyiségfejlesztésre, színvonalas differenciálásra törekszik odafigyelő, serkentő környezet megteremtésével, ahol minden egyes diák a legtöbbet tudja kihozni magából, s alkalmassá válik sikeres életpálya kialakítására.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés:
3
1. NEVELÉSI PROGRAM
5
1.1 Pedagógiai alapelveink
5
1.2. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka céljai, feladatai, eszközei, eljárásai
6
1.2.1. Céljaink
6
1.2.2. A célokból adódó legfontosabb feladatok
7
1.2.2.1 A művészetoktatás speciális feladatai
8
1.2.3. Céljaink megvalósításához alkalmazott eszközök, eljárások
10
1.3. Személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok
12
1.4. Közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok
14
1.5. beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő tevékenység
15
1.6. A tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenység
16
1.7. Gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő tevékenység
17
1.8. Tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő tevékenység
18
1.9. A szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenység
19
1.10. Az iskola munkarendje
20
1.11. Tanórán kívüli tevékenységek
21
1.11.1. Napközis ellátás
21
1.11.2. Szakkörök
22
1.11.3. Tanulószoba
22
1.11.4. Egyéb tanórán kívüli tevékenységek
23
1.12 Szociális szolgáltatások
23
1.13 Hagyományőrző tevékenységek
23
1.14. A szülők, tanuló és a pedagógusok együttműködésének formái
24
1.15. A környezeti nevelés programja
25
1.16. Egészségnevelési program
30
2. HELYI TANTERV
36
2.1. Célok, feladatok
36
2.2. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak óraszámai
36
2.3. A NAT műveltségterületeinek megjelenése a tantárgyi programokban
39
2.4. A választható angol nyelvi képzés tervezete
40
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.5 Tanórán kívüli foglalkozások
44
2.6. Sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása
45
2.7. Képesség-kibontakoztató foglalkozások, integrált nevelés
46
2.8. Az osztályfőnöki órák tartalma
47
2.9. Tanulói jogviszony létesítése
49
2.10. Magasabb évfolyamba lépés feltételei
50
2.11. Tankönyvek és más taneszközök kiválasztásának elvei
51
2.12. A tanulók tanulmányi munkájának, magatartásának szorgalmának értékelése
51
2.13. Otthoni felkészüléshez előírt házi feladatok meghatározása
57
2.14. Fogyasztóvédelemmel összefüggő feladatok
57
2.15. A tanulók fizikai állapotának mérése
59
3. A MŰVÉSZETOKTATÁS HELYI TANTERVE
60
3.1 Az alapfokú művészeti képzés szakaszai, tantárgyi struktúrája, óraszámai
60
3.2 Az előírt tananyag és a követelmények
67
3.3 Alkalmazandó tankönyvek, tanulmányi segédletek
67
3.4 Tanulói jogviszony
68
3.4.1 Tanulói jogviszony létesítése
68
3.4.2 Tanulói jogviszony megszűnése
69
3.5 Magasabb évfolyamba lépés feltételei
69
3.6 A beszámoltatás, számonkérés követelményei, formái
70
3.7 Az értékelés rendszere
70
3.8 A tanulók haladásának és szorgalmának értékelése
72
4. SZAKMAI PROGRAM
75
4.1. A tanulók felvételének feltételei
75
4.2. A képzés célja
75
4.3. A képzés szakmai követelményei
76
4.4. A képzés struktúrája
78
4.5. A szakmai vizsgáztatásra vonatkozó előírások
82
5. A PEDAGÓGAI PROGRAMMAL KAPCSOLATOS EGYÉB INTÉZKEDÉSEK
84
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
1. Az intézmény működését meghatározó jogszabályok: -
2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről a kerettanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló többször módosított 28/2000. (IX.21.) OM rendelet
-
a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló többször módosított 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet
-
a közoktatás minőségbiztosításáról és minőségfejlesztéséről szóló 3/2002. (II.15.) OM rendelet a 110/2012. (VI.4.) Korm. rendelet
-
Nemzeti Alaptanterv
-
a 2001. évi XXXVII. törvény A tankönyvpiac rendjéről a többször módosított-
-
20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról
-
A nevelési – oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI r.
-
A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012.(VIII.28.) Krm
-
a 2/2005. (III. 1.) OM rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról
-
a 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai
tankönyvellátás rendjéről. -
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
- Az oktatási miniszter 10/2003. (IV. 28.) OM rendelete a kerettantervek kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 28/2000. (IX. 21.) OM rendelet módosításáról - 307/2006 (XII.23.) Krm. az Oktatási Hivatalról - 202/2012 (VII. 27.) Krm. rendelet a Kebelsberg Intézményfenntartó Központról. - 2012. évi XCIII. tv. a járások kialakításáról. - 2012. évi II. tv. A szabálysértésekről a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartásról
1.1. A pedagógiai program érvényessége: A közgyűlési határozattal Bőcs Község Önkormányzata a Bőcsi Általános és Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola átszervezéséről döntött.
Jelen pedagógiai program 2013. március 15 - től hatályos. A Bőcsi Általános és Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestülete a NAT-ra épülve kiadott OM kerettanterv szerint dolgozik, helyi tantervét az abban rögzített szükségletekhez és lehetőségekhez adaptálja.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
1.2. Nevelési és didaktikai alapelvek: 1.2.1. Nevelési alapelvek: -
komplexitás
-
egyenrangúság
-
tapasztalatszerzés
-
következetesség
-
motiváció
-
koncentráció
1.3. Didaktikai alapelvek: -
rendszeresség és fokozatosság
-
tudatosság és szakszerűség
-
életkori sajátosságok figyelembevétele
-
személyes tapasztalatszerzés és tanulói öntevékenység
-
azonos életkorú gyermekek különbözősége
-
konkrétumok és absztrakciók egysége
1.4. A beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézségekkel küzdő valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelésének-oktatásának sajátos elvei A gyermek/tanuló sajátos nevelési igénye ellenére integrált nevelése és oktatása során a NAT elvei, célkitűzései, feladatai érvényesek. A fenti országos érvényességű dokumentum alkalmazásánál a gyermekek/tanulók sajátos nevelési szükségleteihez, fejlesztési lehetőségükhöz és korlátaikhoz igazodva a következő elveket alkalmazzuk: - hosszabb idősávok, szélesebb időkeretek - a sajátos nevelési igénynek megfelelő tartalmak - eltérő fejlesztési követelmények - egyéni bánásmód, differenciálás - önmagához viszonyított fejlődés kritériumorientált, egyedi értékelése - a követelményektől való eltérés lehetősége (pozitív diszkrimináció alkalmazása) - korrektív, kompenzáló szemlélet - a megszokottnál is nagyobb empátia, tolerancia
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
1.5. Az iskolai nevelés-oktatás alapvető céljai, a kulcskompetenciák fejlesztése A kulcskompetenciák fejlesztése, melyek szükségesek: -
a változásokhoz való rugalmas alkalmazkodáshoz
-
a változások befolyásolásához
-
a személyes boldoguláshoz és fejlődéshez
-
az aktív állampolgári léthez
-
a társadalmi beilleszkedéshez
-
a munkához
(pl. kritikus gondolkodás, kreativitás, kezdeményezőképesség, problémamegoldás, kockázatértékelés, döntéshozatal, érzelmek kezelése stb.)
-
-
A kulcskompetenciák fejlesztése, melyek szükségesek: a változások befolyásolásához az aktív állampolgári léthez a munkához

1.6. Az intézmény felelős: a) a tanulók testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődéséért
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
b) a tanulói közösség kialakulásáért és fejlődéséért c) a tanulók személyiségének fejlesztéséért, képességei kibontakoztatásáért d) a felnőtt életre való felkészítéséért e) az eszköz jellegű tudást (a tanulói kompetenciák – rutin, készség, képesség – eltérő tudástartalom mentén való fejlődése) f) az alkalmazható tudást (a megértés és alkalmazás szintje, magasabb gondolkodási műveletek fejlesztése, változáskezelés, döntésképesség fejlesztése)
1.6.1.
Az alapképességek fejlesztését biztosító időszak kiterjesztése az alapfokú nevelés-oktatás, az általános műveltséget megalapozó pedagógiai szakaszon belül az alábbiak érdekében:
-
-
egyenletes tanulói munkaterhek kialakítása
-
a társadalmi esélykülönbségek újratermelésének, az iskolarendszer szelektív hatásának megszüntetése
-
a leszakadó rétegek felzárkóztatása
-
az élethosszig tartó tanulást megalapozó kompetenciák kialakítás
1.6.2. Az intézmény szellemiségét az egyenlő bánásmód elve, a méltányosság, humánum hatja át. Pedagógiai munkánk során elutasítjuk a hátrányos megkülönböztetést. 1.6.3. Az optimális, az eredményes nevelő-oktató munkát garantáló tárgyi és személyi feltételek megteremtésével olyan mikroklímát tartunk fenn, amelyben az iskola tanulói és alkalmazottai nyugodt légkörben dolgozhatnak, mert a) tiszteletben tartjuk a személyiséget b) tanulóink fejlettségüknek megfelelően vehetnek részt iskolai életük megszervezésében c) az egyéni adottságok, eltérő szintű képességek figyelembe vételével szervezzük a differenciált nevelő-oktató munkát d) világos, egyértelmű követelményeket fogalmazunk meg elvárásainkról e) valljuk azt a pedagógusokra vonatkoztatottan fontos álláspontot, hogy „Hinni az emberben, az a pedagógus legfőbb kötelessége” f) sokoldalú, egymást segítő kapcsolatok kialakítására törekszünk tanuló-nevelő, diák-diák, iskolacsaládi ház és az oktatási dolgozók között
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
1.6.4. A NAT-ban megfogalmazott a műveltségi területeken megjelenő kiemelt fejlesztési feladatok az iskolai oktatás egészére vonatkoznak, elősegítik a tantárgyközi kapcsolatok erősítését, a tanítás-tanulás intézményi szinten egységes szemléletű kezelését, megvalósítását. 1.6.5. Az iskolai feladatrendszerhez rendelt eszközrendszer a társadalmi környezet és elvárás követésével folyamatosan fejlesztendő, a kiinduló helyzet és elérendő cél összevetése, elemzése során. 1.6.6. A pedagógiai módszerek, eljárások megválasztása az intézményi céloknak alárendelten a pedagógusok szakmai autonómiájának részét képezik. Alkalmazásuk kritériuma: -
megfelelés a pedagógiai alapelveknek
-
összhang és hatékonyság a feladatok teljesülésében
-
illeszkedés az intézmény minőségpolitikájához
1.6.7. Kiemelt fejlesztési feladatok és tartalmuk a Nemzeti Alaptantervben meghatározva A kiemelt fejlesztési feladatok a kulcskompetenciákra épülnek. Összekötik a műveltségterületek bevezetőit és fejlesztési feladatait.
Tartalma
Feladat Erkölcsi nevelés
erkölcsi érzék, felelősségtudat, igazságérzet, beilleszkedés fejlesztése –önálló gondolkodásra és értékkonfliktusokra felkészítés
Nemzeti öntudat, hazafias nevelés
-
nemzeti, népi kultúránk értékei, hagyományai egyéni, közösségi tevékenységek elsajátítása közösséghez tartozás, hazaszeretet érzése
Állampolgárságra, demokráciára nevelés
-
a demokratikus jogállam alapjai, állampolgári részvétel egyéni célok és a közjó összhangja törvénytisztelet, együttélési szabályok, emberi méltóság tisztelete, erőszakmentesség honvédelmi nevelés szellemi fejlődés, készségek, kompetenciák optimális alakítása empátia, szeretetteljes emberi kapcsolatok, kulturált egyéni és közösségi élet fejlesztése
Önismeret és társas kultúra fejlesztése Családi életre nevelés
Testi és lelki egészségre nevelése
-
harmonikus családi minták közvetítése családi közösségek megbecsülése szexuális kultúra helyes táplálkozás, mozgás, stresszkezelés módszerei lelki egyensúly megóvása, társas viselkedés konfliktusok kezelése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
közösségi életvitelre,
szabályozása,
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Felelősségvállalás másokért, önkéntesség Fenntarthatóság, környezettudatosság
A tanulás tanítása
1.7.2.
-
káros függőségek megelőzése szociális érzékenység, segítő magatartás önkéntesség hátrányos helyzetűek, fogyatékkal élők iránt
természeti és kulturális életformák ismerete, megbecsülése erőforrások takarékos felhasználása környezetkímélő, értékvédő magatartás válságokat, változásokat előidéző gazdasági, társadalmi folyamatok megismertetése - érdeklődéskeltés, eligazítás a tananyag elsajátításával, szerkezetével, hozzáférésével kapcsolatban - ismeretszerzési módszerek, információforrások - együttműködés csoportban - alkalmazható tudás kialakítása -
2008/2009 2009/2010 2010/2011 2011/12
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
2012/13
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Tanulólétszám Tanulócsoportok száma
483
507
485
505
476
21
20
20
20
20
0
0
0
1
2
40
50
52
42
52
2
2
2
2
2
1
1
1
1
1
18
0
12
21
33
26
38
40
46
34
52
62
45
62
-
4
4
4
4
4
99
108
101
105
107
99
106
101
105
-
Iskolaotthonos csoportok száma Napközisek száma Napközis csoportok száma Tanulószobás csoportok száma Tanulószobás tanulók száma 1. évfolyamot kezdők száma 8. évfolyamot befejezők száma Szakiskolás osztályok száma Szakiskolás kezdő létszáma Szakiskolások végző létszáma 1.7.2.1. Személyi feltételek: Az intézmény 2012-es költségvetési évre engedélyezett dolgozói létszáma: 62 fő Pedagógus álláshelyek száma: = 61fő Foglalkoztatottak száma: -
igazgató :
54. fő 1
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
igazgató-helyettes:
-
tanítói állás:
-
tanári állás:
-
napközis csoportvezető :
2
-
fejlesztő pedagógus:
2
-
szakiskola tanári:
7
-
tanuló szoba:
1
-
művészeti képzés:
3 11 16
11
Nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő álláshelyek száma: 5 fő Foglalkoztatottak száma:
5 fő
-
rendszergazda
0,5
-
pedagógiai asszisztens
3
-
GYIV-felelős
0,5
-
könyvtáros-tanító
0
-
iskolatitkár
1
Egyéb foglalkoztatott álláshelyek száma: 14fő Foglalkoztatottak száma:
14 fő
-
Gazdasági ügyintéző
0
-
Ügyintéző
0
-
Adminisztrátor
0
-
Hivatalsegéd
0
-
Takarító
11
-
Udvaros-karbantartó
0
-
Asztalos
0
-
Rehabilitációs foglalkoztatott
3 státusz (6 fő, 3x3 órás foglakoztatás)
Fejlesztő pedagógus munkakörben 2 álláshely, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős munkakörben 0,5álláshely segíti a képességfejlesztő illetve szocializációs munkánkat. A munkáltatói jogkört a KIK elnöke gyakorolja. (új kinevezés, megszüntetés, fegyelmi jogkör) A korlátozott munkáltatói jogkört az iskola intézményvezetője gyakorolja. (hosszabbítás új kinevezés, megszüntetés javaslattétele.)
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Fluktuáció minimális. A tantestület és a technikai dolgozói csoport összetétele kiegyensúlyozott, stabil, az összeszokottságból eredő összes erénnyel. A szakos ellátottság 100%-os, a nyugdíjazáskor megüresedő helyek betöltésekor azonban rendkívül körültekintően kell eljárni, mivel a törvényben biztosított és finanszírozott óratömeg valamint a fokozatosan apadó csoportszám nehezíti a kötelező óraszámok kiadását. 1.7.2. Tárgyi, dologi feltételek: A Bőcsi Általános és Szakiskola egy telephelyen működik: A Munkácsy út 7szám alatt lévő régi épületben, mely 1950-ben épült, több toldaléképülettel bővítve (új épület, szaktantermek, ebédlő és főzőkonyha, sportcsarnok). Itt található a két számítástechnika szaktanterem, a természettudományi szaktanterem és az idegen nyelvi labor. Helyiségeink között több csekély alapterületű szükségterem is van. Erénye az intézménynek, hogy rendkívül sok szülői, civil szervezeti, szponzori segítséggel és pedagógusi aktivitással kivétel nélkül minden terem színes, otthonos, barátságos, a berendezések ergonómiailag megfelelőek, tanulóbarát tantermek kialakítás és fejlesztése, folyamatos. Az intézményi költségvetés, az alapítványi és diákegyesületi források valamint a fenntartói felújítási keret biztosítja évről évre az építés, szépítés anyagi fedezetét. A szabadtéri tartózkodást, a mindennapos testedzést valamennyi telephelyünkön nagy terek, játszó- és sportudvarok valamint futó-, ugró-, dobó-, kosárlabda- és kézilabdapályák szolgálják. Az alsó tagozatos udvaron fajátszóteret létesítettünk, melyeket fokozatosan bővítünk a diákegyesület illetve pályázati források finanszírozásában. Az intézmény eszközellátottsága jó és évről évre fejlődő. Az iskolában két szaktantermünk közül az egyikben 31 gép alkalmas internetezésre a Sulinet program segítségével. Sikeres IKSzT pályázat révén alakítottuk ki, interaktív oktató táblákkal ellátott tantermeket. A szakmai-informatikai eszközbeszerzésre fordítható pénzkeret nagy segítség az intézmény valamennyi számára. Az interaktív táblákkal, tantermi csomagokkal, szavazó szettekkel, minden tanteremben számítógéphasználat lehetőségének kialakításával készülünk föl a digitális eszköztudás fejlesztésére. A szakképzés korszerűsítésének érdekében egy bolti tankabinetet alakítottunk ki. A tanulói fejlesztésekhez egy fejlesztő terem, és egy logopédiai helység áll a rendelkezésünkre.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
1.7.3. Célkitűzések az elkövetkező 5 évre: -
A tantermek bútorzatának folyamatos korszerűsítése, cserélése.
-
A tankabinet fejlesztése.
-
A közösségi terek bútorzatainak fejlesztése.
-
A szociális helyiségek folyamatos karbantartása, felújítása, állagmegóvása.
-
Modern szemléltető eszközök és interaktivitást biztosító programok beszerzése, alkalmazása az oktatásban (interaktív táblák, az Internet csatlakozás bővítése).
-
Az elavult elektromos és vízvezeték hálózat felújítása.
-
Sporteszközök folyamatos fejlesztése.
-
Folyamatos szakmai elméleti fejlesztés.
2. NEVELÉSI PROGRAM: 2.1. PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK : A komplexitás, az egyenrangúság, következetesség, motiváció, koncentráció minőségközpontúság. Személyiség tiszteletben tartása, egyéni képességek figyelembe vétele, tudományos alapokon nyugvó, fejleszthető, alkalmazható ismeretanyag közvetítése tanulóink egész személyiségének fejlesztése. Képesség kibontakoztatás, és készségfejlesztés, szellemi, erkölcsi és testi egészséges, környezettudatos nemzedék nevelése. Gyermek és emberközpontú tanulói és pedagógusi magatartás, ennek megfelelő nevelési eljárások alkalmazása, új tudás közvetítése, nóvum létrehozása. Az értelmi, érzelmi és szociális készségek egyenrangúságát elismerő pedagógiai értelmezés, s ennek megfelelő gyakorlat kialakítása a rendszeresség és a fokozatosság elve, a tudatosság és szakszerűség elve, életkori sajátosságok figyelembe vételének elve, személyes tapasztalatszerzés és tanulói öntevékenység elve. A nevelő-oktató munkánk egészét átszövő környezeti és egészséges életmódra nevelés, nemzeti kultúránk, történelmünk, anyanyelvünk hagyományaink ismerete és ápolása. Az iskola gyermek- és emberközpontú nevelési filozófiája megköveteli, hogy a tanulók a sokoldalú személyiségfejlesztés eredményeképpen maguk is aktív részesei legyenek egy derűs, harmonikus iskolai közösség kialakításának.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A művészetek, a zene szeretete, nevelő, értékközvetítő szerepének hangsúlyozása, a művészetekben jártas, önállóan értelmező, gondolkodó, alkotó és a művészi értékeket megismerő és felismerő tanulókat nevelése. A tehetséges gyermekek tudatos és módszeres fejlesztése. 2.1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka céljai, feladatai, eszközei és eljárásai Az iskolánkban folyó nevelő-oktató munka céljait az általános emberi és a nemzeti értékek tanulókkal történő megismertetése, elfogadtatása és átadása határozza meg a gyermeki nyitottságra, fogékonyságra, érdeklődésre és aktivitásra építve. 2.1.2. Kiemelt céljaink: A nevelő-oktató munka egészét átfogó minőségközpontú szemlélet elérése Kulcskompetenciák fejlesztése: információs, kommunikációs és életvezetési kultúra fejlesztése -
a kerettantervben meghatározott célok és feladatok teljesítése, olyan pedagógiai folyamatok során, melyek egyaránt szolgálják az értelmi, érzelmi és szociális nevelés, valamint a különféle képességek, készségek mind teljesebb körű kibontakoztatását, szilárd erkölcsi értékek kialakítását
-
hasznosítható, korszerű műveltség kialakítása
-
az ember tiszteletén, megértésén, a segítségnyújtáson alapuló, a másságot elfogadni tudó humanista értékrend kialakítása
-
nemzettudat megalapozása, hazaszeretetre nevelés, társadalmunk működési mechanizmusának megismertetése, állampolgári jogok, kötelességek ismerete
-
reális énkép kialakítása, a helyes önértékelés képességének kialakítása
-
a közösségbe való beilleszkedéshez szükséges érzelmi, tudati elemek, magatartásformák elsajátíttatása
-
nyitottság az élményekre, az esztétikum befogadása és létrehozása, a művészetek iránti fogékonyág fejlesztése
-
környezettudatos magatartás kialakítása környezetnevelési program szerint
-
egészséges életmódra nevelés az egészséges életmódra nevelés programja szerint
-
tudatos pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismeretek kialakítása
-
erkölcs, jó ízlés fejlesztése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
zeneművészet területén: a zene megszerettetése, a gyermek teljes személyiségének formálása a zenén keresztül, értékközvetítés, tehetséggondozás, a művészi kifejezőképesség megalapozása, az önkifejezés eszköztárának gyarapítása
2.1.3. Táncművészet területén: A mozgáskultúra sokirányú fejlesztése, fizikai állóképesség, ügyesség, ritmusérzék, hallás, tér- és formaérzék fejlesztése, gazdagítása; egészséges életmódra, magabiztosságra, érzelmi nyitottságra való nevelés; közösségi alkotó tevékenység, művészetek iránti nyitottságra való nevelés; kreativitás, improvizációs készség fejlesztése o
néptánc – a magyar néptánc és népi kultúra iránti érdeklődés elmélyítése, a népi hagyományok, a magyar nép táncainak, azok lépésanyagának, jellegzetességeinek, stílusának megismertetése
o
társastánc – a táncművészet, azon belül a társastánc minél teljesebb megismertetése, a tanulók személyiségformálása a tánc sajátos eszközeivel
Szakiskolában: eredményes pályaorientációs tevékenység, a választott szakma megszerettetése, felkészítés a sikeres szakmai vizsgára
2.1.4. A célokból adódó legfontosabb feladataink: A tanulói képességek, készségek különbözőségének minél korábbi felismerése, s differenciált eljárások alkalmazása, kulcskompetenciák fejlesztése valamennyi tantárgy esetében, ennek megfelelően a tantárgyi programok fejlesztése. Az iskola arculatának formálása, a helyi kulturális tartalmak erősítése, a kiemelt oktatási területek erősítése. Az elméleti és gyakorlati képzés színvonalának emelése, az új képzési tartalmak magas szintű oktatásának előkészítése, és végzése. A tanulás, önművelés fontosságának tudatosítása, a saját tanulásért való felelősség kialakítása, hatékony tanulási módszerek átadása. Az iskolai diákélet színesebbé, az iskolai diákönkormányzat működésének színvonalasabbá tétele, meg lévő hagyományainkra építve. A szabadidő helyes eltöltésének biztosítása.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A nevelőtestület pedagógiai kultúrájának folyamatos fejlesztése, új módszertani elemek alkalmazása, egységes nevelési és oktatási eljárások, követelményrendszer kialakítása. -
a szakmai munkaközösségek munkájának hatékonyabbá tétele a színvonalas módszertanilag megújuló nevelő-oktató munka, tanítás és tanulásszervezés területén
-
a nevelőtestület tagjainak szükséges továbbképzése
-
lojalitás a munkahelyhez és a kitűzött célok megvalósítása
-
az eredményes munka feltételeinek megteremtése: pontos feladat- meghatározás, elemzési szempontok, értékelés, az önértékelés és az ellenőrzés szerepének fokozása az Sz.M.Sz.- ben foglaltak szerint
-
külső és belső kapcsolattartási formák kiszélesítése, ezáltal a folyamatos információáramlás biztosítása
-
készségfejlesztő programok működtetése, tervszerű alapkészség fejlesztés, képességek kibontakoztatása és a szorgalom egyénre szabott fejlesztése, gyakorlat és a tapasztalat középpontba helyezése, színvonalas differenciálás, tehetséggondozás és felzárkóztatás
-
az egyén és a közösség iránti tiszteletre nevelés
2.1.5. A művészetoktatás speciális feladatai 2.1.5.1. A zeneoktatás speciális feladatai A zenei műveltség megalapozása és általános fejlesztése. -
A zenei képességek fejlesztése (hallás, ritmusérzék, intonációs érzékenység, fogékonyság a dinamika és hangszín különbségeire, zenei memória és fantázia, előadói és manuális készség, a zenei karakterek iránti érzékenység kialakítása).
-
A zenei olvasás és írás alapfokot meghaladó készségének megalapozása és kifejlesztése.
-
A technikai készség, az improvizációs készség és képesség, az alkotó magatartás, a kreativitás kialakítása. Rendezett zenei ismeretek, általános zenei műveltség átadása. A zenei műszavak és jelentésük megismertetése. A zene logikájának, a harmóniai szerkezet és a forma összefüggésének megismertetése. A főbb zenei stílusok sajátosságainak, a zeneirodalom nagy korszakainak, népünk zenéjének, a zene történetének és a zeneirodalom nagy egyéniségeinek megismertetése. - A kortárs zene befogadására nevelés. A tanuló rendszeres zenehallgatásra nevelése. - Az értékes zene megszerettetése. A növendékek zenei ízlésének formálása. - A tanulók életkorának megfelelő zenei tárgyú könyvek, ismeretterjesztő művek olvasására való ösztönzés. A társművészetek iránti nyitottság kialakítása. - A zenei élet eseményei iránti érdeklődés felkeltése, illetve részvétel a zenei életben. - Tehetséggondozás.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
- A zenei pályát választó növendékek felkészítése szakirányú továbbtanulásra. - A növendékek céltudatos, igényes munkára, hatékony gyakorlásra nevelése. - A tanuló aktív társas muzsikálásra nevelése. - Közreműködés az egyéb intézmények kulturális rendezvényein. - Az amatőr zenekarokban, kamaraegyüttesekben, kórusban történő aktív részvételre való előkészítés, ösztönzés. - Cserekapcsolatok létesítése hazai és – lehetőség szerint – külföldi zeneoktatási intézményekkel. - Fontos szempont és feladat a zene széleskörű transzferhatásának kiaknázása, hiszen a zenetanulás jelentős fejlesztőhatással bír az oktatás számos területére. o
A zene pozitív transzferhatásának legfontosabb területei: -
matematikai képességek,
-
idegen nyelv elsajátítása,
-
koncentrációs képesség fejlesztése,
-
mozgás koordináció,
2.1.5.2. A táncoktatás speciális feladatai Az egész személyiség fejlesztése, művészi beállítódásra való nevelés. Szolgálja a gyerekek egészséges testi – lelki fejlesztésén át az egész személyiség fejlődését, járuljon hozzá érzelmi életük gazdagodásához. - A tánc iránti szeretet kialakítása, fejlesztése. - A rendszeres munka természetes igényének, megfelelő munkafegyelemnek kialakítása. - Esztétikai érzék, önkontroll fejlesztése, művészetek befogadására nyitott attitűd fejlesztése - Fizikai állóképesség, ritmusérzék, hallás, zenéhez való alkalmazkodás, tér, forma, stílusérzék, koncentráló képesség, vizuális és mozgásmemória fejlesztése. - A közösségi alkotás örömének felismertetése, a közösségi kultúra értékei iránti érzékenység kialakítása, fejlesztése. - A viselkedéskultúra alapszabályainak és magatartásformáinak alkalmazása a mindennapi és a társas érintkezésben.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
Továbbképző évfolyamokra, szakirányú továbbtanulásra irányítás, az amatőr táncéletbe való bekapcsolódásra ösztönzés.
2.1.5.3. Néptánc: -
A múlt és a jelen értékeinek befogadása, hagyományaink ismerete, ápolása.
-
A tanuló személyiségének nyitottá tétele a folklór iránt.
-
Népi játékok, különböző dialektusok, a táncokhoz tartozó énekek, zenei kíséretek ismerete.
2.1.5.4. Társastánc: -
A társastánc alapjainak, technikai elemeinek, megismertetése, koreográfiák megfelelő kivitelezése, a mozgás és a zene kapcsolatának ismerete.
2.2.Céljaink megvalósításakor alkalmazott eszközök, eljárások: A tanulói tevékenységek hatékonyságát segítő pedagógiai eljárások előtérbe helyezése – motiváció, információhoz jutás szervezése, egyéni tanulási utak segítése, a csoportbeli tanulási kooperáció előmozdítása, diagnosztikus, formatív és szummatív értékelések elvégzése, diagnózisok és prognózisok felállítása. - Beszélgető körök, játékos, élményekre épülő oktatás, alkotómunka - a tanulók érdeklődésének felkeltése, motiválásuk változatos nevelési-oktatási módszere - alkalmazásával (tantárgyakra bontott részletes motivációs rendszer kidolgozásával) - a tanórai és tanórán kívüli tevékenységek összehangolása - a gyakorlati tapasztalatszerzés előnyben részesítése, folyamatos, rendszeres ellenőrzés, fejlesztő jellegű értékelés szóban és írásban egyaránt, önellenőrzés 2.3. Hatékony tanulásszervezési módok: o
Differenciálás: egyéni sajátosságok alapján különböző célok, utak, haladási ütem
o
Kooperatív
tanulás.
Szociális
és
együttműködési
készségek
alakítása,
alkalmazkodás,
munkamegosztás, egymásra figyelés, felelősség, önirányítás, önálló tanulás o
Projekt: a tanulók érdeklődésére épülő sokoldalú tevékenység, erőteljes motiváló hatással, komplex fejlesztés, önálló tanulás, a probléma lehető legtöbb vonatkozásának feltárása
o
Komparatív és hatékony ifjúságvédelmi és diák-önkormányzati tevékenység
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.4. nevelési módszereink:
Közvetlen módszerek
Közvetett módszerek
Szokások kialakítását
- követelés
- a tanulói közösség tevékenységének
célzó, beidegző
- gyakoroltatás
megszervezése
módszerek
- segítségadás
- közös célok kitűzése, elfogadtatása
- ellenőrzés
- hagyományok kialakítása
- ösztönzés
- követelés - ellenőrzés - ösztönzés
Szokások kialakítását
- követelés
- a tanulói közösség tevékenységének
célzó, beidegző
- gyakoroltatás
megszervezése
módszerek
- segítségadás
- közös célok kitűzése, elfogadtatása
- ellenőrzés
- hagyományok kialakítása
- ösztönzés
- követelés - ellenőrzés - ösztönzés
Magatartási modellek - elbeszélés bemutatása,
- tények és jelenségek
közvetítése
bemutatása
- nevelői részvétel a tanulói közösség tevékenységében - a követendő egyéni és csoportos
- a nevelő személyes minták kiemelése példamutatása Tudatosítás
- magyarázat,
- a betartandó magatartási formák
(meggyőződés
beszélgetés
elsajátíttatása
kialakítása)
- a tanulók önálló
- vita
elemző munkája
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.5. A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉSSEL KAPCSOLATOS PEDAGÓGIAI FELADATOK: Iskolánk nevelő-oktató munkájának alapvető feladata a tanulók személyiségének, széleskörű fejlesztése a különféle iskolai tevékenységek során. 2.5.1. Személyiségfejlesztéssel kapcsolatos feladataink: 2.5.1.1. Erkölcsi nevelés: -
az alapvető erkölcsi értékek megismertetése, tudatosítása és meggyőződéssé alakítása
2.5.1.2. Értelmi nevelés: -
az értelmi képességek, illetve az önálló ismeretszerzéshez szükséges képességek kialakítása, fejlesztése, a világ megismerésére való törekvés igényének kialakítása
-
az érdeklődés pozitív élményekkel való felkeltése
-
intenzív, élményt nyújtó tevékenységek
-
tanulóink bevonása alkotó jellegű feladatokba
-
szélsőségmentes, optimális teljesítményvágy kialakítása
-
a tudás gyakorlati hasznának megtapasztalásának elősegítése
2.5.1.3. Közösségi nevelés: -
az emberi együttélés szabályainak megismertetése, a társas kapcsolatok fontosságának tudatosítása, az együttműködési készség kialakítása, a kulturált magatartás és kommunikáció elsajátítása, tolerancia, másság elfogadása, a házirend normáinak elfogadtatása
-
segítőéletmódra nevelés, kooperatív tanulási technikák alkalmazása
2.5.1.4. Érzelmi nevelés: -
az élő és élettelen környezet jelenségeire, a tanulók közösségeire és önmagukra irányuló helyes, cselekvésre és aktivitásra késztető érzelmek kialakítása
-
hovatartozás, biztonságérzet, szeretet, lelkiismeret, önmagunk tisztelete, megértés, önbizalom, önismeret, érzelmi stabilitás segítése
-
érzelmi nevelés művészetekkel, mesékkel, mozgással, szabad játékkal
2.5.1.5. Akarati nevelés: -
az önismerete, a tanulók saját személyiségének kibontakoztatására vonatkozó igény felébresztése, a kitartás, a szorgalom, a céltudatosság, az elkötelezettség kialakítása
-
döntéskészség kialakítása, fejlesztése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.5.1.6. Nemzeti és állampolgári nevelés -
a szülőhely és a haza múltjának és jelenének megismertetése, emlékeink tisztelete, a nemzeti hagyományok ápolása, megbecsülése, helyünk Európában
-
az alapvető állampolgári jogok és kötelességek megismertetése, igény kialakítása a közösségi tevékenységekre, az iskolai és a helyi közéletben való részvételre
2.5.1.7. Testi nevelés: -
testi képességek fejlesztése, a testmozgás iránti igény felkeltése, egészséges edzett személyiség kialakítása, az egészséges életmód és az egészségvédelem fontosságának tudatosítása, az egészséges életmód iránti igény kialakítása, prevenció
2.5.1.8. Művészeti nevelés: -
A zene és tánc megszerettetése, a gyermek egész személyiségének fejlesztése, az értékközvetítés megvalósítása a zenén, táncon keresztül
-
Személyes, bensőséges kapcsolatok kialakítása az egyéni foglalkozások során
-
A zenei és tánchoz kapcsolódó ismeretek elsajátításán keresztül emberi értékek közvetítése
-
Esztétikai érzék, ízlés fejlesztése
2.6. A KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSSEL KAPCSOLATOS FELADATOK A tanulók közösségben, illetve közösség által történő nevelésének megszervezése, irányítása iskolánk nevelőoktató munkájának alapvető feladata. Közösségfejlesztési tevékenységünk lényege a
közösség (iskola, osztály, csoport) nevelőerejének,
hatásrendszerének tudatos, szakszerű kiaknázása az egyéni fejlődés érdekében. 2.6.1. A fejlesztéssel kapcsolatos feladataink: -
különféle iskolai tanulóközösségek megszervezése, nevelői irányítása
-
alkalmazkodás az életkorral változó közösségi magatartáshoz
-
az alapvető viselkedési normák, jogok, kötelességek egyensúlyának megteremtése, a Házirend betartatása
-
az egyéni és közösségi érdek összehangolása
-
az önkormányzás képességének kialakítása, nevelői segítséggel tudjanak maguk elé cél kitűzni, a cél eléréséért összehangolt módon tevékenykedni, illetve az elvégzett munkát értékelni
-
a tanulói közösségek tevékenységének szervezése
-
a közösség egyéni arculatának, hagyományainak kialakítása
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
harmonikus kapcsolat kialakítása a természeti és társadalmi környezettel a hon és népismeret révén
-
tanulóink legyenek nyitottak, megértőek a különböző szokások, életmódok, kultúrák, vallások, a másság iránt, becsüljék meg ezeket
-
tanulóink kapcsolódjanak be közvetlen környezetünk értékeinek megőrzésébe, gyarapításába
-
az új információs környezetben eligazodó, és azt kritikai módon használó fiatalok nevelése
-
a kommunikációs kultúra fejlesztésének középpontjában elsősorban az önálló ismeretszerzés, véleményformálás és kifejezés képessége áll
-
A kamarazenei, az énekkari, a néptánc és a társastánc csoportos foglalkozásain a zene és a tánc közösségformáló ereje mutatkozik meg, mely alkalmakkor az együttes alkotótevékenység örömét élhetik, át a gyermekek s miközben fejlődik alkalmazkodóképességük.
2.7. BEILLESZKEDÉSI, MAGATARTÁSI NEHÉZSÉGEKKEL ÖSSZEFÜGGŐ PEDAGÓGIAI TEVÉKENYSÉG A hátrányos helyzetű, magatartási, viselkedési gondokkal, beilleszkedési problémákkal küzdő, alacsony neveltségi szintű tanulók személyiségfejlesztése kiemelkedő fontosságú. 2.7.1. Kiemelt feladataink: -
szoros kapcsolat a helyi óvodával, gyermekjóléti szolgálattal, a területileg illetékes nevelési tanácsadóval
-
lehetőség szerint kis létszámú, felzárkóztató program szerint haladó osztályok indítása
-
egyéni képességekhez igazodó tanórai tanulás szervezése
-
felzárkóztató foglalkozások, napközi otthon szervezése
-
készségfejlesztés osztálytermi szinten, foglalkozások szervezése
-
képesség-kibontakoztató és integrációs program fejlesztése
-
a nevelők és tanulók személyes kapcsolatainak fejlesztése
-
családlátogatások, a szülők nevelési gondjainak segítése
2.7.1.1. E tevékenység iskolai és környezeti színterei: -
tanórai nevelési tevékenység, osztályfőnöki órák, szabadidős tevékenységek, kirándulások, megfelelő szakemberhez irányítás.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.8. A TEHETSÉG, KÉPESSÉG KIBONTAKOZÁSÁT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG A tehetséggondozás legfontosabb feladatai:
2.8.1. -
az egyéni képességekhez igazodó tanórai tanulás megszervezése
-
választható tanórán tanulható tantárgyak oktatása a helyi tanterv szerint
-
tehetséggondozó foglalkozások a helyi tanterv szerint
-
az idegen nyelv és a testnevelés csoportbontásban történő tanítása, az informatika magasabb óraszámban való oktatása
-
az érdeklődési köröknek megfelelő szakkörök, felvételi előkészítő foglalkozások indítása
-
iskolai sportkörök működtetése
-
iskolai, körzeti esetleg országos tanulmányi és szakmai versenyekre való rendszeres felkészülés, az azokon való részvétel
-
szabadidős foglalkozások (színház és múzeumlátogatás)
-
az iskolai könyvtár használatának biztosítása A tehetséggondozás speciális feladatai a művészetoktatásban
2.8.2.
kiemelt feladat a tehetséges, arra alkalmas tanulók művészeti pályára irányítása. Ehhez a zeneiskolában
-
lehetőséget biztosít a „B” tagozaton magasabb óraszámban történő felkészítés. Lehetőségük van erre azoknak a gyermekeknek is, akik nem a zenei irányú továbbtanulást részesítik előnyben. A tehetséggondozást iskolánkban a következő módon valósítjuk meg:
-
„B” tagozatos zenei képzés magasabb óraszámban; „B” tagozatos meghallgatások szervezése – esetleg külső szakértő bevonásával; Második hangszer, illetve zene és tánc együttes tanulásának biztosítása; Gyorsítás, léptetés, amennyiben a növendék egyszerre több év anyagát sajátítja el; o o o o o
csoportos órákon belül differenciált, vagy egyéni foglalkoztatás szervezése; táncművészet területén magasabb óraszámban nívócsoportos oktatás kiemelkedő képességű tanulókból kis létszámú zenei kamaracsoportok létrehozása; a pedagógusok felkészítése, továbbképzése a tehetséggondozás speciális feladatainak ellátására; a tanulók szerepeltetése (zene, néptánc és társastánc területén egyaránt) helyi, megyei, és országos rendezvényeken, versenyeken
2.8.3. A gyermekvédelem céljait szolgáló tevékenységformák: -
felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozások
-
a beiskolázás körültekintő megszervezése, az indulási hátrányok csökkentése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
differenciált oktatás és képességfejlesztés
-
pályaválasztás segítése, személyes, egyéni tanácsadás
-
egészségvédő és mentálhigiénés programok szervezése
-
családi életre történő nevelés
-
napközis foglalkozások, iskolai étkeztetés szervezése
-
egészségügyi szűrővizsgálatok
-
a tanulók szabadidejének szervezése
-
a szülőkkel, gyermekjóléti szolgálattal, egyéb oktatási intézményekkel való együttműködés, megfelelő tájékoztatás
2.8.4. Speciális gyermekvédelmi feladatok: - a gyermekek eltérő gyermekvédelmi problémáinak tudatos, tervszerű - kiszűrése, feltárása, segítségnyújtás a probléma megoldásában - az eltérő helyzetű és szükségletű gyermekek célzott, speciális foglalkoztatása, fejlesztése - gyermekvédelmi problémák esetén speciális pedagógiai bánásmód alkalmazása - speciális szakemberek széleskörű bevonása, foglalkoztatás 2.9. A TANULÁSI KUDARCNAK KITETT TANULÓK FELZÁRKÓZTATÁSÁT SEGÍTŐ PROGRAM A képességek- és ismeretbeli hiányok pótlása, a tanulók egy szintre hozása a lemaradó tanulókkal való foglalkozás a továbbhaladás alapvető feltétele. 2.9.1. Kiemelt céljaink: - a felkészülésbeli hiányok pótlása - a tanulás képességek és készségek folyamatos fejlesztése - a kommunikációs kultúra, kifejezőkészség fejlesztése -
helyes tanulási módszerek megismertetése
2.9.1.1. A felzárkóztató munka szakaszai: -
tájékozódás a tanulók képességeiről, tudásáról
-
szintfelmérés feladat- és mérőlapok segítségével
-
egyénre szabott felzárkóztató tevékenység megszervezése
2.9.1.1.2. A felzárkóztatás szervezeti keretei: -
tanórai felzárkóztatás (képesség-kibontakoztató és integrációs program)
-
tanórán kívüli felzárkóztató foglalkoztatások, napközi otthon
-
kis létszámú felzárkóztató csoportok szervezése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
a csoportbontásban rejlő lehetőségek kihasználása, kooperatív tanulási forma
-
A felzárkóztató munka alapja a tervszerűség, ezért mindehhez foglalkoztatási terv készül a mindenkori éves munkaterv részeként. A foglalkozások beosztását, ütemezését órarendben rögzítjük. 2.10. A SZOCIÁLIS HÁTRÁNYOK ENYHÍTÉSÉT SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG 2.10.1. A nevelő-oktató munka területén: széles körű – az előző pontokban megfogalmazott – felzárkóztató és tehetséggondozó tevékenység, az
-
egyéni képességekhez igazodó tanórai tanulás megszervezése -
pályaorientációs tevékenység, a továbbtanulás irányítása, segítése
-
az iskolai könyvtár használatának biztosítása 2.10.1.1.Szociális téren:
-
felvilágosító munka a szociális juttatások lehetőségeiről
-
a tankönyvtámogatás elveinek meghatározása
-
étkezési és egyéb támogatások kezdeményezése 2.10.1.1.2. művészetoktatásban térítési díjkedvezmény
-
pályázatok figyelemmel kísérése, részvétel pályázatokon
-
drog- és bűnmegelőzési programok
-
az iskolai gyermek- és ifjúságvédelmi felelős tevékenysége folyamatos kapcsolattartás a gyermekjóléti szolgálattal, helyi családsegítő központtal. - 2.11. AZ ISKOLA MUNKARENDJE - Iskolánk általános munkarendjét az SZMSZ és a házirend szabályozza, meghatározva a tanulók és nevelők számára a betartandó szabályokat, normákat, kötelességeket és jogokat. Ezeket a törvényes előírásoknak, a makro- és mikrokörnyezet elvárásainak megfelelően fogalmaztuk meg és fogadtuk el. Betartása minden érintett számára kötelező. - A tanórai (kötelező és szabadon választott) és a tanórán kívüli foglalkozások időbeosztásáról, a tanítási szünetek időpontjáról - a törvényes előírások figyelembe vételével - az éves munkaterv előkészítésénél döntünk. Az órarendet az iskolavezetés készíti el a tanterem-beosztással és a tantárgyfelosztással egyidejűleg. - 2.11.1. Alapelvek: -
- nevelési-oktatási célok betartása
-
- egyéni és csoportérdekek egyeztetése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
- egyenletes terhelés
-
- szaktantermi és osztálytermi rendszer működtetése
-
- testnevelés órák tornatermi beosztása
- - kabinet rendszer bevezetése - A tanév rendjéről az évenkénti miniszteri rendelet határoz. A tanítás nélküli munkanapok felhasználásáról a diákönkormányzat és a nevelőtestület véleménye alapján a tantestület dönt. - A tanítás nélküli munkanapok programjában való részvétel a pedagógusok és a tanulók számára kötelező. 2.12. TANÓRÁN KÍVÜLI TEVÉKENYSÉGEK - 2.12.1 .NAPKÖZIS ELLÁTÁS - A napközi otthonos ellátás az iskola alapfeladatai közé tartozik. Biztosítjuk a gyermekek egészséges és biztonságos elhelyezését, a tanulás feltételeit, a szabadidő kulturált eltöltéséhez szükséges feltételeket, a napi háromszori étkezést. Napközi otthonba igény szerint minden tanulót felveszünk. Támogatjuk a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett tanulóink napközi otthonos elhelyezését. -
Az első osztályos tanulók felvételét beiratkozásnál, magasabb évfolyamokon tanévkezdés előtti héten kérheti a szülő.
-
A napközis csoportok kialakítása évfolyamok szerinti bontásban történik, ha az egy évfolyamból jelentkező tanulók száma nem éri el a tíz főt, összevont csoportokat szervezünk. Minden napközis-csoportnak saját terme van, ahol a tanulási és szabadidős tevékenységhez szükséges
feltételek biztosítottak. Szabadtéri foglalkozásokhoz, játékokhoz az iskola udvara rendelkezésükre áll. 2.12.2. A napközis nevelők feladatai: -
segíti a tanulók felkészülését, szervezi és ellenőrzi a tanulmányi munkát, gyakoroltatja az önálló ismeretszerzés, felkészülés formáit
-
figyelemmel kíséri a gyermekek egyéni fejlődését, kapcsolatot tart a szülőkkel, együttműködik az iskola nevelőivel
-
tartalmas szabadidős tevékenységek szervezése
-
munkáját a pedagógiai program szellemében végzi
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.12.3.Legfontosabb feladataink: 2.13.3.1. A fejlesztés, a korrekció, az ellenőrzés területén: -
az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott nevelési-oktatási célok figyelembe vételével a készségek és képességek sokoldalú fejlesztése, egyénre szabott tanulási technikák kialakítása, a tanulók munkájának ellenőrzése, a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek differenciált foglalkoztatása
-
rendezvényeken,
tanulmányi
kirándulásokon,
színházlátogatáson
való
részvétel
a
tantervi
követelmények eredményesebb teljesülése, a nevelőmunka elősegítése céljából -
nyári táborozás
-
Erdei iskola: sajátos, a környezet adottságaira épülő nevelés és tanulásszervezés. A tanulók aktív, cselekvő, kölcsönösségen alapuló együttműködésére és kommunikációjára épül, tantárgyakon átívelő, egyszerre több tárgyat is szolgáló tartalommal
A kapcsolattartás területén: aktív részvétel a szülőkkel való kapcsolattartási formákban / szülői értekezletek, fogadóórák, családlátogatás / - az osztálytanítókkal és az osztályfőnökökkel való együttműködés az eredményes munka feltétele, a nevelői attitűdök, a gyermekekkel való bánásmód, az elvárások és követelmények lényegesen ne térjenek el - az oktatással és neveléssel kapcsolatos feladatok, problémák együttes megoldása A napközi otthon működésének éves időtartama megegyezik a tanítási évvel. Szorgalmi időn kívül abban az esetben biztosítunk napközis ellátást, ha azt legalább tíz szülő igényli. -
Az étkezések zavartalanságát, folyamatosságát a mindenkori pedagógiai asszisztens biztosítja. 2.13.4.SZAKKÖRÖK -a műveltségi területekhez és tantárgyakhoz kapcsolódóan szakkörök szervezése az igények és hagyományaink alapján Kiemelt feladat: tehetséggondozás 2.13.5. TANULÓSZOBA- 6 - 10. évfolyamon a tanulási zavarokkal, módszerbeli hiányosságokkal küzdő tanulók számára. A foglalkozás keretében lehetőségük van a tanulóknak tanári segítséggel az ismeretek megtanulására, rögzítésére, hatékony tanulási technikák gyakorlására. A foglalkozásokat naponta más-más szaktanár vezeti, így a tanulók számára minden tantárgy esetében biztosított a felzárkózás lehetősége. 2.13.6. TEHETSÉG GONDOZÁS Az iskolai felzárkóztatás új eleme. Frekvenciális területek: - sport - művészeti nevelés - általános szaktárgyi oktatás
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Feladatok; tehetség felismerés, gondozás. Foglalkoztatási területek; - szakkörök - önképző körök - művészeti képzés jelenlegi és még ki nem használt területei - MLSZ Bozsik program - tehetségesítő pályázatok - csatlakozás a Nemzeti Tehetség Programhoz 2.13.7. SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK Iskolaorvosi, egészségügyi szolgáltatások. Önkormányzati támogatás tankönyv- és tanszervásárláshoz, étkezéshez a benyújtott kérelmek és rászorultság alapján, differenciáltan. 2.13.8. HAGYOMÁNYŐRZŐ TEVÉKENYSÉGEK 2.13.8.1. Versenyek, vetélkedők Iskolánk tanulói rendszeresen részt vesznek a környékbeli iskolák által meghirdetett tanulmányi, versés prózamondó, művészeti ( rajz, zenei, tánc ), és egyéb jellegű (drog prevenciós, közlekedési, környezetvédelmi) versenyeken, pályázatokon. A tehetséges tanulóink számára az ezekre való tanári felkészítést és a feltételeket biztosítjuk. Iskolánk által meghirdetett versenyek: - házi versenyek - " A tudás hatalom " Alapítványhoz kapcsolódó tanulmányi versenyek, József Attila szavalóverseny - körzeti versenyek - Miénk a színpad - tánc és színjátszó találkozó, matematika verseny / 1-6.évfolyam /, kórustalálkozó, sportversenyek 2.13.8.2. Ünnepségek, megemlékezések, rendezvények Iskolánk hagyományai közé tartozik ünnepségek, rendezvények szervezése, melyek az iskolai élet különösen szép, emberformáló alkalmai. Színt, változatosságot, izgalmat jelentenek a tanítási napok sorában. Egyaránt szolgálják az értelmi és az érzelmi nevelést. Erősíthetjük gyermekeinkben az összetartozás, a szeretet, a bensőségesség érzését. Nemzeti ünnepeinkről való megemlékezés szerepe kiemelkedő a nemzeti önismeret, a hazaszeretet elmélyítésében. 2.13.8.3. Rendezvényeink: Megemlékezés nemzeti ünnepeinkről, Mikulás, karácsony, farsang, Föld napja, anyák napja, gyermeknap, Diák-önkormányzati Napok. -
Az osztályfőnökök folyamatosan az osztályfőnöki órákon
A szülőket az iskola életéről, munkatervéről, az aktuális feladatokról az iskola igazgatója és az osztályfőnökök tájékoztatják.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
Az iskola igazgatója félévente legalább egyszer a szülői munkaközösség választmányi ülésén
-
Az osztályfőnökök folyamatosan a szülői értekezleteken
2.14.1. A szülők és pedagógusok együttműködését az alábbi fórumok szolgálják -
Családlátogatás Szülői értekezlet – egy tanév során legalább három alkalommal Fogadóóra – minden hónap első hétfőjén Nyílt tanítási napok – november hónapban Nyílt tanszaki (zene, néptánc, társastánc) vizsgák – félévkor Karácsonyi gála Nyilvános szintvizsgák Tavaszi gála Írásbeli tájékoztatók A tanulók és a szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban, vagy írásban egyénileg, illetve választott képviselőik útján közölhetik az iskola vezetőségével, nevelőtestületével.
2.14.2. Legfontosabb feladataink: A fejlesztés, a korrekció, az ellenőrzés területén: -
az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott nevelési-oktatási célok figyelembe vételével a készségek és képességek sokoldalú fejlesztése, egyénre szabott tanulási technikák kialakítása, a tanulók munkájának ellenőrzése, a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek differenciált foglalkoztatása
2.14.3. A szabadidő szervezése területén: -
a napirendben a szabadidős sávot az ebéd és a tanulási idő közé helyezzük, a szabadidős programokat az életkori sajátosságok, és a tanulók érdeklődési köre határozza meg. A gyermekek - igény szerint bekapcsolódhatnak az iskola egyéb délutáni programjaiba.
2.15. Környezeti nevelés programja A környezeti nevelés átfogó célja, hogy elősegítse a tanulók környezettudatos magatartásának, életvitelének kialakulását annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen a környezeti válság elmélyülésének megakadályozására, elősegítve az élő természet fennmaradását és a társadalmak fenntartható fejlődését A környezeti nevelés során a tanulók ismerjék meg azokat a jelenlegi folyamatokat, amelyek következményeként bolygónkon környezeti válságjelenségek mutatkoznak. Konkrét hazai példákon ismerjék fel a társadalmi-gazdasági modernizáció pozitív és negatív környezeti következményeit.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A tanulók kapcsolódjanak be közvetlen környezetük értékeinek megőrzésébe, gyarapításába. Életmódjukban a természet tisztelete, a felelősség, a környezeti károk megelőzésére való törekvés váljék meghatározóvá. Szerezzenek személyes tapasztalatokat az együttműködés, a környezeti konfliktusok közös kezelése és megoldása terén. (Nat)
2.15.1. Helyzetkép Iskolánkban évek óta kiemelt nevelési terület a környezeti nevelés, a környezettudatos magatartás kialakítása, fejlesztése. Sokrétű tanórai és tanórán kívüli tevékenység, eredményes szakköri munka jellemzi e területen tevékenységünket. Hagyományainkra építve az alábbi programot fogalmaztuk meg:
2.15.2. Célok, prioritások 2.15.2.1. A környezeti nevelés alapelvei: -
Fenntarthatóságra nevelés
-
Rendszerszemléletre nevelés
-
Érzelmi és értelmi környezeti nevelés
-
Tapasztalatokon alapuló, kreatív környezeti nevelés
-
Helyi természetes és épített környezet ismerete
2.15.2.2. A célok eléréséhez szükséges készségek kialakítása és fejlesztése:
-
problémamegoldó gondolkodás
-
ökológiai szemlélet
-
problémaérzékenység
-
kreativitás
-
együttműködés, alkalmazkodás, tolerancia, segítségnyújtás
-
vitakészség, kritikus véleményalkotás
-
kommunikációs technikák
-
konfliktuskezelés és megoldás
-
értékelés és mérlegelés készsége
2.15.2.3. Jövőkép: Tanítványaink életvitelt meghatározó erkölcsi alapelvévé válik a környezet ismeretén és a személyes felelősségen alapuló környezetkímélő magatartás, aktív, kezdeményező szerepet játszanak a környezettudatos szemlélet elterjesztésében településünkön.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.15.2.4. Ennek érdekében tanítványainkban ki kell alakítani: -
a környezettudatos magatartást és életvitelt
-
a személyes felelősségen alapuló környezetkímélő, takarékos magatartást és életvitelt
-
a természetes és mesterséges értékei iránti felelős magatartást, annak megőrzésének igényét
-
a természeti és épített környezet szeretetét és védelmét
-
a rendszerszemléletet
-
megalapozni az összefüggések megértését
-
az egészséges életmód igényét, és elsajátíttatni az ehhez szükséges módszereket
2.16. Rövid távú céljaink a környezeti nevelési program végrehajtásának ideje alatt: Rövid távú célok
Sikerkritérium
Feladatok
A környezeti nevelés az oktatás valamennyi területén jelenjen meg
Feladatok és módszerek beillesztése a tanmenetekbe
Átfogó környezeti nevelés valósul meg: átdolgozott tanmenetek, több környezeti nevelési tartalom Változatosabb tanórák
Tantárgyközi kapcsolatok erősítése
Projektek kidolgozása
A tanulók aktívan, örömmel vesznek részt a projektekben
Felnőttek személyes példamutatása
Továbbképzések, szülői értekezletek tartása
A felnőttek környezettudatos magatartása mintaként szolgál, szülők bekapcsolódása a programokba
Az iskola tisztaságának javítás
Tisztasági őrjárat szervezése – diákönkormányzat Rendszeres ellenőrzések, mérések Vizsgálódás, kutatómunka
Javul az iskola tisztasága
Szakirodalom bemutatása, versenyek szervezése
Egyre több gyermek vesz részt a feladatok megoldásában
Energiatakarékosság Településünk környezeti értékeinek megismerése, megóvása Problémamegoldó gondolkodás, önálló ismeretszerzés képességének fejlesztése – megalapozva az élethosszig tartó tanulást
Csökkenő energiafelhasználás Személyes kötődés erősödése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.17. Környezeti nevelés a szakképzésben: -
A szakmai képzésben ismerjék meg a környezetbarát anyagok, technológiák fontosságát.
-
A környezetvédelmet, munkavédelmet, biztonságtechnikát és a munkaszervezést összekapcsoló szemléletmód kialakítása.
-
A szakma egyéb speciálisan környezetvédelemhez kapcsolódó kérdésköreinek megismerése. (szelektív hulladékgyűjtés, veszélyes hulladékok, stb.)
2.17.1. Környezeti nevelés színterei: 2.17.1.1. Iskolában tanórai keretek között, külön órakeret biztosítása nélkül: -
Osztályfőnöki órákon.
-
Modulok – egészségtan, hon és népismeret, ember és társadalom anyagába építve, a nevelési terület kihangsúlyozásával.
-
Minden tantárgyba beépített környezeti nevelési részekkel, a téma, a tartalom és a tevékenység megjelölésével.
2.16.1.2. Nem hagyományos tanórai keretben: -
Erdei iskola.
-
Témanap, témahét.
2.17.1.3. Tanórán kívül: -
Szakköri keretben – szakköri tematika alapján.
-
Vetélkedőkön, versenyeken, tanulói pályázatokon való részvétel.
-
Kiállítások szervezése.
-
Hulladékgyűjtés.
-
Faliújság szerkesztése.
-
Könyvtári órák.
2.17.1.4. Iskolán kívül: Szorgalmi időben: -
Tanösvény látogatás, tanulmányi kirándulás.
-
Bekapcsolódás a helyi, körzeti, megyei, országos programokba.
Szorgalmi időn kívül: -
Környezetvédelmi tábor.
2.17.1.5. Környezeti nevelés módszerei:
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Az alábbi módszerek a közösség és személyiségfejlesztést is szolgálják. 2.17.1.6. Módszerválasztás szempontjai: -
Életkornak megfelelő legyen
-
Tevékenységközpontú és életszerű legyen
-
Személyes megtapasztaláson keresztül hasson
-
Örömteli, motiváló, élményközpontú legyen
-
Együttműködésre épüljön
2.17.1.7. Módszerek: Vizsgálódáshoz kapcsolódó módszerek: Tevékenységközpontúságot elősegítő módszerek: Iskolán kívül megvalósítható módszerek: Minőségfejlesztési módszerek:
Megfigyelés, kísérlet, modellezés, dokumentálás Projekt, kooperatív tanulási gyűjtőmunka Terepgyakorlat, természetjárás
technikák,
drámapedagógia,
tanulói
Együttműködők partnerlistája Kulcsszavak keresése, riport, kérdőív, probléma okainak keresése, problémamegoldás
2.17.2. Eszközök: Az iskola rendelkezik azokkal az alapvető oktatási eszközökkel, szakkönyvekkel, amelyek a környezeti nevelési munkához szükségesek.
2.18. Egészségnevelési program Az egészségnevelés átfogó célja, hogy elősegítse a tanulók egészségfejlesztési attitűdjének, magatartásának, életvitelének kialakulását annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék minden tagja képes legyen arra, hogy folyamatosan nyomon kövesse saját egészségi állapotát, érzékelje a belső és külső környezeti tényezők megváltozásából fakadó, az egészségi állapotot érintő hatásokat és ez által képessé váljon az egészség megőrzésére, illetve a veszélyeztető hatások csökkentésére. 2.17.1. Ebből adódóan: Az iskolára nagy feladat és felelősség hárul a felnövekvő nemzedékek egészséges életmódra nevelésében. Minden tevékenységével szolgálnia kell a tanulók egészséges testi, lelki és szociális fejlődését. Személyi és tárgyi környezetével az iskola segítse azoknak a pozitív beállítódásoknak, magatartásoknak és szokásoknak a kialakulását, amelyek a gyerekek, a fiatalok egészségi állapotát javítják.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A pedagógusok készítsék fel a gyerekeket, a fiatalokat arra, hogy önálló, felnőtt életükben legyenek képesek életmódjukra vonatkozóan helyes döntéseket hozni, egészséges életvitelt kialakítani, konfliktusokat megoldani. Az iskola feladata az is, hogy felkészítsen az önálló gyalogos közlekedésre, a tömegközlekedési eszközök használatára, a balesetek elkerülésének módjaira. Támogatást nyújtson a gyerekeknek - különösen a serdülőknek - a káros függőségekhez vezető szokások és életmódok (pl. a dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás, helytelen táplálkozás, öltözködési szokások) kialakulásának megelőzésében, foglalkozzon a szexuális kultúra és magatartás kérdéseivel, és figyelmet fordítson a családi életre, a felelős, örömteli párkapcsolatokra történő felkészítésre. Az egészséges, harmonikus életvitelt megalapozó szokások a tanulók cselekvő, tevékeny részvételével alakíthatók ki. Fontos, hogy az iskolai környezet is biztosítsa az egészséges testi, lelki, szociális fejlődést. Ebben a pedagógusok életvitelének is jelentős példaértékű szerepe van.(NAT 2003)
2.17.2. Helyzetkép: Iskolánkban nagy hagyománya van az egészséges életmódra nevelésnek. Sokrétű tanórai és tanórán kívüli tevékenység szolgálja tanulónk egészségfejlesztését. Kiemelt oktatási területünk a testnevelés és a sport, ennek megfelelően a mindennapos testnevelés évek óta megvalósul. Több alkalommal sikeresen vettünk részt a KOMA egészségnevelési pályázatán, különböző drog prevenciós pályázatokon, melynek eredményeként 2002ben elkészült iskolánk drogstratégiája (II. sz. melléklet) Tantestületünk 90%-a részt vett az „Életvezetési ismeretek és készségek” továbbképzésen. Hagyományainkra építve fogalmaztuk meg alábbi programunkat.
2.17.3. Célok, prioritások: 2.17.3.1. Az egészségnevelés alapelvei: -
minden rendelkezésre álló módszerrel elősegíteni a tanulók egészségfejlesztését egészséges iskolai környezet megteremtése, tanulóink testi, lelki és szociális fejlődésének elősegítése
-
toleranciára nevelés, a segítőkészség fejlesztése
-
az egészség és a harmonikus élet értékként való tiszteletére nevelés
-
együttműködés a pedagógiai, egészségügyi, gyermekvédelmi szakemberek, a szülők és a diákok között.
2.17.3.2. Jövőkép: Programunk eredményeként erősödnek a pozitív személyiségfejlesztő hatások, csökkennek az ártótényezők, az iskola befejezésével tanulóink értik és saját életükre alkalmazni tudják az elsajátítottakat. Az egészségügyi világszervezet (WHO) által megfogalmazott egészségfejlesztő iskola megvalósítása .
2.17.3.3. Ennek érdekében tanítványainkban ki kell alakítani:
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
egészséges életmód iránti igényt, s elsajátíttatni az ehhez szükséges módszereket
-
pozitív beállítódásokat, életszemléletet, életvezetést
-
egészséges és harmonikus életvitelt megalapozó szokásrendszert
-
a rendszeres testedzés igényét
-
az egészségkárosító magatartásformák elkerülését
-
a betegségek megelőzésére a korai szűrésekben való részvétel szokását
-
sajátos étrend, mozgásprogram kialakításának képességét egészségük megőrzése érdekében
-
a társas-kommunikációs készségeket és a konfliktuskezelési magatartásformákat
2.17.4. A célok eléréséhez szükséges készségek kialakítása és fejlesztése: -
Problémamegoldó gondolkodás
-
Tolerancia, segítségnyújtás
-
Együttműködés, alkalmazkodás
-
Kommunikációs technikák
-
Konfliktuskezelés és megoldás
-
Értékelés és mérlegelés képessége
2.17.5. Rövid távú céljaink az egészségnevelés területén Rövid távú célok
Feladatok
Sikerkritérium
Az egészségnevelési tevékenység épüljön be mindennapi munkánkba Egészséges iskolai környezet
Feladatok és módszerek tervezése a tanmenetekben, fejlesztési tervekben Napi munkarend, ülésrend, stb. helyes megtervezése Egészségbarát viselkedésformák bemutatása, gyakoroltatása Sokrétű, örömteli mozgásos tevékenység biztosítása
Átfogó egészségnevelési program valósul meg, több egészségnevelési tartalom Iskolai környezetünk szebbé, egészségesebbé válik Fejlett készségek, jártasságok az egészségmegőrzésben
Egészséges életmód iránti igény kialakítása Rendszeres testmozgás iránti igény kialakítása Prevenciós testnevelés Drogprevenció Felnőttek személyes példamutatása
Minden testnevelés órán tartásjavító torna beiktatása A drogstratégiában foglaltak betartása Továbbképzések, értekezletek tartása
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
Egyre több tanuló kapcsolódik be a tanórán kívüli programokba Csökken a tartáshibás gyermekek száma Tanulóink körében nem jelentkezik a probléma Példaértékű egészsége életmód a felnőtt környezetben
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Hasznos, értelmes, egészséges életmódhoz kapcsolódó szabadidős tevékenység
Kirándulások, túrák, erdei iskolák, táborok szervezése, sportfoglalkozások, versenyek szervezése
A részvevők számának növekedése
2.17.6. Az egészségnevelés tartalmi elemei: -
Egészséges táplálkozás
-
Drogprevenció, szenvedélybetegségek
-
A betegség és a gyógyulást segítő magatartás
-
Családi és kortárs kapcsolatok
-
A környezet védelme, környezeti ártalmak
-
Aktív életmód, sport, helyes testtartás
-
Személyes higiénia
-
Szexuális fejlődés
-
Személyes biztonság – közlekedés
2.17.7. Az egészségnevelés színterei: 2.17.7.1. Tanórai keretek között, külön órakeret biztosítása nélkül:
-
Szaktárgyi órákon (biológia, illetve valamennyi tantárgy kapcsolódási pontonként a nevelési terület kihangsúlyozásával tanmenetben rögzítve) osztályfőnöki órák témafeldolgozása (életvezetési ismeretek és készségek tematika alapján) Modulok – egészségtan
2.17.7.2. Tanórán kívüli tevékenység -
Napközis foglalkozások Szabadidős foglalkozások Sportprogramok Kirándulások, túrák, erdei iskola Szakkörök – elsősegélynyújtás Levelező verseny – Vöröskereszt Felvilágosító előadások, ismertetők – iskolaorvos, védőnő részvételével
2.17.7.3. Az egészségnevelés módszerei: Az egészségnevelés módszereiben jelen kell lennie az egészség állapotáról, a társadalom és az egészség viszonyáról szóló információgyűjtésnek. Biztosítani kell az információ feldolgozás, a feldolgozott információk alapján történő döntéshozatal, a döntés alapján eltervezett egyéni és közösségi cselekvések végrehajtása
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
módszereinek a bemutatását. Az egészségnevelés eredményességéhez az szükséges, hogy ezeket a módszereket a diákok minél többször, valós globális és helyi problémákkal, értékekkel kapcsolatban maguk alkalmazzák
2.17.4. Módszerek az egészségnevelés számára: -
interjúk, felmérések készítése az iskola közvetlen partnerei és az egészség viszonyáról,
-
serdülőkori önismereti csoport-foglalkozások,
-
kortárssegítők képzése,
-
problémamegoldó gyakorlatok, értékeléssel,
-
szituációs játékok,
-
részvétel a helyi egészségvédelmi programokon,
-
sport, kirándulás rendszeres szervezése,
-
az iskolai egészségügyi szolgálat tevékenységének elősegítése,
-
érveléstechnikai gyakorlatok (hatékony kommunikáció elsajátítása),
-
környezetvédelmi tevékenységek kialakítása (madárvédelem, faültetés),
-
a szabadidő hasznos, értelmes eltöltésére irányuló programok szervezése,
-
az egészséges életmódra nevelés tantárgyakban történő megjelenítése,
2.18. Egészségfejlesztés eszközei Az iskola rendelkezik azokkal az alapvető oktatási eszközökkel, szakkönyvekkel, amelyek az egészségnevelési munkához szükségesek.
2.18.1. Mindennapos testnevelés -
A testnevelés órák számát heti négy órára bővítettük az érvények rendelkezések figyelembe vételével. Az iskola tanulói számára a mindennapi testedzést a négy kötelező testnevelés órán kívül az alábbi foglalkozások biztosítják:
-
Játékos egészségfejlesztő testmozgás Iskolai sportkör foglalkozásai kézilabda és labdarúgás sportágakban Tömegsport foglalkozások (fitt-ball, asztalitenisz, kosárlabda) Művészetoktatás (néptánc és társastánc tanszak) Tanszakbővítés során 2013szeptember 01 – től balett és moderntánc tanszakon folyik, táncművészeti ágon az oktatás.
-
1, 5, 9. osztályban, 2012, szeptember 01 –től került bevezetésre a heti öt testnevelés óra, került bevezetésre.
2. 19. Az iskolaotthonos oktatás: Az iskolaotthonos munkaforma az alsó tagozatban lehetőséget ad a felzárkóztatás és tehetséggondozás pedagógiai
program célkitűzéseinek
megvalósítására a
tehetséggondozás területén.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
személyiségfejlesztés, közösségi
nevelés a
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
2.19.1. Célok: -
A készségek differenciált fejlesztése, különösen a kommunikációs készség fejlesztését illetően.
-
Alapvető higénés, társas magatartási és munkaformák fejlesztése, az alapvető normák elfogadtatása és követésükre ösztönzés. Hangsúlyos az egészséges, kulturált életmód szokásainak gyakorlati elsajátítására a társas kapcsolatok kialakítására, való képességre a társas magatartás szabályainak elsajátítására, a képességeiknek megfelelő önálló tanulásra, a személyiségfejlődése számára a legkedvezőbb szabadidős programkiválasztására és örömmel irányuló nevelő – oktató munka.
-
Pozitív életmódmodell nyújtása, egészséges életmód kialakítása a testi – lelki egészség, mint érték elismerése.
2.19.2. Pedagógiai feladatok: -
A tantárgyat blokkokra (humán és reál) osztva tanítjuk, két tanító vezetésével.
-
Az iskolaotthonos osztályokban a tanulók 8 -16 óráig az iskolában vannak, házi feladataikat is az iskolában végzik el. A matematika és magyar órákat, önálló tanulás nevű órarendi egység követi, ami rövidebb, mint egy tanóra. Az egység hossza, maximum 25 perc. A tanulók ekkor, önállóan, szükség esetén tanítói irányítással végzik el készségfejlesztő, gyakorló, felzárkóztató vagy tehetségfejlesztő feladataikat.
-
Az iskolaotthonos órarend eltér a hagyományos órarendi típustól.
-
A szünetek időtartama egy elsős osztály esetében 240 perc, az az, 4 óra. Ezt az időt a tanító maga osztja be, figyelembe véve a tanulók mentális és haladási érdekeit. Az eltérő haladási ütem miatt a differenciált feladat osztással lehet az osztály tanulási szinkronját megteremteni. A napi időkereten belül, csoportbontással és differenciált foglalkozásokkal valósul meg a készségfejlesztés. A szünetek eltöltésének helyét, nagyrészt az időjárás határozza meg. Ezt figyelembe véve a szüneteket mindig a szabadban és mozgással kell eltölteni.
-
Az étkezésnél a kulturált étkezési szabályok, szokások, illemtudó kommunikáció és viselkedés kialakítása a feladat.
2.19.5. A szabadidős tevékenység: -
a tanulók iskolai közérzete a mindennapi munkát pozitívan befolyásolja; az életkori sajátosságokhoz igazodó programok is ezt szolgálják
-
a programok egyszerre legyenek tanulást segítőek és szabadidős jellegűek.
-
a tanulók a tanórán kívüli programok megszervezésének és megtervezésének részeseivé váljanak
-
a szabadidő tartalmas eltöltése a tanulók tartós igényévé váljon; a pedagógus kreativitását a gondos tervező munka, erősítse.
-
tevékenységformák:
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
o
levegőn mozgás, tervszerű játék és szabad foglalkozás
o
könyvtárlátogatás
o
játék
o
manuális foglalkozás
o
kirándulások
o
kiállítások látogatása, szervezése
-
a szociális és kulturális hátrányok kiegyenlítése
-
Öko iskolaként kialakítunk egy speciális idősávot, amely a hét egy napján, 2 órát biztosít a környezetvédelemmel és a környezeti neveléssel kapcsolatos foglalkozások számára.
2.19.6. A program hatása a társadalmi környezetre:
-
pozitív tanulói, pedagógusi, szülői élmény, elégedettség
-
az első osztályos tanulóknál mérséklődnek az óvoda, iskola átmenet okozta nehézségek.
2. 20. Tanuló szoba: A tanuló szobai ellátás az intézményi felzárkóztatás része.
-
Tanári kooperáció megnyilvánulási területe.
-
Tanulói ösztönzés megjelenési formája.
-
Tanulás technikai elemek színtere
2.20.1.Tanuló szobai foglalkozás, nevelési-oktatási feladatai:
A tanuló szobai foglalkozás időtartama alatt a tanulókat a tanítási órák tananyagához igazodva nevelioktatja.
A pedagógus, tevékenysége során teret biztosít a tanulók játék- és mozgás iránti vágyának, ésszerű kielégítéséhez.
A tanulókat a tanórán tanító pedagógussal napi kapcsolatot tart fenn, a tanulókkal kapcsolatos elvárásaikat egymással egyeztetik.
A társas együttlét szabályainak elsajátíttatása mellett különös figyelmet szentelünk az egyéni higiénia és közösségi étkezés kulturált szabályainak tanulására.
Kiemelt figyelmet fordítunk a tanulószobai foglalkozások helyszínein a tanulóbalesetek megelőzésére.
A foglalkozások előtt és végén a tanulók felügyeletből, felügyeletbe kerülnek.
A foglalkozások alatt a tanulók felkészülését segítjük, ismereteket közvetítünk, alapkészségeket fejlesztünk.
Mintákat adunk az ismeretszerzéshez, a feladat- és problémamegoldáshoz, kialakítva a hatékony tanulási szokásokat.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Támogatjuk az egyéni képességek kibontakozását, közreműködünk a tanulási nehézségekkel való megküzdés folyamatában.
A tanárok a tanulók tanszobai fejlődésnek érdekében, aktív kapcsolatot tartanak a szaktanárokkal és osztályfőnökökkel, egyeztetik a fejlesztendő feladatokat és annak végrehajtását.
Folyamatosan fejlesztjük a csoport hatékony munkavégzését.
A szaktanárok által meghatározott idő alatt folyamatosan figyeljük a tanszobai foglalkozásra irányított tanulók teljesítményét.
Időszakonként egyeztetünk a szaktanárokkal és az osztályfőnökökkel a tanulók tanszobai foglalkoztatásának folytatásáról, vagy felfüggesztéséről.
Tevékenységünk során ügyelünk arra, hogy -
a tanulók fejlesztése a test és lélek szempontjából harmonikusan történjen,
-
a tanulók szocializációs folyamatait elősegítse,
-
megteremtse az elemi műveltségi alapok feltételrendszerét,
-
a tanulási stratégia a tanulókhoz legjobban igazodóan kerüljön megválasztásra
Segítjük a speciális ellátást igénylő tanuló beilleszkedését.
2.20.2. A napközis foglalkozás, nevelési-oktatási feladatai:
A napközis foglalkozás időtartama alatt a tanulókat a tanítási órákhoz igazodva neveli-oktatja.
Segíti a tanulót átvezetni az óvoda játékközpontú tevékenységeiből az iskolai tanulás tevékenységeibe, a napközis foglalkozások alatt a tanórai foglalkozásoknál nagyobb teret engedve azonban a játéknak.
A napközis foglalkozások alkalmával – különösen az irányított szabadfoglalkozások alatt – fogékonnyá teszi a tanulót a saját környezete, a természet, a társas kapcsolatok, majd a tágabb társadalom értékei iránt.
A foglakozás során biztosítjuk a tanuló játék- és mozgás iránti vágyának, természetes fejlődését.
A tanulói felkészüléshez szakmai segítséget nyújt.
Segítjük a gyermekétkeztetési feladatok lebonyolítását, az ebédeltetést, valamint az uzsonnáztatást, ez idő alatt a tanulók felügyeletéről gondoskodunk.
A napközis foglalkozások végén a tanulók iskolából való távozását felügyeli.
A napközis foglalkozások alatt a tanulók felkészülését segítjük, ismereteket közvetítünk, alapvető képességeket és alapkészségeket fejlesztünk.
Mintát adunk az ismeretszerzéshez, a feladat- és problémamegoldáshoz, megalapozza a tanulási szokásokat.
Támogatjuk az egyéni képességek kibontakozását.
Tevékenységünk során ügyelünk arra, hogy:
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
a tanulók fejlesztése a test és lélek szempontjából harmonikusan történjen,
-
a tanulók szocializációs folyamatait elősegítse,
-
megteremtse az elemi műveltségi alapok feltételrendszerét,
-
a tanulási stratégia a tanulókhoz legjobban igazodóan kerüljön megválasztásra
Együttműködünk a gyermekjóléti szolgálattal, a családgondozóval.
Támogatjuk a tanulók egészségügyi vizsgálatát, segítjük a védőnő és az orvos munkáját.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A KIK 048016 Bőcsi Általános és Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola, szakmai programjai.
A programot készítetését felügyelték és irányították:
Alsós:
Soltész Ferencné
Humán:
MacskásnéKosztyiOttília
Reál:
Erdős Gyula
Sport:
Dienes Anett
Szakiskolai:
Nagyné Urbán Ágnes
Művészeti:
Váradi Zoltán
ÖKO:
Takácsné Beresnyák Zita
munkaközösség vezetők!
Szakmai program – bolti eladó szakképesítés,
9. – 11. évfolyam
Szakmai program – emelt szintű testnevelés,
1. – 8. osztály
Szakmai program – nem szakrendszerű oktatás, 1. -8. osztály
Szakmai program – alsó tagozat,
1. – 4. osztály
Szakmai program – felső tagozat,
5. – 8. osztály
Szakmai program – emeltszintű angol,
4. - 8. évfolyam
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3. HELYI TANTERV: 3.1. CÉLOK ÉS FELADATOK. 3.1.1.Bevezető és kezdő szakasz (1-4. évfolyam) -
kezdő szakasz:
1 – 2. évfolyam
-
bevezető szakasz:
3 – 4. évfolyam
-
alapozó szakasz:
5 – 6. évfolyam
-
fejlesztő szakasz:
7 – 8. évfolyam.
-
a
megismerés,
a
megértés
és
a
tanulás
iránti
érdeklődés
és
nyitottság megóvása
és
továbbfejlesztése -
átvezetés a játékközpontú tevékenységből az iskolai tanulás tevékenységébe
-
a saját környezet, a természet, a társas kapcsolatok iránti fogékonyság fejlesztése
-
a játék és mozgásigény kielégítése
-
az alapvető képességek, alapkészségek sokoldalú fejlesztése a tanulói tevékenységekre építve
-
a pedagógiai munka középpontjában a személyre szóló fejlesztés áll
-
egyéni képességek kibontakoztatásának támogatása
-
egyéni sajátosságokra épülő differenciált tanulásszervezés
3.1.2.Kiemelt fejlesztési területek: Énkép, önismeret fejlesztése Hon- és népismeret Környezeti nevelés Információs és kommunikációs kultúra fejlesztése Tanulási képességek fejlesztése Testi és lelki egészség Felkészülés az élethosszig tartó tanulási folyamatra. 3.2. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények 3.2.1. Tantervek Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkező tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
HK2001 – a kerettantervekhez készített 2001-ben bevezetett helyi tanterv
-
HK2003 – a 2003 szeptemberétől bevezetett, a tanulók kötelező óraszámának csökkentése miatt módosított – 2001-ben bevezetett - helyi tanterv
-
H2004 – a 2003-ban felülvizsgált és módosított NAT alapján, valamint az OM által 2004-ben kiadott kerettanterv alapján elkészített 2004 szeptemberétől érvényes helyi tanterv.
-
H2012 – A Nemzeti Köznevelési Törvény alapján készített helyi tanterv.
Évfolyamok 1.
2.
bevezető szakasz 2004/2005 H2004
3.
4.
kezdő szakasz
HK2003
5.
6.
7.
8.
alapozó szakasz
fejlesztő szakasz
HK2001 HK2003 HK2003
HK2001 HK2001
HK2001 2005/2006 H2004
H2004
HK2003
HK2001 HK2003 HK2003
HK2003 HK2001
2006/2007 H2004
H2004
H2004
HK2003 HK2003 HK2003
HK2003 HK2003
2007/2008 H2004
H2004
H2004
H2004
HK2003 HK2003
HK2003 HK2003
2008/2009 H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
HK2003
HK2003 HK2003
2009/2010 H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
HK2003 HK2003
2010/2011 H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
HK2003
2011/2012 H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
H2004
2012/2013 H2012
H2004
H2004
H2004
H2012
H2004
H2004
H2004
3.3. Középfokú oktatás. -
szakképző évfolyam: 9 – 11. évfolyam
Képzési irányok: -
Emeltszintű oktatás: angol nyelv Magyar és matematika tantárgyból, nívócsoportos oktatás: 5 – 8. évfolyam
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A HK2001 és a HK2003 megnevezésű helyi tantervek részletes előírásait a jelen módosítást megelőző Pedagógiai Programunk tartalmazza (III. sz. melléklet) Nem releváns. A H2004 helyi tanterv felsőbb évfolyamokra érvényes részletes előírásainak kidolgozása a módosított közoktatási törvény 129.§ - nak rendelkezése szerint 2005. június 30-ig történt meg. A H2012 helyi tanterv követelményeinek megfelelő átdolgozás 2013. március 15-ig történik meg.
3.3.1. ÓRATERV 1-4.OSZTÁLY Kötelező tanítási órák számai tanítási félévek és összes óraszámok szerint. Tantárgyak
1. 2. osztály
3.
4.Ö 5. osztály
Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelv Matematika Informatika Környezet ismeret Ének-zene Vizuális kultúra Életvitel és gyakorlat Erkölcstan Testnevelés Történele m és állp. Természet ism. Fizika Kémia Biológia Földrajz Dráma, tánc, hon i Oszt. fő. Szabad órakeret Órakeret
7
7
6
6
26
4
4
3
4
15
41
-
-
-
2
2
3
3
3
3
12
15
4
4
4
4
16
3
3
3
3
12
28
-
-
-
-
-
-
1
1
1
3
3
1
1
1
1
4
-
-
-
-
-
4
2 2
2 2
2 2
2 2
8 8
1 1
1 1
1 1
1 1
4 4
12 12
1
1
1
1
4
1
1
1
-
3
7
1
1
1
1
4
1
1
1
1
4
8
5
5
5
5
20
5
5
5
5
20
40
-
-
-
-
-
2
2
2
2
8
8
-
-
-
2
2
2
-
-
-
2
4
-
-
-
-
-
1
-
2 1 2 1 -
1 2 1 2 -
3 3 3 3 3
3 3 3 3 3
2
2
3
3
10
1 3
1 3
1 3
1 3
4 12
4 24
25
25
25
27
102
28
28
31
31
118
6.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
7. 8. osztály
Ö.
Ö.
4
220
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.3.2.Nem kötelező (választható) tantárgy (emelt szintű angol/német nyelvoktatás) TANTÁRGY
Nyelvi előkészítés Emelt szintű nyelvoktatás
1. osztály
3. osztály
4. osztály
I.
II.
Ö
I.
II.
Ö
I.
II.
Ö
I.
II.
2
2
74
2
2
74
2
2
74
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
5
5
185
TANTÁRGY
5. osztály I.
Emelt szintű nyelvoktatás
2. osztály
5
II.
5
6. osztály Ö
185
I.
5
II.
5
7. osztály Ö
185
I.
5
5
8. osztály Ö
II.
185
I.
5
II.
5
3.3.3. A NAT műveltségterületeinek megjelenése a tantárgyak rendszerében TANTÁRGYAK
A NAT MŰVELTSÉGI TERÜLETEI
Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelv és irodalom
Matematika
Matematika
Informatika
Informatika
Idegen nyelv
Élő idegen nyelv
Környezetismeret
Ember a természetben Ember és társadalom
Ének-zene
Művészetek
Rajz
Vizuális kultúra
Technika és életvitel
Életvitel és gyakorlati ismeretek
Testnevelés
Testnevelés és sport
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
Ö
Ö
185
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.4. Kiegészítések: A Közoktatási Államtitkárság által kiadott kerettantervben meghatározott szabadon tervezhető órák számával
az 1-2.évfolyamon a
matematika
tantárgy óraszámát
növeltük, azzal
a
céllal, hogy
képességfejlesztésre, a matematika eszköztudás, logikus gondolkodás fejlesztésére, gyakorlásra több idő jusson. Az iskola helyi tantervében a kötelező tanítási órák keretében tanított tantárgyak óraszámai, tananyagai és követelményei megegyeznek az O.F.I. által kiadott kerettantervben meghatározott tananyaggal és követelményekkel. Iskolánkban a tanulók idegen nyelvként az angol és a német nyelvet választhatják. A nem kötelező (választható) tanítási órákon, az 1-3. évfolyamon angol nyelv tanítását biztosítjuk az erre jelentkező tanulók számára. Negyedik évfolyamtól emelt szintű oktatást biztosítunk angol és német nyelvből. Az idegen nyelvet, a testnevelést, illetve szakmailag indokolt esetekben a magyar nyelv és irodalom, matematika és természetismeret tárgyakat csoportbontásban tanítjuk. Az 1-4.évfolyamon iskolaotthonos oktatási formát biztosítunk. A program felhasználja az iskolai és a napköziotthon – mint ismert oktatási formák – pozitív jegyeit, de egészében a helyi adottságokhoz igazodó, nevelő–oktató–szabadidő-szervező munkát magában foglaló oktatási forma, a gyermekek tevékenykedtetésén alapuló, egész nap, kedvező pedagógiai hatást nyújtó munkarend. 3.5.Modultárgyak oktatása:
Modul megnevezése
évfolyam
Éves óraszám
Tánc és dráma
5.évfolyam
37 óra
Hon és népismeret
6.évfolyam
37 óra
Egészségtan/informatika
6.évfolyam
18,5/18,5 óra
Etika
7.évfolyam
37 óra
8.évfolyam
37 óra
Mozgóképkultúra médiaismeret
és
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.6. A TANKÖNYVEK és MÁS TANESZKÖZÖK KIVÁLASZTÁSÁNAK ELVEI Iskolánkban a nevelő-oktató munka során a pedagógusok olyan nyomtatott taneszközöket használnak (tankönyv, munkafüzet, térkép, stb.) a tananyag feldolgozásához, amelyeket hivatalosan tankönyvvé nyilvánítottak. A nyomtatott taneszközökön túl néhány tantárgynál egyéb eszközökre is szükség van (tornafelszerelés, rajzfelszerelés). Az egyes évfolyamokon a különféle tantárgyak feldolgozásához szükséges kötelező tanulói taneszközöket a szakmai munkaközösségek határozzák meg az igazgató helyettesek vezetésével az iskola helyi tanterve alapján. A kötelezően előírt taneszközökről a szülőket minden tanév előtt (a megelőző tanév májusában szülői értekezleteken) tájékoztatjuk. A taneszközök beszerzése a tanév kezdetére a szülő feladata. 3.6.1. A taneszközök kiválasztásának elvei: -
megfelelés az iskola helyi tantervének
-
az eszközök több éven keresztül használhatóak legyenek
-
korszerűség
Az iskolai könyvtár tartós tankönyv-állományának folyamatos növelése kiemelt fontosságú, ezeket a taneszközöket a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók ingyenesen használhatják. 3.7. A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK, SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE és ÉRTÉKELÉSE: Az iskolánk a nevelő-oktató munka egyik fontos feladatának tekinti a tanulók tanulmányi munkájának folyamatos ellenőrzését és értékelését. 3.7.1. Ellenőrzés Az előírt követelmények teljesítését a pedagógusok az egyes szaktárgyak jellegzetességeinek megfelelően a tanulók szóbeli felelete, írásbeli munkája vagy gyakorlati tevékenysége alapján ellenőrzik. A pedagógusok a tanulók munkáját egy-egy témakörön belül szóban és írásban is ellenőrizhetik, az egyes témakörök végén a tanulók az egész téma anyagát és fő követelményeit átfogó témazáró dolgozatot írhatnak A szóbeli kifejezőképesség fejlesztése érdekében egy témakörön belül a témazárón kívül - csak egyszer kerülhet sor írásbeli számonkérésre és minden tanulónak legalább egyszer szóban is kell felelnie Írásbeli témazáró dolgozatot, egy tanuló, egy tanítási napon, maximum kettő dolgozatot írhat. 3.7.2.Mérések: A nevelő-oktató munka ellenőrzésének részeként az alábbi meghatározott méréseket kell elvégezni időközönként a tanulók körében:a tanuló személyiségét, képességeit és közösségi magatartását vizsgáló mérések differ mérés 1-2 évfolyamon. -
széleskörű képességmérés az országos vizsgaközpont tesztjeivel
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
a helyi tanterv követelményeinek teljesítését vizsgáló mérések
-
tanév végi tantárgyankénti felmérések
4. évfolyam végén diagnosztikus mérés – szövegértő olvasás, matematikai eszköztudás 6. évfolyam végén eredménymérés magyar nyelv és irodalomból, matematikából és természetismeretből 8. évfolyam végén belső iskolai vizsga magyar nyelv és irodalomból (szóbeli) matematikából (írásbeli), idegen nyelvből (szóbeli), 10. évfolyam végén belső vizsga matematikából, magyar nyelv és irodalomból 3.7.3. Értékelés: 3.7.3.1.Az iskolánkban folyó értékelő tevékenység célja Az ellenőrzés során feltárt adatokra támaszkodva vizsgálja, hogy a nevelő-oktató munka és annak eredményei megfelelnek-e az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott célkitűzéseknek, alapot nyújtson a további fejlesztéshez A tanulók minősítése, visszajelzés a pedagógusoknak, információ a szülőknek. Az értékelésnél a tanuló minden jellegű megnyilatkozását figyelembe kell venni: tanórai, tanórán kívüli aktivitás, szóbeli és írásbeli felelet, felmérések tesztek, vizsgák, versenyeken való részvétel, szereplés, egyéni feladatvállalás. A tanulók munkáját – minden tantárgy esetében – havonta legalább háromszor érdemjeggyel is kell értékelni. 3.7.4.Az értékelés elvei: -
az értékelés a gyerekért, s elsősorban a gyereknek szóljon
-
alakítsa a helyes önértékelést, segítse a reális önismeretet
-
nyitott legyen, amely nem ítéletet alkot, hanem tükröt tart
-
a gyerek lehessen aktív részese a saját fejlődésének
-
1-5 ig numerikus skálán történik. Első osztályban szöveges értékelés történik.
-
a félévi és év végi bizonyítványba szöveges értékelés kerül bejegyzésre.
-
minősítés - központúság helyett fejlesztőközpontúság jellemezze
-
vegye figyelembe az életkori sajátosságokat
-
jellemezze a gyakorlatot a rendszeres és folyamatos értékelés személyre szóló és ösztönző jellegű legyen a tanítási-tanulási folyamat állandó kísérőjeként tudjon megerősítő, korrigáló, fejlesztő szerepet betölteni.
3.8. A tanulók tanulmányi munkájának értékelése az egyes évfolyamokon az alábbiak szerint alakul: 3.8.1.Az első, második és harmadik évfolyamon félévkor és év végén, valamint negyedik évfolyamon félévkor, felső tagozatban a modultárgyak esetében:
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A tanulók teljesítményét, előmenetelét szöveges minősítéssel értékeljük A szöveges minősítés a tanuló teljesítményétől függően a következő lehet - Kiválóan teljesített: (jegyre történő átváltás – 5) - Jól teljesített: (jegyre történő átváltás – 4) - Megfelelően teljesített: (jegyre történő átváltás – 3) - Fejlesztésreszorul (jegyre történő átváltás – 2) - A fentieken túl a tanulók munkáját az egyes tantárgyakhoz készült értékelő lapok segítségével értékeljük. A fentieken túl a tanulók munkáját az egyes tantárgyakhoz készült értékelő lapok segítségével értékeljük. 3.8.2.A negyedik évfolyam végén, valamint az 5-11-12.évfolyamon o
félévkor és év végén a tanulók teljesítményét osztályzattal minősítjük az alábbiak alapján:
3.9.A tantárgyak érdemjegyeit a következők szerint állapítjuk meg: 5 biztos
4 Ismerete nem teljes körűen biztos A Tudja ,mindig Tudja szakkifejezéseke helyesen t használja a tanult kiválóan jól alkalmazza eljárásokat alkalmazza írásbeli, szóbeli önálló kisebb beszámolói segítségre során szorul Az meglátja, Érti összefüggéseket felfedezi a tanultak önállóan kevés rendszerbe végzi segítséggel illesztését végzi Írásbeli munkája 91%-100% 75%-90% Szóbeli felelete nem igényel 1-2-szer közben tanári igényel segítséget
3 felszínes, hiányos hiányosan tudja
1 alapvetően hiányos nem tudja
hibákkal alkalmazza csak részben önálló
2 nagyon hiányos jelentős hiányokkal tudja sok hibával alkalmazza segítséggel sem önálló
részben érti
ritkán érti
nem érti
sok segítséggel végzi 55%-74% többször igényel
csak segítséggel tudja végezni 30%-54% folyamatosan igényel
segítséggel sem tudja elvégezni 30% alatt segítséggel sem képes felelni
nem alkalmazza segítséggel sem képes
3.10.Magatartás és szorgalom értékelése A tanulók magatartását és szorgalmát az osztályfőnök minden hónap végén érdemjegyekkel értékeli.Félévkor és év végén a példás, jó, változó, rossz értékelés kerül az értesítőbe, illetve a bizonyítványba, melyet az osztályfőnök állapít meg a nevelőtestület véleménye alapján. Vitás esetekben a pedagógusok többségi véleménye dönt az osztályzatról A magatartás és szorgalom elbírálásakor az egyes érdemjegyek eléréséhez az alább felsorolt szempontok közül legalább háromnak az együttes megléte, vagy megsértése szükséges.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.10.1.Magatartás:
PÉLDÁS igen jó A tanuló fegyelmezettsége A tanuló viselkedése kiegyensúlyozott, kifogástalan tisztelettudó hangneme kifogástalanul A házirendet betartja nincs írásbeli figyelmeztetése gondos, Társai között segítőkész udvarias Hatása a közösségre pozitív élen jár A közösségi aktív, önállóan munkában vállal
JÓ Megfelelő
VÁLTOZÓ változó
kis kívánnivalót udvariatlan, hagy maga után nyegle Betartja Nincs írásbeli figyelmeztetése
részben tartja be
segítőkész, megértő
ellentmondásos viselkedésű
általában jó aktívan részt vesz
gyakran árt közömbös nehezen alkalmazkodik
nincs
nem jó goromba, durva sokat vét ellene, írásbeli figyelmeztetése van ártó, szembenálló
igazolatlanul mulasztott
negatív akadályozó romboló hatású több alkalommal igazolatlanul mulasztott
nincs Igazolatlan mulasztás
ROSSZ
3.10.2.Szorgalom: PÉLDÁS
JÓ
VÁLTOZÓ
ROSSZ
Tanulmányi munkájában
Igényes ,képességének megfelelően egyenletes teljesítményt nyújt
Figyelmes Többnyire egyenletes teljesítményt nyújt
Figyelmetlen Teljesítménye ingadozó Képességeitől elmarad
Munkavégzése
Pontos rendszeres Megbízható kitartó mindent elvégez tanórákon aktív
általában rendszeresen megbízható
rendszertelen pontatlan
Hanyag, képességeihez mértek keveset tesz, félévkor, évvégén van elégtelen osztályzata Megbízhatatlan figyelmetlen
kényszerrel dolgozik
feladatait nem
gyakran vállal gyakran vállal igen jó
ösztönzésre dolgozik tanórákon többnyire aktív keveset vállal keveset vállal Jó
ritkán vállal ritkán vállal változó
rendszeresen felkutatja, felhasználja
többnyire felkutatja, felhasználja
ritkán
nem vállal nem vállal önállótlan, megbízhatatlan egyáltalán nem
Feladatok megoldásakor Többlet feladatot Többlet feladatot Önállósága, megbízhatósága A tanórán kívüli információkat
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
végzi el
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.11. Az otthoni felkészüléshez előírt házi feladatok meghatározása: Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával kapcsolatban az alábbi szabályok érvényesülnek: A házi feladat legfontosabb funkciója a tanórán feldolgozott tananyaghoz kapcsolódó gyakorlás (készség és készségfejlesztés), valamint a tananyaghoz kapcsolódó ismeretek megszilárdítása Az 1-4.évfolyamon a tanulók hétvégére, valamint a tanítási szünetek idejére nem kapnak sem szóbeli, sem írásbeli házi feladatot Az 5-12.évfolyamon a tanulók a tanítási szünetek idejére – a szokásos (egyik óráról a másikra esedékes) feladatokon túl – nem kapnak sem szóbeli, sem írásbeli feladatot A tanulók eredményes felkészülésének érdekében egy tanítási napon egy-egy osztállyal legfeljebb kettő témazáró, illetve félévi vagy év végi felmérő dolgozatot lehet íratni. 3.12. Az iskolai fogyasztóvédelemmel összefüggő feladatok: Nemzeti Alaptanterv (NAT 2003) …a helyi tanterveknek biztosítania kell, hogy az egyes tantárgyak sajátosságaihoz igazodva a tanulók elsajátíthassák a fogyasztóvédelemmel összefüggő ismereteket, felkészüljenek azok gyakorlati alkalmazására. 3.12.1.Kiemelt fejlesztési feladat: - felkészülés a felnőtt életre, a fogyasztói kultúra kialakítása 3.12.2.A fogyasztóvédelmi oktatás célja: - a fogyasztói kultúra fejlesztése, - a tudatos kritikus fogyasztói magatartás kialakítása és fejlesztése a tanulókban. 3.12.3.A fogyasztóvédelmi oktatás tartalmi elemei: - szociális és társadalmi kompetenciák tudatos pedagógiailag megtervezett fejlesztése - társadalmi és állampolgári kompetenciák kialakítása - az un. cselekvési kompetenciák fejlesztése - a tájékozódás képessége - a döntési helyzet felismerése, a döntésre való felkészülés. -- a piac, a marketing és a reklám szerepét a minőség és a biztonság szerepe a fogyasztás során
-
a gazdaságosságot és a takarékosságot A fogyasztói kultúra, valamint a kritikus fogyasztói magatartás kialakítása és fejlesztése érdekében szükséges, hogy a diákok értsék, és a saját életükre alkalmazni tudják az alábbi fogalmakat: Környezettudatos fogyasztás Kritikus fogyasztói magatartás Preventív, vagyis megelőző fogyasztóvédelem
3.12.4. A fogyasztóvédelmi oktatás színterei az oktatásban: Az egyes tantárgyak tanórai foglalkozásai. - Technika – áruismeret, a gyártás és a minőség összefüggései - Matematika – banki, biztosítási, energiafogyasztási számítások - Fizika – mérés, mértékegységek, mérőeszközök - Magyar nyelv és irodalom – a reklám - Biológia – egészséges táplálkozás
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
Kémia – élelmiszerbiztonság Informatika – elektronikus kereskedelem Történelem – EU fogyasztói jogok Szakmai alapozás – szakmaspecifikus ismeretek rendszerezése
3.12.5. Tanórán kívüli elemek: -
(vetélkedők, versenyek, rendezvények) Az iskola fogyasztóvédelmi működése és az ezzel kapcsolatos foglalkozások
3.12.6. Módszertani elemek: Az egyén és társadalom viszonyáról szóló információgyűjtés, információfeldolgozás a feldolgozott információk alapján való döntés és a döntés alapján eltervezett cselekvés végrehajtásának módszereit. Fontos hogy a diákok e módszereket minél többször valós helyi és globális problémákon és értékeken keresztül maguk alkalmazzák. --
Interjúk, felmérések készítése az emberek vásárlási szokásairól Adatgyűjtés, feldolgozás információrögzítés együttműködéssel Problémamegoldó gyakorlat ötletbörzével, értékeléssel Viták, szituációs játékok (eladói és vásárlói érdekek összehangolása, fogyasztói kosár készítése) Érveléstechnikai gyakorlatok (hatékony érdekérvényesítés
3. 13. A tanulók fizikai állapotának mérése: Iskolánkban a korábban alkalmazott módszerek szerint folyik a tanulók fizikai állapotának mérése. A tanulók fizikai állapotának mérését a testnevelést tanító pedagógusok végzik el testnevelés órákon, tanévenként egy alkalommal – májusban. 3.13.1. A Pedagógusok feladata: A mérés eredménye alapján a tanulók fizikai állapotát, általános teherbíró képességét értékelése. A szülők tájékoztatása az ellenőrző könyvön keresztül. Az évente kapott eredményeket összehasonlítás. Mérési módszer: Hungarofit(Dr. F. Mérey Ildikó) teszt alkalmazása a hozzá kapcsolódó utasítások figyelembe vételével, helyi feldolgozása számítógépes programmal. - Rögzítés és irattárazás: A mérési eredményeket rendszeresen megküldjük a B.A.Z. Megyei Kormányhivatal Sport és Ifjúsági főosztályának, országos feldolgozás céljából. -
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.14. Az osztályfőnöki órák tartalma A felső tagozatban évfolyamonként – az életkori sajátosságok figyelembe vételével - kidolgozott tematika alapján. Az osztályfőnöki órák a NAT közös követelményrendszerére és az egészségnevelésre épülnek. 3.14. 1. Főbb témakörök: Általános osztályközösségi esetek, életvezetési ismeretek és készségek, tanulás, pályaorientáció, iskolai, nemzeti állami és egyházi ünnepek, személyiség test és lélek, családi élet, drogprevenció, közlekedés, gazdasági, gazdálkodási, pénzügyi ismeretek.
3. 15. Tanulói jogviszony létesítése a tanulók felvételének elvei. Iskolánk a beiskolázási körzetből – melyet a fenntartó határoz meg – minden jelentkező tanköteles korú tanulót felvesz. 3.15.1. Az első osztályba lépés feltétele: a törvény által előírt életkor betöltése iskolaérettség (az óvoda, iskola, illetve a nevelési tanácsadó véleménye alapján) illetve testi, érzékszervi, értelmi, beszéd, továbbá más fogyatékosság esetén a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye A beiratkozás az iskola által közzétett időpontban és helyszínen történik. -
3.15.1.1. A beiratkozáshoz szükséges: a gyermek személyi azonosító okirata, lakcím kártyája, születési anyakönyvi kivonata, a fejlettségi vizsgálat eredményéről készült nyilatkozat, orvosi vizsgálat eredménye. A szülőnek nyilatkoznia kell a napközi otthoni ellátás igényéről, a hit vagy erkölcstan tantárgy oktatásában való részvételről, rendeznie kell a tanulói balesetbiztosítással, diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyeket. A 2-8 osztályba történő felvételnél be kell mutatni a szülő személyi igazolványát vagy a gyámságot, gondnokságot igazoló okiratot. Az elvégzett évfolyamokat tanúsító bizonyítványt, s az előző iskola által kiadott átjelentkezési lapot. A 9. évfolyamra jelentkezés rendje megegyezik a középiskolai továbbtanulásra való mindenkori jelentkezés rendjével. A tanulók felvétele előzetes tanulmányi eredményeik és felvételi elbeszélgetés alapján történik. A 2-10. évfolyamba jelentkező tanulóknak – az iskola helyi tantervében meghatározott követelmények alapján – szintfelmérő vizsgát – ennek eredménytelensége esetén osztályozó vizsgát - kell tennie azokból a tantárgyakból, melyeket előző iskolájában nem tanult. 3.15.1.2. A szakképző évfolyamokra történő felvétel feltétele: befejezett 10.évfolyam, gyakorlati hely. Az iskola a beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételéről a szülők kérésének, a tanuló tanulmányi eredményének, valamint az adott évfolyamra járó tanulók létszámának figyelembevételével az iskola igazgatója dönt.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.16. MAGASABB ÉVFOLYAMRA LÉPÉS FELTÉTELEI: A tanuló az iskola magasabb évfolyamára akkor léphet, ha az oktatási miniszter által kiadott kerettantervekben „a továbbhaladás feltételei „c. fejezetekben meghatározott követelményeket az adott évfolyamon minden tantárgyból teljesítette. -
A követelmények teljesítését a nevelők a tanulók év közbeni tanulmányi munkája, illetve érdemjegyei alapján bírálják el.
-
A 4-12.évfolyamon minden tantárgyból legalább az elégséges év végi osztályzatot kell megszereznie a tanulónak a továbbhaladáshoz.
-
Ha a tanuló 4-12.évfolyam végén egy vagy két tantárgyból szerez elégtelen osztályzatot, a következő tanévet megelőző augusztus hónapban javító vizsgát tehet
-
Ha a tanuló elégtelen osztályzatainak száma, a 4-12.évfolyam végén meghaladja a kettőt, évet kell ismételnie, illetve a nevelőtestület döntése és egyedi elbírálás alapján javítóvizsgát tehet.
-
A 4-10.évfolyamon a magasabb évfolyamba történő lépéshez, a tanév végi osztályzat megállapításához a tanulónak minden tantárgyból osztályozó vizsgát kell tennie, ha Egy tanítási évben 250 óránál többet mulasztott. Magántanuló volt.
A szakképzési évfolyamokat magántanulóként nem lehet teljesíteni, s a megengedettnél nagyobb mértékű hiányzás – tekintettel a gyakorlati képzésre – évfolyamismétlést von maga után. Az 1-3. évfolyamon a közoktatási törvény előírásainak megfelelően a tanuló nem léphet magasabb évfolyamba, ha az adott tanév során 250 óránál többet mulasztott. Az integrált oktatásban részesülő tanulókra a tantervi irányelvekben megfogalmazott követelmények érvényesek. A tanuló továbbhaladásáról személyre szabottan a törvényes előírások figyelembevételével az osztálytanító és a gyógypedagógus javaslatára az igazgató dönt.
3.17.A társadalmi bűnmegelőzéssel, áldozattá válással, az erőszakmentes konfliktuskezelő technikákkal összefüggő ismeretek: 3.17.1. A bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismeretek. -
deviáns megatartás formák beilleszkedési zavarok drogfogyasztás mentális zavarok öngyilkosság
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.17.2. Célok: -
pozitív énkép erősítése emberi és gyermeki jogok diákcsíny és bűncselekmény közötti különbség bemutatása egészségvédelem, szenvedélybetegségek kockázatai AIDS, hepatitis, más szexuálius úton terjedő betegségek elleni védekezés asszertív kommunikáció megismertetése társadalmilag elfogadott viselkedési normák bemutatása
3.17.3. Feladataink: -
-
Önismeret: siker- kudarc közötti érzelmi megjelenítés különbsége önértékelés, helyes énkép kialakítása Jogok és kötelezettségek: állampolgári, emberi, gyermeki, tanulói, szülői, pedagógus Bűn és biztonság:pszichikai és fizikális bántalmazások, családon belüli erőszak, közlekedés biztonság, nemzeti és magántulajdon védelme, testi fenyítés, kényszer alkalmazás, szabálysértés bűncselekmény, személyi szabadság megsértése. Szenvedély betegségek: Szenvedély fogalma, gyógykezelési módok és lehetőségek, védekezési módok, segítő szervezetek tevékenységének bemutatása, az első segítség a pedagógus.
3.17.4. Jövőkép: -
Ismerjék meg a fogalmak tartalmi jelentését. Képes legyen azok kontextusba helyezésére. Ismerje a jogok és kötelességek tartalmi kötelezettségeit Legyenek tisztába cselekedetük, tanulmányuk következményeivel, lehetőségeivel Szerezzenek ismeretet a veszélyekről, védekezési és megoldási lehetőségekről.
3.17.5. Áldozattá válással összefüggő ismeretek 3.17.5.1. Célok: -
prevenció az áldozattá válás kritériumainak felismerése biztonságérzet megteremtése helyes viselkedésmód kialakítása problémakezelés agresszió utógondozás
3.17.5.2. Feladatok: -
felvilágosító munka társ szervekkel való kapcsolattartás folyamatos megfigyelés, tájékozódás, gondozás jó példa bemutatása bizalmas és bensőséges pedagógus diák viszony kialakítása
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.17.5.3. Jövőkép: -
a tanulók legyenek tisztában azzal, hogy adott szituáció esetén kihez fordulhatnak legyenek magabiztosak ismerjék fel saját és mások negatív tulajdonságait,
3.17.6. Erőszakmentes konfliktuskezelő technikákkal összefüggő ismeretek: 3.17.6. 1. Célok: -
A tanulók ismerjék meg a konfliktus kezelés módszereit, legyenek képesek a megfelelő stratégiák alkalmazására. Olyan társadalmi magatartás kialakítása az iskolában és azonkívül, mely kerüli az erőszak kialakulását. Olyan szociális klíma kialakítása, amelyben mindenki olyannak fogadja el a másikat, amilyen. Tanulóink legyenek félelemmentes, független, önálló, fegyelmezett diákok. Tanulóink legyenek fogékonyak az alapvető etikai, erkölcsi normák iránt. Felelősségérzet és érettség fejlesztése.
3.17.6.1. Feladatok: -
Nyílt kommunikáció Készség a másik meghallgatására, megértésére Nyitottság és empátia Önérvényesítés Együttműködési készség kialakítása.
3.17. Szociáliskompetencia:
Azon készségek összessége, melyeket az egyén társas kapcsolatainak kialakításában, fenntartásában, konfliktusainak kezelésében használ. Szociálisan kompetens az a személy, aki képes stabil társas kapcsolatokat működtetni, önmagát képviselve problémaérzékenyen konfrontálódni. A személyiségfejlesztés együtt kell, hogy járjon a szociális készségek fejlesztésével, hiszen életünk minden területén társas kapcsolatokban élünk. Valljuk, hogy a sikeres élet egyik legfőbb feltétele, és záloga is a jól működő emberi kapcsolatok kialakításának és ápolásának képessége. Ezért a szociális kompetencia fejlesztése kiemelt fontosságú számunkra. 3.17. 1.Társadalmi hasznossága Meggyőződésünk szerint a piacgazdaságra épülő, rendkívül változékony világunkban óriási előnyben vannak a munkaerőpiacon a szociálisan kompetens munkavállalók. Az állások jelentős részében teamben dolgoznak a szakemberek, egyre több munkáltató hangsúlyt helyez a szervezetfejlesztésen belül munkatársai kapcsolatainak ápolására, hiszen ez nagyban hozzájárulhat a sikerességhez. Tapasztalhatjuk, hogy a munkavállalást is segítheti az ilyen típusú készségek megléte, fejlettsége. Nem utolsó sorban reményeink szerint diákjaink magánéletükben is kamatoztatni tudják majd szociális készségeiket, ismereteiket
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.17.2.Készségfejlesztés a gyakorlatban A csoportlélektan korszerű eredményeit felhasználva, elemeit programunkba beépítve igyekszünk diákjaink szociális kompetenciáját fejleszteni. Nemcsak az osztályidők indirekt csoportjátékaiban, és direkt beszélgetéseiben, hanem a szaktárgyak anyagához illeszkedően átfogóan is hangsúlyt helyezünk ezen készségek fejlesztésére. 3.17.3. A szociális kompetencia területei, készségei
1) -. -
Ismeretek a) önismeret b) emberismeret c) esettanulmányok d) pszichológia e) szociológia f) filozófia g) társadalomismeret h) vezetői ismeretek i) rendszerelmélet j) személyközpontúság k) kultúrkörök, vallások
2)
Képesség- és készségfejlesztés a) b) c) d) e) f) g) h) i) j) k)
3)
empátia kongruencia asszertivitás motiválás delegálás értékelés kommunikációs készségek (aktív figyelem, kifejezés) figyelem szervezettség gondolkodtatás csoportfeladatok tanári kontroll nélkül
Viselkedés a) b) c) d) e) f) g) h) i)
tolerancia együttmûködés segítés nyitottság szabálytartás alkalmazkodás önuralom önkorlátozás jó idõbeosztás
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
pontosság figyelem belsõ és külsõ önismereti foglalkozás játékok
j) k) l) m)
3.18. Társadalmi bűnmegelőzéssel, áldozattá válással az erőszakmentes konfliktuskezelő technikákkal összefüggő ismeretek. 3.18.1. A társadalmi bűnmegelőzéssel kapcsolatos ismeretek: -
Deviáns magatartásformák
-
Beilleszkedési zavarok
-
Kábítószer és függőségi zavarok
3.18.1.2. Cél: -
Pozitív énkép önértékelési
-
Diákcsíny és bűncselekmény között lévő határ megkülönböztetése
-
AIDS, Hepatítis, stb. nemi és egyéb fertőző betegségek veszélyei
-
Helyes viselkedési attitűdök kialakítása
3.18.1.3. Tartalmi elemek:
-
Önismeret
-
Jogok és kötelezettségek
-
Bűn és biztonság
-
Szenvedélybetegségek
3.18.2. Áldozattá válással összefüggő ismeretek: 3.18.2.1. Célok: -
Prevenció a tanulók értelmi és érzelmi készségeinek megfelelően
-
Biztonságérzet megteremtése
-
Ön és társaikkal szembeni felelősség vállalás
-
Helyes viselkedésmód kialakítása
-
Agresszió: osztályon és családon belül
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.18.2.2. feladatok:
-
Szituációs feladatok során a megismerés és megelőzés technikájának elsajátítása
-
Jó példa bemutatása.
-
Rendőrségi és más segítő, támogató szervek által szervezett előadások
-
Folyamatos szűrés, megfigyelés, gondozás.
-
Felismerés a pedagógusok részéről.
-
Pozitív kommunikáció
-
Ésszerű teljesíthető, sikerélményt adó feladatok differenciált kiosztása
3.18.2.3. Tartalmi elemek: -
Felvilágosító munka
-
Szituációs játékok
-
Családon és osztályon belüli erőszak
3.19. Társadalmikompetenciák: 3.19.1. célok: -
Társadalmi konvenciók elfogadása és ismeretek megszerzése.
-
Szerezzen ismereteket a mindennapi élet szegmenseiről
-
Szabálykövetés és szabályismeret kialakítása
-
Felelősségtudat kialakítása
3.19.2. Feladatok: -
Értelmes elérhető jövőkép kialakítása
-
Közlekedési ismeretek bővítése
-
Információ kultúra kialakítása
-
Az e.korszak követelményeinek való megfelelés
-
ITT követelmények megismertetése
-
Szabálytudat fejlesztése
-
Társadalmi ismeretek fejlesztése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.19.3. Jövőkép: -
tanulóink képesek lesznek a saját felelősségtudatuk kialakítására formálódik a másik emberhez, a társadalomhoz főződő kapcsolatuk különböző felmerülő kérdésekre a megfeleleő reakciókat és válaszokat adják
3.19.4. Tartalmi elemek: -
Probléma meghatározása Lehetséges megoldások megkeresése, egy megoldás kiválasztása Döntés és cél meghatározás Megoldási próba Korrekció Próba
3.19.5. Közlekedésre nevelés: -
Szabályismeret kialakítása Szabálykövetés módjának kialakítása Gyalogos, kerékpáros, tömegközlekedési szabályok elsajátítása. Közlekedési kultúra elsajátítása.
3.19.6. Az információs és kommunikációs kultúra fejlesztése: -
A megismerés örömének kialakítása Szelektálás, önuralom készségének fejlesztése Biztos eszközkezelés Közösségi háló kezelésének szabályai Az új ismeretszerzés, önálló módjának elsajátítása Új tanulási stratégia kialakítása Veszélyekre való felhívás Megváltozott pedagógus szerephez történő alkalmazkodás
3.19.7. Könyvtárhasználat: -
Felkészítjük tanulóinkat az információs társadalom kihívásaira Önálló ismeret és információszerzés Iskolai és elektronikus könyvtár alkalmazási és használati lehetőségeinek a megismertetése Forráshasználat etikai szabályainak megismertetése, elsajátítása
3.19.8. Digitális kompetencia: A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben és a kommunikáció során. E kompetencia a logikus és kritikus gondolkodáshoz, a magas szintű információkezelési készségekhez és a fejlett kommunikációs készségekhez kapcsolódik.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Az információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kapcsolatos készségek a legalapvetőbb szinten a multimédiás technológiájú információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt és a hálózatokban való részvétel képességét foglalják magukban. A digitális kompetencia az információs társadalom technológiáinak (ITT)18 magabiztos és kritikus használatára való képesség a munkában, a szabadidőben és a kommunikációban. Ezek a kompetenciák a logikai és kritikai gondolkodással, a magas szintű információkezelési készségekkel és a fejlett kommunikációs készségekkel állnak kapcsolatban. Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) alkalmazásához kapcsolódó készségek a legalapvetőbb szinten a multimédia technológiájú információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt és a hálózatokban való részvétel képességét ölelik fel. Az ITT természetének és a mindennapi élet különféle kontextusaiban betöltött szerepének, illetve lehetőségeinek alapos ismerete, amely magában foglalja:20 a legfontosabb számítógépes alkalmazások, köztük a szövegszerkesztés, a táblázatkezelés, az adatbázisok, az információtárolás és -kezelés ismeretét; -
az internet és az elektronikus kommunikáció (e-mail, egyéb hálózati eszközök) használata által nyújtott lehetőségek, valamint a valóság és a virtuális világ közötti különbségek felismerését;
Az ITT felhasználási lehetőségeinek az ismeretét a személyiség kiteljesítését, a társadalmi beilleszkedést és a foglalkoztathatóságot elősegítő kreativitás és újítás terén; -
a rendelkezésre álló információk megbízhatóságának és érvényességének (elérhetőség/elfogadhatóság) alapszintű megértését és annak felismerését, hogy az ITT interaktív használata során bizonyos etikai elveket tiszteletben kell tartani.
-
Mivel az információs társadalom technológiáinak alkalmazására egyre több lehetőség van a mindennapi életben, így a tanulásban és a szabadidőben, a szükséges készségek a következők:
-
elektronikus információk, adatok és fogalmak keresése, gyűjtése és feldolgozása (létrehozása, rendszerezése, a fontos és nem fontos, szubjektív és objektív, a valóságos és a virtuális közötti különbségtétel), valamint szisztematikus módon történő felhasználása;
-
a megfelelő segédeszközök (prezentációk, grafikonok, táblázatok, térképek) használata összetett információk létrehozása, bemutatása vagy értelmezése céljából; internetes oldalak elérése és az azokon történő keresés, valamint internet alapú szolgáltatások, pl. vitafórumok és elektronikus levelezés használata;
-
(OFI 2009)
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.19.9. Módszertani elemek: az egyén és társadalom viszonyáról szóló információgyűjtés, információfeldolgozás a feldolgozott információk alapján való döntés és a döntés alapján eltervezett cselekvés végrehajtásának módszereit. Fontos hogy a diákok e módszereket minél többször valós helyi és globális problémákon és értékeken keresztül maguk alkalmazzák. -
Interjúk, felmérések készítése az emberek vásárlási szokásairól. Adatgyűjtés, feldolgozás információrögzítés együttműködéssel. Problémamegoldó gyakorlat ötletbörzével, értékeléssel. Viták, szituációs játékok (eladói és vásárlói érdekek összehangolása, fogyasztói kosár készítése). Érveléstechnikai gyakorlatok (hatékony érdekérvényesítés). 3.20. Az iskolai fogyasztóvédelemmel összefüggő feladatok: Nemzeti Alaptanterv (NAT 2003) - a helyi tanterveknek biztosítania kell, hogy az egyes tantárgyak sajátosságaihoz igazodva a tanulók elsajátíthassák a fogyasztóvédelemmel összefüggő ismereteket, felkészüljenek azok gyakorlati alkalmazására. Kiemelt fejlesztési feladat: - felkészülés a felnőtt életre, a fogyasztói kultúra kialakítása - fogyasztóvédelmi oktatás célja - a fogyasztói kultúra fejlesztése, - a tudatos kritikus fogyasztói magatartás kialakítása és fejlesztése a tanulókban. 3.20.1. A fogyasztóvédelmi oktatás tartalmi elemei: -
szociális és társadalmi kompetenciák tudatos pedagógiailag megtervezett fejlesztése társadalmi és állampolgári kompetenciák kialakítása az un. cselekvési kompetenciák fejlesztése a tájékozódás képessége a döntési helyzet felismerése, a döntésre való felkészülés. a piac, a marketing és a reklám szerepét a minőség és a biztonság szerepe a fogyasztás során a gazdaságosságot és a takarékosságot. A fogyasztói kultúra, valamint a kritikus fogyasztói magatartás kialakítása és fejlesztése érdekében szükséges, hogy a diákok értsék, és a saját életükre alkalmazni tudják az alábbi fogalmakat: Környezettudatos fogyasztás Kritikus fogyasztói magatartás Preventív, vagyis megelőző fogyasztóvédelem
3.20. 3. A fogyasztóvédelmi oktatás színterei az oktatásban: -
Az egyes tantárgyak tanórai foglalkozásai. Technika – áruismeret, a gyártás és a minőség összefüggései Matematika – banki, biztosítási, energiafogyasztási számítások Fizika – mérés, mértékegységek, mérőeszközök Magyar nyelv és irodalom – a reklám
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
Biológia – egészséges táplálkozás Kémia – élelmiszerbiztonság Informatika – elektronikus kereskedelem Történelem – EU fogyasztói jogok Szakmai alapozás – szakma specifikus ismeretek rendszerezése Tanórán kívüli elemek (vetélkedők, versenyek, rendezvények) Az iskola fogyasztóvédelmi működése és az ezzel kapcsolatos foglalkozások
3.21. A kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia: Segíti az egyént a mindennapi életben - a munkahelyén is - abban, hogy megismerje tágabb környezetét, és képes legyen a kínálkozó lehetőségek megragadására. A tudást, a kreativitást, az újításra való beállítódást és a kockázatvállalást jelenti, valamint azt, hogy célkitűzései érdekében az egyén terveket készít és hajt végre. Alapját képezi azoknak a speciális ismereteknek és képességeknek, amelyekre a gazdasági tevékenységek során van szükség. A szükséges ismeretek egyrészt az egyén személyes, szakmai és/vagy üzleti tevékenységeihez illeszthető lehetőségek, kihívások felismerését, értelmezését, másrészt a gazdaság működésének átfogóbb megértését, a pénz világában való tájékozódást foglalják magukban. Az egyénnek tudatában kell lennie a vállalkozások pénzügyi és jogi feltételeivel is. Olyan készségek, képességek tartoznak ide, mint tervezés, szervezés, irányítás, vezetés, delegálás, az elemzés, a kommunikálás, a tapasztalatok értékelése, kockázatfelmérés és vállalás, egyéni és csapatmunkában történő munkavégzés. A pozitív attitűdöt a függetlenség, a kreativitás és az innováció jellemzi a személyes és társadalmi életben, valamint a munkában egyaránt. Feltételezi a célok elérését segítő motivációt és elhatározottságot, legyenek azok személyes, másokkal közös és/vagy munkával kapcsolatos célok vagy törekvések.
3.21. 1.Kiemelt fejlesztési feladatok: A Nemzeti alaptanterv kiemelt fejlesztési feladatai a kulcskompetenciákra épülnek. Összekötik a műveltségterületek bevezetőit és fejlesztési feladatait.
3.21.2.Énkép és önismeret: (A NAT-ban megnevezett értékek és kompetenciák akkor csak épülnek be a tanulók önképébe és válnak magatartást irányító tényezőkké, ha a tanulók maguk is részeseivé válnak az értékek megnevezésének, azonosításának, megértik következményeiket, és megismerik az elsajátított tudás, készségek működését, felhasználhatóságát.) - Hon- és népismeret - Európai azonosságtudat – egyetemes kultúra (a tanulók egészséges életvitellel kapcsolatos szemléletét és magatartását fejlesztik.)
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.21.3.Kiemelt fejlesztési feladatok: A Nemzeti alaptanterv kiemelt fejlesztési feladatai a kulcskompetenciákra épülnek. Összekötik a műveltségterületek bevezetőit és fejlesztési feladatait.
3.21.4.Énkép és önismeret: (A NAT-ban megnevezett értékek és kompetenciák akkor csak épülnek be a tanulók önképébe és válnak magatartást irányító tényezőkké, ha a tanulók maguk is részeseivé válnak az értékek megnevezésének, azonosításának, megértik következményeiket, és megismerik az elsajátított tudás, készségek működését, felhasználhatóságát.) - Hon- és népismeret - Európai azonosságtudat – egyetemes kultúra
3.21.5.Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés: (Részvétel a civil társadalom, a lakóhelyi, a szakmai, kulturális közösség életében és/vagy a politikai életben. Ember és társadalom műveltségterülete.) - Gazdasági nevelés - Környezettudatosságra nevelés
3.21.6.A tanulás tanítása: (A pedagógus fontos feladata, hogy megismerje a tanulók sajátos tanulási módjait, stratégiáit, stílusát, szokásait. Vegye figyelembe a megismerés életkori és egyéni jellemzőit, és ezekre alapozza a tanulás fejlesztését olyan tudást kell kialakítani, amelyet új helyzetben is lehet alkalmazni.) - Testi és lelki egészség (Az iskola személyi és tárgyi környezetével segítse azoknak a pozitív beállítódásoknak, magatartásoknak és szokásoknak a kialakulását, amelyek a gyerekek, a fiatalok egészséges életvitellel kapcsolatos szemléletét és magatartását fejlesztik.)
3.21.7.Felkészülés a felnőtt lét szerepeire: (Pályaorientáció, átfogó kép a munka világáról. Szociális és állampolgári kompetencia fejlesztése: rugalmasság, együttműködés, a bizonytalanság kezelésének képessége egyéni és társadalmi szinten.)
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.22.A közösségi tanulási folyamatokban fejlesztett alapkészségek a DIA –modell alapján: Szociális érzékenység és társadalmi felelősségvállalás – Hozzájárulás Kommunikációs vagy interperszonális készségek Konfliktuskezelés Együttműködés Kreatív gondolkodás Kritikai gondolkodás Döntéshozatal
Empátia Érzelmi intelligencia Elfogadás Felelősség Önbizalom
Hiteles vezetői képesség
A másokkal való törődés és a tudatos állampolgári léthez szükséges szemlélet és készségek. A különböző háttérrel, és kultúrával rendelkező emberekkel történő kommunikációra való képesség. Képesség a mások közötti konfliktusok, illetve saját agressziójának és haragjának kezelésére. Képesség a csapatmunkára, kompromisszumkötésre és vezetői szerep vállalására. Képesség a kihívások és a problémák kreatív és innovatív megoldására. Az izgalmas és értelmes kérdések feltevésének képessége. Az adott helyzet felismerésének, és a megfelelő döntések meghozatalának képessége. A döntést akkor is elfogadja, ha kisebbségben van. Képes beleképzelni magát mások helyzetébe. Együttérző a társadalmilag hátrányos helyzetűekkel. Képesség a negatív érzelmeken való uralkodásra, valamint az érzések megfelelő kezelésére és kifejezésére. Az önmaga és mások elfogadásának és tiszteletének képessége. Képesség saját életének kézben tartására, önmaga és mások iránti felelősségvállalásra. Képesség, melynek köszönhetően jó döntéseket tud hozni, ellen tud állni a külső nyomásnak, a kudarc kerülése helyett a sikert keresi, azaz mer próbálkozni és hibázni. Személyes példán keresztül képes másokat cselekvésre inspirálni.
3.23. Gazdasági nevelés: A tanulók legyenek tisztában a gazdasági alapfogalmakkal. Szerezzenek ismeretet e a gazdaság szereplőiről. -
Többszintű bankrendszer. Magyar Nemzeti Bank Kereskedelmi Bankok szerepe Hitelintézetek szerepe Banki szolgáltatások és lehetőségek
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
Hitelformák megismertetése Tudatos fogyasztói magatartás kialakítása
-
Takarékos és ésszerű gazdálkodás megismerése
-
Fizetési módok
-
Vállalkozási formák
-
Vállalkozások alapítása
-
Befektetési formák
3.24. Az esztétikai és művészeti tudatosság és kifejező képesség
A NAT-ról szóló kormányrendeletből idézett fenti szöveg (Esztétikai- művészeti tudatosság és kifejezőképesség kulcskompetencia leírása) tartalmazza azokat a lényeges kulcsfogalmakat, amelyeket érdemes kiemelni: - megismerés, elképzelés, élmény, érzés, - kifejezés A NAT az egyes művészeti részterületeket az alábbi módon kategorizálja, építi fel (243/2003. (XII. 17.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról): 3.24.1. Ének-zene - 1. Zenei alkotóképesség - 1.1. Interpretáció - 1.2. Improvizáció - 2. Megismerő és befogadóképességek - 2.1. Zenehallgatás - 2.2. Zenei hallás és kottaismeret 3.24.2. Dráma és tánc - 1. A csoportos játékhoz és a megjelenítéshez szükséges képességek, készségek - 2. Rögtönzési és együttműködési készség - 3. Ismeretszerzési, tanulási és problémamegoldó készség, kifejezőkészség - 4. Megismerő és befogadóképesség 3.24.3. Vizuális kultúra - 1. Megismerő és befogadóképesség - 1.1. Közvetlen tapasztalás útján szerzett élmények feldolgozása - 1.2. Ismeretszerzés, tanulás, térbeli tájékozódás - 1.3. Kommunikáció - 2. Kreativitás - 2.1. Alkotóképesség - 2.2. Problémamegoldó képesség - 3. Önismeret, önértékelés, önszabályozás 3.24.4. Mozgóképkultúra és médiaismeret - 1. Megfigyelés - 2. Ismeretszerzés - 3. Kommunikáció
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________ -bábjáték
(dráma és tánc) - vizuális művészetek, tárgyak, épületek, terek kultúrája, a modern művészeti kifejezőeszközök (vizuális kultúra) - fotó és mozgókép (mozgóképkultúra- és médiaismeret) A „Művészetek” műveltségterület jelenleg „hivatalos” részterületei, amelyek magukba foglalják a fent leírt kulcskompetencia elemeket: - Ének-zene, Dráma és tánc, - Vizuális kultúra, - Mozgóképkultúra és médiaismeret. - Az Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség” kulcskompetencia „Irodalom” eleme általában, s túlnyomórészt a „Magyar nyelv- és irodalom” műveltségterülethez tartozik. 3.24.5. Testi és lelki egészségnevelés: Az egészségnevelés célja, hogy a tanuló képes legyen objektíven felmérni saját egészségi állapotát, ismerje az egészségkárosító tényezőket, azok veszélyeit. El kell érni, hogy az egészségéért tegyen valamit, alkalmazza a megtanultakat. Ezt legjobban akkor tudja elsajátítani, ha erre a tanórán alkalmazott alternatív módszerek alkalmazására, vagy az azon kívüli programok keretében lehetőséget kapnak a diákok. Különösen hatékony, ha ezek a programok a pedagógusok, neves helyi vagy akár országosan ismert szereplők és a család együttes részvételével történik. Az egészséges életmódra nevelés tantárgyakban történő megjelenítése Alsó tagozat: - természetismeret - testnevelés Felső tagozat: - Biológia - Osztályfőnöki - Testnevelés Témakörök: - Otthon és iskola - Helyzetek, anyagok, személyek - Élvezeti szerek, környezeti hatások, szenvedély betegségek - Reklámok - Veszélyes anyagok - Segítségnyújtás 3.24.6. Tanórán kívüli foglalkozások -
Napközis foglalkoz{s Délut{ni szabadidős foglalkoz{sok: sportprogramok, tém{val kapcsolatos filmvetítések, vetélkedők, versenyek, egyéb j{tékos programok, csoportfoglalkoz{sok Egészségnap Hétvégi iskolai programok: kultur{lis programok, kir{ndul{sok, erdei túr{k, sportprogramok.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.25. Hit és erkölcstan: Az iskolánkban az erkölcstan óra vagy az e helyett választható, az egyházi jogi személy által szervezett hit és erkölcstan óra a kötelező tanórai foglalkozások része. Az „erkölcstan tantárgy” és a „hit- és erkölcstan tantárgy” között különbözőség: Az erkölcsi nevelés fogalma a Nemzeti alaptanterv (NAT) szerint - Az erkölcsi nevelés a minden gyermekben jelenlévő erkölcsi érzék fejlesztését jelenti. - Fejleszti a tanulók problémaérzékenységét, erősíti becsület- és igazságérzetüket, és megtanít a lelkiismeretünket nyugtalanító erkölcsi dilemmák tudatosítására, elfogulatlan vizsgálatára, szabatos kifejezésére. -A nevelési-oktatási intézményben az ismereteket, a vallási, világnézeti információkat tárgyilagosan, sokoldalúan kell közvetíteni, a teljes nevelés-oktatási folyamatban-tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus, vallási, világnézeti meggyőződését, és lehetővé kell tenni, hogy a gyermek, tanuló egyházi jogi személy által szervezett „hit- és erkölcstanoktatásban” vehessen részt. 3. 25. 1. Iskolai hit- és erkölcstanoktatás: Az oktatást, 1-5- 9. évfolyamokon kell felmenő rendszerben bevezetni! Törvény az iskolai keretek között folyó „hit- és erkölcstanoktatás” szervezését, tartalmának meghatározását és felügyeletének ellátását minden nevelési-oktatási intézménytípus esetén az adott egyház és az adott egyház nevében eljáró jogi személy hatáskörébe utalja. Iskolánkban az egyháznak kell biztosítani a tanterveket, a tankönyveket és a képzett a hit- és erkölcstantanárokat. Iskolánkban a tanulóink többsége a református, kisebb részben római katolikus, elenyésző részben a görög katolikus felekezethez tartozik. Az oktatást és szakképzett oktatókat az érintett felekezetek biztosítják. 3.25.2. Cél: -
a tantárgyon keresztül ismerjék meg az egyetemes emberi kultúra alapját képező egyház történetét kialakulását, fejlődést a képzés során tudjon különbséget tenni az erkölcsös és nem erkölcsös cselekedetek között ismerje meg az egyház alapvető tanításait ismereti által még jobb hazafi, szorgalmas polgár váljon belőlük
3.26. Integrált oktatás: Iskolánk alaptevékenységeihez tartozik a speciális nevelésre, oktatásra szoruló tanköteles korú gyermekek integrált gyógypedagógiai nevelése. 3.26.1. Kiemelt feladatok: -
a fejlesztés optimális feltételeinek biztosítása
-
a tanuláshoz nélkülözhetetlenül szükséges pszichés funkciók fejlesztése
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
a tanulók közötti különbségekhez való alkalmazkodás differenciált eljárásokkal, tartalmakkal és oktatásszervezési megoldásokkal
-
egyéni fejlesztési tervek kidolgozása
-
sokoldalú képességfejlesztés a közvetlen érzéki tapasztalatokra, cselekvésekre alapozva
-
megfelelő motiváció
-
hosszabb időkeretek biztosítása
-
folyamatos gyógypedagógiai diagnosztizálás
3.26.2. A tanulásban akadályozott (értelmileg enyhe fokban sérül) tanulók A Pedagógiai Szakszolgálat véleménye alapján iskolánkban integrált oktatásban részesülnek. A jogszabályi háttér alapjául a Fogyatékos tanulók iskolai oktatásának tantervi irányelvei 23 / 1997. MKM. rendelete, és annak 37 / 2000. OM. módosított rendelete vonatkozik. Az integrált oktatást tanítók, gyógypedagógus és logopédus szakemberek látják el személyre szabott fejlesztési terv alapján, a szakértői véleményben megfogalmazott fejlesztési területeknek megfelelően a rehabilitációs órák keretében, mely a tanuló különleges gondozási igényeire épül, és egyedi kibontakozását szolgálja. A rehabilitációs tevékenység órakerete: tanulónként heti 2 óra Gyógytestnevelés órakerete: tanulónként heti 3 óra 3. 27. A sajátos nevelési igényű (dyslexia, dysgaphia) tanulók Egyéni fejlesztésük gyógypedagógus segítségével a szakértői véleményben meghatározott területeken folyik, fejlesztési terv alapján Az érintett területhez tartozó tantárgyak és az idegen nyelv osztályozása, esetenként a szóbeliség, illetve az írásbeliség alól felmentést kapnak A fejlesztés egyéni időkerete: tanulónként heti 2 óra 3. 28. Intenzív logopédiai terápia Az arra rászoruló tanulók esetében a beszéd- és nyelvi zavar kompenzálása Időtartama: a fejlődés mértékétől függően egyénileg meghatározott.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.29. Képesség-kibontakoztató felkészítés és integrációs nevelés Az 57/2002. (XI.18.) OM rendelet alapján 3.29.1.Kiemelt cél: A szociális helyzetből és fejlettségből eredő hátrányok ellensúlyozása A hátrányos helyzetű tanulók tanulmányi munkának támogatása A pedagógiai rendszer lényege: a tapasztalati tanulás és az együttműködés Kulcskompetenciákat fejlesztő programelemek Önálló tanulást segítő felkészítés Tanulási és magatartási zavarok kialakulásának megelőzése Önálló kreatív tevékenységre épülő foglalkozások Tanulási motiváció erősítése 3.29.2. Eszközjellegű kompetenciák fejlesztése Tantárgyi képességfejlesztő programok Kommunikációs képességegek fejlesztése 3.29.3. Szociális kompetenciák fejlesztése Közösségépítő programok Mentálhigiénés programok 3.29.4. Az integrációt elősegítő módszertani elemek: Az egyéni haladási ütemet segítő differenciált tanulásszervezés, kooperatív tanulás, projekt, drámapedagógia 3.29.5. Multikulturális tartalmak megjelenítése a magyar nyelv és irodalom, történelem, ének-zene és rajz tantárgyakban:
Évfolyamok
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Éves óraszám
10
12
12
12
25
25
25
25
25
25
Magyar
8
8
8
8
10
10
10
10
10
10
Történelem
-
-
-
-
10
10
10
10
10
10
Ének-zene
2
2
2
2
2
3
2
3
2
3
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Rajz
-
2
2
2
3
2
3
2
3
2
3.30. Kisebbségi népismeret: 3.31.1. 1 - 6. évfolyam: -
alapvető ismeretek a cigánysággal kapcsolatban
-
a család és környezetének kisebbségi kötődéseinek, zenei és tradicionális népi kultúrának a megismertetése
-
a cigányság szimbólumainak, ünnepeinek ismerete
-
a cigányság regionális és országos elhelyezkedésének ismerete
-
ismerkedés a cigány népmesék világával, cigány népszokásokkal
-
a cigány népzene és tánc alapelemei
-
képzőművészeti alkotások, szín és formagazdagság
3.31.1.2. 7 - 10. évfolyam: -
a roma kisebbség kulturális életének kiemelkedő eseményei, országos és regionális fesztiváljai, személyiségei, művei, ezek ismerete
-
az anyaország történelmének és társadalomföldrajzának ismerete
-
a roma kisebbség magyarországi történelme, sorsfordulói
-
kisebbségi és emberi jogok rendszerének ismerete
-
a kisebbség nemzetközi kapcsolatai, anyaországon kívüli jelenléte
-
saját vélemény kialakításának képessége a cigányságot érintő eseményekről, jelenségekről
-
a roma irodalom megismerése Bari Károly, Osztojkán Béla, Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József művei alapján
-
a roma népzene és néptánc alapjainak továbbépítése
-
a roma népviselet, szín és formagazdagság, kézművesség, jellegzetes komponálási módok, festői alkotások stílusjegyei
3.31. 2. Értékelés: Kompetencia alapú, háromhavonta, egyéni fejlődési napló, tanulói portfólió vezetése.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.32.Tanári együttműködés formái: Értékelő megbeszélések, hospitálásra épülő együttműködés. 3.32.1.TANÓRÁN KÍVÜLI FOGLALKOZÁSOK: A szociális hátrányok enyhítése, a tehetséggondozás és felzárkóztatás érdekében az alábbi tevékenységi formákat szervezzük: Napközis foglalkozások Tanulószobai foglalkozások Felzárkóztató foglalkozások: matematika, magyar nyelv és irodalom, természetismeret Tehetséggondozó foglalkozások: kézművesség, környezetvédelem, dráma, idegen nyelv, informatika, testnevelés, alapfokú művészetoktatás 3.32.1.2. Nevelő-oktató munkát támogató tanórán kívüli foglalkozások: -
erdei iskola
-
téma napok, projektek
-
tanulmányi kirándulások
-
múzeum- és színházlátogatások
3.32.1.3. Szabadidőben igénybe vehető egyéb szolgáltatások: -
sportköri foglalkozások
-
felkészítés tanulmányi és egyéb, tanulóknak hirdetett versenyekre
-
az iskolai könyvtár használata
-
nyári táborozás szervezése
3.33. A tanulói fejlesztés és a sajátos nevelési igényű tanulók nevelése, oktatása -
A tanulók lehetőségeihez, korlátaihoz, speciális igényeihez igazodva az alábbi elvek alapján a következő elvek szerint (NAT)
-
A feladatok megvalósításához hosszabb időkeretek biztosítása
-
Sajátos, a fogyatékosságnak megfelelő tartalmak, követelmények kialakítása, differenciál, illetve egyéni fejlesztés az önmagukhoz viszonyított fejlődésüket értékelve
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.34. Az 1-3.évfolyamon választható angol nyelv tantárgy tervezete: 1.évfolyam - óraszám: heti 2 óra, évi 74 óra Cél: Az idegen nyelv tanulása iránti érdeklődés felkeltése, a kisgyerekek motiválása, dalokkal, mondókákkal, játékkal: szóbeli előkészítő szakasz. 3.34.1.Követelmény: 3.34.1.2.Beszédértés: A tanuló ismerje fel és értse meg a tanult szavakat, kifejezéseket és egyszerű mondatokat. - Értse meg a tanár idegen nyelvű óravezetését, utasításait - Értse meg a tanárnak és tanulótársainak a tananyagra vonatkozó egyszerű kérdéseit és ezekre tudjon válaszolni. 3.34.1.3.Beszédkészség: A tanuló tudjon érthető, helyes kiejtéssel és hangsúllyal szavakat, egyszerű mondatokat kiejteni, ismételni Igyekezzen az angol nyelvre jellemző magán- és mássalhangzók képzését elsajátítani -
Tudjon a tanár kérdéseire rövid, egy-két szavas választ adni Tudjon emlékezetből elmondani rövid verset, mondókát helyes kiejtéssel A tanév folyamán sajátítson el minél több az angol nyelv alapszókincséhez tartozó szót
3.34.1.4. Tartalom:
kommunikációs szándék üdvözlés,
bemutatkozás,
fogalomkörök
iskola, személyes névmások, létige
számok, színek, család, állatok, számok 1-20 emberi test, ruhák, gyümölcsök, tulajdonságok ételek, dalok, mondókák, játékok 3.34.2. A 3. évfolyam - óraszám: heti 2 óra, évi 74 óra. 3.34.2.1. Cél: A nyelvtanulás megszerettetése, érdeklődés ébren tartása, a nyelvtanulás megszerettetése, egyszerű angol nyelvi kommunikáció, kommunikatív nyelvi kompetenciák fejlesztése.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.34.2.2. Követelmények: 3.34.2.3.Beszédértés: A tanuló értse meg a tanár idegen nyelvű utasításait, a tananyagra vonatkozó kérdéseit - értse meg a tankönyv hanganyagát, illetve hasonló szintű más hanganyagokat - értsen meg 2-3 mondatból álló összefüggő beszédet - hallás után tudja kiszűrni a szövegből a számára fontos információt 3.34.2.4.Beszédkészség: A tanuló tudjon a tananyaghoz kapcsolódó egyszerű kérdésekre válaszolni - tudjon néhány mondatban környezetéről beszélni - valós beszédhelyzetekben kérdéseket feltenni - rövid párbeszédeket alkotni - olvasásértés, olvasási készség - a tanuló legyen képes felismerni a tanult nyelvi elemeket - tudjon számára ismert szövegből információkat keresni írásbeli késéség: - A tanuló tudjon ismert szavakból álló szöveget lemásolni, szavakat, kifejezéseket, egyszerű mondatokat emlékezetből, vagy tollbamondás alapján leírni. 3.34.3. A 4. évfolyam - óraszám: heti 2 óra, évi 74 óra 3.34.3.1. Cél: Az angol nyelv tanulásának megszerettetése, a tanulók érdeklődésének elnyerése, alapvető nyelvtanulási technikák, szokások kialakítása. 3.34.3.2. Követelmény: 3.34.3.2.1. Beszédértés: A tanuló értse meg a tanár idegen nyelvű óravezetését utasításait - értse meg a tanár egyszerű valós beszédhelyzetben feltett, illetve a tananyagra vonatkozó kérdéseit, és tudjon azok reagálni - értse meg a tankönyv hanganyagát 3.34.3.2.2. Beszédkészség - a tanuló tudjon helyes kiejtéssel egyszerű mondatokat mondani -
törekedjen az egyszerű mondatok hangsúlyának, ritmusának, hanglejtésének elsajátítására
-
olvasási készség fejlesztése a tanuló ismerje fel és értse meg a leírt ismert szavakat, egyszerű mondatokat
-
tudjon a szöveghez kapcsolódó egyszerű feladatokat megoldani
-
a begyakorolt szöveget önállóan tudja felolvasni helyes kiejtéssel és hanglejtéssel
3.34.3.2.3. Íráskészség: A tanuló tudjon ismert szavakból álló szöveget lemásolni, ismert szavakat tollbamondás után leírni
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3.34.3.2.4.Tartalom: kommunikációs szándék üdvözlés,
búcsúzás,
tárgyak
azonosítása,
válaszadás,
információkérés
fogalomkörök
bemutatkozás, kijelentő mondat, létige, kérdő mondat, érdeklődés felszólító mondat, eldöntendő kérdés, és
adás, birtoklás,
melléknevek
rövid
válasz,
emberek leírása, családtagok, élő és modalitás. élettelen környezet
3.34.4.A nem kötelező (válaszható) tanítási órákon, a 4-8.évfolyamon emelt szintű angol nyelv tantárgy tanulását biztosítja az erre jelentkező tanulók számára Heti óraszám 5, évi óraszám 185 3.34.4.1. Cél: -
a nyelvtanuláshoz szükséges alapvető készségek megalapozása, a nyelvtanulás szokásainak kialakítása, az angol nyelv iránti érdeklődés ébren tartása, a nyelvtanulás megszerettetése
Évfolyamonkénti követelmények és tartalmak részletes kidolgozásának határideje: -
az 5. évfolyam helyi tantervének részeként 2014. június 30-ig, azt követően, évente felülvizsgáljuk.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
4. A művészeti oktatás helyi tanterve Az alapfokú művészetoktatás a művészi kifejezőkészséget alapozza meg, illetve felkészít a szakirányú továbbtanulásra. Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja speciális művészeti készségek és ismeretek fejlesztését képező tartalmakat és tudásszintet meghatározó olyan alapdokumentum, amely magában hordozza a személyiségformálás specifikus lehetőségét, és biztosítja az alapfokú művészetoktatási intézmények közötti átjárhatóságot. Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja keretében folyó zeneművészeti és táncművészeti nevelés alkalmat ad az érdeklődő és fogékony növendékek képességeinek fejlesztésére, biztosítja a különböző szakterületeken való jártasságok megszerzését és gyakorlását. 4.1 Az alapfokú művészeti képzés szakaszai, tantárgyi struktúrája, óraszámai 4.1.1 Az alapfokú zenei képzés szakaszai, tantárgyi struktúrája, óraszámai Főtárgy: hangszeres és magánének tanszakok (egyéni) elméleti és kamarazenei tanszakok (csoportos) Kötelező tárgy: szolfézs, zongora Kötelezően választható tárgy: elméleti: szolfézs, zeneelmélet, zenetörténet-zeneirodalom, improvizáció (mindezek együttes műveltségi területként is taníthatók) gyakorlati: zongora, második hangszer, kamarazene, zenekar, kórus Választható tárgy: szolfézs, zeneelmélet, zenetörténet-zeneirodalom, improvizáció (integráltan is); zongora, második hangszer, kamarazene, zenekar, kórus
4.2. Főtárgy tanszakok évfolyamainak száma: „A”tagozaton „B”tagozaton zongora, furulya, fuvola, trombita, ütő, hárfa, gitár, cimbalom, harmonika, hegedű, gordonka: 2+10 (3)+9 oboa, klarinét, fagott, kürt, harsona, tuba, csembaló, orgona, nagybőgő: 2+8 (3)+7 szaxofon, brácsa: 2+6 (3)+5
magánének: Elmélet és egyéb főtanszakok: szolfézs:
1+6
(2)+5
2+10
(5)+7
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
zenetörténet-zeneirodalom, zeneelmélet: kamarazene:
2+6 4
– –
Az évfolyamok száma magában foglalja az előképző, alapfok és továbbképző évfolyamait. A zárójelbe tett számok az „A” tagozaton végzett tanulmányok évfolyamait jelentik.
4.3.Óraterv Évfolyamok Előképző Tantá
Továbbképző
Alapfok
1.
2.
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
(2)
(2)
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2
2–6
4–6
4–6
4–6
4–6
4–6
4–6
4–6
4–6
4–6
4–6
rgy Főtár gy Kötel ező 2 vagy kötele zően válasz tható Válas 2 ztható tárgy Össze 2–6 sen
Az óratervet a tanszaknál meghatározott évfolyamok szerint kell érteni. Az előképző elvégzése nem kötelező.
4.4. A tanítási órák (foglalkozások) száma és képzési ideje: „A” tagozat Főtárgy:
Korrepetíció
„B” tagozat
hosszú tanszakok: min.2x30’(egyéni), min.1.évf.: 5’ 2x45’(csoportos) 2-3. évf.:10’ 4.évf.-tól:15’ 5.évf.-tól:20’
Kötelező tárgy: 4.évf.végéig
min.2x45’
Korrepetíció min.2x45’
min.1-2.évf.:10’
3-4.évf.:15’ – 10.évf.végéig
Főtárgy: Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
min.2x45’
–
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
rövid tanszakok: min.2x30’(egyéni), 2x45’(csoportos) 3.évf.-tól:15’
Kötelező tárgy:
min.1.évf.: 5’ 2.évf.:15’ 3.évf.-tól:20’
2.évf.:10’ min.2x45’
min.2x45’
–
min.1.évf.:10’
–
min.2x45’
Kötelezően választható tárgy: „A” tagozaton az 5 – 6. (rövid tanszakon csak 5.) évfolyamon elmélet: min. 1x45’
Választható tárgy:az előképző 1. évfolyamától 1 vagy 2 foglalkozás, „B” tagozaton: elmélet: min. 1x45’ gyakorlat: min.1x45’(csoportos), vagymin.1x30’(egyéni)
Hangszeres előkészítő:2x30’(egyéni) vagy 2x45’(csoportos) Kamarazene:min.1x45’ (A kamarazene csoportlétszáma a műfajnak megfelelően: 2–8 fő, maximum 15 fő.) Zenekar, kórus (énekkar):min. 2x45’ Kötelező zongora:min. 1x30’ Magánének tanszakon a korrepetíció (zongorakíséret) ideje: „A” tagozaton min.20’ „B” tagozaton min. 30’ (A tanítási órák – foglalkozások – száma és azok ideje hetenként értendő.)
4.5. Az iskola egyes évfolyamain tanított tárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, azok óraszámai, és az előírt követelmények.
.5.1. Az iskola hangszeres és elméleti fő-tanszakai: Évfolyamok száma Tantárgy
Előképző
Alapfok
Továbbképző
Hegedű
2
6
4
Zongora
2
6
4
Furulya
2
6
4
Fuvola
2
6
4
Klarinét
2
4
4
Trombita
2
6
4
Gitár
2
6
4
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Ütő
2
6
4
2
6
4
2
6
0
0
4
–
Elmélet és egyéb főtanszakok Szolfézs főtanszak Zenetörténetzeneirodalom, zeneelmélet Kamarazene
Főtárgy: hangszeres tanszakokon egyéni, elméleti és kamarazenei tanszakokon csoportos Kötelező tárgy: szolfézs, zongora ( az adott tanszakok óratervében jelölteknek megfelelően) Kötelezően választható tárgy: elmélet: szolfézs, zenetörténet-zeneirodalom, zeneelmélet gyakorlati: zongora, második hangszer, kamarazene, kórus (énekkar) Válaszható tárgy: szolfézs, zenetörténet-zeneirodalom, zeneelmélet, második hangszer, kamarazene, kórus Kötelező kiegészítő foglalkozás: korrepetíció (zongorakíséret), a hangszeres (kivéve zongora) főtárgyhoz szorosan kapcsolódó kötelező foglalkozás.
4.5.2. A tanítási órák száma és a képzési idő Tago- Hosszú tanszak (2+10 zat évfolyam) Egyéni óra Csoportos óra „A” 2x30 perc 2x45 perc Főtárgy „B” 2x45 perc – „A” 4. évf. 2x45 perc Kötelező végéig tárgy „B” 10. évf. 2x45 perc végéig „A” 5–6. elmélet Kötelezően évfolyamon 1x45 perc választható előképző 1. 1 vagy 2 Választható foglalkozás tárgy Évfolyamától „B” gyakorlati elmélet egyéni1x30pe 1x45perc rc gyakorlat 1x30 p. Tantárgy
Rövid tanszak (2+8 évfolyam) Egyéni óra Csoportos óra 2x30 perc 2x45 perc 2x30 perc – 4. évf. végéig 2x45 perc 8. évf. végéig 5. évfolyamon előképző 1. évfolyamától
2x45 perc elmélet 1x45 perc 1 vagy 2 foglalkozás
gyakorlati elmélet1x egyéni1x30perc 45perc gyakorlat 1x30p.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Hangsz.elő képző
2x30 perc
2x45 perc
2x30 perc
2x45 perc
Csop. 2 – 8 fő, 1x45 perc 2 – 8 fő 1x45 perc maximum 15 fő Kamarazen Létsz. maximum15 : fő e 2x45 perc 2x45 perc Kórus 1x30 perc 1x30 perc Kötelező zongora 1. évfolyamig 5 perc 1. évfolyamig 5 perc Korrepetíci „A” ó 2 – 3. évfolyamon 10 perc 2. évfolyamon 10 perc (zongorakís 4. évfolyamtól 15 perc 3. évfolyamtól 15 perc éret) „B” 1–2. évfolyamon 10 perc 1. évfolyamig 10 perc ideje 2–3. évfolyam 15 perc 2. évfolyamon 15 perc 5. évfolyamtól 20 perc 3. évfolyamtól 20 perc A tanítási órák – foglalkozások – száma és azok képzési ideje hetente értendő.
4.5.3. Az alapfokú táncművészeti képzés szakaszai, tantárgyi struktúrája, óraszámai Néptánc tanszak -
képzési idő 12 év ( évfolyamok száma 12 )
a tanszak tárgyai: -
főtárgy: népi játék, néptánc
-
kötelező tantárgyak: folklórismeret, tánctörténet
-
kötelezően válaszható tantárgyak: népi ének, folklórismeret, tánctörténet, kinetográfia
-
szabadon választható tantárgyak: a tanszak bármely, életkori sajátosságoknak megfelelő gyakorlati tárgya
4.5.4. A tanszak óraterve: tantárgy
évfolyamok előképző 1.
Népi játék 2 néptánc Folklórismeret Tánctörténet Kötelezően válaszható 2 Szabadon választható 2-4 összesen
2. 2
továbbképző
alapfok 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
3-4
3-4
3-4
3-4
3-4
3-4
3-4
3-4
3-4
3-4
1
1
1
1 1
1 1
1
1
1
2
1
1
1
1
1
1
1
1
1
1
2-4
4-6
4-6
4-6
4-6
4-6
4-6
4-6
4-6
4-6
4-6
4.6. Társastánc tanszak:
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
képzési idő 12 év (évfolyamok száma 12)
-
a tanszak tárgyai:
-
kötelező tantárgyak: társastánc, gyermektánc, klasszikus balett, történelmi társastánc, viselkedéskultúra, tánctörténet
-
szabadon választható tantárgyak: a tanszak bármely, életkori sajátosságoknak megfelelő tantárgya
4.6.1. A tanszak óraterve tantárgy előképző 1. 2.
1. 4
2. 3
Társastánc 2 2 gyermektánc 1 Klasszikus balett Történelmi társastánc viselkedéskultúra tánctörténet 2 2 Szabadon választott 2 2 4-6 4-6 összesen 4.7. Az előírt tananyag és követelményei:
évfolyamok alapfok 3. 4. 5. 6. 3 3 2-3 3 1
1
1
továbbképző 7. 8. 2-3 2-3
9. 3
10. 3
1
1
1
1
1 1
2
2
4-6
4-6
4-6
1
1 2
2
1
2
1 1
4-6
4-6
4-6
4-6
4-6
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által kiadott „ Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja” (megjelent a ROMI-SULI Könyvkiadó kiadásában 1998-ban) alapján folyik a zene- a néptánc és a társastánc oktatás. Ez a program a 27/1998. (VI.10.) MKM rendelettel kiadott követelményeket és tantervi programot tartalmazza, kiegészítve a részletes, évfolyamonként meghatározott, javasolt tananyaggal, továbbá a kötelező (minimális) eszköz és felszerelési jegyzéket meghaladó, az optimális feladatellátást szolgáló, ajánlott tárgyi feltételekkel. A zeneoktatásban a tanár a növendék képességeit figyelembe véve tervezi meg a hangszeres tanulók tananyagát egyénre szabottan. Mindenkor figyelembe veszi a meghatározott elérendő követelményeket, s ennek alapján készíti fel a tanulókat a beszámolókra. 4.8. Az alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elvei: A pedagógus a meghatározott követelmények alapján saját belátása szerint úgy választja ki a tankönyveket – kottákat –, hogy az mindenkor a növendék fejlődését szolgálja. A szülőket csak a szükséges mértékig lehet megterhelni, a kiválasztott legszükségesebb taneszközöknek minden növendék számára elérhetőnek kell lennie.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Előnyben részesíti – ahol ez lehetséges – a magyar kiadású kottákat. Az iskola az arra rászorultaknak könyvtári példányokat kölcsönöz. 4.9. Tanulói jogviszony: 4.9.1. Tanulói jogviszony létesítése: A művészetoktatás tanszakaira jelentkezni – az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozás alkalmával - az erre a célra rendszeresített nyomtatvánnyal lehet, illetve magasabb általános iskolai évfolyamba járók esetében minden év május 30-ig. A művészetoktatásba valamennyi beiskolázási körzetben lakó jelentkezhet. Atanuló felvétele a létszámok függvényében történhet. A hangszertanulást megelőzi az óvodáskorúaknál a kiselőképző, az általános iskola első és második osztályosainál az előképző foglalkozás. Ezzel párhuzamosan fakultatív jelleggel hangszertanulásra (hangszeres előképző) van lehetőség. Az előképző kihagyásával hangszeres osztályba vehető fel az a tanuló, aki a felvételi vizsgán megfelelő tudással rendelkezik, és hangszer tanulására alkalmas. Magasabb osztályba vehető fel az a tanuló, aki más intézményben, vagy magánúton megfelelő szintű hangszeres ismeretekről, vagy néptáncban, társastáncban való jártasságról tesz bizonyságot. Osztályba sorolására a szaktanár és a művészeti igazgató helyettes tesz javaslatot az igazgatónak, aki ennek alapján dönt. Felvételi nélkül vehető fel az a tanuló, aki az előző évet másik művészeti iskolában eredményesen befejezte, és tanulmányait nem szakította meg. A művészetoktatás tanszakaira - a régi és új tanulóknak egyaránt - minden évben be kell iratkozni. A régi tanuló a bizonyítványát nyújtja be. A beiratkozás időpontja a tanévzárót követő héten, a pótbeiratkozás a tanévkezdés első hetében, az éves munkatervben kerül meghatározásra, de legalább két munkanapon. Lakóhelyváltozás, vagy egyéb rendkívüli indok miatt a tanuló tanév közben is kérheti felvételét, vagy átvételét másik művészeti iskolába. A beiratkozásra a Közoktatási Törvényben a választható órákra vonatkozó egy éves időtartam érvényes. Vendégtanuló - A tanuló az előírt követelményeket másik alapfokú oktatási intézményben is elsajátíthatja. Ilyen esetben a két intézmény megállapodása szükséges. 4.9.2. Tanulói jogviszony megszűnése: A tanulót törölni kell a névsorból: -
ha a tanulót másik iskola átvette, az átvétel napján;
-
ha a szülő, illetve a nagykorú tanuló bejelenti, hogy kimarad az iskolából, a bejelentésében megjelölt napon;
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
-
az utolsó alapfokú évfolyam utolsó napján, ha a tanuló nem tesz művészeti alapvizsgát;
-
a továbbképző évfolyam záróvizsga letételének napján, illetve, ha a tanuló nem tesz záróvizsgát, az utolsó évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány kiállításának napján;
-
ha a tanuló tanulói jogviszonyát fizetési hátralék miatt az igazgató a szülő, nagykorú esetén a tanuló szociális helyzetének vizsgálata után megszünteti, a megszüntetés tárgyában hozott döntés jogerőre emelkedésének napján;
-
ha a tanuló az iskolakötelező foglalkozásairól a jogszabályban meghatározott időnél igazolatlanul többet mulasztott;
-
illetve a kizárás az iskolából fegyelmi határozat jogerőre emelkedésének napján.
4.10. A magasabb évfolyamba lépés feltételei: A művészetoktatás tanszakain felsőbb osztályába az a tanuló léphet, aki az előző évfolyam tananyagát sikeresen elvégezte, arról bizonyítványt kapott, és tanulmányaiban nincs megszakítás. Zenei tanulmányok során felmentés vagy más ok miatt a tanuló osztályba sorolása szolfézs, illetve főtárgy esetében eltérhet egymástól. Ezt a tényt a bizonyítványban és a törzslapon jelezni kell. Ebben az esetben a magasabb osztályba lépésnél a hangszeres osztályba sorolást kell figyelembe venni. 4.11. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A tanuló elméleti tudását és gyakorlati tevékenységét rendszeresen értékeljük. Az ismeretek számonkérésének tartalmát a kidolgozott tantárgyi programok évfolyamokra lebontott követelményei határozzák meg. A tanuló ismereteinek, készségeinek, képességeinek szintjét, a tanuló teljesítményét, előmenetelét év közben érdemjeggyel, félévkor és év végén osztályzattal minősítjük. Az előképző osztályokban szöveges értékelés alkalmazunk félévkor és tanév végén, valamint a kamarazene,korrepetíció, kórus és zongora, kötelező tárgyak esetében. Félévkor azt értékeljük, hogy a tanuló az időarányos követelményeket milyen szinten sajátította el. Év végén az egész éves teljesítmény, versenyeken, bemutatókon, vizsgabemutatón nyújtott teljesítmény kerül értékelésre. A tanulók teljesítményének /egyéni és csoportos/ szóbeli szöveges értékelése a tanév során folyamatos. A pedagógusoknak lehetőségük van írásbeli szöveges értékelésre, ennek módját az egyes művészeti ágakban külön határozzuk meg. A tanulók értékelésénél figyelembe vesszük a művészeti ág, tanszak sajátosságait, a tanuló fejlődését, biztosítjuk a minél sokoldalúbb megnyilatkozás lehetőségét. 4.11.1. A számonkérés formái
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Zenei képzés: A csoportos elméleti tárgyak (szolfézs, zenetörténet-zeneirodalom, zeneelmélet) esetében a számonkérés módja: -
„A” tagozaton tanév végén írásbeli felmérés, majd összefoglaló óra;
-
„B” tagozaton írásbeli felmérés, majd bizottság előtti vizsga.
A gyakorlati hangszeres vizsga: A beszámoló anyagát „tantárgyi követelmények”-ben megfogalmazottak határozzák meg. A féléves vizsgák minden esetben tanszaki beszámoló keretében nyilvánosan, szülők előtt történnek, a tanév végi vizsga zártkörű, bizottság előtt számol be tudásáról a növendék. A tanuló az utolsó alapfokú évfolyam befejezését követően művészeti alapvizsgát tehet, az utolsó továbbképző évfolyam elvégzését követően pedig záróvizsgát tehet. A művészeti alapvizsga a továbbképző évfolyamokon való továbbtanulásra jogosít. A művészeti alapvizsgát és a művészeti záróvizsgát jogszabályban meghatározottak szerint kell szervezni.
4.12. Táncművészet:
A számonkérés formája: -
A tanulók minden évfolyamon félévi és év végi vizsgán adnak számot tudásukról vizsgabizottság előtt
-
A vizsga anyagát a szaktanár állítja össze
-
A II. félévi vizsga idejével megegyezően a tanulók szintvizsgát tehetnek
-
A szintvizsgára a szaktanár ad javaslatot a művészeti képzés szakmai vezetőjének és a képzést irányító intézményvezető helyettesnek
-
A bemutatás csoportosan (társastánc tanszakon párosan is)történik
-
A minősítésre a szaktanár tesz javaslatot, a vizsgabizottság szótöbbséggel dönt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
4.12.1. Az értékelés rendszere - Az értékelés célja - Visszajelzés a tanár és a tanuló részére; - A tanulás hatékonyságának jelzése; - Ennek alapján korrekció megjelölése; - A teljesítmény viszonyítása a korábbi eredményekhez.
Az értékelés helye a pedagógiai folyamatban -
Rendszeres szóbeli visszajelzés a tanórákon;
-
Egy-egy téma lezárása után beszámoló (hangverseny vagy tanszaki meghallgatás, elméleti órákon írásbeli felmérés, táncbemutatók)
-
Félévente meghallgatás vagy beszámoló.
4.12.1. Az értékelés módja: A művészeti képzésben résztvevő növendékeket félévkor és tanév végén osztályozni kell. Az érdemjegy tükrözi a tanuló munkáját, valamint a beszámolón, bemutatón nyújtott teljesítményét. Az érdemjegyet félévkor a tanár adja, tanév végén a tanár javaslata alapján a vizsgabizottság állapítja meg. Az értékelés szempontjai – zeneoktatás: Tanszakok szerint – megfelelés a 27/1998.(VI.10.) MKM rendelettel kiadott kötelező követelményeknek
Az értékelés szempontjai – néptánc tanszak Előképző Félévi beszámoló: a tanult játékok bemutatása, népdalok eléneklése Év végi bemutató: a tanult játékfűzés, koreográfia bemutatása Alapfok, továbbképző Félévi beszámoló Gyakorlat: a tanult anyag biztos ismerete, improvizáció Elmélet: a tanult anyaghoz kapcsolódó ismeretek, népdalok Év végi bemutató: a tanult koreográfiák színpadi bemutatása Az értékelés szempontjai – társastánc tanszak: Az adott évfolyam társastánc anyagának ismerete Párral való táncolás technikájának biztonságos elsajátítása Stílusnak megfelelő előadásmód Térformák helyes, pontos bemutatása Alkalmazkodás a csoportos munkában
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
4.12.2. A tanuló haladásának, szorgalmának értékelése Főtárgy, kötelező tárgyak esetén: -
5 (jeles) - ha a tantervi követelményeknek kifogástalanul eleget tesz, ismeri, érti, tudja a tananyagot, és alkalmazni is képes, szóbeli és írásbeli megnyilvánulásai önállóságra vallanak;
-
4 (jó), ha tantervi követelményeknek megbízhatóan, kevés hibával tett eleget, hibái bizonytalanságból adódnak;
-
3 (közepes), ha a tantervi követelményeket pontatlanul, hibákkal teljesíti; a tananyagot elsajátította ugyan, de annak alkalmazása csak tanári segítséggel valósul meg; -
2 (elégséges), ha a tantervi követelményeket csak súlyos hibákkal teljesíti, csak a továbbhaladáshoz szükséges minimális ismeretekkel rendelkezik;
-
1 (elégtelen), ha a minimális tantervi követelményeknek nevelői útmutatással sem tud megfelelni.
Az előképző, hangszeres előképző, kamarazene, korrepetíció, kórus, zongorakötelező tárgyak esetében osztályozás nincs. Ezek esetében az értékelés szöveges, jelölése a következő: o
Kiválóan megfelelt (kmf)
o
Jól megfelelt (jmf)
o
Megfelelt (mf)
o
Fejlesztést igényel (fi)
4.12. 3. A tanuló szorgalmának értékelése: A szorgalom, minősítse, az egyéni képességek alapján történik. A szorgalomra adott érdemjegy, osztályzat a követelmények figyelembevételével fejezi ki a tanulmányi tevékenységhez való viszonyt. 5 (példás), ha tanulmányi munkája céltudatos, önmagával szemben igényes, önálló elképzelései vannak, munkavégzése kitartó, pontos, gyakorlása rendszeres, kötelességtudattal rendelkezik; 4 (jó), ha tanulmányi munkája figyelmes, munkavégzése rendszeres, kötelességtudata megfelelő, de ösztönzést igényel;
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
3 (változó), ha tanulmányaiban ingadozó, munkavégzése, felkészültsége felületes, kötelességtudata fejletlen, érdeklődése változó; 2 (hanyag), ha munkavégzése hanyag, megbízhatatlan, gondatlan, felkészülése rendszeresen hiányos, nem érdeklődő, kötelességtudata nincs. 4.13. BALETT TANSZAK I. Fejezet AZ ALAPFOKÚ BALETTOKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú balett oktatás tantervi programja lehetőséget nyújt a tanulók mozgásműveltségének és mozgáskultúrájának sok–irányú fejlesztésére, fizikai állóképességének, ügyességének, cselekvő biztonságának, ritmusérzékének, hallásának, tér– és formaérzékének fejlesztésére, gazdagítására. Egészséges életmódra, magabiztosságra, határozottságra, érzelmi nyitottságra nevel,. Hozzájárul, hogy a tanulók személyisége nyitottá váljon a közösségi alkotó tevékenység és a művészetek iránt. Kibontakoztatja a tanulók kreativitását, improvizációs képességét, készségét. A klasszikus balett, tanulása erős koncentrálást, fegyelmezett, tudatos munkát igényel. Tanítása fiatal korban kezdődik, hiszen a test ekkor még laza; az izmok alakíthatóak, az ízületek tágíthatóak. A klasszikus balett tantárgy mellett megismerkedhetnek a néptánc, a történelmi társastánc, a társastánc és a moderntánc táncnyelvével. E tantárgyak részben szorosan kapcsolódnak a balett oktatáshoz, részben kiegészítik, feloldják a kötött, nagy fegyelmet igénylő munkát. Oktatásuk célja, hogy kiegészítsék a tanulók ismereteit, közös mozgásélményt nyújtsanak, fejlesszék a testi ügyességet. Egy komplex oktatás keretében, a különböző táncművészeti ágak megismertetésével lehetőséget teremtenek a tanulók számára az életkoruknak megfelelő táncművészeti kultúra, műveltség megszerzésére. A képzés évfolyamainak száma: 12 évfolyam (2+6+4 évfolyam) Az első számjegy az előképző, a második számjegy az alapfok, a harmadik számjegy a továbbképző évfolyamainak számát jelenti. A tanszakok kötelezően előírt tantárgyai és azok óraszámai figyelembevétele mellett a tanuló más tanszak vagy művészeti ág képzésébe is bekapcsolódhat illetve azok tanítási óráin részt vehet. 4.14. A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A művészeti alapvizsgára és záróvizsgára bocsátás feltételei Művészeti alapvizsgára az a tanuló bocsátható, aki az alapfokú művészetoktatási intézmény utolsó
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
alapfokú évfolyamát sikeresen elvégezte és a vizsgára jelentkezett. Művészeti záróvizsgára az a tanuló bocsátható, aki az alapfokú művészetoktatási intézmény utolsó továbbképző évfolyamát sikeresen elvégezte és a vizsgára jelentkezett. 4.15. MODERNTÁNC I. Fejezet 4.15.1.AZ ALAPFOKÚ MODERNTÁNCOKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI A XXI. század társadalmi elvárásainak következtében állandóan alakuló, formálódó tánckultúrák megjelenési formájának központi kérdése az önálló individuummal rendelkező ember. A testi, szellemi valamint lelki folyamatokra épülő mozgás megnyilvánulási formái elősegítik az emberi kapcsolatok kialakulását, az értelmi és érzelmi képességek kibontakoztatását és az önfejlesztés lehetőségének megélését A moderntánc oktatása megteremti a harmonikus, egészséges személyiséggel rendelkező, társas kapcsolatokban jártas embert. Nyitott és értő közönséget nevel, miközben biztosítja a hívatásos pályaorientációt A technikai képzés elősegíti az oktatási folyamatban résztvevők számára a saját adottságaik szerinti képességfejlesztést. Az évenként meghatározott fejlesztési feladatok és a tananyag spirális elrendeződése lehetővé teszi az összevont osztályokban történő oktatást és nagyobb szabadságot teremt a pedagógus számára az oktatási folyamat megszervezése során A képzés évfolyamainak száma:12 évfolyam (2+6+4 évfolyam) Az első számjegy az előképző, a második számjegy az alapfok, a harmadik számjegy a továbbképző évfolyamainak számát jelenti. A tanszak kötelezően előírt tantárgyai és azok óraszámai figyelembevétele mellett a tanuló más tanszak valamint más művészeti ág képzésébe is bekapcsolódhat, illetve azok tanítási óráin részt vehet A tanítási órák időtartama: 45 perc 4.15.2. A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
4.15.2.1. A művészeti alapvizsgára és záróvizsgára bocsátás feltételei Művészeti alapvizsgára az a tanuló bocsátható, aki az alapfokú művészetoktatási intézmény utolsó alapfokú évfolyamát sikeresen elvégezte és a vizsgára jelentkezett Művészeti záróvizsgára az a tanuló bocsátható, aki az alapfokú művészetoktatási intézmény utolsó
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
továbbképző évfolyamát sikeresen elvégezte és a vizsgára jelentkezett 4.16. ORGONA Az orgonatanulmányok megkezdése előtt legalább 4 év előzetes zongoratanulmány elvégzése javasolt. Az orgonatanítás célja, feladatai A tanuló a zenei anyagot életkora, évfolyama és egyéni képességei, illetve készségei szintjének megfelelően kotta– és stílushűen, értelmesen tagolva, a zene folyamatát és összefüggéseit érzékeltetve, kifejezően szólaltassa meg. E cél elérése érdekében szükséges – a kottaolvasás és a lapról játék fejlesztése, – a két kéz önállóságának fejlesztése, amely biztosítéka a jobb és bal kéz összjátékának, s ez az alapja a manuál–pedál összjátéknak is, – a polifon (barokk) zenében a tiszta szólamvezetés, a logikus frazeálás és artikulálás, az agogika és a díszítések alkalmazása, – a romantikus stílus értelmi és kifejezésbeli sajátosságainak megérzése és megvalósítása, – a redőny stílusos használatának elsajátítása, – a tanuló saját alkatának is megfelelő logikus ujj– és lábrend készítésének elsajátítása. A tanár ismertesse a tanulókkal – az orgona történetét, a más hangszercsaládokkal meglévő rokon vonásokat, – a hangszer felépítését és működési elvét (a különböző építéstechnikákra tekintettel), – az orgona akusztikai sajátosságait, az alapvető regisztereket, – az orgonairodalom legkiemelkedőbb alkotó– és előadóművészeit. Alakítson ki – könnyed hangszerkezelést, – helyes test–, kar–, kéz– és lábtartást, – sokszínű, kidolgozott játékmód–kultúrát, – laza, egyenletes ujj– és kartechnikát, – könnyed manuálváltást, a különböző manuálok egy időben történő használatának természetességét, – a különböző testrészek összehangolt munkáját. Fejlessze a tanuló – zenei hallását, a tiszta intonációt, a melodikus, polifon és funkciós hallást,
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
– metrum– és ritmusérzékét, az egyenletes tempótartást, – hangszerkezelését, technikáját, a kezek és lábak függetlenségét az ügyesítők, az ujjgyakorlatok, etűdök, skálák alkalmazásával, – muzikalitását a hajlékony dallamformálással, a dallam és kíséret viszonyának igényes kimunkálásával. Az orgonát tanuló tanulók előképzettsége, életkora és zenei érettsége eltérő, ezért a javasolt zenei anyag csupán a haladás kívánatos szintjét jelöli, csak útmutatást kíván nyújtani a felhasználható művek nehézségi fokáról.
4.17. Egyéb rendelkezések: Három órát meghaladó igazolatlan hiányzás esetében változónál jobb szorgalom nem adható. Ha a tanuló az első félévben mulasztásai miatt nem volt osztályozható, ezt a tájékoztató füzetbe kell bejegyezni. Tanév végén beszámolóra nem bocsátható az a tanuló, akinek összes hiányzása meghaladta az illető tantárgy kötelező óraszámának egyharmadát. Ilyen esetben érdemjegyet nem kap, igazgatói engedéllyel osztályát folytathatja. Ezt fel kell tüntetni a törzslapon és a bizonyítványban. Az osztályzatokat illetve a szöveges értékelést félévkor a zeneiskolai tájékoztató füzetbe, tanév végén a törzslapra és a bizonyítványba be kell jegyezni. Ha a tanuló valamely tárgyból felmentést kapott, az „fm” megjelöléssel rögzítendő. Egész éves munkája alapján kell osztályozni azt a tanulót, aki betegség, vagy egyéb indokolt akadályoztatás miatt a beszámolón nem vett részt, távolmaradását orvosi vagy egyéb hivatalos irattal igazolja. Ezt a törzslapra és a bizonyítványba is be kell jegyezni. 4.17.1. Javítóvizsga: Kötelező tárgyakból a tanév végén kapott elégtelen osztályzat esetén a tanuló a következő tanév megkezdése előtt javítóvizsgát tehet. A javítóvizsgát bizottság előtt kell megtartani. A tanuló a 11/1994. MKM rendelet alapján kérheti, hogy beszámolóját független vizsgabizottság előtt tegye meg. Ennek lebonyolításáról az igazgató intézkedik. 4.17.2. Összevont beszámoló: Rendkívüli előrehaladás esetén a szaktanár javaslata alapján külön engedéllyel a tanév végén a tanuló két, esetleg több osztály anyagából bizottság előtti beszámolót tehet. A főtárgyi beszámoló anyagát legalább kétharmad részben a magasabb évfolyam követelményei alapján kell összeállítani. A kötelező tárgynál teljes egészében a magasabb osztály anyagából kell a beszámolót megtenni. Ezt mind a törzslapon mind a bizonyítványban fel kell tüntetni.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
5. SZAKMAI PROGRAM Élelmiszer- és vegyi árukereskedő (OKJ azonosító: 33 7862 01) 5.1 A tanulók felvételének feltételei: Iskolai előképzettség Az Országos Képzési Jegyzékben előírtak szerint az Élelmiszer - és vegyi áru kereskedő szakképesítés alapfokú iskolai végzettségre épül, és alapvizsga letételét írja elő. Szakmai előképzettség Az Országos Képzési Jegyzék az Élelmiszer - és vegyi árukereskedő szakképesítés megszerzését nem köti szakmai előképzettséghez. Egészségügyi és munka alkalmassági feltételek A képzésre jelentkező tanulóknak meg kell felelniük az érvényben lévőegészségügyi előírásoknak, amelyek a képzésben való részvételt, valamint a szakképesítés megszervezését követően a folyamatos munkavégzést lehetővé teszik. A szakképzésben való részvétel feltétele a munka alkalmassági vizsgálaton való megfelelés. A vizsgálatokat a második évfolyam megkezdése előtt meg kell ismételni. 5.2 A KÉPZÉS CÉLJA Az Élelmiszer - és vegyi árukereskedő szakmai képzés célja, olyan általánosan művelt, korszerű szakmai elméleti és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik képesek ellátni az élelmiszer- vegyi árukereskedő munkaterületének megfelelő munkaköröket. A fentiekben leírtak alapján a szakmai oktatás célja olyan kereskedők képzése, akik:
vállalkozói szemlélettel rendelkeznek,
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
a
korszerű eladási
technikák
ismeretében
önálló értékesítési
munkát
végeznek és
végeztetnek,
ismerik az eladásra kínált áruk választékát, tulajdonságait, áruvédelmét,
a vásárlókkal becsületesek, udvariasak, előzékenyek, tapintatosak, figyelmesek,
képesek a vevőkkel való jó kapcsolat kialakítására,
a statisztikai számítási módszerek alkalmazásával képesek elemezni és értékelni a bolt gazdálkodási folyamatát,
ismerik állampolgári, munkavállalói jogaikat, kötelességeiket, képesek beilleszkedni a munkahelyi szervezetbe,
ismerik az érdekvédelmi szervezetek munkáját,
munkájukat balesetmentesen végzik,
önmagukra és a környezetükre igényesek,
rendelkeznek olyan általános és szakmai felkészültséggel, kommunikációs és tanulási készséggel, hogy képesek követni a szakma fejlődésével járó új igényeket, illetve a munkaerő-piaci viszonyok változásait.
5.3 A KÉPZÉS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI
Kereskedelmi gyakorlati követelmények
A tanuló a kereskedelmi gyakorlat tananyagának elsajátítása után képes lesz: az élelmiszer és vegyi áru boltokban és ABC áruházakban forgalmazott termékek önálló értékesítésére,
-
a korszerű eladási technikák alkalmazására,
az árucsoportok kezelési, tárolási, minőségi és minőségvédelmi előírásának betartására, az áruk esztétikus kihelyezésére, árcédulák, reklámtáblák készítésére, reklamációk, panaszok, minőségi kifogások kulturált kezelésére, az áruk beszerzési forrásainak és formáinak ismeretére és a kapcsolódó bizonylatok kezelésére,
5.4. A KÉPZÉS SZAKMAI KÖVETELMÉNYEI Kereskedelmi gyakorlati követelmények A tanuló a kereskedelmi gyakorlat tananyagának elsajátítása után képes lesz:
az élelmiszer és vegyi áru boltokban és ABC áruházakban forgalmazott termékek önálló értékesítésére, a korszerű eladási technikák alkalmazására,
az árucsoportok kezelési, tárolási, minőségi és minőségvédelmi előírásának betartására,
az áruk esztétikus kihelyezésére, árcédulák, reklámtáblák készítésére,
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
reklamációk, panaszok, minőségi kifogások kulturált kezelésére,
az áruk beszerzési forrásainak és formáinak ismeretére és a kapcsolódó bizonylatok kezelésére,
5.4.1. Szakmai elméleti követelmények: -
a Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek tantárgy tananyagának elsajátítása
-
az Áruismeret tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Szakmai idegen nyelv tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Kommunikáció tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Dekorációs ismeretek tantárgy tananyagának elsajátítása után képes lesz:
-
az Alkalmazott számítástechnika tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Pénztárelszámolás számítógépen tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Környezetvédelem tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Hús- és hentesáruk szakáruismerete tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Édesség- és italáruk szakáruismerete tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Kozmetikai cikkek szakáruismerete tantárgy tananyagának elsajátítása
-
a Lakk- és festékipari termékek szakáruismerete tantárgy tananyagának elsajátítása
-
az ABC áruházakban forgalmazott egyéb termékek szakáruismerete tantárgy tananyagának elsajátítása
Részletes tartalom és követelmények: az Ipar Kamara és az NSZI által kiadott központi program alapján
5.4.2. Valamennyi tantárgyban támasztandó követelmények: -
a magyar nyelv kiejtési és nyelvhelyességi szabályainak megfelelő beszéd és fogalmazás,
-
tömör és lényegre törő üzenettovábbítás szóban és írásban,
-
a kommunikáció megfelelő formáinak alkalmazása a felettesekkel és a munkatársakkal,
-
telefonkártya, telefonkönyv, telefonkészülék (helyi, vidéki és külföldi hívás), üzenetrögzítő és telefax ismerete és gyakorlati alkalmazása,
-
szaknévsor és menetrend (vasúti, autóbusz, repülőgép) felépítésének ismerete és gyakorlati alkalmazása,
-
az illemtan, az etikett fő szabályainak gyakorlati alkalmazása,
-
a köszönés, a bemutatkozás, a bemutatás, a megszólítás formáinak és szabályainak alkalmazása munkahelyi és magánéletbeli szituációkban,
-
idegen nyelvismeret gyakorlása és alkalmazásának képessége, elsősorban szakmai szövegek megértése, szótározást megengedve (katalógusok, gyártmányismertetők, szabványok, kezelési útmutatók).
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
5.5.A KÉPZÉS STRUKTÚRÁJA A képzési idő -
Évfolyamok száma:
2+2
-
Elmélet aránya:
40%
-
Gyakorlat aránya:
60%
5.6.A KÉPZÉS STRUKTÚRÁJA 2013.szeptmber 01. -től A képzési idő -
Évfolyamok száma:
-
Elmélet aránya:
30%
-
Gyakorlat aránya:
70%
3
5.6.1. A szakmai tantárgyak és óraszámok. Sor-
Tantárgy
II./12.
évf.
évf.
Osztályfőnöki óra
15
14
29
Testnevelés
30
28
58
Kereskedelmi és vállalkozási
150
105
255
szám
1.
Összesen
I./11.
ismeretek 2.
Élelmiszer- és vegyi árú áruismeret
150
105
255
3.
Szakmai idegen nyelv*
135
112
247
Kötelező elmélet összesen
480
364
844
Dekorációs ismeret**
-
35
35
Iskolai csoportos kereskedelmi
133
126
259
Bolti gyakorlat
637
574
1211
Nyári gyakorlat
140
-
140
Kereskedelmi gyakorlat összesen
910
735
1645
Kötelező tantárgyak összesen
1390
1099
2489
Szabadon választható kötelező
45
126
171
4.
gyakorlat** 5
6.
szakmai tantárgyak a/ Kommunikáció
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
(45)
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
b/ Alkalmazott számítástechnika *
(42)
c/ Pénztárelszámolás számítógépen *
(42)
d/ Környezetvédelem
(28)
e/ Hús- és hentesáruk
(35)
szakáruismerete** f/ Édesség- és italáruk
(35)
szakáruismerete** g/ Kozmetikai cikkek
(35)
szakáruismerete** h/ Lakk- és festékipari termékek
(35)
szakáruismerete** i/ Az ABC-áruházakban forgalmazott
(35)
egyéb termékek szakáruismerete** j/ Szakmai számítások
(15)
(35)
Összes óraszám
1435
1225
2660
Az óraszámok magukban foglalják az összefoglalásra, értékelésre, valamint a programon belüli szabad sávra fordítandó időt is. Az egyes tantárgyak szabad sávra fordítható órakeretét a központi programokban megadott témák nagyobb óraszámban történő feldolgozására használjuk fel. Minden tanulónak kötelező 2660 óra tanórai, ill. gyakorlati foglalkozáson részt venni a szakképesítés megszerzéséhez. A *-gal jelölt tantárgyakat csoportbontásban oktatjuk A **- gal jelölt tantárgyak elméletigényes gyakorlatok, ezért csoportbontásban oktatjuk.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
5.7. A szakmai tantárgyak és óraszámok, 2013. Sor-
Tantárgy
Összesen
I./11.
II./12.
évf.
évf.
Osztályfőnöki óra
15
14
29
Testnevelés
30
28
58
1.
Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
150
105
255
2.
Élelmiszer- és vegyi árú áruismeret
150
105
255
3.
Szakmai idegen nyelv*
135
112
247
Kötelező elmélet összesen
480
364
844
Dekorációs ismeret**
-
35
35
Iskolai csoportos kereskedelmi gyakorlat**
133
126
259
Bolti gyakorlat
637
574
1211
Nyári gyakorlat
140
-
140
Kereskedelmi gyakorlat összesen
910
735
1645
Kötelező tantárgyak összesen
1390
1099
2489
Szabadon választható kötelező szakmai
45
126
171
szám
4.
5
6.
tantárgyak a/ Kommunikáció
(45)
b/ Alkalmazott számítástechnika *
(42)
c/ Pénztárelszámolás számítógépen *
(42)
d/ Környezetvédelem
(28)
e/ Hús- és hentesáruk szakáruismerete**
(35)
f/ Édesség- és italáruk szakáruismerete**
(35)
g/ Kozmetikai cikkek szakáruismerete**
(35)
h/ Lakk- és festékipari termékek
(35)
szakáruismerete** i/ Az ABC-áruházakban forgalmazott egyéb
(35)
termékek szakáruismerete** j/ Szakmai számítások
(15)
(35)
Összes óraszám
1435
1225
5.8.A szakmai képzéshez előírt központi tantárgyi programok(tantárgyi tantervek)
A tantárgyi program
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
2660
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
megnevezése
sor-
jele
száma
Száma Osztályfőnöki óra 1.
Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
K
33786200/1
2.
Élelmiszer és vegyiáru áruismeret
S
33786201/2
3.
Szakmai idegen nyelv
S
33786201/3
4.
Dekorációs ismeretek
K
33786200/6
5.
Kereskedelmi gyakorlat
S
33786201/4
6.
Szabadon választható kötelező szakmai
a) Kommunikáció
F
33786200/2
b/ Alkalmazott számítástechnika
F
33786200/3
c/ Pénztárelszámolás számítógépen
F
33786200/4
d/ Környezetvédelem
K
33786200/5
e/ Hús- és hentesáruk szakáruismerete
F
33786201/5
f/ Édesség- és italáruk szakáruismerete
F
33786201/6
g/ Kozmetikai cikkek szakáruismerete
F
33786201/7
h/ Lakk- és festékipari temékek
F
33786201/8
F
33786201/9
tantárgyak
szakáruismerete i/ Az ABC áruházakban forgalmazott egyéb termékek szakáruismerete
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Javasolt programmodulok a főbb szakmacsoportban közös követelményekhez
5.9. A szakmai képzéshez előírt központi tantárgyi programok (tantárgyi tantervek) 2013. A tantárgyi program megnevezése
sor-
jele
száma
Száma Osztályfőnöki óra 1.
Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
K
33786200/1
2.
Élelmiszer és vegyiáru áruismeret
S
33786201/2
3.
Szakmai idegen nyelv
S
33786201/3
4.
Dekorációs ismeretek
K
33786200/6
5.
Kereskedelmi gyakorlat
S
33786201/4
6.
Szabadon választható kötelező szakmai tantárgyak a) Kommunikáció
F
33786200/2
b/ Alkalmazott számítástechnika
F
33786200/3
c/ Pénztárelszámolás számítógépen
F
33786200/4
d/ Környezetvédelem
K
33786200/5
e/ Hús- és hentesáruk szakáruismerete
F
33786201/5
f/ Édesség- és italáruk szakáruismerete
F
33786201/6
g/ Kozmetikai cikkek szakáruismerete
F
33786201/7
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________ h/ Lakk- és festékipari temékek szakáruismerete
F
33786201/8
i/ Az ABC áruházakban forgalmazott egyéb
F
33786201/9
a/ Élet és pályatervezés
M
OA-1
b/ Munkavédelem
M
MA-1-03
c/ Egészséges életvitel
M
MA-1-01
termékek szakáruismerete Javasolt programmodulok a főbb szakmacsoportban közös követelményekhez
Jelmagyarázat: K
közös tananyag programja. S.speciális tananyag programja. F.
szabadon választható kötelező szakmai tantárgy. M. tananyag
modul programja.
5.10. A SZAKMAI VIZSGÁZTATÁSRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK A vizsga részei A vizsga írásbeli, gyakorlati és szóbeli részből áll. -
-
-
Írásbeli vizsga tantárgya és időtartama: o
Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
o
A vizsga időtartama legfeljebb 180 perc
A gyakorlati vizsga feladatai és időtartama: o
Eladási munka (eladási ismeretek, áruismeret alkalmazása, kommunikáció)
o
Bolti adminisztráció, technikai feladatok
o
A vizsgafeladat megoldására tanulónként átlagosan 30 perc számítható.
A szóbeli vizsga tantárgyai és azok időtartama: o
Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
o
Áruismeret
o
Szakmai idegen nyelv
o
Felkészülési idő 3 x 15 perc.
o
A vizsgázónak minden tantárgyból egy-egy tételt kell megválaszolnia, egy feleletre maximálisan 10 perc fordítható.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
5.10.1. A vizsga értékelése Az értékelés során a vizsgázó az egyes vizsgarészeken elért teljesítménye alapján két osztályzatot kap: -
szakmai elméletből,
o
A vizsgarészek tantárgyait külön-külön 1-5-ig terjedő osztályzattal kell értékelni.
o
Az írásbeli vizsgát egyetlen (1-5-ig terjedő) osztályzattal kell minősíteni.
o
A szóbeli vizsgát tantárgyanként külön-külön egyetlen (1-5-ig terjedő) osztályzattal kell minősíteni.
o
A szakmai elméleti vizsga eredményét a szóbeli és az írásbeli vizsgaeredmények alapján kell meghatározni az alábbiak szerint.
o
A szóbeli vizsgatárgyak kerekített átlagát egyetlen osztályzatnak kell tekinteni.
o
Az írásbeli és a szóbeli vizsga kerekített átlagát egyetlen osztályzatnak kell tekinteni.(Mindkét esetben a kerekítés általános szabályait kell alkalmazni.)
o
Eredménytelennek kell tekinteni az elméleti vizsgát, ha a jelölt akár az írásbeli, akár valamelyik szóbeli vizsgájára elégtelen osztályzatot kapott.
-
szakmai gyakorlatból
o
Az eladási munka vizsgafeladat eredményét a szakszerűség, udvariasság, gyorsaság, pontosság, a kommunikációs képesség, az áruajánlás, mint főbb értékelési szempont figyelembevételével 1-5-ig terjedő osztályzattal kell értékelni.
o
Az
"Alkalmazott
áruismeret"
vizsgafeladat
eredményét
a
követelményekben
előírtak
figyelembevételével 1-5-ig terjedő osztályzattal kell értékelni. o
A bolti adminisztráció, technikai feladat eredményét a pontosság, a gyorsaság figyelembevételével 1-5-ig terjedő osztályzattal kell értékelni
o
A vizsgázótól meg kell követelni a munkavédelmi és balesetelhárítási szabályok betartását!
o
A szakmai gyakorlati vizsga eredményét a felsorolt három vizsgafeladat számtani átlaga adja, a kerekítés általános szabályai szerint.
o
Eredménytelennek kell tekinteni a gyakorlati vizsgát, ha a három feladat közül bármelyiknek az osztályzata elégtelen.
5.10.2. A szakképesítő vizsga értékelése A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 4/1996.(V.24.) MüM rendelettel módosított 10/1993.(XII.30.) MüM rendelet intézkedik.
5.6 EGYÉB FELTÉTELEK, INFORMÁCIÓK
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
Beszámítható előzetes tanulmányok * Felmenthető a tanuló azon tantárgyak tanulása alól, amelyeket 5 éven belül tanult és azt bizonyítvánnyal igazolni is tudja. * Amennyiben a tananyag lényegesen megváltozna, a tanulónak különbözeti vizsgát kell tennie. * Mentesül az adott vizsgarészből (szakmai elmélet, szakmai gyakorlat) a szakmai vizsga letétele alól az a vizsgázó, aki az országos tanulmányi versenyen a versenykiírásban meghatározott helyezést, teljesítményt, szintet elért.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
5.A PEDAGÓGIAI PROGRAMMAL KAPCSOLATOS EGYÉB INTÉZKEDÉSEK: 5.1. A pedagógiai program érvényességi ideje: 2013.szeptember 1. napjától a nevelési programban megfogalmazottak a jogszabályban megjelölt, valamennyi évfolyamon és képzési formában bevezetésre kerülnek. A pedagógiai program részét képező módosított helyi tanterv 2013.szeptember 1. napjától az első, ötödik és kilencedik évfolyamon, ezt követően felmenő rendszerben kerül bevezetésre Ezen pedagógiai program érvényességi ideje négy tanévre – azaz 2013.szeptember 1 – 2017.augusztus 31-ig – szól. 5.2. A pedagógiai program értékelése, felülvizsgálata: A pedagógiai programban megfogalmazott célok és feladatok megvalósulását a nevelőtestület folyamatosan vizsgálja, évente az felmerült igényeknek, illetve a jogszabályi változásoknak megfelelően adott időben felülvizsgálja. A nevelők szakmai munkaközösségei minden tanév végén írásban értékelik a pedagógiai programban megfogalmazott általános célok és követelmények megvalósulását A 2012/2013. tanév során a nevelőtestületnek el kell végeznie a pedagógiai program teljes, – minden fejezetre kiterjedő – felülvizsgálatát, értékelését, és szükség esetén e pedagógiai programot módosítania kell, vagy teljesen új pedagógiai programot kell kidolgoznia. A pedagógiai program módosítására az igazgató, a nevelőtestület, a diákönkormányzat vagy a szülői munkaközösség– törvényes képviselői útján - tehet javaslatot. A módosított pedagógiai programot a módosítást követő tanévtől kell bevezetni. 5.3. A pedagógiai program nyilvánosságra hozatala: Az iskola pedagógiai programja nyilvános, minden érdeklődő számára megtekinthető Minden évben a beiratkozás előtt az óvodai szülői értekezleten ismertetésre kerül A program egy-egy példánya megtekinthető az iskola igazgatójánál, helyetteseinél, s a nevelőtestület tanári szobájában, irattárban.
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot az alsós szakmai munkaközösségek tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták:
A Munkaközösség 2013. március 21-én tartott értekezletén a pedagógiai programot elfogadta!
Alsós szakmai munkaközösség vezetője: Soltész Ferencné
1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, ………………………………….. 5, ………………………………….. 6, ………………………………….. 7, ………………………………….. 8, ………………………………….. 9, ………………………………….. 10, …………………………………
2013. Bőcs, március 21.
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot a humán szakmai munkaközösségek tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták:
A Munkaközösség 2013. március 20 -án tartott értekezletén a pedagógiai programot elfogadta.
Humán szakmai munkaközösség vezetője: Macskásné Kosztyi Ottília
1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, …………………………………..
2013. Bőcs, március 20.
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot a reál szakmai munkaközösségek tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták: A reál munkaközösség 2013. március 21 - én tartott értekezletén a pedagógiai programot elfogadta!
Reál szakmai munkaközösség vezetője: Erdős Gyula
1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, ………………………………….. 5, ………………………………….. 6, ………………………………….. 7, ………………………………….. 8, …………………………………..
2013. Bőcs, március 21.
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot a sport szakmai munkaközösségek tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták: A sport munkaközösség 2013. március 22 - én tartott értekezletén a pedagógiai programot elfogadta!
Sport szakmai munkaközösség vezető: Farkas Tibor
1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, ………………………………….. 5, ………………………………….. 6, ………………………………….. 7, ………………………………….. 8, ………………………………….. 9, ………………………………….. 10, …………………………………
2013. Bőcs, március 22.
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot a szakiskolai szakmai munkaközösségek tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták: A szakiskolai munkaközösség 2013. március 21 - én tartott értekezletén a pedagógiai programot elfogadta!
Szakiskolai szakmai munkaközösség vezetője: Nagyné Urbán Ágnes
1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, ………………………………….. 5, ………………………………….. 6, ………………………………….. 7, ………………………………….. 8, ………………………………….. 9, ………………………………….. 10, ………………………………… 11, ………………………………… 12, ………………………………… 13, ………………………………… 14, ………………………………… 15, …………………………………
2013. Bőcs, március 21.
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot a művészeti szakmai munkaközösségek tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták: A művészeti munkaközösség 2013. március 25 - én tartott értekezletén a pedagógiai programot elfogadta!
Művészeti szakmai munkaközösség vezetője: Váradi Zoltán
1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, ………………………………….. 5, ………………………………….. 6, ………………………………….. 7, ………………………………….. 8, ………………………………….. 9, ………………………………….. 10, ………………………………… 11, …………………………………
2013. Bőcs, március 25.
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot az Öko szakmai munkaközösségek tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták:
Az Öko munkaközösség 2013. március 21 - én tartott értekezletén a pedagógiai programot elfogadta!
ÖKO szakmai munkaközösség vezetője: Takácsné Beresnyák Zita
1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, ………………………………….. 5, ………………………………….. 6, ………………………………….. 7, …………………………………..
2013. Bőcs, március 21,
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot a Diák Önkormányzat tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták:
1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, ………………………………….. 5, ………………………………….. 6, ………………………………….. 7, ………………………………….. 8, ………………………………….. 9, ………………………………….. 10, ………………………………… 11, ………………………………… 12, ………………………………… 13, ………………………………… 14, ………………………………… 15, …………………………………
2013. Bőcs, április 08.
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot a Szülői Munkaközösség tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták: 1, ………………………………….. 2, ………………………………….. 3, ………………………………….. 4, ………………………………….. 5, ………………………………….. 6, ………………………………….. 7, ………………………………….. 8, ………………………………….. 9, ………………………………….. 10, ………………………………… 11, ………………………………… 12, ………………………………… 13, ………………………………… 14, ………………………………… 15, ………………………………… 16, ………………………………… 17, ………………………………… 18, ………………………………… 19, ………………………………… 20, ………………………………… 21, …………………………………
2013. Bőcs, április 08. Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot az intézmény vezetőségénekek tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták:
1, …………………………………..
2, …………………………………..
3, …………………………………..
4, …………………………………..
2013. Bőcs, március 27.
Lipták Zsolt
Bőcs, 2013/14 - es tanév, intézményi pedagógiai program.
KLIK 048016.BŐCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA és SZAKISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Számlázási cím: 1051. Budapest, Nádor utca 32. Telephely, 3574. Bőcs, Munkácsy út 7. Adószám: 15799658 – 2 – 41. Tel, fax: 06 46 – 318 – 029. ____________
A Pedagógiai Programot a Közalkalmazotti Tanács tagjai elolvasták, megértették és jóváhagyólag aláírták:
1, …………………………………..
2, …………………………………..
3, …………………………………..
2013. Bőcs, május