Iris Johansen A végső célpont

Iris Johansen A végső célpont

GABO KIADÓ

A mű eredeti címe: Iris Johansen: Final Target Fordította: Mihály Árpád Szerkesztette: Solymosi Éva Borítóterv: Szabó Árpád Műszaki szerkesztő: Gelányl Mariann Hungarian translation © Mihály Árpád, 2001 Copyright © 2001 by Johansen Publishing LLLP.

Kiadja a GABO Könyvkiadó Felelős kiadó: Földes Tamás ISBN 963 9421 03 0 Készült a Borsodi Nyomda Kft.–ben Felelős vezető: Ducsai György igazgató

PROLÓGUS SZEPTEMBER Vasaro, Franciaország A Széltáncos. Csak jussak el a Széltáncosig. Minden csupa vér volt. A férfi közeledett felé. Cassie felsikoltott, és kiszaladt a hálószobából. – Gyere vissza! – A símaszkos férfi utánavetette magát. A zokogástól fuldokolva rohant végig a folyosón, fehér hálóinge repült utána, ahogy leszáguldott a lépcsőn. El kell jutnia a Széltáncoshoz. Ha odáig elér, biztonságban lesz. – Állj meg, te kölyök, az istenit! A férfi már a korlátnál állt, a lépcső tetején. A férfi, aki lelőtte Pauleyt, miután az Cassie elé vetette magát, amikor a férfi betört a lány hálószobájába. Az előszobában álló három símaszkos embernek kiabált valamit. Még több vér. Újabb holttestek a földön… Rettegve állt meg, néhány fokra a lépcső aljától. Apu… De apu és anyu nincsenek itt. Párizsban vannak. Egyedül van a házban Jeanne-nel, a dadussal, és a titkosszolgálat embereivel. Hol van Jeanne? – Gyere, kicsikém! – Jeanne ott állt a dolgozószoba ajtajában. A Széltáncos is a dolgozószobában van. Ha eljut odáig, biztonságban lesz. Jeanne rámosolygott. – Gyere, Cassie! Hát nem látja, hogy az a három férfi közte és a dolgozószoba ajtaja között áll? De talán el tudna futni mellettük. A dolgozószoba a lépcsőtől balra van. Átugrott a korláton, és amint földet ért, már szaladt is. – Ügyes kislány! – Jeanne beterelte a dolgozóba, és bezárta az ajtót. Cassie Jeanne karjaiba vetette magát. – Lelőtte Pauleyt. Felébredtem, és ott állt az ágynál, és… Pauley vérzett… Jeanne a hátát simogatta. – Tudom, Cassie. Szörnyű lehetett. De most már itt vagy velem. Cassie rettegve csimpaszkodott belé. – Az előszobában vannak. Be fogják törni az ajtót. Le fognak minket lőni! – Nem fognak minket lelőni. Hát nem védtelek meg mindig? – Gyengéden eltolta magától a kislányt. A sarokban álló Széltáncos felé bökött a fejé3

vel. – Menj. beszélj a barátoddal, amíg kitalálom, mit csinálunk. – Félek, Jeanne! Be fogják törni az ajtót. és… – Ne sírj! – Megfordult. – Bízz bennem, Cassie! Nem tudta abbahagyni a sírást. Bízott Jeanne-ben. De akkor is be fognak jönni. Semmi sem állíthatja meg őket. A Széltáncos. Odaszaladt, és felnézett az emelvényen álló szoborra. Most csak a varázslat segíthet, és mindenki azt mondja, a szobornak mágikus ereje van. És Cassie ezt el is hitte. Érezte, akárhányszor csak a Széltáncos előtt állt. Bár ez nem az Igazi szobor, apu azt mondta, a hologram teljesen olyan, mint az eredeti. Úgyhogy biztosan van annyi varázsereje, hogy megmentse őket. – Segíts! – suttogta. – Kérlek! Bántani fognak minket. A szárnyas ló smaragdzöld szemeiben a végtelen tudás csillogott. Minden rendben. A melegség, amelyet a szobor közelében mindig is érzett, lassan szétáradt benne. Jeanne és a Széltáncos vele vannak. Semmi baj nem lehet. Biztonságban vannak, most hogy… Kopogtattak. Megperdült, és döbbenten látta, hogy Jeanne az ajtóhoz megy. – Ne! – Css. Odarohant hozzá. – Ne, Jeanne! Meg fog… Jeanne félretolta őt, és kinyitotta az ajtót. Ő volt az, a símaszkos ember. – Mondtam, hogy… – Na végre – mondta Jeanne. – Hol a francban voltál, Edward? – Csak befejeztem a dolgot. A ház tele volt titkosszolgálati ügynökökkel. Tudtam, hogy vigyázol rá, úgyhogy végigcsináltam. – Bejött a dolgozószobába. – Jön a helikopter. Most már tudok a gyerekkel foglalkozni. – Akkor vigyed. Legyen már vége. – Jeanne keresztbe fonta a karját. – Rossz ízt hagyott a számban ez az este. – Mert olyan finom lélek vagy. De azért nem annyira, hogy ne markold fel a pénzt. – Cassie-re pillantott. – Gyere, Cassie. El kell mennünk valahová, és találkoznunk kell valakivel. – Jeanne? – Hátrálni kezdett. – Jeanne. segíts… – Menj vele. Nem fog bántani, ha jó kislány leszel és szót fogadsz. – A hangja kemény volt, egyáltalán nem olyan, mint máskor. Ez a férfi lelőtte Pauleyt, aki most ott feküdt Cassie hálószobájában, és melléből dőlt a vér. Hogy mondhatja Jeanne. hogy ez az ember nem fogja őt 4

bántani? Hogy mondhatja neki azt, hogy menjen vele? Miért néz így rá? – Apu – nyöszörögte. – Apu. A férfi szeme megcsillant a símaszk hasítékában, ahogy jött felé. – Apu nincs itt. Senki sincs itt, hogy vigyázzon rád, úgyhogy jobb, ha nem nehezíted meg a dolgom. Cassie egyre csak hátrált. –Jeanne? – Hagyd abba – mondta Jeanne durván. – Nem tudok segíteni. Nem akarok segíteni. Menj vele. Cassie ekkor megérezte hátán a Széltáncos márványtalapzatának hideg érintését, és új erőre kapott benne a remény. – Nem megyek! Nem kényszeríthetsz. Ő nem fogja engedni. – Ő? – Be van dilizve attól a vacak szobortól – mondta Jeanne. – Azt hiszi, hogy az a rohadt izé mindenre képes. – Vacak? – A férfi a szoborra meredt. – Ez már-már szentségtörés, Jeanne. Hiszen ez csodálatos. Semmi szépérzék nincs benned? – Nagyon szép összeget kaphatnánk érte… – De ez nem az igazi, szemben Cassie-vel, aki nagyon is az. Kapd el. – Kapd el te. – Ha rajta akarsz lenni azon a helikopteren, meg kell keresned a jegyed árát. – Már megkerestem. Sosem lettél volna képes véghezvinni, ha nem árulom el neked a beosztást, és nem nyitom ki a… – Tekintetük találkozott. – Na. jó. – Határozott léptekkel átszelte a szobát. – Gyere, Cassie. Nem szállhatsz szembe velünk. Csak bajod esik, ha megpróbálod. Vigyél el – imádkozott Cassie. Vigyél el. Vigyél el. Jeanne a vállára tette a kezét. Vigyél el. – Ugye nem akarod, hogy lelőjön, mint Pauleyt? Megteszi. Szót kell neki fogadnod, különben… – Úgy tűnik, nem hisz neked – mondta halkan a férfi. – Újabb példát kell statuálnom. – Hogy érted… Jeanne feje valósággal szétrobbant. Cassie felsikoltott, ahogy az agyvelő a mellére fröccsent. Lekuporodott a földre, tekintetét nem tudta levenni Jeanne szétroncsolt arcáról. Vigyél el. – Hagyd abba a sikoltozást! Vigyél el. 5

– Állj fel. – Lenyúlt érte, és talpra rántotta. – Nem értem, miért zavar, hogy megszabadultam tőle? Megsértette a barátodat, a Széltáncost, és különben is, egy Júdás volt. Tudod, ki az a Júdás, kislányom? Vigyél el. Vigyél el. Vigyél el. Működött. A férfi lassan kezdett eltűnni, mintha egy hosszú alagút végén állna. – De veled nem teszek ilyet, ha nem nehezíted meg a dolgom. Csak csináld, amit mondok, és nem lesz… Mi a franc? Lövések. Elengedte a kislányt, és kirohant az előszobába. Cassie visszahanyatlott a földre, Jeanne mellé. Vér. Halál. Júdás. Már nem félt. Úton volt, a hosszú alagútban, és a sötétség nem keltett benne félelmet. Amíg az alagútban tud maradni, senki sem érheti utol, és baja sem eshet. Egyre mélyebbre merült a sötétségbe. – Cassie? Egy férfi térdelt előtte. Nem volt rajta símaszk. Sötét szemek, mint apué. – Michael Travis vagyok. A rossz emberek elmentek. Biztonságban vagy. Most megérintelek, hogy megnézzem, nem sérültél-e meg. Rendben? Nem válaszolt. Már nem kellett félnie. A férfi elzavarta a szörnyeket. Hamarosan ö is elmegy, már nem számított, mi történik az alagúton kívül. Karján és lábán érezte a férfi kezének érintését. – Gyere, kicsim. – A szája körül kemény vonal jelent meg, ahogy Jeanne-ra pillantott. – Menjünk innen. Bemegyünk a konyhába, és megmosdatlak, amíg a szüleid ideérnek, jó? – Ölbe vette, és az ajtó felé indult vele. – Tudom, hogy nehéz elhinni, de most már minden rendben lesz. Nem volt nehéz elhinni. Már nem. Az alagútban mindenütt csak árnyak voltak, és az árnyaktól nem félt. Amint az ajtóhoz értek, Michael válla fölött megpillantotta a Széltáncost. Smaragdszemei rámeredtek a szoba mélyéről. Furcsa. Vadnak és kegyetlennek tűnt a szeme, mint a sárkányé, abban a könyvben, amit aputól kapott. Pedig a Széltáncos nem volt kegyetlen. Soha semmi sem lesz többé kegyellen. Itt. Most már. Biztos, ami biztos, még mélyebbre húzódott az alagútban.

6

1. MÁJUS Cambridge, Massachusetts – Sajnálom, hogy pont a vizsgaidőszakban kell erre kémünk, Melissa. – Karen Novak hangja elbizonytalanodott. – Ha lenne más megoldás… – Azt szeretnétek, hogy költözzem el. – Nem volt meglepve. Már régóta sejtette, hogy előbb-utóbb erre a döntésre jutnak majd. – Csak amíg úrrá nem leszel ezen a problémán. Találtunk neked egy garzont, innen egyutcányira. Azonnal beköltözhetsz. Melissa a másik lakótársához fordult. – Wendy? Wendy Sendle rosszkedvűen bólintott. – Szerintünk jobban jársz, ha egyedül vagy egy lakásban. – Ti mindenesetre jobban járnátok nélkülem. – Wendy tiltakozni próbált, mire Melissa felemelte kezét, és kedvesen azt mondta, – Oké. Megértem. Nem hibáztatlak benneteket. Összepakolok, és estére kiköltözöm. – Nem kell sietned. Holnap is… – Karen éles pillantására Wendy elhallgatott. – Szívesen segítünk pakolni. Melissa tudta, hogy nem akarnak még egy éjszakát kockáztatni vele. – Köszönöm. – Megpróbált mosolyogni. – Na, ne nézzetek már olyan bűntudatosan. Évek óta barátok vagyunk. Ettől semmi sem fog megváltozni. – Remélem – mondta Karen. – Tudod, hogy szeretünk. Amíg csak bírtuk, elviseltük. – Tudom. Nagyon toleránsak voltatok. – Már hetekkel ezelőtt el kellett volna költöznie, de itt biztonságban érezte magát. – Megyek, összepakolom a cuccomat. – Melissa, nem jutott még eszedbe, hogy visszamenj Juniperbe? – Wendy megnyalta a szája szélét. – A nővéred talán tudna segíteni. – Majd még meggondolom. Jessica most nyakig van valami új munkában. – Nagyon közel álltok egymáshoz. Ha tudna róla, szerintem félretenné a munkát. – Ezt most nem tudja félretenni. Ne aggódjatok, minden rendben lesz. – Becsukta maga mögött a fürdőszobaajtót, és belülről nekitámaszkodott. He7

vesen vert a szíve. Nyugodj meg. Szóval, ma este egyedül leszek. Lehet, hogy nem is fog megtörténni. Lehet, hogy elmúlik. De már több hete nem múlt el. Valahol messze és meghatározhatatlanul kezdődött, alig észrevehetően, a sűrű sötétben. De az utóbbi időben egyre közelebb jött. Tudta, hogy hamarosan világosan fogja látni. Ó, Istenem, nem szeretné látni.

Juniper, Virginia – Cassie-nek megint rémálma volt – mondta Teresa Delgado, Jessica szobájának ajtajában állva. – Szörnyű rémálma. – Mindegyik szörnyű. – Jessica Riley megdörzsölte a szemét, mielőtt felült az ágyban, és a köntöséért nyúlt. – Nem hagytad egyedül, ugye? – Rajtad kívül más is ért itt a szakmájához. Rachel van vele. – Elfintorodott. – De akár egyedül is lehetne. Összegömbölyödött, és a falnak fordult. Próbáltam megvigasztalni, de mint mindig, most is úgy tesz, mintha meg sem hallana. Süket, mint az ágyú. – Nem süket. – Jessica kilépett a folyosóra, és elindult. – Tudatában van mindannak, ami körülveszi. Csak éppen elutasítja. Amikor alszik, nem tudja elutasítani, és sebezhetővé válik. – Akkor talán alvás közben kellene kezelned. Hipnózissal, vagy valami mással – mondta Teresa. – Tényleg nem sokra mész vele ébren. – Még csak egy hónapja kezelem. Még mindig csak ismerkedünk egymással – mondta Jessica. Teresának igaza volt, valóban nem volt látható fejlődés. A Vasaróban történtek óta, nyolc hónapja, a kislány hallgatásba burkolózott. Mostanára már kellett volna valaminek történnie. Megpróbálta elűzni a kételyeit: lehet, hogy egyszerűen csak fáradt. Jézusom, egy nyolc hónapja katatón állapotban lévő gyermek semmi azokhoz képest, akiket eddig kezelt. Csakhogy nehéz ezt a gondolatot elfogadni, amikor a beteg hétéves, és játszania meg futkároznia kellene, élveznie az életet. – Jobb, ha ő maga teszi meg az első lépéseket. Nem akarom kényszeríteni. – Te vagy az orvos. De ha egy egyszerű nővér adhatna egy tanácsot… – Egyszerű? – mosolygott Jessica. – Az első nap, hogy elkezdtem itt dolgozni, megmondtad, mit kell tennem. – Mert szükséged volt rá. Akkor én már több mint harminc éve dolgoztam itt, és el kellett, hogy igazítsalak. Az a fajta rámenős orvos voltál, aki nem tudja, munkájában hol a határ. Még most sem tudod. Igazán hagyhatnád, hogy legalább egy este csak mi foglalkozzunk a gyerekkel, te pedig 8

aludj végre nyolc órát. – Éreznie kell, hogy itt vagyok, és számíthat rám. – Megvonta a vállát. – Különben sem aludhattam volna sokkal tovább. Az apja meglátogatja. Azt mondta, hajnali háromra itt lesz. Teresa halkan füttyentett. – A nagy ember meglátogat minket? – Nem, Cassie apja jön, hogy meglátogassa a lányát. – Jonathan Andreas az Egyesült Államok legnépszerűbb elnökei közé tartozott, de Jessica nem így gondolt rá. Amióta csak egy hónappal ezelőtt találkoztak, csupán a gyermekéért aggódó apát látta benne. – Te is tudod. Láttad, amikor vele volt. Egyszerű ember, akinek hatalmas gond van a vállán. – Így aztán mi sem természetesebb annál, minthogy megfeledkezz a saját életedről, és hagyd, hogy kezelőotthonná alakítsa a házad a lánya kedvéért. Úgy nézünk ki, mint egy katonai tábor! Egy lépést sem tehet az ember anélkül, hogy ne kövesse valami titkosszolgálatnak dolgozó alak. – Az én ötletem volt. Az elnök azt akarta, hogy a sajtó ne tudjon róla, ez a ház pedig eléggé el van zárva a külvilágtól, ugyanakkor könnyen védhető. Cassie-re vigyázni kell. Gondolj csak arra, mi történt Vasaróban. – És ha itt is megtörténik? – Nem fog. Az elnök biztosított róla, hogy a védelem tökéletes. – És te megbízol benne? – Persze. – Andreasban muszáj volt megbízni. – Arról nem is szólva, hogy imádja a lányát. Iszonyú lelkiismeretfurdalása van a Vasaróban történtek miatt. Nem kockáztat meg még egy tragédiát. – Túlságosan is megértő vagy. Megfigyeltem, milyen ridegen bánik veled. – Nem zavar. Azt hiszem, elege van a pszichiáterekből. A legtöbb család egyébként is meg van sértődve, amikor egy idegennek kell átengedniük a gyermeküket. Majd megoldjuk. – Biccentett Larry Fike-nak. a titkosszolgálat emberének, aki Cassie ajtaja előtt strázsált. – Hello, Larry. Szóltak magának, hogy jön az elnök? Larry bólintott. – Szegény fickó, nem éppen jó éjszakát választott. – Hát nem. – De Cassie Andreasnak ritkán voltak jó éjszakái. – Csak akkor jöhet, ha feltűnés nélkül el tud szabadulni. Nem lenne jó, ha megszállnának minket az újságírók. – Ja, attól mindnyájunknak rémálmai lennének. – Kinyitotta az ajtót a doktornő előtt. – A kislány szörnyen sikoltozott. Ha ez lett volna az első al9

kalom, hogy hallom, kibiztosított fegyverrel rontottam volna be. Szólok, ha az elnök megérkezett. – Köszönöm, Larry. – Szükséged van rám? – kérdezte Teresa. Jessica a fejét rázta. – Főzz egy kávét az elnöknek. Lehet, hogy szüksége lesz rá. – Biccentett a karosszékben ülő ápolónőnek. – Köszönöm, Rachel. Történt valami, amiről tudnom kellene? – Az van, amit lát. – A fiatal nő felállt. – Azóta meg sem mozdult, hogy Teresa kiment a szobából. – Rámosolygott Cassie-re. – Szia, kicsim. Jessica leült a karosszékbe és hátradőlt. Nem szólalt meg egy darabig, hogy Cassie megszokhassa a jelenlétét. A kislány nem tűnt sápadtnak, de az arca beesett volt. Egyre jobban oda kellett figyelni arra, hogy eleget egyen. Ha a helyzet tovább romlik, intravénásán kell majd táplálni. Milyen szomorú kontrasztot mutat azzal a fotóval, amely Vasaro előtt készült róla. Hosszú barna hajával és sugárzó mosolyával a Fehér Ház kedvence volt. Teli életerővel és huncutsággal. Amerika kirakatgyermeke… Sosem tanulod meg? – kérdezte önmagától. Nem szabad ennyire elérzékenyülni. Nagyra becsült kollégái egyetlen alkalmat sem hagytak ki, hogy figyelmeztessék: az orvos érzelmei még sohasem gyógyítottak meg beteget. Menjenek a francba. Ha nem hagyod, hogy elvakítson és gúzsba kössön, megette a fene a szeretetet. – Ijesztő álom volt, ugye? Akarsz róla beszélni? Semmi válasz. Nem is számított rá, hogy lesz, de mindig megadta Cassie-nek az esélyt. Egy nap történhet csoda, és Cassie-nek esetleg kedve támad előjönni a sötétből, és válaszolni a kérdésére. – Vasaróról álmodtál? Semmi válasz. Biztosan Vasaróról álmodott. A rémálmok rettegésről, halálról és árulásról szólnak. De mi, vagy ki lehetett az, amitől vagy akitől menekülnie kellett? A dadus, akit szeretett, akiben bízott, és aki kész volt ott átadni a gyilkosoknak? Vagy a testőr és a dadus meggyilkolása? Lehet, hogy mindez együttesen. – Hamarosan itt lesz a papád. Megfésüljelek? Semmi válasz. – Nem is kell. Anélkül is szép vagy. Itt maradok, amíg a papád megjön, és beszélgetünk, jó? – Elmosolyodott. – Vagy legalábbis majd én beszélgetek. Te, úgy látszik, leszoktál róla. Nem baj, majd behozod a lemaradást, ha egyszer úgy döntesz, visszatérsz. A húgom. Mellie, rengeteget fecseg, pedig olyan csendben volt hat évig, mint a kuka. Remélem, te nem akarsz olyan hosszú ideig távol maradni. Mellie most már sokkal jobban érzi magát. – Lehet, hogy Cassie izmainak feszessége oldódott egy kicsit? – Ez itt Mellie 10

szobája. Imádja a sárgát. Könyörögnöm kellett, hogy a fal ne citromsárga legyen, hanem legalább napsárga. Mellie szereti, ha minél élénkebb egy szín. De azért vidám szoba, nem? Semmi válasz, de Jessica remélte, hogy bárhol jár is Cassie, azért figyel rá. – Mellie most a Harvardon van, orvos akar lenni, akárcsak én. Nagyon hiányzik. – Elhallgatott. – Mint ahogy te is hiányzol a szüleidnek. Mellie minden héten felhív. Beszélgetünk, és ez segít. Biztosan a papád is nagyon szeretné, hogy beszélj vele ma este. Semmi válasz. – De akkor is szívesen lesz itt, ha nem beszélsz vele. Szeret téged. Emlékszel, hogy játszott veled? Tudom, hogy emlékszel. Mindenre emlékszel, a jóra is meg a rosszra is. És a rossz nem árthat neked ott, ahol most vagy, ugye? De amikor alszol, akkor igen. Ha visszajönnél közénk, az álmok elmúlnának. Beletelhet egy kis időbe, de el fognak múlni. Érezte, hogy Cassie kezd feszültté válni. – Senki nem fog arra kényszeríteni, hogy vissza – gyere, amíg nem akarod. Egy szép napon majd kész leszel visszatérni, és én itt leszek, hogy segítsek neked. – Csendben hozzátette: – Tudom, hogy van ez. Mellie és én ugyanezt az utat jártuk végig. Kíváncsi lennék, merre jársz. Amikor Mellie visszajött, azt mondta, olyan volt, mint egy nagy sötét erdő, ahol a lombok összezáródnak az ember feje felett. Más gyerekek, akik elmentek, azt mondták, olyan volt, mint egy barátságos kis barlang. Te is ilyen helyen vagy? Semmi reakció. – Na mindegy, majd elmeséled, ha visszajöttél. Egy kicsit fáradt vagyok, úgyhogy, ha nem haragszol, pihenek egy kicsit, amíg a papád ideér. – Úristen, mennyire elege volt ezekből a kérdésekből. Csak egyre válaszolj, aranyom. Becsukta a szemét. – Ha aludni akarsz, csak rajta. Itt leszek, és felébresztelek, ha jön a rossz álom.

Párizs Metsző smaragd tekintet, és villogó fogak, amik mindjárt belemarnak. Edward kalapáló szívvel, verítékben fürödve ült fel az ágyában. Csak álom. Nevetséges, hogy annyira bántja a dolog, hogy a szoborról álmodik. Biztosan a Vasaróban elszenvedett megaláztatás az oka. De nem az ő hibája. A terv tökéletes volt. Ha nem jelenik meg Michael Travis, megkaparinthatta volna a gyereket. Honnan a francból tudott róla ez 11

a tetű? Valaki biztosan köpött. Rá fog jönni, ki volt az, és Michael Travist is megtalálja, hogy kiloccsanthassa annak a szemétládának az agyát. Most már teljesen ébren volt, és úgy döntött, lemegy a szobába. Már a puszta gondolat is megnyugtatta. Felkelt, és lement a földszintre. A gazdagon faragott ajtót lágyan simogatta a meleg fény. Mihelyst belép, képes lesz majd száműzni a vasarói fiaskót a tudatalattijába, ahová való. Az egyszer biztos, hogy nem adja fel, és hamarosan meg is kapja, amit akar. Beleértve Michael Travis halálát is.

Georgetown – Hol a pokolban van Michael Travis? – kérdezte Andreas, amikor Ben Danley beszállt a limuzinba. –Már nyolc hónapja. Mennyi ideig tart a CIAnak megtalálni egy embert? – A nyomában vagyunk. – Danley belesüppedt az elnökkel szembeni ülésbe. – Amszterdamig követtük az útját. Attól tartok, elnök úr, hogy nem egészen érti. Az az ember a születése óta alvilági kapcsolatokat tart fent. Az apja tolvaj volt meg csempész, ő maga Európában és Ázsiában nőtt fel. Kapcsolatban áll… – Már mondta. – Andreas nem akarta újra hallani. Travis kellett neki. nem kifogások. – Csak azt próbálom elmagyarázni, hogy olyan körökben mozog, amelyek kevés nyomot hagynak maguk után. Reményeink szerint két napon belül megtaláljuk. – Elhallgatott. – Nem mondta meg, mit csináljunk vele. ha megtaláljuk. Andreas oldalról pillantott. – Szerelné, elnök úr, ha… baleset érné? Andreas gúnyosan elmosolyodott. – De hát Danley, maga is tudja, hogy a CIA már nem büntet. Nem illeszkedik az új arculatukba. – Nem azt mondtam, hogy mi csinálnánk. Csupán azt kérdeztem, hogy ez-e a kívánsága. – Ügyes. – Kézenfekvő gondolat. Ha Travis áll a vasarói eset mögött, meg tudom érteni, ha… – Nem Travis állt mögötte. Nem akarom, hogy baja essen – szakította félbe Andreas. – Maga azt sem tudja, mi történt Vasaróban. – Bocsásson meg, elnök úr, de Keller a titkosszolgálatnál megosztotta 12

velünk az információkat, hiszen ez egy, az Egyesült Államok területén kívüli merénylet volt ön ellen. – Nem Travis volt. – Akkor miért kellett nyolc hónapot töltenünk a keresésével? – Mert azt mondtam. – Kinézett az ablakon. – És azt akartam, hogy higygyék el, jó okuk van a megtalálására. Mit mondott magának Keller? – Azt, hogy ez egy merénylet volt ön ellen, hogy hat ember és a gyermekfelügyelő meghalt, és három ember megsebesült. Szerencsére ön és a First Lady éppen Párizsban voltak. – Szerencsére? – A hangja metszően éles volt. –Tudja, hogy a lányom azóta az este óta egy szót sem szólt? És hogy a feleségem az idegösszeomlás határán állt, amikor már fél éve próbált meg valamit kezdeni a saját gyerekével, aki úgy nézett rá, mint egy idegenre? – Bocsánat. Nyelvbotlás volt. Csak azt akartam mondani, hogy… – Tudom, mit akart mondani. – Andreas behunyta a szemét. – Nem lett volna szabad magának esnem. Iszonyú nyomás alatt élek az utóbbi időben. – De úgy tudom, Cassie sokat javult, és hamarosan hazajön. – Ezt mondtuk a sajtónak, hogy ne kutassanak utána. Ugyanolyan állapotban van, mint amikor hazahoztuk Vasaróból. Négy pszichiátert próbáltunk ki, és egyikük sem jutott semmire. – Talán még egy kis idő, és… – Azt akarom, hogy minél előbb gyógyuljon meg. –Kinyitotta a szemét. – És biztonságban akarom tudni. Találják meg Travist! – Keller és az emberei vigyáznak a kislányra. Tudják, hogy az életüket kockáztatják… – Vasaróban sem vigyáztak rá eléggé. Ha Travis nem jelenik meg a helyszínen, a lányom most halott vagy túsz lenne. – Tessék? – Travis és csapata percekkel azután értek oda, hogy Vasarót elfoglalták. Három támadót megöltek, egy elmenekült. Travis felhívott Párizsban, és elmondta, mi történt. – Ő mentette meg az ön lányát? Andreas bólintott. – És ott maradt vele, amíg mi oda nem értünk. Egy helikopter várt rá, majd az érkezésünket követő zűrzavarban eltűnt. Danley halkan füttyentett. – Amitől persze Keller égett, mint a rongy. – Nem tudta letartóztatni. Travis volt a nap hőse… legalábbis úgy gondoltuk. 13

– Nem jutott eszébe, hogy a mentőakció esetleg csak álca volt? – Nem, az egyik megsebesített testőr megerősítette, hogy Travis nem volt a támadók közt, és hogy ő mentette meg Cassie-t. – De most nem azért keresteti, hogy kitüntesse. – Megkérdeztem tőle, honnan tudott a támadásról, azt válaszolta, hogy több más dolog mellett információval is kereskedik. – Ez igaz. Az évek során sok információt adott el nekünk. De ha meg akarta akadályozni, miért nem hívta egyszerűen a titkosszolgálatot és figyelmeztette őket? – Én is ezt kérdeztem tőle. Azt mondta, túl későn szerzett róla tudomást, és addigra már megkezdődött az akció. – Gyanús. – Megmentette a lányomat. Akkor rögtön nem lehetett kényszervallatásnak alávetni. Azt hittük, rengeteg időnk van. És egyből láttuk, hogy Cassievel nem stimmel valami. Ő volt a legfontosabb. Most is ő az. – Összepréselte a száját. – Travis azt mondta, lehet, hogy nem is én voltam a célpont. Lehet, hogy Cassie-t akarták. – Tessék? – Van-e jobb módszer egy apa befolyásolására, mint a gyermeke életével zsarolni? – Mondott neveket? – Gondolja, hogy nem adtam volna őket oda magának? Azt mondta, nem tud neveket. Csak azt tudta, hogy megtámadják Vasarót. – Gondolja, hogy hazudott? – Honnan tudjam? De ha Travis tényleg olyan jó az információgyűjtésben, akkor azt is megtudhatná, ki állt a támadás mögött, nem igaz? Ha már maguk nem képesek rá. – A három lelőtt férfinak terrorista kapcsolatai voltak. – Ugyanakkor lehet tudni, hogy bérmunkát is vállaltak. Egyetlen érdemleges nyomot sem találtak. – Dolgozunk rajta. – Dolgozzanak keményebben. És hozzák el nekem Travist. – Odaszólt a sofőrnek. – Álljon meg, George. – Ahogy a limuzin megállt, átnyúlt, és kinyitotta az ajtót. – George majd telefonál, és felszedik magát. Huszonnégy órán belül szeretnék valami biztatót hallani magától. Danley kiszállt. – Minden tőlem telhetőt megteszek, elnök úr. – Tegyen meg még többet. – Becsapta az ajtót, és hátradőlt az ülésen. Istenem, csak sikerült volna ráijeszteni Danleyre. Valami nagyon nem stim14

melhet, ha ennyi időbe telik előkeríteni egy embert. – Juniperbe, elnök úr? – kérdezte George. – Igen. – Vigye el ahhoz a szép vidéki házhoz, amiből árad a nyugalom, és ahol Cassie mellett üldögélhet, mert a világába most nem léphet be. Cassie napról napra távolabbra került tőle. Szaporán pislogott, mert a könnyek égetni kezdték a szemét. Jessica Riley azt mondja, Cassie állapota nem romlik, de isten tudja, honnan veszi ezt. Bár lehet, hogy mégis tudja. Lehet, hogy a Cassie-hez hasonló gyerekekkel való foglalkozások során kifejlődött benne egy hatodik érzék. A felesége, Chelsea erősködött, hogy próbálják ki Jessica Rileyt. Olvasott tőle egy könyvet, amelyet Jessica a húga kezeléséről írt, aki több mint hat évig volt hasonló állapotban mint Cassie. Melissa most a Harvardra jár, és láthatóan teljesen egészséges. Ellenőriztette Jessicát, és kiderült, hogy jól képzelt szakember, bár az általa alkalmazott terápia nem volt éppen hagyományosnak mondható, ezért jó néhányan vitatták is. Lehet, hogy nekik sem hagyományos módszerekhez kell fordulniuk. Nem nagyon bízott a pszichiáterekben, de mindent megtett, hogy visszakaphassa Cassie-t. És, hogy biztonságban tudja. Ám ahhoz, hogy biztonságban tudja, információra van szüksége, olyasfajtára, amit Michael Travistől kaphat meg. Hol a pokolban van ez a Travis?!

15

2 Amszterdam Vajon követik? Travis szívverése kihagyott, amikor észrevette maga mögött azt a sötét alakot. Letért a Kerkstraatról a Leidsestraatra, végigment egy sikátoron, majd két utcát szaladt északnak. Zihálva állt meg egy beugróban és várt. Senki. Végigsietett az utcán. Tíz perccel később már a lakásához vezető lépcsőket mászta. Megvizsgálta az ajtót, hogy nem kapcsoltak-e rá pokolgépet, majd kinyitotta. Sötét volt. Mindig égve hagyta a villanyt. Megpördült, és levágtatott a lépcsőn. – Hát így kell üdvözölni egy régi barátot? – Sean Galen állt fent, a korlátnál. – Azt hinné az ember, nem is akarsz velem találkozni. – A fene egyen meg, lekapcsoltad a villanyt. – Travis elindult visszafelé. – Pihentettem a szemem. Fárasztó napom volt. –Elvigyorodott. – Különben is, látni akartam, mennyire vagy éber. Kicsit idegesnek tűnsz. – Egy kicsit. – Követte Galent a lakásba, becsukta maga mögött az ajtót. – Mit keresel Amszterdamban? Azt hittem, visszamész Kaliforniába. – Nem sokkal a gép indulása előtt tudomásomra jutott valami Párizsban. Mivel Vasaro óta menekülsz, és nem lehet veled kommunikálni, majdnem egy hetembe tellett, hogy megtaláljalak. – A mosoly lehervadt az arcáról. – Véres a halántékod. – Tényleg? – Bement a fürdőszobába, és megmosta az arcát. – Csak egy karcolás. – Túl közel fütyült el egy golyó? Nem válaszolt, az arcát törölgette. – Hogyan találtál meg? – Nyugodj meg, senki sem tud erről a helyről… egyelőre. Régi barátod, Van der Beck nélkül meg sem találtalak volna. Úristen, mibe keveredtél, Michael? – Valami iszonyúan jövedelmezőbe, csak óvatosan kell mozogni. – Hallom, hogy az oroszok meg a dél-afrikaiak is keresnek. – Így van. De megvan rá az esély, hogy miközben utánam kutatnak, egymást gáncsolják el. 16

– Ebben azért nem bíznék. Túl sok kockázatot vállalsz. – Bagoly mondja verébnek. Azért jöttél, hogy ezt elmondd? – Azért jöttem, hogy szóljak, a CIA Amszterdamig követte a nyomodat. – Tényleg? – kérdezte Travis hűvösen. – Mondtam, hogy hagyd ott a gyereket, és tűnj el Vasaróból, mielőtt Andreas odaér. – Erre nem volt lehetőség. – Erre ugyanúgy meg lett volna a lehetőség, mint arra, hogy oda se menj. – Sosem lehet tudni, mikor kellhet szívességet kérni az elnöktől. – Frászt. Nagyon jól tudtad, hogy bajba kerülhetsz. – De te megjelentél. – Tartoztam neked. Még mindig tartozom. Voltál olyan kedves, hogy megmentetted az életemet Rómában, és én az életemet igen nagyra tartom. Viszont én nem álltam le Andreasszal csevegni. Még szerencse, hogy ki tudtunk onnan menekíteni. Amerre csak nézett az ember, titkosszolgálatosok meg francia rendőrök nyüzsögtek, és nem voltak éppen jó hangulatban, hiszen csúnyán leégtek. – De te kimentettél. – Mire te egyenest Moszkvába rohantál, bele az oroszlán szájába. Travis elmosolyodott. – De hát olyan szép csillogó fogai vannak. – Szerintem alig várod, hogy meghalj. – Nem, alig várom, hogy elkezdhessek egy új. nekem tetsző életet élni. Bombaüzlet lesz – tette hozzá –, és szívesen beveszlek, Galen. – Mit kell csinálnom? – vonta lel a szemöldökét a másik. – Semmi olyasmit, amit eddig ne tettél volna. Van der Beck intézi a tárgyalásokat. Örülnék, ha osztozhatnék veled. Mindig jó barátom voltál. – Meghiszem azt. – A fejét rázta. – Nem akarok abból profitálni, hogy ülök a seggemen, de a kötéltánc sem izgat már igazán. – Engem sem. – Nem a frászt nem. Te ilyen fajta életre vagy berendezkedve. – Szeretnék fejlődni. Galen megrántotta a vállat. – Akkor tűnj el Amszterdamból. – Pontosan ez a szándékom. – Segítsek? Meg tudom szervezni. Lehet, hogy nem rossz ötlet. Azonkívül, hogy hivatásos problémamegoldó, Galen a legprofibb fel- és eltűnőművész. Travis gondolkodott egy kicsit, aztán megrázta a fejét. 17

– Nem. – Ahogy gondolod. Másban tudok segíteni? – Igen. Ki vezeti a CIA-csapatot? – Egy nagyágyú. Ben Danley. – Mit tudsz róla? – Nem sokat. Miért? – Csak a lehetséges kiút miatt. – Én a legközelebbi repteret javasolnám. – Galen szeme összeszűkült. – Látom, ahogy forognak a kerekek az agyadban. Mire készülsz? – Tegyél már meg nekem egy szívességet. Küldd ide a CIA-t. – Mi? – Segíts a CIA-nak, hogy megtudják, hol vagyok. Nincs sok időm. Azt szeretném, ha pár óra múlva berontanának ide. – Mire készülsz? – Azon gondolkoztam, hogyan tűnhetnék el Amszterdamból. Isteni szerencse, hogy Andreas Washingtonban szeretne látni, nem? – Vagy halottnak. Travis a fejét rázta. – Nem hiszem. Hallottam volna róla. hogyha ki akarnának nyírni. Adj nekem két órát, hogy elintézzek pár dolgot, aztán küldd ide őket. – Nem tudlak róla lebeszélni? – Ez tűnik a legjobb megoldásnak. – Ahogy gondolod. – Galen elindult, de az ajtóból visszafordult. – Hogy a fenébe szereztél tudomást a Vasaro elleni támadásról? – Megvannak a forrásaim. – Baromi jó források. Én egy hangot sem hallottam a dologról. – Azt hiszed, azért tudtam róla, mert benne voltam? – Felmerült bennem. – Logikus gondolat egy olyan cinikus embertől, mint amilyen te vagy. De akkor miért árultam el őket? – Honnan tudjam? Sosem találkoztam még nálad csavarosabb észjárású emberrel. – Várakozva nézett rá. – Nem mondod meg? – Gyerekek nem szoktak szerepelni a terveimben. – Amivel nem mondod azt, hogy most sem szerepeltek. – Kinyitotta az ajtót. – Nagyon csúnya játék volt az ott Vasaróban. Nem szeretném azt hinni, hogy valami hasonlóan mocskos dologba akarsz bevonni. Áruld el, kitől kaptad az információt. – Ismersz. Hét éve vagyunk barátok. Ha ez nem elég, gondolj, amit akarsz. 18

Galen csendben elkáromkodta magát. – Dögölj meg. Valamit azért mondhatnál. – Nem fogok magyarázkodni vagy kifogásokat keresni. Ilyennek kell elfogadnod. – Vakon higgyek benned? Travis nem válaszolt. Galen felsóhajtott. – Nehéz barát vagy, Michael. Nem hiszem, hogy benne lettél volna a vasarói ügyben, de a CIA lehet, hogy másként gondolja. Remélem, tudod, mit csinálsz. Én is remélem, gondolta Travis, ahogy az ajtó becsukódott Galen mögött. Itt kiszámíthatatlan volt a helyzet, és nem tudta, meddig tud még elmenekülni. Menedékre volt szüksége, amíg a biztonságát garantáló tárgyalások lezajlanak, arról nem is beszélve, hogy a játék végén ő akarta hazavinni az összes üveggolyót. És azt akarta a legkevésbé, hogy ezek az üveggolyók a CIA ölébe hulljanak. Ügyesen kell tárgyalnia, és még ügyesebben kell kombinálnia, ha Andreasszal akar egyezkedni. De hát volt ebben valami új? Egész életében ezt csinálta. Csalás, manipuláció, trükkök és kötéltánc, amiről Galen már hallani sem akar. Neki sem biztos, hogy túl sok kedve van hozzá. Úristen, fáradt volt. Térj magadhoz! Az adrenalin újra lüktet majd az ereidben, ha a CIA belép az ajtón. Gondolj a kihívásra! Az ember nem mérheti össze az eszét mindennap a szabad világ vezetőjével.

Juniper Az ajtót nyitó ápolónőnek ősz szálakkal tarkított vörös haja volt. – Dr. Riley a lányával van, elnök úr. Sajnos, ma is rossz éjszakája van. – Mennyire rossz? – Csak egy rémálom. Tudott a rémálmokról, és az azt követő, katatónia határát súroló visszahúzódásokról. – Most azonnal odamegyek. Csinálna egy kávét a sofőrömnek, és az autóban ülő testőrnek? – Már kész van. Önnek is hozhatok? – Köszönöm. – Már az emeletre vezető tölgyfa lépcsőkön járt. Az épület a régi múltat őrizte, és ugyanaz a melegség áradt belőle, mint az ő charlestoni házából. Ha Cassie egyszer visszatérne, erről a helyről eszébe juthat 19

majd az a sok vidám hétvége, amit ott töltött. Ha? Visszatér. Minden más lehetőség gondolata elviselhetetlen volt számára. Kopogás nélkül nyitott be. – Hogy van? Jessica Riley felnézett. – Jól. Rosszul volt, de már elmúlt, és most pihen. Igaz, Cassie? Az elnök odalépett az ágyhoz. – Úristen, hogy néz ki… – Pihen – mondta Jessica és felállt. – És szerintem hagyjuk is pihenni, amíg megisszuk a kávét. –A kislányhoz fordult. – Mindjárt jövünk, Cassie. – Nem akarok… – Iszunk egy kávét. – Jessica hangja elszánt és kemény volt. – Most. Tekintetük találkozott, mire Andreas megfordult, és követte a nőt. –Nos? – Mondtam már. Nem süket, és nincs kómában, ezért nem viselkedhet vele úgy. mintha ez lenne a helyzet. – Úgy fekszik ott. mint egy halott. Nem beszél, és semmire sem reagál, és maga azt mondja, hogy… – Ha elfogadja az állapotát, azzal csak bátorítja. Nem hagyom, hogy megnehezítse a dolgomat azzal, hogy… – Nem hagyja? Ki az ördög maga? – A lánya orvosa. És maga ki az ördög? – Megállt, és ajka halovány mosolyra húzódott. – Talán az Egyesült Államok elnöke? Andreas haragja hirtelen elpárolgott. – Tudtommal igen, de ez magát láthatóan nem hatja meg. – De igen. Elnöknek kiváló. Ám ez nem jelenti azt, hogy többet tudna a lánya állapotáról, mint én. Ha azt szeretné, hogy én kezeljem, hagyja, hogy én legyek a főnök. Elgondolkodva nézte a nőt. Elég alacsony volt, rövid, göndör, szőke haja és sugárzó arca miatt sokkal fiatalabbnak nézett ki a harminckét événél. De barna szemeiben intelligencia csillogott, és gunyoros tiszteletlensége nem volt gyerekes. – Nem vagyok hozzászokva, hogy másodhegedűs legyek, dr. Riley. Jessica elmosolyodott, nyoma sem volt benne már az agresszivitásnak. – Tudom. Nehéz lesz. De el kell fogadnia. – Honnan tudjam, hogy igaza van? Maga honnan tudja, hogy igaza van? – Nem tudom. Tanulmányozhatjuk, találgathatunk és utólag lehetünk okosak, de az elme még mindig rejtély az orvostudomány számára. Én már többször is átéltem ilyet, és nagyobb eséllyel lelek rá a megoldásra, mint ön. – Gondolja, hogy teljesen tudatában van a külvilágnak? 20

Jessica bólintott. – Több mint tudatában. Ezekben az esetekben az a tapasztalatom, hogy az érzékek kifinomodnak. Mintha a külvilág elutasításával és a befelé fordulással valami olyan energia szabadulna fel, ami addig el volt nyomva. – A többi orvos sosem említeti ilyesmit. – Csak azt mondhatom, amit megtapasztaltam. – A húgával? – Mellie-vel is és másokkal is. – A halántékát masszírozta. – Amikor felkértek, tudták, hogy nem a fősodrásban evezek. Csak akkor tudok mindent megtenni, ha arra hagyatkozhatok, amit magam tanultam. Ha ez nem felel meg, rúgjanak ki. De ne próbálja meg átvenni az irányítást. Egy konfliktus még mélyebbre száműzheti Cassie-t, még távolabbra tőlünk. Andreas nem szólt egy percig, majd rekedt hangon azt mondta: – Ebben… nem akarok az utasításai ellenére cselekedni. El sem tudja képzelni, mennyire más most Cassie. Ő volt a legerősebb gyerek a világon. Mindenki szerint ő lett volna az utolsó, aki ilyen helyzetben megtörik. Semmi törékeny sem volt benne. Mindig olyan harcias volt. Amikor így összegömbölyödve láttam, iszonyúan mérges lettem, és arra gondoltam… – Tudom. – Aztán kimérten hozzátette. – És nem igazán bízik bennem. – Senkiben sem bízom, ha Cassie-ről van szó. Az apja vagyok, és nekem kellene neki segíteni, nem valami… – Pszichiáternek? – Jessica bólintott. – Egyetértek. De ez néha nem így működik. Néha teljesen elutasítják az ismerősöket. És olyankor a pszichiáternek kell lépnie. Tehát. Fogunk tudni együtt dolgozni vagy akar valaki mást keresni? – Az egész inkább úgy hangzik, mintha maga teljhatalmat akarna szerezni Cassie fölött. – Nem. Csak ne gördítsen akadályokat az utamba. – És tegyem, amit mond. – Így van. Ezen egy kicsit elgondolkodott. – Rendben van. Meglátjuk, beválik-e főparancsnoknak. – De ha nem válok be, egy szempillantás alatt megválik tőlem? – Pontosan. Most pedig, ha nincs más, amit meg akar velem beszélni, visszamennék a lányomhoz. – Van még valami. Több információra lenne szükségem. – Milyenfajta információra? – Vasaróról. – Elmondtuk már, mi történt. 21

– A támadás előtt jól érezte magát a lánya Vasaróban? – Csodásan. Ki nem érezte volna jól ott magát? Vasaróban a parfümipar részére termesztenek virágokat, és minden gyerek imádja a farmokat. Mezőnyi levendula és liliom, távol a washingtoni élet szigorú szabályaitól. – Cassie járt már ott korábban is? Andreas bólintott. – Többször is. Caitlin Vasaro a nagyanyja, és igen közel állnak egymáshoz. Hagyta, hogy Cassie a földeken dolgozzon. – Összeszorította az ajkait. – Szörnyű, hogy Cassie már soha többé nem mehet oda vissza. – Miért nem? – Ha látta volna aznap éjjel, tudná, miért nem. Csupa vér volt minden. A traumától került ebbe az állapotba. Ha visszakapjuk… amikor visszakapjuk, kizárt, hogy valaha is visszaengedjem Vasaróba. – Értem. Az elnök a doktornő arcára szegezte tekintetét. – Miért akart hallani a helyről? – Mint ahogy ön is mondta, az az este telte őt ilyenné, és a helyszín Vasaro volt. Mind a történtekről, mind a helyszínről egyaránt mindent tudnom kell. Ön azért volt ott, mert kölcsönadta a szobrot Caitlin Vasarónak, hogy az új parfümjét reklámozhassa? – A Szél táncost a Museum d'Andreasnak adtam kölcsön néhány hónapra. Ezért voltunk a feleségemmel aznap este Párizsban. Úgy gondoltuk, hogy a kölcsönadást kísérő felhajtás miatt majd mindenkinek eszébe jut Caitlin első parfümje, amit a Széltáncosról nevezett el. – A Széltáncos nem Vasaróban volt? – Nem, átvitettük a múzeumba. – Elfintorodott. –Cassie-nek annyira hiányzott, hogy beállítottuk a házba a hologramot, amit Caitlin vásárolt pár éve. Nagyon szép munka, és Cassie-t is kárpótolta. Miért érdekli annyira az a szobor? – Végignéztem a családi albumot, amit ön küldött, és pár képet megmutattam Cassie-nek, hogy lássam, hogyan reagál. Azt hiszem, arra a képre, amelyen ő látható a Széltáncossal a charlestoni ház könyvtárában, volt valami reakciója. Andreas megmerevedett. – Milyen reakció? Mit csinált? – Semmi látható jele nem volt annak, hogy felismerte volna. Semmi, amit meg tudnék nevezni. – Akkor honnan tudja, hogy reagált rá? – Ez csak egy… megérzés. – Gondolja, hogy megijedt? 22

– Nem biztos. Félt a szobortól valaha is? – Az előtt az este előtt soha. A Széltáncos a tizenharmadik század óta a családom tulajdonában van. Cassie a szoborral nőtt fel, és akkor volt a legboldogabb, amikor hagytuk, hogy abban a szobában játsszon, ahol a szobor állt. – Biztosan azt gondolta róla, varázsereje van. Egy aranypegazus olyan, mintha a gyerekek álomvilágából lépett volna elő. Már maga a gondolat is, hogy egy ló a fellegek közt repül… – Történeteket talált ki róla. – Milyen történeteket? – Hát, olyan kalandosakat. Meséket, amelyekben elrepül a pegazussal, és hercegeket szabadít ki a sárkány karmaiból, meg efféléket. – Nagyon élénk fantáziája lehet. – Igen. Cassie nagyon okos volt. – Nagyon okos. – Igen, persze, úgy értettem. – Kinyitotta az ajtót. – Mindent megteszek, amit javasol, amíg ki nem derül, hogy nem működik. Hogyan bánjak vele? – Beszéljen hozzá. Tegyen fel neki kérdéseket. Mutassa ki, hogy szereti. – Azt mondta, elutasítja az ismerősöket. – A tudat, hogy szeretettel várják, még senkinek sem ártott. De ne mutassa ki, hogy csalódott amiatt, hogy nem válaszol. Azzal csak még mélyebbre száműzi. – Komoly parancs. – Ön komoly ember. – Kis szünet után hozzátette: – Hozok önnek egy kávét. Meddig tud maradni? – Két órát. – Leült a Cassie ágya melletti székre, és szomorú szívvel nézte a lányát. Gyere vissza, kicsikém. – Hétre vissza kell érnem a Fehér Házba. – Kezébe vette Cassie kezét, és halkan azt mondta: – De ennyi idő alatt is el tudom mesélni, mi minden történt. Hiányzol, Cassie. A nővéred, Marissa, felhívott Santiagóból, és megkért, emlékeztesselek, megígérted neki, segítesz betanítani az új kisdelfint. Nagyon szeretné már megmutatni, mi mindent csinálnak. Mami csókoltat. Ugye tudod, hogy itt lenne most, ha az orvos nem rendelte volna el az állandó ágyban fekvést. Emlékszel, ugye, hogy a jövő hónapban kisöcséd születik? Már most kicsit izgága, és az orvos nem akarja, hogy túl korán megszülessen. Erős kiskölyök, és már keresi a helyét a családban. Rád emlékeztet, meg arra, ahogyan… – meg kellett állnia, mert megremegett a hangja. – Mami üzeni, hogy nagyon hiányzol neki, és, hogy jó lenne, ha segíthetnél neki nevet találni az öcsédnek. Úgy23

hogy találj ki valamit, mire visszatérsz. Tegnapelőtt este volt nálunk néhány artista a Cirque de Solielből. Emlékszel, amikor elvittünk… Jessica torka elszorult, ahogy az ajtóban állva figyelte Andreast. Úristen, mennyire szereti a gyerekét! Nagy haladást ért el nála ma éjjel, de tudta, hogy hosszú időnek kell eltelnie, mielőtt az elnök teljesen megbízna benne. De hát ki hibáztathatná ezért? Ő is így érezne, ha Cassie az ő lánya lenne. Bizonyos fokig most Cassie az ő gyermeke. Mind az ő gyermekei voltak, amíg vissza nem kellett adnia őket. Az ő hangját hallották nap mint nap, és ha szerencséje volt, idővel vissza tudta őket csábítani a valós világba. De a meggyőzés néha nem segített. Néha más módszerekhez kelleti folyamodnia, hogy beindítsa a folyamatot. Ez egy olyan tortúra volt, amire még nem állt készen, most, amikor épphogy csak megszerezte Andreas feltételes bizalmát. El tudta képzelni, milyen dühkitörést váltana ki az elnökből, ha megmondaná neki, lehet, hogy vissza kell vinni Cassie-t Vasaróba. – Elkaptuk, uram – mondta Danley. – Egy amsterdami lakásban. – Nem esett baja? – Nem, ahogy ön meghagyta. Egyébként is egészen szelíd volt. Nem nehezítette meg a dolgunkat. Andreasnak nem a szelíd lett volna az első szó, ami eszébe jut a Vasaróban látott emberről. Michael Travis csendes és udvarias volt, ugyanakkor nagyon óvatos is. Andreasnak az volt a benyomása, hogy Travisszel még számolnia kell. – Milyen furcsa. – Tudta, hogy túlerőben vagyunk. Vigyük Langley-hez? – Nem, az Igazságügyi Minisztériumba vigyék. Nem akarom, hogy bárki is tudjon róla. Majd a Fehér Házból vezető alagúton megyek át, holnap éjfélkor. Legyen ott. – Igenis, elnök úr. – Rövid szünet után hozzátette: – Megkért, hogy adjak át önnek egy üzenetet. Azt mondta, ha ön együttműködést szeretne, ő is együttműködésre számít. – Milyenfajta együttműködésre? – Azt akarja, hogy küldje el érte az elnöki különgépet – mondta Danley. – Ez a marha nem veszi észre, hogy az ö torkának van szegezve a kés. Az elnöki különgép. Mi szüksége lehet Travisnek erre az engedményre? Arroganciából? Hogy előnyösebb helyzetbe kerüljön? Úgy gondolta, ez az ember túl okos ahhoz, hogy az önteltség vagy az arrogancia irányítsa a tette24

it, és az üzenet is arról szólt, hajlandó együttműködni. Hadd játssza el akkor ezt a kis hatalmi játékot. Lehet, hogy nagyobb biztonságban érzi magát tőle. – Hol van a gép? – Washingtonban, felszállásra készen. – Szóljon a pilótának, hogy szedje fel Travist, és hozza ide. – Erre nem lenne szükség. Nem lenne szabad engednie ennek a disznónak. – Ez a „disznó” mentette meg a lányomat. Nem tudunk róla, hogy más módon kapcsolódott volna az ügyhöz. Küldje el érte a gépel.

25

3 Párizs – Még mindig nem találta meg? – kérdezte Edward Deschamps. – Hiszen majdnem nyolc hónap telt el. Nem lehet ekkora marha, Provlif. Provlif egyre keményebben szorította a telefonkagylót. Bárcsak Deschamps torka lenne, gondolta. Nyugalom. Ez idáig rendesen fizetett, és senki sem tudta nála jobban, milyen tud lenni Deschamps, ha keresztbe tesznek neki. – Jó nyomon haladok. Van egy kapcsolata Amszterdamban. Egy bizonyos Van der Beck. – És ezt eddig miért nem mondta? – Konkrét információt akart. Nagyon mélyre kelleti ásnom, hogy megtaláljam Van der Beckel. Régebben társak voltak, de Travis már évek óta egyedül dolgozik. – És mit tudott meg Cassie Andreasról? Csönd. – Semmit? – Természetesen Travisre koncentráltunk. – A francba, mondtam, hogy tudni akarom, hol van. – Csak nem akarja másodszor is elrabolni? Őrültség lenne. – Az magát ne érdekelje. Provlif. A maga dolga az, hogy megtalálja. – Nem egy közönséges gyerekről van szó. Az elnök mindenre, ami vele kapcsolatos, hírzárlatot vezetett be. Először egy connecticuti klinikára vezettek a szálak, de az elnök elvitte onnan egy hónappal ezelőtt. Még mindig próbálunk rájönni, ki és hol kezeli… – Az, hogy egy hónapja hol volt, nem segít. Azt akarom tudni, most hol van. – Három emberem dolgozik az ügyön. – Akkor fogadjon fel még párat. – Ahhoz több pénzre lesz szükségem. – Csak óvatosan, gondolta Provlif. Deschamps zseniális, és képes hideg fejjel gondolkodni, de ez nem jelenti azt, hogy mindig ura tud lenni önmagának. Nemegyszer látta már kirobbanni. És azt suttogták, mióta a fejébe vette, hogy megtalálja Travist, még robbanékonyabb lett. – Megkapja a pénzt – mondta Deschamps halkan. 26

– Azonnal indulok Amszterdamba. – Nem. Repüljön Washingtonba, és találja meg Cassie Andreast. Én magam megyek Amszterdamba, és megkeresem ezt a Jan van der Becket. – De lehet, hogy nehéz lesz… – Provlif, emlékszik, hogy amikor dolgozni kezdtem a szakmában, arról váltam ismertté, hogy hamar megtalálok embereket? Ó, igen, Provlif emlékezett. Megtalált embereket és eltette őket láb alól. – Nem állt szándékomban udvariatlannak lenni, Edward. – Akkor szálljon fel egy repülőre, és találja meg azt a gyereket. Rohadt disznó. Deschamps letette a telefont, és a gardrób felé vette az irányt. Az ágyra dobott egy bőröndöt, és ruhákat kezdett hajigálni bele. Bunkó! Hogy Provlifnak legyen képe őt a pénzzel idegesíteni. Hát ennyire szűklátókörű? Bármennyire is kötözködik Provlif, az elképzelés hibátlan, és működni is fog. De szüksége volt Cassie Andreasra. Kulcsszerepet játszott a tervben. Mint, ahogy Jan van der Beck volt a kulcs Michael Travis megtalálásához. Becsapta a bőröndöt. Egy óra múlva repül Amszterdamba. Nem, várjunk csak. Előbb még lemegy a szobába. Aztán készen áll az amszterdami útra. – Szeretnék hazamenni, és találkozni veled – mondta Melissa köszönés helyett, amikor Jessica felvette a telefont. – Lehet róla szó? – Azt hittem, a vizsgáidra készülsz. – Otthon is tudok tanulni. – Mindig azt mondtad, jobban tudsz abban a lakásban tanulni. Jut eszembe, hogy vannak a lakótársaid? – Jól. Egyedüllétre vágytam, ezért átköltöztem egy garzonba. – Azt hittem, szeretsz Wendyvel és Karennel lakni. – Ez így is volt. Most is találkozunk még mindennap. Azt hiszem, kamaszodom. – Egy pillanatra elhallgatott. – Szeretnék hazamenni. – Valami nem stimmel. – Csak mert haza akarok menni? A nővérem vagy, az isten szerelmére. Néha szeretném látni a babaarcod. – Mi a baj? – Mehetek vagy sem? 27

– Mondtam, mi folyik itt. Ha idejössz, nem tudsz mást csinálni, mint tanulni. És Cassie-nek adtam a szobád. – Nem baj. Majd beköltözöm a kék szobába, még ha szörnyen unalmas is a színe. Esetleg üres óráimban átfestem narancssárgára. – Meg ne próbáld! – Csak vicceltem. – Mikor jössz? – A hét vége előtt nem tudok elszabadulni. Az még négy nap, elég arra, hogy a titkosszolgálat ügynökei leellenőrizzenek. Ott vannak még, ugye? – Persze – válaszolt Jessica óvatosan. – Remek. – Nem fogod így gondolni, amikor elkezdenek majd mindenfelé követni. – Majd valahogy elviselem. Akkor szombaton. – Mellie. – Most le kell tennem. – Mi van? – Egyszerűen hiányzol. Jessica megnyalta szája szélét. – Az álmok? – Szombaton. – Letette a telefont. Jessica lassan tette a kagylót a helyére. Biztos minden rendben. Mellie már teljesen meggyógyult. Nem állt fenn annak a veszélye, hogy visszaessen. Úgyhogy, csak semmi pánik. Különben is, ha mégis valami gond van, tudja, hogyan kell kezelni. Feltéve, hogy nem az álmokról van szó. Hogy a francba fogja kezelni az álmokat?

Igazságügyi Minisztérium Michael Travis a bőrkanapén ülve olvasott, amikor Andreas belépett az irodába. – Unalmas olvasmánnyal szolgálnak ezek a jogi szövegek – mondta Travis. – Nem csoda, hogy a legtöbb jogász hagy némi kívánnivalót maga után. Az agyuk biztos még az egyetemen elsatnyul. Andreas leült az íróasztal mögé. – Jól utazott, Travis? – Remekül, köszönöm. – Elmosolyodott. – Jobb mint a Concorde. Mibe 28

került ez az adófizetőknek? – Egy centjükbe sem. A költségeket én álltam. – Nagyon etikus. De öntől nem is számíthattam másra. Ön abból a régi, ódivatú fajtából való. amit becsületes embernek hívnak. Igazán kifizettethette volna a kormánnyal. Az ön élete nemcsak saját maga és a családja számára értékes, de az ország zökkenőmentes működtetéséhez is elengedhetetlenül fontos. – Ezzel tökéletesen tisztában vagyok. De nem kellett volna magáért a különgépet küldenem. Danley-vel is idehozathattam volna, a szokásos módon. – Csak nem akart felhergelni, bármennyire is túlzó követelés volt. Nem akarta, hogy a tárgyalások rossz alapokról induljanak. – Tárgyalások? – Andreas a fejét rázta. – Nem kell magával tárgyalnom. Megvádoltathatom az elnök elleni merényletben játszott bűnrészességgel, és lecsukathatom. – De nem teszi. Mint mondtam, ön tisztességes ember. Nem büntetné azt, aki megmentette a lánya életét. – Megteszem, ha kiderül, bármifajta fenyegetést jelenthet számára a jövőben. Honnan tudott a támadásról? – Mondtam, vannak forrásaim. – Kik azok? – Hogy Danley és az emberei megszállják őket, mint egy sáskahad? Az ember vigyáz a forrásaira. Ebből élek. – Egyéb becstelen vállalkozások mellett, ha jól tudom. – Ó, igen. Becstelen vállalkozásokban nagy vagyok. De most csak az információkhoz való hozzáférésemről fogunk beszélgetni, ugye? – Előrehajolt. – Tudni akarja, ki állt a vasarói támadás mögött. – És meg is fogom tudni. – De nem tőlem. És nem most. Az igazat mondtam önnek. Nem tudtam mást a támadásról, minthogy meg fog történni. Andreas figyelmesen nézte. Travis bátran állta a tekintetét, és úgy tűnt, őszintén beszél. Ám az az ember, aki az eszéből él, jó eséllyel sajátíthatta el a félrevezetés művészetét is. De a fenébe is, Andreas ösztöne azt súgta, Travis valóban az igazat mondja. Úrrá lett rajta a csalódottság. – Azt kívánja, bárcsak hazudtam volna – mondta Travis. – Bocsánat. – Lehet, hogy most is hazudik. – Igen, nagyon jól hazudok. – Travis elmosolyodott. – De ön nem jutott volna el idáig az életben, ha nem a saját józan eszére hallgat. Andreas bólintott. 29

– Lehet, hogy akkor semmit sem tudott a Vasaro mögött álló személyekről, de azóta tudomására juthatott valami. – Nagyon elfoglalt voltam, és ez nem szerepelt a legfontosabb teendőim között. – Nekem a legfontosabb teendőim közé tartozik. – Tudom. Ezért vagyok itt. – Azért van itt, mert azt mondtam Danleynek, találja meg. Travis elmosolyodott. Egyébként egészen szelíd volt. Andreas ezt már akkor is furcsa megfogalmazásnak tartotta, most pedig, ahogy Travist nézte, még ügyetlenebbnek érezte. Bár a férfi teljesen fesztelennek látszott, mégis volt benne valami elővigyázatosság, mintha állandóan ugrásra készen élne. – Danley okos ember – mondta Travis. – Egy-két héten belül biztosan elkapott volna. Úgy gondoltam, mindkettőnk érdekét szolgálná, ha felgyorsítanám egy kicsit a dolgot. – Miért? – Nekem most egy kis időre el kellett tűnnöm a színről. Önnek pedig további információkra van szüksége. – Amikről azt állítja, nincsenek a birtokában. – Egyelőre. Ami nem jelenti azt, hogy ne tudnám megszerezni, ha egy kicsit dolgozom rajta. De időbe telik. – Mennyi időbe? – kérdezte Andreas hűvösen. Travis vállat vont. – Amennyire szükség van. Nem látom be. hogy mi vesztenivalója lehet. Danley még semmit sem tudott meg, nem igaz? – És magának mi haszna az egészből? – A biztonság. A helyzetem jelenleg eléggé bizonytalan. Legalább egy hónapig valami biztos helyen kell lennem. – Mitől védem meg magát? – Az egyik „becstelen vállalkozásom” utórezgéseitől. – Melyikétől? – Akarja, hogy megtudjam, ki támadta meg Vasarót? – Danleyvel kinyomoztathatom, mit művelt. – Sok szerencsét. Andreas elgondolkodva hallgatott. – Ugye tudja, hogy a biztonságáért felelős emberek egyben az őrei is lennének. Úgy tudnák, maga a gyanúsított. Gondolkodás nélkül eltaposnám magát, mint egy csótányt, ha kiderülne, hogy köze volt Vasaróhoz. 30

– Tudom. – Rendben. – Belemegy? – Ó, igen. – Andreas elmosolyodott. – Tudok is egy helyet. A kapuőr háza egy régi kúria kertjében, Virginiában, nagyon biztonságos. És ha bármilyen szemétláda megtámadná, a maga torkát vágnák el először. – Tényleg? De miért támadnák meg a házat… – A szeme összeszűkült. – Cassie. Szóval ott rejtette el. Azt hiszem, kitüntetésnek kell tekintenem, hogy annyira megbízik bennem, hogy odaküld. – Nem bízom magában. Nem tudom, mik a tervei. De megmentette az életét, és nem hiszem, hogy ártana neki. Ez volt a megérzésem, amikor átadta Cassie-t Vasaróban. Mindazok után, amiken átment, nem félt magától. Lehet, hogy szemét alak, de az életét kockáztatta miatta. Azt hiszem, megtenné még egyszer. – Egy pillanatra elhallgatott. – És ha bármi másban hazudik nekem, maga lesz… – Az első, akinek elvágják a torkát. Észben tartom. Mikor küld oda? – Holnap este. Körülbelül ez idő tájt. Danley talál majd magának ma éjszakára egy szállodát. – Andreas hátratolta a székét, és felállt. – Velem jön. amikor megyek meglátogatni Cassie-t. – Hogy van? – Rosszul. – Összepréselte az ajkait. – Olyan rosszul, hogy az úgynevezett becsületességem sem akadályozna meg abban, hogy máglyán égessem el azokat a szemétládákat, ha a nyomukra akadnánk. Szólok Danleynek, hogy mehetnek. – Még nem. – Elővette a telefonját. – El kell intéznem pár hívást. – A szállóból is telefonálhat. Travis a fejét rázta. – Biztos vagyok benne, hogy ebben a szobában nincsenek poloskák, és most szükségem van a biztonságra. – Elmosolyodott. – Úgysem mondta meg, hová visznek. Ezerszám vannak öreg házak Virginiában. – Ez így van. Kit hív? – Egy barátomat. Nem igazán szeretnék anélkül eltűnni a nyílt színről, hogy valaki ne tudja, ön a felelős értem. Ennyi biztosítékra azért szükségem van. – De hát nem maga mondta, hogy becsületes ember vagyok? – Tévedhetek is. Mondja meg Danleynek, hogy nem tart tovább öt percnél. – Hívjon fel, akit csak akar. – Az ajtó felé indult. –De nehogy azt higgye, bárki is követhet minket holnap este. 31

– Nagyon buta lennék, ha ilyesmivel próbálkoznék, nem? – Tárcsázott. – Csak a biztonság kedvéért. Jó éjszakát, elnök úr. – Jessica! – Melissa felült az ágyban, szíve vadul dobogott. Fájt az állkapcsa, amiből tudta, hogy álmában sikoltozott. Jaj, istenem. Jaj, istenem. A pólója teljesen átizzadt, nagyon fázott. Letette mindkét lábát a földre, és a kezébe temette az arcát. Mihelyst elmúlik a remegés, felhívja Jessicát, és minden rendbe jön. Nem, mégsem, nem futhat állandóan Jessicához. Erősnek kell lennie. Smaragdszemek merednek a földön tócsába gyűlő vérre. Felpattant, kiment a fürdőszobába, és felhajtott egy pohár vizet. Derekára tekerte a fürdőköpenyét, felkapcsolta az összes lámpát a lakásban, és befészkelte magát az ablaknál álló kopott fotelbe. Minden rendben lesz. Még mindig fázott, de a szíve kezdett ismét normálisan verni. Túl fogja élni. Már csak három éjszaka, és otthon lesz Jessicánál. A földön tócsába gyűlő vér… Ne sikolts. Ne sikolts. Smaragdszemek… Ne sikolts. – Szép kis ház. – Ahogy behajtottak a kapun, Travis a kert mélyén álló oszlopos vörös téglás épületet tanulmányozta. – Tarára emlékeztet. – Mit tud maga Taráról? – kérdezte Andreas. –Danley jelentéséből az derült ki, hogy nem sok időt töltött az Egyesült Államokban. – Apám amerikainak tekintette magát, még ha külföldön élt is. Csak épp úgy gondolta, itthon nem tudná olyan kényelmesen üzemeltetni a vállalkozását. – Csempészet? Travis elmosolyodott. – Ne legyen olyan otromba. Apám romantikus alkat volt. Élete végéig úgy tekintette magát, hogy ő kalóz. – De maga sosem tekintette magát másnak, mint bűnözőnek. – Ő fiatalemberként választotta ezt a „karriert”, mert imádta az izgalmat. Én már a játék sötét oldalának ismeretében nőttem fel. – Akkor nem az izgalomért csinálja? – De, persze. Végül is, az apám fia vagyok. – Szeme a kúriát fürkészte. – Ott van Cassie? Ki foglalkozik vele? – Két nővér, és az orvos, Jessica Riley. – De semmi javulás? 32

– Egyelőre semmi. – Andreas ránézett. – Érdekli ez magát? – Miért olyan furcsa ez? Úgy is mondhatnánk, hogy érdekem fűződik hozzá. Nem szeretek félbehagyni egy munkát. – Tartsa magát távol a lányomtól. Nem akarom, hogy bármi is arra az éjszakára emlékeztesse. – Ha emlékeztetni kellene rá, most nem lenne szüksége orvosra. – Hallotta, mit mondtam? – A limuzin megállt a kapuőr háza előtt. – Tartsa magát távol Cassie-től. El fogom mondani dr. Rileynek, hogy maga egész pontosan kicsoda, és miért is van itt. Utasítani fogom öt, hogy ne engedje a lányom közelébe. Travis széttárta kezét. – Ahogy óhajtja. Boldogan maradok a magam kis világában. – Kiszállt a limuzinból. – Még egy dolog. Tudom, hogy vonzó gondolat lehallgatni a telefonomat, de azt a megállapodás megszegésének tekinteném. Különben is, csak egyetlen embert fogok hívni, Jan van der Becket Amszterdamban. Minden esetben ő lesz a közvetítőm, és ha azt hallom tőle, hogy az ön emberei csak egy kicsit is tolakodóak, a megállapodásunk érvényét veszti. – Miért beszél nekem Van der Beckről? – Maga azt hiszi, ezzel elárulom őt. – Megrázta a fejét. – Pedig épp a biztonságáról gondoskodom. Andreas hallgatott egy percig. – Nem hallgatjuk le a telefonját. – Köszönöm. Akkor majd jelentkezem. – Nem, majd én jelentkezem. – Andreas intett a sofőrnek. – Erre mérget vehet. Travis nézte, ahogy a kocsi végiggurul a felhajtón. A kúria felső szintjén lámpák égtek. Cassie szobája lenne? Nem az ő dolga. Megfordult, és kinyitotta a kis ház ajtaját. Amíg távol tartja magát Cassie-től, és el tudja látni Andreast számára érdekes információkkal, addig biztonságban lehet itt. És csak ez számít. A kapuőr házában egy nappali, egy háló és egy konyha volt, kényelmesen berendezve. Az első félórát poloskák keresésével töltötte, és talált is vagy ötöt. Vannak kifinomultabb eszközei is a megfigyelésnek, de rengeteg felszerelés kell hozzá, és nem nagyon hitte, hogy a titkosszolgálat azokhoz folyamodna, ha rájönnének, hogy a lehallgatómikrofonokat hatástalanította. A megfigyelő csak akkor van előnyben, ha az alany nem tud róla, hogy megfigyelik. Mikor a kandalló két oldalán álló könyvespolcokat is átnézte, talált még két poloskát. Elmosolyodott, mert észrevette, hogy az egyiket dr. Jessica Riley Vissza a fényre című könyve mögé dugták. Nem volt bölcs dolog. A 33

Juniper tulajdonosa által írt könyv bárki kíváncsiságát felkeltette volna. Leült, elővette a mobiltelefonját, és tárcsázta Van der Becket. – A helyemen vagyok. Mindent előkészítettél? – Minden készen áll. – Akkor kezdd meg a tárgyalásokat. – Biztonságban vagy? – Ne légy már tyúkanyó, Jan. A rossz fiúkkal különben is neked kell tárgyalnod. Engem Amerika legügyesebb emberei vesznek körül. – És szerinted ez engem feldob? – Biztonságban vagyok, Jan. – Akkor is vigyázz magadra. – Holnap hívlak. – Letette a telefont, és hátradőlt a székben. Minden készen áll. Minden tőle telhetőt megtett. De vajon elég ez? Legalább Janra bízhatta az amszterdami tárgyalásokat. Egy kezén meg tudta volna számolni azokat az embereket, akikben megbízott. Mikor hitt utoljára idegeneknek? Talán, amikor annyi idős volt. mint most Cassie. Akkor még nem ismerte a cinizmust, és nem tudta, hogy a kapzsiság mennyire el tudja vakítani az embert. Akkortájt, amikor Jan és az apja magukkal vitték algériai kirándulásaikra, az élet még tele volt izgalommal. Az ablakhoz ment, és felnézett a kúria emeletére. Futó emléke volt csak Cassie arcáról, arról az éjszakáról, Vasaróban. A kislány soha többé nem fog már idegeneknek hinni. Kiszakították a gyerekkorából. Semmi köze hozzá. Profik gondoskodnak róla, ez a dr. Riley. Csak mert nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valamit nem fejezett be, még nem szabad veszélyeztetnie ittlétét. Elfordult az ablaktól. Lezuhanyozik, aztán lefekszik. Megállt a hálószoba ajtajában, aztán visszament a könyvespolchoz, és levette Jessica Riley könyvét. Nincs különösebb jelentősége. Gyakran olvasott valamit elalvás előtt. Különben is, információval is keresi a kenyerét, és nem árt minnél többet megtudni az embert körülvevő világról. Ennek semmi köze sincs Cassie Andreashoz.

34

4 – Megértette? – kérdezte Andreas. – Tökéletesen érthetően fejezte ki magát – válaszolt Jessica, miközben az ajtóhoz kísérte. – Semmiféle kapcsolat a kapuőr házában lakó úrral. – Nem hiszem, hogy úriembernek tartaná, ha ismerné. – Amint azt öntől tudom, megmentette Cassie életét. Ettől elég nehéz eltekinteni. – Egyetlen jó cselekedet nem teheti jóvá egy egész élet kilengéseit. – Nekem állandóan kilengésekkel van dolgom. Ezzel keresem a kenyerem. – Nos, ezzel a konkrét kilengéssel most nincs oka foglalkozni. – Andreas lement a lépcsőn. – Felejtse el Travist. Nem lesz itt sokáig. Magának pedig van elég dolga. – Felnézett Cassie ablakára. – Ma éjjel nincs rémálma. Az jó, nem? – Az mindig jó. Kikészül tőlük. – Cassie rémálmai egyre vadabbak lettek. Ennek az volt a következménye, hogy még jobban visszahúzódott. De Jessica nem akarta ezzel terhelni az apát. Így is alig pislákolt benne a remény. – Eljön holnap este? A fejét rázta. – Japánba kell mennem, kereskedelmi tárgyalásokra. Majdnem két hétig leszek távol, de a feleségem mindennap felhívja majd, hogy tájékoztathassa. Maga pedig tudja, hogy érhet el. Jessica hosszasan nézte a távolodó autót, aztán tekintete a kapuőr házára tévedt. A hálószobában égett a lámpa. A kiegyensúlyozatlan Mr. Travis még láthatóan ébren volt. Idejövetele érdekes fejlemény volt. Érdekes és talán… ígéretes. Lehet, hogy hasznát veszi Michael Travisnek. Bármit vagy bárkit felhasználna, csak, hogy megakadályozza, hogy Cassie még mélyebbre süllyedjen a sötétségbe. – Itt vagyok! – Melissa kettesével szedte a lépcsőket, karját ölelésre tárva. – Gurítsátok ki a vörös szőnyeget, szóljon a zenekar! – Ha jól emlékszem, ez a Hello. Dolly?-ból van, te pedig nem vagy egy Barbra Streisand. – Szorosan megölelték egymást. – De azért örülök, hogy itt vagy. Jól utaztál? – A kapuig. – Hátralépett, és végignézett Jessicán. 35

– Összementél? Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy három centit nőjek. – De vagy annyira bosszantó, hogy mégis megtedd. Miért nem én ütöttem apura? – A kosárlabdapályán jól jön. Viszont te vagy a délszaki szépség, akire… Ki az? – kérdezte, ahogy megpillantotta a kocsibejáró távolabbi végén kocogó alakot. – A vendégünk. A kapuőr házában lakik. Minden reggel fut. – Tényleg? – Melissa halkan füttyentett. – Nem is mondtad. Szexi. Tényleg szexi lenne? Jessica már megszemlélte. Michael Travis nem volt igazán jóképű. Magas volt, vékony és izmos, de az arcvonásai szabálytalanok. Az orra túl nagy, a szája túl széles, sötét szemei mélyen ültek. De tudta, miért mondta Melissa, amit mondott. A belőle áradó energia szinte delejes hatással volt a külső szemlélőre, nehéz volt nem megbámulni. Amikor Jessica először látta, két nappal ezelőtt… meglepődött. – Te is úgy találod – mondta Melissa mosolyogva. – Túl öreg hozzád. Harmincöt körül lehet. – Jézusmária, huszonhat éves vagyok. Még mindig úgy tekintesz rám, mintha kisbaba lennék. Lehet, hogy benézek a kisházba. Hacsak – pillantott Jessicára – nem a te vadászterületed. – Két szót sem váltottam vele. – Túl sokat foglalkozol a gyerekkel. – Az elnök azt mondta, tilos közeledni hozzá. – Hurrá! A tiltott gyümölcs mindig édesebb. – Nem kérdezted, miért lakik a kisházban. – Azt hittem, nem akarod, hogy a gyerek lássa a szépfiúdat. A kisház nincs annyira szem előtt. – Mellie. – Lazíts – kuncogott a húga. Felemelte a bőröndjét, és bevitte a házba. – Felviszem abba a borzalmas kék szobába. Csinálj egy kávét, jó? Koffeinre van szükségem azok után, amiken átmentem a kapuban. Azt vártam, melyik percben szólítanak fel, vetkőzzem le meztelenre a motozáshoz. Nem mondom, ha a kisházban lakó pasi lett volna az… – Mielőtt Jessica válaszolhatott volna, már szaladt is fel a lépcsőn. Jessica megkönnyebbülten indult a konyha felé. Melissa teljesen normálisnak nézett ki. Nem tűnt feszültnek. Jókedvű. A megszokott cikizősgonoszkodó hangulat. Ha valami változott, akkor az, hogy most még elevenebb volt. Szinte sugárzott. – Csináljak neked is egy szendvicset? – suhant be Melissa a konyhába. – Éhes vagyok. 36

– Van sajt és sonka a hűtőben. – Kávét töltött a csészékbe. – De megcsinálom én. – Nem. nem, mozognom kell. Fel vagyok töltve. Melissa mindig fel volt töltve. Állandóan mozgott, beszélt, kacagott. Egyszer azt mondta, be kell hoznia azokat az elveszett éveket, és Jessica ezt el is hitte. Melissánál élénkebb embert még nem látott. Kivéve a kisházban lakó férfit. Furcsa, hogy pont ő jusson eszébe. Semmiben sem hasonlítottak Melissával. Melissa olyan feltűnően szép volt, mint az anyjuk. Hosszúkás arc, selymes, gesztenyeszínű haj, egzotikusan metszett kék szemek. Csupán magassága és lázas energiája hasonlított Michael Travisére. Lázas. Travis viselkedésében semmi lázas nem volt; minden mozdulata kiszámított és fegyelmezett. És máskor Melissára sem illett volna a szó. De ma nyugtalanul vibrált körülötte a levegő. – Mit bámulsz? – Nézett vissza Melissa. – Valami folt van rajtam? – Nem tudom. Szerinted? – Ó, a fenébe, már megint analitikus hangulatban vagy. – Jessica elé tette a szendvicset, és leült vele szemben. – Jól vagyok. Csak látni akartalak. Ez olyan meglepő? – Nem, ha ez az igazság. – Miért ne lenne ez az igazság? Hogy van a kislány? – Nem túl jól. A rémálmai egyre szörnyűbbek. –Nyilvánvaló volt, hogy Melissa nem akarja elárulni, mi van vele. Visszavonulót kell fújnia. Később esetleg újra próbálkozhat. – Aggódom miatta. – Minden okod megvan rá. Jessica megmerevedett. – Ezt most miért mondtad? – Te is tudod. Én is ott voltam. Meséltem már, milyen közel álltam ahhoz, hogy soha többé ne jöjjek vissza. A rémálmok egyre mélyebbre hajszoltak, amíg már… – De visszajöttél. – Mert visszahoztál. Addig húztál, amíg meg nem tettem az első lépést. Néha gyűlöltelek, amiért arra kényszerítettél, hogy visszajöjjek. Sosem gondoltam bele, mennyit dolgoztál és mennyi mindent áldoztál azért, hogy meggyógyíts. – Arcán mosoly ragyogott. – Mondtam már, hogy szeretlek, Jessica? – Fogd be! Te is megtetted volna ugyanezt értem. – Bármit megtennék érted – mondta csendesen. – Csak adj rá esélyt. – Rendben. – Felállt. – Mosogass el, amíg megnézem Cassie-t. 37

– Zavarba hoztalak. – Kiitta a kávéját. – Ne haragudj. Ki kellett mondanom. Túl sok ember éli le az életét anélkül, hogy kimondaná. Amikor viszszajöttem, legszívesebben odamentem volna mindenkihez, figyelmeztetni őket, hogy semmit sem szabad magától értetődőnek venni, mert bármelyik pillanatban elmehetnek, és lehet, hogy sohasem térnek vissza. – De nem tetted. – Mert nem engedted. Az jó volt. hogy szerethetsz és szolgálhatsz, de azt nem akartad, hogy én… – Vállat vont. – De nem baj. Eltartott egy darabig, míg megtanultam, hogyan bánjak veled. – És megtanultad? – Remélem. – Fogta a tányért, és a mosogatóhoz vitte. – Menj, nézd meg a gyereket. – Mi ez a hirtelen kitárulkozás? – Ideje volt már. – Elkezdett bepakolni a mosogatógépbe. – Gondolod, hogy az elnök tilalma, a kisházban lakó izompacsirtát illetően, rám is vonatkozik? – Igen. – Kár. Jessica mosolyogva ment fel a lépcsőn. Nehéz volt nem mosolyogni, amikor húgával volt. Az életkedve szinte kitapintható volt. Öröm volt vele ugyanabban a szobában, sőt ugyanazon a bolygón lenni. A mosoly lehervadt az arcáról, ahogy Cassie szobájához ért. Gyere viszsza, kicsikém. Nézd, mennyi örömöt tartogat az élet. A sikoly késként hasított az éjszakába. Jessica számított rá. Az elmúlt három éjszaka a kislánynak rémálmai voltak. – Minden rendben van, Cassie. – Magához ölelte a gyermeket. – Itt vagyok. Biztonságban vagy. Egyre csak sikoltozott. – Ébredj fel, kicsim. Egyre csak sikoltozott. Ó, istenem. – Cassie! – Nem hagyta abba a sikoltozást. – Előkészítsek egy nyugtatóinjekciót? – kérdezte Teresa. Jessica nem akart nyugtatót alkalmazni. Mellie-vel már kipróbálta, aki később elmondta neki, hogy a szer néha álomba zárta, ami nagyon megviselte. Ha Jessica óvatlanul súlyosbítaná a traumát, Cassie még mélyebbre húzódna vissza. – Még ne. – Cassie. – Előre-hátra ringatta. – Ébredj fel, Cassie. – Öt perc elteltével 38

Cassie még mindig sikoltozott. Aztán hirtelen elernyedt. Jessica ettől még jobban megijedt. A gyermek mozdulatlanul feküdt, de a szeme nyitva volt. – Cassie? Ellenőrizte a pulzusát és a többi életjelet. Hevesen vert a szíve, de – ezúttal – nem volt életveszélyben. Mire gondolhatott a gyerek? Nagyon súlyos rohamnak tűnt. – Azt hittem, meg… – suttogta Teresa. Megőrült vagy meghalt? Jessica mindkettőtől félt. – Tenni kell valamit – mondta Teresa. – Azt én is tudom. Eltelt egy félóra is, mire Cassie arcába lassan visszatért a vér. – Szívj egy kis friss levegőt – mondta Teresa. – Sápadtabb vagy. mint a gyerek. Addig vigyázok rá. – Csak pár percre megyek ki. – Felállt, és kihúzta magát, hogy száműzze a feszültséget a hátából. –Szólj, ha bánni változás van. A folyosón megállt, és az ajtónak támaszkodott. – Jól van? – kérdezte Larry Fike. – Halálra rémített. – Engem is. De most már pihen. – Az a sikoltozás meg zokogás… Bólintott, és elindult a folyosón. Zokogás? Cassie nem is zokogott. Pedig valaki alig hallhatóan, szaggatottan zokogott. A kék szoba. Lassan odalépett az ajtóhoz. – Mellie? Semmi válasz. Kopogott, majd benyitott. – Mellie, le… – Jól vagyok. Hagyjál. – Tudod, mikor. – A sötétben épp, hogy kivehette Melissa alakját az ágyon. – Mi a baj? – Szerinted? Ki vagyok borulva, mert nem hagyod, hogy átmenjek az izompacsirtához a kisházba. – Ha ilyen sokat jelent neked, ezüsttálcán fogom felszolgálni. – Odament az ágyhoz, leült a szélére, – Nem kell a mellébeszélés, az igazat akarom hallani. – Gyűlölöm ezt a kék szobát. – Mellie. 39

A nővére karjaiba vetette magát. – Annyira fáj – suttogta. – Majdnem meghaltunk, Jessica. – Mi? – Egyre csak jönnek utánunk, és nem tudunk elmenekülni. És mindenütt vér… Egyre beljebb megyünk az alagútba, és mégsem tudunk elmenekülni. És csak egy irányba menekülhetünk. Jessica dermedten ült. – Mellie. Miről beszélsz? – Amiről nem akarsz hallani. Meg fogunk halni. Jessica. Nem tudunk továbbmenni, nem tudunk másként… – Hallgass, Mellie, halálra rémítesz. – Átnyúlt, felkapcsolta a lámpát. – Őrültségeket beszélsz. Melissa nem emelte fel a fejét. – Csak álmodtad, ugye? – Igen… álmodtuk. – Miért beszélsz folyton többes számban? – Szerintem, te is tudod. – Felült, és kisimította haját a szeméből. Remegő ajkakkal próbált mosolyogni. – Elvégre volt már ilyen. Jessica megnedvesítette a szája szélét. – Cassie? – Olyan erős kislány. Minden nehézség nélkül magával rántott abba az alagútba. Nem úgy, mint Donny Benjamin. Ő is megpróbált bevonszolni a kis barlangjába, de neki ellen tudtam állni, pedig olyan szörnyen magányos volt ő is, és én annyira szerettem volna oldani a magányát. – Mély levegőt vett. – Ha bementem volna, lehet, hogy sohasem jött volna vissza. De viszszajött. Te hoztad vissza. Mint ahogy engem is. – Egy pillanatra elhallgatott. – Csakhogy velem együtt valami mást is visszahoztál, nem? – Azt hiszed, az elméd összekapcsolódott Cassie-ével? – Tudom, hogy összekapcsolódott. – Megtörölte könnyektől csillogó arcát. – Nem akarod elhinni, mint ahogy Donny esetében sem akartad elhinni. Félsz tőle. – Hogy a francba ne félnék? Téged nem rémiszt? – Rendszerint nem. De ma éjjel igen. Élni akarok. – És Cassie nem akar? – Amíg tart a rémálom fél, össze van zavarodva, és az egyetlen dolog, amit akar, az az, hogy megmeneküljön. Csak egyvalami van messzebb és biztonságosabb helyen, mint az alagút. – Mellie. – Bocsánat. Tudom, hogy ez zavar téged. – Felkelt az ágyból, és elindult 40

a fürdőszoba felé. – Megmosom az arcom. Aztán, esetleg lemehetnénk, ihatnánk egy limonádét, ülhetnénk a teraszon, és elfelejthetnénk az egészet. Rendben? Hogy felejthetné el? gondolta Jessica. Amikor Donny Benjamint kezelte, a gondolatot, hogy Melissa elméje összekapcsolódott volna a kisfiúéval, még betudhatta húga élénk fantáziájának, és annak, hogy maga Melissa is csak nemrég tért vissza. Hiszen Jessica beszélt Melissának Donnyról, mint ahogy Cassie-ről is beszélgettek. De Donny álmai nem rettegésről és bánatról szóltak. Melissa nyugodtan és együttérzéssel beszélt a kisfiúról, és fel is hagyott vele, amikor Jessica részéről döbbenettel és elkeseredéssel találta szemben magát. – Ne rágódj ezen – mondta Melissa, ahogy kijött a fürdőszobából. – Nem emiatt jöttem haza. Ha nem tolakodtál volna be a szentélyembe, és nem egy gyenge pillanatban kapsz el, sosem kellett volna megtudnod ezeket a kis hallucinációkat. – De szerinted nem is hallucinációk. – Dehogynem. Ha nem azok lennének, az idegösszeomlásig aggódnád magad. Miután hat évet töltöttem álomországban, furcsa is lenne, ha nem lennének hallucinációim. – Hazudsz. – Lehet. – Elindult kifelé. – Viszont tényleg szeretnék inni egy limonádét. Jössz? – Szép idő van. Jó itt. Emlékszem, amikor gyerekkorunkban ugyanezt csináltuk. A hintaágy lassan ringatózott alattuk. – Gyakran kiülsz ide, Jessica? – Nincs rá időm. – A limonádéját szürcsölte. – Ha nem egy konkrét beteggel foglalkozom, akkor az autista gyerekekkel vagyok a klinikán. – Igen, mondtad. Hál, ez elég nyomasztó. Az autistákhoz képest kimondottan buli lehetett velem foglalkozni. – Vannak bizonyos hasonlóságok a kétfajta kezelésben, és értünk már el eredményeket. – És azzal akarod tölteni az életed, hogy továbbiakat érj el. – Melissa egy pillanatra elhallgatott. – Én voltam az oka. Én tehetek róla? – Tehetsz? Nem értem, miről beszélsz. – Emlékszem, milyen voltál, amikor gyerek voltam, mielőtt apu és anyu meghalt. – Elmosolyodott. – A legszebb lány az iskolában, és emellett nagyon népszerű is. Mindenkinek te voltál a legjobb barátja. Plusz egy jó adag 41

egészséges önzés. – Fiatal voltam. – Még mindig fiatal vagy, és semmi sincs rossz az önzésedben. Azt hiszem, elfelejtetted. – Kortyolt a limonádéjából. – És valószínűleg én tehetek róla. A nyakadba szakadt a felelősség, hogy egy zombiról gondoskodj, és ettől Szent Jessica lett belőled. – Ne hülyéskedj! Talán a te hibád volt, hogy ott voltál a kocsiban, amikor apu és anyu meghaltak? Ilyen az élet, és ezzel szembe kell nézni, amikor belevág az ember. Melissa a szájához emelte a poharat. – Mondom, Szent Jessica. A helyedben kézzel-lábbal tiltakoztam volna, és beraktam volna magam egy intézetbe. – Nem tetted volna. Csak a szád nagy. Ugyanezt csináltad volna. – Úristen, úgy érted, Szent Melissává változtam volna? – A fejét rázta. – Na ne, ez nem is hangzik olyan jól. – Pedig te is úgy döntöttél, hogy orvos leszel. Nem éppen a legönzőbb hivatás. – Azt hiszed, a nyomodban haladok? – Azt hiszem, nagylelkűbb és önzetlenebb vagy annál, mint amit beismersz. – Az még nem merült fel benned, hogy esetleg azért mentem orvosi egyetemre, mert választ szeretnék kapni egy-két dologra? – Mindenki ezért tanul. – Nem, én a saját válaszaimat akarom. Tudni akarom, miért mondtam le a világról hat évre. – Belenézett a poharába. – És meg akarom tudni, mi volt Donny Benjaminnal. – Mellie, nagyon fel voltál töltődve, és a fantáziád nagyon erősen működött. – Nem akarsz arra gondolni, hogy a húgod dilis. – Nem vagy dilis. Ha tényleg azt képzelnéd, hogy okkult tulajdonságokkal rendelkezel, már régen kísérleti pszichológia órákra járnál. – Ó, egy könyvtárnyi könyvet elolvastam a természetfeletti érzékelésről. De nem azokban reméltem megtalálni a választ. Hidd el, sokkal szívesebben fedeznék fel valami egyszerű fizikai magyarázatot arra, ami velem történik. – Helyes. Danny Benjamin elszigetelt jelenség volt, és teljességgel megmagyarázható. – És Cassie? – Ugyanaz a magyarázat. Mindkét esetről meséltem neked, és ebben a témában különösen fogékony a képzeleted. 42

– Az álomvilág témájában. – Hívd, aminek akarod. Teljesen logikus, hogy… – Hagyd abba – nevetett Melissa. – Ha van valami, amire rájöttem a dologgal kapcsolatban, akkor az az, hogy a logikának semmi köze ahhoz, ami velem történt. Nagyszerű dolog, hogy kifogásokat keresel, amikkel megakadályozhatod, hogy bezárjanak a diliházba, de az vagyok, aki vagyok. – Éspedig? – Csodabogár. – Felemelt kézzel hárította el Jessica tiltakozását. – Kedves csodabogár, intelligens és karizmatikus csodabogár. De mindenképpen csodabogár. És ne nézz rám úgy, mint aki le akar fektetni, és borogatást tenni a lázas homlokomra. Tudom, hogy megírtad azt a klassz könyvet rólam, és hogy hogyan küzdöttük magunkat vissza a normális emberek közé, de egy tekintetben elcseszted. Nem vagyok normális. – Természetesen az vagy. – Azt sem tudom, milyen az. Kevés embert ismerek, aki teljesen normális. Te sem vagy normális, te Szent Jessica vagy. – Felállt. – Lefekszem. Elég aggódni valóval szolgáltam egy éjszakára. – Az biztos. – De már próbálsz valami megoldást találni. Vagy inkább gyógymódot? – Miért nem beszéltél velem eddig így soha? Miért pont ma este? – Hagynom kellett volna a csudába, mert szeretlek, és szeretném, ha tisztelnél. De ahogy itt ültünk, Cassie-re gondoltam. Lehet, hogy önző vagyok, de nem titkolhatom el, ki vagyok, ha ezzel megakadályozhatom, hogy Cassie meghaljon. – Komolyan nézett vissza a nővérére. – Legközelebb még rosszabb lesz. Ki kell találnod, hogyan szakíthatod meg a folyamatot. Valami új módszert kell bevezetned. Valamit, ami kizökkenti az álomból. – Hogy a francba találjak… – Nem tudom. Te vagy a pszichiáter. – A bejárati ajtó felé indult. – Csak csinálj valamit. – Mellie. A válla felett nézett vissza. – Ezért jöttél haza? Cassie-ről voltak álmaid? – Nem. – Elkapta a tekintetét, ahogy kinyitotta az ajtót. – Azelőtt még soha nem álmodtam Cassie-ről, illetve vele. – Maradhattál volna még – mondta Teresa, amikor Jessica bejött a szobába. – Szükséged van pihenésre. – Hogy van? – Semmi változás – állt fel Teresa. – Lemegyek, iszom egy kávét, aztán 43

visszajövök, és elküldelek aludni. Kezdesz úgy kinézni, mint valamelyik beteged. – Semmi bajom. – Hazugság volt. Határozottan volt valami baja. Fáradt volt, és remegett a gyomra a félelemtől. Nem tudta eldönteni, kit félt jobban, Cassie-t vagy Melissát. A gyermek elveszett, de húga, akiről azt hitte, egészben van, ismét a széthullás határán állt. Ám Melissa teljesen összefüggően beszélt. De hát hány olyan beteggel akadt dolga, akik a rohamok előtt és után teljesen normálisnak tűntek? Melissa normális volt. Csak… akkor mi? Sóhajtva dőlt hátra a széken. Semmi szüksége az aggodalomnak erre az új forrására. Hogy az elmék bármifajta találkozásáról lett volna szó, az elfogadhatatlan. Ellentmondott mindenfajta logikának. Bármi történt is ma éjjel, a magyarázatnak olyan egyszerűnek kell lennie, mint amilyet ő ajánlott Melissának. Tenyerébe vette Cassie kis kezét. – Gyorsan vissza kellene térned. Az álmaid rosszat tesznek. Azt hittem, várhatunk, de… Gyere ki az alagútból, kicsim. Sokkal boldogabb leszel, ígérem. Újra láthatod a szüléidet, és ők is nagyon… Alagút? Ezt meg honnan vette? Megmerevedett. Melissa mondta, hogy Cassie az alagútban van. Sokkal indokoltabb lett volna azt mondania, hogy abban a képzelt erdőben látta, ahol ő is töltött hat évet. De nem ezt mondta. Olyan erős kislány. Minden nehézség nélkül magával rántott abba az alagútba. Megborzongott. Melissa fantáziája, vagy esetleg…? Nem fog ilyen földtől elrugaszkodott dolgokban hinni. Az értelemre fog hagyatkozni, amikor Cassie-t kezeli… és Melissát. Erős kételyei voltak aziránt, hogy Cassie törékeny teste kibír-e még egy ilyen éjszakát. Legközelebb még rosszabb lesz. Ki kell találnod, hogyan szakíthatod meg a folyamatot. Jézusom!

44

5 – Karlstadt nem hajlandó mással tárgyalni, csak veled – mondta Van der Beck, mihelyst Travis felvette a telefont. – Látni akarja az árut. – Megmutattad neki a mintát? – Azt mondja, egy cseppből nem lesz óceán. – Költőibb, mint amit Karlstadttól vártam volna. – Itt akar találkozni veled. – Mondd meg neki, hogy tiszteletben tartom a kívánságát, de az óceánba bele is lehet fulladni, és addig nem vállalom a kockázatot, amíg nem hallok egy vonzó ajánlatot. – És mit tekintesz vonzónak? – Huszonötmilliónak már van egy bizonyos csengése. Van der Beck felhorkant. – Te álmodsz, Michael. – Nem álmodom, fizetni fognak. Ez jó ár azért, amit cserébe kapnak. Úgyhogy, hajrá! – Témát váltott. –Sikerült kapcsolatba lépned valakivel, aki bármit tud a Vasaro elleni támadásról? – Elmegyek Henri Claronhoz Lyonba. Úgy hallottam, tud valamit. De nagyon hallgat, és tudod, hogy Henri ritkán hallgat. – Pont ellenkező tapasztalataim vannak. – Megtudtam egy érdekes dolgot. Henri felesége, Danielle, ugyanabban a faluban nőtt fel, mint Jeanne Beaujolis, Cassie Andreas nevelőnője. – Ez érdekes. – De, mint mondtam, Henri mostanában nem valami közlékeny. – Fél? – Egy komolyabb összeget ajánlottam neki. Valami nagyon nagy dologról lehet szó, ha még ennyi pénz sem tudja megingatni. Szólok, ha megtudtam valamit. – Letette. A francba. Travis zsebre vágta a telefonját, és nyugtalan léptekkel az ablakhoz sietett. Nem úgy haladtak a dolgok, ahogyan szerette volna. Már több mint egy hete van itt, és még mindig ugyanott tart. Bár, ez még mindig jobb, mint egy faláda hat láb mélyen a földben. Anynyi az egész, hogy nincs hozzászokva a bezártsághoz. Nem tölthetett minden időt a számítógépnél vagy olvasással. Egyébként is, az egyetlen könyv, amely igazán lekötötte az érdeklődését, Jessica Rileyé volt. Jessica és húga, Melissa múltja és elméje teljesen lebilincseltek. Ettől még érdekesebb lett az 45

a néhány pillanatkép, amit elkapott róluk. Most már úgy érezte, a két nő olyan bizalmas ismerőse, mint kevés ember. A legtöbb ember a közeli barátai előtt sem nyílik meg teljesen, ezzel ellentétben Jessica megható nyíltsággal beszélt könyvében az életükről. A történetben, mely a nő küzdelméről szólt, melyben átsegíteni igyekezett húgát a megrázkódtatáson, miután a kislány szülei a szeme láttára égtek bent az autóban, nyoma sem volt büszkeségnek; végtelen szeretet áradt minden mondatából. Az esőtől nedves ablakon át nézte, hogy megint égett a lámpa a nagy ház emeleti szobájában. Ezen a héten már a harmadik éjjel. Úgy tűnik, Cassie nincs jól. Szegény kölyök. És szegény Jessica Riley. Ha Travis jól olvasott a sorok között, Jessica legalább annyira szenvedett ilyen alkalmakkor, mint a betegei. Semmi köze hozzá. Hányszor mondta ezt el magának, mióta Juniperbe érkezett? Az unalom találgatásra késztette, de a találgatás ritkán elégítette ki. Szerette, ha ő irányíthatta az eseményeket. Ha nem vigyáz, könnyen azon kaphatja magát, hogy elhagyta a biztonságos megfigyelői pozíciót, és beavatkozott, hogy megoldja a helyzetet. Egyértelmű, hogy vissza kell térnie a saját életéhez, és el kell felejtenie Cassie Andreast, meg az öt körülvevő embereket. Cassie ismét sikoltozott. – Kicsim, ne! – Jessica a térdén ringatta. – Kérlek. Ébredj fel. Ez így nem mehet… Cassie sikoltott. Újra és újra. Sebes szívverés. Nyirkos bőr. – Injekciót? – kérdezte Teresa. – Az előző rohamnál adtam neki egyet, de meg sem érezte. Ha túl sokat adok neki, belehalhat. De mi az, ami segíthetne? gondolkodott lázasan. Már több mint húsz perce tart a roham. Ez volt az eddigi legsúlyosabb, és nem hagyhatta, hogy a gyerek… – Vigyázz rá – mondta Teresának. Felpattant, kirohant a szobából, el az őr mellett, végig a folyosón. Féltépte Melissa ajtaját. – Cassie nagyon rossz állapotban van. Nem tudom, tudsz-e vele valamit kezdeni, de… Melissa nem reagált. Jessica felkapcsolta a villanyt. Melissa nyitott szemmel feküdt. – Mellie? Sebes szívverés. Nyirkos bőr. – A francba! 46

Potyogtak a könnyei, ahogy kiszaladt a szobából. Mi a francot csináljon? Minden megbolondult. Semminek sincs értelme. Miért kell annak a gyereknek meghalnia? És Melissa. Jaj, istenem, Melissa. Uramisten, mit csináljon? Nem volt semmi… Ki kell találnod, hogyan szakíthatod meg a folyamatot. Valami új módszert kell bevezetned. Leszaladt a lépcsőn, ki az esőbe. Megszakítani a folyamatot. Valami újat találni. Tudta, hol találja meg az új elemet. Azóta tudta, mióta Andreas megtiltotta neki, hogy szóba álljon Michael Travisszel. A francba. Nem állhat ölbe tett kézzel és nem nézheti, ahogy ez a szörnyűség megtörténik. A kapuőr házának ajtaján dörömbölt. – Nyissa ki ezt a rohadt ajtót! Travis kinyitotta. – Mi a franc van… – Jöjjön! – Megragadta a karját. – Velem kell jönnie. Most! – Mi történt? – Ne kérdezősködjön! Jöjjön! – Kivonszolta a házból. – Jessica Riley vagyok, és… – Tudom, ki maga. De azt nem tudom, mit keres itt. – Később elmagyarázom. Csak jöjjön már. – Jövök. – Mellette szaladt a kocsifelhajtón. – A gyerek? – Igen. Félek, hogy meghal. – Jessica megpróbált uralkodni magán. – Rémálma van, és nem tudom felébreszteni. – Odaértek a házhoz, már rángatta be a férfit az előszobába. – Segítenie kell. – Nem vagyok orvos. – Ne vitatkozzon. Csak tegye, amit mondok. – Hallotta a sikolyokat, ahogy felfelé rohant a lépcsőn. Megkönnyebbült. Ha Cassie sikoltozik, akkor még él. Larry Fike ott állt a lépcső tetején, és mereven nézte Travist. – Ő nem mehet be, dr. Riley. Utasításom van rá. – Be fog jönni – mondta harciasan Jessica. – Megmotozhatja. Ön is bejöhet és ott állhat mellette. De akkor is bejön. Szükségem van rá. – Utasításom van rá. – El fogja tudni magyarázni az elnöknek, miért fosztott meg annak a lehetőségétől, hogy megmentsem a lánya életét? – Utasításom… – Elhallgatott, Cassie szobájának ajtaját nézte. – Álljon terpeszbe Travis, kezek a falon. 47

Jessica türelmetlenül várta, hogy Fike megmotozza Travist. – Siessen, kérem. A kislány… Fike intett Travisnek, hogy beléphet a szobába, majd ő is követte. Jessica az ágyhoz rohant. – Hogy van, Teresa? – Ha lehet, még rosszabbul. – Észrevette Travist. – Mit keres itt? – Ugyanezt kérdem én is – mondta Travis. – Mit keresek itt? – Nem tudom. Valamit tennem kellett… Újabb sikoly. Travis álltában ugrott egyet, majd tett egy lépést előre. – Nem tudja elhallgattatni? Nem lehet neki jó, hogy így… – Ha el tudnám hallgattatni, nem lenne szükségem magára. – Mély levegőt vett, és megpróbált gondolkodni. – Rémálma van, és nem tudom kihozni belőle. Azt hiszem, Vasaróhoz van köze, és menekülni próbál valami elől. De nem tud, ezért a rémálom minduntalan visszatér. Szükségünk van valamire, ami megtöri ezt a ritmust. – Rám? – Maga mentette meg az életét Vasaróban. Lehet, hogy ma este is meg kell tennie. – Olyan rossz állapotban van? – Nem tudom. De a rémálomnak véget kell vetni. – Hát ebben baromira igaza van. – Travis leült az ágy szélére. Tenyerébe zárta Cassie kezét. Egy darabig hallgatott, aztán megszólalt: – Biztonságban vagy, Cassie. Itt vagyok. Vége. Emlékszel, kimegyünk a konyhába, és ott várunk a szüléidre. Cassie sikoltozott. – Biztonságban vagy. Itt vagyok. Elment. Mind elmentek. Sikoltozott. – Figyelj, Cassie. – Halkan beszélt, sürgetően. Szemét a kislány arcára szegezte. Jessica szinte érezte, ahogy a férfi akarata a gyermek rettegésével birkózik. –Vége. Elmúlt. Biztonságban vagy. Elment. Cassie sikolya elhalt. – Senki sem bánthat. Ő sem bánthat senkit. Biztonságban vagy. – Cassie Travisre meredt. – Elment. Mind elmentek. Biztonságban vagy. A kislány mély lélegzetet vett. Percek teltek el. Végül lehunyta a szemét. Köszönöm, Istenem. Jessica odalépett, és megvizsgálta Cassie pulzusát. Kezdett lassulni. 48

– Jobban van? – kérdezte Travis. – Most igen. Mélyen alszik. – Lesz még rémálma? – Nem valószínű. Sosem volt kettő egy éjszaka alatt. – Teresához fordult. – Tartsd rajta a szemed. – Persze. – Teresa Travist bámulta. – Én itt tartanám a közelben. Jessica fáradtan bólintott. – Nemsokára itt leszek. – Mellie! Meg kellett néznie Mellie-t. Kiment, végigsietett a folyosón, és benyitott a kék szobába. – Mellie? Semmi válasz. Odament az ágyhoz. Úgy tűnt, Melissa is mélyen alszik. Kitapintotta a pulzusát. Majdnem normális. Aztán Melissa lassan kinyitotta a szemét. – Rossz… volt. Majdnem… elvesztettél minket. – Hogy érzed magad? – Mint akit elgázolt… egy kamion. – Elnézett Jessica válla fölött. – Köszönöm… Jessica hátranézett: Michael Travis ott állt mögötte pár lepényire. – Mit? – kérdezte. – Később… álmos. – Szemhéja ismét lezárult. –Kösz… – Jó ötlet. Aludj csak. – Jessica felhúzta a takarót a húga válláig. – Pár óránként megnézlek. – Nem… kell. Jól… vagyunk. – Azért még benézek. – Intett Travisnek, hogy kövesse. – Jó éjszakát, Mellie. Mellie nem válaszolt, már aludt. A folyósón Jessica Travishez fordult. – Miért követett? – Mi mást tehettem volna? A kislánynál láthatóan már nem volt rám szüksége, a testőr meg lyukat bámult a hátamba. – Nem volt joga betolakodni a húgom szobájába. Travis vállat vont. – Nyitva hagyta az ajtót, és amikor megláttam, hogy a pulzusát méri, arra gondoltam, szüksége lehet rám. – Nem volt magára szükségem. Mellie… egyszerűen… fáradt. – Ó? – Köszönöm, most már minden rendben. Elmehet. 49

Travis a fejét rázta. – Bőrig áztam, és semmi kedvem kimenni a viharba, amíg meg nem száradok, és nem iszom egy forró kávét. – Elindult lefelé a lépcsőn. – Megmutatná, hol a konyha? Onnantól már magam is boldogulok. Ebben Jessica is biztos volt. Travis olyan fesztelenül viselkedett, mintha a saját otthonában járna-kelne. Bár az is igaz, hogy tényleg csupa víz. Eddig annyira izgatott volt, hogy észre sem vette. – Bocsánat. – Lesietett a lépcsőn. – Nem fázik? Mondanom kellett volna, hogy hozzon magával esernyőt, de máshol járt az eszem. – Szerintem maga azt sem vette észre, hogy esik. – Követte Jessicát a konyhába. – Maga is éppoly vizes, mint én. Vagy ezt sem vette észre? Tényleg nem. – Hozok törülközőt, csak felrakom a kávét. – Hozok én. Hol van? – A folyosó végén balra van egy vécé, ott van egy szekrényben. – Oké. Mire visszajött, Jessica feltette a kávét, és csészéket tett ki az asztalra. – Szép ház. – Odadobott neki egy nagy fehér törülközőt, ő pedig egy másikkal a haját kezdte szárítgatni. – Nem túl gyakran bukkan az ember antik szekrényre egy vécében. Olyan itt, mintha egy másik korban élne. – Néha. – Jessica megtörölte az arcát és a nyakát, mielőtt a haját kezdte volna szárogatni. – Különösen, amikor elmegy az áram. – Félredobta a törülközőt. – Cukor, tejszín? Travis a fejét rázta. – Gyakran van áramszünet? – Szerencsére nem, gyerekkoromban a szüleim kicseréltették a vezetékeket, de azért vannak még a háznak vicces húzásai. – Kitöltötte a kávét. – Az elnök azt mondta, maga Európában élt, úgyhogy hozzászokhatott a régi házakhoz. – Csak a szegénynegyedekben. – Leült, kezét melengette a csészén. – Azok a házak, amelyekben gyerekként éltem, rendszerint még azelőtt öszszeomlottak, mielőtt védett épületekké nyilváníthatták volna őket. Amikor pedig felnőttem, inkább modern, összkomfortos lakásokat választottam, mert gyakran és gyorsan kellett költöznöm. – A szeme csillogott. – És úgysem lett volna időm vicces elektromos hálózatokat bütykölni. – Miért, kinek van? – Leült vele szemben. – Szeretném megköszönni, amiért segített Cassie-nek. Tudom, hogy úgy nézhettem ki, mint egy őrült, ahogy berontottam magához. – Hát, mindenképp váratlanul ért. 50

– De azért velem jött. Örök hálám. Nagyon meg voltam ijedve. – Láttam. – A kávéját szürcsölte. – Meséljen Cassie-ről. – A világon mindenki tudja, hogy a traumát követő stressztől szenved. – De nem mindenki tud a rémálmairól. Beszél róluk? – Nem beszél. – Akkor honnan tudja, hogy Vasaróról álmodik? Jessica a csészéjébe meredt. – Ez logikus, nem? – De. – És maga azért tudta kizökkentem belőle, mert ott volt Vasaróban. – Szintén nagyon logikus. Miért gondolta, hogy én bármiféle reakciót válthatok ki belőle? – Maga új tényezőként jelent meg. Felborította az álom menetét. Amikor először mesélt nekem magáról az elnök, arra gondoltam, maga még segíthet nekem. Travis gúnyosan mosolygott. – Örülök, hogy segíthettem. Ugyanakkor nem hiszem, hogy Andreas egyetértene magával abban, hogy én lennék a megfelelő ember erre a feladatra. – Maga az egyetlen, akit Cassie elfogad. Az elnök bármibe belemenne, amivel segíthet a lányán. – Ez esetben, ha a jövőben is használni akarna, jobban tenné, ha felhívna. Lefogadom, hogy a titkosszolgálatisok jelenteni fogják a mai esetet. – Tessék? – Hívja fel, és mondja meg neki, hogy szüksége van rám. Az elnök sem lehet makacsabb mint az a testőr, akinek maga kész lett volna nekimenni, csak hogy bevihessen Cassie-hez. Jessica olyan fáradt és fásult volt, hogy eddig nem is foglalkozott azzal, mi lesz majd ezután. Michael Travis azonban már láthatóan a következő lépésen gondolkodott. – Lehet, hogy nem is lesz többet szükségem magára. – Akarja vállalni a kockázatot? Nem, nem akarja. – Lehet, hogy másodjára már nem is működne. – De az is lehet, hogy igen. Jessica tekintetével Travis arcát kutatta. – Miért akar nekem annyira segíteni? – Mit gondol? Nagylelkűségből? – Semmit se tudok magáról, azon kívül, amit Andreastól hallottam. 51

– Az elég is lesz. Bár ez talán egy kicsit igazságtalan, mert én viszont magát tanulmányozom, amióta itt vagyok. – Tessék? – Ne aggódjon – kuncogott Travis. – Nem szoktam leskelődni. Olvasom a könyvét. Nagyon tanulságos. – Ó. – Nem volt mit csinálnom, nagyon unalmas hét volt. Ez a mai a legizgalmasabb dolog, ami Amszterdam óta történt velem. – Látom, fel van villanyozva. Örülök, hogy ami Cassie-vel történt, szórakoztatja. – Szórakoztat? Nem, bár be kell ismernem, feldobott, hogy segíthettem a kislánynak. Sajnálom, ha ez bántóan hangzik. Látom, azt várná, hogy én is olyan őszinte és önzetlen legyek, mint maga, de hiába. Nem szoktam beleártani magam a mások dolgába. – Akkor miért ajánlotta fel a segítségét? – Imádom megzavarni a status quót. Érdekel, hogyan lehet megváltoztatni valamit, amiről a legtöbb ember úgy gondolja, kőbe vésett törvény. – Milyen… laza. – Úgy érti, rideg. – Elmosolyodott. – Nem vagyok rideg, dr. Riley. És a status quo megváltoztatása sem mindig rossz dolog. Magának sem volt semmi kifogása ellene, amikor Cassie-vel csináltam. És nem is volt rideg, amikor Cassie-hez beszélt. És kirántotta a kislányt abból a halálos rémálomból. – Sok dolog van, ami nem egyértelműen fekete vagy fehér. – Travis kitalálta, hogy mire gondolt Jessica. –Megígérem, hogy nem fogom bántani a maga Cassie-jét. – Nem az enyém. – Tényleg? Travis túl sok mindenbe látott bele. – Azt akarom, hogy meggyógyuljon. – És eközben, szemben velem, beleártja magát mások dolgaiba. – Mint a legtöbb ember. – Jessica figyelmesen nézte Travist. Erő. Intelligencia. Szemernyi nyughatatlanság. Mi rejlett még emögött az arc mögött? – Miért akar segíteni Cassie-n? Nem lehet, hogy csak az unalom az oka. Travis halkan kuncogott. – Egyszerű gyalogként vont be engem a játékba. Elfelejtettem mondani, hogy az irányító szerepkört is imádom. Jessica megmerevedett. – Én irányítom Cassie-t, senki más. 52

– Cassie-t Cassie irányítja. – Travis arcáról eltűnt a mosoly. – Szüksége van rám, de gyalogként nem állok a rendelkezésére. – Csak nem fogja ölbe tett kézzel tűri, hogy meghaljon az a kislány?! – Azt maga nem tudhatja. Kiszámíthatatlan tényező vagyok. Bárhogy viselkedhetek. Akarja vállalni a kockázatot? A fenébe is. Travis tudta, hogy Jessica ezt nem teheti meg. Travis a fejét rázta. – Nem fogom azonnal átvenni a hatalmat. Kezdetnek megelégszem azzal, hogy engedelmes szolgája leszek. Csak szeretném, ha megállapodnánk. Jessica gondolkodott, majd mereven biccentett egyet. – Remek. – Kiitta a kávéját és felállt. – Most visszamegyek a kapus házába, maga pedig felhívja Andreast. Oké? – Ezen még gondolkodom. – Ahogy akarja. Rosszabb lesz, ha ő hívja fel magát azután, hogy az őröktől hall róla. – Búcsúzóul intett egyet, és elindult kifelé. – Viszlát. Jessica még sokáig ült ott. Nem volt hozzászokva, hogy utasításokat fogadjon el, Travis javaslata pedig vészesen közel állt egy utasításhoz. Úgy tűnik, igazat mondott, és valóban irányító pozícióban szeret lenni. De azt lesheti. Semmit nem enged át Cassie kezelésének felelősségéből. Azonnal észrevette rajta a változást, ahogy leült Cassie ágyához. A kihívás felvillanyozta Travist, minden porcikája vibrált. Az elszántsága még jól jöhet, de az uralmára semmi szükség. Bármilyen bosszantó is, Travisnek igaza volt abban, hogy fel kell hívnia Andreast. Szívesen megfeledkezett volna Travis javaslatáról, csak azért, mert az övé volt, de ez nem lett volna túl bölcs dolog. Hívd fel Andreast, legyél túl rajta, aztán majd ráérsz gondolkodni, hogyan használhatod Michael Travist. Még mindig esett, de Travis, aki futva igyekezett vissza a kis házba, alig érezte az esőt. Tele volt energiával, amelyet a Cassie-vel… és Jessica Rileyval vívott küzdelem során halmozott fel. Fantasztikus. A küzdelem Cassie-vel, aztán meg az az érdekes beszélgetés Jessica, és a húga, Melissa között. Egy kirakós játék darabjai, amit nagyon érdekesnek talált. És veszélyesnek. Lehet, hogy még sincs teljesen elege a kötéltáncból.

53

6 Andreas még akkor is hallgatott, amikor Jessica befejezte. Végül rekedt hangon megszólalt: – Azt akarja mondani, hogy meghallhatott volna? – Nem hoztam volna be Travist a házba, ha nem lett volna meg rá a komoly esély. – Úristen. – Ismét hosszan hallgatott. – Mi a franc történik vele? – Éppen próbálok rájönni. – Úgy szeretnék ott lenni vele. Borzasztó, hogy több ezer kilométerre kell lennem. – Nem tudna segíteni, elnök úr. – De Travis tudott. – Semmi kétségem afelől, hogy megmentette az életét. – Elhallgatott. – Lehet, hogy újra fel kell őt használnom. – Nem akartam, hogy a közelében legyen. Azt hittem, rosszabbak lesznek tőle a rémálmai. – Nem lehetnek rosszabbak. Újabb hallgatás. – Akkor használja. Használjon bármit és bárkit, amit és akit jónak lát. Utasítani fogom Travist, hogy álljon a rendelkezésére. Mi sem lesz nagyobb örömére. – Köszönöm, elnök úr. Biztos vagyok benne, hogy ez segíteni fog. – Rosszabbodik az állapota. – Elcsuklott a hangja. – Miért nem tudunk tenni valamit? Csak tehetetlenkedünk, miközben ő… Jessica nem tudta elviselni a fájdalmat a hangjában. – Tudom, mit érez. Talán, ha… vissza vinnénk Vasaróba. – Nem! Az ki van zárva. Lehet, hogy kétségbe vagyok esve, de nem őrültem meg. – Pedig, lehet, hogy… – Nem. Jessica felsóhajtott. Nem bízott benne, hogy beleegyezik, de meg kellett próbálnia. Radikális megoldás lenne, lehet, hogy veszélyes is, de ő is legalább annyira kétségbe volt esve, mint Andreas. – Azért szeretném, ha elgondolkodna rajta. – Előbb fogok elgondolkodni azon, hogy másik orvost keressek a gyermekemnek. – Beszélt valakihez a háttérben, majd újra Jessicához szólt. – 54

Mennem kell. Valami istenverte fogadás van a császári palotában. Ha legközelebb hív, jobb híreket akarok hallani, különben hívok egy új orvost miután hazatértem, aki tud is segíteni Cassie-n. – Letette. A fenyegetés egyáltalán nem érdekelte Jessicát. Tudta, hogy az elnök tehetetlenül vergődik egy számára megoldhatatlannak tűnő helyzetben. Ha lenne bárki, aki tudna segíteni Cassie-n, gondolta Jessica, azt ő maga fogadná fel. De igaza volt, az utóbb időben csak tehetetlenkedtek. Próbálták fenntartani a status quót. Imádom megzavarni a status quót. Lehet, hogy nem lenne rossz ötlet még jobban bevonni Travist a dologba. Ám az is lehet, hogy mégsem lenne jó ötlet. Viszont valaminek változnia kell. Cassie állapota tarthatatlan. Minden lehetőséget ki kell próbálnia, amivel esetleg visszahozhatná. Fáradtan indult el a lépcsőn felfelé. Benéz még Cassie-hez, aztán lefekszik. A kék szoba ajtajánál megállt. Minden lehetőséget. Melissa. Melissa ugyanúgy ki volt merülve, mint Cassie. Mert összekapcsolódtak? Vad, felháborító és félelmetes gondolat, a logika sárba tiprása. Minden lehetőséget. Ne most. Időt akart adni magának, hogy megszokhassa a gondolatot. Majd holnap… – Mi ez a csodás illat? – kérdezte a konyhába belépő Melissa. – Úristen, de éhes vagyok. – Huevos rancheros. – Jessica hátrapillantott. –De elrontottad a meglepetést. Ágyban akartam felszolgálni a reggelit. – Tudod, hogy utálok sokáig ágyban maradni. –Odament a hűtőgéphez, kivette a narancslevet. –Hogy van Cassie? – Jessica két virslit tett a tányérra a tojás mellé. – Te jobban tudod. Melissa arcáról lefagyott a mosoly. – Fogalmam sincs. És ha mondanék is valamit, nem hinnél nekem. – Nem tudom, mit higgyek el. – Kitöltötte a narancslevet, és leült az asztalhoz. – Egyél. 55

– Nem kell, hogy biztass. – Leült, és enni kezdett. – Ez isteni. Holnap én csinálom a reggelit. – Nem is tudsz főzni. – Dehogynem. Sok mindent megtanultam, mióta elmentem az egyetemre. Az egyedüllét sok energiát ad az embernek. – Ivott egy korty narancslevet. – Hamarabb is megtanulhattam volna, de úgy tűnt, te élvezed az irányítást, és hogy gondoskodhatsz rólam. – Mindössze arról volt szó, hogy hozzá voltam szokva… – Tudom – mosolygott Melissa. – És én mindig is a kishúgod leszek, aki eltévedt az erdőben. Felőlem. Legyen. Bármi, ami boldoggá tesz. Jessica döbbenten figyelte. Melissa hangja szinte megbocsátó volt. – Sosem akartalak úgy kezelni, mintha… – Remekül kezelsz. – Evett még egy falatot. – És fantasztikus reggeliket csinálsz. Szóval, hogy van Cassie? – Jól. Nincs olyan jól, mint te, de az elmúlt időszakhoz képest jól van. – Hátradőlt a széken, és Melissát figyelte. – Tegnap éjjel azt hittem, mind a ketten meghaltok. – Tudom, hogy azt hitted. – A narancsléért nyúlt. – Tudom, hogy megrémültél, amikor először bejöttél a szobámba, de nem tudtam segíteni neked. Nagyon ki voltam készülve. – Segíteni? Te voltál az, akinek… – Mély lélegzetet vett. – Mi történt veled tegnap éjjel? Melissa nem nézett fel a pohárból. – Most mit mondjak? Ha hazugságot akarsz hallani, akkor hazudok. Nem hinném, hogy kész lennél elfogadni az igazságot. – Bármit akarsz mondani, kész vagyok meghallgatni. Nem tudom, emlékszel-e, de azért mentem be hozzád, hogy megkérjelek, segíts nekem. – Csak arra emlékszem, hogy megrémültél. Mert akkor épp benne voltam valamennyire. – Jessicára emelte a tekintetét. – De ha hozzám jöttél, valamennyire hinned kellett nekem. – Nem tudom, hogy miben higgyek. Andreas egyszer azt mondta, egy kerengő dervistől is segítséget kérne, ha attól a lánya jobban lehetne. Én is mindent megtennék, hogy életben tarthassam. – Nem vagyok kerengő dervis, és azt sem tudom, mit tehetnék. Bíztam benne, hogy talán több hatalmam lesz, de beszippantott, mint egy tornádó. Magával rántott. – Megrázkódott. – Ha Travis nem jött volna… – Tudtad, hogy itt van? – Hogyne tudtam volna. Olyan erős volt, mint Cassie. Közé és a szörnyek közé állt. 56

– Szörnyek? – Szörnyeknek látja őket. Nincs arcuk, csak szemük. – A vasarói támadók símaszkot viseltek. Melissa bólintott. – Ez megmagyarázza. – Mondd el, milyen az egész. – Rettegés. Szomorúság. Egy hosszú, sötét alagútban vagyunk, ahol eddig boldogok voltunk, de a szörnyek beférkőztek valahogy. Üldöznek, és tudjuk, hogy elkapnak, ha nem találjuk meg… – Mit? – Nem tudom. Teljesen összezavarodott a félelemtől. Akármi legyen is az, amit keres, nem találja. És már csak egy módja van a menekülésnek. – Frászt. Visszatérhetne hozzánk. – Ez a lehetőség nincs előttünk. – Néha egyes számban beszélsz, néha meg többesben. Már nem vagytok összekapcsolódva, ugye? Melissa a fejét rázta. – De a kapcsolat nagyon erős volt, és az emlék is az. Megpróbálok nem… Úgy nézel rám, mint egy őrültre. – Miért hinném azt, hogy bekattantál? Én vagyok az orvos, és mégis úgy fogadom mindezt, mintha teljesen normális dolog lenne. – Csakhogy nem ezt teszed. Fenntartással fogadsz mindent, miközben próbálsz valami ésszerű magyarázatot találni rá. – Elmosolyodott. – Ugye? – Fontos vagy nekem. – Átnyúlt az asztal fölött, és megfogta Mellie kezét. – Megrémiszt, hogy esetleg… – Csak akkor kell megrémülnöd, ha nem tudjuk megállítani, ami Cassievel történik… meg velem. Nem vagyok dilis. Csak repülök azzal a tornádóval, miközben azt remélem, valamitől majd csak elmúlik. – Megszorította Jessica kezét. – A vége felé, miután Travis megjelent, erősebbnek éreztem magam, és már gondolkodtam is, nem csak éreztem. Talán, ha tudnám valamennyire irányítani a dolgot, megállíthatnám a tornádót. – Istenem, remélem. – De szükségem van Michael Travisre, Jessica. Nem vagyok elég erős hozzá, hogy egyedül küzdjek meg Cassie-ért. Travisnak is ott kell állnia. – Úgy beszélsz róla, mint valami médiumról. – Fogalmam sincs, miért tud Cassie-nek segíteni. Azért hoztad Cassiehez, mert azt mondtam, találj valamit, amivel megszakíthatod a folyamatot. Bejött. Lehet, hogy később már nélküle is boldogulunk, de most még nem. Vond be, Jessica. 57

– Ó, már bevontam. Nem volt nehéz. Nagyon érdekesnek találja a helyzetet, és éppen nagyon unatkozik. – Vágott egy grimaszt. – De nem lesz vele könnyű. – Gondoltam. – Melissa felállt. – Futok egyet, mielőtt nekiülnék a tanulásnak. – Homlokon puszilta Jessicát. – Szegény Jessica. Tudom, hogy nehéz. De minden rendbe jön, meglátod. Melissa úgy bánik vele, mint egy gyerekkel. Úgy is érzi magát, mint egy zavarodott gyermek. Mindaz, amit Melissa mondott, hihetetlen számára, de nincs más választása, mint, hogy elfogadja. – Még egy utolsó kérdés. Mi történt volna veled, ha nem hozom át Travist? Melissa egy darabig nem válaszolt. – Nem tudom. Nem egészen értem, hogy működik. De nem hiszem, hogy a végén el tudtam volna szabadulni tőle. – A végén? Melissa gyorsan az ajtó felé indult. – Ha Cassie meghalt volna, engem is magával vitt volna… Melissa bekopogott a kisházba. – Süt a nap, és minden gyönyörű idekint. Gyere ki játszani, Michael Travis! Travis kinyitotta az ajtót: – Parancsol? – Ha esetleg nem ismerne meg. én vagyok az az éjszakai roncs, Melissa Riley. – Ó, megismerem. – Akkor öltözzön át, és jöjjön maga is futni velem. Ilyenkor szokott futni, nem? – De igen. – Akkor megvárom. – Belépett a házba, és lehuppant a szófára. – Jó kis hely. Jessica meg én sokat játszottunk itt gyerekkorunkban. Siessen, legyen olyan kedves. Vissza kell mennem tanulni. Travis elmosolyodott. – Igyekszem nem megváratni. – Kiment a hálószobába. Mellie körülnézett. Az ebédlőasztalon laptop, a dohányzóasztalon egy halom könyv. Ettől eltekintve, nagy rendet tart. Minden megszervezve. Előrehajolt, és tanulmányozta a könyvek gerincét. Elmosolyodott. Okos. Nagyon okos. Az ablakhoz ment, felnézett a nagy házra. Hányszor állhatott itt, a fényt 58

nézve Cassie ablakában? – Kész vagyok. – Sort és egy Oxfordi Egyetem feliratú póló volt rajta. – Hacsak nem gondolta meg magát, Ms. Riley? Nem tudja, mit gondoljon Melissáról. Nem baj. Így legalább egy lépéssel Travis előtt járhat. – Dehogyis. És hívjon Melissának, vagy Mellie-nek, mint Jessica. – Talpra ugrott, és kiszaladt a házból. Lehunyta szemét és élvezte, ahogy a napfény simogatja. – Gyönyörű idő van, nem? És a fű illata. Imádom az éjszakai eső utáni reggeleket. Kinyitotta a szemét, és leugrott a lépcsőn. – Versenyezzünk a ház háta mögötti tóig. Melissa nyert négy méterrel. A fűzfának dőlve kapkodott levegő után. – Direkt hagyta, hogy nyerjek? – Ezt miből gondolja? – Jó formában van, láttam futni. – Maga is nagyon jó formában van. Melissa kuncogott. – Más férfitól ezt bóknak venném. – Tőlem miért nem? – Mert jelenleg nem a szex érdekli. Arra próbál rájönni, mi a fenét akarok. – És nekem kell kitalálnom? Melissa bólintott. – Mihelyst kapok levegőt, segítek. – Lecsúszott a földre. – Mit gondol, mit akarok? – Addig kell beszélnem, amíg újra nyugodtan lélegzik? – Nem rossz ötlet. – Lássuk csak. – Ő is leült a közelben. – Nehéz felmérnem az indítékait, hiszen sohasem találkoztunk. Amennyire ebből a távolságból megállapíthattam, maga és a nővére igen közel állnak egymáshoz. Talán magával üzent? – Jessica maga szokta az üzeneteit átadni. Én is. – És mi az üzenet? Melissa egyenesen Travis szemébe nézett. – Ne merészelje bántani a nővéremet. Travis felvonta a szemöldökét. – Nem állt szándékomban bántani. – Hiszek magának. Viszont nem mindig úgy cselekszünk, ahogy szeretnénk. Néha téved az ember, főleg ha személyes dologról van szó. Magát nem érdekli Jessica. Azt is kétlem, hogy Cassie érdekelné. Nehéz eldönteni. – Tényleg? Pedig biztosan tudja, hogy segítettem neki tegnap éjjel. 59

– Nálam jobban senki sem tudja. – Megállt. – De szerintem ön ezt is tudja. A férfi kérdően nézett rá. – Három, a parapszichológiáról szóló könyvet láttam az asztalán. Az egyiket én hagytam itt, amikor egyszer hazalátogattam. A kisházban olvastam, mert nem akartam, hogy Jessica lássa. A másik kettőt nem olvastam. Honnan tett rájuk szert az éjszaka kellős közepén? – Elküldtem az egyik testőrt egy éjjel-nappali könyvesboltba Washingtonba. Nagyon kedvesek és előzékenyek velem, feltéve, hogy nem hagyom el a kertet. Egész éjjel ezeket olvastam. – Elmosolyodott. – És mivel semmit sem aludtam, nem is terveztem ma reggel futni. – Most akkor sajnáljam? – Isten ments. Van elég problémája. Az arcát kutatta. – Felteszem, megtalálta a könyvekben, amit keresett. – Véletlenül hallottam, amit a nővérének mondott az éjjel a szobájában. Az elég volt, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Úgyhogy elkezdtem keresgélni az interneten, és beleolvastam pár könyvbe. – És rájött, hogy csodabogár vagyok. – De nem az egyetlen. És nem is az első. – Mi? – Tényleg azt hitte, hogy maga az első, aki hozott is vissza valamit magával? Hans Dedrick professzor négy, a magáéhoz hasonló esetet fedezett fel. Egyet Görögországban, egyet Svájcban, kettőt Kínában. – Dedrick? – Trauma, emlékezet, és a visszavezető út 1999-ben írta. Nem olvasta? Melissa elképedve rázta a fejét. – Pedig hány könyvtárat kutattam át, hogy találjak valamit, bármit… – Egy brit kiadó adta ki. Mint látja, profi vagyok információk felkutatásában. Kölcsönadom, ha gondolja. – Megveszem, ha visszamegyek az egyetemre. Jessica mondott rólam valamit? – Egy szót sem. Megértem, hogy vigyáz magára. Jó sok időt töltött a maga ápolásával. A maga képessége egy kicsit „szokatlan”, gondolom nem akarja, hogy félreértsék magát. Jézusom, tényleg nagyon okos. Figyelt, hallgatott, majd egymáshoz illesztette a részecskéket. – És maga megért? – Úgy érti, elhiszem-e? Talán. Sok időt töltöttem a Távol-Keleten, és lát60

tam ennél furcsább dolgokat is. Semmiképp sem érzem magam kényelmetlenül tőle. Melissa hosszasan nézte. – Nem, magát mindez csak szórakoztatja. Jessica mondta, hogy információban utazik, és látom, hogy jó is benne. Gyűjtöget, kutat, elemez… Izgalmasnak találja, nem? – De. Mivel végtelen kíváncsisággal vert meg az isten, szenvedélyemmé vált. – És Cassie-vel foglalkozni gyors ellenszer pár hét unalom ellen? – Ennyire azért nem vagyok szívtelen. Nem használnám ki azt a kedves kislányt, csak, hogy megszabaduljak a monotonitástól. Én neki segítek, ő pedig nekem. – Kuncogott. – De amíg meg nem jelent maga a színen, nem is gondoltam volna, hogy az elkövetkező pár hét ilyen izgalmas lesz. Mikor jött rá, hogy ez a furcsa képessége van? A nővére egyáltalán nem szól róla a könyvben. – Nem tudott róla. Olyan boldog volt, amiért visszahozott, hogy nem akartam elrontani a jókedvét. El se mondtam volna neki, ha nem jön közbe Cassie ügye. Nem olyan, mint maga. Nagyon hülyén érzi magát tőle. – Könnyű belátni, miért. Nagyon komoly és gyakorlatias nő benyomását keltette bennem. – Gyakorlatiasnak kellett lennie. Szó sincs arról, hogy ne lenne például jó humorérzéke. Csak nem volt sok alkalma… – Oké, oké. Nem akartam bántani. Gyengéd teremtésnek tűnik. – Témát váltott. – Nem válaszolt. Mikor jött rá, hogy más hullámsávon is sugároz? – Kábé öt hónappal azután, hogy visszajöttem. Nagyon meg voltam ijedve tőle. – Felállt. – És itt abba is hagyhatja a kíváncsiskodást. Ennél többet úgysem fog megtudni tőlem. – Sosem lehet tudni. Még el se kezdtem. – Ő is felállt. – Szeretném, ha tisztán látnánk. Arra figyelmeztet engem, hogy tartsam magam távol a nővérétől és Cassie-től? – Ezt meg honnan veszi? Cassie-nek szüksége van magára. – És magának. Melissa? – kérdezte halkan. – Nekem is, de dolgozom rajta, hogy ne legyen. –Lehajolt, és újrakötötte a bal cipőfűzőjét. – Úgyhogy ne szokja meg a gondolatot. Pótolni fogom magát. –Felegyenesedett. – Jessica a legrendesebb ember a föld kerekén. Nem hagyom, hogy baja essen. – Felemelte a kezét, mielőtt a másik megszólalhatott volna. – Nem érdekel, hogy nem áll szándékában. Most a legfontosabb dolog Jessica életében az, hogy meggyógyítsa Cassie-t. Úgyhogy maga mindent megtesz, hogy életben maradjon. Nem fog csak úgy elmenni, ha valami érdekesebb dolog jelenik meg a látóhatáron. Addig marad, amíg 61

Cassie a javulás útjára nem lép, vegyen ez igénybe akár éveket. – Fogok még valamit csinálni vagy befejezte? – Nem, még meg kell ígérnie, hogy vigyáz Jessicá-ra. Az elnök azért helyezte itt el magát, mert magának biztonságra van szüksége. Nem akarom, hogy ha magát esetleg támadás érné, akkor neki is baja essék. – Ez minden? – Egyelőre. – Rendben. Akkor fussunk versenyt, vissza a kisházig. – Hátranézett a válla fölött. – És ezúttal nem fog nyerni, Melissa. Nem ígért semmit, de erre Melissa nem is igazán számított. Elég volt annyi, hogy most már tudja, mit vár tőle. – Nem fog zavarni. – Elindult utána. – Majd dolgozom rajta. Majd dolgozom rajta. Travis az ajtóban állt, és nézte a távolodó Melissát. Ez az egy mondat összefoglalta Melissa Riley lényegét. Bátorság és elszántság, hogy kerül, amibe kerül, de érvényesítse az akaratát. Másfelől, lehet, hogy ez a mondat mégsem fejezte ki a személyisége lényeget. Sosem látott még senkit, akinek ennyi életereje lett volna. A könyvben Jessica a Melissa visszatérte utáni pár hónapról is beszámolt. Nem csak, hogy igen magas intelligenciáról tett tanúbizonyságot, de az életet is habzsolta, amit Jessica annak tudott be. hogy szerette volna kárpótolni magát az elveszett időért. Azt írta, arra számít, hogy pár év alatt alábbhagy ez a lendület. De azóta már jó pár év eltelt, és az volt az érzése, ebben Jessica tévedett. Melissa Riley egy élő petárda, ráadásul sokkal bonyolultabb, mint amilyennek bármelyikük is gondolta volna. Miközben Jessica Travisszel alkudozott, éretten és okosan kezelte őt. Melissa nem próbált alkudozni. Először megvizsgálta a jellemét, majd egyenesen nekiszegezett egy kihívást… és egy fenyegetést. Milyen jól kiismerte Travist, még egy ilyen rövid találkozás alatt is. Érdekes… – Mit csináltál Travisszel a tónál? – kérdezte Jessica számonkérően. – Nem volt jó ötlet. Mellie. – Már nem tilos közeledni hozzá – nézett vissza Melissa vigyorogva a lépcsőről. – És érdekesebb ember, mint gondoltam. Nagyon okos, és az intelligenciája baromi szexivé teszi. – Lehet, hogy az elnök azt mondta, nem tilos közeledni hozzá, de én ezt nem mondtam. Az isten szerelmére, mégiscsak bűnöző. 62

– Te pedig egy orvossal, ügyvéddel vagy egy számítástechnikai cég vezetőjével látnál szívesen. Mit szólnál egy bankárhoz? – Felőlem. Melissa mosolygott. – Oké, találok egyet magamnak, mihelyst visszamentem az egyetemre. – Én nem viccelek. Mellie. – Tudom. Az a véleményed, hogy olyan külső hatásra van szükségem, ami stabilizál. Talán igazad is van. Ne aggódj, nem ajánlottam fel, hogy feküdjön le velem. Csak futottunk egyet. Jessica megnyalta a szája szélet. – Nem hittem, hogy… Nem várnám el, hogy elmondd, ha… – De azért el fogom mondani. – A mosoly eltűnt az arcáról. – Soha nem tennék semmit, ami téged nyugtalanítana. Ha nem akarod, hogy Travisszel fussak, akkor vége is a történetnek. – És közben arra gondolsz, mit kíváncsiskodik ez a hülye? – Arra gondolok, hogy szeretsz, és törődsz velem. Nem vesztek semmit, ha nem vele futok. Teljesen jelentéktelen kis kocogás volt. – Nem tűnt jelentéktelennek. Baromi intenzívnek tűnt. Intenzív is volt. Azalatt a pár perc alatt, amíg együtt futottak, Melissa felfigyelt az intimitás furcsa érzésére. És amikor a tónál beszélgettek, szinte érezte a szikrákat, a szavak mögött rejtett tüzes áramlatokat. Izgalmas volt. Travis… izgalmas volt. A veszély mindig izgalmas, de Travis egy szempillantás alatt ellenséggé válhat. Na és? Az ellenséggel is izgalmas dolog játszani. Jelen körülmények közt mégsem ez tűnt a legjobb ötletnek. Elindult a lépcsőn felfelé. – Nem. biztos, hogy inkább egy bankárra hajtok.

Amsterdam – Valami nagyon érdekes dolog zajlik – mondta Provlif Deschamps-nak a telefonba. – Megtalálta Cassie Andreast? – Nem, de miközben a CIA-s kapcsolatom a gyerek után szimatolt, egy másik érdekes információra lelt. Andreas pár héttel ezelőtt titkos útra küldte az elnöki különgépet Amszterdamba. – A lányával a fedélzeten? 63

– Nem, csak visszafelé volt utasa. Michael Travist szedték fel, és vitték az Andrews Légitámaszpontra. – Travist? – Deschamps nem értette. Ez nem fért össze azokkal az információkkal, melyekhez ő jutott hozzá. – A CIA elfogta? – Elfogták, és az elnökhöz vitték. Együtt mentek tovább valami ismeretlen helyre. – Biztos benne? – A CIA-nál lévő forrásom teljesen megbízható. – Akkor miért nem tudják megmondani, hol a lány? – A CIA és a titkosszolgálat ritkán ad át adatokat egymásnak. – Találja meg őket. – Ahogy óhajtja. Mint tudja, csak azóta koncentrálok Cassie Andreasra, amióta kifejezetten erre utasított. – Arra utasítottam, amire kellett. Szerezze meg a gyereket. Találja meg Travist. Csend. – És nyírjam ki? – Nem. Azt magam akarom megtenni. Különben is, egy darabig még élve többet ér. – Letette a telefont. Travis és Andreas. Travist nem tarthatják fogva. Mi a franc folyik itt? Mióta itt van, olyan érdekes és jövedelmező lehetőségre bukkant, amire nem is számított. De most a kép még zavarosabb lett. De talán ígéretesebb is? Mindig úgy gondolta, hogy az az okos ember, aki hagyja, hogy mások kaparják ki a gesztenyét, aztán kiveszi a kezükből. Travis láthatóan mozgolódott, ügyeskedett, és magasabb fokozatba kapcsolt Andreasnél… Ajándékra számíthatok, Travis?

64

7 – Jöjjön, most, azonnal – mondta Jessica rögtön, ahogy két nappal később Travis felvette a telefont. – Azonnal ott vagyok. Jessica a teraszon várta. – Mióta tart? – kérdezte Travis. – Negyedórája. – Miért nem hívott hamarabb? – Meg akartam adni neki az esélyt, hogy maga találjon vissza. Travis követte a házba. – És hogy ne legyen rám szüksége. – Természetesen. – Megértem. De ez a negyedórás késedelem lehet, hogy nem tesz jót Cassie egészségének. – Miért, maga igen? – Tud jobbat? – Felmentek a lépcsőn, Travis biccentett Fike-nak. – Jó estét! Ugyanaz a játék? – Sajnálom. – Nem is vártam mást. – A falnak dőlt, amíg Fike megmotozta. – Ha így mennek tovább a dolgok, nagyon közeli barátok leszünk. – Kinyitotta az ajtót. –Így sikoltozik, mióta elkezdődött? Fike bólintott. – Szegény gyerek. Sosem hallottam még ilyet. Néha halálra rémiszt. – Hagyja abba a csevegést, és jöjjön segíteni, Travis – vetette oda Jessica. – Ha tud. Travis leült az ágy szélére. – Minden tőlem telhetőt megteszek. – A kezébe vette Cassie kezét. – Figyelj, Cassie. Én vagyok az, Michael. Itt vagyok, és semmi sem bánthat. Nem kell elszaladnod. Cassie sikoltott. – Egyszer már megállítottam őket. Most is meg fogom. Csak hagyd, hogy segítsek, és akkor megoldjuk…

Hál’ istennek. Michael ott volt a sötét alagútban. Melissa nem látta, de érezte a jelen65

létét. Ami azt jelenti, Cassie is érzi. Lehet, hogy látja is. Melissa annyira félt, hogy nem tudta eldönteni. A szörnyek. Úristen, a szörnyek. El fognak kapni minket, és szétlövik a fejünket. Fuss. Fuss. Fuss. Találd meg. Fuss. Találd meg, mielőtt utolérnek, és… Fuss. Fájt a levegővétel. Mindkettejük szíve szét fog szakadni Nem. Lassíts. Michael itt van. A szörnyek nem férhetnek hozzájuk, mert eléjük áll Mit mond Michael? Nem számít. Itt van. Melissa lassan kicsúszott Cassie szorításából. Szabadon úszott… Érezte, hogy Cassie elkeseredik. – Gyere vissza. Hiányzol – mondta a kislány. Hívása olyan csábító volt, mint egy szirén dala. Ne engedj neki. Maradj távol. – A részem vagy – mondta Cassie. – Nem. – Magányos vagyok. – Akkor gyere vissza velem. Érezte, ahogy Cassie-n végigfut a rettegés. – Rossz. – Már nem. – Egyedül. Most biztonságban. Nincsenek szörnyek. Együtt megtaláljuk. Gyere vissza. Melissa is egyedül volt. Miért ne maradna, és hagyná, hogy… Közelebb úszott Cassie-hez. De aztán összeszedte minden erejét, és elszakította magát tőle. – Nem, visszamegyek. Szia, Cassie. – Egyedül… – Melissa. Ahogy kinyitotta a szemét, Jessica arcát látta maga fölött. Olyan fáradt volt, alig tudott beszélni. 66

– Szia. Rendben… van, ugye? Jessica bólintott. – Cassie alszik? – Még nem. De hamarosan fog. A rémálomnak vége. – Megfogta Jessica kezét. – Ne nézz már olyan aggodalmasan. Mind a ketten jól vagyunk. Hol van Travis? – Kint az előszobában. – Elhallgatott. – Segített? – Tudom, azt szeretnéd hallani, hogy nem, de nélküle nem éltük volna túl. – Becsukta a szemét. – És nem kellett volna az előszobában hagynod. Tudja… rólam. Jessica összevonta a szemöldökét. – Mit tud? – Hogy csodabogár vagyok. – Elmondtad neki? – Ő maga találta ki. De egyáltalán nem zavarja. Nem úgy, mint téged. Szegény Jessica… – Szegény Mellie. – Nem, lassan megtanulom… Nem úgy van, mint gondoltam. Annyi minden zajlik még Cassie-ben. Az a furcsa érzésem volt, hogy valamit rejteget. – Mit? – Nem tudom, de lehet, hogy nem is úgy van, ahogy gondolom. És magányos, Jessica. Már szinte fáj, annyira magányos. – Azt mondtad, Donny is magányos volt. – De nem ennyire. – Te nem voltál magányos, amikor az erdőben voltál? – Nem, mert nekem ott voltál te, és tudtam, hogy ott vagy. Lehet, hogy nem láttalak, de sosem hagytál el. – Cassie is számíthat olyan emberekre, akik szeretik. – De fél beengedni őket. Fél, hogy ha beenged valakit az alagútba, a szörnyek is bejutnak. – Megszorította a kezét. – A szörnyek borzalmasak, borzalmasak. Nem engedhetjük be őket. – Cassie nem engedheti be őket. Melissa megpróbált mosolyogni. – Megint úgy beszéltem? Ugyanúgy félek a szörnyektől, mint ő. – Rá kell vennünk Cassie-t, hogy engedjen be, mert csak így hozhatjuk vissza. Melissa bólintott. 67

– Igen, csak a… – A szörnyek? – Gondolj a legrosszabb gyerekkori rémálmodra, és szorozd meg százzal, hogy tudd, hogy érzi most magát Cassie. – Lehunyta a szemét. – Jó éjt, Jessica. Nincs kedvem többet beszélni. Menj, vesézzétek ki Travisszel. Valószínűleg ott hallgatózik az ajtó mögött. Majd reggel beszélünk. – Kuncogást hallott az ajtó túloldaláról, mire hangosan kiszólt: – Jó éjszakát. Travis! Nagyon ügyes volt ma éjjel! – A hallgatózást különösen udvariatlan dolognak tartom. – Melissa nem bánta. – De én igen. Ha azt akartam volna, hogy ott legyen a szobában, behívom. – Én pedig, ha egész életemben arra vártam volna, hogy behívjanak, koldus lennék. Nem lehet úgy információt gyűjteni, hogy az ember udvariasan félreáll. Tudni akartam, mi történik Melissával, ezért figyeltem. – Megfogta a karját a könyökénél. – Jöjjön. Csinálok egy kávét. – Nem kérek kávét. – Az ajkába harapott. – Szeretnék Mellie-ről beszélgetni. Biztos vagyok benne, hogy ami vele történik, csak átmeneti dolog. Ő nem igazán… – Ha akarja, megígérem, nem hívom a legközelebbi diliházat, hogy hozzák a kényszerzubbonyt a húgának. – Semmi baja. – Elhiszem. – Ránézett. – És maga? – Persze. – A halántékát dörzsölte. – Nem kezelem valami jól. Ez a para dolog nagyon idegen tőlem. – Akkor hadd foglalkozzam vele én. – Frászt! Mellie az én húgom. Magától csak azt szeretném, hogy ne bántsa. – Ez ismerősen hangzik – mormolta. – Maguk ketten nem is annyira különbözőek, mint ahogy azt először hittem. De ne féljen. Semmit sem fogok Melissa ellen felhasználni, amit ebben a házban hallok. Jessica gyanakvóan nézte. – Miért tenném. Semmi közöm hozzá. A nő lassan bólintott. – Így van. egyikünk sem fontos magának. – Nem hagyhatom, hogy fontosak legyenek. – Elmosolyodott. – De ez nem azt jelenti, hogy nem csodálom mindkettejüket. Azt hiszem, kezdem megkedvelni magukat. 68

– Fantasztikus. – Tényleg az. Na, csinálhatok magának egy kávét? Mindkettőnkre ráférne, és mivel itt leszek még egy darabig, akár fegyverszünetet is köthetnénk. Jessica szó nélkül meredt rá. Travis elvei vitathatóak voltak, ráadásul más volt, mint bárki, akit eddig ismert. Nyersen őszinte volt. amit Jessica furcsamód megnyugtatónak talált. – Fegyverszünetet csak háború esetén szokás kötni. Ha továbbra is segít Cassie-n, nincs háború. – Elindult a lépcsőn lefelé. – Csak egy csésze kávé. Aludj el, mondta önmagának Melissa. Most már minden rendben. Cassie elsodródott mellőle. Jobban ment, mint legutóbb. Amikor Travis megjelent, képes volt kilépni Cassie-ből, és kicsit távolabbról szemügyre venni a lányt. Ez ugyan nem sok, de mindent el kell fogadnia, ami előbbre viszi. Cassie ezúttal kénytelen volt Melissát önállóan létezőnek elfogadni, ami valódi haladás volt. De a rossz érzés, hogy valami nem stimmelt, hogy valami nem az volt, aminek látszott, nem hagyta nyugodni. Vajon mit keresett Cassie? Együtt megtaláljuk. Megkérdezhette volna, mi az, amit igyekszik megtalálni. De a lehetőség ezúttal is elúszott mellette, akkora erősfeszítésébe került kilépni. Majd legközelebb… – Bejöhetek? – kérdezte Travis az ajtóból. – Ha nagyon fáradt, nem zavarnám. – Elfáradtam. – Felkapcsolta a villanyt. – De annyira izgatott vagyok, hogy úgysem tudnék aludni, úgyhogy bejöhet. Üljön le, Travis, és mondja el, mit akar tőlem. Elmosolyodott. – Lehet, hogy semmit. Lehet, hogy ez csak egy udvariassági látogatás. – Leült az ágy mellett álló székre. – Végül is, mindkettőnknek elég rendkívüli élményben volt része ma este. – Nem hagyta volna ott Jessicát, és osont volna fel ide, ha csak csevegni akarna. – Úgy beszél rólam mint egy besurranó tolvajról. – Sosem csinálta? Travis nem válaszolt a kérdésre. Az igaz, hogy Jessica nem tudja, itt vagyok. Nem akartam felizgatni. Nagyon védi magát. Akkor mit keres itt? – Azt hiszem, jobban meg kellene ismerkednünk. – Elnevette magát, ahogy Melissa felvonta a szemöldökét. – Nem, nem testi értelemben. Eszem ágában sincs visszaélni a helyzetemmel, amikor magát… 69

– Jól meghajszoltak, majd csatakosan bekötöttek? – Úristen, milyen hátborzongató kép. – Jelenleg így érzem magam. Cassie-vel nem könnyű. – Még egy párnát tett a feje alá. – Oké, szóval nem akar megdugni. Mivel azt is kétlem, hogy önmagáról bármit is mondani akarna, az ismerkedési est rám irányul, ugye? – Így van. – Azt már megbeszéltük, milyen furcsa vagyok. –Látta a kíváncsiságot az arcán. Ugrásra készen, kutakodva nézte őt. – Jessica könyvéből nem tudott meg eleget rólam? – De, az ő szemszögéből igen. Ám az információ lehet egyoldalú. – Jessica riasztóan őszinte. – Nem mindig látjuk egyformán a dolgokat. Soha nem akarta elmondani a maga változatát? Valószínűleg el kellene küldenie. Semmi köze sincs hozzá. Ám hirtelen rádöbbent, nem akarja, hogy elmenjen. – Mit akar tudni? – Mit akar elmondani? – Velem ezt ne játssza. Pszichológia szakos vagyok. Elnevette magát. – Bocsánat. Itt nőtt fel, Juniperben? Bólintott. – Nagyon jó volt itt felnőni. Én voltam a legkisebb a családban, úgyhogy a szüleim, meg Jessica, halálra kényeztettek. Bálványoztam őt, ugyanakkor egyfolytában idegesítettem. – Félrenézett. – A baleset után pedig malomkőként nehezedtem Jessicára. – Nem kérem, hogy a balesetről meséljen. – Pedig a baleset volt a választóvonal. Mintha ilyen-volt-ilyen-lett képeket nézegetne az ember. Tudok beszélni a balesetről. Jessica is azt mondja, jobb, ha nem zárom magamba. Szerintem fél, ha elnyomom, felrobbanok, vagy ilyesmi. – Hány éves volt? – Tizennégy. Apám egyik kedvenc étterméből jöttünk hazafelé autóval, én, meg a szüleim. Hátul ültem. – Megnyalta a szája szélét. – Egy autó leszorított minket az útról, és legurultunk a lejtőn. Aztán egy robbanás. Nem tudtam kinyitni az ajtót. Tudtam, hogy az apám halott, de anyám sikoltozott az első ülésen. Égett. Az égő hús szaga… – Elég. – Végül valahogy kimásztam. Kinyitottam az első ajtót, kihúztam anyut, és elkezdtem csépelni a tüzet. De nem tudtam eloltani, ő pedig egyre csak 70

sikoltozott… – Nyelt egyet. – Aztán már nem sikoltozott. – Maga pedig elment az erdőbe. – Aha, ez tűnt akkor az egyetlen megoldásnak. – Mély lélegzetet vett. – Önző kis dög voltam. Segítenem kellett volna Jessicának, ahelyett, hogy a világon a legnagyobb teher legyek a számára. – Hát, minden oka megvolt rá. – Travis megszorította a kezét. – És szerintem Jessica is így gondolja. Nem is vette észre, hogy Travis mikor fogta meg a kezét. El kéne vennie. Mi a fene. A keze meleg és erős volt, biztonságérzetet adott. Nagyon furcsa volt ez egy idegentől. – Mindegy, amikor visszajöttem, igyekeztem megkönnyíteni Jessica helyzetét. Elmentem gimnáziumba, különórákat vettem, aztán elmentem az egyetemre. – Azt várta volna az ember, hogy egy darabig utazgat, vagy egyszerűen csak élvezi az életet. – Élveztem az életet. Futottam, teniszeztem, megtanultam repülni. Barátokra tettem szert. – Mosolygott. – Mindig élveztem az életet. Látszólag erről szól az élet. Élvezni minden percét. Jessicának fontos volt tudnia, hogy nem vagyok instabil, és hogy megbízható állampolgár lettem. El nem tudom mondani, mennyire csalódott a Cassie-ügy ilyetén alakulása miatt. – Tekintetük találkozott. – Na, most már úgy érzi, hogy eléggé ismer, Travis? A férfi a fejét rázta. – Az az érzésem, hogy csak a felszínt kapartam meg. – Elengedte a kezét és felállt. – De nagyon érdekes volt. Nem hittem, hogy ilyen őszinte lesz hozzám. – A titokzatosság számomra túl megterhelő lenne. Hagyom, hogy hagyjon aludni. – Megyek már. – Lekapcsolta a lámpát, és elindult az ajtó felé. – Jó éjszakát, Melissa. – Travis. – Igen? – Miért jött fel hozzám? – Mit gondol? – Azt hiszi, azzal, hogy gyóntató atyaként viselkedik, közelebb kerülünk egymáshoz, és több bizalmam lesz magában? – Ennyire machiavellistának néz? – Ha annyira őszinte lenne velem, mint amennyire én vagyok magával, pontos képem lenne róla, hogy mennyire az. – Hát, az egyik legérdekesebb lehetőséget éppen maga zárta ki. 71

– Melyiket? – Sohasem mondtam, hogy nem akarom megdugni. Azt mondtam, nem áll szándékomban. Melissa elnevette magát. – Hízelegjünk a hölgynek és kerüljük a válaszadást. Jézusom, maga tényleg machiavellista. Tűnjön innen, Travis. Már kiment, de Melissa még mindig mosolygott. Lehetetlen alak… és túlságosan is izgató. A vér lüktetett az ereiben, feje zsongott. Nem is annyira elképzelhetetlen, hogy a gyanúját eloszlatni jött ide. De az is lehet, hogy a szexhez készítette elő a terepet. Az utolsó megjegyzése egyszerre volt provokatív és vicces, és lehet, hogy ha Melissa másképpen reagál, Travis visszajött volna. Ez nagyon izgalmas gondolat volt. Milyen szerető lenne Travis? Nem mert belegondolni, pedig érezte, a teste készen áll. Megígérte magának, hogy nem okoz aggodalmat Jessicának, és nem akart a nővére háta mögött cselekedni. Úgyhogy koncentráljunk csak a biztonságra, amit aközben érzett, hogy Travis a kezét fogta. Ez egy szép, plátói gondolat. Ha Travis haverkodni akart, azzal semmi baj. A szex megzavarja az elmét és az érzékeket, és jelenleg enélkül elég sok a zavaró tényező az életében. Travis csendben becsukta maga mögött a ház ajtaját, és lement a lépcsőn. Fantasztikus este volt, és ezen belül is, nem a Melissa Rileyval töltött idő bizonyult a legérdektelenebbnek. Melissa azt hitte, a látogatás előre eltervezett volt, ám ebben tévedett. Hirtelen jött ötlet alapján cselekedett, pedig ez nem volt rá jellemző. Kíváncsiság? Igen, kíváncsi volt, és amit talált, az messze felülmúlta minden várakozását. Élete legőszintébb, legnyíltabb emberével találkozott ma este. Nevetése pedig annyira érzéki volt. mint egy simogató kéz. Jan egyszer azt mondta, az ember a nő nevetése alapján eldöntheti, milyen az ágyban. Hát, azt valószínűleg sohasem tudhatja meg, milyen is Melissa Riley az ágyban. A nővére annyira védelmezi, hogy ez ügyben lépni játék lenne a tűzzel. Bár vannak dolgok, amikért az ember még megégetni is hajlandó magát. Felejtsd el. Ha Melissa Riley valóban egy élő petárda, semmi szükség rá, hogy te is lángra kapj. A helyzet így is robbanásveszélyes.

72

8 – Karlstadt húszmilliót hajlandó adni – mondta Jan van der Beck. – Egy centtel se többet. – Ha megadna húszat, huszonötöt is meg fog adni. Csak erősködjél. – Mondod te. De Karlstadttal nem könnyű erősködni. – Akkor harminc százalékot kapsz. – Az emberei minden további nélkül kivihetnének a város szélére, hogy kiszedjék belőlem, hol vagy. – Milyen szerencse, hogy nem tudod. – Szerencse neked. – Mit tudtál meg Henri Clarontől? – Semmi konkrétat. Még dolgozom rajta. – Tud valamit? – Ó. igen. Henri rossz színész, ráadásul meg van ijedve. Majdnem annyira, mint a felesége. A nő végig úgy nézett rám, mintha kínoznám Henrit. – Ha ilyen ideges alkat, csodálom, hogy még nem iktatták ki. – Lehet, hogy van életbiztosítása. – Témát váltott. – Karlstadt kezd ideges lenni. Tudomást szerzett az oroszokról, és azt hiszi, velük is tárgyalsz. – Egy kis aggodalom még senkinek sem ártott meg. – Dehogynem, és lehet, hogy ezúttal is meg fog. – Ígérem, nem hagylak a szakadék szélén. – Ha belemegy a huszonötmillióba, nagyon gyorsan kell szállítanod a dolgot. – Akkor dolgozz Henri Claronon. – Mi köze a kettőnek egymáshoz? – Sok minden. Egyszerre kell bejönniük, hogy visszamehessek Amszterdamba. Hajrá, Jan, meg tudod csinálni! – Most Karlstadttal foglalkozom. Nincs időm másra. De talán tudok találni valakit, aki megszorongatná Henrit. – Felsóhajtott. – Mindent megteszek, Michael. – Még egy dolog. Tudnál egy kicsit szimatolni a Széltáncos ügyében? – Mi? Nem segítek ellopni a szobrot, Michael. – Nem akarom ellopni. Csak a biztonsági intézkedésekről akarok tudni, és hogy viszik-e a közeljövőben kiállításra. – Ez nagyon gyanúsan hangzik. Felejtsd el. Most túl sok a dolgom. – Oké, akkor talán később. – Travis letette a telefont, és odament az ab73

lakhoz. Karlstadt ideges. Sosem látta még Jant ennyire zavartnak, és a hollandus nem borult ki ok nélkül. Lehet, hogy nem kellett volna szóba hoznia a Széltáncost. Csak az jutott eszébe, hogy mivel a szobor lábánál talált rá Cassie-re, érdemes lenne megvizsgálni ezt a vonalat is. Más körülmények közt Jan némi zsörtölődés után. belement volna a dologba, de most nagyon határozottan utasította el. Nyilvánvaló, hogy nagyon aggódik. Volt még elég idő. Amíg alkudoznak, Jan biztonságban van. A dolog akkor válik veszélyessé, ha megkötik az egyezséget. Azon a ponton Travisnek villámgyorsan kell majd cselekednie, hogy Karlstadt ne gyanakodjon időhúzásra. Ma éjjel nem ég a lámpa Cassie szobájában. Ezen a héten már háromszor járt nála. Újabban Jessica már a legelején hívta, és a legutóbbi alkalommal sikerült tizenöt perc alá szorítani a rémálmot. Mi lesz Cassie Andreasszal, ha ő elmegy? És, hogy a francba fog tudni elmenni innen, ha nem kap információt Henri Clarontól, Vasaróval kapcsolatban? Kizárt dolog, hogy akkor Andreas elengedné. Voltak bizonyos tervei, mielőtt idejött, de most ideje őket módosítani. Nem akar úgy elmenni, hogy Cassie miatt lelkiismeret-furdalása legyen. De megtenné-e, ha választásra kerülne sor? Nem kell, hogy választásra kerüljön sor. Meg kell találni a módját, hogy a gyerek visszataláljon a normális állapotba, és a probléma meg van oldva. Lehet, hogy Andreas olyan hálás lesz, hogy el is feledkezik arról, tudni akarta, ki vezette a Vasaro elleni támadást. Mind közül ez lenne a legjobb megoldás, ha… Megszólalt a telefon. – Jöjjön azonnal – mondta Jessica kurtán. – Elkezdődött. A házra pillantott. Annyira el volt merülve a gondolataiban, hogy észre sem vette, mikor kapcsolták fel a villanyt. – Rohanok. – Ne menj el – könyörgött Cassie. – A szörnyek már nem szoktak olyan sokáig maradni, Melissa. – Meg sem jelennének, ha visszajönnél, és hagynád, hogy Jessica segítsen. – Félek. Itt jobb. – Nem, nem jobb. Csodálatos odakint. Hiszen emlékszel. Én annyi gyönyörű új dolgot mutatok majd. – Félek. Szép itt bent. Megmutatnám… de nem találom. 74

– Mit nem találsz? Cassie kétségbeesése nőttön-nőtt. – Nem találom. Itt kell lennie, de nem találom. – Mit? – Itt kellene lennie. Melissa félt, ha tovább kérdezősködik, visszahajszolja Cassie-t a rémálomba. Beússzon a gyermekbe, hogy megtudja, mire gondol? Kockázatos volt. Az utóbbi időben könnyebb volt elszakadni tőle, de nem tudta, mi fog történni, ha enged Cassie-nek. Mi a fene? Egyre közelebb és közelebb ment. Cassie kétségbeesését hatalmas hullámokként érzékelte. Még közelebb. Találd meg. De mit? Mint a lángnyelv csapott ki a gondolat, megpörkölve Melissát. Ó, istenem – Nem! – Páni félelemmel menekült, suhant a sötétben. Menekülj. Menekülj. Menekülj. – Gyere vissza! Egyedül… Melissa szíve majd kiugrott a mellkasából. Ébredj fel. Légy ura a helyzetnek. Jessica és Travis mindjárt bejönnek, hogy megtudjanak valamit a rohamról. Hazudj. Hazudni kell. Nem tud beszélni arról a rettenetről. Lélegezz mélyeket, próbálj megnyugodni. Meséld el nekik, milyen jól ment minden. Egyre közelebb került Cassie-hez, akkor is, ha el voltak választva. Remélte, hogy idővel meg fogja tudni győzni Cassie-t, térjen vissza. Ezt szívesen hallják majd, annyira szívesen, hogy a szorongását is csak a szokásos fáradtságnak nézik majd. Ha mégsem, akkor hazudnia kell. Másnap délután négykor Travis bekopogtatott a házba. – Beszélnünk kell – mondta Jessicának. – Hol van Melissa? – A szobájában, tanul. Mi a baj? – Fogytán az időnk. Ki kell találnunk, hogyan gyógyíthatjuk meg Cassiet. – Maga szerint eddig mit csináltunk? – Nem haladunk elég gyorsan. – A lépcsőhöz ment és felszólt: – Melissa? – Tudja, milyen keveset sikerült tanulnia, amióta itt van? 75

– Van olyan okos, hogy behozza. A francba is, van olyan okos, hogy kenterbe verje legtöbbünket. – Elindult a lépcsőn felfelé. – Nem hallotta meg. Elfelejtettem, hogy itt tömör tölgyből vannak az ajtók. Jöjjön, felmegyünk hozzá. – És mit csinálunk? – Követte. – Haladást értünk el. Hallotta, mit mondott Mellie a múlt éjjel. – Aha, szétvetette a lelkesedés. – Kopogott a kék szoba ajtaján. – Látja, milyen udvarias vagyok? Melissa kinyitotta az ajtót. – Tanulok. – Majd később tanul. – Bement, és leült egy székre. – Jessica, idehozna mindent, amit Andreas küldött Cassie-vel? – Meglep, hogy kérésként próbálja tálalni. Nem tette hozzá, hogy legyen szíves – azzal Jessica kiment a szobából. – Jessica nem szereti az utasításokat. – Melissa törökülésben leült az ágyra. – Mázlija van, hogy engedelmeskedik. Mire készül, Travis? – Cassie. Összedobjuk, amink van. Túl lassan haladunk. Melissa az arcát fürkészte. – Mit akar? – Maga nem akarja, hogy Cassie minél előbb meggyógyuljon? – Mit akar? Travis elmosolyodott. – Mondjuk, hogy nem tudok éveket várni arra, hogy Cassie végre visszatérjen közénk, márpedig maga azt mondta, addig kell maradnom, amíg jobban nem lesz. – Magával történt valami. – És magával is. Múlt éjjel világossá vált számomra, hogy valamit rejteget. Melissa összébb húzta magát. – Jessica nem vett észre semmi ilyesmit. – Mert hinni akar magának. Nekem akar róla beszélni? Nem válaszolt. – Akkor engem se vallasson. – Itt vannak. – Jessica négy fotóalbumot és pár füzetet hozott magával. – Én már mindet végignéztem. – Nem áll szándékomban újra végigjárni a már megismert területeket. – Az egyik albumban lapozgatott. – Mondja el, mit csinált ezekkel. – Nem sokat. Kiválasztottam néhány fényképet, amelyeket megmutattam neki, hogy lássam a reakcióját. 76

– Az eredmény? – A családtagoknál semmi. Egy képnél… – Addig lapozott, míg meg nem találta. – Cassie és a Széltáncos szobor. Az volt a benyomásom, mintha… felpislákolt volna benne valami. – Vasaróban a Széltáncos mellett találtam rá. Ez volt az egyetlen kép, amit felismert? – Nem tudom. Ennél az egynél éreztem… – Vállat vont. – Nehéz megmondani. – Akkor tévedhettél is – mondta Melissa. – Honnan tudná bárki megmondani, mit érez Cassie? Volt valami izomreakció vagy változott az arckifejezése? – Talán. Egy picit. Inkább… csak egy benyomás volt. – Tévedhettél is. – Odahajolt, lapozott egyet. – Milyen más képeket mutattál neki? Travis visszalapozott. – Maradjunk még egy kicsit a Széltáncosnál, jó? Melissa összeszorította az ajkát. – Miért? Csak egy szobor. – De figyelemre méltó műalkotás. A világ egyik legértékesebb kincseként tartják számon. Az Andreas család azt állítja, vannak történeti utalások arra, hogy a szobor Nagy Sándornál volt az első perzsiai hadjárat során; hogy Nagy Károly tulajdonában is volt, és hogy az idők során számos híres történelmi alak kezében megfordult. Vannak legendák, melyek szerint emberek és nemzetek emelkedtek fel, majd buktak el, csak azért, mert a szobor a színen volt. – Marhaság. – A legtöbb legenda az. – Elmosolyodott. – De ettől nem kevésbé érdekesek, és biztos, hogy ezek a történetek a szobor értékét is megnövelték. Kultúránkat lenyűgözik a mesék. – Engem nem. Mire akar kilyukadni? – Nem tudom, hogy van-e mire. De azt tudom, hogy azon az éjjelen Cassie a hálószobájából egyenesen a Széltáncoshoz futott. – Ez nevetséges. – Melissa felállt az ágyról. – Mindenki tudja, hogy a nevelőnőhöz futott segítségért. –Keresztbe fonta karját, és ellenségesen meredt Travisre. – Hülyeség azt feltételezni, hogy abban a pillanatban egy élettelen tárgyhoz futott volna. – Ebben nem vagyok biztos – fintorgott Jessica. –Az apja azt mondta, Cassie nagyon szerette a szobrot. Történeteket talált ki róla, és szívesen játszott a könyvtárban, ahol az elnök a szobrot tartotta. – Marhaság – mondta Melissa vadul. – A szobornak semmi köze az 77

egészhez. – Honnan tudja? – Travis elgondolkodva nézett rá. – Cassie elárult magának valamit álombéli együttléteik során? – Csak próbálok logikusan gondolkodni. Úgy tűnik, sem maga, sem Jessica nem fogják fel a jelentőségét… – A fürdőszoba felé vette az irányt. – Bocsánat. Jessica szaporán pislogott, ahogy az ajtó becsapódott Melissa után. – Hát, senki se mondhatja, hogy a húgomnak nincs határozott véleménye dolgokról. – Beszélt már vele a Széltáncosról? – Csak futólag. Természetesen elmeséltem neki a trauma körülményeit. – A fejét rázta. – Biztos vagyok benne, hogy nem akart durva lenni. Sok stressz érte mostanában, és nem szereti, ha megzavarják tanulás közben. – Nem bántott meg. – Hátradőlt. – Gondolt már arra, hogy visszamenjenek Vasaróba, és ott rekonstruálják a történteket? – Nem, ha elkerülhető. Túlságosan megrázó lenne. A gyógymód többet árthatna, mint a betegség. – De gondolt rá? – Minden lehetséges lépést számba vettem. Ha el is akarnám vinni Cassie-t Vasáréba, az apja úgyis ellenállna. – Hm, az gond lehet. – Elgondolkodott. – És mi a helyzet a Széltáncossal? Az is része a történetnek. – Andreas kölcsönadta a párizsi Museum d’Andreasnak. – Ellenőrzöm, hogy viszik-e a szobrot valamilyen kiállításra a közeljövőben. – Tényleg? – nézett rá meglepetten. – Tehát úgy gondolja, van valami kapcsolat. – Nem tudom. Szalmaszálakba kapaszkodom, de ha elvihetnénk Párizsba, és elintézhetnénk, hogy… – Az elnök nem fogja megengedni, hogy bárhová is elvigyük, amíg a vasarói támadókat meg nem találták. – Sokatmondóan nézett rá. – Ez nem a maga feladata? – Dolgozom rajta. – Elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy ezt a kifejezést használta Melissa is. –Talán megkérhetnénk Melissát, hogy hozza fel a Széltáncost, ha legközelebb együtt lesz Cassie-vel. – Ezután a reakció után? – Beszélje rá. – Felállt. – Az óra ketyeg. Ha nem érünk el hamarosan áttörést, radikális lépésre kényszerülhetünk. – Radikális lépésre? Remekül haladnak a dolgok. Nem szeretném meg78

bolygatni a helyzetet. Travis komolyan nézett rá. – Bolygassa meg, Jessica. Mindjárt elhányja magát. Nem, le tudja gyűrni. Volt már ilyen. Csak ne gondolj rá, és tedd, amit szoktál. A mosdókagyló fölé hajolt, és hideg vizet fröcskölt az arcába. De még nem volt ilyen. Ilyen még nem volt. Az álmok álmok voltak. Ez pedig most a valóság. A fene egye meg ezt a Travist. Tudhatta volna, hogy addig fog kutatni és áskálódni, amíg nem talál valami nyomot. Semmi haszna belőle. Megállítja, és akkor vége. Smaragdszemek merednek… Jézusom… A vécéhez rohant és hányt. – Sápadt vagy – mondta Jessica aggodalmasan, amikor Melissa lejött a lépcsőn. – Minden rendben? – Persze – mosolygott Melissa. – Keményen tanultam. Egész nap be voltam zárva abba a szobába. Ha annyira sajnálsz, csinálhatnál nekem egy limonádét, és kijöhetnél velem beszélgetni a teraszra. Szívok egy kis friss levegőt, mielőtt visszamennék a taposómalomba. – Nekem is jólesne egy pohárral. – Elindult a konyhába. – Menj csak ki, mindjárt jövök. Melissa letelepedett a hintaágyra, és lágyam ringatózni kezdett. Fülledt, meleg, csendes éjszaka volt, a békák vartyogása felhallatszott a ház mögötti tóból. A nyár hangjai. Az élet hangjai. Csodálatos… – Álmodozol? – Jessica odanyújtotta neki a poharat, és maga is leült. – Jobban nézel ki. Melissa elnevette magát. – Nem vagyok benne biztos, hogy ezt bóknak kéne vennem. Sötét van idekinn. – Világít a hold. Melissa felnézett az égre. – Tényleg. – Csend. – Mellie, miért borultál ki ma délután? – kérdezte Jessica félénken. – Már vártam ezt a kérdést. Aggasztott, ugye? Azt gondoltad, irracionálisán viselkedem, és annak fényében, hogy nem vagy benne biztos, mennyire vagyok kiegyensúlyozott, ez… – Nem igaz. Tudom, hogy semmi bajod. Csak kíváncsi voltam, mitől let79

tél olyan ideges. – Biztosan mindenféle mentséget felhoztál Travis-nek a viselkedésemre. – Hát persze. Ezek közül egy pár még igaz is lehet. – Beleszürcsölt a limonádéjába. – Sosem voltak egymás előtt titkaink. Ki vele, Mellie! Ez persze nem volt igaz. Nagyon sok mindent tartott titokban Jessica előtt, mióta visszajött arról a másik helyről, de örült, hogy Jessica sohasem figyelt fel erre. – Nem hinnél nekem, ha azt mondanám, tényleg nagyon… – A fejét rázta. – Oké, egyszerűen nem akarom, hogy Travis elkezdjen túlságosan érdeklődni a Széltáncos iránt. – Miért nem? – Olyan, mint egy úthenger. Ha célba vesz valamit, nem lehet leállítani. – Ez nem feltétlenül rossz tulajdonság. – De az is lehet. Az emberek néha olyan helyekre sodródnak, ahová nem kellene. Csak lökés, és borul minden… mint a dominók. – És mi köze ennek a Széltáncoshoz? – Cassie azt keresi az alagútban. Jessica megdermedt. – Biztos vagy benne? – Ó, igen. – De hát ezt jó tudni. Építhetünk rá. Lehet, hogy Travis ötlete a Széltáncos felhasználásáról nem is olyan rossz, ha sikerülne találni… – Nem. – Melissa igyekezett tompítani a hangja élét. – Nem érted. Ez nem… ez egy rossz… érzés. Ha beleártjuk magunkat, azzal árthatunk Cassie-nek. – Fél tőle? Melissa nem akart válaszolni. – Ne akard megbolygatni a méhkast. – Tudom, hogy aggódsz Cassie-ért, de nem értheted állapotának összes pszichológiai vonzatát. Bíznod kell bennem, megoldom. – Felejtsd el a szobrot. – Nem felejthetek el semmit, ami segíthet Cassie-n. És te sem. Össze kell dolgoznunk. – Néha el sem hiszed, amit Cassie rémálmairól mesélek. – Vannak bizonyos fenntartásaim. De azt elhiszem, hogy Cassie valóban a Széltáncost keresi, mert amikor a fényképet mutattam neki… – Azt mondtad, nem láttál reakciót – mosolygott kajánul. – Csak nem kattantál te is be? – Ez nem ér, én sohasem mondtam rád, hogy bekattantál. – Egy pillanat80

ra elhallgatott. – A Széltáncos az egyetlen nyom, amin elindulhatunk. Ebbe az irányba kell haladnunk. Mellie. Ígérd meg, hogy hagyod Cassie-t beszélni róla, ha előhozza. Melissa nem válaszolt. – Kérlek – sóhajtott Jessica. – Segítenünk kell Cassie-n, és igazán nem tudom, merre induljunk. Mit számíthat? gondolta fáradtan Melissa. A dominók dőlnek, és úgysem tudja megállítani őket azzal, hogy nem vesz róluk tudomást. – Nem fogom bátorítani, de nem is fojtom belé. Ez elég? – Elég. – Jessica odahajolt hozzá és megpuszilta. – Köszönöm. – Felállt. – Megnézem Cassie-t, aztán lefekszem. Nem jössz be a házba? – Mindjárt. – Ne tanulj túl sokáig. – Nem fogok. – Hátradőlt a hintaágyban. – Jó éjszakát! – Remélem, mindenkinek az lesz. – Azzal Jessica bement a házba. A beszélgetés teljes kudarccal végződött, gondolta elkeseredetten Melissa. Remélte, hogy ha Cassie fenyegetettségének gondolatával próbálkozik Jessicá-nál, talán el tudja terelni a gondolatait a Széltáncosról. De nem számolt azzal, hogy Jessica mindent arra tett fel, hogy visszahozza Cassie-t. Ha Melissa nem veti fel a témát, talán Jessica sem érdeklődött volna annyira a szobor iránt. De az is lehet, hogy ez sem számított volna. A sors hozta így? A pokolba a sorssal. Ez kishitű gondolkodás. Travis például biztosan nem hagyná, hogy pillanatnyi hangulata szabja meg jövőjét. Most is azon igyekszik, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Hála saját ügyetlenkedésének, Melissa Travis oldalára állította Jessicát. A szíve legmélyén Jessica mindig is annak a kiszolgáltatott gyermeknek fogja tartani Melissát. aki oly sokáig volt. A kisházban égett a lámpa. Gyakran egész éjjel égett. Az elmúlt pár napban észrevette, hogy Travis ritkán aludt többet négy óránál, és, hogy rengeteget olvasott. Abba a halom könyvbe ásta volna bele magát, amit tegnap szállítottak le neki? A kielégíthetetlen kíváncsiság és a tudásszomj az veszélyes tulajdonságai az ellenségnek. Most először ismerte be önmagának, hogy Travis akár az ellenlábasa is lehet. Eddig is bizalmatlan volt vele szemben, de sosem hitte, hogy olyan kihívást jelenthet a számára, aminek ne tudna megfelelni. Bizarr módon valamiféle összetartozást érzett vele. Lehet, hogy Cassie a férfiba vetett bizalmának volt köszönhető, de Travis-ben a kislány megmentőjét látta. Ugyanakkor élvezte az intellektuális párviadalt, és csodálta a férfi eszét és intuícióját. Most már nem csodálja. A férfi intuíciója most túlságosan is közel férkő81

zött hozzá. Napvilágra hozta a Széltáncost a sötétből. De megoldja ezt is majd. El kell nyomni a pánikot. Ha most még nem elég erős hozzá, majd koncentrál, tanul és fejlődik. Csak legyen rá elég ideje.

82

9 Lyon – Ne nyisd ki – mondta Danielle Claron. A csengő ismét megszólalt. Henri elindult az ajtó felé. – Ne légy bolond – mondta az asszony. – Ha Van der Beck az, bolond lennék nem kinyitni. Ezt már megbeszéltük, Danielle. El kell mennünk Lyonból, és eszem ágában sincs koldusként elmenni. – Inkább vigyenek koporsóban? – Nem vigyáztam rád mindig? Az elmúlt tíz évben ugyan nem éheztünk, de most végre úgy élhetnénk, ahogy megérdemeljük. – De erre én teremtettem meg a lehetőséget. És én most azt mondom, nem kellene… A csengő megint megszólalt. – Rendben, nyisd ki, de légy óvatos. – Danielle megnyalta a szája szélét. – Nem lett volna szabad belekeverednünk. Nem volt szükségünk arra a pénzre. – Eddig soha nem panaszkodtál. Ez sem más, csak több. Úgyhogy bízd rám az alkut. A nő elindult a hálószoba felé. – Hidd el, semmi kedvem itt lenni. – Remek. Úgyis túl átlátszó vagy. Láttam, ahogy Van der Beck figyelt téged, amikor… – Hirtelen megdermedt, amint kinézett a kukucskálón. Ez nem Van der Beck. Ez egy magas, erős testalkatú, harmincas férfi. – Igen? – Monsieur Claron? – mosolygott a férfi. – A nevem Jacques Lebrett. Jan van der Beck küldött. Hoztam valamit. – Miért nem ő maga jött? – Éppen nagyon el van foglalva. Úgy tudom, említette önnek, hogy esetleg küldeni fog valakit önmaga helyett. Van der Beck valóban említette ezt a lehetőséget, de Claron még mindig gyanakodott. – Mondja meg Van der Becknek, hogyha akar… – Egy nagyon bonyolult tárgyalás kellős közepén van. – Lebrett kipattintotta diplomatatáskáját, és feltartotta, hogy tartalma láthatóvá váljék a ku83

kucskálón keresztül is. – De annyira mégsem elfoglalt, hogy ne tudott volna egy megfelelő összeget küldeni az információiért. Pénz. Frank, kötegszám. Sosem látott még ennyi pénzt. – Beszélhetnénk. Monsieur Claron? Mennyi pénz… Henri kinyitotta a zárat, és kitárta az ajtót. – Jöjjön. – Köszönöm – mosolygott a férfi. – Biztos vagyok benne, hogy meg fogunk tudni állapodni. A feleség meglógott. Nem baj. Edward Deschamps előzőleg megrongálta a garázs előtt álló autót, és a ház mérföldekre van az úttól. Henri Claron túl könnyen halt meg, a feleségét megtalálni nagyobb kihívás lesz. Kellett már neki ez a gyilkosság. Túl régóta üldözi Travist, és ez egy kicsit idegessé tette. Amikor a Claron házaspár eltávolítása felmerült, boldogan ragadta meg az alkalmat. Deschamps elmosogatta a véres kést, gondosan letörölte az ujjlenyomatokat a mosogatóról, majd tett egy kört a házban. Nem mintha ezek az óvintézkedések sokat érnének. A kriminológia mára már nagyon megnehezítette az ember dolgát. Mégis mindent végigcsinált, amit még fiatalkorában tanult. A szokás nagy úr. Kiment a házból, a kertet és a környező erdőt pásztázta. Merre mehetett? A mezők felé, ahol aztán kijuthat az országútra? Nem, az erdőbe. Azt hiszi, az erdőben el tud bújni. De meg fogja találni. Ebben a játékban különösen jó volt. Tudta, hogy Claron ki fogja nyitni az ajtót. A pénz minden ajtót kinyit. A tetején valódi bankjegyek, alul újságpapír, és az az ember máris azt hitte, gazdag. Micsoda hülye. Kiment a tanya udvarára, elővette az öngyújtót, és meggyújtotta az öszszetekert újságpapírt, amit magával hozott. A tornác benzinnel átitatott padlójára hajította. Perceken belül a ház lángokban állt. – Henri Claron halott – mondta Van der Beck. – Tessék? – Travis erősebben markolta meg a telefont. – Mi történt? – A háza porig égett, de a rendőrség szerint már halott volt. amikor a tűz kitört. A feleségét még nem találták meg. – Elszökött? – Lehet. És ha igen, biztos, hogy beásta magát, és nem fog előjönni. – Ha él, tudnom kell, hol van. Azt mondtad, olyan ideges volt. akár a fér84

je. Jó esély van rá, hogy tudja, amit ő tudott. Lehet, hogy még többet is. – Gondolod, megkockáztatja, hogy elvágják a torkát, azután, ami a férjével történt? – A félelem vagy a bosszúvágy néha jobb hajtóerő, mint a pénz. Találd meg, Jan. – Már elkezdtem keresni. – Egy pillanatra elhallgatott. – Tegnap két poloskát találtam a lakásomban. Amikor három nappal ezelőtt utoljára ellenőriztem, még nem voltak ott. Travis megdermedt. – Karlstadt? – Talán. Vagy lehet, hogy a CIA. De kínai poloskák voltak. Nem hiszem, hogy a CIA normális esetben ilyeneket használna. Ez nem tetszett Travisnek. Az események csúnya fordulatot vettek, nőttön-nőtt a feszültség. – Hogy állnak a tárgyalások Karlstadttal? – Huszonháromnál járunk. Nem akarnád elfogadni? – Meggondolom. – Jó. Rossz érzésem van ezzel a Claron-üggyel kapcsolatban. Furcsa, hogy azelőtt ölték meg, mielőtt az ügylet végére pontot tehettem volna. Az az érzésem, hogy van itt valahol egy ismeretlen tényező, ami közelebb áll hozzám, mint amivel kényelmesen együtt tudnék élni. – Egy pillanatra elhallgatott. –És azt hiszem, követnek. – A CIA? – Ó, ők is. Két férfi, zöld Porschéval. Három nappal azután szúrtam ki őket, hogy elmentél Amszterdamból. De az a gyanúm, hogy van itt még valaki. – Láttál valakit? – Nem, de bizsereg a tarkóm. – Megdönthetetlen bizonyíték. – Nekem elég. És tudod, számtalanszor mentette már meg az életemet. A dolgok kezdenek túlzottan feszültté válni. Fogom a részem, vitorlát bontok, és hosszú útra megyek. Hívj fel, ha döntöttél. Szia, Michael. – Várj. – Huszonhárommillió elég, az pedig nagyon nem tetszett neki, ahogy a dolgok alakultak Jannal. – Fogadd el az ajánlatot. – Jó. – Jan megkönnyebbülten sóhajtott. – Karlstadt azonnali szállítást akar, ezt tudod? – Húzd egy kicsit az időt. – Mintha egy támadásra kész kobrával szemben kellene húznom az időt. Nem szeret olyasmire alkudozni, ami… 85

– Nincs más választásunk. Gondjaim vannak az itteni helyzettel. – Maximum négy nap. Előre szólok, hogy Karlstadt fel fog robbanni. – Majd hívlak. Mielőtt letehette volna, Jan kuncogni kezdett. –Nem hittem volna, hogy engedsz Karlstadtnak. Kezdesz puhulni, Michael? – Lehet. Egyfolytában azt mondogatod, mennyire kemény dió Karlstadt. – Ó, nem hinném, hogy félnél Karlstadttól. Szerintem engem féltesz. Ebben egyet is értek veled. – Miért kellene miattad aggódnom? A mágikusan bizsergő tarkód majd vigyáz rád. – Letette. Négy nap. Hogy a francba fogja tudni megoldani, hogy négy nap múlva elmehessen innen? Hatalmas akadályok tornyosulnak előtte. Cassie Andreas. A titkosszolgálat. Nem is szólva Jessica és Melissa Rileyról. A két nő bizonyulhat a legmeredekebb akadálynak. Na mindegy, az akadályok azért vannak, hogy az ember leküzdje őket. Egy ötlete már volt arra vonatkozóan, hogy miként távozhatna, de próbált más megoldást is találni. Csúnya lesz. Nagyon csúnya. Mint ahogyan csúnya a helyzet Amszterdamban is, márpedig az az ő igazi élete, nem ez a kitérő itt, Juniperben. Jan nem buta, és ha úgy gondolja, veszélyben van, akkor a fenyegetés valóban létezik. Lehet, hogy életveszélyben van. A megállapodás értelmében Travisnek kellett begyűjteni a pénzt, és az ő feladata volt menedéket találni az oroszok és Karlstadt elől is. Meg is fogja tenni. Vicces, hogy Jan azzal vádolja, kezd puhulni. Megváltozna a véleménye, ha tudná, hogyan tervezi innen a szökést Travis. Csúnya lesz… A ház már a lemenő nap fényében fürdött, amikor Jessica kinyitotta az ajtót Travisnek. – Beszélhetnénk? – kérdezte a férfi. Jessica zavartan fintorgott. – Jöjjön be. Valami baj van? – Semmi, amit ne lehetne megoldani. De inkább nem mennék be. Nincs kedve sétálni egyet a tó körül? – Vissza kell mennem Cassie-hez. Ez most épp a vacsoraszünetem. – Igyekszem rövid lenni. Jessica habozott egy pillanatig. – Negyedóra. – Elindult a lépcsőn lefelé. – Én is beszélni akartam magá86

val. Tegnap éjjel beszélgettem Mellie-vel. Azt mondta, Cassie a Széltáncost keresi az alagútban. Az a véleménye, hogy ha ezen a nyomon indulunk el, azzal ártanánk Cassie-nek. – És maga mit gondol? – Szerintem minden szalmaszálat meg kell ragadnunk, ha segíteni akarunk neki. Megígértettem Mellie-vel, hogy nem próbálja eltéríteni Cassie-t a szobortól. – El tudom képzelni, hogy voltak ezzel kapcsolatban fenntartásai – mormogta Travis. – Beleegyezett. – A férfira pillantott. – Úgy látszik, ez nem lepi meg. – Azt hiszem, mindketten tudtuk, hogy a húga reakciója egy kicsit szélsőséges volt. – Akkor miért nem járt a végére? – Miért tettem volna? Tudtam, hogy maga megteszi, és csak megsértődött volna, hogyha a húgát vádolom valamivel. – Az biztos. – Elhallgatott, ahogy a tóhoz értek. –Nem akart rosszat. Csak Cassie-re gondolt. – Mint ahogy maga is. – Persze. – Nagyon szereti a húgát, ugye? – Ez nyílt titok. – És nem akarja, hogy bármi baja essen. Jessica megmerevedett. – Úristen, ez fenyegetés? – Igen, azt hiszem, az. – Megállt, és a szemébe nézett. – Hamarosan el kell innen mennem. Vissza Amszterdamba. Szeretném magát, Melissát és Cassie-t magammal vinni. Nem jutott eszembe, hogyan enyhíthetném amiatt lelkiismeret-furdalásomat, hogy el kell innen mennem. – Az ajka megrándult. – És be kell ismernem, hogy egy ilyen árukapcsolás révén én is könynyebben kijutok innen. Jessicába kétségbeesés nyilallt. – Nem mehet el innen. – Nem tudok mást tenni. – Egy frászt nem. Andreas nem fogja elengedni magát. – El fogok menni, Jessica. – Cassie meg fog halni. – Nem fog, ha velem jönnek. – Mellie is. – Egyre erősebb. Ő túlélheti akkor is, ha esetleg Cassie belehalna. 87

– Maga szemétláda! – Remegő ajkaihoz emelte a kezét. – Ez őrültség. Az isten szerelmére, maga Cassie elrablásáról beszél. Meg fogják találni magát, bezárják valahová, a kulcsot pedig eldobják. – Nem így lesz, ha megtaláljuk a módját, hogy meggyógyítsuk. – Megtaláljuk? Azt hiszi, részt veszek ebben a bűnös őrültségben? – Van más választása? Él-hal Cassie-ért és Melissá-ért. Nem akarja, hogy bármi bajuk essen. – Semmi bajuk nem lesz – meredt rá haragosan. – Maga nem megy sehova, és minden marad a régiben. – Nem egészen. – Hogy érti ezt? – Ha Cassie-nek rémálma lesz, nem jövök. – Micsoda? – Hitetlenkedve nézett rá. – Jönnie kell. Travis a fejét rázta, nem válaszolt. – Lehet, hogy maga egy szemétláda, de nem tagadhatja meg a segítséget, amikor Cassie szenved. – Innentől az egész a maga felelőssége. Mondtam, hogy segítek… a saját feltételeim szerint. – Blöfföl. Nem ennyire érzéketlen. – Ha szükséges, érzéketlenebb vagyok, mint amilyennek el tud képzelni. – Mélyen a szemébe nézett. – Blöffölök, Jessica? Jaj, istenem, valószínűleg nem blöfföl. Az arca kifejezéstelen volt, de a szeme… Eléggé megismerte a férfit az elmúlt hetekben; nem lenne képes hagyni, hogy Cassie segítség nélkül vergődje végig a rémálmot. – Maga blöfföl. – Sajnálom. Reméltem, hogy mindannyiunk dolgát megkönnyíthetem. Nem beszélnék erről Melissá-nak. Csak aggódna. És hát maga az ő jövőjén is munkálkodik. – Azt csinálok, amit akarok. – Nem, maga azt csinálja, ami a legjobb azoknak, akiket szeret. Erre bazírozok. Keze ökölbe szorult, miközben Travis elsétált. Dögöljön meg! Szemétláda! Blöfföl. Az nem lehet, hogy nem blöfföl. Másnap éjjel Cassie ablakában meggyulladt a fény. Aztán megszólalt a kisházban a telefon. – Jöjjön – mondta Jessica. – Azonnal! – Rémálom? – Igen. 88

Travis letette a telefont. Ne hívd vissza. Ne menj át a nagyházba. Ne gondolj a kislányra. Odament az ablakhoz. Várt. Félóra múlva látta, amint Jessica a kisház felé rohan. Kinyitotta az ajtót és várt. – Maga szemétláda! – Könnyek csorogtak az arcán. – Maga mocsok! – Megragadta a karját. – Velem jön. – Nem. – Velem kell… – Semmit sem kell tennem. Azt csinálok, amit akarok. – Ideküldöm Fike-ot, hogy rángassa fel magát. – Ott fogok ülni az ágy mellett, és egy szót sem szólok. – Nem teheti… – Hitetlenkedve meredt rá. – Megtenné! Úristen, maga hagyná, hogy Mellie és Cassie… – Megfordult, és rohanni kezdett a ház felé. Jézusom, gondolta Travis, elhányom magam. Ne add fel. Eddig már eljutottál. Ha ma engedsz, holnap is meg kell tenned, aztán holnapután is. Öt perc. Tíz perc. Megszólalt a telefon. – Rendben van, maga szemétláda. – Jessica hangja remegett. – Mindent megteszek, amit akar. Csak jöjjön fel. – Rögtön ott vagyok. – Sprintelt föl a kocsifelhajtón. Jézusom, ez csúnyább volt, mint ahogy elképzelte. – Mi történt, Jessica? – kérdezte Melissa vékony hangon. – Olyan sokáig tartott… Jessica a pulzusát mérte, nem válaszolt. – Hogy érzed magad? – Pocsékul. Nem jött… Olyan sokáig tartott. – A szívverésed még mindig szabálytalan egy kicsit, de már kezd normalizálódni. – Felhúzta a takarót Melissa válláig. – Cassie is jól van. – Nem volt jól. Megszokta, hogy számíthat rá. Próbáltam kiszakadni belőle, beszélni vele, de engem nem… fogadott el. Amikor a része vagyok, csak a rettegésének vagyok része, nem a… megváltásának. 89

– Megnyalta az ajkát. – A szemében Travis a… megváltó. – Szép kis megváltó. – Kisöpörte Melissa haját a homlokából. – Nem baj, ha itt hagylak, és visszamegyek Cassie-hez? – Persze, menj csak. Hol volt Travis, Jessica? – Kicsit későn ért ide. – Rossz volt. – Becsukta a szemét. – Nagyon rossz. Nagyon féltünk. Gyorsabban ide kellett volna érnie. Jessica elindult az ajtó felé. – Többet nem lesz ilyen. Legközelebb időben itt lesz. – Jó… Nem tudtunk… lélegezni, és fájt a szívünk… – Többet nem lesz ilyen – ismételte meg Jessica, és becsukta az ajtót maga mögött. Szemétláda. Égő szemekkel indult el a folyosón Cassie szobája felé. Fike elvált a faltól. – Jesszusom, nagyon reméltem, hogy a kislány jobban lesz. Idáig ez volt a legrosszabb. – Már jobban van. – Mr. Travis még mindig bent van nála. Rendszerint segít a jelenléte, ugye? – Rendszerint. – Mondta, hogy ezúttal majdnem elvesztették. Szurkolok, hogy jobban legyen a kislány. – Köszönöm, Larry. Biztos vagyok benne, hogy fel fog épülni. – Kinyitotta az ajtót, és bement a szobába. Travis Cassie ágya szélén ülve felpillantott. – Hogy van Melissa? – Mit gondol? Travis megszorította Cassie kezét. – Jó éjt, kicsim. Nemsokára találkozunk. – Felállt, és odébb ment, hogy Cassie ne hallhassa. – Melissa valószínűleg fáradt és nagyon gyenge. Így van? – Maga is tudja, hogy van. – Keze ökölbe szorult. – Megölhette volna őket. – De maga nem hagyta volna. – Maga pedig pontosan erre számított. Arra bazírozott, hogy inkább betörök, csakhogy megakadályozhassam, hogy szenvedjenek és esetleg meghaljanak. Hogy tehetett ilyet? – Muszáj volt. – A francokat volt muszáj. – Gondoljon, amit akar. Mindenkinek megvan a maga dolga. 90

– Akkor miért ütötte bele az orrát a miénkbe? – Maga kért meg rá. És nem örül, hogy segítettem? Amikor nem jöttem, csak visszaállítottam a helyzetet az eredeti állapotba. – Hogy elérje, amit akar. – Hogy elérjem, amit akarok. – Egyenesen a szemébe nézett. – Remélem, nem kényszerít rá, hogy még egyszer megtegyem. Mert megteszem, Jessica. – Tudom, hogy megteszi. – Összefonta karját a mellén, hogy ne remegjen. – Én pedig, mihelyst maga nélkül is boldogulok, mindent elkövetek majd. hogy lecsukják. Remélem, bezárják pár száz évre. – Csak ne legyen benne olyan biztos, hogy Cassie előbb gyógyul meg. Biztosan nem akarná, hogy ne legyek elérhető. Elmondott valamit Melissának? – Nem, csak annyit, hogy többet nem fog megtörténni. De ha visszanyeri az erejét, már nem fogja beérni ezzel a válasszal. – Akkor el kell terelnie a figyelmét. Melissa képes keresztülhúzni a számításaimat, és az mindnyájunknak rossz lenne. – Nem fogok neki hazudni. – Inkább itt hagyná, ahol nem tudja szemmel tartani? Nem tudom, hogy olyan nagy távolságban is össze lenne-e kötve Cassie-vel, de nem akarnám megkockáztatni, hogy ne tudjuk megfigyelni. – Elhallgatott. – Bár lehet, hogy maga megkockáztatná. – Maga seggfej! – Nahát. – Elindult kifelé. – Várjon! – Travis visszanézett. – Fizetség nélkül nem teheti ezt meg velünk. Együttműködöm magával, ha megígéri, hogy amennyiben kijutunk innen, nem hagy minket Amszterdamban. – Mondtam, hogy nem tennék ilyet. – És még egy dolgot meg kell ígérnie. Elintézi, hogy Cassie pár percet eltölthessen a Széltáncos társaságában. – Nem lesz könnyű. Különben is. miért tenném? Már győztem, Jessica. – Mert tartozik ennyivel nekünk, maga mocsok! Travis hallgatott egy pillanatig. – Van benne valami. Rendben, megígérem. De gondoljon arra, hogy ha elkapnak minket a múzeumban, engem esetleg lelőnek, vagy börtönbe dugnak. Mindkét megoldás rossz lenne mindenkinek. – Megérné. Travis a fejét rázta. – Ezt nem gondolja komolyan. 91

Igaza van. Nem gondolta komolyan. Kizárt, hogy feláldozza Cassie-t vagy Melissát, csak, hogy megbüntesse Travist. Kétségbeesetten nézett rá. – Ez őrültség. Gondolja meg! Nem tud innen kijutni. – De igen! Bár magának nem fog tetszeni a mód. Jessica megmerevedett. – Hogy érti ezt? – Ha elmondom, vitatkozni kezd, és addig aggódik majd, amíg túl nem leszünk rajta. – Meg fog ölni valakit? – Nem, ha engem nem akarnak megölni. Indulás előtt ismertelem a játékszabályokat – mondta és kiment a szobából. Uramisten, mibe keveredett? Ha nem lövik le őket, akkor is bűnözőkként vadásznak majd rájuk. Mint ahogy bűnözök is lesznek, és miért lenne Jonathan Andreas elnéző, amikor a lányáról van szó. És ha a szökés nem sikerül, mindent elveszít a semmiért. Börtönben végzi, míg Cassie-nek és Melissának lehet, hogy vége lesz. A szökésnek sikerülnie kell. Túl nagy a tét. Vajon Travis megtartja az ígéretét, hogy segít Cassie-n? Ezen később is aggódhat. Mint ahogy a Juniperből való szökésen is. Jézusom, csak senkinek ne essen baja!

92

10 Két nappal később, hajnali negyed egykor csöngött a telefon a kisházban. – Jöjjön azonnal! Rohama van – mondta Jessica, amikor Travis felvette a telefont. – És ezúttal semmi trükk, Travis. – A trükköknek vége. Rögtön ott leszek. Larry Fike aggodalmasan nézett le Travisre a lépcső tetejéről. – Úgy hangzik, mint ami megint nagyon súlyos. Sok szerencsét. Travis keserűen mosolygott. – Szükségünk lesz rá. Cassie sikolya éppen kettéhasította a szoba levegőjét, ahogy benyitott. – Mióta tart? – kérdezte Travis, és odament az ágyhoz. – Tíz perce – mondta Jessica. – Hál’ istennek, hogy most ilyen gyorsan ideért. Travis megfogta Cassie kezét. – Jöjjön ide, Jessica. Jessica közelebb lépett. –Mi az? Alig hallhatóan dünnyögte, és közben nem nézett rá: – Küldje ki Teresát valamilyen ürüggyel. – Jessica rémülten meredt rá. – Gyerünk! Jessica Teresához fordult, aki az ajtónál állt. – Hozz, légy szíves, egy fecskendőt a lenti szekrényből. – Gondolod, hogy… – Remélem, nem. De fel akarok rá készülni. Úgyhogy hozzad. – Teresa kisietett a szobából. – Meddig lesz távol? – kérdezte Travis. – Nem tudom. Amikor legutóbb kerestem, nem volt fecskendő a lenti szekrényben. Körül fog nézni, aztán felmegy a másodikon lévő szekrényhez. Cassie sikoltott. – Csináljon valamit. Beszéljen hozzá. Travis elengedte Cassie kezét és felállt. – Mit csinál? Beszéljen hozzá. – Indulunk Jessica. Megdermedt. – Addig nem, amíg gondjaiba nem veszi. Travis kicipzárazta a dzsekijét, elővette laptopját, és Jessica orvosi táskájába rejtette. Cassie sikoltott. 93

– Beszéljen hozzá! Nem látja, hogy szenved? Sikoltozik, az istenit! Travis szembefordult vele, és nyugodtan azt mondta: – Sikoltoznia kell, Jessica. – Tessék? – Nem tudok neki segíteni. Sikoltoznia kell. – Ez most erőfitogtatás? Mondtam már, hogy maga nyert. Travis becsukta az orvosi táskát. – Nem erőfitogtatás. – Szenved. Mellie is szenved. – Szaladjon ki, és mondja azt Fike-nak, hogy vészhelyzet van. Cassienek rohama van. és kórházba kell szállítani. Ezt adja oda neki. – Egy cetlit nyújtott át. – A legközelebbi kórház Shenandoahban van, ez a sürgősségi osztálya száma. – Ne csinálja ezt Cassie-vel. – És mondja meg Fike-nak, hogy értesítse az elnököt. – Beszéljen hozzá. – Egyelőre nem. Minél előbb itt lesz a mentőautó, annál előbb segíthetek neki. – Meglökte. – Irány Fike. – Rohadjon meg. – Zokogva rohant ki a folyósóra. Cassie sikoltott. A kiáltásban benne volt minden szörnyűség és fájdalom, amit csak egy gyermek érezhet. Véget vethetne neki. Istenem, de szeretne véget vetni neki. Az ablakhoz ment, és vakon meredt a vaskapura, amin majd a mentőautó bejön. Épp takaróba csavarta Cassie-t, amikor Jessica visszajött. – Fike? – kérdezte. – Már hívta a kórházat. Most épp Andreasszal beszél. A mentő tíz percen belül itt lesz. – Hozza a húgát, le a mentőhöz. – Mégis, hogyan állítsam lábra? Valószínűleg éppúgy sokkos állapotban van, mint Cassie. – Az a maga problémája. – A karjába vette Cassie-t. – Nekem van elég gondom. – Nem fog működni. Kijuthat a kapun, de egy buszra való ügynök várja a kórházban. – Működni fog – mondta, miközben elment Jessica mellett. – Hozza le Melissát. Fike az előszobában volt. – Segítsek? – Megrándult az arca, ahogy Cassie ismét sikított. – Jézu94

som, szegény gyerek. Travis bólintott. – Intézze el, hogy legyen biztosítás a kórházban. –Elindult lefelé. – És, hogy kövessen pár embere. – A kórházat már elrendeztük. – Fike Travis előtt szaladt a lépcsőn lefelé. – Azt meg gondolhatja, hogy ott leszek a kocsiban, ami a kislányt követi. – Jó. – Mit akar csinálni? – suttogta Jessica döbbenten. – Azt fogják hinni, egy banda vagyunk. Távolról már hallatszott a mentő szirénája. – Itt vannak a mentők. Hozza Melissát. Cassie már bent volt a mentőautóban, amikor Jessica letámogatta Melissát a lépcsőn. – Jézusom – mormolta Fike, amint meglátta Melissa kábult, könnyes arcát. – Mi a baja a… – Tudja, milyen közel kerültek egymáshoz Cassie-vel. – Jessica betuszkolta Melissát a kocsiba. – Vele akar menni a kórházba. – Odaszólt Teresának. aki már beszállni készült Melissa után. – A kórházból majd felhívlak. A sofőr becsukta az ajtót, és előreszaladt. A sziréna felvijjogott, és a mentőautó kihajtott a kertből, nyomában a titkosszolgálat kocsijával. Jessica Travishez fordult. – Most pedig segítsen rajta – mondta harciasan. – Ez minden vágyam. – Travis Cassie mellé guggolt, kezébe vette a kezét, és beszélni kezdett hozzá. A kislány öt perc elteltével kezdett megnyugodni kicsit, Jessicában pedig végre alábbhagyott a feszültség. Történjen bármi is a többiekkel, Cassie és Melissa már jobban vannak. Travis az óráját nézte. Aztán felállt, és a hátsó ablakon át a titkosszolgálat autóját fürkészte. – Túl közel – mormolta. Miközben ezt mondta, a mentőautó még jobban nekilódult. A kanyarban Jessica el is dőlt. Szakadék az egyik oldalon. Meredek lejtő a másikon. Travis ismét kinézett a hátsó ablakon. Már legalább kétszáz méter választotta el a két autót egymástól. A mentőautó felfelé száguldott az emelkedőn. – Gyerünk, gyerünk – mondta Travis. – Most. Mögöttük ötven méter hosszan levegőbe repült az országút. A kísérőautó megpróbálta kikerülni a 95

tátongó lyukat, de lesodródott az útról, és a szakadékba zuhant. A mentőautó az erdő felé száguldott. – Fogja a húgát. – Travis szorosan tartotta Cassie-t. mert az autó ugrándozott az egyenetlen talajon. Jessica megragadta Melissát. A mentő csikorgó kerekekkel megállt, a hátsó ajtót feltépték. – Már kezdtem aggódni – mondta Travis, és felállt Cassie mellől. – Túl közelre engedted, Galen. – Ez fájt. Egyáltalán nem volt olyan könnyű elhelyezni azokat a tölteteket, és elterelni a forgalmat. Nem vagyok hozzászokva, hogy civilek miatt kelljen aggódnom. – A farmeros férfi elkezdte kihúzni Cassie hordágyát. – Ez az a kislány, aki miatt az életemet kockáztatom? – El is veszítheted, ha nem szállunk fel két percen belül. – Kiugrott a kocsiból, és kisegítette Melissát. –Ezek a titkosszolgálatosok nem estek a fejük lágyára. Szerintem úgy négy perc előnyünk lehet. Galen Melissát bámulta. – Mi baja? – Hosszú történet. Hozd Cassie-t. – Felkapta Melissát. és a helikopterhez vitte. – Jöjjön, Jessica. Jessica kiugrott a mentőautóból és a helikopterhez futott; a sofőr és a mentős már szálltak befelé. A férfi, akit Travis Galennek szólított, gyengéden lefektette Cassie-t a helikopterben, aztán Jessicát is felsegítette. Intett a pilótának. – Gyerünk! A gép felemelkedett, és már a fák fölött repült, amikor a titkosszolgálat autója odaért a tisztásra. Jessica akaratlanul is összébb húzta magát, ahogy meglátta Fike-ot fegyverrel a kezében kiugrani a kocsiból. – Ne aggódjon – mondta Travis. – Senki sem fog lövöldözni, hisz tudják, hogy az elnök lánya a fedélzeten van. Igaza volt. Senki sem lőtt, és másodperceken belül egyébként is lőtávolon kívül kerültek. Cassie sikoltott. Galen ültében ugrott egyet. – Szent isten! – Visszakerült a rémálomba. Nem volt rá elég időm, hogy kirángassam. – Travis odamászott Cassie-hez. – Mennyi időnk van? – Tíz perc, aztán leszállunk a reptéren gépet cserélni. Galen arca eltorzult, ahogy Cassie ismét sikoltott. – Csinálj már vele valamit! Iszonyú lehet neki. – Csinálom, csinálom. Remélem, tíz perc elég lesz. – Beszélni kezdett Cassie-hez. 96

Jessica karjában ringatta Mellie-t, és közben Travist nézte. Gyengédség. Erő. Elszántság. Hogy tudott így megváltozni egyik pillanatról a másikra? Cassie szobájában még meg tudta volna fojtani. Bár, még most is meg tudná. Csak azt teszi meg, amit fontosnak tart, és azt is csak a saját kényekedve szerint. – Csoda történik, ugye? – Galen is Travist nézte. –Tényleg eljut a kislányhoz. Mi a titka? – Vasaróban előnyre tett szert. Galen bólintott. – Ez igaz. Emlékszem, amikor kijött vele a dolgozószobából. Mondtam neki. hogy mennünk kell, de nem akarta otthagyni a gyereket. Később aztán már marha nehéz volt kijutnunk. – Maga ott volt Vasaróban azon az estén? – Persze – vigyorgott. – Lehet, hogy maga úgy hallotta, Travis volt a nap hőse, de igazából én voltam az. Csak túl szerény voltam ahhoz, hogy ott maradjak learatni a babérokat. – Már nem mosolygott. – Ne aggódjon, biztonságban kijuttatjuk magukat. Mindent megszerveztem. – Hogyan tudnék nem aggódni? Mikor még csak azt sem tudom, mi történt ma éjjel. Honnan tudták például, hogy mentőt hívtunk? – Amikor Travis tudomására jutott, hogy Andreas el fogja rejteni őt valahol, felhívott, hogy álljak készen a rádiós kisbusszal. Jessica zavarodottan ráncolta homlokát. – Hogy lehallgassa a hívást a kórházba? – Ó nem, az később jött. Azt akarta, hogy határozzam meg a helyzetét a mobiltelefonja által kibocsátott jelek alapján. És abban sem volt biztos, hogy a titkosszolgálatosok engedelmeskednek az elnöknek, és nem hallgatják le a beszélgetéseit. Azt kérte, hogy az embereim zavarják a műholdas lehallgatókat, amikor valami kulcsszót mond Van der Becknek. Azért nem folyamatosan és nem mindig, mert az felkeltette volna a gyanújukat. – Van der Beck? – Felejtse el, valószínűleg túl sok mindent zúdítottam magára. – Igen. És ez a technikai halandzsa is teljesen felesleges volt. – A fejét rázta. – Andreas ránk uszítja az ország összes rendfenntartóját. – Mi tagadás, nagy kihívás. Döbbenten nézett rá. – Oké, ez talán egy kicsit több, mint amit rendszerint vállalok. – Vállat vont. – De Travis megígérte, hogy elboronálja. – Elboronálja az elnök lányának elrablását? Galen grimaszolt. 97

– Ne emlékeztessen rá. Amíg egyszerre csak egy lépésen kell gondolkodnom, jól vagyok. Amikor először mesélte el a tervét, ki akartam tekerni a nyakát. Utolsó találkozásunk alkalmával azt mondtam neki, nem szeretem már az éles helyzeteket. – Ezt most mégis megteszi neki. Miért? – Tartozom neki. – Vállat vont. – Ha ez egy szokványos munka lenne, azt mondtam volna neki, találjon inkább valaki mást. De ez most jelent neki valamit. – Pénzt? – Persze, azt is, de valami más is van a pakliban. Egyébként pedig – tette hozzá –, kedvelem őt. Isten tudja, miért. Nem könnyű ember. Túl sok falat kell áttörni, hogy közel kerüljön hozzá az ember. – Akkor én nem is vergődnék vele. – Elkapta a pillantását Travisről. – Melyik reptérre megyünk? – Egy magánrepülötérre, Baltimore-tól északra. Ott átszállunk egy lökhajtásos gépre, és reggelre már Antwerpenben leszünk. Onnan kocsival megyünk Amszterdamba. – Elfintorodott. – Ugyan mondtam neki, hogy az lesz az első hely, ahol keresni fogják, de azt mondta, muszáj. Jessica csodálkozva csóválta a fejét, – Úgy beszél, mintha mi sem lenne könnyebb, mint átszökni a fél világon. Nincs is nálam az útlevelem. – Nem baj. Minden szükséges dokumentum nálam van. Ez a szolgáltatás része. Persze, meg kell majd szoknia egy új nevet. Mary, Marilyn, vagy valami ilyesmi. De nem kell túl gyakran használnia. Gyakorlatilag kikerüljük az útlevélvizsgálatot. Nem gond. Hamis papírok. Illegális határátlépés. Nem gond? A nemtörődömség, amivel ezekről a dolgokról beszélt, azt a benyomást keltette Jessicában, mintha a férfi számára a bűnözés a mindennapi élet természetes része lenne. Számára viszont egy új és félelmetes világ. – Nehezen hiszem el, hogy nem gond. – Majd meglátja. – Tekintete Melissára tévedt. –Már jobban néz ki. Kezd visszatérni a színe. Drogos? – Nem. – Beteg? – Nem. – Erősebben szorította magához Melissa vállát. – Nemsokára teljesen jól lesz. Melissa akkor ébredt fel, amikor éppen a helikopterből szálltak kifelé. – Jessica… – Kábultan nézett körül. – Mi a franc…? – Minden rendben. – Nem, nincs. Semmi sem volt rendben. Minden összetört… 98

– Tudsz járni? – Megpróbálom… de csak lassan fog menni. Szédülök, és… mintha gumiból lenne a térdem. – A lassan most ki van zárva. – Galen felkapta, és futva megindult vele egy kis sugárhajtású gép felé. – Kapaszkodjon belém, mindjárt ott vagyunk. Melissa fintorogva nézett fel rá. – Kicsoda maga? – Sean Galen. – Minden rendben, Mellie. – Jessica mellettük futott. – Később elmagyarázom. – El is várom. – Lehunyta a szemét. – Most túl fáradt vagyok a gondolkodáshoz. Hol van Travis? – Cassie-vel. – Jó. – Hirtelen felpattant a szeme, és Galenre meredt. – Ne. Ne csinálja. A férfi lenézett rá. – Ne… – Szemei ismét lecsukódtak. – Ne hagyd, Jessica… – De már aludt is. Galen felszaladt a lépcsőn, és leültette Melissát egy bőrfotelbe. Az utasfülkét kettéosztó függöny felé bökött fejével. – Travis elöl van a gyerekkel. Üljön le, és kapcsolja be az övet. – Elindult a pilótafülke felé. – Már itt sem vagyunk. – Várjon! – Galen visszanézett. – Fel kell hívom Andreast. Galen megtorpant. – Ezt jobb lenne Travisszel megbeszélni. – Nem érdekel, mit mond Travis. Felhívom Andreast és megmondom neki, hogy Cassie biztonságban van. Ne aggódjon – tette hozzá szárazon –, nem fogok árulkodni. – Nem fog hinni magának, de ártani nem árthat. Két percet kap. Szólok Travisnek. – Eltűnt a függöny mögött. Jessica mélyet sóhajtott, és tárcsázta Andreast. – Maga rohadt kurva. – Azt hiszem, értem, hogy érti. – Mennyi pénzt kapott a lányomért? – Nem pénzről van szó. Nem volt más választásom. Aggódtam Cassieért, és nem láttam más megoldást. – Azt mondta, javult az állapota. – Valóban javult, de csak átmenetileg, és… – Travis a lefüggönyözött ajtóban állt, és integetett, hogy fogja rövidre. – Le kell tennem. De szeretném, ha tudná, egyikünknek sem áll szándé99

kában bántani a lányát. – Mit akarnak tőlem? – Semmit. – Beszélni akarok Travisszel. Kapcsolja azt a szemétládát. – Azt akarja, hogy tegyem le. – Mondja meg neki, hogy ha egy ujjal is hozzá mer nyúlni, elkapjuk és keresztre feszítjük. Ez magára is áll. – Valószínűleg én is így éreznék a helyében. De Cassie biztonságban van, és a továbbiakban is igyekszünk majd gondoskodni a biztonságáról. – Letette, és Travisre nézett. – Meg kellett tennem. Nem hagyhattam, hogy gyötrődjön. – Nem vitatkozom magával. Nekem csak az volt a fontos, hogy abbahagyja, mielőtt bemérik a telefont. – Hátat fordított. – Kapcsolja be az övet.

Tokió Andreas megpördült a székén, és Kellerre meredt. – Azonosították a helyszínt? A titkosszolgálat ügynöke a fejét rázta. – Túl hamar letette. Ha lett volna még harminc másodpercünk… Andreas addig szorította ökölbe a kezét, míg el nem fehéredett. – Mi a francra jó ez a csillagháborús technika, ha még egy egyszerű bemérést sem tudnak elvégezni? Ha nem tudnak megtalálni egy gyereket, akit… – Elhallgatott, összeszedte magát. – Megígérte, hogy Juniperben biztonságban lesz. Akkor most találja meg az én Cassie-met, a fene essen magába. – Igenis, elnök úr. Már értesítettem Danleyt. – Elkapták Travis amszterdami kapcsolatát? Keller a fejét rázta. – Öt perccel azután, hogy megtudták, mit csinált Travis, már Van der Beck lakásában voltak, de addigra meglógott. – Mondja meg Danleynek, hogy találja meg. – Danley húsz perc múlva száll fel Washingtonból. Értesítsük a médiát az emberrablásról? – Úristen, dehogy! Ha az egész világ megtudja, hogy Cassie ott van védtelenül, más csoportok is célba vehetik. És honnan a francból tudhatjuk, hogy Travis nem fog valami követeléssel előállni? Csak azzal a kurva pszichiáterrel beszéltem. Semmiben sem lehetünk biztosak, úgyhogy a maga felelőssége, hogy senki se tudhasson Cassie eltűnéséről. Maga találja meg. 100

– Ha Travis Amszterdamba tart, nemzetközi segítségre lesz szükségünk. – Küldje el Travis és Jessica Riley fényképét minden európai rendőrkapitányságra. Mondja meg nekik, hogy az Egyesült Államok kormánya nagyon hálás lenne, ha közreműködnének a letartóztatásukban. Találjon ki valami történetet. Mondja azt, hogy… terroristák; vagy bármit, ami eszébe jut. Csak Cassie nevét ne említse. – Igenis, elnök úr. – Visszamegyek Washingtonba. Mentsen ki, és kérje meg az alelnököt, hogy helyettesítsen. Mondja nekik, hogy influenzás lettem, vagy bármit. – Igenis, elnök úr. – És, Keller… – Igen, elnök úr? – Nem szeretném, ha a feleségem megtudná. – Megremegett a hangja. – Amíg a lányomat biztonságban vissza nem hozzák, nem szabad megtudnia, hogy Cassie nincs Juniperben.

101

11 Melissa legközelebb csak az Atlanti-óceán felett ébredt fel. Rezgés. Hajtóművek dübörgése. Repülő… Repülő? Jessica. Hol van Jessica? Hirtelen felült. – Ssss! Minden rendben. – Jessica már ott guggolt mellette. – Minden rendben, Mellie. – Nem hiszem. – Tényleg repülőn volt, és egy bőrfotelben feküdt. – Szerintem semmi sincs rendben. Cassie? – Elöl alszik. Travis vele van. Én itt akartam lenni veled. – Jól van? – Próbált emlékezni. – Volt valami mentőautó… – Travis intézte. – És ezt a gépet? – Travis és a barátja, Sean Galen. – Hova megyünk? – Amszterdamba. Antwerpenen keresztül. – Amszter… – Melissa mély levegőt vett, majd lassan azt mondta: – Úgy tűnik, van egy-két dolog, amit el kell mondanod. Juniperben alszom el, és úton Amszterdamba ébredek fel? – Kérsz egy kávét? – Nem, szeretnék mindent tudni, amibe ezek szerint nem avattatok be. Jessica sóhajtott. – Oké, csak gondoltam magadhoz veszel egy kis koffeint, mielőtt rád ontom ezt a sok mindent. – Elmesélte milyen dilemma elé állította Travis. Melissa szitkozódni kezdett. – Ezt nem hiszem el! Épp az előző éjszaka kérdeztem, mi a baj, és hazudtál nekem. – Nem igazán. Csak nem mondtam el mindent. Oké, hazudtam. – Miért? – Nekem kellett eldöntenem, hogy engedjek-e Travisnek, te csak megnehezítetted volna a dolgot. – Neked kellett döntened? Hiszen én is nyakig benne vagyok. Hagynod kellett volna, hogy legalább hozzászólhassak a dologhoz. – Cassie az én betegem. – És rám is mint betegedre gondolsz. Amitől te leszel a főnök, igaz? Hát tudd meg, hogy nem vagyok beteg, és nem hagyom, hogy így bánjanak velem. Nem vagyok rosszul, nem kattantam be, és megállok a saját lábamon 102

is. – Múlt éjjel nem úgy néztél ki, mint aki meg tud állni a saját lábán. – Ez övön aluli volt. – Megérdemelted. Lehet, hogy nem vagy beteg, de amíg kapcsolatban vagy Cassie-vel, ugyanolyan veszélyben vagy, mint ő. Azt hiszed, hagyom majd, hogy bármi bajod essen, csak mert nem akarlak megbántani? Melissa egy ideig csak nézett rá, majd durcásan azt mondta: – A francba, legalább egyszer igazam lehetett volna. Szent Jessica. Tele vagyok jogos felháborodással, és akkor kihúzod alólam a szőnyeget. – A fejét rázta. – De azért el kellett volna mondanod. Együtt kitalálhattunk volna valamit, amivel megzsarolhatjuk Travist. Az egész terve őrültség. – Azt hiszed, nem tudom? De nem volt más megoldás. Szükségünk van rá. Ez sajnos vitathatatlan, ismerte be magában keserűen Melissa. – És miért pont Amszterdamba? – Travisnek ott van dolga. – Habozva hozzátette: – Azt még nem mondtam, hogy megígértettem vele a… Széltáncost. Melissa megdermedt. – Micsoda?! – Kényszerítettem, hogy ígérje meg, összehozza Cassie-t és a szobrot. – Nem! – De! – Lenézett Melissa ökölbe szorított kezére. –Tudtam, hogy ez fel fog bosszantani, de nincs igazad. Hiszek benne, hogy ezzel segíthetnénk neki. Nem tudom, bízhatunk-e abban, hogy Travis megtartja szavát, de majd igyekszem rávenni. Az nem lehet, hogy végigcsináljam ezt az őrültséget, és semmi hasznom ne legyen belőle. Melissa gyomra görcsbe rándult. – Jézusom, hogyan győzhetnélek meg arról, hogy hatalmas hibát követsz el? – suttogta. – Nem tudsz meggyőzni róla. Az én betegem. Az én döntésem. – Megszorította Melissa kezét. – Attól tartok, ezúttal engedelmesen követned kell. – Felállt. – Csinálok kávét meg szendvicseket. Ha esetleg le akarod venni ezt a hálóinget, vannak ruhák meg egy fogkefe a mosdóban, a neveddel ellátott kis táskában. – Elindult a gép vége felé. – Úgy tűnik, Galen mindenre gondolt. Galen. Melissa előtt felderengett annak a férfinak az arca, aki a gépre hozta őt. Sötét haj, sötét szemek, gyors, erős… És veszélyes, nagyon veszélyes. Travis is ugyanilyen rezgéseket bocsátott ki. Bár, ő talán még veszélye103

sebb, mint Galen. Melissára nézve mindenképpen veszélyesebb, hiszen ö ígérte meg Jessicának a Széltáncost. Beszélnie kell Travisszel. rávenni, hogy verje ki a fejéből azt a rohadt szobrot. Smaragdszemek… Most ne. Zárd el azt az emléket. Máris ideges és remeg, pedig Travisszel csak tiszta fejjel lehet beszélni. Jézusom, a Széltáncos. Mintha nem lenne elég rossz a helyzet. Felállt, és elindult a mosdó felé. – Szeretnék magával beszélni. Travis felnézett a noteszéből. – Hogy érzi magát, Melissa? – Baromi dühös vagyok. – Cassie-re pillantott. A szeme csukva volt, valószínűleg aludt. De nem szabad kockáztatni. – Beszélnünk kell. Négyszemközt. – Nem lep meg. – Felállt, és arrébb ment. – Innen szemmel tarthatjuk. – Megindító ez a gondoskodás annak fényében, aminek kitette. – Nem láttam más megoldást. Tudom, hogy nehéz lehetett neki… és magának is. – Francot se tud maga! – A hangja remegett. – Bíztunk magában, és maga nem volt ott, hogy segítsen. És mintha ez nem lenne elég, még ebbe a baromságba is belerángatta Jessicát. Még ha nem is zárják börtönbe ezek után, akkor sem gyógyíthat többé. Meg tudnám ölni magát. – Jessicát kirántom a bajból. – És Cassie-t? Jessica azt mondta nekem, megígérte neki a Széltáncost. De nem teheti meg. A Széltáncos nem jó. – Ha Cassie fél vele lenni, talán mégiscsak jó lenne, ha szembesülne a félelmével. – Nem jó. Travis figyelmesen fürkészte Melissa arcát. – Ha Cassie a szobrot keresi, akkor nem lehetnek vele kapcsolatban rossz érzései, nem igaz? Melissa nem válaszolt. Amikor végre megszólalt, azt mondta: – Ha a Museum d’Andreában van, hogyan fogja megszerezni? Elég szigorúan őrizhetik. – Vállat vont. – De mit aggódom itt? Úgysem fogja tudni betartani a szavát. Valószínűleg már Amszterdamban elkapnak minket. – És ez lenne vonzó lehetőség a maga számára? – Igen. Egyáltalán, minek megyünk Amszterdamba? Nem ott fogják magát először keresni? 104

– De igen. Viszont dolgom van ott. A barátommal kell találkoznom. – Van barátja? Nem túl régóta ismerheti magát. – A születésem óta. Ő és az apám társak voltak. Ő segített engem felnevelni. – Elmosolyodott. – Azt mondja, szeret, de szerintem csak fél beismerni, hogy elszúrt. – Szinte biztos. – Egyenesen Travis szemébe nézett. – Nem hagyom, hogy ezt megússza. Nem fogok egy olyan szemétládától függeni, mint maga; és azt sem hagyom, hogy Cassie függjön magától. Az első adandó alkalommal fel fogom hívni Andreast, és magát olyan gyorsan le fogják tartóztatni, hogy pislogni sem lesz ideje. – Lehet, hogy szemétláda vagyok, de legalább nem hagyom magukat magukra. Ott hagyhattam volna magukat, és elrepülhettem volna egyedül a helikopterrel. Sokkal kisebb kockázatnak lennék most kitéve. – Csodálom, hogy nem tette. – Ígéretet tettem Jessicának. – Elhúzta a száját. –És lehet, hogy nem hiszi el, de nem tudnék nyugodtan élni, ha a gyerek ettől sérült volna meg. – Igaza van, nem hiszem el. – Otthagyta. Ennyit a hidegvérről és a meggyőzésről. Nem lett volna szabad elvesztenie a türelmét. Megpróbálhatta volna meggyőzni. Most már nincs más hátra, csináld, amit megígértél neki. Törj ki valahogy. Cassie a kapocs, ami együtt tartja őket. Szüntesd meg azt a kapcsot, és mindenki mehet a maga útjára. De hogyan? Az utóbbi négy rémálom során egyre inkább sikerült leválasztania magát Cassie-ről, de a folyamat nagyon lassan haladt. Eddig emiatt nem aggódott, mert azt hitte, van ideje bőven. De most már gyorsan fogy az idő. Vajon Amszterdamba érkezésük után mikor fog tudni Travis elkezdeni foglalkozni a Széltáncossal? Lehetetlennek tűnik, hogy bármit tudna kezdeni a szoborral, de a francba, az sem tűnt lehetségesnek, hogy elrabolja őket Juniperből. A világon minden ellene szólt. – Na, kidühöngte már magát a barátomon? Melissa megfordult, és védekezőn összehúzta magát. A férfi magasabb volt, mint amilyenre emlékezett, de a szeme összetéveszthetetlen. – Maga Sean Galen. – Van szerencsém. – Ahogy tovább beszélt, Jessica enyhe brit akcentusra lett figyelmes. – Hízelgő, hogy felfigyelt ragyogó személyemre. Tudnom kellett volna, hogy még a legsűrűbb kábítószeres ködön is átviláglok. – Ki mondta, hogy be vagyok lőve? Jessica? – Nem, de a jelek nyilvánvalóak voltak. – Nem voltam belőve. – Leült a fotelbe. – Amiből az következik, hogy 105

elég rosszul olvas a jelekből, nem? Honnan tudta, hogy Travisszel vitatkozom? Nem láttam magát. – A pilótafülkében voltam, és épp kinyitottam az ajtót, amikor maga nekiesett. Mivel legendás a diszkrécióm, nem mozdultam, amíg el nem masírozott. Hozhatok magának egy kávét? – Nem, pihenni akarok. – Pedig már elég pihentnek tűnik. – Megbeszéltük, hogy pocsékul olvas a jelekből. – Juj! – grimaszolt. – Mivel nem ismerhetem be, hogy tévedtem, azt kell higgyem, meg akar tőlem szabadulni. – Azt kell. Kérdőn oldalra billentette a fejét. – Miért? A legtöbb ember sorban áll a társaságomért. – Mielőtt lelövi őket? A mosoly lefagyott az arcáról. – Na, ez övön aluli volt. És én már azt hittem, milyen jól elleszünk. Miért mondta ezt? – Jessica elnézett a másik irányba. – Maga Travis barátja. Jessica azt mondta, ott volt Vasaróban, és segített neki megszökni Juniperből is. A többit már ki tudom sakkozni. – Hátradőlt a fotelben. – Ha nem haragszik, pihennék. – Megyek már. – Leguggolt mellé. – Csak még egy kérdés. – Nincs több kérdés. Biztos vagyok benne, hogy kihallgatta beszélgetésemet Travisszel, miközben olyan legendásan diszkrét volt. – Igen. nagyon érdekes volt. Később ki is kérdezem majd Travist a részletekről. De a mostani kérdésemnek semmi köze ahhoz. – A szemébe nézett. – Amikor hoztam fel magát a gépre, rám nézett, és azt mondta, „Ne csinálja! Ne hagyd, Jessica!” Ez alatt mit értett? – Honnan tudjam? Nem voltam magamnál. – Üsd ki. – Nem várhatja el egy drogostól, hogy összefüggően beszéljen. – Talált, süllyedt. – Felállt. – Úgy kell nekem. Az ember sose tegyen fel bizalmas kérdéseket idegeneknek. – Nem volt bizalmas kérdés. – Nem? – mosolygott. – Én annak éreztem. Mindegy, később visszatérünk rá. Jessica a távolodó férfit nézte. Az első benyomása helytálló volt. Galen nagyon veszélyes, minél kevesebbet érintkezik vele, annál jobb. Felejtsd el. Gondolkodj inkább Cassie-n. Elvágni a kapcsot. Hogyan? Valahogyan csak el lehet ragadni a rémálmok irányítását Cassie-től. A kislány erős volt ugyan, de minden alkalommal nyilvánvalóvá 106

vált szívszaggató magánya. Istenem. De miért kell Cassie-t a lehető legrosszabb pillanatban megtámadni? Ne várd meg, míg magával ránt a rémálomba; próbálj behatolni egy szelídebb álmába, vagy a szunyókálásába. Őrültség. Sosem próbált még ilyesmit, és a gondolat megrettentette. Az biztos, hogy fogalma sincs, lehetséges-e ez egyáltalán. De ha Cassie álmában be tudja rántani az alagútba, miért ne tudna magától odamenni? Talán vannak szabályai az ilyesfajta dolgoknak? Ha igen, a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket. Úgyhogy próbáld meg. Soha jobbkor, mint most, amikor Cassie alszik. Melissa lehunyta a szemét. Hogy a francba kell az ilyesmit csinálni? Koncentrálj…

Amszterdam – Azt akarom, hogy holnap reggel szállítsanak. Van der Beck. – Karlstadt a csatorna vizét nézte. – És semmi trükk. – Vigyázok a jó híremre. Még senki sem vádolhatott meg azzal, hogy becsaptam volna egy ügyfelet. – Nem tetszik a parkban történő átadás ötlete. Az isten szerelmére, még egy játszótér is van ott. Túl sok ember lesz. Inkább a lakására megyek, kilencre. – Travis szeretné, hogy emberek legyenek körülötte. Könnyebb a tömegben elvegyülni. Tehát a parkban, vagy sehol. Elmondtam, hogy akarom, és úgy is lesz. Karlstadt összepréselte az ajkait. – Ez esetben ne merjen eltűnni, amíg nem ellenőriztetem az árut. – Semmi kétségem afelől, hogy követtetni szándékozik minket, amíg nem történt meg az ellenőrzés. –Aztán, mint akinek most jutott eszébe: – Ó, elfelejtettem mondani, hogy holnap csak a felét kapja meg. A másik felét elküldjük Johannesburgba. – Tessék? – Ez csak egy biztonsági intézkedés. Ha éjszaka átutaltatja a pénz felét arra a svájci számlára, amelyet megadtam. A másik felére holnap a parkban számítunk. – És mi van, ha úgy döntenek, fogják a felét, és engem cserbenhagynak? – Ennyi kockázatot vállalnia kell. Viszont mind a ketten tudjuk, hogy Travis még sohasem szegte meg a szavát, és hülye is lenne, ha átverné ma107

gát. Tudja, hogy maga égen-földön kerestetné, és annál azért jobban szereti a civilizáció áldásait, hogysem egy fejlődő országban bujkáljon. Az egyetlen kérdés, amit fel kell tennie magának: Travisnél van-e az áru? – Elmosolyodott. – És biztos vagyok benne, hogy ezt már ellenőrizte. – Nála van – recsegte Karlstadt. – Az oroszok nem keresnék, ha nem lenne nála. – Mekkora szerencse, hogy Travisszel kell üzletelnie, és nem azokkal az eszetlen oroszokkal. – Elfordult. – Akkor holnap reggelig, Mr. Karlstadt. Ma éjjel megnézem a svájci számlát. – Van der Beck. – Igen? – Pár órával ezelőtt nyugtalanító híreket hallottam a maga Mr. Traviseről. Olyan híreket, melyekben az amerikai titkosszolgálat és a CIA is szerepelt. Ezeket ő is hallotta, ám remélte, Karlstadt nem fért hozzá igazán bennfentes információkhoz. – Biztosíthatom, hogy valótlan állítások. – Nem érdekel, mit csinált Travis, mivel idegesíti az amerikaiakat. Csak szeretném, ha tudná, ennek nem szabad belezavarnia az ügyletbe. Azt nagyon bosszantónak találnám. – Travis nem engedné, hogy ilyesmi megtörténjen. – Ismét elindult. – Jó éjszakát, Mr. Karlstadt. – Sietve ment le a hídról, majd végig az utcán. Érezte Karlstadt tekintetét a hátán, de nem nézett viszsza. Karlstadt élvezte a kis megfélemlítős játékait, és túlságosan örült volna, ha Van der Becket nyugtalannak látja. Márpedig Van der Beck kétségtelenül nyugtalan volt. Travis túl sok szálat bízott rá ebben az ügyben. Karlstadttal elboldogult, de a Henri Claronügy aggasztotta. Kezd túl öreg lenni már ahhoz, hogy ennyi labdát tartson egyszerre a levegőben. Felnézett az égre. Travis már csak pár órára lehet, úgyhogy hamarosan átadhatja neki az egész ügyet. Travis fiatal, és van olyan ügyes, mint Van der Beck volt, amikor még Travis apjával dolgozott. Úristen, de régen volt. Már csak pár óra… – Itt vagy! Melissa érezte, hogy Cassie öröme és izgalma ellepi a kavargó sötétségben. – Úgy néz ki. Bár sokáig tartott bejutni. Eltart egy darabig, míg az ember rájön a nyitjára. – Maradsz? – Nem. csak látogatóba jöttem. 108

– Ó. – Csalódottság. – Egyedül. – Ezen már végigmentünk párszor. Nem kell egyedül lenned. – Nem leszek, ha maradsz. – Szünet. – Nem vagyunk… együtt. Együtt kéne lennünk. – Nem, nem kell. Barátok vagyunk, és ha külön maradunk, akkor is lehelünk barátok. – Együtt jobb. Melissa érezte a kislány arra irányuló erőfeszítését, hogy közelebb vonja, hogy magába olvassza őt. Jézusom, milyen erős. – Hagyd abba, vagy elmegyek. – Nem mész el. – Bánat. – Azt mondtad. – Visszajövök, ha nem teszed szomorúvá az ittlétem – Együtt nem szomorú. – A bekebelező erő alábbhagyott, majd elhalt. – Nekem az. A barátod akarok lenni, mint a papád meg a mamád. – Elmentek. – Nem kell, hogy távol legyenek tőled. – Nem tudnak bejönni az alagútba. – De te kijöhetsz. – Elmentek. – Melissa érezte Cassie kétségbeesését, úgy vergődött, mint a csapdába esett madár. – Nem tudnak bejönni. Cassie pedig gondolni sem akart arra, hogy kijöjjön. De esetleg hozzászokhat a gondolathoz. Jessica úgy tartotta, az állandó emlékeztetők segíthetnek, és használta is őket a terápia során. – Együtt. – Cassie még sosem rántott rajta ekkorát. Hosszú, fárasztó percekbe telt, mire Melissa kiszabadította magát. Amikor végre sikerült kitörnie, erőtlennek érezte magát. – Na, elég volt. Figyelmeztettelek. Szia, Cassie. – Ne. – Bánat. Kétségbeesés. – Maradj. Többet nem csinálom. – Egy kicsit még maradhatok. De unalmas itt az alagútban. Se fák, se víz. Semmi, ami szép lenne… – Biztonságos. – Unalmas. – Nem lesz az, ha megtaláljuk a Széltáncost. Ő majd mindent… Mi a baj? Valamitől félsz. – Pánik. – Jönnek a szörnyek? – Nem – Melissa próbálta kizárni a félelmét. – Nincsenek szörnyek. És nincs szükségünk a Széltáncosra. Akarod, hogy meséljek az otthonomról, Juniperről? Csak egy szobát láttál, pedig nagyon sok minden van még ott. Van egy tó, vannak fűzfák, meg egy lugas, ahol lila klematisz fut… 109

– Mellie. – Jessica rázta a lassan ébredező Melissát. – Ébredj. Pár perc múlva leszállunk. Ettől azonnal felébredt. Felült, kinyitotta a szeméi. – Amszterdam? – Nem, Antwerpen. Valami kis reptér az erdőben, amiről Galen azt mondja, a kábitószercsempészek használják. – Csodás. Pont ilyen társaságra vágytam. – Egy kocsi vár ránk, hogy Amszterdamba vigyen. – Jessica figyelmesen nézte az arcát. – Nagyon mélyen aludtál. Alig tudtalak felkelteni. Ez nem lepte meg. Teljesen kimerült, mire sikerült otthagynia Cassie-t. Még mindig üresnek érezte magát. – Nehéz éjszakám volt. – Felkelt, és kiment a mosdóba. Miért nem mondja el Jessicának, hogy találkozott Cassie-vel? Utált titokban tartani dolgokat előtte, de ő meg mást se csinált az utóbbi időben. Talán később. Igazából nem sokat ért el, és Jessicának elég baja volt azzal, hogy Melissa részese Cassie rémálmainak. El tudta képzelni, mennyire megrémülne Jessica, ha arról hallana, hogy Melissa egy normális alvás során könnyed látogatást tett Cassie-nél. Könnyed? Sokat kell még dolgoznia azon, hogy könnyed lehessen. A Cassie-vel való kapcsolat irányítása hatalmas erőfeszítést jelentett. Travis és Sean Galen várták, amikor kilépett a mosdóból. – Üljön le – mondta Travis. – Leszálláshoz készülődünk. – Hol van Jessica? – Leült és bekapcsolta a biztonsági övet. – Elöl, Cassie-vel. Ott akart lenni arra az esetre, ha a gyerek felébredne, és nyugtalankodna. Mintha Jessica tudná, mikor nyugtalan Cassie, gondolta szomorúan. Magának Melissának is csak a Széltáncossal kapcsolatban volt valamiféle ösztönös megérzése. A húga hozzá képest sötétben tapogatózott. – Oké Travis, akkor mondja el, hogy fog ez kinézni. Remélem, van valami terve arra az esetre, hogy ne lőjenek le minket, ha mégis meglátnak. – Nincs, ezt Galenre hagytam. Ha lelövik, őt okolja. – Egy frászt. – Hátradőlt az ülésben. – Galen? – Magukat hármukat egy Amszterdam melletti farmon fogjuk elrejteni. Kapcsolatba léptem pár emberrel, akik nekem dolgoznak, ha Hollandiában vagyok, ők lesznek majd a kísérőink. A farmon maradunk, amíg Travis elintézi a dolgát. – Az mennyi idő, Travis? – Ha több mint nyolc órát venne igénybe, bajban leszünk. Nem hiszem, hogy a CIA a babérjain ülne. Nem lepne meg, ha Hollandia összes repülőte110

rét figyelnék. – Még nagyobb bajban – javította ki Melissa. – Aztán mi fog történni? – Megnézem, hogy ki lehet-e ügyeskedni a Széltáncost a Museum d’Andreasból. – Kizárt. – Galen? – kérdezte Travis. – Nehéz – mormogta Galen. – Pénzbe fog kerülni. Sok pénzbe. El is akarod lopni? – Elég lesz csak kölcsönbe. Legalább négy órára, hogy Cassie-nek legyen lehetősége reagálni. – Felejtse el. Nem fog működni – mondta Melissa szárazon. – Tudom, hogy érez. – Travis őt tanulmányozta. –Csak arra nem bírok rájönni, miért. – Mondtam már, miért. Travis elmosolyodott. – Mint mondtam, nem bírok rájönni, miért. De biztos, hogy megtudom.

111

12 05:20 A fáktól övezett, kőből épült tanyaház pár mérföldre volt az országúttól. Egy nagy konyha, egy fürdőszoba, és két kisebb szoba, puritán egyszerűséggel berendezve, de ragyogó tisztán. – Vigye Cassie-t az első szobába – mondta Jessica. – Lepakolok, és csinálok neki valami ennivalót. – Csinálok én – mondta Melissa, és kiment a konyhába. Travis óvatosan az ágyra helyezte Cassie-t, és lenézett rá. Mint mindig, most sem tudta eldönteni, alszik-e. – Szia – mondta halkan. – Most mindez nagyon ijesztőnek tűnhet, de minden rendben lesz. Ígérem. – Ne tegyen olyan ígéreteket, amiket nem tud betartani. – Jessica egy lavórral és egy mosdókendővel jött vissza a fürdőszobából. – Főleg, mivel ő láthatóan a kevésbé fontos dolgai közé tartozik. – Betartom. – Jézusom, remélte, hogy igazat mond. Visszament a konyhába, ahol a belépő Galenbe ütközött. – Biztonságban vagyunk? – Amennyire meg tudom ítélni. Pár emberem járőrözik, biztos, ami biztos, a reptérről pedig nem követtek. – Leült az asztalhoz. – A helyedben tartanám magam ahhoz a nyolcórás határidőhöz. Túl sokan keresnek ahhoz, hogy sokáig egy helyben maradhass. Mozogj. – Azt csinálom. Jan van der Becket tárcsázta, miközben a bérelt autóhoz sietett. – Úton vagyok a park felé – mondta, amikor Jan felvette. – Bármi probléma? – Nincs, leléptem a lakásból, amikor Galen szólt, hogy indulsz, és egy másikba költöztem. Problémáid neked vannak. Még Karlstadt is hallott róluk. Az a hír járja, hogy elvettél valamit, amit nem kellett volna. Mire készülsz, Michael? – Kicsit bonyolult lett a helyzet. – Emlékszem, gyerekkorodban is mindig ezt mondtad. Erre én azt válaszoltam, hogy te magad bonyolítod a helyzetet. Törekedj az egyszerűségre. – Az biztos, hogy ő maga bonyolította a helyzetet Juniperben, gondolta Travis szomorúan. Lehet, hogy Jessica vonta bele a Cassie-ügybe, de arra 112

senki sem kényszerítette, hogy teljes mellszélességgel vesse bele magát. – A svájci átutalás? – Megtörtént. Azt mondtam Karistadtnak, hogy az árunak csak egy részét szállítjuk ma, a többit pedig utánaküldjük Johannesburgba. Csak arra az esetre, ha a parkban el akarná vágni a torkunkat. – Okos. – Tudom. Nagyon várom már a hajókázást, és a halál megnehezítené a dolgom. Nincs kedved velem jönni? Olyan lenne, mint régen. – Lehet, hogy később csatlakozom. Most egy darabig még sok tennivalóm lesz. Van der Beck felsóhajtott. – Gondolom, miért. Ne feledd, törekedj az egyszerűségre! Travis kuncogott. – Majd igyekszem. Kezdj el pakolni. Legkésőbb nyolcra ott leszek a parkban. – Letette. – Hogy van? – kérdezte a hálószobából kijövő Jessicát Melissa. – Semmi változást nem látok. – Jessica leült a Galennel szembeni székre. – Nem hiszem, hogy kárt tett volna benne az utazás. – Fáradtan masszírozta a halántékát. – De persze, ki tudja? Néha azt hiszem, nem segítek ezeken a gyerekeken. Hogyan is segíthetnék, amikor nem tudok… – Frászt. – Melissa egy tányér levest tett Jessica elé. – Egyszerűen csak fáradt vagy. És mi az, hogy nem segítesz? Engem is visszahoztál, nem? És akkor még nem is beszéltünk Donnyról, és Eliza Whitcomb-ról, és Pat Bellingsről, és Darren Jenk… – Oké, oké – emelte fel a kezét. – Vettem. Csodálatos vagyok. – Kiborító vagy. – Egy picit elgondolkodott. – De nem tudom, nem vagy-e túl türelmes Cassie-vel? – Hogy érted? – Nem olyan, mint azok a gyerekek, akiket eddig kezeltél. Olyan erős… Lehet, hogy erővel kellene szembetalálnia magát. – Te is erős voltál. – Jessica zavartan fintorgott. –Szerinted veled is túl türelmes voltam? – Nem, dehogyis. Mindent a megfelelő módon csináltál. Csak… Emlékszel, amikor azt mondtam, szerintem rejteget valamit? Nem gondolod, hogy a szörnyeket csak kifogásnak használja, hogy az alagútban maradhasson? – Ez egy nagyon agyafúrt feltételezés. Cassie hétéves, Mellie. – Azt mondtad, az apja szerint nagyon élénk a fantáziája. Ehhez add hozzá a fantasztikus akaraterőt, és… Nem tudom. Csak gondolkodj el rajta. 113

Most pedig egyél, mielőtt visszamész Cassie-hez. – Galenre pillantott. – Kér egy tányér levest? Az megrázta a fejét és felállt. – Körülnézek odakint, és elintézek pár telefont. Mihelyst Travis túl lesz a kis üzletén Van der Beckkel, nekem fog ugrani, hogy juttassam el magukat a Széltáncoshoz. Szeretek mindig egy lépéssel előrébb járni. – Rendben. – Jessica elkezdett enni. – Ez az egyetlen jó dolog, ami kisülhet ebből a zavaros ügyből. Szeretnék egy esélyt kapni arra, hogy segítsek Cassie-nek, még mielőtt a kivégzőosztag elé állítanak bennünket. – Ne legyen már ilyen pesszimista – mosolygott Galen. – Ha Travisnek a felbecsülhetetlen értékű szolgálataim nélkül kellene boldogulnia, aggódhatnának, így viszont egy elismert csodatévő áll önök mellett. – A jó ég tudja, lehet, hogy már csak a csoda segíthet – morogta Jessica, miközben Galen kisétált. – Nem, meg kell egyeznünk Andreasszal, hogy véget vethessünk ennek az őrületnek – mondta Melissa. – Ő rá tudná kényszeríteni Travist, hogy segítsen Cassie-nek. Jessica a fejét rázta. – Mondtam már neked, mi történt, amikor próbáltam bebizonyítani, hogy blöfföl. Nem teszem ki ennek még egyszer Cassie-t vagy téged. – A szemétláda. – Rövid hallgatás után hozzátette: – Miattam nem kell aggódnod. Úgy érzem, kezdem megtanulni kezelni a dolgot. – De akkor is, ott van még Cassie. Melissa a homlokát ráncolta. – És őt nem akarod semminek kitenni. – Te sem tennéd. – Nem? Néha olyasmit is meg kell tenni, amit nem akar az ember. – Elindult kifelé. – Edd meg a levest. Beszélek Galennel. Nagyon remélem, hogy semmit sem ér el a telefonjaival. Galen egy fának támaszkodva állt, nem messze a tornáctól. Kikapcsolta a telefonját, amikor meglátta a házból kilépő Melissát. – Már vártam magát. – Miért? – Maga nem az a típus, aki ölbe tett kézzel ül, ha nem tetszik neki valami. – Honnan tudja? – A tévedhetetlen megérzőképességem. Ami most az súgja nekem, hogy ki akar faggatni arról, mit sikerült elintéznem. – Tekintse magát faggatva. – Jól áll a dolog. Ha Travisnek van ennyi pénze. Egymillió dollár nem 114

lebecsülendő összeg. – A Széltáncosért? – Dehogyis. A kiváltságért, hogy négy zavartalan órát tölthessenek a társaságában. – Egymillió dollár ilyen rövid időért? Nem fog belemenni. – Azt maga csak reméli. – Nem segítene Cassie-n. – És a sokk ereje? – Nem segítene. – Ökölbe szorult a keze. – És nem akarom, hogy megtörténjen. Ne beszéljen Travisnek az ajánlatról. – Micsoda? – Nem tudom, mennyit fizet magának, de én többet adok. – Ennyi pénze lenne? – A szüleim után elég tisztességes örökség maradt rám. Befektetésekben. – És ezt most felhasználná, hogy megvesztegessen? – Bármit megadok azért, hogy elfelejtse a Széltáncost. Ha a pénzem nem lenne elég, kerítek még. Galen a fejét rázta. – Ha nem pénzt akar, nevezze meg maga az árat. Bármit megteszek, amit kér. Galen félrebillentette a fejét. – Nemi örömöket kínál nekem? – Akár azt is, ha ezzel elérhetek valamit. De én nem vonzom magát. Túlságosan egyformák vagyunk. – Tényleg? – Igen. Maga is biztosan észrevette. Olyan lenne, mintha a húgával szeretkezne. Galen elnevette magát. – A vérfertőzés tényleg nem az esetem. Melissa igyekezett száműzni hangjából a kétségbeesést. – Mondja meg, mit akar. és megteszem. Nem vagyok but, és szörnyű nagy motiváció van bennem. A legtöbb dologhoz ez elég. Galen már nem mosolygott. – Ha annyira egyformák lennénk, akkor tudnia kellene, nem fogom elárulni a barátomat. Ódivatú elveim vannak. Tudta, hogy nincs sok esélye, de meg kellett próbálnia. – Komolyan mondom. Bármit megteszek. Gondolkodjon el rajta. Lehet valami, amit senki más nem hajlandó megtenni magának. Ritkán kap az 115

ember ilyen ajánlatot. – Nehéz nem gondolkodni rajta. – Az arcát tanulmányozta. – Úgy látom, magát szemmel kell tartani. Túlságosan is elszánt ebben a kérdésben. Még a végén felhívja Andreast. Jézusom, de okos volt. – Ha már beszélt Travisszel, tudhatná, hogy erre nem igazán van lehetőség. – Nem vagyok benne biztos… – Vállat vont. – Menjen vissza a házba. Nem akarom megkockáztatni, hogy meglássák. Az emberek emlékezni szoktak a szép nőkre. Meg kell néznem az embereimet az erdőben. Megpróbálta elfojtani kétségbeesését, amint a távolodó férfit nézte. Nem volt sok esélye, de legalább megpróbálta. Rendben, nem jött be. Akkor most ki kell valamit találnia, még mielőtt Travis visszaér. Ha visszajön. Az volt a benyomása, hogy Travis „dolga” nem volt túl biztonságos. Sosem élt biztonságban, miért épp most változott volna meg. Elképzelhető, hogy nem is jön vissza. Megölhetik, vagy menekülőre kell fognia. Lehet, hogy teljesen feleslegesen aggódik. Magukra hagyhatja őket, ha veszélybe kerül az élete. Nem fogja magukra hagyni őket. Bármennyire is dühös volt rá és félt tőle, tudta, hogy Travis betartja Jessicának tett ígéretét. Jézusom, mennyire szeretné, hogy ne tartsa be. A dominók egyre gyorsabban dőlnek, és ő már nem tudja megakadályozni. Ne gyere vissza, Travis. Kérlek, ne gyere vissza. – Végre. – Jan van der Beck megölelte Travist. – Ideje volt már, hogy átvedd tőlem a gyeplőt. Túl öreg vagyok már ehhez. Travis nevetve viszonozta az ölelést, majd hátrébb lépett. – Fél éve ahhoz még nem voltál öreg, hogy azt a csinos kis olasz bárónőt üldözd. Veled megy a föld körüli útra? – Megvan rá az esély. Van egy lánya is, ha érdekel. Úgy tudom, a lánynak még egy kis esze is van, bár sosem értettem, ez nálad miért előfeltétel. A butaság annyival pihentetőbb. – Elindult a közelben lévő játszótér felé. – Hol az áru? – A zakóm zsebében. – Travis Jan mellett ballagott. – Nem követtek? – Nehogy már a diák feleltesse a tanárt! Sosem követnek, ha nem akarom. – Travisre pillantott, aki a környező fákat pásztázta tekintetével. – Nem hiszel nekem. Meg vagyok sértve. – Bocsánat. Csak a megszokás. Az elmúlt hónapokban óvatosnak kellett lennem. 116

– És láthatóan most is. Az álbajusz nem áll valami jól. – Gondoltam, nem árthat. Galennek azt mondta az egyik forrása, hogy a fotómat elküldték minden amszterdami rendőrnek. Reméljük, még nem kapta meg mindegyik. – Hát, arra biztos nem számítanak, hogy egy ennyire nyilvános helyen mászkálsz. – Jobban belegondolt. – Talán. – Köszönöm, hogy megnyugtatsz. Az az a telefonfülke, ahol a csomagot kell hagynunk Karlstadtnak? Jan bólintott. – Mihelyst megbizonyosodtunk róla, hogy a pénz a kukában van. – Melyik kukában? – A kapu melletti vörösben. – Elvigyorodott. – Abban, amelyiket olyan diszkréten figyel az a vattacukorárus mellett álló szakállas férfi. Mondtam, hogy Karlstadt aggódni fog. Travis a férfira pillantott. Jóképű, szőke, telt arcú, szakállas. A férfi öszszehajtogatta az újságját, és odament a kapu melletti padhoz. Travis fintorgott: – Van benne valami ismerős. – Te látsz valamit attól a szakálltól? Biztos annyira igazi, mint a te bajszod. – Nem tudom. Ez csak egy… valami. – Vállat vont. – Ha bérelt ember, belefuthattam máshol is korábban. – Elképzelhető. Aggaszt ez annyira, hogy inkább elmenjük? Aggasztotta? Mindig aggasztotta, ha valami váratlan tényező bukkant fel egy ügyben. De az, hogy ismerős, nem jelenti azt, hogy felismerte… – Asszem, nem. – Jó – mondta Jan. – Szeretném már lezárni ezt az ügyet. Nem hinném, hogy Karlstadt embere megállítana minket, ha látja, hogy odatettük az árut. Azt pedig Karlstadt is tudja, hogy a felét visszatartjuk. – Essünk túl rajta, hogy mehess hajókázni. – Várt, amíg a tömeg ritkásabb lett a játszótér bejárata körül, majd elindult a piros szemetes felé, fél szemmel a padon ülő embert figyelve. – Reklámszatyor? – Igen. De Bijenkorf. A szatyor, újságpapírral teletömve, ott volt a kukában. Eddig minden rendben. Miközben Jan eltakarta őt, kivette, és gyorsan elindult a telefonfülke felé. – Gyerünk, Jan. Már látom, ahogy sétálsz fel a pallón. Megcsin… Pukkan ás. 117

Hangtompító. A francba. Miközben a földre vetette magát, már húzta is elő a pisztolyát. – Feküdj, Jan! – Ké… ső. – Jan összeesett. – A… lábam. Fuss, Michael. A szőke férfi feléjük rohant, fegyverrel a kezében. Újabb lövés. A golyó éppen Travis füle mellett süvített el, amint arrébb hengeredett a fűben. Egyet megúszott. A szőke férfi megbotlott, vér spriccelt fel a vállából. De már ott is volt Jannál. Megragadta az ingét, térdre rángatta, és Jan halántékához szorította a fegyverét. – Dobja el a fegyvert, Travis, és ide a pénzt. – Bassza meg. Engedje el, vagy kap egy golyót a fejébe, mielőtt meghúzhatná a ravaszt. – Tegye, amit mondok, vagy megölöm a barátját. Igazából hálás vagyok Van der Becknek. Nagyon sokat segített. Adja ide a pénzt, és élve elengedem. –Ujjai még szorosabban fonódtak a ravasz köré. –Bár maga nem kis fejfájást okozott nekem, élve elengedem magukat. Magára még szükségem lesz. – Hazudik. Nem teszi meg. Tele van tanúkkal a tér. – Nem szeretem a tanúkat, de ezúttal kivételt teszek. Nézzen rám. A rohadt hideg szemétláda megölné. Odadobta neki a szatyrot. – Leteszem a fegyvert. Maga pedig engedje el. – Nagyon bölcs. – Hátrapillantott, mert zaj hallatszott a kapu felől. Biztonsági őrök futottak feléjük. Elmosolyodott. – Ne is törődjön vele. Szerettem volna még egy kis ideig elhúzni, de úgy tűnik, mindjárt megzavarnak. Majd legközelebb. Fejbe lőtte Jant. – Nem! Travis görcsbe rándult a kíntól, amint látta, hogy Jan vére és agyveleje szétspriccel. – Jan! Halott. A férfi pedig, aki ezt tette, már az utca irányába szaladt. Travis felkapta a pisztolyát, talpra ugrott, és utánarohant. Halottá a biztonsági őrök kiáltozását. Újabb lövés, ezúttal hangtompító nélkül. Ki lövöldöz? Nem számít. Csak az számít, hogy utolérje az előtte szaladó férfit, és kinyírja a disznót. Szúró fájdalom. 118

Valami meleg és nedves folyt végig az oldalán. Ne állj meg. A férfi kiért az utcára, és beugrott egy kis Volvóba. Travis tüzelésre emelte a fegyverét, de a kocsi végig takarásban volt, ahogy elhúzott a járda mellől. Elment. A düh szinte széttépte, miközben a távolodó autót nézte. Kiáltások Travis mögött. Újabb lövés. Tünés innen. Majd később megkeresed azt a disznót.. Átszaladt az utcán, végig egy sikátoron, majd a sarkon jobbra. A kocsija négy utcával arrébb áll. Érd el. Vissza a tanyára. A fájdalom marcangolta. Gyilkosság. Jan szétrobbanó feje. Most ne gondolj rá. Vissza a tanyára. Jan…

119

13 – Hozza az elsősegélydobozt, Melissa. – Galen kitárta az ajtót, és betámogatta Travist a konyhába. – Ez a hülye seggfej meglövette magát. Tudtam, hogy vele kellett volna mennem. – Meglőtték? – Melissa szíve elszorult. – Súlyos? – A lőtt seb sohasem kellemes. – Galen gyengéden segített Travisnek leülni. – Csak a bordáját súrolta, de vesztett némi vért. – Ki tette? Travis a fejét rázta. – Nem tudom biztosan. Gondolkodnom kell rajta. Kötözzetek be, és adjatok valamit, amitől kitisztul a fejem. – A CIA? – Ennek semmi köze nem volt Cassie-hez. – Honnan tudja, hogy… – Kötözze be, mielőtt kivallatja – mondta Galen. –És én még azt hittem, a nők a gyengébbik nem. – Pofa be. Hozza ki Jessica orvosi táskáját, de ne ébressze fel. Nemrég aludt el. – Ő orvos, talán… – Ezt én is el tudom látni. Nem akarom, hogy zavarja. – Isten ments – morogta Travis –, hogy a nővérét zavarjuk. – Elég megpróbáltatásnak tették ki. – A mosogatóhoz ment. egy lavórba vizet töltött. – Vegye le az ingét. – Látta, hogy Travis küszködik, úgyhogy ösz-szeszoritott fogakkal odavetette: – Hagyja abba, a végén még elájul. Segítek. – Az asztalra tette a lavórt, és óvatosan levette az ingét. – Úgy látom, az „ügylet” nem a reményei szerint alakult. – Így is mondhatjuk. Siessen, legyen szíves. – Sietek. Azt hiszi szívesen bajlódok magával? – Itt a táska. – Galen letette az asztalra, kinyitotta. – Segíthetek? Elég jó vagyok elsősegélyben. – El is hiszem. – Melissa gyakorlott kézzel tisztogatta a hosszú horzsolást. – Az a sok harci sérülés… – Tessék? – Semmi. Adja ide a fertőtlenítőt. –Travisre nézett. – Ez fájni fog. – Nem várta meg a választ, a sérülésre öntötte a fertőtlenítőt. Travisnek arcizma sem rándult. Mintha nem is érezte volna. Melissa lebiggyesztette az ajkát. – 120

Ó, a macsó. – Ja. én már csak ilyen vagyok. – Travis Galenre pillantott. – Kapd elő a telefonod, és találj nekünk egy másik helyet. Nem követtek, de nem lehetünk benne biztosak, hogy a férfi, aki megölte Jant… – Jan meghalt? – szakította félbe Galen. – Istenem. Travis, nagyon sajnálom. – Én is. – Travis Melissára pillantott. – Végzett velem? – Bár úgy lenne. – Befejezte a fáslizást. Három Tylenolt adott neki. – Ennek elégnek kell lennie. Nincs akkora fájdalma, hogy bármi erősebbet kéne adnom. – Ó, elég nagy fájdalmam van. Nem fizikai fájdalomról beszél, döbbent rá Melissa. Elfojtotta az együttérzés hullámát. – Ha a fejében gondok vannak, az nem ennek a sebnek köszönhető. Travis bevette a Tylenolt, és így szólt Galenhez: – Tudta, hogy jövünk, és tudott az átadásról is. Azt mondta, Jan sokat segített neki. A múlt héten Jan két poloskát talált a lakásán. Arra gondoltam, talán a CIA, de… – A fejét rázta. – Lehetett egy szabadúszó ügynök is, de a megérzésem mást mond. Gondolkodnom kell rajta. Csak tüntess el minket innen. – Párizs? Travis vállat vont. – Miért ne? – Oké. – Galen felállt, és elővette a telefont. Kis habozás után hozzátette: – Nagyon-nagyon sajnálom. Tudom, hogy szinte családtag volt. – Kimasírozott a házból. Melissa alig hallotta az utolsó szavakat. – Párizs? Miért Párizs? – Tudja azt maga, miért – mondta Travis fáradtan. – Tettem egy ígéretet, és túl akarok lenni rajta. – Bassza meg – mondta Melissa csukott szemmel. – Egyetértek magával. – Felvette az ingét. – Tudom, azt remélte, Jan… – Elhallgatott. – Jan halála eltérít az eredeti tervemtől. Fájt neki kimondani a szól. Melissa érezte a fájdalmát. Nem akarja érezni, a szentségit! Kinyitotta a szemét, és dühösen meredt rá. – Nem tehetek róla, hogy a barátja meghalt. Őrült lehetett, máskülönben nem állt volna össze magával. Ebből tanulhatott volna, de nem tanult. Vakon menetel előre, mit sem törődve azzal, kinek mi baja esik. – Senkinek nem fog miattam baja esni. – Ezt mondja Jan barátjának. 121

Travis elfintorodott. – Maga nagyon élvezte volna az orvoslást a régi időkben, amikor még nem ismerték az érzéstelenítést. – Begombolta az utolsó gombot is. – Most pedig, ha nem haragszik, megyek, és megkeresem Galent. Egy kis friss levegőre van szükségem. Ökölbe szorult kézzel nézte a távozó férfit. Fájdalmat okozott neki, de vesszen meg, ha hagyja, hogy meglássa rajta a lelkiismeret-furdalást. Travis elég kemény ahhoz, hogy szinte bármit elviseljen, neki pedig ugyanilyen keménynek kell lennie. Visszavitte Jessica táskáját a szobába, és az éjjeliszekrény melletti székre helyezte. Jessica Cassie mellett feküdt az ágyon. Állt, és nézte a zavart kislányt, meg a nővérét, aki kész volt mindent feladni a betege érdekében. Mélyen aludtak, rajta pedig a gondoskodás melegsége futott át. Furcsa. Mindig Jessica volt a gondoskodó, a biztonsági háló ebben az ingatag világban. De most nem. Jessica nem volt többé ura a helyzetnek. A francba is, talán Melissa sem, de nem hagyhatta annyiban. Bele kell vetnie magát a mély vízbe, hogy mindannyiukat a felszínen tarthassa. Odament a másik éjjeliszekrényhez, és kutatni kezdett Jessica táskájában. – Jól vagy? – kérdezte Galen Travistől. – Nem kellene pihenned? – Emiatt a seb miatt? Úgy hallottam, te Tanzániában öt mérföldet gyalogoltál egy machetével a lábadban. – Na ja, de nem mindenki olyan superman, mint én. És ha csak tehettem, pihentem. – Az órájára pillantott. – Van háromnegyed óránk, mielőtt tovább állnánk. Menj be a házba, és ülj le. – Nyugodtabb idekint. Galen bólintott. – Tudom, mire gondolsz. Nem szeretné, hogy a Széltáncos nyomába eredj. – Hozzá kell szoknia a gondolathoz. – Az ajtófélfának támaszkodott. – Sikerült elintézned? – Egy ember kapcsolatba lépett Paul Guilliame-mal, a múzeum segédkurátorával. Tudni lehet róla, hogy nyitott a vesztegetésre. – A Széltáncos azért egy kicsit más. – De Guilliame jellembeli gyengesége jó esélyeket teremt számunkra, ha van elég pénz, és jó a tálalás. – Elmosolyodott. – Az én tálalásom pedig mindig jó. 122

– Még valamit megtehetnél nekem. – Galen kérdően nézett rá. – Azt hiszem, tudom, ki ölte meg Jant. Ő biztosan tudta, én ki vagyok. Engem akart kinyírni, nem Jant. – Felismerted? A fejét rázta. – A szeme valahonnan ismerős volt. Zöld. egy kicsit metszett… de álszakállt viselt. – És én mit tehetek? – Találj nekem valakit, aki betörne az Interpol adatbankjába. Fényképeket akarok nézegetni. – Hacsak nincs valami kiindulópontod, az elkövetkező ötven évet ezzel töltheted. Travis tudta ezt, de valahol el kell kezdenie. – Akkor ötven évig tart. Csak keríts nekem egy hackert. Galen bólintott. – Nem ígérhetem, hogy meglesz, mire Párizsba érünk, de találok valakit. – Jó. – Nem jó. Jelenleg semmit sem talált jónak. Jan… – Akarsz róla beszélni? – kérdezte csendesen Galen. – Néha segít. Travis a fejét rázta. – Halott. – Megrándult az ajka. – Nincs mit mondani. – Nem a te hibád. Jan régóta benne volt a bizniszben. Tudta, mit csinál. – Tudom. – De te élsz, és a barátod halott. – Galen vállat vont. – Kemény. De el kell viselned. – Azt csinálom. Te pedig szerezz nekem egy hackert. – Vedd úgy, hogy el van intézve. Most jutott eszembe egy ember, aki meg tudná csinálni. Stuart Thomas. Kicsit fura alak, de nincs olyan dolog, amit ne tudna a számítógépekről. – Megszólalt a telefonja, felvette. Egy perc hallgatás után letette. – Azt hiszem, Guilliame a miénk. Takarítás ürügyével kiveszi a szobrot a tárolóból, és hátraviszi egy külön szobába. Azt mondja, őröknek kell állniuk a szoba ajtajánál, különben gyanús lesz. Tud két őrről, akik egy bizonyos összegért hajlandóak más irányba nézni. – És mennyi ez a bizonyos összeg? – Összesen? Felment. Kétmillió. Elég sok négy óráért egy rohadt szobor társaságában. Alkudhatok. – Nincs rá idő. – Van rá pénzed? 123

– Van valami, amit beválthatok. – És ér kétmilliót? – Szerintem Guilliame-nak meg fog érni annyit. Karlstadtnak megért. – Azt az árut akarod felhasználni, amit Karlstadtnak ígértél? – Halkan füttyentett. – Az veszélyes is lehet. – Ezen majd később aggódom. – Lehet, hogy hamarabb el kell kezdened aggódni. – Bassza meg. Lehet, hogy Karlstadt ölte meg Jant. – De nem vagy benne biztos. – Nem, most semmiben sem vagyok biztos. – Találkozott a tekintetük. – Bassza meg. – Isten ments, hogy egy bosszúra felesküdött emberrel vitatkozzam. Úgy vettem észre, a józan ész ilyenkor száműzetik. – Elfordult. – Éjfélre Párizsban leszünk. – Fogadjon fel még embereket – mondta Deschamps, mihelyst Provlif felvette a telefont. – És ne beszéljen nekem pénzről. Annyi pénzem van, amennyit csak akar. Találják meg Cassie Andreast. – Lehet, hogy nem itt kellene keresni. – Micsoda? – A CIA-kapcsolatom szerint azt beszélik, hogy a lányt a maga régi barátja, Travis vitte magával. – Hosszú magyarázatba kezdett. Deschamps hallgatott egy percig, miután Provlif befejezte. – Nehezen hihető. – Az elnök azzal a kifogással repült haza Washingtonba Japánból, hogy beteg. Andreas makkegészséges. Minél többet gondolkodott rajta Deschamps, annál inkább kész volt elhinni a híresztelést. A Van der Beckkel folytatott beszélgetéseiben Travis nem említette a lányt, de Andreas megbízhat benne annyira, hogy arra kérje, segítsen rajta. Travis pedig elég okos ahhoz, hogy véghezvigye a szökést. Izgalom lett úrrá rajta. Egyre több kör zárult be. Travis, és most talán a gyerek is. – Deschamps? – Lehet, hogy igaz. – Miért vinné magával a gyereket? Ugyanazért, amiért Edwardnak volt rá szüksége? Lehetséges. Lehet, hogy Travis beavatkozása Vasaróban csak saját megmozdulásának kezdete volt. – Travis telefonszámát akarom. 124

– Már próbáltam megszerezni. – Próbálja keményebben. Kurva jól tudja, hogy a CIA tud róla, ha Travis ott volt abban a virginiai házban. – Mondtam már, hogy nem tudták bemérni a telefonját. – Én nem is akarom. De lehet, hogy beszélnem kell vele. – Dolgozom rajta. – Jó lenne. Aztán üljön fel egy repülőre, és jöjjön vissza. Szükségem lehet magára. – Letette a telefont, és hátradőlt. Kell az a telefonszám. Furcsa vágyat érzett, hogy kapcsolatban legyen Travisszel. Ez még egyetlen célpontjával sem történt meg, de Travis más volt. Travis megalázta, és nem volt elég, hogy elszedte tőle a pénzét. Eme újabb információ szerint pedig Travis más szempontból is veszélyes. Nemcsak fenyegetés, de vetélytárs is. Igen, ezt a gyilkosságot hosszasan akarja élvezni, játszani Travisszel, bebizonyítani neki, hogy egy lépéssel mindig előtte járhat. Mi lesz ez a következő lépés? Ha Travist annyira keresik, mint ahogy Provlif gondolja, akkor biztosan bujkál. De Edward megölte a barátját, és Travis van annyira szentimentális, hogy bosszút akarjon állni. Ehhez azonosítania kell Edwardot, majd megtalálni. Az egyetlen nyom, amin Travis elindulhat, Henri Claron halála, és jó esély van rá, hogy követni is fogja ezt a nyomot. Tehát Lyon? Talán. De lehet, hogy nem. Travis elesett a pénztől, amire számított, és Cassie Andreast bújtatni nem lehet olcsó vállalkozás. Lehet, hogy úgy dönt, az eredeti célkitűzésén kell munkálkodnia. Úgy tűnik, Edwardnak mindent át kell ismételnie, amit Travisről megtudott, majd az ösztöneire hagyatkoznia…

Párizs A szerény lakás Párizs külvárosában volt, egy kicsi, zöld park mellett. És cseppet sem mellékesen, négy-utcányira a Museum d’Andreastól. – Szép. – Galen letette a bőröndöket, és körülnézett a nappaliban. – Nem túl modern, de nagyon kényelmes. Kicsit talán sok a kék. Lehet, hogy alapszín, de én mindig is nyomasztónak találtam a kéket. – Nem baj. Nem leszünk itt annyit, hogy nagyon nyomasszon. – Travis bevitte Cassie-t a hálóba, letette, majd Jessicához fordult. – Nem volt rémálma, mióta eljöttünk Juniperből. Az jó, nem? – Azt akarja, mondjam azt, hogy az elrablása jó terápia? – kérdezte szárazon. – Nem fogom azt mondani, Travis. 125

– Mindenesetre nem ártott neki. – Eddig. – Melissa jött be a szobába. Ledobta a kezében lévő bőröndöt és Jessica orvosi táskáját a radiátor elé, majd kiment a szomszédos fürdőszobába, becsapva maga után az ajtót. Jessica grimaszolt. – Tudja, igaza van. Nem tudom, mindennek hosszú távon milyen hatása lesz Cassie-re. – Nem tehetek róla. – Igyekezett nyugodtan beszélni. – Minden tőlem telhetőt megteszek. – Kiment a nappaliba, ahonnan Galen épp távozni készült. – Hol van Stuart Thomas? – A másik lakásban, szemben a folyosón. Nem szereti, ha háborgatják. És hidd el, te sem szeretnéd, ha a közeledben lenne. Ha belemerül egy projektbe, képes azt gondolni, hogy a zuhanyozás vagy a fogmosás időpazarlás. – És ebbe a projektbe belemerült már? – Egy picit. Sokkal jobban élvezné, ha mondjuk arra kérted volna, a Pentagon állományába törjön be. – Kinyitotta az ajtót. – Megyek, megnézem. – Veled megyek. – Nem jössz. Túl feszült vagy, és nem akarom, hogy felidegesítsd Stuartot. Különben is, elmúlt éjfél. Aludj egy kicsit. Reggel találkozhattok. – Nem vagyok… – Elhallgatott, amikor Galen szemébe nézett. Semmi értelme. Galen elhatározott valamit, és nem fog engedni. – Kelts fel, ha Thomas elért valamit. – Reggel. – Becsukódott mögötte az ajtó. Szemét Galen. És hála legyen Istennek Galenért. – Mikor viszi Cassie-t a Széltáncoshoz? – Melissa állt a szoba másik ajtajában. – Holnapután éjszaka, zárás után. Ha minden jól megy. – Nem fog. – Az ablakhoz ment, kinézett. – De maga nem hallgat rám, ugye? – Nem hallgathatok magára. – Megsebesült. Miért nem vár legalább addig, amíg jobban lesz? – Ahogy maga is sietett rámutatni, ez alig egy karcolás. Annyit sem ér, mint az idő, amíg bekötözi. Nem így van? Melissa hallgatott egy pillanatig. – De. Bárcsak maga halt volna meg a barátja helyett. – Nincs szerencséje. – Lehet, hogy egyikünknek sincs szerencséje. –Kis szünet után hozzátette: – Adjon nekem egy pisztolyt. Travis elképedt: – Miért? 126

– Meg akarom védeni magam. Nem akarok magától függeni. – Gúnyosan mosolygott. – Ne féljen, nem tervezem, hogy lelövöm, bármennyire is vonzó a gondolat. – Tudja egyáltalán, hogyan kell egy fegyvert használni? – Egy éve megtámadtak és megerőszakoltak néhány nőt az egyetem környékén, és a lakótársaimmal kicsit megijedtünk. Önvédelmi órákra jártunk, én pedig vettem egy harmincnyolcast. Mindnyájan kitanultuk a használatát. – Oké, reggel megkérem Galent, adjon magának egyet. – Remek. – Elindult vissza a hálóba, de megtorpant és visszanézett. Travist meglepte a tekintetében tükröződő elkeseredés. – Nem akarom, hogy meghaljon. Nem akarom, hogy bárki meghaljon. Az élet olyan csodás ajándék. Mindent percét meg kell becsülni, és… – Gondolja, hogy Cassie élvezi az életet? Jessica mindent megtesz, hogy jobb legyen neki. – Fáradtan rázta a fejét. – És azt hiszem, én is. – Jessica nem érti. Maga sem érti. – A hangja kétségbeesett volt. – Nem hagyhatom, hogy megtegyék. Travis elgondolkodva meredt az ajtóra, miután Melissa becsukta maga után. Melissa érzelmei egyre hevesebbek, ami veszélyes lehet. Jézusom, erre semmi szüksége. Csak teljesíteni akarta végre a Jessicának tett ígéretét, hogy aztán megtalálhassa Jan gyilkosát. Gondolkodj azon az emberen a parkban. Vegyél sorra minden részletet attól kezdve, hogy először megláttad. Azt mondta Jannak, valahonnan ismerős. Mi volt benne ismerős? Zöld szemek… De akkor, amikor ezt mondta Jannak, még nem láthatta a szeme színét. Leült a szófára. Gondolkodj. Menj rajta végig. Találd meg a kapcsolatot.

Washington, D. C. – Danley azt hiszi, megtalálta Travist, elnök úr – mondta Keller. – Illetve, nem találta meg, de történt valami tegnap egy amszterdami parkban. Jan van der Becket meggyilkolták. – Kicsoda? Travis? – Nem, de az elkövetőt Travis üldözte, mielőtt eltűntek a helyszínről. Úgy tűnik, Travis megsebesült a támadásban. – Remek – mondta Andreas. – Bárcsak karóba húzták volna azt a szemetet. – Addig nem lenne jó, míg nem találjuk meg a lányát – mondta Keller. – Utána boldogan teljesítjük a kívánságát, elnök úr. Danley szerint azt a céget is megtalálták Antwerpenben, amelyiktől azt a kisbuszt bérelték, amelyik127

ben a lányát szállították. Egyre közelebb kerülünk hozzájuk, elnök úr. – De még mindig nem elég közel. Amszterdamba megyek. – Nem lenne bölcs dolog. – Odamegyek. Készítsék elő a különgépet. Az a gép azért készült, hogy az elnök vészhelyzetben onnan irányítsa az országot. Most kipróbáljuk. Aztán szóljon az orvosnak, adjon ki egy nyilatkozatot arról, hogy ismét roszszabbul vagyok egy kicsit. Kimegyek majd az erkélyre, nehogy azt higgyék, haldoklóm. – És mi legyen a First Ladyvel? Chelsea. Azonnal gyanakodni kezdett, amikor hazajött Tokióból. Annyira ismeri őt, olyan közel állnak egymáshoz, hogy hazugsággal nem lehet sokáig megtéveszteni. Istenem, nem akarja neki elmondani Cassie-t. De nem teheti meg, hogy nem mondja el, ha elmegy Amszterdamba. Felállt. – Beszélek vele. Egy óra múlva indulunk, Keller. – Igenis, elnök úr. Pár perccel később Andreas benyitott a lakosztályukba. A felesége ágyban feküdt, és a laptopján dolgozott. – Ez pihentet? – Az ágyban fetrengek, nem? – Az a ragyogó mosoly terült el az arcán, ami akkor régen is megragadta a figyelmét. Most pedig még szebb, mint akkor volt. Szerelme, társa, legjobb barátja… Becsukta maga mögött az ajtót. – Valamit el kell mondanom, Chelsea.

128

14 – Hát ez pite volt – mondta Stuart Thomas. Felállt, és a monitorra mutatott. – Tessék, Mr. Travis. A magáé. Thomas pólója izzadtságfoltos volt, és pont olyan büdös, mint amilyennek Galen leírta. Nem túl vonzó gondolat, hogy a srác közelében dolgozzon, jött rá Travis. – Egyél valamit. Majd rád csörgők a személyi hívón, ha szükségem lesz rád. – Úgy, hogy nézegeti, nem fogja megtalálni. Mégis mit csinált? – Gyilkosság. – Milyenfajta gyilkosság? Szenvedélyből elkövetett, rablás során elkövetett, eutanázia? Szűkítenie kell a kritériumokat, ha meg akarja találni. – Hadd csináljam én. Thomas habozni látszott. – Akkor kifizetne? Rendszerint előre megkapom a felét, a másik felét pedig, amikor végeznek velem. Mivel Galen jó barátom, eltekintettem az előlegtől, de most… – Mennyi? – Ötezer. – Várj meg itt. – Átment a szemben lévő lakásba. – Baj van? – állt fel Galen a székből. – Inkább kellemetlenség. Thomas szeretné, ha kifizetném, viszont nem állok jól készpénzzel. Van ötezred? Galen a fejét rázta. – Ma estére meg tudom szerezni. – Most kell neki. Mindegy, hagyjad. – A táskájához ment, elővette a laptopját, kivette a lemezmeghajtót, és előhúzott egy kis zacskót. – Elő kell venned a rábeszélőképességed, hogy elfogadjon árut készpénz helyett. – A zacskó tartalmának felét az asztalra öntötte. – Jézus Mária – morogta Galen. – Gyémántok? Travis a briliánsok közt válogatott. – A legkisebb is többet ér ötezer dollárnál. Galen a halmot bámulta. – A laptopodban csempészted ide-oda? – Jó hely, feltéve, hogy az embert nem piszkálják a reptéri vámosok. – Szóval ezért ragaszkodtál az elnöki különgéphez! 129

Bólintott. – Nem akartam őket a vámon elveszíteni, mindazok után, amiken átmentem, hogy megszerezzem őket. – Andreas nem fog örülni, hogy saját céljaidra használtad a gépét. – A játéknak ezen a pontján kész lesz elismerni, hogy bűneim közül a csempészet a legjelentéktelenebb. – Felemelt egy követ. – Nem vagyok ebben szakértő, de elég jó minőségnek tűnik. – A legjobb. – Ezzel fogja lefizetni a múzeumi kurátort? – Melissa lépett be a szobába, és a dohányzóasztalon csillogó gyémántokra meredt. – Lopottak, ugye? – Így is mondhatjuk. – És ezért halt meg a barátja? – Azt is mondhatjuk. – Odaadta a kiválasztott követ Galennek. – Mondd meg Thomasnak, mekkora mázlista. Párizs bármelyik becsüse azt fogja neki mondani, hogy kétszer annyit ér, mint amit tőlem kért. – Abban biztos lehetsz, hogy rohan majd a gyémánttőzsdére, leellenőriztetni. – Nem gond. Bármilyen vizsgálaton át fog menni. – Kettéválasztotta a halmot, és az egyik felét Galennek adta. – Guilliame-ra. Gondolom, le akarja ellenőriztetni az árut még az este előtt. – Ez biztosan többet ér, mint amit ő kér, Travis. – Add csak oda Guilliame-nak, és legyünk túl rajta. – A maradékot viszszasöpörte a zacskóba, amit a táskájába rejtett. – De azt akarom, garantálja azt a négy órát, vagy kivágom a szívét. – Micsoda úriember maga, Travis – mondta Melissa. – Nem egy déli ültetvényen nőttem fel, és nem volt részem úri neveltetésben. Azt tanultam, dohánnyal kell az utat egyengetni, de a kés mindig legyen kéznél. – A szemébe nézett. – Ezt maga biztosan értékeli. Maga nagyon jól bánik a késsel, Melissa. – Egyre jobb vagyok. – Azt hiszem, megyek a dolgomra – mondta Galen. – Kezd itt túl hűvös lenni. Szólok, Travis, ha bármi gond van. – Oké. – Nem vette le a tekintetét Melissáról. – Van elég gondom. – Az biztos. – Nem csoda, hogy nem izgatta, hogyan toljon át minket fél Európán, mint holmi sakkfigurákat – szólalt meg Melissa, miután Galen kiment. – A pénz minden ajtót kinyit, igaz? – A Museum d’Andreas ajtajait legalábbis. – És ha elmondom Jessicának, hogy maga lopott pénzzel segít Cassie-n? 130

– Mindketten tudjuk, hogy ettől nem változtatná meg a tervét. Kitalálna valamit, hogy megindokolja a nem egyenes úton szerzett pénz felhasználását, ha ezzel megmentheti a gyereket. – Elmosolyodott. – De aggódna és rosszul érezné magát. Úgyhogy nem fogja neki elmondani, ugye? Nem válaszolt. – Szép próbálkozás volt, Melissa. – Felállt. – Vissza kell mennem a szomszédba dolgozni egy kicsit. Ha szükségük van valamire, jöjjön át értem. – Hol van Travis? – kérdezte Jessica, mikor tíz perccel később bejött a konyhába. – A szomszédban. – Melissa magára kényszer!tett egy mosolyt. – Csináltam jeges teát. Kérsz? – Kérek szépen. – Hogy van Cassie? – Ugyanúgy. – Leült az asztalhoz, és a halántékát masszírozta. – Jézusom, remélem, ez a Széltáncos dolog bejön. – Ha kétségeid vannak, nem lenne szabad csinálnod. – Jessica elé tette a poharat. – Haladást értünk el. Biztos vagyok benne. Ha hagynád, hogy egy kicsit keményebb legyek, még fel is gyorsíthatnánk. – Lehel, hogy te biztos vagy benne, de én nem. –Jessica ivott egy kortyot. – Bár hagyom, hogy csináld, még mindig nem tudok teljesen hinni ebben a parakapcsolat izében. Teljesen ellentmond az ösztöneimnek és annak, amit tanultam. – Tudom. Épp ez a baj. – Melissa hirtelen térdre esett nővére előtt, és az ölébe temette az arcát. – Próbálj meg hinni nekem, Jessica. – Alig lehetett érteni. – Szeretlek, és csak a legjobbat akarom neked. Mindig is azt akartam. Olyan sokat vettem el, hadd adjak vissza valamit. – Még szorosabban ölelte Jessica derekát. – Hadd segítsek. Hallgass rám. Kérlek. – Mellie? – Jessica felemelte Melissa állát, és ránézett. Megérintette az arcát. Nedves volt. – Te sírsz… Melissa elhúzta a száját. – Ez is csak azt bizonyítja, milyen labilis vagyok, igaz? – Nem igaz. – Megragadta Melissa vállát, és gyengéden megrázta. – Semmit nem vettél el tőlem, amit ne adtam volna magamtól. Mindenkinek van egy útja az életben, amit végigjár. Nem látod, hogy segítettél nekem megtalálni a sajátomat? Egy percet sem bántam meg azokból az évekből, amelyeket veled töltöttem. – Én igen. 131

– Akkor hagyd abba. – Elfintorodott. – És az isten szerelmére, hagyd abba a sírást is. A végén még én is elkezdek bőgni. – Bocsánat. – Visszahelyezte fejét Jessica ölébe. –Csak egy kérdésre válaszolj. Ha az irántad való szeretetemre esküszöm, hogy a Széltáncos veszélyes Cassie-re, hiszel nekem? Csend. – Jézusom. – Túlságosan is a valóságban élek. Tudom, hogy azt hiszed, igazad van. de az én agyain automatikusan ésszerű magyarázatot keres mindenre, ami történik. És az ésszerűség azt diktálja nekem, hogy kitenni Cassie-t egy olyan hatásnak, amely mindig is pozitív volt a számára, megnyithat benne valamit. – Kockázatos, szörnyen kockázatos. – De megéri vállalni. – Egy pillanatra elhallgatott. – És vállalnom kell, Mellie. – Ez az utolsó szavad? – Igen. De ha nem értesz vele egyet, nem kell jönnöd. – A francokat nem. – Melissa visszabillent a sarkára, a szemét törölgette. – Követlek, ahova csak mész. – Felállt. – Idd meg a teád. Megmosom az arcom, aztán főzök valami ebédet.

14:45 Nem jutott semmire. Travis hátradőlt, a szemét dörzsölte. A nyilvántartást böngészni épp olyan fárasztónak bizonyult, mint amilyen frusztrálónak. Tudta, hogy kevés az esélye, de remélte, hogy ráakad valamire, ami felébreszt egy emléket, bármit… Néha bekattan valami, egy villanás… Semmi. Mégis, mire számított, annak alapján, amiből kiindulhat? Enyhén metszett zöld szeme, szőke haj, mely épp annyi eséllyel lehet az eredeti szín, mint ahogy nem. Szakáll, amely maszkként fedte vonásait. Maszk… Lassan kiegyenesedett a székben. Maszk. Nem ismerte fel a férfi arcát. Nem is tűnt ismerősnek, amíg a férfi el nem sétált a vattacukorárustól a padig. Maszk. – Jézusom. 132

– Megvan? – Nyugi. Időbe telik. – Thomas nem vette le tekintetét a monitorról. – Még csak pár órája dolgozom rajta. – Azt mondtad, könnyebb lesz, ha le tudom szűkíteni – mondta Travis. – Leszűkítettem. – Hat láb két vagy három hüvelyk magas, negyvenöt-ötven közötti, kedvenc fegyvere kilenc milliméteres pisztoly. – Újabb képeket lapozott át. – Terrorista háttérrel – mondta Travis. – Ez a kulcs. Ha korábban mondta volna… – Eddig nem tudtam. Meddig tart? Nem lehetnek túl sokan, akik mindezeknek az ismérveknek megfelelnek. – Meg fog lepődni. Erőszakos világban élünk. Egy újabb óra telt el. – Voila! – Thomas előrehajolt. – Nézze meg. Ez lehet az embere. Harmincéves, de a nyilvántartás már tízéves. Borotvált, barna haj, enyhén kopaszodik, de a szeme stimmelt. Zöld. Enyhén metszett. Igen. – Nyomtasd ki. Thomas megnyomott egy billentyűt. – Ronda alak – olvasta a priuszt. – Gyújtogatás, lopás, gyilkosság…. Olasz Szabadság Fiai, náci skin-headek. Nem lehet azt mondani, hogy elkötelezte volna magát egy bizonyos ügy mellett, mi? – Nem olyan szokatlan. A zsoldosok a pénzre mennek. – Elvette a kinyomtatott képet. – Azért gondoltam, hogy terrorista kapcsolatai vannak, mert a Vasaroban talált két hullának is voltak. – Vasaro? – Nem érdekes. – Ceruzát fogott, és elkezdett szakállt rajzolni a képnek. Semmi kétség. – Ő az? – kérdezte Thomas. – Megcsináltam? – Megcsináltad. – Hátratolta a székét. – Zseni vagy, Thomas. – A zseniket díjazni illik. – Ravaszul mosolygott. –Nem gondolja, hogy jár a borravaló? Talán még egy azokból a kis csecsebecsékből? – Ne légy mohó – mondta Travis szórakozottan, miközben a képre meredt. – Tudsz valami háttérinformációt szerezni, esetleg egy jellemrajzot? – A CIA-nak talán van. Adjon félórát. Thomas harmincöt perc múlva megnyomta a nyomtatáshoz a billentyűt, majd két lapot nyújtott át Tra-visnek. – Parancsoljon. – Kösz. – Elindult kifelé. Edward James Deschamps. Megvagy. 133

15 16.15 – Edward Deschamps. – Galen felemelte tekintetét a kinyomtatott lapról. – Biztos vagy benne? Travis bólintott. – Amennyire csak biztos lehetek benne, anélkül, hogy ismét látnám. – És azt hiszed, ő vezette a vasarói csoportot? – Minden összevág. Ismert engem, és azt mondta, a múltban egyszer kereszteztem az útját. Ismerős volt, de nem ismertem fel az arcát. Valószínűleg arra emlékeztem, ahogyan mozog. – Kint voltam az udvaron, úgyhogy nem láttam. Hogyan mozgott? – Elég jellegzetesen. Gyorsan, rugalmasan, és nem a teljes talpára lépett, mint a teniszezők. – Karlstadtnak semmi köze nem volt Jan meggyilkolásához? Travis a fejét rázta. – Nem valószínű. Vasaro előbb történt, mintsem kapcsolatba kerültem volna Karlstadttal és a gyémántokkal. Különben is, Deschamps a pénzre ment, nem a gyémántokra. Karlstadtnak a gyémántok voltak a legfontosabbak. – Akkor most üldöznek az oroszok, Deschamps és Karlstadt? – Elfelejtette a CIA-t és a titkosszolgálatot – mondta Melissa a sarokból, ahol összegömbölyödve ült egy széken. – Amit nagyon biztatónak találok. Minden esély megvan rá, hogy valaki utoléri. – Reménykedjen csak – mondta Travis. – De ha elmondja a nővérének, hogy Deschamps ismét a színen van, meggondolhatja magát a Széltáncossal kapcsolatban. Lehet, hogy az lesz a véleménye, nem éri meg a rizikót. – Megmondom neki – állt fel. – De nem fogja meggondolni magát, hacsak Cassie nincs közvetlen veszélyben. – Beletörődött végre? – Francokat – mondta dühödten. – Csak az első lépésbe egyeztem bele. Ami nem jelenti azt, hogy nem fogok küzdeni minden további lépés ellen. – Biztos vagyok benne, hogy fog. Ezek szerint velünk jön? – Azt remélte, nem megyek. Bocs, de nem hagynám ki. – Galen fintorogva tanulmányozta a képet. – Azt hiszem, már találkoztam vele. Valahol Portugáliában. Lehetséges? – Nem tartozott portugál csoporthoz, de ettől még tevékenykedhetett ott. 134

– Travis a jellemzésből olvasott: – Amerikai állampolgár, de élt mindenhol Európában. Mondhatnánk, ínyenc. Elegánsan öltözködik… Rómában varratja az öltönyeit. – Átugrott pár sort. –A szülei elváltak, és az anyja Párizsba hozta Edwardot, amikor hatéves volt. A mama hozzáment Jean Detoile galériatulajdonoshoz. Detoile-nak volt pénze, és magániskolába járatta a gyereket. Nagyon intelligens volt, kezdetben kitűnően tanult. Aztán tizenkét éves korában a mostohaapja lopással vádolta meg, és rendőrkézre adta. Két évig volt börtönben. Átfutotta ami még a papíron volt. – Amikor kijött, az utcán dolgozott, drog, itt-a-piros-hol-a-piros, lopás. Ez láthatóan nem volt elég jövedelmező, mert húszéves korára már bérgyilkos lett. Mestere lett a lehallgatásnak. – Felpillantott. –Ez egybevág azzal, amit Jan mondott a lakásán talált poloskákról. – Újra a lapra szegezte tekintetét. –Aztán eljutott a terrorizmusig. Egy sor csoporttal dolgozott együtt, és alakított egy sajátot is. Nem tartott sokáig. Alapvetően magányos farkas, és a csoportja szétszéledt. – Mi van a szüleivel? – Az anyja meghalt, miközben ő börtönben volt. A mostohaapját meggyilkolták négy évvel azután, hogy Deschamps kiszabadult. – Ő ölte meg? – Valószínűleg. Sosem bizonyították be. Semmilyen bizonyíték nem maradt a helyszínen. De borzasztó véres gyilkosság volt. – Megállt egy pillanatra. – Érdekes, hogy nem azonnal a szabadulása után ölte meg a mostohaapját. Várt, képezte magát, majd cselekedett. Hidegvérű disznó. – De láthatóan nagyon okos. – Nem annyira okos. Az egyetlen oka arra. hogy megölje Jant, az volt, hogy nekem fájdalmat okozzon. – Halkan hozzátette: – Mely hibáért még megfizet. – És maga élvezni fogja – mondta Melissa. – Nem vitás. Szeretne még hallani Deschamps-ról? Szerintem vele öszszehasonlítva még engem is viszonylag tisztának fog találni. Melissa elindult a hálószoba felé. – Tömeggyilkos kellene ahhoz, hogy maga megálljon előttem. Miután az ajtó becsukódott, Travis Galenhez fordult. – Elég információd van, hogy megtaláld? – Ha elég információ lenne róla, a CIA vagy az Interpol már rég elkapta volna. – Elvette Travistől a lapokat, és átfutotta őket. – Háromszor tartóztatták le Párizsban, karrierje különböző pontjain. Láthatóan szeret itt lenni. Ezen el lehet indulni. Elkezdek tapogatózni. De ne tartsd vissza a lélegzeted, amíg találunk valamit. 135

00:35 – Lassan indulunk, kicsim – suttogta Jessica. Vékony takaróba bugyolálta Cassie-t. – Izgalmas lesz. Egy régi barátoddal fogsz találkozni. – Melissához fordult. – Travis azt mondta, elhagyjuk Párizst, közvetlenül a múzeum után. Azt akarja, hogy mindent vigyünk le a kisbuszba. Megnéznéd, hogy mindent kihoztam-e a fürdőszobából, amíg csinálok egy kávét? – Elhúzta a száját. – Bár igazán nem tudom, mi szükségem van koffeinre, amikor ilyen ideges vagyok. Melissa a fejét rázta. – Sose szoktál ideges lenni. – Most az vagyok. – Jessica átment a nappaliba, ahol Travis és Galen várták. – Lassan mehetünk? Travis bólintott. – Hogy van a kislány? – Ébren. – Tartsa is ébren. Máskülönben nagyon drága szundikálás lesz. Hol van Melissa? – Pakol. – A konyhába ment, és kitöltött egy csésze kávét. – Innen hova megyünk? – Ha ez bejön Cassie-vel, lerakom magukat valami biztonságos helyre, ahonnan elkezdhetnek tárgyalni Andreasszal. – És hol van az a biztonságos hely? – Mit szólna a Riviérához? – kérdezte Galen. – Nem tudom. Sosem jártam még ott. De nem úgy hangzik, mint ahol el lehet bújni. – Ami rendszerint a legjobb hely erre a célra. – Az időelőnyünk úgyis elfogyott. Nem tudom, Andreas miért nem ért még minket utol. – Gyorsan mozogtunk, és itt van velünk Galen. – És maga nem akar vele tárgyalni? Travis a fejét rázta. – Andreasnak nem lesz kedve velem tárgyalni. – Minden kész van. – Melissa jött ki a szobából, táskákat cipelve. – Menjünk, és essünk túl rajta. Szegény Mellie. Olyan sápadt és feszült volt, hogy Jessicának sajogni kezdett a szíve. – Hátraviszem a kocsit, és megnézem, hogy nincs-e itt valaki. – Galen elindult kifelé. – Ha nem hívlak, öt perc múlva hozd le Cassie-t. 136

Jessica Melissának nyújtotta a kávét. – Idd meg. Nagyon szarul nézel ki. – Nem kérek. – Idd meg, Mellie. Melissa halványan elmosolyodott. – Igenis, asszonyom. – Ivott pár kortyot, és visszaadta a csészét. – Elégedett, Szent Jessica? – Igen. – Travishez fordult. – Hogyan visszük be Cassie-t a múzeumba anélkül, hogy meglátnának? Ha ölben tartjuk, biztos feltűnést keltünk. – Egy sikátorban fogunk leparkolni, és a hátsó bejáraton át megyünk be. Galen azt mondja, a műtárgyakat a folyosó végén lévő szobában tartják. – Őrök? – Ketten lesznek, meg vannak vesztegetve. Egy a hátsó bejáratnál, egy a műtárgyteremnél. A teremből lépcső vezet le a pincében lévő raktárba. Galen az egyik saját emberét helyezi el a lépcső tetején, biztos, ami biztos. – Istenem, remélem minden simán megy majd. – Jessica… Jessica megfordult. Melissa üveges tekintettel botorkált felé. – Jessica… – Kapja el, Travis – mondta Jessica. Travis már ugrott is, mert Melissa térdei megrogytak. Melissa elszörnyedve meredt Jessicára. – Ne… Jessica! – Sss. – Jessica egy párnát helyezett a szófára. –Nyugodj meg, Mellie. – Úristen. Nem tudod, mit… – Eszméletlenül lógott Travis karjaiban. – Mi a franc? – morogta Travis. – Altató a kávéban – mondta Jessica. – Tegye a szófára. – Elkábította? Miért? – Ez túl kemény lett volna neki. Maga is látta, milyen ideges volt a Széltáncos miatt. Így átalussza, és mire felébred, már vége. – Egy vállkendőt borított rá. – És megvolt rá az esély, hogy beavatkozik. Pedig Cassie megérdemli ezt a lehetőséget. Travis halkan füttyentett. – Magát kemény fából faragták. – Maga is tudta, hogy problémát jelenthet. Ne mondja, hogy magában nem merült fel valami hasonló. – Felmerült. – Lenézett Melissára. – De nem tudtam megtenni. – Miért nem? 137

– Sportszerűtlen lett volna. Egy olyan harcos, mint í $)- A VÉGSŐ CÉLPONT ő, tisztességes mérkőzést érdemel. – Kiseperte Melissa haját a homlokából. – Kedvelem ezt a hárpiát, amikor nem éppen rám lövelli mérgezett nyilait. Úgy döntöttem, inkább maradjon meg a probléma, mintsem, hogy legyen meg a megoldás. – Én pedig úgy döntöttem, biztosra megyek, és megvédem Mellie-t is meg Cassie-t is. – Jessica az órájára pillantott. – Le kell vinnünk Cassie-t. – Meddig fog Melissa aludni? Csak pár kortyot ivott. – Nem is számítottam másra. Lóadagot készítettem be. Négy-öt óra. – Megpuszilta Melissát, és a fülébe súgta: – Jobb így. Jó éjszakát, Mellie.

00:45 Paul Guilliame vékony, fess, sötét hajú ötvenes volt. Nagyon idegesen mondta: – Jöjjenek, jöjjenek. – Bólintott a műtárgyterem bejáratánál álló őmek, és nyugtalan kezekkel terelte őket beljebb. – Őrült vagyok, hogy ebbe belementem. Négy óra. Nem több. – Nem fogunk erőszakoskodni. Csak hozzon egy széket a hölgynek – mondta Galen. – Aztán igyon valamit az idegeire. – Nem hagyom el az épületet – mondta Guilliame. – És mit keres itt ez a gyerek? Szó sem volt gyer… – Ketyeg az óra. Ha azt akarja, hogy eltűnjünk, hagyjon minket magunkra, és ne zavarjon – mondta Travis. – Hol a Széltáncos? – A szarkofággal szembeni munkaasztalon. Jessica a tekintetét már a szoborra szegezte. – Istenem – mormogta. – Láttam ugyan róla képeket, de élőben teljesen más. Csodálatos. – Hova akarnak ülni? – jött Guilliame egy széket cipelve. – Pár méterre a szobortól – mondta Jessica. Guilliame letette a széket a megjelölt helyre, és kisietett. Jessica leült, és széttárta karját. – Tegye Cassie-t az ölembe, Travis. – Tartom én. – Nem. – Megbízik bennem. – De én próbálom már jó ideje rávenni őt, hogy visszajöjjön. Maga csak pótszer volt, hogy biztonságban érezze magát. Azt akarom, Cassie érezze, hogy most minden más. Travis Jessica ölébe helyezte Cassie-t, arccal a Széltáncosnak. 138

– És most mi lesz? – Ülünk és várunk. – Közelebb húzta magához Cassie-t. – Nyisd ki a szemed, csillagom. Itt van. Majd eláll a szívem, olyan gyönyörű. Már értem, miért szereted annyira. Kérlek, nyisd ki a szemed… – Itt van! – Cassie örömujjongása feltépte a Melissa körüli ködöt. – Megtaláltam. Azt mondogatja, nyissam ki a szemem, hogy lássam, de én tudom, hogy itt van. Gyere, megnézzük együtt. Sötétség. Köd. Tompultság. – Itt maradhatunk. Vigyázni fog ránk. A nővéred azt akarja, hogy kimenjek, de nem kell. Mélyebbre megyünk. Egyszer már elvitt. Meg fogja tudni tenni még egyszer. És velünk jön. Tudom. Mondania kellene valamit. De nem tud gondolkodni. Miért nem tud? A körülötte lévő köd sűrű és nehéz volt, mint a melasz. – Miről beszélsz? – A Széltáncosról, butus. Félelem hasított Melissába, a ködöt is széttépve. – Micsoda? – Mondom. Itt van. Megtaláltam. Légkalapácsként kezdett verni a szíve. – Hol? – Jessica idehozott hozzá. Jessica. A kávé. Ne! – Melissa, gyere már. Megtaláltam, de nem akarlak itthagyni. Gyere velem. Ki kell nyitnia a szemét. – Melissa. – Ne menj vele, Cassie. Nyisd ki a szemed. Nyisd ki a szemed. Nyisd ki a szemed. Ólmos szemhéjai végül felnyíltak. Kék függöny. A lakás. Ködös. Minden ködös. Ülj fel. Mozogj. Nagyon nehéz. Mozogj. Öt percébe tellett felülni, és újabb ötbe felállni. Egyszerre csak egy dolgot. 139

Menj az ajtóhoz. Mi lesz, ha nem ér oda? Meg kell állítania Jessícát. – Melissa, hol vagy? – Jövök. Várj meg. A zsebében kotorászott a telefonszám után, amit Jessica noteszéből másolt ki. Most a telefonhoz. Jézusom, nem látja a telefon gombjait. Kétszer is félretárcsázott, mielőtt a vonal kicsengett. – Halló – mondta Andreas. – Cassie … Jessica. Museum d’Andreas. – Tessék? Ki az? – Melissa. Menjenek. Most azonnal. – Letette. Lehet, hogy nem érnek oda időben. Lehet, hogy egyáltalán nem érnek oda. Fogd a neszesszert; abban van a pisztoly, amit Galen tői kaptál. Ki az utcára. A múzeum csak négy utcára van. Menni fog. Egyszerre csak egy lábbal. – Melissa, kifogom nyitni a szemem. Látnom kell őt újra. Olyan szép. Rémület hasított Melissába. Ha Cassie látja azokat a smaragdzöld szemeket, Melissa is látni fogja. Nem tudta, hogy számít-e, de nem akart kockáztatni. – Ne! Ne nyisd ki a szemed! Várj meg. – Megpróbálom. Siess. Egy utca. Nem tudja végigcsinálni. Túl fáradt. – Nem tudok tovább várni, Melissa. – De, tudsz. Bármit meg tudsz tenni, amit csak akarsz. Két utca. Megtántorodott, nekiesett a falnak. Egyenesedj ki. Tovább. – Kinyitom a szemem. –Ne! – Muszáj. És akkor Melissa meglátta. Ős bölcsességgel teli smaragdzöld szemek néztek a világba. A szobor valami ütött-kopott asztalon volt, egy hatalmas limlomokkal zsúfolt teremben. Keskeny szervizhágcsó fent a magasban. Festmények. A munkaasztaltól távolabb Travis állt, egy szarkofág mellett. – Mondtam! – Cassie izgalma úgy kavargott körülöttük, mint egy elektromossággal teli felhő. – Itt van! Itt van! Még egy utca. Már látszott a múzeum. Smaragdzöld szemek, de sehol a vértócsa. Lehet, hogy most másként lesz. Másként kell lennie. Befordult a 140

sikátorba. – Jessica nagyon örül. Azt hiszi, mert kinyitottam a szemem, vissza fogok jönni. Beszél hozzám, azt mondja, hogy a Széltáncos is azt szeretné, ha viszszajönnék. – Igazat mond, Cassie. – Honnan tudod? Ő vitt el. Itt biztonságos. – De ott nem láthatod a Széltáncost úgy, mint most. – Van ennek értelme? Annyira rettegett, hogy nem tudott gondolkodni. Csak azokat a smaragdzöld szemeket látta. De sehol a vértócsa. Ne legyen vértócsa. Legyen most másként. Kérlek, ne legyen most vértócsa. A hátsó bejárat lépcsőjét nehézkesen vette, a korlátba kapaszkodva. De nehéz. Olyan messze van a lépcső teteje. Az ajtónak dőlt, próbálta összeszedni az erejét. Még egy perc, és ott lesz a teremben. Minden rendben. Ideért, és nem történt semmi. Még az őrök sem állították meg. Az őrök. Hol vannak az őrök? Belökte az ajtót. Vér. Üveges szemek. Két test. Az őrök. – Miért nem szólsz hozzám, Melissa? – Csukd be a szemed, Cassie. – A folyosón tántorgott. Jézusom, még egy holttest a műtárgyterem ajtaja előtt. Kék öltöny, nem őr. Guilliame? – Hallgass rám, csukd be a szemed. – Miért? Akkor nem fogom látni.. Mi uoll ez a hang? – Milyen hang? – Pukkanás. Hallottam már ilyet. Hallottam már ilyet. – Melissa hallotta a páni félelmet a hangjában. – Michael a másik ajtóhoz szalad. Itt hagy. – Csukd he a szemed. – Széltáncos. Nem maradhatok. El kell vinnie innen. – Rémület. – Zuhanok, Melissa. – Miért zuhansz. Megsebesültél? – Nem tudom A földön vagyok. Becsukom a szemem Elmegyek innen… – Miért vagy a földön? – Feltépte az ajtót. – Mi tört… És akkor meglátta. A földre szegeződő smaragdzöld szemeket. A földön terjedő vértócsát, amint lassan elér a kislány cipőjéig. Újabb és újabb sikolyok törtek fel Melissa torkából. Maga sem tudta, hogyan jutott át a szobán, de már térdelt. Állítsd el a vért. El kell állítania a Jessica mellkasából patakzó vért. 141

– Mellie? – Jessica felnézett rá. – Segíts… Cassie-nek. – Cassie jól van. – A sebre nyomta a kezét. – Te is jól leszel. – Már majdnem… visszajött. Biztos vagyok benne. Sikerült, nem? – Hát persze, hogy sikerült. – Istenem, mennyi vér. – De most ne beszélj annyit. – Gyönyörű… – Jessica felnézett a Széltáncosra. –Már értem, Cassie miért… – Vékony vércsík jelent meg a szája sarkában. – Gyönyörű… Tehetetlenül az oldalára dőlt. – Nem!

142

16 – Nincs mit tenni, Deschamps meglógott – mondta Galen Travisnek a múzeum előtt. – Jobb, ha mi is eltűnünk. Közelinek hangzanak azok a szirénák. Valószínűleg ez riasztotta el azt a szemétládát. – A kurva anyját. – Travis keze ökölbe szorult. –Úgy ismerheti ezt az épületet, mint a tenyerét. Pontosan tudta, hova megy, amikor leugrott arról a szervizhágcsóról. Hogy jutott át az örökön? – Ezt én is szeretném tudni – mondta Galen mogorván. – Megyek, megnézem, te addig ellenőrizd Cassie-t és Jessicát. Két percen belül el kell tűnnünk. Travis visszaszaladt a múzeumba, csak a műtárgyterem ajtajánál torpant meg. – Bassza meg. – Nem éled fel. – Melissa felemelte fejét, száján Jessica vére. – Nem tudom újraindítani a légzését. –Megint Jessica ajkaira helyezte az ajkait. – Melissa. – Letérdelt, Jessica nyaki ütőerét kereste. – Semmi értelme. Elment. – Ne mondjon ilyet. – Eszelősen fújta a levegőt Jessica szájába. – Nem hagyom, hogy meghaljon. Travis megvizsgálta Cassie-t. Nincsenek sérülései. A gyereket nem találta el. Fogalma sem volt, vajon bárki is megsebesült-e, amikor Deschamps után futott. Vetett ugyan egy pillantást Jessicára, de ő egyenesen ült a széken, karjában a gyerekkel. A szirénák egyre hangosabban szóltak. – Melissa, ki kell jutnunk innen. Nem vett róla tudomást. – Kifelé. – Galen termett mellettük, és már nyalábolta is fel Cassie-t. Jessicára pillantott. – Meghalt? – Igen. – Nem – mondta Melissa ugyanabban a pillanatban. Galen bólintott. – Halott. Bezártam az ajtókat, és kiviszem Cassie-t a pincén keresztül. – Elindult a kislánnyal a lépcső felé. – Ha nem mozdulunk, mindnyájan a börtönben kötünk ki. Mindkét őr halott, és Guilliame is. Az emberemet, Cardeau-t is megölte. A pincében találtam rá, valami dobozok mögött. Vagy hozd Melissát, vagy hagyd itt. 143

– Velünk jön. – Travis elrángatta Melissát a nővérétől. – Menjünk, Melissa. Nem tud már segíteni rajta. – De tudok. El tudom állítani a vérzést. – Melissa, ne hazudjon magának. Jessica halott, és a börtönben maga is meghal, ha nem jön velünk. Sosem fogják tudni megbüntetni azt, aki tette. Helyes lenne, ha hagynánk ezt megtörténni? Melissa vakon bámult rá. – Travis? – kiáltott Galen. – Megyünk. – Halott? – suttogta Melissa. Travis bólintott. Felhúzta a földről. – Jöjjön, Cassie-nek szüksége lesz magára. – Azt mondta, „segíts Cassie-nek”. – Na látja. – A lépcső felé tolta. – De nem tud neki segíteni, ha nem jutunk ki innen. – Halott. – Hirtelen megtorpant, és visszanézett Jessicára. – Istenem, tényleg. – Összerázkódott. –Azt akartam, hogy más álom legyen. – Mérhetetlen fájdalom csengett a hangjában. – Jöjjön, Melissa. Melissa tekintete lassan a szoborra tévedt. – Hozza. – Tessék? – Hozza. – Nem. – Nélküle nem megyek. Fogja meg és hozza. A szirénák már az épület előtt szóltak. Travis tudta, hogy nincs sok idejük. – Maga most nem beszámítható. Jöjjön velem, Melissa. Melissa lerázta magáról a szorítását, és elindult a Széltáncos felé. – Jézusom. – Travis átrohant a szobán, felkapta a szobrot, és maga után rángatta Melissát. – Siessen, a szentségit. Bármelyik pillanatban betörhetik az ajtót. – Jól van? – pillantott Galen a visszapillantó tükörbe, Melissát tanulmányozva. Rátértek az autópályára. – Úgy néz ki, mint egy alvajáró. – Mert az. Amennyi altatót Jessica beadott neki, most mint egy farönk kellene feküdnie. El nem tudom képzelni, mitől mozog. – De, el tudod. – Lehet – mondta fáradtan. Elővette a zsebkendőjét, és letörölte a vért Melissa ajkáról. – A test döbbenetes dolgokra képes, ha elég erős az akarat. – Mi a fenének hoztad el a Széltáncost? Nem voltunk elég nagy bajban? 144

– Nem volt hajlandó nélküle eljönni. – Vállat vont. – És mit számít még egy… – Csepp a pohárban? – fejezte be Galen. – A francia rendőrségnek ez hiúsági kérdés. A szobor teljes biztonságát garantálták Andreasnak. Esetleg leszállnak rólunk, ha valahogy visszajuttatjuk. – Ne – mondta Melissa. Mindkét férfi ránézett. Ez volt az első szava, amióta elhagyták a múzeumot. – Meg kell tartanunk. – Később megbeszéljük – mondta Travis. – Nem hiszem, hogy most tisztán tud erről gondolkodni. – Meg kell tartanunk. – Veszélyes. Látta, a rendőrség hogy megrohamozta a múzeumot. Honnan tudták, hogy ott vagyunk? Valaki elárult minket. – Én hívtam fel Andreast – mondta Melissa. Galen szitkozódni kezdett. – Tudtam. Tudtam, hogy megteszi. – Hallgass, Galen. Jól jött, hogy felhívta őket. Deschamps azért mászott fel a szervizhágcsóra, hogy mindnyájunkat leszedjen. A szirénák ijesztették el. – Csak későn – suttogta Melissa. – Igen, Jessica számára későn – mondta Travis szelíden. – De ez menthette meg a mi életünket. – Maguk nem érdekelnek. – Cassie sem? Melissa becsukta a szemét. – Segíts… Cassie-nek. – Jól van. Semmit sem változott az állapota. – Segíts… Cassie-nek. – Segítünk, Melissa. – Travis a vállára vonta a fejét. – Most próbáljon meg pihenni. Felébresztem, ha odaértünk a nyaralóba. – Segíts Cass… Aludt. A zsalugáteres ablak a levendula- és skarlátszínű alkonynak szolgált keretül. Gyönyörű… – Igyon egy kis vizet. – Travis poharat tartott Melissa ajkához. – Sokáig nem volt magánál, biztos szomjas. Valóban szomjas. Mintha vattából lenne a nyelve. Kiitta a felét. 145

– Magamnál? Hogy ér… Jessica. Tüzes vasként nyilallt bele a fájdalom. – Édes istenem. Travis elkapta a kezéből kihulló poharat, és magához vonta a lányt. – Tudom. Tudom. Nagyon sajnálom, Melissa. –Hangja tompán jutott el a lányhoz, akit a karjában ringatott. – Istenem, annyira sajnálom. – Az, hogy sajnálja, nem segít. Meghalt. – A vállába fúrta a fejét. – Nem tudtam neki segíteni. Nem tudtam megakadályozni. – Senki sem tudott volna segíteni. Ha öt percen belül bevittük volna a kórházba, a sebe akkor is halálos volt. – Nem tudtam megakadályozni. Okosabbnak kellett volna lennem. Tudnom kellett volna, hogy megpróbálja megakadályozni, hogy vele menjek. – Ez engem is meglepett. De ha maga is eljön, magát is meglőhette volna. – Nem, valahogyan megvédhettem volna. Tudtam, hogy meg fog történni. Meg kellett volna akadályoznom. Érezte, ahogy Travis izmai megmerevednek. – Micsoda? – Engedjen el. – Eltolta, és letette a földre a lábát. – Ki akarok menni. – Menjen csak, jobb is, ha most egy kicsit egyedül marad. – Talpra segítette. – Itt egy-két mérföldön át kihalt a part. Csak ne menjen messzire, oké? Nem válaszolt. Kiszaladt a szobából, ki a nyaralóból, lábai már a puha homokba süppedtek. Megnyúlt árnyéka, mint valami óriási pók, futott előtte a dűnéken. Jessica. Lecsúszott a dűne másik oldalán, és összekuporodott az alján. Jessica. Nővér, anya, barát, megmentő. Édes istenem, miért Jessica? Monoton ringatózásba menekült a kín elől. Nagy sokára a könnyek is feltörtek. Fájdalmas zokogás rázta a testét. Jessica… – Kemény ügy – követte Galen Travis tekintetét, aki a parton ülő, tengert bámuló Melissát nézte. – Közel álltak egymáshoz? – Láttad őket együtt. Szerinted? – Szerintem az élet néha nagy szívás. – Mint most. Minden összeomlott, és egyre csak rosszabb lesz. – Elhallgatott. – Kiszállhatsz. Nem hibáztatnálak. Máris többet tettél, mint amire 146

kértelek. – Szóval túlteljesítettem. Maradok. – Nem kell… – Pofa be, Travis. Ez nem csak rólad szól. Az a szemét tegnap megölte egy emberem. Gondolod, hogy visszalépek, mielőtt levadászom? – Az enyém, Galen. – Ezt majd megvitatjuk, ha utolértük. – Visszanézett Melissára. – De rá nagyon kell figyelnünk. Mihelyst túl lesz az első megrázkódtatáson, olyan keménnyé válik, mint az acél. A nyílt ég alatt ülő magányos, törékeny figurát nézve, Travis nehezen tudta elhinni, hogy Galennek igaza lehet. – Tévedhetsz is. Galen a fejét rázta. – Egyszer azt mondta nekem, nagyon hasonlítunk egymásra. Báty és húg. Azt hiszem, igaza van. – Megfordult, hogy visszamenjen a házba. – Mivel te szemmel tartod Melissát, én bemegyek, és megnézem Cassie-t. Nagyon jó vagyok gyerekfelügyeletben. Meséltem már, hogy egyszer egy farkasra kellett vigyáznom? – Nem, de nem lep meg. – Travis hangja szórakozott volt, Melissát nézte. Mennyi fájdalom és szomorúság. Micsoda magány. Oda akart menni hozzá, átölelni, és enyhíteni a… Még ne. Az első bánattal egyedül kell szembenézni, csak azután fogadja el az ember a vigasztalást. A francba is, lehet, hogy tőle nem is tudná elfogadni a vigasztalást, akármennyire is várja. Végtére ő maga is fontos része volt a múzeumbeli rémségeknek. És egyáltalán, miért akar segíteni neki? Az érzelmi semlegesség volt mindig is a vezérelve. Ám attól a pillanattól, hogy bekopogtatott hozzá, Melissának sikerült őt… bevonnia. Érdeklődést, haragot, vágyat keltett benne, szórakoztatta és csodálatra késztette, most pedig valami mélyebbet is megérintett. Szánalom? Mit számítana? Az önvizsgálat hülyeség. Lehuppant az ajtó elé. Úgyhogy ne gondolkodj. Figyelj, várj, és gyászolj egy kicsit magadban. – Régóta ül már itt – szólalt meg mögötte Travis. – Nem kellene bejönnie? Hajnali három van, és a szél is feltámadt, Melissa. – Nem akarok bemenni. Nem fázom. – Hazugság volt. Jéghideg volt mindene, de nem a széltől. – Pár dolgot végig kell gondolnom. – Jessica. – Nem, Jessicával kapcsolatban mindent végiggondoltam, ami most 147

eszembejuthat. Túlságosan… fáj. Szerettem. – Tudom. – Nem tudhatja. Nekem ő volt a minden. Kihozott a sötétségből, és újra megtanított élni. – A halántékát masszírozta. – Mindig nevetett, amikor Szent Jessicának hívtam, pedig volt benne igazság. Istentelenül… jó volt. – Ismét eleredtek a könnyei, letörölte őket. – Látja, nem is tudok bőgés nélkül rágondolni. Abba kell hagynom, hogy tisztán gondolkodhassak. – Kicsit nekem is bőgni volna kedvem – mondta Travis. – Nem ismertem sokáig, de ennyi idő alatt is kiderült, milyen nagyszerű ember volt. – Maga túl kedves. – Nem nézett rá. – Én nem voltam kedves magával, amikor a barátját megölték. Nem hagyhattam, hogy ellágyuljak maga iránt. Maga vezette Jessicát a Széltáncos felé. – És csapdába csaltam. Gondolom, engem hibáztat a haláláért? A fejét rázta. – Nem jobban, mint magamat. Ő ígértette meg magával, hogy összehozza a szobrot és Cassie-t. Az egész olyan volt, mint egy elszabadult vonat. Tudtam, mi fog történni, de nem tudtam semmit sem tenni ellene. Travis nem nézett rá, úgy kérdezte meg: – Maga… tudta, mi fog történni? – Hetek óta álmodom róla. Ezért mentem haza Juniperbe. Mindig ugyanazt álmodom: a Széltáncos a padlón gyűlő vértócsára mered, és Jessica holtan fekszik a földön. – Nem mondta el neki? – Jessica sosem hitt igazán olyasmiben, amit nem látott és nem tudott megérinteni. Nem vett volna komolyan. De azt komolyan kellett vennie, amikor összekapcsolódtam Cassie-vel. Azt hittem, hogy ha úgy beszélek a Széltáncosról, mint olyasvalamiről, ami veszélyes Cassie-re nézve, Jessica távol tartja magát tőle. – Az ajka remegni kezdett. – És akkor maga ezüsttálcán kínálja fel neki a szobrot. Meg tudtam volna ölni magát. – Tehát mégis hibáztat. Fáradtan ingatta a fejét. – Azt hiszem, sosem hittem benne igazán, hogy a vonatot meg lehet állítani, de meg kellett próbálnom. Csak remélni tudtam, hogy az utolsó pillanatban meg tudom akadályozni a karambolt. – Ökölbe szorult a keze. – Ha van Isten, mi értelme, hogy megajándékoz az álmokkal, ugyanakkor elveszi azt az erőt, aminek segítségével megakadályozhattam volna a történteket. – Voltak korábban is ilyen álmai? Nem Jessicáról, hanem más emberekről? – Előtte kétszer. Az első akkor volt, amikor elkezdtem főiskolára járni. 148

Egy kisfiúról, akivel a cambridge-i lakásunkban voltunk szomszédok. Jimmy Watson. Barna haj, édes mosoly… Folyton azt álmodtam, hogy megy át az utcán, és elüti egy teherautó. Mindig sírva ébredtem. Kezdtem azt hinni, bediliztem. – Egy pillanatra elhallgatott. – Megtörtént. Kiugrott az utcára valami játék után, és elütötték. – Meghalt? – Nem, de belső sérülései voltak. Hetekig feküdt kórházban. Átmentem az anyjához, aki biztos azt hitte, nem vagyok normális. Kedvesen nyugtatgatott, és biztosított róla, hogy nem tehetek a balesetről. – És maga nem hitt neki? – Álmomban egy fekete-sárga virágszállító furgon ütötte el. A valóságban is. Erre mekkora esély van? – És a második eset? – Egy öregember, aki a főiskolán dolgozott gondnokként. Visszatérő álmom volt, hogy a medence partján megcsúszik, és beveri a fejét. Láttam a vért a vízben. – És mit csinált? – Megkerestem, elmondtam neki. Kedves volt, de nem hitt nekem. Vállon veregetett, és azt mondta, a mai fiatalok túl sokat tévéznek. Kértem, hogy legalább vigyen magával valakit, ha az öltözőket takarítja, meg a medence környékét. Azt mondta, visz. – De nem vitt. – Honnan tudja? – kérdezte nyugtalanul. – Ilyen az ember. Ha nem hitt magának, akkor a saját feje után kellett, hogy menjen. Az történt, amit álmodott? – Megfulladt. Nem kellett volna bekövetkeznie. Talán, ha tovább nyaggatom… – A fejét rázta. – De lehet, hogy nem. Lehet, hogy ez valami világméretű vicc. Mutasd meg nekem a jövőt, és aztán ne hagyd, hogy megváltoztassam. – Felnézett Travisre, és remegő hangon kérdezte: – Hát nem lenne vicces? – Nem, és nem hiszem, hogy igazságosan áll hozzá. Az első alkalommal maga sem hitte el. A második esetben nem a maga hibája volt, hogy az öregember túlságosan bízott abban, hogy tud magára vigyázni. – És Jessica? – Elkábította magát. Ha magánál van, lehet, hogy megakadályozhatta volna, ami történt. – Ránézett. –De persze, ha azt akarja hinni, mindez sors, és megváltoztathatatlan, csak rajta. Úgy sokkal egyszerűbb. Fordítson hátat, hagyja itt az egészet. – Egyszerű? Maga nem tudja, miről beszél. Nincs semmi egyszerű ab149

ban, hogy… – Melissa Travis arcát tanulmányozta. – Túl könnyen elfogadja mindezt. – Egyszer mondtam már, hogy nincs bajom a szokványostól eltérő képességekkel. – Cassie-vel összekapcsolódni nem túl szokványos dolog. A jövőről álmodni pedig teljességgel valószerűtlen. – Nem ért teljesen váratlanul. Van rá példa traumából felépült betegeknél. Dedrick két esetet említ, amelyeknél a jövőbe látás dokumentálva volt. Az egyik eset egy görög fiúé, a másik Kínában történt. Úgy tűnik, hogy amikor a határok leomlanak, minden lehetséges. – Ismét Dedrick. Bárcsak tudtam volna arról a könyvről, amikor a poklok poklát jártam meg Jimmy miatt. – Én is azt mondom, bárcsak tudott volna róla. Segíthetett volna. Melissa hallgatott egy percig. – Maga most segíteni próbál nekem. Miért? Nem voltunk éppen nagy haverságban. – Lehet, hogy én hibáztatom magam, ha maga nem is. Készületlenül ért Deschamps támadása. A rablás és Jan halála után nem számítottam ilyesmire. Nem kötöttem össze a dolgokat. Azt hittem, a trófeámon kívül mindent megkapott, amit akart. – És a Széltáncost akarta? – A szervizhágcsón volt, vagyis jól ismerte a múzeum elrendezését. Talán épp a szobor ellopását tervezte. Elég alapos előkészítő munkát végezhetett. – Követett minket Amszterdamból? – Szerintem előre tudta, hogy megkeressük a Széltáncost. Megvárta, hogy elintézzük neki. – És honnan tudhatta? – Jan telefonját egy ideig lehallgatták. Deschamps lehetett az. – És akarta annyira a Széltáncost, hogy vállalja a kockázatot. – Több indíték is lehetséges. Zsoldos. Egész életében pénz után kutatott. – Azt mondta, már milliókat vett el magától. – A milliók már nem annyira érdekesek. Akár egy drogüzlettel is lehet annyit keresni. A szomszéd is kereshet annyit egy e-bolttal. De a Széltáncos felbecsülhetetlen értékű. Egy olyan embernek mint Deschamps, ez lehetne a végső cél. – Vállat vont. – De lehet, hogy valami teljesen más. Ki tudja, mi a fontos neki? – A Széltáncos fontos neki, különben nem lett volna ott a múzeumban. De nem fogja megkapni. Hol van? Hova tette? 150

– A kamrába, egy régi dobozba, amit a fészerben találtunk. De csak megnehezíti a mozgásunkat. Vissza kell juttatnunk, Melissa. – Nem. – Felállt. – Miért tennénk? Ameddig Deschamps a szobrot akarja, kezünkben a csali, hogy lépre csaljuk. Nem fogom feladni. – A szemébe nézett. – Maga is biztos legalább annyira el akarja kapni Deschamps-ot, mint én. Azt mondta, azonnal utánaveti magát, mihelyst teljesítette a Jessicának tett ígéretét. – Ez is a szándékom. A helyzet változott, de ahogy megbizonyosodom róla. hogy ez a hely biztonságos Cassie és a maga számára… – Egy frászt. Nem fogok elbújni a szemétláda elöl, aki megölte Jessicát. – Garantálom, hogy meg fog bűnhődni. – Nem, majd én gondoskodom róla, hogy megbűnhődjék. – Összeszorította az ajkait. – És senki sem állhat az utamba, Travis. Most menjen. Egy kicsit még egyedül akarok lenni. Olyan kemény lesz. mint az acél. Galennek igaza volt. Melissa változott, keményedett. Nem mintha ne lett volna mindig is erős, de most szinte látni lehetett az acélt. – Menjen. – Megfordult, és felnézett rá. – Ne aggódjon. Nem fogok besétálni a tengerbe, és belefojtani magam, vagy bármi ilyesmi. Csak szeretnék már túljutni ezen, hogy tudjak gondolkodni. – Jöjjön be, amikor kész van, és beszélünk. – Megfordult, és elindult a ház felé. Nem mintha a beszéd segítene. – Nem lenne szabad itt lennie, elnök úr. – Danley nyitotta ki a limuzin ajtaját, miután az megállt a hangár előtt. – Mentem volna jelenteni, mihelyst a gépre raktuk a koporsót. – Azt mondta, a médiát távol tartotta a test eltávolításától – mondta Andreas. – Remélem, így is van. Hova viszik? – Arlingtonba. – Némi habozás után hozzátette: – Nem akarná meggondolni magát? Úgy tudjuk, a húga nagyon közel állt az elhunythoz. Lehet, hogy úgy dönt, búcsút vesz tőle. – Minél több bizonyíték lát napvilágot arról, mi történt a múzeumban, annál biztosabb, hogy a média tudomást szerez a Széltáncos elrablásáról. Lehet rá esély, hogy Travis tárgyalni akar a szoborról. Megvan már a részletes tanulmány a húgról? – Még nincs, elnök úr. Miután magukkal vitték Cassie-t, természetesen végeztünk előzetes kutatásokat, de akkor másodlagos fontosságúnak tartottuk. – Nos, most elsőrangú fontosságú. 151

– Megtaláltuk a kisbuszt, amit Antwerpenben béreltek. Otthagyták Párizstól negyven kilométerre. Ami azt jelenti, hogy másik jármüvei mentek tovább. Ellenőrzünk minden autókölcsönzőt a környéken. Bár, amilyen kapcsolatai Travisnek vannak, máshonnan is szerezhetett autót. – Reméljük, hogy több szerencséje lesz, Danley, mint eddig volt. – Odament a koporsóhoz. – Nyissa ki. – Elnök úr? – Nyissa ki. Látni akarom. Danley intett az egyik, a koporsóra vigyázó őrnek, aki felemelte a fedelet. Danley biztos azt hiszi, vámpír vagyok, gondolta Andreas. Nem is tudta, miért akart egy utolsó pillantást vetni Jessica Riley arcára. Talán csak hogy megnyugtassa magát, tényleg ő az. A Széltáncos elrablása teljesen elképesztő volt, és sehogy sem tudta a dolgot összeegyeztetni Cassie elrablásával. És miért hívná fel őket Jessica húga, hogy tippet adjon? Néhány ujjlenyomat a múzeumban Melissáé volt; vállalta a kockázatot, hogy ugyanabba a csapdába esik, mint Travis és a nővére. Semmi kétség, hogy ez Jessica. Holtan is oly lágy és gyengéd volt az arca, mint életében. Ez a gyengédség fogta meg Cassie orvosában. Andreas sosem volt benne biztos, hogy Jessica Riley módszerei helyesek, de nem kételkedett abban, hogy minden figyelmét a lányának szentelte. Amíg el nem rabolta. Most pedig egy ismeretlen tényezővel kell számolnia. Ki tudja, miféle őrült lett Melissa Rileyból az egyedüllét évei során. Egy kicsit megnyugodott, amikor Jessica felhívta, hogy Cassie biztonságban van. Most semmi sem nyújtott ilyen nyugalmat. Elfordult a koporsótól. – Bezárhatják.

152

17 Már hajnalodott, mire Melissa visszatért a házba. Travis az ajtóban várta egy csésze kávéval. Melissa ivott egy kortyot mielőtt megkérdezte: – Cassie? – Az imént néztem meg – mondta Galen, aki a szoba másik sarkában ült egy széken. – Azt hiszem, alszik. – Fintorogva tette hozzá: – Már amennyire meg lehet állapítani. – Megnézem. – Benyitott a hálószobába. Cassie összegömbölyödve feküdt az ágyon. – Cassie! Érezte, hogy visszahúzódik, menekül. Nem tudta, Cassie mennyire volt tudatában annak, ami a múzeumban történt, de mindenesetre a történtek épp eléggé megfélemlítették ahhoz, hogy visszahúzódjon. Hogy mennyire, azt majd később megtudja. – Minden rendben, Cassie. Csak pihenj. Később beszélünk. – Becsukta az ajtót, és visszament a nappaliba. – Nem alszik, de nincs különösebb baja. –Leült az ablak elé, hátradőlt. – Mennyire vagyunk itt biztonságban? – Felállítottam néhány emberemet a parton, úgyhogy riasztanak, ha bármi van. Egy százas skálán elhelyezve, azt mondanám, hatvanas – mondta Galen. – Hetven volt, mielőtt ellopatta Travisszel a Széltáncost. Lemegy negyvenre, ha Andreas úgy dönt, nyilvánosságra hozza a rablást. – Még nem tette meg? – Még nem. – Travis a Melissával szembeni kanapéra ült. – Lehetséges, hogy arra vár, mi jelentkezzünk és ajánljunk fel valamit. – Miért tenne így? – Ez a legkönnyebb módja megszabadulni egy műtárgytól, amit bárhol bárki felismerne. Az egyetlen alternatíva eladni egy magángyűjtőnek, aki elásná valami bunkerba. – Deschamps megkereste volna Andreast? – Szerintem más tervei vannak. – Milyen tervei? – Nem ez lenne az első alkalom, hogy valami pszichopatának beakadjon a szobor. – És ha Andreas belemegy, hogy tárgyaljon, valószínűleg azért tenné, hogy csapdát állítson? – Én így látom. Már hónapok óta azon van, hogy Cassie meggyógyuljon. A szobor évszázadok óta a családja tulajdonában van, de gondolkodás nél153

kül odaadná, csak. hogy megtalálja Cassie-t. Ez az igazi célja. Melissa lassan bólintott. – És elkapni a terroristát, aki ezt tette vele. Nem tudja, hogy Deschamps az, ugye? Travis a fejét rázta. – De módjában állna megtalálni nekünk Deschamps-ot? – Lehet. De nem nekünk. Ha megmondom, hogy Deschamps volt az Vasaróban, ő maga menne utána. – Akkor talán nem kellene megmondanunk neki. De felhasználhatnánk információszerzésre. – Felhasználni Andreast? Annyira nem befolyásolható. – Ne gördítsen állandóan köveket az utamba – mondta szigorúan. – Maga okozta ezeket a rohadt komplikációkat. Milyen más lehetőségünk van? Talán eladhatna néhányat azokból a gyémántokból, és megvehetné az információt. – Inkább nem – grimaszolt Travis. Kis szünet után hozzátette: – Sőt még a Thomasnak adott gyémántot is visszaszerzem. Le kell ráznom Karlstadtot. Ha még őelőle is bujkálni kell, az megnehezíti Deschamps megtalálását. – Ha vissza is szerzed azt a gyémántot Thomastól, azokat, amiket Guilliame-nak adtam oda, sosem kapod vissza – emlékeztette Galen. – Mostanára már valószínűleg a francia rendőrség vagy a CIA kezében vannak. – Az megoldható probléma. Karlstadtnak nem fog tetszeni, de ha a gyémántok biztos helyen vannak, és nincsenek forgalomban, talán sikerül időt nyernem, és nem fog vérdíjat kitűzni a fejemre. – De attól még nem lesznek a zsebében. Mennyiben lenne más a helyzet, ha mégsem lennének forgalomban? – Teljesen más lenne. – Ivott egy kortyot a kávéjából. – A gyémántok nem egészen azok, amiknek tűnnek. Melissa szeme elkerekedett. – Hamisak? – Attól függ, hogy nézzük. – Vagy hamisak, vagy nem. – Nézőpont kérdése. Ezek a gyémántok minden teszten átmennének, amit egy képzett ékszerész el tud képzelni. A tudósok már közel ötven éve tudják, hogyan lehet szénben gazdag anyagokat apró ipari gyémántokká alakítani, de ékszer minőségű köveket még nem sikerült készíteniük. Többfajta dolog is nehézséget okozott. A szükséges nyomás nagysága és a grafit mennyisége, ami ugyan puha, de nehezen változik át. A rétegek közti kötőerő gyenge, így a grafit könnyen mállik, de a rétegeken belüli kötések hihe154

tetlenül erősek. A szénatomok… – Muszáj mindezt végighallgatnunk? A lényegre, Travis. – Egy, az orosz maffia által pénzelt kutatócsoportnak sikerült tökéletes gyémántokat előállítaniuk, amelyek megkülönböztethetetlenek a földben találtaktól. – Ez lehetetlen. Kell olyan tesztnek lennie, ami kimutatja a különbséget. – A gyémántipar kifejlesztett egy tesztet, amivel felfedezhetők a szintetikus kövekben a nitrogénkoncentráció okozta hibák. Összetéveszthetetlen a csillogásuk. – De az oroszok ezt a problémát is megoldották? Travis bólintott. – Pontosan, és a gyémántkonszernek beszartak az ijedtségtől. Az egyik forrásomtól hallottam az egészről, és úgy döntöttem, elnézek Oroszországba, hogy nincs-e benne valami nekem is. Hat hete voltam ott, amikor egy, a számomra nagyon kényelmes robbanás történt a laboratóriumban. A berendezés és a tudósok mind a levegőbe repültek. – De te láthatóan túlélted, és ki is jutottál – mondta Galen. – Zsebedben a gyémántokkal? – És egy lemezzel, amely az eljárást tartalmazza. Galen felnevetett. – Azt hittem, csak csempészkedtél. Ez sokkal érdekesebb. És kit képvisel Karlstadt? – Ő végzi a piszkos munkát egy dél-afrikai gyémánt-konszernnél. Természetesen nem akarják, hogy ezek a gyémántok bárhol megjelenjenek. Senki sem tudná, hogy az ékszer, amit vesz valódi, vagy laboratóriumban készült. Az árak leesnének, mert a ritkaság, mint tényező megszűnne. Az egész gyémántipar végzete lenne ez. – Az oroszok építhetnek egy másik laboratóriumot. – Biztos, hogy épp ezt teszik, de időbe fog telleni. Közben Karlstadt tárgyalhat az oroszokkal, vagy megfenyegetheti őket, hogy ne ismételjék meg a kísérleteket. Jelenleg a gyémántok és az eljárás jelentik számára az egyetlen veszélyt. – Nem érdekel, milyen veszélyek leselkednek a maga dél-afrikaijaira – mondta Melissa. – Az számít, hogy nincs pénze információt venni. – Van egy kevés egy svájci számlán, de azok a számlák nincsenek teljes biztonságban a CIA szimatolásától. Melissa Galenhez fordult. – Maga elő tudja teremteni a pénzt? – Eleget nem. Tudok néhány forrásról, de Deschamps veszélyes alak, és 155

az ember általában nem akad megfelelő forrásra, amikor úgy kergetik, mint minket. – Akkor nincs más hátra, mint Andreas. – Felállt, és az asztalra tette a csészéjét. – Meg kell vele egyeznünk. – Van javaslata? – Adja meg neki, amit akar. – Cassie-t? – kérdezte Travis. – És a rémálmai? Abban az állapotban, amiben most van, nem küldhetjük vissza. – Akkor egy felépülés felé haladó Cassie-t kell neki visszaadnunk. – Tekintete a hálószoba ajtajára tévedt. – Jessica azt mondta, segítsek Cassienek. Lehet, hogy arra gondolt, mentsem meg Deschamps-tól, de Jessica azért halt meg, mert megpróbálta visszahozni őt. Az utolsó dolgok egyike, amiket mondott nekem, az volt, milyen közel járt Cassie a visszajövetelhez. – Szaporán pislogott, hogy elűzze a könnyeket. – Annyira örült, hogy… Bassza meg. – Egy pillanatig hallgatott, mielőtt folytatni tudta volna. – Cassie vissza fog jönni. Garantálom. És mellesleg Deschamps-mal is kibaszhatunk, ha sikerűl. – Ez mind aligha fog összejönni – mondta Travis. – Megcsinálom. – Melissa elindult a hálószobába. – Maga meg csak gondoskodjon róla, hogy Karlstadt és hasonlók ne keresztezzék az utamat. – Igyekszem kedvére tenni. – Ja, és szeretném megkapni az új kisbusz kulcsát. – Szükség van rá? – Meghiszem azt! Cassie megköti ugyan a kezem, de nem akarok nagyobb rabságban lenni a kelleténél. – Ma lemásoltatom. Galennél lesz egy kisautó, amit az egyik embere bérel a városban. Ahhoz is kap kulcsokat. – Köszönöm. – Mik az esélyei annak, hogy segíteni tud Cassie-n? – kérdezte Galen, miután Melissa mögött becsukódott az ajtó. – Nekem úgy tűnik, szinte kómában van a gyerek. – Nem is tudom. Vannak… reakciói. – De nem ébren. Travis a fejét rázta. – Jessica úgy érezte, észrevett valami reakciót. Mint ahogy mondtam, nem sok esély van rá. De talán nem baj, ha Melissa teljesen Cassie-nek szenteli magát. Biztonságosabb, mint egész Európán át üldözni őt, miközben Deschamps után kutat. – És addig is szabad kezet kapsz, hogy Karlstadt-tal foglalkozz. 156

– Igen. De – tette hozzá – neked is lesz időd megtalálni számomra a puzzle hiányzó darabját. – Mi lenne az? – Henri Claron özvegye, Danielle. Claron halálának éjszakáján eltűnt. Ugyanabban, a faluban nőtt fel, mint Cassie nevelőnője, és lehet, hogy többet is tud Deschamps-ról, mint azt, hogy ki ő. Ha őt elérjük, lehet, hogy nem lesz szükségünk Andreasra, vagy bárki másra. – Szerinted még él? Travis vállat vont. – Van rá esély. Mivel a testét nem találták meg, lehet, hogy szerencséje volt. – És nekünk is lehet szerencsénk. – Galen felállt. – Ráállok. – Cassie? – suttogta Melissa, aki az ágy mellett állt. – Tudom, hogy ébren vagy. Válaszolj. Semmi válasz. Melissa nem is számított rá, de úgy érezte, meg kell próbálnia Jessica módszerével is. Jessica volt a hang, amely az erőd falain túlról hívogatott. Melissa volt a frontvonal mögött dolgozó gerilla. Cassie már tudta, hogyan bánjon velük. De most, hogy nem volt itt Jessica, a lágy hangjával és meggyőző szavaival, Melissának kellett átvennie a helyét. Istenem, hogyan csinálja? Lehetetlen. Jessica és ő: ég és föld voltak. Abban sem volt biztos, hogy Jessica szelíd hozzáállása volt a megfelelő módja Cassie visz-szahozásának. Erős gyermek, talán még annál is erősebb, mint Melissa volt ebben a korban. Akaraterejénél fogva kiszakította magát a világból, és a meggyőzés nem segített. Talán, ha lenne idejük… De nincs. Melissának saját ösztöneit kell követnie, és azok nem ígértek könnyű utat. Szegény Cassie. – Mindjárt visszajövök. Halottnak tettetheted magad még, amíg lezuhanyzom. – Elindult a fürdőszobába. – De aztán beszélgetni fogunk, Cassie. Melissának két órájába telt áttörni a falakon, amelyeket Cassie emelt ellene. – Hagyd már abba a bujkálást előlem – mondta Melissa. – És miért mentél még mélyebbre? Olyan sötét van, hogy alig találtalak meg. – Nem akartam, hogy megtalálj. Az nem jó. 157

– Miért? – Most… más vagy. Furán érzem magam tőled. – Más is vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy ne lennék a barátod. Az emberek változnak. – Idebent nem. – Egy pillanatra elhallgatott. – Miért változtál meg? – Elvették tőlem a legjobb barátomat. – Idebent nem történhetett volna meg. – De igen. Azért történt, mert itt voltál benn. Részben – tette hozzá kimérten – a te hibád, Cassie. – Nem, én nem csináltam semmit. – Elbújsz, és becsukod a szemed. – Félek. – Mindnyájan félünk. Küzdeni kell az ellen, amitől félünk… különben elviszik az embereket. Csönd. – Jessica volt a legjobb barátod, ugye? Elment? – Igen. – Gondoltam. Hiányoltam már. – Én is. – A szörnyek vitték el? – Igen. – Én nem tehetek róla. – Rövid csend. – Ugye? – Nem küzdöttünk ellenük elég keményen. – Túl erősek. – Nem túl erősek. Eltűnnek, ha szembenézel velük. – Nem fogok. Szétlőnek, mint Jeanne-t. – Ott leszek, hogy ez ne történhessen meg. – Nem fogok. – Visszahúzódás. – Megyek… – Követlek. Megtalállak és visszahozlak. Most már meg tudom tenni, akár álmodsz, akár ébren vagy. – Miért vagy ilyen undok velem? – Vissza kell jönnöd. Jessica ezt akarta a legjobban a világon. Azt akarta, hogy vissza gyere a világba. és ne félj többet – Muszáj félnem. A szörnyek… Mit mondhat erre? gondolta Melissa fáradtan. Nála jobban senki sem tudja, hogy igazi szörnyek várnak Cassie-re. – Jobban félsz most, mint amikor majd szembenézel velük. Ígérem, hogy együtt küzdünk majd ellenük. A barátod vagyok, Cassie. 158

– Jeanne-ról is azt hittem, a barátom. – Árulás. Bizalmatlanság. Erőszak. – Ő csak úgy csinált. Én nem tettetem magam. Szerintem te is tudod. – Nem tudom. – Pánik. Rettegés. – Be akarod engedni a szörnyeket az alagútba. – Sosem jöhetnek be az alagútba. Csak elképzeled őket, hogy legyen mire fognod azt, hogy itt maradsz. Ha szembenéznél velük, eltűnnének, mint a füst. – Nem, jönnek és üldöznek… – De többé nem fognak. Travis és én megállítottuk őket. – Elhallgatott, majd folytatta. – Odakint pedig a Széltáncos állította meg őket. Nem érezted, amikor nézted? Olyan boldog voltál. Egy pillanatig odakint voltál, mégis tudtad, hogy biztonságban vagy. – Újra meg fogom találni – De nem az alagútban. Semmi oka rá. hogy az alagútban legyen. Nem fél, és azt akarja, hogy te se félj. – Honnan tudod? Ő vitt el – Mert távol kellett lenned, amíg meg nem erősödsz annyira, hogy visszagyere és szembenézz a szörnyekkel. – Nem vagyok elég erős. – De igen. Gondolkodj ezen. Jessicától azt hallottam, mindenfajta kalandokat találtál lá a Széltáncossal Féltél egyszer is? – Azok csak mesék voltak. – De a kötelességről szóltak, meg hogy meg kell menteni a jó fiúkat, és megbüntetni a rosszakat, nem? – Lehet. – Az élet is erről szól. Nem arról, hogy lefekszünk az alagútban. Gondolkodj ezen. – Nem fogok. Félek, és nem megyek ki. Még beljebb megyek, hogy a szörnyek ne találjanak meg. – A barátod, a Széltáncos, nem fogja engedni, hogy még beljebb menj. Nem a megfelelő helyen kerested. Sosem merült fel benned, hogy mindig is azt szerette volna, ha itt hagynád az alagutat, és visszajönnél? Ő tudja, eljött az ideje, hogy visszatérj, ha te nem is tudod még. – Hazudsz. – Nincsenek szörnyek az alagútban. Maradj csak itt, amíg készen nem állsz, hogy kigyere, és velünk együtt küzdj a rosszfiúk ellen. A mamáddal, a papáddal, Travisszel és velem. Mind várunk rád. Szükségünk van rád. – Nem. – Igazat beszélek. Szükségünk van rád. Most elmegyek, de visszajövök 159

majd. – Nem akarom. Szegény gyerek. Melissa nem tudta sem a dühéért sem a félelméért hibáztatni. Elvette tőle azt a biztonságos közeget, amit Jessica alakított ki körülötte, azzal, hogy azt mondta neki, harcos legyen, és ne áldozat. Elég kemény kérés egy hétévestől. És mi van, ha Melissa téved? Mi van, ha súlyos kárt okoz Cassie-nek? – Utállak. – Most. De a szörnyeket is utálod, meg azt, hogy még jobban megijesztenek. – Te ijesztesz meg. – Csak azért, mert azt mondom, az a kötelességed, hogy kigyere? Sosem akartad, hogy valóra váljanak azok a mesék? Ha rosszat látsz, le kell küzdened. Az életben nem ilyen könnyű megtenni a kötelességed. – Menj el. – Megyek. De hamarosan visszajövök, Cassie…

160

18 – Ébredjen fel, Melissa. Ahogy kinyitotta a szemét, Travis nézett le rá. – Ideje enni valamit. Majdnem sötét van már. Órák óta alszik. Ez nem lepte meg Melissát. A legutóbbi menet Cassie-vel nagyon kifárasztotta. A kislányra pillantott. Ő is aludt. Majd később megeteti. – Tíz perc. Megmosakszom, és fogat mosok. – Nem kell sietni. Galen csinált néhány egytálételt, mielőtt elment. Most raktam be az egyiket a sütőbe. Kikászálódott az ágyból. – Elment? – Volt számára egy megbízatásom. – Azzal kisétált a szobából. Ez kitérő válasz volt. Gyorsan megmosta az arcát, és még a törülközővel a kezében kiment a konyhába. – Hova ment? – Próbál valamit megtudni Danielle Claronról. – Danielle Claron? Ő kicsoda? – Üljön le. – Kivette a tálat a sütőből. – Elmondom vacsora közben. – Ételt szedett két tányérra, és leült. – Galen sosem bocsátaná meg, ha hagynám kihűlni, mielőtt maga teljes képet alkothatna a tehetségéről. – Tudni akarom, hogy… – A fejét rázta, maga is leült, kezébe vette a villát. – Eszem már. Meséljen Danielle Claronról. Az étel felénél járt, amikor Travis befejezte a történetet. Elgondolkodva fintorgott: – Azt hiszi, tudhat valamit, ami segít nekünk megtalálni Deschamps-ot? – Lehet. Ez az egyetlen nyom, amin elindulhatunk. Még ha nem is tudja megmondani, hol van, ő a férje meggyilkolásának egyetlen tanúja, és Deschamps nem szereti a tanúkat. Jó esély van rá, hogy igyekszik megtalálni a nőt. – Felállt, és kávét töltött. – Vagyis, lehet, hogy nem lesz szükségünk a Széltáncosra, hogy csapdába csaljuk. – Danielle Claron nyilvánvalóan nem hajlandó tanúskodni, ha az elmúlt hetekben bujkált. – Ha védelmet ajánlunk neki, meggondolhatja magát. – Vállat vont. – A legrosszabb, ami történhet, az az, hogy átadom Andreasnak. és hagyjuk, hogy a CIA győzze meg. Ha egy masnival átkötött tanúval szolgálok neki, talán hajlandó lesz meggondolni, sittre vágjon-e. 161

– Honnan van pénze megtalálni ezt a nőt, ha Deschamps előkerítésére nincs elég? – Ha Galen a megfelelő kapcsolatokhoz fordul, egy fillér nélkül is megtalálhatja a nőt. – Biztos vagyok benne, hogy megvannak a megfelelő kapcsolatai – mondta szárazon. – Úgy tűnik, mindent el tud intézni, ami… illegális. Ugyanakkor magának is vannak kapcsolatai, nem? Tudtommal információval is kereskedett. – Igen. De nem ugyanazok a forrásaink. Ami néha jól jön. – Azt hittem, kapcsolatba kell lépnie Karlstadttal. Hogyhogy még mindig itt van? – Van telefonom. Ha találkoznom kell vele, várhatok addig, amíg Galen visszatér. – Mert azt hiszi, meg kell minket védenie? – Ó, nem magát – mondta könnyedén. – Maga egy kézzel elbánik Andreasszal és Deschamps-mal. De a gyerekre is gondolni kell. – A lány tányérjára nézett. – Kér még? Galen elég sokat főzött. Melissa a fejét rázta. – Nem vagyok éhes. De azért nagyon jó volt. Galen elég sokoldalú, nem? – Több, mint gondolná. De lehet, hogy nem is. Azt mondta, maga elég jól kiismerte. Hogy húg és báty lennének, vagy mi. Elmosolyodott: – Nyilvánvaló volt, hogy sokban hasonlítunk. – Mi mindenben? – Hát, mind a ketten hiszünk abban, hogy a legtöbbet kell kihozni minden pillanatból. – Továbbá mindketten kemények és nagyon érzékeny megfigyelők. Talán túlságosan is, nem? – Úgy érti, nekem ez jutott az okkult zsákbamacskán? Lehet. De lehet, hogy csak jó emberismerő vagyok. – Az ajkához emelte a csészét. – Mint maga. – Az utóbbi időben nem nagyon csillogtattam ezt a képességemet. – A hálószoba felé nézett. – Hogy van a gyerek? – Alszik. – Biztos benne? – Biztos. – Némi habozás után hozzátette: – Most már ébren ugyanúgy el tudom érni, mint álmában. És akkor is, ha én ébren vagyok. – Tessék? – Kipróbáltam és működött. 162

– Miért nem mondta? – A fejét rázta. – Nem érdekes. Nem voltunk a legjobb viszonyban. – Nem, és nem mondhattam el magának anélkül, hogy Jessicának is elmondtam volna. Nem hitt volna nekem, vagy ha igen, megijedt volna. – A csészéjébe mélyesztette a tekintetét. – Azt sem tudtam, hogyan fogom tudni felhasználni. Nem voltam benne biztos, hogy Jessica a megfelelő módon kezeli Cassie-t. Annyira finomak és szelídek voltunk vele… Travis elgondolkodva nézte a lányt, de nem szólt. – Cassie nem egy szelíd gyermek – folytatta Melissa. – Élénk, erős, és nagyon intelligens, és Vasaro előtt nem volt nagyon szerény sem. A visszahúzódás teljesen ellentmond a személyiségének. – A sokk. – Igen, de az a gyanúm, hogy a nevelőnő árulása később jobban dühítette, mint amennyire fájt neki. – Úgy beszél, mintha nagyon jól ismerné. – Csak azt mondom, amit Jessica tudott meg a szüleitől, és amit én magam figyeltem meg. Travis halványan elmosolyodott: – Lehet, hogy maga Cassie-re is sokban hasonlít. Azért remélem, nem: maga hat év alatt gyógyult fel a traumájából. – De nekem van egy előnyöm, ami Jessicának nem volt az én esetemben. Én tudom, hol van most Cassie. – Ez mit jelent? – Ez azt jelenti, hogy miután az első megrázkódtatásból felépül az ember, egy újabb nagy lökésre van szüksége, ami elpusztítja azt a világot, amit önmagának épített. Jessica soha nem adta meg nekem ezt a lökést. Helyette szeretetet és gyengédséget kaptam. Lehet, hogy néhány gyereknél működött volna, de sokáig tartott, míg áttörést ért el egy olyan makacs kölyöknél, mint amilyen én voltam. És – tette hozzá –, ez azt is jelenti, hogy tudom. Cassie nem igazán áldozat. Kezdetben az volt, de most már azért van az alagútban, mert ott akar lenni. Az akaratával odarepítette magát, és most könnyebb neki ott maradni. – Könnyebb? És a rémálmok? – Szüksége van rájuk, hogy igazolhassa az alagútban maradást. – Megnyalta az ajkát. – Úgyhogy el fogom venni őket tőle. – Hogyan? – Már mondtam neki, hogy azért nincsenek rémálmai, mert a szörnyek odakinn várják az alagút előtt, hogy megküzdjön velük. Travis fintorgott. – Tudom, mire gondol. Igen, kockázatos volt, és igen, visszafelé is elsül163

het, úgy, hogy akár az élete hátralevő részét az alagútban is töltheti. – Remegő keze csak akkor állapodott meg, amikor az ajkához emelte a csészét. – Ez az én rémálmom. – Nem tudom, a maga helyében vállaltam volna-e a kockázatot. – Cassie harcos. Ez a természete. Csak vissza kell kényszeríteni a csatába. – Hogyan lehet benne biztos, hogy nem lesznek rémálmai? – Nem vagyok benne biztos. Ha akarja, lehetnek még rémálmai. De remélem, hogy a felvetésem gyökeret ver benne. Meg fogom erősíteni minden alkalommal, amikor vele vagyok. Aztán nincs más hátra, mint várni. – Letette a csészét. – Valószínűleg mindent elkövet majd, hogy azt csinálja, amitől óvom. Most nincs nagyon oda értem. – De tévedhet is. – Igen, de ha igazam van, rávehetem. hogy nézzen szembe a démonjaival, és visszahozhatom. Most már erősebb vagyok, mint ő, és napról napra erősebb leszek. Nyaggatni fogom és az útját állom, minden alkalommal. – Kemény szeretet? – Tényleg szeretem. El nem tudja képzelni, milyen közel áll hozzám. Olyan, mint a másik… énem. – Becsukta a szemét. – Tudom, hogy kemény vagyok, de ki kell hoznom onnan. A saját érdekében, és Jessica kedvéért is. Látja, van még egy előnyöm, amivel Jessica nem rendelkezett az esetemben. Bármit megteszek, amit csak kell. – Kinyitotta a szemét, melyet már martak a könnyek. – Mert nem vagyok szent, mint ő, Travis. – Nem kell olyannak lennie, mint ö. – A kezére tette a kezét. – Egyedül is jól boldogul. – Remélem. – Travis szorítása meleg és megnyugtató volt, ezért hagyta magát vigasztalni egy percig, mielőtt elhúzta volna a kezét. – Remélem, nem siettetem Cassie-t csak azért, mert fel akarom őt használni Andreasnál, hogy segítsen Deschamps-pal. – Nem hiszem, hogy siettetné. – De egyikünk sem lehet biztos benne. – Hátratolta a széket. – Sétálok egyet a parton, mielőtt felébresztem és megetetem Cassie-t. – Majd én. A fejét rázta. – Az én feladatom. – Szívesen segítek. Ki akar zárni ebből? – Ha tényleg sikerült megszabadulnom a rémálmoktól, akkor egyébként is ki van zárva belőle. Örülhetne, hogy jó eséllyel vége a felelősségének. – Nincs vége. Csak áthelyeződött. – Grimaszra húzta a száját. – És egy164

általán nem érzem magam jobban tőle. Szívesebben vagyok megfigyelő. – Ezt már észrevettem. Lehet, hogy maga is ugyanúgy alagútban él, mint Cassie. Travis elmosolyodott. – Lehet. Érdekes gondolat. Lát még más hasonlóságot köztem és a kislány között? – Ó, igen. De maga bonyolultabb. Nehéz lenne… – Elhallgatott és ránézett. Még mindig mosolygott, de valami érződött rajta. Fájdalom? Magány? Nem volt benne biztos, de Travis ismét kedves volt hozzá. Tenni akart valamit, de nem volt benne biztos, mit. – Sajnálom, hogy… meghalt a barátja. – Meg-megakadtak a szavai. – És azt is sajnálom, hogy olyan rondán viselkedtem ezzel kapcsolatban. Mivel nem sok embert enged közel magához, nagyon fájhatott az elvesztése. – Igen, nagyon. – Talán egyszer majd akar róla beszélni. – Egyszer. Mert túl mély volt a fájdalom, és nem olyan ember, aki kimutatná az érzelmeit. – Tudta, hogy szerette? Mondta neki? – Nem, nem mondtam neki. De azt hiszem, tudta. – Jó. Ez volt az egyik szabály, amit felállítottam magamnak, miután Jessica visszahozott. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne nyilvánítsuk ki minden érzelmünket. Ha valaki megérdemli, hogy szeressük, az azt is megérdemli, hogy tudjon róla. – Ez egy nagyon kockázatos filozófia. – Sokkal kockázatosabb nem megmondani valakinek, hogy szeretjük. Egész életemben bánnám, ha nem mondtam volna meg Jessicának, hogy… – A torkát köszörülte, aztán inkább elindult kifelé. – Nem leszek távol sokáig. Félóra, vagy még annyi sem… Nagyon gyorsan ment, szinte szaladt a parton, emelt fővel, egyenes derékkal. Mint egy csatába induló katona, gondolta Travis. Harcos. Ezzel a szóval Cassie-t jellemezte, de rá is illett. Megsebzett harcos, amint csatába indul Cassie szörnyei ellen. Mi a francnak áll itt, és nézi Melissát? Túlságosan is leköti a figyelmét, amikor pedig arra kellene koncentrálnia, hogyan kerülhet ki ebből a zűrből, és hogyan találja meg Deschamps-ot. Még a testi vágyat sem tudja ment165

ségként felhozni, bár az a kezdetektől fogva ott volt köztük. Hogyan lehet kívánni egy nőt, aki ugyanakkor gondoskodásra és védelemre serkent? Gyerünk, ismerd be, férfi vagy, és a francba is, le akarod fektetni. Nem számít, hogy fáj neki valami, és téged is gyötör az együttérzés. Talán mert a szex a legbiztonságosabb kapcsolat, amit kialakíthat vele. Minden más olyasmibe keverhetné, ami megváltoztathatná az életét, és arról már régen döntött, hogy igyekszik kimaradni a lány dolgaiból. Semmi szüksége a lovag szerepére, aki az úrhölgy védelmezőjeként sárkányokat terít le. Neki is megvannak a saját szörnyetegei, amelyekkel el kell bánnia, és semmi fennkölt nem lesz a harcban. Mocskos lesz, kapzsiságtól és erőszaktól bűzlő. Itt az ideje, hogy belekezdjen. A telefonjáért nyúlt, és tárcsázta Stuart Thomast. – Találtam egy nyomot – mondta Galen, amikor Travis másnap este felvette a telefont. – Danielle Claron szülei, Philip és Marguerite Dumair, még mindig élnek, abban a faluban, ahol felnőtt. Jeanne Beaujolis a szomszéd utcában lakott, és a fél gyerekkorát Danielle-ék házában töltötte. Azután is gyakran meglátogatta őket, hogy Cassie nevelőnője lett. A szomszédoktól azt hallottam, hogy sokat dicsekedett a kitűnő állásával, és egy kicsit lekezelő is volt velük szemben. – Dumairékkel beszéltél már? – Még nem. A környéken szimatoltam, nem látott-e valaki egy Deschamps-szerű figurái arrafelé. – És? – Nincs akkora szerencsénk. – Akkor beszélj Dumairékkel, és add meg a számod. Nem kell megmondaniuk, hol a lányuk, ha nem bíznák meg bennünk. Csak adják át az üzenetet, hogy pénzt ajánlunk, és védelmet Deschamps ellen, ha előjön, és elmondja, amit tud. – Mennyi pénzt? – A maximumot. – Elég rosszul állunk, hacsak nem akarod felhasználni a gyémántokat. – Ha kell, megcsapolom a svájci számlát. – És megkockáztatod, hogy a CIA kitöri a nyakad? – Nem használhatom fel a gyémántokat, és már Thomasnak is készpénzt ígértem, cserébe a gyémántért. Küldj neki légy szíves tízezret a saját tartalékodból. – Kösz. Ahol tudok, segítek. Miért? 166

– Biztonságosabb, mint ha én veszek le pénzt a számláimról. Legjobb tudomásunk szerint Andreas még nem tudja, hogy te is benne vagy. – Egy állapot, ami nem tartható fent sokáig – sóhajtott Galen. – Danley már biztosan hallott az eszemről és a briliáns találékonyságomról. Ilyen szintű tökéletesség nem sokáig maradhat észrevétlen. Csak idő kérdése, hogy rájöjjön, én vagyok az egyetlen, akinek segítségével elkerülheted a hálóját. – Ez igaz. – Csak azért mondod, mert azt akarod, hogy elküldjem a pénzt Thomasnak. – Ez is igaz. – Beszéltél már Karlstadttal? – Majd ha begyűjtötted a gyémántot Thomastól. Azt akarom, hogy azt mondhassam Karlstadtnak, visszaszereztem. – Ennek dacára dönthet úgy, mégis elvágja a torkod. – Addig nem, amíg nálam van a többi gyémánt. – Kivéve azokat, amelyek a CIA birtokában vannak. – Ott még tárgyalnom kell. Neked a Dumairékkel való tárgyaláson fájjon a fejed. – Az egy kicsit veszélytelenebbnek tűnik. – Kis szünet után hozzátette: – Van más hírem is. Azt hiszem, nyomon vagyok afelé, hogy megtudjam, hol szokott Deschamps megszállni, ha Párizsban van. – Micsoda? – Azt mondtad, kezdjek el szaglászni. Kapcsolatba léptem Pichot-val, aki a Szabadság Fiai csoportban volt az idő tájt, amikor Deschamps is. Talán tud valamit mondani. – Pénzért? – Nem, tartozik nekem egy szívességgel. – Mikor tudod meg? – Eltarthat egy darabig. Pichot gondoskodni akar róla, hogy Deschamps nem jön rá, őtőle hallottam. –Témát váltott. – Hogy van Melissa és Cassie? – A vártnál jobban. Cassie-nek nem voltak rémálmai. Melissa szerint van rá esély, hogy többet nem is lesznek. – Márpedig ő tudja. Melissánk némiképp nem e világi, nem? – Ezt most miért mondtad? – Lehet, hogy számodra a kis egyedi jellegzetességeiben semmi szokatlan nincs, de nekem mindig azt mondta az anyukám, hogy vigyázzak az olyan dolgokkal, amik éjszaka összeütődnek. – Nem is ismerted az anyád. 167

– Te aztán tudod, hogyan kell elrontani egy történetet. – Egy pillanatra elhallgatott. – Melissa… túl sokat lát, Travis. – Vannak, akik rólad mondják ezt. – De én nem ütközöm semmibe éjszaka. – Vagy ha igen, akkor sem látják, hogy jössz. Galen kuncogni kezdett. – Észrevetted, hogy mindig megvéded? Lehet, hogy megigézett. – Ne légy hülye. A kuncogás nevetéssé erősödött. – Csak gondoltam, felhívom rá a figyelmed. Nem támadom. Kedvelem. De tehetnék-e másként? Eltekintve azoktól a kis egyedi jellegzetességektől, épp olyan, mint én. Csókoltatom. Szia, Travis. – Hívj fel, ha beszéltél Dumairékkel. – Letette.

Párizs – Kész vagy? – Galen zsebre vágta a telefonját. – Vágjunk bele, Pichot. – Hazudtál neki. – Az anyukám sosem tanította meg nekem az önzetlenség erényét. – Elindult a kocsihoz. – Cardeau az enyéim közül volt, és Deschamps megölte. – Elmosolyodott. – Különben is, ebben sokkal jobb vagyok, mint Travis. Ez az egyik specialitásom. – Tudom – fintorgott Pichot. – Számítok is rá. Élve akarok ebből kikerülni. – Élve fogsz. – Galen beindította az autót. – Szóval, hova megyünk? – Rue Lestape tizenöt. – Galen telefonált? – Travis megfordult. Melissa állt tőle egy pár méterre, kócos hajjal, kék hálóingben. – Igen. – Megtalálta Danielle Claront? A fejét rázta. – Megpróbálja rávenni a szüleit, hogy adjanak át neki egy üzenetet, ha tudják, hol van. St. Ives-ben laknak, egy kis faluban Lyon közelében, Henri Claron farmjától nem messze. – Van rá esély, hogy tudják? – Hát nem ragaszkodik mindenki a szüleihez? Természetes dolog lenne hozzájuk futnia biztonságért. Néhány ember szerint a legerősebb kapocs 168

egész életünkben. – Elnézett mellette a hálószoba felé. –Cassie? – Jól van. – A tarkóját masszírozta. – Makacs. Pokoli nehéz bejutni, és még nehezebb rávenni, hogy figyeljen. Be kell furakodnom, és egyfolytában beszélnem kell. – Miről beszél neki? – Az odakintről. A szüleiről. A Széltáncosról. – Leült, az egyik lábát maga alá húzta. – Magáról. – Rólam? – Maga a híd az alagút és a külvilág között. – Grimaszolt. – Még mindig bízik magában. Most én vagyok az ellenség. – Nem tudja vele megértetni? – Hétéves. Én is megmakacsoltam volna magam, ha Jessica ilyen taktikával próbálkozik. – És még mindig biztos benne, hogy ez a helyes taktika? – Muszáj. Máskülönben elvesztem. Hamarosan be kell következnie az áttörésnek. – Hátrahajtotta a fejét. – Ugyanolyan türelmetlenül várom, mint maga, hogy jobban legyen. – Sosem mondtam, hogy türelmetlen vagyok. – Nem kellett mondania. Érzem. Elmosolyodott. – Örülök, hogy Galen nincs itt. Megjegyezte, hogy maga egy kicsit transzcendens. – Tényleg ezt mondta? Azt hittem, felfigyelt valami hiányosságomra. Nem szereti, ha túlságosan kiismerik. – Hiányosság? Kényszeredetten tekergette a vállát. – Néha tudok… dolgokat. – Telepátia? – Isten ments, dehogy. A folyónak mennék, ha még ez is a nyakamban lenne. – Na és Cassie? – Az más. Cassie-vel kapcsolatban minden más. Rendszerint… néha érzékeny leszek dolgokra. – És érzékeny lett arra, hogy türelmetlen vagyok. Mocorogni kezdett a széken. – Nehéz elrejteni. Minden oka megvan rá, hogy türelmetlen legyen. Meg akar tőlünk szabadulni, hogy… – Igaza van, meg akarok magától szabadulni. – Mély levegőt vett. – Most azonnal. Menjen vissza lefeküdni. 169

– Egy pár perc és megyek. – Most. – Nem hiszem, hogy így kellene beszélnünk egymással. Túl sok… – Torkán akadt a szó, ahogy a szemébe nézett. – Travis? – Nem kell túl nagy tehetség ahhoz, hogy most a gondolataimban olvasson, ugye? – Nem. – Akkor húzzon vissza az ágyba, és hagyja, hogy másra gondoljak, mint a csodás hosszú lábaira, és arra, ami köztük van. Melissa lassan leeresztette lábait a földre. – Nem tudok… Ez nem a megfelelő idő, Travis. – Azt én is tudom. – Igyekezett indulat nélkül beszélni. – Nem vagyok hülye. De mindketten tudjuk, hogy ez a kezdetektől fogva megvan. – Elfintorította a száját. – És az egy dolog, amit az agyam mond, de a testem nem ismeri el a gyászidőszakot, ami miatt kushadnia kellene. Mindent a fajfenntartásért. Úgyhogy kifelé, legyen olyan kedves. – Megyek. – De csak állt ott. – Nem arról van szó, hogy… – Tudom. Rossz időben. – Az asztalon lévő könyvért nyúlt. – És valószínűleg a rossz ember is. Őrölt jól szórakozhatnánk, de nehéz magát egyéjszakás kalandnak elképzelnem. Túl sok van magában Jessicából. – Egyáltalán nem vagyok olyan, mint Jessica. –Megnyalta a száját. – De igaza van, vannak fenntartásaim az olyan hajókkal szemben, amelyek éjszaka továbbállnak. Mostanában tudnom kell, kivel hányadán állok. – Tudja is. Átlát rajtam, mióta először találkoztunk. És legtöbbször nem tetszett magának, amit látott. – Nem igaz. Csak a helyzet volt nagyon bonyolult, maga pedig még bonyolultabbá tette. Azt kellett tennem, ami… – Elindult vissza a szobába. – Jó éjszakát, Travis. Már ott sem volt. Száj kinyit, nyelv leharap. Bassza meg, nem lett volna szabad megszólalnia. A frászt nem. Egy fedél alatt élnek, és nem szokott hozzá, hogy csendben szenvedjen. Eleget próbál együttérezni, és testvériesre venni a figurát. Tegyen róla ő. Most, hogy tudja, már résen lehet. Ezt akarja, nem? Frászt. Azt akarja, hogy az ölében üljön, a gyönyörű lábai köré fonódjanak, és olyan hangokat adjon ki, mint… Ne gondolj Melissára. Olvasd ezt a rohadt könyvet. Vagy gondolkodj azon, hogyan kerülhetnétek ki ebből a helyzetből. Ne gondolj rá. 170

Ne gondolj rá. Istenem, elszaladt. Nem hiszi el. Miután Jessica visszahozta, megesküdött magának, hogy semmi elől nem szalad el. Erre úgy elmenekült, mint egy iskolás lány. Miért? Nem volt piruló szűz. Mindig is élvezte a szexet. A szex örömteli dolog, úgy szerette, mint az alapos torna okozta fáradtságot. Ez a kezdetektől megvan. Azóta az első nap óta, hogy futni látta Juniperben. Viccelt ugyan Jessicával a szexi szomszédról, de félig komolyan beszélt. Ha nem lett volna annyira megijedve az álmaitól, más célból is felkereste volna Travist. Ő is érezte a szikrákat, de nem akart tudomást venni róluk. Mint ahogy most sem szabad tudomást vennie róla. De nem tehette, mert megesküdött magának, hogy minden félelmével szembenéz. Mégis elszaladt Travis elől. Mert azt gondolta, hogyha lefeküdne vele, az sértené a Jessica iránti gyászát? Nem, az élet azért van, hogy éljük, és Jessica sosem akarná, hogy a boldogság egyetlen percét is feladja a konvenciók kedvéért. Egyéjszakás kaland. Ez lesz az. Félt, hogy többet is akarhat, mint egy éjszakát. Túl sok szinten vonzódott Travishez. Az utóbbi időben túl közel került hozzá, és több oldaláról is megismerte. Igaza volt, néha átlát rajta, de amit látott, az nem az volt, amire Travis gondolt. Humorérzéket, türelmet és részvétet, amögött a hideg fal mögött, amit maga köré emelt. Volt benne valami, ami… megérintette. A gondolat ismét páni félelemmel töltötte el. Túl sérülékeny most, és semmi szüksége még egy leküzdendő akadályra. Nem fogja megpróbálni átugrani azokat a falakat, amelyekkel Travis mindenki mást távol tart. Mostantól ő is tartja majd a távolságot.

171

19 A Rue Lestape 15. egy kicsi, elegáns ház volt St.–Ger-main közelében. – Nincs itthon, tudod – mondta Pichot. – Ellenőriztem, mielőtt felhívtalak. – Visszajöhet. – Galen a bejárati ajtóval próbálkozott, majd fürgén a ház háta mögé ment a szomszédos kis utcában. – Vagy lehet bent valami, amiből megtudom, hol van. – Lehajolt, a zárat tanulmányozta. Kiváló darab. Több percébe tellett kinyitni. –Szezám, tárulj! – Mi van, ha megszólal a riasztó? – kérdezte Pichot. – Lehet, hogy nem kéne… – Deschamps nem akarja, hogy a rendőrség dörömböljön az ajtaján. – Belépett. – Gyere, Pichot. – Lehet, hogy inkább a kocsiban kellene megvárjalak. – Szerintem meg nem. – Hátranézett, és rámosolygott, miközben felkapcsolta az elemlámpáját. – Nem mintha nem bíznék benned, de jó érzés, hogy van társaságom, miközben Deschamps oroszlánbarlangjában sétálok. Kicsit túlságosan tartasz a távollévő barátunktól. – Nem kell aggódnod. Tőled jobban félek. – Pichot tekintete körbejárt a kis lakásban. – Nem rossz. Kíváncsi vagyok, csak a tapéta mibe került? – Sosem jártál még itt? – Deschamps nem az a haverkodós típus. Mindig házon kívül találkoztunk. Kitűnő ízléssel berendezett szoba volt. A tölgyfa padlót nagy perzsaszőnyeg borította, és egy távolabbi szobába vezetett. – Mit keresel? – kérdezte Pichot. – Dolgozót, könyvtárat… – Felpillantott a csigalépcsőre. –Talán a háló. – Mi az? Pichot egy ajtót bámult a szoba távolabbi felében. Nem volt közönséges ajtó. Teljes felületét csodálatos virág motívumos faragás díszítette. Galen elindult felé. – Nyilvánvalóan valami fontos zug. Nézzük, mi van odabent. – Az ajtó zárva volt. – Tartsd a zseblámpát. – Leguggolt, munkához látott. Némi nehézség árán kinyitotta. Elvette a zseblámpát Pichot-tól. – Na lássuk, mi… – Megmerevedett. – Jézus Mária! – Mi az? – Pichot félrelökte, és belépett a szobába. A távolabbi falon egy 172

vörös lámpa villant fel. – Ne! – Galen megragadta Pichot-t, kilökte az ablakon, és ő maga is utána vetette magát. A robbanás egyetlen pillanat alatt lángtengerré változtatta a házat. Deschamps megdermedt, amikor a mindig nála lévő riasztószerkezet megszólalt. Kivette a zsebéből, de amíg nézte, a piros lámpa is abbahagyta a villogást. Becsukta a szemét, miközben hullámokban öntötte el a fájdalom. – Ne – suttogta. Az egész odavan. – Baszd meg! – Travis majd szétroppantotta a telefont. – Kitekerem a nyakad, Galen. – Minek törnéd magad, amikor egyedül is majdnem sikerült kitömöm. – Elhallgatott. – Nem számítottam rá. Arra igen, hogy egy asztal, vagy egy széf ki van biztosítva, de hogy egy egész rohadt ház! Addig ki sem oldott, amíg Pichot be nem lépett a szobába. Egyszerűen nem értem. – Láttál bármit is a szobából? – Úgy nézett ki, mint egy nyomorult múzeum. Mint Aladdin barlangja, szobrokkal és festményekkel… Ez az, amit nem értek. Az egyik festmény szinte biztos, hogy Monet volt. Megesküdnék, hogy az a vízililiomos, amelyik elvileg tavaly elégett, az egész Rondeau-hagyatékkal együtt. Ha ez csak egy volt azokból a műkincsekből, amiket ott tartott, miért robbantotta volna fel? – Meg fogom tőle kérdezni… ha megtalálom. Feltéve – tette hozzá mogorván –, hogy nem indulsz el megint egyedül vadászni. Ígérd meg, Galen. Csönd volt a válasz a vonal túlsó oldalán. – Galen. – Asszem, ez így lesz igazságos. Én már próbálkoztam. Most te jössz. – Köszönöm – mondta Travis szarkasztikusan. –Lekötelezel. – Az biztos – mondta Galen. – Fel tudtam volna robbanni, amikor végre összeszedtem magam a járdáról. – Visszajössz? – Hamarosan. Még találkoznom kell Dumairékkel, St. Ives-ben. Szia. Travis letette a telefont, és kiment a tornácra. A francba, tudnia kellett volna, hogy Galen elkövet valami őrültséget, mihelyst kedvező alkalom kínálkozik. Mindig is öntörvényű volt. Ismerd be, féltékeny vagy Galenre, aki szabadon kutathat Deschamps után, és nincs idekötve. Na mindegy, legalább Galen támadásba lendült. Most akkor azt kell látniuk, ez milyen reakciót vált ki Deschamps-ból. 173

Két éjszakával később Cassie-nek rémálma volt. Melissa az első fültépő sikolyra felült az ágyban. – Cassie… – Letette lábát a földre. – Ne, kicsim, ne csináld… – Mi a baj? – Travis állt az ajtóban. – Nem azt mondta, hogy azt hiszi, nem lesznek többet rémálmai? – Azt mondtam, remélem. – Felkapcsolta a lámpát. Cassie ismét sikoltott. – Ne álljon ott. Üljön le mellé, és kezdjen el beszélni hozzá. – A szokásos dolgokat? Melissa bólintott, és bebújt Cassie takarója alá. – De ha azt mondom, hagyja abba, hagyja abba. – Mit csinál? – Bebizonyítom, hogy blöfföl. – Blöfföl? – Azt mondogattam neki, hogy nem lesznek rémálmai. – Melissa becsukta a szemét. – Most azt bizonygatja, hogy nincs igazam. – Elég drasztikus bizonyíték. – Ki akar csinálni. Ha bebizonyítja, hogy tévedek, azt hiszi, elmegyek. – Odabújt Cassie-hez. – Beszéljen hozzá, Travis. Kizárta Travist, alig lévén tudatában mormolásának. Cassie sakkban tartotta. Nem, semmi erős húzás, ami berántotta volna Cassie világába, mint ahogy az már megszokott volt a rémálmok során. Beletellett jó pár percébe, amíg befúrta magát Cassie tudatába. Rémület. Mögötte kavargó rettenet. Szörnyek. – Nincsenek szörnyek – mondta Melissa. – Hazudsz. – Cassie szaladt, egyre mélyebbre. –Itt vannak. El kell bújnom. – Ha itt vannak, az csak azért van, mert idehoztad őket. Ugyanígy el is tudod őket küldeni. – Mondtam, hogy jönni fognak. – Mert valami kifogást akarsz, hogy itt maradhass. – Beljebb kell mennem… – Nem. – Melissa Cassie elé állt, elzárva az útját. –Ne szaladj már. – Ne álld el az utamat. – Melissa érezte, ahogy a gyermek akarata csépeli. – Menj innen. – Egy szörny sincs mögötted. Fordulj meg, és nézd meg. – Nem fordulok meg. – Fordulj meg. 174

– Ott vannak. El kell szaladnom. – Fordulj meg. – Melissa megragadta a vállánál, és arra kényszerítette, hogy forduljon meg. – Nem nézek oda. – De igen. – Nem kényszeríthetsz. – Tudod, hogy ez nem így van. Már erősebb vagyok, mint te. Nyisd ki a szemed, Cassie. A kislány még vagy egy percig tartotta magát, aztán lassan kinyílt a szeme. – Mit látsz. Cassie? – Szörnyeket. – Mit látsz? – Szörnyeket. – Mit látsz? – Mondtam már – mondta dacosan. – Akkor miért nem bántanak? – Michael távol tartja őket. – Menjen el, Travis. – Ne! – Cassie minden erejével próbált kiszabadulni a szorításából. – Gyere vissza, Michael! De Travis hangja már nem volt hallható. – Elment, Cassie. Te pedig még mindig itt vagy. – Jönnek a szörnyek. Elkapnak. Jézusom, mennyire erős az akarata. – Nincsenek itt. Nem is látod őket. – Nem te mondod meg, hogy mit látok. – Akkor mondd el te. Mit látsz? –Maszkokat, és fogakat, és szemeket.. – De eddig nem bántottak. Mert nem igaziak. Itt foglak tartani, és hagyom, hogy szembenézz velük. Ha túl közel jönnek, megvédelek. – Nem fogsz – zokogta. – Utálsz. – Szeretlek. – Akkor engedj el. – Csak ha elmondod, mit látsz. – Szörny… – A hangja megtört. – Muszáj… Nem mehetek vissza. Beljebb kell mennem. – Mit látsz? Hirtelen szembefordult Melissával. 175

– Semmit – sikoltotta. – Semmit! Semmit! – Nem látsz szörnyeket? – Nem látok szörnyeket Most örülsz? – Ó, igen. – Könnyek peregtek le az arcán, ahogy átölelte Cassie-t. – Jobban nem is örülhetnék, kicsim. – Engedj el. – De még jobban szorította Melissát – Utállak. – Mindjárt – hintáztatta Melissa. – Mindjárt elengedlek, Cassie… Egy óra is beletelt, mire Melissa kinyitotta a szemét. – Hello. – Travis ült az ágy melletti széken. – Hogy van? – Megvagyok – suttogta. Homlokon csókolta Cassie-t, mielőtt kibújt az ágyból. – Eltartott egy darabig, míg elaltattam. – Mi a franc történt? Amikor elhallgattam, úgy sikított, mint aki kísértetet lát. Halálra rémített. – Én is eléggé be voltam rezelve. – De működött? Bólintott. – Áttörés. Beismerte nekem és magának, hogy nincsenek szörnyek az alagútban. – Akkor vége a rémálmoknak? – Istenem, remélem. Elég élénk hozzá a képzelete, hogy bármit létrehozzon, amit csak akar. De mostantól legalább tudja, hogy hazudott magának. A lehető legkedvezőbb fejlemény az lenne, ha elkezdene kételkedni abban, ami miatt az alagútban van. – És mi lenne az? – Hogy a Szélláncos szerint csak ott van biztonságban. – Meg tudja győzni arról, hogy ez nem igaz? – Majd nyaggatom. – Lekapcsolta az éjjeliszekrényen álló lámpát. – Csak remélni tudom, hogy nem tart sokáig. Csinálok egy koffeinmentes kávét, aztán lefekszem. Nem kér? – De, miért is ne? – Travis követte a konyhába, és nézte, ahogy elkészíti a kávét. – Ma este nem volt rám szükségük, ugye? Azért küldött el. Hogy bebizonyítsa Cassie-nek, nélkülem is elvan. – És be is jött. – Leült az asztalhoz. – Örülnie kellene. Megszabadult tőle. – Ez nem teljesen fair. Mindig is szívesen segítettem Cassie-nek. – Még ha fel is használta az alkudozásnál. – Talált, süllyedt. – A szájához emelte a csészét. –Én már csak ilyen vagyok. Én sem vagyok szent, Melissa. Soha nem is állítottam magamról. 176

Nem, mindig is nyílt volt velük a jellemét és az indítékait illetően. Lehet, hogy a gondolkodása olyan bonyolult, mint egy kínai ördöglakat, de mindig tudták, hányadán állnak vele. – Gondolom, megvolt rá az oka. Mondta, hogy aggódik a barátjáért, Janért. Úgy tűnik, arra is megvolt az oka. – Több okom is volt rá, mint amiről tudtam. – Meséljen róla. – Miért? Melissa elnézett mellette. – Nem is tudom. Azt hiszem, magának nem lehet könnyű közel kerülni emberekhez. Kíváncsi vagyok, milyen embert tudhat a barátjának. – Egy jó embert. Önzőnek mondta magát, de mindig számíthattam rá. Jan olyan volt, mintha a családtagom lett volna. Apám és ő együtt üzleteltek, hosszú évekig. – Milyenfajta üzlet volt az? Elmosolyodott. – Nagy ritkán műkincslopás, de jobbára csempészet. Apám igazi kalandor volt. Fenegyereknek képzelte magát. Élt-halt az izgalomért. Az én életemben mindig Jan volt a praktikus, higgadt elem. Akkor persze nem méltányoltam ezt, mert megpróbálta apámat visszatartani attól, hogy magával vigyen az útjaira. Azt mondta, veszélyes, amiből mindig nagy veszekedés lett. – Egyébként magával vitte az apja? – Persze, azt gondolta, ez nevelő hatású. – És az volt? – Meghiszem azt! Sokat tanultam. Aminek persze csak egy kis hányada volt legális. – Iskolába nem járt? – Levelezőre. Jan ragaszkodott hozzá. Aztán, amikor apám meghalt, Jan elvitt Amszterdamba, és beadott egy rendes iskolába. – Hány éves volt, amikor meghalt az apja? – Tizenhárom. – Ilyen háttérrel nem kis sokkot jelenthetett a többi diák számára. – Nem igazán. Akkoriban elég szelíd voltam. Apám halála nem volt valami szép, és egy kicsit én is megsérültem. – Mi történt vele? – Beleköpött egy algériai drogkartell levesébe. Felrobbantották a hajónkat. Melissa szeme elkerekedett a döbbenettől. – És maga rajta volt? Bólintott. 177

– Mint ahogy Jan is. Apám lent volt. és a robbanás megölte. Jan és én a fedélzeten voltunk, mi a vízbe repültünk. Betört a fejem valami roncsdarabon, és Jannak kellett kihúznia a partra. Hetekig voltam kórházban. Végig ott volt velem. Amikor már jobban voltam, elvitt Amszterdamba. – És az apja meggyilkolása? – A rendőrségre gondol? Abban az üzletben, amiben benne voltunk, az ember nem megy a rendőrségre, hacsak nem akar börtönben kikötni. Az ember maga intézi el a problémáit. – De nem tizenhárom évesen. Travis elmosolyodott. – Nem is mondtam, hogy tizenhárom évesen. Végigfutott rajta a hideg, ahogy a férfi arcát tanulmányozta. – Mit csinált? – Hát, amit bármelyik gyerek csinált volna. Tanultam, fociztam, olvastam. – Felállt, és elvette a csészéket az asztalról. – És vártam. – És aztán? – Ne akarja tudni a részleteket. – Elöblítette a csészéket, feltette őket a polcra. – Elintéztem. Igaza van, tényleg nem akarja tudni a részleteket. Nyilvánvaló, hogy a módszer erőszakos és kegyetlen volt. – Megdöbbent? – Az arckifejezését tanulmányozta. – Nem kellett volna. Tudta, hogy nem ezüstkanállal etettek, mint magát. Annyira különbözőek vagyunk, amennyire csak lehet. – Mert bosszút esküdött? – A fejét rázta. – Egyáltalán nem különbözünk. – Lehet, hogy érzelmileg nem, de azt garantálom, hogy a kivitelezésben különbözünk. Ha olyasvalakiről van szó, akit szerettem, nem a gyors és tiszta megoldást választom. – Kis szünet után hozzátette: – Úgyhogy ne is gondoljon arra, hogy az utamba állhat. Aztán hozzátette. – Az istenit, hadd csináljam én! – Ökölbe szorult a keze. – Azt hiszi, olyan könnyű megölni egy embert? – Nem hiszem, hogy nehéz lenne megölni Deschampsot. Annyi, mint eltaposni egy csótányt. – Felállt. –Vagy szétlapítani az ezüstkanalammal. Jó éjszakát, Travis. – Melissa, be… – Mélyet sóhajtott. – Lehet, hogy én megszabadultam Cassie- től, de magára még szüksége van. Megígérte Jessicának. – Nem kell rá emlékeztetnie. Már jobban van. Van valami híre Galenről? – Nincs. – De elmondaná, ha lenne? – Nem válaszolt, mire Melissa elhúzta a szá178

ját. – Gondoltam. Kihagy belőle. Legjobb esetben is törékeny volt a viszonyunk. Jó tudni, hogy állunk. – Deschamps megöli magát. Hallgasson rám. Úgy megy ez után az ember után, mint valami kommandó. Ismerem magát. Nem találkoztam még senkivel, aki annyira szeretné az életet, mint maga. Mit gondol, mennyire fogja élvezni egy élet elvételét? – Jól fogom érezni magam. Megölte a nővérem. És bármit megteszek, amit csak kell. – Hagyja rám, Melissa. Hirtelen fellángolt benne a düh. – Egy frászt fogom! – Bemasírozott a hálószobába, és becsapta maga mögött az ajtót. Bassza meg, ezt nem kellett volna. Fel is ébreszthette Cassie-t. Nem, a kislány még mindig aludt. Dühe lassan elpárolgott, ahogy leült az ágyra, és nézte Cassie-t. – Jobban kell lenned, kicsim – suttogta. – Olyan közel jársz már hozzá. Ki kell jönnöd. Tartozol ennyivel Jessicának. Cassie megmozdult. Melissa megdermedt. Sosem látott még ilyet, amikor Jessica beszélt a gyermekhez. Nővére mondta ugyan, hogy párszor érzett valami reakciót, de ez tényleges mozgás volt. – Cassie? – A kislány elfordította a fejét. Visszautasítás. De ez is reakció. – Oké – nyelt egyet. – Egyszerre csak egyvalamit. Úgy néz ki, közelebb kerültünk egymáshoz ma este, mint gondoltam. Akkor most ülök még itt egy kicsit, és beszélek. Te pedig figyelsz, ugye? A Széltáncosról fogunk beszélgetni, meg rólad és rólam, meg, hogy hogyan szabaduljunk meg örökre a szörnyektől… – Hello, Travis. Maga kezd különösen idegesítő lenni. Megmerevedett. – Ki az? – Nem ismeri meg a hangom? Sebesebben kezdett verni a szíve. – Deschamps? – Tudja, mennyi szépséget pusztított el? – Deschamps hangja metsző volt. – Nem tudom, miről beszél. – Merő véletlen lenne, hogy akkor törnek be a házamba és pusztítják el, 179

amikor tudom, hogy maga keres? Nem hinném. Maga volt az, ugye? – Nem én robbantottam fel a lakását. Maga helyezte el a robbanószerkezetet. – Nem robbant volna fel, ha nem próbált volna meg belépni a szobába. – Maga pusztította el. Miért? – Többé már úgysem lett volna az enyém. Úgy kellett volna gondolnom rá, mint ami a magáé, vagy azé, akinek eladja. Nem lett volna már ugyanaz az öröm. – Te jó ég, maga egy magángyűjtő? – Ne legyen már ilyen felszínes. Semmit sem tud hat erről. Nem sikerült megfosztania minden kincsemtől. Azt hiszi, mindet egy helyen tartottam? De azért a Monet-ért meg fog fizetni. Adnia kell valamit cserébe. Hol a Széltáncos, Travis? – A múzeumban. – Ne baszakodjon velem. Magával vitte. – Honnan tudja? – Hol a szobor? – Ha valóban elvittem, tudja, hogy nem mondom meg. Akkor meg minek hív? – Mondtam már. – Miért? – Talán mert itt volt már az ideje, hogy megismerkedjünk. Régóta keresem magát. – Megtalált. De helyettem inkább Jant lőtte le. – Megvolt rá az okom. Szerintem maga is tudja, micsoda. – A Széltáncos. – Egyértelmű volt a Van der Beckkel folytatott beszélgetéseiből, hogy ellopja. Csak várnom kellett és figyelni. – De azért feltérképezte magának a múzeumot. – Megakadályozta, hogy megszerezzem a kislányt. Annyival egyszerűbb lett volna váltságdíjként megkapni a Széltáncost. – Szóval mindig is a szoborról volt szó? – Persze. Mindig is. Gyerekkorom óta tudom, hogy meg kell szereznem a Széltáncost. Egész életemben a lehetőségre vártam. És maga már kétszer elrontotta. Beszéltesd. Találd ki, mi mozgatja ezt a disznót. – Mit csinálna vele? Nem adhatná el, és Andreas sosem szűnne meg nyomoztatni maga után. – Mindketten tudjuk, hogy vannak még helyek, ahol az ember el tud tűn180

ni. Az utóbbi időben a Távol-Keleten néztem körül. Európa kezd sűrű lenni. –Egy pillanatra elhallgatott. – Egyébként, csak egy lelketlen ember adná el a Széltáncost. – Maga azt hiszi, hogy magának tényleg van lelke, Deschamps? – Csak mert nem vagyok egy szentimentális hülye? Mi a lélek? Az egész énem zeng, ha meglátok egy csodálatos képet, vagy egy gyönyörű szobrot. Könnyeztem, amikor az első képet megláttam a Széltáncosról. Ki állíthatná, hogy az érzékenységem nem ér fel a magáéval? – Én nem vagyok hidegvérű gyilkos. – Szánalmas érv. Maga intelligens, de sokkal kihívóbb ellenfél lenne, ha nem hagyná, hogy az érzelmei irányítsák. Ez nyilvánvalóvá vált, amikor megöltem Van der Becket. Elfojtotta a feltörő haragot. – Semmi oka nem volt megölni Jant! – Dehogynem. Megsebeztem magát. Mindig vannak indítékaim. Nem lelem örömöm az értelmetlen mészárlásban. – Akkor sem lelte, amikor megölte a mostohaapját? – Á, látom, szorgalmas volt. És mit tudott meg a nagybecsű szülőmről? – Hogy maga nem szerette, és ezt úgy juttatta kifejezésre, hogy feldarabolta. Mi a fenét csinált magával? – Börtönbe juttatott azért a vonzalomért, amit ő keltett fel bennem. Szinte a galériájában éltem. Nem természetes, hogy néhány darabot haza akartam vinni? A börtönben sok időm volt gondolkodni. Úgy éltem, mint egy gubóban, és lepkeként jöttem elő. – Aligha. Esetleg kobraként. Miért mondja ezt el nekem? – Azt akarom, hogy értsen. Azt akarom, hogy tudja, mi vár magára. – Egy pillanatra elhallgatott. – Már a múzeumban meg kellett volna halnia. Úgy terveztem, mindnyájukat megölöm, és elviszem a szobrot. Csak azon a nőn múlott. – Megölte Jessica Rileyt, az egyetlen nőt a dologban. – Nem Jessica Riley hívta Andreast, aki ránk küldte a rendőrséget. – Kis szünet után hozzátette: – De érdekesnek találom, hogy hazudik, csak, hogy ne tudjak Melissa Rileyról. Terveztem felkeresni a közeljövőben, de most látom, hogy a listám elejére kell helyeznem őt. – Hagyná, hogy elterelje a figyelmét szerény személyemről? – Mindnyájukra jut idő. Megölte már Cassie Andreast? – Tessék? – A Széltáncos magánál van. Már semmi értelme életben tartani. Nagy teher lehet. – Felnevetett. – Istenem, még nem tette meg. Ez a puha vonal 181

magában, ez lesz a veszte. Nehéz türelmesnek lenni. Gondolkodjon ezen. Álmodjon erről. Én is ezt fogom tenni. – Letette. Travis csendben szitkozódva nyomta meg a hívás vége gombot. – Gáz van? – Galen állt az ajtóban. – Ideje volt már visszajönnöd. – Deschamps? Travis bólintott: – Érzékeny pontjára tapintottál, amikor betörtél a házába. Láthatóan igénye van a kommunikációra. – Bármi érdekes? – Csak fenyegetések. – Neki, meg Melissának. –Bassza meg, bárcsak bemérted volna a hívását. – Ki tudta, hogy hívni fog? – Hívhat még. – Ha most elkezdek összeszedni egy technikai stábot, eláruljuk a rejtekhelyűnket. Ezt Travis is tudta. Csak frusztrálta, hogy nem tudta kihasználni a helyzeti előnyét. – Vannak kapcsolatai. Tudta a számom, és tudta, hogy a szobor nincs a múzeumban. Azt is tudta, hogy Melissa adta le a drótot. Ki tudod deríteni, kit használ? – Megpróbálhatom. – A parton ülő Melissa felé nézett. – Elmondod neki? Travis kicsit töprengett, majd megrázta a fejét. – Nincs mit mondani neki. – A mocskon, a véren és a rá összpontosító őrült gyilkoson kívül. De van elég gondja, nincs szüksége újabb megpróbáltatásra. – Talán, ha majd előállsz valami konkréttal. Galen hátat fordított, és elindult, vissza a nyaralóba.

182

20 – Jó híreim vannak, elnök úr. Azonosítottuk a férfit, akit holtan találtunk a múzeum pincéjében – mondta Danley. – Pierre Cardeau-nak hívták. Marseilles-i születésű, kisebb tolvajlások írhatók a számlájára, de lehet róla tudni, hogy erőszakosabb területeken is vállalt munkát. Jól bánt a fegyverrel. – Kis szünet után hozzátette: – És Nizzában volt az ön lánya elleni támadás idején. – Tehát benne lehetett – mondta Andreas. – De melyik oldalon? Travisén, vagy azén a disznóén, aki megpróbálta elrabolni? – Még mindig biztos benne, hogy nem együtt tervelték ki? Andreas semmiben sem volt biztos. – Csak azt tudom, hogy elfogva akarom látni Travist. – Mindent elkövetünk. Ez most valódi fordulópont. Cardeau-nak van egy bátyja, akit ma reggel be is gyűjtöttünk. Néha együtt dolgoztak. Ha tud valamit, azt ígérem, mi is tudni fogjuk. – Mennyi időbe telik? Danley elmosolyodott. – Ó, nem sokba, elnök úr. Garantálom. Andreasnak nem volt kedve rákérdezni Danley magabiztosságára és a módszereire. Ez volt az első fordulópont, mióta Cassie-t elvitték, és most már kész bármit elfogadni, amit felajánlanak neki, bármilyen áron is ajánlják. – Azonnal értesítsen, ha megtud valamit. – Jó reggelt! – Galen a tűzhely előtt állt, amikor Melissa másnap reggel belépett a konyhába. – Üljön le. Egy perc, és kész a reggeli. – Nem hallottam, hogy hazajött. – Leült az asztalhoz. – Hol van Travis? Felkelt már? – Azonnal elrohant, ahogy megjöttem. Azt hiszem, Cannes-ba. – Egy pohár narancslevet tett elé. –A Karlstadt-ügy. Azt mondta, jön vissza, amint tud, de beletelhet pár napba. – Megtalálta Danielle Claront? – Még nem. De az apja megígérte, hogy felhív, ha előkerül. – Nem tudja, hol van a lánya? – Azt mondja, nem tudja. Persze, lehet, hogy mindenkiben veszélyt lát a lányára nézve. – Elmosolyodott. – Pedig ki lehetne nálunk kevésbé rémisztőbb külsejű? – Dzsingisz kán. 183

– Vigyázzon, mert kifelejtem a fűszereket a rántottájából. És mit ér az élet fűszerek nélkül? – Egy tányér szalonnás rántottát rakott elé. – Hogy van a kislány? – Nincsenek már rémálmai. – Travis mesélte, hogy maga véget vetett nekik. Gratulálok. – Szerencsém volt. Másként is végződhetett volna. – Enni kezdett. – Szóval, maga van itt őrségben Travis helyett? – Rám fért már egy kis pihenés a tengerparton. Végül is, idáig csak én dolgoztam. Milyen a rántotta? – Finom. – Hátradőlt, Galent tanulmányozta. – El fogják mondani nekem, ha Monsieur Dumair vagy Danielle Claron felhívja magukat? Galen elgondolkodva nézett Melissára. – Mit tenne, ha azt mondanám, nem? – Nagyon frusztrált lennék, és igyekeznék valamit kitalálni. – Gondoltam. – Bólintott. – El fogom mondani. Bár Travis nem fog neki nagyon örülni. Na, mit szeretne ebédre? Kimeríthetetlen tehetségem az ön rendelkezésére áll. Kérjen bármit. Melissa visszamosolygott. – Már megadta, amire vágytam.

Cannes 14:50 A hotel teteje. Esetleg a pékség feletti nyitott ablak. Vagy a sarkon lévő ajándékbolt. A három közül bármelyik, de lehet, hogy egyik sem. Travis hátrébb lépett, hogy még jobban beleolvadjon az árnyékba. Ma már egyszer leellenőrizte az utcát, de a Karlstadttal való esti találka előtt még egyszer körülnéz. A felkészületlenség gyakran halálos lehet. Látott mozgást a pékség melletti kis utcában? 18:05 Galen és Melissa épp a vacsorához ültek le, amikor a férfi telefonja megszólalt. Melissa megmerevedett. Galen elmosolyodott. – Bárki lehet. Egy olyan fontos embert, mint engem, mindig el kell tudniuk érni. – Vegye fel. 184

Bólintott, és kihajtotta a telefont. – Galen. – Egy darabig csak hallgatott, majd az arcáról lassan eltűnt a mosoly. – Rendben. Megmondom Travisnek. Persze, hogy érdekel. Azt mondtam, megmondom Travisnek. Kaphatok egy számot, amin visszahívhatom? – Becsukta a telefont. – Letette. – Kicsoda? – kérdezte izgatottan Melissa. – Danielle Claron. – Biztos benne? Milyen volt a hangja? – Félt. Nagyon félt. És, semmiben sem lehetek biztos. De tudta a számom, és tudta, hogy beszéltem a szüleivel. – Mit mondott? – Hogy pénzre van szüksége, egy csomó pénzre. És egy biztonságos helyre, ahol elbújhat. Nem ígér semmit, amíg meg nem állapodunk. Akar találkozni ma este Travisszel. – Hol? – A falu északi végében lévő régi templomnál. Azt mondta, építettek egy újat a központban, ezért a régit már nem használják. Éjfél után ott lesz. – Oda kell mennünk találkozni vele! Galen a fejét rázta. – Travis megy. Vele akar megállapodni. – De Travis nincs itt, az istenit! – Később majd felhívom. – Az órájára pillantott. –Pár óra múlva találkozik Karlstadttal, és a helyzet most elég kényes lehet. Még ha a „kényes” helyzet meg is oldódik, Travis akkor sem hagyná, hogy vele menjen a templomba, gondolta Melissa elkeseredetten. És persze gondolnia kell Cassie-re is. – Maga itt marad Cassie-vel. Én találkozom Danielle Claronnal. Biztos, hogy kevésbé érezné fenyegetve magát egy másik nőtől, nem gondolja? Galen a fejét rázta. – Kikötötte, hogy Travis legyen ott. Arról nem is beszélve, hogy Deschamps is vadászik rá. Veszélyes lesz a társaságában mutatkozni. – Nem vagyok hülye – mondta Melissa ökölbe szorított kézzel. – Nem fogok berontani oda, és… – Tudom, hogy nem hülye. De – mondta szigorúan – nem tudja, milyen játék ez. Nem értek ugyan egyet Travisszel, hogy magát el kell rejteni, de nem segítek semmilyen meggondolatlan akcióban. Az arckifejezéséből kiolvasta, hogy Galen hajthatatlan. Felállt, és elindult kifelé. Galen talpra ugrott. – Hova megy? 185

– Sétálok egyet. Kurva dühös vagyok, és ki akarom engedni a gőzt. – Mogorván nézett vissza rá. – Azt gondolta, beugrom a kocsiba, és elhajtok St. Ives-be? – Megfordult bennem a gondolat. – Mint mondtam, nem vagyok hülye. Galen. Tudom, hogy megpróbálna megállítani, és maga valószínűleg profi az emberek megállításában. – Becsapta az ajtót, és lerohant a lépcsőkön. Gyorsan, erőből mozgott, sarkát mélyen belevájta a homokba. Ki kellett jönnie a házból, mielőtt felrobbant volna. Szeretne megütni valakit, bassza meg! Nem, Travist szeretné megütni. Minden módon gátolta a mozgását, és gondoskodott róla, hogy Galen se tudjon neki segíteni. Ez az első fordulópont, az első esély, hogy megtalálják Deschamps-ot, neki pedig itt kell ülnie, és várnia, hogy valaki más találja meg Jessica gyilkosát. Jessica. Ne omolj össze! Túl sokat sírt már eddig is, és nem tud tisztán gondolkodni, ha hagyja, hogy az érzelmei úrrá legyenek rajta. Megállt a parton, a tengert nézte. Kicsinek és magányosnak érezte magát. Ne gondolkodj így! A negatív gondolatok hülyeségek. Egyedül van, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudná megtenni, amit kell. Csak dolgoznia kell rajta.

20:35 – Na, itt vagyok – mondta Karlstadt mogorván, ahogy helyet foglalt a kávéház teraszán. – Nagyon ajánlom, hogy jókat mondjon, Travis. – A maga helyzete már úgysem lehet rosszabb, nem igaz? – De igen. Ha a találkozó végén maga még mindig életben van. Nem szeretem, ha kicsesznek velem, maga szemétláda. – Nem volt magával kicseszve. Legalábbis, nem szándékosan. – Áttolta a zacskót az asztalon. – Az összes gyémánt, ami jelenleg nálam van. A többi sajnos a CIA kezében van. Karlstadt nem nyúlt a zacskóhoz. – Ez nem elég jó. – Visszautalom az előleget, amit a svájci számlára küldött. Ami azt jelenti, hogy nem kell fizetnie a hiányzó gyémántokért. – Tudja, hogy nem erről van szó. Azokat a gyémántokat ki kell vonni a forgalomból. – Erre is van egy-két ötletem. Addig is, be kell ismernie azt, hogy a CIA 186

vigyáz rájuk, a második legjobb megoldás. – Semmit nem kell beismernem. – Karlstadt arca kőkemény volt. – Maga nagyon rossz fényben tüntetett fel a megbízóim előtt. Nehezen viselik a kudarcot. – Nem vallott kudarcot. Időt kapott, hogy kezdjen valamit az oroszokkal. Ők nem tudják, hogy nincs magánál az összes gyémánt. – De az eljárás sincs nálam. Adja ide a lemezt, Travis! – Megkapja. – Most! – Nem vagyok hülye, Karlstadt. Biztos helyen van, és megy egyenesen a New York Times-hoz, ha nem jelentkezem érte ésszerű időn belül. Elküldöm magának. – Tekintete a szemben lévő szálloda tetejére tévedt. – Máskülönben, lehet, hogy maga jelezne annak az úriembernek odafent, hogy szedjen le. – Azt várja, hogy megbízzam magában? Egyszer már megbíztam. – Nem bízott bennem. Megtette a szükséges lépéseket, hogy a megbízó kedvében járjon. Mint ahogy most is megteszi. Én tartom a szavam, mert számomra ez az ésszerű. Van elég problémám maga nélkül is. – Hallottam. – Hallgatott egy percig. – Készíthetett volna egy másolatot a lemezről. – Ugyanaz a válasz. Végleges megoldást akarok, nem újabb problémákat. – Mikor kapom meg? – Felhívom, és megmondom, hol veheti át. – Felállt. – Messze innen. Karlstadt mosolya nélkülözött minden jókedvet: – Nagyon bölcs. Igen vonzónak találom a gondolatot, hogy ritka kegyetlen módon vegyek kárpótlást a veszteségeimért, ha netán még egyszer öszszeakadnánk. – Ezt észben tartom. – Ismét a tetőre pillantott. –Most megyek. Kérem, mondja meg a barátjának, hogy ne próbáljon meg követni. Azt a megállapodásunk megszegésének tekinteném. – Két napot kap, hogy eljuttassa hozzám azt a lemezt. Aztán érte megyek. – Rosszindulatúan mosolygott. – Nem engedhetem meg magamnak, hogy tovább várjak. Túl sokan keresik magát. Nem akarom, hogy valaki más ölje meg, mielőtt én kaphatnék egy lehetőséget rá. – Nem is lenne igazságos. Igyekszem majd nem okozni csalódást. – Travis végigment az utcán, és befordult az első sarkon. Gyorsuló iramban kacskaringózott a városban még vagy egy félórát, míg végre megbizonyosodott róla, hogy nem követik. Akkor végre elindult az autója felé. 187

Eddig rendben lenne. Necces volt. Nagyon necces. Az volt az egyetlen előnye, hogy Karlstadt üzletember, és tudja, mikor kell kiszállni egy veszteséges vállalkozásból. Amitől még Travis nyomába eredhet, ha túlságosan megszorongatják az elveszett gyémántokért. Az észszerű most az lenne, ha Travis eltűnne Európából, és egy kis időre meglapulna valahol. Baszd meg az ésszerűséget! Addig nem, amíg Deschamps él! Miközben beindította a Peugeot-t, megszólalt a telefonja. – Gond van – mondta Galen. – Eljöttél már Cannes-ből? – Még nem. Pár óra, és ott leszek a nyaralóban. – Ne gyere ide. Menj egyenest St. Ivesbe. Felhívott Danielle Claron. Tárgyalni akar veled. A falu északi végén lévő templomban vár, éjfél után. – Mikor hívott? – Hat után. Gondoltam, hagyok neked időt Karlstadtra. St. Ives csak pár órára van Cannes-tól. De – tette hozzá – jobb, ha sietsz. Melissa lehet, hogy előbb odaér. – Micsoda? Elmondtad neki? – Bűnös vagyok. De egész végig figyeltem, amíg lent volt a parton. Aztán bejött, és egyből lefeküdt. – Az isten szerelmére, ez nem volt gyanús neked? – Természetesen gyanús volt. Az elmúlt pár órában négyszer nyitottam be hozzá. Az utolsó alkalommal hozzám vágott egy könyvet. Mihelyst becsuktam az ajtót, kimászhatott az ablakon. Kirohantam, de addigra már a parton döngetett. – Megöllek. – Lehet, hogy magamtól is öngyilkos leszek. Nagyon megalázó volt. Most rettenthetetlen harcosból Cassie alantas dajkájává minősültem vissza. – Nem lett volna szabad elmondanod neki. Azt se tudjuk, mi a franc folyik Danielle Claronnal. – Én sem örültem volna, ha tudatlanságban tartanak. – Ismét elhallgatott egy pillanatra. – És nem teljesen védtelen. Adtál neki egy pisztolyt. – De az az egyetlen fegyvere. Nem ismeri ki magát. Nem tudja… – Én is ezt próbáltam neki elmagyarázni. Nem hallgatott rám. Az ő helyében én sem biztos, hogy hallgattam volna bárkire. Hívj fel, ha St. Ives-be érsz. – Letette. Travis az órájára pillantott. Innen legalább három óra St. Ives. Beletaposott a gázba, a kocsi meglódult.

188

21 St. Ives A dombon álló templom legalább háromszáz éves volt, a mögötte lévő temetőben vagy fél tucat nemzedék pihenhetett. Az épület ablakait eltávolították, a súlyos tölgyfa ajtóhoz vezető lépcső kövei megrepedeztek. Melissa nem szándékozott felmenni a lépcsőn. A szikrázó holdfényben eltéveszthetetlen célpont lenne. Szorosabbra markolta a dzsekije zsebében lévő pisztolyt, és még mélyebbre húzódott a tölgyfa árnyékába. De nem állhat itt egész éjjel. Megnyalta az ajkát, és hangosan kiáltott: – Danielle. Danielle Claron. Semmi válasz. – Melissa Riley vagyok. Michael Travis küldött. Semmi válasz. – Nem volt benne biztos, hogy időben ideér. De felhatalmazásom van bármilyen összegre, amit kér. Semmi válasz. – Az isten szerelmére, gondolja, hogy egy nőt küldött volna, ha bántani akarná? – Ha elég okos. Melissa megperdült és szemtől szembe találta magát a nővel, aki a templomot megkerülve, a temető felől jött. Törékeny harmincas volt, sötét hajjal, lila pulóvert és kartonszoknyát viselt. – A férjem sosem volt ennyire okos. Sosem hallgatott rám. Mindig alábecsülte a képességeimet. Fegyvere Melissára szegeződött. – Ezért tudta megölni az a disznó. Én senkit sem becsülök le. Nem fogok meghalni. Fel a kezekkel. Melissa lassan felemelte a kezét. – Nem azért jöttem, hogy bántsam. Azért jöttem, hogy megadjam, amit kér. – Vissza tudja adni a férjemet? – Nem, de tudok adni pénzt, hogy biztonságban lehessen. – És mit akar cserébe? – Edward Deschamps-ot. Tudja, hol van? Csend. – Lehet. 189

Melissa szíve nagyot dobbant. – Vagy tudja, vagy nem. – Lehet – ismételte. – Többet majd akkor mondok, ha pénzt látok. És jobb lesz, ha ez minél előbb megtörténik. Gondolja, hogy élvezem ezt a hetek óta tartó bujkálást? – Nem rakná el azt a fegyvert? Láthatja, hogy nem jelentek veszélyt. Danielle hosszan vizslatta, mielőtt azt mondta: Íves Nem, maga túl puhány. – Leengedte a fegyvert. – Nem voltam benne biztos, hogy nem Deschamps bérelte fel magát, hogy kicsaljon a rejtekhelyemről. – Az ajka megremegett. – Az a szemétláda már korábban is használt nőket. Mint azt a kurvát, Jeanne Beaujolis-t. Így kerültem bele ebbe az egész balhéba. Melissa leeresztette a kezét. – Elmondta magának, mi fog történni Vasaróban? – Nem, csak azt, hogy Deschamps segít neki meggazdagodni. A többit magam raktam össze, amikor meghallottam, mi történt ott. – A vonásai megkérné nyedtek. – Kezdetben bolondult érte, de aztán már csak a pénz érdekelte, amit kapni remélt. – Találkozott vele Vasaro előtt? – Egyszer-kétszer. – Hol? A fejét rázta. – A pénzt. – Mennyi? – Travis ötszázezret ajánlott a férjemnek. Én hetet akarok. – Ekkora összeget összeszedni időbe telhet. – Nincs sok időm. Ki kell jutnom innen. Holnap éjszakáig adok… Mi volt az? – A Melissa mögötti erdőbe meredt. – Hallotta? Melissa megperdült. – Mit? – Zörgést. Van valaki a fák között. – Visszanézett Melissára. a szemei lángot szórtak. – Hazudott! Magát Deschamps küldte. – Nem, lehet, hogy Travis az. Azt mondta… – Hazudik! – Melissára vetette magát. – Nem Travis az, hanem Deschamps! – A pisztoly markolatával Melissa feje felé sújtott. Melissa lebukott, megragadta a nő karját, és a háta mögé csavarta. – Engedj el, te kurva! Melissa elengedte, de közben előhúzta a Smith & Wessont a zsebéből. – Ha hallgat a józan észre. – Danielle hátának szegezte a fegyvert. – Egy, 190

semmiféle zörgést nem hallottam, és kettő, én vagyok az utolsó, aki szövetkezne Deschamps-pal. Megölte a nővéremet. Legalább el akarom kapni őt, mint maga. – Jobban – szólalt meg egy férfihang a háta mögött. – Sokkal jobban, Ms. Riley. Fájdalom hasított a fejébe. Összecsuklott. – Meghalt, Edward? Danielle Claron hangja, fogta fel tompán Melissa. – Remélem, nem. – Lehajolt, és felvette a pisztolyt, amely kihullott Melissa kezéből. – Más terveim vannak vele. Nem, azt hiszem, csak elájult. – Elég sokára értél ide. Azt tettem, amit mondtál. Próbáltam elterelni a figyelmét. – Nagyon ügyes voltál, Monique. Ha nem tudnám, hogy Danielle halott, engem is rászedtél volna. Bocs, hogy megnehezítettem a dolgod. Travist próbáltam becserkészni. – Nincs itt? – Még nincs. – De velem végeztél? Nem az én hibám, hogy ö jött Travis helyett. Megkaphatom a pénzem? – Persze. Megígértem, nem? Gyere be a templomba, mert fel kell kapcsolnom a zseblámpám, hogy le tudjam számolni neked. – Vele mi lesz? – Egy perc az egész. Elmentek. Valami nem stimmel… Nem számít! Majd később végiggondolod. Kelj fel! Tűnj el, mielőtt viszszajön! Térdre tápászkodott. Jézusom, nagyon fáj a feje. Mozogj! Talpra! Másodjára sikerült. Kitántorgott az útra. A kocsihoz. Istenem, de rosszul van. Pár percre meg kellene pihennie valahol. Hányingere lett. Egy fának támaszkodva hányt. Egy kéz nehezedett a vállára. Deschamps! Megpördült, és ököllel az arcába vágott. – Jézusom, mi a franc van… Travis volt az. 191

A karjaiba omlott. – Itt van. Vissza kell mennünk… Travis megmerevedett. – Deschamps? . – A templomban van. Van egy nő… de nem Danielle Claron. Moniquenak szólította. Szerintem Danielle Claron halott. Most fizeti ki a nőt. – Eltolta. –Vissza kell mennünk! – Most nem kell mást tennie, mint leülnie, mielőtt összeesik. – A homlokát ráncolta. – Maga vérzik? – Nem tudom. Megütött. – Felnézett a dombra. –Menjünk, a templomba. Ő, és a nő, ott… – Elhallgatott. – Nem, valami nem stimmel. Meg se nézte, hogy eszméletlen vagyok-e. Jól tudja, hogy mennyire erősen kell megütni valakit, nem? Meg se nézte… – A halántékát masszírozta, az ujja nedves lett. Tényleg vérzik. – Azt akarta, hogy menjek el, és találjam meg magát. Azt akarta, hogy maga visszarohanjon a templomhoz. Csapda. – De, ha tudjuk, hogy csapda – mondta Travis lassan –, akkor nálunk az előny. Páni félelem lett úrrá Melissán. – Nem, várni fogja magát. Meg fogja ölni. Travis nem vett tudomást róla. – Vissza tud menni a dombra? Egyedül megyek be a templomba, de magát nem akarom itthagyni egyedül. – A szentségit, várja magát! – Ez most az én lehetőségem – mondta komoran. – És én meg is próbálom. – Megismételte a kérdést: – Fel tud menni a dombra? – Felmegyek. – A szentségit, hát persze, hogy fel fog menni! Nem fog itt maradni. – De lehet. hogy… Mi ez a szag? – Bassza meg! – A domb tetején égett a templom. Az ajtón és az ablakokon lángnyelvek csaptak ki. – Felgyújtotta? Travis bólintott, és a pokoli látványt nyújtó templomot nézte. Ez a szag… Jézusom, mindjárt elhányja magát. Mert rájött, mi volt ez az ismerős szag. Szörnyű szaga, rémálmai szaga. Az égő hús szaga. – Jöjjön! – Travis a könyökénél fogva húzta el. – Tűnjünk innen! Melissa nem bírt elszakadni a lángok látványától. – Deschamps. 192

– Hülye lenne itt lenni még. Már futnak a falusiak a templom felé. Igen, most már látja is őket. Egy öregember, csak nadrágban és cipőben, egy vödröt cipelő nő. Mit érhet egy vödör víz egy ilyen pokoli tűznél? – Van odabent valaki. Érzem… – Tudom. De már nem lehet megmenteni. Valószínűleg már akkor is halott volt, amikor meggyújtotta a tüzet. A nőről beszélt, aki Danielle Claronnak adta ki magát. – Megölte? – Ez nem túl meglepő. Nem szereti a tanúkat. –Travis arra kényszerítette, hogy forduljon meg, lefelé lökdöste a dombról. – Claronék házát is felgyújtotta, hogy megsemmisítse a bizonyítékokat. – Várhatott volna. Ezt nem értem. Tudom, hogy csapdába akarta csalni magát, Travis. – Lehet. – Megállt a kisbusznál. – Tud vezetni? Mindkét kocsit el kell vinnünk. Ebből nyomozás lesz, és nem lenne jó, ha összekapcsolnának az üggyel. – Tudok vezetni. – Kinyitotta az ajtót. – Várjon! – Beszállt, és benézett a busz hátuljába. – Oké, most már beszállhat. Megborzongott, amikor rájött, hogy Travis azt ellenőrizte, nincs-e Deschamps a kocsiban, őrá várva. – Volt már rá esélye, hogy végezzen velem, de nem élt vele. Travis a kisbusz alá pillantott. – A helyzet változhat. – Hol a kocsija? – A kanyaron túl, az úton. Melissa beült a vezetőülésbe. – Szálljon be! Odaviszem, és várok, amíg meg nem bizonyosodunk róla, hogy nincs ott senki. – Meg akar védeni, Melissa? – Pofa be, beszállás! – Oké. A Peugeot üresnek tűnt, és a környéken sem láttak senkit. De ma este komoly leckét kapott a látszatokból. Megállt a kocsi mellett. – Siessen, szálljon át! Travis a környező erdőt kutatta tekintetével. – Egy perc. Nem hiszem, hogy lett volna rá ideje, de az ördög nem alszik… – Kinyitotta a motorháztetőt, alaposan körülnézett odabent, aztán hátrament, letérdelt, és bepillantott a kocsi alá is. – Sokat tud a robbanósze193

rekről, és egyszerű bombát elhelyezni nem tart sokáig. – Felállt, és pár pillanat múlva már a vezetőülésben ült. – Induljon el! Követem magát. Ha rosszul van, húzódjon le, majd otthagyjuk a kisbuszt az út mentén. Galen később összeszedeti. Most is rosszul van. Szédül, hányingere van és meg van zavarodva. Bombák, ármány, gyilkosság… És az égő hús rettenetes szaga. Galen odakint várta őket, amikor megálltak a nyaraló előtt. – Szerencséje van, hogy megbocsátó típus vagyok. Ez nem volt szép dolog… Maga vérzik. – Lesegítette a vezetőfülkéből, és odakiáltott Travisnek, aki éppen akkor szállt ki a Peugeot-ból. – Deschamps? – Igen. – Travis megállt Melissa mellett. – Minden rendben? – Igen. – Nem érdemli meg – mondta, és otthagyta őket. Galen halkan füttyentett egyet. – Jobb, ha én kezelem azt a sebet – mondta Melissának. – Mostani hangulatában Travis valószínűleg hagyná magát elvérezni. Eddig nem figyelt fel Travis felszín alatt fortyogó dühére. Eddig nem figyelt fel semmire, csak a csalódásra, az iszonyra… és az égő hús szagára. Mama. Apu. Az erdeje, távol az iszonytól, a halál és az égés szagától. Jessica. De már nem volt Jessica, hogy kicsalogassa az erdőből. – Melissa? – Jól vagyok. De Travisnek igaza van, nem érdemlem meg. Rászedett az a nő. – Az nem bűn, csak hiba. És senkinek sem ártott vele, csak önmagának. – Ekkor már a nappaliban voltak. – Üljön le. Teszek egy kis fertőtlenítőszert a sebre. – Hagyja csak, majd én. – De én gyorsabb vagyok. Nem áll valami biztosan a lábán. – Lenyomta az egyik székre. – Travis felhívott a kocsiból, és mindent elmesélt. Akar róla beszélni? Égő hús… Megnyalta az ajkát. – Csapda volt. Nem Danielle Claron volt az. Pedig olyan… hihető volt. Nem tudom, honnan tudta a maga számát, vagy a többi részletet. – Lehetett egy poloska Dumairék házában. Deschamps tudta, hogy keresni fogjuk Danielle Claront. – A sebet tisztogatta. – Travis azt mondta, 194

Deschamps Jan lakásába is telepített poloskákat, és hogy Jan szerint baromi profi volt. – Egy kis kenőcsöt kent rá. – Nem is olyan vészes ez a seb. Mert Deschamps nem is igazán akarta bántani. Csapda. Csapda, amibe nem estek bele. – Kicsit szédültem, de most már jól vagyok. Hogy van Cassie? – Jól. – Travis Cassie szobájából jött ki. – Nem magának hála. – Ne próbálja meg felkelteni bennem a lelkiismeret-furdalást. Tudtam, hogy Galen vigyázni fog rá. És gondoltam, hogy nem leszek többet távol pár óránál. – Ahhoz képest majdnem vissza se jött – mondta Travis vadul. – Mondtam, hogy ne próbálja megtalálni. – Akkor hagynia kellett volna, hogy magával menjek. Az egyetlen ok, amiért egyedül mentem, az az volt, hogy tudtam, maga ki akar hagyni belőle. – Szóval az én hibám, hogy majdnem megölték magát? Örülhet neki, hogy most nem annak a nőnek a társaságában sül a templomban. Égő hús. Mama, ébredj Jel! Kérlek, ébredj Jel! Fulladozni kezdett. Ki kell mennie. – Azt hiszem, szerencsém volt. Talpra ugrott, és elindult kifelé. – Kimegyek a tornácra. Pár perc, és itt vagyok. – Nem bántál vele túl keményen? – kérdezte Galen. – Elég kemény ő saját magával is. – Meghalhatott volna. – Travis elindult kifelé. –Olyan, mint egy torpedó, amely egyenesen a célpont felé halad, miközben nem tudja, hogy ő maga is fel fog robbanni. – Miért nem hagyod békén egy kicsit? Nyugalomra lenne szüksége. – Nem hagyhatom magára, az istenit! – Nem? – Galen figyelmesen nézte, majd lassan bólintott. – Annyira biztos vagy benne, hogy Deschamps odakint vár? – Ahogyan már a telefonban is mondtam, Melissa biztos volt benne, hogy csapda volt, és neki jók a megérzései. Csak nem gondolta végig. Kellek ugyan Deschamps-nak, de a Széltáncost is akarja. Azért rendezte meg a találkát a templomnál, hogy visszafelé követni tudjon minket. Riadóztattad az őrségben lévő embereidet? Galen bólintott. – Mit gondolsz, mikor vág bele? 195

– Amikor megbizonyosodik róla, hogy a Széltáncos itt van. Úgyhogy el kell vele hitetnünk, hogy a szobor valahol máshol van, de azt tervezzük, hogy hamarosan begyűjtjük. Párszor felhívjuk majd az egyik emberedet valami fal szöveggel, és hagyunk valami hamis nyomot is Deschamps-nak. Ki a legokosabb közülük? – Joseph. – Akkor okosítsd ki. Deschamps most nem használhat poloskákat, úgyhogy valószínűleg nagy távolságú erősítőket alkalmaz majd. Szerintem nyolc-tizenkét órán belül telepíti őket. Próbáld meg az embereiddel beméretni. Vagy a parton, vagy egy hajón működhet. – És akkor, hogyan kommunikálunk? Travis grimaszolt. – Nagyon óvatosan. Használjuk a laptopot, ha nem akarjuk, hogy halljon minket. Josephnek van gépe? – Ébresztő! A huszonegyedik században vagyunk. – Akkor szólj az embereidnek, hogy rendszeresen töltsék le az emaileket. – És mi van, ha tévedsz Deschamps-pal kapcsolatban? Travis nem akart ezen töprengeni. – Nem hiszem, hogy tévedek. Okos, és tudott ilyen sokáig várni. Te csak gondoskodj arról, hogy Cassie és Melissa biztonságban legyenek. Galen a kint álldogáló Melissára pillantott. – És ő nem tudhatja? – Nem. – Az ő életét is kockáztatod. – Mindannyiunkét. Nem tehetek róla. – Szigorú tekintettel mondta: – Valahogyan csapdába fogom csalni. Galen. Elkapom. – Hogyan? – Dolgozom rajta. – Hirtelen rájött, hogy ez Melissa kifejezése, a mondat, ami jellemének alapjait fejezi ki. – Te leszel az első az őrségben, rendben? Galen bólintott. – De biztos, ami biztos, győződj meg róla, hogy nem mászkál összeviszsza. És megpróbálhatnál kedvesebb lenni hozzá. Elég vacakul érzi magát. – Nem akarok kedves lenni hozzá. Azt akarom, hogy abbahagyja… – Mély levegőt vett. – Hívd fel az embereidet, hogy figyeljék serényen Deschamps-ot. – Jöjjön be, Melissa. Travis ott állt mellette. 196

– Mindjárt. – Maga köré fonta a karját. Istenem, csak abba tudná hagyni a remegést. Szedd össze magad! Ne hagyd, hogy észrevegye… – Most. A fejét rázta. – Tudom, hogy keményen beszéltem magával, de nem maradhat itt kint. – Azt hiszi, duzzogok? – Magával kapcsolatban nem ezt a szót használnám. Tudom, hogy fel van dúlva. – Egy pillanatra elhallgatott. – Oké, én sem segítettem sokat. – De segített. – Mivel? – Életben maradt. – Becsukta a szemét. – Szörnyű hibát követtem el. Meg is ölhettem volna magát. – És akkor ejtett volna értem pár könnycseppet? – Ó, igen. Egy lépést tett feléje. – Melissa… – Hozzám ne érjen! – Kipattant a szeme, mire Travis hátrálni kezdett. – Nem hagyom, hogy bárki… – Jézusom, hogy remeg! – El fog múlni. – A francba. – Közelebb lépett és átölelte. – Én tehetek róla? – Ne áltassa magát. – De viszonozta az ölelését. Meleg. Biztonságos. Itt. Most. Élő. – Deschamps? – Nem Deschamps. – Akkor mi a franctól nem tudod abbahagyni a remegést? A vállába fúrta a fejét. – A szag. – Alig lehetett hallani, mit mond. – A nő a templomban… Az a szag… – Úristen – mondta Travis döbbenten. – Nem kötöttem össze a dolgokat. A szüleid… – Ez volt az első alkalom, mióta visszajöttem, hogy komoly késztetést éreztem, hogy visszamenjek az én kis erdőmbe. Annyira féltem… Vissza akartam menni oda. Ott annyira biztonságban voltam. – Egy frászt. – Szorosabban ölelte. – Élő halott voltál. Most pedig hagyd abba. Nem mész sehova. – Persze, hogy nem. Csak… ezen át kellett mennem. Örülök, hogy Jessica nem látott. Halálra rémisztettem volna. – Engem megrémisztettél. 197

– Tényleg? – Enyhült a remegése. – Elengedhetsz már. – Biztos? – Nem mozdult. – Nem, talán nem. Ez olyan… jó érzés. – Igen, az. – Jó érzés vagy. – Jó és helyénvaló. Teljesen helyénvaló. Lassan oldódott benne a feszültség. – Köszönöm. – Szívesen… azt hiszem. Eltelt pár perc, mire Travis végre eltolta magától. – Be kellene menned. Igen, be kellene mennie. Ez túl jó. – Nem hagyhatsz ki belőle még egyszer. Beszélnünk kell Deschampsról. Érezte, hogy Travis teste megfeszül. – Nem most, Melissa. Nem, nem most, gondolta fáradtan. Túl sok mindent kell végiggondolnia. Túl sok érzelmen kell átlátnia. Hátralépett. – Reggel. Travis az égre pillantott. – Az már nincs messze. Ő is felnézett az éjszakai eget megvilágító gyöngyházcsíkokra. – Jessica szerette ezt a napszakot. Azt mondta, amikor bennlakó orvos volt a kórházban, az esti ügyelet után mindig átsétált a parkon. Minden olyan tiszta, fényes, meg új volt, hogy ettől képes volt szembenézni a következő éjszakával is. – Jessica azt szeretné, ha biztonságban lennél. A fejét rázta. – Ne próbálj Jessicával manipulálni. Jó éjszakát, Travis. Sajnálom, hogy veszélybe sodortalak. – Lehel, hogy az életemet mentetted meg. Nem vagy annyira hiszékeny, úgyhogy az a nő nagyon jól játszhatott. Lehet, hogy én is bedőltem volna a meséjének. Ezen elgondolkodott, majd elmosolyodott. – Teljesen igazad van. Baromi hálásnak kéne lenned. Bement a hálószobába, ahol Galen ült Cassie ágya mellett. Melissa ajkához emelte az ujját, és intett, hogy menjen ki. Galen bólintott, és szó nélkül kiment. Melissa lefeküdt Cassie mellé, behunyta a szemét. – Itthagytál – mondta Cassie. – Csak rövid időre. 198

– Magányos voltam. – Akkor gyere ki, és soha többé nem leszel magányos. Csend. – Féltél Vissza akartál szaladni az erdődbe. Ezt meg hogy szimatolta ki Cassie? – De nem tettem meg. Soha nem megyek oda vissza. – Bejöhetnél az alagutamba. – Már te sem leszel ott sokáig. – Egyfolytában ezt mondod. – Mert így van. Nem? Csend. – Tényleg nem akarsz visszamenni? – Miért akarnék? Nézz rám! Mit látsz? Csend. – Most aludni fogok. – Makacs szamár. – De féltél. Láttam. – És mit láttál még? – Michaelt. Láttam Michaelt… Miután Cassie elaludt, Melissa még sokáig feküdt ébren. Ejtett volna értem pár könnycseppet? Láttam Michaelt…

199

22 Travis ajtaja pár órával később kinyílt. Feszülten figyelt. – Csak én vagyok az – mondta Melissa. – Csak? – Feltámaszkodott az egyik könyökére. –Mit keresel itt? – Veled akartam lenni. – Akarsz beszélni a szüléidről? – Most nem. – Deschamps-ról? – Nincs szükségem terapeutára, Travis. – Jött feléje. – Most nem ilyesmiről van szó. – Hát akkor mi a francról? – Szerinted? – Szerintem jobb lenne, ha nagyon pontosan körülírnád. – Pontosan akarod? – Elhallgatott egy pillanatra, hogy ne remegjen a hangja. – Elmondom pontosan. – Megállt az ágy mellett. – Le fogok vetkőzni. Látom, te már meztelen vagy, ami nagyon kényelmessé teszi a dolgot. – Áthúzta a fején a hálóinget, és a földre dobta. – Most pedig bebújok melléd az ágyba. Utána pedig szeretném, ha minden általad ismert pózt kipróbálnál rajtam. – Felhajtotta a takarót. – Elég világosan beszéltem? Amikor Travis némi hallgatás után megszólalt, a hangja nem volt teljesen magabiztos: – Azt hiszem, minden kristálytiszta. Ugyanakkor, ma szörnyű dolgokon mentél keresztül. Biztos vagy benne, hogy képes vagy megítélni… – Az isten szerelmére! Persze, hogy biztos vagyok benne! Hagyd abba a mellébeszélést. Gondolod, hogy nekem olyan könnyen megy ez? Nem mintha híján lennék minden önbizalomnak, de… – Sss. – Kinyújtotta a karját, és gyengéden megsimogatta a lába között. – Most már hiszek neked. Jézusom, de gyors vagy. – De te ne merészelj gyors lenni. – Remegett a hangja, ahogy hozzábújt. – Azt akarom, hogy nagyon-nagyon sokáig tartson… – Nagyon jó vagy. – Melissa mocorgott egy kicsit, és még közelebb bújt. – Figyelemre méltó belső technika olyasvalakitől, aki szeret kívül maradni. – Ha időben figyelmeztetsz, hogy megrontani készülsz, lett volna időm újításokon is gondolkodni. – Jobb azt ösztönből. Különben sem tudtam. Nem voltam benne biztos. 200

Addig legalábbis nem, amíg abba nem hagytad a vitatkozást, és meg nem érintettél. – Végighúzta ajkát a mellkasán. – Akkor már tudtam, mi a helyes út. – Teljesen helyes volt. – Összeborzolta a haját. –És örülök, hogy nem döntöttél úgy, hogy nem a megfelelő ember vagyok a megfelelő helyen. – Nem szoktam incselkedni. Nem húztam volna el a mézesmadzagot az orrod előtt. – Elkezdett kuncogni. – De a saját orrom előtt semmiképpen. Micsoda gonosz ember vagy te, Michael Travis. – Igyekszik az ember. Azt mondtad, minden pózt. – Szerintem kimerítettük a lehetőségeket. – Ugyan, még el sem kezdtük. – Megfogta a kezét, és elkezdte a mutatóujját nyalogatni. – Vagy igen? Meleg hullám futott végig rajta. Jézusom, ez nagyon jó. Semmihez sem fogható élmény volt Travisszel szeretkezni. Közelsége forró volt, és több, mint érzéki. – Lehet, hogy tényleg nem. – Közelebb bújt hozzá. – Mutasd, mit tudsz még… A nap már magasan járt fenn az égen, amikor kiléptek a teraszra. – Ott ül Galen azon a dombon. – Melissa viszonozta a lusta integetést, majd hitetlenkedve nézte, ahogy Galen hanyatt dől, ásít és nyújtózkodik. – Olyan lazának tűnik, napozik és a hajókat figyeli. Ez az első alkalom, hogy lustálkodni látom, mióta itt vagyunk. Mindig nyüzsög, főz, telefonál, szervezi a világot. Travis is Galen felé nézett, majd a feljebb horgonyzó két hajóra. – A világegyetemet. De lehet, hogy tapintatosabb, mint gondolnád. Nem akart minket zavarni. Megért bizonyos dolgokat. – Milyen dolgokat? – Ránézett. A haja kócos volt, az inge gyűrött, az arckifejezése pedig… Elkapta a tekintetét. Eddig azt hitte, eleget kapott, de talán… – Szerinted mit ért belőlünk Galen? – Elmosolyodott. – Gondolod, azt hiszi, elcsábítottalak, hogy érvényesíthessem az akaratom? – Nem hülye. – Mereven előrenézett. – De lennél szíves elárulni, minek köszönhetem a szerencsémet? – Meg akartam tenni – mondta gondolkodás nélkül. – Ez nem ilyen egyszerű. – De igen. Én bonyolítottam, ami nem jellemző rám. Az élet minden percét maximálisan ki kell élvezni. Kívántalak, de nem akartalak elfogadni. Múlt éjjel viszont halálosan megrémültem. Először azt hittem, meghalok, aztán meg attól féltem, te halsz meg. Ettől visszatért belém valami érzés. 201

Érzek… irántad valamit. – Mit? – Nem is tudom. Néha olyan közel érzem magam hozzád, és ez… elbátortalanított. – Lehet, hogy csak hülyítettél? – Mi bajod? Megsértődtél? Csak őszinte akartam lenni hozzád. – Ó, az voltál. Már értem, miért harcoltál az ellen, hogy bármit is érezz irántam. Egy világ választ el minket egymástól. – És te nem akarod magad elkötelezni senki mellett. Nem válaszolt. Melissa elmosolyodott. – De mellettem el kell kötelezned magad. Én nem tudok hátat fordítani azoknak, akik közel kerültek hozzám. Úgyhogy, akár tetszik, akár nem, az életed része vagyok. – Tényleg? – Nem kell pánikba esni. Sokféleképpen elkötelezheti magát az ember. A barátság is egy módja ennek. Az csak nem érint kellemetlenül? – Azt hiszem, kezd idegesíteni a rólam készülő jellemrajzod. – Bocsánat – mondta fáradtan. – Megpróbáltam tisztázni magamban ezt az egészet. Számomra is megdöbbentő, hogy ennyire erős érzelmeim legyenek irántad. Nem akarom, hogy bármi bajod essék. Nagyon… – Szomorú lennél? Istenem, gondolta Melissa, bárcsak ne lenne többről szó, mint szomorúságról! Egy feneketlen szakadék szélén táncol, óvatosan kell haladnia. – Azt hiszem, ez a szó megfelel. – Témát váltott. –Mi a következő lépés? Elvesztettük az egyetlen nyomot, amink volt. Gondolod, hogy Deschamps… – Az istenit – robbant ki Travis – múlt éjjel majdnem meghaltál Deschamps-ra vadászva. Miért nem szállsz ki a dologból? És a szentségit, ne zárulj be! –Megragadta a vállát és megrázta. – Figyelj rám! – Figyelek. – De nem hallasz. Menekülsz tőlem. – Nem menekülök. – A szemébe nézett. – Nem akarsz visszajönni, és szeretkezni egyet? – Nem, nem akarok. A francba, persze, hogy akarok! De nem hagyom, hogy arra használj… Mi a francról beszélek? – Nem használtalak. Csak együtt élveztük az életet. Nem? Szó nélkül rámeredt, majd lassan bólintott. – Jézusom, milyen nő vagy te. Melissa? Egy nő, aki szerethet téged. 202

Istenem, ez most miért merült fel benne? De hát többfajta szeretet is van, mint ahogy többfajta elkötelezettség is. Fog tudni mit kezdeni ezzel. Mosolyt erőltetett magára. – Mostanára már tudhatnád. Elég átlátszó vagyok. – Frászt! Melissa megfordult, hogy visszamenjen a házba. – Pedig hozzád képest tényleg olyan átlátszó vagyok, mint az üveg. Éhes vagyok. Reggelizünk? – Nem, sétálok egyet. Szia. Nézte, ahogy Galen felé ment. Zaklatott. De Melissa nem tud mit kezdeni vele. A lehető legőszintébb volt hozzá. Nem tud elfeledkezni Deschampsról, hazudni pedig nem fog Travisnek. Galen és Travis beszélgettek. Gyorsan. Feszülten. Deschamps-ról? Valószínűleg. Ha terveznek valamit, őt megint kihagyják majd belőle. Ezt nem tűrheti. Az istenit. Travis még védelmezőbb lett, mint eddig! Lehet, hogy ez az éjszaka hiba volt a részéről. Nem, az öröm sohasem hiba. Csupán meg kell oldania a problémákat. Galen elindult a ház felé. Mosolyogva jött fel a teraszlépcsőn. – Travis azt mondja, maga éhes. Mit szeretne reggelire? – Megcsinálom én. – Ugyan, ez benne van az árban. – Kinyitotta a szúnyoghálót. – És szerintem az elmúlt éjszaka után ráfér magára egy kis pihenés. Melissa hitetlenkedve pislogott. Galen felnevetett. – Hoppá! Nem, a fejbe kólintásra gondoltam. Melissa Travis felé pillantott, aki még mindig a parton volt. – Jön? – Még nem. Azt mondta, szeretne egy kis időt egyedül tölteni. Palacsinta? Ham and eggs? Nézte, ahogy Travis elindul a part mentén. Óvatos, fegyelmezett járása elárulta, mennyire feszült. Talán beszélhetne majd vele, ha visszajön. De lehet, hogy hagyni kell lehiggadni. Visszafordult Galenhez. – Palacsinta. Én terítek. Travis visszanézett a teraszra, és látta Melissát bemenni. Istenem, milyen makacs. És erős, és határozott, és odaadó. Továbbá, olyan okos és szép, hogy Travis… 203

Halálra rémült. Melissa nem fogja feladni. Ha a múlt éjszaka történtek nem tántorították vissza, semmi sem fogja. Csak idő kérdése, hogy rájöjjön, Deschamps ott lehet valamelyik hajón az öbölben. Ha múlt éjjel nem borult volna ki annyira, valószínűleg rájött volna, hogy Deschamps követte őket. Semmi kétsége nem volt afelől, hogy Deschamps ismét célba veszi majd Melissát. Beavatkozott, és most már tanú is. Émelygett a gondolattól. Ezt nem hagyhatja. – Nem akar pókerezni? – kérdezte Galen. – Kezdem unni a passziánszt. Melissa visszafordult az ablakból, ahonnan a parton sétáló Travist nézte. – Nem, köszönöm. – Magával tol ki. A kontinens legrosszabb játékosaként tartanak számon. Nagyot dobhatna az önbizalmán. Lehet, hogy rá is férne. Travis egész nap kerülte. A vacsora kivételével végig kint volt a parton. Érthető, gondolta Melissa. Nem elég, hogy nem volt hajlandó visszavonulót fújni Deschamps-pal kapcsolatban, de azt is elmondta neki, hogy az élete része akar maradni. Travis valószínűleg kínosan érzi magát. Mindegy, szokja meg. Felőle egész este kint maradhat a parton. Nem fog várni rá. – Lefekszem. Jó éjszakát, Galen. A férfi nem nézett fel a passziánszból: – Jó éjszakát. Cassie aludt, úgyhogy Melissa nesztelenül surrant a fürdőszobába. Ám a kislány felébredt, amikor bebújt mellé az ágyba. – Melissa? – Sss. Aludj csak. – Alszom is. Olyan álmos vagyok… Miért van itt Michael? – Nincs itt. – De, itt van. Érzem Mostanában szinte mindig veled van… De már aludt is. Mostanában szinte mindig veled van. Melissa nyitott szemmel feküdt. Cassie megérezte volna a köztük kialakult új viszonyt? Vagy Melissa egyszerűen csak többet gondol Travisre mostanában, és a gyermek ezt érezte meg? De Cassie most tévedett. Michael nincs vele ma éjjel. Ott kószál valahol azon a rohadt parton. Ő pedig magányos. Fura, milyen magányosnak tudja érezni magát egyet204

len vele töltött éjszaka után. Vajon ő is magányos? Nagyon reméli. Nem akar egyedül ennyire boldogtalan lenni. De Travis valószínűleg teljesen jól van. A férfiak nem törődnek annyit a lelkükkel, mint a nők, ami teljesen igazságtalan. Aludj el. Felejtsd el. Istenem, csak ne lenne ilyen magányos… – Szörnyek! Melissa felriadt. A francba, azt hitte, a rémálmoknak már végük. A gyermek viszont kétségtelenül retteg. – Jönnek! Miért fekszel? Harcolnunk kell ellenük! – Megbeszéltük már. Tudod, hogy nincsenek szörnyek az alagútban, Cassie. – Szörnyek. Puskák. Bántani akarnak téged. – Nem téged? – Ez mindenesetre áttörés. Cassie rémálmai eddig mindig a saját magára irányuló fenyegetésről szóltak. – Engem nem akarnak bántani. Kelj fel! Szaladj el! – Nem hagylak itt. Nem kell félned semmitől. A szörnyek csak a képzeleted… A hálószoba ajtaját feltépték. Négy ember. Puskák. – Ne! – Cassie-re vetette magát. – Ne bántsák! – Melissa! – sikította Cassie.

205

23 – Vegye le róla a bilincset, Danley – mondta Andreas. – Velem jön a limuzinban. – Nem tanácsolnám… – Azt hiszem, meg tudom magam védeni tőle. –Még szorosabban ölelte Cassie-t. – És kétlem, hogy veszélyt jelentene a lányomra nézve. Nem maga mondta, hogy az első mozdulata az volt, hogy Cassie-t mentse? – Ez lehetett egy ügyes húzás is, hogy… – Ültesse be a kocsiba, Danley. – Igenis, elnök úr. – Vonakodva leszedte a bilincset, és kinyitotta a kocsi ajtaját. Melissa beszállt. – A nyakán van egy karmolás – mondta neki Andreas. – Egy picit vérzik. Ott talál papírzsebkendőt. –Cassie-t egy takaróba bugyolálta. – Elnézést. Szóltam nekik, hogy ne bántsák magát. – Miért? – A megállapodás része volt. – Elővette a telefonját. – Ha megbocsát, fel kell hívnom a feleségemet. –Tárcsázott. – Cassie biztonságban van. Teljesen. Igen, biztos. Semmi baja nem esett. Én is szeretlek. Majd hívlak később. – Milyen megállapodás? – kérdezte Melissa, amikor Andreas letette a telefont. – A Michael Travisszel kötött megállapodásom. Felhívott, és elmondta nekem, hol van maga és Cassie. Árulás! Nem lenne szabad ennyire megdöbbennie ezen. Tudnia kellett volna, hiszen nyoma sem volt sehol Travisnek és Galennek, amikor őt kivonszolták a házból. – És mi volt a megállapodás? – A maga számára amnesztia. Nem fogják bíróság elé állítani emberrablásért, vagy más bűncselekményért. Negyvennyolc órán át őrizetben tartjuk, aztán elengedjük. – És Travis? – Intelligens ember. Tudja, hogy kész vagyok elvágni a torkát. A megállapodás csak magáról szólt. Nagyon meggyőző volt, és nem maradt túl sok választási lehetőségem, amikor elmondta, hogy ez a Deschamps tudja, hol vannak, és bármelyik percben lecsaphat Cassie-re. Azt mondta, közvetlenül azelőtt hív majd, hogy elindul a Széltáncossal, és még Deschamps előtt oda 206

kell érnünk. Deschamps követte őt és Travist a nyaralóhoz, döbbent rá undorral. Édes jó istenem, miért nem tudta összerakni a dolgokat? Ha az eszével gondolkodik, és nem az érzelmeire hallgat, kitalálhatta volna azt, ami Travis számára nyilvánvaló volt. Azalatt az idő alatt, amíg lent voltak Galennel a parton… – Átkutatták a környéket? – Természetesen. Nagy örömömre szolgált volna akár Travist, akár Deschamps-ot megtalálni. – Ön Deschamps-ot akarja. Ő rendezte meg a Vasaro elleni támadást. – Mindkettejüket akarom. Bár azóta, hogy Travis felhívott, már megkaptam a jelentést Deschamps-ról, és lehet, hogy az a disznó egy szemernyivel rosszabb. – Egy szörnyeteg. Kérdezze meg Cassie-t. – Sajnos nem válaszol. – Lenézett a lányára. – Igaz, hogy nincsenek már rémálmai? Bólintott. – Nem régóta tart ez az állapot, de mégis úgy hiszem, elmúltak. – Imádkozom, hogy igaza legyen. – Lenézett Cassie-re. – Meg tudtam volna ölni a nővérét, amikor elrabolták Cassie-t. Melissa arca megrándult. – Megtette más ön helyett. – Tudom. – Kis szünet után hozzátette: – Visszaküldettem a holttestet Virginiába. Nehezen tudtam elhinni a bünrészességét. – Nem is volt az. Akkor egyszerűen jobbnak tűnt Cassie számára, ha eljövünk Juniperből. – Büszkén felemelte a fejét. – És igaza is volt. Cassie sokkal jobban van. Ha ott marad a házban, örökre elveszthettük volna, vagy belehalhatott volna az egyik rohamába. – Most legyek hálás? – A pokolba, igen! – Veszélynek tette ki Cassie-t. – És az életét adta a lányáért. Nem válaszolt rögtön. – Mint ahogy maga ma kész lett volna meghalni érte. – Az én reakcióm teljesen ösztönös volt. Ha Jessica tudta volna, hogy meg fog halni, akkor is elvitte volna Cassie-t a múzeumba, hogy láthassa a Széltáncost. Azt gondolta, ezzel vissza tudná hozni Cassie-t. Majdnem össze is jött. – Travis is ezt mondta. – Ismét Cassie-t nézte. –Milyen közel járt hozzá? – Nagyon közel. 207

– Arra kért, vigyem vissza Cassie-t Vasaróba. Nem egyeztem bele. – Pedig bele kellett volna. – Így utólag könnyű. De biztos örülni fog, hogy most teljesül a nővére kívánsága. – Tessék? – Odamegyünk. Két napot maradunk ott, és maga a vendégem lesz. – Miért? – Nem maga mondta, hogy ez lenne a legjobb Cassie számára? Melissa elnök arcát tanulmányozta. – De miért éppen most? Az ember azt gondolná, azonnal hazaviszi az Államokba, az édesanyjához. – Pár napig itt kell még lennem, és azt akarom, hogy Cassie végig szem előtt legyen. Nem fogom másra bízni a biztonságát. Gondolom, megérti. – Persze. – Andreas elhallgat valamit. – Nyilvánvaló, hogy ezt már megszervezte, mielőtt… – Nincs meg a szobor, elnök úr – nyitotta ki Danley az ajtót. – Szétszedtük a házat. – Nem is gondoltam, hogy itt lesz. Csak biztosan tudni akartam, hogy Travis magával vitte. Szóljon a sofőrnek, mehetünk. – A Széltáncost keresték – mondta Melissa, amikor az autó elindult. – El kell mondanom, hogy Travis nem akarta magával vinni a múzeumból. Szerinte ön iszonyú hajszát indított volna ellene, hogy visszaszerezze. Én vettem rá. Deschamps megölte a nővéremet, és a szobrot akarta. Csaliként akartam használni. – Akkor Travis elkezdett úgy gondolkodni, mint maga – mondta mogorván. – Ne próbálja megvédeni. A Széltáncos elrablása a legenyhébb bűne. – Nem bántotta Cassie-t. – Veszélynek tette ki. És ezért – tette hozzá hidegen – látni akarom, hogy bűnhődik. Melissa fáradtan dőlt hátra. Miért próbálja megmenteni Travist, amikor annyira haragszik rá? Becsapta, és most a kezét is megköti. – Oké, tegyen, amit akar. De jobb, ha nem beszél róla Cassie előtt. Ő még mindig hősnek tekinti Travist. Andreas kérdően nézett rá. – Gondolja, hogy most is ébren van? – Tudom. Hall mindent, amit mondunk. – Honnan tudja? Travis láthatóan nem beszélt Andreasnak a Melissa és Cassie közti kapocsról, és ő sem fogja elmondani neki. A szavahihetőség a legfontosabb. 208

Másra sincs nagyobb szüksége most, mint hogy az elnök azt higgye, nincs ki minden kereke. – Juniper óta szinte állandóan vele voltam. Meg tudom állapítani. Andreas megsimogatta Cassie arcát, hangja bársonyosra szelídült. – Szeretlek, kicsim. Hamarosan hazaviszlek. Örülsz? Nem akarsz beszélni? Nem? Nem baj. Talán majd később. – A torkát köszörülte, ahogy felnézett Melissára. – De magának sikerült rávennie, hogy beszéljen? Melissa meglepetten nézett vissza: – Ezt meg honnan veszi? Nem, odáig még nem jutottunk el. – Danley azt mondta, a maga nevét sikította. Melissa szeme elkerekedett. – Tényleg? Tényleg kimondta a nevemet? – Sikoltotta. – Hála istennek! – Szemét csiklandozni kezdték a könnyek. – Akkor talán nem is kell olyan dühösnek lennem Travisre. Hetekbe telhetett volna eljutni eddig a pontig, ha Cassie nem rémül meg. És talán – tette hozzá határozottan – önnek sem kellene. – Ezen még… elgondolkodom. Most, hogy Melissa figyelmeztette, Andreas nem fogja felzaklatni Cassie-t. De ez nem jelentette azt, hogy engedett volna. Andreason nehéz volt átlátni. Melissa pedig több homályos pontot is felfedezni vélt benne és a helyzetben. Viszont, ha ki akarja ismerni magát, el kell kezdenie dolgozni. Több minden folyik itt, mint amit Andreas elmondott neki. Azok közül, amikről beszélt, egy dolog mindenképpen segíthet tisztábban látni. Először arra koncentrálj! Miért mennek Vasaróba? Travis a helikopterből a limuzint és a kísérő kocsik kígyóként tekergő sorát nézte, ahogy azok a Vasaróba vezető országút felé araszoltak. Galen halkan füttyentett. – Andreas egy hadosztálynyi tüzelőerőt hozott magával. – Nem hagyja, hogy Cassie-t még egyszer elvegyék tőle. – Travis most a hajóra pillantott, amely csak az imént vonta fel a horgonyát, és elindult az öbölből kifelé. – Ott megy Deschamps. Valószínűleg a fogát csikorgatja, amiért nem ment oda a nyaralóba és ragadta el a szobrot, amikor még megtehette volna. – Beintett neki. – Kapd be, te szemétláda. – Kész vagy? Travis bólintott. A Széltáncos a padlón volt, a lábánál. Szándékosan nem tette dobozba. Amikor a parton álló helikopter felé rohantak, az aranyszob209

ron megcsillant a nap fénye. Semmi kétség, Deschamps-nak látnia kellett. – Menjünk innen! Amikor Melissa először pillantotta meg Vasarót, elakadt a lélegzete. Virágzó dombok, és istenem, azok az illatok… Most már értette, Andreas miért tekerte le az ablakot. A levendula édes illatától szinte szédült az ember. – Csodálatos – mormolta. Andreas bólintott. – Cassie mindig imádott itt lenni. Reméltem, hogy ez kiválthat majd valamifajta reakciót. – Makacs kislány. – A limuzin az egy cseppet sem impozáns, nagy ház felé gördült. Nem akart másnak tűnni, mint ami; kellemes, tágas tanyaház, gondozott melléképületekkel. Nyilvánvalóan folyhatott valamiféle munka a farmon, de Melissa sehol nem látott munkásokat. – Mr. Danley száműzte az összes alkalmazottat a környékről? – Azon Caitlin Vasaro felháborodott volna. Családtagnak tekinti a munkásait. Átmeneti szállást biztosítottunk számukra a környéken. – A limuzin megállt a bejárati ajtónál. – A házat jobban fogják őrizni, mint az Egyesült Államok aranykészletét Fort Knox-ban. Ezután már semmi sem történhet Cassie-vel. – Deschamps még szabadlábon van. Nem lenne jobb visszaküldeni Cassie-t Washingtonba? – Deschamps-nak már semmi oka célba venni a lányomat. Már nincs nálam a Széltáncos. – Kiszállt a limuzinból, Melissa követte. – Felviszem a szobájába. Jobbra a második a lépcső tetején. Bármelyik másik szobába beköltözhet. – Visszanézett rá. – Szabadon mozoghat a házban. De a kertbe tilos kilépnie. Ne menjen le a verandáról, különben megállítják. Melissa bólintott, a dombokat nézte. Több tucat embert látott, amint kifelé igyekeznek, és körülveszik a házat meg a melléképületeket. – Ha kellek, hívjon. Cassie már hozzám van szokva. – Nem lesz magára szüksége. Hozattam egy nővért és egy orvost. Én is vele leszek, amennyit csak tudok. – Grimaszt vágott. – Ki tudja? Lehet, hogy velem is szóba áll. – Remélem. Andreas az arcát figyelte. – Úgy látom, tényleg reméli. – Tudom, hogy nem hisz nekem, de szeretem a lányát. – Egy pillanatra elhallgatott. – Készítek valami ennivalót. Sem én, sem Cassie nem ettünk 210

ma még semmit. Úgyhogy, ha gondolja, küldje be az egyik CIA-s emberét a konyhára, hogy lássa, mit teszek az ételbe. Hol a konyha? – A folyosó végén balra. – Elindult felfelé. – És azt hiszem, megbízom magában. Még nem bántotta Cassie-t. A hatalmas konyha jól fel volt töltve, ezért Melissa gyorsan talált leveskonzervet, meg zöldséget a salátához. Evett néhány falatot, aztán felvitt egy tálca ételt Cassie-nek és Andreasnak is. Egy órával később már a mosogató előtt állt, és a dombokat nézte. Csodálatos lehet itt élni, ennyi virág között. Olyan szép ez a hely… Hirtelen megborzongott. Milyen végzetes ez a hely. Melissa Cassie szobájának ajtajában állt. – Beszélhetnénk a folyosón? – Most nem – válaszolta Andreas. – Most. Nem akarok előtte beszélni, de fogok. Andreas ránézett, majd vissza Cassie-re. – Öt perc. – Felállt, és követte a folyosóra. – Maga falfehér. Mi a baj? – Azt majd ön mondja el nekem. Valami történni fog itt. Micsoda? – Nem tudom, miről beszél. – A francokat nem! – Ökölbe szorult a keze. – Valami történni fog, és ön benne van. – Miért mondja ezt? – Mert igaz, nem? – Csak képzeleg. Maga és Cassie teljes biztonságban vannak. Efelől nem is volt kétsége. – Travis. Andreas elindult, vissza a szobába. Melissa megragadta a karját. – Mi fog történni Travisszel? – Amit megérdemel. – Bement, és becsukta az ajtót maga mögött. Hogy dögölne meg! Melissa a falnak tántorodott. Istenem, szívtelen és hajthatatlan. Semmit nem fog neki elmondani. Hagyni fogja, hogy megtörténjen… Ő viszont nem fogja hagyni, hogy megtörténjen! De azzal nem akadályozhatja meg, hogy itt áll, és sajnálja magát. Kiegyenesedett, is elindult a szobába, amit kiválasztott magának. Felkapott egy horgolt vállkendőt, magára terítette. Jézusom, mennyire fázik. Leült a széles ablakpárkányra, a hegyeket bámulta. Milyen végzetes ez a hely. A gondolat a semmiből bukkant elő, és vele együtt jött az összeeső 211

Travis látványa is, akinek a mellkasából ömlik a vér. A szeme lassan üvegessé válik, ahogy az élet elillan belőle. Meg fog halni. Mint ahogy Jessica is meghalt, meg az a kedves öregember is az egyetemen. Egyikük halálát sem tudta megakadályozni. Azt sem fogja tudni megakadályozni, hogy Travis meghaljon. Meg sem próbáltad, mondta Travis. Könnyebb sorsnak hívni. Travis összeesik, haldoklik. – Nem! – Elűzte a képet. Gyáva vagy. Lehet ott valami, ami segít összerakni a darabokat. Kényszerítette magát, hogy becsukja a szemét, és előhívja a képet. Travis összeesik… Hol van? Travis összeesik… Az egész valami házban vagy fészerben történik, a közeli gerendáról egy régi rézfedelű lámpás lóg. Asztalt lát furcsa tartályokkal, egyik sarkában valami arany csillogással. A Széltáncos. Jéggé dermedt a rémülettől. Vértócsa, smaragdszemek… Nem, az Jessica volt. Nem kell, hogy megismétlődjön. Meg tudja akadályozni! De hogyan, ha még a gondolkodását megbénító pánikot sem tudja elfojtani? A tehetetlenségtől sikítani tudott volna. Ez nem fair. Ha már láthatok valamit, hadd lássak annyit, hogy megakadályozhassam. Travis összeesik, haldoklik. Oké, rohadj meg, ha ennyi, akkor ennyi. Így is rájövök.

16:30 – Nem mehet be. – Danley állta el az útját, amikor megpróbált belépni a dolgozószobába. – Az elnök dolgozik. – Beszélnem kell vele. És, hacsak nem éppen egy újabb támadást rendel el Irak ellen, most kell beszélnem vele. – Azt kérte, ne zavarják. – Most. – Eltávolíttathatom, ha… – Rendben van, Danley. – A nyitott ajtóban Andreas állt. – A hölgy láthatóan nincs tisztában a nem szó jelentésével. – Félreállt, hogy utat enged212

jen Melissának. – Jöjjön be, Ms. Riley. Egy pár percet tudok szánni magára. Irak – tette hozzá ironikusan – épp nem okoz fejfájást. De, mint talán emlékszik, van más dolgom is. – Hogyan is feledhetném. – Megpördült, és szemtől szembe szegezte neki a kérdést: – Hol találkozik Travisszel ma este? – Tessék? – Ne játsszon velem. Azonnal hazavitte volna Cassie-t, ha nem lett volna rá jó oka, hogy itt maradjon. Úgyhogy megkérdeztem magamtól, mi lehet ez az ok? Andreas összehúzott szemmekkel őt nézte. – És mire jutott? – A Széltáncos vagy Deschamps. – Kis szünet után hozzátette: – Vagy mindkettő. – Lehet más is, mint személyes ügy. – De személyes ügyben jött ide. – És meg is kaptam, amiért jöttem. – Nem teljesen. Nem érzi úgy, hogy Cassie teljes biztonságban van, amíg Deschamps-ot ki nem iktatja. – Mélyet sóhajtott. – És ez az, amit Travis ígért magának, ugye? Mielőtt helikopterre szállt, felhívta önt, és azt mondta önnek, menjen Vasaróba, ahol találkoznak majd, ő átadja a szobrot, és cserébe amnesztiát kap. De az a hívás csak Deschamps megtévesztését szolgálta. Travis már korábban is felhívta, ugye? Arra kérte, működjön vele együtt, ő pedig elintézi ön helyett Deschamps-ot. Akkor lenne meg minden, amit akart. – Valóban? Ez az egész csak feltételezés. – Viszont igaz, nem? Azért választotta Vasarót, mert Deschamps nagyobb valószínűséggel veti magát a Széltáncos után ide, hiszen az emberrablási kísérlet előtt már felmérte a terepet. Mi kára származhat belőle, ha elmondja nekem? Andreas hallgatott egy percet, majd lassan bólintott. – Travis felhívott, miután találkoztak Deschamps-mal St. Ives-ben. Azt mondta, jöjjek Cannes-ba, álljak készenlétben, később majd e-mailen jelentkezik. – Hol találkoznak Travisszel? Andreas a fejét rázta. – Én nem avatkozom bele. – Úgy volt, hogy nem is találkoznak? – Úgy. Kezdettől a Deschamps-nak szóló csapda volt. Travis megígérte, hogy otthagyja a Széltáncost, miután végzett Deschamps-mal. 213

– Hol hagyja? Andreas elmosolyodott. – Maga nagyon kitartó. – Hagyja Travist megszökni, miután az megöli Deschamps-ot? – Ezt nem beszéltük meg. Szerintem tudja, hogy magára marad, miután visszakapom majd, ami az enyém. Okos ember. Lehet, hogy meg tud szökni. – De ön ráveti majd magát, ha elhagyja Vasarót. – Természetesen olyan biztonsági intézkedéseket kellett tennem, hogy Deschamps ne juthasson ki, ha netán megöli Travist. Travis összeesik, haldoklik… A látomás pánikkal töltötte el. Őrizd meg a nyugalmad. – De nem szándékozik kéznél lenni, ha Travisnek segítségre lenne szüksége. – Megnyalta az ajkát. – Az isten szerelmére, egy egész hadsereg vigyáz a házra! Odaküldhetne valakit, hogy Deschamps ne tehessen kárt Travisben. – De az felkeltené Deschamps gyanúját. Megszökhetne. – A szobra akkor is meglenne. Mosolygott: – Mindent akarok. Ettől félt. – Azt akarja, hogy Travis meghaljon. Személyes ügyének tekinti, és nem akarja megparancsolni Danley-nek vagy az embereinek, hogy öljék meg. Mert akkor összeütközésbe kerülne saját elveivel. De reméli, hogy meghal. Andreas mosolya eltűnt. – Elrabolta a lányom. Veszélyeztette az életét. Napokon át nemcsak Deschamps támadásának volt kitéve, de az összes elmeháborodottnak is, akinek valami baja van velem. A poklok poklát járatta meg a feleségemmel. El is vetélhetett volna. Azt hiszem, az lenne az igazságos, ha Deschamps és Travis megölnék egymást. Most pedig, kérem, ha ez minden, visszamennék dolgozni. Reménytelen, de meg kell próbálnia. – Kérem! Küldje oda Danleyt vagy valakit, hogy megmentsék. – Mentse meg saját magát. Lehet szerencséje is. – Meg fog halni. – Jó napot, Ms. Riley. Mély levegőt vett. – Oké, akkor csak azt mondja meg, hol találkoznak, hogy én segíthessek neki. 214

– Nem avatkozunk be. – Ne mondja ezt, kérem. Nem kérek sokat. – A homlokát dörzsölte. – Ma este kell megtörténnie, mert azt mondta, csak negyvennyolc órán át tart itt. Cassie közelébe nem engedné, úgyhogy valahol a földeken. Valami házban, ugye? Andreas felvonta a szemöldökét. – Meleg. Kérdezze meg, hogy állat, növény vagy élettelen-e. – Majd én megtalálom! – Házi őrizetben van. Ha elhagyja a házal, lelövik. – Nem hiszem. Ön becsületes ember, és tudja, hogy segítettem Cassienek. Csak úgy tud megállítani, ha megöl. – Megremegett az ajka. – Bár lehet, hogy bonuszként Deschamps engem is elintéz. – Vasaro nagyon nagy területen fekszik. Sosem találja meg Travist. – Megtalálom. Csak mondja meg Danleynek, hogy ne engem használjanak céltáblának. Utasítaná őt, hogy adjon nekem egy fegyvert? – Maga túlfeszíti a húrt. – Muszáj. – Igyekezett a kétségbeesést száműzni a hangjából, de nem sikerült. – Travis nem ezt érdemli. Igen, tett olyasmit, amit nem kellett volna, de jó ember. Maga most hibát követ el. Andreas a fejét rázta. – Meg fogja bánni. – Az én helyzetemben gyakran kell olyan döntéseket hoznom, amelyeket nem szívesen teszek. – De ez nem kell, hogy olyan legyen! Egyszer már megmentette Cassiet! Annak semmi súlya nincs? –Nem sikerült megérintenie, jött rá elkeseredetten. –Cassie barátként gondol Travisre. El fogja tudni mondani neki, mit tett vele? Nem válaszolt egyenesen: – Maga láthatóan gyengéd érzelmeket táplál Travis iránt, de bölcsebb lenne, ha jól átgondolná ezt. Nem szeretném, ha baja esne. Maradjon ki belőle, Ms. Riley. – Frászt! – Megfordult, és elmasírozott Danley mellett. Csak abba tudná hagyni a remegést. Végtére is, nem sok reménye volt rá, hogy ráveszi Andreast, segítsen. Ha az ő gyermeke lett volna kitéve ekkora veszélynek, akkor valószínűleg Melissa is ilyen keserű lett volna a helyében. Hazudott magának. Csodában reménykedett. A csoda viszont nem történt meg, és most magára maradt. Benyitott a könyvtárba. Nem keresgélhet vakon. Kell lenni valahol egy térképnek a farmról, amin az ösz-szes gazdasági épület rajta van. Csak meg kell találnia. Istenem, segíts megtalálni. 215

Három óra múlva lelt rá a térképre. Nem valamelyik polcon hevert, hanem az íróasztal egyik fiókjának a mélyén. Sietve kiterítette az asztalon. Elég újnak tűnt, úgyhogy a jelenlegi gazdasági épületeknek is rajta kellett lenniük. Bassza meg! A ház körüli melléképületeket leszámítva hét gazdasági épület volt, azok is szétszórva a földeken. Mérföldekre lehetnek egymástól. Az esélye hogy megtalálja az igazit, gyakorlatilag nulla Kinézett az ablakon. Jézusom, megy le a nap! Hamarosan sötét lesz, és akkor fog megtörténni. A szentségit, azt sem tudja, mennyi ideje van. Belesüppedt a székbe, és lehunyta a szemét

20:15 Travis az órájára nézett. – Lassan mehetünk. – A kis repülőtér hangárja előtt parkoló helikopterre pillantott. – Van elég üzemanyag, hogy utána eljussunk Nizzáig? Galen meglepetten nézett rá. – Persze. – Csak biztos akartam benne lenni. – Mióta kell engem ellenőrizned? Egy cseppet idegesek vagyunk? – Lehet. – Ez természetes. Nem a te szakterületed. Hagynod kellene, hogy egyedül menjek. – Kis gondolkodás után hozzátette: – Gondolod, hogy ott fog várni ránk? – Lefogadom, hogy egyből Vasaróba ment. Én is ezt tettem volna. Bejutni Vasaróba, mielőtt Andreas megérkezik a csapataival, beásni magam, és várni. A farmon senkibe sem ütközhet bele. Elég okos hozzá, hogy kitalálja, Andreas légmentesen le fogja zárni a terület határait, hogy engem elkaphasson. – Akkor hogyan fog kijutni? Nem hagyhat egy kocsit vagy helikoptert a mező közepén. – Ellophatja az enyémet, miután megölt. – Elmosolyodott. – Vagy lehet, hogy azt képzeli, a Széltáncos majd elrepíti. – Hol a szobor? – A hátsó szobában lévő szekrénybe tettem. – Kinyitotta az ajtót. – Kihoznád? Addig beindítom a helikoptert. – Oké. – Galen hátrament, kinyitotta a szekrényajtót. Nem csillant meg aranyfény a sötétben. Felkapcsolta a villanyt, és felnézett a legfelső polcra. Nyoma sem volt a szobornak. 216

– Hülye fasz! Kirohant az irodából, de a helikopter már a levegőbe emelkedett. – Mit művelsz, te barom? – üvöltötte. – Szükséged van rám! Travis integetett. Galen még mindig a kifutópályán állt, és felfelé nézett, amikor Travis délnek fordult, Vasaro felé. Jézusom, kurva dühös lehet! De nem volt mit tennie. Galennek nem fűződik akkora érdeke az ügyhöz, hogy megérte volna vállalni azt a veszélyt, amit Vasaro jelenthet. Még ha Deschamps-ot lekapcsolni könnyebbnek is bizonyul, mint amire Travis számít, Andreas akkor is ott fog rá leselkedni. Mindent el fog követni, hogy Andreasnak ne legyen alkalma lecsapni. Elintézi Deschamps-ot, aztán irány Nizza, és reméli, hogy Andreasnak nem áll rendelkezésére olyasmi, amivel leszedhetné a helikoptert. Ha gyorsan cselekszik, kijuthat. Andreas tétovázhat, ha azt hiszi, a Széltáncos még mindig Travisnél van. a gépen. Lepillantott a padlón álló Széltáncosra. A szobor mintha őt nézte volna. A lenyugvó nap fényében a smaragdszemek vad életre keltek. Travis most megértette, egyesek miért hiszik, hogy a szobor természetfeletti erővel rendelkezik. Rámosolygott. – Élesítsd a fogaidat, barátom. Vadászni megyünk. Cassie! Melissa lassan felemelte fejét az asztalról. Fogalma sincs, melyik épületben lesz Travis, de Cassie esetleg meg tudja mondani. Itt töltötte a nyarakat. Segített virágot szedni. Valószínűleg összevissza szaladgált a farmon. Lehetséges, hogy… Legyen lehetséges! Hadd legyen lehetséges! Becsukta a szemét. Cassie. A gyermek nem engedte be. Értékes perceibe tellett lebontania a védelmet. – Cassie, szükségem van rád! – Borzasztó dühösnek kellene lennem rád. Hol voltál? Egész napra egyedül hagytál. – A papád veled volt. – Ő csak most jött vissza. Előtte csak ez a… nővér volt itt. – Ő nagyon kedves. – Most nincs erre idő. – Cassie, segítened kell. Segíts megtalálni egy helyet. – Nem lett volna szabad itthagynod. Egyedül voltam. 217

– Cassie. Csend. – Te félsz. Félsz a szörnyektől. – Igen. – Ó, igen. Félelem. – Idejönnek? – Nem, nekem kell odamennem. – Michael miatt. – Valami házban vagy fészerben van. Nem tudom, hol. Meg kell tudnom. Van ott egy lámpa rézfedéllel, és egy asztalon edények állnak. – Milyen edények? – Fura alakúak. – Mutasd meg. Koncentrálj az asztalra. Ne mutasd meg neki a haldokló Travist. – Ez a szüretelőpajta délen. Nagyot dobbant a szíve. – Biztos vagy benne, kicsim? – Persze, hogy biztos. Csak egy ilyen van. Caitlin mondta, hogy a kezdet kezdetétől ott áll. Egyszer tűz ütött ki, de nem égett le, és… – Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm, Cassie! – Maga elé húzta a térképet, és megkereste a déli földeken álló gazdasági épületet. A francba, legalább négy mérföld. – Van egy rövidebb út is. Át kell vágni kis ligeten, és keresztül a dombon. – Mennyi idő lehet az? – Nem tudom. Sok. Nem várhatta, hogy a kislány pontosabbat mondjon. Csak abban bízhatott, hogy az emlékezete elég pontosan működik. Méltatlankodás. – Igenis, van egy rövidebb út! – Bocsánat. – Talpra ugrott. – Mennem kell. Szia, Cassie. Hirtelen páni félelem. – Nem akarom, hogy elmenj! Maradj itt! Elkapnak a szörnyek! El kell fojtania a rettegését. Cassie túl sok mindent látott ezekben a napokban, nem szabad neki is megijesztenie a kislányt. – Nem lesz semmi bcrjom. Senkinek nem lesz semmi baja. – Gyere vissza… De Melissa már kint volt a folyosón. Kirohant a bejárati ajtón. Az őr nem állította meg, rá sem hederített. 218

Istenem, már majdnem sötét van.. Futott tovább, ki az útra, a kis liget felé. Danley bekopogott Cassie szobájába, és benyitott. – A nő elment, elnök úr. Pár perccel ezelőtt. Andreas felállt, és kijött a folyosóra. – Merrefelé? – A fák felé. – Senki sem akadályozta a mozgását? – Ahogy ön parancsba adta. Bár – tette hozzá rosszkedvűen – meg kell mondjam, ellenzem a helyzetet. – Tudom. Maga azt szereti, ha minden rendezett, és ez a dolog túlságosan kontrollálatlan a maga ízléséhez képest. Ne aggódjon, borzasztó kicsi az esélye annak, hogy Melissa Riley megtalálja a pajtát. De, ha meg is találná, addigra már úgyis vége lesz. – Ez így nem elég hatékony. Hagynia kellene, hogy odamenjünk, és elkapjuk a disznókat. – Maradjanak ki belőle. A maga feladata az, hogy vigyázzon a lányomra. Pont. – És a nő? – Figyelmeztettem. Magára vethet. – Andreas megfordult, és elindult, vissza a szobába. – Szóljon, ha történik valami. Visszaült az ágy mellett álló székre, és tenyerébe vette Cassie kezét. Az az ostoba Melissa Riley! Szerencséje lesz, ha nem ölik meg. Miért nem örül annak, hogy a saját feje a helyén van, miért kell még Michael Travisért is törnie magát? Érzelgő és irracionális, azt képzeli, ha elég energiát fektet bele az ember, a Földet is megpörgetheti a tengelye körül. Tisztára, mint az ő Chelsea-je. Nem tudta, honnan bukkant elő a gondolat, de látta maga előtt, hogy a felesége ugyanígy tenne ebben a helyzetben. Nem kis fejtörést okozott neki. hogyan intézze el, hogy Chelsea ne repüljön ide, amióta elmondta neki, jó esély van Cassie visszaszerzésére. Képes lett volna… Cassie megszorította a kezét. Megmerevedett. Az arcára pillantott. – Cassie? Szeme csukva volt, teste íjként feszült, mintha fájna valamije. Szorítása egyre erősebb lett, míg szinte már satuként markolta Andreas kezét. – Cassie. beszélj – mondta remegő hangon. – Hadd segítsek! Kérlek. 219

Melissa átrohant a ligeten, fel a dombon. Gyorsabban! Elcsúszott, de megkapaszkodott még mielőtt elesett volna. Hall valamit. Motordübörgés. Helikopter? Travis? Jézusom, remélte, hogy nem. Már a domb másik oldalán rohant. Istenem, nagyon reméli, hogy jó irányba. Mi van, ha Cassie rosszul emlékezett? Mégiscsak egy kislány. És lehet, hogy több szüretelőpajta is van errefelé. Most már nincs más választása. Túl késő lenne visszakozni. A helikopter már nem hallatszott. Újabb domb. Vajon a másik oldalán ott lesz a pajta? Zihált, fájt a tüdeje. Tovább! Megbotlott. Teljesen sötét volt már, alig lehetett látni a földet. Felért a dombtetőre. Semmi. Csak egy újabb völgy, és a következő domb. Tovább! Ne add fel! De siess! Sietnie kell! Travis összeesik, haldoklik… Cassie felsikoltott. Andreas talpra ugrott. Újabb rémálom? Cassie felült az ágyban. – Michael! Hosszú idő óta most látta először nyitva a lánya szemét. – Istenem! – Karjába kapta, könnyek patakzottak az arcán. – Drágám, visszajöttél hozzánk. Annyira… – Michael! – Még szorosabban ölelte Andreast. –Apu, a szörnyek! Vér! Megölik Michaelt! – Sss. – Andreas homlokon csókolta, és ringatta. – Minden rendben lesz. Minden rendben van. – Nem – zokogta. – Olyan, mint azelőtt volt. A szörnyek… és te nem voltál itt. – Most itt vagyok. – Újra megtörténik! – Nem, biztonságban vagy. Mindnyájan biztonságban vagyunk. – Nem, nem igaz! – A rémülettől tágra nyílt a szeme. – Michael! Travis leszállt. Deschamps még jobban igyekezett beleolvadni a pajta melletti bokrokba, és közben a közelben álló helikopterre meredt. A várakozás éhsége mardosta. Túl sokat várt. Szállj ki! Hadd lássam! Hadd lássam azt, ami az enyém! Ezen az éjszakán nem világított a hold, a sötétben alig tudta kivenni a helikopter kormányánál ülő Travist. Miért nem száll ki? Aztán rájött, hogy 220

Travis óvatos. Ha kiszáll a gépből, sebezhetővé válik, ezért is várta Deschamps, hogy kinyíljon az ajtó. Lehet, hogy Travis érzi. valami nem stimmel? Nagyon csendben kell maradnia, hogy Travis biztonságban érezhesse magát. Percek teltek el így. Miért nem mozdul ez a szemétláda? Kicsit közelebb, majd még közelebb merészkedett. Már majdnem a helikopternél volt, amikor megmerevedett. Az az alak nem Travis volt. A dzsekije egy bábura volt ráteritve. Az utasoldali ajtó nyitva állt. Travis már kiszállt! – Bassza meg! – Deschamps a földre vetette magát. Travis bárhol lehet. Fény szűrődött ki a pajta nyitott ajtaján… Melissa akkor pillantotta meg a fényt, amikor a domb tetejére ért. A közelben álló helikopter körvonalait is látta. Már elkezdődött. Zokogva rohant le a domboldalon. Várjatok meg! Nem lehet, hogy eljutottam eddig, és most nem tudok segíteni! Az ajtó nyitva áll. Deschamps odabent lehet. Bassza meg! Ha még egy percet késlekedik, az Travis végét jelentheti. Megállt az ajtóban, és kétségbeesetten kutatta tekintetével a sötétséget. Mintha egy barlangban próbálná megtalálni. Először Deschamps-ot vette észre a terem távolabbi végében. Mozgott, láthatóan próbált valamit becserkészni a sötétben. Travist? Nem, Travis ekkor gurult ki az asztal alól, fegyverrel a kezében, és csendben talpra állt. Deschamps-ot méregette, aki háttal állt neki. Melissa visszafojtotta a lélegzetét. Gyerünk! Lődd le! Ne hagyd, hogy megforduljon! Ne! Travis elfordította a fejét. Melissa ugyan meg sem moccant, de Travis a szeme sarkából mégis észrevehette. Elkerekedett a szeme, amikor felismerte Melissát. És Deschamps eközben megfordult! A következő pár másodperc lassított felvételként pergett le Melissa szemei előtt, miközben villámként száguldott át a termen. Travisre vetette magát, és a derekánál fogva a földre rántotta. Későn. Hallotta, hogy Travis felmordul, és érezte, a teste megrándul, amint a golyók belécsapódnak. Nem sikerült, döbbent rá elkeseredetten. Deschamps megölte. Együtt zu221

hantak a földre. Fatörmelék záporozott az arcába, ahogy Deschamps egy újabb lövése eltalálta a gerendáról lógó lámpást. A lámpás leesett, a gyertya kialudt. Sötétség. Travis pisztolya a teste mellett hevert. Melissa kitapogatta, és begurult az asztal alá. Feldöntött egy széket, és védelmül maga elé húzta. – Nem lóghat meg – kiáltotta Deschamps. – Travist megöltem. Ki fogja most megvédeni? Könnyek lepték el a szemét, ahogy az asztal másik oldalán fekvő Travisre nézett. – Fél, ugye? Lehet, hogy elengedem, ha most feladja. – Kapd be! – Jézusom, hogyan lőhetne le ebben a sötétben? – Nem tud megállítani. Tudja, milyen régóta várok erre a szoborra? Újabb lövés. Égő, csípő érzés, ahogy a golyó gellert kapott a széken, és végighorzsolta a bal karját. – Adja fel! Nincs fegyvere, már használta volna. Kezdek türelmetlen lenni. Nem maradt sok időm, míg Andreas ideér. – Andreas nem jön. Nem is állt szándékában. Trükk volt az egész. Buta érzés, nem? – Hazudik. Átnéztem a környéket. Csak a nagy házat őrzik. – Nem hazudok. Csőbe húzták. Ha engem meg is öl, Andreas lecsap magára, mielőtt akár tíz mérföldre juthatna Vasarótól. – Egy golyó fütyüli el a füle mellett. A hangja alapján célzott golyó, mint ahogy ö is a férfi hangja alapján próbálta felmérni, hol van a másik. – Miért vesztegeti az idejét? Tűnjön innen, meneküljön! – Nem kell menekülnöm. Azzal a helikopterrel megyek, amivel Travis jött… ha végre nálam lesz a Széltáncos. A Széltáncos. Még az asztal alól is látta a szobor csillogását. Vajon azzal elég közel csábíthatná, hogy megpróbálhasson lőni? Vagy őt találja el előbb Deschamps golyója? Újabb lövés. Nagyon közel ment el. Hangosan levegő után kapott, majd halkan feljajdult. Deschamps elégedetten mordult egyet. – Oké. Utoljára áll az utamba. – Csend. – Fájt? A nővérének is fájt, ugye? Láttam, hogy ömlik belőle a vér, mielőtt kirohantam. – Elhallgatott, fülelt. Próbára tette, hátha elárulja magát, ha a golyó mégsem találta volna el. – Reméltem, hogy több időm lesz megölni Travist. Be kell vallanom, csalódott vagyok. Sebesülten akartam látni. Utoljára akkor éreztem ennyi gyűlöletet valaki iránt, amikor megöltem azt az elraga222

dó mostohaapámat. Gazember. – Látta vérezni, amikor a golyók eltalálták? Legendák szólnak arról, hogy a Széltáncos kedveli a vért. Háborúk… a guillotine… Gondolja, hogy van valami igazság ezekben a mesékben? Nem válaszolt. Gyere, te szemét! Hadd lássalak! – Nem lett volna szabad belekeverednie. Maga nem elég okos. Szánalmasan egyszerű volt követni magát St. Ives-nél. Megmoccant, elindult. Igen! Érezte a terem másik végében álló férfit. Gyere közelebb! Vedd észre a csinos kis szobrot! Gyere, és vedd el! Jött. Nagyon óvatosan, de jött. Melissa erősebben markolta a pisztolyt. Újabb lövés. Égő, mély fájdalom a combjában. Ne sikíts. Ne mozdulj. Azt kell hinnie, hogy nincs veszélyben. – Hallottam becsapódni a golyót. Nincs ahhoz a tompa puffanáshoz fogható hang. Maga vagy fakír, vagy eszméletlen, vagy már halott. Kíváncsi vagyok. Meg is nézem majd, ha kezemben lesz a Széltáncos. – Már közelebb volt, de még nem elég közel. Melissa érezte, hogy nem tud majd elég gyorsan mozogni, és csak egy lehetősége lesz. – Istenem, micsoda csodás dolog is ez! Látom a sötétben, amint ragyognak felém azok a szemek. Már ennyi is elég, hogy az ember elhiggye a róla szóló történeteket. Döbbenten vette észre, hogy fény árasztja el a termet. Meggyújtotta a lámpást. Jézusom, csak egy pár lépésre állt! Megdermedt, és visszafojtotta a lélegzetét. Erősen markolta a fegyvert, amit félig maga alá rejtett. De Deschamps őt csak egyetlen pillantásra méltatta, figyelmét teljesen lekötötte a szobor. Megigézve suttogta: – Nagy Sándor, Nagy Károly, a Borgiák. – Kezébe vette a szobrot. – És Edward Deschamps. Kitűnően cseng, nem igaz… Bassza meg! – Nem engedte el a szobrot, amikor végigvágódott a földön. – Mi a… Travis markolta meg a bokáját, és rántotta ki alóla a lábát. Vér mindenfele. Travis vére. Travisen, Deschamps-on. De, édes istenem, akkor Travis még él! Deschamps azonnal összeszedte magát. Pisztolya Travisre szegeződött. – Nem! – A harmincnyolcas eldördült Melissa kezében. Egy lövés. Kettő. Három. 223

Deschamps összerándult, ahogy a golyók a testébe fúródtak. Vér ömlött a hasából. Hitetlenkedve nézett le. Melissa ismét tüzelt, mire Deschamps elejtette a fegyvert. – Kurva. – Könnyek szánkáztak le az arcán. Véres kezeivel megragadta a Széltáncost, és kúszni kezdett az ajtó felé. – Nem érdekes. Akkor sem nyertek. Az enyém. Csak ez számít. Az enyém… Még a helikopterhez is kijuthat! Melissa nem értette, hogyan tud mozogni. De igen, érti. Megszállott volt, és ahogy Jessica mondta, a fanatikusok emberfeletti erő és kitartás birtokába juthatnak. Jessica. Az nem lehet, hogy kijusson a helikopterhez. Fejbe lőtte.

224

25 – Ez… fáj. – Travis kinyitotta a szemét, ahogy Melissa az ingéből letépett csíkot a válla alatti sebre szorította. – Pofa be. Örülj, hogy élsz. Hol van Galen? – Nem volt rá… szükségem. – Otthagytad. – Senki sem tudja, hogy benne volt. Andreas… nem éri be a szoborral. – Deschamps-ot is megkapta tőled. – Meghalt? – Igen, te ölted meg. Hallod? Mosolyogni próbált. – Furcsa, erre nem emlékszem. Hőst próbálsz csinálni belőlem? – Próbálom megmenteni az életed. – Megnyalta az ajkát. – Sosem gondoltam volna, hogy egyszer lesz rá lehetőségem. Láttalak haldokolni, Travis. Láttam a sebeket a melleden, és az arcod… Haldokoltál. – De bejött a dolog, és időben lerántottál. A golyók nem találták mellbe. – De ha nem vagyok itt, lehet, hogy meg se lő. – Vagy meglő és megöl. Ki tudja? – Becsukta a szemét. – Most pedig, ha nem haragszol, alszom egyet. Nagyon fáradt vagyok. – De csak annyit, hogy meg ne halj nekem. – Remegett a hangja. – Nem kis fáradtságomba került, hogy megmentselek. – Eszembe… nem jutna. Elájult. Csak szorítsd a sebre. A saját lábára is rögtönzött egy kötést, még mielőtt odakúszott Travis-hez. Honnan szerezhetne segítséget? Andreas biztos messze elkerüli a helyet. Travist és Deschamps-ot is egyaránt holtan akarja látni. Galen! Elkezdte keresni a telefont Travis zsebében. Megtalálta, és elkezdett tárcsázni. Az ajtót feltépték. – Fel a kezekkel! – Vagy fél tucat ember özönlött be. Öltönyben. Minden kétséget kizáróan a CIA. Az egész olyan volt, mint a tegnap reggeli rajtaütés a nyaralóban. – Nem fogom felemelni a kezem, mert elvérzik. Hol a picsában van Danley? Beszélnem kell Danleyvel. – Talán én is jó leszek magának. Danley a környéket biztosítja. – Andreas jött be a helyiségbe. Lenézett Deschamps-ra. – Ez a mi emberünk? 225

– Igen. Danley biztos mutatott önnek képet róla. – De így, hogy a fél feje hiányzik, nehéz felismerni. – Ez Deschamps. Travis elintézte magának. Úgyhogy – tette hozzá vadul – kerítsen neki valami segítséget. – Nyugodjon meg, ez a szándékom. Hogy van? – A vállán mentek át a golyók. Sok vért vesztett, de életben marad… ha maga nem bassza el. – Nem merem elbaszni. Úgy néz ki, magára is ráférne egy kis segítség. – Intett az egyik embernek. –Paulding, rendelje ide az egészségügyi csoportot. –Letérdelt Melissa mellé. – Hagyjon békén! Jól vagyok. – Engedje el Travist. Nem fogjuk bántani. – Honnan tudhatnám? – Cassie nem hagyná. – Tessék? Andreas elmosolyodott. – Felébredt. – Ó, istenem! – Nekem is ez volt a reakcióm. Magamon kívül voltam az örömtől… Csodálatos volt. Még ha egyből hisztizett, és ordított is velem, hogy mentsem meg Travist. Hallhatta, hogy róla beszéltünk tegnap este. Az biztos. De másként, mint ahogy azt Andreas gondolja. – Mondtam önnek, hogyan érez iránta. – Igen, mondta. – Felállt. – Visszavisszük a házba, és eltávolítjuk magából a golyót. – Csak ha Travist is velem hozzák. – Nem bízik bennem? – Elmosolyodott. – Megígértem Cassie-nek, hogy visszaviszem Travist a házba. Csak így tudtam megnyugtatni. Gondolja, hogy hagyom, hogy még egyszer eltávolodjon tőlem? Az egész nyomorult világot megmozgatnám, csak, hogy ezt elkerüljem. Melissa figyelmesen nézte, majd lassan bólintott. – Úgy látom, tényleg megtenné. – Most pedig vissza kell mennem, és beszámolnom Cassie-nek, hogy hőse biztonságban van. – De mi lesz, ha Cassie jobban lesz? Travis akkor is biztonságban lesz? – Azt még majd meglátjuk. Legszívesebben még mindig kitekerném a nyakát. – Elindult kifelé. – Találkozunk a házban. – Megállt a hullánál, és kézbe vette a szobrot, amelyet Deschamps még mindig szorongatott. – Véres lett. 226

– Deschamps azt mondta, a Széltáncos szereti a vért. – Nevetséges. Hogyan szerethetne vagy gyűlölhetne bármit is? – Letörölte a Széltáncosról a vért, és mosolyogva nézett smaragdszemeibe. – Hiszen csak egy szobor. – Melissa! A szörnyek… Michael! – Ssss. Elmentek. Michael biztonságban van. Megsebesült, de itt van mellettem. Egy kocsiban vagyunk, úton a házhoz. – Apu is ezt mondta. – Higgy neki. – De láttam, hogy Michael… – Tudom, mit láttál. De nem történt meg. Nem kell megtörténnie, ha küzdünk ellene. – Ijesztő idekint. Lehet, hogy visszamegyek az alagútba. – Ne merészelj! Utánad megyek, és visszarángatlak. Mi van, ha Michaelnek, vagy a papádnak, vagy a mamádnak szüksége lesz rád? Mi lesz, ha nekem lesz rád szükségem? Nem örültél, ugye, hogy a papád ment el segíteni Michaelnek? Te magad akartál segíteni neki. – Igen. – Tudta, hogy egy olyan akaratos gyerek, mint Cassie, ezt a választ fogja adni. – Én is akartam volna. Márpedig hogyan segíthetnél, ha odabent bujkálsz? Csend. – Egy kicsit maradok. Olyan… jó megint apuval. Biztató, hogy ismét elkezdett ragaszkodni az apjához. A feltételes elfogadásnál többet most aligha remélhetett Melissa. Jessica tudta volna, hogyan kezelje ebben a szakaszban; de Melissa csak az ösztöneire hagyatkozhat. – Holnap este átmegyek hozzád. – Most. – Holnap – ismételte meg erélyesen. – De szeretnélek látni. Eddig csak úgy láttalak, ahogyan te látod magad. És ő is szeretné látni Cassie-t ébren. – Oké, talán egy kis időre. De az orvosnak még el kell látnia a lábamat. – Várok. Michael is jön? Melissa lenézett Travisre, akinek az Andreas után nem sokkal megérkező orvos adott egy injekciót. – Lehet, hogy együtt is meglátogathatnánk holnap. Alaposan elagyabugyálták a szörnyek. 227

– De él? – Ó, igen, él. – Köszönöm, Istenem! Ez az este a hála ideje. Köszönet Travisért. Köszönet Cassie-ért. – Beértünk a házhoz. Most mennem kell Szia. – Tényleg eljöttél – mondta Cassie. – Mondtam apunak, hogy el fogsz jönni. Azt mondta, az orvos egyből ágyba fog dugni. – Megpróbálta. – Melissa közelebb jött a tolókocsival. – így is csak pár percet maradhatok. – Fáj? – fintorgott Cassie. – Fáj. Érzem. – El fog múlni. Kaptam valami gyógyszert az orvostól, amitől biztosan elmúlik. – Megállt az ágy mellett, és csak ült ott, nézte Cassie-t. A kislány sovány volt, de törékenységének nyoma veszett, száműzte az arcán látható életerő. – Jól… nézel ki. – Te pedig szebb vagy, mint gondolod. Majdnem olyan szép. mint a mama. – Az utolsó szónál elcsuklott a hangja, mire grimaszolt egyet. – Rekedt vagyok. Olyan hangom van, mint egy békának. Apu szerint azért, mert elszoktam a beszédtől. – Az lesz az oka. – Nem bírt betelni a gyermek látványával. Annyira élő. Annyira fantasztikusan élő. Sosem látta még ezt a Cassie-t, csak fényképeken és a híradóban. – Pár nap, és jobb lesz. – Nem zavar. Apunak nevetnie kell tőle. – Elmosolyodott. – És akkor én is nevetek. – Így megy ez. – Elfelejtettem. – Eltűnt a mosoly az arcáról. – Még mindig fájsz. Feküdj le. – Igenis, hölgyem. – Megfordult, és elindult kifelé. – Reggel találkozunk. – Korán. Gyere korán, Melissa. – Hagyd abba. Már nem kell így beszélned velem. – Könnyebb. – Akkor se csináld. – De fáj a torkom. Ugye nem akarod, hogy fájjon a torkom? – Annyira nem is fáj. Az emberek pedig nem értik, ha így beszélsz. A szüleid aggódnának. – Jó, akkor mással nem csinálom, csak veled. Világos, hogy bármit mond is Melissa, Cassie akkor is kiharcolja, amit akar. Fogadd el a kompromisszumot. – Arról lehet szó. 228

– Biztos, hogy Michael jól van? Kinyitotta az ajtót. – Az orvos azt mondta, jól lesz. – Aggódtam miatta. Próbáltam, próbáltam, de nem értem el. Ha én kint maradok, neki is kint kell maradnia. Egyébként nem igazság. – Miről beszélsz? – Mondd meg neki. Nem igazság… – Ki akarok jutni innen – mondta Travis, mihelyst Melissa bement a szobájába másnap reggel. – És mit keresel abban a tolószékben? Deschamps mégis megsebesített. Reménykedtem, hogy hazudik az a disznó. Nagyon reménykedtem. – Maradj csöndben. – Közelebb ment az ágyhoz. –Jól vagyok. Csak egy darabig ebben a rohadt székben kell maradnom. Cassie és az apja meglátogatnak majd, de előbb én akartalak látni. – Ragyogó mosoly ült ki az arcára. – Múlt éjjel visszajött, Travis. Megmerevedett. – Istenem. – Az, hogy azt hitte, haldoklasz, kirántotta a traumából. – Hogy van? – Meg van ijedve, türelmetlen… gyönyörű. – Nagyot nyelt. – Hihetetlenül gyönyörű. Múlt éjjel meglátogattam, meg ma reggel is. és rám mosolygott. Sosem láttam még mosolyogni. – Én sem. Mély levegőt vett. – Ki kell jutnunk innen. Andreas most maga a kedvesség. – Fintorgott. – Amennyire tőle telik. De, nem tudom, mit fog tenni, ha biztos lehet benne, hogy Cassie jól van. Kicsit nehéznek találja, hogy megbocsásson neked. – Nagyon finoman fogalmaztál. – Lehet, hogy ha most eltűnsz a szeme elől, el fog tudni felejteni. Viszszakapta Cassie-t és a Széltáncost, Deschamps pedig halott. Nem tűzheti ki a te trófeádat is a falra. – Nem? – Felhívtam Galent. Félórán belül itt lesz, és felszed minket. Travis fintorogni kezdett. – Nem akarom, hogy Galen belekeveredjen. – Senkinek sem kell tudnia, hogy nem egy egyszerű pilóta. Elvisz minket Nizzába, és onnan Juniperbe megyünk. – Látom, mindent megszerveztél. 229

– Valakinek muszáj volt. Mivel te lelövetted magad, és a fejedet sem tudtad felemelni, nemhogy… – Oké, oké. – Elkezdett nevetni. – De ha Galen meglátja, mennyire elintéztek minket, életem végéig hallgathatom, hogy miért nem vittem magammal. Meg fog rá esküdni, hogy nem történhetett volna meg. ha ő is ott lett volna. – Lehet, hogy nem is. – A fejét rázta. – Már semmiben sem vagyok biztos. Hacsak abban nem, hogy ki kell juttassalak innen. – Én pedig biztos vagyok benne, hogy veled kell mennem. – Kis szünet után hozzátette: – Bárhova. Bármikor. Melissa megdermedt. – Tessék? – Jól hallottad. Fantasztikus dolgok világosodnak meg az ember előtt, amikor azt hiszi, meg fog halni. – Mi lenne, ha itt maradnál, és innen néznél odaát? – Nem mondtam, hogy könnyű lesz. – Elmosolyodott. – De azt hiszem, mindenképpen érdemes megpróbálni. – A mosoly lassan eltűnt az arcáról. – Szerinted? Melissa remegő hangon válaszolt: – Megvan rá az esély, hogy esetleg azt higgyem, érdemes. Bár te nagyon… – Michael, vártam, hogy meglátogass! – Cassie rontott be a szobába. – Igazán átjöhettél volna… Oh, tényleg elagyabugyáltak. Melissa mondta, de… – Csak egy kicsit megcincáltak. – Elmosolyodott. – Te viszont fantasztikusan nézel ki. Isten hozott újra köztünk, Cassie. Milyen érzés? Lassan átsétált a szobán. – Ha sokat járok, fura érzésem támad a lábaimban. – Lehuppant az ágy szélére. – Apu szerint azért, mert olyan sokáig nem használtam őket. – Ez valószínűleg így is van. – Képzeld, mama idejön. Apu mondta neki, hogy maradjon Washingtonban, de már a repülőn ült, amikor sikerült vele beszélnie. Azt mondta, nem várhat tovább, hogy lásson. – Elkezdett kuncogni. – És apu szerint ő lesz az egyetlen nő, aki a First Lady külön gépén szül. – Ezek szerint minden rendben. – Majdnem. Egy kicsit még ijesztő. – A mosolya még csillogóbb lett. – De itt a Széltáncos. Megvéd majd. Apu tegnap este odaadta. Tök jó, nem? Melissát megdöbbentette, hogy Andreas egyből odaadta a szobrot Cassie-nek, ami nem sokkal előtte még vérben fürdött. De, talán mégsem olyan bizarr az egész. Az Andreas család és a szobor együtt voltak tanúi 230

több évszázad szörnyűségeinek és örömeinek. Ha a Széltáncos örömet jelent Cassie-nek, és miatta újra biztonságban érzi magát Vasaróban, miért ne vehetné kézbe? – Tényleg fantasztikus, Cassie. A kislány mosolya lehervadt. – De Melissa azt mondja, mindketten elmentek. Nem akarom, hogy elmenjetek. – Most az a legjobb, ha elmegyünk – mondta Travis. – Ha bármikor szükséged lenne ránk, számíthatsz ránk. – Megígéred? – kérdezte fintorogva. – Ígérem. – Megszorította a kezét. – Csak szólj, és én máris ott termek. – A legtöbb ember megvárja, míg hivatalos meghívót kap – mondta Andreas az ajtóból. – Cassie most nyújtott át egyet – válaszolta Travis hűvösen. – De ha vigyáz rá, sosem lesz szüksége rá, hogy segítséget hívjon, nem? – Vigyázok rá. – Odament az ágyhoz, és felemelte Cassie-t. – Jól tudom, hogy el szándékoznak menni? – Tíz perc múlva itt lesz egy pilóta – mondta Melissa gyorsan. – Tudom, örül, hogy megszabadul tőlünk, most, hogy Mrs. Andreas is idejön. – Többféleképpen is megszabadulhatok maguktól. – Megpuszilta Cassiet. – Hova szándékoznak menni? – Juniperbe. – Ez igazán meglepő. Nem egészen Travis esete, nem igaz? Ő valami izgalmasabb helyre vágyhat. És nagyon közel van Washingtonhoz. Nekem talán túlságosan is közel. – Lehet, hogy nem maradunk ott – mondta Melissa. – De nekem dolgom van ott. Jessica. Elintézi, hogy kiadják? Bólintott. – Intézkedem. – Jó. – Elszántan nézett a szemébe, bár egyáltalán nem érezte magát elszántnak. – Akkor ezt megbeszéltük. Andreas egy percig nem szólalt meg, csak Travisre meredt. – Úgy néz ki. Szólok Danleynek, vitesse le, és rakják fel a helikopterre. – Elindult kifelé, karján Cassie-vel. Melissa megkönnyebbülten sóhajtott fel. Tudni sem akarta, mennyire közel állt Andreas ahhoz, hogy teljesen másként döntsön. – Engedj el, apu. – Cassie kicsúszott Andreas karjából, visszafutott Melissához és átölelte. – Szeretlek – suttogta. Aztán szenvedélyesen hozzátette: – El ne felejts! 231

Melissa szorosan átölelte. – Sosem foglak elfelejteni. – Nagyot nyelt. – Mindig a közeledben leszek, drágám. Cassie hátralépett, és határozottan bólintott. – Azt meghiszem. Ez már szinte fenyegetésként hangzott, mulatott magában Melissa. Cassie bizonytalansága gyorsan szertefoszlott. Cassie huncutul vigyorgott és kacsintott egyet, mielőtt odamasírozott az apjához, akit kézen fogott. – Éhes vagyok. Kaphatnánk gofrit reggelire? – Azt hiszem, megoldható – mondta az apja, ahogy kivezette a szobából. Melissa felnevetett. – Pár hónap, és Cassie vezeti majd a Fehér Házat. – Nem ő az egyetlen buldózer a környéken – morogta Travis. – Úgy fújtatok egymásra Andreasszal, mint két kandúr. Valakinek közbe kellett lépnie, elvonni a figyelmét. Melissa elindult kifelé a tolókocsijával. – Jó lesz újra Juniperben, távol mindettől… – Hirtelen elhallgatott, ahogy a fájdalom belémárt. – Nem, nem lesz jó. Minden Jessicára fog emlékeztetni. – A temetés után egy időre elmehetünk valahova máshova. – Lehet. – Visszanézett rá. – De Juniper talán biztonságosabb, amíg Karlstadt elfelejt téged. – Már megint védelmezel. – Elmosolyodott. – Karistadtot elintézem. Elküldöm neki a pénzt és a lemezt, mihelyst Juniperbe érünk. A gyémántot, amit Thomas-nak adtam, már visszajuttattam. – Akkor megnyugodhat, nem? Csak azok a gyémántok hiányoznak, amelyeket a CIA elkobzott. – Nem egészen – ismerte be Travis. kis habozás után. – Tessék? – Van három nagy, amit a tárgyalásokhoz kellett felhasználnom. – Kivel tárgyaltál? – Danleyvel. Melissa hitetlenkedve meredt rá: – Danleyvel? Mi a francról beszélsz? – Egyezséget kötöttem Danleyvel, amikor összeszedett Amszterdamban. Gondoltam, még szükségem lehet rá. – Danley megvesztegethető? – A legtöbb embernek megvan az ára – mosolygott Travis –, és azok a 232

gyémántok gazdag emberré tették volna. Bár nagyon óvatos volt azt illetően, menynyi segítséget ad. Abba ment bele, hogy csak akkor segít megszökni, ha igazán szükségem lesz rá. – Tudta, hogy elviszed Cassie-t? – Nem, arra vigyáztunk Galennel. De amikor megtudta, hogy elvittem Cassie-t, baromira vigyáznia kellett, hogy ne kapjanak el. Előtte szóltam neki, ha letartóztatnak, velem együtt ő is bukik. Kizárt volt, hogy bele akarna keveredni, mint bűnrészes. – Kimondottan akadályozta Andreas előrejutását? – Szerinted? Galen nagyon jó, de a körülmények teljesen ellenünk szóltak. – Elmondod Andreasnak Danleyt? – Isten ments, még szükségem lehet rá. Az ember sosem kompromittálja a forrásait. Melissa elképedve rázta a fejét. – Hihetetlen vagy. – Gondolj bele, Karlstadt követelheti azokat a gyémántokat, amelyeket a CIA bizonyítékként őriz. Danley-nek van hozzáférése. – És mi van, ha Danley úgy dönt, eladja azokat, amiket nekiadtál? – Kap egy figyelmeztetést, elmondom neki, mit csinál vele Karlstadt, ha a gyémántok megjelennek a piacon. – Elmosolyodott. – Úgyhogy ne aggódj. Mint mondtam, kézben tartom a problémát. Nem kell elbújnunk Juniperben. Azon kell gondolkodnunk, veled mi lesz. – Én azon gondolkodom. – Kinyitotta az ajtót. – Lent találkozunk.

233

26 – Édes jó istenem, micsoda kriplik. – Galen a vezetőülésből nézte, ahogy a CIA-ügynökök beemelték Travis hordagyát a helikopterbe. – Nehéz elhinni, hogy… – Felszállás, Galen – mondta Travis. – Nem érdekelnek a sértéseid. – Pedig érdekelhetnének. Sértegetésben jó vagyok. – Melissára pillantott. – Meg kellene válogatnia, kivel mutatkozik. Én megvédtem volna. – Pszt – mondta Melissa. – Induljon. Egy perccel később a helikopter már a levegőben volt, és délnek fordult. Ahogy Melissa lenézett, Andreast és Cassie-t látta lejönni a lépcsőn. Cassie integetett. Melissa visszaintett. – Cassie? – kérdezte Travis. Melissa bólintott: – Örülök, hogy kihozta elbúcsúzni. – Viccesen felhúzta az orrát. – A kislány előtt csak nem szedet le minket egy rakétával. – Egyébként sem tenné. Egyedül velem van problémája. – Idővel ezt is megoldhatod. Ki tudja, talán átadhatsz neki valami értékes információt az egyik forrásodtól. – Elképzelhető. – Cassie pedig sokkolni fogja, ha Travis rájön, hogy olyan parapszichológiai képességeket hozott magával odaátról, mint én. Lehet, hogy segítségre lesz szüksége. – Nem tudjuk biztosan, hogy hozott-e magával bármit is. Nem tudtál vele összekapcsolódni mióta felébredt, ugye? – Egyszer. – Rövid hallgatás után hozzátette: – Megtudtam, hogy igen érdekes információ birtokába jutott, míg az alagútban volt. Most, hogy kijutott, ez a képessége úgy fog nőni, mint a bolondgomba. – Milyen információ? – Amikor eszméletlen voltál, azt mondta, „Ha én kint maradok, neki is kint kell maradnia”. – A szemébe nézett. – Szerinted mire gondolt? – Szerintem megmondod, mire gondolt – válaszolt tartózkodón. – Múlt éjjel ezen gondolkodtam. – Sajnálom, hogy nem tudtál miattam aludni. – Talán meg kellene kérdeznünk dr. Dedricket. – Ez is egy lehetőség. – Eltekintve attól, a szentségit, hogy dr. Dedrick nem is létezik, ugye? Te 234

találtad ki. Mit csináltál volna, ha szavadon foglak, amikor felajánlottad a könyvet? – Nem hittem, hogy erre lenne bármi esély. Túlságosan is lefoglaltak Jessica problémái. – Vállat vont. – És segíteni akartam. – Gondolhattam volna. Olyan szörnyen megértő voltál azzal kapcsolatban, ami velem történt. A te információforrásaid nem ugyanazok, mint Galené. Tudtál a Vasaro elleni támadásról, de nem tudtál Deschamps-ról. És képes voltál segíteni Cassie-nek, akkor is, amikor mindenki mást elutasított. Azt hittük, csupán azért, mert te mentetted meg Vasaróban, de valami más is volt ott, ugye? – Nem is tudom. Nem nagyon értem, hogyan működik. A kettő közül bármelyik lehet a magyarázat. – Nem csoda, hogy annyira érdekelt Cassie. Tudtál vele azonosulni. Beütötted a fejed, és hónapokig feküdtél eszméletlenül a kórházban, miután apádat megölték. Hol voltál ez idő alatt. Travis? Egy alagútban? Barlangban? Erdőben? – Nem, egy hajón, egy nagyon erős cirkálón, ami fénysebességgel tudott menekülni. – Szörnyek? – Jutott belőlük. De volt valami, ami kilendített a traumából. Láttam az apámat holtan, és a gyűlölet nagyon tudja ösztökélni az embert. – Kinézett az ablakon. – Aztán elkezdődtek az álmok. Kicsit később pedig időnként láttam… dolgokat. Nem kapcsolódtam össze senkivel, mint te Cassie-vel. Láthatóan nem ugyanúgy működik mindenkinél. Az első évben rájöttem, hogy egy tigris farka van a kezemben. Nem akkor láttam dolgokat, amikor akartam. Úgy éreztem, a kezében tart. – Elmondtad Jannak? A fejét rázta. – Sem neki, sem másnak. Magamban tartottam. Néha meg tudtam akadályozni, amit láttam. Néha nem. Néha pedig nem is akartam. Úgy gondoltam, így lehet valami hasznom abból a pokoli szenvedésből, amin keresztülmentem. Amikor idősebb lettem, elkezdtem magyarázatok után kutatni, és találtam is párat, de azért eléggé exkluzív klub tagjai vagyunk. Amitől talán érthető, miért voltam úgy elragadtatva, amikor megtudtam Cassie-röl… és rólad. Ez már-már elég ahhoz, hogy az ember elkezdjen hinni a sorsban. – Nem a sorsnak köszönhető, hogy közbeléptél, és közöd lett Cassie-hez. – Nem, kíváncsiságból kezdtem bele, aztán beszippantott. – De miért nem mondtad el? Miért nem tudtad megosztani velem? – Kezdetben nem igazán voltunk barátok. Nem, nem ezért. Nehéz… erről beszélnem. Megszoktam, hogy egyedül kezelem. – Fintorgott. – Oké, 235

egyszer azt mondtad, lehet, hogy én is egy alagútban vagyok, mint Cassie. Nem tudtad, milyen közeljársz az igazsághoz. Lehet, hogy igazad volt. Lehet, hogy nem tanultam meg épeszű, egészséges módon kezelni. Csináltam, ahogy tudtam. – El akartad valaha is mondani? – Persze. Lehet. Remélem. Nem lett volna könnyű. Nem vagyok olyan, mint te. Te nyitott vagy, mindenhez és mindenkihez elérsz. – A szemébe nézett. – Ha szükséged lett volna rá, hogy elmondjam, elmondtam volna. Mindent megadok neked, amire szükséged van. – Travis, meg tudnálak fojtani. – Ez azt jelenti, hogy kivetsz az életedből? – A hangja könnyed volt, de az arca nem erről árulkodott. –Nagyon nehezen tudnám elfogadni. Olyan nehezen, hogy ahhoz képest a traumás állapotba visszatérni, kimondottan könnyű lenne. Sosem látta ennyire sérülékenynek. Oly sok mindent nem tud róla. Még annyi meglepetés várja. Állandóan gondolkodik, mozog, tervez. Olyan életet él, amiről neki fogalma sem lehet. Lehet, hogy ez csak az első volt, a titkok hosszú sorában. Travis kimondottan nem egy angyal. És akkor mi van? Sosem lesz vele unalmas. – Miért dobnálak ki? Valószínűleg te vagy ez egyetlen férfi a világon, aki megért. De van egy-két hibád, ami még komoly fejfájást fog nekünk okozni. – A fejét ingatta és rámosolygott. – Na mindegy, majd dolgozunk rajta.

236