FIT-jelentés :: 2010 Intézményi jelentés 6. évfolyam _______________________________________________________________________________________
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata 6723 Szeged, Csongor tér 1. OM azonosító: 200909 Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen skálát vezettünk be, amelyen összehasonlítható módon ábrázolható a 6., a 8. és a 10. évfolyamos tanulók szövegértés, illetve matematika eredménye. Ebben a jelentésben már ezek az új skálák szerepelnek. Az új skálákon - 2008-ig visszamenőleg - a korábbi mérések eredményeit is megjelenítettük. A mérési azonosító 2008-as bevezetése lehetővé teszi, hogy a 2010. évi méréstől kezdődően a tanulók fejlődése egyénileg követhető legyen. Ezért a 2010. évi jelentések már a tanulók fejlődését bemutató ábrákat is tartalmaznak. A jelentés régi és új ábráinak részletes ismertetése megtalálható a http://ohkir.gov.hu/okmfit/ oldal Segítség menüpontja alatt, Útmutatók a 2010. évi jelentések ábráinak értelmezéséhez címszóval. Kérjük, annak érdekében, hogy az ábrázolt adatokból helyes következtetéseket tudjon levonni, figyelmesen olvassa el az útmutatók vonatkozó részeit.
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
Létszámadatok A
002 - Kossuth Lajos Iskola (általános iskola) (6771 Szeged, Szerb u. 15.)
B
005 - Zoltánfy István Iskola (általános iskola) (6772 Deszk, Móra F. u. 2.)
C
011 - Pallavicini Sándor Iskola (általános iskola) (6762 Sándorfalva, Alkotmány krt. 15-17.)
D
013 - Szatymazi Iskola (általános iskola) (6763 Szatymaz, Petőfi u. 6.)
E
015 - Kazinczy Ferenc Iskola (általános iskola) (6756 Tiszasziget, Május 1. u. 21.)
F
021 - Weöres Sándor Iskola (általános iskola) (6723 Szeged, űrhajós u. 4.)
Létszámadatok
A telephelyek kódtáblázata
Az intézmény létszámadatai a 6. évfolyamon Tanulók száma A telephely kódja
Képzési típus
Összesen
SNI tanulók
Mentesült tanulók
BTMN tanulók
HHH tanulók
Jelentésre A jogosult jelentésben tanulók szereplők
A
Általános iskola
48
1
1
0
1
47
45
B
Általános iskola
30
4
0
0
2
26
26
C
Általános iskola
82
7
3
0
2
75
75
D
Általános iskola
33
2
1
0
0
31
31
E
Általános iskola
21
5
0
0
2
16
16
F
Általános iskola
57
5
0
0
6
52
47
271
24
5
0
13
247
240
Összesen
A Tanulói háttérkérdőívre és a családiháttér-indexre vonatkozó létszámadatok Tanulók száma A telephely kódja
Képzési típus
Összesen
Tanulói kérdőívet Van CSH-indexe kitöltötte
A telephelynek van-e CSHindexe?
A
Általános iskola
48
45
42
Van
B
Általános iskola
30
23
19
Van
C
Általános iskola
82
78
70
Van
D
Általános iskola
33
30
27
Van
E
Általános iskola
21
17
12
Van
F
Általános iskola
57
47
41
Van
271
240
211
Összesen
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
1
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
Matematika

1a
Átlageredmények
Matematika
Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása
A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő intézmények száma és aránya (%)
A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök intézményében
1551 (1531;1567)
Az Önök községi általános iskoláiban
1463 (1422;1489)
Az Önök városi általános iskoláiban
1603 (1566;1632)
Az Önök megyeszékhelyi általános iskoláiban
1577 (1549;1603)
Országosan
1498 (1497;1498)
Általános iskolákban
1491 (1490;1492)
Községi általános iskolákban
1446 (1444;1448)
Városi általános iskolákban
1484 (1483;1485)
Megyeszékhelyi általános iskolákban
1539 (1537;1541)
Budapesti általános iskolákban
1547 (1544;1550)
8 évfolyamos gimnáziumokban
1643 (1639;1647)
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
3
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
1b
A képességeloszlás néhány jellemzője
Matematika
A tanulók képességeloszlása az Önök intézményében és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak
A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc.
25-ös perc.
Átlag
(konf. int.)
75-ös perc.
Max. / 95ös perc.
Az Önök intézményében
1056
1400
1551
(1531;1567)
1689
2056
Az Önök megyeszékhelyi általános iskoláiban
1238
1462
1577
(1549;1603)
1689
2056
Az Önök községi általános iskoláiban
1096
1339
1463
(1422;1489)
1579
2023
Az Önök városi általános iskoláiban
1056
1446
1603
(1566;1632)
1773
2017
Országosan
1171
1359
1498
(1497;1498)
1636
1825
Általános iskolákban
1167
1353
1491
(1490;1492)
1629
1817
Megyeszékhelyi általános iskolákban
1227
1408
1539
(1537;1541)
1669
1847
Községi általános iskolákban
1129
1307
1446
(1444;1448)
1581
1772
Városi általános iskolákban
1167
1347
1484
(1483;1485)
1621
1805
Dél-Alföld régióban
1197
1363
1496
(1494;1499)
1624
1810
Szegedi kistérségben
1226
1411
1543
(1536;1550)
1678
1851
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
4
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a községi általános iskolákban és az Önök községi általános iskoláiban
A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
5
Matematika
1c

Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a városi általános iskolákban és az Önök városi általános iskoláiban

Képességeloszlás
Matematika
Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a megyeszékhelyi általános iskolákban és az Önök megyeszékhelyi általános iskoláiban

2a
Átlageredmények telephelyenként
Matematika
A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása
A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein A telephely
1544 (1508;1586)
B telephely
1423 (1361;1492)
C telephely
1603 (1566;1632)
D telephely
1458 (1403;1517)
E telephely
1539 (1463;1612)
F telephely
1607 (1571;1637)
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
8
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
2b
A képességeloszlás néhány jellemzője telephelyenként
Matematika
A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein
A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Minimum
25 percent.
Átlag (konf. int.)
75 percent.
Maximum
A telephely
1238
1431
1544 (1508; 1586)
1650
2056
B telephely
1096
1294
1423 (1361; 1492)
1543
2023
C telephely
1056
1446
1603 (1566; 1632)
1773
2017
D telephely
1112
1317
1458 (1403; 1517)
1623
1893
E telephely
1344
1379
1539 (1463; 1612)
1705
1945
F telephely
1308
1514
1607 (1571; 1637)
1715
1893
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
9
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
2c
A képességeloszlás telephelyenként
Matematika
A tanulók eredményei az Önök telephelyein

10

11

3a
Átlageredmény a CSH-index tükrében telephelyenként*
Matematika
A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye
Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely
A telephely tényleges eredménye
1544
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1537
(1508;1586)
(a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan)
B telephely
A telephely tényleges eredménye
1423
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1533
(1361;1492)
(a tényleges eredmény ennél szignifikánsan gyengébb)
C telephely
A telephely tényleges eredménye
1603
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1514
(1566;1632)
(a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb)
D telephely
A telephely tényleges eredménye
1458
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1492
(1403;1517)
(a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan)
E telephely
A telephely tényleges eredménye
1539
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1477
(1463;1612)
(a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan)
F telephely
A telephely tényleges eredménye
1607
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1528
(1571;1637)
(a tényleges eredmény ennél szignifikánsan jobb)
*Csak azok a telephelyek szerepelnek az ábrán, amelyeken legalább a diákok kétharmadára kiszámítható a CSH-index, és a CSH-indexszel rendelkező diákok átlaga beleesik az összes diák képességátlagának konfidencia-intervallumába mindkét felmért terület esetében.
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
12
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
Szövegértés
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
13
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
1a
Átlageredmények
Szövegértés
Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása
A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő intézmények száma és aránya (%)
A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági tartománya (konfidencia-intervalluma) Az Önök intézményében
1483 (1463;1499)
Az Önök községi általános iskoláiban
1451 (1407;1480)
Az Önök városi általános iskoláiban
1456 (1425;1477)
Az Önök megyeszékhelyi általános iskoláiban
1528 (1504;1550)
Országosan
1483 (1482;1484)
Általános iskolákban
1476 (1475;1477)
Községi általános iskolákban
1422 (1420;1424)
Városi általános iskolákban
1467 (1466;1469)
Megyeszékhelyi általános iskolákban
1530 (1528;1532)
Budapesti általános iskolákban
1544 (1542;1547)
8 évfolyamos gimnáziumokban
1656 (1652;1660)
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
14
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
1b
A képességeloszlás néhány jellemzője
Szövegértés
A tanulók képességeloszlása az Önök intézményében és azokban a részpopulációkban, amelyekbe Önök is tartoznak
A tanulók képességeloszlása az egyes részpopulációkban Min. / 5-ös perc.
25-ös perc.
Átlag
(konf. int.)
75-ös perc.
Max. / 95ös perc.
Az Önök intézményében
939
1375
1483
(1463;1499)
1622
1984
Az Önök megyeszékhelyi általános iskoláiban
939
1436
1528
(1504;1550)
1635
1984
Az Önök községi általános iskoláiban
1032
1299
1451
(1407;1480)
1620
1917
Az Önök városi általános iskoláiban
1005
1343
1456
(1425;1477)
1567
1827
Országosan
1134
1347
1483
(1482;1484)
1629
1795
Általános iskolákban
1131
1340
1476
(1475;1477)
1620
1787
Megyeszékhelyi általános iskolákban
1204
1405
1530
(1528;1532)
1665
1820
Községi általános iskolákban
1089
1282
1422
(1420;1424)
1565
1739
Városi általános iskolákban
1130
1335
1467
(1466;1469)
1608
1771
Dél-Alföld régióban
1158
1362
1488
(1486;1491)
1625
1786
Szegedi kistérségben
1201
1412
1538
(1531;1545)
1674
1824
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
15
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a községi általános iskolákban és az Önök községi általános iskoláiban
A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
16
Szövegértés
1c
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
Képességeloszlás Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a városi általános iskolákban és az Önök városi általános iskoláiban
A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
17
Szövegértés
1c
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
1c
Képességeloszlás
Szövegértés
Az országos eloszlás, valamint a tanulók eredményei a megyeszékhelyi általános iskolákban és az Önök megyeszékhelyi általános iskoláiban
A tanulók képességszintek szerinti százalékos megoszlása
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
18
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
2a
Átlageredmények telephelyenként
Szövegértés
A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása
A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein A telephely
1527 (1496;1564)
B telephely
1405 (1314;1474)
C telephely
1456 (1425;1477)
D telephely
1463 (1404;1523)
E telephely
1502 (1450;1549)
F telephely
1528 (1492;1560)
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
19
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
2b
A képességeloszlás néhány jellemzője telephelyenként
Szövegértés
A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein
A tanulók képességeloszlása az Önök telephelyein Minimum
25 percent.
Átlag (konf. int.)
75 percent.
Maximum
A telephely
939
1431
1527 (1496; 1564)
1638
1984
B telephely
1032
1223
1405 (1314; 1474)
1532
1917
C telephely
1005
1343
1456 (1425; 1477)
1567
1827
D telephely
1062
1300
1463 (1404; 1523)
1619
1822
E telephely
1324
1371
1502 (1450; 1549)
1634
1714
F telephely
1031
1439
1528 (1492; 1560)
1630
1824
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
20
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
2c
A képességeloszlás telephelyenként
Szövegértés
A tanulók eredményei az Önök telephelyein
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
21
Szövegértés
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
________________________________________________________________ Országos kompetenciamérés
22
Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Ped... OM azonosító: 200909 Intézményi jelentés 6. évfolyam ________________________________________________________________
3a
Átlageredmény a CSH-index tükrében telephelyenként*
Szövegértés
A telephelyek tanulóinak a CSH-index alapján várható és tényleges teljesítménye
Telephelyeik eredménye a regressziós becslés alapján várható eredmény tükrében A telephely
A telephely tényleges eredménye
1527
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1531
(1496;1564)
(a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan)
B telephely
A telephely tényleges eredménye
1405
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1526
(1314;1474)
(a tényleges eredmény ennél szignifikánsan gyengébb)
C telephely
A telephely tényleges eredménye
1456
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1502
(1425;1477)
(a tényleges eredmény ennél szignifikánsan gyengébb)
D telephely
A telephely tényleges eredménye
1463
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1475
(1404;1523)
(a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan)
E telephely
A telephely tényleges eredménye
1502
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1457
(1450;1549)
(a tényleges eredmény ettől nem különbözik szignifikánsan)
F telephely
A telephely tényleges eredménye
1528
Várható eredmény a tanulók átlagos CSH-indexe alapján
1520
(1492;1560)