Interdiszciplinaritás az ezredforduló kulturális életében,
a tudományokban és a művészetekben
PROGRAMFÜZET
A konferencia időpontja: 2013. május 17-18. (péntek-szombat) helyszíne: Debrecen, DAB Székház, Thomas Mann u. 49. szervezői: Nagyerdei Almanach Online Bölcseleti Évkönyv; DE BTK Filozófia Intézet; MTA DAB Bölcseleti, Művészet- és Ókortudományi Szakbizottság
2013. május. 17. (péntek)
10.00-10.15 megnyitó 10.15-10.45 Berdán Zsuzsa: Homo et natura (Etnomikológiai vizsgálódások az interdiszciplinaritás jegyében) A 19. században az egyes tudományok harcolnak az önállóságukért, majd idővel egyre több társtudományt (segédtudományt) neveznek meg, melyre szükségük van bizonyos kérdések megválaszolásához. Szembetűnő jelenség napjainkban az egyes tudományszakokon belüli specializálódás. A kulturális antropológián belül megjelenik pl. a filozófiai-, gazdasági-, vallási antropológia, az etnológián belül az etnobotanika, etnozoológia, avagy a hazánkban még igen fiatal tudományágnak nevezhető etnomikológia. Az előadó a tudományok önállósági törekvésének és a különféle tudományágakra tagolódásának relevanciáját szem előtt tartva kívánja a tudományok közötti párbeszéd, az interdiszciplinaritás szerepét hangsúlyozni, a természettudomány és a társadalomtudomány egyik találkozási pontjának, az etnomikológiának bizonyos karakterjegyeit és lehetőségeit bemutatni. 10.45-11.15 Bólya Anna Mária: A tánctudomány és lehetséges határterületei. Határmezsgyék és fejlődési lehetőségek Az előadó a Magyar Táncművészeti Főiskola zeneelmélet és tánctörténet tanáraként a tánc és zene határterületeivel foglalkozik, mind elméleti mind pedagógiai megközelítésben. Néprajzi doktori disszertációját a macedón folklór keresztény ünnepeihez kapcsolódó tánchagyomány témájában írja, emellett az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet Macedón Lektorátusának nyelvi hallgatója. Az előadás a tánctudomány és más tudományok együttműködését igyekszik felvillantani, három – viszonylag kevéssé kutatott – konkrét téma kapcsán. 1. „Vízkereszt-régiók” és „Lázár-nap régiók” Macedóniában. Vagyis egyes területeken vagy egyik vagy másik ünnep (és a hozzá kapcsolódó énekes hagyomány) jelentős az évkörben. Az énekek ünnepek közötti „vándorlása”. A téma kutatásának párhuzama a macedón nyelvi dialektusokkal foglalkozó kutatásokkal. A téma történelmi vetületei. 2. Zeneelmélet és táncelmélet közös munkája: A balkáni népek körtánchagyománya egy jelenségének vizsgálata. A bolgár, macedón, szerb körtáncok esetében gyakori jelenség, hogy a tánchoz társuló zene ill. ének periódusainak hosszúsága és ritmikai súlyai valamint a tánc periódusai és súlyai egymástól teljesen eltérőek. A zenei sajátosságok és a táncperiódusok vizsgálata, összehasonlítása, kialakulásuk történetének fényében, még sok lehetőséggel kecsegtet, különösen, ha hozzátesszük, hogy ezek a körtáncok a hagyomány régi rétegét képviselik. 3. Egy felfedezetlen vagy felfedezhetetlen (?) terület: tánc és szakralitás Európa történetének során. A liturgia mozdulati szimbolikája. A téma a teológia és mozdulat szimbolikájával foglalkozó tudományterületek lehetőségeit járja körbe. Említ lehetséges példákat, mint a toledói, táncot tartalmazó liturgia, a néptánchagyomány és a keresztény ünnepek kapcsolata. Felveti a kérdést: Európa két évezredével kapcsolatban lehet –e, érdemes –e szakrális táncról beszélni? Ehhez kapcsolódóan nagyon rövid áttekintést kíván adni magának a tánctudománynak a belső kérdéseiről, Magyarországon elért eredményeiről, intézményrendszeréről, fejlesztendő területeiről és ehhez kapcsolódóan a különböző tudományterületekkel való együttműködés pozitív hatásairól. 11.15-11.30 kávészünet 11.30-12.00 Barkó Mária: Esztétikum a reklámokban (Készült a TÁMOP-4.2.2./B-10/1-2010-0024 jelű projekt keretében) Napjainkban a fokozódó piaci versenyben a hirdetők egyre inkább törekednek arra, hogy új, alternatív módokat felhasználva juttassák el üzenetüket a fogyasztókhoz, ebből fakadóan a kreativitás mellett az esztétikum is egyre fontosabbá válik a reklámozásban. Az esztétikum reklámokban betöltött szerepének alaposabb megismerésében és megértésében segíthet annak interdiszciplináris megközelítésben történő tanulmányozása, többek között a pszichológia, az esztétika, és a marketing bevonásával. A téma pszichológiai szemszögből való megközelítése két alkalmazott pszichológiai területet, a művészet- és a reklámpszichológiát érinti. Művészetpszichológiai vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az esztétikai ítélet és tapasztalat egy többszintű komplex jelenség, aminek beható tanulmányozásához figyelembe kell venni az intra- és extraperszonális tényezőket (bővebben ld. Barkó, M., Balázs, K. (megjelenés alatt): Artistic advertisements: When arts meet advertising. In Angyalosi, G., Münnich, Á., Pusztai, G., (szerk.). Interdisciplinary Research in Humanities. Constantine Philosopher University in Nitra, Faculty of European Studies.). Ilyen extraperszonális tényező többek között a (mű)alkotások mint esztétikai ingerek tulajdonságai (pl. komplexitás, prototipikusság). Intraperszonális tényezők tekintetében a befogadó olyan sajátságai játszanak szerepet, mint például mennyire nyitott, érzékeny az esztétikum iránt, milyen emlékei, tapasztalata és jártassága van a művészetekben, de a hangulatok és az érzelmek is befolyásoló erővel bírnak. Reklámpszichológiai témájú vizsgálatokból azt is tudjuk, hogy a kreativitás fontos eleme a mai reklámoknak, hiszen újszerűségük, eredetiségük révén könnyebben talál utat a fogyasztóhoz, megnövelve az üzenet célba juttatásának esélyét. Bár az esztétikum és a kreativitás egymáshoz való viszonya vitatott, egyes reklámok esetében mindkét fogalom mentén értelmezhető.
Az esztétikum reklámokban betöltött szerepének vizsgálata hozzájárul az esztétikum hatásmechanizmusának megértéséhez, valamint tudatosabb használatához. 12.00-12.45 Karap Zoltán: Poul Potts és Kalaf áriája – pragmatista szemmel Hipotézisem szerint a populáris zene történetének is volt konceptuális fordulata éppúgy, ahogyan a magas kultúrában is lezajlott egy olyan forradalom, melynek következtében a publikum számára bizonyos művek formai-tartalmi, tehát tárgyi meghatározottsága helyett inkább az esztétikai tapasztalat „intézményi szerkezete” vált hangsúlyosabbá. A populáris zene konceptuális zenitjét, ha tetszik: John Cage-ét kutatom, és fedezem föl egy olyan kisfilmben, melyben Poul Potts a „The X-Factor Performance Show” színpadán Kalaf áriáját énekli. Elemzéseim során olyan kérdésekre próbálok válaszokat adni, vajon filozófiai értelemben beszélhetünk-e, s ha igen, miként a karaoke (az „üres színpad”) katarzisáról, retorikájáról, performativitásáról, szimulákrum-képzéséről, a valósághoz és művészethez való viszonyáról, történetiségéről, a reklám- és filmzenével való kapcsolatáról, valamint áruszimbolikájáról. 12.45-13.45 ebédszünet 13.45-14.15 Földi Andrea: A tudományterületek kommunikációs nehézségei a modern és posztmodern filozófia szemszögéből Az előadásom egyik központi témaköre a különböző tudományterületek egymás közti és az egyes emberrel való kommunikációja, illetve a nagy narratívák – különösen a történelemfilozófia tükrében – idejétmúlttá válása. A modern kor utáni, azaz a posztmodern gondolkodás teljes mértékben bizonytalanná vált a nagy elbeszélésekkel szemben, mivel azok meséknek bizonyultak a tudomány mércéje alapján. „A modern fogalmát használom majd annak a tudománynak a jelölésére, amelyik magát legitimálandó ebben a metadiskurzusban explicit módon olyan nagy elbeszélésekhez folyamodik, mint amilyen a szellem dialektikája, a jelentés hermeneutikája, a racionális vagy tevékeny szubjektum emancipációja vagy a jólét megteremtése”. (Jean-Francois Lyotard: Posztmodern állapot. In: Bujalos István (szerk.) Posztmodern filozófiai írások. Kiadja a Kossuth Lajos Tudományegyetem Filozófia Tanszéke, Debrecen, 1993. 20. o.) Az egyes ember és a tudományok történelemhez való viszonyán keresztül jól tükrözhető a tudás, illetve a felhalmozott információ fogalombeli különbségének megszűnése a modern korra. A tudományok egymáshoz való viszonyának gyökere rejlik ebben. Ez a kiinduló pont pedig nem a tudományterültek sokféleségében merül ki, hanem már az ész-tudáshatalom fogalmi változásai indokolják a tudományterültek egymás közötti információközlés nehézségeit, bizonyos tekintetben lehetetlenségét. Előadásommal egy általánosabb rálátást szeretnék adni a probléma kiindulópontjára, melyet ugyan egy specifikus tudományterület tükrében – történelemfilozófia – vezetek le, de a probléma alapjára kívánok rámutatni, nevezetesen a tudáshoz való viszony sokrétegűségére és magának a tudás fogalomnak a változására/változataira, mely a különböző tudományterületek megértését, elfogadását – egymás között és mások számára egyaránt – nehezítik meg. 14.15-14.45 Tóth Máté: Interdiszciplinaritás és kulturológia – Egy nyugati és egy orosz elmélet a posztmodernitásról Az elmúlt évtizedek lyotard-i diagnózisa új problémákat mutatott fel a tudás és a társadalom szerkezetére vonatkozóan, új kihívásokat állítva ezzel mindazok elé, akik átfogóbb igényű, valódi párbeszédet szorgalmazó elméleteket igyekeznek kidolgozni. Csakhogy a párbeszédről, struktúrákról, totalitásról szóló szövegek az új évezred posztmodern viszonyai között már eleve idegenként hatnak, de legalábbis megkerülhetetlen gyanú árnyékolja be azokat. Egy olyan korban, ahol a pluralitást olyan értéknek tekintik, amelyért nagy árat kellett fizetnünk, az egység gondolatát övező paranoia az olyan letűnt korok és rendszerek hamis univerzalitásának eredménye, amelyek a lyotard-i definíció „narratívákkal szembeni bizalmatlanságához” vezettek. Mégis, a legtöbb szerző, aki a nyelvjátékok, kultúrák, értékek felaprózódásáról számol be, valamiféle nosztalgiával viseltetik az elfeledett elbeszélések iránt. Maga Lyotard is ezt a kérdést teszi fel: „képesek vagyunk-e folytatni az elveszített eszmék gyakorlatát?” Mihail Epstejn kultúra- és tudományfelfogása válaszszal szolgálhat, még akkor is, ha nem ezzel a szándékkal fogalmazódott meg. Ha képesek vagyunk egy olyan szemléletet magunkévá tenni, amely úgy képes közös nevezőre juttatni a posztmodern multikulturalizmus szereplőit, hogy megőrizze azok szuverén értékeit és identitását, illetve tisztában van az univerzalitás történelmi múltjának hibáival és veszélyeivel, talán újra járhatóvá válhatnak azok a kommunikációs csatornák, amelyről a posztmodern teória már lemondott. Az új totalitás narratívájának „hősei” pedig csak azok lehetnek majd, akik ebben a szemléletben tudnak közvetíteni (paralógiákat megfogalmazni) az egymással szót nem értő kultúrák, diszciplínák között, vagyis az interdiszciplináris kutatók – a „kulturológusok”. 14.45-15.15 Kovács Gábor: Márkus György tudományfelfogásának változásai Előadásomban Márkus György, a Budapesti Iskola filozófusa tudományfelfogásának változásait mutatom be. Két fő pontot emelek ki munkásságából. Az előadás első felében a marxista filozófiát képviselő Márkus tudományfelfogását vázolom, filozófiatörténeti kontextusba helyezve. Az előadás második felét a filozófus posztmarxista korszakának szentelem, amelyet a kultúraelméleti érdeklődés és a modernitásra való reflexió jellemez. 15.15-15.30 kávészünet 15.30- 16.00 Soós Sándor: Filozófia és praxis: a shugyó fogalma a japán kultúrában
„Az igazságnak a megismerésben közvetlenül a gyakorlatban megjelenő igazsággá, a praxisban megjelenő igazságnak közvetlenül a megismerésben megjelenő igazsággá kell lennie. A bölcsen és komolyan gondolkodó emberek hibátlanul törekednek arra, hogy a megismerést és az érzést összhangba hozzák egymással.” (Nishida Kitaró) A távol-keleti gondolkodás és megismerési mintázat egyik jellegzetes eleme a megismerési folyamat gyakorlaton alapuló rendszere. A tapasztalaton nyugvó értelmi megközelítés számos archaikus keleti megismerési út gerincét képezi, és évezredeken átívelő struktúrája összeköti a múltat és a jelent: archaikus, de a harmadik évezredben is megőrizte létjogosultságát, összeköt kulturális régiókat keleten és nyugaton egyaránt. Mintázatainak ismerete nélkül a keleti gondolkodás sok esetben érthetetlen lesz számunkra, ám megismerése révén közelebb kerülhetünk az ázsiai kultúra legkülönbözőbb területeihez. Előadásomban megkísérelem felvázolni, mit jelent a japán gondolatkörben az egész embert átformáló, testet, lelket és szellemet egyszerre alakító filozófiai praxis, a − többek között buddhista alapokon is nyugvó − shugyó fogalma. Az önnevelés rendszerét a shugyó fogalma kapcsán a kultúra számos területéről hozott példával mutathatjuk be, kiemelve a vallás, filozófia, irodalom és írásművészet művelésében betöltött igen fontos szerepét. A fogalom megismeréséhez körül kell járni annak indiai gyökereit, a buddhizmusban betöltött szerepét, hatásában pedig fel kell mutatni azt a meghatározó szerepet, amelyet a japán világban a mai napig betölt. A buddhizmus gyakorlatrendszerét művelő és ismerő modern kori filozófusok számára a shugyó a világ megismerésének releváns eszköze, amely szabályozott és rendszerezett ismeretszerzésre ad lehetőséget. Keretei között olyan, a kelet számára hétköznapinak számító, ám a nyugati gondolkodás számára mind a mai napig felfoghatatlannak vagy misztikusnak tűnő ismereti elemek válnak közvetlenül vizsgálhatóvá, mint az életenergia, vagyis a csi, illetve az energia törvényszerűségei szerint kialakuló áramló test, amelynek teljes körű leírása a mai napig csak a keleti rendszer szerint végezhető el. A shugyó mint metódus, a teljes megismerés lehetőségét biztosítja, amelyben az ember minden aspektusa, testi, lelki és szellemi struktúrája és funkciója szerepet kap és kiteljesedhet. 16.00-16.30 Varga Szabolcs: Hogyan függ össze a kamaszok családi háttere jóllétükkel és egészségmagatartásukkal? A társadalmi háttér és az egészségi állapot közötti összefüggést számos kutatás igazolta, azonban ez a hatás az életciklus alatt változik, más-más korosztályban különböző erősségű, sőt bizonyos esetekben inverz is lehet. Az eredmények kamaszok korosztályával kapcsolatban a legellentmondásosabbak. Egyes vizsgálatok a kamaszkorúaknál az egészségi állapot „relatív egyenlősödésről” számolnak be a gyermekkorhoz képest, más kutatások ezt nem igazolták. Ebben a korban a társadalmi háttér hatása, ha nem is mutatkozik közvetlenül az egészségi állapotban, rejtett formában jelen van, többek között az alkoholfogyasztás, dohányzás és egészségmagatartás egyenlőtlenségeinek formájában, melyek felnőttkorban mediátor változókként játszhatnak szerepet. Előadásom alapja az a kutatás, melyet a Semmelweis Egyetem Egészségtudományok Doktori Iskola doktoranduszaként végzek témavezetőmmel, Dr. Fűzné Dr. Pikó Bettinával. Kutatásunk célja ezen változóknak, tehát a középiskolások jóllétének és egészségmagatartásának vizsgálata volt, társadalmi hátterük tükrében. Jó példa ez az interdiszciplináris témaválasztásra, hiszen érinti mind a szociológia, mind a pszichológia, mind az egészségtudomány egyes területeit. A kérdőíves adatfelvételére négy debreceni középiskolában (N=501), a 2012/13-as tanév második féléve folyamán került sor. A társadalmi státuszt a szülők legmagasabb iskolai végzettségével és alkalmazási minőségével (objektív mutatók), valamint a társadalmi helyzet önbesorolásával (szubjektív mutató) mértük. Eredményeink szerint mind az objektív, mind a szubjektív társadalmi helyzet-mutatók összefüggenek a középiskolások jóllétével, legerőteljesebb a szubjektív mutató szerepe. A dohányzás esetén csak egy, az alkoholfogyasztásnál egyik társadalmi helyzet-mutatóval sem sikerült összefüggést kimutatnunk.
2013. május. 18. (szombat) 10.00-10.30 Horváth Lajos: Fenomenológia és pszichoanalízis határán: transzdiszciplináris próbálkozások Dieter Lohmar fantázia-fenomenológiájában Dieter Lohmar kortárs fenomenológus interdiszciplináris szempontból közelíti meg a fantázia fenomenológiai problémáit. Nem csak a husserli fenomenológiára alapozza munkáját, hanem az idegtudomány és a zoológia bizonyos eredményeit is felhasználja. Kutatásának kulcsfogalmai az ún. gyenge fantázia, mely egy pre-verbális – az észlelést kiegészítő, tipizáló – kognitív funkció, valamint az ún. fantazmatikus önaffekció, mely az empatikus jelenségek hátterében működő mechanizmus. Lohmar megpróbál hidat építeni a fantázia fenomenológiája és a pszichoanalízis között. Előadásomban három pontban szeretném kritizálni Lohmar téziseit: 1) Történeti szempontból szeretném hangsúlyozni, hogy a gyenge fantázia és a fantazmatikus önaffekció jelenségei már Arnold Gehlen filozófiai antropológiájának is szerves részét képezték. 2) Lohmar kevés figyelmet fordít a fantázia patológiás megnyilvánulásaira és a pszichoanalízis Freud utáni fejleményeit sem reprezentálja (pl. Winnicott „átmeneti tér” koncepciója kifejezetten érdekes kapcsolódási pontnak tűnne). 3) Végül pozitív példaként úgy gondolom, hogy a gyenge fantázia működését kiegészítheti a jungi aktív imagináció fenomenológiájának vizsgálata, mely egyelőre nem került Lohmar érdeklődésének középpontjába. 10.30-11.00 Gáspár László: A mesterséges intelligencia lehetséges „etikai aspektusa” és határa Az előadás folyamán az MI-t érintő főbb problémák felvázolását követően, az interaktív gépek működésének szegmensét, a viselkedésvezérlő-egység lehetséges kialakítási elvét vizsgáljuk meg etológiai-játékelméleti szempontból, melynek segítségével a gépi működés és az emberi viselkedés etikai aspektusának határaira és lehetséges átfedéseire szeretnénk rávilágítani. 11.00-11.30 Bodnár János Kristóf: Megjegyzések a 'veleszületett szocialitás', tágabban pedig a 'nature-nurture' "vita" evolúciós pszichológiai megközelítéséhez a késő-wittgensteini gondolatrendszer kontextusában Előadásomban Meltzoff és Moore, valamint Molnár 'veleszületett szocialitás' elképzelését próbálom újraolvasni és azok meglátásaival polemizálni a (nemcsak, de főként a) késői Wittgenstein gondolatrendszerére támaszkodva, a fogalmi analízist és a hétköznapi-nyelv filozófia organonját játékba hozva e problémahorizont kapcsán. Tágabb értelemben előadásom lényegi kérdése az, hogy mennyiben szolgálhat termékeny értelmezési keretként és vizsgálati eszközként a késő-wittgensteini (különösképp az A bizonyosságrólbani) gondolatvilág néhány központi ideája - mint a zsanérmeggyőződések "rendszere" vagy a Filozófiai vizsgálódásokban szereplő szabálykövetési megfontolások az - evolúciós pszichológia a korai kötődésrőli, az identitás kialakulásának lehetőségeiről és módjairóli és a nature-nurture, tabula rasa-idea innata "vitára" adott válaszai kapcsán? Amennyiben elfogadjuk a wittgensteini koncepciók alkalmazásának adekvátságát e problámamezők rekapitulálásához, úgy talán egy termékeny s nem utolsósorban interdiszciplináris filozófiai-pszichológiai (újra)megvilágításba helyezhetjük a 'veleszületett szocialitás' és az identitásképződés kérdését. 11.30-11.45 kávészünet 11.45-12.15 Péter Szabina: A műteremből dolgozószoba lett Előadásomban a par excellence konceptuális művészetet mint a filozófia és művészet 'interdiszciplináris' érintkezési területét, szerves interakciójukat és összjátékukat mint termékeny 'határátlépést' szeretném vizsgálni. A konceptuális művészet fundamentális meglátása és alapvetése éppen a konferencia témájába vág: ezen alapvetés szerint a konceptuális művészet lényegét e művészeti tevékenység és műtárgyak csak a filozófia domíniúmában is elmerülő létrehozhatósága és a terület felőli olvashatósága alkotja; így a műteremből a dolgozószobába (és vica versa) átléphetőség mint egy olyan új (?) művészeti és befogadói aktivitás kihívását jelöli, melyben filozófia és művészet csak a mutuális egymásból létrehozhatóság és érthetőség égisze alatt érthető meg. 12.15-12.45 Sántha Szilvia: Ha egy nyári délután az Olvasó… - Művészet és művészetfilozófia Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című regényében „A játék mindig együttjátszást igényel” – írja Gadamer A szép aktualitása című munkájában. Előadásomban elsősorban arra keresek választ, hogy Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó című regényében hogyan érvényesül ez az együttjátszás, hogyan és milyen céllal vonja be az olvasót a szöveg, kihasználva éppen saját szövegvolta révén meglevő adottságait. Foglalkozni kívánok továbbá a saját szövegvolt hangsúlyozásának jelentőségével, a regénybeli Olvasó és Olvasónő nyomozásával párhuzamosan én is egy nyomozásra invitálom a hallgatóságot, mégpedig arra kívánunk majd fényt deríteni, hogy a műalkotás maga – jelesül a Calvino regény – hogyan képes önmaga – és önmagán keresztül a művészet – egy elméletévé, az önreflexivitás révén művészetfilozófiává válni. 12.45-13.30 Vízkeleti Dániel: 'La Dolce Morte' - A látvány, az attrakció és avantgárd hatások az olasz thriller, a 'giallo' műfajában Előadásomban egy kevésbé ismert „filmműfajon”, esszenciális formájában 1965 és 1980 között létező, a krimi, a thriller és a horror tendenciózus összekapcsolásával rögzült bűnügyi cikluson, a giallo-n keresztül igyekszem bemutatni a XX. század egyik legfontosabb esztétikai fordulatát, és az avantgárd tendenciák továbbélését a posztmodern filmművészetben.
Filmrészletek segítségével röviden körvonalazom a műfaj (ciklus) legfontosabb jegyeit. Igyekszem elhelyezni a XX. századi filmkultúrában, amellett érvelve, hogy egyáltalán nem egy alantas, a nyílt erőszak és szexualitás ábrázolása miatt, a teoretikusok által többnyire lenézett filmcsoportról van szó. Felvetem, hogy a giallo-k, a korszak exploitation filmjeihez hasonlóan, kiemelt helyen az elitkultúrával és a fősodorral szembehelyezkedő alternatív kultúraként értelmezhetőek. Ezután a jelenség művészetfilozófiai értelmezése során Nietzsche Tragédia születése című művében körvonalazott, majd Antonin Artaud Kegyetlenség színházában továbbgondolt, végül Pasolini A költői filmben a filmre alkalmazott, esztétikai tradícióban helyezem el azt. Végül a XX. századi modern és avantgárd művészet és a korai pre-narratív némafilm kapcsolatának vizsgálatával olyan kulcsfogalmakat járok körbe, mint a látvány és az attrakció, mert azok szerepe a narratív film előtérbe kerülésekor ugyan gyengül, de később éppen a 60-as évek tömegfilmjében erősödik meg ismét, hogy aztán az avantgárd lendület a giallo-ciklusban kérlelhetetlen erővel és intenzitással tombolja ki magát, ugyanazt a forradalmi feladatot ellátva, amit a 20-as évek avantgárdja csak igyekezett magáénak tudni, és amit 60-as évek neoavantgárdja már egyáltalán nem tudott ellátni. 13.30-14.30 ebédszünet 14.30-15.00 Szilágyi Zsolt: A történeti földrajz mint kapcsolattudomány alkalmazása a magyar várostörténet-írásban A brit földrajztudomány emblematikus alakja, Nigel John Thrift az utóbbi időben egyenesen kettős földrajzról beszél – hangsúlyozva a természetföldrajz és az emberföldrajz egymástól való látványos eltávolodását. Bár megoszlanak a vélemények, mégis vannak, akik úgy gondolják, hogy e két aldiszciplína között a történeti földrajz is egyre jelentősebb összekötő szerepet játszik. Ennél valamivel világosabb, konkrétabb például a földrajz- és a történelemtudomány között betöltött szerepe, amiért sokan kapcsolattudománynak nevezik. A történeti földrajztudomány legutóbbi (2012), prágai nemzetközi konferenciáján a 27 szekció csaknem felét a történeti klimatológiai előadások adták. Mindez jól jelzi a történeti éghajlatkutatás eredményeinek egyre szélesebb körű felhasználását. Ezeknek a kutatásoknak a zöme a kis jégkorszakhoz kötődik, vagyis a 14–19. századi viszonyok feltáráshoz fűződik. Különös, de tény, hogy ez az időszak a közép- illetve kelet-európai városodás és városiasodás többrétegű folyamatával esik egybe. A magyar várostörténet-írás mindezidáig nem tulajdonított jelentősebb szerepet a történeti földrajzi látószögnek (a történeti klimatológiai megközelítésről nem is beszélve). Meggyőződésem, hogy ez a „magatartás” napjainkban már súlyos hiba. Előadásomban azt igyekszem bizonyítani, hogy a kis jégkorszak kontextualizálásával minden eddiginél összetettebb formában értelmezhető a magyar városfejlődés folyamata a középkortól egészen a modern korig. 15.00-15.30 Szabó Edina Rózsa: Rothschnek Olga naplója Az önéletírás, az autobiográfia napjainkban egyre elterjedtebb témája a történeti kutatásoknak. Az önéletírói műfajok közé tartozik a napló is, ami a különböző korok mindennapjainak megismerése mellett az egyes szerzők személyiségére vonatkozóan nyújt más források alapján meg nem ragadható információkat. Ennek megfelelően a naplók vizsgálatához nem elég pusztán a történettudomány módszereit alkalmazni, a narratív identitás és pszichológia szempontjaival kell azokat kiegészíteni. Előadásomban egy debreceni értelmiségi családból származó fiatal lány naplójának rövid ismertetésével szeretném bemutatni a naplókutatás interdiszciplináris jellegét. 15.30-16.00 Hornyák Péter István: Diszkontinuitás, fragmentálódás, diszperzitás – néhány gondolat Koselleck emlékezet-felfogásáról Koselleck figyelme az 1970-es években fordul az emlékezet témája felé. Ennek apropóját elsősorban a háború, az erőszak és a terror tapasztalatainak megértése, feldolgozhatósága, és az arra való emlékezés kérdése jelentette. Haláláig a történeti emlékezet témája visszatérő elem (ami mutatja a kérdés centrális kitüntetettségét), a munka azonban befejezetlen marad. Előadásomban arra vállalkozom, hogy ennek a komplex térnek néhány ismeretelméleti, morális, és nyelvi problémáját villantsam fel Koselleck szövegei mentén.
