bevezetés
Intelligens készülékek, amelyek hatékonyabbá és élvezetesebbé teszik az életet
A konyha évszázadokon keresztül egyet jelentett a családi ös�szetartozással, hiszen itt napjában többször is megfordulnak a családtagok, a tûzzel, mely elengedhetetlen a fõzéshez, és az étkezéssel, mely mindennapi alapszükségletünk. Az évezredes múltat feltáró ásatásokban tehát nem véletlen, hogy a legtöbb elõkerült használati tárgy valamilyen konyhai eszköz, cserépedény, agyagkorsó… Késõbb a tûzhely, a konyhaasztal és a tároló-, vagy tálalószekrény vette át a fõszerepet, így kialakultak a klasszikus konyhai berendezési tárgyak. A mai kor rohamosan megváltoztatta a hagyományos berendezési formákat. Elég csak arra gondolnunk, hogy 3-4 évtizede még bútorasztalosok mûhelyében árulták a konyhaasztalt és szekrényt, ma pedig modern kínálatú konyhaszalonokban állíthatjuk össze álomkonyhánkat, melyhez szervesen kapcsolódik a konyhai készülékek változatos és bõséges kínálata. Ehhez járul hozzá a világ vezetõ háztartási készülékgyártója, a Whirlpool márka, és termékeit bemutató katalógusunk is. A Whirlpool cégcsoport nem egészen 17 év alatt vált a háztartási készülékek elsõ számú márkájává Európában. A siker alapja a folyamatos felülvizsgálat és innováció, amely az iparágban vezetõ formatervezési és funkcionális megoldásokat biztosít a változó igények jobb kielégítésére. Az új formai irányzatok, a technológiai fejlõdés valamint a társadalmi és
otthoni szokások változása mind a változtatás irányába mutatnak. A fejlõdéssel egyszerûbbé, sokoldalúbbá és tartósabbá válnak a gépek, javul teljesítményük, letisztultabb, vonzóbb a megjelenésük, mûködésüket tekintve pedig kifinomultabbak, könnyebben kezelhetõek. Olyan stílusos készülékek jönnek létre, amelyek intelligenciájuknak köszönhetõen a munka nagy részét elvégzik Ön helyett, és jelentõsen megkönnyítik életét. Whirlpool. Érezze a különbséget!
Whirlpool – a beépített innováció Mint minden Whirlpool terméket, a beépített termékeket is az Ön igényeinek szem elõtt tartásával tervezték. Olyan elemeket tartalmaznak, amelyeknek köszönhetõen ideális beépített konyhát hozhat létre, mindegy, hogy mekkora a rendelkezésre álló hely, és milyenek a használati követelmények. Az elegáns, ergonómikus forma és a vonzó, kiváló minõségû anyagok által fémjelzett termékválaszték változatos formákat, méreteket és megjelenést kínál, intelligens funkciókkal ötvözve, amelyek lépést tartanak igényei változásával, pl. a Whirlpool szabadalmaztatott 6. érzék technológiája és az egyéb intelligens, innovatív megoldások, mint például a szöveges LCD kijelzõ, a legapróbb részletekre is kiterjed, így gondtalanná teszi az életet.
3
progressive design Színtiszta minimalizmus „PROGRESSIVE LINE” A Whirlpool „Progressive Line” modellcsalád maga a megalkuvásmentes minimalizmus. Geometrikus, kizárólag egyenes vonalakra, körökre, hasábokra és hengerekre szabott vonalai, horizontális hangsúlyai, tömör, robosztus látványvilága, és hangsúlyozott anyagszerûsége az irányzat tiszta kivonta. A formaterv a prémium szegmens igazi zászlóshajója, technológiában, részletmegoldásaiban, kidolgozottságában és az összhatását illetõen is igazi luxusmegoldásokat nyújt. Kiváló minõségû anyagok, például ujjlenyomatmentes, magas fényû rozsdamentes acél és tükörüveg kombinációja, letisztult vonalvezetés, az összes elérhetõ innovatív funkció alkalmazása jellemzi, hogy Önnek a konyhában folyó munka minden tekintetben a lehetõ legszórakoztatóbb és leghatékonyabb, az ott eltöltött idõ a legélvezetesebb legyen. Az exkluzivitást kedvelõk igazi terepe, ha a forma és funkció tökéletes egységére törekedve ebbõl a termékcsaládból építik be készülékeiket.
4
essence design A teljesítmény és stílus esszenciája „ESSENCE LINE” Az új „Essence” formatervet a „kevesebb néha több” mottónak megfelelõen terveztük. Fontos jellemzõi a „high tech” felszereltség, az azt tükrözõ, de visszafogott, letisztult, alkalmazkodó design, a geometrikus, íveket számûzõ, egyenes vonalvezetésû, elegánsan keskeny formák, kidolgozott részletek, igényes anyagok, rejtett belsõ értékek és kiemelkedõ ergonómia. A felszereltségek sorában egyaránt megtalálhatjuk a magyarul kommunikáló szöveges kijelzõt, beépített szakáccsal, az automatikus pirolitikus öntisztítást, a szenzoros hõmérséklet vezérlést, gördülõ síneken mozgó tálcákat, a látható hõ nélkül fõzõ indukciós technikát és még sok minden mást… Ez a stílus a mai konyhák döntõ többségéhez tökéletesen passzol, azok függvényében teljesen eltérõ, új és új enteriöröket alkot. A készülékek teljesítménye, magas felszereltsége, kis fogyasztása, könnyû kezelhetõsége, ujjlenyomat mentes felülete, illetve a speciális öntisztító lehetõségek kényelmes, örömteli fõzési élményeket garantálnak.
5
f la t d e s i g n Ergonómia és elegancia – intelligens készülékek „FLAT LINE” A „Flat Line” termékcsalád gépei tisztán és tökéletesen illeszkednek bármilyen konyhai stílushoz, ugyanakkor együttes használatuk racionális, visszafogottan elegáns, barátságos környezetet teremt. Különösen jól kiszolgálja a ma oly népszerû természetes fa, faragott, berakásos, illetve klasszikus vonalú bútor terveket. A vezérelv a lényegre való törekvés, a túlzások kerülése, amelynek eredménye a letisztult, ergonómikus funkcionalitás és forma. A használat komfortja az emberi anatómiát maximálisan követõ formákra, illetve a fejlett technológiára épül, amely számos olyan dologról gondoskodik, amire régen Önnek kellett ügyelnie, most ezt az idõt Ön tetszése szerint használhatja fel.
6
d y n ami c / r u s t i c d e s i g n A friss lendület „NEW DYNAMIC LINE” A „New Dynamic Line” termékek formavilágát a legújabb konyhatrendek ihlették, fontos eleme a hangsúlyos horizontalitás, a ma uralkodó, elsõsorban a fiókok funkcionalitására koncentráló vízszintes elrendezés, a modern, letisztult, geometrikus formák. Mindeközben a formatervnek legalább ennyire fontos motivációja, hogy erényeit minél kedvezõbb ár-érték arány mellett nyújtsa, így a részletmegoldások, az alkalmazott technika kiválasztásánál az ésszerûség, megfizethetõség is kiemelt figyelmet kapott. További érdeme a családnak, hogy formavilága univerzális, a különféle bútorcsaládok többségéhez jól illeszkedik.
A tradíció és a technológia találkozása „MEMORY LINE” A „Memory Line” készülékcsalád külseje a tradícióra utal, a meleg családi tûzhely hangulatát idézi, ugyanakkor a gépek a modern technológiára épülnek. A lágy, lekerekített formák, barátságos, nem tolakodó színek és anyagok idõtlen, értékes szépséget garantálnak, de eközben a fõzés során elvárható teljes komfortot és teljesítményt biztosítják, mindezt rejtve, a háttérbõl segítve tevékenységünket.
7
i n n o v á c i ó a f o r ma t e r v e z é s b e n A Whirlpool a háztartási készülékeket gyártó cégek közül az elsõ, amely titán termékcsaláddal jelent meg a piacon. Tökéletes anyag a modern konyhák számára – strapabíró, tartós, nagyon könnyen tisztítható és kellemes hangulatot teremt. A titánt már széles körben használják az építészetben, az ékszereknél és a laptopoknál, a csúcstechnológiát tükrözõ megjelenés, a meleg textúrával ötvözve, tökéletesen illeszkedik korunk kiváló minõségû konyhabútorainak stílusához. Az ujjlenyomatok még a kezeletlen titánfelületen sem jelennek meg, a Whirlpool azonban speciális, fejlett, nanotechnológiával készült bevonattal tovább tökéletesítette a felületet, hogy a szennyezõdés többé ne okozzon gondot. A titán ellenáll a hõnek és a vegyszerek vagy atmoszféra által okozott korróziónak, így gyakorlatilag korlátlan ideig megõrzi eredeti megjelenését.
8
A titán és a készülékek letisztult vonalvezetése tökéletes összhangot biztosít, így a hibátlan esztétikai megjelenés felhasználóbarát kezeléssel párosul.
Egy lépés a jövôbe Az új Titanium beépített termékcsaláddal a Whirlpool újabb lépést tett a jövõ konyhája felé. Erõs mint az acél, de sokkal jobban ellenáll a korróziónak, ráadásul könnyebb – a titán masszív, hõálló anyag. Meleg, mégpedig nem csak színében, de érzetében is, ugyanakkor rendkívül szép, azt a minõséget képviseli, amely végigvonul a Whirlpool elegánsan visszfogott konyhai berendezésein.
t i t a n i u m t e r m é k c s al á d AKZ 448 TI AKZ 447/4 TI
AKM 441 TI
249 900,219 900,-
• Progressive Design • Gemini2 digitális kijelzõ • Multi-funkciós sütõ (MF 8) • Elektronikus programozás és sütõhõmérséklet beállítás • Titánium front • Elektronikus sütési idô beállítás • 2 szintes kihúzható sütôsín (448 TI) • Gyárilag beépített katalitikus panelek (AKZ 448 TI) • Beépített hûtôventillátor • 3 (2 reflexiós) ajtóüveg • „A” energiaosztály
„Vario” lehajtható grill, Hôlégbefúvás, Hôlégkeverés, Jet Start (turbó) felfûtési funkció, Pizzasütô, kenyérsütô, extra barnító funkció, Melegentartó, alacsony hômérsékletû funkció, Sütôvilágítás, Pro.Fit - Könnyített beépítés Tartozékok:
3 db zománc bevonatú sütôtálca, 1 grillrács (448 TI)
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): Méretek (Mag.xSzél.xMély.) (mm): Beépítési méretek (Mag.xSzél.xMély.) (mm):
AMW 535 TI
159 900,-
68 cm
52 595x595x564 600x560x550
• Progressive Design • 68 cm széles fõzõlap • 4 gázégõ • Edzett üveglap, titánium szegéllyel • Öntöttvas edénytartók • Elöl elhelyezett kezelôgombok • Egykezes automata szikragyújtás • Biztonsági szelep gázégônként
Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Hálózati kábel Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: Bal hátsó zóna: Jobb hátsó zóna: Jobb elsô zóna: Max. gázteljesítmény (W): Gáz alapbeállítás: Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm):
AKR 958 TI
249 900,-
normál; 64 mm; 1,65 kW normál; 64 mm; 1,65 kW gyors; 91 mm; 3 kW mokka; 45 mm; 1 kW 7300 földgáz (G-20), 25 mbar 49x680x510 41x560x490
249 900,-
• Progressive Design • Állószekrénybe építhetõ kivitel • Mikrohullám + grill funkció • Titánium front panel • 6. érzék funkció • digitális display • Elektronikus vezérlés • Kapacitás (liter): 40 • Energiafokozatok száma: 8 • Mikrohullám teljesítmény (W): 900 • Grill teljesítmény (W): 1600 • Programóra • Párolás funkció • Crisp funkció • Automatikus súly szerinti crisp funkció • 3D mikrohullámú sütés • Lehajtható ajtó
Forgótányér átmérôje (mm): 400, JET gyorsmelegítô gomb, JET Defrost/Gyorskiolvasztó funkció, Újramelegítés funkció, Gyermekzár Tartozékok: Crisp tál, Crisp tál fogantyú, Pároló edény, Grill rács Mûszaki adatok: Teljesítményigény (W): Méretek (Mag.xSzél.xMély.) (mm): Párolótér mérete (mm): Beépítési méretek (Mag.xSzél.xMély.) (mm):
• PrOGRESSIVE Design • Falra szerelhetõ, kürtõs elszívó • Elektronikus vezérlés • •
1 motor • 3 sebességfokozat • Elszívó ernyônél mért nettó teljesítmény (m3/h): 630 Beépített halogénvilágítás • Titánium
Fém zsírszûrô, Zsírszûrôk száma: 1, Alkalmazható szénszûrô típusa: DKF 43 3000 455x595x510 450x420x210 450x560x550
Mûszaki adatok: Zajszint (dBA): Kivezetôcsonk max. átmérôje (mm): Méretek (Mag.xSzél.xMély.) (mm):
46-55-65 150 760-1180x898x500
9
10
Intelligens sütôk, amelyekkel könnyû tökéleteset alkotni
A Whirlpool stílusos beépített sütôi az Ön igényei szerint biztosítják az irányítás lehetôségét, és munkát takarítanak meg Önnek. Az intelligens technológiát és az egyszerû kezelôszerveket letisztult vonalak fogják keretbe.
6. érzék a nagyszerû eredmények érdekében A 6. érzék sütôk tökéletes sütési eredményt biztosítanak a lehetô legegyszerûbb módon. A 6. érzék technológia két érzékelôjének köszönhetôen képes érzékelni a sütnivaló étel súlyát és a pontos hômérsékletet a sütôtér belsejében, és ennek megfelelôen állítja be a sütési idôt illetve irányítja a sütési folyamatot, miközben az innovatív és felhasználóbarát szöveges kijelzô segítségével rendszeres vis�szajelzést ad a fôzési idôrôl. A Whirlpool 6. érzék sütôje úgy segít Önnek a konyhában, akár egy professzionális szakács, aki ügyel a részletekre, hogy az eredmény mindenkor tökéletes legyen. A pirolitikus tisztítású sütô Tiszta és fényes. Az öntisztító sütô. A Whirlpool pirolitikus sütôi leveszik Önrôl a sütôtisztítás valamennyi gondját. Ha beállítja a „pirolitikus” tisztítófunkciót, a sütô egyetlen gombnyomással automatikusan kb. 475-500ºC-ra
felfût. Ezen a hômérsékleten a zsír és a sütés közben kispriccelt folyadék egyszerûen leég a sütô faláról. A maradék szen�nyezôdés hamuvá válik, ami nedves ruhával könnyedén eltávolítható, miután a sütô kihûlt. A „pirolitikus” sütô eredeti sütôtálcája szintén így tisztítható. A felsô fûtôelem fölötti hôvisszaverô lemez még hatékonyabbá teszi a tisztítást, csökkenti a bemelegedési, és így a tisztítási idôt is.
Újdonság: Kompakt sütô A kompakt sütô, optimális helykihasználásra tervezett hagyományos sütô. Csökkentett mérete ellenére 40 literes sütôtérrel rendelkezik, amelynek zománcozott felülete könnyen tisztítható. A sütô jól használható melegítôfiókkal kombinálva, együtt egy teljes méretû sütôhelyet foglalnak el a konyhában. A kompakt sütô nem áldoz fel semmit a teljesítménybôl, miközben a legmodernebb technológiát nyújtja – Jet menü, intelligens szöveges kijelzô és több szintû sütés (3 szint). A Gallery sorozat részeként elegánsan illeszkedik az Essence és a Progressive termékcsalád készülékeihez.
11
beépíthetÔ sütÔk Újdonság: Speedoven gyorssütô Fôzzön úgy, ahogy eddig is tette a hagyományos sütôvel, de feleannyi idô alatt. A Speedoven olyan helytakarékos készülék, amely a hagyományos fôzési technológiára épül, de szükség esetén mikrohullámokkal gyorsítja fel a sütést. Így a recepttôl függôen akár felére csökkenhet a fôzési idô. A sütô rendelkezik még a „Jet Menu” szöveges kijelzô funkcióval is, amely a készüléket még sokoldalúbbá teszi. További jellemzôje a 3 különbözô sütési szint és a gyorsabb kiolvasztást lehetôvé tevô gyors felengedés funkció. A Speedoven 40 literes sütôtere a könnyû tisztíthatóság érdekében zománcozott. A Speedoven melegítô- vagy tartozékfiókkal is kombinálható, így tökéletesen illeszkedik a 60 cm-es kiosztásba is. A Gallery sorozat részeként elegánsan illeszkedik az Essence és a Progressive termékcsalád készülékeihez.
Újdonság: VEGA Jet Menü felhasználói felület A Whirlpool hisz a változatos és szórakoztató konyhában. Minél több a lehetôség, amivel kísérletezni lehet, annál nagyobb az élvezet mind a szakács, mind az ételeket fogyasztók számára. Ezért alkottuk a Jet Menü programozást. Gondtalanul kísérletezhet egy sor elôre programozott recept segítségével és próbálgathatja az elôre programozott funkciókat, mint például a gyors elômelegítés vagy a Maxi Cooking, a nagyobb hússzeletek tökéletes elkészítéséhez. Használja a tartozékok új választékával együtt, hogy megtapasztalhassa az egészséges, ízletes és végtelen változatosságú ételek elkészítésének örömét. Bôséges automatikus receptválaszték A Jet Menü számtalan elôre beprogramozott receptet tartalmaz, így Ön könnyedén és hatékonyan alkothat és kísérletezhet. Rögzített receptfajták segítik az olyan ételek sütését, mint a pizza, sült marha vagy quiche, és a használt nyelv beállítástól függôen további receptek állnak rendelkezésére. A nyelv átállításával más országok specialitásaihoz is hozzájuthat. Minden recepthez elôre beprogramoztuk a sütési funkciókat, az idôt és a hômérsékletet, hogy az eredmény mindig tökéletes legyen. Néhány recept „automatikus indítású”, ami azt jelenti, hogy a sütô automatikusan elômelegíti magát, és a kijelzôn mutatja, hogy mikor és melyik szintre kell behelyeznie az ételt.
12
TAD szöveges kijelzô
Tökéletes tanácsok az ízletes eredményhez A Whirlpool szöveges, LCD-kijelzôs (TAD) sütôje a valaha is kapható legszolgálatkészebb és legmegbízhatóbb konyhai segítséget biztosítja. Tiszta, könnyen olvasható menük állnak rendelkezésére a fôzési tanácsoktól kezdve egészen teljes receptekig, amelyeket egyetlen gombnyomással hívhat elô. Megadhatja, hogy mit szeretne fôzni, a többit pedig rábízhatja a sütôre, eltárolhat új, késôbb használni kívánt recepteket, és a fôzési folyamat bármely szakaszában segítséget kérhet az ételmelegítéstôl kezdve a rácshelyzetig, az étel fôzés közben való megforgatásáig, és a fôzési idô meghosszabbításáig. A fôzés befejeztével a sütô még arra is figyelmezteti Önt, hogy felülete forró. Így valóban semmi sem biztosíthatná jobban a tökéletes eredményt! A szöveges kijelzô forradalma: az exkluzív, innovatív Whirlpool technológiának köszönhetôen az új beépített sütô kijelzôje 19 nyelven rendelkezésre álló intelligens menüvel rendelkezik. A felhasználó kérésére az egyszerû, könnyen használható programozási üzemmódok recepteket és funkciókat javasolnak, biztosítják az ideális fôzési idôt és kijelzéseket szinte bármilyen sütôben készülô ételre. A szöveges kijelzô azt a célt szolgálja, hogy a fogyasztót a fôzés kezdetétôl egészen a végéig segítse – mindez három különbözô interakciós üzemmódnak köszönhetô: – segítô üzemmód, ami elsôsorban a kezdôk számára nagy segítség. Tízféle ételkategóriát tartalmaz ötven receptre. A felhasználónak a menüben felsorolt kategóriákból választva csak meg kell jelölnie, hogy mit szeretne fôzni, be kell állítania a súlyt, és a sütô megmondja, hogy milyen funkcióval, fôzési idôvel és hômérsékleten érhetô el a legjobb eredmény. A felhasználó saját igényei szerint megváltoztathatja a sütô által kijelzett idôt: a memo üzemmód megjegyzi az új receptet, ami ezután bármikor használható. – memo üzemmód, amelynek segítségével a felhasználók akár tíz receptet is betáplálhatnak a memóriába. A sütô egyetlen gombnyomással automatikusan elkészíti a memóriájában lévô ételt. – hagyományos üzemmód, amikor a felhasználó teljesen maga állít be mindent, a funkciót, a hômérsékletet és a fôzési idôt attól függôen, hogy mit szeretne elkészíteni. Az új sütô által kínált megoldás alkalmazkodik a legkülönbözôbb stílusokhoz és a fogyasztó állandóan változó igényeihez.
beépíthetÔ sütÔk Újdonság: GEMINI2+
Piktogramokkal továbbfejlesztett digitális kijelzô A sokat tudó, de mégis könnyen, egyszerûen és fôleg biztonságosan kezelhetô sütôprogramozás nagymértékben megkönnyíti a sütôt használó munkáját. Korunkban a jól érthetô piktogramok mindenhol megjelennek, s ez a Whirlpool sütôkre is igaz. Az új Gemini2+ kijelzô a melegen tartás, extra barnítás, vagy gyermekzár és egyéb funkciókat, piros színû szimbólumokkal emeli ki, de a gyorsfelfûtés, vagy az 1-tôl 5 fokozatig beállítható variálható grill is újdonságnak számít. A sütôhômérséklet változását növekvô/csökkenô vonalsor mutatja, és az idôzítési funkciók is a korábbinál érthetôbben jelennek meg.
Újdonság: 4-gombos Easy Touch kezelõpanel középkategóriában Akár négy gomb is elegendô, hogy a hômérséklet, a sütési, vagy befejezési idô is könnyen, egyszerôen beállítható legyen. Erre fejlesztette ki a Whirlpool az új Jobim kezelôpanelt. A korábbi 6 gomb helyett, jól átgondolt logikával és ügyes elrendezéssel erre a funkcióra mostantól 4 gomb is elég, amely még az óra, idôzítô/jelzô és gyermekzár kezeléséhez is elegendô.
Intelligens funkciók a kiváló teljesítmény érdekében A Whirlpool multifunkciós sütôi a sütésmódok széles választékát kínálják a különbözô ételfajták elkészítéséhez. A multifunkciós sütôk öt- (MF5), vagy nyolc sütési módos (MF8) kivitelben készülnek. A hôszenzor vezérlésû Easytronic (AKZ) típusoknál ez további 4 programmal kiegészülve 9, illetve 12 sütési módot jelent. Az alábbiakban ismertetett fô sütési módok és szimbólumok az egyes termékismertetéseknél segítenek Önnek a megfelelô készülék kiválasztásában. 1. Statikus alsó/felsô sütés: az alsó és felsô sütés kombinációja, amely a hagyományos sütési módot biztosítja, ahol a sütô felül melegebb. Ideális, ha ropogós ételt készít, illetve lassú sütéshez. Kenyérfélék, leveles tészták és római cserépedényben történô sütéshez is kiváló. 2. Statikus alsó/felsõ + légkeverés: sütemények, tészta, aprósütemény készítésére alkalmas légkeringetéses sütés, alsó és felsô melegítéssel. Lehetôvé tesz egyszerre két szinten való sütést is. Ideális sütemények és torták sütéséhez, valamint fedôvel lezárt sütôtálban mindenféle rakott ételhez. 3. Grill: nagyfelületû grill, szaftos, zsírosabb lapos hússzeletek (steak), kolbászfélék, elôkészített grillhúsok, halszelet grillezéséhez, csôbensültek és melegszendvics készítéshez.
4. Turbo grill: légkeveréses grillezés, ahol a nagyfelületû grillfûtôtest és a ventilátor egyidejûleg mûködik. Gyorsabbá és egyenletesebbé teszi a grillezést a meleg levegô grill-zóna körüli keringtetésével. Ideális vastagabb húsdarabok grillezéséhez. Nyárson sült szerû hatás, kívülrôl pirít, a felületi húspórusok hamar összezáródnak, ezért nem szárad ki belül. Szárnyasok, nagyobb darab egybe sültek készítésre alkalmas. 5. Légkeverés: egyedülálló kiolvasztási funkció, csak ventilátor (melegítés nélkül). A sütô hátoldalán lévô ventilátor egyenletesen keringteti a levegôt a fagyasztott élelmiszer körül. A gyors és kímélô felolvasztás módja. 6. Aktív hõlégbefúvás: sütés több szinten. A sütô hátoldalán található ventilátor a körülötte lévô körfûtôtesten áramoltatja a levegôt, majd NÉGY irányból a sütôtérbe juttatja. Az étel sülése gyors (elômelegítésre általában nincs szükség) és egyenletes a sütôtér minden részében. Több szinten történô sütésre ideális. Mindenféle kinyomós, darálós aprósütemény, muffin, croissant, rétesek stb. sütésére a legalkalmasabb módszer. Egyszerre többfajta étel is süthetô, az ízek és illatok keveredése nélkül. 7. Hõlégbefúvás + alsó fûtés: Különösen alkalmas több szintû sütésre, ahol nagyobb hô szükséges, pl. gyümölcs- vagy diós sütemények, vagy egy szinten történô sütésre, pizza, torták, felfújtak készítésére. 8. Statikus alsó sütés: gyümölcstorta lédús töltelékkel, torta alaplap, pizzatészta sütésére, ill. befôzésre (dunsztolás) használható sütési mód. Az Easytronic intelligens sütôvezérlés még pontosabban képes szabályozni a sütô hômérsékletét, s ezzel lehetôség nyílik a hômérséklet-tartomány alsó és felsô bôvítésére is, több – eddig nem létezô – érdekes funkció használatára. Kiviteltôl függôen az alábbi újabb sütôfunkciók is megjelennek a sütôben: 9. Alacsony hômérsékletû kiolvasztás, kelesztés: a sütôtér 35ºC-os hômérséklete ideális klíma a tésztakelesztéshez, kiolvasztáshoz, felengedéshez, joghurtkészítéshez. 10. Melegentartás: az étel 60ºC-on hosszú ideig melegen tartható. Ez több rugalmasságot ad a sütés/fôzés idôbeosztásához. A funkció a programozott sütéssel kombinálható, ahol az ételt a sütés befejezése után meghatározott ideig automatikusan melegen tartja. 11. Extra barnítás: A kivánt szintû barnításhoz beprogramozható, hogy az extra barnítás a sütési program végén automatikusan bekapcsolódjon. Három beállítása lehetséges. A magas hômérséklet villámgyors elérésekor a húsfelület pórusai összezáródnak és a sült ropogós, de belül szaftos marad. 12. Pizza/kenyér program: a profi mesterszakácsok közremûködésével kialakított pizza/kenyér program segítségével a pizza alja mindig ropogós, a teljesen átsült kenyér pedig olyan friss lesz, mint a péknél.
13
beépíthetÔ sütÔk Újdonság: Maxi Cooking
A Whirlpool Maxi Cooking funkciója kiegyenlítve vezérli a felsô és alsó fûtôelemet, hogy a sütô fokozatosan és egyenletesen melegedjen fel, ami pontosabb sütést biztosít, így az egyébként nehezen süthetô nagyobb darab húsok is mindig ízletesek lesznek. Az eredmény zamatos, lágy hús, ami tökéletesen átsült, kívül pedig finom ropogós. Gyors elõmelegítés A Whirlpool elômelegítés funkciója a sütôt gyorsan, – 20%-kal gyorsabban, mint a nem gyors elômelegítésû sütôk – felfûti az optimális hômérsékletre, a sütött étel fajtájától függetlenül. Hangjelzés figyelmezteti, ha az étel már behelyezhetô.
Újdonság: Aqua Clean tisztítóciklus Az Aqua Clean funkció a sütôt felkészíti a tisztításra úgy, hogy vizet melegít a sütôtérben, ami fellazítja a szennyezôdést, és így az könnyen letörölhetôvé válik. A kijelzô és egy hangjelzés is jelzi, ha a sütôtér már tisztításra kész.
Újdonság: Easy Clean ujjlenyomatmentes felület Az idei évtôl jónéhány készülékünk az új, Easy Clean ujjlenyomatmentes inox felülettel készül. Ez a legújabb, speciális eljárás a nemesacél felületek védelmére (Thyssen Krupp technológia). Segítségével a nemesacél felület korábbi „hátránya”, az ujjlenyomat és por, vagy egyéb szennyezôdés könnyû láthatósága teljesen megszûnik. A bevonat megóvja a felületet a karcolódástól, és a látható öregedéstôl. Az új eljárás a készülék teljes élettartamára biztosítja a védelmet. Katalitikus tisztítású sütõfalak A Whirlpool sütôk hátfala vagy oldalfalai – kiviteltôl függôen – katalitikus öntisztítású bevonattal vannak ellátva. A finoman érdes felületre kerülô zsírcseppek nagy felületen felszívódnak és a sütés hômérsékletén tökéletesen elégnek (oxidálódnak). Ezáltal a sütôfal mindig tiszta marad, nem kell pl. mosogatószerrel dörzsölni. A katalitikus öntisztító folyamat tökéletes mûködéséhez, zsíros ételek sütése után további 10 percig 180ºC-on üresen mûködtesse tovább a sütôt, hogy a katalitikus lemez teljesen eltüntesse a zsírt. Ezzel a katalitikus lapok élettartama meghosszabbítható. Ahol nem alaptartozék a katalitikus lemez – tartozékként megvásárolva – utólag könnyen beszerelhetô.
14
Lehajtható grill A sütôtér teteje nehezen hozzáférhetô, így tisztítása nehézkes és kényelmetlen lehet. Ezt könnyíti meg az egy mozdulattal lehajtható grillfûtôtest alkalmazása. Tisztítás után a rögzítôfül segítségével a fûtôbetét ismét eredeti helyére kerül. Könnyen tisztítható zománcfelületek A Whirlpool sütôkben alkalmazott finomfelületû zománcbevonatra nehezen tapad a szennyezôdés, és könnyen eltávolítható róla. Néhány könnyed mozdulat, és máris tökéletesen tiszta lesz a sütô teljes belsô tere. Levehetõ sütõajtó Valamennyi Whirlpool sütô ajtaja, egy biztonsági retesz felemelése után egy mozdulattal levehetô. Tisztításhoz a sütôtér így könnyebben elérhetô. Teleüveg ajtóbelsõ A Whirlpool beépíthetô sütôk ajtajának belsô része a legtöbb modellnél teljes egészében üvegfelület, amely kényelmesen és üvegtisztító szerrel egyszerûen és könnyen tisztítható, mivel felülete teljesen sík. Hûtõventilátor Minden Whirlpool sütô aktív hûtéssel van ellátva, így a sütôtérbôl kiáramló forró levegôt a sütô tetején elhelyezett hûtôventilátor lehûti, s az így lehûtött hômérsékletû levegô az ajtó fölötti résen veszélytelenül áramlik ki. Ezzel garantálható, hogy a konyhabútor hosszútávon, probléma mentesen legyen használható. Sütôsínek AMC 026 16 990,– A Whirlpool sütôkhöz tartozékként adott, vagy opcionálisan megvásárolható, dupla sütôsínekkel lehet fokozni a konyhai munka komfortját.
Újdonság: Melegítõfiókok Az új melegítôfiókok tökéletes megoldást kínálnak tányérok, csészék és evôeszközök melegítésére, hogy az ételt mindig a legjobb hômérsékleten tálalhassa. A melegítôfiók ventilátoros fûtôeleme segítségével 40-80ºC-os hômérsékletet biztosít, amit elektronikus termosztát szabályoz. Akár 25 kg-al is terhelhetô, kompakt méretébôl adódóan (14 cm-es magassága) tökéletesen a hagyományos sütô helyére illik a Gallery sorozat valamelyik készülékével kombinálva (mikrohullámú sütô, kávéfôzô gép, Speedoven vagy kompakt sütô 45 cm-es magasságban). A melegítôfiókok tökéletesen illeszkednek az Essence és a Progressive termékcsalád készülékeihez.
ö n áll ó s ü t Ô k AKZ 475/2 IX
199 900,-
• Progressive Design • VEGA (többnyelvû szöveges LCD kijelzõ, Jet Menü funkcióval) • Számtalan elôre programozott ételrecept, könnyû használat • Multifunkciós sütõ (MF8) • Dulpa kihúzható sütôsín • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
AKZ 669/4 IX
Progressive Design Pirolitikus tisztítás Multifunkciós sütõ (MF8) Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • Gemini2+ grafikus digitális kijelzõ • Elektronikus programozás és sütési idõ beállítás • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás
2 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2400 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
Ujjlenyomatmentes inox felület, „A” energiaosztály, Beépített hûtôventilátor, 4 szintû ajtóüveg (pirolitikus tisztításhoz), „Vario” lehajtható forgónyársas grill, Sütôvilágítás Tartozékok: Sütôtepsi: Grillrács: Zománcozott zsírfogó tálca: Forgónyárs
1 db 2 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 49 Maximális energiaigény (W): 2650 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
139 900,-
• Progressive Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • Gemini2+ grafikus digitális kijelzõ (automata sütõfunkciókkal) • Dupla kihúzható sütôsín • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
AKZ 447/4 IX
Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
179 900,-
• • • •
AKZ 449 IX
Ujjlenyomatmentes felület, Szöveges, magyar (+20 egyéb) nyelvû vezérlés, Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok, Jet Start (turbó) felfûtési funkció, „Vario” lehajtható grill, Valódi nemesacél kezelôgombok, Sütôvilágítás
Ujjlenyomatmentes felület, Digitális vezérlés, Gyárilag beépített katalitikus (öntisztító) panelek, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású üvegajtó, 3 (2 reflexiós) üveggel, Jet Start (turbó) felfûtési funkció, „Vario” lehajtható grill, Valódi nemesacél kezelôgombok, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
2 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Minimális energiaigény (W): 2400 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
119 900,-
• Progressive Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • Gemini2+ grafikus digitális kijelzõ (automata sütõfunkciókkal) • Digitális vezérlés • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
Ujjlenyomatmentes felület, Digitális vezérlés, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású üvegajtó, 3 (2 reflexiós) üveggel, „Vario” lehajtható grill, Valódi nemesacél kezelôgombok, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Grillrács: Megvásárolható (2 szintes) kihúzható sütôsín
2 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2400 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
15
ö n áll ó s ü t Ô k AKZ 319/2 IX
189 900,-
• Essence Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • VEGA (többnyelvû szöveges LCD kijelzô, JetMenü funkcióval) • Dupla kihúzható sütôsín • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • Ujjlenyomatmentes inox felület • „A” energiaosztály
AKZ 360 IX
Essence Design Automatikus tisztítás Multifunkciós sütõ (MF8) Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • Gemini2+ grafikus digitális kijelzõ • Ujjlenyomatmentes inox felület • „A” energiaosztály
• • • •
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2400 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
Elektronikus programozás és sütési idô beállítás, Elektronikus (hôszenzoros) sütôhômérséklet szabályozás, Beépített hûtôventilátor, 4 szintû ajtóüveg (pirolitikus tisztításhoz), Jet Start (turbó) felfûtési funkció, „Vario” lehajtható forgónyársas grill, Sütôvilágítás, Süllyeszthetô ezüst kezelôgombok Tartozékok: Sütôtepsi: Grillrács: Zománcozott zsírfogó tálca:
1 db 2 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 49 Maximális energiaigény (W): 2650 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
Ujjlenyomatmentes felület, Gyárilag beépített katalitikus (öntisztító) panelek, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású üvegajtó, 3 (2 reflexiós) üveggel, Jet Start (turbó) felfûtési és kelesztés funkciók, „Vario” lehajtható grill, Süllyeszthetô inox kezelôgombok, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
2 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
109 900,-
Essence Design Multifunkciós sütõ (MF5) Légkeveréses sütési módok Gemini2+ grafikus digitális kijelzõ (automata sütõfunkciókkal) • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
16
2 db 1 db 1 db
129 900,-
• Essence Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • Gemini2+ grafikus digitális kijelzõ (automata sütõfunkciókkal) • Digitális vezérlés • Dulpa kihúzható sütôsín • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
AKZ 214/1 IX
Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács: VEGA (Jet Menü) szakácskönyv
169 900,-
• • • •
AKZ 223/1 IX
Szöveges, magyar (+20 egyéb) nyelvû vezérlés, Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok, Jet Start (turbó) felfûtési funkció, „Vario” lehajtható grill, Süllyeszthetô ezüst kezelôgombok, Sütôvilágítás
Digitális vezérlés, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású üvegajtó, 3 (2 reflexiós) üveggel, „Vario” lehajtható grill, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott zsírfogó tálca : Grillrács:
2 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
ö n áll ó s ü t Ô k AKP 151/1 IX
99 900,-
Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 3 (1 reflexiós) üveggel, Lehajtható maxi grill, Ezüst színû kezelôgombok, Sütôvilágítás
• • • • •
Essence Design „JOBIMBIG” digitális kijelzô Multifunkciós sütõ (MF5) Légkeveréses sütési módok „A” energiaosztály
AKG 659/02 IX
Tartozékok: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
1 db 2 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
179 900,-
• Essence Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • Lékeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • „A” energiaosztály • Digitális kijelzõ és sütõprogramozás • Forgónyársas, dupla grill
Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású üvegajtó, 3 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Süllyeszthetô ezüst kezelôgomb, Mechanikus programóra, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács: Forgónyárs
1 db 2 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 79 Maximális energiaigény (W): 2700 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 480x898x563 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 478x860x550
17
ö n áll ó s ü t Ô k AKZ 472/1 IX
169 900,-
• flat Design • TAD (többnyelvû, szöveges LCD kijelzõ, recept és memória funkcióval) • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • Digitális vezérlés • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
AKZ 433 IX
104 900,-
• flat Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • Gemini2 digitális kijelzõ (automata sütõfunkciókkal) • Digitális vezérlés • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
AKZ 421/1 IX • • • •
2 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 3650 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
Gyárilag beépített katalitikus (öntisztító) panelek, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 3 (1 reflexiós) üveggel, Jet Start (turbó) felfûtési és kelesztés funkciók, „Vario” lehajtható grill, Süllyeszthetô, ezüst kezelôgombok, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
2 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 3650 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 3 (2 reflexiós) üveggel, Jet Start (turbó) felfûtési és kelesztés funkciók, „Vario” lehajtható grill, Süllyeszthetô ezüst kezelôgombok, Katalitikus (öntisztító) hátlap, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács: Megvásárolható (2 vagy 3 szintes) kihúzható sütôsín
2 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 3650 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
94 900,-
flat Design Multifunkciós sütõ (MF5) Légkeveréses sütési módok Gemini2 digitális kijelzõ (automata sütõfunkciókkal) • Digitális vezérlés • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
18
Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
119 900,-
• flat Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • Gemini2 digitális kijelzõ (automata sütõfunkciókkal) • Dupla kihúzható sütôsín • Digitális vezérlés • Elektronikus (hõszenzoros) sütõhõmérséklet szabályozás • „A” energiaosztály
AKZ 431/1 IX
Dupla kihúzható sütôsín, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 3 (2 reflexiós) üveggel, Jet Start (turbó) felfûtési és kelesztés funkciók, „Vario” lehajtható grill, Süllyeszthetô, ezüst kezelôgombok, Sütôvilágítás
Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 3 (2 reflexiós) üveggel, Jet Start (turbó) felfûtési és kelesztés funkciók, „Vario” lehajtható grill, Süllyeszthetô ezüst kezelôgombok, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács: Megvásárolható (2 vagy 3 szintes) kihúzható sütôsín
1 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
ö n áll ó s ü t Ô k AKP 239/2 IX
79 900,-
Digitális kijelzõ és sütõprogramozás, Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 2 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Ezüst színû kezelôgombok, Sütôvilágítás
• • • • •
flat Design Multifunkciós sütõ (MF5) Légkeveréses sütési módok „ JOBIM” digitális vezérlés „A” energiaosztály
AKP 233/1 IX
Tartozékok: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
1 db 2 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 53 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
74 900,Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 2 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Festett inox kezelôgombok, Mechanikus programóra, Sütôvilágítás
• flat Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • „A” energiaosztály • Timer
AKP 230/2 IX
Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács: Megvásárolható (2 vagy 3 szintes) kihúzható sütôsín
1 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 51 Maximális energiaigény (W): 3200 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
69 900,Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 2 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Ezüst színû kezelôgombok, Mechanikus programóra, Sütôvilágítás
• • • •
flat Design Multifunkciós sütõ (MF5) Légkeveréses sütési módok „A” energiaosztály
AKP 290 NA
Tartozékok: Alumínium sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács: Megvásárolható (2 vagy 3 szintes) kihúzható sütôsín
1 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 51 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
119 900,-
Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 2 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Rusztikus kezelôgombok, Rusztikus analóg óra (inox gombokkal), Sütôvilágítás
• MEMORYLINE DESIGN • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • „A” energiaosztály
Tartozékok: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
19
ö n áll ó s ü t Ô k AKP 241/5 IX
84 900,-
• NEW dynamic Design • Multifunkciós sütõ (MF8) • Légkeveréses és aktív hõlégbefúvásos sütési módok • „JOBIM” digitális kijelzõ és sütõprogramozás • „A” energiaosztály
AKP 237/5 IX
Digitális vezérlés, Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 2 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Ezüst színû kezelôgombok, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott zsírfogó: Grillrács:
1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
74 900,-
Digitális vezérlés, Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 2 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Ezüst színû kezelôgombok, Sütôvilágítás
• • • •
NEW dynamic Design Multifunkciós sütõ (MF5) Légkeveréses sütési módok „JOBIM” digitális kijelzõ és sütõprogramozás • „A” energiaosztály
AKP 235/5 IX
Tartozékok: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 53 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
64 900,-
Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 2 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Ezüst színû kezelôgombok, Jelzôóra, Sütôvilágítás
• • • • •
NEW dynamic Design Multifunkciós sütõ (MF5) Légkeveréses sütési módok „A” energiaosztály Timer
AKP 135/5 IX
Tartozékok: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 53 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
59 900,-
Termosztátos sütôhômérséklet szabályozás, Aktív ventilátoros hûtés, Hûs tapintású, teleüveg sütôajtó, 2 (1 reflexiós) üveggel, Maxi grill, Ezüst színû kezelôgombok, Jelzôóra, Sütôvilágítás
• NEW dynamic Design • Statikus sütõ (alsó-felsõ sütés + grill funkció) • „A” energiaosztály • Timer
20
Tartozékok: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
1 db 1 db
Mûszaki adatok: Sütôtérfogat (liter): 56 Maximális energiaigény (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
s ü t Ô é s f Ô z Ô la p k o m b i n ác i ó k AKZ 224 IX
129 900,Automata sütô funkciók, Megrendelhetô kihúzható sütôsín, Beépített hûtôventilátor, 3 (1 reflexiós) ajtóüveg, „A” energiaosztály, Kiolvasztás, kelesztés, melegentartás funkció, Jet Start (turbó) felfûtési funkció, „Vario” lehajtható grill, Sütôvilágítás
• • • •
essence Design Gemini2+ grafikus digitális kijelzõ Multifunkciós sütõ (MF8) Elektronikus programozás és sütõhõmérséklet beállítás
AKT 156/IX
Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács: Mûszaki adatok: Csatlakoztatható fôzôlap: Sütôtérfogat (liter): Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm):
1 db 1 db 1 db AKT 156 IX 52 595x595x564 600x560x550
74 900,Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Résnélküli (Zerogap) beépítés
• 4 Gyorsfelfûtésû fôzôfelület • 2 bôvíthetô fôzôzóna • SKYLINE Inox szegély
AKP 335/5 IX
Mûszaki adatok: Csatlakoztatható sütô: AKZ 224 IX Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: bôvíthetô (ovális), 145/250 mm, 1,0/1,8 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: bôvíthetô (kétkörös), 120/210 mm, 0,75/2,1 kW Max. teljesítmény (W): 6800 Áramfelvétel (A): 29,6 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 38x560x490
74 900,-
Légkeverés, grill funkciók, Beépített hûtôventilátor, 2 (1 reflexiós) teleüveg sütôajtó, „A” energiaosztály, Maxi grill, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Grillrács:
• NEW dynamic Design • Multifunkciós sütõ (MF5) • Mechanikus programozás és sütõhõmérséklet beállítás
AKM 888 NE
1 db 1 db
Mûszaki adatok: Csatlakoztatható fôzôlap: AKM 888 NE, AKM 608/01 NE Sütôtérfogat (liter): 53 Maximális energiaigény (fôzôlappal együtt) (W): 9500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
54 900,-
Szegély nélküli kivitel, 7-fokozatú hômérséklet szabályozás
• Mix Design • Üvegkerámia fõzõlap keret nélkül • Zónánkénti maradékhô kijelzés
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: 210 mm, 2,1 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: 180 mm, 1,7 kW Maximális energiaigény (W): 6200 Áramfelvétel (A): 27,0 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 50x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 40x560x490
21
s ü t Ô é s f Ô z Ô la p k o m b i n ác i ó k AKZ 503 IX
99 900,-
• • • •
flat Design Gemini2 digitális kijelzõ Multifunkciós sütõ (MF8) Elektronikus programozás és sütõhõmérséklet beállítás • Hôlégkeveréses és aktív hôlégbefúvásos sütési módok
AKZ 501/1 IX
94 900,-
• • • •
flat Design Gemini2 digitális kijelzõ Multifunkciós sütõ (MF5) Elektronikus programozás és sütõhõmérséklet beállítás • „A” energiaosztály
AKP 311/3 IX
Elektronikus sütési idô beállítás, Megrendelhetô (2 vagy 3 szintes) kihúzható sütôsín, Beépített hûtôventilátor, 2 (1 reflexiós) ajtóüveg, „B” energiaosztály, Kiolvasztás, kelesztés, melegentartás funkció, Jet Start (turbó) felfûtési funkció, „Vario” lehajtható grill, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
1 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Csatlakoztatható fôzôlap: AKR 101, 103, 105 Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 10700 Grillfûtôtest teljesítménye (W): 2450 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
Elektronikus sütési idô beállítás, Szerviznél rendelhetô (2 vagy 3 szintes) kihúzható sütôsín, Beépített hûtôventilátor, 3 (1 reflexiós) ajtóüveg, „A” energiaosztály, Kiolvasztás, kelesztés, melegentartás funkció, Jet Start (turbó) felfûtési funkció, „Vario” lehajtható grill, Sütôvilágítás Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
1 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Csatlakoztatható fôzôlap:: AKR 101, 103, 105 Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 10700 Grillfûtôtest teljesítménye (W): 2450 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
74 900,-
Beépített hûtôventilátor, 2 (1 reflexiós) ajtóüveg, Maxi grill, Sütôvilágítás Tartozékok: Alumínium sütôtálca: Grillrács:
• flat Design • Multifunkciós sütõ (MF5) • Mechanikus programozás és sütõhõmérséklet beállítás • „A” energiaosztály
AKP 366/6 IX
2 db 1 db
Mûszaki adatok: Csatlakoztatható fôzôlap:: AKM 608/01 NE, AKM 888 NE Sütôtérfogat (liter): 53 Maximális energiaigény (W): 9500 Grillfûtôtest teljesítménye (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
89 900,Elektronikus sütési idô beállítás, Szerviznél rendelhetô (2 vagy 3 szintes) kihúzható sütôsín, Beépített hûtôventilátor, 2 (1 reflexiós) ajtóüveg, „B” energiaosztály, Maxi grill, Sütôvilágítás
• • • •
flat Design 6-gombos digitális kijelzõ/idõzítõ Multifunkciós sütõ (MF8) Mechanikus programozás és sütõhõmérséklet beállítás • Gyárilag beépített katalitikus panelek
22
Tartozékok: Zománcozott sütôtálca: Zománcozott zsírfogó tálca: Grillrács:
2 db 1 db 1 db
Mûszaki adatok: Csatlakoztatható fôzôlap:: AKM 280/01 Sütôtérfogat (liter): 52 Maximális energiaigény (W): 3200 Grillfûtôtest teljesítménye (W): 2500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 595x595x564 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 600x560x550
s ü t Ô é s f Ô z Ô la p k o m b i n ác i ó k AKR 103 IX
69 900,-
77 cm
Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés
• • • • • •
flat Design 2 bôvíthetô fõzõzóna Üvegkerámia fõzõlap 77 cm széles fõzõlap Inox szegély Melegentartó és gyorsfôzô hômérséklet tartományok • Automata forralás
AKR 105 IX AKR 101 NE
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: gyors; bôvíthetô (kétkörös), 120/210 mm, 0,75/2,1 kW Bal hátsó zóna: gyors; bôvíthetô (ovális), 145/250 mm, 1,0/1,8 kW Jobb hátsó zóna: gyors; 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: gyors; 180 mm, 1,7 kW Max. teljesítmény (W): 6800 Áramfelvétel (A): 29,6 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 50x770x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 40x750x490
59 900,54 900,Zónánkénti maradékhô kijelzés, Pengés felülettisztító
• • • •
flat Design 2 bôvíthetô fõzõzóna (AKR 105 IX) Inox szegély Termosztátos hõmérséklet szabályozás •M elegentartó és gyorsfôzô hômérséklet tartományok (AKR 105 IX) • Automata forralás (AKR 105 IX)
AKM 608/1 NE
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: gyors; bôvíthetô (kétkörös), 120/210 mm, 0,8/2,1 kW Bal hátsó zóna: gyors; bôvíthetô (ovális), 145/250 mm, 1,0/1,8 kW Jobb hátsó zóna: gyors; 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: gyors; 180 mm, 1,7 kW Csatlakoztatható sütô: AKZ 531, AKZ 501, AKZ 503 Max. teljesítmény (W): 6800 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 50x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 40x560x490
49 900,-
Pengés felülettisztító
• flat Design • Szegély nélküli kivitel • Teljesítmény alapú hõmérséklet szabályozás
AKM 280/1 IX
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: 210 mm, 2,1 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: 180 mm, 1,7 kW Csatlakoztatható sütô: AKP 311, AKP 309, AKP 335, AKP 333 Max. teljesítmény (W): 6200 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 50x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 40x560x490
39 900,-
Acélrács edénytartó, Sütô elôlapon elhelyezett kezelôgombok, Elektromos szikragyújtás a sütôrôl, Gázégônkénti égésbiztosító, PB-gáz fúvókakészlet
• • • •
flat Design 4 gázégõ Inox felület Automata szikragyújtás
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: gyors; 91 mm; 3 kW Bal hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 45 mm; 1 kW Csatlakoztatható sütô: AKP 366 Max. teljesítmény (W): 7300 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 30x560x490
23
Kerámia fôzôlapok
A Whirlpool sütôvel egybeépített és önálló, érintôszenzoros, vagy forgatógombos vezérlésû beépíthetô fôzôlapjai a legmagasabb vásárlói igényeket is tökéletesen kielégítik. Az üvegkerámia felületû fôzôlapok nem csak tetszetôs kivitelûek és dekoratív megjelenésûek, hanem mindig újabb és újabb funkciókkal és szolgáltatásokkal teszik komfortossá használatukat.
Amit a kerámia fôzôlapokról tudni kell Az üvegkerámia felület igen stabil és tartós, a hétköznapi hiedelmekkel és látszattal ellentétben nem törik és nem is karcolódik egykönnyen. Az alatta elhelyezett szupergyors felmelegedésû fûtôbetét melegét felfelé, veszteség nélkül átadja a ráhelyezett fôzôedénynek, vízszintesen pedig különleges hôszigetelô képességgel rendelkezik. Nem csoda, ha az edénytôl néhány centiméterre megérintve a felületet, azt teljesen hidegnek érezzük. Ez a csodálatos képessége teszi lehetôvé, hogy a fôzésre felhasznált energiát teljes mértékben valóban a fôzôedény, és benne az étel melegítésére, forralására tudjuk fordítani.
Tisztítás Egy valami nem használ csak a kerámiafelületnek, mégpedig a ráégett cukor és keményítô! Ezért ügyeljen rá, hogy a forró felületre ilyen tartalmú étel, vagy folyadék nem kerüljön, és fôleg ne égjen rá (pl. fôtt tészta, vagy rizs, burgonya fôzôlé, lekvár, gyümölcslé stb). A kerámialapos fôzôlap tisztántartása egyszerû feladat. Csak törölje át langyos, tisztítószeres vízbe mártott puha kendôvel, vagy szivaccsal. Makacsabb szennyezôdések, ráégések esetére, speciális kerámia tisztító kést javaslunk, amit a legtöbb Whirlpool kerámialaphoz ajándékba adunk (illetve megvásárolható).
Speciális tisztítószerek Ha fokozott gonddal szeretne vigyázni a fôzôlap épségére, érdemes speciálisan üvegkerámialapok tisztítására szolgáló szert vásárolnia. Ez megtisztítja, és vékony szilikonos szennytaszító réteggel vonja be a felületet, így a forró felületre rákerülô étel nem ég rá és könnyen el is távolítható.
Szuper gyors: halogénzónás fôzôfelület A halogéngáz töltésû, „azonnal felmelegedô” és látható fényhatással jelentkezô fôzômezô a szupergyors kategóriába emelte a Whirlpool fôzôlapok felfûtési sebességét. Ez jelenleg a leggyorsabb és leghatékonyabb felfûtési mód. A halogénes fûtôbetét által a sugárzó fûtôtesthez adott többletenergiával pedig nemcsak a felmelegedés, de maga a fôzési, forralási folyamat is gyorsabbá válik, illetve minden klasszikus edénytípussal használható. Az indukciós fôzôlap maximális hatékonysággal mûködik, idôt és energiát takarít meg. Az üvegkerámia alatt elhelyezett mágnestekercs által létrehozott elektromágneses mezô nem a kerámiafelületet, hanem közvetlenül a ráhelyezett ún. ferromágneses anyagú fémedényt melegíti. Nem kell semmi különleges, speciális fémedényre gondolni, elég egy egyszerû próba is. Ha a konyhai „hûtômágnes” odatapad az edényhez, az alkalmas az indukciós fôzôlaphoz. Végezze el a próbát a rozsdamentes nemesacél edényeken is, mert anyagösszetételétôl függôen nem mindegyik alkalmas indukciós hevítésre. Biztosan nem használható viszont az üveg-, kerámia-, porcelán-, alumíniumvagy réz edény. A Whirlpool indukciós fôzôlap használata által nyújtott hallatlan elônyökért viszont érdemes vállalni ezt a csekély korlátozást. Mivel a üvegkerámia alulról nem kap hôt, nem is forrósodik fel több száz ºC-ra, csak az edényben készített ételtôl „melegszik vissza” pl. forralás esetén, max. 100ºC-ra. Fôzés után a felület tehát hamarabb lehül, így sokkal biztonságosabb, nem okoz égési sérülést. Kisgyermekes családoknál ez bizony igencsak döntô szempont lehet!
25
ö n áll ó k e r ám i alap o k Ebben az évben a Whirlpool ismét újdonságokkal jelenik meg. A választékban megtalálható a 2, 3 (egyedülálló újdonság!) és 4 indukciós felülettel rendelkezô fôzôlap is, így mindenki a maga igénye szerint választhat a legkorszerûbb technikát képviselô elektromos fôzôlapokból. Easytouch kerámialapok Érintôszenzoros – touch control-vezérlés A Whirlpool fôzôlapok döntô többsége érintôszenzoros vezérlésû. Használata egyszerû, és bizos, nem kell idegenkedni tôle. A kiválasztott funkciót jelzôfény is megerôsíti, így biztosak lehetünk abban, hogy a kívánt funkciót választottuk ki.
Újdonság:
Közvetlen elérésû kezelôfelület (Direct Access) A Whirlpool multifunkciós easytronic és új, szintén multifunkciós, közvetlen elérésû „direct access” elektronikus fôzôlapvezérlése az eddig használt hômérséklet-tartományt mind magasabb, mind alacsonyabb hômérsékletre is kiterjeszti. Így kapjuk a 70-150ºC közötti felolvasztó és melegentartó, valamint az 550-630ºC közötti Jet Start, vagy gyorsforralás funkciókat. Az Easytronic vezérlésnek köszönhetôen a teljes hômérséklet-tartomány pontosan, egyenletes finom fokozatokban beállítható. Ez bizony hatalmas elôny a gázzal szemben! Speciális alacsony hômérsékletû tartomány – kiolvasztás, kelesztés Minden olyan fôzési fokozatra használató, amelyet korábban csak vízfürdôvel lehetett megoldani. Itt a felület kb. 70ºC-ra melegszik fel, az edényben lévô étel 35-45ºC-ot ér el. Ideálisan alkalmas vaj-, margarin-, vagy csokoládé- ill. egyéb bevonó máz olvasztására, mártások készítésére. Fagyott ételek kíméletes kiolvasztása, bébiétel cumisüvegben történô felmelegítése, élesztôs tészta kelesztése, odaégés nélkül mind-mind biztonságosan elvégezhetô. Melegentartás Ezzel a funkcióval a korábban megfôzött étel egyszerûen és gyorsan, tetszôlegesen hosszú ideig, közvetlenül a fôzôhelyen, fogyasztásra alkalmas hômérsékleten melegen tartható. Itt a felület kb. 90ºC-ot ér el, míg az edényben lévô étel hômérséklete 60-70ºC között marad. Levesek, fôzelékfélék, töltöttpaprika és sok egyéb ételféle kellemesen gôzölögve, de nem túl forrón, azonnal tálaható. Nincs szükség többé tehát a más gyártóknál alkalmazott külön melegentartó felületre. Felesleges helyfoglalás lenne! És mindezeket mind a négy fôzôfelületen.
26
Egyedüli megoldásként, csak a Whirlpool-tól! Jet Start, gyorsforralás fokozat A hagyományos kerámialap felületi hômérsékletek feletti, extra magas hômérséklet érhetô el ezzel a funkcióval. Így különösen gyors forralásra, vagy erôs pirításra van lehetôség. Az Easytronic fôzôlap ezzel 20%-kal gyorsabban éri el a forralási hômérsékletet s ez nem csak idômegtakarítást jelent, hanem az étel jobb minôségét is eredményezi.
Újdonság: szünet funkció Fôzés közben bizony elôfordul, hogy rövid ideig hirtelen mással kell foglalkoznunk (szól a telefon, csenget valaki, felsír a gyerek stb…) Ilyenkor a fôzôlap felügyelet nélkül marad, ami bizony már sok bosszúságot okozott. Ennek most vége! A szünet gomb megnyomásával egy szempillantás alatt kikapcsolható a fôzôlap, majd a fôzést egy mozdulattal ismét ugyanott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Digitális óra A fôzômezônként max. 99 percre beállítható fôzési idô fontos szerepet játszik a pontos ételkészítésben, s így megakadályozható, hogy túlfôjjön, megégjen, tönkremenjen az étel. Maradékhô kijelzés A kikapcsolt fôzômezô a környezeti hômérsékletre való visszahûlés idejéig bizony még jó ideig forró, vagy meleg. Ezt egyrészt veszélyes megérinteni, másrészt viszont a benne rejlô hô felhasználható ételek melegentartására is. Erre figyelmeztet a 60ºC feletti hômérséklet esetén a maradékhô jelzés, melyet a fôzômezônként külön-külön megjelenô „H” betû jelent. Gyermekzár Bár mindenki igyekszik folyamatosan figyelemmel kísérni a konyhában sertepertélô kisgyermek mozdulatait, mégis csábít a fôzôlap szenzoraival való elmélyült játszás, ami véletlen bekapcsolással veszélyessé válhat. Ezt akadályozza meg a gyermekzár funkció bekapcsolása. Így már biztonságosan végezhetôk a további házimunka teendôi.
Újdonság: Résnélküli beépítés (Zerogap system) Termékfejlesztôink a korábbi modellekhez képest a fôzôlap és a munkafelület közötti szigetelés magasságát jelentôsen csökkenteni tudták, így a kerámialap rés nélkül, tökéletesen illeszkedik a munkalapba.
ö n áll ó k e r ám i alap o k AKM 983 BA
199 900,-
4 indukciós fôzômezô, Teljesítmény alapú, fokozatmentes hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Jet Start (booster) felfûtés: 1,8 kW-ról 2,8 kW, illetve 2,2 kW-ról 3,1 kW-ra, Gyermekzár
• Indukciós fõzõlap keret nélkül élcsiszolt kivitel • Szenzoros (Touch Control) vezérlés • 4 digitális teljesítmény kijelzõ • Programozható idõzítés
AKM 980 BA
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: indukciós, 145 mm, 1,4 kW Bal hátsó zóna: indukciós, 210 mm, 2,2 kW Jobb hátsó zóna: indukciós, 180 mm, 1,8 kW Jobb elsô zóna: indukciós, 180 mm, 1,8 kW Max. teljesítmény (W): 7200 Áramfelvétel (A): 31,3 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 58x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 54x560x490
179 900,-
3 indukciós fôzômezô, Teljesítmény alapú, fokozatmentes hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Jet Start (booster) felfûtés: 2,2 kW-ról 3 kW, illetve 2,65 kW-ról 3,6 kW-ra, Gyermekzár
• Indukciós fõzõlap keret nélkül élcsiszolt kivitel • Szenzoros (Touch Control) vezérlés • 3 digitális teljesítmény kijelzõ • Programozható idõzítés
AKM 981 NE AKM 974 NE
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: indukciós, 145 mm, 1,4 kW Bal hátsó zóna: indukciós, 210 mm, 2,2 kW Jobb elsô zóna: indukciós, 280 mm, 2,65 kW Max. teljesítmény (W): 7200 Áramfelvétel (A): 31,3 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 58x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 54x560x490
169 900,169 900,Szegély nélküli kivitel, 4 indukciós fôzômezô, Teljesítmény alapú, fokozatmentes hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Jet Start (booster) felfûtés: 1,8 kW-ról 2,8 kW, illetve 2,2 kW-ról 3 kW-ra, Gyermekzár
• • • •
Indukciós fõzõlap keret nélkül Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ Programozható idõzítés
AKT 842 BA
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: indukciós, 145 mm, 1,4 kW Bal hátsó zóna: indukciós, 210 mm, 2,2 kW Jobb hátsó zóna: indukciós, 180 mm, 1,8 kW Jobb elsô zóna: indukciós, 180 mm, 1,8 kW Max. teljesítmény (W): 6000 (AKM 974) 7200 (AKM 981/NE) Áramfelvétel (A): 31,3 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 58x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 54x560x490
169 900,4 fôzôfelület, 2 indukciós fôzômezô, Teljesítmény alapú, fokozatmentes hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Jet Start (booster) felfûtés: 2,2 kW-ról 3,0 kW-ra, Gyermekzár
• • • • • •
Élcsiszolt kivitel 2 indukciós + 2 gyorsfõzõzóna Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ Programozható idõzítés Forraló automatika
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: indukciós, 210 mm, 2,2 kW Bal hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb hátsó zóna: bôvíthetô (kétkörös), 120/180 mm, 0,75/1,7 kW Jobb elsô zóna: indukciós, 145 mm, 1,4 kW Max. teljesítmény (W): 6500 Áramfelvétel (A): 28,0 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 58x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 54x560x490
27
ö n áll ó k e r ám i alap o k AKT 863 BA
119 900,-
Élcsiszolt kivitel, 4 fôzôfelület, 1 halogénes fôzôzóna, Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Automata gyors felfûtés, Extra magas hômérsékletû tartomány (550-630°C), Speciális alacsony hômérsékletû funkciók (35-45°C, 60-70°C), Szünet (fôzésmegszakítás), Gyermekzár Tartozékok: Pengés felülettisztító
• • • • • •
alogén fõzõzóna H Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ Digitális programidõ kijelzés Programozható idõzítés Forraló automatika
AKT 860 IX
99 900,-
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: halogénes, 210 mm, 2,4 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: 180 mm, 1,7 kW Max. teljesítmény (W): 6500 Áramfelvétel (A): 27,8 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 42x560x490
4 fôzôfelület, Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Automata gyors felfûtés, Extra magas hômérsékletû tartomány (550-630°C), Speciális alacsony hômérsékletû funkciók (35-45°C, 60-70°C), Szünet (fôzésmegszakítás), Gyermekzár Tartozékok:
• • • • • •
Üvegkerámia fõzõlap Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ Digitális programidõ kijelzés Programozható idõzítés Inox Skyline szegély
AKM 950/1 IX
Pengés felülettisztító
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: bôvíthetô (kétkörös), 140/210 mm, 0,75/2,1 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: 180 mm, 1,7 kW Max. teljesítmény (W): 6500 Áramfelvétel (A): 27,8 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 42x560x490
89 900,Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Automata gyors felfûtés, Extra magas hômérsékletû tartomány (550-630°C), Speciális alacsony hômérsékletû funkciók (35-45°C, 60-70°C), Gyermekzár Tartozékok: Pengés felülettisztító
• Szenzoros (Touch Control) vezérlés • 4 digitális teljesítmény kijelzõ • Inox Skyline szegély
28
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: gyors, 180 mm, 1,8 kW Bal hátsó zóna: gyors, 210 mm, 2,1 kW Jobb hátsó zóna: gyors, 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: gyors, 145 mm, 1,2 kW Max. teljesítmény (W): 6400 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 50x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 45x560x490
ö n áll ó k e r ám i alap o k AKT 804 BA
99 900,-
Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Gyermekzár
• • • • • • •
Élcsiszolt kivitel Extra méretû 28 cm-es fôzôzóna 3 zónás (1 bõvíthetõ) fõzõlap Szenzoros (Touch Control) vezérlés 3 digitális teljesítmény kijelzõ Digitális programidõ kijelzés Programozható idõzítés
AKT 820 BA
Tartozékok: Pengés felülettisztító Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: bôvíthetô (kétkörös), 210/280 mm, 1,7/2,7 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: 180 mm, 1,7 kW Max. teljesítmény (W): 5600 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 42x560x490
99 900,Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Gyermekzár Tartozékok: Pengés felülettisztító
• • • • • •
Élcsiszolt kivitel 4 zónás (2 bõvíthetõ) fõzõlap Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ Digitális programidõ kijelzés Programozható idõzítés
AKT 810 NE
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: bôvíthetô (kétkörös), 145/210 mm, 0,75/2,1 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: bôvíthetô (ovális), 145/250 mm, 1,2/1,8 kW Max. teljesítmény (W): 6300 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 42x560x490
79 900,Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Gyermekzár Tartozékok: Pengés felülettisztító
• • • •
Szegély nélküli kivitel 4 zónás (1 bõvíthetõ) fõzõlap Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ
AKT 808 NE
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: bôvíthetô (kétkörös), 145/210 mm, 0,75/2,1 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: 180 mm, 1,7 kW Max. teljesítmény (W): 6200 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 42x560x490
69 900,-
Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Gyermekzár Tartozékok: Pengés felülettisztító
• • • •
Szegély nélküli kivitel 4 zónás fõzõlap Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: 210 mm, 2,1 kW Jobb hátsó zóna: 145 mm, 1,2 kW Jobb elsô zóna: 180 mm, 1,7 kW Max. teljesítmény (W): 6200 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x580x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 42x560x490
29
ö n áll ó k e r ám i alap o k
77 cm
AKT 895 BA AKT 892 BA • • • • • • • •
139 900,124 900,-
Élcsiszolt kivitel 2 halogén fõzõzóna (AKT 895 BA) 77 cm széles fõzõlap Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ Digitális programidõ kijelzés Programozható idõzítés Forraló automatika
AKT 834 NE
5 fôzôfelület, 2 halogénes fôzôzóna, Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Automata gyors felfûtés, Extra magas hômérsékletû tartomány (550-630°C), Speciális alacsony hômérsékletû funkciók (35-45°C, 60-70°C), Szünet (fôzésmegszakítás), Gyermekzár Tartozékok:
Pengés felülettisztító
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: halogénes, 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: halogénes, 180 mm, 1,8 kW Középsô zóna: bôvíthetô (ovális), 145/250 mm, 1,0/1,8 kW Jobb középsô zóna: bôvíthetô (kétkörös), 140/210 mm, 0,75/2,1 kW Max. teljesítmény (W): 6400 Áramfelvétel (A): 27,8 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x770x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 42x750x490
109 900,Termosztátos hômérséklet szabályozás, Zónánkénti maradékhô kijelzés, Gyermekzár
77 cm
Tartozékok: Pengés felülettisztító
• • • • •
30
Szegély nélküli kivitel 4 zónás (2 bõvíthetõ) fõzõlap 77 cm széles fõzõlap Szenzoros (Touch Control) vezérlés 4 digitális teljesítmény kijelzõ
Mûszaki adatok: Bal elsô zóna: 145 mm, 1,2 kW Bal hátsó zóna: 180 mm, 1,7 kW Középsô zóna: bôvíthetô (ovális), 145/250 mm, 1,2/1,8 kW Jobb középsô zóna: bôvíthetô (kétkörös), 140/210 mm, 0,75/2,1 kW Max. teljesítmény (W): 6800 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 46x770x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 42x750x490
ö n áll ó g ázlap o k
A Whirlpool gázfôzôlapok néhány kiemelkedô jellemzôje Gázégôk üveglapon
Különbözô igényekre különbözô kialakítás
A funkció és design elegáns és harmonikus ötvözete az edzett üveg alaplapra épített gázégõ. Legyen akár 4, vagy 5-égõs kivitelû, az ilyen fõzõlap exkluzív megjelenést ad a konyhának, használata kényelmes, kezelése könnyû, tisztítása egyszerû. A „prémium kategóriás” tervezésû és kivitelû „gázégõk üveglapon” tökéletesen illeszkednek a Whirlpool beépíthetõ sütõihez, de önmagukban is elegáns megjelenésûek. A rozsdamentes acél- vagy szegélynélküli megoldás vonzó kontrasztot ad a fekete edénytartóval és az üveg felülettel, amelyek együtt átgondolt, professzionális megjelenést biztosítanak. A termékcsalád 73 cm-es fõzõlapja extra nagy helyet biztosít a fõzéshez, négykoronás Wok égõvel és stabil edénytartókkal rendelkezik.
A gázfõzõlap termékcsalád egy sor ötletes kialakítású moduláris elembõl áll, amelyek számos különbözõ módon építhetõk egybe, így Ön saját igényei szerint tervezheti meg fõzõlapját, így az egyéni fõzési stílus elengedhetetlen eszközei.
WOK-égô Az egészséges étkezést kedvelõk egyre inkább használják a kínai ételkészítési eljárást, ahol a feldarabolt hús- és zöldségféléket felforrósított serpenyõben, hirtelen nagy lángon, állandó keverés, vagy rázás mellett készítik el. Az ételdarabok külsõ rétege egyszerre pirul és összehúzódik, így az ízek, zamatok, teljes egészében az ételben maradnak. Ehhez fejlesztette ki a Whirlpool az egyedülálló négy lángsoros Wok-égõt, mely szokatlanul nagy, 3,7 kW-os teljesítményû. Öntöttvas edénytartók A Whirlpool gázfõzõlapok értékét jelentõsen növeli a tetszetõs design, és az értékes anyagok használata. Ezt testesíti meg a szép kivitelû öntvénybõl készült edénytartók alkalmazása a nagyobb értékû gázfõzõlapoknál. Elektromos szikragyújtás A gyufa véglegesen a múlté! Elég egy kis elfordítás a kezelõgombon és a gázláng máris biztonsággal meggyullad.
32
Domino 30 cm Ha szûkös a rendelkezésre álló hely, vagy ha saját fõzési igényeihez szeretné igazítani fõzõlapját, a Whirlpool Domino fõzõlapok tökéletesen rugalmas megoldást kínálnak, különbözõ energiaforrások használatával. Különbözõ kialakításban kapható egy vagy két égõs, gáz, ill. elektromos változatban, beszerelhetõ akár külön, vagy a különbözõ felhasználási célokat szolgáló változatos kombinációként egyaránt (olajsütõ, steak-sütõ, barbecue lávaköves sütõ, stb). Beépíthetõk külön-külön vagy kombinálva is, így biztosítják a maximális rugalmasságot az Ön számára. Az egyforma széles egységeket fõzõlap mellé, vagy több készüléket egymás mellé építve, változatos kialakítást készíthetünk. Classic 60 cm Kapható szabványos 4 égõs illetve 3 égõs változatban, közöttük található a Whirlpool gyorsfõzésre szolgáló 4 koronás Wok-égõje is. A klasszikus 60 cm-es fõzõlap kapható zománcozott, rozsdamentes acél illetve „gáz-üvegen” kivitelben. Kiszélesített és nagy 73 cm-es fôzôlapok normál kivágáshoz Kapható 4 és 5 égõvel. A 73 cm-es fõzõlap rozsdamentes acél illetve gáz-üveg kivitelben kapható.
ö n áll ó g ázlap o k Fedezze fel, tapasztalja meg: Origami fôzôlap termékcsalád Érezze a különbséget a fôzésnél is! A Whirlpool cég, amelynek termékei elsõ helyen állnak a háztartási gépek európai piacán, bemutatta a csúcstechnológiára épülõ Origami gázfôzôlapját, amely a konyhabútor egyik legszebb darabja, és a gázon való fõzést nemcsak egyszerûbbé, de kezelhetõbbé is teszi. A Whirlpool új Origami fõzési rendszere csodálatosan megtervezett moduláris elemekbõl áll, amelyek segítségével igénye szerint alakíthatja ki fõzõlapját, hogy az illeszkedjen a rendelkezésre álló helyhez, a legkisebbtõl az extra nagyig, és hogy kibõvíthesse szakácsmûvészete repertoárját. Merõleges, sima, könnyen tisztítható felületek adják a rácsok és edénytartók alapját, amelyekre különbözõ lábasok és serpenyõk helyezhetõk el. A csúcstechnikájú égõk és fejlett kiegészítõk profes�szionális szakácshoz illõ irányítási lehetõséget és szabadságot biztosítanak, hogy felfedezze a világ különbözõ tájainak ételeit. Ennek a kivételes sokoldalúságnak köszönhetõen minden nap érezheti a különbséget a fõzésnél. A Whirlpool Origami fõzõrendszerében egy sor ötletesen kialakított moduláris elem található, amelyek segítségével a fõzõlap testre szabható a rendelkezésre álló hely szerint. Az egész kicsitõl az extra nagyig, így óriási mértékben bõvül konyhai repertoárja. Egyenes, sima, könnyen tisztítható felületek adják az alapot a rácsoknak és lábostartóknak, amelyre edények és serpenyõk széles választékát el lehet helyezni. A csúcstechnológiát képviselõ égõk és a fejlett tartozékok segítségével professzionális szakácsként tarthatja kézben a fõzést, és szabadon fedezheti fel a világ különbözõ részeinek hagyomá-
nyos ételeit. Ilyen rugalmassággal könnyen forradalmasíthatja a mindennapok fõzését. Az Origami multifunkcionális gázfõzõlap termékcsalád egy sor ötletes kialakítású moduláris elembõl áll, amelyek számos különbözõ módon építhetõk egybe, így Ön saját igényei szerint tervezheti meg fõzõlapját. A egyéni fõzési stílus elengedhetetlen eszközei. Különbözô igényekre különbözô elrendezés. Nincs két egyforma konyha, és nincs két egyforma szakács. Az Origami a különbségeket tiszteletben tartva a fõzõlap kialakítások széles választékát kínálja – a gyors olajban sütéstõl a lassú tûzön való fõzésig mindenhez találhat megfelelõ beépített égõt.
Origami tartozékok Lávakô lap: Az erôs tartó segítségével a lávakô lap szilárdan áll a fôzôlapon. A lávakôvel új módon készíthet ízletes hús-, hal- és zöldségételeket. A két nagyméretû, nem hôvezetô füllel könnyen felemelhetô, hogy az ételt közvetlen a kôrôl kínálja fel az aszta lon, illetve hogy melegen tartsa az ételeket. Öntöttvas grill-lap: Könnyen felszerelhetô a fôzôlapra. Bordá zott, nem tapadó teflonlapján ízletes, grillezett és roston sült hús-, hal- vagy zöldségételek készíthetôk. Kettôs pirító: Közvetlenül a fôzôlapra helyezve a kettôs pirító könnyen forgatható, hôt nem vezetô fogói segítségével a zöld ség, a kenyér vagy a melegszendvics mindkét oldalán egyenlete sen süthetô meg. Profi vágódeszka: Elegáns és robusztus kivitelû, ellenálló tró pusi fából készült profi vágódeszka. Használható mindenféle étel vágására, vagy akár más tartozék alátétjeként is.
33
ö n áll ó g ázlap o k AKR 302 NB
WHIRLPOOL Easytronic gázfôzôlap:
egyszerû kezelés biztosítja a fôzés tökéletes eredményét
119 900,-
68 cm
A technológia az Ön szolgálatában: az elegancia egyszerû használattal párosul A Whirlpool mérnökök azt tûzték ki célul, hogy az Easytronic fõzõlappal megalkotják a piacon kapható leggyorsabban meggyulladó gázfõzõlapot, és erõfeszítéseiket siker koronázta. Csak fordítsa el és nyomja be a gombot, a gázláng azonnal meggyullad. Az Easytronic gázlap másik újdonsága a pontosan megadható fõzési idõ. Állítsa be a kívánt idõt az egyedülálló Whirlpool digitális programozó-egységgel, és az égõ automatikusan lekapcsol, ha az idõ lejár – még csak nem is kell a konyhában lennie. A négy égõ külön-külön programozható. Természetesen lehetõség van idõzítõ óra funkció használatára is. Az Easytronic sima, egyenes felülete nem csak szép, de tisztítása is hihetetlenül gyors és egyszerû. Elég egyetlen törlés, és a fõzõlap felülete újra úgy ragyog, mint új korában. A két részbõl álló égõfejek könnyen tisztíthatók, és egyszerûen visszahelyezhetõk. A szépség és a technológia ötvözete, amely munkát takarít meg és kellemesebbé teszi a mindennapos fõzést: ez a Whirlpool Easytronic gázfõzõlapja.
• • • • •
progressive Design 4 gázégõ üveglapon 68 cm széles fõzõlap Szenzoros (Touch Control) vezérlés Programozható lekapcsoló rendszer
Digitális fôzési idô kijelzés, Gázégônkénti LED visszajelzés, Egyedi öntöttvas edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Azonnali szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet Hálózati kábel Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: Bal hátsó gázégô: Jobb hátsó gázégô: Jobb elsô gázégô: Max. gázteljesítmény (W): Gáz alapbeállítás: Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm):
34
normál; 64 mm; 1,65 kW normál; 64 mm; 1,65 kW gyors; 91 mm; 3 kW kiségô; 45 mm; 1 kW 7300 földgáz (G-20), 25 mbar 49x680x510 41x560x490
ö n áll ó g ázlap o k
68 cm
AKM 441 IX
89 900,Egyedi öntöttvas edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet Hálózati kábel
• • • •
68 cm
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Bal hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: gyors; 91 mm; 3 kW Jobb elsô gázégô: kiségô; 45 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7300 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 49x680x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x560x490
progressive Design 4 gázégõ üveglapon 68 cm széles fõzõlap Teljesen sík inox felület
AKM 441 NB
79 900,Egyedi öntöttvas edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet Hálózati kábel
• • • •
progressive Design 4 gázégõ üveglapon 68 cm széles fõzõlap Edzett üveg/inox felület
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Bal hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: gyors; 91 mm; 3 kW Jobb elsô gázégô: kiségô; 45 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7300 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 49x680x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x560x490
35
ö n áll ó g ázlap o k AKT 476 NB
89 900,Edzett üveglap, csiszolt szegéllyel, Öntöttvas edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként
73 cm
Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Öntöttvas WOK-tartó, Hálózati kábel
• • • • •
origami széria OK/bogrács égõs gázfõzõlap W 4 lángkoronás WOK-égõ 73 cm széles fõzõlap 4 gázégõ
AKT 464 NB
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: 4 lángkoronás, ultragyors; 130 mm; 3,7 kW Bal hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 50 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 8000 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 49x730x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x560x490
74 900,-
73 cm
Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Hálózati kábel
• • • • •
origami széria 3 cm széles fõzõlap 7 4 gázégõ Edzett üveglap, csiszolt szegéllyel Öntöttvas edénytartók
AKT 424 NB
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: ultragyors; 110 mm; 3,5 kW Bal hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 50 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7800 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 49x730x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x560x490
69 900,Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Hálózati kábel
• • • •
origami széria gázégõ 4 Edzett üveglap, csiszolt szegéllyel Öntöttvas edénytartók
Origami tart oz ék ok AMC 958: grill-lap + vágódeszka + univerzális konzol AMC 959: lávakô lap + vágódeszka + univerzális konzol AMC 960: lávakô, grill-lap + vágódeszka + univerzális konzol
36
17 900,– 19 900,– 32 900,–
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: ultragyors; 110 mm; 3,5 kW Bal hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 50 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7800 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 49x590x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x560x490
ö n áll ó g ázlap o k AKT 797 IX
89 900,-
73 cm
Öntöttvas edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Öntöttvas WOK-tartó, Hálózati kábel
• • • • • •
origami széria OK/bogrács égõs gázfõzõlap W 4 lángkoronás WOK-égõ 73 cm széles fõzõlap 5 gázégõ Inox felület
AKT 699 IX
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Bal hátsó gázégô: gyors; 100 mm; 3 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 50 mm; 1 kW Középsô gázégô: 4 lángkoronás, ultragyors; 130 mm; 3,7 kW Max. teljesítmény (W): 11000 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x730x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 38x560x480
64 900,Öntöttvas edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Öntöttvas WOK-tartó, Hálózati kábel
• • • • •
origami széria OK/bogrács égõs gázfõzõlap W 4 lángkoronás WOK-égõ 4 gázégõ Inox felület
AKT 679 IX
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: 4 lángkoronás, ultragyors; 130 mm; 3,7 kW Bal hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 50 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 8000 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x590x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 38x560x480
59 900,Öntöttvas edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Öntöttvas WOK-tartó, Hálózati kábel
• • • • •
origami széria OK/bogrács égõs gázfõzõlap W 4 lángkoronás WOK-égõ 4 gázégõ Inox felület
AKT 617 IX
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: 4 lángkoronás, ultragyors; 130 mm; 3,7 kW Bal hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 50 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 8000 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x590x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 38x560x480
49 900,Tömöracél edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Hálózati kábel
• origami széria • 4 gázégõ • Inox felület
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: ultragyors; 110 mm; 3,5 kW Bal hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 75 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 50 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7800 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 49x590x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x560x480
37
ö n áll ó g ázlap o k AKM 513/1 IX
54 900,Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet
• • • •
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Bal hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: gyors; 91 mm; 3 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 50 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7300 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x590x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 30x560x480
flat design 4 gázégõ Inox felület Öntöttvas edénytartók
AKM 520/1 IX
44 900,Tömöracél edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Bal hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: gyors; 91 mm; 3 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 45 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7300 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x590x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 30x560x480
• flat design • 4 gázégõ • Inox felület
AKM 524 IX
44 900,Tömöracél edénytartók, Elöl elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Bal hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: gyors; 91 mm; 3 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 45 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7300 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x590x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 30x560x476
• New dynamic design • 4 gázégõ • Inox felület
AKM 268 IX AKM 260 IX* * fekete gombokkal
39 900,34 900,-
Tömöracél edénytartók, Oldalt elhelyezett kezelôgombok, Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet
• flat design • 4 gázégõ • Inox felület
38
Mûszaki adatok: Bal elsô gázégô: gyors; 91 mm; 3 kW Bal hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb hátsó gázégô: normál; 64 mm; 1,65 kW Jobb elsô gázégô: mokka; 45 mm; 1 kW Max. teljesítmény (W): 7300 Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x580x500 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 30x560x480
d o mi n o la p o k AKM 477 NE
AKT 315 IX
149 900,-
• domino design • Indukciós mûködésû üvegkerámia fõzõlap • Keret nélküli kivitel • Érintõszenzoros vezérlés
Tartozékok: Hálózati kábel
Tartozékok: Hálózati kábel Mûszaki adatok: Elsô zóna: indukciós; 145 mm; 1,4 kW Hátsó zóna: indukciós; 210 mm; 2,2 kW Max. elektromos teljesítmény (W): 3600 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 45x270x494
Mûszaki adatok: Elsô zóna: kerámia; 145 mm; 1,2 kW Hátsó zóna: kerámia; 180 mm; 1,7 kW Max. elektromos teljesítmény (W): 2900 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x288x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 50x270x480
AKT 310 IX
59 900,-
• domino design • Üvegkerámia steak-sütõ • Elöl elhelyezett kezelõgomb
27 900,-
• domino design • 2 zónás elektromos fõzõlap • Inox felület • Elöl elhelyezett kezelõgombok 7-fokozatú hômérséklet-szabályzás
Fokozatmentes hômérséklet-szabályzás
Tartozékok: Hálózati kábel
Tartozékok: Hálózati kábel Mûszaki adatok: Elsô zóna: kerámia; 1,3 kW Max. elektromos teljesítmény (W): 1300 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x288x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 50x270x480
AKT 325 IX
• domino design • 2 zónás üvegkerámia fõzõlap • Inox felület • Elöl elhelyezett kezelõgombok Zónánkénti maradékhô kijelzés, Fokozatmentes hômérséklet-szabályzás
Fokozatmentes hômérséklet-szabályzás
AKT 320 IX
49 900,-
Mûszaki adatok: Elsô zóna: gyors; 145 mm; 1,5 kW Hátsó zóna: gyors; 180 mm; 2 kW Max. elektromos teljesítmény (W): 3500 Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x288x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 50x270x480
AKT 326 IX
79 900,-
99 900,-
• domino design • Olajsütõ • Inox felület • Elöl elhelyezett kezelõgombok
• domino design • Barbecue lávaköves grill • Inox felület • Elöl elhelyezett kezelõgomb
Fokozatmentes hômérséklet-szabályzás
Fokozatmentes hômérséklet-szabályzás
Tartozékok: Hálózati kábel
Tartozékok: Hálózati kábel
Mûszaki adatok: Elsô zóna: Max. elektromos teljesítmény (W): Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm):
AKT 305 IX
2,4 kW 2400 41x288x510 70x270x480
39 900,-
• domino design • WOK-égõs gázfõzõlap • Inox felület • Elöl elhelyezett kezelõgomb Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként, Tömöracél edénytartó Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Zománcozott WOK-tartó, Hálózati kábel Mûszaki adatok: Elsô zóna: 4 lángkoronás, ultragyors; 130 mm; 3,7 kW Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 41x288x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 38x270x480
Mûszaki adatok: Elsô zóna: Max. elektromos teljesítmény (W): Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm):
AKT 301 IX
1,6 kW 1600 47x288x510 150x270x480
34 900,-
• domino design • 2 égõs gázfõzõlap • Inox felület • Elöl elhelyezett kezelõgombok Egykezes automata szikragyújtás, Biztonsági szelep gázégônként, Tömöracél edénytartó Tartozékok: PB-gáz fúvókakészlet, Hálózati kábel Mûszaki adatok: Elsô zóna: normál; 75 mm; 1,65 kW Hátsó zóna: gyors; 90 mm; 3 kW Gáz alapbeállítás: földgáz (G-20), 25 mbar Méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 45x288x510 Beépítési méretek (mag.xszél.xmély.) (mm): 38x270x490
39