Lakatos Júlia
Integráció vagy versenyképesség?
Miközben számtalan gazdasági, politikai vizsgálat születik az Európai Unióról, az uniós integrációs folyamat sikerét kevéssé tudjuk mérni. Talán pont azért, mert szinte kizárólag csak a gazdasági vetülettel foglalkozunk, az összeurópai identitás második összetevőjével
azonban
kevesebbet.
Holott,
az
Európai
Unió
integrációs
törekvéseinek legfontosabb eszköze, az Európai Szociális Modell, a gazdasági versenyképesség és társadalmi kohézió előremozdításának kettős irányelvével indult útnak. Miközben elsőre úgy tűnhet, jelenleg egyik területen sem képes eredményeket felmutatni az EU, korábbi elemzésünkben felhívtuk a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben számos előremutató lépés történt a fennálló válsághelyzet kezelésének érdekében. Ezek azonban egyetlen területre, a gazdasági versenyképesség növelésére irányultak. Ugyanakkor addig, amíg nem érvényesül mindkét elem, kevés esély nyílik akár a válság felszámolására, akár a közös identitás megalkotására. Írásunk, ezért az Európai Unió integrációs törekvéseinek kohéziós „lábát” mutatja be, arra a kérdésre keresve a választ, hogy vajon az Unió jelenlegi helyzete lehetővé teszi-e Magyarország számára a felzárkózást ezen a téren. A válságból való „kiútkeresés” közepette újra felértékelődött Európában a társadalmi kohézió szerepe. Ennek következtében a brit Patterns of Prejudice című folyóirat egy teljes különszámot szentelt olyan tanulmányoknak, amelyek az európai társadalmi változások és a kohézió összefüggését vizsgálják, különös tekintettel a migráció és
-1-
kisebbségek témakörére, helyi, nemzeti, illetve komparatív vagy uniós szinten. Az elemzések rövid ismertetésén felül a különszám bevezetője többek között kitér a társadalmi kohézió és társadalmi változások közötti történelmi kapcsolatra. A történelem során ugyanis folyamatosan átértékelődött a fogalom szerepe. A társadalmi változások következtében a különböző uniós intézmények létezésük óta mindig újraértelmezték a társadalmi kohézió fogalmát. A társadalmi változások különböző hullámai a szerzők szerint arra enged következtetni, hogy a társadalmi kohézió nem egy „természetes” állapota a modern társadalmaknak, és, hogy egyetlen társadalom sem teljesen „összetartó”, kohézív, hanem, hogy az egy olyan „ideál állapot”, amit folyamatosan ápolni, gondozni, fejleszteni kell, és időről időre adaptálni a
megváltozott
körülményekhez.
Az unió
jelenleg
is
egy ilyen
„önkorrekciós” fázisban van, amikor újra kell értelmeznie, hogy mik a céljai, és milyen eszközöket mozgósít azok elérése érdekében. Jelenleg, Regina Berger-Schmitt szerint a kohézió európai kontextusban két határozott célt jelent, a társadalmi kirekesztés és az egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a társadalmi kapcsolatok megerősítését. Azonban a kormányok egyénileg határozzák meg, mennyiben tartják az állam feladatának a társadalmi különbségek kiegyenlítését. A ’80-as években, amikor virágzó jóléti társadalmak léteztek és az államnak sokkal inkább központi szerepe volt a kohézióteremtésben jóval könnyebb volt előállítani a kívánt állapotot, mint ma, egy kibővült, gazdaságilag és kulturálisan sokszínű unióban, amelyben viszont nincs közös szociálpolitika. A jóléti államok hanyatlását követően ezért a legnagyobb veszély épp annak a társadalmi védőhálónak az eltűnése, amit az állam évtizedek alatt felépített. Ez visszavetheti azokat a pozitív folyamatokat, amelyek miatt korábban mintatársadalomként tekintettek rájuk. Ugyanakkor a társadalmi kohézió „bomlási folyamatainak” korai
-2-
észlelése elvezethet a folyamat korrekciójához is, azáltal, hogy becsatornázzák ezt a jelenséget a politikai vitákba, annak érdekében, hogy a különböző társadalmi csoportok egyaránt a közösség részesének érezzék magukat. Ilyen módon a 2001es brit, illetve a 2005-ös párizsi zavargások mind katalizátoraivá váltak a társadalmi kohézióról szóló vitáknak. Habár jelen elemzés elsősorban az Európai Unió kohéziós felfogásával foglalkozik, messze nem csak ez az interpretáció létezik. Az európai kultúrkörön kívül Kínában például egészen más prioritások érvényesülnek. Sokkal inkább a „társadalmi harmóniát” kívánják előmozdítani, ami alatt a gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés egyvelegét kell érteni. Nem a jóléti szolgáltatások növelésére törekszik az állam, hanem, hogy a meglévő adottságok közepette, minél kevesebb társadalmi
-3-
konfliktus legyen. A kínai felfogás eltér a nyugati felfogástól. Míg a nyugati modell az állampolgárok intézményekbe, és egymásba vetett bizalmára épül, és demokratikus keretek közepette valósul meg, a kínai államkapitalista rendszerben ezek a szempontok nem feltételei a társadalmi harmónia megteremtésének. A szerzők hivatkoznak továbbá Alexis de Tocqueville a Méltányosság által is gyakran idézett alapművére, a Democracy in America-ra, amelyben kifejti, hogy az Egyesült Államokban a társadalmi kohézió az önkéntesség és a civil társadalom intézményein keresztül valósul meg. Természetesen az 1830-as, 40-es évek óta Amerika is sokat változott, gondoljunk csak Barack Obama beszédére, amit Martin Luther King Jr. „Van egy álmom” című beszédének 50. évfordulóján mondott el. Annak méltatása mellett, hogy mennyit javult a feketék helyzete az elhíresült washingtoni tüntetés óta, kiemelte, hogy még mindig van tenni való, és nem csak a feketék, hanem minden társadalmi réteg számára. A szabadság mit sem ér gazdasági jólét nélkül, márpedig az
utóbbi
években
minden
amerikai
életszínvonala
romlott,
a
társadalmi
egyenlőtlenségek pedig nőttek. Nem véletlenül kezdeményezte Barack Obama elnöksége alatt szociális reformjait. Ezek igen távol állnak a Republikánusok felfogásától, amely sokkal kevésbé tekinti az állam feladatának bizonyos jóléti szolgáltatások biztosítását. S habár Barack Obama valamelyest bővített e szolgáltatások terén ennek ellenére az általános trend, mind Európához, mind Kínához képest ugyanaz maradt, csupán az arányok változtak valamelyest.
-4-
USA
EU
Kína
Magyarország
•Magas fokú kohézió •Magas fokú állampolgári aktivitás •Alacsony fokú állami beavatkozás •Törekvés: társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, esélyegyenlőség
•Csökkenő kohézió •Állampolgári aktivitás nemzeti szintre korlátozódik, változó mértékű •Centralizáció, uniós hatáskör bővítése •Törekvés: egyén, magán és közintézmények közötti együttműködés, társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, integráció
•Alacsony fokú kohézió •Kötelező jellegű állampolgári aktivitás •Magas fokú állami beavatkozás •Törekvés: „Társadalmi harmónia”, gazdasági növekedés
•Alacsony fokú kohézió •Alacsony fokú állampolgári aktivitás •Magas fokú állami beavatkozás •Törekvés: Gazdasági felzárkózás, növekvő jólét, társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése
A felsorolt modellek alapján érdemes átgondolni, hogy uniós tagállamként Magyarországon mennyiben az állam feladata a kohézióról való gondoskodás? Jut-e valaha
„kormányzati
energia”
a
társadalmi
kohézió
európai
felfogásának
meghonosítására, akkor, amikor a rendszerváltás óta a gazdasági felzárkózás pályáját járta az ország, és még mindig nincs érzékelhető eredménye? Vagy a
-5-
gazdasági felzárkózás mellett, az Európai Unió saját kohéziós útkeresése eredményeként létrejövő kohéziós intézményekre támaszkodva alkalmazza az ország azt, amit ezen a téren előír az unió, (már, ha képes rá) és ez automatikusan megteremti majd az eddig nem létező hagyományt? Véleményünk szerint ez csak részben járható út. A bemutatott, igencsak eltérő modellek rávilágítanak arra, hogy mindháromnak vannak gyengéi. Az Egyesült Államok modellje fényévekre van attól, amit Magyarország képes lenne megvalósítani. A kínai modell megint másként alkalmazhatatlan.
Az unió
éppen
most
próbálja
újraértelmezni
magát,
és
megteremteni a szükséges erőt ahhoz, hogy a kohézió megteremtésének korábban nemzeti hatáskörét európai szintre is kiterjessze. Ennek következtében integrációs intézményei nincsenek olyan helyzetben, hogy amennyiben Magyarország teljes súlyával „ránehezedhetne”, „elbírná” azt. Az Unió nem tudja megteremteni helyettünk a hiányzó intézményeket, szokásokat. Ezért, miközben folyamatosan figyelni kell a különböző fejleményeket ezen a téren, és alkalmazni az uniós irányelveket, szükség van nemzeti szintű kohéziós stratégiára is, mert az uniós útkeresése tovább fog tartani, és kevesebb közvetlen eredményt fog hozni, mint amennyi „ideje” van erre Magyarországnak. Hazánkra ugyanis éppúgy igaz a tétel, mint az unióra. A gazdasági versenyképesség a társadalmi kohézió ága nélkül olyan, mint egy ferdén növő fa, előbb-utóbb kettétör saját súlya alatt. A féloldalas fejlődés nem elégséges, az unió jelenlegi formájában pedig tettekben sokkal inkább a gazdasági versenyképességre koncentrál, a kohézióval inkább elvi síkon foglalkozik, egyfajta támogató szerepet szánva neki. Addig, azonban amíg nem lesz megfelelő hatásköre ennek kezelésére, akármennyire is látszólag e folyamat ellen hat a tevékenység, nemzeti szinten kell megvalósítani a kohézió előállítását,
-6-
mégpedig az állam és intézményei, az uniós intézmények és a civilek bevonásával. Azaz, a fent bemutatott irányelvek alapján meg kell kísérelni „kicsiben” megvalósítani az európai elképzeléseket. Ez azonban nem jöhet létre egy átfogó nemzeti kohéziós stratégia kialakítása nélkül. Ez nem jelenti a meglévő rendszer elvetését. Az uniós megközelítés legfontosabb eleme ugyanis épp az, hogy folyamatosan vizsgálja a kohézió és integráció folyamatát, annak érdekében, hogy adaptálhassa a hétköznapokra. Ez a típusú tervezés, akár állami, akár civil szinteken ismeretlen hazánkban,
ezért
az
első
lépés
a
meghonosítása.
-7-
megvalósíthatóság
irányába
ennek
