INTEGRÁCIÓ ÉS BIZTONSÁG Az első magyar EU-elnökség biztonságpolitikai aspektusai

INTEGRÁCIÓ ÉS BIZTONSÁG Az első magyar EU-elnökség biztonságpolitikai aspektusai

integráció és biztonság Az első magyar EU-elnökség biztonságpolitikai aspektusai

Tudományos konferencia Budapest, 2011. április 29.

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

BUDAPEST, 2009

A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesület kiadványa

Tudományos konferencia Budapest, 2011. április 29.

Szerkesztő: DR. VÁMOSI ZOLTÁN

ISBN 978-963-88723-2-6

Felelős kiadó: TIT HABE, 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 16.

Készült a Tercia Print nyomdájában

TARTALOM Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Vámosi Zoltán

Magyarország biztonsági környezete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9

SZÉLL NATALIA

Az európai bizontság kérdései az EU-elnökség tükrében . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29

ENDRESZ ERNŐ

Az európaiság gondolatától a közös védelemig . . . . . . . . . . . . . 43

GONDA MELINDA

Közös biztonság- és védelempolitika a lisszaboni szerződés alapján . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75

TÓTHI GÁBOR

A rendvédelem feladatai a magyar EU-elnökség időszakában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91

URBÁN ATTILA

A magyar EU-elnökség nemzetbiztonsági kérdései . . . . . . . . . 115

BERÉTI LÁSZLÓ

Integráció és a kisebbségek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129 5

HARAI DÉNES

Európai Unió, tehetség és kommunikáció . . . . . . . . . . . . . . . . 149

ReflexióK VARGA CSILLA

Reflexió egy konferenciához . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 161

BUZNA VIKTOR

Integráció és kommunikáció . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 167

Szerzőink . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181 Eddig megjelent kiadványaink . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 183

6

ELŐSZÓ Az Európai Unió megalakulása óta sokat tett az európai népek együttműködése, integrációja és közös biztonsága érdekében. Folyamatos bővülése, gazdasági teljesítménye és a fejlődő világ megsegítésében játszott kiemelkedő szerepe megkerülhetetlen nemzetközi tényezővé emelte a 21. század első évtizedeire. Napjainkban az EU 27 tagállamának összefogásával, egységes gazdaságpolitikájával, közös kül- és biztonságpolitikájával jelentős világtényezőt képvisel. Napjaink feszült világában meghatározó az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája, amely kiterjed a világ valamennyi térségére, valamint a kül- és biztonságpolitika teljes spektrumára. A 2003-ban elfogadott Európai Biztonsági Stratégia bizonyítja a komplex biztonsági környezet bonyolultságát, az unió valamennyi tagállama, köztük hazánk biztonságára érvényes kihívások realitását. Ebből fakadóan természetes, hogy a tagállamok közös érdeke – egyebek mellett – a szomszédság stabilitása, a demokratikus emberi jogok érvényesülése, az energiabiztonság, az új típusú biztonsági kockázatok kezelése érdekében a katonai és polgári képességek fejlesztése. A lisszaboni szerződés elfogadása gazdagította a közös biztonság- és védelempolitika további fejlesztését szolgáló eszköztárat és hozzájárult e politika eredményes megvalósítása belső szervezeti feltételeinek korszerűsítéséhez (Európai Külügyi Szolgálat, kül- és biztonságpolitikai főképviselő stb.), azonban – a téma bonyolultságából és a tagál7

lamok eltérő érdekeiből adódóan – az elvek gyakorlati megvalósítása még várat magára. A lisszaboni szerződés nyomán végbement változások alapján Magyarország már nem látja el a hagyományos értelemben vett soros elnöki feladatokat a KBVB területén, mert az az EKSZ hatáskörébe került, így az aktuális munkaprogram összeállítása a főképviselő iránymutatása alapján az Európai Külügyi Szolgálat feladata lett, ahhoz mi csupán javaslatokat fogalmazhattunk meg. A TIT HABE és a ZMNE TI által szervezett konferencia – hagyományosan kevesek által vizsgált kérdéssel – az EU és hazánk biztonsági környezetének és nemzetközi tevékenységének elemzésével foglalkozott, bemutatva az első soros elnökség sajátosságait, annak kül-, bel- és nemzetbiztonsági politikai vonatkozásait, kommunikációjának összefüggéseit. Ajánljuk kiadványunkat mindazok figyelmébe, akik ezekkel a fontos, biztonságunkat meghatározó kérdésekkel foglalkoznak. Budapest, 2011. május 14. A Szerkesztő

8

VÁMOSI ZOLTÁN

MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGI KÖRNYEZETE Egy ország biztonsága számos tényező, s azok kölcsönhatásának függvénye. A tényezők jellege, hatása és „aktivizálódása” rendkívül eltérő attól függően, hogy milyen módon befolyásolják egy adott ország biztonságát. Kifejthetik hatásaikat közvetlenül és közvetve, önállóan vagy akár más tényezőkkel együtt, felerősítve vagy tompítva azok következményeit. Egy földrengés önmagában is követelhet jelentős anyagi és emberi áldozatokat, de egy több méteres szökőárral kísérve következményei sokszorta súlyosabbak lehetnek (Japán, 2011. március 11.).

A biztonság megközelítése Forrásuk és terjedelmük szerint a biztonsági kockázatok lehetnek lokálisak, regionálisak és globálisak attól függően, milyen fizikai valóságban keletkeznek, milyen intenzitással fejtik ki hatásaikat és milyen szektorokat érintenek egy adott ország társadalmi struktúráját illetően. Egy vörösiszap-katasztrófa helyi jellegű, egy szélsőséges időjárás – meghaladva egy ország területét – már regionális szintű, a világ minden régiójában aktivizálható terrorcselekmények pedig globális következményekkel párosulhatnak. A 2010-es év szélsőséges és ellentmondásos, 9

Integráció és biztonság

intenzív időjárásának hazai következményei (árvíz, belvíz, partfalomlás stb.) következéskép nem magyar sajátosságok voltak, hanem részei, következményei annak a kontinens méretű és hatású jelenségsorozatnak, ami egész Európát jellemezte. Ismernünk kell tehát a határainkon túlmutató folyamatokat és azok várható következményeit ahhoz, hogy felkészüljünk a lehetséges károk csökkentésére, az áldozatok megelőzésére. Ismeretekre, tájékozottságra, tudományos megfontolásra van szükség a biztonsági kockázatok csökkentése érdekében. A biztonságunkat befolyásoló tényezők egy része természeti jellegű, amelyek függetlenek a közvetlen emberi cselekedetektől (földrengés, cunami stb.). Más részük szándékos vagy véletlen/tudatlan emberi tevékenység közvetlen vagy közvetett, azonnal vagy hosszú időtávon kialakuló és ható következménye (erdőtűz és a klímaváltozás), de mindkettő fenyegeti az ember biztonságát. A 21. század első évtizedeiben számos tényező befolyásolja az emberiség biztonságát, melyek között felerősödni látszanak a nem katonai jellegű dimenziók, s amelyek kezelésére nem alkalmasak a katonai eszközök. Megoldást mindinkább a polgári és katasztrófavédelmi módszerek hozhatnak, de megnő a jelentősége – a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazásának, – a vezetők/menedzserek vezetői képessége és készsége speciális fejlesztésének, – a válság- és katasztrófahelyzetek tudatos és szakszerű kezelésének, – az emberek befolyásolása művészetének, képességének, – a lakosság differenciált felkészítésének. Ilyen rendkívüli biztonsági helyzetekben egyre fontosabb szerep hárul a lakosság azon csoportjaira, akik hatni tudnak másokra, akik képesek példát mutatni, befolyásolni az embereket helyesen cselekedni és dönteni, szolidárisnak lenni a bajba jutottakkal. Ide sorolhatók a politikai, gazdasági és egyéb, pl. munkahelyi vezetők, a pedagógusok – már csupán a fiatalok befolyásolása okán is –, a média szakértői 10

Vámosi Zoltán: Magyarország biztonsági környezete

(ezt erősítik a TIT HABE Egyesület szakértői által a megyei védelmi igazgatási, polgári és katasztrófavédelmi szakértők, polgármesterek és jegyzők felkészítése – közel 40 előadás – során szerzett tapasztalatok tíz megyében, 2011 tavaszán). Az ezredforduló időszakában a biztonság fogalma kiszélesedett, új tartalommal bővült, miközben élnek és hatnak a régi reflexek. A tradicionális megközelítés hívei a biztonságot elsősorban a katonai biztonság szűkebb fogalomkörével azonosítják, következésképp a biztonságpolitika a katonai fenyegetések távoltartását, a védelmi képesség fontosságát hangsúlyozza. A biztonság komplex megközelítése kitágítja a biztonság és biztonságpolitika fogalomkörét mindazon tényezőkre, amelyek valamilyen formában fenyegetést jelentenek az egyén, a társadalom, a világ biztonságára nézve. Az egyén és a társadalom, a világ biztonságát fenyegető veszélyek és veszélyforrások súlyossága és megítélése az emberiség történelme során a szerint változott, hogy milyen módon befolyásolták a normális élet feltételeit. A biztonság-biztonságpolitika tartalmi változásai nem jelentik a katonai biztonság szerepének leértékelődését. Annak szerepe és jelentősége a biztonság kiemelt területe, amennyiben veszélyessége és a fegyveres erők lehetséges alkalmazásának várható következményei miatt megkülönböztetett figyelmet érdemel a biztonságpolitika részéről, különösen, ha figyelembe vesszük az utóbbi években meglódult fegyverkezési hajsza következményeit.* Mégis a biztonságot fenyegető új veszélytényezők, az ún. nem katonai dimenziók (pl. az infor* A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (Stockholm International Peace Research Institute = SIPRI) 2009 június 9-én közzétett kutatási eredményei alapján 2008-ban rekord összeget – 1,464 billió dollár – ért el a fegyverkezésre szánt összeg. Ez azt jelenti, hogy a Föld minden egyes lakója 217 dollárt költött fegyverre. A kutatási eredmények egy új tendenciát mutatnak: addig, amíg a „hidegháború” idején a Kelet és a Nyugat az egymás elleni fölény kivívása érdekében fegyverkezett, addig napjainkban a terrorizmus elleni globális harc ösztönzi fegyverkezésre az országokat.

11

Integráció és biztonság

mációs technológia szerepének hangsúlyosabbá válása, az ökológiai problémák, a természeti erőforrások és energetikai tartalékok „csúcsra járatása” stb.) egyre nagyobb mértékben befolyásolják az emberiség biztonságos életét, a túlélés lehetőségeit. Védelmi kiadások alakulása 2008-ban (milliárd dollár) Amerikai Egyesült Államok Kína Franciaország Nagy-Britannia Oroszország Németország Japán Olaszország Szaud-Arábia India

607,0 84,9 65,7 65,3 58,6 46,8 46,3 40,6 38,2 30,0

Megjegyzés: az Egyesült Államok védelmi kiadásai 2011-ben – tervek szerint – elérik a 725 milliárd dollárt

A világ normális működéséhez és az értelmes emberi léthez mindenekelőtt biztonságra van szűkség. A legteljesebb értelemben vett kiszámítható és komplex biztonságra, amelyre minden emberi közösségnek szüksége van ahhoz, hogy tagjai normális, félelem nélküli körülmények között éljenek és boldoguljanak. Fentebb láthattuk, hogy a mai, korszerűen értelmezett biztonság nem régi keletű, alig néhány évtizeddel korábban a „biztonság” kifejezés még a „katonai biztonság” szinonim fogalma volt. Ma a biztonság olyan komplex társadalmi kategória és állapot, amely • magában foglalja a biztonság minden szintjét – az egyén, a társadalom és az egész civilizáció biztonságát, teljes kölcsönhatásukban, • integrálja a biztonság különböző elemeit és területeit, úgymint gazdasági és szociális szféra, politikai, katonai, emberi jogi területek, ökológiai tényezők, informatika, közrend és közbiztonság stb. 12


• meghatározza és szavatolja a társadalmi működés és cselekvés feltételrendszerét, • a komplex, mindent átfogó és integráló biztonság megteremtése és fenntartása társadalmi feladat és felelősség, amelynek tudatos vállalására fel kell készíteni a társadalmat,* mert csak felelős társadalom ad jó válaszokat a biztonsági kihívásokra. Ez a felelősség tudatosságot feltételez, azaz minden generációra és lakossági csoportra kiterjedő felkészítéssel, oktatással és neveléssel lehet elérni, hogy a biztonságkultúra része legyen az általános társadalmi kultúrának. ** Sajnálatos tény, hogy a 21. század biztonságának tartalma és a biztonságot fenyegető kockázatok kevésbé ismertek a közvélemény, de még a politikai-gazdasági döntéshozók számára is, mint arra szükség volna. Lehet-e környezettudatosan élni, ha nem ismerjük a környezetünket fenyegető veszélyeket, azok kezelésének, elhárításának módját? Lehet-e biztonságosan használni az internetet, ha nem ismerjük az informatikai biztonság alaptételeit? Lehet-e?, és folyatathatjuk a sort… Annak megértése is elengedhetetlen, hogy a biztonság nem önmagától létezik, annak megteremtéséért és fenntartásáért nagyon sokat és nagyon sokunknak, mindenkinek tennie kell valamit – képességéből és társadalmi pozíciójából fakadóan. Azonban ehhez ismeretekre, tájékozottságra, az összefüggések felismerésének képességére van szükség. Csak tájékozott, a szükséges ismeretek tekintetében „naprakész” – különösen a döntéshozó – emberektől várható el felelős gondolkodás és magatartás, más kifejezéssel élve a biztonságkultúra normáinak megfelelő magatartás.

* Bővebben lásd: A biztonságról – fiataloknak. (Szerk.: dr. Vámosi Zoltán). TIT HABE, Budapest, 2010, 11-15. oldal. ** Lásd: Gondolatok és vélemények a biztonságunkról (A biztonságkultúra kérdései). (Szerk.: dr. Vámosi Zoltán), TIT HABE, Budapest, 2008.

13

Integrációs és biztonság

Látható, hogy a biztonság és a biztonságpolitika tartalmi változásai alapvetően determináltak a – hazai és nemzetközi – biztonsági környezet változásai által, másrészt viszont szerves egységet alkotnak a társadalmi gondolkodás és szemléletmód, a társadalmi cselekvés módosulásaival, a társadalmi (nemzeti) kultúra változásaival. A biztonságkultúra tehát a mindennapjainkra jellemző általános társadalmi kultúra szerves része.

Nemzetközi trendek A biztonság komplex értelmezéséből kiindulva megállapítható, hogy Magyarország biztonsági környezete – a fentiekhez hasonlóan – számos körülmény hatásától függ. Mindenekelőtt nézzük meg a 21. század kezdetére jellemző, azoknak a nemzetközi változásoknak a sajátosságait, amelyek egy nyugtalan világ képét mutatják: globális pénzügyi és gazdasági válság, fegyveres társadalmi konfliktusok, természeti erőforrások és energia-tartalékok csökkenése, természeti katasztrófák következményei és ellentmondásai mélyítik a nemzetközi és társadalmi kapcsolatokat, átrendeződés megy végbe a világ gazdasági és – következésképp – hatalmi struktúrájában. Mindezek új biztonságibiztonságpolitikai aspektusokat generálnak, amelyek megértése és figyelembe vétele nélkülözhetetlen egy ország kül- és biztonságpolitikai irányvonalának megfogalmazása során, paradigmaváltást igényelnek a biztonságfilozófiai prioritások kidolgozása időszakában. Az elmúlt húsz év legfontosabb eseményei között kiemelt jelentőségűek az alábbiak: a) bipoláris világrend megszűnése a Szovjetunió összeomlása és a szocialista világrendszer felszámolása következtében, a multipoláris világrend kialakulásának folyamata (G-20-ak, BRICS-államok, SESZ (Sanghaji Együttműködési Szerződés, 2001), Utánpótlás északi hálózata – Közép-Ázsiában), 14


Az energiahordozók aránya 2030-ban Az Energy Watch Group 2008. évi becslése szerint a szénhidrogén-termelés napjainkban érkezett a csúcsra, ezután már csökkenés várható

b) a globális terrorizmus megjelenése – az Amerika elleni támadás (2001. 09. 11.) révén – és akut biztonsági kockázati jellege, c) a globális pénzügyi és gazdasági válság, valamint természeti források és energiatartalékok feletti ellenőrzés megszerzése/megtartása érdekében élesedő küzdelem hatása az újszerű nagyhatalmi vetélkedés megjelenésére, a globális érdekérvényesítés új formáira, a gazdaságiszociális és társadalmi-politikai egyenlőtlenség elmélyülésére, d) az észak afrikai/arab mozgalmak geopolitikai megosztó jellege, hatásuk a nyugati hatalmak/NATO és EU gazdasági- és katonai-stratégiai koncepcióinak változásaira, a nemzetközi kapcsolatok újradefiniálására, e) az információs technológia világméretű térnyerése a nemzeti és nemzetközi kapcsolatokban, a cyber-hadviselés legitimitásának beilleszkedése a hadviselés konvencionális rendszerébe. 15


A világfejlődés fontosabb tényezői – mint a globalizáció és a globális információs társadalom – mellett kiemelést érdemelnek azok a globális problémák, amelyek az utóbbi évtizedekben – éppen az előző két tényező kölcsönhatásának és együttes következményeként – eltérő jellegű és hatású biztonsági kockázatokat jelentenek. Általános nemzetközi megítélések szerint ide sorolhatók: a gazdasági és energetikai források kimerülése*, a klímaváltozás következményei**, a szabályoz-

* Legsúlyosabb problémaként fogalmazódik meg az olajkészlet radikális csökkenése: hazai és nemzetközi szakértők figyelmeztetnek arra, hogy 2008-2011 közötti időszakra tehető a felderített olajkészletek kitermelésének az elérhető maximuma, amit a fokozatos, majd drasztikus csökkenés, valamint a kitermelési költségek lényeges emelkedése követ. A gondot tovább növeli, hogy nincs világszerte elismert és elfogadott, olcsó alternatív energiaforrás: a szél- és naperőművek hatékonysága és elterjedtsége össze nem hasonlítható, a bio-üzemanyagok előállítása és elterjedtsége a kezdeti szakaszban van, és költsége sem lebecsülendő, az atomerőművek iránti bizalom éppen most csappant meg a japán atomerőművek katasztrófája nyomán (annak ellenére, hogy jelenleg a világon 90 atomerőmű épül, és újabb 300-at terveztek felépíteni). Az egyre fenyegetőbb helyzet javítására tett erőfeszítések – Mexikói-öböl, Északi-sark stb. feltárása, ez utóbbi hat ország (Oroszország, Egyesült Államok, Norvégia, Dánia, Grönland és Kanada) által – sem hozhatnak végleges megoldást, csupán időt adnak a döntéshozók számára. A természeti környezet romlásának intenzív gyorsulása előtérbe helyezi az ember és a természet kapcsolata újszerű vizsgálatának szükségességét. Az ún. ökológiai lábnyom – azaz a Föld népességének és eltartó képességének viszonya – azt mutatja, hogy a 21. század kezdeti szakaszában egyre nagyobb az emberiség erőforrás-fogyasztása, aminek következtében annak ökológiai rendszere túlterhelődik, a hagyományos gazdasági fejlődés gyakorlatilag önpusztítóvá és kimerítővé válik, ezáltal kockára teszi az emberiség fennmaradását. És ezek a változások nem a következő száz évekre, hanem a 21. század következő évtizedeire vonatkoznak ** Hasonló visszafordíthatatlan és közeli folyamatnak tűnnek az éghajlatváltozások egyre súlyosabb következményei Európában, és hazánkban is. Az empirikus tapasztalatok ma már egyértelműen bizonyítják, hogy az egyre szélsőségesebbé váló éghajlati viszonyok hatásai túlmutatnak a meteorológiai aspektusokon: az emelkedő hőmérséklet következtében elolvadó jégmezők a világóceán vízszintjének emelkedéséhez vezetnek, ami városok (az Egyesült Államokban 180 város), sőt szigetországok (pl. Maldív-szigetek) elsüllyedését okozhatják. Ma még kevésbé

16


A szénhidrogén-termelés alakulása a népesség figyelembevételével Richard C. Duncan 1989-es előrejelzése szerint néhány év múlva az energiaellátottság meredeken zuhanni kezd, és 2030 körül „energiaháborúhoz” vezethet

hatatlan demográfia folyamatok, a gazdasági és szociális különbségek elmélyülése, a hadviselés új elméleti és módszertani kérdéseinek térnyerése, az átalakuló biztonsági kockázatok kezelésének új – nem katonai – dimenziói. A világ mai állapota egyre jobban tükrözi a fenti globális sajátosságokat, amelyeket a globális pénzügyi és gazdasági válság tovább mélyített – csökkentette a gazdaság rugalmasságát, miközben fokozta

ismertek az Oroszország 60%-át kitevő örök jég (szibériai permafroszt) birodalma megolvadását okozó klímaváltozás negatív következményei: a megolvadó felső talajréteg már napjainkban infrastrukturális gondokat okoz épületek, vasúti és országúti hálózatok, olaj- és gázvezetékek vonatkozásában, amelyek komoly polgári és katasztrófavédelmi feladatokat jelentenek. Még fel sem mérhető annak a folyamatnak a következménye, amely a talajban lévő – 75-240 milliárd tonnára becsült – metán kiszabadulásához és légkörbe jutásához vezet.

17


a geopolitikai feszültségeket és a társadalmi válságokat, ezáltal korlátozta az államok képességét, hogy megfeleljenek a globális kihívásoknak. Ezekben a világméretű és kölcsönösen összefüggő folyamatokban két általános érvényű kihívással kell számolni: egyfelől a gazdasági egyenlőtlenséggel, másfelől a hibás kormányzás következményeivel. Az első esetben – a vagyont és a bevételt tekintve – a gazdasági-szociális különbség tovább mélyülése országokon belül és országok között, a másik esetben a gyenge vagy nem megfelelő intézmények, nemzetközi szervezetek, az alkalmazkodni nem tudó kormányok akadályozzák a szükséges képességek érvényesülését a globális kihívások megválaszolása során. Következmény egy új paradoxon: miközben a világ egybenő, aközben mindinkább szétesik.

Elsüllyedésre ítélt európai városok

Az információtechnológia tömeges alkalmazása révén a globalizálódó világban megváltoznak a viszonyok, a tér és az idő dimenziója, miközben az ideológiai, gazdasági és hatalmi érdekek és értékek men18


tén tovább polarizálódik a világ. Következmény: a közös nemzetközi érdekek és értékek felismerésének és összehangolásának a hiánya, a fenntartható fejlődés közös platformja kialakításának nehézségei. A nemzetközi trendek között egyre fontosabb szerepet kap a növekvő demográfiai hullám, az emelkedő jóléti igények és a víz-élelmiszerenergia rohamosan csökkenő készlete közötti ellentmondás. Előrejelzések szerint a víz, az élelmiszer és az energia iránti igény 30-50 százalékkal fog emelkedni a következő két évtizedben, miközben a gazdasági egyenlőtlenségek intenzívebbé teszik a rövid távú megoldásokat a kitermelésben, az előállításban és a fogyasztásban. Ezek pedig akadályozzák a hosszú távú fenntarthatóságot. Az egyre feszítő hiány és ellentmondás társadalmi és politikai instabilitáshoz, geopolitikai konfliktusokhoz, visszafordíthatatlan környezeti károkhoz vezethetnek. A fenti folyamatok következtében a világ még igazságtalanabb és kiszolgáltatottabb – ezáltal sebezhetőbb lett. A mai trendek sajátosságainak a megértése és kezelésük formáinak megválasztása tudományosan igazolt módon lehetséges. Ennek érdekében alapos ismeretekre és tudásokra, valamint a megelőzés alternatív módszereire van szükség, amelyek – az objektív folyamatok miatt – minimalizálhatják az elkerülhetetlen következményeket és hatásokat. Az alkalmazkodás feltétele a differenciált megismerés és felkészülés, a riasztási rendszer és a kidolgozott alternatív rendszabályok kellő szintű ismerete és begyakorlottsága, a tudatosság szükséges szintjének biztosítása.

A biztonsági kockázatok értelmezése Az utóbbi időszak egyik lényeges sajátossága lett, hogy fontos dokumentumokban rögzítik egy ország, egy nemzetközi szövetség vagy szervezet biztonsága szempontjából meghatározó kockázatokat. Ezek a fenyegetést jelentő tényezők az aktuális nemzetközi viszonyok, tren19


dek tudományos elemzése alapján kerülnek megfogalmazásra, annak megfelelően, hogy a rendszer egyes elemei milyen mértékben és módon befolyásolják a biztonságot. Ezek a dokumentumok rendszerint meghatározzák a biztonsági kockázatok sajátosságait, kezelésének a formáit, a nemzetközi együttműködés lehetőségeit, a feladatok tartalmát és sorrendjét. A 2003 decemberében megfogalmazott Európai Biztonsági Stratégia elemezte a nemzetközi viszonyok időszerű kérdéseit, és számba vette az európai biztonság szempontjából fontos veszélytényezőket, közöttük a nemzetközi terrorizmust, a vallási szélsőségeket, a tömegpusztító fegyverek és katonai technológiák proliferációját, az ökológiai problémákat stb. Magyarország nemzeti biztonsági stratégiája 2004ben került elfogadásra, katonai stratégiája pedig 2009-ben. Mindkét dokumentum elemzi a tágabban és szűkebben vett biztonsági kihívásokat, azok értelmezését és kezelésük lehetséges formáit. A korábbiakhoz képest lényeges változásokat mutatnak a világ, Európa és hazánk biztonsága szempontjából is fontos új amerikai katonai stratégia és az orosz katonai doktrína – mindkettő 2010-ben került elfogadásra ugyan úgy, mint a NATO új stratégiája. Mind az amerikai, mind az orosz stratégia fontos jellemzője, hogy – a hagyományos kihívások mellett – számba veszi a nemzetközi viszonyok új sajátosságait, s azok nem katonai biztonsági kockázatait. A huszonöt év után újrafogalmazott amerikai katonai stratégia által rögzített új biztonsági kockázatok között olvasható többek között: a kimerülőben lévő természeti erőforrásokért induló vetélkedés, az egyre kiszámíthatatlanabb természeti katasztrófák, a cyber-hadviselés intenzív szakasza és – az Egyesült Államok jövője és világelső pozíciója szempontjából meghatározó – Kína. Az új orosz katonai doktrína az alig tíz évvel ezelőtt érvénybe lépett doktrína módosítását tűzte ki célul, megfogalmazva az Oroszország számára legfontosabb biztonsági kihívásokat, úgymint: a tömegpusztító eszközök proliferációja, a nemzetközi – és kaukázusi – terrorizmus, küzdelem a természeti és 20


energetikai tartalékokért, valamint a NATO-bővítés az egykori szovjet utódállamok (Grúzia, Ukrajna, Moldávia) esetében. Sok hasonlóság fedezhető fel az előbbi két stratégia biztonsági kockázatai és az új NATO-stratégia (Lisszabon, 2010. 11. 19-20.) által megfogalmazott biztonsági kihívások között, amennyiben ez utóbbi is a legfontosabb tényezők közé sorolja az alábbiakat: a tömegpusztító eszközök proliferációját, a regionális, vallási, etnikai és nemzeti konfliktusokat, a cyber-támadásokat, a természeti és energetikai erőforrásokért folyó versengést, a környezeti kihívásokat. A fenti aktuális, valamint korábbi dokumentumok figyelembe vétele alapján az alábbi biztonsági kockázatok érvényessége azonosítható be mind az egyes ország, így Magyarország esetében, mind az európai biztonság és mind a világ biztonsága szempontjából: • nemzetközi terrorizmus és vallási/iszlám szélsőségek – Oszama bin Laden halálát, és az észak-afrikai tömegmozgalmak kialakulását követően is, • a tömegpusztító fegyverek és a katonai technológia proliferációja – a miniatürizálás következményei és a nemzetközi ellenőrzés hiánya miatt, • regionális konfliktusok, kalóztámadások, • a szervezett bűnözés különböző – kábítószer-, fegyver-, embercsempészet stb. – formái, • ökológiai problémák, klímaváltozás következményei, • ipari és természeti katasztrófák (atomerőmű-balesetek, partfalomlások és földcsuszamlások), • globális problémák (népesedés, tömeges migráció az észak-afrikai mozgalmak és fegyveres konfliktusok miatt, élelmiszer- és ivóvízválság), • energiaválság és az energiabiztonság növekvő hiánya a készletek rohamos kimerülése következtében, • járványok és egészségügyi problémák (Ebola-vírus, madárinfluenza), 21


• a globális pénzügyi és gazdasági rendszer válsága, • a kritikus infrastruktúrák elleni támadások (cyber-hadviselés Észtország, Grúzia, Egyesült Államok, Irán ellen). A felsorolt biztonsági kockázatok mindegyike konfliktus- és katasztrófaforrást jelent országok, régiók, vagy az egész világ biztonságára nézve, tehát kedvezőtlenül befolyásolja a biztonsági környezet alakulását.

Talán a legritkábban emlegetett veszélyforrás: a szibériai permafroszt. A hatalmas kiterjedésű fagyott talaj a globális felmelegedés miatt lassan olvadásnak indult, amely az alatta található 70-240 milliárd tonna metán miatt potenciálisan az emberiség létét fenyegeti. A metán ugyanis hússzor erősebb üvegházgáz a szén-dioxidnál, így ha nagy mennyiség a légkörbe jut, az elviselhetetlen mértékben növelné a földfelszíni hőmérsékletet.

A bemutatott, a 21. század második évtizedére érvényes katona-biztonsági stratégiák változást jelentenek abban a vonatkozásban is, hogy a felsorolt biztonsági kihívások kezelését többségében nem katonai 22


eszközök révén tartják megvalósíthatónak, hanem a válság- és konfliktuskezelés egyéb, polgári eszközeivel. Nem lehet katonai erő alkalmazásával csökkenteni a fejlett és fejletlen országok közötti gazdasági és szociális különbözőségeket, növelni a kimerülőben lévő természeti és energetikai erőforrások tartalékait, korlátozni a rohamosan terjedő információtechnológia rossz szándékú felhasználását politikai, vallási vagy zsarolási célok érdekében… Más eszközökre és módszerekre van szükség ahhoz, hogy csökkentsük az egyének, a társadalmak, a világ biztonságát fenyegető veszélyek következményeit.

A biztonság új értelmezése A megváltozott nemzetközi viszonyok új biztonságfelfogást igényelnek, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy előtérbe kerülnek az emberiség biztonsága szempontjából egyre meghatározóbb és „kézzelfoghatóbb” nem katonai jellegű kockázatok, amelyek megelőzése és kezelése – mint arról fentebb már szóltunk – többnyire nem katonai eszközökkel történik. A korszerű biztonságfilozófia szerint a komplex biztonságfogalom integrálja a biztonság szempontjából fontos kockázati tényezőket, kitágítva ezáltal a biztonság fogalomkörét mindazokra a veszélytényezőkre, amelyek valamilyen formában fenyegetést jelentenek az egyén, a közösség, a társadalom vagy a világ biztonságára nézve. A társadalom, a világ működéséhez, az értelmes emberi léthez mindenekelőtt biztonságra van szükség, a legteljesebb értelemben vett, kiszámítható és komplex biztonságra. A fenti érvek mellett döntő szerepe van annak a – közelmúltban megélt – történelmi tapasztalatnak is, mely szerint a fegyverek nem adnak tartós biztonságot. A hidegháború időszakára jellemző fegyverkezési hajsza az értelmetlenségig fokozta az amerikai és a szovjet fegyverkezési spirált, amelynek következtében a két félnél felhalmozott tömegpusztító eszközök többszörösen elegendőek lettek volna a teljes földi élet elpusztításához. Ennek egyfelől az 23


új szovjet vezetés által történő felismerés, másfelől az amerikai külpolitika racionalitás vetett véget és vezetett a nyolcvanas évek közepén a kétoldalú tárgyalások megkezdéséhez Reagan amerikai és Gorbacsov szovjet vezetők között. A tárgyalássorozat végül – a korlátozások, majd a csökkentések/megsemmisítések révén – eljutott oda, hogy 2010-ben, a START-3 egyezmény aláírásával a minimális 1500-1750-ra csökkentették a stratégiai rendeltetésű nukleáris töltetek számát. A nukleáris korszak ténye és a nukleáris háború rémisztő víziója, a felhalmozott készletek alkalmazásától való félelem – paradox módon – átmeneti békét hozott az emberiség számára a 20. század második felében, de nem jelentett, mert nem jelenthetett végső megoldást egyik fél, de a világ számára sem. A kétpólusú világrend ellentmondásos sajátosságai között pozitív tényezőnek ítélhető meg az a körülmény, hogy – az Egyesült Államok és a Szovjetunió ugyan felosztva a világot sajátos geopolitikai és -stratégiai érdekeiknek megfelelően, de – fenntartották a világrendet, bizonyos határokon túl nem engedélyeztek fegyveres konfliktusokat, korlátozták és szabályozták a túlzott fegyverkezést, féken tartották a diktátorok hataloméhségét. Ma, a kibontakozó multipoláris világrendben nincs ilyen „rend” és ellenőrzés, a többszereplős világban nehezebb az érdekek egyeztetése, a konszenzus tető alá hozása. A 21. század „világrendetlensége” tette lehetővé a terrorizmus kiteljesedését és intézményesülését, amely kihasználta/használja – Oszama bin Laden halálát követően is minden bizonnyal – a multipoláris érdekharmonizáció hiányát. Olyan újfajta, „aszimmetrikus” fenyegetést jelent a világ biztonságára nézve, amely nem kezelhető tömeghadsereggel, a régi hadászati-harcászati elvek és módszerek alkalmazásával. A korlátozására irányuló tevékenység új követelményeket fogalmazott meg, amelyek más elveket, más struktúrákat és képességeket igényelnek a terrorizmus erői ellen fellépőktől. Megnőtt a szerepe és jelentősége a prevenciónak, a felderítésnek, a különböző szakmai szervezetek együttműködésének, a nemzetközi erők és eszközök integrációjának. 24


Megváltozott a világ olyan értelemben is, hogy – nem kis mértékben a 2001-es amerikai terrortámadás következményeként – a biztonság jellege globális jelleget öltött a korábbi nemzeti biztonságértelmezés helyett. A fentiekben elemzett nem katonai biztonsági kockázatok – terrorizmus, ökológiai problémák, klímaváltozás, információtechnológia tömeges alkalmazása stb. – jellege miatt azok hatása meghaladja az egyes országok viszonyait, és képességeit, ezáltal a nemzeti biztonság helyett ma már globális biztonságról beszélhetünk. Ezt bizonyítják a fentebb idézett politikai és katonai stratégiák, többek között a NATO új, 2010 őszén elfogadott stratégiája. Összegezve a biztonság korszerű megközelítésének tanulságait, megfogalmazhatóak a biztonságosabb világ megteremtése érdekében teendő fontosabb lépések, az új követelmények: • a végbement és folyamatban lévő változások tudományos elemzése alapján szükséges a biztonság fogalmának újraértelmezése, és megteremtése, fenntartása feladatainak és módszereinek korszerűsítése • várható hatások és kölcsönhatások globális jellege miatt – a késve reagálás, a pótcselekvés helyett – prioritást élvez a megelőző jelleg, például az észak-afrikai mozgalmak megítélése és támogatása vonatkozásában • a szakmai széttagoltság és önálló megoldások helyett előtérbe kell helyezni az integratív jelleget mind a nemzeti, mind a nemzetközi fellépések során. Napjainkban működnek ilyen elméleti modellek például a NATO-ban és az Európai Unióban, azonban a valós együttműködés a válságmegelőző és -kezelő képesség gyakorlati érvényesítése terén meglehetősen törékeny. Elég csupán a líbiai NATO-beavatkozás ellentmondásosságát említeni, amely megosztotta a szövetség tagországait, mert Olaszország fel akarta fegyverezni a felkelőket, Franciaország és Nagy-Britannia a légicsapások folytatását szorgalmazta, Németország pedig egyszerűen 25


kimaradt a közös fellépésből, miközben az Egyesült Államok óvatosan kihátrált az együtt kezdett katonai akciókból. Hogy a kisebb tagállamokról ne is beszéljünk.

Felelős társadalom és biztonságkultúra A képességek reális ismerete és számbavétele mellett talán fontosabb szerepe van a közös gondolkodásnak, az együttes nemzetközi fellépés elvi és módszertani kérdései tisztázásának, a közösen vállalt felelősség viselési formái egyeztetésének és a vállalt kötelezettség teljesítésének. Ennek koordinálásában – a szerepek átrendeződés ellenére – talán vállalhatott volna nagyobb szerepet az éppen EU-elnök Magyarország. A biztonsági környezet radikális átalakulása többnyire objektív folyamat, amely nem befolyásolható emberi beavatkozás által, miközben következményei érvényesülnek. Egyetlen megoldás marad az emberiség számára, ha túl akarja élni ezeket – az időben és térben egyre közelibb – változásokat: alkalmazkodnia kell. Ennek feltétele a megismerés, aminek következetes és folyamatos tudományos kutatás az alapja. Talán soha nem volt még ilyen elengedhetetlen az ember számára a környezetének komplex tudományos vizsgálata, s az eredmények késlekedés nélküli felhasználása a megelőzés és kezelés, a következmények felszámolása és az áldozatok csökkentése érdekében. A biztonságos környezet megteremtése és fenntartása komplex társadalmi feladat – megfelelő nemzetközi együttműködéssel –, amely a szükséges ismeretek és tudások mellett korszerű gondolkodásmódot és megalapozott biztonságkultúrát igényel. A haladéktalan tennivalók részterületei az alábbiak szerint csoportosíthatóak: • tudományos kutatások, elemzések, amelyek a korszerű gondolkodás és biztonságfelfogás elméleti alapjait biztosítják, • a szakmai szervezetek (polgári és katasztrófavédelem, rendfenntartók, egészségügyi szolgálatok stb.), valamint a – helyzetérté26


keléseikkel és döntéseikkel mások biztonságát befolyásoló, értük felelősséget viselő – menedzsmentek differenciált felkészítése, • tudományos ismeretterjesztés a közvélemény egésze körében, különös tekintettel a fiatalokra és a nevelésükkel foglalkozó pedagógusokra. A megváltozó biztonsági környezet – már napjainkban – alapvetően befolyásolja az emberiség biztonságát globális és európai kontinentális viszonylatban, de egyre inkább meghatározza az egyes országok, közöttük Magyarország lakosságának életkörülményeit, jövőjét is. Készüljünk fel a változásokra! Felhasznált irodalom A biztonságról – fiataloknak. (Szerk.: Dr. Vámosi Zoltán) TIT HABE, Budapest, 2010. Gondolatok és vélemények a biztonságunkról (A biztonságkultúra kérdései). (Szerk.: Dr. Vámosi Zoltán) TIT HABE, Budapest, 2008. Hartai Éva: Meddig ér a takarónk? – A Föld ásványi nyersanyagtartalékairól. Mindentudás Egyeteme, 2011. 02. 01. Pápay József: Meddig lesznek elegendőek Földünk kőolaj- és földgáz-készletei? Mesterkurzus, 2008. 03. 29. SIPRI-évkönyv. Stockholm, 2009.

27

SZÉLL NATALIA

AZ EURÓPAI BIZTONSÁG KÉRDÉSEI AZ EU-ELNÖKSÉG TÜKRÉBEN Hol tart ma az unió közös biztonság- és védelempolitikája (KBVP)? Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája a kilencvenes évek elejétől indult dinamikus fejlődésnek, és mára már kiterjed a világ valamennyi térségére, valamint a kül- és biztonságpolitikai kérdések szinte teljes vertikumára. A közös kül- és biztonságpolitika keretében elhatározott cselekvési irányok megvalósításának egyik eszköze a közös biztonság- és védelempolitika, melynek keretében mind az EU közvetlen szomszédságában, mind attól távolabb (például a szub-szaharai Afrikában) katonai és civil műveleteket hajt végre. Mindeközben a tagállamok a KBVP-feladatok ellátásához szükséges katonai és polgári válságkezelési képességek továbbfejlesztésére törekszenek.

Történeti áttekintés A tagállamok szerették volna egyre erőteljesebb globális politikai szereplőként látni az uniót. A hiteles globális szerepvállaláshoz azonban ennek számos feltételét meg kellett teremteni. 29


A balkáni háborúk valódi változást hoztak az európai biztonságés védelempolitika terén. A közösnek érzékelt fenyegetés szorosabb együttműködésre és hatékonyabb válságkezelési mechanizmusok kidolgozására ösztönözte a tagállamokat. 2003-ban indultak meg az első, EU-n kívül végrehajtott civil és katonai missziók Bosznia-Hercegovinában, illetve Macedóniában. Az Európai Tanács ugyanezen év decemberében elfogadta az Európai Biztonsági Stratégiát. A stratégiai dokumentum a „Biztonságosabb Európa egy jobb világban” címet viseli és az unió globális szereplőként való megjelenésének ambícióját fogalmazza meg a közös kül- és biztonságpolitika területén, kiemelve egyúttal a hatékony multilateralizmus és az átfogó megközelítés alapelvét. Megfogalmazza egyben a közös biztonság- és védelempolitika kialakításának igényét is. Ez a tagállamok civil és katonai válságkezelő képességeinek arányos fejlesztését tette (és teszi ma is) szükségessé.

Átfogó megközelítés Az Európai Biztonsági Stratégia mozgósítani igyekszik az EU teljes külkapcsolati eszköztárát a nemzetközi válságkezelés területén. A NATO-val szemben az EU nem kormányközi, politikai-katonai szervezet. Az EU sui generis, részben kormányközi, részben szupranacionális államközösség, amelyben a biztonság- és védelempolitika a közös külpolitika szerves része, de az EU-nak ezen kívül még számos eszköz rendelkezésére áll a külkapcsolatok területén (pl. saját fejlesztési és segélyezési politikája, külkereskedelmi és külgazdasági politikája). Kiemelendő továbbá a bővítési politika szerepe. Ennek a széles külkapcsolati eszköztárnak csupán egy eleme a biztonság- és védelempolitika, mely azonban nem önálló „pillér”, hanem a közös külpolitika megvalósításának egyik eszköze. 30

Széll Natalia: Az európai biztonság kérdései az EU-elnükség tükrében

A tagállamok alapvető közös érdeke egyebek mellett a szomszédság stabilitása, a demokratikus és emberi jogi normák közvetítése, az energiabiztonság, az új típusú biztonsági kihívások elleni küzdelem, a kereskedelmi útvonalak biztonsága stb. A közös kül- és biztonságpolitikának is e közös érdekek mentén kell működnie. Különösen a szomszédság stabilitásának és a jogállami struktúráknak az erősítése azok a területek, ahol a KBVP komoly hozzáadott értéket képes felmutatni. A balkáni háborúk hatásait követően ma valójában kevés olyan tényező van, amely jelentős mértékben növelné a tagállamok közötti szolidaritást és kohéziót a közös biztonság- és védelempolitika területén. Sok tekintetben inkább polarizált az EU. A politikai elitekben és a közvéleményben leginkább az uniós közvetlen szomszédságában bekövetkező válságok alkalmával tudatosodik a válságkezelő képességek és a koordinált uniós fellépés szükségessége, mivel egyedül csak korlátozottan képesek kezelni ezeket a problémákat (ld. pl. a mediterrán országok számára a migráció problémája).

Képességfejlesztés Bár ma is sok a képességbeli hiányosság, mégis megállapíthatjuk, hogy a KBVP az elmúlt egy évtizedes története folyamán dinamikus fejlődésen ment keresztül, mely által az EU egyre fontosabb nemzetközi válságkezelő képességekre és missziós tapasztalatra tett szert mind civil, mind katonai területen. Az EU válságkezelési tevékenysége során kezdetben nagy hangsúly helyeződött a katonai dimenzióra, a katonai válságkezelés mellett azonban mára hangsúlyosan megnövekedett a civil válságkezelési komponens szerepe. Ezzel összefüggésben egyre nagyobb figyelmet kap az ún. „soft tool”-ok alkalmazása; a KBVP jövőbeni fejlődési irányait tekintve egyértelműen kirajzolódik a civil válságkezelési dimenzió további erősödése. Ehhez kapcsolódóan egyre nagyobb igény 31


mutatkozik a jogállamiságot támogató uniós segítségre a KBVP eszközeivel (pl. koszovói szerepvállalás). Ami a katonai oldalt illeti, a KBVP történetében még nem volt példa nagy intenzitású műveletekre, s nem volt emberveszteség sem. A katonai képességeket az európai országok pedig sokszor inkább a NATO, vagy ad hoc koalíciók keretében alkalmazzák. Líbiában ugyan – NATO-keretben – tizenegy európai ország vesz részt a hadműveletekben (többen persze csak szerényebb hozzájárulással), ugyanakkor az EU maga – a katonai területen – legfeljebb csak másodlagos szerephez juthat a konfliktus rendezésében. A globális instabilitás egyik eredőjének éppen az állami struktúrák gyengesége tekinthető, ezért a civil KBVP eszközök nem mindig látványos, de igen pozitív szerepet játszanak a globális stabilitás megteremtésében. Hatásukat azonban általában csak közép- és hosszú távon, más eszközökkel (pl. fejlesztési és bővítési politika) kombináltan fejtik ki.

Katonai képességfejlesztés A NATO-hoz és az ENSZ-hez hasonlóan az EU sem rendelkezik saját hadsereggel vagy rendőri erőkkel; a katonai és civil missziókban a tagállamok által felajánlott katonák, rendőrök és civil szakértők teljesítenek szolgálatot. Elengedhetetlen ezért a tagállamok elkötelezettsége, a rendszeres felajánlások, a jól képzett emberi erőforrás biztosítása. Mindez komoly erőfeszítést jelent a tagállamoknak egyrészt anyagi értelemben, másrészt esetenként a legjobban képzett és legmotiváltabb embereket kénytelenek otthon nélkülözni. Különösen a civil missziók esetében jelentkezik élesen a humán erőforrás problémája. Az ún. petersbergi feladatok határozzák meg azt, hogy az EU-nak milyen katonai feladatok végrehajtására kell képesnek lennie a KBVPműveletek keretében. Ezek a következők: humanitárius és mentési feladatok; békefenntartás; harcoló erők válságkezelési feladatainak 32


ellátása, beleértve a béketeremtést is. Az Európai Biztonsági Stratégia azonban új feladatokat is definiál a KBVP számra: közös lefegyverzési műveletek; harmadik államok terrorizmus-ellenes erőfeszítéseinek támogatása; a biztonsági szektor reformjára irányuló műveletek. A katonai válságkezelési képességek területén a célkitűzés egy olyan 60 000 fős gyorsreagálású katonai erő létrehozatala volt, amely birtokában van a szükséges felderítési, logisztikai képességeknek, valamint a hatékony parancsnoki rendszernek. A képességek fejlesztése különösen fontos a mobilitás területén. Ennek eszközei egyebek mellett a stratégiai és taktikai légi szállítás, légi utántöltés, légimobilitáshelikopterek. Szükséges továbbá a harccsoportok bevethetőségének javítása, amelynek kapcsán a jövőben napirendre kerülhet a harccsoport-koncepció felülvizsgálata is (megj.: EU-harccsoportok eddig még nem kerültek bevetésre). Bizonyos tagállamok úgy látják, hogy szükség volna egy állandó uniós parancsnoki struktúrára is, mely alkalmas a műveletek tervezésére és irányítására. A tagállamok védelmi képességei fejlesztésének összehangolása és ezáltal hatékonyabbá tétele érdekében jött létre 2004-ben az Európai Védelmi Ügynökség. Az EDA tevékenysége négy nagy területet fog át: a képességek; a kutatás és fejlesztés; a hadfelszerelés; valamint a védelmi ipar és piac területét. Az EDA szerepe lényegében úgy foglalható össze, hogy a tagállami katonai képességfejlesztési kezdeményezések alapján projektterveket dolgoz ki, majd a projektek tagállami szakértők részvételével történő kidolgozását, végrehajtását koordinálja.

Civil képességfejlesztés 2008-ban született meg a polgári válságkezelési képességek középtávú fejlesztésével kapcsolatos célkitűzésekről szóló dokumentum. Erre azért volt szükség, hogy az unió az Európai Biztonsági Stratégiával összhangban növelje polgári válságkezelési képességeit, különös te33


kintettel a konfliktusokat követő stabilizációra és a gyenge állami struktúrák megerősítésére. Ehhez szükség van rendőri képességekre, jogállamiság erősítésében jártas szakemberekre, közigazgatási tanácsadókra, polgári védelmi szakemberekre, a különleges képviselőt támogató képességekre, rendszeres monitoringra. Noha a tagállamok elkötelezték magukat a fent említett képességek fejlesztése mellett, a gyakorlatban előfordul, hogy egy-egy civil mis�szió megindítása a szükséges szakértői kör biztosításának nehézségei miatt komoly akadályokba ütközik.

Műveletek A közös kül- és biztonságpolitika integráns részét képező közös biztonság- és védelempolitika leglátványosabb eszközei az EU területén kívül végrehajtott, hosszabb-rövidebb ideig tartó, civil és katonai válságkezelő műveletek. Noha ezen műveletek az EU területén kívül zajlanak, közvetett módon rendkívül fontos szerepük van a tagállamok, illetve az uniós polgárok biztonsága szempontjából. A műveletek közös tapasztalatot jelentenek az EU egésze (és különösen a hozzájáruló országok közössége) számára. E közös tapasztalatok által lehetünk képesek javítani a jövőbeni KBVP-műveletek hatékonyságát. A terepen, válságövezetekben szerzett közvetlen műveleti tapasztalatok elengedhetetlen fontosságúak a további tervező munkához és a válságok valódi természetének megértéséhez. Az EU civil és katonai szakértőinek sok esetben akár a tagállamoktól igen távol eső területeken (pl. Afganisztánban vagy a szub-szaharai Afrika bizonyos országaiban) is el kell látniuk feladataikat. Erőfeszítéseik célja többek között, hogy enyhítsenek az EU-ra irányuló migrációs nyomáson; a helyi intézményi kapacitásokat építve segítsék a helyi képességek erősödését és a demokratikus intézményi átalakulást; 34


és kivegyék részüket a szervezett bűnözés vagy a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelemből – amelynek hatásaitól az európai kontinensen sem függetleníthetjük magunkat. Fontos, hogy a nemzetközi válsághelyzetek megoldása során az Európai Unió más nemzetközi szereplőkkel – mindenekelőtt az ENSZszel, a NATO-val, az Afrikai Unióval vagy az Arab Ligával – összehangolt módon cselekedjen, elkerülve az esteleges párhuzamosságokat, illetve az erőforrások szükségtelen duplikációját. Figyelemre méltó a KBVP-missziók földrajzi fókuszának változása az elmúlt évtized folyamán. Az első missziók még az EU közvetlen szomszédságára, a kilencvenes évek polgárháborús válságaiból lassacskán kilábaló Nyugat-Balkánra (Boszniára és Macedóniára) fókuszáltak. Ezt követően már határaitól egyre távolabb vállalt KBVP-fellépést az unió és civil, valamint katonai missziók indultak a szub-szaharai Afrika országaiban, valamint a Közel-Keleten és Afganisztánban is. Ma az EU aktív szerepet vállal a Szomália partjainál zajló kalózkodás elleni tevékenyégben is a kereskedelmi hajók védelme, valamint a szomáli biztonsági erők képzése révén. A közelmúlt észak-afrikai eseményei, különösen az instabilitás, illetve egy esetleges nagyobb migrációs hullám kockázata erőteljesen a déli szomszédságra irányították az unió figyelmét. Az uniós országok külügyminiszterei döntöttek arról, hogy bár az EU közvetlenül nem kapcsolódik be a Líbia elleni támadásokba, szankciós intézkedéseket foganatosít a Kadhafi-rezsim ellen, és egy esetleges ENSZ-felkérés alapján szerepet vállalhat a humanitárius segítségnyújtás, illetve a civilek védelmének KBVP-eszközökkel történő támogatásában is. Mindez összhangban van azzal a hitvallással, hogy biztonságunk nem határainknál kezdődik, és az új kihívások elleni küzdelem is gyakran távoli régiókban zajlik. Ez a felfogás noha tudományosan nem cáfolható, ugyanakkor a – komoly emberveszteséggel is járó – iraki és az afganisztáni beavatkozások ellentmondásai miatt jelentősen veszített hitelességéből a közvélemény szemében. 35


Lisszaboni szerződés A lisszaboni szerződés elfogadásával a korábbinál is több eszköz áll rendelkezésünkre a KBVP további erősítésére és megteremtődtek e politika további fejlődésének belső szervezeti feltételei. Az újonnan létrehozott Európai Külügyi Szolgálat fő célja az EU külkapcsolati fellépésének egységesebbé, koherensebbé tétele. A belső intézményi fejlődés azonban önmagában nem elegendő. A lisszaboni szerződés nem generált nagyobb bizalmat a tagállamok között, sem nagyobb politikai akaratot a KBVP és képességei további erősítésére. A szerződés egyes rendelkezéseinek (pl. állandó strukturált együttműködés, szolidaritási klauzula) a gyakorlatba való átültetése így bizonytalan ideig „jegelődik”. Az állandó strukturált együttműködés helyett az ún. „pooling and sharing”, vagyis a katonai-védelmi képességek csoportosítása és megosztása bizonyulhat rövidebb távon is megvalósítható projektnek. A tagállamok védelmi költségvetéseinek folyamatos csökkentése ugyanis egyre szorosabb együttműködés megvalósítására ösztönzi az európai országokat, különösen a költséges képességek tekintetében. Valószínű ugyanakkor, hogy az európai katonai képességfejlesztési tevékenység egy része szűkebb formációkban valósul majd meg, tekintettel a tagállamok sokszor igen eltérő nemzeti érdekeire, illetve prioritásaira. A „pooling and sharing” (P&S) fajtái: [1] a képességek megosztására (bizonyos országok a nemzeti képességeik biztosításával közös képességeket hoznak létre, és felhasználásukra nem hoznak létre külön szervezetet); [2] a képességek csoportosítására (amelyben a képességek felhasználását egy integrált szervezet végzi, de a nemzeti képességek még elkülöníthetőek egymástól), (pl.: francia–belga vadászpilóta képzés); [3] a beszerzéseken keresztül történő csoportosításra (ahol nem 36


léteznek nemzeti képességek, és azokat egy többnemzeti képességgel helyettesítik, és egy többnemzeti szervezet tulajdonolja az eszközöket (pl.: NATO AWACS, NATO Heavy Airlift Wing); [4] szerepmegosztásra (bizonyos képességekről lemondanak azzal a feltételezéssel, hogy azt szükség esetén egy másik tagország biztosítja) vonatkozóan (pl.: Európában csak Németország rendelkezik kórházrepülővel, vegyvédelmi laboratóriuma is csak néhány országnak van); A P&S terén Európában a skandináv és a Benelux-országok rendelkeznek a legkomolyabb tapasztalatokkal.

Franciaország és Nagy-Britannia szerepe Franciaország a kormányközi alapon működő közös biztonság- és védelempolitika legelkötelezettebb támogatója az unión belül (mind az EU katonai képességfejlesztést, mind az unió nemzetközi műveleti szerepvállalásának további erősítését illetően). 2008-as EU-elnöksége alatt Párizs igen kezdeményezően lépett fel a KBVP területén, amelynek eredményeként az uniós katonai képességfejlesztés bizonyos területein sikerült is áttörést elérnie. Az Egyesült Királyság ugyanakkor KBVP-politikáját egyértelműen atlantista elkötelezettségének rendeli alá. London ezzel összhangban alakítja az EU civil és katonai műveleteiben való részvételét is. Nagy-Britannián és Franciaországon kívül a többi EU-s ország nem, vagy alig rendelkezik globális érdekekkel és kitekintéssel, a haditechnikai potenciál terén pedig jelentősen elmaradnak Párizs és London mögött. A 2010. november 2-i brit-francia csúcstalálkozó egyebek mellett a két ország közötti védelmi együttműködés erősítéséről döntött. A megállapodás értelmében Nagy-Britannia és Franciaország összehangolja a nukleáris fejlesztési és tesztelési tevékenységét, közösen üzemeltetett anyahajókat tart fenn, tízezer fős gyorsreagálású egységet állít fel, 37


továbbá katonai légi-szállítókapacitással kapcsolatos képzési, fenntartási, illetve egyéb, védelmi fejlesztésekkel kapcsolatos terhek megosztását vállalja. A brit-francia védelmi partnerség KBVP-re gyakorolt hosszabb távú hatása ezzel együtt egyelőre nehezen megjósolható, – rövid távon azonban kétségtelenül – nem a többi uniós tagállam, hanem egymás felé fordítja az EU két legnagyobb védelmi potenciállal rendelkező tagállamát.

A magyar támogató elnökség a KBVP területén A lisszaboni szerződés nyomán bekövetkezett változások alapján hazánk már nem lát el a hagyományos értelemben vett soros elnöki feladatokat a KBVP területén; ezen funkciókat az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) vette át a tagállamoktól. Ezzel összhangban a KBVP területen már nem készítettünk féléves elnökségi programot sem. A korábbi gyakorlat szerint a féléves soros elnökség készítette el előzetesen – a Tanács Főtitkárságával egyeztetve – saját munkaprogramját. A lisszaboni szerződés életbe lépését követően a munkaprogramot immár az EKSZ készíti el, a Főképviselő iránymutatása alapján. 2011. első félévének KBVP-tematikájára vonatkozóan azonban magyar részről javaslatokat fogalmaztunk meg az EKSZ, illetve Ashton főképviselő felé. Bár a lisszaboni szerződés rendelkezéseinek megvalósításával ös�szefüggésben a soros elnökséget adó tagállam elveszítette korábbi „irányító” szerepét a KBVP területén, bizonyos szempontból még mindig „kivételes” helyzetben maradt. A Magyarországon, valamint Brüsszelben szervezett informális rendezvények (pl. „pooling & sharing” konferencia, „pre-deployment training” szeminárium, válság-megelőzési munkaműhely, cyber-konferencia, KBVP stratégiai szeminárium stb.) ugyanis továbbra is lehetőséget adnak arra, hogy a hazánk által kiemelten fontosnak tartott KBVP-témákban 2011. első félévében lendületet 38


adjunk az uniós munkának. Ezen felül non-paperek kidolgozásával is ösztönöztük a KBVP továbbfejlesztését. A magyar támogató elnökség alatt kiemelten kezelt kérdések a KBVP terültén: [1] A védelmi erőforrások csoportosítása és megosztása („pooling and sharing”); [2] Konfliktus-megelőzés; [3] A civil szakértők missziós telepítését megelőző (ún. predeployment) képzés. A KBVP-műveletek, illetve lehetséges műveleti területek kapcsán mindenekelőtt Bosznia-Hercegovina és Líbia igényelnek kiemelt figyelmet.

A magyar támogató elnökség és a hosszabb távú KBVP-folyamatok A lisszaboni szerződés jelentős változásokat hozott a közös kül- és biztonságpolitika területén, amelyek kihatnak a soros elnökség szerepkörére is. A szerződés rendelkezéseinek gyakorlatba ültetése azonban hosszabb időt vesz igénybe. Magyarország elnökségi feladatai ugyan erősen korlátozottak a KKBP területén, azonban érdekelt a lisszaboni szerződés rendelkezéseinek mielőbbi megvalósításában. A magyar diplomácia ezért minden lehetséges támogatást megad a főképviselőnek és az Európai Külügyi Szolgálatnak, amelyre igény mutatkozik. A 2010. november 2-i brit-francia védelmi megállapodást EU-s körökben többen úgy értékelték, hogy Franciaország a jövőben a védelempolitika terén a Nagy-Britanniával való együttműködéstől vár érdemi előrelépést, immár a KBVP „fősodorától” függetlenül, bilaterális keretekben. 39


Párizs ugyanakkor Varsóval és Berlinnel közösen már hosszabb ideje dolgozott egy, a KBVP főbb kérdéseit érintő kezdeményezésen. A „weimari hármak” külügy- és védelmi miniszterei által jegyzett levelet 2010 decemberében adták át Ashton főképviselőnek, amely egy reflexiós folyamat elindítására tesz javaslatot a KBVP legfontosabb kérdéseiben. A „weimari levél” aláírásával francia részről demonstrálták, hogy a KBVP iránti elkötelezettségük a brit-francia csúcsot követően sem változott. Az 1998-as St. Malo-i (francia-brit) megállapodás után tizenkét évvel így most a „weimari levél” adhat újabb lendületet a KBVP-nek, noha emellett az EU-tagállamok közötti bilaterális, illetve különféle regionális együttműködési formák további erősödése is prognosztizálható. A többsebességes, vagy „változó geometriájú” KBVP de facto megvalósult: a brit-francia védelmi együttműködés vagy a NORDEFCO szorosabb és előrehaladottabb fázisában vannak az integrációnak. E téren Magyarország is igyekszik feltárni a potenciális együttműködési területeket és irányokat, különös tekintettel a szűkebb régiónkba tartozó országokkal való lehetséges együttműködési formákra. Az arab világban zajló események rávilágítottak az elemző, hírszerző és korai előrejelző képességek, illetve ezek további erősítésének fontosságára, melyek elengedhetetlenek a megalapozott külpolitikai döntéshozatalhoz. A KBVP jövője szempontjából kulcsfontosságú lesz a harmadik országokkal, valamint a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés alakulása. Ezek közül is kiemelendő a NATO-val fenntartott kapcsolatrendszer, amely a sok esetben közös műveleti terület (pl. Koszovó, Afganisztán, Szomália partjai) miatt is döntő fontosságú. Az EUNATO kapcsolatokban azonban az ismert politikai problémák miatt a közeljövőben nem várható érdemi előrelépés.

40


A továbbfejlődés lehetőségei A nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság hatására a biztonság- és védelempolitika kikerült az uniós politika, illetve a tagállami politikák elsődleges fókuszából. A hangsúly immár 2008 óta a gazdasági válságkezelésre helyeződik. A megszorítások komoly mértékben érintik a tagállami védelmi költségvetéseket is. Az EU Tanácsának elnöklését hazánktól 2011. július 1-én átvevő Lengyelország a kormányközi alapon működő KBVP „közösségiesítésére” irányuló kezdeményezések támogatója. Lengyelország tervei szerint „támogató elnöksége” alatt prioritásként kívánja majd kezelni a KBVP-t, különösen a weimari együttműködés keretében kidolgozott, a weimari levélben foglalt javaslatok megvalósítását. Az új brit kormány nem tekinti prioritásnak az EU intézményi és strukturális kérdéseit, így a KBVP horizontális kérdéseit sem. David Cameron kormánya igen óvatos a további jogkörök delegálása tekintetében Brüsszel felé. Ez kétségtelenül rányomja bélyegét a KBVP további fejlődésére, valamint a lisszaboni szerződés KBVP-rendelkezéseinek végrehajtására, azok gyakorlatba való átültetésére is. Catherine Ashton, az unió Kül- és Biztonságpolitikai főképviselője 2009 novembere óta tölti be pozícióját. A főképviselő egyfelől a tagállamoktól (Tanácstól) kapott felhatalmazás, másfelől saját javaslatok megtétele révén járul hozzá a közös kül- és biztonságpolitika formálásához. A főképviselő elsődleges feladata a tagállamok közötti hatékony egyeztetés és koordináció megvalósítása révén hozzájárulni a közös álláspont kialakításához, majd ennek alapján az unió képviselete a harmadik országokkal, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokban (illetve a fentiekhez kapcsolódóan az Európai Külügyi Szolgálat munkájának irányítása). A közös kül-, biztonság- és védelempolitika irányvonalának alakítói, a döntéshozók azonban – a lisszaboni szerződés elfogadását követően 41


is – a tagállamok (a Tanács keretében), ahol továbbra is érvényesül az egyhangú döntéshozatal elve (bizonyos meghatározott kivételektől eltekintve, amelyek többnyire végrehajtást szolgáló döntések).

42

ENDRESZ ERNŐ

AZ EURÓPAISÁG GONDOLATÁTÓL A KÖZÖS VÉDELEMEIG A béke azt jelenti: nincs háború. A biztonság azt jelenti az emberiség számára, hogy nincs viszály, fenyegetés, veszély. Mindez Európában, az öreg kontinensen különös jelentőségű: ahol számos nemzetállam, regionális, közép- és nagyhatalom zsúfolódott össze, és ahol oly sok békétlenség történt, háborúk dúltak, világháborúk okoztak mérhetetlen pusztulást. Európa népei megérdemlik a jólétet, a békét és biztonságot. Az európai gondolat lényege az, hogy az öreg kontinens népei és nemzetei a saját és a közös érdeklődésre számot tartó és igénylő kérdéseket az erőszak vagy az erőszakkal való fenyegetés kizárásával oldják meg – megteremtve ezzel a jólétet, a békét és a biztonságot. A jólét, a béke és biztonság megteremtésének feltétele az, hogy a hatalmak, szövetségek, nemzetállamok megértsék és tudomásul vegyék egymás törekvéseit, céljait, érdekeit. A dolgok természetes velejárója az, hogy a kinyilvánított érdekek és célok, alkalmasint egy másik ország, országcsoport törekvéseivel ellentételesek, azaz az érdekek ütköznek. Azonban az érdekütközéseknek nem kell szükségszerűen konfliktusba, háborúba torkollniuk. Az érdekeket, célokat egyeztetni lehet és együttműködéssel, kölcsönös kompromisszumokkal érvényesíteni, megvalósítani lehet – viszonylag kis áldozatokkal. 43


Ahhoz, hogy napjainkban megerősödhessen annak esélye, hogy Európa kizárhassa jövendő történelméből az erőszakot és a háborús konfliktust, hosszú út vezetett kitérőkkel, megtorpanásokkal, visszaesésekkel. A sors iróniája és a történelem érdekes paradoxona, hogy az európai gondolat születésekor az elsődleges célkitűzésként számon tartott kollektív biztonság megteremtése viszonylag későn, az európai egyesülési folyamat részeként csak napjainkban valósulhat meg.

Európa a világ legnagyobb találkahelye A fejezetrész címét Kádár Béla egyik írásából kölcsönöztük, mivel sok más megközelítés mellett ezt a jellemzést találjuk a leghelyénvalóbbnak. Ugyanis könnyen túlzásokba eshetünk, amikor Európa világtörténelmi, gazdasági, politikai szerepét igyekszünk elemezni. És valóban, akkor, amikor méltatjuk azt a folyamatot, melyet Európa egységesülésének nevezünk, mi európaiak méltán lehetünk büszkék. Ezen a történelmi viharokkal és politikai viszályokkal terhelt kontinensen valami egyedülálló történt az elmúlt több mint öt évtizedben. A végtelenül sokszínű értékekkel és érdekekkel barázdált földrész megkísérelt valamit, amiben korábban nem volt gyakorlata: az ellentétek rendezéséből kizárta a háborút, mint végső eszközt, és helyébe beemelte a béke mindenhatóságát. A tartós béke alapjává a kölcsönös érdekegyeztetést helyezte. Így történhetett meg, hogy Európa történetében először élünk meg ilyen tartós békés – háborúmentes – időszakot.1 Ez a 60 év béke elsősorban az európai egyesülési folyamatnak köszönhető.

 A II. világháború európai befejeződése (1945. május 9.) óta eltelt hat évtized alatt sajnos Európában is voltak fegyveres konfliktusok (pl. az 1956-os magyar forradalom, az 1991-től elhúzódó délszláv válság vagy az egykori Szovjetunió utódállamaiban folyó harcok), azonban ezek sokkal inkább mondhatók polgárháborúnak, mint nemzetek közötti összecsapásnak.

1

44

Endresz Ernő: Az európaiság gondolatától a közös védelemig

Ma, amikor az Európai Uniót létező valóságként kezeljük, hajlamosak vagyunk megfeledkezni a létrehozásának hatalmas nehézségeiről, a tornyosuló akadályok leküzdéséről. Ma Európa se nem mitológiai, se nem földrajzi, sem pedig politikai fogalom külön-külön, hanem együtt jelenti az egyesülési folyamat eredményét: az egységes, biztonságos Európáét. „Európa a világ legnagyobb történelmi találkahelye. Évezredek óta népek, kultúrák, emberi, gazdasági, politikai mozgások legintenzívebb találkozásának színhelye. Semmilyen más földrészen nem alakult ki ilyen mértékű demográfiai, kulturális, gazdasági, intézményrendszeri összefonódás: görög filozófia, római jog, angol pragmatizmus, francia nacionalizmus, német szervezőkészség, osztrák kedélyesség, vagy akár, a hajdani magyar huszáros lendület kölcsönös megtermékenyítő hatása” – írja Kádár Béla.

Milyen is az az Európa, ahol élünk? A mai viszonyokat évezredes folyamatok alakították, melyekben egyaránt fontosak a földrajzi, demográfiai, történelmi, gazdasági, politikai és kulturális hatások. Európa sokszínűsége ugyanúgy a múltjában gyökerezik, mint a szembenállásokat felváltó egységesülési szándék. A földrajzi Európa tulajdonképpen „csak” egy szubkontinens, hiszen a földrajztudomány szerint a minden oldalról óceánokkal, illetve tengerekkel körülvett szárazalakulatot nevezi földrésznek, kontinensnek. Földrajzi fogalom szerint Európa tehát Eurázsia nyugati része. Ázsia és Európa így együttesen mintegy 54 915 000 km2 területen fekszik. Ebből Európa területe 10 millió km2. Mivel Eurázsia egy összefüggő megakontinens, így a két összetevő – Európa és Ázsia – elválasztása sokkal inkább politikai és kulturális határvonalakkal indokolható, mégis földrajzi helyszínekhez kötődik. Az a konstrukció, amely alapján mégis elválasztjuk Európát és Ázsiát keleten, az Ural hegység vízválasztóját, az Ural folyó sodorvonalát, a Kaszpi-ten45


gert, majd dél felé kanyarodva a Kaukázust, nyugati irányba pedig a Fekete-tengert, a Boszporuszt, a Dardanellákat, végül az Égei- tengert jelöli meg. Ez tehát az a választóvonal, melyet ma Európa és Ázsia közötti határvonalnak nevezünk. Ez a határvonal azonban kettéosztja Oroszországot és Törökországot is. Ebből is látszik a konstrukció mesterségessége. Európát tehát – végső soron – nem természet-, hanem emberföldrajzi, történelmi, kultúrtörténeti jegyek alapján tartjuk mégis külön földrészként számon. E történelmi, kultúrtörténeti okok miatt azonban Európa (természet-) földrajzi fogalma az elmúlt századokban gyakran változott, módosult. Határai a történelmi korokban leginkább keleten módosultak, ott, ahol az ázsiai földrésztől kellett elválasztani. Amilyen mértékben hatott a történelem Európa földrajzi kiterjedésének megítélésére, úgy hatottak Európa fejlődésére a természetföldrajzi viszonyok, adottságok. Természeti viszonyait tekintve Európát a változatosság, sokféleség jellemzi. A tájbéli tagoltság termékenyen segítette elő a különféle népek, kultúrák kialakulását, a változatos parttagoltság pedig évezredek óta megkönnyítette a hajózó népek életét, ezzel együtt a vándorlást, kereskedést, nemzetiségek keveredését. Európa nem véletlenül vonzotta a vándorló népeket, hiszen igazán jól élhető a földrész. A változatos, azonban döntően nem túl szélsőséges éghajlati viszonyok kedveztek a korai civilizációk kialakulásának és megmaradásának. A kontinensek mérsékelt éghajlatú övezetei közül Európáé a legenyhébb, legkiegyensúlyozottabb időjárás. A népvándorlások, a hatalmi átrendeződések, az önkényesen meghúzott államhatárok etnikai szempontból is változatossá, sokszínűvé tették Európát. A gazdasági, tudományos, kulturális és politikai fejlődés eredményeként – a háborúkkal és népirtásokkal terhes, viharos történelmi múlt ellenére – napjainkra Európa a világ második legsűrűbben lakott földrésze. A közel 10,5 millió km2-re 693 millió lakos jut. Van tehát Európának egyfajta olyan vonzereje, ami szerint jó itt élni. Ehhez természetesen hozzájárul az elmúlt évtizedek egységesülési törekvése, melynek legfőbb célja egy egységes, stabil, biztonságos Európa megteremtése. 46


Az „európai gondolat” Az európai gondolat kifejtése során tulajdonképpen egy eszmetörténeti folyamatot kívánunk ábrázolni. Praktikusan azt kívánjuk bemutatni, hogy a napjainkban működő Európai Unió gondolati alapja milyen előzményekre épül. Vajon a modern időszak terméke, vagy mélyen a múltban gyökerezik Európa egyesülésének gondolata. Elmélkedésünket az „Európa” szó fogalmával célszerű kezdeni. Vajon ez a szó egy földrajzi fogalom, mely egy kontinens elnevezésére szolgál, vagy több-e ennél? Mit jelent európainak lenni: az európai földrészen születni és élni, vagy képviselni is valamilyen egységes attitűdöt? Az európaiság szlogen pusztán, és egyfajta sznob magatartást jelöl, vagy az összetartozás és egymás iránti felelősség többrétegű tartalmát? Az azonnali válasz csak elnagyolt lehet. A tartalmi mélységeket az eszmetörténetben, az európai gondolat vizsgálatában találhatjuk meg. Korai (naiv) elképzelések Európáról Az „Európa” szó, vagy fogalom legelőször a régmúltban Hésziodosznál fordult elő, ie. VIII. században. Földrajzi fogalomként először Hippokratész használta, amikor összehasonlította Ázsiával. Az ie. IV. században élt Arisztotelész viszont meglehetősen hosszan írt róla a Politika című művében. A görögök számára nem idegen az egységgondolat, de az alapvető ellentmondást is innen eredeztették: úgy kellene a poliszok önállóságát megőrizni, hogy a városállamok felett álló egység is megteremtődjön. Ez utóbbira a védelem, az egységesebb külpolitika és a gazdasági együttműködés szempontjából szükségük lett volna, de a kis közösségek, a poliszok saját szabadságukhoz is ragaszkodtak. A korai görög utalások Európára nem tekinthetők a véletlen művének, hiszen a görög mitológiában jelentős monda Europé elrablása. A mítosz arra épül, hogy a két földrész azon vitatkozik, hogy Europé, 47


a szépséges királylány keze kit illet meg. Ázsia azzal érvelt, hogy Europé királylány ott született és ott nevelkedett. A másik földrész szerint Zeusz neki rendelte Europét és így róla fogják elnevezni (Európa). A görög mitológia ezek szerint már külön fogalomként – földrész elnevezésként – kezeli Ázsiát és Európát. A földrész elnevezése és annak kultikus jelentése végigkíséri az emberiség történelmét. Európa, az európaiak és az európaiság egymásból eredő fogalmak, melyek igazi tartalmát csak napjainkban ismerjük meg, teljesítjük ki. Az európai kifejezést, mely embercsoportra vonatkozott, először Cordobai Izidora keresztény-arab krónikás említett 769-ben írott művében, amikor Poitiers közelében a moszlimok elleni csatában az európaiak (feltételezhetően több nemzetiségű koalícióról lehetett szó) diadalmaskodtak. Ezt követően röviddel, 799-ben előfordul még az Európa-fogalom, amikor Nagy Károly császárt udvari költője „Európa atyjának” nevezi, azaz minden európai császárának. Nagy Károlyt (768-814), a nyugati keresztény népek első nagy egyesítőjét az európai egység szimbólumaként is szokták emlegetni. Nem valószínű, hogy Nagy Károly hódításai mögött ezt a tudatos szándékot kell sejteni, mint ahogy császárrá választása mögött is inkább az egyház Nyugat-római Birodalmat új életre hívő szándéka állt. A frank államszervezetnek azonban – az egységgondolat felé mutató – kétségtelen érdeme, hogy Európa nyugati részén hasonló elveken alapuló intézményrendszert hozott létre (grófságok), a frank feudalizmus szokásrendszere pedig egész Európában meghonosodott. A középkor nem kedvez az európai gondolatnak. A feudális széttagoltság viszonyai között nem a földrajzi egységhez való tartozás ad identitást, hanem a kereszténység eszménye. Érdekes, hogy a kereszténység, mint ideológiai alap a második évezred elején széttöredezett és alapvetően két irányzattá – katolikussá, Róma központtal és ortodoxá, Konstantinápoly központtal – szakadt, ezzel egyben megtörtént Európa első – ideológiai alapon történő – kettészakadása. 48


A középkori egységgondolat letéteményeseként szoktuk emlegetni az egyházat is. A kereszténység e korszakban Európa majdnem egészére jellemző vallási felfogás volt, de maga az egyház nem törekedett a különböző népek összeolvasztására, autonóm egységekként kezelte őket, önmagát viszont a nemzetek felett álló intézményként definiálta A sötét középkor nem szívelte az Európa-fogalmat. Az elnevezés legközelebb Danténél fordul elő. Mint ismeretes a reneszánsz itáliai költő művészeti tevékenysége mellett aktívan politizált. Az Európafogalmat egy munkájában, 1305-1306-ban használta. Munkásságában kifejtette, hogy a feudális széttagoltság a társadalmi fejlődés legfőbb akadálya és az előrelépés megoldása az egység megteremtésében rejlik. Ezzel közvetetten az európai egységre utalt. Európa, mint fogalom, illetve elnevezés, később már gyakran szerepel. Podjebrád György cseh király törökellenes felhívásában az Európa szó használata nélkül az egész keresztény közösségnek (értsd: Európa) összefogásáról szól. Ugyanebben a században II. Piusz pápa Európáról úgy szól, mint az ott lakó népek közös hazájáról. A polgárosodással együtt járó gazdasági, kereskedelmi fejlődés útjában komoly akadályt jelentett a feudális széttagoltság. A földrajzi felfedezések kitágították az addig ismert világképet. A gyarmatosítás következtében az abban résztvevő nyugati tengeri hatalmak meggazdagodtak, az abból kimaradó keleti (kontinentális) országok fejlődésükben lemaradtak. Ekkor alakult ki Európa második, – immár gazdasági alapú – kettészakadása. Mindez nem kedvezett az egységtörekvéseknek. A gyarmatosításból (a világ újrafelosztásából) eredő érdekellentétek, valamint a kialakult gazdasági különbségek hatalmi-nagyhatalmi összeütközések sorához vezettek. A földrajzi felfedezések és a gyarmatosítás Európának, illetve néhány európai nagyhatalomnak jelentős, sőt vezető szerepet biztosított az akkor ismert világban. Európa vezető szerepének felismerése együtt járt az európai érdekellentétek felismerésével. Az állandósult viszályok feloldására az örök béke megteremtésére a XVII. századtól számos elképzelés született. 49


Az 1600-as évek elején Maximiliem de Béthune (Sully), aki IV. Henrik francia királyt szolgálta miniszteri rangban, az európai béke alapjául az igazságos egyensúlyi állapotot találta megoldásnak. Az igazságos egyensúlyi állapot fenntartására, és ezzel együtt a tartós béke biztosítására az európai hatalmak által létrehozott Főtanács lett volna hivatott. A konstrukció először veti fel az európai államok konföderációjának2 gondolatát. Az „örök békén” gondolkodók közül kiemelkedő jelentőségű SaintPierre abbé (1658-1743) munkássága, aki az örök békét biztosító intézményrendszer megteremtésében látta azokat a garanciákat, melyek rábírják a hatalmakat a vitás kérdések tárgyalásos megoldására. A konstrukció alapját az öt alapcikkelyből álló Általános Szerződés biztosítaná. Ennek az Általános Szerződésnek a cikkelyei mai fogalmakkal élve a következőkre terjedtek volna ki: • politikai együttműködés az uralkodók között a kialakult status quo fenntartására, • a Szövetség működésének anyagi alapját a tagországok anyagi hozzájárulása biztosítaná, • a Szövetség tagjai kötelezettséget vállalnak abban a tekintetben, hogy nézeteltéréseik esetén lemondanak a fegyveres megoldásról. Ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, elfogadják a Szövetség Állandó Közgyűlésének döntését (főhatóság), • a szerződést szegő hatalommal szembeni fellépés eszközei között a fegyveres kényszert is elképzelhetőnek tartotta. A döntéshozatali eljárásban a többségi szavazás módszerét ajánlotta és elismerte a vétójog intézményét is. Államszövetség (konföderáció): az államok laza kapcsolata, az egyesülés következtében nem jön létre új állam, a szövetségbe tömörült államok csupán közös szerveket hoznak létre bizonyos közös ügyek intézésére. Az államszövetség a nemzetközi kapcsolatokban általában nem lép fel önálló jogalanyként.

2

50


A „jó abbéként’ ismert gondolkodó konstrukciója nem váltott ki osztatlan elismerést a kortársak között. Többek között kipellengérezi Voltaire és Leibnitz is, melynek köszönhetően a koncepció viszonylag széles körben vált ismertté. A kortársi értetlenség ellenére a történelem Saint-Pierre abbé korát meghaladó elméletét igazolta, hiszen az európai integráció, illetve a fontosabb nemzetközi szervezetek létrejötte, intézményrendszere, működése sokban visszautal a korai gondolkodóra. Az örök béke gondolata megillette Jean-Jacques Rousseaut éppúgy, mint Immanuel Kantot is. Kant odáig elment, hogy kijelentette az örök békének csak a köztársasági államformában van biztosítéka, „mert a Köztársaságban a háborúhoz meg kell szerezni az állampolgárok beleegyezését is”. A naiv elképzelések térnyerésének leginkább a napóleoni háborúkat lezáró Bécsi Kongresszus (1814-15) és a Szent Szövetség létrejötte vált akadályává. Idealista elképzelések A bécsi kongresszus idején szerkesztette meg a társadalmi utópista Henri de Saint-Simon gróf az Európai államok újjászervezéséről szóló béketervét, melyet Anglia és Franciaország vezető politikusai figyelmébe ajánlott. Tervezetében a brit parlamenti monarchia példájára Európát központi parlamenttel rendelkező alkotmányos monarchiává javasolta alakítani. E központi parlament felett európai király állna. Az európai parlament jellegét a képviselők alakítják ki. E célra csak olyan személyek jöhetnének szóba, akiknek szemlélete meghaladja a nemzeti gondolkodást, azaz felül tudnak emelkedni a nemzeti érdekeken (tudósok, kereskedők, bírák, közigazgatási szakemberek). Azaz, hogy a nemzeti érzés, a hazafiság mintájára ki kellene alakítani egyfajta európai hazafiságérzést. A képviseleti rendszer felvázolásával, az európai parlament működé51


sével és a feladatok finanszírozásával Saint-Simon gondolatai meghaladták saját korát, azonban elméletének legfőbb gyengesége az alkotmányos monarchia koncepciója. Tervezetétől azt várta, hogy Anglia és Franciaország felfigyel rá és a megvalósításban kezdeményezően lép fel. Az olasz Giuseppe Mazzini a nemzetállam és a hazafiság érzését nem csorbítva azt ajánlotta, hogy az egyes európai nemzetek a Szabadság, Egyenlőség, Haladás elvein alapuló testvériség-okmányt (szerződést) írjanak alá, létre hozva a nemzetállamok demokratikus koncepcióján nyugvó Összeurópai Szervezetet. A Népek Tavasza 1848-ban, majd az azt követő függetlenségi és demokratikus népmozgalmak egész Európában egyfajta egymás iránti szolidaritás érzését és az összetartozás gondolatát erősítették. Egyre többször merült fel a föderáció (államszövetség) gondolata. Az 1849ben Párizsban összeülő első nagy békekonferencián az irodalmár Victor Hugo elnökölt. Megnyitó beszédében az Amerikai Egyesült Államokkal szoros kapcsolatot kialakító Európai Egyesült Államok megteremtésének szükségességét hangsúlyozta. Ez a kifejezés ekkor hangzott el először az európai gondolat fejlődése során. Viktor Hugo az ülésen reményét fejezi ki, hogy egy napon az ágyúgolyókat majd a szavazócédulák s egy szuverén Szenátus fogja helyettesíteni, amely azt a szerepet tölti be Európában, mint Angliában a Parlament. S nem lesz más csatatér, mint a kereskedelem előtt megnyíló piac, s az eszmékre kitárulkozó emberi szellem. A jeles író ösztönösen is egy európai közös piac és kulturális közösség perspektíváját rajzolta fel. Viszont meglehetős éleslátással azt vallotta, hogy Európa egyesülésének folyamata a XX. századra tevődik. Ezzel hangzik egybe az általa megalakított Nemzetközi Liga a Békéért és Szabadságért nevű szervezet által kiadott „Európai Egyesült Államok” című lap utolsó számának szerkesztője, Lemonnier véleménye: „Európa föderációja jelenleg megvalósíthatatlan.” Victor Hugot megcáfolni látszott, hogy Európa számára a XX. század egyáltalán nem az egyesülés szellemében kezdődött. Az I. világháború tragikus élménye az értelmiségek, és politikusok egy részét arra 52


ösztönözte, hogy erőteljesebben vessék fel az európai népek egyesülésének gondolatát. Ennek az irányzatnak kiemelkedő képviselője Richard CondenhoveKalergi gróf (1894–1972) világpolgár, aki japán és cseh származású szülőkkel, flandriai (Condenhove) és krétai (Kalergi) felmenőkkel büszkélkedhetett. A páneurópai egység első koherens megfogalmazójaként 1922-ben Bécsben megalakította a Páneurópai Uniót és 1923ban kiadta a Páneurópa című könyvét. „E könyv célja, hogy Európa valamennyi népében szunnyadó nagy politikai mozgalmat ébresszen. Az egységes Európát már sokan megálmodták, de kevesen határozták el magukat annak megalkotására. A vágyakozás terméketlen marad, csak az akarat lesz eredményes. Páneurópát egyedül csak az európaiak akarata valósíthatja meg, s egyedül szintén csak az európaiak akarata tartóztathatja fel.” – írta könyvének ajánlásában. A Páneurópa-eszme tudatosan vállalt ideológiai-politikai eklekticizmusával igyekezett pártok feletti tömegmozgalommá válni. Az európai összefogás tartalmát a kulturális egységben, a keresztény és hellenisztikus alapon nyugvó vallásban és művészetben, valamint a közös történelemben, a hasonló életstílusban és erkölcsi felfogásban látta. Európa határainak megvonáskor az úgynevezett kis európai megoldást vallotta, vagyis a Szovjetunió és Nagy-Britannia kizárását Páneurópából. Condenhove-Kalergi szerint Páneurópának katalizátorként kell szerepelnie a világhatalmi viszonyok új alapokon történő átrendezésében. Az európai integráció legfontosabb indítékaként a megrendült világhatalmi pozíciók újraépítését jelölte meg. Érdekes és korát megelőző megállapítása volt az, hogy Páneurópa politikai alapját a francia-német együttműködés alapozza meg. A Páneurópa-eszme szellemi atyjaként Coudenhove-Kalergi grófot szokás emlegetni, de Aristide Briand francia miniszterelnök volt az első olyan politikus, aki pozíciójából adódóan országa hivatalos külpolitikai programjává tette a gondolatot. Magyarországon 1926. június 24-én alakult meg a nemzeti Páneurópa bizottság Budapesten. Létrehozásában és a mozgalom céljának népsze53


rűsítésében kiemelkedő szerepet játszottak jogászok, közgazdászok, valamint a gazdasági-pénzügyi szféra képviselői. A kezdeményezők, de a későbbi tagok is nagyon különböző pártállásúak voltak. Közöttük találjuk a kormánypárti elnököt, a polgári-liberális Vámbéry Rusztemet és a szociáldemokrata Kéthly Annát is. Az európai gondolat fejlődésében figyelemre méltó a spanyol filozófus, José Ortega y Gassett (1883-1955) fejtegetése A tömegek lázadása (1930) című könyvében. Véleménye szerint az európai fejlődés anyagi értelemben rohamosan halad előre, de a kontinens múltból örökölt intézményei egyszerűen a haladás gátjává váltak. Nem jelent megoldást a múlt elavult intézményeit megreformálni, hiszen ennek útjában a nemzetállamiság áll. Ezzel egy nemzetek feletti intézményrendszer szükségességét vázolta fel. Amennyire fejlődött az egységes Európa felé vezető út nézetrendszere, annyira nem kedvezett a történelmi helyzet az elmélet gyakorlati megvalósításának. Az 1929. októberi New York-i tőzsdeösszeomlást követő világgazdasági válság és az utána kialakult súlyos szociális feszültség sokkal inkább kedvezett az országok befelé fordulásának, mint az integráció gondolatának. Az európai integráció egyik kulcsországában, Németországban a nácizmus jutott hatalomra, tragédiába sodorva nemcsak földrészünket, hanem az egész világot. A páneurópai gondolat hívei elhagyták a kontinenst, visszahúzódtak, vagy az aktív ellenállást választották. A Ventoténe szigetére internált Altiero Spinelli és Ernesto Rossi 1941-ben megszerkesztik és kijuttatják a kontinentális összefogást sürgető Szabad és Egyesült Európáért című felhívást, melyben az európai föderáció létrehozását az állami szuverenitás korlátozásával összhangban képzelik el.

54


Pragmatikus elméletek Az európai integráció gyakorlati lépéseinek felvázolása előtt célszerű emlékeztetni, hogy a II. világháborút követő évek a nemzetközi szervezetek és a politikai-katonai szövetségek létrehozásának időszakaként jellemezhetőek. 1945. június 26-án San Franciscóban 50 ország képviselői aláírták az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) alapokmányát, mely a II. világháború utáni korszak legnagyobb, legátfogóbb nemzetközi szervezete. Az 1945. október 24-én aláírt alapokmány, máig meghatározza a nemzetközi viszonyokat. Még ennek az évnek a végén (december 27-én) megalakul a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank, közismert nevén a Világbank, valamint a Nemzetközi Valuta Alap3. Mindkét intézmény napjainkban is meghatározó szerepet tölt be a nemzetközi gazdasági életben és a pénz világában. Az 1946. év vitathatatlanul Churchill személyével hozható összefüggésbe. A háborúban nyertes angol miniszterelnök, de a parlamenti választásokon vesztes politikus – már magánemberként, de nemzetközileg vitathatatlan tekintélyként – felvázolta elképzeléseit a jövő Európájáról. Churchill életművében több híres beszédet emelhetünk ki – gondoljunk csak a háborús kabinet élen elmondott híres beszédére, amikor Integráció – alapvetően matematikai fogalom, mely magasabb rendű összegződést jelent. Bizonyos elemek szerves egységesülése, ami nem pusztán mechanikus, egyszerű összeadódás. A világgazdaságban a mikró integráció a vállalati szférára vonatkozik, míg a makró integráció szuverén államok közötti, kormányok által kötött szerződéseken alapuló, hosszú távú és bonyolult együttműködési rendszer. Az integráció bonyolult történelmi folyamat, amely végigkíséri az emberiség történelmét. Bizonyos megoldásai, mechanizmusai évszázadosak, bár az igazán szervezett nemzetközi intézményi keretei XX. század második felében alakultak ki. Napjaink modern nemzetközi integrációs folyamata jelentősen eltér a korábbi történelmi korszakok erőszakos egyesítéseitől, birodalmi törekvéseitől. A modern piaci integrációk a szuverén nemzetállamok önkéntes összefogásának eredményei. Az integrációval jelezett összeadódási, összefonódási folyamat komplex: gazdasági, politikai, biztonsági alapokon nyugszik.

3

55


„csak” vért, verítéket és könnyet ígért, de győzelmet is. Vitathatatlanul nemzetformáló beszéd volt. Történelemformáló gondolatként a világ, de leginkább Európa vonatkozásában két meghatározó beszéde volt. Az elsőt 1946. március 5-én amerikai előadói körútján Fulton város egyetemén mondta el díszdoktorrá avatása alkalmából. A közismerten antikommunista politikus a szovjet veszéllyel összefüggésben kijelentette: „A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai-tenger melletti Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.” Ezzel a gondolattal nemcsak vizionálta Európa politikai-gazdasági-ideológiai kettészakadását, hanem meghirdette a Szovjetunió elleni keresztes hadjáratot. A fultoni beszéd éles hangneme alkalmas volt arra, hogy a hidegháború nyitányának nevezzék az elemzők. Szeptember 19-én a zürichi egyetemen már másként fogalmaz: „véleményem szerint KeletEurópában formálódó szovjet blokk-kal szemben szükséges valamiféle Európai Egyesült Államokat létrehozni.. Az európai család újjáteremtéséhez az első lépés szükségképpen Franciaország és Németország szövetségének kell lennie. Churchill azonban eszmetörténetileg nem sok újat hozott, csak logikusan összeötvözte a korábbi szórt elméleteket. Politikailag volt jelentős, sőt történelmi, amit mondott: fel merte vállalni – közvetlenül a II. világháború után – a francia-német megbékélést, egy közös Főhatóság létrehozását (Európa Tanács), valamint a Ruhr-vidék közös hasznosítását (lásd később Schuman). Churchill mellett az európai egység gondolatát és a szembenállás gyakorlatát leginkább a Marshall-terv teszi nyilvánvalóvá. Paradox helyzet, de az európai egység gondolata a politikai félelmek és a szembenállás viszonyai között erősödött. A politikai félelmek a háborús erőszak újraéledésétől a II. világháború befejeződését közvetlen követő időszak napi realitása volt. Kezdetben a német veszély feltámadása hajtotta szövetségi kötelékekbe a szuverén államokat, később a nyugat-európai országok számára a Szovjetunió vált az első számú közellenséggé. 56


A Marshall-terv A háborús győztes amerikai tábornokból az Egyesült Államok külügyminiszterévé avanzsált George C. Marshall 1947. június 5-én meghirdeti Európa megsegítésére vonatkozó programját. Az amerikai segélyre és hitelekre épülő Európai Újjáépítési Program (Európai Recovery Program – ERP) a mindennapi szóhasználatban hamarosan Marshalltervként vált ismertté. Az Európai Újjáépítési Program megszervezéséről, gyakorlati megvalósításáról és a részvételről 1947. június 27. és július 3. között Párizsban üléseztek azon európai államok kormányának képviselői, amelyek részt kívántak venni a segélytervben. A Szovjetunió úgy értékelte a Marshall-tervet, hogy az korlátlan amerikai befolyást teremt Európában, ezért delegációját hazarendelte Párizsból. A szovjet delegáció július 2-án hagyta el a konferencia helyszínét. Ennek hatására a Szovjetunió befolyása alá tartozó országok is kimaradtak a Marshallsegélyből. Az Európai Újjáépítési Programot elfogadó 16 ország részvételével 1947. július 12-én megkezdődött konferencia életre hívta az Európai Gazdasági Együttműködési Bizottságot (Committe of European Economic Cooperation CEEC), melynek feladata a segélyigények felmérése és a program gyakorlati kidolgozása volt. A Marshall-terv történelmi jelentősége a háború sújtotta nyugat- és dél-európai országok gazdaságának talpra állítása mellett abban is rejlett, hogy először jött létre ilyen széles gazdasági integráció. Az Európai Újjáépítési Program elutasításával, a Szovjetunió és a befolyása alá tartozó országok távolmaradásával Európa politikai és gazdasági kettészakadása manifesztálódott és a Kominform megalakulásával ideológiai szakadássá eszkalálódott. A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodáját (Kominform) a Szovjetunió, Jugoszlávia, Franciaország, Olaszország, Lengyelor57


szág, Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország és Románia kommunista párjainak vezetői hozták létre 1947. szeptember 22-27-i tanácskozásukon Varsóban. Az alakuló ülésen a szovjet Andrej Zsdanov kijelentette: a világ két táborra oszlik, az Egyesült Államok körüli „imperialista” és a Szovjetunió körüli békeszerető táborra. Európa politikai, gazdasági és ideológiai kettészakadása több mint négy évtizeden keresztül a kontinens realitása volt. Következésképp, amikor európai egységtörekvésekről beszélünk, az alatt a nyugat-európai államok integrációs törekvéseit értjük.

Integrációs szervezetek Európában A kelet-nyugati szembenállás kikristályosodása a nyugat-európai polgári demokráciákat a stabilitás bebiztosítására ösztönözte. A prágai kommunista hatalomátvétel keltette riadalomban a dunkerque-i szerződést kiterjesztették a Benelux-államokra, – így 1948. március 17-én Brüsszelben az ötök (Belgium, Hollandia, Luxemburg, Franciaország, Egyesült Királyság) egyezményt írtak alá a gazdasági, szociális és kulturális együttműködésről, valamint az együttes védelemről. Az egyezményben a német veszély is szerepelt, de elsősorban a stabilitást (a gazdaságot) és a békét veszélyeztető – bárhonnan is jövő – agresszió ellen irányult. A nyugat-európai országok azonban felismerik, hogy egy esetleges keleti (szovjet) agresszió ellen a brüsszeli egyezmény nem elégséges, ezért arra ösztönözték az Amerikai Egyesült Államokat, hogy vállaljon szerepet Európa védelmében. A kollektív védelmet biztosító Észak-atlanti Szerződés Szervezetét (North Atlantic Treaty Organization – NATO) 1949. április 4-én hozta létre a brüsszeli egyezményt aláíró öt tagállam, valamint Dánia, az Egyesült Államok, Izland, Kanada, Norvégia, Olaszország és Portugália. Az alapító okmányt (Washingtoni Szerződés) aláíró államok arra vállaltak 58


kötelezettséget, hogy „megőrzik a szabadságot, népeiknek a demokrácia, az egyéni szabadság és a jog hatalma elvein alapuló közös örökségét és civilizációját”. (16J.N.) A szerződés értelmében a tagállamok megtámadásuk esetén kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak. A dunkerque-i és brüsszeli szerződéseket felváltó washingtoni szerződés és annak katonapolitikai szervezete a NATO, elégséges védelmet biztosított Nyugat-Európa országai számára és hozzájárult az európai katonai erőegyensúly kialakulásához. A szerződés azonban nem oldotta meg az európai integráció alapproblémáját, a német kérdést.

A német kérdés megoldása „A német kérdés megoldása nélkül nem lehetséges az Egyesült Európa, és a német kérdést nem lehet megoldani az Egyesült Európa nélkül”– hangsúlyozta W. Churchill 1947. május 17-én a londoni Albert Hall-ban elmondott beszédében. A német kérdés, azaz Németország gazdasági és katonai potenciájának biztonságos integrálása Európába – az európai egységtörekvések kulcskérdésévé vált. Marshall utóda Dean Acheason amerikai külügyminiszter kijelentette: „Cél a német nép lehető legszorosabb integrálása az európai társulásba egy demokratikus szövetségi állam keretében.” A Német Szövetségi Köztársaság 1949. szeptember 20-án alakult meg Németország nyugati megszállási övezetében, a szovjet zónában pedig október 7-én létrehozták a Német Demokratikus Köztársaságot. A kettészakított Németország fokozta Európa kettészakítottságát. A NATO biztonsági ernyője árnyékában a fő hangsúly a gazdasági integrációra helyeződött. Ennek keretét pedig Schuman, francia külügyminiszter vázolta fel, aki 1950. május 9-én a nyilvánosság elé tárta tervét, mely örökre összekapcsolódott nevével. Azt javasolta, hogy a német és francia szén- és acéltermelést vonják össze, s ebből a célból hozzanak létre közös hivatalt. 59


Schuman könyvének előszavában 1963. januárjában e szavakkal vezette be művét: „A szén- és acélközösség kiegészült a Közös Piaccal és az Euratommal. De a legfontosabb, hogy az intézményeken túl, összhangban a népekben mélyen élő törekvéssel, az európai gondolat, a közösségi szolidaritás szelleme gyökeret eresztett.(…) Az európai közösség nem fog hasonlítani sem egy birodalomhoz, sem a szent-szövetséghez; a nemzetek közötti kapcsolatokra kiterjedő demokratikus egyenjogúság lesz az alapja.”– írja. Schuman terve alapján 1950. június 3-án hat nyugat-európai ország (Benelux-államok, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország kormánya közös nyilatkozatban jelenti be, hogy készek tárgyalásokat kezdeni a szén- és acélközösség létrehozásáról. (A brit kormány egy nappal korábban visszautasította a Schuman-tervben való részvételt, arra hivatkozva, hogy a létrehozandó közösség irányító szervei szupranacionális hatalommal rendelkeznének). A csaknem egy éves előkészítés után 1951. április 18-án Párizsban a „hatok” aláírták az első igazi gazdasági integrációs szervezet, az Európai Szén- és Acélközösség (a Montánunió) alapító szerződését. A Schuman-terv fogadtatásának sikerén felbuzdulva Nyugat-Európában formálódni kezdett az az elképzelés, hogy (Nyugat-) Európa védelméhez az NSZK-nak is hozzá kell járulnia. Ehhez azonban arra volt szükség, hogy a (nyugat-) németek haderővel rendelkezzenek, ami egyértelműen a német újrafegyverkezést jelentette. Ez ellen azonban erős francia és brit averziók mutatkoztak. Németország európai védelembe való bevonását az Egyesült Államok határozottan szorgalmazta. A német újrafelfegyverzést elutasító közvélemény és az amerikai nyomás szorításából a francia kormány olyan megoldással akart kibújni, amely minkét oldalról nézve elfogadható. Ezt hivatott teljesíteni a Pleven-terv, melyet a francia miniszterelnök jegyzett. Ezek szerint a francia kormány javasolta az európai politikai intézményeihez kapcsolódó Európa Hadsereg létrehozását. Pleven az európai hadsereget értelemszerűen nemzetek feletti intéz60


ménynek tekintette. Javaslata szerint a közös haderőt vegyes nemzetiségű hadosztályokból állítanák össze, s ezt az Európai Közgyűlésnek felelős hadügyminiszter irányítaná. Nem kerülne sor viszont a német nemzeti haderő és német főparancsnokság létrehozására. A német egységeket zászlóaljnyi nagyságban osztanák be az európai egységekbe. Az előkészítő tárgyalások során a brit kormány jelezte, hogy ugyanúgy, mint a Montánunió esetében az Európai Védelmi Közösségben sem kívánnak részt venni. Az indoklás is nagyon hasonló volt: „Mi angolok egyszerűen jobban szeretjük a már meglévő NATO-t, a még nem létező speciális hatóságoknál.” Végül az Európai Védelmi Közösséget a „hatok” (az Európai Szénés Acélközösség tagállamai) hozták létre. Az alapító okmányt 1952. május 27-én írta alá Párizsban Franciaország, NSZK, Olaszország és a három Benelux-állam külügyminisztere. Az 50 évre kötött szerződésben a hat tagállam a szárazföldi és légi erőit a közös hadsereg rendelkezésére bocsátotta. Ez a konstrukció az európai integrációs folyamatban teljesen új volt, hiszen a résztvevő államok szuverenitásuk legláthatóbb biztosítékáról, a nemzeti haderők fölötti ellenőrzésről mondtak volna le. A feltételes mód azért helytálló, mert az Európai Védelmi Közösségről szóló párizsi szerződés végül nem emelkedett törvényerőre. A francia ratifikálási eljárás során 1954. augusztus 30-án a Nemzetgyűlés leszavazta a javaslatot, így a Pleven-terv megbukott. Nem bukott meg azonban Nyugat-Németország újrafegyverkezésének ügye és bevonása az európai katonai integrációba. A brüsszeli szerződés struktúráját megerősítették egy Miniszteri Tanáccsal és egy parlamenttel. Törölték a német agresszióra vonatkozó részeket a szerződés szövegéből és az egész egyezmény nevét Nyugat-európai Unióra (Western European Union – WEU) változtatták. Az új szervezetet a lehető legszorosabban a NATO-hoz kapcsolták, önálló katonai vonatkozásokban mozgástere csekély volt. A konstrukció lényege abból állt, hogy a WEU-tagországok egyben a NATO tag61


országai is. Ezért 1954. október 23-án az Atlanti Tanács jegyzőkönyvben szólította fel az NSZK-t az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe való belépésre. Ellenlépésként a Szovjetunió és szövetségesei 1955. május 14-én létrehozták a Varsói Szerződés Szervezetét. (Szerk.) A Német Szövetségi Köztársaság teljes szuverenitásának visszaállításával, az európai gazdasági (Montánunió) és a politikai-katonai (WEU, NATO) integrációba illesztésével kialakult Nyugat-Európában az a stabil mag, amelyre a további integrációs lépések épülhettek.

Az európai egység megteremtése érdekében Az integrációs sikerek arra ösztönözték a vezető politikusokat, hogy tovább kell lépni az egységes Európa építésének terén. A Montánunió sikere alapján az a vélemény alakult ki, hogy ennek mindenek előtt gazdasági téren kell bekövetkeznie. 1955. júniusában a Montánunió új elnökének megválasztásakor elfogadott közös nyilatkozat leszögezi, hogy a szerződő felek „szükségesnek tartják az egyesült Európa megteremtését közös intézmények kiépítése, a nemzeti gazdaságok fokozatos egyesítése, közös piac megteremtése és társadalompolitikájuk fokozatos összehangolása segítésével.” A feladat előkészítésére a belga külügyminiszter Paul-Henri Spaak vezetésével egy kidolgozó bizottságot hoztak létre, amely 1955. július elején Brüsszelben kezdte meg munkáját. Az 1956. áprilisára elkészült Spaak-jelentés az ipari és mezőgazdasági termékek közös piacának létrehozására tett javaslatot úgy, hogy az egymás közötti kereskedelemben fokozatosan lebontanák a protekcionista kereteket, és csak külső vámokat állapítanának meg. A bizottság állást foglalt az atomenergia békés célú felhasználását szorgalmazó közösség, az Euratom létrehozása mellett. A közösség intézményrendszerének kiépítésére az Európai Szén- és Acélközösségét ajánlotta mintául. Az Európai Gazdasági Közösség (EGK) – közismerten a Közös 62


Piac – és az Európai Atomenergia Ügynökség (Euratom) megalapítását rögzítő szerződés aláírására 1957. március 25-én került sor Rómában. (Alapító országok csakúgy, mint a Montánunió esetében: Franciaország, NSZK, Olaszország, Benelux-államok). A szerződésben 11 cikkely foglalta össze a gazdasági vonatkozású intézkedéseket. Legfontosabb célként a vámunió megvalósítását, a tőke szabad áramlását, a személyek korlátozásmentes közlekedését, közös agrárpolitika kialakítását, az országok gazdaságpolitikájának összehangolását, a jogalkotás harmonizációját, a munkalehetőségek javítást, valamint az életszínvonal növelését tűzték ki. Az Euratom céljaként a nukleáris kutatások ösztönzését, közös programok készítését, a nyersanyagok beszerzését, elosztását és biztonságos ellenőrzésének megszervezését fogalmazták meg. A három szervezet – az EGK, az Euratom és Montánunió – szerveit 1965-ben egyesítették, amely 1967. július 1-jén lépett hatályba, Európai Közösségek néven. Az Európai Közösségekben a kezdeti nehézségek után a sikerek kerekedtek felül, amely kiváltotta más országok csatlakozási szándékát. Először az Egyesült Királyság fejezte ki belépési igényét annak ellenére, hogy az integráció kezdő lépései után rendre kivált a tárgyalásokból. Az angolokkal szembeni kezdeti francia ellenkezés után végül 1973-ban megtörtént a Közösség első (északi) bővítése: az Egyesült Királyság mellett Dánia és Írország is tagja lett. Az Európai Közösség immáron kilenc taggá bővült koppenhágai csúcsértekezlete dokumentumot fogadott el az európai identitásról, a közösség speciális szerepéről a nemzetközi kapcsolatokban. Az európai integráció történetében először fordul elő az európai identitás kifejezés, amely a politikai, gazdasági, katonai integráció mellett egyfajta kulturális, szellemi, érzelmi integrációt jelez. A nyilatkozat tisztázza az európai identitás alapelveit, melyek egyenlők a képviseleti demokráciával, a törvény uralmával, a társadalmi igazságossággal és az emberi jogok tiszteletben tartásával. A nyilatkozat azt is kijelenti, hogy a 63


Közösség tevékenysége oda fog vezetni, hogy tagjai közös álláspontot alakítanak ki a külpolitikában. Az Európai Gazdasági Közösség életképesnek bizonyult és a jelentős kompromisszumokon alapuló döntések hozzájárultak a folyamatos fejlődéshez. Az integrációba tömörült országok 1967-től Európai Közösségnek hívták magukat. Az Európai Közösség felvette soraiba 1981-ben Görögországot és 1986-ban Portugáliát és Spanyolországot. A tagállamok között az 1970-es évek elejétől meg növekedett a politikai kooperáció szerepe is. A konszenzus elvén megvalósuló Európai Politikai Együttműködés szintjei az Európai Tanács, a Külügyminiszterek Tanácsa, a nemzeti külügyminisztériumok és a brüsszeli Titkárság kereteiben valósult meg. Az Európai Tanács 1985. júniusában, Milánóban megtartott ülésére határozatot hozott egy kormánykonferencia életre hívására, melynek feladata konkrét lépések kidolgozására az Európai Unió felé. Elérkezett az idő, hogy az európai együttműködést jelentő gazdasági, politikai és védelmi területek egy egységes szerződési rendszerbe foglalva mozdítsák elő az integráció kiterjesztését és elmélyítését. Ezt a feladatot oldotta meg a Maastrichti Szerződés.

Az Európai Unió közös kül-, biztonság- és védelempolitikája Az Európai Unióról szóló maastrichti szerződést az Európai Közösség tagállamai 1992. február 7-én írták alá a Hollandia hegyvidéki területein levő Maastricht nevű kisvárosban. A szerződés egyébként 1993. november 1-én lépett hatályba és azóta nevezik a tagállamok közösségét Európai Uniónak. Az integráció felgyorsulása és a szerződés mielőbbi tető alá hozására nagy hatással voltak a világban és Európában végbemenő nemzetközi politikai események (Közép- és Kelet-Európa országaiban végbemenő rendszerváltozások és a szuverenitásukat visszanyerő nemzetálla64


mok erős érdeklődése az euro-atlanti integráció, különös tekintettel az Európai Közösségben elérhető tagság iránt). Az Európai Közösségek országaiban eluralkodott ugyanis az a félelem, hogy a kelet-európai országokból jövő nyomás a belépési igények tekintetében egy bővítési folyamatot indít el, amely lassíthatja az integráció elmélyítését. Így az Európai Közösségben váltakozva alkalmazott „bővülni vagy mélyülni” taktika ebben az esetben a bővítés elodázása érdekében az integráció elmélyítése felé mozdult el. A maastrichti szerződés három pillére: I. A korábbi Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés, amely kibővül a gazdasági és monetáris (pénzügyi) unió létrehozásával, a további közösségi politikákkal, illetve ezekben való integrációs lépésekkel, valamint egy új integrációs elemmel, az úgynevezett uniós állampolgárság intézményével; II. Az Európai Unió jövőbeli közös kül- és biztonságpolitikája, amely a szerződésben megjelölt célokat szolgáló közösségi akciókra irányul; III. A bel- és igazságügy területén folytatandó együttműködés egy sor konkrétan megjelölt közös érdekű ügyben és témakörben (többek között: a menekültügyi és bevándorlási politikában, a kábítószerek és a terrorizmus elleni harcban való rendőri együttműködésben). Míg azonban a főként gazdasági jellegű I. pillér a felépítésében és működésében sok nemzetek feletti elemet tartalmaz, addig a II. és III. pillér – éppen a nemzeti szuverenitás bizonyos elemeiről való lemondás ódzkodása miatt – elsősorban a tagállamok kormányközi együttműködésére épül. Ugyanúgy, mint a maastrichti szerződés maga, a közös külés biztonságpolitika (angolul: Common Foreign and Security Policy – CFSP) is 1993. november 1-jén lépett életbe, azonban tartalmát és hatályát tekintve a mai napig folyamatos fejlődésen megy keresztül.4 4

A közös kül- és biztonságpolitika lényeges változásairól a lisszaboni szerződés által, lásd bővebben Széll Natalia: Az európai biztonság kérdései az EU-elnökség tükrében című tanulmányát (szerk.).

65


Az európai biztonság- és védelempolitika létrejötte A maastrichti szerződésben rögzített célok ellenére a közös kül- és biztonságpolitika részeként meghatározott közös védelem kialakítása terén, illetve a védelmi feladatok EU keretekben történő kezelésében nem történt érdemi előrelépés és a Nyugat-európai Unió védelmi szervezete sem lett az Európai Unió szerves része. Az első komolyabb elmozdulást az amsterdami szerződés jelentette. Az 1997. októberében aláírt szerződést megelőző kormányközi konferenciák célja az volt, hogy felülvizsgálják a maastrichti szerződést, és többek között oldják meg a közös kül- és biztonságpolitika reformját. Ennek keretében kellett volna nagyobb nyomatékot adni a védelmi jellegű kérdéseknek is. A közös kül- és biztonságpolitika további fejlesztésének és a védelmi képességek kialakításának igénye az amszterdami szerződés aláírása után sem került le a napirendről. Ennek alapvetően két oka volt. Az egyik az, hogy az Európai Unió a növekvő gazdasági súlyából eredő nemzetközi befolyását nem tudta egy komoly védelmi erővel és megtámogatott kül- és biztonságpolitikával alátámasztani. Ebben a tekintetben az uniós országok a NATO-ra voltak utalva. Külpolitikai és védelmi kérdésekben elfoglalt másodhegedűs szerepük alig változott valamit Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter anekdotába illő kiszólása óta, mely szerint „Európának nincs telefonszáma.” Ezzel Kissinger arra utalt, hogy az Európai Unió nem képes egyetlen hangon megszólalni, mivel nincs olyan intézmény vagy személy, amely, vagy aki egymagában képviselné az uniós álláspontot. Igaz ugyan, hogy az amszterdami szerződés az EU Tanács főtitkárát a közös kül- és biztonságpolitika fő képviselőjének feladataival bízta meg. Ezt a szakmai zsargonnal Mr. CFSP-nek nevezett tisztséget 1999. óta a NATO egykori főtitkára Javier Solana látta el, azonban feladat- és hatásköre még nem volt teljesen tisztázott, nem volt kitöltve kompetenciákkal. 66


A továbblépés másik sürgető oka igazából a NYEU szervezeti és működési gyengesége volt. A NYEU fennállása óta nem épült ki semmilyen potenciál a védelmi feladatok ellátására. Így az 1992-es petersbergi konferencián elfogadott feladatainak (válságkezelési, békefenntartó, kutató-mentő, humanitárius) önálló katonai és fegyverzeti kapacitások nélkül nem tudott megfelelni. Emiatt a NYEU folyamatosan kiszolgáltatott helyzetben volt az elsősorban amerikai eszközökre épülő NATO-nak. A fordulat vagy áttörés végül a brit álláspont megváltozása következtében 1998 végén történt meg. Az angolok ugyanis felismerték, hogy a NYEU beolvasztása a biztonsági és védelmi pillérben erősíthetné az Európai Unió nemzetközi súlyát, ugyanakkor nem jelentene konkurenciát a NATO-nak. A brit vélemény találkozott a franciák azon törekvésével, hogy az EU-t valódi védelmi tartalommal kell megtölteni. A két álláspont tisztázására brit-francia találkozóra került sor 1998. december 3-4-én Saint Malo-ban. A Saint Malo-i nyilatkozat leszögezte, hogy meg kell valósítani az amszterdami szerződésnek a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezéseit, és létre kell hozni az unió katonai kapacitásait. Ehhez fel kell építeni a katonai feladatok ellátásához szükséges struktúrákat a NYEU már meglévő eszközeire alapozva. Az uniós döntést az Európai Tanács 1999. június 3-4-i kölni ülésén hozták meg a tagállamok. Az elfogadott nyilatkozat hangsúlyozza, hogy olyan feltételeket kell teremteni, amelyek képessé teszik az Európai Uniót arra, hogy eleget tegyen a közös kül- és biztonságpolitika területén deklarált feladatainak. A tagállamok elhatározták, hogy a NYEU-t megszűntetik és kéttípusú funkciói közül a brüsszeli szerződésben lefektetett közös védelem feladatköre nem kerül az EU-ba (ezt ellátja a NATO), ugyanakkor a petersbergi feladatokat (válságkezelés stb.) integrálják az új védelmi intézményrendszerbe. A kölni csúcsértekezlet eldöntötte azt is, hogy az Európai Unió által vezetett katonai műveletek ellátásához szükség van a megfelelő politi67


kai és stratégiai irányításra, ezért szükség van olyan intézmények felállítására, melyek képesek a helyzetelemzés, a hírszerzés és a stratégiai tervezés feladatait elvégezni. Ehhez szükség van: – Általános Ügyek Tanácsára, mely rendszeresen vagy szükség szerint ülésezik, alkalmasint a védelmi miniszterekkel együtt; – Politikai és Védelmi Bizottságra, amely Brüsszelben működne és politikai, valamint katonai képviselőkből állna; – Katonai Bizottságra, amelynek tagjai ajánlásokat és tanácsokat adna a Politikai és Védelmi Bizottságnak; – az Európai Unió katonai személyzetének és központjának felállítására, valamint; – egyéb segítő háttérintézmények létrehozására. Az Európai Biztonsági és Védelmi Politika (European Security and Defense Policy – ESDP) lehetővé tette, hogy az európai NATO-szövetségesek akkor is cselekedhessenek, ha az észak-amerikai (USA és Kanada) szövetségesek nem érdekeltek az adott ügyekben. Mindez szoros kapcsolatot és további egyeztetést igényel az EU és a NATO között, hiszen az Európai Unió által vezetett műveleteknél két lehetséges alternatíva létezhet: – EU műveletek NATO kapacitások és eszközök felhasználásával; – EU műveletek NATO kapacitások és eszközök felhasználása nélkül. Ez utóbbiban is fontos a NATO-val való folyamatos konzultáció, hiszen az akciókban résztvevő uniós országok fegyveres ereje részben, vagy egészben felajánlásra került a NATO-nak. Részleges és időleges elvonásuk csak egyeztetés eredménye lehet. A kölni elképzelések konkretizálására és a hiányosságok pótlására volt hivatott az 1999. december 10-11-i helsinki csúcsértekezlet, amely a következő célokat tűzte ki: – a tagállamoknak 2003-ra képesnek kell lenniük a „fő célkitűzésként” emlegetett feladatot megoldani, azaz felállítani egy 50-60 ezer 68


fős katonai kontingenst (az Eurocorps-t), amely 60 napon belül bevethető és legalább egy éven keresztül alkalmazható (fenntartható); – ki kell építeni az új politikai és katonai struktúrákat a Tanácson belül, hogy kezelni lehessen az új feladatokat; – ki kell alakítani a NATO és az EU közötti konzultáció, együttműködés és átláthatóság mechanizmusát; – meg kell oldani, hogy a nem EU tagország NATO szövetségesek és más államok is hozzájárulhassanak az Európai Unió katonai válságkezelő akcióihoz, anélkül, hogy részük lehetne a döntéshozatalban, végül; – ki kell dolgozni azokat a nem katonai jellegű válságkezelő mechanizmusokat, amelyek a civil eszközök és források felhasználását igénylik. A helsinki csúcsértekezlet konkretizálta az intézményekre vonatkozó kölni elképzeléseket, az alábbiak szerint: – az Állandó Politikai és Biztonsági Bizottság nagyköveti szintű testület, amely a Tanács fennhatósága alá tartozik. Irányítja a Katonai Bizottságot; – a Katonai Bizottság a tagállamok vezérkari főnökeinek képviselőiből áll és irányítja a katonai törzset; – a Katonai Törzs katonai szakértőkből álló terület, amely a válságkezelő akciók levezényléséért felelős.

A közös haderőről, összetételéről és feladatairól A helsinki csúcstalálkozó által megfogalmazott „fő célkitűzés” (headline goal) a közös európai haderő létrehozására irányul, mely a petersbergi feladatok teljes skáláját képes kezelni. Ezek szerint a tagállamok csapatfelajánlása alapján állna össze a mintegy 50-60 ezer fős kontingens. Mindazonáltal a kivitelezésben rengeteg probléma adódik a nem EU tag NATO tagállamok – elsősorban Törökország – részvé69


tele körül. Az elképzelések szerint az uniós haderő lehetőség szerint a NATO infrastruktúráját használná két okból. Először is költségvetési megfontolásokból, hogy a tagállamok leszoríthassák a költségeket, másrészt el akarják kerülni annak látszatát, hogy függetlenednek a NATO-tól, vagy esetleg rivalizálnak vele. A finanszírozással kapcsolatos problémákra reagálva Janiver Solama három lehetőséget vázolt fel a tagállamoknak: – az Európai Biztonsági és Védelmi Politikával kapcsolatos minden költséget közösségi szintre visznek és a tagországok GDP arányában fedezik (ezt támogatja Luxemburg, Görögország és Portugália); – minden költséget ott számolnak el, ahol ez felmerül (ezt a megoldást alkalmazza a NATO, és ezt támogatja Németország, Ausztria, Nagy-Britannia és Spanyolország); – köztes megoldásként növelnék ugyan a közös költséget, de a konkrét katonai akciók költségét az azokban részt vevő tagállamokra terhelnék (ezt támogatja Franciaország, Olaszország és Hollandia). Az európai haderő határozatokban megcélzott létszáma a tizenöt uniós tagállam, a tagjelölt országok, valamint az egyik kategóriába sem tartozó NATO tagállamok (Norvégia, Izland, Törökország) által részvételre felajánlott erőkből tevődne össze. Így: Németország 13 500 Nagy Britannia 12 500 Franciaország 12 000 Olaszország 6 000 Spanyolország 6 000 Hollandia 5 000 Finnország 2 000 Ausztria 2 000 Svédország 1 500 Görögország 3 500 Írország 1 000 Portugália 1 000 70


Belgium 1 000 Luxemburg 100 Dánia 0 összesen 67 600 fő, plusz az unióhoz nem tartozó országok felajánlásai (országonként néhány száz fő) A közös gyorsreagálású haderő körüli pénzügyi huzavona mellett fő kérdéssé a majdani uniós hadsereg harcképessége vált. E soknemzetiségű erő minőségileg eltérő szinten áll, ugyanakkor nem tudja függetleníteni magát a NATO infrastruktúrától (elsősorban az amerikai légi szállítású kapacitástól). Ahogy a katonai képességek – új kihívásoknak és fenyegetéseknek megfelelő – fejlesztése a NATO-n belül kulcskérdéssé vált, úgy hasonló égető problémát jelent az Európai Unió közös hadseregében résztvevő országok számára is. Az Európai Unió tagállamainak védelmi minisztereivel 2000. február 28-án lebonyolított sintrai (város Portugáliában) találkozón javaslat született arról is, hogy a költségvetésből mekkora részt szükséges elkülöníteni a hiteles katonai képességek kiépítésére: a javaslat szerint a tagállamoknak GDP-jük 0,7%-át kellene katonai beruházásokra fordítaniuk. Az Európai Unió közös hadseregének majdani feladatai talán a legtisztázottabbak az összes többi kérdés közül. Még a Nyugat-európai Unió formális időszakában eldöntött kérdés volt az, hogy egy esetleges európai (közösségi, majd uniós) szerepvállalás nem lesz riválisa a NATO-nak, illetve nem kerülhet sor ENSZ vagy EBEÉ (EBESZ) felhatalmazása nélkül. Az is világos volt, hogy erre az európai szerepvállalásra csak akkor kerülhet sor, ha az ügyek intézésében sajátos európai érdekek motiválnak, melyek nem igénylik a NATO részvételét. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy főhadszíntéri hadviselés során, ahol a washingtoni szerződés értelmében a NATO közös védelmi fellépése a kézenfekvő, ott az Európai Uniónak nincs önálló szerepe. Egyéb esetekben eldöntendő kérdés, hogy az Európai Unió a biztonsági és védelmi politikájában vállalt szerepek közül melyiknek tesz eleget. 71


Az utóbbi évek nyilatkozatai és állásfoglalásai alapján határozottan körvonalazható, hogy az Európai Unió biztonságpolitikájában a katonai szerepvállalás a petersbergi nyilatkozat szerint történik. Az úgynevezett petersbergi feladatokról a Nyugat-európai Unió miniszteri tanácsa döntött Bonn-Petersbergben 1992. június 19-én. A kiadott nyilatkozat szerint a II. fejezet 4. cikke kijelenti: A washingtoni szerződés 5. cikkével és a módosított brüsszeli szerződés V. cikkével összhangban álló közös védelemhez való hozzájárulástól eltekintve a NYEU tagállamainak egységei a NYEU irányítása alatt bevethetőek: – humanitárius és mentési feladatokra – békefenntartási feladatokra – harcoló erőként válságkezelés feladatára, beleértve a béketeremtést. A feladatok tisztán és világosan lettek meghatározva, így a későbbi EU csúcstalálkozók konfliktusok nélkül vállalhatták és építhették be a közös kül-, biztonság- és védelmi politikájukba. A 2003 decemberében az Európai Tanács brüsszeli ülésén elfogadott, „Biztonságosabb Európa egy jobb világban” címet viselő Európai Biztonsági Stratégia az unió globális szereplőként való megjelenésének ambícióját fogalmazza meg a közös kül- és biztonságpolitika területén. A megfogalmazott stratégiai célkitűzések eléréséhez elengedhetetlen egy jól működő, az új típusú biztonsági kihívásokra hatékony válaszokat adó európai biztonság- és védelempolitika megléte, amely a tagállamok részéről a katonai és polgári válságkezelő képességek arányos fejlesztését igényli. Az Európai Biztonsági Stratégia elfogadásával az EBVP keretében megjelentek az ún. új típusú petersbergi feladatok (közös lefegyverzési műveletek; harmadik államok terrorizmus-ellenes erőfeszítéseinek támogatása; a biztonsági szektor reformjára irányuló műveletek). A Biztonsági Stratégiában megfogalmazott feladatok sikeres teljesítése érdekében szükségessé vált a helsinki haderő-fejlesztési célkitűzé72


sek felülvizsgálata is. Az új típusú biztonsági kihívásokra való hatékony reagálás érdekében az Európai Tanács 2004. június 15-én elfogadta az EU 2010. évi katonai képességfejlesztési célkitűzéseit (Headline Goal 2010), amelyben a tagállamok vállalták, hogy 2010-re képesek lesznek a válságkezelési műveletek teljes skáláját lefedő gyors és határozott fellépésre. Az ehhez szükséges tagállami képességfejlesztési folyamatoknak elsősorban az interoperabilitást, valamint az erők bevethetőségének és fenntarthatóságának követelményét kell szem előtt tartania. Ezzel párhuzamosan a civil oldalon a polgári képességfejlesztési keretdokumentum (CHG 2010) elfogadására is sor került az Európai Tanács 2007. novemberi ülésén (lásd részletesebben az „EU képességfejlesztési tevékenysége a KBVP keretében” pont alatt). A tagállamok védelmi képességei fejlesztésének összehangolása és ezáltal hatékonyabbá tétele érdekében hozta létre az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa 2004. július 12-én az Európai Védelmi Ügynökséget. Az Ügynökség a Tanács felügyelete alatt áll, fő feladata a tagállamok erőfeszítéseinek támogatása a védelmi képességek fejlesztése, a válságkezelés és a KBVP továbbfejlesztése területén. Felhasznált irodalom Kádár Béla akadémikus, egyetemi tanár „Miért Európa?” című tanulmánya az Európai Tükör 2003. 2. számában jelent meg. Az Európai Unió. Cartográfia, 2003. 5. oldal. J. Nagy László: Az európai integráció politikai története. Maxim Könyvkiadó, Szeged, 2002. 9. oldal. Bóka Éva: Az európai egységgondolat fejlődéstörténete. Napvilág Kiadó, Bp. 2001. Horváth Jenő: Az európai integráció története. Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 10. oldal Robert Schuman: Európáért. Pannónia Könyvek, Pécs, 1991.

73

GONDA MELINDA

KÖZÖS BIZTONSÁG- ÉS VÉDELEMPOLITIKA A LISSZABONI SZERZŐDÉS ALAPJÁN Noha a lisszaboni szerződéssel kapcsolatban véleményt formálók többnyire annak jótékony hatását hangsúlyozzák, melynek eredményeként minőségi változások következnek be az unió mindennapi működésében, érdemes közelebbről is megvizsgálni, hogy a szerződésnek „köszönhetően” valóban hatékonyabban és koherensebben tud-e majd fellépni globális szereplőként az Európai Unió. Ehhez viszont látni kell, hogy mihez képest jelent elmozdulást a lisszaboni szerződés hatályba lépése, más szóval hogyan működött az Európai Unió az elmúlt időszakban, különös tekintettel a biztonság- és védelempolitikai területre.

Előzmények Érdemes kiindulni abból a már-már közhelynek tűnő megállapításból, hogy sokan vagyunk (EU27!) és nagyon különbözőek, sok esetben nem sikerül egy (közös) nyelven beszélnünk és többé-kevésbé eltérően viszonyulunk az uniós kül-, biztonság- vagy akár védelempolitikához. Ami talán nem is meglepő, hiszen sokan az önálló kül- és védelem75


politikára, mint nemzeti identitásuk, szuverenitásuk elidegeníthetetlen részére tekintenek, ezért az uniós kül-, biztonság- és védelempolitika bárminemű egységesítését célzó törekvéseket, érthető módon, némi fenntartással kezelik. Míg uniós viszonylatban a biztonság- és védelempolitikai terület meglehetősen sajátosnak számít, legalábbis abból a szempontból, hogy a döntéseket konszenzussal hozzák, azaz nem közösségi, hanem kormányközi alapon működő területről van szó. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy sok esetben meglehetősen nehéz konszenzusra jutni, sokszor a közös álláspont nem több egy „közös minimumnál”, a rendkívül időigényes konszenzuskeresés pedig válsághelyzetekben megfoszthatja az Európai Uniót a gyors reagálástól. Másfelől azonban, ha visszatekintünk az elmúlt évtizedre, azt láthatjuk, hogy az Európai Unió meglehetősen aktív volt, a biztonság- és védelempolitikai együttműködés rendkívül gyorsan fejlődött: 2003 óta az EU három kontinensen 24 missziót és/vagy műveletet indított, melyek típusaikat tekintve is igen nagy változatosságot mutatnak (katonai műveletek, rendőri missziók, a védelmi szektor reformját támogató missziók, igazságügyi missziók, határtámogató missziók stb.). Jelenleg három katonai művelet és tíz civil (vagy civil-katonai) misszió van folyamatban, melyekben megközelítőleg 5.000 fő szolgál. Azt sem felejtsük el, hogy az EU évente kb. 200 milliárd EUR-t költ védelmi célokra. Vagyis egyfelől az unió valóban látványosan növelte láthatóságát és befolyását a világban, másfelől azonban azt látjuk, hogy ritkán lép fel kezdeményezőként, sokkal inkább jellemző az események „lereagálása”, vagy éppen az, hogy egy-egy művelet megindítására bizonyos tagállamok nyomására kerül sor, akik (nemzeti) érdekeiket veszélyeztetve látják. Sokszor tapasztaljuk a politikai akarat hiányát, a haderő-felajánlás folyamata sokszor komoly nehézségekbe ütközik, a művelet megindításához feltétlenül szükséges eszközök és képességek biztosítása az esetek többségében komoly problémát jelent, s még lehetne folytatni a sort! 76

Gonda Melinda: Közös biztonság- és védelempolitika a Lisszaboni szerződés alapján

A lisszaboni szerződés Adott tehát egy helyzet, a kérdés az, hogy mennyiben változtat ezen a lisszaboni szerződés? A lisszaboni szerződést 2007. december 13-án írták alá. Ezt követően kezdetét vette a ratifikációs folyamat (megj.: Magyarország december 17-én elsőként ratifikálta a szerződést), és noha a 2009. október 2-ai ír népszavazással kicsit megakadni látszott a folyamat, a szerződés végül 2009. december 1-én hatályba lépett. A lis�szaboni szerződés módosítja a meglévő szerződéseket, de nem szünteti meg azokat. A dokumentum két részből áll: az egyik a maastrichti szerződést (hivatalos nevén az „Európai Unióról szóló szerződést”) módosítja, míg a másik rész az Európai Közösséget létrehozó szerződés (vagyis az 1957-es római szerződés) módosítása. Ez utóbbi új neve „az Európai Unió működéséről szóló szerződés”. A szerződés értelmében az Európai Közösség megszűnik önálló szervezet lenni, megszűnik az EU hárompilléres szerkezete és az EU egységes jogi személyiséggé válik. Ez utóbbi elsősorban a külvilággal fenntartott kapcsolatok szempontjából bírhat gyakorlati jelentőséggel: bevezetése az EU külső képviselete, az érdekérvényesítés erősítését eredményezheti. Változás történt az Alapvető Jogok Chartájának státuszában is, hiszen jogilag is számon kérhető hivatkozási alappá vált, a Charta hatálya alól, ugyanakkor, állandó kimaradást alkudott ki még a szerződés aláírása előtt Nagy-Britannia és Lengyelország, majd hasonló mentességet tárgyalt ki a csehországi ratifikáció befejezésének feltételéül Prága is. A szerződésnek köszönhetően legalább egymillió uniós polgár törvényalkotást kezdeményezhet az Európai Bizottságnál, kérve, hogy az utóbbi terjesszen elő megfelelő javaslatot, de a szerződés mondja ki először konkrétan azt is, hogy a tagállamok kiléphetnek az unióból. Ha címszavakban próbálnánk meg összefoglalni a szerződés lényegét, akkor talán a hatékonyság, a folytonosság, a konzisztencia, a rugalmasság, az átláthatóság, a hitelesség és az integráció szavak lennének erre a legalkalmasabbak. Hiszen az uniós döntéshozatal és intézményi 77


munka – legalábbis reményeink szerint – korszerűbbé, láthatóbbá, hatékonyabbá válhat; az új állandó tisztségek létrehozásával biztosított a folytonosság és a konzisztencia; az új együttműködési mechanizmusok révén a tagállamok kisebb csoportjai rugalmasan, eredményesebben tudnak együttműködni, és egyértelműbbé válik, hogy kinek mi a feladata: „egy szóval” az EU elvileg hatékonyabban, nagyobb súllyal tud fellépni globális szereplőként. A lisszaboni szerződés számos újítást vezet be: ezek közül mindenképpen érdemes kitérni az intézményrendszert érintő változásokra, a soros elnökség feladataiban bekövetkezett változásokra, valamint a biztonság- és védelempolitika terén bekövetkezett változásokra. Noha ez utóbbit külön részben mutatjuk be, természetesen az említett területeken bekövetkezett változások szorosan összefüggnek egymással. Az EU-n belüli intézményi munka hatékonyságának javítását számos intézkedés szolgálja. Mindenekelőtt, az állam- és kormányfőket magában foglaló Európai Tanács legalább két és fél éves időtartamra – Herman Van Rompuy személyében – állandó elnököt kapott, aki ugyanakkor döntéshozatali jogkörrel nem rendelkezik. E funkciójában egyszer újraválasztható. A szerződés életre hívta a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői tisztséget. Az e tisztséget betöltő Catherine Ashton egyben az Európai Bizottság alelnöke is. Személyében lényegében három funkció egyesül, hiszen elnökli a Külügyek Tanácsa üléseit is (a továbbiakban: KÜT). Ha jól belegondolunk, helyzete már csak azért is érdekes, mert egyfelől a kormányokat képviselő Tanácshoz tartozik, miközben alelnökként tagja a nemzetek feletti Bizottságnak is! Az, hogy elnökli a Külügyek Tanácsát, és annak nem csupán a külügyminiszteri, de a védelmi és fejlesztési formátumú üléseit is, és egyben a Bizottság alelnöke is, lehetővé teszi az EU külkapcsolati eszközeinek konzisztensebb, következetesebb alkalmazását. Nem szabad elfelejteni, hogy korábban Javier Solana mellett a Bizottság elnöke, a soros elnök, a külpolitikai biztos, a bővítési biztos és a nemzetközi fejlesztési biztos is foglalkozott külpolitikával! További változás, hogy 78


a lisszaboni szerződés hatályba lépésével immáron külön formációban ülésezik az Általános Ügyek Tanácsa és a Külügyek Tanácsa. Az Általános Ügyek Tanácsa horizontális, koordinatív funkciót betöltő tanácsi formáció, amely teljes körűen előkészíti az Európai Tanács üléseit, illetve nyomon követi a döntések teljesítését. A főképviselő munkáját uniós diplomáciai szolgálat segíti, amely önálló, autonóm szervezetként jött létre, más szóval nem része formálisan egyik uniós intézménynek sem. A lisszaboni szerződés szerint az Európai Külügyi Szolgálat (a továbbiakban: EKSZ) „a Tanács Főtitkársága, valamint a Bizottság megfelelő szervezeti egységeinek tisztviselőiből, továbbá a nemzeti diplomáciai szolgálatokból kirendelt személyzetből áll”. Az EKSZ-t egy központi igazgatási szerv és az uniót a harmadik országokban és a nemzetközi szervezetekben képviselő küldöttségek alkotják. Az EU mintegy 135 képviselettel rendelkezik, melyek az országok többségében már átvették a korábban a soros elnökségek helyi képviseletei által ellátott feladatokat. Főleg a kisebb méretű tagállamoknak mindenképpen érdemes lesz elgondolkozniuk azon, hogy az uniós küldöttségek kiterjedt hálózata mellett érdemes-e nagykövetséget fenntartaniuk olyan távoli országokban, ahol nincsenek komolyabb érdekeltségeik. Nagyon fontos a megfelelő információ-áramlás biztosítása a brüs�szeli központ és az EU Delegációk között éppúgy, mint az adott országban található EU Delegáció és az ott működő tagállami külképviseletek között, de biztosítani szükséges azt is, hogy az adott országban helyi külképviselettel nem rendelkező tagországhoz is eljussanak a szükséges információk. A központi igazgatási szerv főigazgatóságokból áll (pl. földrajzi, valamint multilaterális és tematikus referatúrákból álló főigazgatóságokból), de a válságkezelési struktúrák (a Polgári Tervező és Vezető Részleg/CPCC, a Válságkezelési és Tervezési Részleg/ CMPD, a Helyzetelemző- és Értékelő Központ/SITCEN, valamint az EU Katonai Törzse/EUMS), melyek a főképviselő közvetlen irányítása alatt állnak, szintén a központi igazgatási szerv részét képezik. 79


Az EKSZ teljes kiépülése évekig is eltarthat, szervezeti felépítése egyelőre átmenetinek tekinthető. Egyelőre még a szakértői állomány sem teljes, de folyamatos előrelépés tapasztalható nemcsak strukturálisan, de helyenként tartalmilag is. Jelenleg egy kb. 1.600 fős apparátusról beszélünk, melynek zöme a Bizottságtól jött. A két állomány összecsiszolódása egyelőre nem zökkenőmentes: a „team building”-hez, az ún. közös kultúra kialakításához nyilvánvaló módon hosszabb időre és komoly munkára lesz szükség. Ami a soros elnökség feladataiban bekövetkezett változásokat illeti, azt mondhatjuk, hogy a féléves soros elnökség feladatai a Tanács tevékenységével kapcsolatban – a Külügyek Tanácsát leszámítva – közel változatlanok maradtak ugyan, számottevően csökkent azonban a hatásköre az Európai Tanács működésével összefüggésben, illetve gyakorlatilag megszűnt a közös kül- és biztonságpolitika, a közös biztonság- és védelempolitika (a továbbiakban: KBVP), valamint az Unió külső képviselete területén. Az EiT állandó elnöke átvette mindazon feladatokat, melyeket korábban a soros elnökség miniszterelnöke látott el annak működtetése során. Továbbá, mint ahogyan azt már említettük, a KÜT-öt a főképviselő elnököli, így ennek megfelelően a KÜT üléseit előkészítő bizottságok és munkacsoportok elnöklési rendje is megváltozott: immáron állandó elnökök irányítják például a Politikai és Biztonsági Bizottság, vagy éppen a válságkezelés civil, ill. katonai aspektusaival foglalkozó bizottság, ill. munkacsoport munkáját is. Mindezek alapján a kormányfő és a külügyminiszter mindenképpen az új intézményi struktúra „kárvallottjai” közé tartoznak, mivel ezáltal súlyuk, érdekérvényesítő képességük csökkent!

80


Az uniós biztonság- és védelempolitikai a lisszaboni szerződés tükrében A szerződés legnyilvánvalóbb védelmi aspektusa a közös védelem kialakítására vonatkozó célkitűzés, illetve az Európai Biztonság- és Védelempolitika (EBVP) Közös Biztonság- és Védelempolitikává (KBVP) válása. A szerződés kiszélesíti az ún. petersbergi típusú műveleteket (olyan további területekkel, mint pl. a lefegyverzés, vagy a konfliktus-megelőzés), új együttműködési mechanizmusokat hoz létre (állandó strukturált együttműködés, megerősített együttműködés), formalizálja az Európai Védelmi Ügynökség működését és olyan további elemekkel bővíti az európai védelmi együttműködést, mint a szolidaritási klauzula vagy a kölcsönös segítségnyújtási klauzula. De a lisszaboni szerződés rendelkezik egy a tagállamok hozzájárulásaiból álló ún. „induló alap” (start-up fund) létrehozásáról is a missziókat előkészítő tevékenységek finanszírozására, és pl. a szerződés értelmében a Tanács egy misszió végrehajtásával a tagállamok egy csoportját is megbízhatja. Nézzük meg ezeket közelebbről! Megerősített együttműködésre akkor kerülhet sor, ha egyes tagállamok szeretnének egy adott területen szorosabb integrációt kialakítani, gyorsabb ütemben előre haladni, míg mások erre vagy nem hajlandóak, vagy nem képesek. A megerősített együttműködés lehetőségét az amszterdami szerződés vezette be, de elindítását túl szigorú követelményekhez kötötte, a nizzai szerződés azonban már jelentős mértékben leegyszerűsítette azt. A nizzai szerződés óta megerősített együttműködésre az EU (volt) második pillérében is lehetőség volt, a lisszaboni szerződés pedig azt már védelmi kérdésekre is kiterjesztette, azonban külön szabályok vonatkoznak rá (pl. a megerősített együttműködés létrehozására irányuló kérelmet a Tanácshoz kell benyújtani, melyről a Tanács – a főképviselő és a Bizottság véleménye ismeretében – egyhangúan határoz). Az állandó strukturált együttműködés intézménye (ismert angol rövidítéssel: PESCO) szintén a tagállamok közötti szorosabb, „szűkebb 81


körű” együttműködés lehetőségét teremti meg. Célja, hogy aránylag rövid időn belül meghatározott (képesség) területeken több telepíthető képesség és erő álljon az EU rendelkezésére ahhoz, hogy végrehajtsa politikai ambíciószintjéből fakadó feladatait. Így egy hatékonyabb, érdekeit jobban érvényesesíteni tudó, védelmi képességekben is erősödő Európai Unió jöhet létre. Noha mind a spanyol, mind a belga elnökség prioritásként kezelte a témát, sőt a spanyol-belga-magyar trió elnökség közös álláspontot megjelenítő dokumentumot is készített a témában („non-paper”), egyre inkább láthatóvá vált, hogy mivel a PESCO-ban történő részvétel alapvetően politikai döntést igényel. Tekintettel arra, hogy a kérdésben nem alakult ki konszenzus a tagállamok között, politikai támogatottság hiányában a PESCO lekerült a napirendről és egyre inkább átadta helyét az eszközök és képességek csoportosítását és egymás közötti megosztását célzó kezdeményezésnek (pooling and sharing). A szolidaritási klauzula értelmében, amennyiben valamely tagállamot természeti vagy ember által okozott katasztrófa sújt, illetve terrortámadás ér, az uniónak és a többi tagállamnak segítséget kell nyújtania. A szerződés értelmében az unió minden rendelkezésére álló eszközt mozgósít, ideértve a katonai eszközöket is, melyeket a tagállamok bocsátanak rendelkezésére. Ennek megfelelően Európában akár katonai eszközökkel is részt kell vennünk katasztrófavédelemben határainkon túl is. Ez a segítségnyújtás nem automatikus, és annak pontos megvalósítása sem egyértelmű. Ennek pontos jogi keretét még ki kell dolgozni: a szerződés értelmében a végrehajtásra vonatkozó részletes szabályokat – a Bizottság és a főképviselő együttes javaslata alapján – a Tanács határozatban állapítja meg. A klauzula végrehajtásáról a külső és belső biztonság vonatkozásában is egyre több szó esik. A kölcsönös segítségnyújtási klauzula egy tagállam elleni fegyveres külső támadás esetére a többi tagállam segítségnyújtási kötelezettségét írja elő, amelynek azonban összhangban kell állnia a NATO-ban tett kötelezettség-vállalásaikkal, amely szervezet az abban részes államok 82


számára továbbra is a kollektív védelem alapját képezi. Ez alapján azt mondhatnánk, hogy a kölcsönös segítségnyújtás kötelezettsége elsősorban a nem NATO-tag EU-tagországok számára jelent ún. „garanciát” arra nézve, hogy fegyveres külső támadás esetén a többi tagország a segítségükre siet. Arról azonban, hogy mindez a gyakorlatban hogyan fog működni, még előzetes egyeztetések sem folytak. Általános vélemény szerint a klauzula lényegében átveszi a Párizsban módosított ún. brüsszeli szerződés 5. cikkelyét, immáron az unió minden tagállamára kiterjesztve (a brüsszeli szerződés központi eleme volt a kölcsönös segítségnyújtás elve, melyet akkor a hidegháborús szovjet fenyegetés tett indokolttá). Így gondolta ezt a Nyugat-európai Unió NYEU) tíz állandó tagja is, akik 2010. április 6-án – a brüsszeli szerződés 12. cikkére hivatkozva egy közös nyilatkozat formájában – bejelentették a NYEU megszüntetésére vonatkozó döntésüket. Vagyis, a kölcsönös segítségnyújtási klauzula közvetve a brüsszeli szerződéssel létrehozott NYEU immáron végleges kiüresedéséhez is hozzájárult. A szerződés a műveletek végrehajtása terén is változásokat hoz, ugyanis a Tanács egy misszió végrehajtásával a tagállamok egy csoportját is megbízhatja, akik egymás között megállapodnak a végrehajtás részleteiről. Sokat egyelőre erről sem tudni: ami biztos, hogy erről rendszeresen tájékoztatniuk kell a Tanácsot. Egyes vélemények szerint a rendelkezésnek elsősorban politikai üzenete van, s a tagállamok közötti egység hiányát hivatott elkendőzni. S végül, de nem utolsó sorban, a lisszaboni szerződés rendelkezik egy a tagállamok hozzájárulásaiból álló ún. „induló alap” (start-up fund) létrehozásáról is a missziókat előkészítő tevékenységek finanszírozására. Az alap létrehozására és kezelésére vonatkozó szabályokat a Tanács határozatban állapítja meg, melyet minősített többséggel fogad el. Noha az alap kérdését egyelőre jótékony homály fedi, két dolgot feltétlenül szükséges hangsúlyozni: az egyik, hogy az a tagállamok hozzájárulásaiból tevődik össze, a másik pedig az, hogy a főképviselőt a Tanács hatalmazza fel az alap igénybevételére, akinek az 83


alap felhasználásáról tájékoztatnia kell a tagállamokat. Noha számos kérdés vár még megválaszolásra (egyáltalán mekkora nagyságú lenne az alap, milyen gyakran kellene a főképviselőnek beszámolnia az alap felhasználásáról), ezzel összefüggésben azt is érdemes megjegyezni, hogy jelen pillanatban mind a katonai (katonai műveletek esetében pl. a tényfeltáró missziókkal, felderítéssel kapcsolatos kiadások finanszírozása), mind a civil oldalon („preparatory measures”) biztosított a missziókat előkészítő tevékenységek finanszírozása. Mindezek alapján egy ilyen eszköz hozzáadott értékét elsősorban az adná, ha egy civil és katonai célokra egyaránt használható eszközként funkcionálna, amely egyúttal lehetővé tenné az EU számára a kialakuló válsághelyzetekre történő (azonnali vagy gyors) reagálást. Egy „induló alapnak” elsősorban ezt a célt kellene szolgálnia!

„Way ahead”, avagy mire van szüksége az EU-nak? Mindenekelőtt arra, hogy fellépését tekintve integráltabb, gondolkodásmódját tekintve pedig stratégiaibb legyen! Mindazok számára, akik kicsit is járatosak a nemzetközi kapcsolatok világában, nem hatnak újdonságként az olyan fogalmak, mint a stratégiai/integrált/átfogó megközelítés, a „3D” (defence, diplomacy, development) vagy „3C” (coherence, coordination, complementarity) megközelítés. Ennek egyik legszemléletesebb gyakorlati példájaként manapság az Európai Unió szomáliai szerepvállalását szokták emlegetni, ahol az unió különböző eszközökkel igyekszik visszaszorítani a kalóztámadásokat, védelmet nyújt a kereskedelmi hajók számára, hozzájárul a szomáliai biztonsági erők képzéséhez és a regionális haditengerészeti képességek fejlesztéséhez, támogatja a szomáliai kormányt, segíti a környező országokat, stb. Az EU hozzáadott értékét más szervezetekhez képest éppen az jelenti, hogy konfliktus-megelőzésre és válságkezelésre alkalmas eszközök egész sorával rendelkezik, melyek (ideális esetben) egyidejű 84


alkalmazása alkalmassá teszi arra, hogy a lehető leghatékonyabb választ adja a közvetlen környezetében vagy éppen a távolabbi régiókban végbemenő változásokra. Az átfogó megközelítés gyakorlati megvalósításához kiemelten fontos, hogy a különböző szereplők fellépésére, a különböző eszközök alkalmazására egy közös cél érdekében kerüljön sor. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a hatékony koordináció és együttműködés, mint ahogyan biztosítani kell a hatékony és megfelelő információ-áramlást is. Természetesen, nem szükséges mindenkivel, mindenhol együttműködni, de az érintett szervezetek között ki kell alakítani az együttműködés kultúráját („culture of cooperation”): fontos, hogy mindenki tudja a helyét a rendszerben. Ebből a szempontból komolyabb kihívások a más nemzetközi szervezetekkel való együttműködés, vagy éppen a helyiekkel való együttműködés kialakítása kapcsán jelentkezhetnek, törekedni kell azonban arra, hogy az összes érintett szereplőt a lehető legkorábban bevonjuk az együttműködésbe (akár már a tervezési, előkészítési fázisba is), hogy a kezdetektől fogva érvényesítsük az átfogó megközelítést! A jövőre nézve nagyon fontos azt is szem előtt tartani, hogy az általunk kitűzött stratégiai célok megvalósításához vajon rendelkezünk-e a szükséges erőforrásokkal. Ellenkező esetben nagyon fontos, hogy meghatározzuk, melyek azok a célok, melyek megvalósítása számunkra prioritással bír, ill. azok milyen formában valósíthatóak meg a leghatékonyabban. A gazdasági és pénzügyi válság nyomán kialakult helyzetben, amikor a tagállamok védelmi kiadásaik csökkentésére kényszerülnek és egyre nehezebb a vállalt kötelezettségek teljesítése, a közös biztonság- és védelempolitikai célkitűzések megvalósítására is kevesebb jut. Az Európában tapasztalható pénzügyi korlátok rávilágítottak arra, hogy a meglévő forrásainkat költséghatékonyabban, koordináltabban és szervezettebben kell felhasználnunk. A jelenlegi helyzetből kiutat jelenthetnek pl. a többnemzeti együttműködési kezdeményezések, melyek jelentős hatékonyságnövekedést és költségcsökkentést eredményezhetnek. 85


Szintén nagyon fontos az elemző, előrejelző képességek fejlesztése, mert ezek tesznek képessé valódi helyzetértékelésre, ill. cselekvésre, és teszik lehetővé, hogy az EU képes legyen megfelelően alkalmazkodni a világban gyors ütemben zajló változásokhoz. Senki sem számított arra és senki sem láthatta előre, hogy milyen jelentős változások indulnak el a közel-keleti és észak-afrikai térségben. Természetesen, még korai arról véleményt mondani, hogy az EU, vagy mondjuk a NATO megfelelően reagált-e a kialakult helyzetre, de az biztos, hogy a hírszerzési, előrejelzési képességek javításának szükségessége lehet az egyik legfőbb tanulság számunkra. Az átfogó megközelítés kapcsán már érintettük a más nemzetközi szervezetekkel való együttműködés kérdését. A stratégiai partnerségi kapcsolatok áttekintése és erősítése Ashton főképviselő egyik prioritása volt. A partnerségek (legyen szó akár más nemzetközi szervezetekhez, akár országokhoz fűződő partneri kapcsolatokról) nagyon fontos szerepet játszanak, hiszen nem lehet ott mindenhol az Európai Unió, nem oldhat meg minden problémát egyedül. Elképzelhető, hogy partnereink rendelkeznek olyan eszközökkel, melyekkel az Európai Unió nem, és adott esetben ezek az eszközök alkalmasabbak a helyzet eredményes kezelésére. A partnerekkel való együttműködés növelheti az adott uniós szerepvállalás helyi elfogadottságát, támogatottságát, nem beszélve arról, hogy bizonyos esetekben kevesebb ráfordítással jár, ha – a helyi kapacitások kiépítésének támogatásán keresztül – pl. magát az Afrikai Uniót segítjük hozzá ahhoz, hogy képes legyen a helyi válságok önálló kezelésére. Jobban ki kell azonban használnunk a partneri együttműködések által kínált lehetőségeket: tisztán kell látnunk, hogy mit vár az EU ezektől a partnerségektől, egyáltalán milyen partneri kapcsolatokban lennének érdekeltek a tagállamok, és milyen jellegű kapcsolatrendszert képzelnek el partnereink? A jövőre nézve azon is érdemes elgondolkozni, hogy szüksége van az EU-nak egy European Foreign Policy Strategy-re, vagy éppen egy European Defence White Paper-re, esetleg egy KBVP-specifikus stra86


tégiára, amit egyébként az Európai Parlament illetékes bizottságai (AFET, SEDE) vagy éppen neves kutató intézetek részéről időnként határozottan szorgalmaznak. Egyes vélemények szerint ahhoz, hogy az Európai Unió hatékonyan végre tudja hajtani a feladatait, meg kell határoznia a stratégiai érdekeit és a politikai célkitűzéseit. Természetesen, nevezettek szerint erre egy európai külpolitikai stratégia lenne a legalkalmasabb, amely az EU külkapcsolati rendszerének valamennyi dimenzióját magában foglalná, és amelyet rendszeresen felülvizsgálnának. Szintén ez az oldal egy „európai védelmi fehér könyv” kidolgozását is szorgalmazza, ill. általában a védelmi dimenzió erősítését, melyre olyan további lehetőségeket is látnak, mint a védelmi miniszterek szerepének erősítése és a védelmi miniszteri ülések számának növelése, vagy kifejezetten az európai védelem aktuális kérdéseinek szentelt rendkívüli európai tanácsi ülés összehívása. S ebbe a sorba illeszkednek azok a már-már rendszeres időközönként megjelenő vélemények, melyek egy KBVP-specifikus stratégia kidolgozását sürgetik.

Összegzés Azt gondolom, a fentiek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a lisszaboni szerződés mindenképpen előrelépést jelent, azonban számos kérdés vár még megválaszolásra. Vannak-e prioritásainak a KBVP területén? Mely térségek fontosak az EU számára? Milyen szempontok alapján dönt az EU arról, hogy mikor és hol avatkozik be? Milyen szempontok alapján dönt az EU arról, hogy milyen típusú missziót indít? Mi alapján ítéli meg az EU egy-egy misszió sikerességét? – hogy csak néhányat említsünk azokból a kérdésekből, melyeken az elmúlt időszak tapasztalatai alapján érdemes elgondolkozni. Azok, akik egy KBVP-specifikus stratégia kidolgozásának szükségessége mellett érvelnek, azt vallják, egy ilyen stratégia éppen ezekre a kérdésekre adhatna választ. Ha ugyanis nem rendelkezünk prioritásokkal a KBVP 87


területén, fennáll a veszélye annak, hogy nem kellően megalapozott döntéseket hozunk vagy ad hoc döntések születnek. Prioritások hiányában nehezebb megmagyarázni, akár a magunk, akár a széles közvélemény számára, hogy milyen szempontok alapján dönt/ött az EU egy-egy beavatkozás mellett, nehezebb „eladni” mondjuk egy afrikai missziós szerepvállalást és az abban való részvételt a hazai közvélemény számára. De prioritások hiányában nehezebb felmérni egy-egy beavatkozás sikerességét vagy éppen sikertelenségét is és kisebb az esélyünk arra, hogy az adott helyzet kezelésére leginkább megfelelő KBVP-eszközt választjuk. Mindezek alapján egy KBVPspecifikus stratégiának mindenképpen meg kellene határoznia azt, hogy az EU hol, milyen térségekben (pl. „szomszédság”, de fontos-e pl. Afganisztán vagy Afrika), milyen típusú missziók/műveletek végrehajtására vállalkozik és mindezt milyen keretek között teszi (pl. az érvényben lévő ambíciószinttel összhangban). A már említett, egyébként általános vélemény szerint a feladatait rendkívül sikeresen ellátó Atalanta művelet kapcsán sokan éppen egy, az egész térségre irányuló átfogó stratégia létét hiányolják, amely mindazon, tehát a diplomáciai, gazdasági, politikai, katonai, fejlesztéspolitikai stb. eszközöket magában foglalná, melyek együttes alkalmazása révén az EU hatékonyan tudna hozzájárulni a térség stabilitásának előmozdításához. Ez, ebben a konkrét esetben azt jelenti, hogy az Atalanta művelet szervesen illeszkedne egy, a térség egészére irányuló közép-, vagy akár hosszú távra szóló uniós politikai stratégia egészébe. Másfelől azt gondolom, hogy érdekellentétek voltak, vannak és lesznek, még azzal együtt is, hogy fontos külpolitikai kérdésekben azért növekvő konszenzus tapasztalható. Márpedig a közös biztonság- és védelempolitika egy meglehetősen specifikus terület: ahogy arra már korábban utaltunk, a terület kormányközi jellege továbbra is változatlan, és továbbra is érvényesül a döntéshozatal konszenzusos jellege. Más szóval, hiába a jobb, hatékonyabb intézményrendszer, ha hiányzik a közös politikai akarat. Még annak tudatában is, hogy együtt előbb88


re jutunk, mint egyedül, kollektíven többre vagyunk képesek, mint egyedül. Ezt a helyzetet tovább bonyolíthatja, ha rövidebb vagy hos�szabb távon nem dől el egyértelműen, hogy az EU valóban „Brüsszelközpontúbbá” vált-e és nem lesz egyértelmű számunkra, de sokkal inkább a „külvilág” számára, hogy a „két új hang” (azaz a főképviselő és az Európai Tanács állandó elnöke) valóban egységesen szólal meg és egységesen tudnak megnyilatkozni mindazon partnereink felé, akikkel az EU világszerte kapcsolatokat ápol. Azt gondolhatnánk, hogy az új posztok létrehozásából egyenesen következik az, hogy az uniós politikacsinálás központja még inkább Brüsszelbe tevődik át, de a helyzet egyelőre távolról sem ilyen egyszerű. A jó hír az, hogy a külső partnereknek végre nem állandóan változó személyekkel van dolguk, a rossz hír pedig az, hogy legrosszabb esetben azt, hogy lesz-e mit képviselniük, továbbra is a „hangadó” tagállamok fogják meghatározni! Szintén fontos kérdés, hogy hogyan lehet fenntartani a hozzánk hasonló kisebb tagállamok érdeklődését általában az uniós ügyek, de még inkább a közös biztonság- és védelempolitika iránt? Az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa, vagy az azt előkészítő bizottságok, munkacsoportok elnöki székében ülve, azok napirendjét meghatározva vagy éppen elnökségi KBVP-programot szövegezve – ahogy az korábban, a lisszaboni szerződés hatálybalépését megelőzően „volt szokás” – a kisebb államok is sokkal inkább magukénak érezhették ezt a területet, úgy érezhették, hogy az ő szavuknak is nagyobb a súlya és nagyobb befolyással rendelkeznek a közös biztonság- és védelempolitikai együttműködés terén. Az új intézmények és struktúrák azonban átvették azt a szerepet, amit korábban a soros elnökségek töltöttek be, s kérdés az is, hogy vajon a főképviselő és közvetlen környezete, vagy az EKSZ mekkora mozgásteret enged a különböző tagállami kezdeményezéseknek. Ennek ellenére a tagállamok aktív szerepét és kezdeményezési jogát lehetőség szerint fenn kell tartani, hiszen a kis országoknak csak akkor van esélyük, ha kihasználják a közös fellépés nyújtotta előnyöket. Ahhoz azonban, hogy ne valljunk kudarcot, nagyon fontos 89


„a terep megfelelő előkészítése”, legyen szó akár gondolat-ébresztő, vitaindító dokumentumok készítéséről egy adott témáról való közös gondolkodás előmozdítására, vagy szakértői szemináriumok, konferenciák szervezéséről, melyek szintén alkalmasak arra, hogy egy tagország a számára fontos kérdésekre, témákra ráirányítsa a főképviselő, az EKSZ vagy akár a többi tagállam figyelmét. Összességében, azt mondhatjuk, hogy a lisszaboni szerződés a siker szükséges, de nem elégséges feltétele. Márpedig, a közös biztonság- és védelempolitikát elsősorban az „outputja” alapján ítélik meg („CSDP is about showing flags”), ehhez viszont meg kell határozni, hogy hos�szabb távon milyen irányban haladjon! Az biztos, hogy egy jó darabig ezzel a szerződéssel kell együtt élnünk, de számos kérdés egyelőre még nyitva áll, melyekre a tagállamoknak a szerződés végrehajtása során kell majd megadniuk a választ, esetleg menet közben kisebb kiigazításokat tenniük az addigi tapasztalatok alapján!

90

TÓTHI GÁBOR

A RENDVÉDELEM FELADATAI A MAGYAR EU-ELNÖKSÉG IDŐSZAKÁBAN 2011. január 1-jétől, soros elnökként Magyarország feladata, hogy az Európai Unió napirendjén szereplő ügyeket a 27 tagállam közös érdekeinek megfelelően alakítsa. Az elnökség hatalmas felelősséget jelent minden tagállam és a végrehajtásba bevont szervezet számára: egyszerre nagy kihívás és nagy lehetőség. Az Európai Unió soros elnöke fél éven keresztül irányítja az uniót, biztosítja működésének folyamatosságát, rugalmasságát. Jelen tanulmányban áttekintést adunk az Európai Unió Tanácsa magyar elnökségének Belügyminisztériumra (a továbbiakban: BM) és az irányítása alá tartozó egyes szervezetekre1 háruló feladatokról, különös tekintettel a Külügyminisztérium vezetésével, vagy vele együttműködésben megvalósuló külügyi és biztonságpolitikai valamint a több tárca és szervezet közreműködésével ellátott bel- és igazságügyi terüle A címben szereplő „rendvédelem” vonatkozásában a következő pontosítást adjuk. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény alapján a rendvédelmi szervek a rendőrség, a polgári védelem, a büntetés-végrehajtási szervezet, valamint az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság hivatásos állományú tagjai. A tanulmányban ennél tágabb megközelítést alkalmazunk, hiszen a Belügyminisztérium teljes felelősségi területét lefedően tájékoztatunk az elnökségi feladatokról.

1

91


tek vonatkozásában. Mindezek mellett kitérünk a Rendőrség és a BM irányítása alá tartozó egyéb szervezetek különleges tevékenységeire is, hiszen a szervezet feladata az elnökség idején hazánkban megrendezésre kerülő közel 260 rendezvény résztvevőjének akkreditációja, valamint a programok biztosítása is. Az elnökségi működés keretei2 Az Európai Unió Tanácsa a tagállami érdekeket megjelenítő kormányközi intézmény, mely tíz különböző – szakmai jellegű – formációban ülésezik3. A Tanács soros elnökségének teendőit a tagállamok rotációs alapon, hat hónapon keresztül látják el. Az elnökséget adó ország feladata, hogy a Főtitkárság segítségével szervezze a Tanács munkáját. Az elnökséget viselő állam vezeti a Tanács üléseit, dönt az ülések összehívásáról, napirendjéről és eljárási kérdéseiről. A lisszaboni szerződés 2009. decemberi hatályba lépése óta a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács üléseit – Herman Van Rompuy személyében – a két és fél évre választott állandó elnök irányítja. Az Európai Tanács elnöke tehát átveszi mindazokat a feladatokat, amelyeket mostanáig a soros elnökség miniszterelnöke látott el az Európai Tanács működtetése kapcsán. Azonban továbbra is a soros elnökséget adó tagállam szervezi, irányítja és elnököli a tanácsi formációk, az EU mellett akkreditált Állandó Képviselők Tanácsa (a továbbiakban:  Az áttekintés az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége és a Külügyminisztérium honlapján található információk alapján készült. Forrás: http://eu2011.hu/hu/az-elnokseg és http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/ eu/2011_eu_elnokseg/az_eu_soros elnöksege.htm, 2011. április 28. 3  Általános Ügyek (GAC); Külügyek (FAC); Gazdasági és Pénzügyek (ECOFIN); Foglalkoztatás, Szociálpolitika, Egészségügy és Fogyasztóvédelem (EPSCO); Versenyképesség (COMP); Közlekedés, Távközlés és Energia (TTE); Környezetvédelem (ENVI); Mezőgazdaság és Halászat (AGRI); Oktatás, Ifjúság, Kultúra és Sport (EYCS). 2

92

Tóthi Gábor: A rendvédelem feladatai a magyar EU-elnökség időszakában

COREPER) és a tanácsi munkacsoportok üléseit. Ez alól kivétel a Külügyek Tanácsa, amelyet a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő vezet (aki egyúttal a Bizottság egyik alelnöke is). Ez azt jelenti, hogy a kül- és biztonságpolitika és a biztonság- és védelempolitika területén a soros elnökséget betöltő tagállam nem rendelkezik a korábbi irányító szerepkörrel. A soros elnökség meghatározó szerepet játszik abban, hogy irányításának fél évében mely ügyek kerülnek a Tanács figyelmének középpontjába, és nagy befolyást képes gyakorolni arra, hogy az EU miként kezelje a különböző felbukkanó kihívásokat. Az elnökség munkáját az adott tagállam által meghatározott prioritások mentén szervezi. A prioritások nagy része illeszkedik az EU általános napirendjébe, hiszen vannak az előző elnökségektől „örökölt”, folyamatban lévő ügyek, valamint a soros elnökség által kiemelt, prioritásként kezelt területen új lendületet adhat az uniós együttműködésnek. Az elnökség programjának megvalósítása közben minden erejével a konszenzust keresi a 27 tagállam között, és a mindenki számára megfelelő politikai egyetértés alapján képviseli a Tanács álláspontját az uniós intézményekkel szemben. Három egymást követő elnökséget betöltő tagállam szorosabb együttműködést alakít ki egymással: szorosan együttműködnek feladataik ellátásában, különös tekintettel a féléves periódusokon túlnyúló ügyekre, amelyekben egyeztetik álláspontjukat. Ez a trió-elnökség a lisszaboni szerződés hatályba lépésével intézményesült. A spanyol–belga–magyar trió az első csoportos elnökség, amely teljes egészében a lisszaboni szabályok szerint működik. Spanyolország, Belgium és Magyarország közös trió-elnökségi programot dolgozott ki4, amely a 18 hónap alatt napirendre kerülő szakpolitikai dossziék, jogalkotási javaslatok, uniós események, főleg állam- és kormányfői, valamint miniszteri szintű találkozók tervezését jelenti.

A Tanács 18 hónapra szóló programja doc. 16771/09 Brüsszel, 2009. november 27.

4

93


A három ország elnökségi logója is egységes. Az egyes elnökségi triók egymás között is egyeztetnek. Így Magyarország nagy hangsúlyt fektet a következő trió első elnökségét adó Lengyelországgal való szoros együttműködésre. A teljes hazai közigazgatást, így a BM-et is érintő elnökségi döntés-előkészítő és döntéshozatali tevékenységekről valamint a működés kereteiről az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányzati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról szóló 1169/2010. (VIII. 18.) Korm. határozat rendelkezik. A fentebb megemlítettek alapján a közös kül- és biztonságpolitikában, valamint a közös biztonság- és védelempolitikai kérdésekre vonatkozóan eltérő rendelkezések az irányadóak, melyekről a későbbi fejezetekben bővebben tárgyalunk. A tárgyalási álláspontok kialakításának és az európai uniós tagságból fakadó feladatok előkészítése, végrehajtása, koordinálása és ellenőrzése, illetve az ezekkel kapcsolatos döntések öt, egymásra épülő hazai fórum keretében valósulnak meg5: 1. az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság szakértői csoportjai6 (a továbbiakban: szakértői csoport), 2. az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság7 (a továbbiakban: EKTB), 3. (a közigazgatási államtitkári értekezlet),

Az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányzati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról szóló 1169/2010. (VIII. 18.) Korm. határozat alapján 6 A döntéshozatali eljárások során képviselendő tárgyalási álláspontok kialakítására, az uniós politikák alakulásának nyomon követésére és a szükséges kormányzati intézkedések koordinálására szakértői csoportok működnek. 7 Az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság általános feladata a kormányzati integrációs politika, valamint az európai uniós tagságból fakadó feladatok szakmai előkészítésének, végrehajtásának koordinálása és ellenőrzése, továbbá a képviselendő tárgyalási álláspontok előkészítése és összehangolása. 5

94


4. (a külügyminiszter), 5. a Kormány Nélkülözhetetlen szervezeti egység továbbá a brüsszeli székhelyű Magyar Köztársaság Európai Unió mellett működő Állandó Képviselete (a továbbiakban: Állandó Képviselet), mely a tárgyalási álláspont kialakításában és képviseletében sajátos szabályok szerint vesz részt. A szakértői csoportok minden, a feladatkörébe tartozó, az uniós döntéshozatali eljárásban napirenden szereplő kérdéssel kapcsolatban tárgyalási álláspontot készítenek. A hazai rendszer mellett szükséges áttekintenünk az európai uniós döntéshozatali szinteket is: • a tanácsi munkacsoportok / magas szintű munkacsoportok, • az egyéb tanácsi döntés-előkészítő bizottságok, valamint a Tanács működéséhez nem kapcsolódó bizottságok; • a COREPER (Állandó Képviselők Bizottsága) • a Tanács

Európai Tanács

Tanács (BIÜT)

Kormány

COREPER Egyéb, Tanácsot előkészítő bizottságok

EKTB

Magasszintű munkacsoport (CATS, SCIFA, COSI

EKTB szakértői csoportok

Tanácsi munkacsoport

Az európai uniós és a hazai döntéshozatal szintjei

95


A BM az elnökségi működés sajátos kereteit az Európai Unió Tanácsának 2011. első félévi magyar elnöksége alatti működési rendről szóló 18/2010. (XII. 10.) BM utasítás-ban szabályozta, mely lehetővé teszi a „normál időszaktól” eltérő rugalmas döntés-előkészítési és döntéshozatali eljárásokat. Az utasítás hatálya a BM és az önálló belügyi szervek elnökséggel összefüggő tevékenységére és az elnökségi feladatokban részt vevő munkatársaira terjed ki, az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsa és ennek döntés-előkészítő struktúrái elnöklése, valamint az ezekhez kapcsolódó szakmai rendezvények lebonyolítása vonatkozásában8. A belügyi tárcákhoz telepített feladat- és hatáskörök alapján az elnökségi feladatok lebonyolítása során jelentős szerep hárul tárcánkra. Az elnökségi koordináció a belügyminiszter felügyeletével az Európai Uniós és Nemzetközi Helyettes Államtitkár kezében összpontosul, az alárendeltségében működő Európai Együttműködési Főosztály és Nemzetközi Főosztályok támogatásával. Az Európai Együttműködési Főosztály, az elnökségi időszakban közel 40 fősre emelt létszámával koordinálja az Európai Unió intézményeinek szakértői munkacsoportjaiban való részvételt, továbbá Magyarország európai uniós soros elnökségéhez kapcsolódó program kidolgozását és megvalósítását. A főosztály állománya leképezi a BM-hez köthető tanácsi munkacsoportok struktúráját. A Nemzetközi Főosztály állományából kijelölt 7 fő pedig az elnökség alatt 8 különböző helyszínen megrendezésre kerülő ös�szesen 43 rendezvény lebonyolításával kapcsolatos támogatásért felel9. Megemlítjük, hogy a hagyományos belügyi, belbiztonsági, biztonságpolitikai és általános védelmi témák szempontjából kevéssé releváns területfejlesztési feladatok szakmai hátteréért a BM Területfejlesztési és Építésügyi Helyettes Államtitkára felelős. Bővebben az Európai Unió Tanácsának 2011. első félévi magyar elnöksége alatti működési rendről szóló 18/2010. (XII. 10.) BM utasításban. 9  Forrás: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium/europai-unios-esnemzetkozi-helyettes-allamtitkarsag/szervezet. 2011. április 28. 8

96


A BM és a BM által felügyelt – közel 70 ezer fős állományt jelentő – önálló belügyi szervek10 – napi munkájuk ellátása mellett – szintén érintettek az elnökségi feladatokban. A BM-hez köthető tevékenységek összesen 31 tanácsi munkacsoportban jelennek meg. A Bel- és Igazságügyi Tanács alatt 21 munkacsoport munkájában veszünk részt11, továbbá képviseltetjük magunkat az Európai Rendőr Akadémia (CEPOL - EU ügynökség), a Polgári Válságkezelési Bizottság (CIVCOM), a SEVESO feladatok miatt a környezetvédelmi munkacsoport, valamint a Szárazföldi Közlekedés Munkacsoport és a Strukturális Intézkedések Munkacsoport munkájában. A feladat nagyságát jól szemlélteti, hogy az elnökséggel összefüggésben, csak az első félévben 568 tervezett munkacsoporti üléssel összefüggő kiutazás várható. Ebbe természetesen nem tartoznak bele az elnökségi munkával kapcsolatos, korábban nem tervezett rendkívüli kiutazások és egyeztetések útjai.

Bel- és igazságügyi feladatok Belügyminisztériumra háruló feladatai A lisszaboni szerződés „közösségiesítette” a sokáig szigorúan kormányközi természetű rendőrségi és bűnügyi együttműködést, azaz megszűntette az unió „harmadik pillérét”12. Az Európai Parlamenttel  Rendőrség, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Büntetés-végrehajtási Szervezet, Alkotmányvédelmi Hivatal, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Terrorelhárítási Központ, Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Nemzeti Védelmi Szolgálat, Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ. 11  BM: 11, KIM: 4 NGM:1 – vámügyi együttműködés, BM-KIM: 2 – CATS, adatvédelem és információcsere, KÜM-BM: 1 – vízum, KÜM-BM-KIM: 1 – bel- és igazságügyi külkapcsolatok, NEFMI: 1 – kábítószerügy 12  Az áttekintés az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége honlapján található információk alapján készült. Forrás: http://www.eu2011.hu/bel-es-igazsagugy, 2011. április 28. 10

97


való együttdöntésen és a Tanács minősített többségi szavazásán alapuló rendes törvényhozási eljárás, néhány kivételtől eltekintve, a jogi aktusok elfogadásának főszabályává vált. A konszenzuskényszer részleges feladása megnyitotta az utat egy hatékonyabb politika felé. A bevándorlási és menekültpolitikára a lisszaboni szerződés szerint teljes egészében a rendes törvényhozási eljárás szabályai vonatkoznak, de a téma politikai érzékenysége miatt ezen a területen az Európai Tanács fontosabb szerepet játszik, mint más közösségi politikákban. A fentiekre való tekintettel a bel- és igazságügyi együttműködés az uniós integráció legdinamikusabban bővülő politikája lett. A Bel- és Igazságügyi Tanácsi formáció a tagállamok illetékes (belügy, igazságügy, migrációs) minisztereiből álló testület, mely általában kéthavonta, rendkívüli eseménnyel összefüggésben gyakrabban ülésezik13. Hatáskörébe tartozik, egyebek közt a tagállamok együttműködése a következő területeken: az alapjogok és az EU-állampolgárság, az adatvédelem kérdései; az állampolgári jogok védelme büntető ügyekben; a személyek szabad mozgása, az úti okmányok tartalma és biztonsági jegyei; az igazságügyi, rendőri, határőrizeti és vámügyi hatóságok együttműködése; a büntetőjogi igazságügyi együttműködés; a kábítószer-ellenes politikák összehangolása; a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelem; a szervezett bűnözés, a korrupció, a terrorizmus, az emberkereskedelem és illegális bevándorlás elleni harc; a migrációs, vízum-, menedékjogi és menekültügyi politika; a polgári és kereskedelmi jogi igazságügyi együttműködés, beleértve a családjogot is; az EU külső határainak őrizete. Az elnökségünk alatt a belügyi területek stratégiai mozgásterét a következő dokumentumok határozzák meg:

13

A magyar elnökség alatt természetesen erre is volt példa: az észak-afrikai és a japán helyzet okozta belső kihívások kezelése.

98


1. A Tanács 18 hónapra szóló programja: spanyol – belga – magyar trióprogram14 2. A magyar elnökségi program 3. A Lisszaboni Szerződés (együttdöntési eljárás, EP, COSI) 4. A Stockholmi Program 5.Egyéb szakpolitikai stratégiák a) Belbiztonsági Stratégia b) Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktum c) A nemzetközi kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem európai paktuma Az Európai Unióról szóló szerződés egyik legalapvetőbb célja, hogy az unió egész területére kiterjedően létrejöjjön a szabadság, a biztonság és a jog olyan térsége, amely az egyéni szabadságjogok és alapvető emberi jogok tiszteletben tartásán alapul. Az unión belüli szabad mozgással járó hátrányok ellensúlyozására a tagállamok közös intézkedéseket tesznek, többek között a külső határok őrizetére, a menedékjogra, a bevándorlási politikákra és a szervezett bűnözés elleni harcra. A Schengeni Egyezmény 1985-ös megkötésével és a belső határellenőrzés eltörlésével megteremtették a személyek valódi mozgásszabadságát. Mára 22 EU-tagállamot és három társult országot (Izland, Norvégia, Svájc) fog össze a schengeni övezet, és mintegy 400 millió európai polgár szabad mozgását teszi lehetővé. A 2005-ös prümi egyezményt, azzal az elsődleges céllal írták alá, hogy előmozdítsák a határokon átívelő együttműködést a terrorizmus, a határokon átnyúló bűnözés és az illegális bevándorlás elleni küzdelemben. A megállapodás egyebek mellett DNS-profilok, ujjnyomat- és gépjármű-nyilvántartási adatok, valamint a határokon átnyúló rendőrségi együttműködéssel kapcsolatos személyes és nem személyes adatok kölcsönös átadására is kiterjedt, és segítségnyújtási záradékot

A Tanács 18 hónapra szóló programja doc. 16771/09 Brüsszel, 2009. november 27.

14

99


is tartalmazott. 2008 júniusában egy tanácsi határozat lényegében a tagállamok mindegyikében alkalmazandóvá tette a prümi egyezmény „alapvető részeit”. Az EU bel- és igazságügyi politikája többéves programokra épül. A 2011-2015-re szóló Stockholmi Programot a 2009 decemberében fogadták el. Ez egyebek közt előirányozza az európai bizonyítékgyűjtési rendszer kidolgozását, továbbá a külső határok ellenőrzéséért felelős uniós ügynökség, a Frontex megerősítését. A Stockholmi Program szerint 2012-ig közös menekültügyi rendszert kell kidolgozni. Az erre vonatkozó rendelet- és irányelvjavaslatokat már vitára bocsátották. A lisszaboni szerződéssel létrejött a Belbiztonsági Operatív Együttműködési Bizottság (COSI), mely az EU belső biztonsági stratégiájának gyakorlatba való átültetésével és nyomon követésével foglalkozik. A magyar elnökség bel- és igazságügyi programját a fenti keretrendszer alapozta meg, melynek során a következő elnökségi prioritásokkal számoltunk: Szervezett bűnözés elleni fellépés Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a szervezett bűnözés elleni fellépés hatékonyságának erősítésére. Ennek érdekében fontos feladat a Belső Biztonsági Stratégia mentén a közelmúltban megindult operatív együttműködési ciklus (Harmony) továbbvitele. Magyarország egyidejűleg az uniós ügynökségek (Europol, Eurojust, CEPOL) korábbiaknál aktívabb bevonására, szerepvállalására törekszik a tapasztalatok megosztása és a képzés tekintetében. A határokon átívelő közvetlen bűnüldözési információcsere terén elsődleges feladat a Tanács által elfogadott prümi egyezmény gyakorlati végrehajtásának ellenőrzése.

100


Migrációs politika A migrációs áramlatok jobb kezelése, előnyeinek kihasználása, továbbá a migránsok integrációja továbbra is aktuális feladat. A magyar elnökség fel kívánja hívni a figyelmet a földrajzilag is kiegyensúlyozott migrációs politika fontosságára. Ennek érdekében célunk a Közös Európai Menekültügyi Rendszer 2012-ig történő megvalósítása. A témát kiemelt jelentőségűvé tette az Észak-Afrikában kialakult polgárháborús helyzet okozta menekülthullám hatékony kezelésének kérdése. Schengeni övezet Folytatódik az európai szintű körözéseket segítő Schengeni Információs Rendszer második generációjának kifejlesztése (SIS II). A vízumkiadásban régóta tervezett egységes központi információs rendszer, a VIS is megkezdi működését. Az unió külső határainak hatékony és korszerű védelme érdekében folytatódik a munka a Frontex-ügynökség megerősítésén, illetve a Határellenőrzési Kódex módosításán. Igyekszünk előmozdítani a schengeni övezet bővítését, Románia és Bulgária csatlakozását. Az uniós polgárok számára is jól érzékelhető probléma, hogy a külföldiek által elkövetett közlekedésbiztonsági szabálysértési ügyekben a tagállamok nem tudnak a határokon átnyúlva eljárni, a büntetéseket nem tudják behajtani. A magyar elnökség célja, hogy erre európai szintű megoldást találjon. Légiutas-nyilvántartási adatok Komoly munka kezdődött az EU és legfontosabb partnerei között a légiutas-nyilvántartási adatok átadásáról szóló, úgynevezett PNRmegállapodások előkészítésével kapcsolatosan, továbbá az európai PNR-rendszer létrehozása felé is lépéseket teszünk. Az adatvédelem szempontjából az EU-USA PNR-megállapodás szorosan összefügg a 101


terrorcselekmények megelőzése, kivizsgálása, felderítése vagy üldözése céljából továbbított és feldolgozott személyes adatok védelméről az Egyesült Államok és az EU között kötendő megállapodással. A személyes adatok védelme olyan uniós alapelv, amelyet az EU partnereivel folytatott együttműködések során is érvényesíteni kell. Polgári védelem A polgári védelem területén magyar részről prioritás egy integrált árvízkezelési tanácsi következtetés elfogadása. E mellett a magyar elnökség alatt várhatóan elfogadásra kerül egy másik következtetés a kockázatfelmérés és feltérképezés témakörben, illetve foglalkozni szükséges a Bizottság által 2010 októberében kiadott közleménnyel, mely az EU katasztrófareagálási képességeinek megerősítéséről szól. A közlemény főbb tartalmi elemei: különböző eseményekre közös referencia szcenáriók kidolgozása; egy egységes Veszélyhelyzeti Reagálási Központ létrehozása a korábbi polgári védelmi (EU MIC) és humanitárius központok összevonásával; civil-katonai együttműködés; polgári védelmi eszközök készenlétben tartása és az unió számára rendelkezésre bocsátása; EU-ENSZ együttműködés, valamint az unió láthatósága. További lényeges kérdések A belügyi program keretein belül kiemelt feladatként jelentkeznek a prümi egyezmény végrehajtásával kapcsolatos feladatok, a kishatárforgalmi rendelet alkalmazásáról szóló jelentés, és a rendelet esetleges módosítása (Kalinyingrád kérdése), az adatmegőrzési irányelv értékelési jelentés elkészítése és a közlekedésbiztonsággal összefüggésben információcsere előmozdítása a közlekedésbiztonságot sértő cselekmények elkövetőiről. 102


Közös akciók A 2009 első felében a belga rendőrséggel közösen készítettük elő az AUGIAS nevű közös projektet – amely az illegális szemétszállítással kapcsolatos közös európai szintű fellépést irányozta elő. Az Aquapollal közösen végrehajtott „DANUBIUS” operatív akció a vízi járművek sérelmére elkövetett határon átnyúló karakterű bűncselekmények, továbbá a rakományok és okmányok, valamint az utasok és személyzet rendészeti célú ellenőrzését valósította meg. A FRONTEX és 22 állam részvételével előkészített közös MITRAS akció során pedig az illegális határátlépők ellen léptünk fel sikeresen.

A Belügyminisztériumra háruló kül- és biztonságpolitikai jellegű feladatok15 A lisszaboni szerződés alapján a korábbi Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa (rövidítése: ÁKÜT) két önálló formációra: az Általános Ügyek Tanácsára (rövidítése: ÁÜT) és a Külügyek Tanácsára (rövidítése: KÜT) vált szét. Az Általános Ügyek Tanácsa horizontális, koordináló szerepet játszó formáció, amely teljes körűen előkészíti az Európai Tanács üléseit, illetve nyomon követi az Európai Tanács által meghatározott feladatok teljesítését. Napirendjén az unió fejlődése, jövője szempontjából lényeges kérdések, így pl. a pénzügyi perspektíva, a bővítés vagy az intézményi kérdések szerepelnek; nem veszi azonban át az ágazati, szakminiszteri tanácsi formációk feladatait. A Külügyek Tanácsa az Európai Unió külső tevékenységeinek egészével foglalko15

Az áttekintés a Külügyminisztérium és Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége honlapján található információk alapján készült. Forrás: www.eu2011.hu/hu/ kulugyek-tanacsa-fac és http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/eu/2011_eu_elnökseg/ az_eu_soros_elnoksege.htm, 2011. április 28.

103


zik. E körbe tartozik a közös kül- és biztonságpolitika, a közös biztonság- és védelempolitika, a fejlesztési együttműködési politika és a közös kereskedelempolitika. Ezért a kül- és biztonságpolitika és a biztonság- és védelempolitika területén a soros elnökséget betöltő tagállam nem rendelkezik a korábbi irányító szerepkörrel. A lisszaboni szerződés hatályba lépésével az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője – jelenleg a brit Catherine Ashton – elnököli a Külügyek Tanácsa üléseit16. A főképviselő egyrészt irányítja az unió közös kül- és biztonságpolitikáját és az európai biztonság- és védelempolitikát, másrészt biztosítja az unió külső tevékenységeinek összhangját, harmadrészt pedig az unió nevében politikai párbeszédet folytat harmadik felekkel, és képviseli az unió álláspontját a nemzetközi szervezetekben és konferenciákon. Az EU-tagállamok védelmi minisztereinek nincs önálló tanácsi formációjuk; évente két alkalommal azonban a Külügyek Tanácsa keretében összeülnek és áttekintik a közös biztonság- és védelempolitika legfontosabb kérdéseit. Közös kül- és biztonságpolitika / Közös Biztonság- és Védelempolitika A közös kül- és biztonságpolitika (a továbbiakban: KKBP), a korábbi második pillér a maastrichti szerződés 1993-as hatályba lépésével vette kezdetét. Az 1999-ben Kölnben életre hívott Európai Biztonság- és Védelempolitika (a továbbiakban: EBVP) három fő irányra tagozódik: válságmegelőzés, katonai válságkezelés, polgári válságkezelés. Mára az EU KKBP legdinamikusabban fejlődő részterülete az EBVP, mely elnevezés a lisszaboni szerződés hatályba lépését követően Közös Biztonság- és Védelempolitikára (a továbbiakban: KBVP) változott.

16

Kereskedelempolitikai ügyekben a soros elnökség látja el ezt a feladatot.

104


Az elnevezés mellett természetesen markáns, az elmélyítés irányába mutató tartalmi és szervezeti változtatások is történtek. Célja, hogy az EU saját válságkezelő, illetve békeépítő képességekre támaszkodva is fel tudjon lépni nemzetközi válsághelyzetek esetén. Az EU önálló válságkezelési képességeinek kiépítése során a katonai mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződik a polgári oldalra. Nem kétséges, hogy az elmúlt időszak válság-térségeiben megjelenő – sokszor túlreprezentáltan megjelenő – katonai szakértelem a „kvázi” nyugalom és béke, közrend és közbiztonság fenntartásán kívül nem nyújt kielégítő megoldást az események további kezelése, a konszolidáció előmozdítása és a békés államépítés kialakítása érdekében. A helyszínen tevékenykedő nem-kormányzati szervek pedig – sokszor felhatalmazás és szakértelem hiányában – nem képesek önállóan megbirkózni a közigazgatás újjá-szervezésének feladatával. A polgári válságkezelés kifejezés európai uniós értelmezését világossá teszi és leegyszerűsíti, hogy a civil képességek magukban foglalják az összes nem katonai képességet és elemet, így a teljesen civil közigazgatási, jogállamiság építő, polgári védelmi területek mellett a rendvédelmi szektort is (civil = nem-katonai). Azonban a polgári válságkezelés, főként a köznyelvben vagy médiában használt hazai értelmezése számos félreértésre vagy félremagyarázásra adhat okot. Ahogyan azt később látni fogjuk, esetünkben nem a polgári védelemre, vagy a katasztrófa- és veszélyhelyzetekre történő reagálásra gondolunk, hanem inkább a komplex – határokon túl felbukkanó, biztonsági kihívást jelentő – válságok kezelésére létrehozott eszköztárra. Bár a folyamatok komplex értelmezése miatt jelentős összefüggést láthatunk, mégsem a polgári válságkezelés feladata a humanitárius segítségnyújtás vagy a fejlesztési és demokratizálódási tevékenységek végrehajtása. Témánk és a BM szempontjából a hangsúly a polgári válságkezelésen és a válságmegelőzésen van, mely hazánkban hagyományosan a Külügyminisztérium és a BM közös feladata. A munkamegosztás alapja, hogy a Külügyminisztérium főleg a stratégiai tervezésért és straté105


giai szintű irányításért, míg a BM a végrehajtásért és az egyéb polgári szervezetek közötti koordináció megvalósításáért felelős. A Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2010. (IX. 2.) BM utasítás alapján a BM: • a Külügyminisztériummal együttműködve végzi az EU, ENSZ, illetve egyéb multilaterális vagy bilaterális keretbe illeszkedő magyar polgári válságkezelési tevékenység stratégiai tervezését, stratégiai szintű irányítását és hazai koordinációját; • stratégiai iránymutatást ad az EU, ENSZ, illetve egyéb multilaterális vagy bilaterális keretbe illeszkedő magyar polgári válságkezelési tevékenységgel összefüggő operatív (személyügyi, logisztikai, vezetésirányítási, költségvetés-tervezési) feladatok végrehajtásához a minisztérium irányítása alá tartozó szervek esetében; • ellátja a tárca kül- és biztonságpolitikai jellegű feladatainak tárcaszintű koordinációját; • szakmai irányítást gyakorol a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ tevékenysége felett17; • (…); az Európai Unió közös kül-, biztonság- és védelempolitikája terén részt vesz az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményei döntéshozatalában képviselt kormányzati álláspont kialakításában és képviseletében, valamint az ezzel összefüggő kormányzati feladatok teljesítésében18; • előkészíti az EU, ENSZ, illetve egyéb multilaterális vagy bilaterális keretbe illeszkedő magyar polgári válságkezelési tevékenységgel összefüggő vezetői döntéseket; folyamatosan ellátja az ehhez kapcsolódó tájékoztató, javaslattevő feladatokat19;

A Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2010. (IX. 2.) BM utasítás 1. számú melléklet 2.1.3 pont 1. o.), p.), q.) r.), k.) és x.) alpont alapján 18 2. számú függelék 2.1.3.3. pont 3. b.) alpont 19 2.1.3.3. pont 4. a.) alpont 17

106


• ellátja a Magyar Köztársaság Európai Unió mellett működő Állandó Képviselete (…) polgári válságkezelési szakdiplomatáinak, (…) szakmai irányítását; valamint elősegíti az EU-polgári válságkezelési missziókban való magyar szerepvállalás tervezését, szervezését, irányítását20. A civil válságkezelési műveletek koordinációjával összefüggő feladatok előzményei a BM bázisán 2001-re nyúlnak vissza, ám akkor még az ENSZ és az MFO missziókban való részvétel dominált, majd hazánk európai uniós csatlakozásával szinte egyeduralkodóvá vált az EU polgári válságkezelési missziós szerepvállalásunk. A 2001. novemberi EU felajánlási konferencián, hazánk még tagjelölt országként 107 fős rendvédelmi – rendőr és határőr – kontingenst ajánlott fel az EU polgári válságkezelési képességeibe. A 2004. novemberi, második polgári képesség-felajánlási konferencián megerősítettük vállalásunkat a rendvédelem területén, továbbá az EU polgári válságkezelés egyéb prioritásai területeihez kapcsolódóan21 8 fő közigazgatási szakértőt, 12 fő bíró/ügyész/büntetés-végrehajtási szakembert, 5 fő külügyminisztériumi monitoring szakértőt, valamint Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság részéről egy 3 fős polgári védelmi egységet (Veszélyhelyzeti Felderítő Csoport) ajánlottunk fel. A polgári válságkezelésért felelős tanácsi előkészítő testület a Polgári Válságkezelési Bizottság (Committee for Civilian Aspects of Crisis Management – CIVCOM), melyben szakdiplomaták képviselik a tagállamokat. A CIVCOM szakdiplomatát a BM delegálja és az SZMSZ alapján egyben szakmai irányításáért is felelős. A CIVCOM a KKBP nagyköveti szintű döntés-előkészítő és koordinációs testülete, a Politikai és Biztonsági Bizottság (Political and Security Committee – PSC) felügyelete alatt működik. A CIVCOM az egyik legaktívabb állandó bizottság, heti 2-3 alkalommal ül össze, rendszeresek emellett az informális A 2.1.3.3. pont 5. d.) és i.) alpont. Rendőri, igazságügyi, jogállamisági, polgári védelmi

20 21

107


(általában az EU Tanács soros elnökségét ellátó tagállam fővárosában), kihelyezett (polgári válságkezelési missziók helyszínén), speciális (pl. gyakorlattervezői ülések, együttes ülések az egyes missziókhoz hozzájáruló harmadik országok képviselőivel) CIVCOM találkozók és a polgári válságkezelés egyes aspektusaira (pl. képességfejlesztés, együttműködés az NGO-kkal) koncentráló szemináriumok, konferenciák. A CIVCOM szakdiplomaták az EU állandó képviseletek PSC részlegének szervezetében, a PSC nagykövet irányítása alatt végzik munkájukat. Magyarország PSC nagykövete, egyben az EU Állandó Képviselet Kül- és Biztonságpolitikai Hivatalának (PSC részleg) vezetője. A CIVCOM vonatkozásában a folyamatban lévő ügyek többsége az EU döntéshozatali tevékenységében való magyar részvételhez, illetve az ezzel összefüggő kormányzati koordinációhoz kapcsolódik. A CIVCOM napirendjén szereplő témák általában két kategóriába sorolhatók: 1. a polgári válságkezelési politikához kapcsolódó témák („policy” koncepciók, együttműködés más nemzetközi szervezetekkel, politikai nyilatkozatok, képességfejlesztés stb.), 2.valamint a polgári válságkezelési missziókhoz kapcsolódó témák (missziók megindítása, átstrukturálása, lezárása; tervezési dokumentumok megvitatása; misszióvezetők beszámolója stb.). Az Európai Külügyi Szolgálat a PSC nagykövet, illetve a CIVCOM szakdiplomata útján intézi a tagállamokkal az EU polgári válságkezelési missziókban való részvétellel összefüggő szervezési-adminisztratív ügyeket (pályázati kiírások továbbítása, jelentkezések fogadása, kiválasztás eredményének közlése, szolgálat-hosszabbítás kezdeményezése stb.). EU katasztrófa-segítségnyújtás – polgári védelmi reagálás Mint azt korábban jeleztük a Közös Kül- és Biztonságpolitika (polgári) válságkezelése és az EU katasztrófa-segítségnyújtás (polgári védelmi reagálás) nem azonos fogalmak, teljesen eltérő szervezeti és szerve108


zési keretek vonatkoznak rájuk. Ugyanakkor könnyen belátható, hogy a KKBP/KBVP mechanizmusok és az EU katasztrófa-segítségnyújtás között felfedezhetünk nyilvánvaló kapcsolódási pontokat. Előfordulhat, hogy a két eltérő profillal működő terület között össze kell hangolni a tevékenységeket, vagy a kialakult katasztrófahelyzetben szükségessé válik civil vagy katonai képességek Európán kívüli bevetése. Az EU polgári védelmi mechanizmusa egy 2001. októberi tanácsi határozattal jött létre: „az eljárás általános célja az, hogy veszélyhelyzetek esetén kérésre támogatást nyújtson, illetve a tagállamok és a Közösség által biztosított segítségnyújtás tökéletesebb összehangolását előmozdítsa, a Közösség elszigetelt, legkülső és más övezetei és területei sajátos igényeinek figyelembevételével.”22 Mint látható, a mechanizmus természeti és ember által okozott katasztrófák azonnali következményeinek kezelését célozza az Európai Bizottság koordinációjával és ami a legfontosabb, hogy a KKBP/KBVP-vel ellentétben a harmadik országok mellett akár EU-tagállamba is irányulhat (lásd: magyarországi vörösiszap katasztrófa). A mechanizmus központi eleme a Monitoring and Information Center (MIC) megnevezésű ügyeleti szolgálat, amelytől bármely katasztrófa által sújtott EU-tagállam vagy harmadik ország kérheti az EU összehangolt segítségét. A MIC koordinálja és elősegíti a tagállamok polgári védelmi erőforrásinak (eszközök és mentőcsapatok) felajánlását és célba juttatását. A magyar elnökség alatt magyar szakemberek számos esetben vettek részt a közelmúlt eseményei során kialakult válsághelyzetek látványos kezelésében. Mindezt azonban az EU polgári védelmi mechanizmusa keretében, szintén civil erőforrások igénybevételével tették. Érdekes folyamat, hogy a civil képességek telepítése jóval egyszerűbben, hatékonyabban és gördülékenyebben valósul, meg mint a katonai oldalon. A Tanács határozata (2001. október 23.) polgári védelmi segítségnyújtási beavatkozások terén a fokozott együttműködés előmozdítását segítő közösségi eljárás kialakításáról (2001/792/EK, Euratom)

22

109


Ennek okát abban láthatjuk, hogy a tagállamok civil képességei a nemzeti keretek között is ugyanezt a feladatot látják el. 2011 januárjától számos előre nem látható esemény történt a KözelKeleten, Észak-Afrikában és Japánban, melyek a magyar elnökséget és különösen a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársait állították középpontba. A líbiai helyzet romlásával párhuzamosan Martonyi János külügyminiszter, az EU soros elnökségét ellátó Magyarország képviselőjeként 2011. február 23-án aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát. A magyar kormány úgy döntött, hogy a Tripoliban működő magyar nagykövetség – szintén a soros elnökséggel járó, megnövekedett feladatokkal és felelősséggel összhangban – tovább folytatja munkáját. Az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság egyik munkatársa Brüsszelbe utazott, hogy megerősítse a Megfigyelő és Információs Központ működését, valamint a líbiai evakuálás végrehajtását két magyar szakemberrel támogatta a máltai brit nagykövetség épületében felállított többnemzetiségű szállítási törzset. A törzs feladata az volt, hogy a menekítés bázisáról, Máltáról koordinálja a Líbiában rekedtek légi és tengeri evakuációját. A több mint négyezer személy, közülük mintegy százhúsz magyar állampolgár kimenekítésére magyar kapacitást is felajánlottak az EU polgári védelmi mechanizmusa keretében. 2011. február 27-én a Malév egyik Boeing 737-800-as repülőgépe, fedélzetén a Terrorelhárítási Központ fegyveres rendőreivel, a BM két okmányszakértőjével és a Baptista Szeretetszolgálat munkatársával sikerrel vett a fedélzetére huszonnégy magyar és hetvenkét külföldi utast, köztük a cseh nagykövetség evakuált állományát23. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) 2011. április 6-án az EU Monitoring és Információs Központhoz fordult segítségért, hogy támogassa a Líbia tunéziai és egyiptomi határain felállított ideiglenes 23

WAGNER Péter: Magyar evakuáció Líbiában az EU polgári védelmi mechanizmusának részeként, MKI Elemzések, Magyar Külügyi Intézet E-2011/12

110


menekülttáborokban már hosszú hetek óta tartózkodó harmadik országok állampolgárainak repatriálását. Több ország, köztük a magyar Kormány nevében a BM is légi szállítási kapacitást ajánlott fel repatriálás céljából. A szállításra április 20-án került sor, melynek során egy Airbus 320 típusú repülőgéppel a fedélzetén 174 utassal Tunéziából Csádba repatriálta az érintett személyeket. A Japánt ért földrengés és szökőár következtében kialakult helyzetben a magyar kormány döntése alapján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az EU MIC-en keresztül nyolcfős magyar műszaki kutató-mentő csapatot és az uniós kárfelmérő csapatba egy polgári védelmi tisztet ajánlott fel Japán megsegítésére. A csapat tagjai a műszaki mentéshez szükséges, 2 tonnás felszerelést visznek magukkal, ami az emberek romok alóli mentéséhez szükséges. A Japánból érkező segélykéréseknek megfelelően a magyar fél 73 raklapnyi magyar élelmiszert juttatott el a katasztrófa-sújtotta országba. A belső és külső biztonság összhangjának megteremtése A fenti konkrét példák áttekintése során is jól látszik, hogy belső és külső biztonság között nagyon vékony a határvonal. Valójában lehetetlen meghatározni, hogy egy adott esemény az EU belső, vagy külső biztonságára lesz-e hatással, ezért a terület a jövőben integrált megközelítést kíván, és a különböző – jelenleg egymástól szervezetileg is elválasztott – felelősök hatékonyabb együttműködését. A magyar elnökség erre is kiemelt figyelmet fordít.

A rendezvények lebonyolításával összefüggő feladatok A hazánkba érkező hivatalos delegációk biztonságáról, a kialakult nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, a fogadó fél köteles gondoskodni. A BM szervezetei a rendezvények szintjének megfelelően biz111


tosítják a helyszíneket és a delegációk védelmét. Országosan 260 EUelnökséggel összefüggő rendezvény biztosítását végzi a Rendőrség. A konkrét rendőrségi feladatok ellátásáról, a szükséges szervezeti, személyi és logisztikai feltételek biztosításáról az Európai Unió Tanácsa 2011. első félévi magyar elnökséggel kapcsolatos rendőrségi feladatok ellátásáról szóló 49/2010. (OT 29.) ORFK utasítás rendelkezik. Ebben a rendőri feladatok végrehajtásának megszervezése és felügyelete érdekében létrehozták a vezetői szintű Elnökségi Munkacsoportot. A Kockázatelemző Munkacsoport az EU-elnökség rendezvényeihez, egyéb programjaihoz igazítottan, szükség szerint ülésezik, a rendelkezésre álló információk alapján általános kockázat-elemzést végez az EU-elnökségi rendezvények lebonyolítására veszélyt jelentő körülmények feltárására. A Biztosítási Munkacsoport üléseit az EU-elnökség rendezvényeihez, egyéb programjaihoz igazítottan, szükség szerint tartja. Feladataik ellátása során a biztosítási feladatokra való felkészülést koordinálják. Talán a lebonyolítás egyik legérdekesebb területe a delegációk szállítása24. A Kormány takarékos megoldást talált erre a speciális feladatra is, melynek alapját szponzoráció is segíti. A repülőtéri VIP-várót, a Magyar Posta vadonatúj épületéből alakították át, tekintettel arra, hogy az átépítés alatt álló kettes terminálnál mindenképpen rendezettebb környezet biztosít. Ebben a repülőtéri forgalom zavarása nélkül jöhetnek-mehetnek a delegációk. A repülőgéptől a tranzitépületig Saab 9-5-ösökkel szállítják a vendégeket, amelyekből tíz darabot adott kölcsön a forgalmazó. Innen a repülőtéren kívüli szállítást a Volkswagen

24

Forrás:http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2011/01/21/szinte_ingyen_autozik_a_ kormány/2/#szoveg, 2011. április 28.

112


konszerntől „baráti áron”25 kölcsönvett négy típusból álló ötven-ötven darabos autóflottával intézik (összesen 200 darab jármű), mely általában egy rendőri felvezető autóból (a legtöbbször Skodák), a delegációvezetői autóból (leginkább Audi A8-asok, esetleg A7-esek), és egy-egy Volkswagen Multivan kisbuszból állnak. Természetesen egy államfőikormányfői konvojban több kocsi van. A Citroëntől kapott két kisbuszt és egy furgont főleg az újságírók és csomagjaik szállítására használják. Az autókat a Köztársasági Őrezred üzemelteti, melynek során nemcsak a tárolásról és a szervizelésről gondoskodnak, hanem a biztonsági gépjárművezetőkről is. A vezetőülésbe tapasztalt, megkülönböztető jelzés használatára kiképzett, legalább öt éves gyakorlattal rendelkező rendőrök ülhetnek. Felhasznált irodalom A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége hivatalos honlapja: http://www.eu2011.hu Külügyminisztérium honlapja: http://www.mfa.gov.hu A Tanács 18 hónapra szóló programja doc. 16771/09 Brüsszel, 2009. november 27. Az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányzati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságról szóló 1169/2010. (VIII. 18.) Korm. határozat

A Külügyminisztérium közbeszerzési pályázat lebonyolítását követően, az elnökség fél évére nettó 69 millió forintért kapott kölcsön a Porsche Hungáriától egy kétszáz autós flottát. Ez autónként, havi 57 500 forintra jön ki, mely gyakorlatilag a gumikopást és a szállítást fedezi, sokkal többet nem, hiszen még a kötelező és a Casco-biztosítás díja is több lenne. (Egy harmincmilliós értékű A8-ast öt éves bérleti időszakra piaci áron nettó 1,1 millió forintba került volna).

25

113

Integrációs és biztonság Az Európai Unió Tanácsának 2011. első félévi magyar elnöksége alatti működési rendről szóló 18/2010. (XII. 10.) BM utasítás A Magyar Köztársaság Kormánya honlapja (Belügyminisztérium): http://www. kormany.hu/hu/belugyminiszterium A Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2010. (IX. 2.) BM utasítás A Tanács határozata a polgári védelmi segítségnyújtási beavatkozások terén a fokozott együttműködés előmozdítását segítő közösségi eljárás kialakításáról (2001/792/ EK, Euratom, 2001. október 23. WAGNER Péter: Magyar evakuáció Líbiában az EU polgári védelmi mechanizmusának részeként, MKI Elemzések, Magyar Külügyi Intézet E-2011/12 Totalcar: http://totalcar.hu

114

URBÁN ATTILA

A MAGYAR EU-ELNÖKSÉG NEMZETBIZTONSÁGI KÉRDÉSEI A nemzetbiztonsági tevékenység helye és szerepe a magyar EU-elnökség időszakában Magyarország 2011 januárjától története során első ízben vehette át az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét, melynek kapcsán hazánk külés biztonságpolitikai tevékenységi és felelősségI köre a korábbiakhoz képest jelentős mértékben kibővült. Az elnökségi feladatok végrehajtása során az ország közvetlen nemzeti érdekeinek érvényesítését az EU érdekviszonyaival összehangolva szélesebb összefüggésbe kellett helyezni, ami a magyar biztonságpolitika területén feladattal rendelkező állami szervek körében – a nemzetbiztonsági szolgáltok tevékenységét is – több területen érintette. Bár a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatainak meghatározása kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozik, az Európai Uniót érintő számos biztonsági kihívás – különösen az integráció területét a 2004-es madridi akcióval elérő globális terrorizmus veszélye – a hírszerzési információk megosztása és hasznosítása területén is szükségessé tették a korábbiaknál intenzívebb, közösségi szinten intézményesített együttműködés kialakítását. Az Európai Tanácsnak Főtitkársága, majd a lisszaboni szerződés hatályba lépését követően az Európai Külügyi Szolgálat keretein belül működő Közös Helyzetelemző Központ (SITCEN), a tagállamok nemzetbiztonsági szolgálataitól hozzá befolyó információkra épülő elemzéseivel segíti az EU döntéshozó szerveit. Magyarország 115


az uniós tagság megszerzésével kapcsolódhatott ehhez az információs rendszerhez, melybe a jelentéseket zömmel az igen jelentős technikai, személyi feltételekkel és anyagi forrásokkal rendelkező amerikai, brit, francia és német hírszerző szolgálatok szállítják. Természetesen azt hangsúlyozni kell, hogy a tagállamok nemzetbiztonsági szolgálatainak együttműködése továbbra is döntően kétoldalú információcserére és műveleti kooperációra épül, elsősorban a kölcsönös előnyök elve alapján. Minden állam félti a saját kiépített hírszerzési kapacitását, így az együttműködés során elsősorban „fertőtlenített” (azaz az információ forrására, illetve az alkalmazott technikai eszközökre utaló adatoktól megtisztított) elemzéseket és értékeléseket adnak át a partnerszolgálatok, illetve a SITCEN részére. A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok – hasonlóan a hazai államigazgatási és rendvédelmi szervekhez – már több évvel az elnökségi időszak nyitánya előtt megkezdték a felkészülést a kormányzati hírigények várható kibővülésével együtt járó többletfeladatok eredményes végrehajtására. Ez utóbbi területén kiemelt szerepet kapott a magyar elnökség stratégiai célkitűzéseinek sikeres megvalósításához szükséges információk megszerzésére, a döntéshozók elemzett és javaslatokat tartalmazó felkészítő anyagokkal való tájékoztatása, valamint a magyarországi elnökségi rendezvények előkészítésében és biztonságos, zavarmentes lebonyolításában való közreműködés. Az elnökséghez köthető nemzetbiztonsági feladatok előtérbe kerülésével párhuzamosan ugyanakkor nem csökkent hazánk euro-atlanti szövetségi rendszerhez való tartozásával és geopolitikai környezetével összefüggő hagyományos (más államok törekvéseivel kapcsolatos), az új típusú (a nem állami szereplők tevékenységévével összefüggő), valamint az ország társadalmi és gazdasági helyzetéből fakadó belső kihívások jelentősége sem. Magyarország számára – hagyományos (katonai értelemben vett) biztonsági helyzetét tekintve – kedvező feltételeket teremtett, hogy a környező térség országainak többsége a NATO, illetve az EU tagállama lett, vagy az európai integrációt stratégiai célként fogalmazza meg. 116

Urbán Attila: A magyar EU-elnökség nemzetbiztonsági kérdései

Ugyanakkor immár a közös szövetségi, illetve közösségi rendszeren belül újfajta versenyhelyzet alakult ki, mely – a még meglévő, történelmi gyökerű érdekellentétekkel együtt – sok esetben párhuzamosan érezteti hatását a tagállamok között mind inkább kiteljesedő integrációs folyamatok kedvező hatásaival. A térség egyes államainak titkosszolgálataival így sokszor egyszerre jelenik meg az együttműködés a valamennyi államát veszélyeztető új kihívások (terrorizmus, szervezett bűnözés, illegális migráció stb.) elleni fellépésben és szembenállás a nemzeti érdekérvényesítés területén. Ezzel a kettősséggel a hagyományos, illetve az újonnan keletkező érdekellentétek miatt a nemzetbiztonsági tevékenység területén hosszabb távon számolni kell. A Magyar Köztársaság aktív szerepet vállal a globális és regionális biztonsági kihívások kezelésében, ugyanakkor az EU-elnökséget betöltő országként pedig a korábbi időszaknál szélesebb körben kell reagálnia a világ más részein jelentkező fenyegetésekre, különös tekintettel az Európai Unió területére is kihatással levő konfliktusokra. Az elnökségi feladatok sikeres ellátásának igénye a nemzetbiztonsági szolgálatok részéről megkívánta a humán és a technikai képességek továbbfejlesztését és maximális összehangolását, az adatszerzés csatornáinak kibővítését, frissítését. Ezen elvárás a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok – hazánk anyagi erőforrásaival arányban lévő – műveleti képességeinek bővítése érdekében felértékelte a globális kapacitásokkal rendelkező EUtagállamokkal folytatott stratégiai szintű, valamint a válságövezetekben mélységi ismeretekkel rendelkező térségbeli országokkal folytatott célzott hírszerzési együttműködés jelentőségét. A korábbiaknál szélesebb körben meghatározott kormányzati hírigények kapcsán jelentkező többletfeladatok jelentős rugalmasságot és áldozatvállalást követeltek meg a magas szakmai felkészültséggel rendelkező személyi állománytól is. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársai számára nem csak a kibővült feladatrendszer, de a kormányzati irányítás alapvető változása is új helyzetet teremtett az EU- elnökségi félévet közvetlenül megelőző időszakban. A tavalyi országgyűlési választás eredménye alapján két117


harmados parlamenti többség támogatásával megalakult Fidesz-KDNP kormány a minisztériumok számának csökkentésével párhuzamosan megszűntette a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat (a Miniszterelnöki Hivatal bázisáról) irányító tárca nélküli miniszteri posztot. A polgári hírszerzés (Információs Hivatal) a külügyminiszter, a belbiztonsági szolgálat (Alkotmányvédelmi Hivatal – korábbi nevén: Nemzetbiztonsági Hivatal), valamint a titkosszolgálati eszközök használatára feljogosított hazai szerveknek műveleti háttértámogatást nyújtó Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a belügyminiszter irányítása alá került. A fenti átalakítás egyszerre jelentett integrációt (elsősorban a Belügyminisztérium területén, ahol az egymással korábban is szorosan együttműködő nemzetbiztonsági és rendvédelmi szervek kerültek egységes kormányzati irányítás alá), de ezzel egyidejűleg tovább erősödött a magyar nemzetbiztonsági struktúra osztott jellege (a nemzetbiztonsági szolgálatok kormányzati irányításának feladatai immár – a korábbi kettő helyett – három minisztérium, a KüM, a BM és a HM között oszlanak meg). Az elnökségi feladatok támogatása, a magyar prioritások támogató és az azzal szemben álló potenciális érdekek feltérképezése szempontjából érdemes kiemelni, hogy az Információs Hivatal külügyminiszteri irányítás alá kerülése kedvezett a korábban is intenzív KüMIH együttműködés további bővülésének, különös tekintettel a hírszerzési és a diplomáciai információk integrált felhasználására. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vonatkozásában érdemes megemlíteni hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvénnyel létrehozott intézmény még hazánk EU-csatlakozása előtt, a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény elfogadásával sikeresen bekapcsolódott az európai bűnügyi együttműködés rendszerébe, ahol napjainkban is meghatározó szerepet játszik a határokon átívelő bűnfelderítés technikai támogatásában. A szervezet BM-be integrálása egyúttal azt is jelentette, hogy a legjelentősebb megrendelő szervezettel, a rendőrséggel egységes kormányzati irányítás alá került. 118


A nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek kormányzati irányítása (2010. május 28-ig)

A nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek kormányzati irányítása (2011. január 1.)

A második Orbán-kormány – élve a kétharmados parlamenti többségével – 2010 második felében módosította a titkos információgyűjtésre jogosult szervek körét, illetve azok elnevezését is. A rendőrség, valamint a korábbi Nemzetbiztonsági Hivatal terrorelhárító részlegeiből kialakított Terrorelhárító Központ szintén 2010 őszén kezdte meg a 119


működését. A szervezet (melynek megalakulása megszűntette a rendőrség és a nemzetbiztonság vonatkozásában a terrorfelderítés területén meglévő párhuzamosságot) az államfő és a kormányfő védelmének ellátása mellett kiemelt feladatokat kapott az EU-elnökségi rendezvények biztosításában. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) összevonásával a nemzetgazdasági miniszter felügyelete alatt 2011 januárjától kezdte meg a működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Végül a 2010 nyarán visszaállított Belügyminisztérium irányítása alá besorolt két polgári nemzetbiztonsági szolgálat állományára is kiterjedő illetékességgel látja el belső bűnmegelőzési feladatait a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata bázisán megalakított Nemzeti Védelmi Szolgálat.

Magyarország sikeres uniós szerepvállalását és az elnökségi feladatok hatékony ellátását érintő nemzetbiztonsági kihívások A nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységének fő irányait az EU elnökség időszakában is a Magyar Köztársaság biztonságát érintő globális, regionális és belső biztonsági kihívások határozzák meg, amelyeknek sajátossága, hogy gyakran a köztük lévő határvonal elmosódásával, esetenként egymást erősítve jelennek meg. Globális eredetű biztonsági kihívások Az Európai Unió tagállamai – köztük hazánk – számára globális szinten továbbra is a válságövezetek, illetve az instabil és működésképtelen államok jelentik az első számú biztonsági kihívást, melyek könnyen válhatnak a terrorszervezetek logisztikai bázisává, továbbá felerősíthetik az Európai Unió területét érintő migrációs kihívásokat, valamint a kábítószer- és az illegális fegyverkereskedelem veszélyeit. Kockázati 120


tényezőt jelent, hogy a terrorszervezetek – elsősorban működésük finanszírozása okán – gyakran részt vesznek emberrablási akciókban, védelmi pénzek gyűjtésében, továbbá a szervezett bűnözéshez sorolható más cselekményekben. Új lehetőségeket biztosít a terroristák és a szervezett bűnözői csoportok számára a számítástechnika, valamint az informatika robbanásszerű fejlődése is, mely hatékony információszerzést, földrajzi korlátoktól mentes, gyors és nehezen felfedhető kapcsolattartást tesz lehetővé a számukra. A globalizálódó világban az informatikai rendszerek mind nagyobb mértékben kapcsolódnak egymáshoz, potenciális célpontot jelentve egyes bűnszervezetek és terrorcsoportok által – profitorientált, vagy rombolási szándékkal – végrehajtott, nehezen lokalizálható kibernetikai támadásoknak. E rendszerek stabilitása alapvetően kihat védelmi képességeinkre, a társadalom életének zavartalan működését szolgáló infrastruktúra kritikus elemeinek védelmére, valamint az államigazgatási és a gazdasági szféra egészének biztonságos működésére is. Magyarország – az EU kelet-közép-európai tagállamaihoz hasonlóan – továbbra sem tartozik a terrorizmus által közvetlenül fenyegetett országok közé. Ugyanakkor az euro-atlanti szövetségi rendszerhez való tartozásunk magában hordozza a Nyugat-ellenes ideológiájú szervezetek Magyar Köztársasággal szembeni fellépésének potenciális veszélyét, különös tekintettel hazánk nemzetközi válságkezelő akciókban történő részvételére, valamint a magyar EU-elnökség hazai rendezvényeire. A transznacionális vállalatok által átfogott világgazdasági rendszerben a nyitott magyar piacgazdaság stabilitását az előre nem jelezhető folyamatok mellett a profitszerzés reményében tudatosan ártó szándékú – az elektronikus tranzakciók földrajzi korlátok nélküliségét is kihasználni képes – pénzügyi manőverek is veszélyeztethetik. A pénzügyi rendszer egyensúlyának megingása a nemzetgazdaság teljes területén válságot eredményezhet, mely súlyos és nehezen felszámolható következményeket vonhat maga után az alapvető közszolgáltatások, illetve a társadalmi ellátórendszerek területén is. 121


Magyarország az Európai Unió tagjaként – egyben a schengeni térség dél-keleti határállamaként – a korábbi időszakhoz képest jelentősebb mértékben van kitéve a migrációs folyamatoknak. Az illegális bevándorlók elhelyezése és eltartása egyre nagyobb gazdasági megterhelést és idegenrendészeti feladatot jelent, a jelenség nemzetbiztonsági kockázatát pedig növeli, hogy – az embercsempész csoportokkal együttműködve – terrorista szervezetek vagy szervezett bűnözői csoportok tagjai a jövőben a Magyar Köztársaság területén is megpróbálhatnak pozíciókat kiépíteni. Az Európai Unió területén érintő migrációs nyomást jelentősen növelheti az Európával határos térségek – elsősorban Észak-Afrika és a Közel-Kelet több államában – a magyar EU elnökség időszakában kibontakozott robbanásszerű politikai változások kapcsán fellépő instabilitás. Magyarország természeti erőforrásaira, illetve környezeti értékeire egyszerre jelentenek veszélyt globális, illetve regionális eredetű jelenségek. A Föld ökológiai egyensúlyát negatívan érintő környezeti problémák, illetve civilizációs ártalmak – köztük a klimatikus változások és a veszélyes járványok – hazánkat, illetve a szűkebb régiónkat is közvetlenül érinthetik. Magyarországra földrajzi adottságainál fogva fokozottan hatnak a Kárpát-medence szomszédos államaiban keletkező környezeti és civilizációs ártalmak. A környező államokban működő, elavult technológiát alkalmazó, vagy a nagyobb profitszerzés reményében a környezetvédelmi szabályokat megsértő ipari komplexumok, veszélyes anyagokat használó létesítmények rendellenes működése közvetlenül érintheti az ország biztonságát, különös tekintettel az iparvegyi katasztrófák, nukleáris balesetek veszélyeire. Kiemelt ökológiai kockázatot jelentenek a folyóvizeinkbe kerülő szennyező anyagok, valamint a veszélyes anyagok illegális szállításának és elhelyezésének káros következményei.

122


Regionális biztonsági kihívások A Magyar Köztársaság – geopolitikai helyzeténél fogva – biztonsági szempontból ellentétes hatások metszéspontjában helyezkedik el. Egyidejűleg kell környezetében kedvező és kedvezőtlen hatásokkal szembenéznie. Az ország biztonságát, gazdasági és társadalmi stabilitását, valamint érdekérvényesítő képességét az euro-atlanti integrációs folyamatban betöltött szerepe mellett a jövőben is nagymértékben meghatározza a velünk szomszédos, illetve a régió más országainak külpolitikája, társadalmi stabilitása, a térség gazdasági fejlődése, a környező államok Magyarország biztonsági érdekeit érintő politikai és gazdasági törekvései. A demokratikus értékek és piacgazdaság fokozatos megerősödésével párhuzamosan a kelet-, közép- és a délkelet-európai térségben továbbra is jelen vannak a bizonytalanságot fokozó, kizárólagos nemzetállami törekvések, illetve a megkésett társadalmi és gazdasági fejlődésből fakadó instabilitás. A régió egyes államait átszövő korrupció, a társadalmi ellentmondások és a szociális feszültségek, a megoldatlan nemzeti, etnikai és vallási problémák jelentősen lassítják a felzárkózási és az európai integrációs törekvéseket, kedvező feltételeket teremtve a szervezett bűnözés és a szélsőséges politikai irányzatok számára. Magyarország környezetében a régóta instabil politikai és gazdasági helyzetben lévő nyugat-balkáni térség ebben a vonatkozásban kiemelt figyelmet érdemel. A volt Szovjetunió európai utódállamainak stabilitása a térség gazdasági és katonai potenciálja, a kelet-európai térség természeti és humán erőforrásai, Magyarország nyersanyagforrások területén meglévő függő helyzete miatt fontos biztonsági érdek a hazánk számára. Elsősorban a fosszilis energiahordozók hiányából adódóan Magyarország kiszolgáltatottsága növekedhet azon államok irányába, amelyek a nyersanyagkészletüket, vagy a területükön áthaladó ellátási útvonalak ellenőrzését politikai érdekérvényesítő eszközként is alkalmazni kívánják. 123


Magyarország EU-elnökségi időszakában – a hazánkban megrendezett magas szintű uniós tanácskozások kapcsán is – különös figyelmet követel a nemzetbiztonsági érdekeinket veszélyeztető külföldi titkosszolgálati aktivitás. A külföldi hírszerző szolgálatok gyakran gazdasági, kulturális vagy más tevékenység leple alatt próbálnak meg pozíciókat kiépíteni hazánkban a Magyar Köztársaság államtitkainak, illetve az Európai Unióval és a NATO-val kapcsolatos minősített adatainak megszerzése érdekében. Az ellenérdekelt államok titkosszolgálatainak nem csak a hazai államigazgatási szervek objektumai és munkatársai lehetnek potenciális célpontjai, de érinthetik külföldön működő magyar külképviseletetek tevékenységét is. Magyarország társadalmi és gazdasági viszonyaiból adódó biztonsági kihívások A Magyar Köztársaság belső biztonságát, a magyar társadalom életfeltételeit számos kihívás közvetlenül is érinti. Ezek között kiemelt kockázati tényezőt jelentenek a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező magyarországi szervezett bűnözői csoportok, melyek tevékenységükkel – az általuk ellenőrzött kábítószer- és illegális fegyverkereskedelemmel, embercsempészettel, prostitúcióval, valamint a jövedéki termékek csempészetével és illegális forgalmazásával – veszélyeztetik Magyarország biztonságát. A szervezett bűnözés folyamatosan törekszik arra is, hogy – a bűncselekményekből felhalmozott tőke felhasználásával – meghatározó pozíciókat szerezzen a legális gazdaságban, illetve mind jelentősebb kapcsolati rendszert építsen ki a közigazgatás és a politikai élet résztvevői irányában. A feketegazdaság, a korrupció és a szervezett bűnözés – mint egymást erősítő jelenségek – kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, különösen, ha az állami intézmények működésével, a közélet szereplőinek tevékenységével ös�szefüggésben jelennek meg. A magyarországi piacgazdasági rendszer kiépülésével párhuzamo124


san jelentkező szociális problémák, illetve az ezzel összefüggő társadalmi feszültség kedveznek a szélsőséges politikai nézetek erősödésének, az etnikai alapú szembenállás kialakulásának. Érdemi kockázatot jelent e szélsőséges szervezetek militarizálódási folyamata, fegyverbeszerzési kísérletei, valamint azon törekvése, hogy az ország szociális és közbiztonsági szempontból instabil régióiban jogellenes rendészeti tevékenységet végezve radikalizálja az egymással szemben álló társadalmi és etnikai csoportokat. A politikai extrémizmus a legtöbb esetben éppen a demokratikus jogállam által biztosított egyesülési, gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságot használja fel mások alkotmányos jogait korlátozni kívánó politikai törekvéseinek népszerűsítésére, veszélyeztetve a hazánkban mindenki számára biztosított emberi és polgári jogok gyakorlását. A politikai szélsőségek térnyerése – a jelenség hazánk társadalmi stabilitását közvetlenül veszélyeztető jellege mellett – a Magyar Köztársaság nemzetközi megítélésére, ezáltal az ország érdekérvényesítő képességére gyakorolt negatív hatásai miatt is kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A magyar nemzetgazdaság stratégiai fontosságú ágazataiban egyes nemzetközi vállalatok térnyerése – az érintett cég hátterében meghúzódó biztonsági kockázatot jelentő személyek, illetve a magyar gazdasági érdekeket sértő, leplezett törekvések – szintén hordozhatnak magukban nemzetbiztonsági kihívást. Kiemelt nemzetbiztonsági feladatként jelentkezik az uniós források megszerzését veszélyeztető, illetve a közpénzek felhasználásával kapcsolatos visszaélések, korrupciós törekvések feltárása, valamint a kutatás-fejlesztés révén keletkezett védett információk, a fejlesztésekben érintett szellemi műhelyek védelme. Ez utóbbi terület állandó célpontja a külföldi információszerző törekvéseknek. Magyarországon ökológiai biztonságát jelentős mértékben érinti a veszélyes technológiák alkalmazása, ami hazánk földrajzi fekvése folytán a határokon túlmutató kockázati tényezőt jelent. A dunántúli vörösiszap-katasztrófa is megerősítette, hogy az e területen alkalmazott 125


anyagok nem megfelelő tárolása hosszú távon is csak nehezen helyrehozható rombolást okozhat a lakosság alapvető életfeltételeit biztosító környezeti elemekben. Szintén alapvető kockázati tényezőt jelent az ipari hulladék – gyakran a jelentős haszonszerzés által motivált tudatos – jogellenes tárolása, szállítása és elhelyezése.

Zárszó: a nemzetbiztonsági tevékenység európai alapelvei Az EU-elnökségi feladatokat ellátó Magyar Köztársaságot érintő főbb biztonsági kihívások áttekintésének lezárásaként fontos kiemelni: a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységének irányultságát alapvetően meghatározza, hogy a Magyarország egyetlen államot sem tekint ellenségének, vitás kérdéseit a nemzetközi jog alapján, elsősorban a diplomácia eszközeivel kívánja megoldani. Ebből következően a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége nem irányul egyetlen állam szuverenitása vagy területi integritása ellen sem. A nemzetbiztonsági tevékenység célja az Alkotmányban, a nemzetbiztonsági törvényben és a nemzeti biztonsági stratégiában – az Európai Unió alapértékeivel összhangban – megfogalmazott biztonsági érdekeinek védelme. A nemzetbiztonsági szolgálatok konkrét tevékenysége főként akkor válik szükségessé, ha az országot érintő veszély súlya, leplezett jellege, vagy ha a nemzeti érdek érvényesítése az általuk alkalmazott különleges eszközök és módszerek felhasználását indokolja. Hasonlóan a magyar biztonságpolitika megvalósításában feladattal rendelkező többi állami szervhez, a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok felé is alapvető elvárásként fogalmazódik meg, hogy a nemzeti érdekeinket, valamint az Európai Unió által képviselt értékeket veszélyeztető törekvésekkel szembeni fellépésnek a jogállami alapelvek tiszteletben tartása mellett kell megvalósulnia. Erre garanciát jelenthet, hogy Magyarországon a rendszerváltást követően a nemzetbiztonsági igazgatás területén egy több pillérre épülő – az illetékes parlamen126


ti bizottságok, országgyűlési biztosok, valamint a bírói és az ügyészi szervezet által gyakorolt – ellenőrzési mechanizmus alakult ki. Ennek megfelelően a nemzetbiztonsági szolgálatok a törvényben meghatározott eszközeiket és módszereiket csak a személyi szabadságjogokat a legszükségesebb mértékben korlátozva, a konkrét fenyegetés mértékével arányosan alkalmazhatják, összhangban az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény rendelkezéseivel.

127

BERÉTI LÁSZLÓ

INTEGRÁCIÓ ÉS A KISEBBSÉGEK Ezen a címen egy tudományos konferencián elhangzott előadásom írásos változata készült el. Természetesen ez részletesebb, mint a szűkre szabott szóbeli lehetőség, több tényező árnyaltabb kép felvázolására ad lehetőséget. Alapvetően két kérdést bontottam ki: egyrészről a nemzeti-etnikai kisebbségek és az Európai Unió; másrészről a magyar EU-elnökségből fakadóan a roma kisebbség felemelésének programja témaköröket. A magyar kormány első EU-elnökségének fókuszába egy valóban égető és aktuális tematikát választott, amikor a roma-cigány problematika megoldására vállalkozott. Az EU-elnökség idején számos konferencia, tanácskozás szerveződött a témával kapcsolatban. Így, 2011. április 19-én a Magyar Honvédség Stefánia Palotájában a Honvédelmi Minisztérium konferenciát rendezett „Romák társadalmi integrációja” címen. Ezen a tanácskozáson a minisztérium vezetői – dr. Hende Csaba miniszter, dr. Szarka Gábor kabinetfőnök, dr. Benkő Tibor vezérezredes vezérkari főnök – tartottak előadást a Honvédelmi Minisztérium romaügyi stratégiájáról. Balogh Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásáért felelős államtitkára pedig a magyar kormány által kidolgozott roma keretsratégiát ismertette. Az előadások mindegyike a magyarországi cigány kisebbség életkörülményeinek jobbá tételéről szóltak, valamint arról, milyen hozzáadott értéket tud e sajátos szervezet, a honvédség a társadalom számára nyújtani. 129


Vizsgáljuk meg részletesebben a két kérdést. Kontinensünk Európa és azon belül régiónk – Kelet-Közép-Európa – országai és nemzetei az 1989-90-ben lezajlott politikai rendszerváltást megelőzően magas fokú biztonságpolitikai kockázatnak voltak kitéve. A világra, mint egészre alapvetően meghatározó bipoláris stratégiai szembenállás mintegy ütközőzónáját képezte ez a régió. A Szovjetunió érdekszférájába tartozó államok politikai helyzetére ugyanakkor a nagyfokú stabilitás volt a jellemző. Ha ez olykor egy-egy országban megbillent, akkor a szövetségi rendszer (Varsói Szerződés) gyors „baráti segítségnyújtással” helyreállította azt. A politikai rendszerváltások nyomán a bipoláris szembenállás megszűnt, a biztonságpolitikai kockázat lényegesen csökkent, de a politikai rendszerek stabilitása is gyengült. Államok bomlottak fel, új nemzetállamok alakultak. Erőteljesen jelentkeztek gazdasági, szociális feszültségek – környezeti, emberjogi, egészségügyi, bűnügyi, terror elhárítási stb. – és egyre nagyobb problémát és biztonsági kihívást jelentenek a nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek megoldatlan gondjai. Figyelemfelhívó tanulmányában S. Horowitz1 amerikai szerző az etnikai konfliktusok okaiként három faktort állapít meg: • az új demokratikus kormányok tapasztalatlansága a konfliktusok kezelésében • a poszt-kommunista államok nem professzionális hadereje • a politikai retorika és a katonai fellépés gyakran erőszakos voltát. A fenti tényezőkön kívül minden bizonnyal a legjelentősebbről nem tesz említést Horowitz, mégpedig a különböző népcsoportok törekvéseinek jogosságáról, az identitás jogának a megvalósulásáról. Vagyis arról, hogy az egyén szabadon, minden behatástól mentesen vallhassa meg nemzeti hovatartozását, használhassa anyanyelvét, ápolhassa kultúráját. 1 Shale Horowitz: Political Sources of Military Defeat in Post-Communist Ethnic Conflicts In. European Security volume 12. Spring 2003. 17-38 ps.

130

Beréti László: Integráció és a kisebbségek

A kisebbségi kérdés valójában nem csak az elmúlt néhány évtized terméke. Az emberiség kb. 90%-a többnemzetiségű államban él, így valamilyen formában érintett a kisebbségi problémákban. A földgolyó több mint kétszáz államában – egybehangzó vélekedések szerint – 2500 etnikai kisebbség él 600-800 milliós összlétszámban. A kisebbség-többség viszonyrendszer sok-sok dimenzióban kíséri végig az emberi társadalmak történetét, mindamellett viszonylag megkésve – a XIX. század polgári nemzeteinek kifejlődése korában – került be az emberek többségének tudatába. A felvilágosodás gondolatainak térnyerése felszínre hozta azokat az érzelmeket, amelyek a különböző ismérvek (nyelv, kultúra, közös eredet, tradíciók, vallás stb.) alapján egy társadalmi csoportba tartozó emberek összetartozásának kifejezésére, a közös ismérvek megőrzésére, továbbfejlesztésére irányultak. A közös sajátosságok megőrzésén alapuló nemzeti mozgalmak törekvései a XIX. században, a legtöbb esetben fegyveres konfliktusokhoz, háborúkhoz vezettek. Ezek csak részben oldották meg az európai nemzetek problémáit, viszont jelentős hatást gyakoroltak a nemzetek fejlődésére, rávilágítva a nemzeti jelleg védelmének szükségességére. Az európai soknemzetiségű birodalmak – Osztrák-Magyar Monarchia, az oszmán birodalom, a cári Oroszország – területén élő népek nemzeti mozgalmainak legfőbb célja a teljes nemzeti függetlenség kivívása volt. Ugyanakkor az uralkodó államhatalom ritkán ismerte el a nemzeti kisebbségek, vagy más nemzetek létezését saját államhatárain belül. Természetesen mind a többségi, mind a kisebbségi népcsoportokhoz tartozó gondolkodókat élénken foglalkoztatta a probléma és keresték a megoldás útjait-módjait.2

Ebben a sorban kell említenünk a teljesség igénye nélkül Kossuth, Eötvös, Jászi nevét, vagy a román Popovici, a cseh Palaczky, a lengyel Goluchowszki személyét, az osztrákok közül Renner, Bauer, Fischhof és Steinecken elképzeléseit.

2

131


A kisebbség jogi-politikai fogalom, amely alapvetően az adott társadalmi közösség státusára kíván rámutatni. A megnevezés használata a nemzetközi jogi és diplomáciai nyelvezetben az első világháború után, a népszövetségi terminológiában vált gyakorlattá. Az elmúlt évtized változásai Közép-, Dél- és Kelet-Európában a legjellemzőbb módon éppen a nemzeti, etnikai kisebbségek témakörében jelentkeztek. A kisebbségvédelem a konfliktus megelőzés fontos eszközévé vált. A kisebbségek évtizedes törekvései erősödtek fel, nyertek új megfogalmazást és kaptak szélesebb távlatokat is. Jogosan merülhetett fel H. Kluss német szakértő tanulmányában az a dilemma, hogy jelen századunk, a XXI. század talán a nemzetek új százada, a nemzeteszme kiteljesedésének százada lesz.3

Alapfogalmak Nemzeti, etnikai kisebbségekről csak akkor beszélhetünk, ha előbb tisztázzuk a nemzet fogalmát. Mi tehát a nemzet? A latin natio születés, származás kifejezésből származik, politikai intenciójú kategória. Olyan társadalmi csoport, amelyet közös eredet, származás, azonos nyelv, kulturális örökség és politikai hitvallás tart össze. Bibó István meghatározása szerint: „a nemzet társadalmi közösség, éspedig az elemi, alapvető társadalmi közösségeket meghaladó méretű, politikai intenciójú közösség, mely meghatározott területet, hazát és azon politikai szervezetet, államot tud magának vagy kíván a magáénak tudni, s mindezt úgy, hogy a tudatban, a nemzeti tudatban a közösségnek jelentős hányada, esetleg csaknem teljes egésze részes. Fel szokták sorolni még a történelmi összetartozást, nyelvi azonosságot és gazda-

Heinz Kluss: Nationenbildung—Aufgabe des 21.Jarhunderts? In. Europaische Sicherheit 52. Jahrgang Dezember, 2003. 46-50. ps.

3

132


sági életképességet, mint a nemzet kritériumait.”4 Mindemellett Bibó hangsúlyozta azt is, hogy a nemzet nem szükségszerű velejárója az emberiségnek, nem öröktől fogva létezett kategória és nem is fog örökké létezni. Az emberi fejlődés hozhat olyan új közösségi létformákat, amelyek meghaladják a nemzetet. A nemzeti identitás fejlődése és tartalma alapvető különbségeket mutat Nyugat- és Közép-Kelet-Európában. A nyugat-európai nemzetfejlődés stabil állami keretekből nőtt ki, szemben Közép- és Kelet-Európával, ahol a dinasztikus, multietnikus birodalmakkal szembeni ellenállásként erősödött meg. Nyugat-Európában a nemzet kialakulását segítette a mindinkább erősödő, centralizált állam. A politikai-katonai hatalom megteremtette a nemzetté válás kereteit, melyet a gazdasági-társadalmi folyamatok tartalommal töltöttek meg. Közép- és KeletEurópában, ahol a polgári átalakulás megkésve, felemás módon ment végbe, a nemzetek még a XIX. század első felében is vagy több birodalom keretei között széttagoltan éltek, vagy nagy, soknemzetiségű államokban kellett elviselniük több más etnikummal együtt egy-egy uralkodó nemzet elnyomását. Nemzeti törekvéseik gyakran szabadságküzdelmekkel kapcsolódtak egybe – magyar, lengyel stb. –, és a dinasztiák ezek ellen határozottan léptek fel. A nemzetté szerveződés döntő kritériumává itt többnyire a nyelv és a kultúra vált, a formálódó polgári viszonyokat tükröző gondolatok, eszmék az összetartozás és a politikai azonosulás ismérvét döntően ezekben, s nem az államhoz való tartozásban jelölték meg. A nemzeti kisebbségek meghatározása, korrekt definiálása nem egyszerűen megoldható probléma. N. Girasoli könyvében5 a kérdés számos megközelítését gyűjtötte össze. Az I. világháború után vált égetővé a kisebbségek léte, a Habsburg-birodalom felbomlása nyomán. Bibó István: Összegyűjtött munkái 4. EPMSZ, Bern, 1984. 1003-1004. old. Nicola Girasoli: A nemzeti kisebbségek fogalmáról. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995.

4 5

133


Ekkor azokat a sajátosságokat állapították meg, amelyek alapvetően jellemzik a kisebbségeket. Ezek az etnikai, a vallási és a nyelvi sajátosságok voltak. Majd 1930-ban az Állandó Nemzetközi Bíróság határozata szerint a nemzeti kisebbség: „olyan személyek közössége, akik egy adott országban vagy helységben (településen) élnek, saját faji (nemzeti), vallási, nyelvi és hagyománybeli identitás olyan szolidaritásérzésben egyesíti őket, amely arra irányul, hogy megőrizzék hagyományaikat, megtartsák és gyakorolják vallásukat, a származásuknak megfelelő szellemben biztosítsák gyermekeik nevelését és oktatását, s hogy mindebben kölcsönösen segítsék egymást.”6 Az etnikai kisebbségek elhelyezkedésének gazdagságát és arányát Kelet-Közép-Európa államaiban jól szemlélteti Georg Brunner táblázata.7 A kisebbségek aránya

Országok

10% alatt

Albánia, Örményország, Lengyelország, Szlovénia, Csehország, Magyarország

10–20 % között

Azerbajdzsán, Bulgária, Horvátország, Litvánia, Románia, Oroszország, Szlovákia

20–30 % között

Grúzia, Macedónia, Montenegró, Szerbia, Türkmenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán, Belorusszia

30–40 % között

Észtország, Moldávia, Tadzsikisztán

40–50 % között

Kirgízia, Lettország

Uo. 37. old. Georg Brunner: Nemzetállamok és kisebbségek Európa keleti felén. Régió, 1992. 3.sz. 8. old.

6 7

134


Nemzeti kisebbség az a népcsoport, amely elkülönülve (elszakítva) él többségi etnikumától, de anyanemzete rendelkezik önálló államisággal. Etnikai kisebbség az a népcsoport, amelyik saját közösségében él – nemzeti gyökerei fellelhetőek – de nem köthető egyetlen nemzetállamhoz sem. A nemzet kohéziós elemei közül igazán csak a közös kultúra és a nyelv azonossága jellemzi. Kisebbségek Kelet-Európában (Becsült érték)8 (A táblázatban megadott számok ezerrel szorzandók)

Összlakosság

Nemzeti kisebbség

Cigányok

Zsidók

Albánia (1989)

3 183

65

60

1

Azerbajdzsán (1989)

7 021

1 180

1

31

Bosznia-Hercegovina (1991)

4 365

31

35

2

Bulgária (1992)

8 487

1 000

800

5

Csehország (1991)

10 299

502

200

4

Észtország (1989)

1 566

595

1

5

10 152

2 125

20

112

Grúzia (1989)

5 401

1 590

3

25

Horvátország (1991)

4 784

810

20

2

16 464

9 910

15

15

4 258

2 020

1

6

37 879

900

50

15

2 667

1 250

15

23

Fehéroroszország (1989)

Kazahsztán (1989) Kirgizia Lengyelország (1988) Lettország (1989)

Georg Brunner: Nemzetiségi kérdés és kisebbségi konfliktusok Kelet-Európában. A Magyarságkutatás Könyvtára, Budapest, 1995. 87. old.

8

135

Integrációs és biztonság Összlakosság

Nemzeti kisebbség

Cigányok

Zsidók

Litvánia (1989)

3 675

735

5

12

Macedónia (1991)

2 034

640

200

2

10 375

100

600

80

4 335

1 460

20

66

Montenegró (1991)

615

200

8

-

Oroszország (1989)

147 022

26 455

300

551

3 305

220

1

1

22 760

2 000

2 000

10

Szerbia (1991)

9 791

2 840

530

4

Szlovákia (1991)

5 269

676

600

2

Szlovénia (1991)

1 963

170

7

1

Tadzsikisztán (1989)

5 093

1 905

3

15

Türkmenisztán (1989)

3 523

985

1

2

Ukrajna (1989)

51 471

13 515

90

487

Üzbegisztán (1989)

19 810

5 555

30

98

407 567

79 434

5 616

1 577

Magyarország (1990) Moldva (1989)

Örményország (1989) Románia (1992)

Összesen

E táblázat szerint a nemzeti és etnikai kisebbségek száma a régióban 86 millió 627 ezer fő. Az összlakossághoz viszonyított aránya 21,28%. Tehát valamivel több, mint minden ötödik személy valamely kisebbséghez tartozik. Valójában a számok jól szemléltetik a kisebbségi probléma nagyságát és szerteágazó voltát. Az Európában lezajlott változások új megoldásokat kínáltak, illetve bizonyos dolgokat követeltek: a nemzetközi szervezetek – az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (majd utóda az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet), az Európa Tanács – egyre nagyobb teret szenteltek azon nemzetközi normák intézményesítésé136


nek, amelyek egy-egy társadalom demokratizáltságának fokmérőjéül is szolgálnak, de egyben követhető mintát is jelentenek a kisebbségek védelmében. A korábbinál részletezőbb és pontosabb normaalkotás érzékelhető a nemzetközi szervezetek munkájában. A kisebbségvédelem a konfliktus megelőzés fontos eszközévé vált. A kétoldalú kapcsolatokban is nőtt a kisebbségek érdekében végzett külpolitikai mozgástér, a szomszédos államok sorra kötötték meg ún. alapszerződéseiket. Ma a nemzetközi közösség struktúráját, mozgási lehetőségét, politikai trendjét a nemzetállami modell határozza meg. A nemzetközi szervezetek (ENSZ, EU, NATO, EBESZ stb.) tagjai is alapvetően nemzetállamok. Ez azt jelenti, hogy: • az adott főhatalom territóriumán a többségi etnikum a meghatározó, az államalkotó • a többségi etnikum a nemzetközi jognak is a kedvezményezettje, egy nemzetközi érdekközösségnek is a tagja, amelynek etnikai kérdésekben döntő szava van. A fenti szempontokból következik az, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek elismerése, beemelése a nemzetközi jog alanyai közé és azokkal egyenjogúvá válásuk a már létező nemzetállamok jóindulatától, sratégiai, gazdasági stb. érdekeitől függ. A kisebbségi probléma akkor válik igazán élessé és hordozza magában akár a fegyveres ös�szeütközés lehetőségét is, ha az etnikai közösség politikai szubjektummá válik, ha az addigi kulturális, oktatási, nyelvi érdekei politikaivá transzformálódnak és a politikai rendszerbe csatornázódnak be. Ez akkor következik be, ha: – az etnikai közösség megszervezi önmagát, politikai közösséggé válik, kialakul politikai tudata, ezzel együtt képessé válik autonóm politizálásra, erős civil társadalomra támaszkodik, hatékony intézményeket épít ki és működtet; – a politikai közösség politikai szabadságjogai teljes birtokában van, képes a közösségen belül normaalkotásra és norma-betartására; – a közösség sajátos kultúrával rendelkezik, kulturális identitással, 137


amelyet őriz és ápol, ezekkel ugyan elkülönül a többségi etnikumtól, ugyanakkor számtalan szállal kötődik is hozzá. A konfliktusok általános okait Georg Brunner az alábbiak szerint osztályozta: – a totalitarizmust követő korszak átalakulásával járó politikai és gazdasági természetű problémák; – a legtöbb kelet-európai ország történetileg jogos felzárkózási igénye a nemzetál lammá válás folyamatában; – a nyugati hatalmaknak a népek önrendelkezési jogát sértő hibás döntései Kelet-Európa politikai térképének újrarajzolása során, mindenekelőtt az első világháborút követően; – dekolonizációs problémák, különösképp az egykori Szovjetunió iszlám régiójában; – a történelmileg kialakult négy kultúrrégió (Kelet-Közép-, Északkelet-Európa, Délkelet-Európa, Orosz Birodalom, iszlám kultúrkör) között fennálló különbségek.”9

Az etnikai konfliktusok tipizálása A szerteágazó és sokrétű kisebbségi összeütközéseket többféle megközelítésből lehet tipizálni. Jelen esetben a biztonságpolitikai összefüggésekre koncentrálunk és ilyen nézőpontból vizsgálódunk. – Az egyik legalapvetőbb összeütközés az egy államon belüli ellentét kiéleződése, a polgárháború etnikai alapokon. Egy főhatalom területén belül konfrontálódnak az etnikumok, mindkét résztvevő minden lehetőséget felhasznál a másik ellen. Igyekeznek külső patrónust támogatóként megnyerni (ez lehet egy másik állam, államcsoport, nemzetközi szervezet, esetleg etnikumának más állam területén élő csoportja stb.). Georg Brunner: id.mű. 68. old.

9

138


– Lehetséges olyan több etnikai csoportot érintő konfliktus, amelyek egy állam területén élnek. (lásd Bosznia-Hercegovina) Minden etnikum harcol mindegyik ellen. A szövetségesek gyorsan váltogatják egymást, ma szövetségesek, holnap ellenségek. Az ellentétek gyorsan elmélyülnek, akár a genocidiumig is eljuthatnak. – Több államot egyszerre, egyazon etnikum által érintett összeütközés. Erre a legszemléletesebb példa a kurd kisebbség szuverenitási kísérlete. (Irak, Irán, Törökország, Szíria stb. területén) Az etnikum szétszóródottsága, szállásterületei révén több állam területén él, hol egyik, hol másik többségi népcsoporttal kerül konfliktusba. Mivel a szembenálló fél több is lehet, a kisebbség terrorista, megtorló akcióit területeitől távolra is áthelyezi. Ehhez szorosan kapcsolódik a migráció jelensége is. A menekültek megjelenése egy, vagy több állam területén; főleg gyermekek, nők és idősek tömegeiben, akik a harcok elől szomszédos országokban keresnek menedéket. – Már korlátozott szuverenitással – autonóm státussal – rendelkező etnikum konfliktusa. Erre lehet példa Csecsenföld és a csecsen népcsoport küzdelme. A korlátozott önkormányzattal rendelkező, bizonyos politikai jogokkal bíró etnikum a teljes önállóságot, a föderális államból való kilépést tűzi ki célul. – Nemzet és állam közötti konfliktus, amikor a nemzet határai és az állam határai nem esnek egybe. Jellemző példaként a nagy számban határon túl élő orosz és magyar etnikumot említjük. A kisebbségi népcsoportok rendelkeznek anyanemzettel, teljes szuverenitást kivívott entitással. Az anyanemzet hathatós támogatásban részesíti határon túli nemzettesteit, fellép érdekükben különböző nemzetközi szervezeteknél. – Etnikai felkelő mozgalmak problémái. Mint például a palesztinok, sri-lankai tamilok, a spanyolországi baszkok, a fülöp-szigeteki mohamedán mórok küzdelme és mások. Szuverén entitással nem rendelkező, politikai megszerveződés alacsonyabb fokán álló kö139


zösségek törekvései ezek. Gyakran elkeseredett küzdelmet vívnak jogaikért, a terror eszközeit is használva, nem kímélve ártatlan, a konfliktushoz egyáltalán nem kötődő embereket. – Jelentkeznek törzsi ellentétek is, mint etnikai konfliktusok. Gondoljunk pl. az afrikai hutu és tuszi törzsek közelmúltbeli összecsapásaira. Jellemző rájuk az eredetszerinti megkülönböztetés, a véres összeütközések, a kegyetlen, olykor brutális küzdelem. A konfliktus orvoslása nehéz és hosszan tartó. – Végezetül említjük a vallási köntösbe burkolódzó ellentéteket, melyek mögött etnikai problémák is állhatnak. Említhetők az északírországi katolikus protestáns/ír angol ellentétek, a boszniai mohamedánok konfliktusai és más vallási törekvések. A teokratikus államberendezkedés, a terrorcsoportok működése világméretűvé szélesítheti a vallási ellentéteket. (lásd 2001. szeptember 11.)

Lehetséges megoldási módok Kelet-Közép-Európa államaiban a rendszerváltás nyomán mindenütt a tömegdemokrácia szabályai gyökeresedtek meg. Általános, egyenlő, közvetlen és titkos választásokat tartottak. Ilyen formán a társadalmak legitimációját bíró kormányok kerültek hatalomra (esetleg elnökök az elnöki rendszerekben). A formális, egyszerű demokrácia (Westminster-modell) megoldását alkalmazva a kisebbségi problémák nem orvosolhatók. Az könnyen belátható, hogy az egyszerű többség bármikor leszavazhatja a kisebbséget, és még az a vád sem érheti a döntéshozót, hogy antidemokratikusan járt el. E forgatókönyvet követve a kisebbség soha nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy döntései befolyásolják a többséget. Tehát a valós problémamegoldáshoz több kell! a) Megoldás lehet többletjogok biztosítása a kisebbségek számára, un. pozitív diszkrimináció. Ilyen lehet az, hogy az általános választóelvtől elkülönülten választhatnak képviselő(ke)t a törvény140


hozás valamely házába. Úgy alakítják át a választókerületeket és a közigazgatási beosztást, hogy a kisebbségiek létszámuk arányában rendelkezhessenek politikai reprezentációval, kivehessék részüket a törvényhozás munkájából. b) Egy másik megoldási mód lehet az országhatárok megváltoztatása, módosítása. Szólni kell róla még akkor is, ha ez nem egyszerű megoldási lehetőség, hiszen számos érdeket sért. A ’80-’90-es évek fordulóján több határmódosítás is történt Európában a nemzetközi közösség jóváhagyásával. Elég most megemlíteni a német egység létrejöttét, Csehszlovákia, Jugoszlávia, vagy a Szovjetunió felbomlását. A határok megváltoztatásához egyértelműen erős politikai akaratra van szükség minden érdekelt (szomszédos) állam részéről és csak akkor vezet eredményre, ha csökken a kisebbségben élők száma, valamint nem jön létre újabb. Térségünkben több országban is időről-időre felmerül a határok átrajzolásának óhaja, pedig a probléma orvoslása nem a szélsőséges politikai erők kompetenciájába tartozó feladat, mert csak toleranciával és politikai bölcsességgel vihető véghez. c) Az előző megoldás hiányában a kollektív identitás jogának a megadása lehet egy újabb módja a kisebbségek védelmének. Ide tartoznak az identitást megteremtő és ápoló elemek – elsősorban az anyanyelv, a kultúra, a vallás – megőrzése és ápolása. Ez gyakorlatilag az oktatás és iskolaügy kisebbségek általi felügyeletét, anyanyelven megszólaló médiumokat, a kultúra ápolására létrehozott intézmények működtetését, valamint az anyanyelv korlátozásoktól mentes használatát jelenti. Mindezek csúcsán található a politikai rendszerben, a politikai életben való megjelenés joga is. d) A megoldás egy másik szintje lehet a nemzetközi viszonyokon belül a nemzetközi jog területét érintő formák. A kisebbségszabályozásnak lehetnek egyetemes (az ENSZ által kezdeményezett és a tagországok jogszabályaiba befogadott), lehetnek kontinentálisregionális (Európai Kisebbségvédelmi Charta, ET 1201-es aján141


lás), valamint lehetnek kétoldalú (bilaterális) formái is, amikor két szomszédos állam – a ma divatos kifejezéssel élve – alapszerződést köt. Az érintett felek ezen alapszerződésen belül igyekeznek megoldani kisebbségi ügyeiket. Ez az alapszerződésekre épülő rendszer az utóbbi két évtizedben épült be és lett favorizált módja a kétoldalú kapcsolatok ápolásának, mintának véve a második világháború után megkötött német-francia alapszerződést. A nemzetközi viszonyokon belül a regionális szervezetek erőfeszítései is elvezethetnek a jószomszédi kapcsolatokhoz, a vitás kérdések rendezéséhez, a kisebbségek helyzetének javításához. Konkrétan az EBESZ, a Közép-Európai Kezdeményezés, az Alpok-Adria és más hasonló képződmények feszültségfeloldó tevékenységre kell gondolni. Esetleg arra, hogy a nemzetközi szervezet előfeltételül szabja a belépni szándékozó államnak az etnikai konfliktusok kölcsönös rendezését még a szervezetbe felvétel előtt. Egy másik megközelítésből fakadó megoldás lehet a regionalizmus, a már létező történelmi régiók felélesztése, új tartalommal való megtöltése. Még akkor is, ha államhatárok szabdalják át az adott régió területét. Azt, hogy mennyire fontos megoldási mód lehet a régiók működése, azt legjobban az Európai Unión belüli szerepük bizonyítja. Az unió 1995-99 között mintegy 80 euró-régióval számolt, és 5 milliárd DM-t irányzott elő erre a célra. A régiókat – amelyek általában két, de gyakran több határt is átlépnek, és úgy alkotnak egy térséget –, olyan tradicionális és sikerorientált együttműködési formának képzelik, valamint úgy is kezelik Nyugat-Európában, amelyek szilárd alapját képezik a további fejlődésnek. Egyúttal segítik Közép-Kelet-Európa csatlakozni szándékozó országait mielőbb integrálódni az unióba. Az euró-régiók rendszeresen tartanak konferenciákat az elért eredményeikről, a felmerülő problémák megoldásairól, és a továbblépés feladatairól. Így 1992-93 folyamán a német-cseh, és a németlengyel határmelléken nyolc régiót alakítottak ki, és ezek projektjei142


re mindösszesen 325 millió ECU10-t költöttek. A közös fejlesztések, a határon átívelő közös munka oktatási, környezetvédelmi, nyelvi kapcsolatok elősegítik az etnikumok közeledését, a köztük lévő feszültségek oldását. Az egymás kölcsönös megismerése, a közös érdekek megtalálása jó alapokat ad a további együttdolgozásra, így a még mélyebb megismerésre. Magyarország vonatkozásában is történtek kezdeményezések régiók kialakítására, melyek az osztrák és szlovén együttműködést sikeresen mélyítették el. Ugyanakkor az ország keleti felén Békés és Hajdú megyék kezdeményezésére hiába reagált kedvezően a romániai Arad megye, ha a centralizált államszervezet elvéből következően a román megye önállóan nemzetközi együttműködésbe nem kezdhet, a központi kormányzatnak kell engedélyezni azt. Vagyis pont a a regionalizmus lényege szenved így csorbát: a helyi kezdeményezés, az önállóság, a bürokratikus előírások oldása, a különböző etnikumok közötti kapcsolatok béklyók nélküli fejlődése. f) Megoldási forma lehet az autonómia és a különböző autonómia formák egymásra épülő rendszere is. A svájci illetőségű Andreas Gross repartőr által az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elé terjesztett jelentés11, majd az erre épülő határozat megállapította, hogy a regionális autonómiák eddigi pozitív tapasztalatai az európai konfliktusmegoldás forrásainak tekinthetők, s az autonómia egy „államszint-alatti” rendezés (sub-state arragement) terméke, amely a kisebbségek jogainak és kulturális identitásának megőrzése mellett garantálja az állam szuverenitását és területi egységét is. Egyik lehetséges módja a területi autonómia. Ez Nyugat-Európában is eléggé elterjedt, elfogadott forma, gondoljunk: Katalónia, Dél-Tirol, Korzika autonómiájára. A területi autonómia politológi Az unió közös pénzét, az eurót megelőző egységes elszámolási egység, csak számlapénzként működött. 11 www. htmh.hu 10

143


ai szempontból hatalommegosztást tételez, vagyis a központi kormányzat megfelelő jogi garanciákkal alátámasztva a kisebbségek lakta területeknek különleges statust ad, ami meghatározott ügyekben önkormányzati jogokkal jár együtt. A különleges status csak akkor különleges, ha többletjogokkal bír, mint általában a máshol is működő önkormányzatok. A „pozitív diszkrimináció” lehetséges felhasználását, előnyös voltát a Gross-jelentés is említette. A területi önkormányzat megalakítása nem elszakadás, nem kiválás az adott állam területéből, csak széles lehetőségek megadása, olyan lehetőségeké, amelyek a többségi népcsoport számára természetesek. A területi autonómia viszont csak összefüggő, tömbben élő etnikum esetén alkalmazható, és még így is előfordulhat, hogy a területi autonómián belül a többségi etnikum kisebbségbe kerül. Tehát a többségi népcsoport az autonómia területén kisebbségbe kerül. A Gross-jelentés a területi autonómia fogalmát így határozta meg: valamely szuverén államon belül egy adott régió lakosainak olyan kiterjesztett jogosítványai, amelyek tükrözik speciális földrajzi helyzetüket és elősegítik kulturális és vallási hagyományaik ápolását. g) A személyi, vagy perszonális autonómia esetén az autonómia hordozói a kisebbségi személyek, pontosabban a személyek szövetsége. Ott alkalmazható, ahol a kisebbségek nem egy körülhatárolható tömbben, hanem szétszóródva élnek. Ez a személyi szövetség meghatározott ügyekben – elsősorban az oktatást érintőekben – saját hatáskörében hozhat döntéseket. Az oktatás és az anyanyelvhasználat lehetőségének biztosításával óvható meg hatékonyan az identitás. h) Lehetséges egymásra épülő autonómia „piramis” felépítése is. A szórványban élők számára perszonális, a településen többségben lévők számára települési és az összefüggő területen, régióban létező települések számára területi autonómia biztosítása. Elképzelhető a területi önkormányzatok uniója is. Tehát a különböző autonómia formák együttes, egymásra épülő felhasználása a különböző létfel144


tételek között élő kisebbségek számára. Mindegyik számára az a forma, amely számára a legtöbb pozitív diszkriminációt biztosítja. Az eddig megvalósult autonómiák azt bizonyítják, hogy kialakításukhoz sokszor több évtizedre, elhúzódó politikai tárgyalásokra, kölcsönös toleranciára volt szükség. A folyamat siettetése több kárral, mint haszonnal járt. Alkotmányos rendezést kínált a belga megoldás. Az alkotmány többszöri módosításával Belgium szövetségi állammá (föderáció) alakult át. A belga entitás közösségekből és régiókból áll. Közösségei a flamand, a francia és a német nyelvi közösség. Régiói pedig a flamand régió, a vallon régió és a brüsszeli régió. A főváros, Brüsszel „gordiuszi csomóját” úgy oldották meg, hogy egyik régióhoz se tartozzon, így önálló lett. Van viszont kilenc községben mintegy 68 500 német etnikumhoz tartozó belgiumi polgár. Ez a terület túlságosan kicsi ahhoz, hogy régiót alakíthattak volna belőle, ezért megoldásként bevezették a „nyelvterület” intézményét. A németek 25 főből álló tanáccsal rendelkeznek, melynek tagjait közvetlenül választják, ez a német kisebbség jogalkotó szerve – parlamentje. A tanács fő feladatai közé tartozik normák megalkotása a kultúra, a közoktatás, a nyelvhasználat kérdéskörében; a közösség költségvetésének elfogadása (ennek kb. 60%-át oktatásra fordítják) és a „kormány” megválasztása. Rendkívül figyelemre méltó az a tény, hogy a német közösség a kultúra, a szociális ügyek és a közoktatás terén nemzetközi egyezményeket is köthet. Mivel a német „nyelvterület” a Maas-Rajna Eurorégió része is, mely belga, német és holland területeket egyesít, ez az alkotmányos felhatalmazás fontos lehetőségeket biztosít e kisebbség számára. A német kisebbség önkormányzatainak területi határai az ő hozzájárulásuk nélkül nem módosíthatók. A belga megoldás azt példázza, ha egy állam lakossága több etnikumhoz tartozik, akkor ez a tény nyugodtan visszatükröződhet az államszervezetben is, anélkül, hogy az adott államot gyengítené. A többség akarata érvényesül, de csak a kisebbség jogainak tiszteletben tartása mellett. 145


Az anyanyelv használatának megóvására fokozott gondot fordítanak például a finnországi svédek esetében. Minden község kétnyelvűnek (finn és svéd) minősül, ahol a lakosság 8%-a a másik nyelvet beszéli. A települések nyelvi statusát a kormány határozza meg a 10 évente megtartandó népszámlálások adatai alapján. A helységnévtáblák viszont mindenütt két nyelven íródnak, még egynyelvű települések esetében is. A svéd kisebbség diákjai számára kvóták vannak meghatározva a felsőfokú tanintézetekben, ahová még gyengébb eredmények birtokában is bekerülhetnek, hogy a kisebbség kulturális-oktatási fejlődése folyamatosan biztosítható legyen.

Magyarország az EU élén Hazánk 2011 első felében az Európai Unió soros elnöki tisztét tölti be. Ebből a megbízatásából fakadóan több fontos előrelépést is tervez az elnökség alatt. Az uniós országok figyelmének középpontjába kerültek a cigányok (romák), akik Európa legnagyobb létszámú őshonos kisebbségét alkotják. Számukat 10-12 millióra becsülik. A magyar elnökség stratégiai fontosságúnak tarja, hogy a cigány kisebbség helyzetére megoldást találjon az unió, nehogy a probléma elmérgesedjen. A magyar kormány felkarolva a problémát, uniós elnöksége fókuszába állította a kérdés megoldását. Valójában a probléma neheze Kelet-Közép-Európa térségében van, itt található a roma kisebbség nagyobb hányada is. A helyzet Magyarországon is megoldásért kiált. Az eddigi programok nem érték el a kívánt hatást, a roma kisebbségre fordított milliárdok nem kellő hatékonysággal kerültek felhasználásra. A hazai cigányságról csak nem hivatalos adatok állnak rendelkezésre, különböző becslések 600 ezer és 1 millió közé teszik számukat, miközben a legutóbbi kisebbségi önkormányzati választásokra országos összesítésben alig 200 ezren iratkoztak fel. Hiszen indulhatnak a kisebbségi választásokon a 1993. évi LXXVII. 146


törvény értelmében, mint a 13 elismert és őshonos nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozók. Unió ide, unió oda, a felelősség a romák integrációjában és felzárkóztatásában továbbra is a nemzeti kormányoké marad. De a sikerhez kell az Európai Bizottság felügyelete és koordinációs tevékenysége is. A magyar romastratégia egy keretet ad a nemzeti stratégiákhoz, amelyek biztosítják polgáraik számára a jogokat és egyúttal a jólétet is. Szükséges az erőfeszítések összehangolása uniós szinten. Prioritást képeznek: a lakhatás, az egészség, az oktatás és a foglalkoztatás kérdései. Meg kell oldani a forrásokhoz való egyenlő hozzáférést, fel kell lépni a szegénység, a szegregáció és az egyenlőtlenségekkel szemben. A lehetőség szerint csökkenteni kell a faji előítéleteket, erősíteni a társadalmi összetartozást a cigány és a nem cigány állampolgárok között. Amennyiben sikerül a cigány kisebbség tagjait munkához juttatni, akkor becslések szerint az EU nemzeti jövedelme mintegy 4%-al bővülne. Néhány tényre már építhetünk. Ez év április 5-én az Európai Bizottság (az unió kvázi kormánya) megtárgyalta és elfogadta a magyar elnökség által előterjesztett romastratégiát. A stratégiának unió szinten összehangoltnak, de tagországonként a helyi sajátosságoknak alkalmazkodónak kell lennie. A Bizottság folyamatosan figyelemmel fogja kísérni a tagállamok vállalásait és a végrehajtás folyamatát is. Ugyanezen nap a Strasbourgban ülésező Európai Parlament is tájékoztatást kapott a Bizottság állásfoglalásáról Viviane Reding és Andor László biztosok előterjesztésében. A Parlamenti dokumentum az alábbiakra koncentrál: – kötelező erejű uniós norma foglalkozzon a romák helyzetével – cél: a romák munkavállalása; oktatáshoz, lakhatáshoz, egészségügyi ellátáshoz valóhozzáférésük – a tagországoknak még az idén nemzeti célkitűzéseket kell megállapítaniuk, saját államuk helyzetének megfelelően 147


– már jövő évben láthatónak kell lenni az erőfeszítéseknek. Ezek a kezdeti lépések. A végrehajtás meg fogja mutatni, helyes úton jár-e az unió a roma-cigány kisebbség helyzetének változtatásában, elegendőek lesznek-e a biztosított források, a változások láthatóak lesznek-e már a jövő évben. A Bizottság szigort ígér, forrásokat biztosít. Remélhetőleg az első magyar uniós elnökség stratégiai terve áttörést eredményez a romák helyzetében.

Felhasznált irodalom Beréti László: A biztonságpolitika új dimenziója: nemzeti és etnikai kisebbségek. Új Honvédségi Szemle, 1995. 12. sz. Bíró Gáspár: Az identitásválasztás szabadsága. Bp. Századvég kiadó, 1995. Bíró Gáspár-Taubner Zoltán: Kisebbségi jogok kodifikációja az Európa Tanácsban. Társadalmi Szemle, 1993. 11. sz. Brunner G.: Nemzetállamok és kisebbségek Európa keleti felében. Régió, 1992. 3. sz. Entz Géza: Nemzetek és nemzetiségek. Nemzetpolitikai Szemle, 1992. Herczegh Géza: Kisebbségben – európai módon. Régió, 1996. 1. sz. Hummer W. – Bohr S.: A régiók szerepe a jövő Európájában. Pécs, 1994. Schlett István: Nemzetek és nemzeti kisebbségek. Mi a politika? Bp. Századvég, 1994. Sucha Marian S.: Euroregionen oder wenn die Grenze das Zusammenwachsen fördert. Deutschland, 1995. 7. Szabó László: A többnemzetiségű területek biztonsági problémái. Bp. Szemelvények ZMKA, 1995. Viele Weg zur Sicherheit. Deutschland, 1994. 8. A VMSZ koncepciója. Novi Sad, Magyar Szó, 1996. január 21. VMDK Autonómia-koncepció. Novi Sad, Magyar Szó, 1996. február 28. Zoltáni K. Csaba – ifj. Koszorús Ferenc: A kollektív jogok feloldják a feszültségeket. Hitel, 1997. Február

148

HARAI DÉNES

EURÓPAI UNIÓ, TEHETSÉG ÉS KOMMUNIKÁCIÓ A címben jelzett három témáról, azok összefüggéséről, érzékelhető zavarairól, és egyes részterületeinek szétesettségéről szól e rövid tanulmány. Meg kell jegyeznünk, ha zavarokról, szétesettségekről beszélünk, hogy a szétesettben csak az van, ami az egészben is megvolt, és amikor a részek ismét egésszé állnak össze, az már egy új, másik egész lesz. Térségünkben ez következett be az elmúlt évszázadban, minden háború és forradalom után. Amikor teljesen átrendeződnek a társadalmak, történelmileg újraértelmezik a múltat, a kultúra területeit, az ország belső és külső kapcsolatait, az egzisztenciális szinten gyakran krízisek, traumatikus állapotok keletkeznek. Vannak történelmi események, amelyekről nem lehet csak történelemként beszélni még évszázadok múlva sem, – ebben a térségben, mert az elfojtott, a kibeszéletlen mindig jelen van. Tudjuk, hogy a valóság azonban nem gondolható, nem írható és nem szabványosítható, nem változtatható korlátlanul.

Kommunikáció és szövődményei A kommunikáció önmagában is igen összetett kérdéskör, amelynek szinte csak politikai síkját tapasztaljuk a közéletben. A kommunikáció 149


egyik célja, összhangkeresés önmagunk és a világ között. A »kölcsönösség« mechanizmusai nélkül nincs megértés, szolidaritás, demokrácia, nincs társadalom. A fejlett, modern társadalmak polgárait résztvevő, produktív, szenzitív és válaszoló diszpozíciók jellemzik. Néhány jelenség a gyakorlat torzított elvei nyomán. A kommunikációban követett, gyakran tudattalan elvek, ösztön-rezdülések: • Ha egy adott csoport nem vezérelheti a kommunikációt, – mert monopolhelyzetét a választók megszüntették –, akkor torzítja azt, zaklatottságot idéz elő. Az elmúlt időszakot is a zaklatottság jellemezte, megoldások nélkül. • Esetenként a teljes tagadás álláspontjára helyezkednek és a tagadott ellentétét állítják. Szétválik, hogy a világ tényszerűen milyen, illetve, hogy milyennek jelenik meg számomra, alanyi látószögem és érdekeim szerint. • Egyes csoportok és média csatornák a kifordított valóságról akarják feltétlen meggyőzni a közvéleményt. A „feltétlen meggyőzni” égető szükséglete mutatja a kétségbeesettséget. • Miközben távlatteremtéssel van elfoglalva az egyik fél, a másik a magyar valóságról folytat közbeszédet – külföldön. A külföldre vitt közbeszéd bízik a szélesebb közvélemény hangolhatóságában. A kivitt témákból azonban nem lesz a történelemből ismert „magyar ügy”, mert a nyugat fejlett országaiban is hasonló megoldásokra jutnak. A jelzett (legtöbbször átvett, külföldi mintákat másoló) kommunikációs technikák nem alkalmasak a mai magyar valósággal való megküzdésre, mert a hirdetett) „igazságokban” nincs energia, a képviselt normák kiüresedtek. A régi társadalmi szerkezet azonos helyzetben lévő nagyobb csoportjai is köztes helyzetben vannak, mert szétverődött az osztálykultúra, osztálytudat és az osztályerkölcs is. Ami megmaradt a régi kultúrából, az az évtizedeken keresztül kódolt offenzív és defenzív karakterek, – korábbi megfogalmazásom szerint az archaikus tartalmakra utalva – az agora és az aréna típusok. A volt monopolhelyzetet a legutóbbi 2010-es választásokon 150

Harai Dénes: Európai Unió, tehetség és kommunikáció

szétrúgták a választók, így a sértettség magától értetődik. A sértettség – szép magyar kifejezéssel – mondvacsinált ügyeket kreál. • A magyar karakter, és a magyar megoldások felmutatása új jelensége a közéletnek. Akarunk-e semmilyenek lenni? – kérdezhetjük, azaz nem ország, nem haza, nem nemzet, hanem csak egy hely a térképen? A válaszunk az lehet, hogy nem, mert nem lehet lemondani arról, ami történelmi-kulturális értékként megtartotta, megerősítette a magyarságot, kaput nyitott a világra és gyarapította a civilizációs értékeket. Ugyanakkor tudjuk, hogy navigálás nélkül lehet ugyan hajózni, de, lehet-e kikötő és horgony nélkül? A jelenlegi helyzetet jellemzi, hogy egész csoportok estek ki eddigi társadalmi-politikai szerepükből. A régi ideológia maradványaként antagonisztikus ellentétet látnak ott, ahol ilyen nincs. Mindegyik szereplő úgy érzi, felad magából valamit, ha közeledik a másik álláspontjához, még mindennek nagy – G. Bachelard francia filozófus kifejezésével – az „ellenségességi együtthatója.” Fel kell vetni azonban, hogy követhetünk-e marxista értelemben vett forradalmi célokat? – akár a bel- és a külpolitikában vagy a kommunikációban? Úgy vélem nem. A világnak azonban mindig lesznek olyan elmaradott részei, ahol ez a doktrína a meglévő kritériumok alapján értelmezhető. Mindennek ellenére nem a forradalmi változás a legrosszabb, mert – ismerjük a múlt század történelméből – más módon, más célokra is meg lehet ragadni a hatalmat. A forradalmárhoz negatív konnotációk is ismertek, gondoljunk az egyszerűbbek közül G. Flaubert mondatára: „Aki forradalmár, gonosztevő is!” A tudatot a viszonyok termelik, a megnyomorított tudatot is. A kultúra és a viszonyok hordozója maga a (kommunikáló) ember. A düh is történelmi eredmény, – tapasztaljuk a beszédmódok indulatosságát – ez dolgozódott ki, ebben a gátakkal, korlátokkal, „ellenségekkel” tele történelemben. A nyelven kívüli világ szüntelenül betör a nyelvi, szimbolikus rendbe, visszaszorítja, megsemmisíti a párbeszédet, 151


traumatizálja az alanyt. A válságtudat a társadalmi bomlás terméke. A világ egyéniségünk szerint rendeződik bennünk. Tapasztalatunk az, hogy az intellektualitást szétrombolják: (a) a krízisek, (b) a modern mítoszok gyors kiüresedése, (c) a kultúra erőszakrendszerei, (d) a külvilág irracionalitásai, valamint (e) idegenkedéseink: nem viseljük el a másik arcát, gondolatát, történetét. Az intellektuális ember önnevelő is. Gondoljunk vonzódásainkra, választásainkra, viszolygásainkra, meneküléseinkre. Ne hagyjuk, hogy mindig szétfeszítse valami a humán egzisztenciát (jelenleg az anyagi érdek ismét, igen jelentős kísérletet tesz erre, ami már most is több puszta kísérletnél). A folyamat egy idő után szabályozhatatlanná válik.

Európai Unió A történelem mélyebb és részlet-gazdagabb, hogy bármit mondjunk, vagy írjunk róla néhány mondatban. Ebben a közép-európai térségben a történelem előkódolta a megértés hiányát, elsődlegesen, az nem a kommunikációban történik meg – eben a vonatkozásban a média erőlködése szinte feleslegesnek látszik. Gondoljunk arra, hogy a történeti idő nyomán, az általa létrejött tudatokban, azonos értékelést kapnak olyan dolgok, amelyek ellentétei voltak egymásnak (fasizmus – kommunizmus, fehér terror – vörös terror). A múlt, a jelen és a jövő tartalmai egymásba rétegződnek, fogva tartják egymást, és a tapasztalt formában kommunikálódnak, ezért az örökséget, a történelmünket sem tudjuk zavartalanul birtokba venni. Gyakran elkerüli figyelmünket, hogy az Európai Unió, amennyire modern, legalább annyira tradicionális is (Görögország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország stb.). Nem véletlen, hogy a fogalmi jelentések eltérése ilyen kaotikus: hagyományőrzés, demokrácia (már látjuk, hogy a demokrácia zsákutcák sokasága is!), civil társadalom, politikai felelősség, az emberi élet védelme, tulajdon, lopás, tolerancia 152


(intolerancia-e, ha az ideges vergődést, feszültségkeltést, felelőtlenséget nem fogadja el az állam, és nem tudják elfogadni a kisebb társas rendszerek sem?). Az egyes országokban több népcsoport él, amelyeknek a tudat-határai eltérőek (van, amelyiknek a Kárpát-medence ez a határ, van amelyiknek az EU, vagy a globális világ). Gyakran elfelejtjük, hogy az európaiságnak van egy belső síkja, amelyen azonosak például a komoly és könnyűzenészek; a tudományos kutatók; az egyetemek és középiskolák hallgatói, tanárai; a világversenyekre készülő sportolók; a telekommunikációban-számítástechnikában dolgozók, és lehetne folytatni a sort. Vannak értékeink. Miért van az, ha az ember elolvassa, mondjuk Déry Tibor egyik könyvét, úgy érzi, hogy értelmesebb lett, mint mikor egy modern amerikai filozófust olvasott? Gyakran támadják a „nemzetet”, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nemzeti, a nacionalista is – Illyés Gyula kifejezésével – embert véd! Az európaiságban a görög kultúrára külön utalni kell: „Mindenekelőtt joggal hivatkoznak arra, hogy egész kulturális életünk, gondolkodásunk és érzelemvilágunk az európai kultúrkör szellemi szubsztanciájában gyökerezik, tehát abban a szellemi lényegben, amely az antik világban kezdődött, melynek kezdeténél ott áll a görög művészet, a görög költészet és a görög filozófia, mely azután a kereszténységben az egyház létrehozásával megélte nagy fordulatát, s végül a középkor végén a keresztény erkölcsnek az antik szellemi szabadsággal való nagyszerű egyesítésével a világot mint Isten világát felfogta, s a felfedező utakkal, a természettudománnyal és technikával alapjaiban átalakította. A modern élet minden területén, tehát minden olyan esetben, amikor akár szisztematikusan, akár történetileg, akár pedig filozófiailag a dolgok mélyére hatolunk, azokba a szellemi struktúrákba ütközünk, amelyek az antik világban és a kereszténységben keletkeztek. Másodszor, hangsúlyozzák, európai kultúránk egész ereje az elvi kérdésfeltevés és gyakorlati cselekvés közti szoros kapcsolatból ered, s mindig is ebből a kapcsolatból eredt… Az elvi kérdésfeltevésnek és a gyakorlati cse153


lekvésnek ez az összekapcsolása volt az a képesség, ami a görög népet mindenekelőtt kitüntette, s ami a modern európai kultúra kezdetén, a reneszánszban újból történelmünk középpontjában állott, s létrehozta a modern természettudományt és technikát…” – írta Werner Heisenberg német atomfizikus, és hozzáteszi: Higgyünk Európában!

Tehetség Európa épülni, gyarapodni akar, és ahhoz tehetségek kellenek (produktivitás, nagy szellemi fogyasztóképesség, kritikus értelmezés és körültekintő szelekció). A nemzetközi integrációban profitálni akarnak egymásból a nemzetek, ezért a tehetségnek meghatározóbb a jelentősége. Profitálni azonban csak az eredetiségből, az innovatív gondolkodásból, az expresszivitásból lehet. Ha azt mondjuk, tehetség, gondolhatunk a magyar kultúrára (de bármelyik másikra is), mert a kultúra a tehetségek által képviselt csúcspontok sűrű hálózatára épül: Munkácsi Mihályokra a festészet, Borsos Miklósokra a szobrászat, Liszt Ferencekre a zene, Páger Antalokra a színészet, Korda Sándorokra a film, Petőfi Sándorokra a költészet, Arany Jánosokra az irodalom, Szentgyörgyi Albertekre az orvostudomány, Steindl Imrékre az építészet, Szilárd Leókra az atomfizika, Ferenczi Sándorokra a pszichoanalízis, Irinyi Jánosokra a feltalálás és Mészáros Lázá-rokra a hadsereg, Szemere Bertalanokra a rendőrség tekintetében. Nevek ilyen sorozatából, történelmi koronként még sokat össze lehetne rakni, és e neveknek számtalan leágazása van – a civilizáció felé is. A kiemelkedő pontokat egybekötő szövedék pedig a köznapi feltalálók, szakemberek, kutatók, katonák, rendőrök, ápolónők, édesanyák, továbbá mindazok, akik a napi hiányokat, szükségleteket leleményességükkel megteremtik. A végtelen sorozatszámú élet-szituációkban dől el, hogy kiben, milyen tehetség, képesség rejlik. A tehetség megoldásaival hat a valóságra, értékét a megoldásai mutatják! Nem véletlenül fogalmazott úgy, Vizi E. 154


Szilveszter akadémikus, hogy az atomkor Budapesten kezdődött, gondoljunk Szilárd Leóra, Naumann Jánosra, Teller Edére. Ennek fényében a kérdésünk az, hogy lesz-e még ilyen időszak a magyar kultúrában, de bizonyára lesz, mert ahogyan a magyar fiatalok szerepelnek a nemzetközi megmérettetéseken – reménykeltő. A Heti Válasz 2010-es karácsonyi különszáma az elmúlt 30 év legkiemelkedőbb teljesítményét foglalta össze, amelyből érdemes felvillantani néhányat: • Lovász László matematikus, akadémikus: Az ELTE matematika szakán végzett, részt vett a TDK mozgalomban és amikor pályázatát tanára Soós Vera elolvasta, úgy találta, hogy bőven megüti egy kandidátusi értekezés szintjét, így lett tudományos fokozata az akkor negyedéves egyetemistának. A Yale Egyetemen 1993-1999 között gráf elméletet és kombinatorikát oktatott, majd a Microsoft kutatója lett Seattle-ben. Jelenleg a Nemzetközi Matematika Unió elnöke, az ELTE Matematika Intézetének elnöke. Megkapta a Wolf-, a Bolyai-, a Széchenyi-, valamint a japán Kiotó- díjat. Mentorai: Erdős Pál és Galla Tíbor matematikusok voltak. • Perlaki Tamás, Priskin Gyula és Jászberényi Márk a Colorfront szoftverfejlesztői: „felfedezésükkel és fejlesztésükkel meghatározóan, kimagaslóan és maradandón hozzájárultak a filmgyártáshoz” – ezért megkapták a technikai Oszkár-díjat 2010-ben. 2001-ben fejlesztették ki Peter Jackson a „Gyűrük ura: A gyűrű szövetsége” című filmjéhez Stand Alone Color Corrector (SACC) rendszert, amely lehetővé tette egész estés játékfilm digitális fényelését. Ma már szinte minden film ezzel a technikával készül, szélesítve a filmkészítők kreativitását az utómunkálatok során. • Kustnyerik Ákos szemészorvos és szakmai teamje: felfigyelt egy német egyetemen folyó kísérleti programra, amelynek révén vak emberek kaphatják vissza a fényérzékelésüket. A fény látóhártyájába ültetett CMOS chip segítségével, amely 3x3 milliméteres és 1500 fotocellából áll. 155


• Rátai Dániel feltaláló és csapata: Leonar3Do találmányával indult 2005-ben Arizonába az Intel Tudományos és Műszaki Vására, ahonnan az akkor 19 éves feltaláló hat első díjjal tért haza. Az asztali számítógéphez csatlakoztatható virtuális valóságrendszere (VR) a szemüvegbe épített fejpozíció követése vezérlőszoftverrel mindig olyan szemszögből vetíti ki a virtuális tárgyat, a monitor előtti térbe, ahonnan nézzük – úgy bánhatunk vele, mintha tényleg az orrunk előtt lenne. Amerikai tanulmányok szerint a 3D megjelenítés 200 % -al javítja a tanulás hatékonyságát, 38 % -al a komplex tananyag megmaradását és 40 %- al csökkenti a tanulási időt. Minden területen írható program erre a nyílt platformra – reménykeltőek az orvostudományi lehetőségei a CT-, valamint az MRI- és ultrahangképek térbeli megjelenítésére. • Kolozsi Tibor bronz restaurátor és csapata: 2010-ben fejezte be a kolozsvári Mátyás szoborcsoport restaurálását, amely jelentős szakmai teljesítmény volt, most 2011-ben került átadásra. A szoborcsoportot – Fadrusz János alkotását – 1902. október 12-én állították, amely a magyarság egyik legfontosabb jelképévé vált, a több mint 100 év alatt. A tehetség – Pilinszky János és Kosztolányi Dezső megfogalmazásában –: fokozottan érzékeny látás. Észrevenni az általánosságok mellett a különösségeket, az egyediségeket és azokon belül is a specifikumokat. Ilyen érzékenység nélkül valóban nincs kutatás, nincs tudomány, nincs szakirodalom. A tehetség, minőség, ami elsősorban nem a technikai feltételrendszerben van, hanem a szubjektum tárgyával kapcsolatos igényességében. Az iskola a tehetség szabad tere. A tehetségnek a tanulás nem többszörösen szenvedő magatartás, nincs kiszolgáltatva a csoportnyomásnak, könnyebb a bevonása a tanszéki műhelymunkába – teljesítmény kényszere van. A tehetségnek sem mutatja egyértelműen a feladat, a megoldás logikáját. A tehetség elismerésére napjainkban már határozott törekvés mutatkozik. 156


Oktatás A tehetségre már kisgyermekkorban figyelni kellene. A szülők nincsenek felkészülve erre, de a tehetségek kiművelésére, kiaknázására nincs felkészülve a pedagógia sem. Egyéni tanterveknek nem volt helye a tömegoktatásban. Az Országos Tudományos Diákköri mozgalom az egyetlen szervezett, amely eredményes formája a tehetséggondozás. Az OTDK az elmúlt évtizedekben, mint mozgalom, az időszakról-időszakra megrendezett konferenciákkal kaput nyitott a világra, inspirálta a pályázókat abban, hogy közreműködjenek a társadalom előtt álló feladatok megoldásában, távlatokat nyitott a szakmai fejlődésben, megerősítette a konzulens tanárokat a tapasztalatok, a tudás átadásában és nem utolsó sorban igazolta, hogy a mozgalom a tehetség szabad tere. Egy tanár, ha csak átruház, közvetít ismereteket, akkor nem jó tanár, ahogyan Heidegger megfogalmazza: „Az igazi tanár, csakis tanulni tanít. – és hozzáteszi, hogy: A tanár sokkal, de sokkal kevésbé biztos a maga dolgában, mint a tanulók a magukéban. Ennélfogva a tanár és a tanulók viszonyában, ha igazi kapcsolatról van szó, sohasem a sokat tudónak a tekintélye és az óratartással megbízott autoritatív befolyása játszik szerepet. Ezért magasrendű dolog tanárnak lenni: valami egészen más, mint híres előadónak lenni” A tanítás-tanulás folyamatában fontos, hogy a tanuló is jöjjön rá a saját képességeire, tehetségeire, szellemi tulajdonságaira. A tanulás létfeltétel. A tehetségnek szüntelenül új terek nyílnak, így a válságkezelés, környezetvédelem, fejlettebb és működő modellek adaptációja, új betegségek, és végtelenül gyarapíthatnánk a sort. Ha a társadalmi mozgalmassághoz egy belső – az oktatási szektoron belüli – zaklatottság is társul, akkor csökken a tanuláshoz fűződő motiváció és mind a tanulás, mind a tanítás többszörösen szenvedő magatartássá válik. A jelenlegi helyzetben az iskola ismeretközlő funkciójával azonos rangú feladat a közösségépítés. A szakemberek megfogalmazták, hogy ahol többen zenélnek, festenek, szobrászkodnak, vagy kutatnak – ott gyorsabban kiemelkedik valaki. 157


A tehetség ösztönzésére jó műhelyek a középiskolák, az egyetemek, a kutatóintézetek, ahol jelen vannak a tanárok, mentorok, segítők, a korszerű feltételek pedig megteremthetők.

Feladatok Az oktatás, a média, a mentori rendszerek fontos feladata lenne pozitív viszonyt kialakítani azokhoz a tényezőkhöz, amelyekből a jövő szerkesztődik. Komolyan kellene venni az olyan összefüggéseket, mint: (a) belső stabilitás nélkül nincs megbízható, tartós teljesítmény sem. (b) A külső feltételek tartós instabilitása megbontja a belső stabilitást is. A zavaroktól a modern társadalmak sem mentesek, mi több a zavarok esetenként tartósan is létezhetnek. Ezek nemcsak elméleti kérdések, hanem a köznapokat alakító tényezők, de komolyan vesszük-e azokat? A kommunikáció a progresszivitás esélye (módja): létfeltétel, megszakíthatatlan az állandó reflexió állapota. Közös képesség a megértésre és válasz a kihívásokra, a lehetőségek kiaknázására. Napjainkban egy jó gondolat azonnal európai stratégiává válhat. Fontos a siker alapú kommunikáció, amely stabilizálhatja az identitást. Az identitás-robbanásnak már napjainkban is tanúi vagyunk, gondoljunk az iszlámra. A korrekcióra való készség, a valódi demokrácia jelleg-meghatározója. H. S. Truman, amerikai elnök 1947. március 12-én, a kongresszus két házának együttes ülésén fogalmazta meg: „Nincs tökéletes kormányzat. A demokrácia egyik legfőbb erénye azonban az, hogy hibái mindig láthatóak, s azok a demokratikus fejlődés során kimutathatóak és felszámolhatóak.” Erőteljes az aszimmetria a technikai, pénz-, piaci viszonyok, valamint a szellemi kultúra, az emberfelfogás között. Történetileg is érzékelhető, hogy a robbanásszerű technikai haladás mögött mindig elmaradt az emberfelfogás (különösen jelentős ez a II. világháború időszakában). 158


Célszerű átgondolni alapvetőbben a tradícionalitás és a modernitás arányait. A jelzett magyar értékek EU-értékek is, ezért a civilizáció védelme a mi feladatunk is. Vas István magyar költő nyomán azt mondhatjuk: ha tehetségünkből, teremtő természetünkből eredő valódi szükségleteink szerint cselekszünk, ismét jó iskolákat, és más intézményeket, közösségeket hozunk létre, – nemcsak magyarok, de európaiak is leszünk lényegien és vitathatatlanul.

Jegyzetek G. Flaubert (1821-1880): Bouvard és Pécuchet. / Ford. Tóth Árpád / Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989., 225. old. Werner Heisenberg: Válogatott tanulmányok. Gondolat, Budapest, 1967. 55-56. old. M. Heidegger: Mit hívunk gondolkodásnak? Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2009. 30-31. old.

159

Reflexió

VARGA CSILLA

REFLEXIÓ EGY KONFERENCIÁHOZ (Az Európai Uniót támogató magyar elnökség biztonságpolitikai aspektusai) 2011. április 29-én volt szerencsém részt venni a TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesület (TIT HABE) és a ZMNE Társadalomtudományi Intézet szervezésében azon a tudományos konferencián, amely az Európai Unió magyar támogató elnökségének biztonságpolitikai aspektusait részletező előadásokat tartalmazott. A kiváló előadók a HABE, a ZMNE, a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium intézményeiből érkeztek, és azokat a témákat fejtették ki, amelyek a támogató elnökség harmadik harmadában már lehetővé teszik a részleges értékelést. Magyarország biztonsági környezete, a rendvédelem feladatai, a nemzetbiztonsági kérdések, a kisebbségek helyzetének rendezése, a lisszaboni szerződés és a közös védelemre gyakorolt hatásai, mind aktuális és elemzést kívánó kérdések. A támogató elnökség feladat- és hatáskörét nagyban meghatározza, hogy a lisszaboni szerződés az Európai Unió külső és belső struktú161


ráját egyaránt megváltoztatta, de ehhez nem járulnak ország- és régió specifikus stratégiák, és nincs kialakítva annak rendszere sem, hogy egy-egy időszakot, műveletet mely kritériumok alapján, ki és hogyan értékeljen. Számomra azok az előadások voltak a legérdekesebbek, amelyek a közös kül- és biztonságpolitikát, kül- és védelempolitikát vették górcső alá. Habár a katonai biztonság a biztonsági dimenziók közül egyre kevésbé meghatározó, mégis az Európai Unió katonai műveleteinek száma kilenc, amelyből három jelenleg is fut (EUFOR ALTHEA BiH, EUNAVFOR ATALANTA SOMALIA, EUSEC RD CONGO)1, és ezeknek egyre inkább a regionális rendeltetésen túlmutató szerepük van. Azért is tartom fontosnak az Európai Uniós katonai szerepvállalását, illetve civil és katonai válságkezelő programját, mivel földrajzilag a térség fenyegetettsége szempontjából közelebb eső célpontokra (is) irányúl(t) (Moldova, Ukrajna, Macedónia, Bosznia-Hercegovina). Az Európai Unió alapvetően gazdasági együttműködés, a Közös Kül- és Biztonságpolitika (KKBP) pedig a szervezet egyik legfiatalabb (az 1992-es maastrichti szerződés hozta létre) része, amely inkább az alacsony intenzitású válságkezelési műveletekre koncentrál, szemben a NATO ötven éves tapasztalatával, és magas intenzitású műveleti képességeivel. A lisszaboni szerződés az új biztonsági kihívásokhoz igazítja az Európai Unió munkamódszereit, irányelveit és intézményi szerkezetét. Megszűntette a három-pilléres rendszert (Európai Közösségek, közös kül- és biztonságpolitika, rendőri és bírói együttműködés)2, és egybekapcsolta a külpolitikai eszközöket, amelyre új szakpolitikai rendszert épít.

http://www.consilium.europa.eu/showpage.aspx?id=268&lang=EN, letöltés ideje: 2011. 05. 04. 13h18. 2 http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/eu/3piller.htm, letöltés ideje: 2011. 05. 04. 11h16. 1

162

Reflexió – Varga Csilla

Legfőbb újításai a biztonságpolitikát illetően: • külügyi és biztonságpolitikai főképviselő – High Representative (HR), • Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ), • az Európai Unió önálló jogi személyiséggé vált. A kül- és biztonságpolitika, illetve biztonság- és védelempolitika továbbra is kormányközi alapon marad, így a tagállamok legkisebb közös nevezőjén folytatódik a munka, a tagállamok nagyfokú politikai akaratának függvényében. Bizonyos tagállamok mérsékelt kapacitással, mások élve az opt-out (önkéntes kimaradás) lehetőséggel, másmás ambíció szinten és prioritással vesznek részt az együttműködésben, ahol a konszenzus-keresés és a gyors reagálás gyakran egymás ellen hatnak. A külügyi és biztonságpolitikai főképviselő asszony (Catherine Ashton) pozíciója három funkciót egyesít, amely nem jár hatáskörökkel, de átláthatóbb és a párhuzamos munkavégzést kiiktató tevékenységet jelent. A főképviselő az Európai Bizottság alelnöke, és az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának elnöke is egyben. Az Európai Külügyi Szolgálat 2010. december 1-én kezdte meg működését, amelynek fő feladata a külügyi főképviselő munkájának támogatása. Az EKSZ indulása után egy hónappal kezdődött meg a soros magyar elnökség, így Magyarország képviselői precedens értékű feladatot láthatnak el, mivel az elsők, akik az új szolgálattal együtt dolgozhatnak. Az EKSZ az Unió külkapcsolatai terén szinte minden feladatot kivesz a soros elnökség kezéből, de számít annak támogatására, főként a kezdeti időszakban. Magyarország elnökségének értékelése ebből a szempontból fontos és tanulságos elemeket tartalmaz. Az unió nevében tárgyalt Martonyi János, az ASEAN miniszteriális konferencián és regionális fórumon, illetve Magyarország látta 163


el társelnöki tisztet az EU-Tádzsikisztán, EU-Üzbegisztán tanácsülésein.3 E példák azt mutatják, hogy az EU intézményrendszere a korábbi, három-pilléres rendszer átjárhatatlanságához képest – habár átfedések voltak a területek között – rugalmas intézményi kereteket biztosít. Az pedig, hogy az EU önálló jogi személyiséggé vált, globális szerepvállalásának, és arculatának pozitív irányváltozását vetíti elő. A harmadik országokkal való kapcsolatok terén is jelentős fejlődést jelent ez a tény. A magyar elnökség biztonságpolitikai aspektusból ellátandó feladatai széles körűek, az előző elnökségekhez képest azonban nagymértékű változást nem jelentettek, hiszen ismertek a kihívások, a kockázatok, a már folyó válságkezelési műveletek, a stratégiai célok, nagyjából a prioritások is. Azonban a működés és hatáskör az EKSZ megteremtésével és a lisszaboni szerződés hozta változásokkal precedens értékű és komoly elvárásokat állít a következő elnökségek elé. A megítélés mind az EU, mind a támogató elnökséget ellátó ország esetében azok eredményei alapján történik, de ezek nem minden esetben képviselnek egységes stratégiát, hiszen az egyes országok prioritásai nem feltétlen egyeznek sem az EU, sem egymás érdekeivel – így fontos lenne az elnökségeken átívelő, átlátható és következetes, egymásra épülő prioritások és stratégiák kidolgozása. A katonai műveletekben is vannak még olyan területek, amelyek egyrészről a felhalmozott ismeretek rendszerezésére, kutatására, ös�szefüggéseinek tanulmányozására szorulnak, illetve a jövőbeni műveletekben, és az egyes tagállamoknak is segítséget nyújthatnának. Többek között a civil-katonai együttműködés (CIMIC – Civil-Military Cooperation) is olyan terület, amely fejlesztést, további kidolgozást igényel. Az Európai Unióban a CIMIC koncepció csak fő irányvonala-

http://www.eu2011.hu/hu/hir/indul-az-europai-kulugyi-szolgalat, letöltési ideje: 2011. 04. 04. 14h37.

3

164

Reflexió – Varga Csilla

kat tartalmaz, a CIMIC helyett inkább a koordináció (CMCO – CivilMilitary Coordination) révén kerül alkalmazásra a katonai műveletekben a két szféra közötti kapcsolat. Ezen felül a CIMIC/CMCO csak szárazföldi műveletekre érvényes megállapításokat tartalmaz, holott az EUNAVFOR haditengerészeti hadművelete is igényelné az erre a közegre vonatkozó koncepció kidolgozását. Az unió minden tagállamának érdeke, hogy ezeket a le nem fedett kérdéseket hatályos, teljes értékű stratégiával segítse. A HABE-ZMNE konferencia előadásai, valamint az azokat követő kérdések és hozzászólások lehetőséget adtak azoknak a területeknek a megvitatására, amely a támogató elnökség idején foglalkoztatja a különböző állami szerveket, szervezeteket és szakértőket. Egyben alkalmat adtak arra, hogy a kérdésekkel nap, mint nap foglalkozó szakemberek, illetve a hallgatóság az őket foglalkoztató témákat is megvitassa, a tapasztalt hiányosságokat, problémákat számba vegye, és azokra megoldási alternatívákat vázoljon fel.

165

Reflexió

BUZNA VIKTOR

INTEGRÁCIÓ ÉS KOMMUNIKÁCIÓ (Refelxió Harai professzor úr, 2011. április 29-én, a TIT HABE konferencián elhangzott előadására) A konferencia rendben lezajlott. Ugyan nem volt időnk az összes kérdést feltenni, azért sok kérdés elhangzott. Nem kaptuk meg valamennyi választ, de sok válaszban rejlő tudással gyarapodtunk. Ezek a kérdések és válaszok nem párokban de nem is önmagukban állnak. Egy folyamat részesei, a hasonló témájú konferenciák, előadások, irományok, egyszóval egy adott típusú szellemi aktivitás során megfogalmazott kérdések és válaszok láncolatába illeszkednek be. A kultúránk persze nagyban determinálja kérdéseinket és válaszainkat egyaránt. Sőt, mivel ezek kultúránk részévé válnak inkább kölcsönhatásról beszélhetünk köztük és kultúránk között. Érlelgetve magamban a konferencián elhangzottakat arra a következtetésre jutottam, hogy kultúránk (természetéhez hűen) folyamatosan változik. Nem egy EU-előadást végighallgattam az évek során, már csak azért is, mert ez az egyetmi évek felkészülésének integráns része volt. A tematika lényegét tekintve nem változott sokat, követte az egyetem profilját. Az előadás hangulata már annál inkább. A kérdések és vála167


szok természete óvatosabbá vált. Óvatosabbá és logikusabbá. Mégis proaktívabbá. Magyarország EU-tagságának gyermekéveiben (részben a bűntudatra építő brüsszeli pedagógia miatt is) a közös kül- és biztonságpolitika témakör mögött mindig érezhető volt a megfelelés kényszere. A tény, hogy ennek ellenére itthon tovább folyt a védelmi szféra leépítése kicsit sem javított ezen. Elterelte viszont fiygelmünket a gazdasági válság, a „PIGS”-országok körül fel-fel lobbanó botrány, melyek mintha kicsit egyenlítettek volna a viszonyokon Nyugat- és Kelet-Európa között – vagy inkább áthelyezték a hangsúlyt az észak-dél relációra. A magyar elnökséggel viszont új szemszögből került elő a téma, és mégha a lisszaboni szerződés meg is fosztotta hazánkat a minket, „zrínyiseket” igazán érdeklő közös kül- és biztonságpolitika alakításától, ez koránt sem szegte a résztvevők kedvét. Sőt. A korábbi „mit kellene tennünk” időszak után most az elnökségből adódó gyakorlati feladatok (és nem mellesleg sikerek) alkalmat adtak a „mit tettünk” kérdéskör megvitatására is. Innen az óvatos, logikus, proaktív hangvétel. Magyarország, és így a szakma is valódi, kézzelfogható felelősséget kapott az elnökség fél évére, ami hirtelen közelebb hozta mindazt, amit eddig csak az iskolapadból nézhettünk. Minden hasonló konferencia esetén kérdéses, hogy a szakmai vitába mikor szivárog be az akutálpolitika. Egyáltalán egy, a politikával ennyire „fertőzött” diszciplína elkülöníthető-e a Tisztel Ház napirendi pontjaitól? Nyilvánvalóan nem. Ami a pártpolitikai csatározásokat és a társadalmi kohéziót illeti (a kettő sajnos összefügg) Magyarország amúgy is nehéz időket él meg (tegyük hozzá, hogy a „nehéz idők” húsz éve tartanak). Ezek a problémák viszont vagy nem jönnek a felszínre, vagy ha igen, az a közvélemény azon szegmensében történik meg, aminek nem érdeke a probléma megszüntetése (gondolok itt a politikailag elkötelezett médiumok hatásvadász tevékenységére). Ezért gondolom úgy, hogy a hasonló szellemi eseményeken engedni kell a kevéssé profilunkba vágó viták csábításának. Szembe kell néznünk más társadalmi alrendszerekből érkező borús hírekkel is, hiszen a politikai, 168

Reflexió – Buzna Viktor

a társadalmi változások közvetlenül hatással vannak biztonságunkra, sőt közvetetten az egész kontinens biztonságára is. Ez alkalommal elégedett lehettem. Ha nem is találtunk megoldást minden problémánkra, ha nem is forszírozta minden előadó az általam kívántakat, azért elhangzottak vélemények, melyek bizonyára kicsit formálták a hallgatóságban hazánkról kialakult képet. Hiszen mi is gyakorol hatást tudatunkra a hétköznapokban? Honnan az információ, ami alapján megítéljük jelenünk helyzetét? Miközben hallgattam az előadásokat és ezzel párhuzamosan az EU-s, illetve a hazai helyzetről lassan kibontakozó gondolatokat, ez foglalkoztatott. Természetéből adódan a szakmai előadásokba be-beszivárgott a napi politika, de kis híján elkerülte figyelmünket maga a folyamat, ami a politkától, így annak bármelyik speciális területétől is elválaszthatatlan: a kommunikáció. Utolsó előadónk és egyben professzorom, Dr. Harai Dénes, EURÓPAI UNIÓ, TEHETSÉG ÉS KOMMUNIKÁCIÓ1 című előadása szerencsére nem nélkülözte ezt az elengedhetelen aspektust. A továbbiakban ehhez az előadáshoz fűzök hozzá pár gondolatot.

Részek és egészek A fenti összefüggésből kiindulva, ha a kommunikáció, mint az információ cseréjének folyamata nélkülözhetetlen része a politikának, utóbbi pedig a kül- és biztonságpolitikának abból következik, hogy ezek az egységek hatást gyakorolnak egymásra, kölcsönhatásban állnak. Természetesen megvan a létjogosultságuk arra, hogy intellektuális egységként számoljunk velük, hiszen külön diszciplínákként tart-

Harai Dénes: Európai Unió, tehetség és kommunikáció. TIT HABE konferencia 2011. április 29.

1

169


juk számon őket. A gyakorlatban azonban ezek az ideáltípusos részek (természetesen sok másikkal egyetemben) egységként jelennek meg. Ahogy professzor úr kezdi előadásának írásos anyagát: „ (...) Meg kell jegyeznünk, ha zavarokról, szétesettségekről beszélünk, hogy a szétesettben csak az van, ami az egészben is megvolt, és amikor a részek ismét egésszé állnak össze, az már egy új, másik egész lesz.” Az egyes részek változásain keresztül tehát az egész is megváltozik. Noha az előadó itt a címben szereplő fogalom kapcsán írja ezeket, én a „tehetség”-et, (amire később részletesebben kitérek) a „politika” szóval helyettesítem. Az elképzelés természetesen így is áll. Európai civilizációnk számára szokatlan gondolkodási mód ez, noha tekintettel arra, hogy az egyre szebb fényben ragyogó, irányunkba mégis egyre nagyobb árnyékot vető kínia kultúra ebben gyökerezik, nem árt valamelyest azonosulni vele. A holland sinológus, J.J.M. de Groot által bevezetett univerzizmus kifejezés egy szóba préseli bele ezt a mentalitást. A Kínában elterjedt világnézet szerint a világmindenség egy hatalmas, élő organizmus, mely dinamikus természetű (folytonos mozgás jellemzi), ezt a mozgást pedig a benne rejlő erők kölcsönös hatása váltja ki. Működésében nem különül el a makro- és mikrokozmosz, mivel mindkettőre ugyanazok a törvények hatnak. Ahogy a kínai bölcslet tartja: „A legbensőségesebb összefüggés van a –fent az ég– és a –lent az emberek– között, és aki ezt teljes egészében felismeri, az az igazi bölcs”.2 Ezzel ellentétben az európai gondolkodás kategóriákhoz kötött, mint például egy nemzethez kötött kategorikus identitás, vagy épp a

Su-king: (Írások könyve) In: Bevezetés az európai kultúra és bölcselet történetbe, Első kötet, Szerk.: Dr. Vincze Lajos, ZMNE, Budapest, 2001, 116. o.

2

170


fent említett Európa-politika-komunikáció kategóriák. Nem rosszabb ez mint a keleti kultúra, egyszerűen más. Amikor viszont a cél az integráció, akkor kifejezetten hátrányos. Ebben az esetben tudatosítani kell a nemzetek állampolgáraival: ha az egyén a saját szintjén az integrációra nézve destruktív, úgy az egész folyamat sem lehet harmonikus. Ahhoz viszont, hogy ez ne legyen így, ezt sugalló kommunikációra van szükség, amit a felelősségteljes politika és konstruktív média tud biztosítani. Hogy lehetséges-e ez? A jövőben, az európai kultúra fejlődésének egy következő szakaszában bizonyára lehetséges lesz.

Ösztön-rezdülések A pszichoanalitikus iskola az ún. lelki készüléket, vagyis a pszichét három szinten határozza meg.3 A legrégebbi lelki tartomány az „ösztönén”. Ez az, amit az egyén magával hoz, alkatilag kódolt ösztönök halmaza, mely ösztönök különböző energiáit az ösztön-én egyensúlyban tart. Ennek egy részéből fejlődik ki az én, egy konstruktív instancia, ami egyrészt észleli a külvilágból érkező ingereket és kapcsolatba lép velük, másrészt az ösztön-ént tartja kordában, szükség esetén alárendelve a külvilág ingereinek (ezt nevezik alkalmazkodásnak). Az én mindig az élvezetre törekszik, amiről akkor beszélhetünk, ha a külső és belső ingerek csökkennek. Ennek az ellentéte a kín, melyet természetéből adódóan igyekszik elkerülni. Mivel az én szocializációja során egy felülről jövő kontroll, a szülő befolyása alatt áll, kialakul a harmadik hatóság, a „felettes én”. Ennek fő funkciója bizonyos normák rendszeresítésén keresztül megkönnyebbíteni az én dolgát az ingerekre Freud, Sigmund: Pszichológiai áramlatok a 20. században. In: Filozófia- és kultúrtörténeti szöveggyűjtemény; Szerk.: Himmer Péter; 2002, Budapest, ZMNE; 336364 old.

3

171


adott reakciók során. Előfordulhat azonban, hogy konfliktus jön létre az én és a felettes én között, ilyenkor utóbbi egy harmadik hatalomként jelenik meg mellyel előbbinek szintén fel kell vennie a harcot. Egy pszichológus iskola tanításainak társadalmi szintű alkalmazása természetesen nem elégíti ki a tudományosság teljes igényét, azért a fennt említett néhány sarokponttal érdemes gondolati síkon kicsit eljátszani. Legalábbis ezt az elképzelést ébresztette bennem Harai profes�szor úr említett előadása, melynek írott anyagában bizonyos „a kommunikációban követett, gyakran tudattalan elvek, ösztön-rezdülések”-ről beszél. Összesen öt ilyen jelenség kerül kifejtésre, valamennyiben az a közös, hogy a kommunikáció torzulását eredményezik. Tegyük fel, hogy az ösztön-én mindaz, amit mi magyarok a múltból magunkkal hoztunk. Legyen ez a kultúránk átörökített része. Legyen az „én” maga a nemzet, illetve annak intézményesített szervezete, az állam. A „felettes én” helyére pedig helyettesítsük be a multikulturalizmust mint globális ideológiát és az ezt megtestesítő transznacionális szervezetet, az Európai Uniót. A fentiekből kiindulva tehát, az állam (az „én”) érdeke hogy a kultúránkból (az „ösztön-énből”) eredő energiákat egyensúlyban tartsa, összhangban a nemzetközi porondról (valóságból) érkező kihívásokkal és az unió (a „felettes-én”) követelményeivel. Ha azonban ez nem sikerül, az állam frusztrálttá válik. A fokozódó belső és külső ingerek, a kín növekedését tapasztalva az állam szorongással válaszol – ez a periódus jellemezheti most hazánkat. A kultúránknak megvan a maga mozgástere, fejlődésének iránya, mely noha nem tudatos, elemi erők hatnak benne. A globalizáció folyamatának erősödésével párhuzamosan a külvilágból érkező ingerek egyre gyorsabban, és egyre nagyobb számban érnek el minket, ami frusztrálólag hat, miközben az információ áramlásának eredményes kihasználása nagy lehetőséget rejt minden nemzet számára. Ebben az unió nyújtotta normák valóban segíthetnek, de mint sok tekintetben más kultúrát képviselő „felettes-én”, sok szempontból nem kompatibilis a magyar kultúrával, megterhelve az államot az alkalmazkodás folyamatában. 172


Az állandó szorongás krónikussá válása zavart okozhat az állam működésében és tartósan felboríthatja az egyensúlyt a kultúrában. Ez olyan tartós belső ingereket (társadalmi feszültségeket) generálhat, melyeket egyre nehzebben fojt el az állam, tovább fokozva a szorongás érzését. Veszélyes spirál ez. Ilyen inger lehet a professzor úr által fesorolt ösztön-rezdülések a kommunikációban, amikor egyes társalmi szereplők az ösztön-énben dolgozó erőként kifejtik destruktív hatásukat, befolyásolva a „társadalmi psziché” egészét. Remek aktuális példa erre a roma kérdés, mikor a média (politikai érdekcsoportokkal karöltve) tovább provokál egy hazai etnikai feszültséget, hosszú távon okozva ezzel társadalmi frusztrációt és lenullázva az eddig elért esetleges eredményeket. Hol kell ilyenkor változtatni? A globalizáció folyamata adott tény. Lehet arról vitatkozni, hogy érdeke-e ez Magyarországnak (vagy épp az egész világnak), hogy van-e értelme az információ áramlás sebességének további fokozására, de sok más állam ügyesen pozícionál és szép hasznot húz ebből a tendenciából. A felettes-énként aposztrofált Európai Unió szintén nem okolható. Egy remek lehetőség, ami valóban (sok más egyébbel) olyan kultúrális hátteret biztosíthat hosszú távon, ami bevált módszereket, metódusokat nyújtva segíthet sok külső és belső inger sikeres feldolgozásában. Kultúránk, mint ösztön-én tudatosan is egyensúlyban tarható, de alapvetően csak a dolgát végzi: ez adja az energiát a folyamathoz, ez mindennek a motorja. Végül maga az én, az állam maradt. Valóban, a tényezőkkel szemben ő a cselekvő aktor, így a problémát neki kellene megoldania. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy itthon ez különösen nagy falakba ütközik. Kultúránk ösztöneit hosszú évekre visszamenően elnyomták idegen hatalmak, táplálva ezzel frusztrációját. A globalizáció folyamata gyorsabb, mint hogy hitelesen megszilárdítsuk az európai kultúra azon attribútumait melyek segíthetnének a közben elsuhanó lehetőségek tartós kihasználásában – az idő ellenünk dolgozik. 173


Az állam vezetésére vállalkozó csoportnak tisztán kell látnia ezeket a problémákat és őszintén kell tudatosítania az emberekben is. Amíg nem szembesülünk önmagunkkal, a szorongás minden rezdülésünkben nyomot hagy majd.

Tudathatárok „Az egyes országokban több népcsoport él, amelyeknek a tudat-határai eltérőek (van, amelyiknek a Kárpát-medence ez a határ, van amelyiknek az EU, vagy a globális világ).” Ha az Európai Unióról beszélünk, nem nélkülözhetjük az etnicitás témakörét. Ahogyan az előadáson elhangzott, az uniónak kettős, egyrészről modern, másrészről erős tradíciókat őrző jellege van. Vagyis az etnikai térkép alapját hagyományosan a nemzetállamokat egymástól földrajzilag elválasztó határvonalai rajzolják meg, miközben a nagyfokú belső és külső migráció következtében ezt az alapot egyre inkább nélkülözi az etnikumok valós eloszlása. „A remény lehetősége” című riportfilm hét társadalomtudós globalizációról, jövőkutatásról képviselt gondolatait mutatja be, négy témakörbe (Félelem, Falak, Láz és Remény) tematizálva azokat4. A „Falak” téma tárgyalása során hangzik el, hogy a nemzetállamok határai a globalizáció következtében funkcionálissá váltak, miközben szimbolikus erejüket elvesztették. A gazdaság érdeke a határok további lebontása, hiszen azok felesleges kerékkötői annak egy globalizált világban. A határok viszont az emberek számára valóságosak maradnak abban az értelemben, hogy a migrációt követő kulturális keveredés kö-

The Possibility of Hope; r.: Alfonso Cuarón: Children of Men Bonus DVD, Universal Studios, 2006

4

174


vetkeztében identitásukat egyre erősebb falakkal veszik körül. Ennek ellenpontja (különösen a fiatalabb generációknál, a globalizáció gyermekeinél jelentkező tünet), az identitásvesztés, ami természetszerűen értékvesztést, így az emberiesség elvesztését is jelentheti. A globalizáció másik fontos következménye (az identitásvesztés kísérőjelensége) az individualizmus eszméjének felértékelődése, ami a társadalom polarizálódásához vezet. Az individum tehát szabaddá, de magányossá válik, hiszen identitás híján nincs mivel osztozni embertársaival. Ez az elidegenedés jelensége, amikor (ahogy Harai professzor úr írja), „nem viseljük el a másik arcát, gondolatát, történetét”. Láthatjuk tehát, hogy a népek keveredése kevéssé a Marshall McLuhan-féle globális falu koncepcióját igazolja, sokkal inkább a „virtuális falak” gyarapodását, amivel az emberek igyekeznek magukat távol tartani másoktól, szegregálni és szegregálódni, mindezt a saját örömszerzés abszolút céljától vezérelve. Napjaink Európája már-már laboratóriumi környezetet teremt ezen folyamatok vizsgálatához. Az integráció gazdasági oldala sikeresen bontja le a falakat a tőke, az áru és a munkaerő szabad áramlása előtt. A jogi/politikai integráció már nehezebb feladat. A politika azon területein, ahol a globális gazdaság megjelenik, az integráció is szárnyra kap. Vannak viszont a szuverenitás szempontjából kényes területek, melyek egyelőre ellenállnak. Az integráció legfelsőbb és legkényesebb szintje a kultúrális integráció. Az a koncepció, miszerint a közös európai értékek jó alapot szolgálnak a folyamathoz helytálló, hiszen a hosszú történelmi múlt hatása valóban érezhető valamennyi európai nép kultúrájában. A globalizáció azonban nem segít, mivel a kultúrális integrációhoz túl gyorsnak bizonyul és túl sok nem európai kultúra hirtelen megjelenése kíséri. Míg az európai kultúra évszázadok óta formálódik és nyílván még emberöltők sokaságára lenne szüksége, hogy reálisan az integráció irányába mutasson, a globalizáció hirtelen érkezett és egyre nagyobb hatást fejt ki – köztük a fennt említett társadalmi folyamatokat is. 175


Félő tehát, hogy a globalizáció által hordozott üres értékek nem egyeztethetők össze a hosszú történelmi folyamat során létrejött közös európai értékekkel és ennek erőltetése utóbbiak részleges elvesztésével járhat. A multikulturalizmusank egyfajta ingatag, nem integrálódott, torz modellje jön így létre, ami az euroszkepticizmus melegágyává válik. A fent említett tudat-határoknak tehát a földrajzi síkkal szemben a kulturális identitás dimenziója meghatározóbb. A globális tendencia azonban nem a tudat-határok eltűnését, egyfajta globális, kollektív tudat kialakulását, hanem a fogyasztói társadalomba könnyen beilleszthető, személyre szabott tudat-határokat hoz létre az egyik oldalon, ennek ellensúlyaként pedig amolyan posztmodern jelenségként nemzeti vagy vallási ideológiához történő szélsőséges ragaszkodást és identitás meghatározást a másikon. Érdekes lehet nem csak a tudat-határok kiterjedését, hanem tartalmát, minőségét is vizsgálni. Azok a klasszikus, európai szellemiséghez tartozó fogalmak, mint a modern demokrácia, szabad piac, humanizmus, szabadság vajon ugyanazt jelenti-e a szorongástól plázákban szabadulni vágyó fogyasztó és a romatelepen fekete egyenruhában járőröző „polgárőr” számára?

Kiemelkedő pontok Harai professzor úr a következő képpen vizualizálja a tehetségek helyét a kultúrában: „Ha azt mondjuk, tehetség, gondolhatunk a magyar kultúrára (de bármelyik másikra is), mert a kultúra a tehetségek által képviselt csúcspontok sűrű hálózatára épül (...) A kiemelkedő pontokat egybekötő szövedék pedig a köznapi feltalálók, szakemberek, kutatók, (...) továbbá mindazok, akik a napi hiányokat, szükségleteket leleményességükkel megteremtik.” 176


Jól érzékelteti ez a kép, hogy minden kultúrában pillérként jelennek meg a tehetséges, szorgalmas emberek, melyeken így a társadalom kontinuitása nyugszik. A napokban volt szerencsém a hazai tehetséggondozásról beszélgetni a Fulbright Ösztöndíj Bizottságának ügyvezető igazgatójával, Dr. Brückner Hubával. Azt, hogy hazánk tele van tehetségekkel, minden szociálisan aktív fiatal igazolni tudja, engem is zenészek, művészek, mérnökök, tudósok sokaságával hozott össze a sors az évek alatt. Igazgató úr ugyanakkor felhívta a figyelmem, hogy itthon a tehetséges emberek motivációja egyre inkább nélkülözi a társadalmi felelősséget és amolyan „l’art pour l’art” jelenség lett úrrá a fiatalokon. A személyes fejlődés mértékegysége a pénz lett, a tanulás pedig befektetés, aminek akkor van értelme, ha a jövőben anyagilag megtérül. A homo oeconomicus sikeresen örökíti át értékeit generációról generációra... Pedig ahol a fiatalok ilyen perspektívákat nyújtanak egy nemzet számára, ott biztosítani kell a lehetőségeket és a társadalmi megbecsülést. Nagy Lilla, EU-elnökség és magyar országkép című tanulmányában hazánk kommunikációs lehetőségeit vizsgálja a soros elnökség tükrében5. Két közvéleménykutatás eredményeit ismerteti, mindkettő Magyarország orzságképére fókuszál. A Gallup Intézet készítette felmérés az elmúlt évek legátfogóbb képét mutatja a magyarok Magyarországképéről. E szerint felfogásunk a tömegturizmussal asszociál, mivel a pozitív elemek közt a vendéglátás, a jó konyha, a szép tájak és hasonló, e tárgykörhöz köthető elemet neveztek meg. Ugyanakkor a lakosság több mint 80%-a egyetért abban, hogy hazánk vállakozó szellemű, tehetséges, művelt emberek és nagy tudományos teljesítmények országa. A másik elemzés, melyet a Financial Dynamics végzett el és hazánk

Nagy Lilla: EU-elnökség és magyar országkép In: Külügyi Szemle; 2010 tél, ISBN: 1587-9089; 3-27 old.

5

177


külföldi megítélését értékeli, szintén a tehetségeket, az innovációt, a tudásalapú társadalmat jelöli meg előkelő helyen. A szerző ezen eredményekből végzett SWOT analízise egy lehetséges koncepció kereteit vázolja fel az ország közdiplomáciájára nézve. E szerint hazánk országképének olyan kommunikációs szegmensekre (kitörési pontokra) kell támaszkodnia, melyek egyrészről reálisak, másrészről könnyen azonosul vele a hazai közvélemény, harmadrészt pedig már pozitívumként jelenik meg az országról alkotott képben. Az a szegmens, amelyik ezen kritériumoknak leginkább megfelel, a tehetséggondozás. Mivel a jövő generációjának támogatása, az ígéretes képességű fiatalok felkarolása minden kormánynak érdeke, optimistán tekinthetünk a jövőbe. Csakhogy azt a tanulmány írója is kiköti, hogy bármilyen kommunikációs stratégiának a stratégiai távlatokban való gondolkodás és elkötelezettség az alapja. Vagyis, ha a mindenkori kormány úgy dönt, hogy nem kívánja folytatni az előző ciklusban elfogadott elképzelést, nem csak az addig befektetett pénz, idő és kapacitás vész kárba, hanem várhatóan a következő ciklus új kormánya a korábban elfogadott tervet (amolyan magyar tradícióként) ugyanúgy elveti majd. Többek közt ezért is várunk 20 éve hiába arra, hogy bármelyik kormány koncepciója kifejthesse hosszú távú, pozitív hatásait is. Hazánknak meg kell tanulnia úgy alkalmazkodnia, hogy a változások beépíthetőek legyenek létezésének történelmi folyamatába. Minden kultúra folyamatosan változik, miközben mindnek meg van a saját tempója. Minden kultúra eltérően reagál a környezet trendjeire, miközben egyik sem vonhatja ki magát a változások alól. Ha egy kultúrát képviselő társadalom tisztában van azzal, hogy valójában mit is képvisel, és ennek megfelelően hoz döntéseket, úgy a hosszú távú kiegyensúlyozott változás garantált. Ha feladva saját értékeit kapkod és minden áron próbál alkalmazkodni, előbb utóbb saját korlátaiba ütközik. Nincsenek jó és rossz kultúrák. Mindegyik más és mindegyik a saját útját járja. Ha egy kultúrát képviselők egy másiknak tulajdoníta178


nak kiemelt tiszteletet, az ugyanolyan szégyenletes, mintha lenéznék, vagy kinevetnék azt. Ha kialakulóban van egy közös kultúra, mint az az Európai Unióban történik, úgy arra fokozottan figyelni, tudatosan tervezni kell. A közös értékek eredeti tartalmukban megőrizendők, és vigyázni kell további, nem-európai értékek erőltetett beépítésével. Ahogy az egyes kultúrák fejlődésének, úgy az integrációnak is megvan a természetes tempója, amit nem lehet áldozatok nélkül erőltetni. Ez a gondolkodás nem jellemző Európában. Annál viszont több megpróbáltatáson van túl a vén kontinens, hogy a globalizáció értékromboló hatása vessen véget ambícióinak. Magyarország azért szerencsés, mert van értelme levonni a tanulságokat. Van olyan fiatal generáció, akik képesek tanulni belőle. Ha képesek vagyunk időben megtenni ezt, gyorsan változtatni, miközben fogjuk a fiatal tehetségek kezét, hazánk idővel az integrációs folyamat nagy nyertesévé válhat.

Felhasznált irodalom Harai Dénes: Európai Unió, tehetség és kommunikáció. TIT HABE konferencia, 2011. április 29. Su-king (Írások könyve) In: Bevezetés az európai kultúra és bölcselet történetbe. Első kötet, Szerk.: Dr. Vincze Lajos, ZMNE, Budapest, 2001 Freud, Sigmund: Pszichológiai áramlatok a 20. században. In: Filozófia- és kultúrtörténeti szöveggyűjtemény; Szerk.: Himmer Péter; Budapest, ZMNE, 2002 The Possibility of Hope; r.: Alfonso Cuarón: Children of Men Bonus DVD, Universal Studios, 2006 Nagy Lilla: EU-elnökség és magyar országkép In: Külügyi Szemle; ISBN: 1587-9089, Budapest, 2010 tél

179

180

SZERZŐINK DR. BERÉTI LÁSZLÓ politológus, tanszékvezető, ZMNE Politikaelmélet tanszék BUZNA VIKTOR doktorandusz, ZMNE DR. ENDRESZ ERNŐ politológus, alelnök, TIT HABE GONDA MELINDA vezető-tanácsos, Védelempolitikai Főosztály, Honvédelmi Minisztérium PROF. DR. HARAI DÉNES igazgató, ZMNE Társadalomtudományi Intézet SZÉLL NATALIA osztályvezető, Közös Biztonság- és Védelempolitikai Osztály, Külügyminisztérium TÓTHI GÁBOR szakreferens, Belügyminisztérium URBÁN ATTILA vezető-tanácsos, Külügyminisztérium, doktorandusz, ELTE VARGA CSILLA doktorandusz, ZMNE HDI PROF. DR. VÁMOSI ZOLTÁN politológus, elnök, TIT HABE

181

182

EDDIG MEGJELENT KIADVÁNYAINK Biztonságpolitikai Füzetek-sorozat 1. Dr. Endresz Ern: Átalakuló honvédség, 1997 2. Dr. Vámosi Zoltán: Biztonságpolitikai kihívások a XXI. század küszöbén, 1998 3. Dr. Pirityi Sándor: Hadtudomány és biztonság, 1998 4. Dr. Héjja István: Magyarország és az euro-atlanti csatlakozás, 1998 5. Dr. Endresz Ernő: Az euro-atlanti integráció katonai feltételei, 1998 6. Dr. Kuti Ferenc: A Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági szolgálatainak feladatai, működésük szabálya, 1998 7. Dr. Pirityi Sándor: A NATO déli szárnya a 2000. év küszöbén, 1999 8. Buru Éva: A civilkontroll szerepe a NATO-tagállamokban és Magyarországon, 1999 9. Dr. Pirityi Sándor: Háború tanulságokkal – tanulságok kérdőjelekkel (A 2003-as iraki háború tapasztalatai), 2003 10. Dr. Jászay Béla – Dr. Király László: Az új védelmi képesség gazdasági– védelemgazdasági vonatkozásai, 2003 11. Dr. Endresz Ernő: Magyarország és a NATO-tagság (A katonai integráció másfél évtizede 1989–2003), 2003 183

12. Dr. Szigeti Lajos: Az önkéntes haderre való áttérés kérdései Magyarországon, 2003 13. Dr. Pirityi Sándor: Orosz sakkhúzás a Kaukázusban (A NATO-orosz viszony tanulságai), 2008 14. Dobolyi Alexandra: Egy új világpolitikai igazodási pont – a Sanghaji Együttműködés Szervezete, 2008 Tanulmányok és konferencia kiadványok 1. Értékek és értékrendek az ezredforduló Magyarországán. Nyári Egyetem, Debrecen, 1999 2. Biztonságpolitikai megközelítések. 2000 3. NATO-tagság, biztonság, stratégiák. Konferencia anyaga, 2000 4. A nemzetközi bűnözés és a közbiztonság regionális összefüggései. Regionális konferencia, Nyíregyháza, 2001 5. Az új világrend kihívása: terrorizmus és biztonság. Elméleti konferencia,2001 6. Balkáni hadszínterek – egy magyar nézpont (Balkan batterfields as viewed from Hungary). Nemzetközi konferencia, 2002 7. Új kihívások a NATO eltt. 2005 8. Biztonságpolitikai és honvédelmi ismeretek (középiskolás diákok számára). 2006 9. A globális biztonság dimenziói. Tudományos konferencia, 2008 10. Gondolatok és vélemények a biztonságunkról (A biztonságkultúra kérdései). Tudományos konferencia, 2008 11. Válság és biztonság. Tudományos konferencia, 2009 12. A biztonságról – fiataloknak, 2010 184

INTEGRÁCIÓ ÉS BIZTONSÁG Az első magyar EU-elnökség biztonságpolitikai aspektusai

Recommend Documents