IMAF őszi szeminárium

Kokusai Budoin, IMAF

International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

IMAF 2013. őszi szeminárium 2013.10.18-20. Érd, Magyarország Beszámolók

- Aikido - Iaido - a tolmács szemével - Jujutsu - Karatedo

Ingyenes harcművészeti magazin

Gendo 2013 október különszám


International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség

Gendo 2013 AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

október különszám

Előszó Tartalom

Előszó Aikido divízió Képek Aikido Iaido divízió Képek Iaido A tolmács szemével Jujutsu divízió képekben Karatedo divízió Képek Karatedo Képek

Szervusztok, 2013. október 18-20. között Magyarországon került megrendezésre az International Martial Arts Federation, azaz a Nemzetközi Harcművészeti Szövetség (Tokyo, Japán) rendszeres, őszi szemináriuma. Ezen rendezvény szolgál(t) e különszám apropójául. A közelmúltban átadott, érdi sportcsarnokban egy hosszú hétvége erejéig edzhetett együtt az IMAF Magyarország által is képviselt négy harcművészeti stílus: Aikido, Iaido, (Nihon) Jujutsu és Karatedo. Mindegyik stílus edzéseit egy-egy, az IMAF nemzetközi szervezete által delegált, japán mester vezette. Az edzésekről a következő oldalakon olvashattok beszámolókat. Ahogy egy újság elkészítése, egy ilyen esemény megszervezése is komoly háttérmunkát igényel, ami esetünkben kicsit döcögősen indult, és döcögősen is folytatódott, de néhányak számára örök emlék marad a tatamiszállítás, a felüljárós dudálás, a telefonos navigálás, vagy a tatami lerakása során keletkező rések lebegtetéses „kezelése”, ahogy később a felszedése is. Nemkülönben a teaszertartás körüli bonyodalmak, vagy az érkező vendégek különböző időpontokba történő fogadása, a be nem tervezett késések kezelése. A jövőre nézve annyit remélem megtanultunk, hogy egy hasonló kaliberű rendezvénynek pontosabb előkészületekkel ugorjunk neki, de összességében úgy vélem az anomáliák csak a „beavatottak” számára voltak észrevehetőek, és mivel prominens vendégeink előtt is rejtve maradtak, az esemény – ahogy egy igazi, magyar (nép)meséhez illik – „minden jó, ha a vége jó” kimenettel zárult. Részemről külön köszönetet mondok Bota Norbertnek. Továbbra is várjuk véleményeteket, hozzászólásaitokat a megfelelő stílusban, az ismert fórumokon.

2013. október 29.

Adél, Csaba, Gábor, Laci, Richárd, Tamás és Iván


oldal 2.





Aikido

2009-ben csatlakoztam a Nemzetközi Harcművészeti Szövetséghez (IMAF Tokyo, Japán), azóta minden évben részt veszek a hagyományosan ősszel, október végén, november elején megrendezésre kerülő Európai Szemináriumon. Ugyanebben az évben kapott először edzésvezetői lehetőséget Jun Komoto sensei, egy első találkozásra kedves, japán, fiatalember, aki talán kellő nemzetközi, edzésvezetői tapasztalat nélkül, de a megfelelő alázattal és lelkesedéssel igyekezett tágítani ismeretanyagunkat. Aikido divízió Edzésvezető: Jun Komoto 6. dan kyoshi, a – Shioda Gozo által alapított – Yoshinkan Aikido irányzat képviselője. Mestere Tsutsui Shinji az IMAF Aikido divíziójának vezető mestere. Az IMAF szervezethez való csatlakozásom óta 5. alkalommal veszek részt Komoto sensei edzésein, aki az első évben, az IMAF belgiumi vezetőivel megosztva mutatta be nekünk Aikido tudományának alapjait. Második évben szintén megosztva, a rendező ország magas fokozatú képviselőivel vezette az Aikido edzéseket. Harmadik és negyedik évben szinte egyedül, idén pedig már teljes egészében ő uralta a tatamit ... érzésem szerint azonban valami hiányzott. Az angol, mint nemzetközi kommunikációs nyelv, évről-évre tapasztalt fejlődése megtorpanni látszott. Nem előírás a magas szintű angol nyelvtudás, hiszen a technikák bemutatása és gyakorlása szó nélkül is végezhető, de egy nemzetközi szemináriumon ma már elvárható a kommunikáció szintű nyelvhasználat, ami jelentősen megkönnyít(het)i az egyes helyzetek értelmezését, a végrehajtandó technikák logikájának követését. A technikai színvonal, az átadásra szánt ismeretanyag semmit nem változott az elmúlt évek során. Sajnálatomra – 4 év tapasztalata

alapján, péntek délután „megelőlegezett” – edzésvázlatom, melyben a várható technikákat valószínűsítettem, 90%-ban igaznak bizonyult, pedig jó lett volna néhány technikát tüzetesebben „megvizsgálni”. Igaz, az elmúlt 4 évben nagyjából felefele arányban dolgoztak a tatamin a hakamás és a hakamát még nem viselő gyakorlók, idén azonban – egyetlen kivétellel – hakamások adták ki a résztvevők számát, akik ennél többre lettek volna képesek. Érdekesnek találtam azt is, hogy míg a gyakorlás során nem jutottunk túl a kezdő technikákon, a szemináriumot záró danvizsgákon – igaz 4. dantól felfelé van lehetőség vizsgát tenni – már a legmagasabb szintű alkalmazás is a követelmények között van, úgymint négy támadó különböző fegyverekkel. Nem a danvizsgák elvárt színvonalával van bajom, hiszen a magas szintű technikai ismeret aligha lesz káros akár az Aikido, akár a szervezet megítélése szempontjából, és nem is a bázis fontosságának hangsúlyozásával nem értek egyet. Aki ismer, tudhatja, hogy egyik vesszőparipám a lépések, kitérések kellő Ingyenes harcművészeti magazin

mértékű ismerete, edzésvezetői stílusom pedig az alapokból történő építkezés rendszerét követi. Egyszerűen számomra túl nagy mértékű a kontraszt az átadott és az elvárt színvonal között. Más területen azonban volt változás. Nem a korábban megismert félszeg, japánságához képest mégis közvetlen, mindenképpen szimpatikus fiatalember érkezett Budapestre, hanem egy távolságtartó, a tatamin több esetben kissé durva személy. A korábbi évekkel ellentétben, amikor már-már zavaró mértékben aggódott a támadó testi épségéért (előfordult, hogy megkért ne essek a technikából, csak óvatosan guruljak), idén nem éreztem a partnerek felé irányuló kellő figyelmet. Igazán kár érte. Másik problémám, hogy az elmúlt évek során nem derült ki számomra, hogy mi is ezen szemináriumok célja. Eredetileg a rendszeres „körutakat” (Congress vagy Tour) a harcművészetek népszerűsítésére, a harcművészetek szélesebb kör számára történő megismertetése végett oldal 3.


International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség találták ki. Azt gondolom ez a cél ma már nem aktuális. Napjainkban jellemzően nem kíváncsi érdeklődők egy ilyen rendezvény résztvevői, hanem tapasztalattal rendelkező gyakorlók – akik bár túl vannak a japán instruktorok „csodáján” – szeretnének valami eredetit, valami nagyon japánt látni. Elsősorban nem szakmai fogásokat várunk, hiszen az európai oktatás eltér, és sok esetben túllép a japán rendszeren. Nem azt mondom, hogy jobbak vagyunk, de mindenképpen mások. Mindkét félnek van mit tanulnia a másiktól, ahogy az is igaz, hogy egymás nélkül mindkét oldal kevesebb lenne. Tehát a népszerűsítés nem aktuális, illetve jelen formájában nem hatékony, az edzések technikai színvonala pedig nem a résztvevőkhöz igazított. Lehet, hogy itt lenne az idő változtatni!? Természetesen az éremnek van másik oldala is. Felemelő érzés volt, amikor a 2010. évi, zwickaui szemináriumon az IMAF Németország vezető Aikido mestere, Edmund Kern (Aikido 8. dan), választékos udvariassággal kezdeményezett eszmecserét egy technika végrehajtásával kapcsolatban. Mozdulataiban, beszédében nyoma sem volt a közöttünk levő fokozatkülönbségnek. Azóta másodszor is rácsodálkoztam a történtekre, miközben „életrajzában” olvastam mennyi időt töltött Iwamában, a Saito család uchi dechijeként. Hasonló érzések kerítettek


hatalmukba most hétvégén, amikor André Fredrix (Aikido 8. dan hanshi) a belga és az IMAF Európai szervezetének vezető mesterével kezdeményeztem beszélgetést. Ő volt, aki rövid, hivatalos, így távolságtartó bevezetőm után kezdeményezte a „baráti” hangvételre váltást és avatott be a szervezet működésének, a színfalak mögötti játszmák mások számára (eddig) láthatatlan világába. Mellébeszélés nélkül mutatta be a rendszer működését, hívta fel a figyelmet gyengeségeire, és vázolt fel többféle megoldást a lehetséges célkitűzések elérésére, majd adta kezembe másnap a hivatalos szabályzatot, hogy saját szememmel győződhessek meg az általa mondottakról. (Nem mintha erre szükség lett volna.) Korábban mindenkit a tatamin nyújtott, jelenlegi teljesítménye alapján ítéltem meg, és nem is gondoltam arra, hogy ezek a személyek bizony komoly munkát végezhetnek a háttérben, vagy hogy fokozatuk a korábbi évtizedek – tatamin is – bizonyított munkájuk eredménye. Ahogy ez a cikk is tükrözi, nem vagyok elfogult szervezetünk teljesítményével kapcsolatban (sem), de számomra mindenképpen reménykeltő az őszinteség, egyenesség, amit a magas rangú vezetőktől tapasztalok. Talán ezek azok a gesztusok (is), amik a mestereket megkülönböztetik a mesterektől. Számomra kellemes „csalódás”, hogy viselkedésüket maximális alázat, udvariasság és közvetlenség jellemzi.



Ezen beszámoló után talán elbizonytalanodtál kedves Olvasó, és felteszed a kérdést: „Érdemes-e ezen szervezet tagjának lenni?” A válaszom egy határozott „Igen”, mert … 1. Ez az a szervezet, amely bár nem tökéletes, megfogalmazta és hirdeti, hogy a harcművészetek egymás mellett, egymást erősítve, mégis egymástól függetlenül – akár országhatáron belül is – képesek egymás munkáját és önállóságát tiszteletben tartva munkálkodni. Számomra kellemes látvány, amikor több harcművészeti ágazat egy légtérben, egymástól alig néhány centiméterre végzi munkáját, tiszteletben tartva és alig-alig zavarva a másikat. 2. Az IMAF szervezetében, a különböző harcművészetekhez hasonlóan, az egyes harcművészeteken belüli stílusok, ágazatok is megférnek egymás mellett. A vizsgákon nem a technikai hovatartozás, az „úgykellcsinálniahogyénmutattam” elv alapján történik a megítélés, hanem egyszerűen a megfelelő végrehajtás alapján. 3. Az IMAF-nak nem egy/a szervezet a tagja, hanem az egyén, aki a megfelelő fórumon, megfelelő stílusban, önállóan dönthet saját sorsáról. Ez az a szervezet, amely tárt karokkal, szankció nélkül fogad bárkit, legyen az akár más szervezetek tagja (is), akinek szimpatikus az egymássalegymásért elv. Iván

oldal 4.






oldal 5.





Iaido

Hosszú idő után ismét hazánk adott otthont szövetségünk európai szemináriumának. Külön szeretném megemlíteni, hogy több ország budokái megtiszteltek minket a jelenlétükkel. A Iaido szekciót Sensei Kumazawa Masayuki (Iaido 8.dan kyoshi) vezette. A mester az előző szemináriumokhoz híven, ismét kihon illetve TOHO és BATTOHO formákat gyakoroltatott velünk. Az alapokon túljutva elkezdtük a technikai hibák javítását, finomítását és úgy érzem sikerült megint tanulnunk új értelmezést, mellyel haladni tudunk és a magyarországi IMAF Iaido továbbra is megtartja a színvonalát.

kaptak hazánk Iaido gyakorlói, remélem mindenkinek sikerült megtalálni a tudásához, elvárásához és fokozatához megfelelő tanítást.

A sportcsarnok és az edzés körülményei európai elvárásoknak megfelelő volt, megfigyelve a többi szakág gyakorlóit, rajtuk is csak elismerést láttam. Köszönöm a szervezésben részvevő minden mesternek és közreműködőnek a lelkes és fáradhatatlan munkáját.

Nagy Tamás Iaido 4. dan IMAF Hungary Regional Director

Nakayama sensei Kumazawa sensei Noiser sensei

Ui.: Úgy hallottam, hogy a megrendezésre került teaszertartás is elismerésre késztette a küldöttséget, köztük Kancho Ikuo Higuchi Sensei (Karate-do 9. dan) is.

Külön szeretném kiemelni dr. Elizabeth Noiser (7.dan kyoshi) sensei segítségét, aki fáradhatatlanul figyelte és javította egyéni hibáinkat. Az ő tapasztalata és technikai tudása, minden kérdésünkre választ adott. Nakayama sensei végignézve (6. érdemli meg fokozatot. Tőle is

precíz vizsgáját dan), méltán a következő nagy figyelmet


oldal 6.






oldal 7.





a tolmács szemével (Japanisztika)

Két évvel ezelőtt kaptam egy ígéretet, hogyha valamikor a jövőben Magyarországon kerül megrendezésre az IMAF kongresszus, akkor lehetőségem lesz tolmácsolni a szemináriumon. Számomra ekkor, két évvel ezelőtt kezdődött el a tábor. Október 17-én Zakariás Lászlóval, Galyas Gáborral és Bota Norberttel vártuk a késő délután érkező japán delegációt. Az első „Hangari he youkoso!” azaz „Üdvözöljük Magyarországon!” és az utolsó „Kiotsukete kudasai!” vagyis „Vigyázzanak magukra!” köszöntés között számtalan alkalommal nyílt lehetőségem az edzésen és a tatamin kívül is tolmácsolni. A péntek esti edzés kiváló „bemelegítés” volt számomra, de szerencsére Kumazawa sensei is kellő tapintattal és segítőkészséggel kezelte korlátozott japán tudásomat. Szépen, tisztán, érthetően beszélt, és igyekezett olyan kifejezéseket használni, amelyek könnyen érthetővé teszik mondanivalóját, valamint, ha nem hallottam rendesen, vagy nem értettem meg elsőre teljesen pontosan, kész volt, elismételni, és esetleg más szavakkal is elmagyarázni mindent. Egy adott, speciális területen fordítani sosem egyszerű, de a pénteki iaido edzésen elhangzottakat végig tolmácsolni, valóban igazi kihívás volt, hiszen egyik nyelviskolában sem tanítják meg, egyik nyelvvizsga-felkészítőben, egyetlen Asahi (Japán legnépszerűbb napilapja) cikkben sem esik szó az ilyenkor szükséges kifejezésekről,

de szerencsére ezeket is volt kitől elsajátítani. A szombati megnyitó ceremónián ismét megmutatkozott a japán mesterek, elsősorban Higuchi sensei figyelmessége, hiszen nem hosszú, bonyolult körmondatokban fogalmazott, hanem törekedett a viszonylag tömör és egyszerű kifejezésmódra. A japán nyelv egyik sajátossága, hogy jobbról balra, tehát visszafelé kell olvasni, a fordításra is jellemző, ami egy

írott szövegnél jóval könnyebb, mivel előttünk van az egész szöveg, hallott szövegnél azonban, előfordulhat, hogy mire megtudjuk a mondat végét, elfelejtjük az elejét, így csak azt fordítjuk, ami megmaradt az emlékezetünkben. Higuchi sensei azonban jóindulatúan végig szem előtt Ingyenes harcművészeti magazin

tartotta mindezt, így Oojiro-san közreműködésének és Vigh Gabriella angol fordításának hála az „életműdíj” kifejezés sem fogott ki rajtunk. Higuchi sensei-el és Komoto sensei-el futólag már volt alkalmam beszélni az egy évvel ezelőtt Charleroi-ban megrendezett IMAF kongresszuson, mégis meglepett, hogy az öt hazánkba látogató mester közül, a rangidős Higuchi sensei tűnt a legközvetlenebbnek. A szokásos kedves, de visszafogott mosolygás helyett, nevetve, őszinte örömmel fogadta a gyerekek kérését, hogy szignálja a fényképüket, írjon néhány szót az emlékkönyvükbe illetve gondosan megfontolva választott dojo nevet az Érdi Karate SE-nek. Vasárnap rövid városnézésre vittük a mestereket, akik lenyűgözve figyelték a Citadellából a kivilágított Duna partot. Az Országházzal és a Mátyás Templommal a háttérben is készítettünk csoportképeket, és a fotózkodás valamint az utazás közben érdeklődve kérdezgettek az épületekről, a magyar oktatásról és gazdaságról. Civilben könnyedén előfordulhatott, hogy egy-egy pillanatra egészen megfeledkeztem arról, hogy milyen fokozattal, és oldal 8.


International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség „budopályával” rendelkező mestereket kísérünk, hiszen annyira természetesen viselkedtek, hogy néha úgy tűnt, mintha rég nem látott, kedves ismerősökkel sétálgatnánk a rakparton. Kozsuharov Ognjan, Mocsáry György valamint Menthy Szabolcsnak köszönhetően sok érdekességet is tolmácsolhattam a látványosságokról. A hétfői, reptéri becsekkolás előtt Komoto sensei udvariasan győzködött bennünket, hogy nem szeretnék, ha problémánk adódna a munkahelyünkön, ezért nyugodtan hagyhatjuk ott őket. Norbert diplomatikus „szó sem lehet róla” kijelentésének hála az útlevél-kereső - illetve a katana, mint sporteszköz- kaland után viccelődve állapították meg, hogy nem jelentett volna az sem nagy problémát, ha Kumazawa sensei végül nem találja meg az útlevelét, hiszen akkor egészen nyugodtan itt maradhatott volna, és megtarthatta volna az esti iaido edzést.



területére való belépés előtt még integetve fordultak felénk, hogy megnyugtassanak minden rendben ment, és utoljára elbúcsúzzanak. Ezúton is szeretném megköszönni Kozsuharov Ognjannak és Bota Norbertnek, hogy lehetővé tették számomra, hogy ennek a leírhatatlan élménynek a részese legyek! Adél

Búcsúzóul Kumazawa sensei még ellátott néhány fontos tanáccsal az iai-al kapcsolatban, majd mindkettőnkkel egyenként kezet fogva sűrű „Doumo arigatou gozaimashita!” azaz „Nagyon szépen köszönjük!” és „Sayounara!” vagyis „Viszontlátásra!” után elindultak az ellenőrző kapuk felé, ahova már nem kísérhettük be őket. A tranzit Ingyenes harcművészeti magazin

oldal 9.





Jujutsu (képekben)


oldal 10.





Karatedo

Megvallom őszintén kettős érzéssel indultam el az első Magyarországi „Nemzetközi” IMAF szemináriumra. Vártam, mint minden évben, hogy találkozhassam a Japán nagymesterekkel, és reméltem, hogy idén végre lesz igazi haszna is az edzéseknek, vagy ismét tartanak egy számtan órával túlzsúfolt bemelegítést, majd megvillantanak egy két technikát előttünk, és ahogy kezdődött, úgy véget is ér a három napos edzés sorozat. Rögtön az első nap nem kellett csalódnom, kissé késve, de megérkezett Ikuo Higuchi mester, és ausztriai tanítványa, aki valljuk be az őszintét nagy segítség volt a karate őshonos nyelvének megértésében, mert a „nagy mesterekkel” ellentétben ő legalább beszélt angolul. Elkezdődött az edzés, minden úgy alakult, ahogy számítani lehetett rá, alacsony létszám, főleg a magyarok vannak jelen, és az alapoktól elindulva, eljutottunk egészen az alapokig. Nincs ezzel semmi baj, hisz mindig így történt ez az elmúlt hat, hét évben is, egy gyors állapotfelmérés, aztán miután megvan a társaság által képviselt karatés szint, ahhoz mérten megkezdődik az oktatás, egy unalmasnak nevezhető két órás előjáték volt az edzőtábor kezdeteként, egyfajta „informal training” mint ahogy fogalmaztak is foglalkozás előtt. A szombat már egy kicsit különbözött, annyiban, hogy megtörtént a hivatalos nyitó ceremónia, ebben sem volt semmi különös, a szokásos jópofizás, üdvözlünk és szeretünk mindenkit a budo jegyében, talán ami egy kicsit másabb volt, hogy nem beszélt minden európai Branch Director a maga nemzetéhez. De nézzük csak, hogy miért is nem? Talán mert nem jöttek el? Nos

igen. Ez egy elég nyomós érv, sok ország nem képviseltette magát. A szombati délelőtti edzés keretein belül közel harminc fő volt kíváncsi Higuchi sensei tanításaira, ami annyiban volt különböző az előző napitól, hogy talán hosszabb volt egy fél órával, és a tatami már nem csúszott annyira, mint pénteken. Egy igen erőteljes csalódottság érzés kezdett bennem megfogalmazódni, ismét drága pénzen tanulok japánul számolni. Furcsáltam is, hisz a jelenlévők közül talán öt fő volt az, aki nem hazánk népes karatés táborának volt a tagja. Eltelt egy óra, aztán kettő, és pontosan megmondani már nem tudom, hogy az első vagy a második szünet után valami kezdett változni, az alap kihont kezdtük átültetni páros gyakorlat formájában küzdelembe, igaz kötött formában, de legalább már nem a monoton légharc volt a feladatunk. Az igazi változást azonban a délután hozta meg. Megmondom őszintén ilyet még nemzetközi szemináriumon nem tapasztaltam, mert kata és bunkai, és kata és kata és kata, és bunkai, lehet azt mondani, hogy szünet nélkül. Javított minket egyesével, sorban, egytől egyig. Megmagyarázta, hogy miért, hova, minek, hogy üssünk, tegyük a védést. A kicsit élesebb szeműek láthatták, a szerencsésebbek Ingyenes harcművészeti magazin

érezhették is a karate technikák és a kyusho életpontjainak kapcsolatát, igaz erre nem tért ki a mester részletesen, de aki eddig laikus volt a dologban most igazán bizonyosságot vehetett ebben a témában. Elhangzott egy érdekes dolog, amire eddig még nem volt példa, sem az én 16 éves karatés pályafutásom, sem az elmúlt jó pár év táborai alkalmával. Mivel Higuchi sensei közvetlen Funakoshi mester tanítványa volt, így érdemben tudott nyilatkozni, és nem volt rest, még demonstrálni is az alapító technikai repertoárjából. Funakoshi mesternek volt kilenc kedvenc dobása, amiket előszeretettel alkalmazott a karate gyakorlása közben, ebből egyet be is mutatott, és felhívta a Magyar csapat figyelmét, hogy ezt még a későbbiekben érdemes lenne átnézni, de az idő rövidsége miatt erre most nem tud sort keríteni. A csapat a kora esti órákra már egész elcsigázott volt, mert álló képesség ide, vagy oda a több órás edzés mindenki energia tartalékait oldal 11.





felemésztette, de Higuchi mester nem csalódott a hazai karatésokban, bátran ki merem jelenteni, hogy megmutattuk, mi is az a Magyar virtus. Igazából először éreztem azt, hogy az edzés végén jogos a taps, és nem csak azért szólt, mert szokás, hanem annak szólt, aki végig dolgozta a délutánt, és annak aki végre igazi foglalkozást tartott nekünk. A vasárnap is hasonlóan zajlott, mint a szombat, kata és bunkai. Kell ennél több? A mester egy érdekes figyelem fejlesztő gyakorlatot is mutatott nekünk, seitei néven. A feladat nehézsége, hogy fáradtan az ember koncentráló képessége már csökken, az agy kevésbé tud odafigyelni az irányításra, ez szerintem már a délutáni vizsga szerves része is volt. Nem sok olyan nemzetközi szeminárium volt, aminek a végén azt mondtam, hogy ez jó volt. De ez jó volt, megérte, végre megérte. Richárd


oldal 12.






oldal 13.

IMAF őszi szeminárium

Recommend Documents