IMAF - HUNGARY WORLD HEADQUARTERS JAPAN
GENDO
International Martial Arts Federation
2009. Április
Ingyenes információs hírmagazinja
Aikido szeminárium Budapesten A magyarországi IMAF aikido szekciója látta vendégül március 21-22-én Andre Fredrix 8.DAN-os mestert, aki a belgiumi IMAF alapítója és vezetõje. Vele készítettem villáminterjút a szeminárium végén két edzés között. Számomra ez volt az elsõ alkalom, hogy megismerhettem Fredrix mester mellett a magyar IMAF aikido szekciójának vezetõjét, Ogi Senseit is. Mindkét úriember pozitív benyomást keltett bennem és ezért az interjú is személyesebbre és kötetlenebbre sikerült a vártnál. A megkezdett hagyományokhoz ragaszkodva ismét 13+1 kérdéssel bombáztam az alanyomat.... GENDO: Elõször jár-e Magyarországon Fredrix sensei? A.F.: Igen, ez az elsõ alkalom, hogy Magyarországra jöhettem ennek a meghívásnak köszönhetõen. GENDO: Honnan az ismeretség illetve a kapcsolat Ogi sensei-el? A.F.: Nemrégiben lezajlott egy belgiumi IMAF rendezvény, ott ismerkedtünk meg és aminek ez a hétvégi szeminárium lett az eredménye. GENDO: Az elmúlt két nap tapasztalata alapján, mi a véleménye a magyar aikidosokról? A:F.: Meglepõen jó a színvonal, és ráadásul nagyon kedvesek is hozzám. Lehetséges, hogy amit én mutatok és tanítok az kicsit eltér az eddig gyakoroltaktól, de ez ne zavarja meg a tanulókat, hiszen az is jó amit itt tanulnak! GENDO: Érdekelne, hogy mióta tanulja és gyakorolja az aikidót? A.F.: 1958-ban kezdtem judozni, de két hónap elteltével az aikido lett az ami erõsebbnek bizonyult, ez így akárhogy számolom is több, mint 50 év! GENDO: 50 év sportmúlttal a háta mögött mi az ami még motiválja a folytatásra? A.F.: Hûûû....jó nehezek a kérdései, de azért megpróbálom szavakba önteni...a mai napig ha lemegyek a dojoba, mindig azt érzem, hogy még van mit tanulnom, gyakorolnom....még mindig érdekel az aikido, ez frissen tart és ezt a frisseséget szeretném átadni jó kommunikációval a tanítványaimnak. GENDO: A családja támogatja a törekvéseit, és az ötven év óta tartó elkötelezettségét? A.F.: Teljes mértékben támogatnak, annyira, hogy mindkét fiam is ezzel foglalkozik, az egyik 4.DAN-os, bár sajnos most õ abbahagyta az edzéseket személyes problémák miatt, de a másik fiam már 6.DAN-os és úgy látszik, hogy Õ lesz az aki a családi tradíciót továbbviszi! GENDO: Van-e az aikido mellett civil, polgári foglakozása? A.F.: Igen, bár egy évvel ezelõtt vonultam vissza (nyugdíjba), elõtte zenéltem, egy zenekarban szaxofonoztam, de ma már csak hobbiként gyakorolom. GENDO: Mit tudna mesélni a belgiumi IMAF szervezetérõl, felépítésérõl, múltjáról? A.F.: 1988-ban újra kellett ott is szervezni és átalakítani az IMAF-ot Sato sensei kérésére. De mára már az összes szekció megtalálható és jól is mûködnek. .........................Folytatás a 2. Oldalon.
Tartalom Aikido-s szeminárium.1 oldal Andre Fredrix 8.DAN.2.oldal WKF bírói képzés........3 oldal Sawada tábor..............4 oldal Sawada tábor .............5 oldal DANoda......................6 oldal Versenyek, táborok......7 oldal IMAF klubok, hírek... 8 oldal Az IMAF-HUNGARY információs lapja hivatalos lapterjesztõknél nem kapható. A GENDO 1-3. számai az edzõknél és letölthetõ formátumban szerezhetõ be. Lektorálta: Zakariás László, Kozsuharov Ogjnan Szerkesztette: Tokaji Sándor A cikkek megírásában a tagság vállalt nagy szerepet. Letölthetõ az alábbi honlapokról: www. imaf.hu Www.tokajidojo.fw.hu
GENDO
Internatonal Martial Arts Federation ingyenes információs hírmagazinja 2009. Április
2. Oldal
GENDO: Felmerült-e már egy lehetséges következõ szakmai látogatás idõpontja Magyarországra az elmúlt két napban? A.F.: Amennyiben kapok meghívást, természetesen jönni fogok, de ez kizárólag Ogi sensei-éken múlik (Ogi sensei ott helyben megerõsítette, hogy szándékukban áll megismételni az ilyen típusú hétvégéket!), persze az elõzetes egyeztetés szükséges, mivel a tavasszal és az október-novemberi hónapokban mindig programokkal terhelt. De ha az idõpontot jó elõre egyeztetjük, nem lehet akadálya a jövetelemnek. GENDO: Mióta vezeti és koordinálja a belgiumi IMAF szervezetét? A.F.: Azt hiszem, hogy 1972 vagy 1973 óta. GENDO: Mester, számon tudje-e még tartani, hogy számszerint hanyadik gijét (hakamáját) használja el az edzéseken? A.F.: Ismét nehezet kérdez, azt tudom, hogy jelenleg négyet használok felváltva, de a felsõ részbõl már vagy százat is elhasználhattam! (Nevet!) GENDO: Van-e egyéb hobbija amit tudhatunk önrõl? A.F.: Nincs, csak a szinfonikus zenekar amiben szaxofonozok! GENDO: Az elmúlt két nap során volt-e lehetõsége egy kicsit ismerkedni fõvárosunkkal, Budapesttel? A.F.: Sajnos nagyon rövid idõ maradt az edzések mellett városnézésre, de amit láttam Ogi sensei jóvoltából például a Vár és környéke, az alapján azt mondom, hogy Budapest - fõleg éjszaka - nagyon szép város! GENDO: Sensei tovább jó edzéseket és köszönöm az interjút!
Sensei és tanítványai
IMAF Aikido szekció
Zakariás László 6.Dan
Kozsuharov Ogjnan 5.Dan
Andre Fredrix 8.Dan
Andre Fredrix 8.Dan
GENDO
Internatonal Martial Arts Federation ingyenes információs hírmagazinja
2009. Április
3. Oldal
A Magyar Karate Szövetség Bírói Bizottsága március 22-én egy napos tovább képzést tartott a megváltozott WKF (World Karate Federation) versenyszabályokról elméletben és azt követõen gyakorlatban is. Témáját tekintve ismertették a Kata és a Kumite szabályokra vonatkozó változásokat. A kora esti gyakorlati foglalkozásokon nagy hangsúlyt fektettek a stílusbeli technikai eltérések ismertetésére. Mind a négy szakág (shotokan, wado, shito- és gojo ryu) magas fokozatú mestere kapott 20-30 percet és egy mini edzés keretei között - együttes gyakorlással - az adott stílusra jellemzõ kihon technikákat és egy - a versenyeken is elõforduló - katát tanított. Ez az esemény talán, most elõször, de igen követendõ példaként került megrendezésre. Személy szerint remélem, hogy a Szövetség, még több az ehhez hasonló szemináriummal rukkol elõ, hiszen az ilyen ritka együttlétek - az egyébként eléggé tagolt harcmûvész társadalmat - talán a közös cél miatt is, de közelebb hozzák egymáshoz, benne a szakágak képzett bíróit és a stílusok vezetõ képviselõit! Minden pontosan megtudható és letölthetõ a Magyar Karate Szövetség honlapjáról, de azért felsorolás szerûen az alábbi változásokra kell készülni: megváltoztak a korcsoportok és az U21 bevezetésre került, kötelezõvé tették az arcmaszk viseléset a 18 év alatti korosztályoknál, néhány változás a küzdõidõkben, a kontroll távolságokban, ez eddigieknél sokkal szigorúbb büntetéseket vonhat maga után a túlzott színészkedés, az edzõk nem zavarhatják hangos bekiabálással a mérkõzést, egyszerûsödtek a pontozás szabályai és a bírói jelzések, tilos bármilyen színes díszítés a hajban, az ENCHO SEN-t eltörölték, tiltottak a veszélyes dobások, kötelezõ a BUNKAI az éremért,stb.
Objektív.... WKF Bírói továbbképzésen jártunk a Butokuganban
Szubjektív.... Hát hogy is kezdjem... Egy nagyon jó ötlet a bírói bizottság részérõl amit kezdeményezett. Nagyon jó volt Molnár és Turák Sensei-ek elõadása az új szabályrendszerrõl. Ezek voltak azok a dolgok, amitõl Nishiyama Shihan óva intette a Karate világot. Nevezetesen az olimpiai szereplés. Sajnos elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a Katare elveszíti a tradicióit. Fennhangon hírdeti 1-2 edzõ kollégám a "gyökereket", amit lehet, hogy pont magára ért és cseresznye pálinkán érlelt hagján "anyáz" a küzdõtér sarkáról. Mi nem ezt tanítjuk, mert nekünk sem ezt tanították. Egy teljes harci díszben pompázó versenyzõ igencsak összetéveszthetõ a Star wars droidikáival.... Keztyü, lábtyû,fejtyû, hastyû.arctyû és minden ami szép, gyerekkocsifalikép, amit ráaggatnak szerencsétlen versenyzõkre. Közel 100 ezer
forint egy komplett védõfelszerelés. Saját anyja is csak az öve szinérõl véli felfedezni egyszem porontyát. Ellenben a statisztikával szemben nem tudok vitázni. Nincs sérülés... Ebben a Tokugawa korszak szamurájait is megvédõ páncélzatban versenyzõnk igencsak felbátorodik, hiszen eltünt a kumite versenyek egyik legfontosabb velejárója a félelem.. vagy nevezzük inkább finoman megfontoltságnak. Emberünk ebben a felszerelésben bátran nekiugrik Pistikének, hisz ha visszacsápol valamit, akkor sem fog málnázni a kis orrocskája. Aztán csampijon csipp barátunk beleszalad egy jól elhelyezett nyócckeres tasliba az utcán és oda az önbecsülése... Pedig én úgy tudom, hogy "kint" nincs se Yame, se Bíró sporttárs. A szó legszorosabb értelmében végigmehet egy gyerekverseny (kumite), hogy gyakorlatilag HOZZÁ SEM ÉR EGYMÁSHOZ a
két versenyzõ!!!!!!! Merné csak tenni... Kap akkora Hansokut, hogy az edzõje is lefordúl a székrõl. "Anyám én nem ilyen lovat akartam". Aztán jött a fekete leves... Nem tudom milyen kritériumok alapján, de kiállt a négy fõ stílus reprezentánsa és bemutatta a (stílusra jellemzõ) technikákat. Vagy mondhatnánk szakmai dilettantizmusból mutatott tanubizonyságot... Egy-két bíró spori össze is különbözött az elõadások alatt és után is. Ugyanis létezik már 4-5 féle Shito ryu Shotokan és egyéb is. Így hát nem értettünk egyet. Ellenben a kezdeményezés a bírói kar részérõl dicséretesnek mondható. Jó volt ott lenni... Megerõsitettek abban, hogy maradok a tradiciók mellett... Jó ez az út. Mert ez az ÚT. - Sensei -
GENDO
Internatonal Martial Arts Federation ingyenes információs hírmagazinja 2009. Április
4. Oldal
Nagy sikerû Sawada tábor Balassagyarmaton 2009. március 6-7-8-án került megrendezésre a XIV. Sawada tábor Balassagyarmaton a Palóc Karate Szövetség szervezésében. A szervezés és lebonyolítás Takács Csaba és Lõrik Csaba munkáját dicséri. A már hagyományosnak mondható tábor évrõl évre több résztvevõt vonz, ami elsõsorban Sawada sensei személyének, másodsorban a jó szervezésnek köszönhetõ. Már jó idej vártuk ezt a hétvégét, hiszen ez volt az idei elsõ rendezvény amin IMAF tagokként képviseltettük magunkat. Sajnos kevesen éltek a lehetõséggel, így a tiszaföldvári TOKAJI DOJO-ból hárman képviseltük a szervezetünket a szombati edzéseken. Összefogva a szolnoki shotokánosokkal két autóval - 8 fõvel - utaztunk a táborba. A kezdõk edzésén (105 kyu) Garami Anikó találkozhatott Sawada sensei tanításával, mivel mi többiek, csak utánna következtünk a haladó edzésekkel (4 kyu - DAN fokozatig).
Mindkét csoport edzés anyagára jellemzõ volt, hogy a Sensei nagy hangsúlyt fektetett a katák egyes elemeinek gyakorlására, egyedül és párban gyakorolva a bunkai-t (értelmezést) akát egy-egy mozdulatsort többféleképpen értelmezve is. Amíg a kezdõ csoport számára a Heian Nidan, Sandan és Yondan volt terítéken, addig a haladó csoport délelõtt a Bassai Sho-t,délután pedig a Jitte-t értelmezte. Még az egyes gyakorlatok közben is folyamatosan próbált rávezetni minket a Sensei, külön hangsúlyozva a fontosságát, hogy egyes technikák végrahajtása közben is a teljes ellazultság állapotából érjünk a maximális erõkifejtésig, amit egy újabb teljes ellazult állapot követ. Fontos szempont volt egy-egy támadásnál az adott pillanatban meglévõ távolsághoz igazított blokk vagy kontra technnika alkalmazása. Gyakoroltunk egy adott szituációban 2-3 féle ellentámadást, figyelembe véve a maai-t, azaz a rendelkezé-
sünkre álló távolságot és az abban végrehajtható technikát. A délelõtti edzéseket követõen sikerült egy helybéli társunk segítségével a harmadik étteremben végre helyet és ebédet kapni. A kaja megfelelõ volt és alkalmunk volt egy kicsit nosztalgiázni és anekdotázni mesterekrõl, régebbi táborokról. Ezek az alkalmak a legjobbak arra, hogy szorosabb barátságok kötõdjenek klubok, karatésok között. A szolnoki karatésokat már biztos viszont látjuk az áprilisi IMAF táborban tiszaföldváron. És ugyanez a visszajelzés a törökszentmiklósi shotósokkal, akikkel ismét együtt edzhettünk közösen. A tábor népszerûségére jellemzõ, hogy a nem kis létszámú kezdõ edzést a haladón résztvevõk száma jóval meghaladta (kb. 150 fõ). Ezúton is gratulálunk a szervezõknek és találkozunk a XV. Sawada táboron!
GENDO
Internatonal Martial Arts Federation ingyenes információs hírmagazinja
2009. Április
Sawada tábor képekben
5. Oldal
GENDO
Internatonal Martial Arts Federation ingyenes információs hírmagazinja
6. Oldal
2009. Április
IMAF DANoda Rédai “Csikó” Ildikó Született: 1980.01.09. Fokozat: Karate 2. dan 1990-ben kezdtem karate pályafutásom Törökszentmiklóson Pintér József/Tokaji Sándor/ Tóta Nándor vezette edzéseken. 1992-ben csatlakoztunk Zakariás László által vezetett Fudokan szervezethez. 1994-tõl 98-ig középsulis éveim alatt a tiszaföldvári és tmiklósi kluboknál Edzettem, Tokaji és Pozderka sempai-ok edzésein. 1998-99 Budapest a következõ állomás Zakariás sensei-nél, ahol sikeres IMAF 1.dan vizsgát tettem majd újabb lakhely változtatás: London/Essex. Itt sem bírtam karate nélkül és felkerestem a legközelebbi klubot, ami a Matsuba-Kai (SKIF) volt. nagy szerencsémre shihan Kanazawa gyakran a klubhoz látogatott, így sûrûn edzhettem együtt a karate egyik legnagyobb egyéniségével. Murakami sensei szintén gyakori vendég volt a klubnál.2001-tõl ismét új ország következik: Hollandia. Elsõ klubom Eindhovenben volt sensei Elhatrinál. Klubja tagja a holland karate szövetségnek (KBN/WKF). Nagy létszámú, jó hangulatú edzések következtek. Itt kezdtem el ismét versenyezni Mo. után elõször. Mivel hétköznap más városban laktam, így itt csak hétvégén edzhettem, de ugyan ki bírja ki hétköznap is edzés nélkül? Így ismerkedtem össze Hilversumban (Klub Van Hellemond) a KBN kumite válogatott színe-javával, akik nagy szerencsémre Hilversumban edzettek. Ebben az idõszakban elég sok jelentõs versenyt nyertem hollandiában. Többszörös JKA bajnok lettem katában/ kumitében, de szintén dobogós voltam a KBN holland bajnokságokon katában és kumitében is.2004-ben újabb klub váltás jelenlegi edzõm sensei Biaggio Ridolfo 6. dan a SKIF hollandiai vezetõje. Ettõl az idõtõl kezdek el komolyan a kata edzésekkel foglalkozni a sok éves kumite edzések után, de ismét csak jó eredményekkel. Kanazawa sensei Belgiumba is sokat látogat, ahová a közelsége miatt újra van lehetõségem az edzésein részt venni. Szintén gyakoriak a Honbu Dojo instruktorai által tartott szemináriumok....szóval nincs hiány edzésekbõl. Legnagyobb élményem a 2006os Japán SKIF VB. volt,ahol bejutottam a legjobb 16 közé katában. Reméljük ebben az évben Görögországban a 2009-es Vb-n még jobb eredményt fogok elérni. Mivel sokszor változtattam szervezeteket és klubokat a vizsgáim kicsit eltolódtak, mivel minden szervezetnél újra És újra lekellett tennem az 1. és 2.danokat, de ebben az évben már eljön az ideje a 3.dan vizsgámnak is (SKIF). Www.ski-holland.nl www.ehatri.nl www.karatebond.nl www.matsubakai.com
GENDO
Internatonal Martial Arts Federation ingyenes információs hírmagazinja
2009. Április
7. Oldal
IMAF HUNGARY TOKAJI DOJO IMAF-HUNGARY TISZAFÖLDVÁRI EDZÕTÁBORA 2009. ÁPRILIS 18-19. Edzõtábori elõleg befizetése az edzõknél, vagy az alábbi lehetõségeken: Postacím: Tokaji Sándor 5000 Szolnok, Kisfaludy u. 3. Fsz. 3. Bankszámlaszám: Tokaji Sándor Raiffeisen Bank 12010154-01058777-00100006 KARATE-AIKIDO-IAIDO-KYUSHO-KYOKUSHINKAI-KARATE-AIKIDO-IAIDO-KYUSHO-KYOKUSHINKAI-KARATE
Edzõtábori kiírás letölthetõ a www.tokajidojo.fw.hu oldalról, vagy érdeklõdni az edzõknél!
VÁRHATÓ PROGRAMOK: Dan vizsgával egybekötött szeminárium és Európa Bajnokság
IMAF Hungary: Április 18-19. Tavaszi edzõtábor Május 23-24. IMAF EB.
Tiszaföldvár Namborn
MKSZ WKF: Április 04-05. Balaton Karate Cup Április 18-19. Magyar Bajnokság
Siófok Budapest
JKA Hungary: Április 25. Ippon Shobu OB. Május 09. Atarashii Kupa Július 15-18. Tanaka/Sawada
Törökbálint Szombathely Dunaújváros
AJKA: Április 18.
Nagykanizsa
Résztvevõ stílusok
Fõszervezõ
Rendezõ dojo Jelentkezési határidõ
Az áprilisi edzõtáborig minden edzõ gondolja át, hogy õ vagy tanítványa vállalja-e az IMAF EB.-n való indulást és az azzal járó terheket. Már 8.kyu-tól engedélyezett a szereplés, megfelelõ felkészüléssel.
Sensei Sáfár Kupa
SKI Hungary: Május 24. Kyu Bajnokság
Ausztria
SKS-SKDUN: Október 8-10. SKS-SKDUN VB.
Eger
GENDO
Internatonal Martial Arts Federation ingyenes információs hírmagazinja 2009. Április
8. Oldal
IMAF dojok
ÜZLETEK
BSE budapesti karate szakosztálya: Edzõ: Zakariás László 6.Dan Renshi IMAF-HUNGARY Branch director Edzések helye: VIII.ker. Edzések ideje: Hétfõ, Szerda 18.30 - 20.00 Elérhetõségek: 30-200-6149,
[email protected] www.imaf.hu BSE tiszaföldvári karate szakosztálya (TOKAJI DOJO): Edzõ: Tokaji Sándor 2.Dan Edzések helye: Hajnóczy József Gimnázium, Kossuth út. 122. Edzések ideje: Hétfõ, csütürtök 18.00 - 19.30 Elérhetõségek: 70-376-1336,
[email protected], www.tokajidojo.fw.hu Fudoshin Shotokan Karate Egyesület, Mezõkövesd: Edzõ: Lengyel Zoltán 1.Dan Edzések helye: I.sz. Általános iskola Edzések ideje: Hétfõ, Péntek 16.30 - 18.00 Elérhetõségek: 30-331-0010,
[email protected]
E T A KAR
O D I K AI
Edzõk: Kozsuharov Ognjan 5. dan Aikido Regional director, 5. dan Iaido, dan Jodo Ferge László 3. dan Aikido Tel: 70-450-6299 Papp Miklós 2.dan Aikido Tel: 30-644-9919 Nagy Tamás 3.dan Iaido Adamek Zoltán 2. dan Aikido (gyerek edzés) Tel: 70-575-8949
Helyszínek Vasas dojo (SHIN-BU-KAN) - Bp. VIII.Baross u. 88.al. 1.bejárat a Magdolna utcáról Tel: 06-1-210-3307, 70-252-7661 Aikido haladó edzés: Kedd, Csütörtök 18.30 - 20.00 Kezdõ edzés: Hétfõ, Szerda 18.30 - 20.00 Gyerek edzés:kedd 15.30 - 17.00, Péntek 17.00 - 18.00 Iaido edzés: Kedd, Csütörtök 17.00 - 18.30 IMAF Toho Iai + Koryu Muso Shinden Ryu Iaido, Muso Jikiden Ryu Jodo edzés: Kedd, Csütörtök 20.00 - 21.15 European Kendo Federation Seitei Jodo + Koryu Shindo Muso Ryu Jodo www.aikido-portal.hu www.iaido-portal.hu Edzõ: Sensei Pospischil Talmás 5. DAN Cím: 1032 Budapest, San Marco u. 81. Gyerekeknek K-Cs 5 - 14 éves korig Felnõtteknek K-Cs kislétszámú csop.
17:00 - 18:30 8:00 - 9:30
17:00 - 18:30 19:00 - 20:30
U S T U J U J N NIHO
Nagy László általános iskola Cím: 1038 Budapest, Váradi u. 49/b. Gyerekeknek Hétfõ Szerda 5 - 14 éves korig 17:00 - 18:15 Budapesti Honvéd Küzdõ Sportcentrum 1134 Budapest, Tûzér u. 56. Felnõtteknek H-Sz-P 14 éves kortól 19:00 - 20:30 20:30 1039 Budapest, Mókus utcai óvoda Gyermekeknek K-Cs középsõs csoportosoknak 15:30 - 16:30
17:00 - 18:15
19:00 - 20:30
nagycsoportosoknak 15:30 - 16:30
19:00 -
KARATERUHÁZAT, FELSZERELÉS
FUJI MAE
Üzletcím: 1071 Budapest, Rottenbiller utca 3. (Bejárat a sarkon a Garay utcából.) Telefon/fax: (+36) 1 351-9641 Mobil: (+36) 30 448-7473 (+36) 30 298-5585 IMAF tagoknak kedvezmény!!
IMAF Európai Szeminárium Franciország, Walbourg 2009. 10.30.-11.01. Az imaf.comra felkerült az októberi szeminárium ideje: 2009. október 30.- november 01. (P-szo-vas) Helyszín: Franciaország Távolságok: Budapest-Walbourg 1047 km (autóval 9 óra 28 perc) ez 4 fõvel 10l/100km fogyasztással cirka 60.000 Ft lenne most oda-vissza (kb 15.000 Ft/fõ) Strasbourg - Walbourg 44 km (autóval 35 perc) - aki esetleg repülõvel szándékozik menni Starsbourgig, most a legolcsóbb jegy amit a keresõ kidobott 72.000 forint körül van a Lufthansa-val oda-vissza, erre jön rá a tömegközlekedõs kijutás Walbourg-ba! A részvétel övfokazat megkötés nélküli! Dan vizsga lehetõsége, érdeklõdni az edzõknél Képviselt szakágak: aikido, karatedo, iaido, jujutsu, judo
A nyári és téli mezõkövesdi edzõtáborok szervezés alatt. Pontos információ várhatóan a következõ júniusi és szeptemberi GENDO megjelenésére várhatóak.