Ilyen BM-es gyerekek voltunk

Ilyen BM-es gyerekek voltunk...

Az interjút készítette: Farkas Réka 1997, tavasz Külső Mester u. – férfi átmeneti szállás

- Mikor születtél? - Ezerkilencszáz-hetven március huszonkettő, Szeged. - Amikor születtél, a szüleid hol laktak és mit csináltak? - A szüleim... hát ott, még Szegeden a kenderáztatóban. Ja. Tudod, csinálták az izé... kötelet, tudod, voltak ilyen kenderáztató kádak, és akkor ott. Elég jól kerestek, mert tíz rongyot kerestek fejenként egy hónapban. Akkor az marha sok pénznek számított, most már semmit nem jelent, ha azt mondod, hogy tíz rongy. Egy heti pénz, ha úgyahogy meg akarsz élni. Én, mondjuk, nem költök ennyit egy héten, de van, amikor úgy elmegy egy éjszaka alatt, ha úgy vagyok, hogy rászánhatom egy kis szórakozásra. Akkor itt, Magyarországon, az a tíz a legtöbb volt szinte, amit megkerestek, és jól is éltek, azt mondják. Én mondjuk nem nagyon emlékszem rá, mert kis krapek voltam, utána meg elváltak... na, de kifizették a lakást, szóval nem volt gond egy szál se. - Ez milyen munka volt? - :Hát, azt tőlem ne kérdezd, mert alig emlékszem valamire. - De betanított munka vagy segédmunka?

1

- Betanított munka. - És mennyi iskolát végeztek a szüleid? - Mutteromék? Neki rendesen megvan a nyolc, meg érettségije van. Hát ő utána itt dolgozott később, mikor már itt laktunk. Itt dolgozott a kilencedik kerületben a rendőrségen mint adminisztrátor. Persze, miután már összeházasodott a mostohaapámmal... inkább mondhatom úgy, hogy a nevelőapámmal. - Mikor váltak el a szüleid? - :Hát elég hamar, még az elején, hetvenkettőben. És akkor aztán a mutterom az... na, keresztapám az kormányőr volt, neki itt már megvolt Pesten a lakása, kis feleség, gyerek minden, a mutteromnak a testvére volt a keresztapám. És egyszer elhívta le hozzánk a keresztapám a későbbi nevelőapámat, lehívta oda hétvégére, osztán így összejöttek a mutterommal. Így lett a nevelőapám. Utána fölköltöztünk ide. Először Vecsésen laktunk albérletben hetvenhatig. Akkor megszületett a húgom, és akkor kaptunk szolgálati lakást. - És Vecsésen végig albérletben laktatok? - :Persze, egy idősebb házaspárnál, de rendesek voltak, én csak jót tudok róluk mondani. Hat évig laktunk náluk. Hát így megszoktuk, mintha a mi lakásunk lett volna. Volt három szoba, abból kettőt kibéreltünk mi, egy szobában laktak ők, a konyhát közösen használtuk. Külön főzött anyám meg az az idős néni, de azért teljesen együtt voltunk, mert amikor azt a kaját akartam enni, amit ő főzött, azt ettem, úgy vettek, mint egy közös gyereket, szóval, mintha ők lennének a nagyszüleim, ilyen pótnagyszülők voltak. - Utána, mikor elköltöztetek tartottátok még velük a kapcsolatot? - Igen, csak már meghaltak, mind a ketten. De egy darabig még jártunk hozzájuk. Utána meg oda költözött a lányuk, és az nem bírt minket, mert azt hitte, hogy örökölni akarunk. Na, de nem volt gond, mert ő örökölt, nem is érdekelték a szülei, csak az utolsó pár évben, mikor már látta, hogy fog örökölni. Na, mindegy. Utána kaptunk szolgálati lakást... - Amikor a szüleid elváltak, a szegedi közös lakással mi lett? - Semmi, hát akkor elváltak, és azt így eladták. Elfelezték, és akkor utána még az apám zaklatta a mutteromat egész idő alatt, egész addig, míg fel nem költöztünk ide. Azt hiszem hetvenháromban költöztünk fel Pestre, illetve Vecsésre, és akkor ott albérletben tengődtünk.. - És édesapád miért zaklatta édesanyádat, amíg Szegeden voltatok? - Hát... ha csak nem azért, mert ki akart vele békülni. - Nem kedvelted édesapádat? - Hát nem nagyon, nem is nagyon ismerem, mert keveset találkoztam vele. - Mióta eljöttetek Szegedről, nem is láttad? 2

- De, találkoztam vele, csak nem szoktam meg annyira, hogy vele legyek. A nevelőapámat sokkal jobban szeretem, az felnevelt. - Jó viszonyban voltál vele? - Persze, most is. - Ott tartottunk, hogy kaptatok egy szolgálati lakást. - Igen, hetvenhatban megszületett a húgom, kaptunk egy lakást... nem, hazudok, hetvennyolcban. Csak úgy összement az az idő nekem. Hetvennyolcban kaptuk meg a szolgálati lakást. Két évig utána még ott laktunk, összesen öt évet akkor, mert hetvenháromban jöttünk fel Szegedről Vecsésre, és hetvennyolcban Vecsésről Pestre, engem még onnan vittek iskolába. Utána meg itt Pesten jártam. - Hova költöztetek Pesten? - Rákospalotára. Volt egy ilyen tér, hogy Mézeskalács tér. Az volt a neve. Oszt oda költöztünk, kaptunk egy másfél szoba összkomfortos lakást, aztán nyolcvannégy februárjában meg átköltöztünk. Előtte kibővítették a lakást, mivelhogy akkor a húgom nyolcvannégyben már elég nagy volt, és mit tudom én, az akkori törvény szerint egy fiú meg egy lány nem lehetett egy szobában, és akkor kibővítették, de még elég kicsi volt úgy is, és kaptunk egy elég nagy alapterületű lakást. Elég nagy szoba, két fél szoba, hall. - Ez volt Rákospalotán? - Ja. - Hol dolgozott akkor a nevelőapád, meg az édesanyád? - Nem mondtam? A nevelőapám az a kormányőrségnél dolgozott a BM-nél, testőr tiszt volt, az őrnagyi rangig vitte, onnan is szerelt le. Egészségügyi okok miatt leszerelték, mert szívinfarktust kapott. Azért kaptunk szolgálati lakást a BM-lakótelepen, mert ott dolgozott. Anyám meg a tanácsnál, meg a postán is dolgozott, de mindig a fater, a nevelőapám szerzett neki is melót, gondoskodott a családról. - Most nem gondoskodik? - Hát már nincs együtt a család, meg ő sincs már olyan pozícióban. De most is nagyon rendes. - Milyen ember? - Milyen? Hát rendes, pocakos, jó fej. Nem vert meg sose, még akkor se, ha nagyon pipa volt. Nagyon jó ember, még ez árt meg neki a legjobban, mert a húgomék is most... nem akarok rájuk rosszat mondani, de az igaz, hogy kihasználják szegényt eléggé. - Hogy?

3

-: Hát belőle élnek teljesen. A húgom nem is dolgozik most semmit, tudtommal. Mondjuk nem beszéltem vele már elég régen, . nem is nagyon hiányzik, de az öreget, azt csípem. A nevelőfatert. A másik...az nem is érdekel. - És ő, az édesapád, az igazi, most mivel foglalkozik? - Nem tudom, már régen nem találkoztam vele. - Mióta? - Hát... ha éves koromig ott töltöttem minden nyarat, meg azóta is láttam még egy párszor, de nem sokszor, nem is érdekel olyan nagyon. Kétéves lehettem, amikor elváltak, és nem sokat találkoztunk, mert először is nem Szegeden maradt, hanem Ferencszálláson lakott, miután elváltak, utána meg itt voltam, fent, Pesten, meg Vecsésen, ide jártam óvodába, iskolába, és csak nyáron, szünetben, amikor az óvodában sincs senki, akkor voltam lent. Úgyhogy év közben nem is láttam... szóval az a lényeg, hogy nem is hiányzott. - És ő nem látogatott meg soha? - Egyszer jött ő fel hozzám, akkor már állami gondozott voltam, pont a tizenhatodik születésnapomon, mert zárton voltam, és el akartak vinni, megszöktetni. Akkor hallotta, hogy ott vagyok éppen, és akkor feljöttek, el akartak vinni... - Kivel akartak elvinni? - :Egy haverjával. Jó nagy darab állattal. Ki akarták az őröket... nem az őröket, a nevelőtanárokat...mondták, hogy kijátsszák valahogy, és elvisznek. Mondtam hogy fölösleges. Nem megyek sehova. Oszt elmentek. - De miért voltál állami gondozásban? - Hát, ha úgy vesszük, én már óvodás koromban is állami gondozott voltam, mert ameddig még a faterral volt a mutter, akkor izé... Mert annyira feszített volt a mutteroméknak a... a munkatempójuk, hogy nem tudtak velem foglalkozni, egész nap dolgoztak reggel héttől este nyolc-kilencig. Nem volt semmi idejük, hogy csináljanak kaját, meg egy gyerekkel foglalkozzanak és akkor beadtak. Nem állami gondozásba, hanem ilyen hetes óvodába, de az majdnem ugyanaz. Hát mert csak hétvégén voltam mindig otthon. De akkor, nagy koromban, nyolcvannégy márciusában tényleg állami gondozásba kerültem, rendesen, zártra. - De pont akkor kaptátok az új lakást a kormányőrségtől... - Igen, igen a lakást megkaptuk februárban, engem meg vittek márciusban. - De miért? - Miért? Zsarolásért. Volt egy negyvennyolc ezer forint értékű zsarolásom, és mivelhogy gyerek voltam még, kiskorú, nem tudtak megbüntetni, nem tudtak se elítélni, így elvittek félzárt intézetbe. Így tudtak csak megbüntetni. 4

- Tényleg zsaroltál valakit? - Nem csak én. Ketten. - És mivel zsaroltátok az illetőt? - Semmi... á, be akart izélni... Szóval volt nekünk egy nagyon jó kis csapatunk, ilyen társaság, nagyon jó volt, és mindenki... - Még ott, Rákospalotán? - :Persze. És mindenki be akart kerülni oda közénk. Mentünk mindig mindenhova, akkor még nagy dolog volt, ha valakinek volt egy jó kis versenybiciklije, és mindig mentünk, és akkor mindenhol voltunk, Fóton, Veresegyházon, mindenhol voltunk... - És miket csináltatok? - Hát, horgásztunk, főleg strandra jártunk ki. És mindenkinek tetszett ez a dolog, hogy megyünk mindenhova, alig voltunk tizenhárom évesek, és már jártunk egy csomó helyen. Szóval nem hiszem, hogy tizenhárom éves korában sok ember egyedül volt mondjuk Balatonon vagy akárhol, érted. Föl biciklire, hajnalban, négy órakor indultunk, ott voltunk délre vagy még hamarabb, akkor maradtunk estig, megint föl a biciklire, tekerés haza, és fél nyolcra-nyolcra este már itthon voltunk. - Nagyjából egykorúak voltatok ebben a társaságban? - Csak egykorúak. Óvodás korunk óta ismertük egymást, mert szóval, ez a lakótelep, ott mások nem voltak, csak kormányőrök meg rendőrök voltak, és ismertük egymást mind. Szóval ez ilyen BM lakótelep volt, érted. Mi mindig egy óvodába is jártunk, egy csoportba is, és akkor így jól összeismerkedtünk. Na, és egy nagyon jó társaság volt, és ez a srác be akart kerülni és persze, nagyzolni akart. Hozott minden nap ötszáz forintot, hogy bevágódjon. És akkor kijött az, hogy mi megzsaroltuk ezzel, hogy bekerülhet közénk, hogyha hozza a pénzt. Közbe meg nem mondtunk neki semmit. Csak jött, hozta, hát persze, hogy elfogadtuk. - De odaadta nektek a pénzt? - :Oda. Hát nem úgy adta oda, hogy nesze, itt van ötszáz forint, hanem mindig meghívott valamire. - Ittatok? - Nem, nem ittunk még akkor, én most sem iszom. Hát vidámparkba vagy strandra... Legtöbbször strandra mentünk, meg vett egy csomó csokoládét, cukorkát mindig, ha kértünk valamit megvette, kértünk egy új bicikli belsőt, vagy akármit... - Szóval azért kértetek is tőle? - Hát kihasználtuk egy kicsit, de nem mi mondtuk, csak amikor láttuk, hogy mi a helyzet, akkor kihasználtuk egy kicsit, hát nem? 5

- És ő nem BM-es gyerek volt? - :Hát dehogynem, ott lakott ő is a lakótelepen. Voltak mások is a lakótelepen, de az más társaság, nem mihozzánk tartoztak, ez a srác meg akart jönni velünk, mi meg mondtuk, hogy jó, jöjjön, de nem mondtuk, hogy hozzon pénzt. Csak ő nagyon be akart vágódni, hogy ő is valaki, és azért hozta, felvágásból, mi meg kihasználtuk, ha ilyen bolond. A végén kiderült, hogy nem is az ő pénze volt, hanem az apjának a félretett negyvennyolcezer forintja... - És mindet elhordta otthonról? - Persze, elhozta mindet, egy forintig. Az összest. - És az apja feljelentett titeket? - Igen. Az apja, amikor észrevette, hogy nincs meg a pénze, akkor elővette szépen a fiacskáját, kivallatta, hogy na mi van, és feljelentett minket zsarolásért. Hát én egyedül elvittem a balhét, megbeszéltük a többiekkel, hogy egyedül elviszem, mert éppen elég az... - De miért pont te? - Én elvállaltam. - De miért vállaltad? Annyira szeretted a többieket? - Hát, persze, akkor nagyon jóban voltunk, összetartottunk, mindent megtettünk volna... - De akkor miért hagyták a többiek, hogy te egyedül vidd el? - Hát mert nekem attól nem lett volna jobb, hogyha őket is beviszik. Érted, ezzel ők nem segítettek volna rajtam. - És senki más nem ajánlotta fel, hogy elviszi, csak te? - De felajánlották mások is, csak így egyeztünk meg. Nekik, a többieknek úgyis volt éppen elég bajuk, úgyhogy ezt elvállaltam én egyedül. És akkor bevittek minket a rendőrségre... - Hány embert vittek be? - Hát először hármunkat... Szóval, ha úgy vesszük, nem is... Hát először bevittek oda minket, de akkor már nem csak izénk volt, ez a zsarolás, hanem akkor már volt az, hogy megdobáltuk a izéket, a vasúti kocsikat. Oszt egyszer megkergettek minket és véletlenül kivertük a izének, a szemét, a bakternak. És akkor még nem voltunk nagykorúak, és bevittek minket, szóval úgy összejött minden... - És hol dobáltátok meg a vonatokat? - Ott, Rákospalotán, nálunk, a... - De akkor már a másik helyen laktatok, nem? - De azért még visszajártam, meg ezek a balhék még előtte voltak, csak akkor idéztek minket be. - És miután elköltöztél, a régi barátaiddal még megvolt a kapcsolatod? 6

- Persze, akkor ment ez a golyózás, azt folytattuk, orrba-szájba. - Milyen golyózás? - Üveggolyó, mint a Pál utcai fiúkban. Van egy luk, és hogyha mondjuk nekikoccantod a golyót egy másiknak, és belemegy a lukba, akkor megnyerted. - És ezt pénzben játsszák? - Nem, golyóban. Mindent golyóban. Ha belemegy a lyukba, akkor az természetesen a tied. És akkor az jó, mikor az embernek már van három-négyszáz üveggolyója. De ez ment Kőbányán is, meg Rákospalotán is, hogy volt mindenkinek ilyen zacskója, és ennyi üveggolyóval ment le minden nap. - Kőbányán is BM-es lakótelepen laktatok? - Persze, ott is. Hát ilyen BM-es lakótelepek voltak ott, hogy az egyik fele az rendes lakótelep, a másik fele, ezek az új házak, ott a Gyakorló utcában, tudod, ezek a színes házak, sárga, zöld, kék, piros, na ott laktunk mi. Azok csak kimondottan ilyen BM lakások voltak. - És a nevelőapád nem tudott volna a nagy funkciójával megvédeni a büntetéstől? - Hát nem, a zsarolástól nem tudott, mert hogy mentsen meg, mikor a másiknak is olyan nagy funkciója van. A másik ügy meg, az rázós volt, mert kivertük a szemét a bakternek. Nem én, én nem is voltam ott akkor, másfele szaladtam, de az a lényeg, hogy elvesztette a fél szemét, úgyhogy az nem volt játék. - És a zsarolási ügyben nem tudtak volna egymás között megegyezni az apák? - Nem, mert az én apám... szóval mi nem is tudtuk, hogy mi van, egyszer csak beidéztek. - Nem is próbált az a másik apa egyezkedni, mondjuk, hogy visszafizetitek a pénzt...? - Nem, az nagyon gizda volt. Nem is arra ment ki, hogy ő a pénzt visszakapja, mert azt úgyis tudta, hogy visszaadják neki akkor is, ha kéri, mert elmondja, hogy mi a helyzet, csak ez azt akarta, hogy másokat jól bemártson. De mindegy, mert a vonat miatt úgyis elkaptak volna minket, oszt csak ott kötünk ki. - És a rendőrségi ügyeid a rákospalotai vagy a kőbányai barátaiddal voltak? - Volt nekem ügyem az újakkal is, ott, Kőbányán is ment ez a vonatos dolog, szóval nem volt különb ott se. - Ahogy átköltöztetek Kőbányára, megismerkedtél az ottani társaság krémjével is? - Persze. - De nem sokat voltatok ott szabad lábon, mert elvittek, nem? - Hát de, de olyan április, májusig ott voltam, februártól. - És ott is ilyen jó kis bűnöző hajlamú társaságot találtatok?

7

- Hát nem, nem voltunk mi bűnöző hajlamú társaság, csak... csak hát ilyen gyerekes csínytevések... Annak indult. - És milyen rosszaságokat csináltatok még? - Mindenfajta volt. - Büntethető is? - Persze, minden. - Lányok is voltak a társaságban vagy csak fiúk? - Persze, lányok is, csak azok nem dobálóztak. Azok csak sörözni jöttek velünk. - Söröztetek is? - Persze, tizennégy évesen, ja. Elfeküdtünk ott valahol, oszt ittunk. Hát persze, hogy nem jártunk iskolába se, tudod, mert minek. Reggel mindig úgy elmentünk, felkaptuk a kis cuccot, mintha mennénk iskolába, letettük a cuccot valami havernál, akinek a szülei elmentek korán, mondjuk az enyémek is elmentek, fölugrottunk hozzájuk, és így meg is oldottuk a helyzetet. Ott lepakoltuk a táskát, érted, hogy ne legyen gond belőle, oszt kezicsókolom. - És nem vették észre a szüleitek, hogy nem jártok iskolába? - Nem, hát arra kínosan ügyeltünk, hogy az ellenőrző mindig meg legyen hamisítva. Volt egy srác, annak a nővére mindig irkálta...megfogta, és mindenkinek aláírta az ellenőrzőt. - És hogy lettetek ilyen rossz gyerekek? - Hát jön az magától. Az egyiknek nincs biciklije, akkor biciklilopás. - Loptatok biciklit? - Persze. Muszáj volt. - Mást is loptatok? - Persze. Az már Kőbányán volt, megállt a vonat ott a kanyarban, nálunk, kinyitottuk a hűtővagont és legurítottunk egy hordó sört, és utána szépen visszazártuk. És csak azt látták a szülők, hogy mennek a gyerekek a nagy rét felé egy nagy hordóval. - Látták? - Persze, látták az ablakból, mert az egyik srácnak az apja problémázott, úgyhogy az biztos, hogy látta. - És mit csinált? Miben állt az, hogy problémázott? - Hát izé, hogy nem engedte ki a srácot egy hétig, meg megverte. - És a te szüleid tudtak erről? - Erről nem. - És milyen suliba jártatok? Az is külön volt nektek, BM-es gyerekeknek?

8

- Nem, az már normális iskola volt. Először, amikor Rákospalotán laktunk, akkor rendes BM iskolába jártam... - És ott csak BM-es gyerekek voltak? - Persze. Volt egy-kettő máshonnan, de azokat inkább eltanácsolták, mert akik a BMdolgozóknak a gyerekei voltak, azok már eleve az A osztályba mentek, nem a B osztályba, vagy C osztályba, mert az sporttagozatos. Akkor még az Újpesti Dózsánál vagy atletizálni vagy valamit kellett, mindegy volt, csak az Újpesti Dózsánál, mert az volt a rendőrcsapat. - És Kőbányán? - Ott már rendes suliba mentem... vagyis nem mentem, mert nem nagyon volt kedvem. Mondjuk úgy, hogy Kőbányán már egyáltalán nem mentem iskolába. - Ez mit jelent, ez az egyáltalán? - Hát azt jeleni, hogy egyáltalán. Azok ott nem is láttak engem, se tanár, se senki. - És nem mentek megreklamálni a szülőknek, hogy nem jársz? - Hát nem, mert nem is tudták, hogy vagyok, mert ezt elég jól megcsináltam. Azt csináltam... hát lehet, hogy a szüleim is hibásak voltak egy kicsit, de nem akarom rájuk fogni, mert azt mondták nekem, hogy menjek el beiratkozni én egyedül: kisfiam, te már nagyfiú vagy, be tudsz iratkozni egyedül, eriggyél, iratkozz be. Hát én meg nem mentem el beiratkozni, nem érdekelt. - És mikor iratkoztál be végül is? - Semmikor. - És akkor nem is jártad ki a nyolc osztályt? - Dehogynem, miért ne lenne meg? A Róbertbe letettem. Ott szépen kijártam az egészet. A hetedikről osztályvizsgát tettem, az tizenhárom tantárgy volt, és utána leraktam a nyolcadikat is, meg a három éves szobafestő iparit, az is megvan. - Azt csak később, mikor már kint voltál? - Nem, azt is ugyanúgy a Róbertben. Négy évig ott voltam, hát egész nyolcvannyolcig. Én nem bántam meg, hogy bekerültem. - Miért, olyan jó volt? - Jó. Tudd meg, hogy nem volt rossz, nekem itt. Amikor akartam, hazajöttem. Kiszöktem, aztán visszamentem. De jól éreztem magam bent is, jól összeismerkedtem egy pár emberrel. - Hogy lehet, hogy olyan sokáig bent kellett lenned? - Hát három vádpont volt: zsarolás, garázdaág meg a könnyű testi sértés. Rám mind a hármat rámverték. - De a zsarolást azt magadtól vállaltad. 9

- Ja, nem akartam belekeverni azokat a srácokat. - És mi volt a könnyű testi sértés? - Kivertük a szemét a bakternak. - De akkor az nem könnyű testi sértés. - Nem, az súlyos testi sértés, csak ennyit legalább elintéztek a fateromék. Hát BM-es gyerekek voltunk, csak nem lehetett úgy belerángatni egy súlyos testi sértésbe. Ott mindenki nyúlt a saját fia után. Mindenki hátszeles volt és a végén megúsztuk ennyivel, hogy csak bevittek a Róbertbe, de onnan is kettőt kiengedtek két hónap múlva, mert az egyiknek alezredes volt az apja, a másiknak meg már akkor őrnagy volt, az enyém meg még csak százados, meg a másiké is, azt hiszem, vagyis a negyediké, az is bent maradt. - Azzal, aki bent maradt a Róbertben, mint te, továbbra is megmaradt a kapcsolatod? - Utána már nem, mert ott megismerkedtünk másokkal, én is, meg ő is. Most nem tudom azt se, hogy hol vannak, egyik sem azok közül. - És tényleg ki tudtál jönni, amikor akartál? - Persze, kijöttem egy párszor. Kijöttem már a Makarenkóból, a központi elosztóból is. Arra emlékszem, hogy májusban még a Makarenkóban voltam, utána május hónapban vittek át a Róbertbe. Május elsején még a Makarenkóból szöktem ki, azt tudom, mert ott elvették a ruhámat, és ilyen ortopéd, ilyen trombitaszárú nadrág, ilyen tiszta lelencruha, azt kellett felvenni, fúúú, azt tudom, hogy akkor szöktem meg először. - És hova szöktél? - Hát haza, átöltözni, gyorsan. Ki szégyenkezik május elsején olyan ruhába? Hazamentem, észre se vették, mert akkor még felvonulás volt, ez a nagy népünnepély, ment az öreg integetni, és a nagy kavarodásba véletlenül elkavarodtunk. Meg volt beszélve anyámmal, hogy hol találkozunk, odaadta a lakáskulcsot, meg adott pénzt, gyorsan hazaugrottam átöltözni, meg volt beszélve, hogy hol találkozunk, visszaadtam a lakáskulcsot, aztán elmentem szórakozni. - És a nevelőapád nem tudhatta, hogy megszöksz? - Megmondta neki utána anyám, csak akkor jobb volt, hogy nem tudja, mert azért neki elég kicsi rangja volt, akkor még csak százados volt, és féltette a karrierjét. Azt mondta, hogy viselkedjek jól, mert nem vagyunk úgy, hogy akármit megengedjünk magunknak... Majd, ha olyan lesz a helyzet, akkor majd intézkedik, de utána belátta ő is... nem az, hogy belátta, de látta, hogy... - És nem intézkedett?

10

- De, intézkedett, mert úgy volt, hogy engem a Makarenkóból Szőlősgyőrkre visznek le, azért is szöktem meg, mert nem akartam oda menni, volt egy rendes nevelőtanárom, annak meg is mondtam, hogy meg akarok szökni, mert nem akarok menni Szőlősgyőrkre. Az elég messze van, a Balatonnál, de nem is az, hogy messze van, csak mondták, hogy az egy nagyon rossz hely, és ez a nevelőtanár segített nekem megszökni. Odaadott egy kávéspoharat, hogy menjek nyugodtan, hogy kiküldött kávéért. Kimentem, a poharat leraktam egy megbeszélt helyre, oszt amikor másodszor is megszöktem, akkor otthon voltam majdnem egy hétig. Úgy volt, hogy egyszer megszöktem május elsején, akkor azt mondták, mikor visszamentem, hogy most nem tudtak elvinni, de elvisznek még másodjára, nem lehet megoldani. Akkor szöktem meg másodjára, otthon is voltam egy hétig, mondtam a faternak, hogy csináljon valamit, mert én nem megyek Szőlősgyőrkre, és akkor elintézte, hogy a Róbertbe kerüljek. - És egy hétig nem is kerestek? - Dehogyisnem, azt akartam is mondani: kijött kétszer a rendőrség, én meg nem is mozdultam ki a lakásból egy hétig, amíg a fater elintézte a dolgokat. Na, amikor kijöttek, azok szerintem tudták tutira, hogy otthon vagyok, de az ajtón nem jöttek be, mert azért szép lenne, ha egy BM lakásba bejöhetne mondjuk egy törzsőrmester meg egy zászlós, egy olyan helyre, ahol egy százados lakik, érted... Csak szalutálhattak. Elheverésztem szép nyugodtan, és akkor mikor elintéződött az ügyem, akkor szépen visszavittek, és akkor mondták szépen, hogy nem visznek Szőlősgyőrkre, itt maradok, Pesten. Akkor kerültem át a Róbertbe. Jó lett volna nekem más is, de hát ez a Róbert azért is muszáj volt, mert ez félzárt intézet, és nekem olyan hely kellett. - A nevelőapáddal mindig ilyen jó volt a viszonyod? - Persze, még most is jó, járok hozzá. Egyébként a Bánya utcában volt ő szociális gondozó, mikor már leszázalékolták, mert leszázalékolták a szíve miatt... Kilencvenötben még biztos, hogy ott volt. Én is dolgoztam, én a Dózsán. - Mit dolgoztál a Dózsán? Te is szociális gondozó voltál? - Nem, én csak ilyen gondnokszerűség, meg voltam a portán is. - És miért hagytad ott? - Á, az nem volt pénz. Mondjuk, nem is kellett sok mindent csinálni, mert ez csak egy olyan alibi-munkahely volt, hogy legyen valami, az öreg intézte el. Szóval nem az, hogy megszakadtam a nagy munkába, csak azért ott kellett lenni, és akkor nem tudtam pénzt keresni. - Mi a szakmád?

11

- Szobafestő-mázoló-tapétázó. De nem mindig ezt csinálom. Amit megfizetnek rendesen, azt csinálom. Emiatt voltam tovább az intézetben, majdnem egy hónappal. - Miért? - Mert le kellett vizsgázzak. Rendesen ki kellett volna engedjenek májusban vagy júniusban, és csak nyolcvannyolc július huszonnegyedikén engedtek ki. Mindenkivel ezt csinálták, hogy amíg nem vizsgázik le, addig sehova, nehogy az utolsó pillanatban otthagyja. Megcsináltam a vizsgákat és utána mehettem. - Hova mentél? - Hát haza. De hamar meguntam és elmentem munkásszállóra a Kunigunda utcába, a harmadik kerületbe. Nem bírtam az otthoni létet, meguntam. - Mi bajod volt az otthoni léttel? Hogy untad meg, mikor nem is voltál otthon négy évig? - Meg lehet unni. Ha ott vagyok egyfolytában, már mindjárt nem annyira rózsás. - Voltak velük konfliktusaid? - Á, nem, hát amikor megszöktem, mindig hazamentem az intézetből. Onnan vágytam haza, csak amikor már ott kell élni, az már nem ment. Felnőtt voltam, azt akartam végre, egyedül kézbe venni a saját sorsomat, szabadságra vágytam. Eléggé rám másztak, ahogy visszakerültem, főleg anyám. - Meg lehet érteni, nem? - Persze, hát meg lehet érteni, csak én nem megérteni akartam, én a magam ura akartam lenni. Egyszerűen nem bírom én már a kötöttséget. Nem az, mert senki nem parancsolt úgy, ki tudnék jönni velük, simán mehetnék én haza most is, csak egy az, hogy nincs munkalehetőség, a másik meg, hogy most szeptembertől megyek gimnáziumba, estire, mert le akarom tenni az érettségit, úgyhogy nincs semmi de semmi értelme, hogy most odaköltözzek anyámhoz. - Miért, nem Pesten van? - Nem, leköltözött anyám vidékre. Elvált a második férjétől is, a nevelőapámtól, és férjhez ment még egyszer. Most még rendes volt a nevelőfaterom, hogy szerzett nekünk egy kérót. - Hol? - Kőbányán, a Bajcsy kórháznál. Egy szoba, konyha, fürdőszobás. Elég jó kégli volt. - És azzal mi lett? - Kettőnknek a nevére volt íratva, és az el lett cserélve. Elcserélték ezt a lakást az anyám az új élettársával, beleegyeztem én is, aláírtam a papírt, hogy elcseréljék, és így vettek egy házat vidéken. Vagyis cserélték. - Úgy lett a kettőtök nevére íratva, hogy az édesanyádéra, meg a tiedre? 12

- Igen, igen. - És a húgod? - A húgomnak, annak a másik lakás van a nevén. - Melyik? - Amelyikben laktunk. Azt a másikat meg elcseréltük, és ott laknak most anyámék. Már három vagy négy éve. Van ott csinálva egy szobám, ott tartom az értékesebb cuccaimat, meg szoktam menni, csak nem akarok odaköltözni, mert nincs munkalehetőség, meg nem is akarok én már huszonhat éves fejjel az anyám szoknyája mellett ülni. Mit csináljak ott? Üljek egész nap, nézzem a tévét? Az nem nekem van kitalálva. - De akkor miért hagytad, hogy elcseréljék és ne kapj belőle semmit? - Mit kapjak belőle? Nem volt az akkora nagy érték, csak egy kicsi lakás volt...kitelt belőle, hogy elcseréljék B....-nyán egy kertes házra. De akkor, ha elfelezzük, akkor már nem lenne belőle úgyse semmi. Én benne voltam, nem kellett meggyőzzenek. Meg akkor én keresztanyámat gondoztam, mert beteg volt, az Békásmegyeren lakott, és amíg beteg volt, a fiai nem voltak ott, oszt ápolgattam. - Él még? - Persze hogy él. Szoktam vele beszélni telefonon, bírom az öreglányt. - És nála sem akarsz lakni? - Elvált az egyik unokatestvérem, a nagyobbik és hazaköltözött az anyjához. Megcsinálja, amit kell, bevásárlás, meg ilyesmi. - És a nevelőapáddal mi van? - Az éli világát. - És hol lakik? - Ugyanott. - És oda sem költözhetnél? - Nem bírom a húgomat annyira. - Tehát a nevelőapád meg a húgod egy lakásban laknak. - Persze. Ott lakik a férje is a húgomnak, mert férjhez ment, már másfél éves a gyerek. Úgyse mennék oda lakni, hely sincs ott annyi, mert vannak négyen, meg biztos lesz még gyerek, nem érdekel a húgom, az esküvőjükön sem voltam. Ki akarok most menni albérletbe, én is most azért dolgozok, azért vállaltam el most ezt a portási munkát ezen a szállón. Akarok egy lakást, csak nem megy könnyen, de már be van adva a pályázatom... Most nem emlékszem, vagy százhúsz lakást lehet válogatni állami gondozottaknak. - Te adtad be a pályázatot vagy itt egy gondozó? 13

- :Én, saját magamnak. Illetve az egyesülettel, a Volt Állami Gondozottak és Állami Gondozottak Stehló Gábor Egyesülete. Stehlo, az egy lelkész volt, egy pap és állami gondozottakkal foglalkozott. - És a nevelőapád most hol dolgozik? - Most nyugdíjas, elég jó kis nyugdíjat kap, azt hiszem, majdnem harminc ezret. - Nem szokott támogatni? - Nem, hát megkérdezi, hogy mi van, de nem szoktam én neki panaszkodni, ott van neki , éppen elég, a húgom. A húgomat is támogatja, mert én azért el tudok menni dolgozni, de a húgom az azért ilyen szempontból elég link. Szóval ő máshol nem tud dolgozni, csak ilyen felszolgálóként, egyszer elvitték egy helyre dolgozni, de szerencsére ismerősökhöz. De mondjuk a sógorom, az se keres rosszul, mert ilyen maszek autójavító. - És mégis támogatni kell őket? - Ja, hát a húgom az nagyon tud pénzt költeni. - Lakásszerzésben nem tud segíteni a nevelőapád? - Nem is akarom neki mondani, mert most elég nagy bajban van ő is, meg nem tudna, szerintem, már ebben segíteni, mert ő sem akar már együtt lakni a húgommal. El akar költözni, és úgy volt, hogy el lesz adva az a lakás, hogy ki tudja fizetni a testvéreit, mert van a mamámnak, illetve az ő anyjának egy kis háza Szigetszentmiklóson, csak ő már meghalt, és együtt örökölték a testvéreivel. Azt akarja kifizetni, hogy utána odaköltözzön. De nem lesz abból semmi, mert csak úgy lehet megcsinálni, hogyha ezt eladja, és akkor vesz a húgoméknak egy másik lakást, egy szoba-konyhát, és akkor kifizeti a testvéreit. De az elég komplikált lenne. Mert a húgomék meg nem akarnak költözni, inkább megvárnák, hogy a fater szépen elöregedjen és elpatkoljon onnan. De nem várják, mert azért is jobb nekik ott a faterral, mert gyakran el akarnak menni valahova, és akkor van ki legyen a gyerekkel, ingyen. Csak a fater meg szeretne már egy kicsit ő is a maga ura lenni, kertészkedne, meg mit tudom én. De a húgomék nem akarnak együttműködni, mert nekik így a legjobb. Az a baj, hogy korán kezdték, és még akarnak menni mindig valahova... Tizennyolc éves volt, Nem szabad ilyet csinálni még ilyenkor. Az a másik, hogy meg se teremtettek még maguknak semmit. - De hát adva volt, nem? - Hát adva volt, ha úgy vesszük, de azért csak nem volt egy vasuk sem. A faterom a kis megspórolt pénzéből csinált nekik esküvőt. S ez volt rossz szerencsétlennek, mert amit összegyűjtögetett évek hosszú során, azt akkor beleölte egy lakodalomba. Majdnem egy milliót. - Annyira drága lakodalmat csináltak? 14

- Nagy lakodalom volt. Ő így gondolja, hogy vagy normális lakodalmat csinál, vagy semmit, és kiadott magáért. Nagyon jó szíve van az öregnek. De arról a lakodalomról a családból csak én hiányoztam. - Nem hívtak meg? - Hát hiába hívtak volna. - Nem mentél volna el? - El akartam volna menni, csak börtönben voltam akkor pont. - Börtönben is voltál? Mikor? - Fúúú, hát többször. Voltam egyszer nyolcvannyolc szeptember elsejétől nyolcvankilenc február tizennegyedikéig... Aztán voltam egyszer kilencvenkettő október tizenhattól kilencvenhárom június elsejéig, aztán voltam egyszer kilencvenöt május huszonhéttől kilencvenhat április hétig. Meg hát most még van két hónap tizenöt napom, ha nem kapok kedvezményt. - Miért ültél? - Lopás, betörés. - Hova? - Mindenhova, lakás, bisztró, mi volt még... strand. - Kocsi? - Kocsit nem törtem fel. - És kivel csináltad? - Egyik haverommal. Együtt laktunk, bérelt egy lakást. Én még a Róbertben voltam, amikor jelentkezett a srác, kikerült, és fél év múlva jön egy telefon... És akkor ott toporogtam a Kosztolányin, ott beszéltük meg, és egyszer csak jön egy taxi, kiszáll belőle a haverom, szépen ki van fenve-kenve, kis alpakka szövetnadrág, lenyalt frizura, ilyen jó ing, meg minden, szóval látszott rajta, hogy ad magára. Akkor kértem egy ilyen kimaradást egészen estig, mert akkor már kiengedtek, utolsó három hónap volt, akkor már nem szórakoztak velünk. Oszt akkor felmentünk a lakásba, ő akkor már kibérelt egy lakást, akkor már elég profi volt. - Hol tanulta ki? - Az élet sajnos az kitanít. - És akkor megtanított téged is betörni? - Te, hát nekem csak hesszelni kellett... - Az mi?

15

- Figyeltem, figyelő. Én csak figyeltem, ő meg csinálta a balhét. És akkor volt ott minden... először felmentünk hozzájuk, megmutatta, hogy hol lakik, és akkor nézem csak, atyaúristen, hifi, video, minden... - És hol adtátok el ezeket a dolgokat, amiket loptatok? - Nem kellett, mert kifejezetten csak pénzt loptunk. Egyszer loptunk egy tévét, egy nagyot, mert az kicsi volt nekünk, ami volt. - Te is oda költöztél? - Egy hétig vagy két hétig laktam csak ott később. De nem laktam ott, csak sokat voltam ott, amikor már kijöttem. - És mennyit lopkodtatok össze? - :Sokat, nagyon sokat. Az összkárérték az harmincmillió volt. - És hogy kaptak el? - Feldobtak minket. Az egyik haverunkkal összebalhéztunk és felnyomott. - És akkor a barátodat is leültették? - Persze. - Egy helyen voltatok? - Nem, külön-külön, mert neki akkor már volt egy jogerős ítélete, és egyből bevitték a nagy börtönbe, a Gyűjtőbe, engem meg ide vittek a tizenharmadik kerületbe, a Teve utcába, ahol most ez a nagy palota van. - Akkor mennyi ideig voltál bent? - Akkor csak öt hónap tizenöt napot voltam. - És amikor kiengedtek, mit csináltál? - Akkor az egyik haveromhoz költöztem, ennek a srácnak az unokatestvéréhez, és ott laktam nyolcvankilenc júniusig, utána meg haza költöztem anyámékhoz. - Akkor még itt laktak, Pesten? - Igen, akkor még itt. - Még a nevelőapád volt akkor a férje? - Nem, akkor már a másik volt, akkor ott laktak a kicsi kégliben. Elköltöztem oda hozzájuk, meddig laktam... nem is tudom... Akkor lementem egy táborba, és ott megismerkedtem egy másik sráccal, meg ott ismerkedtem meg a feleségemmel is... - Feleséged is van? - Volt az is. - Milyen tábor volt ez és mikor, hol?

16

- ... Régen volt ez, melyik is volt... Tatán volt, nyolcvankilencben, ilyen állami gondozott tábor volt. Állami gondozottaknak. - De akkor már nem is voltál állami gondozott. - Nem, de volt egy egyesület, mi alapítottunk a Sztélo Gábor egyesületet és az minden nyáron vitt minket, vagyis mi vittük őket. Egy ilyen kéthetes valamit le kellett nyomni, és akkor mentünk, ilyen csoportvezető voltam. Nyolc csoport volt meg egy táborvezető, és akkor kaptunk tízezer forint tiszteletdíjat. Meg a napi kis kaja, pia, minden megvolt. - És ott ismerted meg a feleségedet? - Igen. - Ő is állami gondozott volt? - Persze. - Mikor házasodtatok össze? - Nyolcvankilencben, de kilencvenegyben már el is váltunk, úgyhogy nem tartott sokáig. - Gyerek? - Már hatéves. - És hol laknak? - Pomáztól nem messze. - Milyen lakásban? - A szüleinél. - Vannak szülei? - Persze, nekem is vannak. - És amíg együtt voltatok, akkor is ott laktatok? - Á, nem. Nem akartunk se ő, se én. - És hol laktatok? - Mindenhol. - Albérlet? - Nem albérlet. Volt egy haverunk, és az elment katonának, és akkor annak a lakásába mentünk nyolcvankilenc augusztusban és akkor ott laktunk egy évig. Utána én vonultam be katonának, ő meg hazaköltözött ide, anyámékhoz, akkor még Pesten voltak, és akkor megunta, mert nem jött ki a mutterommal, és akkor leköltözött Előszállásra, a GYIVI utógondozóba, ott lakott egy évet, utána meg hazaköltözött az anyjához. Akkor kilencvenegyben leszereltem, elváltunk, aztán kilencvenkettőben bekerültem megint, kilencvenháromban kikerültem, azóta meg itt vagyok. - Miért váltatok el? 17

- Nem tudom. Szóval először csak úgy akartunk elválni, hogy izé... csak elválunk, de nem voltunk mi összeveszve, felmegyek most is hozzá, ha valami gond van... Meguntuk. Elszoktunk egymástól, beleszólt közbe mindenki az életünkbe, nem volt semmink se, nem volt értelme. Meg hát, tudod, én katona voltam, anyag- és vagyonőr voltam, ez volt a beosztásom, és én sok helyen voltam: voltam Pápán, Szentkirályszabadján, Kópon, Taszáron... - Lehettél anyagőr büntetett előélettel? - Persze, azok voltak a legjobb anyagőrök. Azok tudták, hogy mit lehet kapni, ha eltűnik valami. Bennünk jobban megbíztak, mint az átlagos katonákban... És ott leszereltem, utána meg börtön, börtön és börtön. - De miért kerültél te folyton börtönbe? Ennyire rosszul csinálod? - Úgy látszik. Abba is hagyom, mert nem megy, ebből nem lesz jó vége, ha ebből akarok meggazdagodni, inkább megcsinálom máshogy. Munkával. - Mindig lopásért csuktak be? - Igen. Ez az utolsó most fegyveres rablás meg okirattal való visszaélés volt. De nem tudták bizonyítani, meg a társam... Mivelhogy német volt a bűntársam, ő köthetett vádalkut, hogy ha nem kapunk sokat, akkor beismeri. Érted? Meg hogyha nem tiltják ki az országból. És akkor nem tiltották ki az országból, és kaptam én is két évet meg ő is két évet. - Honnan volt fegyveretek? Vettetek? - Persze, voltunk Németországban is, meg Hollandiában, meg Svédországban is. - És honnan ismerted azt a németet? - Ő félig német, félig francia, és itt él a családja. Én Kőbányán feljártam a Harmat utcai lakótelepre, ott volt egy-két haverom, társaság. És akkor így összehaverkodtunk és kimentünk Németországba a nagyapjáékhoz... - De ez mikor volt? - Kilencvenegy-kilencvenkettőben. - És tartod még vele a kapcsolatot? - Már nem, mert megnősült, és a felesége nekem nem szimpatikus, én se vagyok neki szimpatikus, de az nyugtat meg az egészben, hogy az egész haveri körünknek nem volt szimpatikus. - És ezzel a társasággal tartod még a kapcsolatot? - Nem, senki senkivel nem tartja, szanaszét költözött mindenki, mert gyerek, meg beleszállt az egyik egy eszpresszóba, üzletemberek lettek, nem járnak össze már. - És azt a fegyveres bulit mikor csináltátok? 18

- Kilencvenkettőben. Ezért kilencvenháromban ültem nyolc hónap tizenvalahány napot előzetesben, aztán kilencvenöt májusában bementem és kijöttem kilencvenhat április hetedikén. Tehát akkor ültem még tíz és fél hónapot. Csak tizennyolc hónapot ültem, mert elengedtek két hónapot jó magaviseletért. - És most miért kell majd visszamenned? - Most közúti veszélyeztetés bűntette miatt. - Az mit jelent? - Hülyeség, mert senki nem látta, hogy mit csináltam, de nem is csináltam meg, csak rám akarták fogni, és hát első fokon elítéltek, másodfokon meg nem tudom, hogy most mit fognak csinálni. Mert bevittük a jogvédő ligához, és mondták, hogy ez egy rakás szar, ez nem vádirat. El se lehet így ítélni egy embert. - De mi az, hogy közúti veszélyeztetés? - Hát rám akarták fogni, hogy én ki akartam siklasztani egy vonatot. Szóval nevetséges. Egyedül. Egy álló vonatot! Hát tiszta bolondok ezek. Huszonhat szerelvényből állt állítólag, és hogy én egy sínféket ki akartam izé... hogy kisiklasszam. És senki nem látta. Annyit láttak, hogy eljöttem a vonatok között, hát jöttem hazafele, mert a Likőrben dolgoztam, és akik hátul jöttek, két őr, az se látott semmit, aki a másik oldalról látott, az se látott semmit, és mégis elítéltek. - De hogy történt? - Odajöttek a rendőrök, kettő, és bevittek. Hülyeség. Azt mondja a szakértő, hogy ahhoz legalább huszonötig föl kell pörögjön a vonat, hogy ki lehessen siklasztani. Most képzeld el, hogy ott volt huszonhat teli cementes vagon, pörög az fel huszonötre két méter alatt... - Mivel gyanúsítanak? - Azzal, hogy odatettem egy sarut a vonat elé, mert ki akartam siklasztani. De ez tiszta hülyeség, mert úgyse lehet azzal kisiklasztani, különben minek csinálnak sarut, hát nem? Direkt, hogy legyen mivel kisiklasztani? Úgyhogy tiszta hülyeség az egész. - De mire hivatkoztak, amikor elfogtak? - Hát hogy itt volt mellettem a saru a sínen, hogy azt én tettem oda, de ez is hülyeség. Múltkor, mikor kivittek egy szemlére, akkor is éppen ott volt a nyílt vágányon egy ilyen saru az egyik sínen. Kérdeztem is, hogy azt ki tette oda? Az nem érdekli őket? Ugyanígy kerülhetett a másik is oda... - És munkahelyeid hol voltak? Hol kezdtél el dolgozni? - Én nyolcvannyolcban dolgoztam a Hajógyárban, dolgoztam a sörgyárban... - A Hajógyárban mit csináltál? 19

- Festő voltam. A szakmám. - Mennyi ideig voltál ott? - Két hónapot. A sörgyárban miután leszereltem... Akkor voltam a likőrgyárban is egy évet, a kólában egy évet. A sörgyárban volt a legrosszabb, mert majdnem alkoholista lettem. Ja, dolgoztam a Dózsán még kilencvenötben, ott is vagy két hónapot, és utána jöttem ide, már fél éve dolgozom itt. - És a lakások, ahol laktál... így időrendben elsorolnád őket? - Voltak a mutterék kezdetben, utána a Róbert, utána a Hajógyárnak a munkásszállója, utána... nem is tudom már... börtön, haza, haver, börtön, mikor ez, mikor az. - Hajléktalanszállóra mikor kerültél? - Kilencvennégy, február tizennyolcadikán. - Egyből ide? - Nem, hát voltam egy kicsit a Hajszál szállón is, másfél hónapot, és utána ide beutaltak. - A Hajszálon fapadon voltál? - Nem szerettem ott. Ezt itt elviselem, oszt úgyis ki kell kerülni valami lakásba. Pályázok, melózok, csak összejön. Nem sokat gyűjtöttem még, de lesz. Most elvállaltam a portásságot a Bánya utcában is, azt most fogom elkezdeni. Ezt már csinálom fél éve. - És mennyit fogsz keresni? - Harminckettőt-harmincnégyet. Ha olcsó lenne, akkor elmennék az albérlők házába, de nagyon sokba kerül. Tizenötezret én nem fizetek ki egy lukért, mikor húszezerért már kiveszek egy szoba-konyhát. Ezek annyira ez vannak tévelyedve, azt hiszik, hogy oda megy egy olyan valaki, akinek van egy csepp esze? Oda a hülyék mennek csak, már csak azért se fogok menni én, hogy ott legyek a leghülyébbek között.

20