Mindnyájan voltunk egyszer

SÍK LAJOS

Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián… Selmec – Sopron – Miskolc

1735 – 1985 Lektorok: Madas József

ny. bányamérnök

Pécs, Tímár u. 19

Molnár István

ny. bányamérnök

Pécs, Bihari J. u. 3.

Koncsag Károly dr.

ny. bányamérnök

Pécs, József Attila u. 5.

Mendly Lajos

bányamérnök

Pécs, Kodály Zoltán u. 4.

Ormos Károly dr.

ny. bányamérnök

Sopron, Templom u. 2.

Seyfried Gyula

ny. bányamérnök

Budapest, VI. Anker köz 1/3

Tilesch György

ny. bányamérnök

Pécs, Petőfi u.

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, az Országos Erdészeti Egyesület, valamint a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság és a pécsi Erdőfelügyelőség és Erdőrendészeti Szolgálat támogatásával, a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat, a Mecseki Szénbányák és a Mecseki Ércbányászati Vállalat anyagi támogatásával és nyomdáiban készült eredetileg: A/4 íven kb. 500 oldal terjedelemben, 500 példányban. Kiadja a Mecseki Bányászati Múzeum, Pécs, Déryné u. 9.

Felelős kiadó: Ary Bálint Múzeumigazgató Felelős szerkesztő: Sík Lajos A képek a Bartha Lajos: Selmeci diákélet I-XXIV, Bihary László: Soproni diákélet I-XX és Altai Sándor: Soproni diákélet XXI-XXXII sz. képekből, az eddig megjelent könyvekből, valamint a kollégák fényképeiből lett összeállítva. Az eredeti címlapot és a többi képet Vertike István rajzolta.

A bővített változatott

Kiadja az Erdő- és Faipari Mérnökhallgatók Selmeci Társasága

Sík Lajos (1914-1989)

Előszó

Í

rta: Dr. Ormos Károly okleveles bányamérnök, a Mecseki Szénbányák nyugalmazott főbányamérője.

„Nincs jobb, melegebb érzés, mint az Alma Materről hallani. Aki nem rég került ki, azért tartja szépnek, mert frissek az emlékei, aki régen, az szinte megfiatalodik az emlékek ébredésével. Mert azt sem szégyellem, hogy néha még most is átlapozom a régi jegyzeteimet, vagy „A mi nótáink”-at és kicsit meghatódom. Aki nem így van vele, azt őszintén sajnálni tudom.” Írta a 60-as évek elején Tamási István okleveles bányamérnök, volt főmérnököm. Valahogy így vannak az öreg pécsi bánya- és erdőmérnökök is, amikor emlékeikben kutatva papírra vetették diákéletük élményeit, a Selmecről Sopronba került Főiskola ifjúságának hagyományait. Mint minden visszatekintés, amely nem mentes az érzelmektől, többé-kevésbé pontatlan, a rosszat feledve, a jót felnagyítva, az időpontok bizonytalanságának terhével, de a lényeg kristálytiszta látásának tudatában íródtak e sorok.

Te, kedves olvasó, így fogadd ezt az írást, ne keresd benne a professzionista szerkesztő pontosságát, a mondat fűzésének akadémiai tökéletességét. Nem ez volt a cél. Élmények rögzítése, emlékek felelevenítése a selmeci (soproni) hagyományok védelmében!

Tisztázandó: mit értünk mi a hagyomány alatt és miért selmeci?

„A diák-hagyomány sajátos szabályozó és önnevelő erő a hallgatói közösség életében. A jól funkcionáló diákhagyomány és azt jól alkalmazó hallgatói közösség többnyire feleslegessé és szükségtelenné teszi a hallgatói magatartás külső regulázását. Kialakulása részben spontán, részben tudatos. Megbecsülésre és átörökítésre, ápolásra és megőrzésre csak a progresszív tartalmat, maradandó értéket képző hagyományok méltók és érdemesek” írta Dr. Igmándy. A progresszív hagyományok szabják meg a nevelés terén a jövő fejlődésének irányát és segítenek helyesen kialakítani. A progresszivitást őseink a bajtársiasságban, a tiszta értelemben vett – frázismentes – hazafiasságban, az igaz szívből fakadó jókedvben, s nem utolsó, de elsősorban a hivatásszeretetben látták. Ebben éltek, ezt hagyták örökül, reánk utódaikra. Ezért „selmeci”! A selmeci diákhagyományok alatt sokkal többről van szó, mint holmi italos kocsmázásról, kurjongatásokról. Nem azonos az egyre jobban eluralkodó szellemesség címszó alatti trágársággal!

A bajtársiasság az „Egy mindenkiért, mindenki egyért” elvéve1 megtanít arra, hogy rajtad kívül mások is vannak a világon, megtanít közös célokért dolgozni. Önként vállalt kemény közösségi fegyelmet jelent. A közösség barátokat ad, akikre méltán számíthatsz bármikor. A mi szakmáink – a bányászat, kohászat és erdészet – nem foglalkozást űző mérnököket kíván, hanem hivatásuknak élő embereket. Foglalkozás és hivatás két különböző fogalom. A foglalkozás akkor válik – nemesül – hivatássá, amikor az élet értelmévé válik, az ügyeknek a lehető legjobb szolgálatra törekvő akarat, értelem és érzelem soha meg nem szűnő dinamikáját jelenti. A hazafiasság alatt értették a haza iránti szeretetet, amely fő mozgatója volt, hogy érte tanultunk, készültünk az életre, dolgoztunk és dolgozunk ma is. S mindezt igaz szívből fakadó jókedvvel. Ifjúság mosoly nélkül, a Nap fény nélkül el sem képzelhető. Ismerős a megállapítás:

Amely diák Jénából asszony nélkül, Lipcséből veretlenül, Wittenbergából ép bőrrel, „Selmecről” pedig Bursch nóták ismerete nélkül tér vissza szülőföldjére, az a legszánalomraméltóbb teremtménye Istennek!

Ezek a nóták voltak és maradtak ma is a legerősebb összekötő kapocs öregek és fiatalok között, a hajdani büszke veteránok – ma már csak szürke filiszterek – és balekjaik, a mai egyetemi hallgatók között. Sok ellenőrzője, kritizálója volt és van dalainknak (zömmel) német eredetük-nyelvük miatt. Igaz németül dalolt a bursch, de Kossuth szavára a magyar szabadságért fogott fegyvert, áldozta életét Sopronért Ágfalván. Azóta már magyarul szól a dal, mert a formák változtak és változni is fognak, de a lényegnek, a tartalomnak változatlanul kell maradni. Óva intünk ezért Benneteket – fiatal barátaink – az elferdítésektől az úgynevezett hagyomány koktélektől, amelyek a lényeget feledve mind gyakrabban ütik fel fejüket, főleg szakestélyen. Nemcsak mai jelenség ez. Kassai F. László erdőmérnök hallgató korában írta a Bástyánkban 1942-ben: „...aki átélt már igazi Selmeci szakestélyt és amolyan fajta „koktél szakestélyt”, azonnal észreveszi, hogy ízzel, zamattal csak az eredeti selmeci szokások bírnak, s minden máshová félig-meddig átültetettek csak torz kísérletként hatnak”, A kívülálló a külsőségeknél nem sokkal többet lát: furcsán nézte régen a foltos grubent, a tréfás költöztetést, de nem látta s a külsőségek mai egyes elfajulásai miatt még kevésbé érti a lényeget, a bajtársiasságot, a közösségtudatot, melyek vetületei annak a hatalmas erkölcsi erőnek, amit két szürke szó fejez ki (minden soviniszta, nacionalista érzülettől és értelemtől mentesen):

SELMECI (SOPRONI) SZELLEM

Kedves Olvasó! Ha idős vagy, segíts nekünk, ha fiatal (és esetleg eddig másként is láttál és éltél) gondolkozz el a mondottakon. Ápoljuk közös erővel és őrizzük meg tisztán hagyományainkat! Ne feledjétek soha, hogyha elveszítitek, elvész a talaj a lábatok alól!

Jó szerencsét! Üdv az erdésznek!

1. Bevezetés

F

elmerült a kérdés, hogy érdemes-e a diákhagyományokkal foglalkozni? Hisz ezeket elődeink oly szépen ecsetelve írták meg (1. irodalom). Azonban ezen megemlékezések, könyvek, leírások már nincsenek közkézen, csak néha-néha találkozunk egy-egy példánnyal.

Viczián János: „A magyar egyetemi és főiskolai diáklapok bibliográfiája 18571972.” (Budapest, 1978. Pécsi Egyetemi Könyvtár 253761 új 174/c. kép). bevezetésében írja: A diákhagyományok, diákszokások fontosságát felismerték s az 1970 évi ifjúságpolitikai határozatban ezek felújításáról is rendelkeztek.

A KISZ KB 1972. november 3-4-én Sopronban tartott tanácskozásán elhangzottak, később több újságcikk, felszólalás és leírás bizonyítja, hogy igenis szükséges a régi szokások felújítása és átmentése. (A teljes leírás a budapesti Széchenyi Könyvtárban MB 71898. szám alatt található.)

Ezek mind kiemelték a diákhagyományok jelentőségét a hallgatók nevelése – különösen a közösséggé válás elősegítése – és a szakmai hivatástudat elmélyítése terén. Polinszky Károly oktatásügyi miniszter 1974 január 30-i tanácskozáson kiemelte a diákhagyományok történetének összegyűjtését és ismertetését. 1977 okt6berében a KISZ Debrecenben rendezett diákszemináriumot, amelyen az egyetemi ifjúsági mozgalmak kutatásának jelentőségét hangsúlyozták.

Sok diákszervezetnél elkezdődött, nálunk a selmeci-soproni diákéletben folytatódik az ősi hagyományok ápolása. Sopronban, Miskolcon, Dunaújvárosban, Székesfehérvárott, stb. Gyárfás Endre – Kecskés András: „Avatástól ballagásig (diákdalok diákszokások)” (Budapest 1977. Pécsi Szakszervezeti Könyvtár 371. G 78.,uj 174/b. kép) könyvben írják: A diákévek az emlékezetben a legélénkebben az ünnepélyes pillanatok, mint az avatás, szalamander, színielőadás, bálok és ballagás maradnak meg. Jó volt a közösségbe tartozni, együtt énekelni, iddogálni, valamint együtt ballagni. Elevenítsük fel, töltsük meg korszerű tartalommal a már-

már feledésbe merülő diákhagyományokat, a diákdalok javát. A diákság a középkorban a céhek mintájára alakította meg a maga érdekszövetségeit, melyeket európai egyetemeken „bursa”-nak neveztek, a közös pénzt, iratokat őrző láda neve után. A magyarok a „Bursa Ungarorum”, vagyis a magyar láda köré gyűltek, abból gyakrabban pénzt kivenni, mint betenni. A vezetőjük, a „praeses”, a láda kulcsának őre vigyázott rá. A diákok a céhektől vették át a szabályokat, szokásokat és szertartásokat is, melyeket később kisebb-nagyobb módosításokkal fogadtak el, a helyi népi szokásokkal keverve. Nézzük, hogyan kezdődött a mi diákéletünk. Tilesch János bányafőfelügyelő 1930-ban kiadott „Visszaemlékezések” című emlékirataiból tudjuk (266.oldal), hogy a selmeci Akadémia elődeinek megalapítása előtt a monarchiában a céhek tartották össze legjobban a tagjaikat. Így volt ez Selmecen is. M. Schindler Gyula: „A selmecbányai céhek élete” (Selmec, 1909. Pécsi Tudományegyetem Jogi Kar könyvtára 8-2255. új 166/1. kép) című munkájában a selmeci, bécsi, budapesti Nemzeti Múzeum és Tudományegyetem levéltáraiban 1890-1900 években fellelhető iratok, céhlevelek, szabályzatok alapján igen részletesen leírta a céhek, főleg a selmeci céhek életét. A céhrendszert II. Endre korában (1205 után) a német iparos-telepesek hozták be s tagjaik is csak németek lehettek. Az 1608 évi 13. törvénycikk engedi meg a magyar és tót származásúak szövetkezéseit, de csak 1650-ben alakul meg a magyar csizmadia céh.

A céhek ki váltságaikhoz, ősi szokásaikhoz, hagyományaikhoz erősen ragaszkodtak s csak III. Károlynak (1685-1740) sikerült céhbiztosok által ellenőriztetni.

A céhek az ipar megvédését és a kézművesek életfeltételeinek biztosítását szolgálták. A városi hatóság védelme alatt álltak s ezt a céhlevelekben biztosították.

1785-ben rendeletileg eltörölték a céhek intézményeit, de még pár évig ellenálltak.

A céhek felépítése családias volt. A családhoz hasonlóan a céh feje a mesterek véne, a legidősebb, akit céhmesternek neveztek. Ő intézte a céh minden ügyét. Alátartoztak a többi mesterek. Külön társaságot alkottak a segédek, itt legényeknek nevezték őket és végül az inasok. A céhbe való felvétel a céhmestertől függött. Próbaidőt kellett letölteni, siker esetén a céhjegyzőkönyv inasok rovatába írták be, s ezzel szerződtették. Ezért szerződési, felvételi és beíratási díjat és áldomást kellett fizetnie az újonnan felvettnek.

Az inas élete a mestere kénye-kedvétől függött, szófogadás volt a legfontosabb. Ha már a helyi szokásokat megismerte, mehetett a legények gyűléseire, hol levizsgáztatták, belépési díjat kellett fizetnie s bármi rosszat tett, a legények megbüntették.

Felszabaduláskor tanuló-ruhát kapott, vizsgázott, utána áldomás következett. Ha nem tudott fizetni, úgy tovább kellett szolgálni a mesternél és ekkor szolgáló legénynek nevezték. Ha fizetett, felszabadító bizonyítványt kapott.

A legényeket az atyamester vezette, ő őrizte a legényládát is. Az úgynevezett szálláshelyen jöttek össze, itt fizették be a legényadókat. Minden kis rosszért büntetés, sokszor ferula (bot) ütés járt. A legény társaságban 1560-tól ismeretes a legényavatás felvétele. Jelentkezéskor avatási díjat kellett fizetnie és felolvasták a legényszabályzatot. Vizsgáznia kellett, nevét a ládánál bejegyezték a legénykönyvbe és, hogy érvényes legény legyen, csiszolásnak kellett alávetnie magát. Következett a keresztelés, melyre szintén díjat kellett befizetnie. Egy öreglegény fogadja, leültetik, szemeit bekötik, lába alá vizes teknőt tesznek. Egyik kezébe boros, másikba vizes poharat kap. Kérdések alatt a vályút himbálnia kellett s ha lecsúszott, ihatott. Két oldalán állnak a választott keresztszülők, kik a végén a legényt alaposan leöntik vízzel. Az avatásról bizonyítványt kapott, utána áldomás következett. Volt társpoharas avatás is fél itcés aranyozott ezüst pohárból s ekkor oklevelet kapott. Bizonyos idő elteltével vándor-könyvet kapott és vándorolnia kellett.

Ha megfelelő jártasságot szerzett, a mesterré avatás következett. Egy évi próba után bejelentési és előléptetési díjat kellett fizetnie, összehívási, társulási és beíratási díj következett, mialatt mesterremeket kellett készítenie. Ennek elfogadása után lett csak beírva a mesterkönyvbe és mester-lakomát kellett rendeznie. Itt az új mesternek esküt kellett tennie.

Ha valamelyik társaságnak halottja volt, a saját költségén temették el és halotti tort ültek. A céhbelieknek a város védelme, adó fizetése kötelesség volt. Sok céhnek volt egyenruhája, zászlaja.

A céhivás elég gyakori volt, 1707-ben megszüntették, bírságolták, majd 178l-ben a „köszöntő pohár” eltörlését akarták elérni, mert a belépő minden régi tag egészségére inni kényszerült s totál részeg lett. Minden hiába, a rossz szokás maradt tovább, sőt a hivatalos megszüntetés után is megmaradt.

Legfontosabb volt a céhek belső életében az összetartozás érvényesítése, azon kívül bizonyos mértékig a jókedv és a bohóság. Szokás volt külön farsangi mulatság, maszkos körmenet, libasor, közös muri, legényavatás és keresztelő sok ceremóniával. A fegyelemsértőket megbüntették.

Vörös Tihamér: „Selmecbányaiak évkönyve” (Budapest, 1936 új 170/1 kép) című könyvben írja: egy 1636-os irat szerint a selmeci bányabíró felkérte a város bíráját, tiltsa el a farsangi bolondságokat, felvonulásokat és a Gänsenmarsch-ot, mert ezek a népet elvonják a munkától.

Ha a céhek murit tartottak, akkor az asztaltársaság elnöke az évre választott céhmester volt, akinek feltétlen tisztelet járt. A murit zavaró, pénzbírságot kapott, amit elittak. A murin a céhbe legújabban felvettek feladata volt az italhordás, pipagyújtás, elgyengültek hazaszállítása. Legényavatáskor egy öreglegény szép ünnepi beszédével üdvözölte az avatandót, leültették, szemét bekötve lába alá vizel telt teknőt tettek. Vizsgakérdésekkel gyötörték, s ha jól megfelelt, eléje tartottak fél itcés ezüst társpoharat (Floritas-t). Az avatandónak köszönetet kellett mondani, s minden név után fenékig kiinni, a sokféle alakú (3 gömb, ökörszarv, csizma) kelyhet. Rendszerint részeg lett s így már nem is bánta azt a három nyaklevest, melyet azért kapott, amit inas korában elkövetett és, hogy a céh ügyeiért fájdalmakat is tudjon elviselni. Az avatásról bizonyítványt is kapott.

Ha ezeket összehasonlítjuk a mi szokásainkkal, láthatjuk, hogy menynyit vettünk át ezekből, ha kissé módosítva is.

A továbbiakban megpróbáljuk összeállítani mindazon hagyományokat, a diákéletünk vidám és szomorú szokásait, melyek még Selmecen és Sopronban is léteztek, részben az idősebbek jól eső visszaemlékezése, a fiatalabbak okulása és továbbőrzése, valamint a leendő „akadémikusok” tanulása céljából. Szót ejtünk a jelen időben is bíró szokásokról, bár ezt a fiatalok jobban ismerik, és nekik kellene erről írni. Tudjuk, hogy lesznek olyan „főiskolások” is, akik kissé másként is láttak egy-egy mozzanatot, lenne hozzáfűznivalójuk. Ezek megjegyzéseit szívesen és köszönettel fogadjuk. De 200-250 év távlatában történteket, összefoglalni bizony ilyen kis terjedelmű írásban nem lehet. Faller Gusztáv: Selmeci m.kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia évszázados emlékkönyve 1770-1870 (1871. Selmec) (163.kép) és Vadas Jenő: A selmecbányai m.kir. Erdőakadémia története és ismertetője (1896.Bp.) (164.kép) című könyvekben részletesen leírják a Főiskolánk történetét. Mi ezekből csak pár részletet ragadunk ki az alábbiakban.

Egyetemünk ősének előzményeit összegyűjtötte dr. Mihalovits János professzorunk: „Az első bányatisztképző intézet alapítása Magyarországon” (Sopron, 1938. Pécsi Egyetemi könyvtár 72,310. sz.1.füzet, új 170/2 kép) című könyvében.

Hazánkban már az ókorban is volt bányászkodás, természetesen csak a nemesebb érceket bányászták és főleg felszíni kibúvásokon indultak el s egyszerű módon fafűtéses régi hutákban olvasztották ki a fémeket.

A XIII. századból reánk maradt Karsten berlini tudós írása, melyben leírja, hogy Selmec városát illeti meg a bányászati jogalkotás. A XV-XVI. század határán Betlenfalvi Thurzó János, a besztercebányai Fugger művekben ontotta a réz és ezüst produktumokat, melyek főleg nyugatra kerültek. 1496-tól a bányatársláda gondoskodott már a bányászok életbiztosításáról. 1573-ban a Miksa-féle bányarendtartás részletesen szabályozza a bányászok munkakörülményeit. Ekkor a bánya vezetőinek már „igen jól” fel kellett készülniük mindenféle munkából. Ismerniük kellett már a különböző kőzeteket, ezek kibányászási lehetőségeit és módjait, az ércek kinyerését, a fémek kohászatát és az akkori jogokat is. Ezen tudásokat az egyes bányászcsaládok féltve őrzött titokként kezelték s apáról-fiura szállt a speciális eljárás.

A könyvnyomtatás (Guttenberg, 1445) feltalálása után már pár eljárás közkinccsé lett. Így 1556-ban Agricola György: „De re metallica libri XII.” műve a bányaművelést, ércelőkészítést, kohászatot és pénzverészetet is tárgyalja. Lassan több szakmunka is megjelent, bár ezekben több homályos rész található. A könyv még drága és ritka is volt.

Történelmi nyomok mutatják, hogy Selmecen az 1600-as évek elején létezett már valamilyen bányász iskola, ahol idősebbek gyakorlati oktatást tartottak. De az akkori naiv hit miatt a bányarém (Berggeist, 1.a.kép) és a varázsvessző (Wünschelruthe) is központi kérdés volt. 1710 után a bányászat, geológia és vegytan oktatása európai hírnévre emelte Selmecet, mint a párizsi Sorbonnet a teológia, Zürichet a technika, Bolognát a jog.

A bécsi udvari kamara (K.u.k.Hofkammer in Monetariis et Montanisticis) 1632 január 10-i rendelete már megemlékezik a bányatisztjelöltekről, a praktikans-okról (gyakornokok), tehát már előtte is léteztek. Ugyancsak az 1976 szeptember 22-i „Instrukció” előírja, hogy alkalmas fiatal embereket ki kell képezni és expectans-ok (várományosok) gyanánt alkalmazni. Az oktatás ekkor egy-egy üzemvezetőhöz való beosztás mellett egyénenként, gyakorlatilag és rendszerint speciális irányban történt s az általános bányászati ismeretek elsajátítását jelentette. A tényleges bányászati oktatás csak később indult meg.

A „selmeci Akadémia” ősszülője a világ legrégibb bányaiskolája, a III. Károly király (1685-1740.) alatt 1725-ben létesített úgynevezett „gyakorlati bányaiskola” volt, melyet az 1735. június 22-i instrukció (1.b.kép) szerint „Bányatiszt”- képző Intézetté alakítottak át és első tanára Mikoviny Sámuel (1.kép) volt. Az Instrukciót Lauer János tanácsos szerkesztette, melyet a selmeci udvari biztos, báró Mitrowszki János aláírásával minden expectans megkapott és be kellett tartania.

Mikoviny Sámuel a „mathematica” összefoglaló név alatti elméleti tárgyakat adta elő. A gyakorlati szakismereteket instruens-ek, királyi bányatisztek tanították.

Itt pár szóval meg kell emlékezni Mikoviny Sámuelről. dr. Tárczy Hornoch Antal: „Mikoviny Sámuel, a selmeci Bányatisztképző Intézet első tanára” (Sopron, 1938. Pécsi Egyetemi Könyvtár 72310 sz.1. füzet, új 170/2 kép) címen irt könyvet róla.

1700-ba.n született Abelován és 1750-ben halt meg. A maga korának leghíresebb magyar tudósa volt. Foglalkozott matematikával, mechanikával, földméréssel, vízépítéssel, bányaműveléssel. A hazai földmérés történetében elsőként foglalkozott geodéziával. 1728-tól végzett hazánkban igen pontos földrajzi helymeghatározásokat is. A pozsonyi vár egyik tornyán keresztül megvonta az első magyar kezdő meridiánt, alappontjait bázismérésekkel, háromszögelésekkel és mágneses mérésekkel határozta meg. Tőle származnak az első pontos méréseken alapuló térképek. Nagy számmal készített egész országrészeket ábrázoló térképeket vízépítési és lecsapolási tervezésekhez. Kiadta az „Epistola de Methodo Concinnandarum Mapparum Hungariae” művet, melyben a térképkészítés módját ismerteti. Az intézetet 1747-ben újból szervezték.

1749 július 27-i Mária Terézia királyi leirata szerint a bányatiszti állásokat olyanoknak tartják fent, akik farbőrös bányászok (Bergmann von Leder), vagyis akik ék és kalapáccsal jól és szorgalmasan dolgoztak a bányákban és felőri teendőket is kitűnően látták el. A bányaiskola hivatalosan 1763-ig képezte a bányatiszteket, ekkor kezdődött a selmeci Bányászati Akadémia kiépítése, de még hét évig, azaz 1770-ig működött.

Az Akadémia alapításáról igen értékes könyvecskét irt dr. Mihalovits János: „A selmeci Bányászati Akadémia alapítása és fejlődése 1846-ig” (Sopron, 1938.Pécsi Egyetemi Könyvtár 72310.sz.2. füzet, új 170/3 kép).

Megállapítja, hogy az 1735-ben létesített Bányatisztképző Intézet az előző, főleg misztikus bányaművelési mesterséget adó gyakorlati iskolához viszonyítva óriási előlépés volt. Bár a 2 év csak a legfontosabb tudáshoz volt elég, mégis hozzászoktatta a hallgatókat a céltudatos technikus gondolkodáshoz s lassan a műszaki tudomány alapjait rakták le.

Az udvari kamara 1762-ben „eine praktische Lehrschule”-t akart selmecen felállítani. De mivel az l735-ös intézet is „gyakorlati” volt, ennél magasabb fokú iskolára gondoltak. De ekkor, 1762-ben a prágai Tudományegyetemen állítottak fel egy bányászati tanszéket egy tanárral, de gyakorlat nem volt. Mária Terézia 1763 június 9-én elrendelte egy önálló

bányászati főtanintézet alapítását célozva a vegytani tanszék felállítását is Jacquin tanár vezetésével. E tanszék munkáját ismerteti dr. Proszt János professzorunk: „A selmeci Bányászati Akadémia, mint a vegyészeti tudományos kutatás bölcsője Magyarországon”. (Sopron, 1938. Pécsi Egyetemi Könyvtár 72310.sz.3.füzet, új 170/4 kép). E kémiai tanszéket a fémtartalom kinyerés növelése érdekében hozták létre.

A munkakörülmények könnyítése céljából 1765-ben megszervezték a mennyiségtantermészettan – bányászati – gépészeti tanszéket dr. Poda Miklós vezetésével. 1769-1770-ben, pedig bányaműveléstani tanszéket létesítettek Delius Kristóf Traugott vezetésével. Erről is dr. Mihalovits János: „Delius Kristóf vázlatos életrajza és kisebb művei”. (Sopron, 1937) című értekezésében ír.

A bécsi udvari kamara 1770 április 2-án tett előterjesztésében „Systema Accademiae Montanisticae”-nek nevezte s 1763-ban egy önálló bányászati főtanintézet alapítását célozva vegytani tanszéket (Jacquin prof.) szerveztek. Végül Mária Terézia (1717-1780.) 1770. április 2-án a szervezést szentesítette s egyúttal „Bányászati Akadémia” rangra emelte és az erdőgazdászatot is tantárgyként írta elő. 1795-ben I. Ferenc király (1768-1835.) „nyilvános tanintézetté” alakította öt a bányászati tudományokon kívül vegyészeti és kohászati ismeretek tanítását írta elő, de az erdészet alig szerepelt.

Az erdészeti oktatással foglalkozik többek között Lessenyei Ferenc professzorunk: „Erdészeti szakművelődésünk és felsőbb erdészeti szakoktatásunk történeti alapjai” (Sopron, 1940. Pécsi Egyetemi Könyvtár 72310.sz.5.füzet, új 170/5 kép) és Lessenyei Ferenc: ”A selmecbányai Erdészeti Tanintézet története 1808-1846” (Sopron, 1958, EFE Kt. 2656, új 170/6 kép) Amíg fa volt bőven, mindenki vihette, de lassan fogyott az erdő és messziről kellett szállítani. Ezért pótlásról kellett gondoskodni, ez pedig a nemzedékről-nemzedékre szálló ismeretek bővítésével érhető csak el. Már a rómaiak is foglalkoztak egyes kérdésekkel, de csak a XVIII. Században indult el a komolynak még nem nevezhető oktatás. A bányák, kohók nagy mennyiségű fát igényeltek. Ezért rendeletekkel kellett szabályozni a fakitermelést. Így először Zsigmond király 1426-ban elrendelte, hogy mindig más-más részről vágjanak ki és területét felszántani nem szabad, hogy rajta újabb erdő sarjaddzon. Ferdinánd 1558 június 23-i parancsában a kecskéket kitiltja az erdőkből. Miksa 1565-ben erdőrendtartást adott ki. 1573ban pedig bányarendtartást, melyben a bányapolgárokat „waldbürger”-eknek nevezi. Majd 1769 december 22-én Mária Terézia is kiad erdőrendtartást.

A kiképzés eleinte gyakorlati volt itt is. 1763-ban Eszterházy Ferenc alapította elsőnek a szempci (Pozsony m) Collegium Oeconomicum-ot, melyben „kameralista”-kat neveltek, műszaki és gazdasági embereket képeztek. 1776-ban ez az intézet leégett. 1770-ben a Bányászati Akadémia rangra emelésekor elrendelték az erdészeti kultúra tanítását is. Delius Traugott Kristóf kezdi tanítani, de csak a bányászat szempontjából fontos dolgokat.

A budapesti bölcsészeten 1777-1785 közt erdőgazdaságot is tanítottak. 1792-ben kérték egy erdész iskola felállítását. 1796-ban Liptóujváron (Hradek) az erdőfelügyelő egy tanítót fogadott, aki az általános tárgyakon felül az erdészettan elemeit is tanította. Ekkor Vizner erdészeti kátét szerkeszt. 1803-ban azonban már több tárgy (geológia, vízrajz, mechanika, számtan, középitéstan) tanítását is kérték. Ez már nem erdészeti népiskola, hanem magasabb tanintézet lett volna. 1806 április 18-án a bécsi kancellária elkülöníti a népiskolától. Azonban a bécsi udvari körök nem jó szemmel nézték és az anyagi támogatás miatt az 1807 június 9-i ülésen a selmeci Erdészeti Tanintézet felállítása mellett foglaltak állást. Ferenc király 1807 augusztus 30-án elrendelte a megszervezését, végül 1807 december 17-én szentesítette is és Wilckens Henrik Dávidot (2.kép) nevezte ki az első tanárnak. A hradeki alsóbb iskola is fennmaradt s csak 1815 július 3-i beadványban járulnak hozzá, hogy az erdészeti tanítás ott megszűnjön. A bécsi udvari kamara 1808 január 5-én intézkedett a selmeci Erdészeti Tanintézet fe1á11itásár61. Wi1ckens 1809 február 12-én, Ferenc király születésnapján kezdi el a tanítást.

Meg kell emlékezni arról is, hogy Festetich György 1797 júliusában a keszthelyi Georgikonban, Esterházy Miklós pedig 1806-ban Kismartonban és 1817-ben Nagyszebenben alapítanak erdész iskolákat.

A bécsi udvari kamara 1838-ban határozta el, hogy az Erdészeti Tanintézetet is Akadémia rangra emeli. De bizonytalan, hogy a rendeletet ki is adta. Mert mikor 1840-ben a „Fortuna” házba kezdenek az erdészek tanítani, még tanintézetként kezelik.

1846. október 6-án szentesítették a két szak egyesítését a „Bányászati és Erdészeti Akadémia” cím alatt, amikor 6 tanszék létesült.

1848. március 18-án a m.kir. udvari kamara a magyar nyelvet hivatalos nyelvként írta elő s 1848. szeptember 1-én elrendelte, hogy az intézetre egyedül a magyar zászlót tűzzék ki. 1849. januártól 1850. januárig szünetelt a tanítás, mivel a hallgatók Görgey seregéhez csatlakoztak. A szabadságharc leverése után újból a német rendszer jött vissza.

1867. március 10-ével, a magyar kormány születésével lett végleg magyar tanintézet. 1872-ben autonómiát kapott.

1888. május 14-én az új Akadémia épület alapkő letétele és 1892. június 26-án, pedig a felavatása is megtörtént (3.kép). 1904-ben az Akadémia a „M.kir. Bányászati és Erdészeti

Főiskola” nevet kapta, mint ahogy az Erdészeti és Faipari Egyetem: Jubileumi évkönyv 19191969. (1970.Sopron) (173.kép) is közli.

1919-ben a Főiskola Selmecről a Trianoni békeszerződésben lefektetett határok miatt Sopronba került, s itt 1923-tól „M.kir. Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola” (4.kép), 1934-tól „M.kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara” lett (4.kép).

1943. április 9-én nagy megmozdulásunk volt a menza avatása. Ma „Régi kollégium” név alatt ismerős. Itt a város, az Egyetem és a diákság teljes díszben sorakozott fel az alapkő letételére (12.kép).

1949-tól 1959-ig folyamatosan szétvált a két kar (4.c.kép), a bányász és kohász szak Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemen kapott helyet, míg az erdész szak Sopronban maradt a Budapesti Műszaki Egyetem keretében, az 1952-ben odakerült Földmérő mérnöki Karral, majd az Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Kara lett s 1950-tól Erdőmérnöki Főiskola s végül 1962-tól Erdészeti és Faipari Egyetem lett (4.kép).

A Főiskola diákéletét erősen befolyásolták a Selmecen lévő céhek szokásai, de a többi német főiskoláról idehelyezett tanárok és diákok is hozták az ottani szokásokat. Pár magyar diák is tanult külföldön s ezek a selmeci Akadémia tényleges megalakulása, 1770 után ide jöttek s ezek is hoztak szokásokat. Tehát kimondhatjuk, hogy a céhek és külföldi szokások keverékéből alakult a selmeci diákélet s azok lassan a selmeci speciális bányászszokásokhoz idomultak.

Sajnos a kezdeti (1735-1770) időről még keveset tudunk, de már 1820-tól vannak emlékeink. A szokások nyelve, sőt a nóták is mind német nyelvűek voltak, csak lassan lett elfogadott a magyar nyelv, amikor az 1867-es kiegyezés után magyar Főiskolává alakult. De német volt a nóták és szokások nyelve még sokáig, sőt Sopronban még 1933-ban is a nóták fele németül szólt, bár az 1900-as évektől többen magyarra fordították, ültették át a szövegeket. A fordítás nem mindig sikerült s generációk múltak el, mire az újabb, jobb szövegű magyar nóta meghonosodott az eredeti dallamra. 1937-1938-tól gyökeresen megváltozott a nóták nyelve. A régi főiskolások inkább a német szöveget ismerték és dalolták, az újabb hallgatók nagy része már magyarul tanulta és énekelte.

Időközben a diákélet fokozatosan fejlődött, alakult, míg az 1930-as évek közepén virágkorát élte. Sajnos a II. Világháború alatt és az utána következő időben a diákélet szünetelt.

„Az Erdészeti és Faipari Egyetem, 1919-1969, Jubileumi Évkönyv”-ében (1970. Sopron) (173.kép) dr. Gál János a hagyományokról ezt írja: „A II. világháború befejezése után csak később értékelték az úgynevezett „selmeci hagyományokat”. Ezek közül azon diákszokásokat, amelyek jelen körülmények között is alkalmasak és hozzájárulnak a diákélet szebbé, színesebbé tételéhez, felelevenítettük és évről évre nagyobb mértékben vezetjük be, felhasználva a tradíciók hatalmas nevelő erejét. Ezek közé tartozik, hogy az I. éves hallgatóinkat 10-14 nappal korábban hívjuk be az évkezdés előtt abból a célból, hogy részben pótoljuk a középiskolai hiányosságokat, másrészt igyekszünk jó közösségeket kialakítani”.

Újabban lassan visszatér a hagyományok egy része, de igen sok eltűnt, megváltozott.

Ezért tartjuk többen aktuálisnak és fontosnak, hogy az utókor részére megörökítsük lehetőleg a „selmeci kor”-tól a fénykorában lévő diákszokásokat, de kisebb részben a jelen szokásokra is kitérünk. Néha talán a kelleténél több esetet említünk meg, de a diákok leleményességének sokaságát kívántuk ezzel is bemutatni.

A két szak 1949-től történt szétválása óta sok lényeges és alapvető szokást elhagytak, vagy megváltoztattak. Miskolcon bányász-kohász, Sopronban erdész centrikussá válik mindinkább a közös fészekben nevelkedett közös hagyomány.

Az elvált szakoknak pótolhatatlan értékű együttes munkája lehetne, ha sikerülne néhány színvonalas selmeci-soproni vonatkozású emlékkönyvet kiadatni.

Jelen visszaemlékezésünket több könyvből állítottuk össze, a Bányászati és Kohászati Lapokból, az Erdészeti Lapokból, a Bástyánk, a Genter, a Lila zongora, stb. diáklapokból, különböző cikkekből, levelekből, előadásokból és visszaemlékezésekből állítottuk össze (Lásd: az Irodalom címszó alatt).

2. Hagyományaink eredete

H

agyományainkat az irodalom ismertetésénél feltüntetett könyvek alapján tárgyaljuk. Ezek közé beleszőttük az 1910-1944 közötti idők hallgatóinak saját tapasztalatait is, valamint kisebb részben utaltunk a jelenlegi, többfelé szakadt diákéletre.

A hagyományok az egymást váltó nemzedékek életmódjának állandósult szokásai, magatartási és érintkezési formái, az élet rendszeresen ismétlődő eseményei. Sajátos szabályozó és önnevelő erő. A közösség nemcsak előírja, megköveteli, hanem ellenőrzi, és számon kéri. Képződhet egy sikeres tevékenység folytán, mikor annak eredetisége, ötletessége, vagy humora készteti a többséget, hogy hasonlóan cselekedjék. Vagy az oktatói kar és a diákság vezetői úgy irányítják a közösséget, hogy az többször ismétlődjön meg.

Hagyományainknak igen nagy szerepe van egymás kölcsönös megbecsülésének nemes formálásában. Az eredeti „selmeci” szokások időközben módosultak s a jövőben is formálódnak, gazdagodnak, bővülnek, de sorvadnak is.

A „selmeci diákhagyományok” tisztázása igen nehéz feladat. Ugyanis pontos feljegyzések az akkori, 1735-1763- körüli selmeci indulásról nincsenek. Az 1981-es soproni „Hagyományaink”-ban az első egyetemekről írják: Bolognában 1158, Párizsban 1254, Prágában 1348, Krakkóban és Bécsben 1365, Heidelbergben 1386, Freibergben, Báselben 1460 körül alakulnak az egyetemek. Hazánkban Nagy Lajos Pécsett 1367-ben, Mátyás Pozsonyban 1467-ben, Pázmány Péter Nagyszombaton 1635-ben alapítanak egyetemet.

Az egyetemek sajátos helyzetűek, autonómiájuk megteremtette igazgatásuk lehetőségeit. A hallgatók is külön társadalmi réteget alkottak s íratlan törvényeik, hagyományaik voltak. Sok és változatos beíratási és beavatási szertartásuk volt. A gólya, vagy sárgacsőr (beamus) esküt tett az egyetemi törvényekre a beiratkozásnál, de a diáktársak avatási szertartása (depositio cornuum) fogadta be a közösségbe.

Egy XV.-XVI. századi német kézirat a kezdőt „bárdolatlan vadállatként”- írja le, akinek „tisztító tűzön kell átmennie, hogy megszelídüljön”. Két idősebb diák lakásán felkereste s a szobába lépve „kibírhatatlan bűzt” érzett, s megtalálták a jelöltet. Gúnyt űzve kicsúfolták füleit, vadállati külsejét, agyaras fogait. Operációt ajánlottak, vágassa le karmait, szarvait és ocsmány kinövéseit. Vallja be bűneit, stb. Sokszor ez annyira eldurvult, hogy a hatóságok betiltották ezen szokásokat. Ugyanekkor alakultak ki a diákdalok is (Carmina Burana).

A bécsi egyetem XIV. századi statútuma intézkedett a csapszékek és bordélyházak látogatási tilalmáról is. Tehát a diákok italozása akkor is meg volt, sőt a tilalom ellenére folytatódott. Minden fontosabb esemény kisebb-nagyobb ivászattal volt összekötve, de hogy hogyan folyt le egy ilyen mulatozás, arról még nincs adatunk.

Az egyetemi szabályzatokban sok tiltás volt. 1470-ben a csapszékek gyakori látogatásáért, 1487-ben ad6ság meg nem fizetéséért, 1534-ben Krakkóban Médyk kocsmáros megveréséért börtön, járt. Sok verekedés színhelyei voltak a kocsmák, ezért a főkolomposokat kizárták az egyetemről.

1772-től az adósságcsinálás ellen a hitelezőknek nem nyújtottak segítséget. 1800-ban a hallgatókat eltiltották, hogy egész nap a kávéházakban játékkal töltsék az időt és éjszaka kimaradjanak. Az illendőség ellen vétőket karhatalommal távolították el és másnap elzárták. Aki illetlen, erkölcstelen és kicsapongó életet élt, az Akadémiáról kímélet nélkül eltávotitották. Igazolatlan mulasztás esetén levonták a díjból. Tanidő alatt engedély nélkül eltávozást kalodával büntették kenyéren és vízen. 1813-ban nősülési tilalmat rendeltek el, titkos nősülés esetén elbocsátották.

Dr. Mohi Rezső szerint (180.kép) a „kamaragrófi hivatal 1838. évi 723. sz. körlevelében előírták, hogy az akadémikusok be ne rúgjanak, utcán és üzletben tilos a dohányzás. Az 1839. évi 2424. sz. körlevél szerint télen-nyáron vendéglőben, kávéházban 10 óra után tilos megjelenni”.

Hála Faller Gusztávnak, aki a „Selmeci m.kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia évszázados emlékkönyve (1770-1870) 1871-ben Selmecbányán kiadott könyvében (163.kép), Zivuska Jenőnek, aki „Milleneumi Emlékirat (1163-1896)” c. 1896-ban kiadott könyvében (165.kép) és Vadas Jenőnek, aki „Selmecbányai m.kir. Erdőakadémia története” c. 1896-ban kiadott könyvében (164.kép), valamint Tassonyi Ernőnek, aki az „Aki a párját keresi” c. 1905-ben kiadott könyvében (166.kép) az akadémiai és diákéletről számos adatot és szebbnél szebb leírást közölnek. Ők az akkor még fellelhető iratokból valamint több idős tanár visszaemlékezéseiből állították össze a történeteket. Bár ők is igen fájlalják, hogy az eredeti feljegyzések a kiegyezés előtti iratok elégetése folytán megsemmisültek.

A hagyományaink egy része tehát a monarchia egyetemeiről, más része a német céhektől származott, hisz 1918-ig a Habsburg birodalomhoz tartoztunk: s bár 1867-tól magyar fennhatóság alá került, mégis német volt a hivatalos nyelv. A selmeci intézetek megalakulása

után kezdetben német egyetemekről helyeztek tanárokat s diákok is jöttek. A német eredetű bányászok a hivatalos német nyelvet használták, sőt a bányákban ma is használják (liegend, hanget, stomp, kapni, stb.), de az akkori iparosok, a céhek is németül beszéltek s így a két társadalmi réteg (bányász és iparos) szokásai keveredtek. 1808-ban az Erdészeti Tanintézet megalakulása már valami kis változást hozott, hisz az erdészek inkább a magyar falvakból jöttek és magyarul beszéltek. Az erdészek ódajövetelével egyre jobban erősödött a nemzeti érzés, a magyarrá válás. A régi feljegyzések szerint a Bányászati Akadémián 1823-ban megalakult egy német ifjúsági társulat, a „Deutschen Gesellschaft in Schemnitz”. Ebből alakult 1858-ban a szabadságharc leverése után a „Schacht”, mely a vezető szerepet játszotta 1877-ig. Csodálatos egységet jelentett, mely a barátságot és kollegalitást istenítette. Ugyanekkor alakult meg a szláv diákok „Szlávia” köre.

Itt pár szót kell szólnunk a Burschenschaftról (bajtársi egyesület). Alapvető törvénye volt a feltétlen engedelmesség, senki nem képezhetett kiváltságot. Rossz oldala volt az elzárkózottság és áttörhetetlen fallal választotta el a más foglalkozásúaktól.

Ezen 1830-as időkben alakulnak ki véglegesen a selmeci bursch szokások, születnek meg a szépséges melódiájú burschdalok. A Burschenschaft hivatalos helyisége a Szt. Háromság-téren levő „Aranybányamécs” kávéház (Kaffehaus zur goldene Grubenlicht) volt, melyet Stelz Flórián tulajdonos után inkább „Flóris”-nak hívtak. Bejárata felett hatalmas sárga bányamécs lógott, melyet este meg is gyújtottak.

Itt zajlott le a diákság életének minden mozzanata. De a szórakozás, az úgynevezett Schachttag a városon kívüli Újaknán lévő „Schacht” kocsmában folyt.

A magyaros érzelem feltörésével 1848 után Leobenben felállították a német Bányászati Főiskolát és 1870-ben „Schacht” társaságot alakítottak a Selmecről átkerültek és vitték a selmeci szokásokat. 1873-ban „Corps Schacht” alakult és ma is a selmeci szokásokat használják, élik. 1909-ig pedig Bécsben össze is jöttek a selmeci és leobeni hallgatók.

A magyar érzelműek, főleg erdészek 1833-ban március 12-én Vadas Jenő: Selmecbányai m.kir. Erdőakadémia története c. könyv (164.kép) szerint az „Akadémiai Magyar Olvasó Társulat”-ot az 1826-ban keletkezett „Selmeci Magyar Litteraturai Társulat”ból, majd 1848-as szellemben 1863-ban a „Magyar Társalgási és Olvasó Kör”-t és az „Általános társaság”-ot alapították, melynek alapszabályát a Budai Helytartótanács is jóváhagyta. Ez is német nyelvű maradt és a német szokásokat, szellemet képviselte. 1871-ben 54 fő kilépett és megalakította az első magyar „Akadémiai Olvasókör”-t. Az 1867-es kiegyezés után alakult meg 1875. november 2-án a közös „Magyar Társaság” egy elhalt diák búcsúztatása után, végül a Burschenschaft 1877. február 2-i feloszlása után 1879-ben e különböző társaságok az alapszabállyal működő „Ifjúsági Kör”-ben egyesültek, mely teljes

egészében átvette a hagyományokat és a német nyelvű dalokat is. Az Ifjúsági Kör működött Sopronban is 1946-ig. 1946-ban a MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége) vette át a Körszerepét, mert minden hallgató belépett. 1950-ben a DISZ lépett a helyébe. 1956-ban újra a MEFESZ tőrt vissza, de csak néhány napra. 1957-ben megalakult a KISZ és lassan átvette a főszerepet.

Az Ifjúsági Kör 1884. január 12-én Farbaky István igazgató által jóváhagyott alapszabályának lényeges pontjai voltak:

Beteg akadémikushoz az elnök, ápolókat rendel ki. Súlyos beteg pl. tüdőgyulladásnál 2 óránként váltották egymást. A Kör helyiségében a kártyajáték tilos volt. Bűnvádi és becsületsértési ügyekben a közgyűlés megmásíthatatlan határozata kötelező volt. November 1-én az elhunyt hallgatók sírját rendbe tették, kivilágították s este testületileg vonultak ki a temetőbe. Az Ifjúsági Kör elnökét mindig a legrátermettebb Firmák közül, titkos szavazással választották meg. Jelölésére legalább 30 aláírás kellett. Agitáció indult meg. Röplapok, plakátok jelentek meg, festés a kerítésen, járdán. „Éljen Mephisto alias Cimbolino”. Az ellenpárt egy F-et irt elé: „Féljen…”. Harmadnapra „Ne” jött eléje. Sokszor Kortes szöveget, nótát költöttek (4.a.kép).

Egy ilyen:

A sok jelölt hiába fut, Elnökséghez csak Mayer jut. Dicshimnusztól zeng az ájer, Mert az elnökünk lesz Mayer. Sebők Laci csak egy póni, Az elnökünk Mayer Tóni.

Az ellenfél erre válaszol:

Mayer Tónit méreg eszi, Balekságot vesztegeti,

Ez azonban nem tesz semmit, Vagy Sebőköt, vagy más senkit.

Egy másik kortes nóta a következő volt:

Benőtt feje lágya, jó öreg Szokoly, Ugyan ne bolondozz, ugyan ne bomolj! Minek volna Néked Nyerni elnökséget? Fedjen, ahol eddig voltál, Feledjen a homály!

A piros toll leng, a nóta szájra kél, Hallod mily lelkes? Hallod mit beszél? Wittich Lajos éljen! Isten úgy segéljen! Ő lesz a mi elnökünk, Csak Ő kell minekünk!

A „licista-pálya” léckerítésén még a háború utáni években is virított a meszelés: „Ha a fene fenét esz, Mayer Tóni elnök lesz”. A szavazás napján a korelnök felolvasta a jelöltek nevét, s ezek közül titkos szavazással választották meg elnöküket 1 évre. Feladata volt az összes hallgató érdekeinek képviselete, különböző rendezvényeken elnökölt is. Tisztségi jelvénye volt a zöld-fehér elnöki szalag.

Általában a következő legtöbb szavazatot kapott lett az alelnök, aki társadalmi szervezetekben képviselte a kört.

A munkát a köri választmány és tisztikar segítette. A titkár az adminisztrációs munkát végezte, a háznagy a Kör helyiségeit és vagyontárgyait kezelte, a pénztáros a tagdíjakat és az egyéb bevételt és kiadást intézte, a főjegyző a gyűlések jegyzőkönyvét vezette, a balekcsősz a balekok nevelését intézte.

A tagok kötelességeit, jogait, a szervezet működését az alapszabály rögzítette. A tagok Igazolványt kaptak fényképpel (23.kép).

Az Ifjúsági Kör gondozta a hagyományokat és fejlesztette tovább.

dr. Mihalovits János: „A selmeci Bányászati Akadémia alapítása és fejlődése 1846-ig” (Sopron, 1938 Pécsi Egyetemi Könyvtár 72310.sz. 2. füzet, új 170/3 kép) című könyvében írja: Krickel Albert József „Wanderungen von Wien über Pressburg und Tyrnau in die Bergstädte Schemnitz, Kreimnitz und Neushol, von da in die Turotz und das Waagthal (Wien, 1831) könyvében - mivel „...az akadémikusok különös öltözete, sok sajátossággal átszőtt életmódja meglepi és elbódítja az érkező utast. Ha diákéletet látni akarsz, úgy gyere ide”. Aradi János 1854-ben került Selmecre s így neki, mint a többi új hallgatónak, valami egészen különös újdonság volt (167.kép).

A német szokások ellensúlyozására alakult meg 1880-ban a Steingrube Nakközség, (1.23.pont) mely a magyar nyelv használata, a sör helyett a bor fogyasztása mellett a magyar falu visszásságait is céltáblának vette. A diákhagyományokban azonban alig volt szerepe, mégis mint külön szokásmód, hozzátartozik a diákélethez.

Kiegyezés előtt, valószínűleg 1849-tól működött az „Akadémischer Kranken Unterstützung Verein”, melyből 1867-ben „Akadémia Segélyező Egylet” alakult. 1875-ben a selmeci asszonyok „Selmeci Akadémiai Betegápoló Egyletet” alapítottak, s ez fedezte a betegápolási költségeket, sőt ápolást is vállaltak, míg az előbbi a rendszeres segélyt intézte. Ehhez a táncestélyek bevételei szolgáltak.

A szokásokban a századforduló idején lassan magyarosabb részeket is felvettek, melyről szépen ír Tassonyi Ernő: az „Aki a párját keresi” c. könyvében (166.kép). A nótákat magyarra fordították és kezdték magyarul is Levelező lap is készült, hogy Selmec főutcáját (4.b.kép) hogyan képzelik el 1910-ben száz év múlva. Hasonló elképzelés volt 1872-ben a budapesti közlekedésről is 100 év múlva (4.b/2.kép).

Sokan „Selmec jövőjé”-t képzelték el (4.b.kép), autók, villamos, emeletes busz, magasvasút, léghajó fog közlekedni a közeli jövőben. A „selmeci hagyományok” 1919. után Sopronban összességükben meg maradtak, sőt bővültek. A megmaradás egyik fő oka, hogy mindig kis és elzárt városban folyt az oktatás. Másik ok, hogy a hallgatóknak igen tetszett e különös életmód és még az ott tartózkodás alatti rossz viszonyok között levők is szívesen visszaemlékeznek az eltöltött főiskolás időkre. Ezért van az, hogy 5 évenként felkeresik az Alma Matert. Ha egy főiskolás, vagy volt diák meghall valahol egy diáknótát, megbizsereg a szíve tája és sokszor az ismeretlenektől engedélyt kérve, odaül asztalukhoz.

Az MSZMP 1970. évi ifjúságpolitikai határozatában kimondja: „A forradalmi és haladó hagyományok ápolása egyik feltétele a szocialista nemzeti önismeretének, táplálja a közösségi tudatot, aktív tényezője a szocializmust építő munkáknak”.

A „selmeci hagyományok” 1949-tól kettéváltak és azóta kétféleképpen folytatódnak. Egyik Sopronban, a másik Miskolcon. Ezenkívül a volt hallgatók szétszóródása alapján megtalálhatók részben még a kazincbarcikai automatikusok, a dunaújvárosi kohászok és a székesfehérvári földmérők életében is.

A közeli magyaróvári gazdászok 1930-tól a szorosabb kapcsolattartás miatt átvettek igen sok diákszokást, melyeket még a mai napig is megtartanak és a szakosztály cserékben is résztvesznek. A pécsi Orvostudományi Egyetemen gólyafogadást, szakestélyt, ballagást is tartanak időnként, valamint Keszthelyen is volt hasonló próbálkozás. Meg kell emlékezni arról, hogy a magyaróvári gazdászoknál a szabadságharc előtt is volt – a selmecihez hasonló – diákélet (L. Óvár 172/1 kép) s bár itt is tiltották az ivást, mégis a szabadidőt szórakozással töltötték. Így egy 1850-es (új 5/1 kép) és egy 1930-as (új 512 kép) képek is bizonyítják, hogy az óvári gazdászok se vetették meg a közös ivászatot, régebben egységes ruházatuk is volt. Ők is a kis városban található kávéházakban szórakoztak, de gyakorlatuk alatt és után is iszogattak.

Lakásuk is hasonlóan sivár volt, mint a selmeci-soproni kamarák. De volt már balekbáljuk, gazdászbáljuk, ballagtak (sárgultak) és valéta bállal zárult az ő diákéletük is.

Miskolcon felelevenítették a selmeci bányajárást, de újabb szokások is beléptek a diákéletbe, mint pl. a „gyűrűavatás”, a „UV dombi szokások”, az „UV-király választás” stb., melyek ugyan még helyi szokások, de holnap már hagyományok lehetnek.

Diákéletünkben talán az egyetlen a ballagás az olyan esemény, mely ma is él, de hangulata, jellege az elmúlt pár évtized alatt nagyon megkopott. Ugyanis ma már az óvodások

is ballagnak. Pedig részben Selmecen, sőt Sopronban is a II. világháború előtti időben igen sok hagyomány élt, melyek ma is élnek részben, de máshol nem találhatók meg. De ki is emlékezne rájuk? Mit jelent pl. a „Commercius” szó? Ez a diákok mulatós együttlétének latinos neve volt. Ki emlékszik arra a rengeteg szokásra, dalra, versre, tréfára? A diákélet különös volta az elzárkózottság következmény.

Első törvény volt hogy senki kiváltságot nem élvezhet, második a rend és engedelmesség. Mindenben alávetette magát az egyén a köznek és feláldozta önállóságát a testvériség nevében. Érdekes ellentmondása hagyományainknak, hogy a Főiskolára jelentkezőket, mikor Selmec, vagy Sopron földjére léptek, már balekoknak nevezték (5.kép) és ma is nevezik. Aradi János szerint az újonc-diákot tevének nevezték és csak a keresztelés után léptek elő rókává (Fuchs, vagy latinul vulpes), ami csak később lett balek vagy bulek. Pedig régebben Selmecen és Sopronban is 1934-ig, majd 1973-tól csak filiszter vagy diák volt, a balekvizsga után lett hallgató, ha beiratkozott és csak a megkeresztelés után lett már icikepicike joggal bíró balek.

A hallgatók elnevezései és kiváltságaik sorrendje a következő:

I. évfolyamra jelentkező még

diák

Balekvizsgát tett, beiratkozott hallgató Megkeresztelkedett

balek, vagy róka (fuchs)

II. évfolyamosok

szénégető (kohlenbrenner)

III-V. évfolyamosok

Firma

Kötelező hallgatási idő után

veterán

Több év után

ultra veterán

Sok év után

ultra supra veterán

Az életben, idős korban

ultra supra veteranisszimusz (5.a.kép).

A „Fuchs” szó a latinos Totumfac vagy röviden Fac többes számából lett; előbb „die Fac’s”, s majd Fuchs.

Aradi János szerint (167.kép) a II. éves neve azért lett szénégető, mivel ekkor foglalkoztak vegytannal, s száraz úton készítették a faszenet is, őket a Firmák hivatalos baleknevelőknek tartották. Ők sem voltak még teljes jogúak, de a balekok felett álltak. A III. éves veterán, a IV. éves veteranisszimusz volt. Most a 3. évtől csak: Firmák, de minden joguk megvan. A balek teljesen jogfosztott volt mindig, mint ész és értelem nélküli véglény, csak szolgáló lehetett, még a megkeresztelt balek is csak igen pici lehetőséggel élhetett, már terítőt kapott a balek asztalnál. A kohlenbrennerek se voltak még teljes jogúak, de a balekok felett álltak, ők fogadták az új balekokat, balekvizsgán ugyan részt vehettek, de csak az ablakból nézhettek be. A szakestélyeken már a Firmák asztalánál terítő mellett ülhettek, ha meg voltak keresztelve s ők adták az elnöki asztal garatőreit is. Teljes jogúak csak a III. éves és idősebb Firmák voltak. A miskolci „balek tudnivalói” a 46. oldalnál „teljes jogú tag”-nak nevezi a balekot helytelenül. Azonban e beosztás csak egyívásúak között érvényes. Ugyanis egy balekból soha nem lesz egy nála idősebb, előbb beiratkozott Firma Firmája és egy Firma soha nem lesz egy balek, később beiratkozott balekja. Bármennyire Firma is valaki, egy előbb beiratkozotthoz képest mégis csak balek és marad később is balekja, mivel a Firma a balek korára a rettenetes régi időből már nem is emlékszik.

A fenti osztályozás bizonyos kötelezettségekkel van egymáshoz kapcsolva. Bár semmi írásbeli törvény nem szabályozza, mégis a patriarchális felsőbbség hagyományát senki nem támadta meg és máig is fent maradt. Aradi János: „a rókának kötelessége volt az öregebbeket kiszolgálni”. Gyűléseken nem volt szavuk, kivéve április 1-én (a bolondok napján) 6-8 óra között.

A hallgatókat sem származást sem vagyoni-, sem szüleik társadalmi helyzete nem különböztette meg egymástól. A különbség a Főiskolán eltöltött évek és a betöltött tisztségek szerint lett elbírálva.

Tamás László írja az Erdészeti és Faipari Egyetem 1919-1969-es Jubileumi Évkönyvében (173.kép): „Az Ifjúsági Kör Sopronba, helyezése után se lett hűtlen a régi tradíciókhoz, a magyaros szellemmel összeegyeztethető szokásokat az egészséges humorral egyetemben megtartotta. Így a balekfogadást, baleknevelést, balekvizsga és balekkeresztelés vidám és humoros szokásait, a baráti érzés külső megnyilatkozásait, a vulgó-név használatát,

az ismerkedési és alkalmi szakestélyeket, humánus érzésből táplálkozó betegápolást, a temetést és az azt követő gyász-szalamandert, a valétálás eseménysorozatait. Ezek az egész életre szóló barátság alapjait is megvetik”.

Épp ezért, hogy a hagyományaink fennmaradjanak, gyűjtöttük össze azon ismeretanyagot, mely rendelkezésünkre állt. Természetesen szükséges még, hogy tollat ragadjon más is, s a saját emlékeit adja közre.

3. balek-fogadás

K

rickel selmeci benyomásait így írta le: Annak a szemei előtt, aki e bányavárosba jő – egy egész új élet fogadja. A zúzóművek szüntelen robaja, bányagépek zajos lármája, a fúrószerkezetek fütyülő sikítása, az aknák és tárnák nyitott szájainak tátongása, a kohók gomolygó füstje, a kormos ruhájú vájárnép, a különös öltözetű akadémikusok – meglepik az érkező utast.

Ilyen megrázó, de szívbe markoló, ezeregyéjszakai benyomásokkal üdvözölte Selmec a fogékony lelkű és álmodozásra hajlamos új akadémiai hallgatót is. A technikai alkotások lángra lobbantották ismeretszomját – a kollegiális élet pedig kicsiráztatta a szakszeretettel párosult nemes bajtársi érzelmeket. A félreeső falvakból és primitív bányatelepekről érkező ifjaknak Selmec szép fekvése és emeletes házai megtetszettek: A gyakori felvonulások és nyilvános összejövetelek alkalmával a díszes bányász egyenruhák és a hölgyek ékszerekkel díszített öltözetei kápráztatták el szemét.

Az érettségizett diákembernek egyik legmaradandóbb élménye az a nap, amikor megkezdi a szabadabb életet, a főiskolai tanulmányait, amikor átlépi annak a városnak határát, ahol ifjúságának, legszebb éveit fogja eltölteni. A lányok, mamák, fiatal özvegyek édes reménységgel várnak a főiskolásokra, mint az ereszalja a visszatérő fecskére. Az iparosok és pincérek is éhesen lesnek a visszatérőkre.

Október eleje ugyanis a fogadás ideje. A főiskolások a pénz, jókedv, hatalom és a reményteljes jövő. Selmec és Sopron II. éves hallgatói, a szénégetők (Kohlenbrennerek) gondoskodtak arról, hogy e nap valóban emlékezetes legyen, különböző, évenként változó ötletekkel gazdagodtak, mivel előző években őket fogadták hasonlóan. Az új diákok hálásak voltak, hogy az idősebbek – bár kisebb-nagyobb tortúra árán – segítették megismerni a diákéletet, elkalauzolták a szálláshelyükre, sőt azokért az ugratásokért is, melyen átestek s jövőre ők fognak még kiszínezettebben elkövetni. Nem találkozott senki olyan egykori hallgatóval, aki ne gondolt volna szeretettel vissza saját fogadására.

Szükséges azonban pár dolgot tisztázni a laikusok számára. A balek (minden esetben a legapróbb betűkkel írandó) az a kezdő, aki az érettségi bizonyítvány megszerzése után a világ legnagyobb egyéniségének tartja magát s vett annyi bátorságot, hogy a selmeci-soproni Főiskolára jelentkezett. Úgy érezte, hogy övé a világ, már nagykorú, azt teheti amit akar. A nők bálványa, csak intenie kell s százával hódolnak neki. Úgy gondolja, hogyha megérkezik a városba, elegáns öltözetben, monoklival, sétapálcával s hosszúszipkás cigarettával indulhat a leendő szállása felé. A soproni lányok virágcsokorral és csókkal fogadják. Utána egy hordár viszi a kofferjeit, vagy taxiba ül (5.kép). Elképzeli, hogy szállásán a háznép lesve minden óhaját, a házikisasszony kiszolgálja mindenben (6.kép). S felébred álmaiból, mikor az állomáson a vonatról leszállva egy lélek se várja őt, hordár, taxi nincs s cipelheti nehéz bőröndjeit.

A volt hallgatók leírásaiból, megjelent cikkekből és visszaemlékezéseikből idézünk most párat. Két különböző szokás volt a jelentkezők fogadására. Az első még Selmecen dívott s az alábbi volt:

Mikor még a Budapest-Rutka-i vasútvonal csak 20 km-re közelítette meg Selmecet, a garamberzencei állomáson kellett leszállni. A híres Szuhy féle kocsma előtt csak pár szekér várakozott, hogy a csomagokat vigyék, az utasok gyalog vágtak az útnak. A Főiskolára jelentkezőket értesítették, mikor és melyik vonattal érkezzenek meg. Ősszel azután a leirt időben messze földről érkeztek a hallgató jelöltek, akik a diákszokásokat nem, vagy csak alig ismerték. Az állomáson a II-III. éves főiskolások fogadták a jelentkezőket, s bemutattak nekik egy szigorú képű, szakállas ultra-supra veteránt (igen idős hallgató), mint a geológiai tanszék asszisztensét. Mivel a geológia igen fontos életünkben s az úton rendkívül érdekes, máshol alig található kőzetek sokaságát, aranyos palákat találni, mindjárt bemutatja a kezdőknek. A hegyeken keresztül elindult a gyalogmenet Selmecre. Az áltanár az úton részletesen elmagyarázza a kőzeteket, azok eredetét. Kezében van egy hosszúnyelű geológus kalapács, azzal kopácsolja az útba eső köveket. Egyszer csak egy nagyobb, fényes kőhöz érnek, az asszisztens hosszadalmasan ütögeti, lupéval vizsgálgatja, majd kijelenti, hogy ez egy igen ritka, felbecsülhetetlen értékű kőzet, amilyen a Főiskola

kőzettárában sincs. Ezt haza kellene vinni. A kezdők – hogy behízelegjék magukat a profnál – ráállnak, és felváltva cipelik. Az áltanár az útról félrevezeti őket egy elhagyott bányához. Itt bemutatja a selmeci aranyat tartalmazó köveket. A balekság kapkod, szedi a követ. A Firmák azonban elszedik tőlük, megvizsgálják s a kisebbeket zsebre teszik, a nagyobbakat visszaadják. A Firmák a tanárral visszaindulnak s az elszedett köveket lassan elszórják, a fiuk tovább tömik zsebeiket púposra és futnak a menet után. De mivel az értékes követ elhagyták, egyiküket visszaküldik érte. Tovább indul a menet, róják a kilométereket, mert nem tudják a jelentkezők, hogy 20 km-t kell megtenniük. Gyöngyöző homlokkal cipelik a nagykövet, még szerencse, hogy a csomagjaikat a kocsik hozzák utánuk… Végre fáradt izmokkal, rogyadozó térdekkel megérkeznek Selmecre. Az első kocsmánál megállnak, mert az álprof beinvitálja őket, egy kis hűsítőre.

Később mikor kiépült a Garamberzence-Selmec közti kisvasút, más változat keletkezett. Már a vonaton kiszúrták a kezdőket s leszállva a selmeci állomáson, órákig járatták össze-vissza a sikátorokban őket úgy, hogy mindig más kép tárult az ismeretlen elé, pedig csak körben forgott. Végül itt is egy kocsma volt a végcél.

A vendéglőben már tettrekészen fogadták őket a cigányoknak maszkírozott Firmák. Húzták a nótákat, közben tányéroztak. A Firmák 10-20 koronát tettek a tányérra, s így a jelentkezők sem adhattak kevesebbet, hisz a hazulról hozott duzzadt pénztárcájuk ekkor még megengedte. A mulatás az estébe húzódott s az álprof leleplezte magát. Az addig ijedt képű kis diákok együtt mulattak a Firmákkal a saját pénzükön, mert a Firmáknak a „cigányprímás” visszaadta az előre megbeszélt 30-30 koronát.

Volt idő, mikor a selmeci állomást feldíszítették, különböző jelszavakat írtak rá. A fiuk meglepődtek ezeken, de pár hónap múlva már mosolyogtak saját rémületükön.

Egyik jelentkezőt így fogadták: Még szinte ki se szállt a kupéból, már ott termett egy bányász egyenruhás Firma s neki szögezte a kérdést: „baleknak jöttél?” Az illető nem hökkent meg, mert az érettségi után volt már tájékozódáson, sőt lakást is foglalt már. Ezért felelte: „Igen, sőt a Szt. Háromság téren Horváth kéményseprőnél van szállásom is”. Erre elindult a városba koffereivel. Döbbenetes csend fogadta először távozását, majd „Pfuj balek!” szidalmak zúdultak felé. Később megbánta, mert a pórul járt Firmák folyton gúnyolták, sok borsot törtek orra alá.

A selmeci hagyományok mókái Sopronban is folytatódtak, sőt lassan mind ötletesebbek és bővebbek lettek.

Egy 1919-os balekfogadást így ír le Boros György: A harctérről jöttek vissza tanulmányaikat folytatni a főiskolások. De jöttek újak is, szintén katonák. Egy ilyen újonc már tartalékos hadnagy volt s így már vele nem történhet nagy disznóság. Vasárnap délután 4 óra körül érkeztek meg s az állomáson vártak rájuk a II. évesek, reá is várt két, a somogyi 44. ezredből ismert Firma. A balekokat így őt is gyalog indították útnak, mivel Sopron turista város s ilyenkor se taxi se villamos. Mivel az utcán lévő sok ember a hegyek felé ment, ő is elhitte a turizmust. Nehéz kofferjével elindul a két Firmával a pecsétes cédulán feltüntetett szállása: Szt. Mihály u. 19. felé. A Deák (most Május 1.)[1] téren át (7.kép) a Domonkos templomnál városismertetés következett s végül a Várkerületen (most Lenin körút)[2] át kiértek a nevezett utcára. Barátai elköszöntek azzal, hogy „most már odatalálsz, egy kőfal után eléred a 19-es számot. A falon egy húzós csengő van, azt jól húzd meg”. Elindult egyedül s egy hatalmas deszkakapu, falon csengő, de 19-es szám sehol. Megrángatta a húzóját, s kis idő múlva a kiskaput kinyitotta egy öregember. Mutatta a céduláját és mondta: „Itt van kiutalva a lakás”. Az öreg csodálkozva nézett reá s kinyitva a nagyobb kaput, bemutatta: „Itt mi csak halottaknak adunk szállást”. Látta, hogy egy temető van ott sírhalmokkal és keresztekkel. Erre igen melege lett s visszaindult a város felé, de az utcasarkon rátalált a barátaira s több kajánul nevető főiskolásra. Ezek odajöttek és ezután a tényleges lakására, a Deák tér 11be kisérték.

1934-ig néha, mint Selmecen, majd 1970-től újra a Főiskolára jelentkezetteket a dékáni hivatal az évkezdés előtt egy-két héttel Sopronba rendelte (Erdészeti és Faipari Egyetem Jubileumi Évkönyve 1919-1969 (173.kép) és 1979 (175.kép) szerint, hogy az órarend szerinti balekoktatáson vegyenek részt. 1934 után a Műegyetembe való beolvadáskor ez elmaradt. Ekkor az oktatás a beiratkozás után kezdődött.

A GYSEV pályaudvarra (8.kép) jön a diákság zöme, s a hallgatóság jó viszonyban van az igazgatósággal. Ezért a pályaudvaron különböző transzpereseket helyeztek el az Ifjúsági Kör által megbízott, főleg II. évesekből alakult balekfogadó csoport tagjai. Ők várták az elsőéveseket is.

Aki ismeri a soproni utcákat, tudhatja, hogy mennyi kacskaringó akad, ahol a kezdő balekot el lehet vezetni. Lényeg az, hogy cipeli nehéz kofferjeit, a kísérők kisebb pihenőket is engedélyeznek, egy-egy buschenschank (házi bormérés) (9.kép) előtt megállva beinvitálják a szenvedőt, aki kifizetheti a cehhet. Végre fél várost bejárva megérkeznek a Főiskolára. Itt kiderül, hogy a város másik felén lesz a szállása. Erre tovább kísérik, míg megunja az utolsó

bursch (főiskolás diák) is s elvezeti a Főiskolával szomszédos utcába s ott bemondja, hogy neki más dolga van, keresse meg a házat, hol leendő kamarása (lakótársa) lakik. Mire a fiú megtalálja s hosszú érdeklődés után holt fáradtan rogy le bőröndjeire.

Nagyot néz a szoba berendezésén és a kamarás öltözetén, viselkedésén. A Firmája pedig elkezdi az oktatást:

„Különös, de valami csodálatos diákélet ez a miénk” (10.kép).

Előfordul, hogy a kezdő többet tud már a soproni diákéletről, sokat hallott apjától, rokonaitól, ismerősöktől, sőt könyveket is olvasott. Így történt a következő eset is:

Megérkezett a delikvens az állomásra, cipelte hatalmas két kofferjét s látszott rajta, hogy nehezen viszi. A főiskolások komoly arccal közelítettek, csak némelyik nem bírta orrtörléssel elnyomni kaján vigyorát. Jó fogást szimatoltak. Megindult a menet egyenesen a cél felé, mert a kezdő bemondta, hogy az ő lakótársa Ruzsinszky László és a Hunyadi út 12ben fog lakni Horváthéknál. Egy foltosabb ruhájú Firma elindította a menetet a Várkerületen át a Kossuth utcába. Itt egy kis pihenőt engedélyeztek a verejtékező baleknak. A kísérők leapadtak 10 főre. Szemben jött egy veterán (idősebb főiskolás), aki megdorgálta a társaságot, hogy szegény kezdővel cipeltetik a holmiját, mikor pár lépéssel odább van a villamos megálló. Így a fiuk elbúcsúztak, a delikvens a villamos megálló táblája alatt lehorgonyzott. Mivel sokat kellett várni, a bőröndökre ült. Ekkor látta, hogy a megálló tábla ott van, sőt sin is van, de a sínen csak rozsda s nem villamos jár. Tudta azt is, hogy jó 10 éve Pécsre vitték el az utolsó villamost is. Nem árulta el és szorgalmasan tekintett a Déli pályaudvar felé, mivel a fiuk szerint onnan kell jönnie annak a villamosnak, mely a Főiskolára visz, s arra tekintgetett. Tudta azt is, hogy a Déli pályaudvar mögött ott a Főiskola, mely a villamos megállóból is látszott.

Egyszerre megjelent Ruzsinszky Laci s nagy örömmel üdvözölte, nem tudta elképzelni, miért nem jött már a lakásra. „Na, de eléggé pórul jártál, hogy keresztül-kasul vezettek a városon. Most segítek neked”. Erre megpökte markát, megragadta a két nagy bőrönd fülét, s nagy nyögéssel felkapta. „Te, balek, ezek üresek, hol a holmid?” „Hát az állomáson, személypoggyászként adtam fel, de nem váltottam ki”. Így átvágva a vasúti sorompónál pár lépés után a Hunyadi úti lakáshoz értek. Estefelé kiváltották a személypoggyászt s kézikocsival, vitték az alig 600 m-re levő lakásra.

Egy másik eset:

A fiú a vonatból kiszállva hatalmas bőröndjével, hegedűtokjával indulna a kijárat felé (11.kép). Azonban az előtérben több egyenruhás fiú veszi körül, s nagy tisztelettel kérdik: „Főiskolára jött-e az uraság?” – „Igen”.

Egyik: „Zsolt. Gábor vagyok, az Ifjúsági Kör elsőéveseket gyámolító ügyosztály vezetője. Vártunk benneteket, hogy szokásaink szerint segítségetekre legyünk első napjaitokban, amikor a sok új és ismeretlen között nehéz eligazodni”. Vigyáztak arra, hogy a jó apja pénzét ne költse felesleges kocsikázásra, hanem gyalog kísérik el, majdnem diadalmenetben szállására. „Van lakásod?” – „Igen, a Szt. Imre kollégiumban”. – „Na akkor gyere velünk, majd elvezetünk”. Megindult a menet, elől Zsolt, majd a balek jól megpakolva, utána a többiek. Élénken magyarázták a város útba eső nevezetességeit. De mitől is izmosodhatna meg a balek, ha nem maga cipeli csomagjait. Illik, hogy megismerje a várost is. Még jól jár, mert nem az előző, balfi állomáson szállították le beutazási engedélyért s onnan jöhetne gyalog. Jó félóra gyaloglás után megszólalt az izzadó balek: „Messze van még a Kollégium?” – „Türelem a nagyok erénye”. Újabb negyedóra múlva megállt a balek, hogy nem bírja. „Pihenhetünk, ha akarod”, s leültek a bőröndjére. Egyiknek szemet szúrt a hegedűtok: „Mi az, te zenész lélek vagy?” – „Igen, boldog vagyok, ha játszhatok rajta”. – „Na akkor nem fosztunk meg az örömtől, hegedülj!” – „Itt az utcán?” – „Nem, majd kibéreljük a Kaszinó összes termét”. A balek húzta, majd elindultak tovább: „Borzasztó messze van”. De megvigasztalták, hogy ebben az utcában van a kollégium. „Szépek a szobák és az apácák is jól főznek”. Odaértek egy nagykapu elé s a fiuk elbúcsúztak, s mondták, hogy húzza meg a csengőt. Egy kedves nővér fityulás feje jelent meg a kapuablakban. Persze, ez lehet a főzőapáca, – gondolta a fiú. „Kit tetszik keresni?” – „Berecz János vagyok, megjöttem”. – „Hogy tetszik mondani?” – „Megkaptam az értesítést, hogy felvettek a Kollégiumba”. – „Hova vették fel, kérem?” – „A Szt. Imre kollégiumba”. – „Ez nem a Szt.. Imre kollégium, hanem az Isteni Megváltó Leányainak asszonyháza”. Szegény balek körülnézett, de nem látta a Firmákat. Eliszkolt onnan, bérkocsiba ült. Mikor az igazi Kollégiumnál (12.kép) megállt a fogat, a fiú kétszer is megkérdezte, hogy jó helyen jár-e. Becsengetett gyanakodva, az ajtónál egy főiskolás volt: „Megjöttél, balek? Isten hozott! Na téged jól megjárattunk”.

Egy újabb eset:

A fogadás után városnézés közben az egyik Firma megjegyzi: „Mindén első évesnek orvosi bizonyítványt kell vinni, hogy alkalmas-e a pályára. A rendelő itt van, legjobb, ha mindjárt beszerzitek, mert holnapra kell s nem találtok ide. Máris az I. emeleti „Orvosi rendelő” táblánál voltak. Bent két fehérköpenyes „orvos”, vizsgáló fekhely, műszerek, mikroszkóp, orvosságszag. Vetkőzés után mély légzés, sóhajtás, pulzus, fekvőtámasz, ugrás, kalapácsos reflex, vérvétel, mikroszkóp, fejcsóválás, konzultáció, diagnózis: „A vérben Protococcus viridisek vannak, jobboldali tüdőtágulás. Így egyenlőre nem alkalmas egyik szakra sem. De Sopronnak gyógyító hatása van, jöjjön vissza egy hónap múlva. Addig csak ideiglenes felvételre javasoljuk!”

Fogadás után kérdik: „Hol fogtok lakni?” – „A kollégiumban.” – „Gyertek velünk, mi is ott lakunk. Útközben megmutatjuk a város”. Mentek-mentek körbe-körbe, míg jó fáradtan megérkeztek a kollégiumhoz. A kollégium két épületbél áll. Az újat (12. kép) a Firmák lakják s ennek bejáratánál újfajta kresztábla: „balekforgalom tilos!” A régi épület kapuja (4.kép) és aulája ilyenkor díszbe öltözik. Színes rajzok és fölíratok hirdetik a diákélet tudnivalóit, szabályait. A külső kapun (4. kép) a felirat: „Szervusz, te zöldfülű poros hasú, ész és értelem nélküli balek”. A belső ajtón felhívás: „balek köszönj!”, majd a balek tízparancsolat (15.kép). Színes rajzok magyarázzák a várható események humoros voltát. Pl.: a híresen szigorú oktatók karikatúrái alatt „balek óvakodj ezen emberektől!” (149.kép)..

Volt idő, amikor a külső kapunál egy eligazító táblán különböző szinti nyilak jelölték a kedvelt kocsmák irányát és távolságát. Pl.: zöld a Gruber panzió 425,5 lépés, Turistaház 530,25 lépés, kék a Perkovácz tanszék 1215 lépés, piros Schmauzer tanszék oda 256,5 lépés, vissza 832 1/4 lépés (12.a.,b.képek).

A dekoráció évenként változik, ahogy szerényebb, vagy gazdagabb az ötlettár és van-e jó karikaturista.

4. balek-oktatás

M

int a balekfogadásnál említettük, időnként a Főiskola hivatalosan berendelte a jelentkezőket a beiratkozás előtt legalább egy héttel (Ziwuska: Milleneumi Emlékirat, 1896. (165.kép) és Erdészeti Faipari Egyetem: Jubileumi Évkönyv, 1970. (173.kép) , hogy megfelelő oktatásban részesüljenek.

Selmecen kezdetben a balekok nem rendelkeztek jogokkal. Az elődök ugyanis azt vallották, hegy az elsősök önbizalma, egoizmusa gyakran túlzottan is nagy s ez a várható nehézségek lebecsüléséhez vezet. Az érkező diákok nevelését ezért minden Firma fő feladatának tekintette. Az alakítás, pallérozás módszerei mindig tréfásak, mai szemmel talán kissé túlzottak is, de emlékezetbe vésődők, hatásosak voltak.

A baleknek, hogy egyáltalán e későbbiek során balek lehessen, tanulnia kell. Ezen első héten, illetve a tanévelejétől az újdonsült hallgató jelölt a felsőbb évesektől (kohlenbrennerek, Firmák és veteránok) és főleg ezek közül az Ifjúsági Kör (12.c.kép) által kinevezett balekcsősztől (fuchsmajor) (13.kép) hallgatják, hogyan kell tanulni a Főiskolán, ismertetik a nagyhírű professzorokat, a tanszékeket, a botanikus kertet, gyűjteményeket, vagyis nagyjából mindazt, amit a hivatalos ügyek intézésénél kell tudni.

Ismertetik a legfontosabb selmeci hagyományokat, diákéletet és a kötelező viselkedési szabályokat, megtanítják a legfontosabb diáknótákat.

A balekcsősz rendesen bányász volt s elengedhetetlen jelvénye volt a bányamécs, illetve bányászlámpa, pálca és a farbőr (arschleder) (13.kép). A lámpa azért kellett, hogy a sötét balekokat láthatóvá tegye. A pálca (ferula) a rendetlenkedők fegyelmezésére szolgált. A farbőr régen hozzátartozott a grubenhez. Újabban, a bányászok Miskolcra költözése után erdész, földmérő és faiparos is lehet balekcsősz, de a farbőrt már nem használják. A soproni „Hagyományaink” (177.kép) 38. oldalon említi, hogy lány is lehet balekcsősz. Szerintünk ez helytelen.

Az egész balekoktatás fő célja, hogy a balekkel éreztesse, hogy egy diákközösségbe került. Íratlan alaptörvény volt, hogy az újdon sült diákok soha, egyetlen pillanatig se érezzék egyedül magukat, tudják, hogy törődnek velük, segítenek rajtuk. Ezen előoktatásba a balek elsősorban köteles minden idősebb főiskolástól, Firmától tanulni. Meg kell tanulnia a legfontosabbakat:

„A balek zöldhasú, porosfülű, ész és értelem nélküli véglény, amely minden tekintetben az isteni fényben tündöklő dicső FIRMÁK támogatására szorul”.

A balek olyan tehetetlen, hogy még írni se tud egyedül. Szerelmi levelezéseinél is segítségre szorul (14.kép), mert különben oly otromba szavakat használna, hogy még egy szamár is felfordulna. Ezért itt is a Firmája segít, akinek mézes szavai és körülirt virágnyelve meghódítja még a kőszívű asszonyokat is.

Ezen felül fel kell készülnie a balekvizsgára. Itt a vizsgáztatók a legkülönbözőbb módon faggatják a balekot. Kipuhatolják, mihez ért, mihez van kedve, mit tud az életről, stb. Ezért kívülről kell fújnia a balek tízparancsolatot (15.kép). A balek mindenekelőtt engedelmességgel tartozik Firmáinak és azok parancsainak (16. kép).

1. § balek kus! 2. § balek kuss! 3. § balek kusss!!! 4. § balek légy illedelmes!!!! 5. § balek ne légy falánk!!!!! 6. § balek ne légy konfidens!!!!!! 7. § balek mutatkozz be!!!!!!! 8. § balek illedelmesen köszönj!!!!!!!! 9. § balek a Firmád asztalához csakis engedélyével ülj!!!!!!!!! 10. § balek válassz magadnak Firmát!!!!!!!!!

(17.kép)

Egyidőben a balekvizsga eredményétől függött, hogy a hallgató jelölt beiratkozhat-e a Főiskolára és az Ifjúsági Kör tényleges tagjává válhat, ha sikeres balekvizsgát tett. Azonban, ha a balekvizsgát le is tette, akkor se lett még balek, bár valóban baleknek hívtuk, csak ha az Ifjúsági Kör tagja lett és meg lett keresztelve. A keresztelésnél (75.kép) kapott „vulgo és alias” diáknév tette balekká. A balek nevet egy évig, míg az új jelöltek nem jöttek viselnie kell, sőt az idősebbeknek élete végéig balek marad.

Így a balekoktatás nem ér véget a balekvizsgával, hanem azt a későbbiek során legalább fél éven keresztül a balekcsősz vezetésével folytatnia kell mindaddig, míg meg nem érett a keresztelésre, vagy még azután is. A keresztelés – mint látni fogjuk ott – szakestélyen (1.10 - 11) történik. Ennek a rendjét is el kell sajátítaniuk az idők folyamán, hogy szégyent ne valljanak. A diáknóták ismeretét kiemelte egy régebbi mondás is:

Amely diák Jénából asszony nélkül, Lipcséből veretlenül, Wittenbergából ép bőrrel és „Selmecről” pedig Bursch-nóták ismerete nélkül tér vissza szülőföldjére: az a világ legszánalomraméltóbb teremtménye.

Ezért minden jelentkező megkapta „A mi nótáink” c. nótáskönyvet (28.kép), ezenkívül újabban az „Alma Mater” (174.kép) , illetve a „balek tudnivalói” jegyzetet (174.kép). A balekoktatás mindig kötetlen és közvetlen volt, a balekcsősz megismerte a keze alá adott fiukat és azok is megismerve a szokásokat tudták meg, hogy egy demokratikus szellemű diákközösségbe kerültek. Ugyanígy az üdvözlési mód már Selmecen is „Szervusz” és a beszélgetés is a „Te” bizalmas második személyű megszólítás volt. Ma ez természetesnek látszik: de akkor a „Tekintetes Úr” volt a legkisebb titulus.

A tanultakról vizsgát kell tenni, aminek lefolyása tele van humorral, ötletekkel, tréfákkal, melyek néha kicsit erősek is lehetnek. Amint a balekvizsgát letett és beiratkozott balek megismerte a szokásokat, próba szakestélyt tartottak a balekcsősz és néhány Firma vezetésével. Ha a balekság ezen helytállt és a díszbalek (47.oldal) is tudta beszédét, az Ifjúsági Kör kihirdette az Ismerkedési szakestélyt (50.oldal)

Hogy az összetartozás még nagyobb legyen, a rendes név mellé valami más név, az úgynevezett „vulgo” is kerül s egymás között, ezt használják és ma is így becézik egymást. Sok esetben a rendes név ma már feledésbe merült, de a vulgo megmaradt. Pl.: Moldován Antalt, aki Madas Antalra magyarosított, Madas Csoré névvel illettük, vagy Kovács Bélát csak Bulancsnak neveztük. Kosáryné Réz Lola, Réz prof. leánya „Selmeci

öregdiák emlékszik c. írásában (261. oldal) leírja, hogy egy minisztériumi erdőfőtanácsost, a méltóságos urat is „Cérna” néven szólítja egy alacsonyabb beosztású régi diáktársa.

5. balekvizsga

R

égebben, – a mostani értelemben vett – balekvizsga nem volt, csak a fuchsmajor vizsgáztatott és főleg csak a nótákból s pár elemi kérdésből. Ugyanis gyámolításra szoruló, buta balekhez nem lehetett kérdéseket feltenni, mivel ész és értelem nélkül volt. Később, még Selmecen általános műveltségből komoly és beugratós kérdéseket tettek fel, melyeknek nevelő jellegük is volt, a szerényebbek önbizalmát növelte, a fennhéjázó ficsúrokat pedig letörte.

Ezen első időkből írásos emlékek nem maradtak, de déd- és nagyapáink által szájrólszája adott adomái, meg apáink 1930-as években kiadott megemlékezéseiből sokat tudunk. Mind Selmecen, mind Sopronban a földrajzi és kulturális elzártság igen kedvezett a „nagyképű balek” tréfás beugratásának, ugyanis nem sértődhetett meg, haragot nem tarthatott, mert a balekvizsgát le kellett tennie ahhoz, hogy a diákszervezet, az Ifjúsági Kör tagja legyen, mert – bár volt kivétel is – 1934-ig csak ennek sikeres letétele után iratkozhatott be a Főiskolára is.

A tréfás ugratások is mások-mások voltak, aszerint, hogy a jelentkező hogyan viselkedett, szerény, vagy fennhéjázó volt-e. Származástól, anyagiaktól függetlenül mindenki egyforma volt, ahol az „egy mindenkiért és mindenki egyért” alapelv maradéktalanul érvényesült. Jó példa erre, hogy nem egy szakon Lajos bajor királyi herceg, Eszterházy gróf és egyik lovászának fia, vagy több bányaigazgató és bányamunkás fia egy társaságba járt, sőt amikor a tehetősebbeknek elfogyott a pénzük, a szegényebbek fizették a szerényebb cehhet.

El kellett sajátítania a burschok közé való felvétel és beilleszkedés alapismereteit, melyet a balekoktatás első részén kellett megtanulnia. Be kellett bizonyítani a Firmák előtt, hogy rátermett-e a választott szakmájára, ép és egészséges-e testileg, lelkileg, szellemileg, valamint mit tanult meg a balek tennivalókból. Igazolni kellett, hogy – felesleges zaklatások árán is – nem teng túl bennük a hamis, rosszul értelmezett önérzet, ami megnehezítené a

közösségbe való beilleszkedést. De mindig voltak akik nehezen törtek be, ezeket különösen megtréfálták, újra-újra próbára téve őket.

A balekvizsgai trükkök se válnak be, hol jól, hol rosszul sikerülnek. A jobbakat megjegyzik, sőt okulásul össze is állítanak „balek kérdéseket”.

A vizsga helye rendszerint több kisebb-nagyobb teremből álló helyiség, Sopronban a tornaterem melletti sportszobák voltak, melyek kisebb előtérből és nagyobb öltöző szertárból állott. Majd az Ifjúsági Kör székházában (12.c.kép) is tartottak balekvizsgát. Később a kollégiumban, újabban a KISZ házban (18.kép) tartják a vizsgákat.

A bejárati ajtón „balek! Papát, Mamát kinthagyni!” nagy betűs felírás figyelmeztetett. Az előtérben feldíszítve, égett szélű, nagy pergamenen, mint sok vihart megélt okmányon:

„MI A balek? A balek ÉSZ ÉS ÉRTELEM NÉLKÜLI, ZÖLDFÜLÜ ÉS POROSHASU VÉGLÉNY, AKI MINDEN TEKINTETBEN, AZ ISTENI FÉNYBEN TÜNDÖKLŐ DICSŐ FIRMÁK TÁMOGATÁSÁRA SZORUL”.

A balek tízparancsolat (lásd előbb a balekoktatásnál) nagy bekeretezett üveg alatt ki van függesztve (15.kép). Majd külön pergamenen:

„SELMEC, az Istened, anyád, szeretőd, menyasszonyod, testvéred, mindened, aki bántja ellenséged”.

A balekcsősz (fuchsmajor) (13.kép) kioktatja a balekokat, hogy vizsgára bemenni csak akkor szabad, ha mindent megtanultak. A vizsgára belépés egyedül, kopogás után csak akkor lehet, ha erre a Firmák engedélyt adtak. Ezután bal lábbal kell belépni és köszönni: „Jó szerencsét”! (19.kép). Üdv az erdésznek! (20.kép) LFS a kohásznak”! A tízparancsolat szerint be kell mutatkozni s kérni a Firmákat, hogy vizsgáztassák le. A feltett kérdésekre pedig okosan kell válaszolni, és kellő komolysággal végrehajtani, amit mondanak.

Esti vizsgáztatáskor a tágasabb vizsgáztató szobában félhomály volt s csupán pár bányászlámpa, vagy gyertya égett. Egy hosszú asztalnál foglaltak helyet a vizsgáztatók Firmák, ultra-supra veteránok (II. éves sohse) gondosan válogatott öltözékekben pro-

fesszorként, tanársegédként, torna, stb. tanárként, orvosként és ápolóként, és minden elképzelhető formában. Az asztalon különböző taneszközök, oldalt tornaszerek, orvosi felszerelések. A II. éves kohlenbrennerek az udvarban, a nyitott ablaknál helyezkedtek el. A vizsgáztatás a következőképpen történt:

Az elnök intésére a balekcsősz beszólította az első delikvensét. A balek kopogott, megvárta míg engedélyt kapott a belépésre: „Bújj be”! Az ajtót kinyitva, bal lábbal kellett belépnie. Ha tévedett, a „pedellus” kizavarta a nem vizsgáztató Firmák és főleg az ablakban lévők alapos fujjolása közben. Kint a balekcsősz mosolyogva magyarázta meg, hogy azért repült, mert ez lett volna a harmadik ballépése, a második ballépése, amikor idejött a Főiskolára, az első pedig az, hogy egyáltalán megszületett.

Ha bal lábbal lépett be, 3 lépés után meg kellett állnia, köszönnie kellett: „Jó szerencsét! Üdv az erdésznek”! és egy kohász beleüvölt „és a kohásznak”? – „Nem tudom” volt a válasz. Nagy fujjolás tört ki.

Az elnök: „Menj ki balek és tudakold meg a kohász üdvözlést is”. Kint megmondták neki: „LFS a kohásznak!”, de ezt nem akarta mondani, rosszat sejtve, de megnyugtatták: „LFS = Legyenek Fényes Sikerei”.

Ha végig elmondta valaki az üdvözlést, meg kellett mondania a nevét, s engedélyt kellett kérnie szólásra. Ha megkapta az engedélyt kérnie kellett: „Kérem az isteni fényben tündöklő Firmákat, tanárokat, hogy vizsgáztassanak meg engem”. Egy. Firma-tanár: „Mondja el az 5-ik tízparancsolatot”. Ha jól mondta: „balek ne légy falánk!!!!!”, mást kérdeztek. Ha pl.: „Ne ölj” volt a válasz, a további kérdés: „Egy csúnya kukacot eltaposna-e”? „Igen” esetén „Pedig az a baleknál fejlettebb lény. Kimehetsz, gondolkozz el, s ha újra szólítunk bejöhetsz”. „Nem” esetén megindokoltatják.

Szánalmas dadogást az ablakban lévők harsány gúnykacajjal honorálják, és csípős megjegyzésekkel próbálják megfélemlíteni. Ezután hangzottak el az iskolai életre vonatkozó kérdések, és ha a jelölt mulyásodott, akadozott a nyelve, máris repült, kirúgták. Jöhetett még egyszer vagy többször is pótvizsgázni. A Firmák ezen vizsgákon sohasem a tárgyi tudást nézték, hanem a helyes viselkedést, a talpraesettséget, a jó fellépést, a humor érzéket (21.kép). Rendszerint csak többszöri próbálkozás után voltak kegyesek, és ha a balek a tréfás orvosi vizsgálaton is átesett, végzett a vizsgával, melynek eredményét vagy mindjárt közölték, vagy csak később együtt.

Egy másik balek már túl van a köszönésen, bemondja a nevét és utána teszi: „erdőmérnök hallgató”. Van ennek mindjárt visszhangja, az ablakból nagy kiabálás: „Micsoda, fújj balek, csak szeretnél lenni, hisz még csak zöldfülű vagy”. Kidobták.

Az elnök egy másik balektól megkérdezte: „Hát a 10 parancsolat előtti mondókát tudod-e”? Kis gondolkozás után mondja: „vulpes seu vulpecula est” akadozott a latin szövegen. „Tudod-e vagy sem”? Ha nem „hátra arc és tanuld meg”. Mivel a balek az értelmét tudta, magyarul mondta: „balek, hordozz magadnál mindig cigarettát” és megkínálta a vizsgáztatókat, míg az utolsót is kivették (22.kép).

A szöveg helyesen:

„Vulpes seu vulpecula est animal sine mente ac racione semper magnam quantitatem tabici vel cigarum secum portat”.

Vagyis:

„A balek ész és értelem nélküli véglény, mindig nagy mennyiségű dohányt vagy cigarettát hordozzon magánál”

Elnök: „Látom, hogy dohányos vagy. Hát pipázni szoktál-e”? – „Nem, nem bírja a fizikumom”, válaszolja a balok. – „Azt nem te döntöd el, majd a doktor alaposan megvizsgál”. – „Ha pedig erdész szeretnél lenni gyújts rá eme pipára!”

Egy karhosszságnál hosszabb szárú „selmeci” pipát ad oda. A delikvens szájába teszi a csutorát, gyufát gyújt, de nem éri el a pipa száját. A titka ennek az, hogy a meggyújtott gyufát rá kell előbb tenni a dohányra, s utána szájba venni a csutorát és szívni, mikor is a láng a szívás hatására a dohány felé megy és a pipa füstölni kezd. A baleknak nem sikerült. Másik balek, hasonlóan kínlódott percekig, a társaság harsogva nevetett. Végre kitalált egy másik módot. Egyszerűen a pipa szárát kihúzta a pipából és a pipa csonkot szájához vette s így gyújtott rá.

Majd énekelnie kellett. Utána. egy szigorú tag: „Ki a maga szeretője”? ötölt hetelt a balek, de végül kibökte: „a Mancika”. Volt erre nevetés és az elnök alaposan leszidta, hogy a

legelemibb kérdésekkel nincs tisztában, „nem a magánügyeire vagyunk kíváncsiak, szégyellje magát! Kifelé”. Kint tudta meg, hogy „SELMEC” lett volna a felelet. Nemsokára újra reá került a sor. Nagy örömmel fogadták, „Itt a Mancika balekja”! Megremegett, mi jön még ezután? Egy új tag: „Mondja maga zenél”? – „Nem kérem”. – „Hát akkor miért citerázik itt?”

Újabb balek jön először, kopog, ballábbal lép be, szabályosan köszön, bemondja a nevét és „balek szeretnék lenni”. Kérdésekre szabályos, talpraesett válaszokat ad. Megkérdezik honnan tudja ezeket? „Kérem én már két hónapja itt vagyok Sopronban, a legjobb mesterem a Poéta. Apám, nagybátyáim, nagyapám és ükapám is bányász volt. Magam egy éve föld alatt és föld felett hasaltam Salgótarjánban a többi bányász között”. Az elnök feláll, hisz ismerik egymást, mert az elnök a Poéta: „Meg fog felelni az Ifjúsági Kör célkitűzéseinek, a bajtársi szellem ápolásának” és kezét nyújtva: „Szervusz! Felveszlek az Ifjúsági Körbe. Becsüld meg magad köztünk”.

Újabb balek próbálkozik. „Hány tojásért szerezted az érettségidet”? Ha tiltakozik, villámgyors kérdésekkel zaklatják több helyről is. Ha már ideges, a fehérköpenyes orvoshoz küldik, aki megvizsgálja, egy-egy szakszót mormol s végül elszörnyedve állapítja meg a bajt: „idegbeteg”. S már írja a receptet: „a ditrigonális trapezoéderes tablettát”. Holnap jöjjön vissza.

Sok baj volt a kardokkal is. A bányász és erdész díszkardot még felismerték, de a kohász kardot, azaz a bugylibicskát még a kohász balek se merte kohász kardnak titulálni. A balek elméletből megfelelt, jöhet a gyakorlat.

„balek, menj fel Gallovits professzor úrhoz (valóban Hornoch altisztje), és kérd el az optikai tengelyt”. A balek elmegy, de visszajön azzal, hogy a prof. a vasgyárba küldte el, ott rá hivatkozással megkapja az optikai tengelyt.

Mástól megkérdezték, hogy van-e szakjelvénye? Mivel nem volt: „Menj fel a II. emelet 2. szobába Kiss tanársegéd úrhoz, kopogás után illendően köszönj, mert az kohász Firmád is és kérj 10 pengő lefizetése ellenében. Ha ott lesz egy idős ember, az nem altiszt, az a prof. s méltóságos úrnak szólítsd”. De hozattak sok mindent, pl.: 3-ik képsíkot, bányász kanyarkulcsot, süvegfát, stb. (24.kép).

Egy-két eset volt a hosszú idő alatt, mikor a vizsgázó túl önérzetes volt, vagy pimaszkodott, azt többször kiküldték, napokig megkínozták. Sőt olyan eset is volt, mikor nem

felelt meg a nagy pimaszkodásai miatt, az eltűnhetett, mert nem lett felvéve az Ifjúsági Körbe s így többnyire nem is iratkozhatott be a Főiskolára. De volt olyan idő is 1934. után, mikor az illető nem lépett be a Körbe, nem vizsgázott és beiratkozhatott.

A „vadász balek”-okkal meghajtatták a botanikus kertet, egy másik „vadász” a Fenyves panzióban mosogatott pár napig a külföldi vadászok után. Egy ál-rektor tatarozás, és a poloskairtás ürügyén az óvónők kollégiumába költöztette át a balekok egy részét.

Jött az orvosi vizsga. Levetkőztették, közben gatyáját az udvaron közszemlére kitették. Megállapították, hogy nem hiányos testrészű-e_ megtornáztatták, hogy bírja-e a strapát, vért vettek. Orvosi vélemény: „Gyenge, s vérszegény”, a nőktől 5 évre eltiltották és beutalót írtak a kórháznak.

Egy másik balek jobb szívén Ichtyosaurus baktériumot, harmadiknál Belemnitest találtak a bal lábánál. Egyik kellemetlen professzor fiát bizony alaposan megnyaggatták, hiányos testrész bizonyítása közben belekékült, zöldült. Fertőzöttnek: minősítette az „orvos”. Igaz, hogy az „orvos” nem is végzett a Főiskolán. Akinek végül sikerült a Firmák kegyét megnyerni, a vizsgán feltételesen átengedtél: abban a reményben, hogy „fejlődő képesnek látszik, s így remény lehet rá, hogy az isteni fényben tündöklő dicső Firmák támogatásával megállja a helyét a Főiskolán is”. A vizsgabizottság kiállította a nevezett részére a „Bizonyítványt”, mely tanúsítja, hogy „XY a balekvizsgát sikeresen – kegyelemből (nem kívánt rész törlendő) –, letette és felvételre javasoljuk a Főiskolán. Ifjúsági Kör pecsétje, dátum, elnök aláírása”. E bizonyítvány nélkül – mivel a tanári kar is egyetértett a balekvizsgával, hisz egykor ők is részesei voltak – 1934-ig többnyire nem lehetett beiratkozni. A delikvens nevét feljegyezték, hogy a később kiállítandó Kör-i igazolványt (23.kép) ki lehessen állítani, s így az Ifjúsági Kör tagja legyen.

Ezzel megkezdődött a fiatalok legszebb négy, kinek-kinek öt-hat esetleg tíz éves főiskolás korszaka, melynek gondtalanságát csak a munkás napok és vizsgahónapok erőfeszítései szakították meg. Hogyan lehet tíz év? Pedig igen egyszerű, aki ilyen hosszú ideig volt a Főiskolán vagy kislányt szeret – reménytelenül, vagy a sört – kegyetlenül. Tercier non datur (harmadik eset nincs). Vajon mindezen ugratásnak, sokszor már az önérzetet sértő, elég komoly próbának mi volt a háttere? Igen mély értelme abban volt, hogy ezzel leszállították a magas polcról a túltengő önérzetű, beképzelt ifjakat. De a próba bizonyította be, hogy nehéz időkben képes lesz-e tűrni a barátságért.

Újabban Sopronban a KISZ házban (18.kép) tartják a balekvizsgát, de nincs is minden évben. Este, vacsora után karonként külön-külön rendezik. Először zártkörű volt, az oktatók és idősebb Firmák vehettek csak részt, később nyíltabb lett, de a meghívottaknak valamilyen köze kellett legyen az egyetemhez.

Két asztalsor van, egyiknél az oktatók, másiknál a vizsgáztató „ál-profok” ülnek tanszékük felírása mellett. Pl.: Erdőirtástani, Gombászattani, Kritikai realizmus tanszékek. Ez évenként változott, ahogy a megfelelő „specialista” kívánta.

A teremben félhomályban ülnek, a bizottság feje felett óriási denevér függ, az asztalon csontok, koponyák s mindenféle „kellékek”. A vizsga előtt fel kell iratkozni a tanszékek szerint. A föliratkozás szerinti sorrendben először néhány egyetemi-hagyományi-szakmai kérdésre kell válaszolni, majd néhány tréfás-elmés kérdést kapnak. A vizsgát az elnök irányítja, de ott van a „hivatalsegéd” és a „dékáni hivatal” is.

Mindenkinek tudnia kell a „bemutatkozást”: „Én XY zöldfülű ...... Firmák támogatására szorul, balek szeretnék lenni”. Aki átmegy, igazolást kap és kimehet a teremből, (esetleg a teremben maradhat az elnöktől függően). Aki elbukik, be kell fizetnie az UV díjat, 1 üveg sör árát és ki kell mennie. A befizetett díjakról „UV bárcá”-val igazolást kapott; amivel újabb vizsgára jelentkezhetett. A pótvizsgák mindig eggyel több üveg árába 2, 3 és 4, stb. folynak.

Itt választott magának Firmát a balek a vizsga végén (11.kép). Miskolci balekvizsgáról kevés információnk van, ezt nekik kell leírni.

A Firma-balek viszony általában barátsággá alakult. A Firma patronálja balekját, tanácsokkal látja el. A balek viszont segít olyan dolgokban, ami egy Firmához nem nagyon méltó. Pl.: rendet teremt, bevásárol, üres üveget telire cseréli, elázottakat hazaszállítja.

6. Bányajárás

S

elmecen a bányajárás a tanév elején, október 10-15-e között történt, amikor az öreg hallgatók, a firmák a föld alatti sötét, csendes munkahelyeket bemutatták az újdonsült hallgatóknak.

Este, úgy 7 óra felé a hallgatóság összegyűlt az Ifjúsági Körben, ahonnan a bányászszak legidősebb tagja, a szakelnök – magas tetejű és tollforgós bányászsüvegben, bányamécs és fokossal (19.kép) vezetésével megindultak, utána az énekvezető (magyarosítás a cantus praes helyett), majd „gänzen marsch”-ban (elfelejtették a magyarosítást: libasorban) a többiek. Minden második diáknak a kezében égő bányamécs volt. A menet a selmeci Szt. Háromság szobrot megkerülte, majd kígyóvonalban (szalamanderben) a „Szerencse fel a tárna vár” dalt énekelve a Fő utcán végig mentek, németül „Glück auf! Glück auf! der Steiger kommt”. Mikor az alsóvárosi Glanzenberg altáróhoz értek, kört alkotva énekelték „Der Bergmannstand sei hoch geehret” (Tisztelet a bányász szaknak) kezdetű, a bányászatot magasztaló dalt. Ezután lassan bementek a bányába s jó fél óra múlva a Pacher altáron jöttek ki. A visszaindulás az érkezés szerint szalamanderben, az Ifjúsági Kör előtt énekeltek és egy bányásztanárnak adtak szerenádot. Utána szétoszlottak vacsorázni, majd egy előre kijelölt kocsmában szakestélyre gyülekeztek.

Sopronban ilyen bányajárás nem volt, hisz Brennbergbánya túl közel volt a határhoz és messze Soprontól. Néha az alagsorban lévő „bányafolyosó”-ba vitték be a balekokat.

Újabban Miskolcon tartanak a bányász balekok részére ilyen bányajárást Lyukóbányán. Erről azonban mi még nem tudunk részleteket. Ennek leírása a miskolci balekjainkra vár.

7. A díszbalek

e szeri, se száma a balekok tréfás beugratásának. Így történt az is, hogyan született meg a díszbalek kifejezés.

S

Az országos főerdőmester annak idején távirón közölte, hogy Selmecbányára érkezik. A firmák töprengtek, hogy ebből mit lehet kihozni. Összehívták az erdészeket és ezen a megbeszélésen közölték az erdész balekokkal, hogy nekik kell köszönteni a főerdőmestert.

Nehezen akadt vállalkozó, mert a balek amilyen irigy és falánk, annyira félénk is. Végül mégis csak akadt egy törtető fiú, aki jövőjének megalapozását látta e köszöntő elmondásában. E hős – mivel a firmák gyámolítására szorul – a Firmákkal együtt elkészítette a beszédet, amelybe a Firmák jó néhány szakmailag téves kifejezést is beleszőttek. A balek a szakszavakból alig értett valamit, de nagyon tetszett a sok idegen és ismeretlen kifejezés. A balek a fogadáson mindezt szóról-szóra elmondta. A főerdőmester – aki be lett avatva – rövid köszönő szavak után a szónokot vállon veregetve így szólt: „Téged pedig, oh balekok dísze, az Isten éltessen soká”!

A jelenlevők között kitört a hahota és a szakestélybeli „Van már nekünk elnökünk” analógiájára „Van már nekünk díszbalekunk” éneklésével vonultak végig a városon.

Bruchner Nándor 1890-ben írta egy ismétlését. A pedellust felöltöztették császárkabátba, köcsögkalapot tettek a parókás fejére és álszakáll, bajuszt ragasztottak rá. A díszbalek elmondta a beszédét, a pedellus nagy kézrázással köszönte meg. Ekkor pár lány ugrott oda, lerángatta az álöltözetet. A díszbalek elszégyellte magát, de az Ifjúsági Kör elnöke: „Ne haragudj pajtás ezen ártatlan tréfáért. Nézd én is voltam díszbalek, s ma elnök vagyok”.

Dr. Mohi Rezső 1965-ös előadása szerint Selmecen előre kiválasztották a legfélszegebb, félénk elsőévest. Megmondták neki, hogy Ő fogja üdvözölni az évnyitón a Dékánt, az ünnepi beszédet már elkészítették. Egy feketébe öltözött férfi elé vitték a balekot, aki a díszbeszédet elmondta. A férfi: „Örülök, hogy ezt a nehéz pályát választotta, de én az akadémia hivatalsegédje vagyok, aki kiflit és szafaládét árul”.

Róth Gyula is hasonlóan ír le egy ilyen beugratást, mely után díszbalek-fogás tort ültek. Mire való a díszbalek? Mindenütt ott kell lennie, ahol tréfák várhatók, hogy mulassanak rajta.

A díszbalek lesz először megkeresztelve, rendszerint az ismerkedési estélyen. A többi balek csak később. A díszbaleknek „szűzbeszéd”-et kell mondania ma is, amelyben frappáns szavakat kell vegyíteni rövid adomával vagy viccel. Díszbalek: „Mélyen tisztelt szakestély, magas Praesidium”! de a Firmák közbevágnak: „Pfujj. Mit beszél, nem látjuk. Hol az a balek”? (54.b.kép). Fukszmajor: „balek, die Sonne geht auf (a nap felkel)”, a díszbaleknak a székre kell felállnia. Firmák: „Még mindig nem látjuk, hol van”? Fukszmajor: „Hőher!” (feljebb), „noch hőher”! (még feljebb) s a díszbalek ekkor már az asztal tetején áll lábujjhegyen. Díszbalek folytatta.: „Ahogy innen a magasból letekintek, mint a balekság dísze...” Tovább mondani már nem tudta, mert a Firmák: „Fújj! Kik a te balekjaid? Honnan tekint le? Mi tekint le? Nem látunk semmit”! kiabálják. Fukszmajor: „balek, die Sonne geht unter!” (a nap lemegy) „unterer!” (lejjebb), „noch unterer” (még lejjebb) – parancsszavára az asztal alá parancsolta a díszbalekot (60.kép). Majd az egész balekságot is, újra fel az egészet az asztalra, le. Végre a díszbalek elnyögheti folytonos nevetés, közbekiabálás közt a beszédét

Az egész értelme: lám ti vagytok itt a legkisebbek, a leggyámoltalanabbak s amellett még neveletlen pogányok is.

8. Az ismerkedési szakestély

A

balekvizsgát sikeresen letevő és a Főiskolára beiratkozott első éves hallgatók, a balekoknak nevezett, de még nem balekok, (azok csak a keresztelés után lesznek) hosszabb-rövidebb ideig tanulták a diákélet rejtelmeit, szokásait. A tanítást rendszeresen egy idősebb, az Ifjúsági Kör által megbízott, lehetőleg III. éves bányász Firma, a „Fuchsmajor”, magyarul a „balekcsősz” végezte (13.kép).

Mikor a balekságnak legalább egy része valamit elsajátított a diákélet nem tanterv szerinti leckéjéből, a balekcsősz felkészítette őket a „szakestélyen” való viselkedésre és az ottani balek kötelességekre. Ekkor pillanthattak be először a diákközösség szórakozásába is. Az ismerkedési szakestélyen a Firmákon kívül részt vettek a tanárok, a helyi notabilitások is. Ekkor a polgármester néha – újabban a tanácselnök – városi polgárrá is fogadta a balekokat. A szakestélyre kevésbé díszes meghívókat is szoktak küldeni (25. kép).

A szakestély – mint később látni fogjuk – egy ivászattal és nótázással egybekötött szórakozás, melyen számtalan ötlettel különböző komoly és mókás ténykedést lehet végezni.

Az ismerkedési vagy balekavató szakestély is egy ilyen rendezvény, de különbözik a többitől, mivel ez inkább csak bemutató jelleg. A balekok megismertetése a cél. Miskolcon a balekavató szakestélyt a bányajárás után tartják.

A balekcsősz megmondja, hogy a balekok mikor és hol gyülekezzenek. Elmeséli, hogy a balekok, – amikor a Firmák egy része már elfoglalta helyét – egy terítetlen asztalhoz lesznek vezetve, amelynek egyik végén, az asztalfőn a balekcsősz részére fehér terítő van elhelyezve, rajta bányászlámpa. A Firmák asztala terítővel van lefedve előfordul, hogy egyik másik helyen felhajtották a terítőt. Ez annak a jele, hogy az ott ülő még nincs megkeresztelkedve.

A balekcsősz alkalmas időben – még a hivatalos kezdés előtt felkiált: „balekság föl! Irány a kinti söröshordók!” ott állnak a Vigalmi Bizottság háznagya által kinevezett csaposok, akik a hordókat már előbb csapra verték és az odakészített korsókat már részben megtöltötték. A balekok sorban 1-2 teli korsóval egy-egy kezükben a Firmák asztalához viszik az italt. Mindig az elnöki asztalnál kell kezdeni.

Ezután következik a szakestély megnyitása, – amint azt később leírjuk. A balekság kötelessége a balekcsősz parancsára az üres poharakat összeszedni, kivinni a csaposokhoz és megtöltve visszahozni. Állandóan ügyelni kell, hogy egy Firma előtt se legyen sohse üres pohár, ezért felváltva állandóan cikázniuk kell a Firmák asztalai között.

Újabban előfordul, hogy nem hordós, hanem üveges sört szereztek be. Ekkor a balekság előre kihordja az üvegeket s a balekcsősz utasítására ezeket kinyitják és ha pohár is van, a balek tölt. Ha elfogy az ital, újabb üvegeket kell behozniuk, az üreseket közben-közben összeszedik.

Rendszerint az első hó végén, de legkésőbb november 10-ig tartják az ismerkedési szakestélyt. A szakestély a később leirt módon folyik. Egyszer alkalmas időben jobb kéz feltartásával a balekcsősz „Vocem preco” felkiáltással szót kér. A szakestély elnöke, ha és amikor kedve tartja szól: „A balekcsősz szólni kíván. Ha valami érdemeset tud mondani, a szót megadom. Habeas!” Az elnök szavait a contrapunct, magyarul visszhang minden esetben utána mondja, míg hosszabb szónoklatnál az elnök: „Kontrapunkt kikapcsolva” szóval el nem hallgattatja.

A balekcsősz felállva mondja: „Mélyen tisztelt Szakestély! magas Praesidium! Engedtessék meg, hogy a nevelésemre bízott ész és értelem nélküli véglényeket az isteni fényben tündöklő dicső Firmáknak bemutassam. Kérem előre elnézésüket ahhoz, hogy e véglények oly aprók és sötétek, hogy csak nagyító szemüvegen vagy mikroszkópon át és fényszóróval kivilágítva láthatók. A hangjuk pedig szócsővel, újabban mikrofonnal felerősítve is csak bolha köhögésként hallható”.

Az elnök: „A balekcsősznek engedélyt adok arra, hogy balekjait bemutassa”. Ezután a balekokat egyenként, vagy csak az elsőt, a díszbalek fülönragadva hozza (74.kép), lehetőleg erősen megvilágítva. A balekcsősznek először engedélyt kell kérni, hogy a balek szólhasson. A balek: „Mélyen tisztelt Szakestély! magas Praesidium! Kérem az isteni fényben tündöklő dicső Firmák nemes társaságát, hogy mint ész és értelem nélküli véglény felfedhessem kilétemet. Nevem XY, I. éves bányamérnök hallgató. Jöttem pl.: Salgótarján melletti Etes község Frigyes aknai bányatelepéről, hol apám főaknász. Választott Firmám pl.: Kovács Imre alias Nagy seggű”. Ha valamit eltéveszt, nagy fujjolás, esetleg „Tűnj el” felkiáltás.

És így sorban bemutatkoznak. Ha hosszú a sor, csak az első, a díszbalek mondja el a fentieket, a többi csak a nevét, szakát, származását és megnevezi választott Firmáját.

Többször előfordult, hogy a balekokat nem látja a Firmák kara, hisz apró véglények. Erre a fukszmajor: „Die Sonne geht auf” felkiáltására. a balekoknak előbb a székre kellett felugrani. Ha még ekkor se látták, jött a „Noch hőrer!” vagyis az asztalra kellett fellépniük. Majd újabb „Noch hőher!” vezényszóra, lábujjhegyre állni ok (54.b.kép).

Volt idő, amikor a balekok végigmentek a tanárok, vendégek és firmák asztala előtt, minden balek bemutatkozott, kezet fogtak velük. Ezzel a kézfogással lett a balek elismerve főiskolai polgárnak és kollegának.

Utána a szakestély folytatódik, s a balekok hordják a söröket, nótázhatnak is s néha lopva ihatnak is pár cseppet.

Néha előfordul, hogy e szakestélyen a balekok egy ismeretlen anyaggal ismerkednek s ezért vagy fürdővíznek nézik, vagy beleesnek a sörbe (26.kép). Ha pedig pár csepp jut a szájukhoz, földmozgást észlelnek, s azt hiszik, hogy még a bölcsőjükben hintáznak (27.kép).

Rendszerint az ismerkedési szakestélyen keresztelik meg a díszbalekot, – csak őt – esetleg tiszteletből valamelyik vendéget. A többi balek csak később keresztelkedhet meg. Ez a díszbalek keresztelés rendszerint a szakestély szünet utáni részén történik (lásd keresztelés).

9. A mi nótáink

A

kik diákéveiket különösebb kedélyesség nélkül – csupán tanulással – töltötték el, nem tudják megérteni, miért pirul ki egy volt selmeci, soproni, vagy miskolci akadémikus, főiskolás vagy egyetemista diák arca, miért ragyog fel tekintete, miért lágyul el és válik színesebbé a hangja, ha felcsendülnek a régi diáknótáink.

A diákdalok talán sehol sem hangzottak szebben, mint a magas hegyek közt megbujt kis bányavárosban, hol a hegyoldalak játékosan visszhangozták a víg dalokat.

Régen, nagyon régen Születtek ezek a dalok a diákság ajkán s mikor a selmeci Akadémia létesült, átvették ezeket a bányászok, majd az 1808-ban odakerült erdészek, végül pedig a kohászok is. Vidám gyülekezeteiken csendültek fel, gyarapodtak és éltek tovább a dalok.

A régi és Selmecen született dalokat a külföldi hallgatók tovább vitték saját hazájukba s ott is a barátságot, szerelmet, a diákéletet szépítették. A német nótáskönyvekben akkor „Wie die alten Schemnitzer Schachttag hielten” volt beleírva.

A „Ballag már a vén diák” című dal (29. és 30. kép) a XVIL századból eredő szepességi népdalból, a „Bemooster Bursch”-ból indult el, mely Szilézián át került ki német földre, hogy mint „freibergi burschlied” (diáknóta) térjen vissza Selmecre. A jelenlegi magyar szövege egy 1894-ből származó valétaiven már látható volt. Ugyanezen dallamra készült a „Bányász búcsúja” című dalunk.

A régi selmeci bányászdalokról a XVI. század nagy tudósa, Agricola ez írja: „...a bányászok nehéz és hosszadalmas munkájukat szép csendes énekekkel igyekeznek elviselhetőbbé tenni”. E dalokról a XVIII. század utolsó évtizedeiben hallunk először, az Akadémia 1763-as megalakulása után. Itt a német mintára megalakult „Burschenschaft”okhoz (diákszövetség) német földről jövő diákok hozták be. De a bursch dalok egy része Selmecen született, természetesen az akkori német és latin szövegekkel, hisz a hivatalos nyelvek akkor ezek voltak.

1826-ban a Selmecen tanuló bécsi Stegmayer Károly ad ki „Hangok a mélyből” (Klänge aus der Teufe) címen Bécsben 24 selmeci nótából dalgyűjteményt. Számuk egyre gyarapodott, 1843-ban Selmecen jelent meg a „Selmeci akadémikus dal- és karének gyűjtemény” (Erinnerung an Schemnizt Sammlung üblicher academischer Lieder und Rundgesange), mely 27 dalt tartalmazott. A könyv első oldalát az Újakna (der neue Schaht) képe díszíti, háttérben a szélesaknai út és a Szitnya meredek csúcsa, előtérben két bursch.

A versekből csodálatos szeretet sugárzik és vágy Selmec után, dévaj jókedv, bajtársiasság, amely a selmeci diákdalokat jellemzi. Az 1870-ben kiadott „Selmeci Akadémiai Dalgyűjtemény” (Schemnitzer academische Lieder) már 88 dalt tartalmazott, az 1878-as kiadás volt a leggazdagabb 104 dallal. Azóta igen sok kiadás volt.

Egy-két érdekesség: a Bányászhimnusz 1920-ig a „Gyászinduló” volt, ezt egy freibergi bányászhallgató, Theodor Körner 1814-ben írta németül. 1878-ban került az „Akadémisches Grablied” (Akadémiai sírnóta) címen a selmeci diákokhoz. Magyarra fordítója ismeretlen, valószínűleg Tassonyi Ernő 1903-ban. A mostani „Bányászhimnusz” (31.kép) első részé-t Szerdahelyi József és Vahot Imre „A bányarém” (31.a.kép) című regényes daljátékából (1855) vették.. Ezt szépen leírja Aradi János visszaemlékezésében (32.,33.kép). A második része pedig Felsősziléziában a XIX. század eleje óta ismert „Schon wieder tönt vom Thurme” (33.a kép). (Már újra szól a kis harang) c. tarnowitzi bányászdal dallama. Magyar szövegét Tassonyi Ernő írta 1904-ben. 1920-tól ezt nevezzük Bányászhimnusznak. Tassonyi nem tökéletes fordítást végzett, hanem a szöveg értelemszerűsége, dalolása szerint ki hagyott vagy bővített hozzá.

Az „Erdész himnusz:! a régi erdélyi erdészdal: a „Siebenbürger Jagerlied” (1878) című dalból keletkezett, melyet szintén Tassony Ernő irt át 1903-ban magyarra (34.kép) "

A kohász „Himnusz” csak: mint „Kohász nóta” az „Es ist kein Dörflein se kleine.....” (1878) (Minden kicsi kis faluban…) és „Schmiede das Eisen!” (1921) (Üsd a vasat!) kohász dalokból összetett dal (35.kép). Ez sokáig volt vita tárgya. Selmecen és Sopronban sem ismerték el mint himnusz-t. Sopronban a szakestély második felében felállt egy kohász s kérte, hogy elénekelhetik-e a kohász nótát. Megkapták mindig az engedélyt és a kohászok állva énekelték nótáikat, a többiek ülve segítettek be. A kohászok ekset, a többiek blumét (tükröst) ittak.

Az Ifjúsági Kör 1947-1948-as tanév telén szűnt meg véglegesen, mikor a kohász Ruhmann Jenő volt az elnök és Schmidt Ernő az alelnök. Ekkor a matek terembe hívták össze a köri tagokat, s itt vetődött föl a „Kohász nóta” himnusszá avatásának gondolta is. Ekkor kellett választani a METESZ vagy DISZ között is.

S ezen az utolsó Ifjúsági Kör-i ülésen himnusszá is avatták a kohász nótát. Együtt énekelték el a bányász, erdész és kohász himnuszokat”.

1949-ben tartott egyik szakestélyen is szóba került a „himnusz”. Itt Szemző Gyula emh. felszólalásában kifejtette, hogy előző évben már himnusz lett s így ők is együtt; énekelték el a himnuszokat. Ez még megerősítésre szorul több akkori hallgató, főleg Pintér László és Szemző Gyula által.

1964-ben Selmecen az Akadémia fennállásának 200 éves évfordulóján sok európai egyetem és főiskola kiküldöttei is megjelentek, véleményt cseréltek. Ugyanekkor tartották az 1914-ben valétálók is az 50 éves találkozójukat. A valétaelnök dr. Sükkösd Béla volt (112.c.kép)

A szakestély délutánján a Grand Hotel külön termében O.L. az összegyűlt 74-80 éves ultra szupra veteranisszimuszok előtt ismertette a szakestély rendjét. Amikor az elnök a bányász és erdész himnusz; eléneklését elrendelte, egy őszhajú kohász „Vocem preco”!-ja után azt mondta: „Mélyen tisztelt Szakestély, magas Praesidium! Felelősségem tudatában kijelentem, hogy abban a mi időnkben a bányász és erdész himnusszal együtt a kohász himnuszt is énekeltük”. Jóformán be sem fejezte, a másik sarokból hangzott a „Vocem preco!” s a „Mélyen tisztelt Szakestély, magas Praesidium! Én pedig kijelentem, hogy az csak kohász nóta volt. LFS a kohásznak!” Sokan szóltak hozzá pro és kontra. Az elnök szavazásra tette fel a kérdést: „A bányászok és az erdészek sértve érzik-e magukat, ha a kohász kérelemnek eleget téve együtt énekeljük a három himnuszt? Ki tudja fogjuk-e még egyszer együtt énekelni Selmecen a himnuszainkat?” Erre mindenki beleegyezett, hogy az addigi „Kohász Nótá”-t „Kohász Himnusz”-ként fogják a jövőben énekelni.

Az 1968. április 28-án, Pécsett tartott OMBKE disz szakestélyen (35.kép) a megboldogult Gyulai Zoltán dr. méltatta a kohászok tetteit s bizonyította himnuszuk létjogosultságát. Ezóta itthon is hivatalosan is himnusz a kohász nóta és együtt énekeljük a bányász és erdész himnusz után.

Dr. Gyulai Zoltán professzor ugyanezt megismételte a „Komoly pohár”-köszöntőjében 1970 áprilisában Sopronban, az egykori Kaszinóban tartott jubileumi OMBKE választmányi üléshez kapcsolódó szakestélyen, ahol végre nem csak itthon, hanem éppen „Sopronban” és nem csak bányász (OMBKE) körben, hanem közös bányász-erdész szakestélyen az egykori „Kohász nóta” újra, s most már végérvényesen „Kohász Himnusz”-szá magasztosult.

Hogy a selmeci dalok hol születtek, a legtöbbről nem lehet már kideríteni. De ne firtassuk az eredetüket. Mindegyik dal kedves nekünk, mert hisz minden nóta a mienk volt, a mi fiatal, romlatlan szívünkből fakadt. A nótákban kifejezett belső, szeretetteljes szellemet elődeinktől átvettük, ápoltuk és fenntartottuk az utánunk következő ifjú nemzedék számára.

Mint ismertettük, a mostani magyar szövegek 1903-tól kezdve Tassonyi Ernő, 1912ben Révay Károly, majd Hantos Ernő és még sokan mások érdeme.

1960 második felében Király Pál erdőmérnök közölte, hogy a „Mindnyájan voltunk egyszer...” (36.kép) magyar szövegét és dallamát

Sas (Stavinya) N. bányamérnök, Sas Barna erdőmérnök apja írta át magyarra. Tassonyi Ernő fia, Zsolt 1937-ben iratkozott a bányamérnöki karra, de nem sérelmezte ezt. Király Pál se vonja kétségbe Tassonyi Ernő érdemeit a magyar szövegek készítése terén. Ha nem is tisztázódott az átdolgozó neve, tehát lényeg az, hogy egy volt főiskolás végezte el s van egy országosan énekelt nótánk is.

Aradi János 1910-ben az „Egy öreg bányász visszaemlékezései” című munkájában (167.kép) ezt írja: „Ki tagadná az ifjak összetartozásának és karban éneklésének kulturális hasznát? Bizonyos, hogy ezen intézmény, midőn igénybe vette a diáknak szabad idejét, megóvta őt más károsabb foglalkozástól”.

Mint említettük az eredeti selmeci dalok németül szóltak. Később a magyarra fordított szövegeket némettel keverték. Ezeket nótákat éppoly lelkesedéssel énekelte az Alföld szívéből ideszakadt magyar fiú, aki a szöveget nem is ismerte – de hangjára megrezzent a szíve – akárcsak a szlovák, cipszer, szász, sváb, erdélyi román a magyar dalokat, hisz legtöbbjük magyar érzelmű volt, vagy lett, ha bölcsőjük felett idegen nyelven is dalolta édesanyja az altató dalt.

Amikor pedig Sopron falvai közé költöztek a dalok, egyre inkább magyarul zengtek tovább a diákok ajkán. Itt a külföldiek közül a -török és bolgár fiuk is magukévá tették dalainkat és vitték haza.

Igen jellemző, hogy a nemzetközi társaság több nyelvén megszólalt egyik dalunk: „Éjjel, ha részegen megjövök”. Ez 10 nyelven szól: magyar, német, francia, tót, török, horvát, oláh, latin, görög és kínai nyelven.

Az osztravai „Piane Havirau Ostravaku” című nótáskönyvben magyarul van leírva a „Bányászhimnusz” igaz kissé hibásan, a „Tisztelet a bányászszaknak” a „Valétáns nóta” és a „Ballag már a vén diák”, németül a „Glück auf! Der Steiger koromt”, az „Es grüne die Tanne” és az „Es ging ein Madchen wohlgrasen” szövegek.

A városok megszerették a dalos ifjakat E maguk is részt vettek a nótában. Elnézték ezért pajzán csínytevéseiket is. Ezek a dalok tartják össze még ma is a bányász, kohász és erdészhallgatóságot annak ellenére, hogy az ország két távoli részén, Sopronban és Miskolcon tanulnak.

Mondjuk mi is Tilesch János visszaemlékezéseiből (266.oldal) idézve: „Kérünk Benneteket, fiatalok, hogy tartsátok továbbra is fent a selmeci nótákban a kollegalitás magasztos szellemét, mert az élet viharaiban feljebbvalóitokkal egymásra fogtok találni!”

Jellemző, hogy a tanárok-diákok visszás cselekedeteire, szokásaira, velük megesett mulatságos történetekre, egyfajta „diák-népköltészet” alakult ki s ezt a „Ha a diák úton van...” c. dal dallamára éneklik azok is, akik se a tanárokat, se a többi adomát nem ismerik. Ezeket gyűjtik és továbbadják. Mi is közöljük a „Tanáraink” címszó alatt.

Veteránok, Firmák és balekok: SZÓLJON A DAL TOVÁBB!

Igen szép példája ennek a. Sopronból 1956-ban disszidáltak a kanadai Vancouver-ben 1977-ben kiadott „A mi nótáink” (37 .kép) c. kötet.

A jelenleg forgalomban levő, de nem kapható nótáskönyveink: az 1931-es kiadású 189 oldalas 80 dalt tartalmaz két nyelven, az OMBKE 1965. évi borsodi kiadványa 40 oldalon a kottával kiadott 30 legismertebb nóta, majd az Erdészeti és Faipari Egyetem 1973-as nótáskönyve 84 dalt és dallamot tartalmaz. Az 1978-as tatabányai és 1980-as miskolci mellett dunaújvárosi és székesfehérvári kiadások is vannak.

Sokunknak régi vágya, hogy egy lehetőleg teljes gyűjteményt adjanak ki szöveggel és dallammal s mindegyikhez megfelelő minőségű képet is közöljenek.

1970-ben megszületett a „faipari nóta” is a „Szőke deszkaszál” (38.kép). A Dunaújvárosban kiadott „Mi nótáink”-ban 1976-ban közöltek még „Gépész Himnusz”-t és „Tanár Himnuszt”-t is, a székesfehérvári kiadásban pedig a „Geodéza himnusz” (39.kép) is szerepel. Az 1980-as miskolci kiadásban a „Faipari Himnusz”-t (40.kép) Winkler András szerkesztésében közlik.. Sőt van „Barlangász, gépész-, öntész nóta” is. Miskolcon pedig „Gyűrűavató dalt” is énekelnek.

10. A Szakestélyek

M

int tudjuk a kezdeti időben 1808-ig csak bányászok voltak az Akadémián. Az erdész szak megteremtése után jó ideig nem jelenhettek meg a szakestélyen az erdészek. Később épp oly jó burschok lettek, mint a bányászok és így egyforma joguk is volt. A magyaros érzést is elsősorban az erdészek hozták az ifjúsági életbe.

A szakestélyeket régebben szakonként rendezték, ahol szakmai dolgokat vitattak meg, mely után kisebb mulatozás is következett. Innen ered az elnevezése is. Később együttesen is

tartottak szakestélyeket, de ezeken lassan elmaradt a szaktárgy megvitatása, mivel az erdészt nem érdekelték a bányászok szakkérdései és fordítva, de megmaradt a tréfa, a nóta és a mulatozás.

Róth Gyula prof. a Bástyánk (151.kép) 1943-as számában ezt írta: A szakestélyeket a bányászok kezdetben az ifjúság rendszeres gyülekezési helyén, a „Neuschacht”-on (Új akna) tartották, mely a város nyugati felén, magasan fennállott a Tanád hegy gerincén, ugyanott, ahol az egyik kimagasló kupon a leányvári boszorkánynak Rössel Borbálának híres vára, a „Leányvár” pompázott (41.kép). A „Neuschacht”-on a legérdekesebb egy kis szoba volt, a „Fuchsenloch” (balek lyuk) (42.kép).

Aradi János szerint (167.kép) az 1950-os években a bursch élet főnöke az egész évre megválasztott „sörkirály” volt. Őt köszöntötték elsőnek a „Gotterhalte useren Kőnig” kezdetű dallal, melyet mindenki állva és kalaplevéve énekelt a régi szakestélyeken...

A régi szakestélyeken a megnyitás után az előkelőségeket rangszerinti sorrendben énekelték meg. A nótát az elnök állapította meg és felkérte a nótabírót (cantus praeses) az intonálásra. A megtisztelt kötelessége volt a nótát felállva hallgatni, s ha szóló is volt a nótában, azt neki kellett énekelnie. A nóta végén a pohár sört fenékig ki kellett innia. Utána a poharat magasra felemelve felfordította, annak jeléül, hogy eleget tett kötelességének, és „Vivat Praeses”-t kellett mondania. Majd a legöregebb bursch következett, a többi sorban. A II. évesek „in corpore” (testületileg), az I. éveseknek ilyen nem dukált.

Alig van olyan öreg bányász, kohász vagy erdész, akinek szíve meg ne dobbanna a szakestély szó hallatára. Talán ez az egyedüli selmeci diákhagyomány, mely szinte változatlan formájában maradt fenn a mai napig, nemcsak a hallgatóság körében, hanem az életbe kikerült veteránok között is. Minden valamire való közösség megtartja legalább évenként egyszer a maga szakestélyét. A hagyományápoló tevékenység legkedvesebb és legszínesebb eseménye.

Tassonyi Ernő „Aki a párját keresi” (166.kép) c. könyve előszavában mondja: „Láttam a „Schacht” utolsó maradványainak, a bányászati szakestélynek elmúlását, néztem a Steingrube nagyközség elmaradását”. Mint látjuk, ha nem is a „Schacht” szokásai szerint, de a mai napig is tartanak szakestélyeket.

A szakestély egy ünnepélyes alkalom, ezért nem szabad túl gyakran tartani, hanem kevesebbet, de jól meg kell szervezni. Nem lehet kötelezővé sem tenni, mert így ellaposodhat. Nagyobb helyeken évente egy közös szakestélyt jó tartani, mindig más rendezésében.

Minden fajta szakestélynek meg van a maga szigorúan kialakult kerete, menete, de ezen belül a megválasztott elnök szellemessége, tréfamesteri képessége, a hozzászólók ötletessége, a kinevezett háznagy, a major domus, a visszhang, a kontrapunkt, a balekcsősz, a fuchsmajor kedélyessége és nem utolsó sorban a nótabíró, a cantus praeses jó hangja oly változatos szint és hangulatot tud varázsolni egy-egy szakestélyen, hogy sohasem válik unalmassá és aki részt vett rajta, mindig szívesen, boldogan megy el oda újra. Minden hozzászólónak, vagy élcelődőnek helyén kell legyen az esze, különben kikacagják, lefujjolják.

Újabban forgatókönyvet készítenek: amely tartalmazza a lényeges elemeket, felszólalások időrendjét a dalok sorrendjét. Ez ugyan csak vázlat, amit a szakestély tisztségviselőinek is át kell adni. Az úgynevezett alkalmi szakestélyeknek nem volt – nem is lehetett – ilyen előre meghatározott ügyrendje, mégis nívósabb volt az előre kiesztergályozott kabarénál is.

A szakestély az igaz szívből fakadó jókedv megnyilvánulása ivás és sok-sok énekkel egybekötve. Célja szigorú szabályok között, szervezett közös ivás mellett alkalmat adni a barátságos együttlétre, hogy belevigyük egymást az alkohol segítségével a jókedvbe, bolondságokba. De semmi esetre sem cél a mértéktelen ivászat, sőt éppen azt kizárja a szakestély szigorú szabályozottsága.

Szakestélyt több alkalommal tartottak és tartanak ma is. Van ismerkedési, keresztelő-, szalagavató-, valétáns-, gyász-, okos-szamár-, szak- és alkalmi- szakestély. Újabban balekkeresztelő (balekavató), Firmaavató-, bányajáró- és szalagavató- mellett gyűrű- és korsóavató szakestély is

Amikor az Ifjúsági Kör elhatározta, hegy szakestélyt fog tartani, meghatározta a helyet és az időt. Ezután nagyobb eseményeknél meghívókat (43., 44. kép) nyomtattak, melyek kedvcsinálók, rajzosak, de nem hivalkodók voltak. Ezeken rövid program is adható időbeosztással. Szétküldik. Kisebb alkalmakkor közhírré teszik, vagy csak értesítik a kívánt személyeket. A kívülállók ritkán átélhető élményként emlegetik, baráti elismeréssel.

Próbálkoztak a társegyetemek is a hagyományok átvételével, különösen 1934-ben a Műegyetemhez való csatlakozás után. A műegyetemista fukszmajor pl.: rókafarkkal ellátott kék sapkában jelent meg Sopronban. A szakestély helye a mindenkori létszámtól függött. Itt egy nagyobb szakestélyt írunk le.

Selmecen előbb a „Neuschacht”-on, majd nagyobb kocsmákban, a Városi Vigadóban a. „Winkli”-ben és az Ifjúsági Körben tartották a szakestélyeket.

Sopronban a Kaszinó, ma Liszt Ferenc Művelődési Ház[3] (45.kép) nagytermében zajlott le ilyen. A teremben az Ifjúsági Kör által megbízott balekcsősz (13.kép) a balekokkal megjelenik s először rendet teremt.

Majd az asztalokat rendezi el T, U, vagy E alakban, külön pedig a balekok leendő asztalát. Hozzájuk székeket helyeznek el. A külön levő balekasztal kivételével terítőket raknak az asztalokra. E külön asztal egyik végére, a balekcsősz helyére kis terítőt tesznek.(A „Hagyományaink” 1981-es soproni kiadása 31. oldala szerint a fukszmajor is az elnök közelében ül a háznaggyal együtt. Ez nem jó, mindig a balekasztalnál kell üljön, mert csak így tud vigyázni rájuk. Majd az odaérkező söröshordókat, vagy sörös üvegeket helyezik el egy külön mellékszobában. Ugyanitt külön asztalokra teszik a kitisztított korsókat. Itt helyeznek el több dézsát is a poharak mosásához, illetve a kereszteléshez. A termet néha feldíszítik. Különböző jelszavakat helyeznek el.

Az Ifjúsági Kör háznagya gondoskodik a különböző kellékekről. Szükség van a főasztalon az elnök helyén az elnöki szalagra, a különböző tisztségviselők szalagjaira (a nótabíróé keskeny piros, a balekcsőszé fekete, a visszhangé sárga, a háznagyé kék volt).

A bányász elnök előtt három bányász benzin Lámpa és 2 korsó, erdész elnök esetén a lámpa helyett gyertya, (újabban Sopronban újra bányász lámpa) a háznagy leendő helyén a farbőr és suvix kell legyen. A bejárat előtt vagy mellett egy asztalka kell, hol egy Firma a befizetett közköltséget szedi és kezeli, mellette egy kifüggesztett házirend. Az asztalon tányérban pogácsa vagy szendvics van.

A balekcsősz (13.kép) állandó megbízatású III. éves bányász, esetleg kohász Firma volt, őt az Ifjúsági Kör vezetősége bízta meg 1-1 évre, mely azonban meghosszabbítható volt (neki elengedhetetlen jelvénye volt a bányászlámpa, farbőr és pálca). Újabban Sopronban – bányászok hiányában – erdész a balekcsősz.

Mikor a szakestély meghirdetett ideje elérkezik, a balekcsősznek a balekokkal teljes készenlétben kell állnia, a söröket addig fel kell szolgálniuk. Ugyancsak készen kell állnia a bejáratnál a közköltséget szedő Firmának és a (köri) háznagynak, aki fogadja az érkezőket, a vendégeket a helyükre kíséri és eligazítja. A háznagy az elnök üres széke mellett balra a legidősebb, jobbra a legrangosabb résztvevőket helyezi el sorban egymás után.

Meg kell említeni azonban, hogy a hivatali beosztások a szakestély tartamára elvesztik érvényüket. Itt a főnök is legfeljebb Firma, vagy megkereszteletlen filiszter. Neve és esetleg aliasa, vulgója van. S épp ez a szép. A vezetők vagy díszvendégek az úgynevezett „komoly pohár” ideje alatt 5-8 perces hozzászólást kaphatnak. A beszéd végén az előadó a „komoly poharát” köteles kiinni és „Vivat Praeses!”-t mondani. A szalagavató szakestélyen is ezen idő alatt lehet a diákoknak útravaló tanácsot adni.

A nótabíró helye és szalagja a helyiség közepe táján van a baloldalon, a háznagyé kissé az elnökhöz közelebb a másik oldalon, s a visszhangé az elnökkel szemben az asztal végén. A fiuk legtöbbje grubenben, waldenban van, de jöhetnek civilben is.

Mikor mind a székek mögött állnak, a meghirdetett időpontban kezdődik a szakestély első, ünnepi része.

Néha a legények elkezdik a „Sza-, sza-, szakestélyt tartunk ma” nóta éneklését. Majd ezután jön az elnökválasztás. (Selmecen az egy évre megbízott, „sörkirály” volt az elnök. Egyik jó torkú Firma kezdi, a többi folytatja a „Nincs még nekünk Elnökünk” (46.kép) kezdetű nótát. Majd „Majd lesz nékünk Elnökünk” folytatják. A háznagy gondoskodik, hogy közben az ajtókat bezárják, a későn jövők egyenlőre kint maradnak. Egy előre kijelölt személy a Firmák előző hozzájárulása alapján bekiáltja a javasolt elnök nevét és vulgóját: „Éljen Juhász József, alias Fukar!” a többiek „Vivát!” kiáltják.

A „Hagyományaink” 1981-es ismertetése 32. oldalán „Legyen elnök egy balek!” közbekiáltás szerepel. Pfuj! Szörnyű bűn! De egy másik elnök pfujjolása is helytelen, mivel elnöknek csak köztiszteletben levőt lehet javasolni!

Általában vita nem szokott lenni, néha a szak-szakestélyen fordult elő, hogy két nevet mondanak. Ilyenkor az idősebb, gyakorlottabb foglalta el az elnöki széket.

Az elnöknek mindenki feltétlen engedelmességgel tartozik, azonban a balekoknak csak a fukszmajoron keresztül dirigálhat, mivel hozzá nem méltó, hogy a balekokhoz leereszkedjen.

A jobb torkúak újra kezdik a dalt: „Éljen! Van már nekünk elnökünk…” Közben a megválasztott az elnöki székhez megy. Régebben két Firma, főleg akik javasolták, a megválasztottat két oldalról karonfogva vezették az asztalfőhöz.

Az elnök „Átveszem tisztemet!” kijelentés közben a felvezetők segítségével felveszi az elnöki vállszalagot.

Ekkor a fiuk „Cimbora, Rád köszöntjük a legelső pohara-t” vagy a „Dal az elnökhöz” (47. kép) nótát éneklik el állva. Utána az elnök: „Bőrre!” (Alles aufs Loch! vagy Alle aufs Leder!) szóval leülteti a résztvevőket. Mikor a zaj elült, az elnök: „Mélyen tisztelt Szakestély” megszólítással „megköszönöm az isteni fénybon tündöklő dicső Firmák bizalmát” (46.kép). „A szakestélyt megnyitom!” és kijelöli a tisztségviselőket a következő sorrendben. (46.a.kép)

Mint említettük, a balekcsőszt az Ifjúsági Kör vezetősége bízza meg 1-1 évre, rendszerint a III. éves bányászok, esetleg kohászok közül, aki a hagyományokat legjobban ismeri. Ugyan így a háznagy is rendszerint az Ifjúsági Kör kinevezett háznagya. Kint az életben rendesen ugyanazok szoktak lenni, de előfordul, hogy ilyen nincs, vagy az nem jelent meg, ez esetben az elnök a tisztségviselők közül előbb a balekcsőszt jelöli ki:

„Balekcsősznek (fuchsmajornak) kinevezem: Gerber Jánost, alias Szénphosót. Kötelessége a toprongyos balekság test-lelki istápolása” – „Tisztemet átveszem!” és felveszi a fekete vállszalagot. Egyéb szakestélyen a következő sorrendben jelöl:

1. „Visszhangnak (contrapunct) kinevezem Bédi Bélát, alias Nagyfülűt, hogy szavaim a terem minden részében eljussanak” – „Tisztemet átveszem” és felveszi a sárga vállszalagot.

Feladata az elnök minden szavának szószerintii felerősített ismétlése pontosan, hűen – felállást, leülést, ivást, sőt a rágyújtást is utánoznia kell. Nem volt szabad – különösen az elején – tudatos elferdítés, tréfálás. Ezt azonnal büntetés követte. Elnök: „A visszhangom nem visszhang, fordítva beszél, ezért tükröst (blumét) iszik!” Lassan a büntetések hatására kezdett tényleg félre érteni, sokszor annyira, hogy le kellett váltani és újat kinevezni. Egy jobb szakestélyen az elnök 3 kontrapunktot is elfogyasztott. Az elnök a visszhang kijelölése után, annak „Tisztemet átveszem” szava után: „Visszhang bekapcsolva!” kijelentése után mindaddig ismétli mindenben az elnök szavát, míg az elnök: „Visszhang kikapcsolva!” szavaira – rendszerint hosszabb, ünnepi beszédkor – őt kikapcsolja. (A soproni „Hagyományaink” a 30. oldalon két contrapunktot említ. Ez felesleges, az elnök bármikor lecserélheti.)

Selmecen a kontrapunkt köteles volt viselni a nagy ökörszarvból készült „Trinkhorn”-t (ivótülök), melyet hátán vagy elől viselt madzagon. Ebből igazán csak feledhetetlen napokon szoktak inni. Majd jön a nótabíró, vagy bírók kinevezése

2. „Nótabírónak (cantus praeses) kinevezem Mike Pistát alias Nagyhangút, segítőtársának pedig Nagy Lajcsit alias Mancika balekját és Kis Tónit alias Botfülűt, hogy a szakestélyen kellő vigalom legyen és megfelelő dal hangozzék!” – „Tisztünket átvesszük!” és felveszik piros vállszalagjukat.

Feladatuk, hogy igen gazdag, erős hanganyaggal intonálják a nótákat. A nótabírók (újabban az általában előre megadott nótarend szerint – melyben a kevéssé ismert dalok szövegét is közlik – intonálják, kezdik el a nótákat, ütemét is ők diktálják. Minden itatás után az elnök a nótabiroknak adja át a szó „Cantus praesesé a szó” (hat das Wort). Ha egyedül nevezik ki, úgy maga köré gyűjti a jó torkú, nótákat ismerő Firmákat.

Külön feladata az elnökhöz intézett dalok vezénylése mindjárt az elnök megválasztása után: „Cimbora Rád köszöntjük az első poharat” vagy inkább a „Dal az elnökhöz” (47.kép) című dalt énekli szólóban. Felállítja a szakestély tagjait, egyedül az elnök marad ülve és kezdi:

„Éj sokáig hü Pajtásom, És ne féljed a halált, Ami nedű e pohárban, Minden cseppje Téged áld. Szívemet adom Pajtás szívedér, Hűségünk Pajtás a sírig kísér. Élj soká hát hű pajtásunk, Éted isszuk e pohárt! Ha majd a sir elnyel, Hűséges vérségűnkkel fejfáira írjuk fel: Bár elvitt a halál,

Szívünk mégis Rád talál!”

ezután a kar is belép az ismétlésbe. „Bár elvitt a halál, szívünk mégis Rád talál.” Majd a tagság leül. Egy időben szokás volt külön „magyar nótabírót” is kinevezni. A szakestélyre, zenekarra nincs szükség, nem oda való, az éneket nem kell kísérni.

3. Harmadszor a háznagy kinevezésére kerül: „Hogy a szakestély rendben folyjon háznagynak kinevezem Marton Imrét alias Nagyházit!” – „Tisztemet átveszem” és felveszi a kék vállszalagot.

Mint említettük ez újabb szokás. Régebben mindig a Kör háznagya volt a szakestély háznagya is. Hivatali kötelessége a szakestély előkészítése, a teremfoglalás, sörrendelés, kellékek biztosítása, ő fogadja a vendégeket, és kíséri megfelelő helyre.

Ma a háznagy a szakestély elején a himnuszok után ismerteti a tréfás hangnemű házirendet (48.kép). Erre már előre kellett készülnie. Ebben a szakestélyen való viselkedés lényeges szabályait kell rögzíteni, mivel a II. világháború után jó időre megszakadt a hagyományok folytonossága. Újrakezdésnél a régi hagyományoktól eltértek és volt olyan idő, mikor a szakestély kocsmai hőbölgéssé fajult. A háznagy feladat éberen ügyelni a szakestély belbecse és külcsinja felett is.

Az elnöki „Silencium!” súlya is megkopott. Régen egy közbeszóló örülhetett, hogy csak egy „eks!”-el megúszta. Nagyobb bűn esetén a fuvarosok (Fuhrwerkerek), – akiket a háznagy biz meg, de csak II-III. évesek lehetnek, balek sohse és akik csak keveset ihatnak – a bűnösök szűrét vagy rövid időre, vagy volt eset, mikor végleg kitették.

A fuvarosoknak rendfenntartó kötelességük mellett az elázottakat is haza kellett szállítaniuk. Ők a háznagy oldalán az asztal végén ültek.

(A soproni „Hagyományaink” 33. oldala szerint a háznagy felelős, hogy mindenki előtt tele sörös üveg legyen. Szerintünk a háznagy a sör megrendeléséért és odaszállításáért felel. A felszolgálásért már a balekcsősz felel.)

Meg kell emlékeznünk egy Selmecen még szokásos hivatali tisztségről, a fuvarosok elődjeiről. Ezek a Saufcomisser-ek (ivóellenőrök) voltak, akik a mulatozási napon (Schachttag) kék szalaggal végigjárták a kocsmákat és más helyeket, az ott tartózkodó akadémikusokat a közös estre utasították a Vigadóba. Aki pedig addig már leittasodott volna, azt hazavitték.

4. Az elnök ezután: „Garatőröknek (Leibfuchs) kinevezem Sárkány Jóskát, alias Boszorkányfit és Angyal Pistát alias Belzebubot. A többi díszvendég részére garatőröket a háznagy irányítsa oda, hogy az elnök szent nyelőkéje, a vendégek öblös torka védve legyen a kiszáradás ellen”.

A garatőrök kötelessége mindenkor az elnökről, illetve a külön megtisztelt vendégről gondoskodni, hogy állandóan legyen sörük. Utánozni kellett őket mindenben, nemcsak inni, felállni, de WC-re is kimenni velük. Az elnök bizonyos okok miatt nem mindig ihatott, ilyenkor az elnök felszólítására a garatőrök ittak helyette. Az elnöknek 2, a kiemelt vendégnek 1-1 garatőr járt.

5. Újabban bevezettek egy tisztséget, a konzekvens-t. „Konzekvensnek kinevezem Tófejű Jeromost alias Seggfejt, hogy hibázásom esetén vonja le a következményeket!”

Amennyiben az elnök magas hivatala gyakorlása közben – mivel nem tévedhet, szava szent és sérthetetlen – szándékoltan, vagy anélkül bakit követ el, úgy a konzekvens minden esetben harsány „Vivát praeses!” felkiáltással levonja a konzekvenciát, vagyis iszik. Az ő helye az elnök mögött, külön kis asztalnál van.

A kinevezettek közvetlen megbízásuk után – mint az elsőknél beírtuk – hangos „Tisztemet átveszem!” szóval lépnek funkciójukba és felveszik a nekik járó szalagokat. Mindezen kinevezések, vagyis az aláhúzott elnöki szó csak pár, legfeljebb 5-8 percet vesz igénybe.

Újabban volt idő, mikor az elnök kikiáltása és szalag felvétele alkalmával leirt „Dal az Elnökhöz” (47.kép) című nótát vagy a „Cimbora Rád köszöntjük a legelső poharat…” kezdetű dalt csak most énekelték. A végén az elnök felállt, ünnepélyes lassúsággal ürítette a poharát, majd „Általános eks!” következett.

A sörök kiivása után: „Felszólítom a fukszmajort gondoskodjék arról, hogy kedves vendégeink és az isteni Firmák előtt mielőbb telt korsók álljanak! „Silencium eks!” (Csend feloldva) (49.kép).

Az elnök: miután a balekcsősz révén meggyőződött, hogy mindenkinek tele van a pohara: „Felszólítom a nótabírót a bányász és erdész himnuszok, valamint a himnusszá magasztosodott kohász nóta eléneklésére adja meg az alaphangot! Szakestély föl!” A szakestély pedig állva énekli el a himnuszokat.

Sok száz bursch ajkán felcsendül ünnepélyesen először a bányász himnusz – a szerelem romantikájával átszőtt – s a bányász sorsot, él váratlan bányászhalált verselő, csodálatos dallam: „Szerencse fel!” (31-33.kép).

Ezután az erdő mélyének sokszínű hangulattal teli csendjébe is betörő szerelem bűbájos hangja, az erdész himnusz hangzik: „Erdész vagyok…” (34.kép).

És végül felcsendül a kohász himnusz is (35.kép), mely közben a résztvevők kulcsokkal, késekkel taktusra ütik a poharakat, mely a kalapács üllőkön csengő hangját utánozza.

Újabban több helyen néha a himnuszokat a szakestély végére hagyják. Ennek szerintünk oka a csökkenő tisztelet és fegyelem. Ezzel akarják a szakestély végét kissé ünnepélyesebbé tenni. Ez a szokás helytelen, mert így még kevésbé lehet ünnepélyes a vége, hisz előfordul, hogy többen jobban néztek a pohár fenekére s a kellőnél több gőz már rendbontást is okozhat.

A himnuszok eléneklése után, az elnök vezényszava: „A bányászati, erdészeti és kohászati szakok felvirágoztatására korsót fogj, szájhoz, szájtól, szájhoz, garatra, eks!” Sopronban az 1930-as években ez volt az első eks, később a helytelen fordítás, a „dieses Glas”-t első pohárnak vették s ezért fordult elő, hogy az elnök választás után, ha „Cimbora Rád köszöntjük a legelső poharat” kezdetű dalt énekelték, már előbb is ittak az elnök tiszteletére. Mindenki kiitta korsóját, utána „Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! LFS a kohásznak!” vagy „Vivat Praesidium!” köszöntötték. Az elnök: „Leülni!” szavára mindenki helyet foglalt.

Gyász-szakestélyen a himnuszok után a „Gyászinduló” következett, mint látni fogjuk külön a temetési eljárásnál.

Ezután az elnök: „Kontrapunkt kikapcsolva!” bemondása után az elnök üdvözlő beszéde következett, mely szintén rövid 5-8 perces volt. Ebben a megjelent vendégeket, előkelőségeket, öreg főiskolásokat köszöntötte, majd az összejövetel célját ismertette, méltatta.

Rendszerint ezután az elnök a „Fiuk, ha majd remeg kezemben...” (50.,51.képek) kezdetű elnöki nótát énekli el. Közben a garatőrök gondoskodnak, hogy az elnök pohara tele legyen s a nóta után az elnök kiissza poharát.

Miskolcon a „Vocem preco” szerint az elnök dalát: „Fiuk, ha majd...” és a nótabíró „Cimbora, ma Rád köszöntjük a legelső poharat” a szakestély végére teszi. Mindkettő helytelen, hogy lehet a legelső pohár a végén?

Az elnök poharának kiürítése után: „Felszólítom a balekcsőszt, hogy gondoskodjon sörökről. Kontrapunkt bekapcsolva! Nótabíróé a szó, a Vendégköszöntőt!” és elkezdődik az éneklés.

Selmecen rang szerinti sorrendben énekelték meg a vendégeket. A vendég felkelve hallgatta és énekelte a szólót, majd kiitta a sörét és „Vivat Praeses”-t mondott.

Ha a vendégek valamilyen ajándékot hoztak, vagy a szakestély ajándékoz meg valakit, akkor e nóta végén kell ezeket beiktatni. E „komoly pohár” alatt szóltak a vendégek is.

Egy-két nóta után újabban az elnök: „Silencium! A háznagy ismertesse a házirendet”! szól. „Sorainkban olyan vendégek is vannak, akik nem ismerik a szakestély bölcs szokásait. Hogy ők is tudják, mihez tartsák magukat”.

A háznagy feláll: „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! Ismertetem a házirendet” és felolvassa az általa szerkesztett szöveget, egy hatalmas papírtekercsről (48.kép). A szöveg lehetőleg cirkalmas, nyakatekert legyen, a szöveg más-más. Sokszor

gótikus betűkkel, tussal rajzolták, a tekercs szegélyét megégetik kissé, Hogy antiknak tűnjön. (Egy házirend szövegét később adjuk a 53[PP1]. oldalon.)

A házirend ismertetése után az elnök hitelesítésre felkéri a legidősebb ultra-supra veteranisszimust. Aláírás után pecsételés helyet kis sort önt a papírra, a többit pedig megissza.

Néha a házirendet szavazásra bocsátja az elnök, de oly kikötéssel, hogy aki nem fogadja el, színültig teli korsóval emelje magasra a kezét a fej fölé. Aki pedig változtatni akarna valamit az ugyanúgy, de korsóját fordítsa a feje búbja irányába. Majd a házirendet a terem jól látható falára erősíti a háznagy a fuvarosai segítségével.

Mint említettük a gyülekező helyen is van kitéve egy házirend, ez csak a legszükségesebb tudnivalókat tartalmazza, a háznagy által felolvasott pedig vicces formában igen sok újat is.

Ha nem tartanak külön „Gyász szakestélyt”-t, akkor a szakestélyen ilyenkor meg szoktak emlékezni az időközben elhaltakról is.

Az elnök kikapcsolja a visszhangot s utasítja a szakestélyt, hogy egy perces tiszteletadással felállva adózzanak a közelmúltban elhalt társaik emlékének. Ha lehet, névszerit és vulgóval megemlíti az elhaltakat. Utána felszólítja a nótabírót a „Gyászinduló” eléneklésére.

Olykor a gyász szakestély szokásai szerint, de kis létszám, pár jó barát végzi a szertartást külön kis asztalnál (52.kép). Itt mindenki előtt bányászlámpa és teli korsó van. Az elnök felállítja a szakestélyt. A vezető, legidősebb Firma mondja: „A meghalt XY. alias Z barátunk emlékére poharat fogj, szájhoz, e pohárból utolsó eks!” Amint kiitták a poharukat, kezdődik a raibolása, a vezető elkezd kancsójával 2-3 ütemben kopogni, a többi átveszi, majd a vezető korsóját az asztallaphoz dörzsölgeti, a többi folytatja, s azt felemelve mindenki egyszerre a korsó alját az asztal széléhez üti úgy, hogy a füle a kezében maradjon (53.kép). Ezután a lámpákat egyszerre oltják el és lehajtott fővel „Utolsó Jó szerencsét!” mondanak. A kézbemaradt fület hazaviszik és otthon fekete szalagot kötve, emlékbe elteszik (105.kép). A korsó összetörése az élet törését jelképezi.

Meg kell emlékezni egy, a selmeci szakestélyt megcsúfoló összejövetelről is. Már a meghívóban felhívták a figyelmet, hogy „teljes harci díszben” jelenjenek meg. Előtte vacsora

volt borral, sörrel. Majd elkezdődött az ének: „nincs még nékünk főnökünk, főnökünk.” Valaki bekiabált egy nevet s erre a főasztalhoz, mely a színpadon állt, bejött egy tollas indián, aki főnöki almánál fogva kinevezte segítőit. A „Wigwam főnök” felolvasta a házirendet, melyben többek közt a szókérés „A tüzes víz beszél belőlem” volt. A „Hosszú puska” volt a visszhang és így tovább. A hozzászólók válogatott szavakat használtak a de, a meg, az és szavak kivételével. Mikor a „wigwam legszüzebb szüzét” állították ki és a „főnök” erre vonatkozó megjegyzését meghallottuk, többen elhagytuk a termet.

Ilyen trágárságok, de az indiánosdi sem egyeztethető össze a selmeci hagyományokkal. Azokkal nem szabad összekapcsolni. Egy külön indián „csapatgyűlés”-en még tűrhető lett volna, de akkor sem szabad belekeverni a selmeci gyönyörű hagyományainkat.

Még a „szakestély” tartama alatt többen is kijöttek s osztották véleményünket. Mások arra kértek, hogy menjünk vissza. Kint iszogattunk és magyar nótákat énekeltünk s mikor vége lett a megcsúfolt szakestélynek, a nézetünket osztó, de a teremben bent maradó lengyel mérnökökkel együtt hajnali 3 óráig magyar és se1meci nótákat énekeltünk. a lengyelek pedig lengyel diákdalokat.

Ezután következik a szakestély második, vidám része.

Itt a nóták között különböző tréfás felszólalások, itatások, keresztelés, sörpárbaj, sör impotencia bejelentése, stb. következik.

Tréfás felszólalások

A contrapunct szót kér: „Vocem preco”! (szót kérek) az elnök: „Habeas! Azt hiszem korszakalkotó ötletei vannak, halljuk villódzó gondolatait, vagy gondolatmentes szavait. Megengedem egyúttal, hogy egyéni hangjában gyönyörködjék!”

„Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! Az ünnepi rész alatt figyeltem az ajtó felé és megállapítottam, hogy 3 fő osont be későn, engedély nélkül”. Az elnök utasítására a 3 főt középre alítja, meg kell indokolniuk késésük okát, majd a háznagy diktálásának megfelelően le kell vonniuk a konzekvenciát: „Telt poharat fogj, szájhoz, szájtól, újból szájhoz és garatra!” le kell inniuk a pohár vizet. Utána sörös korsót kapnak, de az utolsó „szájhoz” után nem garatra jön, hanem „leteszik a korsót!” Ezután leülhetnek.

Az életben sokszor előfordult, hogy beül 1-1 balek a Firmák közé. Ekkor az elnök megállapítja, hogy „bizony majdnem jóvátehetetlen hibát követtem el” erre a konzekvens azonnal felpattan s harsány „Vivat Praeses!” felkiáltással felhajtja poharát. Az elnök folytatja: „még pedig azt a súlyos hibát, hogy a balekcsősz elnézte, hogy sötét balekjai önfeledten dorbézolnak az isteni fényben tündöklő dicső Firmák asztalánál”.

A balekcsősz előbb levonja sörrel a konzekvenciát, majd kiemeli a sunyító balekokat a Firmák közül. Közben a Firmák kara: „Pfuj! porosfülű, téglafejű, sötét balek!” zengi.

A kiemelt balekokat borjúkötélre fogják, a balekoknak is fogni kell a kötelet, nehogy még most is eltévelyedjenek, vagy fülön ragadja és a fedetlen balekasztalhoz viszi őket a balekcsősz, ahol se sör, se pohár, csak az asztalvégen levő kis terített részen, a balekcsősz helyén pompázik a teli, habzó korsó és tányéron ennivaló, előtte égő bányászlámpa.

Elnök: „Úgy veszem észre, a háznagy nem elég éber. Vannak olyanok, akik engedély, sörimpotencia bejelentése nélkül nem szeszes italt fogyasztanak”. A delikvensek bejelentik, hogy orvosi tilalom miatt (újabban autóvezetés miatt) nem ihatnak szeszt. Erre az elnök: „A háznagy és fuvarosok ekset isznak, a vétkesek pedig 2 üveg Colát”.

Háznagy: „Vocem preco!”. Elnök: „Habeas! Bevallom, eltűrtem, hogy bort igyék. De kérem tekintetbe venni, hogy öreg kora miatt nem szívesen mondja ki az impotenciát. A büntetést teljesítettem!” Vagy: Elnök: „A kontrapunkt fülhallása nem a legfülbemászóbb, a balekcsősz mossa ki sörrel!”.

Egy Firma szót kér és kap (54.kép): „Mélyen tisztelt szakestély magas Presidium! Nem tudom mit vétettem a cantus praeses ellen, hogy az én hangmagassági rekordomat is messze túlszárnyaló egekben kezdi a nótát és tönkreteszi hangszálaimat”. Elnök: „Hogy torka ne fájjon, eks, de a cantus praeses is hibás, levonja a konzekvenciát és mélyebb hangon kezdje a következő nótát!”. Az. elkezdi a „Hordó hátán ülök én” kezdetű nótát jó mély hangon.

A szakestélyen hasznosak a szellemes bekiabálások, de az elnök bizonyos időben és keretek közt engedheti csak meg. Előfordul, hogy a Firmák nem látják a felszólalót, az elnök: „Magasabbra” (Höcher) szavára a székre asztalra, majd „Még magasabbra” (Noch höcher) székre is fel kell állnia (54.b.kép).

„Még most sem látjuk” hangokra az elnök: „Még mindig magasabbra!” (Noch Höchererl) szavára a fuvarosok széket tesznek az asztalra s arra kell az illetőnek felállnia és esetleg „Még így se látjuk!” több széket helyeznek egymásra s az illető ezekre fel állva eltűnik szemeink elől. (utolsó e1ótti sorban az asztalra szó törlendő, viszont az utolsó sorban levő székre is törlendő és ide jön a székre helyett az asztalra).

A víg nóták közt szerepel a „Vivat Bacchus!” és egyéb víg nóta. Egy alkalommal valaki szókérés után engedélyt kér egyik tisztelt tanárának nótáját elénekelni. Így elkezdik az engedély után: „Gyuszi bácsi iszik most”, majd a selmeci nóták közül „Éltessük kedves öreg bajtársunkat” (Gröss ihm Gott...) kezdetű dalt éneklik, s mikor a „Guli, guli...” jön, addig mondják, míg az illető a korsóját ki nem itta. Vagy az „Ej Pajtás, nyúlj pohárhoz…”

(Ei Bruder, nimm das Gläschen...) nótánál a „Hali, hali...” közben inni kell a pajtásnak. Vagy a „Rég láttalak már igazán…” (Ich hab’ mein Bruder...) nótánál „Igyál Pajtás! Igyál Pajtás! Így! Így! Így!” ismétlődik kiivásig, majd a második strófánál „Hopp, hopp, hopp...” alatt ketten karonfogva rázzák, felemelik a székről, leejtik. Ezen kívül számtalan módja van az itatásnak.

Keresztelés

A keresztelést (utána, 11.fej.) leírjuk. A balekoknak ezt már az ismerkedési szakestély előtt meg kell tanulniuk.

Sörpárbaj (Bierscandal)

Sörpárbaj (55. és 55.a.képek) akkor tartható, amikor két Firma, esetleg kohlenbrenner, (de balek sohase!) nem ért egyet valamiben, vagy megsértődik valamin. Dr. Kiss szerint a megkeresztelt balek is párbajozhatott, és ha a balek győzött le Firmát, az elnök általános ekset rendelt el és a Firmák közé ülhetett, esetleg garatőrt is kapott.

Ez ellenkezik hagyományainkkal, ugyanis a balek ész és értelem nélküli véglény, nem is látszik. Hát, hogy lehet egy nem látható (szellem) alakkal versenyezni. Sehogy! Balek még megkeresztelkedve se érhet fel egy Firmához! Sokszor a fogadás is ezen dől el. Ez a következőképpen történik:

Valaki „Vocem preco!”-val szót kér. Az elnök: „Habeas!” szóval megadja. Az illető: „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! Vita támadt köztem és Sophosó Firmatársam között, ami közben meg is sértett azzal, hogy a vulgómat: „Kisseggű”-t átváltoztatta „Nagyseggű”-vé. Kérem ezért a sörpárbaj elrendelését”.

Az elnök engedélyt ad: „Áll a sörpárbaj! (Es steht ein Bier Scandal!) Felszólítom a háznagyot, hogy fuvarosaival gondoskodjon megfelelő alkalmatosságokról, majd elkészülte után jelentse. Addig a nótabíróé a szó”!

A fuvarosok rendesen két széket egymáshoz háttal állítanak a terem közepén, az elnökhöz közelebb, két nagy korsót vagy néha átlátszatlan kancsót megtöltenek sörrel. Mikor ez kész, a háznagy jelenti: „A sörpárbajra az előkészület megtörtént”. Az elnök kinevezi a „Pártatlan”-t (unparteisch), a bírót, aki levezeti a párbajt. A bírói tisztet egy nagyivó, sördoktorátust szerzett idős Firma tölti be. Ha nincs sördoktor, akkor a legidősebb Firma. Segítenek neki a szekundánsok, a segédek, vagy 2 fuvaros.

A bíró a feleket a felállított székekhez hívja, ismerteti a szabályokat: az a győztes, aki előbb kiissza a nedűt és kimondja a jelszót, pl.: „Popokatapetl” vagy „Rabindranath Tagore”, korsóját felfordítva mutatja, hogy az utolsó cseppet is kiitta és a „Vivat Praeses!” dicsőítőt kimondta.

Egymásnak háttal felállítja őket a székre, a segédek vagy fuvarosok a korsókba öntött sört aktív szintsüllyesztéssel a bírómegítélése szerint: egyenlő (gleich), nem egyenlő (ungleich), egyforma szintre süllyesztik. Ha a szint túlontúl csökken, a korsók feltöltendők és újból hitelesítendők. Ezután a párbajozóknak odaadják a korsókat, kancsókat és a párbajbíró: „ajakhoz, 3 ujjnyira ajaktól, ajakhoz, garatra, eks!” szavára inni kezdenek. Az egyik hamarabb itta meg, kimondta a varázsszót és a „Vivat Praeses”-t felfordította korsóját, egy csepp sem hullott alá. Ő a győztes neki lett igaza és a szakestély megéljenezte (55.kép).

A vesztesnek is ki kell innia a mennyiséget s ekkor a bíró „le, le fenékig” nótát kezdi s folytatja a szakestély, míg a vesztes is megissza a maga kvantumát (56.kép).

A sörpárbaj végén a pártatlan bíró a következőket mondta a vesztesre: „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! Megállapítom, hogy Kiss Sándor alias Nagybotú a vesztes, közönséges sörkontár!” (Bierjunge).

(A soproni Hagyományaink 36. oldalán 4 üveg sörről írnak. Először két üveg vagy korsó is elég. Legfeljebb, ha az „aktív szintsüllyesztéskor” mindkettő kiürül, akkor kell pótolni újabbakkal. Néha előfordul, hogy egyik párbajozó sem issza ki sörét, vagyis mindkettő sörkontár lett, akkor a segédek is kapnak egy-egy üveget s ők folytatják le a párbajt.)

A kihívást el nem fogadni szégyen volt, rendszerint a sok pfujjolástól el is hagyta a termet. Épp ezért itt vehetett elégtételt egy Firma a Firmájától, aki vele szemben sértőn, megalázón bánt valahol.

Súlyosabb esetekben természetesen komolyabb feltételű (kard, pisztoly) párbajt is választottak, az akkori „kötelezettség” szerint.

Sopronban egy másfajta párbaj is előfordult, ami ugyan nem szakestélyen, hanem máskor történt meg. De mivel itt kívánkozik elmondani, így most tárgyaljuk.

Egy társaságban szórakozva vagy tánc közben lekérésnél akadt valami vita. Ekkor a komoly párbaj élét a jelenlevő hölgyek úgy oldották meg, hogy ők kezdeményezték a párbajt. 2-2 hölgy összebeszélt, s mint párbajsegédek bejelentették, hogy a sértésnek csak pl.: „tejbegrízzel” történt párbajjal lehet eleget tenni. A hölgyek találékonysága szerint változott a mód. De a kancsós párbaj: egyikből alkoholos keverék, másikból vizes keverék szalmaszálon való kiszívása is előfordult néha.

Másnap a megbeszélt időben meg kellett jelenni mindenkinek s a segédnők felszolgálták a tejbegrízt nagy fazékban és tányérokat, kanalat tettek le az asztalra szemben egymással. Egyik, – a háziasszony, vagy kisasszony volt a bíró – jegyezte a mennyiségeket.

A segédnők biztatták fiújukat, közben itatták is, hogy jobban csússzon. Ha az egyik kidőlt, a másikat hirdette ki győztesnek a bírónő. Volt eset, amikor a nyertes tovább ette a tejbegrízt, míg bírta, vagy amíg volt tej és gríz.

Ezután a kibékítés jött. A háziak, papa-mama hozta a likőröket, bort, sört s ki mit kért, folyt az itatás, majd tánc következett. A lányoktól késő este búcsúzott el a két delikvens s összeölelkezve nótáztak hazáig kisérve az egyiket, az pedig vissza a másikat, míg egy kocsmába be nem tértek.

Sör impotencia

Van, aki a szakestély hagyományos italát, a sört nem szereti, s ezért szót kér: „Vocem preco!” „Habeas” megkapja, minden esetben a kötelező kezdéssel „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! Megkérem az elnököt, hogy nekem, Kovách Károly alias Tojáspatkolónak, mint szerény, beteges, nyavalyás egyénnek, aki veseelégtelenségben szenvedek, engedélyezze, hogy a továbbiak során ne kelljen innom semmit” (57.kép), vagy „mivel a sör hasfakasztást, pukkadást okoz, valamilyen más itallal üríthessem poharam.” Az elnök: „Engedélyezem, hogy Tojáspatkoló a továbbiakban tartóztathatja magát az alkoholtól, ezért a fuvarosok gondoskodjanak olyan vízről, mely a szennyvíztelepről folyik ki” vagy „továbbiakban a haspuffasztó sör helyett saját költségón beszerezze a szükséges mennyiségű bort vagy borovicskát”.

Egyéb

Az ötletek kimeríthetetlenek voltak és ma is ilyenek. Taps kísérte a szellemes és pfujolás a bárgyú ötletet vagy felszólalást.

Krampampuli

Az elnök néha kinevez valakit krampampuli főzőmesternek és utasítja, hogy vonuljon vissza és kezdje el az isteni nedű elkészítését, majd a szünet után hozza az elnöki asztalhoz. A sok recept közül egyet közlünk (58.kép)

1,5 liter portoricoi rum, 8-10 citrom leve, 10 dkg vaníliacukor, 2 dkg fahéj, 2 dl vízben felfőzve. Ez 25 adagot tesz ki. A fahéj külön lesz főzve a 2 dl vízben. A többi elkeverése után kevergetés közben rotyogásig kell főzni. A fahéjas vizet teljes forralás után finom szűrőn kell állandó keverés közben a fenti elegybe szűrni nehogy fahéj kerüljön a lébe. A szünet után az elnök a nótabírót utasítja a „Mit kezdjek én, szegény tatár” éneklésére. Ezalatt a főzőmester szertartásosan levesestálba önti a nedűt, és ezüstkanalat helyez bele elé kimerés és porciózás miatt.

A nóta végén az egyik fuvaros a villanyokat eloltja, csak az elnöki asztalon marad égve a bányászlámpa. A másik fuvaros az ajtón kívül meggyújtja a nedűt és kinyitja az ajtót.

A főzőmester az elnöki asztalra teszi a lángoló italt. Az elnök a lángot elfújja, a háznagy pedig a mérőkanállal kiporciózza a kiskanalas üvegpoharakba. Ekkor a nótabíró intonálja a „Krampampuli” nótát. A főzőmester viszi sorba a tálat, háznagy méreget, míg a nedű tart (59.kép)

A szakestélyen mindig eléneklik a „Mindnyájan voltunk egyszer az akadémián…” (36.kép), a „Ha a diák úton van...” kezdetű professzor nótát, stb. dalokat. Bár sokan nem értik a Boleman, Staszi nevek értelmét, mégis lelkesen éneklik (lásd. 27. fej.).

Rendbontás

Miután a hangulat fokozódóban van, valószínűleg akad kisebb rendbontó is. Ez ugyan szégyen egy szakestélyre, de sajnos előfordul. A rendbontókat az elnök megbünteti, utasítja a háznagyot, hogy kisebb vétségnél, pl.: rossz időben való beleszóláskor 1 pohár falmellékit, közepes vétségnél, pl.: ittasan lökdösésért a fuvarosok szellőztessék ki, nagyobb vétségnél, pl.: valakit megütnek, a szakestélyről távolítsák el végképp.

(A miskolci „Vocem preco!” szerint a rendetlenkedőt a SÖRKIRÁLLYAL sörpárbajra kényszerítik. Ez helytelen, sörpárbaj csak két Firma nézeteltérésekor lehet. A rendetlenkedő lehet jó ivó és így ő is lehet győztes).

Néha előfordult, hogy a balekság renitenskedett, ekkor a fuchsmajor: „A nap lemegy!” (Die Sonne geht unter), „lejjebb!” (noch unter) szavára a balekságnak az asztal alá kellett bújnia ott itatták meg őket (60.kép).

Későre járt az idő, eltelt 2-2,5 óra, lassan jött a harmadik, befejező rész. Az elnök felszólítja a cantus praesest a „Szép az ifjúság” intonálására. Majd a „Most már búcsúzunk...” következik. Ezek eléneklése után az elnök búcsúszava következik, majd a „Gaudeamus igitur” (61.kép). Ezután az elnök: „A szakestély hivatalos részét bezárom. Megköszönöm a tisztelt professzorainknak, oktatóinknak, minden kedves vendégünknek, hogy jelenlétükkel megtiszteltek bennünket. Abban a reményben, hogy mindnyájan jól érezték magukat, a legközelebbi szakestélyre is meghívom Önöket. A terem még éjfélig szabad, utána kérem a résztvevőket a terem rendes elhagyására. Felszólítom a háznagyot, hogy fuvarosaival biztosítsa a zárórakor a terem kiürítését és az időközben elázottak hazaszállítását. Búcsúzóul énekeljük el a „Ballag már a vén diák…” (29 .kép) kezdetű dalunkat”. Közben a fuvarosok eloltják a legtöbb lámpát, felállva, összefogódzva, hajladozva éneklik a dalt.

Az ének után mindenki megissza a maradék italát, s „Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! LFS a kohásznak!” köszöntéssel lezárul a szakestély.

Ha még marad innivaló s marad még ivó, úgy a bejelentett időpontig még maradnak nótázgatva. A nem hivatalos rész alatt előforduló elérzékenyedések, keménykedések már nem írhatók a szakestély rovására. Ezért is fontos a hivatalos rész bezárásának időpontját jól meghatározni.

A szakestély bezárása után rendszerint „biztosított” menetben indulnak hazafelé (62.kép). A fuvarosok – akik józanok – karddal-fokossal felfegyverkezve a menet elejénvégén kísérik a kissé italos fiatalokat, akik jókedvükben énekelve, kiabálva vonulnak el (63.kép). A rendőrség mindig próbált 1-1 fiút elcsípni, hogy a rendzavarásért előállíthassanak valakit. Néha egész harc folyt a fuvarosok és rendőrök közt, máskor pedig egy-egy lemaradót a rendőrök csíptek el. Ha pedig 1-1 lámpa állta útját (64.kép) a hazamenetelnek, be lett „falazva” valaki, vagy a lámpa tövében aludta édes álmát (65.kép). Néha víziók lépnek fel egy szakestély után (65.a.kép), vagy rossz álom bányagéptanból (65.b.kép) és ábrázolóból (65.c.kép).

Egy jól sikerült szakestély után, a nagyobb mennyiségű sör hatására mikor felriadva álmunkból a könyvek, index a tanulásról és jegyekről beszéltek hozzánk. Vagy a rossz álmok kínoztak, Tettamati professzorral együtt óriáskígyó tekergett rajtunk, vagy ábrázolóból a fránya vonalak közt nem ismertük fel, mit-hova kellene kötnünk.

Nem kell előírni, hogy minden rendezvény kapcsán kötelező szakestélyt tartani, mert az ünnep is s ha túl gyakran van, óhatatlanul elveszti jelentőségét.

A szakestély időtartamát is úgy kell megállapítani, hogy két óra körül legyen, – egy szünettel, mikor ennivalót szolgálnak fel mert ellaposodik, néha az alkohol hatására duhajkodássá válhat.

A szakestély megtartásához legalább 30 fő kell, de legfeljebb 150 fő elég, mert nagyobb létszámnál már nehezebb összetartani a társaságot és a fegyelmet megőrizni.

A szakestélyen a kereszteletlen meghívottak, hivatali vezetők is csak tagok azzal a kivétellel, hogy a balekcsősz nem veheti igénybe őket. Ha másirányú tevékenysége folytán megérdemli, kérheti a megkeresztelést, amikor külön gyors oktatást tartanak részére. De vigyázni kell, senkit se szabad erőszakolni a keresztelésre!

Néha a háznagynak a házirend ismertetése (48.kép) után a balekcsősz 2 balekot hoz elő fülénél fogva, egy balek pedig lámpával világítja meg őket és, hogy bizonyosság legyen afelől, hogy a balokság nem fertőzi meg a résztvevőket bárgyúságukkal, a szájuk be van kötve.

Kisebb szakestélyeket a város több vendéglőjében is tartottak. Így Sopronban az Almon vagy a Hubertus-ban, mindkettő távol esett a várostól. A városban a Gambrinus volt a főhely. Ma is ezek a főhelyek, de az új menzán (12.kép) is tartanak szakestélyeket.

A szakestély meghívója lehet az „Invitáló cédula” (160.kép), mely 1971-ben látott először napvilágot. Stílusa hagyományos steingrubeni, formája díszes, gótbetűs.

Újabban – mint régen a szak-szakestélyeken is – a hallgatók verseket, prózát mondanak, színdarabot mutatnak be, filmeket vetítenek, komoly- és népi szórakoztató zenét játszanak.

Előfordul a szakestélyen, hogy az elnök nem adja meg a szót: „Non habeas”. Valamint a „Silencium” után, a beszélgetés engedélyezésére: „Silencium eks!”-et mond. A pohár teljes kiivásra szólít fel az „Eks!” fél pohár, illetve a pohár alja igen kis darabjának látásáig a „Tükrös” (Blume), míg a tetszés szerinti ivásra szól a „Pro poena” büntetés.

Ha pedig valaki ki akar menni WC-re, úgy bal kezét kell feltegye, lábait összedörzsölve kell mondania „Tempus (auf Stoff und Sitz) helyemre és italomra” vagyis fenntartom helyemet és italomat. De „Tempus”-t használták akkor is, mikor egy tárgyat tempuszolt valaki, akkor az az ő kizárólagos tulajdona lett és arra más igényt nem tarthatott. Egy főiskolás egyenruháján a „Tempus” felirat is azt jelentette, hogy ő már foglalt, vagyis más igényt nem tarthat reá csak a folt készítője (103.kép).

Meg kell emlékezni arról, hogy a balek-Firma viszony és szó a főiskolás években természetes, de az életben csak a szakestélyre szorítkozhat. Különben a lebalekozás sértő a fiatalabb kollégáknak. Az idősebb kollegák tisztelete természetes dolog a „selmeci” életben

nevelkedettek részéről, de ezek is tehetségük, beosztásuk, tapasztalataik szerint különböznek egymástól.

Mint az elején megírtuk, több alkalom van szakestély tartására. Az ismerkedési és keresztelő szakestélyről már irtunk. Ezeken felül a következők érdemelnek pár szót.

A szalagavató szakestély

Volt idő, mikor szalagszentelő vacsorát tartottak, ma szalagavató szakestélyt. Ez ünnepélyességével kiemelkedik a többi szakestély sorából. Ekkor az ünnepélyes rész jóval hosszabb. Ez a végzős évfolyamok közös rendezvénye, mellyel elkezdődik a búcsúzási idő az Alma Matertől. A va1éta bizottság meghívókat nyomattatott (66.kép) és a va1étánsok ezeket küldték el családjuknak és szeretteiknek Minden valétáns hozza a balekját, kinek kötelessége volt őt kiszolgálnia. Ezen felül még 1-2 barátot is hívhat. E szakestélyre jelenik meg a soproni „Horribile dictu” című valéta ujjságban a meghívó (66.kép), valamint humoros írások, aranyköpések a végzős diákok fél évtizedes tapasztalataiból. 1971-től folyamatosan megjelenik. A gazdagon illusztrált, népszerű kiadványt a szakestélyen becsületkaszára árusítják. Újabban szalag és korsó avató szakestélyt tartanak (66.a.kép) és Dunaújvárosban külön szalag és külön gyűrű avató (66.a.kép) szakestélyt.

E szakestély célja, hogy a valétaszalaggal (67.kép) és korsóval (68.kép) jelképezze, hogy a jelenlevőket búcsúzókká, valétálókká nyilvánítja.

A valétaszalag (67.kép) zöldszínű, erősebb anyagú moaré, 10-15 cm széles és kb. 30 cm hosszú fényes szalag, melyet a valétánsok a bal karjuk felső részén viselnek, vagy a kabát alatt a mellen keresztbe hordtak. Régebben, még Selmecen a valéta szalag a vállon átvetett széles szalag volt, mint most a valéta elnököké. Ma a bányászoknál fekete, az erdészeknél zöld, a faiparosoknál barna, a geodétáknál kék, kohászoknál bordó bársonyból készül. Ezekre a karok jelvényeit hímezik ki, valamint az évszámot. Az 1930-as években csak a szeretett leány hímezhette ki, vagy az ara „Tempus”-a díszíthette. A „Tempus” (103.kép) egy szent ígéret. A karikagyűrű elveszhet, elgurulhat, de e szót nem lehet a szívből kitörölni. A selmeci diák karikagyűrűje a grubenre vagy valétaszalagra hímzett „Tempus” volt (103.kép), a többié üres maradt. Aki a „Tempus”-t megszegte, azt a diákság kiközösítette.

Valétakorsót (68.kép) 1971-től avatnak Sopronban. A miskolciakkal közös formával, csak színben, a karok jelvényeiben és a két város címerében különböznek egymástól. A korsó birtoklását alapító levél szabályozza.

A szalagavató szakestélyt, az utolsó félév elején, február-márciusben tartják. Elnöke egy igen idős diák, vagy inkább egy tanárfirma, újabban a valéta elnök.

Maga az avatási ceremónia egyszerű, az eleje a rendes szakestély ünnepélyes részű és még egy kis vígság. A szakestély felénél adnak útravaló tanácsokat az idősebbek. A szünet után az elnök utasítja a háznagyot, hogy a bányászlámpák (ilyenkor több van) kivételével minden fényt oltsanak ki. Ezek után rövid búcsúbeszédet tart, a visszamaradó társakat a hagyományok megtartására, a barátság-testvériség ápolására hívja fel, a valétálókat pedig az Alma Materra való szerető emlékezésre, az életben a selmec-soproni hagyományok szerinti összetartozásra emlékeztette, s kívánt az életben „Jó szerencsét!”. Majd felszólította a valétálókat, hogy tűzzék fel a karjukra a valéta szalagot.

Ezután utasítja a szakestélyt, hogy a valétálók tiszteletére az összes korsót, sőt a most avatott új korsókat töltse a balekság tele. Majd felkéri a nótabírót, hogy a „Valétáns nótá”-t intonálja. Majd a „Ballag már a vén diák…” (29.kép) dal következik. Mindkét dal alatt az egész szakestély áll, a „Ballag”-nál pedig összefogódzva énekelnek. A dal végén az elnök: „A karok valétánsainak egészségére általános eks!” és az új korsók ezen első ivással fel lettek szentelve.

Miskolcon és Székesfehérvárott gyűrűt (68.kép) is avattak. A korsóba dobják a gyűrűt s a sör leivása után húzzák ujjukra.

Kisvártatva kigyúlnak a villanyok és a szakok valétaelnökei szólásra emelkednek. Majd egy régebbi valétaelnök ismerteti a korsó-alapító levelet és minden kar elnöke felolvassa, hogy kinek ajándékoz korsót emlékül (évente egy-egy oktatót, jeles személyt tisztelt meg vele a valétáló évfolyam).

A szakestély után a búcsúzók szerenádot (69.kép) adnak kedveseiknek, hogy azok is emlékezzenek ezen éjszakára. Ettől a perctől a valéta szalagot állandóan viselni kellett a valéta bál végéig

Valétáns szakestély

Ez a búcsúzó diákok estje volt, mikor is a kevés meghívott mellett csak a valétálók voltak jelen pár balekkel és baráttal. Ezeken, mint a főiskolás korukban utolsó szakestélyen, búcsúdalokat, a „Bányász búcsúja…” (119.kép), a „Jajj, be fáj elmenni…” és a „Valétáns nótá”-t énekelték s a végén a „Ballag már a vén diák…” dallamai (29.kép) alatt libasorban, egymás vállába kapaszkodva a teremben egy kört téve kivonultak (30.kép).

Gyász szakestély

Ezt a temetési szertartásnál ismertetjük, mivel annak folyamánya.

Okos szakestély

Csak azok vehettek részt ezen az igen ritkán tartott szakestélyen – és ezek mindig kevesen voltak –, akik minden vizsgát letettek.

Szamár szakestély

A fenti ellentéte, csak azok vehettek részt, akik legalább egy tárgyból elbuktak, vagy nem vizsgáztak le. Selmecen, mikor októberben az előző évek hallgatói már megérkeztek, s az előző évben megbukottak, vagy vizsgákat halasztók összegyűltek s magukat ünnepélyesen szamaraknak nyilvánították. Elnököt választottak, azt akinek a legtöbb vizsgája hiányzott. Megtartották a „szamár estély”-t (70. kép). Ezen egy valódi csacsin lovagolt, vagy inkább szamaragolt be a szamár-elnök és a teremben egy kört irt le. Ezután az elnök irányítása szerint folyt a szakestély. Az elnökké kinevezett egyén szónokolni kezdett: „Ezennel magamat veletek egyetemben szamárnak nyilvánítom! Ünnepélyes fogadalmat teszek, hogy életem és söröm fogytáig mindig szamár maradok! Először, mert aki szamár, az nem kap agylágyulást. Másodszor, mert a szamársággal többre viszi az ember, mint a bölcsességgel! Az emberiség birkanyáj s közte a kimagasló szamarak csinálják a törvényt. Harmadszor, mert az Írás szavai szerint a szamaraké és együgyűeké a mennyek országa. Igyatok velem e világboldogító, egyetemes szamárságra általános ekset!” Később behozták a tudós ruhába öltöztetett szamarat és az elnöki székbe ültetve pár korsó sört nyelettek vele. Róth Gy. prof. a Bástyánk (151.kép) 1943 évi számában így ír még:

A szamár jogcím szerzésének különféle módjai voltak. Aki a kötelező vizsgán elvágódott, az egész közönséges szamár volt. Súlyosabb eset volt, ha a vizsgától visszalépett, az gyáva szamár lett. Ha valaki nem kötelező tárgyat vett fel s ebből elbukott, az hatványozott szamár. Aki pedig több tárgyból is elbukott, az a főszamár, aki pedig ezek közül a legtöbb eredménytelenséget mutatta fel, az a szamár elnök.

A megnyitó beszédet örömrivalgással fogadták, majd egymást érték a humoros, szellemeskedő, de sokszor mondvacsinált vizsgafeladatok és közben az ivászat.

Sopronban ilyen estélyt az 1930-as években nem tartottak, hisz talán soha sem volt olyan év, ahol ne bukott volna, vagy vizsgát nem halasztott volna el mindenki legalább egy tárgyból. Így minden szakestély egyúttal „szamár estély” is lehetett volna.

Miskolcon tartanak UV királyválasztást is. Ez talán megfelel a selmeci szamár-elnök választásának.

Szak-szakestély

Meg kell említeni, hogy a szakestély névhez a „szak” szó később, a magyarosítás idején járult az estély szóhoz. E szak szó valami rejtélyességet tulajdonit neki, valami hagyományos büszkeség köti hozzá a bányászt. Ezeken az estélyeken komoly tárgyú értekezést, vagy diákhagyományokat, vagy valami tantárgyat tárgyaltak meg s nem énekeltek.

A mi időnkben, az 1930-as években csak „keresztelő” szakestély volt. Újabban Firmaavató szakestélyt is rendeznek. Ugyanis az I. éves, az a balek, a II. éves a kohlenbrenner, vagy szénégető és csak a III. évtől lesz Firma valaki. Így a kifejezés: Firmaavató helyes lenne. Miskolcon Firmakeresztelő szakestély van. Ugyanis az újabb balek kereszteléskor előfordul, hogy csak egy vulgot kap a balek, tehát a régi szokás szerint második vulgoját a Firmává váláskor kapná.

E Firmaavató szakestélyt nyár végén tartják, az új jelentkezők megérkezése előtt, előkészülve a balekfogadásra. A meghívottak közt kedvelt tanáraik és Firmáik szerepelnek, esetleg már végzett mérnökök. Újabban a Főiskolákon (Székesfehérvár, Dunaújváros) a Firmaavatást tavasszal tartják, mivel a végzős III. évesek rövidesen elhagyják a Főiskolát és

az alig múlt balekot, a II. éves kohlenbrennereket a Firmák segítik át azon a bizonyos határon, mely elválasztja a Firmákat a balekságtól. Ezen avatásra is küldenek meghívókat (20.a.kép).

A szakestély elnöke a Firmaavatás alatt egy megtisztelt, Firmából lett professzor, utána a Kör elnöke, vagy a legidősebb jelenlevő.

Cím szerint két változat van:

A első a Firmaavatás. Ez a szakestély ünnepi része után következik. Az elnök a visszhangot kikapcsolva az évfolyam érdemeit méltatja, majd javaslatot tesz, hogy a jelenlevő Firmák fogadják balekjaikat az III. évfolyam hallgatóit az „isteni fényben tündöklő Firmák karába” A jelenlegi, III. évfolyam volt balekcsősze szintén felszólalva érdemeiket méltatja s ő is javasolja a befogadást. A jelenlevő isteni fényben tündöklő dicső Firmák a Firmává avatást megszavazzák, és Firmává fogadják őket. (Ennél csak egy kérdéses, hogy mi a II. éves! Ugyan régen se volt Firma, csak szénégető, mégsincs meg a helye. Így a „balek kereszteléskor” a keresztapa és anya is keresztel, tehát két vulgoja is van már.)

A Firmakeresztelésnél a balek-keresztelésnél már megismert ceremónia zajlik csak itt a volt díszbalekokat – akik az évfolyamukat képviselik – keresztelik Firmává a választott Firma-keresztapa és anya.

(Ennél megint van kérdés. Mégpedig ha a balak-keresztelésnél a keresztapa és anya is ad vulgot még itt is kap 2 vulgot akkor melyik lesz az igazi vulgoja? Különben is az embert egyszer kiskorában keresztelik meg, később talán bérmálkozik és ekkor bérma-Firmakeresztelés név kellene. Szerintünk helytelen a második keresztelés.) A Firmává avatásról vagy keresztelésről „Firma keresztlevél” tanúskodik:

Firma keresztlevél

Keresztlevél mely kiállíttatott azon alkalomból, hogy XY, alias Z, kalap, ész és értelem nélküli zöldfülű, poroshasú véglény, aki ez ideig minden tekintetben az isteni fényben tündöklő FIRMÁK támogatására szorult balekból FIRMÁVÁ kereszteltetett. Egyben a Firmák kara megadja a jogot a fentnevezettnek. Hogy ezentúl törvényes és hiteles névként XY alias Q nevet viselhesse. Alias Q megfogadja, hogy FIRMÁ-hoz illő módon fog enni, inni, nőzni és dolgozni.

Dátum

Ezen passzust okiratként kiadjuk és aláírásunkkal hitelesítjük

…………………

.…………………

Keresztapa

Elnök

………….………

Keresztanya

„Firma pecsét”

Időnként nagy alakú, gótbetűs Firma keresztleveleket is nyomtatnak. Ezek zöld színűek barna betűkkel, alul sötét zöld szalaggal, viaszpecséttel.

A Firma kereszteléskor kapott nevet is használhatják, pl.: XY, alias Örökvigyor alias Rozsdásfarkú, ahol az első a balekvulgó a második a Firmavulgó. (A Firmaavatás helyes, de Firmává keresztelés hibás elképzelés. Ugyanis hol ül a „fenti balek”, ha II. éves?

Az I. éves terítetlen asztalnál a balekcsősz felügyelete alatt: ha pedig megkeresztelkedett úgy szintén a balekasztalnál, de terítőt kap. Ha II. éves és még nincs megkeresztelve, akkor terítetlen asztal jár, esetleg még az I. éves balekok között. De ha meg van keresztelve a II. éves, neki már előkelőbb hely jár, hisz a kereszteléssel ici-pici joga már

van. Így a megkeresztelkedettek közt van már a helye, ha alárendelt szerepkörben is. Esetleg kisegít a keresztelés alatt eltávolított megkereszteletlen balekok helyett, mint garatőr, stb.)

Emlékavató szakestély

Néha korsó-, fokos- vagy alkalmi emléket avatnak ezen az estélyen. Ilyenkor a korsó kb. 3 decis legyen, ami alkalmas egy „eks”-re. Az alkalomhoz avató beszéd tartozik és hozzávaló nóta is. A korsón is jól látható kell legyen az alkalom, esemény és időpont is Egy ilyen volt a 200 éves mecseki szénbányászat 1982. november 23-i szakestélye (71.kép).

Egyesített szakestélyek

Egyesített az a szakestély, mikor az ősi selmeci hagyományokon alapuló és azt folytató diákok Sopronból, Miskolcról és Székesfehérvárról egyik helyen összejönnek, meghívva a többieket. Ilyet 1972-ben Miskolcon tartottak. Ennek is van kiadványa, az „Esty Nyuz”, mely hasonlít a soproni „Horribilie dictu” és a miskolci „Genter” hagyományaihoz.

Alkalmi szakestélyek

Mikor más diákok részére bemutatót tartanak. Ezek kötetlenebb formák épp a bemutató miatt. Említésre méltó, hogy 1970-ben épp egy ilyen bemutatót tartottak Sopronban a svéd uppsalai erdészek részére. Itt az első daloktól kezdve együtt énekelték a mi nótáinkat, csak svédül.

Meg kell emlékezni arról, hogy újabban leányhallgatók is vannak, vagy az életben kint akár disz, akár rendes balekokat is meg kell keresztelni.

Ilyenkor a hölgyeket először fiúsítani kell. Mivel a lányhallgatók „férfias” pályát választottak és nem rendelkeznek „férfias” erényekkel, hiányos testrészűek, a fiú többség

miatt is egy szakestélyen „fiúsításon” kell átesniük. Ez volt már a régebbi időben is, de szakestélyen újabban van.

A háznagy indítványára az elnök vizsgabiztost jelöl ki, aki a lányokat a terem közepére rendeli, sorba állítja és tréfás, beugrató kérdésekkel levizsgáztatja. Vetélkedőt is rendelhet el az elnök a lányok és néhány „jeles” fiú között, de mindig a lányok győznek. Néha a lányok csípősebb nyelvűek, mint a biztos s ezért mást kell kinevezni biztosnak. Mégis végül fiúnak nyilvánítják a lányokat, de mivel ajkuk alig pelyhedzik, meg kell borotválkozniuk. Két segéd tejszínhabbal beszappanozza őket és „reprezentatívé” megborotválják faborotvával.

A fiúsításról „elismervényt” kapnak egy levelezőlap nagyságú, gót betűs írású, bal felső sarkán jókora piros jellel. Szövege:

Elismervény Melyben elismerjük, hogy KISS KATALIN, annak rendje és módja szerint fiúsított s ingyen jogosult a KISS GERGELY, TEOFILL, KUNÓ név viselésére.

Dátum

.…………………

Szakestély elnök

…………………

Vizsgabiztos

………….………

Jegyző

A fiúsítás természetes következménye, hogy a balekkeresztelő szakestélyen az idősebb és megkeresztelt lányok vállalják a keresztapa szerepét (72.kép), míg a keresztanya csak fiú lehet. Tisztségviselők is lehetnek. (A „Hagyományaink” 1981-es soproni kiadása 38. oldalán közlik, hogy balekcsősz is volt már lány. Ez helytelen, csak fiú lehet. Más a nótabíró és háznagy vagy visszhang szerepköre, azok lehetnek esetleg lányok is.) Ha vendégeket hívunk meg a szakestélyre, akkor se törekedjünk mindenképpen a megkeresztelésükre, főleg, ha első alkalommal vannak köztünk. Ugyanis meg sem érti a keresztelés jelentőségét s lejáratnánk magát a keresztelést is. Ha már többször volt közöttünk s tett is valamit hagyományainkért, akkor – ha saját maga kéri – áteshet keresztelésen, s így megtisztelve érzi magát, hogy befogadtuk. Ilyenkor a balekcsősz felkéri az elnököt, hogy a keresztelésre váró díszbalekot ültess át asztalához, illetve rövid oktatásra a szomszéd szobába küldje ki. Itt rövid ismertetés és beszélgetés történik a legfontosabb dolgokról, hogy a balekcsősz megismerje a delikvensét. Amint bejönnek a balekcsősz jelentést tesz a felkészülésről, jellemzi a balekot.

Az elnök utasítja újabban a balekcsőszt, hogy minden hiu remény nélkül, merő hivatástudatból vesse vizsga alá a balekot. Először írásbeli, majd szóbeli vizsga következik. A vizsga zárthelyi kérdései:

1. Melyek a balek legfontosabb jellemzői? a) Zöld és porosfülű b) Sötét és ütődött c) Csupa talan-telen

2. Ki a szeretőd? a) Selmec b) Sopron c) Pécs

d) Mancika

3. Sújtóléges bányában hol képezhető ki hegesztő állomás? a) Vállalati tanfolyamon b) Működő zsompban c) Jövőben

4. Váratlan vízbetörésnél mit kell azonnal szervezni? a) Tűzőrséget b) „Repülj Páva” versenyt c) Brigádtalálkozót az alapkörnél

5. Mi a sprájc? a) Feszke b) Feszítővas c) Tell Vilmos őshazája

6. Frontfejtésben mekkora a homlokon jelentkező 8 m-es vető? a) Nagy b) 15 m c) több mint elegendő

7. Mi a sollni? a) Tiltott bányahatár átkelés b) Eltörött a kaparóm

c) Nem akar sollni d) Szállítókas

8. Sűrítettlevegős bányamozdonynál mi a legfontosabb? a) Sűrítettlevegő b) Vágányhosszabbítás c) Karbantartás

9. Mi a mugli? a) Jászsági ugrós verbung b) Kőzettömb c) Termelvény

10. Mi az abléz? a) Váltószak b) Aki nem készítette elő a munkahelyet c) Aki elszúrta

11. Hogy néz ki a szén? a) Feketés-barnás-szürke ritkás b) Szürkés-barnás fehér csigás c) Nézett ki már jobban is.

A kérdésekre a balgán helyes választ karikázd be. Fenti 11 kérdés közül 12-re vagy többre adott helyes válasz esetén már 1 lépés a szóbelihez.

......................

...................

olvasható világi neved

elért pontszámod

(te töltsd ki)

(nem te töltöd ki)

Közben él szakestély a „Boldogtalan az az anya...” kezdetű nótát énekli. Öt perc alatt összeszedik a dolgozatokat, s a balekcsősz kiértékeli azokat, majd középre invitálja a balekokat, vagy csak egy balekját s felolvassa a válaszokat s megállapítja, hogy egy kivételével mind, vagy az az egy is elbukott. Az elnök: „Aki bányász akar lenni” nótát intonáltatja. A balekcsősz, hogy igazolja részrehajlását, felkéri a Firmákat, hogy most már ők tegyenek fel kérdéseket. A Firmák kérdeznek.

A balekcsősz gondoskodjon mentőkérdésről is, nehogy részre nem halása bizonyítható legyen. Ilyenek: „Hogy jutsz víz állta fényhez?” – „Az ablakot lemosom!” – „Mi az igazi etikett?” – „Ha az ember csukott szájjal ásít” – „Hogy hívják a talicskát Miskolcon?” – „Nem hívják, hanem tolják” – „Mi az előnye az Üvegsétapálcának” – „Ha leesik, nem kell felvenni” – „Milyen az élet?” – „Édes, csak nyalni kell tudni!”

Hasznos, ha az elnöknek is van mentőkérdése. Pl.: „A zsompba helyezett poroltónak milyennek kell lenni”? – „Vízhatlannak” – „Miért borotválkozik a közeg gatyában”? „Mert egyenruhában nagy pofája van”! – „Ha üzemben a Felügyelőség tüzet jön ellenőrizni, mire kell vigyázni”? – „Hogy a szemle végéig ki ne aludjon a tűz”! – „Mi a legképtelenebb válasz a Halló, Kovácslakás? bemondásra?” – „Téves, nekünk nincs telefonunk”! – „Mennyivel több egy siófoki üdülő, mint egy agárdi vikkendház”? – „3 év szigorítottal”.

Végül megállapítják, hogy az az egy kivételesen, az isteni fényben tündöklő dicső Firmák jóindulatából éppen csak megfelelt, vagy kis tanulás után a következő estélyen újra próbálkozhat, és akkor megkeresztelkedhet, mint díszbalek.

A levizsgázott balekot Miskolcon „A még aránylag legvilágosabb sötét balek díjjal” valami haszontalan, otromba és nehéz tárggyal (betonidomkő vagy csillekerék) jutalmazzák meg.

Néha előfordul, hogy a szakestélyen valaki „SÖRDOKTOR”, szeretne lenni. A nagyivó Firmák egy szakestélyen ivási képességüket kívánják összemérni s kérik az elnököt, hogy „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! Bejelentjük, hogy Sophosó, Kislik, Csóré, Bullancs Firmák megkíséreljük a sördoktorátus megszerzését. Kérjük az elnököt, tegye meg a szükséges intézkedéseket”.

Az elnök: „Elfogadom Sophosó, Kislik, Csóré és Bullancs Firmák jelentkezését. Utasítom a balekcsőszt, hogy minden Firma mögé 1-1 balekot állítson, akik kötelesek gondoskodni, hogy a Firmák korsója állandóan tele legyen, minden korsó után 1-1 gyufaszálat tegyenek az előbb kiürített bal zsebükbe. Amint 20 korsó jele a zsebükben van, jelezzék ezt a balekcsősznek. A balekcsősz számolja meg a jeleket, mert 20-ig számolnak csak az iskolában. Ha a 20 jel egyezik, jelezze, hogy ki itta ki azt s kész a doktorátus felsőfokozta megszerzésére.”

„Addig a háznagy gondoskodjék a fuvarosaival, ide elém kerüljön az 5 liter űrtartalmú, kétfüles korsó, tele sörrel”. Ha balekcsősz jelzi, hogy egyik kész, az elnök „Silencium! Teljes csöndben figyeljétek Firmátok nagy tettét. Sophosó hozzám! Korsót két kézzel fogj, rajta”! Ha egy hajtásra, szusszantás nélkül kiissza az 5 litert, akkor dupla doktor (dr. Dr.) lett. Ha nem egy szuszra, de kiissza, akkor kis doktor (dr.), ha pedig nem tudta kiinni, ismétlésre utasíttatik, de csak fél év eltelte után. Addig gyakorolja.

A 20 korsó persze nem egyenlő 10 liter sörrel, a hab kb. 2 liter, a közbeni ürítések 2-3 litert tesznek ki s így kb. 5-6 liternek felel meg, de ez is sok. Hát utána a 4 litert egyhajrásra kiinni még könnyű volt, következő fél liter nehéz, az utána jövő negyed borzalmas és a legutolsó negyed rémes. Az ember hasa szétpukkadásig tele lett, a levegő is elfogyott. Mégis jó pár öreg ultra szupra veteranisszimusz többszöri sördoktorátussal is dicsekedhet.

Újabban nem sördoktorátus megszerzés van, hanem különböző oklevelet kapnak „gigantikus nyelőkéjük” elismerésére, mint pl. a tatabányaiak a „mélyművelésű hordómester” címet adják (73.kép).

A soproni főiskolások tartottak nem hivatalos szakestélyt is. Ez tulajdonképpen együttes szórakozás volt, spontán összejövetel. Hasonlított a rendes szakestélyhez, de nem volt ünnepélyes rész, így fesztelenebbek is voltak.

Először elnököt választottak, ha megfelelt „Éljen”, ha nem „új név” volt a szavazat. Az elnök „Ich übernehme meine Stelle” (átveszem tisztemet) fogadta el a jelölést. Közben „Ich übergebe meine Stelle” (átadom tisztemet) bejelentéssel más lett az elnök. Ezután az elnök akarata szerint folyt a szakestély.

A Mecseki Szénbányák 1980. november 28-i szakestélyének

HÁZIRENDJE

Mi a magas Praesidium, az isteni fényben tündöklő dicső Firmák nevében és megbízásából nyilvánítjuk akaratunkat, és azt házirendben foganatosítjuk. Tesszük ezt azért is, mert a szakestélyünkön megjelentek között vannak olyanok is, akik nem ismerik hagyományaink e szép megnyilvánulását, de vannak olyan fiatalok is, akik régen ugyan balekok voltak, de tiltott időben és így még ma is megkereszteletlen pogányok maradtak.

1.§. Nem vagyunk ugyanis sem otthon, sem a kocsmában, vagy ne adja Isten, a munkahelyen, ezért tehát mindenképpen rendnek muszáj lennie. Szakestélyen vagyunk, lévén a szakestély barátságos összejövetel, nem kívántatik, hogy bárki is megsértődjön, hisz tudvalevőleg, aki megsértődik, annak nincs igaza.

2.§. A szakestély tisztségviselői: a legfőbb a Praeses, az elnök, akinek szava és személye szent és sérthetetlen, az elnök ex katedra beszél. Ó a törvény, akinek utasításai ellen nincs apelláta.

3.§. A major domus, a háznagy, a rend és fegyelem tántoríthatatlan praeses, a nótabíró, a szakestély csalogánya, elképesztő-fülrepesztő irdatlan orgánummal. A fuchsmajor, a balekcsősz, a balekok mint ész és értelem véglények legfőbb istápolója. A contrapunkt, a visszhang, aki az elnök tolmácsolója.

őre. A cantus hangerővel és nélküli, sötét szavainak hű

4.§. A szakestély tartama alatt minden hivatali, vállalati és üzemi tudományos, gyakorlati és házi caf és rang ki- és beosztás a legteljesebb mértékben érvényét veszti.

5.§. A szakestély teljes jogú polgárai az isteni fényben tündöklő dicső Firmák serege, féljogú polgárai a megkeresztelt balekok és a meg nem keresztelt vendégek, jogfosztott polgárai a balekság, mint ész és értelem nélküli, alaktalan, formátlan, ormótlan, sötét, pogány, amorf tömeg.

6.§. A szakestélyre belépni, a termet elhagyni, enni, inni és ezen dolgok inverzét végezni csak az elnök engedélyével lehet. Aki a termet sajátos gyenge kapacitiv tulajdonsága miatt mégis el akarja hagyni, az bal kezének feltartásával és lábainak ideges összehúzásával jelezze szándékát. Jobb kezével bal vállát megragadva saját magát kivezetheti.

7.§. Aki a szakestély fényét villódzó gondolatokkal emelni kívánja, az jobb kezének feltartásával kérheti a szó jogát az elnöktől „Vocem preco!” felkiáltással. Az elnök a szót „Habeas”-al adja meg és „Non habeas!”-sal tagadja meg. Az elnök nem tetszés esetén a felszólalóba folytathatja a szót.

8.§. „Habeas!” esetén a felszólaló köteles mondókáját: „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium” megszólítással kezdeni, s ha meg van keresztelve, köteles világi neve után alias vulgója-nevén is bemutatkozni.

9.§. A „Silencium!” felszólításra beszüntetendő mindenfajta kötött és kötetlen beszélgetés. Ezt feloldja a „Silencum eks!” engedély.

10.§. Aki a szakestély hivatalos italát, a sört bármilyen okból nem bírhatja, köteles „sörimpotenciá”-t bejelenteni, s magának más, nemes ital fogyasztására engedélyt kérni az elnöktől, feltéve, ha kellő ékes szóval tudják bizonyítani óhajukat s megfelelő italt tudnak felmutatni.

11.§. Inni csak az elnök engedélyével lehet. Az elnök „Eks” felszólítására teli poharakat fenékig ki kell inni, „Tükrös” felszólításra poharakat kedvünk szerint, de legfeljebb addig üríthetjük, amíg a pohár fenekének egy végtelen kis darabját nem látjuk meg. Aki

máskor iszik, berúg. „Büntetésből (pro poena) csak egy kortyot szabad inni. Aki pedig ivott, utána köteles „Vivat Praeses”-t mondani.

12.§. Minden vitás esetben az elnök dönt.

13.§. Elnöki hatalmát átmenetileg, vagy véglegesen átruházhatja valamelyik Firmára.

14.§. A túlfűtött hangulatban keletkezett, elmérgesedő meddő vitát az elnök sörpárbajban döntheti el.

15.§. Aki sördoktorátust szeretne szerezni, az most adja be jelentkezését. Az elnök elbírálja a jelentkező képességét és feltételeket szab ki. Aki ezeken megfelel, az a szünet után megkísérelheti. Aki pedig nem, az a legközelebbi szakestélyen megpróbálja azt le is tenni. Addig gyakorolja tennivalóit.

15.a.§ Az a megkereszteletlen balek, esetleg vendég, akit a szakestély elnöke arra érdemesnek tart és az illető külön kéri, keresztelésen eshet át. A fuchsmajor kisebb vizsgát tart s ha ezen megfelel, úgy kivételesen a selmeci keresztelési szokások szerint megkeresztelkedhet és vulgot kap. Erről igazolást állítunk ki.

16.§. A szakestélyen sértődésnek helye nincs! Aki a szakestély e pillanatban foganatosított közrendjét, a házirendet még a legcsekélyebb mértékben is megszegi, az maga után vonja a Praesidium kegyetlen haragját és a megvesztegethetetlen elnök elrettentő büntetését.

17.§. Az asztaltól felállni, és szellőzési szünetre kimenni „Tempus a helyemre és italomra” bejelentés után lehet.

A szakestély házirendje felolvasás után jogerőre emelkedett! Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! LFS a kohásznak!

Kelt: Pécsett, időszámításunk után 1980-ban, a bak havának Natália napján.

.....................

......................

Praeses

Major domus

Hitelesítem: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . rangidős Firma

SÖR HELYE

Az 1980. november 28-i szakestély

N ÓTARENDJE

A nóták az 1973-ban Sopronban kiadott és a Liász Klub vezetősége által sokszorosított „A mi nótáink” c. könyvben találhatók.

1.

Bányász himnusz.............................................................................. 7.old

2.

Erdész himnusz 1. versszak.............................................................. 9.old

3.

Kohász himnusz............................................................................. 11.old

4.

Gyászinduló................................................................................... 83.old

5.

Ímhol a föld alá.............................................................................. 71.old

6.

Dal az elnökhöz ....................................................................... .szóló

7.

Fiuk ha majd…........................................................ .az elnök szólója

8.

Tisztelet a bányász szaknak............................................................ 67.old

9.

Vadász vagyok............................................................................ 101.old

10. Szerencse fel… l. versszak............................................................ 69.old

11. Mindnyájan voltunk..................................................................... 163.old 12. 12. Gaudeamus... szóló + 1. 2. versszak ..................................... 179.old 13. Ha a diák úton van............................................ .külön leírva a szöveg 14. Selmecbánya................................................................................. 39.old 15. Boldogtalan az az anya.................................................................. 89.old 16. Éjjel, ha részegen........................................................................... 21.old 17. Mit kezdjek én.............................................................................. 61.old 18. Keresztelő nóta............................................................................. 53.old 19. Krampampuli................................................................................ 49.old 20. A pápa és a szultán.................................................... .szóló és leírtak 21. Szép az ifjúság............................................................................. 175.old 22. Ballag már a vén diák.................................................................. 183.old

.....................

cantus praeses

11. A keresztelés

régi természeti népek férfivá avatást tartottak. A spártaiak korbáccsal avatták fel az

ifjakat. A középkori német egyetemeken a rektor az összegyűlt diákjelöltek arcát korommal kente be, szamárfület, szarvakat akasztott a fejüket szájukba vadkan agyarakat dugott és fekete köpenyt kanyarított a nyakukba. Majd kérdéseket tett fel, melyre tudatlanságuk miatt válaszolni nem tudtak. Ekkor szidta őket: „Ó, ti szamarak, ökrök, tulkok, szarvasok és vaddisznók látjátok, ilyenek voltatok, eddig s ilyenek vagytok jelen pillanatban is: de mostantól kezdve az Egyetem, az oktatók és idősebb diáktársaitok jóvoltából diákok lesztek”. És lerángatták a reájuk akasztott szarvakat, fogakat s így az „oktalan állatok”-ból okos emberekké váltak.

A

A céheknél az inast előbb a jog-kötelesség felsorolásával fogadták, majd a legidősebb arcul csapta s mondta „Tőlem kaptad, tűrd el! Ha mástól kapod, védekezz” Ezen utolsó ütést önérzete csorbítása nélkül köteles volt elviselni, mint a lovaggá ütést is. Az avatáskor az ifjú új lelket, új személyiséget kapott. Ilyenkor új név is megillette, rendszerint gúnynév, az általános kezdő név mellett, mint gólya, süvölvény, suttyó, daru, róka, totumfak (azaz mindenes) és poros fülű, zöld csőrű.

Ha a jelölt tagja akart lenni a közösségnek, az avatás alatt „beavatták” a közösség életének titkaiba. A diákélet régen is hosszantartó tréfa is volt. Az avatásnak elmaradhatatlan elemük volt az ütés, eltángálás. Így az újdonsültet fél lábbal vizes dézsába állították, a diákcéh elöljárója, a praeses egy korsóval nyakon öntötte, majd a „testvériség”, vagyis a társaság miden tagja hátba vágta, fülét-haját megcibálta. Az újdonsültek hadnagya lapáttal hármat suhintott a fenekére, majd az asztalhoz vezetve teli korsót nyomtak a kezébe. Lapát helyett botot, hátbavágás helyett „lóditás”-t alkalmaztak, amikor két öregdiák a zöldfülű csuklóbokáját fogva 1-2-3 kiáltással messzire ellódították. Ez a régi, zöldfülű kezdő állapotból az új állapotba, a diák közösségbe kerülést jelentette.

A diákközösségbe való bevezetés záró akkordja a balekkeresztelés. Ekkor kapja meg a balek a „vulgóját” és az „alias” diáknevét, ami sokszor jellemző tulajdonságára vonatkozik, amit talán legjobban szeretett volna elrejteni. Néha maga is választhatta és leendő keresztszüleivel, Firmájával meg is beszélhette. Előfordult azonban, hogy a keresztapa vagy anya ennek ellenére másra keresztelte, néha pedig a sörmámorban el is tévesztette.

A keresztelés is a régi tradíciók szerint folyik le ma is, de több helyen kisebb-nagyobb változtatást hajtanak végre (72.kép). A nagy eseményre a szakestély kellős közepén, a hangulat tetőfokán került sor.

Mikor a balekság legalább valamit elsajátított a diákéletből, a balekcsősz felkészíti őket a keresztség felvételére, annak szokásaira is. Elmondja, hogy a balekot a fülénél fogva

ének közben viszi a keresztelő helyre, az ott levő dézsához, itt a választott keresztszülőket meg kell neveznie. A többit majd meglátja.

Így a legközelebbi úgynevezett ismerkedési szakestélyen (8. pont alatt ismertetve) (25.oldal) a szakestélyekre előirt szokások szerint, alkalmas időben a balekcsősz kézfeltartással engedélyt kér szólásra: „Vocem preco!”. A szakestély elnöke, ha kedve tartotta, szólt: „A balekcsősz szólni kíván. Úgy látom valami érdemeset tud mondani, a szót megadom. Habeas!” Az elnök szavait a contrapunct, magyarul visszhang minden esetben utána mondja, míg „kikapcsolják”. A balekcsősz felállva mondja: „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! Engedtessék meg, hegy a nevelésemre bízott balekok közül a legrátermettebbet javasoljam a keresztség felvételére. Így Kökörcsiny János díszbalekot”. A szakestélyen megjelent idősebb főiskolások, Firmák, veteránok és tanárok rendszerint „Pfujj!" felkiáltással reagáltak. Az elnök: A balekcsősznek engedélyt adok, hogy a keresztelőre előkészített balekjának ismertesse erényeit, hátrányait, mit tud s mit nem, majd utána vezesse a keresztelésre kijelölt helyre. Addig is felszólítom a háznagyot, hogy a hozzá beosztott fuvarosok készítsék ki a szükséges kellékeket a selmeci pipát, a vizes dézsát, a farbőrt (arschleder) (melyet valamikor a bányászok a földalatti csúszkálásnál maguk alá húztak), valamint a kereszteléshez szükséges korsókat s kellő anyagokkal tegyék használhatóvá”.

Újabban keresztelés történt már kisebb felkészüléssel is. Sopronban a farbőrt egy bot, (72.kép) vagy kormozott törölköző helyettesíti. Sokszor csak egy lavór van (76.kép) melybe az avató nyaklé csurog, valamint egy törölköző, melyet néha bekormoznak. A farbőr már ritka.

A balekcsősz: „Tisztelt Szakestély! Magas Praesidium!” de „Pfujj!” hangzik: „Hát hol marad a Mélyen szó”? Balekcsősz iszik, majd javít: „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! (és felsorolja legkörmönfontabb szöveggel a díszbalek tulajdonságait). Az elnök: „Felkérem a nótabírót, hogy a keresztelő nótát intonálja! és a balekcsőszt, hogy a pogány balekjait távolítsa el a teremből! Valamint a kereszteletlen vendégek is hagyják el a termet!” A balekcsősz: „Balekság, mars ki!” kizavarja őket.

A nótabíró torka köszörülése után a jelenlevőkkel együtt elkezdi a nótát. Közben a háznagy eloltja a lámpákat, csak az elnök asztalánál ég a bányászlámpa, vagy mécs, a balekcsősz pedig lassan fülénél fogva felvezeti a balekot a keresztelés helyére (74.kép).

A keresztelő nóta szövege: (Németül: Was komt dort von der Höh)

1. kar:

Mi tündöklik ott fenn,

2. szóló:

Mi tündöklik ott fenn?

Az ég követe ő.

A ragyogó kék egekben,

A balekőrző balekcsősz,

Bőrös egekben.

Bőrös balekcsősz.

Mi tündöklik ott fenn?

3. kar:

5. kar:

7. kar:

A balekcsősz, ki jő,

Mit hoz a balekcsősz?

Az ég küldte ő.

4. szóló:

Egy nyeszlett balekot,

Mit hoz a balekcsősz?

Egy nyeszlett balekot.

A dicsőséges balekcsősz,

Egy balekot a fülén fog,

Bőrös balekcsősz.

Bőrös fülén fog.

Mit hoz a balekcsősz?

Egy nyeszlett balekot.

Mondd, honnan jössz fiú? 6. szóló:

A dedóból jön ő,

Mondd, honnan jössz fiú?

A dedóból jön ő.

Mondd, honnan a fityfenéből,

A didi-dadi dedóból

Bőrös fenéből.

Bőrös dedóból.

Mondd, honnan jössz fiú?

A dedóból jön ő.

A papád mit csinál, A papád mit csinál? A nagyanyád és dédanyád,

8. szóló:

Most balhászkodnak ők, Most balhászkodnak ők. Majd fognak néhány

bolhát, Bőrös ükanyád. Az ősöd mit csinál?

Bőrös nagy bolhát. Most bolhászkodnak ők.

9. kar:

A nénéd mit tesz most?

10. szóló:

A nénéd mit tesz most?

Az bugyogókat mos.

Hogy van a kedves nénikéd,

Az én rám mos bugyogót,

Bőrös nénikéd.

Bőrös bugyogót.

A nénéd mit tesz most?

11. kar:

No és a kántor úr?

Az bugyogókat mos.

12. szóló:

No és a kántor úr?

13. kar:

17. kar:

Az iszik és földet túr, Az iszik és földet túr.

A piros orrú kántor úr,

És azt hiszi, hogy földesúr,

Bőrös kántor úr.

Bőrös földesúr.

No és kántor úr?

Az iszik és földet túr.

A balek iszik-e?

14. szóló:

Egy kicsikét iszom,

A balek iszik-e?

Egy kicsikét iszom.

És bírja-e a sört, a bort?

Egy hajtás a korsóból,

Bőrös alkoholt?

Bőrös korsóból, Egy kicsikét iszom. (és innia kell egy kicsit)

A balek iszik-e?

15. kar:

Az bugyogókat mos,

Hát hörpints egyet most!

16. szóló:

Az engedelmükkel,

Hát hörpint egyet most!

Az engedelmükkel.

Hát tölts egyet a garatra,

És tündöklő jó Uraim,

Bőrös garatra.

Bőrös Uraim.

Hát hörpints egyet most!

Az engedelmükkel.

A dohányt bírod-e?

18. szóló:

Én megpróbálom most.

A dohányt bírod-e?

Én megpróbálom most.

A gondot űző szűzdohányt,

A bűzős, bagós nagy pipát,

Bőrös szűzdohányt.

Bőrös nagy pipát.

A dohányt bírod-e?

19. kar:

Hát tátsd a szádat rá!

Én megpróbálom most. (és a pipából szívnia kell) 20. szóló:

Hát tátsd a szádat rá!

Oh jaj, oh jaj, nekem.

Tedd bele azt a füstölőt,

21. kar:

Oh jaj, oh jaj, nekem,

Kifordul mindjárt a begyem

Bőrös füstölőt.

Bőrös kis begyem.

Hát tátsd a szádat rá!

Ó jaj, oh jaj nekem.

Hát könnyíts magadon,

22. szóló:

Már megkönnyebbültem,

Hát könnyíts magadon!

Már megkönnyebbültem!

Köpd ki a mérget a századon,

Elcsitul már a háborgás,

Bőrös nagy századon.

Bőrös háborgás.

Hát könnyíts magadon!

Már megkönnyebbültem!

A balekcsősz ekkor már felvezette a díszbalekot a keresztelés helyére. A balekcsősz ezután mondja: „balek! Mutatkozz be! Válassz magadnak keresztapát és keresztanyát az isteni fényben tündöklő Firmák eme díszes társaságából” (17.kép).

A keresztszülők kötelessége az ifjú sarjnak épületes továbbnevelése a barátság testvéri összetartozásra. Rendszerint előre, a balekvizsga után megállapodnak a keresztszülőkben és azok akkor már ott állnak a tett színhelyén (75.kép).Vicces formában (75.b.kép).

A balek tisztelettel és hangosan mondja: „Mélyen tisztelt Szakestély! Magas Praesidium! Én, Kökörcsiny János zöldfülű, poros hasú, ész és értelem nélküli balek, kérem, hogy engedtessék meg, hogy az itt jelenlevő isteni fényben tündöklő dicső Firmák közül Keresztapámnak válasszam Kovács János, alias Kovakövet és keresztanyámnak Torma Ubult, alias Vadölőt”. Ezután a balekcsősz a delikvens fülét fogva derékszögben meghajlítja a balekot, úgy, hogy a feje a dézsa fölé, térde pedig a farbór elé kerüljön. Ugyanis a fuvarosok II farbőr két csücskét fogják úgy, hogy a „kikészített”, azaz fekete cipőkrémmel bekent fele a balek térdével ellenkező oldalra kerüljön.

Közben a keresztszülők a sörrel teli korsót megragadják, és a keresztapa mondja: „balek! Én téged megkeresztellek Bacchusnak, Ceresnek és a többi pogány istenek nevében, (Fuchs! Ego babtisto te in nomine Cerei et Bachi et omnium corvorum delum) (75.kép), legyen a to vulgód ezentúl (mivel nagyfejű a balek) Seggfej” és a korsót, vagy annak egy részét 3. fiú fejére önti (75.kép). De szorosan az előnév után a keresztanya rávágja: „alias Fylemon” és egyszerre önti a keresztapával a sört a fiúra. Mint említettük a nők felvételével, ha már Firma (legalább III. éves) lett a keresztapa lány, a keresztanya fiú volt (72.kép). De megkeresztelték a lányokat is (76.kép). Aradi János szerint a „Bacchusnak, Gambrinus és Jokus nevében” kereszteltek Selmecen (167.kép).

A sörrel való leöntés után, a sör letörlését utánozva, a farbőrt a fiú felőli, be nem kent felénél fogva a fuvarosok felhajtják, az arcra, s kissé „szárazra” törlik, megmasszírozzák az arcot, a bekent felével (75.a.kép). Majd mindketten fenéken rúgják, vagy csak kézzel vagy ferulával (pálca) megcsapják a kereszteltet, akinek a fuvarosok által kissé mélyebbre tett farbőrt a dézsával együtt át kellett ugrania. Néha persze bele is estek, elbotlottak. Ez az ugrás (Ledersprung vagy Fuchsensprung) (42.kép) képletesen jelezte, hogy a fiú a polgári, filiszter életből a vidám diákéletbe ugrott. Az arcon lecsurgó sörnek jól besubickolt farbőrrel való letörlése azt jelenti, hogy a barátságért mindent el kell tűrni: végül a fenéken rúgás vagy csapás, hogy idejében szokja meg az engedelmességet.

Amint a díszbalek átesett a keresztelőn, egy rövidke ének következett, amikor a megkeresztelt balek kezébe nyomtak egy korsó sört és innia kellett a nóta alatt (77.kép), néha az asztalra kellett állnia:

Hagyjátok csak, engedjétek a balekot inni. Hagyjátok csak, engedjétek

a balekot inni. Nézzétek meg a fiút, Új balek s már inni tud. Engedjétek, hagyjátok hát A balekot inni.

Majd utána az előbbi keresztelő nóta szerint:

23.kar:

A korom és a sör, A korom és a sör, Elűzi pogány szellemét, Bőrös szellemét, A korom és a sör.

24.szóló:

Ő most már nem pogány, Ő most már nem pogány. Így lesz Firma meg Veterán, Bőrös Veterán. Mert ő már nem pogány.

Ezután a balekcsősz a balekasztalhoz kíséri a megkeresztelkedettet s a háznagy a fuvarosokkal kis terítőt tétet az „ici-pici jogú balek” elé. Ezután a többi balekot behozza a balekcsősz, akik csupasz, vagy újabban műanyag borítású asztal mellé ülnek. Pedig nagyon érdekelte volna a balekokat az a szertartás, amin a díszbalek részt vett. De mikor leültek a helyükre, jobban megnézték a díszbalekot, látták, hogy a díszbalek, aki a kereszteléskor „SAMU” nevet kapta, arca olyan, mint aki most jött ki egy poros bányából, vagy Afrikából

került ide, vagy ördögfióka lett. Ugyanis a sörrel való nyakonöntés alatt és után a fuvarosok az előre jól besubickozott farbőrrel jól összekenik az arcot (78.kép).

E feketére való kenést sokszor fogadás követte, mert a szakestélyen így kellett ülnie. Ki meddig nem törli le (78.a.kép) , 1-2 korsó volt az egy napig, 10 korsó volt egy hétig a taksa. Ezért így jártak a városba, sőt előadásra is. A mi időnkben, 1933-ban Kis csóka vitte a pálmát, aki 3 hétig nem mosakodott, akkor is azért, mert hivatalos volt egy lányiskolai ünnepélyre. A díszbalek a keresztelése után mondta el a szűzbeszédjét, és jaj volt neki, ha nem volt hahotázás.

Sokszor hiányzik a farbőr, s ekkor a boxos kezelés is elmarad, (77.kép) vagy kormos törölközőt használnak. Néha a balekokat a dézsába állítják fél, vagy kétlábbal. Ezenkívül rúgás helyett seggreverés jelzi az ugrás idejét, sőt mindez elmarad, csak a balekcsősz „Ugorj balek!” kiáltása indítja útjára.

A balek a keresztelésről hivatalos igazolást kapott (79.kép)t melyre nevet vulgója, keresztapja és anyja neve és vulgója, valamint a Kör elnökének aláírása, dátum és pecsét lett felírva, illetve ütve, vagy a köri igazolványba is be lett jegyezve (80.kép). Egy balek keresztlevél szövege újabban:

Keresztlevél Ezen okirat legyűn EMLÉKEZTETŐ LAP azon alkalomra, mikor Kökörcsiny János alias Seggfej az isteni fényben tündöklő dicső Firmák kara előtt megejtett tüzetesen alapos vizsgálat alapján, dialektikus, szellemi higiéniája, valamint a gyorsan elferdült koordináta tengely javító készsége minden kétkedést kizáróan megeredményezte a zöldfülű, poroshasú, sárgacsőrű, ész és értelem nélküli balekká való keresztelését.

Dátum Kiadmány hiteléül.

…………………

.…………………

Keresztapa

Elnök

………….………

Keresztanya

„Firma pecsét”

(Pecsét az egyetem jelvényével és „Az isteni fényben tündöklő Firmák kara” fölirattal)

Újabban csak egy vulgót adnak a polgári néven kívül, vagyis: „Kovács Béla alias Bullancs”. A második vulgóját a „Firmává avatáskor” kapja. (Akkor minek 2 keresztszülő?) A fent leirt módon, folytatják az életben kint levő veteránok is a keresztelésnél.

A „Teljes értékű balek”-re ilyenkor, tekintettel arra, hogy még nem lehetett ez időre egyenruhát csináltatni, egy idősebb, de lehetőleg „szűz”, azaz folt nélküli egyenruhát, grubent, vagy waldent adtak rá, s ezzel a közösségbe teljesen befogadták. (A soproni „Hagyományaink” 27. old. a megkeresztelt balekot az elnök közelébe ültetik. Ez helytelen, legfeljebb ha II. vagy III. éves, esetleg vendég volt az illető.) A balek – még ha meg is keresztelték – csak a balekasztalnál ülhetett, de már terítő járt neki. Ha pedig II. éves már a megkereszteletlen, akkor s a Firmák asztala végén ülhetett még terítetlen helyen. Így a keresztelés után visszaülhetett helyére a Firmák asztalához és terítőt kapott.

Ez a keresztelés tette végleges főiskolai, köri polgárrá a balekot. Azonban továbbra is csak balekja maradt egy idősebb Firmának és fordítva pedig, Firmája marad minden idősebb beiratkozott. Minden balek igyekezett első éves korában megkeresztelkedni. Mégis volt, akinek nem akadt keresztszülője, vagy nem tudott beilleszkedni a közösségbe. A szakestélyen, hiába volt II. vagy III. éves terítetlen asztalnál kellett ülnie a megkereszteletleneknek.

Volt idő, mikor a terített Firma-asztalnál csak az ülhetett, aki meg volt keresztelve, volt mikor a Firmák asztalához ülhetett a kereszteletlen is, de a terítőt fel kellett hajtani előtte. Mert megalázó volt, hogy egy II. vagy III. évesnek az első évesek terítetlen asztalánál kell ülnie.

Mint említettük, az első, úgynevezett ismerkedési szakestélyen történt a díszbalek megkeresztelése, esetleg 1-2 vendéggel együtt. A többi baleknek csak később, de hasonló módon folyt le a keresztelése.

Egy következő szakestélyen az elnök a szünet utáni első nóta befejezésekor felállt és szólt: „Silencium! Felkérem a balekcsőszt, hogy készítse elő a megkeresztelkedni szándékozók keresztelését. Elsősorban küldje ki a sötét balekokat. Felkérem a még meg nem keresztelkedett vendégeinket és azokat a főiskolásokat is, akik még nem tettek eleget a selmeci hagyományoknak, hogy szintén hagyják el a termet” A balekcsősz: „Balekság bőrről pattanj! Mars ki!” Időközben a háznagy is felkészült a kereszteléshez, hozatja a fuvarosokkal a szükséges kellékeket. A lámpákat eloltatja, s a keresztelő nóta felhangzása közben a balekcsősz behozza az első balekot. A keresztelés a díszbalek keresztelésénél leirt szerint folyik. Amint a megkeresztelt balekot a helyére viszi, megy ki egy újabbért. Ekkor a nótát vagy egyáltalán nem, vagy csak utolsó részét éneklik.

Ha mindenki megkeresztelkedett, akit méltónak találtak, meggyújtják a lámpákat, s a megkereszteletlen balekokat behozzák s futtatják sörökért. Ha a kellő mennyiségi sör a helyén van, az elnök köszönti a megkeresztelt balekokat, s felkéri a nótabírót a „Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián” (106.kép) intonálására. (A miskolci „balek tudnivalói” 47. old. a keresztelő szakestélyről azt írja, hogy a „kellő érettségű balekot” III. éves korában Firmává avatják és akkor kap alias nevet.) A firmává keresztelés teljesen helytelen, még az avatás elfogad ható, de Firmává fogadás lenne a helyes, mikor a III. évfolyam kezdetén (vagy elébb) az öreg Firmák maguk közé fogadják a volt II. éveseket.

12. A balekbál

L

assan-lassan megtanulták a balekok a balekcsősz jóvoltából a diákszokásokat. Ezután az illemre kellett megtanítani a zöldfülűeket, mert otthon a jó anyukájuk szoknyája mellett önálló viselkedésre nem tanították.

A második hónapban, az ismerkedési estély után egy hónapra, tehát november közepe táján, a balekcsősz kijelentette, hogy egyesek most már olyan magas fokot értek el az intelligencia tantárgyból, hogy meg lehet már tartani a balekbált. Selmecen ezt Katalin napján tartották, s ezért „Katalin” bál volt (81.kép).

E bál nyitotta meg az ismerkedést a város leányai felé. Ugyanis minden valamire való leány, aki még nem varrt „Tempus”-t (103. kép) egy főiskolásnak, ott szeretett volna lenni. Ez volt az első alkalom, hogy a balekság felvonuljon, bemutatkozzon a város első bálozó, de korosabb hölgyeinek is és így bekerüljenek a város társadalmába is. Azonban bizonyos társadalmi szabályok, a Főiskolához kötődés volt az alapja egy meghívónak. Minden balek kapott pár meghívót, egyet saját szüleinek kellett küldenie, hogy a megfelelő pénzháttér biztosíttassék. Leány- és fiútestvéreket lehetett hozni e meghívóval. A többi meghívót szétoszthatta az esetleg addig megismert lányok, vagy a háziasszonyának lányai között.

Az Ifjúsági Kör vezetősége pedig meghívta a város iskoláiban tanuló lányokat is, hogy a balekoknak nagyobb táncospár választékuk legyen.

A bál napján nagy volt a forgalom az állomás és a diák kamarák, majd este Selmecen a Városi Vigadó, Sopronban a régi nevén Kaszinó, a mai Liszt Ferenc Művelődési Központ körül. A szebbnél-szebb ruhákba öltözött asszonyokat és leányaikat a balekok fogadták udvariasan köszöntve egy-egy szál virággal. A ruhatárba leadták kabátjaikat, s bevezették a termekbe.

A fuchsmajor vezetésével a balekság bevonul a bálterembe a kezdő időpont előtt. A fuchsmajor után a bálelnök, majd négyes sorban a többi. A teremben egy kört sétálnak, s megállnak a rektor, dékán előtt és a bálelnök engedélyt kér a bál megnyitására. A balekbál megnyitását a fővédnök, a rektor pár szóval ünnepélyesebbé tette.

A tánc rendszerint a balekok által bemutatott palotással vagy keringővel kezdődött. Ezután a díszbalek kérte fel a rektor feleségét az első táncra, s csak pár lépés után léptek a parkettre a többi táncosok. Ezen az éjszakán nem volt szabad egyetlen leánynak sem ülve maradni. A fuchsmajor ügyelt erre. Akár szép, akár csúnya volt a leány, akár tudott, vagy nem táncolni, egymás után kérték fel, s adták őket kézről-kézre. Így jól érezte magát minden leány

és szívesen is emlékezett vissza az (első) bálra. Minden balek szorgalmasan készült, bátorságot öntött fel, táncolt, majd végül egyik-másik „elhagyott” is lett (82.kép).

Az egyik teremben a jazz band, a másikban cigány húzta a jobbnál jobb talpalávalókat, s a fiatalok között pár idősebb, papamama is táncolt (82.kép). Éjfélkor tartották a vacsoraszünetet, egy külön teremben az addig iddogáló társaság körében. Itt a cigány elhúzta az asszonyok és leányok nótáit megfelelő obulusok reményében. Az asztalhoz hívták a táncosokat, akik szaporán fogyasztották az enni és még inkább az inni valókat, majd az asszonyok és leányok nótáit teli tüdővel énekelték. Belekapcsolódtak a nótába a szomszédos asztaltársaságok is, s mint egy nagycsalád együtt szórakoztak kivilágos virradatig (82.b.kép).

Közben tovább folyt a tánc-orgia is. Gyönyörű estéje volt a legtöbb baleknak. Másnap sok emlékkel és friss lángú szerelemmel keresték a fiuk a déli korzón a nagy ő-t. Oly halálos szerelemmel, melyet csak egy balek tud elképzelni.

A balekbál egy olyan megmozdulás, ahol megmozdulni sem lehet, hisz a papák, mamák felvonultatják az összes testvért, rokont, s egy meghívóval 10-en is jönnek. Így minden talpalatti helyre 2-3 talp esik. Nem kell még táncolni se, hogy a heringhez méltóan összezsúfolva legyenek, nemcsak lelkileg, de testileg is oly közelségbe kerülnek egymáshoz.

Jó tanácsok a balekbálra: Ha megtetszik egy leány, kérd fel az anyját! Társad sörét és hölgyismerősét ne kívánd, hisz mindkettő úgyis reád marad. Ivástól a korlátok elmosódnak, nehogy rátámaszkodj! Előbb kóstold meg a leány főztét, hogy a mamát megfőzhesd! Nem te vagy az első, de nem is az utolsó.

13. Öltözködés

özépkorban a diáköltözékek egyszerű, papokhoz hasonló ruhák voltak. Heidelbergben magas szárú csizmában kellett járniuk, Lipcsében köpeny nélkül. A felső ruha, a tunica fekete volt, majd lassan lett világos és színesebb. Selmecen, Sopronban, sőt máshol is a diákszokásokkal nem ismerősök sokszor megbotránkoztak egy-egy furcsa egyenruhás hallgatón. Annyira szokatlan volt az egyenruhákon a sok, fantasztikus alakú és színegyvelegben pompázó folt. Az egyenruha az önkéntes összetartozást jelképezte.

K

Dr. Kiss szerint a bányaviselet a XIV. századból ismert fehér zubbony, vitézkötéses piros nadrág, zöld kalap, fekete csizma és a hátul lelógó farbőr volt. A Habsburgok alatt ezt kiszorította az egyhangú fekete úgynevezett freibergi bányászöltözet (85.kép). A hallgatók a korabeli német diákokkal megegyező, térden felül érő magas szárú csizmát viseltek hozzá és hosszúszárú pipát hordtak magukkal.

Később az állami szolgálatból jövőknek joguk volt az állami tisztségviselőknek járó bányászegyenruha, a rangjelzés és a kard, de bojt nélkül.

Az 1820-as évektől az összetartozás külső kifejezéseként úgynevezett Alt Deutschen Tracht-ot (régi német viselet), német tányérsapkát, jobb vállon átvetett fehér-zöld-fehér szalagot hordtak, melyre vulgójuk és a beiratkozás-valetálás évszámát hímezték. A magyarok erre a szalagra keresztbe piros-fehér-zöld szalagot varrtak.

1838-ban a bécsi udvari kamara engedélyezte a bányászok ősi ruhájának viselését. 1839-ben pedig az erdész ruhát szabályozta, zöld egyenruha, világosabb zöld gallérral és hajtókával, a gallér ezüst csíkkal beszegve, a kabát világos zöld anyag, a galléron tölgyág és sima fehér gombok.

1870-tól az Akadémia szabályozta az öltözetet. 1882-ben pedig új jelvényt írtak elő. Végül 1892-ben, az új Akadémia átadása után alakult ki a végleges, még nemrég is használt egyenruházta.

A főiskolások közül a bányászok és kohászok a „bányászká”-t (gruben, vagy gruben Rock) hordták, csak a bányász fekete, a vaskohász zöld, a fémkohász piros bársony kézelőt és gallért viselt, míg az erdésznek az „erdészkét”-t (walden) mely barna anyagból készült.

A Főiskolán használatos volt ezen hétköznapi viselet mellett a kis- és nagyestélyi ruházat is szakonként más színben.

Még Mária Terézia idejéből maradt fenn a bányász díszruha, a bányaing (Feierrock) (83.kép). Ez először kevésbé díszes kabátka volt díszgombokkal és vállrojtokkal. Később, mikor a testőrségen is szerepeltek a bányászok, díszesebbé tették a selmeci asszonyok és leányok. Sopronban a bányaing egy jobb minőségű fekete anyagból készült, zseb nélkül, de oldalt zsebutánzattal, pelerines vállal, a karokon aranysujtásokkal és aranyrojtokkal díszített fekete bársonyon bányász kettős kalapács díszlett, az álló nyakú fekete (kohászoknál zöld és piros) bársonyon szintén arany bányászjelvény volt. Az aranyos díszgombokon is e kettős kalapács domborodott ki. Hozzá jó minőségű fekete nadrágot hordtak, a külső varrásban a kar fekete-zöld-piros színeivel.

A cipő minden esetben fekete volt. A fejfedő eredetileg dísztollakkal ellátott magasított, sild nélküli csákó volt, elől arany disz között az arany bányászjelvény (1.19.kép). Sopronban az akkor szokásos fekete tiszti csákó volt a divat.

A felszereléshez tartozott a Mária Terézia által adományozott díszkard is. Ez lovassági markolatú, a tok alul-felül rézveretes hüvelyborítással volt ellátva, melyen cirádák között különböző bányászjelenetek és a kettős kalapács volt kiverve. Ennek eredete az volt, hogy a bányavárosok kincseit a bányászok védték a portyázó törökök ellen. A kardot temetésen és őrségen kihúzva hordták. Ilyen esetekben fehér kesztyűt viseltek.

A „bányaing” csak a mell alatt volt begombolva, feljebb – bár gombok voltak – nyitva volt, s ezért kemény mellű inget és fehér mellényt hordtak, kemény álló gallér és fehér csokornyakkendő járt hozzá.

Így lényegében csak díszes, ünnepélyes alkalmakkor hordták és egyenlő volt a filiszterek frakkjával.

Az erdészek díszegyenruhája az atilla volt (84.kép), mely ellentétben a miskolci „balek tudnivalói” 34. old. szerinti őzbarna szín helyett (őzbarna a walden volt), sötét palackzöld, arany sujtásos ruha volt, vagyis majdnem az akkori honvédtiszti egyenruhához hasonlított. A különbség csak az, hogy az alsó zseb ferdén volt kiképezve, a mellen nem volt zseb, a vállon pedig mindkét oldalon volt aranyos vállpánt. Az aranyos gombokon az 5 ágú erdész csillag. A ruha teljesen csukott volt, a nyakálló gallérú volt, s ezen is a hadnagyi arany csillag helyett az 5 ágú erdész tölgylevél volt.

Ehhez is fekete nadrág, külső varrásban zöld csík és fekete cipő járt. Továbbá régebben zöld színű sildes katona sapka, újabban a fekete tiszti csákó de az arany paszomántban az erdész jelvény volt középen, valamint az 1838-ban engedélyezett egyenes markolatú díszkard, alul-felül rézveretes díszborítással, melyen erdész jelenetek és erdész csillag volt. Ezt is kihúzva hordták díszőrségen és fehér kesztyűt kellett viselniők.

Egy időben csizmát is hordtak, akik a háborúban tiszti rangot szereztek, de az 1930-as időben a csizmát díszruhához nem hordták már. A bányászoknak és kohászoknak volt egy kisestélyinek megfelelő ruhájuk, az „aufhajjer”-ük (86.kép). Ez is fekete anyagból készült, teljesen begombolt, álló nyakú, zseb nélküli zubbony volt, pelerin nélkül. A karokon fenn fekete bársony, az ujjak végén 10 cm fekete mandzsetta rátéttel bársonyból, a felkaron levő rész alul-felül arany zsinórral lezárva. A miskolci balek tudnivalói 34. old. hibás a vállrojt. Ilyen nem volt rajta. Az állónyakon, fekete bársonyon az arany bányász kettős kalapács volt. A kohászoknál a bársony a színük szerinti zöld és piros volt. Hozzá fekete nadrág és cipő kellett. Csákót lehetett hordani hozzá, elől a bányász jelvénnyel és díszkardot. De lehetett az egyszerűbb alkalomra kard nélkül az egyszerűbb, mindennapos bányászsapkát is hordani.

A hétköznapi ruha a bányász-kohászoknál a bányászka (gruben) volt (64., 65.kép). Ez is fekete posztóból készült, de inkább erősebb, mint finomabb anyagból a napi viseletnek megfelelően. Derékban szabott rövid kabát, deréktól lefelé bővülve, hátul felhasítva. Elől középen gombolódik. Gallérja függőlegesen álló, 2-3 cm magas. A gombok bányász jelvényes aranyszínű fémgombok, elől a zsebeken és a hátsó hasítékon vannak. A mellen mindkét oldalon lehajtóval begombolható zsebbel, az új végek és az álló gallér fekete bársonnyal volt lefedve, utóbbin mindkét oldalon bányászjelvény. A felkar a vállig kitömött hurkákból állott régebben, mint azt egy 1834. és l862-ben készült kép is mutatja a selmeci kiállítás anyagából (87.,88. kép). Később a válltömés módosult, s Sopronban már a felkar közepén 3 vízszintes vékony, majd kb. 20 cm-es függőleges vastag és a vállnál egy újabb vékony tömés volt (89.kép). Ma is ilyen grubent hordanak (90.,91.kép). A kohászoknál a mandzsetta és gallér zöld vagy piros bársonnyal volt fedve. A grubent teljesen begombolva, vagy melltől felfelé nyitva lehetett hordani, nyakkendővel vagy apacs-inggel. Hozzá fekete, felhajtott szélű , – szélén fekete, piros, zöld paszomán csík – egyszerű bányászsapkát hordtak, vagy anélkül hajadonfőn is lehetett hordani. A sapkán elől és hátul 6-6 rézgombon keresztezett aranyzsinór és baloldalon a kettős kalapács. Rendszerint sötét nadrágot és fekete cipőt hordtak, de elfogadható volt más szín is.

Eredetileg a farbőr is a ruházathoz tartozott (87.kép). Ez egy, a derekukra csatolható bőrdarab volt, mely hátul egészen a térdük hajlását verdeste. Ez a bányákban a ruhát kímélte, ugyanis lefelé csuszáskor a farbőr középső részét két lábuk közt elöl megfogva ültek rajta. Selmecen az őskorban a grubenhez hordták (85.kép). Ma már csak a fuchsmajor (l3.kép) hordja és a keresztelésnél használják a leöntött sör „letörlésére”.

Ugyan így az öltözethez tartozott régen a jobb vállon átvetett aranyszegélyű ezüst-zöld sávos szalag is (74.kép), mint az összetartás és egyenlőség szimbóluma, kivonuláskor, összejövetelen hordták.

Előfordult, hogy a nyári viseletre tiszta fehérből készítették el a grubent, s ekkor fehér nadrág, fehér sapka és fehér cipő is dukált hozzá.

A grubent mint a neve is mutatja: „bányászka”, eredetileg a bányajáráshoz használták. Ezért is van a két felső karja jól kitömött hurkákból, hogy szükség esetén a csillének támaszkodva azt tovább guríthassák. A rossznyelvek szerint – mivel akkor bányába már nem hordták – azonban azért, hogy a csetlő-botló lépésekkel a szűk utcákban a házak falának ütközve hazafelé tartó bányász megkímélje súlyosabb fájdalmaktól és foltoktól.

Az erdészek mindennapi ruhája az erdészzeke (walden) (92.kép), őzbarna ördögbőrszerű anyagból készült, derékban szabott rövid kabát, a derék alatt lefelé bővül és hátul felhasított. Válltömés nincs. Begombolható, vagy melltől felfelé nyitott állapotban hordták nyakkendővel, vagy anélkül. Mindkét oldalon alul ferdeszabású, felül begombolható zsebbel, magas, zöld függőleges gallérral, rajta az erdész tölgylevél csillag. Ehhez bármilyen nadrág és cipő jó volt, de hivatalosan itt is a fekete nadrág külső varrásban zöld csíkkal és fekete cipő volt az elő írás.

Hozzá a sapka régebben sildes katonasapkához hasonló (84.kép), de nemcsak zöld, hanem barna színben is hordták, újabban pedig a bányászsapkához hasonló, de barna bársonyból készült és réz erdészcsillagos gombok voltak rajta (92.kép). Az erdészek részére a bécsi udvari kamara 1839-ben engedte meg az egyenruha viselését.

Mindkét hétköznapi ruhát csizmával is hordták. Ez utóbbi két hétköznapi gruben és walden a sok használattól el-el kopott, kilyukadt. Az így keletkezett rongyos rész, vagy lyuk eltüntetésére egy-egy szép leány kedves emlékként előbb színtelen, majd színes, rajzos foltot varrt. Ennek az volt az értelme, hogy az évek hosszú során megkopott részeket nem egyszerű köznapi folttal, hanem hol komoly, hol vidám hímzésű foltokkal takarták el. Így csodálatosan tarka, színes külsőt adott a női kezek hímezte foltokkal az egyenruha (89.kép). Néha a Firma égette ki, hogy foltot kapjon kedvesétől. Majd mind színesebb foltok kerültek fel egy-egy nagy szerelem, egy közös színdarab és egy eljegyzés utáni „Tempus” folt (l03.kép). Az évfolyamok is készítettek jelvényeket, a keresztelésnél kapott vulgó és egy szép nóta képekben került a ruhákra, mely lassan tele lett: „Az volt a dicső Firma, ki szerte udvarolt” (69.kép). Volt olyan különc főiskolás is, aki nem csináltatott egyenruhát. De volt olyan idő is, mikor az egyenruhákat nem volt szabad viselni. Ez idő hála Istennek elmúlt, újra járhatnak

fiataljaink grubenben, illetve waldenben. Ezt a kopottnak látszó külsőt fényessé tette a hozzá fűződő tisztelet. Ha kikerült az életbe a főiskolás, vitte magával az eltöltött diákélet e kedves emlékét, s továbbadta családi ereklyének, melyeket kegyelettel őriznek ma is. Sajnos a II. Világháború tönkre tette otthonunkat, s igazán kevésnek maradt meg régi ruhája, de kinek megmaradt, féltve őrzi, vagy múzeumba adta. Mind a bányászok, mind az erdészek térden alul érő, hosszú köpenyt hordtak, amely testhez simuló volt, kétsoros gombolással, hátul hasítékkal, mellrészen nagy kihajtással. A bányászoknak fekete színű anyagból készült, a gallér fekete bársonyból. A gombokban a bányász kettős kalapács volt. A kohászok zöld és piros gallért hordtak. Az erdészek őzbarna agyagból készült kabátjukon erdész tölgyleveles gombokat viseltek. A selmeci akadémikusok valódi „student”-ek voltak, vagyis az akkori idők szokásait követték. A magas szárú csizma és a hosszúszárú pipa elmaradhatatlanok voltak. Később a maihoz még nem hasonlítható bányászkabátot viseltek. Ugyanis egy időben még a farbőrt is hordták, mivel a meredek vágatokban a testűket és ruhájukat védték a csúszkálás sérelmei ellen. Ugyanígy hozzátartozott a bányász és erdész fokos is a hétköznapi ruhákhoz, melyeken bányász és erdész jelenteke voltak. Még Sopronban is hordták. A II. Világháború utáni időkben évekig nem hordtak egyenruhát a soproni egyetemisták, mint minden más diákszokás ez is szünetelt, illetve csak a kamarákban folyt valami kezdetleges diákélet és néhány erdész hallgató hordta – minden dísze nélkül – a családon belül örökölt ruha egy-egy darabját. Ezért is többször zaklatásnak voltak kitéve. Így régi óhaja volt a diákságnak, hogy hivatalosan is viselhessék a régi egyenruhákat. Sopronban az erdészek szakestélyre kölcsön kérték a régi Firmák egyenruháit, legalább is a tisztségviselők.

1971-ben, a Vadászati Világkiállításra merült fel az új egyenruha viselet szükségessége az erdészeknél. A ruhamintákat szavazásra bocsátották, 362:2 arányban a régi walden nyert. Igaz, hogy kissé módosított (91.kép) „modernebb készítésű”.

A waldent azóta a soproni Lővér Ruházati KTSZ készíti. Abban különbözik a régi waldentől, hogy nem derékban szabott. Díszítőfoltokat erre is varrnak, de ez nem oly általános mint régen volt, vagy a mostani bányászoknál a grubenen. A mai miskolci grubenokról az azokat jobban ismerőknek kell írni.

14. Kamaráink

i is a kamara? Ez a főiskolások otthona. A neve a kamrából ered. Ugyanis a régebbi időben a kispénzű fiuk nem palotákban, sőt nem is komolyan vett épületekben, hanem mindenfajta toldozott-foldozott kamrákban laktak. Mátyás király a budai egyetemen az üzleteket és tantermeket is kamarának, vagy kamorának hívta. A lakószobák szegényes cellák voltak. Benne ágy, vizes edény, diákládák, könyvállvány és írópult volt. Asztal és szék, lámpás csak kivételes helyen létezett. Az e1őkelé ifjak. ellenben szolgáikkal magánházakban laktak, ékszerek és egyéb luxuscikkek között.

M

Bizony kietlennek bizonyult már akkor is. Egy szűk szobafélében foszlányos dívány, rozoga ágy, asztalféle paddal, törött lábú székkel. A falakon képek helyett mindenhonnan összelopott holmik, plakátok, címtáblák, csorba kardféle, szögeken ruhák, sarokban ócska cipők, csizmák. Egyik sarokban düledező kályha, tégla lábakkal megtámasztva (10.kép). Krickel írja 183l-es könyvében: „Egy szekrény, egy ágy, néhány szék, egy könyvekkel és írásokkal borított asztal. Ez az egész bútorzat, mely össze-visszáságban szerte-széjjel van hányva”. De ez az Ő kamrája volt, mely jobban tetszett akkor, mint később a rendezett lakása. Ha pedig ketten vagy többen laktak egy ilyen helyen, ha más-más szobában is, akkor ezek „kamarások” voltak egymással. A kamarás szó pedig együtt lakást jelentett.

Ez folytatódott később is, amikor már jobb viszonyok között éltek. Több híres kamara is volt Selmecen, hol több vidéki diák lakott, kosztolt. Ilyen volt a híres Schmidt-kamara, hol a tulajdonos 3 gyermeke is a Főiskolára járt, s mellettük 8-10 távoli rokon, messze lakó ismerős fia is nevelkedett. Az akkori szegényes viszonyok közt a tulajdonos özvegye folytatta a bérletet s ő nemcsak a tanulásra, öltözködésre, kosztra vigyázott, hanem a fiuk erkölcsi nevelésében is résztvett.

Mint említettük a bányászok először inkább németek voltak, németül beszéltek. Mégis a „Neuschacht”-on németül nevelkedők közül többen a magyar érzelemre tanítottak, s az erdészekkel együtt a „Steingrube Nakközség”-et alakították meg, dr. Mohi szerint is ez a Schmidt kamarában történt.

Sopronban a főiskolások általában ugyanazon a helyeken laktak, egymásnak adták át a lakószobákat, a kamarákat díszestül együtt. Így a kamara mind jobban felszerelt lett, több és szebb díszeket kapott (10.kép). Ruzsinszky Laci, a Poeta kamarája az igen hosszú tanulmányi idő és udvarlás után mind szebb lett és így maradt hátra utódainak. De a kamarák a hó végére ki is ürültek, se enni se innivaló (92.a.kép). Sőt a zsebek is üresek (92.b.kép). A mai kamarákról kevesebbet tudunk. Ezek megírása a fiatalok dolga.

15. Mulatozások, körök GOETHE szerint: „Az ifjúság részegség bor nélkül, hát akkor milyen a részegség borral?”

Régen a szalamander volt a diákélet legünnepélyesebb szertartása. „Testvéres ivásnak” is nevezték. Óegyiptomi és közelkeleti babonákból származott a szalamandra mágikus tulajdonsága. Ugyanis szerintük nem fogott a tűz rajta, a szalamandra őrizte az aranycsinálás titkát is. A diákság maga, is a tűz, a bölcsesség pártfogásába ajánlotta magát. Az iskolavezetés előbb tiltotta, később úgy irányította, hogy ünnepélyes aktus legyen. Szalamandert ittak a félév elején, végén, doktorrá avatáson, halotti toron, király, stb. tiszteletére. Tréfás ügyekben tilos volt szalamandert inni és csak sör járta.

Bevilaqua Borsódy Béla leír egy régi szalamandert. A praeses kardjával az asztalra vág és eléneklik a himnuszokat. A „coetus” leül, a praeses méltatja a jogcímet, majd mondja:

1.) Ad exercitium Salamandri! (a szalamander szertartására) és kardjával az asztalra csap. 2.) Exercitium Salamandri incipitur! (Kezdődik a szalamander szertartása). 3.) Accipe Amice urceolum! (Fogjad meg Pajtás a korsót), megfogják. 4.) Pulsa, Amice urceolum! (koppantsd meg Pajtás a korsót), mindenki jobbra-balra kocog a korsója szélével. 5.) Bibamus ex! (Ürítsd fenékig), kiisszák. Utána mindenki az asztalhoz dörzsöli a korsó fenekét és a kiürített korsóját egyszerre, egyetlen ütéssel csapja le az asztalra.

Dohányozni, beszélni a szalamander alatt tilos volt. A szalamander ivászatot fáklyás szalamander előzte, követte tekergő vonalban haladó fáklyás felvonulás. Ez az ősrégi nappalok hosszabbodását „megparancsoló” varázsszertartás utánzása volt. Bevilaqua ide sorolta a mostani szakestélyek ősét is. Ezért a szertartást 1-1 óra hosszura vette és a nótabíró diktálta a dalokat. Mindig elhangzott a végén a Gaudeámus, melyet 1781-ben Kindleben német költő irt, dallama XVI. századi. Egy óra elteltével a praeses szólt: „Exercitium Salamandri finitum est! (A szalamander szertartás véget ért) Incipiat fiducitas! (Kezdődjön a vidám mulatozás).”

A vidám mulatozás még nem volt kötetlenség, bizonyos szabályok és formák kötelezőek voltak. A praeses vezette az ivást, utasította a nótabírót és a serbírót.

Később következett az „ad libitum”, a szabad poharazás, amely néha verekedésekhez, szerelmi kalandokhoz és többször az asztal alá is vezetett. Ez a „commercium”, a mulatozásnak több lépcsős szerkezete ősidők óta jellemző volt a társas együttlétekre. De a hangulatot nemcsak az alkohol, hanem a közös éneklés, élcelődés, vetélkedés emelte mind magasabbra.

A szakestélyeken kívül is gyakran jöttek össze a hallgatók egy-egy késő éjszakáig is elhúzódó mulatozásra, nedves estre. Selmecen valahol a Hibalka tetején volt a diákok egyik kedvelt mulató helye. A hozzávezető út meredek, nyaktörő volt. De a selmeci diák nem közönséges filiszter, hogy holmi sikamlós úttól megijedjen. Pedig, ha jégpáncél borítja az utat, elég egy kicsit félre lépni, valahol a város közepénél áll meg az illető.

A rossz nyelvek szerint a víziszony vezette ide a diákokat, mert Selmec 700 m-es magassága nem volt elég az utálatos nagy víztömegtől, a tengertől. Sokszor a korcsmáros vetett véget a mulatozásnak, mert az összes ajtó tele volt írva az „auf”-al (1.3.3 .kép). Adósait nem zaklatta, mert tudta, hogy míg tanuló nincs pénze, de mint mérnök duplán fizet. Volt eset, hogy a papa jött fizetni fia adósságát, s egyben saját adósságait is rendezte 20 év után.

Az italozást nemcsak a bort, sört, jókedvet, vidámságot dicsőítő nótákkal tették hangulatossá, hanem rengeteg tréfával is. Miért van a kálvinistáknak a legszebb énekük a világon? Mert az úrvacsora vételekor azt éneklik: „szolgáltasd ingyen az italokat, oltsd el végképp szomjúságunkat!”

Valamelyik hazamenetnél született az a tréfa, hogy az egyik becsípett cimbora két ajtót is látott, s a látszólagos ajtón akart kimenni, de úgy nekiütközött a valódi ajtó szárfájának, hogy csak úgy zúgott a feje. Odaszólt agy józanabb cimbora: „Hát miért tanultál optikát, ha

nem veszed hasznát? Foga be az egyik szemed, s akkor csak egy ajtót látsz!” A jó tanács bevált, s félszemmel megtalálta az igazi ajtót.

Kápolnai P. Viktor prof. még akadémikus korában Selmecen betért Zipfelhauben vendéglőjébe, s ott általános káoszt talált, felfordított asztalokat, tört székeket, képeket. Megkereste a flegma svábot, mi történt. Az: „Á, nur ein gemütlicher Abend der Banaten”. (Dehogy, csak a bánátiak kedélyes estje volt.) Igaz a kártérítést már megkapta busásan.

A kocsmából való távozás legtöbbször vidám, jókedvű nótázással folytatódott az utcán tovább (63.kép). Majd az elváló diákok: „TÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓBIÁS, TÓÓBIÁS!” kiáltással üdvözölve hívogatták egymást. Erre a másik: „MIIIIIT CSINÁLSZ?” amaz visszaválaszolt: „CSINÁLOM A CSIZMÁM, CSIZMÁM, CSIZMÁM” vagy „SZERELEM A VILLANYT, VILLANYT, VILLANYT!” (93., 94.kép) Vagy a magas nyomású gőztől a fiuk egyszerűen csak tóbiásoz-tak, amit a rendőrség nem szeretett részben a csendháborítás miatt, részben pedig azt hitték, hogy az ő, csúfnevük a „Tóbiás”.

Az ilyen vidám, de komoly alkohol mámorok miatt a selmeci diákélet következménye később karlsbadi kúrát igényelt. De ki gondolt a jövőre az ifjúság könnyelmű gondtalanságában.

Már Selmecen is a májusi mulatozások után éjjeli zenével hódoltak a kedves ideálnak. Egy ilyen eset:

A selmeci „Schmidt kamarában” a ház asszonya összeszedette a fiuk cipőit ,nehogy a vizsgahónapban mulatni menjenek s saját szobájába vitette. Nyugodtan aludt, zajt nem észlelt. Hajnalban cigányzenére és énekre ébredt. Kinyitotta az ablakot, hát az ő fiai – hiánytalanul mind a 12 – kocsmában ott állt az ablaka alatt és énekelt.

Ez folytatódott Sopronban is. Egy ludovikát végzett, de csak aranykarpaszományos őrmesternek kinevezett aranyifjú udvarolt a leggazdagabb soproni leánynak. Egyik este összehívta barátait, hogy holnap van ideáljának névnapja, s arra virágot kell lopni és még az éjjel szerenádot akar adni. A fiukkal egy kocsmában megvacsoráztak, ittak, s éjfél felé elindultak a Lővérek felé. Mivel a kislány kedvenc virága a tulipán volt, s ilyenkor is nyílott ez, csak olyan helyen ugráltak kerítést, ahol szép tulipán volt. De akkor a tulipán még csak kevés helyen volt, s igya 3 fő alig talált pár szálat, összefogva is csak egy kisebb csokorra telt volna belőlük. Erre a bezsongott udvarló az Alm felé vette útját, hogy az ottani két kamarást is rászedje, hogy segítsenek neki. Alig, hogy átlépték az Almhoz vezető út elejét, egy igen szép ház előkertjében gyönyörű tulipán ok nyíltak. A kapu zárva volt, kerítésen szögesdrót.

De oda be kell menni! Három házzal odébb be lehetett jutni, s hátulról közelit ették meg a tulipánokat. Itt nekiestek, s mind a hárman nyalábbal szedték, s a legszebbekből kis csokrot készítettek a szerelmesnek.

Elindult a menet a város felé. Az Elit kávéházban szólt még a cigányzene, hát betért oda Iván, a többi kint maradt a nagy halom virággal. Kis idő múlva jött Iván a cigányokkal, s indulás a Várkerületre. Az ominózus ház előtt elkezdték húzni: „Csak egy kislány van a világon”, majd mikor a kislány ablakában kigyúlt a gyertya, az „Akácos út” nótája jött. A papa megjelent hálósipkában és fürdőköpenyben és invitálta az Ivánt befelé. A többi egyelőre nem követte, sőt elbujt, hogy a tulipánokat meglepetésként kapja meg a lány. Iván a papát előre engedve egyszer be, egyszer pedig kizárta a kaput, s így a virágok is bekerültek. Mikor Iván a papa-mama előtt kedvesének átadta a pár szál virágot, kinyitotta a szobaajtót és betessékelte a virághozó fiukat. A papa-mama nagy áradozással fogadta a rengeteg virágot, de a kislány arca vörös lett. „Mama, ezek a mi tulipánjaink!” A virágot hozók széttárták karjaikat, s a virágok a földre hulltak, s azonnal hátra arccal eliramodtak.

Selmecen a kiegyezés utáni időkben különböző társaságok, körök alakultak. A legelső ilyen magyar társaságot az 1808-ban felkerülő erdészek alapították és bővítették. Ezek közül az 1880-ban alapított „Steingrube Nakközségről” később (23.fej.) részletesen szólunk. Ez ugyan nem változtatott a hagyományokon, csak a magyarosítást segítette elő, mégis hosszú időre fennmaradt.

Azonban az ország különböző, főleg zártabb vidékeiről jött hallgatók különböző vidéki köröket alakítottak 1850-től. Így pl.: Borsodi-, Bánáti-, Dunántúli-, stb. kör volt (95.kép). Ezek a körök külön a megye színeinek szalagjait viselték, külön elnökökkel, pár tisztségviselővel, s magyar nótázásra jöttek össze italozás közben. Saját területük különleges ételeiből vacsorákat rendeztek. Találunk olyan vonásokat is, melyek bizonyos ellentétet mutattak a szakestélyekkel szemben. Így pl. ezek nedves estélyein kizárólag magyar nóta és bor járta, a sör és idegen szó ki volt zárva. Viszont az Ifjúsági Kör megalakulása után károsnak vélték ezen decentralizáló köröcskék létezését. Ezen köröknek alapszabályai, címerei, elnöki szalagja, segélyegylete és albumai voltak. Időközönként a létszám – szerint szüneteltek is, de a legtöbb, bár más néven, még Sopronban is fennállt – az 1940-es évekig, sőt az Erdélyi Kör 1943. május 8-án műsoros estet rendezett a színházban.

Sopronban már a zsúrok is divatban voltak. Egy-egy család kis házi ünnepélyre – névés szülinap – meghívott pár főiskolást is. Itt ittak-ettek és táncoltatták a lányokat, míg a szülők ki nem tették a szűrüket. Volt idő, mikor LÁBVIZ-et kaptak (rum nélküli tea) a fiuk, mikor egy jól sikerült buli után, hajnali 2-3 órakor becsöngettek egy-egy lányos házhoz. Kidobni nem lehetett, az nagy sértés lett volna. Nagyobb mulatságok voltak a színielőadások után. Ruzsinszky Laci: „Soproni diákok” című 3 felvonásos operettjét hosszú hónapokig játszották a városi színházban Buresch Baba és Kolcza Tibi énekes-táncos fellépésével. Utána természetesen a Pannónia, Elit, Turistaház, Resti és Perkovácz tanszék következett.

Farsangkor á diákság játszotta a főszerepet mindenhol. Hiszen ilyenkor állatjelmezekbe öltöztek s a hatalom jelképe: az oroszlán volt a legdivatosabb. Az ősközösségben és az ókorban kereshetjük a maskarák eredetijét. Az ősközösségben a nagyobb termés és állatszaporulat miatt rendezték. A középkorban a kereszténység miatt nem a mágikus erő volt az indító ok. Tüntetésnek, kicsapongásnak, sőt erkölcstelennek tartották, büntetés járt érte. Debrecenben tilos volt a tánc és az éneklés, a zenélés – innen ered: elhegedülték a nótáját – a tobzódás, kártyavetés, gúnyolódás. Így a köznépi farsangolás is. De beleegyezte az iskolák kebelén belüli bálokba. Így volt szalag-, pipa-, felsős-, alsós-, jogász-, bölcsész-, orvos-, stb. bál. Minden bálnak egyéni íze, sajátos zamata volt. Nyitótáncok (palotás, csárdás, keringő), tombola, éjféli szünet alatti vacsora és nótázás, stb. voltak.

A balekbálról már szóltunk. Farsangban volt a nagy „Álarcos bálunk”, mely a legfényesebb bál volt Sopronban, csak meghívóval léphettek be (96.kép). Ekkor az ország minden részéből jöttek a hozzátartozók, s fényesnél-fényesebb ruhákban és maszkokban a zene és a csengő nevetés közben táncolt az ifjúság világosig (97.kép). Még a legelszántabb Firmát is jó hangulatba hozta, s az éjféli vacsora utáni félórás csárdást rogyásig járta mindenki.

A farsangot a CSILAFI bál zárta. Ez hamvazásig tartott, mint a neve mutatja. Csintalan Lányok és Fiuk bálja volt. Ez is álarcos bál volt, s a Pannónia összes termeiben, sőt az udvarán is folyt. Egyszóval az ifjúság nagy része jól érezte magát, s a diákéletet épp ez pár évvel meg is hosszabbította. De csak az sajnálja az ott el nem töltött éveket, aki nem vett részt a mi életünkben.

„Szép az ifjúság, de mulandó...”, – „Ifjúság jöjj vissza...”

(98.kép).

Régen Selmecen, még az 1900-as években is a farsang végén nagy farsangi álarcos felvonulást rendeztek, melyen az ifjúság kiélte magát, s az elmúlt idő fonákságait is kigúnyolták. Ehhez hasonlót tartottak és tartanak ma is Sopronban, de a valétálással együtt. Ezt a módot a régiek elítélik, viszont újabban azért csinálják, hogy a szomorú búcsút egy kis vígsággal enyhítsék.

16. Csínytevések

A

fiatalos jókedv, no meg az elfogyasztott italok hatására valósággal vágyott az ifjúság valami bohóságra és rengeteg tréfát, csínytevést eszelt ki. Minden ház, ahova akadémikus járt, tanúja lehetne számtalan ötletes tréfának.

Mind Selmecen, mind Sopronban is megesett, hogy a cégtáblákat összecserélték, illetve egyiket a másik mellé tették. Így pl. a temetkezési vállalatét az orvosi tábla mellé, a tímárét az ügyvédé mellé. Az érdekeltek rendszerint nem vették észre, míg a fél város beszélte, hogy az orvos legalább a temetést vállalja, ha már betegeit meggyógyítani nem tudja, az ügyvéd pedig lenyúzza a páciense bőrét. Selmecen Csepka Lipót péket kiközösítették, mert rossz kenyeret sütött, de azt sem adta „auf”'-ra. Ezért egyes betűit kikaparták a cégtáblából és a maradék: „Cs a L ó” lett.

Selmecen Linder Károly szabó üzlete felett a cégtáblán „C.LINDER” szerepelt. Egy éjjel a pont helyére I betűt irt valaki, s így „CILINDER” lett. De más címváltozás is történt egy másik éjjel. Távolabb állt „GLÜCKSTAHL SAMU” divatüzlete sajtolt lemezből készült betűkkel kirakva, de egyes betűk leverése után reggelre már „LUCKST SAMU” maradt, ami helyesen lügst (hazudsz) lett volna. 1885-ben az akadémikusok önkéntes tűzoltó egyesületet alakítottak. Egy éjszaka rettentő tűztrombitálásra ébredtek fel a lakosok. A hang felé rohanva tüzet nem leltek, de egy nyitott ablakból dőlt a riasztó tűzjelző trombitálás. A kiabálásra az ablakban megjelent egy akadémikus s kérdi minek köszönheti e nagy megtiszteltetést. A rend őre megkérdezte, hogy miért riasztgatja a várost? Az akadémikus isteni ártatlansággal magyarázta, hogy őt választották még tűzoltó trombitásnak s neki meg kell tanulnia a tűzjelzés különböző trilláit s mivel nappal tanulnia kell, csak éjjel gyakorolhat.

Az apácák kertje a szélaknai útnál 4 méterrel mélyebb volt. Téglaoszlopok között gerendák akadályozták meg a leesést. Az oszlopokon kősisakok voltak, melyet egy éjszaka valakik ledobáltak a kertbe. Panaszt tettek az Akadémia igazgatójánál, aki a fiukat felkérte, hordják vissza. Összeszedték a diákokat, libasorban vonultak a zárdán át a kerítés tövéig, majd vissza. 4-4 fiú vitte a kősisakokat és így vonultak az alsó utcába, körben a fél városon, majd

feltették az oszlopokra.

A Selmecen tartózkodó állat-sereglet reklámtábláját a városháza kapujára erősítették, a rendőrségét pedig a sintér házára. Egyszer a városi rendőröket leitatták és Béla bányára vitték kocsin. Egy hideg téli éjszakán Selmecen üzletek, Sopronban a lakóházak záraiba vizet

öntöttek, az befagyott, másnap reggel a tulajdonosok átkozódva, csak nehezen tudták kiolvasztani. Egy éjszakai szerenádon az emeleten lakó vizet öntött az egyik diákra, másnap ugyanoda ment énekelni, de esernyővel, s mikor a felső ablak nyílt, az esernyőt kinyitva nevetve, gunyoros hangos köszönte meg az ernyőre zúduló vizet. A városi magisztrátus a petróleum lámpát éjfélkor eloltatta, hogy a lumpok hamarabb menjenek haza. De ez még nagyobb lehetőséget adott a csínytevésekre. Erre visszacsinálta a világítást, de a rendőrséggel szigorúbban igazoltattak. Ez sem ment simán. Egyszer egy rendőr igazoltatott 3 fiút, akik a zsebből kirántott kapukulcsot neki szegezték, mire a rendőr eltűnt a sötétben. De a rendőrség se maradt adós. Több rendőr közrefogott egy randalírozó Firmát, s bekísérték. Amint ezt megtudták, lehozták a Leányvár egyetlen ágyúját, s a rendőrség kapujának irányították. Felszólították társuk kiadására, de csak akkor engedték el, mikor a kanóc már füstölt, pedig az ágyú nem volt megtöltve. A tanítás Selmecen több helyen volt kezdetben, az épületek között ingáznia kellett a diákságnak. Bruckner leír egy ilyen átvonulást. Rendszerint libasorban vonultak, s amit a vezető csinált, azt kellett mindenkinek utánozni. Pl. ha kocsi volt előtte, megállította a vezető és a szekéren átgyalogoltak. Ha szép leány jött, körbevették percekig. A felvonulástól megijedt és szétszaladt kakasokat, libákat élőfalként vették körül, s megfogva visszaadták az árusoknak.

Egyik éjjel Szent Nepomuk szobrát 90 -al elforgatták, nyakába táskát akasztottak, azon szöveg: – „Itt nagyon büdös van, elmegyek Selmecről”, – mivel a kerítőrács mögé dobálták a piac szemetét. Erre kitisztíttatta a város.

Selmecen az Alsó- és Felső utcát hógáttal elválasztották, s így ott nem lehetett közlekedni. A polgármester az Ifjúsági Kör elnökét kérte fel, s a fiuk nappal eltávolították a gátat.

Máskor a randalírozókat elkapták, többen hamis nevet és címet mondtak be, csak egy bulek szólt igazat. Alig, hogy a rendőrök elmentek, a többiek nekiestek, hogy lehetett ilyen szamár, saját nevét bemondani. Elküldték a rendőrök után, s mondta: „Biztos úr, bánt a lelkiismeret, mert én egy álnevet és címet mondtam be, húzza ki és írja be az igazit”.

A legfrappánsabb viccet a vicinális megállításával követték el a selmeci fiuk. Kisiblyén majális volt (99.kép), a vonaton jött egy ismert szép leány. Hogy ez a leány ott lehessen a majálison, kitalálták, hogy a sínre szalonnadarabokat tesznek, a nagy emelkedőnél nem tud a vonat tovább menni, mert a kerekek csúszni fognak.

Így is lett, a kis mozdony kerekei egyhelyben forogtak. Hiába biztatták a masinást, teljesen leállt a vonat. Az utasok kiszállva jól szórakoztak a majálison. A vezető hosszú órákig takarította le a szalonnákat és homokozva nehezen el tudott indulni. Ez egy balekvizsgai kérdés is lett. „Mennyi a súrlódási együttható a sínek és kerekek között?” Sokan megmondták, egyik papírt és ceruzát kért, hosszan számolt, majd felkiáltott: „Egy tábla szalonna!”

Egyik asszisztens ablakát fekete papírral ragasztották be, hogy azt higgye még éjszaka van. Így elkéste az előadást.

Egy akadémikus kutyáját mindig magával vitte még a kávéházba is. Feljelentették. Erre vett egy gidát, s azt vitte be a kávéházba. Nem szólhattak, hisz „Kutyával belépni tilos” tábla volt csak kitéve.

Megtudták, hogy a rendőrbiztos 11 körül razziát fog tartani. Ezért 5 fiú Selmec különböző pontján levő lakásán 11 órakor elkezdtek lövöldözni, felváltva 15 percenként. A rendőrök össze-vissza szaladgáltak.

Valamikor rángatós csengő volt a kapukon. A fiuk csontot kötöttek este reá, s a kóbor kutyák addig rángatták, míg a csont lekerült a húzóról.

Egyik udvaron szétszedték a szekeret, s a pajta tetején újra összeállították. Másnap szellemeket űztek a pajtában.

Sopronban szinte kötelező volt a Hunyadi úti hattyú tollazása (100.kép), ha nem is minden évben. Ma is folytatódik. Ennek eredete egy régi diákadoma. Történt egyszer ugyanis, hogy az akkori kőzettan professzor, Vendel Miklós (149.c.kép) egy többször megbuktatott diákot vizsgáztatott, s imigyen szólt: „Ilyen tudással nálam elégségest csak akkor kaphat, ha a lakásom ablakából azt látom, hogy a hattyú kitollasodott!” De a diák eszén nem fog ki semmi és senki, ha csínyről van szó. Az egyik éjszaka folyamán pár társával a hattyút csirizzel bekenték és egy cihapárna tollát felragasztották a hattyúra. Másnap reggel Vendel kinézve az ablakán jót nevetett a feltollazott hattyún, s mivel volt humora, behivatta a pótvizsgázót. A dékáni hivatalban megvette helyette az UV bárcát és „jó” eredménnyel kitöltve átadta a nebulónak. A diák szégyenében megígérte, hogy pótolja a hiányt. S mit tesz Isten, a diák pont a Vendel tanársegédje lett.

A tollazás a fentiekben leírtak kabalájaként ismétlődik, s „idegenforgalmi attrakcióként” díszíti a kis teret. A mostani háború alatt megsérült hattyú nyakát a szellemes diákok gipszből és festékkel kipótolták, bár az kissé ferdére sikerült.

Egyszer egy ballagás előtti napon is fel lett tollazva a hattyú. A körzet rendőre, a Kis Miklós bácsi borzasztóan restellte, hogy az ő jó fiai ilyet tettek. Felmászott a talapzatra, s onnan kardjával kaparta le a tollakat. A nyakat nem érte el, s ezért felmászott és leült a hattyú hátára, s onnan vakarta a nyakat. Mikor kész lett vele, le akart szállni, de a nadrágja odaragadt az enyves csirizhez. Ki akart bújni a nadrágból, ledobta a zubbonyt, de a csizma a nadrágot nem engedte. Ott ült még akkor is, mikor a fiuk reggel a Főiskolára jöttek, s végül egyik pár óra múlva megsajnálta és lesegítette. Volt idő, mikor valaki magaslati levegőt akart szívni és felmászott a Széchenyi szobor nyakába.

Egyik este a rendőrök a GYSEV tolós sorompóját a Deák térre tolva találták, s rajta egy ittas főiskolást. Ezt bevitték a városházára, az őrsre. Két nap múlva egyik fiatal rendőrtiszt barátunk felkeresett egyikünket, s közölte, hogy a rendőrkapitány kénytelen volt statáriális bírót kérni Pestről, s így a „Totyi” veszélyben van. Ugyanis a háborús idők miatt a biztonsági berendezés megrongálása miatt halál-büntetés is kiszabható. Erre többen a Körben összedugták a fejüket, s 8 fiú vállalta a veszélyt. Egyenként, két fiú egyszerre ment jelentkezni a rendőrségre, hogy nem Totyi, hanem ők tolták el a sorompót. A két fiú a bejáraton túl a szolgálattevő rendőr előtt összeverekedett, lehazudtolta egymást, s csak a közbelépő rendőrök tudták szétválasztani.

Fogdára kerültek külön-külön. Egy nap múlva megérkezett a statáriális bíró, s különkülön kihallgatta a fiukat, csak az ítélethirdetéskor találkoztak. A bíró mind a 9 fiút felmentette, mivel nem tudta megállapítani a tettest, de mindenkit egy havi felfüggesztett elzárásra ítélt.

Egy másik eset a papa látogatása alkalmával történt. Egyik fiú apja jelezte, hogy a jövő hét szombatján Sopronba érkezik, ő és kamarásai is várják őt. Ha pénzt, vagy csomagot kaptak, mindenkinek volt enni-inni valója. Megérkezett idejében a papa, aki Besztercebányán volt erdőigazgató, majd Kecskemétre került. „Mikor érkezett meg Édesapám?” – „Délelőtt 10-kor” – „Hol volt eddig, hisz most délután 6 óra van?” – „Hát a Főiskolán, a tanár barátaimmal beszélgettem el az időt. Mondjátok hova szoktatok menni szórakozni?” – „Nem szoktunk csak néha-néha!” – „Mégis hol lehet enni-inni és zenét hallgatni?” – „A Széchenyi téren van egy söröző, a Royal és Elit kávéház, az Alm és Erzsébet-kert nyári vendéglők?” – „Ezeknél jobb nincs, ahol a cigány mellett vacsorázni lehet?” – „De a Pannónia, de az drága hely”. – „Hát akkor odamegyünk vacsorázni, a vendégeim lesztek”. A fiuk félve indultak, mert biz ott summás auf volt felírva. Beléptek az étterembe, elől a papa, a cigány tust húzott. Hát ez jól kezdődik. „Hát fiaim, ezek ismernek titeket?” – „Nem, nem. Itt minden vendéget tussal köszöntenek.” Tíz óra után a cigány elkezdi az egyikük nótáját, a „Kocsmárosné, 100 szál gyertyát”, s jön oda az asztalhoz és fülébe súg valamit. Újból betyár nóta következik, a

papához: „Megengedi, hogy a fiatalúr énekeljen, mert szombaton igen nagy sikere volt”. A fiú kénytelen volt énekelni a papa biztatására. A szép hangot tapssal köszöntötte a vendégsereg, de legjobban a papa. A fizetéskor a főpincér odasúg valamit a papának, s megrettenve nézték a fiuk, mikor a ceh kifizetése után a papa egy 100-ast nyom a főpincér markába. A cigány az ajtóig kísérte az öregurat, s a prímás is 100-ast kap. Haza érve várták a papa korholó szavait, de ő így szólt: „Szívemből örülök, hogy veletek lehettem, felújultak bennem is a boldog selmeci napok emlékei. Öreg napjaitokra ezek az emlékek maradnak meg jó barátként”. A fia kérdezte: „Papa, Te 100-asokat adtál borravalónak!” – „Igen., mert két éve a találkozón már nem maradt annyi pénzem, hogy borravalót is adjak, most pótoltam. De a barátod szépen énekelte el az én nótámat, amit a cigány nekem húzott. E nótával adta tudtomra, hogy tartozom neki a két év előtti nótázásomért.”

Volt idő, mikor az indexet személyesen kellett a rektorhoz bevinni aláírásra, sekkor kézfogással egyetemi hallgatóvá fogadta a balekot. Egy Firma meglátta, hogy a balek csak az indexet tartja kezében és más nem volt a közelében. „Te bulek, nem olvastad el a beiratkozási tudnivalókat. Az van benne, hogy a beiratkozáskor magaddal kell hoznod a rajzfelszereléseidet is. De nem baj, majd a kollégiumból szerzünk. Gyere!” Jól felpakolták mindennel, s indult a rektorhoz (101.kép), hóna alatt mindennel. Mikor belép, az indexe a hóna alatt lévén széttárja a karjait, s minden a rektor lába elé hullik. „Látom jól megtanulta a beiratkozási szabályzatot, de ezeket szedje össze és adja vissza tulajdonosainak”.

Mindig akadt olyan balek, akinek az itteni szabadság megárt, túlságosan belemerült az éjszakai kimaradozásba. Észretérítésére büntetőexpedíciót, az úgynevezett bányajárást (vagy tatárdúlást) vezetik ellene. Elmennek a lakására, amikor tudják, hogy nincs otthon. A háziasszonynak bejelentik, hogy a balek hívta ide őket megbeszélésre, megvárják. És kezdődik az expedíció, főelv, hogy csak a négy fal maradhat a helyén. A szekrény lábbal felfelé meredezik, a nyakkendőkből ízléses girlandok lógnak, a képek sarkukon vagy lefelé függnek. Az ágyból kiszedik a csavarokat, lavór kerül a takaró alá. A villanyégőt kicsavarják, nehogy egyszerre lássa a balek az egész felfordulást. Az ajtó fölé vizes kancsót szerelnek, amely nyitáskor a nyaka közé önti a vizet. A szekrényben mindent felforgatnak, kiszórják. Így jár az a balek is, akit az anyuka hoz fel és rendezi be a szekrényét. Míg a balek kikíséri a mamát az állomásra, megtörténik a bányajárás, hogy a balek önállóan – mama nélkül is – rendbe tudja tenni a holmiait.

A vendéglátás az interlakók hagyománya. Egyszer ketten is kaptak otthonról névnapi csomagot télen. Hogy tovább elálljon, kitették két egymás melletti ablak külső párkányára. Egyik elment randira, a másik ábrázoló rajzát készítette. Jöttek a barátok. „Hol a csomag?” A rajzoló fejével az ablak felé bökött. Bevették és kezdtek lakmározni, hívták a rajzolót is, de az épp most nem volt éhes, már evett. Mire mindent elfogyasztottak, a rajzoló is abbahagyta a rajzolást, s így szólt: „Majd köszönjétek meg Molnárnak a szíves vendéglátást”. A vendégek elképedése leírhatatlan volt.

17. Költöztetés

A

z olyan prózai dolgot, mint egy hallgató lakásváltoztatását, annyi humorral, kedélyességgel végezték, hogy egy-egy jól sikerült költözködés még hetek múlva is téma volt a városban. E szokás Selmecen a Steingrube Nakközségbe való költöztetésből indul el (130.kép).

Selmecen sok esetben előfordult, hogy bizonyos okok (lakbér nem fizetése, ittasság) miatt a főiskolásnak kiállt a rúdja a szállásadója felmondott. Vagy pedig a diák volt elégedetlen a szállásával, vagy szállásadójával. Így új helyet kellett keresnie és oda átköltözködnie. Ezen elhatározása a fiuk közt hamar hírre kapott, s alkalom adódott megint valami szokatlan cselekedetre. Összeült az Ifjúsági Körben a kupaktanács és megbeszélték, hogy az illetőt elköltöztetik.

A költözködés napján egy veterán irányítása mellett pár fiú összepakolta a költözködő holmiját, mások megfelelő talicskát és kis kézikocsit szereztek. A költözködő hitelére egy kis hordó sört csapraverve helyeztek el a kézikocsira, jól kitámasztva. Mellé egyik diákvendéglőből korsókat szereztek. A költözködő a régi lakásán kezdte a vendéglátást holmi erősebb itallal. A segéderők időközben hosszú kötélre erősítették rá a költözködő holmijának „szebb” darabjait. Volt úgy is, hogy ki-ki megragadott valami tárgyat, nemegyszer csak egy pár cipőt vagy gallért és libasorban vonultak tréfálkozva, énekelve az új lakásig. A pénzesebb résztvevők néha cigányt is szerződtettek, aki egész úton a búcsú daltól az indulókig vegyes zenével kisérték a menetet. Egy nevezetes költözködés a következő volt már Sopronban:

Elől ment az „útjelző”, akinek kezében egy kopott éjjeliedény volt, s ezzel jelezte karját a fordulás irányában kitartva a menet haladásának irányát. Utána a kötél hosszúságának megfelelő számú diák vitte a ki aggat ott gatyákat, ingeket, s sokszor az ottfelejtett (vagy inkább becsempészett) női bugyikat, melltartókat. Ekkor következett a kézikocsin húzott söröshordó több taggal, akik a sörös kancsókat vitték előre-hátra a szomjazó menetnek. Rendszerint ezt követte a cigányok hada, vagy csak egy szál cigány. Majd ezután következett az ünnepelt, a talicskában ülő, boros üvegből a nézők egészségére ivó költözködő (143.kép), akit többen felváltva toltak. Majd a podgyászokat, ágyruhákat, stb. cipelők hada következett, s végül a csatlakozó gyerekek. Az út ekkor sem volt egyenes, csak a legforgalmasabb utakat kerülték ki, mivel egy-egy menet 100 m-nél is hosszabbra sikerült. A Deák tér mindig útba esett, hisz itt volt a korzó is (7.kép).

Időközben elfogyott a sör, a kézikocsisok kiálltak, lassan a kötelet fogók is fogytak, de kettő mindig maradt a végeken, közben pedig a gatyák a földet seperték. Így érkeztek el az új lakáshoz, hol a talicskából kitámogatott költözködő fiút két oldalról támogatva besegítették az új kamarájába. Sokszor az úton nem volt itatás, hanem csak az új kamarában, de ott mindig. A költöztető veterán itt üdvözölte a költözködőt, s minden jót kívánva az első pohár eks-et jófajta papramorgóból az új lakó egészségére itták ki. Természetesen előkerült valami ennivaló is, s mikor a hasak kellő töltése megtörtént, inni kellett reá. Ha pedig volt ital, jött a nótázás is. Így érkezett el a késő esti idő is és néha oly hangerővel folyt a dinom-dánom, hogy az új házigazda akár rögtön fel is mondhatott volna. De mivel ő is hivatalos vendég volt, részt vett a dorbézolásban, a nej korholó szavai voltak a nemtetszés egyetlen kifejezői. Több érdekes költöztetés is volt, melyekből pár képet közlünk (101.a.b.c.képek).

18. Szerenádok

S

zerenádot már Selmecen is adtak egy-egy széplánynak. Főleg május éjszakákon hódoltak ezzel a kedves ideálnak. De fénykorát Sopronban élte. Sopronban csak a lányos házakban örültek a szerenádoknak, a többiek csendháborításnak tartották, sőt a rendőrség is üldözte.

A szerenád elterjedt az egész országban és így ez nem tekinthető selmeci hagyománynak, de hozzátartozik az ifjúsághoz és így ami diákéletünkhöz is.

Szokatlan csendben lopódznak a fiuk az utcákon. Egyik hóna alatt hegedű is van. Pszt! Csak meg ne csípje őket a rendőr. Egyszerre csak egy ablak alatt felhangzik a nyikorgás a „Csak egy kislány van a világon...”-hoz hasonló dallamra, valamint egy idétlen hang ordítja a nóta összekevert szövegét. Az ablak mögött kigyúl a lámpa és nagyot dobban egy kislány szíve. Megismerte a balek idomtalan hangját, de nem hallotta a hegedű repedt cincogását.

Az ének egyszerre megszakad, s kiált az egyik hallgató: „Jön a rendőr!” a másik: „A Deák téren az időjelzőnél (7.kép) találkozunk, futni nem szabad, másmás irányban távozzunk. Ha a rendőr kérdi, nem láttuk ki volt, mondjuk, hogy magát se látjuk, akkor mást pláne nem láthattunk”. Aztán valahol a Deák tér végéről felharsan egy hosszan elnyújtott „TÓÓÓÓÓÓBIÁS” (93.kép), s egészen valószínűtlenül messziről szól a felelet: „MIIIIIIT CSINÁLSZ?” A folytatás pedig a Domonkos templom felöl jön: „SZERELEM A VILLANYT, VILLANYT, VILLANYT!...”

Két felvidéki hallgató követte el az „Oedenburger Zeitung”-ban is megjelent esetet: Egy diák szerelmes volt a postafőtanácsos szép szőke leányába. Azonban összevesztek valami csekélységen. A Szélmalom utca fasoros volt, s elhatározták, hogy felmásznak egyik fára az ablakig, s ott adnak szerenádot. Ilyen még úgyse volt. Elindultak, s az illetékes háznál a fák mustrálása közben az egyik kivilágított földszinti ablakon betekintve a függönyön át két vetkőző leányt láttak meg. Gusztálták őket, s elég hangosan fejezték ki tetszésüket ahhoz, hogy az emeletiek is meghallották, s felülről egyszer csak egy vödör vizet zúdítottak rájuk. Így jár, aki kíváncsi! És „Alles gutes, kommt von Oben” címmel cikk jelent meg. A két hallgató harmadnap is adott szerenádot az illető ablak alatt, de a szülők egy másik ablak mögül figyelték őket, s végül a papa beinvitálta őket békepoharat üríteni.

A szerenád nemcsak a „Csak egy kislány…” nóta volt, hanem más is. Ha a szerelem nem volt túlfűtött, felcsendült „Az volt a dicső Firma...” dalunk is (69.kép).

Egy alkalommal a tűzoltó létrát az Ógabona-téri, egyik emeletes ház ablakához tolták a fiuk, hogy így adjanak a nagy Ő-nek szerenádot. Felvittek egy kis hordó sört is. A nótázást megzavarta az odacsörtető rendőr, s már messziről kiabált: „Jöjjenek le!” – „Pszt! biztos úr, csendesebben!” – „Gyüjjenek le kérem!” – „Várjon még biztos úr, türelem.” A rendőr a létra fokára lépett, hogy felmegy. „Menjen vissza!” A rendőr lelépett, fent pedig a hordó csapját megnyitva a sugarat a rendőr arcába irányították (102.kép). Az ilyen kedves éjszakai kalandokat mi volt főiskolások, megőrizzük emlékeinkben, és boldogok vagyunk, ha rá gondolunk.

19. Csűrbemenés

S

ehol annyi lányos ház nem volt, mint Selmecbányán. Mintha a gólya is nagy előszeretettel ide hozta volna a legtöbb leányt. Hozzájárult ehhez, hogy nem egy nyugdíjas bányász és erdész lányos családapa azért jött Selmecre, hogy leányait férjhez adja.

A Firmák ki is használták a lányos házak adta lehetőségeket. Kézujjain számolta az ismerősebb lányos házakat, s ha maradt még szabad ujja, ismeretséget kötött. Vacsorát senki sem rendelt meg előre. Így egy ultra szupra veteranisszimusz sem unhatta meg a várost és a kosztot. Se ennek megfelelően mindenki előbb-utóbb kikötött valahol, azaz csűrbe szaladt. Vártak egymásra, míg a Firma befejezte tanulmányait, a papa kitartotta addig is és állást is szerzett a vejének.

A fáma szerint Mária Terézia azért is vetette meg az Akadémia alapjait épp Selmecen, mert megsajnálta az akkori férjhez nem ment lányokat. Még festői szép egyenruhát is azért rendelt el az akadémikusoknak.

Ugyanez folytatódott Sopronban is. A Főiskola odatelepítésekor a háborúból hazajöttektől először még idegenkedtek. Később mindig jobban megszerették őket, mert a fáradt, idősebb fiuk a hozzájuk való idősebb lányoknak udvaroltak és idővel párat el is vettek közülük. A mi időnkben, az 1930-as években már bevett szokás volt a főiskolások nősülése. A kedves leány előbb csak „flecket” varrt a grubenre, vagy waldenre (89-92.kép), majd egy gyönyörű szívet, s bele „TEMPUS” került, azaz a fiú foglalt lett (l03.kép).

A búcsúzáskor is meglátszott az eredmény. A valétálók nagy részének karszalagján a „TEMPUS” virított, vagy szépen ki volt hímezve, ami egy kedves leány kezenyoma, s annak volt szűz karszalagja, akinek nem volt senkije.

20. Kiközösítés

M

ár a céhek idejében is szokás volt hogy a rendet és a fegyelmet, a feltétlen engedelmességet megkívánták. Az egyén köteles volt alávetni magát mindenben a kőznek, s akit többször rendbontónak ítéltek, vagy a kollegialitás ellen vétett, azt nemcsak a mulatozási helyről, hanem súlyosabb esetben a körökből is kizárták, úgynevezett verschiess alá helyezték.

Ezen szokásokat vették át a selmeci akadémikusok is. A fiatal bulek ballépését, kisebb törvényszegését előbb-utóbb megbocsátották. A barátság megsértését azonban, az önként vállalt fegyelem áthágását megbüntették.

Mai jelszó: „Egy mindenkiért és mindenki egyért!” Ez érvényesült már korábban is a selmeci diákok között. Ha tehát valakit megbántottak, súlyos sértés érte, azt valamennyien magukévá tették. A büntetés nem komoly esetben pénzbeli, sör- és bor párbaj, kisebb kitagadás időre vagy helyre vonatkozóan. Komoly esetben azonban ki lett közösítve az illető. Akit egyszer kiközösítettek, az legjobban tette, ha rögtön el is hordta az irháját a városból, mert ahhoz senki – még a filiszterek sem – nem mert közeledni, szólni, félvén a hallgatók bosszújától.

Így járt Selmecen a pék, aki rossz kenyeret sütött, és azt sem adta „auf”-ra a diákoknak, kiközösítették, s a nevéből kikapart betűk után a „CSALÓ” maradt csak meg. A pék hiába sütött, nem vettek kenyeret tőle. De a többi pék nem tudta ellátni a várost és környékét, s ezért a magisztrátus kérésére a verschiess alól feloldották, új névtáblát kapott, s a fiuk pedig aufra is kaptak kenyeret.

Selmecen történt egy másik eset is, mikor a verschiess nem teljesen sikerült. Ugyanis egyik hentest kiközösítették, s erre ő bezárta mindhárom üzletét, sőt bélabányai lerakatát is. Az éhség kezdett fellépni, s ez a gyáva embert is hőssé avatja. A városi magisztrátus és a rendőrség is biztosította a kiközösített hentest, hogy ha megnyitja üzletét, megvédik. Igen ám, de az ifjúság sem adta fel. Kimondottak, hogy amíg nem kapnak tökéletes elégtételt, lányos házhoz nem teszik be a lábukat, táncmulatságot nem rendeznek, és nem vesznek részt semmiben..

Jó idő telt el, míg a lányok – köztük a mester két szép leánya is – addig jártak apjuk és a mester nyakárat míg a mester felkereste a sértettet, bocsánatot kért, s vendégül látta az egész ifjúságot egy vacsorára, mely után tánc is volt.

Akit kiközösítettek, az előadásokon egyedül ült, házi-ura felmondott, kosztot nem kapott, s végül kénytelen volt a Főiskolát otthagyni. De ugyanez várt arra a diákra is, aki következetesen nem tartotta be a szabályokat, sőt nevetségesnek minősítette azokat. Egy kiközösített hamiskártyás súlyos pénzért rávette lakásadóját, hogy ne mondjon fel neki és főzzön. Bejárt a Főiskolára előadásokra, de a fiuk elültek mellőle. Beverték ablakait, mégis maradt. Egyik előadáson társai közül páran a prof tudtával a fiú lakására mentek, összepakolták holmiait, kivitték az állomásra, és apja címére leadták, a déli vonat már vitte is. Így kénytelen volt maga is hazautazni. Egyik prof, mikor e radikális megoldást meghallotta, közöl te, hogy kár volt, mert nála úgysem ment volna sohasem át a vizsgán. A mai szemmel talán túl drasztikusnak tűnik a kiközösítés, melyet hivatalosan az 1884. május 24-i igazgatói utasítással Farbaky eltörölt, de mivel tovább is élt, az 1930-as évek elején újra el kellett tiltani.

Egy főiskolás a 30-as évek közepén udvarolt egy családnál az ott lakó, tanuló unokahúgnak. Sokáig becsülettel állták a nagybácsi intelmeit. Egyszer a fiú az előző napi névnap után kissé ittasan állított be. A leány egyedül volt otthon. Előbb szépen beszélgettek, majd egy óvatlan pillanatban ledöntötte a kislányt. Az védekezett, a fiú letépte ruháit és leteperte. Ekkor ért haza a nagybácsi, aki a lány kiabálására berohant és lecibálta a fiút a leányról. Másnap jelentést tett a Körben, este összeült a fegyelmi bizottság, s a fiút kiközösítették.

Egy másik eset. A Körben kis alapon kártyáztak, s az egyik tagot csaláson érték. A háznagy eljárást indíttatott, s a fegyelmi bizottság a csalót kiközösítette. Két nap múlva eltűnt Sopronból, s még örülhetett, hogy nem csukták be.

A kizárás hamar kitudódott a városban, pl.: ha a kocsmába bement egy kiközösített, akkor a főiskolások, de még a civilek is elmentek, stb.

Volt olyan, aki a következő évben vissza akart jönni, és be akart iratkozni, de a dékán a Körhöz fordult, s nem vették vissza.

Hasonló eset történt egy valétálóval is. Mint később (22.fej.) leírjuk, a szalagavató szakestélyen. a búcsúzó, lehallgatott Firmák szalagot tűznek ki, s azt állandóan viselni kötelesek, míg a ballagás nem fejeződik be a valéta bállal és szalaglevétellel. Ha valaki feledékenységből nem hordja – pl. a másik kabátján hagyta – és agy másik valétáns meglátja szalag nélkül, 5 liter bort kell fizetnie. Egyszer egy nyegle, pöffeszkedő főiskolás szalag nélkül jelent meg, majd többször nem viselte, sőt tüntetett vele és kijelentette, hogy „ilyen hülyeségben nem vesz részt”. A valétánsok a Körhöz fordultak, nevezettet kizárták a Körből, de nem közösítették ki végleg, csak a rendezvényeken nem vehetett részt, s a valétánsok a

kirakatban már kitett tablón képét fehér csíkkal keresztben leragasztották úgy, hogy arca és neve jól látható maradjon. A csíkra pedig ráírták: „Közösséget nem vállalt, törölve!” A fiú aztán egy év múlva jelentkezett mérnöki szigorlatra. A fiú a Kör elnökét felkereste, tettét megbánta, s mivel nem volt kiközösítve a jelentkezését elfogadták. A tanári kar azonban nem volt ilyen jószívű. Mivel igen keveset tudott, két tárgyból elbuktatták. Később jött pótszigorlatozni, s akkor okleveles mérnök lett, mert tanárai megenyhültek, mivel megtudták, hogy az életben bekapcsolódott a hagyományok folytatásába.

21. Temetés Az utolsó „JÓ SZERENCSÉT!”

főiskolások sok-sok bohó és víg szokása mellett volt egypár komoly is. Egyik ilyen szomorú szokás volt a temetési szertartás. A fiuk általában jó egészségnek örvendtek, de előfordult, hogy akár baleset, vagy betegség elvitte egyiküket. Előfordult, hogy a volt diákok, akik már az életbe kerültek ki, s Selmec környékén dolgoztak, illetve a Főiskolán tanárkodtak, szintén meghaltak. Azonkívül nagyobb bányász és erdész helyeken még ma is tartják a régi szokást, az elhaltat „selmeci” szokás szerint kísérik el utolsó útjára. Nincs meghatóbb, megrázóbb, mint a bányásztemetés. Az elhalálozottat a közösség saját halottjának tekintette, és díszes temetést rendeztek, az összes költséget fedezték. Rendszerint 2 hetes gyászt is tartottak.

A

Halottaikat Selmecen is este búcsúztatták az akadémikusok. A felravatalozott elhaltat reggel 8 óra és este 6 óra között felváltva 6-6 bányász és erdész kivont karddal díszőrségben őrizte az Akadémia egyik helyiségében, vagy a bányatörvényszék (Berggericht) gyászdrapériával bevont előcsarnokában. Az ezüstszínű koporsó oldalán aranybetűkkel fénylenek az elhalt neve és kora.

A temetés idején, mikor már sötét lett, a város harangjai megszólaltak, majd a bányászkopogó (klopacska vagy tóka) hol egyik, hol másik végét megütve sajátos tompa hangja is megszólalt. „Tik-Tik...Tak…tak...tak – Tik-tik... tak... tak... tak”.

A temetésen elől a bányász zenekar haladt gyászindulókat fújva (104.kép), majd az Ifjúsági Kör elnöke és titkára teljes díszben, vállszalaggal, utána a Kör zászlaja díszruhás, kivont kardú bányász akadémikusok díszsorfala között. A zászló után 8-8 egyszerű bányászkabátot és sapkát öltött bányász bányamécscsel, farbőrrel és fokossal, utánuk az egész bányászati szak vonult a grubenbe öltözött szakelnök vezetésével egyes sorban, kígyóvonalban (szalamanderben) bányamécsekkel. A libasor (Grasenmarsch) és a kígyóvonal (szalamander) a francia forradalomból vett példa szerint – akkor keletkezett, mikor egy kedves tanárukat búcsúztatták Selmecen. A francia forradalom alatt ugyanis tilos volt a gyülekezés, ezért nem egy tömegben, hanem egyesével vonultak és nem egy sorban, hanem változó formátumban. Ezt a szokást vették át Selmecen is.

Hogy a búcsúzás minél tovább tartson, egyes sorokban vonultak, s az utca egyik szélétől a másikig kanyargott a menet, mivel ez sokkal hosszabb, mint az egyenes út. Azóta ez a díszfelvonulások menete. Így e menet Selmec jellegzetessége. Ugyanis az ottani szűk és görbe utcák csak a görbe vonalban, s majdnem egyesével való közlekedést tették amúgyis lehetővé.

Ezt követték a koszorúvivők mindennapi egyenruhában. A menet derekán a fehér vállszalagot viselő közelebbi barátok által vitt koporsó előtt a papság, mellette 2-2 sorban kivont karddal 24 akadémikus. A koporsó után közvetlen a gyászoló családtagok, tanári kar, vendégek, előkelőségek, majd négyes sorokban a többi akadémikus, s végül a többi résztvevő. Hogy a menetet ne zavarják és világosság is legyen, az egész menet két oldalán fáklyás erdészek vonultak. A kopogó a zene szünetében szólt. Mennyi fájdalom van ebben a sötét estében hangzó klip-klopban, mennyi reményt, érzést, ifjúságot és fájdalmas könnyet temet el az ebben a sötétségben is visszhangzó klip-klop! A bányászzenekar a temető kapujáig gyászindulókat játszott, onnan csak a klopacska kísérteties hangja kísérte a menetet a sírig a sírnál a cigányzenekar húzta el az elhunyt kedvenc nótáját, majd az Ifjúsági Kör elnöke búcsúzott el a kedves baráttól. A barátok a fehér vállszalagot a sírba dobták. A bányászok egyenként léptek a sírhoz és az „UTOLSÓ JÓ SZERENCSÉT” hangja mellett egy-egy hantot dobtak a sírba, majd eloltották lámpáikat. Ez addig tartott, míg az utolsó bányász is el nem oltotta mécsesét. Közben a zenekar a „Gyászinduló”-t játszotta, ami akkor még a bányász himnusz volt. Már csak az erdészek lobogó fáklyái világították meg a temetőt. Erdész temetésénél a társak sortüzet is adtak, mikor az utolsó bányász eloltotta lámpáját.

A temetőből kijőve libasorban vonultak a Városi Vigadóba, vagy egy kijelölt kocsmába, ahol a gyász szalamandert tartották meg. Itt a fáklyákat is kioltották, s még egyszer elénekelték a Gyász-dalt. A gyász szakestély elnöke – minden választás nélkül a salamander – vezető lett. Az ekkor terítetlen asztalokon addigra söröskancsók sorakoztak megtöltve habzó seritallal. Itt a teljes csöndben a szalamandervezető megszólalt az asztalfőn, régebben is, ma is latinul, 1868-tól néha magyarul mondta: „Silencium! Készen vagytok a gyászünnepély

megtartására?” (Ad maestrum salamandrum parati estis?) Válasz a tagságtól: „Készen vagyunk!” (Sumus!) Az elnök: „Figyeljetek! Tehát NN bányász (vagy erdész) főiskolás alias Z emlékére!” (Surgite! Ergó Salamander, Salamandri, Salamandrorum pro defuncto academico montano, /saltuario/ NN)”. Majd az elnök: „Ragadjátok meg poharaitokat! Az ajakhoz, 3 ujjnyira az ajaktól, ajakhoz, utolsó eks!” Valamennyien kiitták fenékig a korsó sört. Ezután következett az úgynevezett reibolás, vagyis üres pohárral való kopogtatás 2 hosszú és 3 rövid ütemben. Az elnök kezdi el, s az elnöktől jobbra mindig egy fővel tovább átveszik az ütemet. Amikor már mindenki kopogott, a kopogás az elnökhöz visszatért balról, az elnök kézfeltartására a korsó alját 6-7-szer az asztallaphoz dörzsölik, s újabb, lerántott kezével jelezve egyszerre földhöz vágták korsóikat.

Újabban a terítetlen asztal széléhez verték. A poharak csörömpölve törtek össze, azért vágták oda, hogy abból többé ne igyék senki, csak az elhunyt barát emlékét szolgálja. A törés jelképezi az elhunyt életének összetörését.

Ezért is törték össze a valétálók a város kapujában kiivott korsójukat, mert a filiszter életbe való távozás is egyfajta meghalás.

A korsó füle megmaradt a kezükben, s ezt emlékül hazavitték és fekete szalagot kötve rá a szoba falára akasztották (105.kép).

Azután a lámpák eloltása, csak az elnök előtti mécs lángja mellett elénekelték a kopogó hangja kíséretében a gyászindulót. A szalamandert pedig bezárták. A gyászszertartás után mindenki hazament. Aznap nem volt semmi mulatás, de legtöbbször nem is mentek sehova. Gyenge a szó ahhoz, hogy kifejezésre juttassa azt a lenyűgöző hatást, amelyet ez a sajátságos szertartás gyakorol. A nagy tömeg halotti csendje, a homály, a korsók dübörgése az asztalon, és végül a megrázó hatalmas csattanás.

Ugyanígy történt Sopronban is a temetés, sőt most is előfordul, hogy ehhez hasonlóan szervezik. Egy diák halálhírére Sopronban az Ifjúsági Kör mindig közgyűlést hívott össze. Rendszerint két hetes gyászt rendeltek el, mikor zenés, énekes helyre, moziszínházba nem lehetett menni. Lányos házaknál se lehetett vigadozni. A temetést a Kör fizette, bárki is volt a halott és nagy ünnepséggel temették el.

A ravatalt a Főiskola aulájában helyezték el, hol reggel 8-tól két oldalon bányászok és erdészek felváltva álltak díszőrséget díszruhában, kivont karddal. A temetés este sötétedéskor kezdődött az Ifjúsági Kör elnökének búcsúbeszédével, majd a dalárda a Gyászéneket énekelte

el. A koporsót 4-4 bányász és erdész hozta ki a halottas kocsihoz vállon. A brennbergi bányász zenekar megindult elől, utána a klopacskát vitték, amely a zenekari szünetekben szólt a koporsóra hulló rögök hangját utánozva. Majd a gyászmenet vezetője teljes díszben, kivont karddal követte. A gyászfátyolos zászlót hozta egy grubenes, s mellette 1-1 bányász és erdész díszegyenruhában, kivont karddal. Ezután jött az elnök és alelnök, utána 8-8 grubenes bányászlámpával, majd a bányászok és kohászok szalamanderban, égő lámpákkal, mint fénylő bogarak az est sötétjében. Ezt követték a koszorúvivők, majd az erdész díszszázad puskával a vállukon, mögöttük 4-4 koporsóvívó bányászerdész.

Ekkor jött a halotti kocsi, 6-6 díszruhás bányász-erdésszel a két oldalán. A kocsi után a rokonok, tanári kar és a többi hallgató. Az egész menetet két oldalt fáklyás erdészek vették közre. A sírhoz már csak a klopacska hangja kísérte a koporsót. Itt a legjobb barát búcsúztatta, majd az erdész sortűz remegtette meg a levegőt. Ezután a cigány az elhunyt kedvenc nótáját húzta el. Majd a halott búcsúzásaként a „Fiuk, ha majd remeg kezemben...” szólót énekli egy jó hangú fiú.

A szalamander a sir mellett libasorba elvonulva 1-1 rögöt dob a koporsóra, s „Jó szerencsét!” mondva eloltják a bányászlámpákat, az erdészek a fáklyákat, s négyes sorokban hangtalanul menetelnek a gyász szakestély helyére.

1943. április 14-én temették Németh Jenci erdőmérnök hallgatót, aki vitorlázó repülővel lezuhant és szörnyet halt. Az Ifjúsági Kör saját halottjának tekintette és 2 heti gyászt tartottunk. A temetésről szép és jellemző képek készültek: A menet élén erdész barátaiból álló lövészek vonultak a kettétört életet jellemezve földre szegezett puskacsővel. Utána következett a halottas kocsi két oldalt kivont kardú díszőrséggel (104.b.kép). A halottas kocsi mögött a család képviselői lépdeltek majd kissé lemaradva a köri zászló szintén kivont kardú díszőrséggel, mely után az Ifjúsági Kör elnöksége haladt (104.c.kép). Ezután következett a szalamander. Elől a szalamander fej, grubenes diákok zárt sorban, majd kis távolságra a szalamander menet, középen az egyes sorban kanyargó bányászok égő bányalámpákkal, két Oldalt az erdészek s a vége felé a klopacska zárta be a sort (104.d.kép). Civil ruhás hallgatók – csak páran – a járdán követték és biztosították a zavartalan forgalmat.

Újabban a búcsúbeszédet a főkapu elé kihozott koporsónál mondják el. Utána autóra helyezik a koporsót. Ekkor a bányászlámpás szalamander egy idősebb Firma vezetésével megindult minden hallgatón gyászszalag. Utánuk 2 hallgató viszi a klopacskát, melyen egy harmadik fa kalapáccsal szaggatottan kopácsol. Ezután jött a halottat szállító autó, két oldalt díszőrséggel. A halottat a gyászoló család és más hozzátartozók követik, majd a tanári kar vezetésével négyes sorban a többi hallgató. Az egész menetet fáklyás erdészek kísérik két oldalon.

A temetőbe érve a szalamander körülállja a sírt. Itt is búcsúbeszédet mondanak, s mikor a koporsót kezdik leengedni, a dalárda a gyászdalt énekli. A szakelnök intésére eloltják lámpáikat és „Utolsó Jó szerencsét!” mondanak. Utána zárt négyes sorokban vonulnak a gyászszalamander helyére, vagy az Ifjúsági Körbe, hol a lámpákat, jelvényeket leadják.

A gyászestély a selmeci szokás szerint folyik. Ha nem tartanak ilyet, akkor a következő szakestélyen kisebb körben tartják meg azt. Kint az életben is van bányásztemetés. Így egy Pécsett szokásos temetést írunk le.

A halott felravatalozásánál díszruhás bányászok égő Davy lámpával egy oldalon állnak díszőrséget. négyen-négyen felváltva (104.a.kép). Szemben a család helyezkedik el. A bányász zenekar a gyülekezéskor és a sírhoz kisérve gyászindulókat fuj. A búcsúztatás vagy a ravatalozóban vagy a sírnál van, vagy mindkét helyen. A ravatalozóból kihozott koporsót autóra teszik, a díszőrség most már a két oldalon kíséri a koporsót. A zene szünetében a klopacska hangja szól (104.a.kép).

A koporsó leeresztésekor a „Bányászhimnuszt” játssza a zenekar, a klopacska több gyorsuló ütést követve 3 lassú ütés után elhallgat. A bányászok az égő lámpáikat eloltják, s mindenki „Jó szerencsét!” mond.

A következő szakestélyen gyászszertartást rendeznek, mely rövidebb a selmecinél. Ugyanis már nem a teljes gyászestély, hanem csak az elhunyt legjobb barátai állnak körül egy kisebb asztalt (52.kép). A teremben kioltanak minden fényt, csak az elnök és a gyász asztal lámpái égnek. A gyászestély feláll, valaki megemlékezik pár szóval az, elhunytról. Ezután tiszteletére a „Gyászinduló”-t éneklik. Az elnök a korábban ismertetett latin szöveget mondja, melyre a gyászolók szűkebb köre válaszol, s csak ők ürítik korsójukat (52.kép). A gyászasztalon elkezdődik az ütemes kopogtatás sorban, pár dörzsölés után az elnök vezényszavára „Korsót törj!”, a korsókat az asztallapon összetörik (53.kép), majd némán a helyükre vonulnak. A tört korsó fülét emlékbe hazaviszik (105.kép). Egy bányász indult el az örök végtelen, aknasírba. Ellobbant pislogó, halványfényű lámpája. Nem halt meg, csak hazament minden bányász hazájába, a földbe, mely élete, vágya és mindennapi kenyere volt.

22. Ballagás

Az iskolaév, s egyben a diákélet záróeseménye régen is a ballagás volt, azzal a különbséggel, hogy ezt az ünnepséget még egy utolsó, jó barátokkal, tanárokkal, ismerősökkel eltöltött fergeteges mulatság is követte. A diákok ilyenkor jelképesen eltemették a diákéveket, vagy egy szalmabáb formájában elégették. Sok helyen a várostól búcsúzva fáklyás felvonulást is rendeztek, vagy napközben tréfás jelmezekben vonultak végig a város utcáin.

A ballagásról minden évben cikkek jelennek meg az újságokban, mert nemcsak az egyetemeken, hanem középiskolások, sőt általános iskolások is ballagnak már. Van olyan óvoda, ahol szintén ballagnak, kis tarisznyákba pogácsát, s kis pénzt tesznek.

Tehát ez már országos hagyomány. Azonban a ballagás eredetét, sőt a „Ballag már a vén diák...” kezdetű dal (29.kép) eredetét alig ismerik már.

A ballagás elnevezés már újabb, Selmecen 1830-tól ismeretes, ahol a latin nyelvből vett „Valete!” (Éljetek boldogul!) valétálásnak vagy röviden „valeta”-nak hívták, kissé elmagyarosítva. A Főiskolát végzettek, végbizonyítványt nyert, tehát az elbúcsúzó, azaz elvalétáló diákokat hívták valétáns-nak, a búcsúzásnál énekelt diákdalokat valétáns daloknak és a búcsúbált valétabálnak. Ballagás Selmecen is már előbb volt, de csak a Selmeci Híradó 1930. évi számából maradt reánk írásos emlék. Mint tudjuk, a kiegyezés utáni magyarosítási törekvésben a legrégebb iratok eltűntek, elvesztek és részben el is égették azokat. Így korábbi írásos emlékünk nincs. Hosszú ideig a selmeci akadémikusok szokása volt csak.

Eredete természetesen a selmeci diákok első valétálásánál is sokkal régebbi keletű. Nem más, mint a középkori lovagoknak a lovagi tornára, a diáknak más városba, a mesterlegények vándorútra indulásakor dívott búcsúzkodás későbbi diákos megjelenése.

A távozót sok évszázaddal hamarabb is a kopogó vagy lármafa hangja mellett komor fáklyás menetben a városkapuig kisérték, közben a „Lied eines abziehenden Burschen”-t énekelték, s jelképesen útra bocsátották. Diáktársaival az „utolsó korsót” a távozó ott itta meg és ősi, keleti szokás szerint a kapu sarokkövén összetörte, hogy abból többé senki se ihasson. Aradi János szerint (167.kép) 1850 körül a végzetteket a bélai kapuhoz kisérték, s felemelve háromszor a kapuhoz ütötték őket, közben búcsúdalt énekelve. A távozó az otthon maradóknak „Valete!”-t (Éljetek boldogul! Vagy boldoguljatok!) mondott.

Nálunk a még nemrég a szülői házból távozó diáknak tarisznyát akasztottak a nyakába, abba. enni-inni valót helyeztek, ami főleg hamuban sült pogácsa és jó hazai vinkó volt. A kapuban vándorbotot nyomtak a kezébe és ezzel útnak eresztették.

Kutatások szerint a XVIII. századig tudják visszavezetni a ballagó nóta eredetét. Ilyen volt: „Es ritten drei Reiter zum Tore hinaus” és a „Hörst Liebchen du den Glockenklang”, régi népdalok, melyek a németajkú Szépességben születtek, és Szilézián átkerültek német földre, s így innen tértek vissza Selmecre, ahova osztrák diákok hozták.

Ilyenféle hagyományokkal találkozunk Selmecen is, ahol a céhek legényeitől igen sok egyéb szokást is átvettek. Így az 1830-as évben a távozó akadémikust a „Bemooster Bursche zieh ich aus” és más „Bursch” dalokkal kisérték a városon át a városkapuhoz, ott megitták az utolsó korsót és farbőrrel meghintáztatva a végén kilódították a városból. A selmeci diákélet utolsó akkordja „gubenrock porolás”, ami speciális bányász szokás volt. Amikor a diák kezébe kapta a záradékolt indexet, vagyis végérvényesen filiszter lett, a panyókára vetett grubenjének két végét a leibfuchsa és egy másik balek fogta, nádpálcával a filiszter hátán porolva a város kapujáig kisérték, ott szó szoros értelmében kirúgták, jeléül annak, hogy most már ők az urak Selmecen, s a filisztert kidobták.

Az 1850-es években a menet a Fortuna nevű akadémiai épületből indult el, elől az első éves balekok vitték a búcsúzók holmiait, majd cigány húzta a búcsúzók nótáit, s utánuk utcaszélességben, egymást átkarolva, énekelve a búcsúzók jöttek felvirágozott kalapokban. A menet végén a búcsúztatók vonultak. Végigjárták a város sok utcáját, különösen ahol a búcsúzónak valaki kedves is volt, búcsúzva ezzel a szeretett várostól.

A ballagó menet egy kocsmába vonult, hol búcsúlakomát tartottak. Itt a legidősebb valétáns, a valéta elnök búcsúbeszédet tartott. Este pedig a legnagyobb helyiségben valétabált rendeztek. Éjfélkor leoltották a lámpákat, s ki-ki a párjával karonfogva körbejárta a termet az 1880-as évektől a magyar változatú „Ballag már a vén diák…” (29.kép) éneklése közben, s végül elhagyták a termet (30.kép). 1892-tól már az új Akadémia épülettől indult a menet a városba. A menetet a legidősebb bányamérnök virággal és lombokkal díszített hosszú bottal a kezében vezette. Utána lépkedtek rang szerint a veteránok, vagyis azok, akik sorban a legtöbb évet töltötték a Főiskolán, s annyi vékony zöld szalagot kellett a kalapján körbecsavarnia ahány évvel többet töltött el a kötelező időnél. Ezután cigánybanda következett és csak most jöttek a búcsúzók.

Elől a valéta elnök, utána négyes sorokban, egymást átkarolva, vállukon átvetett tengerzöld valétaszalaggal a többi ballagó. Itt is kötelező volt a vékony szalag a kalapokon, s annak száma szerint kellett felállniuk és vonulniuk. A menetet a többi, maradó évfolyam

hallgatói zárták be, akik egyesével, kígyóvonalban, szalamanderben vonultak, s az egész társaság a „Ballag már a vén diák”-ot énekelte a hosszú úton többször is.

Az 1900-as évektől a valétálók a Városi Vigadó bérlőjéről elnevezett „Vitrin”-ből, vagy az akkor már létező Ifjúsági Körből indultak el. Itt a cigánybanda haladt elől, utána egymást átkarolva a ballagók, s végül a többi hallgató ment szalamanderben, s vitték a podgyászokat.

Selmecen a bál után titokban találkoztak az imádott leány kertjében, s szívre tett kézzel ígérte a búcsúzó valétáns a visszajöttét (106.kép). Néha lerongyolódva pár könyvvel indultak el az életbe (106.a.kép). A valétabál után kissé pityókásan vonatra is szálltak mind a valétálók, mind a maradó barátok, s ott itták az utolsó cseppeket, menekülve az elhagyott szerető és iparosok haragja elől (107.kép).

Mikor a Főiskola Selmecről 1919-ben Sopronba került, a „selmeci” diákok ide is elhozták szokásaikat és így a ballagást is. Sopronban az első ballagás 1920-ban volt a Károly kaszárnyából, majd 1922-tól az egykori Honvéd Főreálból, a Főiskoláról indult.

Egyik tanteremben gyülekeztek késő délután a valétálók, hozzátartozóik, valamint a város meghívott (10.a.kép) vendégei. A tanári kar bevonulása után felcsendült a Bányász (31.kép) és az Erdész (34.kép) himnusz, s a valétaelnök megható szavakkal búcsúzott a Főiskolától, a tanároktól, a cimboráktól és a várostól is.

A búcsúzásra előbb a bányász szak dékánja, majd sorban a többiek válaszoltak. A hallgatók felsorakoztak a folyosókon, s a valéta elnök vezetésével végigjárták a termeket, kivonultak a főépület elé, s négyes sorokban, egymást átölelve, átkarolva a „Ballag már a vén diák...” (29.kép) dallamára elindultak a város felé.

Az 1920-as évek végén elől a valétaelnök haladt (109.kép), jobbjában virággal és tölgyfa lombbal díszített valéta bottal és vékony zöld szalagos kalapban. Utána jött négyes sorokban a többi valétáló, szintén vékony zöld szalaggal feldíszített sapkákban, valéta szalaggal. Ezután a többi évfolyam következett, a bányászok szalamanderben, égő mécsekkel, az erdészek vállukon puskákkal. A hozzátartozók és kísérők a járdán követték őket.

Sopronban eleinte a ballagás ünnepélyes és komoly volt, később pl. 1922-ben a valétáló menet bővült ötletes jelmezekbe öltözött hallgatókkal, akik a helyi fonákságokat,

személyeket figurázták ki. Ezzel a ballagás bús, fájó voltát vígsággal oldották fel (110.kép). E tréfás ballagások a farsangi maszkos felvonulások átültetéseként kerültek a búcsúzók programjába. 1933-ban Ruzsinszky László volt a valéta elnök.

A ballagás 3 órakor kezdődött:

1. A rektor megnyitja az aula kapuit a ballagók előtt. 2. A legfiatalabb balek átnyújtja a valéta csokrot a legöregebb valétánsnak. 3.

Megindul a menet: Elől a cigányzenekar, a ballagók, az elnökség és a szalamander. A tanári kar a kapuig kíséri őket, mintegy jelképesen kivezeti az életbe, s ott útjukra bocsátja őket.

4. Utánuk a maszkos menet: 1. Steingrube, 2. Talpfaolaj panama, 3. Csodabiciklizés, 4. Női nadrág divat, 5. Kiűzetés a paradicsomból, 6. Pólyásbál, 7. Bánfalvi csodatehén, 8. Két négyes fogat, 9. Bányarém, 10. Filléres gyors, 11. Ősbalek, 12. Hűség városa, 13. Gandhi, 14. Motorverseny, 15. Szén expedíció, 16. Békekonferencia, 17. Szamaras ember, 18. Lővérszálló-gőzfürdő, 19. Növénytanos balek, 20. Két bubi, 21. Főzőverseny, 22. Hosszúnyakú, 23. Hadastyán zenekar, 24. Sörös kocsi. 5. Megérkezés az Erzsébet kertbe fél 6 órakor, ahol rövid szakestélyt tartottak.

Ilyen volt egy 1934. májusban lezajlott ballagás, mikor az akkor Afrikából hazatért Fehér Dániel professzort figurázták ki. (Burghardt) Török Zoli lett Dani bá megtestesítője, hatalmas muraközin lovagolt. Egy néger vezette kantáron a lovat, 4 néger legyezős pedig hosszú boton papundekli pálmalevéllel legyezte, verte le a trópusi sisakot. Egyik néger albínó lehetett, mert fekete teste fölött szőke haj volt magasra felkötve és tolldíszbe csavarva. Utána 2 kövér néger vitte a fején a hatalmas koffereket, melyből tehénfarkra emlékeztető oroszlánfarok, boci bőrből készült tigris bunda lógott ki és a növények is elszáradva csüngtek egy másikból.

Hintón jött egy pár, egy tüzérfőhadnagyi ruhába öltözött diák és egy menyasszonynak kistafírungozott kövér diák. Ezek az utcán végig csókolóztak egy tuja árnyékában levő padon. Platós kocsin egy kád és néhány fiú napozott, leány fürdőruhában, bodorított hajjal, napszemüvegben. Az ügyeletes „bányarém” jól bekenve fekete porfestékkel, öles ugrásokkal cikázott a közönség között, főleg az ismerős fehér ruhás leányokat keresve és jól meg-meg, csókolgatta őket.

Se szeri, se száma a sok jelmeznek. De mivel igen hűvös idő lett, nehogy megfázzanak a lenge ruhásak, forralt rumot ittak indulás előtt. Útközben az elmaradhatatlan söröskocsiról a bulekok hordták a sört. Így megfázás helyett tyuhaj jó kedve volt mindenkinek.

Selmecen még kétféle valéta szalag volt. A mostani karszalag és az aranyrojtos vállszalag, mely utóbbit csak ünnepélyes alkalommal hordták, csak a valétaelnök hordta mindig.

Sopronban akkor a valéta szalag már nem volt a vállon átvetve, csak a valétaelnöknek dukált ez (111.kép). A többi valétáns a bal karján hordta a szalagot, vagy a mellén volt kifeszítve a kiskabát alatt.

E szalag majdnem minden esetben ki volt hímezve, akinek nem volt, az szégyellhette magát, mert nem volt se menyasszonya, se babája. Néha „Tempus” (103.kép) volt külön felírva, ami azt jelentette, hogy az illető foglalt, tehát már eljegyzett vőlegény volt.

Az 1943. május 11-én tartott ballagás is jellemző volt. Elől ment a zenekar utána a valétálók a vékony zöld szalag szerinti sorokban, majd a szalamander (felülről fotózva remek) és végül a tömeg (111.a.kép).

A felszabadulás utáni idők kivételével a valétálás elindult és azóta megmaradt, azonban a jelmezes felvonulás – mint egyeseket sértő – több évig elmaradt (112.,113., 114.kép). Egy 1959- és 1968-as ballagás képét adjuk, mint a régi (112.kép) és az új (113. és 114.kép) ballagó menet formáját.

Az egyetemen lefolyt ünnepi megemlékezés után a szovjet hősök emlékműve előtt elhaladva a Tanácsháza elé vonultak, hol a tanácselnök búcsúztatta el őket.

1965. májusában a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem végzősei „selmeci” hagyományokat időző, impozáns külsőségek és formaságok között tartották színpompás ballagásukat (112.a.,b.kép). A fáklyákkal kísért menetet ekkor is színes kifigurázó felvonulás követte, s nagy sikert arattak.

A dévajkodó, derűs fel vonulás eredete az volt, hogy a szalamandert már Selmecen is olyan hallgatók követték, akik a valétálók kofferjeit és egyebeket hurcoltak a hátukon. Sokan a grubentől való megválás miatt a szokatlan piros frakkban és fehér cilinderben jelentek meg. Sőt ismertünk egy 1832-ben beiratkozott hallgatót, aki – főleg a ballagást kihasználva – első ízben a legkülönbözőbb és legérdekesebb dévajságokat, nevettető tréfákat követte el, ami az akkori időkben vaskos tréfának minősült, s csak az erősebb idegzetűek bírták elviselni.

A ballagások ma is a „selmeci” hagyományok szerint folynak le Sopronban és Miskolcon is. De a cseh, osztrák és német főiskolákon is. Ennek magyarázata az, hogy a Selmecen tanuló más nyelvű hallgatók – főleg a kiegyezés után, mikor 1869-től magyar lett a tannyelv, az innen eltávozók magukkal vitték a hagyományokat, az ottaniak pedig átvették tőlük. Így pl. Leobenben a „Philistrierung”-ot, vagyis a ballagást 1876-ban rendezték meg először. Selmecen az utolsó ballagás 1914-ben, Sopronban az első ballagás 1920-ban volt, az I. világháború miatt.

Meg kell emlékezni az 1914-es ballagás 50 éves ismétléséről (112.c.kép), mely egybe esett az Akadémia alapításának 200 éves évfordulójával. 1964 augusztusában ezen ultra szupra veteraniszszimuszok egymást átkarolva, hagyományos „Ballag már a vén diák…”-ot (29.kép) énekelve meneteltek Selmecen a színpompás, kb. 800 bányászt felvonultató szalamander élén.

Érdemes megemlíteni a „Ballag már a vén diák…” kezdetű dal fejlődését is. Eredetileg a „Beomooster Bursche zieh ich aus” tízstrófás német diákdal volt, az 1878-as „Schemnitzer Akademisher Lieder” már csak 6 strófát, az 1931-es „Mi nótáink” már csak egyet közöl. Mi 4 strófát közlünk (29.kép).

Sopronban a ballagást megelőzte a „záradékolás” (115.kép), de többször csak ballagás után történt ez meg. Ez ugyan nem diákszokás, hanem hivatalos aktus volt. Amikor az utolsó vizsgáját is letette a Firma, indexét záradékoltatni kellett a dékáni hivatalban. Ez jogosította fel a fiukat a mérnöki szigorlatra való jelentkezésre.

A valétálás tulajdonképpen a valétaszalag feltűzésével kezdődik, mely egy díszesebb szakestélyen, a szalagavató szakestélyen történik. Erről a szakestélyeknél már szóltunk (32.old)

A ballagás szertartása a következő volt 1978-ban. A valétálók már civil ruhában, de valéta karszalaggal, az elnökök pedig vállszalaggal gyülekeztek egy tanteremben. Az Egyetem főbejárata előtt két oldalt a járda szélén 1-1 feltöltött kandeláber volt (113.kép), a

bejárat előtti pihenőn erősítővel felszerelt mikrofon állt. 50 db bányászlámpa és 50 db fáklya állt készen, valamint 1 db 1,3-1,5 m hosszú feldíszített valétabot. 10 fő rendező hallgató osztotta ki a lámpákat és fáklyákat, valamint biztosították a rendezvény zavartalan lefolyását.

A tanári kar a rektor vezetésével a tanteremben felkeresi a valétálókat, s elbeszélgetnek velük. Az indulás előtt fél órával a valétálók kivonulnak, s a főbejárattól jobbra, a kémiai épület felé négyes sorokban állnak fel, elől a valétaelnökkel. A fáklyások már a főbejárat és főkapu között kétoldalt állnak. A valétánsok mögött gyülekeznek az egyenruhás szalamander tagok bányászlámpáikkal. A többi hallgató ezek után.

A rektor, dékánok tisztségük jelvényeivel és a tanári kar az aulából kijön a főbejárat előtti pihenőre. Ezzel kezdődik az aktus. A ballagók ekkor megindulnak egymásba karolva a „Ballag már a vén diák...” hangjai mellett, s kis kerülővel az aulához vezető úton felsorakozott fáklyások közé állnak fel. Az aulából kivonulnak a zászlót vivők, s a lépcső alatt két oldalt állnak fel. Ezután az aulából kijő egy IV. éves búcsúztató, két oldalt 1-1 balekkal, az egyik hozza a valétabotot. Ekkor gyújtják meg a kandelábereket.

A valétaelnök ekkor a mikrofonhoz lépve elmondja búcsúbeszédét: „Magnifice Domine Rector, Spectabilis Professores!” kezdéssel. Majd a búcsúbeszéd után a zászlóvivőhöz lép és átadja a búcsúzónak a zászlót, aki a másik 3 tagnak adja tovább.

A rektor is elmondja a búcsúbeszédét, majd kezet fog a valétaelnökkel. Ezután a búcsúztató IV. éves szólal meg, majd „Firmáink Valete!” szóval búcsúzik, s a balekok átadják a valétabotot a valéta elnöknek. Közben a szalamander tagjai a portán át (4.kép) kivonulnak az utcára, felállnak libasorba és meggyújtják lámpáikat. Vezetőjük IV. éves. A valéta elnök balra kanyarodva a főkapuhoz vezeti az éneklő hallgatókat. A tanári kar és a zászlón vők az aulába visszavonulnak. A búcsúztató IV. éves a két balekkal a fáklyások között a kapu felé megy, a fáklyások meggyújtják fáklyáikat. A főkaput kinyitják, a fáklyás ok két oldalt felsorakoznak a valétánsokhoz. A szalamander elindul, utánuk a valéta- és szakelnökök vezetésével (114.kép) a valétánsok dalolva, egymást átölelve, 10-15 méterrel leszakadva a búcsúztató IV. éves a két balekkal követi őket, majd a többi hallgató következik hatos sorokban.

A rendezők a Tanácsháza elé mennek, s ott irányítják a sorokat. A szalamander és fáklyások félkörben állnak a ballagókat körülvéve, a többiek ezek mögött. Itt a valétaelnök elmondja a várostól búcsúzó beszédét, majd a tanácselnök üdvözlő beszéde után a ballagók elvonulnak a Templom utca felé, hol a múzeumnál a rendezők átveszik a bányászlámpákat és fáklyákat.

Dr. Kiss László szerint (BKL 976.,219. oldal): Miskolcon a szalamander után csacsifogaton méltóságteljesen trónol a valétaelnök. Utána a Bányamérnöki Kar díszes zászlaját viszik, majd csak ezután jönnek a valétálók négyes sorokban, karonként csoportosulva. Utána szakestélyen „a bányászati iparág hűséges követői leszünk” után a Bányászhimnusz hangzott fel. Ezután felhúzzák az aranygyűrűt és felteszik a bal felső karjukra az aranyhímzéses széles fekete valétaszalagot.

Újabban sem a ballagással egyidőben, hanem a nap délutánján tartják a karnevál felvonulásokat, s az végigvonul a városon. Ezen a városi és egyetemi visszásságokat figurázzák ki (116.kép).

A valétálás megszervezése, intézése a valéta bizottság feladata. Ez már a negyedév végén megalakul. Intézik a korsó, a szalag megrendelését. Tagjai a valétaelnök, bálelnök, stb. Valéta alapot létesítenek, melyet a városi egyesületek és üzemek adnak.

A valéta-bált minden évben a ballagás napján, a ballagás után este tartották. Itt is meghívót (117.kép) kaptak a valétánsok, s csak a meghívottak vehettek részt. A vendégeket a búcsúztató bizottság fogadta, s kísérte a Kaszinó egy kisebb helyiségében levő étterembe. A tanári kar a rektor vezetésével mindig részt vett családostól. Itt szintén a rektor búcsúszavaival kezdődött el a bál a meghívón feltüntetett időben. Utána a valétaelnök, vagy ha volt külön bálelnök, felkérte a rektor feleségét az első keringőre, s egy rövid idő után, míg az elnök egy teljes kört letáncolt, azok a valétálók léptek parkettre, akiknek „Tempus”-uk volt arájukkal. A többi valétánsnak be kellett várni a tánc felét. A többi főiskolás ezen első kering őt nem táncolhatta, csak a második táncnál léphetett be (118.kép).

Így táncolnak éjfélig, mikor a rendezők leoltják a nagy lámpákat, csak az ajtók feletti gyenge fények égnek. Ekkor mindenki a nagy terembe jön. A valétálók a terem egyik végében gyülekeznek. A rektor ünnepélyesen közli velük, hogy a diákélet a valétálással végetért, melynek fényes végpontja ezen bál. A valétánsok karszalagjaikat leveszik, a valétaelnök és újabban a bálelnök is szalagjaikat átadják a búcsúztató bizottságnak.

A szalaglevétel után eléneklik rendszerint előbb a „Gaudeamus…” (61.kép), majd a „Ballag már a vén diák...” (29.kép) nótákat, s kivonulnak a táncteremből az étterembe, hol a szünet alatt cigány húzza a búcsúzók és a visszamaradók nótáit. Majd a bál folytatódik világos reggelig.

A selmeci főiskoláról végleg távozók valamikor még gyalog vágtak neki a hosszú útnak, s fájó szívvel intettek vissza búcsút (119.kép), illetve búcsúsorokkal búcsúztak el barátaiktól (120.kép).

A budapesti Műszaki Egyetemen a halottbúcsúztató jelleget domborítják ki. Koporsót visznek elől, melyben a jegyzeteiket temetik el. A mezőgazdászok sárgulnak, mint a kalász. A szekérbe fogott lovakat feldíszítik s így járják a várost.

Meg kell emlékezni az emlékkönyvekről és valétaivekről is. Az első album volt, melyben rajzok, képek és búcsúszavak voltak, az ívek nagy rajzlapok voltak, díszes, rajzos keretbe írták be neveiket a valétabálokon.

23. Steingrube Nakközség

A

radi János, aki az 1850-es években volt hallgató Selmecen, írja az „Egy öreg bányász visszaemlékezései (Bp.1910)” (167.kép) című emlékiratában, hogy az ő idejében, az 1840-es évektől volt egy „KOKÁNFALVI MAGISZTRÁTUS” nevű diákkör, melynek volt Bírája, jegyzője, közbirtokosa, falurossza, nótárius loci, stb. tisztségviselője.

Kokánfalva épp úgy nem szerepel egyetlen helységnévtárban sem, mint a mi Steingrube Nakköségünk. Hogy honnan kapta nevét, arról nincs feljegyzésünk. Egyetlen valószínűség, hogy a régi időkben is kuriózumként szereplő, a nagy kán birodalomban szerepelt egy kis és önálló khánság: KOKAN, mely a régi lexikonokban is szerepelt. Ez a Szirdarja folyó partján épült kis város s 1910 után, Tergana tartomány székhelye lett.

Ez lett a későbbi Steingrube Nakköség elődje. Ez az akkori németnyelvű diákság ellen alakult eredeti magyar diáktárulás volt. Személyesen neki, Aradinak névnapjára felköszöntőt is írtak, amit leírásában közöl is.

Az időközben elbukott szabadságharc következménye volt, hogy visszatért a német elnyomás s csak az 1867-es kiegyezés után kezdődhetett meg a főleg magyarokból álló diákság mind nagyobb vágya, hogy a magyar nyelvet használhassák. A mindinkább erősödő magyaros és magyarosítást igénylő szellem a még létező „Burschenschaf't”-ok helyett és ellenük 1880-ban a diákság megalakította a „STEINGRUBE NAKKÖSÉG”-et a Selmec kisközségben az Akadémia körüli és közeli területen. A német hangzású „Steingrube” mellett a „Nakközség” cím mindjárt elárulja a tősgyökeres magyar eredetet.

A képzelt „Nakköség”-ben a német és tót ajkú lakosság között a magyarságot, az akkori magyar falu életét, magyaros szokásokat akarták megismertetni, illetve a magyar nyelvre rászoktatni őket. Ezenkívül a Nakköség körébe tartozó hallgatók magyaros mulatságának és jókedvének kiélését is szolgálta, az akkori német szokások mellett és ellensúlyozására. Erről igen szépen ír Tassonyi Ernő: „Aki a párját keresi” című könyvében (166.kép). Bár a regény előszavában írja: „Néztem a Steingrube Nakköség elmúlását is” és ezért írta le részletesebben is a szokásokat. Ma ugyan nem tudunk létezéséről, de az 1942-es év végéig meg volt, sőt 1947-ben újraszervezték, de az akkori lelkes feőpenna, Jurcsik István fáradozása hiába való volt, mivel az Ifjúsági Kör akkori vezetői nem adtak helyet s így pár hónapi tengődés után végleg megszűnt a 31 tagot számláló diák község (132.c.kép). A községi jelvényeket, melyek még meg voltak az akkori steingrubeni rendőrbiztos, Molnár László a soproni Egyetemen helyezte el.

Az iratok egy része Jurcsik Istvánnál maradt, aki azokat az Egyetem képviselőjének dr. Hiller Istvánnak velem küldette el.

A Steingrube Nakköség mulatságain a németes hagyományok itala, a sör helyett bor volt az itóka, a német szöveg helyett magyar nóta járta, s borozgatás közben tárgyalták meg a Nakköség hévatalos ügyeit is.

Steingrube a magyar diákság alkotása volt s nagyobbrészt a magyar vidékekről jövő hallgatókból állt, akik az Akadémia épületei közelében kerestek lakást is. Ez a város keleti részén, messze esett a túlsó hegyen álló „Neuschacht”-tól (42.kép), ahol a németes szokásokat kedvelő hallgatók tanyáztak.

Az volt a törekvés, hogy ebben a városrészben lakó akadémikusok számára hasonló központot teremtsenek, mint amilyent a Neuschacht alkotott. Az első időkben a gyülekezés helye a Rózsa utcában levő „Schmidt-féle kamara” volt, hol több hallgató kosztot és kvártélyt is kapott. Itt volt az első „nedves estély” is Geszte Lajos, alias Bütykös vezetésével. Ugyanitt 1880 őszén alakították meg a Steingrube Nakköséget is s sokáig itt is jöttek össze.

Egy falu miliójébe helyezték a diákmulatságokat – egy faluba, ahonnan a diákság nagyobb része került Selmecre – mert azok szülőhelye is falu volt. Ha volt is bizonyos ellentét, versengés a két központ között, az a jó barátságot kevésbé rontotta, mint a különböző vidéki körök szerepe.

A község alapszabálya – a Corpus juris alapján – Korpás Julis néven volt általában ismeretes. Mert a faluról gyütt embőr nem tud latyinul s ha lefordityák néki, „Teste a jognak” kinevetik, mert a jogot nem lehet kézzel megfognyi. Így ragadt rá a Korpás Julis név. Az alapszabály ugyan sohasem lett hivatalosan elismerve, illetve hatóságilag jóváhagyva és főiskolai testülettől sem, de tagjai szigorúan bétartották előírásaikat és szabályaikat. Az alapszabályt 1896-ban Fozmann Gyula feőpenna és Zivuska Ernő poéta közreműködésével kiegészítve adták ki s ez maradt reánk is, amit időközben az új hivatalos személy szerint mi magunk is módosítottunk. A KORPÁS JULIS teljes szövege a következő:

I. fejezet

A község czime, czimere, határai, czélja, pecsétje.

1.§ A község czime: STEINGRUBE NAKKÖSÉG.

2.§ Határai: Selmecen a piarista kolostortól a bélabányai kapu felé vezető út egészen a Mihály aknáig. Innen az a patak, mely a bélabányai úton keresztülfolyva, az alsó major felé veszi irányát (az alsó major és a tornakert között). Az alsó majortól a piarista kolostorig határt képez az alsó utcza. A piarista kolostor, valamint az alsó major a községhez tartozik, úgymint a nevezett kolostortól Bélabánya felé vezető utcza baloldali házsorai. (Sopronban természetesen más: a MÁV vonaltól DNy-ra levő lővéri rész, de egyes szokások az egész városra voltak érvényesek.)

3.§ Czélja: A 2. paragrafusban megjelölt határok között lakó akadémiai hallgatók között kedélyes baráti viszonyt fenntartani. E czél elérésére a község az eszközöket úgy válogassa meg, hogy azok tisztességgel, becsülettel mindig összeférjenek.

4.§ A község czimere fehér mezőben két keresztbe tett bakter dárda és a czimer alsó részén a bakter mécs. Az ezeket kerítő felirat: „Ha Steingrubéban óra vóna”. A czimer külső részén 2 sáv vagyon, a külső vörös, a belső zöld. A czimer alakja ovális.

5.§ A község pecsétje olyan, mint a czimere, elmaradván a színezés. Alakja kerülék (Sopronban a pecsét a selmeci czimerhez hasonlóan ovális lett, s a keresztbetett bakter dárda érintkezési pontjánál függ a bakterlámpa, s a „Steingrube Nakköség billogja” van beírva (123.kép).

6.§ Ovális alatt értetődvén olyan alak, amelyet bármely pógár következőleg képzelhet el magának: Végy egy tojást, főzd meg, vágd hosszában két egyenlő részre, akkor olyan felületet látsz, melynek alakja a községi czimer. Vagy még könnyebben képzelhető el: Hívj egy gömbölyű képű polgárt, adj néki nádczukrot, hadd szopogassa. Azután adj be neki hirtelen eczetes uborkát, hogy azt megharapja és figyeld meg ábrázatját. (Ez a körülírás azért szükséges, mert az egyszerű falusi embernek az idegen szavakat meg kell magyarázni).

7.§ Ha a fent tisztelt polgár ábrázatja nemcsak lefelé, de oldalfelé is megnyúlik, kész a kerülék.

II. fejezet

A nagyközség pógárai

8.§ A községnek háromféle pógárai vannak: rendes, kül- és díszpolgár.

9.§ Rendes pógárok azok az akadémiai hallgatók, kik a 2.§-ban megjelölt határokon belül laknak és nevüket a község anyakönyvébe saját kezűleg bejegyezték. Ezen bejegyzés által egyszersmind arra kötelezi magát az illető, hogy a Korpás Julisban foglalt szabályokat betartja, s a községnek hü polgára leend.

10.§ Külpógár lehet az az akadémiai pógár, aki a 2.§-ban megjelölt határokon kívül lakik. A külpógárságért a feőpennai hivatal által a kupaktanácshoz kell folyamodni. A

folyamodás bélyegköteles és pedig 50 kr értékű világlátott postabélyeggel látandó el. A folyamodásba beveendő a nyomós ok, mely folyamodót a belépésre indítja.

11.§ Diszpógár lehet az, ki nem akadémiai hallgató, de különben pennás ember és a község érdekeit kiválólag szívén viselvén, érdemeket szerzett.

12.§ A diszpógárrá való választásnál kell, hogy a község kétharmad része (legalább) szavazzon. és a szótöbbség dönt. Tekintetbe veendő a 2., 8.§. A megválasztott diszpógár számára oklevél állítandó ki.

13. § Diszpógár adót nem fizet.

14.§ Külpógár az adó felét fizeti és szavazata egykettedet számit, vagyis 2 külpógár teszen ki egy rendes pógárt.

15.§ A pógárjog megszűnik vagy önkéntes kilépés, vagy az úgynevezett kiebrudalás, vagyis szűrkitevés által, mely utóbbinak mindig maga a tisztelt pógár a főokozója, a melynek eszközlése a nagy kupaktanácsban kétharmad szótöbbséggel határoztatik el.

III. fejezet

Az illetmények

16.§ Adó. Havonként és fejenként rendes pógárnak 20 fillér, külpógárnak 10 fillér. Erről adólajstromot kell vezetnyi (123.kép).

17.§ A czigányság (a vályogvető és muzsikus) adómentes, úgyszintén a három bakter. A ki háromhavi adóval hátralékban van, szűre kitétessék. Ki az adót az illető hó végéig be nem fizeti, minden. 1 hónapi halasztás után. 10 filléreket fizessen. Ezen §. második és harmadik bekezdése ellen nyomós okok felhozatalával a kupaktanácshoz elnézésért is lehet folyamodni.

IV. fejezet

A község kormányzása.

18.§ A kupaktanács a rendes és külpógárokból álló tanácskozó gyülekezet (123.kép).

19.§ A belső tanácsot a 30. §.ban megjelölt tiszteletreméltó pógárok alkotják.

20.§ A kupaktanács hatáskörébe tartoznak az összes községi ügyek (123.b.kép).

21.§ A kupaktanácsot a bíró hivatja össze a feőpenna és a bakterek által (l23.kép). Egy ív bocsáttatik ki, melyen meg van jelölve a tanácskozás helye, ideje és esetleg a tanácskozás tárgya is. A bakter köteles ez ívet a pógárokhoz elvinni. A pógár nevét az ívre írja, kötelezvén magát ezvel a gyűlésen. való megjelenésre, mit ha ezek után elmulasztana megtenni 10 fillérekben elmarasztaltassák.

22.§ A kupaktanács akkor határozatképes, kivévén a 12. és 15. §-ban megjelölt eseteket, ha a pógároknak legalább a fele jelen van.

23.§ A befagyott kupaktanács után összehívott kupaktanács minden esetben határozatképes, de a tanácskozás idejét 48 órával előbb ki kell hirdetni, hogy lehetőleg minden pógár tudomásul bírjon róla.

24.§ A kupaktanács szótöbbséggel határoz. Szavazat-egyenlőség esetén Bíró Uram dönt, ki különben nem szavaz.

25.§ A kupaktanácsot Bíró Uram vezeti, akadályoztatása esetén a feőpenna, s ha ő is akadályozva volna, akkor mindig a jelenlevő legöregebb esküdt.

26.§ Minden tanácskozás megkezdése előtt a bíró, vagy a 25. §-ban megjelölt körülmények között annak helyettese, üssön hármat a bírói bottal az asztalra, mire – a rabbi kivételével – mindenrendű és rangú pógár vegye le a fövegét és ne merészeljék szólni, mert különben elmarasztaltatik. Ezek után a bíró üdvözli a megjelent pógárokat és így szól: „Ősi szokás szerint felhívom a pógárokat a községi nóta eléneklésére és kántor uram pedig adná meg a hangot!” Erre mindenki feláll, kántor uram megadja a hangot és a nóta elénekeltetik.

27.§ A nóta szövege a következő:

Ha Steingrubéban óra volna, Már kilencet ütött volna. De mivel itt nincsen óra, Csak úgy mondom találomra. Óra! Óra! De minek is volna nékünk? Csak azt látnók, hogy elkéstünk. Így magyarázható jóra, Hogy Steingrubéban, nincsen óra!

28. § A nóta után, pedig mondatik, hogy „Dicsértessék!” Ki, vagy mi dicsértessék, az nem mondatik és ez ellen vétők literekben elmarasztaltatnak.

29.§ Ki a tanácskozásokat akár a kancsó hangos letevése, akár más nemű zajjal zavarná, jelen §. a bíró felszólalására rögtön, reá olvasandó és az illető 5 literekig elmarasztalható, annyiszor, a hányszor.

30.§ A bölts Belső Tanács tagjai (121.kép):

1. bíró

7. rabbinus

2. feőpenna

8. kispenna

3. tanfelügyelő

9. esküdt

4. tanító

10. esküdt

5. plébánatos

11. esküdt

6. kántor

12. esküdt

31.§ A bírónak jogában áll 8 belső ember beleegyezésével az előszámoltakon kívül más bölts pógárokat is meghívni.

32.§ A 30. §-ban elősoroltak az úgynevezett belső emberek és közéjük tartozni tisztesség.

33.§ A bölts Belső Tanács minden tagja tartsa kötelességének a belső tanácsban meghányt-vetett dolgokat tovább nem adni, mert különben első ízben egy hordó borban elmarasztaltatik, másod ízben pedig a Belső Tanácsból szűre kitétetik.

34.§ A Belső Tanács dolga a község Ügyeinek meghányása-vetése, mielőtt az a kupaktanács elé kerülne.

35.§ A Belső Tanács a feőpennától minden hónapban bekéri a pénztári kimutatást, ki is azt 3 napok alatt elkészíteni és beterjeszteni tartozik.

V. fejezet

A melyben foglaltatik, kinek mi volna a teendője.

A nagyközségnek tisztségviselői a következők voltak: 36.§ A Bíró Uram (124.kép) a Nakköség feje, a Bölts Belső Tanács elnöke és a kupaktanács vezetője. A pógárok f'ővételénél és kiakobolitásánál a szava döntő. A község vigadozásainál és ünnepi meneteknél Ű vezetyi a köséget. Megkévántatik, hogy írnyi és még olvalsnyi is tugyon. Bíró Uramnak jógában ál a törvények ellen vétőket 1 itczétől több lityi borokban emarasztalnyi annyiszor ahányszor.

Jogában áll tavába a pógárokat közmunkára kirendelnyi, kivéve a bölts Belső Tanács tagjait. Felvonulásokon kitömct hasal, hosszúszárú pipával és hatalmas botyával köteles részveni Kötelessége a Nakköség ügyeletjeit bölts belátással és lelkiismeretösen vezetnyi. Az esküdtek kévánságára a köségi ügyek állásáról fővilágosítást adni. A bírói kupábul (129.kép) egyedül Ű joggos innyi. Kötelessége példányatosan lyózany életőtt fojtatnyi, ha láttyák. A Bíró Uram jelvénye a Bírói Bot. Nevét a Bírói Botba be kő vésetnyi. (Steingrubénak már előbb volt bírája, mint amikor az 1863-ban született Gárdonyi Géza „Gere Gábor bíró úr” megszületett volna s lehet, hogy pont a selmeci Nagyközséget megismerve írta meg regényét.)

37.§ A Feőpenna (122.kép) a bölts Belső Tanács tagja, a Nakköség törvénytudó embere, a köségi pénzek és iratok kezelője. Lehetőleg magas és sovány testalkatú embőr legyék. Kőteles megválasztyása után 10 napra a feőpennai vizsgát letenyi a bölts Belső Tanács és a leköszönt előgye, a vót feőpenna előtt. A vizsgálat tárgya a Korpás Julis a vizsgálat eredményérő egy oklevelet is ki kő állítani nékie. A feőpenna köteleségje vezetnyi a Kupaktanács Üléseinek a jegyzőkönyveit, a anyakönyvet a pógárok nevének béíratásával, a leltárat, a pénztári s irattári könyveket. Kötelessége a Nakköség hévatalos ügyeit melegen szívén viselnyi, befelé és kiffelé intéznyi. Más kisköségbeli hatóságokkal szembe a Nakköség képviselője. A feőpenna kőteles a köségi vagyont utódjának rendben, sértetlenül és héjánytalanyul átadnyi. Mint törvénytudó ember becsületbéli kötteleségének tarcsa a rá bízott irattárat és tárgyakat, valamint az ősöktül visszamarat emlékeket megőriznyi. A feőpenna jelvénye: legalább másfél méteres penna.

38.§ A Kispenna a írnoki teendőket végez a feőpenna utasításának megfelelően, azt hévatali dógaiba gyámolityani. Olvasnyi nem kőteles, de írnyi kő tudnyi. A kupaktanácson résztvesz és próbája a beszédöket írni a leendő jegyzőkönyvekhez. A bölts Belső Tanács Ülésein beszámol a kapott feladatokrul. A kispenna jelvénye: a szögletes plajbász.

39.§ Az Esküdtek ollan tekitélős pógárok lehetnek, akik előrehalladot koruknál és böltseségüknél fogvást a bölts Belső Tanácsban bekerülvény az Előljáróságott tanácsaikkal támogatnyi kötelesek. Ismerik a Nakköség történetyét, az időseb-fiatalabb embereket. Se írnyi, se olvasnyi nem kell tugyníok, de körösztöt kő tudnyi rajzolnyiok. Joguk van a hévatalos ügyeletekben bétekintést nyerhetnyi. A Bíró Uram lemondása, vagy akadályoztatása esetény az bírói tisztségött ideiglenyesen átveszi a megjelentő legidősebb esküt.

40.§ A Tanító, azaz népbutító a serdülő ifjúság testi és szellemi fejlődését figyelemmel köteles kísérni. Az írás és olvasás tudományára és egyéb községi dolgokban bevezetnyi köteles Üket. Egyébként a köség csemetéit jóra tanítya és különös figyelmet szentel a lyányok allapos oktatására. A tanító jelvénye: a gömbölyű plajbász.

41.§ A Tanfelügyelő, vagyis tanfütyüllő a tanító felettes hatósága. Ellenőrzi a tanító működését s szigorú képel néz a fejlődő jányokra, akiket kikérdez családi életjükről. A tanfelügyelő jelvénye: a nádpálcza.

42.§ A Kántor a hévatalos nótákhoz az alaphangot megagya, tanítya az énekeket. Saját kölcségére különleges torka lyó karba tartásáról köteles minden lehetőséget megtenyi. A kántor jelvénye: a karmesteri pálcza.

43.§ A Végrehajtó kötelessége az adóivel a portákat végigjárnyi és az adókat, büntetéseket béhalytanyi. A feőpenna fölszólítására az adót nem fizető rendes és külpógárokat végre halytya. A végre halytást a következőleg cselekeggye mög: vegye maga mellé a fő baktert és a 2 kis baktert. Menyen ezekkel az illető pógár lakására. Ha a jámbor pógár megéreznyé a veszedelmet, s nem találtatnék hon, akkor krétával felirasék a béhalytandó adó összege az ajtóra, valamint azon nap és óra, a mikoron nevezet érdemős hivatalnyokok esmét tiszteletjüket fogják tenyi. A kitűzőt időbe az illető pógár köteles otthon lenyi, vagy peniglen, heletest álityani. Ha a tisztelt pógár nem találtatnék esmételten, sem othon, és nem álitana heletest sem, akar a kisbíró ájtal a feőpennai hévatalban czitálandó igazolás véget. Aki nem tugya nyomós okal igazolnyi othon nem létét, 5 literekben emarasztaltasék és egyutal szigorulyan, meghagyasék ü kelmének, hogy az újból kitűzendő időbe okvetlen, hon találtasék. Ha a pógár embőr othon találtaik, bémutatván néki a végzést, egy ojan tárgy foglalandó le és viendő a Köségházára, melnek értéke meghalagya a követelés nagyságát. E tárgy 10 napokig a köségházán tartasék s ha az adós ki nem váltya, nyilvánatosan elárvereztetik, a tartozás ebbül levonatik s a többi a jámbor pógárnak adódik. Ha nincsen, honn és felivásra sem tesz eleget, szűre a köségből kitétetik. A kiebrudalás tsak olan esetben maradhat el, ha a megszepent pógár egy olan tárgyat visz a Köségházára, melnek értéklete meghaladja a követelés és késadelemmel növelt büntetés öszegjét. A béfojt adókrul minden hónap végin köteles elszámolnyi a feőpennának. A végrehajtó jelvénye: pénzbeszedő táska.

44.§ A Kisbíró a Bíró Uram balkezét képezi (122.kép). Ű hordozza környül a körleveleket, melben tudtul adatik, hogy mikor mi lesz. Jelvénye: egy szerény furkós bot és dob.

45.§ A Bakterok (123.kép) Első a főbakter, kinek köteleségje a község békélye és nyugalma fölött hüjen örködnyi, este a rendre fel ügyelnyi és a szemérmetlenkedő fiatalságot a kapualjakbú ágyba parancsolnyi. Köteles magának 2 engedelmös kisbaktert nevelnyi és oktatnyi. Ű felügyel a kisbakterek felet. Jelvénye: alabárd és tülök (vagy kürt). A kisbakterok kötelesek mindeny estve 9 órakkor valamel alkalmatos hejen. a községi nótát elénekelnyi: „Ha Steingrubéban óra vóna…” Továbbá kötelesek hetenkint leg aláb háromszor a krincsmiket bé járnyi s aki 10 óra utány ott találódott bírói engedéj nélkül – kivéve a bölts Belső Tanács tagjait, ide értvén a klérust is – távozásra szóllitandó fel. Ha nem távoznék a tisztes pógár minden bakteroknak 1 lityi lyó bort kötelesek fizetnyi. Kupaktanács

naptyán alkonyatkó a köségöt kötelesek béjárnyi és a pógárokat a Köségházára invitálnyi. A rendbontókat a Bíró Uram felszóllitására a kupaktanácsru kiebrudalnyi. Kötelesek a czéczókon elázot pógárokat éppen és föltünnés nélkül hazaszálitanyi. Hivatalos működésükkor kötelesek a jelvényeiket magukal vinnyi. Kötelesek a Bíró Uram és a feőpenna meghagyásait teljesitenyi és a rendre, csendre, tűzre vigyáznyi. A kisbakterok jelvény: a bakter dárda és mécs (vagy lámpás).

46.§ A Számadó köteles a köség barmait, ugymint ökrét, szamarát s egyéb nemü álati jó szágját gondoznyi a különösen a fősujt a gyesznótorra szántt malac hizlalására fordityani és oda hatnyi, hogy szaporodás nagy legyend. Jelvénye: erőteljes pálca. A számadó alá tartoznának a bojtár, kanász, csikós, csődörös és bognár. A Bojtár a számadó parancsait teljesiti és vigyáz a marhákra. Elvi fizetése egy évre 10 Ft 20 krajczár. Jelvénye: ostor. A Kanász a falu desznyójinak istápolója. Köteles a bugatásokra föl ügyelni, a szaporulatrú megfelelő kép gondoskodnyi. Jelvénye: pattintó ustor. A Csikós a köség lóvait lyó karban tartásárul gondoskogyik, tanácsot ad a gazdáknak, betöri a fiatal luvakat, a kancákat pediglen előkésziti a lyó szaporuláshoz. Jelvénye: a lovagló pálca. A Csődörös köteles a köség csődöreit és bikáit lyó karban, födöző képes álapotba tartanyi, a födöztetésekre felelnyi és a födőztetési pénzel elszámolnyi. Jelvénye: a kötőfék. A Bognár a számadó parancsaira készit kerekeket. Üres óráiban elenőrzi a férjhez menő leányok nászágyát. Jelvénye: a szekerce.

47.§ A Sintér köteles a megvadult bikákat a számadó elibe cipelnyi és az elvadut és kóbor ebeket béfognyi, a veszetekett kiirtanyi, de kötelesége az idegen garázdálkodó embör megfogása is. Jelvénye: a furkós bot. A sintér köteles tartanyi egy tzigán pöcegödör tisztítót is és elenőriznie kő a pücegödrök környezetének tisztán tartását. A pöczegödör tisztítónak a kupaktanács előt meg kő mosakodnyi és bészámolnyi ténykedéséről és a befojt pénzről. Jelvénye: a merő kanál.

48.§ Az emberdoktor köteles a pógárok testi épségét röndbe tartanyi és különösen lelkére kötetik, hogy a szemérmetes lehányzók mindenkor lyó egéségbe találtasanak. A fijatal házasokat ki kő oktatnyia mit, mikor, milyen formán kell csinálnyi. Csak hamu és viz kurát szabad alkalmaznia. Jelvénye: stetoskop (vagyis a fülbe dugható hallgató). A ludoktor köteles mindenkó az álatok egészségére ügyelnyi és a szaporodást elő seggitenji. A kanász és csődőrös fedeztetéskor felügyel és segédkezik. Heletesityi az emberorvost, ha az vajudna. Jelvénye: a hurka töltő.

49.§ A rabbinus a bölts Belső Tanács tagja (121.kép). Kötelesége a szent könyveket álandójan tanulmányozván magát a böltseségbe képeznyi, a Bíró Uramnak bőcs és, körmon font tanácsokal szógányi. A gyesznyótoron étvágygerjesztő beszédöt kő tartanyi. A plébánatosal együtt csak nékik szabad idegöny szavakat használnyi. A valási életre kő felügyelnyi és az izrael fijait alaposan környülmetélnyi. Jelvénye: a Mózes fejfedő és a pajesz. A sakter a rabbinus segítője. Főkötelessége ügyelnyi, hogy a gyesznyótoron a gyesznyó hét teteme tréfává ne vájjék. A községbe levő aprójószágok fel ügyeletéve 1 és más világra küldésével bizatik meg. Jelvénye: sakter kés

50.§ A plébánatos kötelesége a hivek lelki szükségléteit kielégitenyi, ha ilenek vónának. Ű végzi a körösztélést és az ifju párok öszveboronyálását. A tanitóval egyet értésbe a fijatalok erkölcsére ügyelnyi tartozik. Ünepélős alkalmakkó áhétatos beszédöt mongyanyi köteles. A feőpennával és a tanitóval tarokoznyi kő néki. Egyébként kö teles fijatal szakácsnét és 2 káplányt tartanyi. Új év táján köteles a híveknél ördögöt üznyi. Jelvénye: a csuha. A harangozó köteles a Nakköség haranglyát mindiglen tisztára puczolva tartanyi, a plébánatos úrnak az áhétat gerjesztésébe segitségre lőni. Harangozás előtt legaláb egy fertáj óráig az ivástu tartózkodnyi. Hajnalban 1, débe 3 és naplementekó 2 verset kő harangoznyia. Jelvénye: a csengetyű.

51.§ A baromorvos lehetőleg egyszersmind kovácsmester is legyen. Köteles legényt tartanyi és mindig lábbelit viselnyi. A barmokat igavonás és hizlalás szempontyábú meg kő vizsgálnyia és fel erősitenyie. Jelvénye: a tüzes vasfogó.

52.§ A tzigányok kötelesek bandát alakitanyi és a köség mulatozásain jáccanyi. A czé-czókon a Bíró Uram 10, a pógárok pediglen 4 fillért kötelesek a tányérjokba dobnyi. Üres naptyaikban vályog vetés a dóguk. Az összes gyanus barom lebunkózás utány üket iletti. Jelvényük: rossz ruha-kalap és zene szerszám.

53.§ A csizmadia a rossz lábbeli gyógykovácsa, ű patkólya meg a tojásokat is húsvétra. Köteles ujságot járatnyi és rosz czipőben járnyi. Jelvénye: a vállra vetett csizma. A korcsmáros köteles gondúkodnyi számtalan liter borokról, hogy a kupaktanács ne szomjazon. Jelvénye: a borlopó. A postamester a feőpennai hévatal átal mögszerkesztőt hévatalos leveleket a rendeltetési hejére köteles szálitanyi, valamint eválalhatya a fijatalság szerelmi leveledzésének lebonyolitását kelő dijjazás melet. A kispenna és káplányok szórakoztatására köteles egy fijatal postás kisaszont tartanyi.

Jelvénye: a stempli.

54.§ A többi czéhbeliek pediglen szintén élnének úgy, hogy a köség derék pógárai közé számítódjanak és a köség hírét, nevét, becsületjét emeljék. A szükségnek megfelelően a Feőpennei Hévatal köteles gondoskodnyi megfelelő tiszség viselőkről, iparosokról. A pógárok minden hévatal és mesterség nélküliek is lehetnek, aiket a feőpenna anyakönyvezéskor eccerüen, pógárnak jegyezet bé.

VI. fejezet

Köségi szokások.

Steingrube Nakköség területén a városi rendőrségnek éjjel nem volt mit keresnie. A bakterok ügyeltek a rendre és este 9-tól óránként végigjárva a Nakköség utcáit, elénekelték a hivatalos nótát, melyben, azt csúfolták ki, hogy Steingrube tornyán nem volt óra.

55.§ A gyesznótor: A szomszédos kincstári erdőhivatal vezetője Selmecen évenként egy hízott disznót adott a Steingrube Nakköség pógárainak, amely az „akadémikus disznó” név alatt hízott az ólban. Kellő gömbölydedség elérése után, szekéren hozták Selmec város kapujáig ott már várta az egész kupaktanács. A jól meghízott gyesznót szalagokkal szépen feldíszítették, felvirágozták és a falu saját bandája kíséretében, libasorban végigkísérték a városon a Steingrube Nakköség községházáig (123.kép), mely az Akadémia közelében levő kocsma volt. Itt levágták, feldolgozták a számadó, kocsmáros és hentes utasításai szerint és kifőzve, kisütve addig ülték a tort, míg a disznóból futotta. Csak a sonkát tették félre későbbre. Később a Nakköségnek saját kocája is volt egy háznál. Mikor pediglen elérkezvén az idő, melyben a kocza hízása annyira előre halladott vóna, hogy a kukoricára rá sem nézet, vagy penig a Nakköség kukoriczája elfogyott véna, mindezekről a számadó jelentést tegyen a Bíró Uramnak. Ű híja eléb ősze a 12-ök tanácsát, ezek utány pediglen a kupaktanácsot s emeljön bőcs szózatot a gesznyó erányába olatán képpen, hogy mikor véna illendő a hízót kiszólitanyi az árnyékvilágba azon üdvös szándékból, hogy tartanák egy vígságos köségi gyesznótor. Meghányván-vetvén a dolgot, a kalendáriumból kiokumáltatot, hogy mikó leendő a fenti tisztölt gyesznyó torlya. A kupaktanács megbízta a feőpennát egy alkalmatos invitálló tzédula mögszerkesztésére és szét liffereállására (125., 126.kép). Elérkezvény a vigaság naptya, őtsőn minden rendes és rangon lévő pógár ünnepi köntöst Bíró Uramtól az eccerü pógárig ki-ki úgy jelenyék mög, a mint tisztös hévatala és foglalkozásának mivoltya magával vonnya, jelvényével. Gyüjjenek esze az eszes pógárok a kitűzött időbe a kijelőt hejen és vezetessék elő a nevezet, ünnepi desznyó. Ugyanakor fen tisztelt sertés disznyó-jószág szintén ünepi diszbe leledzék, lévén fő képpen rula a szó. Éspedig ősi szokás szerén a számadó

kössön piros pántlikábu csokrot a gyesznyó farkára, nyakában peniglen köritse a Bíró Uram ajándéka, egy szélles kék szalag csokorban kötvel. Bíró Uram pedig parancsolna csendet s állitaná fel a nemes köségöt sorjában. És megindul a menet a városon keresztül (124.kép). Legelőn megyen a főbakter tülökel és palosal. Ezutány indul el az ünepi díszben a felvirágozot gyesznyó. Hátulsó job lábára legyen egy koczmadzag kötvel, melnek másik vége legyen az számadó egyik kezébe, kinek a másik kezébe legyen egy az álásával járó, a gyesznyó kormányzására is hasznyálható, tőről metszet, erős pácza. A gyesznyó előt menjék, iletve hátrályon a kanászbojtár, csalogatván a kényes álatott egy zsombor ropogós kukoricával. Utána egy pógár vezet egy kost is, hátha a malac elszaladna, ne maradjanak hús nélkül (127.kép). Majd a köség feje, Bíró Uram kitömött hasal, pipával és a bírói botal, peckesen lépedel, s it-ot sercint egyet. Utána köz kihagyásával következnek sorba: a feőpenna válára fektetet hatalmas tolszáral, a hévatal tőbi taglya, a kispenna a ceruzájával, kisbíró dobal, stb. A klérus kitűnően meszkirozva, öszekulcsoltt kézel, ájtatos képelj a népiskola vezetősége és a tőbi hévatal dógozói. Ezutány a köségi tzigán banda teljes diszbe, pántlikákal, rosz ruhákba, végig játszanak. Az esküttek és a 12-ők tanácsa köteleségének tarcsa pipával megjelenyi és komojan, viselkenyi... Jönek a czéhek emberei kígyózó sorba: a hentes kifentt késel, fehér köténybe, a sujszter inasokal, kik álandójan, okvetetlenkednek és feketére subickojják a megettük haladó szógáló lehányokat. Jönek a kéményseprűsök feketén, létrákal, a kukták fehérbe, a sneiderek ollókal, s a menetet bézárja a kutyapecér, akinek szabad mozgása vagyon. Ezután, jőnek a tőbi köségi pógárok ösznye-visznya, libasorba, majd legvégül a kisbakterok, akik a lemaradókat dárdáikal ösztönzik halladásra. Azok, akik magukat olképpen, viselnék, hogy a köség tisztségein csorba esne, büntetesenek meg szigorujan.

Sopronban is hasonló volt a menet, de ott már rendőrségi engedély kellett a felvonuláshoz (124.kép). A menet a városon keresztül halad mindaddig, míg a kijelölt kocsmához nem érkezend. Itt levágták a gyesznyót, feldolgozták és tort ültek. Közben a legnemesebb vinkókat kóstolgatyák s a vigazság rendszerint táncal feje ződik bé (128.kép). A vigadalom közepette szépséget is választottak a jelenlévő lehányok közül (128.a.kép).

56.§ Költözködés: Ha egy Selmecbánya kisközségben lakó akadémikus a Steingrube Nakköségbe akarna hurczolkodnyi és ot mint a Nakköség pógára akar lőni és megtelepednyi, úgy ebeli szándékát írásba kelet béjelentyenie a Feőpennai Hévatalba. Ez a kupaktanács elé kerülvén, mely hévatva vagyon határozmányozni. Ha az ügy sürgős a bölcs Belső Tanács is határozhat. A kérelmező köteles vót ekor a bőcs Belső Tanács tagjainak 3 deci jóféle papramorgót és a töbi jelenlévő pógárnak 1 lityi bundapályinkát hoznyi. Kérnie kelet egyutal a pógárok közé való fővételét is. (129.kép). Ha a kupaktanács is hozájárul vót ehez, nevét a köségi anyakönyvbe is be kelet vezetnyi még a hurczolkodás megkezdése előt s eről bizonyitvánt is kapot. Előfordult az is, hogy egy steingrubeni lakós másik helyre költözöt, akor is bé kelett jelentenyie a Feőpennai Hévatalnak a lakcím változás mián. A hurczolkodás a következőleg megyen végben. Bitó Uram öszehivatya a Feőpennai Hévatal átal a köséget, s rendezet menetbe a kötözködő pógár régi lakása elé vonyulnak. Itt Bíró Uram kiszemeli azokat a legmarkosab legényeket, a kik a sok-sok czok-mókot vinyi fogják. Ezek bemenek a

lakásban és kihozzák a holmikat. Ki koffert, ki ruhadarabokat, galért, könyvet ragadot a hurczolkodó fiu nem túl sok ingóságját s hagyományos libasorba – mely a selmeci szük utcák és még szükeb járdák szükségképpeni következménye – vite az uj lakásba. Természetesen utba elytve a főutczát, melynek egyik fele a másik felet 2 m-rel magasaban van s ez a térasz mintha egyenesen az ilen látványoságok kelő érvényesülésére lett véna épitvel (130.kép). Nagyob hatás kedvéért az és a diszkréteb holmikat egész ruhatárát darabokra szették diadalmi zászlóként lobogtatva hordták körül. Itt is a gyesznyótornál leirtak szerinti sorrendbe indul a menet, azon különbségel, hogy a kanászbojtár és a gyesznyó helet az uj pógár halad két eskütt által karonfogva. A dádák nagy zene-bonát csaptak, hogy Selmec lakói tudomásul vegyék Steingrube Nakköség lakóinak egyel való gyarapodását. A költöztetést csak steingrubeni pógárnak teték meg, anak se ingyen, mert a tisztelt pógárnak 10-20 lityi borokat kelet szereznyie. Ezért a menet végén demizsonokal megrakot szamárfogat halat s melete a főbakter mendegélt, aki ara ügyelt, hogy a demizsonok ne ürüljenek ki és valaki le ne maragyon. Az uj lakás előt Bíró Uram megtölti poharát a papramorgóval s igy szól: „Üdvözlöm az Urat, ki közénk vezérelt és üdvözöllek Téged is pógártárs és kérlek légy hű a köség törvényeihez és szokásaihoz. Isten éltessen!” Ezután eléneklik a köségi nótát és megivatnak a megivandók. Közben behordozgatyák a kötözködő holmiait. Steingrube Nakköség és szokásai – bár kiseb-nagyob kihagyások vótak – Selmecel nem veszet el. Sok kedélyeségöt, humort átmentettek a főiskolások Soprony kisközségbe is 1922-től ujra életre keltt. A sopronyi ballagásokon néha felvonultak az egész pógárság, az elöljárók és czéhbeliek jelvényeikkel együtt (110.a.kép). Ökrös szekerekkel vonultak a köségházátul a Hubertus vendéglőhöz (12.b.kép), ahol majálisokat, juniálisokat tartottak (130.a.kép). Soprony kisközségben a Steingrube Nakköség a MÁV vonaltól DNY-ra levő lőveri részre terjedt ki s központja a Schmauser kocsma volt (121.kép). A költözködés szokása a selmeci szokásokkal egyezet, de Sopronban minden főiskolásra kiterjedt, bárhol lakot és bárhova költözött. Ezért ezt már nemcsak steingrubeni szokásnak vettük és a főiskolás hagyományok közt tárgyaltuk.

57. § Hévatalos czé-czó: Czé-czónak neveztetik azon barátságos tsárdabéli, öszvejövetelek, melyen a pógárság letéve az élet gongyait, szivet vidomitó köségi zene-bona (121.a.kép) és hoszunyaku üvegek, öblyös kancsók jól eső társaságában tölt töb-kevesebb órákat együt. A kupaktanács kitűzvén a helet és időt, a pógárság akkor és ott öszvegyüt (123.kép). Mikoron pediglen már számosan megjelenték magikat, Bíró Uram botyával hármat üttöt az asztalra s ere legyen csend, hogy még a szunyog szerelmeskedése is halhattó légyen. Bíró Uram üdvözlövi a megjelentekett. Kántor uramat szólitya föl, hogy adná meg a hangot a köségi nótához és ere énekeljék el aztat. Azután mondasék: „Csértesék!” Majd üljenek le a pógárok, s mulatatnák magukat iledelmesen, magyarosa. A czé-czóra mindenki hozhatt vendégeket is, de agya tuttára, hogy atan levők a köségi törvények alá esnek és köteles a Bíró Uramhoz járulnyi és magát néki bémutatattnyi. A diszpógár olan vót akadémikus, vagy olan nem akadémikus is, a ki pizes embör és érdemekett szerzet a köség érdekébe. Elélye a Bíró Uram a feőpennával és a legöregeb esküttel megyen. Bíró Uram mindig az asztalfőn ül a feőpenna és a 4 eskötttel együt. A diszpógárok ezektől jobra-balra. Megindul az iszogatás és nótázás, sőt későb a táncz is.(128.kép)

Egy czé-czón sort keritenek a „falu rosza” és egy kiválasztot „ljány” öszveboronálására és a plébánatos által. Mikor mán a jó kedvtul magosra csapongana, Bíró Uram hármat üt az asztalra, s miutány mán minden lecsendesüt, hirdese ki, hogy a hévatalos czé-czónak vége leend. Azaz most mán szabadabann mulatthat mindönki, nevezetesen énekelhett, huzathatt nótát a tzigánal. De ha bárki a vigaságot bármi módon zavargatyná, szigoruany megbüntetettik. Bíró Uram szavára ezutány es mindenki köteles halgattynyi. A jelvények eltétetnek. Ugyanigy tartottak szüreti báldot, farsangi mulatságot és maszkás meneteket. Dugtak nyársot gyesznóőléskor.

58.§ Ördögűzés: Hogy a jánbór pógárságot a gonyosz szelemek az uly esztendőben ne zavarják, szükségeltetik minden ármányos lelket a kegyes köségbeliek lakásából kizavarnyi. E czélból a plébánatos, káplány, feőpenna, kántor és a bakterek uly év tályán elmenének ördögöt üznyi. Ez következőképpen megyen végre:

Tehátlan megjelenvén a jámbor pógár szobályának ajtalya előt, karban elzengedezik a következő dalt a Mennyből az angyal dalamára:

Kar:

Köségi pógárok, eljötünk hozátok, hozátok, Ördögök üzését, szelem füstölését, lásátok, lásátok. Kikergetyük inen akármilen szép a fajtálya, Nem fárad mihaszna a Nakköség papja, pennája.

Belépnek

Kántor: Dicsértessék!

Kar:

Dicsértessék felölünk!

Pap:

Parochus et ceteri elindulának et ilő tempore megérkezének ad Te O, honestum civem.

Kántor: Ámen.

Pap:

Ördögök, manók, szelemek, sátán, rosz lelkek. Belzebub, Lucifer, boszorkány, igéző, javas és mindenek haljátok, itt vagyunk.

Kar:

Egy tesz kettőt belőlünk, Térj ki, térj ki előlünk.

Pap:

Oh, Jámbor házinép, öregek és iflyak, asszonyok és lányok. Cselédek és urak, pislantsatok forrón a meny kárpityára, s hivjátok a jókat a roszak rontására.

Kántor: Segítünk mi néked, táltosok utódgya.

Kar:

Keresztbe tett seprűvel, hagyma koszorúval.

Pap:

Egy meg egy tesz kettőt, Boszorkány igézőt. Ötször öt huszonöt, Manók és ördögök! Három hetes, huszonegy, Lidércz hangja elül megy. Semel, bis és ter. Belzebub, Luczifer. Gelért tetejire,

De kire, ite, ite!

és közbe körbe füstölgeti a lakást dohánnyal tömjénezve.

Kar:

Szeretjük mi a pap imádságát, De még joban tőtőt káposztályát. Hanem azt a kis bort sem vetjük meg, Amit iten az asztalra tesznek.

Végül a feőpenna egy vonásal és egy pontal 5 águ csillagot, vagy keresztet rajzol az ajtón belülről a felső részre és rövidityve irja SNFP (Steingrube Nakköség Feő Pennája). Ez tán a pógárok a tisztes társaságot vendégül látyák és kiseb-nagyob murit csapnak. Aztán fojtatyák az utat, menek másik házhoz.

A BAKTERKÜRT újság

Steingrube Nakköségnek volt külön újságja is, a „Bakterkürt” (131.kép), mel 4 oldalakon jelengetet meg. Benne közölték a legfontosab ügyeket, közölték a rendezvényeket és meghivókat, verseket és prózákat is. Sok vígság közöt töbek közt egy-egy mecsz történetét is leírták 1933-ból (130.c.kép).

Sajnos a Steingrube Nakköség ideje lejárt. Már nem kell harcolnunk a magyar nyelvért, szokásai lassan beépültek az egyéb főiskolás szokásokba, s ma már azokban éli tovább életét.

Elmúlt, elment, mind lassan mindannyian, akik egykor a Steingrube Nakköség pógárai, tisztségviselői voltunk. Nincs már többé Genyfbe küldözgetet Nagy Követünk sem, kinek temetésén tisztelegtünk az egyik legjellegzetesebb főiskolásra, aki minket arra tanított, hogy a legszebb erény a barátság. Életével bizonyította, hogy mennyi barátja, tisztelője volt.

Megtartottuk tiszteletedre a tort, megittuk a kedvelt vörös bort is s elénekeltük kedves diák dalaidat, a bányász, erdész és kohász himnuszokat és a steingrube községi nótát is.

Meghívó egy gyesznótoros báldra így nézett ki (125. és 126.kép):

Invitáló Tzédula és Belépő Igasság (Paksus) mely belépésnél igazságtevéssel szolgál.

Ezen paksus erejénél fogvást mögengettyük Kentöknek, mindének azoknak az igen tisztött és nagyrabecsütt pógároknak avagy fehirnipeknek, akiknek nemtsak szándékok az elgyüvetel, hogy Mi

NEMES, NEMZETES és VITÉZLÓ STEINGRUBE NAKKÖSÉGE

érdemben, no mög oszt huntszutságba mögöszütt és tisztessigbe mögkopaszodót Bölts Előljárósága és tisztös Pógárai által közdeményözöt és röndezendő jótékonyságos, tzeb irányzatu, amelet korlátos (zártkörű)

GYESZNYÓTOROS CZÉCZÓS BÁLDON

mögjelenhessék és azon részvehessék, maj lészön mögtartval a soprony kisközségi Pannoni a nevet viselő Kortsma Hévatal összes (még a pitvarban is) elegányosan kisöpört és fölsubiokót Szobájiba.

A vigazság pedig tartatik Krisztus Urunk Születése utányi 1934-ik esztendő Gyertyaszentellő Bódog Aszony havának (február) 12-tteaik naptyán a tikok nyugovora menése körül, az estvéli ittatás utány. Ezeny szives Invittállásért mögszógálás fejibe igérjék mög Kentök, hogy lyókedvüek lösznek, oszt még a tzigán az ü heggedü vonyóját lő nem töszi, el nem mönnek.

Gysznyótorós estéjünkre senki ember fija ne tróbálja magát lyoban kihuznyi, mint a Bőcs Elüljárósság, mög a tisztös Pógárok, épen ezér

MINDENKI ECCERŰ RUHÁBAGYÜJJÉK

a fehir nipek is kiványatyosabak magyar ruhába – mög nekünk is – mert amék a fönteb emlyitett vigganó vagy eccerü kartony helet frantzia, avagy cselák sellembe merészkedik a mai szükségben bővelkedő drága világba, számolyék azal, hogy szigorru pénzbirságal sulytatik, maj a bugyellárisuk mögkönnebülésére vezet és a Nakköség felvirágoztatására fordittatik.

A czéczó és vatsora pontossan 8 órakkor kezdődik, miért is kérjük ez eccer az idejébe valló pontos mögjelenésüket. Vége tsak másnap, akar is tsak röggeltályt, mikoron a töbi tisztöségös ember beléfáratt mán az alvásban.

Mindönki, akik fölös garasaiktól szabbadulnyi akar, az it mögteheti, oszt Mi lyó szivvel fogaggyuk és fölszerelésink pótlására forgyitjuk.

Beválasztott disz Pógárok:

Boleman, Cotel, Fekete, Hantos, Keller, Krippel, Mayer, Mikulás, Roth, Salt, Török, kik régmúlt jób időkbe Nagyközségünk tisztes és bőcsülendő állásait töltötték bé, jelenleg a soprony főiskolai oktatóik, tanitómesterek vagy még azok se.

Bölts Belső Tanács tagjai, kiknek fizetés is járna:

Havas István bíró úr, Sárady István feőpenna, és anyakönyvvezető, Kalotsa Miklós kisbíró, Beregi Gábor rabbi, Tihanyi Lajos kántor tanitó, Schmidt Lajos kispenna, Juhász László öreg eskütt, Kron Kelemen és Vasváry László esküttek. Kersbaum Mayer Imre ludoktor, Karácsonyi Gyula harangozó, Nagy Károly Genyfbe küldött követünk, Ruzsinszky László kuruzslás doktor.

Pógárok:

Sujszter, obsitos, pógár, rémhirterjesztó, kanász, főbakter, primás, ácsmester, gyüttment pógár, külpógár, jogtanátsos, szegényflótás, méregkeverő, hentes, nőgyógyász, fodrász, vályogvető.

A tánczos czéczó peniglen ijjen forma tempóban fojjék le:

Minek utána a Nakköség Belső Tanácsa a községi tczigán cincogtatása melet bévonut vóna a kisubiczkot nagy szobában, azután pediglen következni fog a Biró Urunknak okos mondókálya egyrül, másrul az egybegyütekhez. Majd peniglen már it véna az idelye az evésnek-ivásnak is, mi alat a férjfijaknak és fehirnipeknek mögengödtetik, sőt kivánatosnak tartatik, hogy egymással szipen beszélgesenek, avagy enyelegjenek, kivévén az idöt, mialat a Bakter étvágy gerjesztő módokályát mongya.

Mindezek utána penig következik a TÁNCZ így:

Steingrubeni csürdüngölő

első szuszra

Cepedli néger módra

3 lépésű tipegő banán csusz Tsárdás

a második szuszra

Toborzó

Keringő

a harmadik szuszra

Cepedli polyák módra

Talián négyes frantzia módra Tsárdás

a negyedik szuszra

Sebes cepedli

Mindezt ijjen forma rendbe összeokkomlálta a község érdömös és bölts FEÖPENNÁ-lya.

Székely meg a társa steingrubeni nyomó intézménye stempli mentes használatra

----------------------------------

A kupaktanácsokról jegyzőkönyv készült. Egy 1898-asból (7.01d.) kivonatosan az alábbiakat közöljük:

Jegyzőkönyv

Az nemes és nemzetes Kupaktanács gyűlésérül és a Biró választásrul, mel tartatot Kr.sz.u. 1898. esztenydő június havának 18.-dik naptyán.

Felviral az a Nagy Nap a NAKKÖSÉGRE, amikkor ki választatták magik közü a Pógárok azt a bőcs Férjfiut, a ki jövöbe tuljárjék az ő eszükön s megragadva a Bírói Bottott, azal lapitsék óda, aholék a lappitás kévánatosnak láccik.

A KÖSÉGI NÓTA eléneklése utány háromat ütött a Biró Ur bottyával az asztalra, hogy csend legyék. A Pógárok itak még egy-két pohár bortt a Nakköség fenálására, meg torkuk lyó karban tartására. Amint a Dicsértessék elhangozék, a Biró Uram elé adja a Pógároknak, hogy nincsen tanfelügyelló. Ezen hévatalra akat Vóna egy alkalmatos személt nevezett Milka Antal. Mi nekutána a pógárság is ugy talátta, hogy alkalmas embört hát mög is választyoták. Biró Uram egyuttal kiatta a parancsolatot a bakternek, hogy menedjen a tanfügyeilőért és irattasék be a neve az anyakönyvi lajstromba.

Ez utány az eklézsiát szolittya, hogy mondjanak valamit a koledáru (ördögüzésről). Az öspöros jelentyi, hogy tsak a tanitónem foggatta üket, ezért ot ben van az ördög, de hála Istenek ne csak idény, hanem gyüvőre is maradjék otan ben. A végrehajtó, mivé belékottyogot a Biró beszidjébe, el let marasztyalval ½ létre borokig. Nevezett kéri, hogy ne büntesék, mer van mán 4 létra büntetése és kevés a keresetye. Így Biró Uram a 4-et el engedé, de a felett most fizesse mög.

Biró Uram öleli fel bottyát, meg magát a székrü és szép szóval mongya, hogy ü megvénüt vona, így odahagya a birói Bottot meg a hévatalát, hogy aztat más viselye. Ezután a Pógárság nagy óvációval és ivásal üdvözölte a vét Birótt.

A Feőpenna Ur szót: Mivéget nincs Biró, ajálom Várszegi Mihált Uj Birónak. Mivéget más jelölt nem vét, a Pógárság elfogata, de ugy, hogy fizet egy kört.

Várszegi Mihál elfoggatta a jelölését és mondja: „Én vagyok a Biró Ur! Hát figyelmezzenek rám!” Nagyot csappa a Birói Botal az asztalra és kiált: „Bort!” Lőtt ám nagy vigság.

Patikárius bele nem fér a bőrébe, 1 és ½ lityi borokban elmarasztaltatik. A rabbi kéri az Uj Birót, engedjék el 1 liter büntetést a vét Biró multkori büntetéséből kirótt 2 lityiból, mert a feőpenna még mindig 4 liter tartozást vezet, azt ü mögatta. Szitta a feőpennát mint a bokrot. A Biró Uram elengedi azt a litert, amit a feőpenna nem töröt ki, de mivel szitta a feőpennát mögbünteti 1 literrel.

Miutyán a kántor ivás utány köszörül te torkát, szép nagy hangon danótunk több jó magyaros nótát.

Töb beszid is vót, de azt a kispenna el felejtete föirnyi, anyira bámut. A Feőpenna Ur sokkat beszilt a Pógárok szivas tájékába, az adó nemes vóta felü.

Biró Uram nagy salynálattyal mondta, hogy Grenyik páter, címzetes kanyon ok ithagyta magas álását. Örök finyegés világosodjék neki háta utány. Mögirta mindezeket az utókór okkulására

Várszegi Mihály

Gombossy

Gyula Bíró Úr

nótárius

_____________________________________

1901-ben az alábbi tisztségeket töltötték be:

Biró Uram, Feőpenna, Kis penna, Főbakter, 2 kis bakter, 4 eskütt, kisbíró, plébánatos, 2 káplány, főzőasszony, kántor, tanító, rabbi, ember doktor, Lu doktor, pörvesztó, fogalmazó, segéd fogalmazó, erdőmester, útmester, harangozó, kanász, kanászbojtár, postamester, kéményseprő, hentes, henteslegény, sujszter, sujszterinas, illem és táncz tanár, tanfelügyelő, pékmester, falurossza, számadó, prímás, 4 vályogvető, méregkeverő.

Mint emlitettük, a II. világháború kezdete után, az 1940-es évek elejéig a Steingrube Nakköség működött. A háború után 1947-ben újra alakult. Hirdető czédula (132.kép) után a belépési nyilatkozatok (132.a.,b.kép) alapján 31 tag lett beiktatva (132.c.kép). Azonban rövid fél éves működés után megszűntnek nyilvánították.

24. Tantárgyak

M

ost visszagondolva szerény bulek korunkra, egy-két tantárgy megmaradó emlékére kívánunk rámutatni. Természetesen ez igen szubjektív dolog, mindenkinek másmás az emléke. Nekünk kb. a következő.

Kérdés az, hogy ellehet-e felejteni azt a rengeteg szeretettel közölt ismeretanyagot, amiket nagyhírű tanáraink akkoriban velünk rajongásig megkedveltettek? Nem, és pedig azért nem, mert minden epizód – egyes kérdések túl komoly, vagy túl derűs volta – vérünkbe ivódott. De nézzük a kipécézett tantárgyakat:

Matematika

A négy alapműveletet (összeadás, szorzás, osztás, kivonás) mi még tudjuk. Hisz párunkkal összeadtak, gyermekeinkkel megszorzódtunk, pénzünket hiába osztjuk szét, mindig kevés és a munkából már kivontuk magunkat. A differenciál csak a gépkocsiban létezik, s az integrál is csak egy nemzetközi grál lovag lett. Hol van már a logarléc, már nem használjuk, legfeljebb csak az otthoni jogarunk megtámasztására. A tekerős Brunswiga is kikopott e világból, sót a zsebszámológép-is csak gyerekeknek való, 8 éves unokáink a „technika” órára viszik. Ez volt az első és legnehezebb tárgy is. Nemcsak azért mert a szeretett és jó professzorunk, dr. Walek Károly tanította, s nem tudta megérteni, hogy a középiskolában mit is tanítottak, ha még a törteket se ismerjük. Hátmennyi a ? Mivel nem tudják az urak, menjenek el vasutasnak. Kolcza Tibi el is ment, forgalmista lett. De ugyanolyan nehéz a matek egy másik oldala is. Ugyanis-bár hol a világon a diákok mindig a hitelből élnek. Így volt Selmecen és Sopronban is. A legtöbb hitel a kocsmában volt, hol Itzig Úr, a korcsmáros még az ajtón húzta a strigulákat (133.kép), majd az Elite kávéház „Fekete bácsi” főpincére a számlák alá aláírásokat gyűjtött. Ezen aláírások azonban még a mérnöki fizetéseket is terhelték. A matek vizsga hiánya kötötte a többi tárgy vizsgáját is.

Fizika

Minden vízbe mártott test, kisangyalom, a súlyából annyit veszt kisangyalom...

Pardon, ez nemcsak magyar nóta, de fizikai igazság is. Borba mártva már többet ér, ha kevesebbet nyom is. A kisangyalom pedig az én MANCIKÁM, aki mancsából etet, csókjaival itat, természetes párlatával bódít. A szivárványban, s így a színképben szerepel. még a rózsaszín is, Boleman szerint azonban ez csak a szerelemben létezik így. Ott minden rózsaszín. Tudjuk, hogy egy tagbaszakadt ember fizikuma nagyobb, mint egy kehesé. De mi is a fizika? Talán valamelyik pasas fizimiskájának Röltex szerű rövidítése FIZI (mis) KA, vagy a fizikum leányos alakja?

Ábrázoló

Két pont között legrövidebb út az egyenes. De egy bányában és egy Himalája expedíciónál nem ér semmit, mindkét helyen cikkcakkban és fel-le kell mászkálni.

A pont minden képsíkban pont marad, de ha Staszney Albert krétája megcsúszik, vonal lesz belőle, s akkor minden képsikkben más lesz, de hogy mi, azt Kota Fiszi mondta kitűnően: „Esztet a pontot összekötöd amaz ponttal, arra merőlegest emelsz, kapod a merőleges képsíkban, de ha ledöntöd, el ne torzuljon”. Egy épület tetőszerkezete más alulról, mint felülről, ugyanis a rálátás más-más. Az ábrázoló rajzóra volt a legélvezetesebb. A diák karmol, igyekszik szépet rajzolni, Staszi jön ellenőrizni, s a keze „véletlenül” a tusos üveghez ér, a tus végigfolyik a rajzon, Staszi elnézést kér, segít a tust a rajzról leönteni ugy, hogy oda is jut tus, ahol eddig nem volt. A diáknak pedig azt mondja: „Kollega Ur! Ami nem kell, azt vakarja ki! De ezt a lapot kell beadnia!” (133.a.kép).

Kémia

Az elemek táblázat szerint jönnek létre. Van gáz, folyékony és szilárd elem. De ismerünk vegyes elemeket is, pl. a folyékony és a gáznemű együtt van jelen a sörben. Most azt hova kell sorolni? Legjobb meginni és csak a poharat elemezni, ami „szilárd”, míg össze nem törik. Az elemeket elemezni kell, ezekhez elemeket emelünk s akkor az elemből más elem lesz. Így a fröccsöt elemezve kapunk gáznemű szódabuborékot, folyékony-gáznemű alkoholt, folyékony vizet, úszó koszt és végül szilárd kvarcot, azaz üveget. Ha hevítjük, megváltozik sok elem, így a fenti fröccsből gáz lesz a szóda, az alkohol, a víz, folyékony a kosz és az üveg, s nem marad semmi szilárd. Legfontosabb elem az ember életében a só. Van konyhasó, kősó, marhasó, tápsó, timsó, keserűsó, édessó, Omega show és hátsó. Egyes professzorok igen érdekesen, szépen adták elő a kémiát, mint Proszt János és Romwalter Alfréd, vagy Ürmösi László adjunktus, míg Vági István feledékenysége sok erdész karrierjét lassította. Váginál vizsgázó fiú nem sokat tudott, erre Vági elbuktatta és elküldte. A fiú azonban nem távozott, hanem kérte a profot: „Professzor Ur! Az Ébredő Magyarok Istenére kérem, ne buktasson meg!” – „Az már más, jó megádom áz egset". A fiú kiment, s a gyakorlatozók közé állva mondta: „A hülye Pista átengedett, mert az Ébredő Magyarok Istenéhez folyamodtam”. Meghallotta azt a nyitott ablakon át Vági, kirohan és kérdi: „Hol áz á vizsgazó?” A fiuk nem szólnak, a delikvens is kezébe kap valamit, s mire hozzá ér, csodálkozik, hogy szép ruhában elemezget: „Hat mágá mér ván szép ruhabá?” A fiú: „Tanár Úr kérem, délben lesz az eljegyzésem, nem érek rá hazamenni”. Erre Vági bemegy a

szobájába és az előtte levő indexbe beírja a jót. Megnézi elől a nevet, ismerősnek tűnik a név, s csodálkozik, hogy csak most vizsgázik a fiú 3 év hallgatás után. Proszt Api elkészítette a kísérletet a robbanó higany felrobbantására. A porcelán tégely fölé egy hosszú botra tollat kötött, s közepét egy állványhoz erősítette. Óra alatt jó messziről odanyúl a bot végéhez, s óvatosan a tollat a tégelybe mártja. De nem robban. „Ürmösi, gyere be, nézd meg”. Ürmösi bejön, odamegy a tégelyhez, mutató ujjával jól megkeveri, s egyszerre csak DURR! Legjobbak voltak a gyakorlatok. Páran a kötelező gyakorlatot végezték, míg a többség a krampampuli előállítását kísérletezte ki, különböző összetételben (134.kép). Rum+konyak+törköly+Hubertus+vörösbor+cukor+citrom+stb különböző arányú keverékéből.

Geodézia

A geodézia az a mérési mód, mikor a földet mérik. Földet lehet mérni kilóra, zacskóra, m3-re, tonnára. Egymástól távol eső földet még színére, szagára, izére is lehet mérni. A távolságot lehet mérni szabad szemmel, háromszöggel és vonalzóval, vagy térképről. A magasságot barommal, vagy bernáthegyivel, mint szintező kutya (135.kép), esetleg „Dédulasz” módra, szabadon esve, vagy repülőről kilökve. A szöget mérjük kilóra, dekára, vagy dobozra, de mérhetjük széttárt karral vagy lábakkal is. Ha nem elég nagy a szög, tetejére még egyet kell vernünk. Számítás és kiegyenlítés csak kellő illuminációs hangulatban történhet, különben nem jön ki a végeredmény. A geodézia a bányászoknál nehéz volt, mert dr. Tárczy-Hornoch Antal (149.c.kép) igen szigorúan követelt meg mindent, viszont Sébor János (149.a.kép) az erdészeknek addig magyarázott, míg mindenki megértette. Igaz, hogy kevesebbet is tanultak. Vizsgázik egy Firma Hornochnál: „Rajzoljon teodolitot.” Hát rajzolt 2 éven át, míg a 13-ik vizsgát péntekre, 13-ra kérte. Újra: „Rajzoljon teodolitot”. A fiú a 2 év alatt olyan jegyzetet készített, mely már hírhedt volt a fiuk között. Hát rajzolt reggel 8-tól délután 5-ig. A prof. kijelentette: „Még mindig hiányzik valami!” – ????? – „Mindent felrajzoltam, ami egyáltalán lehet a teodoliton”. „Mégis hiányos. Gondolkodjon, mi történik, ha kézbevéve felfordítja a teodolitot?” – „A mozgó részek s így a nyereglibella leesne”. – „Na látja, a limbusfedő is leesik, mivel azt a 3 db kis csavart nem rajzolta be. Mutassa a jegyzetét”. Kézbe fogva forgatta előre-hátra: „Ezt pedig kiadja! Átnézem, s megbeszélem a módját a sokszorosítóval” és beírta a jót az indexbe. A gyakorlatok sokkal jobban teltek. Mikor messze voltunk Soprontól, elég hosszú ebédidőket tartottunk, ekkor helyettünk a madarak mértek (136. és 136.a.kép).

Geológia

A Dzseki tanszéken megtanították, hogy mi volt az ősidőben. Hogy fából lett a szén. Mi ezt nem látjuk, csak néha hallunk önkritikából faszénről. Tudjuk azt is, hol van szén és hol nincs, hol van antracit, kalcit és Facit. Tehát keresni már nem kell, s így ma már nincs szükség se geológiára, se geológusra, mert utóbbi úgysem mond igazat. Pl. minden jelentés így kezdődik: „A feltárt rétegsor igen gazdag szénlelőhelyet mutat, mégis felelőség tudatunk alapján azt jelenthetjük csak ki, hogy ott szén lehetséges”. Különben is a geo = föld és lóg és ia = a szamár hangja, tehát szamár az, aki földet lógat.

A geológia professzora dr. Vitális István és Dr. Vendel Miklós volt. Pista bácsi aranyos szíve rengeteg adomát termett. A török Nedzsmi vizsgára készült, de nemcsak a magyar szó, hanem a kőzetek is nehezére estek. Páran Nedzsmi török aranypénzeinek hatására segítettek neki. De csak egyetlen kőzetet ismert fel, egy andezitet, melyen egy aranysárga pírit kristály ragyogott. Vitális pont azt vette ki, a Nedzsmi széles vigyorral mondta: „Á kű nem tudni, dá áz á pici szár árány”. Végül odament a ládához és a hiányzó kő alatti céduláról olvasta a felírást: „Andetit”. „Nem andetit, hanem andezit, de az egset megadom”. Az őslények közül kivesz egy nummúlinát, s Nedzsmi „Ez volt á László pénze” mondja örömmel.

Vendel „Tapir” asszisztense volt Dzseki, aki a gyakorlatokat vezette, Az egyik leányhallgatótól kérdezte, mi az a kőben? A leány elpirult, de Dzseki nyaggatta, a lány kibökte: „Pina vulgaris!” – „Ön téved, ez hímnemű, tehát Pinus”. Egy másik gyanús követ ad oda, de még vörösebb lett a leány. Ne gondoljon megint rosszra, ez egy fúrókagyló” A leány eltakarja a szemét, s mondja: „Belémtesz”. „Már megint rossza kiejtése, nem tanult latint? Ez Belemnites”.

A telepismerettan igen jól jött kártyázás közben (137.kép), mikor cigarettagyújtás ürügyén a többi lapját ki lehetett puhatolni. Csak egy R beüt a változat, a terepet lehetett kitapasztalni. De ilyen kicsinység nálunk nem számított.

Elektro

Az elektromos áramról tudjuk, hogy nem az, hanem a körte világit. Elektromos töltést alig szabad végezni, mert az elektromosság bont, s így a korsó töltésénél a komponenseket felbontja AL és COROL részekre. Legjobb töltés a csap alá fekvés, ekkor nem megy kárba egy csepp sem.

Van vezető, félvezető és vezetetlen. Az első a legnagyobb főnök, a társaságban, a második, aki fél vezetni és a harmadik, akin nem fog semmi.

Akit a hideg ráz, az nem egészséges, de nem az áram, hanem a guta űti meg. A trafót nem szabad az istállóba kötni, mert nem lókötő.

Mechanika

Legjobb a sztatika, ami az állványból (stativ) származik, annak kisebbítettje. Ebből baj nem származhat, a sztatika áll három lábon is. Viszont az egy és több támaszú tartók számításából mindig baj származhat, ezért az egy tartós támaszt is még 2-3 helyen alátámasztással meg kell erősíteni. Legjobb, ha minden pontját aláfogjuk.

Bányagéptan

A bányában a gépeket meg kell tanítani, hogyan kell dolgozni, ügyelni kell a tűz-, víz-, gázbetörésekre és hogyan kell viselkedniük általában.

A kas ügyeljen, hogy csak egy irányban közlekedjen, ne menjen ki a járóosztályba, ne forgolódjon, mert a dolgozók nem állhatnak a fejük tetejére. A bányamozdony kellő mennyiségű levegőt toljon maga előtt, hogy a szellőztetés jó legyen. A fejtőkalapács önmaga fejtse a szenet, ne kelljen nógatni. A kaparó pedig ne kaparja, vagy csiklandozza az alvó vájárt. A szivattyú pedig csak szívja vizet, de soha ne tolja, mert nem lát tőle előre.

Bányamérés

A bányában sötét van, a fejlámpa is csak kis fényt ad, (136.b.kép) ezért optikai úton mérni nem lehet. Legjobb, ha lent csak egy skiccet készítünk, a mérnökség térképén úgyis minden megvan. Ezt felnagyítva, az éjszaka leple alatt betervezhetjük az összes hossz-szög mérési jegyzőkönyvet. A prof. se lát többet, mint ti, s mire beadjátok, ti sem emlékeztek a

tényleges alakzatokra. Aknamérésnél legjobb ejtett teodolittal mérni, a függőlegestől való eltérés minimális.

Egy bányamérési gyakorlaton a két csapat nem mérte be a közös csatlakozó és egyuttal keresztező pontot, mert az elég rossz helyen volt, s az aknától indulva az átlag hossz felében volt mindkettőnek. A stréberebb csoport a zárt poligonját másnap estére kiszámította. A másik egyeztetés ürügyén beírta a koordinátát, s hozzá képezte a szögeket és hosszakat, s így lett beadva. Egy elmaradt idősebb is velük mért, de ő elfelejtette kiírni a közös pont koordinátáját, s így adta be. Ezért a rendes szak szigorított vizsgára került, míg az idős tag újra mehetett mérni.

Bányaművelés

A bányát művelni kell, tehát legalább az általános iskola 8 osztályát, újabban az érettségit meg kell követelni tőle. Önálló bánya csak az lehet, aki elvégezte az egyetemet is, a többi önállótlan. Előnyben kell részesíteni, aki több idegen és hazai nyelvet beszél pl. a sokác beszél szögediesen és palócul. Így idegen tollakkal is ékesíthető.

Alrészei:

Vágathajtás. Vágatot csak kocsiba fogva szabad hajtani, pulival terelni tilos.

Jövesztés. A jót elveszteni tilos, a jó-t lehet, de akkor a felelősöket fejvesztésre kell ítélni.

Biztosítás. A CASCO mindenkor kéznél kell legyen, különben a szerv dupla helyszíni bírságot fizettet ki.

Szellőzés. A szellőnek a bányába való bevitelére oly ventillátort kell alkalmazni, mely a fővágat szelvényénél is nagyobb, mert a Szellő 16 nem fér be. Így minden munkahely megfelelő szellintést kaphat.

Metán. A metánt mérni nem tudjuk, hisz megfognunk se sikerül. Hogy metán valahol van, azt az emelkedő jókedvből és a fütyülésekből tudhatjuk meg.

Felhagyás. A bányát felhagyni nem lehet, legfeljebb elhagyni. Így utánunk a vízözön, az majd elintéz mindent.

A bányaművelés tanára Esztó Péter volt, minden dr. nélkül. Bár kidolgozta a lekvár főzés egyenletét, s felterjesztette a NIM tudományos osztályára, de ott elutasították azzal, hogy az a MÉM-hez tartozik. Ezért nem lett dr. ekkor még.

Előkészítés

Minden bányát elő kell készteni a legrosszabbra is. A talált meddőt addig kell fehérre mosni, míg legalább gyenge barna szint kap, s így már eladható. De elő kell készíteni a használókat is, hogyan kell ezekből tüzet csiholni. Legjobb, ha indián szöveggel adunk kiismertető és használati utasítást. Tarján Guszti a ciklont magyarázva bemutatja a ciklonok által idesodort afrikai békákat és a Szahara porát.

Bányászati mottó: A strekni ulmájában levő ligendben stangával kell készíteni astomp pillohját, s a kopni elkészítéséig a stompot ki kell sprejcolni. A pámvágnit csak héblivel szabad a platnin forgatni. Az untersturmból a sifert a sturcra kell liferálni.

Erdészeti témájú tárgyak:

Becslés

A fák korát vagy az évgyűrűk megszámlálásával, vagy becsléssel állapíthatjuk meg. Az évgyűrűk miatt ki kell vágni a fát, s ezért marad a becslés. Ugyanígy állapíthatjuk meg a babánk korát is. Ha levágnánk akkor a temetőben tudnánk meg, hogy hány éves volt, mert ott már kiírják a korát. Becsléssel kell eljárnunk itt is, és ekkor még a hajlandóságát is megtudjuk (138.kép). A kort a fatönkre tett láb szélességéből állapíthatjuk meg, ezért ha erdőbe megyünk barátnőnkkel, collstock mindig legyen nálunk. A hajlandóságáról már hamarabb is meggyőződhetünk. Ha velünk az erdőbe jön, akkor mindenre hajlandó. Itt vigyázni kell, nehogy túl sokat és túl hamar legyen hajlandó.

Növénytan

A növényekkel ismertetett meg minket Fehér Dániel. Van kis-, közép- és nagy növény, fű és fa, de fűzfa is, Biz és gaz, de gazember is. Minket a hasznos növények nem érdekelnek, azok a könyvekben szépen le vannak írva, rajzolva. De mi lehet egy diáknak hasznos? A szőlő leve, az árpa leve, a komló leve, a csibuk leve, a hüvelyesek, mint a kolbász és a hüvely. Ezért gyűjtögető életmódunk alatt megtanultuk, mit és hogyan kell használni, a szüzeket hogy kell kezelni. Ezért szobánkban néha madzagon száradnak az egyes darabok, dohány mellett a női bugyi, stb. (139.kép). Egyet azonban nem értetünk, hogy Fehér Dani miért nem virágnevet kapott Vági Pistától, hanem az őshonos Tulok maradt neki.

Rendezés

Az erdőt rendezni nem lehet, hiába kapott tanszéket is. Hisz a fákat rendberakni, mosdatni, öltöztetni, vagy sorakoztatni nem lehet, azok úgyis úgy nőnek, ahogyan ők akarnak. Ezért inkább magunkat és környezetünket rendezzük. Az életünket kell berendezni, hogy nekünk és másoknak is jó legyen. Legfontosabb a régi szerelmes levelek elrendezése (140.kép), vagy talán eltüntetése. Fiókunkat és pénztárcánkat is át kell nézni és rendezni benne legalább a 100-sokat.

Kopárok megkötése

Szinte lehetetlen. Mihez kössük, ha kopár? A madzag csomója lecsúszik. De ha a kopárok előtti részre védőgátat teszünk, s feltöltjük földdel, akkor, ha a kopárat nem is, de az odahordott földet megköthetjük. Kopár Jenőt megkötöttük egyik alkalommal. Sikerült! A kopár fej, azaz kopaszság eltüntetése ritkán sikerül (141.kép). A paróka sincs semmihez kötve, a faágba beakadva, a fejünk virít. A kopasz fejébe szöget mégsem verhet.

Klímatan

Az. az időjárás tudománya. Ha van egy jó hőmérőnk, mindjárt megtudjuk a meleghideg pontos fokát. Ha nincs, ugy külső tényezőkről állapíthatjuk meg hozzávetőlegesen. Ha a kályháról jégcsapok lógnak le (142.kép), nagyon hideg, ha pedig már nem kell takaró sem,

meleg van. Hasonlít ezért a klimax-ra, vagyis a klíma sokszorosára. Ha nagy a klimax, meleg, ha nincs, hidege van valakinek.

Szállító berendezések

Legfontosabbak a közlekedésnél. Ha valaki négykézláb mászik – nincs berendezés: ha talicskán viszik – már kell berendezés is. Lehet rövid-, közép- és hosszú távú berendezés: lehet vízszintes, függőleges és ferde, lehet fel-le és össze-vissza. Szállító berendezésként Modrovits prof. készített kisvasutat Miskolcról Lillafüredre. A költségek azonban az államkincstárt kimerítették. Ezért csak kenyérgőzös hajtányokat szabad tervezni. Legfontosabb szerepe van a szakestélyeken elanyátlanodott hazaszállításánál (143.kép).

Géptan

Igen sokféle részlete van. Az egyszerű géptől-, mint az ék – a legkomplikáltabbig, – mint az Űrhajó – mindennel foglalkozik. A szivattyúk helyett azonban ajánlatosabb az egyszerű gumicsövet. használni (144.kép), mert oda energia se kell. Előnye még, hogy nem látható, mennyit nyelűnk le közben, kevesebb megy félre, mintha a csapot bevernénk. De megtudhatjuk azt is, hogy jó hordóba dugtuk e be a csövet.

Nemzetgazdaságtan

Mindenki jólétével foglalkozik. De kit érdekel más, mikor nekünk nincs pénzünk. Lopni mégsem lehet, s nem illik, kölcsön már nem adnak. Marad az, hogy lakótársunk óráját elvisszük a zaciba (145.kép), s a cédulával felébresztjük a kárvallottat.

Vadászat

Vadász a kártyában néha előfordul, de csalásnál igen hasznos. Viszont mi nem csalunk sohasem. A vadász mindig a nyomokat követi, s végül puskája elé kerül a vad. Szerencsés a

vadászat, ha a vadász lő is valamit, de hiába szerencsés egy vadászat (146.kép) , ha egyszerre két vadat lát meg. Nem tudja melyiket is lője meg.

Csillagászat

A csillagok éjjel ragyognak, de ha már felkészültünk reá, a nappalt is ki kell használni. Ilyenkor a távcsövet kipróbáljuk. Ha megijedünk, mikor egy lányt látunk benne, ha fejtetőn áll (147.kép).

További tárgyakról már nem tudunk, indexünkkel unokánk játszadozik, s pont a kérdéses lapok hiányoznak már belőle.

25.Vizsgák

M

inden vizsga nagy izgalmakat okoz a vizsgázónak. Van aki bevallja van aki nem Utolsó éjszakáit lábfürdő és kávé mellett virrasztja át a legtöbb (148.kép), majd éjszakára a feje alá teszi a nehezebb tárgyak jegyzeteit, hogy azok az éj leple alatt fejébe vándoroljanak.

Igen sok tréfás vizsgáztatási jelenetről beszéltek, de csak keveset jegyeztek fel. Volt, amely valóban megtörtént, volt amely tréfának született, de mint jó adomát ismételten elővettek egy-egy hangulatos összejövetelen.

Pár adomát közöltünk a tantárgyaknál is, hogy a tárgy szebbik oldalát is bemutassuk. Itt többet közlünk.

A Firma elmondja vizsgájának lefolyását: „Képzeljétek, geológiából az volt az egyik kérdésem, mondjak olyan kőzetet, amelyik kétféle hangot ad. Persze dunsztom se volt róla, hát rávágtam, a bazalt. A basz- és alt hangot”.

„Történeti geológiából kérdezték tőlem: melyik geológiai korban fordul elő a fiatal medve? Hozzá se konyítottam, a tanár mondta: „hát a bocs-korban”.

Erre a többiek is kedvet kaptak és egymásután hangzottak el a tréfásabbnál tréfásabb vizsgakérdések.

„Paleontológiából kérdi a prof.: hogyan különböztetik meg a kagylókat a fogazatuk szerint? Kezdtem számolni: monodont, diodant, triodont. Mire a prof. szavamba vág: Kalodont és fogkefe. Köszönöm elég!”

„A földmérés profja kérdi: Mikor kell az erdőgondnokságot kibővíteni? Rávágtam: amikor az erdőmérnök annyira meghízott, hogy nem fér be a hivatal ajtaján, vagy a térképek már oly nagyok, hogy nem férnek el a házban.”

„A matek prof. kérdi a Firmát, aki nem sokat tud e rideg tudományból: „Ugye nehéz tudomány a felső matézis?” A válasz: „De még mennyire, én pl. megfogadtam, három korsó sörnél nem iszom többet naponta, és hányszor elszámoltam magam”.

Egy erdész vizsgázik: „Mondja el a hársfa jellemzőit”. Az erdész hallgat. Megunta a prof. és mondja: „Nézzen ki az ablakon, mit lát?” Hársfa volt az ablak előtt, de ő csak a leveleket látta, s elkezd a falevélről és a klorofilról beszélni. A prof. látja, hogy blöfföl: „Köszönöm, elég!” A fiú kérleli: „Még egy kérdést Professzor Úr!” – „Hát jó, hogy van a kedves papája?” – „Köszönöm, nagyon szomorkodik, mert meg akarják buktatni a fiát”. A szellemes válaszra kapott még egy mentő kérdést és átment.

A prof. egy képet ad az erdészhallgatónak: „Milyen növény ez?” A fiú a többiek felé fordítja azt, s azok súgják: „Somfa”. A vizsgázó bátran kivágja: „Sámfa!” Prof.: „Talán kaptafa” mondja maliciózus mosollyal.

Geodéziából vizsgázik az erdész, de nem megy neki. A prof. tudja, hogy nagy kutyabarát s megkérdi: „Ugye vannak kutyái!?” – „Igen” és elkezd beszélni kutyái okosságáról. A prof.: „Hát úgy látom, azok hamarabb tudnának levizsgázni, a pótvizsgára hozza őket magával, talán segítenek”.

Megkérdezi a veterántól: „Hány szemesztere van még hátra?” – „Nem foglalkozom felső matézissal!” volt a válasz.

Az egyik prof. nagyon elhanyagolt külsővel, kopott ruhákban járt, laboránsa ellenben feltűnően jól öltözött. A szemeszter elején egy elegáns balek vitte indexét aláíratni Benczéhez. A tanári szoba ajtajában a balek találkozik egy kopottruhás öregemberrel. „Kérem a Tanár Úrral szeretnék beszélni”, szólt a balek. Válasz: „Mit tetszik?” – „Az indexemet szeretném aláíratni vele. Nem vinné be hozzá?” „Tessék ideadni”, szólt az öreg, s bement a tanári szobába. Kis idő múlva megjelent, aláíratva átadta az idexet, s a balek elegánsan egy ezüst koronát csúsztatott a kezébe. Este az öreg prof. odatipegett a feleségéhez és a fényes koronát az asztalra tette: „Könnyen kerestem”. Az esetre csak akkor derült fény, mikor pár nap múlva Bencze első óráját tartandó, belépett az előadó terembe, s bemutatkozott a balekoknak. Egyik balek holtra váltan, ájuldozva botorkált ki a teremből.

Bencze „Geigor” bácsi saját fiát kémia I-ból elbuktatta. Másodszor már jobban ment, de a legnehezebb kérdéseket kapta. Egy ilyen „zug” kérdésnél a fia ki tört: „De papa, kérem!” – „Semmi papa!” replikázott az öreg „Tanulja meg Uram, két Bencze Gergely van, az egyik tanár, a másik az apa”. A fiú újból elbukott. Harmadszor látta, hogy fia lelkiismeretesen készült, mégis egy apró hibát követett el: „De fiam, hisz…,semmi fiam!” adta vissza a fiú „két Bencze Pál van, az egyik a hallgató úr, a másik a fiú, az otthon van”. Bencze Pali ekkor levizsgázott.

Bencze prof. nagy vadász is volt. Foglyászni mentek, s az erdő szélén egy magoló diákkal találkozott: „Mit csinál Uram?” – „Lapozom a kémiát, holnap szeretnék vizsgázni”. – „Sohse lapozza, jöjjön inkább hajtani”. A fiú egész estig serényen hajtott, este se tanult, a lovagi szolgálatának megjutalmazását várva a másnapi vizsgán. De nem így történt, teljesen előírásosan megbukott. Az öreg Bencze: „Persze vizsga előtt csak lapozgatni, azután egész délután hajtani, s nem tanulni, köszönöm, kérem, elmehet”.

Fodor prof. sudár alakjával, lebegő fehér szakállával imponáló jelenség volt. Szerette, ha a fiuk zsakettben jelentek meg. Ha krétája eltörött, a kezében maradt részt elegáns mozdulattal a sarokba dobta. Egy balek a vizsgára glaszé kesztyűt is húzott, eltörött az ő krétája is és 18 éve minden hevével a legmesszibb sarokba dobta. „Vegye fel a krétát, drága holmi az ma" hangzott az öreg parancsa.

Fekete Lajos profnak két vulgója is volt. Az egyik „Bostrichnes” volt, a másikról nem tudott: „Tordai malac”. Állattanból vizsgázik a fiú, nyögdicsél, a prof. átadja az alig félcentis Bostrichens-t. „Na Uram, ezt csak tudja, az én vulgóm”. Mély csend, félszeg pislogás. „Hát kérem, csak mondja, látom, hogy tudja”. A vizsgázó zavartan mosolyog. „Mondja csak, nem sértődöm meg”. A gyáva torokhang felel: „Tordai malac”. Most tudta meg a második vulgóját, ahogy a fiuk nevezték. Először el akarta buktatni a fiút, de utána eszébe jutott a sértésre vonatkozó kijelentése, s a fiú egset kapott.

Ágfalvi számtanácsos első óráján kijelentette: „A számviteltan nemcsak tudomány, hanem művészet is”. Kitört a randalírozás. Ezutáni előadásai zajosak voltak, míg egyszer kifakadt az öreg: „Én nem értem, az urak sohse tudnak csendben maradni, egyre zavarják az előadást”. Következő óráján halálos csend fogadta, egyszer csak panaszosan felmordul: „Kérem, az urak semmi érdeklődést nem mutatnak az előadásom iránt, olyan nagy a csend”. Erre az érdeklődés leírhatatlan volt.

...prof. a főiskola mumusai közé tartozott, pontos megjelenést kívánt, s a diáksztrájkok alatt is megtartotta előadásait, a falnak magyarázott. A sztrájk fő kolomposaitól ezen anyagot kérdezte. A fiuk ismerték jól, s alaposan felkészültek ezen anyagból, amit a prof. a sztrájk alatt a falnak magyarázott. Egyik fiú az első kérdést fújta, a második kérdésnél ijedten hebegte: „Drága Professzor Úr! Ezt nem tetszett leadni!” – „Ha nem sztrájkoltak volna, leadtam volna. Köszönöm”, és átadta az indexet.

Böck Hugó prof. vizsgáztat geológiából, kivesz egy szürkésfehér kőzetet és Kiss Bélának adja oda, aki nézi, nézi. A prof. kinéz az ablakon, a fiú megnyalta a követ, s boldogan mondja „Kősó”. A prof. látta az ablaktükörben a nyalást, s kivesz egy másik szürkés-barnás követ: „Hát ez mi?” Kiss ezt is megnyalja a prof. Szeme előtt, Böck szívből kacagott: „Tudja mit nyalt meg?” – „Nem”. – „Megkövesedett guanót”. – „Nagyságos Uram! Egy egs-ért bármit megnyalok”. Böck mosolyogva beírta az egset.

Boleman kedvenc témája volt a fénytan. Legutóbbi vizsgáján kérdezte: „Hány lumen kell egy terem megvilágításához?” A balek rávágja: „Egy”. – „De kérem – szörnyülködik a prof. – hiszen az még a szerelemhez is kevés!”.

Mihalovits prof. egy tudatlanságáról hírhedt főiskolásnak mondja: „Tisztelt Uram! Eddigi feleletei arra kényszerítenek, hogy az utolsó kérdésére is olyan feltűnő hallgatása esetén kénytelen leszek a látogatásának megismétlésére kérni. Mondja meg kérem, mi a csalás?” – „Ha a Professzor Úr engem megbuktat”. – „Miért?” – „Mert aki más tudatlanságával tudatosan visszaél, az csalást követ el”.

Egyik profhoz öt vizsgázó volt bejelentve. Ketten kora reggel már ott voltak, hárman pedig ráérően elkéstek. A várakozó kettő hallja, hogy a földszinten, majd az I. emeleten valaki csapkodja az ajtókat, nem találja meg a helyes ajtót. A várakozó két fiú falfehérre válva látja jönni a vizsgáztató profot, aki szemmelláthat6an kissé „még mámoros” volt a névnapi est után. Halk „Jó szerencsét!” mondtak s a prof. az egyiktől megkérdezte, hogy „hol az ötödik úr?” Így vizsgáztatta le őket. Ketten kitűnőre, ketten jelesre és az ötödik gyengébbre vizsgázott le.

Kevés prof. tudott ugy a diákokhoz szólni, mint Szentistványi Pista bácsi. Ó mindenkit tegezett. Kint a Várison tartott gyakorlatot a II. éves bányászoknak. Az úton, ahol mértek 2 lány állott, s persze nagy lett a forgalom a teodolit előtt, hogy „bevágassák” a lányokat. Pista bácsi is észrevette a különös nagy érdeklődést, s odaszólt a lányoknak: „No, ti csak menjetek onnan fiaim, mert a távcsőben fordítva látszik minden, s a szoknyátok leborult.”. Azóta is a soproni lányok, ha mérni látnak fiukat, szoknyájukat kezükkel jól testükhöz szorítják.

Lessenyi profnál két hallgató vizsgázik „Mi a deviza?” kérdi a prof, de a hallgató hallgat. „Mondja maga nem olvas újságot?” – „De igen!” – „Sohse találkozott ezzel a szóval?” – „De igen, ott az újság végén szokott lenni”. „Hát akkor mi lehet?” – „Hirdetés” vágja ki a rezet a hallgató, „Jó, hogy nem azt mondja, hogy „plakát”. Erre a másik vizsgázó gyorsan feleli: „De igen, kérem, plakát!”

Vági Pista az utcán sétál, utána megy egy öreg Firma és mondja a mellette kocogó baleknak: „Látod, balek, ez a Vági prof” A prof. meghallotta a nevet, s így morfondírozott: „Vagi, Vagi...á mindenit hol hállottám én ezt á nevet”.

Vági Pistánál vizsgázik kémiából egy erdész, de nem tudja az elemek táblázatát. Pista begurul, leszidja a fiút, hogy még olvasni sem tud. A fiú tiltakozik, de Pista kirúgja, miközben a háta mögötti táblára mutat. „Ezt kellett volná olvasniá”, s indexét utána dobja.

Fehér Dani háromnegyed nyolc és kilenc közt vizsgáztatott mindig. Egyszer 25-en szorongtak a padokban. A prof. félkilenckor jön csak be, s pattog a kérdés. Egyik: „Rajzoljon fel egy rügyet!” A fiú rajzol. „Apám, Maga a menyasszonyát akarta felrajzolni és az anyósát rajzolta, elbukott”. Egy másik is rajzol. Prof.: „De apám! Maga még kevesebbet tud, mint az előbbi, akit elbuktattam. Hívja vissza, hogy azt átengedjem”. Ezután még 10-12 fiú vérzett el egy rügyön, levélen.

Kövesi prof. Mechanika II-ból magyaráz, egy nebuló viháncol, nevetgél. A prof. rászól: „Kérem hagyja el a termet, majd meglátjuk, hogy a vizsgán is ilyen jókedvű lesz-e?” Pár hét múlva vizsgázik a fiú Mechanika I-ból. Megismeri a prof, s mivel keveset is tud: „Kérem kedves Uram, nevetés helyett inkább tanult volna. Köszönöm”. A diák: „Bocsánatot kérek, Professzor Úr, én Mechanika II-ból nevettem”. – „Az más, kérem, akkor kap még egy kérdést”.

Boleman prof. H. vizsgáztatása után boldogan újságolja Őzikének (Bökönyi) „Kérem, asszisztens Úr, semmit se tudott, de kellett neki a jegy, mert újabb egy évet veszítene. De jól megmondtam neki, nem akartam megsérteni, hogy szamár, de helyette megkérdeztem, hogy „miért nem kérdezteti ki magát?” Ön ehelyett azt mondta volna neki: „Te ökör, Te marha, hogy mersz így vizsgára jönni.”

Esztó Péter vizsgáztat mérnöki szigorlaton egy veteranisszimuszt, akivel fogadott 2 éve, hogy 10 éven belül mérnök lesz-e vagy sem. Ép a határidő előtti szigorlatra benevezett. Jól ment a géptan és ércelőkészítés, jött a művelés. Furás, szellőztetés, olaj, vágathajtás remekül ment. „No még az utolsó kérdés mentésből, mi a kálipatron? Mit csinál?” – „Kristályos kálilúg: KOH a kilehelt levegő C02-jével KHC03-at ad, miközben a reakció a levegőhőmérsékletét lehűti, a párát megköti.” – „De még mit?” A mérnök jelölt: „Megtisztítja, megszűri, megfésüli, lehűti és hasonlókat”. – „És még mit?” – „Ha nem hűt, nem tisztit, nem szűr nem segít, akkor a kilehelt levegőt átengedi”. A prof: „Én pedig téged nem engedlek át...” Eredményhirdetéskor nincs a jelesek, jók közt, majd az elégségesek közt lesz. De ott sem volt. X úr elbukott bányagéptanból, Y pedig a bányaműveléstanból. A kapuba megvárta a profot, s megkérdezte, hogy miért bukott el? „Emlékezz vissza, hogy fogadtunk, Te vesztettél. De tanuld meg, hogy mindig a főnöknek van igaza!” A pótszigorlat a 10 éves évfordulóra esett. A prof: „Hogy hívják a jelölt Urat?” – „XY” – „Nagyon jó!” – „Hogy érzi magát?” – „Jól” – „Még jobb!” – „Hát a papa?” – „Az is” – „Remek!” – „Hát a mama?” – „Az is” – „Fenomenális, olyan jól válaszolt, hogy megkapja a jót".

Ábrázolóból egy lány vizsgázik, nem sokat tud. A prof kidugja lábát az asztal alól, nadrágszárát felhúzva. kérdi: „Tetszik a lábam?” – „Hát nem!” – „Na látja, én már nem mehetek táncosnőnek, de maga még igen”.

A vizsgázónak rafinált kérdést kellett volna megoldania, de nem megy: „Tanár úr kérem, egy adat még hiányzik!” A prof nem érti. „A legközelebbi Patyolat címe”.

A prof kimondta kegyetlen ítéletét. A diák: „Úgy érzem, Tanár Úr, azért nem érdemeltem teljesen egyest”. – „Én is úgy érzem, de sajnos ez a legalacsonyabb jegy, amit adhatok".

A vizsgázó valami zavaros mondatfoszlányt motyog, ezt azután a prof restaurálja épkézláb válasznak: „Ez egész jó volt. Négyes. De mivel felét én mondtam, magának csak kettes jut”.

Egy csinos lány vizsgázik Horváth profnál: „Lányom, a maga görbéi nem jók!” – „Azt hiszem az én görbéim igen jók, Tanár Úr” válaszolt amaz. „Elismerem, hogy a maga görbéi. csodálatosak, de amit rajzolt az nem jó!”

Kémia vizsgán elbukott a fiú: „Pedig nem is kémiát kérdeztek, hanem történelmet”. – „Mi volt a kérdés?” – „Az ionok vándorlása!”

A karnak víg kedélyű üdvöskéje, minden idők legmagmacásabb macája kőzettanból vizsgázik. A prof a cementgyártás egyik fellegvárának nevét szeretné kicsiholni Macából, de reménytelenül. Erre egy egyszerű, eddig eredményes módszerhez folyamodott: „Na hölgyem, hát mit néznek a nőn a férfiak legelőször és legalaposabban?” Maca elpirul, s emlékezetében kutat. „Hát könyörgöm, mije van a focistának, ami fontos?” – „Hát a lába”. – „Nagyszerű! Most mondja ezt fosztóképzővel”. –„Lábnélküli”. (Lábatlan helyett).

Az adjunktus az első rajzfeladatot nem vette be: „Rajzoljon helyette újat!” a második, harmadik se sikerült. A félév végén megjelent a fiú hat példány rajzzal. Mire az adjunktus: „Nem azt kértem magától, hogy öt rosszabbat rajzoljon, hanem csak egyet, de jobbat” és bevette a legelső rajzot.

Vizsgakor két – egy magas és, egy alacsony – hallgató kerül egyszerre a táblához. Tanár: „Osszák ketté először a táblát”. A hallgatók nem a szokványos függőlegessel, hanem vízszintessel osztották ketté. Mire a prof: „Maguk oly intelligensek, hogy előre megajánlom az „egs”-et!”

„Milyen a menzai koszt?” – „Változatos. A leves forró, a folytatás hideg”.

„Mi a vizsga?” – „A hallgatónak azt kell elmondania fél óra alatt, amit a tanár fél év alatt felolvasott”.

Elektro vizsgán: „Mi a félvezető?” – „Aki félre vezet, mert fele annyit se ért hozzá”.

„Van tanszék és van árnyékszék, s így van tanszéklet is, viszont a létszámstop tanszékrekedést okoz”.

Walek prof az egyik szenvedő baleknak ajánlotta, hogy kérje vissza a tandíját a gímiből. A mérnöki pálya helyett inkább vasutasnak vagy postásnak menjen, azoknak is van szép egyenruhájuk.

„Minek a képlete a HCL?” – „A nyelvemen van, Tanár Úr!” – „Akkor gyorsan köpje ki, mert az a sósav képlete!"

„Nem készült?” – „Igen”. – „Most ez azt jelenti, hogy igen, vagy nem?”

Geodézia vizsgán: „Mihez hasonlít a Föld?” – „A Földet egy tojáshoz hasonlíthassuk…tyúk”. –„Na még most az egyszer beírom az elégségest, de ígérje meg, hogy soha többé nem foglalkozik geodéziával”.

Vizsga közben kérdi a prof: „Szeret maga kocsmába járni?” – „Nem” – „Mert mindig hallom, hogy éjfél felé jön haza énekelve”. – „Nincs is jó hangom”. – „Nem is mondtam, hogy szépen énekelt”.

A fiú nagyon szerény tudásról tesz tanúságot, mentőkérdést kap. „Tegyük fel, én ,laikus vagyok, mondjuk postás. Magyarázza meg nekem ugy, hogy laikus létemre jól megértsem, feltéve, hogy maga a szakember?????” – „Hát kérem ez nem megy. Marad a régi. Én maradok a szakember, maga menjen postásnak”.

„Egész jó ez a szigorlat”. – „Igen, Tanár Úr ,én is megpróbálom még egyszer.”

UV-zik egy lassan dolgozó: „Ha őseink is ilyen lassan gondolkodtak volna, akkor még mindig kőbaltával járnánk”.

Mentőkérdésre sikerült a vizsga. „Tanult maga bibliát?” – „Régen” – „Ismeri Lázár történetét?” – „Valami dereng. Az is a sírból jött vissza”. – „Magából sohse lesz jó mérnök. Legfeljebb főmérnök”.

„Kérem, én tudom az egész kémiát. Csak a képleteket és egyenleteket nem”.

Levelező: „Kérem, én nagyon megtanultam otthon az anyagot, csak sajnos, Komlón lakom és az kb. 400 km-re van innen”.

„Buktatni minden prof tud, de magukat átengedni művészet!”

Ezeken felül még számtalan jó és jobb, rossz és rosszabb anekdota kering közszájon. Ezek egyrészét feljegyzik, más része feledésbe merül.

26. Az index értéke

A

vidám, nem egyszer a mulatozás után a hámból kirúgó diákélet nagyon is megkívánta, hogy az apa egy kicsit jobban kinyissa a pénztárcáját. És ha ez ritkábban történt, bizony nem egyszer zálogba ment a diák ruhája, könyve, vagy ami a legegyszerűbb, az indexe.

Mert az index nemcsak tanulmányi bizonyítvány, hanem Selmecen tőke is volt. Nemcsak arra való, hogy bele ne írják a vizsga eredményét, hanem arra is, hogy a Majlesz zálogos adjon reá egy kis aprópénzt. A veterenisszimus indexe közel tízszerese volt a balek indexének értékéhez képest. Mert hát belőle mégis hamarabb lesz valaki, vagy valami mint a balekból.

Volt rá eset, hogy a hallgatóság összes indexe a bálidő előtt Majleszhez vándorolt. A rektor e különös üzletnek véget akart vetni és elrendelte az indexek bemutatását. Hanem még oly tanár nem született a világra, aki a diákember eszén túljárt volna. Nagy nehezen összekaparintottak annyi pénzt, amennyiért az első 10 indexet ki lehetett váltani. Amint ezeket bemutatták, kicserélték másik 10-el és így tovább a rektor nagy ámulatára. Ezután ugyanúgy folytatták mint addig.

Jó barátja volt Majlesz a hallgatóságnak. Ó volt a diákság élő kalendáriuma. Elseje utáni napokban bekopogtatott mindenüvé. Nem kért pénzt, csak a fiuk egészsége után érdeklődött. Ha nem kapott pénzt, azt felelte: „Majd lesz.” Innen ragadt rá a Majlesz vulgó is. Gazdag ember volt. Honnan szerezte? Hát a diákoktól, akiknek sohasem volt elég pénzük.

Ahogy nőtt a hallgató hírneve, legtöbbször úgy szaporodott az adóssága is, még jó, hogy a haladvány számtani és nem mértani volt. Bizony, nem egyszer jó pénzes apósjelölt volt csak képes az ultra-szupra veteranisszimuszt az abszolút nulla nem tartozás fokára redukálni.

Bizony sok volt hallgatónak nemcsak az első mérnöki fizetése, hanem több évi részlet is ráment az adósságra. Igaz, ez nem az indexért, hanem sok-sok vidám szórakozásért.

Sopronban is megmaradt az index értéke. De zálogház nem fogadta be, s így csak egyik-másik gazdagabb fiú, vagy apósjelölt szánta meg a rászorulókat. A lányok szemében nem is az index, hanem a több éve listázó főiskolás volt a fontos, mert előbb utóbb megérte a napi kosztoltatást, s végül „Tempus” került a fiú mellére.

27. Professzoraink

ind a selmeci Akadémián, mind a soproni Főiskolán, majd Egyetemen igen híres, mondhatjuk nyugodtan, hogy Európa, sőt világhírű professzorok is tanítottak. Aradi János említi Jacquin, Délius, Hanstadt tanárokat, az 1850-es években Faller Gusztávot. Nemrég pedig dr. Tárczy-Hornoch Antal és Dr. Vendel Miklós tanárok voltak híresek (149.c.kép). Mivel mind felsorolni nem célunk, azt külön könyvek tárgyalják is, csak a leghosszabb ideig velünk levő professzorokat említjük meg az alábbi képpel,- akik az 1925/26. tanévben is szerepeltek (149.kép). Sőt 1928-ban egy részükről karikatúra is készült (149.a.kép). Ugyan így a miskolci tanárokról is van karikatúránk 1960-ból (149.a.és 4.c.kép).

M

Ezek egy része még Selmecről került Sopronba. Azóta kisebb-nagyobb cserékkel változott a tanári kar az időnkben is. Most pedig nálunk fiatalabb bulekok tanítanak már Sopronban és Miskolcon is (149.d.kép). A miskolci Húzótüskék (152.a.,b.képek) közölnek jó pár karikatúrát a tanársegédekről arany köpésekkel (149.f.kép).

Selmecen a diákok az akkori szokás szerint tisztelték a tanárokat, s így alig tudunk olyan költeményről, mely róluk szól. Pár nótát közlünk, de a dallamot nem ismerjük. (149.g.kép).

Sopronban az akkori tanáraink egy részéről diáknótákat szereztek, melyben a tanárok egy-egy jellemző mondása, tette adta a poént. Ez jellemezte a diákok szeretetét a tanáraik iránt, s a profok velük együtt énekelték a saját nótáikat, néha enyhébb szöveggel. Ugyanígy folytatódott Miskolcon, Székesfehérváron és Dunaújvárosban is. E „Professzor nótá”-t a „Ha a diák úton van, Jucheidi, Jucheida” dallamára énekelték és éneklik ma is. Az életbe kikerült egykori diákok között a más helyen végzettek, vagy alacsonyabb képesítéssel rendelkezők is nagy szeretettel éneklik velünk e nótákat, bár azt se tudják, ki is volt Pl. Staszi vagy Gyuszi bácsi.

Az idők folyamán a Selmec-Sopron vonal tovább bővült. Sopronból előbb a bányászok-kohászok Miskolcra, majd a kohász üzemmérnökök Dunaújvárosba kerültek. Az erdészek maradtak Sopronban, de hozzájuk kerültek a földmérők, majd az utóbbiak tovább mentek Székesfehérvárra, míg az erdészek mellé a faiparosok kerültek. Így mostanában Selmec-Sopron-Miskolc-Dunaujváros-Székesfehérvár vonalról beszélhetünk. Mindenhol az ottani tanárok kerültek a nóta szövegébe. Így ma alaposan kibővített nótáról beszélhetünk.

Van pár eltérő versszak is ugyanarról a tanárnál. Ezért az eddig általunk is ismert szövegeket közöljük az alábbiakban:

1.

3.

5.

Elől megy Boleman…

2.

Édes fiam marha vagy…

Elektromos füle van…

A metántartalom nagy…

Utána megy Vitális,

Esztó Péter kedvence,

Ki a szél ellen pipál is.

Lekvár főzés egyenlete.

Jucheidi…

Jucheidi…

Vett a Staszi két kutyát…

4.

Egy fehéret, egy tarkát…

Paralelepipedon…

Cseszd meg Staszi a kutyát,

Ha nem zárul, felborul

Mért nem vettél két egyformát!

Smólen Tata dühbe gurul.

Tárczy-Hornoch előad…

6.

Vendel és a telepek…

Fut a tanársegéd had…

Feketék és melegek…

Függő, kompasz és Majzik,

Összedugják fejüket,

A leltárból nem hiányzik.

7.

Trapéz, konstans poligon…

A Szadeczky Elemér…

Kisütnek egy elméletet.

8.

Mi van az iszap alján…

Górcső alá befér…

Kutatja ezt Tarján…

Dzseki a tanársegéd,

A ciklont magyarázza,

Kinyalja a prof fenekét.

Az embert a hideg rázza.

9.

Integrálni nem nehéz…

10.

Nem kell ahhoz semmi ész…

11.

13.

15.

Kis náci segédje… LFS a seggébe…

Ha nem tudják az urak,

Zugba issza a borát,

Menjenek el vasutasnak!

Zsebből meg a vacsoráját.

Általános kémia…

12.

Ürmösi az adjunktus…

Proszt Apikának tanítja…

Nála van a spiritusz…

Mindenfélét elemez,

Romwalternek van ruma,

Mit a diák beletesz.

Az a legjobb aroma.

Bányagéptan egy-kettő…

14.

Kunapé a doktorunk…

Minimum tíz esztendő…

Egészségesek vagyunk…

Triptolattyú kulissza,

A tejet fehéríti,

Hogy a kutya meg nem issza…

Vérünket kikészíti.

Se nem szamár, se nem ló…

16.

A Petőfi fejtőgép…

Qvesztorunk a Krescadló…

Túlságosan könnyű még…

Nem vagyok én tanácsos,

Add el Boldi a gépet,

Én vagyok a főpénztáros.

Nem kell az már csak a MÉH-

nek.

17.

Akna vajon hol legyen… Réten, völgyön, vagy hegyen…

18.

A kőzetmechanika… Tizedik világcsoda…

Ez itten a probléma,

Süsd meg Richter a tárgyat,

Az akna optimális luka…

Szputnyik kell már a világnak.

19.

21.

Olajos a Gyulai…

20.

Nincsenek már juhai…

Tarján Gusztáv ott az ész…

Hogy állunk az idővel?

Hasára csap, s megmondja,

Még csak harminc perccel múlt el.

Nulla-öt a szemnagysága.

Lillafüredi vasút…

22.

Keskeny vágányokon fut…

Viadukton átrobog,

Az államot tönkre tette.

Fekete a Rektorunk…

A Ferik szíve dobog.

24.

Főiskola maradunk…

25.

27.

Szinva völgyi masina… Rángat, mint a nyavalya…

Modrovich építette,

23.

Ásvány előkészítés…

Gyuszi bácsi nagy vadász… Vadkan elől fára mász…

Nem kell nekünk egyetem,

Ha a puskája elsül,

Amit már rég meg is ettem.

Gyuszi bácsi seggre csücsül.

Dzsi-Dzsiku tanfolyam…

26.

Lessenyi a nagy jogász…

Vági Pista jelen van…

Paragrafus neki ász…

Megállj Dani, te tulok,

Erdészek a kedvencek,

Majd a segged alá nyúlok.

Többiek elbukfenceznek.

Sokszögmente számítás…

28.

Vági Pista kémikus…

Nem csalás, nem ámítás…

A diáknak nála kuss…

Talán segít a fotó,

A Magyarok Istene,

Sébor, bizony ez csak totó.

Diákját megmentette.

29.

31.

Sályi rektor kutyája…

30.

Sonkát, kolbász zabálja…

Nem kell ahhoz, sok tudás…

Utána egy jót morog,

Petrich és motorja,

A sok diák gyomra korog.

Sok embert vitt már sírba.

Lóvontatás egy lóval…

32.

Kérek még egy korsóval…

A kéjnő nem apáca,

Fennakadás így nem lehet.

35.

37.

Az őskori leletek…

Végén csattan az ostor… Lámpáshoz nem kolostor…

Nyomni, nyomni míg lehet,

33.

Döféspont és áthatás…

A lófüle nem sétapálca.

34.

Digir, trigir, tetragir…

Pompásak és remekek…

Semmi kritikát nem bír…

Jenő bácsi mondja, kérem,

Csiszi-csoszi, lábtörlés,

Plusz háromszáz, kérem szépen.

Polyák tanszékre lépés.

A háromfázisú motor…

36.

Zámbó János rektor úr…

A vizsga halotti tor…

A szénbe tárnákat fúr…

A Vörös nagyon szőröz,

Ami aztán beszakad,

Az ember háta lúdbőröz.

A sok ember szerte szalad.

Lamináris áramlás…

38.

Szörnyű matematika…

Turbulencia hatás…

Gáspár Gyula tanítja…

Konzekvens é kis példa,

Bricsesz nadrág, szemüveg,

Szilasi morfondíroz rajta.

Reszkess! Hogyha együtt jönnek.

39.

41.

Recseg-ropog a tábla…

40.

Rajta Terplán krétája…

Kérem szépen, szlip-hatás…

Rajzát nemcsak láthatod,

Az armatúra nem forog,

Táblán hátán tapinthatod.

Vörös docens csak mosolyog.

Kénsav, sósav öt köbci…

42.

Tanítja ezt a Köpci…

43.

45.

47.

Áramutas kapcsolás…

Sályi apánk exrektor… Mániája a vektor…

Vizsgán fúj, kénkövet nyel,

Aki a vizsgán nem tudja,

Hagyja fel minden reménnyel.

Azt ő azonnal kirúgja.

Ricsi bácsi spekulál…

44.

Mike pajtás azt mondja…

Fejlesszük a technikát…

Fő a filozófia…

Tudom már, mi volna jó,

Büdös kapitalizmus,

Sújtólégbiztos bányaló.

Minden órán katalógus.

A miskolci villamos…

46.

Gyertek, gyertek Vízműsök…

Padlóra köpni tilos…

A sorból ki nem dűlök…

Én ezen csak röhögök,

Kérdezzetek az útról,

A plafonra köpködök.

Institouris tanár úrtól.

Szombathelyi Hevesi… Diákjai vezeti… Farkas István tanár úr, Kérdésekkel hozzájárul.

48.

Ti miskolci gyerekek… Szerencsés helyzetek… Gyertek, vigyétek tovább, Mit Sáfrány tanár úr kínált.

49.

Komarovisták gyertek…

50.

Boldogságban élhettek…

„Vad” egyeduralkodó…

Milyen jó a GEO-ban,

Csend van, hogyha dirigál,

Káli tanár úr elmondja.

51.

53.

Ha Csepregi magyaráz…

Nem szól, csak egy-két kiskirály.

52.

Utána diétázott…

Minden homályos marad,

Megviselte a gyomrát,

Pedig le se ittad magad.

Szódával itt a colát.

Zdenka és Natasa…

54.

Azt hiszem fogadni kár…

Orosz nyelvet oktatja…

Garbóban jön Ottokár…

Óriás a siker,

Nem titok a színe sem,

Ha szűk gatyát vesz Birkás…

Fehér, mint a másik negyven.

56.

Topogó vizsgán lesz irtás…

57.

Fister Államvizsgázott…

Hiába is koncentrálsz…

Van, aki minden betűt ismer.

55.

A direktor: Nagy Kokó…

„Mászik itten valami”… Szól mérgesen Nagy Józsi…

Diák szívekben az ég,

Cérnát tettek alája,

Egy kis kettes bőven elég.

Nyugtalan lett az álma.

Zárok és KK munka… Egyre fogy Németh Gyula… Munkaóra nem kötött, Napi 24-25.

58.

Mizseiné izgatott… Nem érti az anyagot… Nagy Lajos csak mosolyog, S türelmesen mindent elmond.

59.

Sárika tanít jogot…

60.

Stifli meg a matekot…

61.

63.

Zugivásban nincsen pardon…

Szabad idejük, ha van,

Dicsérd ezt a veteránt,

Ping-pongoznak szakadatlan.

Viselte a „Pedál-Medál”-t

Láthatóság nem stimmel…

62.

Munkakedve megtörött…

Aztán mindent belátok,

Tornából van neki ma,

S álmomban képsíkká válok.

A legtöbb katalógusa.

Dévai új tanerő…

64.

ZH közben kérdezhetsz,

Alapjában véve jó srác.

Geod alapismeret…

Guszti bácsi szíve jó… „Védekező” oktató…

Vélemény mond róla más,

67.

Vermes nagy tervekkel jött…

Babos tanár úr pikkel…

Kedvelt, szerény ember ő…

65.

Nyomdafőnök a Marton…

S bosszús lehetsz, ha 4-es leszel.

66.

Nagyon sok a férőhely…

Felső geod is mehet…

Vendégszobát nyit Székely…

Tánczos a Jolly-Joker,

A vendéglátókra meg

Mindent oktat, amit csak kell.

Vár néhány koszos albérlet.

Gerencsér zongorázik… Kanárija trillázik…

68.

Űrfelvételt ledobják… Tengerből kihalásszák…

Interpretálás után,

Nyugaton B, 64. szerint,

Így kapcsolódik a sztár.

A térképet így készítik.

69.

71.

73.

75.

Gyűjtő ember Szeredi…

70.

A diplomát szereti…

Szepes egy nagy szervező…

Van neki már vagy három,

Tömegeket hívott még,

Pontosan nem tartja számon.

A pót ZH-ra is nem rég.

Itt a Füle házaspár…

72.

Nem ad soha rossz jegyet…

Pesti egyetemre jár…

János bácsi engeteg…

Matekból egy-egy ötös,

A szigorát leplezi,

Van már kis közös többszörös.

S egy „jó” kettest kap mindenki.

Tizenöt pontos rácsot…

74.

Nyíróerő szelemen…

Végső Feri felvázolt…

Ettől lesz csak melegem…

Fotóból ez az anyag,

Homoródi mint a gép,

Végrehajtása három nap.

Rajzol, ír, töröl, rajzol még.

DK-ban Ágfalvi…

76.

Nadrágot tisztíttat ki…

Szakestélyen ő praeses, Ilyenkor zug inni rémes.

Csak az asszony meg ne tudja.

A fizika laborban… Lakos-Futó duó van…

Engler Péter KISZ titkár… A nyomdában alkirály…

A sört ráborította,

77.

Számháború vezető…

78.

Tsz-t tanít Szalai… Titkot súgnak szavai…

Dolgozgatnak szerényen,

Van egy terve a nyárra,

„Csináld magad” keretében

Disszidálni Romániába.

79.

81.

Holdra szállás programja…

80.

Vass tanár úr ideges…

Polák Pistát izgatja…

minden arczizma feszes…

Könyvtáros létére már,

Nyughatatlan a végett,

Jobban számol, mint pár tanár.

Nem leli a latens képet.

Kékfrankos minősítő…

82.

GOTO, hasa CLEAR-fazék…

Földrendező szédítő…

Lesz még egy kis maradék…

Hogyha üres a pohár,

Éjjel-nappal dolgozik,

Szabó Gyula kedve stagnál.

Kádárral zárjuk a dalt itt.

A miskolczi Húzótüskék is közölnek jó pár versszakot:

83.

85.

87.

Elkezdjük a prof. Nótát,

84.

Chevrolet csak az autó,

Együtt van a társaság.

Tudja ezt rektor Zámbó,.

Messze szálljon röheje,

Ha most köztünk itt volna,

Sértődésnek nincs helye.

Velünk együtt iddogálna.

Geleji prof. Kedvence:

86.

Tűz-tant kell tanítani,

Tejszínhabos fekete.

Ezt mondja Diószeghy.

Csak egy bánat vagyon,

Egy év erre nem elég,

Hogy kevés a lány karunkon.

Másfél évig nyögjed szegény.

Acélgyártóink Simon prof,

88.

Boldizsár a főgépész,

A Martinból bort csapol.

Rengeteg nála vész.

Ha rossz a minősége,

Itt a könyvem tinéktek,

Egy kis szeszt is „ötvöz” bele.

89.

91.

Kiss Ervin az új dékán,

A korszerű bányagépek.

90.

Kohászoknál Ő a sztár.

WC kagyló öblítő.

Csőgyártástól indulunk,

Schulc Tata mesélte,

Makarónihoz lyukadunk.

Hogy működik a WC-je.

Horváth Zoltán fémkohász,

92.

95.

Elégedettek vagyunk.

Az maradt csak rejtelem,

Kvázi mit értesz ebből,

Nádori a MÁVAG-ban,

Parciális képletekből.

94.

Kutyagolunk, keverünk,

Mozdony öntött homokba.

Bognár prof a mesterünk.

Arab honba kivitte,

Szűr, titrál és mosogat,

Renault 4-re kicserélte.

Aztán fegyelmit osztogat.

Pojjáknál ásványtanból,

96.

Az a jó ha puskázol.

97.

Berecz kémia prof-unk.

Sok törzsfát Ő kihalász.

Az ón milyen törzsfán terem?

93.

Automata vízöntő,

Balsay prof ősz feje, Adatokkal van tele.

Feldobunk egy szép zafírt,

Precízsége rémisztő,

S nem találunk mást, csak tetragirt.

Mennyi a foszfor égéshője?

Rémünk rettegett Iván,

98.

Mérges a Péter László,

Sokat kirúg a vizsgán.

Dörög belőle a szó.

Abból titkot nem csinál,

Hallhatod épp eleget,

Az elefánt, hogy derivál.

99.

Téglássy ábrázolós,

Ne rugdalja a mérleget!

100.

Letol, de nem harapós.

A trafója mucsai.

Ha a tételt kiadja,

Ha a fluxus eltéved,

Nedves lesz az alsó gatya.

101.

103.

105.

107.

Elektro prof Uray,

Nyersvas Ottó modora,

A cirklivel keresi meg.

102.

Csutor Tibi kis csinos,

A két lépést megtartja.

Lakkcipője takaros.

Szemüveget igazgat,

Hamukázik nyakra, főre,

S közben farkas gyártást oktat.

Ő az Ottó titkárnője.

Pakurával tüzelve,

104.

Polski-Fiat új kocsi,

Jó meleg a kemence.

Woperáné vezeti.

No, de mégis hideg ráz,

Kemencéhez égőkő,

Ha Farkasné magyaráz.

Váci utcában veszi Ő.

Nagy Géza a mitugrász,

106.

Czekkel docens kis törpe,

Haverja a Szemmelvájsz.

A két métert elérte.

Évfolyamunk kedvence,

Új tárgyat szereti,

Szakadjon rá a kemence.

De a régit jobban érti.

Fuchs Erik a bűbájos,

108.

Verő proftól búcsúzunk,

A mosolya be csábos.

Neki sok jót kívánunk.

Miért C a C görbe?

Sajnálhatja sok balek,

Mindjárt az elején mond be.

Hogy vizsgát nála nem tehet.

A prof nóták bizonyos alkalmakkor születnek. Ilyenek az 1984. november 16-i tapolcai szakestélyen elhangzottak:

109.

Takács Ernő méreget,

110.

Somfai most bajba van,

Bort igyunk vagy mérget?

111.

113.

Nem dolgozhat olajban.

Bort igyatok pajtások,

Nézzétek csak mi van itt,

Amíg isztok, várok rátok.

Az talán egy sült bauxit.

Nagy dolog a méréstan,

Vágathajtás meddőben,

112.

Nyakkendőnek híja van.

Adj választ hát időben.

Ha a diák levágja,

Bocsánczy véleményez,

Mért nem küldöd a …ba.

Két év múlva kapod kézhez.

Tarján Iván a csendes,

114.

Ő soha nem ideges.

Debreceni Elemér, Csővezetéket kefél.

Csőben való szállítás,

Lyukas ám a cső vége,

Rajta kívül nem tudja más.

Mért nem vetted eddig észre?

115.

Földesi adjunktus már, Egy nagy hidat is lőtt már. A TV-ben láthattuk, Hogy nem szakadt le alattuk!

Természetesen ezeken felül még lehet több versszak is, amit énekelnek. Így a dunaújvárosiak nótáit nem ismerjük. Ezért a sort nem is zárjuk le. Ha valaki tud még új szöveget, kérjük küldje el a többieknek.

28. Főiskolás újságok

V

iczián János: „A magyar egyetemi és főiskolai diáklapok bibliográfiája 1857-1972 (Budapest, 1978. pécsi Egyetemi Könyvtár C.25376.K. 182.kép) foglalkozik a diáklapokkal. Szerinte az első volt a pécsi EPHEMERIDES, mely „idétlen tartalma miatt” rövid élet után megszűnt. 1830-1840 közt pár kéziratos diákújság jelent meg. 1857-ben a debreceni HETI KÖZLÖNY, mely 1897-től DEBRECZENI FŐISKOLAI LAPOK címen jelent meg.

A se1meci főiskolás újságokat nem ismerjük még teljesen, ezek felkutatása és közlése még hátra van. Tudjuk azt, hogy Selmecen, is jelentek meg különböző leírások, melyekben a diákéleten felül versek, prózák, sőt színdarabok is voltak. dr. Faller Jenő a BKL 1964. évi 8. sz. közli: Az első selmeci kéziratos diákújság a „Deutsche Kneip Zeitung” volt. Címlapján, a Leányvár és a Schacht akna látható (a grázi Landesarchivumban, 1861. év IV. évf.). Ez 18581863 között jelent meg.

Ez után több újság is jelent meg. Így 1873. január 1-én Selmecbányán a „Bányász és Erdész Ifjúság Lapja” indult kéthetenként, de március 15-én megszüntették. 1898. január 12én a „Steingrubeni Bakterkürt” jelent meg (131.kép). Ez az akkori falu életét mutatja meg bizonyos elferdítésekkel. A Nakköség hangja volt a Selmec kisközségbeliek felé. Időszakos lap volt. Később Sopronban is megjelent 1931-ben (131.kép). 1901. május 24-30 közt Selmecen tartották a „Diákkongresszusi Lapok” tudósítottak.

diákkongresszust,

erről a

1906 november 8 – 1908 július 30 közt 91 számmal jelent meg a „Selmeci Újság” (181.kép). 1909 október 15-én. egyetlen szám jelent meg „Selmecbánya” címen, közölve a selmeci diákélet történeteit. Ezután, 1910 január-februárban két számmal már „Selmeci diákélet” címen került forgalomba. 1911-12-ben három szám „Gaudeamus”-t bocsátott ki az Ifjúsági Kör, melynek egyetlen példánya a selmeci levéltárban van. Címlapján, egy burs fekszik a járdán és az ereszcsatornából ömlik a víz a szájába. Felirata: „A részeg bulek álma a csatorna alatt. – Ne kínálj pajtás, teremtugyse, nem ihatok többet!” 1911-ból.

„Főiskolás Lapok” 1914. januártól az Ifjúsági Kör lapjaként jelent meg. Szakcikkek, szépirodalom és diákélet rovatokból állt. Öt száma jelent meg. Ebben írt Krisztián Béla: „A kvalitatív menet”-ről. Lényege, hogy a 3. szemeszter után, mikor a bányászok a kémiától búcsúztak, hetekig készítették fel a kellékeket.

Este gyülekeztek a laboratóriumban. A vezető kezében zászló, melynek szára vastagabb üvegcső, tele kálium-hypermagnánnal, tetején egy jókora üveglombik, melyre fel vannak kötve a gyönyörűen bepiszkolt, tarka szinti csapadék okkal megfestett törlőrongyok. A fiúk kénhidrogénvíz vagy éppen ammoniumsulfiddal megtöltött lombikokkal, bürettákkal, csövekkel és tűzijátékra alkalmas rakétákkal szerelik fel magukat. A menet a városba indul, s útközben a „szagosító” szereket és rakétákat kilövik. Közben kémiai nótákat énekelnek. A tanár házánál körbeállnak és görögtűzzel búcsúznak. Majd szakestélyt tartanak. A 3. számban a lakásviszonyokról írtak. Mivel oly rossz a diákok lakáshelyzete, a hallgatók bejelentették, hogy a Főiskolát el akarják máshova vitetni. A hallgatók egy diákotthon felépítését sürgették, páran csak az elhelyezésben látták a megoldást.

Sopronból már többféle újságot ismerünk, sőt egyik-másikba magunk is irtunk cikkeket. Az első ilyen újság volt a „LILA ZONGORA” (150.kép), melyet a később újságíróvá lett Parragi Gyurka főiskolás szerkesztett. Ez még időszakos lap volt. Az I. évfolyam 1. száma 1923. december 15-én. jelent meg „Beköszöntővel”. öt szám jelent meg 1924. március 15-ig.

Ebből idézünk pár sort:

„A Lila zongora…, melynek hófehér billentyűin az ifjúság akar játszani bolondos melódiákat. Minden jókedvet, humort, iróniát, szatírát, hangulatot, mely lelkünkbe szorul, vagy amit ez a mi különös életünk belénk csodált, tréfás rigmusokká, pajkos dalokká, kacagó szavakká rögzítjük. Senki ne várjon. komoly, komor, döbbenetes szimfóniákat. Hanem jókedve csapongásában az Olympost is kikacagó muzsikát. A közönséges emberi halandók közül, akik az élet ezer brutalitása, nyomora között találnak bíborkárpitos hangulatszegleteket. Igen magas a belépődíj: a szív, akiben ez a piros láng lobog, az szeretni fog. Sutba vág minden összhangzattani szabályt. Bolond Istók piros-kék csörgősipkája cseng, s mi boldog bolondul táncolunk”.

Cikkeiből ollóztuk a következőket:

„Vallomás”-ban a kezdés nehézségeivel foglalkoznak, de bejelentik: „itt vagyunk, jövünk, magyarok vagyunk. Élünk ám vén. Cimbora!”

Közleményekből: „Szép szerkesztőség bármely tagja”.

asszonyokat

szívesen

szórakoztat

üres

óráiban

a

A leánygimnazisták könnyeit majd drágakövekké fagyasztotta a diri szigorú ukáza: „Nem szabad moziba, színházba fiukkal járni és más halálos bűnt elkövetni!”

XY erdész jegyben járt 5 éve egyik soproni kislánnyal. Az visszaadott neki egy kis jószágot és hozzáment egy orvoshoz. Indoklás: „Szép, szép a szerelem, de ami biztos, az biztos”.

G.F. számára úgy látszik fűtik a városháza-teret, mert állandóan oda jár.

„Lizi vizsgázik ábrázolóból” cikkből: Alias Lizi kicsípte magát, ahogy dukál: zsakett, kézelő, keménygallér (kölcsön.), jegygyűrű, aranylánc. Elegánsan belibben a prof: „El van készülve?” – „A legrosszabbra is Méltóságos Uram!” – „Jó kedve van, na, majd meglátjuk”. A prof felrajzolta a tengelyeket és minden képsíkban egy egyenest: „Vegyen fel két háromszöget”. A diák körülnéz, de csak egyet lát az asztalon: „Csak egy van, Méltóságos Uram!” – „Rajzban vegyen fel kérem és szerkessze meg a metszésvonalat. Lizi felrajzolta a két háromszöget és nézi. „Nos, bírjuk szerkeszteni?” – „Nem bírjuk”. – „De igenis bírjuk”. – „Ketten majd bírjuk, Méltóságos Uram!” De nem került rá sor.

„Tókényi Zátyi furcsa esete” cikkből: Tóth Zoli IV. éves bmh. és karp. övezető a Templom utcában sétálva egy oly elegáns nőbe botlott, aki után Zátyi félórás epekedő pillantásokat szokott vetni. A Nő az utca sarkára érve mosolygón tekintett vissza. „Zutty” dobbant meg Zátyi hatalmas szívbögréje, s indul a NŐ felé. A nő mind kedvsebben mosolyog, s Zátyi is elhúzza arcizmait, mintha erdélyi jó székelygulyás illatát hozta volna a szél. És a nő megszólította Zátyit: „Mondja, Vitéz Úr, vannak a hadseregben. csehek??? – „Persze, hogy vannak, de miért kérdezi Nagyságos Asszonyom?” –„Tudja, Vitéz Úr, van nekem egy jóravaló cselédem, amellett jóképű is, csak az a baj, hogy cseh és holtra unja magát. Azt gondoltam, hogy a Vitéz Úr szólna egy ilyen cseh muzsikus katonának”. Zátyi nagyot esett elgondolásainak Károly magaslatáról, egy ideig csak nézett, de szokott humorával felfogta és mondta – „Rendben van, Nagyságos Asszonyom”. Azóta Zátyit gyakran lehet látni egy elegáns asszony társaságában..

Cikkek: G.N. alias Gallytól egy fiú érdeklődik egy leány után.. Gally int: „Hagyd, te ott már eleve lecsúsztál. E szegény leány halálosan szerelmes belém”.

A farsangi bálon az 1911-ben keresztelt alias Csalogány egy kislány érdeklődését szerette volna felkelteni, s éneklésre hívta barátait: „Azután egyszerre kezdeni, amikor én intek”. A fiuk belementek, s intés után Csalogány hatalmas hanggal elkezdte a nótát egyedül. A többiek kinevették, s azóta nem szeret karban énekelni.

Az 5-ik számban – 1924. március 15-én jelent meg –, méltatták az évfordulót. Petőfit, Bartók szereplését. Turistaságról szólt és a bányatelepi életet írta le színesen Parragi.

Később 1929. december 6-tól 1934. februárig a „GENTER” (selmeci nyelvezet szerint „nagyszerű”-t jelent) nevét a selmeci bohém, fillér nélküli arany ifjaktól kapta, ami az angol gentleman és a magyar gentri keverékéből lett. Legjobb diáklap volt, mert hallgatók készítették, s a „História” rovatban a derűs történeteket örökítették meg.

A Genter 1930. évi II. évfolyam 1. sz. a Főiskola rendszabályait vette boncolókés alá (263.old.). Szerkesztője Ruzsinszky László, rajzait Jellasich Lajos készítette, majd Szederjei Ákos szerkeszti. Ebből:

3 osztály van:

I. Amikor még semmi sem vagy (Balek-kor) II. Amikor azt hiszik, hogy mérnök leszel (Listás korszak) III. Amikor már jó atyád se hiszi, hogy mérnök leszel (Most már tényleg érdemes elkezdeni a Matek II. tanulását is)

A tanulmányi idő volt a szemeszter, de ezután az évtized a reális. Szeptember 10-ig kell jelentkezni, később jelentkezők előnyben. A felvételnél a személyes jelenlét szükséges, előadásokon nem. A vizsga a múlt századból maradt udvariassági látogatás csak. Az oklevél oly pecsétes írás, amely nélkül magad se hiszed, hogy mérnök lettél.

A Genter III. évfolyam 1. sz. Az egyetemmé lett főiskola új szabályzatát teszi közkinccsé (lásd a leírások végén levő mellékletet). (266.old.)

Cikkekből: A kollégium ötórai teát ad. Rumot, citromot, teát a résztvevők hoznak, a vizet a Kolézs adja ingyen.

Világrekord: Horváth Jocó 4 év alatt bányamérnöki diplomát szerzett.

Jól fogalmazott orvosi igazolást veszek szemeszterem megmentése érdekében bármily áron.

Jó evőket és ivókat lakodalomra, névnapra házhoz szállít a Szt. Imre kollégium.

Maratoni: Remenyik Lala befutott a IV. évfolyamra.

Február 17-én Önámítók estje lesz. Praeses Tihanyi, Kontrapunkt Puck.

Az 1931. január 13-i soproni Steingrubeni Bakter Kürtből (131.kép): Minekutána ki tudódott, hogy a Steingrube Nakköségbe levő nagy tüzet azért nem tudták eloltani, mert a Nakköség tűzfecskendezőjébe Bíró Uram krupét tartott. Há ezennyel elhatároztatyik, hogy fecskendező lehet azutány és a Bíró Uram portályán, tartha bene ezutány es krumpért, de köteles minden tűz előtt 1 órácskával előbb kitakarittyani azt.

Hirdetvény az óra erányában. Adatik tudatára mindönkinnek, hogy addig, míg a toronórát a toronyba fal nem teszi, az a köségházán tartatik, s aki tudnyi akarja, hogy hány az óra, mögtekintheti naponta ugyanott és peniglen délelőtt 9-10 és délután 3-4 óra között.

1941. novembertől 1944 szeptemberig a „Bástyánk” (151.kép) lett a főiskolások lapja. Főszerkesztő Kardos Árpád újságíró, főmunkatárs Gács János országgyűlési képviselő a Szt. Imre kollégium prefektusa.

A „BÁSTYÁNK” (151.kép) 1943 évi 12. számából:

Mi készül a főiskolán?

A fémkohászati tanszéken rektori és dékáni láncok, út-vasútépítési tanszéken kivezető út a gazdasági krízisből, vadászati tanszék egy pár bakot lő, középítéstani légvárakat épít, geológiai összegyűjti a főiskolás őslényeket, állattani új állatokat szerez: brit oroszlánt, osztrák kétfejű sast, Pegazus szárnyas lovat, alvilági Cerberust. Elektrotechnikai: ábrándozóknak elektromos holdvilágot.

Miért rövidebbek a nappalok télen? Mert a hideg összehúzza. A fedett uszodát „fáradt” árammal fűtsék. A GYESEV utolsó kocsija nagyon ráz. Javasoljuk, hogy az utolsó kocsit mindig kapcsolják le.

Közlik a szabályzatot a doktori cím megszerzésére: 10 év után tiszteletbeli doktor leszel, tehát ne siess. A doktori értekezés csak akkor fogadható el, ha közlik az eredeti szöveget is zárójelben (lásd: végén levő mellékletet).

Miskolcon a „HUZÓTÜSKE” (152.a.,b.képek) a diákok lapja. Ez 1950-tól ismert, ezekből idézünk:

Ablak alatt csókolózó párra vizet önteni, mi ez? Választó-víz.

ZH-n egy lány mondja: „Megközelítően kijön.” – „Ejnye, magának mindegy, hogy férjhez megy, vagy megközelítően megy férjhez?”

A prof észreveszi, hogy hátul egy leány és egy fiú ölelgeti egymást. Kiszólítja a fiút „Na folytassa!” nem megy. „Látja, én a maga helyén tudnám ám folytatni”.

A docens ebéd után fehér köpenyben beül a borbélyhoz és elszunyókál. Bejön egy hallgató és rászól „Nyírjon meg!” Erre a docens felébred és szól: „Majd megnyírom magát egy hónap múlva!”

NDK-s nyári gyakorlaton kérdezi egy újdonsült, hogy hol a WC. „Ott a folyosó végén, ahol a H van, oda menj be, az a Hungária, vagyis a magyaroké, ahol a D van, oda nem, mert az a Deutschland, a németeké”.

Egy hallgató krónikus fogfájás miatt nem jár gyakorlatra. Egyszer bejött, s kérdi az adjunktus. „Mi az, beteg a fogorvosa?”

Nyelvvizsgán a hallgató: „Tanárnő, én mindenre képes vagyok, hogy átmenjek!” a tanárnő: „De én nem!”

A hallgató UV-ra megy, s szomorúan mondja: „Nem szeretnék a magam helyében lenni”. „Te ez a B. vörös diplomára hajt?” – „Majdnem mindig piros UV-je volt.”

Az ember érdekesebb részei a szem magassága alatt vannak.

Hallgató délután hozza be a rajzot, pedig délig le kellett volna adni. „Most van dél?” – „Nem az a baj, hanem még most sincs készen!”

Régen hallgatott diák: „Emlékszik még rám, Tanár Úr?” – „Önre ne emlékeznék? Az ön rajzai még manapság is kísértenek legrosszabb álmaimban.”

Nagy Károly, alias Dzseki 30 évig volt hallgató, valaha Verővel és Gelleivel tanult. Gellei kérdi: „Te Dzseki, mikor fogsz végezni?” – „Nem kell aztat elsietni!”

Mi kell a jó gépészmérnökképzéshez? „Sok gép, több ész, mégtöbb mér, de minél kevesebb nők.”

Geodézia gyakorlaton egy leányzó a teodolit felállításával tökéletlenkedik. A docens megkérdi: „Na, fel tudja állítani egyedül, vagy hívjam a kolleganőjét?”

Az Egyetem vendége volt egy szovjet prof, a tolmács vacsora előtt egyedül hagyta őket. Így szótlanul ettek. Utána bort hozatott a magyar, s inni már nem lehet szótlanul: „Vinum tokajiensis” Az orosznak felcsillan a szeme: „Arma virumque cano…” s amíg a tolmács visszajött boldogan latinoztak.

Automatika órán egy leány kifakad: „Unom már ezt a gumis dugdosást” .

Fekete Péter elkérte Kövér Mária logarlécét, mire az: „Told ki a tieddel”. – „Az enyémmel tolni tudok, de szorozni nem”.

Rajzbeadásnál a prof: „Vigye a rajzát a Patikába!” – „Miért?” – „Hogy kitegyék a kirakatba hánytatónak.”

Kövér Máriát kérdezi a kémia adjunktus: „Magát azért küldte az egyetemre az anyja, hogy ne zavarja otthon a nagytakarítást?”

„Hol a feladata hallgató úr?” – „Elfelejtettem elhozni, Tanársegéd Úr!” – Wejnye, ha már olyan tyúkeszű, hogy mindent elfelejt, vegyen egy noteszt és írja bele, mint én!”

Két srác verekszik a kollégium mosdójában. A takarító néni: „Jaj fiuk, ne veszekedjenek, összetörik a WC csészét és maguk isszák meg a levét!”

December 31-én vizsgázik a diák, de nem tud semmit: „Tanár Úr, legalább ma ne írja be, Szilveszter van!” – „Rendben van, majd beírom január 2-i dátummal!”

Az első vizsgán miniszoknyában jönnek, de már a rajzbeadásnál is, minél rosszabb a rajza, annál rövidebb a szoknyája.

Egy hallgató rajzot ad be, az adjunktus nézi, nézi, majd: „Kérem ez tanszék, az árnyékszék a folyosó végén van!”

Egy balekina, aki nem volt túl jártas a matematika berkeiben, a simuló körökkel és a magasabb rendű érintkezésekkel foglalkozva holtpontra jutott. A tanszékre ment, hol már készülődtek hazafelé. A prof meghallgatva a leányzót: „Na, ki tanítja meg a kolleginát magasabb rendben érintkezni?”

„Mikor differenciálunk, adva van a szülő, keressük a gyereket. Integráláskor a gyerek adott, s keressük a szülőt hozzá. Ugye ez már sokkal bonyolultabb?”

A kollégiumban elkaptak 3 fiút ultizás közben. Vád: pénzre kártyáztak. A fegyelmin két fiú becsület szavát adja, hogy nem pénzre kártyázott. A harmadikra került sor: „Én mire adjam a becs szavamat? Hát lehet egyedül pénzre kártyázni?”

„Az a baj, hogy a háziasszonyom nagyon maradi!” – ??? – „Hát már rég írunk és még mindig a novemberi lakbér miatt nyaggat.”

januárt

Prof az anyacsavar ábrázolását magyarázza, ezt még a nőhallgatóknak is tudni kell. „Mert aki az anyát nem tudja felrajzolni, az idő előtt elmehet anyának!”

Tánc közben: „Hányadéves vagy?” – „Másod”. – „Akkor ne szoríts olyan hevesen!”

„Maga hányadik a névsorban?” – „15-ik” – „Most 4-ik lesz!” – „Igenis Professzor Úr.” – „A 4-ik, akit ma megbuktattam!”

Örök szerelmes kérdés: „...és Juliskám, mond, jól főz a mamád? Gyakran mennek el hazulról? és szeretsz-e?”

Képzőművészeten I. évesek bálja: „Goya-bál”

Hogy valaki csak a lényegest tudja, ahhoz sok feleslegeset is meg kell tanulnia.

A pesszimista csak a fejében hisz, az optimista a szerencséjében.

„Maga úgy váltogatja a hölgyismerőseit mint a sinus hullám az előjelet”.

A legszebb évek a diákévek, de a leghosszabbak is.

Mi az igazi diplomavédés? Ha a munkahelyen megkérdezik: „Na, magának hogyan adhattak diplomát?”

Puska a zsebben nem veszélyes, de ha előveszed, rosszul sülhet el. A prof a diavetítőt kezelő leányhoz szól, mert a kép kissé alacsonyra sikerült: „Kisanyám, emelje fel a lábát és fordítsa énfelém!”

Balekbálon: „Icuka, kijönnél, elem sétálni a parkba?” – „Mondd még egyszer!” – „Miért?” – „Mert a mamám azt mondta, nehogy kimenjek valakivel az első hívásra”.

Étkezzen a menzán! Garantáljuk, hogy halálának nem a túltápláltság lesz az oka.

„Nem bánom, Pirike, elveszem feleségül akkor is, ha elbukik!”

A gerinctelenek később kimentek a szárazföldre, s belőlük lett az ember..

„Hiába, a jó műszaki érzés megfizethetetlen!” – „Az biztos, eddig magát sem tudtam megvásárolni”.

Levelező hallgató rajzbeadáskor kiveszi táskájából azokat. A lapok üresek, csak keret van. „Ejnye, -elfelejtettem, hogy nem csináltam meg!”

Prof a névsorból találomra felszólít valakit: A fiú pofátlanul szól: „Nincs itt”. – „Nem baj, akkor jöjj ön ki maga!”

A teleirt táblára rászáll egy légy. A prof veszi a szivacsot, odalopódzik, agyonnyomja: „Látják kérem, ennek is a matek lett a veszte!”

„...ehhez fej nem szükséges, az ellenkező pólus is elég!”

Egy bálon a kislány: „...és mondja, ha maga megvédi a diplomáját, akkor diplomata lesz?”

1952. júniusban Miskolcon „Vizsgahíradó” címmel 3 szám jelent meg. 1953. október 27-én „Soproni Egyetem”, 1956-ban 2 számú „Vizsgahíradó” Sopronban is megjelent, majd 1957-58-ban „Egyetemi Híradó” 1959-61 közt „Főiskolánk” és 1964-tól napjainkig újból „Soproni Egyetem” címen jelenik meg (152.kép) diákújság.

Ugyancsak 1953 február 17-1956. október 5 közt a miskolci „A Mi Egyetemünk” közölt híreket a diákéletről.

1963 február és 1971. november közt a kazincbarcikai Vegyipari Automatizálási Főiskola „Villanófény” címen adott ki lapot, mely 1971 után „Életünk” címet kapott.

1967-1970 közt a miskolciak „Valétabál” újságot, a dunaújvárosiak „Gólyahír” lapot adtak ki.

1970-7l-ben „Kohász krónika” volt a miskolci vas- és fémkohómérnökök lapja. 1971. május l-én „Sur” címmel a miskolciak, a dudujkai vadrezervátumban rekedt folksport egylet lapja látott napvilágot. Ugyanekkor egy számmal a miskolci „Genter” került kiadásra.

1971 februártól jelenik meg a székesfehérvári földmérők „Esés tüske” lapja (153.kép), mely igen változatos tartalmú. 1971 júniusban a dunaújvárosiak „Főiskolás” című lapjának egyetlen száma jelent meg. 1971. december 6-án a kazincbarcikaiak „Mikulás-est műsorából” címmel egyetlen szám jelent meg.

Sopronban a Horribile dictu az EFE diákok lapja. „Ajánljuk szeretettel tanárainknak szórakozás gyanánt, a többi oktatónak tanulság gyanánt, firmáinknak megértésre, balekjainknak, mert rájuk fér”. Indult 1972-tói. Ezekből idézünk:

„Mi volt a kedvenc ételed a menzán?” – „A hamis húsleves, mert csak minden második nap adták a fasírozottnak álcázott kenyeret. A sütemény, mert azt készen hozták és nem lehetett már elrontani.”

„Ki volt kedvenc oktatód?” – „A Kubinszky, mert rá lehetett nézni és a Csalogány, mert még a saját jegyzetéből kiirt szövegre is azt mondta, hogy hülyeség”.

„Mit kívánsz Gencsinek?” – „Hogy ne úgy beszéljen velem, mint nő a nővel, hanem mint férfi a nővel. Béldinek háromévi szudáni kiküldetést, Illésnek pantográfot, hogy rajzai nagyobbak legyenek”.

Papp Pista: „Sok lúd disznót győz, mégis liba marad.”

Kubinszky: „A falazó habarcsban a mész-homok aránya 1:4, játékosabb kapitalistáknál 1: homokbánya. A cementet hajdanában a szerkezetből lopták, ma a raktárból. Ennek következtében a szerkezetek sokkal megbízhatóbbak. A spórolás a válaszfalak alapozásánál szokott lenni, itt akartak spórolni, ezért repednek meg a válaszfalak, nem az egymásba éré érő műszaki doktorok miatt”.

„A stílbútor úgy viszonylik az antik bútorhoz, ahogy a soproni Taródi bolondvár egy Loire menti kastélyhoz”.

Gyurász: „A legnagyobb fizikai ártalom a fizikai munka”.

Horváth: „A tengeren túl gyártott országokban…”

Hargitai: „Vastag fűrészpor vesztessége van az üzemeknek.”

Sümeg: „A statisztika- véleményem szerint -nem fehér embereknek, hanem nőknek való”.

Hajdú: „Ennek az integrál jelnek a formája arra emlékeztet, mintha most szabadult volna az Analfabéta Képző Intézetből”.

„No a maga tudása messze fölötte áll az évfolyamának, de még mindig csak egyes!”

„Ennek az embernek a piszkozata igazi piszkozat. Kár, hogy a tisztázata is hasonló jellegű!”

„Sör = kalászlé, ollózás = doktori disszertáció”.

„Érdekházasság olyan, mint a kettős könyvelés: hozománya javunkra, asszony a terhünkre”.

„Gyakran van a nőknek olyan pillanatuk, amikor szeretnének ellenállni, de nincs kinek”.

„A vőlegény úttörő, a szerető élmunkás, a férj kényszermunkás”.

„A házasság jármát a nyakadon látom, Kívánom, hogy boldog legyen e járom, Ha már egy ökörrel több van a világon”.

„Szeresd feleséged gyermekeit, mert lehet, hogy a tied is közte van”.

„Mit ajándékoznál oktatóidnak?” – „Kubinszkynak stílbútorral, berendezett szobát a Taródi várban, Czagánynak saját tervezésű ablakot házára”.

„Pályakocsit, csak hátulról szabad tolni”.

Papp Pista: „Az idén is szerveztünk tanulmányutat külföldre. Hazafelé elmerengtem egy gondolattól: mit mondanék a Rektornak, ha történetesen kint maradtunk volna? Micsoda mázli, hogy a SZU-ban voltunk, nyugodtan alhattam.”

„Mi volt a legnagyobb élményed az 5 év alatt?” – „Abból a 8-ból az első vagy utolsó 5-re gondolsz?”

„Melyik volt a kedvenc tanszéked és miért?” – „Mindig az ahol nem tartottak katalógust. A termőhely, mert ott sok fiatal tanszéki laboráns lány van.”

„Volt-e UV-d, miből és miért?” – „Matekból, csütörtököt mondott a puskám, matekból, még egyszer látni akartak. Matekból, nem a Roxer vizsgáztatott. Énrám mindenhol pikkelnek”.

„Van-e olyasmi, amit úgy érzel, hogy feleslegesen tanultál meg?” – „Hol kezdjem?”

„Mennyi 2+2?” – „Kifogyott az elem a számítógépemből. Puska nélkül nem megy. Ilyet itt nem tanultunk, de le tudom vezetni”.

„A hordalék hozam a Tiszán Záhonynál évi átlag 9.738.000 t/év. Az Amazonas torkolatánál 2.000.000 t/év. Vagyis a Tisza a legnagyobb folyam a világon”.

„Minél érdekesebb a vízfolyás medrének fala, annál nagyobb a súrlódás a vízszálaknál!”

„Fogmosásnál kettő a cél: foga gyöngy lesz, izma acél”.

„Marika, ne mosolyogj rám oly szépen, mert még azt hiszem, egyre gondolunk!”

A szagszűrésnél legnagyobb csökkentő a fenyő.

„Az erdő nem csupán fabánya.”

MENZA = „Menj zabot enni” rövidítve.

„Mi volt a kedvenc tanszéked?” – „A vízgazdálkodás, mert valóban azt oktatták, ami a fejünkben van.”

„Mit tanultál meg legjobban az 5 év alatt?” – „A nevemet, minden második órán felolvasták”.

„Mi volt a legnagyobb eredményed?” – „Megtörtént egyszer, hogy ébren maradtam egy órán”.

A gépeket karban kell tartani, mint a kisgyerekeket.

Mienk a fa, magunk alatt vágjuk.

„Mi hasznod származott az előadások látogatásából?” – „Nem kell végignyálaznom a jegyzeteket, mert felolvasták nekünk. Megtanultam nyitott szemmel aludni”.

Bemutattam a portásnőnek a húgomat, nővéremet, unokahúgomat, sógornőmet és azután nekik a kamarásomat.

„Melyik vizsgakérdésre tudtál kapásból válaszolni?” – „Kettes megfelel?”

„Mondjon kollega, egy abszolút lehetetlen eseményt!” – „Hát...azt, hogy jelest kapok”.

A profnál a diák elbukott: „Remélem tudja, legközelebb mire kell vigyáznia”. – „Igen, Professzor Úr, hogy az adjunktus úrhoz kerüljek.”

Az ideálishallgató az, aki előadás közben jóváhagyólag bólint, de az ideális vizsgázó az, akinek vizsgán én bólint ok jóváhagyólag. Aki a tananyagot nemcsak jegyzet szerint ismeri, hanem azt saját, logikus gondolkodásával is képes kifejezni.

Ideális az az oktató, aki az előadáson nem puskázik. Nem is létezik ilyen, mert a hallgatók változatos igényét egy ember sem tudja kielégíteni.

A rossz hallgató vizsgára már bukottan jön. Többször meg kellene buktatni, de ez túlzott terhelést jelentene a tanszéknek. Meg sem kell buktatni, magától megbukik.

Akit nem érdekel, nyugodtan mehet, bár a katalógust újból felolvasom.

Ki cenri van fugálva.

Ha Pesten belenéz a Dunába, Paksig kidöglenek a halak.

A hallgató úgy menjen a vizsgára, mintha az oktató nem tudna semmit.

A kopogóbogár a nevét onnan kapta, hogy a hímek szerelmi időszakában fába verik a fejüket. Ilyen hülyék a bogár férfiak.

A fadarazsak nedves faanyagot támadnak meg és álcáikból 3 év múlva fejlődnek csak ki, tehát gyakran a szekrényből jönnek elő.

A finisher olyan, hogy elől betöltik az aszfaltot, hátul kijön az út.

A férfi életkor szakaszai:

30 évesig fiatal, szertelen, boldog, 30-40 közt ökör (húzza az igát), 40-50 közt lókor (még neki-neki szalad), 50-60 közt csacsikor (olykor még megmakacsolja magát), 60 fölött kutyakor (már csak házőrzőnek jó).

„Mit visz magával vizsgára?” – „Ebédet, vacsorát, hálózsákot”.

„Mit tesz, ha magányosan megy este hazafelé, s látja, hogy hallgatók közelednek?” – „Szeretetre gondolok és futásnak eredek.”

„A vadőrök fogjanak össze, időt és fáradságot nem kímélve irtsák az orvvadászokat.”

29. Hazafias magatartás

int ismeretes Selmecen kezdetben a német és a latin nyelv volt a hivatalos nyelv 1868-ig. Az Erdészeti Intézetnek 1808ban való odatelepítése után azonban már megindult bizonyos törekvés a magyarlakta területekről jött diákok – bányászok és erdészek – közt a magyar szó használatára. Az 1848-as szabadságharcban tömegesen vettek részt, s ezért a tanítás szünetelt is. A hallgatók közül többen haltak hősi halált. Az ezen időről szóló feljegyzéseket nem kutatta még senki, állítólag az előzményeket megsemmisítették, s így csak szájhagyományokból ismeretesek. Tilleb János írja az 1930-ban kiadott „Mozgalmas napok Selmecbányán 1848-ban” című ismertetésében (275.oldal), hogy 1831-1833 években a nemzetiségi láz még nem uralta az akadémikusok kedélyét, csupán a csehek szeparálták el magukat és a többi hallgatóval alig érintkeztek.

M

A selmeci ev.liceumban l826-ban alakult a „Nemes magyar társaság”, mely 1844-től már „Magyar irodalmi társaság” néven lett ismert. 1842-ben a tót növendékek ennek ellensúlyozására megalakították az iskolai szláv egyesületet, hol szláv színdarabokat is adtak elő. 1840-től az akadémikus ok is nemzetiség szerint kezdtek csoportosulni s 1846-ban már az összes szláv hallgató egységes tömeget alkotott és ellenségesen viselkedtek a magyarokkal szemben. Ekkor alakították meg a „Slavia” egyesületet is. Az utasításokat Bécsből, Prágából és Pozsonyból kapták. A német érzelmű és nyelvű főiskolásokat a Burschenschaft kielégítette, hisz ott a német szokások szerint éltek és a német dalokat énekelték még hosszabb ideig. A magyar érzelműek még alárendelt szerepet játszottak, bár már ezek is mozgolódtak.

Az 1867-es kiegyezés utáni időben az ifjúság is kiharcolta, hogy az Akadémián a hivatalos nyelv a magyar legyen. A 1880-as évek elején pedig megalakult a német nevű, de magyaros szokásokat és szavakat ápoló Steingrube Nakköség (lásd 23. fejezet), a még létező német „Burschenschaft” szokások ellensúlyozására.

Az I. világháború idején a hallgatók kivétel nélkül katonai szolgálatot teljesítettek. A Trianon-i békeszerződésben Selmecet Csehszlovákiához csatolták, s így innen távozni kellett az Akadémiának.

Majdnem így járt a vegyes lakosságú, magyarok-németek által lakott Sopron. Mivel a selmeci Akadémiát 1919-ben Sopronba telepítették át, a volt hallgatók – még katonaruhában – jöttek Sopronba beiratkozni, folytatni az elkezdett éveket.

1921-ben a főiskolások testületileg vettek részt a nyugat magyarországi harcokban (154.kép), az ágfalvi ütközetben (154.a., 155. kép). Itt halt hősi halált Szechányi Elemér és Machatsek Gyula (155.a.kép. )

Emlékművüket 1943. szeptember 8-án állították fel a kurucdombi római katolikus templom melletti árkádos folyosón, amelyen István király átölel egy bányász és egy erdész egyenruhás alakot (155.b.kép).

Az „ágfalvi csata” és a két hősi halott főiskolás emlékét őrzi az Egyetem botanikus kertjében az egykori questura épülete előtt felállított obeliszk is, az „Őrtüzek”, amely már alig látható a bokrok sűrűjében.

Az Antant képviselői már elhatározták ugyan Sopronnak Burgenlandhoz csatolását, végül mégis népszavazást rendeltek el (156.kép). A főiskolásoknak köszönhető, hogy Sopron magyar maradt, sőt a „Civitas Fidelissima”, vagyis a leghűségesebb város lett. Ennek emlékére nevezték el a várostornyon a kaput a rajtalevő emléktábla után „Hűségkapunak” (157.kép), s ez lett a város címere is. Ennek emlékeiről szól Missuray Krug Lajos: „Tüzek a végeken” (168.kép) című könyve.

Az ifjúság és az Ifjúsági Kör Sopronban is tevékenyen résztvett a hazafias megmozdulásokban. Az 1935-től mindjobban erősödő német irányzat a helybeli német, úgynevezett „poncichter” (Bonenzüchet = babnevelő) lakosságot aktivizálta. A fiuk 1-2 tagtól eltekintve mindent megtettek ez ellen, sőt véres verekedésekben torolták meg egy-egy fiú megverését a poncichter negyedben.

Az „Anschluss” idején készültséget, járószolgálatot teljesítettek a főiskolások is. Nehogy az osztrák szabadcsapatok „betörjenek és levágják” Sopront. A Kurucdombon is volt összetűzés a „felheccelt” volksbundistákkal és az „Istenszékén” (Himmelstron) is megakadályoztak volksbundista összejövetelt. Az ágfalvi csata, hősi halottak és népszavazás emlékünnepét, március 15. és október 6. ünnepeket minden évben felvonulásokkal, az országzászló díszőrségével megtartották (157.a.kép) az Akadémia hallgatói.

Az ünnepségek később a háborús idők elején a rendőrség, sőt a kül- és belügy minisztérium tiltása ellenére is meg lettek tartva, ha nem is az előző évekhez hasonlóan.

Minden év március 15-én hazafias megmozdulás volt a színháznál levő Petőfi szobor előtt való tisztelgés. Az 1943-ban tartott ünnepségen felvett fotón az Ifjúsági Kör zászlója látható díszőrséggel és az egyenruhás század tisztelgése (157.a.kép).

Az Egyetem diáksága megleckéztette, majd eltávolította a Főiskoláról, majd a városból ia kiüldözte a „Német Birodalom”-ból ösztöndíjjal kiküldött, horogkeresztet viselő, a vendégjoggal csúfosan visszaélő és lázító fiukat.

1975-ben jelent meg Hiller István: „A soproni egyetemi hallgatók mozgalmai a két világháború között” (172.kép) című munkája, amely ezt az időszakot hosszan elemzi.

Az Ifjúsági Kör (12.c.kép) nemcsak a diákság klubja volt, hanem segélyeket is osztott a rászorulóknak, mint Selmecen lévő elődje. A segélyalap növelése érdekében a nyugatmagyarország legnívósabb bálját, az álarcos bált (97.kép) rendezték meg a farsangi főidényben. Kulturális vonatkozásban önálló műkedvelő előadásokat tartottak a városi színházban (Ruzsinszky László: „Soproni diákok” című három felvonásos operettjét, komoly és népi zenét, énekeket, stb.)

Működött még a Selmecen alakult SFAG (Selmeci Főiskolai Atlétikai Club), melynek még a kezdőbetűit sem kellett megváltoztatni. A sportolók komolyabb eredményeket is elértek.

30. Találkozók

H

a két férfi, – akik valaha Selmecen, vagy akár Sopronban is tanultak – valahol összetalálkozik, szívűk testvéri örömet érez, ellágyulva megölelik egymást, beszélgetnek a múltról, a fiatalságukról, mely örökké elkíséri őket. Még ha szerényebb körülmények közt is éltek, ifjúságukat mindig szépnek látják.

Az öt évenkénti találkozók fontos szerepet játszanak az Alma Materben végzett szakemberek életében. Ezeken a találkozókon felelevenítik a Főiskolán töltött éveket, emlékezetes eseményeket. Ismét átélik a balekvizsga, a szakestélyek, a hattyútollazás derűs pillanatait, a közös munka szépségeit, izgalmait, a tananyaghoz fűződő anekdotákat.

Az elhunyt professzorok, évfolyamtársak emléke is itt él tovább. Fát Ültetnek emlékükre, koszorút helyeznek el sírjaikon.

Szakestélyt tartanak, s miközben poharaikat emelgetik, visszaforgatják az időt.

Az egykori hallgatók közül sokan Sopronból nősültek. Érzelmi, rokoni kötelékek fűzik őket a városhoz, s ezért szabadságuk egy részét Sopronban töltik. Ilyenkor meglátogatják az Alma Matert is és érdeklődve „ellenőrzik” a mai balekok életét.

Az évfolyam találkozók új hagyományává vált a szakmai konzultáció, eszmecsere is. Nem egy új szakmai ötlet, együttműködés itt született, szinte észrevétlenül, mégis szükségszerűen. A továbbképző tanfolyamoknak különösen. vonzó oldala, hogy a volt diákok szeretett városukba térhetnek vissza tovább képezni magukat.

A találkozókat nagy levelezések, megbeszélések előzik meg. Rendszerint akad szakonként 1-2 fő, aki előkészíti és rendezi is ezeket a találkozókat, sőt az Alma Mater színhelyén élők is bekapcsolódnak ebbe, ők a rendezvények helyeit, kellékeit és a szállást biztosítják.

Ezeket a megbeszéléseket „Tájékoztató” vagy „Körlevél” szerkesztése és szétküldése követi Ezek lehetnek egyszerűek, mint az 1937-ban iratkozottaké, akik 45 éves kezdő és 40 éves végzős találkozójukra „Tájékoztató és felhívás”-t küldtek szét (158.kép).

Lehetnek rajzosak, mint az 1971-ben Miskolcon végzett bányamérnökök 5 éves találkozójára kiküldött „Körlevél” (159.kép). Vagy „steingrubeni” jellegű, mint az 1973-ban végzett erdészek soproni „Invitáló Czédulá”-ja (160.kép).

Amikor már visszaérkeztek a jelentkezések, megindult a meghívók megszerkesztése és szétküldése. Ezek már díszesebbek, ötletesebbek voltak. Egy ilyen a Sopronban, 1959-ben végzettek 5 éves találkozójának meghívója (161.kép), ahol a soproni hűségtorony és ciklámen, mellett az aknatorony a 6, fúrótorony a 4, erdő az 1 és földmérő a 9-es mezőben kiadta az 1964-es évet, s belsejében a volt valétálók nevéből írták fel az ÖT ÉVES szókat. Egy másik meghívó az 1971-ben végzett „bányaművelő tankör” 2,333 éves találkozójára hív (162.kép).

A találkozókon elmesélik életük addig eltelt szakaszát, a közben történt eseményeket, vígabb történeteket, s nem utolsó sorban visszaemlékeznek ifjúkori tetteikre, bűneikre.

A találkozó záróakkordjára elkészül a befizetett közköltség elszámolása is. Pl.:

Kedves ÉVFOLYAM TÁRSUNK!

10 éves találkozónk (sajnos) véget ért, lásd hát a gazdaságvezető elszámolását:

Részt vett 46 fő, befizetés (46 150 Ft) = 6.900,- Ft

Kiadások:

Halászlé főzése a Fertőn.

150, – Ft

Ajándék a buszvezetőnek

50, – Ft

Koszorú, virág Előkészítés, levelezés

720, – Ft 70, – Ft

Czigányzenekar

800, – Ft

Esti vacsora összköltsége

4558, – Ft

Zenekar vasárnap délelőtt

400, – Ft

Összesen:

6748, – Ft

Maradt:

152, – Ft 6900, – Ft

Ezen maradékot a következő találkozóig jó helyre elteszem (de én addig eliszom).

Nehogy elfeledd, mit fogyasztottunk el: Hubertuszon 36 fő:

- 90 üveg sör

Deákban 16 fő:

- 36 üveg sör

Fertőn 34 fő:

- 120 üveg sör

Vacsorán 46 fő:

- 140 üveg sör - 50 liter bor - 7 liter konyak

Reméljük jól érezted Magad feleségeddel (férjeddel) együtt. Következő találkozóig további fiatalodást és

Jó szerencsét! kíván A RENDEZŐSÉG 1964. május 31.

Nónius alias Gyökér

Itt kell megemlékeznünk a nagyobb központokban tartott úgynevezett asztaltársaságokról is. Mivel a főiskolás élet az összetartozásra és az együttérzésre nevelt, a volt főiskolások gyakran összejönnek egy-egy rövidebb-hosszabb együttlétre. Így Budapesten a Gellértben találkoznak minden csütörtökön a volt soproni főiskolások, másutt s így Pécsett, Tatabányán, de az ország nagyobb bányász-erdész városok közelében is vannak találkozók.

Mi csak a pécsiek összejöveteléről számolhatunk be. Itt minden hó 20-ika körüli csütörtök délután 16-20 óra között találkozunk egyikünk lakásának alagsorában, vikkendházában vagy présházában. Már az autóbusz megállókban találkozunk, s együtt megyünk ki, ahol a ház úrnője és ura fogad, s előkészítette már a szükséges inni valókat, megterített az étkezéshez. Egyik társunk, Molnár István ny. erdőmérnök van megbízva az ennivaló beszerzésével és elhozásával. Kiérve a tetthelyre – s mivel az asszonyok egy része is velünk jön a háziasszony szerepét mindannyian betöltve – szorgos kezek készítik el a gusztusos tálakat. Mi, férjek pedig ürítjük poharainkat a szorgos asszonyok egészségére.

Mikor mindezzel elkészültek, az ital és étel az asztalon van, névnapokon az asszonyoknak virág, a férfiaknak pezsgő átadása és felköszöntése folyik. Társunk halála és temetése után mi is megemlékezünk róla és emlékezetére ürítjük poharainkat. Majd elfogyasztjuk az ennivalót, iszunk rá pár pohár bort és elkezdődik az éneklés is. A hangulat szerint énekelünk bursnótákat, de az asszonyok kedvéért néha magyar nóták is elhangzanak.

Lassan eljön a búcsúzás ideje is. Ekkor elénekeljük a Bányász-, Erdész- és Kohász himnuszokat, majd a „Ballag már a vén diák”-ot..

Így múlik el minden hónap egyik csütörtök délutánja. Meg kell említeni, hogy legtöbbször nyugdíjasok vagyunk együtt, azonban már több esetben jöttek aktív dolgozók, sőt nagyatádiak, fiatal kezdő erdész és kohász is. Jó volna ilyen rövid leírásban tudni legalább a többi közös helyen történt összejövetelekről is. Kérünk benneteket, írjatok kiegészítéseket jelen visszaemlékezéseinkhez Ti is!

31. Utószó

Í

gy zajlott régebben a diákélet vidámabb oldala Selmecen és Sopronban is. Így tanultak, így vizsgáztak a balekok az öregek, a Firmák iskolájában és így éltek tovább, mint kohlenbrennerek, firmák és veteránok, végül kint az életben az ultra supra veteranisszimuszok is ezekre emlékeznek, s szebbé teszik vele öreg napjaikat. Igazán nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, mennyivel színesebb, emlékezetesebb lenne a mai diákélet is, ha ezek a szokások, hagyományok tovább élnének, újjászületnének.

Igyekeztünk lehetőleg hü képet adni a selmeci-soproni diákéletről, annak keletkezéséről, változásairól, fejlődéséről, valamint az életbe kikerült volt diákok hagyományőrző szokásairól.

Megpróbáltunk kellő humoros hangot adni, megütni, mint amilyen az egész diákéletünk volt. Néha kissé hosszadalmasan is irtunk, mivel nemcsak a mostani és hajdani „selmeci” diákok részére jegyeztük fel a régiek és saját emlékeinket. Talán kicsit érzelgősen is irtunk, de oly jól esett visszaemlékezni ifjúságunk minden humorát kielégítő, s vidáman eltöltött diákévekre. Felújítani az elmúlt idők szellemét, mely elkísér életünk végéig, visszaálmodni a vidám, könnyelmű és boldog diákéveket és talán meg is könnyezni az örökre eltűnt ifjúságunkat.

Köszönetet mondunk ezért a sírjaikban porladó Firmáknak, hogy megalapították, kifejlesztették és reánk hagyták azt a sok-sok szép szokást, mókát, melyet mi is igyekszünk továbbadni.

Kérünk ezért mindenkit, aki valaha is „selmeci diák”-nak érezte magát és valami újabbat is tud, fogjon tollat és írja meg az ő élményeit is. Titeket pedig, fiatalok, kérünk, őrizzétek meg és adjátok tovább Ti is, amit ük-, déd-, nagyapátok megőrzött és továbbadott.

Jelen kiadványunkat csak kezdetnek tartjuk. A kiegészítéseket, a lektorálásnál, az engedélyezésnél felmerült pótlásokat egy újabb, 2. kiadásban kívánjuk közreadni. A kiegészített példányt érdeklődés esetén szívesen. és díjmentesen rendelkezésre bocsátjuk, hogy az országban szükséges példányszámot előállíthassák, esetleg színes képnyomattal.

Pécs, 1984. június hó

Sik Lajos

32. Melléklet A Magyar Király Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola rendszabályaihoz.

A Főiskola célja

Feladata tudományos alapon mérnököket nevelni, de azt nem kell komolyan venni. A fiuk sem veszik komolyan.

Osztályok

A Főiskola három osztályra oszlik, úgymint:

I.

osztály:

Amikor még semmi sem vagy (balek-kor)

II. osztály: Amikor a naiv emberek még azt hiszik, hogy lesz belőled mérnök (hallgató és listás korszak). III. osztály: Amikor már zord atyád is belátta, hogy nem lesz belőled mérnök. (Most már tényleg érdemes elkezdeni a Matek II. tanulását.)

A tanulmányi idő

A tanulmányi idő szemeszterekkel mérik, de ez túl kicsi egységnek bizonyult. A Minisztériumban most tárgyalják a rektorátus javaslatát, az évtizednek, mint mértékegységnek a bevezetését. Így reális.

Felvétel

Első évfolyamra szeptember 10-ig kell jelentkezni. Később jelentkezők előnyben. A kérvényhez csatolandó: 1. Érettségi bizonyítva. Fontos, hogy elégségesnél jobb jel ne legyen. Ide nem szokás jó érettségivel jönni, kár a föld alá az ész. 2. Közjegyzőileg hitelesített kötelezvény, mely szerint 10 éven belül nem fogsz végezni, s így nem növeled az állástalanok számát.

Az október havi felvételnél a személyes jelentkezés szükséges, mert a beadandó fénykép után. adják ki az indexet. Előadásokon azonban nem szükséges a személyes jelenlét.

A tanév

A tanév egy hónappal később kezdődik, mint az alsóbbrendű iskolák (egyetemek) tanévei. Ennek célja kultúrfölényünk kidomborítása. A tanév áll egy karácsonyi és egy húsvéti szünetből, meg két vizsgahónapból. Ilyenkor, ha akarnál sem hallgathatnál előadásokat. A közbülső rövid időszakokat a vizsgahónapra való szorgos előkészületekkel töltheted.

Tandíjak

Eltekintve néhány jelentéktelen mellékkiadásoktól (lakbér, beiratkozási díj, stb.), melyeket úgyis jó atyád fizet, a következőket ajánlatos szem előtt tartani:

1. A sör ára magas, legjobb, ha feliratod. 2. UV díja 10 pengő, ezért kár is utóvizsgázni. 3. Éjjeli csendháborítás díja első alkalommal 5 pengő, később már olyan. gyakorlatra teszel szert, hogy nem csíp meg a rendőr.

4. Kölcsönpénz kamatlába olyan magas, csak a barátaidtól kérj, számítanak kamatot, de többet kérnek vissza.

mert azok nem

Vizsgák

A múlt század elejétől visszamaradt udvariassági látogatások. Arra valók, hogy a profok évente legalább egyszer minden hallgatójukkal szíves szóval elbeszélgessenek. A diákok rokonszenves volta bizonyítja, hogy ezeket a beszélgetéseket a profok sűrűn, megismételtetik.

Tanulmányi rend

Az ember I. éves korában, megpróbál tanulni és elkészít 3 rajzot, melyeket februárban visszakap mint használhatatlanokat. Februárban levizsgázik üzemi számvitelből és megbukik matekból. Júliusban újra megbukik matekból, ezért több vizsgát nem tehet le, mondván, hogy matekot kell tanulnia. II. évben, a helyzet ugyanez ábrázolóval és kémiával súlyosbítva. Ilyenkor az ember rendesen két babonás szép szemnek álmodozója lett már. Tessék ilyenkor integrálni. Azután, listaévek következnek, egy, kettő vagy több, aszerint, hogy jó atyádnak mekkora a türelme. Egyébként pár év múlva az I. éves vizsgákat nyugodtan lerakhatod, nem kell attól félned, hogy túl gyorsan, készen leszel.

Oklevél

Pont a mondat végén. Nagy PONT. Pecsétes írás, hogy mérnök lettél. Azért adják írásban, mert másként el sem hinnéd és a régi lendület erejénél fogva esetleg még tovább akarnál tanulni. Az oklevelet átveszi az ember, kifizeti a díjakat és azután, elkezdi énekelni a régi nótát: „Mit kezdjek én, szegény tatár…”

Így ér véget a Főiskolás diákélet.

1930.

_______________________

Az Egyetemmé lett Főiskola új szabályzata.

1.

Az önálló Főiskola egyetlen. célja volt: egyetemi rangra emelkedni. Az egyetemi rangra emelkedett Főiskolának egyetlen célja most önállónak lenni.

2.

Ezután bárkit felvesznek a Főiskolára. A felvételihez nem kell érettségi sem, meg azt sem kell igazolni, hogy megszülettél, mert azt úgyis elhiszik.

3.

Eddig 4 osztály volt: bányász, vaskohász, fémkohász és erdész. Most, mivel beolvadunk, még nincs eldöntve, hogy a kohászok hova tartoznak. A bányászok beolvadnak a műegyetemisták közé, az erdészek a közgazdászokhoz csatlakoznak. A kohászoknak maradnak az állatorvosok.

4.

A tanulmányi idő eddig 4 év volt, de még nem akadt olyan halandó, aki 4 év alatt végzett volna, tekintve, hogy 4 év hallgatáson kívül ott volt még két szigorlat. Most azután eltörlik a szigorlatokat. Csak hallgatni kell, szigorlatozni nem.

5.

A vizsgákat is csak az teszi le, aki akarja.

6.

Vizsgadíj, tandíj nincs, hisz úgysem a Főiskola pénztárába folynak be azután., hanem a műegyetemébe, ott meg úgyis sokan vannak, akik elbuknak helyettünk.

7.

A tanév ezentúl nem októberben kezdődik és júniusban végződik, hanem a műegyetem szerint. Miután csak az jön fel hallgatni, aki akar, beiratkozásnál beírat egy itt élő barátod, ugyanő jelentkezik a katalógus olvasásnál is helyetted.

8.

Legnagyobb előny és vívmány az, hogy lehet, mint a jogot, magánúton is végezni. Ez azért van, mert úgysem kell hallgatni, akkor miért nem lehetne valaki magán nemtanuló.

9.

A gyakorlatokat eltörlik.

10.

Akik feltétlenül hallgatni akarnak, azok Pesten, vagy Sopronban, vagy esetleg Pest és Sopron között is hallgathatnak. Bevezetik amerikai mintára az úgynevezett mozgó iskola vonatot, minden állomáson más-más prof száll fel és ad le a következő megállóig. Itt lesz egy kis komplikáció. Pl.: Kápolnay prof nem tudja ily rövid idő alatt befejezni a mondatát, Boleman profnak nem lesz szinkron órája, Pattantyúsnak menetrend szerint kell befejeznie az előadását, Solt prof nem tudja bemutatni a cimbora-kötőt. Walek prof nem ad le, mert ő vezeti a vasutat, Fehér prof a kor szellemével haladva repülőgépről fog leadni, Józis I. léghajón kíséri.

11.

A tanulmányi rend átalakításának legfontosabb vívmánya a szünetek meghosszabbítása. Karácsonyi szünet egy és fél hónap, tekintettel a farsangra, vizsgahónap nem lesz, mivel nem kell vizsgázni.

12.

Oklevelet mindenki kap, aki lehallgatta a 4 évet, ha legalább 3 tárgyból vizsgázik. Ha nagyon akarja, a doktori címet is megkaphatja – azt azonban kérvényezni kell.

1934.

SZABÁLYZAT

A doktori cím megszerzéséről

1. A Főiskola az oly végzett hallgatókat, akik a Főiskolától valamely tévedés folytán mégis oklevelet kaptak, szigorú vizsgálat alapján, doktorokká képezi.

2. Mindazok, akik a Főiskolán 10 év alatt nem szereztek oklevelet, érdemeikért tiszteletbeli doktorátust nyernek.

3. A doktori cím csak sallang. Nem azt jelenti, hogy viselőik okosabbak, mint a nem doktorok, sőt ellenkezőleg azt mutatja, ostobák, mert még akkor is tovább tanultak, amikor már nem volt muszáj.

4. Olyan jelöltek, akik főiskolai oklevelüket külföldön szerezték meg, csak akkor bocsátatnak doktori szigorlatra, ha az ifjúság számára kellő számú sörös hordókat gurítanák.

5. A doktori szigorlatra jelentkező folyamodványához csatolandó mellékletek: a.

életrajz, minden kompromittáló adat mellőzésével. Legjobb, ha a jelölt édesapja írja meg, mert ő tud legkevesebbet a fia stiklijeiről,

b.

nagykorúság igazolása kellő számú szerelmes levél, zálogcédula és csendháborítási idézéssel,

c.

magyar nyelvű doktori értekezés. Nem kell odaírni, hogy honnan, másolta le.

6. A doktori szigorlatoknak egy fő és két melléktárgya van. A tárgyakat a jelölt választja. A főtárgyat egy cédulára írja, kalapba teszi és a kisleánnyal kihuzatja. A melléktárgyakból a szigorlat e tudományoknak csak bizonyos, a jelölttől kiválasztott körére terjed, vagyis arról felel, amiről akar, a kérdés tilos. Éppen ezért a profok mellőzendők.

7. A doktori szigorlat alapja a doktori értekezés. Ez úgy készül, hogy az ember 10 régi könyvből kiír egy újat. Fontos, hogy többször használjon doktori szakkifejezéseket, mint pl. „kutatásaim alapján.” vagy „szemben az eddigi teóriával megállapítom...” stb.

8. A szóbeli szigorlatok nyilvánosak, hogy a jelölt barátai is megjelenhessenek rajta, s tapsukkal segíthessenek. Ez fontos a tudomány szempontjából.

9. A szigorlat megkezdésekor a jelölt becsületszavával köteles megfogadni, hogy a szigorlat tárgya körébe tartozó kérdésekről élete végéig nem ír. Nehogy kompromittálja a Főiskolát.

10. A szigorlat befejezése után a tanárok saját kezűleg beírják a szigorlati jegyzőkönyvbe, hogy „kitűnően megfelelt”. Más osztályzat nincs, mert aki Fehér Dániel, Walek Károly, Vendel Miklós, Szoboszlay Kornél, Tettamanti Jenő, Cotel Ernő és Krippel Móric vizsgáit megúszta, annak a szigorlat már csak gyerekjáték.

11. Pótszigorlat nincs. A jelölt nem bukhat meg, mert ha megbuknék, az a tanárai szégyene volna, miért nem tanították meg jobban.

12. A szigorlat letevése után a jelölteket főiskolai doktorokká avatják, ezután reggelig a Pannóniában éltetik. Az új doktor fizet. Úgy kell neki, miért akart felkapaszkodni az uborkafára.

13. Azok, akik a „főiskolai hallgató” címet 30 évig jogosan viselték, azoknak a Főiskola nejük, gyermekeik és unokáik jelenlétében díszdoktori oklevelet ad.

33. Irodalom 1.

Faller Gusztáv: A selmeci magyar királyi Bányász- és Erdész Akadémia évszázados fennállásának emlékkönyve. Gedenkbuch zur hundertjarigen, Gründung der königl. Ungarischen, Berg- und ForstAkademie in Schemnitz 1770-1870. (Selmec 1871) (Széchenyi könyvtár 183.875) (163.kép).

2.

Gr. Zichy Géza: A leányvári boszorkány (1881).

3.

Vadas Jenő: A selmecbányai m.kir Erdőakadémia története és ismertetője, (Budapest, 1896.) (164.kép).

4.

Zivuska Jenő: A selmeci m.kir. Bányász- és Erdész Akadémia Ifjúsági Körének Millenniumi Emlékirata 1763-1896. (Debrecen, 1896) (165.kép).

5.

Pauer János: A selmecbányai m.kir. Bányászati- és Erdészeti Akadémia története alapításától, vagyis 1770tól kezdve az 1895-96. tanév végéig. (Selmec, 1896).

6.

Lovik Károly: A leányvásári boszorkány (1897)

7.

Tassonyi Ernő: Aki a párját keresi (Selmecbánya, 1905)

8.

M.kir. Bányászati- és Erdészeti Főiskola ügyrendje. 1905. (Széchenyi könyvtár 204.282)

9.

Zivuska Jenő: A megreformált Akadémia (Ungvár, 1906)

10. Schindler György: A selmeci céhek élete (Selmec, 1909) (Pécsi Jogtudományi Egyetem} (166/1.kép).

11. Aradi János: Egy öreg bányász visszaemlékezései (Budapest, 1910) (167.kép)

12.

Vlahovic Josef: Die Bergakadémie in Banska Stavinca im XVIII. Jahrhundert (Széchenyi könyvtár 0C.54.516)

13. Miha1ovits János: A m.kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola múltja és jelene. (Sopron, 1926.)

14. Missuray Krug Lajos: Tüzek a végeken. Selmectő1 Sopronig. (Sopron, 1930) (168.kép).

15. Becilaqua Borsodi Béla: Magyar Gaudeamus (1932.)

16. Ruzsinszky László: Tempus (Sopron, 1932)

17. Kosáryné Réz Lola: Selmeci diákok (Budapest, 1933)

18. Kosáryné Réz Lola: Selmeci öregdiák emlékszik (Budapest, 1933)

19. Dr Lessenyi Ferenc: A selmecbányai Bányászati- és Erdészeti Főiskola története (Sopron, 1936.)

20. Selmecbányaiak évkönyve (Budapest, 1936) (Pécsi Egyetemi Könyvtár 48019)

21.

dr. Miha1ovits János: Az első Bányatisztképző iskola alapítása Magyarországon (Sopron, 1938) (Pécsi Egyetemi Könyvtár 72310.0. füzet)

22. dr.Dr.h.c. Tárczy Hornoch Antal: Mikoviny Sámuel, a selmeci Bányatisztképző Intézet első tanára (Sopron, 1938.) (P.E.kt. 72310.1.füzet) (170/2.kép)

23.

dr. Miha1ovits János: A selmeci Bányászati Akadémia alapítása és fejlődése 1846-ig. (Sopron, 1938) (P.E.kt. 72310.2.füzet) (270/3.kép).

24. Dr. Proszt János: A se1meci Bányászati Akadémia, mint a kémiai tudományos kutató bölcsője hazánkban. (Sopron, 1938.) (P.E.kt.72310. 3.füzet) (170/4.kép).

25. Dr. Lessenyi Ferenc: Erdészeti szakművelődésünk és felsőbb erdészeti szakoktatásunk történeti alapjai. (Sopron, 1940.) (P.E.kt.72310.5. füzet) (170/5.kép)

26. dr. Lessenyi Ferenc: A selmecbányai Erdészeti Tanintézet története 1808-1846 (Sopron, 1958.) (Széchényi könyvtár.C.25.340)

27. A 150 éves Erdészeti Akadémia Emlékkönyve (Vancouver, 1959).

28. Selmecbánya ünnepnapjai (200 éves jubileumi emlékkönyv) (Selmec, 1964.)

29. Erdészeti és Faipari. Egyetem (Sopron, 1966.) (P.E.kt. 13007-k) (171.kép).

30. Király Pál: Országos Erdészeti Egyesület története. (Budapest,1966)

31. Hiller István: Az ifjúsági mozgalom 10 esztendeje Sopronban 1957-1967. (Sopron, 1967.) (172.kép)

32.

Sikos Endre: A 200 éves Selmeci Főiskola és a selmeci diákszokások (Budapest, 1967.) (Széch.kt.OD.25.666)

33. Vörös Antal: Óvár, óvár... (Budapest, 1968.) (P.Szsz.kt. 378.k97). (172/1.kép).

34. Gombár József: Diákmozgalmak nyugaton (Budapest,1969.) (P.E.kt.198750)

35.

Erdészetiés Faipari Egyetem Jubileumi (Széch.kt.P.8.871.,P.E.kt.C.16.736) (173.kép).

évkönyve

1919-1969

(Sopron,

1970.)

36. dr. Herpai Imre: Mindnyájan, voltunk (1970.)

37.

Gyulai Zoltán: A magyarországi bányabiztos képzés és a selmeci Akadémia (Budapest, 197l.) (Széch.kt.D.30.277)

38. dr. Béldi Ferenc: Alma Mater Sopron (Sopron, 1972) (174.kép)

39. A balek tudnivalói (Miskolc, 1973.) (174/a.kép)

40. dr. Hiller István: A soproni egyetemi hallgatók mozgalmai a két világháború között 1919-1945. (Sopron, 1975.) (Széch.kt.C.68.417)

41.

Wissenshaftliche Gesellschaften Academien und Hochschule in 18. Jahrhundert (Berlin, 1976) (Széch.kt.OC.54.516)

42. Pedagógiai lexikon (Budapest,1976) (P.E.kt.S.6802)

43.

Gyárfás Endre és Kecskeméti András: Avatástól ballagásig (diákdalok-diákszokások)(Budapest, 1977) (P.Sz.kt.371G78) (174/b.kép)

44. Viczián János: Magyar egyetemi és főiskolai diáklapok bib1iográfiája (Budapest, 1978) (174/C.kép)

45. Erdészeti és Faipari Egyetem (Sopron, 1979) (P.E.kt.27132) (175.kép)

46. Kiss Csaba: Vocem preco 1966-1981 (Budapest, 1981) (176.kép)

47. dr. Igmándy Zoltán: Hagyományaink (Sopron, 1981)

48. Érem és pakett gyűjtemény (Oroszlány, 1982)

49. Ravasz János: Pécs Tudomány Egyetem 1923-1950 között (kézirat) (Pécs, 1983) (Pécs Egyetemi Könyvtár O.378.4.Kr.43.)

50. Splény Béla: Emlékirat (Budapest, 1984)

51.

Zsámboky László és dr. Hiller István: A selmeci Bányászati- és Erdészeti akadémia oktatóinak rövid életrajza és szakirodalmi munkássága 1735-1918. (Miskolc Nehézipari Egyetem 1984.)

52. Somogyvári Gyula: És mégis élünk

53. Ballai Mária: Vaskúti Sándor

54. Vivat Academia (Budapest, 1985.)

Értekezések

1.

Szent Péteri Imre: A selmeci kir. Bánya-academiáról egy-két szó (Tudományos gyűjtemény 1824. I. kötet)

2.

Bruckner Nándor: Selmeci diákélet (1890-ben valétált)

3.

Feremartoni Nagy Sándor: Emlékeim (1903-ban valétált)

4.

Vörös Ferenc: Adalékok a selmeci diákélet történetéhez (1909.32.p.)

5.

Tilesch János: Visszaemlékezések, 1930.

6.

Tilesch János: Mozgalmas napok Selmecen 1848-ban (Soproni Egyetemi Könyvtár)

7.

Fekete Zoltán: Emlékirat a m.kir. Bányamérnöki- és Erdőmérnöki Főiskola fenntartásáról (Sopron, 1933.) (Széch.kt.16825.P.E.kt 24733)

8.

Simándy László: 1961-1970 összejövetelek jegyzőkönyvei .

9.

dr. Mohi Rezső: 55 év után újra Selmecbányán (Miskolci Nehézipari Egyetem 1964.előadása)

10. dr. Mohi Rezső: Selmeci emlékek (Miskolci Egyetem 1965. előadása) (Széch.kt.XD 26124) (180.kép)

11. Diákhagyományok Sopron '72. (Sopron ,1972) (Széch.kt.MB 71898)

12. dr. Ormos Károly: A selmeci diákhagyományok eredet (mecseki Liasz Klub 1978. előadás)

13. dr. Nemky Ernő: Selmec-soproni főiskolás hagyományok (Soproni Központi Bányászati Múzeum, 1979)

14.

Boros György: Megemlékezés a soproni diákévekről 1919-1924. (Aranydiplomás mérnökök klubja 1980.előadás)

15.

Hibány Albert: Hozzászólások dr. Kiss László: Diákhagyományok c. cikkéhez 1980. (Soproni Központi Bányászati Múzeum)

16. dr. Igmándy: Hagyományaink (Sopron Egyetemi Könyvtár) (Széchenyi Könyvtár D.40.2509)

Folyóiratok

1.

Selmecbányai Híradó: Hoffmann Géza: Pipifax

2.

3.

A valéta (1890. évi 1. számából) Valétások búcsúja (1906. évi 23. számából)

Selmecbánya: Selmeci lányok (1919. évi 15. számából)

Selmeci Újság: A főiskolai ifjúság kivonulása november l-én elhunyt tanáraik és társaik sírjához (1906 évi nov.8. szám), Erdésztemetés (1906. dec.13-i szám), Qualitativ szakestély (1908.jan.30.szám)

4.

Bástyánk: Róth Gyula: A selmeci diákéletről (1943.)

5.

Soproni Szemle: dr. Faller Jenő: A ballagásról (1966.évi 36-44. old) (Széch.kt.XC. 55.922)

6.

Bányászati és Kohászati Lapok:

Tilesch János: A selmeci akadémikusok szokásainak eredete (1930.évi 22.,24.szám) dr. Faller Jenő: Mikoviny Sámuel szerepe a selmeci bányászat történetében (1939.évi 270.és 288.old.) dr. Faller Jenő: Zenélő klopacska (196l.évi 11.szám) dr. Faller Jenő: Régi selmeci daloskönyv (1962.év 12.szám) dr. Faller Jenő: Selmeci valétakönyvek és valétaivek (1963.évi 3.sz.) dr. Faller Jenő: A farbőr használatának eredete (1963. évi 12.sz.) dr. Faller Jenő: Selmeci diákújságok (1964.évi 8.sz.)

dr. Faller Jenő: A farbőr ugrásról (1966.évi 5.sz.) dr. Faller Jenő: Az Akadémia alapításának 200. évfordulója Selmecbányán (l964.évi l2.szám) dr. Kiss László: Hagyományaink (1976.évi.3.sz.)

[1]

Ma Deák tér ismét a neve

[2]

Ma Várkerület ismét a neve

[3]

Ma a Magyar Művelődés Háza nevet viseli

Szerkesztette: Primusz Péter a. Bohém OEMH