Vodafone
mobilok
Újdonságok Egyenesen a gyártósorról
Üzleti készülékek Az aktatáska lakói
Készülékek A-Z Egymás mellett
2008/II.
Fejlôdô mobilok
04
Újdonságok
06
Divattelefonok
10
Üzleti készülékek
16
Multimédiás készülékek
22
Vezeték nélküli internet
26
Készülékek A-Z
28
Fontos tudnivalók
40
3
Fejlôdô mobilok
Helymeghat ározás telefonnal Dobd el az autóstérképet: egyre több olyan mobil lát napvilágot, amelyek a hagyományos telefonfunkciókon kívül beépített GPS rendszerrel is bírnak.
a nyár, akkor napsütés, vakáció és sok-sok utazás! Utóbbi egyik hátulütôje, hogy ha az ember ismeretlen terepen jár, bizony könnyen eltévedhet. A technológiának hála azonban, ez már egyre ritkábban fordulhat elô. Manapság a hagyományos autóstérkép egyeduralma hanyatlóban van, hiszen egyre inkább átveszi helyét a GPS, azaz a Globális Helymeghatározó Rendszer. Ezt a mûholdas rendszert eredetileg az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma fejlesztette ki, tehát mûködése hajnalán katonai célokat szolgált.
H
nem meglepô, ha olyan gépkocsik gördülnek le a gyártósorról, amelyekbe már gyárilag beépítik a rendszert – bár ez még nem általános. Mindenesetre népszerûségét mutatja, hogy egyre több mobilgyártó dob piacra olyan készülékeket, amelyek rendelkeznek GPS-szel. Elég csak a Nokia N95-öt említeni, amellyel új szintre lépett a mobiltelefonok kapacitása, vagy a Sony Ericsson P1i-t, amely a japán-svéd cég egyik csúcsragadozója, de a Vodafone kínálatában ott van a BlackBerry8310, a Samsung I550, a Nokia N6110 Navigator és a Nokia E65 is.
Jó ha tudod: a Vodafone kínálatában található GPS-szel felszerelt készülékeket eltérô szolgáltatással tudod igénybe venni. A részletekrôl érdeklôdj márkakereskedôinknél, vagy látogass el a www.vodafone.hu weboldalra!
Szerencsére azonban ma már a civil életben is egyre inkább terjedôben van, olyannyira, hogy egyre kevésbé számít luxuscikknek. Egyáltalán 4
5
Újdonságok
Slide a javából! Samsung J700v A J700v tovább gyarapítja a dél-koreai gyártó slide telefonjainak sorát. Ugyan a készülék nem rendelkezik forradalmi újításokkal, mégis nagy tételben fogadhatunk arra, hogy hamarosan népes rajongótábora lesz. Köszönhetô ez elsôsorban rendkívül elegáns külsejének és finom vonalvezetésének, valamint belsô értékeinek, amelyek között mindenre kiterjedô szervezôfunkciókat, kamerátt és MP3-lejátszót is találsz. Tény: ha a ódás. J700v-t választod, nem érhet csalódás. • • • • • •
6
MP3-lejátszó 1,3 mexapixeles kameraa 4x zoom Bluetooth Java játékok Vodafone live!
7
Újdonságok
Egyenesen a gyártósorról Újdonságok A sokoldalúság csúcsa A klasszikus vonalvezetésû okostelefont nem tudod zavarba hozni: felhasználóbarát alkalmazásai minden igényt kielégítenek. Egy kifejezetten kezes, okos, sokoldalú készülék, ami magasan átviszi a XXI. században a mobiltelefonokkal szemben támasztott mércét.
Nokia 6124 • • • • • • 8
3G • HSDPA 2 megapixeles kamera 35 Mb belsô memória (bôvíthetô) MMS / GPRS Internet E-mail kliens Bluetooth
Új
Új
Samsung M620
LG KP230
• • • •
MP3-lejátszó Beépített kamera LCD kijelzô Bluetooth
• • • • • •
500 férôhelyes telefonkönyv Hangrögzítô Beépített kamera GPRS WAP MMS Vodafone live! 9
Divattelefonok
Ékkô Sony Ericsson W890i A svéd-japán óriáscég walkmanmobil-sorozatának igazi ékköve, amely ezúttal nem csak belsô alkalmazásai, de izgalmas formatervezése miatt is felhívja magára a figyelmet. A sorozat többi tagjához hasonlóan a W890i is a zenelejátszásban domborít nagyot: a hangszínszabályozó mellett többek között Megabass színesíti az eszköztárat. Az extrákban más egyéb mellett játékokat, diktafont és egy helymeghatározó alkalmazást találhatsz. A W890i minden kétséget kizáróan egy felsôkategóriás modell, amely képes kielégíteni a legvérmesebb elvárásokat is. • • • • • • • • 10
3,2 megapixeles kamera FM rádió 3G • HSDPA MP3-lejátszó Bluetooth E-mail kliens MMS / GPRS Internet Vodafone live! 11
Divattelefonok
Divatdiktáto rok Porsche, szerelem Porsche P’9521 Manapság már senki sem húzza fel a szemöldökét, ha a legnagyobb divatcégek is megjelennek a mobilpiacon azzal, hogy nevüket adják egy-egy készülékhez: elég csak az Armanira vagy a Guccira gondolni. De mi történik akkor, ha egy, eddig jórészt sportautóiról világhírnevet szerzett cég tûnik fel a palettán? A válasz a Porsche P’9521. A német autógyártó ezúttal nem a dugattyúk vagy a kipufogók terén alkotott nagyot: olyan kinyitható telefont tett le az asztalra, ami garantáltan maradandó értéknek bizonyul, elég csak a PIN kódot kiváltó ujjlenyomatleolvasót említeni.
• • • • • •
3,2 megapixeles kamera MP3-lejátszó 180 fokban forgatható képernyô rnyô Bluetooth GPRS Internet E-mail kliens
Exkluzív, limitált példányszámú készülék, kizárólag a Vodafone néhány üzletében hozzáférhetô! 12
13
Divattelefonok
Divatdiktátorok Trendi mobilok
A kisokos kis A legn legnagyobb készülékgyár eezúttal a középkategóriás mobilok rajongóit örvendezteti meg örvend egy iga igazán jól sikerült darabbal. darabb
Luxuspenge A legendás penge új változata már önmagában is nagyot robban, de az amerikai gyár még csavart rajta egyet, és ínyenceknek kínálja a V8 Luxury-t.
Motorola V8 Luxury
Nokia 6555
• • • • •
• • • • •
Beépített kamera MMS • GPRS Internet Videofelvétel és -lejátszás MP3-lejátszó Zeneletöltés
Beépített kamera Videofelvétel és -lejátszás zás MP3-lejátszó Mobil TV és Videók Vodafone live!
Hamarosan! 14
15
Üzleti készülékek
Társ az üzletben Blackberry 8310 Egy üzletembernek ma már elképzelhetetlen akár csak percekre is magára hagynia e-mail postafiókját, vagy telefonját. Ebben hasznos segítség lehet a BlackBerry 8310, amely azon túl, hogy mindent tud, amit egy hagyományos mobil, csatlakoztatható az irodai levelezôrendszerhez, így a megbeszélések ideje alatt sem állnak meg a sürgôs üzleti ügyek. Emellett a 8310-es QWERTY billentyûzettel van felvértezve, így akár SMS vagy e-mail is könnyedén küldhetô a segítségével.
• • • • • •
65 ezer színû kijelzô BlackBerry E-mail QWERTY billentyûzet MP3-lejátszó Bluetooth GPS navigáció
16
17
Üzleti készülékek
Az aktatáska lakói Üzleti készülékek Praktikus penge Praktiku Az egysze egyszerû, cseppet sem hivalkodó külsô rend rendkívül sokoldalú, praktikus és a mind mindennapokban nélkülözhetetlen alkalmazásokat rejt. alkalmazá
Tökéletes üzlettárs Egy, a tökéletességgel vetekedô telefon, ami maximálisan betölti azt a szerepet, amelyre készítôi szánták: a stílusos és felhasználóbarát dizájn értékes belsô tartalmakkal párosul.
Nokia E51
Motorola W490
• • • • • •
• • • • • •
18
Beépített kamera MMS • GPRS Internet Mobil TV és videók 3G szolgáltatások Videofelvétel és -lejátszás Bluetooth
Beépített kamera Bluetooth MP3-lejátszó MMS Hangfelismerés Vodafone live!
19
Üzleti készülékek
Az aktatáska lakói Üzleti készülékek Zene nélkül mit érsz?
Nem csak üzlettárs A 3G és HSDPA szolgáltatások elérésével felvértezett készülék az üzleti élet mellett a szórakozásban is segít MP3-lejátszójával és a beépített GPS-szel.
A walkmanmobil-sorozatot erôsítô W910i nem csupán praktikus telefon, de nagyszerû zenelejátszó is. Rendszerezd kedvenc dalaidat, hallgass hangoskönyveket – vagy élvezd a ragyogó, kristálytiszta képernyô nyújtotta lehetôségeket!
Samsung I550v
Sony Ericsson W910i
• • • • • • • •
• • • • • • •
20
3,2 megapixeles kamera 3G szolgáltatások HSDPA MP3-lejátszó Videotelefonálás Bluetooth GPS navigáció Vodafone live!
2 megapixeles kamera Bluetooth 3G szolgáltatások HSDPA MP3-lejátszó FM rádió Vodafone live!
21
Multimédiás készülékek
Nagyot Soul Samsung U900 Soul Kétségtelen, hogy az U900 a Samsung Ultra-sorozatának eddigi legragyogóbb darabja, a dél-koreai cég 2008-as zászlóshajója. Vigyázz, mert ha sok idôt töltesz vele, egyszerûen magába szippant, és többé nem enged. Fémes külsejével, hatalmas képernyôjével, lenyûgözô tudásával könnyen a rabjává tesz. Könnyen kezelhetô, logikus felépítésével és felhasználóbarát alkalmazásaival messzemenôen kielégíti a mobiltelefonokkal szemben a XXI. században támasztott elvárásokat.
• • • • • •
Érintôképernyô 3G szolgáltatások FM rádió Bluetooth 5 megapixeles kamera 128 MB belsô memória (bôvíthetô) • HSDPA • Vodafone live!
22
23
Multimédiás készülékek
Igazi képmut atók Multimédiás telefonok
Sony Ericsson K770i • • • • • • •
Csúcsragadozó C S Szinte kihasználhatatlan a széleskörû tudása, ráadásul mindezt egy igazán dizájnos formába ö öntötték a finn mérnökök.
3G szolgáltatások Beépített kamera Videotelefonálás Videofelvétel és -lejátszás FM rádió MP3-lejátszó Vodafone live!
Sugárzó stílus
Nokia N95 • • • • • • • 24
3G szolgáltatások Beépített kamera Videotelefonálás Videofelvétel és -lejátszás MP3-lejátszó beépített GPS Vodafone live!
Amellett, hogy szinte minden elérhetô szolgáltatással fel van ruházva, a K770i egy igazi divatos kiegészítô is.
25
Vezeték nélküli internet Tartalom
Internet a Vodafone-tól A Vodafone Internet segítségével vezeték nélkül, szélessávon kapcsolódhatsz az internetre, hordozható és asztali számítógéppel egyaránt. Internet csomagot minden igényre Különféle csomagokat alakítottunk ki, hogy minden internetezô megtalálja a szokásaihoz passzolót. Válaszd a Számodra megfelelôt már havi 2 000 Ft-tól egészen a megalkuvás nélküli, normál használat mellett korlátlan internetelérést biztosító csomagunkig. Ha csak idônkénti internetezésre és elektronikus levelezésre használod az internetet, akkor a Vodafone Internet 200 Pluszt ajánljuk. Rendszeres használathoz a több gigabyte-ot tartalmazó Vodafone Internet csomagokat javasoljuk, a használt adatmennyiség függvényében. Intenzív felhasználást fix költséggel, a normál használat mellett korlátlan adatmennyiséget tartalmazó Internet Szabadon csomag tesz lehetôvé. Aktuális akcióinkról, valamint internet-szolgáltatásainkról bôvebben olvashatsz az Internet prospektusban, illetve az Internet szórólapon, amelyeket megtalálsz a Vodafone üzletekben. Valamint további információkat találsz a www.vodafone.hu/internet weboldalon.
26
VMC USB Modem E272
VMC USB Modem E172
• Maximális sebesség: 7,2 Mbit/s letöltési, 1,45 Mbit/s feltöltési sebesség • Csatlakozó: USB • Ajánlott eszköz: pc, laptop • Ajánlott használat: intenzív használat gyakori feltöltéssel
• Maximális axi ximá m liliss sebesség: má seebe bess s ég ss é : 7,2 7,2 Mbit/s Mbit Mb it/s //ss letöltési, llet etöl et öllté tési si, si, 1,45 Mbit/s Mbit Mb itt/s /s feltöltési fel eltö tölt tö ltés lt ési si sebesség sebessség sebe ég • Csatlakozó: zó: USB zó B zköz: pc, pc, c laptop lap a to t p • Ajánlott eszköz: • Ajánlott használat: ála lat: t intenzív int n en e zíív használat haaszzná nála latt la ell gyakori feltöltéssel
Eszközök az internet használatához asználatához Az internet használatához szükséged ége gedd lesz ge lesz egy egy adatkártyára ada d tk tkár árty ár tyár ty ára (hordozható ár (horddozhaattó mree, mr e, amely ameelyy hordozható h hor ordo or dozh do z attó és zh és asztali aszttaalii számítógépet szá zámí mító mí tógé tó gépe gé pett pe számítógéphez) vagy egy USB-modemre, egyaránt képes csatlakoztatni a szélessávú ávú internetre, iint nter nt erne n tr ne tre, e, vezetékes vvezet e ékkess telefon tel elef effon nélkül. nél é kü kül.l.l Az adatkártyák/modemek Microsoft® Windows dow owss Vi Vista™, Windows® ® XXP, P, W Win Windows® in ndo dows ws® ws ® 20 2000 2000, 00,, 00 vagy Apple Mac (Mac OS® X 10.3.9 vagy újabbb verzió) operációs rendszerû û számítógépen szzám ámít í óggép ít épen en n yen kezelhetô VMC szoftverr segítségével. segí se gíts gí tség ts éggév ével ell. használhatóak az SMS küldésre is alkalmas, könnyen
VMC adatkártya E870 • Maximális sebesség: 7,2 Mbit/s letöltési, 1,45 Mbit/s feltöltési sebesség • Csatlakozó: Express Card • Ajánlott eszköz: laptop • Ajánlott használat: intenzív használat gyakori feltöltéssel
VMC adatkártya E630 • Maximális sebesség: 3,6 Mbit/s letöltési, 384 kbit/s feltöltési sebesség • Csatlakozó: PCMCIA • Ajánlott eszköz: laptop • Ajánlott használat: normál
VMC USB Modem E220 • Maximális xim imál ális is sseb sebesség: ebes essé ség: g: 3 3,6 ,6 M Mb Mbit/s b letöltési (szoftverfrissítéssel erf rfri riss ssít ítés ésse sell 7, 7,2 2M Mbit/s), /s feltöltési felt fe ltöl ölté tési si sebesség sse 384 kbit/s • Csatlakozó: US USB B • Ajánlott eszköz: pc, laptop • Ajánlott használat: normál
27
Készülékek A-Z
Készülékadatok
BlackBerry BlackBerry 8100 8310
LG KP230
LG KU990 Viewty
Mandarina Duck
Motorola K1
Motorola Q9
Motorola V3
Motorola V3xx
Motorola V8
Motorola V8 Luxury
Motorola V9
Motorola W490
Készenléti / beszélgetési idô (óra)
360 / 3,5
408 / 4
300 / 3
340/ 3,3
304 / 7,9
300 / 6,5
350 / 3,5
290 / 7
400 / 3,5
300 / 4
300 / 4
295 / 3
350 / 7
GSM rendszer, 900/1800/1900
•/•/•
•/•/•
•/•/–
•/•/•
•/•/–
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•
•
•
•
•
•
•
Vodafone live!
•
3G
•
HSDPA
•
•
•
• •
Kijelzô Felbontása (pixel)
240x260
320x240
128x160
240x400
128x160
176x220
320x240
176x220
240x320
240x320
240x320
240x320
176x220
Színeinek száma (legalább)
65 ezer
65 ezer
n. a.
262 ezer
65 ezer
262 ezer
65 ezer
262 ezer
262 ezer
262 ezer
262 ezer
262 ezer
262 ezer
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
–/•
–/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
MP3-lejátszó
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Zeneletöltés
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Multimédia MMS-t küld/fogad Beépített fényképezôgép Videofelvétel / Videolejátszás FM rádió, beépített
•
Streaming
•
Videotelefonálás
•
Java játékok
•
•
•
•
–/•
–/•
• •
•
•
• •
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
–/•
–/•
–/•
–/•
–/•
–/•
–/•
–/•
–/•
Kapcsolat E-mail kliens Infravörös port / Bluetooth
•
•
–/•
–/•
•
Számítógéppel szinkronizálható
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
GPRS Internet / WAP böngészô
•/•
•/•
–/•
•/•
• / 2.0
• / 2.0
•/•
• / 2.0
– / 2.0
•/•
•/•
•/•
–/•
Szervezôfunkciók Kihangosítás / Hangfelvétel Teljes memória mérete / Bôvíthetôség A telefonkészülék aktuális, napi árát kérd le SMS-ben, az SMS-árhívókód segítségével! A kódot a következô számra küldd: 06 70 700 1000
28
•/•
•/–
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
64 MB / •
64 MB / •
5 MB / –
100 MB / •
10 MB / •
20 MB / •
140 MB / •
7,5 MB / –
50 MB / •
420 MB / –
2 GB / –
50 MB / •
22 MB / •
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
BB81ØØhavi
BB831Øhavi
LGKP23Øhavi
LGKU990havi
Mandarinahavi
MOK1havi
MOQ9havi
MOV3havi
MOV3xxhavi
MOV8havi
MOV8Lhavi
MOV9havi
MOW49Øhavi
BB81ØØVmax
BB831ØVmax
LGKP23ØVmax
LGKU990Vmax
MandarinaVmax
MOK1Vmax
MOQ9Vmax
MOV3Vmax
MOV3xxVmax
MOV8Vmax
MOV8LVmax
MOV9Vmax
MOW49ØVmax
Kifutó!
Hamarosan!
29
Készülékek A-Z
Készülékadatok
Motorola U9
Nokia 2600
Nokia 2610
Nokia 2630
Nokia 3109
Nokia 3500
Készenléti / beszélgetési idô (óra)
350 / 7
576 / 6
300 / 3
300 / 6
408 / 4
300 / 3
GSM rendszer, 900/1800/1900
•/•/•
•/•/–
•/•/–
•/•/–
•/•/•
•/•/•
Vodafone live!
•
3G HSDPA Kijelzô Felbontása (pixel)
240x320
128x160
128x128
128x160
128x160
128x160
Színeinek száma (legalább)
262 ezer
65 ezer
65 ezer
65 ezer
262 ezer
262 ezer
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•
•
•
•/•
•/•
•/•
–/•
•/•
•
•
Multimédia MMS-t küld/fogad Beépített fényképezôgép Videofelvétel / Videolejátszás FM rádió, beépített MP3-lejátszó
•
Zeneletöltés
•
Streaming
•
•
• • •
•
•
•
•
•
Videotelefonálás Java játékok
•
•
•
•
•
•
–/•
–/•
•
Kapcsolat E-mail kliens Infravörös port / Bluetooth Számítógéppel szinkronizálható
•
•
GPRS Internet / WAP böngészô
•/•
•/•
– / 2.0
•
•
•
–/•
•/•
–/•
•
•
•
• / 2.0
•/•
•/•
Szervezôfunkciók Kihangosítás / Hangfelvétel
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
Teljes memória mérete /
25 MB / •
10 MB / −
3 MB / −
10 MB / −
9 MB / •
8,59 MB / •
A telefonkészülék aktuális, napi árát kérd le SMS-ben, az SMS-árhívókód segítségével! A kódot a következô számra küldd: 06 70 700 1000
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
MOU9havi
NO2600havi
NO261Øhavi
NO263Øhavi
NO31Ø9havi
NO35ØØhavi
MOU9Vmax
NO2600Vmax
NO261ØVmax
NO263ØVmax
NO31Ø9Vmax
NO35ØØVmax
30
Kifutó!
Ez a Te pillanatod 31
Készülékek A-Z
Nokia 6110 Navigator
Nokia 6120 Classic
Nokia 6124
Készenléti / beszélgetési idô (óra)
264 / 3,5
216 / 3,1
230 / 3,1
GSM rendszer, 900/1800/1900
•/•/•
•/•/•
•/•/• •
•
3G
•
•
•
HSDPA
•
•
•
Felbontása (pixel)
320x240
240x320
320x240
320x240
320x200
240x320
240x320
240x320
240x320
240x320
Színeinek száma (legalább)
16 millió
16 millió
16 millió
16 millió
262 ezer
n. a.
16 millió
16 millió
16 millió
262 ezer
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
Készülékadatok
Vodafone live!
Nokia 6131
Nokia 6234
Nokia 6300
Nokia 6555
Nokia E61i
Nokia E65
Nokia N73
Nokia N95
240 / 4
250 / 4
336 / 3.5
300 / 6
360 / 5
260 / 6
350 / 4
215 / 4
240 / 4
250 / 5
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•
•
•
•
•
•
•
240x320
128x160
128x160
16 millió
65 ezer
65 ezer
•/•
•/•
•/•
•/•
•
•
•
•
•/•
•/•
•/•
•/•
• •
Sagem My411V
Samsung E250
•
Kijelzô
Multimédia MMS-t küld/fogad Beépített fényképezôgép Videofelvétel / Videolejátszás FM rádió, beépített
•
•
•
•
•
•
•
•
MP3-lejátszó
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Zeneletöltés
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
−/ •
–/•
Streaming
•
•
•
•
Videotelefonálás
•
•
•
•
Java játékok
•
•
•
•
•
•
•
Kapcsolat E-mail kliens Infravörös port / Bluetooth
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
−/•
−/•
−/•
•/•
•/•
−/•
−/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•
Számítógéppel szinkronizálható
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
GPRS Internet / WAP böngészô
• / 2.0
•/•
•/•
• / 2.0
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
Szervezôfunkciók Kihangosítás / Hangfelvétel Teljes memória mérete / Bôvíthetôség A telefonkészülék aktuális, napi árát kérd le SMS-ben, az SMS-árhívókód segítségével! A kódot a következô számra küldd: 06 70 700 1000
32
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
40 MB / •
35 MB / •
35 MB / •
10 MB / •
8 MB / •
7 MB / •
30 MB / •
50 MB / •
50 MB / •
42 MB / •
160 MB / •
13 MB / •
10 MB / •
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
NO611Øhavi
NO612ØChavi
NO6124havi
NO6131havi
NO6234havi
NO63ØØhavi
NO6555havi
NOE61ihavi
NOE65havi
NON73havi
NON95havi
SGMMy411Vhavi
SAME25Øhavi
NO611ØVmax
NO612ØCVmax
NO6124Vmax
NO6131Vmax
NO6234Vmax
NO63ØØVmax
NO6555Vmax
NOE61iVmax
NOE65Vmax
NON73Vmax
NON95Vmax
SGMMy411VVmax
SAME25ØVmax
Kifutó!
Hamarosan!
33
Készülékek A-Z
Készülékadatok
Samsung G800
Samsung J700
Samsung I550v
Samsung I640v
Samsung L760v
Samsung M110
Samsung M300
Készenléti / beszélgetési idô (óra)
270 / 2,5
250 / 3
n. a. / n. a.
n. a. / n. a.
n. a. / n. a.
n. a. / n. a.
230 / 6
GSM rendszer, 900/1800/1900
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/−
•/•/•
Vodafone live!
•
•
3G
•
• •
•
•
HSDPA
•
•
•
•
Kijelzô Felbontása (pixel)
240x320
128x160
240x320
320x240
176x220
128x128
128x160
Színeinek száma (legalább)
262 ezer
65 ezer
262 ezer
65 ezer
262 ezer
65 ezer
65 ezer
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•
•
•
•
•
•
•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
FM rádió, beépített
•
•
•
•
•
MP3-lejátszó
•
•
•
•
•
Zeneletöltés
•
•
Streaming
•
•
•
Multimédia MMS-t küld/fogad Beépített fényképezôgép Videofelvétel / Videolejátszás
Videotelefonálás
•
Java játékok
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Kapcsolat E-mail kliens Infravörös port / Bluetooth
•
•
•
•
•
−/•
−/•
−/•
−/•
−/•
•
•
•
•
•/•
•/•
•/•
•/•
Számítógéppel szinkronizálható GPRS Internet / WAP böngészô
•/•
−/• •/•
•/2.0
Szervezôfunkciók Kihangosítás / Hangfelvétel Teljes memória mérete / Bôvíthetôség A telefonkészülék aktuális, napi árát kérd le SMS-ben, az SMS-árhívókód segítségével! A kódot a következô számra küldd: 06 70 700 1000
34
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
n. a. / •
•/•
150 MB / •
14MB / •
150 MB / •
n. a. / •
30 MB / •
2 MB / −
1,5 MB / −
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SAMG8ØØhavi
SAMJ7ØØhavi
SAMI55Øhavi
SAMI64Øvhavi
SAML76Øvhavi
SAMM11Øhavi
SAMM3ØØhavi
SAMG8ØØVmax
SAMJ7ØØVmax
SAMI55ØVmax
SAMI64ØvVmax
SAML76ØvVmax
SAMM11ØVmax
SAMM3ØØVmax
Kifutó!
Kifutó!
Ez a Te pillanatod 35
Készülékek A-Z
Készülékadatok
Samsung M620
Samsung U900
Sharp GX18
Sharp GX33
Sony Ericsson K200
Sony Ericsson K510i
Sony Ericsson K770i
Sony Ericsson K800i
Sony Ericsson P1i
Sony Ericsson T250i
Sony Ericsson V640i
Sony Ericsson W200i
Sony Ericsson W350i
Készenléti / beszélgetési idô (óra)
300 / 3
400 / 4
210 / 7,5
250 / 3,5
300 / 8
360 / 7
400 / 10
350 / 7
350 / 3,5
300 / 7
300 / 9
360 / 7
300 / 7
GSM rendszer, 900/1800/1900
•/•/•
•/•/•
•/•/–
•/•/•
•/•/–
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/−
•/•/•
•/•/•
•/•/•
Vodafone live!
•
•
•
•
•
•
3G
•
HSDPA
•
•
•
•
•
•
• •
Kijelzô Felbontása (pixel)
128x160
240x320
128x160
176x220
128x128
128x160
240x320
240x320
240x320
128x160
176x220
128x160
176x220
Színeinek száma (legalább)
65 ezer
16 millió
65 ezer
262 ezer
65 ezer
262 ezer
262 ezer
262 ezer
262 ezer
65 ezer
262 ezer
65 ezer
262 ezer
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/•
–/•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Multimédia MMS-t küld/fogad Beépített fényképezôgép Videofelvétel / Videolejátszás FM rádió, beépített
•
•
MP3-lejátszó
•
•
Zeneletöltés
•
Streaming Videotelefonálás Java játékok
•
• •
•
•
•
•
•
•
−/•
−/•
−/•
−/•
•
• •
•
•
•
•/−
•/•
−/•
•/•
•/•
•
•
•
•
–/•
• / 2.0
•/•
• / 2.0
•/•
•
•
Kapcsolat E-mail kliens Infravörös port / Bluetooth Számítógéppel szinkronizálható
•
•
•
•
GPRS Internet / WAP böngészô
•/•
•/•
•/•
• / 2.0
•
•
•
•/−
−/ •
•/–
−/ •
•
•
•
•/•
•/•
•/•
•/•
Szervezôfunkciók Kihangosítás / Hangfelvétel Teljes memória mérete / Bôvíthetôség A telefonkészülék aktuális, napi árát kérd le SMS-ben, az SMS-árhívókód segítségével! A kódot a következô számra küldd: 06 70 700 1000
36
•/•
•/•
•/•
–/•
•/•
•/•
•/•
•/•
•/−
•/•
•/•
•/•
20 MB / •
100 MB / •
7,1 MB / n. a.
9 MB / n. a.
2 MB / –
28 MB / –
16 MB / •
64 MB / •
160 MB / •
3 MB / −
32 MB / •
27 MB / •
14 MB / •
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SAMM62Øhavi
SAMU9ØØhavi
SHPGX18havi
SHPGX33havi
SEK2ØØhavi
SEK51Øihavi
SEK77Øihavi
SEK8ØØihavi
SEP1ihavi
SET25Øihavi
SEV64Øihavi
SEW2ØØihavi
SEW35Øihavi
SAMM62ØVmax
SAMU9ØØVmax
SHPGX18Vmax
SHPGX33Vmax
SEK2ØØVmax
SEK51ØiVmax
SEK77ØiVmax
SEK8ØØiVmax
SEP1iVmax
SET25ØiVmax
SEV64ØiVmax
SEW2ØØiVmax
SEW35ØiVmax
Kifutó!
37
Készülékek A-Z
Sony Ericsson W380i
Sony Ericsson W890i
Sony Ericsson W910i
Készenléti / beszélgetési idô (óra)
300 / 7
360 / 10
350 / 3.5
300 / 7
240 / 3
270 / 3
GSM rendszer, 900/1800/1900
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/•
•/•/−
•/•/•
•
•
Készülékadatok
Vodafone live!
•
•
3G
•
•
HSDPA
•
•
Sony Ericsson Z310i
Vodafone 226
Vodafone 715
• •
Kijelzô Felbontása (pixel)
176x220
240x320
240x320
128x160
n. a.
176x220
Színeinek száma (legalább)
262 ezer
262 ezer
262 ezer
65 ezer
65 ezer
262 ezer
•/•
•/•
•/•
•/•
•
•
•
•
–/•
•/•
•/•
Multimédia MMS-t küld/fogad Beépített fényképezôgép Videofelvétel / Videolejátszás
•/• • •/•
FM rádió, beépített
•
•
•
MP3-lejátszó
•
•
•
•
•
Zeneletöltés
•
•
•
•
•
Streaming
•
•
Videotelefonálás
•
•
•
•
Java játékok
•
• • •
•
Kapcsolat E-mail kliens Infravörös port / Bluetooth
•
•
•
•
•
–/•
–/•
–/•
•/•
−/•
Számítógéppel szinkronizálható
•
•
•
•
•
GPRS Internet / WAP böngészô
•/•
•/•
•/•
–/•
−/•
Szervezôfunkciók Kihangosítás / Hangfelvétel Teljes memória mérete / Bôvíthetôség A telefonkészülék aktuális, napi árát kérd le SMS-ben, az SMS-árhívókód segítségével! A kódot a következô számra küldd: 06 70 700 1000
38
•/•
•/•
•/•
•/•
•/−
•/•
14 MB / •
28 MB / •
35 MB / •
14 MB / –
300 kB / −
n. a. / •
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SMS-árhívó
SEW38Øihavi
SEW89Øihavi
SEW91Øihavi
SEZ31Øihavi
VO226havi
VO715havi
SEW38ØiVmax
SEW89ØiVmax
SEW91ØiVmax
SEZ31ØiVmax
VO226Vmax
VO715Vmax
Kifutó!
Ez a Te pillanatod 39
Fontos tudnivalók
Feltételek: kétéves hûségnyilatkozat
A B C D •
12 hónapig meg kell tartanod a tarifacsomagod*
•
•
•
•
•
•
Választható tarifacsomagok: Vodafone FIX 1 750
•
A készülékekrôl:
Vodafone FIX 3 000
•
•
A prospektusban szereplô fotókon látható készülékek illusztrációk, az azokon megjeleníthetô képek készülékenként eltérôek lehetnek. A részletekrôl érdeklôdj üzleteinkben! Felhívjuk a figyelmedet, hogy egyes telefonoknál a szinkronizáláshoz szükséges szoftver és egyéb eszközök nem képezik az alapcsomag részét. Ezeket külön kell megvásárolnod. A készülékek teljes memóriájának mérete eltérhet a szabadon rendelkezésre álló memória méretétôl. A kiadványunkban található készülékadatok a gyártók által megadott, illetve a gyártók hivatalos honlapjain 2008. március 31-én elérhetô információkon alapulnak. Kérjük, vásárlás elôtt minden esetben gyôzôdj meg a kiválasztott mobiltelefon aktuális jellemzôirôl személyesen az üzletben! Az esetleges hibákért felelôsséget nem vállalunk! Ha kép vagy hang rögzítésére alkalmas mobiltelefont vásároltál, tudnod kell, hogy amennyiben a rögzíteni kívánt MMS (kép vagy hang) bármilyen természetes személy azonosítását lehetôvé teszi, a felvétel készítéséhez és továbbításához minden esetben az érintett hozzájárulása – vagy törvényi felhatalmazás – szükséges. Enélkül a kép- vagy hangrögzítés jogellenes adatkezelésnek minôsül, amely jogi felelôsségrevonáshoz vezethet. Kérjük, mindig, minden esetben tartsd be a törvényi elôírásokat és az egyéb szabályokat!
Vodafone FIX 4 500
•
•
Vodafone FIX 6 000
•
•
Vodafone FIX 9 000
•
•
Vodafone FIX 12 000
•
Vodafone FIX 15 000
•
Vodafone FIX 9 000 (megosztott)
•
•
Vodafone FIX 12 000 (megosztott)
•
•
Vodafone FIX 15 000 (megosztott)
•
•
Vodafone Tripla
•
•
Vodafone Tripla Multimédia
•
A készülékárakról és az SMS-árhívóról: 2006. november 13-tól négy külön kategória szerint („A”, „B”, „C” és „D” kategóriák) csoportosítjuk a készülékek árait. Ahhoz, hogy az „A” kategóriához meghatározott árban vehess készüléket, nem kell mást tenned, mint aláírni egy kétéves hûségnyilatkozatot. A „B”, „C” és „D” kategóriához kapcsolódó árak feltételei a kétéves hûségnyilatkozat aláírása mellett, hogy az akciós készülék megvásárlásától számított 12 hónapon belül nem válthatsz tarifacsomagot. Ha az egy év letelte elôtt tarifacsomagot váltasz, illetve ha bármilyen Részedrôl felmerülô ok miatt a szolgáltatást szüneteltetni, korlátozni vagy felbontani kényszerülünk, vagy Te magad bontasz szerzôdést, akkor bruttó 39 990 Ft bontási díjat kell fizetned. (Utóbbi esetekben a bontási díj a feltételes kedvezmény összegén felül fizetendô). A jobb oldali táblázatban összefoglaltuk, hogy az egyes árkategóriákhoz milyen feltételek, illetve választható tarifacsomagok tartoznak.
• •
•
Európa tarifa
•
Vodafone Duett
•
•
•
Vodafone Duett Max
•
•
Üzleti FIX 2 500
•
Üzleti FIX 5 000
•
•
Üzleti FIX 7 500
•
•
Üzleti FIX 10 000
•
•
Üzleti FIX 12 500
•
•
Üzleti FIX 15 000
•
•
Üzleti FIX 30 000
•
•
Üzleti FIX 50 000
•
Üzleti FIX 10 000 (megosztott)
•
•
Üzleti FIX 12 500 (megosztott)
•
•
Üzleti FIX 15 500 (megosztott)
•
•
Üzleti FIX 30 000 (megosztott)
•
•
Üzleti FIX 50 000 (megosztott)
•
•
Presztízs
•
•
Presztízs FIX
•
•
•
Az SMS-árhívó segítségével csak az „A” kategória készülékárait ismerheted meg. Ha további információra van szükséged, vagy a többi kategória készülékárait szeretnéd megtudni, érdeklôdj személyesen a Vodafone Márkaképviseletekben és viszonteladó partnereinknél! Az aktuális árlistát mindig megtalálod honlapunkon is (www.vodafone.hu). Az SMS-árhívóra belföldrôl, hálózaton belül küldött SMS díjmentes. A rendszer naponta 23 órától 0 óráig adatfrissítés miatt SMS-t nem fogad.
* Ha mégis tarifacsomagot váltasz a 12 hónap letelte elôtt, akkor bruttó 39 990 Ft bontási díjat kell fizetned. 40
41
Fontos tudnivalók
Az adatvédelemrôl: Az SMS-árhívó 06 70 700 1000-es számra küldésével hozzájárulsz ahhoz, hogy a Vodafone üzleti ajánlatokkal megkeressen Téged. Az adatszolgáltatás önkéntes. A nyilvántartott adatok törlését és az errôl szóló tájékoztatást bármikor kérheted levélben a Vodafone címén (Vodafone Magyarország zrt. 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.) vagy telefonon a Vodafone Ügyfélszolgálatnál (1270). © 2006 Vodafone Magyarország zrt. (Vodafone). A Vodafone név és a Vodafone logók a Vodafone Group Plc. bejegyzett védjegyei. A megjelentetett készülékek a készlet erejéig vagy visszavonásig vásárolhatóak meg, amely értékesítési helytôl függôen változhat. A jelen kiadványban feltüntetett készülékparaméterek minden esetben a gyártóktól származnak, az esetleges eltérésekért felelôsséget nem vállalunk. Egy személy legfeljebb két elôfizetést vásárolhat egy éven belül.
A Vodafone Magyarország zrt. fenntartja az itt található információk, a szolgáltatások, valamint azok igénybevételéhez szükséges feltételek, illetve az árak módosításának, megváltoztatásának, megszüntetésének egyoldalú jogát. Az adatok tájékoztató jellegûek. Az esetleges nyomdai hibákért felelôsséget nem vállalunk. További részletek az Általános Szerzôdési Feltételekben, valamint honlapunkon (www.vodafone.hu), a Vodafone Ügyfélszolgálatán a 1270-es telefonszámon (belföldrôl, a Vodafone hálózatából díjmentesen hívható) és az értékesítési pontokon. A Vodafone Ügyfélszolgálatához intézett hívásokat minôségbiztosítási célokból a Vodafone ellenôrizheti, illetve rögzítheti.
Vodafone Passport Bármerre jársz Európában, a legtöbb országból kapcsolási díj mellett hazai percdíjakkal beszélhetsz itthon maradt barátaiddal. Küldd a „PAS” kódot a 1270-re, és a szolgáltatást 24 órán belül aktiváljuk!
Vodafone Magyarország zrt. 1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6. Internetes honlapunk: www.vodafone.hu. WAP címünk: wap.vodafone.hu.
A tiszta környezetért – a Vodafone-nal A fejlett országokban, az új technológiák és készüléktípusok iránti igény miatt az emberek átlagosan másfél évente vásárolnak újabb modellt régi készülékeik helyett. Európában évente több mint 125 millió mobiltele-
font cserélnek le így. A keletkezô elektronikus hulladékról gondoskodni fontos feladat. Az üzleteinkben elhelyezett gyûjtôládákba bedobott használt telefonok és akkumulátorok biztonságos kezelésérôl szakemberek segítségével gondoskodunk. Kérjük, új telefon vásárlásakor ne feledkezz meg régi készüléked újrahasznosításáról!
A feltételek módosításának és visszavonásának jogát fenntartjuk. A készülékek akció esetén az akció idôtartamáig, de minden esetben a készlet erejéig, visszavonásig érvényesek. 42
A Vodafone Passport szolgáltatás igénybevételekor kapcsolási díj fizetendő. Ez minden megkezdett 10 perc után bruttó 298,8 Ft havidíjas előfizetők esetében, míg feltöltőkártyás előfizetők részére bruttó 299 Ft. Az általános feltételeket és a szolgáltatás részletes leírását honlapunkon találod: www.vodafone.hu
Minden másodperc egy lehetőség Nem tűnik soknak, de örökre meghatározza a sorsunkat. Éld át a száguldó cirkusz élményét futamról futamra!
Ez a Te pillanatod