Történelem II. TÖRTÉNELEM II. 1. Az Ószövetség utolsó híradásai: Ezsdrás – Nehémiás A bibliai könyvek sorrendje egyetlen kánon szerint sem egyezik meg az azokban tárgyalt események történeti sorrendjével. A héber kánon a szent iratok harmadik csoportjával, az Írásokkal (héberül Kötuvim), és abban is a Krónikák második könyvével zárul. A ma kezünkben lévĘ ószövetségi Szentírás pedig a Kispróféták könyveivel, ezen belül Malakiás próféciáival fejezĘdik be. A történelmi kutatások azonban azt mondják, hogy a feldolgozott, leírt események sorrendjét tekintve az Ószövetség utolsó történelmi híradásaiként Ezsdrás és Nehémiás könyveit kell tekintenünk. EbbĘl a két könyvbĘl kaphatunk információkat Isten népe életérĘl a Kr.e. 538-433 közötti évekre vonatkozóan.1 A korszak történelmi áttekintését a folyamatosság érdekében azonban még egy lépéssel korábbról szeretném kezdeni, a Dániel könyve 5. részében leírtak alapján, ahol Bélsaccar babiloni király lakomájának történetét olvashatjuk. A bortól megmámorosodott király megparancsolta, hogy hozzák elĘ azokat az ezüst és arany edényeket, melyeket Ęse, a Jeruzsálemet meghódító Nebukadneccár rabolt el a szentélybĘl. Amikor a király és a vendégek ezekbĘl a kelyhekbĘl ittak, megjelent a falon egy írás, melyet a jelenlévĘk közül senki sem tudott megfejteni. Ekkor hívták elĘ a tudós zsidó férfiút, a JeruzsálembĘl elrabolt, és a babiloni udvarban nevelkedett Dánielt, aki az alábbiak szerint „fordította le” a titokzatos írást: „Ez az az írás, amelyet fölíratott: mené mené tekél ú-parszin. Ez pedig a szavak magyarázata: A mené azt jelenti, hogy számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. A tekél azt jelenti, hogy megmért téged mérlegen, és könnyĦnek talált. A perész azt jelenti, hogy felosztotta királyságodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.” (Dán 5:25-28)2 Dániel értelmezése – Isten szava – beteljesedett, Babilóniában lehanyatlott a nap, és Círus3 perzsa király vezetésével megkezdĘdött a „kétszarvú kos” (Dán 8:4), vagyis a méd-perzsa birodalom uralma a térségben. Már Ézsaiás próféta megjövendölte,4 hogy Círus perzsa királyt Isten saját követévé tette. A fogságban élĘ zsidók ezzel a reménységgel néztek az új uralkodóra, aki hamarosan be is váltotta a hozzá fĦzött reményeket, és egy évvel Babilóniába való bevonulása után, vagyis Kr.e. 538-ban megadta a zsidóknak az engedélyt, hogy visszatérhessenek hazájukba, és 1
Pálúr László: Táblázatok bibliai korok áttekintéséhez 15. o. Itt és a továbbiakban is a bibliai idézeteket a Biblia – Magyarázó jegyzetekkel (Kálvin János Kiadó, Budapest, 1996) alapján közlöm. EttĘl való esetleges eltéréseket külön jelzem. 3 II. (Nagy) Kürosz, uralkodott: Kr.e. 559-530 4 Ézs 45:1-4 2
8
Történelem újjáépíthessék a lerombolt várost és a templomot. Ennek a rendeletnek a felidézésével kezdĘdik Ezsdrás könyve: „Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az ÚR, a menny Istene. ė bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levĘ Jeruzsálemben. Aki csak az Ę népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, menjen el a Júdában levĘ Jeruzsálembe, és építse fel Izráel Istenének, az ÚRnak a házát! ė az Isten Jeruzsálemben. Aki csak megmaradt bárhol, ahol jövevényként él, azt segítsék annak a helynek a polgárai ezüsttel, arannyal, különféle javakkal és állatokkal, meg önkéntes ajándékokkal az Isten jeruzsálemi háza számára.” (Ezsd 1:2-4) Bár ennek a rendeletnek a Biblián kívül nincs nyoma, azonban tartalmában és mondanivalójában teljesen megegyezik azokkal az egyéb rendeletekkel, melyeket Círustól más helyeken följegyezve találunk, s melyek szerint Círus politikájának alapelve így hangzott: szolgálni fogja a legyĘzött népek Isteneit. Ezt tartalmazza pl. a „Kürosz-henger”, mely Círus általános politikai elképzeléseit fogalmazza meg.5 Ezen rendeletnek megfelelĘen térhetett tehát vissza Kr.e. 537-ben az elsĘ nagy csoport Júdeába. A zsidó történelmi források negyven-ötvenezer embert – férfi, asszony és gyermek – említenek. A Babilóniában maradók – akik koruk, testi gyengeségük, vagy mert már megszokták a számĦzetés földjét, s ezért nem tartottak velük – is hozzájárultak a tervezett építkezéshez, átadták vagyontárgyaikat a hazatérĘknek. Círus még a babilóniak által zsákmányolt templomi kincseket is visszaadta a zsidóknak, hogy vigyék magukkal, és helyezzék el azokat eredeti helyükön, a szentélyben. A Jeruzsálembe érkezĘ csoport élén Zerubbábel,6 egy Dávid házából származó férfiú állt, akit Círus Júdea helytartójának nevezett ki. Vele együtt érkezett Józsua ben Jócádák, aki az újjáépülĘ szentélyben a fĘpapi tisztet hivatott betölteni. A hazatérĘk több hónapos fáradtságos menetelés után érték el az ígéret földjét. Miután megérkeztek, mindenki eredeti származási helyére, ill. családjának volt lakóhelyére tért vissza, így népesült be újra Jeruzsálem és környéke. Fontos megjegyeznünk, hogy itt csak a második fogságba vitelkor megnevezett két törzs utódairól van szó. Az északi tíz törzs, akik Kr.e. 722-ben, Samária pusztulása után kerültek fogságba, szétszóródtak az idegen földön, nem tudták megĘrizni zsidó identitásukat, 5
Everett Ferguson: A kereszténység bölcsĘje 339. o. – a Círus-henger fényképe az 1. sz. mellékletben látható Ezsdrás könyve (Ezsd 1:8;11) az elsĘ csoport élén visszatérĘk között Sésbaccart, Júda hercegét nevezi meg. Az írásmagyarázók és Biblia-kutatók véleményei eltérnek Sésbaccar és Zerubbábel személyérĘl. Van, aki szerint a kettĘ ugyanazt a személyt takarja. Mások véleménye szerint elĘször Sésbaccar tért haza, majd – mivel Ę már idĘs korú volt – hamarosan bekövetkezĘ halála után unokaöccse, Zerubbábel kapta meg a helytartói kinevezést, és tért vissza Júdeába, vezetni a letelepedés és újjáépítés folyamatát.
6
9
Történelem eltĦntek a történelem süllyesztĘjében. A zsidók késĘbbi nemzedékei folyamatosan kutattak utánuk, számos legenda is keletkezett a tíz törzs rejtekhelyérĘl, életérĘl és majdani felbukkanásukról, a tény azonban az, hogy fogságba hurcolás óta létezésük nyomait sem sikerült felfedezni, tehát Izrael népe máig a „maradék”-ból, vagyis Júda és Benjámin törzsébĘl származókból áll. A hazatérĘk lelkesedése határtalan volt – ezt legérzékletesebben a 126. zsoltár mondja el számunkra.7 Azonban a hazatérĘk lelkesedése hamarosan megcsappant, hiszen az egykor tejjel-mézzel folyó ország helyett pusztaságot találtak. A háború pusztításának nyomai várták Ęket. A gazdátlan földeket felverte a gaz, az egykor virágzó szĘlĘhegyek helyén tövises bozót burjánzott. A fĘváros pedig romokban hevert. Mindent a nulláról kellett kezdeni. Még ezekkel a körülményekkel is megbirkóztak volna, azonban a természet mellett egy másik veszélyes ellenséggel is szembe kellett nézniük: az emberrel. Kr.e. 722-ben, amikor az északi tíz törzset fogságba hurcolták, helyükre a birodalom más részeirĘl betelepített emberek kerültek. Ezek az ott maradt zsidókkal elkeveredtek, azoknak szokásait átvették, azonban saját szokásaikat is megtartották. Ezt a keverék népet nevezzük samaritánusoknak, mivel legsĦrĦbben a korábbi fĘváros, Samária körzetében telepedtek le. Ezek az emberek korábban nem sokat törĘdtek Jeruzsálem újjáépítésével, most azonban féltékenyen figyelték a visszatérĘk tevékenységét. A teljes szembenállás pedig akkor alakult ki, amikor felajánlották segítségüket az újjáépítéshez, ezt azonban a visszatérĘk – akik nem tartották a samaritánus népséget igazi zsidóknak – nem fogadták el. InnentĘl kezdve minden erejüket és politikai befolyásukat latba vetették annak érdekében, hogy a munkálatokat lassítsák, ill. megállítsák. Áskálódásaiknak meg is lett az eredménye, és az építkezés több mint 10 évig szünetelt. Közben a Perzsa Birodalom élén uralkodók váltották egymást, és a trónra lépĘ Dárius8 ismét nagylelkĦen és támogatólag lépett fel a zsidókkal szemben. A próféták – Zakariás, Haggeus – feddĘ és lelkesítĘ beszédeinek hatására, és a király engedékeny, sĘt támogató hozzáállásának köszönhetĘen folytatódott az építkezés, és Kr.e. 516-ban, éppen 70 évvel az elsĘ szentély lerombolása után sor kerülhetett a második szentély felavatására. Az ország minden részébĘl és a diaszpórából is özönlöttek az emberek, fiatalok és öregek Jeruzsálembe, hogy részt vehessenek a felszentelési ünnepségen, melyet Zerubbábel és Józsua fĘpap vezetett. 7
„Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR! Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk. Fordítsd jóra sorsunkat, URam, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan! Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak! Aki sírva indul, mikor vetĘmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!” Zsolt 126 8 I. Dareiosz, uralkodott: Kr.e. 522-486
10
Történelem „A szentélyavatással kapcsolatban megható jelenet folyt le. Sokan, akik még emlékeztek az elsĘ szentélyre, könnyezve hasonlították össze a salamoni szentély pompáját a második szentély szĦk méreteivel, szegényes berendezésével. De Haggeus próféta megvigasztalta hallgatóit: csak rajtuk múlik, hogy a szegényesebb második szentély dicsĘsége felülmúlja az elsĘét; mert egy templom dicsĘsége nem a külsĘ pompától függ, hanem a benne fohászkodók lelkének, áhítatának tisztaságától.”9 Sokan abban reménykedtek, hogy a szentély felépülésével megoldódtak a problémák, azonban mindannyiuknak keservesen csalódniuk kellett. Júdea perzsa tartományként, zsidó önkormányzat irányítása alatt mĦködĘ terület lett. A határok azonban szinte csak Jeruzsálemet és környékét fogták körül, a tartomány nem rendelkezett tengerparttal, a gazdasági életet a földmĦvelés jelentette. A megélhetés mind nehezebbé vált, mivel rossz esztendĘk következtek: aszály, sáskajárás, rossz termés tette egyre nehezebbé a visszatértek életét. A kisparaszti rétegek egyre jobban eladósodtak, a nagybirtokosok és városi kereskedĘk – hiteleiket könyörtelenül megpróbálván behajtani – saját honfitársaikat adták el rabszolgának. Az elkeseredés egyre nĘtt. A samaritánus közösség gazdaságilag jobb helyzetben volt, hiszen nem a semmibĘl kellett újat kezdeniük, így a zsidók számára a felemelkedés, az életben maradás lehetĘségét jelentette, ha családi kapcsolatba kerülhettek a samaritánusokkal. Elindult a két nép egybeolvadása. A második honfoglalás lelkesedése megtört, fásultság lett úrrá a lelkeken. Ennek híre azonban eljutott a Babilonban maradottakhoz, akik nem nézték tétlenül népük lassú sorvadását. Ezért Kr.e. 458-ban, egy hazájáért és népéért lángoló lelkĦ férfiú, Ezsdrás10 pap és írástudó vezetésével – aki a Biblia tanúsága szerint Áron házából származott11 – újabb csoport indult el Jeruzsálembe, hogy segítsen az ereci zsidóságon. Ezsdrás feladatot kapott Artahsasztá12 perzsa királytól: „vizsgáld meg Júdát és Jeruzsálemet Istened törvénye szerint, amely a kezedben van” (Ezsd 7:14), vagyis állítsa helyre a Tóra tekintélyét a hanyatló országban, ill. tanítsa meg ennek parancsait azoknak, akik nem ismerik, vagy elfelejtették azokat.
9
Hahn István: A zsidó nép története 29. o. A Biblia-kutatók és Izrael történelmével foglalkozó tudósok véleménye megoszlik abban a témában, hogy Ezsdrás és Nehémiás milyen sorrendben, mikor tértek vissza Júdeába, melyik perzsa nagykirály uralkodása alatt végezték feladatukat. A többség azt az álláspontot képviseli, melyet a dolgozatban én is átvettem. Vagyis az események I. Artaxerxész (Kr.e. 465-424) uralkodása alatt történtek, elĘször Ezsdrás érkezett, majd Nehémiás, aki ellátta a helytartói tisztséget is, és aki a dolgozatban leírt események után pár évvel újra visszatért Júdeába, ismét helytartói minĘségben. 11 Ezsd 7:1-5 12 I. Artaxerxész, uralkodott: Kr.e. 465-424 10
11
Történelem Arra a kérdésre, hogy konkrétan mi volt az a „törvény”, amellyel a kezében Ezsdrás hazatért, nem tudunk egyértelmĦen válaszolni. Az, hogy egy mindenestĘl új, a nép elĘtt teljesen ismeretlen törvényrĘl lenne szó, értelmetlen állítás lenne. Már a Babilonban élĘ zsidók is Mózes törvényét tartották kötelezĘnek magukra nézve, így ezt a hazatért emberek is ismerték. A kérdés inkább úgy hangzik, hogy Mózes mind az öt könyvét, tehát a Pentateuchost vitte magával Ezsdrás, vagy csak a Deuteronómiumot, vagyis Mózes ötödik könyvét. SĘt olyan nézetek is vannak, hogy a nem végleges formába öntött Papi ElbeszélésgyĦjteményt és az ahhoz fĦzött különbözĘ kultuszi és egyéb szabályokat vihette magával, és olvasta fel az egész nép elĘtt Ezsdrás. A vélemények tehát a kutató szakemberek körében is nagyon eltérĘek. „De igen valószínĦ, hogy az egész Pentateuchus a kezében volt, s ezt tette a gyülekezet hitének és kegyességének kötelezĘ zsinórmértékévé. A Tóra Ezsdrás kora után nemsokára ilyen tekintélyre emelkedett, s kézenfekvĘ annak feltételezése, hogy ez volt az a törvény, amit magával hozott.”13 A hazatérĘ Ezsdrás megállapította, hogy az országban siralmas állapotok uralkodnak. „A Tóra törvényeit megszegték, a szombatot megszentségtelenítették, és ebben a zsidó elĘkelĘk és a papság sem jelentett kivételt.”14 Ezsdrás tehát elĘször az erkölcsök helyreállításának munkájához fogott. Mivel a baj gyökerét az idegen szokások átvételében, ennek okát pedig a samaritánusokkal való keveredésben, a vegyes házasságokban látta, szigorú parancsot adott a samaritánus néptĘl való teljes különválásra. A Biblia leírja ennek a döntésnek minden fájdalmát. Hiszen családok törtek szét, gyermekek kerültek távol apjuktól. Ma is vannak, akik megkérdĘjelezik ennek a döntésnek a humanitárius voltát és szükségességét. Tudnunk kell azonban, hogy Ezsdrás ezzel a parancsával „csupán” Isten törvényének betartására kötelezte a népet, megóvva ezzel Ęket attól, hogy teljesen elveszítsék hagyományaikat és vallásuk tisztaságát, vagyis zsidó identitásukat. Azonban a vallási élet megtisztítása nem oldotta meg a bajokat. A Babilonba eljutó hírek még mindig arról szóltak, hogy otthon baj van. Így került sor arra, hogy Ezsdrás után 13-14 évvel a zsidó nép egy másik lánglelkĦ vezetĘje, Nehémiás is útra kelt erec Izrael felé. Nehémiás nem volt pap, nem volt írástudó, mai fogalmaink szerint Ę politikus volt, a szó nemesebb értelmében. A perzsa királyi udvarban teljesített szolgálatot, a király közvetlen környezetébe tartozott. Ezt a kényelmet és méltóságot hagyta ott, hogy népén segíthessen. Hazatérve felismerte, hogy a bajok közül csak az egyik okot kezelték a vallási tisztogatással. A nép életében azonban legalább ilyen súlyos gondot jelentettek a gazdasági 13 14
John Bright: Izráel története 378. o. Jacob Allerhand: A zsidóság története – Ókor 73. o.
12
Történelem és politikai problémák. Nehémiás látta, hogy a kis nemzetnek ezeken a területeken is meg kell erĘsödnie, ezért hazatérése után azonnal hozzálátott, hogy Jeruzsálem várfalát újjáépítse, ezáltal a fĘváros biztonságát megteremtse. A környezĘ népek ellenállása, áskálódása, sĘt fegyveres támadásai ellenére Nehémiás elérte, hogy a nép közös munkával 52 nap alatt felépítette a város falait. Óriási teljesítmény volt ez, hiszen különösen nehéz körülmények között kellett dolgozniuk.15 Nehémiás következĘ feladatának a gazdasági élet helyreállítását tekintette. Ebben is jó példával járt elĘl, hiszen saját helytartói fizetésérĘl is lemondott, azt felajánlotta a szegények javára. Saját vagyonából tartotta el magát, és egész udvartartását. Azonban ugyanezt a nagylelkĦséget, testvéri hozzáállást várta el minden honfitársától. Az eladósodott paraszti rétegnek visszaadatta a földjét, és mindenki köteles volt elengedni a felhalmozott adósságokat. Ezentúl egyetlen zsidó sem adhatta el zsidó honfitársát rabszolgának, sĘt az idegenbe került rabszolgákat is kiváltották. A vidéki lakosság egy tizedét betelepítette Jeruzsálembe, hogy a fĘváros gazdasági élete fellendüljön. A szent város kapui egész nap nyitva voltak a kereskedelem számára – a szombati napot kivéve. Számba vette a származásuk szerint szóba jöhetĘ papokat és lévitákat, és kötelezte a népet, hogy újra adja meg mindazt, ami a szentély fenntartásához és a papok és léviták ellátásához szükséges. Nehémiás reformjainak meglett az eredménye. A gazdasági élet felpezsdült, az emberek biztonságérzete megnĘtt, és nem utolsó sorban a közösen végzett munka felkeltette a népben az együvé tartozás, a testvériség érzését. Nehémiásnak köszönhetĘ tehát, hogy az identitásában megerĘsödĘ zsidóság elĘtt Ezsdrás felolvashatta Isten Törvényét, a Tórát. Ez Kr.e. 444-ben történt. Nagy összegyülekezés volt, amikor Ezsdrás pap és írástudó vezetésével az egész nép elĘtt fejezetrĘl fejezetre olvasták és magyarázták a Törvényt: „Szakaszokra osztva olvasták a könyvet, Isten törvényét, és úgy magyarázták, hogy a nép megértette az olvasottakat.” (Neh 8:8) A megértett ige az embereket bĦnbánatra indította, így ennek az eseménynek messze- és mélyreható következményei lettek. A közösség tagjai, vének, papok és léviták aláírtak egy szerzĘdést, melyben az alábbiakat vállalták: nem kötnek házasságot nem-zsidóval; megtartják a szombatot; betartják a föld szabadságévét; a papoknak és lévitáknak a felajánlást és a tizedet megadják; minden esztendĘben beszolgáltatják a szentélynek az elsĘ termést. 15
„A várfal építĘi, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a kopját tartották. Mindegyik építĘnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek. A kürtös pedig mellettem volt.” (Neh 4:11-12)
13
Történelem Ez az esemény döntĘ jelentĘséggel bírt a zsidók további történetében. EttĘl kezdve ugyanis a Tóra a mindennapi életet szabályozó törvénnyé lett. Most már nem csak a papok, hanem az egész nép mindennapi életére kihatással bírt, „a zsidó nép ekkor lett a Könyv, a Törvény népévé. A vallástörvény, mint valami kemény védĘburok borult rá a zsidó nép lelkére. Sokszor látszólag (sohasem igazán!) elzárta a külvilágtól, de mindenkor – legalábbis uralmának évszázadaiban biztosította a belsĘ fejlĘdést, a zsidó szellem és a zsidó nép fennmaradását. A politikus Nechemja segítségével diadalt aratott Ezra, a vallás embere. Hogy a vallásos szellemnek ez a gyĘzelme ne legyen mulandó, Ezra és Nehemja életre hívták az ú.n. Nagy gyülekezetet”16 (héberül ha-kneszet ha-gdolá). Ez a testület arra volt hivatva, hogy e két vezetĘ férfiú – a politikus és az írástudó – távozása után is biztosítsa a fejlĘdés folytonosságát. Álljunk meg egy pillanatra két fogalomnál, hiszen a zsidóság életének jelen dolgozat keretében vizsgált idĘszakában mindkettĘ újra és újra elĘbukkan, és jelentĘséggel bír. Mit is értünk az alatt a szó alatt, hogy írástudó (héberül szófér)? Mint már írtam, a Babilóniába hurcolt két zsidó törzs megtartotta Ęseik szokásait, a Tóra törvényeit. A templom ugyan elveszett számukra, de a fogságban is megtartották az ünnepnapokat és a szombatot. Áldozatok helyett elĘtérbe került a Tóra olvasása, magyarázása, értelmezése. Ahhoz, hogy az egész nép körében hozzáférhetĘvé váljon az Írás, soksok Tóra-tekercsre volt szükség. A Tóra könyveit tehát folyamatosan másolták. Ez a másolás rendkívül felelĘsségteljes feladat volt, a zsidók ugyanis nagyon vigyáztak arra, hogy az „Isten által diktált” szövegeket teljes hĦségükben, pontosságukban megĘrizzék. A másolással csakis bölcs, a Tórában járatos férfiak foglalkozhattak. Ezeket a férfiakat szóférnak nevezték. Feladatuk tehát a Tóra szövegének minél tökéletesebb megismerésében és megĘrzésében állt. Ez pl. azt is jelentette, hogy a Tóra egyes betĦit megszámlálták, „megolvasták”, így is ellenĘrizve a másolás pontosságát. Ezek a szóférok vezették be az ún. kvadrátírást is, mivel a korábban óhéber írással leírt Tóra-szövegek egyre nehezebben voltak olvashatók. A héber kvadrátírás az a négyzetes írás, mely ma is használatos a zsidóság körében, s eredete az asszír (arámi) írásra vezethetĘ vissza. Érdekesség, hogy a régebbi írásformát csupán a szamaritánus Szentírás Ęrizte meg a ma élĘk számára. Ezen szóférok, írástudók szerepe a következĘ századokban egyre jelentĘsebbé vált. BelĘlük alakul ki a vallási vezetĘk új rétege. Az „írástudó” fogalma egyenrangúvá válik a „bölcs” fogalmával, hiszen a legbölcsebb ember a zsidók között az az ember, aki a szent
16
Hahn István: A zsidó nép története 32. o.
14
Történelem iratok tudósa. Az írástudók veszik át a papok és próféták szerepét, Ęk magyarázzák a törvényt és értelmezik az írásokat. Szerepük fokozatosan alakul, az Újszövetség korában megítélésük már nem volt egyértelmĦen pozitív (lásd késĘbb). A másik jelentĘs és új fogalom: a Nagy Gyülekezet. Ez egy 71 tagú testület, mely fĘként tudósokból állt, akik vallási-jogi-törvénykezési kérdésekrĘl tanácskoztak, és a második szentély korában végig meghatározó, vezetĘ szereppel bírtak a zsidó nép életében. Ennek a Nagy Gyülekezetnek lesz az utóda a Szanhedrin, mely testülettel az Újszövetség lapjain találkozhatunk. Ezsdrás és Nehémiás mĦvének bemutatásával végzĘdik tehát Izrael történetének azon része, melyet az Ószövetség lapjain rögzítve megtalálhatunk. E két embernek és az általuk felállított vezetĘ testület, a Nagy Gyülekezet mĦködésének köszönhetĘ, hogy a zsidók parányi csoportját nem nyelték el a következĘ évszázadok. II. 2. A perzsa birodalom hanyatlása és bukása; az új hódító: Nagy Sándor A történelemnek (is) ura Isten. Maradjunk tehát az ė útmutatásánál, és következĘ nagy témánk bevezetésének kiindulópontjául szolgáljon ismét Dániel könyvének látomása. „Majd azt vettem észre, hogy egy kecskebak jön napnyugat felĘl az egész föld fölött, nem is érintve a földet. Ennek a baknak a két szeme közt egy hatalmas szarv volt. Amikor odaért a kétszarvú koshoz, amelyet a csatorna mellett láttam állni, rárontott teljes erĘvel. Láttam, hogy mikor a koshoz ért, nekivadulva felöklelte a kost, és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben. A földre terítette, megtaposta, és nem volt, aki a kost megmenthette volna hatalmától.” (Dán 8:5-7) A látomás magyarázata pedig így hangzik Gábriel szájából: „Az a kétszarvú kos, amelyet láttál, a médek és a perzsák királya. A szĘrös bak a görögök királya; a két szeme között levĘ nagy szarv az elsĘ király.” (Dán 8:20-21) A történések pedig az isteni szó szerint beteljesedtek. A Babiloni Birodalmat elsöprĘ MédPerzsa Birodalom Kr.e. 539-331-ig uralkodott a térségben, amikor megjelent a színen a görög földrĘl érkezĘ új hódító, Macedónia, és uralkodója, aki Nagy Sándor néven vonult be a világtörténelembe. A Perzsa Birodalom a Kr.e. IV. századra meggyengült, fölbomlóban volt. A központi hatalommal szemben egyre erĘsödött a tartományok helytartóinak, a szatrapáknak a hatalma. Ez a méltóság a családon belül öröklĘdött, a tartományok gyakran a birodalmon belüli kis államokként mĦködtek, a szatrapák önálló belpolitikát folytattak, és egyre erĘsebben próbálták külpolitikájukban is függetleníteni magukat a királyi hatalomtól. A 15
Történelem perzsa hadsereg is felbomlóban volt, mindinkább zsoldoshadseregként mĦködött, soraiban jelentĘs számban megjelentek a jól képzett görög katonák. Görögország ebben az idĘszakban sok kis városállamból, poliszból állt. Azonban ott is válság alakult ki, mivel a görög társadalom már kimerítette a városállamok politikai rendszere által nyújtott fejlĘdés lehetĘségeit. A túlnépesedĘ görög városok lakóinak egy része Kis-Ázsiába vándorolt, ahol perzsa uralom alá kerültek, más részük zsoldos katonaként próbálta megélhetését biztosítani, pl. a perzsa hadsereg soraiban is. A görög városállamok és a Perzsa Birodalom közötti háborúskodás folyamatossá vált, és többnyire a perzsák gyĘzelmével végzĘdött. (Mindenki számára ismeretes kivétel pl. a Kr.e. 490-ben lezajlott marathóni csata.) A görögök további gazdasági fejlĘdése igényelte a terjeszkedést. Azonban a meggyengült Perzsa Birodalmat is csak közös összefogással lehetett volna legyĘzni. Az eddig vezetĘ szerepet betöltött poliszok azonban – Théba, Spárta, Athén – nem akartak sem összefogni, sem pedig kiengedni kezükbĘl a vezetĘ szerepet. A kialakuló politikai anarchiából kivezetĘ úthoz új módszert, új erĘt kellett találni. Ez az erĘ a távoli északon, az Olümposz havas csúcsain túl már létezett, úgy hívták: Macedónia. MegerĘsödése és felemelkedése II. Fülöp (Philipposz) király (Kr.e. 359-336) uralkodása alatt következett be. II. Fülöp erélyes, nagyra törĘ férfi volt. Tíz évig túszként élt Thébában, és ott nagyon sok mindent megtanult. Hazatérve elĘször is könyörtelenül eltávolította vetélytársait, majd nekiállt megvalósítani katonai reformjait: tökéletesen átszervezte a hadsereget. Célja ugyanis a görög városok összefogásának megvalósításával – melyet akár erĘszakkal is el akart érni – a Perzsa Birodalom legyĘzése volt. A hadseregben végrehajtott reformok közül kettĘt emelek ki, melyek azonban az egész görög harcmodort megváltoztatták, és ezáltal lehetĘvé tették az utód, Nagy Sándor világhódító törekvéseinek megvalósítását. II. Fülöp „a gyalogság egy részét egy egészen új típusú taktikai egységgé, ún. makedón falanxszá alakította. Ezt a falanxot minden oldalról tizenhat sort számláló zárt egységek alkották, melyeknek tagjai a rövid kardokon és a pajzsokon kívül hat-hét méter hosszú kétkezi lándzsával is fel voltak fegyverkezve. Lándzsáikat a szélsĘ sorokban álló katonák ferdén fölfelé tartották, a belsĘ sorokban állók pedig az elĘttük álló férfiak vállára fektették. Fülöp falanxa így óriási sündisznóhoz hasonlított; mivel más seregek sokkal rövidebb lándzsákat használtak, a makedón falanxot – ha ez támadásba indult – egyik
16
Történelem oldalról sem tudták elérni vagy megállítani.”17 Fülöp másik újítása a harci gépek elĘállítása és használata volt, melyeket fĘleg a városok ostrománál tudtak eredményesen használni. Ezeket a faltörĘ kosokat18 és ostromtornyokat Szicíliából behívott tervezĘkkel készíttette. Az átszervezett makedón hadsereg alkalmassá vált arra, hogy – helyes vezetés mellett – minden más hadsereget legyĘzhessen. II. Fülöp pedig jó hadvezérnek bizonyult, így néhány év alatt valamennyi szembeszegülĘ görög városállamot legyĘzte; és jó diplomatának is bizonyult, mivel a számára teljes gyĘzelmet hozó khairóneiai csata (Kr.e. 338) után nem a görög poliszok teljes megsemmisítésére, hanem azok egységbe fogására használta fel erejét. Pánhellén szünmakhia (a görög államok szabad föderációja) kialakítását javasolta, mely szerint a városállamok belpolitikailag függetlenek maradnak, az egymással való háborúskodást beszüntetik, a külpolitika irányítását és a vitás kérdésekben való döntést egy szövetségi tanácsra bízzák, melyben minden tagállam egyformán képviselteti magát. A föderáció közös hadsereget hoz létre, melynek vezére a macedón király lesz. A legyĘzött városállamok elfogadták Fülöp javaslatát, és Kr.e. 337-ben a korinthoszi kongresszuson megkötötték a szövetséget. Fülöp másik javaslata az volt, hogy a föderációs hadsereg indítson szent háborút a perzsák ellen. Bosszulják meg, hogy Xerxész lerombolta és ezzel megszentségtelenítette a görög templomokat, szabadítsák fel a perzsa iga alatt szenvedĘ kisázsiai görög városokat, adjanak munkát az utakon kóborló görög katonáknak. És nem utolsó sorban megemlítette Perzsia végtelen gazdagságát és katonai gyengeségét. A föderáció ismét Fülöp javaslata mellett döntött, és megbízták Ęt a szent háború vezetésével. Azonban ezt a hadjáratot II. Fülöp már nem tudta elindítani, mivel Kr.e. 336-ban udvari intrika áldozata lett, egy lakomán meggyilkolták. Fia, Alexandrosz követte a trónon, aki megvalósította, sĘt túl is teljesítette apja álmait. Nagy Sándor alakja legendává vált, és – fĘleg a középkori költĘknek köszönhetĘen – életét romantikus történetek övezték. Az antik szerzĘk sokkal kritikusabban, mégis sokszor áradozva írtak róla. „Testi szépségével, derekasságával és szellemi fürgeségével tĦnt ki; rendkívül becsületes, becsvágyó, a veszedelmekben pedig rettenthetetlen volt.” Arrianosz „Egészen rövid életet élt, de a lehetĘ legtöbb és legnagyobb cselekedettel töltötte ki.” Plutarkhosz „Megtett mindent, amire halandó egyáltalán képes lehet.” Quintus Curtius Rufus Ki is volt Nagy Sándor (Kr.e. 356-323), aki 33 év alatt ilyen hírnévre tett szert? 17 18
Vojtech Zamarovsky: A görög csoda 273. o. Korabeli hadigépek rajzai láthatók az 1. sz. mellékletben (2. kép).
17
Történelem II. Fülöp macedón király és Olümpiasz, Neoptolemosz épeiroszi király lányának gyermeke volt. Nagy Sándort tizenhárom éves koráig Leonidász, anyjának egyik rokona nevelte. Ekkor Fülöp meghívta hozzá nevelĘnek Arisztotelészt, a kiváló görög filozófust. Arisztotelész három éven keresztül nevelte az ifjút,19 és gondoskodott róla, hogy filozófiából, történelembĘl és politikából, természettudományból és mĦvészetbĘl is elsajátítsa a fontos tudnivalókat. Alexandrosz tehát kora legmĦveltebb emberei közé tartozott. Arisztotelész neki ajándékozta az Iliász egy sajátosan kommentált példányát is, a történetírók szerint Sándor ezt a könyvet aztán állandóan magánál hordta. A fiatalember „tanítója iránt haláláig hálát érzett, s nemegyszer hangsúlyozta, hogy Fülöpnek életét köszönheti, Arisztotelésznek pedig azt, hogy tudja, miként kell élnie.”20 Tizenhat éves korában apja magához hívta, innentĘl az ifjú a harcászatot kezdte megtanulni – élĘben. Tizennyolc évesen már részt vett a történelmi jelentĘségĦ khairóneiai csatában, ahol a lovasosztagot vezette, s jelentĘs érdemet szerzett a gyĘzelem kivívásában. Fülöp halála után nehéz helyzetbe került, mivel többen is áhítoztak a macedón trónra, és a föderációba tömörülĘ görög városállamok is lehetĘséget láttak arra, hogy kilépjenek a kényszerĦ szövetségbĘl. Azonban a nem egészen húszéves Sándor elfoglalta a trónt, és könyörtelenül hozzálátott, hogy tartósan biztosítsa is azt a maga számára. Vetélytársait kivégeztette vagy bebörtönöztette, majd a lázadó poliszok ellen vonult. Elrettentésül porig lerombolta Thébát, a mozgalom központját, a város lakóit katonái felkoncolták, vagy eladták rabszolgának. JellemzĘ Sándorra, hogy a városban egyedül a költĘ, Pindarosz egykori házát és a szentélyeket kímélte meg. Ez utóbbi a stratégia részét képezte, hiszen apjához hasonlóan Ę is azzal indokolta a perzsák elleni hadjáratot, hogy meg kell torolni a görög templomok hajdani meggyalázását. A megrettent városokat újabb kongresszusra hívta össze Korinthoszba, ahol elérte, hogy a poliszok felújították a föderációt, és Ęt választották meg a perzsaellenes hadjárat fĘvezérévé. Ilyen elĘzmények után indította el csapatait a Perzsa Birodalom ellen Kr.e. 334 tavaszán. A hadsereg 30.000 nehézfegyveresbĘl és 5.000 lovas katonából tevĘdött össze, valamint 160 hajóval rendelkezett.21 OstromgépépítĘk, hidászok és földmérĘk, történetírók, földrajztudósok és filozófusok kísérték, ami jelzi, hogy Nagy Sándor nem csak háborúban, hanem szellemi hódításban, valamint tudományos felfedezések rögzítésében is gondolkodott. A nagyravágyás és a kíváncsiság hajtotta elĘre.
19
Az ifjú Nagy Sándorról és nevelĘjérĘl készült rajz az 1. sz. mellékletben található (3. kép). Vojtech Zamarovsky: A görög csoda 278. o. 21 Az adatok Vojtech Zamarovsky: A görög csoda c. könyvébĘl származnak (279. o.). 20
18
Történelem Átkelve Kisázsiába elsĘ útja Ilionba vezetett, ahol áldozatot mutatott be eszményképének, Akhilleusznak a sírjánál. A monda szerint a templomban fegyverzetet talált, mely eredetileg Akhilleuszé volt. Ezt kicserélte a sajátjával. A hadjáratnak ez a romantikus kezdete lélektani szempontból rendkívül jelentĘs volt, hiszen a háborút mitikus hĘsök harcainak szintjére emelte. Az elsĘ csatára már Kr.e. 334-ben sor került, és Nagy Sándor seregei gyĘzelmet arattak, szétverve a perzsák nem túl egységes hadseregét, és megsemmisítve azok legütĘképesebb egységét, a hozzájuk csatlakozott görög zsoldosokat is. Sándor elĘtt immár nyitva állt Ázsia kapuja, hiszen a csatában minden határ menti szatrapa elesett, a sereg megsemmisült, a fĘ haderĘ a király vezetésével pedig a szárazföld belsejében, kb. 1500 km-re állomásozott. Itt volt azonban még a perzsa hajóhad, mellyel nem tudott szembeszállni, így elhatározta, hogy megfosztja azokat támaszpontjaiktól. Ezért a tengerpart mentén délnek indult, harccal vagy harc nélkül elfoglalta a kikötĘvárosokat. A városok többsége ugyanis – Milétosz és Halikarnasszosz kivételével – önként hódolt meg csapatai elĘtt. A telet Nagy Sándor Gordionban töltötte, itt készült fel a Kr.e. 333 tavaszán indítandó Szíria ellenes hadjáratra. Ebben a városban ismét egy olyan esemény történt, mely az évszázadok során legendává változott. Quintus Curtius Rufus így örökíti meg az eseményt Nagy Sándorról írt életrajzi mĦvében: „Nagy Sándor, amint hatalmába kerítette a várost, bevonult a fĘisten templomába. Itt szemébe ötlött egy szekér, melyet köztudomás szerint Gordiosz, Midász atyja használt egykor. A szekér faragása szemernyit sem különbözött az olcsóbbfajta, széltébenhosszában elterjedt szekerekétĘl. De szembetĦnĘ volt rajta a számtalan, egymásba gabalyodott, rejtélyesen összebogozott csomóval befont járom. Amikor a városlakók elbeszélték, hogy a jóshely jövendölése szerint az lesz Ázsia ura, aki megoldozza a kibogozhatatlan köteléket, Nagy Sándort heves sóvárgás fogta el, hogy teljesítse a jóslatot. A királyt phrügiaiak és makedónok tömege vette körül: az elĘbbiek feszülten várakoztak, az utóbbiak izgatottan bizakodtak a király vakmerĘségében. A gyeplĘszíj ugyanis oly sĦrĦn össze volt bogozva, hogy hiába törték a fejüket, hiába nézegették, nem tudták kisütni, hol kezdĘdik és hol végzĘdik a csomózás. Nagy Sándor nekiveselkedett, hogy kibogozza, de némi aggodalom élt benne, nehogy baljós elĘjellé váljék meddĘ vállalkozása. Sokáig hasztalan viaskodott a rejtett csomókkal, végül kijelentette: – Nem számít, hogyan bomlanak szét!
19
Történelem És kardjával széjjelszabdalva minden egyes gyeplĘszárat, vagy kijátszotta a jóslatot, vagy beteljesítette.”22 Kr.e. 333-ban folytatódott a hadjárat és sor került a következĘ nagy csatára és nagy gyĘzelemre a kisázsiai Isszosznál. A túlerĘben lévĘ perzsa hadsereg sem tudta felvenni a küzdelmet a jól szervezett görög hadsereggel. Miután Dareiosz23 megfutamodott, véres öldöklés kezdĘdött. A perzsa hadsereg megszĦnt létezni. A diadalmámor és a zsákmány hatalmas volt. A menekülĘ király hátrahagyta pompásan berendezett táborát, melyet látva Nagy Sándor „valósággal megnémult és csak ennyit mondott:
>>Erre
mondják hát, hogy
királynak lenni!<< Az egész kincsbĘl csupán egy kis ládikót vett magához: kiszórta belĘle az ékszereket, és az ArisztotelésztĘl kapott Iliászt helyezte el benne.”24 Ebben a csatában került Alexandrosz fogságába Dareiosz anyja, felesége és gyermekei is. Ezután Nagy Sándor ismét délnek fordult, Fönícia, Palesztina, Egyiptom felé. Néhány város ugyan makacs ellenállást fejtett ki; Türoszt csak héthónapi ostrom után sikerült elfoglalnia, bosszúból az életben maradt férfiakat, nĘket és gyermekeket is rabszolgaságba vetette. Hasonló sorsra jutott Gaza városa is. Útközben érte utol a perzsa király levele, aki szerette volna visszakapni fogságba került családját. Ennek érdekében 10 ezer talentum váltságdíjat, egyik leánya kezét és az Euphratesz és Égei-tenger közötti területeket ajánlotta fel Nagy Sándornak. Cserébe azt kérte, hogy kössenek barátsági-szövetségi szerzĘdést. Az udvartartás egyik tagja rá akarta beszélni Alexandroszt, hogy fogadja el Dareiosz feltételeit, mondván: „Ha én Alexandrosz volnék, elfogadnám.” A király válasza tömör és nagyon kifejezĘ volt: „Istenemre én is, ha Parmenión volnék.” Az anekdota – melyet Plutarkhosz írt le – jól tükrözi Alexandrosz elhivatottság érzését és gondolkodásmódját. „Alexandros minden bizonnyal ismerte Aristotelés nézetét, amely szerint ha létezne egy mindenki mást erényeivel felülmúló ember, az istenhez lenne hasonló, s az illetĘnek kötelessége lenne uralkodni. A 24 esztendĘs király, aki évei csekély száma ellenére már világhódítónak mondhatta magát, joggal gondolhatta azt, hogy az Ę erényeit senki nem múlhatja felül. Tehát joga van mindenki felett uralkodni.”25 Ezután a görög hadsereg már akadálytalanul vonult a Nílus völgyébe. Egyiptomban nem ütköztek ellenállásba. Az egyiptomiak gyĦlölték a perzsa uralmat, így a görögöket felszabadítóként fogadták. Az egyiptomi papság pedig Nagy Sándort Ammon-Ré fĘisten fiaként üdvözölte, és a régi fáraók utódának nyilvánította. A Kr.e. 332-331 telét Nagy 22
Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története 9-10. o. A perzsa nagykirályok sorában harmadik ezen a néven; uralkodott: Kr.e. 336-330 24 Vojtech Zamarovsky: A görög csoda 282. o. 25 Kertész István: Hellénisztikus történelem 84. o. 23
20
Történelem Sándor Egyiptomban töltötte, ahol a Nílus deltájában megalapította az általa alapított városok közül a legjelentĘsebbet: Alexandriát. Itt Nagy Sándor életének ismét egy jelentĘs, legendává váló eseménye történt. A téli hónapok alatt a király 600 km-t zarándokolt a Siva oázisban fekvĘ Ammon szentélyhez, ahol a fĘpap állítólag elárulta neki származása titkát, hogy Ę Ammon isten fia. Ammont a görögök Zeusszal azonosították. EttĘl fogva Nagy Sándor Zeusz fiaként lépett fel, az indiai hadjárata után pedig birodalma minden népétĘl megkövetelte, hogy istenként tiszteljék. Sándor egyiptomi tartózkodása lehetĘséget adott Dareiosznak arra, hogy szétszórt seregeit újra egyesítse. A döntĘ csatára Kr.e. 331-ben a Tigris folyó közelében fekvĘ Gaugamela falu mellett került sor, ahol a görög hadsereg végsĘ gyĘzelmet aratott. Nem sokkal késĘbb a menekülĘ Dareioszt egyik szatrapája meggyilkolta, a királygyilkossal pedig Alexandrosz végzett. A perzsa birodalom meghódítása azonban még több, részben hegyi terepen vívott csatát jelentett, míg befejezésül elérkeztek Persepolisba, ahol Nagy Sándor felégette a perzsa nagykirályok legendás kincsekkel teli palotáját, és ezzel a jelképes cselekedettel befejezte a perzsák ellen vezetett hadjáratokat. Ezután már hódítóként folytatta háborúit azzal a céllal, hogy az egész ismert világot – úgy, mint földön járó isten – meghódoltassa. Eljutott Indiába, egészen az Indus vidékéig, azonban a trópusi betegségek, az egészségtelen éghajlat, a háborús viszontagságok nagyon megviselték hadait, így fellázadtak ellene, ezért kénytelen volt engedni nagyra törĘ terveibĘl. Lemondott egész India majd Kína meghódításáról, és elrendelte a visszavonulást.26 A hadsereg, élén a királlyal Kr.e. 324 elején érkezett Súsába, a perzsa királyok nyári rezidenciájára. Itt Nagy Sándor nagyszabású esküvĘt rendezett. Politikai céljai közé tartozott ugyanis, hogy birodalma27 valamennyi alattvalóját kibékítse egymással, hogy az ellentéteket és különbözĘségeket elsimítsa. Ezt azzal óhajtotta elérni, hogy tömeges esküvĘt rendezett harcosai és a perzsa nĘk között. Ez volt a híres súsai menyegzĘ, ahol tízezer görög harcos vett magának perzsa feleséget. A király nem csak a csatában, hanem a házasságban is jó példával járt elĘl, feleségül vette Dareiosz egyik leányát, Stateirát, és egy baktriai arisztokrata leányát, Rhoxanét. (Ugyanis a keleti despoták szokása szerint a maga számára engedélyezte a többnejĦséget.) Ezzel az is célja volt, hogy magát a perzsa királyok utódaként a perzsákkal is elfogadtassa. Nyugtalan természete azonban nem hagyta pihenni, és újabb nagyra törĘ terveket szövögetett. Arábia majd pedig Észak-Afrika (Karthago) meghódítását készítette elĘ, 26 27
Nagy Sándor hadjáratainak térképét a 2. sz. melléklet tartalmazza (1. kép). Nagy Sándor birodalmának térképe a 2. sz. mellékletben található (2. kép).
21
Történelem amikor egy hirtelen fellépett lázban – az ókori híradások szerint a halál oka májzsugorodás, visszatérĘ maláriás roham, és annak szövĘdményeként fellépĘ tüdĘgyulladás lehetett – sikerei csúcspontján, Kr.e. 323-ban meghalt. II. 3. Nagy Sándor és a zsidók „Ha igaz az a mondás, hogy azok a népek boldogok, amelyeknek nincs történelmük, akkor a zsidó népet boldognak kell neveznünk az Ezra és Nechemja fellépését követĘ évszázadokban” – írja Hahn István, a magyar történetírás és történelemoktatás egyik legkiválóbb mestere.28 Valóban elmondhatjuk, hogy a perzsa uralom Nehémiás utáni szakasza Júdeában szinte eseménytelen és békés évszázadnak tekinthetĘ. Júdea (Jehud) provincia egy kicsiny területet ölelt fel, mely Jeruzsálemet, és a város körüli kb. 35 kilométeres körzetet jelentette. A helyi vezetésben az állam élén a fĘpap állt, mellette a Nagy Gyülekezet. Politikailag azonban Szíria tartomány kormányzója – szatrapája – fennhatósága alá tartoztak. A korszak egyetlen eseménye – amely azonban nem datálható pontosan – a szamaritánus skizma29 kezdete. Már a templomépítés történetének felelevenítése során említettem, hogy a hazatérĘ zsidók nem engedték meg a szamaritánusoknak, hogy részt vegyenek a templom újjáépítésében. InnentĘl kezdve egyre élezĘdött a két népcsoport ellentéte. A következĘ – szamaritánusokra nézve nagyon fájó – eseményt is Nehémiás meséli el számunkra. A fĘpap unokája feleségül vette Samária kormányzójának, Szanballatnak az unokáját, és a vegyes házasságokat elítélĘ Nehémiás szigorúan kiutasította a városból a szamaritánusokkal szimpatizáló férfit.30 Josephus Flavius szerint ekkor építette fel Szanballat a Garizim-hegyen lévĘ templomot, és nevezte ki a vejét fĘpapnak.31 (Bár Josephus egy évszázaddal késĘbbre teszi az eseményt, vagyis Nagy Sándor korába – ami a történészek körében sok vitára és fejtörésre adott okot.) ValószínĦleg ennek a templomnak az elkészülte volt a legfĘbb oka annak, hogy a két népcsoport között végleges szakadásra került sor, melynek mélységét két újszövetségi történet is jól illusztrálja számunkra. „Amikor közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, és követeket küldött maga elĘtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.” (Lk 9:51-53) 28
Hahn István: A zsidó nép története 32. o. A görög szó jelentése: egyházszakadás. 30 Neh 13:28 31 Josephus Flavius: A zsidók története 46-47. o. 29
22
Történelem Abban a korban, amikor az úton lévĘnek „vendégjoga” volt szállást kérni éjszakára, a szamaritánus falu nem fogadja be a hithĦ zsidókat (aki az ünnepre Jeruzsálembe szándékozott menni, az csakis hithĦ zsidó lehetett). A másik pedig a jól ismert történet: Jézus találkozása a samáriai asszonnyal, amikor elhangzik a csodálkozó, vagy inkább meghökkent kérdés, és az evangélista rövid, de sokatmondó indoklása: „A samáriai asszony ezt mondta: „Hogyan? Te zsidó létedre tĘlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.” (Jn 4:9) EbbĘl a történetbĘl az is kiderül, hogy a zsidó-samaritánus ellentét az istentisztelet helyérĘl alkotott véleménykülönbség körül kristályosodott ki, nem pedig a vallási szertartások különbözĘsége miatt. A samaritánusok (pár száz fĘs csoportjuk ma is megtalálható Palesztinában) szent könyve máig a Tóra, vagyis Mózes öt könyve. Térjünk azonban vissza a kis „templomváros” életére. Az ott élĘk eleinte valószínĦleg észre sem vették, hogy az „állami vezetésben” változás következett be, és megjelent a színen egy új hódító. A görög-perzsa háborúk eleinte Izrael földjétĘl messze zajlottak, és Jeruzsálem késĘbb sem került közvetlenül a hadak útvonalába. Nagy Sándor történetírói meg sem említik a zsidó nép vagy Jeruzsálem nevét. Egyedül Josephus Flavius jegyzett fel egy történetet, mely szerint Nagy Sándor találkozott az akkori fĘpappal, Jójádával. A történet szerint Nagy Sándor Türosz hét hónapos ostroma alatt „levelet írt a zsidók fĘpapjának: követelte, hogy küldjön neki segédcsapatokat, szállítson seregének élelmiszereket, és most neki teljesítse azokat a szolgáltatásokat, aminĘket régebben Dareiosznak teljesített; így megnyerheti a makedónok barátságát, és nem fogja megbánni készségét.”32 A fĘpap azonban megtagadta az engedelmességet. Arra hivatkozott, hogy esküvel kötelezte magát Dareiosznak, s míg a király él, esküjét nem szegheti meg. Ezt a választ hallván Nagy Sándor haragra gerjedt, s mikor elfoglalta Türoszt és Gázát, Jeruzsálem ellen indult. A fĘpap rettenetesen megijedt. Áldozatot mutatott be Istennek, és fohászkodott hozzá, hogy mentse meg Ęket Nagy Sándor kezébĘl. Ezen az éjszakán a fĘpap álmában kijelentést kapott IstentĘl, hogy „csak ne féljen, koszorúzza meg a kapukat és nyissa meg a várost; aztán a lakosok fehér ruhában, maga pedig a papokkal együtt templomi díszruhában vonuljanak a király elé s ne tartsanak semmitĘl, mert Isten maga gondoskodik róluk.”33 A fĘpap így is cselekedett, s amikor a király meglátta a fehér ruhás tömeget és az ünneplĘbe öltözött fĘpapot, a vérontás helyett hódolatát fejezte ki elĘtte. Az udvaroncok nagyon 32 33
Josephus Flavius: A zsidók története 48. o. Josephus Flavius: i.m. 49. o.
23
Történelem meglepĘdtek ezen, s megkérdezték, hogyan lehetséges az, hogy Sándor elĘtt az egész világ hódol, Ę pedig térdre borul egy öregember elĘtt? „Erre a király így felelt:
>>Nem
Ęneki
hódoltam én, hanem Istennek, akinek Ę a fĘpapja. Ezt a fĘpapot ugyanebben az öltözetben láttam már egyszer álmomban. … azt tanácsolta, hogy ne habozzam, hanem bátran keljek át a tengeren: Ę maga elĘtte jár majd hadseregemnek, és megszerzi nekem az uralmat Perzsia felett. Mivel pedig más embert sohasem láttam még ilyen öltözékben, amint Ęt megpillantottam, rögtön eszembe jutott álmom és az Ę jövendölése. Most gyĘzĘdtem meg arról, hogy hadjáratomat Isten parancsára indítottam meg, Dareioszt legyĘzöm, a perzsák hatalmát megtöröm, és minden szándékomat megvalósítom.<< Miután így megfelelt Parmeniónak, kezet nyújtott a fĘpapnak, a zsidók kíséretében bevonult a templomba, a fĘpap utasítása szerint áldozott Istennek és a fĘpapot és a papokat a legnagyobb tisztelettel tüntette ki. Mikor Dániel könyvét is megmutatták neki, azzal a jövendöléssel, hogy egy görög ember pusztítja el majd a perzsa birodalmat, ezt a célzást is önmagára vonatkoztatta, és örömmel bocsátotta el a népet.”34 Továbbá engedélyezte a zsidóknak, hogy mind hazájukban, mind a különbözĘ tartományokban élve megtarthassák ünnepeiket, Ęsi törvényeik szerint élhessenek, és minden hetedik évben mentesek legyenek a kötelezĘ adók alól. A történészek többsége az elbeszélés bizonyos részleteit, egy részük pedig az egész elbeszélést legendának tartja. Ribáry Ferenc pl. teljes elutasítással nyilatkozott a Josephus által megörökített történetrĘl, és egyszerĦen a zsidók hiúságának tudta be azt. „Miután más író nem említi, az esemény kevés hitelességgel bír. Sándor áldozott ugyan a tyrusi Herculesnek, hogy Phoenicia lakóit részére nyerje, sĘt késĘbb Ápisnak is hozott áldozatot, s általában a meghódított népek istenségei iránt mindenütt tisztelettel viseltetett, de a zsidó nép oly csekély volt ezen idĘben, hogy a király, ha már Gaza város birtokában volt, s útja nyílt vala Egyiptom felé, alig hihetĘ, hogy e népecske kedvéért eltért volna útjából.”35 Nagy Sándor életét végignézve úgy gondolom, egyáltalán nem hihetetlen, hogy elment Jeruzsálembe. Egész hadjáratát, egész életét betöltötte az a szándék, hogy hódításainak és uralkodásának isteni támogatást, isteni hátteret biztosítson. Minden „útba esĘ” istennek áldozott, sĘt Egyiptomban 600 kilométert zarándokolt, hogy eljusson a Síva oázisba. Gáza és Jeruzsálem között pedig alig 80 km a távolság. A zsidó népet ebben az idĘszakban már jól ismerték a birodalomban, hiszen különös szokásaikkal „kilógtak” környezetükbĘl, ahogyan ezt Eszter könyvében Hámán olyan kifejezĘen megfogalmazza:
34 35
Josephus Flavius: A zsidók története 50. o. Ribáry Ferenc: Az ókori Görögország története 538-539. o.
24
Történelem „Van egy nép, amely elszórtan és elkülönülten él a népek között birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétĘl, és a király törvényeit sem tartják meg.” (Eszt 3:8). ElképzelhetĘnek tartom, hogy Sándor szerette volna ezt a „különös istent” és népét is megnyerni magának. Dániel könyve pedig tartalmazza az utalást a „görög kecskebakra”, így a hódító megkapta, amire vágyott, az isteni megerĘsítést. Azt azonban a zsidó szokások ismeretében én is elképzelhetetlennek tartom, hogy a fĘpap vezetésével maga Sándor mutathatott volna be áldozatot a Szentélyben. Ezért én azoknak a táborához csatlakozom, akik Josephus elbeszélését csak bizonyos elemeiben, de nem egészében minĘsítik legendának. II. 4. Nagy Sándor hódításainak hatása Nagy Sándor minden tette azt mutatta, hogy több akart lenni, mint hódító hadvezér. Hadjárataira a pánhellén gondolat jegyében indult el, és hódításaiban mindig a görög szellemiséget, gondolkodást és életszemléletet képviselte. A perzsa birodalom megdöntése után azonban ez a célkitĦzése tovább gazdagodott, ill. átformálódott. Immár isteni küldetése tudatában arra törekedett, hogy hatalmas birodalma népeit egybeolvassza, új mĦveltség és szellemiség megalkotója legyen. Tanítója, Arisztotelész állítólag azt ajánlotta Nagy Sándornak, hogy a görögökkel bánjon úgy, mint barátaival, a barbárokat viszont használja ki úgy, mint az állatokat vagy a növényeket. Arisztotelész egyébként is „faji alapon” osztályozta az embereket: a görögök szerinte uralkodásra, a barbárok pedig szolgaságra rendelt népek voltak.36 Nagy Sándor azonban új útra lépett, amikor birodalmát a népek egyesítésére próbálta felépíteni. Felismerte ugyanis, hogy a birodalomban az alapvetĘ ellentét nem a gyĘztesek és legyĘzöttek között, hanem a makedón-perzsa-görög bennszülött arisztokrácia és az általuk kizsákmányolt lakosság tömegei között feszül. Számára az uralkodás elsĘsorban az emberi gondok megoldását jelentette. Ugyanakkor a könyörtelen és felelĘtlen viselkedés sem állt távol tĘle. Tetteinek magyarázatát összetett személyiségében kereshetjük. A nagy hódító ugyanis egyszerre volt macedón király, görög világpolgár és keleti despota. Átvette a perzsa szokásokat, és alattvalóitól megkövetelte, hogy istenként tiszteljék. Indiai hadjárata második esztendejében „még a proszkünésziszt, az uralkodó elĘtti arcra borulást is bevezettette: a keleti emberek számára ez csupán szokványos gimnasztikai gyakorlat volt,
36
Kovács Károly: Hellénizmus, Róma, zsidóság c. mĦve alapján (10. o.)
25
Történelem a görögök számára azonban elfogadhatatlan gyalázat. Mikor udvari történetírója (egyébként lelkes csodálója), Kalliszthenész szót emelt e gyalázat ellen, Sándor börtönbe záratta, ahol aztán el is pusztult.”37 Nagy Sándor nem csak a perzsa szokások átvételével, hanem a perzsa közigazgatás megĘrzésével is igyekezett a birodalom egységét és a központi hatalom jogfolytonosságát biztosítani. Meghagyta a szatrapa rendszert, sĘt sok helyen a korábbi helytartókat megerĘsítette tisztségükben. Jellemének másik vonása, hogy romantikus módon hajlott a meglepĘ gesztusokra is. Gyakran cselekedett ösztönösen, ahogy az antik történetírók jellemzik: olyankor „elragadta a hév”. Ilyen tettei, valamint bátorsága és kiváló hadvezéri képességei megmagyarázzák katonái iránta táplált szeretetét és hódolatát. Egy ilyen romantikus cselekedete volt például a híres opiszi lakoma, ahol különbözĘ nemzetekbĘl származó embereket ültetett egy asztalhoz, s közösen mutattak be italáldozatot az isteneknek, és imádkoztak a birodalom egységéért. Nagy Sándor hódításai nyomán görög katonák, iparosok, kereskedĘk özönlöttek keletre, és nincstelenek tömegei találták meg az új területeken a boldogulásukat. Hódításai hatással voltak hazája, Kisázsia és a Kelet gazdasági életére is. Szoros kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki a görög világ, Ázsia, India, Arábia között, amit a közös pénzrendszer bevezetése is elĘsegített. A perzsáktól zsákmányolt több ezer mázsa nemesfémbĘl Nagy Sándor pénzérméket38 veretett, és a föllendülĘ áru- és pénzforgalom a városok gazdasági megerĘsödését eredményezte. A király számos várost alapított – melyek túlnyomó többségét önmagáról (némelyiket pedig kedvenc lováról, Bukephalosról) nevezett el. A hadsereggel vonuló történetírók, földrajztudósok és filozófusok tudósításai által szélesedett a görögök látóköre, a hadjáratok egyben tudományos expedíciók, felfedezĘ utak is voltak. Ugyanakkor a meghódított népek között letelepedĘ veterán katonák, kereskedĘk megismertették velük a görög kultúrát, a fejlettebb – vagy inkább eltérĘ – görög gondolkodásmódot. Az alábbi pontokban foglalhatjuk össze Nagy Sándor hatását:39 1. Görögök külföldre áramlása, görög kolóniák létrejötte az egész hatalmas birodalom területén. 2. A görög kultúra térhódítása felgyorsult, elindult a hellenizáció (lásd késĘbb).
37
Vojtech Zamarovsky: A görög csoda 287. o. Nagy Sándor által veretett pénzérmék fényképei láthatók a 3. sz. mellékletben (1. kép). 39 Everett Ferguson: A kereszténység bölcsĘje c. mĦve nyomán (32-33. o.) 38
26
Történelem 3. Az egységes pénzhasználat bevezetésével gazdaságilag egységessé vált a világ, amely rendkívüli gazdasági fejlĘdést indított el. 4. A görög nyelv elterjedése. Egy speciális dialektus, a koiné görög lett az egész birodalom közös nyelve, melyet mindenki megértett. A lebontott nyelvi határok hatalmas elĘnyt jelentettek a késĘbbi keresztény misszió számára is. 5. A nem görög lakosság nagyobb része is elfogadta a görög eszméket. 6. A görög mĦveltség térhódítása minden rétegre kiterjedt, nĘtt az oktatás színvonala, az írni-olvasni tudás egyre elterjedtebbé vált. 7. A görög istenek és vallásgyakorlat meghódította a birodalmat. A görög isteneket „honosították”, vagyis a meghódított népek isteneit a görög istenekkel azonosították. 8. A filozófia mint életforma jelenik meg. 9. A meghódított területeken újonnan alapított városok társadalma a görög poliszok mintájára szervezĘdött. 10. Az univerzalizmus és párhuzamosan az individualizmus megerĘsödése. Az emberek látóköre kitágult, kinyílt számukra a világ. Ugyanakkor a hagyományos formák felbomlása azt az érzést erĘsítette az emberekben, hogy csak magukra számíthatnak. Ezen érzés különbözĘ kifejezĘdései a filozófiai iskolák tanításában figyelhetĘk meg legjobban (lásd késĘbb). II. 5. Nagy Sándor utódai: a diadokhoszok40 Nagy Sándor uralkodása túl rövid volt ahhoz, hogy lehetĘsége legyen az egység megszilárdítására. A birodalom halála idején még csak laza katonai-adminisztratív szövetség volt, amelyet csupán Alexandrosz személye kötött össze, s halálával ez a kötelék megszĦnt. Uralkodásának rövid ideje alatt egyszerĦen nem sikerült kialakítania azokat a szociális, gazdasági és politikai feltételeket, melyek biztosíthatták volna a birodalom egységét. Ráadásul a nagy hódító utód nélkül halt meg. Ugyan Rhoxane viselĘs volt Nagy Sándor gyermekével, de a jövĘ nagymértékben függött a két hónap múlva megszületendĘ gyermek nemétĘl és attól, kik fognak nagykorúságáig kormányozni helyette. Hadvezérei elĘször úgy döntöttek, hogy megĘrzik a birodalom egységét, és megvárják a gyermek megszületését. Azonban hamarosan kirobbant a harc a hatalomért. Ennek csak néhány epizódját említem meg.
40
A görög szó jelentése: örökös, követĘ.
27
Történelem A fiatalon elhunyt uralkodó bíborral borított holtteste még ott feküdt Nebukadneccar egykori palotájának tróntermében, amikor hadvezérei már a szó szoros értelmében összemarakodtak azon, hogy kié legyen Nagy Sándor gyĦrĦje, és a gyĦrĦvel együtt egész birodalma, hiszen Sándor nem jelölte ki örökösét. A nagy hadvezér, aki mindig mindenre föl volt készülve, csak arra nem készült, ami minden ember számára bizonyosság, hogy egyszer meg fog halni. Egyik hadvezérének, Perdikkasznak hamarosan (és rejtélyesen) sikerült bebizonyítania, hogy Sándor Ęrá hagyta a gyĦrĦjét, így átmenetileg Ę lett a régens. Nagy Sándor halálakor úgy nyilatkozott, hogy apja mellett szeretne nyugodni. Hadvezérei ezt – politikai érdekeik függvényében – eltérĘen értelmezték. Eredetileg isteni atyja, Ammon mellett akarták elhelyezni az uralkodó földi maradványait. Mivel azonban egyik hadvezére, Ptolemaiosz idĘközben „befészkelte magát” Egyiptomba, a többiek nem akarták neki átengedni ezt az „ereklyét”. Így utólag úgy határoztak, hogy mégis földi apja mellé, Macedóniába viszik a holttestet. Ptolemaiosz azonban egy pillanatig sem nézte tétlenül a dolgot, és megtámadta a halottas menetet, megszerezve ezzel a gyĦrĦnél sokkal értékesebb valamit: Nagy Sándor aranyszarkofágba helyezett holttestét, amit magával vitt Egyiptomba. Perdikkasz mindezt nem tĦrhette, ezért csapataival megkísérelt átkelni a Níluson, de súlyos veszteségek érték, és a csata után sátrában orgyilkosok kioltották életét. Hét férfi – akiket korábban még egymáshoz kötött Nagy Sándor akarata – vívott könyörtelen harcot egymással. Az elsĘ csatákból négyen kerültek ki gyĘztesen: Antipatrosz és fia megszerezték a Macedónia fölötti uralmat, Lüszimakhosz megkapta Thrákiát, Ptolemaiosz Egyiptomot, Antigonosz pedig Ázsiát. Beteljesedett Dániel könyvének látomása: „A kecskebak azután igen naggyá lett, de amikor ereje teljében volt, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nĘtt a négy égtáj felé.” (Dán 8:8) Azonban ez az osztozkodás csak átmeneti békét hozott, hisz minden diadokhosz nagyobb részt szeretett volna megkaparintani magának. Több évtizedig tartó belsĘ háborúk következtek, melyek az antik történetírók szerint sokkal több áldozatot követeltek, mint Nagy Sándor hadjáratai együttvéve. Az egymással harcoló felek mindent megpróbáltak a hatalom megszerzése érdekében. A véres csatában nem csak harcosok, hanem nĘk és gyermekek vére is folyt. Kr.e. 310-ben meggyilkolták Rhoxanét és Nagy Sándor fiát is. A birodalom sorsát végül az ipsosi csata (Kr.e. 301) pecsételte meg, és Nagy Sándor birodalmának romjain három birodalom szilárdult meg: a Ptolemaidák Egyiptoma 250.000 négyzetkilométeren, a Szeleukidák 3.000.000 négyzetkilométeren elterülĘ birodalma 28
Történelem Ázsiában (Szíria), és a kb. 75.000 négyzetkilométer területĦ Macedónia, élén az Antagonidákkal. A diadokhoszok harcai közepette több kisebb állam is önállósult, Pergamon, Bithünia, Pontosz, és néhány görög városállamnak sikerült megĘriznie függetlenségét, pl. Krétának és Rhodosznak. Témánk szempontjából két „család” életének alakulása fontos: a Ptolemaidák és a Szeleukidák története, hiszen Palesztina, a zsidó nép otthona, ezekben az évszázadokban hol az egyik, hol a másik birodalom területéhez tartozott. Ezen birodalmak részletes bemutatásával a következĘ fejezetben foglalkozom.
29
