II. RÉSZ A GYÓGYÍTÓ LELKIGONDOZÁS -.- EMMAUSZI UT

II. RÉSZ A GYÓGYÍTÓ LELKIGONDOZÁS .-

EMMAUSZI UT

•

Lukács evangéliumának 24. fejezete (13-35) bemutatja, hogyan nyilvánul meg a gyógyító lelkigondozás az életválságokban: Ketten közülük még aznap egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyira fekszik. Közben beszélgettek mindarról, ami történt. Miközben így beszélgettek és tanakadtak, egyszer csak maga Jézus kozeledett hozzájuk. De szemük el volt takarva, hogy föl ne ismerjék. Megszólította őket: "Miről társalogtok itt az úton?" Erre szomorúan megálltak. Egyikük, akit Kleofásnak hívtak, hozzáfordult: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tucija, tni történt ott ezekben a napokban?" .Jvlicsods?" - kérdezte. "A názáreti Jézus esete - felelték =, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt lsten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink halálra ítélték, és keresztre feszítették. Mi viszont azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. De ma már harmadnapja annak, hogy ez történt. Igaz, hogy néhány közénk tartozó asszony megzavart minket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták a testét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalokjelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találtak mirideni, ahogy az asszonyok mondták. Öt magát azonban nem látták." Erre ő így szólt: "Ti oktalanok, milyen nehezen hiszitek mindazt, amit a prófétákjövendöltekf Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétánál megmagyarázta, ami az Írásokban róla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akart volna menni. De azok marasztalták: "Maradj velünk - kérték =, mert esteledik, és már lemenőben van a nap." Betért tehát, hogy velük maradjon. Mikor asztalhoz ültek, kenyeret vett a kezébe, megáldotta, meg törte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. "Ugye lángolt a szivünk - mondták egymásnak =, mikor útközben beszélt hozzánk, és kitejtette az Írásokat?" Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: "Az Úr valóban föltámadt, és megjelent Simonnak. " Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy hogyan ismerték föl a kenyértörésnél.

BELSŐ ÚT

EMMAusz

FELÉ

A.zemmauszi elbeszélés irodalmi műfaja szerint több mint történelmi beszámoló. Legenda 1 - nem "csupán legenda, hanem mi több: legenda". Mint ilyen, az "önmagukért való történetek"2 kategóriájába illik - Jézus feltámadása történelmi tényének időfeletti jelentőségét tükrözi megindító képekben és jelenetekben. A liturgia jelképeihez hasonlóan a feltámadt Krisztus hitbéli valóságát akarja a személyiség legmélyébe helyezni, és ezáltal megválaszolni az ott megélt kérdéseket, félelmeket és reménységeket. A.zember mindig akkor használ ilyen szimbolikus-elbeszélő fordulatokat, ha olyasvalamit akar kifejezni, aminek személyiségünk vallási mélyrétegeihez van köze, és ami azokba vezet be. Csak ezen a szinten lehet nyilvánvalóan megérteni, mit jelent az embereknek Krisztus feltámadása. A.zemmauszi történet tehát olyasmiről beszél, ami feltétlenül nekünk szól. A következő - mindenkiben felmerülő - kérdést ragadja meg: Hogyan tapasztalhatom meg a gyógyulás útját az életem válságaiban és kilátástalansága idején? A hívő ember számára ez a kérdés így hangozhatna: Hogyan tudom megtapasztalni életem sötét óráiban Krisztust mint fényt' és gyógyulást? A.zemmauszi történet ily módon a Krisztussal való találkozásból fakadó gyógyulásról szól. Ezért ez valóságos feltámadástörténet. Nemcsak a Feltámadott megjelenéséről beszél, hanem annak gyógyulási folyamatával is alaposan foglalkozik, aki találkozik vele. Megértése először is azon múlik, hogya szentírási szakaszt az Emmauszba tartók belső tapasztalatai felől tárjuk fel. Azt kérdezzük tehát: mi történik egy lelki sérülttel, aki az Úrral találkozik? Hová vezeti őt ez az esemény? Ha így tesszük fel a kérdést, hidat építünk az Emmauszba tartó tanítványok gyógyulási tapasztalatai, valamint a sérülésekből és életkrízisekből kivezető lehetséges mai utak között. Ami akkoriban történt a tanítványokkal, néha hasonlíthat ahhoz, amire a vigasztalan emberi szív ma vágyik, és amit az élet nehéz pillanataiban ténylegesen tapasztal. Így ennél az értelmező lépésnél azt az utat kellene megkeresni, amelyen kiderül, hogya mai emberek történetei hogyan lehetnek "egyidejűek" ezzel a Krtsztus-történettel. A történetí-kritikai értelmezéstől eltérő en - ehhez majd második lépésként 1 Vö. W. Grundmann:

Das Evangelium nach Lukes, 443. - H. D. Betz: Ursprung und Wesen chrisllichen Glaubens nach der Emmauslegende (Lk 24,13-32), 8. - J. Kremer: Die Osterevangelien. Geschichten um Geschichte, 128 (Anm. 120). Az emmauszi történet legendai jellegét a kritikai kutatás általában elismeri. Óvakodni kell azonban attól, hogya legendát ne történelmi beszámolónak tekintsük, hanem teológiai-

lag pejoratív kinyilatkoztatási formának. Éppen a legenda tanúságintenciója magját

annak

Zimmermann: 389-482.

időtlen

Neutestamentliche

és közben

a hallgató

2 J. Kremer: Die Ostereuangelien. Geschichten um Geschichte.

102

közli egy esemény történelmi

szólítja meg. Vö. H. Methodenlehre. - E. Drewermann: Tie{enpsychologie und Exegese 2.,

érvényességében,

103

mélyrétegeit

fordulunk - a szimbolikus-egzisztenciális, "elementáris teológiai" tolmácsolásnál kettős figyelemről van szó. "Meditatív" módon érezzük bele magunkat a szövegbe, mélyülünk el képeiben és személyeiben, és mindabban, amire az elbeszélt képek és cselekmények nyomán a hallgató és az olvasó felfigyel: emlékekben, érzésekben és egzisztenciális tapasztalatokban.

(1.) "...úton" (13. vers) Ketten mennek az úton, Jeruzsálemből Emmausz felé. Oka van annak, hogy felkerekednek és elutaznak. Semmi sincs már, ami Jeruzsálemben tartaná őket. Mindennek vége, minden elmúlt, bevégeztetett. Nem marad más, mint elmenni az iszonyat és borzalom helyéről. Minden elveszettnek tűnik, ami eddig számított az életükben, amire építettek. Jézus, akibe saját maguk és népük reménységét helyezték, akinek kezéből boldogságukat és jövőjüket várták, erőtlennek és tehetetlennek bizonyult, arra is alkalmatlannak, hogy önmagán segítsen. És ők még a nagy Messiást látták benne. Mindebből semmi sem érvényes már. Úgy érzik, a sors becsapta őket, úgy tűnik számukra, hogy éveik értelmetlenül teltek el. Csalódottságukba harag is vegyül: önmaguk iránt, hogy olyan naivak voltak, és mindent egyszerüen elhittek; Jézus iránt, aki semmivé foszlatta reményeiket; a hatalom iránt, amely rendről és jogról beszél, de halálra és az emberek megvetésére gondol; a sors iránt, amely olyan gonoszul játszott velük. Közben megjelenik bennük a gyász. Jézus, a testvérük - akivel együtt éltek, akivel mély barátság kötötte össze őket, akivel összetartoztak - halott. Egyedül maradtak. Szívükben minden összekeveredik: szomorúság, fájdalom, félelem, harag és az a remény, hogy mindez csak egy rossz álom. Az érzések zűrzavara tört rájuk. Életük kizökkent medréből. Nincs tovább. Világuk összeomlott, életük romokban, életük fonala "el van vágva", egy csapásra mindennek vége. Isten elhagyta őket.3 Ilyen az útjuk, el Jeruzsálemből. Mindennek nevezhető, csak idilli délutáni kirándulásnak nem. Inkább szökésre hasonlít. Elutazás életük zsákutcának bizonyult történetéből. Útjuk megfelel belső élményüknek: el mindentől, ami volt. Szívük csak egyetlen gondolatot ismer: el innen, akkor is, ha semmilyen lehetőség nem látható. Emmausz, ez az öreg fészek, amelyet maguk mögött akartak hagyni, amikor Jeruzsálembe indultak, valóban nem altematíva. Nagyon fáj nekik, hogy most oda

kell visszamenniük, ez a fájdalmas "regresszív" visszaút. Hála Istennek, estefelé érkeznek meg, a sötétség beálltakor, így nem kell az ott maradottak kárörvendő pillantásával találkozniuk. Meg aztán ott legalább tető van a fejük fölött - és most ez a legfontosabb. Csalódottság, gyász, harag, válság, búcsú, útra kelés és egy csipetnyi "remény" - ezek azok a szavak, amelyek előkívánkoznak, ha a két tanítvány helyébe képzeljük magunkat. Tulajdonképpen nem is esik nehezünkre, hogy hozzájuk csatlakozzunk." Mindazt, ami őket mozgatja, saját életük útjairól a mai emberek is ismerik. Az élet válságainak tapasztalatai hasonlóak. Minden bizonnyal az emmauszi tanítványokkal szemben érzett, magától értetődő rokonszenvünk az oka, hogy ez az elbeszélés a mai napig semmit sem veszített vonzerejéből. A kisemberek, a nem szakértők "alulról jövő" szövegmagyarázata tulajdonképpen mindig is tudta: ilyen utak - el az eddigiektől, ha minden összeomlott - minden ember életében elkerülhetetlenül előfordulnak. Ha erre "testileg" is emlékezünk, azaz húsvéthétfőn részt veszünk egy emmauszi úton vagy egy ~rándokúton (ahogyan ez - itt-ott még ma is meglévő - jó keresztény szokás volt), az segít jobban megérteni az életet. Aki saját lábával lép rá egy útra húsvéthétfőn - vagy máskor, más indítékból -, közben figyeli magát és hallgat, megérti az üzen etet: egész életünk út. Ha a saját történetünkről beszélünk, nem is tudunk róla másképp, mint "életútról" beszélni. Ismerjük életünkben a kiúttalanságot, a járhatatlanságot, görögül: aporiát. Viszszatekintve sok - belső keresésünkben bejárt - útszakaszról kiderül, hogy tévút vagy kerülőút volt. Ha arról van szó, "hogy két tanítvány úton volt", akkor ez a kép végtelenül sokat gyűjt magába az emberi életről. 5 Nemcsak az életút külső állomásairól van itt szó: nem Jeruzsálemről, Emmauszról, a lakóhelyről, a tanulmányok helyszínéről, a gyermek-, ifjú- vagy öregkorról - a kép az életre alkalmazva sokkal inkább a belső "folyamatot" jelenti, és azt, hogy az emberek miként adnak ennek irányt és célt. "Lelki utazásunk" fejeződik ki e képben: úton létü nk, lelki utunk a tényleges célunk felé. Az ember olyasvalakinek érzi magát, mint aki élete végéig úton van. .Vándorolunk megnyugvás nélkül, számos panasszal az örök otthon felé", mondja egy régi egyházi ének. Világok közti vándorok vagyunk, az úton léthez láncolva - homo viatorok.

4 Ebben az összefüggésben meggondolandónak

tűnik, hogy két tanítványról van szó, de csak az egyiket ne-

vezik néven. Ezt úgy lehet értelmezni, hogy az elmesélt történetben a név viszonylag kevésbé fontos, és ez a mai ember számára csak azt jelentheti, hogy 3 A tanítványok itt tulajdonképpen

gyászt élnek meg, abban a formában, ahogy az a hozzátartozó elveszté-

sének első szakaszában végbe szokott menni. Vö: Y Spiegei: Der Prozej3 des Trauerns. Analyse

und Beralung, 57-77. - V. Kast: Trauern. Phasen und Chancen des psychischen Prozesses. (Magyarul: A gyász. Budapest, 2002, Park.) - UŐ.: Zur Bedeulung der Trauer im therepeutischeri Prozefs, 205-214. - R. Barenz: Die Trauernden trosten, 40-44. - P M. Zulehner: Heiret, Geburt, Tod. Eine Pastorel zu den Lebenswenden,

194-209.

a megnevezettekhez, mintha mindkettőjükkel

ő

maga a saját nevével csatlakozzon a megnevezetthez vagy

együtt tartana. így az egész elbeszélés válaszul szolgál arra a

kérdésre, hogyan képes neki megjelenni az ÚroVÖ. J. M. Nützel: Da gingen Ihnen die Augen auf Wege zu

öslerlichem Glauben, 48-50. 5 VÖ. az út szimbolikájával: M. Kassel: Das Auge im Bauch, Er(ahrungen mit lie(enpsychologischer

Spirituelitet, 11-14. - L. Wachinqer: Den Weg gehen-ans Ziel kommen. - K. D. Ulke: Warum man reist. - H. Waldenfels: Kontextuelle Fundamenlallheologie, 348-354.

Csak útközben den élethívásnál

jut el az ember önmagához,

kész a búcsúra

"válik egésszé",

.min-

amennyiben

és új kötöttségekbe

és újrakezdésre,

esik", ahogy

annak,

hogy aki útra kel, az már megtette

Nyitott lesz mindarra,

a válságból

kivezető első, fontos lépését.

amivel ezen az úton önmagában

és idegenként

találkozik.

Hermann Hesse6 írja egyik mély értelmű és vigasztaló költeményében. Erről a bölcsességről szól különböző kultúrák különböző területekről és korokból származó számtalan

mítosza,

meséje

Ithakába,

az argonauták

Médeába,

ahol egy angyal

emmauszi

történetben

utazása

az utaknak

kezés, hanem tisztulás,

gyógyulás.

kísérőjéül

e történetek

a folyamat.

Másképp

volt ez a középkori

vezeklés volt - súlyos vétségek

zarándokok

-, a kirótt feladatok

során elég gyakran

Egyikük,

Compostela-í

aki gyalogosan

zarándokutat.

ja: "A Jeruzsálembe

magunkat,

és hogy újra és szokatlan

útra kelünk,

magunk

számára,

egy darabon

ténetekbe

ő

és a sajátunkban

Ha az emmauszi dolognak

és közben

adunk

nekünk módon

róttér-

így kérdezni.

ben az egymásnak

szemléljük

lehe-

panaszkodásban

a megosztott nem könnyű

marad.

Jóllehet

visszafelé vezető útnak látszik ez, mert semmilyen re vinne.

önmagunkat. idegenné

Így,

válunk

a

mindig idegen történetekre

lel.

válnak. Az utazó idegen törAz idegenben

megjele-

Valaki, aki nyilvánvalóan kat, és mellettük

hogy úton voltak, ezzel valami kapcsolatban.

Mindenekelőtt

önmaguk-

arra a falra, melyen

ember

kezét nyújtja egymásfél szenvedés.

igazi "haladást"

De eb-

felismerni:

hevesen

ket-

szaporázzák,

kiút nem fedezhető

idegen,

valahogy

a sötét órán, mint senki más,

vetve, ha az életed nullpont jára érkezés

hogy válaszoljanak:

fel, mely elő-

az utat járja, utoléri őket, átveszi tempóju-

Jóllehet

akkor lép melléd,

és már semminek

esik

Vége! Elmúlt!

szenvedés

mégis ismerős.

velünk tartó Úr képe az Evangélium

Ö úgy képes vigasztalni lsten mindenekelőtt

ugyanazt

lépdel tovább.

Az ismeretlenül

értelme.

lépéseiket

ön-

erőidet, életúttal

sincs többé

pillantás,

nyíló ajtó. Ha két kétségbeesett

magánbeszéd

neki is nehezére

széttépi a káosz, amely me-

újra és újra visszatérnek

hogy belevetítsük

az idegen. 9 azt mondjuk,

vetett néma

em-

Aki útnak indul, az újra moz-

a sajátja is kibontakozik.

folytatott

Semminek

enyhíti a magányt:

Bizonyára ne-

Milyen sokszor kérdezték

ház, minden

benne

önmagunktóI,

önmagunkhoz.

az emberi

nincs értelme

nincs az élet távlatára

ami a szívet

- és most, ezen az úton újra: Miért van mind-

ha? És elég egy egymásra és gondolataik

és az em-

hiszen együtt élték át és szen-

őt is majdnem

ez? Mi lenne,

nak, ez legalább

mindaz,

és

szinte

feltörnek.

teszi elviselni a történteket.

felmerül a le~éből.

az utolsó napokban

Beszélgetésük

a gondolatok

Felszabadul

dolgok

elhatározás,

Menet közben,

ő is mélyen sebzett és megrendült,

net közben a gondolatokkal tóI a tanítványok

de

út volt. "8

keresve.

megjönnek

és a kimondás.

egy világos gondolatot,

tesben

a lehetőséget,

A léptekkel

őket, és könnyebbé

ki is van dolga önmagával,

azt mond-

szárnos

volt ez, mint átgondolt

Milyen jó, ha van egy társ, aki ismeri mindezt,

Hiszen az idegenség

így saját történeteivé

tanítványokról hangot

boldogító

végén

a meggondolás

vedték el. Ez összeköti

a

és Santiago

elutazás

fedél nélkül, új partot

születik meg az elbeszélés.

Aki nem kel útra, az soha nem lel

Hiszen egyszer felkerekedve

is megjelenik,

bonyolódik,

nik a sajátunk,

a jeruzsálemi

és kapkodó az utcán,

nyomja - az elfojtott és mélyen eltemetett

de Compostelába

Minden táj, minden

eltávolodunk

majd visszatérünk

hozza történetét.

De mivel ezekben

fontos

önmagunkat.

újra megadja

zarándokutakat

magától

megfogalmaznia

egyik indítékuk

szóló útibeszámolója

és soha nem lesz azzá, aki lehetne.

kínál, hogy fölfedezzük

amikor

meg

rejtett célja a megváltozás.

ber, akivel találkozunk,

gásba

a Szentföldről

Jóllehet

szökés

lékek, következik

meg-

gyakran

Más - jobb - emberként

vezető utazás nagy és bensőleg

Minden utazás tőséget

tette

Hi-

értetődéseikben.

vagy Santiago

megváltoztak.

7

Inkább

rnost kint vannak

és fordítottan

bensejükben

nemritkán

Monte Garganóba

átváltozás,

úton,

és magától

esetében.

az

váljanak - és ez titkos

ellenére

után penitenciaként

Rómába,

ez, amely

szerint nem a megér-

idején vannak

távolságok

útja

csatákról. lelki megtisz-

hogy mássá

előítéleteikben

tak ki Palesztinába, tek vissza.

motívum

Így az utazás motívuma:

hagyott

szokásaikban,

az ifjú Tóbiás

bölcsessége

azért utaznak,

mögött

- olyan

(2.) "...hozzájuk lépett, és velük tartott" (15. vers)

teli útja hazafelé,

ki kell állnia, hogy célhoz érjen.

igaz azokra is, akik szabadságuk

maradnak":

önmagára,

aranygyapjúért,

útközben

az értelme

veszélyekkel

mindig veszélyekről,

a hősnek

Az emberek

azokra is, akik a maguk "otthon

akolchiszi

szegődött

az út bejárása,

motívumként

Odüsszeusz

is megtalálható:

tulásról van szó, melyeket szen ezeknek

és mondája.

ha válságodban és szenvedéseid

sem látod értelmét.

(Örömhír)

mégis

középpontja.

ki kell mondanunk:

lényed magvára a végsőkig

Ha úgy gondolod,

vagy vissza-

igénybe messze

veszik

eltávolo-

dott tőled, akkor van hozzád a legközelebb. Ebből az elbeszélésból

az a vigasztaló

ígéret sugárzik,

hogy lsten akkor is itt

van, ha gyakran csak utólag látjuk, hogy életünk sötét idején velünk tartott. Kísér minket, ha utunk csalódáson, szomorúságon, depresszión és válságokon visz ke6 H. Hesse: Stufen, idézi K. O. Conrady: Das groj3e deutsche Gedichtbuch, 674. 7 Vö. E. Drewermann: Vol/erErbarmen reltet er uns. Die Tobit-Legende tiefenpsychologisch qedeuiet, 35-38. 8 F Schröger:

Zu Fuj3 von Passau nach Jerusalem, 215.

9 K. D. Ulke: Warum man reist, 3.

resztül, és nem látszik fény az alagút végén. Ö velünk van: ez a zsidó-keresztény vallás őstapasztalata. Jahve velünk van: felhő képében a pusztán át vezető úton, vagy angyalában, Rafaelben kíséri a fiatal Tóbiást az idegenbe vezető úton. Minden

nem csoda, hogy "vaksága" személyiségének integritását és teljességét is megkárosítja. Olyan ez, mintha létének életadó forrásaitói és útmutató képeitől teljesen el lenne vágva. A mélylélektan - különösen a jungi és a frankJi gondolatkör - a neurózis magjának nevezi azt az állapotot, amelyben a személy mélyebb, tudattalanvallásos központ jához nem lehet hozzáférni. Ebben mint tükörírásban olvasható le - mintegy egzisztenciális hiánytapasztalatként - az ember integritás és teljesség utáni vágya, és az, hogya végtelen Isten által elfogadottnak tudja magát, hogy végre létezhessen. A kiirthatatlan istenszükséglet éppen akkor tapasztalható meg, amikor az ember épp ott tart, hogy elveszítse önmagát. A kísérő, aki az emmauszi tanítványokkal találkozik, ilyen értelemben .elővázlatként" jelenik meg, mint lényegük és létezni tudásuk tulajdonképpeni előzménye. Megtestesíti mindazt, ami az életre buzdít, olyan alakja a létnek, aki nem hátra, hanem előre halad, nem szökik meg félőn az élet elől, hanem annak minden részletét elfogadja. Csak a .felismerésí fokozatokban" bejárandó hosszú út végén értik meg a tanítványok, hogy jóllehet látnak, még nem képesek észlelni az életre kelt Krisztus "valóságát": ő tehát követői elő~épeként találkozik velük, mint a személy teljességének, annak ősmegsejtése, amivé lehetnek; olyan célpont, amelyre "individuációjuk" törekszik.U

megjelenés- és látomástörténetben az az ígéret, bizonyosság, hogya félelem és kiúttalanság közepette lsten gondviselése vesz minket körül; neki semmi sem fontosabb annál, hogy éljünk. Ahogy Dietrich Bonhoeffer mondja, az ilyen időkben is "A jó hatalmak csodálatos biztonságában vagyunk". Az emberi lélek sötét oldalánakjó ismerője, CG. Jung annyira meg volt győződve erről az igazságról, hogy házának ajtaja fölé - személyes jelmondataként is - ezeket a szavakat állíttatta: .vocatus atque non vocatus, Deus aderit" (Hívjuk vagy sem, Isten jelen van). Pál, aki az emmauszi tanítványokéhoz hasonló folyamaton ment át, a Feltámadottról szóló látomásában arról beszél, mennyire megtapasztalja Isten közelségét: Krisztus nemcsak vele van, hanem benne is. "Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem" (Gal 2,20). Az a vallás értelme, hogy az embereknek elhagyatottságukban ahhoz a tapasztalathoz mutasson utat, hogy lsten itt van, nem vagy egyedül, akkor sem, ha életed sötétségében azt hiszed, minden jó hatalom elhagyott. Lehet, hogy az ilyen pillanatokban nem fogalmazható meg és nem tapasztalható, hogy van Isten, aki megtart a mélység fölött - ő mégis így viselkedik. Gyakran csak visszatekintve, megmentve sikerül látnunk, hogy akkor is, amikor teljesen elhagyatva éreztük magunkat, Isten közel volt hozzánk. 10 Ez a megingathatatlan hűségű és tévedhetetlenül velünk tartó istentapasztalat volt az, ami a zsoltárost erre a képre ragadtatta: "Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet engem. A nyugalom vizéhez terel, és felüdíti lelkemet. Az igaz úton vezérel, nevéhez híven. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad." (Zsolt 23)

Szemeiket még vakság veri, úgyhogy .ót" még csak körvonalaiban ismerik fel, de széttépettségük és kiúttalanságuk káoszába fénysugár tör be. A lélek sötétjében merész sejtés merül föl arról, hogy mit jelent a személyes .életvázlat'', hogyan képzelte el lsten az embert. E sejtés halkan és alig láthatóan ott van a mélységben, és törekszik a fényre.

(3.) "...vaksággal megverve" (16. vers)

(4.) "...kérdezte őket" (17a. vers)

Hogyan, milyen alakban találkozunk Istennel az ilyen sötét pillanatokban, amikor látjuk öt, mégis vakok vagyunk? Az emmauszi történet "tapasztalati értéke" ezen a helyen "Deus absconditus"-ként működik. A sötétségben, szomorúságban és kilátástalanságban nehezére esik az embernek, hogy maga mellett tudja Istent. Inkább távollévőnek, halottnak sejti. Bármilyen emberi részvétet, amelyet ekkor tapasztalt, csak nehezen hoz kapcsolatba az közelségével. Mégis úgy viselkedik, hogy lsten észrevétlenül és ismeretlen módon "vele tart". Aki már képtelen a maga oldalán felismerni Istent, az vakká lett. Annak elveszett a látása a valódi és mély összefüggések iránt. Önmaga számára is rejtély, és

A tanítványokhoz csatlakozott kísérő nem marad néma, bevonják abba, ami kettejüket felkavarta. Ó nem társalgási kérdéseket tesz föl, mint amikor ismerősökkel találkozik az ember. Nem, kérdései éppen azt a pontot érintik, amelyről mindkettejük esetében szó van. "Miről beszélgettetek itt az úton?" Ha komolyan vesszük az út képet, akkor ez a kérdés így szól: Mit jelent ez számotokra az életetekre nézve? Mit ér az életetek? Hová vezet az életutatok? Utatok melyik szakaszára érkeztetek meg? A kísérő kérdései nem annyira információkat céloznak, sokkal inkább egy sajátságos szívóerő árad belőlük, hogy az élet egészét tekintse át: az .életkérdést' teszi fel.

ő

Erre nem lehet néhány gyors mondattal válaszolni. Hol kellene elkezdeni? Kérdései inkább elgondolkoztatnak, veszélyes módon .rneditatívnak" bizonyul nak 10 vö. E. Drewermann: Drewermann

Tie(enpsychologie und Exegese ].,392-423.

értelmezésében

párhuzamot

mutat az emmauszi

Úr akkor is közel van övéihez, ha ennek a közelségnek

Jézus megjelenése

szakasszal,

a teljes .rnértékét"

a tónál (Jn 21,1-14)

mindenekelőtt

abban,

csak utólag értik meg.

hogy az II VÖ. M. KasseI:

Biblische Urbi/der, 168-187.

_ azaz lényegretörőek. Olyan ez, mintha azt a kérdést tette volna fel egyiküknek: "Mutasd meg lényedet, végső igazságodat! Merj az összes kétségbeesésedre tekinteni, engedd át magad fájdalmadnak! Megteheted! Veled maradok abban a pillanatban, amikor sikerül radikálisan az árnyoldalaid mélyére hatolnod. Ezért hát ne fuss el önmagad elől!" Az ilyenfajta kérdéseket, melyek Szókratésznél tűntek fel, a filozófusok maieutikának, a bábáskodás művészetének nevezték. A Feltámadott kérdései ilyenek. Képesek arra, hogy segítségükkel az ember újra világra jöjjön, hogy bensejének része legyen mindaz, ami bennük egy gyermeket a születésre buzdít, és ami ennek ellenére "árnyékokkal fedett", nem élné túl, ha napvilágra kerülne, mert túlságosan gyenge, törékeny vagy jelentéktelen. A kísérő kérdései beavatkoznak a válságba, ilyen értelemben kritikusak. Azonban arra bátorítanak, hogy radikális an keressük az okokat, és visszatérjünk az életbe. Úgy tűnik, a Feltámadott maieutikus kérdéseinek az a célja, hogy a tanítványokat olyan folyamatra hívja meg, melynek során már életükben megjelenítenek valamit a feltámadásból, mellyel tökéletességében találkoznak. A "halottaiból való feltámadás" tükröződését a földi életben nevezhetjük átváltozásnak, megtérésnek, megváltásnak, gyógyulásnak, szabadításnak, a döntő az, hogy ha ez megtörténik, akkor a feltámadott Jézussal létrejött belső kapcsolatban menjen végbe. Ha az emmauszi történet a feltámadók számára az életútról, az átváltozásról, a gyógyulásról szóló kérdéseket fogalmazza meg, akkor az nem egy incselkedő játék, melyben az Úr hagyja magát felismerni, majd újra eltűnik. A két emmauszi tanítvány központi életkérdéseiről van szó.

(5.) "Akkor szomorúan megálltak. .." (17b. vers) Mi történik azokkal, akiket ilyen keményen, kikerülhetetlenül, ennyire összefogottan kérdeznek ki az életükről? "Akkor szomorúan megálltak. ..", mondja tömören a történet. Az ilyen kérdés megszakítja a lépteket és a gondolatokat. A .rneqszakítás" minden bizonnyal a vallás legrövidebb definíciója, de ha az emmauszi történet bölcsességét követjük, akkor mondhatjuk, hogya megszakításnak és így a vallás kezdetének nincs sok köze az eufóriához. A megszakítás jelentése: ébredjünk tudatára "szomorúságunknak", ne térjünk ki előle - gyászmunkáról van szó. Nem szabad egyszerűen "átlépni" a megterhelésen. Meg kell szólaitatni azt, ami az életet zsákutcába juttatta, ami csalódássá lett. Nem szabad elfutni előle, fényt kell deríteni az "igazságra". Ezért teljesen természetes, hogya tanítványok sza pora léptei a kísérő kérdései nyomán lelassulnak, hogy "megállásra" jutnak - állapotuk így lesz nyilvánvaló. Ha az ember megáll, megadja a lehetőséget a kísérőnek, hogy az rnelléálljon, megértse őt, Jó órában ez a melléállás és megértés "helytállást" is követel-

het, ha a másik kíméletlen "állapotfelvételtől" való félelme oly naggyá válik, hogy gyors továbbhaladáshoz és a lényeg szem elől tévesztéséhez vezet. A "megállás" igazán találó, sokszínű szókapcsolatokban írja le ezt a fontos "lépést" a Feltámadott kíséretében.

(6.)

.De

mi azt reméltük. .." (21. vers)

Mi szólalhat meg egy ilyen .rneqszakítás'' esetén? Bizonyára az elmúlt dolgok, az emlékek, mindenekelőtt mégis az, hogy .rernéttük, az, aki megváltja Izraelt. És már három napja történt rnindez." Nincs többé szépítés, a remény, amelyet a Názáreti Jézusba vetettek, szertefoszlott. Ha a bizalomnak volt is még egy kis szikrája, a "harmadik napon" az is kialudt, mert ha egyáltalán, akkor legkésőbb ma, a harmadik napon 12 kellett volna Jahvénak bizonyságot tennie igazáról, ahogyan azt népe történetében oly gyakran tette. Ez az utolsó pillanat, amelyben Jahve beavatkozása még várható lett volna, jószeri~el elmúlt. Az igazság arcába kell mondani: ezzel a Jézussal csődöt mondtunk. Butaság volt életünket és boldogságunkat rá, egy emberre építeni, bolondság volt őt politikai messiásnak, szociális forradalmárnak vagy vallási mágusnak tekinteni. Az a folyamat, amely kettejükkel történik, amelyet az élet kérdése váltott ki, és a megállásban csúcsosodott ki, egy mindent eldöntő, .kritikus" ponthoz vezet: Amíg reményeiket emberekre - és Jézusra is mint emberre -, a földi paradicsomra és ezeknek az állapotoknak a létrehozhatóságára építik, addig nincsenek Jézus útjának a nyomán. A tudatunkra ébredés, ahogyan az a megállásban történik, egyben az ember tulajdonképpeni meghatározásának a végtelenben való elhelyezése, az igazi haza tudatossá válása is, .rnert nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik Istenben". Csak akkor juthatunk célhoz, ha reményeink végül abba az alapba helyezkednek, amely Ő, aki túllép az emberi valóság keretein. Másképp szólva: reményünk megcsalatkozik, ha földi és halandó dolgokra irányítjuk. Hiszen ez a jeruzsálemi asszonyok tapasztalata is, akik a sírhoz érkeznek, és onnan hozzák az üzenetet: Miért keresitek az élőt a halottak között? (Lk 24,5) 13 Az ember életet kereső szívét végül nem szabad halandó és földi körökhöz kötnie. ő

12 Vö. a harmadik nap szimbolikájával: Glauben, 14l. 13 A Jézus feltámadásáról ben olvasandó,

J. M. Nützel: Da gingen Ihnen die Augen auf Wege zu österlichem

folytatott modern

mintha azzal a feltámadás

vitákban az "üres sír" közismerten dokumentu

mét csak a Krisztus-megjelenések

látomásaival

van a feltámadással

Az e témáról

kapcsolatban.

mát szolgáltatták

összefüggésben szóló egzegetikus

nemcsak

volna, hanem

érthetjük

történelmi

meg. Ennek jelszerű

irodalom

áttekinthetetlennek

vita állásába bepillantást nyújt H. Waldenfeld: Kontextuelle Fundmenlaltheologie Vö. A. Vögtle - R. Pesch: Wie kam es zum Osterglauben?

értelem-

kérügmatikus

értel-

karaktere tűnik. A

cfrnú könyve: 262-281.

Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy le kell térni a sírhoz vezető útról, rninden földi útról, és fellengzősen úgymond minden földi dolgot félretenni, hogy a rnindennapokon túl találkozzunk Istennel. Az élő Istenhez vezető út a "sírhoz" vezet, mert lsten - "aki e világban a világon túl van" (Bonhoeffer) - csak így tapasztalható meg. Annak lényeges vonatkozásait, ami az emmauszi tanítványokkal bensőleg, a "Feltámadott kíséretében történt", a pszichoterápia modern fogalmával lehet körülírni. Annak maieutikus kérdéséről és megértéséről van szó, ami szomorúvá tesz. "Emlékezni, ismételni, átdolgozni" (Freud), hogy milyen sérülés esett rajtunk, és mindezt belső meghatározottságunkért, az Istennel való közösségért, és azért, hogy önmagunkhoz és embertársainkhoz közelebb kerüljünk. Ennek következtében sok mindent meg fogunk érteni abból, amit a Feltámadott velünk jövetele jelent, ha körülnézünk a modern pszichoterápiában. Legkésőbb itt - ahol a tanítványok hamis és igazi reményei napvilágra kerülnek - világosodik meg, hogya gyógyító lelkigondozás messze túlnyúlik azon, amivel a profán pszichoterápia foglalkozik. A lelkipásztori kísérés, amely a Feltámadott módszeréhez csatlakozik, abba a folyamatba kerül, melyben az emberek valóságos reményei nem a "holtak közt" találhatók, nem annál, ami a "sírba" ereszkedik, hanem annál, aki az élet és a feltámadás. "Az igaz remények tanulmányozásának" kiváló terepei a Biblia régi írásainak párbeszédei. Ha ezeket helyesen fejtik ki, akkor talán az olyan - "valóságos reményekkel" szemben megfogalmazott - ellenvetésekkel is értelmesen lehet együtt élni, miszerint .jrűért engedi Isten a szenvedést?" Erről szól a következő katekézis.

(7.) "... nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak. ..?" (26. vers) A katekézis!" lsten szinte felfoghatatlan közelségéről nyilatkozik: ő, aki Jézusban közeledett hozzánk, totális "igent" mondott erre az emberiségre, azzal, hogy az emberi létet radikálisan elfogadta, anélkül, hogya szenvedést kihagyta volna belőle. Isten közeledése az emberekhez olyan mértékú, hogy még a szenvedésben és a halálban is testvérünkké vált. Nem ezáltal fogjuk-e fel és mélyítjük el az emmauszi történeten is végigvonuló végtelen vigasztalást? lsten, aki itt van a Feltámadottban, az ember oldalán megy akkor is, ha annak útja végzetes válságba vezet. Csak olyan emberben, csak olyan Istenben bízunk, aki már maga is átment ilyen szenvedésen, aki azonosul sorsunkkal, aki bajainkban is velünk van. Ha így nézzük, akkor a beszélgetésjelenet az ember őskérdéséről szól: Miért kell szenvedni? Hogyan engedheti lsten, hogy a szenvedés, a betegség és a halál meg-

14 Vö. ehhez e rész: Messiesi

katekézis

című fejezete.

történjen az emberekkel? Az emmauszi történet nem ad gyors választ, mert e kérdés olyan mélyen nyúl lsten és ember titkába, hogy néhány teológiai elképzeléssel nem lehet rá felelni. Azonban világosan kimondja, hogy szenvedésünk az ügye, olyanynyira, hogy azt ő is magára vette. A kereszt lsten és az ember találkozásának a helye. Nem akarunk átsiklani afelett, hogya Messiás szenvedése a két tanítvány számára nem tisztán elméleti téma, amelyről elvont teológiai vitákat folytatnának. Éppen Jézus kínjai és halála vezették be őket is a szenvedésbe, és ezek. a tapasztalatok késztették őket az emmauszi szökésre is. Az fejeződik ki ebben, hogya Golgota keresztje saját életterveiket is étváqta.l> A Feltámadott értelmezése és az Írással folytatott párbeszéd nyomán jelentős gyógyulás és a jó reménységek bizonyítása következett be. Ha az Írást így értelmezzük, lángra lobban a szívünk. ő

(8.) " ...ami róla az összegyűjtött írásokban írva áll..." (27. ~ers) Ha előlép a "pszichoterápia", akkor erős igény támad arra, hogy felfedezzük és felgombolyítsuk saját történetünk vezérfonalát, és hogy az miképpen vezethetne a jövőbe. Milyen úton jártam? Merre menjek tovább? Mi az életem értelme? Életünkhöz, életünk töréseihez olyan összehasonlítási alapot keresünk, amelyen fel vannak tüntetve a legfontosabb .életvonalak". Az emberi élet vezérfonalát mutató .mátrixot'' fedezünk fel, ha a Biblia történeteit a sajátunkkal összefüggésben olvassuk. Ilymódon kitágul szűk látókörünk. Az Írás álláspontjáról nézve újszerűen láthatjuk életünket. Az Írás értelmezésének az a módja valósul meg a Feltámadott emmauszi történetében, amelyben egyidejűleg történik meg minden személyes élet "szövegmagyarázata ". Krisztus "feltárása" a tanítványok alapkérdéseit, .életvázlatát" érinti. Életük közepébe talál, nem a szélén mozog. Később emlékeznek majd arra, hogyan kezdett lángolni a szívük, amikor beszélt velük, és feltárta az Írás értelmét. Tüzet fogtak: ami meghalt, újra elevenné lesz. Amint végiggondolják és a Biblia történeteivel összevetik életútjukat, közelebb kerülnek életvázlatukhoz. A régi történetek ilyen felelevenítő hatást fejtenek ki. Isten emberekért végrehajtott gyógyító cselekedete, amelyről az Írások szólnak, ebben a pillanatban nemcsak elmesélt múlt, hanem most tapasztalják meg. Amikor a Feltámadott "az úton" feltárja annak értelmét, amit a Messiásról írnak, akkor a szenvedéstől és kilátástalanságtól való szabadulás messianisztikus ereje a tanítványokat is magával ragadja. A Messiás, akiről beszélgetésükben szó van, .közöttük van" abban a pillanatban, amikor beszélnek róla. Isten gyógyító jelenléte valósul meg abban a pillanatban, amelyben azt "igazán" megszólaltatják.

15 VÖ. E. Garhammer:

Ermunlerungen

zu einer riskerüeren

Praxis.

176.

Ennek megvannak a bibliai történetek elmesélésére vonatkozó kővetkezms, nyei. Martin Buber beszámol egy rabbiról, akit arra kértek, hogy meséljen egy történetet. "Egy történetet - mondta a rabbi - úgy kell elmesélni, hogy az maga is segítség legyen." És azután ezt mesélte: "Nagyapám béna volt. Egyszer arra kérték, hogy meséljen egy történetet tanáráról, Baalsemről. Akkor elmesélte, hogya szent Baalsem hogyan szokott sántítani és táncolni ima közben. A nagyapám állva mesélt, és az elbeszélés úgy magával ragadta, hogy sántikálva és táncolva kellett megmutatnia, hogyan csinálta a mester. Abban az órában meggyógyult. Így kell történeteket rnesélni." 16 Ha a Biblia történetei úgy magukkal ragadnak minket, mint a rabbi nagyapját, ha sikerül "utánasántikálnunk" és "utána táncolnunk" , akkor velünk is megtörténik az átváltozás. Mivel a Biblia történeteiben lsten emberekhez való közelségéről van szó, ha e történeteknek utánajárunk, akkor közelsége mindig újra jelen lévő lesz. És éppen ez a közelség szükséges feltétlenül ahhoz - mondja az emmauszi történet -, hogy az ember szeretet és védettség iránti végtelen vágyakozását lecsillapítsa.

(9.) "Megtörte a kenyeret... és felismerték őt" (30. vers) Miután a tanítványok az Urat maradásra bírták - tehát kezdeményezővé váltak a kíséret-kapcsolat folytatásában, és nemcsak hagyták megtörténni a dolgokat -, bementek egy házba. lsten gyógyító közelsége egy utolsó fokozatban még egyszer megvilágosodik. Majdnem úgy tűnik, mintha a történet azt akarná mondani, hogy nem ott tapasztalják meg lsten jelenlétének legmélyebb bizonyosságát, ahol az életről és arról beszélnek, hogy abban lsten hogyan fordul elő, hanem ott, ahol az ilyen beszédet időben abbahagyják, mert szavakkal már mindent elmondtak, ami elmondható. Amikor a tanítványok a közös étkezéshez ülnek, tehát liturgiailag, az istentisztelet szempontjából Jézus gyakorlatához csatlakoznak, teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy lsten jelen van. Ott van Jézusban, akire mindenüket feltették. Ö él, és ezáltal ők is újra élethez jutnak. Most lehullik a fátyol a szemükről: egész idő alatt velük tartott, útja az ő útjuk volt. Ö lett az útjuk. Evés közben értik meg, hogy nemcsak Jézus kísérte őket, hanem ők is hozzá siettek egész idő alatt. És most megérkeztek. A hozzá való közelség olyan ponthoZ ért, ahol egyesülnek vele, és ő egyesül velük. Mikor megtörik a kenyeret, melyen lsten áldása van, szétosztják, és együtt elfogyasztják, egyenesen testi közösségbe lépnek ezzel az Istennel. Az étkezés "lsten közelségének ünnepévé" válik. Ebben az ünnepben láthatóvá lesz, kicsoda lsten az emberek számára.

16 M. Buber: Werke Ill., 71.

Itt a húsvét előtti Jézus közösségteremtő gyakorlatához csatlakoznak, és ebben kétségtelenül felismerhető, hogy Jézus gyakorlata a Golgotán túl is fennmarad. Ez a Jézus gyakorlatára való szimbolikusan megvalósított emlékezés juttatta el őket a bizonyosságig: ő feltámadt, és velünk tart életünk útján. Az ilyen Iiturgikusmisztikus tapasztalatban csúcsosodik ki a vakság ból és szomorúságból való gyógyulás folyamatának tapasztalata. Vitathatatlan, hogy az emmauszi történet ezzel a Krisztussal való találkozás és gyógyulás lehetőségére akarja felhívni afigyelmet. Ezt a lehetőséget a gyülekezet "eucharisztia-ünnepe" rejti magában.

(10.) "Még abban az órában útra keltek. .." (33. vers) Az emmauszi út célja nem az együttlét, hanem az újraindulás, mint Illés próféta esetében, akinek az angyal azt mondja: "Kelj föl, és egyél! Különben túl hoszszú lesz neked az út'' (1 Kir 19,7). Emmausz tehát nem a végállomás. Ami eleinte csak a regresszió formájaként jelent ~eg, az az új utazásra való döntő megerősítésnek bizonyul, kapunak, mely az előttünk lévő élet távlatai ra nyílik. Valósággá vált az, amit legmerészebb álmaikban sem gondoltak volna: megtapasztaltak valamit, amit nem tarthatnak meg maguknak. Újra útra kelnek, de indulásuk már nem kétségbeesett szökés. Ellenkezőleg: az öröm szárnyra kél, és magától értetődően oda repít, ahol még csak sejtik az örömöt, Jeruzsálem szornorúságába és vakságába. Akinek megjelent az Úr, az ezt a tapasztalatát nem képes magában tartani, arra ösztönzi, ossza meg másokkal, hogy velük is megtörténjék az átváltozás csodája, amely a velünk tartó lsten megtapasztalásán alapul. Nem kívánhatunk jobbat számukra. Mindent elsöprő lelkesedésüket látva nem a csalódás árnya sejlik-e fel abban, hogy Jeruzsálemben - mielőtt megszólalhattak volna - megtudják, az Úr megjelent Simonnak. Ha e tanúság magyarázata után kutakodunk, nem marad kétséges: Péter elsőbbsége van lefektetve benne. Ö az első, akinek megjelent az Úr, és minden húsvéti hitnek - ha elfogadott akar lenni - az ő tapasztalatával kell kapcsolatban állnia. De ebben a szakaszban minket nem ez érdekel. Keresésünk iránya a tanítványok belső folyamatai felé mutat. Ha ezeket nézzük, az apostolok körével való találkozásban megvilágosodik, hogya húsvéti tapasztalatok nem magántörténése«, hanem belső kapcsolatban állnak a testvérekkel, újra meg újra a körükbe vezetnek. A hit gyógyító tapasztalatai - mondhatjuk ezek szerint - közösségi események. Egyedül senki sem képes szert tenni lsten közelségének tapasztalatára két tanítvány van együtt az úton -, és aki megélte, nem tekintheti azt tulajdonának.

Az ilyen tapasztalat - hatását tekintve - azt követeli, hogya "hívők elbeszélő gyülekezetébe" legyen beágyazva. Ezért a testvérekkel való jeruzsálemi találkozás alaphangja nem a csalódás, hanem a közösen megéltek felett érzett öröm. Figyelemre méltó, hogya tanítványok visszatérnek "Jeruzsálembe", ahonnan jöttek. Számukra ez a hely, amely a Golgotával volt azonos, és a válságukat jelezte, az önmagukhoz és történetükhöz való visszatalálást jelenti. Most, hogy megtették az utat Emmauszba, újra csatlakozhatnak megszakadtnak sejtett életvonalukhoz. Ezzel visszatérnek az életbe, hétköznapjaikba, munkájukhoz. Jóllehet minden olyannak látszik, amilyen volt, ők azonban mássá lettek, és ez mindent megváltoztat.

(11.) Mai emmauszi út Az emmauszi történetben félreismerhetetlenül felfedezhető egy olyan belső lelki út, melyet nemcsak a tanítványok jártak meg, hanem amelyet minden ember végigjárhat. A történet erre hív. Ezért az sem meglepő, ha a mai keresztények a hitbeli kétségeik vagy lelki gondjaik okozta válságaikból kivezető utat Emmausz képével írják le. A saját útra emlékezés, és az, hogy az ember átélhette a "belső utak mesterének" kíséretét, Lukács elbeszélésében nyilvánvalóan és erőteljesen jut kifejezésre. Az emmauszi történet - mind saját lelki folyamataink, mind az úton tapasztalt kíséret szempontjából - olyan, mint egy emlékeztető jelzés. A következőkben valaki a saját, merőben személyes emmauszi útját meséli el,

vel". Annak az "anyagnak" a keresése és megtapasztalása, amelyből- minden életrajzi ideiglenességen és másodrangúságon túl - készültem: isteni eredetemre, Krisztussal és minden emberrel való lényegi rokonságomra gondolok. A »belső utak e mestere« mellett, akihez hasonlóval az egyházban sajnos alig találkoztam, valami valóban világossá vált számomra ... Ami az emberek legmélyebb vágyait valóban kielégítően (megváltón) eléri, az... egy olyan hit..., amely ... tapasztalatból táplálkozik. Ez valóban »felnyítja a szernet« (megint az emmauszi út egy része), és engedi megismerni, ki is vagyok valójában, kik az embertársaim, és (Krisztus szemével nézve) hogyan képzeljük el az életünket. Ebben az összefüggésben kimondok egy kockázatos követelményt, melynek Karl Rahner volt az előfutára: "Az egyházban nem annyira prédikátorokra, katekétákra és tanítókra van szükségünk; ami igazán hiányzik, az a belső utak mestere."17 De az emmauszi történet nemcsak a belső útról szól, ahogyan Lukács vagy akár e sorok szerzője leírja, hanem mindenekelőtt a gyógyító kísérésről, amely ezt az utat egyáltalán lehetővé teszi. Az emmauszi történet szerint a belső út szakaszainak meghatározott kísérési .modszerek" felelnek meg. Ezeket akkor láthatjuk meg, ha megpróbáljuk részekre bontani és egymással összekapcsolni az emmauszi szentírási szövegrész történeti-kritikai magyarázatának részben ellentétes eredményeit.

•

amely igencsak hasonlít a tanítványokéhoz: "Számomra az egyik legnagyobb tapasztalat az volt, hogy teológiaprofesszoraim között olyan barátra leltem, akinek emberi - és ezáltal számomra hihető - kereszténységét el tudtam fogadni. Vele egy hosszabb emmauszi út kezdődött. Ez a Lukács evangéliumából származó elbeszélés mind a mai napig az egyik legértékesebb élmény maradt számomra (Lk 24,13-35). Személyes élményemmé vált, hogy nem szabad feladnom, mindig úton kell lennem, kérdeznem kell, csalódásaimat, kétségeimet meg kell osztanom másokkal. Ekkor valóban váratlan dolog történt: a hit olyan szintje érintett meg, ahol »éqni kezdett a szívern«, ahol kétségtelenül megértettem, hogy »hinni« nem elsősorban hovatartozás, és nem a tanrendszerrel való, mindent igaznak tartó egyetértés. »Hinní« - Jézus nyomán azt jelenti, hogy útra kelek, találkozom, részt veszek, bízom, megszólítható vagyok, kinyitom mások előtt az ajtómat, kiengesztelődést és békét teremtek, melyből elvek miatt senkit sem zárok ki, elhagyom a félelmet, hogy rövidre fogjam - mindezt Jézus és önmagam iránti bizalomban. Emmauszi történetem tapasztalatához egy másik felfedezés is kapcsolódott: találkozásom és többéves utam Karlfried Gre! Dürckheim, az emberi érettség, a személyes és ... egzisztenciális-vallási individualizáció, "a belső utak valódi mesteré-

17 L. Hohn-Kemler: Glauben - zu sich selbst kommen, 134.

2

1. A Feltámadott

A GYÓGYÍTÓ KÍSÉRÉS MÓDSZEREI AZ EMMAUSZI ÚTON (1.) Az emmauszi történet elbeszélő elemei történeti -kritikai nézőpontból Az emmauszi tőrténet'f szövegmagyarázatának történeti-kritikai kutatására jellemző Joachim Wanke19 megállapítása, miszerint rendkívül nehéz lenne "a szakasz központi szándékát közös nevezőre hozni". Ö azt feltételezi, hogy "ez az oka annak, hogya modern szövegmagyarázatokban az emmauszi történetet" elhanyagolják. 20 Nem csoda hát, hogy az emmauszi történet szövegmagyarázat-kutatásának helyzetét ellentmondások és az egység meglehetős hiánya alakították. Különösen abban nem sikerült egyetértésre jutni, hogya - forrnatőrténet-! alapcélkitűzésének megfelelően - egy eredeti elbeszélői szándék felismerhetővé váljék. Különböző motívumokat tételeznek fel, amelyek miatt a korai gyülekezetek és Lukács elmesélték ezt a történetet. Ha ilyen messze tekintünk, akkor a szövegmagyarázat eredményeit lényegében négy elbeszélő motívumban foglalhat juk össze: a Feltámadott felismerése; az eucharisztikus étkezés krisztológiai igazolása; - messiási katekézis; egyházi katekézis.

--

felismerése

A szövegmagyarázók többsége egyetért abban, hogy az emmauszi történet esetében húsvéti elbeszélésről van szó, melyet a feltámadástapasztalat ölel körül. Ez már abból is egyértelműen kiderült, hogy az elbeszélés "a lukácsi húsvéti részbe szorosan bele van szőve"22, és e fejezeten belül ez nemcsak a legrészletesebb, hanem egyben a legszebb és legmélyebb benyomást keltő húsvéti történet".23 Rudol! Bultmann "tartalma szerint a legrégebbi szinoptikus feltámadástőrténetként'v+ jellemzi. Ugyanis benne fejeződik ki a feltámadás bizonyosságának tudata és a visszatérő Úr azonossága a Megfeszítettel. Ennek a szakasznak a lényege Bultmann szerint "a feltámadásnak a Feltámadott megjelenésével bizonyított motívuma".25 Ezt a felfogást elsősorban egy irodalomkritikai tény segítségével alapozzák 26 meg. A szakasz egésze nyelvi és motívumbeli egyenetlenségeket mutat. Lehetne olyan Lukács előtti hagyománymagot azonosítani benne, amely a 24,28-31-ig tartó étkezési jelenetet foglalja magában. Ehhez hozzá kellene venni a bevezető részt (13. és 16. vers)27, ugyanis a kettő meg'felelése a szóhasználat és a nyelvtan szintjéig fennáll, mindenekelőtt a 16. és a 31. versben.28 Ha az emmauszi történet eredeti változatát rekonstruáljuk - Franz Schnider és Werner Stenger ehhez a "strukturális analízis"29 eszköztárát veszi igénybe -, akkor az eredeti elbeszélés következő vázlatát ismerhetjük fel:30

22 J. Wanke: " ... wie sie ihn beim Brotbrechen erkeruueri", 181. 23 W Grundmann: Das Evangelium nach Lukes, 442. 24 R. Bultmann: Die Geschichte der synoptischen 25 Uo.

Tradition, 314.

312.

26 Vö. K. Müller: Exegese - Bibelwissenschaft, előtörténeti

írásbeliség-növekedést

366:"Az irodalomkritika

úgy tegye felismerhetővé,

emellett arra vállalkozik, hogy ezt az

hogy az Ó- és Újszövetség szövegeit úgy

szemléli, mintha egyetlen szerző egyfolytában, egy és ugyanazon fogalmazási folyamatban rögzítette volna azokat. Módszertani vezérelvül ezért az ó-, illetve újszövetségi szövegek »egységes volta«, illetve »írodalmi tisztessége« iránti kérdés kínálkozik. dalomkritika« 18 A feltámadás kérdéséről szóló általános Lukács-kommentárok

és szövegmagyarázó értekezések foglalkoz-

nak az Emmausz-szakasszal, többek között J. Wanke: " ... wie sie ihn beim Brotbrechen erkennien". - UŐ:

Die Emmeuserzéhluriq. (Lk

24,13-35).-

- F. Schnider - W Stenger: Beobachtungen zur Strukter der Emmausperikope

P. Schubert: The structure and significance of Luke 24. - H. D. Betz: Ursprung und

Hogy ezekre a kérdésekre választ tudjon

ügyel a szóhasználat és a stílus különbségeinek

geire, a másodIagos összekapcsolódásokra, lentmondásokra

adni, az »ir.o-

meglétére, a szavak hangzásbeli feszültsé-

az ismétlésekre, valamint a tartalmi egyenetlenségekre és el-

- tehát a vizsgált szöveg olyan jegyeire, amelyek annak egyenetlenségeit jelzik. Amennyi-

ben ilyen jelek megfigyelhetők,

elkülöníthetők

és rendezhetők, akkor az »irodalomkrittka«

tevésre, hogy az írásban meglévő, hajdani önálló szókincset (dokumentumokat, gebbi feldolgozások közelébe helyezze: kiderül, hogy az » irodalomkritikailag«

hajlik arra a fel-

forrásokat) lehetőleg réátnézett bibliai szöveg rnö-

Wesen christlichen Glaubens nach der Emmauslegende. J. M. Nützel: Da gingen lhneri die Augen auf Wege zu österlichem Glauben. - J. Kremer: Die Osterevangelien, 114-136. 19 J. Wanke: " ...wie sie ihn beim Brotbrechen erkeruuen", 180. - J. Wanke szerint az emmauszi történet-

gött már van egy irodalmi történet, amelynek folyamatai és behatárolásai után végül a jelenlegi változat állt elő."

ben van néhány különlegesség. "Az elbeszélés mit sem tud a Feltámadott tanítványokhoz intézett megbí-

27 VÖ. P.Schubert: The structure and significance of l.uke 24, 172., 174. Hasonló W Marxen: Die Auferstehung

zó szavairól. A felismeréskor Jézus elhúzódik útitársaitóI. Az apologikus vonások is idegenek az elbeszéléstől: nem mutatja be a Feltámadott testiségét (vö. ezzel szemben Lk

24,36-43)".

20 Uo. 180.

21 Ehhez vc, többek között K. H. Müller: Exegese - Bibelwissenschaft,

337.

Jesu von Nezereth,

163skk.

28 VÖ. F. Schnider - W Stenger: Beobachtungen zur Struktur der Emmausperikope (Lk 24,13-35) 29 VÖ. F. Schnider - W Stenger: Beobachtungen zur Strukiur der Emmausperikope (Lk 24, 13-35), 30 Uo. 104.

103.

94 skk.

2. A gyülekezet eucharisztikus étkezésgyakorlatának

1. Kleofés-'! Emmauszba megy. 2. Jézus hozzálép. 3. Jézus vele vándorol. 4. Kleofás szemei "zárva vannak". 5. Kleofás nem ismeri fel Jézust. 6. Megérkeznek Emmauszba. 7. Jézus tovább akar menni. 8. Kleofás kéri, hogy maradjon. 9. Jézus belép a házba. 10. Asztalhoz ülnek. 11. Jézus veszi a kenyeret. 12. Jézus áldást mond. 13. Jézus megtöri a kenyeret. 14. Jézus Kleofásnak adja a kenyeret. 15. Kleofásnak felnyílik a szeme. 16. Kleofás felismeri Jézust. 17. Jézus láthatatlanná válik.

krisztológiai igazolása

Ha ezt az irodalmi elemzést követjük, akkor az Emmausz-szöveg hangsúlya a Feltámadott újrafelismerésén van - jóllehet a lukácsi változatban nem annyira egyértelműen. Emellett a történet alapvető jellemzője az is, hogya Feltámadottal először ismeretlenként találkoznak, akit csak utólag ismernek fel. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, fel kell nyitni a becsukott szemeket. "A felismerés hirtelen történik, az út végén, Emmauszban, éspedig lsten adományaként. Az Emmauszba vezető közös út nem magától vezet a felismeréshez, inkább arra van szükség, hogy lsten kinyissa a szemünket. "32 A Feltámadott Istentől kapott újrafelismerése ebben a tolmácsolásban a szakasz központi témáját jelenti, és az elbeszélés hajtóerejévé válik. Ezért az emmauszi történetet - tematikai sajátossága alapján - az "újrafelismerési történetek" típusába sorolják. Walter Grundmann szerint .zmaqnorizmus, vagyis olyan elbeszélés, amely az újrafelismerést és az egyesülést célozza meg" .33 Jacob Kremer34 ezt a meghatározást természetesen elutasítja. Az újrafelismerés motívuma ugyanis a történetnek csak az egyik részén vonul át, és teljesen alá van rendelve a tanítás motívumának, amelynek két fontos pontja kap hangsúlyt: a kenyértörés szent rítusa és az Írás magyarázata.

Abból kiindulva, hogy a lukácsi dokumentum "étkezési jelenetként" fogalmazódott meg, és a Feltámadott felismerése is étkezés közben történik, különösen sok szövegmagyarázó emeli ki az étkezés szempontját, odáig menően, hogya lukácsi dokumentum tulajdonképpen nem egy húsvéti történetet mesél el, hanem a vallásgyakorlat, az istentisztelet etiológiájaként35 (eredetének magyarázata ként) olvasandó. Ebben az esetben a Lukács előtti gyülekezetekben gyakorolt istentiszteletet, ilIetve eucharisztikus étkezést az Emmausz-elbeszélés lényeges motívumának lehetne tekinteni. A történet elsősorban nem azt meséli el, hogy a Feltámadottat felismerték, hanem hogy jelenlétét étkezés közben (és nem máshol) tapasztalták meg. Ezáltal az emmauszi történet új, másfajta hangsúlyozást kap: istentiszteletként, eucharisztikusan értelmezik. Így e szakasz esetében a Lukács előtti gyülekezet kultuszát mint "Sitz im Lebent" fogadnánk el, és az emmauszi történetet .kultikus legenda ként" értelmeznénk. "Ha le~endának tekintjük, akkor az a jelentése, hogya feltámadott Jézus »szerzi- az úrvacsorát mint keresztény kultikus étkezést, és mintegy »beavatja- a tanítványokat ebbe a kultuszba. "36 Jóllehet pusztán kenyértörésről van szó, csakis az eucharisztikus étkezésre gondolhatunk. A lukácsi szöveg értelmének csúcsa abban foglalható össze, hogy újra fel kell venni és be kell teljesíteni azt a .közösséqi viszonyt, amelyet Jézus földi napjaiban feltárt övéi előtt",37 Ebben az összefüggésben az eucharisztikus ünnepet a húsvét előtti Jézusétkezésekhez való csatlakozásként, ugyanakkor a Feltámadott felismerésének majdhogynem kizárólagos helyeként értelmezhetjük. Joachim Wanke megpróbálja jelentős tényezőként azonos súllyal összefűzni az újrafelismerési motívumot és a kultusz-etiológiát. Számára a 28kk. versek a gyülekezet új tapasztalatát tükrözik: "Az Úr a gyülekezet lakomáján ma is jelen van. Amit a gyülekezet tesz összejövetelein, az Jézus tanítványaitól vett búcsújának utólagos megjelenítése, amelyet a húsvéti hit fényében tolmácsolnak, és elbeszélés formájában értékelik hittanilag és az egyházi igehirdetés szempontjából is... Itt a teológiai tapasztalatból kiindulva válik bizonyossá és világossá, hogy Jézus úrvacsora-cselekedete az immár felmagasztalt Úr jelenlétén keresztül húsvéti módon "átalakul" ... a húsvét a húsvét előtti úrvacsoraünnep áthelyezését jelenti: a felmagasz-

35 H. D. Betz: Chrisuictier Glaube nach der Emmauslegende,

Lk 24,13-32,

12. Hasonlóan nyilatkozik W

31 F. Schnider - W Stenger szerint nincs sok értelme a bizonyításban a két tanítványról beszélni, ha hiány-

Marxen: Die Auferstehung Jesu uon Nezeretti című művében, 163. és J. Kremer: Die Osterbotschaft der

zik az úton folytatott beszélgetés. 32 F. Schnider - W Stenger: Beobachlungen zur Struktur der Emmausperikope

oier Euangelien című könyvében, 66. Az utóbbi kiemeli Die Ostereuangelien című könyvében (128.), (Lk 24,1 3-35), 110.

33 W Grundmann: Das Euangelium nach Lukas, 442.

hogy nem lehet szó egy bizonyos helyhez kötött kultikus legendáról. 36 H. D. Betz: Christlicher Glaube nach der Emmauslegende, Lk 24,]3-32,

34 J. Kremer: Die Ostereoeriqelien, 128.

37 J. Roloff: Das Kerygma und der irdische Jesus, 257.

12.

talt Úr új módon adja oda magát övéinek. "38 A gyülekezeti összejövetelen való kenyértörést az Emmausz-szövegben a feltámadás jelentős jeleként értelmezték. A gyülekezet a közös, Jézus megbízásához fűződő étkezés során tapasztalja meg az Urat mint Feltámadottat. Így érvényes, amit Wanke mond: "Az Emmauszelbeszélésben felfedezhető hagyomány célja egy különös eucharisztikus értelmezés "igazolása". "39 Schnider és Stenger tolmácsolásukban az újrafelismerés-motívumot és a kultusz-etiológiát külön-külön és egymással való összefüggésükben is egyértelműen elutasítják. Szerintük egyfelől csak egyfajta modern, .pszicholoqizéló szernléletmód" képes feltételezni azt, hogya tanítványok Jézust egy bizonyos, korábbról ismerős gesztusáról ismerték fel. "Nem arról van szó, hogy az emmauszi tanítványoknál időző Feltámadott kenyértörés-gesztusa a húsvét előtti Jézus utolsó vacsorai gesztusára emlékeztette volna őket, és ezen emlék alapján ismerték volna fel. "40 Másfelől a felismerés éppen nem a közös étkezéssei összefüggésben történik meg. A szemek felnyílását külön - nem a közös étkezésseI kapcsolatban - említi a szöveg. Ez már nyelvtani szinten is megmutatkozik: a 30. és 31. vers sem következtető, sem célhatározói összefüggésben nem áll egymással. Az étkezés jelentősége az egész elbeszélésen belül viszonylag csekély. Az étkezés ahhoz a strukturális analízis segítségével feltárt .kapcsoletszövethez" tartozik, amely a tanítványok Jézussal való közösségéről szól. A Jézussal való közösség azonban nem feltétlenül vezet a felismeréshez; a szemek felnyílását külön kell említeni." Az arról szóló vita, hogya lukácsi "alapanyagot" vajon újrafelismerési történetnek vagy kultusz-etiológiának kell-e tekinteni, jó okkal feloldható úgy - ahogy azt Wanke is megkísérli -, hogya két elbeszélő motívumot azonos súllyal érvényesitjük. Ennek ellenére egy ilyenfajta kompromisszum esetén figyelmen kívül marad, hogya Lk 24, 13-35-ig terjedő szakasz esetében éppen nemcsak egy régi "hagyománymaggal", egy .alapanyaqqa!" van dolgunk, hanem a lukácsi szerkesztéssel is, amelybe a szerző nyilván nem ok nélkül fűzött bele egy "alapdokumentumot" . Nem világos, hogya teljes szakasz (Lk 24,13-35) "eredeti szöveqértelrne" miért csak ott jut kifejezésre, ahol elkülönítve fejtik ki és tolmácsolják a történetileg legrégebbi hagyománymag szerkesztői megformálásának olvasatát. Semmiképp sem vitatható, hogya lukácsi anyag a kultuszigazolásból ered, ebből kifolyólag legalább annyira érdekes az is, hogy egy gyülekezet milyen indítékai, hittapasztalatai vezettek a lukácsi szerkesztéshez.

3. Messiesi katekézis Az irodalomkritika a tanítványok emmauszi útjukon folytatott beszélgetését az eredetileg rövid Emmausz-történetben elhelyezett későbbi szerkesztői kiegészítésnek tartja. Ezt különböző okokkal magyarézzék+l - Az a tipikusan lukácsi motívum, amely felmerül ebben a beszélgetésben, a Jézusról már korábban bizonyságot tevő írásokból származik. - A 18. versben a Jézus körüli események nyilvános jelleg ének hangsúlyozása valószínűleg Lukácstói származik. - A 19. vers Jézust mint szóban és tettben hatalmas prófétát jelöli meg. Olyan jellemzés ez, amely hasonló módon megtalálható az Apostolok cselekedeteiben és Lukács evangéliumának más helyén is. - A 22. és 23. vers hivatkozik a sírhoz tartó asszonyok menetére (Lk 24,1). Itt is, ott is azt hangsúlyozzák, hogy az asszonyok nem találták meg a holttestet. Ugyanaz a szóhasználat szerepel mindkét lukácsi változatban . - A 25-27. vers bizonyos hasonlóságot mutat Jézusnak tanítványaihoz, illetve az angyalnak az asszonyokhoz intézett feddő beszéde között (Lk 24,5-8). Nyilvánvaló, hogy az evangélista az útközben folytatott beszélgetés megalkotásával az .alapanyaqhoz" képest új hangsúlyt akart adni az egész Emmausz-szakasznak.V Ebben a beszélgetésben - mondja Joachim Wanke - a Lukács-evangélium bizonyos teológiai szálai mintegy gyújtópontban futnak össze. 43 Különösen Jézus jellemzése a 19. versben - .prófétikus férfi, tetteiben és szavaiban hatalmas az egész nép előtt" - kimondottan katekétikai-tanító szándékkal veti fel a lukácsi teológia egyik témáját. "A "prófétai krisztológiát" az "értetlen" tanítványok fogalmazzák meg, de az utólag a Krisztus-megnevezésbe fordul (24,26). Egy ilyen kiigazítás Lukács számára valószínűleg a látókörében található gyülekezet (talán Palesztlnából kivándoroltak?) helytelen krisztológiai elképzelései miatt tűnt szükségesnek. "44 Hasonló messiási katekézissei találkozhatunk a 21. versben. Mintha Lukácsnál arról lenne szó, hogya szűkös, csak a húsvét előtti Jézus-események körül forgó messiási reményt elhárítsa, és ehelyett húsvéti módon alapozza meg a megváltás rernényséqét.s> Ezt az egész út során folytatott beszélgetés kulcsmondatában még egyszer kifejezetten felveti (26. vers). Itt újraértelmezi Jézus szenvedésének és halálának a tanítványok számára visszataszító tényét, amely semmiféle Messiás-vá-

•

41 vö. uott: 10l. 42 J. Kremer: Die Ostereueriqelien, 114-136. - a beszélgetés getés útközben: lalása; Harmadik

38 J. Wanke: " ... wie sie ihn beim Brolbrechen erkennien", 184. 39 Uo. 184. 40 F Schnider

- W Stenger:

Beobechtunqen zur Siruktur der Emmausperikope (Lk 24,13-35),

112.

három

Jézus keresztre feszítése; Második beszélgetés beszélgetés

útközben:

A passió és a feltámadás

43 J. Wanke: " ... wie sie ihri beim Brotbrechen erkennien", 118. 44 Uo. 189. 45 Uo. 190.

fázisát különbözteti

útközben:

meg: Első beszél-

A húsvéti események

az írások fényében.

összefog-

rás szerint - bármilyenek legyenek is azok - nem volt előre látható. Lukács itt a Messiás szenvedésének titkát Istentől elrendelt .messiási alaptörvényként" tárja fel. "A szenvedés kényszere" az isteni döntésben gyökerezik: "a Tóra, a próféták és a zsoltárok a Gondviselésnek, lsten előrejelzésének a szócsövei". 46 Ha a beszélgetésjelenet szerkesztői kialakítása szempontjából elfogadjuk egy ilyen katekétikus szándék meglétét, akkor az az egész lukácsi koncepcióhoz jól kapcsolódik. Lukács az Írásokban elrejtett isteni üdvözítő döntés "hermeneutikáját" követi evangéliumában. Azt, hogy Jézus Messiás voltához döntően hozzátartozik a kereszt és a feltámadás, Lukács az üdvtörténet folytonosságába szövi bele: ami a kereszten és a feltámadáskor történik, abban kezdettől fogva felfedezhető lsten szándéka.é? Az evangélista azt akarja mondani, hogy Jézus szenvedése és halála nem jelenthetik annak akadályát, hogy személyében felismerjük az igazi Messiást, akit az Írás és a próféták hirdetnek.

•

4. Egyházi katekézis Az Emmausz-anyaggal kapcsolatos új szerkesztési koncepciót néhány bibliamagyarázó48 nézete szerint az is igazolja, hogy Lukács a történetet nem Emmauszban fejezi be - ahogyan ezt az alapanyag teszi -, hanem Jeruzsálemben. Továbbá szembetűnő a távolság megjelölése Jeruzsálem és egy Emmausz nevű hely között, amely a fővárostói hatvan stádiumnyira fekszik, és amelyet a történeti kutatás nem tudott azonosítani. 49 A kutatók véleménye szerint a távolság megadásának célja nem a történelmi idósítás - e megjelölés más, teológiai funkciót tölt be: "Lukács szándékának megfelelően azt kell (...) olvasnunk, hogy Emmausz legfeljebb hatvan stádiumnyi távolságra volt (pontosan úgy, mint az ApCsel1,12-ben); ennek az az értelme, hogy Jeruzsálem közelében, csak egy sabbat-útnyi táuolságra."50 Tehát az evangélista azzal, hogy miközben a Jeruzsá46 Uo. 190. 47 vö. uott: 191. H. D. Preu.J3 - K. Berger: Bibelkunde des Alaten und Neueri Testamentes, 284: "Lukács nagy súlyt helyez a folyamatosság

ábrázolására."

(63). Knoch szerint Lukács Jézust

a világ igazi megmentőjeként

emberek

teremtése

amelyek

Jézus

Lukácsnál

Emellett Lukácsnál elsötétítik,

Jézus szörnyű szenvedéseinek

ígérő dolog, valóság 48 Vö. F. Schnider valamint

összefut.

nagyságát

Hasonlóan

O. Knoch-nál

olyan tendencia

illetve a személyévei történetéből

a találkozás

és üdvözítőjeként is mutatkozik,

kapcsolatos

- ahogyan

bizonyítékká

válik

állítja elénk, akiben az

hogy azokat a vonásokat,

félreértéseket

eltörölje.

Így lett

azokat Márk leírja - vigaszta ló és sokat

(66).

- W Stenger:

Beobachtungen

zur Struktur der Emmausperikope

(Lk 24,13-35),

G. Lohfink - R. Pesch: Tie(enpsychologie und keine Exegese, 100-112. az emmauszi

értelmezésében

különösen

kiemelik az egyházi-gyülekezeti

100.

történet

dimenziót.

49 Vö. W Grundmann: Das Evangelium nach Lukes, 444. 50 G. Lohfink: Die Himmel(ahrt Jesu. Unlersuchungen zu den Himmel(ahrts- und Erhöhungstexten bei Lu-

kas, 208.

lemhez való térbeli közelségről ír, és a történetet Jeruzsálemben zárja, egy belső, Jeruzsálemhez való szellemi közelséget emel ki. Mi az oka annak, hogy Lukács enynyire kiemeli "Jeruzsálemet"? Az evangélista számára Jeruzsálem egyrészt a tizeneggyel és társaikkal, másrészt az egyház őstípusával jelent eqyet.>! Lukács a "testvérek körét" (ApCsel 1, 15) a fiatal egyház magvának látja, az első fórumnak, amely előtt a húsvéti történések lezajlottak: "Az asszonyok ennek a vezetőségnek jelentenek (24,9 skk), Péter a testvérek köréből megy a sírhoz (24,12), és .az emmauszi tanítványok (közülük ketten) oda térnek vissza. "52 Amikor a két tanítvány visszatér (34), a "jeruzsálemiek" kiáltják oda nekik: "Az Úr valóban feltámadt, és megjelent Simonnak." A jelenetnek ez a fordulata még egyszer és még jelentősebben megmutatja az evangélista teológiai mondanivalóját, ahogyan a Jeruzsálemhez való közelség kiemelése is, amely az egyház őssejtjével jelent egyet. Azt nyilatkozza: "Az Emmauszba tartók élményét az ősegyház hitvallásával kell kapcsolatba hozni, és attól kell igazolást nyernie. "53 A Péternek való megjelenés időbeli elsőbbségét Lukács értelmezése szerint, tárgyilagosan kell érteni: Péter az "első" lsten előre meghatározott tanúi közül (ApCsel 10,41), a Péter előtti megjelenés a húsvéti hit gyökere. 54 Ezen értelmezés szerint tehát csak akkor ítéljük meg méltányosan ezt a szakaszt, ha egyben egyházi katekézis ként is értjük: aki húsvét után az emmauszi tanítványokéhoz hasonló tapasztalatokat szeretne szerezni a Feltámadottal kapcsolatban, azt csak az egyházon belül, a "testvérek kötével" összeköttetésben teheti meg. Másképp szólva: a húsvét nem lehet magánesemény, nem választható el az egyház feltámadáshitétől. Tehát ez e szakasz mondanivalójának lényege. Lukács evangélista elbeszélői szándékát ezért úgy lehet rekonstruálni, hogy ő erre a .hitiqazsáqra" akart rávezetni. Az emmauszi történet négy fő motívuma mellett a modern bibliamagyarázók érintőlegesen még kettőt említenek meg: a fel nem ismert útitárs és a uendégként betérő lsten képét. Walter Grundrnann'v az Emmausz-szakaszhoz írt kommentárja bevezetőjében ezt mellékesen említi, anélkül, hogy az értelmezésben nagyobb szerepet szánna neki. Hasonlóképpen jár el Franz Schnider és Werner Stenger is. Ok ezt úgy jellemzik, mint az antik és a bibliai irodalomban széles körben elterjedt képet, amely alkalmas arra, hogy az emmauszi történet a .rnennyei alak emberekkel szemben meg lévő lényegi idegenségét, és ugyanakkor odaforduló közelségét is" megmutassa. 56 - Másfelől az emmauszi történetben kétségkívül megtalálható útmotívumot is alig méltatják figyelemre. Schnider és Stenger kifejezetten ellenez-

51 J. Wanke: " ... ioie sie ihri beim Brotbrechen erkenriien", 186. 52 Uo. 186. 53 Uo. 187. 54 Uo. 187. 55 W Grundmann: 56 F. Schnider

Das Evangelium nach Lukes, 443. Beobachtungen zur Strukiur der Emmausperikope,

- W Stenger:

lll.

nek egy "útmagyarázatot": "Így tehát az emmauszi történet (...) tulajdonképpen nem egyfajta úti történet, hanem egy felismerés története."57 Joachim Wanke58 engedékenyebben nyilatkozik erről. Számára az tűnik fel, hogy az út motívuma Lukácsnal gyakrabban megtalálható, így az etiópiai megtéréséről (ApCsel 8,26-40) szóló elbeszélésben is, amelynek szerkezete sok párhuzamot mutat az emmauszi történetével. Jacob Krerner-? mindkét szakaszban strukturális párhuzamot érez a már említett kateketikus motívumok, az úrvacsora és az írásértelmezés elsőségének tételét illetően. A történeti-kritikai értelmezések végén ezeket a következtetéseket vonhatjuk le: a szövegmagyarázatnak ezzel a módszerével az emmauszi történet egy sor elbeszélő motívumába ütközünk, amelyekből ténylegesen nehéz eldönteni, hogy melyik az emmauszi történet központi célja. Minden bemutatott feltételezésnek van valamennyi meggyőző ereje, úgyhogy hajlunk arra, hogy bizonyos részleges érvényességet tulajdonítsunk nekik.

(2.) Az egyeditől a túlnyomóan pasztorális motívumokig Az emmauszi történet idézett értelmezéseinek egyikében sincs szó lelkigondozói mintáról, és arról sem, hogy itt a lelkigondozó-gyógyító kísérés ősképe állna előttünk. A történeti-kritikai interpretációk fényében néhány dolog mégis emellett szól. Közelebb jutunk az indokIáshoz, ha egyrészt nem hagyjuk magunkat elhallgattatni a bibliamagyarázók eredményei által, másrészt ha szem előtt tartjuk a történeti-kritikai értelmezés határait. Az egyik határ60 a szakasz egységességévei kapcsolatos. A történeti-kritikai bibliamagyarázat vállalta, hogy az egész emmauszi történetet egyetlen eredeti elbeszélő motívumból tárja fel. A legalább négy ilyet felmutató eredmény ezt az igyekezetet egészen nyilvánvalóan meghiúsította. így tehát egy sor motívum, a nézetek

"tetszés szerinti egyvelege"61 előtt állunk, amely sehogy sem kapcsolódik össze egységes egésszé. Hiányzik egy közös nevező, egy tengely, amely a különböző elbeszélő és szerkesztési motívumokat egy vezérfonal köré csoportosítaná. Azért kell teljes egészet feltételeznünk, mert az emmauszi szakasz zárt történetként szerepel az evangéliumban. Szó sincs róla, hogy Lukács esetlegesen egymás mellé sorolt kultusz-etiológiai, krisztológiai vagy katekétikai megfontolásokat tárna elénk. A szerkesztői elgondolásból felvett alapelemek minden különbsége ellenére határozottan felismerhető egy alapgondolat, amely a részeket egybefogja. Ily módon egy szerves és dinamikus egésszel állunk szemben. Ha ennek egyes részeit kiemeljük, másokat pedig elhanyagolunk, nem hitelesen adjuk vissza az egészet. Mi ez az alapgondolat? Meglátjuk, ha lelkigondozói érdeklődéssei - kifejezetten lukácsi nézőpontból - tekintünk az emmauszi történetre. Ezenkívül azt is kimutat juk, hogy csak egy lelkigondozói rendezőelv alapján lehetséges megérteni és összekötni a különböző motívumokat. Előbb azonban az emmauszi történet történeti-kritikai értelmezésének néhány korlátjára kell felhívni a figyelmet. Ha á2 erről az elbeszélésről szóló biblikus vitákróI olvasunk, akkor talán csak az nem történik meg, amit az emmauszi történet tesz minden értelmezés mércéjévé, tudniillik az, hogy .Jánqolt-e a szívünk''. Éppen ellenkezőleg, az ilyen értelmezés "hidegen hagyja az embert".62 Min rnúlík ez? Egyfelől biztosan azon, hogy azt az 1900 évnél is idősebb "rút árkot", amely elválaszt minket a szövegtől, egy pusztán irodalmi-történeti értelmezés nem képes áthidaIni. Mindenekelőtt azonban azon múlik, hogya kiragadott elbeszélő motívumok kifejezetten hitvalló-dogmatikus jellegűek. 63 Ezzel azt a felfogást hozzák előtérbe, hogy Lukács és az előtte járók az emmauszi történetet csak azért mesélték el, hogy a feltámadásba vetett hitet igazolják, illetve a népet ezzel tanítsák arra, hogya gyü_ lekezeti étkezéseket a feltámadt Krisztus hitelesíti, és hogy Jézus szenvedése és halála összeegyeztethető messiási küldetésével. Ha a szöveg et e szemszögből nézzük, akkor a teológiai tanítás áll a középpontjában, mintha a Jézus-történetek elbeszélésének mozgatórugója kezdettől fogva dogmatikai kijelentések biztosítása lett volna. Az emmauszi történetet ezzel hitvédő-dogmatikus olvasmánnyá csupaszították. Abból alig érezhető valami, hogy "jó hírről'' van szó, amely mai létünket is feIszabadítva beleszól az életünkbe. EI vagyunk választva a történettől, nem sikerül "egy-

57 Uo. 111. 58 J. Wanke: " ... wie sie ihn beim Brotbrechen erkerinten", 192. 59 J. Kremer: Die Osterevangelien, 60 Vö. a történeti-kritikai

61 K. Müller: Exegese - Bibelwissenschaft,

129.

343. az értelmezés

ráltságára" vezeti vissza: .rnert a »történeti-kritikai

módszer kritikájával, többek között K. Müller: Exegese - Bibelwissenschaft.

- E.

Tieienpsqcholoqie und Exegese 1., Die Wahrheil der Formen, 23-27. - M. Kassel: Bib/ische Urbi/der. Tieienpsqcnoloqiscne Aus/egung nach C. G. Jung, 30-58. - K. Lehmann: Das hermeneutische Horizont der hislorisch-kritischen Exegese. - f Hahn: Prob/eme historischer Kirtik. G. Maier: Das Ende des historisch-kritischen Methode. - K. Wegenast: Exegetische und historische Methoden. - P. Stuhlmacher: Historische Kritik und theoloqische Schriflaus/egung. - W Wink: Bibe/auslegung als Interaktion. Drewermann:

1 '"'"llC

eljárásmódok tetszés szerinti halmaza - semmiképpen gondolt módszerkoncepció. szer« pozitív mérlegét.

hiányzó teljességét az eljárásmódok

sem úgy, mint egy integrált és rendszeresen végig-

Ez a központi hiányosság érzékenyen befolyásolja a »történeti-kritikai

62 J. Ratzinger: Der hollandische Katechismus, tikai kutatással "újra be is zárták",

mód-

313. azt a felfogást képviselte, hogy az írást a történeti-kri-

amennyiben

Verkündigung als Problem der Exegese. 63 Vö. M. Kassel: Biblische Urbi/der, 53.

.szepa-

módszer« jelenleg úgy mutatkozik be, mint a különálló

szakemberek kutatási tárgyává lett. Vö. J. Moltmann:

idejűvé" válnunk vele. Alig kerül sor a mai egzisztenciánk és az akkori szöveg kőzötti párbeszédre. Ennek az a következménye, hogy az emmauszi történet megszólító hatásától egyéni és egyházi-gyülekezeti életgyakorlatunk is messzemenően mentes marad. Az emmauszi történet modern értelmezéseiből tehát az hiányzik, hogy nem szólítanak fel a szöveg érzelmi elfogadására. A legtöbb biblikus, aki az emmauszi történet értelmezésével foglalkozik, Bultmann véleményét idézi, miszerint az emmauszi történet "a legszebb és leghangulatosabb feltámadástörténetek egyike".64 Úgy tűnik, hogye gyakorlatban több fejeződik ki, mint egy tudomány puszta .Jdézési rituáléja". Ha nagyon visszafogottan is, de sejthető, hogy az emmauszi történet sokkal gazdagabb, mint ahogyan azt a tanulságokra való összpontosítás visszaadni képes. Nyilvánvaló, hogya történet ma is - akárcsak hajdan - megmozgatja az embereket. De ebből a mozgásból, amelyet a szöveg vált ki, a modern értelmezésekben kevés tapasztalható, arról nem is szólva, hogy az érzelmi érintettség a minimumra csökken. 65 Ehelyett a következő információt kapjuk: Lukács azt akarja mondani, hogya tanítványok számára az étkezés során vált nyilvánvalóvá, hogy a húsvét előtti Jézus és a velük tartó Úr azonos. Egy "megrázó" élményt racionálisan elvékonyítanak, és tanúságként szolgálják fel. És mi van a "vaksággal", a "szomorúsággal", a megcsalatottsággal és reményvesztettséggel, amelyek elfogták a tanítványokat, és amelyektől végül csodálatos módon megszabadítva érezték magukat? Hol mesélik el és érzik át azt az érzelmi folyamatot (utat), amely velük történt? Hol van annak az élménye, hogy szívük lángolni kezdett, mikor az Úr magyarázta az Írásokat? Mi van azzal az aggodalommal, amelyet a tanítványok kérésében sejtünk: vajon bejőn-e és ottmarad-é az étkezésre? A modern értelmezésekben mindezekből semmit sem találunk.66 Nem épp ezek az érzések és indulatok ragadnak ma magukkal az emmauszi történetben? Ez ismerős nekünk: szomorúság, csalódottság, reménytelenség, félelem, "kilátástalanság" és az a vágy, hogy valaki változtassa meg szemünket és szívünket. Ezek az érzések ma is átélhetők, akár akkoriban, és hidat alkotnak, melyen át mi mai emberek - párbeszédet kezdhetünk az emmauszi történettel.

64 R. Bultmann:

Die Geschichte der synoptischen Tiedition, 314. Tiefenpsychologie und Exeqese, 25.: "Mert hát hogyan akar egy olyan bibliamagya-

65 Vö. E. Drewermann:

rázat, amely maga egyetlen talmaz, sőt, egyenesen

fontos érzést, egyetlen mélyebb felismerést,

tiltja azokat, saját érzéseket

és érzeteket,

semmi valóban fontosat

belső feszültséget

belevinni a Szentírás értelmezésébe? ... " 66 Az örömteli kivételek közé számít J. Kremer: Die Ostereuangelien. Történeti-kritikai fejezetben

Bedeutung für den Leser címmel fűzi hozzá (132 skk.).

és személyes tolmácsolását

nem tarkérdést külön

Ha csak azt a lelki élményt vesszük szemügyre, melyet valamikor kiváltott a szöveg, az emmauszi történet és általában a Biblia elbeszélései máris hozzánk kezdenek szólni. Ha a szöveg és magunk közé beengedjük érzelmeinket, és megtapasztaljuk, rniféle szabadító üzenet jut el hozzánk az emmauszi történetből, akkor kiderül, hogy nem egy tanulságról vagy valamiféle "feltámadás-bizonyítékról" van szó benne, hanem emberekről: arról, hogy válságaikban és "szomorúságaikban", csalódásaikban és vakságaikban azt a tapasztalatot nyerhetik el, hogy az Úr jelen van, és velük tart. Az egzisztenciális jelentés kizárása néhány történeti-kritikai magyarázatban arra ösztönöz minket, hogy egy szimbolikus-elbeszélő értelmezést bocsássunk előre, amely a vakságból és szomorúságból a Feltámadott látására vezető utat szeretné megvilágítani. A történeti-kritikai bibliamagyarázat - minden vele járó korlátozottság ellenére - ezzel megegyezően, különös módon a Feltámadott - és az ő nyomán járó keresztények - által használt kisérés módszerére tereli tekintetét. A történeti-kritikai bibliamagyarázat által kiemelt motívumok egyértelműen egy teljes lelkigondozói séma jelenlétét mu1atják meg az emmauszi történetben. Világosabban látszik mindez, ha az egyes motíuumokat nem szétuálasztua vagy egymást kizáró ellentétben szemléljük, hanem mint a motívumok egymást kiegészítő, egymásra épülő, teljes láncát, mely az egyház alapszolgálatait szólaltatja meg. 1. Az újrafelismerés motívuma azt az elbeszélői szándékot emeli ki, hogya Feltámadottat a keresztre feszített, húsvét előtti Jézussal azonosként ismerjék fel. Vagyis a tanítványok számára nincs vége a Jézushoz fűződő kapcsolatnak. Ezzel ez a motívum a Jézussal való, ajándékba kapott kapcsolatukra utal, mely az ő húsvét előtti gyógyító és közösségi gyakorlatában nyilvánult meg. Ahogyan akkor kezelte a sérülteket és a szorongókat, úgy cselekszik most is: Hozzejuk lép, és uelük tart (15. vers). Az első - a bibliamagyarázat eredményeiből felismerhető _ kísérési módszer ezek szerint a hozzálépés és a csatlakozás, a "szegényekhez" fűződő eiándekozó kapcsolat, közösség, koinónia, ahogyan azt a húsvét előtti Jézus Krisztusról beszélik. 2. A katekézis motívuma - amelyet néhány bibliamagyarázó a középpontba állít - csak a megismerő feluilágosítás -értelmében fogható fel. A tanítványok inkább olyan "feluilágosítást tapasztalnak, amely uigaszt jelent számukra ".67 Az oktatásnak ezt a segítve gyógyító, azaz diakóniai szándékát különösen hangsúlYoznikellene a messiási, illetve krisztológiai katekézisben. Az okításnak ez a diakóniai-empatikus jellege az útközben folytatott beszélgetés kezdeti fázisában különösen kidomborodik, és sűrítve magtalálható a Feltámadott maieutikus kérdő .kőzbelépésében". "Azt kérdezte tőlük: Miről beszélgettetek ..." (17. vers). A Feltámadott kérdésével összefüggésben itt kifejezetten a tanítványok "gyászmunkáját" kell figye-

lembe venni. Tehát a kísérés második lépését - katekétikus motívumra támaszkodva _ diakonikus kérdezésként jellemezhetjük, amely a szimbolikus-elbeszélő értelmezés szerint a pszichoterápiába nyúlik. 3. A messiási katekézis motívumához - néhány biblikus szerint - szorosan kapcsolódik az Írás értelmezése. Arról van szó, hogy mit jelentett a tanítványoknak Jézus halála és feltámadása. Hiszen a kísérő szavai nemcsak Mózesről, a prófétákról és a Messiásról szólnak, hanem mindezek mellett önmagukról is. A kísérő életet megvilágító igehirdetése, hitvallása (martyriuma) a reménytelenség sötétségéből kivezető utakat mutat, és új fénybe vonja a már megélt és a megélendő életutat. Nem maradhat érzéketlen az, akit így vezetnek be az élet titkába, és abba, hogy arról Istennek mi a gondolata. Annak az embernek lángolni kezd a szíve. Az írásértelmezést, igehirdetést, hitvallást tehát a Feltámadott további .módszerelnek" kell tekintenünk, amelyek a tanítványokat gyógyító Krisztus-tapasztalathoz vezették. 4. A gyógyító kísérés előző .rnódszereire" építendő negyedik fázisaként az eucharisztikus étkezés krisztológiai igazolásának motívumát tekinthetjük. A kenyértörésben döntő dolog történik: a végső szabadulás a vakságtól és a szomorúságtóI. Az eucharisztikus étkezés, a "liturgia" a gyógyulás helyeként jellemezhető. 5. Végül az egyházi katekézis motívuma arra utal, hogya Krisztust megtapasztalt emberek alkalmassá válnak az elbeszélő közösségben, a koinóniában és a gyülekezetben való részvételre. Pontosabban ugyanannak az eseménynek a három szintjéről van szó, amely az emmauszi út végén ajándékként történik meg a tanítványokkal: megváltozik a kapcsolatuk önmagukkal ("Akkor meqnyílt a szernük" - 31 a. vers), Istennel ("... és felismerték őt" - 31 b. vers) és embertársaikkal ("Még ugyanabban az órában felkerekedtek, és visszatértek Jeruzsálembe" - 33. vers). Valaki magához tér, és ugyanakkor túllép önmagán - lsten és embertársai felé. Teljesen magától értetődően csatlakozik az elbeszélő közösséghez, a többi Emmauszba tartó ember "koinóniájához". Velük együtt érti meg lsten tevékenységét, és hatásának eszközévé, jelévé lesz. Ha tehát az egzegézisben felszínre hozott motívumokat nem egymást kízárónak, hanem egymást kiegészítőnek tartjuk, akkor felmerül a lelkigondozó-gyógyító kísérő gyakorlat pasztorális útsémája, amely a Krisztusban, Krisztus által történő belső gyógyulásnak felel meg. Más szóval: A tanítványok válságára és csalódottságára a Feltámadott koinóniával ("hozzálépéssel'') - diakóniával ("kérdezés'') martyriummal ("írásértelmezés'') és leiturgiával (kenyértörés) válaszol. A 2. ábra még egyszer szemünk elé idézi e belső folyamatot és a vele megegyező kíséré si módszereket. Ugyanakkor - a további megfontolásokat megelőzve _ az egyes fázisok mellett példaszerű pszichológiai adalékokat tüntettünk fel.

A gyógyító kísérés "módszerei"

Példaszerű pasztorálpszichológiai adalékok

Az emmauszi történet kulcs szavai

A belső út

" ...az úton" (13)

vÁLSÁG

életválságok;

" ...vaksággal megverve"

keresztezett élettervek;

neurózisok és pszichózisok;

(16)

elfojtott gyász;

a gyász szakaszai

hárítás

"., .Jézus hozzájuk

KOINÓNIA

- - - - _.- - - - - - - Jézus gyógyító gyakorlata;

lépett, és velük rnent" (15)

kapcsolatfelvétel;

a lelkigondozó személyisége;

közelség

képzés

GVÁSZMUNKA

DIAKÓNIA

pasztorálterápia;

1-------------

----------

---------

T "...kérdezte őket..." (17)

-----------"...akkor szomorúan meg-

emlékezés;

pszichoterápia;

pszichoanalízis;

álltak" (l7b)

ismétlés;

tanácsadás

személyközpontúterápia;

" ...de mi azt reméltük ..."

átdolgozás

------------

viselkedésterápia;

(21)

családterápia

(

------------

" ...asszonyok voltak a sírnál, és mesélték, hogy angyalok jelentek meg nekik" (22-24)

T "...elmagyarázta nekik, mit

REMÉNYT MERÍTENI

MARTYRIA

mélylélektani írás-

ír róla az Írás" (27)

a saját élettörténetet

Istentől származó

értelmezés;

Istentől származó tör-

történeteket

gyógyító erők

ténetekkel

mondani

az Istentől származó

-----------"...nem lángolt-e a szívünk. .." (32)

történetekben

összekapcsolni; "előremutató

emlé-

kezés"

T " ...tört a kenyérből,

ISTEN KÖZELSÉ-

LEITURGIA

szimbólumelméletek;

és adott nekik ..." (30)

GÉT ÜNNEPELNI

étkezni;

líturqikus-szirnbolikus

"enni";

összegyűlni

kedetek

gyülekezet --------

T A CÉLBAN " ...akkor megnyílt

a sze-

önmagunkra

KOINÓNIA találás

elbeszélés

önmagunkra

" . :..é,:~1~"2e~é~ ~f~(3_1~ _ istentapasztalat

megbocsátás

istentapasztalat

" ...útra keltek, és viszsza-

"gyógyítás"

gyülekezeti gyakorlat

találás

mük" (31a)

------------

tértek Jeruzsálembe"

gyülekezet

(33)

2. ábra: Az emmauszi

történet szerinti gyógyító

Lelkigondozás

csele-

Csak úgy jutunk biblia magyarázat taihoz fúződő

összefüggő

értelmezéshez,

ha megfejtjük

által kiemelt elbeszélőmotívumokat

rokonságukban.

az egyház alapvető

Ezek azon pasztorális

Ebből az alapvető

a történeti-kritikai

alaptéma

vető .rnódszere",

szolgála-

körül keringenek,

leírásból

amely minden

Az is világossá

ténet bemutat.

Ezzel az empatikus

kácsi gyülekezet

tó, gyülekezeti

gyakorlathoz

egy bizonyos

- az alapfunkciókra

szerint működött,

amely a történet

.krisztolóqieílaq'',

"a Feltámadott

_ amely a történeti-kritikai rolja - Lukácsnál katekétikai

szerkesztett

megformálásába

segítségével"

nyert igazolást.

bibliamagyarázat

nem egyegyoldalú,

vagy hitvédő

irányuló - "lelkigondozói is belekerült, E feltételezés

krisztológiai-dogmatikus, áll az előtérben,

a diakónia, csak

értelmezésnek a martyria

ez a sorrend

lelkigondozói

történetének

hat az egyházi-gyülekezeti szolutizálnánk, lyeztetnénk,

megfelelően

az alábbiak

és a leiturgia

lenne

az emmauszi

folyamatszerű

lehetséges.

a hangsúlya,

Sokkal

azon

szabad

a

Lukács

egyike sem hiányozvagy ab-

kíséré st veszé-

a belső utat, amely a Feltámadott

látásához

amely az emmauszi

és leiturgia

történetben

szerint lehet ábrázolni.

összekapcsolódását,

a sorrendtől

függetlenül

egymásrafelismerhető,

segítés

az élet válságaiban

támasztási rendezett

gyakorlat

legyen.

elképzelésnek

nia, a diakónia,

a martyria

a gyógyí-

ennek

Csak gazdag

valóban

csak-

diakóniai-

történet

útmutató,

a gyó-

hihető

akkor az igehirdetés egésze

ige-

hiányoznak

ha alig fordul elő .kíséró

beszél-

és az istenmegszenvedi,

a vallásoktatás-

képe tehát azt is megmutatja, igehirdető

gyakorlat

Egy csak

kísérés - az életfordulók

kifejezetten

úgy tűnik, mintha

tör-

.

"kérügmatikus,

testvéreinknél

az emmauszi

szorul a prédikációhoz,

•

lelkigondozói

hangsúlyozott

pszichoterápi-

liturgia. Ha a gyülekezetben

árnyékba

képest.

történet

evangélikus

.kérdezés"

lsten feltámasztás-gyakorlatának

segítő beszélgetés

Az emmauszi nemcsak

megjelenítő

és kilátástalanságaiban,

hoz vagy az istentisztelethez

rejlik.

világítja meg az emmauszi életterében

kísérés alap-

torkollik. Ez a lelki gon-

amelyet

és a liturgiát.

ilyenfajta tapasztalatai,

tisztelet elveszítik alapjukat.

egyoldalúan

Majdnem

a gyülekezet

és az lsten közelségét

ha a diakóniai

jellemzője,

pszichoterápiás

fog tartozni. birtokában

minden

benne

és a liturgiába

figyelemreméltó

így létezhet

lelkigondozói martyria

- az igehirdetésbe

.kérdéstepasztalat"

koinónia

- a mi értelmezésünkben

előznie az igehirdetést

kellene

a diakóniai-terápiás

kötődni,

van

Ha az egyiket kivennénk

hogy az egész lelkigondozó-gyógyító

leállítanánk

nem

felruházva egyik nagyon

gyítani tudást, hirdetés

tnérce-

történet

sorozatához

inkább

hogy a fenti elemek

kísérés gyakorlatából.

az azt jelentené, és kísérőként

és gyógyuláshoz vezet. A koinónia, diakónia, utaltságát,

so-

egy átfogóan

ként állhat a mai lelkigondozó-gyógyító kisérés előtt. Emellett mintha

meg

terápiás

szerint

kultusz-etiológiai, hanem

ugyan

getés"

pasztorális motívum. Ennek apasztorális koinónia,

és itt

egy .útsémába"

egyes motívumait

elbeszélőmotívum

séma"

ás jelentőséggel

hogya

más kísérési módszerben

válik, hogyadiakónia

hogya Feltámadott gyakorlatához csatlakozva a keresztények hogyan képesek egymást "húsvét után" a vakság és szomorúság útján a gyógyító Krisztus-tapasztalat felé vezetni. Ezzel azt a feltevést is meggondolásra bocsátjuk, hogya lu-

dozói kísérés

következik,

lelkigondozás"68

-

mely

- nem vehető igénybe arra, hogy fel-

szentségi-liturgikus

esetében

hogy egy

(házasság,

vagy rituális

születés,

nem felel meg. Az emmauszi

formába

halál) - a lukácsi

történet

szerint a koinó-

és a leiturgia együtt képezik a lelkigondozói

kísérés

ko-

ordináta-rendszerét.

(3. ábra)

Diakónia

3 "VÉGÜL MÁR SEJTETTE, HOGY MEG KELL HALNIA... "

Az EMMAUSZ-MODELL SZERINTI PASZTORÁUS "PÉLDACSELEKVÉS " Leiturgia

Az emmauszi a felismeréshez egyúttal

3. ábra: A lelkigondozó-gyógyító

kisérés módszerei

történettel

vezettek,

a keresztények

68 Fő képviselőjének

kapcsolatos

hogya

Feltámadott

egymást

gyógyító

számít E. Thurneysen:

szövegmagyarázó cselekedeteiről kísérésének

megfontolások

ahhoz

szóló elbeszélés

során

modelljét

is megfogalmaz-

Die Lehre von der Seelsorge. - UŐ: Seelsorge im Vol/zug. - Vö.

a Kerygmatische Seelsorgeval: R. Riess: Seelsorqe. Orienlierung, Analysen, Alternaliven,

153-186.

ták. A koinónia, a diakónia, a martyria és a leiturgia azok a döntő módszerek, amelyek a kereső embereket önmagukhoz és magukon túljutni segítik. E tényállás igazolásánál a szimbolikus-narratív és történeti-kritikai értelmezés eredményeihez tartottuk magunkat. Egy harmadik meggyőző lépésben valóságos, jelenlegi lelkigondozói helyzetekre kell tekintenünk, és azt a kérdést kell feltennünk: egyáltalán megvalósítható-e a gyakorlatban, hogy egyéneket, párokat, családokat vagy csoportokat a gyógyító emmauszi út lépései szerint kísérjünk? Vannak-e a lelkigondozásnak olyan tapasztalatai, amelyek azt igazolják, hogya válságban lévő embereket - az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan - a koinónia, a diakónia, a martyria és a leiturgia segítségével meg lehet gyógyítani? Természetesen mindig csak a pasztorálteológiai elképzelés aszimptomatikus megközelítésében létezik ez - hiszen hogyan is történhetne másként a lelkigondozás -, és nem feltétlenül úgy, hogy az érintettek az itt alkalmazott fogalmakkal mondják el. Példaképpen nézzünk meg egy olyan pasztorális esetet, amelyben az emmauszi út alapvonásai könnyen felismerhetők. Egy idős emberekkel folytatott lelkigondozóibeszélgetés-kurzuson, amelyet fiatal lelkigondozók számára vezettem, az egyik résztvevő egy beszélgetés következő, írásban kidolgozott elemzését mutatta be: N. úr nyolcvankét éves, tizenegy éve özvegy, tanárként dolgozott. Testileg és lelkileg egy még nagyon élénk idősebb úr benyomását kelti. Így például az előző évben még Thaiföldre utazott egy turistacsoporttal. Lakóhelyének, egy idősotthonnak az egyik nővérén keresztül kerültem vele kapcsolatba. A nővérrel üzente, hogy ha akarom, meglátogathatom. Szívesen beszélne egy - mindenekelőtt fiatal - teológussal. Beszélgettünk mindenféléről, az idősek otthonáról és arról, hogy az embereknek az elfekvőosztályon már nagyon sokat kell szenvedniük. N. úr azután azt mondta - lehetőség szerint megkísérlem saját szavaival visszaadni: "Az én koromban már gyakrabban gondol az ember a halálra, és ezért a vallásra is. Nem szeretnék egyik pillanatról a másikra meghalni." Azt feleltem: "Lehetőleg tudatosan és felkészülve szeretne meghalnif" Erre N. úr: "Nemrég halt meg a testvérem, egészen hirtelen, ő alig tudott felkészülni a halálra." Amennyire csak tudtam, kifejeztem a részvétemet: "Nagyon sajnálom. " N. úr (rövid hallgatás után): "A feleségem csak hosszú szenvedés után tudott meghalni. Szörnyű volt az a három hónap, amíg beteg volt. Mindennap meglátogattam a kórházban ... (sír). Kezdetben még kölcsönösen reménykedtünk, hogy ha újra egészséges lesz, majd sokat utazunk még. Az orvos mincijárt megmondta nekem, hogyafeleségemnek meg kell halnia. Amikor aztán kimentem a szobából, nagyon sírtam, miután a szobában még nagyon bátorítottam öt. A végén nyilván sejtette, hogy meg kell halnia."

Már nem tudom pontosan, mit mondtam erre, de biztosan valami nem odaillőt. Azt hiszem, azt kérdeztem tőle, nem lett volna-ejobb megmondani a feleségének az igazságot. A beszélgetés vége felé még beszéltünk nap nincs semmi dolguk.

a menekültekről

Elégedetlen vagyok azzal, ahogy a beszélgetés ném lelkigondozói beszélgetésnek.

is, akiknek egész

lezajlott, és nehezen nevez-

A fenti példa minden bizonnyal nem igazán sikerült esete az emmauszi modell szerinti lelkigondozásnak, mégis olyan jelentés, amelyre a Lukács szerinti húsvéti történet kísérési jellemzői tekintetében támaszkodhatunk. Megpróbáljuk végigjátszani a problémakezelés egyik módját: hogyan történhetne ma egy ilyen gyógyító emmauszi út. Tehát nem arról van szó, hogy okoskodóan bebizonyítsuk a fiatal lelkigondozónak, mit tett rosszul. - Ö egyébként figyelemre méltó kritikával tekintett beszélgetésére, amint azt nyíltan bevallott elégedetlensége is bizonyítja. _ Felismerésünket vezető érdeklődésünk inkább arra irányul, hogy jegyző könyvét az emmauszi út egyes lépései alapján vizsgáljuk felül, és a fiatal lelkigondozónak az idős úrral való jövőbéli találkozásait az emmauszi modell segítségével dolgozzuk ki. A fiatallelkigondozóval együtt tesszük fel a kérdést: Hogyan lehet az emmauszi történettel folytatott párbeszéd nyomán olyan úton járni, amelyen N. úr a félelemből, a gyászból és a nyilvánvaló bűntudatból is eljuthat az önmagával, feleségével és Istennel való megbékélésig. Hogyan juthat el az Emmauszba tartók bizakodásáig, hogy lsten, aki Jézus Krisztust a halottaiból feltámasztotta, engem is átvisz minden sötétségen?

•

(1.) Koinónia - .rnetléáílás'',

.veletartás"

Nem könnyű a lelkigondozónak melléállni és vele tartani, elsősorban akkor, amikor N. úr azt mondja, hogy gyakrabban gondolkodik el a halálról, és ezért a "vallásról". A "meghalni" szót a lelkigondozó válaszában még kimondja: "Lehetőleg tudatosan és felkészülve szeretne meghalni!" De miért nem villanyozza fel a .vallás'' szó? Mi másról akarna beszélni az idős ember egy teológussal, ha nem a vallásról, a hitről, és arról, hogy milyennek látszik ő a halál küszöbén. Miért némul el majdnem teljesen a lelkigondozó, amikor N. úr a felesége haláláról beszél, és még mindig, tizenegy évvel később sem tudja lezárni azt? Elgondolkodtató, hogya fiatal lelkigondozónak éppen azt esik nehezére kiragadni az idős tanár közléséből, ami egy lelkigondozó életének tartalma és hivatása: a "vallást", a "végső" kérdéseket, a hitet. Milyen félelmek működnek itt? Nyilvánvalóan olyan erősnek bizonyulnak, hogya segítés és a .veletartás" jó szándéká-

nak megvalósulását ológus

nagymértékben

hátráltatják.

egy lelkigondozóibeszélgetés-kurzuson

tatásként

lehet

értékelni.

olyan "jó szándékot"

Mert azt a tényt, hogya vesz részt, magas

Kétségtelenül

az ő lelkigondozásával

jelent ez, amelyet

fiatal papok

fiatal te-

pasztorális kapcsolatban

és pasztorál-asszisztensek

így

- segíteni,

hogy megjelenítsük

- az embereknek

-

elvigyük az élet magányosságába; a világban

az egyházat

módon

az embereknek,

hogy minden

mukra

az Úr minden

és a Biblia elbeszélésével

ember

halál feltámadásba

tor-

ni a magamról

életében

épít;

maradnom,

Isten felől megvilágosítani

szá-

az életüket;

- megélni

az Evangélium

az embereket

Jézus

segíteni nekik, hogy kiássák gyógyító történetüket;

stílusában

pasztalja

kísérni, és feltárni előttük az ő életismerete

felőli

meg akarja tanulni a .melléállást"

sikere nem annyira szándéka

az említett

eset +', hanem

nie a szándékainál alapvonásában

sokkal

világossá

megtanulása

hatol. Másképpen:

neki kell végigjárnia az irányban

félelmeit. A koinóniának az

oldalának,

az emmauszi

másokat

és kívánságát.

akar kísérni,

- Még túl fiatal vagyok,

így a halál kívül esik látókörömön.

Egyházmegyében.

tudakozódását

nyilván

és úgy

okosnak

megmente-

láttatni magam.

Azt

és a helyzet urának

kell

méltó. egy

félelemmentes,

jóakaratú

a kísérő csoportban

akkor az eddigieknél azokban

jobban

az esetekben,

a teológiai

az N. úr által feltett kérdésekkel,

ahol .szernélyesre" megfogalma-

és megmutathatja amelyek

megta-

sikerül majd

nyelvi játék minden

beállítottságát,

előszavában"

bevezető tanfolyamon

testvére

és felesége

magának,

az ő kérdései

a

egy rövid, káplánoknak

és lelki-

meg a résztvevők a Passaui

amelyek

mindenekelőtt megy tovább.

a gyászon

mellett,

jöjjön létre? Azt taglaltuk,

azokat pasztorálpszichológiai

hogy szívesen

haláláról,

van valakire,

kérdéseken,

fogalmazták

amennyiben

N. úr hangsúlyozta,

kell számí-

elfojtását,

és reményei,

ba építjük, segíthetnek legyőzni a csalódottságokat remények nyomára vezetnek.

szüksége

a halál (és a vallás) általános

az "én lelkigondozásom

tartott, hivatásba

éppen

úton, meg kell állni, hogy megértés

nem óvtak meg ettől.

szándékokat

erősnek,

a fiatal ~lkigondozó

Akkor félreteheti

Melyek N. úr csalódásai

akkor először

mély - válaszokra

az ilyenfajta keresgéléskor:

pásztori munkatársaknak

hiszek.

magam,

is.

(2.) Diakónia - megállni annál, ami elszomorít

Mitől fél, amikor valaki vallásról

tania a lelkigondozónak

69 Az itt röviden előadott

mögött

érzem

A lelkigondozó emmauszi útja sem lehet

egész professzionális

boldogul

piás módszerek,

- többé-kevésbé

tanulmányok

embertársával,

a dolgok.

is érvényes:

és "szomorúságának"

vonatkozó

("vallás" és "halál") rejlő élettémáját

teológiai

haladnia

szerepem

szeretném

kerüléséhez

van szükség.

út. Ha példánkban

zott formuláját, hogyan

napvilágra

beszéljek

az

hogy vajon miért nem észleli az N. úr szavaiban

helyeslem

nézetek

hogyan

meg,

akkor nyilván próbálom

nem vagyok szeretetre

csoportra

kell meg-

és legyőz-

utat.

és halálról beszél neki? A következő

- Anélkül, hogy észrevenném,

függ - ezt

már ebben

egyéb lépésére

saját .veksáqának''

az öntapasztalására

kell kezdenie,

akkor

tekintetben

teológiát)

önismeretre van utalva, melyben az em-

ha a lelkigondozó

A fiatallelkigondozónak

vagy hiányától

attól, hogy idővel sikerül-e felismernie

hatalmasabb

tudattalan

és a .veletartást'',

hamisságától

válik az, ami a kísérés minden

lelkigondozás

ber személyének,

abban

együtt

nem észlelem,

ha-

vagy akár nevetségessé

és elveszettnek

képet, azt, hogy milyennek

a velünk tartó lsten valóságát,

fordulnak

Ha a lelkigondozó

a gyógyító

Az ilyen

magányos

közösségét;

értelmet. igyekezetének

különben

lelkigondozó

- együtt élni az emberekkel,

amit teológus

kell

alkotott

belefoglalt

Nem tanultam

ha azt mondom,

a képet, mely szerint minden

kísérni az embereket,

mélyére

.én vallásomet''.

át a tanult teológiát,

Félek, hogy kritikával, elutasítással

Ha ezeket a kulcsszavakat hirdetni

- együtt építeni azt a házat, amelyet

mutatja

(és az abba remélhetőleg

jelentősnek

és az élet számára

kollik; -

az

hitemről.

nem igazán adhatom

- A halál láttán teológusként is némának vélem, ezt nem szabad kimutatnom.

megtapasztalniuk; - sokféle

hitemet

téve megsebezhetnek,

Isten szeretettörténetét;

életközelinek

hogy N. úr esetében

Félek megmutatni személyes

hogy lsten közelségét

segíteni,

Úgy érzem,

nem személyes szólaltatnom.

is

meg:69

fogalmaztak

-

indít-

és emögött

aki hitelesen

hogy

pszichoteráa kísérés útjáés a valóságos

egy lelkigondozóval,

elrejtve a sajátjáról keresztül megálljon

bizonyára

is. Nyilvánvaló,

hogy felfedezzék

és nyilván a bűntudaton

van ideje és bátorsága,

igénnyel

és a válságokat,

beszélne

melléáll,

mint az emmauszi hogya

hogy

a megválaszolatlan

vezető amellett,

utat,

és akinek

aki már

nem

A megállásnak valóban nem volna tere, amelyet kitárnának a kimondás és a gondolkodás előtt, ha a lelkigondozó ezen a helyen tájékozódni tudna az úgynevezett pasztorális konzultácló/" módszereiben? Ha N. úr azt mondja, hogy egyre gyakrabban gondolkodik el a halálról és a vallásról, és hogya testvére felkészületlenül halt meg, akkor - nem kitérve a "meghalni" és a .vallás'' kulcsszavai elől- ily módon képzelhető el egyempatikus válasz: "N. úr, megpróbálom átérezni azt, ami foglalkoztatja önt. Vajon azt mondja magában: »Nerrjjutottam odáig magammal és Istennel, hogy képes legyek beleegyezni a halálba!«?" Az ilyen megértő empátia (de vele összefüggésben a maieutikus kérdés is) félbeszakítja a dolgok menetét, ahogyan az emmauszi történetben is láttuk. A lelkigondozó - miközben tudatosan a "vallásért" és "Istenért" szól - világosan és mélyebben vezet be a megválaszolatlan kérdésekbe és félelmekbe. De azt a pontot, amely mellett N. úr meg akar állni, amellyel nem boldogul, véleményem szerint ezzel még nem értettük meg. Miért meséli el a lelkigondozónak - akivel beszélni kíván - a felesége haláláról szóló, tizenegy évvel azelőtti megrázó történetet? Mi van N. úrban mind a mai napig, ami oly sok év után sem gyógyult meg? Lehet, hogy ez a valami tartja viszsza attól, hogy beleegyezzen a halálba? A lelkigondozónak ezen a ponton valóban engednie kellene, hogy N. úr magával vigye belső világába, el kellene fogadnia a meghívást, fel kellene keresnie élete házát. N. úr tudta a feleségéről, hogy meg fog halni. Tudom, de nem vagyok képes megmondani neked! Az utolsó pillanatig nem sikerült becsületesnek lennie vele szemben. Amikor arra lett volna szüksége az asszonynak, hogy melléálljon, nem maradt mellette. Nem a felesége ment el tőle a halálba, Ő hagyta cserben már korebben. Micsoda árnyékot vet ez a közös hűség éveire? N. úr talán belső világát szerette volna rendbe hozni, lezárni, amikor egy teológussal kívánt beszélni. És a teológusnak időt kellett volna szakítania arra, hogy ennél a pontnál hívja őt: álljon meg. Ésszerűen így válaszolhatott volna: "N. úr, észrevettem, mennyire szeretné, hogy azt, amit most elmondott, elmondhassa a feleségének is. »Sejtettern, hogy meg kell halnod, és egyedül hagytalak ezzel.,;« Mit szeretne mondani még?" A lelkigondozó rendelkezésre bocsátja önmagát, hogy N. úr úgy beszélhessen hozzá, ahogyan a feleségéhez beszélt volna. Ösztönzi N. urat, hogy befejeződjék benne valami, amit a feleségével szemben nem tudott befejezni. Ezzel azt is megengedi, hogy N. úr mindazt a bűntudatot és önvádat átvigye rá, amit a feleségével szemben érez. Ezzel a lelkigondozó fontos terapikus szolgálatot teljesít.

Freud nagy felfedezései közé tartozik annak felismerése, hogy sok lelki szétszakítottságot meggyógyít az, ha a segítő kísérő tudatosan képes észlelni és feldolgozni az ilyen "átviteleket",71 Az út e kifejezetten diakonikus szakaszával kapcsolatban - mint már jeleztük - kritikai ellenvetések fogalmazódnak meg. Vajon nem vész-e el kézen-kózőn a keresztény lelkigondozás lényege a profán pszichoterápiás módszerek bevonásával? Freuddal, Rogersszel nem csernpészünk-e a pasztorációba egy olyan emberképet, amely összeegyeztethetetlen a keresztény antropológiával? Az ilyen ellenvetéseket a pasztorálpszichológia oldaláról illik komolyan venni. Ugyanakkor nem lehetséges-e, hogya segítés és gyógyítás olyan őskeresztény magatartásai és formái, amelyek a lelkigondozói hagyományok közül valamikor kiváltak, most a modern pszichoterápián keresztül - természetesen már sok minden mással keveredve visszatalálnak hozzánk? Ez esetben rajtunk múlik, hogya pszichoterápiában megtalálható őskeresztény lényeget felfedezzük és kiemeljük. 72

• (3.) Martyria - feltárni a Szentírás értelmét A Szentírás értelmezése, értelmének feltárása nem könnyű vállalkozás - sok mai ember vallási szótlansága és a sok sorompó láttán, amely az egyház szavát nem engedi eljutni az emberekhez. Az N. úrral szembeni kettős helyzetben sem az. Mit segít, ha elmeséljük neki, hogy évszázadokkal ezelőtt élt emberek hogyan tapasztalták meg Istent? Mit fűzhetne hozzá az ilyen beszéd egy sikeres pszichoterápiához? Az a tapasztalati háttér, amelyben Lukács megírta az emmauszi történetet, nyilvánvalóan a következő: Az útnak nincs vége, ha mindazt, ami nyomaszt és szomorúvá tesz, megszólaltatják, elfogadják és feldolgozzák. Ha mindez megtörtént ehhez türelemre van szükség, és egy rövid találkozás nyilván nem elég hozzá -, akkor mindenki megérti, hogy hol válik láthatóvá "az Írás értelme". Tételezzük fel, hogyalelkigondozó az ötödik, a tizedik vagy egy későbbi beszélgetésben elmondja N. úrnak, hogy Jézus és a rajta keresztül megszólaló Isten hogyan van együtt azokkal, akiknek nem sikerült hűségben, korlátlanul végig a szeretett ember mellett állniuk. Miért ne emlékeztetne Péterre (Mk 14,66-72): hogyan távolodott el ő Jézustól, amikor Mesterére rátört a halál árnyéka. E bibliai elbeszélés azzal válik vigasztalóvá - és ebben az ígéretben talán N. úr is megnyugodhatna

a lekigondozói konzultációban: K. Frielingsdorf - G. Stöcklin: See/sorge als Sorge um Menschen. - A. Godin: Das Menschliche im seelsorglichen Gesprách, 107.- H. J. Thilo: Beratende Seelsorge, 45-49. 72 Vö. a pszichoterápia és a lelkigondozás viszonyával: H. Wahl: Therapeutische Seelsorge als Programm und Praxis, 411-439.

71 Vö. az áttétel és viszontáttétel

Erkenntnisse der Gesprachspsychologie in ihrer Bedeutung für das Seelsorgegesprach, 24-39. - J. Schwermer: Das helfende Gespéicii in der Seelsorge. - H. Pompey: Das seelsorgliche Gesprecti und die Methode des Pastoral Counseling, 5-16. - H. Lemke: Theologie und Praxis

70 vö. P Schmidt:

annehmender Seelsorge.

-, hogy Jézus

utólag nem emlékezteti

sége ellenére

zavartalanul

molnak

arról, hogya

kapcsolatba

Feltámadott

tes üzenetté

a tanítvány

hűtlen-

lép az "árulóval" . Az evangéliumok

beszá-

- mintha

kezét - az elsők között Péternek Mi történik

Pétert a bűnére, különösen

válik? Nem kevesebb,

miatt, mert lsten sem teszi ezt." Péter tagadásának telméből,

N. úr számára.

abból, hogy az emberek

guk is elégszer

átélték

sok a szeretetben

azért mondják

és átélik, hogy Péterhez

és a hűségben,

"önmagunkkal

vágynak,

való békének"

bűnmérlegünk

ismeretében

zal csökkenthető, ígérettel

nyes kereteit.

Péter történetéből,

világosodhatna

lsten végtelen

N. úr egy napon bezhető

egy ehhez hasonló

lsten világába,

azt gondolni, megbocsátása martyria

hogy saját

végül csak az-

az emberi

ígéret szegé-

N. úr számára

meg-

is. Azt kívánjuk neki, hogy ennél a setaláljon rá: "Feleségem

az olyan bűnösöket

hozzám

hogy lehető-

érkező

el-

is, mint én. Tévedés-e

békeígéretnek

része a feleségem

is?" kísérés

(igehirdetés)

valósulhat

e szakaszában előfordulása

fontosabb,

kifejezetten

különösen

szemben.

hogya

közötti ígéretek

kereteit

válik az,

a kísérésben.

elfogadottságunkról

Csak ebben

jelentőssé

Ez persze

csak vallási fogalmakkal

hogyalelkigondozó

sa beszélgetőpartnerévei emberek

ismét

elengedhetetlen

meg. Az Istentől kapott

beli megnyilatkozásnál pusztán

is,

valódi béke-

lsten békeígéretét,

belső beszélgetésre

ahol elfogadják

nem jelenti azt, hogy az igehirdetés netekkel

mértéke

szóló összes

az "elfogadást"

az esetben

és törtészó-

megvalósít-

jön el a döntő

bibliai tapasztalatok

pillanat,

segítségével

tágítsa ki. Ne feledkezzünk meg a bölcs Baalsemről: Ha azt akarjuk, hogya Biblia történetei kifejtsék hatásukat, illik .utáneséntikálni" és .utánaténcolni". E történeteknek

szívből kell fakadniuk,

és valami személyeset

is mondaniuk

kell. Ebből az

következik, hogy inkább egyetlen szót sem a hitről - valamiféle kötelező gyakorlatként -, ha az inkább megbénít, mintsem megindítana.

pasztorális

történetben

a tanítványok

után kerülnek

olyan helyzetbe, hogya

gyógyulási

A válaszhoz

elsődleges

a Feltámadottat

helyét jelentik,

megformált

belső

felismerik.

folyamat

Lukács ezzel azt

tapasztalatára:

át minden szomorúságon, levezethető

sága és szükségessége.

és hogy legyünk tekintettel

volna N. úr a liturgikus

tanítványok

való közeledésünk

amelyből

liturgikusan

össze. Most, egy hosszú

Milyen jól részesülhetett

kon velünk megy

- a

melyben

ha eljut az emmauszi

indulnunk,

és a kenyértörés

liturgikus ünnep és a hit egyéb szimbolikus cselekedetei a

tapasztalat

és önmagunkra. erejében,

az étkezés

útja sűrűsödik

világítja meg,

bűnön

ünnep

az Úr feltámadt,

Istenre gyógyító életutun-

és halálfélelmen.

során egy olyan jelentős

megfigyelésből

egy liturgikus-szimbolikus

N. úr - még a lelkigondozó

kell ki-

kísérési mód jogosult-

bármilyen

próbálkozása

előtt

szimbólumok nyelvén szólalt meg. Közelebbről nézve nyilvánvalóvá válik, hogy

azt, ami legbelül foglalkoztatja mű fogalmakban lott jellegét

- minden

fejezi ki, hanem

hordozzák.

N. úr tapasztalatvilágáról

jaiban

különösen

a férfi

hasonlóan

megfelelően sűrített

- nemcsak

az ő szimbólumnyel-

kell válaszolnia.

és ugyanakkor

beszédes

utazások iránti bevallott szeretete.

azt a lelkigondozó

jegyzőkönyvének

N. úrról szóló, szűkszavú

A beteg férfi azt mesélte

el látogatójának,

még Thaiföldön

is járt. Amikor a felesége

halála előtti keserű

ségébe,

azzal az ígérettel

próbált

hogy "még sokat fogunk

bátorságot

Sokféle jelentésszint rétűségében

választható

rejlik a szimbolikus

ben. Az utazás

először is azt jelenti,

nak is az a vágya, hogy élete horizontját alapját az új

belső világot, egyik önmagunkból

egyidejű sok-

a kifejtő elbeszéléssel emberhez

végső

határáig

hasonlóan kiterjessze.

szem_ N. úrEnnek

egy másik önmagunkat

teremt.

a

Ki lehet hallani

át vezető utam még nem érkezett el addig a pontig, ahová el

Ezen a szinten

tényben fejeződik ki, hogy öreg ember kél útra.

megszólal

egy sajátos

nyugtalanság

is, mely abban

a

belső alakulása folyamatának elősegítésére itt egy

Ezenkívül nehéz lenne egy nyolcvanéves dattalan, előtte álló halállal való összefüggés Thaiföldig

és ezzel belső vi-

tapasztalatok utáni vágy acfja, amely kiszélesíti és megváltoztatja

az üzen etet: az életen kell jutnia.

annak

beteg fele-

N. úr a lelkigon-

- épp a jelentések

előnye

hogy - minden

időkre emlé-

önteni halálosan

kifejezéseként,

el egymástól

beszédmód

beszá-

hogy öreg nap-

együtt utazni". Mit közöl tehát

dozóval, ha az utazást belső helyzete szimbolikus lága kulcsaként igyekszünk értelmezni?

jelképet

Kétszer is szó van

olvashattuk.

kezett, elmondta:

egyértel-

melyek lelkivilága meghason-

meg kell tanulnia

grammatikájának

nyújt a lelkigondozónak molójában

~berhez

szimbólumokban,

A lelkigondozónak

vét, és szimbólumainak

erről, amint

a feleségével

hogy az Istentől

A lelkigondozói hogya

ezt

mértékű,

azt Márk elbeszéli,

talán úgy tudja megérteni

a békekötés

jutott

rnér-

békeígérete.

vé válik számára pontnál

méltók a szeretetre,

amely túlszárnyalja

ahogyan

végtelen

ülő gyanú,

egy kívülről jövő, .elsöprő''

Olyan mértékben,

nyújtja feléjük a ke-

tűnik a kétség

Az emmauszi

adó-

őket - nevezhetjük

Az a mélyen

ér-

mert ők ma-

sokkal maradnak

nyilvánvalóan

és arra, hogy szeressék

nem leszünk többé

ha az ember

találkozik.

hasonlóan

tenni. Az emberek

egy ilyen békét.

a bűnöd

ez a felszaba-

el és adják tovább,

-, és épp ilyen nagynak

hogy vajon megszolgálnak-e

magad

és

e bibliai szakasz mélyebb

és hogy lsten sokkal jobban

zét, mint ahogy azt ők meg mernék tékű feddhetetlenségre

elítélned

örvende-

hűtlenség

régi történetéből

Részesülne

a

jeleneteiben

amikor egy bibliai elbeszélés

"Nem kell állandóan

(4.) Leiturgia - megtörni a kenyeret

1Kor 15,3-8).

mint az, hogy valaki a nyomasztó

láttán azt mondja:

dító üzenet származhatna

felé akarta volna nyújtani

jelent meg (vö. Lk 24,34;

egy ilyen döntő pillanatban,

bűn tapasztalata

hanem

- hajlunk rá, hogy azt mondjuk:

ember utazását a még benne is tunélkül megérteni. N. úr számára a

a világ végéig - való utazás az előtte

ál-

ló utolsó nagy utazás rejtett begyakorlását jelentette. De ez N. úr esetében nem jut kifejezésre világosan. Inkább úgy néz ki, mintha összefonódna egymással az utolsó út gyakorlása a thaiföldi utazásban, és az az emberi és hiábavaló kísérlet, hogy ettől az utolsó úticéltól megszabaduljon. Minél inkább beleérezzük magunkat az utazásnak ebbe a kulcsszimbólumába, amelyet N. úr olyan markánsan kínál fel, annál kettősebb, ellentmondásosabb módon találkozik velünk, de annál találóbban és magával ragadóan helyezi egyetlen képbe N. úr belső élethelyzetét. Ráadásul eddig csak a távoli földekre tett utazások iránti szeretetére hivatkoztunk. Még mélyebben megérthetjük N. urat, ha az utazás szimbolikus jelentését felesége halálának összefüggésében szemléljük. Az "utazás" itt is ellentmondásos jelentéseket foglal magában. N. úr egyrészt megpróbálja bátorítani halálosan beteg feleségét egy közös utazás kilátásával. Amennyiben feleségét ilyen bátorító és vigasztaló módon elfogadja, a halálosan beteg asszony oldalára áll. Ez az "utazás" mindkettejük számára az együtt töltött és közösen tervezett földi napok közösségének jelévé válik. Másrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy N. úr .közös utazásról" beszél a feleségének, annak az orvosok által megerősített bizonyosságnak és tudásnak a birtokában, "hogy nem lesznek többé közös napjaik"! Majdnem úgy tűnik, azért pendíti meg ezt a témát, hogy ne kelljen vele a keserű és fájdalmas valóságról, az előtte álló halál-utazásról beszélnie. A közös utazásról szóló szavakból - így nézve - kiderül, hogy azok a felesége halálának valósága előli menekülésére utalnak, és a tőle és nehéz életútjától való távolságnyerését szolgálják. A valamennyire iskolázott fülek számára a szív szimbólumnyelvében nem cseng paradox módon, ha arra a végkövetkeztetésre jutunk, hogy N. úr a felesége közeledő halála láttán mondott szavaival az utazás ról belső közelségre lépett az aszszonnyal, és ugyanakkor távolságtartással is közeledett hozzá. Szavai a közelségről szólnak, mégis távolságot hirdetnek. A feleségétől való búcsú félresikerült, és N. úr számára a bún cimkéjét kapta. Így számára az "utazás" a sikertelenség és az elmulasztott hűség emlékeztető szimbólumáuá vált. Pontosabban, ahogyan a szimbólumkutatás O mondaná, ebben az esetben a belső válság "diabóluma", "szimptórnája" vagy .kliséje" lett belőle. Így tehát az "utazás" N. úr számára sokféle jelentésre mutat rá, amelyek mind személyisége mélyére vezetnek. Központi élettémáiról van szó: a haláltól való félelemről, a félresikerült búcsúról feleségétől, a változás és megbocsátás utáni vágy73 H. Stenger Symbo/, neveznek.

a .xíiabólum''

fogalmát

245-256. A diabólum Jellemzője,

- az Emmausz-szakasz

a szimbólum

megfelel

ellentéteként

annak, amit Freudnál

hogy az érintett számára

a szimbolikus

nyelvén: "vak" saját cselekedeteivel

in die Pestorelpsucholoqie, 65.

használja, cselekedet

szemben.

Botschaft und

vö. H. Stenger:

szimptómának

vagy Lorenzernél

tulajdonképpeni

jelentése

- Vö. J. Scharfenberg:

klisé nek

ról, és arról a kísértésről, hogy mindezek elől elfusson. Ha a lelkigondozó nak utazásról mesél, akkor semmi más nincs a szívében, mint az a kérdés: Hogyan nyerhetek békét a magam és házasságom története számára? A válasz nem lehet az, hogy N. úr élete valóságát továbbra is elkerüli. Körülbelül ezt fejezi ki Gottfried Benn 74 az Utazásokban, amelyet mintha N. úrnak írtak volna: Vegyük például Zürichet, mely mélyen fekvő város, mindig vannak benne csodák és szentelések. Avagy itt van Havanna, hibiszkusz-szín s fehér, adna-e örök mannát az ön sivatagi bajára?

•

Főutcákon és ruenokon, boulevard-okon, Iidókon és még a Fifth Avenue-n is üresség hullik önre. Ah, hiába az utazás, csak későn tanulja meg: maradni, és csendben megőrizni az önmagába zárt ént. Így szól e vers üzenete, ahogyan az emmauszi történeté is: Az utazás "dia boIikája" azáltal gyógyítható, hogy az ember "marad" és "megőriz", azaz megáll önmagánál, és szembenéz élete "igazságával", ahelyett, hogy elfutna a világ végérevagy Thaiföldig. Ha az utazás szimbóluma ilyen mélyre vezet N. úr lelkében, és ha olyan sokat tartalmaz mindabból, ami őt mozgatja és felkavarja, akkor döntő jelentőségű, hogy az "utazás" és a "megőrzés" gyógyító útként ugyanilyen szimbolikával fordul elő. A liturgia válaszol ezen a módon. Így üzeneteket közölhetne N. úrral, amelyek folytatnák, elmélyítenék a lelkigondozóval folytatott párbeszédet, és ugyanakkor túllépnének rajta. Isten békeígérete, amely a Szentírás sikerült értelmezésénél már a szernünk elé került, a liturgia keretében még egyszer, még intenzívebben megtapasz-

elvész

Einführung 74 G. Benn: Relsen.

talható és bizonyossággá válhat. Ezzel természetesen nem a jelenlegi istentiszteleti formák naiv idealizálása mellett emelünk szót. Ahhoz, hogya liturgiában ilyen mély, terapeutikus hittapasztalatra lehessen szert tenni, szükség van arra, hogya résztvevők lelkileg elő legyenek készítve: el kell érkeznie a kairosznak; ugyanakkor a liturgia .szímbólurnnyelvének" világosan átélhetőnek kell lennie. A későbbiekben még kifejtjük, hogya liturgia részéről mi tartozik e feltételhez. Ezzel együtt egyvalami nem ismeretlen egy tapasztalt lelkigondozó előtt: az, hogy az emberek egy istentisztelet, egy közös imádság vagy egyházi áldás után azt beszélik el, hogyan "változtatta meg" őket egy taglejtés, egy szó, egy mondat, egy ének, vagy akár csak a harang kongása és a tömjén illata. Ennek semmi köze a varázslathoz, a liturgia változtató és gyógyító ereje inkább abban van, hogy nyilvánvaló kapcsolata van az emberi alapkonfliktusokkal és válaszol rájuk. 75 Anélkül, hogy mélyebben belemennénk az alapkonfliktusoknak és a liturgikus szimbólumoknak ebbe az összefüggésébe, megmarad a kérdés: vajon a szimbolikus-liturgikus cselekmények, szavak és szövegek - utóbbiaknak diszkurzív jellegük ellenére .szfmbolikus'' jelentésük, Alfred Lorenzer szerint: "megjelenítő jelentőségük"76s is van - képesek-e közelebb vinni N. urat utazása titkos céljához? Előbb talán "szimbolikusan" fel kellene elevenítenie - a vallási-egyházi liturgia "előszobájában" - a feleségéhez való viszonyát, ahogya terapikus folyamatban újra megnyerte őt, anélkül, hogy elfutott volna búntudatától. - Például írhatna elhunyt feleségének egy levelet, amelyben vele folytatná a terápiás párbeszédet. Egy ilyen levél, amelyben még egyszer szerepel a búcsú fájdalmas és a kapcsolatban félresikerült fázisa, feloldhatná akkori, .közös utazásról" szóló, meghasonlott szavait. A .díabolikus" utazás egy "szimbólum-levélben" érne véget. - Elhunyt felesége sírjánál tett látogatása alkalmával N. úr saját kezűleg ültethetne virágokat a sírra és gyújthatna gyertyát. Ebben a kultúránkban szokásos "halottkultuszban" egy egyszerű tájgondozási vagy esztétikai intézkedésnél több történik: az elmulasztott "gyászmunka", amelyet N. úrnak a terapeutikus dialóguson túlmenően teljesítenie kell. Miközben bizalmába fogadja a földet, amelybe felesége visszatért, kapcsolatba lép vele és (az ő) halálával is. Ugyanakkor a virágokkal és a gyertyával "reménységet" tesz a halott földbe. Ez miért ne változtatná meg őt? Az egyes liturgikusan beágyazott szimbólumcselekedetekben mindenekelőtt azzal találkozhatna, amit Márk evangéliumában olvashatunk Istennek a bún láttán tanúsított gyakorlatáról: őkezet nyújt a bűnössé vált embereknek. Vajon teljesen elképzelhetetlen, hogy mindez - ha kezét a szenteltvízbe mártja, és a keresztjelét Ir-

ja homlokára és testére - "beszivárog" N. úr lelkébe? Ahogyan könnyei - a jegyzőkönyvben az áll: "zokogott" - szimbolikusan önvádját és szomorúságát fejezték ki, úgy az lsten által megáldott tisztító vízzel való egyszerű érintkezéssel tapasztalhat megbocsátást. "Megérintik-e" N. urat, ha egy szentmisén meghallja ezeket a szavakat: "Az Úr békéje legyen veletek mindenkor!", "Menjetek békével"? Miért ne késztethetnék őt ezek a szavak arra, hogy önmagával és házassága történetével békét kössön, hiszen ezt lsten már régen megtette? Lehet, hogy egy napon a lelkigondozó azt javasolja N. úrnak - vagy talán tőle érkezik az óhaj -, hogy mindazt, amin a terapeutikus folyamatban átmentek, a gyónás rituális szavaival zárja le: "Feloldozlak bűneid alól. .." A lelkigondozó ezzel lsten ígéretének .szócsövévé" teszi magát: ő bűne láttán sem hagyja elveszni az embert. Egy ilyen szimbolikus ígéret miért ne bizonyulhatna N. úr számára olyan hatalmasnak, hogy képes legyen önmaga mellett "maradni", és ne kelljen többé messzire szöknie?

•

(5.) Koinónia - az emmauszi út céljánál Akinek az Úr megjelent, annak számára minden megváltozik. Az felkerekedik, de nem dönti ki a világot sarkaiból, hanem visszatér oda, ahonnan érkezett: immár legyőzött szomorúságának eredeti helyére, hétköznapjaihoz, munkájához, persze jelentős en más emberként. Azokkal tart, akiknek az övéhez hasonló tapasztalatuk volt: megjelent nekik az ÚroVelük együtt gyűlik össze egy "elbeszélő" közösségbe, az egyházba, és nem lesz rest elmondani, hogyan vált látóvá a Feltámadottnak köszönhetően. Képzeljük el, hogy N. úr egy ilyen "elbeszélő" közösségben magához ragadja a szót, vagy legalábbis együtt mondja a többiekkel azt, amit Lukács az öreg Simeon szájába adott (Lk 2,29-32): "Bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek." Most csatlakozhat N. úr ehhez az ujjongáshoz, mert az ő szemei is látták a gyógyulást, most már békében indulhat a nagy utazásra. Nem kell még gyorsan

75 J. Scharfenberg az ilyen tapasztalatra hoz példákat: Einführung 76 Vö. H. Stenger: Botschaft und Symb%~~

in die Pastoralpsychologie,

60-67.

Thaiföldre utaznia. Megteheti, de ezzel nem fut el utolsó úticélja elől, még minden közelebb hozhatja az utolsó titkot, "hazáját", melyet Istennek hívnak. Lehet, hogy annak az útnak sok szakasza, amelyet gondolatainkban N. úr a lelkigondozóval megtett, pasztorális "álomutazásként" jelenik meg, mégis azt láttatja, hogyalelkigondozásban valóban járható. Az élet konkrét összefüggéseiből kibetűzi, hogya lelkigondozók hogyan vehetnek mértéket a Feltámadott kísérési gyakorlatáról, és ugyanakkor hogyan állhatnak az életválságokban segítőn az emberek oldalára. Megfontolásainknak ezen a pontján minden arra utal, hogy az emmauszi történet szerinti gyógyító kísérés programját lépésről lépésre, pasztorálpszichológiailag kell kifejteni. Egy előretekintő leírásban ezért vázolni kell, hogy miként lehet pasztorálpszichológiailag konkrétan megfogalmazni a Lukács evangéliumában

megjelenő lelkigondozói elképzelést.

4

Az

EMMAUSZ-MODELL SZERINTI

GYÓGYÍTÓ LELKIGONDOZÁS PASZTORÁLPSZICHOLÓGIAI PERSPEKTÍVÁI

(1.) A .vaksáqról"

és a "szomorúságról"

Az Emmausz-modell szerinti lelkigondozói kísérés ott kezdődik, ahol az emberek "útközben" vannak: ahol keresztül húzott életterveik, szertefoszlott reményeik, nyomasztó életkörülményeik leginkább az életből való szökésre késztetnék őket. Ezért pasztorálpszichológiailag a klinikai pszichológiával, illetve a szociál- és fejlődéslélektannal való párbeszédben kell megpróbálnunk megvilágítani az élettől való szenvedéseknek ezt a sokrétű helyzetét. Az életkrizis e kairológiáját - melyet természetesen csak töredékesen lehet teljesíteni - legalább a lelkigondozó "melléállási'' és .veletartási" képességeinek kellene jelentősen megerősíteniük. Mindezen túl e pasztorális célkitűzés azt is megköveteli, hogya kairológia keretein belül az elementáris teológiai kerreláció elvét kövessük. Azokat a pszichológiai eredményeket, amelyek összhangba hozhatók a "vakság" és a "szomorúság" példaként szolgáló lukácsi képeivel, legalábbis utalásszerűen vissza kell fordítani a hit nyelvére.

(2.) Az életválságokban történő lelkigondozói .veletartás" (koinónia) kritériumai és kritikája A gyógyító kísérés első lépését az emmauszi történet - a húsvét előtti Jézus gyógyító gyakorlatára utalva - a .rnelléállással'' és a .veletartással" jellemzi. Ebből a pasztorálpszichológia számára az a kriteriológiai feladat adódik, hogya gyógyító lelkigondozás körvonalait az emmauszi történeten keresztül egészen Jézusnak az evangéliumokban elbeszélt gyógyító gyakorlatáig vezesse vissza. Tehát nagyjából a következő kérdés merül fel: "Jézus lelkipásztori gyakorlatában" milyen helyi értéke van a "gyógyításnak"? Hogyan gyógyít Jézus? Kritériumnak a jézusi gyógyító gyakorlat ekkor előtérbe kerülő ismérveit tekinthetjük, amelyekhez az egyházi lelkigondozásnak újra és újra igazodnia kell. Emellett a kísérő lelkigondozás elképzelése sokat ígérő útként jelenik meg. Ez jézusi módon gyógyító egyházhoz vezet, amely képes megláttatni önmagát. A pasztorálpszichológiában gyakorojt kriteriológiai munkának nem szabad lemondania arról, hogy az egyház valóságos pasztorális tevékenységét az evangéJium mércéjével kritikailag ütköztesse. Ugyanakkor meg kell kérdezni, vajon milyen helyi értéke van a hit és a pasztoráció gyógyító dimenziójának a lelkigondozók, a keresztények és a teológusok tudatában. Mi akadályozza a gyógyító veletartást és melléállást mind a pasztorális rnunka rendszerében, mind az egyes lelkigondozók személyiségében? Milyen félelmek merülnek fel a kísérőben, melyek következtében a veletartás iránti jó elhatározását útközben kidobja hajójából, és belsőleg elköszön a másik ember közelségétől? E kérdések alapján a lelkigondozói személyiségre vonatkozó pszichodiagnosztikai eredményeket éppúgy fel kell tárni, mint a kísérő-gyógyító kompetenciához vezetni kívánó pasztorálpszichológiai képzés tapasztalatait.

(3.) Díakónia pasztorális pszichoterápia és konzultáció segítségével Az életkrízisre vonatkozó empatikus .kérdezés" - ahogyan azt a Feltámadott gyakorolta - az Emmausz-modell szerinti gyógyító lelkigondozást a modern pszichoterápiához utalja. Itt profán nyelvhasználatban sok mindennel találkozhatunk, ami - mind a Feltámadott kíséró kérdezéséből, mind a húsvét előtti Jézus gyógyító gyakorlatából - már ismerős. Amennyiben a lelkigondozás meg akarja őrizni, ilIetve vissza szeretné nyerni jézusi arculatát, a pszichoterápiával folytatott kritikus párbeszéd elkerülhetetlennek látszik. A gyógyító lelkigondozásra indító pasztorálpszichológiának mintaszerűen kell foglalkoznia a pszichoterápia legfontosabb formáival és iskoláival. Különösen érvényes ez arra, 'hogy a pszichoerielizis, a viselkedésterápia, a személyközpontú

terápia és a családterápia értékes koncepcióival fel kell vennie a pasztorálteológiai párbeszéd fonalát. Emellett fontos elemként szerepel a mindenkori - ki nem fejtett _ ember képek reflexiója, illetve ezek pasztorációban történő elfogadásának lehetőségei és határai. A többek között Freuddal, Wolpével, Rogersszel, Virginia Satirral folytatott párbeszéd célja az lesz, hogya .pasztorélterépíához" vezető úton elméletileg és a gyakorlatban előbbre jussunk. Az ilyen pasztorális kísérés tapasztalatai (nemcsak a lelkigondozásban, hanem az egyházi tanácsadóhelyeken is) arra hívják fel a figyelmünket, hogy ez esetben nagyon fontos keresztény diakóniáról van szó. Ezért ezen a ponton a pasztorálpszichológia fontos feladata, hogy a pszichoterápiát és a diakóniát kapcsolatba hozza

..

egymással.

(4.) Isten szava gyógyít - martyria Az írásértelmezés (martyria) mint a gyógyuláshoz vezető emmauszi út alapfolyamata azt követeli, hogya lelkigondozói kísérés ne álljon meg a pszichoterápiás kérdezésnél és empátiánál, hanem az elbeszélt élettörténeteket és a feldolgozott életválságokat kössék össze az Írás gyógyító üzenetével. Ily módon, ha az emberek az elmesélt hittörténetekkel "egyidejűvé" válnak, a vigasz és reménység ereje itt és most kezd hatni. Tehát a kommunikációpszichológiával és a mélylélektannal folytatott párbeszéd során a pasztorálpszichológiában azt kell feltárni, hogy történetek elmesélésekor milyen gyógyító erők nyilvánulnak meg általában, és különös tekintettel a bibliai történetekre. Talán abból induihatnánk ki, hogy egy pillantást vetünk a hit narratív mélyszerkezetére. E téren a pasztorálpszichológiának széles feladatköre van: a mélylélektani írásértelmezéstöl egészen a bibliai történetek elbeszéléséig. Eközben mindig arról a kérdésről van szó, hogy miként lehet bevinni a mai élettörténetekbe a szövegekben találkozó hittapasztalatokat (amelyek kezdetben "cseppfolyóssá" válhatnak), hogya mai vakságot és szomorúság ot meglágyítsák, és "lángolni kezdjen a szíva kebelben".

(5.) A hit szimbólumainak

gyógyító ereje - leiturgia

Az Emmausz-modell szerinti lelkigondozói kísérésnek nem szabad elmennie a korai keresztény gyülekezetek tapasztalati tudása mellett, mely szerint az önmagunkhoz térés - és ezzel a szomorúságból és vakság ból való kigyógyulás - felé megtett utolsó lépés az eucharisztikus étkezés közös ünnepében történik meg. Istentiszteleteinken ilyesmit valóban nem mindig könnyű felfedezni. Pasztorálpszichológiailag azonban ajánlatosnak tűnik, hogy terápiás érdeklődés sei tekintsünk a

liturgiára, a szentségek ünnepére, az egyházi áldásokra, a felszentelésekre és rítusokra. Néhány liturgikus cselekménynek talán mély terápiás értelme van, amely lelkigondozói szempontból bennük szunnyad. Ebben a fejezetben tehát beszélnünk kell a hit szimbólumainak gyógyító erejéről. Meggondolandó, hogy az istentiszteleten és a szentségek liturgiájában - beleértve lsten közelségének tapasztalatát is - hogyan "idézzük fel, ismételjük és dolgozzuk ét" (Freud) a magunkkal hozott élettörténete ket és életválságokat. Ekkor félreérthetetlenül világossá válik, hogy az Emmausz-modell szerinti gyógyító kísérés annak az idegen nyelvnek az ismeretét feltételezi, amelyet Erich Fromm szerint minden embernek feltétlenül meg kellene tanulnia: a szimbólumok nyelvéről van szó. A mélylélektan - különböző szimbólumelméleteivel - ezen a szakaszon képes jó darabig továbbsegíteni a lelkigondozót. A hitszimbólumok pasztorálpszichológiai szemléletekor ugyanis kirajzolódik, hogy - az emmauszi történettel összecsengve lényegükhöz tartozik egy döntő gyógyító erő, amely az embereket önmagukhoz és önmagukon túlra vezeti. Kézenfekv~ hogy ezt a nézetet alkalmazzuk a szentségekkel kapcsolatos lelkipásztorkodásban. A keresztelés példáján bemutatható, hogya gyógyítás jézusi elve mind a keresztelő liturgikus ünnepében, mind a keresztelési beszélgetéseken érvényesülhetett.

(6.) Megtalálni önmagunkat, felismerni Istent, útra kelni a gyülekezetbe - a gyógyító lelkigondozás céljairól Az emmauszi történet három támpontot szolgáltat a gyógyító lelkigondozás céljainak leírásához: önmagunkra találás - lsten felismerése - a gyülekezet. Itt még egyszer, teljes világosságában megmutatkozik, hogy annak az útnak, amelyen a gyógyító lelkigondozás jár, a saját emberségünkkel való igazi belső megbékélés a célja, és ebben a pszichoterápia törekvéseivel mutat rokonságot. A lelkigondozás természetesen célkitűzéseiben is jelentősen különbözik a pszichoterápiától. Felfogásunk szerint az ember csak akkor képes "békét kötni a benne lévő ellenséggel" és elfogadni önmagát, ha megéli: lsten elfogadja őt. Az ilyen önmagunk iránti, .ellenséqtelenítő'' szeretet egészen magától értetődően szabaddá tesz bennünket a testvéri élet gyakorlására felebarátainkkal szemben. Mindenekelőtt meg tudunk bocsátani nekik. Az lép het be az önelfogadás folyamatába, akinek testvéri módon megbocsátanak. Végül beleegyezhet egy olyan életbe, melyben a "vakság", a "szomorúság", a "csalódások" és a "válságok" sokrétűen össze vannak fonódva. Ha a pasztorálpszichológia a gyógyító lelkigondozás céljairól akar felvilágosítani, akkor el kell gondolkodnia az önelfogadásról, az lsten felismeréséről, a megbocsátásra való készségről és arról, hogy egyik sem történhet meg a többi nélkül.