II. Pannon Gazdaságtudományi Konferencia A dolgozat címe:
A gazdaság és a humán erőforrások fejlődésének néhány aspektusa Szerző: Máté Domicián Tudományos fokozata: PhD hallgató jelölt (Debreceni Egyetem, Témavezető: Prof. Dr. Polónyi István) Munkahely: Eszterházy Károly Főiskola (Eger), Gazdaság Tudományi Intézet, Közgazdaságtan Tsz. Beosztás: főiskolai tanársegéd Elérhetőség: Postacím: 3300, Eger, Rózsa K. 14. 4 em./23. Email:
[email protected] Tel: 06 20 991 5258, 06 36 425 003
A GAZDASÁG ÉS A HUMÁN ERŐFORRÁSOK FEJLŐDÉSÉNEK NÉHÁNY ASPEKTUSA
Abstract Few aspects of economic and human resources in the developing process Main problems of the nations’ development goals i.e. the sustainable growth of welfare and living standards, the driving forces of the developing process etc. have been also historic elements of the “mainstream” theories since ancient times. Though the features of human resources in relation to the economic growth are relevant, the specifications and focuses of regional, spatial researches are mainly based on demographical changes and labour tendencies. The primary directions of this document are the following: to estimate the economic and HR attributes with some statistical methods, and describe further advancements of the European and Eurasian areas. By the way of the experiment I should examine some determinants in the development process, because the previous growth strategies are critical and unsupportable. JEL Classification: J24, O15, O57, Q01. Keywords: Sustainable Growth, Human Resources, Measure of Human Development.
Bevezetés A gazdasági fejlődés alapproblémái, (a fejlődés és a jólét forrásainak, tényezőinek meghatározása stb.) az egyes országok teljesítmények legfőbb mércéje „ősidőktől fogva” központi kérdése a mainstream közgazdaságtani elméleteknek. A Föld egyes országait természetesen eltérő földrajzi, gazdasági és humán erőforrásbeli adottságok jellemzik, így fejlettségi szintjük is erőteljesen különbözik. Ebből adódóan pl. a népesség gazdasági és foglalkoztatási aktivitása területileg igen eltérően alakul(t). Az elmaradott és a fejlődő országok gazdasági felzárkóztatásának, igazodva az Ezredforduló Fejlődési Célkitézéseihez (MDGs)1, valamint a Lisszaboni Folyamat (LiS) − immáron átdolgozott (Gelauf−Lejour, 2oo6) − stratégiájának megfelelően, kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Mindezt többek között a foglalkoztatás és a társadalom összetartásával: a hatékonyabb munkaerő-piaci részvétellel, a munkavállalók képzettségének növelésével; továbbá a „fenntartható fejlődés” biztosításával kívánják elérni. E koherens célkitűzések ellenére az Európai Bizottság (EC) számos vizsgálata alapján látható, hogy az EU nem képes gyorsuló növekedési pályára lépni, sőt egyes területeken az újvilágtól elválasztó szakadék még szélesedik is, mely számos demográfiai, és gazdasági körülménnyel, folyamattal magyarázható2. A kudarc sajnálatos következménye, hogy „a növekedés és a munkahelyteremtés kapcsolata meglazul (Csaba, 2oo6)”. Ráadásul az új tagállamokban a helyzet sokkal rosszabb, hiszen az ún. „munkahelyetlen növekedést” (jobless growth), és az átalakuló gazdaságok sajátos szerkezeti kérdéseit3 lehetetlen „céltévesztett” intézkedésekkel, elavult intézmény-rendszerekkel megoldani. 1
,és a jövőben várható globális változásokhoz (Fukuda−Parr, 2oo4). A globalizáció hatásai a gazdasági fejlődésben (Crafts, 2oo4); a fenyegető klímaváltozás jövőbeni gazdasági és demográfiai hatásai (túlnépesedés és az elöregedés), várható következményei (UN 2oo6). 3 A munkapiacról kiszorultak nagy aránya, a felsőoktatás mértéktelen tömegesedése, a túl sokaknak korán biztosított nyugdíj, a finanszírozhatatlan egészségügy stb. 2
A gazdasági elemzések feladata tehát az marad, hogy föltárják a társadalom „jóléti” várakozásai és a gazdasági növekedés potenciálja között kialakult feszültségek okait. A nemzetközi tendenciák kognitív vizsgálatainak tükrében így nemcsak mélyebben érthetjük meg a globális folyamatokat, hanem a megalapozott prognózisok esélye is javulhat. Az alapkérdés: a fenntartható fejlődés társadalmi kritériumainak4 feltárása A világ minden egyes országára elmondható, legyen az bármennyire is fejlett, hogy számukra csak a társadalmilag fenntartható fejlődés jelenthet a jövőben megoldást. Természetesen a világgazdaságot manapság jellemző igen kemény technológiai verseny kifejezetten a munkabéren igyekszik spórolni azért, hogy minél olcsóbb termékeket lehessen előállítani. A versenyelőny egyoldalú növelésének „oltárán” azonban könnyen belátható, hogy az oktatás, a kultúra, és a szociális ellátás alrendszereinek „áldozata” sem maradhat el. Hosszú távon pozitív növekedési szinergia csak paralel fejlesztésekkel képzelhető el. Sőt számos korábban elért szociális vívmány, és annak megőrzése kerülhet veszélybe, mely bizonyos demográfiai, munkapiaci változásokkal (az elöregedés, a munkanélküliség és munkaerő-hiány egyidejű jelenléte stb.), de legfőképpen az állami szerepvállalás kényszerű háttérbe szorulásával magyarázható. Ha a fejlődési kritériumok vizsgálatakor kiindulunk a leginkább ismert Solow-i növekedés-modellből, akkor a gazdasági növekedést hosszú távon (a tőkeállományon, a termelés szintjén és a megtakarítási rátán keresztül) a technológiai haladás határozza meg A tőke- és munkatényezőt továbbá a megtakarítási rátát endogénnek, de a „maradék” technológiai-haladást5 exogénnek tekintő neoklasszikus szemlélet hiányosságait természetesen számos kritikai megjegyzés és támadás ért (Mankiw, 2oo3). A megváltozott gazdasági környezet és kihívások hatására megjelentek az ún. endogén6 növekedés-elméletek. Képviselői kétségbe vonták a legfontosabb neoklasszikus megállapításokat: a konvergencia-hipotézis7t és a minden országot egyformán érintő technológiai fejlődés feltevését. Bár e kritikákat számos empirikus kutatás alátámasztja, és új megvilágításba helyezik az elméleti megközelítéseket8, azonban ezek a nem túl robosztus eredmények több sebből véreznek és ellentmondásosak is (Valentinyi, 1995). Az endogén növekedés-elmélet egyik alapítója (Romer, 1990) érvelésében kiemeli a tudás létrehozásának fontosságát. Szerinte a „szabadon elérhető” tudás a tőke olyan meghatározó része, mely a technológiai változásokat, az emberi erőforrásokba történő befektetések hozamaképpen ösztökéli. Bár egy másik jelentős endogén irányzat a tudást modelljében explicit módon kezelte (Rebello, 1991), de a technológia haladást szintén a (humán)tőke felhalmozásához köti9, hogy a növekedés fennmaradhasson. 4
A társadalmi fejlődés fogalmát sem lehet egyértelműen meghatározni, de általában magába foglalja az életszínvonal emelkedését, a városiasodás és civilizáltság, valamint az iskolai végzettség szintjének emelkedését csakúgy, mint a lakosság egészségi állapotának (életkor) javulását, a demokrácia és az emberi szabadság biztosítását stb. (Andorka, 2oo2). 5 A „maradvány tényezőn” a munka szakképzettségének emelkedését, a tőke tényezők korszerűsödését és a termelés szervezésének tökéletesedését értik (Polónyi, 2002). 6 Az endogén növekedéselméletet lényege, hogy a technikai fejlődés, és a humántőke-felhalmozás explicit modellezésével vizsgálja a gazdasági növekedés összefüggéseit. 7 A neoklasszikus elmélet szerint az alacsony fejlettségű országok gyorsabban növekednek, mint a fejlettek egészen addig, amíg utol nem érik őket. 8 Az empirikus kutatásokban a tőkeállomány felhalmozása és a növekedési ráta közötti „abszolút” konvergenciát csak az USA egyes államai között sikerült kimutatni (Barro−Salai-Martin 1990). 9 A kezdeti tőkeállomány (a humán-fizikai tőke arány) indulókészletének növekedésbeli (felzárkózási) relevanciájára többek között a (Barro, 1991) tanulmány hívja fel a figyelmet.
Az új intézményi (institucionalista) iskola követői (North, 199o stb.) immáron „közhelynek” számító megállapítása szerint, egy adott ország növekedésében alapvetően az informális és formális gazdasági és politikai intézményrendszerek sajátosságai meghatározók10. A gazdasági növekedést fenntartó intézményrendszeren, azonban ne egy statikus intézményi struktúrát képzeljünk el, hiszen folyamatosan változnia kell, hogy alkalmazkodjon a technológiai változásokhoz. Ősidők óta az emberiség fejlődésének alapja, hogy a humán tőke felhalmozását és megőrzését a formális oktatási rendszeren túlmenően számos pro-aktív „intézményi struktúra” is támogatta. Önmagában azonban a fizikai tőkeberuházásról és az iskolázottság egyoldalú és mesterséges növeléséről kiderült (lásd pl. Latin-Amerika), hogy nem vezethet sikerre a gazdasági növekedés beindításában. A történelem során tehát bebizonyosodott, hogy új fejlődési-paradigma11 tulajdonképpen csak a meglévő elképzelések bizonyos elemeinek szintézisére épülhet (Ricz, 2oo5). Az elmélet azonban továbbra sem képes néhány alapvető kérdést megválaszolni például, hogy miért tud néhány ország a többihez képest gyorsabban fejlődni? Így az elmaradott országok számára releváns, hogy mely felzárkózási stratégiát12 válasszák a fenntartható fejlődés „rögös útján” (Czeglédi, 2oo4). Bár teljes növekedés-elméleti kitekintést a korlátok miatt nem adhatunk de belátható, hogy a fejlődés elemei a fizikai tőkén túlmenően a humán tőkét is meghatározó társadalmon belüli kapcsolatokra, és intézményrendszerekre épül. Ma még csak a diagnózisunkat állíthatjuk fel, hiszen a veszélyes tendenciák kiszűrésére és elkerülésére számos „szimulációt” kell elvégeznünk, így megnyugtató választ bizonnyal csak a jövő adhat. A fejlődés humán tényezőinek meghatározása A gazdasági növekedés számszerű meghatározásakor általában az egy főre jutó (vásárlóerő-paritáson számolt) GD(N)P pozitív változását tekintjük leginkább irányadónak. Az erre épülő növekedési fogalom azonban nem mutatja meg ténylegesen13, hogy milyen folyamatok mennek végbe a társadalom alrendszereiben. Ez az elsősorban mennyiségi, pénzforgalmi szemléletű aggregátum, csak ez egyre inkább „elburjánzó” gazdasági aktivitást mutatja, így az élet minőségét háttérbe szorítja. Az olyan összetett jelenség, mint a fejlődés humán tényezőinek empirikus, komparatív vizsgálatai során a következő mutatókat, jelzőszámokat és módszereket csoportosíthatjuk a teljesség igénye nélkül: • Kompozit (összetett) mutatók Természetesen a könnyen értelmezhető „egydimenziós” mutatók is alkalmasak egy adott jelenség térbeli és időbeli folyamatainak vizsgálatához, azonban a komplex jelenségek, fogalmak mérése során inkább csak arra törekszünk, hogy a kapott értékek a jelenség összes lényeges elemét tartalmazzák. 10
„Az intézmények alakítják ki a társadalom ösztönzési rendszerét, következésképp a gazdasági és politikai intézmények jelentik a gazdasági teljesítmény alapvető meghatározóit.” (North, 1994). 11 Kornai (1998) szerint paradigmaváltásról akkor beszélhetünk, ha a korábbi paradigmához képest lényeges változás következik be a vizsgálandó „rejtvény” jelenségeinek körében. 12 (Barro–Sala-i Martin, 1995) „hibrid” növekedési modellje szerint a konvergálni igyekvő „szegényebb” nemzetek számára kifizetődőbb megoldást jelenthet, ha a kísérletezés és a mihamarabbi „utolérés-víziója” helyett (inkább hosszabb távon) követik (imitation) a fejlettebb országok bevált példáit, lásd még (Aghion at al. ) stb. 13 Csak néhány kritikai megjegyzés a sok közül: minden társadalom alapjának, a családnak széthullása (válóper, bűnözés, deviancia stb.) mellett az ügyvédek honoráriuma növeli a GDP-t, nem beszélve a fekete gazdaság, mint gazdasági tevékenység mérési (megbízhatósági) problémáiról.
Az emberi erőforrások minőségét firtatató mérőszámok, mutatók közül talán legismertebb módon az Emberi Fejlettség Indexe (HDI)14 kísérli meg összekapcsolni a gazdasági teljesítőképességgel, ezáltal térbeli és időbeli fejlettségi rangsorok határozhatók meg. Az ENSZ által több évtizede publikált komplex mutatóinak15 lényege, hogy mérésekor a GDP mellett a humán potenciál változásait is figyelembe veszik (UN, 2oo6). Természetesen a HDI előtt és után is születtek kísérletek a fejlettség, jólét és egyéb öszszetett jelenségek mérésére, így a nemzetközi szakirodalomban számos (logikailag rokon) alternatív mutatóval találkozhatunk16. Az összevonási eljárásokban használt súlyarányok meghatározása azonban minden egyes mutatónál komoly dilemmát, lényegében megoldatlan problémát okoz. Figyelemre méltó megközelítés, ha követjük a Globális Versenyképességi Indexnél (GCI) alkalmazott súlyozási irányelveket (WEF, 2oo6), amikor az egy főre jutó GDP-vel (vagy egyéb külkereskedelmi mutatókkal) ún. „sávokba” rendelhetjük a különböző országokat, így a fejlettségtől függően más részsúlyokat alkalmazunk a végső index kialakításakor. • Multiplikatív tényezőkre bontás A gazdasági fejlettséget hagyományosan jelző GDP bástyái tehát több helyen is „omladoznak”. Sőt az egy lakosra jutó jövedelmet többféleképpen felbonthatjuk jól értelmezhető komponensekre, így például egy egyszerű háromtényezős összefüggésre (1): GDP/Népesség = (GDP/Foglalkoztatottak) * (Foglalkoztatottak/Aktív korúak) * (Aktív korúak/Népesség)
(1)
Az összefüggés „szépséghibáját” orvosolhatjuk, ha az egyenlet mindkét oldalának logaritmusát vesszük (2). Ekkor a fejlettség (logaritmusa) az egyes tényezők összegére bomlik, így akár százalékos súlyuk is kiszámítható:
log(GDP/P) = log(GDP/F) + log(F/K) + log(K/P)17
(2)
A fenti multiplikatív felbontással értelmezhető egyrészt akár több dimenzióban (termelékenység, foglalkoztatás, korszerkezet stb.) egy térség, ország stb. fejlettségének egyenlőtlenségeinek dinamikus változásai is (lásd empíria)18. • Faktoranalízis Az igazi áttörést (a hatvanas évektől kezdődően) a többváltozós matematikai-statisztika (ökonometriai) eljárások pl. a faktoranalízis módszerének elterjedésében a modern számítástechnika megjelenése adta. Az analízis eredményeképpen, amely lényegében olyan dimenzió (változó)csökkentési eljárás, új (közgazdaságilag értelmezhető) „látens” változók számíthatók, melyek a kiinduló adatokkal korrelálnak (a faktorsúlyok alkalmazásával). E módszerrel meghatározható a standardizált „faktorok” fontossága mellett, az egyes változók információ tartalma (kumunalitása) is. A megfelelő adatrendszer összeállításán és módszertani buktatókon túlmenően a faktorok elnevezése és az ok-okozati összefüggések megtalálása sem könnyű feladat, sőt egyenesen lehetetlennek tűnhet. 14
A HDI minden egyes összetevőjére (a várható élettartam, a felnőttkori írni-olvasni tudás, a GDP stb.) önálló „normalizált” részindexek számíthatók, bár ezek súlyozása önkényesnek tűnhet. 15 Pl. az Emberi Szegénység (HPI) és a Nemek-szerinti Fejlődés Indexe (GDI). 16 Kiváló módszertani áttekintést ad (Sharpe, 1999 és 2oo4), (Lengyel, 2oo2) a gazdasági és szociális jólétet mérő tanulmányaikban. 17 Ahol: P: a népességet, F: a foglalkoztatottakat, K: az aktív korúakat jelöli. 18
Az egyik (OECD, 2oo3) felmérés szerint a gazdasági fejlettség leginkább meghatározó faktorának a vizsgált régiók 68%-ában az élőmunka-termelékenységet (GDP/F) találták.
A fentiekben ismertetett ígéretes módszereken túlmenően számos egyéb elemzési alternatívák (klaszterelemzés és regionalizálás, hatás-arány elemzés, vektoriális értékelési eljárások stb.) állnak rendelkezésre (Nemes-Nagy, 2oo5). Empíria Egy adott ország, régió stb. fejletségének, humán erőforrásainak meghatározása láthattuk nem egyszerű feladat. Az emberi tényezők, és az azokat alakító, befolyásoló intézmények és társadalmi feltételek önmagukban, és együttesen is formálják az adott területi egységet. A komparatív vizsgálatom során kísérleti jelleggel a korábban ismertetett multiplikatív tényezőkre bontás módszerét alkalmaztam néhány világgazdaságilag meghatározó országon és kontinensen keresztül bemutatva (1. táblázat). 1. táblázat: A vizsgálandó országok és kontinensek (1993 és 2oo3-as) adatai19 GDP*/fő
Ország/Kontinens Afrika EU(15) India Japán Kína Latin Amerika Oroszország USA
Termelékenység**
Foglalkoztatás**
Korszerkezet**
1993
2oo3
1993
2oo3
1993
2oo3
1993
2oo3
1 362 16 068 1 390 19 478 2 282 5 554 5 752 23 616
1 555 19 542 2 153 21 111 4 609 6 052 6 335 28 982
3 500 38 960 3 810 37 647 4 025 15 366 12 048 50 096
3 912 44 369 5 808 42 521 7 979 16 191 13 922 60 594
0,877 0,903 0,887 0,915 0,947 0,813 0,938 0,881
0,875 0,940 0,813 0,880 0,950 0,753 0,878 0,887
0,444 0,457 0,411 0,565 0,599 0,445 0,509 0,535
0,454 0,469 0,456 0,564 0,608 0,496 0,518 0,539
Megjegyzés:* az 1990. évi m$ (PPP)-án számolt, ** a 15 év fölötti népességre vonatkozóan.
A gazdasági fejlettség logaritmikus változásait 1993 és 2oo3 közötti időszakban az egyes átlagokhoz képest vizsgáltam, melynek eredményeit a következő ábrában (1. ábra) és kereszttáblában foglaltam össze (2. táblázat). 1. ábra: A fejlődési dinamika összetevői a vizsgált időszakban Termelékenység
Foglalkoztatás
Korszerkezet
Latin Afrika EU(15) USA Orosz. Japán India Kína -0,100
19
-0,050
0,000
0,050
0,100
Forrás: Groningen GDC és ILO EDAC adatbázisok alapján.
0,150
0,200
0,250
A módszerrel kimutatható, hogy az egyes térségek fejlődésében miként változnak a területi egyenlőtlenségek, továbbá mely dimenziókban található esetleges versenyelőny illetve lemaradás. Az átlagosnál kisebb termelékenységi szint köszönhető egyrészt az alacsony kihasználtságú erőforrásoknak, a nem megfelelő termelékenységű szektoroknak, infrastruktúráknak és technológiáknak is. Másrészt az alacsonyabban fejlett országok felzárkózási törekvései során az átvett technológiáknak, az olcsó munkaerőnek stb. következtében jelentős versenyelőnnyel is bírhatnak. A foglalkoztatásnál megfigyelhető versenyhátrány köszönhető többek között az alacsony iskolai végzettségű és hatékonyságú helyi munkaerőpiacnak. Továbbá átlag alatti aktivitási rátákat (korszerkezet) eredményeznek az egyre jobban elöregedő népességcsoportok is. 2. táblázat: Az egyes országok versenyelőnyei ill. hátrányai a vizsgált időszakban
Termelékenység
Foglalkoztatás
Korszerkezet
India, Kína
EU, USA, Kína, Afrika
India, Latin
EU, USA, Japán, RUS, Latin, Afrika
Japán, RUS, India, Latin
EU, USA, Japán, RUS, Kína, Afrika
Versenyelőny (átlagosnál nagyobb)
Versenyhátrány (átlagosnál kisebb)
A táblázatból „első ránézésre” negatív meglepést, az olyan fejlett országok, mint Japán és az USA szereplése jelenthetne, de ha figyelembe vesszük a konvergencia-hipotézist, valamint Kína és India fejlődési dinamikáját már nem kell csodálkoznunk. Az ázsiai országok versenyelőnye komoly fejfájásra adhat okot a világ legfejlettebb országaiban, ráadásul a demográfiai „bomba” előbb-utóbb felrobbanhat. Afrika és Latin-Amerika lassú fejlődése ebből a szempontból meglepőbb, amely további kutatásra ösztönöz. Végső következtetések A növekedés kedvéért „rákos daganatként” folyamatosan terjeszkedő világgazdaság lassanként felmorzsolja Földünk erőforrásait. A közgazdasági és társadalmi gondolkodásban remélhetőleg teret nyer az a felismerés, hogy az eddigi növekedési pálya tarthatatlan, és összeegyeztethetetlen a társadalmi szolidaritással nem kevésbé környezetünk védelmével20. A fejlettebb országokban az emberek egyre tovább élhetnek, de a születések száma relevánsan tovább csökkenhet, így a lakosság tovább öregszik. A fejletlen, nagy lélekszámú országokban a népesség többségének valószínűleg lehetetlen lesz munkát biztosítani. Sőt az új technológiák bevezetésével a termelésből egyre jobban kiszorítódik az élő-munkaerő (WB, 2oo4)21. Fenntartható fejlődésen csakis olyan növekedési pályát kell értenünk, amely bár nem mindenki számára kedvezően, de lehetővé teszi a gazdasági fejlődést, egyben a természeti erőforrásokat is megőrzi. Megoldást jelenthet a humán erőforrások aktivizálása, azok alkotóelemeinek élénkítése. A továbbiakban amellett érvelek, hogy főként a humán erőforrások minőségi javítása az egyik szükséges feltétel a fejlődés jövőbeni irányainak kijelölésekor. E kognitív kutatásaim lényegi kérdése, hogy a gazdasági növekedés milyen mértékben kollineáris a társadalmi fejlettséggel. 20
A jövedelem igazságtalan, és kiegyensúlyozatlan elosztásának veszélye következtében a Föld népességének 80 %-a a világ jövedelmének csupán 20%-át kapja meg. 21 néhány „futurisztikus” amerikai „szakértői vélemény” szerint az elkövetkezendő évtizedekben elég lesz a munkaképes lakosság egy ötöde, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot.
Irodalomjegyzék ANDORKA R. (2oo2): Bevezetés a szociológiába, Osiris Kiadó, Budapest. AGHION, P. – BLUNDELL, R. – GRIFFITH, R. – HOWITT, P. – PRANTL, S. (2oo6): The Effects of Entry on Incumbent Innovation and Pruductivity, National Bureau of Economic Research, Working Paper No. 12027, Cambridge. BARRO, R. – SALA-I MARTIN, X. (199o): Economic Growth and Convergence across the United States, NBER Working Paper No. 3419, Cambridge. BARRO, R. – SALA-I MARTIN, X. (1995): Technological Diffussion, Convergence and Growth, NBER Working Paper No. 5151, Cambridge. BARRO, R (1991): Economic Growth and the Cross Section of Nations, in: BARRO, R (2oo5): A gazdasági növekedést meghatározó tényezők, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. CRAFTS, N (2oo4): Globalisation and Economic Growth, A Historical Perspective, London School of Economics, Blackwell Publishing Ltd, Oxford. CSABA L. (2oo6): A fölemelkedő Európa. Akadémiai Kiadó, Budapest. CZEGLÉDI P. (2oo4): A humán tőke és intézmények az endogén növekedéselmélet korai modelljeiben, Competitio III. évf. 2. szám, Debreceni Egyetem. FUKUDA–PARR, S (2oo4): Millenium Development Goals: Why they Matter?, Global Governance 10. évf. 4. szám. GELAUF, G. − LEJOUR, A. (2oo6): The New Lisbon Strategy: An Estimation of the Economic Impact of Reaching Five Lisbon Targets, Industrial Policy and Economic Reforms Papers No. 1, EC, Brussel. KORNAI J. (1999): A rendszerparadigma, Közgazdasági Szemle, XLVI. évf. júl.-aug. (585-599 o.). LENGYEL Gy. (szerk.) (2oo2): Indikátorok és elemzések, Műhelytanulmányok a társadalmi jelzőszámok témaköréből BKÁE, Budapest. MANKIW, N. G. (2oo3): Makroökonómia, Osiris Kiadó, Budapest. NEMES-NAGY J. (2oo5): Regionális elemzési módszerek, ELTE: Regionális Földrajzi Tanszék, Regionális Tudományi Tanulmányok, 11. kötet. NORTH, D. (199o): Institutions, Institutional Change and Economic Performance. Cambridge University Press, UK. NORTH, D. (1994): Economic Performance Through Time: The Limits to Knowledge. American Economic Review, 84, 3: 359-368. OECD (2oo3): Identifying the Determinants of the Regional Performance, 6th Session of the Working Party on Territorrial Indicators, Lausanne. POLÓNYI I. (2002): Az oktatás gazdaságtana, Osiris Kiadó, Budapest RICZ J. (2oo5): Paradigmaváltás a fejlődés-gazdaságtanban, Competitio, IV évf. 2. sz., Debrecen. REBELO, S (1991): Long run Policy Anylises and long run Growth, NBER Working Paper No. 3325, Cambridge. ROMER, P. M. (199o): Endogenous Technological Change. Journal of Political Economy Vol. 98. No. 5. 71.-102. o. SHARPE, A. (1999): A Survey of Indicators of Economic and Social Well-being, Centre for the Study of Living Standards, Ottawa. SHARPE, A. (2oo4): Literature Review of Framework for Macro-indicators, CSLS Research Report, 2oo4-o2, Ottawa. UN (2oo6): World Economic Situation and Prospects 2oo6, United Nations, New York. UNDP (2oo5): Human Development Report 2oo5, United Nations Development Programme, New York. VALENTINYI (1995): Endogén növekedéselmélet, Közgazdasági Szemle, XLII. évf., 1995. 6. sz. (582594. o.). WB (2oo4): Responsible Growth for the New Millenium. Integrating society. Ecology and economy, The World Bank, Washington. WEF (2oo6): Global Competitiveness Report 2oo6-2oo7, World Economic Forum, Geneva.
