II. János Pál pápa Maruéa jósnő kristályainak országában' Maryan Smrke
Alábbi gondolatmenetem aktualitását a római katolikus egyházfő, II. János Pál páp a közelgő (1996. májusi) szlovéniai látogatása adja. Érdemes ebbó1 az alkalomból vázlatosan áttekinteni Szlovénia vallási múltját szociológiai szempontból, és számba venni a politikai fordulat után vallási téren bekövetkezett változásokat. Ennek során nem leszek rest tizedszer is elismételni néhány közismert tényt, megcáfolandó egyes egyházi személyek és római katolikus teológusok unos-untalan hangoztatott, (véleményem szerint) kimondottan elfogult kijelentéseit. Elemzésemnek különös hangsúlyt ad egy másik, immár lezajlott látogatás. Ennek a .Iátogatónak" nincsenek körlevelei, van viszont körvonala, nincsen pápamobilja, mint II. János Pálnak, ugyanakkor őmaga roppant mobilis, nem annak az egyháznak a feje, amelyegyetemesnek hirdeti magát, önmaga viszont .vílágegyetemes". Hogy mire gondolok? A Hyakutake üstökösre, melyet néhány nappal ezelőtt láthattunk: az egyik olyan égitestre, amely (más jóslási módszerek mellett) aszlovének nagy és egyre nagyobb részének meggyőződése szerint mind jelentősebb befolyással van rájuk. Olyan befolyással, ami miatt a II. János Pál pápa Maruca jósnő kristályainak országában cím nem valami léha, gunyoros provokáció, hanem olyan tézis, amely komoly szociológiai elemzést igényel.
I. Hogyan írhatnánk le a szociológia nyelvén annak a helynek a vallási múltját, ahol élünk? És hogyan értelmezhető a posztszocializmus korszaka? Diszkontinuitásként, abnormitásként, az előző korszakból következő társadalomfejlődési lépcsőfokként vagy egész másképpen ...? A pápára várva a római katolikus egyház azt hangsúlyozza, milyen hosszú ideje van már jelen Szlovéniában: a "kereszténység fölvétele" óta eltelt 1250 évró1 beszélnek, intézményüknek a szlovének között kifejtett több száz éves gyümölcsöző tevékenységéról, a "hazánkat ékesítő" 2850 templomról, és arról, hogy a szlovén népesség többsége a római katolikus egyházhoz tartozik. A római katolikus egyház sok száz éves itteni jelenlétéró1 és tevékenységéró1 szóló rövidebb-hosszabb visszatekintésekben néhány szerző
* A tanulmánya Druzboslovne razprave (Társadalomtudományi Értekezések) 1996. évi 21. számában jelent meg. Maruöa az utóbbi idóben fölbukkant számtalan tévés jósnő egyike. Kristályok segítségével és a születés napja alapján jóso!. (Olyan, mint "Bözsi", a jósnő, aki a Calypso Rádióban kártyából és a születési dátum alapján jósolt, vagy mint a Budapest Tv-ben működő .Robelin jósdája" - a ford.) replika.
31-32 (1998. szeptember):
195-206
195
nem tagadja, hogy az egyház bizonyos esetekben erőszakos eszközökhöz folyamodott, ezt azonban többségük ideológiailag igazolhatónak tartja. Az erőszakos keresztelésre és az ellenreformációra, úgymond, szükség volt, "ha fenn akartunk maradni". Vallásuk múltját általában úgy ítélik meg, mint olyan korszakot, amelyben a római katolikus egyház több évszázados termékeny, üdvös tevékenységét csupán egyetlen zavaró mo mentum árnyékolta be: az 1945-1990 közötti "sötét" évek. A római katolikus egyház ideológusainak nagy része szerint ez a sötétség, a .kommunista Reich" korszaka (Ocvirk 1995) volt, amikor "mindent, de mindent megfojtottak" (Zuzek 1996) - és csak romokat hagytak maguk után. Olyan korszak, amikor az egyházat "visszaszorították a sekrestyékbe és a katakombákba" (Stres 1995), sa hívóket - ezeket a "jogfosztott, harmadosztályú állampolgárokat" (Ocvirk 1995) - "üldözték, mint az őzeket vagy a nyulakat'' iDruiina [Család]. 1996.8. sz.). Véleményük szerint ez volt az egyetlen totalitárius idöszak, ami a szlovéneket valaha is sújtotta. E visszatekintésekbó1 az következik, hogy II. János Pál most, a kommunizmus bukása után egy nagyjából tisztára söpört udvarra érkezik, amely már majdnem olyan, mint valaha volt. Annak oka, hogy az udvar tisztasága némi kívánnivalót hagy még maga után, e szerzök véleménye szerint abban rejlik, hogy még mindig érezhető az "agymosás" (Zuzek 1996), az indoktrináltság, a korlátok hatása, akárcsak a fogságban született állatkerti állatnál. amely nem képes hozzászokni a szabadsághoz (Stres 1995). Szlovénia vallási múlt jának és jelenének szociológiai összehasonlító elemzése a "kereszténység fölvételétó1" máig terjedő időszaknak más jellegzetességeit emeli ki. A szlovének "megkeresztelése" kimondottan erőszakosan, sőt kegyetlen módon történt. Azokat, akik nem akarták fölvenni az új vallást, képletesen is és szó szerint is megtörték.' Ennek az erőszaknak a társadalom-lélektani hatása máig érződik. A "kereszténység fölvétele" sokkal erőszakosabb módon történt, mint a .rnarxizmus fölvétele". Erró1 miért nem "tanúskodik" az egyház? A katolizálás lényegében azt jelentette, hogy az embereket egy világi hatalom - azaz más emberek - alá rendelték; tehát nem valamiféle "istennek" vagy elvnek való alávetést jelentett. Ez pedig nem számít dicső kezdetnek a szerint az értékrend szerint, amelyik a jót megkülönbözteti a rossztól. És ezt követte a római katelikus egyház több évszázados vallási/ideológiai uralma. A szocializmus monopóliumának megjelenéséig a szlovének olyan társadalomban éltek, amelyben a római katolikus egyháznak nem csupán bizonyos privilégiumai voltak, hanem maga az állam is kirnondottan katolikus beállítottságú volt. Az időközben fölbukkanó alternatívákat erőszakosan fölszámolták. A szocializmus néhány évtizedig tartó "szekularista" monopóliuma a több évszázados katolikus/keresztény ideológiai monopóliumot követte, és sok szempontból reakció volt rá, néhány dologban pedig az utánzata. Manapság, amikor a szlovéniai római katolikus egyház egyes vezető publicistái folyton a kommunizmus totalitárius voltát emlegetik, rá kell mutatnunk arra, hogy a római katolikus egyház múltja is döntően totalitarisztikus volt; ezzel nem a kommunisták 1945 és 1990 közötti monopóliumát akarom bármi módon is menteni, csupán nem szeretném egy olyan intézmény malmára hajtani a vizet, amelynek a háta mögött az emberek fölötti kéretlen és egyeduralkodó .Jelkipásztorkodás" hosszú-hosszú korszaka van, melyet az utóbbi években szeretr;e el-
1Valvasor így írja le a pogány lázadók elleni megtorlást: "Először levágták hamisan esküdő kezüket, melyekkel törvényes uruk ellen hitszegő módon fegyvert fogtak. Elsőnek Droh (keresztényellenes lázadás vezetoje a 7-8. században - a ford.) került sorra. Azután levágták orrukat és fülüket, összeroppantották csípejüket, és eltörték lábszárukat. Megcsonkított törzsüket pedig egy verembe vagy a mocsárba vetették. a korabeli német törvények előírásai szerint. Olyan szörnyűséges módon végeztek velük, hogy a keresztény hit többi ellensége annál jobban féljen az urai elleni lázadástól" (Valvasor 1984 [1689J: 160).
196
1
replika
leplezni (és fölújítani) oly módon, hogya fölismerhetetlenségig démonizálja a szocializmus időszakát. Az efféle ködösítések igencsak zavaróak, ha fölidézzük, hogy a papok a "világ fáklyáinak" és a "megbocsátás" eszméje megtestesítőinek tartják magukat. Az utóbbi évszázadokban a szlovénok a római katolikus egyház dominanciájával fémjelzett, latin vallási-kulturális mintát képviselő államok sorsában osztoztak (Martin 1978). Ezek az országok modernizálódásuk idején földolgozták saját, vallásilag polarizálódott társadalmuk klerikális-antiklerikális jellegű feszültségeit, melyek gyakran konfrontációvá fajultak: a (totalitárius) katolikus viszonyokból való baloldali kitörési kísérletekké és a katolikus közösségbe való (esetleges) jobboldali visszatérési kísérletekké. Azokban az országban ugyanis, ahol a római katolikus egyház egykor a konkurens ek erőszakos félreállításával vallási/ideológiai monopóliumra tett szert, előbb vagy utóbb megjelentek olyan társadalmi erók, melyek megpróbálták megtörni e monopóliumot. E kísérletek - például a protestantizmus - meghiúsulását követően ezek a társadalmi erök többé már nem az "igaz vallásra", a "tiszta vallásra", (a katolikus istennel ellentétben) az "igaz istenre" és hasonlókra hivatkoztak, hanem a felvilágosodás eszméivel indokolták a katolikus monopóliummal szembeni ellenállásukat. A 20. században a dominánsan katolikus hagyománnyal rendelkező államok a klerikális-antiklerikális konfliktus megoldása során általában vagy a szocialista, illetve baloldali hatalmi monopólium, vagy a katolikus beállítottságú, illetve jobboldali hatalmi monopólium mellett döntöttek. Mind az egyiket, mind a másikat nagymértékben ösztönözte a külső "segítség" és a háborús idők kontingens ei. A szocialista hatalom iménti bukása azt a benyomást keltette, mintha a hagyományosan katolikus közösségek egyedüli problémája a baloldali hatalmi monopólium lett volna. Ez azonban csak látszat: 1973-ban például a hagyományosan katolikus világ ötször nagyobb része volt "Mária keze alatt" (Echeverria és Perry 1989) - tehát a római katolikus egyház segítségévellétrejött önkényuralmi rezsimek hatalmában -, mint a szocializmus uralma alatt. 2 A briteknél, amerikaiaknál, svédeknél. norvégoknál, dánoknál, ausztráloknál ugyanakkor nem létezett a "kommunizmus" és (jobboldali reakciójaként) a .francóizmus" megfelelője - azért sem, mert a római katolikus egyház társadalmat irritáló totalitariánus jellegét már korábban megszüntették. Ezekben az országokban a keresztény vallási szervezet és a társadalom közötti lényeges feszültségeket részben az egyház államosításával és protestantizációjával, részben pedig egyháznak és államnak a vallási sokszínűség alapján való szétválasztásával oldották meg. Ezen összehasonlítás fényében a római katolikus egyház nem a baloldali szekularizált államok tehetetlen áldozata, hanem a társadalmi körülmények egyik fő tényezője és alakítója volt. A szlovénság .megkeresztelkedésének'' 1250. évfordulój ával és a szocialista rendszer bukásával valóban lezárult egy korszak, de nem abban az értelemben, ahogy azt a római katolikus egyház számos szerzője gondolja. Nem csupán a szocializmus bukott meg, eltűntek a katolikus társadalom megújításának társadalmi feltételei is. A kommunisták egyeduralmának megszűnte után beállt változások az egyházak és az állam kapcsolatában azonban nem jelentik egyszersmind a régi időkbe való visszatérést. És éppen azért, mert nem jelentik a régi (háború előtti) időkbe való visszatérést, ezért e változások aránylag korszerűek. A vallási közösségeknek - s ezzel a római katolikus egyháznak - az önállóság kivívásával és a többpárti demokrácia bevezetésével lét-
2 Ezt az arányszámot úgy kapjuk meg, ha a szocialista Lengyelországgal, Litvániával, Csehszlovákiával, Magyarországgal, Horvátországgal, Szlovéniával és Kubával szembeállítjuk a francóista Spanyolországot, a salazarista Portugáliát, a peronista Argentínát, valamint Uruguayt és Paraguayt, amelyek katonai diktatúrák voltak.
replika
197
rejött alkotmányos helyzetét a római katolikus egyház sohasem fogadta volna el az elmúlt hosszú évszázadok során (melyekhez a római katolikus egyház "fönt emlitett" szerzői kritikátlanul viszonyulnak), még a 16. század második felében sem, amikor a protestánsokkal való együttélés lehetségessé vált, és századunk harmineas éveiben sem, amikor a kimondottan klerikális hatalom idején a klerikális-antiklerikális indulatok forrpontra jutottak; sőt, véleményem szerint 1990 körül sem fogadta volna el, ha nagyobb reális lehetőségei lettek volna igényeinek és szándékainak megvalósítására. Erre utal az a tény is, hogya római katolikus egyház ezzel az egyenlősdivel még mindig nem békélt meg, hanem szenved tó1e. Szlovéniában a kommunisták egyeduralmának bukása után olyan megoldások alakultak ki, melyek közelebb állnak az egyház (egyházi szervezetek) és az állam kettéválasztásának elvi értelmezéséhez, mint más, döntően katolikus vallási hagyományú posztkommunista országokban. Ennek hátterében az alábbiak állnak: (1) Az elmúlt szocialista rendszer relatív .Hberalizmusa" Szlovéniában; a többi szocialista országhoz képest magasabb gazdasági fejlettség aránylag magasabb szociális biztonságot is szavatolt. Ezt az emberek nem felejtették el. (2) A szocialista rendszer többé-kevésbé liberális viszonya a római katolikus egyházhoz a háború utáni éveket követő, kimondottan konfliktusokkal terhes és represszív időszakban. Ezért nincs valós alapja az egyház "sekrestyékbe és katakombákba való visszaszoritottsága" ideológiájának és az erre alapozott túlzott követeléseknek. (3) Az egypártrendszerbó1 a többpárti demokráciába való átmenet viszonylagos zökkenőmentessége; az állam önállóvá válása során szinte eltűntek a különbségek az előző rendszer képviselői és az új rendszer vezetői között. (4) Az emberek még emlékeznek rá, hogy a második világháborúban az egyházi vezetés együttműködött a megszállókkal, tehát kompromittálódott; a közvéleménnyel ezt még a partizánok háború utáni kivégzése sem tudta elfeledtetni. A szlovének többsége számára a kollaboráció nem igazolja a háború utáni tömeges kivégzéseket, ahogya tömeges kivégzések sem igazolják a kollaborációt. (5) Még él a háború előtti klerikalizmus emlékezete; részben evvel magyarázható, hogy a közvélemény-kutatások szerint a lakosság viszonylag csekély bizalommal viseltetik az egyház iránt. (6) A római katolikus egyházon belül a II. vatikáni zsinat után történt változások; habár a szlovén római katolikus egyház különféle kezdeményezéseit vagy ambícióit a "zsinat előtti szellem" újjáéledésének jeleként értékelhetjük (lásd Smrke 1995). (7) A társadalom lényegileg megváltozott vallási szerkezete. Ebből a szempontból elsősorban a félmúlt következő folyamatai és eredményei jelentősek: a lakosság nagy része nem tartja magát "vallásosnak" (empirikusan ellenőrizhetetlen, mindenesetre aránylag kis mennyiségű vizsgálati anyag alapján kapott adat); jelentős nagyságrendet képviselnek a .vallás szempontjából" bizonytalanok, ingadozók (homályos, mindenesetre kisebb mennyiségű vizsgálati anyag alapján kapott adat); a (katolikus) híVÓKdogmatikus hitének eróziója, illetve bomlása következtében a háború előtti bizonytalan számarányú hithű vallásos népes ség aránya mára eléggé lecsökkent, és a lakosság körülbelül egyötödét teszi ki, tehát az önmagukat hívő katolikusoknak vallók csekély egyharmadát. E folyamatok révén - melyek több-kevesebb intenzitással Európa más országaiban is lezajlottak - sikerült meghonosodnia valamiféle "vallási" pluralizmusnak. Az állam és az egyházi/vallási csoportok közötti kapcsolatokban kialakult pluralizmus talán még nagyobb jelentőségű, mint az a pluralizmus, amely a több tíz új, kisebb vallási közösség létrejötte által született meg.
1981 replika
II. Miben hisznek ma a szlovének? Vallási hovatartozásukra nézve vajon valóban katolikusok-e elsősorban, ahogy az például a népszámlálási adatokból kitűnik? A hívő vallásosak aránya egy hatvanas évekbeli és hetvenes évek eleji erős szekularizációs hullámot követően a hetvenes évek végétó1 folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Szlovéniában a vallásosság föléledésének alapvető okai a szocializmus korszakában keresendők. A Szlovén Közve1emény (SJM) kutatásai szerint a "vallásosság" növekedése az ország önállóvá válása és a szocializmus bukása utáni években lassúbb ütemben folytatódott. Sőt, a meggyőződéses "vallásosság" tekintetében a növekedés stagnálásának jelei mutatkoztak. A kérdések és válaszok egymástól eltérő megfogalmazása miatt azt mondhatjuk, hogya szlovének jó egyharmad része vallásosnak, valamivel kevesebb mint egyharmad része "nem vallásosnak" tartja magát, és a maradék egyharmad rész ingadozik; más szóval aszlovének háromötöde tartja magát "vallásosnak", ötödrésze "nem hívőnek", és a fönnmaradó egyötöd rész .elkötelezetlen". Megnövekedett a templomba járók aránya is: a "minden vasárnap" misére járók aránya 1992-ben 12,9 százalék volt, 1993-ban 13,4 százalék (SJM, 93/2), míg 1994-ben 15,7 százalék (SJM, 94/4; Tos és mások). Csekély mértékű növekedés mutatkozott a római katolikus egyházhoz "tartozás" érzésében is. 1992-ben a római katolikus egyházhoz saját bevallása szerint aszlovének 71,3 százaléka tartozott (SJM, 92/3), 1993-ban 74,3 százalék (SJM, 93/1), 1994-ben pedig 79 százalék (SJM, 94/1), illetve 75,6 százalék (SJM, 94/4). Az alapvető "vallási igazságokba", tehát a katolikus dogmákba vetett hit aránya ugyanakkor roppant alacsony maradt. Olyannyira alacsony, hogy más erős katolikus hagyománnyal rendelkező országokhoz hasonlóan itt is föltehetjük a kérdést: Vajon katolikusoknak lehet-e tekinteni azokat, akik csak "úgy tesznek", mintha katolikusok volnának? Vajon katolikus-e még egyáltalán Szlovénia többsége, miként azt a katolikus hierarchia állítja? A szlovén híVÓKtöbbsége nem egy, a katolicizmus dogmáinak megfeleltethető "személyes istenben" hisz (vesd össze: Katekizem katolike cerkve [KKCJ [a Katolikus Egyház Katekizmusa], 1993: 35, 37). 1991-ben aszlovének 55 százaléka vallotta magát hívőnek (SJM, 91/2; Tos et al.), habár 1992-ben a felnőtt szlovén lakosságnak csupán 19,8 százaléka állította magáról, hogy egy "személyes istenben" hisz (SJM, 92/1). Kétszer ennyien mondták, hogy inkább "valamiféle világszellemben vagy univerzális erőben" hisznek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magukat katolikusnak vallóknak csupán kisebb része hisz egy .katclikus arculatú" istenben. A föltámadásban 1991-ben (SJM, 1991/2) a felnőtt lakosság 18 százaléka hitt, ez a meggyőződéses katolikusoknak körülbelül negyede. Ha figyelembe vesszük a feltámadás doktrinális értelmezését a (római katolikus egyház 1993-ban kiadott katekizmusában definiált) katolikus, illetve keresztény vallási identitás szempontjából, ebből az adatból az következik, hogy a meggyőződéses katolikusok háromnegyed része nem "hívő". Sőt, a katolikus egyház katekizmusa (KKC) alapján .babonásaknak" számítanak: "Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is" (1 Kor 15,14), idézi a KKC Pál I. levelét a Korinthusbeliekhez (KKC, 651).3
3 Pálnál, akire a római katolikus egyház a feltámadás tekintetében hivatkozik, a feltámadásban való kételkedésból a (1) "hit hiábavalóságán" kívül következik még: (2) az egyház tevékenységének ("prédikálásának") hiábavalósága, (3) az egyház hamissága a hívők szemében ("Isten hamis bizonyságtevői"), (4) "e híVÓKelveszettsége", (5) az ő (mindenkinél nagyobb) "nyomorultságuk" és (6) a megkeresztelkedés értelmetlensége ("Különben
replika
199
A római katolikus egyház önmagát az apostolok örökösének s ezáltal a "feltámadás tanújának" tartja. A meggyőződéses katolikusok többsége ezt a "tanúskodást" nem veszi komolyan. "A keresztény hitvallás [... l csúcspontja a feltámadás kihirdetése" (KKC, 988). A meggyőződéses katolikusok többsége e "csúcspontot" nem fogadja el, hanem úgyszólván az egyházi tanok "technikai csúcsának" tartja. A feltámadás olyan kulcskérdés, amelybó1 a katolikus doktrína szerint más "vallási igazságok", dogmák is következnek. Így például a mennyország: "Halálával és feltámadásával Jézus Krisztus »megnyitotta« előttünk a mennyországot" (KKC, 1026). Habár a mennyországban 1991-ben a szlovéneknek csupán 25,1 százaléka hitt (SJM, 91/2). Tekintettel arra, hogya római katolikus egyház a "vallási igazságokat", azaz dogmákat "a hitünk útján világító lámpásoknak" tekinti (KKC, 89), ezért a meggyőződéses szlovén katolikusok többsége a római katolikus egyház véleménye szerint életében szinte teljes sötétségben tévelyeg. Ezt az állapotot a római katolikus egyház vagy (1) tudatos vagy tudattalan kételynek, vagy (2) "hitetlenségnek", vagy -legrosszabb esetben - (3) "tévhitnek" nyilvánítja. "A hitetlenség a megnyilvánult igazság figyelmen kívül hagyása, vagy az ezen igazság megerősítésének szándékos megtagadása." .Tévhitnek nevezzük a keresztség fölvétele után valamely igazság makacs tagadását [...l vagy a benne való makacs kételkedést [... l" (KKC, 2089, illetve az Egyházjogi Törvénykönyv 751. kánonja). Így tehát a római katolikus egyház kritériumai szerint a meggyőződéses katolikus szlovének többsége, körülbelül háromnegyed része "hitetlennek", "tévhitűnek" vagy .babonásnak" minősül. Ezek a szempontok csak belső használatra szolgálnak, hiszen a római katolikus egyház a külvilág előtt - például a minél kedvezöbb társadalmi helyzetért folytatott politikai harcban - többnyire a katolicizmus ennél sokkal inkluzívabb (szélesebb rétegeket felölelő) kritériumaival operál. Ha a bevezetében azt állapítottam meg, hogy II. János Pál kétségtelenül nem egy (újra) katolikus országba érkezik, akkor azt is kijelenthetem, hogy nyilvánvalóan nem olyan országba érkezik, amely a római katolikus egyház (belső) "lényegi" mércéje szerint többségében katolikusnak számítana. Ebbó1 az alkalomból újra fölidézhetem a bevezetőben már említett Hyakutake üstökös példáját. Szlovéniában - és Európában másutt is - a katolicizmusnak sok szempontból hasonló szerkezeti jellemzői vannak, mint az üstökösnek: (1) a mag - az egyház kritériumainak megfelelő igazhitűek, akikbó1 kevesebb van, mint gondolnánk, tekintettel a többiek megtévesztő viselkedésére; (2) az ún. kórna, mely a mag eróziójának, széthullásának következményeképpen jött létre - ennek vallási megfelelői a hitetlenek, akik a dogmákba vetett hit megszűnésévei jelentek meg; éppen a kóma, a benne lévő leszakadt részecskék fényessége mutatja hatalmasnak a jelenséget, s tesz ránk ezáltal impozáns benyomást. (3) Az üstökösnek hosszú csóvája van, amely millió és millió kilométereken keresztül húzódik az üstökös után, olyan messzire, amilyen messze a katolicizmus katekizmusától a meggyőződéses katolikusok nagy része van. Tréfásan azt is mondhatnám, hogy az átlagos szlovén katolikus (a) kómában van, és hogy Szlovénia többségében inkább hitehagyott, mint hithű katolikuso Még egyszer hangsúlyozom: a meggyőződéses katolikusok ilyen heterogenitása, ez a "régóta tartó különbözőség" a dogma és a valós hit(etlenség)béli elképzelések között (Roter 1992: 76) annak a természetes társadalmi folyamatnak a
(3. folyt.) mit cselekszenek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?") (1Kor 15,29). A megkeresztelkedés a szlovén katolikusok egyik legfontosabb rituáléja, jóllehet a katolikus doktrína csupán "a hit első bimbójaként" tartja számon (KKC,
200
1253).
replika
