II.
ANNALES MU SEI NATIONALIS HUNGAPJCI.
1904.
A DELIBLATI HOMOK HARASZTJAI É S ELŐFORDULÁSUK MAGYARÁZATA. Dl". BERNÁTSKY JENŐ-tŐl.
DIE FARNE D E S DELIBLATER SANDES UND PFLANZENGEOGRAPHISCHE Von
Dr.
J.
IHRE
ERKLÄRUNG.
BERNÁTSKY.
Az 1903. év deczember havában a deliblati homok kellő közepén frissen gyűjtött harasztot küldtek hozzám meghatározás végett. Minthogy a beküldött példány, melyet azonnal Scolopendrium officinarum-nak ismertem fel, nemcsak ép. egészséges és nyilván több éves, hanem még hozzá fertilis is volt. ez a meglepő adat látszólag homlokegyenest ellenkezik a deliblati homokról s általán a magyar Alföldről szerzett eddigi tapasztalatainkkal és nézeteinkkel. De mint minden természeti jelenségnek, úgy ennek is megvan a maga magyarázata. Mielőtt azonban e magyarázat tárgyalásába bocsátkoznám, előbb a deliblati homokról ismert összes harasztfajokról kell megemlékeznem. Az irodalom szerint a Pteridium aquilinum (L.) var. lanuginosum a deliblati homokon meglehetősen gyakori, különösen a «Flamunda mezején». Azonkívül az irodalom az Asplenum Trichomanes (L.) nevű fajt is említi, bár ez az adat kétségessé vált, mert újabb időben nem találták. Ugyanis B G R B Á S írja «A magyar homokpuszták növényvilága» cz. műve G7. lapján, hogy ezt a fajt a deliblati homokról «Mátyus gyűjteményében» látta. Legújabb időben, az 1901. és 1902. évben saját ismételt gyűjtéseim alkalmával a deliblati homok középponti, nehezen hozzáférhető, a természet érintetlen vadságában pompázó részeiben a fönt nevezett Asplenam-fajt újból megtaláltam s hozzá a már jól ismeretes Pteridium aquilinum-on kívül még három más harasztfajra bukkantam, ú. m. Botrychium Lunaria (L.). Polypodium vulgare L. és Ceterach officinarum (L.). A Polypodium vulgare-t és Botrycliium Lunaria-1 1901 julius elején J O N . L A N G E dán botanikus társaságában gyűjtöttem először a deliblati homokon ; különben pedig az Asplenum Trichomanes-re és Ceterach officinarum-r& egy fejéi-telepi, fiatal, iskolajárt, ügyes gazdálkodó vezetése és figyelmeztetése mellett akadtam, a ki a Scolopendrium officinarum-ot
A DELIBLAXI HOMOK HARASZTJAI.
305
is felfedezte. Ezt a növényt a M. Nemz. Muzeum növénytani osztályának ajándékoztam, valamint a deliblati homokon hivatalos kirándulásaim alkalmával gyűjtött többi harasztok is ez intézet herbáriumában vannak letéve. Az Aspidium Thelipteris (L.) nevű fajt BORBÁS szintén említi a deliblati homokról, annak nedvesebb, déli részéről. A deliblati homokon a Pteridium aquilinum után a Botrychium Lunciria a leggyakoribb. Fejértelep gazdasági földjeitől egészen a «Czrni vrh» nevű buczkacsoportig, mondhatni, lépten-nyomon előfordul, a hol csak az eredeti boróka-vegetáczió még fenmaradt. Valószínűnek tartom, hogy a deliblati homokunk délibb, nedvesebb, borókával szintén sűrűn benőtt részén szintén terem. A Botrychium Lunaria nem a buczkák tetején, hanem a leglaposabb, mélyen fekvő helyeken nő, többnyire a szép, rózsaszínben virító Cephalanthera rubra ( L . ) B I C H , társaságában, ritkás boróka vagy más cserjék aljában, a hol egy kis favegetáczió is van, mohától körülvéve, vagy a puszta, a boróka lehullott tűivel borított homokon. Különösen sűrűn terem a buczkák északi, árnyas oldalán, a havasi Pinus montana alkotta sűrűséghez hasonlóan átjárhatatlan, földig érő, össze-vissza gabalyodott boróka között, a hol más cserjék ós fák is árnyékot vetnek s a szél ellen is védelmet adnak. Hasonló helyeken, a legnagyobb sűrűségben, rendesen az északi lejtőn nő a többi említett harasztfaj, még pedig az Asplenum Trichomanes inkább tömegesen, a többi csak szálankint s rendkívül ritkán. A Pteridium aquilinum-ot többnyire ligetek szélén, némelykor buczka legtetején is találtam. A fák és cserjék, melyek a Juniperus communis-on kívül a nevezett harasztoknak menedéket biztosítanak, a következők. A legszebb, legárnyasabb ligeteket alkotja a Tilia tomentosa, melynek társaságában Quercus pedunculata is gyakori. Körülöttük csoportosulnak kisebb termetű fák, mint Prunus Mahaleb (mely itt szabályos, szép termetű kis fa alakját ölti), Bhus Coli nus és rar. arenaria, (mely szintén faalakot utánoz, ámbármáskor ismét egész alacsony, a talajt gyepszerüen betakaró sűrűséget alkot), Populus tre inula (igen ritkán, mélyedésekben), nagyobb cserjék, ú. m. három Rhamnus-f&j, főleg a Bh. Cathartiea, azután a Rh, tinctoria, nagyon üde helyen a Bh. Frangula, a Crataegus monogyna, Ligustrum vidgare, Cornus sanguinea, Viburnum La)dana, Kronymus europaea (Fejértelep körül épenséggel nem ritka), az Evonynus vemicosa (igen ritka, csak a Tilia tomentosa árnyas ligeteiben). Lonicera Xylosteum, mint fára kúszó fás növény a Clematis Vitalba, azonkívül Cytisus és Genista. Hogy apró Sídix-fajok ezeken a helyeken nem tűntek fel, az érthető, mert azok mélyen fekvő, különösen árteres. vadvizes homok közelségét kedvelik s nagyon partos homokra nem mennek fel. A hol a növényzet kevésbbé ősi s a kulturától nincs egészen védve, ott a Populus nigra a leggyakoribb. Annales ifusei
Xationalis
Hungarici.
II.
306
D; BERNÁT SKY JENŐ
Azok a természetes okok, melyek az említett harasztok előfordulását, csírázását, növekedését, kifejlődését és elszaporodását lehetővé teszik : a helyi meteorologiai viszonyok, az orographiai viszonyok, a homoktalaj sajátságai, az illető fajok előfordulás] körülményei, az illető vidéknek a szomszédos krassószörénymegyei és temesmegyei hegyekhez való közelsége s végül a deliblati homokvidék illető részeinek hozzáférhetetlensége, az emberi kulturától való távolfekvése. A meteorologiai viszonyokról szólva, az évi csapadékmennyiség, ennek évi eloszlása, az uralkodó szelek minősége és ezek iránya, a jelen esetben a legnagyobb figyelmet érdemlik. A deliblati homokon az évi csapadékmennyiség már nem olyan kevés, mint a többi Alföld jó nagy részén, hanem már a szomszédos temesi, krassószörénymegyei és aradi hegyesebb vidékek évi csapadékmennyiségéhez közeledőleg átlag 6 0 0 — 7 0 0 mm., rendesen 6 5 0 mm.-nél több. Azért a deliblati homokvidék még Fej érmegye és Erdély egynémely mezőségi pontjának is fölötte áll e tekintetben, a mint azt R A U M O S Z K Á R térképéről (Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, XXXIL) leolvashatjuk. Körülbelül Nj'itrától le Siófokig és Yácztól Veszprémig az évi csapadékmennyiség átlag 600 mm.-en alul marad; ugyanezt mondhatjuk Nagy-Enyed és Kocsárd vidékére is. Az 5 0 0 — 7 0 0 mm.-nyi évi csapadék Közép-Európa nagy részében a rendes. Igazi steppe-vidéken — melylyel a magyar Alföldet szeretik összehasonlítani — az évi csapadékmennyiség 500 mm.-en alul marad. Ilyen vidék hozzánk legközelebb Romániában van, az Al-Duna mentén, több ponton ; nagyobb területek azonban csak a Fekete-tenger mellékein vannak. A kaspi tenger mellékein, nagy területeken 4 0 0 . sőt 3 0 0 mm.-nél is kevesebb az évi csapadék. (Lásd P E T E R MANN Mittheil. 1 9 0 3 és 1 9 0 1 / 2 , Regenkarten.) A csapadék havi eloszlása olyan, hogy azt a növényzetre semmi esetre sem mondhatjuk kedvezőtlennek. Épen a vegetáczió legintenzívebb, leggyorsabb fejlődése idején, a tavasz beköszönte után, május es junius hónapokban hull a legtöbb eső, meg pedig 8 0 — 9 0 mm. egy hónapban ; K Ö V E S S I F E R E N C Z pontos számításai szerint rendesen 8 5 mm.-nél több. (A versecz-fehértemplomi borvidék szőlőmívelési viszonyai. Budapest, 1 9 0 2 . ) Ehhez járul az, hogy a mi klímánk alatt a téli hó lassú olvadása kikeletkor kitűnő, sokáig tartó nedvességforrásul szolgál, úgy hogy a vegetativ szervek kibontakozása s növekedése idején, a mikor a növény teste igen sok vizet vesz fel és használ el, a talaj állandóan bő nedvességet szolgáltat ; ugyanakkor a levegő páratartalma is elég nagy, úgy hogy péld. az áprilisi 60—61 mm.-nyi csapadék mesophil növények növekedéséhez teljesen kielégítő. Mindössze a tenyészeti év kezdetétől fogva nyár derekáig nedvességben nincs hiány a deliblati homokon. Személyes tapaszta-
307
A D E L I B L A T I HOMOK HARASZTJAI.
latból tudom, hogy nyár kezdetén a deliblati homokon sokszor több az eső, m i n t a mennyit kívánatosnak tartunk. Juniusi és juliusi kirándulásaimban ismételten a szakadó eső tartóztatott fel. A legérdekesebb növényzet az embertől, legelő állattól alig látogatott középponti részekben van. de ott a hol térdig, hol mellövig érő sűrű magas fűben, ha az az esőtől átázott, igen nehéz továbbhatolni. A márcziustól julius elejéig terjedő időszakban, a mikor t e h á t nedvesség hiányáról, legalább a talajban, szó sem lehet, számos növény indul csirázásnak, ki is kél. meggyökerezik, megerősödik, sőt nem egy faj ez alatt az idő alatt virágzik is, magot is terem. Az a bizonyos alföldi nagy szárazság, a nyári aszály, tulajdonképen csak julius végén köszönt be, augusztusra és szeptember első felére szorítkozik, a mikor a havi csapadékmennyiséget tevő 50 mm. — a hirtelen záporeső a milyen gyorsan jött, úgy el is tűnik — számba sem jön, mert a száraz levegő, a m a g a s hőmérséklet azt annyira ellensúlyozzák, hogy a növények lombozata s a legfelső talajréteg csakugyan nagy szárazságnak van kitéve. Azonban az év kedvező szakában megerősödött növény, ha még hozzá védettebb helyen áll, ezt a száraz időszakot mégis eltűri s esetleg az őszi esőzések alkalmával, harmatos és ködös időben újból feléled. Az uralkodó szelek közül a legnevezetesebb a délkeleti, száraz, meleg, kossavának nevezett szél, mely sokat árt. Ámde irányánál fogva a buczkák északi, északnyugati oldalait nem érinti s a földön mintegy meglapuló, alacsony, a sűrű cserjésben védett harasztokat nem bánthatja. C H O L N O K Y előttem kiemelte azt, hogy a deliblati homokvidéken északi szél is uralkodik, a mely rendesen esővel jár, s e szerint a buczkák északi oldalai ettől a széltől nem hogy szenvednének, hanem ellenkezőleg még bővebb nedvességben is részesülnek, mint a buczkák déli oldalai. Ebez j á r u l még a beárnyékolás : az árnyék hiánya a déli oldalon, az árnyékfölösleg az északi oldalon. így tehát a klimatológiai tényezők egész lánczolata a buczkák déli és északi oldalai között éles különbséget okoz, a mi a déli oldalak silányabb xeropliyta növényzetében és az északi oldalak erdő-vegetácziójában is nyilvánul. Megjegyzendő még, hogy a hőmérséklet már kora tavasztól kezdve, sokszor márczius közepétől, de legalább április elejétől fogva a növények intenzív fejlődését megengedi. A tavaszi fagyok nem tartanak olyan sokáig és nem olyan erősek, hogy mindent elpusztítanának. Az orographiai viszonyokat illetőleg ki kell emelnünk azt, hogy a deliblati homok nem egészen sima, egyenes síkság, hanem, a mint azt m á r eddig is szóba kellett hozni, elég tekintélyes kimagaslások, buczkák, tehát dombok és völgyek vannak rajta. A környezet átlagos tengerszín feletti magassága 90—100 méter, a homok számos buczkájának legnagyobb magassága pedig 170—190 méter között ingadozik ; péld. a harasztok termő20*
308
V' BERNÁTSKY JENŐ
helyéről nevezetes «czrni vrh»-nek nevezett lánczolat legmagasabb csúcsa 190 méter (tengerszín felett). Ez azért fontos, mert akiemelkedések északi oldalaikra árnyékot vetnek, és a szél ereje, nevezetesen a szárító hatású szél megtörik rajtuk. Árnyékvetés és szélellenző pedig két fontos tényező ott, a hol a növény a nyári napsugár perzselő hatása és a kossava szárasztó befolyása elől menedéket keres. Azonkívül figyelembe veendő az, a mi minden nagyobb sík vidék orographiai sajátságával jár, hogy t. i. a csapadék legnagyobb része helyt marad, a talajba szivárog s így a növényzet hasznára válik, míg ellenben meredek lejtőjű szigethegységről a reá hulló csapadék tekintélyes része lefolyik s növényzetére nézve elvész. Ha még hozzá az illető szigethegység feltalaja sekély, akkor az száraz idő esetén a megelőzőleg akármilyen bőven hullott csapadék mellett is igen hamar kiszárad, a mi mélytalajú síkságon nem következik be olyan gyorsan, mert itt a megelőzőleg lehullott csapadék a mély talajban összegyűlt s mintegy tartalékba van helyezve ; tehát hosszabb szárazság esetén is a mély talajú síkságnak legalább mélyebb rétegeiben nincs nedvességhiány, minél fogva a mélyebb gyökerű vagy védettebb helyen álló növények, ha lombozatuk nagy szárazságot is kénytelen tűrni, gyökereikkel mindig elegendő nedvességet szíhatnak. Ezzel magyarázható egyébiránt az, hogy hasonló meteorologiai viszonyok mellett augusztus végén, szeptember elején a deliblati homokon a növényzet üdébb, mint a hozzá közel eső kopár verseczi hegyeken. Itt péld. az 1903. évben, az említett idő táján, az ott gyakori Centaureák nagy része az exponáltabb helyeken már pusztulásnak indult, tőtől elszáradt, míg ugyanakkor a deliblati homokon a rokon és azonos Centaurea-fajok szépen zöldeltek. A talajviszonyokról szólva, ismételhetjük s kiemelhetjük azt, hogy a roppant mélyre terjedő homok az évi csapadéknak úgyszólván minden cseppjét magába veszi. Ha a talaj az időjárás folytán legfelső rétegeiben ki is szárad a minimumig, azért a mély gyökerű növények a talaj mélyéből mégis elegendő nedvességet szíhatnak. Ha a homok számosabbnál számosabb növénynek kedvelt talajul szolgál, az részben onnan ered, hogy a növények benne roppant mélyre hatoló gyökeret ereszthetnek, a mi azokat a kiszáradás veszélyétől megmenti. Az Eryngium campestre gyökerét egy izben közel két méterig ástam ki, a hol azonban elszakadt s azért valódi hosszúságát nem állapíthattam meg, pedig ez alig két éves gyökéivolt. A Pteridium aquilinum rhizomái nagy mélységben kalandoznak szerte széjjel a homokban, azért e haraszt lombozata az alföldi nyári forróság idején sem szenved. Különben a deliblati homokon, úgy mint egész déli Temesmegyében ennek a harasztnak csak a lanuginózus válfaja fordul elő. A homok, sajátságos vízkapaczitása és kapillaritása követ-
A DELIBLATI HOMOK HARASZTJAI.
309
keztében, beárnyékolva és szárasztó széltől óva, sohasem szárad ki még a felületén sem. Csirázási szempontból igen fontos a homoknak nagyfokú teljes, és gyenge abszolút vizkapaczitása, melynél fogva a homok igen nagy mennyiségű vizet képes fölvenni, de a benne foglalt nedvességet ismét könnyen átbocsátja, úgy hogy a gyökérszőröknek homokban sokkal könnyebb a munkájuk, mint agyagban ; kisebb kapilláris erőt kell legyőzniük. A homok nagy víztartalma nedves idő esetén a csírázást könnyíti és gyorsaságát fokozza. Hiszen physiologiai, valamint kertészeti tapasztalatból tudjuk, hogy magvak csiráztatására a homok egyike a legjobb közegeknek s a gyökérszőrök benne a legszabályosabban fejlődnek ki. Igen nevezetes és némileg talán félreismert a homok hőmérsékleti viselkedése. Tudjuk, hogy a feltárt homok a nyári napsugaraktól felhevítve nag}7 mértékben felmelegedik ; a forró homok meg a fölötte lévő levegőrétegre hat melegítőleg és egyúttal szárasztólag. Azért rendkívül tikkasztó, bágyasztó a nyári napsugaraknak kitett futóhomok levegője is és csak igazi pusztai xerophyták teremnek rajta, úgy mint Tragus racemosus, Festuca vaginata, Tragopogon floccosus, Polygonum arenarium, Corispermum nitidum, stb. Máskülönben azonban a homok hővezető képessége igen gyenge, úgy hogy mind a talaj mélyén, mind a beárnyékolt helyeken a homok hőmérséke nem igen magasfokú, inkább hűvös, mint meleg. Minthogy a beárnyékolt homok nedves is szokott lenni, azért az nem xerophyták, hanem mesopliil növények helye. Az eddigieket összevetve, ki kell mondanunk azt, hogy a deliblati homokon tavaszszal és nyár kezdetén a beárnyékolt és védettebb helyeken a növények akadálytalanul csírázhatnak, megerősödhetnek, mély gyökeret ereszthetnek s azután a forró száraz időt veszély nélkül átélhetik. Az említett cserjevegetáczió kifejlődésére nézve világot vet az a körülmény, hogy a Juniperus vagy Piiinus Mahaleb árnyékában a róluk lehullott magvakból fejlődő csemeték száz számra n ő n e k ; ez a cserjevegetáczió lépésről-lépésre talán lassan, de biztosan terjed, mert a már nagyra nőtt növények az utódok fejlődését még árnyékvetésükkel is biztosítják, valamint a megtelepedő kisebb termetű mesopliil növényeknek, a harasztoknak is menedéket nyújtanak. A vázolt ökologiai viszonyok mellett érthető, hogy a deliblati homokon a buczkák északi oldalán s a laposabb helyeken, völgyekben, a fák és cserjék védelmében, mint a cserjeformáczió védett tagjai, olyan kisebb termetű növények teremnek, a melyek máskülönben Magyarországon, különösen délkeleti részein, csak nedvesebb, hűvösebb, magasan fekvő vidékek lakói. A Botrychium Lunaria főleg a fenyő- és törpe fenyőövben otthonos, a Scolopendrium officinarum a bükkövben tartózkodik legszívesebben. Hozzájuk hasonlóan oly virágos növények is teremnek a
310
D! B E R N Á T S K Y J E N Ő
deliblati homokon, a melyek egyébiránt az alföldszéli hegyek tölgyövében ritkaságszámba mennek s leginkább csak magasabb hegységeink bükk- és fenyőövében otthonosak; ilyen péld. a Thalictrum aquilegifolium, mely Fejértelep körül sűrű ezüsthársfaligetekben s azok szélén nem ritka ; ezt a növényt a deliblati homokról különben már W I E R Z B I C Z K I említi, máskülönben pedig a Nyírségről és Pestmegye alföldi részéből is ismerjük. A mi a deliblati homokon talált harasztoknak a talajhoz való egyéb viszonyait illeti, megjegyezhető, hogy a Botrychium Lunaria, Polypodium vulgare és Pteridium aquilinum más vidéken is a jobb minőségű, humuszos kvarczhomokot kedvelik. Még pedig a Pteridium aquilinum a magyar Alföld egyéb homokvidékein szintén otthonos, így nevezetesen a Nyírség délkeleti részén igen gyakori, de annak északi részében is előfordul. A Botrychium Lunaria és Polypodium vulgare pedig a keleti és északi tenger partvidékein, e tengerek homokszigetein is, némely helyen igen sűrűn teremnek ; utóbbit Swinemünde vidékén (északi Németország) jól kötött homokon, fenyvesben magam is nagy mennyiségben találtam. Ugyanitt a Pteridium aquilinum is előfordul. Valószínű, hogy a Scolopendrium officinarum és Ceterach officinarum, talán még a Polypodium vulgare és Botrychium Lunaria is a kedvező helyi körülmények mellett sem akadnának a deliblati homokon, ha az nem feküdne olyan közel a temesi és krassószörénymegyei hegységekhez. A deliblati homoktól alig 30— 40 kilométernyire már hegyi bükkösök, valamivel távolabb pedig fenyvesek vannak. A Scolopendrium officinarum már a közeli baziási hegyekben, a Ribisvölgyben, úgyszintén a lokvai út menti mellékvölgyekben igen gyakori, a hol a 250—350 m. magasságra leereszkedő bükkösök barna talaján az Aspidium angulare és Ruscus hypoglossum társaságában élénk zöld foltokban jelenik meg. Ép úgy mint a verseczi hegység legmagasabb csúcsára, úgy a deliblati homokra is innen származhatott el a Scolopendrium officinarum, szélvitte spórák útján. A Ceterach officinarum a Kazánszoros mészszikláin, az Ocu-bee völgyében, Szászkabányán s több közel eső ponton fordul elő ; az innen származó spóra a deliblati homok kedvező helyein könnyen kicsirázhatott, a nélkül azonban, hogy itt el is szaporodhatnék. A Polypodium vulgare, Asplenum Trichomanes és Pteridium aquilinum a baziási és verseczi szárazabb hegyeken is előfordulnak, még pedig az Asplenum Trichomanes az Alfölddel közvetlenül határos alacsonyabb hegyek szakadékaiban, szikláin is elég bőven terem. Világos, hogy a szélnek, mint közvetítő közegnek, e harasztfajok terjedésében, vándorlásában, elsőrangú szerep jut, és hogy a deliblati homok közelsége az említett hegységekhez, bevándorlásukat s letelepedésüket megkönnyítette; azért a Scolopendrium officinarum s még több faj, első sorban pedig a Ceterach
A DELIBLATI HOMOK HARASZTJAI.
311
offiicinaram a deliblati homokon bizonyos tekintetben esetlegességnek vehető. Végül pedig nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az említett harasztok a deliblati homoknak csak azon a részén találhatók, a mely még a kulturától érintetlenül, a természet eredeti állapotát mutatja. A homok talán a legérzékenyebb a külső erőszakos behatásokkal szemben s eredeti növényzete a kultura érintésére legtöbbet szenved. Az a. homok, a melyen az eke és kasza uralkodik, vagy a melyet minduntalan legelő állatok látogatnak, rendkívül sokat veszít, mert rajta könnyen a futóhomok lesz úrrá és ez aztán valósággal öli a növényzetet. A növényzet azután csak hosszas küzdelem, lépésről-lépésre hódíthatja vissza a kifújt vagy befújt területet. Hogy a deliblati homoknak még mai nap vannak olyan nehezen hozzáférhető, ősies növényzetben pompázó részei, azt, úgy hiszem, vízhiányának köszöni. A legújabb időben alapított szőlőtelepek intenzív fejlődésének főakadálya szintén a vízhiány, mely a gazda vállalkozási kedvét lelohasztja ; nem fejlődhetik ott jó gazdálkodás, a hol még a házi állatok számára szükséges ivóvizet is egy-két kilométernyiről hordóban kell hozni. Az 50 méternél is mélyebbre terjedő homok a növényzet gyökereire nézve ugyan állandó, soha ki nem fakadó nedvességforrásul szolgál, de a benne ásott kútban, ha csak nem rendkívül mély, nem gyűl össze víz. Ennek tudható be, hogy a deliblati homok középponti, a kerületétől — a hol az agyagos talajban ivóvízben soha sincs hiány — legtávolabb fekvő részeiben, a kulturának még nem sikerült tért hódítani. A növényzet embertől, legelő állattól bántatlanul hosszú évek során át folytathatta küzdelmét legnagyobb ellenségével, a futóhomokkal ; eredményei ennek a küzdelemnek a már századok, talán évezredek óta fennálló gyönyörübbnél-gyönyörübb ligetek, berkek, cserjések. Itt a Ouercus pedunculata és Tilia tomentosa valóságos óriásai teremnek, melyek sokszor tiszta állományokban fordulnak elő és igazi erdővegetácziót alkotnak ; közelükben találhatók azok a ritka fajok, mint péld. Thesium elegáns, Allium flavescens, Thcilictmm aquilegifolium, mohok és harasztok, melyekre a deliblati homok kerületi részeiben épen nem, vagy csak nagyon elvétve akadunk. Akárhonnan közeledjünk a deliblati homok közepe felé, először mindig a legsivárabb, futóhomokos, silánvnövényzetű, többnyire fátlan helyekre érünk, azután későbben nagyobb nyárfaligetek s elszórtan borókacserjék, Crataegus monogrjna és Bcrberis vulgaris is találkoznak, s csak hosszasabb vándorlás után érhetjük el a legkedvesebb, legszebb helyeket, a hol legalább a buczkáknak északi oldalán mesophyta-növényzet uralkodik. Ismételt kirándulásaimon majd Limáról, majd Károlyfalváról. Alibunárról, Eomán-Petréről. Mramorákról és Dubováczról igyekeztem a deliblati homokba ; bő alkalmam volt tehát meggyőződni arról, hogy a
312
DL BERNÁTSKY JENŐ
deliblati homokon a vázolt értelemben egy külső, a kultura befolyásainak leginkább alárendelt s azért természetes növényzetében legtöbbet szenvedett kerületi övet, azután egy átmeneti övei s végül a kulturától legtávolabb eső. növényzetében legeredetibb s legérintetlenebb czentrális részt lehet megkülönböztetni. A harasztok az egy Pteridium aquilinum-on kívül mind a legczentrálisabb részen fordulnak elő. Még pedig a Polypodium vulgare és Asplenum Trichomanes, különösen pedig a Scolopendrium officinarum és Ceteraeh officinarum úgyszólván csak egy-két pontról ismeretesek ; a Botrychium Lunaria már gyakoribb, Fejérteleptől a «Czrni vrh» tájáig szinte mindenütt található, a Pteridium aquilinum pedig itt-ott még szárazabb helyeken is akad. Hogy ha a magyar Alföld egyik-másik vidékén olykor újabb, meglepő adatokra bukkanunk, a melyek az Alföld növényzetére vonatkozó eddigi nézetünkkel nem vágnak össze — mint péld. az említett harasztok a deliblati homokon — akkor mindezekből azt a tanulságot kell levonnunk, hogy az Alföldet még nem ismerjük eléggé jól. Az Alföldet általán rosszabbnak kiáltották ki. mint a milyen a valóságban. Igaz, hogy K E R N E K . majd B O R B Á S , S I M O N K A I , H O L L Ó S és mások a magyar Alföld flórájának részletes ismertetése terén sokat működtek. De egyrészt az Alföldön honos fajok megállapítása dolgában, másrészt azoknak elterjedésére vonatkozólag az Alföld különböző vidékein még sok kiaknázni való van. Jellemző e tekintetben K A L C H B R E N N E R ismert véleménye, hogy az Alföldön változatos gombaflóra nem lehet, hogy itt csak ephemer életű Coprinus-ok teremhetnek ; ezt H O L L Ó S alapos kutatásaival teljesen megczáfolta s ezek alapján immár tudjuk, hogy a magyar Alföld péld. még földalatti gombákban sem oly nagyon szegény. Némely növényfajt meg tömeges előfordulása mellett sem sikerül megtalálni. így péld. a Sedum ccespitosum ( C A V . ) előfordulását a magyar Alföldön csak 1881-ben konstatálhatta S I M O N K A I (S. desert i-hun gar ici néven), még pedig csak épen Aradmegye szikesein. Azóta ugyanezt a fajt mind Temesmegye (Versecz), mind Csongrádmegye (Hódmezővásárhely) szikesein nagy mennyiségben találtam, a miből kiderül. hogy ez a faj Alföldünk nagy részén, különösen délkeleten, általánosan el van terjedve. Hogy eddig kikerülte figyelmünket, az annak tulajdonítható, hogy igen rövid életű s apró, alig 5—8 cm. magas növényke. Úgy látszik, hogy a földfeletti szerveivel igen gyorsan fejlődő Botrychium Lunaria szintén azért maradt oly sokáig felfedezetlenül a deliblati homokon. mert a nyár végén és őszszel már nem látható. Én magam őszkor is megfordultam ugyanazokon a helyeken, a hol Botrychium Lunaria junius és julius hónapokban százával terem, de akkor nyomát sem láttam. Még számos más példát említhetnék annak a bizonyságára, hogy a magyar Alföldön még mindig sok kutatni való van; még az annyira lenézett
A DELIBLATI HOMOK HARASZTJAI.
313
akáczosokba is érdemes ellátogatni, mert hogy egyebet ne is mondjak, a Crocus reticulatus a tölgyesekből könnyen átvándorol az akáczosokba és a legszebb Geaster-iajok, mint H O L L Ó S óta tudjuk, az alföldi akáczosokban teremnek. Mindez arra buzdítson bennünket, hogy az Alföld flórájának megismerése czéljából a nehezen hozzáférhető, kevéssé átkutatott vidékeket újból és újból járjuk be s kirándulásainkat lehetőleg úgy intézzük. hogy az év különböző szakaiban, ne csak a szokásos szünidőkben, nyár közepén, hanem hol korán kikeletkor, akár márcziusban, hol meg késő Őszszel is látogassunk el még az ismertebb vidékekre is. *
Im Dezember 1903 wurde mir von befreundeter Seite ein wohlausgebildetes, mehrjähriges, fertiles Exemplar von Scolopendrium officinarum aus dem Deliblater (Grebenaczer) Sand (im südöstlichen Theil des ungarischen Tieflandes) zugesandt. Dieser für das ganze ungarische Tiefland neue Fund ist von nicht unbedeutender Wichtigkeit, indem das Vorkommen eines mesophilen Farnes wie Scolopendrium im ungarischen Tiefland, speziell in dem wegen seiner grossartigen xerophilen Flugsandflora berühmten Deliblater Sande, mit der allgemein verbreiteten Anschauung über die Vegetationsverhältnisse des ungarischen Tieflandes schwer in Einklang zu bringen ist. Wie aber jede Naturerscheinung ihre Erklärung hat. so auch diese. Bevor ich auf die Ursachen hinweise, die das Vorkommen des genannten Farnes — sowie auch anderer noch zu erwähnender Farnkräuter — im Deliblater Sand erklärlich erscheinen lassen, möchte ich erst die vom Deliblater Sand bisher bekannt gewordenen sämmtlichen Farne erwähnen. Auf Grund der einschlägigen Literatur muss man Pteridium aquilinum var. lanuginosum als einen ziemlich häufigen F a r n des Deliblater Sandes annehmen. ( B O R B Á S , A magyar homokpuszták növényvilága.) Auch Asplenum Trichomanes ist schon vom Deliblater Sand genannt worden. In neuester Zeit, in den Jahren 1901 und 1902, konnte ich in den zentralsten, schwer zugänglichen Theilen des Deliblater Sandes ausser den bereits erwähnten zwei Arten, auch das Vorkommen von Botrychium Lunaria, Poly podium vulgare und Ceterach officinarum feststellen. Das eingtisammelte Material liegt in der Botanischen Abtheilung des Ungarischen National-Museums vor. Auf Aspidium Thelypteris, von B O R B Á S fűiden südlichen, etwas moorigen Theil des Deliblater Sandes angegeben, bin ich nicht gestossen. Nebst Pteridium kommt im Deliblater Sand Botrychium Lunaria am häufigsten vor. Von Fejértelep bis zur «czrni vrh» benannten Dünenkette findet man die Pflanze überall, wo die ursprüngliche Wachholder-
314
DS J.
BERNÁTSKY
vegetation vorherrscht. Wiederholt fand ich sie in Gemeinschaft mit Cephalanthera rubra, in den Dünenthälern oder auf der Nordseite derselben, zumeist auf blossem, von den abgefallenen Wacliholdernadeln und Pappellaub braunem, mit wenig Moos bewachsenem Sande. Besonders zahlreich erscheint sie dort, wo der Wachholder ein undurchdringliches, an die Knieholzformation der Alpen erinnerndes, niederes Strauchwerk bildet, wo auch Asplenum Trichomanes, seltener Polypodium vulgare und nur ganz ausnahmsweise auch Ceterach zu finden sind. An den betreffenden Standorten findet sich eine reiche Baum- und Strauchvegetation entwickelt. Die schönsten and dichten Schatten spendenden Haine werden von Tilia tornentosa gebildet. Zu ihr gesellt sich fast immer Quercus pedunculata. Um diese meist sehr schön entwickelten Gruppen starker und hoher Bäume sammeln sich kleinere Bäume und höhere oder niedere Sträucher, wie Prunus Mahaleb, Rhus Cotinus (Cotinus Coggygria) mit var. arenaria W I E R Z B . , Populus tremula, Rhamnus Cathartica, Rh. tinctoria, Rh. Frangula, Crataegus monogyna, Ligustrum vulgare, Cornus sanguinea, Viburnum Lantana, Evonymus europaea, Evonymus verrucosa, Lonicera Xylosteum, Cytisus und Genista, auch Clematis Vitaiba windet sich auf die kleineren Bäume. Den Vorrang behauptet aber meist Juniperus communis und wo der Boden mager ist, der Wind schädigend einwirkt und auch Kultureingriffe kein ungestörtes Emporkommen der Vegetation zulassen, wird vor allem Populus nigra gemein. Mitten in dieser, von der Kultur noch wenig berührten Baumund Strauchvegetation in den zentralen Theilen des Deliblater Sandes finden sich die erwähnten, für eine echte Steppenformation (mit Ausnahme von Pteridium) durchaus unmöglichen Farne. Die maassgebenden Faktoren sind folgende : 1. Die meteorologischen Verhältnisse. Vor allen hat man vor Augen zu halten, dass die jährliche Begenmenge im südöstlichen Theile des ungarischen Tieflandes, somit auch im Deliblater Sand, etwas mehr beträgt als in einem beträchtlichen übiigen Theil desselben, und zwar in Anlehnung an die nachbarlichen Gebirgsgegenden des Temeser, KrassöSzörényer und Arader Komitates beläuft sie sich auf 600—700 mm. und beträgt in der Begel mehr als 650 mm. Somit kommt sich unser Gebiet in Bezug auf jährliche Begenmenge besser zu stehen, als z. B. das gar nicht mehr zum ungarischen Tiefland gehörende Komitat Fejér oder einige Punkte des mittlem Siebenbürgens, indem die jährliche Begenmenge dieser Gegenden, sowie die des grössten Theil des ungarischen Tieflandes zwischen -500 und 600 mm. beträgt. Eine jährliche Begenmenge von 600—700, selbst auch von 500—600 mm. ist für einen grossen Theil Mitteleuropas Begel. In echten Steppengegenden bleibt dieselbe in der Begel
DIE
FARNE DES DELIBLATER
SANDES.
315
u n t e r 500 mm. Solche Gegenden linden wir schon im rumänischen Tiefland. in grosser Ausdehnung aber erst nördlich vom schwarzen Meer und d a n n beim Kaspischen See, wo die jährliche Regenmenge auch u n t e r 400 und unter 300 mm. sinkt. (Siehe : die Regenkarten in P E T E R M A N N ' S Mittheilungen 1003 und 1901 2. ferner die Regenkarte für Ungarn von 0 . R A U M im Magy. Mérnök- és Epitész-Egylet Közlönye XXXII.) Die Yertheilung der an und f ü r sich also durchaus nicht geringen Regenmenge ist im Deliblater Sand eine sehr glückliche, indem gerade zur Zeit der intensivsten Entwicklung der Vegetationsorgane, d. i. gegen Ende des F r ü h l i n g s und Anfangs Sommer die grösste Regenmenge fällt, u. zw. sind im Mai sowie im J u n i 8 0 — 9 0 mm., nach den genauen Rechn u n g e n F. K Ö V E S S I ' S im Mai 8 7 ' 8 , im J u n i 8 7 - 4 , also mehr als 8 5 mm. zu verzeichnen. Dazu kommt noch, dass der den W i n t e r über gefallene Schnee in der an Niederschlägen zwar armen, aber sonst etwas feuchten Vorfrühlingszeit den Boden wohl durchnässt hat, so dass die 60—Gl mm. Regenmenge im April durchaus genügt. Nach F. K Ö V E S S I ergeben sich auf Grund der meteorologischen Daten von 1 8 8 1 — 1 8 9 8 für Deliblat und von 1 8 7 1 — 1 9 0 0 f ü r Szeged (im zentralsten Tiefland) folgende Durchschnittszahlen für die jährliche Begenmenge und die Vertheilung derselben : Jan. Febr. März Apr. Deliblat _ Szeged _
Mai Juni
Juli Aug. Sept. Okt. Nov. Dec. Summa
32-6 30-3 51-9 60-9 87-8 87-4 62-4 50-2 57-9 75-2 55-1 4S-9 660-7 32-3 24-9 33-5 51-4 69-5 69-9 58-7 46-0 44-2 54-0 41-9 38-9 564-8
Somit ist vom Beginn der Vegetation bis Mitte Sommer kein Mangel an Feuchtigkeit. Ich weiss es auch aus eigener, wiederholter Erfahrung, dass man im J u n i und Anfangs Juli im Deliblater Sand m e h r Begen ausgesetzt ist, als wie m a n es gerade wünscht, indem besonders in den interessantesten Partieen das bald kniehohe, bald über den Gürtel reichende dichte Gras, wenn es einmal gut durchnässt ist, das Vordringen eines Fussgängers ausserordentlich erschwert. Nun ist aber f ü r eine üppige Entwicklung der Vegetation, namentlich der vegetativen Organe, f ü r die Keimung, Wurzelfassung. Heranwachsung, E r s t a r k u n g vieler Pflanzen gerade die Zeit vom F r ü h l i n g bis Mitte Sommer die wichtigste. Jene gewisse Trockenzeit des ungarischen Tieflandes, die auch im Deliblater Sand und selbst in dem benachbarten niederen Gebirge scharf hervortritt, fällt in die Monate August u n d September. Die monatliche Begenmenge beträgt n u r m e h r etwa 50 mm., sie genügt aber lange nicht um der heissen Sonne, dem trockenen Winde, dem oberflächlich austrocknenden und
316
DS J. BERNÁTSKY
erhitzten Boden und der trocknen Luft das Gleichgewicht zu halten umsomehr, da die Niederschläge meist in rasch vorübergehenden Regenschauern fallen, ohne nachhältigen Eindruck zu üben. Diejenigen Pflanzen aber, die in der vorhergehenden Vegetationsperiode genügend erstarkten und tiefe Wurzel fassten, halten die Trockenzeit des Hochsommers dennoch aus und können im Herbst noch frische Triebe anlegen, besonders wenn sie auch einen gegen die trocknenden Einflüsse etwas geschützten Standort inne haben. Manche Pflanzen finden zudem in der Periode bis zum Hochsommer Zeit entweder ganz oder zum mindesten mit ihren oberirdischen, zarten Organen ihre Entwicklung abzuscliliessen und so k o m m t für dieselben die Trockenheit des Hochsommers gar nicht in Betracht. Von den herrschenden Winden ist im Deliblater Sand der südöstliche, warme und sehr trockene, Kossava genannte Wind der wichtigste. Er fügt der Vegetation grossen Schaden an, direkt als auch indirekt (Flugsandbildung), doch wird er blos auf den südlichen und östlichen Dünenlehnen sowie auf den Dünenhöhen besonders fühlbar, dagegen die Pflanzen von niederem Wuchs in den Dünenthälern und auf der NordWestseite namentlich unter dem schützenden Dache der Bäume und dichten Sträucher von ihm weniger zu leiden haben. Dazu k o m m t auch, dass die Nord- und Westseite der Hügeln den schnee- und regenbringenden Nordwinden direkt ausgesetzt ist, so dass der Boden hierselbst einestheils gegen den trockenen Wind geschützt, anderntheils besser durchnässt wird. Rechnet m a n noch dazu die natürliche Vertheilung von Schatten und Licht auf der Nord- und auf der Südseite, so ersieht m a n dass eine ganze Verkettung klimatologiscker Faktoren dahinwirkt, auf der Süd- und Ostseite der Dünen oder Hügel eine mehr xerophile, auf der Nord- und Westseite eine m e h r mesophile Vegetation hervorzurufen. Nur ganz nebenbei sei bemerkt, dass die Temperaturverhältnisse schon von Mitte März, zum mindesten von Anfang April eine rege Entfaltung von Blätter und Bliithen gestatten. Die gefürchteten Fröste im F r ü h j a h r vermögen der intensiv fortschreitenden Entwicklung der Gesammtvegetation wenig Einhalt zu bieten. 2. Bezüglich der orograpliischen Verhältnisse ist zu bemerken, dass der Deliblater Sand keine glatte Ebene bildet, sondern dass darauf, wie dies schon erwähnt wurde, nicht unansehnliche Erhöhuugen, Dünen oder Hügel überall vorkommen. Ausserhalb des Deliblater Sandes liegt die Ebene etwa 90—100 m/s. in., wogegen mehrere Dünen des Sandes eine absolute H ö h e von 170—190 m. erreichen. Die wegen der daselbst vorkommenden F a r n e wichtige Kette des «Czrni vrh» ist 191 m. hoch. Diesen Bildungen von Hügel und Thal ist n u n deswegen eine Wichtigkeit beizumessen, weil,
D I E FARNE DES DELIBLATER SANDES.
317
wie aus Obigem hervorgeht, erst dadurch günstige Standorte für mesophile krautartige Pflanzen, wie für die genannten Farne, geboten werden. Ferner ist darauf zu achten, dass im Deliblater Sand wie in jedem im grossen und ganzen eben liegenden Gebiet die sämmtlicho Niederschlagsmenge dem Boden und somit der Vegetation zugute kommt, wogegen isolirte Gebirge mit steilen Anhöhen einen nicht unbeträchtlichen Theil der Niederschlagsmenge verlieren, weil das Wasser raschen Abfluss findet, ohne, wie in der Ebene, mit langsamem Abfluss, allmählig in den Boden zu sickern. Bei eintretender Trockenzeit fungirt der tiefe Boden der Ebene gleichsam als Beservoir, aus dem die tiefgedrungenen Wurzeln die seit den niederschlagsreichen Perioden angesammelte Feuchtigkeit aufsaugen und so die Pflanze mit Wasser zu versorgen imstande sind, wenn auch die Luft selbst oder die obersten Bodenschichten trocken sind. Demzufolge ist zwischen der Vegetation des Deliblater Sandes und der der benachbarten, gleichen meteorologischen Verhältnissen ausgesetzten Verseczer Berge, im Spätsommer, Ende August und im September, ein augenfälliger Unterschied wahrzunehmen, indem die Grasvegetation der offenen Gelände hier bedeutend ärmer, trockener, schon abgestorben ist, während im Deliblater Sand die Grasvegetation den Einfluss der Bodendürre in einem bedeutend geringeren Grade erkennen lässt. Damit kommen wir auf den Boden an und für sich zu sprechen. 3. Der Boden nimmt im Deliblater Sand — wie es nochmals wiederholt s e i — j e d e n Tropfen Niederschlag in sich a u f ; so geht wenigstens für tiefwurzelnde Pflanzen kein Tropfen Niederschlag verloren, und zur Zeit der Trockenheit, wenn auch die obersten Bodenschichten von der Sonne erhitzt und durchtrocknet werden, findet sich in der Tiefe des Bodens immer eine gewisse Menge Feuchtigkeit enthalten. Besonders das Bhizom von Pteridium aquilinum ist tief im Sande vergraben, weswegen die Pflanze auch niemals an Trockenheit zu leiden hat. Ferner ist zu bemerken, dass der Sand an beschatteten und vom Winde geschützten Stellen auch oberflächlich immer feucht anzufühlen ist, was u. a. wegen der Keimung der Samen oder Sporen seine besondere Wichtigkeit hat. Auch die Temperaturverhältnisse des Sandbodens sind zu berücksichtigen. Der offene, dem direkten Einfluss der Sonnenstrahlen ausgesetzte Flugsand erwärmt oder vielmehr erhitzt sich bekanntlich an seiner Oberfläche in hohem Maasse und dadurch wird auch wieder die Luft auf dem Flugsande äusserst trocken und heiss. Dies hat zur- Folge, dass auf dem Flugsand nur typische Xerophyten, wie Tragus racemosus, Festuca vaginata, Tragopogon floccosus, Polygonum arenarium, Corispermum nitidum etc. sich behaupten können. Andererseits aber ist die Wärmeleitung
318
DS J.
BERNÁTSKY
des Sandes eine geringe, weswegen sowohl in der Tiefe des Sandes als an beschatteten und zudem feuchten Stellen die Temperatur des Sandes auch oberflächlich keine so hohe ist, als dass keine Mesophyten aufkommen könnten. Alldem zufolge sammelt sich an beschatteten und vom Wind geschützten, tieferliegenden feuchten Stellen bald etwas Moos zwischen dem abgefallenen Laube der Bäume und Sträucher an, in dem Eigenschatten der letzteren sieht man namentlich Juniperus und Prunus Mahdleb häufig aufkeimen und so entstehen hier Standorte ganz geeignet auch solche Farne emporspriessen zu lassen, die in Süd-Ungarn sonst mehr in der Buchen- und Fichtenregion, als in der Eichenregion zuhause sind. Botrychium Lunaria hält sich nämlich in Ungarn, besonders in Süd-Ungarn nur an die Hochregionen der Gebirge und Scolopendrium officinarum lässt sich nicht tiefer herab als bis zur untern Grenze der Buchenregion, ganz ähnlich wie von Phanerogamen Thalictrum aquilegifolium, die ebenfalls im Deliblater Sande zu finden ist, in den Gebirgen aber die tiefen, trockenen Begionen meidet. Ich glaube dies sind prägnante Fälle für den bekannten Satz, dass mesophilen Pflanzen in trockeneren, namentlich tieferen Gegenden der geeignetere Boden das zu ersetzen vermag, was ihnen in feuchteren, besonders höheren Gegenden durch die entsprechendere Atmosphäre geboten wird. Was Botrychium Lunaria und Polypodium vulgare anbelangt, so ist es bekannt, dass dieselben auch anderswo, z. B. an der Ost- und Nordsee gerne auf Sand vorkommen, dass ihnen also Quarzsand sehr zuträglich sein muss. Auch Scolopendrium und Pteridium bevorzugen quarzige Urgesteine und deren psammitische Yerwitterungsprodukte. 4. Trotz dem und allem wären Scolopendrium, Ceterach, Polypodium und Botrychium Lunaria im Deliblater Sande schwerlich zu finden, wenn ihre Spuren nicht einen so nahen Weg gehabt hätten, um von den benachbarten Gebirgen her wiederholt angeweht zu werden. Dreissig bis vierzig Kilometer weit vom Deliblater Sand finden sich schon Buchenwälder, etwas weiter entfernt auch Fichtenwälder. Scolopendrium officinarum ist in den nahen Baziáser Bergen, im Bibis-Thal, sowie um den Lokwaer Weg herum durchaus nicht selten. Ceterach ofßcinarum ist in den Kalkbergen des südlichen Krassó-Szörényer Komitates überall anzutreffen. Polypodium vulgare, Asplenum Trichomanes, Pteridium aquilinum kommen sowohl auf den Báziáser Bergen, als auch im Yerseczer Gebirge vor, Asplenum Trichomanes auch auf den k a h l e m Berglehnen. 5. Schliesslich ist noch des Umstandes zu gedenken, dass die errwähnten Farne im Deliblater Sand nur dort anzutreffen sind, wo die Vegetation von der menschlichen Kultur bisher sehr wenig angetastet
D I E F A R N E D E S DELLBLATER
SANDES.
319
war und so eine natürliche, von kulturellen Eingriffen ungehemmte Entwicklung durchlaufen konnte. Der Sand ist gegen kulturelle Eingriffe äusserst empfindlich und seine natürliche Vegetation leidet ungemein durch äussere gewalttätige Eingriffe, weil der Sandboden, einmal der natürlichen, schützenden Pflanzendecke, wenn auch n u r an einzelnen Punkten. beraubt, bald zum Spiel des Windes wird, und entsteht offener Flugsand, so gehen die mesopliilen Elemente der Vegetation zu Grunde und xerophile Arten breiten sich aus. Die Farne kommen hauptsächlich im zentralsten Theile des Deliblater Sandes vor. Derselbe unterscheidet sich in seiner Vegetation von den übrigen Theilen desselben dadurch, dass er von der Kultur am meisten verschont blieb. Dies hat seinen Grund im Wassermangel. Im Deliblater Sande fehlt es überall an trinkbarem Wasser und die wenigen, sehr tief gegrabenen oder gebohrten Brunnen decken den Bedarf an Wasser bei weitem nicht. Der ausserordentlich tiefgründige Sandboden birgt allerdings immerwährende Feuchtigkeit in sich, aber Quellen können sich keine ansammeln. Dagegen ist rings um den Deliblater Sand wegen des vorhandenen Lehmbodens Trinkwasser überall leicht zu erreichen. Infolgedessen finden wir auch rings um den Deliblater Sand Ortschaften, deren Bevölkerung intensive Landwirthschaft betreibt. Die Bandzone des Sandgebietes, die also den Ortschaften am nächsten liegt, wurde auch kulturell am meisten beeintiusst und ausgebeutet. Dieselbe weist deswegen auch die dürftigsten natürlichsten Formationen auf, sie ist fast durchwegs baumlos, die Landschaft öde. Eine folgende Ubergangszone, deren natürliche Vegetation unter den Eingriffen der menschlichen Kultur schon weniger zu leiden hatte, weist schon eine reichere natürliche Flora auf und namentlich sind auch Bäume und grössere Sträucher vorhanden, doch blos leicht wandernde Arten, die auch dem loseren Sand gewachsen sind und von Weidethieren wenig leiden, vor allem Populus nigra, dann Crataegus monogyna, Berberis vulgaris, auch Juniperus communis und Populus alba. Der zentrale, der Kultur am weitesten entrückte Theil. wo der in neuester Zeit angesiedelte Colonist das Trinkwasser für seine Hausthiere kilometerweit herbeiführen muss, weist die üppigste Vegetation auf und hier findet man noch die eingangs erwähnten herrlichen Eichenund Silberlindenhaine, sowie die dichten, den schönsten mesopliilen Gewächsen Schutz bietenden Gruppen verschiedener Sträucher vor. Hier konnten sich auch Farne erhalten und ihre von den nahen Gebirgen herübergewehte Sporen ungehindert auskeimen und heranwachsen.