SÁRVÁRI HÍRLAP SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
XXV. ÉVFOLYAM 4. SZÁM
2013. FEBRUÁR 22.
A jövőben is elkötelezetten a minőségi kultúra iránt
Interjú Kondor Jánossal, a művelődési központ igazgatójával és a 2013. évi városi programok • 10-11. oldal
Idén is stabil a város költségvetése
Kondora István elmondta, hogy 2,7 milliárd forint az idei költségvetés főösszege
Felszólaló nem volt február 14-én a 2013. évi költségvetéssel kapcsolatos közmeghallgatáson, ahol Kondora István polgármester adott tájékoztatást a múlt évi eredményekről és az idei év terveiről, majd a testületi ülésen elfogadták az idei
büdzsét. A polgármester a tavalyi évet értékelve elmondta, hogy biztonságosan és stabilan gazdálkodott 2012-ben a város, hiteleinek törlesztését határidőre teljesítette. Tavaly több intézmény is – tűzoltóság, kórház, iskolák – állami fenntar-
Sárvár is népszerűsíti a magyar borokat
Évente két-háromszáz magyar településen tartanak „város bora” választást. A diplomáciai tárgyalásokon, a gazdasági megbeszéléseken és a turisztika fellendítésében is segítségünkre lehet egy-egy jól kiválasztott magyar bor – nyilatkozta Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere a boraszportal. hu hírportálnak. Február 2-án mutatták be „Sárvár borát”, amely idén a vaskeresztesi Garger Pincészet 2009-es kékfrankosa lett. Az alpolgármester szerint az osztrák–magyar együttműködésben készülő bor reklámozása hozzájárulhat ahhoz, hogy az évente több mint négyszázezer vendégéjszakát magáénak mondható településen több turista legyen.
tásba került, és harminc év után Sárvár visszanyerte járási székhely rangját. Kiemelte továbbá, hogy az önkormányzat feladata a jövőben is az iskolák állagának megóvása az intézmények működtetőjeként. Folytatás a 4. oldalon
Ünnep a sárvári múzeumban Sárvár új intézménye, a Nádasdy Ferenc Múzeum a február 5-én megnyílt felújított állandó kiállításával ünnepelte a megyétől való függetlenségét és adta birtokba kiállítótermeit a közönségnek. Gróf László Carta Hungarica térképgyűjtemény-kiállítását Kondora István polgármester nyitotta meg. Takács Zoltán Bálint intézményigazgató köszöntője és a nemzeti színű szalag átvágása után Kondora István üdvözölte a megnyitón megjelenteket. Ünnepi beszédében elmondta, hogy az átvágott nemzeti színű szalag most már fizikailag is jelképezi, hogy hosszú évtizedek egyeztetése után a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum újra Sárvár Város Önkormányzatának intézményei között köszönthető. A január elsejével megvalósuló fenntartóváltásnak első nagyon fontos fordulópontja 1978ban volt, amikor a várat felújították. Már ekkor az volt a cél, hogy legyen egy intézmény a Nádasdy-vár. A múzeumnak több funkcionális megfogalmazása van: elsősorban értéktár, amely megtestesíti múltunkat. Kincstár, amely megfogható, de szellemi érték is egyben. Szellemi műhely, amely a látogatóknak a múzeumról örök értékű üzenettel szolgál. Folytatás a 9. oldalon
Elkezdődött a „Mozdulj Sárvár!”
Február 14-én elindult a „Mozdulj Sárvár!” egészséges életmódot népszerűsítő idei programsorozata. Az első megmozdulásnak a városi könyvtár adott helyet, ahol a „Mozdulj fejben!” 2013-as előadásai közül a bikiniszezon előtti alakformálásról és a táplálék-kiegészítőkről, az egészséges táplálkozásról volt szó. Haraszti Zsolt testnevelő tanár „Van-e rövid út, van-e csodaszer, van-e csodagyógyszer? Ne hagyjuk magunkat becsapni!” című előadásával rávilágított arra, hogy sokan összekeverik az alakformálást és a fogyást. Folytatás a 13. oldalon
2
SÁRVÁRI
2013. február 22.
HÍRLAP
Fontos a folyamatos kapcsolattartás a lakossággal Három helyszínen is várta a lakosságot Varga Jenő önkormányzati képviselő városrészi tanácskozásra, a Szatmár utcai Óvoda mellett Lánkapusztán és a Hegyközségben is tartott lakossági fórumot a polgármester és az alpolgármester részvételével. Január 28-án a Szatmár utcai Óvodában számos érdeklődő gyűlt össze Varga Jenő önkormányzati képviselő fórumán, amelyen Kondora István polgármester és Máhr Tivadar alpolgármester is válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Január 29-én Lánkapusztán, január 30án pedig a Hegyközségben várta további fórumokra a lakosságot a 8. számú választókerület képviselője. Varga Jenő hangsúlyozta, azért jelölnek ki évről évre három helyszínt, mivel a körzete nagy területű és szeretnének helybe menni minden polgárhoz. – Mivel elég nagy a választókörzetem három részre kell bontani a felmerülő problémákat is. A cukorgyári és Alkotmány úti
részen az utak és járdák felújításával kapcsolatban fogalmaztak meg kéréseket az ott élők, az Alkotmány úti garázssoron is sok
az itt élők, ezek kihelyezéséről már döntött is a testület. Lánkapusztán a vasútállomás felől bejövő úttest felújítását, e mellett egy nyárfa
Jó hangulatú beszélgetések zajlottak a lakossági fórumokon
probléma adódik a terület rendben tartásával kapcsolatban, most éppen a felfagyás okoz gondot. A Hegyközségben végre megvalósulhat – talán két részletben – a szennyvízcsatorna kiépítése, kértek még két közvilágítási lámpatestet is
eltávolítását kérték, és egy alkonykapcsolós lámpatesthez kábelt építünk ki. Nyugodt hangulatú beszélgetések zajlottak mindhárom fórumon, polgármester úrral és alpolgármester úrral igyekeztünk minden kérdésre választ adni, és
azon dolgozunk, hogy a felvetett problémák valóban megoldásra is kerüljenek – mondta el Varga Jenő képviselő. A Hegyközség területét érintő szennyvízcsatorna-beruházás tervei már elkészültek, jelenleg az engedélyeztetési eljárás folyik. Ezzel a projekttel szinte 100%-ossá válik a csatorna kiépítettsége Sárváron, hiszen a tavalyi esztendőben is két újabb terület bekötése történt meg a szennyvízhálózatba. Varga Jenő képviselő nemcsak fórumokon találkozik a választópolgárokkal, napi kapcsolatban is van velük, így jól ismeri mindennapi gondjaikat és véleményüket. Mint mondja, elégedettek a polgárok az önkormányzat munkájával, és nagyra értékelik, hogy az önkormányzat mindenki kérését megvizsgálja, és lehetőség szerint igyekszik meg is oldani azt. A lakosság által kért út- és járdajavítások, az új lámpatestek kihelyezése a tavaszi időjárás beköszöntével kezdetét veszi. -fr-
Napirenden az utak, járdák és a temető Papp József, az 1-es számú választókörzet képviselője február 4-én hívta fórumra a rábasömjéni városrész lakóit, akik főként az utak és járdák állapotával kapcsolatban tettek fel kérdéseket. – Rábasömjénben idén viszonylag kevesebben vettek részt a városrészi tanácskozáson, mint korábban, talán az időjárás miatt, vagy az optimista variáció szerint, talán mert kevesebb megoldásra váró probléma van. A hangulat jó volt, polgármester úrral igyekeztünk minden kérdésre választ adni – tudtuk meg Papp Józseftől. Az 1-es számú körzet képviselője elmondta, hogy Rábasömjénben is lesz idén járdaépítés, a Taravis előtt új járdát épít az önkormányzat, itt korábban ugyanis nem volt. Az útjavításokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a Mátyás király utcának és az Eszti utcának nem volt megfelelő a helyreállítása a csatornázás után, ezért most a hóolvadást követően ezeken a területeken is megvizsgálják, hogy
milyen pótlólagos munkákat kell elvégeztetni. – Őszintén elmondtuk a rábasömjénieknek, hogy belátható időn belül a két városrész között kerékpárutat nem tudunk építeni, ez ugyanis több millió forintba kerülne. A polgármester úr már tárgyalt a közútkezelővel, és csak úgy járulnának hozzá, hogy az elkerülő út alatt alagútszerűen kellene átvinni a kerékpárutat, másrészt kisajátításokra is szükség lenne, mert önkormányzati terület ezen a részen nem áll rendelkezésre. Sokkal megvalósíthatóbb lesz a helyi járatú buszközlekedés elindítása, amely rendszeres járatokkal a gyermekeket és felnőtteket is el tudja szállítani az iskolába, munkahelyre, vásárolni. Kérték a sömjéniek, hogy az Eszti úton is legyen közvilágítás, kihelyeztetett az önkormányzat két napelemes lámpát, amelyek többszöri javítás ellenére sem működnek, most folyamatban van az Eszti úton a gyalogjárda felőli útszakaszon két lámpa elhelyezése.
Papp József kiemelte még, hogy a szennyvízcsatorna-rendszerre nagyon sokan rácsatlakoztak, szinte mindenki, hiszen a talajterhelési díj nagyon sokba kerülne. Jelenleg folyik a beruházás elszámolása, és benyújtásra kerül a támogatási intenzitás utólagos növelésére egy pályázat is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akár 70 millió forinttal is csökkenthető sikeres pályázat esetén az önrész, például az elnyert pénz a beruházáshoz felvett hitel törlesztésére is fordítható. A fórumon a rábasömjéni temetővel kapcsolatban is több kérdést tettek fel a jelenlévők. A temetőben az öntözővíz rendszerhez illetéktelen személyek hozzányúltak, ezt azonban télen nem lehet megjavíttatni. Tavas�-
Álláshirdetés!
szal a Sárvár Víz Kft. munkatársai egy új, műanyag aknát tesznek le. Felmerült a temető mellett egy kiépített parkoló építésének a lehetősége is, ennek több akadálya is van, hiszen évente csak öt-hat temetés van összesen, ezért milliókért kiépített parkolót nem éri meg építeni, a bazaltzuzalékos parkoló pedig nem lenne jobb a jelenlegi füvesnél, mert a bazalt között gazosodna, és ezt kaszálni sem lehetne. A közútkezelő pedig nem járul hozzá ahhoz, hogy a temető egyik oldalán legyen a bejárat, a másikon pedig a kijárat. Papp József képviselő úgy látja, hogy a lakosság által felvetett problémák többsége kezelhető, megoldható az önkormányzat részéről. -berta-
Pizzaszakácsot és pizzafutárt felveszünk! Várkapu Vendéglő, Sárvár Jelentkezni:
[email protected] 06 95 326 475
2013. február 22.
SÁRVÁRI
3
HÍRLAP
Elkezdődik a posta mögött Szebbé tenni a parkolók építése közterületeinket Vinter István, a 6-os számú körzet képviselője február 7-én hívta városrészi tanácskozásra az érintett terület lakóit, itt is az utak és a járdák kerültek az érdeklődés középpontjába. – A tavalyi évhez képest idén többen voltak a fórumon, bízom abban, hogy ez a tendencia folytatódik a jövőben is, és egyre többen tartják fontosnak, hogy ilyen személyes találkozón mondják el a problémájukat – hangsúlyozta Vinter István. Az idei tanácskozás fő témája is az utak, járdák és a közvilágítás kérdése volt. – Nagy eredménynek tartom, hogy tavaly a Dévai Bíró Mátyás utcában elkészült az új járda, idén a közvilágítást is tudjuk korszerűsíteni ebben az utcában, három új oszlopot, illetve lámpát helyezünk ki – mondta el a képviselő, aki hozzátette, hogy polgármester úr kérésének megfelelően, kétéves programot készített minden képviselő az út- és járdafelújításra. Megpróbálják a lakossági kéréseket figyelembe véve, a lakossággal együttműködve számba venni a műszaki problémákat.
Várhatóan idén a Fekete-híd utca egyik oldalán elkészül a járdafelújítás, a ciklus végére pedig az egész utcában. Ennek egyébként az is aktualitást ad, hogy egyre több panzió épül itt, és kapcsolódik a főutcához, bekerült a város idegenforgalmi vérkeringésébe. A Dévai utca elején is nagyon rossz az útburkolat, van egy rövidebb járdaszakasz is, aminek elmaradt a felújítása, ezek is megoldásra várnak. Az idei év egyik legnagyobb beruházása a körzetben a 60 millió forintos önerőből készülő parkoló a volt orosz temető helyén és a gimnázium előtt, az öreg diákok padja körüli területen. Ez része a gyógyhelyfejlesztési programnak, amely a Posta tér rekonstrukciójával folytatódik majd. – Első ciklusos képviselő vagyok ebben a körzetben, de azt hiszem már sikerült felmérnem a megoldásra váró feladatokat. A jövőben több figyelmet szeretnék fordítani az Újsziget és a Dévai utcákra, hiszen az előző ciklusok alatt méltánytalanul háttérbe szorultak, pedig itt vannak a város szívében, az Arborétum mellett – mondta el Vinter István.
Tisztelt Adózó Állampolgár! Az „Alapítvány a nehéz anyagi körülmények között élők segítésére” kuratóriuma – ezúton köszöni meg mindazon személyek segítségét, akik a 2012. évben személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták az alapítványt. A kapott támogatásból, valamint az alapítvány éves növekményéből a kuratórium cél szerinti felhasználással a legrászorultabb alacsony jövedelmű, megromlott egészségi állapotú, önhibájukon kívül nehéz anyagi és szociális körülmények között élő sárvári személyek szociális étkeztetését segítette elő. Nevükben is köszönjük a támogatást, és kérjük, hogy ebben az esztendőben is segítse az alapítványt személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával. Felajánláshoz csupán annyi szükséges, hogy a Polgármesteri Hivatalban beszerezhető nyilatkozatot töltse ki, amelyhez a Hatósági Iroda készséges segítséget és felvilágosítást nyújt. Kérjük, hogy a nyilatkozatát tegye postai szabvány méretű borítékba. A nyilatkozaton tüntesse fel a kedvezményezett adószámát, a borítékon az Ön nevét, lakcímét és az adóazonosító jelét. A lezárt borítékot vagy munkáltatója útján, vagy az adóbevallása mellékleteként juttassa el az illetékes adóhatósághoz. Adószámunk: 19246190-1-18 Kedvezményezett neve: „Alapítvány a nehéz anyagi körülmények között élők segítésére.” SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSÜNK! A támogatást előre is köszönjük! Nehéz anyagi körülmények között élők segítésére alapítvány Kuratóriuma
Lakossági fórum a Petőfi úti Óvodában A Petőfi-lakótelep és a belváros polgárait várták február 6-án lakossági fórumra Kampel Oszkár és dr. Szabó Gyula, a 4-es és 5-ös körzet képviselői és a város vezetői. A Petőfi úti Óvodában tartott tájékoztatón elsőként Kondora István polgármester számolt be a város elmúlt évéről és a 2013-as költségvetési tervekről. Tájékoztatást adott arról is, hogy a Ságában tervezett leépítések közvetve a Petőfi-lakótelepet is érintik, mivel
idei évben látványos beruházással megújulhat a tűzoltólaktanya és az óvoda is megszépül. A körzet képviselője szólt arról is, hogy a közeli jövőben megoldást találnak a járdákat rongáló nyárfák ügyében is. – Nem kapkodjuk el a döntést, a cél, hogy egy szép park jöjjön létre a lakótelepen – mondta Kampel Oszkár. – A vasútállomással szemben már most is látszik, hogy kulturált és modern buszmegállók várják az utasokat, a jövőben azonban az egész vasútállomás környéke
A képviselők fontosnak tartják a folyamatos kapcsolattartást a lakossággal
leáll az üzem területén működő hőközpont. Így a város másik két hőtermelő kazánjától kell megszervezni az igényelt hőmennyiséget. Ez egy közel egy kilométeres új vezetékszakasz megépítését és a kazánok teljes rekonstrukcióját jelenti. A beruházás összértéke kétszázmillió forint. – A látványos beruházások mellett arra is figyelmet kell fordítani, hogy a bosszantó kátyúk is ki legyenek javítva – fejtette ki álláspontját Kampel Oszkár önkormányzati képviselő. A körzetben az elmúlt évek során sok kisebb elmaradt munka gyülemlett fel, melyeket igyekezett megválasztása után pótoltatni. Az
megújulhat – jelentette be dr. Szabó Gyula önkormányzati képviselő. A vasúttársasággal közös pályázat sikere esetén az állomás raktárépületének környékén új parkolóhelyek kerülnek kialakításra és rendeződne a volt resti felőli szakasz is. A szakbizottság elnökeként dr. Szabó Gyula emlékeztetett rá, hogy a város szociális rászorulói mindig megkapták azokat az összegeket, amelyekre jogosultak. A város szociális rendszere jól működik, és minden igényt kielégít a felújítás után az állami működtetésbe vett kórház és rendelőintézet is. Ezek mind a település irányítóinak előrelátó és hatékony tevékenységét dicsérik.
BE FE KT ET ÉS I AR AN Y TÖ MB ÉR TÉ KE SÍT ÉS E +36 -20 /95 6-6 999
4
SÁRVÁRI
HÍRLAP
2013. február 22.
Az Alkotmány utcában is megoldásra vár a parkolás ügye A február 14-i közmeghallgatás előtti utolsó városrészi fórumot február 12-én az Alkotmány utcai iskolában szervezték. Kondora István polgármester ezen nemcsak mint a város első embere, de mint a 7-es körzet képviselője is tájékoztatta a jelen lévőket.
meg kell majd oldani – folytatta a polgármester. A problémát a zöld területek terhére lehet majd orvosolni, de alaposan meg kell vizsgálni
lánál és a kórház-rendelőintézetnél is parkolási gondok vannak, ami szintén megoldásra vár, legalább a tervezés tekintetében.
Elsőként az idei költségvetésről, a város aktuális ügyeiről szólt a polgármester, majd válaszolt a lakosság egészét vagy nagy többségét érintő kérdésekre. A városrészi tanácskozásokon nagy érdeklődéssel vettek részt a lakók. Kondora István polgármester szerint idén is hasznosak voltak ezek a fórumok, hiszen a sárváriak intelligensen meg tudták fo- A 7-es körzetben is napirendre került az utak és a járdák felújítása galmazni véleményüket, így a találkozók jó hangulatban teltek. a kérdést a végleges döntés előtt. A Nádasdy iskolától a Tizen– Az Alkotmány úti városrész A közlekedés, a zöldterületek és a háromváros utcáig terjedő szalakóinak a legnagyobb problémát parkolás kérdése egyébként intéz- kaszon egy oldalon van csak a parkolás okozza. Ezt a kérdést ményeket is érint, a Nádasdy isko- járda, ezért célszerű lenne ennek a
Idén is stabil a város költségvetése Folytatás az 1. oldalról A február 14-i ülés legfőbb napirendje a város 2013. évi költségvetése volt, amelyet a testület 8 igen, 2 tartózkodás és 1 nem szavazattal fogadott el. A büdzsé 30,9%-kal alacsonyabb a 2012. évinél, részben az önkormányzati kórház, valamint az alap- és középfokú oktatás szakmai feladatainak állami fenntartásba kerülése, részben a térségi feladatok járási kormányhivatalhoz szerveződése miatt. A költségvetés főösszege 2,7 milliárd forint, és mintegy 860 millió forintot tartalmaz fejlesztésekre és hiteltörlesztésre. Az idei évre tervezett legfontosabb fejlesztések a hegyközségi új köztemető, a kertvárosi csapadékvízelvezető-rendszer kiépítése, a Sárvár Távhő 200 milliós korszerűsítése és a gyógyhelyfejlesztési program részeként a volt orosz temető helyén és a gimnázium előtt parkolók építése. A lakosság körében a leggyakrabban felmerülő kérdés az út- és járdafelújítások ügye, amelyre idén 50-55 millió forintot szán az önkormányzat, folytatva a korábban megkezdett folyamatokat.
Központi költségvetési forrásokból származik az önkormányzat bevételeinek 38,2%-a, mintegy 1 milliárd forint. A 2013-ban bevezetett feladat-finanszírozási rendszer négy területre csoportosította a forrásokat: általános működtetés, helyben maradó köznevelési, szociális és gyermekjóléti, valamint kulturális feladatok támogatása. Helyi és átengedett központi adókból a 2013. évi költségvetésben 988 millió forintot terveztek. A helyi adókat érintő bizonytalansági tényezők miatt a legnagyobb forrást jelentő iparűzési adónál a múlt évi kedvező adatok ellenére, illetve a városi gazdasági szervezetek prognózisa alapján a 2012. évivel azonos előirányzatot terveztek, míg az idegenforgalmi adónál – számolva az adómérték emelésével és a változatlanul magas idegenforgalommal – 15 millió forint forrásbővüléssel számolnak. Az önkormányzati bevételek harmadik csoportját a saját bevételek képezik, ezek közel 700 millió forint forrást jelentenek, melynek legnagyobb tételei az intézményi ellátásokért fizetett díjakból származnak, valamint az önkormányzat megta-
karításainak lekötései után tervezett 109 millió forint kamatbevételből. A képviselő-testület kinyilvánította, hogy a költségvetési törvényben írt feltételekkel az adósságállománya Magyar Állam által történő átvállalását igénybe kívánja venni. A polgármester tájékoztatása szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a város hiteleinek 40%-át átvállalja az állam, a szerződés aláírására február 28-án kerül sor. Megállapodást fogadott el a testület egy közös önkormányzati hivatal létrehozásáról Sitke és Porpác községek képviselő-testületeivel az ülésen. Az új hivatal elnevezése: Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal, vezetője mindhárom település vonatkozásában dr. Szijártó Valéria jegyző. Elfogadták az új hivatal alapító okiratát, valamint szervezeti és működési szabályzatát is. Jóváhagyták a képviselők az V. számú felnőtt háziorvosi körzet
szakasznak a közlekedését biztonságosabbá tenni, hiszen az iskola terhelése – különösen a Kertváros felől – a kerékpáros-forgalommal együtt nagyon jelentős. Régóta kifogásolják az érintett lakók a szabadidőparkban lévő nyárfákat, ugyanis már nagyok a fák, és virágzásukkor, illetve a termés megjelenésekor az allergiás betegeknek okoznak gondot. Szóba került a malom épülete is a fórumon, amely kérdés már tizenöt éve foglalkoztatja az önkormányzatot, de sajnos eredménytelenül. Mint minden tanácskozáson itt is szó volt a járdákról, vízelvezetőkről, vízelnyelőkről. A polgármester a nyolc megtartott lakossági fórumon túl havonta, az előre meghirdetett fogadóóráira is várja a polgárokat, és segít a felmerülő problémák megoldásában. -tsz-
ellátására kötendő megállapodást dr. Szabó Edgár háziorvossal. Pályázatot írtak ki a Vármelléki Óvoda és a Nádasdy múzeum óvodavezetői, illetve igazgatói álláshelyére. Döntöttek arról, hogy a március 15-i városi ünnep szónokának dr. Galántai Györgyöt, a járási hivatal vezetőjét kérik fel. Kondora István elmondta az ülés végén, hogy a nemzeti ünnep előtt a székely zászló néhány napra felkerül a Városházára a magyar lobogó mellé. Ezzel csatlakozik a város a KDNP által kezdeményezett szolidaritási akcióhoz, mellyel a székelyeket a zászlóik használatától eltiltó romániai döntés ellen tiltakoznak. Tájékoztatott továbbá arról is a polgármester, hogy a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület szakmai anyaga alapján rovásírásos helységnév táblák kerülnek elhelyezésre a városnév táblák mellé. -fr-
Fogadóóra Máhr Tivadar, Sárvár város alpolgármestere 2013. február 26-án (kedden) 15-17 óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában (Sárvár, Várkerület 2., I. emelet 205. sz.) fogadóórát tart.
2013. február 22.
SÁRVÁRI
HÍRLAP
Sárvár visszakapta járási székhely rangját
5
Dr. Galántai György a járási hivatalvezető Sárvár január elsejétől visszakapta járási székhely rangját, a létrejött járási rendszer jelentős változásokat hozott a közigazgatásban. A változások célja, az ügyfélbarát szolgáltatás. E hónaptól már a hét minden munkanapján van ügyfélfogadás a városháza B épületébe költözött Sárvári Okmányirodában is. Ezek csak az első látható jelei az ismét átalakulóban lévő magyar közigazgatásnak, melynek egyik tartópillérei mindig is a járások voltak. A járás már a nemesi vármegyék fennállása idején is igazgatási és igazságszolgáltatási fórum volt. A járások határai természeti, gazdasági-földrajzi táji, történeti határokat követtek. A sokszor átalakult rendszert 1983-ban szüntették meg. Hiányát az elmúlt évtizedek bizonyították, így csak elhatározás kérdése volt a rendszer újbóli, korszerű formában való létrejötte.
témát Dr. Galántai György, a Sárvári Járási Hivatal vezetője. A másik jelentős változás, hogy a járások számos funkciót átvettek a települések jegyzőitől. Az államigazgatási feladatok nagy részét ezen túl saját apparátusán keresztül maga az állam végzi el. A településeknél azok a feladatok maradtak, amelyek speciális helyi ismereteket igényelnek. Ezek közé tartoznak a birtokvédelmi és az örökösödési ügyek, a közfoglalkoztatottak alkalmazása, továbbá azok, amelyek helyi szabályozás alá tartoznak, mint például a helyi adóztatás. Sárvár harminc év után újra járási székhely lett, de a presztízsen túl a város polgárai jobb szolgáltatásra is számíthatnak. A járási hivatalok létrejöttével a helyi és az állami közigazgatás szintje szétválasztódott. A járási hivatalok átvették az okmányirodákat és a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek járási szintjét is. A Vas megyei hét járás kö-
A Sárvári Okmányiroda átadásán dr. Szabó Erika államtitkár és Harangozó Bertalan kormánymegbízott is részt vett
– Az új járási rendszer 2013 januárjával indult, vidéken 175 városban, a fővárosban pedig a 23 kerületben állt fel járási hivatal. A mostani abban hasonlít a harminc éve megszűnt rendszerre, hogy a hivatal egy járóföldnyire van a legtávolabbi településtől is. A tartalmát tekintve azonban teljesen megújultak a járások. Az államigazgatás járási szintje nem fejeződik be a járás székhelyén, hanem kimegy a településekre. Ez a Sárvári Járásban azt jelenti, hogy további 24 településen ügysegédekkel folytatunk ügyintézést – mutatja be az új szisz-
zül három olyan, a szombathelyi és a körmendi mellett a sárvári, amely az összes szakigazgatási szervvel rendelkezik. A sárvári a járás határait meghaladó jogköröket is gyakorol. A népegészségügyi és az építéshatósági feladatokat a celldömölki, az állategészségügyi hatásköröket pedig a vasvári járás területén a sárvári hivatal gyakorolja. Az ügyintézés rendszere átstrukturálódott, a polgárok számára kényelmesebbé lett. A jelenlegi ügyintézőknek megháromszorozódik a száma, akik egy komoly képzésen esnek át, hogy helyt tudjanak állni.
A sárvári járás létszámkerete 98 fő. Ide tartozik a törzshivatal, a gyámhivatal, az építési hivatal, a népegészségügyi intézet, a földhivatal, a munkaügyi kirendeltség és az élelmiszer-biztonsági hivatal. Ez
kal addig is ide kötődtem. Állatorvosként kerültem a szelestei termelőszövetkezetbe, és Szelestén is laktam,1994-től a falu főállású polgármestere voltam. Közel két évtizedet töltöttem el a közigaz-
Dr. Galántai György hivatalvezető szerint az eddigieknél gyorsabb és megbízhatóbb közigazgatásra van szükség
év októberétől az összes okmányirodában kinyit a kormányablak, ahol hétköznapokon reggel 8-tól este 8-ig lesz ügyfélfogadás. A közigazgatás rendszerének átalakítása nemcsak a körülmények javítását célozza, hanem egy új szemléletet is tükröz. A jó állam megvalósítása a kormány terveiben szerepelt. A magyar közigazgatásnak oda kell eljutnia, hogy gyorsabb és megbízhatóbb legyen az eddig megszokottnál. Ezen túl az ország versenyképességében is van szerepe. A nemzeti közigazgatásnak is vonzónak kell lennie abban, hogy újabb vállalkozások telepedjenek meg Magyarországon – sorolja a távlatos terveket a járási hivatalvezető. Dr. Galántai György a sárvári járás élére történt kinevezése előtt már polgármesterként ismerte a polgárok hivatallal szembeni elvárásait, most a kormányablak túloldaláról próbál megfelelni a kihívásoknak. – 1984-ben származtam vissza Vas megyébe, hisz rokoni szálak-
gatásban és a vidékfejlesztésben. Úgy érzem, van rálátásom a sárvári kistérségre, a mostani járás településeinek problémáira. Emellett az 58 települést tömörítő Ság-hegy Leader Egyesületet vezetve kitekintésem volt a vidékre, és a községek irányítóival is jó kapcsolatom alakult ki. Talán így előnyöm lesz ez a tapasztalat, hisz a felvázolt nemzeti közigazgatást csak úgy lehet hatékonyan megvalósítani, hogy annak minden szereplője között egyetértés jön létre. Megpróbálunk a köz szolgálatára elkötelezett, fiatal szakemberekből álló gárdát összehozni, akik alkalmasak a feladatok maradéktalan végrehajtására a sárvári polgárok megelégedésére – vázolja a járási hivatal reményeit Dr. Galántai György. A következő hónapok megmutatják majd, hogy mennyire vált sikeressé az átalakulás. Egy biztos, a nyitvatartási idők növekedtével több idő áll rendelkezésre az új rendszer kipróbálására.
A Sárvári Okmányiroda (Sárvár, Várkerület 3. földszint) ügyfélfogadási rendje: Hétfő 8.00-12.00 13.00-17.30 Kedd 13.00-16.00 Szerda 8.00-12.00 13.00-16.00 Csütörtök 8.00-12.00 Péntek 8.00-12.00
6
SÁRVÁRI
A találkozások bálja volt A 2013-as rövid farsangi szezon legnagyobb, egyben záró rendezvényére, a Keresztény Jótékonysági Bálra február 9-én a Nádasdy iskola sportcsarnokában került sor.
rével és színes rizzsel alkotott menü letáncolásához a zenét a pápai MC Arnie szolgáltatta. A Hit évében különösen fontos, hogy társas rendezvényeken is
HÍRLAP
2013. február 22.
jövőre huszadik évfordulóját ünneplő jótékonysági esemény mára a találkozások báljává vált. Az est előre haladtával jól fogyott az ital, és a tombolajegyek is
kapják gyógyszertámogatásként. A többit az iskola fejlesztésére, a tankörülmények javítására fordítja a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola alapítványa – mondta dr. Drácz Lajos, a A most 19. alkalommal kuratórium elnöke. megrendezett bálra az elmúlt Éjfél előtt és hajnalban keévhez képest, ebben az ínséges rült sor a két tombolahúzásra, időben is többen jöttek el. Az melynek díjai között utazás és asztaloknál 350 fő foglalt heegy élő malac is volt. A fődíj lyet, törzsvendégek, régi és új egy 100.000 Ft-os építkezési asztaltársaságok. A jótékonyutalvány volt. Sok fiatal vett ság maradjon meg az ünnep részt a bálon, közülük váelmúltával is – mondta Kondolasztották meg a vendégek ra István, Sárvár polgármestere szavazatai alapján a bál királyát báli megnyitójában. és királynőjét. Varga Máté lett A nyitótáncot a katolikus a bálkirály, párja Szladovics iskola végzősei adták elő, majd Ninetta pedig a bálkirálynő, a báli szokásnak megfelelően akiknek fejére Kondora István a bál fővendégeit kérték fel polgármester tette a megtisztekeringőre. Amíg a Várkapu lő koronát és diadémot. és a Nádasdy vendéglők által Báli megnyitó – dr. Drácz Lajos kuratóriumi elnök, Kondora István polgármester és Orbán István Ezután, aki akarta még zárkészített menüt felszolgálták kanonok óráig rophatta a táncot. A bál a sárvári mazsorettek mutatbezárultát követő héten pedig ták be legújabb koreográfiáikat. formálódjék és erősödjék a közös- elkeltek, hisz a helyi vállalkozások kezdetét vette a megtisztulás, a A fűszeres sertésborda vele sült ség – fogalmazott báli köszöntőjét által felajánlott nyeremények hos�- böjt időszaka, új reményeket hozva kacsamájkorona, továbbá tepsis Orbán István kanonok, esperes- szú sora várt új gazdáikra. A bál be- nemcsak a bálozóknak, de minden baconös csirkecomb burgonyapü- plébános. Úgy vélekedett, hogy a vételének felét a rászoruló betegek sárvárinak.
Köszönet a Keresztény Jótékonysági Bál támogatóinak! Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, akik anyagi, erkölcsi támogatásukkal, áldozatos, önzetlen munkájukkal lehetővé tették a hagyományos Keresztény Jótékonysági Bál megvalósulását. ÁFÉSZ Sárvár Agro-EUMode Kft. Arecsószoba Balassa Zita kozmetikus Bambusz spa szépségszalon Benkő Sándor Borostyánkert vendéglő Brodszky Péterné Buzás László Comet-Bau Kft. Cp Portál C-P Portál Kft. Csabai Józsefné Csabi-Hami hidegkonyhai készítmények Csoki Vár Kft. Danubius Hotel Diego szaküzlet dr. Dénes Tibor dr. Szijártó Valéria jegyző Edilkamin Erdészeti Zrt. Erhardt Panzió Farkas Lászlóné Fidelitas Sárvári Szervezete Flextronics Kft. Fülöp Borozó és Tekéző GabySuvenir Gazdabolt/Geiger János
Gerencsér Béla vállalkozó Gróf István Gyógy- és Wellnesfürdő Györgyi János Győri Nagy Attila Győrvári Optika Hóvirág és ajándék üzlet J.L.J. Kft. Kissné Kupi Ildikó Komondi József Kondora István polgármester Kútszegi Ferenc Lantos Attila Luca Kézműves és Kreatív bolt Lux-Aeterna Máhr Tivadar alpolgármester Mikó Vivien kozmetikus Molnár Józsefné Mozaik bolt Nagy Ildikó műkörömépítő Németh József ORIFLAME Sárvár Ördög Tibor és családja Pál László Papirusz Írószer Park-Inn Hotel Pogi-ház Puncs Bt. Raiffeisen Bank
Robi-tex Rőfős lakástextilbolt Sárvári Mezőgazdasági Zrt. Sárvári Média Nonprofit Kft. Sárvári Security Kft. Sárvár-Víz Kft. Savanyú István vállalkozó Scarpa Lupo Kft. Schimmer Dezsőné Schimmer Lajos üveges Schönberger István Simon Dezső Smaragd ékszerbolt Somos Optika Sz. Mezőfi Ágnes Szakos Zoltán Szent László Katolikus Általános Iskola közössége Szivárvány divat Szomor virágbolt Taravis Kft. Tátika virágbolt Varga Adrien kozmetika Vasi Stahl szaküzlet Vörös és Társa Kft. Wang divatáru Wawrzsák Zsolt és családja
2013. február 22.
SÁRVÁRI
HÍRLAP
Keresztény Jótékonysági Bál 2013. február 9.
7
8
SÁRVÁRI
Szent László A Szent László Plébá Plébánia ● Farsangszombaton (idén február 9-én) keresztény jótékonysági bálban mulattunk. A vendégek és a támogatók szolidáris szeretetét hálásan köszönjük a katolikus iskola alapítványa és a gyógyszersegélyben részesülők nevében is. – Isten fizesse meg! ● A katolikus iskolák számára rendezett országos gyűjtésbe február 24-én, vasárnap a szentmisék perselyadományával bekapcsolódhatunk. ● Böjti szerda és péntek estéken 17.30-kor fájdalmas szentolvasóra és keresztúti elmélkedésre hívunk. A hegyi kálvárián böjti vasárnapokon 15.00-kor kezdődik a stációjárás. ● Katolikus böjti fegyelem: Az esztendő minden pénteke Jézus kereszthalálának emlékére bűnbánati nap. Engesztelésül ajánljunk fel imádságot, az irgalmasság cselekedeteit, önmegtagadásokat. Nagyböjt péntekein húseledeltől való megtartóztatás, kötelező hústilalom. Szigorú böjti napokon, hamvazószerdán és nagypénteken a nagykorúaknak csak háromszori hústalan étkezés egyszeri jóllakással. – A katolikus böjti fegyelem erősítse a családi összetartást. ● A 3. és 8. osztályosok családjai figyeljék a templomi hirdetést, mikor rendezzük a katekumenátusi találkozókat. ● Március 3-án 10 órakor Szent József közbenjárásával az édesapákért imádkozunk. ● Szombatokon de. 9 órakor jegyeskurzust tartunk a 2013-ban házasodni szándékozók számára. Ezzel is segítjük fiataljainkat, hogy okos bátorsággal vállalják a családalapítást.
● A 2x1%-ról rendelkező nyilatkozat száma: Magyar Katolikus Egyház: 0011; Szent László Katolikus Általános Iskola Alapítványa: 18885785–1–18
Szent Miklós Plébánia ● Február 22-én Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe lesz. ● A nagyböjti bűnbánati fegyelem a plébánia honlapján olvasható. ● Nagyböjt 2. vasárnapján, február 24-én a szentmiséken a katolikus oktatási és nevelési intézmények javára lesz a perselygyűjtés. ● A következő kézműves foglalkozások a plébánia közösségi termében február 23-án és március 9-én lesznek. ● Nagyböjt minden péntekén este 17.30 órakor keresztúti ájtatosságot imádkozunk. Felnőtt Híveket és a hittanuló gyermekeket is szeretettel várom! ● Március 1-jén, elsőpénteken 17 órától lesz gyónási lehetőség. Minden hétköznap este 17.30 és 17.45 között lehet gyónni a Sári templomban. A Sárvári Evangélikus Evangélikus
Egyházközség ● Üzenet Istentől: Reminiscere – Böjt 2. vasárnapjának hetére: „Isten Fia, Jézus Krisztus szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá, megalázta magát az Atya előtt, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Fil 2,7-8 ● Szavunk Istenhez: A zsoltárossal együtt mondjuk: Emlékezzél meg Uram irgalmadról
2013. február 22.
HÍRLAP és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak. Istenem, benned bízom, ne szégyenüljek meg. Útaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg minket. Ámen. ● Böjti bibliaóra-sorozat: Megkezdtük a böjti sorozatunkat február 12-én, kedden Sárváron. A második alkalomra február 19-én Rábapatyon került sor. A harmadik bibliaóra február 26-án ismét Sárváron lesz. Hetente váltakozó helyszínnel, kedden esténként 17 órai kezdettel hívjuk egybe a gyülekezetet. Kérjük a hittestvéreket, hogy a kialakított jó rendben legyenek egymás segítségére az oda- és visszautazásban. A sorozat összefoglaló címe: Töredék egy régi leltárjegyzékből; a 189. számú, Királyi zászló jár elöl énekünk versszakai alapján. ● Presbiteri gyűlések: Február 19-én, kedden a böjti bibliaóra után Rábapatyon, február 22-én, pénteken este 17 órától pedig Sárváron tartjuk meg a gyülekezet zárszámadó- és költségvetést készítő presbiteri gyűléseit. ● Férfiegylet: Február 26-án, kedden a 17 órakor kezdődő böjti bibliaórához csatlakozóan lesz a Férfiegylet havi gyűlése. Meghívott vendég előadó: Hatos Gábor birkózó olimpikon. A vetített élménybeszámoló és a fórum beszélgetés nyitott program, minden érdeklődőt szeretettel fogadunk. ● Egyházmegye: Február 27-én, szerdán délután a Vasi Evangélikus Egyházmegye Gazdasági Bizottsága és Megyei Presbitériuma Sárváron tartja gyűlését. ● Gyülekezeti elnökségek konferenciája: Március 8-án és 9-én a Balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthonban tanácskoznak a Dunántúli Püspöki Kerület gyülekezeteinek vezetői. Az Evangélikus Egyház vezetése minden szinten paritásban történik: a gyülekezet, az egyházmegye és az
egyházkerület vezetését a lelkész és felügyelő alkotta elnökségek látják el. ● SZJA 2x1%: A személyi jövedelemadó bevallások idején szeretettel kérjük a testvéreket, hogy rendelkezzenek a kétszer 1%-ról: – Az első 1%-ról a Magyarországi Evangélikus Egyház javára a 0035 technikai szám feltüntetésével lehet rendelkezni. – A második 1%-kal helyben, a Lutherrózsa Alapítvány támogatható a Sárvári Evangélikus Egyházközség fejlesztéséért. Ennek adószáma: 18890246118.
Református Református hírek:Egyházközség ● Vasárnaponként 10 órától istentiszteletet és – ezzel egy időben – gyermek-istentiszteletet tartunk. ● Február 24-én, vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteletünkön kerül sor gyülekezetünk új digitális orgonájának ünnepélyes használatba vételére. ● Személyi jövedelemadónk 1%-át a Sárvári Református Gyülekezetért Alapítványnak ajánlhatjuk fel, melynek adószáma: 18890552-1-18 ● Gyülekezeti honlapcíme: www.refdunantul.hu/lap/refsarvar
Baptista Egyházközség ● Istentisztelet: minden vasárnap 16.0017.00 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. ● Weblapunk: http://sarvaribaptista. weebly.com
Horváth Krisztián szobafestő, mázoló, tapétázó
• festés, mázolás, tapétázás • homlokzati hőszigetelés • gipszkartonozás • egyéb díszítő munkák
Illés-Metal Kft.
Telephely: 9756 Ikervár
Tel./Fax: 95/898-047 • Mobil: +36/20/9205-591 •
[email protected] • www.illesmetal.hu
KOVÁCSOLTVAS KAPUK Alumínium kerítések Rozsdamentes korlátok készítése GARÁZSKAPUK L! KAZÁNGYÁRTÁS 20% ENGEDMÉNNYE VAL 5 ÉV GARANCIÁ ! ÓL -T FT 0 00 110
Kamatmentes hetőség! részletfizetési le Érdeklődjön!
Megjelenéstől a készlet erejéig!
Tolókapu, lépcső, csigalépcső készítése! Ipari kapuk, sorompók! Vasszerkezetek gyártása • Szekcionált garázskapuk, kapumozgató automatikák
Vadászképzés indul február 22-én 16 órától a Nádasdy-várban. Jelentkezés: Balogh István, S vadgazdálkodási KAZÁNYGYÁRTÁ ARANCIÁVAL Gszakmérnök 5 ÉV+36 70/702-5506 ! 110 000 FT-TÓL www.vadaszkepzes.hu
Nyilvántartási szám: 19-0061-06
Tel.: +36 20 9823 839, +36 30 9369 545 E-mail:
[email protected]
2013. február 22.
SÁRVÁRI
9
HÍRLAP
Felújították a múzeum Carta Hungarica térképgyűjteményét Életműdíjat kapott Gróf László a közösségért végzett munkájáért
Folytatás az 1. oldalról század elejéig. A sárvári anyaghoz vármegyét említenek – minden idővel olyan naggyá állt össze, hogy Gróf László Carta Hungarica hasonló csupán Bukarestben van. bizonnyal egy tévedés miatt. Érde- egyik része Sárvárra, másik fele az térképgyűjteményét több szem- A Sárváron látható gyűjtemény a kesség továbbá, hogy hány helységet Országos Széchényi Könyvtárba pontból is érdekesnek találhatjuk kezdetektől végigvezeti a látogatót jelölnek a térképek, s milyen néven kerülhetett. – folytatta gondolatmenetét a Takács Zoltán Bálint igazgató polgármester. A térkép szó a számolt be arról, hogy a térképtérnek egy képszerű megfogalgyűjtemény felújítását tavaly a mazása. Aki a térképet nézi, Nemzeti Kulturális Alap támomintegy felszáll és felülről nézi gatása tette lehetővé. A térképek a Földet, annak egy darabját. A felújítása azt jelentette, hogy felújított és most újra kiállított megszűntették mikroklímájutérképek nemcsak a múltat kat, amitől rongálódtak. Most mutatják meg, de rajzolóik által teljesen új környezetben kerültek művészi értéket is képviselnek. kiállításra, az alkalomhoz kapA felújított térképgyűjtemény csolódóan új katalógust is kapott megnyitója alkalmat adott arra a kiállítás. is, hogy a polgármester nyolcAz igazgatótól azt is megtudvanadik születésnapja alkalmátuk, hogy az elkülönített műból köszöntse az Angliában élő, tárgyvásárlási alapból idén már de sárvári gyökerekkel rendelkét műtárgyat is vásárolt a múzekező Gróf Lászlót, és átadja neki um. Az egyik darab kapcsolódik Sárvár Város Önkormányzatáaz újra megnyílt Carta Hungarica nak elismerő oklevelét és plakiállításhoz, a Magyarországot kettjét. Gróf Lászlót mindazon Gróf László számára fontos, hogy a térképgyűjtemény által is erősíti hazájához való kötődését még ábrázoló zsebatlasz 1672-ben (Fotó: Reichardt Gabriella) Amszterdamban jelent meg. A jóért, amit a közösségért tett az elmúlt évtizedekben Sárvár másik vásárolt kiállítási darab is Város Önkormányzata Életmű a térképezésen, a Kárpát-medence említik azokat. A címerpajzsoknak egy térkép, amely Sárvárt ábrázolja Díjával jutalmazta. ábrázolásain. Feltűnő a térképeken, – amelyekben megnevezik, hogy az 1800-as évek közepéről. A hazánkat ’56-ban elhagyó tör- hogy mennyire jó az ábrázolásuk, mikor készültek a térképek – is van A 2013-as esztendő első kiállíténész még 1985-ben adományoz- pedig akkor még nem tudtak re- varázsa. tásnyitójának ünnepi hangulatát ta a sárvári múzeumnak értékes pülőre ülni, sőt a mérési eszközök A gyűjtő az első két térképét a Sárvári Vonósok előadása korotérképgyűjteményét, amelynek is elég kezdetlegesek voltak. Ér- 1964-ben vásárolta Angliában, és názta meg, akik első alkalommal darabjai elsősorban Magyarorszá- dekessége a térképeknek például, a gyűjtemény többi része is mind játszottak a múzeumban. got ábrázolják a 16. századtól a 18. hogy a francia térképészek Sárvár külföldről származik. Az anyag tsz
A mentőknek gyűjtöttek a civilek bálján Idén első alkalommal került sor a sárvári Nádasdy Étteremben a civil egyesületek báljára, a jótékonysági est bevételét a sárvári mentőknek ajánlották fel. A Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület, a Sárvár és Vidéke Méhészegyesület és a Stop and Go Táncklub kezdeményezésére gyűltek össze a civilek társas farsangi összejövetelre, melynek alapötletét jótékonysági cél adta. A bál védnökségét Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere vállalta. A jó hangulatú rendezvényen közel nyolcvan vendég vett részt. A bál belépőiből és a tombolajegyekből összegyűlt több mint hetvenezer forintot a kezdeményező civil egyesületek képviselői a mentőállomáson tett látogatásuk során adták át a mentőknek. Az
eseményen részt vettek a város vezetői is, jelezve a civil összefogás jelentőségét.
Bokorné Csonka Judit egyesületi elnök a bál létrejöttét. A hetvenháromezer forintnyi összejött
Együtt a támogató szervezetek képviselői és a Sárvári Mentőállomás munkatársai
A civil szervezetek tavalyi évzáró vacsoráján jött az ötlet, hogy közösen szervezzünk egy jótékonysági estét, aminek a bevételét a mentőknek ajánljuk majd fel – idézi fel
adomány arra ösztönöz bennünket, hogy jövőre is megtartsuk a civilek bálját. A mostani adományozás különlegessége az volt, hogy nem a
mentők fordultak a közösséghez, hanem a civilek részéről érkezett a megkeresés. Szabó Zoltán mentőtiszt és a mentőállomás többi munkatársa nem győzik köszönni a támogatásokat. Az adományból extra felszerelést kap az Országos Mentőszolgálatnál tavaly megkezdett mentőgépkocsi csereprogram részeként Sárvárra nemrég érkezett új, sárga VW Crafter B típusú mentőautó. A szolgálatba állított jármű megjelenésében, műszaki tartalmában, és a betegtér vonatkozásában is a kor elvárásainak messzemenően megfelelő. A Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány a továbbiakban is várja civilek és vállalkozások önzetlen felajánlásait a Sárvári Mentőállomás javára. Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány, számlaszám: 11618003-0180180018000009.
10
SÁRVÁRI
HÍRLAP
2013. február 22.
A jövőben is elkötelezetten a minőségi kultúra iránt Beszélgetés Kondor Jánossal, a művelődési központ igazgatójával 2012 novemberében újabb öt évre Kondor Jánost bízta meg a képviselő-testület a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár intézményvezetői feladatainak ellátásával. Az igazgató második teljes ciklusa idén január elsején kezdődött. Kondor János február nyolcadikán volt a Péntek esti mozaik című magazinműsor vendége, a félórás műsor ideje alatt pedig számos, a helyi kultúrát érintő kérdésre adott választ.
azt a tevékenységet, melyet a két intézmény addig külön-külön végzett. Az integráció végrehajtása előtt természetesen mindkét fél részéről érezhető volt némi aggodalom az együtt végzendő munkával kapcsolatban, de úgy gondolom, hogy az idő bebizonyította, hogy a félelmek feleslegesnek bizonyultak. Most már úgy látom, hogy egyik részleg szakmai önállósága sem sérült. Ami a művelődési központ napi tevékenységét illeti, elmondhatom, hogy a munkánk nem csak „egyszerű” programkínálatból áll, hanem közösségszervezői feladataink is vannak, s közben ki kell elégítenünk
és támogatásával a Kossuth téren. Azt tapasztaltuk, hogy komoly érdeklődés mutatkozott a rendezvények iránt. A hétvégéken „telt ház” volt, de az utolsó hétköznapokon sem lehetett panaszkodni a látogatók elmaradása miatt. – Mi a helyzet az úgynevezett hagyományos nagyrendezvényekkel? Terveznek-e azokon a területeken változtatni valamit a jövőben? – Természetesen nem áll szándékunkban megszüntetni, aztán valami mással helyettesíteni azokat, inkább azon gondolkodunk, hogyan lehetne megújítani ezeket a patinás programokat. Ide soro-
igényesen kialakított tér ad helyet a színvonalas tárlatoknak. Az idén harmincötödik „születésnapját” ünneplő Galeria Arcis pedig tudomásom szerint egyedülálló ebben a műfajban, hisz valószínűleg nincs még egy olyan városi kisgaléria az országban, mely ilyen hosszú ideje működne megszakítás nélkül. – Jó bornak is kell a cégér. Hogyan népszerűsíti, „adja el” magát a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár? – Ma már lényegesen több leheKondor János azzal kezdte a tőség közül válogatunk, mint egy beszélgetést, hogy bár tény és igaz, vagy két évtizeddel ezelőtt. A helyi hogy a második teljes ciklusát médiában való rendszeres megjekezdi az intézmény élén, lenés mellett mi is teszünk korábban nem voltak igazarról, hogy rendezvényeink gatói ambíciói, ám elődje, híre a lehető leggyorsabban Tóth Ferenc korai és váratlan jusson el a lehető legszéhalála után a város önkorlesebb rétegekhez, vagy mányzata őt bízta meg azzal, éppen egy szűk célközönhogy vezesse a művelődési séghez. Úgy gondolom, központot. Először két évre hogy ma a legnagyobb szólt a megbízás, amit egy lehetőséget a világháló jeévvel meghosszabbítottak, lenti. Az interneten mi is majd miután 2007-ben úgy jelen vagyunk, rendkívül határozott a testület, hogy népszerű honlapunk, a összevonja a művelődési Benkő Gábor kollégám és központot a könyvtárral, az barátai által szerkesztett, új intézmény vezetői székére a közelmúltban megújult pályázatot írtak ki, amit aztán lathatatlansarvar.hu, de a Kondor János nyert el. Az város honlapja is a rendelelső teljes, ötéves ciklus 2008. kezésünkre áll. Emellett január elsején kezdődött, és természetesen élünk a haaz elmúlt év utolsó napján Kondor János a város újkori kulturális életében különleges jelentőséggel bíró mérföldkőnek nevezte Németh gyományos eszközökkel is. járt le. Az új ciklussal kap- Mihály szobrász tavaly nyílt állandó kiállítását a várban Ide sorolnám a személyre csolatos pályázaton indult szóló meghívókat, a plakáKondor János, aki úgy döntött, hogy a helyi lakosság, valamint az ide lom a folklórfesztivált, mely idén tokat és újsághirdetéseket, melyek a másodikra még mindenképpen látogató turisták kulturális igényeit. lép krisztusi korba, tekintettel arra, a minden helyi otthonba eljuttatott pályázni fog. Csak azt fájlalta kissé, Tesszük mindezt úgy, hogy évről hogy augusztusban 33. alkalommal Sárvári Hírlapban jelennek meg. hogy egyedüli jelöltként mérettetett évre kisebb összegből gazdálkod- érkeznek Sárvárra a különböző Emellett alkalomadtán használjuk a meg, mert mint elmondta, kíváncsi hatunk. Ezt persze nem panaszként nemzetek csoportjai. De ide tar- megyei sajtót, valamint az országos lett volna mások elképzeléseire is… mondom, hisz bár emlékezünk tozik a Nyáréj Fesztivál, vagy több médiát is. Legutóbb például a Benkő …Ilyen háttérinformációk meg- lényegesen jobb évekre is, azért nagy „népünnepély”, mint például Gábor által életre hívott Zsírzárlat osztásával kezdődött a beszélgetés, igyekeztünk mindig a realitások a Szent Iván-éj, vagy más szabadtéri címet viselő program kapcsán jelenmelynek középpontjában a további- talaján maradni úgy, hogy mindig rendezvények, melyek amellett, tünk meg több médiumban. akban is a helyi kultúra fellegvára, gondoskodtunk programjaink hogy sok embert vonzanak, sajnos – Mit hoz a jövő? Milyen tervekilletve annak rendezvényei, vala- felfrissítéséről. Az előző ciklus új erősen ki vannak téve az időjárás kel, elképzelésekkel indul a második mint az azokat működésbe hozó kezdeményezéseinek egyike volt viszontagságainak. Ezeket a problé- teljes ciklus? szakemberek álltak… például a Főtéri nyár című sorozat, mákat is kezelnünk kell, s örömmel – Ahogy a pályázatomban is – Igazgató Úr! Melyek voltak az mely a visszajelzések szerint bevál- mondhatom, hogy az utóbbi időben leírtam, az összevont intézmény elmúlt öt év legjelentősebb, az új, totta a hozzá fűzött reményeket úgy külső segítséget is igénybe vettünk elkötelezett a minőségi munka összevont intézmény által szervezett a fellépők, mint a közönség részéről. annak érdekében, hogy az esetleges mellett, következetesen végre kíeseményei? S ha már itt tartunk, nem mehetek égi áldás minél kisebb problémát vánjuk hajtani azokat az elképzelé– A legfontosabbnak azt tar- el szó nélkül az adventi program- okozzon. Szólnom kell ugyanakkor seket, melyeket a korábbiakban már tom, hogy az elmúlt ciklusban is sorozat mellett, melyet 2012-ben a hozzám talán legközelebb álló felvázoltam. Fontosnak tartom, következetes munkát végeztünk. második alkalommal szerveztünk területről, a képzőművészeti kiál- hogy a sárvári művelődési központ Egyesítettük erőinket, és folytattuk meg az önkormányzat segítségével lításokról is, hisz ma már három, minőségi kultúrát kínáljon. Nem
2013. február 22. feltétlenül elitkultúráról beszélünk, de igyekszünk, hogy elkerüljük az értéktelen bóvlit, vagy éppen a celebek világát. Ez persze nem egyszerű dolog, hisz a kultúra piacát is a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg. Ami a terveket illeti, úgy vélem, hogy szinte minden területen van még lehetőség az újításra. Első helyen említeném a
SÁRVÁRI gyermekművelődést, melyen belül már ezen a nyáron egy kéthetes, napközi rendszerű művészeti tábor indítását tervezzük. Az ifjúsági művelődés terén folytatjuk, és sok új ötlettel egészítjük ki a tavaly elindított Lehetőségek napja című programot, mellyel bekapcsoltuk a sárvári fiatalokat a kultúraszervezés és lebonyolítás tevékenységébe.
11
HÍRLAP Szeretnénk természetesen bővíteni a nyári programkínálatot is, hisz a pihenés, a kikapcsolódás és a szórakozás legfőbb időszaka ez az évszak. Ha pedig a jelenleginél nagyobb összegeket fordíthatnánk a kultúrára, akkor változtatnánk az infrastruktúrán. A városnak ugyanis nagy szüksége lenne egy többfunkciós sportcsarnokra és egy
színházteremre. Előbbibe a rossz idő elől lehetne menekíteni a szabadtérre tervezett rendezvényeket, utóbbi pedig befogadó színházként működhetne, egész éves programkínálattal. Jelenleg azonban csak a meglévő lehetőségeinket tudjuk kihasználni… – Köszönöm a beszélgetést. Rácz Péter
AZK farsang könyvbemutatóval Könyvbemutatóval megspékelt farsangi mulatságnak adott otthont február nyolcadikán az Alternatív Zenei Klub. A várpincében minden eddiginél több maskarába öltözött fiatal múlatta az időt, vett búcsút a legzordabb évszaktól.
A rendezvény házigazdái tulajdonképpen összekötötték a kelle mest a hasznossal akkor, amikor úgy határoztak, hogy a zenés-táncos buli elé még egy, a helyszín zenei életét is taglaló kiadvány bemutatását is beiktatják. A könyv, mely egy szép sorozat harmadik darabja, már az elmúlt év végén elkészült, s a 30+ négy év zene a Nádasdyvárban címet viseli. Gyakorlatilag időrendben taglalja a különböző műfaji kategóriákba sorolható zenei eseményeket. Benkő Gábor, az AZK házigazdája elmondta,
hogy a kiadványt tavaly egy sajtótájékoztatónak köszönhetően már megismerhette a nagyérdemű, ám
A bemutatón az alkotók részéről hárman voltak jelen: Markó Péter, a sorozat, illetve a kötet szerkesztője,
Rákos Blanka, Benkő Gábor és Markó Péter az AZK-s könyvbemutatón (Fotó: lathatatlansarvar.hu)
a stáb úgy gondolta, hogy mivel egy közel komplett fejezet szól a klub életéről, nem lenne rossz ötlet, ha az érintettek előtt is bemutatnák.
Rákos Blanka, aki az Alternatív Zenei Klub életéről szóló fejezetet jegyzi, valamint Benkő Gábor, az AZK vezetője, aki a könyv kül-
leméért felelt. A rendezvény bő családias légkörben zajlott, s nem csak a könyvről esett szó közben, de a tágabb értelemben vett zenei kultúra állapotával, valamint a klub jövőjével is foglalkoztak a résztvevők. A könyv egyébként elérhető lesz a klub minden rendezvényén, így mindjárt a soron következőn is, mikor a támogatói belépőjegy mellé egy-egy példányt is kapnak ajándékba az érdeklődők. Ami pedig a bemutató utáni farsangi est felhozatalát illeti: a szervezők ez alkalommal sem hazudtolták meg önmagukat, így – bár most nem élőben szólt a zene – sikeresen óvták meg a publikumot a kommerszebb zenei irányzatok meghallgatásával járó sokkhatástól. A fantáziadús jelmezekbe bújt közönség igényes könnyűzenére ropta – kivilágos virradatig. erpé
RENDEZVÉNYEK 2013 2013. március 21. Teremtájfutás Megnyitja: Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a MOB alelnöke
2013. június 21–23. II. Nemzetközi VW Bogártalálkozó
2013. április 26–27–28. Városi Sportnap
2013. június 22. Szezonnyitó Sportnap a Sárvárfürdőn
2013. május 1. Sárvári Majális és a Civil Szervezetek Napja (zenés, civil programok, bemutatók)
2013. június 22. Szent Iván éjszaka a Csónakázó-tónál (zenés, táncos produkciók, halászléfőző verseny, csónakos felvonulás)
2013. május 25. Családi nap a Csónakázó –tónál
2013. július 5–6. V. Sárvári Fúvószenekari Verseny és XIV. Fúvószenei Várfesztivál • Web: sarvar.hu
2013. június 1. VIII. Sárvári Országos Mazsorett Fesztivál • Web: sarvarmazsorett.hu 2013. június–aug. Nyári Szabadtéri Színházi Esték a várudvaron (szabadtéri színházi bemutatók)
2013. július 12–13. AZK – Nyáréjfesztivál (kortárs könnyűzenei koncertek) 2013. július 19–21. V. Nádasdy Történelmi Fesztivál • Web: nadasdyfesztival.hu
2013. július 27. Láthatatlan Sárvár – A Lehetőségek Napja (összművészeti találkozó a Nádasdy-várban) 2013. augusztus 2–4. 12. Vármeeting Motoros és Rockfesztivál • Web: varmeeting.com 2013. augusztus 16–20. 33. Nemzetközi Folklórnapok • Web: http://lathatatlansarvar. hu/nfn/ 2013. augusztus 31. 27. Sitkei Rockfesztivál • Web: sitkeirockfesztival.hu 2013. szeptember 14. Sárvári Szüret 2013. október 26. Simon–Júdás Vásár 2013. december 1–22. Advent a Kossuth téren
12
SÁRVÁRI
2013. február 22.
HÍRLAP
Őskori kulináris örömök Paleo táplálkozási hétvége a Danubiusban Újabb gasztronómiai kínálattal gazdagodott a sárvári Danubius Hotel. Ez alkalommal a paleo táplálkozással ismerkedhettek meg az érdeklődők. Paleo táplálkozási hétvégét tartottak február 8. és 10. között a sárvári Danubius Health Spa Hotelben. „Paleolit terápia & táplálkozás az egészségtudatosság jegyében” címmel tartott hétvégén előadásokkal, mozgással, főzőbemutatóval és személyes tanácsadással várták az ország számos pontjáról érkezett több mint félszáz érdeklődőt. Az egész hétvégés rendezvényen előadást tartott paleo orvos, a vendégek paleo ételeket kaptak, és a főzési tanfolyamon is részt vehettek a Budapestről, Győrből és az ország számos más pontjáról érkezett vendégek. A paleolit táplálkozás olyan étrend, amely a paleolitikumban élt ősemberek és a ma élő természeti népek táplálkozását rekonstruálja.
Abból az evolúciós megfontolásból merít, hogy a földművelés által bevezetett tápanyagokhoz az emberi szervezet nem tudott hozzászokni.
A paleolit táplálkozás hívei szerint az étrend számos, a nyugati világot sújtó szív és érrendszeri megbetegedés, rák, cukorbe-
Mezei Elmira szerint a paleolit táplálkozás számos, a nyugati világot sújtó betegségre gyógymódot ad
A sok hús- és zöldségfogyasztásra alapuló, a gabona- és tejféléket pedig kerülő étrendet népszerűsítők a tudomány eszközeivel is alátámasztják elveiket.
tegség, lisztérzékenység, túlsúlyosság, depresszió kezelésére is gyógymódot ad. A néhány évszázaddal ezelőtt még ismeretlen civilizációs megbetegedéseknek
belátható oka a rossz alapokon álló étkezés, a gabonafélék elhagyásával heteken belül kedvező eredmények érhetőek el – ad reményt sokaknak Mezei Elmira táplálkozási tanácsadó. A paleolit hétvégének otthont adó Danubius Hotel eddig is nyitott volt olyan rendezvényekre, amelyek a vendégek testi-lelki felüdülését szolgálták. A kínálat most az evolúciós étrenddel is bővült. A paleolit hétvége sikere nyomán a sárvári Danubius Hotel tervezi, hogy az év során többször megismétlik a rendezvényt, különös tekintettel arra, hogy a sárvári gyógyvíz mellé kiegészítő kúraként a paleo étrend kedvező hatással lehet a mozgásszervi panaszokkal küszködő betegeknek – mondja Mészáros Marianna marketing manager. A paleolit étkezés hatékonyságáról a szállóvendégek szavaznak majd részvételi szándékukkal. Jelen esetben a hasukra hallgatva.
KÖZÉLETI KÁVÉZÓ „ B E S Z É L J Ü K M E G ! ! !”
TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI terápiás és diagnosztikai ORVOSI CENTRUM Sárváron. Az Orvos Centrum vezető orvosa Dr. SZEPESI PÉTER szakorvos, természetgyógyász és homeopata orvos, többéves németországi és hazai klinikai tapasztalattal. Az Orvos Centrum helye SÁRVÁR, Kassa utca 6. (Nádasdy Vendéglő mellett) Rendelésre való bejelentkezés: +36-20-5-46-46-40 Kezelési területek: gyermek és felnőtt allergia, felső és alsó légúti betegségek, emésztőszervi panaszok, fejfájások, migrén, nőgyógyászati problémák, terheseknél magzatfejlődést támogató program, reumatológiai betegségek, autoimmunbetegségek, autisztikus zavarok és rákbetegek immunrendszeri háttértámogatása. Lelki problémák és betegségek homeopszichológiai kezelése.
WWW.HOMEOPATIASOPRON.HU
TÖBB PÉNZT AZ EMBEREKNEK, TÖBB PÉNZT AZ ÖNKORMÁNYZATOKNAK (?) Tisztelettel meghívjuk a sorozat következő összejövetelére 2013. február 27-én (szerdán) 18 órára a Platán Vendéglő kávézójába. Vendégünk: DR. KATONA TAMÁS tanszékvezető egyetemi tanár, közgazdász Házigazda: Szabó Lajos, az MSZP Helyi Szervezetének elnöke
JÖJJÖN EL! VÁRJUK!
SÁRVÁRI HELYI SZERVEZETE A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2013. február 21-én (csütörtökön) 17 órára a könyvtárba, ahol
Gyerekeink egészségéért szelíd gyógymódokkal címmel
Dr. Szepesi Péter
homeopata, orvos-természetgyógyász tart előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2013. február 22.
SÁRVÁRI
13
HÍRLAP
Idén is együtt mozdul Sárvár Elkezdődött a „Mozdulj Sárvár!” idei rendezvénysorozata Folytatás az 1. oldalról Az internet világát éljük, ahonnan rengeteg információhoz jut az ember. Sokan elhiszik, hogy vannak csodagyógyszerek, amiktől pár napon vagy héten belül le lehet fogyni. Haraszti Zsolt szerint az, hogy valaki megszabadul a zsírpárnáitól, nem jelent semmit, hiszen a szervezetnek a működéséhez valamennyi zsírra szüksége van. Persze azt mindenki tudja, hogy a nagy zsírdepók megléte nem egészséges. A gyógyszer-gyártók ezt kihasználva próbálják a drága, kényelmes – egy tablettát beveszek és lefogyok – gyógyszereket eladni. Azt azonban soha nem közlik a vevővel például, egy éhségérzetet blokkoló tabletta kapcsán, hogy az a vitaminok felszívódását is gátolja, vagy felborítja a hormonháztartást. Az előadás másodlagos célja az volt, hogy kedvet kapjon a hallgatóság a mozgáshoz, megtegyék az első lépést például a konditerem felé, hiszen sokan, sokszor érezzük úgy, hogy a legnehezebb az első lépés megtétele az egészséges
életmód felé. A lényeg az, hogy az egészség érdekében mozogni mindig kell! A zsírt csupán az izmok bontják el.
lálék-kiegészítő tabletták, turmix italok, instant porok formájában, a mindennapjainkban is megtalálhatók. A háztartások nyolcvan
Az egészség érdekében mozogni mindig kell! – mondta Haraszti Zsolt testnevelő
A program második előadását Cordier Bálint személyi edző tartotta „Minden, amit a táplálék kiegészítőkről tudni kell. Táplálék kiegészítők helyettesítése természetes táplálékokkal.” címmel. Cordier Bálint arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy a táp-
százalékánál vitaminok formájában használják ezeket. A táplálék-kiegészítők másik fogyasztói rétege a sportolók közül kerül ki. Sajnos ma már a hobbi sportolók is használják ezeket. „De miért a mű táplálékokat fogyasztjuk, ha természetes táplálékainkban is
megtalálhatók ugyanazok a vitaminok, ásványi anyagok?” – tette fel a kérdést az előadó. A legtöbb táplálék kiegészítőre nincs szükségünk, ha életmódváltásba kezdünk, rendszeresen mozgunk és odafigyelve, egészségesen táplálkozunk. Persze vannak esetek – civilizációs betegségek –, amikor elkerülhetetlen a táplálék kiegészítők, gyógyszerek szedése, de egy egészséges embernek, normál körülmények között még nincs szüksége ezekre. Elsősorban a nők körében merül fel, hogy fogyókúrájuk ideje alatt a táplálék kiegészítőkhöz nyúljanak. Cordier Bálint véleménye szerint semmi pozitív hatása nincs a fogyasztószereknek. Személyi edzőként még soha nem tapasztalta, hogy ezektől a szerektől indult volna meg valakinél a fogyás. A legtöbb fogyasztószernek az összetevői között a zöld tea, és a taurin található, amelyeket más, természetes formában is be lehet vinni a szervezetbe. szilke
Előadás a farsangi népszokásokról Hamvazószerdán, a 40 napos nagyböjt első napján találkozott a könyvtárban az érdeklődőkkel Hámori Balázs etnográfus, hogy a farsangi időszakhoz köthető népszokásról beszéljen a Sylvester Könyvbarátok Klubjában.
Amint azt elmondta, a farsangi időszak változó hosszúságú interval-
lum, melynek kiszámítása nem egyszerű. Módját még 326-ban, a niceai zsinaton határozták meg az alábbi módon: a Húsvét mozgóünnep, mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik. Ettől visszaszámítva 40 nap a böjt, mely hamvazószerdával kezdődik, a farsangi időszak tehát húshagyókeddel zárul.
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2013. március 1-jén (pénteken) 17 órára a könyvtárba, ahol
Katonatörténet az első világháborútól napjainkig
címmel Horváth György gyűjteményéből nyílik kiállítás A tárlatot megnyitja: v. Fonyódi László ny. főtörzszászlós, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Halászlé kapható! 990 Ft
Ez hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek időszaka. Jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag népi hagyományokra épül. Hámori Balázs a sárvári könyvbarátoknak ezúttal az olyan ke-
vésbé ismert, illetve speciálisan a Nyugat-Dunántúlhoz köthető népi hagyományokról is beszélt, mint például a „rönkhúzás”, vagy „tuskóhúzás”, illetve az ezekkel járó tréfás lakodalom. Emellett a fonóba járásról és a hozzá köthető népszokásokról szólt kiemelten. - csl-
Gábor Grill Étterem Sárvár, Szombathelyi u. 13.
Menü a hét minden napján 10.30–15.00-ig. Hétfõtõl péntekig 670 Ft, szombaton 850 Ft, vasárnap 950 Ft.
ÚJ SZOLGÁLTATÁS! MENÜ KISZÁLLÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN ÉRDEKLÕDJÖN TELEFONON! Tel.: 06 30/850-0543 HÉTFÕTÕL VASÁRNAPIG TÖRTÉNÕ RENDELÉS ESETÉN A HÉTVÉGI MENÜ ÁRA IS 670 FT! OTP, K&H és MKB SZÉP Kártyát elfogadunk.
14
SÁRVÁRI
A Sárvári Televízió tervezett műsora 2013. február 22. és március 9. között
Hírek Hétkor közéleti magazinműsor: Február 23. (szombat) 19.00 Március 2. (szombat) 19.00 Március 9. (szombat) 19.00 Ismétlés: 6.30, 12.00 (vasárnap 11.00), 19.00 és 23.00
2013. február 22.
HÍRLAP
KATTINTS NAGYI!
INTERNET TANFOLYAM INDUL
Pénteki Mozaik: Február 22. (péntek) 19.00 Téma: 2013. évi költségvetés, Vendég: Kondora István polgármester Március 1. (péntek) 19.00 Március 8. (péntek) 19.00 Ismétlés: szombat 19.40, vasárnap 11.40 és 19.40, hétfő-csütörtök 19.40
Óraszám: 24 óra, heti 1x2 óra Tervezett kezdés: 2013. február Tervezett befejezés: 2013. május Irányár: 24.000 Ft Jelentkezés, érdeklődés: Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 9600 Sárvár, Kisfaludy u. 2/a Tel.: 95/320-414 • E-mail:
[email protected]
Kosárlabda-mérkőzés: Február 27. (szerda) 10.00 és 17.00 Szeged–Körmend Március 6. (szerda) 10.00 és 17.00 Körmend–Atomerőmű SE
NYELVTANFOLYAM INDUL!
Köszönet az 1%-ért! A sárvári Petőfi Úti Óvoda BRUNSZVIK Alapítvány Kuratóriuma köszönetet mond mindazoknak, akik jövedelemadójuk 1%-ával támogatták az alapítványt. A befolyt összeget könyvek, játékok és fejlesztő eszközökre fordítjuk. Tisztelettel kérjük továbbra is támogatásukat. Adószámunk: 19244679-1-18. Köszönöm a segítségét: Horváth Erzsébet a Brunszvik Alapítvány Kuratóriumi Elnöke
SÁRVÁRI
HÍRLAP
Sárvár Város Önkormányzatának lapja
Kiadja: Sárvári Média Nonprofit Kft. 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 4. Felelős kiadó: a Kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Fonyó Roberta Szerkesztőség: 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 4. Tel.: 95/320-261, E-mail:
[email protected]
Fotó: Pajor András Tördelés: Gyulavári Csaba Hirdetésszervező: Takács Szilvia (06/30/22-93-760) Nyomda: Yeloprint Kft., Dávid Péter Sokszorosítás helye és ideje: Szombathely, Géfin Gy. u. 11-13., 2013. február 20. Megrendelési sorszám: 2012/1. ISSN: 0238-9010
– Február 28-án csütörtökön 17 órakor – Március 7-én
SÁRVÁRON a Batthyány u. 9. sz. alatt. Számítógépes elméleti vizsgára gyakorlási lehetőség! Tájékoztatás: +36-30/444-71-24
www.ritmo.hu
Megfelelő számú jelentkező esetén beszédorientált CSEH nyelvtanfolyamot indítunk! Óraszám: 80 óra Tervezett kezdés: 2013. február Irányár: 79 000 Ft Jelentkezés, érdeklődés: Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 9600 Sárvár, Kisfaludy u. 2/a Tel.: 95/320-414, e-mail:
[email protected]
TARGONCAVEZETŐ képzést indítunk! Megnevezés: Targoncavezető, OKJ 31 582 06 0010 31 05 Jelentkezés feltétele: befejezett 8. osztály Óraszám: 45 óra (heti 3x5 óra, ill. igénytől függően) Tervezett kezdés: 2013. február Tervezett befejezés: 2013. május Irányár: 39 500 Ft + 30 000 Ft vizsgadíj Jelentkezés, érdeklődés: Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 9600 Sárvár, Kisfaludy u. 2/a Tel.: 95/320-414, e-mail:
[email protected]
SEBÉSZETI MAGÁNRENDELÉS www.drvarnaisebeszet.mlap.hu
CELLDÖMÖLK, MIKES U. 14. Hétfőn 16.00-18.00 Kedden és pénteken 18.00-tól
SÁRVÁR, RÁKÓCZI U. 10. (A LIDL parkolónál.) Csütörtökön 18.00-tól
EGYNAPOS SEBÉSZET
•Felvilágosítás, előjegyzés Rendelési időben sürgősségi ellátás! Minden, ami sebészet…: •Vastagbélrák-szűrés • Rizikófelmérés •benőtt köröm, aranyér, visszér, szemölcsök stb. műtéte •végbélszűrés, mellvizsgálat DR. VÁRNAI LEVENTE
DR. MOJZES SZONJA
06-30/99-77-218
06-30/97-99-666
sebész főorvos
sebész adjunktus
2013. február 22.
SÁRVÁRI
15
HÍRLAP
Február 24-én kezdi bajnoki szereplését a Sárvárfürdő Kinizsi Bár az NB II-es női kézilabda-bajnokság február végéig szünetelt, a Kinizsi kézilabdázóinál tulajdonképpen már január eleje óta lázasan folyt a munka. Az utánpótlás csapatoknál alig néhány hét volt csak a téli szünet, a főként serdülőkből és ifistákból álló, megyei bajnokságban szereplő Sárvárfürdő II. pedig folyamatosan játssza a mérkőzéseket: eddig 4 győzelem mellett 3 vereséget szenvedtek el a lányok. Az NB II-es gárda január közepén kezdte a tréninget: hetente két, labdás edzéssel, konditermi munkával és edzőmérkőzésekkel készültek a bajnoki rajtra. Február 15. és 17. között pedig Bükön a hagyományos felkészülési kupán vettek részt, ahol a három nap során négy komoly ellenfél várt a mieinkre. Az első, pénteki napon a Budapesti Kinizsi TTK ellen vereséget szenvedtünk, míg szombaton, nagy csatában, egy góllal bizonyultunk jobbnak a Mosonszolnoknál. A vasárnapi záró napon a Celldömölk ellen négy-,
a rendező Bükkel szemben pedig több kulcsemberünket nélkülözve, egygólos vereséget szenvedtünk. A meglehetősen furcsa lebonyolítási rendnek köszönhetően így a kilenccsapatos mezőnyben a hatodik helyet szereztük meg. Pupp Adél játékos-edző véleménye szerint a torna hasznos volt, hiszen a három
nap során a játékoskeret minden egészséges tagja szereplési lehetőséget kapott. A keretben egyébként a télen több változás történt: Földi Annára áprilisban újabb térdműtét vár, míg Horváth Szilvia anyai örömök előtt áll, így ők ketten tavasszal biztosan nem játszhatnak. Az érkezési olda-
lon három név szerepel: a korábban Bükön játszó Elekes Renáta, és az NB I/B-s múlttal rendelkező, legutóbb Grazban játszó Szalai Marietta mellett az őszi szezont munkahelyi okok miatt kihagyó Bogáth Krisztina is visszatért tavaszra. A Sárvárfürdő Kinizsi bajnoki rajtja február 24-én lesz. - jr.-
VELANIRA MASSZÁZS Sok szeretettel várjuk kedves vendégeinket. Ajánlatunkból: Frissítő masszázs Talpmasszázs Nyirokmasszázs Cellulitisz masszázs. Előzetes időpont egyeztetés:
Birkás Veronika masszőr Cím: 9600 Sárvár, Fekete-híd u. 88. Tel.: (+36) 20/852-1907 E-mail:
[email protected]
DANUBIUS PÓDIUM
MEGHÍVÓ „Mert az a fontos, hogy figyeljenek Az emberek és jól érezzék magukat.” (Karinthy)
Szeretettel hívjuk Önt
JORDÁN TAMÁS
Széllel szembepoénok és poémák
címû stand up estjére 2013. március 3-án, vasárnap 19.00 órakor
a Danubius Health Spa Resort Sárvár Thermal halljába. A fergeteges tréfák, megtörtént sztorik menetét versek szakítják meg:
egyszemélyes, édes-bús elôadás. Belépôjegyek 1500 Ft áron
a Danubius szálloda recepcióján vásárolhatók.
danubiushotels.hu
Tel: 95 888 400 sarvar.frontoffi
[email protected]
SÁRVÁRI
A Matróz Vendéglo ´´ márciusi ajánlata
Tinódi HoTel & ResTauRanT
H-9600 sárvár, Hunyadi út 11. Tel.: +36/95-323-606 (9-17 óráig) Tel.: +36/95-320-225 (17 óra után)
Kedvezményes 4 személyes családi tálak 4490 Ft-ért
Web: WWW.TinodiHoTel.Hu
JöJJön és kóstolJa meg „Halas BöJtI” ajánlatunk – könnŰ tengeri hal – rák – kagyló finomságokkal! tavaszi fogyókúrának is kiváló!
nemzetközi nőnap alkalmáBól sok Boldogságot, örömöt és sikert kíván minden kedves hölgynek a tinódi csapata!
(korlátozott számban asztalfoglalást felveszünk)
élőzene: 03.08. csuta, 03.09. tomek Ha nincs kedve fôzni, de megéhezik, a Tinódi étel és pizza futár gyorsan érkezik! Kiszállítás mindennap:
12-22-óráig
Tinódi – aZ oTTHon ÍZe
Zumba GrÉ’tivel!
minden kedden 17:30 – 18:30 – iG a barabá’s sZakkö¨Zé’piskola tornatermé’ben!
további info: http://www.facebook.com/zumbagreti vagy 06 30/484-1123
NEM NEM BONYOLÍTJUK, BONYOLÍTJUK,
Lakásbiztosítási akció február 15-ig!
•••Lakásbiztosítások Lakásbiztosítások Lakásbiztosítások•••Gépjármű Gépjármű Gépjárműbiztosítások biztosítások biztosítások•••Élet-,és Élet-,és Élet-,ésbalesetbiztosítások balesetbiztosítások balesetbiztosítások •••Vállalati Vállalati Vállalatibiztosítások biztosítások biztosítások•••Pénzügyi Pénzügyi Pénzügyitervezés tervezés tervezés
Nincs még lakásbiztosítása, és szeretné kihasználni a 25%-os díjkedvezményt, vagy meglévő, nemsokára évfordulós lakásbiztosításával nem elégedett, váltani szeretne. Segítünk a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztásában, a biztosítás és a biztosítók szakmai értékelésével. Az első 10 jelentkező között PBA HELP balesetbiztosítást sorsolunk ki. EGÉSZ EGÉSZ ÉVBEN ÉVBEN KÉRJE KÉRJE AA LEGKEDVEZŐBB LEGKEDVEZŐBB BIZTOSÍTÁSOKAT BIZTOSÍTÁSOKAT AA BIZTOSÍTÁSOK BIZTOSÍTÁSOK SZAKÉRTŐJÉTŐL SZAKÉRTŐJÉTŐL
• •Sárvár, Hunyadi u.u. 11.11. • •Tinódi vendégló udvarában •Sárvár, Sárvár, Hunyadi Hunyadi u. 11. •Tinódi Tinódi vendégló vendégló udvarában udvarában • •Tel: • Tel: Tel:95 95 95/ /520 / 520 520230 230 230• •Mobil: • Mobil: Mobil:+36 +36 +3630 30 30/ /267 / 267 26759 59 5927 27 27• •Mobil: • Mobil: Mobil:+36 +36 +3630 30 30/ /520 / 520 52023 23 231414 14
• Sárvár, Hunyadi u. 11. • Tinódi vendéglő udvarában • Telefon: 95/520 230 • Mobil: +36 30/ 267 59 27 • Mobil: +36 30/631 38 07
0% Húsvéti -10%-1
2013. február 22.
HÍRLAP
Márciustól a 4 személyes családi tálainkat már péntek este, szombaton és vasárnap is kérheti!
I. Vegyes családi tál: Újházy tyúkhúsleves vagy Fokhagyma krémleves, Rántott sertésborda, Rántott sajt, Fokhagymás cigánypecsenye, Rántott halrudacskák, Vegyes köret, savanyúság II. Vegyes haltál: Rántott pontyszeletek, Harcsaszeletek Jóasszony módra vagy Pisztráng roston sütve, Rántott halrudak, Vegyes köret, tartármártás Részletek, feltételek: www.matrozvendeglo.hu Asztalfoglalás 95/320-053 Számoljon, és próbálja ki, most igazán megéri!
Várkapu Vendéglõ Panzió - Borpince
Ne feledkezzen meg a böjt idején, 2013.02.15-től a naponta frissen készített HALÉTELEINKRŐL sem! NŐNAP A VÁRKAPUBAN! Március 7-től 9-ig igény szerint élőzenével és „pénztárcabarát” menüajánlatokkal várjuk a nőnapozni vágyókat! A la Carte étkezés esetén az étlapárból 10% kedvezményt adunk!!! Hölgyvendégeinket egy pezsgővel vagy pezsgőkoktéllal köszöntjük! Belépés díjtalan!!! Asztalfoglalás: 326-900, 326-475, 320-475, 06-30-600-7234 Étel- és pizzaexpressz 12.00-22.00, Tel.: 320-475
-10%
I S É AKCIÓ T Í Z S É K R -10% -10% -10% ÉKS Z E • Arany-ezüst ékszerek, órák • Ékszerjavítás-Készítés • RÉGI PÉNZÉRMÉK FELVÁSÁRLÁSA Befektetési aranytömb értékesítése! +3620/9566999
Eljegyzési gyűrűk, karikagyűrűk kedvező áron !
Az akció 2013.02.23-03.31-ig tart.
16