TARTALOM ELÕSZÓ I. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA 1. A POLITIKAI ÉLET A római birodalom A provinciák kormányzása A hellenisztikus királyságok A zsidó állam 2. A TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI ÉLET A TÁRSADALMI ÉLET A zsidó társadalom A pogány társadalom Kulturális színvonal Erkölcsi színvonal A GAZDASÁGI ÉLET Mezõgazdaság Ipar Pénzügyek Szállítás és közlekedés 3. A VALLÁSI ÉLET A görög-római pantheon A császárkultusz A misztérium-vallások Az okkultizmus A filozófiák 4. A JUDAIZMUS Eredete Teológia A templom A zsinagóga A szent év Az iskolarendszer Az irodalom A judaizmus szektái A diaszpóra 5. AZ ÚJSZÖVETSÉG HÁTTERE A ZSIDÓ KULTÚRÁBAN A judaizmus jellege Az apokrif iratok és a pszeudoepigráfia A holt-tengeri tekercsek A qumrani közösség legfõbb sajátosságai
9 11 13 13 25 27 32 61 61 61 62 65 74 75 75 75 76 77 83 83 84 86 87 91 101 102 104 109 113 115 119 122 131 139 143 143 144 146 147
A holt-tengeri közösség összehasonlítása az Újszövetséggel
149
II. RÉSZ: AZ EVANGÉLIUMOK: KRISZTUS ÉLETÉRÕL SZÓLÓ FELJEGYZÉSEK 6. AZ ÚJSZÖVETSÉG NEVE ÉS TARTALMA A név A tartalom 7. AZ EVANGÉLIUMOK MINT IRODALMI MÛVEK A szinoptikus probléma Megoldási javaslat 8. MÁTÉ EVANGÉLIUMA Az evangélium eredete A keletkezés helye és ideje Az evangélium tartalma Az evangélium vázlata Fõ mondanivaló Az evangélium szereplõi Sajátos vonások 9. MÁRK EVANGÉLIUMA Az evangélium eredete A keletkezés helye és ideje Az evangélium tartalma Az evangélium vázlata Fõ mondanivaló Az evangélium szereplõi 10. LUKÁCS EVANGÉLIUMA Az evangélium eredete Az evangélium szerzõje A keletkezés helye és ideje Az evangélium tartalma Az evangélium vázlata Fõ mondanivaló Az evangélium szereplõi 11. JÁNOS EVANGÉLIUMA Az evangélium eredete Az evangélium szerzõje A keletkezés helye és ideje Az evangélium tartalma Az evangélium vázlata Fõ mondanivaló Az evangélium célja Az evangélium szereplõi 12. KRISZTUS ÉLETE
153 155 155 156 163 165 166 175 175 176 177 179 184 185 186 189 189 191 194 195 201 202 205 205 207 211 211 212 216 218 221 221 222 225 226 228 231 233 234 237
Világi forrásmunkák Jézus életének szakaszai Jézus életének földrajzi vonatkozásai Jézus tanítása III. RÉSZ: AZ ÕSEGYHÁZRÓL SZÓLÓ FELJEGYZÉSEK 13. AZ EGYHÁZ MEGALAPÍTÁSA: APCSEL 1:1 - 8:3 Az Apostolok Cselekedetei Az alapok lerakása: ApCsel 1:1 - 8:3 Az elsõ szétszóratás 14. AZ ÁTMENETI IDÕSZAK: APCSEL 8:4-11:18 A samáriai igehirdetés Az etióp kincstárnok megtérése Pál megtérése Péter igehirdetése 15. A POGÁNYKERESZTYÉN EGYHÁZ ÉS A PÁLI MISSZIÓ: APCSEL 11:19 - 15:35 Az antiókhiai gyülekezet A pogánymisszió A jeruzsálemi apostoli gyûlés A TILTAKOZÁS IRODALMA (hitvitázó levelek) Jakab levele Pál levele a Galatákhoz 16. PÁL PROGRAMJA: APCSEL 15:36-21:16 A második missziói út Kisázsiába A macedóniai missziói út A THESSZALONIKAI LEVELEK Pál elsõ levele a thesszalonikaiakhoz A második thesszalonikai levél Az akhájai misszió Az ázsiai misszió A KORINTHUSI LEVELEZÉS A levelek háttere Az elveszett levél Pál elsõ levele a korinthusiakhoz Pál második levele a korinthusiakhoz Az utolsó látogatás Korinthusban A tervezett missziói út A Római levél A missziói út befejezése 17. PÁL BEBÖRTÖNZÉSE: APCSEL 21:17-28:31 Jeruzsálem A levelek
237 239 248 256 267 269 270 279 282 283 283 284 285 289 293 294 296 299 302 304 308 317 318 320 323 323 325 329 336 339 339 340 341 346 348 349 349 354 357 358 363
Pál levele Filemonhoz Pál levele az efezusiakhoz A kolosséi levél A filippi levél Pál fogságának eredményei IV. RÉSZ: AZ ÕSEGYHÁZ PROBLÉMÁI 18. AZ INTÉZMÉNYES EGYHÁZ: A PÁSZTORI LEVELEK Háttér Pál elsõ levele Timóteushoz Pál levele Tituszhoz Pál második levele Timóteushoz A levelek értékelése 19. A SZENVEDÕ EGYHÁZ: PÉTER ELSÕ LEVELE A levél háttere A levél szerzõje A levél vázlata A levél tartalma A levél értékelése 20. ELSZAKADÁS A ZSIDÓ VALLÁSTÓL: A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL A levél háttere A levél szerzõje A levél keletkezésének ideje A levél vázlata A levél tartalma A levél értékelése 21. A TÉVTANÍTÁSOK VESZÉLYE: PÉTER MÁSODIK LEVELE, JÚDÁS LEVELE, JÁNOS HÁROM LEVELE A levelek háttere Péter második levele Júdás levele JÁNOS ELSÕ, MÁSODIK ÉS HARMADIK LEVELE A levelek háttere János elsõ levele János második levele János harmadik levele 22. A VÁRAKOZÓ EGYHÁZ: A JELENÉSEK KÖNYVE A könyv háttere A könyv értelmezési lehetõségei
364 366 368 372 377 379 381 381 383 386 389 392 395 395 399 401 402 404 407 407 409 410 411 413 415 417 417 418 423 428 428 431 433 434 437 437 441
A könyv tartalma A könyv vázlata A könyv értékelése
445 447 450
V. RÉSZ: AZ ÚJSZÖVETSÉGI KÁNON ÉS SZÖVEG 23. AZ ÚJSZÖVETSÉGI KÁNON Meghatározás Belsõ bizonyíték Külsõ bizonyíték Következtetések 24. AZ ÚJSZÖVETSÉG SZÖVEGE ÉS ELTERJEDÉSE A szöveg elterjedése A szöveg forrásai Magyar fordítások
453 455 455 459 460 465 469 470 471 476
FÜGGELÉK
477
I. rész:
AZ ÚJSZÖVETSÉG VILÁGA 1. FEJEZET A POLITIKAI ÉLET A Római Birodalom Abban az idıben, amikor az Újszövetséget írták, a Távol-Kelet kevéssé ismert királyságait leszámítva, az egészen civilizált világ Róma uralma alatt állott. Nyugaton az Atlanti-óceántól az Eufrátesz-folyóig és a Vörös-tengerig keleten, valamint északon a Rhone-tól, a Dunától, a Fekete-tengertıl és a Kaukázustól délen a Szaharáig óriási birodalom terült el a császár uralma és tényleges diktatúrája alatt, akit az Újszövetség egyaránt nevez királynak (1Pét 2:17) és császárnak (Luk 2:1). Róma nevét az itáliai fıvárostól nyerte. Az eredeti települést, amelybıl a római állam kinıtt, Kr.e. 753-ban alapították. Elıször a város környékén lévı kis falvak közösségét is magában foglaló szövetség volt, amely felett király uralkodott. Kb. a Kr.e. V. század kezdetére szilárd politikai szervezettségi fokot ért el a kormányzás köztársasági formájában. Az ıt körülvevı közösséggel kötött szövetségek segítségével északon az etruszkok, délen pedig egyéb más törzsek ellen folytatott háborúk hosszú során át Róma Kr.e. 265-re az itáliai félsziget urává lett. A meghódított népeket szerzıdések kötelezték a béke megtartására. E népek fokozatosan beolvadtak a római állam területébe. A következı két évszázad alatt Róma Karthágó, a Földközi-tenger nyugati részének fı tengeri hatalma ellen vívott nagy küzdelemmel volt elfoglalva. Karthágó eredetileg Fınícia gyarmata volt, de mivel Nagy Sándor az anyaországot meghódította, önállóan kellett mőködnie. A föníciaiak példáját követve gazdag, erıs nemzetté lett. Hajói bonyolították le a Földközi-tenger kereskedelmét. Civilizációja sajátosságait tekintve keleti volt, társadalmi formáját nézve oligarchia, amelyet egy zsoldos hadsereg tartott fenn és diktatórikus kormányzás irányított. Róma folytonos terjeszkedése következtében elkerülhetetlenül összeütközött a karthágói birodalom elıretolt állásaival. A két civilizáció mind faji eredetét, mind politikai szemléletét tekintve idegen volt egymástól, de különben sem volt elég hely mindkettıjük számára ugyanazon a területen, s az egyiknek engednie kellett. A kettejük közötti háború Kr.e. 146-ban fejezıdött be, amikor Scipio Aemilianus római hadvezér Karthágó városát elfoglalta, és a földdel egyenlıvé tette. Ezáltal Róma kiterjesztette uralmát Hispániára és Észak-Afrikára. Ugyanebben az idıben lett római provinciává Macedónia, és ugyanebben az évben (Kr.e. 146-ban) Korinthus kifosztásával Akhája is Róma fennhatósága alá került. Kr.e. 133-ban III. Attalus, Pergamon királya
meghalt, és birodalmát a rómaiakra hagyta örökségül. Ebbıl szervezték meg az ún. Ázsia provinciát. Kisázsia keleti részén a háborúk folytatódtak, amíg Pompeius befejezte Pontusz és Kaukázus meghódítását. Kr.e. 63-ban Szíriát provinciává szervezte, és a birodalomhoz csatolta Judeát. Kr.e. 58-57-ben vezette Caesar híres galliai háborúit és tette Galliát a Római Birodalom részévé. Így 500 évi szinte szakadatlan háborúskodás révén Róma, a Tiberis partján fekvı jelentéktelen falu a világ egyik legjelentısebb birodalmává lett. A gyors területi terjeszkedés azonban nagy változásokat hozott a római nép életében. Amint a katonai vezetık megízlelték a hatalmat, hadseregeiket nemcsak idegenek meghódítására kezdték felhasználni, hanem otthoni uralmuk kierıszakolására is. A Karthágó és Görögország meghódítása, valamint a Julius Caesar halála közötti évszázadokat polgárháborúk állandó egymásutánja jellemezte. Marius, Sulla, Caesar, Antonius és Octavianus egymás után arra törekedett, hogy magát a római állam urává tegye. Végül Octavianusnak, vagy ahogy a szenátus elnevezte, Augustusnak sikerült ellenfeleit Kr.e. 30-ban megsemmisíteni, és ı lett az elsı császár. AUGUSTUS (Kr.e. 27–Kr.u. 14)
Uralma alatt az „Imperium Romanum”, vagyis a császári állam szilárdan megalapozódott. A nép belefáradt a sok háborúba, és békére vágyott. Augustus lett a princeps, vagyis az ország elsı polgára. Bölcsen és jól kormányzott. Politikai értelemben az új principátus kompromisszum volt a régi köztársasági rendszer és a Julius Caesar által alkalmazott diktatúra között. A szenátus Augustusra ruházta a birodalom fegyveres erıinek fıparancsnoki tisztét is Kr.e. 27-ben. A szenátust – elméletben – meghagyták uralkodó testületnek. Kr.e. 23-ban Augustus egész életére megkapta a tribunusi hatalmat, ami azt jelentette, hogy hatalma volt a népgyőlések felett, majd a nép állandó képviselıjévé nevezték ki. Megkapta azt az állandó kiváltságot is, hogy a szenátusban az elsı vitapontot ı vezesse be, valamint a győlések összehívásának jogát. Valamennyi joga inkább alkotmányos alapokon nyugodott , mint a hatalom bármiféle önkényes megragadásán. Augustus uralkodásának idején sok reformot valósítottak meg. A szenátust megtisztították a nem odavaló tagoktól. A hadsereg nagy részét leszerelték, s a veteránokat vagy „gyarmatvárosokban”, vagy az erre a célra felvásárolt birtokokon telepítették le. Olyan reguláris, hivatásos hadsereget hoztak létre, amely egyúttal a minta-állampolgárság iskolája is lett. A veteránok leszerelésük alkalmával nagyobb összegeket kaptak, majd a provinciákban „kolóniákba” telepítették le ıket, ahol tisztességgel megélhettek és egyben a közösségnek Rómához hő vezetıivé válhattak. Augustus a népi morál javítására is törekedett. Új életre keltette az államvallást, és sok új templomot épített. A birodalmi kultuszt, mint az államnak való tiszteletet bevezették a provinciákban. Sok helyen magát a császárt Dominus et Deus-ként kezdték imádni, noha ı ilyen imádatot nem követelt. A Kr.e. 19-18. évi juliánusi
