GY RTELEK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 9/2003. (IX. 18.) KT.r. számú RENDELETE a szociális természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátások helyi szabályairól. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban Sztv.) kapott felhatalmazás alapján Gy rtelek Községi Önkormányzat Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az egyének és családok szociális biztonságának megteremtése és meg rzése céljából az alábbi rendeletet alkotja:
I. fejezet Általános rendelkezések 1.§. (1) E rendelet meghatározza a pénzbeli, természetbeni és a személyes gondoskodást nyújtó helyi szociális ellátások formáit, a jogosultság, illetve a megállapítás feltételeit. (2) E rendelet hatálya figyelemmel az Sztv-ben foglaltakra - a Gy rteleken él magyar állampolgárokra, - állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkez bevándorolt, - a magyar hatóságok által menekültként elismert, továbbá - az Sztv. által meghatározott egyes ellátások esetében az önkormányzat területén tartózkodó hajléktalan személyekre terjed ki. 2.§. (1) Az e rendeletben szabályozott támogatás iránti kérelmeket a polgármesteri hivatalhoz lehet benyújtani. (2) A kérelmekhez csatolni kell az ellátások érdemi elbírálásához szükséges adatokra vonatkozó nyilatkozatokat, igazolásokat. (3) A polgármesteri hivatal a kérelmez által benyújtott kérelmet, illetve a közölt igazolások, adatok valódiságát megvizsgálja, szükség esetén környezettanulmányt végezhet. A kérelmeket az egyes szociális ellátásokra vonatkozó feltételek megvizsgálása után döntésre el készíti, a támogatásra való jogosultság fennállását folyamatosan figyelemmel kíséri. (4) A kérelmez jövedelmének számításánál irányadó id szak a havonta rendszeresen mérhet jövedelmeknél a három hónapot, egyéb jövedelmeknél pedig az egy évet nem haladhatja meg. (5) E rendelet alkalmazásában jövedelemnek, illetve vagyonnak az Sztv. 4. § (1) a) és b) pontjában meghatározott jövedelem, illetve vagyon min sül.
II. fejezet Pénzbeli ellátások 3.§. Gy rtelek Község Önkormányzata szociális rászorultságtól függ en a jogosult részére a) id skoruak járadékát, b) fels oktatási hallgatók támogatását, c) rendszeres szociális segélyt, d) lakásfenntartási támogatást, e) ápolási dijat, f) átmeneti segélyt és g) temetési segélyt állapít meg. Id skorúak járadéka 4.§. (1) Az id skorúak járadéka az Sztv. 32/B-32/E.§-ai alapján kerül megállapításra, a kérelemhez csatolni kell a rendelet l. számú melléklete szerinti jövedelemnyilatkozatot. (2) Az id skorúak járadékára való jogosultság megállapítását a képvisel -testület a polgármesterre ruházza át. Rendszeres szociális segély 5.§. (1) A rendszeres szociális segély az Sztv. 37/A-37/G. §-ai alapján kerül megállapításra, a kérelemhez csatolni kell a rendelet 2.számú melléklete szerinti jövedelemnyilatkozatot, valamint a 3. melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot. (2) Az aktív korú nem foglalkoztatottak rendszeres szociális segélye megállapításának és folyósításának feltétele, hogy az aktív korú nemfoglalkoztatott együttm ködjön az önkormányzattal és a Megyei Munkaügyi Központ Mátészalkai Kirendeltségével: a) az önkormányzatnál: - nyílvántartásba véteti magát, - a segélyre való jogosultság feltételeinek felülvizsgálatában együttm ködik, - a felajánlott és számára megfelel munkalehet séget elfogadja, az egyeztetés szerinti id pontban a munkát megkezdi, esetleges akadályoztatása esetén a neki fel nem róható akadály tényét hiteles dokumentummal igazolja; b) a Munkaügyi Központ Kirendeltségénél: - köteles a kirendeltség által meghatározott id pontban, de legalább három havonta rendszesen jelentkezni a kirendeltségen, - a felajánlott és számára megfelel munkalehet séget elfogadja, az egyeztetés szerinti id pontban a munkát megkezdi, esetleges akadályoztatása esetén a neki fel nem róható akadály tényét hiteles dokumentummal igazolja.
(3) Az önkormányzat és a kirendeltség együttm ködésének szabályait külön megállapodás szabályozza. (4) A rendszeres szociális segélykérelmek elbirálását a képvisel -testület a polgármesterre ruházza át. Lakásfenntartási támogatás 6.§. (1) Lakásfenntartási támogatás nyújtható annak a családnak vagy személynek, aki a (2) bekezdésben meghatározott lakásnagyságot meg nem haladó lakásban, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben lakik és lakás hasznosításából származó jövedelemmel nem rendelkezik, feltéve, ha: a) a lakásfenntartás (3) bekezdésben meghatározott havi költsége eléri, vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 35%-át, b) a lakás futési költségének havi összege eléri, vagy meghaladja a háztartás havi összjövedelmének 20%-át, és az egy f re jutó havi jövedelem egyszemélyes háztartás esetén nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 200%-át, többszemélyes háztartás esetén nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 150%-át. (2) A lakásfenntartási támogatás megállapításánál figyelembe vehet lakásnagyság fels határa hagyományos családi ház esetén 90 m2 hasznos alapterület. Három, vagy többgyermekes családok, egyedül él nyugdíjasok, gyermeküket egyedül nevel k esetén, illetve más különös méltánylást érdeml esetben a fentebb meghatározott mértékekt l hagyományos családi háznál 20 m2-rel el lehet térni. (3) A lakásfenntartási kiadások körében költségként kell figyelembe venni: - a lakbért vagy albérleti díjat, - a lakáscélú pénzintézeti kölcsön törleszt részletét, - a f tés díját, illetve költségeit, - a csatornahasználati díjat, - nem f tési célú villanyáramfogyasztást 100 kWh/hó-ig, - nem f tési célú gázfogyasztásnál legfeljebb havonta egy 23 kg-os pb-palack árát, - vízfogyasztásként legfeljebb 10 m3/hó-ig. (4) A támogatás havi összege 1200 Ft-tól 2000 Ft-ig terjedhet, és évente egy alkalommal állapítható meg. (5) A kérelemhez mellékelni kell a f tési id szak legalább 3 hónapjának a (3) bekezdésben meghatározott lakásfenntartási kiadásairól szóló számlákat, iratokat, vagy azokat egyéb, hitelt érdeml módon kell bizonyítani. (6) A lakásfenntartási támogatás a 6. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben 1 évre, b) pontjában meghatározott esetben 6 hónapra állapítható meg. (7) A lakásfenntartási támogatást annak a hónapnak az 1. napjától kell megállapítani, amelyben a kérelmet benyújtották. A kérelemet a 4. számú melléklet szerinti nyomtatványon kell benyujtani.
(8) A lakásfenntartási kérelmek elbírálását a képvisel -testület a Szociális és Egészségügyi Bizottságra ruházza át. Ápolási díj 7.§. (1) Az ápolási díj összege az Sztv. 41. § (1) bekezdésében szabályozott esetben a nyugdíjminimum 100%-a. (2) A 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának gondozását végz személy részére az önkormányzat ápolási díjat állapit meg, ha - a gondozottal közös háztartásban él k egy f re es jövedelme nem haladja meg a nyudíjminimum mindenkori összegének 150 %-át, - a gondozó és a gondozott nem kötött eltartási, életjáradéki vagy öröklési szerz dést. Ezen bekezdése alapján megállapított ápolási díj összege a nyugdíjminimum 80%-a. (3) Az ápolási díj megszüntetésére az Sztv. 42.§ (2) bekezdése az irányadó. (4) Az ápolási díj megállapítására irányuló kérelmek elbirálását a képvisel -testület a Szociális és Egészségügyi Bizottságra ruházza át. Átmeneti segély 8.§ (1) Átmeneti segélyben részesíthet a létfenntartást veszélyeztet rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az id szakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzd személyek közül különösen az, aki: a) elemi kár (ár-, belvíz, t z) miatt anyagi segítségre szorul, b) legalább egy hét orvosi kezelés, baleset, egyéb ok miatt anyagi segítségre szorul, c) nyugdíjkifizetése valamely ok miatt késik (nyugdíjazás elhúzódása, rokkantsági fok megállapítása stb.), és anyagi helyzetének átmeneti javítása más módon nem biztosítható. (2) Elemi kár esetén nyújtott központi támogatás felhasználása során figyelembe kell venni a központi szervek által meghatározott szempontokat. (3) A 8. § (1) a) pontjában meghatározott esetben nem nyújtható támogatás - nem lakás céljára szolgáló építmény helyreállításához, - ha a kérelmez nek, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, együtt költöz családtagjainak a károsodott ingatlanon túlmenoen lakástulajdona, állandó használati joga vagy bérleti jogviszonya van. - ha a biztosítók a károk megtérítésére kötelesek. (4) A 8. § (1) a) pontjában meghatározott ok miatt nyújtott támogatás adható pénzben és természetben egyaránt. A pénzbeli támogatás lehet: - vissza nem térítend támogatás, - albérleti költségekhez való hozzájárulás, - kamatmentes kölcsön. A pénzbeli támogatás rendeltetésszer felhasználását számlával kell igazolni. A természetbeni támogatás lehet a károsodott lakás helyreállításához, építéséhez szükséges épít anyagok és az építéshez kapcsolódó szolgáltatások természetben történo biztosítása.
(5) A támogatás rendeltetését l eltér célra való felhasználása esetén az önkormányzat az igénybevev t a pénzbeli támogatás visszafizetésére, természetben nyújtott támogatás esetén pedig a dolog visszaszolgáltatására, vagy a dolog, illetve a szolgáltatás értékének megfelel pénzösszeg visszafizetésére kötelezi. Amennyiben a visszafizetés nem vezet eredményre, úgy az ingatlanra a tartozás ellenértékéig jelzálogjogot kell bejegyeztetni. A kérelmek elbírálása, a kár felmérése az építésügyi hatóság szakvéleménye alapján történhet. (6) A 8. § (1) b), c) pontjaiban meghatározott okból alkalmanként adható segély összege nem lehet kevesebb 2.000,-Ft-nál, és a 6.000,-Ft-ot nem haladhatja meg. A kérelmet a rendelet 5. számú melléklete szerinti nyomtatányon kell benyújtani. (7) Az átmeneti segélykérelmek elbirálását a képvisel -testület a Szociális és Egészségügyi Bizottságra ruházza át. Fels oktatási hallgatók támogatása 9.§ (1) Pénzbeni támogatásban részesíthet a) az a fels oktatási intézményben folyó nappali tagozatos hallgató, b) az a fels oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat kezd személy, akinek a családjában az egy f re es jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 250%-át. (2) Az elbírálás során el nyt élvez az a pályázó, aki - árva vagy félárva, - családjában lév eltartottak száma három, vagy annál több, - gyermeket nevel, - egyedül neveli gyermekét, - valamilyen betegségben szenved, rokkant, vagy a családjában folyamatos ellátást igényl beteg, vagy rokkant hozzátartozó van, - eltartója (szül je) munkanélküli, vagy nyugdíjban részesül, - nem részesül kollégiumi ellátásban. (3) A támogatás folyósításának id tartama: a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti pályázó esetén 10 hónap, azaz két egymást követ tanulmányi félév, b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti pályázó esetén 3x10 hónap, azaz hat egymást követ tanulmányi félév. (4) A támogatási kérelmet a polgármesteri hivatal által rendelkezésre bocsátott pályázati rlapon kell benyújtani. (5) A támogatás összege 1.000,- - 5.000,-Ft/hó. (6) A támogatott szociális rászorultságát évente egyszer felül kell vizsgálni. (7) A támogatás lebonyolítására, elszámolására a “Bursa Hungarica” Fels oktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat Általános Szerz dési Feltételeit kell alkalmazni.
Temetési segély 10.§. (1) A temetési segély az Sztv. 46.§-a alapján kerül megállapításra, összege 10.000,-Ft-ig terjedhet. A kérelemhez csatolni kell a 2.számú melléklet szrinti jövedelemnyilatkozatot. (2) A temetési segélyre való jogosultság megállapítását a képvisel -testület a polgármesterre ruházza át. III. fejezet Természetben nyújtott szociális ellátások 11.§. Átmeneti segély és lakásfenntartási támogatás természetbeni szociális ellátás formájában is nyújtható az Sztv. 47. § (2) bekezdésében meghatározott módokon. Köztemetés 12.§. Az Sztv. 48.§. (1) bekezdésében foglalt feltételek esetén a köztemetést hivatalból kell elrendelni. (2) Köztemetés esetén mindenkor vizsgálni kell a temetés költségének megtéríthet ségét, és az arra vonatkozó intézkedést az Sztv. 48.§. (2)-(4) bekezdései szerint foganatosítani kell. (3) A köztemetés megállapításáról, illetve folyósításának módjáról a polgármester dönt. Közgyógyellátás 13.§. (1) Az önkormányzat az Sztv. szerint közgyógyellátásra nem jogosult alábbi szermélyek részére méltányosságból közgyógyellátásra való jogosultságot állapít meg: a) akinek a családjában az egy f re jutó jövedelem a rendszeres gyógyszerkiadások levonása után a nyugdíjminimum 150%-át, egyedülél esetén 200%-át nem éri el, b) akinek egyszeri gyógyászati segédeszköz igényének értéke meghaladja a nyugdijminimum 100%-át. Egy háztartásban él jogosultak esetén a rendszeres jövedelemb l minden jogosult gyógyszerköltségét le kell vonni. (2) A kérelemhez csatolni kell a 2.számú melléklet szerinti jövedelemnyilatkozatot , valamint a gyógyszerköltségr l a gyógyszertári igazolást. (3) A közgyógyellátásra való jogosultság méltányosságból való megállapítását a képvisel testület a polgármesterre ruházza át. Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság
14.§. (1) Az Sztv. 54.§-ában szabályozottak szerint a polgármester egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság érvényesítése érdekében hatósági bizonyítványt állít ki. (2) A kérelemhez csatolni kell a 2.számú melléklet szerinti jövedelemnyilatkozatot, valamint a 3.számú melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot. IV. fejezet Személyes gondoskodást nyújtó ellátások 15.§. (1) A képvisel -testület a személyes gondoskodást nyújtó ellátások közül alapellátásként biztosítja az Sztv. 62-65. §-ában foglaltaknak megfelel en: a) az étkeztetést, b) a házi segítségnyújtást. (2) A képvisel -testület a szakosított ellátási formák közül az id sek klubját tartja fenn. (3) A képvisel -testület az (1) bekezdés b) pontjában és a (2) bekezdésben meghatározott ellátásokat a Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat, mint önkormányzati intézmény (a továbbiakban: intézmény) keretében biztosítja. (4) Az (1) és (2) bekezdésekben meghatározott ellátások iránti kérelmet az intézmény vezet jéhez kell benyújtani, aki dönt a kérelemr l. (5) Az étkeztetés keretében azoknak a napi legalább egyszeri meleg étkeztetésér l kell gondoskodni, akik azt önmaguknak és eltartottjaiknak nem képesek biztosítani. (6) Házi segítségnyújtás keretében kell gondoskodni azokról a személyekr l, akik otthonukban önmaguk ellátására nem képesek, róluk nem gondoskodnak és nappali ellátást nyújtó intézmény igénybevételére nincs lehet ségük. (7) A szociális étkeztetés intézményi térítési díja az évenként meghatározott étkezési nyersanyagnorma 100%-a. (8) Ha az étkeztetéssel együtt házi segitségnyújtás is biztosítva van (ebédkihordás, stb.), az intézményi térítési díj a nyersanyagnorma 120%-a. (9) A (7) bekezdés szerinti étkeztetés személyi térítési díja nem haladhatja meg az ellátást igénybe vev rendszeres havi jövedelmének 25%-át, a (8) bekezdés szerinti ellátás esetében pedig a jövedelem 30%-át. (10) Az id sek kalubbja igénybevétele esetén az intézményi térítési díj a nyersanyagnorma 100%-a, a személyi téritési díj azonban nem haladhatja meg a jogosult havi jövedelmének 30%-át.
(11) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokkal kapcsolatos, e fejezetben nem szabályozott kérdésekben az Sztv. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. (12) A kérelmek tárgyában az intézményvezet dönt a 9/1999. (XI.24.) SzCsM. rendeletben foglaltak alapján. V. fejezet Záró rendelkezések 16.§. (1) E rendelet kihirdetésének napján lép hatályba, rendelkezésit a folyamatban lév ügyekben is alkalmazni kell. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidej leg hatályát veszti a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 6/2000. (III.17.) KT.r. számú rendelet, valamint az azt módosító 8/2000. (VII.4.) KT.r. számú és 17/2000. (XII.8.) KT.r. számú rendelet. (3) A rendelet kihirdetésérol a helyben szokásos módon, a jegyz gondoskodik.
1.számú melléklet a 9/2003. (IX.18.) KT.r. számú rendelethez JÖVEDELEMNYILATKOZAT az id skorúak járadékának megállapításához A) Személyi adatok 1. Az ellátást igényl neve (leánykori név is): ....................................................................................................... 2. Anyja neve: .......................................................................................................................... 3. Születési helye, ideje: ........................................................................................................... 4. Az ellátást igényl bejelentett lakóhelyének címe: ............................................................... 5. Az ellátást igényl tartózkodási helyének címe: ................................................................... 6. Ha az ellátást igényl nem cselekv képes, a törvényes képvisel neve: ............................... 7. A törvényes képvisel bejelentett lakóhelyének címe: ......................................................... 8. Az igényl egyedülálló igen nem 9. Az igényl házastársával él együtt: igen nem 10. Az igényl élettársával él együtt: igen nem 11. A házas-/élettárs neve: ....................................................................................................................................... szül. ideje: .............................................................................................................................. szül. helye: ............................................................................................................................. anyja neve: ............................................................................................................................. bejelentett lakásának címe: .................................................................................................... tartózkodási helye: ................................................................................................................. 12. Az igényl jövedelmének forrása: ....................................................................................... 13. Az igényl átlagos havi jövedelmének összege: ............................................................ Ft (a kérelem benyújtását megel z három hónap alatt szerzett rendszeres jövedelem és a kérelem benyújtását megel z tizenkét hónap alatt szerzett nem rendszeres jövedelem egy havi átlaga) 14. Az igényl házas-/élettársa jövedelmének forrása: -
2
-
15. Az igényl házas-/élettársa átlagos havi jövedelmének összege: .................................... Ft (a kérelem benyújtását megel z három hónap alatt szerzett rendszeres jövedelem és a kérelem benyújtását megel z tizenkét hónap alatt szerzett nem rendszeres jövedelem egy havi átlaga)
16. Egy f re jutó átlagos havi jövedelem összege: ............................................................Ft/f (a 13. és 15. pontban feltüntetett jövedelem átlaga) Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek.
Kelt: .......... év .............................. hó ............ nap
......................................... aláírás
2.számú melléklet a 9/2003. (IX.18. KT.r. számú rendelethez
JÖVEDELEMNYILATKOZAT
A) Személyi adatok 1. Az ellátást igényl neve: (Leánykori név:) 2. Az ellátást igényl bejelentett lakóhelyének címe: 3. 4. 5. 6. 7.
Az ellátást igényl tartózkodási helyének címe: Ha az ellátást igényl nem cselekv képes, a törvényes képvisel neve: A törvényes képvisel bejelentett lakóhelyének címe: Az igényl vel egy háztartásban él közeli hozzátartozók száma: ............. f . A 6. pontban szerepl közeli hozzátartozók neve:
a) ........................................................................................ b) ........................................................................................ c) ........................................................................................ d) ........................................................................................ e) ........................................................................................ f) ......................................................................................... g).........................................................................................
- 2 B) Jövedelmi adatok Forintban A jövedelmek típusai
Kérelmez jeve-
Közeli hozzátartozók jövedelme
Öszszesen
delme 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7. 8.
9. 1 0.
Munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem és táppénz Társas és egyéni vállalkozásból származó jövedelem Ingatlan, ingó vagyontárgyak értékesítéséb l, vagyoni érték jog átruházásából származó jövedelem Nyugellátás, baleseti nyugellátás, egyéb nyugdíjszer ellátások A gyermek ellátásához és gondozásához kapcsolódó támogatások (GYED, GYES, GYET, családi pótlék, gyermektartásdíj stb.) Önkormányzat és munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzbeli ellátás (munkanélküli járadék, rendszeres szociális és nevelési segély, jövedelempótló támogatások stb.) Föld bérbeadásából származó jövedelem Egyéb (pl. ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, kis összeg kifizetések stb.) Összes bruttó jövedelem Személyi jövedelemadó vagy el leg összege Egészségbiztosítási és
a)
b)
c)
d)
e)
f)
g)
1 1. 1 2.
nyugdíjjárulék összege Munkavállalói járulék összege
A család havi nettó 1 jövedelme összesen [93. (10+11+12)] Egy f re jutó havi családi nettó jövedelem: ..................................... Ft/hó. Büntet jogi felel sségem tudatában kijelentem, hogy a NYILATKOZAT-ban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszem, hogy a NYILATKOZAT-ban közölt adatok valódiságát a Szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 10. § (2) bekezdése alapján az önkormányzat a f városi, a megyei APEH útján ellen rizheti. Dátum: ....................... .......................................................... ...................................................... az ellátást igényl , cselekv képes hozzátartozók vagy törvényes képvisel jének aláírása aláírása - 3 -
KITÖLTÉSI UTASÍTÁS 1. Bejelentett lakóhely címeként a személyi igazolványban szerepl lakóhely, illetve több lakóhely esetén az állandó lakóhely címét kell feltüntetni. 2. Közeli hozzátartozói a házastárs, az élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevel szül . 3. Az egy háztartásban él közeli hozzátartozók jövedelmét hozzátartozók szerint kell feltüntetni. 4. A 2. és 3. jövedelemtípusba tartozó jövedelmek kivételével a kérelem benyújtását megel z három hónap átlagjövedelmét kell szerepeltetni. 5. A 2. és 3. jövedelemtípusba tartozó jövedelmek esetén a kérelem benyújtását megel z évre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallás azonos megnevezés rovatában szerepl összeg 12-vel osztott részét kell beírni. 6. A jövedelemnyilatkozatban feltüntetett jövedelmekr l a típusának megfelel igazolást vagy annak fénymásolatát (nyugdíjszelvény, munkáltatói igazolás, szerz dés stb.) a jövedelemnyilatkozathoz csatolni kell. 7. Az egy f re jutó havi nettó családi jövedelem a havi családi összjövedelem osztva a közeli hozzátartozók számával. 8. A jövedelemnyilatkozatot a kérelmez mellett az érintett közeli hozzátartozóknak is alá kell írniuk. Ha az ellátást igényl vagy annak közeli hozzátartozója nem cselekv képes, helyette a törvényes képvisel je jogosult az aláírásra.
3.számú melléklet a /2000. KT.r. számú rendelethez VAGYONNYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. Az ellátást igényl neve: .................................................................................................... (Leánykori név is) 2. Anyja neve: ........................................................................................................................... 3. Születési helye, ideje: ............................................................................................................ 4. Az ellátást igényl azon lakóhelyének címe, ahol szokásosan él: .......................................... 5. Ha az ellátást igényl nem cselekv képes, a törvényes képvisel neve: ................................ B) Vagyoni adatok I. Ingatlanok 1. Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat): címe: ............................................................ város/község .................................................... út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év Becsült forgalmi érték:* .............................................. Ft 2. Üdül tulajdon és üdül telek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat): címe: ............................................................ város/község .................................................... út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év Becsült forgalmi érték:* .............................................. Ft 3. Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület-(épületrész-)tulajdon (vagy állandó használat): megnevezése (zártkerti építmény, m hely, üzlet, m terem, rendel , garázs stb.): ............................................. címe: ............................................................ város/község
.................................................... út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év Becsült forgalmi érték:* .............................................. Ft 4. Term földtulajdon (vagy állandó használat): megnevezése: ................................................. címe: .................................................... város/község .................................................... út/utca .................... hsz. alapterülete: ........... m2, tulajdoni hányad: ...................., a szerzés ideje: ................ év Becsült forgalmi érték:* .............................................. Ft II. Egyéb vagyontárgyak 1. Gépjárm : a) személygépkocsi: ......................................... típus .................. rendszám a szerzés ideje: ............................................................. Becsült forgalmi érték:** ...................................... Ft b) tehergépjárm , autóbusz, gépi meghajtású termel - és munkaeszköz: ......................................... típus .................. rendszám a szerzés ideje: ............................................................. (rendszám nélküli gépek esetén a gyártási vagy azonosító számot kell feltüntetni) Becsült forgalmi érték:** ...................................... Ft 2. Takarékbetétben elhelyezett pénzösszeg: ........................................................................ pénzintézet .......................................................... betétkönyv száma ................................ összeg ........................................................................ pénzintézet .......................................................... betétkönyv száma ................................ összeg 3. Készpénz összege: ........................................................................................ Ft 4. Pénzintézeti számlakövetelés vagy más szerz dés alapján fennálló pénzkövetelés: ........................................................................ pénzintézet .......................................................... betétkönyv száma ................................ összeg ........................................................................ pénzintézet .......................................................... betétkönyv száma ................................ összeg Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok a nyilatkozatban szerepl adatoknak a szociális igazgatási eljárásban történ felhasználásához, kezeléséhez. Kelt: .......... év .............................. hó ............ nap
- 2 -
........................................... aláírás
Megjegyzés: Ha a kérelmez vagy családtagja bármely vagyontárgyból egynél többel rendelkezik, akkor a vagyonnyilatkozat megfelel pontját a vagyontárgyak számával egyez en kell kitölteni. * Becsült forgalmi értékként az ingatlannak a településen szokásos forgalmi értékét kell feltüntetni. ** Becsült forgalmi értékként a járm , illetve termel - és munkaeszköz kora és állapota szerinti értékét kell feltüntetni.
4.számú melléklet a 9/2003. (IX. 18.) KT.r. számú rendelethez KÉRELEM Lakásfenntartási támogatás megállapításához
1. Az ellátást igényl neve: .............................................................................................................................. leánykori neve: .............................................................................................................. születési helye, ideje: ..................................................................................................... anyja neve: ..................................................................................................................... bejelentett lakóhelye: ..................................................................................................... tartózkodási helye: ......................................................................................................... 2. A kérelmez vel egy háztartásban él k:
Neve
Születési helye, ideje
Anyja neve
3. Hagyományos családi háznál a lakás alapterülete: ................................................. m2 Többszintes épületben lév lakás esetén a szobák száma: ..................................... szoba 4. A lakáshasználat jogcíme: tulajdonos/f bérl /albérl . 5. Lakásfenntartási kiadások: - lakbér, albérleti díj: .................................... Ft/hó - lakáscélú pénzintézeti kölcsön törleszt részlete: .................................... Ft/hó - f tés díja: .................................... Ft/hó(a f tési mód: villany/gáz/szén/fa/olaj) - víz- és csatornahasználati díj: .................................... Ft/hó - szemétszállítási díj: .................................... Ft/hó - nem f tési célú villanyáram-fogyasztás: .................................... Ft/hó 6. A gázt zhelyet, gázboylert - vezetékes gázról - pb-palackról üzemeltetem. 7. A lakás hasznosításából jövedelemmel - nem rendelkezem - rendelkezem: .................................... Ft/hó.
Jövedelmi adatok A jövedelmek típusai Munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem Társas és egyéni vállalkozásból származó jövedelem Ingatlan, ingó vagyontárgyak értékesítéséb l, vagyoni érték jog átruházásából származó jövedelem Nyugellátás, baleseti nyugellátás,
Kérelmez jövedelme
Közeli hozzátartozók jövedelme
Összesen
egyéb nyugdíjszer ellátások Gyermek ellátásához kapcsolódó támogatások (gyes, gyet, családi pótlék, gyermektartásdíj, rendszeres gyermekvédelmi támogatás stb.) Önkormányzat, munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzbeli ellátás (munkanélküli járadék, rendszeres szociális segély, jövedelempótló támogatás, id skorúak járadéka stb.) Föld bérbeadásából származó jövedelem Egyéb, pl.: ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, kisösszeg kifizetések stb. Személyi jövedelemadó vagy el leg összege Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék összege Munkavállalói járulék összege
A család havi nettó jövedelme összesen
Dátum: ................................................
...................................................... kérelmez aláírása
5.számú melléklet a /2000.KT.r. számú rendlethez KÉRELEM átmeneti segély megállapításához
1. Az ellátást igénylo neve: .............................................................................................................................. leánykori neve: .............................................................................................................. születési helye, ideje: ..................................................................................................... anyja neve: ..................................................................................................................... bejelentett lakóhelye: ..................................................................................................... tartózkodási helye: ......................................................................................................... 2. Ha az ellátást igénylo nem cselekvoképes, a törvényes képviselo neve: .............................................................................................................................. születési helye, ideje: ..................................................................................................... anyja neve: ..................................................................................................................... bejelentett lakóhelye: ..................................................................................................... 3. A kérelmezovel egy háztartásban élok: Neve
Születési helye, ideje
Anyja neve
4. Az igénylo, valamint a 3. pontban szereplo közeli hozzátartozók tulajdonában lévo személygépkocsi típusa, évjárata, becsült forgalmi értéke: ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ 5. Az átmeneti segély iránti kérelem indoklása: ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................
........................................................................................................................................ ........................................................................................................................................ Jövedelmi adatok A jövedelmek típusai
Munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelem Társas és egyéni vállalkozásból származó jövedelem Ingatlan, ingó vagyontárgyak értékesítésébol, vagyoni értéku jog átruházásából származó jövedelem Nyugellátás, baleseti nyugellátás, egyéb nyugdíjszeru ellátások Gyermek ellátásához kapcsolódó támogatások (gyes, gyet, családi pótlék, gyermektartásdíj, rendszeres gyermekvédelmi támogatás stb.) Önkormányzat, munkaügyi szervek által folyósított rendszeres pénzbeli ellátás (munkanélküli járadék, rendszeres szociális segély, jövedelempótló támogatás, idoskorúak járadéka stb.) Föld bérbeadásából származó jövedelem Egyéb, pl.: ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, kisösszegu kifizetések stb.
Kérelmez jövedelme
Közeli hozzátartozók jövedelme
Összesen
Összes bruttó jövedelem Személyi jövedelemadó vagy eloleg összege Egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék összege A család havi nettó jövedelme összesen Dátum: ................................................
......................................................... kérelmezo aláírása