I. 1. BEVEZETÉS ÉS TÉMAINDOKLÁS Talán meglepő lehet a témaválasztás, hiszen a dolgozatom egy olyan témát próbál körüljárni, amit legalábbis most még szinte lehetetlen. Egyrészt azért, mert az adott történelmi esemény tulajdonképpen még véget sem ért, másrészt még egyáltalán nem telt el annyi idő, hogy a meglévő (és egyáltalán nyilvánosságra hozott) adatokat maradéktalanul feldolgozottnak tekinthessük, hiszen gondoljunk bele: Még a II. világháború egy sor eseménye sem tisztázott, (legalábbis sok az ellentmondás), pedig az már több évtizede véget ért és a tudományos kutatása mellett számtalan amatőr is már-már élethivatásszerűen foglalkozik kutatásával és minél részletesebb megismerésével. Akkor hát mi értelme volt hozzákezdeni és megírni ezt a tanulmányt? Valószínűleg az, hogy a fent felsoroltak ellenére is egyszerűen muszáj foglalkozni a témával, hiszen történései alapvetően formálják át nemcsak a mai, de az eljövendő társadalma(ka)t is. Sok minden függ attól, hogy mi lesz a végső kimenetele és mióta hazánk is tevékenyen részt vállal a hadműveletekben, úgy gondolom itthon is minél szélesebb körben meg kell ismernünk az eseményeket. Meg kell ismernünk tehát egyrészt a háborút kirobbantó okokat: Mind az úgynevezett „hivatalos álláspontot” (ami valójában nincs), mind a nem hivatalos „konspirációs” álláspontokat (amelyekből viszont rengeteg van). Ugyanakkor meg kell ismernünk egy kicsit az adott térséget is, hogy milyen összefonódások voltak és vannak a kisebb államok és a szuperhatalmak között (a hidegháború folyamán és napjainkban) és természetesen meg kell ismernünk a hadműveletek is, hogy fogalmunk lehessen arról, hogy indult és hogy is áll most ez a háború. Mindezek közben a történész természetesen nem alkothat véleményt (ez az olvasó dolga lesz majd), de kötelessége objektívan beszámolni az általa megismert tényekről és követni a Leopold von Ranke által megfogalmazott elvet: „Wie es eigentlich gewesen!”
1
II. 1. 9/11, AVAGY EGY TÖMEGTRAGÉDIA, MINT INDOK A legtöbb média azt kommunikálta és kommunikálja ma is felénk, hogy a háború indításának egyik fontos indoka a mindenki által csak 9/11-nek nevezett tragikus esemény sorozat. De mi is történt a gyászos napon és miért válhatott ez indokká? Átlagos a reggelként indult, melynek során tizenkilenc al-Káida tag szállt fel különböző amerikai utasszállító repülőgépekre (azzal a szándékkal, hogy a gépeket a tervezett útirányuktól eltérítsék). A terroristák terveik szerint az Egyesült Államok fő jelképeinek számító épületekbe vezették bele szándékosan a repülőgépeket. A New York City-ben található Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba két repülőgép csapódott be, ezzel megölve a környező emeleteken dolgozó embereket (illetve a későbbiekben számtalan a mentésükre igyekvőt is). Mindkét épület összeomlott két órán belül, az összeomlást követően több épület is az ikertornyokhoz hasonlóan összedőlt, vagy megrongálódott. A harmadik repülőgép a Pentagon (Virginia, Arlington) épületébe repült. A negyedik eltérített gépet (a 93-as járatot), egyes feltételezések szerint a terroristák a Fehér Házba irányították volna, de az utasok visszafoglalták, azonban már nem tudták megmenteni a lezuhanástól, az utasszállító repülő Washingtontól mindössze 15 percnyire, Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. A repülőjáratok egyetlen utasa sem élte túl a támadásokat. A terrorakció folyamán a géprablókkal együtt összesen 2995 ember vesztette életét1. Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. A történet ismertetésének az elején felmerült egy név: az al-Káida. E tettükkel felírták nevüket a „nyugat fekete listájára”, bár már jóval ezelőtt is „aktívak voltak”2, de igazi hírhedtségüket kétségtelenül a 9/11 hozta meg. De kik is ők?
2
II. 2. ELLENSÉG KELETRŐL: BIN LADEN A KAPUK ELŐTT! MI AZ AZ AL-KÁIDA? Az al-Káida (magyarul: bázis) egy radikális iszlamista terrorszervezet, melyet egy gazdag szaúd-arábiai építési vállalkozó, Oszáma bin Láden alapított 1988-ban a Szovjetunió ellen Afganisztánban harcolt veteránokból. Egyes feltételezések szerint „alvó ügynökei” révén a fejlett nyugati világ több országában is jelen lehet. Az iszlám egyik szélsőséges ideológiai alapján álló al-Káida célja elsősorban az Egyesült Államok, de általában véve is a nyugati világ és legfőképpen Izrael, valamint a nyugatbarát iszlám országok meggyengítése, illetve megsemmisítése. Fennállása során több ezer terroristát képzett ki elsősorban afganisztáni táborokban. Bár a „hivatalos alapítás” nem ekkor történt, de minden akkor kezdődött, amikor 1980-ban Oszáma bin Laden a Szovjetunió által megszállt Afganisztánba utazott, hogy részt vegyen a harcokban, igaz ő maga csak Peshawar-ig ment, és pénzzel, illetve szervezőképességével támogatta az ellenállást. Egy „fedőcéget” (Maktab al Khidamat) hozott létre, melyen keresztül ember- és nyersanyagot tudott szerezni a harcokhoz3 és később ennek a mintájára hozta létre a saját szervezetét is, a már említett al-Káida-t 1988-ban. Érdekes adalék a témához, hogy az orosz-afgán háborút (és ezzel együtt bin Laden-t is) mellesleg nem más, mint az Egyesült Államok (pontosabban a CIA4) támogatta leginkább, abban bízva, hogy majd ez lesz a „szovjetek Vietnámja”5. Ez tehát egy érdekes ellentmondáshoz vezet el minket: Egy olyan ember fordult a nyugat ellen, akit előtte pont az Egyesült Államok támogatott a legjobban! Akkor vajon mi vezethetett a minden idők legtöbb áldozatát követelő terrorcselekmény kiterveléséhez és végrehajtásához?
3
A válaszokat valószínűleg az al-Káida vezér gyermekkorában illetve az orosz-afgán háború utózöngéiben kell keresnünk, ugyanis: A bin Laden család Szaúd-Arábia egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb családja, melynek elsősorban építési vállalkozásai vannak, azonban más iparágakban is jelentős érdekeltséggel rendelkeznek. Bár különösebben mély vallásos neveltetést nem kapott, ennek ellenére már kamaszkorában elkötelezte magát a radikális iszlám tanok mellett és igen sarkalatosan értelmezte a dzsihád6 fogalmát is. Azt már tudjuk, hogyan vett részt a már említett háborúban és ezen ismereteink nyomán az lenne a logikus, ha Amerikára mint szövetségesre és nem mint a legfőbb ellenség tekintene, tehát valaminek történnie kellett, és történt is… 1989-ben a szovjet csapatok kivonultak Afganisztánból és bin Laden visszatért otthonába, Szaúd-Arábiába. Ez időben egybeesett Kuvait Irak általi lerohanásával (1990. augusztus 2.), és az ezt követő Irak elleni nemzetközi fellépéssel (az Öbölháború kitörésével), amelyet az Egyesült Államok vezetett. Az al-Káida vezér ekkor fordult egyértelműen Amerika ellen, ugyanis hazájából a szélsőséges fegyveres csoportokkal fenntartott kapcsolata miatt 1992-ben kiutasították. Székhelyét az iszlám fundamentalisták által vezetett Szudánba tette át. Ekkorra már kiterjedt kapcsolati hálózattal rendelkezett és több mint húsz országban voltak emberei. 1996-ban Bin Laden átköltözött Afganisztánba, mivel a szudáni kormányzat – nyugati (amerikai) nyomásra – egyre kevésbé látta szívesen az ország területén. A tálibok éppen abban az évben foglalták el Kabult Afganisztánban, és váltak az ország elsőszámú uraivá. Oszáma bőkezűen támogatta a tálibok mozgalmát, és a mozgalom szellemi vezetőjével, Molla Mohammad Omar-al is kimondottan közeli baráti viszonyt épített ki. Most már talán világosabb honnan ered Bin Laden haragja a nyugattal szemben és miért válhatott a modern világ elsőszámú közellenségévé. Ám nem csak ő gondolta úgy, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak vesznie kell. A már említett Öbölháború során lép színre a másik nagy ellenség: Szaddam Huszein is.
4
II. 3. AZ ÖRDÖG MAGA: SZADDAM HUSSZEIN Érdekes, hogy az USA rengeteg olyan ellenséget szerzett magának, akiket korábban támogatott (többnyire a volt szovjet befolyás csökkentése érdekében). Ilyen volt az iraki diktátor Szaddam Husszein is. Al-Awdzsa városában született, 13 kilométerre az iraki Tikrit városától, egy pásztorcsaládban. Anyja, Szubha Talfah al-Muszallat, az újszülött fiát "Szaddam"-nak nevezte el, amely arabul azt jelenti, "szembeszálló". Apját, Huszein 'Abd al-Madzsid-ot soha sem ismerte, mivel az a fiú születése előtt hat hónappal eltűnt. Szaddam tíz esztendős volt, amikor elhagyta családját és Bagdadba költözött a nagybátyjához, Kharaillah Talfah-hoz. Talfah, Szaddam jövőbeli feleségének apja, buzgó szunnita volt. A későbbi diktátor elmondása szerint számos dolgot tanult tőle, az iraki militáns nacionalistától7. 1957-ben belép a Ba'ath pártba. 1958-ban alig egy évvel ezután, Kászim tábornok megdöntötte az iraki király uralmát. A Ba'ath-pártiak ellenezték az új kormányzatot, és 1959ben Szaddám Huszein részt vett a Kászim elleni merényletkísérletben, amelyet az Egyesült Államok kormánya ösztönzött és támogatott. A sikertelen merényletben Szaddam a lábán megsérült, de CIA és egyiptomi titkos ügynökök segítségével sikerült Szírián keresztül Bejrútba menekülnie. Innen Kairóba költözött. Ez idő alatt ugyanezen szervezetek segítették. Itt ismét azzal szembesülhetünk, hogy itt egy ember aki az Egyesült Államok támogatását élvezi, később mégis a feléje nyújtott kézbe mar. Vajon miért? Amerika azért támogatta kezdetben Szaddamot (de elsősorban a Ba’ath pártot), mert fény derült Kászim szoros kommunista kapcsolataira és a dominó elv8 alapján nem engedhették meg, hogy az olajban rendkívül gazdag Perzsa-öböl szovjet fennhatóság alá kerüljön. Éppen ezért támogattak az 1963-as államcsínyt, melynek során a katonai vezetők a kommunista Kászim tábornok hatalmát megdöntötték és Abdul Szálám Arif-ot választották meg az új elnöknek. Szaddam ekkor tér vissza Irakba (bár rögtön börtönbe is kerül), de vezető szerephez majd csak 1968-ban jut, amikor egy vértelen puccsal megbuktatja Arif elnököt, és hozzá lát hatalma megszilárdításához.
5
Megítélése ezen időszakban felettébb érdekes, ugyanis alapvetően rengeteg belső ellentétet simított el egy olyan országban, melynek népe rengeteg belső frusztrációval és széthúzással küzdött és sokat tett Irak modernizálásnak és gazdaságának fejlesztése érdekében 9
.
1979. július 16-án kerül az elnöki székbe, mivel lemondatja al-Bakr elnököt és július 22-i pártgyűlésen bejelenti, hogy összeesküvőket talált a pártban, (68 ember nevét olvassa fel, akik közül 22-t rövidesen ki is végeznek hazaárulás vádjával). Tehát minden „tökéletesen”, sőt a nyugati tőkések számára ideálisan alakult. Mi vezetett hát mégis a nagy fordulathoz? A válasz Iránból érkezik…
6
II. 4. AZ IRAK–IRÁNI HÁBORÚ 1979 februárjában Iránban győzött az iszlám forradalom. Vezetője nem más, mint Ruhollah Khomeini ajatollah10 aki meghirdeti a forradalom kiterjesztését és ebben egyetemes szerepet szánt a síita Iránnak. Ez aggodalommal töltötte el azokat az arab országokat - pl.: Irakot és Szaud-Arábiát - amelyekben jelentős arányú síita kisebbség élt. A közös fenyegetettség egy táborba hozta a korábban egymással ellenséges republikánus Irakot és a monarchista, konzervatív iszlamista Szaud-Arábiát: a két ország 1979-ben biztonsági szerződést kötött. Az arab világ élére álló új iraki elnök, Szaddam Huszein 1980 februárjában előterjesztett pánarab chartájában azt javasolta, hogy az arabság védelmében folyamodjanak az erő alkalmazásához. A chartát, amelyet a síita, szovjet és amerikai veszély inspirált, Khomeini személye és országa elleni hadüzenetként értékelt, ezáltal az Irak és Irán közt mindennapossá váló határincidensek végül háborúba torkollottak és 1980. szeptember 22-én hajnalban, Irak megtámadta Iránt. A kezdeti iraki sikereket iráni ellentámadás követte, majd 1980 őszén a frontok egész egyszerűen megmerevedtek. Közben a szuperhatalmak érdeke is az lett, hogy a két ország harcoljon egymással, de egyik igazándiból se győzzön. Azonban az elhúzódó háború az olajpiacon jelentős ármozgásokat okozott. 1981-ben az olaj hordónkénti11 árát az OPEC12 34 dollárra emelte, ám 1985 decemberére egy hordó már csak 15 dollárt ért. Ez már érzékenyen érintette Irakot is, amely arra kényszerült, hogy támogatóitól kölcsönöket vegyen fel: az egész háború folyamán a támogatóitól mintegy 50 milliárd dollárt kapott, nagyobb részét kicsiny, de nagyon gazdag déli szomszédjától, Kuvaittól.
7
Irán szintén kimerülőben volt, 1987-ben hiába indított nagyszabású támadást, célját nem tudta elérni, ezért elkezdte támogatni szintén eredmények nélkül az iraki kurdokat13. Később 1987-re az olajár változások miatt megváltozott a két szuperhatalom háborúhoz való viszonyulása, így amerikai nyomásra 1987 júliusában megszületett az ENSZ BT 598. számú határozata (az eredeti szöveg olvasható a mellékletben), amely a feleket tűzszünetre és az eredeti határvonalra történő visszavonulásra szólította fel. Irak azonnal elfogadta a határozatot. Irán egy évig még habozott, de az iraki offenzíva nyomására 1988. július 18-án ő is így döntött. 1988-ra tehát véget ért a két Közép-keleti ország nyolc éven át tartó hosszadalmas háborúja, ám 1990-re a térségben újabb feszültségforrások keletkeztek. A sikertelen és költséges háború Irakban nagy változásokat eredményezett. Az ország összesen közel félmillió embert vesztett, az anyagi kár meghaladta a 10 milliárd dollárt, a külső adósság a 70 milliárdot. Bagdad követelése (mint az arab egység élharcosa) Kuvait, az Egyesült Arab Emirátus és Szaud-Arábia felé az volt, hogy ugyanúgy támogassák az újjáépítésben, mint azt a háborúban tették. Azaz: azonnali 10 milliárd dollár segélyt kért és a háború alatt folyósított 30 milliárdos kölcsön elengedését. Ezt Szaddam Huszein a bagdadi arab csúcsértekezleten 1990. május 28-án fogalmazta meg. Ugyancsak itt fejtette ki az Egyesült Államokat végletesen felháborító javaslatát is, melyben azt kezdeményezte, hogy a kőolajtermelő országok ezen túl mindenkitől függetlenül maguk határozzák meg az olajárakat (ez teljesen nyilvánvalóan nem lett volna egyetlen az olaj lobbihoz tartozó cég vagy állam számára sem előnyös). Nem arról van itt szó, hogy Amerika nem nézte jó szemmel a törpeállam Kuvait későbbi lerohanását 1990 augusztusában, sokkal inkább arról, hogy veszélyes volt számára az a helyzet, amely a nacionalista Irak megerősödésével járt volna, mert így az olajárak ellenőrzése részben vagy egészben kicsúszott volna az amerikai kezek közül. Szaddam Huszein hevesen támadta a dúsgazdag kőolaj monarchiát, amiért alig három héttel az Iránnal vívott háború befejezése után (1988 augusztus 8-án) a napi másfél millió hordónyi 2,1 millió hordóra növelte. Ezzel tovább nyomta lefelé a már néhány éve amúgy is csökkenő árakat, ami súlyosan érintette Irakot: évi hétmilliárd dollárt veszített.
8
Azzal is megvádolta Kuvaitot, hogy a két ország közötti vitatott területen (Rumajlah) lévő olajmezők kiaknázásával lopta tőle a fekete aranyat, s ezzel 2,4 milliárd dollártól fosztotta meg. Azonban Asz-Szabah kuvaiti uralkodó nem volt hajlandó megfizetni a kért összeget, annak csupán töredékét (500 millió dollárt) ajánlott fel, s Szaud-Arábiával együtt a kitermelés csökkentését is elutasította. Szaddam Huszein nyomban döntött is Kuvait lerohanásáról. Ez 1990. augusztus 2-ra virradó éjszaka, éjjel 2 órakor meg is történt.
9
II. 5. EGY GYORS OFFENZÍVA: AZ ÖBÖLHÁBORÚ Augusztus 8-án Szaddám Huszein bejelentette Irak és Kuvait egyesülését, bár az Arab-Liga Jemen, Szudán és a PFSZ14 kivételével elítélte Irak akcióját, ám Szaddám Huszein a kuvaiti kérdést összekötötte az egész arab világot foglalkoztató palesztin kérdéssel és megígérte, hogy kivonul az olajsejkségből, ha Izrael kivonul a megszállt területekről, Szíria pedig Libanonból (természetesen egyik sem történt meg). Ezzel óriási népszerűséget szerzett a világ arab lakosságának körében, és az egyszerű arab emberek valóban népeik vezetőjeként kezdtek rá tekinteni. Ám Kuvait lerohanása egyúttal meg is rémítette az arab világ vezetőit, főként Szaud-Arábiát, amely joggal tartott attól, hogy a következő áldozat ő lesz, (leginkább azért is, mert Irak, Kuvait és Szaud-Arábia együttesen a világ kőolajkészletének 40%-ával rendelkezik15). Ezért megengedte, hogy területén az USA katonai bázisokat építsen ki. Így 1990 decemberében már félmillió amerikai és mintegy kétszázezer más nemzethez tartozó katona állomásozott Szaud-Arábiában. Közben az ENSZ Biztonsági Tanácsa november 29-én, a 678. számú határozatában (az eredeti szöveg olvasható a mellékletben), ultimátumot intézett Bagdadhoz, amelyben 1991 január 15-ig szabott határidőt a Kuvaitból történő kivonulásra. Az ENSZ égisze alatt (de valójában leginkább amerikai vezetéssel) széleskörű nemzetközi koalíció jött létre Irak ellen. Közben az 1990. augusztus 12-i csúcsértekezletükön az arab országok is a nemzetközi koalícióhoz való csatlakozás mellett döntöttek. Az ultimátum határidejének leteltével a több százezres koalíció vezetését Norman Schwarzkopf amerikai tábornokra bízták. 1991. január 17-én az amerikai, a brit és szövetséges erők több hullámban támadtak iraki célpontokat, és ezzel kezdetét vette a Desert Storm16 nevű hadművelet. A háborúk történetének során először vetettek be cirkálórakétákat, amelyeket a Perzsa-öbölben úszó hadihajókról lőttek ki. A világ tájékoztatását tekintve az amerikaiak tanultak a vietnámi háborúból: akkor a sajtó reális képet adva a frontokról, és a vietnámiak lemészárlásáról alaposan keresztezte a hadvezetés érdekeit, gyengítette a harci morált, és felháborította a világot is.
10
Így a Sivatagi Vihar hadműveletnél már nem követték el ezt a hibát, és a tényleges harci cselekmények bemutatása helyett a sajtóval csak a vezérkar által jóváhagyott, előre megszerkesztett
kommünikéket
közöltek,
illetve
csak
lenyűgöző
fényeffektusokkal
kápráztatták el a világot a rendkívüli tekintélyt kivívó amerikai tévétársaság, a CNN jóvoltából. A hadművelet első szakaszában a szövetséges repülők hat hét alatt 116 ezer bevetésen vettek részt, és megközelítőleg 85 ezer tonna bombát dobtak iraki katonai bázisokra, repterekre, hidakra,
kormányzati
épületekre,
erőművekre
és
kommunikációs
központokra17.
A légitámadások után 1991. február 24-én a szövetségesek egy összehangolt légi, szárazföldi és tengeri támadást indítottak Irak ellen, melynek eredményeként alig száz órán belül az iraki hadsereg tulajdonképpen vereséget szenvedett18. Március 2-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a tűzszünet feltételeire tett javaslatokat. A határozat előírta, hogy Iraknak le kell mondania Kuvaitról, be kell számolnia vegyi és biológiai fegyvereiről. Továbbá szabadon kell engednie a külföldi foglyokat, és anyagi és erkölcsi felelősséget kell vállalnia a Kuvait elfoglalásakor okozott károkért. Az iraki vezetők végül Szaddám Huszein távollétében aláírták az amerikaiak előtt a tűzszüneti megállapodást a Safwan-i támaszponton.
11
III. 1. A KEZDETEK: AZ IRAKI HÁBORÚ ELŐZMÉNYEI Az Öbölháború után Irak gazdasága mélypontra zuhant: a harcok elpusztították az áramtermelő kapacitás 92%-át, az olajfinomítók négyötödét, a vegyipari komplexumokat, a távközlési hálózatot, több mint száz hidat, utakat, vasútvonalakat, áruval teli tehervonatok százait, valamint cement-, alumínium- és textilüzemeket is. A kár az Arab Pénzügyi Alap becslése szerint elérte a 190 milliárd dollárt. Az 1991 április 3-án megszületett 687-es számú ENSZ BT határozat (az eredeti szöveg olvasható a mellékletben) tovább rontotta az ország helyzetét, mivel az iraki-kuvaiti határ elismerésén, a kötelező fegyverzetcsökkentésen (mely jelentette egyrészt a tömegpusztító fegyverek és 150 km-nél nagyobb hatótávolságú rakéták megsemmisítését) és az okozott károk kötelező megtérítésén túl embargót rendelt el Irak ellen, minden katonailag felhasználható eszközre és anyagra. Az embargó miatt tehát tulajdonképpen más nem, csak gyógyszer és élelmiszer volt szállítható az országba. A kilencvenes évek közepére Irakban szociális válság alakult ki: 1994-re több mint 600%-kal emelkedtek az árak, óriási lett a munkanélküliség, és a lakosság egy része az éhezés szélére került (ami a jóvátételi kötelezettség és az ENSZ BT határozat értelmében nem is meglepő). Ám a növekvő nyomor dacára és a várakozásokkal ellentétben Szaddam Huszein népszerűsége és belpolitikai ereje továbbra sem csökkent. A világ azonban mégsem nézte tétlenül Irak teljes összeomlását, és 1996-ban életbe lépett az „olajat élelemért” program, amelynek keretében Irak bizonyos mennyiségű kőolajat mégis csak exportálhatott, de a fekete aranyért csak az ENSZ által engedélyezett élelmiszereket vásárolhatta meg. Az Irak elleni újabb háborúhoz vezető „politikai vihar” az Öbölháborút lezáró ENSZ határozat fegyverzetcsökkentési részének ellenőrzése körüli vitákkal indult el. Ugyanis már 1991-től megkezdődött Irak fegyverzetellenőrzése, vagyis a 687-es számú határozatban rögzített tömegpusztító, nukleáris, vegyi, és biológiai fegyverek leszerelésének, és megsemmisítésének ellenőrzése. Ám az UNSCOM19 már 1991-ben olyan megállapításra jutott, hogy Irak nagymennyiségű kémiai fegyverrel rendelkezik, jóval többel, mint amennyit bevallott. Sőt az ENSZ fegyverzetellenőrök megbizonyosodtak arról is, hogy Irak egészen közel áll az atomfegyver kifejlesztéséhez. (Állítólag 15 ezer ember dolgozott a program keretében, bár ezt sosem bizonyították be hitelt érdemlően).
12
Már a korábban is állandó viszály forrása volt, hogy az iraki vezetés bizonyos épületekbe (például az elnöki palotákba) nem engedte be a fegyverzetellenőröket, sőt 1998 őszén ki is utasította azokat. A kilencvenes évek végétől az Egyesült Államok vezető köreiben egyes politikusok mind gyakrabban kezdték hangoztatni, hogy Irakkal szemben újra fel kellene lépnie akár fegyveresen is az Egyesült Államoknak20. Ekkor jött a dolgozat legelején már részletezett 9/11… Az esemény a muszlim világ ellen fordította az USA közvéleményét, és az ország vezetésében is fölénybe kerültek az Afganisztán és Irak elleni keményebb fellépést sürgető, úgynevezett „háborús párti” politikusok. Úgy vélték, az iraki beavatkozáshoz nem szükséges bizonyítékot szerezni arról, hogy Bagdadnak bármi köze lett volna a szeptember 11-i terrormerénylethez. A Szaddam-rezsim elpusztításának szükségességét egyebek mellett azzal is indokolták, hogy a bagdadi diktátor vegyi és biológiai fegyverekkel rendelkezik, sőt minden nappal közelebb kerül nukleáris fegyverei kifejlesztéséhez. Mindezek tetejébe azt is hangoztatták, hogy Szaddám közvetlenül is támogatja a terroristákat, sőt segíti kiképzésüket is. Az új amerikai (katona)politikai elképzeléseket a West Point-on21 mondott 2002 júniusi avatóbeszédében maga Bush formálta doktrínává, amikor kijelentette: Amerika nem engedi, hogy kihívás érje katonai hatalmát, és fönntartja magának a jogot, hogy első csapást mérjen azokra az országokra, amelyek tömegpusztító fegyverekkel fenyegetik a világ békéjét 22. Irakkal kapcsolatban tehát 2001 után a határozottabb, a háborút elkerülhetetlennek tartó álláspont kerekedett felül. Azonban a Szaddam elleni hadművelet megindításának indoklását nehezítette, hogy a CIA–nek valójában szívós munkával sem sikerült bizonyítékot szereznie arra, hogy Iraknak bármilyen köze lett volna akár Oszáma bin Laden-hez vagy a szeptember 11-i terrortámadás előkészítéséhez.
13
Az amerikai hadvezetés és diplomácia számára jelentős gondot jelentett az is, hogy európai szövetségeseik (főként Franciaország) nem osztották teljes mértékben az Irakkal kapcsolatos vélekedéseiket, és azt hangoztatták: ha Szaddám Huszein valahogyan atom- vagy biológiai, illetve vegyi fegyverekhez is jutna, azokat semmiképp sem játszaná át terroristáknak, hanem magának megtartva csupán az Egyesült Államokra és Izraelre próbálna velük politikai nyomást gyakorolni. Az USA álláspontja azonban fokozatosan mégis elfogadottá vált a világ tőkés államaiban, és az ENSZ BT 2002 november elején kiadta a 1441-es számú határozatát, mely az amerikai „háborús párt” akarata szerint ultimátumszerűen előírta Irak számára, hogy 30 napon belül nyilatkozzon
tömegpusztító
fegyverzetellenőreit,
és
fegyverprogramjáról,
azokat
minden
korlátozás
engedje nélkül
vissza
az
ENSZ
engedje
be
összes
épületkomplexumába. Ám az ultimátumban előírt 30 nap leteltével Hans Blix a fegyverzetellenőrök vezetője arról számolt be, hogy Irak továbbra sem működött együtt teljes mértékben az ENSZ ellenőreivel…
14
III. 2. AZ INVÁZIÓ MEGINDÍTÁSA Bár az Irak elleni katonai támadásról voltaképp sosem született engedélyező BT határozat, mégis létrejött egy koalíció az invázióban résztvevő országokból. Körülbelül 100 000 katona és tengerészgyalogos amerikából, 26 000 Nagy-Britanniából, kisebb csapatok több másik országból állomásoztattak csapatokat Kuvaitban a háború megkezdéséhez. Északi frontot is akartak nyitni, de Törökország visszautasította területeinek átadását ilyen célokra. A legtöbb ország csak az invázió után küldött csapatokat Irakba. Ezeket az erőket nevezzük Coalition of the Willing-nek23, melynek Magyarország is tagja lett. Az iraki haderő létszámát csak becsülni lehet. Körülbelül 389 000 rosszul felszerelt katona (nagyjából: 350 000 fő gyalogos, 2000 fő haditengerész, 20 000 fő légierős, 17 000 fő légvédelemi), Fedayeen Saddam hadserege 44 000 fő és 650 000 tartalékos. Az iraki légierő és haditengerészet pedig, gyakorlatilag nem játszott szerepet a háborúban. Irak lerohanása 2003. március 20-án kezdődött, a hadművelet neve „Operation Iraqi Freedom”24 volt. Az Egyesült Államok hadereje az északi kurd lázadókkal összefogva, nemzetközi koalíciós erők támogatásával támadott. Ezt tekintjük a 2003-as iraki háború kezdetének. A szövetségesek összehasonlíthatatlan informatikai és tűzfölénnyel rendelkeztek, és a levegőből is akadálytalanul vadásztak az irakiakra. A pokoli körülmények és a harc reménytelensége ellenére – a vártakkal ellentétben - Irak védői nem dobálták el fegyvereiket. Már az első csata helyszínén meglepetés várta a szövetséges csapatokat: az iraki olajkikötőt, Umm Kaszrt nem lehetett sokáig tartani, mégis napokba tellett, amíg az utolsó szívós ellenállási fészket is felszámolták. Naszírijában és Nedzsefben is napokig tartó szívós ellenállás volt a jellemző. Sokan joggal tették fel a kérdést: mi lesz ezek után a fővárosban, és hol van a híres köztársasági gárda, Szaddám elit egysége? Az első hetek kínos meglepetéseit azonban a szövetségesekkel gyorsan elfeledtette az a megkönnyebbülés, amelyet Bagdad villámgyors eleste (és ezzel a tulajdonképpeni megmenekülése) okozott.
15
A Köztársasági Gárda ahelyett, hogy elbarikádozta volna magát a fővárosban, a nagyszámú civil lakosságot kitéve a házról-házra folyó ostromnak és a légitámadásoknak, fegyverzetével együtt eltünt, ahogyan Szaddám Huszein és legközelebbi hozzátartozói, hívei is25.
16
III. 3. AZ OPERATION IRAQI FREEDOM Magát a háborút a CENTCOM26 alapvetően négy szakaszra osztotta27, a 2001 decemberi tervezéskor, mely tagolás végül megmaradt egészen a háborús tervezés végéig, azon sajátosságot magán hordozva, hogy igazán csak az első három fázisra koncentráltak, mivel a negyedik felelőse sokáig „tisztázatlan” maradt: 1. Előkészítési szakasz A regionális és nemzetközi támogatás biztosítása, az iraki rezsim ellenállásnak a csökkentése, légihíd kialakítása, biztonságos kommunikációs vonalak létrehozása a leendő hadszíntérhez, amerikai csapatok telepítése, tömegpusztító-fegyver-csapás elleni óvintézkedések megtétele. 2. Harctér alakítása A tartós hadműveletekre a csapatok hadszíntérre juttatása, az iraki parancsnokiirányítási infrastruktúra elleni akciók megindítása, a terep kulcsfontosságú pontjainak megszerzése
a
folyamatban
lévő
diplomáciai
és
politikai
folyamatokkal
párhuzamosan. 3. Döntő offenzív műveletek Ez a konvencionális hadviselési28 periódus időszaka. A légi hadműveletek, a szárazföldi műveletek előkészítése. Ebbe a fázisba tartozott az északi irányba, Bagdad ellen végrehajtott akció is. Ennél a periódusnak a végeztével a koalíciós erők tulajdonképpen elfoglalják Bagdadot és megdöntik a Szaddam Husszein rezsimjét. 4. A háborús cselekményeket követő szakasz A harci stabilizációs műveletekről a biztonsági és stabilizációs műveletekre való áttérés szakasza, beleértve a humanitárius segítségnyújtást és az újjáépítést is. Az eredeti elképzelés szerint egyfajta „gördülékeny átmenetet” kell képezni a harmadik és a negyedik fázis között, azaz a klasszikus értelemben vett harci cselekményekkel párhuzamosan a fegyveres erőknek a negyedik szakaszba kell átmennie.
17
Az eredeti terv szerint az Operation Iraqi Freedom teljes időtartalma: 135 NAP!
A háború hivatalosan 2003. március 20-án kezdődött! A dolgozat befejezésének időpontja: 2011. november 17.
Az Irakban állomásozó katonák végleges és teljes kivonásának pontos időpontja:MÉG ISMERETLEN…
18
IV. 1. BIBLIOGRÁFIA 1.
A Végtelen Igazság algebrája. Guardian [2001] – Arundhati Roy
2.
The Midde East – 2000 years of History. Orion Books [2001] – Bernard Lewis
3.
Háborúk lexikona. Athenaeum [2007] – Weiszhár Attila, Weiszhár Balázs
4.
A célpont: Irak : Ami a médiatudósításokból kimaradt. Alexandra [2003] – Norman Solomon, Reese Erlich
Internetes hivatkozások Letöltés ideje: 2011. november 10. 18:00 URL: [http://www.un.org/en/documents/]
19
IV. 2. MELLÉKLETEK
ENSZ Biztonsági Tanács, 1987. július 20. - 598. számú Határozat (forrás: http://www.un.org/en/documents/) 20
ENSZ Biztonsági Tanács, 1990. november 29. - 678. számú Határozat (forrás: http://www.un.org/en/documents/)
21
ENSZ Biztonsági Tanács, 1991. április 3. - 687. számú Határozat (forrás: http://www.un.org/en/documents/) 22
IV. 3. JEGYZETEK 1
Forrás: [http://edition.cnn.com/SPECIALS/2001/trade.center/victims.section.html]
Letöltés ideje: 2011. november 5. 15:35 2
Gondolhatunk itt az 1993-as New York-i Világkereskedelmi Központ elleni robbantásos merényletre, vagy az Amerikai Egyesült Államok Tanzániában és Kenyában található nagykövetségeinek felrobbantására, melyek során több mint kétszázan haltak meg. 3 In: Jason Burke 2001. 4
Central Intelligence Agency (magyarul: Központi Hírszerző Ügynökség)
5
In: Arundahati Roy 2001.
6
Iszlám vallási kifejezés, ami az Isten útján való küzdelmet, törekvést jelenti. Az iszlám (nem hivatalos) hatodik pilléreként emlegetik. A muszlim jogtudósok többsége a fogalom „Allah útján való küzdelem” jelentését hangsúlyozza, mely inkább egy individuális küzdelmet jelent, a nyugati világban „szent háborúként” meggyökeresedett jelentéstartalommal szemben. 7
In: Lewis, Bernard 1996.
8
Ha a Szovjetunió megszerez egy pozíciót ez továbbgyűrűzik a többi országba.
9
Gondolhatunk itt a különböző projektjeire: "Nemzeti Kampány az írástudatlanság eltüntetéséért" és a "Kampány a kötelező ingyenes iraki oktatásért", melyekért a sokak által már-már az Antikrisztusként azonosított vezető még egy UNESCO Béke-díjat is kapott 1979-ben. 10
Síita jogtudós (eredeti jelentése: az Isten jele)
11
A kőolaj mennyiségének mértékegysége, 158 litert jelent (angolul: barell).
12
Organization of the Petroleum Exporting Countries (magyarul: Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete) 13
Etnikai csoport, a jelenleg Irán, Irak, Szíria és Törökország földjén elterülő Kurdisztán őslakói, eredetük bizonytalan, egyesek az ókori Corduene nép leszármazottainak tartják őket, ám ez nem általános elfogadott. 14 Palesztinai Felszabadítási Szervezet 15
In: CIA Factbook 2009.
16
„Sivatagi Vihar”
17
A ledobott bombák közel tíz százaléka lézervezérelt, ún. „intelligens bomba” volt, amelyeket egy másik gépről irányítottak. 18
In: Weiszhár Attila, Weiszhár Balázs, 2004.
19
United Nations Special Commission (magyarul: az ENSZ iraki fegyverzet-ellenőrzést végző szerve)
20
Gondolhatunk itt például az egyik legaktívabbra Donald Rumsfeld védelmi miniszterre!
21
United States Military Academy (rövidítve: USMA, az amerikai hadsereg katonai akadémiája és erődje)
22
Így már érthetővé válik, miért említik sokszor az iraki háborút úgy, mint „megelőző háború”.
23
Magyarul: A „hajlandók koalíciója”. Tagjai: Egyesült Királyság, Olaszország, Dél-Korea, Ausztrália, Lengyelország, Románia, Grúzia, Dánia, El Salvador, Azerbajdzsán, Mongólia, Albánia, Lettország, Litvánia, 23
Csehország, Örményország, Bosznia-Hercegovina, Észtország, Macedónia, Kazahsztán, Kanada, Japán, Bulgária, Ukrajna, Nicaragua, Spanyolország, Honduras, Norvégia, Dominikai Köztársaság, Fülöp-szigetek, Thaiföld, Magyarország, Új-Zéland, Portugália, Szingapúr, Hollandia, Moldova, Tonga, Izland, Szlovákia 24
Magyarul: Irak Szabadságáért Hadművelet
25
A volt iraki elnököt 2003 decemberében, az invázió megkezdése után 9 hónappal, szülővárosa Tikrit közelében lévő egy tanyasi lakóépület pincéjében fogták el. Az iraki bíróság 2006 novemberében ítélte akasztás általi halálra Szaddám Huszeint az 1982-es, 148 halálos áldozatot követelő dudzsail-i mészárlás miatt. A volt iraki diktátort 2006. december 30-án, közép-európai idő szerint hajnali 4 óra körül akasztották fel. 26
United States Central Command (Amerikai Egyesült Államok Központi Parancsnokság)
27
Mely tervet Donald Rumsfeld utasítására Tommy Franks tábornok készítette el.
28
„Hagyományos hadviselés”
24
