HVB HUNGARY RT. SWIFT

Ezt a könyvet a nagyvilágban szétszóródott magyarok figyelmébe ajánlom, hogy ők is megismerhessék összefoglalóan az ezotéria legújabb eredményeit, illetve kiegészíthessék ezirányú ismereteiket. Anyagi helyzetem sajnos nem teszi lehetővé, hogy ez a mű könyv alakban is megjelenjen. Miután itthon nem találtam támogatókat a nyomdaköltség fedezésére, ez úton fordulok a világ magyarjaihoz, hogy aki szívügyének tekinti ezeknek az ismereteknek széles nyílvánosság elé tárását, adományával segítse elő az ehhez szükséges összeg előteremtését. Pénzküldeményeiket a következő számlaszámra befizetve juttathatják el hozzám: 10900028-00000014-34990019. HVB HUNGARY RT. SWIFT code: BACXHUHB. Közreműködésüket előre is köszönöm. Annak érdekében, hogy a nem magyar anyanyelvűek is hozzájuthassanak ezekhez az információkhoz, ezúton keresek olyan ismert külföldi kiadókat, akik szakszerűen lefordítva vállalják könyvem megjelentetését a világ különböző országaiban. Ajánlataikat az e-mail címemre kérem továbbítani: [email protected].

A hátsó borító szövege: (1. Kötet) Ebből a kötetből megtudhatjuk, hogy milyen jövő vár ránk, ha nem teszünk semmit a természet megmentése érdekében. Az egyetlen kiút az előremenekülés, ami lehetőséget ad az apokalipszis elkerülésére is. Feltárja mindazokat a politikai és társadalmi visszásságokat, amelyek civilizációs fejlődésünk legmélyebb pontjára taszítottak bennünket. Megértjük a többdimenziós világ fizikai alapjait, és azt is, hogy miért nem vagyunk képesek érzékelni sem a párhuzamos univerzumokat, sem a túlvilági lényeket. Kiderül, hogy a fizikai test az asztráltestbe nő bele. Nem titok többé, hogy atlantiszi elődeink természetes kristályból kinyert szubatomi energiasugárzással tették súlytalanná, és mozgathatóvá a nehéz tárgyakat. A műszaki érdeklődésűek részletekbe menően tájékozódhatnak a Tesla-konverter áramköri kialakításáról, és felhasználási területeiről. Azon túlmenően, hogy ellát bennünket ingyenenergiával, lehetővé teszi az adóállomás nélküli hang- és képvételt, valamint a kozmikus kapcsolatteremtést. Emellett megismerhetik az energiakeltés legegyszerűbb módját, az izzószálak szolitonos gerjesztését. Ez már most lehetőséget ad arra, hogy a nagy áramfelvételű készülékek fogyasztását töredékére csökkentsük.

A hátsó borító szövege: (2. Kötet) Ez a kötet részletes képet szolgáltat a démoni erők világunkban folytatott manipulációiról, a túlvilági szférák rétegeződéséről, és az emberiség fejlettségi szintjéről. Emellett számtalan bizonyítékot vonultat fel az előző civilizációk létezésének bizonyítására. Megértjük, hogy mi a sorscsapások értelme, és miért nem emlékszünk az előző életeinkre, Rájövünk arra, hogy a szenvedés lelki fejlődésünk leghatékonyabb elősegítője. Világossá válik számunkra, hogy a sátáni erők mind inkább átveszik az irányítást felettünk. Az is nyilvánvaló lesz, hogy sem a sorsunk, sem a jövőnk nincs előre megírva, A hitetlenek, kétkedők meggyőzésére ez a túlvilági üzenet szolgál: „Attól hogy vakok vagyunk, még nincs sötétség.” A továbbiakban kiderül, hogy miként tehető az anyag átlátszóvá, és láthatatlanná. Megtudhatjuk hogyan működött a bibliai frigyláda, és mi volt az az eszköz, ami a gyémántot is úgy vágta, mint a kés a vajat. Megismerhetjük a három leggyakoribb UFO-hajtómű, a higanycirkulációs motor, a gyűrűs reaktor, és a kristályos hajtómű működési mechanizmusát, valamint az éteri részecskék méretét. Végül arra is magyarázatot találunk, hogy eddig miért nem történt semmilyen előrelépés a szubatomi energiarészecskék hasznosítása terén.

Megjegyzés: A gyors kiprintelhetőség elősegítésére ez a mű A/4-es formátumra tördelve került fel az Internetre. Annak érdekében, hogy minden karakter az eredeti formájában jelenjen meg, a Szövegszerkesztési ismeretek című könyvemnél található betűtáblákat másoljuk be a Windows operációs rendszer Fonts mappájába. Kinyomtatás előtt a Normál nézetet állítsuk át Oldalkép, illetve Nyomtatási elrendezés nézetre, és ellenőrizzük a sorok hézagmentességét. Ha a megnyitáshoz használt programból hiányzik a magyar elválasztó szótár, a tördelés nem tud érvényesülni. Ez esetben a szövegállományt újra kell tördelni. (Töltsük fel a hézagos sorokat, a lap aljára tolódott címsorokat pedig küldjük át a következő oldalra. Kevesebb gondunk lesz az elválasztással, ha a Kellékek mappából betöltjük az Mshy_hu.usr elválasztó kivételszótárt a Sablonok mappánkba.) Az Office 97, az Office XP szövegszerkesztő és a PageMaker 6.0 illetve 6.5 kiadványszerkesztő programok kezdők számára is érthető formában leírt szabályaival, valamint a házilagos könyvgyártással foglalkozó művem szintén az alábbi webhelyen található: http://www.mek.oszk.hu

Jelmagyarázat: Azok számára, akik már ismerik a műveimet, és nem kívánják az egész anyagot újra elolvasni, az előző és a jelenlegi változat közötti különbséget különböző színű kiemelések mutatják. (A sárga színezés az utólagos betoldásokat, javításokat jelöli; míg a kék színű szövegrészek a többi könyvemből, illetve a jelenlegi könyv más fejezeteiből lettek átemelve.) Aki nem ismeri, és olvasás közben zavarja a színezés, jelölje ki az egész anyagot, és a Formázó eszköztár Kiemelés gombjára kattintva, a Nincs utasítás aktiválásával eltüntetheti az összeset.

2

K U N ÁKOS

AZ EZOTÉRIA KITELJESEDÉSE 3. bővített kiadás

Mottó: „A kellően fejlett technika I. már megkülönböztethetetlen kötet a mágiától." Clarke

Mottó:„Csak úgy tudjuk kitapasztalni II. kötet

a lehetőségek határait, ha átlendülünk rajtuk a lehetetlenbe.” Clarke

3

TARTALOM ELŐSZÓ ......................................................................................................... 11 I. FEJEZET........................................................................................................................ 14 A meridián-gyógyászat helyzete, homeopátia................................................................... 14 (Auraérzékelő szemüveg. Bioenergia-mérő műszer. Kirlián-fényképezés. A homeopátia rejtett működési mechanizmusa)

Pszichoorientációs gyógyítás.............................................................................................. 15 (Agykontroll mesterfokon. A sikeres üzletember)

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek..................................................................... 16 (Színterápia. Bioptron-féyterápia. Zeneterápia)

A ciprusi mágus tanításai .................................................................................................. 19 (Narancsmagból datolyapálma. Örök emberi értékek. A parapszichológiai képességek idő előtti kifejlesztésének veszélyei. Heyoan haranggörbe-hasonlata az ember érzékelési spektrumáról. Őszinte megbánás. Jónás Ninivében. A karmikus adósságteher átvállalása. Válassz a trón és a bádogbögre között. A lélek időnként szabadságra megy. A jótékonykodás módjai. A munka nem áldozat. Nem tudunk imádkozni. Mennyország. A halottak lelkének irányítása. Öngyilkosság. A klinikai halálból visszatértek értékrendjének megváltozása. A „hazatérés” érzete. Szex a túlvilágon, és az ufonautákkal. Elementálok. Az asztráltest tökéletessége. Egy ateista üzenete a túlvilágról. A reinkarnációs folyamat felgyorsulása. Jóslatok a XX. század végére. Fizikai-, éter- és asztráltest. Az étertest feloszlása 40 nap után. Sai Baba. Az alacsonyabbrendű élőlények lelke. A fizikai test a magunkkal hozott asztráltestbe nő bele. A sérült test regenerálódását az étertest irányítja. Hibridizáció asztráltest-projekcióval. A lélek beköltözésének időpontja. Ítélkezés önmagunk felett. Az értékes lelkek nem születnek csonka családba. Tudati expanzió. A részleges teleportáció módjai. Hugh Lindsey teleportációs képessége. Lélekcsapda Faraday-kalitkából)

Vissza a Bibliához .............................................................................................................. 35 (Jézus példabeszédekben tanított. A tömegek számára érthető nyelven kell írni. Az inspirációk „hitelesítése”. A tollforgató felelőssége)

Érdekes hírek ..................................................................................................................... 37 (A sellők és a szirének nem a képzelet szüleményei. A világ fegyverkészlete)

A társadalmi átalakulás vámszedői................................................................................... 38 (Az államvagyon átsíbolása magánvállalkozásokba. Az előző rendszer kiszolgálóinak válogatás nélküli félreállítása. Az új kormányok szociális érzéketlensége. Az inflációfelpörgetés bumerángnak bizonyult. Adóprés. A kisemberek ellehetetlenítése. A parlamenti képviselők fizetése. A költségvetés halmozódó hiánya. Manipulálás a statisztikai adatokkal. Életszínvonal-csökkenés. A gazdasági sokkterápia veszélyei. Példaképeink sorra eladják lelküket az ördögnek. 36 igaz ember. Politikai sárdobálás. Markecolás a vendéglátóiparban. A volt szocialista ipar fellegvárainak tönkremenetele. Az ország kiárusításának veszélyei. A belső piac megszerzésének módjai. Szélhámosságok a kereskedelemben. Burkolt árdrágítás. A kismennyiségű felár növelésének globális következményei. A nagyüzemi mezőgazdaság tönkretétele. Reprivatizáció. Allergia. Sorscsapásaink. A politikai csaták stílusa. Össznépi pesszimizmus. Önpusztítás. Parlamenti kabaré. Karvalytőke. Csomagküldő szolgálatok. Átejtési trükkök. Erkölcstelen reklámfogások. Piramisjáték. Itt a piros, hol a piros? Generációs bomba. A munkanélküliek valós száma. Az infláció mértéke. Létminimum-számítás. Nyugati árak keleti fizetések mellett. A pályakezdő fiatalok reménytelen helyzete. Szekták. Erkölcsi fellazulás a világban. Az ifjúság ösztönös lázadása)

Felvilágosult gyermeknevelés ............................................................................................ 60 (Kényeztetés. Testi fenyítés. Dr. Spock nevelési elve. A nevelés megváltása pénzzel. Spontán együttlét gyermekeinkkel)

4

Boldogságkeresés ............................................................................................................... 63 (A boldogság titka. A jómód negatív következményei. Örök elégedetlenség. Társtalanság. Önkritika a szerelemben. Féltékenység. A boldogság elhárítása. A szeretet kinyilvánítása. Érintés. Ölelés. A szeretet védőburkot képez az aurán. Tibor, az auralátó. Önmegtartóztatás. A korán kezdett nemi élet veszélyei. Menekülés a házasságba. Fiatal lányok anyaszerepben. Lemondás a nemi életről. Az alkotás öröme. A jól végzett munka is okozhat boldogságot. Egy Zen-mester intelmei. Egyedüllét. Tunya lelkek inkarnációja. Klímaösszeomlás. Fegyverkezési hajsza. A bűnözés rohamos növekedése. A börtönbüntetésnek nincs visszatartó ereje. Elidegenedés. Az erkölcsi normák fellazulása. Három kapun kellene átjutnia minden szavunknak. Pökhendiség. Közönyösség. A sátáni erők manipulációja. A szakmai tisztesség hiánya. A kultúra elsekélyesedése. A bulvárlapok áldatlan tevékenysége. A művészetek elkorcsosodása. A színvonaltalanság a fiatalokat igénytelenségre neveli. A családi élet felbomlása. A túlélési technikák hiánya. Az oktatás helyzete. Gépies ügyintézés. Szeretethiány. A gulyáskommunizmus következményei. Visszaélés a külföldi hitelekkel. Vállalkozóink magatartása. Fokozódó ellentétek a gazdagok és a szegények között. A harácsolás, a gazdagság hátrányai. A másság elfogadása. A különbözőség megőrzésének szükségessége. A bérek nivellálódása. Egyre kevesebbet tudunk egyre több mindenről. Eszelősen hajtjuk a „mókuskereket”. Egy új világvallás szükségessége. A szeretet kulcs a világmindenséghez. Sztoikus bölcsesség. Az apokalipszis elkerülésének lehetősége)

Figyelnek minket................................................................................................................ 85 (A kapcsolatfelvétel akadálya. A kozmikus be nem avatkozás törvénye. Állatkerti majomhasonlat. Az emberi érzelmek földönkívüliek általi tanulmányozása)

Környezeti ártalmak.......................................................................................................... 88 (Környezetszennyezés. Oxigénbárok. Üvegházhatás. Ózonlyuk. Aszály. Özönvízszerű esőzések. DDT. PCB. Dioxin. A világtengerek méregtemetővé váltak. A mértéktelen lehalászás megakadályozza a tengerek öntisztulását. Erdőtüzek. Az ivóvízkészletek elszennyeződése és apadása. A gazdagság által kiváltott nyersanyag és energiapazarlás. Talajerózió. Rovarinvázió. Mutáns gombafajták. Elsivatagosodás. A sarki jéghegyek olvadása. Apokaliptikus állapotok a környezetben. A természet tönkremenetele. Civilizációnk kihalása. Intergalaktikus mentőakció. Várható meteorit-becsapódás. Világméretű földrengések. A mezőgazdaság tönkremenetele. Éhínség. Gyilkos alga. Olajszennyezés. Pánik minden szinten)

Kiútkeresés......................................................................................................................... 98 (Molnár Edit könyve. Magyari Miklós ötlete. Karám-hasonlat. A kivezető út adva van. Megoldás: a szubatomi energia hasznosítása. Az atomfegyvereket felváltják a sugárfegyverek. Fejlesztési kényszerhelyzet. A politikusok alkalmassága és megnövekedett feladataik. Einstein post mortem közlése. A titkosítások értelmetlensége. A sorozatos sorscsapások fognak bennünket észre téríteni. Előremenekülés. Remény a túlélésre. A Föld gyorsított evolúciója)

Az ezotéria műszaki alapjai..............................................................................................103 (Nikola Tesla. Tesla-féle konverter. Elektromotoros gépkocsi. Henry Moray. Távoli beszélgetések lehallgatása konverterrel. A rádiókészülékek egyszerűsítése. A mobiltelefon-hálózat megreformálása. Bekapcsolódás a kozmikus kommunikációba. Alagúteffektus. Gondolat-lehallgatás)

Technikai újdonságok.......................................................................................................110 (Delta Time antenna. Időgép. Eldrige-Rainbow Project. Montauk Project. Phoenix Project. Magnetitkristály az agyban. Időutazások a múltba. Kitelepítések a jövőbe. Egy német tengeralattjáró felbukkanása ötven évvel később. Összeütközés egy I. világháborús repülőgéppel. A Long Island-i kutatások leállítása. Kiszivárogtatások kormánykörökből. Star Trek. X-akták. Kronovizor. Trans-Dimensional-Communication. Elmegépek. Max Stressz Controller)

II. FEJEZET .....................................................................................................................120 Egészségmegőrző készítmények .......................................................................................120 (Életkristály. Chondriánák. Kombuchagomba. Humet-R. A zeolit kiváló filter és abszorbens. Tihomir Lelas zeolitkészítménye)

Pszichoorientációs gyógyítás.............................................................................................127 (Regresszív hipnózis. Dr. Edith Fiore. Chris Griscom. Villámolvasás. Az auralátás kifejlesztése)

5

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek....................................................................130 (Maharashi Mahesh Transzcendentális Meditáció [TM]. TM-Szidhi technika. Kreatív Intelligencia Tudománya [KIT])

Reiki ..................................................................................................................................134 (A Reiki története. A Reiki módszerei. Csakragyógyászat. Címek az Elixír magazinból. Alfajárók. Allergiagyógyítás más módszerekkel. Arolo. Tifar)

Felvilágosult gyermeknevelés ...........................................................................................142 (Gordon-módszer)

Környezeti ártalmak.........................................................................................................143 (Időjárási szélsőségek. Kén-dioxid. Nitrogén-dioxid. Szén-monoxid. Kén-hidrogén. A savas esők hatása. Erdeink fogyásának mértéke. Légúti megbetegedések. A növényvédő szerek hatása a gyerekekre. Növény- és állatfajok rohamos kipusztulása. Grassy Stunt vírus. Burgonyavész Írországban. Filoxérajárvány. Az AIDS ellenszere. Ebola. A legyőzöttnek hitt betegségek visszatérése. Tbc. Diftéria. El Niño. Újkori kolerajárvány. Hanta vírus. Nyugat-Nílus vírus. Malária terjedése. Jótékony baktériumok elfajulása. Nemi betegségek növekedése. Tűzelhalás. Kergekór. BSE-kór. A baktériumok és vírusok ellenálló képessége. Hólabda-effektus. Dominóhatás. A mikrobák bosszút állnak rajtunk környezetünk pusztításáért. Atípusos tüdőgyulladás járvány)

Boldogságkeresés ..............................................................................................................152 (Hová tűntek a férfiak? A nők emancipálódása. Előretörésük a munkahelyeken. Identitászavarok. A férfiak rejtőzködése. Harc a férfi egyenjogúságért. Nőstény ragadozók. Spermatolvajok. Markecolás állami segédlettel. Fogamzásgátló módszerek. Vizeink ösztrogén-szennyezettségének hatása. A halak hímnőssé válása. A nők identitászavarai. Pénzközpontúság a párkapcsolatokban. A szerelem már csak a múlt emléke. Háború a nemek között. A férfi már csak akkor számít a teremtés koronájának, ha baj van. Álombeli lovagok. Versengő férfiak. A kapcsolatteremtési kultúra elsorvadása. Magánydömping. A gyerekek elzüllése. Tekintélyhiány. A televízió hatása a gyerekekre. Gyereknevelés egy átlag amerikai családban. Gyermekkori bűnözés. Állatok által nevelt gyermekek. A nevelés fontossága. Erkölcsi fékrendszer. Élettársi kapcsolat. Bulimia. Anorexia. Szexuális molesztálás. Testbeszéd. Az arc is a lélek tükre. A férfiak és a nők eltérő lelkivilága. John Gray: A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról. Túlzott elvárások. Ki szeret jobban? Hét tévhit, amely tönkreteheti a házasságot. A barátnők sokszor rossz tanácsadók. Késleltetett bosszú. Férfigyámolítás. A veszekedés nem mindig szerelemromboló. Harcoljunk a megszokás ellen. A férfiak és a nők teremtésbeli különbözősége)

Érdekes hírek ....................................................................................................................181 (Fordítva működő lejtők Ausztráliában, New Brunswickban, a Gran’s hágónál és Camp Burchban. Őskori hanglemezek Kínában)

Figyelnek minket...............................................................................................................182 (Vlagyimir Azsazsa: UFO Oroszország felett. A földönkívüliek véleménye rólunk. Magunknak kell megszereznünk a tudást. A földönkívüliek humorérzéke. Távhipnózis. Indiai kötéltrükk. Opuláció-deopuláció)

Az ezotéria műszaki alapjai..............................................................................................184 (Casimir-erő. Stanley Meyer rendszere. Puharich-féle berendezés. A Fleischmann-Pons -féle botrány, Jekkel János megoldása. Horváth István vízhajtású autója. Titkosított találmányok. Davies-Unruh effektus. Egypólusú generátor, Bruce de Palma kísérletei. Hyde-féle nagyfeszültségű generátor. RQM-generátor. Hubbard-féle erősítő transzformátor. Bóday Árpád teljesítménytranszformátora. Üvegfém. Hans Kohler energiakicsatoló rendszere. Viktor Schauberger kombinált rendszere. Bóday-féle nagy hatásfokú villanymotor. Oliver Crane halála. Cserneckij-féle plazmarezgés. Schoulders mikrogömbvillámjai. Julius Schwinger cikkei. Timothy Boyer cikkei. Dr. Wilhelm Reich munkássága és az „orgon” elmélet. Az üldözési módszerek finomodása, anyagi ellehetetlenítés. A paradigmaváltás ára. Szolitonokkal táplált izzószálak és vákuumcsövek. Önműködő izzólámpák. Nagy hatásfokú elektromágnesekkel gerjesztett izzószálak. Dr. Egely György a hazai szabadenergia-kutatás mentora. Nagy hatásfokú elektromotorok alkalmazása gépkocsikban. Állórész nélküli villanymotor. A Tesla-konverter előnyei. Kristályos légkondicionáló. A 115-ös rendszámú elem. Kölcsönkapott UFO-k. John Searl antigravitációs modellje. Tunguzka-meteorit. A Mont Pelée vulkán rendhagyó kitörése. St. Pičre város pusztulása. Mágneses anomáliák. Spontán égés. Ördögbarlang-domb. UFO-balesetek. Roswelli eset. Egy másik jármű lezuhanása Magdalena mellett. Laredoi eset. Baleset a Spitzbergákon. A problémák oka: radarállomásaink erős mikrohullámú sugárzása. Aztec-i kényszerleszállás. UFO-lelövés a Kalahári-sivatagban. Lefagyasztott Földön kívüli

6

tetemek. Boncolási eredmények. A földönkívüliek gondolkodásmódja pókhálószerű. A 115-ös elem gyógyászati célra és sugárfegyverként való alkalmazása. Az atlantiszi civilizáció energiakeltő módszerei. Megsemmisülésük közvetlen oka: a szubatomi energiával való visszaélés. A Nagy Piramis köveinek szállítása. Kőtömblebegtetés Tibetben. Mózes súlytalan kőtáblái. Hitler és az UFO-kutatás. Thule csoport. Vril társaság)

Technikai újdonságok.......................................................................................................210 (Biorezonanciás terápia [BRT]. BICOM. Med-Tronik. VEGA. XRROID technológia. MULTICOM. Quantum Med. C. I. rendszer. Cin Si kínai császár csodatükre. Japán csodatükör. Titokzatos testátvilágító kristály. Készülék a meridiánok töltöttségi állapotának mérésére. EVOLITE lámpa. Bioptron-gyógycentrumok)

III. FEJEZET....................................................................................................................216 A természetgyógyászat térnyerése....................................................................................216 (Szelíd gyógymódok. Hipnodonta)

Egészségmegőrző készítmények .......................................................................................216 (Q 10 vitamin. Melatonin. B-OVAL. DHEA. Epithalamin. DMAE. Triptofán. Dd-víz. Preventa. Lim Su Gil rákkimutató folyadéka. „Elixír” gyógyközpont és ezoterikus könyvesbolt címe. Paradigma Pont Kft. magánkönyvtára. Kölcsönzés állami könyvtárakból. Internetes könyvkereső. H-típusú magnetizáló csésze. Tűzkő. Kristályterápia. Zodiákus jegyek szerinti kristályok. Kristályok tisztítása. Kristályok mesterséges előállítása. Kristályok vásárlása. Bioenergia-kövek. Térharmonizátor. Ufómagazin szerkesztőségének címe. Vitalitás Szelektor. Geopatikus és elektromágneses zavarmezők épületekben. Klinikai vizsgálati eredmények. A mikrohullámú sugárzás hatása az állatokra. Építési szabályok. Egyszerű védekezési módszerek. Rayblock-tércsillapító. Egy bajor tanárnő esete az elektromos fogkefével. A fénycsövek fojtótekercse is bocsáthat ki káros sugárzást. Egy esseni menedzser és az antennaerősítő. Árnyékoló tok, -lemez, -lapka és -medál mobiltelefonhoz.)

Pszichoorientációs gyógyítás.............................................................................................234 (Alexander-módszer. Kineziológia. Trillet-féle grafoterápia)

Környezeti ártalmak.........................................................................................................237 (Az üvegházhatás oka. Az elsivatagosodás mértéke. A kártevők északabbra vonulása. Medúzák tömeges pusztulása a tengervíz felmelegedése következtében. A világtengerek vízszintemelkedése. A Föld fogyatkozó édesvízkészlete. El Niño. A globális felmelegedés mértéke. Hurrikánok keletkezése és következményei. Az évszakok eltűnése. A növények fuldoklása. A vegyszerek sokszorozó hatása. A környezeti ártalmak szexuális kihatásai. Makro- és mikroelemek. A zöldségek ízanyagainak csökkenése. A férfiak nemzőképességének csökkenése. Környezetvédelmi konferenciák. Londoni szmog. A reáltudományok alulértékelése. Emberi hitetlenség a paratudományok terén. A struccpolitika itt sem kifizetődő)

A hosszú élet titka .............................................................................................................245 (A böjtkúra pozitív hatása. Emberi genom. Hormonóra-elmélet. Életkor-meghosszabbítás különböző mirigyváladékokkal. Méhtej- és hormonkezelés. Testhőmérséklet-csökkentés. Penészgomba-kísérletek. Enzimkísérletek legyekkel. Transzmutáció. A hosszú élet hátrányai. A túlnépesedés veszélyei. A halál szerepének átértékelése)

Boldogságkeresés ..............................................................................................................248 Mobbing. Rekláminvázió. Reklámmentes televíziók. A reklám pszichikai hatása a leszakadókra. Fogyasztói Ismerettár. A reklámbetétek elektronikus letilthatósága. A reklámszakemberek szemében Jézus superman, a kereszt pedig védjegy)

Könyvajánlat.....................................................................................................................253 (Noel Langley: Cayce a reinkarnációról. Jess Stearn: Az alvó próféta. A reinkarnáció nem teória, hanem erkölcsi kódex. Sorsunk alakulása rajtunk múlik. Nem használjuk ki a lehetőségeinket. A jövőnk nincs megírva. Azonosak vagyunk valamennyi életünk összegével. Az egyéni szinten kifejlesztett személyiségjegyek össztársadalmi szinten összegeződnek. A nemzetiségek beintegrálódásának előnyei. Az identitás megőrzése a befogadó országok számára is nagyon fontos. A kisebbségi jogok megadásának módja. A nemzetiségek a híd szerepét töltik be. A kétnyelvűség előnyei. Reinkarnációs tanok nélkül a keresztény eszmerendszer életképtelen. Kifizetődőbb itt vezekelni, mint odaát. A bosszúállás nem célravezető. Arab tanmese a pokol lényegéről. Fordítási hibák a Bibliában. A feleségünk nem az „oldalbordánk”. A pünkösdi szentlelkek eredete. Különböző népcsoportok szent könyveinek közös vonása. Cayce humora. Egyéniségünk kinyilvánításának szükségessége. Cayce gyógyászati jellegű tanácsai. A multivitaminozás és a túlzott nyomelembevitel veszélyei. A beteg pszichés ellenállása. Az

7

Édesvíz kiadó ezoterikus könyvesboltja. Müller Péter: Kígyó és kereszt. A sors forgatókönyvének átírása. Nagyfokú szabadság-determináltság. Tóth László Tibor búzaszál-demonstrációja. M. Scott Peck: Úttalan utakon. Csak azt lehet feladni, ami már megvan. Csak akkor látjuk be, hogy a pénz nem boldogít, ha már kipróbáltuk. Nincs „királyi út” a fejlődésben. A háborúk szükségessége. A magyarok viszonya a találmányokhoz. Össznépi lelkiismeret furdalás, önpusztítás. Össztársadalmi hanyatlás. Problémáink megoldása főként elhatározás kérdése. Lőfegyveres atrocitások. A magyar könyvkiadás helyzete. Kiadói praktikák. Az erdőirtás jóvátehetetlen következményei. GPRD-elektronikus könyv. Egyedi könyvgyártás digitális gyorsnyomdával. A kender és a mák termesztése. Az olvasók megtévesztése. Dr. Joseph Murphy: A tudatalattid csodálatos hatalma. Gondolataink felszabadítják a tudatalatti hatalmát. Cselekedeteink nem mások, mint tárgyiasult gondolatok. Az esemény nem más, mint a gondolat aktualizálódása. A negatív gondolatok tárgyiasulnak. Tudatalattijuk révén az emberek is kapcsolatban állnak egymással. Gondolatainkkal akaratlanul is befolyásoljuk a döntéshozókat. Imák érvényesülésünk, boldogságunk és egészségünk érdekében. Hargitai Károly: Párhuzamos univerzumok. A paralel világ bennünk van. Dimenziókapuk)

Előző civilizációk nyomai..................................................................................................277 (Az özönvíz tudományosan elismert nyomai a Fekete-tengerben. Az özönvíz bizonyítékai a kőzetmintákban. A kultúrrétegek hirtelen népességcsökkenésről árulkodnak. Az özönvíz emlékei az amerikai indián törzsek mítoszaiban. Élménybeszámolók a kataklizmáról. Földtani változások. 290 napos kőnaptár. A Mu Birodalom faragott kőoszlopai Peru partjai mentén. Lemuria nyomai a Csendes-óceán fenekén. Az özönvíz kihatásai a különböző földrészeken. Atlantisz nyomai az Atlanti-óceán fenekén. A Mu Birodalom nyomai Okinawa közelében. Prehisztorikus csillagászati eredmények. Őseink matematikai tudása. Délkörök. Piri Reis-térkép. Ptolemaiosztérkép. Több millió éves lábnyomok. Szénbe ágyazódott modern kori tárgyak. Őskori bányák. A réz- és bronzkorszak rendellenességei. Az óriások nyomai. Ókori elektromosság: kristálylencsék, galvánelemek, ködfénylámpa. Őskori barlangrajzok modern stílusban. Platinaleletek. Ica-i kövek. Ókori megalitok. Több száz tonnás kövek szállításának rejtélye. Liebherr cég óriásdaruja. Ókori atombombatámadás. Intergalaktikus rendőrség. Az ananynoi kultúra elpusztítása. A Sárga császár városának megsemmisítése. Mágneskamrás menhirek. Stonehenge. Carnac-i kőpark. Rollright-kövek. Nem vagyunk tisztában a világot fenntartó erőkkel. Elődeink szellemi hagyatékának módszeres megsemmisítése. Alexandriai könyvtár. Pergamon könyvtár. Omar kalifa és Rettegett Iván könyvégetései. Ókori szerzők műveinek pusztulása. A konkvisztádorok és Diego de Landa vandalizmusa. A Nagy Piramis titkai. Föld alatti kazamaták. Dzyan-könyve. Bélák törzse. Samir. Chinkaanas-labirintus. A frigyláda titokzatos megnyilvánulásai)

Érdekes hírek ....................................................................................................................302 (Lót feleségének maradványai. A tudósok szerint Szodoma és Gomorra felett nukleáris robbanás történt. Egy földönkívüli koponyája. Földönkívüliek csontváza. Egy több mint 3 méter magas óriás mumifikált teste. Örökké égő lámpások. Kristálykoponyák. Élő bolygók felfedezése a Tejútrendszerben. Meteorit a Marsról. Marskutatás. Holdtojások. Implantátumok)

A földönkívüliek ajándéka................................................................................................306 (Magnéziumrúd. Cikkek az Ufómagazinban)

Az ezotéria műszaki alapjai..............................................................................................308 (Mechanikus erőnyerők. Orffyreus munkavégző szerkezete. Az ezoterikus találmányok gyártásbavételének akadályai. A hivatalos tudomány képviselőinek ódzkodása. Szabadalmaztatási kálvária. Az elmélet tisztázatlansága. A szubatomi energiarészecske mérete. Mi az amit már tudunk. Mitől forog a mágneses mező a fémes vezető körül. A mágneses mező növeli a radioaktív sugárzás erejét. Az elméleti ismeretek hiányossága nem gátolja a gyakorlati megvalósítást. Edison-anekdota. Az éter létezésének tagadása. A tudomány dogmává merevedése. Az újkori próféták ismérvei. A felsőfokú oktatás hiányosságai.)

Technikai újdonságok.......................................................................................................315 (Brezsnyev-kapszula. Dim mak. Énok próféta „istenné” válása. Mózes arca sugárzott. SE-30 TENS készülék)

IV. FEJEZET....................................................................................................................320 Kiegészítő természetgyógyászati módszerek....................................................................320 (Dr. Birchner-Brenner. Gerson-diéta. Simonton-módszer)

Autogén gyógyítás.............................................................................................................325 (NLP. Emil Coué és szerzőtársai. Huna életfilozófia. Elménk gyógyító ereje)

8

Az élet értelme...................................................................................................................333 (Sikerré hazudjuk a kudarcainkat. A sorscsapások értelme. Jézus kijelentései. Mefisto hitvallása. Ádám felvilágosítása. A teljes megsemmisülés érzése. A Sátán megpróbálja megszerezni a magára hagyott lelket. A szenvedés lelki fejlődésünk leghatékonyabb elősegítője. Életünk olyan, mint egy vasúti pálya)

Világunk kozmikus törvényei ...........................................................................................337 (Mrożek üzenetei. Emberségünk próbája. Raps. A magasabb szférák hívása. Attól hogy vakok vagyunk, még nincs sötétség)

Fejlődésünk buktatói ........................................................................................................340 (A Sátán fokozott aktivitása. Médiumok megtévesztése. A Biblia „átírása”, megszentségtelenítése. Az egyszerű lelkek megzavarása dezinformációkkal. Az öntudat és a személyiség leépítése. Az ördögi művek közös árulkodó jelei. A Gonosz beférkőzött a mindennapjainkba is. Törekvéseink indíttatásának megbízható jellemzője. A szerencsejátékok a Sátán fennhatósága alá tartoznak. Fejlődésünk helyes irányának akaratlan sejtetése. A földönkívüliek technikai segítségnyújtása. A párhuzamos univerzumok valószínű működési mechanizmusa. A teleportáció előidézési módja. Láthatatlanná tétel. A Hold nem volt mindig a kísérő bolygónk. Az isteni ihletésű művek ismérvei. A túlvilággal kapcsolatot teremtők megrontása. Példa a semleges művekre)

Túlvilági szférák................................................................................................................353 (A különböző szférákból jöttek rövid jellemzői, és számarányuk a Földön. Molnár Edit: A piramis üzenete. A Megváltó felvilágosító üzenete a szférákról. Negyedik szférafok. Ötödik-Hatodik szférafok. Hetedik szférafok. Közlekedés az egyes szférák között. Hová kerülnek az alsó szférákból érkeztek. A „gyorstalpaló” tanfolyamok által nem lehet lépcsőfokokat átugrani. A sarlatánok három csoportja. A hetes szférából érkező nők. A férfierő hanyatlásának és a nők térnyerésének okai. Emancipációs tévelygések. Indigószínű aurával születő gyerekek. A magas rangú szellemek nyughatatlansága. Szellemi átalakulást hirdető gyorstalpaló tanfolyamok. Álpróféták. Seth. Egy hetes szférából érkezett kislány elpusztításának kísérlete. Adam Kadmon és a fénylények)

Boldogságkeresés ..............................................................................................................374 (Nincs nagyobb csapás a gazdagságnál. Az élet legmélyebb értelme a szenvedés. Színvonaltalan lelkek áradata. A gazdagok és szegények között egyre mélyül a szakadék. A Föld javainak megoszlása a gazdagok és a szegények között. A feszültség enyhítésének lehetőségei. Az állami beavatkozás értelmetlensége. A legcélravezetőbb út: a meggyőzés. Az elmaradott országok megsegítésének egyetlen járható útja. A fejlődéssel járó szenvedések alól senki sem kap felmentést. A gyökereket nem szabad szégyellni. A gazdasági menekültekkel szembeni ellenszenv. A siker legfőbb biztosítéka a munka. Japán a felemelkedés példája. Egy újabb holocaust veszélye. Az őskeresztények aszkézise. Nem kell félni a szegénységtől)

Felfüggesztett világvége ....................................................................................................384 (Apokalipszis itt és most. Az „égi csapás” meteorit. A Mindenható megkegyelmezett nekünk. 2002 NT7 aszteroida)

Az élet mozgatórugói ........................................................................................................385 (Határozatlanság a pénzhez való viszonyunkban. A boldogulás előfeltétele: reális önértékelés. A szélhámosok nem szenvednek önbizalomhiányban. A vérbeli vállalkozó viszonya a pénzhez. A tehetség megtalálja az érvényesülés útját. A könnyen jött vagyon könnyen megy)

Anekdoták, példázatok .....................................................................................................388 (Egy horgász esete a vállalkozóval. Püspöki határozat a templomok eredeti rendeltetésnek megőrzéséről. Diogenész bölcs mondásai. Gandhi és Calcuttai Teréz anya puritán élete. Jézus a példa arra, hogy mire lehet menni a szenvedéssel teli élettel. Egy buddhista szerzetes boldogsága. Egy öregember és fia sorsának megítélése. Mi a Jó és mi a Rossz? Egy Zen-mester földöntúli nyugalma)

Érdekes hírek ....................................................................................................................389 (Jóslatok az Ószövetségben. Egy óriásmeteor megközelítette a Földet. Étertest beleötvöződése a fizikai testbe. Lassított dematerializáció. Időtágulási esetek. Föld alatti világok. Barlangmennyország. Előttünk törpék népesítették be a világot. Zöld bőrű gyerekek Spanyolországban és Angliában. Civilizációnk jövője)

9

Könyvajánlat.....................................................................................................................397 (Timothy Good könyvei. Felderítő szondák. Hallóidegek stimulációja. Gyűrűs reaktor. A higanycirkulációs hajtómű működése. Az anyag láthatatlanná és átláthatóvá tétele. Cleve Backster: A növények titkos élete, és Sejtjeid titkos élete)

Technikai érdekességek ....................................................................................................401 (Szubatomi információtárolás, hologram. Szubatomi mikroszkóp. HAARP Project. Tesla kísérletei a Szikláshegységben. Földön kívüli üzenetek. A SETI program sikertelensége. KLEE adóállomás monoszkópja)

Árulkodó nyomok a mitológiában....................................................................................406 (Ókori telepesek atomháborúja. Sugárfegyverek bevetése. Eszkimók betelepítése. Gilgames-eposz. Jézus ufonauta volt?)

Az ezotéria műszaki alapjai..............................................................................................409 (Az éter története. A gravitáció működési mechanizmusa)

Technikai újdonságok.......................................................................................................410 (Pulzáló szignál terápia. Bálinger-féle szemüveg. Hold szülte babák - Jonas-módszer)

UTÓIRAT ..................................................................................................... 414 KÖNYVEIM ÁTFOGÓ ISMERTETÉSE .................................................. 416

10

ELŐSZÓ Ez a könyv az „Ezoterikus körkép” című művem folytatása, és arra szolgál, hogy tájékoztassa az olvasókat az ezoterikus kutatások mélyreható eredményeiről. Emellett megtalálhatók benne a korábbi témák is még részletesebben kifejtve, hogy könnyebbé váljon az alkalmazásuk. Ezen túlmenően olyan működési alapelveket tartalmaz, ami kutatók ezrei számára teszi majd lehetővé, hogy elinduljanak ezen az úton, és végre hathatós eredményeket érjenek el a „paratudományok” területén. Az elmúlt évek során a természetgyógyászat, valamint a szubatomi energiával kapcsolatos szakterületek mindegyike töretlenül fejlődött tovább, így újabb és újabb ismeretek láttak napvilágot. Ez az információáradat szükségessé tette a törzsanyag kiegészítését. Miután ennek a kétfejezetnyi tanulmánynak a terjedelme meghaladta már azt a mértéket, hogy az alapmű mellékleteként szerepeljen, ezért a szakácskönyvhöz hasonlóan, önálló kötetként kerül kiadásra. A fokozódó gazdasági nehézségekre való tekintettel ez a művem is önköltségi áron jelenik meg. Ezen túlmenően magamra vállaltam a hazai kiadás szövegszerkesztési és nyomdai előkészítési költségeit, így ennek a könyvnek az ára szintén csak a nyomdaköltségből, a terjesztői jutalékból, s a forgalmi adóból tevődik össze. Budapest, 1995. augusztus A könyvszakma teljes érdektelensége, valamint a média és a pénzügyi körök elutasító magatartása következtében ez a művem sem jelenhetett meg a megírása óta eltelt években. Az időközben napvilágra került újabb információk viszont szükségessé tették a már meglevő anyag újabb fejezettel való kiegészítését. Az „Ezoterikus körkép”-hez és a szakácskönyvemhez hasonlóan ezt a művemet is felvitetem az Internetre, a Magyar Elektronikus Könyvtárba, mert a jelenlegi körülmények között nem látok más megoldást a könyv alakban való megjelenés előmozdítására. Remélem, hogy a külföldi kiadók elfogulatlanul, és a világ sorsával szemben érzett nagyobb felelősséggel fogják megítélni ezt a művet, és végre nyomdafestéket látnak a jobbító ötleteim, javaslataim. Így legalább az országhatárokon kívül élő olvasók hasznát vehetik a benne található információknak. A könyvben említett árucikkek beszerzésének megkönnyítése érdekében sok helyen feltüntettem a gyártó cég nevét, címét és telefonszámát. A félreértések elkerülése érdekében ezek az ajánlások nem fizetett hirdetések. Ebben a műben kizárólag minőségi termékek szerepelnek. Csak olyan árucikkekre és szolgáltatásokra hívtam fel a figyelmet, amelyek jelenleg a legjobbak, legmegbízhatóbbak, és az áruk is elfogadható. A hétjegyű budapesti telefonszámok előtt nincs feltüntetve a körzetszám, ezért vidéki hívásoknál a (06)-os távhívószám után tárcsázzuk elé az 1-es számot. Mobiltelefonoknál és vidéki telefonszámoknál a zárójelbe tett számot csak belföldi hívásoknál kell alkalmazni. Külföldről történő telefonálás esetén a távhívószám (00-36)-ra módosul. Sajnos a gazdasági recesszió következtében nálunk is sorra szűnnek meg a vállalkozások. Ezért mielőtt elindulnánk a megadott címre, hívjuk fel a céget telefonon, hogy létezik-e. Az is előfordulhat, hogy időközben elköltöztek. Főleg a régebbi kiadást használóknak célszerű ezt megtenni. A megadott címeket, telefonszámokat igyekszem rendszeresen felfrissíteni, de a nyomtatásban megjelent könyveken utólag már nem tudok változtatni. Művem elektronikus változatában az egyes címek Könyvjelzőkkel vannak ellátva. Ezáltal az Ugrás ablakkal egy pillanat alatt megtalálhatók. Budapest, 1997. december

11

„Az ezotéria kiteljesedése” fél évvel ezelőtt szerencsésen feljutott a számítógépes világhálóra, ahol a következő címen érhető el: http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/ezoterik/ezkitel. Nyelv: WinWord 8.0 és RTF formátum, WinZip-pel tömörítve. Az ingyenes hozzáférés ellenére igény mutatkozott az anyag könyv alakban való megvásárolhatósága iránt is. Ennek kielégítésére a Sun & Moon Plus Bt. elkezdte művem A/4-es formátumra kiszerkesztett változatának forgalmazását. Azért is érdemes megvenni ezt a könyvet, mert az elmúlt félév során többtucatnyi kiegészítést, új információt dolgoztam bele az anyagba. Ezáltal művem tartalmasabbá, precízebbé és még érdekesebbé vált. A könyv postai utánvétellel a kiadó címén rendelhető meg: 2025. Visegrád, Pf. 50, Tel/fax: (06)-26-397 445, E-mail: [email protected] Budapest, 1998. július Az elmúlt közel 1 év során is sok érdekes és hasznos információt gyűjtöttem össze, melyeket bedolgoztam művem első három fejezetébe. Az új ismeretanyag zöme azonban a most elkészült IV. fejezetben található. Ebben többek között átfogó képet kaphatunk a túlvilági szférák rétegződéséről, és az emberiség fejlettségi szintjéről. Mostantól kezdve „Az ezotéria kiteljesedésé”-nek bővített változata A/5-ös formátumra kiszerkesztve a Líra és Lant Rt. könyvesboltjaiban is beszerezhető. Budapesten a Fókusz Könyváruházban kaphatók. Tel: 267 9205. A vidéki könyváruházaik az alábbi városokban találhatók: Debrecen - Tel: 52-322 237, Miskolc - Tel: 46- 509 084, Pécs - Tel: 72-312 835, Szeged - Tel: 62-424 789. A külföldön élők a Líra és Lant Rt-től Interneten is megrendelhetik az alábbi címen: www.fokuszonline.hu Tel: 267 9750. E-mail: [email protected]. Azok számára, akik nem járatosak az ezotéria szakirodalmában javaslom, hogy először az „Ezoterikus körkép”-et olvassák el. Az alapfogalmak ugyanis ebben a műben vannak megmagyarázva, és ezen ismeretek nélkül ezt a könyvet nehezen fogják megérteni. Budapest, 1999. március A második kiadás megjelenése óta eltelt másfél év alatt újabb ötletekkel, javaslatokkal egészítettem ki a művemet. Ezek a felismerések főként a gyakorlati megvalósítást segítik elő, és jelentőségük folytán képesek lennének arra, hogy minden téren elindítsák a paradigmaváltást. Erre azonban nagy valószínűséggel nem kerül sor, mivel a figyelemfelkeltő darabszámban való kinyomtatásához, a piacképes kivitelben történő megjelentetéséhez szükséges tetemes összeg nem áll a rendelkezésemre. Az elmúlt hónapokban megpróbáltam ugyan egy nagyarányú szponzorkeresési akcióval támogatókat találni, de az ipar, a kereskedelem, a szolgáltató szektor és a bankszféra intézményei, valamint a kormányhivatalok merev elutasítással reagáltak a kérvényeimre. A több mint 60 címzett közül csupán Dr. Fülöp László, a Hemotrade Kft ügyvezető igazgatója tanúsított megértést a törekvéseim iránt. Pénzt azonban ő sem tudott adni, mert a közgyűlés leszavazta a támogatásomat javasló indítványát. Így egyetlen lehetőségem maradt művem legújabb változatának nyilvánosságra hozására, hogy kiszerkesztés után felküldtem az Internetre, a korábbi második kiadás helyére. Budapest, 2000. november

12

Sajnos az Interneten közzétett felhívásom is hatástalan maradt. Eddig senki sem jelentkezett, hogy hajlandó lenne könyvem nyomdai megjelentetését támogatni. Időközben elkészült művem tovább bővített változata, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban, a korábbi helyen található meg. A tartalom jelentős bővítésén kívül tipográfiai átalakításokra is sor került, ami nagymértékben javította az olvashatóságot, és a külalak színvonalát. A szövegállomány hibamentességét egy alapos lektorálás biztosítja. Budapest, 2001. szeptember A rendszeres bővítések sorozata 2002-ben sem szakadt meg. Erre azért is szükség van, mert az Internetről történő letöltések növekedése azt jelzi, hogy egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a természetes gyógymódok, és az ezoterikus jelenségek iránt. Világunk rohamos pusztulása láttán mind többen látják be, hogy megmenekülésünk egyetlen lehetősége az ezotéria által feltárt jelenségek kihasználása. Támogatás hiányában azonban továbbra sincs lehetőség művem nyomdai megjelentetésére. A jelen helyzetben csupán azzal tudom segíteni az olvasóimat, hogy kiszerkesztettem az anyagot A/4-es formátumra. Így otthon kiprintelve és spirálkötéssel összefűzve legalább jegyzetként forgatható. Különböző stílusok alkalmazásával szebb és olvashatóbb lett a szövegállomány. Képernyőn történő olvasás esetén lehetőség van az automatikus témakeresésre. A Tartalomjegyzékben csak rá kell kattintani a keresett címszó oldalszámára, és a szövegállomány ott nyílik meg. Budapest, 2002. augusztus A szerző

13

I. FEJEZET Az „Ezoterikus körkép” első kiadásának elkészülte óta három év telt el. Ez alatt az idő alatt nagyon sok minden történt az ezotéria területén is. Az utólag megjelent könyvek, újságcikkek, rengeteg friss hírrel szolgáltak, és ezeknek a megismerése elengedhetetlenül fontos azok számára, akik behatóan kívánnak foglalkozni ezzel a témakörrel. Időközben olyan új információk is hozzáférhetővé váltak, amelyek régebbi keletűek ugyan, de csak most kerültek nyilvánosságra. Mivel ezek az ismeretek nem építhetők már be a törzsanyagba, most önálló mű formájában értesülhetünk róluk. Ez a könyv tehát arra szolgál, hogy megpróbálja az olvasókat időrendi sorrendben tájékoztatni a későbbi fejleményekről is.

A meridián-gyógyászat helyzete, homeopátia Az akupunktúra, akupresszúra, magnetopresszúra és minden szubatomi energiaáramlásra visszavezethető kezelés eredményességének alapvető feltétele, hogy ismerjük a beteg meridiánjainak energiaszintjét. Az átlagember azonban nem képes belelátni a testbe, szabad szemmel nem észleli sem a meridiánok töltöttségi szintjét, sem a testaurát. Ez a helyzet valószínűleg hamarosan meg fog változni, mivel megbízható hírforrások szerint egy horvát mérnök nemrégen feltalált egy olyan szemüveget, amellyel a jelenleg kaphatóknál részletesebben lehet érzékelni az aurát, és egy olyan szemüveget is, amely lehetővé teszi az emberi testbe való belelátást. Ezenkívül létrehozott egy műszert, melynek segítségével a szervezet bioenergia-kisugárzását lehet mérni. Sajnos a délszláv háborús események miatt a gyártással kapcsolatos tárgyalások félbeszakadtak, így egy darabig még várnunk kell ezeknek a gyógyászati szempontból nélkülözhetetlen találmányoknak a megjelenésére. Japánban azonban már létezik egy komputertomográfhoz hasonló berendezés, amellyel szabad szemmel is figyelemmel lehet kísérni a bioenergia-áramlást. A kék és narancsszínű hullámok intenzitása jelentős mértékben függ a vizsgált személy vitalitásától. Nagyon érdekes, hogy a beteg szerv környékén az aura „pislog”, mint egy rossz neoncső, egyértelműen utalva az elégtelen energiaellátásra. Hátránya azonban ennek a berendezésnek, hogy rendkívül komplikált, ennélfogva még a hagyományos komputertomográfnál is drágább. Az aura szemmel történő láthatóvá tétele nem új keletű eljárás. Kirlián orosz mérnök ugyanis már 1939-ben felfedezett egy sajátos fényképezési technikát, melynek lényege, hogy a megjeleníteni kívánt testrészt vagy tárgyat nagyfeszültséggel gerjesztett koronakisüléssel világította meg, melynek hatására a fotólemezen kirajzolódott az objektumból kisugárzódó aura is. Az eljárás hátránya azonban, hogy az aurafénykép nem elég részletes, az emberi testen nem láthatók a meridiánok, így ezzel a módszerrel csak globális benyomást lehet szerezni az egészségi állapotunkról. Az egész világon rohamosan terjed a homeopátia. Ha népszerűsége ebben az ütemben folytatódik tovább, úgy jár, mint az akupunktúra. Néhány évtizeddel ezelőtt még tiltották az alkalmazását, ma pedig tudományos disszertációkat írnak róla, és főiskolán tanítják. A homeopatológusok már világkongresszusokat is tartanak, ahol rendszeresen kicserélik a tapasztalataikat. A legutolsó éppen Budapesten volt, ahol a meghívott orvosok arról panaszkodtak, hogy még mindig nincsenek olyan módszerek, melyekkel a homeopatikus szerek hatásmechanizmusa egzakt módon mérhető lenne. Ezzel a gyógyszerrel valahogy úgy vagyunk, mint a modern információhordozókkal, ránézésre nem látszik a lényegük. Tételezzük fel, hogy egy világtól elzárt kutatócsoport kimagasló szintet ért el a hagyományos analízisben, de nem hallott a compakt disk valódi szerepéről. Ezek után átadjuk nekik az Enciclopedia Britannica-t tartalmazó DVD-t, hogy elemezzék ki. A mérési jegyzőkönyvben 14

feltüntetik majd az alumínium korong súlyát, méretét, pontos vegyi összetételét, felépítését egészen az atomstruktúráig elemezve, csak egy dologra nem derül fény, hogy ez az eszköz mire való. A lényeg elvész. A mikroszkópos vizsgálat során láttak ugyan a felületén apró szemcséket, de ezeket a présszerszám érdességének tulajdonították. Magasabb rendű ismeretek hiányában a kutatókban fel sem merül, hogy ennek a vékony műanyag réteggel védett alumíniumlemeznek információhordozó szerepe is lehet. Ez a tulajdonsága ugyanis nem látszik, és hagyományos eszközökkel sem mérhető ki. Tulajdonképpen hasonló cipőben járunk most a homeopatikus szerek megítélése terén is. Egyelőre nem látjuk az egésznek a lényegét. Elsődleges szerepüket mindaddig homály fedi, amíg birtokába nem jutunk az ehhez szükséges ismereteknek, és mérőeszközöknek.

Pszichoorientációs gyógyítás 1992-ben végre nálunk is megjelent José Silva és szerzőtársa, Robert B. Stone 1984-ben írt könyve, az „Agykontroll mesterfokon”. Ez a mű főleg azoknak ajánlott, akik az Agykontroll alapgyakorlatok során jelentős haladást értek el, és az üzleti életben kívánják hasznosítani a megszerzett tudásukat. A már ismert módszerek továbbfinomításán kívül a korábbiaknál is részletesebb képet kapunk az Agykontroll mentális alapjairól, működésének pszichikai hátteréről. Az új ismeretanyag egyik legérdekesebb megállapítása, hogy a „balagyféltekedomináns agyunk olyan, mint egy részeg majom, összevissza ténfereg, és néha belebotlik egyegy jó megoldásba.” Ennek feltehetően az az oka, hogy nincs ami irányítsa a racionálisan gondolkodó bal agyféltekét. A logikus gondolkodásra képes bal agyféltekének ugyanis nem áll rendelkezésére annyi információ, hogy helyesen határozzon. Ahhoz hogy a döntéseink javunkra váljanak, összhangba kell kerülnünk az univerzummal, ezen belül a földi világunkkal, embertársainkkal. Ennek áttekintésére azonban a bal agyfélteke képtelen, a világmindenség figyelemmel kísérésére csak a Magasabb Intelligencia képes. Kell tehát egy összekötő kapocs az életünket, cselekedeteinket irányító bal agyfélteke, és az információk végtelen tárháza között, hogy a sorsunkat helyes irányba terelhessük. Ennek az összeköttetésnek a megteremtésére csak a jobb agyfélteke képes, így aki ezt a fiziológiai szükségszerűséget nem ismeri fel, valóban úgy teng-leng a világban, mint egy részeg majom, és szinte a csodával határos, ha valamely döntése eredményesnek bizonyul. Annak érdekében, hogy kiteljesítsük a képességeinket, két agyféltekével kell gondolkodnunk. Így egyaránt kamatoztathatjuk a bal agyfélteke logikus okfejtéseit, és a jobb agyfélteke megérzéseit, alkotóerejét. A jobb agyfélteke nem arra szolgál, hogy helyettesítse a balt, hanem hogy a társa, a kiegészítője legyen. A szubjektív kommunikáció ugyanis nem pótolhatja az objektívet. Az objektív és a szubjektív kommunikáció kivitelezése eltérő módszereket igényel ugyan, de ezek az eljárások együtt képezik a hidat, amely a két agyfélteke közötti különbséget átíveli. Nagyon érdekes adalékot találhatunk ebben a műben a hit-vágy-elvárás szoros egymásba fonódására is. Minden emberi alkotást a vágy szült. A hit ad erőt hozzá, hogy a vágyaink teljesüljenek, az elvárás pedig fokozza a vágyat, és erősíti a hitet. A vágy tehát a kreatív energia kiváltó mechanizmusa. Ha nem vágyunk semmire, akkor ez a belső hajtóerő kikapcsolva marad. A hit feladata, hogy kellő erőt, kitartást tápláljon belénk, hogy vágyaink tárgyát elérjük; az elvárás pedig katalizálja ezt az egész folyamatot. Másképpen kifejezve, az elvárás abba az irányba visz minket, amerre a hit és a vágy egyengetik az utat. Ha valóban el akarjuk érni amire vágyunk, akkor teljes szívünkből el is kell várnunk az eredményt. Az Agykontroll magasabb fokú módszereit ismertető művek közül ugyancsak kiemelkedő jelentőségű „A sikeres üzletember” című könyv, amely egy újabb oldalról megvilágítva fejti

15

ki, hogy mi a különbség a jobb és a bal agyfélteke között. Ez a magyarázat abból a megállapításból indul ki, hogy a bal agyfélteke született kételkedő. Ez azonban nem baj, mivel az a dolga, hogy mérlegelje, és a logika módszereivel megrostálja a bennünket ért benyomásokat. Ezáltal megvéd minket minden olyan téves döntéstől, amelynek véghezvitele idő-, pénz-, vagy energiaveszteséggel járna. Az örök kételkedő bal agyfélteke tehát a fizikai világban van otthon, és csak olyan dolgokat fogad magába, amelyeknek a léte az ok-okozati összefüggés alapján racionálisan megmagyarázható. A bal agyfélteke ugyanis parancsoló szükségét érzi a logikus érvelésnek, és ezen belül a rendnek, fegyelemnek. A jobb agyfélteke ezzel szemben ösztönös csapongó, és kritika nélkül mindent magába fogad. A két agyfélteke közötti különbséget szimbolikusan úgy is kifejezhetnénk, hogy a bal agyfélteke a fát látja, a jobb pedig magát az erdőt. A továbbiakban az üzleti életben nélkülözhetetlen technikák ismertetésére kerül sor, amely egy igen fontos követelményre, a pozitív gondolkodás kialakítására, a pozitív lelki képek megteremtésére hívja fel a figyelmet. Ennek a lényegét legegyszerűbben azzal a példával lehetne érzékeltetni, amikor egy rádióállomás a pszichológusok tanácsára az időjárásjelentésnek ezt a korábbi megszokott formáját, hogy: „holnap borús idő várható kevés napsütéssel” később így fogalmazta át: „holnap derűs idő várható, átmeneti felhőzettel”. A lényeg ugyanaz, csak a hozzáállás módja más, a negatív alapállást felváltotta egy pozitív megközelítési mód. Ez az eljárás egyszerűnek tűnik, de a hatása mégis óriási, mivel a pozitív gondolkodásmód, az élet problémáinak pozitív formában való megközelítése a kudarcot is sikerre fordíthatja. Soha ne közelítsünk tehát semmilyen problémához negatív oldalról, mert a kedvezőtlen kép lerontja az esélyeinket. A meggyőzés során, ha valakit a magunk oldalára kívánunk állítani, akkor pozitív képzeteket keltsünk az elméjében, és ne rémisszük negatív képekkel, mivel az ijesztgetés, a megfélemlítés nem hoz tartós győzelmet. A negatív képek ugyanis tudat alatt olyan befolyást gyakorolnak a megfélemlített ember elméjére, hogy az igyekszik minél előbb megszabadulni ettől a kellemetlen hatástól, így amint lehetősége nyílik rá, habozás nélkül meg is teszi ezt a lépést. A pozitív képek viszont vonzó hatást váltanak ki az üzleti vagy egyéb partnerünkből, és ez tudat alatt hozzánk köti őt. A negatív kifejezések egyébként fizikailag is gyengítik, a pozitívak pedig erősítik az embert. A pozitív személyek erősebbek, kiegyensúlyozottabbak, és ez jó érzést kelt a környezetükben.

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek A kiegészítő természetgyógyászati módszerek közül talán legérdekesebb a színterápia. Minden színnek más-más frekvenciájú energiakisugárzása van. Ez a szubatomi energiasugárzás a szemen keresztül ingerli az agyat, amely a meridiánrendszer szelektív befolyásolása révén különböző testi és lelki reakciókat vált ki. A piros vitalizáló hatású, aktivizál, élénkít, lendületet ad. Ösztönzi a mellékvese funkciót, méregteleníti a szervezetet. A narancs serkentő hatású, segíti a betegségekből való felépülést, stimulálja az ivarmirigyeket. A sárga erősítő hatású. Megnyit és felderít, frissíti az agyat, az idegeket, a tudás megszerzésére motivál, optimizmust ébreszt. A zöld kiegyensúlyoz, oldja a feszültséget, megnyugtat. Jót tesz a szemnek, és előnyös hatást gyakorol a vér kémiai összetételére. Az égkék nyugtatja az idegeket, segíti a koncentrációt. Csökkenti a testhőmérsékletet, segít fej- és szívfájás esetén. Az indigókék gyógyítja a gerincbántalmat, az égési sebet, a mérges harapást, a száraz köhögést, de előidézhet bizonytalanságot, pesszimizmust és hisztériás rohamokat is. Az ibolya megihlet, nyugtat, enyhíti a fájdalmat. Emellett antitesteket képez, erősíti az immunrendszert. A színterápia legújabb, tudományosan kidolgozott módja lehetőséget ad az öngyógyításra is. Ennek alapja a Bioptron lámpa, melynek működési mechanizmusa és beszerzési módja a II.

16

fejezet végén található ! Technikai újdonságok. A polarizált fényt kibocsátó lámpa színterápiára való alkalmazhatóságát a hozzácsatlakoztatható 6 db színes üveglencse teszi lehetővé. A cserélhető üveglencsék segítségével 20 különböző öngyógyító program közül válogathatunk. A programokat az egyes színekkel végzett kezelések meghatározott sorrendje alkotja a megbetegedések jellege szerint. A részletes tünettáblázat segítségével mindenki kiválaszthatja a neki megfelelő gyógyító programot, és felfedezheti szervezetének csodálatos öngyógyító erejét. Ehhez támpontként jól használhatjuk a színes antiküveg-előtétek gyakorlati alkalmazása során összegyűlt tapasztalatokat. E szerint a piros szín serkentően hat a testfunkciókra, így alulműködések esetén kell használni. Hatása annyira erős, hogy csak deréktól lefelé ajánlatos alkalmazni. Felsőtesten történő kezelés esetén a kevésbé intenzív narancsszínű lencsét célszerű felhelyezni. A sárga színű előtét a bőrbetegségek és az allergiák kezelésére szolgál. A zöld színű lencse fő alkalmazási területe a lábszárfekély gyógyítása, de jól használható a tüdő- és a szív környéki betegségek kezelésénél is. Ezen túlmenően fertőtlenítő hatása van. A kék színszűrő a gyulladásokra gyakorol kedvező hatást. Főleg ín- és izomhúzódások, zúzódások, izületi fájdalmak esetén alkalmazzák, tarkótájékon kezelve azonban a magas vérnyomás is csökkenthető vele. A lila színszűrő nyugtató hatású, a „harmadik szem” helyén található hatodik csakrát kezelve pedig megszabadulhatunk az évek óta tartó krónikus álmatlanságtól is. Tudományosan bizonyított, hogy a színes fényhullámok frissítenek, élénkítenek, oldják a görcsöket és a stresszt. A kezelés pótolja az elveszett energiát, erősíti a memóriát, és fiatalít. A készlethez 3 kozmetikai-gyógyászati termék is tartozik. Ezek az értékes illóolajok világító színekkel kombinálva nyugtatják, ránctalanítják a bőrt, a gyógyító eszenciák pedig felüdítik a testet. Ezzel a komplex módszerrel valósággal csodákat művelhetünk magunkkal. Nem csak a fáradtságot űzhetjük el, hanem új örömforrásokat fedezhetünk fel.

* Hasonlóan különleges gyógymód a zeneterápia. Néhány évtizeddel ezelőtt még énekszótól volt hangos a határ, és a háziasszonyok is gyakran dalra fakadtak a konyhában. Mára azonban megváltoztak a szokások, de az is lehet, hogy az ezredvég egyre sűrűsödő problémái vették el az emberek kedvét az énekléstől. Ez pedig baj, mert a fiziológiával foglalkozó szakemberek egyöntetű véleménye szerint a dalolás, a zenehallgatás feloldja az idegi feszültséget, a gátlásokat, megszabadítja a lelket az elszenvedett sérelmek nyomasztó terhétől. Szívből fakadó dalolás közben elégedettség árad szét az emberben, és ez a boldogító érzés mindenki számára könnyen elérhető. Akiknek nincs jó hangjuk, azoknak sem kell elkeseredniük, mivel a zene hallgatása is jótékony hatást gyakorol a szervezetünkre. Giuseppe Ferrari olasz parapszichológus szerint a „dó” a vérre; a „re” a májra, a lépre és a légzésre; a „mi” a gyomorra, az orra, a bőrre és az idegekre; a „fá” a szívre; a „szó” a torokra; a „lá” a látásra és a hallásra; a „ti” pedig az idegrendszerre hat kedvezően. A zenei hangok lélekre és szellemre gyakorolt hatását így összegezte: a „dó” fokozza a bátorságot; a „re” fejleszti az alkotóképességet; a „mi” felébreszti a tudást; a „fá” a természet szeretetére; a „szó” magasabb rendű eszmék követésére ösztönöz; a „lá” kifejleszti az akaratot; a „ti” táplálja a hitet, és felkelti az okkult tudományok iránti érdeklődést. Az ének vagy zene hatását tovább fokozhatjuk ritmikus mozgással, vagyis tánccal. A tánc, a ritmus ősidők óta az ember lelki és fizikai szükséglete. Ennek oka, hogy az élet jelenségei, a természeti erők megnyilvánulásai, ritmikusan zajlanak. Ez a zenére történő természetes önkifejezési forma azon kívül, hogy lelki harmóniát eredményez, alaposan megmozgatja az izmainkat is, ami jelentős mértékben hozzájárul egészségünk megőrzéséhez.

17

Jóval intenzívebben nyilvánul meg a muzsika gyógyító hatása a „Piusona zeneszék” alkalmazásával. Ez a számítógéppel vezérelt eszköz egyénre szabott hangokkal, dallamokkal kezeli a pácienst. A Piusona zeneszék egy fából készült, kétoldalt violinkulccsal díszített különleges szék, amelyben ülve a zene rezgései átjárják a páciens egész testét. Háta, csípője és lábfeje közvetlenül egy-egy hangszóróval érintkezik, amitől egész teste úgy működik, mint egy hangvilla. A hangok nem csak a fülön, hanem a bőrön, és a csontokon keresztül egyaránt eljutnak az idegrendszerbe. A módszer Pius Vogel német zenész és szanatóriumtulajdonos 15 éves kutatómunkáján alapul. Az ő nevéből alkották meg a Piusona (Pius + sona = hang) elnevezést. Vogel a hangok terápiás hatását véletlenül fedezte fel, amikor a tulajdonában levő szanatórium egyik vendége a zongorán ült, amelyen ő játszott. A hangszeren ülő páciens a zongorajáték közben érezte, hogy hirtelen megszűntek gyötrő hátfájdalmai. Az eset felkeltette az érdeklődését, ezért elkezdett foglalkozni a különböző frekvenciájú zenei hangok szervezetre gyakorolt hatásával. Kutatásait az USA-ban folytatta, ahol műszeres mérésekkel térképezték fel a különböző hullámhosszú rezgések hatásait, aminek eredményeként sikerült összeállítani egy hangkatalógust. E szerint a „d” hang a pajzsmirigyre hat leginkább, de a gerincoszlop és a gyomor is különösen érzékeny rá, más-más oktávban. A katalógusból kiválasztott, egyénre szabott alaphangokat oktávhangokkal és intervallumokkal (kvintekkel, kvartokkal és tercekkel) valamint felhangokkal egészítik ki. A tiszta kvint és a nagy terc intervallumai pl. a kezelendő szervben erősítik az energia áramlását. A kis terc stabilizáló hatású, a tiszta kvart viszont feszültséget teremt. Ezenkívül alkalmaznak egészen különleges hangokat is, amelyek harmóniát teremtenek a makro- és a mikrokozmosz között. Ilyen a Hans Coustó által kidolgozott bolygóhangok gyűjteménye. (Kiszámolták az egyes bolygók keringési frekvenciáját, ezeket konvertálták, hogy a hallható tartományban észlelhető hangokat halljanak. A Földnek „g” a hangja. Ezt különböző mikrobiológiai rezonanciák egészítik ki. A DNS frekvenciája pl. szintén a „g” hangnak felel meg, felsőbb regiszterben.) Fizikai tanulmányainkból tudjuk, hogy kis intenzitású hangok is óriási hatást képesek kiváltani az anyagban, ha annak rezonanciafrekvenciáján szólalnak meg. Hasonló hatást gyakorolnak a zenei hangok a sejtekre, a sejtek atomjaira. Biofizikai és biokémiai kutatások igazolták, hogy a cisz hangnak megfelelő 136 Hz-es rezgés fokozza a sejtekben a káliumionok áramlását, és a sejtmembrán áteresztőképességét. A nátrium viszont a gisz hangra reagál, ami a cisz kvintje. Mindkét elem alapvető fontosságú az élettani folyamatokban. (A nátrium-kálium pumpa néven ismert biokémiai jelenség tartja fenn sejtjeink ingerelhetőségét, ami ugyanakkor a fájdalomérzetünkre is hat.) Számítógépes programok segítségével az említett hangfrekvenciák bármelyike könnyedén kiválasztható és lejátszható a Piusona terápiás szék hangszóróin. A kezelés 7-, 14- vagy 21 percig tart, miközben változik a terápiás hangok erőssége. A Piusona terápia a sejteken túlmenően a belső elválasztású mirigyekre is hatást gyakorol. 200 páciensen végzett kezeléssorozat eredményeként bebizonyosodott, hogy a szervezetükben bizonyos hormonok és idegi ingerületátvivő anyagok termelődése fokozódott. Mivel ezek fontos anyagcsere-folyamatokban vesznek részt, illetve irányítják azokat, segítségükkel a kóros biokémiai reakciók kedvezően befolyásolhatók. A „d” hang pl. a pajzsmirigyre gyakorolt hatásán kívül stimulálja az immunrendszert is. A betegeket természetesen csak a végeredmény érdekli, ami szintén bizonyító erejű. Egy 48 éves férfi pl. 1 méter magasból kemény márványpadlóra esett, és mindkét sarokcsontja eltört. A baleseti sebészeten közölték vele, hogy kb. 6 hetes gyógyulási időre számíthat. Miután rendkívül nyughatatlan volt, kipróbálták rajta a hangterápiát. Naponta kapott kezelést eleinte „g”, később „d” és disz hangokkal. Hatására fájdalmai gyorsan csökkentek, és 2 hét után már lábra tudott állni. Egy 27 éves nő alkartörésének gyógyulása a sebész által feltételezett idő felét vette igénybe. A módszer súlyos belgyógyászati eseteknél is hatásosnak bizonyult. A betegek némelyikénél 18

idült nyirokpangást sikerült feloldani, másoknál az évek óta fennálló székrekedést szüntették meg, de gyógyítottak vele idült vastagbélgyulladást is. A leglátványosabb gyógyulást egy 37 éves páciensnél tapasztalták, aki Boeck-betegségben szenvedett. Ez a kórkép a testszövetek komplex gyulladását jelenti. A páciensnek a nyirokcsomói, a tüdeje, a bőre, később a mája, lépe és a szíve is megbetegedett. A kezelések hatására csakhamar csökkenteni lehetett a gyógyszeradagját, 1 esztendő után pedig már a beépített szívritmus-szabályozóra sem volt szükség.

A ciprusi mágus tanításai Ugyancsak jelentős késéssel érkezett hozzánk Kyriacos C. Markides amerikai szociológus könyve, amelyben az önmagát Daszkalosznak nevezett ciprusi mágus rendkívül értékes információkat bocsátott az emberiség rendelkezésére. Ezek Johannan mestertől, vagy ismertebb nevén János evangélistától származnak, aki Szpirosz Sathi ciprusi mágust választotta ki arra, hogy üzeneteit eljuttassa a világnak. Az abszolút világból ily módon hozzánk érkező közlések igen sokrétűek voltak, és nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a parapszichológia egyes területei közötti összefüggéseket könnyebben megértsük. Daszkalosz tanításai által nem csak az egyes parapszichológiai jelenségek részletei válnak érthetőbbé, hanem megismerjük ezeknek a természetfeletti megnyilvánulásoknak a határait is. Az első kérdésre adott válasz mindjárt egy ilyen problémát segít tisztázni. A materializációval, valamint az Agykontroll „Elmetükre” gyakorlatával kapcsolatban bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy az ember képes-e az elméjében megteremteni bármit, amit csak akar? Igen, ha a lehetőségek és képességek birodalmában marad. Egy jógi pl. elérheti, hogy az elültetett narancsmag a megszokottnál hamarabb fejlődjön ki, és nagyobbra nőjön, de nem tudja elérni azt, hogy a narancsmagból datolyapálma legyen. Képtelenség ugyanis az eszmék, az okság és a törvényesség világán kívül dolgozni. Az abszolút világ lehetőségeinek tág terére jellemző viszont, hogy mégis elérhető, hogy a narancsmagból datolyapálma keljen ki. Előbb azonban gondolati úton a narancsmag szerkezetét át kell alakítani úgy, hogy megegyezzen a datolyapálma magjával, és ha ezt az átmaterializált magot elültetjük, akkor már elérjük a célunkat. Sokan megkérdezték már a mestertől, hogy milyen módon lehet ezekre a képességekre szert tenni, hogyan lesz valakiből mágus? A válasz nem meglepő; ugyanúgy, ahogy az Agykontroll ismeretekre: meditációs gyakorlatok által. Ezek intenzív végzése az egyetlen módja a pszichikus erők kifejlesztésének. Az ember ugyanis nem születik ezzel a képességgel, ezt meg kell tanulni. Persze vannak, akik már születésüknél fogva birtokolják ezt a tudást, de ők már az előző életükben kifejlesztették magukban ezt a készséget. Mint tudjuk, két dolog van a világon, a szeretet és a megszerzett tudás, amely nem vész el, hanem magunkkal vihetjük a következő életünkbe. Amit valaha elsajátítottunk, azt már nem kell újratanulni, legfeljebb átismételni. Természetesen előfordul, hogy egy korábbi tudásunk háttérbe szorul, pl. nem emlékezünk arra a nyelvre, amelyet előző életünkben megtanultunk, de ez csak azért van, mert ez az emlékezés megzavarná a jelenlegi életünkre kiszabott fejlődés menetét. Azonban minden olyan tudást és képességet magunkkal vihetünk, amely elősegíti az új életünkben való érvényesülést. Így pl. nem veszítjük el a korábban oly nehezen kifejlesztett kézügyességünket, az intelligenciánkat, a gyors reagáló képességünket, az érzelmi megnyilvánulások iránti fogékonyságunkat, vagy pl. az emberszeretetünket. A korábbi tudásunk mindegyikére való visszaemlékezés viszont nem segíti elő a fejlődésünket, mert pl. elbizakodottá vagy önteltté tehet bennünket. Nem véletlenül hangsúlyozta Jézus, hogy: „Aki az eke szarvára teszi a kezét,

19

annak előre, a felszántandó barázdára kell tekintenie, ne a már felszántott területen nyugtassa a szemét.” A tanulás nem kizárólag egyéni, hanem kollektív formában is zajlik. Ennek elsődleges célja a kollektív tudat formálása, a társadalmi fejlődés elősegítése. Az emberiség fejlődése nem spontán módon megy végbe, hanem állandó irányítás alatt áll. A túlvilági mesterek azonban nem parancsolnak nekünk, csak megmutatják az utat, és tőlünk függ, hogy végigmegyünk-e az általuk kijelölt ösvényen. Tanácsadóink egyike János evangélista, aki azzal a megjegyzéssel zárta a tanulással kapcsolatos instrukciókat, hogy az út során el fogunk követni hibákat is, de csak így okul az ember. Visszatérve a mágikus képességekre, sokan vágynak arra, hogy szert tegyenek ezekre az erőkre, mert ily módon szeretnék az életüket könnyebbé, érdekesebbé tenni. Az érzékeken túli erőknek idő előtti birtokbavétele azonban nem válna a javunkra. A parapszichológia útján életre kelthető energiák hatalmat jelentenek ugyan az anyagi világon, de akadályozzák az egyén fejlődését. Ezeknek a jelenségeknek az igénybevételével ugyanis kikapcsoljuk a nehézségeket az életünkből, így nincs, ami elősegítse a lelki fejlődésünket. A misztikus erők életre hívása önmagában nem teszi lehetővé a szellem teljes felszabadulásának elérését, sőt kifejezetten hátráltatja, veszélyezteti a tudati fejlődést, mivel egy alacsony fejlettségi szinten álló lélek esetében a túl nagy hatalom, a túl sok képesség fokozott önértékelést eredményez, ami növeli az énhez való kötődést. Ezáltal az egyén fejlődése megreked egy kuruzsló szintjén, aki képes ugyan a természetfeletti erőket mozgásba hozni, de nem képes önmagát ezeknek a magasrendű megnyilvánulásoknak a szintjére emelni. A parapszichológiai képességekkel rendelkezők az átlagemberek szemében varázslatos dolgokat visznek végbe, de valójában nem mennek vele semmire. A Földön túli erők által biztosított adottságok nem viszik előre a fejlődésüket. Nem tudnak szabadulni a korán jött tudásuk igézetétől, így a saját képességeik megrekednek a születésükkor magukkal hozott szinten. Az abszolút világgal való közvetlen kapcsolatteremtés révén különleges ismeretek birtokába jutnak, ami elbizakodottá teszi őket, valósággal rabjává válnak annak, amit ezen a csatornán keresztül látnak. Helyzetük ahhoz a mániákus tévénézőhöz hasonló, aki folyton scifi filmeket kukkol, és egy idő után már „Rambo”-nak, „Superman”-nek, vagy valamilyen galaktikus hősnek képzeli magát. A valóságban azonban az adottságai meg sem közelítik ezt a szintet, mert a nála tökéletesebb világ állandó bámulása megakadályozza őt saját képességei fejlesztésében. Nem véletlen, hogy az atlantiszi civilizáció pusztulása után az istenek „elzárták a tévékészüléket”, vagyis agyfrekvenciánk megnövelésével elvették az emberiségtől az abszolút világgal való közvetlen kapcsolatteremtés lehetőségét. Ezáltal rákényszerítettek bennünket a hatékony fejlődésre. A parapszichológiai képességek egy idő után úgy is ki fognak alakulni bennünk, de csak akkor, amikor már megértünk rá, amikor az auránkat alkotó szubatomi energiarészecskék rezgésfrekvenciája az állandó fejlődés következtében oly mértékben megnövekedik, hogy ez az állapot törvényszerűen be fog következni. Ebben a stádiumban azonban az újonnan szerzett képességek, az univerzum tágabb megismerése már nem fogja zavarni a továbbfejlődésünket, mert ekkor már elég érettek leszünk ezek használatára. Ezen a szinten már nem fognak elbűvölni bennünket eme adottságok, hanem természetes módon fogjuk alkalmazni őket akkor, amikor szükségünk lesz rá. A belső érzékek maradéktalan kifejlesztése nem azért fontos, mert különféle parapszichológiai képességeket szabadítanak fel bennünk, hanem azért, mert felfedik előttünk, hogy nem vagyunk rabjai az anyagi világnak, és segítenek abban, hogy megismerjük az univerzum összetettségét. Ha megfelelően használjuk őket, az életre keltett érzékek megmutatják a fizikai létezés csodáját, és hogy hol van benne a mi helyünk. Ennek ismeretében bölcsebb, hatékonyabb, boldogabb életet élhetünk, mert megértjük miért vagyunk itt, mi a célja az egyéni és össztársadalmi létünknek. Az abszolút világgal való kapcsolatfelvétel képessége nem lesz más, mint a hatodik illetve hetedik érzékszervünk, ami megnöveli 20

a bennünket körülvevő világ megismerésének lehetőségét. Túl nagy jelentőséget azonban nem tulajdonítunk neki ugyanúgy, ahogy ma sincs senki „elájulva” attól, hogy lát, hall, érzi az illatokat és az ízeket. A „megszenvedett” képesség tehát nem veti vissza a fejlődésünket, hanem felgyorsítja az ütemét, és előkészíti a még magasabb szintű képességek megszerzését. Ennek a folyamatnak az alakulását egy túlvilági szellem, Heyoan így ismertette velünk: „Mindegyikünknek van egy érzékelő tölcsére, melyen keresztül a valóságot észleljük. Precízebben megfogalmazva, minden ember egy-egy bizonyos frekvenciasávban képes érzékelni. A valóságot úgy határozzuk meg, ahogy az érzékelésére képesek vagyunk. Ez a természetes emberi érzékelésen kívül kiegészül a felfedezett technikai eszközökkel (pl. mikroszkóp, teleszkóp) is. Érzékelési tölcsérünkön belül mindent elfogadunk valóságként, ami ezen kívül esik, azt nem. Ha valamit nem észlelünk, az számunkra nem létezik. Az érzékelési tölcsérünk egy grafikonra rajzolt haranggörbével is szimbolizálható, ahol a függőleges tengely az érzékelés tisztaságát, a vízszintes pedig a frekvenciáját mutatja. Az ember, illetve az emberiség haranggörbéjének szélességét nem csak új érzékelő műszerek kifejlesztésével lehet növelni, hanem saját testünk Fokozott Érzékenységű Észlelésének felkeltésével is. Ennek a képességünknek a finomodásával mind több dolog válik számunkra világossá. Érzékelésünket fokozottan kiterjeszthetjük a haranggörbe szárain túli területekre is, ezáltal kitágul a világunk, és egyre jobban megismerjük a valódi univerzumot. A haranggörbe vonala a mindenkori elválasztó vonal a fizikai és a spirituális világ között. Amilyen mértékben képessé válunk egyre magasabb frekvenciaszinten érzékelni, úgy válik a spirituális világ mind inkább valósággá. Megszabadulunk az illúzióktól, a hiedelmektől, a téves elképzelésektől, mert észlelésünket, ellenőrzésünket kiterjeszthetjük a ma még észlelhetetlen világ fölé is. Végül ezen az úton eljuthatunk a megvilágosodáshoz, ahol megszűnik minden titok, semmi sem marad többé rejtve előttünk. Ez a folyamat azonban kétirányú. A magasabbakon kívül az alacsonyabb frekvenciájú világok felé is kiterjeszthető, ezáltal is növelve az általunk megismerhető univerzumot. Az emberiség ezeket a világokat a sötét, gonosz erők szférájának tekinti, de ez ugyanolyan szerves része a világegyetemnek, mint a magasabb rendű világok. Hozzátartozik még ehhez a jelenséghez, hogy kizárólag a számunkra megnyilvánuló világ érzékelésére vagyunk képesek. Mi mindnyájan a saját érzékelő ablakunkon keresztül észleljük az univerzumot. Amit ezen az ablakon át érzékelünk, azt definiáljuk létező világnak. Élnek azonban közöttünk olyan lények is, akik nem láthatnak minket, és mi sem láthatjuk őket. Ennek oka, hogy ők egy másik érzékelő ablakot választottak maguknak, egy másik dimenzióban élnek. A saját érzékelő ablakunk kitágítása szorosan összefügg az evolúciós fejlődéssel. Ahogy haladunk előre ezen az úton, úgy szélesedik érzékelésünk haranggörbéje. Felfoghatjuk ezt a görbét úgy is, hogy az emberi elme korlátait mutatja az evolúciós fejlődés adott szakaszában. A görbe a civilizációnkra jellemző frekvenciaspektrum középértékénél a legmagasabb, mert az itt tapasztalt dolgokat fogadja el a legtöbb ember konkrét valóságnak. Ettől alacsonyabb vagy nagyobb frekvencia-értékek felé haladva az emberek már hajlamosak kételkedni érzékeik hitelében, egyre kevésbé hisznek abban, amit tapasztalnak. Amint szélesedik a haranggörbénk, idővel levetjük a fizikai testünket, és egy magasabb frekvenciájú síkon levő világba kerülünk. Érzékelésünk azonban ebben a testetlen világban sem válik korlátlanná, itt is a fejlődésünk mértéke szabja meg a haranggörbénk szélesedését. Ily módon idővel egyre fejlettebb, egyre tökéletesebb, és földi szemeinkkel nézve egyre felfoghatatlanabb világokba kerülünk, míg végül eljutunk a Teremtőhöz, és eggyé válunk vele. Ebben a folyamatban a haranggörbénk mind jobban kiterjed a csúcs felé, majd teljesen lapossá válik. Amikor ez bekövetkezik, a megnyilvánult és a meg nem nyilvánult egybeolvad, ez a kettősség számunkra megszűnik.”

21

A karma mindenhatóságával kapcsolatban is igen érdekes következtetések vonhatók le a ciprusi mágus által közvetített tanításokból. Az ok-okozati törvény érvényesüléséből eredő büntetés elkerülésének ugyanis van egy módja, a mély és őszinte megbánás, valamint a példamutató életmód, az előző életek bűnein felülemelkedő életvitel. Az előbbivel kapcsolatban Daszkalosz egy ismert példát hozott fel a Bibliából. Mint tudjuk, az Úr Jónást bízta meg azzal, közölje Ninive lakóival, hogy a bűnös város negyven napon belül el fog pusztulni. Amikor az emberek meghallották a rossz hírt, sírtak, jajveszékeltek, és mindnyájan bűnbánatot gyakoroltak. Így Ninive nem dőlt romba, mire Jónás próféta keserűen jegyezte meg az Úrnak, hogy „most hazuggá tettél engem ezeknek az embereknek a szemében”. Később azonban az Úr megvilágosította Jónás elméjét amikor az elhagyva a várost, egy tök árnyékában keresett menedéket a hőség elől. A tök gyökerét ugyanis elrágta egy féreg, amitől elkezdett fonnyadni, és lekókadtak a hűsítő levelek. Jónás erre így sóhajtott fel: „Istenem, tönkrement a növényem, és ez nagyon elszomorít”. Isten erre így felelt: „Látod, Jónás, te egy bokor elpusztulásakor is szomorúságot érzel, amelyet pedig nem te neveltél, és nem is fáradtál érte, akkor mit érezzek én egy egész város elvesztésekor? Ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben 120 ezer ember van, és ott a sok állat is.” Ebből is látszik, hogy az isteni kegyelem határtalan, ha egy kis reményt lát arra, hogy a pusztulásra ítélt érték megmeneküljön, akkor beavatkozik a természet és a karma törvényeibe is. Erre azonban ritkán kerül sor, és csakis abban az esetben, ha a bűnösök mind szavakban, mind tettekben őszinte megbánást tanúsítanak. Nem nevezhető közismertnek az a kinyilatkoztatás sem, hogy a karmát az emberek is befolyásolhatják. Ha ugyanis szeretünk valakit, akkor segítségére lehetünk karmikus adósságának visszafizetésében. Erre azonban kizárólag akkor kerülhet sor, ha az illető már megtanulta a „leckét”, és adósságának a java részét törlesztette. Ebben az esetben a maradék terhet magára vállalhatja valaki más, és megszabadíthatja őt a további fájdalomtól. Ha hajlandóak vagyunk erre, akkor a teher kilenctized részét elengedheti a Magasabb Intelligencia, így nekünk csak az egytizede marad. Ezáltal a visszafizetendő adósság lényegesen kevesebb lesz, az elkerülhetetlennek látszó szenvedés mértéke jelentősen csökken. Ha tehát egy hozzánk közel álló személy terhét túl nehéznek találjuk ahhoz, hogy egyedül viselje, akkor átvállalhatjuk karmikus tartozásának egy részét, de erre csak a fenti feltételek mellett van lehetőség. Az Agykontrollban is járatosak, valamint az ezoterikus tudományokba beavatott mesterek képesek arra, hogy a testükben jelentkező fájdalmat megszüntessék vagy tompítsák, de ezt nem célszerű megtenni, mert ez automatikusan visszaküldi a fájdalmat ahhoz, akinek a karmáját átvállalták. A sors által kiszabott büntetés átvétele tehát nem visszafordíthatatlan folyamat, a terhet bármikor vissza lehet adni. A karmának ez a sajátos működési mechanizmusa népek, sőt egész civilizációk esetében is érvényesül. A kollektív karmikus adósság átvállalásának legnagyszerűbb és legönzetlenebb példája Jézus Krisztus önkéntes halála, aki megváltóként magára vette az emberiség bűneit, és mint egyszerű halandó vértanúhalált szenvedett értünk a kereszten, hogy ne kelljen tovább cipelnünk múltunk következményeit. Őt is csak az adósság egytizede terhelte, de ismerve az emberiség összes bűnét már ez is hatalmas mennyiség volt. Ha emberként ezerszer meghalt volna, se tudta volna kiegyenlíteni ezt a számlát. Jézus azonban nem közönséges ember volt, hanem Isten fia, és egy isteni lény élete sokkal többet ér, mint egy közönséges emberé. Így az ő halála képes volt rendezni a karmikus adósságot. Ezáltal végbement a megváltás, nagy szerencsénkre. Ettől kezdve tiszta lappal indulhattunk volna egy új, emelkedettebb élet felé, de mi nem ezt tettük. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk, tovább halmoztuk bűneinket. A történtek után már nincs aki rendezze a számlát. Ezért a karmikus adósság törlesztése ránk vár, az apokalipszis során. Jézus eljön ugyan újból hozzánk ebben az

22

időszakban, de nem azért, hogy megváltson bennünket, hanem hogy számon kérje a bűneinket. Egy idézet erejéig érdemes még ennél a témánál maradni. Az óindiai mitológia ezzel a lenyűgöző hasonlattal foglalja össze a karma lényegét: „Forog, pörög az élet kozmikus kereke, kínálja egyfelől az uralkodó koronáját, másfelől a koldus bádogbögréjét aszerint, hogy melyikre van inkább szükségünk fejlődésünk következő lépcsőfokán. Válassz, aztán viseld a következményeket, de ne feledd, hogy a trónus magasságából csak lefelé, az utcasarokról viszont felfelé vihet az út.” Egy másik keleti hiedelem szerint a léleknek minden hat fáradságos, vesződséges élet után hetedikként engedélyeznek egy kényelmes reinkarnációt. Ennek oka, hogy időnkénti pihenés nélkül a lélek túlságosan kimerülne az örökös törekvésben, belefásulna az állandó harcba, és elcsüggedne. A siker, a maradéktalan boldogság tehát nem mindig az egyéni törekvésen múlik. A „szerencsefiának” azért „hull minden az ölébe”, mert az előző életei során kiérdemelte. Neki most az a dolga a Földön, hogy élvezze az életet. Erre a kis kikapcsolódásra szüksége is van, mivel a korábbiaknál is nehezebb megpróbáltatások várnak rá. Az egymást követő életek ugyanis annál keményebbé válnak, minél inkább megszabadul a lélek a kötelékektől, melyek az anyagi világhoz láncolják. Figyelemre méltó Daszkalosz tanítása az igaz hitről, és a jótékonykodásról is. Elanyagiasodott világunk sajnos már a vallásgyakorlásban is érezteti a hatását, egyre több az olyan „hívő”, aki csúfot űz mind önmagából, mind Istenből. Kapzsiságunk annyira arcátlanná tett bennünket, hogy betérve a templomba már három gyertya meggyújtása ellenében a mennyek országát követeljük az Úrtól. Olyanok is vannak, akik ennyit sem hajlandóak kockáztatni. Előre kérik a segítséget, pl. így: „Ha megteszed nekem, ennyit és ennyit dobok a perselyedbe”. Istenhez azonban közelebb áll egy ateista, aki az utolsó szelet kenyerét megfelezi az éhes idegennel, mint a Mindenhatóval kereskedő, önmagát kereszténynek nevező ember. A manapság tevékenykedő jótékonysági egyletek és alapítványok is elsősorban az egoizmus, és nem az önzetlen segítőkészség megnyilvánulásának tekinthetők. Sokan vannak, akik csak azért adnak, hogy mind önmaguk, mind mások előtt tetszelegjenek a bőkezű adakozó szerepében, és elvárják érte a hálát, amivel az embertársaikat megalázzák. A pöffeszkedő mecénásokon is túltesznek a multinacionális iparvállalatok, akik nem csak elvárják a hálát, hanem arra kötelezik a „pártfogoltjukat”, hogy a nagy nyilvánosság előtt számoljon be az adományról. Ezzel azonban nem ér véget a lekötelezett kálváriája, mert hálaadó szavait rögzítik, és felhasználják a reklámhadjárataikban, hogy ezzel is növeljék a cég profitját. Anyagias világunkban a szeretet, a szolidaritás is piacosodott. A jótékonyságot mind inkább a költségleírás, az adókedvezmény lehetősége működteti. Ma még nagyon ritka a minden hátsó szándék nélküli önzetlen és tapintatos segítőkészség. Jézus arra tanított bennünket, hogy aki ad, az titokban tegye. Ha a rászorulónak egy névtelen borítékban juttatjuk el a pénzt, és csak annyit írunk rá, hogy „szeretettel”, akkor ezzel nem csak segítünk neki, hanem egyben őszinte örömet is okozunk, hiszen megszabadítjuk őt attól a hatalmas tehertől, amelyet a lekötelezettség érzése okoz. Adományozni nem csupán pénzt, értéket lehet, hanem önmagunkat, a munkánkat is. Amikor dolgozunk, akkor is adunk. A társadalomnak, a közösségnek adományozzuk lényünk legjavát. Sajnos ezt a tevékenységet az emberek többsége ma még munkaviszonyként kezeli, vagyis azért dolgozik, hogy megfelelő ellenszolgáltatásban legyen része. Kenneth S. Leong szerint a jelenlegi énközpontú nemzedék számára az „adás” szónak meglehetősen önfeláldozás-íze van. Ez azonban fatális tévedés. Az adás ugyanis lehetőséget teremt az erőfeszítésre, teremtő erőink kibontakoztatására, emberi mivoltunk kiteljesítésére. Ez a folyamat leginkább a szerelmesek egyesüléséhez hasonlítható. Ha a partnerek nem adják magukat önként 23

egymásnak testestül-lelkestül, akkor nem lehetnek boldogok. Minél lelkesebben, minél szenvedélyesebben adják oda magukat, annál nagyobb az öröm. Azzal, hogy mindenüket felajánlják a másiknak, végső soron nem veszítenek, hanem nyernek. Azért sem érdemes a munkánk során kímélni magunkat, mert nem élünk örökké. A megkímélt test is nyomtalanul elporlad, nyomot csak a munkánk, erőfeszítéseink által hagyhatunk magunk után a világban. A halál bizonyosságában az ember egyetlen értelmes törekvése, hogy megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni az életéből. Mindezek alapján már érthető az ókori keleti filozófusok véleménye, mely szerint: „Az adakozó hálás lehet, hogy adhat”. Az adok-kapok viszonyban nem az jár jobban, aki kap; hanem az, aki ad. Az elmúlt évszázadok során nemcsak a jótékonykodás valódi célja merült feledésbe. Mostanra a bibliai alapfogalmak szinte mindegyike eltorzult. Ennek legjellemzőbb példája, ahogy manapság imádkozunk. Az ima, Istennel való közvetlen kapcsolatfelvétel, mi azonban úgy imádkozunk, mintha a telefonszámunkat hadarnánk el. A korábban betanult imádságoknak nem ismerjük az eredeti célját, nem vagyunk tisztában a szavak korábbi jelentésével, a szöveg értelmével. Egész civilizációnk tele van tömve kiüresedett szokásokkal, és ma már az imádkozás is közéjük tartozik. Akik először tanulták meg, még tudták hogyan kell imádkozni. Utódaikat is megpróbálták erre megtanítani, de közülük már csak kevesen sajátították el a módszert. A többiek csupán szavakat jegyeztek meg, és gépiesen ismételték. A szavak értelme azonban időközben megváltozott, az új korokkal együtt új értelmet kapott, így ma már senki sem tudja, hogyan lehet Istennél kellő hatékonysággal meghallgatásra találni. Mivel az emberek többségét az érdekli leginkább, hogy mi vár rá a túlvilágon, a mester erről a létformáról is beszélt a tanítványainak. Sokan azt hiszik, hogy a halál rettenetes és fájdalmas élmény, ez azonban nem igaz. Még ha súlyos betegségben szenved is az ember, a halál pillanatában nem érez fájdalmat. Testéből való kilépése után a lélek továbbra is megtartja személyiségjegyeit, magával viszi erényeit és vétkeit, céljait és törekvéseit. Az abszolút világban megszűnnek az anyagi világ korlátai, nincs többé tér, idő, és feloldódnak a fizikai lét béklyójából eredő gátak. A jelenlegi fejlettségi szinten azonban a mennyországba kerülő lelkek túlnyomó része nem tud élni azzal a hatalmas lehetőséggel, amit ez a tökéletes világ kínál. Az abszolút világ ugyanis sokkal gazdagabb és sokrétűbb, mint a mi fizikai életterünk, hiszen ez csak árnyéka azoknak a fényesen tündöklő világoknak, melyek mindazon értéket tartalmazzák, amelyeket valaha élt civilizációk alkottak az univerzumban. Az egyszerű földi lélek gyakran zavarba jön ennek a tökéletességnek a láttán, nem tud mit kezdeni vele, ezért önmaga által elképzelt elementálokból létrehozza ezen a régión belül a saját pszichikus világát. Sokan ugyanis csak ebben a gondolati úton teremtett mesterséges környezetben érzik biztonságban magukat, mivel ez hasonlít leginkább korábbi fizikai életterükhöz. A valódi pszichikus világban pl. nincs felkelő és lenyugvó Nap, mert mindent eláraszt a fényesség, ami a szubatomi energiarészecskékből összetevődő égboltból, valamint a folyókból, tavakból, erdőkből és virágokból kisugárzódik. Akinek viszont szüksége van rá, az elementálokból (megelevenített gondolatképekből) létrehozhatja a maga Napját saját életterének a burkán belül, körülveheti ezt a mikrovilágot kerítéssel és falakkal, felépítheti a saját házát, vagyis kialakíthatja magának azokat a korábban megszokott éles határokat, amelyeken belül biztonságban és otthonosan érzi magát. Így vannak, akik ugyanúgy gondozzák a gyümölcsfáikat a saját maguk által teremtett világban, mint a földi életükben, és közben aggódnak az eső miatt. Sokan kételkednek az alkotásnak ebben a formájában, nem hiszik el, hogy pusztán a gondolatainkkal ilyen bonyolult dolgokat hozhatunk létre. Pedig ennek lehetőségét már a fizikai létünkben is megtapasztalhatjuk. Az álmaink során ennél sokkal bonyolultabb dolgokat is létrehozunk az agyunkkal, és teljes valóságként éljük meg. Ez a látvány annyira tökéletes, 24

hogy a valósághűsége néha már riasztó. Sokan fel is ébrednek miatta. A mennyországban ugyanez a folyamat megy végbe, csak az elképzelt dolgok tartósan fennmaradnak. Ott sem materializálódnak, mert a szellemvilágban erre nincs szükség. Ettől függetlenül ugyanúgy átéljük az eseményeket ebben a világban, mint álmainkban. Mivel a képzelet által létrehozott világ szubatomi energiarészecskékből tevődik össze, sokkal finomabb részletesebb és meggyőzőbb, mint a fizikai világ. Az átlagember azért nem tekinti valóságosnak, mert nem tudja megfogni. Fizikai testben csak a fizikailag létező dolgokat fogadjuk el valóságosnak, pedig a tárgyiasulás csupán egy létforma. A létezésnek a legalacsonyabb foka. A túlvilági életben hívőknek egyik legnagyobb problémája: minek alapján dől el, hogy valaki a mennyországba vagy a pokolba jut. Legtöbben azt hiszik, hogy ezt kizárólag a tetteink befolyásolják, vagyis hogy az életünk során mennyi jót és rosszat cselekedtünk. Ez azonban nem egészen így van. A klinikai halálból visszatértek tapasztalatainak összegzése, valamint túlvilági tanítómestereink megjegyzései alapján úgy tűnik, hogy a döntés sokkal praktikusabban megy végbe. A lélek kiszabadulása után ugyanis gyors határozatra van szükség, mivel az irányítás nem tűr halasztást. Ebben a szituációban nincs lehetőség tetteink alapos mérlegelésére, így a döntés egy ránézésre is azonnal megmutatkozó tulajdonságunk alapján történik. A túlvilági ítélethozók nem foglalkoznak cselekedeteink latolgatásával, mert ez a karmára tartozik. A karma feladata, hogy előző életünk alapos analizálása után olyan sorsot szabjon ki nekünk a következő életünkre, amilyet megérdemlünk. Az irányítást végző bírák tehát nem a lelkünk tisztaságát vizsgálják, hanem belenéznek a szívünkbe. Ebben a szituációban kizárólag az érdekli őket, hogy mi uralkodik bennünk, jóság vagy gonoszság. Ha valakinek a szívét csak gonoszság, gyűlölet tölti ki, akkor a pokolra kerül. Ha viszont alapvetően jóság, megértés és szeretet lakozik bennünk, akkor még abban az esetben is bejuthatunk a mennyországba, ha a földi törvények értelmében súlyos bűncselekményt követtünk el. Ez alól csak egy kivétel van, az öngyilkosság. Ezt a tettet ugyanis a létünket irányító és felügyelő istenek a teremtés rendjébe való durva és értelmetlen beavatkozásnak, a kozmikus fejlődés hátráltatásának tekintik, amire nincs bűnbocsánat. Az öngyilkos a Mindenható ajándékát dobja el, és ezáltal a gondviselés ellen cselekszik. Aquinói Szent Tamás szerint „Az élet Isten ajándéka, és annak visszavétele az ő előjoga.” A Teremtő senkinek sem bocsátja meg, ha keresztezi a terveit és fellázad az akarata ellen. A „keresztjét” mindenkinek cipelnie kell, a földi életünkre kiszabott szenvedések alól nem mentesíthetjük magunkat. Ne tegyük tehát önsorsrontó cselekedetekkel elviselhetetlenné a helyzetünket, mivel az öngyilkosság után sokkal nagyobb gyötrelmek várnak ránk. Ha kínlódva is, de végig kell élni az életünket, mert ez esetben még akkor is bejuthatunk a mennyországba, ha lelkünk kisebb-nagyobb bűnökkel terhelt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mennyországba való bebocsáttatással együtt a bűneink is megbocsáttatnak. Tetteinkért ebben az esetben is felelnünk kell, mivel a karma senkivel sem tesz kivételt. Szélsőséges esetben tehát az is előfordulhat, hogy egy gyilkos bejut a mennyországba, ha cselekedetét nem a gyűlölet, a károkozás motiválta. Ebben az esetben a büntetés a földi világban vár rá oly módon, hogy a következő életében őt még fájdalmasabb körülmények között fogják meggyilkolni, mint ahogy ő azt annak idején tette. Az öngyilkosok a két világ között egy szürke, homályos szférába, a kozmikus senki földjére kerülnek. Lehorgasztott fejjel, céltalanul bolyonganak, és szomorúság, kétségbeesés árad belőlük. A régi világukba már nem tudnak visszatérni, a mennyországba pedig nem engedik be őket. Még a pokolba sem kerülhetnek, mert nem másokat, hanem önmagukat ölték meg. Egy idő után rájönnek, hogy a helyzetük sokkal rosszabb lett, mint amilyen volt, mert most már arra sincs lehetőségük, hogy változtassanak az életükön. Kínjaikat növeli, hogy amikor letekintenek a földi világra, mindent látnak. Látják a szeretteiket amint hibát követnek el. Ekkor megpróbálnak beleavatkozni az eseményekbe. Hamar rájönnek azonban, hogy figyel25

meztetésük süket fülekre talál. Ebben az állapotban lehetetlen befolyást gyakorolni a fizikai világra. A tehetetlenség érzése mind zavarodottabbá teszi őket, és reménytelenül, összetört lélekkel kóborolnak körbe-körbe az éterben. Nem tudják, hogy mit csináljanak, hová menjenek, eszelősen ide-oda botorkálnak a lakott területektől távoli, nyomasztóan üres térben. Hogy meddig tart ez a számkivetett állapot? A vallási iratok szerint ítéletnapig. Más források szerint csak addig, amíg a földi életük tartott volna. Amint elérkezik fizikai testük halálának időpontja, az öngyilkosok is bebocsátást nyernek a mennyországba. Nincs ilyen gondjuk a bűnös lelkeknek. Őket ugyanis nem hagyják őrizetlenül a világmindenségben. A súlyos bűnöket elkövetett embereket számon tartják a pokolban, és amint elérkezik haláluk időpontja, küldötteket menesztenek értük. A pokol őrei azonnal megragadják a fizikai testtől elvált lelket, és gondoskodnak róla, hogy a tetteivel kiérdemelt helyre kerüljön. A pokolból nincs menekvés, onnan nem lehet megszökni. A Sátán senkinek sem kegyelmez. Akinek a lelkét sikerült megkaparintania, azt soha többé nem engedi el. Gyakran a sátáni erők kergetik az elkeseredett embereket az öngyilkosságba. Részlet egy túlélő élménybeszámolójából: Egy hangot hallottam, ami azt ismételgette, hogy „tedd meg, tedd meg, és jobb lesz!” Megtettem, de nem lett jobb. Egy ragadós sötétségbe kerültem. Már nem akartam öngyilkos lenni. Éreztem, hogy minden ember élete ajándék Istentől, és az élet minden perce értékes, legyen az ember koldus vagy király. Valami tudatosította bennem, hogy nem az a fontos ki vagy, milyen körülmények között élsz, hanem az, hogy élsz. Ezzel lehetőséget kaptál arra, hogy előbbre juss. Életed minden másodperce a Teremtőtől kapott ajándék, és aki ezt nem értékeli, arra torz világképéből adódóan sok lecke vár még. Az öngyilkosság a tudatlanság eredménye, ezért komoly következményekkel jár. Aztán valaki szólt hozzám: „Ha így halsz meg, nem nyerhetsz el engem a fények városában!” Hogy tehettem ilyet? Minden porcikámmal éreztem, hogy ahová kerültem nem jó hely, nem akartam ott maradni. „Még dönthetsz” - hallottam. „Visszamegyek” - feleltem rögtön. Örültem, hogy kaptam még egy lehetőséget. Levontam a tanulságot, hogy az öngyilkosság a legnagyobb ostobaság, amit saját magunk ellen elkövethetünk. Sajnos a jobb belátásra térés nem minden öngyilkosnak adatik meg. Akik fegyverrel támadnak önmagukra, azoknak nem sok esélyük van a visszatérésre. Életük végállomása kilátástalanság, az önmarcangolás, a mély megbánás. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy a közhiedelemmel ellentétben a különböző rendű és rangú istenek nem büntetnek bennünket, hanem csak szelektálnak, és őrködnek a törvények betartása felett. Nagy a valószínűsége annak, hogy a lelkek megtartása során is érvényesül az evolúció törvénye. Ha egy lélek túl gonosszá, javíthatatlanul aljassá válik, vagyis veszélyezteti a tiszta, életképes társai további fejlődését, akkor az istenek kiselejtezik, pokolra vetve eltávolítják a világból. Ha viszont alapvetően jónak, fejlődőképesnek bizonyul, akkor nem hagyják elveszni még akkor sem, ha súlyos hibát követett el, hanem megmentik az univerzum számára. Ebben az esetben a karma törvényeinek érvényesítésével gondoskodnak róla, hogy célirányosan kiszabott szenvedések által felülemelkedhessen korábbi jellembeli fogyatékosságain, és tovább fejlődhessen. A túlvilággal kapcsolatos ismereteink nem lehetnek teljesek, ha figyelmen kívül hagyjuk a klinikai halálból visszatértek átalakult életszemléletét. Az abszolút világba bepillantó személyek szinte mindegyikéről elmondható, hogy ezután a nem mindennapi élmény után teljesen megváltozik a világ dolgairól alkotott értékrendjük. Nem érdeklődnek többé a talmi dolgok iránt, teljesen hidegen hagyja őket a fogyasztói társadalom anyagi javakat hajszoló világa. Odaát ráébrednek arra, hogy amiért korábban oly keményen dolgoztak, aminek a birtokbavételére olyan büszkék voltak, annak nincs valódi értéke. Életük sorsfordító élménye előtt másokhoz hasonlóan napról napra gyűjtögették az anyagi javakat. Különféle divatos ruhákat, lakberendezési tárgyakat, szórakoztató elektronikai cikkeket, ékszereket, és más

26

nélkülözhetetlennek vélt civilizációs termékeket halmoztak fel maguk körül, abban a hiszemben, hogy ezek tartós örömet okoznak. Időközben úgy elmerültek a pénz hajszolásában, a különféle árucikkek gyűjtögetésében, hogy nem vették észre, hogy a szerzeményeik már maguk alá temetik őket. Végül a harácsolás megszállottaivá, anyagi javaik rabszolgáivá váltak, abban a csalfa képzetben élve, hogy a boldogság legfőbb forrása az anyagi jólét és a bőség. Sokan belerokkannak a fogyasztói társadalom által kínált javak megszerzésébe, és csak a kórházi ágyon döbbennek rá, hogy a nagy hajszában elfelejtettek élni. A valódi értékrend megismerése után azonban rádöbbennek arra, hogy homokvárra építették az életüket; mindaz, amit fontosnak véltek, csak múló, átmeneti érték, és sorsa a pusztulás. Rájönnek, hogy életüket hiábavalóságokra pazarolták, múlandó dolgokat hoztak létre, amit a halál angyalának egyetlen suhintása elseper. Felismerik, hogy az anyagi világban minden pusztulásra ítéltetett, így nem méltó az érdemleges figyelemre. A kozmikus értékrend megismerése után ráeszmélnek, hogy az anyagi javak nem arra valók, hogy birtokoljuk őket, hanem eszközt adnak a kezünkbe, amellyel megvalósíthatjuk nemes céljainkat. Ezek az emberek már nem engedik, hogy a szerzési vágy eluralkodjon rajtuk, sőt igyekeznek megszabadulni a korábban felhalmozott felesleges holmiktól, hogy hátralevő életüket az igaz értékek elérésének szentelhessék. Jellemző még ezekre az emberekre, hogy miután minden átmeneti és talmi dolog iránti vágyuk szertefoszlott, kerülik azok társaságát, akik az anyagi javak béklyójában élnek, akiknek a pénz az istenük. A legtöbbjük irtózik a tévéreklámoktól is, nem tudják elviselni ezeknek a harsány árukínáló műsoroknak a hamis társadalmi értékrendet sugalló, értelmetlen luxusfogyasztásra ösztönző propagandáját. Nagyon érdekes, hogy a halálközeli élményt átéltek fokozottan érzékenyek cselekedeteik közvetlen és hosszú távú következményei iránt. Ennek minden bizonnyal az a megrázó élmény az oka, hogy a túlvilági elszámoltatás során látták, amint függetlennek vélt események egymással szoros kapcsolatba kerültek, és ezáltal kristálytisztán el tudták bírálni tetteik helyességét. Haláluk után egyszerre lettek cselekedeteik végrehajtói és tárgyai is. Ez felnyitotta a szemüket, ráébresztette őket arra, hogy földi világunkban mennyire összefügg minden mindennel. Megtapasztalhatták, hogy bármit teszünk, az kihatással van az összes embertársunkra, és néha a legapróbb cselekedetünk vagy hanyagságunk is beláthatatlan következmények sorozatát indíthatja el a világban. Az univerzum egyetlen hatalmas alkotás, amelynek minden apró része tud egymásról, és a legkisebb mozgás, átalakulás is befolyásolja a többi részt, s magát az egészet. A felvilágosítás következtében alapvetően megváltozik a magatartásuk is. Kedvessé, megbocsátóvá és odaadóvá válnak. Úgy viselkednek, mintha egy magasabb cél érdekében cselekednének életük minden percében. Az egyik szemtanú élménybeszámolója szerint: „A fizikai létben az ember racionalizálhatja, vagy elnyomhatja negatív érzelmeit. A testetlen szellemek világában azonban ezek az érzelmek nyersen, és ellenállhatatlanul törnek fel. Minden szenvedést amit másoknak okoztunk úgy éljük át, mintha magunknak okoztuk volna. Ám a legelkeserítőbb érzés az, hogy már nincs lehetőségünk hozzáállásunk megváltoztatására, hibáinkat utólag nem javíthatjuk ki. Tetteink következményei távozásunk után is megmaradnak a világban. Érezzük, hogy a retesz bezárult mögöttünk, és az isteni ítélőszék előtt a lelkiismeret-furdalás zsigerekbe ható erővel tör fel belőlünk.” A túlvilágról visszatértek kevesebb érdeklődést mutatnak a formális vallásgyakorlás iránt is, rájönnek, hogy a különböző egyházi szertartásoknak, ceremóniáknak semmi jelentőségük sincs. Meggyőződésük, hogy csak a hit, a vallás lelki üzenete számít. Megváltozott életszemléletük következtében mindnyájan egy újfajta univerzális vallás hívévé szegődnek, ugyanakkor a korábbinál jóval nagyobb türelmet tanúsítanak más vallásokkal szemben. Ez a teizmusnak is nevezhető hit nem a hagyományos értelemben vett vallásosságban, az egyházi ceremóniák gyakorlásában, hanem fokozott lelki tudatosságban nyilvánul meg. 27

Végül a végső elmúlástól félők megnyugtatására érdemes még megemlíteni azt a kijelentésüket, mely szerint a halál nem más, mint a test börtönéből való szabadulás, a „hazatérés” érzete. A mi igazi otthonunk ugyanis nem itt van, hanem odaát, csupán azért tartózkodunk a számunkra kijelölt vagy általunk választott bolygón néhány évtizednyi időszakra testbe zárva, hogy fejlődhessünk, illetve elősegítsük egy-egy civilizáció fejlődését. Visszatérésünk után azonban ismét tudatosul bennünk, hogy ott vagyunk, ahová valójában tartozunk. Átéljük a tökéletes egyensúlyt, a szeretet teljességét. Érdekes, hogy itt nem érzékeljük a nemek közötti különbséget, mert mindnyájan részei vagyunk az egésznek, amelyben egybefonódik a férfi, nő, szülő, gyermek, és minden pozitív eszmény. Ennek a felemelő élménynek a forrása a teremtő hatalom tudata. Itt magától értetődik Isten létezése, hiszen szüntelenül körülöttünk lüktet, átjár bennünket a lényéből kisugárzó szeretet és tökéletesség. A halál tehát nem megsemmisülés, hanem létformaváltás. Végtelenül hosszú életpályánk egy-egy állomása között lefoszlik rólunk fizikai testünk, hogy az anyag koloncától megszabadulva kicsit megpihenhessünk. Ekkor megmártózunk a magasabb szférákban, hogy a következő próbatételre feltöltekezzünk. Meglepő, hogy a mennyországban sem ismeretlen fogalom a szexualitás, annak ellenére, hogy az abszolút világban nem nyilvánul meg érzékletesen a nemek közötti különbség. Kivitelezési módja azonban egészen más, mint itt a Földön. A fizikai testben átélt szexualitás csupán gyatra utánzata annak az áramütésszerű kábulatnak, amit az asztráltestben történő egybeolvadás képes nyújtani. Két szellem szexuális céllal történő érintkezése során nem játszanak szerepet a nemi szervek. Összeölelkezésük során energiarészecskéik eget-földet rázó áradatban egymásba olvadnak, töltéseik kiegyenlítődnek, majd beáll a békés egyensúly állapota. A nemiség olyan ellenállhatatlan erővel vonzza őket egymáshoz, mint ami az ellentétes előjelű mágnespólusokat rántja össze. A kisülés örökkévalóságnak tűnik, de egy pillanat alatt lezajlik, amit a nyugalom, a kielégültség és a derűs elválás követ. Mellékesen megjegyezve a nálunk fejlettebb civilizációk is igyekeznek a szexet mindinkább lelki síkra terelni. Azok a nők, akik hagyományos szexuális kapcsolatba kerültek Földön kívüli férfiakkal, arról számoltak be, hogy az önfeledt szerelmeskedést átszőtte egy elképzelhetetlenül mély és csodálatos lelki összefonódás is. Az abszolút világ lehetőségeinek a végtelenségére utal, hogy ami egyszer a Magasabb Intelligencia minden információra kiterjedő számítógépeibe beíródva létezett, az örökké létezni is fog. Ez lehetővé teszi, hogy régen elhunyt emberekkel bármikor kapcsolatba léphetünk, még akkor is, ha a lelkük már nem tartózkodik az ismert személyiségben. Platon lelke pl. már rég nem él abban a szellemként megnyilvánuló formában, amelyet megidézünk, mert azóta több tucatszor reinkarnálódott a földi vagy más, fejlettebb civilizációk világában, de ettől függetlenül megalkothatjuk az elementálját, és elbeszélgethetünk vele. Azonban ezek a gondolati úton megteremtett eleven elementálok - amelyek részben materializálódhatnak is mindig megmaradnak azon a szinten, amelyen az akkori életükben álltak, kérdéseinkre annak a kornak a tudásával és intelligenciájával fognak válaszolni, amelyben tevékenykedtek. Nem képesek többet nyújtani, mint amit életükben elértek. Hiába jutott Platon lelke, vagyis a valódi személyisége időközben olyan magas fejlettségi szintre, amely a miénket is meghaladja, ebből semmit sem képes átadni korábbi inkarnációinak. Ugyancsak ez a jelenség teszi lehetővé pl. azt, hogy elhunyt szeretteink a túlvilágon fogadjanak bennünket abban az esetben is, ha a lelkük már egy másik testbe reinkarnálódott, mivel az elementáljuk ettől függetlenül megalkotható. A mennyországba kerülő lélek nem viszi magával földi testének hiányosságait, a karma által rákényszerített torzulásokat. Jellegzetes arcvonásaink tehát hibátlan testtel és értelemmel párosulnak, de túlvilági létezésünk nincs korhoz kötve. A lélek szabadon eldöntheti, hogy odaát hány évesnek akar látszani. A legtöbben azt az életkort választják, amikor erejük 28

teljében, földi életük csúcsán voltak. Vannak azonban olyanok is, akik fiatalkori énjüket részesítik előnyben a továbbélésnél. Ennek a kétségtelenül előnyös külsőnek azonban megvan az a hátránya, hogy szellemi szintjük is azon a fokon fog állni, amelyet akkoriban elértek. Nem véletlen tehát, hogy földi világunk szellemi téren tevékenykedő kiválóságai (pl. Beethoven, Liszt) javakorabeli énjüket választották a túlvilági élethez, mert ők életük derekán voltak a csúcson, és nem kívántak lemondani az addig elért fejlődési szintjükről. Ennek a csodálatos szférának a láttán azt hihetnénk, hogy itt mindenki jól érzi magát, és aki tudomást szerez a mennyország tökéletességéről, alig várja már, hogy meghaljon, és oda kerüljön. Ez azonban nem így van. Bármennyire meghökkentő, sokan vannak, akik nincsenek elbűvölve ettől az eszményi világtól, a parapszichológiai képességek maradéktalan birtoklásától. Így nyilatkozott erről egy túlvilágról megidézett, korábban ateistaként élt lélek: „Ne siessetek meghalni, ez az egész itt egy borzalom. Egy rettenetes unalmas marhaság. Mit gondoltok, mit lehet itt csinálni? Ebben az állapotban semmi egyéb nem vagy, mint egy fejlődésképtelen tudat. A trükkök, amelyeket megtehetek vagy megtehetnék, messzemenően nem érdekelnek, inkább maradtam volna élő. Az élet minden ostobaságával, fájdalmával, megaláztatásával és megrázkódtatásával együtt is csodálatos. Teljesen el vagyok keseredve, mert soha nem hittem ebben az egészben, és most tessék, itt vagyok.” Valószínűleg ennek a gondolkodásmódnak tudható be, hogy mostanában a lelkek olyan gyorsan reinkarnálódnak. Az elhunytak már nem időznek évtizedekig vagy évszázadokig a túlvilágon, hanem igyekeznek levonni az előző életükből származó tapasztalatokat, és rövid pihenő után (általában 1-1,5 év múlva) újraszületnek. Földhözragadt gondolkodásmódunkkal érthetetlen, hogy a testi fogyatékosságaiktól és a különféle szenvedésektől megszabadult lelkek miért nem akarják ezt a határtalan szépségű világot minél tovább élvezni? Úgy tűnik azonban, hogy a szellemi megvilágosodás állapotában megváltozik az ember értékrendje. Ami nekünk szenvedés és nyűg, az számukra határtalan lehetőség, ezért egyre többen vélekednek úgy, hogy minden napért kár, amit nem a mi kalandos világunkban töltenek. A fizikai lét minden tekintetben kiszolgáltatott, de az életforma szabad utat enged a tapasztalatszerzéshez, a fejlődéshez. Így inkább ezt a sorsot választják, még akkor is, ha ezért többnyire nagy árat kell fizetni. Különösen a mi felgyorsult élettempójú korunk vonzza őket, hisz amíg odaát évmilliók óta minden változatlan, itt egyik hónapról a másikra történelmi változások mennek végbe. Ez ellenállhatatlan erővel csábítja őket vissza, nem akarnak kimaradni ennek az új kornak a formálásából. Híven tükrözik ezt az álláspontot a reinkarnációs hipnózisban részt vett személyek nyilatkozatai. Bizonyítékként idézzünk néhányat az öntudatlan állapotban adott válaszokból: 1. „A XX. század a legfontosabb változás időszaka, és én ennél jelen akarok lenni. A nők számára különösen nagy lehetőségeket teremt ez az időszak.” Az egyik páciens megfogalmazása szerint: „A nők nagy haladást tesznek meg az életem során, és én segíteni fogok ebben a fejlődésben.” 2. „Igen én választottam ezt az időszakot, mert ekkor rendkívüli, monumentális változások zajlanak le, és következnek be.” 3. „Azért választottam a XX. századot, mert ez az időszak jelentős átmenet a tudat magasabb szintjére, ez az egyik nagy felébredés ideje.” 4. „Úgy éreztem, hogy múltunkkal ellentétben ez az időszak határozott történelmi fordulópont lesz. A XX. század második felében az emberiség fejlődése nagyon gyorsan fog előre haladni.” A konzervatív nézeteket vallók is tisztában vannak ezzel, így paradox módon ők is ezért siettek leszületni a Földre. Egy idősebb asszony így indokolta XX. századi testet öltését:

29

„Ez az utolsó olyan időszak, amikor hagyományos női szerepben szentelhetem magam a család felnevelésének.” 5. „Azért választottam a XX. század második felét, mert új korszak kezdete. A megvilágosodás kora, amelyet már vártam, hogy benne élhessek. Nagy lesz a nevelő ereje.” 6. „Én választottam a XX. századot, mert ez az időszak a tudatosság új korszakának hajnala. Nagy lesz a tudat kitágulása, és én rengeteget tanulhatok.” 7. „Azért választottam a XX. század második felét, mert ez az időszak történelmi átmenet lesz a vallásos világnézetből a tudományosba, és a kor végén a szellemi ébredésbe.” 8. „Nagy világfelfordulás lesz ennek a századnak a végén, de a leglényegesebb tanulnivalók ebben az időszakban lesznek elérhetők számomra.” 9. „Növekvően tudatosul a nyugati kultúrákban a spirituális elem, és én úgy éreztem, hogy ezt támogatni tudom a XX. század második felében.” Egyébként nem ez a páciens volt az egyetlen aki úgy érezte, hogy valami különös dolgot kell megtanítaniuk az embereknek. Lássuk a további nyilatkozatokat. 10. „Azért választottam a XX. század második felét, hogy hozzájárulhassak az egység tudatosodásához ebben az időszakban.” Ennek módjáról így szólt: „Most készek lesznek meghallgatni, elfogadják az útmutatásaimat, legalábbis 1980 után.” 11. „Én választottam a XX. század második felét, mert ebben a korszakban végezhetem el önmagam és mások tökéletesítését, hiszen az újkorban sok-sok lélek emelkedik majd az eggyéválás magasabb szintjére.” 12. „Én döntöttem úgy, hogy a XX. század második felében éljek, mert akkor haladottabb szellemek születnek, és közelebb leszünk ahhoz, hogy elérjük a világbékét, s az emberiség önmagára ébredését.” 13. „Fontos és izgalmas kor. Ez a megpróbáltatások időszaka.” 14. „A ragyogás érzete kapcsolódik a XX. század végéhez.” 15. „Azért választottam ezt az időszakot, mert ez az aranykor újraszületése.” Sajnos nem mindenki érkezett hozzánk segítő, vagy tanulási szándékkal. Helen Wambach, amerikai pszichológusnő felmérései szerint a pácienseknek csak 59 %-a adott pozitív választ arra kérdésre, hogy milyen okból választották a XX. századot új életük leélésére. A többiek vagy nem emlékeztek jövetelük céljára, vagy azok a lények akik küldték őket, nem kívántak felvilágosítással szolgálni. A válaszadás megtagadásának talán legérdekesebb esetéről így számolt be a 750 hipnotizált egyike: „Amikor ön arra utasított engem, hogy koncentráljak a ragyogó fényre, egy darabig láttam és érzékeltem. Aztán egy nagy férfikéz tolakodott a látómezőmbe, és feketeség nyomult elém. A fekete kéz megjelenése után már semmilyen kérdésre sem kaptam választ.”

* Nem csak érdekes, de rendkívül értékes az a Daszkalosz által közvetített információ is, hogy az embernek három fő teste van: az egyik a látható fizikai teste, a másik az ennek vázát alkotó láthatatlan étertest, a harmadik pedig a szintén láthatatlan asztráltest, amit a testet elhagyó lélek alakít ki maga körül szubatomi energiarészecskékből. (Az okkultisták szerint létezik egy negyedik alapvető test is, a kauzális test, amely a tudat hordozójának, a szellemnek a lakhelye.) Amikor az anyagi testünk meghal, akkor a lélek eltávozik a földi világból, és tovább él az abszolút világban, a szubatomi energiarészecskékből álló régiók valamelyikében.

30

Az étertest viszont még egy darabig megmarad, és csak 40 nap múlva oszlik szét végleg. Valószínűleg erre az ősi tanításra emlékezve égetnek különböző népek vallási gyakorlataiban 40 napon át gyertyát a halottért. Elképzelhető, hogy ez az időtartam szabta meg Jézus mennybemenetelének időpontját is, mivel tudjuk, hogy a Megváltó keresztre feszítése, és világunkból való végleges távozása között éppen 40 nap a különbség. A fekete mágia hívei az étertestet magukhoz is ragadhatják, ezért terjedt el Indiában és a Földön kívüli civilizációk közvetlen segítségével kialakított más kultúrákban a halottak elégetésének szokása, mivel a tűz meggyorsítja, néhány napra lerövidíti az étertest feloszlását. Az étertest hosszú ideig való fennmaradása magyarázatot ad arra is, hogy mi teszi lehetővé a halottak feltámasztását. Erre nem csak Jézus volt képes a bibliai időkben, hanem ma is vannak olyan mágusok, akik elő tudják idézni ezt a jelenséget. Közülük legismertebb az Indiában élő Sai Baba, aki arról nevezetes, hogy a testét több mint tíz méter sugarú aura veszi körül. Ezek az isteni szinten álló személyek először mindig dematerializálják az elhalt testet, majd a Magasabb Intelligencia engedélyével újramaterializálják a visszamaradt étertestet. Nem oszlik fel az étertest, ha a dematerializálás után benne marad a lélek. Erre főleg időutazásnál, a jövőbe való átteleportálásnál kerül sor. Ilyenkor az asztráltest gondoskodik az étertest fenntartásáról. Ez különösebb kínt nem okoz a léleknek, mert mint már tudjuk az idődilatáció következtében az anyag nélküli világban másként múlik az idő. Mindebből látható, hogy az élet nem egyenlő a testi létezéssel. Hiába tartalmazza a test mindazon kémiai elemeket, molekulákat, amelyek az életfunkciók fenntartásához szükségesek, önmagában ez a vérrel ellátott sejttömeg még nem fog funkcionálni. Ennek oka, hogy hiányzik belőle a bioenergia, ami működteti. Ezt a lélek építi be a testszövetekbe, a magával hozott asztráltest segítségével. A lélek teszi lehetővé azt is, hogy a test tudomást szerezzen a létezéséről. A tudat nem meggyőződés vagy szavakkal megfogalmazható gondolat, hanem bizonyosságérzet, ami az önmagunkkal való azonosság megtapasztalásából ered. A létről szerzett bizonyosság azonban nem függ a fizikai test, illetve a szellemi képességek szintjétől, mert ezt a legegyszerűbb sejt is érzékeli. Ebből következik, hogy az alacsonyabb rendű élőlényeknek is van lelkük, ha nem is olyan bonyolult, mint a miénk. Rendkívül érdekes, hogy a lélek magával hozza későbbi valóját, teljesen kifejlett állapotának energiarészecskékből álló hű mását. A fizikai test tulajdonképpen ebbe a láthatatlan testbe nő bele. Nem a véletlenen múlik tehát, hogy mivé válunk, testi adottságainkat ugyanúgy magunkkal hozzuk, mint a lelki tulajdonságainkat. Növények és állatok esetében már tudományos bizonyítékokkal is rendelkezünk erről a jelenségről. Minden csírában benne van a növény teljes képe, kifejlett formája. Az Oxfordi Egyetemen egy olyan sugárérzékeny lemezt állítottak elő, amin látható volt a gép lencséje elé helyezett rózsabimbó körül a kinyílt virág képe is. A Yale Egyetem professzorának Harold Saxon Burrnak a békapete körül sikerült kimutatnia a kifejlett állat képét. Az emberi embrió is az asztráltest mintájára fejlődik. Ebben a láthatatlan, térképszerű energiamezőben minden sejtnek megvan a pontos helye, ahová majd a fizikai testnek bele kell nőnie. Ez rendkívül érdekes módon történik. Az asztráltest előbb a fizikai test vázát, az étertestet hozza létre, ami együtt nő a fizikai testtel. Az asztráltest az osztódó sejteknek mindig azokat a génjeit aktivizálja, ahol a sejt tartózkodik. Így a kezdetben egyforma sejtekből eltérő szövetek, szervek alakulnak ki. A sejtek tehát nem maguk döntik el, hogy a DNS spirál mely szakasza aktivizálódjon, ezt egy láthatatlan keret, az asztráltest határozza meg. A lélek a fogantatás után már az anyaméhben felkeresi leendő fizikai testét, és asztráltestének megfelelően alakítja a fejlődését. Véglegesen azonban csak az anya testétől történő elválás előtt, legkésőbb a csecsemő felsírásakor, első levegővételekor költözik bele. Embereknél viszont az asztráltest megnyilvánulása, teljes kifejlődése nem mindig a terv szerint halad. Különböző külső és belső

31

okok (pl. önsorsrontó akadályok) miatt a terv eltorzul, vagy meg sem valósul (pl. öngyilkosság esetén). A kifejlődés lehetősége azonban adva van. Az asztráltestnek nem csak a fizikai test kialakításánál van szerepe, hanem a működtetése során is. Az emberi test kb. 1 trilliárd sejtből áll. Ebből 600 millió hal el minden nap, és ugyanennyi regenerálódik. Ez másodpercenként 10 millió sejt megújulását jelenti. Ezen túlmenően minden órában 200 millió vörösvértest regenerálódik. Emellett 30 másodpercenként antitestek milliói szintetizálódnak. Mindegyikük létrejöttéhez kb. 1200-féle enzimre van szükség. A kutatók becslése szerint az adott időben egyszerre létező élő anyagok 1030-ra tehető biokémiai reakciót visznek véghez minden egyes másodpercben. Nyilvánvaló, hogy az élettani folyamatoknak ezt a csillagászati számát és sokféleségét a sejtek és a szervek fizikokémiai kommunikációja nem tudná összehangolni. A szabályzó-molekulák (enzimek, hormonok) csak a rendteremtés feladatát képesek ellátni, a vezérlést az asztráltest végzi a végtelenül finom és bonyolult felépítése által. Ez az energiamező az egész organizmust felügyeli és ellátja információval valamint éltető bioenergiával, e nélkül a fizikai test működésképtelen lenne. Ennél kézzelfoghatóbb bizonyítéka is van az asztál-, illetve az étertest létezésének. Elgondolkodott már valaki azon, hogy amikor megsebesülünk hogyan forr be a sebünk, mitől lesz a bőrünk ugyanolyan, amilyen volt. Mitől tudja a testünk, hogy milyennek kell lennie? Honnan tudják a seb szélén levő sejtek, hogy milyen volt a hiányzó, lehorzsolódott, kiszakadt rész? A sebesülés előtt lefényképezte az agyunk, és elraktározta? Ha igen hová? Hol van olyan központ az agyban, amely testünk minden egyes sejtjének formáját, jellegét és elhelyezkedését tárolja. Amennyiben ilyen térkép nincs, akkor az új sejtek minek alapján épülnek fel? Minta vagy tervrajz nélkül semmi sem hozható létre. A sejtekben levő gének sem irányíthatják a megújulás folyamatát, mert hogyan dönti el a fizikai test, hogy a sérült részen milyen génállományú sejteket kell szaporítani? Magától csak a rákos sejtek burjánzanak, azért olyan alaktalanok, formátlanok. Testünk hiányzó sejtjeinek regenerálása csak pontos irányítással mehet végbe. Ezt az irányítást a láthatatlan étertest végzi, amely meghatározza, hogy hová, milyen sejt kerüljön. Miután az étertest nem sérül meg, fizikai eszközökkel nem lehet rá hatni, a baleset után is megmarad a hiányzó szövetdarabok helyén. A fizikai testnek a gyógyulás során semmi mást nem kell tenni, mint benőni, anyaggal megrakni ezt a vázat. Ez az irányítás annyira pontos, hogy az ujjbegyünk sérülése esetén a ránk jellemző bőrfodrok is ugyanúgy nőnek vissza, mint amilyenek voltak. Sajnos mi emberek csak kisebb sérüléseket tudunk ily módon eltüntetni, de a primitívebb állatok, pl. a gőték a levágott farkukat is képesek az étertest alapján újranöveszteni. A kettévágott giliszta sem pusztul el, hanem ezen a módon regenerálja az elvesztett felét, két teljes értékű egyeddé válik. Az asztráltest létezését igazolja az is, hogy az Oroszországban tevékenykedő kínai genetikus, Dr. Chian Kan-csen feltalált egy olyan elektronikus készüléket, amely képes érzékelni az élő organizmusok DNS-ének szubatomi energiamezejét, és ezt át tudja sugározni más élő szervezetekbe. Így genetikai manipuláció nélkül, a két asztráltest egymásba vetítésével képes létrehozni tyúkkacsát, kecskenyulat, és más fura keveréklényeket. Ennek a módszernek a lehetőségei korlátlanok, mivel itt nem kell tekintettel lenni arra, hogy a két faj kromoszómáinak száma megegyezzen, vagy hasonló legyen. Ezzel a jelenséggel kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy a túlvilágon a felvilágosult tudatállapotba került lelkek önmaguk felett ítélkeznek. Amennyiben bűnösnek találják magukat, saját elhatározásukból alkotnak egy nyomorék testet, amit asztráltest formájában magukkal hoznak. Idelent az általuk tervezett torz testben vezekelnek korábbi bűneikért. Ebből azonban nem emlékeznek semmire, ami csak fokozza a szenvedéseiket. Szerencsétlenségükért a Teremtőt kárhoztatják, és fel sem merül bennük, hogy állapotukat minden 32

tekintetben önmaguknak köszönhetik. Az ép testben születők is maguk tervezik meg a kinézetüket, még odaát. Az apró részletek azonban nem tőlük, hanem a szülők génállományától függnek. Ha valaki kínai szülőket választ magának a következő életére, akkor tudomásul kell vennie, hogy nem lehet szőke haja, és 190 centiméteres termete. Még egy kicsit elidőzve ennél a sokakat érdeklő témánál, a nem várt terhesség gyakori esete, amikor a léleknek csak a kiválasztott szülők genetikai adottságaira van szüksége. Az ily módon kieszközölt újraszületés azonban nem mindig megy végbe. Vagy azért, mert a leendő anya nem akarja kihordani a magzatot, és mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermeke ne szülessen meg; vagy azért, mert ezek a praktikák elbizonytalanítják a leszületni készülő lelket, és lemond az általa szorgalmazott lehetőségről. Ilyenkor spontán vetélés következik be, de az is előfordulhat, hogy az illető átengedi a testet egy fejletlenebb léleknek, akinek mindegy, hogy hová születik. A legigényesebb lelkek azonban nem vállalkoznak ilyen kalandra. Sokáig válogatnak az ideális viszonyban élő szülők között, alaposan mérlegelik a lehetőségeiket, mielőtt döntenek. Ők már kellő tapasztalattal rendelkeznek a földi életről. Tisztában vannak vele, hogy mit kell megélniük, milyen téren kell fejlődniük. Nem akarnak felesleges inkarnációt, leendő életüket célirányosan, és nem ismétlésekkel szeretnék tölteni. A gyermekvállalást fontolgató partnerek tehát jól teszik, ha előbb rendezik az egymás közötti viszonyukat, mert az igazán értékes lelkek teljes értékű életre vágynak, nem kívánnak csonka családban felnőni. Az Agykontrollból ismert Hatékony Érzékelés Kivetítés a távolbalátás legegyszerűbb formája. Ennek során a lélek eltávolodván a testtől behatol bármilyen természetű anyagi tárgyba vagy élőlénybe, hogy belülről megvizsgálja azt. A nagy gyakorlattal rendelkező mágusok azonban nem csak arra képesek, hogy testüket elhagyva bárhol megjelenjenek, és bármilyen információt megszerezzenek, hanem arra is, hogy megfigyelőképességük hatókörzetét tetszés szerint változtassák. A tudati expanzió segítségével lehetővé válik, hogy a lélek olyan kicsire zsugorodjon össze, hogy beléphet az atomok világába. Ekkor minden nehézség nélkül megfigyelheti különféle anyagokban az elektronok mozgását, sebességét, az atomok összetételét, tehát közvetlen tapasztalatokat szerezhet erről a fizikai eszközökkel egyelőre még láthatatlan világról. Az expanzió ennél is misztikusabb formája, amikor a lélek „kiterjeszkedik” egy adott terület felett, magába foglalja azt a teret, amelyet vizsgálni kíván. Ebben az esetben akkora térfogatban terjed szét, vagyis olyan nagy méretűre tágul, hogy önmagán belül tetszőleges szemszögből figyelhet meg egy várost, vagy akár egy bolygót is. Ekkor a lélek saját magában tapasztalja meg mindazokat a történéseket, amelyek ebben a térben végbemennek. A dolgok a saját tudatán belül zajlanak, minden információ, amely ebben a térben fellelhető, úgy jut el hozzá, mintha a tudatában keletkezne. Az expanzió során tulajdonképpen nem is a lélek mérete változik, hanem a tudat az, amely tetszőleges méretűre összezsugorodhat, illetve kiterjedhet. Az „Ezoterikus körkép” V. fejezetéből kiderült, hogy vannak olyan személyek, akik kilépve a testükből képesek önmagukat újramaterializálni, ezáltal két helyen is lehetnek egyszerre. Daszkalosz szerint ez a részleges teleportációnak nevezhető jelenség többféle módon is végbemehet, és ennek tudható be, hogy a történelem során ez a fajta mágikus megnyilvánulás váltotta ki a legtöbb ember csodálatát. A részleges teleportációnak három változata ismert. Mindhárom esetben ki kell lépnie a léleknek a testből, a gondolat koncentrálásával el kell jutnia a kívánt helyre, és ott hajtható végre a megfelelő típusú materializáció. Az első esetben a lélek köré csak egy látható, de nem tapintható étertest materializálódik. Ezt a megjelenési formát akkor választják a mágusok, ha a kívánt helyen valami közlendőjük van, fizikailag nem szándékoznak beavatkozni a dolgok menetébe. Egyébként a megjelenésnek ezt a legegyszerűbb formáját választják a kísértetek, illetve a halottidézés során megjelenő lelkek 33

is, mert ez a legkevésbé veszélyes, hiszen az étertest semmiféle módon sem támadható meg, anyagi eszközökkel kárt nem lehet benne okozni. Amennyiben a mágusnak valamilyen elintéznivalója van egy tőle távol eső helyen (pl. egy viharba került hajó kormányzásában akar manuálisan, de észrevétlenül segíteni), akkor a láthatatlan, de tapintható materializációt választja. Ebben az esetben a lelke köré valódi fizikai testet materializál, és egyúttal láthatatlanná teszi azt. A láthatatlanság bizonyos fokú védettséget is jelent számára esetleges erőszak alkalmazása esetén, de ez a védelem nem túl biztonságos. Fegyveres nézeteltérésekbe való beavatkozáskor pl. könnyen előfordulhat, hogy egy eltévedt golyó eltalálja a láthatatlan alakot, és az így képződött seb azonnal megjelenik az otthon hagyott valódi testen is. Ennek elkerülése érdekében a parapszichológia mesterei a lélek kiléptetésével egyidejűleg megszüntetik a tudati kapcsolatot valódi testük és annak éteri mása között, így az újramaterializált testen esett sérülés nem kerül át a hátrahagyott fizikai testre. Egyébként materializálódás nélkül, asztráltestben is megoldható a különböző tárgyak mozgatása, mentális koncentrációval. Ehhez azonban nagy gyakorlatra van szükség, és ezzel nem minden szellem rendelkezik. A halál bekövetkezte után ugyanis a lélek nem válik automatikusan mindentudóvá. Ezekre a képességekre odaát is csak tanulással lehet szert tenni. Közbevetőleg megjegyezve a kísértetjárások, illetve a Poltergeist jelenség során az alvilág láthatatlan szellemei sem kezük materializálásával mozgatják a berendezési tárgyakat, hanem telekinetikus úton. A szubatomi energiarészecskékből álló kéz ellenállás nélkül átsiklik az anyagon, de a pszichikai úton összesűrített éter segítségével lehetővé válik a tárgyak mozgásba hozása. Harmadik esetben az újramaterializált test nemcsak tapintható, hanem látható is, így teljes értékű emberként képes a földrajzilag távol eső helyen tevékenykedni, anélkül, hogy hagyományos módon odautazna. A hátrahagyott testet akár dematerializálhatná is, és akkor valódi teleportációt hajtana végre, de ha eredeti fizikai valóságában biztonságban van, akkor erre nincs szükség. Az oda- és visszautazás során alkalmazott dematerializáció ugyanis csak felesleges energiát von el a mágustól, ami fárasztóbbá teszi a műveletet. A másik, jóval nyomósabb ok amely a hátrahagyott test megtartása mellett szól, hogy ezáltal védeni lehet az életünket. A két test közötti tudati kapcsolat megszüntetése esetén ugyanis az újramaterializált alak életveszélyes sérülésekor a léleknek van hová visszatérnie, így ez a fajta utazás jóval kevesebb kockázattal jár. Attól függően, hogy a mester milyen fokon műveli ezt a tevékenységet, a hátrahagyott test különböző állapotban lehet. A legtöbben csak oly módon képesek a fizikai valójukból történő kiszállásra, hogy előbb lefekszenek, és intenzív koncentráció útján léptetik ki a lelküket. Ebben az esetben a hátrahagyott test mély alvás állapotába kerül, mindaddig, amíg a lélek vissza nem tér. Az előrehaladott mesterek viszont éber állapotban is képesek ezt a bilokációnak nevezett jelenséget kiváltani magukból, miközben a valódi fizikai testük a megkezdett tevékenységet tovább folytatja. A részleges teleportációnak erre a magas fokú megnyilvánulására azonban csupán néhány ember képes az egész világon. Ez a szint a magasan fejlett civilizációk szintje, így nálunk, a Föld felszíni világában meglehetősen ritkán fordul elő. A teleportáció képességével rendelkezők egyike egy amerikai vízvezeték-szerelő, Hugh Lindsey. Ő Laboratóriumi körülmények között is képes bármikor produkálni ezt a jelenséget. Emiatt teljesen kisajátította magának a CIA. Azóta semmit sem hallani róla. Olyan hírek keringenek felőle, hogy a hadsereggel közösen kutatják a titkát. Abban reménykednek, hogy sikerül rájönni, és akkor olyan katonákat képezhetnek ki, akik a semmiből jelennek meg, és a feladatuk elvégzése után nyomtalanul felszívódnak. A lélek lehetőségeivel, mozgásszabadságával kapcsolatban érdemes még egy meglepő jelenségre felhívni a figyelmet. A „Ezoterikus körkép” III. fejezetéből tudjuk, hogy a lélek képes bármilyen anyagon áthaladni, de nem tud áthatolni a mágneses mezőn. Amennyiben a 34

testét elhagyni szándékozó kísérleti személyt Faraday-kalitkába zárjuk, akkor az áram alá helyezett fémketrec elektromágneses tere megakadályozza, hogy az asztráltestbe öltözött lélek eltávozzon. Bármennyire is erőlködik, a ketrec falánál nem jut tovább. Pszichokinézis útján, az elektronáramlás megbénításával le tudná ugyan állítani a gerjesztést, de a tápáramforrás a ketrecen kívül van, így nem fér hozzá. Ebből a csapdából csak a túlvilági szellemek segítségével szabadulhat ki.

Vissza a Bibliához A bibliamagyarázatokkal kapcsolatban az elmúlt két évezred alatt sokan feltették már azt a kérdést, vajon mi az oka annak, hogy Jézus példabeszédekbe foglalta tanításait, és csak tanítványai kifejezett kérésére volt hajlandó egy-egy példázatának az értelmét egyszerű szavakkal, egyértelmű módon megmagyarázni. A legfőbb ok valószínűleg az volt, hogy földi küldetésének néhány évtizedében nem kizárólag a kortársaihoz kellett szólnia, hanem mondandójába bele kellett szőnie azokat a gondolatokat is, amelyek a későbbi koroknak szólnak, és csak a felvilágosodás lépcsőfokain kellő magasságot elért társadalmak képesek majd megérteni. A Megváltó tehát több ezer évre előre ellátta az emberiséget intelmekkel, és a Bibliában fellelhető „homályos” utalások arra figyelmeztetnek, hogy még mi sem értük el a civilizációs fejlődésnek azt a fokát, amikor a példabeszédek minden ember számára világossá válnak. A többértelműség kétségtelen előnye, hogy automatikusan biztosította a „testreszabottságot”. Így a Szentírás mindig a saját felfogásunk szintjén szólhat hozzánk. Jelentése velünk együtt növekszik. Ebben nincs semmi különös, hiszen köztudott, hogy más írásművekből is azt olvassuk ki, amik vagyunk. Feltehető azonban, hogy volt egy másik oka is annak, hogy Jézus ebben a sajátos kifejezési formában szólt az emberiséghez, és ez nem volt más, mint hogy így kívánta megvédeni eszméit attól, hogy közhellyé váljanak. Az a fejlett civilizáció, amely Krisztust megváltóként a Földre küldte, tisztában volt azzal, hogy a széles nyilvánosság elé tárt bölcsességek, a tetteink következményeire utaló megállapítások egy idő után elkoptatott frázisokká válnak, ha túl sokan és túl gyakran idézik őket. Ezért Jézusnak példabeszédekben kellett kifejeznie magát ahhoz, hogy ez ne következzen be, hogy gondolatainak legmélyebb részletei még évezredek múlva is az újdonság erejével hassanak. Ennek tudható be, hogy az emberiség legrégebben és legnagyobb példányszámban közreadott könyve, a Biblia elkerülte, hogy a benne foglaltak közhelyekké laposodjanak, mivel a példabeszédek formájában közölt intelmeket az egyértelműség hiánya miatt ki-ki a maga elképzelése és szókincse alapján magyarázta. A szakirodalom szerint a többértelműség azt a célt is szolgálta, hogy elfedje a szöveg mélyebb szellemi jelentését mindazok elől, akik nem készek annak befogadására. Minden szent iratnak van külső és belső jelentése. A külső jelentés tömeges fogyasztásra van szánva, míg a belső az érett közönségnek szól. Történelmi tapasztalatok alapján nem célszerű erőteljes szellemi tanításokat juttatni az éretlenek elméjébe. A sokarcúsága teszi lehetővé, hogy a Biblia egyaránt alkalmas titkos ezoterikus igazságok közlésére, és elemi hittanóra tananyagának összeállítására. Jézus azért is öltöztette mondanivalóját burkolt formába, mert ha egyértelműen kifejezte volna, az akkori tudati szinten senki sem hitte volna el, merő ostobaságnak gondolták volna. Így akarta megakadályozni, hogy a magasabb rendű jelentés rossz helyre, alacsonyabb jelentéstartományba kerüljön, és nehezebben érthető mondanivalója ezáltal megsemmisüljön. Ennek a közlésmódnak azonban van egy nagy hátránya. A példabeszédekből nem minden esetben hámozható ki a rejtett igazság, ezért tág teret enged a félremagyarázásoknak. Emiatt igen sok idő kell ahhoz, amíg minden részletében, az eredeti közlési szándékot hűen tükrözve 35

feltárul egy-egy példabeszéd tartalma, és ez nem egyeztethető össze korunk rohanó életstílusával. A ma embere már nem veszi magának a fáradságot, hogy „rébuszokat” bogozzon ki, nincs ideje arra, hogy egy mély bölcsességben elmerülve kikövetkeztesse annak rejtett értelmét. Korunk gyors járművein közlekedő, gyorsbüfékben étkező embere a szellemi táplálék terén is csak a gyorsan emészthető gondolatokat hajlandó magáévá tenni, így a mai szerzők meglehetősen nehéz helyzetben vannak. A megváltozott élettempó nem kedvez a magvas gondolatok nyilvánosság elé tárásának, az elvont fogalmazásnak, a mondanivaló allegóriák, vagy nehezen érthető filozófiai fejtegetések formájában való tálalásának. Az „elefántcsonttorony”-ba vonult szerzők műveit ugyanis csak a beavatottak viszonylag kis tábora érti meg; aki nagy tömegekhez kíván szólni, annak sajnos vállalnia kell, hogy közlendője egy idő után közhellyé válik, és elkopik. A széles nyilvánosság számára szánt közlések megfogalmazása során ügyelni kell arra is, hogy mondanivalónk a szóhasználat szempontjából is közérthető legyen. Erre főleg műszaki jellegű leírások esetén kell vigyázni. A szakértelmünket fitogtató, terminus technikusokkal teletűzdelt tudományos halandzsát ugyanis az átlagember nem érti meg, ezért lehetőleg kerüljük az idegen szavak használatát. Aki a tömegekhez akar szólni, annak a tömegek nyelvén kell beszélni, írni. Akármilyen nemes cél vezet bennünket, ha a közlésmódunk érthetetlen, üzenetünk süket fülekre talál. A társadalmi fejlődést elősegítő művek esetén ez viszont igen nagy baj, mert mint Cousteau kapitány, a környezetvédelem világszerte ismert francia élharcosa megfogalmazta: „Az átlagember tájékozottsága nagyon fontos, mivel a demokrácia szabályai szerint ők választják meg a döntéshozókat.” Amennyiben a tömegek tájékozatlanságuknál fogva nem megfelelő szakembereket választanak a politikai és gazdasági irányító szervekbe, akkor az általunk képviselt ügy egyáltalán nem halad előre, sőt sok esetben bukásra ítéli a modern kor követelményei iránt érzéketlen hatalmi réteg. A tájékozatlanság másik nagy veszélye, hogy a tudatlan emberek könnyen manipulálhatók; ha nem értik meg miről van szó, akkor hitelt adhatnak a félremagyarázásoknak, a saját képviseletükben fellépő hatalmi körök demagóg uszításainak, vagy a problémák elbagatellizálásának. Különösen fontos az érthetőség olyan művek esetén, amelyek szoros kapcsolatban állnak a hittel. Amíg az elmúlt századokban a hit életünk szerves része volt, a XX. század embere már azt sem hiszi el, amit a saját szemével lát. A magas fokon képzett tudatos agy ugyanis csak olyan állítást fogad el, amit képes megérteni. Hiába születnek tehát sorozatban tudományos értekezések arról, hogy veszélyben a természet, és vele együtt a civilizációnk is, ha az emberek nem tudják felfogni, hogy miről van szó, nem hisznek a vészjósló írásoknak. Mivel az emberiség túlnyomó része ma már balagyfélteke-orientált, létfontosságú üzenetünknek csak akkor lesz foganatja, ha könnyen érthető, logikus érvekkel ráirányítjuk az olvasók figyelmét a bajok gyökerére. Mondandónk komolyanvételét ne bízzuk az emberek hitére, hanem tárjunk fel előttük olyan összefüggéseket, amelyek alapján egyre érthetőbbé válik a helyzetük. Minél több érvet, logikus következtetést sorakoztatunk fel, annál világosabbá válik a tényállás, és szinte döbbenetes erővel rajzolódik ki mindenki előtt civilizációnk szomorú jövője. Ebben az esetben már nem hit kérdése, hogy belássák mekkora veszély leselkedik rájuk, hiszen a megértés szinte villámcsapásként hat a tudatukra.

36

Nem egy tollforgató akad, aki arra vár, hogy a tanácsadáshoz szükséges információkat készen megkapja, és neki már nincs is más dolga, mint továbbadni az olvasóknak. A kívülről jövő segítségnek ebben a módjában azonban hiába reménykednek. Nem lehet más civilizációk eszméit átvenni, és egy az egyben lemásolni, mivel hitele csak annak van, ami a lényünkbe beivódott. Ezért a túlvilági segítőinktől nem kerek mondatokba foglalt gondolatokat kapunk, hanem ihletet. Az inspirációkat ugyanis kénytelenek vagyunk a saját szavainkkal kifejezni, a saját tapasztalatainkra támaszkodva kifejteni. Így a kívülről sugallt eszme megelevenedik, sajátunkká válik, ami alapvető feltétele a gyakorlati alkalmazásának. A tanításra vállalkozóknak azt is figyelembe kell venniük, hogy minden ember az ő adott testi-lelki-szellemi szintjén bírja csak felfogni a magasztos eszméket. Mondandónkat ehhez kell igazítanunk, mert ha valakivel az első kis lépést nem tudjuk megtétetni, nem várhatjuk el tőle, hogy később egész életét átértékelve képes legyen nagy átváltozásokra. Először a magot kell elhinteni az emberek lelkében, mert ha ez elkezd kicsírázni, megvan a remény a teljes lelki átalakulásra is. Aki a toll szolgálatába akar lépni, annak soha nem szabad szem elől téveszteni még egy dolgot. Súlyos felelősséggel tartozik az, aki könyvet vagy újságot ír, mert aki papírra veti a gondolatait, az az örökkévalóságnak ír. Tovább növeli a felelősséget a nyomtatott szó becsülete, mivel az egyszerű emberek még ma is szentírásként tisztelik a papíron megörökített szót, azt gondolják, hogy akinek a gondolatait ki engedik nyomtatni, az nem lehet buta ember. Ez persze ma már nem így van, mivel cenzúra és szakmai felügyelet hiányában mindenki azt nyomtat ki, amit akar, de ez a múltból visszamaradt hit még mindig tartja magát. Tehát felelőtlenül ne járassuk le az írott szó becsületét, mert ha ez bekövetkezik, akkor nem vesznek bennünket komolyan abban az esetben sem, ha a mondanivalónk az egész emberiség szempontjából létfontosságú lenne.

Érdekes hírek A szirének, sellők létezésről először Homérosz tudósított az Odüsszeiában. Ezt követően egész mitológia fűződött e rejtélyes lények köré. A mondák szerint a Földközi-tenger egyik nehezen megközelíthető, zátonyokkal védett szigetén élnek, és énekükkel a sziget felé csalják a hajósokat. Akik nem tudnak ellenállni a csábításnak, megfeneklenek a zátonyokon, és a habokban lelik halálukat. A nő vagy férfi felsőtestű és halfarkú sellőket sokan ma is létező lényeknek tekintik. Meggyőződésük azon a számtalan beszámolón alapul, amit a szemtanúk tettek közzé. A középkori krónikák gyakran tudósítanak sellők és emberek harcáról. Néhányat sikerült is foglyul ejtenünk közülük. Az 1200-as években például oxfordi halászok kifogtak a La Manche csatornából egy férfi sellőt, aki később, a hálót szétszakítva megmenekült a fogságból. Kolumbusz Kristóf is említ három sellőt az 1492. évi utazásáról szóló beszámolójában, amelyek magasan kiemelkedtek a vízből. 1869-ben a Bahama-szigeteknél egy csónakról hat férfi pillantott meg egy csodálatos szőke hajú szirént. Az egyik öböl kristálytiszta vizéből bukkant fel, és egy különös dallamot dúdolt. A halászokat megpillantva a tengeri szépség felsikoltott, és villámgyorsan alámerült. Az áttetsző vízben jól látszott hogy halfarka volt. Ezek a különös lények napjainkban is megmutatkoznak. Úgy látszik a világtengerek mértéktelen szennyezése még nem pusztította el őket maradéktalanul. 1978-ban egy 41 éves Fülöp-szigeteki halász, Jacinto Fatalvero találkozott egy sellővel, aki a holdfényes éjszakán gazdag zsákmányhoz segítette őt. A legnagyobb hírverést azonban egy európai eset váltotta ki. 1965-ben a görög partok mentén egy francia luxusjacht teljes személyzete és utasai látták, amint egy sellő sütkérezik egy apró sziget sziklaszirtjén. Kinézte teljesen emberi volt, és hosszú, lapos halfarka félig belelógott a vízbe. Az utasok között volt egy elismert egyetem

37

tanára is, aki később ezt mondta: „Semmivel sem lehetett összetéveszteni. Eddig azt hittem, hogy ez a termetvény csak a mitológiában létezik. De istenem, ez ott volt. A sziklákon hevert. Mit gondoljak ezután?” A hír óriási port kavart. A nemzetközi sajtó még sokáig követelte, hogy a sellők, szirének a folklór és a művészetek szintjéről emelkedjen a kriptozoológia (a kihalt fajok kutatásával foglakozó tudomány) világába.

* A Small Arms Survey felmérése szerint 2001-ben világszerte kb. 639 millió kézifegyver volt a rendőrség, a hadsereg, különböző lázadó csoportok, valamint magánszemélyek kezében. Az ENSZ támogatással készült beszámoló rámutat arra is, hogy a világ fegyverkészlete évente 1 %-al nő. A világban jelenleg 98 olyan ország van, ahol minimum 1000 cég gyárt pisztolyokat, géppisztolyokat, aknavetőket, és hordozható rakétavetőket. 2000-ben a kézifegyvergyártók összesen 7 biliárd dollár értékű terméket állítottak elő, ideértve a lőszereket is. A világ kézifegyver-kereskedelmének 80-90 %-a törvényes úton zajlik, és a legtöbb fegyver (59 %) civilek kezében van.

A társadalmi átalakulás vámszedői A „Ezoterikus körkép”-ben kiderült, hogy egy alapvetően elhibázott gazdaságpolitika milyen következményekkel járt Európa keleti felében. Mivel a gazdasági irányítás csődje maga után vonta a politikai rendszer bukását is, ezért ebben az esetben a gazdasági átalakulásból eredő iszonyatos anyagi terheket még a politikai rendszerváltással járó megpróbáltatások is tetézték. A piacgazdaságba való átmenet óriási áldozatokkal jár, de az ebből fakadó egzisztenciális nehézségek nem mindenkit sújtanak egyformán. Sokan vannak, akik megtalálták a módját annak, hogy miként lehet hasznot húzni a gondokból. Mint ahogy az áradásnál is feljön a kanális, a rendszerváltással járó társadalmi átalakulás is felszínre sodorta a maga vámszedőit. A kettős átalakulással járó káoszt kihasználva a szélhámosok és gátlástalan csalók elérkezettnek látták az időt, hogy a zavarosban halásszanak. A kommunista rémuralom évtizedei alatt féken tartott gáncs nélküli szerencselovagok most rablódarazsak módjára hordják szét azt a kevés értéket is, amely ezekben az elszegényedett országokban még megmaradt. A vagyonátmentésben azonban még ezeken a kisstílű szélhámosokon is túltettek az előző rendszer hivatalban maradt vezetői, akik kihasználva a valódi demokráciákra erkölcsi tehertételként nehezedő bosszúállási tilalmat, több milliárdos államvagyont síboltak át az egyszemélyes magánvállalkozásaikba. Ráadásul az állami vállalatok szándékos tönkretételét és potom összegekért való felvásárlását büntetlenül végezhették, mivel a kommunista tervgazdálkodásból szinte egyik napról a másikra piacgazdálkodásra váltó új rendszerekben még nem voltak meg azok a törvények, amelyek a reprivatizálást tisztességes keretek közé szoríthatták volna. Mindezek következtében nálunk a rendszerváltás évei alatt 380 milliárd forintot loptak, csaltak, raboltak el az államkasszából. Ez a folyamat oly méreteket öltött, hogy már a határainkon túl is híre ment. Külföldi újságírók meg is kérdezték a kormánytól: „Mi az oka annak, hogy Magyarországon a több százmilliós csalások rendre felderítetlenek maradnak?” Válasz azonban csak a humoristáktól érkezett egy sommás megállapítás formájában: „Meddig lehet valaki korrupt Magyarországon? - A velejéig!” Ennek a helyzetnek tudható be, hogy szakértői kimutatások szerint a korrupció és a rosszul privatizált vállalatok miatt napjainkig 1200 milliárd forint veszteség érte az országot. Ezt a veszteséget legkézenfekvőbben úgy lehetne érzékeltetni, hogy minden magyar állampolgár zsebéből közel 1,5 millió forintot, azaz kb. 5 évi átlagmunkabért emeltek ki. 38

A helyzetet még bonyolultabbá és nehezebben áttekinthetővé teszi, hogy az élet más területeihez hasonlóan itt sem lehet általánosítani. A régi rendszer kiszolgálói között nem mindenki volt tisztességtelen, akadtak számosan, akiket a szakmájuk iránti elkötelezettség, a hivatástudat állított egy életképtelen eszme szolgálatába. Ez a szövevényes kép viszont sok embert elbizonytalanít, ami kedvező körülményeket teremt a szélsőséges nézeteket valló karrieristák számára. Az ő malmukra hajtja a vizet a gazdaság fokozatos lepusztulása, a költségvetési hiány növekedése, a szinte megállíthatatlan infláció, és a munkanélküliek számának állandó emelkedése is. A kilábalást nehezíti, hogy az inflációval együtt beindul a negatív spirál, vagyis ha csökken a fizetőképes kereslet, akkor ez további elbocsátásokat vált ki. A helyzetet tovább súlyosbítja ennek a földrajzi régiónak a történelmi elmaradottsága, ami szintén lefelé húz. Mindezen bajok lecsapódásai, a filléres gondok, a nyomor, a kilátástalanság lassan felőrlik az emberek idegeit; így nem csoda, hogy megindul a válogatás nélküli bűnbakkeresés. Ezt használják ki az új rendszer soraiba beférkőzött kalandorok, valamint a szélsőséges politikai nézetet vallók, akik el- és leszámolási vágyaik hangoztatásával jelentős mértékben hozzájárulnak az indulatok elszabadulásához. Ebből kifolyólag a volt kommunista országokban nem egyedi jelenség, hogy a rendszerváltás során átesnek a „ló túlsó oldalára”. A régi rezsim számos kiváló, nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberét kiszorították a politikai életből az önmagukat elkötelezett reformerként feltüntető tehetségtelen törtetők, akik csak egy dologhoz értenek, az előző rendszer szidalmazásához. Ezek az új hatalomhoz dörgölődző talpnyalók arra számítanak, hogy a letűnt rezsimmel szemben felgyülemlett indulatok és a népharag kitart addig, amíg méltánytalanul elnyert állásaikban jól megszedik magukat, hogy teli zsebbel állhassanak tovább. Mindezen gondokat fokozza az új kormányok szociális érzéketlensége. A többpártrendszerhez nem szokott politikusokat ugyanis annyira lefoglalja az egyes pártok közötti ideológiai, és a saját pártjukon belül dúló pozícióharc, hogy észre sem veszik, hogy már ezrek turkálnak a kukákban, és milliók élnek a létminimum alatt. Képtelenek belátni, hogy a hazának jelenleg nem nacionalista jelszavak hangoztatására és zászlólengetésre van szüksége, hanem a mindennapi betevő falat biztosítására. Olyan politikusok kellenek most, akik nem demagóg szónoklatokkal etetik a népet, hanem elérhetővé teszik számára legalább a létminimumot. A hatalom jelenlegi birtokosai azonban olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely nemhogy felemelné, hanem egyre mélyebbre taszítja a kisembereket. Politikusaink az infláció felpörgetésével próbálnak úrrá lenni a költségvetés egyre fokozódó hiányán. Ezzel párosul, hogy a fizetések és a jövedelmek nem tartanak lépést az árakkal, ami előrevetíti a fokozatos elszegényedés lehetőségét. Az államháztartás hiánya azonban a bankbetétek elértéktelenedésével és a bérkiadások relatív csökkenésével sem szűnt meg, mert az infláció a költségvetési szervekre is kihat. A nyersanyagárak, a szállítási költségek, az energiaárak és egyéb kiadások növekedésének ellensúlyozására a kormány mind nagyobb adókat vetett ki a polgárokra. Megadóztatta az élet minden szféráját, és a szó szoros értelmében mozgásképtelenné tette a társadalmat. A kisjövedelmű réteget segítő korábbi ártámogatások megszüntetése után fogyasztási adóval terhelte az alapvető élelmiszereket is. Erre a sorsra jutottak a különféle szolgáltatások, majd a kultúrát adóztatták meg. Ennek legkirívóbb következménye, hogy a világon szinte egyedülálló módon nálunk a könyvkiadást is 12 % forgalmi adó sújtja. Miután a nép mindezt zokszó nélkül tűrte, következő lépés az amúgyis rohamosan növekvő energiaárak, víz- és csatornadíjak, valamint a szemétszállítás, a kábeltévé-használat és a lakással kapcsolatos minden egyéb szolgáltatás ÁFA-val való megterhelése volt. Mindezek betetőzéseként a felsőfokú tanintézményekben bevezették a tandíjat, amit jövedelmi viszonyaitól függetlenül minden diáknak fizetnie kellett. Az állami bevételekkel való felelőtlen gazdálkodás, a hivatali apparátus különböző szintjein megnyilvánuló pénzügyi visszaélések és csalások következtében azonban ezek a pénzek sem 39

tudták enyhíteni a kormány gondjait, ezért ismét az adópréshez nyúltak. A nyugati országokra való hivatkozással bevezették az autópályadíjakat. Később olyan autópályákat is díjfizetési kötelezettséggel terheltek, amelyeket korábban államköltségen, az adófizetők pénzéből építettek. Azok sem jártak jobban, akik autóbuszon vagy vasúton közlekednek, mert időközben az üzemanyagárakat is horribilis jövedéki adóval terhelték, és ehhez járult még a személy- és teherszállítást sújtó forgalmi adó, ami a helyváltoztatásnak ezt a módját is lehetetlenné tette. A mind jobban elnyomorodó polgárok most már kimozdulni sem tudnak otthonról, a „röghöz kötöttség” újkori áldozataivá váltak. Látszatdemokráciánk olyan „vérszívó” csápokkal fonta körül az egész társadalmat, hogy ha csak egy lépést tesznek bármerre, azonnal lecsap rájuk az államgépezet csillapíthatatlan pénzéhsége. Nem csoda, hogy egy idő után az emberekből elemi erővel tört ki az indulat, hogy: „Nem hagynak bennünket élni, megfojtanak, teljesen kizsigerelnek minket!” A panaszok hallatán a gazdasági élet szemforgató irányítói arra hivatkoznak, hogy még most sem értük el teljes mértékben a nyugati árszintet. Arról azonban elfeledkeznek, hogy a kelet-európai bérek szintje csupán 10 %-a a nyugat-európainak, és ebből a jövedelemből kell a koldusbotra juttatott kisembereknek is a nyugati árakat megfizetniük. Olaj a tűzre, hogy miután a gazdaság gyorsvonati sebességgel rohan a szakadék felé, az országos vezetők oly módon védik ki az infláció saját bőrükre is kiható következményeit, hogy a parlamenttel évente az átlagos bérnövekedés többszörösével emeltetik meg a fizetésüket, egyre jobban elszakadva ezzel az általuk vezetett társadalom valóságos helyzetétől. A választások előtti években ezt nem merik megtenni, de emiatt nem éri őket veszteség, mivel ekkor milliós jutalmakat szavaznak meg egymásnak titokban. Harácsoló ösztöneik gátlástalan kiélését az esetleges leváltás vagy elbocsátás lehetősége sem korlátozza, mert előzőleg olyan munkaszerződéseket köttettek maguknak, amelyek tízmillió forintos végkielégítéseket biztosítanak számukra. Ez az összeg a hazai átlagfizetések ötszázszorosa, vagyis több, mint amit egy munkás vagy hivatalnok egész életen át tartó munkájával megkereshet. Nem kevésbé irritálja a közvéleményt, hogy a kormány, valamint az országgyűlés számos tagja tanácsadói, felügyelő-bizottsági állásokat tölt be különböző magánvállalatoknál, és etikátlan módon ezekből az összefonódásokból származó „tiszteletdíjakkal” sokszorosára növelik az amúgy is tetemes jövedelmüket. A helyzetfelismerő képesség hiánya, valamint soraik megtisztításának halogatása oda vezetett, hogy ebben a régióban a demokratikusan megválasztott kormányoknak és parlamenteknek sikerült a kisemberek zömét maguk ellen fordítaniuk. A tisztelt „honatyákat” azonban nem izgatja, hogy eredménytelenségüket és pénzéhségüket megelégelve menesztik őket, mert tisztában vannak vele, hogy már vár rájuk egy még zsírosabb állás. A választási kudarc után felmarkolják a félévi fizetésüknek megfelelő végkielégítésüket, és vezető tanácsadóként elhelyezkednek valamelyik multinacionális nagyvállalatnál, ahol a korábbi kapcsolataikból, valamint a hivatali idejük alatt rájuk bízott államtitkok apránkénti áruba bocsátásából élnek. Ezt látván egyre többen vélekednek úgy, hogy országunkat szakmailag hozzá nem értő „nemzetrontó pancserek, és demagóg hordószónokok” vezetik, akik ígéreteikkel ellentétben nem polgárokká, hanem elviselhetetlen terhek alatt görnyedező páriákká tették a népet. Tovább rontja a rendszerváltás utáni kormányok megítélését, hogy választási ígéreteikből nem sokat tartottak be. Nem voltak képesek az inflációt megállítani, az ország mérhetetlen külföldi adósságállományát csökkenteni, sőt óriási mennyiségű államkötvény kibocsátásával a költségvetés felélte az állampolgárok megtakarított pénzét is, és ezzel befelé is eladósodott az államháztartás. Ez a helyzet annyira súlyos, hogy pl. a magyar állam belső tartozása az előrejelzések szerint jövőre meghaladja a 3200 milliárd forintot, azaz a nemzeti összjövedelem 90%-át, a külföldi államadósság pedig eléri a bruttó 35 milliárd dollárt. Ha a gazdaság romlása továbbra is ilyen ütemben halad, akkor a belső államadósság 1996 végére 40

megközelíti az 5000 milliárd forintot, vagyis a külföldi tartozás összegét. Ennek a hatalmas összegnek a kamatterhe is óriási. A magyar állam évek óta több kamatot fizet a nyugati bankoknak, mint amennyi a személyi jövedelemadóból befolyik a költségvetésbe. Többek között ennek tudható be a rendkívül alacsony munkabér. A magyarországi átlagfizetés immáron a kelet-európai átlagot is alulmúlja. A diplomások pedig még a köztudottan alacsony életszínvonalú Oroszországban is többet keresnek, mint nálunk. Ez az oka a csekély nyugdíjaknak is. Jelenleg az adósságszolgálatra fordított összeg a nyugdíjalap kétszerese. A kilábalás egyre reménytelenebbnek látszik, mivel az ezredforduló után a kamattörlesztésen felül már tőketörlesztést is kell fizetnünk, ami duplájára emeli az amúgyis elviselhetetlen terhet. Ezekkel a számokkal kapcsolatban fel kell még hívni a figyelmet arra, hogy a kormány hazánk külföldi tartozásaként előszeretettel tünteti fel a nettó adósságállományt, mert ez az összeg jelenleg csupán fele a bruttó adósságnak. Arra hivatkoznak, hogy a különbözettel más országok tartoznak nekünk. Ez azonban csúsztatás, ugyanis ezt az összeget többnyire a világ legszegényebb államainak (pl. Kubának, Vietnamnak és az afrikai országoknak) adtuk kölcsön. Ezek az államok akkor sem tudnák belátható időn belül visszafizetni a felvett hitelt, ha megszűnne a diktatúra náluk, mert a gazdaságuk romokban hever. (Újabban a költségvetés hiányát nem forintban, hanem euróban adják meg, így számszerűleg kevesebbnek tűnik. Ezen kívül csak a folyó fizetési mérleg hiányát közlik, a korábbi években felhalmozódott összes hiányról hallgatnak.) A gazdasági problémák tehát nem csökkennek, hanem tetéződnek, és az új politikai elit ezt a rohamosan növekvő csődtömeget tehetetlenül maga előtt görgeti, egyre kilátástalanabbá téve az utánuk következő nemzedék helyzetét. Az ország nyomorba döntése jelenleg ott tart, hogy a kormánypárt elismerése szerint is az életszínvonal 25 %-kal, a nyugdíjak reálértéke pedig 30 %-kal csökkent a rendszerváltás óta. Ez nem akármilyen eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a volt kommunista országok életnívója minden propaganda ellenére alig haladta meg a fejlődő országok szintjét. Ez a jövedelemcsökkenés részben az állami alkalmazottak tájékozatlanságának tudható be. Érdekképviseleti szerveiken keresztül minden évben kiharcolták ugyan az infláció mértékével azonos béremelést, de arra nem gondoltak, hogy a jelenlegi adórendszer mellett ennek az összegnek a felét az állam visszaveszi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulék formájában. Ahhoz, hogy egyáltalán lépést tudjanak tartani az inflációval, a pénzromlás mértékének kétszeresét kellene követelniük. Sokan azt sem veszik figyelembe, hogy amikor a megmaradt pénzüket elköltik, az állam abból is elvesz 25 %-ot általános fogyasztási adó címén. A médián keresztül politikusaink előszeretettel hangoztatják, hogy a Kelet-Európába áramlott külföldi tőke kétharmada Magyarországon került befektetésre. Azt azonban elfelejtik megemlíteni, hogy a multinacionális vállalatok letelepítése ellenére a GDP (Bruttó Hazai Össztermék) összehasonlító árfolyamon jelenleg 10 %-kal alacsonyabb, mint 1989-ben, a rendszerváltás előtt volt. Az igaz, hogy a GNP (Bruttó Nemzeti Össztermék) most magasabb, mint a rendszerváltás előtt, de a különbség a külföldi nagyvállalatok számláin található, akik bármikor kivonhatják a vagyonukat az országból. Ezt könnyen megtehetik, mert a kivitt jövedelem után nem kell adót fizetniük, mivel a kormánytól 5 év adómentességet kaptak. Ez a helyzet meglehetősen siralmas képet fest a magyar gazdaság teljesítőképességéről. A hatalom birtokosai azzal nyugtatják a népet, hogy folyik a kiútkeresés, „látszik már az alagút vége”, de megfelelő szakértelem hiányában próbálkozásaik szinte mindegyike fiaskónak bizonyul. Ahelyett hogy kihasználnák a nemzetben rejlő kreativitást, gazdasági kényszerintézkedésekkel próbálják az országot talpra állítani. A jövő felélése, a fejlődési lehetőségek elviselhetetlen mértékű kamatterhekkel való elfojtása, az infláció felpörgetésével párosuló gazdasági sokkterápia totális katasztrófát sejtet, amely az új demokráciákra nézve 41

beláthatatlan politikai következményekkel járhat. Ha a nép számára a gazdasági átalakulás terhei nagyobb nyűgöt jelentenek, mint a polgári demokrácia hiánya, akkor előbb-utóbb teret kapnak a szélsőséges nézetek képviselői, és ez elkerülhetetlenül újabb diktatúrához vezet. Egy ilyen fordulat elsősorban a hatalmon levőket fogja kellemetlenül érinteni. Mivel ők idézték elő a tarthatatlan helyzetet, a megtorlás is főleg ellenük irányul. Ennek lezajlási módja a hasonló sorsra jutott fejlődő országokban jól nyomon követhető. A legutóbb pl. Pakisztánban döntötték meg a demokratikusan megválasztott polgári kormányt. A katonai diktatúra vezetőjének első intézkedése az volt, hogy letartóztatta a korrupciós ügyekbe keveredett miniszterelnököt. Ezután kiseperte a parlamentet. A képviselőket szétkergette a szélrózsa minden irányába, majd lelakatoltatta az épületet. Ezt követően zároltatta az országos vezetők és családtagjaik bankbetétjeit, és rögtönítélő bíróságokat állíttatott fel a vagyonelszámolások gyors és határozott lebonyolítására. Innentől kezdve az események a többi katonai diktatúrával megegyező módon alakultak. A megvesztegetési ügyek feltárása után a bűnösnek talált politikusokat felakasztották illetve börtönbe zárták. A bírák szigorúságára jellemző volt, hogy a felelősségre vonás során az általuk kiszabott legenyhébb büntetés is a teljes vagyonelkobzás volt. Az érintettek az elszámoltatás elől külföldre sem szökhettek, mert az eljárás megindítása előtt az összes tisztviselő útlevelét bevonták. A népharag gyakran eredményez egyéni megtorlásokat is. Erre akkor kerül sor, amikor a tűrőképességüket elvesztett emberek úgy döntenek, hogy „kezükbe veszik az ország sorsát”. Egyszerre lesznek károsultak, nyomozók, vádlók és igazságosztók. Népítéletet hoznak a saját törvényeik szerint, és azt a helyszínen végre is hajtják. Ez történt a legutóbb Örményországban, ahol két fegyveres férfi rontott be a Parlament üléstermébe, és géppisztolysorozatot zúdítottak a „korrupt, népnyúzó” politikusokra. Az akció következtében a kormányfő és két minisztere, valamint több parlamenti képviselő életét vesztette. A mészárlást a jereváni televízió egyenes adásban közvetítette, így még eltitkolni, vagy félremagyarázni sem lehetett az eseményeket. Sokak szerint már most is diktatúrában élünk. A pénz diktatúrája csak annyiban különbözik az abszolutizmustól, hogy a parancsok nem közvetlenül érkeznek. A pénzügyi körök anyagi javak juttatása vagy megvonása útján gyakorolnak nyomást az emberekre, intézményekre. Az elanyagiasodás már oly mértékűvé vált, hogy az ember is áru lett. Mind többen vannak, akik nem csak a munkaerejüket, hanem önmagukat is áruba bocsátják. Ezáltal az emberi méltóság maradékát is kiölik önmagukból, és rosszabbá válnak, mint a rabszolgák. Őket ugyanis belegyezésük nélkül adták-vették, míg korunk embere önként viszi vásárra a bőrét, lemondva legnagyobb értékéről, az önrendelkezésről. A korábban bálványozott, illetve közszeretetnek örvendő személyek is sorra „prostituálják” magukat, eladják a lelküket az ördögnek csak azért, hogy még több pénzük legyen. Egy régi zsidó bölcselet szerint: „Amíg 36 igaz ember van a világon, addig civilizációnk nem fog elpusztulni.” Vajon az elüzletiesedett, önmagát árunak tekintő emberiség között van-e még 36 igaz ember? A társadalmi feszültséget tovább növeli, hogy a közélet is kínos személyeskedésektől, botrányos vádaskodásoktól hangos. Folyik a sárdobálás, egymás bemocskolása. Belterjes, szőrszálhasogató viták kötik le a vezetésre, kiútkeresésre hivatott fórumok erőit. Közben a szabad verseny szabad tombolásba csapott át, mindenki ott veri át a másikat, ahol tudja. Az adóterhek elviselhetetlen mértékű emelése miatt a vállalkozók rákényszerülnek arra, hogy lopjanak, csaljanak, hazudjanak, különben tönkremennek. A kereskedelemből és a vendéglátásból markecolás lett, ahol nem a vevők illetve vendégek tisztességes kiszolgálása, hanem a kifosztása a cél. Nagyon messze kerültünk Kohn bácsi múlt században általánosan vallott üzletpolitikájától. Amikor megkérdezték tőle, hogy mi a legértékesebb dolog a boltjában, ezt felelte: „Hát a vevő!” Ma már a legtöbb helyen módszeresen becsapják az embert, annyi pénzt szednek el tőle, amennyit csak lehet. Fokozottan érinti ez a helyzet a külföldieket. Az ő 42

esetükben nem ritka jelenség, hogy az amúgyis magas árak tízszeresét számolják fel nekik. A számla kiegyenlítését a pincérként alkalmazott, beretvált fejű, kétajtós szekrény méretű verőlegények garantálják. A vendéglátóipar maffiózói arra nem gondolnak, hogy ennek a bűnöző magatartásnak előbb-utóbb híre megy a nagyvilágban, és ez tönkre fogja tenni a magyar gazdaság jelenleg egyetlen nyereséges ágazatát, a turizmust. Mindenki érzi, hogy ez így nem mehet tovább, a változtatás azonban nem könnyű dolog. A választott vezetőkből való kiábrándultság ugyanis közömbössé tette az embereket a politika iránt, fásultság, letargia lett úrrá a társadalmon. A helyzetet csak nehezíti az a több évszázados múlttal rendelkező demokráciákból jól ismert jelenség, hogy az ember miután a megszerzett szabadság mámorából kijózanodott, elemi erővel küzd azért, hogy a korlátlan választási lehetőségből eredő roppant felelősséget másokra hárítsa, vagyis a szabadságát korlátozza. A folyamat betetőzéseként Kelet-Európa polgárainak rá kellett döbbenniük arra is, hogy kívülről sem várhatnak jelentős támogatást. A rendszerváltást követően sokan reménykedtek egy új Marshall-segélyben, de hamar kiderült, hogy a Nyugat nem egy esetben még a beígért kisebb összegeket sem folyósítja. Emiatt sorra mentek tönkre a gazdaságtalan vállalatok, a még talpon maradókat pedig felvásárolták a tőkeerős nyugati konszernek. A hazai politikusok még siettették is ezt a folyamatot, mondván, hogy így gyors és hathatós tőkeinjekcióhoz jut az ország. Választások előtt a pártvezérek úton-útfélen óriásplakátokon hirdették, hogy: „A haza nem eladó!” Ennek ellenére hatalomra jutásuk után eladták az összes jelentős ipari létesítményt. A befolyt összeg pedig eltűnt a költségvetés feneketlen zsákjában. A legnagyobb részét annak a szervezetnek a fenntartásra költötték, amely a privatizációt végrehajtotta. A privatizálástól remélt tőkeinjekció azonban többnyire elmaradt, és politikusaink keserűen tapasztalták, hogy a volt szocialista ipar fellegvárai egymás után esnek áldozatul egy könyörületet nem ismerő piacpolitikának. A nyugati monopóliumok jelentős hányada ugyanis csak azért vásárolta fel a potom összegekért kínált vállalatokat, hogy tönkretegyék a versenytársat, és így akadálytalanul hatolhassanak be erre a piacra. Ennek a jelenleg is folyó manővernek a kivitelezése igen tanulságos módon folyik. Ma már nem a klasszikus kapitalizmus farkastörvényeit vetik be a tönkretételre kiszemelt versenytárs ellen, hanem megvásárolják vállalatának részvénytöbbségét, majd kevés, de látványosan beharangozott tőkeinjekció után hagyják lassan lepusztulni. Amikor a vállalkozás felélte az alaptőkéjét, akkor közlik a tőkéstárssal, hogy ebből a helyzetből csak egy újabb, de most már több száz millió dolláros tőkeinjekció mentheti meg a vállalatot, ezért fizesse meg a rá eső részt. Mivel a tőkéstárs rendszerint az állam, a kincstár pedig a fokozatosan növekvő költségvetési hiány következtében üres, ezért nem tud mást tenni, mint hogy a rá eső hányadot felkínálja eladásra a részvénytöbbséggel rendelkező külföldi tulajdonosnak. Ennek megvétele után jön a gyors csődbejelentés. A vállalat összes dolgozóját elbocsátják, a gépeket leselejtezik, az épületet pedig eladják egy sebtében létrehozandó áruház számára, hogy még a lehetősége se legyen meg annak, hogy azon a helyen valaha is meginduljon egy újbóli konkurenciát jelentő termelés. Ezt követően a „jó szándékú” üzlettárs kivonul az országból, és helyette bevonul az általa odakint, külföldi munkaerővel gyártott méregdrága áru, ráadásként pedig itt marad nekünk a munkanélküliség. A legvérmesebb befektetők nem is titkolják ebbeli szándékukat. A nagy nyugati élelmiszerkonszernek vezetői világosan és egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy csak azért vásárolják meg a magyar cukorgyárakat, hogy utána bezárják őket. Az olcsó cukortól való megszabadulást szorgalmazza az a döntésük is, hogy nem veszik át a magyar termelőktől a cukorrépát. Helyette az osztrák gazdáktól vásárolják az alapanyagot. Ezáltal alapjaiban rombolják szét ezt az iparágat, amit a keresletcsökkenésre való hivatkozással indokolnak. Hasonló módon járnak a cementgyáraink is, amelyeket egy közvetítő Kft. kárpótlási jegyekért 43

olcsó felvásárolt, majd átjátszott a nyugati konkurenciának. Ez önmagában nem szokatlan jelenség, de ők le akarják bontatni az üzemeket, hogy a továbbiakban kénytelenek legyünk a cementet tőlük vásárolni. A belső piac megszerzésének egy másik elterjedt módja, hogy a részvénytöbbséggel rendelkező külföldi tulajdonos egyszerűen megszünteti a korábbi hazai termék gyártását, és helyette a sajátját gyártatja a korábbi versenytárs üzemében. Ettől kezdve a vásárlók hiába keresik a boltokban az olcsó honi készítményt, mivel a piacot elárasztotta az agyonreklámozott külföldi áru. Ráadásul a díszes csomagolású kinti termék beltartalmi értéke sok esetben meg sem közelíti a korábbi hazai minőségét, az ára viszont jóval magasabb. A megemelt ár miatti keresletcsökkenés nem nagyon izgatja az új tulajdonosokat, mert a megmaradt árut kiviszik külföldre, és ott adják el busás haszonnal. A kelet-európai munkásoknak juttatott fizetés ugyanis sok esetben a nyugati munkabér egytizedét sem éri el, így bármi történik, ők nyernek az üzleten. Ez ellen csak a hazai befektetők nyújthatnának védelmet, de a kommunista éra alatt kizsigerelt és a létminimum szintjén tengődő polgároknak nincs elegendő pénzük ahhoz, hogy az állami vállalatokat felvásárolják, a hatalom pedig egyelőre nem látja be, hogy milyen veszélyekkel jár az ország kiárusítása. Mellesleg ez a vagyon nem csekély összeg. Az állami tulajdonban levő vállalatok és a kapcsolódó ingatlanok 1990-es árakon becsült értéke kb. 9000 milliárd forint. Vannak olyan külföldi cégek is, amelyek alantasabb eszközök bevetésétől sem riadnak vissza a belső piac megszerzése érdekében. Egy ismert multinacionális konszern pl. miután felvásárolta a legnagyobb mosószergyárunkat, 30 %-kal csökkentette az itt gyártott mosóporok hatóanyagtartalmát, így próbálván elérni, hogy a háziasszonyok elpártoljanak az olcsó hazai terméktől és a drága külföldit válasszák. Nem növeli a kozmetikai- és háztartási vegyi árut gyártó cégek hírnevét az a jelenség sem, hogy az általuk reklámcélból biztosított árengedmények még véletlenül sem jutnak el a fogyasztóhoz. Általánosan ismert jelenség: a drogériákban, illetve az ABC-áruházak polcain egymás mellett áll két azonos márkájú fogkrém. A kisebbikre az van ráírva, hogy tartalma: 75 ml, míg a nagyobbikra: 75 + 25 ml. Ez utóbbinak a nyakán hatalmas betűkkel ott díszeleg az is, hogy: „+ 25 ml Ajándék”. Ebből minden olvasni és számolni tudó ember számára egyértelműen következik, hogy a két tubus árának meg kellene egyeznie, hiszen a különbség ajándék. Ennek ellenére a nagyobbik tubus 25 %kal drágább. Aki a szélhámosságok és csalások lépten-nyomon megnyilvánuló áradatától még nem fásult el annyira, hogy ezt is elintézze egy kézlegyintéssel, az a boltvezetőtől megtudhatja, hogy nem ők „nyelik le” a különbséget. A nagyobb tömegű áru hozzájuk már drágábban érkezik. Akkor ki teszi zsebre az országos viszonylatban több száz millió forintnyi árengedményt, a nagykereskedelem? Árengedmények terén a kiskereskedelem sem tekinthető a tisztesség mintaképének. Szinte mindennapos eset, hogy az árucédulákon feltüntetett árengedményt „elfelejtik” betáplálni a számítógépbe. Így csak otthon, a számla átnézése során derül ki, hogy a leértékelt termékért a régi árat fizettük. Kevesen veszik maguknak a fáradságot, hogy visszamenjenek reklamálni. Ha meg is teszik, csak hosszas veszekedések, és becsmérlő megjegyzések árán juthatnak hozzá az árkülönbözethez. A kereskedelem arcpirító üzelmeinek egész világon tapasztalható megnyilvánulása, a diszkontáruház rendszer. Az évek óta belénk sulykolt reklámokból tudjuk, hogy ez az olasz eredetű kifejezés raktáráruházat jelöl. Azt is tudjuk, hogy ezekben a települések határában létesített hatalmas áruházakban „nagykereskedelmi” áron vásárolhatunk. Az árengedményt az teszi lehetővé, hogy az olcsó telken, olcsó építési technológiával felhúzott épületeknek jóval alacsonyabb a létesítési és üzemeltetési költsége, mint a belvárosi üzleteké. Itt az áru a nagykereskedelmi raktárakhoz hasonlóan hatalmas polcokon, óriási tömegben összezsúfolva található, és csupán néhány alkalmazott felügyeli az egész áruházat. Ilyen körülmények között valóban nem jelent áldozatot lemondani a kiskereskedelmi árrésről, ami nálunk átlag 30 %. 44

Ezzel szemben mi a valós helyzet? Bárki tapasztalhatja, aki betér ezekbe a nehezen megközelíthető önkiszolgáló hodályokba, hogy a tulajdonosaik meglehetősen felemás módon értelmezik a „diszkont” jelzőt. Az áru valóban nincs úgy adjusztálva, ahogy azt a kiskereskedelemben megszoktuk, és több száz méteres körzetben egyetlen eladót sem találunk, akitől felvilágosítást kaphatnánk. Ennek ellenére az árak semmivel vagy csak alig valamivel alacsonyabbak, mint a belterületi szaküzletekben, illetve ABC-áruházakban. A hipermarketekkel együtt nőtt a bevásárlókocsik mérete is. Kézben tartható bevásárlókosarat már sehol sem lehet találni. Az óriási méretű kocsik egyeseket nyakló nélküli vásárlásra, másokat pironkodásra késztetnek. Az asztalnyi méretű kocsikba csaknem a bolt teljes áruválasztéka belefér, így a helyhiány nem akadálya szerzési vágyaink kiélésének. Hogy valójában mennyi áru fér el egy ilyen kocsiban, az csak a pénztárnál, a számla kézhezvételekor derül ki, de ekkor már késő. A túlköltekezés veszélye azoknál is fennáll, akik csupán egy-két árucikket akartak vásárolni. Miután szégyellik a többi vásárló előtt, hogy csak egy fogkrém árválkodik a kocsi alján, hát tesznek mellé még néhány dolgot. Nem mindenki tudja, hogy a szupermarketekben és a diszkontáruházakban az olcsó s jó minőségű áru mindig a legalsó polcokon található. Szemmagasságban, vagy karnyújtásnyira többnyire a nehezen eladható (rossz minőségű, illetve méregdrága) árucikket rakják. Az is gyakran előfordul, hogy a gyártók úgynevezett polcpénzt (megvesztegetési pénzt) fizetnek a kereskedőknek azért, hogy a nem éppen kelendő termékeiket a vásárlók orra elé rakják. Arról is gondoskodnak, hogy ezek a termékek ne kerüljék el a figyelmünket. Ez oly módon történik, hogy a napi fogyasztásra szolgáló cikkeket (pl. a tejet, a kenyeret) az áruház legvégére helyezik. Amíg a vevő odaér, vásárlásra csábító portékák tömkelege mellett kell elhaladnia. Jól ismert trükk még, hogy a pénztár elé alacsony pultokat helyeznek, tele cukorkákkal, apró csokoládéval és rágógumival a gyerekkel vásárlók „bosszantására”. A gyerek ugyanis nem tud ellenállni a csábításnak, és sorban állás közben telepakolja szülei kosarát mindenféle nyalánksággal. Ilyenkor a szülő két dolgot tehet. A következetes nevelési elveket vallók visszarakják az összegyűjtött holmikat a polcokra, és elviselik gyermekük hisztis dühkitörését. A körülötte állók rosszalló pillantásaitól tartók megadóan tűrik csemetéjük „vásárlását”, és az elvárásoknak megfelelően kifizetik a nem kívánt árucikkeket is. Miután mind több ember ismeri fel a diszkont áruházak nem éppen korrekt üzletpolitikáját, és térnek vissza a szomszédos kis boltokba, más módon kísérlik meg nyereségük fenntartását. Legújabb módszerük az árak „hintáztatása”. Nagy felhajtással beharangozzák a leggyakrabban vásárolt árucikkek engedményes értékesítését. Ezt az árat addig tartják, amíg a vásárlók száma emelkedik. Ekkor hirtelen megnövelik legalább 20 %-kal. Mivel az emberek többsége meglehetősen figyelmetlen, az árcédula ellenőrzése nélkül, automatikusan leemelik a megszokott terméket a polcról. Csak akkor veszik észre a jelentős áremelést, amikor megjelenik a pénztárgép kijelzőjén. Ekkor azonban már semmit sem lehet tenni, ki kell fizetni a magasabb árat. A vonalkód-leolvasó automatákat ugyanis számítógép vezérli, utólagos manuális beavatkozásra nincs lehetőség. Sok vevőnek azonban fel sem tűnik egy-egy árucikk árának a felemelése. Ennek nemegyszer az az oka, hogy az árcédulát úgy írják át, hogy az első és az utolsó számjegy megegyezzen. Ha a raktári nyilvántartás szerint csökken a szóban forgó termék forgalma, visszaállítják a korábbi árat, majd pár hét múlva kezdődik az egész játék elölről. Mellesleg jellemző világunk romlottságára, hogy ezeket az aljas módszereket napjainkban tudományos rangra emelték, és marketingstratégiának nevezve egyetemeken oktatják. A profithajszában az ipar sem marad el a kereskedelem mögött. Az élelmiszertermelés terén tapasztalható visszásságokról az „Egészségkímélő ételek ínyenceknek” című műben részletesen tájékozódhatunk. A nyereség növelésének létezik egy régóta alkalmazott, kártékonyabb módja is: a kismennyiségi felár. Ezzel próbálják a gyárak rákényszeríteni a vásárlókat arra, 45

hogy minél többet vegyenek a termékeikből, a felesleget pedig dobják ki. Pl. vegyipari cikkeknél 300 %-os felár is előfordul a boltokban kapható legkisebb és legnagyobb kiszerelésű termék ára között, holott a sok kis doboz előállítási költsége max. 10 %-kal több a nagy dobozénál. Mivel a vársárlók ösztönszerűen törekszenek a minél olcsóbb, minél gazdaságosabb vásárlásra, a legtöbben szükségleteiket meghaladó mennyiséget vesznek ezekből a termékekből. Az iparvállalatoknak ez a pazarlásra ösztönző kereskedelempolitikája azonban nem várt következményekkel is jár. A festékek ragasztók és egyéb vegyipari termékek indokoltnál nagyobb mennyiségű előállítása és forgalomba hozatala a Föld nyersanyagkészleteinek gyors kimerülését, a környezet fokozott pusztulását eredményezi. A felesleget ugyanis sokan kidobják, de ha megtartják, akkor is ez lesz a sorsa, mivel idővel kiszárad, tönkremegy. A folttisztító benzin és egyéb hígítók esetén a kényszertárolás életeket is veszélyeztet. Miután 1 liternél kevesebbet ma már nem árulnak ezekből a robbanásveszélyes vegyszerekből, a maradékot az emberek kénytelenek a lakásukban tárolni. Sokan nem gyanítják, hogy ezáltal egy időzített bombán „ülnek”. Ha netalántán tűz ütne ki a lakásban ezeknek a vegyszeres üvegeknek a felrobbanása következtében lehetetlenné válik az oltás. A ház porig ég, a tűzben rekedtek pedig a lángtenger áldozatává válnak. Az ipar lepusztulása után egyre fenyegetőbb a veszélye a mezőgazdaság tönkremenetelének is. A középkorban Magyarország volt Európa éléskamrája. Ezt a szerepünket hosszú évszázadokon át megtartottuk, és még az elmúlt rendszerben is a világ legfejlettebb agrikultúrájú országai között tartottak nyilván bennünket. A magyar mezőgazdaság azonban a rendszerváltás után rohamos hanyatlásnak indult, amelynek csak részben oka az infláció által egyre tágabbra nyíló agrárolló. Mezőgazdaságunk működőképességére nézve sokkal nagyobb veszélyt jelent a jelenleg folyó reprivatizáció, a jól működő nagyüzemek szétverése. A II. világháború befejeződése, a feudális rend végleges megdöntése után nálunk is megindult a földosztás, az uradalmi birtokok „nadrágszíj” parcellákra hasítása. A parasztokban ugyanis a több mint ezer éves jobbágysors után olyan elementáris erővel tört fel a saját földhöz való jutás vágya, hogy ezt a folyamatot nem lehetett megakadályozni. A néhány évvel később hatalomra került kommunista párt azonban felismerte, hogy korszerű mezőgazdaságot nem lehet létrehozni kezdetleges módon művelt apró parcellákon, ezért meghirdette a kollektivizálást. Az egyéni gazdálkodók termelőszövetkezetekbe kényszerítése természetesen óriási ellenállást váltott ki a vidéki lakosságban. A program végrehajtása során egyik napról a másikra családok tízezrei mentek tönkre, és több ezerre tehető azoknak a száma is, akiket megfélemlítés vagy „jobb belátásra térítés” céljából elhurcoltak, meggyilkoltak, illetve a kíméletlen agitációs propaganda következtében önkezükkel vetettek véget az életüknek. Ezen a téren azonban az idő a kommunistákat igazolta, mert Magyarország visszanyerte korábbi helyét a világ vezető mezőgazdasági országai között, és ennek tudható be az is, hogy a volt szocialista blokkban nálunk viszonylag elviselhető életszínvonal alakult ki. Történelmi tény, hogy ezt a kényszerű váltást csak egy olyan könyörtelen diktatórikus apparátus tudta végrehajtani, mint a kommunista párt, amely nem riadt vissza semmilyen erőszakos cselekménytől. A nagyüzemi gazdálkodás egyébként olyan jól működött, hogy ez lett az ország legjövedelmezőbb termelési ágazata. Amíg a nyugati országokban a kormányok mintegy 50 %-os állami dotációt juttattak az egyéni gazdálkodóknak a megtermelt javak után, addig a magyar mezőgazdaság évente 100 milliárd forint adót és egyéb illetéket fizetett be az államkasszába. Ez az összeg jóval több, mint amit az ipari üzemeink produkáltak, ezért elmondható, hogy évtizedeken át a mezőgazdaság tartotta el az országot. A politikai helyzetkép tehát tovább bonyolódik. A volt kommunista pártnak számos hibát fel lehet róni, de a mezőgazdasági nagyüzemek létrehozása, és az agráripar életképessé tétele vitathatatlanul az ő érdemük, habár a kivitelezés módja nem éppen humánus módszerekkel történt. 46

A rendszerváltás után természetesen felszínre kerültek a régi elfojtott indulatok, és a jogosnak vélt sérelmek orvoslására a mezőgazdaságban is megindult a reprivatizálás. Ez önmagában nem jelentene veszélyt, mert a tulajdonviszonyok nem meghatározóak egy-egy gazdasági szektor jövedelmezőségében. Mint tudjuk, a föld Amerikában is magánkézben van, de nem egy-két hektáros parcellák, hanem hatalmas farmok formájában, ahol a művelést néhány ember végzi hatékony gépek tucatjaival. Nálunk is előnyösebb lenne, ha a mezőgazdaságban tevékenykedők saját tulajdonukban levő földeken gazdálkodhatnának, hiszen az emberek ma még jobban szeretnek a magukéban dolgozni, mint a máséban. Ez tulajdonképpen meg is valósult, de nem éppen szerencsés módon. Magyarországon az 1300 jól működő termelőszövetkezet és állami gazdaság földjeit 2,5 millió kisbirtokos között osztották szét. Az új tulajdonosok jelentős részének a parcellája a fél hektárt sem éri el. Ezeket a földterületeket még gazdaságtalanul sem lehet megművelni, mert a több ezer hektáros táblákat olyan keskeny csíkokra hasították, hogy jóformán végigsétálni sem lehet rajtuk, nemhogy géppel rámenni. Elvileg megoldható lenne ez a probléma, ha a felparcellázott területet továbbra is egyben művelnék meg, de minden birtokos mást akar termelni a saját földjén. Ebből az elhibázott intézkedésből csak egy kiút van, a tehetősebb gazdák vásárolják fel a szomszédok parcelláit. A magyar paraszt azonban az előző rendszer kizsigerelő gazdaságpolitikája következtében ugyanúgy nincstelenné vált, mint az ipari munkásság, így nem rendelkezik kellő mennyiségű tőkével, hogy a rentábilis műveléshez korszerű gépeket, és elegendő mennyiségű földet vásároljon. A bankhitel sem jöhet számításba, mivel a jelenlegi 42 %-os kamat mellett felelőtlenség lenne kölcsönt felvenni. Még ha vállalkozna is valaki erre az őrültségre, akkor sem kaphatna hitelt, mert a bankok nem fogadják el jelzálogként a meglevő birtokot. A magyar földnek ugyanis nincs értéke. A szabadpiaci ára a németországi ár egytizedét sem éri el. Ennélfogva az újdonsült egyéni gazdák elkerülhetetlenül drágábban fognak termelni, mint a korábbi nagyüzemek. A rohamos léptékben elszegényedő lakosság viszont képtelen lesz ezeket az árakat megfizetni, így sorra mennek tönkre a reprivatizált nagyüzemek feldarabolt parcelláin tevékenykedő parasztgazdaságok, és a föld megműveletlen marad. Tovább rontja majd a helyzetet a magas benzinárak és az óriási adóterhek miatti horribilis szállítási költség, ami akkora összeget tesz ki, hogy a már meglevő termést sem lesz érdemes betakarítani, és piacra vinni. A jelek szerint az összeomlás már megkezdődött. Erre utal az a hivatalos tájékoztatás, mely szerint a rendszerváltás óta a magyar mezőgazdaság teljesítőképessége 40 %-al csökkent. A csődbe jutó mezőgazdaság azonban már nem csak a munkanélküliek számát fogja növelni, hanem könnyen vezethet éhínséghez is, mert a korábban tönkrement ipar nem tudja azt a jövedelemtöbbletet előállítani, amelyből a veszteséges államháztartás képes lenne az ország lakosságát import élelmiszerekkel ellátni. Ezt a veszélyt a gazdasági szakemberek is kezdik felismerni, de úgy tűnik, hogy a jelenlegi demokratikus kormányok ezen a téren tovább folytatják elődeik meglehetősen képmutató politikáját. Abban bíznak, hogy a parasztemberekbe ősidők óta beidegződött kényszer - mely szerint, ha itt a tavasz, akkor szántani és vetni kell, bármi történjen is a terméssel - majd átsegíti az agrárágazatot a nehézségeken. Ez az ösztön, a vidéki emberek természet adta felelőssége azonban csak addig segít, amíg van mit és van mivel elvetni. Ha az egyéni gazdálkodók annyira elszegényednek, hogy a vetőmagot is kénytelenek felélni, akkor már hiába a becsület, „a nincset nem lehet elvetni, még kevésbé learatni”. Közbevetőleg megjegyezve a föld reprivatizációjának van egy igen kellemetlen járulékos következménye is, az allergiás megbetegedések rohamos növekedése. Ma Magyarországon a lakosság 28 %-a szenved valamilyen allergiában. A megalázó tünetek milliók életét keserítik

47

meg, és széles néptömegeket tesznek hetekre, sőt hónapokra munkaképtelenné. Az orrspray, a szemcseppek, a gyulladásgátló készítmények, az injekció pedig ártalmas. Ezek a mellékvesekéreg-hormon készítmények ugyanis idővel a szteroidokhoz hasonlóan megtámadják a májat, vesét és az egész szervezetet. Ennek ellenére parlagfűvirágzás idején évi 300 millió forintot költenek nálunk az allergiások ezekre a gyógyszerekre, az államnak pedig évi 6 milliárd forintjába kerül a súlyosabb esetek kórházi kezelési költsége, és a kieső munkanapok miatti veszteség. A legtöbb problémát okozó allergén anyag a virágpor, és közülük is legagresszívabb a parlagfű pollenje. Életképességére jellemző, hogy amíg más növények magja 1-2 évig csíraképes, addig a rendkívül igénytelen és gyorsan szaporodó parlagfűé 10-15 év múlva is képes kihajtani. Apró kis pollenjei tízmilliószámra repülnek szét a széllel, és egy-egy növény 20 kilométeres körzetben képes a levegőt szennyezni. Egyetlen növény évente 8 milliárd pollent termel, melyek a kipufogógázok molekuláira tapadva mindenhová eljutnak, még a magas hegyekbe is. Veszélyességüket növeli, hogy kis méretük következtében a légutak legmélyére is lejutnak, így néhány órányi szabadban tartózkodás napokig tartó betegséget okoz. A nyugat-európai országokban már évekkel ezelőtt kiirtották ezt a veszedelmes növényt, nálunk azonban egyre jobban terjed. Az 5 millió hektárnyi privatizált földterület tulajdonosainak jelentős része ugyanis nem műveli a birtokát, így szabadon burjánzik rajta a gyom. Vannak vidékek, ahol a parlagfű már összefüggő mezőket alkot, társadalmi méretű problémává növelve az allergiás megbetegedések következményeit. A kellemetlen tüneteken túlmenően az allergia komoly betegséget is kiválthat. Tudományos vizsgálatok szerint az allergiások 30 %-a idővel asztmássá válik. Bennünket fokozottan veszélyeztet ez a helyzet, mivel nemzetközi felmérések szerint Európa parlagfűvel leginkább fertőzött területe Magyarország. Ennek ellenére a mai napig sem születtek hatékony intézkedések a kipusztítására. Nehezíti az irtást, hogy a parlagfüvet nem elég lekaszálni. Tövestől ki kell húzni, különben a gyökere jövőre újra kihajt. A kaszálás hosszú távon azért sem vezet eredményre, mert ez a rendkívül alattomos gyom „tanul” a dologból. A második kaszálás után már pár centis magasság után virágot hoz, ahol a gépi kasza nem éri el. A irtás halogatása oda vezetett, hogy ma már az ország parlagfű-mentesítése 17 milliárd forintba kerülne. Az Egyesült Államokban, ha egy köbméter levegőben 300 pollent mérnek, riadót fújnak. Nálunk 2001-ben 16 ezer pollent mértek a levegőben. Jelenleg mi vagyunk Európa fertőző góca, parlagfűvel leginkább szennyezett országa. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az ezer lakosra eső asztmások száma néhány év alatt 65-ről 165-re nőtt. A legújabb vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a virágporallergia nem a levegőben levő pollenekre, hanem a levegőszennyezésre vezethető vissza. A kutatók gyanúját az keltette fel, hogy virágpor korábban is volt a levegőben, mégsem volt ennyi allergiás. Kísérletképpen felvittek egy csapatnyi gyereket 1500 méter fölé, a hegyekbe, ahová már nem ér fel a szmog. Előtte körbeültették a tábort parlagfűvel. Ennek ellenére nem akadt köztük egy allergiás sem. Utána levitték őket egy nagyvárosba, melynek a környékén szintén virágzott a parlagfű. Néhány nap múlva a belvárosban tartózkodó gyerekek szinte mindegyikén kitört a virágporallergia. A további kutatások kiderítették azt is, hogy ez a reakció mire vezethető vissza. A vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy a gépjárművek által termelt kipufogógázok a felületükön nem csak megkötik, hanem erősen aktivizálják is az allergiát kiváltó anyagokat. Ezáltal megsokszorozzák a hatásukat. Emiatt újabban olyan anyagok is allergiát váltanak ki, amelyek egyébként teljesen ártalmatlanok. Japánban korábban ismeretlen volt a cédrusporallergia. A cédrus virágpora önmagában sosem okozott semmi bajt. A növekvő mennyiségű kipufogógázzal keveredve azonban már a lakosság 9,4 %-ánál allergiás panaszokat vált ki. Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy a legújabb megfigyelések szerint ma már a lovak is szénanáthában szenvednek. 48

Az allergia legfőbb kiváltó oka, tehát a környezetszennyezés, amit tovább fokoz az általa kiváltott immunrendszer-leromlás. Ennek tudható be, hogy körülöttünk egyre több ártalmatlan anyag válik allergénné. A virágpor pl. száz évvel ezelőtt még szinte senkinek nem okozott problémát. A legnagyobb baj azonban az, hogy a leromlott immunrendszer téves reakciója beépül a genetikai programunkba, ami azt jelenti, hogy az allergia örökölhető. Ennek törvényszerű következménye lesz, hogy néhány évtized múlva az egész emberiség allergiássá válik. Ezt bizonyítja a tejallergia rohamos terjedése. Mind többen vannak, akik legfőbb kalciumforrásunkat, a tehéntejet nem fogyaszthatják, mert szervezetükből hiányzik a laktáz nevű enzim, ami segíti lebontani a tej cukortartalmát, a laktózt. Olaszországban, Görögországban és Törökországban az emberek 40-70 %-a szenved már ebben a betegségben. Thaiföldön a lakosság 97 %-a tejallergiás. Az anyagiakat illetően ennél is nagyobb károk várhatók a megműveletlen területeken elszaporodott rágcsálók miatt. Az alföldi megyékben már 50-re teszik a pockok számát száz négyzetméterenként. Békés megyében óriási károkat okoz a gazdáknak a hörcsöginvázió is. A 2,5 milliósra becsült populáció évről évre szaporodik. Kiirtásuk milliárdokba kerülne, amit nincs aki vállaljon. Tavaly már 100 ezer tonna gabonát pusztítottak el, 2 milliárd forint értékben. Könnyen lehet, hogy a jövő évi búzatermést teljes egészében a mezei rágcsálók fogják betakarítani. Visszatérve az agrárágazat csődhelyzetéhez a mezőgazdaság privatizálása, az agrárüzemek magántulajdonosi alapon való újraszervezése kívánatos lenne ugyan, de úgy tűnik, hogy ezen a téren káros volt a sietség. Egy jól átgondolt gazdaságpolitika keretén belül előbb az ipart kellett volna talpra állítani, és csak utána (megfelelő anyagi háttér, nagyarányú állami kölcsönök biztosítása mellett) lett volna szabad a mezőgazdaság privatizálását megindítani. Ennek hiányában a vidéki lakosság nem tudott mit kezdeni a privatizálás során visszakapott földjével, ezért potom áron eladták a tőkeerős osztrák gazdáknak. Statisztikai kimutatások szerint az ország nyugati megyéiben több mint százezer hektár termőterület van külföldi tulajdonban. Amikor az ország kiárusítása botrányos méretűvé dagadt, a kormány oly módon próbálta visszafordítani a folyamatot, hogy szerződésszegésre biztatta a földjeiket eladó magyar gazdákat. Ekkor már előkerült az állami szubvenció, és a kedvező kamatú bankhitel lehetősége, de ez már nem sokat segített. A kialakult állapot tehát egy újabb buktató, amelyre tekintettel kell lennünk ebben a kusza politikai helyzetben a fennmaradásunk érdekében. Mindezek összegzéseként elmondható, hogy a kollektív fejlődés semmivel sem könnyebb, mint az egyéni, a nagyobb közösségeknek ugyanúgy át kell jutniuk a maguk által teremtett helyzet akadályain, mint ahogy az egyén sem kerülheti el tetteinek következményeit. Újra szembe kell tehát néznünk sorsfordító problémáinkkal, mint már annyiszor a történelmünk során. A rendszerváltás kezdeti eufóriáján túljutva rá kellett döbbennünk arra, hogy a kommunizmus megszűnésével nem jár együtt a kapitalista jólét. Nyugatról ide is előbb érkeztek meg a kapitalizmus hordalékai, mint a tőke és a polgári jólét értékei. Az illúzióvesztés tovább tetézte amúgy sem csekély bajainkat. Még fel sem tudtuk dolgozni azt a traumát, amelyet a korábbi nemzeti tragédiák - két világháború elvesztése, az ország területének megcsonkítása, a főváros rommá lövése, lányaink, asszonyaink megerőszakolása, a szabadrablások, a szovjet megszállás, a kommunista diktatúra, az ’56-os forradalom elbukása, az internálások, az erőszakos téeszesítés, a kuláklistázás, a rekvirálás, a kitelepítések, a szólásszabadság hiánya és a külvilágtól való elzártság - okoztak, máris újabb problémák szakadtak ránk. A sorozatos sorscsapások tönkretették a korábban jól bevált életvezetési normákat, kulturális hagyományokat, melynek hatására az emberek elbizonytalanodtak és elszigetelődtek. Úgy érezzük, veszítettünk, ezért fokozódik a kiábrándultság, a befelé fordulás, az elidegenedés. 49

Ennek törvényszerű következménye, hogy nem használjuk ki újdonsült demokráciánk előnyeit sem. A szólásszabadság szellemi pezsgést kellene eredményezzen, a különböző vélemények megmérettetése helyett azonban eluralkodott a gyűlölet. A magasröptű, értelmes viták és szellemi pengeváltások helyét átvette az „anyázás”, az alpári stílusban való vagdalkozás. A sok csalódott embernek ugyanis szembe kell néznie a keserű valósággal, hogy vágyai most sem valósultak meg, és ez agressziót szül. A frusztrált, gyűlölködő ember úgy próbál ebben az áttekinthetetlen, zűrzavaros világban magyarázatot találni a gondjaira, hogy igyekszik feketére-fehérre egyszerűsíteni a dolgokat. Ebből születik azután az elfogultság, a címkézés, az általánosítás, vagyis mindaz, ami a jelenlegi politikai légkört jellemzi. Ha egy társadalom nem nyitott, nem kommunikatív, ahol nincs igazi gondolatcsere, ott veszélybe kerül az értékteremtés, sőt a már meglevő értékek megtartása is. Ahol nincs olyan érték, amit a társadalom tagjai magukénak éreznének, és ami kihozza az egyénből a legjobbat, és nincs menekülési lehetőség sem, ott kialakul a kollektív neurózis. A maga által teremtett világ torzulásaira, értelmetlenségére, veszélyeire reagálva az ember egyre inkább cselekvésképtelenné válik, pótcselekvésbe kezd, hibás választ ad mind az egyénnek, mind az egész világnak. A kollektív depressziót kollektív konzummámorral próbálja ellensúlyozni. A fogyasztói társadalom azonban nem csak a föld, hanem önmaga tartalékait is fogyasztja, előidézve ezzel saját pusztulását. Világos tanácsokkal, követhető példákkal, tudással, szakértelemmel, felelősséggel mindez elkerülhető lenne. Egy olyan országban azonban ahol semmibe veszik az előre mutató tanácsokat, nem hagyják érvényesülni a szakértelmet, ahol senki sem felelős semmiért, ott az ember elveszti tájékozódását, biztonságérzetét. Ahol a tegnapi terrorista ma elismert politikus; ahol csak az gazdagodhat, boldogulhat, aki lop, csal, rabol; ott eltorzul a polgár ítélőképessége, és kizárólag a saját túlélésére koncentrál. Az évezredes erkölcsi értékeket kifordító világban megteremti a fekete-fehér, a merev igen-nem válaszokat. Nem mérlegel, nem differenciál, hanem ingerülten vagdalkozik. Neurotikussá válik, és másokat is azzá tesz. Helyzetünket súlyosbítja, hogy nem ismerjük önmagunk erejét és gyengeségeinket, ezért hajlamosak vagyunk az önsajnálatra, helyzetünk hisztérikus megítélésére, ami képtelenné tesz bennünket az összefogásra, az együttműködésre. Ráadásul az emberek hajszoltak, elgyötörtek, fizikailag és lelkileg egyaránt túlterheltek, így már „vastartalékaikat” élik fel. Ezek után nem csoda, hogy felerősödik társadalmunk önpusztító hajlama, ami többek között abban is megnyilvánul, hogy alig van már olyan negatív statisztika a világon, amelynek ne mi lennénk az élén. Ebből a helyzetből nem könnyű kilábalni, mert ahol hiányzik az önismeret, az önbecsülés és a minőségi munka tisztelete, ott a bajok csak tovább sűrűsödnek. Egyre többen érzik úgy, hogy teljes sebességgel zuhanunk a szakadékba, és nincs aki ezt a folyamatot megállítsa. Botcsinálta politikusaink infantilis módon zajló kicsinyes vitákkal, és álproblémák megoldásával vannak elfoglalva. Ripacskodó, szűklátókörű magatartásukkal elérték, hogy a parlamenti közvetítések során az egész ország a tévé előtt fetreng a röhögéstől, mivel a kormány és az ellenzék komoly konkurenciát támaszt a kabarénak. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy sehonnan sem érkezik segítség. Ennek a bolhacirkusznak a láttán minden jóérzésű embernek elmegy a kedve a politikától. Az ország igazán tehetséges szakemberei félreállnak, mert még a gondolattól is hányingert kapnak, hogy ilyen társaságba keveredjenek. Ebben a helyzetben szinte természetes, hogy sorra születnek a rossz törvények, az elhibázott rendeletek. Ez a tendencia már annyira törvényszerűvé vált, hogy a hatalom jelenlegi birtokosainak nem adható más tanács, mint: Döntsenek a képességeiknek megfelelően, és a határozat megszületése után tegyék mindennek az ellenkezőjét. Így majd jobbra fordul az ország sorsa. A korrupciós ügyekhez való hozzáállásuk sem javítja politikusaink megítélését. A sorozatos megvesztegetések, a milliárdos csalások az esetek túlnyomó részében felderítetlenek 50

maradnak, és ez azt a képzetet kelti az egyszerű emberekben, hogy a politika és a gazdaság egymásba fonódása már a legfelső politikai vezetést is kompromittálta. A helyzet leegyszerűsítésére törekvő kisember elkeseredésében már nem tesz különbséget a törvényesség becsületes őrei, és a sok lepénzelt csirkefogó között. Egyre nyomasztóbb megélhetési gondjait érzékelve nem egyszer jutnak eszébe drasztikus megoldások, de még a legbéketűrőbb emberekből is kikívánkoznak efféle megjegyzések: „Ne lopjatok annyit, és akkor a népnek is jut!” A legtöbben azonban már csak a humor segítségével képesek úrrá lenni az indulataikon, melynek következtében a rendszerváltás után bealkonyult politikai viccgyártás ismét szárnyakat kapott. Egy ismert humoristánk pl. így foglalta össze jelenlegi bajaink okát: „Feleditek fiúk, hogy sámliról nem lehet kimagaslani. Tudás, tehetség, tapasztalat tornyozódása kellene alátok, de nem látni a talapzatot, ahonnan lenézhetnétek.”

* Sajnos a „minden mindennel összefügg” elv alapján az előzőekben felsorolt káros hatások csak a főbb következményei az életösztön elsatnyulásának és a dilettáns gazdaságirányításnak; az állampolgároknak még perifériális gondokkal is szembe kell nézniük. Ezeknek a gondoknak a közös forrása az, hogy a sokkszerű változások hatására az eddig megszokott életmód már nem követhető, a korábbi, fogódzókkal teli életutak már nem járhatók. Az új út keresése viszont időbe telik, és átmeneti zűrzavarral jár. Ezt használják ki az önjelölt próféták és egyéb kétes elemek, akik fennen hirdetik magukról, hogy ebben az egyre könyörtelenebbé váló világban csak ők segíthetnek. Ilyenkor jelenik meg a karvalytőke is a gazdaságban, amelynek a legenyhébb megnyilvánulási formája, hogy az átlagfizetés kb. 10 %-áért folyóiratokban és az elektronikus médiában különböző csodaszereket kínálnak a kiutat kereső embereknek problémáik megoldására. A méregdrága elixírről és a reklámokban páratlan tulajdonságokkal felruházott eszközökről csak az átvétel után derül ki, hogy hatástalan kotyvalékról illetve ócska bóvliról van szó. Természetesen arról már nem is érdemes beszélni, hogy a megrendelőlapon feltüntetett visszafizetési garancia is humbug, mert ezek a hangzatos nevű cégek rendszerint csak postafiókkal képviseltetik magukat az országban, ahonnan az összegyűlt pénzt felmarkolva nyomtalanul odébbállnak. Jellemző ezeknek a cégeknek a gátlástalanságára, hogy a szélhámosság semmilyen formájától sem riadnak vissza. Ha ugyanis nem megy az üzlet, nyakukon marad a sok értéktelen, használhatatlan kacat, akkor elindítanak egy rafinált kényszervásárlási akciót. Ennek az emberek kapzsiságára, nyerészkedési vágyára építő manővernek az a lényege, hogy korábbi csalódott vevőiknek kiküldenek egy értesítést, amelyben ez áll: „Szívből gratulálunk! 21 ezer vásárlónk közül a komputerünk az Ön nevét húzta ki. Ön tehát 5 millió forintot nyert készpénzben vagy aranyban. Önnek azonban vásárlási kötelezettsége van! A nyereményre feljogosító csekk elküldésének előfeltétele, hogy legalább két árucikket megrendeljen tőlünk.” A meglepetés akkor éri a hiszékeny polgárt, amikor a megrendelt árut kifizette és átvette. A csomagba ugyanis csekk helyett egy újabb értesítést mellékelnek, amelyben ez áll: „Kedves Barátunk! Gratulálunk! Ön bejutott a második fordulóba! Ahhoz, hogy hozzájusson a nyereményhez, újabb két árut kell vásárolnia, különben elveszti jogosultságát.” Innentől kezdve csak idő és pénz kérdése, hogy a rászedett áldozatok mikor, hányadik forduló után unják meg ezt a játékot, és mikor veszítik el a „nyereményre” való „jogosultságukat”. Nem segít az sem, ha a kárvallott bírósághoz fordul, hogy így szerezze meg a beígért nyereményt, mivel az értesítés hátlapján biztosan található egy olvashatatlanul apró betűs megjegyzés, amely arra utal, hogy fokozott érdeklődés esetén az akció többfordulós is lehet. Ennek hiányában a játékszabályzat megfogalmazásában van elrejtve egy-egy nyakatekert, normális észjárású emberek számára érthetetlen feltétel, amelyre hivatkozva a jogi útvesztőkben járatos csalók kimentik magukat a bíróság előtt, és áthárítják a perköltséget a 51

panasztevőre. A legáltalánosabb kibúvót azonban az a mondat teszi lehetővé, amely majd minden értesítésen nagybetűkkel ott áll: „Nyomdahiba esetén felelősséget nem vállalunk!” Ez a kitétel ugyanis igen alkalmas arra, hogy jogi felelősségre vonás esetén a cég szövegszerkesztési vagy nyomdahibára hivatkozzon, és sajnálkozásának kifejezésre juttatásával hárítsa el a felelősséget. Az erélyes hatósági fellépést hátráltatja az is, hogy nálunk a törvény nem rendelkezik kategorikusan erről a magatartásformáról. Ilyen esetekben nem egy jogász nyilatkozott már úgy, hogy: „Aki nem elég körültekintő, az fizessen”. Vagyis, aki balek, az megérdemli, hogy rászedjék. Az átejtések tárháza pedig kimeríthetetlen, mivel az emberi fantázia szárnyakat kap, ha rossz célok szolgálatáról van szó. A fenti akció csak egy kezdetleges módja a pénz kicsalogatásának, a dörzsöltebb kalandorok ennél sokkal agyafúrtabb módszereket alkalmaznak. Ezek egyike, hogy a csomagban egy kitöltött telitalálatos lottószelvény van, azzal a megjegyzéssel, hogy a beváltás feltétele az áruvásárlás. Sokan „nyertek” így autót is. A címzetthez azonban csak a slusszkulcs érkezik meg, a kocsit csak a sokfordulós vásárlás után kaphatja meg a „nyertes”. Nem egy hölgy „nyert” már ily módon „fantázia ékszereket”. Kíváncsiságuk ára az volt, hogy a csomag átvételekor ki kellett fizetniük 5000 Ft postázási költséget. Miután kinyitották az „ékszerdobozt”, rögtön világossá vált előttük, hogy a „fantázia” elnevezés inkább illik az ötlet kiagyalójára, mint a primitív módon megmunkált filléres bizsukra. Ha versenyt indítanának ebben a műfajban, akkor a pálmát minden bizonnyal az a vállalkozás vinné el, amely tényleg érvényes nyereményutalványokat sorsol ki. A merített papíron, domborműves betűkkel nyomott, névre szóló okmányok valóban világkörüli utazásra jogosítják fel a címzetteket, némi szépséghibával. A cég nagylelkűségét dicsérő tájékoztatóból ugyanis az derül ki, hogy a nyertesnek „csupán” a repülőjegyek árát, és bizonyos illetékeket kell befizetnie, az összes többi kiadást ők fedezik. Némi utánajárással azonban kiderül, hogy az „illetékek” összege magasabb, mint a szállodai költség, így jobban jár az illető, ha a saját kontójára indul el világkörüli útra. Jellemző ezeknek a kalandor szellemű vállalkozásoknak az üzletpolitikájára az a tájékoztatóban feltüntetett mondat is, mely szerint: „A sorsolással kapcsolatos reklamáló levelekre nem válaszolunk.” Amennyiben valaki kinyomozná a cég székhelyét és venné magának a fáradságot, hogy személyesen fejezze ki nemtetszését az eljárást illetően, azt a következő mondat próbálja jobb belátásra téríteni: „Aki a sorsolással kapcsolatban személyesen érdeklődik vagy reklamál, az automatikusan kizárja magát a játékból!” Ha valaki mindezek ellenére felkeresi ezeknek a maffiaszellemben irányított társaságoknak a központját, azt a kapuban álló fegyveres őr győzi meg arról, hogy ő itt csak szép lehet, de okos nem. Az elbizonytalanodott, talajt vesztett emberek csodavárására épít egy másik jelentős üzletág, amely különböző könyvek megvétele által ígér gyors meggazdagodást, vagy sorsunkat jobbra fordító horoszkópokat ajánl. Ennek a nyomtatásban megtestesülő szolgáltatásnak az ára ugyanannyi, mint a fogyasztó, fiatalító és egyéb árucikkek formájában terjesztett silányságoknak, vagyis a havi átlagbér 10 %-a. A hiszékenység kultúrára szakosodott vámszedői ugyancsak ügyelnek arra, hogy az átvétel és a vételár kifizetése előtt ne lehessen megállapítani, hogy mi van a csomagban. Így kizárólag a felbontás után derül ki, hogy a látszatra tekintélyes méretű könyv csak kívülről tűnik nagynak, belsejét tekintve egy néhány lapos brosúrával van dolgunk. Ezt a tartalmát illetően semmi újat nem nyújtó pároldalnyi anyagot azonban rendkívül rafinált nyomdatechnikával állították elő, és ennek tudható be a viszonylag vaskos külső. Már magának a könyvnek az ajánlása is a szemfényvesztés magasiskolájának tekinthető, de a szélhámosság csak ebben a kézzel fogható produktumban teljesedik ki. A kívülről tetszetős borító fellapozása után ugyanis rögtön szembeötlik, hogy ebben a „speciális” műben csak minden második oldalon van szöveg, ami kapásból meg52

duplázza a könyv lapjainak számát. A vastag papírra nyomtatott oldalak szerkesztése azonban még ennél is nagyobb „bravúrral” történt. Az óriás betűkkel írott szöveget féloldalanként még hatalmasabb betűkkel szedett alcímek és kiemelések szakítják meg, hogy minél szellősebb legyen a szövegmező. Ehhez járul még a körös-körül legalább 4 cm széles margó. Mindezek összességében ismét megduplázzák az oldalszámot. A horoszkópok és a különféle jóslatok terén sem jobb a helyzet. Az „egyénre szabott” horoszkópnál csak az elolvasás után derül ki, hogy nem más, mint egy számítógéppel szerkesztett klisé-összeállítás. A reklám céljára felhasznált asztrológus - feltehetően nem kis pénzért - a vállalkozás rendelkezésére bocsátotta a jó és rossz eseményeket leginkább befolyásoló két bolygónak, a Jupiternek és a Szaturnusznak adott évben megnyilvánuló főbb hatásait, amelyeket számítógépbe táplálnak. Ezt követően már semmi mást nem kell tenni, mint ezeket az adatokat összekombinálni a hirdetésre jelentkező balekok születési dátumából eredő naphoroszkóppal, és máris kész a „személyre szóló” jóslat. Ráadásul ebbe a fajta horoszkópba belekötni sem lehet, mivel a számítógép egyszerre kinyomtatja a várható jó és rossz hatásokat, és rábízza a megrendelőre, hogy válassza ki belőle a neki leginkább tetsző változatot. Így, akik vakon hisznek a misztikumokban, garantáltan nem fogják visszakérni a pénzüket, ugyanis ha az adott időszak lejártakor visszatekintenek az elmúlt hónapok eseményeire, biztosan történt velük valami jó vagy rossz dolog. A nyomaték kedvéért ezeket a horoszkópokat oly módon tálalják, mintha maga az asztrológus írta volna saját kezűleg. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, mert amit kaptunk, nem más, mint szövegszerkesztő géppel készített és lézerprinterrel kinyomtatott zsinórírás. További mézesmadzagként gyakran bevetik még az ingyenes talizmán ajándékozását is, amely legtöbbször egy találomra kiválasztott középkori mágikus könyvből kölcsönvett, és színes fénymásolóval sokszorosított papírfecni. Ha valódinak tűnő talizmánt kapunk, annak se örüljünk nagyon, mert csak egy alumíniumlemezből préselt, eloxált ócskaságról van szó, amelynek a hatása ezoterikus szempontból a nullával egyenlő. A címzettek zöme már fel sem viszi a lakásába ezeket a leveleket, hanem a postaládából kiszedve felbontatlanul beleszórják a kukába, ezért újabban vastag betűkkel rányomtatják a borítékra, hogy „HIVATALOS ÉRTESÍTÉS”. A szélhámosságnak ez a legújabb megnyilvánulása azt a veszélyt rejti magába, hogy ha az állampolgárok az ily módon jelölt árupropagáló leveleket is automatikusan kidobják, esetleg egy valódi hivatalos értesítés is a szemétbe kerül. Ezeket a fontoskodó firkálmányokat azért is nehéz kiválogatni a küldeményeinkből, mivel ezek az ördögi ravaszsággal irányított cégek kb. félévente megváltoztatják a nevüket. Így mire megszoknák az „ügyfelek” a megtévesztő cégjelzéseket, és a méltó helyre juttatnák a „szemétpostát”, kezdhetik elölről a vizsgálódást. Újabban ezeknek a leveleknek már nem csak a külsejét, hanem a belsejét is hamisítják. Olyan értesítést küldenek áldozataiknak, mintha már megrendelték volna az árut, és ezzel kimerítik az okirat-hamisítás tényét is. Sokan nem is gondolnak arra, hogy ezek a nagystílű kalandorok, elvetemült szélhámosok nem csupán anyagi kárt és egyéb bosszúságot okoznak. Társadalmi szinten az előbbieknél is nagyobb kár származik abból, hogy lejáratják a szavak hitelét. A silány, színvonaltalan termékek alaptalan dicsérete, vagy a gyakorlatilag hatástalan módszerek felmagasztalása után az emberek nem hisznek többé a sokat ígérő szavaknak, és csak legyintenek, ha pozitív kicsengésű hírt hallanak. Ez pedig nagy baj, mert ha valaki előáll egy olyan ötlettel, ami a jelenlegi vészterhes időkben a pusztulástól menthetné meg a világot, szinte biztos lehet benne, hogy a kutya sem fog rá hallgatni. Egy ilyen nagy horderejű felismerés előnyeinek reális ismertetése ugyanis még a legvisszafogottabb hangnemben megfogalmazva is dicshimnuszként hangzik, amit a szerencselovagok nem éppen áldásos tevékenysége következtében a legtöbben csak kézlegyintéssel fogadnak. A minden pozitív megnyilatkozást egy kalap alá vevő közgondolkodás végül is nem engedi a valódi értéket érvényre jutni, ami akár az 53

emberiség megsemmisülését is eredményezheti. Jó esetben a végveszély közeledtével rádöbbennek ugyan a hitükben megrendült emberek arra, hogy a kóklerek között volt egy igazmondó is, de akkor már késő a cselekvés, a rendelkezésre álló idő nem elegendő a megmeneküléshez. Vannak, akik csupán azért dőlnek be a csupa valótlanságot tartalmazó ajánlatoknak, mert nem tudnak ellenállni a mézesmázos stílusnak. Ez főleg a volt kommunista országokban élőkre vonatkozik. Ebben a régióban évtizedekig nem vették emberszámba a polgárokat, senki sem törődött velük, most meg egymás után kapják kézhez a díszes leveleket, amelyekben már a megszólítás is szédítő: „Kedves Uram! Mély megtiszteltetésnek vesszük, hogy exkluzív ajánlatunkat eljuttathatjuk Önnek.” Az árajánlatokban gyakran találhatók ilyen hízelgő mondatok is: „Ne hagyja ki ezt a lehetőséget. Megrendelésével azt bizonyítja, hogy Ön nem vásárol meg bármit és bárhol.” Ezeknek a túláradó udvariasságtól csöpögő leveleknek a küldői azonban nem csak a fogalmazás módjára fektetnek nagy hangsúlyt, hanem a kivitelre is gondosan ügyelnek. Meglepően fejlett pszichikai érzékük folytán tisztában vannak azzal, hogy sok fontoskodó vagy gyermeteg lelkű ember szinte elájul attól, ha a nevét meglátja kinyomtatva egy csicsás papírlapon, így érdemes a külalakkal is törődni. Az egyszerű emberek viselkedési ösztöneire alapozva gyakran előfordul az is, hogy a gyermeki énünket szólítják meg. Olyan rafinált módon fogalmazzák meg ajánlataikat, hogy a naiv, romlatlan lelkek képtelenek ellenállni ennek a tudatalatti manipulációnak, és a csapdát állítók elvárásainak megfelelően cselekszenek. Ennél is nagyobb mértékben fokozza a vásárlási kedvet korunk rákfenéje, a szeretethiány. Akit kisgyermekként elutasítottak, az rákényszerül arra, hogy egy életen át önmagát kényeztesse. Márkás cipőkkel, ruhákkal és különféle luxustermékekkel kedveskednek önmaguknak. Manapság azért lehet annyi mindent jól eladni, mert tele van a világ önmagukat vigasztaló, lelkileg sérült emberekkel. A helyzetet felismerve mind több vállalkozó lovagolja meg az emberek szeretetre való kiéhezettségét. Valódi érzelmekről azonban szó sincs. Az alakoskodás mintapéldája lehetne ez a reklámszlogen: „Mi szeretjük a vevőinket.” A valóság azonban az, hogy inkább a pénzüket szeretik, de ezt nem illik nyíltan bevallani. Ezzel az erkölcsi normákat nem ismerő, gátlástalan tevékenységgel kapcsolatban még egy nagyon fontos szempontra fel kell hívni a figyelmet. A karvalytőkére alapozott cégek szoros együttműködésben állnak egymással, ezért rendszeresen kicserélik a számítógépeikben tárolt név- és címjegyzékeket. Így, ha valamikor valamelyikőjüktől megrendelünk pl. egy „szuperórát” (amelyről mellesleg kiderül, hogy a sarki ajándékboltban negyedáron megvehettük volna), akkor a postacímünk tovább fog vándorolni az összes hasonló üzleti alapon álló céghez. Ettől kezdve el fognak árasztani bennünket a különböző helyekről érkező könyv-, horoszkóp-, és áruajánlatok. Egy idő után azt vesszük észre, hogy prospektusokkal és ingyenes hirdetőújságokkal kitömött postaládánk használhatatlanná válik, és keservesen fogjuk tapasztalni, hogy ez ellen semmit sem tehetünk. Nincs az a bíróság ugyanis, amely elrendelhetné, hogy a hozzájárulásunk nélkül továbbadott címünket töröljék a nyilvántartásból, mivel ezek a cégek az adatbázisaikat többnyire az országhatáron kívül tárolják. A fenti üzelmek jelentős beruházást igényelnek, ezért csak a nagy „ragadozók” alkalmazhatják. Zűrös időkben azonban a pitiáner szélhámosok is megtalálják a módját annak, hogy kevés tőkével nagy nyereségre tegyenek szert. Ennek legismertebb módja az úgynevezett piramisjáték. Ez a nagy nehézségekkel küszködő országokban szinte járványszerűen felbukkanó és terjedő játék a csalásra épített gyors meggazdagodásnak és az emberi hiszékenységnek a klasszikus mintapéldája. Ezen ugyanis csak az nyerhet, aki elindította, a sor végén álló tömegek minden esetben veszítenek, mert a lehetséges résztvevők száma matematikailag korlátozott, így egy idő után nincs aki folytassa a láncjátékot. A végén bekapcsolódó 54

legnagyobb létszámú játékosok tehát elkerülhetetlenül hoppon maradnak, még a befizetett összeget sem kapják vissza. A kisstílű csalások gyakori módja még, hogy kihasználva a nagyarányú munkanélküliséget és az alacsony fizetésekből eredő perspektívátlanságot, sokan külföldi munkahelyeket kínálnak meghatározott közvetítési díj fejében. A postán megérkező ajánlat azonban nem más, mint nyugati újságok álláshirdetéseiből kimásolt lista, amely már régen aktualitását vesztette. Van aki beéri az emelt díjas telefonhívásokból származó haszonnal is. A napi- és hetilapokban közzétesznek egy hirdetést, hogy: „Otthon végezhető munka. Kimagasló kereseti lehetőség. Szerződéskötés amerikai céggel.” Aztán kitalálnak valami bonyolult terméket (pl. egy mikrohullámú készüléket) amelynek az előállítási módjához senki sem ért. Amíg az érdeklődő telefonon tisztázza, hogy miről is van szó, és a hirdető „megállapítja” hogy a jelentkező nem alkalmas a feladat ellátására 20 perc is eltelik. Közben pereg az óra. A percenkénti 450 forintos hívási díj máris 9000 forintra ugrott. Ha csak egy valaki hívja a megadott telefonszámot naponta, az is többet jövedelmez, mint a 8 órás munkavégzés. Ennek az amatőr módszernek van egy továbbfejlesztett változata is, amelyet a mobiltelefonok elterjedése tett lehetővé. Ez esetben a bűnözők rávesznek egy balekot, hogy legyen a „vállalkozás” kültagja, majd kevés pénzt adva neki megbízzák, hogy nyisson egy bankszámlát, és egy postafiókot. Ezt követően hangzatos hirdetéseket adnak fel, mely szerint: „Németországba keresünk szakembereket jól fizető munkára.” Az „állásajánlatban” a mobiltelefonjuk számát tüntetik fel, ami természetesen szintén a mit sem sejtő „üzlettárs” nevén szerepel. A nagyfokú munkanélküliségre és a magyarországihoz képest egy nagyságrenddel nagyobb fizetésre való tekintettel jelentkezőkben nincs hiány. Kezdetben minden érdeklődő boldog, mivel senkit sem utasítanak el. Teljesen mindegy, hogy a jelentkezőnek mi a szakmája. A válasz az, hogy: „Az jó, éppen önre van szükségünk. Küldje el az önéletrajzát a címünkre, és fizessen be 15 ezer forintot a bankszámlánkra. Ezután nyilvántartásba vesszük önt, és l hónap múlva értesítjük, hogy mikor indulhat.” A végén kenetteljes hangon megjegyzik, hogy: „Amennyiben fizet még 5000 forintot, akkor soronkívüliséget biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy ha a kinti munkatársaink közül valaki megbetegszik, vagy családi okok miatt hazajön, akkor önt fogjuk a helyére kiküldeni.” Egy hónap után aztán beszüntetik a tevékenységüket. A bankszámlájukra átutalt pénzt felmarkolják, és még mielőtt a rászedett jelentkezők aggódni kezdenének, és telefonhívásaikkal ostromolnák őket, nyomtalanul eltűnnek. A mobiltelefonjuk számát töröltetik, majd egy másik városban, új telefonszámmal, -bankszámlával és -postafiókkal folytatják üzelmeiket. A rendőrség tehetetlen ezekben az ügyekben. A hátrahagyott balek rendszerint fizetésképtelen. Miután sejtelme sem volt arról mibe rángatják bele, ő is áldozatnak tekinthető. A rendőrség még a tényállást sem tudja tisztázni, mivel a pályázók személyesen nem találkoztak a hirdetőkkel, ennélfogva még személyleírást sem tudnak adni róluk.

55

Az egzisztenciális ellehetetlenülés időszakában a primitív, jóformán írni-olvasni sem tudó szélhámosok is megtalálják a számításukat. Az általuk alkalmazott kifosztási módszer neve: Itt a piros, hol a piros? - és forgalmas tereken, vagy zsúfolt piacokon játsszák. A játék lényege, hogy leraknak egy asztalként szolgáló kartondobozt, rátesznek három gyufásdobozt, és egy piros szivacsgolyót. A gyufásdobozokat gyorsan ide-oda rakosgatják, és a fogadónak el kell találnia, hogy melyik alatt van a golyó. A tét több ezer forint, amit előre le kell tenni az asztalra. A társasághoz tartozik egy „beetető” ember is, aki meglehetősen nagy tétekben fogad, és természetes, mindig nyer. Ha horogra akad egy balek, akkor persze másként alakul a játék kimenetele. A gyufásdobozokat ugyanis nemcsak ide-oda rakosgatják, hanem gyorsan mozgatják is. Amennyiben a fogadó nem találja el, hogy hol a golyó, nincs semmi baj. Ha igen, akkor sincs gond, mert mielőtt a dobozt felemelik, előre mozgatják, és az ily módon alatta kigördülő szivacslabdát a két ujjuk között elrejtik. Ezt követően megfogják a másik dobozt, és hátra mozdítva, begördítik alá. Utána felemelik, és színpadias mozdulatokkal körbemutogatják, hogy: „Nézzétek meg jól, a másik alatt volt.” Így könnyen belátható, hogy ezzel a játékkal a nyerési esély szintén a nullával egyenlő. A figyelem elterelése érdekében a gyufásdobozokat sárga-fekete csíkozású ragasztószalaggal vonják be, amely a gyors mozgatásnál kifárasztja a szemet, megnehezíti a koncentrálást. A díszes társasághoz tartozik még két ember, akik azt lesik, hogy van-e a láthatáron rendőr. Ha igen, akkor a kartondobozt hátrahagyva, gyorsan elszaladnak. Akkor sincs gond, ha a játékos elügyetlenkedi a dolgot, és a golyó az alatt a doboz alatt van, amelyre a fogadó rámutatott. Ilyenkor felkapják a pénzt, és szintén kereket oldanak. Hatósági becslések szerint ezzel a módszerrel eddig több száz millió forintot csaltak ki a hiszékeny állampolgároktól. Sajnos, az áldozatok többsége kisnyugdíjas, vagy munkanélküli, akik sokszor teljes havi ellátmányukat teszik fel erre a játékra, abban bízva, hogy most talán sikerül enyhíteni nyomasztó anyagi gondjaikon.

* Ezeknél a nap mint nap tapasztalható bosszúságoknál sokkal súlyosabb gondot jelent az a jelenség, amely elsősorban a fiatalokat érinti, és beláthatatlan következményekkel járhat az egész társadalom jövőjére nézve. Ez a probléma nem más, mint a szociológusok által generációs bombának nevezett távlatvesztés. A piacgazdaságra való átállás, illetve a szociálisan érzéketlen gazdaságpolitika ugyanis leginkább a fiatalokat sújtja. A volt kommunista országok közül nálunk is elviselhetetlen mértékben növekedik a munkanélküliség. Az előirányzatok szerint nem zárható ki, hogy 1996 végére a regisztrált és a nyilván nem tartott állástalanok, valamint az idő előtt kényszernyugdíjazottak száma együttesen el fogja érni a 30 %-ot, azaz kb. 1,5 millió ember marad munka nélkül. Mivel a hatalom előszeretettel manipulálja ezt az adatot, érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a nemzetközi statisztikai kimutatások szerint egy ország munkaképes lakosainak a száma megegyezik az összlakosság felével. Ha tehát valaki meg akarja tudni, hogy hazájában valójában hány munkanélküli van, vonja ki ebből az értékből a hivatalosan nyilvántartott állásvállalók számát, és teljes bizonyossággal megkapja, hogy hány ember él körülötte, aki valamilyen oknál fogva nem dolgozik. (Nálunk az 1988-as 5 millió 100 ezerrel szemben jelenleg csupán 3 millió 650 ezer embernek van állása. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliek valós száma 1 millió 400 ezer. Arányaiban ez nem 8, hanem 28 %-os munkanélküliséget jelent.) Később a helyzet tovább romlott. Egy ízben a Központi Statisztikai Hivatal közölte, hogy a munkaképes lakosságnak csupán 64 %-a dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliség jelenleg már 34 %-os. Mellesleg hasonló demagóg félrevezetés tapasztalható az infláció éves szintjének a kimutatása terén is. A hivatalos adat nem a közszükségleti cikkekre vonatkozik, hanem a teljes áruskála és az összes szolgáltatás árváltozásán alapul. (Nálunk 16 ezer termék tartozik a fogyasztói kosárba.) Miután az átlagember nem túl gyakran szokott bajuszkötőt, nercbundát vagy légelhárító rakétát vásárolni, ezért ezek a termékek az alacsony kereslet miatti stagnáló

56

árszintjükkel és magas árarányukkal teljesen meghamisítják a statisztikai adatokat. Létezik ugyan olyan kimutatás is, ami a lakosság által naponta vásárolt árucikkek, és a leggyakrabban igénybe vett szolgáltatások ármozgását figyeli, de ezt nem hozzák nyilvánosságra, mert ez az adat többnyire duplája az infláció hivatalosan közölt mértékének. Ennél valamivel megbízhatóbb módon történik a mindenkori létminimum kiszámítása. Mivel ezt az adatot nehéz meghamisítani, nagyon fontos következtetéseket vonhatunk le belőle. Normális esetben megtudhatjuk, hogy az ország lakosságának hány százaléka él nyomorszinten. Igen fontos következtetést vonhatunk le abból is, hogy a hatalmon levő kormány mikor tiltja meg a létminimum értékének nyilvánosságra hozását. Ennek bekövetkezése egyértelmű jele, sőt hivatalos beismerése annak, hogy az országban megindult a tömeges elszegényedés. Az ellehetetlenülést fokozza, hogy a rendszerváltás után a vállalkozói jövedelmekhez igazították az árakat. A kisjövedelműek és a nyugdíjasok már évek óta nem tudják megfizetni az iparcikkek és a szolgáltatások árait. Tovább növeli az árszintet, hogy a megélhetési bűnözés fokozódása következtében már a kisebb üzletek is rákényszerülnek drága betörésvédelmi berendezések beszerzésére, és őrszemélyzet tartására. A fizetőképes kereslet beszűkülése kedvezőtlenül érinti a gazdaságot is, mivel a piac zsugorodása csökkenti az adóbevételeket, és ez mind nehezebbé teszi az állami feladatok ellátását. Pénz hiányában „kútba esnek” a korábban meghirdetett gazdaságélénkítő programok, így a gazdag vállalkozói réteg mind inkább egymás kiszolgálására rendezkedik be, a kisemberek pedig teljesen kiszorulnak a fogyasztói társadalom vérkeringéséből. Igényeiket a „KGST” piacokon elégítik ki, mert csak a volt szocialista országokból becsempészett gyenge minőségű áruk, valamint az ezeknél is rosszabb kínai termékek árát képesek megfizetni. Eközben a gombamód szaporodó üzletek és áruházak konganak az ürességtől. Erre a vállalkozók még feljebb srófolják az áraikat, hogy a vékony tehetős réteg eltarthassa őket. Nem könnyíti meg a kilábalást ebből a helyzetből, hogy a munkanélküliek egyre nagyobb hányada pályakezdő fiatal, és ez nem átmeneti jelenség, hanem tartós állapot. Szerencsés esetben még egy darabig számíthatnak rá, hogy a szüleik eltartják őket, de ez előbb-utóbb a feleslegesség érzését alakítja ki bennük. Mivel egy idő után nem akarnak a családjuk nyakán koloncként élni, sokan közülük alkalmi munkát vállalnak. Ez az életmód azonban megfosztja őket a munkahelyi közösségtől, a munkavállalót megillető jogoktól, és a társadalombiztosítási járandóságoktól. Kilátástalan helyzetüket érzékelve nagyon hamar rádöbbennek arra is, hogy számukra elérhetetlen távolságban van az otthonteremtés, a családalapítás, a nyugdíjba vonulás lehetősége. Fiataljaink jelentős része tehát lóg a levegőben, és vegetál. A talajt vesztett, illetve még gyökeret sem eresztett fiatalokra meglehetősen sok veszély leselkedik, őket ugyanis még az átlagosnál is könnyebben hálózzák be lelkiismeretlen, kétes elemek. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a felnőttkor küszöbén tétován toporgó ifjaink közül egyre többen nyúlnak az italhoz vagy a drogokhoz. Ennek törvényszerű következménye a bűnözés, mivel a kábítószerek sokba kerülnek, és ezt az összeget valahonnan elő kell teremteni. A kényszerpályák egy másik útja, hogy sok fiatal szélsőséges politikai áramlatokhoz sodródik, mert ezek fajgyűlölő, rasszista nézeteikkel egyfajta megoldást kínálnak a gondjaikra. Ezen csoportoknak leglátványosabb megnyilvánulási formája a skinheadmozgalom, de sajnos akadnak olyan szervezetek is, amelyek a hit, a vallás nemes törekvéseit használják fel alantas céljaik elérésére. Ezek a vallási alapon álló mozgalmak, más néven szekták nálunk is egyre intenzívebb tevékenységet fejtenek ki, családok tucatjait taszítva elveszett gyermekük miatt érzett kétségbeesésbe. A kiszolgáltatott, könnyen befolyásolható fiatalok családból való kiszakítása az egész világon szinte azonos koreográfia alapján zajlik. Ezek a módszerek kezdetben ártalmatlannak tűnnek, és a legtöbb szülőben csak akkor tudatosul a „térítők” tevékenységének helyrehozhatatlan következménye, amikor az már késő. Lelki gondozást a különböző kis és nagy egyházak is 57

végeznek. A fanatikus szekták azonban a lelkek „megmentéséért” folytatott konkurenciaharcban semmilyen eszköztől sem riadnak vissza. A házról-házra járó vagy a gyanútlan járókelőket háborgató hittérítőik úgy érzik, hogy ők Isten kiválasztottjai. Az Evangélium szellemét nem ismerik, de minden szavát betéve tudják. Beszélgetni nem lehet velük, mivel nem vitatkoznak, hanem kinyilatkoztatnak, és térítenek. Azt sem miattunk teszik, hanem mert jó pontot akarnak szerezni a feletteseiktől, feljebb akarnak emelkedni alakulatuk katonai szervezetre emlékeztető hierarchiájában. A szekták a kiforratlan lelkületű, gyenge akaraterejű fiatalokra vetik ki a hálójukat, és a szeretet látszatát keltő gondoskodással alapos agymosásban részesítik őket. Ennek a személyiség teljes átgyúrását eredményező manipulációnak a lényege, hogy a szektatagok fokozatosan leépítik kiszemelt áldozatuk individuumát, és ezáltal könnyen befolyásolható bábbá változtatják őket. A gyengédséggel, hízelgéssel, és a családias melegség sugallatával kezdődő folyamat később totális ellenőrzéssel folytatódik, mert csak így tudják az új tagokat átláthatóvá, kiszolgáltatottá, és kritikátlanul fanatikussá tenni. A személyiség maradéktalan kioltásának fontos feltétele a teljes elkülönítettség, a gyökerek elvágása, ezért a folyamat végén a szektatagokat elszakítják az iskolától, a korábbi barátoktól, sőt a szüleiktől is. Mindezek betetőzéseként fóbiákat ültetnek beléjük, melyek szerint most már nincs hová menniük, ha elhagyják a szektát, akkor kitaszítottá válnak. Egy olyan embernek azonban, aki már megszűnt önmaga lenni - tehát a többiektől függ -, a lehető legnagyobb büntetés a kiszakítottság érzése, ezért mindent elkövet, hogy megfeleljen mindazon elvárásoknak, amelyeket vezetői támasztanak vele szemben. Ezt az elvakult hitet használják fel a szektaalapítók arra, hogy vallási köntösbe bújtatott céljaikat megvalósítsák. A hívek sokszor több milliós tábora ugyanis az átszellemült arccal járó, és állandó önmegtartóztatásról papoló szektavezetőket felettes énjüknek tekintik, és kritikátlanul elhiszik, hogy az általuk hirdetett tan az egyedül üdvözítő eszme a Földön. Ez a hitvallás azonban a legtöbbször meglehetősen önző célokat szolgál, mivel a gombamód szaporodó szekták vezetői ezeknek az agyondolgoztatott modern rabszolgáknak a vakbuzgalmára több kontinenst behálózó gazdasági-hatalmi centrumot építenek, amely különböző maffiaszerű üzelmektől kezdve a fegyvergyártásig mindennel foglalkozik, ami a hatalmi törekvéseiket, a kényelmüket és az anyagi javakban való tobzódásukat elősegíti. Ebben a jelenségben a legnagyobb problémát az okozza, hogy szinte lehetetlen ellene védekezni, mert a legtöbb szekta törvényes keretek között, hivatalosan bejegyzett szervezetként tevékenykedik, így a hatóságok nem léphetnek fel ellenük. Új törvényekkel sem lehet megvédeni a fiatalokat, mivel ez jelentős mértékben sértené a vallásszabadságot, és korlátozná az emberi szabadságjogokat. Sajnos a tapasztalatok szerint ebben a szituációban a meggyőzés, a logikus érvek sem segítenek, mert ezeknek a fiataloknak a többsége meglehetősen naiv, hiszékeny, és annyira fanatikus, hogy még a kézzel fogható bizonyítékoknak sem hisznek, ádáz dühvel utasítanak vissza minden próbálkozást, amely új életmódjuk felhagyására irányul. Még súlyosabbá válik a helyzet, ha a szülők erőszakos úton próbálják visszaszerezni gyermeküket, mivel az ilyen akciók többnyire öngyilkossággal végződnek. Az egyetlen járható út a szeretet, a türelem és a kivárás útja. A legtöbb fiatal ugyanis idővel rájön arra, hogy ezek a szekták minden tekintetben maximálisan kihasználják őket, és egy átmeneti kábulaton túl hosszú távon nem képesek biztosítani a boldogságukat. A lelkük mélyén meglevő kétségek felszínre kerüléséhez azonban évekre van szükség, és ezt a folyamatot nem lehet siettetni. A szülők akkor cselekszenek a legokosabban, ha nem vitatkoznak a szekta mellett elkötelezett gyermekükkel, nem próbálják őket meggyőzni az igazukról, és nem keltenek bennük bűntudatot. A legfontosabb, hogy minden körülmények között őrizzék meg velük a kapcsolatot. Az elszakított gyermek tudja, érezze, hogy van egy

58

hátország, ahová bármikor visszatérhet. Éljék továbbra is úgy az életüket, mintha semmi sem történt volna, és fogadják hazalátogató gyermeküket olyan szeretettel, mintha egy hosszú útról tért volna vissza. Ígértessék meg velük, hogy bárhová mennek is, mindig megküldik a címüket, hogy beszámolhassanak nekik a családi eseményekről. Ezek a kedves hangú szeretetteljes üdvözletek előbb-utóbb meghozzák a kívánt eredményt, mert ha eleinte nem is érkezik rájuk válasz, a mag egy idő után kikel, és a lélek legmélyén terebélyesedő fa beérleli a szellemi tisztánlátás gyümölcsét. Addig is gyűjtsük a lélekrabló, családromboló szektákra vonatkozó cikkeket, a profitpróféták üzelmeit leleplező dokumentumokat, és amikor a kétkedés érezhetővé válik bennük, akkor minden megjegyzés nélkül adjuk át nekik a gyűjteményt. Természetesen az lenne a legjobb, ha erre az eljárásra nem lenne szükség. Ehhez azonban meg kellene változtatni a világunkat. Sok fiatal ugyanis azért csapódik különféle bandákhoz vagy szektákhoz, mert ott legalább működik valamilyen szabályozó rendszer, egyfajta rend, amihez alkalmazkodhatnak. A felnőttek normálisnak mondott társadalmát azonban egyre inkább a káosz jellemzi. A korábbi értékrend felbomlott, új pedig nincs. Ennek következtében olyan erkölcsi és etikai fellazulás tapasztalható a világunkban, melynek eredményeként a fiatalok önmaguk ellen fordulnak. A romlottság, a fokozatosan eluralkodó erőszak megrontja az ő világukat is. Amerre csak néznek, mindenütt lopnak, csalnak, hazudnak. Nap mint nap tapasztalják, hogy a példaképnek tekintett felnőttek számára már semmi sem szent. Lassan az egész társadalmat átszövi a korrupció. Az „aki kapja marja” elv alapján egymás rovására próbálnak érvényesülni az emberek. Ráadásul semmi remény sincs a fokozatos elállatiasodás megfékezésére, mert ebben a folyamatban az ország vezetői járnak élen, vagyis azok, akiknek ez a feladatuk lenne. A legjobb nevelési módszer a példamutatás. Ha ilyen példával szolgálunk gyermekeinknek, akkor miért csodálkozunk azon, hogy utánoznak minket. Először csak kinézetre öltenek állati külsőt, tetováltatják a bőrüket, kopaszra beretváltatják a fejüket, karikákat tűznek az orrukba, fülükbe, szájukba, köldökükbe és egyéb testrészeikbe, később azonban a lelkük is átitatódik a felnőttek világában tapasztalt aljasságokkal. Ösztönösen érzik, hogy az ő bőrükre megy ki a játék, amit most a szüleik elrontanak, annak később ők fogják meginni a levét. Azt is látják, hogy civilizációnk a környezetszennyezés, a természeti erőforrások kirablása és a mérhetetlen önzés, harácsolás következtében egyre mélyebbre ássa magát, olyan mélyre, amely után már csak a vég, a teljes pusztulás következhet. Ezt pedig nekik kell átélniük. Divatosan szólva nekik kell majd elvinni a balhét. Az általunk teremtett apokaliptikus állapotoknak ők lesznek az áldozatai. Ezért ne csodálkozzunk azon, hogy így viselkednek, cselekedeteiket jövőjük kilátástalansága motiválja. Többségük nem képes ugyan megfogalmazni ezt az érzést, de a tudatuk mélyén ott munkál bennük, és akaratlanul is lázadásra készteti őket. Ennek megnyilvánulásai a lelki sérelem mélységétől, a vérmérséklettől és a neveltetéstől függően különbözőek, de közös vonásuk hogy ellenünk irányulnak. Mi azonban ahelyett hogy megvizsgálnánk ennek a viselkedésnek a gyökereit, megbotránkozunk rajtuk, és álszent módon saját ifjúkorunk erkölcsi normáira hivatkozunk. Való igaz, hogy az előző nemzedékek által ránk testált erkölcsi értékrend igen magas szintet képviselt, de ezt mi nem becsültük meg, és nem adtuk tovább a gyermekeinknek.

59

Felvilágosult gyermeknevelés Gyermekeink nevelésével kapcsolatban sokan teszik fel manapság a kérdést, minek tudható be, hogy egyre életképtelenebbé és züllöttebbé válik az ifjúságunk. Mi az oka annak, hogy a mai fiatalokban szinte semmi tartás sincs, a legkisebb megpróbáltatás ledönti őket a lábukról, és a romlás, a teljes fizikai megsemmisülés irányába taszítja őket. Nos, ez a megállapítás csak részben igaz, mivel gyerekeink legtöbbje ma is törekvő, állhatatos, és a modern kor értékrendjéhez viszonyítva erkölcsösnek mondható. Kétségtelen azonban, hogy az előző generációk egyikéből sem selejteződött ki annyi fiatal, mint a jelenlegiből, és ennek oka nagy valószínűséggel a megváltozott életkörülményekben keresendő. A XX. században felgyorsult technikai fejlődés ugrásszerű növekedést eredményezett a családok életszínvonalában, ami egyik oka az elhibázott gyermeknevelésnek. Sok szülő helytelenül úgy gondolkodik, hogy: „Amit nekem nem adott meg az élet, azt kapja meg a gyermekem, ő már ne érezzen semmiben sem hiányt.” Az erőfeszítések nélküli jólét azonban az „Ezoterikus körkép” IV. fejezetében vázolt következményekkel jár, és szinte elkerülhetetlenül a züllés útjára vezet. Sok szülőt keserített már meg ily módon az elkényeztetett, élvhajhász gyermeke, akinek egész élete haszontalan ostobaságok sorozata. Az életben adódó problémák leküzdésének esélyeit azonban nem csak az elkényeztetés nehezíti, hanem az a sajátos nevelési szemlélet, amelyet szintén a XX. század termelt ki magából. A gyermekneveléssel kapcsolatos jelenlegi demokratikus felfogás szerint nem egy országban törvény tiltja a fiatalkorúak legcsekélyebb mértékű testi fenyítését is. Mivel a szülők nem verhetnek a kritikus pillanatban gyermekük fenekére, oly módon büntetik őket, hogy nem szólnak hozzájuk, „haragszomrád”-ot játszanak, és megvonják tőlük a szeretetüket. Ez a csendes és fojtott agresszió azonban gyilkosabb hatású, mint alkalmasint egy jól irányzott pofon, amelyre bizony (főleg kamaszkorban) sok gyerek rászolgál. Érdekes, hogy a lelkük mélyén maguk a gyerekek sem ítélik el a konzervatívnak tartott nevelési módszereket, sőt felnőttként hálával gondolnak a szüleikre, amiért annak idején hisztis kölyökként a fenekükre csaptak, vagy később, mint éretlen kamaszt, egy nevelő célzattal lekevert pofonnal térítették jobb belátásra. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyermeket állandóan ütni kell, mondván, hogy csak így lesz belőle ember; az igazságtalanul kapott pofon ugyanis mély nyomot hagy benne, amelyet egy életen át megőriz a lelkében. A verést, mint nevelési módszert csak nagyon ritkán, sorsdöntő fontosságú esetekben szabad alkalmazni, és akkor sem mindenkinél. Az intellektuális típusú gyerekek ugyanis nem viselik el a verést, őket egy alapos szidalom jobban megrendíti, mint a durva ütlegelés. Egy megátalkodott rosszcsont azonban szinte „igényli” a verést, tehát súlyos következményekkel járhat, ha nem ismerjük fel időben, hogy gyermekünknél melyik nevelési módszer a leghatékonyabb. Egyre azonban nagyon kell ügyelni, hogy amit teszünk, azt szeretetből, a gyermekünk iránti aggódásból tegyük, mert a zsenge, fiatal lélek rendkívül érzékenyen reagál az indulatokra, és azonnal megérzi, ha nevelési módszereink mögött gyűlölet, szadizmus lappang, és az ilyen indítékból elkövetett testi fenyítést sohasem bocsátja meg nekünk. Sokak szerint a manapság divatos megengedő, a gyerekre mindent ráhagyó nevelés az oka a fiatalkori bűnözésnek, a kábítószer-élvezetnek, a hippi- és egyéb társadalomellenes mozgalmaknak. Ennek a folyamatnak az elindítója dr. Benjamin Spock amerikai gyermekorvos volt, a „Baby and Child Care” (Csecsemőgondozás és gyermeknevelés) című művével. Dr. Spock a Makarenko által képviselt spártai nevelés helyett engedékenységet hirdetett, ami akkora tetszést váltott ki a szülők körében, hogy valóságos kulturális forradalmat okozott. Jellemző

60

ennek az 1946-ban megjelent könyvnek a népszerűségére, hogy a Biblia után a második legnagyobb példányszámban kiadott mű a világon. Eddig 33 országban több mint 30 millió darabot adtak el belőle. Nem véletlen, hogy sokan őt hibáztatják azért, hogy a gyermeknevelés terén „átestünk a ló túlsó oldalára”. Mind többen hangoztatják, hogy dr. Spock nyitott utat a jelenlegi „mindent szabad” elvhez, ami társadalmunk rákfenéjévé vált. (Mellesleg Spock az új gyermeknevelési elveivel a saját fiainál is kudarcot vallott. Amikor olvasói is hasonló eredményre jutottak elismerte, hogy néhány nézete „félreértelmezhető”.) Nem csak otthon állt feje tetejére a világ, hanem az iskolákban is. Manapság a középiskolák inkább hasonlítanak egy hippitanyára, vagy egy garázda rokkerbandára, mint a hajdani alma materre. Miután a tanároktól megvonták a fegyelmezés minden eszközét, a diákok azt csinálnak, amit akarnak. Jellemző a jelenlegi állapotokra az egyik napilapunkban megjelent karikatúra, amelyben a nagyapa ezt mondja: „Bizony kis unokám, akkoriban az iskolában még szokás volt a verés! Erre az unoka: „Ah nem ér semmit. Én is megpróbáltam, de a tanárnő visszaütött.” Félresiklott nevelési elveink már a legfiatalabb korosztályt is megrontották. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy az angliai Barntonban egy 6 éves kisfiú feljelentette az anyját és a tanítónőjét a rendőrségen. A bűnük az volt, hogy nem adtak neki csokit. A gyerek azért haragudott meg a tanítónőre, mert hibát talált a dolgozatában, és emiatt megtagadta tőle a megígért karamellás bonbont. Ráadásul az iskolából hazaérve az anyja helyeselte a tanító néni eljárását. Ez annyira felbőszítette, hogy követelte a rendőröktől a letartóztatásukat: „Azt akarom, hogy börtönben legyenek, amíg meg nem kapom a csokit”. A következetesebb nevelési elvekhez való visszatérés és az anyagi javak juttatásához való átgondoltabb hozzáállás azonban még nem elegendő, mert a gyermeknevelés egy rendkívül összetett, sok törődést igénylő feladat, de ha felismerjük, hogy gyermekünk is az univerzum szerves része, és a világot irányító felsőbbrendű törvények szellemében neveljük őt, akkor már biztosítottuk számára a legfőbb esélyt a társadalomba való sikeres beilleszkedésre. Ennek előfeltétele, hogy adjuk meg neki a másik embernek járó tiszteletet. Úgy bánjunk vele, mint egy önálló lénnyel, aki szellemileg és testileg fejlődésben van ugyan, de lelkileg egyenrangú társunk. Gyermekünk nem a tulajdonunk, hanem egy velünk karmikus kapcsolatban álló lélek, akinek a fejlődése egy emberöltőnyi időszakra ránk lett bízva, tehát felelősséggel tartozunk azért, hogy értékesebb lelket adjunk tovább, mint amilyet kaptunk. Az ily módon kezelt gyermek szinte kivirul a családban, és sugárzik belőle az őszinte összetartozás és a kölcsönös megértés érzése. Nagyon fontos még, hogy minél több időt töltsünk a gyermekeinkkel, és hogy türelemmel tanítsuk őket mindazon ismeretekre, amelyekre az életben szükségük lesz. Nagy hibát követ el az a szülő, aki időhiányra hivatkozva a nevelést pénzzel próbálja megváltani. A legtöbb gyerek számára a drága ajándéknál is nagyobb kincs az az idő, amit velük töltünk, amit csak nekik szentelünk. A velük való foglalkozás azonban ne ímmel-ámmal történjen, mert ezzel többet ártunk, mint használunk. Ügyeljünk arra is, hogy felnövekvő utódainkat ne láncoljuk magunkhoz, hanem fokozatosan neveljük őket egyre nagyobb önállóságra. A szülőnek tudnia kell idejében elengedni gyermekét, hogy valójában megtarthassa. Rohanó, teljesítményorientált világunkban kissé furcsán hangzik, de a gyermekeinket nem kell mindig nevelni. Képességeik rendszeres fejlesztése fontos ugyan, de emellett szükség van a „haszontalan” együttlétekre is. Együttlétekre, amelyeknek nincs céljuk. Olyan időszakokra, amikor nem kérdezzük meg tőlük, hogy mi történt az iskolában, amikor nem oktatjuk őket a helyes viselkedésre, nem rakatjuk el velük a játékaikat, nem figyelmeztetjük őket a rendre, és a mindennapos kötelességeikre. Ilyenkor csak úgy együtt vagyunk. Céltalanul sétálgatunk, bámészkodunk, vagy ülünk az asztal körül, és meghitten beszélgetünk. Gyermekkorunk emlékezetes kalandjairól mesélünk, szóba hozzuk szüleink, nagyszüleink szokásait, számba vesszük a rokonainkat, elmerengünk a múlt emlékein. Beszélhetünk nekik születésük körül61

ményeiről, arról hogy mi történt velük a kórházban, és hogyan hoztuk haza őket. A pszichológusok szerint ilyenkor észrevétlenül kitágítjuk gyermekeink látókörét térben és időben, emellett az összetartozás érzését keltjük bennük. Az értelmi fejlődés csak akkor képes kimagasló szintet elérni, ha érzelmi biztonságba mélyeszti a gyökereit. A pénzre és sikerre orientált családok gyermekei közül sokan válnak kallódóvá, talajt vesztett, megkeseredett felnőttekké, mert hiányzik belőlük a bensőséges összetartozás intim érzése. Nincs meg bennük az az érzelmi töltet, amely a partnerkapcsolatukat megszilárdítaná, ami védené őket az élet viharaiban. Egyelőre sokan vannak, akik ezeknek a nevelési elveknek az elolvasása után felháborodnak majd, és harcias szólamok közepette utasítják vissza még a lehetőségét is annak, hogy gyermeküket akár ők, akár az alkalmas pillanatban éppen mellettük tartózkodó pedagógus megüsse. Ezek a szülők azonban nem gondolnak arra, hogy az élet törvényei könyörtelenek, nem dédelgetnek senkit, és jobb, ha az ember ezeket a szabályokat már gyermekkorban, a család védőszárnyai alatt megismeri. A korlát ugyanis nem csak korlátoz, hanem véd is. Az erélyes fellépés tehát szükséges, de következetes neveléssel megakadályozhatjuk, hogy a dolog idáig fajuljon. Első és legfontosabb teendőnk, hogy ne kényeztessük a gyermekünket. Ügyeljünk arra, hogy a szükségletein felül ne kapjon semmit, mert az anyagi javak áradata hamis értékítéletet alakít ki benne. Azt hogy mire van szüksége ne a gyerek, hanem a szülő döntse el, józan belátása szerint. Ha mindent megadunk neki amit megkíván, kiöljük belőle a vágyat a megszerezhető javak iránt. Ha nem tanulja meg becsülni a fizikai lét által kínált örömöket, nem is fog küzdeni értük. A későbbiek során is a környezetétől fogja elvárni, hogy megkapjon mindent akkor is, amikor már nem lesz aki megadja neki. Ráadásul a fogyasztói társadalom által kitermelt sok divatos kacat elvonja a figyelmét a lényeges dolgokról, és önmagáról. A „menőnek” mondott árucikkek vég nélküli sorának kipróbálása szétforgácsolja az idejét, szétszórja a gondolatait. Egy példát felhozva pár év múlva már senki sem fog emlékezni a jelenlegi „tamagocsi” és „Pokémon” őrületre. Pedig világszerte több százmillió gyerek áldozta minden idejét hónapokon át ezekre az ostobaságokra anélkül, hogy a legcsekélyebb hasznuk származott volna belőle. Ezek a játékok csupán arra jók, hogy a kitalálóik, és a gyártók meggazdagodjanak rajtuk. A bűvkörükbe esett gyerekek nem mások, mint szellemileg megfertőzött áldozatok. Mostanában sok szülő hangoztatja, hogy: „Én soha, semmire nem fogom rákényszeríteni a gyerekeimet.” Erre csak azt lehet felelni, hogy: Nem is lesz belőlük semmi. Csak a korlátok közé szorított, következetes szigorral nevelt gyerek válik teljes értékű tagjává a társadalomnak. A rendre, fegyelemre szoktatás, a napi kötelezettségek teljesítése közben átélt apró szenvedések idővel kellő kitartást alakítanak ki benne. Növelik az edzettségét, a lelki ellenálló képességét. Az átélt szenvedések hatására nem csak okosabbak, hanem bölcsebbek is lesznek. Az iskolai tananyaggal együtt elsajátítják az élet tudományát is. Ha nem tanítjuk meg őket beilleszkedni az élet rendjébe, akkor az iskolapadból kikerülve az első munkahelyi vagy magánéleti konfliktusnál összeomlanak. Mivel nincsenek tisztában az élet értelmével, világunk rejtett összefüggéseivel, és a teherbíró képességük sem megfelelő, hamar feladják a küzdelmet. A csalódások, a sorscsapások hatására depresszióssá, alkoholistává, kábítószerélvezővé, vagy súlyosabb esetben öngyilkossá válnak. A későbbiek során azonban eddig sem fognak eljutni, mivel a régi, jól bevált nevelési elvre visszatérő szülök életképes gyerekei bulldózerként fogják leseperni a „pályáról” az elkényeztetett mamlaszokat, a sok önállótlan „mama kedvencét”. Az ily módon kiselejteződött gyerekek még egy darabig elvegetálnak a szülői házban, de amint ez a védőernyő megszűnik felettük, nyomtalanul eltűnnek a társadalom süllyesztőjében.

62

Boldogságkeresés Mindenkiben él a vágy, hogy boldog legyen, de csak kevesen érik el ezt a hőn áhított állapotot. Az emberek többsége élete végéig hiába várja, hogy berepüljön az ablakán a „boldogság kék madara”. Boldogtalanságukért szinte minden esetben a környezetüket okolják, és eszükbe sem jut, hogy magukban keressék a hibát. A bajok gyökere azonban többnyire bennünk van, és csak kisebb részben tehető felelőssé érte a kor, amelybe születtünk. A boldogság ugyanis szubjektív érzés, ezért elsősorban nem a külső körülményektől függ, hanem az események és a lehetőségek megítélésétől. Sokan vannak, akik kellő mértékben birtokolják a földi javakat, sőt még hatalommal is rendelkeznek embertársaik felett, mégsem boldogok. Mások viszont szerényen élnek, bőven kijut nekik az élet nehézségeiből is, mégis elégedettek. A boldogság titka, hogy az igényeinket a lehetőségeinkhez kell igazítani. Aki sokat szenvedett, egész életén át szűkölködött, annak ez nem jelent problémát, mert a sors által kínált legapróbb ajándéknak is örülni tud. Akit viszont elkényeztetett az élet, annak semmi sem elég, bármit kap, örökké elégedetlen marad. A végén már maga sem tudja, hogy mit kívánjon, elfásul, elveszti az örömök iránti fogékonyságát. A pénz tehát nem boldogít. A kultúrált életmód kialakításához, a komfortérzés eléréséhez szükséges ugyan, de ezen túlmenőleg már nem képes fokozni az örömünket és a megelégedettségünket. A sok pénz és a nagy jómód egy idő után csömört okoz, és kiégéshez, lelki meghasonláshoz vezet. Azokra sem vár boldogság, akik beleszülettek a jómódba, mivel a nagy anyagi biztonság unalommal jár. A belső értékek nélküli jólét szükségszerűen egyhangúságba, céltalanságba, az élet értelmetlenségének érzésébe torkollik. Aki fáradozás, erőfeszítés, szenvedés nélkül jut vagyonhoz, ranghoz, helyzetét nem sokra becsüli. Többnyire unott, elbizakodott, szeszélyes, elviselhetetlen fajankóvá válik, és ha a sors lerántja róla a jólét díszes leplét, előtűnik torz, visszataszító jelleme. Az elkényeztetett fiatalok semmiért sem éreznek felelősséget, semmit sem várnak el maguktól, és nem tudnak mit kezdeni önmagukkal. Úgy érzik, hogy nem fontosak senkinek, nekik sem fontos semmi, és az egész életük üres, tartalmatlan dolgok ismétlődése. Amikor a fásultság, a határtalan unalom már szinte fizikai fájdalmat okoz nekik, a szokatlanság mámorába menekülnek. Az egyhangúság elűzésének vágyától hajtva csapatokba verődnek, és kóborlásaik során egyetlen cél vezeti őket, hogy valami tilosat tegyenek. Kalandos lopásokkal próbálják felpezsdíteni az életüket, de ha jobb ötletük nincs, akkor megrongálják az utcai automatákat, tönkreteszik a telefonfülkéket, vagy összetörik az őrizetlenül hagyott gépkocsikat. Minden értelmes magyarázat nélkül belekötnek embertársaikba, és idős, beteg járókelőket vernek össze, csupán unalomból. Közben bárgyú vigyorral biztatják egymást a korábban rájuk rakódott civilizációs máz maradéktalan lekoptatására. Egy idő után azonban ezt sem tartják elég érdekesnek, és különböző ajzószerekkel próbálják feldobni, színesebbé tenni az életüket. Ehhez egyre erősebb narkotikumokat használnak, míg végül unalomból, egy kábítószeres túladagolás folytán meghalnak. A kevésbé bátrak hazug, felelőtlen játékokat űznek. A társadalmat játékszerként kezelők csoportjába többnyire szertelen, kisszerű lányok tartoznak. Nincs egyéniségük, nincsenek céljaik, és nincsenek gátlásaik. Az életet úgy tekintik, mint egy nagy játszótér, ahol következmények nélkül kedvükre kitombolhatják magukat. Romlottak, élősdi módjára élnek a pusztítás részeg mámorában. Ha valaki nem elég elővigyázatos, és tartósan összeköti velük az életét, biztos lehet benne, hogy a sorsa katasztrófába torkollik. Nevelés hiányában ugyanis ezekből a lányokból teljes mértékben hiányzik az erkölcsi érzék, az emberi tartás. A jellem, a becsület, a szavahihetőség számukra ismeretlen fogalmak. 63

A számtalan riasztó példa ellenére ma még sokan attól boldogtalanok, hogy nincs elég pénzük, úgy érzik jóval többet érdemelnének. Ez még akkor is így van, ha valójában nagyon is megfizetik a munkájukat, tehát semmi okuk sincs panaszra. Elégedetlenségük valódi oka inkább az irigység. Folyton másokhoz hasonlítják a jövedelmüket, és képtelenek elviselni, ha valaki többet keres náluk. Az ilyen emberek nem látják be, hogy ha nem vagyunk egyformák képességeinket és adottságainkat illetően, akkor miért legyünk egyenlőek vagyoni helyzetünk szempontjából. A közösség, amelyben élünk, csupán jog- és esélyegyenlőséget teremthet; a társadalmi rang, valamint az anyagi helyzet az egyén képességeitől, és az erőfeszítéseitől függ. Aki nem töri magát, azt egyetlen demokratikus társadalom sem teheti gazdaggá vagy híressé, csak a lehetőséget adja meg, hogy ezt az állapotot nemre, nemzetiségi, vallási vagy társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül elérhesse. Az uniformizálás, a vagyoni helyzet terén is megnyilvánuló egyenlősdi nem viszi előre a társadalom fejlődését, a letűnt kommunista rendszerek már bebizonyították, hogy az anyagi javak szétosztásának ez a módja sehová sem vezet. Az emberek többsége azonban ezt képtelen belátni, ezért a boldogság legáltalánosabb akadálya a telhetetlenség. Ha megkapjuk mindazt, amit akarunk, egy darabig úszunk a boldogságban. Később megszokjuk új helyzetünket, és még többre vágyunk. Nem vesszük észre, hogy vágyaink folytonos kielégítésével fokozzuk azokat. Így sohasem találunk nyugalmat, soha nem leszünk boldogok. Szellemünk ébredése le tudná ugyan állítani ezt a folyamatot, de az örökös hajszában egy perc időt sem tudunk szentelni önmagunkra, nincs időnk a befelé fordulásra. A legtöbb ember számára csak anyagi szükséglet létezik, ami az elért eredményekkel szaporodik. Az életkörülményeknek tehát nincs közük a boldogsághoz. Szerzéssel azért sem kaparinthatjuk meg magunknak a boldogságot, mert egy idő után elveszítjük érdeklődésünket a megszerzett dolgok iránt. Ez az oka annak is, hogy a jóléti társadalmakban élők semmivel sem boldogabbak, mint a szegény országokban tengődők. Az anyagiak okozta boldogtalanság gyakori oka még, hogy az emberek túl gyorsan, és túl sokat akarnak. A siker árát azonban nem tudják, és nem is akarják megfizetni. E nélkül pedig nem érhető el tartós siker, és a jövedelmünk zavartalan élvezetéhez szükséges lelki nyugalom. Ebben a világban a törekvő, ambiciózus fiatalok sem lehetnek boldogok. A feje tetejére állt civilizációnkban hiába kész valaki a küzdelemre, nincs módja arra, hogy megszenvedjen a sikerért. Harcolni sem lehet már semmiért. Nincs mit szétverni, mert az általános értékválság következtében a XX. század végére magától szétmállott minden. Nincs olyan értékrend, ami ellen lázadni lehetne. Az egész társadalomban nincs egyetlen tabu sem, amit le kellene rombolni. Tulajdonképpen mindent szabad. Bármit megtehetünk, senkit sem botránkoztatunk meg vele különösebben. A rengeteg lehetőség, a túl nagy szabadság következtében minden értékét veszti. Ha semmiért nem kell megküzdeni, akkor semminek sincs súlya, becsülete. Ilyen körülmények között az élet kihívásaira adott válaszok mindennek nevezhetők, csak sorstragédiának nem. Napjainkban, ha egy tinédzsert csalódás ér, kicseréli mobiltelefonjának előlapját narancssárgára, és kész. A lázadó fiatalt ma már csak az különbözteti meg a többiektől, hogy más-más előlapot használ a diszkóban, az érettségi vizsgán, és a válóperes tárgyalásán. Manapság már kevés olyan dolog van, amiért érdemes lenne áldozatot vállalni, az igaz értékek lassan kivesznek körülöttünk. Ezt azonban nem szívesen vesszük tudomásul, ezért görcsösen belekapaszkodunk a boldogság elérhetőségének képzetébe. Tudati fejlődésünk jelenlegi szintjén ugyanis életünk értelmét a boldogságban látjuk, ezért mindent megteszünk azért, hogy részünk legyen benne. Van viszont a boldogságnak egy fontos előfeltétele, az egészség. A beteg embernek ugyanis a lelkiállapota is megváltozik, és elveszíti az élet szépségeire való nyitottságát. Az örömszerző és örömöket befogadó képesség csökkenése nem csupán testi, hanem lelki betegségek (pl. depresszió, neurózis, negatív önértékelés vagy 64

tartós reménytelenségérzés) esetén is előfordulhat. Ez csak oly módon akadályozható meg, hogy minden ember számára biztosítani kell az egészséghez való jogot, és a lehetőséget az egészséges életmód megvalósítására. Ugyancsak komoly akadálya a boldogságnak a magányosság. A magányos embernek nincs kivel megosztani a bánatát, és vele sem osztja meg senki az örömét. Az ember társas lény, szüksége van valakire, aki meghallgatja a problémáit, segít feloldani a konfliktusokat, akire támaszkodhat a bajban, aki tanácsokkal látja el, és erősíti benne a jövőbe, illetve az önmagába vetett hitet. Az életben gyakran vannak nehéz pillanatok, melyek komoly lelki válsághoz vezethetnek, ha nincs az ember mellett egy okos, intelligens, megértő társ, aki néhány vigasztaló szóval eltereli a figyelmünket a bajokról, és új erőt önt belénk az életben vívott harcunk továbbfolytatásához. A legnehezebb helyzeteket is át lehet vészelni, amennyiben valakivel megosztjuk a bánatunkat, de a kis gond is hatalmassá duzzad, ha magunkban ápolgatjuk, nevelgetjük. A megfelelő társ megtalálását azonban mind nehezebbé teszi a társasági élet fokozatos megszűnése, a kapcsolatteremtési készség hiánya. Ennek oka, hogy az embereket valósággal agyonnyomják a gondok. Hovatovább a beszélgetésről is leszoknak, és mindenki begubózik a bajával. Főleg fiatal korban elengedhetetlen feltétele a boldogságnak a szerelem, és a szerelem beteljesedésének igénye. Ezen a területen azonban még nagyobb fokú az elégedetlenség, mint az anyagi javak megszerzése terén. Sokan életük végéig sem találják meg az igényeiknek megfelelő társat, és ennek legtöbbször az az oka, hogy túl magasra állították a mércét. Nincsenek tisztában önmagukkal, a saját értékeikkel, ezért mind az anyagiak, mind az érzelmek terén olyan irreális igényekkel lépnek fel, amelyeket a környezetük, az a közeg, amelybe beleillenek, nem tud kielégíteni. Emiatt önmagukat fosztják meg a boldogságtól, csupán azért, mert képességeiket és adottságaikat képtelenek kellő kritikával szemlélni. Az önkritika hiányának tudható be kudarcot vallott kapcsolataink megítélése is. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a hibát a másikban keressük, holott minden egyes ballépésünkért mi magunk vagyunk a felelősek. Akár mi fordulunk el a másiktól, akár tőlünk fordulnak el, egyaránt mi vétettünk. Amennyiben mi szakítjuk meg a kapcsolatot, akkor a vétkünk abból fakad, hogy nem voltunk elég körültekintőek partnerünk megválasztásánál. Csalódásunk oka, hogy nem fordítottunk elég időt és energiát arra, hogy a leendő társunkat megismerjük, vagyis felületesen döntöttünk. Ha a partnerünk fordul el tőlünk, akkor még nagyobb a vétkünk, mivel nem igyekeztünk felnőni hozzá, így kénytelen volt csalódni bennünk. A szerelmek múlandóságának másik oka az önzés. Senki sem ismeri be, de valójában magunkat szeretjük a másikban. Legszívesebben soha nem engednénk ki kedvesünket ölelő karjaink közül, és ha mégis elmegy úgy érezzük, hogy kitépett szívünket viszi magával. Féltékenységünk azt diktálja, hogy partnerünk testestül-lelkestül a miénk, a mi birtokunk, élvezeti tárgyunk, amihez másnak semmi köze. Önző szeretetünkkel szinte megfojtjuk a másikat. Nem vagyunk tisztában azzal az univerzális igazsággal, hogy minél nagyobb szabadságot adunk valakinek, annál inkább a miénk; és minél görcsösebben kapaszkodunk belé, annál jobban el akar szakadni tőlünk. Ahol nem maradt ajtó a kapcsolatban, ahol csak falak meredeznek, ott rabnak érzi magát a szeretett lény. Sokan zokogva panaszkodnak, hogy: „Mindenemet odaadtam neki, mégis elhagyott!” Arra azonban nem gondolnak, hogy a legfontosabbat, a szabadságot nem adták meg neki. Bármennyire is szerették partnerüket, ketrecben érezte magát, és ez az érzés megmérgezte a szerelmet. A tartós kapcsolat titka akár szerelemben, akár barátságban: Tudj kötni, de oldani is! Sok ember pocsékolja el az életét várakozással is, mert azt hiszi, hogy majd egyszer eljön a nagy „Boldogság”. Eközben nem veszi észre a sok apró örömöt, amellyel az élet folyamatosan megajándékozza. Nem használja ki, nem becsüli semmire az élet kis örömeit, mert 65

mindig a nagyra vár. Eközben elszáll az élete, és csak késő öregkorára döbben rá, hogy elfelejtett élni. Egész életében délibábokat kergetett, képtelen volt a realitások talajára ereszkedni. Az álmodozáson, a nagyravágyáson és a felületességen kívül a megfelelő társ megtalálásának nem egyszer komoly akadálya még, hogy sokan nem tudnak bensőséges emberi kapcsolatokat teremteni, vagy képtelenek a már meghódított partnert megtartani. Számos esetben ez arra vezethető vissza, hogy az illetőben nem fejlődött ki kellő mértékben az önzetlenség és a szeretetadás képessége, ami gyakran párosul azzal a negatív tulajdonsággal, hogy elfogadni sem tudja mások őszinte ragaszkodását. Szeretni csak az az ember képes, aki előzőleg sokat szenvedett. Erre szokták mondani, hogy a boldogságra születni kell, vagyis az előző életeinkben meg kell érte szenvedni. Teljes értékű boldogság kizárólag bensőséges emberi kapcsolatok során alakulhat ki, melyekben legalább annyi szeretetet kell adni, mint amennyit kapunk. Boldoggá tehát csak azt lehet tenni, aki hagyja magát. Ha valaki a lelke mélyén érzi, hogy nem elég érett rá, akkor ösztönösen elhárítja magától a felkínált lehetőséget, és a szenvedés útját választja. Az esetek többségében azonban jóval egyszerűbb ok húzódik meg a kapcsolatteremtési zavarok mögött. Sokan azért nem tudnak közvetlen, meghitt viszonyt kialakítani embertársaikkal, mert a modern életvitelt követő szülők nem tanítják meg a gyermekeiket szeretni. A szeretetadás- és elfogadás képességét nem lehet iskolában megtanulni, ezt a családban kell megtapasztalni. Az európai kultúrkörben élők helyzetét még az is nehezíti, hogy mifelénk nem szokás a szeretetről beszélni. Egyesek szemében az érzelmek kimutatása, a kitárulkozás szemérmetlenségnek számít. Hovatovább ott tartunk, hogy már képtelenek vagyunk kimondani azt a szót, hogy szeretlek. Ezen a téren lényegesen jobb a helyzet Amerikában. Az óceánon túl élők már évtizedekkel ezelőtt rájöttek arra, hogy a másik emberhez vezető legrövidebb út a szeretet. Ez az egyetlen lehetőség, hogy a magunk köré épített láthatatlan betonfalakat leromboljuk. Az USA fejlett társadalma azzal is tisztában van, hogy az emberi kapcsolatokban nagyon fontos szerepet tölt be az érintés. A tudomány már a múlt század végén bebizonyította, hogy az érintés az emberek számára nem csak kellemes, hanem létfontosságú. Amerikai szakértők régóta tapasztalják, hogy az intézetben élő gyerekek zöme testileg, lelkileg fejletlen, és sokukat korán elragadja a halál. Mivel a táplálkozásukban és a higiéniai viszonyokban nem találtak semmilyen hiányosságot, így arra a következtetésre jutottak, hogy fejlődési rendellenességük egyetlen magyarázata a nem megfelelő érzelmi törődés, a szeretet és az érintés hiánya. Ezeket a megállapításokat azóta számos tanulmány igazolta. Lengyel tudósok szerint: „Ugyanolyan szükségünk van az érintésre, mint a vízre és a táplálékra. Mindannyiunkban egy detektorhálózat van a bőrünk alatt, mely érzékeli a különféle érintéseket. Amikor valaki megérint bennünket, az információ eljut az agyba. Az agyunk értelmezi azt, és mosollyá, kedves megnyilvánulássá, vagy valamilyen más, barátságos gesztussá alakítja. A gyerekeknek - főleg az első években - különösen nagy szükségük van testi kontaktusra. Sajnos sok szülő csak akkor érinti meg a gyermekét, amikor öltözteti, fürdeti, eteti vagy megbünteti. Vizsgálataink viszont arra engednek következetni, hogy azok a gyerekek, akiket ölbe vesznek, átölelnek, megpuszilnak vagy dédelgetnek egészségesebbek, fejlettebbek, értékesebbek lesznek azoknál a kicsiknél, akikkel távolságtartóan bánnak.” Az állatkísérletek is hasonló eredményre vezettek. Azok a laboratóriumi állatok, amelyeket rendszeresen simogattak, az érintést nélkülöző társaiknál lényegesen gyorsabban szaporodtak, ritkábban betegedtek meg, és jobban tűrték a stresszt.

66

Az emberi összetartozás érzésének kialakításában az érintésnél is nagyobb szerepe van az ölelésnek. A hozzánk közel állók szeretetteljes átölelése nem csak érzelmeink kifejezését szolgálja, hanem komoly ezoterikus kihatása is van. A szoros testi érintkezés következtében a két ember aurája szinte összeolvad, ami azzal a következménnyel jár, hogy bioenergiát adnak át egymásnak. Kiegyenlítődnek az aurájukban fellelhető hiányok és feleslegek, mindegyikük azt kapja a másiktól, amire szüksége van. Ez már néhány percnyi ölelkezés után is olyan mély megnyugvást okoz, és az együvé tartozás olyan intenzív érzését váltja ki bennünk, ami más módon nem érhető el. Ne szégyelljük tehát átölelni szeretteinket, mert ezzel nem csak velük teszünk jót, hanem önmagunkkal is. Szexuális partnerek esetén is ajánlatos a gyakori spontán ölelkezés, mivel semmi sem szilárdítja jobban a kapcsolatot, mint szeretetünk kinyilvánításának ez a legemberibb és legtermészetesebb módja. Sorsdöntő jelentősége van az ölelésnek életünk első fél órájában. Ezért felsírása után a babát azonnal tegyük az anya testére. Ettől a születés traumáját átélt csecsemő megnyugszik, és olyan szoros kötődés alakul ki anya és gyermeke között, ami egész életre szólóan meghatározza a viszonyt közöttük. Az apák is jól teszik, ha minél előbb magukhoz ölelik újszülött gyermeküket, mert később a leggondosabb neveléssel, törődéssel sem tudják annyira elmélyíteni a kapcsolatot vele, mint a születést követő órákban ezzel az egyszerű gesztussal. Kevesen tudják, hogy az intenzív szeretet is hatást gyakorol a másik ember aurájára. Ha nagyon szeretünk valakit, akkor a belőlünk kiáradó mentális és érzelmi sugarak körbeveszik a féltett lényt. Ezek az energiahullámok „védőburkot” képeznek az aurája körül, így a külső káros hatások kevésbé képesek ártani neki. Szerelmesek között ez a külső burok összeolvad, szinte egymás aurájában élnek. A határtalan szeretet óvó hatása távolról is érvényesül. Akit a lelkünkben hordozunk, azt a belőlünk kiáramló jótékony sugarakkal nagy távolságból is képesek vagyunk körülvenni. Hosszabb együttélés, a kapcsolat elmélyülése esetén energianyalábok alakulnak ki a partnerek között, amelyek hosszan elnyúló láthatatlan szalagként kötik össze az aurájukat, bárhol vannak is. Az emberi aura létezéséről, és mentális befolyásolhatóságáról legmeggyőzőbb módon Árvai Attila: Paranorma című könyve számol be. Részlet egy Tibor nevű olvasó leveléből: Képes vagyok látni az aurát, sőt még a fák, növények energiaburkait is. Talán sokan csodálkoznak rajta, de a kövek és különféle élettelen tárgyak körül is látható egy bizonyos energiamező, bár kétségtelen, hogy a legérdekesebb energiaburok az embert veszi körül. Pl. ha valaki dühös és agresszív, az aurája vörös színűre változik, kisebb lesz, sőt szinte pulzál. Ezzel szemben azokból, akik nyugodtak, halványzöld, ködszerű, finom energiamező árad ki. Minél nyugodtabb valaki, vagy minél erősebben koncentrál valamire, annál jobban növekszik az aurája, és gyakran a színe is változik. E különös képességem jóvoltából néha meglepő dolgokat tapasztalok. Amikor két ember intenzíven veszekedett egymással láttam amint aurájuk valósággal rátapadt a másikéra, mintha „lopni” akart volna belőle, hol az egyik, hol a másik. A két energiamező sötétvörös színben táncolt, és szinte verekedtek egymással. Ennél is érdekesebb a szerelmespárok aurája. Óriási különbség van az egymást szívből szeretők, és az érdekből együtt levők energiaburka között. Szívből jövő vonzalom és kölcsönös szeretet esetén a partnerek aurája szinte összeolvad. Ilyenkor a közös energiamező mérete sokszor tízszerese annak, ami normál körülmények között körülveszi az embert. Úgyszólván folyik köztük az energia, mintha egymást töltenék fel folyamatosan. Közben mindenféle színekben pompázik a közös energiamező. Egészen másként fest a helyzet ott, ahol csak színlelik az érzelmeket. Tapasztalataim szerint a nők igazi mesterei az érzelmek megjátszásának. Az aurájukon azonban nem képesek uralkodni, ami elárulja valódi érzelmeiket. Egy alkalommal pl. azt láttam, hogy a látszatra vonzalmat színlelő hölgy aurája külön burokban volt, sokkal kisebben és sötétebben, mint a partneréé. A mellette ülő férfi aurája megpróbálta „bekapni” a nő energiaburkát, ő azonban nem engedte, mintha bezárkózott 67

volna a kis „barlangjába”. A férfi aurája hiába próbálta bekebelezni, érzelmileg meghódítani, a nő mentálisan, tudat alatt ellenállt. A látszólag bizalmas viszony ellenére a két energiamező egyáltalán nem olvadt össze, sőt élesen elhatárolódtak egymástól. Miközben tovább „turbékoltak” a padon, a férfi energiája beáramlott a nő mezejébe. A szimpátia azonban továbbra sem volt kölcsönös, így ez a próbálkozás azzal végződött, hogy a férfi energiaszintje megcsappant, a nőé pedig megerősödött, majd újra bezárta energiaburkát partnere előtt. Az ilyen alakoskodó, álszent kapcsolatoknak hamar vége lenne, ha az emberek látnák egymás auráját. Az előbbi, látszatharmónián alapuló érdekkapcsolatnak is legalább egy boldogtalan áldozata lesz. Sokan vannak, akik anyagi érdekből egy életen át szerelmet hazudnak, és eltorlaszolják magukat életük párjától. Mennyire boldogabb lenne az emberiség, ha az őszinteség természetes életvitel lenne, és nem az érdek, hanem pozitív ösztönök, és tiszta érzelmek irányítanák életünket minden téren. Az évmilliókon át kifinomodott ösztöneinkre támaszkodva sokkal emberibbé tehetnénk a világunkat, és nem lenne ennyi boldogtalan ember körülöttünk. Egyébként a jövőben mindnyájan szert teszünk erre a képességre, mindenki látni fogja a másik auráját. Ez rendkívüli mértékben elősegíti majd a mindennapi életben való boldogulásunkat is. Ránézésre meg tudjuk állapítani, hogy kivel „hányadán állunk”. Auránk színe, kisugárzásának intenzitása elsősorban nem a szóban forgó ügytől függ, hanem a hitállapottól, amellyel a kapcsolatban részt veszünk. Így világosan megmutatkozik a fölény vagy kisebbrendűségi érzés, a támadó illetve védekező reflex, vagy az, hogy önzés illetve kooperációs hajlandóság él-e bennünk az adott személlyel kapcsolatban. Az auramező egyértelműen és könyörtelen őszinteséggel jeleníti meg állapotunkat, érzelmi és önértékelési pozíciónkat, szándékunk minőségét. A természetközeli, ösztönös viselkedés tehát szintén elengedhetetlen feltétele a boldogságnak. Lényeges előfeltétel még az élet szépségeire való nyitottság, mert mint tudjuk a boldogság sok esetben apró örömökből tevődik össze. Aki nem képes meglátni környezete és a természet által kínált apró, hétköznapi csodákat, az sohasem lesz boldog. A boldogság elérésének legegyszerűbb módja a pillanatba való belefeledkezés. Amíg különböző dolgok nyugtalanítják lelkünket, figyelmünk folyton elkalandozik. Ha nem tudjuk megragadni a pillanatot, ha folyton más örömök után kutatunk, elrohan mellettünk az élet. Amikor tudatában vagyunk a jelen pillanat fontosságának, akkor nincsenek gondolatok, megszűnik az idő, Isten országában találjuk magunkat. Az önmagukat megelégedettnek valló emberek között is nagyon kevés az, aki tökéletesen boldog. A kiteljesedett boldogsághoz ugyanis az önmegtartóztatáson keresztül vezet az út, és korunk szexuális szabadossága gyakran útját állja a maradéktalan boldogság elérésének. Ma már a fiatalok a fokozatosan javuló szociális körülmények következtében biológiailag jóval korábban válnak éretté, szexuális kifejlettségük hamarabb következik be, mint évszázadokkal ezelőtt. Ezzel szemben a társadalmi hasznosság és elismertség korhatára az ellenkező irányba tolódott el, ami azt jelenti, hogy a szexuálisan érett ifjaknak legalább egy évtizedet kellene várniuk ahhoz, hogy kellő egzisztenciális hátteret tudjanak biztosítani a kultúrált körülmények között folytatható nemi élethez, és a családalapítás anyagi alapjainak a megteremtéséhez. Ehhez azonban a legtöbb fiatalnak nincs türelme, és a jelenlegi divathullám sem kedvez a kiváró életmódnak. Emiatt sokan túl korán vetik bele magukat a nemi életbe, ami számtalan egyéb veszélyen kívül (pl. különböző betegségek, nem kívánt terhesség) lelki kiüresedéshez, kiégéshez vezet. A szexuális kapcsolatteremtés ugyanis nem csupán testi érintkezés, hanem lelki és szellemi azonosulás. Amennyiben ennek a követelménynek nem tesz eleget a kapcsolat, akkor ez a biológiai folyamat lealacsonyul az állatvilág szintjére, és lélek nélküli közösülés lesz belőle. Ehhez viszont nem muszáj embernek lenni, a nemi vágyak ösztönszerű kiélésére az állat is képes. Sok esetben azonban még ezt a szintet sem éri el az ily 68

módon végzett aktus, mert az állatok közötti párzást legalább a fajfenntartás ösztöne motiválja. A kiteljesedett kapcsolathoz a nemi érettségen kívül elengedhetetlenül szükséges a szellemi érettség is. Ráadásul a szellemi megállapodottság bekövetkezése nem kor kérdése, hanem egyénenként változó. A 18. életév, vagyis a nagykorúság elérése még nem jelent automatikusan szellemi érettséget is. A fiatalok zöménél a felnőtté válás jóval később szokott bekövetkezni, és ezt nem lehet felelőtlen cselekedetekkel gyorsítani. A sietség, az élet habzsolásának vágya megfoszt bennünket a szerelem teljes átélésétől, attól az élménytől, amely a legtöbb boldogságot képes nyújtani az életben. A kíváncsiság, a felnőttek utánzása ezen a téren sem ajánlatos, mivel ugyanolyan csömört okoz, mint a korai dohányzás, vagy az italozás. A szellemileg éretlen ember a szexben nem a boldogságot, az együttes kiteljesedést keresi, hanem a kielégülést, aminek elengedhetetlen következménye a csalódás, a kiábrándultság. A szex nem abból áll, hogy bemászunk az ágyba, „rugózunk” néhányat, és túl vagyunk rajta. Itt nincs értelme rekordot dönteni. A szexuális boldogság nem az aktusok és a partnerek számától függ, hanem az érzelmek mélységétől. A szerelemben a számoknak nincs jelentőségük. Maradéktalan boldogságra csak a testileg és szellemileg egyaránt érett ember képes. A szellemileg is kiteljesedett partnerek tudják csak végigjárni az utat, amely egymás egyéniségének a felfedezésétől a teljes elfogadásáig vezet. Ebben az esetben a partnerek egyikének sem lesz már fenntartása a másikkal szemben, így örömüket fogják lelni a testi szerelemben is. A szexuális kapcsolatot csak akkor szabad elkezdeni, amikor a szerelem beteljesedésének a vágya teljesen természetessé válik mindkét fél számára, hogy semmi se veszélyeztesse a boldogságot. Ha két ember igazán szereti egymást, ha lelkileg is összetartoznak, akkor megérzik egymás rezdüléseit, és feloldódnak a gátlások, szorongások, félelmek. A szerelem tehát humanizálja, esztétikussá varázsolja a szexualitást, így megóvja a partnereket az érzelem nélküli fizikai érintkezés által kiváltott traumától. Az igaz boldogsághoz azonban még ennél is több kell. Ma már nem divat a szexuális önmegtartóztatás, a szüzesség, de nők esetében a tökéletes boldogság érzését gyakran beárnyékolja a házasság előtti nemi élet, a nagy „Ő” előtti felelőtlen kapcsolatok tudata. Nem egy asszony panaszolta már el pszichológusának, hogy mennyire bántja, hogy nem a férjéhez fűződik az az élménye, amely minden nő életének alapvető, soha el nem felejtett momentuma. Minél nagyobb a szerelem, minél nagyobb a boldogság, annál fájóbb a tudat, hogy a szüzességüket érdemtelenre pazarolták, és nem annak adták magukat teljes egészében, akit a világon a legjobban szeretnek. Ezt az érzést egy fiatalasszony nagyon találóan így fogalmazta meg: „Most nem tudok mást nyújtani a férjemnek - akit pedig halálosan szeretek -, mint a korábbi partnereimnek, akikkel csak kísérleteztem.” A szerelem önzetlenné teszi az embert, így magunknál is fontosabb lesz a másik öröme, érdeke, boldogsága. A szerelem totalitásigénye következtében társunknak mindent és mindenünket szeretnénk odaadni. Aki azonban a legfőbb értékét korábban méltatlanra pazarolta, az élete hőn szeretett párjának valóban nem adhat mást, mint amit az bármely nőtől megkaphat. Gyakran előfordul az is, hogy egy fiatal lány csak azért adja oda magát a partnerének, mert a követelődzésnek engedve így szeretné őt maga mellett tudni. „Lefekvéssel” azonban nem lehet egy fiút sem megtartani, a zsarolással kikényszerített nemi kapcsolat csak futó viszonyt eredményez. Ráadásul a könnyen megkapható lányok értéke devalválódik, egy önmagára valamit is adó férfi nem köti életét egy kézről-kézre adott könnyűvérű nőhöz. A legtöbb férfi egyáltalán nem válogatós, amíg kalandot keres, de mindjárt igényessé válik, ha a leendő felesége kiválasztásáról van szó. Sajnos a fiatal lányok többsége erre túl későn döbben rá, akkor, amikor az eltékozolt évek alatt kergetett álomkép szertefoszlik, vagy amikor a

69

megtalált „igazinak” már nem tudja azt nyújtani, amit szeretne. A szerelem az emberi életnek olyan kivételes adománya, boldogságforrása, amely természetszerűleg igényli a férfi és a nő totális egymásratalálását, fenntartás nélküli elfogadását, és énjük tökéletes egybeolvadását. Nem érdemes tehát elaprózni magunkat, mivel teljes értékű kapcsolatra csak teljes értékű partner tarthat igényt. Legalább ennyire lehetetlen a kapcsolat megszilárdítása gyermekvállalással. Gyakran hallani azt a téves felfogást, hogy majd „minden jóra fordul, ha megjön a gyerek”. A kötelék megerősítésére, vagy egy rossz házasság fenntartására azonban teljesen alkalmatlan a gyermekvállalás. Az utódok nevelése szilárd bázist igényel, ez a vállalkozás még a boldog házasságban élők számára is megpróbáltatást jelent. Az olyan házasság, mely a gyermekáldás előtt is válságban volt, később még nagyobb krízisbe jut. A gyerek csak tetézi az amúgy is meglevő bajokat. A korán kezdett szex nem oldja meg a szeretetéhségből eredő problémákat sem. A fiatal lányok egy része ugyanis a sivár családi életből, az otthontalanságból menekül a szerelembe. A szexuális partner azonban nem képes pótolni a szülői szeretetet, így a következmény nem megnyugvás, hanem egy újabb csalódás lesz. A modern, előítéletektől mentes élet könnyebbé teszi a nemi élet elkezdését, de meggondolandó, hogy érdemes-e élni ezzel a lehetőséggel. A túlzott szabadság veszélyei ugyanis a szexben csúcsosodnak ki, és ezekkel még felnőttkorban is nehéz megküzdeni. Nem célszerű tehát gyerekfejjel olyan veszedelmeknek kitenni magunkat, melyeknek következményei egész életünkön át kísértenek minket. Tovább tetézi a bajt, ha valaki ebben a korban gyermekszülésre is vállalkozik. Az anyaszerepre éretlen nő ugyanis gyakran beleragad a lánykorába. Miután még nem élte ki magát, nem szórakozott eleget, továbbra is őrzi a függetlenségét, hajtja a kalandvágy. Tinédzser éveit taposva az is természetes, hogy továbbra is szép és kívánatos akar maradni. Félti az alakját, csak magára gondol, képtelen megélni az önzetlen, gondoskodó anya szerepét. Az ilyen nő vagy másokra bízza a gyerekét, vagy úgy hordozza magával mindenhová, mint valami koloncot. Meggondolatlan, elhamarkodott lépésével szánandó sorsra kárhoztatta gyermekét. Ugyanakkor ő sem boldog, mert már nem teheti azt, amit akar. Gyermekét kelléknek szülte azért, hogy a partnerét megtarthassa vele. Müller Péter szavaival élve, nem embert hozott a világra, hanem egy ütőkártyát, vesztes szerelmi partijához. Mivel nem nőtt fel a feladathoz, így a gyermekét játék babának tekinti, eleven hajas babának, akivel szórakozni lehet. Miután számításai nem váltak be, hamar rájön, hogy csak a gondjait szaporította. Ekkor már nem is bánná, ha kicsinye eltűnne a világ színpadáról, és élhetné tovább a korábbi szabad, független életét. Erre azonban nincs mód, így a továbbiakban képzeletben éli meg a fiatalságát, a korával járó elszalasztott élményeket. Ez azután azzal a következményekkel jár, hogy végképp beleragad a serdülőkor időszakába. Később sem tudja felvállalni mindenkori önmagát, belefeledkezik egy álomvilágba. Az idő múlásával ezekből a nőkből lesznek a festett hajú, felvarrt arcbőrű, műmellű „csitrik”. Egyébként az élet más téren is tele van ilyen „leragadt” emberekkel. Túl korán vágnak bele egy feladatba, vagy megriadnak a változástól, a folyamatos átalakulástól, és éretlen kamaszok maradnak. Az élet bonyolultsága folytán nem mindenkinek adatik meg a teljes körű boldogság. Az egészséges emberek között is sokan vannak, akiknek elhivatottságuknál fogva eleve le kell mondaniuk a nemi élet által nyújtott örömökről, mert pl. az egyház szolgálatába lépnek. Ez esetben a szexuális vágy kiélését egy magasabb rendű érzés, Isten szolgálatának a vágya pótolja, amely képes felülemelkedni a testi örömök által nyújtott boldogságon. Az egyedüllétnek van még egy különleges esete is, amikor valaki azért magányos, mivel nem talál magának azonos tudati szinten álló társat, de az emberiség jelenlegi fejlettségi szintjén ez a veszély ma még kevés embert fenyeget. A munkájuk mellett elkötelezettek is gyakran 70

lemondanak a magánélet által kínált boldogságról, mert azt tartják, hogy a teljesítmény feltétele a magány. A család ugyanis kötelezettségekkel jár, így inkább megfosztják magukat az általa nyújtott örömöktől és vállalják az egyedüllét keserveit, mivel a szabad, kötetlen cselekvésnek ez az egyetlen módja. Ezeknek az embereknek egyébként a boldogságról alkotott fogalmuk is rendhagyó. Számukra az jelenti az igazi örömöt, amikor a munkájuk során koncentráltan foglalkoznak egy maguk által választott tevékenységgel, és ezalatt olyan önfeledt állapotba kerülnek, amelyben elveszti jelentőségét az idő, a tér, és valósággal eggyé válnak azzal, amit csinálnak. Ebből az átlagember számára is levonható az a tanulság, hogy aki a feladatát teljes odaadással végzi, az maga is teljessé, egésszé és megelégedetté válhat. Az alábbi anekdota minden magyarázatnál frappánsabban fejezi ki ezt a folyamatot. Egy szellemi útkereső csoport megkérdezte az őket oktató Zen-mestertől: Hogyan tudja az ember elérni a nyugalmat, az elégedettséget, a boldogságot? A mester válasza így szólt: „Ha ülök, akkor ülök; ha állok, akkor állok; amikor eszek, akkor eszek.” Hiszen mindnyájan ezt tesszük, mégsem találjuk meg a belső nyugalmunkat! - válaszolták a tanítványok. Ez azért van - mondta a mester -, mert amikor ültök, arra gondoltok, hogy fel kellene állni; ha álltok, már majdnem futásnak eredtek; és amikor futtok, már az evésen jár az eszetek; amikor pedig esztek, azon tűnődtök, mi volt tegnap és mi lesz holnap. Sosem vagytok ott, ahol vagytok, ez a baj! Aki úgy végzi a munkáját, hogy szinte „istentiszteletté” emeli, közelebb kerül a boldogsághoz. Ennek módja, hogy fegyelmezetten, koncentráltan, elmélyülten és alázattal kell ellátni feladatunkat. Semmilyen kártékony érzés nem vehet rajtunk erőt, ha az adott feladatra koncentrálunk. Nem az a lényeg, hogy munkánkat siker koronázza, még kevésbé az, hogy elnyerjük méltó jutalmunkat. Lelki nyugalmunk, boldogságunk szempontjából az a fontos, hogy amibe belekezdünk, azt tökéletesen és szeretettel csináljuk. Aki csak a sikerre, a jutalomra kacsingat, az boldogtalan marad. Az életművészethez érdeknélküliségre és összpontosításra van szükség. Aki művész akar lenni, annak el kell veszítenie magát a műben. Az előbbi példán túlmenően a hatalom is járhat egyedülléttel. Ez nem egyenlő a magánnyal. A magány ugyanis a kapcsolatteremtési képesség hiányából fakad. A hatalommal bíró emberek nem magányosak, sőt sokszor talpnyalók és haszonlesők hada nyüzsög körülöttük. Emiatt még az is előfordulhat, hogy az ilyen ember vágyik a magányra. Egyedüllétüket a hasonló kaliberű társ hiánya okozza. Néha metafizikai okokra vezethető vissza az egyedüllét. Vannak, akik az átlagnál intenzívebben emlékeznek a túlvilágra, ahonnan érkeztek. Tudatalattijukban felidéződik egy nagyszerű, eszményi világ, ami a jelenlegi valós világhoz egyáltalán nem hasonlít. Magukkal hozzák odaátról a tökéletes partner, a saját duállelkük képét is, és nem tudnak megalkudni a szürke valósággal, ami a fizikai síkon körülveszi őket. Így hiába keresik, nem találják a párjukat. Bárki jön eléjük, képtelenek megnősülni, vagy férjhez menni. Együtt élnek az asztrálsíkról magukkal hozott ideáljukkal, és fizikai síkon egyedül maradnak. Ezek az emberek többnyire az élet más területén sem találják helyüket a Földön, és alig várják, hogy ismét visszakerüljenek az igazi otthonukba. A boldogtalanságnak vannak mélyen gyökerező, az előző életeinkből származó okai is. Ezek közül nem túl gyakori, de igen jellemző tünetekkel jár a tunyaság. A lusta, henyélő lelkek inkarnációik során gyakran megismétlik előző életüket, ha az békés és nyugalmas volt. Ezt oly módon teszik, hogy valamely közösség zárt világát választják életterüknek, amely megvédi őket a valóságos világgal való ütközéstől. Nem akarnak elmerülni az élet örvényében, ezért egy erős háttérországra támaszkodva kivonják magukat a társadalmi fejlődést szolgáló erőfeszítések alól. Egy idő után azonban megbánják a döntésüket, látván, hogy elvesztegetik idejüket. Ez a belátás viszont tudati szinten nem képes megnyilvánulni, az érintettek csupán annyit éreznek, hogy állandóan valami küzdelem folyik bennük. Zavartalan

71

életük ellenére nem igazán boldogok, mert a lélek lelkiismeret formájában állandóan nyugtalanítja őket. Más lehetőség híján ugyanis így próbálja meg rávenni az egyént vegetáló életmódjának feladására, a fejlődést elősegítő nehézségek vállalására.

* Jelentős mértékben hátráltatja a boldogság elérését a kor is, amelyben élünk. Mindnyájan érezzük, hogy világunk vészjóslóan elmélyülő krízisben van, ami külső és belső tünetekben egyaránt megnyilvánul. A válság külső jelei, hogy a modern technika az iparilag fejlett országokban egyre elviselhetetlenebb mértékű környezetszennyezést okoz, ami már a klíma teljes összeomlásával, a természet tönkretételével fenyeget. Naponta közel 50 növény- és állatfaj hal ki, és a fák esztelen irtása következtében évente magyarországnyi (kb. 100 ezer négyzetkilométer) terület pusztul el az őserdőkben. Ez a módszeres természetcsonkítás elsősorban Dél-Amerikában, főleg Brazíliában zajlik. Az Amazonas menti erdők kétharmadát már kivágták. A Sao Paulo államban található trópusi erdők 1845-ben csaknem 20 millió hektárnyi területet foglaltak el. Mára 750 ezer hektár maradt belőle. Mellesleg az itt élő trópusi növény és állatfajok 90 %-a sehol nem található meg a Földön. Az indonéz szigetvilágban és Afrikában zajló pusztítást is figyelembe véve évente 12 millió hektár erdőt irtanak ki a világon anélkül, hogy pótolnák. Madagaszkáron az erdőknek már a 90 %-a pusztult el, Kaliforniában pedig az eredeti vörösfenyő-állomány 90 %-át irtották ki. Ha ilyen ütemben folytatódik az erdőpusztítás, 10 éven belül a maradék is eltűnik. Nálunk sem jobb a helyzet. A valamikori erdőknek ma már csak a 18 %-a van meg az Alföldön. Az ember megjelenése előtt a Kárpát-medence területének 85 %-át borította erdő. Ma ez az érték 11%. Ez a szint Európában a legalacsonyabb. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a levegő szennyezettsége a legtöbb nagyvárosban már oly mértékű, hogy belégzése közvetlen veszélyt jelent az egészségre. Ennek ellenére tovább folyik a természet pusztítása és a motorizáció növelése, holott minden egyes fa 300 ember oxigénszükségletét képes megtermelni, és minden újonnan forgalomba kerülő robbanómotoros gépkocsi 800 ember számára elegendő oxigént fogyaszt el. Az egész világra kiható atmoszférarongálás felbecsülése érdekében érdemes megjegyezni, hogy jelenleg kb. 600 millió gépkocsit tartanak üzemben szerte a világon. Egy világbanki tanulmány szerint 10 év múlva ez a szám 800 millióra emelkedik. A motorkerékpárokkal együtt 1,1 milliárd robbanómotoros járműre számíthatunk. Ebben nincsenek benne a haszongépjárművek, a munkagépek és az oxigénfogyasztásban élen járó repülőgépek. Ez utóbbi hatását sokan hajlamosak alábecsülni, pedig naponta 16 ezer repülőgép száll fel szerte világon. Az általuk kibocsátott füstgázok veszélyességét növeli, hogy közvetlenül a sztratoszférát szennyezik. Itt a szén-dioxid hővisszaverő hatása sokkal nagyobb, mint talajközelben. Globális méretekben a levegőszennyezettség vezetett a savas esők kialakulásához, az eddig még nem tapasztalt mértékű aszályhoz, és az ózonréteg fokozatos szétfoszlásához. Nem kis részben a kaotikus klimatikus viszonyoknak tudható be a fejlődő országok megállíthatatlan elszegényedése, amit tovább súlyosbít a túlnépesedés. Ennek következtében a világon minden hetedik, ember éhezik. Statisztikai felmérések szerint évente közel 10 millióan halnak éhen, vagy pusztulnak el a hiányos táplálkozásból eredő betegségek következtében, és 75 %-uk gyerek. Megdöbbentően nagy az éhezők száma is. A FAO kimutatásai szerint jelenleg 840 millió alultáplált ember él a fejlődő országokban, és a számuk egyre nő. Az éhezés határmezsgyéjén 2 milliárd ember él. Ők elegendő mennyiségű élelemhez jutnak ugyan, de táplálkozásuk egyoldalú. Oly kevés vitamint és ásványanyagot tartalmaz, hogy a hiánybetegségek bármikor megtámadhatják a szervezetüket. Közülük 140 millió gyereknek azért van látászavara, mert A-vitaminhiányban szenvednek. 72

Még válságosabbá teszi a helyzetet a fegyverkezési hajsza, az értelmetlen helyi háborúk szaporodása. Csupán a II. világháborút követő úgymond „békeidőben” 150 helyi háború tört ki világszerte, amelyben 20 millió ember vesztette életét. Az ily módon keletkezett veszteséget jól érzékelteti, hogy csak a boszniai háborúban 700 ezer ember halt meg, az anyagi kár pedig meghaladta az 5 milliárd dollárt. Ennél is nagyobb volt az áldozatok száma Ruandában, ahol 800 ezer embert mészároltak le a törzsi villongások során. Ez esetben a bűnösök felelősségre vonása sem lehetséges, mert olyan sokan vannak, hogy a bírósági perek lefolytatása 100 évig tartana. Jelenleg a világ országai közel 100 millió dollárt költenek fegyverekre, óránként. Így nem csoda, hogy eluralkodott az erőszak, a bűnözés a Földön. Az 1980-as években az egyéni bűnözők, a maffiaszerű fegyveres bandák, és a különböző diktatúrák több embert üldöztek, kínoztak és gyilkoltak meg, mint amennyit a történelem folyamán összesen. Mindenütt romlik a közbiztonság, a fegyveres bűncselekmények mindennapossá válnak, a különböző terrorszervezetek és a maffia már nem csak a gazdasági szférába, hanem a politikába is beépült. A kábítószer-élvezet megállíthatatlanul terjed, nyomában a fiatalkorú bűnözés, a prostitúció, az AIDS, és a családok felbomlása. Mi már ott tartunk, hogy egy 9 éves kisfiút heroin-túladagolással szállítottak kórházba. A 4 éves kisöccse pedig módszertani bemutatót tartott a rendőröknek. A bűnözés mértékére jellemző, hogy csupán az Egyesült Államokban minden 22-ik percben meggyilkolnak, minden 47-ik másodpercben kirabolnak, és minden 28-ik másodpercben súlyosan bántalmaznak valakit. A fokozatosan elszegényedő államokban még rosszabb a helyzet, mert ebben a régióban egyre nagyobb szerepet játszik a megélhetési bűnözés is. Nem meglepő az a statisztikai kimutatás, hogy a volt szocialista országokban az elmúlt 3 év alatt oly mértékben nőtt a bűncselekmények száma, mint NyugatEurópában 15 év alatt. Ennek láttán nem véletlenül született az a keserű megállapítás, hogy: „Az Úr kőbe véste a szeretet igéit, és az emberek most ezekkel a kövekkel verik agyon egymást.” Az előző korok betörői még nagy hangsúlyt fektettek a szakmai tudásra. Tartózkodtak az erőszaktól, ezért napokig figyelték a házat, lakóinak szokásait, és füzérnyi álkulcsot gyártottak a feltűnésmentes bejutás érdekében. Napjainkban azonban a brutalitás oly mértéket ért el, hogy már az sem érdekli a betörőket, ha otthon van a lakás tulajdonosa. Amennyiben szükségük van a kiszemelt értékekre, berúgják az ajtót, a tulajdonost egyetlen csapással agyonütik, és kifosztva a lakást villámgyorsan távoznak. Tanúkat nem hagynak hátra, és abban bíznak, hogy hamarabb elhagyják a helyszínt, mint ahogy a rendőrség kiérkezik. Az autótolvajok sem bajlódnak már a gépkocsik feltörésével. Megvárják, amíg a kiszemelt autó tulajdonosa beül a járművébe. Ekkor a tolvajok egyike a kocsi elé áll, a másik pedig a szélvédőn keresztül pisztolyt fog a tulajdonosra. Ezután kirángatják a szerencsétlen kárvallottat a kocsiból, majd elhajtanak vele. Ennek az akciónak a sikerét is a meglepetésszerű támadás segíti elő. Mire az áldozat felocsúdik a sokkos állapotból, a rablók messze járnak. Az igazi kétségbeesés azonban akkor lesz úrrá rajta, amikor megtudja, hogy a biztosító nem hajlandó megtéríteni a kárt. Hiába a lopáskárokra is kiterjedő méregdrága kiegészítő biztosítás, a szabályzat előírja, hogy: „Az indítókulcs gyújtáskapcsolóba hagyása kizárja a biztosító felelősségét.” Ha elszámítják magukat, az sem tragédia. A bűnözőknek ugyanis jogaik vannak. Miközben ők szemrebbenés nélkül halomra gyilkolnak ártatlan embereket, a törvény tiltja, hogy a rendőr megfogja a betörő karját, mert ez támadásnak minősül. Még a nevét sem lehet megemlíteni, mert ezt is tiltja a jog. Ki sem hallgathatják őket, amíg az ügyvédjük meg nem érkezik. Ha az ügyvéd elég ügyes, a vádlottat a szociális körülményeire hivatkozó blabla alapján felmentik. Amennyiben a bíróság „hátrányos helyzetük” ellenére mégis kiszab néhány év börtönbüntetést rablógyilkosságért, akkor sem esnek kétségbe. A demokratikus országok börtöneiben 73

központi fűtéses kétszemélyes cellák, hideg-meleg vizes zuhanyozó, napi háromszori étkezés, jól felszerelt konditerem, társalgó, könyvtár és színes televízió várja az elítélteket. (Sokan azonban ezt is keveslik. Az Egyesült Államokban egy elítélt beperelte a Salt Lake megyei börtönt, hogy a zuhanytálcák nem alkalmasak fürdésre, mert túl csúszósak. A bíróságon azzal érvelt, hogy a hideg-meleg vizes zuhany padlójának síkossága kimeríti a kegyetlen bánásmód, és a különleges büntetés fogalmát. A bíróság azzal utasította el a keresetet, hogy a zuhanytálcák csúszóssága minden nap kockáztatja a szabadlábon levő lakosság testi épségét is.) A művészi hajlamú széplelkeknek műtermet bocsátanak a rendelkezésükre, hogy kiélhessék alkotói vágyaikat. A hiányos iskolázottságúak befejezhetik a tanulmányaikat is, bár ehhez többnyire nem fűlik a foguk. Szívesen járnak azonban a „nehéz fiúk iskolájába”, ahol többszörösen visszaeső, profi bűnözők oktatják őket a „szakma” rejtelmeire. Így mire szabadulnak biztosítva van a szakképzett utánpótlás is. Ma már dolgozniuk sem kell, hiszen a becsületes embereknek sincs munkájuk. Ennek ellenére gyakran szabadságra mehetnek, sőt ha egy kis megbánást színlelnek, szabadon engedik őket, és csak éjszakára kell bemenniük a börtönbe. Természetesen meleg vacsorával várják őket, mert kint, abban a cudar világban biztosan megéheztek. Nem kell gondoskodniuk a szállásról, az étkezésről és egyéb rezsiköltségek előteremtéséről. Mindezt az állam fizeti, többek között az áldozatok zsebéből. A többszörösen visszaeső, megrögzött bűnözők sem szakadnak el a külvilágtól, szervezetüket, érdekeltségeiket a börtönből is zavartalanul irányíthatják. Ehhez régebben még meg kellett vesztegetniük a börtönőröket, hogy szabadon fogadhassák bűntársaikat. Ma már erre sincs szükség, mivel a jelenlegi rendelkezések lehetővé teszik, hogy az elítéltek a börtönbe is magukkal vigyék a mobiltelefonjukat. Néhány éve már a szexet sem kell nélkülözniük az elítélteknek. Számos európai országban lehetőség van arra, hogy a rabok egy elkülönített szobában házaséletet éljenek. Havonta egyszer a házastárs családostól is meglátogathatja az elítéltet. Ilyenkor együtt étkezhetnek, tévézhetnek. Gondot csak az okoz, hogy közben ki vigyázzon a gyerekekre. A túlterhelt börtönőrök ugyanis gyermekmegőrzést nem vállalnak. Az engedékenység világrekordját egy kolumbiai börtön állította fel, ahol a szigorú őrizet ellenére 511 örömlányt találtak. Ezenkívül rábukkantak egy magánszaunára, több kisebb szeszfőzdére, számos fegyverre, számtalan mobiltelefonra, és ölebként tartott rotweilerekre. A felügyeleti hatóság arra is fényt derített, hogy ebbe a „börtönbe” csak protekcióval lehetett bejutni. Rajtuk is túltettek a svédek, akik Karib-tengeri kéjutazásra küldték a bűnözőket, hátha ettől megjavulnak. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy tele vannak a börtönök, és hogy ez az intézmény ma már senkit sem képes visszatartani a bűnözéstől. Ezek után természetes, hogy a világban tapasztalható katasztrófák ördögi lehelete beférkőzik az emberek tudatába is, ami belső válsághoz vezet. Ennek tünetei a félelem, az elidegenedés, a lelki kiüresedés, a fásultság, a depresszió vagy a növekvő agresszivitás. Ehhez társul még a bizalmatlanság, a bezárkózás, a másság minden tekintetben való elutasítása, és az ebből eredő idegengyűlölet. Egyre több az olyan ember, aki mást mond, mint amit cselekszik, ami tovább fokozza az egymás iránti gyanakvást. Lassan már nem bízhatunk senkiben sem, nincs aki előtt a lelkünket kitárhatnánk. Ha ez így megy tovább, akkor beteljesedik a prófécia, mely szerint: „Az öledben ülő előtt is zárd be szádnak ajtaját!”. Külsőségekre figyelő, belső tartalom nélküli álságos világunkban rejtőzni kényszerül minden, ami igaz, örök érték. Rohanó világunkban a pillantást már nem kontaktusfelvételre használjuk. Hideg, élettelen szemek merednek ránk mindenhonnan. Jelentésük: Tartsd távol magad tőlem! Napjainkban olyan fogalmak szűnnek meg, mint az adott szó, a felelősségtudat, vagy az őszinte barátság. Régen még méltósága volt az embernek, az életnek, ma azonban a legtöbben azt hirdetik, sőt a média is lépten-nyomon azt sugallja, hogy nincs szükség egyenes beszédre, 74

nemes, lovagias küzdelemre, amelyben a képességek méretnek meg, és nem az aljasság mértéke dönti el, hogy ki kerekedik a másik fölé. A gátlástalanság, a törtetés és a másokon átgázolás erénnyé vált. A mindenapi életet átszövi a türelmetlenség, az agresszivitás. Az idegesség, az agyonhajszoltság, a fokozatos elállatiasodás megnyilvánulása a túlreagálás is. Súgnak nekünk valamit, erre elkezdünk ordítozni. Rálépnek a lábunkra, erre lelökjük a szerencsétlent a villamosról. Ránk dudál a mögöttünk haladó, hogy szeretne előzni. Erre keresztbe állunk az úton, kirángatjuk az illetőt a kocsijából, és agyba-főbe verjük. A deviáns viselkedés mind gyakoribb megnyilvánulása láttán eluralkodott a kiszolgáltatottság érzése. Korunk embere könyörtelenül kihasználja a másik gyengeségét, hátrányos helyzetét vagy átmeneti küzdőképtelenségét. Az adott szó már a kimondás pillanatában érvényét veszti. A hála, az ígéret teljesítése, a kötelezettség vállalása lassan ismeretlen fogalmakká válnak. Felmentésünket korunk divatos jelmondata, a „valahogy élni kell!” mögé bújva próbáljuk meghozni. Sokan olyan tökélyre tettek szert lelkiismeretük ily módon való nyugtatásában, hogy már el is hiszik, hogy ez így van rendjén. Az érvényesülés mindennapos eszközévé vált a rágalom, a pletyka, a csúsztatás, és a kisebb-nagyobb hazugságok. A felelőtlenül kimondott szavak, a valóságnak meg nem felelő mondatok sokszor igen nagy vihart kavarnak a környezetünkben, és elkerülhetetlenül visszahatnak ránk is. Ekkor a hazugságot újabb hazugsággal próbáljuk palástolni, míg végül teljesen ellehetetlenítjük önmagunkat. Eközben „mérgezett nyilainkkal” pokollá tesszük a körülöttünk élők amúgy sem könnyű életét. Mindez elkerülhető volna, ha jobban odafigyelnénk arra, amit mondunk. Egy arab közmondás szerint mielőtt bármit mondanánk három kapun kell átjutnia minden szavunknak. Az első kapus ezt kérdezi: Igaz ez? A második pedig ezt: Szükséges ez? Végül a harmadik kapus ez után érdeklődik: Szívből jön? Ennek a szabálynak az alkalmazásával azonban az a baj, hogy ha szigorúan betartanánk, sok embernek nagyon kevés mondanivalója lenne. Hazugság, önáltatás, álszenteskedés, körmönfont önigazolás folyik mindenütt. Észre sem vesszük, hogy fonnak körbe bennünket az önmagunkról alkotott hamis képek. Beszűkült életszemléletünk következtében egyre felfuvalkodottabbá válunk, senkit sem ismerünk el magunk felett. Úgy tartjuk, hogy környezetünkben mi gondolkodunk a leghelyesebben, a mi elképzelésünk a legtökéletesebb, a másik véleményét meg sem hallgatjuk. Ennek a gőgnek a valódi oka, hogy hiányzik belőlünk az önbizalom és az önbecsülés. Mivel nem tudjuk elviselni fogyatékosságainkat, hamis képet festünk önmagunkról. Torz önképünkhöz való ragaszkodásunk során egyre jobban beszűkül az életszemléletünk, megfeledkezünk a körülöttünk levők emberi méltóságáról. Nem tisztelünk többé senkit, sorozatos tapintatlanságainkkal a felsőbbrendűségünket akarjuk igazolni. Ítéleteinkkel azonban nem saját kiválóságunkat bizonyítjuk, hanem azt áruljuk el, hogy nem ismerjük önmagunkat. Másokban ugyanazokat a hibákat ostorozzuk, amelyeket mi is állandóan elkövetünk, felsőbbrendűségünk demonstrálásával a kisebbrendűségi érzésünket palástoljuk. Ahogy őszintébbek leszünk önmagunkhoz, és készségesen beismerjük saját fogyatékosságainkat, önismeretünket és önbecsülésünket növeljük. Ez az önbecsülés eloszlatja kisebbrendűségi érzésünket, és így nem lesz többé szükségünk arra, hogy felsőbbrendűséget színleljünk. Ahhoz, hogy igazán alázatosak lehessünk, őszintén szembe kell néznünk önmagunkkal, és világosan tisztába kell jönnünk képességeinkkel és gyöngeségeinkkel. Ha önértékelésünk őszinte, meg tudjuk becsülni önmagunkat, saját természetünknek ez a mélységes elfogadása pedig mások jobb megértéséhez, és nagyobb megbecsüléséhez vezet. Indíttatva leszünk, hogy segítsünk másokon gondjaik megoldásában, és támogassuk őket képességeik kibontakoztatásában. Látni fogjuk, hogy mindnyájunkat a boldogság és kiteljesedés ugyanazon vágya vezérel, és mindnyájan ugyanazokkal a gondokkal és nehézségekkel küszködünk. Ha nem vagyunk őszinték önmagunkhoz, nem tudjuk megbecsülni benső természetünket. Ezért hamis énképünkre hagyatkozunk, hogy valakinek érezzük magunkat. Annyira annak a védelme 75

foglalkoztat minket, hogy egy idő után már csak a saját önző céljainkat tudjuk szem előtt tartani. Személyünk túlzott előtérbe helyezésével, erőszakos, pökhendi módon próbálunk érvényesülni, pedig nem ez a leghatékonyabb módja az előrejutásnak. A társadalom ugyanis nem bikaviadalra szolgáló aréna, hanem lehetőség céljaink megvalósítására, ahol a másik ember az egyén boldogulásának eszköze. Ha szeretettel fordulnánk egymás felé, és igyekeznénk elősegíteni a másik érvényesülését, akkor mi is könnyebben jutnánk előre. A jelenlegi önző, egymással mit sem törődő viselkedésünkkel sohasem lesz a földi világból mennyország. Egy keleti anekdota szerint egyszer megkérdezték Éliás prófétától, hogy: „Mi a menny, és mi a pokol?” Éliás kézen fogta a hívőt, és egy hatalmas kastélyterembe vitte, melynek közepén egy nagy üstben finom leves főtt. A kondért körbeállták az emberek, mindnyájuk kezében egy-egy kanál. Mertek a levesből, de a kanál nyele olyan hosszú volt, hogy nem tudták a szájukhoz emelni. Ezért éhesek maradtak. Látod, mondta a próféta, ez a pokol. Aztán egy másik terembe vitte a hívőt. Ott is leves főtt, és szintén hosszú nyelű kanalakkal merték a levest az emberek. De mindnyájan jóllaktak, mert egymást táplálták. Látod, ez a mennyország! - Mutatta mosolyogva Éliás. A társadalom akkor fejlődik optimálisan, ha kölcsönösen segítjük egymás törekvéseit. A közös eredmény előbb-utóbb kihat az egyénre is, és annál nagyobb lesz a haszon, minél többen fognak össze a létrehozása érdekében. Az egymásra való figyelés és az együttműködés feltárja bennünk a munka örömét is. Ha természetünkké válik, hogy törődjünk másokkal, minden cselekedetünknek javul a minősége, és semmi sem szab határt a teljesítményünknek. Az összmunka során megtapasztaljuk a kölcsönös megértést és megbecsülést, ami maradandó kielégülést nyújt számunkra, s alkotómunkára ösztönöz bennünket. Boldogan fogadjuk a kihívásokat, alkotókészségünk kibontakozik mind a munkában, mind a magánéletünkben. Amennyiben önös érdekeinket háttérbe szorítva, szívvel-lélekkel együttműködünk a körülöttünk élőkkel, minden emberi kapcsolatunkat mélységes öröm és megelégedés hatja át. Nyitott hozzáállásunkból eredően felgyorsul személyiségünk fejlődése, ami azáltal is megmutatkozik, hogy pozitív energiát sugárzunk magunkból. Az együttműködés szükségességének hangsúlyozása a felső szintű állami vezetés feladata lenne. Ám a szégyenletes politikai iszapbirkózás, amely demokrácia címén jelenleg a Parlamentben, valamint a pártokban és médiában folyik, a mondvacsinált látszatproblémák felfújása által gerjesztett pánikhangulat és hisztériakeltés megzavarja az embereket. Ez pedig nagy baj, mert eltereli a figyelmüket a szűk körű politikai és gazdasági klikkek által elhallgatott valódi sorskérdésekről. Az elszabadult indulatok a fejlődéshez szükséges nyugodt légkört is veszélyeztetik. A negatív energiák, az ellenséges érzelmek, a romboló ösztönök gátolják a kibontakozást. Ráadásul ez a helyzet egyre nagyobb számban teszi az állampolgárokat fásulttá, közönyössé egymás és az ország dolgai iránt. A letargia, a kiábrándultság már a fiataloknál is általánossá vált. Egy amerikai kisvárosban egy 14 éves gyerek elcsórta apja géppisztolyát, és az iskolában osztálytársaiba engedett egy sorozatot. A kihallgatáson megkérdezték tőle, hogy: Miért lőttél a társaidra? A Válasz: Csak. - De hát 3 társadat és egy tanárt megöltél, 8 diákot pedig megsebesítettél! A nem éppen megnyugtató válasz így hangzott: Na és? Az apátia az enyészet melegágyává válik társadalmunk minden megnyilvánulásában. Sokan nem is sejtik, hogy a közösségi tudatnak ez a deformációja mennyire veszélyes. A közömbösség, a nemtörődömség sorsunk jobbrafordulásának lehetetlenné tételén túlmenően elősegíti az igaz értékek rohamos pusztulását is. Miután senkit sem érdekel, hogy mi történik körülötte, a sátáni erők lassan és észrevétlenül átveszik a hatalmat mindennapi életünk felett. Ennek első megnyilvánulása, hogy az élet minden területén fokozatosan teret nyer az értéktelenség, burjánzik a színvonaltalanság. Az üzleteket elönti a sok hivalkodó kinézetű

76

értéktelen kacat, a semmire sem jó, tiszavirág életű divatáru. A nagy ipari konszernek tulajdonosai egyre silányabb tömegtermékeikkel módszeresen leszoktatják az embereket a minőségről. A végén képmutató módon széttárják a kezüket, és azt mondják: „Mit tegyünk, ez kell nekik!” Emellett tolakodó, agresszív módon tör előre az ízléstelenség, a giccsparádé. A szolgáltatások nívója is rohamosan csökken. A vállalkozókat az érdekli, hogy minél hamarabb, minél nagyobb haszonra tegyenek szert, a fogyasztók pedig kénytelenek egyre kevesebb, és alacsonyabb színvonalú szolgáltatásokkal beérni. Eközben elsikkad a minőség, az alapos és pontos munkának egyre kisebb lesz a becsülete. Az egymást gerjesztő hatások miatt az emberek lassan leszoknak a tisztességgel elvégzett munkáról. Ez pedig katasztrofális következményekkel járhat, mert a szakmai tisztesség és hivatástudat tartja össze a nemzetgazdaságot, és nem az államgépezet. Sajnos ezek az életünk minőségét rontó változások a kultúrát sem kerülik el. Bármerre nézünk, mindenütt a „talmi” válik uralkodóvá. Az újságokban, a képes folyóiratokban a mélyenszántó gondolatokat felváltják a felületes ismeretekkel szolgáló rövid hírek. A színes képekkel agyontarkított képregényszerű újságírás pletykaszintűvé zülleszti a sajtót, és könnyen emészthető, semmit érő információkhoz szoktatja az olvasót. Ezzel egyidejűleg divattá válik az élvhajhász, az erkölcstelen életmódra való buzdítás. A gombamód szaporodó tinglitangli lapocskák úgy próbálnak a piacon megkapaszkodni, hogy szisztematikusan lerombolják a több évezredes erkölcsi értékeket. Tisztában vannak vele, hogy minden, ami tilos vonzó, ezért sokan nem tudnak majd ellenállni a csábításnak. Azzal már nem törődnek, hogy az apró bűnökre késztetés, a kisebb félrelépések helyeslése olyan úton indítja el a társadalmat, amelynek a vége a totális erkölcsi fertő, és az elkerülhetetlen pusztulás lesz. Egy ország megtartó ereje a becsületes munkában, és a szilárd erkölcsökben rejlik, és most frontális támadás kezdődött nemzeti létünk alapjai ellen. Erről bárki meggyőződhet, aki hajlandó belelapozni a magyar sajtó új keletű vadhajtásaiba. A nyugati bulvár- és pletykalapokat majmoló szennylapok ilyen címszavakkal bombázzák olvasóikat: „Az igazi élvezet a hármasban szeretkezés” és „A testvérszerelem nem is olyan ritka”, vagy: „Az apjával is szeretkezett”. Már csak a biztatás hiányzott a cikk végéről, hogy: Nosza, próbáljátok ki ti is, nincs ebben semmi rossz! A nyálas intimitástól csöpögő bulvárlapok áldatlan tevékenysége azonban nem merül ki az örök erkölcsi értékek kikezdésében, a moralitás jelentőségének aláásásában, mellette még intenzív egészségrombolást is végeznek. Gyakran bevetnek olyan jelmondatokat, hogy: „A kövérség vonzó!” vagy: „A cukor nem felelős a fogszuvasodás kialakulásáért”, ezért nyugodtan együk azt, és annyit, amennyit csak akarunk. Az egészségvédelemben tájékozatlan olvasó természetesen örül ennek a biztatásnak, és úgy gondolja, hogy most már lelkiismeret furdalás nélkül kiélheti az ösztöneit. Előbb-utóbb rádöbben ugyan arra, hogy szakmailag tájékozatlan zugfirkászok áldozatává vált, de ekkor már nem tehet mást, mint kétségbeesetten rohangál egyik orvostól a másikig. A „limonádé”-lapocskák gyártóira a szakmai dilettantizmuson és a felületességen kívül a lustaság, a trehányság is jellemző. Itt-ott felcsipegetett információmorzsákból élnek, fél füllel hallott megjegyzésekből sebtében cikket kanyarítanak anélkül, hogy utánajárnának a szerzett hír helytállóságának. Így aki a bulvárlapokból próbálja ismereteit bővíteni, az nem csak az egészségét veszélyezteti, de könnyen nevetségessé is válhat egy művelt társaságban. Az egyik szenzációhajhász lap pl. ilyen címszóval harangozta be a cayennei bors torokfájás-csökkentő hatását: „Kicsi a bors, de használ”. Kár, hogy a cayenne-i bors nem bors, hanem a chili paprikához hasonló, rendkívül erős fűszerpaprika. Mindenesetre jellemző egy társadalom intelligenciaszintjére és lelki beállítottságára, hogy ez a kiadvány jelenleg a legnagyobb példányszámban megjelenő női magazin nálunk. Sok partnerhiányban szenvedő nő nem is sejti, hogy amikor egy tömegközlekedési járművön utazva előveszi ezeknek a sajátos sajtótermékeknek egy díszpéldányát, a körülötte álló férfiak 77

messzemenő következtetéseket vonnak le a szellemi színvonalával kapcsolatban. Nem hiába tartja a közmondás, hogy: mutasd meg mit olvasol, és megmondom, ki vagy. Sajnos ez a helyzet ennél mélyrehatóbb következményekkel is járhat. Nagy veszélyt hordoz magában, hogy ezek a hevenyészett, haszontalan kiadványok fokozatosan elvonják az olvasókat az igazán értékes lapoktól. Ezért ezek egyre kisebb példányszámban, és ennek következtében egyre drágábban tudnak csak megjelenni; ami az életszínvonal csökkenése miatt előbb-utóbb előfizetőik lemorzsolódását, és ezáltal a tönkremenetelüket fogja eredményezni. Ezt követően marad a talmi, a kultúrálatlanság, az ízléstelenség, és az emberiség visszasüllyedése a barbarizmusba. A sok reklámtól harsogó rádióban és televízióban is egyre kevesebb lehetőség nyílik a valódi problémák megvitatására, és az igénytelenséghez szoktatott előfizetők egy idő után nem is hiányolják ezeket a műsorokat. Sokan órák hosszat bambulnak a tévé előtt, és eszükbe sem jut, hogy léteznek tartalmasabb szórakozások is. A könyvolvasás, a klasszikus remekművek kötelező olvasmánnyá degradálódtak. A kényelem, a lustaság annyira elhatalmasodott rajtunk, hogy már az olvasást is fárasztónak tartjuk. A színház és a mozi szintén igazodik a közízléshez, a pénztelenség és az álértékek favorizálása fokozatosan kiszorítja a valódi művészetet. A szépség és harmónia mint szellemi menedék is egyre szűkül számunkra. A lelki felüdülést nyújtó értékes darabokat elsöprik az értéktelen fércművek, amelyek csak úgy hemzsegnek a trágár szavaktól, az ocsmány kifejezésektől. A színházi élet esztrádokban, zagyva avantgárdokban, obszcén ökörködésekben nyilvánul meg. A nagy generáció kihalásával eltűntek a művészi életből az egyéniségek. Az a néhány, aki még itt-ott fellehető sem képes érvényesülni. A médiagyáraknak ugyanis személyiség nélküli, formázható gumiemberekre, üres fejű Barbie-babákra van szükségük. Egyre színvonaltalanabb alakításaik ellenére színészeink minden lehetséges alkalommal ünnepeltetik magukat. A látványos öntömjénezés arra szolgál, hogy jótékonyan elfedje a jelenlegi produkciókat jellemző ürességet, a gondolati tartalom teljes hiányát. A jelenlegi körülmények között egyesek elrettentésként nézik a kultúra számos szereplőjének megnyilvánulásait. „Az annyira rossz, hogy nézni kell!” alapon folytatott szórakozás azonban nem más, mint lélekmérgezés. A primitív megnyilvánulások beépülnek a tudatalattinkba, és észrevétlenül egyre lejjebb húznak bennünket arra a szintre, amit kíváncsiságból magunkba fogadtunk. A filmművészet színvonalcsökkenése már ott tart, hogy a kereskedelmi televíziók nézői közül sokan a mesterkélt, a valós világtól elrugaszkodott reklámbetéteket tartják az esti műsor legemlékezetesebb perceinek. A kritikusok szerint. „Vannak köztük olyan felejthetetlen alkotások, melyek messze túlélik a köztük sugárzott filmeket; mert több időt, munkát és tehetséget fektettek bele, mint egy kétórás játékfilmbe.” A szellemi alkotóerők krízishelyzetét híven tükrözi korunk képzőművészete. A technokratává fejlődött emberiség művészi ízlése riasztó szellemi igénytelenségről, belső elsilányulásról árulkodik. Olyan korban élünk, amikor a szépség helyett a rút, a torz, a bizarr és az ijesztő vált izgalmassá, érdekessé, szellemileg stimulálóvá, azaz stílusirányzattá. A legújabb stílus az üveglapokra ragasztott marhabél. Alkotója szerint ez „híven kifejezi az emberi szenvedést”. A tartalmatlan, felszínes dolgok terjedése, a torz eszményképek eluralkodása, az erkölcsi értékek fellazulása lassan megállíthatatlanná válik, és mindez annak tudható be, hogy sorsunk irányítását kiengedtük a kezünkből. Ha így haladunk tovább, a kultúra és a gazdaság után életünk minden szférája rothadásnak indul. Árad a szenny, a mocsok, és mind jobban átitatja az egész társadalmat. A jövőnket illetően nem sok jót ígér, hogy ez az intellektuális mélyrepülés leginkább az ifjúságot ragadja magával, mert bennük még nem alakult ki az a szellemi igényesség, ami ösztönösen eltávolítaná őket a többnyire alpári stílusban előadott „hantakultúrától”, és a 78

gyorsfogyasztásra szolgáló „hamburgerkultúrától”. Sajnos az általuk leginkább kedvelt kulturális műfaj, a könnyűzene is igénytelenségre neveli őket. Az 1960-as, ’70-es és ’80-as évek nagy zenésznemzedéke ma már nyugdíjas korú, az új nemzedék pedig nem volt képes tartani a szintet, nem tudták folytatni elődeik színvonalas zenekultúráját. A könnyűzene manapság nem más, mint keverőpulton létrehozott mesterséges ricsaj. A popzenészek szintetizátorokon való bűvészkedéssel, dobgépekkel, méregdrága hang- és fényeffektekkel, s bődületes hangerővel próbálják pótolni a hiányzó tehetségüket. Mostani zenészeink nagy bajban lennének, ha kiállítanák őket a színpadra egy szál gitárral a kezükben, hogy ugyanazt a dalt játsszák el különféle elektronikus trükkök nélkül. Hamar kiderülne, hogy az agyonmanipulált dalocskáknak nincs se dallamuk, se értelmes szövegük. Prózai alkotásaink zöme sem szolgálja a lelki épülésüket. Az apokalipszis korának irodalma úgy viszonyul az előző évszázadok műremekeihez, mint Rücskös Robi verse egy Shakespeare-szonetthez. Így hangzik az ezredvégi költő műve: „Nincs menőbb a világon egy nagyfenekű lánynál; Vele minden olyan buli; Kit érdekel a suli; Tőle leszek laza; Nincs több ilyen maca; Du, du; Oh bébi, ez ám a kafa.” Reális értékítéletünktől indíttatva már megtaláltuk a korunk irodalmi alkotásaihoz leginkább illő előadóhelyet is. Sajtóértesülések szerint egy San Francisco -i színház férfivécéjéből 20 férőhelyes kamaratermet alakítottak ki. A premieren Bob Ernst: Rötyi című darabját adták elő. A szerző is egyetértett azzal, hogy darabjához az illemhely a legmegfelelőbb színpad. Azért is előnyös ez a megoldás, mert ebbe a színházba nem kell mellékhelyiséget építeni. A szünetben a színpad eredeti rendeltetésének megfelelően használható. A legkisebbek is kapnak ízelítőt korunk kulturális színvonalából. A nekik írt modern mese így szól: „Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kisleány, aki nagyon szerette a málnaszörpöt. Egy napon elhatározta, hogy beáll a bányába segédvájárnak, mert utálta a napsütést. Le is húzott a fejtésben tíz évet. Koszos lett a haja, a réselőgép is feltörte a markát, ej elege lett a kisleánynak a bányából. Ezért aztán egy szép napon otthagyta a nyavalyába az egészet, és útnak indult a nagy sűrű erdőn keresztül. Ahogy ment-mendegélt észrevette, hogy nem is éhes. Megörült ennek a kisleány, de nagyon. Jót nevetett, mire a bokrok közül egyszer csak egy nagy, zöld béka ugrott elő. A kisleánynak nem dobbant nagyot a szíve, mert marhára nem érdekelte a béka, a béka pedig hihetetlenül nem törődött a kisleánnyal. Így mindketten mentek a maguk dolgára.” Súlyos gondok a munkahelyeken kívül a családban is vannak. A családnak egymást szerető, egymásért felelősséget vállaló és áldozatot hozó emberek együttesének kellene lennie. Ezzel szemben ma a legtöbb család nem más, mint szanaszét rohangáló, egymásra nem figyelő emberek laza együttese. Senki sincs otthon, senki sem ér rá semmire, egész nap csip-csup ügyeik intézésével vannak elfoglalva. A szociológusok szerint a jelenlegi család ágyrajárók társas vállalkozása, amely előbb-utóbb felbomlik. A családi élet ily módon történő felszámolódása azonban akár szerencsésnek is nevezhető, mert a szegénység, a munkanélküliség egyre több esetben élezi ki a minden családon belül fellelhető feszültségeket, és az állandósuló veszekedések gyakran véres tragédiába torkollnak. A gyilkos indulatok kirobbanásához csak részben járul hozzá a pénzhiány, az elmérgesedett helyzet fő oka, hogy aki elveszti az állását, az egy idő után elveszti az önbecsülését, az emberi tartását is. Ez a generáció abban a tudatban nőtt fel, hogy két kezükkel képesek megkeresni azt a pénzt, amiből tisztességesen meg tudnak élni, biztos egzisztenciát teremthetnek önmaguknak és családjuknak. Azután jött a hirtelen változás, a gazdasági átrendeződés, és ez olyan erős sokkot váltott ki, hogy az emberek elvesztették a bizalmukat egymásban, a társadalomban. A munkahelyeikről elbocsátottak becsapottnak, kirekesztettnek érzik magukat.

79

Az előző generációk esetében ez a helyzet nem vezetett törvényszerűen tragédiához. Régen is voltak szegény emberek, a nagy gazdasági világválság idején pedig a jelenleginél is többen veszítették el az állásukat. Korábban viszont rendelkezésre álltak az elődeinktől örökölt túlélési technikák. Mi azonban már elfelejtettünk szegényen élni. Az emberek többsége nem tudja beosztani a pénzt, képtelenek tartalékolni, mert nem tanulták meg. A korábbi létbiztonság szükségtelenné tette a nehéz helyzetekhez való alkalmazkodás elsajátítását. Ismeretlen előttük a régi parasztkonyhák mindent felhasználó, változatos, ennek ellenére olcsó étrendje. Nincsenek tisztában azzal, hogy saját munkájukra, találékonyságukra támaszkodva kis pénzből is jobban élhetnének, mint korábban a fizetésükből. Sokan azt a kevés pénzt is meggondolatlanul elszórják hamburgerre, kólára, amit szociális segélyként kapnak. Végül adósságokba verik magukat, aztán már csúsznak is lefelé megállíthatatlanul. Ez a probléma az idő múlásával sem oldódik meg, mivel ez a tehetetlenségre kárhoztatott réteg újratermeli önmagát. Gyermekeik ugyanezt a sorsot élik, mert ebben a közegben nőnek fel. Nincs előttük követhető példakép, aki előrevivő életmintával szolgálna nekik, és az iskola sem tanítja meg őket értelmesen élni, s arra, hogyan lehet a semmiből is valamit teremteni. Ma már az iskola sem nevel, hanem oktat. A tanárok leadják a hivatalosan előírt tananyagot, és ezután már nem marad idejük arra, hogy a rájuk bízott diákokat neveljék. A hivatal nem ismeri az ügyfelet, az ügyeket adathalmazként kezeli. A számítógépesített világban az ember csak egy sorszám, akinek a sorsát gépiesen alkalmazott szabályok döntik el. Az ügyintézőknek nincs idejük arra, hogy megismerjék ügyfeleik speciális elbírálást igénylő problémáit. Ha megbetegszünk sem járunk jobban, mert akkor bekerülünk az egészségügy gépezetébe, és egy karton lesz belőlünk. Ezen a kartonon feltüntetik a különböző gépekkel végzett vizsgálatok eredményét, de a lelkünkkel senki sem törődik. Sok embernek pedig már attól elmúlna a betegsége, ha jól kibeszélhetné magát, de nincs kinek, az orvos ilyesmire nem ér rá. Az orvostudomány jelenleg bonyolult gépezetként kezeli az embert, amelynek csak szerkezeti baja lehet, így a gyógyítás nem más, mint alkatrészek megjavítása, cseréje. Testi-lelki nyavalyáink legfőbb okozója azonban a szeretethiány. A „civilizált” társadalmakban nem divat az érzelmek kimutatása. Így még attól a kevés szeretettől is megfosztjuk a másikat, amelyet oktalan egymásnak feszüléseink után még érzünk a körülöttünk élők iránt. Ez a helyzet pszichésen kihat az egészségünkre is, és ennek következtében a legtöbb ember betegsége mögött krónikus szeretethiány van. Ennek a tendenciának a megváltoztatását szinte lehetetlenné teszi a fokozott elidegenedés, a bezárkózás, egymás társaságának a kerülése. Már a lakóközösség, amelyben élünk is idegenek közösségévé vált. A szomszédok nem ismerik egymást, nem beszélgetnek egymással, sőt sokan egymás létezéséről sem vesznek tudomást. Wolfgang Dircks egy nyugat-európai bérházban lakott, amikor váratlanul elhunyt. Létének hiánya senkinek sem tűnt fel. A háztulajdonos is csak azért kereste fel, mert valami zavar támadt a lakbér banki átutalásában. Amikor benyitott, egy csontvázat talált a televízió előtti székben. A csontváz kezében egy 1993-as tévéújság feküdt. A szerencsétlen ember 5 éve halott volt. Páncélt vontunk magunk köré, hogy megvédjük vagyonunkat, biztonságunkat, nyugalmunkat. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy befalazódtunk a saját világunkba, és magunkra maradtunk. Milliók érzik elveszettnek, nyomorultnak magukat, mert nincs kihez fordulniuk. Már a szomszédjuk sem hajlandó meghallgatni őket, mivel nem ér rá. Az elhagyatottság érzése, a jó szó hiánya mind gyakrabban vezet öngyilkossághoz. Mindezek következményeként üres, rideg világban érzi magát az egyén. Sokak szerint ennek oka a kor, amelyben élünk. A Biblia ezt az időszakot az „utolsó napoknak” hívja. A prófécia szerint a II. évezred végén egy olyan korszakba jutunk, amelyben az emberek „szeretet nélkül valók” lesznek. Jézus azt mondta az utolsó időkről, hogy: „Megsokasodik a gonoszság, és az emberek szíve kihűl.”

80

* Sajnos ezek a problémák még elviselhetetlenebbé teszik azokat a gondokat, amelyekkel most a volt kommunista országok polgárainak szembe kell nézniük. Ebben a földrajzi régióban halmozottan jelentkeznek a rendezésre váró feladatok, amelyek csak a nyugati világ segítségével oldhatók meg. Ahhoz ugyanis, hogy egy új rend létrejöjjön, előbb a réginek atomizálódnia kell. A legkisebb egységeire széthullott régi birodalom aztán új alapokon, új formában fog újjászerveződni, de ez rengeteg szenvedéssel jár. A gulyáskommunizmusban mi is mások pénzén, a felvett kölcsönökből éltünk jól, és ennek most isszuk meg a levét. Ez a langymeleg biztonság azonban már nem hozható vissza. Ha tetszik, ha nem, át kell állnunk az új gazdasági rendre. Ezzel egyidejűleg tudomásul kell vennünk, hogy a hőn áhított piacgazdaság nemcsak árubőséget jelent. Ennek a földi jónak az ára a munkanélküliség, a létbizonytalanság, és a kemény verseny. A piacgazdaságra való átállás azonban nálunk még a szokásosnál is nagyobb nehézségekkel jár. Ennek oka, hogy nem használjuk ki a rendelkezésünkre álló erőforrásokat. A nyugati országok ugyanis (ha nem is az általunk remélt mértékben) de támogatják ezt a folyamatot. Nagy szükségünk is van rá, mivel az ipar szerkezetátalakítása és talpra állítása rengeteg pénzbe kerül. A hazai bankok viszont az inflációra hivatkozva csak 40-45 %-os kamatra hajlandók hitelt nyújtani, és ezt lehetetlenség igénybe venni, hiszen nincs az a vállalkozás, amely ekkora kamatot tisztességes úton ki tudna termelni. A Nyugat által felajánlott olcsó hitelek áthidalhatnák ezt a problémát, de a vállalkozók mégsem tudják a lehetőséget kihasználni, mert a hazai bankok az 5%-os kamatra folyósított hiteleket 35%-os kamattal adják tovább. Ez az eljárás a média egyöntetű véleménye szerint is „enyhén szólva pofátlanságnak minősül”, de a kormány semmit sem tesz ennek a visszásságnak a megszüntetésére. Így aztán hiába van az „Egzisztencia” hitel, ami az egyéni vállalkozások beindítását hivatott elősegíteni, vagy pl. az Európai Közösség által a Phare-program keretén belül felkínált olcsó beruházási hitel, ha a gazdálkodó szervezetek nem tudják felvenni. Ráadásul a magyar kormány a Phare-hitelt újabban 25% forgalmi adóval is megterhelte, és ez nem csak nálunk, hanem már az EK-tagállamokban is nagy felháborodást váltott ki. Nem meglepő tehát, hogy ezek a szinte ajándékszámba menő hitelkeretek sorra kihasználatlanok maradnak, és problémáink csak szaporodnak. A politikai és gazdasági rendszerváltás előzőekben már vázolt nehézségeit nem segíti elő az új vállalkozói réteg magatartása sem. Többségüknek a kölcsönös átverésen jár az eszük, ahelyett, hogy üzleti kapcsolataikat bizalmi alapon szerveznék. Nem kis gondot okoz az is, hogy a bizonytalan gazdasági helyzetre való tekintettel a vállalkozók egyik napról a másikra akarnak meggazdagodni. Amíg ez a jelenlegi „kaszálási” vágy nem hal ki az emberekből, amíg az üzleti partnerek kiválasztását kizárólag az motiválja, hogy kiből mennyit lehet „kitépni”, addig lehetetlen lesz megállítani az inflációt, és a fokozatos elszegényedést. Sajnos az új „arisztokráciában” még nem tudatosult, hogy ember által alkotott közösségekben nem lehet egymás rovására élni. Egy elszegényedő társadalomban a gazdagok is előbb-utóbb szegények lesznek, hogy ez mikor következik be, az csak idő kérdése. Mindezen bajok elkerülése érdekében nem ártana magunkba szállni és elgondolkodni az egymáshoz fűződő viszonyunkról. Észre kellene végre vennünk, hogy a vesztünkbe rohanunk. Ha nem kezdjük el keresni sürgősen a társadalmi megbékélés útját, akkor káosz, zűrzavar és pusztulás vár ránk. A harácsolási ösztön gátlástalan kiélése, az állami javak korrupciós botrányokkal tarkított átjátszása oda vezetett, hogy néhány ezer ügyeskedő hihetetlen mértékben meggazdagodott, míg a „tűztől távol álló” kisemberek több milliós rétege egyre lejjebb csúszik, gazdaságilag teljesen ellehetetlenül. A két tábor közötti feszültséget tovább gerjeszti egy sajátos keleteurópai jelenség, a részvétlenség. Napjainkban Magyarország lakosságának egyharmada létminimum alatt él, és 5 %-a éhezik, vagy ahogy a sajtóorgánumok nevezik „mélyszegény”. 81

A nyomorgó millióknak nem elég baj az, hogy nem tudnak enni adni a gyermekeiknek, hogy Európa kellős közepén kikapcsolják lakásaikból a villanyáramot, és gyertyával kell világítaniuk, hanem még utálják is őket. Újgazdagjainkból nem csak az elszegényedők iránt érzett részvét hiányzik, hanem kifejezetten gyűlölik nyomorgó embertársaikat. A nyugati gazdagokkal ellentétben legtöbbjüknek eszükbe sem jut, hogy esetleg segíthetnének rajtuk. Ha meglátnak egy koldust az utcán, undorral elfordítják a fejüket. Nem ritkák az olyan szélsőséges vélemények sem, hogy „ezeket az alakokat ki kellene irtani”. Ez a sajátos reakció két okra vezethető vissza. Az egyik az idegesség. Újgazdagjaink érzik, hogy ha ez így megy tovább, akkor előbb-utóbb ők is koldusbotra jutnak, és a gazdagságból belecsöppenni a szegénységbe nem kellemes dolog. A másik ok, hogy bántja őket a lelkiismeretük. Tudják, hogy nagy szerepük van abban, hogy az ország gazdasága ide jutott. A rendszerváltás után előnyös pozíciójukat kihasználva kirabolták, kifosztották az országot, nem voltak tekintettel arra, hogy ez milyen hatással lesz a társadalomra. Az élvezetek gátlástalan habzsolása, a kíméletlen hatalom- és szerzésvágy olyan morális rothadást indított el az egész országban, amely megszüntette az emberek egymás iránti felelősségérzetét. Az önös érdekek másokon átgázoló érvényesítése ellen a társadalom legalsó rétege képtelen volt védekezni, így ezek a halmozottan hátrányos helyzetű emberek az újgazdagok áldozataivá váltak. Most aztán nem hagyja őket nyugton a lelkiismeretük, mert az utcán, a médiában nap mint nap látniuk kell, hogy mit tettek a hazájukkal. Kelet-Európa újsütetű milliomosai még annyi szolidaritást sem vállalnak a társadalom elesettjeivel szemben, mint az előző rendszer elitje. A volt arisztokratákba belenevelték, hogy akinek több adatott, az nagyobb felelősséggel tartozik környezete megtartása, felemelése iránt. Az új arisztokrácia alulról felkapaszkodott képviselőiben azonban még nem tudatosult, hogy erkölcsi kötelességük támogatni azt a társadalmat, amelynek a jólétüket köszönhetik. Ebben a világban már a hatalmat, a vagyont sem lehet élvezni. Ennek ellenére mindenki erre törekszik. Manapság a legfőbb cél: pénzt, karriert csinálni. Csak nem sok örömük telik benne. Müller Pétert idézve: sok veszéllyel jár, és nagyon kell sietni. A meggazdagodásra vágyók érzik, hogy már nem sok van hátra a világból. Előbb-utóbb el fog pusztulni, ezért igyekezni kell minél gyorsabban, minél többet élvezni belőle, amíg lehet. Az egész folyamat görcsössé vált. Nem véletlen, hogy oly sokan lesznek közülük a szívinfarktus, az idegösszeomlás, az álmatlanság és az üldözési mánia áldozatává. Túlságosan nagy az indulat a társadalom szegényebb rétegeiben, túlságosan sok töltött fegyver van a kezekben. Ezért a hatalmasok golyóbiztos üvegkalitkában szónokolnak, miközben titkosrendőrök hada vigyáz rájuk. A milliomosok páncélozott gépkocsiban mernek csak kimenni az utcára, golyóbiztos üveggel és riasztó berendezések tucatjaival védett otthonaikat pedig éjjel-nappal kamerák pásztázzák. Saját és családtagjaik minden lépését testőrök vigyázzák, és annyira félnek embertársaiktól, hogy már senkivel sem mernek szóba állni. Emberkerülésük fóbiává alakult, mindenkiről azt hiszik, hogy akar tőlük valamit. Szinte rögeszméjükké vált, hogy mindenki a pénzükre pályázik, minden közeledési szándék mögött az érdeket gyanítják. Emiatt képtelenek a normális partnerkapcsolatra, a másik nemben is potenciális kifosztójukat látják. Egyébként sem élvezik a szexet, mert ehhez lazaság, jó hangulat és önfeledtség kell. A világra csodálkozás, a zavartalan bámészkodás, a bármibe való belefeledkezés luxusát azonban ők nem engedhetik meg maguknak. Néhány kudarc után keserűen tapasztalják, hogy pénzért nem lehet mindent megvásárolni. Ettől boldogtalanná válnak, és még inkább bezárkóznak erődként szolgáló palotáikba. Végül teljesen meggyűlölik embertársaikat, ami azzal a következménnyel jár, hogy a legcsekélyebb mértékben sem hajlandóak enyhíteni a társadalmi feszültségeket. Öncélúan gyarapított vagyonuk holt tőkévé válik. Ez a pénz a haláluk után sem szabadul fel, mert sokan a kedvenc kutyájukra, illetve macskájukra hagyják az értékeiket. Talán ez a helyzet is közrejátszik abban, hogy világszerte 82

csökken a tulajdonnal járó szociális felelősség. Mindez annak ellenére alakult így, hogy a vállalkozói nyereség még soha nem volt olyan magas, mint manapság. Ennek az áldatlan állapotnak a következménye, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek lesznek, ami tovább növeli a társadalmi robbanás veszélyét. Már a kevésbé tehetősek, a személyzetet tartani nem tudók sem képesek zavartalanul élvezni a gazdagságukat. A bűnözés előretörése miatt ugyanis nem mernek kimozdulni az otthonaikból. Így az utazási irodák által meghirdetett luxusutak is sorra kihasználatlanul maradnak, mert a gazdagok otthon ülnek az összeharácsolt vagyontárgyaikon. Attól rettegnek, hogy nem fog megszólalni a riasztó, vagy nem törődik vele senki sem, és távollétükben kirabolják őket. Vagyonuk foglyaivá váltak. Életük nem sokban különbözik a börtönlakóétól, mert ők önként háziőrizetre ítélték magukat. Az össztársadalmi megbékélésnek fontos feltétele a másság elfogadása, és tiszteletben tartása is. Sok embernek jelenleg az okozza a legnagyobb problémát, hogy képtelen elfogadni, hogy a másiknak az övétől eltérő a bőrszíne, a vallása vagy a szokásai. Eszükbe sem jut, hogy amikor külföldre mennek, akkor ők is mássá, idegenné válnak, és minden bizonnyal nem esne nekik jól, ha őket is olyan gyűlölettel fogadnák, mint ahogy ők viseltetnek a megszokottól eltérő emberekkel szemben. A különbözőség megőrzése azért fontos, mert aki elveszti a másságát, az elveszti az identitását, az egyéniségét is. Ha megszüntetnénk az emberek közötti különbözőséget, elvesztenénk az azonosságunkat, jellegtelen, gyökértelen, uniformizált társadalommá válnánk. Nem lehetünk azok, akik vagyunk, ha nincsenek olyanok, akik különböznek tőlünk. A különbözőséget azért is óvnunk kell, mert a technikai fejlődés ez ellen hat. Az utazási idő csökkenésével a világ egyre inkább zsugorodik. Ez a tendencia oda fog vezetni, hogy lassan megszűnnek az egyes országok közötti határok, és megindul a népek vándorlása, keveredése. Egységes lesz a világ, ahol elzárkózásnak nincs helye sem egyéni, sem társadalmi értelemben. Az uniformizálódáson túlmenően ennek egzisztenciális kihatásai is lesznek. Jobb, ha már most hozzászokunk a gondolathoz, hogy a jövőben nem csak a saját kis közösségünkben kell megmérettetnünk, hanem az egész világ előtt. Aki nem „veszi fel a kesztyűt”, az menthetetlenül lemarad. Átlagosnak lenni már ma sem elég, mivel ami ma átlagos, az holnap már átlag alatti lesz. Ami ma kiváló, az holnap az internacionalistává váló világban átlagossá válik. A fejlődés nem áll le senkinek a kedvéért, tehát vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy kiselejteződünk. Az államhatárok lezárása, az idegenek egyes országokból való intézményesített kitiltása szintén nem vezet eredményre, mert történelmi példák bizonyítják, hogy a teljes elszigetelődés még jobban visszaveti a fejlődést. Japán pl. ma nem lenne a világ vezető ipari hatalma, ha nem adta volna fel a középkori állapotokat konzerváló több évszázados elzárkózó politikáját, és nem nyitott volna a Nyugat, vagyis az egész világ felé. A globalizáció sokak számára kellemetlen következménye lesz a bérek nivellálódása. A nagy iparvállalatok sorra zárják be a nyugati gyáraikat, és telepítik át a keleti államokba, az alacsony munkabérek reményében. Az Internet lehetőséget ad arra is, hogy a kórházak, áruházak és egyéb vállalkozások komplett adatállományukat átküldjék Indiába, ahol a harmincszor olcsóbb munkaerő naprakészen feldolgozva visszaküldi. Természetesen egy idő után a keleti bérrabszolgák is kiharcolják maguknak fizetésük fokozatos emelését, a nyugati alkalmazottaknak azonban bele kell törődniük jövedelmük csökkenésébe, ha továbbra is dolgozni akarnak.

83

Nagyban hozzájárul gondjaink elmélyüléséhez az a jelenség is, hogy korunk embere lelki válságba jutott. Az egyre bonyolultabbá váló tudományba már nem lát bele, nem érti azt, és ez mind jobban elbizonytalanítja. Nem segíti elő problémáink megoldását az a helyzet sem, hogy az emberek többsége ma sokkal kevésbé hajlik az elmélyült gondolkodásra, mint az előző korokban. Paradox módon ennek oka, hogy információözönben él, mindent készen kap a médián keresztül. Mindent megmagyaráznak neki, sokszor még annak ellenkezőjét is, amit tegnap állítottak. Így a legtöbben nem látják át, nem érzik döntéseik felelősségét. Az elmélyült gondolkodás legfőbb akadálya az állandó rohanás. Aki gazdag vagy híres az azért hajt, hogy a csúcson maradjon, a szegény pedig a túlélésért küzd. Önmagunkra soha sincs időnk. A napi taposómalomban senki sem ér rá arra, hogy önmagába nézve felfedezze saját magát, a rejtett értékeit. A versengő életvitel mellett nem ér rá gondolkozni azon, hogy valójában ki is ő, és mi a feladata ebben a világban. Civilizációnk legfőbb baja, hogy spirituális ismereteink messze elmaradnak technikai fejlődésünk mögött. Ennek következtében világunkban mind több a lelki baj, a mélabú, a céltalanság, mind több embert kerít hatalmába a szorongás, a kétségbeesés. Boldogságunkat alapvetően gátolja, hogy a ma embere nem ismeri sem önmagát, sem a körülötte levő világot. Sokat hallott ugyan róla, de a lényegéről nem tud semmit. Ehhez le kellene ásni a dolgok gyökeréhez, de erre nem érünk rá. Már a kultúra sem képes vigaszt, átmeneti feledést nyújtani számunkra, mert korunk stresszből stresszbe rohanó emberének nincs türelme és ideje a hagyományos élmények befogadására, a klasszikus művek nagy odaadást igénylő feldolgozására. Életünk egy őrült futam, és itt-ott a kanyarban ragadnak ránk új információk. Arra azonban nem érünk rá, hogy megálljunk, és az ismeretek mélyére hatoljunk, így nem véletlenül alakult ki az a mondás, hogy manapság az emberek egyre kevesebbet tudnak, egyre több mindenről. A mindennapi küzdelem elveszi tőlünk az időt. A napi hajsza után nem marad időnk arra sem, hogy átgondoljuk a sorsunkat. Így hiába születne egy megoldás, amely ezt a folyamatot leállíthatná, senkinek sem lenne ideje arra, hogy a módszer leírását elolvassa, vagy az ötlet kidolgozóját meghallgassa. Olyanok vagyunk, mint az együgyű hajléktalan, aki nem ér rá beköltözni a felajánlott palotába, mert minden idejét leköti a napi betevő szemétből való kiguberálása. Ilyen körülmények között még a Megváltó sem tehetne semmit, mert az emberek nem tudnak időt szakítani arra, hogy megváltsák őket. A külvilággal mit sem törődve eszelősen hajtják tovább a „mókuskereket”, míg össze nem roppannak, el nem pusztulnak. Életük nem más, mint értelmetlen robot. Egy olyan kényszerpályán mozognak, amit bármikor megszüntethetnének, ha leállnának, és egy kicsit körülnéznének a világban. Ekkor végre észrevennék, hogy van egy másik pálya is, ami normális életet biztosítana számukra, ráadásul nem kellene szembenézniük az ökológiai katasztrófával, az emberiség elpusztulásának mind fenyegetőbb rémével. A politika is jóval szövevényesebbé vált, egyre nehezebben lehet megkülönböztetni a feketét a fehértől. A Jó ugyanis már csak részben jó, a Rossz pedig nem mindig olyan rossz, mint ahogy azt egyesek állítják. A felvilágosodás és a materialista elvek terjesztése következtében a vallás elvesztette hatalmát a lelkek felett, a társadalom viszont egyre könyörtelenebbé válik, ezért az egyén nem tudja, hogy mibe kapaszkodjon, hová meneküljön. Szükség lenne egy új vallásra, egy új hitre, amely a modern embernek is támaszt nyújtana. Ezt azonban nem lehet a jelenlegi világvallások és a különféle filozófiai irányzatok összezagyválásával létrehozni, mert nem lenne életképes. A korszellemnek megfelelő vallásra valószínűleg csak a rövidesen ránk köszöntő Vízöntő korszakban, a várva várt new age korában fogunk szert tenni, a túlvilági hatalmakkal, és a Földön kívüli civilizációkkal való tömeges kapcsolatfelvétel során. Addig azonban el is kell jutni, és az emberiség jelenlegi helyzetét tekintve nem sok remény van arra, hogy túléljük a XX. századot. Most még nagy a valószínűsége annak, hogy 84

történelmünk a Bibliában megjósolt módon, apokaliptikus szenvedések közepette fog véget érni. Ha nem változtatunk a jelenlegi magatartásunkon, akkor könnyen beteljesedhetnek Jézus szavai, melyek szerint: „A világot vagy a szelídek fogják örökölni, vagy nem lesz örökség!” Egyetlen lehetőségünk van a megmenekülésre: meg kell tanulnunk a Földön egymással békében és harmóniában élni, amíg ez nem késő. Ennek alapja a szeretet, amely egyben kulcs a világmindenséghez. A „senkinek sem ártok” langymeleg szeretete azonban nem elég. A cselekvő krisztusi szeretetet kell elsajátítanunk. Mindennapi életünkbe be kell építenünk a tolerancia, a megbocsátás és a segítőkészség elvét. Kétségtelen, hogy ez irgalmatlanul nehéz feladat egy olyan világban, ahol az önzés, a harácsolás, az irigység, az igazságtalanság és a részvétlenség hálójában vergődünk, de vállalnunk kell ezt a hatalmas energiát felemésztő küzdelmet. Később az abszolút világban lévő tanítóinktól és a Földön kívüli civilizációktól szerzett információk birtokában mi is tisztában leszünk majd a világ működési rendjével, ami olyan magatartáshoz vezet el bennünket, amely bölcsességet teremthet még a személyünket érintő legnagyobb nyomorúságból és megaláztatásból is. Későbbi tapasztalataink alapján elérjük azt a szintet, hogy érdekesnek és nem gyűlöletesnek fogjuk tartani a magunkhoz viszonyított másságot. Belátjuk majd, hogy a rész harmóniája az egész harmóniája, ezért minden körülmények között hűnek kell maradnunk az igazi céljainkhoz, hogy minél hatékonyabban szolgálhassuk a világot. Megértjük a körülöttünk zajló események valódi okát, és sztoikus bölcsességgel szemléljük majd a világot. Ez a szellemi síkon lezajló forradalom, ez az ugrásszerű tudati fejlődés olyan erős „pszichés földrengéshez” fog vezetni, amilyet az emberiség még soha nem élt át. Kizárólag rajtunk múlik, hogy sikerül-e evolúciós fejlődésünkben ezt a minőségi ugrást elérnünk, vagy arra a sorsra jutunk, mint az előző, elvetélt civilizációk. Ebben az esetben beteljesedik a Jelenések könyvében megjövendölt prófécia, és az emberiségnek csak egy kis (arra érdemes) hányada fog megmenekülni. Azonban nekik is egy mesterséges (inkubátor) világban kell tovább élniük, mert a Föld teljesen lerombolt felszíni világa jó ideig alkalmatlan lesz a normális életvitelre.

Figyelnek minket Sokak szerint az apokalipszis elkerülésének legkézenfekvőbb módja a Földön kívüli civilizációkkal való mielőbbi kapcsolatteremtés lenne. A fejlődésünket figyelemmel kísérő magasabb rendű civilizációk azonban egyelőre elzárkóznak a nyílt kommunikációtól, és ennek oka kizárólag magunkban keresendő. Jelenleg ugyanis azt látják, hogy mi egy meglehetősen korlátolt, erőszakos, rosszindulatú és gyűlölködő faj vagyunk, amelyet nem lehet partnerként kezelni. Kiszámíthatatlan, ostoba, agresszív és szűk látókörű emberekkel lehetetlen érdemben tárgyalni, mert a civilizációnak ezen az alacsony fokán még nem várhatók el olyan biztosítékok, amelyek a megállapodás betartását garantálnák. Egy alacsony tudati és erkölcsi szinten álló paranoiás fajt nem lehet kiengedni a kozmoszba, mivel semmi sem szavatolja, hogy annak törvényeit tiszteletben tartják. Amikor a saját fajtánkat is eszelősen gyilkoljuk, akkor mit tennénk, ha a túl korán megszerzett tudásra támaszkodva kikerülnénk az univerzumba, és ott tőlünk merőben eltérő kinézetű idegen fajokkal találkoznánk? Nem ártana, ha végre tudatosulna bennünk, hogy más értelmes civilizációk figyelnek minket, akkor talán elszégyellnénk magunkat. Eddig azt hittük, hogy egyedül vagyunk, és amit nem látunk, az nem létezik. Ez azonban óriási tévedés, mert különböző rendű és rangú civilizációk tömege kontrollálja a fejlődésünket, és semmilyen tettünk sem kerüli el a figyelmüket. Erre alkalmas készülékkel minden Földön kívüli jármű el van látva. A megfigyelés felettünk keringve történik. Ezek az UFO-k vagy láthatatlanná teszik önmagukat, 85

vagy olyan magasan helyezkednek el, hogy az őket körülvevő plazmaburok egy csillag méretének felel meg, így észrevétlenül beolvadnak az égboltba. Remélhetőleg ilyen megfigyelő készülékeket hamarosan mi is fogunk gyártani, és akkor minden emberben tudatosul végre, hogy egyetlen tette, szava, de még gondolata sem rejthető el a világ elől. Katasztrofális helyzetünket látva bizonyára sokakban felmerül, hogy miért nem térítenek minket erőszakkal jobb belátásra? Azokkal az eszközökkel, amelyekkel ők rendelkeznek, ez minden bizonnyal megoldható lenne. Egy ilyen akció lebonyolítása valóban nem ütközne semmilyen technikai nehézségbe, de két akadálya is van annak, hogy ez bekövetkezzen. Az egyik a kozmikus értelem parancsa, amely ellene szól bármilyen közvetlen beavatkozásnak, mivel minden beavatkozás manipuláció. A külső manipuláció pedig megfosztja az alacsonyabb szinten álló civilizációkat attól a tudattól, hogy uralják a saját fejlődésüket. Mellesleg ugyanerre az okra vezethető vissza az a rejtőzködő magatartás is, amit a földönkívüliek tanúsítanak velünk szemben. Nem véletlen tehát, hogy az UFO-balesetektől eltekintve semmi kézzelfogható bizonyíték nem áll rendelkezésünkre a tevékenységükkel kapcsolatban. A tartózkodás másik oka, hogy a Földön kívüli civilizációk megfigyelései egy intergalaktikus egyezmény alapján zajlanak, amely szigorúan tiltja a durva beavatkozást, vagy kész eredmények, megoldások fejletlenebb világoknak való átadását. Amelyik faj megsérti ezt a szabályt, az teljes kiirtással bűnhődik. Ez a büntetés megfellebbezhetetlen és elkerülhetetlen. Egyébként a kozmikus értelem is azt diktálja, hogy a felvilágosítást lassan és fokozatosan kell végezni, olyan tempóban célszerű az információkat átadni, ahogyan azt az emberiség kollektív tudata fel tudja dolgozni. Ha az eredetünkkel, a bennünket körülvevő univerzum működésével kapcsolatos összes ismeretet egyszerre zúdítanák ránk, az sokkhatást váltana ki az emberekből. Megzavarodna a tudomány, egy csapásra összeomlana a vallás, rémület és káosz támadna a világban. A Földön kívüli civilizációk tömeges fellépése pánikot váltana ki, ami politikai és katonai zűrzavarba torkollna. Ennek elkerülése érdekében a megfigyelés a háttérben zajlik, és csak az elrabolt személyek hipnózis útján történő kikérdezése során derül fény arra, hogy milyen módszerekkel folyik fajunk egyedeinek fiziológiai vizsgálata, és mi az, ami a leginkább érdekli őket. A megfigyelés alatt álló személyek élménybeszámolói alapján kimutatható, hogy a kb. féltucatnyi bennünket figyelő civilizáció közül a Zéta Reticuli csillagrendszer két bolygójáról származó idegenek érdeklődnek legintenzívebben fejlődésünk jelenlegi szintje iránt. Ez a beható érdeklődés viszont nem mindenkinek tetszik, sokan felháborodva utasítják vissza, hogy beleavatkozzanak az életünkbe. A felháborodás azonban nem biztos, hogy jogos. Kissé drasztikus ugyan a hasonlat, de a mi helyzetünk leginkább az állatkerti majmokéhoz hasonló. Tehát mielőtt állást foglalnánk a saját ügyünkben, el kellene dönteni, hogy kié az állatkert, a majomé, vagy az emberé. A majom szempontjából természetes, hogy az övé, hiszen ő lakik benne. Nem kisebb felháborodást vált ki az a ma már röntgenfelvételekkel is bizonyítható jelenség, hogy a „kis szürkéknek” is nevezett idegenek a megfigyelés alatt tartott emberek homloküregébe egy 2-3 mm hosszú, tű- vagy apró golyó alakú szondát helyeznek fel a könnyebb megtalálhatóság érdekében. Sokan nem is tudnak róla, hogy ilyen azonosító eszközt hordanak magukban, mivel a beépített szonda semmilyen fájdalmat nem okoz. Az aggódás elsősorban az ismeretlentől való félelemnek tudható be. A jelek azonban arra vallanak, hogy itt egy széles körű tudományos felmérésről van szó, mindenféle ártó szándék nélkül. A jelenlegi tudati szintünkön megalázónak tűnik ugyan ez a helyzet, de gondoljunk arra, hogy a meggyűrűzött galamb sem érti azokat a bonyolult összefüggéseket, amelyek a vele történtek mélyén rejlenek. Ennek megfelelően mi sem tudjuk, hogy vizsgálataiknak mi a végső célja, csupán sejtéseink vannak, hogy mi az, ami annyira érdekli őket. Az eltérítésekkel foglalkozó publikációk összegzése után annyi már megállapítható, hogy ezek a „Ezoterikus körkép”-ben vázolt kinézetű fura kis lények jól ismerik a világunkat, 86

mindennel tisztában vannak, amit a növényi, állati és emberi létformával kapcsolatban rólunk tudni lehet, kivéve az érzelmeket. Az ő világukban minden lény szoros felügyelet alatt áll. Őrzőknek nevezett felsőbb vezetőik minden gondolatukat ellenőrzik, minden mozdulatukat meghatározzák. Önállóan, engedély nélkül semmit sem mondhatnak, semmit sem tehetnek. A mi civilizációnkat azonban a szabad akarat irányítja, fejlődésünknek ez a motorja. Számukra viszont rendkívül szokatlan, hogy döntéseinket nem csak a logika, hanem gyakran az érzelem is irányítja, és ezáltal meglehetősen kiszámíthatatlanok vagyunk. Az ő életükben az emóció nem játszik jelentős szerepet, ha rendelkeznek is valami hasonló adottsággal, az teljes mértékben az akarat, az értelem irányítása, kontrollja alatt áll. Irántunk tanúsított fokozott érdeklődésük tehát nem annak tudható be, hogy az életformánkat szeretnék megismerni, mert a hozzájuk képest primitívnek számító fejlődési szintünkkel tökéletesen tisztában vannak. Csupán egy dolog rejtély számukra, az érzelmeink. Ez az, amit olyan intenzíven tanulmányoznak. Ennek egyik oka, hogy az indulatok gyorsan képesek működésbe hozni az akaratot, ami kiszámíthatatlanná teszi az emberi cselekvést, és ez úgy látszik, zavarja őket. Ez ugyanis nem teszi lehetővé, hogy teljes mértékben kiterjesszék az ellenőrzésüket a civilizációnk felett. A másik, valószínűleg sokkal jelentősebb oka az irántunk tanúsított érdeklődésnek, hogy egy magasabb rendű életképes civilizáció csak az értelem, az érzelem és az ösztönök egyensúlyban tartása esetén fejlődhet ki, és maradhat fenn. A „Ezoterikus körkép” V. fejezetében már szó volt arról, hogy ez a fizikai megjelenésüket tekintve a dinoszauruszok nemzetségéből származó civilizáció túl nagy hangsúlyt fektetett az értelem fejlesztésére. Ezáltal az ösztönök és az érzelmek fejlődése háttérbe szorult, ami zsákutcába vezette őket. Most minden igyekezetükkel azon vannak, hogy kivezessék a civilizációjukat ebből a zsákutcából, és megmentsék a vele járó kihalástól, de ahhoz, hogy megpróbálják visszabillenteni az egyensúlyt, előbb meg kell érteniük az emóció lényegét, és azt, hogy az érzelmek hogyan és milyen módon befolyásolhatják az akaratot. Ez azonban nem könnyű feladat, és ők is kezdik sejteni, amit mi már régóta tudunk, hogy az indulatok kiszámíthatatlanok, ennélfogva az emberi akarat is kiszámíthatatlan és ellenőrizhetetlen. Éppen ez a legcsodálatosabb egy harmonikusan fejlődő civilizáció életében, hogy nem lehet tudni, hogy milyen úton, milyen módon, és meddig fog eljutni. Ennek viszont megvannak a hátrányai is, mivel közvetlen irányítás és ellenőrzés hiányában bármikor elpusztíthatjuk a világunkat. Ez a fejlődési forma azonban ezzel a kockázattal jár. A nagyfokú szabadság nagy veszélyeket hord magában, az ily módon elérhető fejlődési szint viszont határtalan. A „kis szürkék” áhítattal vegyes félelemmel szemlélik, hogy az emberek hogyan képesek központi irányítás nélkül, független egyéniségként élni és fejlődni. Ráébredtek arra, hogy nekik is egymással kapcsolatban álló individuumokként kellene élniük, de ettől meg vannak rémülve. Azt is tudják, hogy az átálláshoz szükséges segítséget csak tőlünk kaphatják meg. Ezzel kapcsolatban azonban még nem kezdődött meg a párbeszéd közöttünk. Egyelőre ódzkodnak attól, hogy a kiszámíthatatlannak tekintett emberekkel kapcsolatba lépjenek. Szeretnék kézben tartani az ellenőrzést, megőrizni a tekintélyüket. Világosan látják, hogy zsákutcába kerültek, és azt is tudják, hogy evolúciós szempontból új típusú testre van szükségük. Az ehhez szükséges génállományt tőlünk szerzik be, az individuális életvitelhez szükséges viselkedési mintát pedig tanulmányozás útján próbálják elsajátítani. Ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy a közvetlen kapcsolatfelvétellel többre mennének, de viselkedésünk aggodalommal tölti el őket. Az is lehet, hogy a végső próbatételre várnak. Még mielőtt magukévá tennék ezt az életformát, meg akarnak győződni róla, hogy ez a fajta életvitel alkalmas a túlélésre. Alapvetően tehát ennek tudható be az a mostanság tapasztalható fokozott érdeklődés Földön kívüli civilizációk részéről a világunk iránt.

87

Jelenleg egy olyan evolúciós határvonal előtt vagyunk, ahol eldől, hogy mi lesz velünk. Mivel nem állunk közvetlen irányítás alatt, a szabad akaratunkból eredő döntésünktől függ, hogy átlépjük-e ezt a küszöböt és tovább fejlődünk, vagy nem tesszük meg ezt a lépést, és akkor nagyon hamar elpusztítjuk a világunkat. Ez a pusztulás két módon mehet végbe. Az egyik, hogy a helyi háborúk kiszélesedése egy nukleáris összecsapásba torkollik, amely rövid idő alatt megsemmisíti bolygónk élővilágát, és atmoszféra nélküli holdbéli tájat alakít ki a felszínén. A másik pusztulási mód a Föld fokozatos „lelakása”; vagyis a jelenlegi környezetromboló életmódunkkal és kezdetleges technológiai felszereltségünkkel fokról fokra tesszük tönkre bolygónk élővilágát. Egy idő után ugyanis az általunk keltett mérgekkel már oly mértékben telítődik a víz, a talaj és a levegő, amely az élővilág évmilliók során kialakult ökológiai láncolatának dominószerű összeomlásához vezet. Ez a folyamat az alacsonyabb rendű élőlények pusztulásával kezdődik, majd a növények és az állatok rohamos kihalását eredményezi.

Környezeti ártalmak A bajok legfőbb oka, hogy jelenleg a többnyire katalizátorral felszerelt benzin- és dízelüzemű gépjárművek is 14 milliárd tonna szennyeződést eregetnek a levegőbe. Ehhez járul azután az ipari üzemek és a hőerőművek által kibocsátott óriási mennyiségű égéstermék, nem is szólva a fosszilis tüzelőanyagot használó háztartások okozta levegőszennyezésről. Ezeknek a mérges gázoknak csupán a széndioxid-tartalma 26 milliárd tonna évente. Ezen túlmenően még kb. 4 milliárd tonnányi szén-dioxid keletkezik a trópusi őserdők irtása, felégetése miatt. Sokan nem is sejtik, hogy az ártalmatlannak tartott vízi erőművek is hasonló mértékben szennyezik a levegőt. Amíg a duzzasztógátak a folyó menti élővilágot teszik tönkre, a hozzájuk kapcsolódó tározók sekély, posványos vizéből nagy mennyiségű szén-dioxid és metán kerül a levegőbe. (A metán aránya kisebb ugyan, de ennek a gáznak az üvegházhatásra gyakorolt befolyása 25ször nagyobb, mint a szén-dioxidé.) Különösen veszélyesek a trópusi erőművek. Ezekből tízszer annyi üvegházhatást kiváltó gáz szabadul ki, mint egy azonos kapacitású szénerőműből. A Brazíliában működő 112 megawattos Balbina erőmű tározója pl. évente 3 millió tonna szénnek megfelelő gázt bocsát ki magából. Az ugyanilyen teljesítményű szénfűtéses erőművek gázkibocsátása évi 0,35 millió tonna. Egy világbanki támogatással készült tanulmány szerint a Föld különböző országaiban működő vízi erőművek tározóinak összfelülete franciaországnyi területet tesz ki. A füstgázok szén-monoxid, kén-dioxid, nitrogén-dioxid és ólomtartalma következtében már ma is több száz millió ember szenved légúti megbetegedésben. Az asztmás és tüdőrákos esetek száma évről évre rohamosan növekedik, és a legtöbb áldozat a gyermekek közül kerül ki. Nemzetközi felmérések szerint évente 3 millió ember hal meg a szennyezett levegő, és 2 millió a szennyezett vizek miatt. A világ zsúfolt nagyvárosaiban már olyan súlyos a helyzet, hogy sorra nyílnak az oxigénbárok. Ebben a füstgázos levegőtől elkábult gyalogosok és üzletemberek oxigénmaszkot bérelhetnek, és néhány percig tiszta levegőt szívhatnak. A füstgázok jelentős mennyiségű széndioxid-tartalma közvetlen mérgezést nem okoz ugyan, de az áttételes hatása az egész élővilágra nézve katasztrofális lehet. A levegő széndioxidtartalmának növekedése ugyanis a freonszármazékokkal együtt a már említett üvegházhatás kialakulásához vezetett, amely Földünk légkörének fokozatos felmelegedését eredményezi. Ennek egyik következménye az évek óta tartó aszály, amely bolygónk mezőgazdasági művelés alá vont kb. 3 milliárd hektárnyi területének egyre nagyobb hányadát érinti, a másik pedig a felső légköri ózonréteg elvékonyodása.

88

A nap káros sugarai ellen védő ózonnal telített réteg megsemmisülése még az aszálynál is nagyobb veszedelmet jelent, mivel az ultraibolya sugárzás a röntgensugárzáshoz hasonlóan megöli a sejteket, ami először a növények, majd az állatok, végül az emberek elrákosodásához vezet. A szakértők megállapítása szerint 1 % ózonvesztés 2 %-kal több káros UV sugárzást jelent, ami 4 %-kal növeli a bőrrák kialakulásának veszélyét. Az ibolyántúli sugárzás legkártékonyabb összetevőjét, az UV-C sugarakat szerencsére teljes egészében felfogja az ózonpajzs, de az A és B sugarakat egyre nagyobb mértékben engedi át az elvékonyodott ózonréteg. Az UV-A sugarakat eddig ártalmatlannak hittük, de a közelmúltban kiderült, hogy tönkreteheti a bőrünk rugalmasságát biztosító kollagén- és elasztinrostokat. Ráadásul negatív befolyásuk az évek során összeadódik, és erősítik az UV-B sugárzás káros hatását. Pedig a legtöbb kárt ez okozza. Az UV-B sugárzás nem csupán égési sérüléseket eredményez, hanem a bőr mélyebb rétegeibe hatolva rákos elváltozásokat idéz elő. A melanintermelés fokozásával képes ugyan a bőr védekezni a napfény ellen, ez a pigmentszerű festékréteg azonban már nem tudja ellensúlyozni a természetellenesen megnövekedett ultraibolya sugárzást. Jellemző ennek a veszélynek a mértékére, hogy az Amerikai Környezetvédő Hivatal (EPA) vizsgálata szerint 2,5 %-os ózonfogyás esetén 470 ezerrel több ember betegszik meg bőrrákban. Az ózonréteg elvékonyodása, illetve az UV-B sugárzás növekedése lassítja a fotoszintézist is. Ennek következtében fokozatosan csökken a növények növekedése, és csökken a termés mennyisége is. Legnagyobb mértékben a haszonnövényeknél figyelhető meg ez a jelenség. Az ibolyántúli sugárzásra leginkább érzékeny búza, rizs és szójabab esetében már néhány év múlva 20-25 %-os terméshozam-csökkenéssel számolnak a szakemberek. Ugyanakkor rohamosan nő az UV-B sugárzásra jóval kevésbé érzékeny gyomok, és rovarok kártétele. Ez további 50 %-os terméskiesést is okozhat. Ezzel párhuzamosan lelassul a vízfelszín közelében élő halállomány növekedése, és a szárazföldi állatok szaporodása. Az egyre jobban növekvő ultraibolya sugárzás következtében mind több állatnál állapítanak meg vakságot, az embereknél pedig szürke hályogot. A Déli-sark felett már 24 millió négyzetkilométernyi lyuk van az ózonpajzson. Ez a folytonossági hiány akkora, hogy az ausztrál kontinens háromszor elférne benne. Mindez az utóbbi 15 évben alakult ki. Az idén már az Északi-sark felett is kiszakadt az ózonpajzs. Most már két oldalról kezd felbomlani ez a védőréteg. A sztratoszférikus ózonmennyiség csökkenése tehát több oldalról is fenyegeti a világunkat, és a bioszféra teljes pusztulását eredményezheti. Paradoxonnak tűnik, hogy ezzel egyidejűleg növekedik is a légkör ózonmennyisége, de ez nem okoz kiegyenlítődést. A legújabb kutatási jelentések szerint a szén-dioxid, a nitrogén-dioxid és a kén-dioxid egy része ózonná bomlik le, ez a talaj menti ózonréteg azonban nem képes átvenni a felső ózonréteg szerepét. Negatív hatása viszont nem marad el, ugyanis egyre intenzívebben mérgezi a növényeket. A helyzet drámaiságát alátámasztja az a számszerűsített adat is, mely szerint az elmúlt száz év során kőolajszármazékok, földgáz, fa és szén elégetésével az emberiség 440 milliárd tonna széndioxidot engedett a levegőbe. Sajátos ellenpólusa az aszálynak, hogy a megzavarodott időjárás következtében a Föld egyes részein özönvízszerű esőzések alakulnak ki, hiszen a szárazsággal sújtott területek felől elsodródó felhőknek valahol meg kell szabadulniuk a csapadéktartalmuktól. Ezeken a területeken a koncentrált, felhőszakadásként lezúduló esőzések folytán árvizek, belvizek és földcsuszamlások keletkeznek, amelyek mind emberéletben, mind anyagiakban igen nagy kárt okoznak. Nem kis mértékben fokozza az árvizek intenzitását, hogy már a mérsékelt égöv alatti országok is kíméletlenül irtják az erdőket. Így nincs ami megfogja, elnyelje a magas hegyekből lezúduló esővizet. (A növényzet azáltal is csökkenti a csapadékvíz mennyiségét, hogy a gyökereivel felszívja, és a levelein keresztül elpárologtatja.) Gyakori a sárlavina is, mivel a víz magával viszi a tarra vágott erdők vékony talajrétegét. A csapadékvíz a völgyekben és a sík vidékeken sem tud elnyelődni, és belvíz lesz belőle. Ennek oka, hogy az 89

aszályos időszakokban elhanyagolták, sőt sok helyen betemették a vízelvezető árkokat. Emiatt az eső, a megolvadt hó beszivárgott a talajba, megemelve a vízszintjét. A másik ok, hogy sok a csatornázatlan település, ahol az épületek emésztőgödreiből évtizedeken át kiszivárgó zsíros, szappanos lé eltömítette a talaj kapilláris csövecskéit. Ezért a talaj felszínére kerülő víz nem képes leszivárogni, és a föld alatti vízerek nem tudják elvezetni. Az időjárás normális menetének kizökkenésével magyarázható az a ciklon és szökőár is, amely 1991-ben pusztított Bangladesben. A katasztrófa következtében 138 ezren haltak meg, és több millióan váltak hajléktalanná. Időjárási szélsőségek régebben is előfordultak, ezek erősödése azonban egyértelműen az üvegházhatásra vezethető vissza. Minél melegebb a levegő, annál több vízgőz halmozódik fel benne. A felhők nehezebbé válnak, melynek hatására csendes eső helyett záporeső, pelyhes hóhullás helyett pedig hóvihar, jégeső, ítéletidő keletkezik. Az emberiség túlnyomó része azonban jelenleg az aszálykárok miatt szenved, amely az üvegházhatás fokozódása miatt egyre nagyobb területekre terjed ki. Az atmoszféra széndioxid-tartalma a levegőbe eregetett mérges gázokon túlmenően amiatt is növekedik, hogy a savas esők által tönkretett erdők mind kevesebb szén-dioxidot tudnak felvenni. Ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a légkörben a szén-dioxid megoszlása az elmúlt 20 év során 25 %-kal emelkedett. Az 1990-es évek eleje óta évente 29 milliárd tonnával nő a levegő széndioxid-tartalma. Ezzel egyidejűleg fokozatosan csökken az oxigén mennyisége. A földtörténeti középkorban (az ember megjelenése előtt) a légkör össztömegének 28 %-át tette ki az oxigén. A múlt század közepére (elsősorban a széntüzelés következtében) 24%-ra csökkent ez az érték. Jelenleg 21 %-ot mérnek a szakemberek, de a nagyvárosok felett még ennél is kevesebb, csupán 17 % a levegő oxigéntartalma. Tovább fokozza az erdők pusztulását a talajmérgezés, az évente felhasznált óriási mennyiségű műtrágya, növényvédő- és gyomirtó szer, amit a talajvíz a mezőgazdasági műveléstől távol eső területekre is széthord. Ezek közül ma még felbecsülhetetlen károkat okozott a DDT, ami a világ számos országában jelenleg is használatban van. Hasonlóan gyilkos hatással van a környezetre a PCB és a dioxin, melyek azáltal szennyezik a környezetet, hogy évente több millió tonnányi ipari szennyvizet öntünk tisztítatlanul a világtengerekbe. Mellesleg a szemét elégetésekor is igen nagy mennyiségű PCB kerül a levegőbe, és ez az anyag semmilyen módon sem tud lebomlani a természetben. Ezek a vegyszerek és egyéb mérgek az élelmi láncon keresztül bekerülnek az emberi szervezetbe, így teljesen leromlik az immunrendszerünk. Az immunrendszer gyengülése és a fokozódó környezeti ártalmak pedig néhány éven belül világméretű járványok kialakulását fogják eredményezni. Ennek előjele, hogy a mérgezésnek közvetlenül kitett tengeri halállomány tömeges pusztulásnak indult, az immunrendszer legyengüléséből eredő fertőzésveszély az alacsonyabb rendű élőlények sorsát már megpecsételte. Az 1980-as években 18 ezer fóka pusztult el az Északitengerben, és a vizsgálatok azt mutatták, hogy zsírszöveteikben igen magas volt a klórozott szénhidrogének (dioxin) szintje. Ennek következtében az immunrendszerük működése egyharmadára csökkent, ezért nem tudtak megbirkózni azokkal a vírusos betegségekkel, amelyeket korábban ép bőrrel megúsztak. Hasonló okok miatt pusztult el a Földközitengerben 1000 delfin. A dioxin azonban csak a „jéghegy” csúcsa. Toxikológiai vizsgálatok alapján 1940, vagyis a vegyipar térhódítása óta 30 ezer vegyszer került a világtengerekbe. A tengereket tápláló folyóinkban még rosszabb a helyzet. Az itt élő halak és madarak életét az is veszélyezteti, hogy a víz méregtartalma kiülepedik a partokra. Ennek oka a vízi erőművek duzzasztógátjai által előidézett lassú vízáramlás. A világ folyóvizeinek természetes áramlását ma már 35 ezer duzzasztómű gátolja. A kommunális szennyvíz is fertőzi a halállományt. A kuvaiti-öbölben 2000 tonna döglött halat vetett ki a tenger. Pusztulásukat a streptococcus baktérium okozta.

90

A legnagyobb szennyezők az ipart és a háztartást kiszolgáló vegyi üzemek. A különféle műanyagok gyártásától kezdve a gyógyszergyártáson át a festékek előállításáig sok mindennel foglalkoznak. Még ha nem is engednek ki tisztítatlan szennyvizet a környezetbe, és füstszűrővel látják el a kéményeiket, akkor is potenciális veszélyforrást jelent a tevékenységük. A gyártás során visszamaradt mérgező salakanyagokkal ugyanis nem tudnak mit kezdeni. Jelenleg acélhordókba zárva méregraktárakban tárolják őket, amíg a hordók ki nem lyukadnak. Ekkor megpróbálják rásózni egy fejlődő országra, hogy titokban égessék el a saját szemétégetőikben, vagy temessék egy elhagyott bányagödörbe. A tengerparti országok lelkiismeretlen gyártulajdonosai felbérelnek egy nem éppen makulátlan hírű kapitányt, aki a nemkívánatos raktárkészletet rozzant bárkára rakja, és a nyílt vízen elsüllyeszti. Iparosodott világunkban 13 millió vegyi anyag vesz körül bennünket, és ezek közül kb. 100 ezerrel találkozunk naponta. A probléma súlyosságát jól érzékelteti, hogy jelenleg 6 millió féle vegyszert állít elő az emberiség, és a számuk évente 200 új vegyülettel szaporodik. Ezek mindenhová behatolnak, testünk minden porcikáját méreggel telítik. A Karolinska Intézet vizsgálatai szerint a környezetünkből szervezetünkbe szivárgó vegyszerek már az anyatejben is kimutathatók, és mennyiségük ötévente megduplázódik. Jelentős mértékben katalizálja az üvegházhatást, hogy a fokozatos felmelegedés miatt elpusztul a tengerek planktonállománya, és megszűnik az a biomassza, amely eddig képes volt megkötni a levegő széndioxid-tartalmának 30 %-át. Közbevetőleg megjegyezve a tengeri élet fennmaradásában nagy szerepet játszó korallzátonyok 10 %-a már véglegesen elpusztult, és az elkövetkező 20 évben további 30 % semmisül meg. A sokféle korallból felépülő építészeti műremekek az összes tengeri élet egynegyedét tartják fenn. Az észak-ausztráliai Nagy korallzátony pl. 250 ezer km2 kiterjedésű. Ezek a mikroszkopikus méretű élőlények nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az élet fenntartásban. Igen nagy mennyiségben nyelik el a légkör szén-dioxid-tartalmát, és fékezik a viharok, szökőárak erejét. A tengervíz fokozatos felmelegedése következtében azonban elpusztulnak, életképtelenné válnak. Ennek egyértelmű jele, hogy kifehérednek. A Karib-tenger korallzátonyainak már 90 %-a elpusztult. A legnagyobb probléma azonban az, hogy most már semmit sem tehetünk ellene. Ha akarnánk sem tudnánk a kipusztulásukat megakadályozni, mert ahhoz hogy az óceánok visszahűljenek a korábbi hőmérsékletükre min. 50 évre van szükség. Az emberiség túlnépesedése, a világ behabzsolására irányuló őrület a tengerek öntisztulását is megakadályozza. Az élvezetek hajszolása, a „tenger gyümölcseinek” mértéktelen fogyasztása a halállomány rohamos csökkenést eredményezte. A túlhalászás következtében nem csak a halállomány csökken vészesen, hanem a nagytestű tengeri emlősök, valamint a rákok és kagylók is. John Smith hajóskapitány 1607-ben kelt hajónaplójában megemlíti, hogy Amerika keleti partjainál hajózva a Chesapeake-öböl vizébe esett egy ágyúgolyójuk, ami 9 méter mélységben is tisztán látható volt. Korábban azért volt ilyen tiszta a víz, mert óriási osztrigatelepek éltek a tengeröblökben, amelyek háromnaponta átszűrték a vizet. Így nem szaporodta el a mikrobák és az algák. A naplóból az is kiderül, hogy akkoriban nagyon sok szürke bálna, delfin, lamantin, vízi menyét, tengeri teknős, alligátor és közönséges tonhal élt ezen a környéken. Manapság a legtöbb öböl nem más, mint hínártenger. Az osztrigák mértéktelen gyűjtése következtében a tengeri strandok vize annyira elalgásodott, hogy már fürödni sem lehet benne. A hőmérséklet fokozatos emelkedése során nem csak a növények pusztulnak el, hanem kiszáradnak a folyók és a tavak is, ami az ivóvízkészlet fokozatos apadásához vezet. Szomjan halásunknak azonban nem a Föld édesvízkészletének elpárolgása lesz az oka, mert ez már jóval korábban be fog következni. A felmelegedő folyókban és tavakban ugyanis annyira elszaporodnak a fertőző baktériumok, hogy a víztisztító berendezések felmondják a szolgálatot. Ez esetben a víz felforralása sem segít, mert erősen szennyezett folyadékban előfor91

dulhatnak olyan kórokozók, amelyek a +360 °C-os hőmérsékletet is kibírják, és mindenféle fertőtlenítőszernek ellenállnak. A szárazföldi vízkészlet elapadása azzal a tragikus következménnyel is járhat, hogy a világszerte elszaporodó erdőtüzeket nem lesz mivel eloltani. Nem kis mértékben nehezíti majd az oltást, hogy a rekkenő hőség miatt megolvadnak az aszfaltutak, ami lehetetlenné teszi a tűzoltókocsik helyszínre küldését. Vonattal sem tudjuk majd az erdőtüzeket megközelíteni, mert a pokoli hőségben elgörbülnek a vasúti sínek, és a közlekedésnek ez a módja is lebénul. A levegőből történő oltás is kivitelezhetetlen lesz, mivel a vastag füstfelhők nem teszik lehetővé a terület megközelítését. A katasztrófát tovább fokozzák a szándékos gyújtogatók, akik vélt vagy valós sérelmeiket ily módon próbálják megtorolni a társadalmon. Környezetünk pusztulását az egyes társadalmak vagyoni helyzete is gyorsítja. A szegény országok lakói azáltal rongálják a klímát, hogy kivágják életterük fáit, és - más lehetőség híján - ezzel fűtenek. A fokozatosan csökkenő erdőállomány egyre kevesebb levegőt tud megtisztítani, a szabadba engedett füstgáz pedig tovább növeli az atmoszféra szennyezettségét. Nagyságrendekkel nagyobb kárt okoz azonban az erdők előzőekben említett módszeres, nagyüzemi irtása, amit a túlnépesedett országok megélhetési kényszere diktál. A brazíliai, az indonéziai és afrikai őserdők termőterületté alakítása az utóbbi években oly mértéket öltött, hogy ennek komoly, globális kihatásai vannak. A tarra vágás következményeként nem csak a fák pusztulnak el, hanem az erdei növények és állatok is. Ennek mértékére jellemző, hogy a trópusi őserdőkben található a növény- és állatvilág csaknem fele. Azonban nem csak a szegénység, hanem a gazdagság is hozzájárul környezetünk felelőtlen pusztításához. A mérhetetlen nyersanyag- és energiapazarlást, az értelmetlen luxusfogyasztást akarva, akaratlanul is a természet sínyli meg. A gazdagok többsége egyszerűen nem tud mit kezdeni a pénzével. Először drága élelmiszerekre és élvezeti cikkekre költi. Amikor már minden létező ételkülönlegességet kipróbált, a gyomrába tömött, elkezdi utánozni a középkori főurakat. Énekesmadarakra fáj a foga. A ritka madarakat természetesen nem a saját környezetéből szerzi be, hanem orvvadászokat bérel fel, akik a szegény országokba utazva ezrével öldösik le, és csempészik át a határon a nagy értékű védett madarakat. Miután minden földi jóval eltelt, beleveti magát a szórakozásokba, tovább terhelve az emberi és természeti erőforrásokat. Később - pillanatnyi szeszélyeinek engedelmeskedve - egymás után dobálja ki a tartós használati tárgyait. Nem azért, mert a régi nem működik, hanem mert megunja, és új élményekre vágyik. Jelentős motiváció a költekezési vágy is, a vásárlás izgalma. A pazarul berendezett lakásokban unatkozó feleség gyakori hobbija, hogy szekrényeit divatos ruhákkal, cipőkkel és szőrmebundákkal tömködi tele. Fel azonban nem veszi őket, mert bevásárló körútjairól egyre újabb szerzeményekkel tér haza, így a legtöbbjük soha nem kerül sorra. Tudományos megfogalmazás szerint a vásárlási lázban vergődők tulajdonképpen szenvedélybetegek: „A költekezés kéje alapvetően különbözik a tárgyak élvezetétől. Az öröm itt a vásárlási aktusából adódik, az élvezet a pénzkiadáshoz kapcsolódik, tekintet nélkül ennek tartalmára. E pillanat izgalma elfedi mind a pénz tárgyszerű kezelését, mind magát a tárgyat, amit a költekező éppen vásárol."

92

A vársárlási szenvedély tehát egy betegség. Olyan, mint a játékszenvedély. Nem lehet szabadulni tőle. A notorikus vásárlót nem a megvásárolt áru érdekli, hanem a választék megtekintése, az áru válogatása, a pénzköltés. Valójában nincs is szüksége arra, amit vesz, őt csak a vásárlás izgalma érdekli. Sok ilyen ember él a világban, de a legtöbbjük anyagilag nem engedheti meg magának, hogy szabadon kiélje ezt a szenvedélyét. A csinos, fiatal nők egy része ezen úgy segít, hogy gazdag férjet választ magának, aki mellett szabadjára engedheti az ösztöneit. Az sem baj, ha idősebb az illető, a pénzköltési szenvedély ugyanis minden más érzést háttérbe szorít a lelkében. Tudatában van annak, hogy az ösztön kiélése megalkuvással jár, ezért ezek az érdekházasságok általában meglehetősen stabilak. Amíg a férj pénze el nem fogy, a szenvedélybeteg feleség kitart mellette. Különösen akkor, ha az öregedő férj elnézi neki a szexuális kicsapongásait is. Ennek a kölcsönös engedményeken alapuló viszonynak aztán a környezet látja kárát. Nem csak a szertelen pazarlók pusztítják a bioszférát, hanem a vásárlási lázban szenvedők is. A gyermekvállalás hiányában meglehetősen túlméretezett ház ura sem akar lemaradni a pénzköltésben, ezért ha más passziót nem tud kitalálni, hát évente lecseréli a kocsiját, vagy az alig használt bútorait. Jelentős mértékben hozzájárul a vásárlási láz fokozódásához az is, hogy a gombamód szaporodó vállalkozások mind gyakrabban gerjesztenek mesterséges keresletet olyan termékek iránt, amelyekre a normális életvitelhez nincs szükség. Mivel a középrétegek elszegényedésével tovább szűkült a közszükségleti cikkek piaca, rávetették magukat a tehetősekre. Miután nekik már mindenük megvan, új piaci stratégiát kellett kitalálni. Ennek lényege: nem létező igények felkeltése, és állandó ápolása. Olyan árucikkeket, szolgáltatásokat kínálnak, amelyek teljesen feleslegesek. Csupán arra jók, hogy vásárlóik, igénybevevőik különbözőségét bizonyítsák. Rafinált reklámhadjáratokkal igyekeznek bebizonyítani a pénzes fogyasztónak, hogy az ő színvonalán az ajánlott termék megérdemelt jutalom. Léptennyomon azt sugallják neki, hogy egy bizonyos szint felett a luxusjavak fogyasztása emberi méltóságát garantáló társadalmi kötelezettség. A gazdagságba beleszületett, szertelen költekezőknél is nagyobb kárt okoznak a szegénységből kiemelkedett újgazdagok. Őket a „sosem elég”, a „semmi sem elég” beteges filozófiája jellemzi, ami a szükség tudatából táplálkozik. Korábbi nélkülözéseik miatt az a kényszerképzet alakult ki bennük, hogy valaminek minduntalan szűkében vannak. Lelki gyötrődésük abból a gondolatból származik, hogy nincs meg mindenük. E hiányérzet következtében vég nélküli hajszába bonyolódnak, hogy betöltsék a képzeletbeli űrt. Hajtja őket az újabb és újabb dolgok megszerzésének vágya, hogy elérjék a teljesség érzetét. Hiányérzetüket naponta szítják a tévéreklámok, amelyek azt harsogják, hogy egy különleges autó, egy egzotikus utazás, vagy egy új parfüm teljessé és elégedetté tesz. Jelentős mértékben katalizálja az esztelen harácsolás folyamatát a kivagyiság, az úrhatnámság is. Azzal már nem törődik ez a többnyire sznobokból álló réteg, hogy a szükségleteken felüli fogyasztás mérhetetlen károkat okoz a környezetben, hogy minden feleslegesen kivágott fa hozzájárul a természet pusztulásához. Az erdők tönkremenetele után megindul a rohamos talajerózió, amely az ultraibolyasugárzással és az immunrendszer leromlásával együtt tovább gyorsítja a növény- majd az állatvilág kihalását. Az erdők pusztulását azonban a savas esőkön, a talajmérgezésen és az aszályon kívül a kártevők is siettetni fogják, mivel a meleg kedvez a gombásodásnak és a rovarok szaporodásának. A megmaradt fákat rovarok, hernyók és sáskák hada fogja ellepni, és csonkig rágják a lombkoronájukat. Mellesleg a városi rovarok (csótányok, molyok, hangyák) is aktivizálódni fognak, amelyek a civilizációs értékeket fogják megtámadni. Sokan nem is sejtik, hogy a csótányok nem csak anyagi kárt okoznak, de veszélyes betegséghordozók is. Belga kutatók egyetlen rovarban 14 millió baktériumot találtak. Közülük igen aktívak a 93

szalmonella, a húgyúti fertőzés és a fertőző májgyulladás kórokozói. Nehezíti az ellene való védekezést, hogy a csótány éjszakai rovar. Az éj leple alatt telepszik be az ágyba, a ruhák az élelmiszerek közé, és észrevétlenül terjeszti a baktériumokat. A későbbiek során egyre nagyobb gondot fog okozni a mutáció. A vírusokhoz és baktériumokhoz hasonlóan a növény- és állatvilág kártékony fajaiban is sorra jelennek meg olyan egyedek, amelyek ellenállnak a velük szemben alkalmazott védőintézkedéseknek. Az első fegyverüket, az álcázást már bevettették. Az időjárási szélsőségek hatására Oroszországban olyan gombafajok jelentek meg az erdőkben, amelyeket a gombaszakértők sem ismernek. A tüzetes vizsgálat azonban kiderítette, hogy nem új fajtákról van szó, hanem mutációról. Egyes veszélyes gombák álarcot öltöttek. A gyilkos galócák pl. megszólalásig hasonlítanak az ártalmatlan és finom kalapgombákra. A légyölő galócák is megfeledkeztek a piros kalapszínről és a pettyekről. Ők is ehetőnek mutatkoztak, megtévesztve az ott élők generációkon át kialakult gombaismeretét. Ennélfogva sokan elfogyasztották őket, melynek következtében eddig már több mint ezer mérgezéses esetet regisztráltak, és közülük mintegy százan meg is haltak. A rovarmutációra is egyre több példa akad. Amíg korábban kuriózumnak számított egy-egy elfajzott példány megjelenése, ma már csapatostul támadnak ránk. A fokozódó aszály következtében nemrégen 6 cm hosszú sáskák özönlötték el a szibériai Omszk városát. Az állatok nagy erővel nekiugrottak a házak ablakainak, rászálltak az épületek falaira, sőt az emberekre is. Mielőtt betörtek volna a városba, elpusztították az omszki búzamezők termését; mindent felfaltak, ami az útjukba került. A helyi hatóságok tehetetlenek velük szemben, mert az óriássáskák ellenállnak a rovarirtó szereknek. Mivel a klímát károsító hatások egymást gerjesztik, ezért egy bizonyos határon túl a folyamat megállíthatatlanná válik, és elkerülhetetlenül a Föld elsivatagosodását, illetve a kiszáradt vízgyűjtő helyek elszikesedését eredményezi. Mindezek során mindennaposak lesznek a porviharok, mert a már ma is egyre gyakoribb viharos szelek fokozatosan felerősödnek, és a sívó homok települések egész sorát fogja betemetni. (Ez a folyamat már megindult. A meteorológiai kimutatások szerint az utóbbi húsz évben az átlagos szélsebesség 5-10, míg a trópusok felett 20 %-kal nőtt. A szél fokozódására utal az a megfigyelés is, hogy az elmúlt 20 év alatt a világtengerek hullámmagassága 25 %-kal emelkedett. A mérések azt is kimutatták, hogy a megelőző 15 évben 65 milliméterrel kevesebb csapadék esett évente, mint az utóbbi 50 év átlaga.) Az eltemetett városok lakói vándorútra kelnek, és a hőgutától elcsigázottan próbálnak új életteret keresni maguknak. Az elsivatagosodás következtében azonban mind kevesebb lesz az emberi tartózkodásra alkalmas hely, ami további bonyodalmakat okoz, mivel a hosszú sorokban kígyózó, és a hőségtől remegő levegőben eltikkadt hajléktalanok menete nem fog megállni az országhatároknál, hanem beözönlik más népek viszonylag kedvező klímájú területeire. Az ott lakók viszont megélhetésüket féltve szembefordulnak a kiéhezett és mindenre elszánt jövevényekkel, és ez öldökléseket, helyi háborúkat fog kiváltani. Miután a menekültek száma egyre több, a még lakható terület pedig egyre kevesebb lesz, brutalitás és anarchia fogja uralni az egész világot. A tartós éhínség következtében nem lesz ritka jelenség a kannibalizmus sem, ami tovább fokozza az indulatokat. Az elviselhetetlen társadalmi feszültség teljes morális csődöt, kormányozhatatlanságot okoz, ami totális háborúhoz, tömeges népirtáshoz vezethet. Az apokalipszis lovainak megjövendölt elszabadulása láttán a túlélők irigyelni fogják a holtakat. Bolygónk elsivatagosodása során tehát az emberiség túlnyomó része éhen fog halni, vagy a fegyveres összecsapások áldozata lesz. A megmaradók sem számíthatnak azonban túl hosszú életre, mivel a felső légköri ózonréteg megszűnésével tovább forrósodik a levegő, és emiatt elolvadnak a sarki jéghegyek. A megnövekedett vízszint azután elárasztja az emberi tartózkodásra leginkább alkalmas tengerparti élettereket. Az újonnan létrejött part menti sáv is 94

alkalmatlan lesz a letelepedésre, mert a szárazföldről érkező árvizek, és a tenger felől pusztító szökőár következtében elmocsarasodik. Az emberiség hatalmas áradásokat, szökőárakat, földcsuszamlásokat túlélő és éhínség által megkímélt része a kontinensek északabbi (szárazságtól kevésbé sújtott) részeire, illetve a hegyekbe fog vonulni. Azonban itt sem lelnek nyugalomra, mivel a hirtelen támadó felhőszakadások következtében gyakori földcsuszamlások, nagyobb magasságokban pedig az üvegházhatás miatt olvadó lavinák veszélyeztetik az életüket. A természeti csapások elkerülése, valamint a léghőmérséklet további emelkedése miatt egy idő után kénytelenek lesznek földbe vájt bunkerekbe, vagy a hegyek gyomrában található barlangokba költözni. Később a forróság fokozódásával elpárolog a tengerek és az óceánok vize is. Ennek következtében óriási mennyiségű vízgőz kerül a légkörbe, ami relatíve lecsökkenti a levegő oxigéntartalmát. Azok tehát, akik megfelelő élelmiszer- és ivóvízkészleteket felhalmozva leköltöztek a föld alá, és túlélték a korábbi katasztrófákat, végül a levegőbe került füstgázok, valamint az elviselhetetlenül magas páratartalom következtében fulladásos halált fognak szenvedni. Lehetséges azonban, hogy a halálnak ez a nem éppen kellemes módja hamarabb bekövetkezik, mert az egyre nagyobb forróság miatt az elszáradt erdők, az épületek és minden gyúlékony anyag (még a földfelszín közelében lévő tőzeg és szén is) el fog égni. Ez oly mértékben megnöveli a levegő korom- és füstgáz-koncentrációját, amely önmagában is fulladáshoz vezet. A Föld felszínének felperzselődéséből eredő fulladásos halál a drága szűrőberendezésekkel felszerelt atombiztos bunkerekben sem kerülhető el, mivel az égés következtében felszabaduló szén-monoxid felemészti a levegő oxigéntartalmát, így egy idő után nem lesz mit belélegezni. Arról az apróságról nem is szólva, hogy ezeket a berendezéseket nem tudjuk működtetni, mivel a hűtővíz felmelegedése következtében az erőművek már jóval korábban működésképtelenné válnak, és beszüntetik az áramtermelést, jelenlegi aggregátoraink működtetéséhez pedig nem csak üzemanyag, hanem oxigén is kell. Végül a földfelszín további melegedése következtében olyan klimatikus viszonyok alakulnak ki a bolygónkon, mint amilyenek jelenleg a Vénuszon találhatók. Mint ismeretes, a Vénusz felszínén eddig ismeretlen okok miatt +475 °C a hőmérséklet, és 90 bar nyomás uralkodik, légkörét pedig túlnyomórészt szén-dioxid alkotja. Azt még nem tudjuk, hogy ez a mostoha klíma annak tudható be, hogy a Nap közelsége folytán a Vénusz felszínén nem alakulhatott ki az élet, vagy annak, hogy egy korábbi civilizáció elpusztította a bolygó élővilágát; az azonban biztos, hogy a mérges gázok ily mértékű koncentrációja, és ilyen magas hőmérséklet mellett az élet bármilyen megnyilvánulása lehetetlenné válik. Amennyiben egy bennünket megelőző civilizáció felelőtlen cselekedete okozta ezt az állapotot, akkor nem zárható ki, hogy ez a folyamat nálunk is ugyanúgy fog végbemenni, és ugyanazt fogja eredményezni. A pokoli hőség következtében ugyanis az elpárolgó óceánokból származó vízgőz nem tud kicsapódni, és ismét vízzé alakulni, mert az egyre növekvő hőmérséklet nem teszi lehetővé, hogy a vízgőzmolekulák esőcseppekké álljanak össze. Ezzel szemben a hőmérséklet emelkedésével állandóan nő ezeknek a molekuláknak a kinetikus energiája, és egy bizonyos határon túl olyan értéket ér el, amely legyőzi a Föld gravitációs vonzerejét. Ekkor az atmoszféra vízgőz- és levegőnél könnyebb nitrogén- valamint nemesgáztartalma el fog illanni, és visszamarad a levegőnél nehezebb szén-dioxid, továbbá az esővíz hiányában kicsapódni nem tudó korom. Mivel a Föld távolabb van a Naptól, lehet, hogy a klímaszabályzó atmoszféra elszökése után nálunk valamivel alacsonyabb lesz a hőmérséklet és kisebb a szén-dioxid nyomása, mint jelenleg a Vénusz felszínén, de ez mit sem változtat azon, hogy ezt követően a Föld is halott bolygóvá válik. Nagy a valószínűsége azonban annak, hogy a Földön túli hatalmak nem fogják tétlenül nézni,

95

hogy mi felelőtlenül elpusztítjuk a természetet, mert ez az általuk alkotott tökéletes mű több milliárd éven keresztül alakult ki, és egy ilyen hatalmas érték nem eshet áldozatul egy hetvenkedő, a saját jövőjével mit sem törődő civilizáció lelkiismeretlen üzelmeinek. Miután a Mindenható a teremtésünk kezdetén megígérte nekünk, hogy a mi civilizációnktól már nem veszi el a földi világot, bennünket már nem száműz a földkéreg alá, ezért nincs más választása, mint a beavatkozás. Ennek módjára utal az előzőekben már említett apokaliptikus megoldás, amelynek során a Biblia szerint csak 144 ezer, a Földön kívüli civilizációk küldöttei szerint pedig max. 440 ezer ember fog életben maradni, vagyis az emberiségnek 99,99 %-a el fog pusztulni. Ez azt jelenti, hogy a földönkívüliek mentésben való közreműködését is figyelembe véve minden tizenháromezer ember közül csupán egy fog megmenekülni. Még a technikai lebonyolítás módjára vonatkozóan is találunk utalást a Bibliában: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Két asszony őröl a malomban, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” Ez a fajta „begyűjtés” fizikailag könnyen megoldható, hiszen ezt a technikát a földönkívüliek már évtizedek óta alkalmazzák nálunk az UFO-elrablások során. Azért, hogy ne legyenek kétségeink a helyzet komolyságát illetően, rövidesen ízelítőt is kapunk abból, hogy ez a pusztítás milyen módon megy majd végbe. Tudományos körök ugyanis néhány hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozták azt a nem éppen megnyugtató hírt, hogy a világűrből egy 800 méter átmérőjű meteorit száguld a Föld felé. Az „égi csapás”-nak nevezett meteorit becsapódási ideje 1998. március 23-ra várható, az Egyesült Államok keleti partvidékén. A csillagászok katonai szakértőkkel együttműködve most azon tanácskoznak, hogy miként háríthatnák el ezt az év 13-ik hetében bekövetkező katasztrófát. Azt tervezik, hogy a felénk száguldó meteoritot atomtöltetű rakétákkal célozzák meg, és még mielőtt a Föld légkörébe érne, szétrobbantják. Túlvilági hatalmak véleménye szerint azonban az emberiség jelenleg nem rendelkezik olyan nagy erejű plutóniumbombával, amellyel ezt megtehetnénk. Egyetlen lehetőségünk tehát, hogy a szélét megcélozva letérítjük a pályájáról, feltéve, ha külső erők ezt nem akadályozzák meg. Baljós jelek szerint azonban most nem egy spontán égimechanikai jelenségről, egy statisztikailag kimutatható gyakoriságú kozmikus balesetről van szó, hanem tudatos erők tevékenységéről. A csillagászok ugyanis azt jelentették, hogy a meteorit pályája nemrégen „megváltozott”, így még pontosabban célba vette a Földet. Ha a kísérlet nem sikerül, akkor ez a hatalmas, fémércekkel telített kőszikla előreláthatólag New York városára fog zuhanni, és egy hússzoros átmérőjű krátert vájva teljes romhalmazzá változtatja a metropolist és környékét. Ezzel egyidejűleg főleg Észak-Amerikában óriási földrengések és vulkánkitörések keletkeznek, és ezért a föld alatti barlangjáratokkal átszőtt floridai félsziget nagy valószínűséggel le fog válni a kontinensről, és dél felé úszva önálló sziget lesz belőle. Ezek a gigászi erők igen nagy kárt fognak okozni anyagiakban és emberéletben egyaránt, amit csak fokoz az a szökőár, amely az Atlanti-óceán mindkét partvidékét letarolja. New York part menti fekvése folytán a levegő telítődni fog a robbanáshő által keltett vízgőzzel, valamint porral és egyéb törmelékanyagokkal. A nagy páratartalom következtében felhőszakadásszerű esőzések fogják akadályozni a mentést, amit tovább nehezít a levegő magas füstgáztartalma. A légtérbe került hatalmas mennyiségű por keveredni fog a vulkánkitörések által kibocsátott szén-monoxiddal, kén-dioxiddal és egyéb mérges gázokkal, valamint rengeteg korommal, pernyével és hamuval. A mindent elborító füstgáz, hamu- és porfelhő nem marad meg az amerikai kontinens felett, hanem feljut a magasabb légrétegekbe, és a szél szétteríti bolygónk körül. A tudósok számításai szerint ez kb. 10 °C-kal csökkenti a felszíni hőmérsékletet, ami beláthatatlan következményekkel járhat a Föld minden lakójára. A tavaszi vetés idejére várható becsapódás és az erős lehűlés következtében ugyanis ebben az évben sehol a világon nem terem majd kenyérgabona, de nem lesz kedvezőbb a helyzet a 96

takarmánytermesztés terén sem. Emiatt soha nem tapasztalt éhínség fogja sújtani a világot. Az egyes országok stratégiai kenyérgabona-tartaléka képes ugyan a terméskiesést néhány hónapig pótolni, ebben az esetben azonban nélkülözni kell a teljes gyümölcs- és zöldségtermést is, így az éhínség még a fejlett agrikultúrával rendelkező országokban is elkerülhetetlen lesz. Ráadásul a meglevő gabonakészletek sem lesznek biztonságban, az egerek, patkányok és egyéb rágcsálók ugyanis természetes élelem hiányában milliószámra fognak beözönleni a városokba, és mindent elpusztítanak, ami ehető. A hús- és tejellátás is hamarosan meg fog szűnni, mert takarmány hiányában elhullik a haszonállat-állomány, ami mellesleg megbénítja az élelmiszer-feldolgozó ipart is. A szárazföldi állatok megsemmisüléséből eredő húshiány egy darabig pótolható lenne az óceánok halállományával, de lehet, hogy erre sem lesz lehetőségünk. A legújabb hírek szerint ugyanis a világtengerekben rohamosan terjed a gyilkos alga, ami egy akváriumokban gyakran használt algafajnak a mutációja. A feltevések szerint a tengerbe is egy monacói akváriumból került, a csatornán keresztül. Mindenesetre a Földközi-tengerben már 6000 hektárnyi partszakaszt lepett el, és a megfigyelések szerint napról-napra rohamosan terjed. A gyors terjedés oka, hogy a gyilkos alga naponta 8 centimétert is képes nőni. Időközben Ausztrália partvidékén is megjelent, és itt sem tudják megállítani a terjedését. Káros hatását azáltal fejti ki, hogy méreganyagával elpusztítja az óceánok növény- és állatvilágát. Méregtartalma annyira nagy, hogy 1 dg alga már képes egy egeret megölni. Az algásodás folyamatát jelentősen gyorsítja az a több millió köbméter vegyi hulladék, amely évente az óceánokba kerül, melynek szervesanyag-tartalma is fokozatosan nő. Ez utóbbi a lakosság városokba koncentrálódásának, az általuk produkált anyagcseretermékeknek tudható be. Egyet kiragadva a világvárosok közül, az 5 millió lakosú Szentpétervár kommunális szennyvize jelenleg is tisztítatlanul folyik a Balti-tengerbe. A skandináv országok sem járnak élen a nyílt vizeik tisztán tartásában. Nem véletlen, hogy az Északi tenger halállományának már a 40 %-a bőrbetegségben és rákban szenved, s csak fele annyi ideig él, mint korábban. Ami azt illeti ezen a téren nekünk sincs okunk a büszkeségre, mivel a 2 milliós Budapest szennyvizének jelenleg csupán 19 %-a kerül vissza tisztítottan a Dunába. Mindemellett évente 6-8 millió tonna olaj ömlik folyóinkba, és a világtengerekbe. Ennek jelentős részét az olajszállító hajók balesete, és a tankerek tengervízzel történő kiöblítése teszi ki. Ismeretes, hogy a hatalmas olajszállító hajók a rakomány továbbítása után a nyílt vizeken mossák tisztára a tartályaikat, és a többtonnányi olajat tartalmazó szennyes levet a tengerbe engedik. A jelek szerint tehát a világtengerekre is egy sajátos elsivatagosodás vár, ahol a homok szerepét a gyilkos alga mindent ellepő áradata tölti be. A bajokat tovább fogja tetézni, hogy a krónikus élelmiszerhiány valószínűleg nem csak a lakosság-, hanem kormánykörökben is pánikot kelt, ami lehetetlenné teszi a nehezebb helyzetben levő országok támogatását. Elmaradnak az élelmiszersegélyek, ami maga után vonja a jelenleg is élelmezési gondokkal küzdő fejlődő országok népességének szinte teljes kihalását. Így a Föld lakosainak száma jelentős mértékben csökkenni fog, és még évtizedek múlva is érezni fogjuk annak a környezetrombolásnak a következményeit, amit ez a várható katasztrófa okoz. A jelentős élelmiszertartalékokkal rendelkező gazdag országok sem mentesülnek a megrázkódtatásoktól. Itt az éhenhalási pánikot az fogja kiváltani, hogy a helyzetet villámgyorsan felismerő feketézők nagy tételben felvásárolják az élelmiszerkészleteket, hogy később csillagászati árakon adják tovább. Ennek jogi akadálya nincs, mert a szabad piac biztosítja a szabad kereskedelmet, a hasznot pedig a kereslet-kínálat törvénye szabja meg.

97

Kiútkeresés A helyzetünk tehát elkeserítő, de van még egy mákszemnyi remény a megmenekülésünkre, mind ebből, mind a végső veszedelemből. 1992-ben Molnár Edit újságírónő riportot készített egy önmagát Magyari Miklósnak nevező személlyel, aki azt állította magáról, hogy közvetlen kapcsolatban áll Jézussal. Közölte azt is, hogy ő tulajdonképpen nem erről a bolygóról való, hanem reinkarnációját tekintve egy másik, nálunk jóval fejlettebb civilizáció küldötte, és most azért van itt, hogy segítsen nekünk. Elmondása szerint van némi tapasztalata a katasztrófaelhárításban, mivel korábbi életében egy másik bolygón már sikerült neki megakadályozni egy miénkhez hasonló végítélet bekövetkezését. Ezt hallva az emberek többsége csak legyintene, hogy megint egy futóbolond a világmegváltást ígérő sok elmeháborodott közül, de Magyari számtalan tanújelét adta annak, hogy tényleg van valami abban, amit állít. Az újságírónő „A másik út; Világkatasztrófa közeleg” című könyvében beszámolt azokról a Jézustól származó kinyilatkoztatásokról, amelyek az apokalipszis elkerülhetetlenségére utaltak, és részletesen ismertette Magyari Miklós ötletét is, amelyet kézenfekvő használhatósága, és az emberi lélek rejtelmeit jól ismerő tisztánlátása miatt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezt a zseniális megoldást az alábbi hasonlattal tette szemléletessé, és mindenki által könnyen érthetővé. Képzeljünk el egy hatalmas karámot, amely nem más, mint a világ, és a közepén egy szekeret, amely az emberiség sorsa, történelme. A szekérhez számtalan ló van kötve, amelyek az embereket szimbolizálják. A szekér, vagyis a történelem a XX. század végén megfeneklett egy óriási kátyúban, amelyből csak akkor húzható ki, ha minden ló, azaz minden ember azonos irányba indul el. A sok ló azonban önmagától képtelen egy irányba rendeződni, csak tipródnak a szekér körül, és az életet adó fű zömét kitaposták. Emiatt csoportokba verődnek, és védik a még zöldellő területeket, miközben önző érdekeik által motiválva különböző irányba rángatják a kocsit. A fű azonban a gondosan védett részeken is egyre kevesebb lesz, mivel a veszteglés alatt is enniük kell a lovaknak. Ettől még nagyobb zavar támad, lassan pánikhangulat alakul ki a ménesben. Mindezt tetézi egy néhány éven belül várható katasztrófa valószínűsége, ami abban nyilvánul meg, hogy egy meteorit becsapódik a karámba, és szétzúzza a szekeret. Az apokaliptikus állapotokat csupán néhány ló fogja túlélni. Ebből a helyzetből egyetlen módon lehet megmenekülni, ha minden ló belátná, hogy mekkora veszély leselkedik a karámra, és azonos irányba rendeződve gyorsan kirántanák a szekeret a kátyúból. Ezt azonban lehetetlen elérni, mert a katasztrófa bekövetkeztéig olyan kevés idő van már csak hátra, hogy ezalatt nem lehet a lovakat jobb belátásra bírni, és a ménest egy irányba elindítani. A jelenlegi állapot tehát egy leküzdhetetlennek tűnő kelepce, mégsem olyan reménytelen a helyzet. Létezik ugyanis egy ravasz megoldás, amely egyirányú, gyors vágtára késztetheti a lovakat. Magyari szerint semmi mást nem kell tenni, mint valahol megnyitni a karámot határoló kerítést. Ekkor a bent nyűglődő kiéhezett lovak közül néhányan észreveszik a kövér legelőt, amely a lebontott palánkon túl, a szabadban található. Miután semmi sem gátolja, hogy elérjék ezt a szemkápráztató bőséget, viharos sebességgel elindulnak a kapuként megnyílt rés irányába, hogy minél előbb kijuthassanak az üde, zöld fűvel borított „Édenkertbe”. A többi ló hamarosan felfigyel az élénk mozgásra, és a karámnak arra a szegletére tekintenek, ahol a nagy nyüzsgés zajlik. Ekkor döbbenten eszmélnek rá, hogy mit látnak, és mindannyian egyszerre megindulnak a nyílás irányába. Természetesen ezen a kis hasadékon már nem férnek át annyian, amennyien a karámban vannak, ezért áttörik, letapossák a kerítés jelentős részét. Ez azonban nem baj, mivel megvalósult a hőn áhított állapot: a lovak azonos irányba indultak el. Miközben jól felfogott érdekeik által ösztökélve szinte ész nélkül vágtatnak a cél felé, mellékesen kirántják a szekeret is a kátyúból, vagyis kimozdítják a 98

történelmet az utolsó, legnehezebb stációból. Jelenleg tehát nem lehet mást tenni, mint túl kell járni a lovak, azaz az emberek eszén. Azokat az ösztönöket, amelyek most összevissza munkálkodnak bennük, egy irányba kell terelni, egy olyan cél felé, amelynek az elérésére tudat alatt régóta vágyakozunk, sőt türelmetlenül várjuk, hogy a kiapadhatatlan bőség irányába „nyargalhassunk”. Ez kétségtelenül fondorlatos megoldás, még ha kissé lealacsonyító is, mivel nem az emberi értelemre, hanem az állati ösztönökre épít, de ha nincs más mód a megmenekülésre, akkor ez is megteszi. A lényeg az, hogy túléljük a XX. századot, és ezzel a módszerrel megvan rá az esélyünk. A szubatomi energia alkalmazásával ugyanis leküzdhetjük az éhínséget, soha nem látott élelmiszerbőség lesz a Földön. A primer energiahordozót nem igénylő áramtermelő berendezések segítségével ingyen állíthatjuk elő az energiát, korlátlan mennyiségben. A szabadenergia iparban és közlekedésben való felhasználása megszünteti a levegőszennyezést, ami elhárítja a klímaösszeomlás veszélyét. Az ingyen energia következtében az élelmiszerekhez hasonlóan az iparcikkek ára is jelentősen csökkenni fog, ami a „Ezoterikus körkép” V. fejezetében már leírt módon azt eredményezi, hogy az alapvető szükségletek minden ember számára biztosítva lesznek. Így megszűnik a megélhetési bűnözés, mivel senki sem kényszerül arra, hogy tisztességtelen módon szerzett jövedelemből tartsa fenn magát. A társadalmi feszültségeket tovább csökkenti, hogy az átlagosnál nagyobb egzisztencia törvénybe ütköző módszerekkel való megszerzésére sem fog többé senki törekedni, mert a karmatan ismerete, valamint az abszolút világban rendelkezésünkre álló ellenőrző háttér ezt értelmetlenné teszi. Ráadásul az atomháború sem fenyegeti többé az emberiséget, mivel ha tetszik, ha nem, a ma még számottevő hadiipar szintén ki fogja használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a végtelen mennyiségben rendelkezésünkre álló szubatomi energia kínál. Olyan új fegyvereket fognak kifejleszteni, amelyeknek a pusztító hatása többszörösen felülmúlja a nukleáris bombákét. Ezeknek a sugárfegyvereknek azonban meglesz az az „előnyük”, hogy csak a kiszemelt célpontot semmisítik meg, nem árasztják el és teszik tönkre radioaktív fertőzéssel az élővilágot. Az elavult atomfegyverek leszerelése és megsemmisítése után feltehetően az egész világ egyesülni fog egy közös kormányzás alatt, ennélfogva ezeket az új típusú fegyvereket remélhetőleg soha nem fogjuk emberéletek kioltására használni. Így elérkezünk végre abba a békés aranykorba, amely Nostradamus szerint ezer, a Földön kívüli civilizációk szerint tízezer évig fog tartani. Az sem elképzelhetetlen azonban, hogy ennek a folyamatnak az elindulását az önös érdekeken kívül az a sajátos kényszer is siettetni fogja, ami a történelmünk során már számtalan esetben segített egy-egy korszakváltás végrehajtásában. Arról a hadiiparban és a csúcstechnológiában jól ismert szállóigéről van szó, amely így hangzik: „Amit mi nem csinálunk meg, azt megcsinálja más, de akkor jaj nekünk!”. Ma még az emberiség nem hajlandó összefogni egy közös cél érdekében, de az össznépi társadalmon belül egy-egy ország vagy országcsoport mindent megtesz azért, hogy a másik ne kerüljön föléje, mert történelmi tapasztalataink alapján azzal már tisztában vagyunk, hogy ez milyen következményekkel jár. Ennek a páni félelemnek tudható be az is, hogy a világ vezető hatalmai belekényszerültek a fegyverkezési versenybe, és ez vezetett a jelenlegi nukleáris arzenál kialakulásához is. Mivel ezek az ösztönök tovább munkálkodnak, nem lehetetlen, hogy a mostani paradigmaváltás által kínált lehetőségek kiaknázásában is jelentős szerepük lesz, de ezúttal már pozitív irányban. Eddig majd minden ország zsákszámra öntötte a pénzt a stratégiai jelentőségű fejlesztésekbe, hogy a katonai egyensúly fel ne boruljon. Miután ezek a beidegződések még mindig működnek, nem zárható ki, hogy most is hasonló meggondolások fogják előteremteni az anyagi alapot a gyors korszakváltáshoz. Egyébként a technikai fölény sorsdöntő szerepét számos történelmi példa bizonyítja. Ezek közül közismert Francisco Pizarro hadjárata, aki 99

mindössze kétszáz katonával hódította meg a hatmilliós inka birodalmat. Ehhez a bravúrhoz nem volt szükség csúcstechnológiára sem, elég volt az a relatív előny, amit az ötszáz évvel ezelőtt gyártott primitív lőfegyverek biztosítottak az indiánok nyilaival szemben. Ennek a hadjáratnak a későbbi következményei azonban sokkal súlyosabbak voltak, mint az amerikai kontinens elfoglalásával járó közvetlen veszteségek. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy ez az esemény gyakorlatilag megpecsételte egy egész rassz sorsát. A hódítók az elmúlt 500 év alatt több mint 100 millió indiánt irtottak ki, melynek következtében az életterüket vesztett rézbőrűek népességállománya ma már az 1 milliót sem éri el. A bukásra ítélt népek még részvétre sem számíthatnak a leigázók részéről. Amerika meghódításának 500-ik évfordulóján pl. az indiánok országszerte tiltakozó felvonulásokat rendeztek, amelyen Kolombuszt jelképező bábukat égettek el. Megmozdulásukkal azonban csak annyit értek el, hogy érdekes hírként szerepeltek az esti tévéhíradóban. A Jézustól származó üzenetek szerint, ha a Föld jelenleg közel hatmilliárd lakója közül négymilliárd hajlandó ebben a „karámban egy irányba húzni a szekeret”, akkor a katasztrófa még elkerülhető. Most már csak az a kérdés, hogy az emberiség kétharmadában munkálkodike az az egészséges önzés, amely ha a másik érdekeit nem is, de a sajátját szem előtt tartja. Ha igen, akkor ennek a fortélynak a bevetésével megúszhatjuk a büntetést, az istenek megkegyelmeznek nekünk. Sőt, a szubatomi energiában rejlő lehetőségeket kihasználva megakadályozhatjuk a természet pusztulását, és ezáltal a Föld élővilágának megsemmisülését. Ez a folyamat természetesen alapos szervezést, és körültekintő irányítást igényel. A feladat ellátása a különböző szintű politikai vezetőkre vár, amennyiben képesek lesznek a helytállásra. Az aggályoskodás sajnos nem alaptalan, mivel sokak szerint a világ jelenlegi bajai jelentős részben abból fakadnak, hogy az egyes országokat nem a legtehetségesebb emberek irányítják. Az első vonalbeli szakembereket ugyanis a magánvállalatok elszipkázzák, sőt a nagyobb bankok és ipari konszernek már az egyetemeken kiválogatják a legrátermettebb diákokat. Mivel ezek a vállalatok a többszörösét fizetik annak, mint amennyit egy állami hivatalnok keres, a közvetítőként eljáró fejvadászoknak nincs nehéz dolguk. Ahhoz, hogy ez az állapot megváltozzon, tudatosulnia kellene az emberekben, hogy az életben nem a pénzhajhászás, az anyagi javak vég nélküli gyarapítása a legfontosabb, hanem a világ szolgálata, az emberiség - és ezáltal az univerzum - fejlődésének elősegítése. A világ vezetéséhez azonban nem elég a szándék; képzettség, megfelelő adottság is kell hozzá. Ilyen ember sajnos nagyon kevés él a Földön, úgy tűnik, hogy még egy tucatnyi sem áll a rendelkezésünkre. Einsteinnek egy post mortem (halál utáni) közlése alapján csupán tíz élő ember van a világon, aki valóban képes gondolkodni, aki jelenlegi adottságaink mellett maradéktalanul képes használni az agyát, aki nagy hatékonysággal tudja alkalmazni azokat a gondolkodási folyamatokat, amelyekkel minden intelligens ember rendelkezik. Amikor lord Bertrand Russel, a világhírű matematikus meghalt, Einstein így módosította a véleményét: „most már csak kilencen vannak”. A hatmilliárd emberhez képest ez az arány igen siralmas. Ilyen körülmények között érthető, hogy civilizációnkat ma még nem az ész, az értelem kormányozza. Különösen aggasztó ezen a téren, hogy amíg a legegyszerűbb foglalkozás is alapos szakmai rátermettség-vizsgálathoz van kötve, addig a politikai tisztségre pályázóknak semmiféle alkalmassági vizsgán, pszichológiai teszten nem kell átesniük. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy a csöpögő vízcsapot csak egy szakmailag megbízható szakember javíthatja meg, a világot viszont akár egy jöttment, tehetségtelen, paranoiás alak is irányíthatja, ha a politika színpadán jól el tudja adni magát. Ezen a pályán többnyire olyanok vannak, akik mindenhonnan kiszorultak, akik a szószátyárkodáson kívül semmire sem alkalmasak. Itt nem számít

100

a tehetség, a szakmai képesség, a vezetői készség, az erkölcsi érzék, csupán az a fontos, hogy az illető beszédkészsége elég fejlett legyen ahhoz, hogy demagóg szónoklataival elkábítsa a környezetét. Ezek után nem csoda, hogy a becsvágyó politikai akarnokok hada az elmúlt évtizedekben meglehetősen kikezdte ennek a pályának a becsületét, és ez rossz fényt vet azokra a politikusokra is, akik alulról kezdve, a rátermettségük és becsületességük révén küzdötték fel magukat jelenlegi, méltán megérdemelt pozíciójukba. A jelenlegi választási rendszer sem segíti elő a tehetséges emberek előtérbe kerülését. Független politikusként nagyon nehéz érvényesülni, nem is szólva a választási küzdelemmel járó horribilis költségek előteremtéséről. Ezért a politikai pályán indulók kénytelenek valamelyik párt oltalma alatt fellépni, ami azzal a következménnyel jár, hogy a hatalom elnyerése után a munkatársaikat ideológiai elkötelezettségük alapján kell kiválasztaniuk. Ez azt a visszás helyzetet eredményezi, hogy amíg más területeken a legalacsonyabb vezető állásokat is pályázat útján, vagyis a szakmai rátermettség vizsgálatával töltik be; a politikusok felelős posztokra történő kinevezése a párttagságuk alapján történik. Jelenleg tehát az egyes országok politikai és gazdasági irányításának legfőbb feltétele az egy „brancsba” tartozás. Sok kormány és minisztérium összetételét tekintve azonban ez nem csak az azonos párthoz, hanem a legfőbb vezető haveri köréhez, vagy volt iskolatársaihoz való tartozást is jelenti. Néha hallani ugyan olyan esetekről, amikor egy országban szakértői kormány alakul, de ez csak akkor szokott előfordulni, amikor a gazdasági helyzet katasztrofálissá válik. Ennél is nagyobb kárt okoz az országnak, ha a csúcsvezető választási kampányát nem egy párt, hanem az ipari körök finanszírozzák. Ez esetben a hivatalába iktatott elnöknek, kormányfőnek úgy kell ugrálnia, ahogy azt a háttérben álló támogatói előírják. Olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek nem sértik az ipari lobby érdekeit. Ennek a helyzetnek egész világra kiható következményei is lehetnek, mivel a profithajsza mellett elkötelezett kormány sorozatosan figyelmen kívül hagyja a környezetvédelmi szempontokat. A vezetésre leginkább alkalmas személyek kiválasztását jelentős mértékben nehezíti az az értéktorzulás is, ami a társadalmunkat jellemzi. Az emberiség most az értékvesztés, az értéktévesztés és az értékváltozás korában van. Valószínűleg az útkeresésből adódó zavarodottságnak tudható be, hogy jelenleg az éretlen, de friss, fiatal testet tekinti eszményképnek. Az előző nemzedékkel ellentétben semmire sem becsüli a sorsát megcsinált, bölcs embereket. A politikusokban sem azt nézik, hogy mennyire rátermett, nemes lelkű, hanem hogy mennyire fitt. Képes-e korát meghazudtolva sürögni-forogni a társaságban, a repülőgépre felkúszva hányasával veszi a lépcsőfokokat, és közben látszik-e a lihegése. Az, hogy mekkora hivatástudat munkál benne, valódi feladatának milyen mértékben képes eleget tenni, senkit sem érdekel. Ma már a szaktudás sem számít. A karrierhez csupán három dologra van szükség: nyelvtudásra, hibátlan fogsorra, és tudjon szörfözni az Interneten. Hogy valójában nem ért semmihez az nem számít, hiszen a többiek felkészültsége is hasonlóan felszínes. Sok múlik a kapcsolatrendszeren is. Azon, hogy ki, kinek, a kije; kikkel alakít ki patronáló kapcsolatokat. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, mert ez a múltban is így volt. Kapcsolatok nélkül semmire sem lehet jutni az életben. Hiába a legragyogóbb tehetség, a világraszóló eredmény, ha az illető nem rendelkezik megfelelő kapcsolatokkal, sohasem fog érvényesülni az életben. Az új korszak elindítása a sok ösztökélő és kényszerítő hatás ellenére nem fog simán menni, bőven lesznek egyéb akadályok is. Az új módszereket ugyanis nehéz lesz a már kialakult technikai kultúránkba úgy beépíteni, hogy ne tegyünk tönkre vele egész iparágakat, ne romboljunk tekintélyt, ne sértsünk politikai és gazdasági érdekeket. Az érintettek legszívesebben ezeket az eredményeket is elzárnák gondosan őrzött páncélszekrényekbe, mint annyi sok hasznos találmányt a történelem során, ha nem fenyegetne bennünket az ökológiai katasztrófa, és nem lenne a végítélet a nyakunkon. Nem kis akadályt jelent, hogy az egyes 101

államok erőszakszervezeteinek vezetői a parapszichológiának még a gondolatától is irtóznak, mert imádnak infantilis módon titkolózni, örömüket lelik a „szigorúan bizalmas” dossziék gyártásában, és a nevetséges fontoskodásban. Ráadásul a fegyveres testületek irányítóinak túlnyomó része üldözési mániában szenved, gyanakvó, kicsinyes módon kezelnek minden olyan javaslatot, amely a túlélésünkkel kapcsolatos változásokat szorgalmaz. Az élet minden területére kiterjedő változtatásokon kívül a pusztulás elkerülésének más alternatívája azonban nincs, és ez meggondolásra fogja késztetni a legelvakultabb, a haladást leginkább fékező politikai köröket is. Kénytelen-kelletlen be fogják látni, hogy ebből a helyzetből csak előre lehet menekülni. Ha erre mégsem kerülne sor, akkor a fordulatot, a változásokat a nép, a tűrőképességük végső pontján lévő kisemberek fogják kikényszeríteni. Az éhség és a betegség ugyanis nagy úr. A világszerte egyre mélyülő gazdasági válság, a fokozatos elnyomorodás, a már szinte elviselhetetlen környezeti ártalmak, és az ebből eredő egészségromlás egy bizonyos ponton túl társadalmi robbanáshoz vezetnek, amely a változtatásra képtelen régi rendszert nyomtalanul elsöpri. Az új tudományos felfedezések rákényszerítenek bennünket arra is, hogy könyörtelenül szembenézzünk önmagunkkal, azzal, hogy jelenleg mik vagyunk, és a későbbiek során mivé válhatunk. Újra kell értelmezni a Jó és a Rossz fogalmát, és alapvetően másként kell megítélni az élet szinte minden megnyilvánulását. Ehhez ugyancsak kevés rendszernek, intézménynek és embernek lesz kedve, mert erre az útra csak akkor lehet rálépni, ha alapjaiban átalakítunk magunk körül mindent. Ennek során sok ember hatalma, anyagi biztonsága, és korábbi szavahihetősége fog megrendülni. Természetesen ők is ellenezni fogják a változásokat, és foggal-körömmel harcolnak majd a régi világrend megtartásáért. Az élet minden terén megnyilvánuló megújulás, a kozmikus életszemlélet kialakítása azonban elkerülhetetlen. Ha a társadalom nem akar önszántából jó útra térni, akkor erre külső erők fogják rákényszeríteni. Ezt oly módon teszik, hogy nem fogják elhárítani fejünk felől azokat a veszedelmeket, amelyeket környezetünk pusztítása, ösztöneink zabolátlan kiélése, vagy csupán a figyelmetlenségünk következtében okozunk a világban. A sorozatos sorscsapások, valamint egy világméretű veszedelem valószínűsége minden rendszert jobb belátásra térít majd, és előbb-utóbb vállalják a megújulással járó áldozatokat, hogy elkerüljék a teljes megsemmisülést. A kérdés csupán az, hogy ez mikor történik meg. Állítólag mi már túl vagyunk azon a pillanaton, amikor a megbánás és a jobb belátásra térés segíthetne rajtunk, mivel a hátralevő idő a dolgok normális menete szerint nem elegendő a cselekvésre. Most már csak egyetlen reményünk van, hogy a szubatomi energiával kapcsolatos új tudományos felismerések robbanásszerű változást indítanak el a Földön, ami az utolsó pillanatban mégis csak képes lesz megállítani az egyre gyorsuló ütemű pusztulást a világunkban, és végül megmenti civilizációnkat a felettünk kimondott halálos ítélet bekövetkezésétől. Tulajdonképpen erre megvan a lehetőségünk, mivel az evolúció törvénye is segíti a fejlődésünket. Újkori tudományos felismerés, hogy minél magasabb szinten áll a világ fejlődése, annál gyorsabban halad. Földünk hozzávetőleg 4,5 milliárd éves. Fejlődéséből 1,5 milliárd évet vett igénybe az életfeltételek kialakulása. Utána megjelentek az egysejtűek, majd a növények és az állatok. Érdekes módon, minél primitívebbek voltak ezek a lények, annál tovább tartott a kifejlődésük. Bármennyire is hihetetlen, a legbonyolultabb és legtökéletesebb élőlény, az ember kialakulása tartott a legkevesebb ideig. Ha a földi világ keletkezésének történetét kezdettől napjainkig 24 órára zsugorítjuk össze, akkor az ember ezen az időskálán 34 másodperccel 24 óra előtt jelent meg. Még ennél is gyorsabb volt a technikai előrehaladásunk. A kőbaltától a bronzból, majd vasból készült szerszámokig több ezer év telt el. A gőzgépek feltalálása, az elektromosság felfedezése és gyakorlatba való átültetése már csak 200 évig tartott. A telefon elterjedéséhez elegendő volt fél évszázad is. A rádió széles néptömegekhez való eljuttatása már 30 évet sem vett igénybe. A televízió sorozatgyártásáig 102

csupán 12 évre volt szükség, az első használható modell bemutatásától számítva. Az atombomba kifejlesztése és sajnálatos bevetése között mindössze 6 év telt el. Ha ez a trend továbbra is fennmarad, akkor nincs okunk aggodalomra, mert az újonnan kifejlesztett szubatomi készülékek pár éven belül gyártásba kerülnek. Világunk megváltoztatásához tehát nincs szükség évszázadokra, csupán rá kell lépni erre az útra, a többi már megy magától is.

Az ezotéria műszaki alapjai Az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében leírt nagy hatásfokú elektromágnesekkel kapcsolatban meg kell még említeni, hogy elektromos energiát nem kizárólag villamos forgógépekkel lehet előállítani, hanem mozgó alkatrészt nem tartalmazó áramkörökkel is. Ezeknek az áramtermelő konvertereknek az első megalkotója Nikola Tesla, szerb származású horvát feltaláló volt, aki legjelentősebb eredményeit az Egyesült Államokban érte el. Tesla hosszú viszontagságok után érkezett Amerikába, ahol a Budapesten feltalált váltóáramú energiatermelő és továbbító rendszerét végre megvalósíthatta. A találmányát először Edisonnak ajánlotta fel, és egy darabig munkatársként dolgozott is a híres menlo parki laboratóriumban. Kapcsolatuk azonban kezdettől fogva feszült volt. Edison ugyanis hamar felismerte, hogy a Tesla által megalkotott váltakozó áramú rendszer jobb, megbízhatóbb, mint a saját egyenáramú rendszere, ezért semmit sem tett a bevezetése érdekében. Miután Tesla belátta, hogy nem várhat segítséget a riválisától, sőt még a munkabérét sem kapta meg tőle, hamarosan otthagyta Edisont. Szerencséjére találmányának a híre eljutott a Westinghouse Társasághoz, amely felkarolta ötletét, és lehetővé tette, hogy rendszerét a gyakorlatban is kidolgozza. Ettől kezdve valóságos háború dúlt Tesla és Edison között, ami végül az Edisonféle egyenáramú hálózat teljes megszűnésével végződött. Az erkölcsi elismerés azonban nem jelentett egyben anyagi sikert is Teslának, ezért későbbi találmányainak megvalósítása során is igen sok gonddal kellett megküzdenie. Nehézségeinek legfőbb forrása az lehetett, hogy Tesla nem csak rendkívül jó kísérleti fizikus, hanem úttörő elme is volt, teóriái legalább fél évszázaddal megelőzték korát. A századelő pénzemberei nem ismerték fel ötleteinek jelentőségét, és legtöbbjük elzárkózott a segítségnyújtástól. Ezeknek a forradalmi jelentőségű elvetélt találmányoknak az egyike volt az a konverter, amely egy kisebb bőrönd méretű fadobozba volt beépítve, és képes volt egy nehéz luxusautót 90 mérföld/órás sebességgel mozgatni. A járművet egy nagyméretű, hagyományos elektromotor hajtotta, amelynek a táplálását kizárólag ez a konverternek nevezett egység végezte. A konverterhez hozzátartozott még egy kb. 1,8 m hosszú antenna, amely a külső „energiát” az áramkörhöz csatlakoztatta, a dobozon belül pedig tekercsek, kondenzátorok és néhány rádiócső volt látható. A rendszerhez nem csatlakozott sem akkumulátor, sem áramtermelő generátor, a meghajtómotor teljes áramszükségletét néhány elektronikus alkatrész biztosította. Az üzemi próbára 1931 nyarán Buffalo városában került sor, ahol ez a zaj és kipufogógáz nélküli „szellemautó” igen nagy feltűnést keltett. A sors azonban nem akarta, hogy ez a találmány még a II. világháború előtt megvalósuljon, így a cég, amely ennek a konverternek a sorozatgyártását vállalta, tönkrement, az ötlet pedig feledésbe merült. Egy ideig úgy tűnt, hogy a „Csipkerózsika-álom” nem tart soká, ugyanis Henry Moray, amerikai feltaláló - aki szintén ezen a témán dolgozott - átvette és továbbvitte Tesla elgondolásait. Moray nem gépkocsihajtásra használta a konvertert, hanem a laboratóriumában szokványos villamos fogyasztókat táplált vele. Ő antennaként kb. 6 mm átmérőjű és 150 m hosszú szigetelt rézhuzalt használt, a földvezetéket pedig hozzákötötte a vízvezetékhálózathoz. Moray rendkívül sok - jegyzőkönyvben is rögzített - nyilvános bemutatót végzett ezzel a készülékkel, ennek ellenére ő sem volt képes találmányát a gyakorlatba átültetni. A

103

konverter lelkére, a detektorra vonatkozó szabadalmi kérvényét 1937-ben visszautasították, mivel túlságosan bizarrnak találták az ötletét. Keserves küzdelmek vártak rá is, találmányát többször is megpróbálták ellopni, végül úgy tűnt, hogy a helyi elektromos társaság hajlandó finanszírozni a gyártását. A megállapodás azonban csapdának bizonyult, amint a készülékhez hozzájutottak, kalapáccsal szétzúzták, így semmisítve meg az ingyen energiát adó versenytársat. Mint már szó volt róla, a konverter lelke az úgynevezett „detektor” volt, amelynek a működési mechanizmusa nem ismert. Ennek elsősorban nem az az oka, hogy a feltalálók eltitkolták találmányuk lényegét, hanem sokkal inkább az, hogy valójában ők sem értették az általuk létrehozott eszköz valódi működési elvét. Abban az időben ugyanis még nem léteztek félvezetők, így természetesen hiányoztak azok az ismeretek és szakkifejezések is, amelyekkel ezt a jelenséget meg lehetett volna magyarázni. A dióda alapanyagáról csak annyit tudunk, hogy Moray az 1920-as és ’30-as években germánium-, molibdénszulfid- és bizmutkristályokkal kísérletezett. Nagy jelentősége lehetett a dotáció mértékének is, mert állandó gondja volt a kristály kémiai összetételének tisztázása. Ennek alapján sejteni lehet, hogy ez a különös eszköz egy germánium alapanyagú kezdetleges alagútdióda volt. Ez a többnyire n-típusú adalékanyagokkal erősen szennyezett nagyfrekvenciás dióda arról nevezetes, hogy a rajta átfolyó áramnak nem kell leküzdenie a félvezető technikában küszöbfeszültségként ismert néhány tized voltos feszültséggátat, így segítségével veszteségmentes egyenirányítás valósítható meg. A „Ezoterikus körkép”-ben már szó volt róla, hogy egy párhuzamosan kapcsolt tekercscsel és kondenzátorral is létre lehet hozni külső energiabefektetés nélküli elektronáramlást abban az esetben, ha ezt a párhuzamos LC-kört rezonanciafrekvencián üzemeltetjük. Ez a módszer viszont nem alkalmas energiatermelésre, mert a rezgőkör ohmos ellenállása folytán néhány százaléknyi veszteség keletkezik. Ezt a veszteséget az áramkör a csatlakozópontokra kötött külső áramforrásból fedezi. Ez az áramforrás azonban a kis áramfelvétel következtében gyakorlatilag csak a gerjesztő feszültség szerepét tölti be, ami azt jelenti, hogy ezt a feladatot akár egy huzalantennából nyerhető néhány mikrowattnyi energia is képes ellátni. A Tesla-féle konverter alapáramköre annyiban tért el a szokványos párhuzamos LC-körtől, hogy itt csak a nagy kapacitású kondenzátor volt közvetlenül a gerjesztést végző antenna és a földpont közé kapcsolva, a párhuzamosan kötött induktivitás a detektornak nevezett sajátos egyenirányító diódán keresztül csatlakozott az antennához. A hasznos jelet illetve a hasznosítható áramot a transzformátorelv alapján az LC-kör tekercsével, mint primer tekerccsel induktív csatolásban levő szekunder tekercs vezette el a rendszerből. Mivel az így nyert áram energiatermelés szempontjából még nem volt számottevő, ezt a primernek nevezett egységet további fokozatok követték. A kaszkádba (láncba) kapcsolt fokozatok a gerjesztő feszültséget egymástól kapták, míg végül a sorozatos feszültségfeltranszformálás következtében akkora energia keletkezett, amekkora képes volt egy hagyományos villanymotorral ellátott gépkocsi nagysebességű hajtására, vagy egy családi ház teljes villanyáram-szükségletének a fedezésére. A követő fokozatokban a villamos energia visszaáramlásának megakadályozását hideg katódos elektroncsövek biztosították. Ezek az alkatelemek már közönséges diódákhoz hasonló rádiólámpák voltak, hiszen a nagyfeszültségű feltranszformálás következtében a további fokozatok gerjesztésénél már nem volt jelentősége annak a néhány tized voltos veszteségnek, amelyet ezeknek a szokványos diódáknak a küszöbfeszültsége okozott. Sajnos a kissé homályosan megfogalmazott szabadalmi leírásokban nem találhatók utasítások arra vonatkozóan, hogy az egyes alkatelemeket milyen anyagból, és milyen szempontok szerint kell méretezni. Konkrét működési leírás sem készült a konverterről, az azonban a feltalálók életrajzi visszaemlékezéseiből egyértelműen kiderül, hogy mind a primer áramkör, mind a követő áramkörök R-C elemeinek az értékét úgy kell megválasztani, hogy a rezgőkörök 104

rezonanciafrekvenciája megegyezzen az éter rezgésfrekvenciájával. Ellenkező esetben nem keletkezik többletáram, az egyes áramkörök nem képesek gerjeszteni az utánuk következőket. Jellemző az áramkörök éterfrekvenciával való összehangolásának érzékenységére, hogy ha valaki megérintette az antennát, akkor a készülék azonnal leállt, megszűnt a kimenőáram. A lánc végén a feszültségsokszorozás következtében előállt nagyfeszültségű többletáramot letranszformálták olyan értékre, hogy a szokványos villamos fogyasztókra rákapcsolható legyen. Ezzel arányosan nőtt a konverter terhelhetősége, ami azt jelentette, hogy ez a sajátos készülék a szokványos hálózati feszültség biztosítása mellett 10 amper feletti áramerősség leadására is képes volt. A feszültségsokszorozó egységek számának növelésével azonban ez a teljesítmény tovább fokozható. A találmány szerinti áramkör valószínűleg azért lett erre a teljesítőképességre tervezve, mivel ez az energia már képes volt az akkori igényeket kielégíteni. A feltalálók igen nagy súlyt fektettek a kis méretre és a hordozhatóságra is, mert a nyilvános bemutatókon gyakran kellett bizonyítaniuk, hogy a készüléket rejtő dobozba nem fér bele akkora akkumulátor, amely a kimenetre kapcsolt vasalót és nagy fényerejű izzólámpákat a megfigyelés több száz órás időtartama alatt működtetni tudná. A könnyű szállíthatóságra azért is szükség volt, mivel a szerkezetet nem egyszer vitték különböző járművekre, hogy egy távoli sivatagban vagy az óceán kellős közepén bebizonyítsák, hogy a konverter az energiát nem a lakott települések elektromos vezetékeinek kisugárzásából, és nem is a közeli rádióadók jeléből veszi, hanem valóban az éterből vonja ki. Érdekessége volt még ennek az áramkörnek, hogy magától nem indult be, külső mágneses gerjesztésre volt szükség. Ezt Tesla oly módon oldotta meg, hogy feltehetően két ellentétes pólusú mágnesrudat tolt be a rendszerbe, míg Moray egy patkómágnessel „simogatott” egy fekete ragasztószalaggal álcázott alkatrészt. Ez az egység minden valószínűség szerint egy tekercs lehetett, amely mágneses gerjesztés hatására képes volt akkora feszültséget indukálni, hogy az áramkört felélessze, az indításhoz szükséges kezdeti feszültséget biztosítsa. Erre az áramkörre azért van szükség, mert az antenna által szolgáltatott jel amplitúdója nem éri el a párhuzamos LC-kör üzemi feszültségének szintjét. Ez a csekély energia csupán arra képes, hogy a hőellenállásból eredő veszteséget pótolja. Az induktoros indításon kívül sajátos jellemzője volt még ennek az áramkörnek, hogy a primer tekercsben jóval nagyobb volt a rezgésfrekvencia, mint a szekunder tekercsben. Ez feltételezhetően annak tudható be, hogy a diódás egyenirányítás után a nagyfrekvenciás jelnek csak az egyik félperiódusa maradt meg. Mivel egyenáramot nem lehet transzformálni, ennek a jelnek csak a felharmonikusai, az amplitúdócsúcsok alacsony frekvenciás ingadozásai kerültek át a szekunder tekercsbe. Valahogy úgy működött ez az áramkör, mint egy detektoros rádió, amelyben a dióda vagyis a demodulátor leválasztja a modulált jelről a nagyfrekvenciás vivőhullámot, tehát a rádióhullámokat alacsonyfrekvenciás egyenáramú jellé alakítja át, ahol az áramerősség ingadozása a mikrofont gerjesztő hang frekvenciájától és intenzitásától függ. Ennek a konverternek a rekonstruálása minden bizonnyal forradalmi változásokat fog előidézni a világ energiaellátásában. A nagy hatásfokú elektromotorok által meghajtott generátorokkal szemben ugyanis a Tesla-konverterek előállítási költsége igen csekély, ezért az egyes településeken belül sem lenne szükség az épületek energetikai összevonására. Mivel ezek a konverterek nem tartalmaznak mozgó alkatrészt, nem igényelnek karbantartást sem, áruk pedig nem magasabb egy átlagos háztartási robotgép beszerzési költségénél; így minden nehézség nélkül megvalósítható lesz a lakások egyedi energiaellátása. Ily módon tehát nem csak a nagyfeszültségű távvezetékek számolhatók fel, hanem egy-egy településen belül megszüntethetők a villamos összekötő kábelek is. Mindez óriási tehertől és kiadástól szabadítaná meg mind az országokat, mind a polgárokat. Hazai viszonyainkat tekintve a paksi atomerőmű jelenleg 6 Ft -ért termel 1 kW -nyi áramot. Ezt az áramszolgáltatók 36 Ft -ért adják tovább a fogyasztóknak. Mi értelme van 500 %-os 105

felárat fizetni az áramért, amikor az helyben is előállítható, ráadásul ingyen. Teljesen felesleges létrehozni, és fenntartani több ezer kilométernyi nagyfeszültségű és kisfeszültségű távvezetéket, transzformátorállomások ezreit, majd villanyórák millióit felszerelve mérni a fogyasztást. Arról nem is szólva, hogy a központi áramszolgáltatás bármikor megszűnhet. A vihar vagy a rárakódott jég leszaggatja a távvezetékeket, a kidőlt fák megrongálják a helyi légkábeleket, a villámcsapások pedig kiégetik a nagyfeszültségű transzformátorokat. A föld alatti kábelek sincsenek biztonságban, mert ezeket meg az útépítő- útkarbantartó gépek tépik szét. Mindemellett számolni kell az épületek bekábelezésével járó veszéllyel is. Világviszonylatban évente több ezer ipari létesítmény és lakás gyullad ki, ég le a kábelek nem megfelelő illesztéséből eredő részárlatok miatt. Ugyanennyi gondot okoz, és legalább ennyire veszélyes a több ezer kilométernyi gázvezeték fenntartása, amire szintén semmi szükség. Ha elegendő mennyiségben áll rendelkezésre elektromos energia, akkor felesleges a viszonylag olcsó gáz használata is. Egyszerűbbé és olcsóbbá válik a Tesla-konverter előállítása, ha gépkocsihajtásra használjuk fel, mert nagy hatásfokú elektromotorokat alkalmazva a konverter által termelt nagyfeszültségű áramot nem kell letranszformálni, hanem közvetlenül rá lehet csatlakoztatni a motorra. Mivel ebben az esetben a termelt áram csak gerjesztési feladatot lát el, ez a típusú konverter jelentős mértékben miniatürizálható, antennaként pedig egy darab szigetelt drót is elegendő a működtetéséhez. Moray ezt a készüléket nem kizárólag energiatermelésre használta, hanem egy forgókondenzátorral vagy egy változtatható induktivitású tekerccsel kiegészítve távoli beszélgetéseket is lehallgatott vele. Ebben az esetben a kimenő áramkör váltakozó áramú jelét demoduláló diódán keresztül rákötötte egy fejhallgatóra, és némi hangolás után jól kivehető volt az utcai zaj, az emberek beszélgetése, az esőcseppek kopogása vagy a szél süvítése. Egy bemutató alkalmával az egyik kíváncsi újságíró a tilalom ellenére hozzányúlt a hangoló gombhoz, és kissé elmozdította. Ekkor a kb. 5 mérföldre levő vasútállomás hangjait hallotta, a vonatfüttyöt és a kalauz beszélgetését az állomásfőnökkel anélkül, hogy a közelben mikrofon és rádióadó lett volna elrejtve. A szakemberek számára is hihetetlennek tűnik, hogy ez a jelenség létezik, de a legnagyobb dilemmát az okozza, hogy egy LC-kör rezonanciafrekvenciájának az elhangolása hogyan függ össze a hatótávolsággal. Ezt a rendkívül szokatlan rádióadást minden bizonnyal az tette lehetővé, hogy a hanghullámok modulálták a környező szubatomi részecskéket, és az „éter” rezgésének ez a sajátos változása jelent meg demodulálás után, a megfigyelő által is észlelhető hang formájában a fejhallgatóban. A feltaláló egyébként ennek az elvnek az alapján javaslatot tett a hagyományos rádiókészülékek egyszerűsítésére is. Az általa kifejlesztett újfajta áramkörök több olyan alkatrészt is feleslegessé tettek, amelyek a szokványos rádiókapcsolások elengedhetetlen részei, ennek ellenére a vétel minősége nem romlott, hanem kifejezetten javult. Sajnos ennek a megoldásnak a lényegéről semmit sem tudunk, de ezt az egyszerűsítést valószínűleg az tette lehetővé, hogy a szubatomi hírközléshez nincs szükség vivőhullámra, mert ezt a szerepet az éter tölti be. Ennélfogva a szubatomi alapon konstruált vevőáramkör azáltal válik egyszerűbbé, hogy nem igényel sem középfrekvenciás generátort, sem keverő fokozatot, sem áteresztő szűrőáramköröket. A téma jelentőségére való tekintettel mindenképpen célszerű lenne ennek a készüléknek a rekonstruálása is. Moray javaslatainak a bevezetése esetén ugyanis ezek az egyszerű áramkörök várhatóan nem csak a rádiózást, a rádió- és tévékészülékek előállítását teszik majd olcsóbbá, hanem előreláthatóan megreformálják a telefonhálózatot is. A jövőben nagy valószínűséggel megszűnnek a telefonkábelek, és még a celluláris rendszernél is olcsóbb mobiltelefonokon fogunk egymással beszélni, műholdakon elhelyezett központok közvetítésével. Könnyen meglehet azonban, hogy ehhez műholdra sem lesz szükség, mert a 106

szubatomi energiahullámokat semmilyen anyag sem árnyékolja le, így még a távoli kontinenseken élők is közvetlenül kommunikálhatnak egymással a földgolyón áthatoló szubatomi energiahullámok révén. Miután a szubatomi energiarészecskék akadálytalanul áramlanak át az anyagon, ezért az elektromágneses sugarakkal ellentétben nem tesznek kárt az élő szövetekben. Így az újfajta tömegkommunikációs készülékek használóinak, valamint az adótornyok közelében élőknek nem kell számolniuk egészségkárosodással sem. Ezeknek a készülékeknek az előállítási költsége annyira alacsony lesz, hogy a későbbiek során a telefontársaságok ingyen fogják osztogatni azoknak, akik a szolgáltatásaikat igénybe kívánják venni. Ezzel egyidejűleg jóval egyszerűbbé válik a használatuk is. Megszűnik a szerződéskötés, a nyilvántartás, a telefonszámla. Ezeket a készülékeket ugyanúgy fogjuk használni, mint az utcai telefonállomásokat. Ha valakit fel akarunk hívni, bedugjuk a debit kártyánkat a készülékbe, amely automatikusan felveszi a kapcsolatot a bankunkkal, és ellenőrzi, hogy a számlánkon van-e fedezet. Ha igen, engedélyezi a hívást, és ennek költségével megterheli a számlánkat. Ennélfogva megszűnik a telefonokkal való visszaélés (vonallopás, illetéktelen készülékhasználat, SIM-kártya átruházás stb.). A telefontársaságoknak is biztonságosabb ez a megoldás, mivel számítógépes kalózok nem tudják feltörni az általuk kiadott SIM-kártyák kódját, és nem telefonálhatnak a társaság számlájára. Bárkinek a készülékét kölcsönkérhetjük, vagy a miénket is kölcsön adhatjuk, mert mindenki csak a saját kontójára tud telefonálni. Nagy előnye még ennek a rendszernek, hogy kizárólag akkor kell fizetni érte, ha igénybe vesszük ezt a szolgáltatást. Megszabadulunk a vonalhasználati-, a készenléti-, az üzemben tartási díjtól. A jelenlegi helyzettel ellentétben a telefontársaságok nem szedhetnek be havonta meghatározott összegeket azoktól, akik nem vagy csak alig használják a készüléküket. Az ügyfél többé nem lesz kénytelen elviselni a társaságok zaklatásait, mert a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő között megszűnik a személyes kapcsolat. A bűnüldöző szervek sem fognak akadályt gördíteni ennek a rendszernek az elterjedése elé, mivel a banki kimutatáson nem csak a telefonszámla összege és a hívás időpontja jelenik meg, hanem az is, hogy a számlatulajdonos milyen számot hívott, vagyis kivel telefonált. Ez az eljárás számunkra is előnyös lesz, mert a havi banki kimutatással egyetemben kapunk egy részletes telefonszámlát is, így utólag ellenőrizhetjük a hívásainkat. Gazdaságilag nem elhanyagolható előnye ennek az újfajta hírközlési módnak, hogy a szubatomi alapon működő egyszerű és olcsó vevőkészülékek használatbavételéhez nem szükséges új adóhálózatot kiépíteni. A már meglevő rádió- tévé- és rádiótelefon-antennák ugyanis az általuk kibocsátott nagyfrekvenciás vivőhullámokon kívül a körülöttük levő étert is modulálják. Így egyelőre egymás mellett élhetne a két rendszer, lehetővé téve ezzel a fokozatos átállást. (Mellesleg ez teszi lehetővé azt is, hogy a tőlünk több száz fényévnyire élő civilizációk folyamatosan nézik a tv-műsorainkat.) Visszatérve a Moray-féle vevőkészülékre sajnos a feltaláló nem adott semmilyen támpontot arra vonatkozóan, hogy a beszédérzékelési távolság miért függ az áramkör működési frekvenciájától. Elképzelhető azonban, hogy erre a fizika törvényeivel ellentétes következtetésre csak a látszat utal. Feltehető, hogy ebben az esetben a hangoló gomb elmozdításával nem frekvenciamódosítás történt, hanem hatékonyságromlás. A feltaláló, amikor közeli beszélgetést akart hallgatni, akkor elhangolta a készüléket. Ezáltal leromlott az érzékenység, így csökkent a hatótávolság, és csak a környező zajok voltak észlelhetők. Ha távolabbi beszélgetéseket akart hallani, akkor a hangológombot az LC-kör pontos rezonanciafrekvenciájára állította, így megnőtt a hatótávolság. Azt pedig, hogy honnan, milyen irányból hallja a hangokat, az antenna elfordításával oldotta meg. Ennek a különös, mikrofon nélküli rádiózásnak az elve már azt is sejteti, hogy az áramtermelő konverterekben mi okozza a jel hullámzását, mi az az alacsonyfrekvenciás moduláló jel, amely ráül az éter nagyfrekvenciás rezgésére. Ez feltehetően bármilyen mozgás lehet, amely 107

megzavarja az étert alkotó szubatomi energiarészecskék zavartalan áramlását. Ilyen hatást válthatnak ki pl. a levegőben terjedő hangrezgések, a szél, a járművek mozgása, az eső, a villámlás vagy bármely mechanikai helyzetváltozással járó megnyilvánulás, amely egy élő bolygón előfordulhat. Nem zárható ki azonban az sem, hogy bizonyos mértékben az elektromágneses kisugárzások, pl. a fénysugár, a rádióhullámok, vagy a váltakozó áramú távvezetékek elektromos kisugárzása is befolyásolja az éter frekvenciamodulációját. Az „Ezoterikus körkép”-ben már szó volt róla, hogy az étert a koncentrált szubatomi energiasugárzás is modulálja, és úgy tűnik, hogy a Földön kívüli civilizációk is ezen a módon kommunikálnak egymással. Amennyiben tudósaink a rendkívül bonyolult és költséges rádiótávcsövek helyett backward vagy Gunn diódával építenének egy Tesla-konvertert, és ezzel a készülékkel hallgatóznának a világűrben, akkor valószínűleg igen nagy meglepetésben lenne részük. Ezek a speciális diódák az alagúteffektusnak köszönhetik veszteségmentes egyenirányító képességüket. Egymáshoz közel álló fegyverzetek között keltett erős villamos erőtérben ugyanis az elektronok szerepét feltehetően átveszik a mindenütt jelen levő szubatomi energiarészecskék, amelyeknek nem jelent akadályt a küszöbfeszültségként ismert elektromos potenciálgát. Mivel a szubatomi energiarészecskék terjedési sebessége több nagyságrenddel meghaladja az elektronok sebességét, ez az effektus egy járulékos tulajdonsággal, a negatív belső ellenállással is felruházza ezeket a félvezető eszközöket. A negatív belső ellenállás az áramköri felhasználás során erősítő hatásként jelenik meg, vagyis az alagútdiódák azon túlmenően hogy egyenirányítanak, pótlólagos alkatrészek nélkül erősítenek is. A negatív belső ellenállásnak tudható be a Tesla-konverterből kivehető többletenergia is. E nélkül a nulla küszöbfeszültségű, vagyis veszteségmentes egyenirányító dióda csupán arra képes, hogy fenntartsa a párhuzamos LC-kör rezgését. Mint tudjuk ebben a fajta rezgőkörben az elektromos energia a rezonanciafrekvencia ütemében periodikusan átalakul mágneses energiává, majd a kondenzátorba visszafolyva ismét elektromos energia lesz belőle. A rezgőkörre kötött antenna is csak arra képes, hogy pótolja az összekötő vezetékek ellenállásból eredő veszteséget, azaz biztosítsa a folyamatos rezgést. Ebből az áramkörből így még nem lehet áramot kinyerni. A többletenergia az egyenirányító dióda negatív ellenállása következtében jön létre. A Tesla-konverter speciális diódája nem csak veszteségmentes szelepként működik, hanem nyitóirányban többletelektronokat generál. Miközben egyenirányít, negatív belső ellenállásánál fogva jelentős mértékben megsokszorozza a rajta átfolyó elektronokat. Azt még egyelőre nem tudjuk, hogy ez a hatás pontosan hogyan megy végbe. Lehet, hogy az egyik fegyverzeten keltett elektronáramlás modulálja az étert, amely a másik fegyverzet elektronjait hasonló mozgásra készteti, de az is lehet, hogy a rendkívül erős elektromos erőtér hatására az elektronok átteleportálódnak a potenciálgáton, vagyis a két elektróda közötti utat étertest formájában teszik meg. A megérkezésük után aztán ismét visszaalakulnak elektronokká, de közben létrejön az a sajátos jelenség, ami a negatív belső ellenállást, azaz az erősítőhatást előidézi. Ennek közvetlen kiváltó oka az elektronok és a szubatomi energiarészecskék áramlási sebessége közötti több mint 12 nagyságrendi különbség. Az óriási sebességgel megérkező szubatomi energiarészecskék szinte lövedékként csapódnak a túloldali félvezető réteg atomjainak, melynek hatására igen nagy mennyiségű elektron válik le róluk. Ehhez hozzáadódnak a szubatomi energiarészecskékből visszaalakult elektronok, amelyek együttesen eredményezik az erősítő hatást. Jellemző ennek a diódának a kulcsfontosságára, hogy a többletenergia-keltésen kívül még két hagyományos szerepkört is betölt az áramkörben. Az egyikről, a demodulálásról már volt szó. Ez teszi lehetővé, hogy a hírközlés során kisugárzott, illetve a távolból történő lehallgatások során érzékelt jelek hallható hanggá alakuljanak át. A felüláteresztő szűrő szerepén kívül az egyenirányító dióda szelepfunkciót is betölt, azaz ellenkező irányban lezárja az áram útját. Ennek elsősorban az energiatermelésre használt konverternél van jelentősége. A 108

többletenergia ugyanis csak az induktivitásból vezethető el, a szekunder tekercs segítségével. Ha a kondenzátorból próbálnánk kicsatolni az energiát, akkor a galvanikus összeköttetés, a fogyasztó által okozott leterhelés következtében az áramkör elhangolódna, és az oszcillátor leállna. Transzformátoros kicsatolásnál ez a probléma nem lép fel, de dióda nélkül a többletenergia visszafelé folyna a kondenzátorba. Ez a speciális dióda tehát ebben az esetben nem csak a többletáram előállításáról gondoskodik, hanem a szelephatásánál fogva megakadályozza, hogy kifolyjon a tekercsből, azaz biztosítja a keletkezett energia kicsatolhatóságát, felhasználhatóságát. Ez a hármas funkció ad magyarázatot a dióda speciális elhelyezési módjára is, vagyis arra, hogy miért ékelődik be a párhuzamos LC-körbe, a kondenzátor és az induktivitás közé. Már csak egy valami nem világos ezzel az áramkörrel kapcsolatban, hogy a második és az utána következő fokozatok hogyan tesznek szert többletenergiára? A párhuzamos LC-körben keletkező energia egy bizonyos fokig kicsatolható ugyan, de ha túlságosan leterheljük, akkor leesik az üzemi feszültség, és az oszcilláció is leáll. Nem lép fel azonban az alacsony terhelhetőség problémája, ha mindegyik fokozat egyenirányító diódájának a belső ellenállása negatív. Ebben az esetben a befolyó áram felerősítve jelenik meg a primer tekercsben, és a többletenergia már képes a következő (nagyobb méretű) fokozat megnövekededett gerjesztőáram-szükségletének a kielégítésére, illetve a legvégén a fogyasztó táplálására. A követő fokozatokban alkalmazott hideg katódos elektroncsövek tehát nem közönséges rádiólámpák lehettek. Csak annyiban hasonlítottak a hagyományos diódákhoz, hogy küszöbfeszültséggel rendelkeztek, a belső ellenállásuk viszont nagy valószínűséggel negatív volt. A néhány tized voltos küszöbfeszültségük valóban nem jelent gondot, mert ez még az Amerikában használt 110 V-os hálózati feszültség mellett is elhanyagolható veszteséget okoz. A követő fokozatokban is nagy áramú és nulla küszöbfeszültségű diódát használva azonban ez a veszteség is elkerülhető. Ez ma már könnyen megoldható. Mi ugyanis mindegyik fokozatban diódát fogunk alkalmazni, ahol a küszöbfeszültség mértéke csupán attól függ, hogy az egyik réteget milyen mértékben dotáljuk „szennyező anyagokkal”. Az alacsonyabb küszöbfeszültségű példány alkalmazása azért sem jelent többletköltséget, mert a félvezető eszközök árában a chip előállítási költsége csupán néhány százalékot tesz ki. A termelői árat túlnyomórészt a tokozás módja szabja meg. Egyelőre még csak fantasztikus álom, de nem zárható ki az sem, hogy egy rendkívül érzékeny konverterrel és egy jól irányítható antennával a jövőben a távoli beszélgetéseken kívül a gondolatok is lehallgathatók lesznek. Ez a lehetőség is alátámasztja azt a jóslatot, hogy nem is olyan hosszú idő múlva teljesen megszűnik a titkolódzás és a bűnözés a Földön, mivel ezekkel az eszközökkel, valamint a Magasabb Intelligencia számítógépeiből lehívható információk segítségével minden rossz szándék illetve megnyilvánulás észlelhetővé válik, minden olyan törekvés leleplezhető lesz, amely nem az emberiség javát szolgálja. Természetesen ma még sokaknak nem tetszik, hogy a jövőben bárki ellenőrizhet bennünket. A XX. század lehallgatásoktól és minden állami felügyelettől ódzkodó polgára ösztönösen tiltakozik ennek a lehetőségnek még a gondolata ellen is, de nem tehetünk mást, mint bele kell nyugodnunk ebbe a helyzetbe, és úgy kell élnünk, cselekednünk, hogy ez a fejlett civilizációk életében elkerülhetetlenül bekövetkező szituáció ne okozzon problémát. Kahlil Gibran arab költő így fogalmazta meg ennek az időnek az eljövetelét a Próféta című művében: „Hajlékotokat egy ideig falak választják el földijeitektől. És bár házatok pompás és felséges, mégsem fogja titkotokat megtartani.”

109

Technikai újdonságok Az ezoterikus szakirodalomban megjelenő legújabb publikációk arra engednek következtetni, hogy az előzőekben vázolt technikai lehetőségek nem a távoli jövőben fognak megvalósulni, hanem jóval hamarabb, mint gondolnánk. A kormányhivatalnokok által szisztematikusan folytatott kiszivárogtatásokból ugyanis egyre több olyan információhoz lehet hozzájutni, amely azt sejteti, hogy a jelenleg folytatott titkos kutatások már jóval meghaladták ezt a szintet. Ma már nem csupán hangot, hanem akár háromdimenziós színes képet is lehet közvetíteni a tér bármely pontjáról anélkül, hogy a helyszínen hagyományos híradástechnikai eszközöket alkalmaznánk. Az éteren át történő magas szintű kommunikáció megvalósíthatóságának az alapja a Delta Time antenna, amely nem más, mint egy bütykös végű elemekből összerakott nyolcszögletű oszlop. Ezt nem a tartóoszlopra merőlegesen szerelik fel, mint a hagyományos URH antennákat, hanem függőlegesen rögzítik, és úgy néz ki, mint egy kiszáradt ágas-bogas jegenyefa, a csúcsán fényes gömbbel. Fél évszázaddal ezelőtt még nem volt ismeretes ez a szubatomi energiasugárzások vételére alkalmas speciális antenna, így Moray a hagyományos rádióadások vételére szolgáló kifeszített drótdarabbal csak hangot tudott fogni az éterből. Egyébként ennek az antennának a megvalósíthatóságában nagy szerepük volt a Földön kívüli civilizációknak, amelyek mostanában élénk figyelemmel kísérik minden ilyen irányú tevékenységünket. Az elsőgenerációs antennák állítólag a Szíriusz egyik bolygójáról származó idegenek útmutatásai alapján készültek, a későbbi tökéletesítés módszerét pedig az Orion csillagkép intelligens lényei sugallták az amerikai kutatóknak. Ezeket az antennákat ma már nem csak a Föld egyes régióinak a megfigyelésére használják, hanem állandó intergalaktikus kapcsolatot tartanak fenn a Tejútrendszer, illetve a szomszédos galaxisok értelmes lényeivel. Ma még sokan vannak, akik iskolai tanulmányaik alapján lehetetlennek tartják, hogy tőlünk több száz vagy több ezer fényévnyire levő civilizációkkal közvetlen, telefonvagy akár videokapcsolatot tartsunk fenn, de mint már a „Ezoterikus körkép”-ben szó volt róla, a szubatomi energiarészecskék áramlási sebessége több nagyságrenddel meghaladja a fény, illetve az elektromágneses hullámok sebességét, ezért az ily módon lebonyolított kommunikációnál ugyanúgy nem kell számolni jelkéséssel, mint a hagyományos telefonbeszélgetéseknél. A szubatomi energiaáramlás útján történő információszerzés és kommunikálás az egész világon egyre jobban terjed. Új-Zéland fővárosa, Wellington felett repülve pl. egész erdőt lehet látni ezekből a speciális antennákból. A kommunikációhoz természetesen nem elég csupán az antenna, hanem szükség van olyan áramkörökre is, amelyek képesek feldolgozni az éterből kiszűrt jelet. A vevőáramkör legfontosabb alkatrésze egy speciális tekercsrendszer, amelyet még Tesla fejlesztett ki az 1930-as években az RCA cég számára. A Tesla-féle egység „Delta Time tekercselrendezés” elnevezéssel került át a jelenleg használt készülékekbe, és a Delta-T antennák hatékonyságának köszönhetően ma már a hangon kívül színes képek vétele is megoldható vele. Sajnos erről a speciális áramköri összeállításról nem közöltek további részleteket, így nem ismerjük a pontos működését. Azt azonban tudjuk, hogy a műszaki elnevezése: „levezető fojtótekercs”, amiből arra lehet következtetni, hogy ennek a szettnek legalább egy tagja leföldeli a tekercsek Yin végében indukálódó hagyományos elektromágneses hullámokat, hogy a mikrohullámú gerjesztés ne zavarja a szubatomi pólus vételi érzékenységét. Ahhoz, hogy ezzel a készülékkel adni is lehessen, szükség van egy szubatomi energiagenerátorra is, ami szintén Teslának még az 1920-as években megalkotott egyik találmányán alapul.

110

Mindez elég meghökkentően hangzik, de a java még csak most következik. Nem csak szubatomi kommunikációs készülékek tucatjai működnek ma már szerte a világon, hanem egy évtizeddel ezelőtt elkészült az első időgép is. Ez a fantasztikus szerkezet tulajdonképpen a sikertelen Eldrige-kísérletnek köszönhette a megszületését. Tudniillik az Eldrige cirkáló láthatatlanná tételét kitűző Rainbow Project tragikus kimenetele után a próbálkozások nem maradtak végleg abba. A sokkhatás enyhülése után az 1940-es évek végén felújították a kísérleteket, ami a Montauk Project beindítását eredményezte. Ennek a fő célja az volt, hogy létrehozzanak egy olyan berendezést, melynek segítségével visszajuthatnak 1943-ba, az Eldrige-kísérlet színhelyére. Erre azért volt szükség, hogy a helyszínen ellenőrizhessék, elődeik milyen hibákat követtek el, és levonhassák belőle a megfelelő tanulságokat. A New York melletti Long Islanden folytatott kísérletekhez egy speciálisan kialakított széket használtak, amely azt a célt szolgálta, hogy a benne ülő parafenomén tudatalatti képességeit felerősíthessék. Az alacsonyfrekvenciás agyhullámok vagy gondolathullámok érzékelését egy Tesla-féle tekercsszett végezte oly módon, hogy a széket a vevőkészülékkel együtt beépítették a tekercsstruktúrába. Az adóantenna szerepét egy Orion Delta-T antenna töltötte be, amelyet a szék alá, egy üregbe állították be. Ezt a hatalmas antennát fázisba hozták a szék fölé helyezett RF antennával, hogy az interferenciákat kiszűrjék. Kezdetben a használaton kívüli radarállomáson csak telepatikus, valamint szuggesztiós kísérleteket végeztek a szerkezettel, majd áttértek a parafenomén által elképzelt tárgyak megnövelt adóteljesítménnyel való materializálására. Ezt Poltergeist kísérletek követték, melyek során egy közeli településen távirányítással tárgyakat mozgattak, betörtek egy ablakot, szobabelsőket romboltak szét, sőt a tévékészülékek vételét is megzavarták. A kezdetben végzett kísérleteknek látszólag nem sok értelmük volt, mivel ezeket a jelenségeket bármely parafenomén elő tudja idézni bonyolult eszközök nélkül is. Az alapfeladatok azonban azt a célt szolgálták, hogy a műszerek gyakorlati alkalmazhatóságát ellenőrizhessék, a szükséges tökéletesítéseket elvégezzék, és felkészüljenek a végső erőpróbára, az időgép megalkotására. Az időalagút létrehozásához ugyanis már nem elegendő az az energia, amely a parafenomén agyából kiáramlik, itt már jelentős teljesítményerősítésre van szükség. A „bemelegítés” során a kezdeti gyakorlatokat egyre bonyolultabb kísérletek követték, melyek sikerében már nagy szerepe volt a megnövelt adóteljesítménynek is. Ilyen gyakorlat volt, hogy telepatikus úton állatokat tereltek egy mérföldekre levő település utcáira, majd két órán át tartó bűnözési hullámot váltottak ki a közeli Montauk városban. A sikereken felbuzdulva időközben elindítottak egy párhuzamos programot is Phoenix Project néven, amelynek legfontosabb célkitűzése az időjárás befolyásolása volt. Legfőbb szenvedő alanyai és egyben hiteles tanúi ennek a kísérletsorozatnak is a Montauk Point környékén élők voltak. A kutatóknak sikerült augusztusban havazást kiváltani, és nem egyszer idéztek elő szűk körzetben jégesővel tarkított iszonyatos viharokat, de képesek voltak arra is, hogy a természetes úton kialakult hurrikánok erejét csökkentsék. Az időjárás megváltoztatására irányuló próbálkozások néha nem várt következményekkel jártak. A környék lakosainak beszámolói szerint egy ízben ismeretlen (feltehetően másik dimenzióbeli) állatok tucatjai hullottak az égből, beestek a lakások ablakain és betörték az utcai kirakatokat. Egy idő után a kísérletekben meglepő fordulat állt be. A parafenomén ugyanis hiába termelte a gondolatokat, nem történt semmi. Miután a legegyszerűbb gyakorlatokkal sem boldogultak, arra gyanakodtak, hogy elromlott a berendezés. Mindent alaposan átvizsgáltak, az összes folyamatot többször ellenőrizték, de sehol semmi hibát nem találtak. Már kezdtek elkeseredni, amikor a korábban keltett jelenség egyszer csak megjelent, némi időkéséssel. Határtalanul nagy volt a kutatók ujjongása, mert ráeszméltek arra, hogy már csak egy hajszál választja el őket az időgép létrehozásától. Ettől kezdve a materializációs és egyéb kísérleteknek nem 111

csupán a helyét, hanem az idejét is megszabták. Elérkezett tehát a nap, amikor a tér után az időt is szolgálatukba állították. Most már tág tere nyílt az emberi tudattal folytatott manipulációknak, és egy idő után a kísérlet résztvevői rádöbbentek arra, hogy maga a kozmosz is ugyanezt a játékot folytatja velünk. Az életben lezajló események külső irányítása, vagyis a sors nem más, mint tudatunk különböző frekvenciájú energiahullámokkal való befolyásolása. Az univerzumban a Genezisnek nevezett társasjáték fő mozgatórugói az energiahullámok, a dolgok kimenetele pedig az éteri hullámok frekvenciamodulációjától és irányításától függ. Ebbe az isteni játékba kezdünk mi most belekóstolni, és lassan ráébredünk arra, hogy mindnyájan egy nagy közös értelem részei vagyunk, elválaszthatatlan egységet képezünk azzal a világegyetemmel, amelyben élünk. Isten megengedte nekünk, hogy belepillantsunk a lapjaiba, hogy a továbbiakban ne csak passzív résztvevői, hanem aktív alakítói legyünk a kozmikus evolúciónak. Tudósaink egyelőre nem ismerik el ennek a jelenségnek a létét. Kétségüket arra alapozzák, hogy az agyban semmilyen érzékelő szerv nincs, ami ilyen gyenge mágneses hullámokra reagálni tudna. Paradox módon ennek lehetőségét éppen ők találták meg, az emberi agyról készített mágneses rezonanciaképeken. Joseph Kirschwink, a California Institute of Technology kutatója különös fekete pontokat fedezett fel az agysejtekben. 7 elhunyt agyvelejéből vett minta elemzése során kiderült, hogy 50 millimikron átmérőjű mágneses részecskékről van szó. Az analízisek eredménye: az agy legtöbb régiója 5 millió magnetitkristályt tartalmaz grammonként, a fontos agymembránok pedig legalább 100 billiót. Mivel a magnetit több mint egymilliószor intenzívebben reagál a külső mágneses mezőre, mint bármely más biológiai anyag, megdőlni látszik az az ortodox nézet, hogy az emberi szervezetnek nincs „antennája” a gyenge mágneses mezők vételére. 1983-ban az intenzív kutatások eljutottak arra a szintre, hogy az áramkörbe iktatott nagy teljesítményű számítógép segítségével sikerült egy időalagutat is létrehozni. A kísérlet résztvevői tehát elérték a kitűzött célt, megnyílt a lehetőség arra, hogy ezen a folyosón keresztül eljussanak 1943-ba, az Eldrige cirkáló eltűnésének színhelyére. Az időkapu a DeltaT antenna közepéről nyílt, és alkalmas volt arra, hogy a kutatók átsétáljanak rajta abba az időzónába, amelyet a parafenomén megjelölt. Egyébként ez az alagút nem különbözött a sci-fi filmekben látható, sejtelmes fényben derengő folyosóktól. Ebből is látszik, hogy Verne Gyula óta nem sokat változott a helyzet, a tudományos fantasztikum művelői ma sem „légből” kapják az ötleteiket. A nagy izgalommal várt kísérlet végül is sikerült, az expedíció tagjai feljutottak a cirkálóra, és számos tapasztalattal gazdagabban szerencsésen visszatértek a jelenbe. Az oda- és visszautazáshoz használt időalagút fizikai felépítéséről semmit sem tudunk. A leírások csak annyit említenek, hogy a kör alakú folyosó végén fény volt látható. Az eddigi ismereteink szerint feltételezhető, hogy ez a spirálisan örvénylő alagút koncentrált szubatomi energiarészecskékből épült fel, a végén látható intenzív fényjelenségnek pedig az lehetett a szerepe, hogy a fizikai testet dematerializálja. Erre azért volt szükség, hogy az étertest a lélekkel együtt akadálytalanul átkerülhessen a kívánt helyre, az előre beprogramozott időzónába. A jelek tehát arra engednek következtetni, hogy az időutazás nem más, mint egy idődimenzióban zajló teleportáció, ahol az áttelepítésre kijelölt helyszín attól függően változik, hogy az újramaterializálódást az idősík mely pontjához kötöttük. Az első sikeres kísérlet után már nem jelentett gondot múltunk más színhelyeinek a meglátogatása sem. Mivel ezek a jelenségek sem a térben, sem az időben nincsenek korlátozva, a kutatócsoport egy ízben ellátogatott a Marsra is, és megállapította, hogy 125 ezer évvel ezelőtt egy nagyon magas szintű civilizáció élt ezen a bolygón. Érdekessége ennek az akciónak, hogy most a parafenomén is a többiekkel tartott, mert a folyamatos fejlesztés, tökéletesítés következtében a berendezés automatizáltsága olyan szintet ért el, hogy már nem volt szükség arra, hogy a programozást végző személy végig a speciális székben üljön. Az 112

időalagút létrehozása során a vevőkészülék és az adóantenna közötti nagyteljesítményű számítógép felmérte a parafenomén agyhullámainak minden jellemző frekvenciaértékét, és reprodukálta a folyosó fenntartásához szükséges energiahullámokat. Ettől kezdve az emberi tudatra csak a programozásnál volt szükség, az időgép üzemeltetéséhez szükséges hullámok generálását a bonyolult számítógépes automatika végezte. Ez nem csupán kényelmi szempontból volt előnyös, hanem jóval biztonságosabbá is tette a kísérleteket. Eleinte ugyanis gyakran előfordult, hogy a parafenomén elfáradt és elengedte az időalagutat, így a kísérleti személy „elveszett” a hipertérben, nem tudták többé visszahozni a jelenbe. Az időgéppel folytatott kísérletek azonban nem merültek ki a múlt feltárásában, hanem gyakran ellátogattak a jövőbe is. A beszámolók szerint állítólag utcai csavargókból verbuvált kísérleti alanyok ezreit tették ki 200-300 évvel előre, a jövőnkbe. Miután közülük egy sem tért vissza, így nem tudjuk, hogy a valódi, vagy a virtuális jövőnkbe érkeztek-e meg. Mivel a valódi jövőnk még csak most alakul, nem zárható ki, hogy ők is úgy járnak, mint az a német tengeralattjáró, amelyet valószínűleg Földön kívüli civilizációk teljes legénységével együtt áttelepítettek a jövőbe. Ez az akció 1942-ben történt, és közel fél évszázadig kellett várniuk arra, hogy a beprogramozott időben megérkezzenek hozzánk. Addig valahol a hipertérben „parkíroztak” az öregedés és a fizikai elhasználódás legcsekélyebb jele nélkül, feltehetően étertest formájában. 1991. október 17-én azonban annak rendje és módja szerint megérkeztek hozzánk. Természetesen semmi tudomásuk sem volt arról, ami az elmúlt fél évszázad alatt történt, így gyanútlanul manővereztek New-Jersey partjaitól mintegy százmérföldnyire. A „háborút” azonban nem sokáig folytathatták, mert néhány órával az újramaterializálódásuk után egy amerikai romboló szonár segítségével felfedezte a gyanús járművet. Rádión felszólították őket, hogy azonnal jöjjenek fel a felszínre, aminek a személyzet a túlerő láttán haladéktalanul eleget is tett. Amikor a tengeralattjáró felbukkant, az amerikaiak megdöbbenve fedezték fel rajta a náci Németország felségjelvényeit. A hajó egyébként olyan jó állapotban volt, mintha akkor került volna ki a hajógyári dokkból. Az ellenőrzés során a tengeralattjáró fedélzetén 63 katonát találtak, akik mind kitűnő egészségnek örvendtek. 1942 óta nem öregedtek egy napot sem, csupán az zavarta őket, hogy át kellett szállniuk az ellenségnek tekintett amerikai hadihajó fedélzetére. A kihallgatás alatt Heinrich Martin, a legénység parancsnoka szilárdan ragaszkodott ahhoz az állításához, hogy 1942. augusztus 24-e van. Kijelentette, hogy fogságba esése ellenére hű Hitlerhez, és követelte, hogy bocsássák Roosevelt elnök elé. A katonák kihallgatását követő ellenőrzés során kiderült, hogy mindegyikük valós személy, akiket a háború után eltűntnek nyilvánítottak. Ezzel az üggyel kapcsolatban az amerikai haditengerészet semmiféle hivatalos közlemény kiadására nem volt hajlandó. A Weekly World News katonai tudósítója azonban 1991. november 26-án beszámolt erről a különös esetről, és a cikkhez Heinrich Martin SS-tiszt fényképét is mellékelte. Egyelőre senki sem tudja, hogy mi lett a tengeralattjáró és a legénység további sorsa. Hasonlóan bizarr időutazásról számol be egy francia repülőgépgyár angol nyelvű folyóirata, a Helly Flash. Az 1976-ban megjelent cikk szerint egy Cessna típusú gép szárnyának a hegye nekiütközött egy század elején gyártott favázas repülőgépnek. Az incidens akkor történt, amikor a Cessna egy „vastag felhőből” bukkant elő. Az időutazást átélt pilóta megdöbbenve látta, hogy egy „özönvíz előtti” gép jön vele szemben, melynek vezetője I. világháború-beli egyenruhát viselt. Bizonyos idő múlva egy szénakazalnál megtalálták a régi gép maradványait. A törzsén felfedezett festékről megállapították, hogy a Cessna szárnyáról való. A fedélzeti naplóba több mint ötven éve írta be az utolsó feljegyzést a hajdani pilóta. Ebben megemlíti, hogy gépe összeütközött egy ismeretlen, fémből készült repülőgéppel. Visszatérve a Montauk bázisra, a szinte hihetetlen sikersorozat után a programot egyik napról a másikra leállították, mert a hatóságok attól tartottak, hogy a további kísérletek beláthatatlan következményekkel járhatnak. Ezért 1984-ben egy katonai különítmény szállta meg a 113

szigetet. A kutatókat elhurcolták, és különleges módszerrel törölték a memóriájukat. A berendezéseket leszerelték és elszállították, majd a telepet lerombolták, az alatta levő föld alatti folyosókat pedig betonnal kiöntötték. Korábbi zavartalan működésüket is csak annak köszönhették a programban tevékenykedők, hogy a kutatási költségeket egy magáncég fedezte. Az amerikai kongresszus tagjai ugyanis az agy befolyásolásának és múltunk ellenőrizhetőségének már a gondolatától is megrémültek, és leszavazták az ilyen irányú kísérletek finanszírozását. Ennélfogva a Montauk és a Phoenix programok felett egyetlen állami vagy kormányzati szerv sem gyakorolt felügyeletet, így a hatóságok csak a tudományos körökben keltett erős visszhang alapján ébredtek rá arra, hogy ez a periférián tevékenykedő kis csoport milyen messze merészkedett. Arról sajnos nincs információnk, hogy hivatalos formában a Pentagon vagy a NAVY keretén belül folytatták ezeket a kísérleteket, mert újságírói tapasztalatok alapján ismert tény, hogy a katonai ellenőrzés mellett folytatott parapszichológiai kísérletek titkossága sokszorosan felülmúlja az első atombomba előállításánál elrendelt hírzárlat szigorúságát is. Érdekes módon ennek ellenére rendszeresen folyik a hivatalos kiszivárogtatás, de mindig csak annyi információ kerül nyilvánosságra, amennyit a kormányszervek jónak látnak. A hírek adagolásának legelterjedtebb formája, hogy a sci-fi filmek alkotóit többszörös áttételeken keresztül (de néha közvetlen úton is) ellátják olyan ötletekkel, amelyek a legújabb kutatási eredményeket tükrözik. A tájékoztatásnak ez a sajátos módja valószínűleg azt a célt szolgálja, hogy felkészítse az embereket a várható jövőre, így egy későbbi „színvallás” esetén remélhetőleg majd az átlagpolgár sem kap idegrohamot a hirtelen rázúduló valóságtól. Ebben a műfajban jelenleg legnagyobb népszerűségnek a „Star Trek, The next generation” című amerikai filmsorozat örvend. Valósághű és hiteles ábrázolásmódjának tudható be, hogy a nyugati televíziókban minden egyes epizódja emberek millióit szegezi a képernyők elé. Sajnos hozzánk még nem érkezett el a teljes széria, így csak néhány részletét láthattuk. Megjelenésével egyidejűleg megvettük azonban az „X-akták” című filmsorozatot, amely az FBI parapszichológiai indíttatású titkos bűnügyeit tárja a nyilvánosság elé. Nagy előnye ennek az alkotásnak, hogy megtörtént eseteket dolgoz fel valósághűen, és közérthető formában. Nagyban hozzájárult a sorozat sikeréhez a két szimpatikus főszereplő is, így nem véletlen, hogy szerte a világon sokan képmagnóra rögzítik az egyes epizódokat. Visszatérve az előbbi témához, aki többet szeretne tudni a fenti kísérletekről, az részletekbe menően is tájékozódhat róla Hargitai Károly: Döbbenet című könyvében. Az angolul tudók eredetiben is elolvashatják ezt a történetet Preston B. Nichols és Peter Moon: The Montauk Project című művében.

* Ugyancsak az előrehaladott kísérletek terméke egy másik múltvizsgáló berendezés, a kronovizor. Ez ugyan nem időgép, de alkalmas arra, hogy tévéképernyőre kivetítse letűnt korok eseményeit. A találmány szellemi inspirálója az olasz Alfredo Pellegrino Ernetti szerzetes, aki különböző országokból 12 fizikust és híradástechnikai szakértőt gyűjtött maga köré elgondolásának megvalósítására. A fejlesztések eredményeként 1972-ben létrejött az első működőképes modell, amely még fekete-fehér képet közvetített. A nyilvánosság előtt azonban csak 1986. október 18-án mutatták be találmányukat a Garda-tó melletti Riva del Gardában. A szerkezet a premieren is meglepő eredményeket produkált. Először egy régi görög tragédia i.e. 169-ben lezajlott előadását varázsolta az ámuló újságírók és meghívott szakemberek elé. Mind a hang, mind a színes képsorok minősége tökéletes volt, és a jelen levő szakértők szerint semmi kétség nem fért a hitelességéhez. Később Quintus Enniusnak, egy latin szónoknak a beszédét fogták, majd egy dór zenekar muzsikáját élvezhették eredeti archaikus előadásban.

114

A feltalálók tájékoztatása szerint a berendezés három fő egységből tevődik össze. Az első egy bonyolult antennarendszer, amely képes arra, hogy felvegye a kapcsolatot a Magasabb Intelligencia számítógépével, és a memóriájából lehívja a megadott kor látni kívánt eseményeit. A következő fokozat egy szubatomi energiahullámok érzékelésére és erősítésére alkalmas áramkör, míg a harmadik egy konverter, amely a szubatomi energiahullámokat elektromágneses hullámokká alakítja át. Ezután a jelet már csak rá kell kapcsolni egy kommersz színes tévé bemenetére, és máris filmszerűen feltárul előttünk történelmünk bármely eseménye. Mivel a Magasabb Intelligencia szuperszámítógépei életünk minden egyes megnyilvánulását rögzítik, ezért a kronovizor nem csak szórakoztatási célra használható, hanem várhatóan fontos szerepe lesz a tudományos viták eldöntésében is. A legnagyobb hatékonysággal azonban a bűnüldöző szervek fogják ezt a berendezést alkalmazni, mert segítségével bármely bűncselekmény percek alatt felderíthető lesz. Erre azonban még egy darabig várni kell, mivel a szerkezet jelenleg hozzáférhetetlen. Ennek a végkifejletnek több mint 30 éves előzménye van, amelyről egy olasz lap, a Domenico del Corriere tudósított. Az 1972. május 2-án megjelent cikkük alapján Ernetti atya a velencei zenei konzervatórium docense volt, majd kinevezték a vatikáni zenei titkárság igazgatójává. Így került szoros kapcsolatba XII. Pius pápával. Az akkori egyházfő nagyon örült a Benedekrendi szerzetes találmányának, mert a túlvilág, az öröklét létezésének bizonyítékát látta benne. Ernetti fő segítője Germetti professzor, valamint a híres olasz atomfizikus Fermi egyik tanítványa, Braun volt. Jelentős részt vállalt a találmány kidolgozásában a portugál De Matios professzor, valamint egy japán Nobel-díjas fizikus is. A fejlesztés költségeit a Vatikán fedezte. Az interjúból az is kiderült még, hogy a kronovizor nem csak a bemeneti egységeiben tért el a szokványos híradástechnikai eszközöktől, hanem a képmegjelenítésben is. Már az első készülék is hologramszerű, térhatású képet közvetített. A segítségével számos múltbéli eseményt tártak fel. Többek között végigkövették Jézus életét. Nagy megdöbbenésükre a Messiás nem mindent úgy mondott el, ahogy az a Bibliában áll, és ahogy azt évszázadokon át tanították. Ez nagy zavart okozott a Vatikánban. Csupán a hiteleség alátámasztása érdekében végignézték Mussolini nyilvános szerepléseit is, de itt nem találtak eltérést. A fasiszta diktátor ugyanazokkal a szavakkal adta elő beszédeit, mint ahogy azt a történészek feljegyezték. Aggodalmaikat növelte, hogy a kronovizor néha önállósította önmagát. Egy ízben pl. elkezdte közvetíteni az amerikai nagykövet és a palesztinai felszabadítási front küldötteinek előző esti titkos találkozóját. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a készülék nem csak a múlt fürkészésére alkalmas, hanem feltárja a jelen eseményeit is. Alkalmazásával egy csapásra megszűnne a politikai, katonai, tudományos, ipari, üzleti és magántitok. Ezt belátva a pápa, Ernetti atya és az érintett fizikusok arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez a találmány túl korán született, használata beláthatatlan következményekkel járna jelenlegi világunkban. Ezért úgy döntöttek, beszüntetik a kronovizor fejlesztését, és megakadályozzák a sorozatgyártását. Döntésüket siettette, hogy a nyilvános bemutató után Ernetti körül mind több gyanús alak ólálkodott. Állítólag elsőként az oroszok kezdtek el szaglászni a találmány után. A KGB ügynökei nagyon szerették volna megszerezni a dokumentációját. Nem kellet sokáig várni az amerikai kémek megérkezésére sem, ezért az egyházi elöljárók kénytelenek voltak gondoskodni az atya fizikai biztonságáról. Beköltöztették őt a velencei kolostorba, és testőröket fogadtak fel, hogy megakadályozzák az ügynökök erőszakos behatolását. Mindezen eseményeket Ernetti barátja, Francis Brune írta meg az 1998-ban kiadott könyvében. A műből, valamint a szerző által adott interjúból, amely az olasz Terzomillenio (Harmadik évezred) című folyóirat 1998. évi 5. számában jelent meg az is kiderült, hogy ezt követően Ernettinek megtiltottak bármilyen információközlést a készülékről.

115

Szerencsére nem semmisítették meg, mint annak idején a Tesla-konvertert, hanem darabjaira szedték. Fő részei a Vatikánban maradtak, a legfontosabb alkatrészeket pedig diplomáciai postával más országok egyházi központjaiba küldték. Az akció olyan titoktartás mellett bonyolódott, hogy maguk az őrzők sem tudják, mit bíztak rájuk. Hasonló módon helyezték el a kronovizor dokumentációját. Jelentős mértékben csökkenti az illetéktelen hozzájutás valószínűségét, hogy időközben elhunyt a titkosítást elrendelt pápa, sőt maga Ernetti is, valamint a csoportjából 10 fizikus. Most már csak a Vatikán, illetve a jelenlegi pápa jóindulatán múlik, hogy ez a készülék előkerül-e valaha a süllyesztőből. Mindenesetre biztató hír, hogy a több mint 80 évi titkolódzás után napvilágra került a harmadik fatimai titok. Remélhetőleg a kronovizor szabaddá tételére nem kell ilyen sokáig várni. A világ egyre súlyosbodó bajait, a bűnözés és a terrorizmus rohamos terjedését látva az egyházi körök előbb-utóbb belátják, hogy szükség van ennek a készüléknek a rendszerbe állítására, kellő felügyelet melletti használatára. Ellenkező esetben elpusztul a civilizációnk, és nem lesz értelme a további titkolódzásnak. Az emberiség jó útra térítésének leggyorsabb és leghatékonyabb módja a titkos manipulációk, a bűnös szándékok feltárása. Így védekezhetünk legeredményesebben a társadalomellenes cselekedetek ellen. Egy idő után ennek a készüléknek a puszta léte is elegendő lesz ahhoz, hogy meggátolja a becstelen törekvés, a pusztító szándék megnyilvánulását, alkalmazhatóságának tudata is rákényszeríti az embereket a tisztességes életvitelre. Amennyiben nincs szükség képi megjelenítésre, lényegesen egyszerűbb eszközökkel is kapcsolatba léphetünk a túlvilággal. Az angliai Scole csoport jelenleg egy olyan készülék fejlesztésén dolgozik, amely feleslegessé teszi médiumok alkalmazását a túlvilági szférákkal történő összeköttetés megteremtéséhez: Ez a készülék nem más, mint egy germánium alapanyagú félvezetőeszközökkel kiegészített közönséges magnetofon, mikrofon nélkül üzemeltetve. A kapcsolási rajz egy túlvilági tervezőcsoporttól érkezett. A szellemvilág ennek az eljárásnak a Trans-Dimensional-Communication (TDC) nevet javasolta. A kutatók nem bánták meg, hogy megfogadták a másvilágról érkezett tanácsot. Már a kísérleti modell is működőképesnek bizonyult. A különböző szellemek tanácsain kívül ily módon túlvilági zenét is sikerült rögzíteniük. Ennek hangzása a pánsíp és a furulya keverékéhez hasonlít. Sajnos, a készülék működési mechanizmusával kapcsolatban nem közöltek részleteket, ezért csak sejteni lehet, hogy a mikrofont helyettesítő bemeneti áramkörhöz miért kell germánium alapanyagú félvezető eszközöket használni. Ezekre az elektronikai iparban ma már elavultnak számító tranzisztorokra és diódákra valószínűleg azért van szükség, mert a germánium félvezetők küszöbfeszültsége csupán fele a jelenleg általánosan alkalmazott szilícium alapanyagúaknak. Ezáltal könnyebben lehet őket az éter hullámain át aktiválni, a túlvilági szellemek részéről kevesebb energiát igényel a működésbe hozásuk. A szakemberek szerint ezzel a két készülékkel kezdetét vette az instrumentális transzkommunikáció korszaka. A Montauk-bázis különböző parapszichológia jelenségeket keltő berendezéséhez hasonlóan már a spirituális megnyilvánulások előidézéséhez sincs szükség különleges adottságú személyek közreműködésére. A legújabb kutatási eredmények nem csupán kiszivárogtatás útján kerülnek nyilvánosságra, hanem kézzelfogható módon is testet öltenek. A kormányprogramokban résztvevő kutatók titoktartási kötelezettsége ugyanis csak az információk nyilvánosságra hozatalát tiltja, a szakmabeliek egymás közötti tapasztalatcseréjét nem tudja megakadályozni. Így gyakran előfordul, hogy különböző áttételeken keresztül olyan szakemberekhez is eljut néhány hasznos ötlet, akik megragadva a kínálkozó lehetőséget létrehoznak egy új vállalkozást, és elkezdik gyártani korunk legújabb technikai vívmányait. Feltehetően egy ilyen élelmes vállalkozónak köszönhető az az elmegépnek nevezhető termék is, amely külsőre leginkább a

116

nyelvtanulásra használt Relaxomat készülékhez hasonlít. Ehhez is tartozik ugyanis egy különleges szemüveg, és egy fejhallgató, melynek az a szerepe, hogy programozott fény- és hangmátrix segítségével szinkronizálja az agyhullámokat. Ezt a készüléket azonban kiegészítették egy szubatomi energiahullámokat keltő generátorral is, amely a szemüvegben található. A generátor táplálását egy miniatürizált mikroprocesszoros számítógép végzi oly módon, hogy a kisugárzott energiahullámok frekvenciája 1 és 30 Hz között változtatható. Az elmegép tehát a speciális szemüvegbe épített szekventált fényimpulzusok, és a számítógép által generált különböző frekvenciájú hangjelek segítségével nem csak szinkronizálja a felhasználó agyhullámait, hanem a generátor révén olyan energiahullámokat küld az agyba, amelyek hipnotikus hatást váltanak ki. A hatásfok növelése érdekében a fényimpulzusok előállításáról nem 2, hanem 4 db LED gondoskodik. Ez a készülék lényegében nem más, mint a Montauk-berendezés leegyszerűsített változata, egy olyan programozott mikroszámítógép, amely a hipnotizőrök agyfrekvencia-csökkenést előidéző gondolati kisugárzását modellezi az agy teljes frekvenciatartományában. A felhasználó több ezer frekvenciaértékkel kísérletezgethet, amíg meg nem találja a céljainak leginkább megfelelő agyi állapotot. Az MC-Square típusú készülékhez 10 kötött program is tartozik, amely azokat a frekvenciaértékeket állítja be, amelyek leginkább alkalmasak pl. megnyugtatásra, tanulásra, olvasásra vagy felfrissülésre. Élettevékenységeink túlnyomó része ugyanis meghatározott agyfrekvencia mellett a legintenzívebb. A „Ezoterikus körkép”-ből tudjuk, hogy a leghatékonyabb alvás az agy delta frekvenciatartományában tapasztalható, így ha a generátor frekvenciáját 4 Hz alá állítjuk, akkor olyan mély alvásba merülünk, hogy fél óra alatt jobban kipihenjük magunkat, mint nyolcórányi normál alvás közben. A théta frekvenciatartomány egyik előnye, hogy az alfában működő Relaxomat készüléknél is intenzívebb nyelvtanulást tesz lehetővé. Egy kaliforniai egyetem 1800 hallgatójára kiterjedt tesztsorozat kimutatása szerint a thétában történő nyelvtanulás háromszor hatékonyabb, mint a szavak bétában, vagyis éber állapotban való biflázása. A théta és a mély alfa tartomány legnagyobb előnye azonban az, hogy ennek a készüléknek a segítségével azok előtt is megnyílik az öngyógyítás, valamint mások távgyógyításának a lehetősége, akik az Agykontroll tanfolyamon képtelenek voltak az agyfrekvenciájukat a kívánt szintre lecsökkenteni. Théta tartományban mód van arra is, hogy magnószalagra felvett gyógyító programokat hallgassunk. A hipnózisnak ez a formája lehetővé teszi, hogy pszichiáter közreműködése nélkül is kigyógyuljunk lelki betegségeinkből, vagy leszoktassuk magunkat a dohányzásról, az italozásról, illetve olyan késztetést juttassunk el a tudatalattinkba, amely elősegíti pl. a fogyókúránkat. Mivel a készülék memóriája további húsz program befogadására alkalmas, a felhasználó maga is készíthet olyan kötött programokat, amelyek leginkább megfelelnek az igényeinek, és a továbbiakban ezt egy gombnyomással előhívhatja. A memóriakapacitás kitöltésére azonban megrendelhetők olyan kombinált fény-hang programok is, amelyeket a gyártó cég a kívánságnak megfelelően szállít. Ezeknek az a szerepük, hogy intenzívebbé tegyék a relaxálást. Ha pl. valaki pihenni kíván, és beállítja a számára leginkább megfelelő agyfrekvenciát, akkor egy neki tetsző fény- és hangprogrammal (pl. alkonyi fény zsongító vízcsobogással kísérve) még hatékonyabbá teheti az ellazulást. A hangmagasságon és az agyat stimuláló energiahullámok frekvenciáján kívül a készüléket öt különböző időtartamra is be lehet állítani. A csúcsszintű technológia, valamint a sokoldalú használhatóság ellenére a készülék ára még a 300 dollárt sem éri el. A várhatóan nagy érdeklődésre való tekintettel célszerű közölni a gyártó cég nevét és címét is: ZYGON, P. O. Box 97022, Redmond, WA 98073-9722, USA. Telefon: (00-1)206-885 9200. A készüléknek létezik egy 17 ezer dolláros klinikai változata is, de ennek a programozása olyan széleskörű, hogy csak képzett pszichológusok tudják kihasználni.

117

Elmegépet nemcsak ez az egy cég gyárt. Amerikában és a világ más országaiban több tucatra tehető a komoly eredményeket elért gyártók száma. A laikusoknak nehéz eligazodni a mind szélesebb választékban. Ezért a bécsi Focus csoport letesztelte ezeket a készülékeket, és nyilvánosságra hozta, hogy használati érték, élettartam, szubjektív tapasztalat, valamint árteljesítmény szempontjából melyek bizonyultak a legjobbnak. A fenti típus a széles körű programozhatóságán kívül a könnyű kezelhetőségével is elnyerte a tetszésüket. Külön kiemelték, hogy a legmodernebb technikával, tisztán kidolgozott, egyszerű felépítésű készülékről van szó, ahol a design során a funkcionális külsőre helyezték a fő súlyt. Ugyanez már kevésbé mondható el az ugyancsak előkelő helyezést elért Minds-Eye típusú készülékről. Ennél az elmegépnél viszont a 16 választható program mellett arra is lehetőség van, hogy egy klaviatúra segítségével a gyárilag betáplált programokat megváltoztassuk. A jó műszaki konstrukció és a programlehetőségek sokfélesége folytán ez a termék is eredményesen versenyezhet más készülékekkel. Hátránya azonban a bonyolult programozás, és az alkalmazást elősegítő használati utasítás hiányos kidolgozása. Szintén 16 programmal rendelkezik az Inner Quest típusú agytréner. Jellemző rá a professzionális kidolgozás. Az optikai-akusztikai stimulátor egységet tiszta, pontosan generált impulzusok, és sokoldalúan kialakított programok vezérlik. A magas fokú mikroprocesszoros technikának köszönhetően a walkman-t leszámítva nincsenek elhasználódó alkatrészei. A Sinchro-Energizer típusú készülék azzal tűnik ki a többi közül, hogy a stresszkeltő vörös fényű LED-ek helyett fehér fényt alkalmaz a szemüvegben. További különbség a fénydiódák kör alakú elhelyezése, ami előnyösen befolyásolja a fény beesési szögét a szembe. Az InnoMED 1. típusú agytrénernél az optikai ingerek a lezárt szemhéjon át jutnak a recehártyára, és ott álom- s fantáziaképet idéznek elő. A LED-eket itt is a mikroprocesszor vezérli, de a fejhallgató csatlakozóira külső zeneforrás is rákapcsolható. A készülékbe épített komputer szintű mikroprocesszor olyan speciális hullámmodellt hoz létre, amelyre mindkét agyfélteke ráhangolódik. A 11 beépített program között megtalálhatók a kikapcsolódást, a meditációt és a szupertanulást elősegítő üzemmódok is. Jellemző az elmegépek népszerűségére, hogy már a NASA is foglalkozik vele. Ők minden bizonnyal az űrhajósok kiképzésére használják, de két típust kereskedelmi forgalomba is hoztak. Az amerikai fejlesztők leginkább ellazításra (alvásproblémák kiküszöbölésére, stresszoldásra), energetizálásra (fáradtság esetén történő energiafeltöltésre, a koncentrációs képesség fokozására), fájdalomcsökkentésre, pszichoszomatikus betegségek tüneteinek enyhítésére (a szervezet öngyógyító képességének aktivizálása által), a két agyfélteke összehangolására, a feledékenység csökkentésére, a kreativitás növelésére és a meditatív állapot elérésére ajánlják készülékeiket. Ezekhez az agytrénerekhez nem csak külföldön juthatunk hozzá, hanem már nálunk is kaphatók az alábbi címen: Jupiter Kft. 1062. Budapest, Lehel u. 5. I. em. 16, Tel: 239 3479. A „DAVID 2001” típus jelenlegi ára: 92 900 Ft + 25 % ÁFA, a „PARADISE XL” típusé: 156 000 Ft + 25 % ÁFA. Arra is van mód, hogy a vásárlás előtt kipróbálják a készülékek hatékonyságát. A helyszínen végzett kezelés ára egy alkalomra 1000 Ft, öt alkalomra 4000 Ft +25 % ÁFA. Az elmegépek célorientáltan tovább egyszerűsített változata a Max Stress Controller, amelyet szintén Amerikában fejlesztettek ki. Ez a gyufásdoboz méretű, gombelemmel működő készülék mágneses impulzusokat bocsát ki magából, így közvetlenül és mellékhatások nélkül harmonizálja az idegrendszert. Öt üzemmódban használható. Az 1. program az alvászavarban szenvedőkön segít. Rendszeres használata során ritkulnak, majd elmaradnak az éjszakai felébredések. A 2. program használatával a kommunikációs, koncentrációs és problémamegoldó képességek javíthatók. A 3. programmal a memória fejleszthető. A 4. program kifejezetten stresszoldásra való. Gépkocsivezetéskor, frontátvonuláskor, vizsgák, 118

tárgyalások előtt és alatt célszerű használni. Segítségével megelőzhetők a stressz okozta betegségek, és a feszültségoldó gyógyszerek elhagyhatók. Különösen alkalmas ez a program a lámpaláz csillapítására. Alkalmazása során rövid időn belül megfigyelhetjük izmaink görcsös tónusának oldódását, és közérzetünk javulását is. A pozitív gondolkodást elősegítő 5. program használója elfelejti a „búját-baját” és optimista, tettrekész állapotba zökken. A miniatűr készülék alkalmazása rendkívül egyszerű. A kiválasztott üzemmód bekapcsolása után a készüléket tegyük zsebre, vagy helyezzük magunktól max. 1,5 méteres körzetbe. Mivel a kibocsátott mágneses hullámok közvetlenül nem érzékelhetők, a Max Stress Controller használatát titokban tarthatjuk. Bővebb információkat a 215 9125-ös telefonszámon kaphatunk. A forgalmazó címe: Meditens Hungary Kft. 1092. Budapest, Hőgyes Endre u. 11. A készülék ára: 26 400 Ft + 25 % ÁFA. Egyébként Nyugaton már több mint százezer ember használja nagy megelégedéssel ezt a készüléket. Budapest, 1993. november

119

II. FEJEZET Az elmúlt két év során újabb hasznos ismeretek láttak napvilágot, mind az egyéni boldogulás, mind az ezotéria területén. Ez a fejezet nem csupán ezek ismertetésére szorítkozik, hanem megpróbál kapcsolatot találni az egymástól látszólag független események és jelenségek között.

Egészségmegőrző készítmények A természetgyógyászat térhódításával egyre több olyan szer kerül kifejlesztésre, amelyek természetes alapanyagok felhasználásával segítenek megőrizni az egészségünket, illetve képesek arra, hogy a méreggel telített szervezetet megtisztítsák. A legújabb kutatási eredmények közül nemzetközi elismerést aratott az életkristály, ami egy magyar származású atomfizikus, dr. George Merkl felfedezése. Az Amerikában élő tudós szerint a betegségek 80 %-a a helytelen táplálkozásból ered. Amit eszünk, iszunk, belélegzünk, lerakódik bennünk, eltömíti az ereket, és lerontja a vérkeringés hatásfokát. Az életkristály azonban visszafordítja ezt a folyamatot, mert rendszeres bevétele zsír- és vérrögoldó hatásánál fogva tisztítja az ereket, artériákat és kapillárisokat. Ezáltal lehetővé teszi a vérkeringés jobb működését, és biztosítja a tápanyagok akadálytalan eljutását minden egyes sejthez. Az életkristálynak nevezett folyadék fő alkotóeleme az ATP (adenozin-trifoszfát), ami az élő szervezet akkumulátora, táplálja, újjáépíti a sejteket. A koncentrátumot jobbára piros színű biogyümölcsökből vonják ki, egy kristályos anyagot eredményező speciális eljárással. Ezen túlmenően különleges gyógynövényeket is tartalmaz, amelyeket Tibet legmagasabb hegyvidékéről szereznek be, a kínai kormány engedélyével. Egy-egy adag kristály 16 hónapon keresztül készül a mexikói sivatag legforróbb területein felállított hőálló napreaktorokban. A növényekben az ATP-t a klorofill állítja elő napfény és víz segítségével, ami azután glukózzá alakul át. Lebomlásával táplálja a növényt, de előtte jelentős energiatartalma serkenti a növekedését, és a környezeti ártalmakkal szembeni ellenálló képességét. Amennyiben az ATP-t a szervezetünkbe juttatjuk, akkor a kúra időtartama alatt sejtjeink közvetlenül hozzáférnek a számunkra szükséges anyagokhoz anélkül, hogy meg kellene dolgozniuk érte, így javul minden egyes szervünk működésének hatásfoka. Egyedülálló előnye ennek az oldatnak, hogy a benne tárolt nagy mennyiségű energia is a szervezetbe jut, és a sejtekhez irányuló útja során elvégzi a végleges gyógyulást előidéző áldásos tisztító tevékenységét, és méregteleníti a szervezetet. Ezt oly módon éri el, hogy depolarizálja a testünkben levő vizet, ezáltal oldhatóvá válnak az apoláris anyagok, pl. a zsírok. Az erek megtisztulása vezet azután a vérkeringés felélénküléséhez, és ez a folyamat eredményezi az anyagcsere, valamint a méregtelenítés fokozódását. Az ATP szubatomi energiatartalmára és depolarizáló hatására jellemző, hogy ha egy szelet húst belehelyezünk, az 1 év múlva is friss marad. Az életkristály azonban nem csak a zsírlerakódásoktól tisztítja meg az érfalat, hanem feloldja a rájuk tapadt meszet is. Az adenozin által feloldott kalcium nem ürül ki a szervezetből, hanem a véráram útján eljut a csontokba. Az életkristály tehát a rossz helyen levő kalciumot átcsoportosítja oda, ahol nagy szükség van rá. Széles körű tapasztalatok alapján ez az italként fogyasztható szer jól alkalmazható cukorbetegség, ízületi bántalmak, veseelégtelenség, psoriasis, szív- és keringési zavarok (szívritmuszavar, magas vérnyomás, visszeresség) szürke- és zöld hályog, valamint elvesztett látás esetén, de immunrendszer-erősítő, állóképesség-növelő, memóriajavító, potenciát és termékenységet fokozó, továbbá öregedést lassító hatása is van. Ezen túlmenően növeli a fizikai és szellemi teljesítőképességet, és javítja a közérzetet. Beszerzésénél fokozott gonddal járjunk el, 120

mert mint a legtöbb világhírű terméket, már ezt is hamisítják. Az eredeti, kizárólag természetes anyagokat tartalmazó, mellékhatásmentes elixírt nálunk az Avalon Team Kft forgalmazza. Címük: 1148. Budapest, Vezér u. 134. Tel: 383 2009 és 363 2009. Fax: 470 0010. A kúra javasolt időtartama: 3 hónap. Egy palack 1 hónapnyi mennyiséget tartalmaz. Adagolása: naponta 1 mokkáskanálnyi. Az életkristálynak létezik egy klinikai használatra szánt koncentrált változata is. Ez az injekció formájában alkalmazott szer a szervezetünkben élő apró mikroorganizmusok, a chondriánák felélesztését segíti elő. Az immunrendszer jelentős mennyiségű életkristály bevitelével való helyreállítása illetve erősítése sok embert gyógyított már meg súlyos szívbetegségből, és különféle rákos megbetegedésekből. Az életkristályban szaporított chondriána-injekció szigorúan ellenőrzött adagokban történő használata nem csak a vírusok, baktériumok elpusztítását, és kisebb tumorok felszívódását idézi elő, hanem végső esetben, operáció előtt is segít, mert elkerülhetővé teszi a kemoterápiás kezelés alkalmazását. Mivel a pí-víz és a bioenergia is feltételezhetően a chondriánák aktivizálásával fejti ki hasznos tevékenységét a szervezetben, érdemes közelebbről is megismerkedni ezekkel az őssejtekkel. Genetikailag minden ember képes megóvni önmagát a betegségektől. A testünk védelmére szolgáló őssejtek azonban egyre kevésbé tudják ellátni a feladatukat, mert aktivizálásukhoz szubatomi energiára van szükség. Önpusztító életmódunk, és a fokozódó környezeti ártalmak következtében viszont mind kevesebb tiszta életenergiához jutunk. Ráadásul a talaj agyonvegyszerezése és vizeink elszennyeződése következtében a táplálékunk is alig tartalmaz már tiszta energiát, így a chondriánák egyre kevesebb „üzemanyaghoz” jutnak, mind tehetetlenebbek lesznek. Ez pedig nagy baj, mivel egy olyan szisztematikusan kiépített sejthadseregről van szó, amely a testünkön belül szabályos csatát képes vívni az életünkért. Az őssejtek mindig tudják, hol kell a betolakodókat megtámadni. Előtte gyorsan összegyűlnek, kb. 1 perc alatt „megtárgyalják” a tennivalókat, majd szétoszlanak, és a legalkalmasabbnak talált stratégia szerint megkezdik a támadást. Ha kell, órákon belül több millióra is képesek felszaporodni. Érdekes, hogy a nőstény szüléssel hozza létre az utódokat. Az örökké mozgó aktív hím ivartalan szaporodással katonasejteket is képes teremteni, amelyek speciális fehérjebontó enzimeket választanak ki. Ezek az enzimek feltörik a betolakodó sejtek (vírusok, baktériumok) membránját, amitől azok elpusztulnak, és táplálékul szolgálnak a chondriánáknak. Rákos szövetek esetén az őssejtek gyöngyfüzérhez hasonlóan gyűlnek össze, és először elpusztítják a daganat kapaszkodó rostjait, ami a tumor széteséséhez vezet. Utána teljes felületen körülveszik, zsákszerűen bezárják a rákos sejteket, és alkotóelemeikre bontják. A fekete folyadékká széteső sejtek száma ezáltal rohamosan fogy, a szövet egyre jobban zsugorodik. Mikroszkopikus szinten a chondriánák igen magasan szervezett társadalomban élnek. Nagy intelligenciával rendelkeznek, és olyan tervezői, kivitelezői képességeik vannak, amilyeneket mi emberek csak irigyelhetünk. Ma már nagyon sok módszer áll rendelkezésünkre, hogy szubatomi energiát juttassunk a szervezetünkbe, így semmi akadálya sincs annak, hogy természetes immunrendszerünket felébresszük Csipkerózsika-álmából, és megszabaduljunk végre a betegségeinktől. Ennek egyik ígéretes módja az életkristály alkalmazása, mivel mindenféle gyári kemikáliától mentes, és a bioenergia-átadással ellentétben közreműködő személyre sincs szükség.

*

121

A szervezet élő organizmusokkal történő gyógyítása nem új keletű módszer. Ázsiában már 2000 évvel ezelőtt használtak egy speciális gombatenyészetet az immunrendszer erősítésére, és különböző betegségek legyőzésére. Ez a kombuchagomba néven ismertté vált szer az 1920-as, ’30-as években Oroszországon keresztül jutott el Európába, ahol rövid időn belül népszerű lett. A kombucha tulajdonképpen nem gomba, hanem alacsonyrendű élőlények együttéléséből létrejött életközösség. Leginkább a zuzmókra hasonlít, melyek 2,5 milliárd évvel ezelőtt fejlődtek ki a tengeri moszatokból. A zuzmók úgynevezett zuzmósavakat tartalmaznak, amelyeknek rendkívül jelentős élettani hatásuk van. A kombucha lényeges összetevője még a trópusi élesztő. Ehhez a szimbiózishoz baktériumok is csatlakoztak, melyek közül legfontosabb az ecetbaktérium, ami sikamlós masszát termel cellulózból. A kombuchát többnyire tea formájában fogyasztják. Ezt az italt tejsavas erjesztéssel állítják elő, ami számos gyógyító hatásán kívül méregtelenítő és roboráló tulajdonsággal is felruházza. Az erjesztés melléktermékeként glükonsavak, karbonsavak, ecetsav, B1-, B2-, B3-, B6-, B11-, valamint B12 vitaminok, és különböző enzimek keletkeznek benne. A termelt savak antibakteriális és vírusellenes tulajdonságot kölcsönöznek a teának. Mindezen együttműködések eredményeként a kombucha kiváló élettani hatást gyakorol a test sejtjeire és a bélflórára. Ezáltal a szervezet ellenállóbbá válik a betegségekkel szemben, ugyanakkor az alkalmazása nem jár semmilyen káros mellékhatással. A gomba legfőbb tulajdonsága, hogy a gyomor és a bélrendszer pH-értékét csökkenti, és számos hasznos baktériumot juttat az emésztőcsatornába. Ennek következtében jelentősen javul a szervezet számára szükséges tápanyagok felszívódása, és a káros baktériumok is elpusztulnak, mert nem bírják az alacsony pH-szintet. Ez a jelenség nagyon hasonló a rendszeres joghurtfogyasztás esetén tapasztalható hatáshoz. Miután a kombuchagombából készült tea felszívódik az emésztőrendszerünkbe, a vérünk eljuttatja minden testrészünkbe. Így a szervezetünkben tovább él, mintegy élő részünkké válik. A kombuchagombának és a belőle erjesztett italnak több neve is van. Ezek közül talán legismertebb a Kirgiz tea. Ez az elnevezés onnan ered, hogy egy japán hölgy kb. 60 évvel ezelőtt Kirgíziába látogatott, és megdöbbentette, hogy milyen sok, 100 évnél idősebb ember él ott. Még inkább meglepte, hogy a 80 év feletti asszonyok arcán is alig látott ráncot. Megpróbálta a titkot megfejteni, és ennek során feltűnt neki, hogy szinte minden házban (fiatalok és öregek egyaránt) naponta legalább 3 dl kombuchateát fogyasztottak. Megszerezte a speciális élesztő gombákat, és a használati utasítást, majd Japánba visszatérve elkezdte szaporítani a tenyészetet. Nemsokára több mint 1 millió ember itta a teáját. Japánból azután utat tört a kombucha a többi távol-keleti országba, majd Ausztrálián és Amerikán keresztül körülutazta a világot. A kombuchát sokan csodaszernek tekintik, ami a hosszú élet megőrzésére szolgál. A legújabb kutatások szerint ezt a hatást az okozza, hogy a gombatea tágítja a hajszálereket. A vékony ereken jobban átfolyik a vér, így a szívnek kevesebb munkát kell végeznie. Ezáltal kevésbé fárad el, ami növeli a munkabírásunkat, és az élettartamunkat. Ráadásul a hosszú élet egészséggel párosul, mert a kitágult hajszálereken keresztül a beteg szövetekhez jobban hozzáférnek immunrendszerünk ellenanyagai. Megnövekedett élettartamunkat nem keseríti az agyér-elmeszesedés sem, mivel nem csak fizikailag, de szellemileg is frissebbé, aktívabbá válunk. Ehhez a hírnévhez jelentősen hozzájárult, hogy a fentiekben vázolt előnyös hatásán kívül számos betegség gyógyítására is alkalmas. Immunrendszer-erősítő tulajdonságánál fogva egyre több AIDS-beteg fogyasztja. A tudományos vizsgálatok szerint a kombucha inaktiválja a HIV-vírusokat, csökkenti az antigénszintet, és növeli az immunválaszban részt vevő gének számát. Egy másik leküzdhetetlen betegség, a rák ellen is hatásos oly módon, hogy megelőzi a kialakulását. A fokozatosan erősödő immunrendszer következtében véd a krónikus megfázás, az influenza, a torokgyulladás és az asztma ellen is. Ezen túlmenően gyógyítja a székrekedést, az aranyeret, a prosztatagyulladást, a különböző keléseket, az ér-

122

szűkületet, a szürke hályogot, a szívbetegségeket, a reumát, a köszvényt és az ízületi gyulladásokat. (Ez utóbbi a teán kívül, ledarált gombából készített pakolással is kúrálható.) A kombuchateával megelőzhetők a menopauza kellemetlen hatásai, helyreállítható az étvágy, és megszüntethetők az alvászavarok. Ezenkívül erősíti a lábizmokat, a vesét, és növeli a szexuális vitalitást. Csökkenti a testszagot, az ödémát, valamint az epekő kialakulásának veszélyét is, és segíti a máj méregtelenítő funkcióját. Valószínűleg ennek tudható be, hogy a Kneipp-féle fürdőkúráknál is elterjedten alkalmazzák ezt a teát. A fürdővízhez adva energetizálja a testet, és javítja a közérzetet. A szükséges mennyiség: kb. 0,5 liter alkalmanként. Pakolások formájában övsömör, ekcéma, bárányhimlő és gombás bőrfertőzés ellen is hatásos. Gyenge hashajtó hatásánál fogva fogyókúránál ugyancsak eredményesen alkalmazzák. A hashajtókkal ellentétben nagy előnye a kombuchateának, hogy az elfogyasztott mennyiség növelésével nem nő arányosan a hasmenés mértéke. Fogyókúránál naponta kétszer igyuk, étkezések előtt. Erre a célra a legalább 14 napig erjesztett savanyú tea a legideálisabb. A kombucha alkalmas még a koleszterinszint csökkentésére, az allergia enyhítésére, az égési sérülések kezelésére, és a szalmonellabaktériumok elpusztítására. Különleges felhasználási területe a szépségápolás. A kombuchából készített ránctalanító krém előállítása rendkívül egyszerű. Konyhai mixerrel aprítsuk össze a gombát, és az arcunkra kenve hagyjuk rajta kb. 20 percig. Utána meleg vízzel öblítsük le. Sokan alkalmazzák a kombuchát a test méregtelenítésére, a bélrendszerben előforduló élősködők kiirtására, a lábizzadás csökkentésére, valamint másnaposság kezelésére, és az alkoholelvonó kúrák hatékonyságának növelésére. Ettől a teától az egészséges szervezet is frissebb lesz, az erőnlét növekedik, jó kondícióba kerülünk, és ellenállóbbak leszünk a betegségekkel, valamint a káros környezeti ingerhatásokkal (stresszel) szemben. Sportolóknál étrendi kiegészítésként adagolva a legkeményebb edzések után sem lép fel izomláz, mert felgyorsul a sejtek közötti anyagcsere, és az elhasznált energia gyorsan pótlódik. Nyugaton a természetgyógyászok fontos vivőanyagként is nyilvántartják a kombuchát, mivel a bélflórán keresztül bármilyen szert képes beépíteni a szervezetbe. Ezért előszeretettel alkalmazzák gyógyteákkal és más természetgyógyászati termékekkel kombinálva. Meglepő hatása még a kombuchának, hogy rendszeres fogyasztása esetén megszűnik a laktóz-intolerancia. Aki tejallergiában szenved 3-4 hónapon át folytatott kúra után már nem csak tejtermékeket fogyaszthat, hanem tejet is. A kombuchateát többnyire zöld vagy fekete teafű főzetével hozzák forgalomba. Léteznek azonban gyógynövények (pl. papaja, zeller, galagonya, gyermekláncfű, guavafa-levél) főzetével kevert teák is. Ezek közül igen figyelemre méltó a papajalevél kivonatával kevert ital. Egy amerikai kutató ugyanis kimutatta, hogy a papajafában van egy vegyület, ami szerinte milliószor hatékonyabb a rák ellen, mint a jelenleg alkalmazott szerek. Jellemző a különféle gyógynövénykivonatokkal készített teák sokféleségére, hogy jelenleg 1001 receptet ismerünk. Laikusoknak azonban nem tanácsos ilyen teákat készíteni, mert bármely alkotóelem túladagolásával ellenkező hatást érünk el. Mivel a kombuchagomba bármilyen anyagot képes a szervezetbe beépíteni, túl nagy dózisú adalékanyagok esetén mérgezés is felléphet. Komplex gyógyhatást vált ki a jódos kombuchatea. Különösen a jódhiányos területen élők számára előnyös, mert megakadályozza a pajzsmirigy-megbetegedést és a golyvaképződést. A palackozott formában árusított tea jellemző tulajdonsága, hogy az íze jelentős mértékben függ a tárolási hőmérséklettől. A teában a gombák szálasodása természetes folyamat. Ügyeljünk arra, hogy soha ne melegítsük fel, mert a hőkezelés tönkreteszi, és ezáltal megszűnik a tea gyógyhatása. A kombuchatea ajánlott napi fogyasztása: 3 dl. Normál esetben az első adagot reggeli előtt, a másik kettőt pedig ebéd, illetve vacsora után fél órával fogyasszuk. Az íze meglehetősen fanyar, ezért sokan 1 : 1 arányban gyümölcslevekbe keverik. A gyors méregtelenítés kezdet123

ben okozhat némi kellemetlenséget. Átmenetileg fejfájás, gyomorfájás, émelygés, fáradtságérzet, szédülés, enyhe hasmenés, szélképződés, valamint pattanások és kiütések léphetnek fel, ez azonban 1 hét után elmúlik. Elkerülhető azonban ez a hatás, ha a kúra alatt sok vizet iszunk, vagy eleinte csak 1-2 kávéskanálnyi teát fogyasztunk, és fokozatosan növeljük az adagot. Az egyszerre megiható maximális mennyiség: 1,5 dl, főétkezés után. A kúra javasolt időtartama: 3 hét. Azután 1 hónap szünetet célszerű tartani, hogy a szervezet ne szokjon hozzá a gombához. Nyomelem és multivitamin-készítményekkel (pl. Humet-R, Centrum, Mega 50) nem célszerű együtt alkalmazni, mert hasmenést okozhat. Az emésztési zavarokkal küszködőknek hasznos információ lehet még, hogy a kombucha étkezés előtt fogyasztva puhítja, utána viszont keményíti a székletet. A kombucha jótékony hatása először a legbetegebb testrésznél jelentkezik, majd a kevésbé beteg szervek felé haladva az egész testünkre hatást gyakorol. A gomba ellensége a nikotin és a dohányfüst, ezért a kúra időtartama alatt - a saját érdekünkben - szüneteltessük a dohányzást. A kombuchatea már koncentrált kivitelben, kapszulálva is kapható. A kapszula előnye, hogy akár a zsebünkben is bárhová magunkkal vihetjük, és a hatóanyaga pár napig még nagy melegben sem változik meg. A legtartósabb azonban a kombucha por. A kombucha instant kivitele nem csak vízben oldható fel, hanem mézbe, joghurtba, kefirbe is belekeverhető, így nem érződik a savanykás mellékíze. Gyógyításra a teán kívül a gomba is alkalmas. Arra azonban számítsunk, hogy az íze és az állaga nem kifejezetten étvágygerjesztő, hatóanyagtartalma azonban jóval magasabb, mint a teáé. Már piacra került a szárított gomba is, amely főleg vidékre postázás esetén előnyös, mivel jól bírja a hosszú idejű szállítást. Ugyancsak új termék lesz a piacon a gombaporból és szőlőcukorból készített gombacukorka. Gombateához nem kizárólag készen lehet hozzájutni, hanem mi is előállíthatjuk otthon. Arra azonban ügyeljünk, hogy a gombatenyészetet megbízható forgalmazótól szerezzük be, mert az ellenőrizetlen, engedély nélkül gyártott hamisítványok különféle betegségeket okozhatnak. Az erjesztésnél megkövetelt szigorú higiéniai előírásokat ugyanis csak színvonalas technológiai berendezésekkel lehet biztosítani. Ennek hiányában a muslicák, legyek vagy más rovarok könnyen hozzáférhetnek az anyaghoz, és belerakhatják az ürüléküket, illetve petéjüket. Ezek a gombatenyészetben rohamos baktériumszaporodást indíthatnak el. Az illegális tenyésztők nem rendelkeznek azokkal a mérőeszközökkel sem, melyekkel ellenőrizni lehetne a gombatea tisztaságát és optimális összetételét. Kerüljük tehát a védjegy és eredetmegjelölés nélkül árusított olcsó teákat. Akkor járunk a legjobban, ha a „K” betűs védjeggyel ellátott, nemesített törzstenyészetből származó teát vásároljuk. Ezt a Dél-Kaliforniai Egyetem Biológiai Intézetében több száz gombatenyészetből választották ki jó néhány éves munkával. A kutatók a legjobb tulajdonságokkal rendelkező, leghatásosabb tenyészetet szaporították tovább és a három spórás micellaszálból alkotott organikus, „K” betűvel ellátva hozták forgalomba. A megfelelően kezelt gombák néhány hónapig élnek. Az alsó rétegek elhalnak ugyan, de a felületükön állandóan nevelnek új rétegeket. Az újabb tenyészeteket ismerőseinknek továbbadhatjuk, de a tisztaságáért a felelősség bennünket terhel. Házi tenyészeteknél gyakran előfordul, hogy ecetes vagy édeskés gombateát kapunk, ami gyógyászati célra alkalmatlan. Az esetek többségében a cukor rossz adagolásáról van szó, máskor a gomba elöregedése, a levegő szennyezettsége okozza a hibát. Ilyenkor megváltozik a gomba pH-értéke is, megnő a szárazanyag-tartalma, feldúsul a seprő, és további tenyésztésre alkalmatlanná válik. Ekkor új tenyészetet kell vásárolni. Az általános és speciális gyógyhatású kombuchatea, valamint a gombatenyészet nálunk az alábbi címen szerezhető be, megbízható minőségben: Kombucha Hungary, Jakab István, 2151. Fót, Bánya u. 17. Pf. 42. Tel: (06)-27-362 977. Aki részletesebben szeretne tájékozódni erről a témáról, ezen a postacímen megrendelheti Herald W. Tietze: Kombucha, a csodálatos gomba című művét is. A 2500 forintos vételár befizetése után 124

a vásárló a könyv mellé kap egy Amerikából származó szárított gombatenyészetet is. A speciális gombatenyészet csak különleges kerámiaedényben erjeszthető kellő biztonsággal, ami ugyanitt szerezhető be. A külföldön élők ügyeljenek arra, hogy néhány országban tartósítják a kombuchát. Ausztriában pl. pasztörizálják az italként árusított kombuchát. Ez a frissítő italként forgalmazott termék élettani szempontból semmit sem ér, mivel elpusztították benne azokat az élő mikroorganizmusokat, amelyek a gyógyhatást kiváltják. Ezekben az országokban csak a „bio” jelöléssel ellátott kombuchatermékeket szabad megvenni.

* Az utóbbi évek jelentős egészségvédő készítménye a hazai gyártmányú Humet-R. Dr. Csucska Elek makro- és mikroelemek pótlására szolgáló találmánya egy olyan reboráló szer, amely nevét vivőanyagáról, a huminsavról kapta. Más nyomelemkeverékekkel szemben a Humet egyedülálló tulajdonsága, hogy nem csupán nyomelemek bevitelére, hanem a toxikus nehézfémek eltávolítására is alkalmas. A jelenleg legismertebb nyomelemkészítmény, a Béres-csepp mesterségesen előállított komplexképző vegyületet (EDTA) használ a felszívódás elősegítésére. Ez a természetben elő nem forduló vegyület kétségtelenül alkalmas a hiányprobléma megoldására, de feladatának elvégzése után másodlagos reakcióként nemkívánatos következmények (pl. étvágynövekedés, elhízásveszély) léphetnek fel. A Csucska doktor által 30 évi ideg- és egészségőrlő munkával kifejlesztett szer azonban mentes minden mellékhatástól, mert ez a folyadék a nyomelemeket egy természetes eredetű anyaghoz, a geológiailag fiatalkorú tőzegek huminsavkivonatához kötve viszi be a szervezetbe. Ennélfogva a fémkomplexek szerves kötésben, egy megkötő fehérje által, könnyen leadható módon jutnak el az egyes szervekhez. Miután a Humet szállító mechanizmusa leadta a hiányzó nyomelemeket, a felszabadult kötőhelyekre más szabad elemeket vesz fel. Vivőanyagával reakcióba lépnek a bélben levő mérgező nehézfémek (pl. ólom, kadmium) és kiválasztódnak a szervezetből. Ezt a 300 milliliteres kiszerelésben, patikákban kapható gyógyhatású készítményt az engedélyező szerv fáradékonyság, gyengeség, kimerültség, étvágytalanság, betegség utáni lábadozás esetén, illetve a szervezet ellenálló képességének, valamint szellemi- és fizikai teljesítőképességének növelésére ajánlja. Ennek ellenére egyre többen használják rákellenes gyógyszerként, mivel a Béres-cseppel ellentétben szelént is tartalmaz. A legújabb kutatások szerint a szelén önmagában alkalmazva is kb. 20 %-kal mérsékli a rák kialakulásának veszélyét. E-vitaminnal kombinálva pedig a mellrák gyakoriságát 80 %-kal is csökkentheti. Talán ennek tudható be, hogy a Humetet onkológus szakemberek szintén alkalmazzák, a hagyományos kezelések kiegészítésére. Tapasztalataik szerint enyhülnek a betegek fájdalmai, és általános közérzetük láthatóan javul. A készítmény pozitívan befolyásolja a vérképet, az emlőműtött asszonyoknál pedig ritkábban alakul ki karödéma. A Humetet szedő páciensek sokkal jobban tűrik a citosztatikumokat, kevésbé jelentkeznek náluk a rettegett mellékhatások (hányás, gyengeség, hajhullás). Egy háziorvos szerint a műtéten átesett betegek egy hónappal a Humet-kúra után mindnyájan felkeltek, és rájuk sem lehetett ismerni, olyan jól néztek ki. Általános orvosi vélemény szerint a Humettel éveket lehet nyerni, aki pedig hosszabb ideje szedi, az most nem a halált várja, hanem él és dolgozik. Ha már menthetetlen a beteg, akkor sem csonttá soványodva, kómában éli meg az utolsó napjait, hanem emberhez méltó állapotban. A Humettel a gyermekgyógyászatban is igen figyelemre méltó eredményeket értek el. A vérszegény gyerekeknél azt tapasztalták, hogy amíg a hagyományos vaspótló gyógyszerek csak három-négy hónap alatt állítják helyre a szérumszintet, Humettel ez már háromhetes kúra után elérhető. Volt olyan beteg is, akinek a vérszegénységét két éven át nem sikerült rendezni, ez a szer azonban két hét alatt megszüntette a bajt. Hatásosnak bizonyult a Humet a

125

fejlődésben elmaradt gyermekeknél, a felszívódási zavarokban küszködőknél, égési sérülteknél, valamint a fiatalkori kopaszság kezelésében is. Mivel a készítmény hatása tartós, így az orvosokon kívül a szülők is örömmel tapasztalták, hogy gyermekük közérzete, étvágya javult, és vitaminpótlásra sincs mellette szükség. Mindezeken túlmenően a legújabb vizsgálati eredmények szerint a Humet kiegyenlíti a szervezet só-víz háztartását is. Ráadásul rendszeres szedése meggátolja a körömszakadást, a hajvégtörést, és elmulasztja az ekcémát. Önszabályozó képessége folytán ez a szer biztonságosan, a túladagolás veszélye nélkül használható. Időközben megjelent a Humet-R külsőleg alkalmazható változata is, a Humea-kenőcs. Huminsav- és nyomelemtartalmánál fogva ez a krém igen jó hatásfokkal használható bőrgyulladások és allergiás eredetű bőrbetegségek ellen. A klinikai vizsgálatok szerint az esetek 70 százalékában hatékonyan gyógyítja az ekcémát, ami ennél a fajta betegségnél jó eredménynek számít. Eddig szteroidkészítményeket használtak erre a célra, amitől a bőr cigarettapapírszerűen elvékonyodik, ráncosodik, erősebben szőrösödik, védekezőképessége pedig annyira legyengül, hogy gombák, gennykeltő baktériumok telepednek meg rajta. A Humea mindezen mellékhatásoktól mentes, ráadásul a huminsav csillapítja a bőrviszketést. Mindemellett hidratál is, ami azért fontos, mert az ekcémás betegek többségének rendkívül száraz a bőre. Gyulladásgátló, antiszeptikus és szabadgyökfogó hatása következtében jól alkalmazható ez a kenőcs a napozástól leégett vagy a szoláriumozástól begyulladt bőr ápolására is. Ha napozás előtt használjuk, akkor a huminsavtartalma megakadályozza a leégést, ami csökkenti a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásának veszélyét. A kor követelményeinek megfelelően a Humea nem tartalmaz illat- és konzerváló anyagot, amelyek irritálhatják az érzékeny bőrt. Ez a termék gyógyszertárakban és kozmetikai szereket árusító szaküzletekben vásárolható meg.

* Egy horvát feltaláló találmánya a zeolit méregmegkötő és hatóanyag-közvetítő hatásán alapul. Az 1980-as évek elején Tihomir Lelas megnyert egy pályázatot, melynek célja egy osztrák sertéshizlaldában keletkező orrfacsaró bűz megszüntetése volt. Lelas ismerte a zeolit gázelnyelő és szűrő tulajdonságait, így kísérlete átütő sikert aratott. Nem csak a bűz csökkent, hanem a hasmenés és az idegesség is teljesen megszűnt az állományban. A gyógyhatás láttán a feltaláló arra gondolt, hogy ami jó az álatoknak, az hasznára lehet az embernek is. Ezért intenzív kísérletezésbe és kutatásba kezdett. Először saját magán próbálta ki a zeolit hatását. Nagy meglepetéssel tapasztalta, hogy meggyógyult tőle a reumás térde. A hír hallatán a barátai is jelentkeztek kísérleti alanynak. Őket is sikerült különböző betegségekből kikúrálni. Időközben kiderült, hogy ez az ásvány a népi gyógymódok számára is sok helyen szolgált alapanyagul. Az indiánok már évezredek óta gyógyítanak zeolittal. A balkáni háború kitörése után kutatásait az Egyesült Államokban folytatta. Ott dolgozta ki azt az eljárást, amellyel szilárd anyagokat rendkívül finom részecskékké lehet aprítani, valamint polarizálni. Nemzetközi szabadalommal védett találmányát a zeolit őrlésére használta. A dinamikus dörzsöléssel nyert por „Super-Mineral” néven vált ismertté. A zeolit alapanyagául szolgáló lávakőzet a világ sok országában felellhető, de legtisztább formában Horvátországban, Szlovákiában és Kubában található. A hatás szempontjából igen fontos még az őrlemény finomsága, amit az általa szabadalmaztatott készülék biztosít. Ennek segítségével a porszemcsék finomsága a nanotartományba esik. A minél kisebb szemcseméret azért fontos, mert a rendkívül finom, elektromos töltéssel is rendelkező zeolitrészecskék eljutnak a sejt belsejébe is, ahol töltésüknek és különleges felületüknek köszönhetően megkötik a sejtplazmában található káros anyagcseretermékeket. Ezt a salaktalanító hatást az által érik el, hogy a zeolitkristályok porózusak, mikroszkopikus méretű lyukak, csatornák szelik át őket. Ha ezek a kristályok valamilyen szennyezőanyaggal vagy oldattal kerülnek kapcsolatba, a pórusokon levő atomok helyet cserélnek az oldat anyagaival. Ráadásul a szemcsék felülete 126

negatív elektromos töltéssel bír, melynek következtében a pozitív töltésű szabad gyököket magukhoz tudják vonzani, és képesek megkötni. Az elektromos töltéskülönbséget érzékelő és megszüntető hatásánál fogva a porított szilikát használata az egész világon elterjedt. Hatóanyag-hordozóként is kiválóan használható. A természetes anyagok közül pl. virágport, propoliszt és csalánport tud a közvetlenül a sejtekbe szállítani. Élettani hatása is jelentős. A zeolit tetraéder alakú rácsszerkezetet alkot. Anyaga szilícium-alumínium-oxid, melynek csatornáiban negatív töltésű kalcium-, magnézium-, nátrium- és káliumionok találhatók. Ezek stabilizálják és szabályozzák a szervezet elektrolitháztartását. A nehézfémek eltávolítására is igen jól használható. A 0,4 nanométer csatornák mérete ideális a nehézfémek és az ammóniák megkötésére, és semlegesítésére. A zeolitpor mérgekre gyakorolt erős adszorbciós és abszorbciós hatása, valamint rendkívüli antioxidáns (szabadgyök-eltávolító) képessége erőteljesen méregteleníti a szervezetet, és segít az öngyógyító mechanizmus beindításában. Ennélfogva a zeolit az immunrendszer erősítésében, és a betegségek megelőzésében nagyon hatékony. Ezek összhatásaként nő az élettartam. A laboratóriumi muslicák 30 %-al hosszabb ideig éltek. A zeolit nukleonokat is képes megkötni, ami azok számára fontos, akiket radioaktív sugárzás ért. Az ókorban még csak sebgyógyításra használták a zeolitport, mert a váladékozó sebet is képes megtisztítani, és csökkenti a vérzést. A rendkívül finom zeolitport a rák, a cukorbetegség, az érelmeszesedés és a szívinfarktus kiegészítő kezelésében is alkalmazzák. Rákbetegek esetén csökkenthetők vele a kemoterápiás kezelés mellékhatásai. A zeolit nem gyógyszer, nem gyógyhatású készítmény, hanem táplálékkiegészítő. Újabban már a sportolók is használják. A vitaminok mellett ez is egyike az engedélyezett doppingszereknek. A kívánt teljesítményfokozó hatást oly módon éri el, hogy megtisztítja a testszöveteket, és ezáltal jelentős mennyiségű energia szabadul fel a szervezetben. Egyébként a zeolitpor Magyarországon sem ismeretlen. NEUROSAN néven már évtizedek óta forgalmazzák a gyógyszertárak. Ez azonban nincs olyan finomra őrölve, ezért csak nyomelempótlásra alkalmas, és székletfogó hatása van.

Pszichoorientációs gyógyítás Az Agykontroll és egyéb pszichoorientációs gyógymódok alkalmazása során előfordulnak olyan esetek is, amikor az egyén képtelen megbirkózni a problémával, pszichiátriai beavatkozásra van szükség. A megoldhatatlannak tűnő bajok gyökere ugyanis többnyire az előző életünkben rejlik, amelynek felszínre hozása csak egy kívülálló személy közreműködésével lehetséges. A mélyből fakadó gondok feltárásának leghatékonyabb módja a regresszív hipnózis, amikor egy képzett pszichológus segítségével visszatekintünk a múltunkra, és szembekerülünk korábbi nehézségeinkkel. A kóros tüneteket jelentős részben elfojtott traumák, a lélek önvádja okozza. A szorongást a tudatalatti által megőrzött korábbi bűn elfojtása idézi elő. A gátlás gyakori oka lehet a gyermekkori trauma is. Az idő nem gyógyít be minden sebet. A tudatalattiba száműzött sorscsapások csak akkor veszítik el negatív hatásukat, ha feldolgozzuk őket. Sigmund Freud rámutatott arra, hogy amennyiben tudatossá tesszük a tudatalattit, akkor megszüntethetők a tünetek. A regressziós technika alkalmazásával a páciens emlékképeit visszapörgetik arra az időpontra, amikor a traumát kiváltó eset történt, és ez lehetővé teszi számára, hogy újból átélje az eseményeket. Amint az elfojtott emlékek felszínre bukkannak, az általuk okozott pszichés tünetek nyomban eltűnnek. Ahogy gyerekkorunk vagy előző életünk félelmei tudatosulnak bennünk, megnyugszunk, és megszűnik a feszültség bennünk. Ez azért van így, mert a bajok okának újbóli átélése során tudatára ébredünk annak, hogy ez a veszély 127

a jelenlegi életünkben már nem fenyeget bennünket, így a továbbiakban már nincs miért aggódnunk. A veszélyhelyzet újbóli átélése és tudatos feldolgozása után a gátlások, szorongások, fóbiák feloldódnak, és a lélek lezárja ezt a problémát. Sokan attól tartanak, hogy szembe kell nézniük a korábbi bűnükkel, nem lesznek képesek feldolgozni a tettüket. Ez a félelem azonban nem igazolódott be. Ha a léleknek nincs már rejtegetnivalója, akkor a szorongás megszűnik, a tudat pedig könnyen meg tud birkózni a múltból eredő tényekkel. A regresszív hipnózis a félelmeink eredetét tárja fel, ezért azonnali és tartós javulást eredményez. Más szemszögből megvilágítva ezt a folyamatot, jobb agyféltekénk minden élményt rögzít, pontosan aszerint, ahogyan észleljük. Minden apró részletet elraktároz, és ha traumatikus emlék kerül ebbe a tévedhetetlen memóriabankba, akkor úgy fog viselkedni, mint a szálka a bőr alatt. „Gennyezni” kezd és mindenféle pszichés problémákat, kóros tüneteket okoz, míg felszínre nem hozzuk. A tudatalatti memória igyekszik kivetni magából a traumát, és közben a bal agyféltekébe küldi ennek fájdalmas emlékét. Ez az emlék kínoz bennünket pszichés zavarok formájában, és mindaddig nem lesz tőle nyugtunk, amíg nem tudatosul bennünk a kiváltó ok is. Dr. Edith Fiore klinikai pszichológus rendkívül frappáns hasonlatánál maradva, amíg a szálka a bőrben van, addig rendkívüli fájdalmakat okoz, és egyre jobban elgennyesedik. A test ugyanis megpróbálja kivetni magából, és eközben fokozatosan elmérgesedik a seb, egyre nagyobb lesz a baj. Amennyiben beavatkozunk ebbe a folyamatba, eltávolítjuk a szálkát, a regenerálódás azonnal megindul, megszűnik a fájdalom, a sérülés nyomai gyorsan eltűnnek, és a gyógyulás véglegessé válik. Ezt követően a szálkát akár a kezünkbe is vehetjük, és kedvünkre vizsgálgathatjuk, hiszen a továbbiakban nem okoz kellemetlenséget. Ugyanez zajlik le, amíg egy régóta gyötrő, fájdalmas emléket hipnózis útján felszínre nem hozunk. Az előásott emlék olyan, mint a szálka. Ha egyszer kikerül a tudatalattiból, akkor már nem képes ártani nekünk, és a tudat rohamos gyógyulásnak indul. Ez a módszer sajnos nem mindenkinél alkalmazható. Azoknak sem kell azonban kétségbe esniük, akik nem hipnotizálhatók, mert az előző életek eltemetett emlékei nem csupán regresszióval hozhatók elő. Az új-mexikói hegyek egyik fennsíkján, a 2300 méter magasan meghúzódó Galisteo nevű faluban él Chris Griscom, a Fény Intézetének nevezett alternatív gyógyító központ alapítója. Az ötvenes éveiben járó hatgyermekes családanya felfedezett az emberi testen egy eddig ismeretlen akupunktúrás pontot, amelynek apró tűvel való ingerlése felszínre hozza a tudatalatti emlékeket. A multiinkarnációs terápia alkalmazásával, a karmikus emlékképek ily módon történő felidézésével már rengeteg embert sikerült kigyógyítani a pszichés eredetű betegségekből.

* Akik elvégezték az Agykontroll tanfolyamot, azok tudják, hogy ezzel a módszerrel nem csak gyógyítani lehet, hanem igen hatékonnyá tehetjük vele a tanulás, az ismeretszerzés folyamatát is. A képzettársítás és a „memóriafogasok” után megszületett a legújabb agykontrollos módszer, a villámolvasás. A harmadik évezred olvasási technikájának is nevezett eljárást Paul R. Scheele amerikai bölcsész dolgozta ki. A villámolvasásnak semmi köze sincs a gyorsolvasáshoz, ugyanis itt a szem nem követi a sorokat. A gyorsolvasás többnyire elfoglalt emberek által alkalmazott technikája főleg az olvasási tempó növelésén alapul. Ezt oly módon érik el, hogy nem a szavak jelentésére, hanem az üzenetére helyezik a hangsúlyt. Nem árt a szókincs bővítése sem, mivel ez esetben az olvasó nem áll meg az ismeretlen szavak előtt, és nem gondolkodik el azok jelentésén. Tovább növeli az olvasási sebességet a névelők, és az ismétlődő szavak figyelmen kívül hagyása. Gyakran az alanyt is átugorják, és csak az állítmányra és a jelzőkre koncentrálnak. Ezzel szemben a villámolvasásnál vagy fotóolvasásnál nem kutatjuk a szöveg értelmét, hanem egyszerűen lefényképezzük a szemünkkel. Ennél a másodpercenként egyoldalas sebességgel zajló olvasási módszernél tehát a szem pillanat128

felvételeket készít az agy számára, amely a „lágy tekintettel” érzékelt szöveget betárolja a tudatalattiba. Ennek előfeltétele, hogy agyfrekvenciánkat le tudjuk csökkenteni a kívánt szintre, vagyis a szervezetnek olvasás közben teljesen ellazult állapotban kell lennie. Ebből következik, hogy a fotóolvasást csak azok tudják megfelelő hatékonysággal alkalmazni, akik elvégezték az Agykontroll tanfolyamot, vagy valamilyen más úton tettek szert a testi és szellemi ellazulás előidézéséhez szükséges ismeretekre. Azoknak sem kell azonban elkeseredniük, akik a különféle relaxációs módszerekkel nem képesek az agyfrekvenciájukat lecsökkenteni alfa szintre. Egy rendkívül egyszerű eljárással ugyanis mindenki pillanatok alatt elő tudja idézni a fotóolvasáshoz szükséges „radarképet”. Helyezkedjünk el kényelmesen a széken, lazítsuk el az izmainkat, és a betárolni kívánt könyvet (normál olvasási távolságban) tartsuk úgy magunk elé, hogy szemtengelyünkre merőleges legyen. Ekkor nézzünk át a szétnyitott könyv gerince fölött, és fókuszáljuk a látásunkat egy olyan pontra, ami kb. 1 méterrel a könyv mögött van. Ezután pillantsunk vissza a könyvre. Azonnal látni fogjuk a radarképet. Vigyük a tekintetünket a könyv középvonalába, és kezdjük el a „fotózást”. Ha lapozás közben eltűnik a fantomkép, ne essünk kétségbe. Pillantsunk a könyv mögé, és ismét előjön. Közbevetőleg megjegyezve, a radarkép tulajdonképpen nem más, mint a jobb és a bal szemünkkel látott kép egymás mellett. Mellesleg ezen az úton juthatunk el az auralátás képességéhez is. A két szemünkkel történő külön-külön látás megtanulása előfeltétele a tobozmirigy aktiválásának, az éteri világ érzékelésének. A következő lépés a kétdimenziós képek három dimenzióban való látása, amelyet az úgynevezett „3D” ábrák tanulmányozásával fejleszthetünk ki. Jelentősen megkönnyíti ennek a képességnek a kialakítását, ha hús-, zsír-, és cukormentes táplálkozást folytatunk. A testszerte lerakódott mérgek ugyanis erősen gátolják a természet rendjébe való harmonikus beilleszkedésünket, ami legintenzívebben a metafizikai képességeink elkorcsosodásában nyilvánul meg. Az agyba betárolt anyagot többféleképpen hasznosíthatjuk. Ezek közül a leggyakoribb elménk „megszondázása”. Tegyünk fel célirányos kérdéseket agyunknak. Fontos, hogy miközben kérdezünk ne várjunk azonnali választ! Ha azt várjuk, hogy ezzel a módszerrel minden szóra emlékezni fogunk, akkor csalódásban lesz részünk. Az emlékezet erőltetése esetén elménk a tudatos agyban kezd el kutatni, a frissen szerzett információk között. Ott azonban nem talál semmit. Az összefüggésekre koncentráló kérdések esetén viszont elménk automatikusan a tudatalattihoz fordul, mert a betárolt információk összegzésére, asszociációk kialakítására csak agyunk jobb féltekéje képes. A puhatolózás azt eredményezi, hogy a tudatalattink elkezdi keresni a megértéshez vezető legjobb utat és eszközt. Elménk kíváncsiság által hajtott „megszondázása” elindítja a megértés folyamatát. Kíváncsiságunk utat nyit a tudatalatti hatalmas adatbázisához. Jellemző ennek az adatbázisnak a hatékonyságára, hogy a tudatalatti tárolókapacitása mintegy tízmilliárdszorosa a tudatos elme információrögzítő képességének. A fotóolvasással betárolt szöveg aktiválásánál tehát ne törekedjünk a részletek felidézésére. A cél az legyen, hogy teljesen elsajátítsuk az anyagot, és a benne leírt módszereket, elképzeléseket sikeresen alkalmazhassuk a gyakorlatban. A másik hatásos módszer: előző este beprogramozzuk magunknak, hogy a tudatalattink keresse meg a „raktárból” a szükséges információt, és másnap a munkánk során küldje a tudatunkba. A keresett információ aktiválódásának igen gyakori megnyilvánulási formája még, hogy a betárolt könyvet „véletlenszerűen” mindig ott fogjuk kinyitni, ahol a bennünket leginkább érdeklő szövegrész található. Ha nincs kéznél a könyv, a rögzített szöveget kivetíthetjük a „laboratóriumi képernyőnkre” is, hogy behatóan tanulmányozhassuk a tartalmát. Nem célszerű ezt a módszert alkalmazni regények olvasásánál. Szépirodalmi műveket ugyanis nem csak azért olvas az ember, hogy megismerje a tartalmukat, hanem azért 129

is, hogy élvezze a stílusukat, gyönyörködjön a nagy műgonddal egymáshoz illesztett szavak harmóniájában, a szöveg gondolatmenetének mesteri alakításában. A villámolvasás részletes szabályait egy kb. 160 oldalas könyv tartalmazza, amely az Agykontroll Kiadó gondozásában magyar nyelven is megjelent 1995-ben. Sok országban ez a módszer már tanfolyamon is elsajátítható. Egyszerűbb és olcsóbb azonban a tanfolyam anyagát tartalmazó csomagot (9 db kazettát + 5 db könyvet + 1db tükröt) megvásárolni, mivel így bármikor abbahagyhatjuk és újra kezdhetjük a tanulást.

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek A legegyszerűbb pszichoorientációs gyógymód a meditáció. A világon jelenleg alkalmazott meditációs technikák közül leghatékonyabb a Maharashi Transzcendentális Meditáció (TM). Kidolgozója Maharashi Mahesh jógi, aki polgári foglalkozását tekintve fizikus. Módszerét 1957-ben kezdte el terjeszteni a nyugati országokban. Ma már 5 millió ember gyakorolja ezt a technikát, és 40 ezer TM-tanár tevékenykedik, szerte a világon. Az eljárás sikere felkeltette a tudósok és a pszichiátriai szakemberek érdeklődését is. Jelenleg 600 tudományos kutatás bizonyítja a TM páratlan hatásait. Ezeket többek között olyan egyetemeken folytatták, mint a Harward, Yale, Stanford, MIT, UCLA. A tudományos jelentések a világ 27 országának 200 egyetemén készültek, és egybehangzóan kiemelik ennek a módszernek a könnyű alkalmazhatóságát, és nagyfokú stresszoldó képességét. Közismert, hogy betegségeink jelentős része pszichoszomatikus eredetű, azaz kialakulásukért az idegesség, a csalódás és a kudarc okozta szorongás tehető felelőssé. A stressztől való megszabadulás helyrebillenti a szervezet működési mechanizmusát, ami a különféle betegségek fokozatos megszűnését eredményezi. TM hatására gyorsabbá válnak a reakciók is, nő az éberség, javul a figyelem-összpontosítás, növekszik a tanulási- és munkateljesítmény, és javul a környezethez való alkalmazkodás képessége. Ezenkívül megnöveli a szervezet energiaszintjét, jó közérzetet teremt, és fiatalító hatása is van. A legalább 5 éve meditálók biológiai kora 10-12 évvel fiatalabb, mint a kronológiai koruk. A tudat stresszmentesítése nagyobb rendezettséget hoz létre az agyban, ami növeli az intelligenciát, javítja az egyén problémamegoldó-képességét, és elősegíti a kreatív gondolkodást. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a TM-esek elégedettebbek munkájukkal, harmonikusabb családi életet élnek, és kevésbé keverednek konfliktusokba. Ráadásul az idegrendszer feszültségmentesítése felszabadítja az egyént, ami lehetővé teszi a kibontakozását az élet minden területén. Az USA egyik biztosító társasága 5 éven át vizsgáltatott egy 2000 fős, TM-et gyakorló csoportot, összehasonlítva 600 ezer meditációt nem végző ember adataival. Az eredmények kiértékelése után kiderült, hogy a TM gyakorlóinak kevésbé van szükségük orvosi ellátásra és kórházi kezelésre. Közöttük minden kategóriában kevesebb volt a megbetegedés. Pl. a szívbetegség 87,3 %-kal, a jó- és rosszindulatú daganatok 55,5 %-kal, az idegrendszeri betegségek 87,8 %-kal, a mentális rendellenességek 30,6 %-kal, a légzőszervi betegségek 73,7 %-kal kevesebbszer fordulnak elő azoknál, akik rendszeresen gyakorolják a TM-et. Nem véletlen, hogy mind több országban adnak kedvezményeket a biztosító társaságok a TM művelőinek. Az USA-ban az orvosok a TM-tanfolyamot „vényre” is felírhatják, a tandíjat a biztosító társaságok megtérítik. A TM gyakorlása igen alkalmas a kábítószer-függőség leküzdésére is. Ezt az elmúlt 18 évben számos tanulmány dokumentálta. 1969-ben pl. egy tudományos program kimutatta, hogy 143 kísérleti alany közül (akik a TM elkezdése előtt marihuánát és kemény drogokat használtak) 119 teljesen abbahagyta, 22 pedig legalább 50 %kal csökkentette a kábítószer-fogyasztást, és csak 2 %-uk maradt meg továbbra is a rendszeres élvezetüknél. Egy kábítószer-rehabilitációs központban végzett tudományos megfigyelés sze-

130

rint 76 nyilvántartott drogfüggőnél 57,6 %-kal csökkent a narkotikumok fogyasztása. A TM alkalmazása csökkenti az orvos által felírt nyugtatószerek, továbbá mind a receptre, mind a recept nélkül kapható gyógyszerek iránti igényt is. A boldogság és a megelégedettség fokozódásával csökken a többi káros szenvedélyt kiváltó szer (alkohol, nikotin, koffein) fogyasztása. A TM igen eredményesnek bizonyult a bűnözők rehabilitációjában is. Maharashi szerint ez annak tudható be, hogy a bűnözés oka nem a szegénység, az iskolázottság hiánya, vagy a különböző betegségek, hanem a közösségi tudatban felhalmozódott stressz és feszültség. Egy társadalom kollektív tudata a tagjai által keltett hatások összessége. Ez természetesen visszahat az egyénre is. Ha egy nemzet kollektív tudata tele van feszültséggel és félelemmel, akkor előbb-utóbb súlyos szociális problémák keletkeznek. Ennek következtében nő a bűncselekmények és a balesetek száma, utcai zavargásokra kerül sor, vagy belháború törhet ki. Amennyiben több feszültséggel terhelt ország helyezkedik el egymás mellett, akkor egymást is megtámadhatják, ami világméretű ellenségeskedésbe torkollhat. Mindez elkerülhető azonban, ha a feszültséggel küszködő személyeket megszabadítjuk a stressztől. Szenegálban az elmúlt években oly mértéket ért el a bűnözés, hogy a kormány már nem tudta elhelyezni a bűnözőket. Végső kétségbeesésükben fordultak a Maharashi-féle TMközponthoz, hogy próbáljanak rajtuk segíteni. A kiküldött tanárok előbb a kérelmező miniszterrel, majd a börtönőrökkel végeztették el a tanfolyamot. Végül sort kerítettek minden egyes rabra. Az eredmény: a kiszabadult bűnözők 96 %-a jó útra tért, csupán 4 %-uk került vissza néhány héten belül újra a börtönbe. A legtöbbjük nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mi történt vele. Olyanokat mondtak, hogy: „Jó lenne valami munkát keresni, mert ez nem mehet így tovább, semmi kedvem sincs visszamenni a börtönbe”. Mellesleg Magyarország is hasonló gondokkal küzd. A Belügyminisztérium most készül több új börtönt építtetni, holott ennek a költségnek a töredéke is elég lenne a bűnözés megállításához. Ha a jelenlegi börtönlakókkal és a büntetett előéletűekkel államköltségen elvégeztetnék ezt a tanfolyamot, akkor néhány év múlva a meglevő börtönökre sem lenne szükség. Ezt a megoldást más országoknak is fontolóra kellene venni, mivel a bűnözés növekedése világjelenség. A Dél-Afrikai Köztársaságban már ott tartanak, hogy kihasználatlan kormányhivatalokat építenek át börtönökké. A zsúfoltság azonban még így is óriási, ezért most azt találták ki, hogy egy hatalmas teherszállító hajót alakítanak át börtönné, és a parttól 160 kilométerre lehorgonyozva üzemeltetik. Ebben az egész jelenségben az a legriasztóbb, hogy főleg a fiatalkorú bűnözők száma növekszik rohamos mértékben. Ez pedig elsősorban a nevelés hiányának tudható be. A felnövekvő nemzedéknek nincs kitől átvennie azt az erkölcsi értékrendet, ami megtartaná őket a helyes úton. Ezen univerzális értékek legfőbb közvetítői a túlvilági erők. Az utóbbi évtizedekben azonban mind jobban háttérbe szorult a világban a vallásos nevelés, így az ateista szellemben oktatott szülők maguk sem hisznek a túlvilági lények létezésében. Ilyen körülmények között csak egy lehetőség van a jótékony erők segítségének igénybevételére, a jobb agyfélteke aktivizálására. Hidat kell verni a látható és a láthatatlan világ között, mert ha továbbra is elzárkózunk a túlvilági hatalommal való kapcsolatteremtéstől, elpusztul a világunk. Ennek legegyszerűbben megvalósítható formája a meditálás. Ha már a hit és az imádság kapcsolatteremtő képességét kiiktattuk az életünkből, alkalmaznunk kell egy olyan technikát, ami közelebb visz bennünket Istenhez, és az ő határtalan lehetőségeket kínáló világához. A jelenleg ismert agyfrekvencia-csökkentő technikák legkönnyebben elsajátítható módja a TMmeditáció. Az 1990-es évek elején a mozambiki köztársaság miniszterelnöke is felfigyelt a TMmeditáció eredményeire, és elhatározta, hogy kipróbálja hatásosságát a hazájában. Először 131

saját maga, majd a családtagjai és a miniszterei ismerkedtek meg a módszerrel. Ezt követően a légi-, a gyalogsági-, majd a tengeri erők 16 ezer katonája kapott ilyen jellegű kiképzést. A hatás nem maradt el. A több évtizede tartó polgárháborút követően sikeresen lezajlott az első demokratikus választás. A mérhetetlen nyomor és szegénység után ez a kelet-afrikai állam a kontinens legdinamikusabban fejlődő országává vált. A TM bevezetése és módszeres gyakorlása eredményeként Mozambik időjárása is normalizálódott. Ennek következtében megszűnt az éhínség, és sikerült külföldi segélyek nélkül felvirágoztatniuk az ország gazdaságát. Ezek után nem véletlen, hogy ebben az országban miniszteri rendelet teszi kötelezővé a meditálást, az elért pozitív hatás fenntartását. A sok ezer meditáló agyából kiáramló koherens (térben rendezett) hullámok egy olyan láthatatlan pajzsot tartanak Mozambik fölé, amely megvédi őket a külső, káros behatásoktól, és megőrzi a lakói között uralkodó harmóniát és békét. Ez a technika nemcsak a fejlődő országokban működik jól. A TM-módszer továbbfejlesztett változatát, a TM-Szidhit gyakorlók több kísérletet is végrehajtottak az Egyesült Államokban. Először 1978-ban Rhode Island-on, a 3 hónapig tartó „Ideális társadalom”-nak nevezett kampány alatt végeztek ilyen felmérést. A statisztikai kimutatások szerint ebben az időszakban az öngyilkosságok száma 41, a munkanélküliség 26, a bűncselekmények száma 26 (az FBI jelentése szerint 54), a gyilkosságok száma pedig 39,5 százalékkal csökkent. 1983. december 16-tól 1984. január 6-ig Iowa államban, Fairfieldben tartották az „Utópiakóstoló” elnevezésű tanfolyamot, ahol egyszerre 7000 ember gyakorolta a TM-Szidhi programot. Ez esetben a szidhák megnövelt erősségű agyhullámokkal optimizmust és magabiztosságot sugároztak a világnak. Ennek következtében 19 országban észrevehetően emelkedett a tőzsdeforgalom, a világ háborús övezeteiben csökkent a konfliktusok száma, kevesebb fertőző megbetegedés fordult elő, alábbhagyott a terrorizmus, sőt a közlekedési balesetek száma is mérséklődött. Amikor a kurzusnak vége lett, és a résztvevők hazamentek, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos ennek a folyamatnak a fenntartása. Nem elég előidézni a kívánt hatást, azt fenn is kell tartani, naponta ismétlődő meditációkkal. A TM-gyakorlat lényege, hogy a meditáció során az agyfrekvenciánk lecsökken, melynek hatására testünk, lelkünk és szellemünk megnyugszik. Ebben az állapotban a szervezetünk sokkal hatékonyabban pihen, mint a legmélyebb alvás során. Ennek mérhető következményei, hogy lelassul az anyagcsere, amit az energiafelvétel és a széndioxid-leadás erős csökkenése jelez. Ugyancsak csökken a meditáló légzés- és pulzusszáma, vérnyomása, vércukor- és koleszterinszintje. A legújabb tudományos vizsgálatok szerint csökken a vér tejsavszintje is. Ez a vegyület a szorongásban, neurózisban szenvedő személyek vérében nagy mennyiségben kimutatható. A legjellegzetesebb hatás azonban az, hogy az agyhullámok harmonizálódnak, koherenssé válnak. Ennek következtében idegrendszerünk megszabadul a stressztől, így akadálytalanul elindulhatnak bennünk az öngyógyító folyamatok. Az Agykontrollal ellentétben, a TM alkalmazása során nem kell a kívánt állapotot egy belső képernyőre kivetíteni, hanem csak el kell lazítani magunkat, hogy agyfrekvenciánk lecsökkenjen. Ha ezt sikerült elérnünk, a pozitív változások egy idő után automatikusan bekövetkeznek. Ebben az esetben a mindenütt jelen levő jóakaratú túlvilági erők segítik elő a meditáló és környezete sorsának jobbra fordulását. Nincs szükség arra, hogy egyenként felsorolva, konkrétan meghatározva kérjük bajaink orvoslását, mert a Mindenható és segítői nagyon jól tudják, hogy mire van szükségünk, miként kell az állapotunkat normalizálni, és ahol hajlandóságot látnak a kapcsolatfelvételre, ott nem is marad el a segítség.

132

Itt az agyfrekvencia lecsökkenését mantrázással (szanszkrit szavak monoton ismételgetésével) érik el. Mivel ezek a Védák-könyvében megörökített bűvös szavak nem mindenkire hatnak egyformán, elengedhetetlen az egyenkénti próba, a módszer testreszabása. Emiatt ez a tanfolyam a bevezető előadást követően személyes foglalkozások formájában zajlik. Ebben a folyamatban tehát a tanár nélkülözhetetlen, ezért ezt a módszert könyvből vagy videokazettáról nem lehet megtanulni. Csak az oktató által specifikusan kiválasztott szavak ismétlése hozza meg a kívánt eredményt. A dilettáns módon alkotott mantra hatástalan marad, de súlyos veszélyt is előidézhet. Az agyfrekvencia mélyebb szintjein a szónak igen nagy súlya, szinte hatalma van, ezért nem tanácsos önkényesen választott mantrát alkalmazni. Ebben az esetben még az univerzális mantrának tekintett „OM” szócska is káros hatást idézhet elő a pusztán olvasmányok útján meditáló személyeknél. Az erővel felruházott szavakat egyébként háromféleképpen lehet kiejteni a meditáció során: 1. hangosan, 2. mormolás formájában, 3. elgondolás útján. A leghatásosabb a pusztán elgondolt, szellemileg átélt mantra. A mantrázás azáltal is elősegíti a meditatív állapot kialakulását, hogy elvonja agyunk figyelmét a gondolatoktól, így lehetővé teszi az agyfrekvencia akadálytalan lecsökkenését. Természetesen ennél a meditációs technikánál sem csökken le az agyfrekvenciánk azonnal a legmélyebb szintre, de a folyamatos gyakorlás során egyre jobban megnyílik a csatorna a jobb és a bal agyfélteke között. Ennek megfelelően hamarosan megnyugszunk, mind több stressztől szabadulunk meg, és ezáltal mind intenzívebbé válik a gyógyulásunk, és megoldódnak nyomasztó gondjaink. A pozitív folyamatot az idézi elő, hogy a jobb agyféltekénken keresztül kapcsolatba kerülünk az isteni szférákból érkezett túlvilági erőkkel, akik a szükséges segítséget megadják nekünk. A kapcsolatfelvétel egyértelmű jele, hogy a TM rendszeres gyakorlása alatt megnövekszik az agyhullámok intenzitása és koherenciája. Az agyhullámok EEG-műszerrel is kimutatható koherenciája hatással van embertársainkra is. Maharashi szerint ez a hatás annyira intenzív, hogy egy város lakosságának 1 %-a képes hatást gyakorolni az egész településre. Már ilyen kis arányban is növelni tudjuk környezetünk rendezettségét, javíthatjuk a közösség életének minőségét. A TM tehát nem csak az egyénben, hanem áttételesen a társadalomban is csökkenti a feszültséget. Ez a bajok elkerülésén túlmenően egy idő után gazdasági fellendüléssel is jár. A haladó TM-Szidhi technika alkalmazása esetén ez a hatás még erősebb. Itt már elegendő a lakosság 1 %-ának a négyzetgyöke a hatás eléréséhez. A TM-Szidhi képességfejlesztő program három hónapos meditálás alatt tanulható meg. Ennek során agyfrekvenciánk olyan mélyre csökken, hogy képessé válunk különféle parapszichológiai jelenségek előidézésére is. Ezek közül leggyakrabban előforduló jelenség a levitáció. Ez azáltal jön létre, hogy az erősen lecsökkent agyfrekvencia következtében a TM-szidhák testébe pozitív szubatomi energia áramlik, ami legyőzi a gravitációt. Ez egy sajátos, ugráló mozgást eredményez, ami miatt ezt a módszert „jóga repülésnek”, gyakorlóit pedig „TM-Szidhi jóga repülőknek” is nevezik. A nyugati világban annyira komolyan veszik a TM-meditáció környezetünkre gyakorolt pozitív hatását, hogy 30 országból érkezett gyakorlói számára a holland kormány már egy szidhi falut is építtetett. Az Amszterdam melletti Lelystadban 400 TM-szidha él, környezetük legnagyobb megelégedésére. Az államnak semmibe sem kerül az ottlétük, mivel az épületekért bérleti díjat fizetnek, és megélhetési költségeiket is saját zsebből fedezik. Az alaptanfolyam általában 6×2 órás (hat egymást követő napon) és már 3 éves kortól elvégezhető. A TM- és a TM-Szidhi tanfolyamokra nálunk, az alábbi címen lehet jelentkezni: 1076. Budapest, Thököly út 17, III. em. 6. Tel: 335 6093 és (06)-20-923 0106. Aki ennél is magasabb szintre kíván eljutni, az a Maharashi Transzcendentális Meditációs Központban jelentkezhet a Kreatív Intelligencia Tudománya (KIT) 33 leckét tartalmazó, 70 órás tanfolyamára, amelyet személyesen Maharashi jógi tart angolul. A TM-meditáció különleges133

ségére jellemző, hogy az ősi Indiában is csupán egy maroknyi beavatott ismerte. A titkos tanítást több ezer éven át csak királyok kaphatták meg, hogy bölcsebben uralkodhassanak. Maharashi Mahesh jógi azonban szakított a hagyományokkal, és ezt a régi, védikus hagyományokon alapuló tanítást a Nyugat rendelkezésére bocsátotta. Ezt azért tette, hogy megmentse az emberiséget a végső pusztulástól. Világosan látta, hogy napjainkban a kormányok egyre tehetetlenebbül állnak a társadalmi problémákkal szemben. Sokszor csak tétlenül szemlélik, hogyan zúdul egyik szerencsétlenség a másik után az emberekre. Mindez a stresszel agyonterhelt közösségi tudatból ered. Ez azonban könnyen és olcsón megváltoztatható ennek a módszernek az alkalmazásával. Eredményeként egy minőségileg magasabb szintű társadalom jön létre. Aki elsajátította ezt a technikát, annak nincs más dolga, mint hogy reggel és este csukott szemmel 20-20 percen át gyakorolja, majd élvezze a meditáció előnyeit. Ne gondoljuk azt, hogy a világtól elvonult jógikhoz hasonlóan nekünk is a „nyakunkba kell tekerni” a lábunkat. Karosszékben, kényelmesen ülve is végezhető ez a gyakorlat, melynek során bársonyos nyugalom száll ránk, majd frissen és boldogan folytathatjuk a napi tevékenységünket. Nagyon fontos, hogy mindezt lazán tegyük, hogy a meditáció ne fulladjon görcsös vagy erőszakos koncentrációba. A tudósok szerint a TM a leghatásosabb stresszoldó program, maga a stresszelmélet kidolgozója, a magyar származású Selye János is alkalmazta. Ezt a fajta meditációt világszerte orvosok ezrei ajánlják, kiemelkedően jó eredményeket biztosító betegségmegelőző és egészségfejlesztő programként.

Reiki A Reiki nem más, mint egy ősi kézrátételes gyógymód, valamint személyiségfejlesztő módszer. Története több ezer éves múltra tekint vissza. A távol-keleti misztikus tudományok túlnyomó részéhez hasonlóan, ennek eredete is a Védák könyvében keresendő. A gyógyításnak ezt a módját Indiában és Tibetben sokáig alkalmazták. 2500 évvel ezelőtt Buddha is használta, a középkorban azonban teljesen feledésbe merült. Már úgy tűnt, hogy ez az egyetemes érték végleg elvész az emberiség számára, amikor a múlt század végén Japánban újraéledt ez a technika. Feltámasztója egy keresztény papi iskola vezetője, dr. Mikao Usui volt. A történet úgy kezdődött, hogy egy végzős tanítványa megkérdezte tőle: - Elfogadja ön a Biblia tartalmát szó szerint? - Igen, felelte a dékán. - A Bibliában az áll, hogy Krisztus kézrátétellel gyógyította a betegeket. Elhiszi ön ezt az állítást anélkül, hogy valaha is látott volna ilyet? - Elhiszem, habár még soha nem láttam efféle csodát. - Lehet, hogy önnek elég egy szemtanú általi közlés, de nekünk az eljárás érthető leírására van szükségünk, vagy arra, hogy a saját szemünkkel lássuk. Kérjük, magyarázza el, hogyan tette ezt Jézus? Usui bármennyire is restellte, képtelen volt válaszolni a kérdésre, ami lavinát indított el az életében. A japán hagyományok szerint ugyanis annak a tanárnak, aki nem tudott felelni tanítványa kérdéseire, fel kellett hagynia a tanítással. Ezenkívül maga is ki akarta deríteni a titkot, ezért másnap lemondott az állásáról, és elutazott Amerikába, hogy ott nyomozzon a kézrátételes gyógyítás titkai után. A chicagói egyetem teológiai tanszékén végzett hosszas kutatásai után díszdoktorrá avatták, de mégsem találta meg, amit keresett. A vallási iratok tanulmányozása során azonban rájött arra, hogy Buddha is alkalmazta ezt a módszert. Ezért 134

visszautazott Japánba, hogy megismerkedjen a buddhizmus tanaival. Sorra járta a Zen kolostorokat, hátha valahol segítségre, eligazításra talál. De hiába volt a fáradozás, mert mindenütt azt a választ kapta, hogy: „Túlságosan el vagyunk foglalva a lélek gyógyításával, nem érünk rá a testtel törődni.” Végül talált egy nagyon öreg apátot, aki azon a véleményen volt, hogy: „Bármi, ami egyszer megtörtént, újra megtehető”, és hajlandó volt őt segíteni ebben a törekvésében. Befogadták a kolostorba, és rendelkezésére bocsátották a buddhista szentírást, a Szutrákat. A japán fordításban azonban semmit sem talált. Erre megtanulta a kínai nyelvet, hogy még több írást tanulmányozhasson, de így sem ért el eredményt. Ennek ellenére nem adta fel. Megtanult szanszkritül is, hogy olyan ősi iratokban búvárkodhasson, amelyeket soha nem fordítottak le más nyelvre. Ekkor végre megtalálta, amit keresett. 7 évi kutatás után rálelt Buddha rejtett tanaira, amit egy ismeretlen tanítványa jegyzett fel. Ez tartalmazta a formulát, a szimbólumokat, és a Buddha által alkalmazott kézrátételes gyógyítás szabályait. Most már a tudás birtokába jutott, de nem tudta használni azt. Hiányzott a szimbólumok formájában ábrázolt erő, ami képessé teszi a testet a kozmikus energia átadására. Tanácstalanságában felkereste öreg barátját, hogy most mitévő legyen. Az apát azt javasolta neki, hogy menjen fel a környék szent hegyére, ott 21 napig böjtöljön, meditáljon, és ez meghozza majd a megvilágosodást. Felérve a Kurijama hegyre összegyűjtött 21 kavicsot, hogy ezzel mérje a múló napokat. 20 napig semmi sem történt, az aszkétikus meditálás nem vezetett eredményre. A 21. nap hajnalán éppen újhold volt. A teljes sötétség miatt tapogatózva nyúlt az utolsó kavics után, hogy azt is elhajítsa. Ekkor meglátott az égen egy fénysugarat, ami egyenesen felé irányult. Félelmében mozdulni sem tudott a helyéről. A fény olyan erővel csapódott a homlokcsakrájához, hogy odébb lökte. Ezután fénygömbbe zárva gyors egymásutánban megjelentek előtte azok az aranyszínű szanszkrit szimbólumok, melyeknek a jelentését oly sokáig kereste. Most egy pillanat alatt felismerte ezek értelmét, szinte a tudatába égett az isteni eredetű kozmikus energia felhasználási módja. A megoldás kulcsával együtt megkapta a beavatást is, képessé vált a kézrátételes gyógyításra. Erre azonban csak később jött rá. A transz elmúltával csupán azt érezte, hogy megszűnt a fáradtsága, a kínzó éhségérzete, és teljesen felfrissült. Elindult hát a kolostor felé, de útközben beütötte a lába nagyujját egy kőbe, ami csúnyán felsebezte. A fájdalomtól ugrálva, önkéntelenül megmarkolta sajgó lábát. Meglepődve vette észre, hogy az erősen vérző seb szemmel láthatóan gyógyulni kezdett. Perceken belül elmúlt a fájdalom, és a vérzés is elállt. Megtörtént tehát az újkor első nagymesteri beavatása közvetlen isteni segédlettel, és az azt követő első gyógyítás. A völgybe leérve betért az első fogadóba, ahol mit sem törődve a 21 napos böjt következményeivel, kiadós reggelit kért. Közben észrevette, hogy a szolgálólány arca fel van dagadva. Miután megtudta, hogy három napja fáj a foga, rátette a tenyerét a sajgó testrészre. Néhány perc után megszűnt a fogfájás, és a duzzanat is kezdett visszahúzódni. Estére Usui visszaért a kolostorba, ahol azzal fogadták, hogy öreg barátja már napok óta betegen fekszik. Letérdelt a gyékénye mellé, elkezdte kezelni kínzó köszvényét, mire az apát állapota rohamosan javult, és másnapra felkelt. Ezután megbeszélték a történteket, és úgy döntöttek, hogy ezt a csodálatos erőt egyetemes életenergiának, japánul reikinek nevezik el. Ezt követően Usui búcsút mondott a kolostornak, és Kyoto koldusnegyedébe költözött, hogy a leginkább rászorulókat gyógyítsa. Egészségük visszanyerése után elküldte őket dolgozni, segített nekik beilleszkedni a társadalomba. Egy idő után azonban azt vette észre, hogy szinte mindegyik visszatér a nyomornegyedbe. Amikor megkérdezte őket, hogy miért választották ismét ezt a sorsot, azt mondták, hogy jobban tetszik nekik a szabad, felelősségmentes élet. A tisztességes életmód túl sok kötelezettséggel jár. Inkább vállalják a szegénységet, a nyomort, mint a normális életvitel fenntartásával járó megpróbáltatásokat, kötöttségeket. Ekkor Usui rádöbbent, hogy senkit sem lehet akarata ellenére meggyógyítani, és jó útra téríteni. 135

Elhatározta, hogy a jövőben csak olyanokat fog kezelni, akik igénylik a gyógyulást, vállalják az egészség fenntartásához szükséges belső átalakulást, tehát készek áldozatot hozni azért, hogy ismét normális életet éljenek. Aki még nem érett meg arra, hogy a környezetéből kiemelkedjen, nem hajlandó változtatni a gondolkodásmódján, vagyis lelkileg nem elég fejlett ahhoz, hogy elinduljon a társadalmi felemelkedés útján, azt nem lehet erre rákényszeríteni. Mindezt belátva 7 év után elhagyta a koldusnegyedet is. Olyan betegeket kezdett el gyógyítani, akik keresték őt, akik azért akartak meggyógyulni, hogy megváltoztassák az életüket. Közben iskolát alapított, és elkezdte oktatni a Reiki szabályait azoknak, akik többet szerettek volna megtudni erről a módszerről. Idővel 18 tanítványát avatta mesterré. Megtanította őket az öngyógyításra, és a Reiki alkalmazásával járó gondolkodásmódra. Követői közül egy nyugalmazott tengerésztiszt, Csujiro Hajasi bizonyult legeredményesebbnek a Reiki technikájának és filozófiájának átvételében, ezért élete végén nagymesterré avatta őt. Miután Usui rábízta módszerének lényegét a tanítványára, kérte, hogy érintetlenül őrizze meg azt. A Reiki olyannyira népszerűvé vált Japánban, hogy Usui életművéért kitüntetést kapott, amelyet maga a császár adott át. Halála után Tokióban, egy Zen templomban temették el. Óriási sírkövére felvésték, hogy életével az emberiséget szolgálta. Hajasi eleget tett fogadalmának. Tokióban klinikát alapított, és tovább oktatta a módszert, ami 1938-ban, a nagymesterré avatott Havajo Takata asszony révén eljutott Hawaira, majd az Egyesült Államokba is. A rohamosan növekvő Reiki gyógyító hálózatot jelenleg két szervezet, a dr. Barbara Weber Ray nagymester által létrehozott A.I.R.A. (American International Reiki Assotiation) és a Phyllis Lei Furumoto nagymester által alapított Reiki Alliance irányítja. A tradicionális irányzatok mellett Európában létrejött egy reformirányzat is, a R.A.I. (Reiki Assotiation International), amit F. E. Eckard Strohm nagymester hozott létre. Jellemző ennek a hálózatnak a sikerességére, hogy két éven belül a világ második legnagyobb Reiki szervezetévé nőtte ki magát. Egyébként a hagyományos japán, és a megreformált európai irányzat között nincs lényeges különbség. A gyógyítás alapelve mindegyiknél ugyanaz, csupán a beavatás, és a kezelés módjában vannak kisebb eltérések. Néhány megállapítás erejéig ismerkedjünk meg most a kézrátételes gyógyításnak ezzel a módjával, és a továbbfejlődés irányaival. A Silva-féle speciális és standard gyógyító eljárásnál az ujjakból kiáramló energiával folyik a kezelés. A Reikinél azonban nem a kéz természetes Yin és Yang jellegű energiakisugárzását használjuk gyógyításra, hanem egy ősi beavatási eljárással megnyitják a tenyércsakrákat, amelyek a fejtetőcsakrán át beszívott kozmikus energiát sugározzák ki. Ennél a módszernél tehát nincs szükség sem a kéz rezgetésére, sem a Magasabb Intelligencia, illetve a tudatalatti közreműködésére. Ezért a kezet rá lehet helyezni a kezelendő testfelületre, sőt ajánlatos is, mert minél szorosabb az illeszkedés a bőrfelületek között, annál hatékonyabb az energiaátadás. (Szükség esetén ruhán keresztül is adhatunk energiát, de így hosszabb beavatkozásra van szükség.) A kezelés úgy történik, hogy az energiahiányos testrészbe a jobb kezünkkel kozmikus, Yang jellegű energiát sugárzunk be, energiatúltengés esetén pedig a bal kezünkkel elvonjuk azt. Sajnos, éppen az egyszerűségéből ered a Reiki hátránya is. Mivel a kozmikus (éteri) energia közvetítésével gyógyít, így nem alkalmas a Yin jellegű energiazavarok korrigálására. Amennyiben egy szervben Yin energiahiány lép fel, akkor a Reiki ezt úgy gyógyítja, hogy elvonja a többlet Yang energiát. Ezáltal az egészség helyreáll ugyan, de csökken a páciens bioenergia-szintje, ami a természetes védekező mechanizmus gyengülését vonja maga után. A nem kellő gondossággal végzett kezelés másik veszélye a túltöltés, illetve az energiaelvonás. Bármelyik kezünkkel végezzük is a gyógyítást, utána kérdezzük meg a beteget, hogy érzése szerint javult, vagy romlott az állapota. Ha már a terápia kezdetén számottevő állapotromlásról számol be, akkor a másik kezünkkel ismételjük meg a beavatkozást. Nem igaz 136

ugyanis az az állítás, hogy a „reikierő” kiegyenlítődik, a kezünkből csak annyi energia áramlik a beteg szervbe, amennyit az felvesz. Ez csak akkor lenne így, ha a saját bioenergiánkkal saját magunkat kezelnénk. Ebben az esetben azonban kívülről jövő energiát használunk, melynek intenzitása jóval meghaladja a töltöttségi szintünket. A tenyerünkből kiáramló kozmikus energia ugyanúgy túl tudja tölteni a Yang energiával telített szervet, mint a mágnesrúd, és el is lehet vele vonni az energiahiányos szerv maradék energiáját. Ilyenkor a leggyakoribb panaszok: heves szívdobogás, hőhullámok, idegesség, álmatlanság vagy általános rosszullét. Nagyon fontos, hogy komolyan számon kérjük a visszajelzéseket, mivel egyelőre semmilyen más módszerrel nem tudjuk eldönteni, hogy a beteg szervnek energiára van szüksége, vagy energiát kell elvonni belőle. Jelenleg csak próbálgatás útján juthatunk kielégítő eredményre. Mindezen hátrányok ellenére egyre népszerűbb ez a módszer, mert könnyen elsajátítható. Magnetopresszúrával bármely meridián energiaszintjét tetszőleges mértékben növelhetjük és csökkenthetjük ugyan, de ehhez nagyfokú szakmai ismeretekre van szükség, ráadásul minimális eszközök (mágnesrúd, meridiántérképek) kellenek hozzá. Az Agykontrollal már eszközmentesen gyógyíthatunk, de ehhez meg különleges képességek (az agyfrekvencia lecsökkentésének adottsága) szükséges. A Reiki alkalmazása viszont nem igényel semmilyen különleges tehetséget, a beavatás után bárki képes arra, hogy használja ezt a módszert. Ezen túlmenően teljes mértékben eszközmentes, a szabályai pedig olyan egyszerűek, hogy fél nap alatt mindenki elsajátíthatja. (A tanfolyam teljes időtartama 2 nap.) Mai rohanó világunkban szinte felbecsülhetetlen előnye a Reikinek, hogy alkalmazása nem igényel külön időt. Nem kell eljárni kezelésekre, otthon sem kell rá időt szakítani, mert tévénézés vagy olvasás közben is gyógyíthatjuk magunkat, ha a kezünket ráhelyezzük a beteg testrészünkre. Nagyon fontos szempont még, hogy a hagyományos kézrátételes eljárással ellentétben itt nem a test bioenergiáját használjuk gyógyításra, hanem a kívülről beáramló végtelen mennyiségű kozmikus energiát. Ennélfogva a Reikivel gyógyítók sohasem fáradnak el, nem fenyegeti őket a kimerülés veszélye. A kívülről jövő energia azzal a járulékos hatással is jár, hogy mind a kezelt személynek, mind a gyógyítónak emelkedik a kozmikus energiaszintje. Ez a többletenergia aktiválja az anyagcserét, élénkíti a szervezet méregtelenítését, feszessé teszi a bőrt, a kötőszöveteket és az izmokat. Az energiadugók feloldásával a bioenergia minden egyes szervhez akadálytalanul eljut, ami egyrészt egészségesebbé teszi az alkalmazóját, másrészt idővel megnő aurájának a rezgésfrekvenciája. Ettől feszültségmentesebbé, kedélyesebbé válik, és fokozódik a pszichikai terhelhetősége. Más energetikai gyógymódok elsajátításához hasonlóan a Reiki beavatottak hite is elmélyül, kinyílnak a világ felé, életük harmonikusabb, kiegyensúlyozottabb lesz. Egy gondolat erejéig érdemes még erről az eljárásról szólni. Az energetikai gyógymódokat tárgyaló szakkönyvekben gyakran megemlítik, hogy csakrák a tenyéren kívül a talpon is találhatók. Nem zárható ki, hogy a beavatás során ezek is megnyílnak, így tulajdonképpen lábbal is lehetne gyógyítani. A Reikivel kapcsolatos szakirodalom egyáltalán nem említi ezt a lehetőséget, ennek ellenére vannak olyan beavatottak, akik a lábaikkal is gyógyítanak. Ez az eljárás azonban meglehetősen nehézkes, és nem is túl esztétikus, így első hallásra sokan azt mondhatnák, nincs értelme időt vesztegetni rá. Van viszont egy szempont, ami miatt érdemes lenne tüzetesebben is megvizsgálni ezt a technikát. Tudjuk, hogy a szervezet a földből kisugárzódó Yin jellegű energiát a gyökércsakrán keresztül szívja fel. Mivel ez a csakra a két lábunk között, azok tövénél helyezkedik el, könnyen lehet, hogy a lábainkból nem Yang, hanem Yin energia sugárzódik ki. Ha ez így van, akkor megszűnik a Reiki jelenlegi egyoldalú használhatósága, és ugyanolyan teljes értékű módszerré válik, mint a magnetopresszúra. A különbség csak annyi lenne, hogy itt nem a meridiánpontok stimulálásával szabályozzuk a

137

szervezet energiaszintjét, hanem a beteg szerv közvetlen besugárzása útján gyógyítjuk a betegséget. Nem tartozik ugyan szorosan ehhez a témához, de azért érdemes még megemlíteni, hogy mellékcsakrák a mellbimbón is találhatók. Ennek főleg szoptatás idején van jelentőségük, mert a csecsemők ily módon a köztudottan pótolhatatlan anyatejen kívül életenergiát is szívnak magukba, mely által jóval egészségesebbek lesznek, mint a tápszerrel táplált társaik. Ezen túlmenően azok a csecsemők, akik minimum 6 hónapon át anyatejet kaptak, felnőve legalább 40 %-kal ritkábban híznak el, mint cumiztatott társaik. A szoptatás időtartama alatt a fertőző és halálos kimenetelű betegségek ellen is védve vannak. Ezt az a tudományos megfigyelés támasztja alá, hogy az anyatej megöli a vírusokat, baktériumokat, és elpusztítja a rákos sejteket. Az öngyógyítást, valamint mások közvetlen érintkezés útján történő gyógyítását a Reiki I. tanfolyamon tanulhatjuk meg. A különböző kéztartásokkal általában a beteg szervbe sugárzunk be energiát, de az oktatónk azt is megmutatja nekünk, hogy miként lehet a testaurát és az egyes csakrák energiaáramlását harmonizálni. Az akupunktúrával ellentétben ez a gyógymód nem mindig hat azonnal. A mélyebben fekvő szervek esetén, vagy aura-, illetve csakra-harmonizáláskor néha órák kellenek ahhoz, hogy az energia eljusson a sejtekhez, és a kívánt hatás bekövetkezzen. Abban azonban megegyezik az akupunktúrával, hogy akkor is gyógyít, ha a páciens nem hisz benne. Érdekessége ennek a módszernek, hogy akit egyszer beavattak, az élete végéig reikicsatorna lesz. Ha akarja, ha nem, a tenyércsakrái örökre nyitva maradnak, készen állnak arra, hogy energiát közvetítsenek. Elfelejteni sem lehet ezt a képességet. Hosszú kihagyás után is automatikusan megindul az energiaáramlás, ha kezünket akár a saját, akár mások beteg testrészére helyezzük. Mielőtt valamelyik tanfolyamra beiratkoznánk, nem árt egy kis óvatosság. Mostanában ugyanis a fokozódó érdeklődést kihasználva, sokan tanítanak engedély nélkül. Óvakodjunk az újságokban meghirdetett „szuper olcsó” tanfolyamoktól (vagy azoktól, akik csak egy telefonszámot adnak meg), mivel szinte biztos, hogy ezeket kellő szakismeret nélküli szélhámosok tartják. Léteznek olyan tanárok is, akiket etikátlan magatartásuk miatt a Reiki szervezetek kizártak tagjaik közül. Legjobb, ha ismerőseink körében érdeklődünk, mert így nagyobb a valószínűsége, hogy színvonalas oktatásban lesz részünk. A beiratkozás előtt nem árt, ha elbeszélgetünk a leendő mesterünkkel. Amennyiben emberként nem tudjuk elfogadni őt, akkor inkább keressünk másik tanárt, mivel az ismeretek magas fokú elsajátítása érdekében alapvetően fontos a jó kontaktus, az azonos „hullámhossz”. (Akinek nincsenek ezotériában jártas ismerősei, az Elixír magazinban részletes tájékoztatást kaphat a különféle tanfolyamok helyéről és időpontjáról. Mellesleg ebben a folyóiratban található az „Alfajárók” című melléklet is, ami az agykontrollosok hivatalos lapja. Újabban már az Interneten is olvasható az „Alfajárók”, sőt a hálózaton keresztül levelezni is tudnak egymással az agykontrollosok. Honlap-kód: www.inext.hu/agykontroll. Friss és igen széleskörű tájékoztatót kaphatunk a különféle tanfolyamokról a http://www.ezoteria.lap.hu honlapon is. Az Agykontroll Iroda címe: 1389. Budapest, Pf. 115. Tel: 488 0118. Az Agykontroll Kiadó által megjelentetett könyvek, hangkazetták, CD-lemezek, és a tanfolyamaikra szóló belépőjegyek a Hattyúházban kaphatók. Cím: 1015. Budapest, Hattyú u. 14. II. em. A Reiki ügyeivel egy negyedévenként megjelenő folyóirat, a Christall foglalkozik behatóan.) A Reiki II. tanfolyamon a csakrák tisztítási módjaival is megismerkedhetünk, de a tananyag gerincét a távgyógyítás elsajátítása alkotja. A második fokozat érdekessége, hogy a megnövekedett energiaszint következtében az első fokozatnál is hatékonyabb méregtelenítés 138

lép fel a szervezetben. A testi tisztulással együtt megindul az intenzív lelki salaktalanítás is. A pszichikai csatornák megnyílása folytán évekig elfojtott indulatok, görcsök, megaláztatások törnek fel belőlünk. A nyomasztó múltbeli emlékek helyét a körülöttünk élők iránti nagyfokú szeretet veszi át a szívünkben. A férfi szemében a nő társsá válik, és fordítva is. Megváltozik az egyén viszonyulása az öregekhez és a gyerekekhez. Megtörténik az „emberszámba vevés” családi és egyéb kapcsolatainkban. A beavatás segít lebontani azokat a korlátokat, amelyeket a társadalom évezredeken át alakított ki az emberek egymástól való elszigetelésére. Tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Reiki második fokozata nem csupán energianövelő, hanem egyben személyiségfejlesztő iskola. A hivatásszerűen gyógyítani kívánók számára rendelkezésre áll egy mesterfokozat is, ami lehetővé teszi az energia további erősödését, és a képességek elmélyülését. Az előzőekben már említettük, hogy a Reiki nem egyenértékű a magnetopresszúrával. Azért sem, mert amíg a magnetopresszúránál a meridiánpontok ingerlésével irányítjuk a bioenergiát a kívánt helyre, addig a kézrátételes gyógyításnál az egyes szerveket sugározzuk be kozmikus energiával. Az akupunktúra szabályain alapuló mágnesrudas kezeléssel igen precízen, célirányosan adagolhatjuk az energiát, a több mint 4000 éven át finomított módszerek követésével. Így speciális betegségeket is nagy hatásfokkal gyógyíthatunk vele. Az újkori alkalmazását tekintve csupán néhány évtizedes tapasztalattal rendelkező Reiki pl. nehezen boldogul a szénanáthával. Csak hosszas kezeléssel lehet csökkenteni a panaszokat, miközben a beteg szenved a náthára jellemző kellemetlen tünetektől. Egy mágnesrúddal viszont percek alatt csillapítható a szemviszketés és az orrfolyás. Ehhez többnyire elegendő a vastagbél meridián 19-es és 20-as, valamint a kormányzó vezeték 23-as és 26-os, illetve In Do pontjait stimulálni néhány percig. Mivel az allergiás hajlamot a máj működési zavarai is okozhatják, a 2-es vagy 8-as pontokon keresztül fordítsunk gondot a májmeridián energiaszintjének helyreállítására. Ennél is hatékonyabb a vesemeridián karbantartása. Sok esetben szinte teljes gyógyulás érhető el a K 27-es pont stimulálásával. Ha a pollenkoncentráció olyan szintet ér el, hogy már semmi sem segít, akkor kenjük be az orrlyukainkat csípős paprikával. Ettől perceken belül megszűnik a tüsszögés, több órára leáll a váladékképződés. Egyelőre nem tudni, hogy ezt a meglepő reakciót mi váltja ki, a kapszaicin gyógyító hatása, vagy az, hogy az erősebb inger elnyomja a gyengébbet. Az is lehet azonban, hogy a csípős paprikát az agy testünk ellen irányuló agresszív támadásnak minősíti, ezért utasítást ad az immunrendszer limfocitáinak, hogy hagyják ott a virágport, és forduljanak a kapszaicin ellen. A bőr maró érzése egyébként csak néhány percig tart, és még mindig könnyebb elviselni, mint az állandó orrfolyást. (Mellesleg ez a módszer fejfájás és migrén ellen is hatásos.) A hisztamin felszabadulását a fény is gátolja. A Szegedi Tudományegyetemen intenzív fénnyel világítják meg az orr nyálkahártyáját. A kezelést néhány alkalommal kell végezni 3-4 percig, és jelentősen csökkennek a tünetek. A fototerápia elősegíti az allergiában szerepet játszó limfociták szétesését, és bizonyos mediátoranyagok (interlukin 5) termelődését is. A Rhinolight fényforrással végzett kezelés a Biovital Egészségközpontban is hozzáférhető. Tel: 345 8569 és 345 8598. Sok esetben végleges gyógyulás is elérhető homeopatikus úton. A „hasonlót a hasonlóval” elv alapján virágport kell szedni folyamatosan növelt mennyiségben. Az adagolás beállítását személyre szabottan, természetgyógyásszal kell elvégeztetni. Szőr, atkák és por okozta allergia ellen is hatásos a német orvosok által javasolt vazelines módszer. Ha orrunk belsejét vékonyan bekenjük vazelinnel, akkor a nyálkahártyán képződött filmszerű réteg megvéd az allergizáló anyagokkal való érintkezéstől. Már speciális kenőcs is kapható erre a célra. A Dr. Theiss Alergol 3-4 órán át biztosít védelmet a virágpor, az utcai por és a szőr okozta irritáció ellen. Utána vizes vattával ki kell törölni az orrüreg nyálkahártyájára tapadt polleneket, és újra be kell kenni az orr cimpáját. Forgalmazó: NaturProdukt 2046. 139

Törökbálint (DEPO) Pf.8. Tel: 06-23-336 131. Fax: 06-23-511 339. Az allergiások számára nagyon fontos az orrjáratok megtisztítása is. Amennyiben nem fordítanak gondot a gyakori orrfújásra, és a szájukon keresztül veszik a levegőt, az szűretlenül kerül a tüdőbe. Ennek következtében a hörgőkben is az a folyamat játszódik le, ami az orrban. A nyálkahártyagyulladás kiterjed a tüdő mélyére is, amitől az allergiások asztmássá válnak. Van azonban egy területe a Reikinek, ahol a magnetopresszúra nem versenyezhet vele: a csakragyógyászat. Testünk minden egyes szervét, és azok sejtjeit a meridiánrendszer látja el energiával. A meridiánok azonban az éltető bioenergiát testünk állandóan forgó, tölcsérszerű energiaközpontjaiból nyerik, azok gyökerein át. Így, ha valamelyik csakránk megsérül vagy beszűkül, akkor a hozzá kapcsolódó meridiánokban energiahiány lép fel. Ezzel a helyzettel sem az akupunktúra, sem a magnetopresszúra nem tud mit kezdeni. Ezek a gyógymódok ugyanis csak szabályozni képesek a meglevő bioenergiát, feltölteni nem lehet velük a meridiánokat. A Reiki hatásmechanizmusa viszont lehetővé teszi, hogy a beteg csakráinkat is kezelésbe vegyük, lehetővé téve ezzel sok krónikus probléma megszüntetését. A beszédzavar, szorongás, lámpaláz pl. a legtöbb esetben a gégecsakra beszűkülésének, az elégtelen energiafelvételnek tudható be. Ez esetben az akupunktőrök egyes meridiánpontok stimulálásával megpróbálnak olyan energetikai viszonyokat teremteni az agyban, amely enyhíti a beszédközpont görcseit. Látványos vagy végleges javulást azonban nem tudnak elérni, mivel a gégecsakra elégtelen energiaellátását ezzel a módszerrel nem lehet pótolni. Cayce szerint a dadogás oka nemcsak a gégecsakra beszűkülése lehet. Akkor is előáll ez a probléma, ha a beáramló energia felgyülemlik a hangszalagban. Személyes tapasztalata alapján a megrekedt energiát a felső háti, valamint a 2-3-4. nyaki csigolyák helyreigazításával lehet a gerincoszlopban megindítani. Ehhez jól képzett kiropraktorra (csontkovácsra) van szükség, mert a hozzá nem értő beavatkozás súlyos csigolyakárosodást okozhat. Ezen túlmenően még sok olyan összetett, különleges betegség van, melyek oka valamely csakránk nem megfelelő működésére vezethető vissza. Az egyes csakrákhoz tartozó betegségek és képességbeli zavarok részletes leírása a szakirodalomban található meg. A nálunk is kiadott könyvek közül ezt a témát legtömörebben és gyakorlati szempontból is leginkább használható módon Walter Lübeck fogalmazta meg „A reiki ösvényén” című munkájában. Aki magasabb szintre szeretne eljutni ezen az úton, annak egy idő után nélkülözhetetlen lesz Barbara Ann Brennan: Gyógyító kezek című műve is. (A kiadvány eredeti címe: Hands of Light.) Csakra-harmonizálásnál sem mindegy, hogy melyik kezünket hová helyezzük. Jegyezzük meg, hogy a jobb kézből kifelé folyik az energia, a bal kézbe pedig befelé. Ha tehát kozmikus energiával szeretnénk ellátni valamelyik csakránkat, akkor az energiafogadó, vagyis a bal kezünket helyezzük a fejtetőcsakránkra, az energiaadót, vagyis a jobbat pedig a kezelendő csakrára. Gyakran előfordul, hogy az energia megreked, feldúsul a gyökércsakránál. Ezért érdemes ezt a műveletet ellenkező irányból is megismételni. Amennyiben valakinek szívszúrásai vannak, akkor helyezzük a bal tenyerünket az 1-es, a jobbat pedig a 4-es csakrájára. A gyökércsakránál megrekedt energia szívcsakrába vezetése a szívpanaszokon kívül sok esetben az évek óta fennálló krónikus álmatlanságot is képes megszüntetni. Ha a két csakra között szeretnénk energiakiegyenlítést végezni, akkor az erősebben töltött csakrára tegyük a bal, a gyengébbre pedig a jobb kezünket. Hogy melyik csakránk működik intenzívebben, és melyik gyengébben, azt próbálgatással vagy ingával tudjuk eldönteni, hacsak nem vagyunk „tisztánlátók”. Csakráink tisztításának és harmonizálásának módját a Reiki tanfolyamon sajátíthatjuk el. Sok tanár a csakratisztítást már a Reiki I. tanfolyam hallgatóinak is megmutatja, mert a kettő szorosan összetartozik. Ne kerülje el a figyelmünket, hogy a szakkönyvekben a mellkasi oldalon ábrázolt csakrák nem érnek véget a gerincben, hanem van egy kiegészítő párjuk a test 140

hátoldalán. A háti csakrák ugyanolyan tölcsérré szélesednek, mint az elülső összetevőjük, és működésük egymástól eltérően is alakulhat. Ez azt jelenti, hogy ha valamelyik mellkasi csakra jól működik, attól a hátoldali párja még lehet zárt. Gyakori eset, hogy az elülső csakrában az energia normálisan, vagyis az óra járásával megegyező irányban befelé halad, hátoldali párjában azonban az energiaörvény ellenkező irányban forog. Ez a kifelé áramlás lerontja az elülső csakra jótékony hatását, vagy gátolja a hozzá tartozó képességek érvényesülését. Ezért a csakrakezelést minden esetben célszerű kiterjeszteni a beteg hátoldalára is. Arról, hogy a csakrában mennyire intenzív az energiaáramlás és milyen irányú, legegyszerűbben ingával győződhetünk meg. Az inga által rajzolt kör nagysága a csakra erősségétől, és a csakrán átáramló energia mennyiségétől függ, de befolyásolja a gyógyító bioenergiájának mennyisége is. A köröző mozgás az energiaáramlás irányát követi. Ha az inga mozgása eltér a szabályos körtől, ez pszichikai torzulásokra utal. Amennyiben a kilengése minimális, vagy közvetlenül a bőr fölé tartva sem indul be a köröző mozgás, az egyértelmű jele a csakra krónikus beszűkülésének. Eltérő energiaszint észlelése esetén a kétoldali csakrapárt egyszerre is kezelhetjük. Ha pl. az elülső gégecsakra túlműködést mutat a többi csakrához képest, a hátsó pedig beszűkült, akkor a bal kezünket helyezzük a gégénkre, a jobbot pedig a tarkónkra. Így rövidebb idő alatt teljes gyógyulást érhetünk el az 5-ös csakrához tartozó szerveknél, illetve képességeknél. A kétkezes kezelés a különböző szervek gyógyításánál is hatásosabb lehet, mint az egykezes beavatkozás. Ezt a módszert egyébként szinte minden esetben általános szabályként tanítják a tanfolyamon, de nem árt az óvatosság. A túltöltés, illetve az energiaelvonás elkerülése érdekében csak akkor használjuk mindkét kezünket, ha ennek helyességéről előzetes próbák alapján meggyőződtünk. Általában nem szokott gond lenni akkor, ha a beteg testének jobb oldalát a jobb, a bal oldalát pedig a bal kezünkkel kezeljük, mert így a szervezet természetes töltöttségi állapotát állítjuk helyre. Az aurasimításnál is fontos a megfelelő kéz használata. Az energiaburok jobb oldalát a jobb, a bal oldalát pedig a bal kezünkkel simítsuk végig. Nem mindegy az irány sem. A tanfolyamon tanultakat követve tekintetbe kell venni a test durva energiaáramlását. Ennek megfelelően a jobb oldalon a talptól a fejtetőig, a bal oldalon pedig a fejtetőtől a talpig kell végezni az aurasimítást. A test középvonalában is követnünk kell a durva energiaáramlás irányát. Ennek megfelelően a háton a farkcsonttól vigyük a kezünket a fejtetőig, majd onnan lefelé a 7-es csakrától az 1-es csakráig. A Reiki alkalmazásánál, de különösen az egész testet érintő kezeléseknél alapvető előírás, hogy sem a gyógyító, sem a beteg nem viselhet karórát, ékszereket, hajpántot, mert ezek blokkolják az energiát. Nem minden tanfolyamon hívják fel rá a figyelmet, ezért érdemes még megemlíteni, hogy Reiki kezelés után néhány óráig tartózkodjunk a zuhanyozástól vagy fürdéstől. Az aura- és csakrakezelésnél több órára van szükség ahhoz, hogy az energiakorrekció hatása eljusson a sejtekhez. Ha erre nem ügyelünk, akkor a kezelésnél bevitt energia ugyanúgy kimosódik a testünkből, mint a különböző tárgyakba impregnálódott szubatomi energiahullámok. A Reikit alapfokú gyógymódként az atlantiszi civilizáció is ismerte. A hivatásos gyógyítók azonban ennél hatékonyabb eljárásokat, az AROLO-t és a TIFAR-t alkalmazták. Ezekre a módszerekre F. E. Eckard Strohm talált rá, miközben második könyvén, az „Atlantisz mestertudásá”-n dolgozott. Az európai reikimestereknek lehetőségük van ezeknek az újraélesztett technikáknak is az elsajátítására. Aki még tovább akar jutni az energetikai gyógyítás útján, az megismerkedhet a R.A.I. keretén belül oktatott szellemgyógyászattal. Az átlagembernek azonban nincs szüksége erre a nagyfokú tudásra, ezeket az eljárásokat többnyire diplomás orvosok alkalmazzák, alternatív gyógymódként. Egyébként az AROLO egy energetikai diagnózis és kezelési rendszer, amely megmutatja, hogy bioenergia-szinten hol van a betegség, és arra aktív kezeléssel hat. Együttműködve a hagyományos orvoslással 141

lehetővé teszi, hogy különböző segédeszközök nélkül információkat kapjunk a beteg állapotáról, a kezeléshez szükséges kivonatok és egyéb segédanyagok adagolásáról, illetve arról, hogy a fennálló betegséget milyen módszerrel lehet a leghatékonyabban gyógyítani. A TIFAR lényegében egy magas fokon folytatott kristálygyógyászat. A tanfolyamot végzettek speciális, atlantiszi technikával programozott hegyikristályokat kapnak. A kezelési lehetőséget programozott ametisztek bővítik, melyekkel lehetőség nyílik a hibás energiastruktúrák megváltoztatására, valamint pozitív képek programozására, és a negatív viselkedési minták törlésére. Az aktív szellemgyógyászat öt tanfolyamból áll, és ennek végén a beavatottak megtanulják a pszí-sebészet módszereit is. Mivel ennél a Fülöp-szigeteken általánosan alkalmazott eljárásnál már a test belsejében folyik a beavatkozás, elengedhetetlenül szükséges az anatómia magas fokú elsajátítása. Ezért is ajánlják ezeket a meglehetősen drága tanfolyamokat elsősorban orvosoknak, mert ők már rendelkeznek a szükséges előképzettséggel, sebészeti gyakorlattal, és jól ismerik a kiegészítő gyógymódokat is.

Felvilágosult gyermeknevelés A gyermeknevelés még egy képzett pszichológus számára sem könnyű dolog. Nem csoda hát, hogy a szülők túlnyomó része helytelenül cselekszik ezen a téren. A faggatózás, prédikálás és büntetés nem oldja meg a gondokat. Ez az elavult nevelési módszer csupán azt eredményezi, hogy egyre nő a feszültség a szülő és a gyermek között, ami fokozatosan eltávolítja őket egymástól. Az amerikai szakembereket már régóta foglalkoztatja ez a probléma, és meg is találták rá a megoldást. A Gordon-módszer alapja a józan ész, a belátás, a beleélő-képesség és a türelem. Ismét bebizonyosodott tehát, hogy az eredményes szülő-gyermek kapcsolat időt igényel. A gyermekeinkkel való foglalkozás, a meghitt beszélgetések elengedhetetlenek a nevelésben, sőt sok esetben csodát tesznek. Thomas Gordon szerint, ha a gyermekünk viselkedésével gond van, akkor ne árasszuk el őt szidalmainkkal, hanem higgadtan vegyük tudomásul a helyzetet, majd egy alkalmas pillanatban beszélgessünk el vele. Ennek során semmi más dolgunk nincs, mint jóindulatúan feltenni néhány tisztázó kérdést, és türelmesen meghallgatni a választ. (Pl.: nyugtalanít, amit rólad hallottam. Nem tudom, mi lehet az oka a viselkedésednek? Te mit gondolsz?) Amennyiben a szavainkat nem hatja át az elfojtott düh által gerjesztett indulat, hanem megértő hangnemben érdeklődünk, akkor gyermekünk igyekszik egy kívülálló számára is érthető módon beavatni bennünket a gondjaiba. Ez sokszor nem megy könnyen, ezért figyeljük minden szavát, és segítsünk neki szabatosan megfogalmazni problémája lényegét. Ha sikerült lehatolnunk a bajok gyökeréhez, akkor már nincs is több dolgunk. Ezután a gyermek önmaga fog eljutni a megoldáshoz. Azzal, hogy türelmesen meghallgattuk őt, esetleg segítettünk tisztázni a tényállást, olyan helyzetet teremtettünk, hogy teljes mélységében megérti az eseményeket. Ezt követően rendszerint megtörténik a csoda. Ahogy minden összefüggésében végiggondolja a helyzetet, hamarosan meg is találja a megoldást. A „tükröző, együtt megértő” meghallgatási módszer lényege tehát az, hogy a gyerek megfogalmazza a problémáját, és eközben rájön a kellemetlen szituációt előidéző erők működési mechanizmusára, ahonnan már csak egy lépés a megoldás megtalálása. Az „értő figyelem” önismeretet ad a gyereknek, és ezáltal lehetőséget kap arra, hogy megállja a helyét a maga világában.

142

Környezeti ártalmak A fenyegető előjelek ellenére, tovább folytatjuk környezetromboló életmódunkat. Így nem csoda, hogy az újságok címoldalait egyre gyakrabban töltik meg az időjárásról szóló rendkívüli beszámolók. Özönvíz pusztít Amerikában, Kínában és Indiában. Az egyébként zord éghajlatú Alaszkában hőhullám tombol, az Alpokban pedig a nyár kellős közepén hull a hó. Május 9-én az egyesült államokbeli Louisiana államban egyetlen nap alatt 40 centiméternyi eső esett. A medréből kilépett Mississippi és Missouri egymillió hektárnyi területet árasztott el, és nyolcezer házat döntött romba. A természeti csapás következtében huszonöten haltak meg. A keletkezett anyagi kár 22 milliárd dollár, nagyjából annyi, mint Magyarország nettó adósságállománya. Kínában a monszunesők okoznak özönvizet, az északi tartományokban viszont szárazság pusztít, észak-nyugaton pedig a homokviharok öltek meg 67 embert. Az északi sarkkör közelében júliusban + 7 °C körüli a szokásos hőmérséklet, és gyakran havazik. Most azonban + 31 °C-ot mértek, ami jól jött volna pl. Svájcban, ahol a nyár derekán helikopterről kellett takarmányt ledobni a hóviharban rekedt teheneknek. Az egyes területeken fellépő özönvízszerű esőzések ellenére a világ legtöbb országát aszály sújtotta. Az agrárszakemberek szerint 1995 nyara úgy vonul be a statisztikai nyilvántartásba, mint minden idők legaszályosabb időszaka. Az aszály következtében csupán Magyarországon min. 10 milliárd forint kár érte a mezőgazdaságot. Ehhez járul még a szinte egymást érő erdőtüzek okozta veszteségek. Külföldön még drasztikusabb volt a helyzet, mert az anyagi károkon túlmenően emberek százai vesztették életüket az időjárás viszontagságai miatt. Még a közismerten hűvös éghajlatú Moszkvában is sok áldozatot követelt a kánikula. Július második hetében pedig olyan hőség volt az Egyesült Államokban, hogy 700 ember hőgutában meghalt. A nappali + 43 °C-os, magas páratartalmú meleg, éjszakára is csak + 30 °C-ra hűlt le. Jellemző a felmelegedés idei mértékére, hogy Dél-Spanyolországban a hőmérséklet + 49 °Cra emelkedett, árnyékban. Ettől északabbra sem volt sokkal enyhébb az idő, Rómában pl. július 12-én + 48 °C-ot mértek a Szent Péter téren. Utólag megállapítva ebben az évben a téli időjárás sem alakult kedvezőbben. A szélsőséges időjárás következtében a telek is egyre keményebbek lesznek. Az Egyesült Államok keleti partvidékén az évszázad legzordabb tele tombolt, melynek következtében 40 ember megfagyott. Ugyanakkor a nyugati parton, Los Angelesben + 32 °C-os kánikula volt. Az ott lakók tél ide vagy oda, a tengerparti strandokon kerestek enyhülést a hőség ellen. Kanadában, Newfoundland tartományban, Saint John’s városára több mint 6 méternyi hó hullott, Oroszországban pedig 70 éves hidegrekord dőlt meg. Szibéria városaiban heteken át -57 oC -ot mértek. Ha nem is olyan látványos formában, de még ennél is nagyobb kárt okozott a világban a levegőszennyezés. Az utóbbi években a motorizáció oly mértéket ért el, hogy jelenleg a levegő szennyezőanyag-tartalmának túlnyomó része a kipufogógázokból származik. Ezek fő alkotóelemei a kén-hidrogén, a szén-monoxid, a nitrogén-dioxid és a kén-dioxid. Ezt a helyzetet csak súlyosbította a Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán 1991-es kitörése, melynek során húszmillió tonna kén-dioxid került a sztratoszférába, ami a levegő nedvességtartalmával egyesülve folyamatosan kénsavvá alakul. Összességében ennek a helyzetnek tudható be a savas esők keletkezése, amely világszerte több millió hektárnyi erdőt pusztít el minden évben. (Csak az északi féltekén 200 tonna tömény kénsav hullik le savas esők formájában évente.) A savas esők hatására megváltozik a talaj tápanyagkészlete. Kimosódik belőle a kálium, kalcium és magnézium. Megnő viszont egyes fémek (alumínium, higany, mangán, ólom) mérgező vegyületeinek oldhatósága. Ezenkívül a nitrifikáló baktériumok a nitrogéntartalmú szerves anyagok bomlásakor keletkező ammóniát mérgező nitritekké és nitrátokká alakítják. Sokan

143

nem is sejtik, hogy a tiszta csapvízzel való öntözés is mérgezi a talajt. A vezetékes vízbe kevert klór ugyanis reakcióba lép a humuszban levő nyomelemekkel, és kloroform, klórpikrin, triklor-ecetsav, valamint klorát lesz belőle. Mindez rohamosan csökkenti a fák ellenálló képességét is. Fogékonyabbá válnak a betegségekre, ezért a tápanyaghiányon kívül a kórokozókkal is meg kell küzdeniük. Ez egyre kevésbé sikerül nekik, így naponta 50 ezer hektár erdő tűnik el a Föld színéről. Néhány évezrede még a szárazföld felét, ma viszont csak az egyötödét, mintegy 2,4 milliárd hektárnyi területet borít fás növényzet. Ebből 1,5 milliárd hektár az egybefüggő erdő, amely az utóbbi évtizedekben rohamos pusztulásnak indult. A svájci Alpokban a fenyves erdők 43 %-át elpusztították már a savas esők. A lombos erdőkben sokkal nagyobb a kár. Csehország erdeinek 71 %-a beteg. Nagy Britanniában és Görögországban ez az arány: 64 %, Lengyelországban, Németországban és Dániában: 49 %. Hasonló a helyzet Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Norvégiában és Észtországban. De nem csak a talaj savasodik el, hanem az élővizek is. A svéd tavak egynegyede savas. A 90 ezer tó közül 4000-ben már nem élnek halak. Norvégia déli részén a tavak és patakok négyötöde kihalófélben van. A savas esőn túlmenően különböző fertőző betegségek is pusztítják a fákat. A fenyőféléket és a nyírfákat egy korábban ismeretlen levéltetű, a platánokat és a diófákat az ágvégek elhalását okozó gombaféle, a vadgesztenye-állományt pedig a levelek idő előtti elszáradását és lehullását okozó aknázómoly sorvasztja. A fertőzés mértékére jellemző, hogy a hazai gesztenyefa-állomány 80 %-a vált már ennek az apró atkafélének az áldozatává. Ez a globális felmelegedés következtében kifejlődött kórokozó Macedóniából indult el, és innen jutott a közép-európai országokba. Jelenleg már a Balti államoknál tart. A savas eső rongáló hatását az épületek is megszenvedik. Főleg a műemlékek válnak áldozatává a modern kori eróziónak. Az athéni műemlékek az elmúlt negyed században jobban rongálódtak, mint az előző 2400 évben. Nem jobb a helyzet Rómában sem. A márvány rendkívül kemény és időálló kőzet. Csupán két ellensége van: a savas eső és a szmog. Miután Róma belvárosa is fuldoklik a gépkocsik kipufogógázában, sorra mennek tönkre az ókori műemlékek. A Colosseum melletti Aurelianus fal már 80 méter hosszan leomlott. Hasonlóan roggyant állapotban van Traianus oszlopa, Constantinus és Titus diadalíve, s maga a Colosseum is. Hiába tiltották ki időközben a belvárosból az autókat, a füstgáznak nem lehet megálljt „parancsolni”. A kén-dioxid a bioszférán és az épületeken túlmenően az egészségünket is károsítja. A belélegzett kén-dioxid ugyanis - a szervezet víztartalmával érintkezve - szintén kénsavvá válik, ami feloldja az orr, a garat, a légcső nyálkahártyáját. Ettől kimaródások keletkeznek, és megnő a légúti fertőzések veszélye. Hasonló hatást vált ki a nitrogén-dioxid, amely a vízzel salétromsavvá alakul. Ez a gáz azonban reakcióba lép az utakra kiszórt kősóval is, és veszélyes nitrátokat hoz létre. A szén-monoxid ugyancsak jelentős kárt okoz az egészségünkben, mert megköti a vér hemoglobinját. Főbb tünetei a nehézlégzés, izomgörcsök, imbolygó járás, mérgezés. Ennél is mélyrehatóbb rombolást végez a kén-hidrogén. Ez az ingerlő, fojtó hatású gáz elpusztítja a szervezet oxigénellátásában meghatározó szerepet betöltő vörösvértesteket. Izgatja a nyálkahártyákat (a szem-, a száj-, a végbél-, valamint a hüvely nyálkahártyáit) felszívódása után pedig megtámadja az epét és az idegrendszert. Súlyosabb esetben a nyúltagyvelőben levő idegközpontot is megbéníthatja. Ma már tudományosan bizonyított tény, hogy a kipufogógázok együttes hatásukban rákot is okozhatnak. Osztrák felmérések szerint a forgalmas autópályák mellett élők átlagosan negyvenszer nagyobb valószínűséggel lesznek daganatos betegek. Más adatok alapján a nagyvárosokban lakók körében az elmúlt másfél évtized alatt 3-4 szeresére nőtt a tüdőrákosok száma. Ezek a károsodások fokozottan sújtják a gyerekeket. A statisztikai felmérések szerint 144

az elmúlt évtizedekben az asztmások száma nyolcszorosára nőtt, és a szennyezett levegőjű településeken élő gyerekek kb. negyede szenved valamilyen légúti megbetegedésben. Az asztma lassan népbetegség lesz, és krónikussá válva bronchitis alakul ki, ami az orvosok szerint a tüdőrák melegágya. Nem véletlen tehát, hogy jelenleg az összes haláleset 5 %-a légúti megbetegedésekre vezethető vissza. Komoly gondot okoznak a járulékos károsodások, melyek kiváltó oka, hogy a légzési nehézségek miatt kevesebb oxigén jut a gyerekek agyába, ami hosszú távon szellemi fejlődési zavarokhoz vezet. Nem kis problémát jelent az ólomszennyezés, ami ugyancsak a fiatalabb korosztályt sújtja a legnagyobb mértékben. Amerikai orvosok vizsgálatai szerint a gyermekek agresszív viselkedése sok esetben ólommérgezésre vezethető vissza. Az agyban lerakódó nehézfém számos idegrendszeri funkciót károsít, végül el is pusztítja az idegeket. A bajokat tovább fokozza a levegő jelentős por- és koromtartalma is, mert ezeknek a szemcséknek a felületén megtapadnak a kórokozók, melyek sok betegség előidézői lehetnek. Ezek közül legenyhébb a nyálkahártyákon képződő gyulladások, amelyek a kellemetlen közérzeten kívül gyengítik a szervezet védekező mechanizmusát. A peszticidek (növényvédő szerek) alkalmazása is a gyermekeinket sújtja leginkább. Szakemberek nemrég figyeltek fel rá, hogy a mexikói Yaqui völgyben élő 4-5 éves gyerekek fejlettségi szintje elmarad az átlagostól. Ügyetlenebbek pl. a feléjük dobott labda elkapásában, különösképpen pedig a rajzolásban. Csak töredezett vonalakat képesek papírra vetni. A tőlük nem messze, de magasabb hegyi területeken élő kortársaik viszont szépen rajzolnak. Miután a szociális és kulturális körülményeik azonosak voltak, a kutatók nem értették a különbség okát. Végül megtalálták a bajok eredetét. Megállapították, hogy a völgyben az évek során nagy mennyiségű növényvédő szert permeteztek szét, míg a magasabban fekvő területeken nem, vagy csak minimális mértékben alkalmaztak ilyen vegyszereket. Természetesen a levegő- és talajszennyezés romboló hatása legalább ilyen mértékben érinti a növény- és állatvilágot. Nem véletlen, hogy évente 17 500 különböző növény- és állatfaj pusztul ki végleg a Földön. Az ENSZ előrejelzése alapján ebben az ütemben haladva 2020-ra a ma élő növény- és állatfajok 25 %-a kihal. (A biológusok véleménye szerint az érintetlen természetben kétezer évenként selejteződik ki egy-egy állat- vagy növényfaj, az evolúciós szelekció következtében.) Ennek hallatán sokan csak legyintenek. Ismerve a növény- és állatvilág gazdagságát azt gondolják, hogy jut is, marad is. A számunkra fontos, gazdasági hasznot hozó fajok termesztésük, illetve tenyésztésük folytán fenn fognak maradni, a többi meg nem számít. Az már nem jut eszükbe, hogy a szolgálatunkra rendelt élővilág nem csak közvetlen haszon formájában lehet a segítségünkre, hanem közvetve, ma még nem is sejtett áttételek útján is. Erre talán legjobb példa, hogy az 1970-es években Indonéziában hatalmas terméskiesések voltak, mivel egy eddig ismeretlen kór a rizstáblák nagy részét elpusztította. Ezért Los Banosban intenzív kutatások folytak egy olyan fajta után, amely a „Grassy Stunt” vírussal szemben ellenálló. 6273 fajta tesztelése után megtalálták végre a keresett öröklődési információt egy észak-indiai vadrizsben. Ennek a változatnak a kipusztulása esetén nem tudták volna legyőzni ezt a vírust, ami a délkelet-ázsiai országokban minden bizonnyal éhínséghez vezetett volna. Egyébként csupán a szerencsén múlott, hogy ez a helyzet nem következett be, mert az eredetileg 30 000 fajt számláló rizspopuláció közül már nagyon sok kipusztult. Ennek legfőbb előidézője a nagyüzemi mezőgazdaság. Kínában 1949-ben még közel 10 ezer fajta rizst termesztettek. A kolhozrendszer bevezetése után számuk 1000 alá csökkent. Az Egyesült Államokban közel 6000 fafajta tűnt el az elmúlt 100 évben. A haszonelvűség, a termésrekord-hajhászás áldozatává vált a káposztafélék 95 %-a, és a paradicsomfajták 81 %-a is.

145

A fajtaválaszték leszűkítése teljesen kiszolgáltatottá tesz bennünket a növényi kártevőkkel szemben. A többszörös mutáció során rezisztenssé vált kórokozók ellen nem védenek a permetszerek. ennek egyik bizonyítéka az alma- és körtefákat pusztító „tűzelhalás” fertőzés. Hasonlóan alattomos kórokozó az Amerikából szárazó kukoricabogár. Az éves kukoricatermés 30-75 %-át is képes elpusztítani. Mivel belül, a növény szárában terjed, nem lehet permetezéssel védekezni ellene. A legújabb kártevő a borsóaknázó rovar. Nevével ellentétben a paprika- és paradicsomültetvényeket pusztítja. Mind több helyen okoz gondot a burgonya barna rothadását kiváltó baktérium. Csupán a hibridizáció képes megvédeni a mezőgazdaságot korunk betegségeitől. Egyre kevesebb azonban az olyan ősi növényfaj, amely ellenáll a legalattomosabb kártevőknek is. A növényfajok kipusztulásával mi is arra a sorsra jutunk, mint Írország, ahol az 1845 és 1849 között dúló burgonyavész következtében 750 ezer ember halt éhen. További 350 ezer pusztult el az éhezéssel járó legyengülés okozta betegségekben. Nem kis veszteség származott abból is, hogy az éhínség miatt legalább 1 millió ember vándorolt ki az országból. A gazdaság tönkremenetele és az alacsony születésszám folytán Írország 8,2 milliós lakossága a XX. század elejére felére csökkent. Ezt a veszteséget azóta sem tudták kiheverni. Ez a példa nem egyedülálló. Nem egy ritkán bekövetkező sorscsapásról, hanem az azonos fajokat sújtó szinte menetrendszerű kipusztulásról van szó. A XIX. század végén, az Európán végigsöprő filoxérajárvány kipusztította az összes szőlőültetvényt. A betegségen csak fajtaváltással tudtak úrrá lenni. Az egyes fertőzések más növényfajokat is veszélyeztetnek. 1946-ban, az USA keleti partvidékén a paradicsomültetvények több mint a fele ment tönkre a burgonyavész általa kiváltott rothadás miatt. Itt is csak a korábbi, ellenálló fajtákkal történő keresztezés segített. Ekkor azonban még volt mivel hibridizálni a jó terméshozamú fajtákat. A házi kertekben fellehetők voltak a korábbi, gyenge termésátlagú, de ellenálló fajták. Ezek száma azonban a kisparaszti gazdaságokban is eluralkodó haszonelvűség, és a fokozódó környezetszennyezés következtében rohamosan csökken. A növényvilág pusztulása közvetlenül is veszélyeztet bennünket. Nem kizárt, hogy a jövőben az emberiségnek egy minden eddiginél pusztítóbb betegséggel kell majd szembenéznie. Az iszonyatos költséggel járó kutatások nagy sokára kimutatják majd, hogy ez a betegség egy korábban létező ritka növény kivonatával gyógyítható lenne. Igen ám, de ez a növény a bioszféra rohamos pusztulása miatt időközben kihalt, ennek folytán az emberiség is ki fog halni. Mi lesz, ha a jelenlegi növény- és állatfajok túlnyomó része kipusztul, a jövő betegségeit hogyan fogjuk kivédeni? Ha egy faj kihal, újbóli megteremtésükre soha többé nem nyílik lehetőségünk. Ami most elvész, az számunkra örökre elveszett. Jelenlegi közönyös magatartásunkkal végső soron önmagunkat fogjuk kipusztítani, de ennek még nem vagyunk tudatában. Az utóbbi években már kaptunk némi ízelítőt az apokaliptikus betegségek iszonyatos kínokat okozó tárházából. Ezek közül az első az AIDS volt, amely jelenleg is megállíthatatlanul terjed. Évente 3 millió ember hal meg ebben a betegségben, és 45 millió a fertőzöttek száma. Újabban már nők is fertőznek nőket. Eddig 20 millió áldozatot követelt az AIDS világszerte. A legtöbb fertőzött Afrikában található. A Szahara alatti országokban a lakosság 20-30 %-a (egyes országokban 70 %-a) hordozza magában a HIV-vírust. Nem sok jót ígér az a statisztikai megállapítás sem, hogy ezekben az országokban minden harmadik-negyedik várandós asszony fertőzött a vírussal. A kór előretörése rohamosan fokozódik. A világon ma 5 másodpercenként fertőződik meg valaki HIV vírussal. A holt-tengeri tekercsek szerint az AIDS-et egy afrikai növény leveléből származó kivonattal lehet gyógyítani. Ennek a szernek az előállítására még ebben az évezredben lehetőségünk nyílt volna. Ez azonban nem történt meg, ami nagy valószínűséggel annak tudható be, hogy a környezetszennyezés következtében 146

ez a növény is kipusztult. Most már csak egy lehetőségünk maradt, hogy gyógyszervegyészeinknek sikerül kifejleszteni egy vírusmentesítő vakcinát. Erre azonban egyre kisebb a remény. Hírügynökségi jelentések szerint egy afrikai prostituált szervezetében találkozott a halálos vírus két változata, és létrehozott egy közös utódot, egy teljesen új, és még pusztítóbb hibridet. A szakértők aggódnak amiatt, hogy ehhez hasonló felülfertőzések során több új típus keletkezhet, ami megakadályozza az általános védőoltás kidolgozását. Az AIDS is olyan betegség lesz, mint a rák. Több száz fajtája létezik, így univerzális védőoltás alkalmazására gondolni sem lehet. Mindezek tetejébe már itt van a nyakunkon egy a HIV vírusnál is alattomosabb parazita, az Ebola. Ezt a kórokozót mindössze két közönséges fehérje-összetevő alkotja, ennek ellenére fáradhatatlan gépként működik, és megállíthatatlanul elemészti a szervezetet. A Christall magazinban megjelent kórtünetből idézve, a betegség első látható jeleként apró vérrögök keletkeznek a vérben. A vérrögök mozaikszerűen hozzátapadnak az erek falához, a vér besűrűsödik, és ennek következtében a keringés lelassul. A mozaikfal egyre vastagabb lesz, a vérrög nő, majd a leszakadó részek a vérárammal eljutnak a kis hajszálerekbe, és azokat eltömítik. Ennek következtében az egész testre kiterjedően valamennyi szervnek először a részleges, majd a teljes vérellátása megszűnik, és az ezeket alkotó szövetek elhalnak. A bőrben apró, pontszerű bevérzések keletkeznek, és ezek rövid idő alatt nagy kiterjedésű vérömlenyekké válnak. A vírus a kötőszövet rugalmas rostjait is tönkreteszi, és mivel a kötőszövet tartja össze a szervezetet, e „tartórács” szétesésével a test is szétesik. Az Ebola szinte felemészti a szervezet fehérjéit, ennek következtében a bőr alatti kötőszövetek elfolyósodnak. A bőr felrepedezik, a repedésekből véres váladék szivárog. A bevérzéses területek egyre csak nőnek, végül az egész test felpuffad, és sötétkék lesz. A felpuhult, vizenyőssé vált elhaló bőr a legkisebb fizikai behatásra is leválik. A test minden nyílásán át vér távozik, még a nyálmirigyekből is vér ürül. A nyelv hámja először leválik, majd az egész nyelv elhal, amit a beteg rendszerint kiköp. Ugyanakkor bevérzések keletkeznek a szívizomzatban is, az izomzat áteresztővé válik, így az összehúzódásokkal a szívkamrákból a vér a mellüregbe jut. Rendszerint bevérzik a szemgolyó, és a beteg megvakul, miközben vért könnyezik, mert a könnymirigyek is vért ürítenek. A szervezetből távozó vér egyáltalán nem alvad meg. A vér mikroszkopikus vizsgálatával látható, hogy az oxigént szállító vörösvértestek széttöredeztek és elhaltak. A vírus a szervezet nagy részét elpusztítja. Tönkreteszi az agyat is, és a betegség végső stádiumában az epilepsziás rohamokhoz hasonló rángógörcsök jelentkeznek. A görcsös roham alatt a testből kifolyó véres váladék szétszóródhat, és a vírus újabb áldozatokat fertőzhet meg. Ráadásul ez a kórokozó a levegőben is terjed. A rothadásnak indult máj először felpuffad, később elsárgul, majd elhal. A keringésben lévő szövetdarabok eltömítik a veséket, így azok működésképtelenné válnak. A vese nem tudja ellátni funkcióját, húgyvérűség lép fel. A beteg halála előtti időben egyetlen csepp vérben mintegy ezermillió vírusrészecske található, melyekből vírusok alakulnak ki. A halál közvetlen oka többnyire agyi bevérzés, melynek következtében féloldali bénulás jön létre. A halál beállta után a test igen gyorsan szétesik, mivel az egyes szervek már előzőleg is részben vagy teljesen elhaltak, elfolyósodtak. 1976-os azonosítása óta az Ebola-vírus közel ezer áldozatot követelt. A kongói egészségügyi hatóságok szerint a helyzet nagyon súlyos, és aggasztó. A járvány egyre nagyobb mérteket ölt, és megállíthatatlanul terjed. A legutóbbi elharapódzását az váltotta ki, hogy az éhező emberek megették az Ebola-fertőzött gorillák húsát. A járvány újabb fellángolása 128 áldozatot követelt. Időközben felütötte a fejét az Ebola mutáns változata, a Magburg vírus, amely a kongói aranybányászokat sújtja. Napjainkig 73-an haltak bele a fertőzésbe. Ezenkívül még két hasonló fertőző betegségről tudnak a kutatók. Az egyik a krimi-kongói vérzéses láz. A 147

legutóbb Koszovó nyugati falvaiban ütötte fel a fejét. Kórokozója rágcsálókban élősködik, kullancsok terjesztik, de vér útján emberről emberre is átadható. Tünetei: fejfájás, heves láz, hidegrázás, kötőhártya-gyulladás, hányás. Végül a végtagokon vérömlenyek jelennek meg, és a halált itt is belső vérzések okozzák. Már nálunk is megjelent a „húsevő” baktérium. Kezdeti tünetei, hogy a bőr sérülései nem gyógyulnak be. Ha nem kezelik időben, néhány nap alatt felfalja a test sejtjeit. Ez azonban csak a kezdet, mert immunrendszerünk leromlása miatt a későbbiekben olyan ördögi természetű betegségek szabadulhatnak ránk, melyeknek a lefolyását és következményeit egyelőre elképzelni sem tudjuk. Addig is támadnak a korábbi kórokozók. A tudósok az 1980-as évektől felfigyeltek arra, hogy az egyszer s mindenkorra legyőzöttnek hitt betegségek sorra visszatérnek, de most már antibiotikumoknak ellenálló változatban. A közvélemény úgy tudja, hogy a tbc-t évtizedek óta legyőzte az orvostudomány. Ez valóban így is volt, legalábbis a civilizált államokban. Az 1980-as évek közepén azonban a tbc újra lábra kapott. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 1995-re már 22 millióra növekedett a tbc-s megbetegedések száma a világban, és közel 3 millióan meg is haltak közülük, többen mint a történelem során bármely évben. Az elmúlt 100 évben egyébként 200 millió embert vitt a sírba ez a betegség, a WHO azonban a jelenlegi helyzet alapján arra figyelmeztet, hogy az elkövetkező 50 évben akár félmilliárd ember is megbetegedhet tbc-ben. Az előjelzések szerint már 1998-ban 50 millió „rezisztens” tbc-s beteg lesz a világon, vagyis olyan ember, aki nem gyógyítható. Indiában tavaly 1 millió ember pusztult el ebben a kórban. A tuberkulózis egyébként nem kizárólag a szegények betegsége. Ennek oka, hogy ez a betegség cseppfertőzés útján is terjed. A felmérések szerint egyetlen tébécés beteg 10-15 embernek adja át a fertőzést. Ily módon nem csak egészségtelen körülmények között élők betegedhetnek meg, hanem olyanok is, akik életvezetésük, jó testi kondíciójuk alapján sohasem válnának tébécéssé. Így nem véletlen, hogy az antibiotikumoknak is ellenálló új baktériumtörzsek megjelenése óta már London belvárosában is terjed a járvány. A tbc csupán egyike újjáéledő betegségeinknek. Bizonyára sokan emlékeznek még a rettegett torokgyíkra. A XX. század közepéig a diftéria gyógyíthatatlan betegségnek számított. Világszerte több millió gyerek életét követelte ez a kór, soha el nem múló fájdalmat okozva szüleiknek. A penicillin feltalálásával azt hittük, hogy ezt a betegséget is elfelejthetjük. Nem így történt. A volt Szovjetunió tagállamaiban az 1990-es években több százezer diftériás megbetegedést észleltek. Hispaniolán újraéledt a másik rettenetes gyermekbetegség, a sokakat megnyomorító járványos gyermekbénulás is. A paralízist 1999-ben megszűntté nyilvánították az Egyesült Államokban. Ugyanebben az évben újraéledt a karibi szigetvilágban. 19 gyereket bénított meg, közülük 2 meghalt. A védekezést nehezíti, hogy a vírus módosította a génállományát, és megerősítette fertőzőképességét. Újabban az Escherichia coli bacilus támadása okoz riadalmat. Mindezek következtében naponta 50 ezer ember hal meg a világon különböző fertőző betegségekben. Amíg a ma még ismeretlen vírusokat és baktériumokat feltehetően a nagyarányú erdőirtás szabadítja ki az őserdők mélyéről, addig a korábbi betegségek ismételt támadása az éghajlatváltozás számlájára írandó. A Marylandi Egyetem Biotechnikai Tanszékének kutatói egyértelmű bizonyítékot találtak a felmelegedés és az újkori kolerajárvány között. 1991-ben az El Niño (el nínyó), a Csendes-óceán egyenlítői régiójának felmelegedése következtében 350 ezer ember betegedett meg kolerában. A közvetlen ok: az éghajlatváltozás hatására a part menti vizekben megindult az algásodás. Miután az alga a parányi evezőslábú rákok fő tápláléka, így ezek az apró állatkák is gyors szaporodásnak indultak, a rajtuk tanyázó kolerabaktériumokkal együtt. A tengeráramlatok és a hajók azután kikötőről kikötőre hurcolták a bacilusokat. Az ily módon kialakult helyzet súlyosságát valójában nem tükrözik a hivatalos adatok, mivel az érintettek legfeljebb minden tizedik megbetegedést jelentettek be. A kutatók 148

szerint a dél-amerikai országok part menti vizein bármikor várható egy újabb járvány. Pár évvel később ez be is következett, de nem Dél-Amerika, hanem Afrika partjainál. A DélAfrikai Köztársaságban fél év alatt 55 ezer kolerás megbetegedést regisztráltak. Nem kisebb ijedelmet okozott 1993 nyarán a hanta vírus, mely az Egyesült Államokban 124 embert fertőzött meg. Ez a két Koreát elválasztó Hanta folyó mellékéről származó vírus súlyos veseelégtelenséget okoz, és a tüdőt is megtámadja. Terjedésének előfeltétele a felhőszakadásszerű esőzéseket követő szárazság. Ellenanyaga nincs, a betegség kimenetele 60 %-ban halálos. Ugyancsak átlépte a határokat a szúnyogok által terjesztett Nyugat-Nílus vírus, amely halálos agyvelőgyulladást is okozhat. Az USA-ban két év alatt több tízezer embert fertőzött meg, köztük nyolcan meghaltak. Várható a malária további terjedése, északra vonulása is. A közismerten hűvös éghajlatú Kanadában már 2 évvel ezelőtt 600 megbetegedést regisztráltak. A világ országaiból jelenleg 500 millió új megbetegedést, és 3 millió halálesetet jelentenek évente. 90 %-uk 5 évesnél fiatalabb gyerek. Nem kis veszélyt jelent számunkra a már ismert baktériumok elfajulása. Beleinkben 400-500-féle baktérium található. Japánban nem régen regisztráltak egy emésztőrendszeri megbetegedést, amelyről kiderült, hogy egy jótékony baktérium elfajulása okozta. Ezreket kellett miatta kórházba szállítani, és közülük csaknem tízen meghaltak. Az USA-ban már két ilyen járvány ütötte fel a fejét. Az egyik 85 %-os halálozással járt. Az elfajuló jótékony baktériumokon kívül alaposan próbára teszik immunrendszerünket a lappangó fertőzések is. Mostanában derült ki, hogy a gyomor- és nyombélfekély kialakulásáért sok esetben egy fertőző baktérium a felelős, amely az emésztőrendszerben bújik meg. A legújabb kutatások szerint a szívinfarktusok jelentős része is fertőzésre vezethető vissza. Az érelmeszesedésben szenvedő betegek 70 %-ánál chlamydia baktériumot találtak az erek belső falán. Tipikusan lappangó fertőzés a herpesz. Ezt a vírust már az emberiség 80 %-a magában hordozza. Az egyik változata kézről-kézre és a pénz fogdosása révén terjed, így szinte lehetetlen védekezni ellene. Manapság az állati betegségek is kezdenek átterjedni az emberre. Közülük nagy ijedelmet váltott ki a csirkeinfluenza, mert hírhedt elődjéhez hasonlóan ez is Hongkongból indult el. Ez esetben sikerült elkerülni a világméretű tragédiát, mert egy tucatnyi ember halálát követően a hatóságok elrendelték a város másfélmilliós csirkeállományának megsemmisítését. Ez volt az ára annak, hogy ne alakuljon ki ismét az 1968-as helyzet, amikor világszerte 68 ezer ember halt meg a hongkongi A-vírus okozta influenzajárványban. Sokakban felrémlett az I. világháború utáni spanyolnátha is, amelynek 30 millió áldozata volt. A virológusok szerint néhány éven belül újabb pusztító influenzajárvány várható. A vírust nagy valószínűséggel madarak hozzák Európába. A hongkongi A-vírussal szemben az emberek többségénél bizonyos fokú védettség alakult ki. Ez azonban most nem segít, mert a következő nagy járványt teljesen új altípusba tartozó vírusok fogják okozni. Ezek vándormadarak ürülékéből sertésekre kerülnek, ahol más emlősöktől érkezett vírusokkal együtt szaporodva géncsere megy végbe. Ez okozza majd a vírusok teljesen új felépítést, mely ellen az embereknek nem lesz védettségük. A sárgaságot okozó hepatitisz-A és a súlyos májkárosodást kiváltó hepatitisz-B vírusnak megjelent egy újabb, sokkal veszedelmesebb változata. A hepatitisz-C vírus az AIDS-hez hasonlóan vérrel, testnedvekkel és nemi érintkezéssel terjed. Ellenszere nincs. A betegség kezdetben itt is tünetmentes, súlyos szimptómák csak évek múlva jelentkeznek. Mivel a fertőzöttek nem tudják, hogy vírushordozókká váltak, továbbadják a betegséget a tetováló- és piercing szalonok működtetőinek, a foghúzást vagy egyéb műtétet végző orvosoknak, ápolóiknak. Ennek tudható be, hogy Németországban már 800 ezerre tehető a hepatitisz-C fertőzöttek száma, ami az ottani HIV-fertőzötteknek a hússzorosa. Az USA lakói közül minden ötvenedik tartozik a vírushordozók közé. Ez a fajta vírus már most is évente 10 ezer amerikai haláláért felelős. Az előrejelzések szerint ez a szám a következő évtizedekben 149

meghúszszorozódhat. Terjedését gyorsítja, hogy a hepatitisz-C vírus rendkívül ellenálló, és a fertőzéshez igen kis mennyiség is elegendő. A gyógyítás egyetlen lehetősége a májátültetés, ami lehetetlenné teszi a betegek életének tömeges megmentését. Zabolátlan szexuális kicsapongásaink következtében a hagyományos nemi betegségek (tripper illetve kankó, szifilisz) mellett rohamosan növekszik a candida, chlamydia, trichomonas, genitális herpesz és a human papillomavírus (HPV) okozta fertőzések száma. A nemi betegségek gyors növekedése oda vezetett, hogy amíg a múlt században a lakosság csupán néhány ezrelékét érintette ez a gond, a szexuális szabadosságban élen járó nyugati országokban a 20-24 éves nők egynegyede papillomafertőzött. Tovább fokozza a fertőzésveszélyt, hogy a gyógyíthatatlannak számító hepatitisz-C vírus, valamint a HIV vírus is túlnyomórészt szexuális úton terjed. Súlyos gondot okoz ezeknek a betegségeknek az elhanyagolása is. A kórházi kimutatások szerint a méhnyakrákot 99 %-ban a human papillomafertőzés nem megfelelő időben történt kezelése okozza. A legtöbb áldozat a 18 és 29 éves nők közül kerül ki. Nem véletlenül terjed az a mondás, hogy: „Ha biztonságos szexre vágysz, előtte »főzd ki« a partneredet”. Ebben az a legviccesebb, hogy ma már ez sem segítene, mivel olyan baktériumok is lappanganak bennünk, amelyek a +130 oC-ot is kibírják. A járványügyi helyzet nagyfokú romlásához jelentősen hozzájárult a turizmus növekedése is. Amíg az 1990es évek elején csupán 50 millió ember hagyta el hosszabb-rövidebb időre lakóhelyét, ez a szám 1997-re 613 millióra nőtt. Ha ez a tendencia nem változik, 2020-ban 1 milliárd 600 millió ember kel útra. Ezáltal jelentősen megnő a különböző fertőzések importálásának veszélye. A mikroorganizmusok a növény- és állatvilágot sem kímélik. Az alma- és körtefákat pusztító „tűzelhalás”-nak nevezett vírusos betegség ellen pl. nem lehet védekezni. Csupán a terjedését tudjuk megakadályozni, azt is csak úgy, hogy az egész ültetvényt kiirtjuk, és elégetjük. A juhés szarvasmarha-állományt a kergekór tizedeli. Ez a betegség szintén átterjedt az emberre. Védekezni nem lehet ellene. A BSE kórokozóját ugyanis hiába forralják, hűtik, röntgenezik, mindent kibír. Ellenáll az ultraibolya sugárzásnak, nem reagál semmilyen méregre, vegyszerre, gyógyszerre. Egyszerűen elpusztíthatatlan, de ez még nem minden. Nem csak az egyszerű savaknak, lúgoknak, mérges gázoknak állnak ellen ezek a paraziták, hanem a nyomásnak is. Néhány vírust huzamosabb időn át 3000 bar nyomás alá helyeztek. Ez semmilyen kárt nem tett bennük. Villanyárammal sem lehet elpusztítani őket. Tíz órán át 800 kHz-es váltóáramot vezettek át rajtuk, ami meg sem kottyant nekik. Egyes gömbbaktériumok a -255 °C-ot is kibírják. Nem gátolja a szaporodásukat a levegő, a víz és a fény hiánya sem. Mindezen szörnyűségek felsorakoztatásának nem a pánikkeltés a célja, hanem hogy végre komolyan vegyük a ránk leselkedő veszélyt. Az ökológiai egyensúly felborítása megbolygatja a vírusok és baktériumok világát is, és ez egyre félelmetesebb betegségeket hív életre. A Földön található vírusok száma több ezerre tehető, de jelenleg csak pár százat ismer a tudomány. A többi lappang, és támadásra készen várja, hogy lecsapjon agonizáló világunkra. Mindezen bajok eredete, hogy az ember gátlástalanul pusztítja környezetét. Ezt a folyamatot óriási mértékben gyorsítja az úgynevezett hólabda-effektus. A Föld élőlényei az évmilliók során igen szoros kapcsolatot eredményező ökológiai láncolatot alakítottak ki, ami azt jelenti, hogy az egyes fajok egymástól függnek. Számtalan példát lehetne erre a szimbiózisra felhozni. Egy kolibrifajta pl. csak egy bizonyos növényből tud nektárt felvenni, ezt a növényt pedig csak ez az állat képes megtermékenyíteni. Ennek az egzotikus állatfajnak a kipusztulása tehát automatikusan kiváltja a vele élő növényfajta kihalását is. A déligyümölcs kedvelők nem is tudják, hogy a fügefa virágját kizárólag egyetlen rovar, a fügefadarázs képes megtermékenyíteni, utána a virágban lerakja a petéit, és csak így képes szaporodni. Egymás nélkül életképtelenné válnának. Amikor a tengeri vidra eltűnt a nyugat-amerikai partvidékről, gyorsan elszaporodtak az élelmét jelentő tengeri sünök, és rövid idő alatt csupaszra legelték a 150

tenger fenekét. A korábban számtalan növényfajjal benőtt „virágzó” tengerfenék ma inkább egy víz alatti sivataghoz hasonlít. Nem kizárt az sem, hogy a kihalt élettereket káros, mérgező növények, pl. a gyilkos alga fogja ellepni. Ennek hatására pedig felgyorsul a tengerek élővilágának kihalása. Ez a növény ugyanis a társas viszonyban élő fajokon kívül a növényés állatfajok egész láncolatát fogja kipusztítani. Láthatjuk tehát, hogy ha a természet harmonikus egymásba tagozódásában zavar támad, ez kihat a láncszem minden tagjára, így az emberre is. A korábban lappangó vírusok aktivizálódása arra hívja fel a figyelmet, hogy ha az ember továbbra sem hagy fel önző, romboló tevékenységével, a Föld élővilága menthetetlenül elpusztul, és vele együtt mi is. Egy indián közmondás szerint: „Minden dolog összekapcsolódik, és elválaszthatatlan egységet alkot; Bármi történik a Földdel, az történik a Föld fiaival is.” Korábban gyakran dicsekedtünk azzal, hogy „az ember leigázza a természetet”, de arra nem gondoltunk, hogy ezért mekkora árat kell fizetnünk. A tudományban elért látszateredményeink fennhéjázóvá, felfuvalkodottá tettek bennünket. A minden alapot nélkülöző gőg elfeledtette velünk az ősi tanítást, mely szerint: A természetet nem leigázni, kihasználni vagy manipulálni kell, hanem együttműködni vele, tanulni tőle, beilleszkedni isteni rendjébe. A természeti kincsekkel folytatott rablógazdálkodás, a környezetszennyezés, a bioszféra pusztítása nem marad következmények nélkül. A büntetés egy részéből már kaptunk némi ízelítőt különböző természeti katasztrófák formájában, de a megtorlás java, a mikrovilág támadása még hátravan. Világunk legparányibb élőlényei még csak most kezdenek támadásba lendülni, hogy bosszút álljanak rajtunk azért, amit a természettel teszünk. Ennek első megnyilvánulása az atípusos tüdőgyulladás, amely világszerte rohamosan terjed. Kínából indult, és a repülőjáratokkal minden földrészre behurcolták. Régen a tengerjáró hajókon élősködő patkányok terjesztették a járványokat kontinensről kontinensre. Most mi emberek tesszük ezt a repülőgépeinkkel, sokkal gyorsabban. Eddig több mint 8000-en betegedtek meg ettől az állatoktól származó kórokozótól. (Hongkongi tudósok szerint a koronavírus cibetmacskától származott. Kínában ennek az állatnak a húsa ínyenc eledelnek számít.) A betegséget okozó Corona-vírus ellen nincs oltóanyag, így a beteg élete immunrendszerének erősségén múlik. A halálozási arány eléri a 10 %-ot. Különösen veszélyes ez a vírus az idősekre. A statisztikai adatok szerint a 60 éven felüli betegek közül minden második meghal. Hiába korlátozzák a hatóságok a távol-keleti turizmust, hiába alkalmaznak szigorú karantént, a betegség terjedését nem tudják megakadályozni. Kínában bezárták az iskolákat, majd a szórakozóhelyeket is, de ez sem használt. A WHO szerint ennek a járványnak a pusztítása elérte a biológiai fegyverek hatékonyságát. A 13 milliós Peking utcái teljesen kihaltak. Az emberek nem merték elhagyni a lakásaikat. Az idén a május 1. felvonulás is elmaradt. Ennek főleg a kereskedők, szolgáltatók látták kárát, mert a lakásukba zárkózott emberek nem fogyasztottak. A legnagyobb veszteség azonban a turizmust érte szerte a világon. Csupán Toronto városa napi 30 millió dollárt veszített az elmaradt rendezvények miatt. Az amerikai légitársaságok csendes-óceáni járatainak kihasználtsága 40 %-al csökkent. 50 %-ra esett vissza a szingapúri és hongkongi szállodák és éttermek forgalma is. Kína a turizmusból származó 67 milliárd dolláros bevételének 40 %-át elveszítette a SARS járvány miatt.

151

Boldogságkeresés A hazai sajtóban tallózva sok olyan írásra lelhetünk, amelyek jól kiegészítik, még teljesebbé teszik a korábban tárgyalt témákat, így érdemes feleleveníteni őket. A leszűrhető tanulságokat illetően igen érdekes vitát kezdeményezett a Nők Lapja 1994. végén, „Hová tűntek a férfiak?” címmel. Mostanában ugyanis egyre több nő teszi fel ezt a kérdést, és nyilván nem ok nélkül. Az olvasói levelek alapján az az összkép rajzolódott ki, hogy a férfiak nem tűntek el, csak a háttérbe húzódtak, és védekeznek. Úgy látszik, hogy a bajok fő okozója az emancipáció, vagy talán ennél is bonyolultabb a helyzet? Mindenesetre az alábbi nyilatkozatokból egyértelműen kiviláglik, hogy már a nők sem rajonganak annyira az egyenjogúságért, úgy érzik, hogy a küzdelem során elvesztettek valami nagyon fontosat, és már kezdik bánni az egészet. Az egyik megkérdezett így vélekedett erről: „Véleményem szerint akkor szúrtuk el a dolgot, amikor az öntudattól vezérelve elkezdtünk dolgozni. Ez visszafordíthatatlan változásokat eredményezett a férfi-női szerepekben.” Szociológusok és pszichológusok megállapították, hogy a XX. század második felében igényeink olyan magasságba szöktek, ahová az egykeresős családok nem érhetnek el. Ma már egy ember képtelen megvalósítani a fogyasztói társadalom által kitermelt égig érő álmokat, így a nők az 1950-es évektől egyre nagyobb számban kezdtek el dolgozni. A legtöbben kénytelen-kelletlen tették ezt, de sokan voltak, akik elérkezettnek látták az időt, hogy végre kilépjenek a 3K (Kinder-Küche-Kirche) szerepköréből, és bizonyítsanak. Hamar kiderült, hogy nem csak gyerekszülésre alkalmasak, hanem az élet szinte minden területén megállják a helyüket. Azóta töretlenül, egyfolytában bizonyítanak; annak ellenére, hogy ezernyi előítélettel kell megküzdeniük. Számukra újdonság a karrier, az anyagi függetlenség, ezért szinte rohammal vesznek be minden eddig leküzdhetetlennek tűnt akadályt. Azonkívül, hogy helytállnak a munkahelyükön, mindig ápoltak, a legtöbbjük rendszeresen sportol, vagy valamilyen kondicionáló tornára jár. Tudják, hogy nem hagyhatják el magukat, mert versenyben vannak, és még sok a behoznivalójuk. Így látja ezt az egyik nyilatkozó: „Reggel van, ülök a villamoson. A csúcsforgalom miatt araszolnak mellettem az autók. Egy idő után felkapom a fejem, szinte minden kocsiban nő ül. Frissek, elegánsak, és már messziről szembeötlik a divatos frizura, a gondosan kozmetikázott arc. Gyapjú kosztüm, nyersselyem blúz, puha sál, természetesen mindez egymással harmonizáló, pasztellszínekben. Az ülésen számzáras diplomatatáska, a kézen drága autóskesztyű, mindenütt ízlés és biztonság. A finom női kezek határozottan nyúlnak a sebváltóhoz, és a harisnyás lábak biztosan nyomják a gázpedált. Egyedül ülnek a legújabb nyugati kocsikban, amelyek ráadásul még tiszták is. Kétségtelen, hogy végig az úton sikeres nők ülnek a volán mögött. Ahogy elnézem őket, szinte már érzem a gőzölgő kávé illatát, amit nem ők, hanem nekik főznek, amint beérnek a munkahelyükre. Ez a tartás és ambíció azonban nem csak a munkába igyekvő, hanem az áruházakban vagy a piacon bevásárló nőknél is megfigyelhető. Sokan hatalmas szatyrokat cipelnek, ennek ellenére csinosak, gondozottak, látszik, hogy nem engedik el magukat.” Egészen más viszont a helyzet a férfifronton. Az egyik olvasót idézve: „Bármerre járok, feltűnően kevés a gondozott külsejű férfi. Eleresztett pocak, másnapos szakáll, kitérdelt nadrág, és az arcokon teljes érdektelenség. Még ha rendben van minden, akkor sem izgalmasak. Ne értsenek félre, nem Adoniszokat várok hosszú sorokban, de a csinos és ápolt nők mellett alig akad egy valamire való férfi. Eltűntek a jó kvalitású, nívós férfiak. Akik maradtak, azokkal meg nem sokra megyünk. Napjaink lovagjai kopott nadrágjukban, kopott álmaikkal néhány órás, jobb esetben egy éjszakás győzelemre vágynak csak. Hasonló állapotok uralkodnak a munkahelyeken is. A férfiak számára a munkahely magától értetődő,

152

természetes közeg. Éppen ezért eddig nem is nagyon strapálták magukat, hiszen nem voltak rákényszerítve. Most azonban ott vannak a sarkukban az ambiciózus nők, akik már nem elégszenek meg a beosztott állásokkal, hanem egyre feljebb törnek. Ma már nem csupán a tanári, orvosi, ügyvédi pálya nőiesedik el egyre jobban, hanem a közéletből is kezd eltűnni a férfi. A legfőbb vezetők ugyan még férfiak, de a nők olyan intenzíven, dinamikusan haladnak előre, hogy az első vonalba való berobbanásuk csak idő kérdése. A patriarchális társadalomból tehát lassan haladunk a matriarchális felé.” A jelek szerint ez nem helyi sajátosság, hanem világjelenség. Feltehetően az az oka, hogy a világ túlélésre játszik, valamilyen rejtélyes erő segítségével így próbál meg védekezni a férfimentalitás ellen. A férfiak ugyanis a durva, kegyetlen, agresszív viselkedésükkel előbbutóbb romba döntik a világot. Ezzel szemben a hétköznapok hőseinek is tekinthető nők szelídek, kedvesek, nincs bennük előítélet, és kevésbé hajlamosak az elhamarkodott véleményalkotásra. Ezen túlmenően óriási empátiával rendelkeznek a társadalom problémái iránt és a legnehezebb élethelyzetekben is tudnak szépséget, melegséget és szeretetet árasztani magukból. Ezt a csodálatos képességüket azonban eddig csak a család fenntartása érdekében hasznosíthatták, mivel a hatalom a férfiak kezében összpontosult. Az agresszivitással párosuló hatalom viszont végzetes következményekkel járhat a világra, ezért civilizációnk megmentése érdekében szükség van a váltásra. A hatalom sikeres átvételét elősegíti, hogy a női nemnek roppant erőtartalékai vannak. Ez arra a fejlődéstani különbségre vezethető vissza, hogy a nők nem engedik elsorvadni magukban érzelmi és ösztönvilágukat. Pszichológiai adottságaiknál fogva jobban koncentrálnak a családra, onnan merítenek energiát, így meg tudták őrizni magukban azt az ősi, biztonságot adó alapot, amelyből többek között a hihetetlen szívósságuk és türelmük ered. Ráadásul a nők az élet problémáinak a megoldásában is hajlékonyabbak, rugalmasabbak, a férfiaknál ritkábban vezérli őket rögeszme, vagy szellemi hiúság. Na persze, vannak rossz tulajdonságaik is. Sokak szerint hisztérikusak, hajlamosak az intrikára, szeretnek pletykálkodni, túlérzékenyek és nagyon hullámzó a kedélyállapotuk. Ezzel szemben jellemző rájuk az önzetlen szeretet, a gondoskodás, a megértés. Ezenkívül humánusak, és a szerelmi kapcsolatoktól eltekintve az élet minden területén jóval becsületesebbek, mint a férfiak. A változtatás szükségszerűsége egyre több emberben tudatosul, így nem lehet véletlen az egyik vitapartnernek az a megjegyzése, hogy: „Ha a család lelke a nő, akkor a világ lelke is nő kell hogy legyen.” Visszatérve az emancipációra, a nők tömeges fellépése a munkaerőpiacon váratlan következményekkel járt. Miután megjelent az öntudatos, célratörő, menedzser típusú nő érzéki mosollyal és okosan beosztott időrenddel, átrendeződött a munkahelyi hierarchia. A tűsarkon tipegve bizonyító nők mellett sok férfi asszisztenssé vedlett. A szerepváltás azonban nem állt meg itt. A férfiaknak egy idő után kötelező volt megjelenni feleségük szülőágyánál, még akkor is, ha nem igazán akaródzott nekik. A feminista társadalom pszichikai agressziója oly hatékonnyá vált, hogy sok férfi egyenesen szégyellte, hogy nem tudja szoptatni újszülött gyermekét, ha már megszülni képtelen volt. Ezután szinte természetesnek tűnt, hogy az újsütetű apák egyre nagyobb számban bukkannak fel a játszótereken babakocsit tologatva, vagy a bevásárlóközpontokban, amint bébitápszereket, cumisüvegeket és eldobható pelenkákat vásárolnak. Sehol egy ing, zakó, nyakkendő, vékony puha garbóban babusgatják gyermekeiket, miközben feleségük játssza a kemény nő szerepét, „férfiasan” helytáll a munkahelyén. Otthon főznek, mosogatnak, takarítanak, és elfoglalt feleségüket jószerint csak reggel, fogmosás közben látják. A családi élet cédulás üzengetések formájában zajlik.

153

A legtöbb családban viszont ennél is rosszabb a helyzet, mert a megnövekedett igények, vagy az egy ismeretségi körbe tartozó családok közötti rivalizálás miatt úgy döntenek, hogy szükség van mindkét fél keresetére. Ilyenkor alig hogy megszületik a gyerek, bedobják a bölcsödébe. Az emancipált nő ugyanis már nem szoptat, nem főz, nem marad otthon. Rohan vissza a munkahelyére, nehogy valaki lekörözze. A gyermeknevelés mellett nem jutna elég ideje önmagára sem. Nem járhatna rendszeresen fodrászhoz, kozmetikushoz. Nem tekereghetné végig a butikokat, hogy méregdrágán összevásárolt puccos göncökben tetszelegjen a környezetének, és a gyerekének. Egy gyermek számára azonban a női szépséget még a nyugtató szó, az óvó tekintet jelenti. Régebben a nők a megbocsátás művészei voltak. Az édesanya szavai ugyanúgy simogattak, mint a kezei. Korunk emancipálódott, csak önmagukkal törődő hölgyei mellett azonban esélye sincs arra, hogy ezeket az érzéseket átélje. Újabban már a gyermekükért felelősséget vállaló szülők sem képesek ideális nevelési körülményeket teremteni, mivel napjaink egyre nehezedő gazdasági viszonyai kikövetelik a kétkeresős családmodellt. Emiatt a gyermekneveléssel foglalkozó férjek is kénytelenek visszatérni a munkahelyükre. Ekkor a család anyagi helyzete könnyebbé válik ugyan, a férfiak tekintélye azonban ettől sem áll helyre, mert a feleségük rendszerint többet keres. Így ír erről egy férfiolvasó: „Hogyan legyen valaki a saját szemében is igazi férfi, ha a felesége az ő keresete mellé kétszer-háromszor annyit tesz le? A családfő gyomra diónyira szorul össze, ha anyagi gondokról van szó. Sok férfi abba a tudatba megy tönkre, hogy nem tudja eltartani a családját. Akármerre nézek, a férfiak komor arccal járnak, elveszítették büszkeségüket, önbecsülésüket. Sok családban már nem a férfi az úr, és ehhez nem kell papucsférjnek lenni, hogy így legyen.” Ezt a visszás helyzetet egy 10 éves gyerek ekképpen fogalmazta meg az iskolai dolgozatában: Az én apukám harmincöt éves. Az én apukám jócskán kopasz és ősz. Az én apukám nagyon szeret minket. Az én apukám huszonnégy órás szolgálat ban dolgozik. Az én apukám keveset keres. Az én apukám sokszor nagyon szomorú. Pedig mi szeretjük őt. Akkor miért ilyen szomorú? A tehetetlenség miatt érzett szégyen és elkeseredés következtében a férfitársadalom egyre gátlásosabbá válik. A férfiak tehát nem tűntek el, csak rejtőzködnek. A sok követelőző, büszke nő mellett nem merik demonstrálni férfiasságukat. Félnek, hogy nevetségessé válnak egy esetleges megmérettetéskor. A végzetes sebet azonban nem az emancipáció ejtette a férfiakon, hanem az, hogy a nők után a társadalom is megerőszakolta őket. A világ szinte valamennyi országában olyan törvények vannak érvényben, amelyek védik, gyámolítják a „gyenge” nőt. Különösen nagy gondot fordít minden kultúrállam a család védelmére, és ebből sok visszás helyzet adódik. Mint tudjuk, ma már lassan minden második házasság válással végződik. A fenti törvények értelmében nem nehéz kitalálni, hogy ki húzza a rövidebbet. A rendeletek automatikus alkalmazása következtében a bíróságok szinte minden esetben az anyának ítélik a közös gyermeket, más megoldás elképzelhetetlen. Ez pedig azt jelenti, hogy a férfi szedheti a sátorfáját, a válás kimondása egyet jelent a kisemmizésével. Szerencsésebb helyzetben vannak a gazdag családok, ahol van min osztozkodni, de sajnos a legtöbb házaspárnak ma még csak arra van lehetősége, hogy egy kis lakást szerezzen, és azt berendezze. Ezek után nincs más választás, mint hogy az egyik félnek mennie kell a közös

154

otthonból, a családi béke megőrzése végett. A bírák azzal védekeznek, hogy ők nem nő-, hanem gyerekpártiak, de miután a gyereket minden esetben az anyának ítélik, így vele együtt megkapja mindazokat a vagyontárgyakat, amelyek a zavartalan felneveléséhez szükségesek. Lakásból azonban csak egy van, és legtöbbször az is olyan kicsi, hogy műszakilag megoszthatatlan, ezért a bíróságok tehetetlenek. A volt férj elvileg kérhetné, hogy jogos igényeit a lakásban található ingóságok egy részével elégítsék ki. Egy jóérzésű férfi azonban nem húzza ki gyermeke feje alól a párnát, de még a televíziót sem viszi el tőle. Így nem marad más, mint hogy „egy szál gatyában” távozik hazulról. Nem elég azonban, hogy elveszti teljes vagyonát, hanem a tetejébe még gyerektartást is kell fizetnie, ami két gyerek után már a nettó keresete 40 %-a. Lakás híján méregdrága albérletbe kényszerül, a jövedelme maradéka pedig olyan csekély, hogy még fenntartani sem tudja magát, nemhogy új otthonról gondoskodni. Emiatt fokozatosan elindul a lejtőn lefelé, egyre lejjebb csúszik a társadalmi ranglétrán, és nem egy esetben a hajléktalanok nyomorúságos sorsára jut. Eközben a volt feleség újra férjhez megy, és ezáltal a családi jövedelem minimum a duplájára növekszik. Ehhez jön még az elvált férj jövedelmének majdnem fele, gyermektartás címén, merthogy a saját gyermeke neveltetéséről mindenki köteles gondoskodni. Mindemellett ott van az albérleti díjaknál jóval alacsonyabb rezsiköltségű, kényelmesen berendezett lakás, tehát vígan éli az életét. A legtöbb nő mindezt helyénvalónak tartja, és úgy véli, hogy ez a sors büntetése a galád férjek számára, akik nem átallnak elválni hitvesüktől. Sok esetben tetézi a férfi szenvedéseit, hogy a volt felesége elzárja előle a gyermekeit is, megtagadja a láthatást, így próbálván megbosszulni a hiúságán esett csorbát. Az sem érdekli, hogy különösen fiúgyermek esetén mekkora veszélyt rejt magában az így kialakuló helyzet, amit csak súlyosbít a legtöbb pálya elnőiesedése. Ma már a csonkacsaládokban felnövő fiúk 18 éves korukig nem látnak férfiviselkedési mintát maguk körül, mert az anyjuk egyedül nevelte őket. Az óvodában és az iskolában is nők egyengették az útjukat, így férfit csak akkor látnak szemtől-szemben, amikor besorozzák őket katonának. Azonban sokan mentesülnek ettől a „traumától”, mert a statisztikai kimutatások szerint a kényeztetés, a mozgáshiány, valamint a környezetszennyezés következtében a mai fiatalok 40 %-a mind fizikailag, mind idegileg alkalmatlan a katonai szolgálatra. A nemek közötti harcban az utód nem cél, hanem eszköz a másik feletti hatalomért, az anyagi javakért folytatott küzdelemben. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a férfiak ódzkodnak a házasságnak még a gondolatától is, és nem akarnak potenciális áldozattá válni. Tudat alatt szinte rettegnek attól, hogy sorstársaikhoz hasonlóan róluk is „lenyúzzák a bőrt”, és tönkreteszik leendő gyermekeiket. Ezt látva még a széptevéstől is elmegy a kedvük, mert mint ahogy a közismert mondás tartja: „Minden udvarlás magában rejti a házasság veszélyét.” Jogrendszerünk más téren is hátrányos megkülönböztetésben részesíti a férfiakat. Ez esetben nem a bírói megalkuvás hozza lehetetlen helyzetbe az erősebb nem képviselőit, hanem a részrehajlás, ami abból fakad, hogy a paragrafusok nem tartanak lépést a fejlődéssel. Ez az állapot főleg a tehetős férfiak körében szedi az áldozatait, és botrányos esetek növekvő száma láttán mind többen vélekednek úgy, hogy ma már nem a nőknek, hanem a férfiaknak kellene harcolniuk az egyenjogúságért. Egy állam jogrendszere csak akkor lehet demokratikus, ha minden polgára számára ugyanazokat a jogokat biztosítja, nemre, származásra és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Szinte nincs is olyan ország, amely ne biztosítaná a nőknek a gyermekvállaláshoz való jogot. Minden nőnek jogában áll eldönteni, hogy akar-e gyereket, vagy sem, és a társadalom igen sok lehetőséget kínál számukra, hogy elhatározásuknak érvényt szerezzenek. Ez a jog azonban egyáltalán nem illeti meg a férfiakat. Ma a világ egyetlen államának jogrendszerében sem található olyan paragrafus, amely kimondaná, hogy 155

egy férfinak is jogában áll eldönteni, hogy kitől akar gyermeket, és mikor. Amennyiben egy házasságon kívüli kapcsolat nem kívánt terhességgel végződik, akkor beindul az „igazságszolgáltató” gépezet, ami automatikusan a férfit marasztalja el ezért a „balesetért”, és ennek összes jogi és anyagi következményeit a nyakába zúdítja. Pedig az orvostudomány jelenlegi fejlettségi szintje mellett egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy nő teherbe essen. Még ha a másik fél nem fordít gondot a védekezésre, neki akkor is megvan erre a lehetősége. Véletlen teherbe esésre csak a tájékozatlan kamaszok hivatkozhatnak; erről azonban nem ők, hanem a felügyeletüket ellátó felnőttek tehetnek, akik elmulasztották őket felvilágosítani. Más esetekben ma már a legtöbb házasságon kívüli teherbe esés előre kitervelt, szándékos akció következménye. Sok nő kihasználva a jogegyenlőtlenséget gazdag férfiakat szemel ki magának, és a női praktikák minden eszközét latba vetve csapdába csalja áldozatát. Azután eljátssza a megejtett nő szerepét, és a bíróság által megítélt milliós vagyont zsebre vágva vidáman éli az életét. Ha a kiszemelt balek nem elég gazdag ahhoz, hogy egyösszegű „kártérítést” fizessen, akkor élete végéig küldheti a tetemes összegről szóló csekkeket nem kívánt magzata fondorlatos anyjának. Rendszerint még ha akarná sem lehet ennél több köze a gyermekéhez. Az apa, illetve a családja csak akkor látják újra a jog által szentesített utódot, amikor a kárvallott örökösödési tárgyalása folyik. A háttérben ott áll a harcias anya, mert a törvény szerint az ő gyermeke sem alábbvaló a férfi választott családjánál, tehát az elhunyt utáni örökség neki is jár. Nem éppen szívderítő helyzetüket látva a férfiak mind gyakrabban hangoztatják: „Természet adta fölényüket kihasználva a nők lassan olyanná válnak, mint egy időzített bomba. Életveszélyes hozzájuk nyúlni.” Ez a lassan általánossá váló vélemény, a nőktől való félelem társadalmi szinten igen káros következményekkel jár. Fokozza a nemek egymással szembeni fenntartását, gyanakvását, ami a házasságkötések, és a népszaporulat további csökkenésében nyilvánul meg. Megoldást csak a jelenlegi elfogult törvénykezési rendszer megváltoztatása hozhatna. Tudomásul kellene venni, hogy a bűnözés beférkőzött társadalmunk minden szférájába. A bűnöző hajlamú nők nem bankrablással szereznek pénzt maguknak, hanem kihasználják a jog részlehajlását. Azt a múltból eredő törvénykezési rendszert, amikor még nem volt egyenjogúság a nemek között, és ezért a nők védelemre szorultak a férfiakkal szemben. Ma már azonban megváltozott a helyzet, de a törvények ehhez nem alkalmazkodtak. A jogalkotóknak fel kellene ismerni végre a bűnözésnek ezt a rafinált, rendkívül kifinomult eszközökkel folytatott módját. Különbséget kellene tenni a tisztességes nők, és a nőstény hiénák között. Nem csak az a bűnöző, aki a nyílt utcán rálő az áldozatára, és kirabolja. Azok is a bűn útját járják, akik kíméletlenül rávetik magukat mindenre, amiből csak hasznot lehet húzni. Gátlástalanul kihasználnak mindenkit, lelkiismeret-furdalás nélkül átgázolnak bárkin, aki az útjukba kerül. Céljaik elérése érdekében senkire, és semmire nincsenek tekintettel. Ennek magatartásnak egyik megnyilvánulási formája, hogy egyes nők testi adottságaikat kihasználva gyanútlan férfiakat csalnak tőrbe. Ez a bűnözési ág csak határozott intézkedésekkel számolható fel. Ki kell nyilvánítani, hogy a spermatolvajlás a rablásnak egy minősített esete. Előre kitervelt, alaposan megfontolt formája. Ami most bírói közreműködéssel folyik nem más, mint állami jóváhagyással, folytatólagosan elkövetett markecolás. Mivel a jelenlegi fogamzásgátló módszerek nem százszázalékosak, néha előfordul olyan teherbe esés is, amelyet egyik fél sem kívánt. Ez a probléma viszont könnyen megoldható terhességmegszakító tablettával. Sajnos ezt a nyugati országokban elterjedten alkalmazott egyszerű és kockázatmentes módszert nem mindenütt használják. Egyes államok orvostársadalma az erkölcscsősz szerepében tetszelegve rákényszeríti a nőkre az abortuszt. Ez a ma már szükségtelen műtéti beavatkozás azonban nem csak megalázza a nőket, hanem sok esetben megfosztja őket a későbbi gyermekvállalás lehetőségétől is. Ennél is kíméletesebb eljárás a sürgősségi védekezés. A Yuzpe-módszer azon a felismerésen alapul, hogy a megtermé156

kenyülés színhelye a petefészek, az osztódó sejt csak több napos vándorlás után ágyazódik be a méhfalba. Ha a nő az aktust követő 72 órán belül a hagyományos fogamzásgátló tablettából bevesz két szemet, majd 12 óra múlva még kettőt, a beágyazódásra alkalmas méhnyálkahártya nem alakul ki, és az embriókezdemény kiürül a méhből. Ezt az eljárást a gyógyszerallergiások is alkalmazhatják, mert nem terheli annyira a szervezetet, mint a naponkénti tablettaszedés. A Yuzpe-módszer klinikailag kimutatott hatékonysága 95 %, ami nem sokkal marad el a naponkénti tablettaszedés 98 %-os hatásfokától. A kórházaktól is lehet kérni speciális tablettát erre a célra. Ez 72 órán belül alkalmazva önmagában is megakadályozza a terhességet. Bővebb információ a 431 4391 telefonszámon kapható. Érdekességként megemlíthető, hogy a földönkívüliek úgy akadályozzák meg a nem kívánt terhességet, hogy a petevezetéket két áttetsző hártyával lezárják. Ezek a membránok természetesen szövetbarát anyagból vannak, és bármikor eltávolíthatók. Így nem éri semmilyen vegyi behatás a testet, és a mechanikus védekező eszközök irritációjával sem kell számolni. Műtéti beavatkozásra sincs szükség, mint a petevezeték-elkötésnél. Ráadásul ezeknek a hártyáknak a kialakítása még a spirál felhelyezésénél is kevesebb bonyodalommal jár, ami minimalizálja a költségeket. Érthetetlen, hogy a sterilizálásnak ez a legegyszerűbb módja nekünk miért nem jutott eszünkbe, hiszen a meddő nők túlnyomó része petevezetékelzáródásban szenved, ami semmilyen mellékhatással sem jár, azon kívül, hogy az illetőnek nem lehet gyermeke. Azért is sürgősen meg kell reformálnunk a fogamzásgátlást, mert a jelenlegi tablettás módszer környezetszennyezést okoz, ami ez esetben sajátos módon, a férfiak elnőiesedésében nyilvánul meg. Ennek szemmel látható következménye az elférfiatlanodás, a zavart ösztön- és érzelmi élet, valamint különféle társadalmi beilleszkedési problémák. Mind gyakoribb a hermafroditizmus (kétneműség). Az igazi bajok azonban a serdülőkorban kezdődnek, amikor megindul a férfivá érés. Az elnőiesedett fiúk szervezetében megjelenő férfihormon, a tesztoszteron szinte sokkolja a szervezetet, amely megpróbál védekezni a számára kellemetlen változás ellen. Ennek mind gyakoribb módja, hogy megtámadja a herét, rákot okoz benne, hogy elpusztítsa. Ezt megelőzően azonban már a magzati fejlődés szakaszában megindul a nemi szervek deformációja. Mindennek oka az ösztrogén, ami az ivóvízzel jut a férfiak szervezetébe. Hogy miként kerül a vízbe a női nemi hormon? A fogamzásgátló tablettákat szedő nők vizeletével. Sok országban még ma sem tisztítják a szennyvizet, de ahol szűrik ott is jelentős mennyiségű ösztrogén jut ki az élővizekbe, onnan pedig az ivóvízbe. Tovább rontják a helyzetet a pszeudoösztrogének, amelyek úgy viselkednek a szervezetben, mint a valódi női hormonok. Látszólagos ösztrogéneket tartalmaz a DDT, a PCP, a peszticidek, valamint számos kőolajszármazék. Ezek a vegyi anyagok már teljesen elárasztották a folyóinkat, melynek járulékos következménye a halak kipusztulása. A vízszennyezés korábban csak megtizedelte a halállományt, a fogamzásgátló tablettákból és a különféle vegyszerekből kioldódó ösztrogén hatására azonban mind kevesebb lett a hím egyedek száma, melynek egyenes következménye a szaporodás megszűnése. Az ösztrogén hatására ez a folyamat meglehetősen sajátos módon, nemváltás útján megy végbe. Miután a halak nem csak isszák a hormondús vizet, hanem benne élnek, a hím halak női ivarszervet is növesztettek. Angliában a yorkshire-i Aire folyóban a hím populáció 100 %-a mutatott elváltozást. A későbbi kutatások megállapították, hogy a gyomirtó szereken kívül a háztartási tisztítószerek is megváltoztatják a fejlődő halivadékok nemét. Ezek a szennyvízbe került vegyszerek nem az ivarmirigyekre hatnak, hanem az agyban található aromatáz enzim elválasztására hatnak. Az aromatáz a tesztoszteron hormont alakítja ösztrogénné. A vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a háztartási tisztítószerek egyik hatóanyaga, a nonilfenol 270-szeresére, míg az atrazin nevű gyomirtó szer közel 200-szorosára növeli az aromatáz mennyiségét az agyban.

157

Másutt azonban eddig sem jutnak el a hím egyedek, mert a folyóvizek magas méregtartalma következtében idő előtt elpusztulnak. A nyugati országokban tudományos vizsgálatok kimutatták, hogy a Szajnában már alig találhatók hím angolnák, azok is betegek. A német folyókban már csak elvétve vannak halak, és többnyire rákosak. A magyar halászok szerint hiába telepítenek a folyóinkba minden évben friss halállományt, a szerencsétlenek nem képesek életben maradni. Ha ez így megy tovább 3-4 év múlva a folyóinkból teljesen kipusztulnak a halak. A környezetszennyezés és a klímaösszeomlás hatásairól azonban még bőven lesz szó, ezért most térjünk vissza az eredeti témára. Az emancipáció tehát alaposan megváltozatta a férfiak és a nők egymás közötti viszonyát. Alárendeltségről már szó sincs. Ennek ellenére a hódolatról továbbra sem hajlandóak lemondani a nők, a megváltozott helyzetben is igényt tartanak a bókokra, a lovagias bánásmódra. A férfiak zöme viszont az erős akaratú, magabiztos nők szívét meg sem próbálja birtokba venni. Sőt a hosszú ideje tartó passzivitásnak az lett az eredménye, hogy a legtöbbjük ellustult, már nem nyitják ki az ajtót a gyengébb nem képviselői előtt, nem segítik fel a kabátjukat, és nem ostromolják őket rózsacsokrokkal, költői bókokkal. Ha egy konzervatív beállítottságú nő szóvá teszi ezt a viselkedésváltozást, hamar megkaphatja az udvariatlanság elkövetőjétől, hogy: „Amikor a nők eredeti státuszukat visszautasítva emancipálódtak, lemondtak a nemüknek addig járó tiszteletről is.” Egy önkritikus nő leveléből idézett részlet szerint: „A férfiak többsége belefáradt a XX. század velük szemben támasztott követeléseibe, és feladták a harcot. A nők helyzete viszont egyre könnyebb. Az ő életüket segíti a technika, őket védi a törvény, nekik hízelegnek a reklámok. A fiatal lányok karriert, pénzt, diplomát és jóvágású, gáláns udvarlókat akarnak, sőt követelnek az élettől. Ha nem kapják meg mindezt egyszerre, kiborulnak, hisztériásak, csalódottak lesznek. Azután csodálkoznak, hogy menekülnek előlük a férfiak. El kellene végre döntenünk, hogy mit várunk a férfiaktól, kézcsókot, vagy karrierünk méltánylását; mi a fontosabb nekünk, a gyengédség, vagy az elismerés?” Egy másik önkritikus vélemény szerint: „A férfiakat meglehetősen idegesíti, hogy nem tudják hová tenni a megváltozott nőt. A megszerzett tudással együtt elvesztettük a hamvasságunkat. Túl kemények, túl öntudatosak lettünk. Nem nőként viselkedünk, de elvárjuk, hogy nagyon is nőként kezeljenek bennünket.” Ezt a visszás helyzetet így fogalmazta meg a harmadik nyilatkozó: „Képtelenség hogy egyszer férfi legyek, másszor meg nő. Öles betűkkel hirdetem, hogy én vagyok a kemény, kitartó harcos, aki mindenütt megállja a helyét. Közben meg otthon elvárom, hogy úgy kezeljenek, mint egy gyenge virágszálat, akit a széltől is óvni kell. Miért bánnának velem másként, ha a hímoroszlán szerepét játszom? Mitől tekintene a férfi egy fenevadat védelmezésre szoruló kiscicájának?” A jelenlegi állapot a férfiakon kívül már sok nőben is visszatetszést kelt. Nem egy közülük a férfi-nő szerepkör visszaállítását sürgeti. Véleményük nagyfokú realitásérzékről tanúskodik: „A nők túlságosan dominálnak, az élet minden területén átveszik a kezdeményezést. A férfiakkal egyenlő jogokat követelnek maguknak, de nem vállalják az ezzel járó terheket. Amikor felmerülnek a férfi szerepkörrel együtt járó megpróbáltatások, mindjárt eszükbe jut, hogy nőnek születtek, és erre hivatkozva lazán letúrják magukról a kényelmetlenségeket.” A sajátosan értelmezett emancipáció fonáksága családon belül is sokszor megmutatkozik. Ha igazán nagy baj van, akkor a legharciasabb szüfrazsettek is hajlamosak elfeledkezni az egyenjogúságról, és buzgón mutogatnak tekintélyükben megfosztott párjukra: „Te vagy a férfi, csinálj valamit!” Anyagi problémák esetén szintén „kibújik a szeg a zsákból”. Az ebből fakadó veszekedések során az emancipált hölgyek is előveszik végső érvként: „A férfi kötelessége, hogy eltartsa a családját!”

158

Persze olyanok is akadnak, akik komolyan veszik az emancipációt, és vállalják a vele járó terheket. Ez azonban idővel a női mivoltuk feladásával jár. Megfosztja őket a természetben betöltött szerepüktől, az ebből fakadó méltóságuktól. A legtöbbjük idővel szoknyába bújtatott férfivá válik, és a nőiességnek már a nyoma sem található meg bennük. A jelenlegi állapotot szemlélve, mind többen jutnak arra a meggyőződésre, hogy ez a mozgalom vagy komolytalan, vagy életképtelen. Lelke mélyén ezt sok nő is érzi, nem véletlenül panaszkodnak így: „A függőségnél már csak a függetlenség rosszabb.” Minden bizonnyal ennek a visszás helyzetnek tudható be az a tárgyilagos vélemény is, amely szintén a gyengébb nem egy képviselőjétől származik: „A nők feladták kiszolgáló szerepüket, már nem hajlandóak tűrni, nem lehet rájuk támaszkodni. A férfiak borzasztó terhet cipelnek. Egyre több bajuk van az életben, ráadásul a nők folyamatos megfelelési kényszernek teszik ki őket.” A megbánás jele érződik ki az alábbi levélből is: „Emancipációs túlkapásaink következtében a férfiak meg vannak zavarodva. Nem tudják, hogy egyáltalán kellenek-e még nekünk. Nem értik, hogy mi a szerepük a mi új világunkban. Mi már nem megyünk férjhez az érettségi után, és nem leszünk többgyerekes családanyák huszonöt éves korunkra. Tanulunk, karriert építünk, és megvalósítjuk önmagunkat. Majd esetleg utána jöhet az anyaság, de az is többnyire férj nélkül. Már a reklámok is a sikeres, egyedülálló nőhöz szólnak. A független nőhöz, aki reggel fürgén kipattan az ágyból, tornázik egy órácskát, majd bedob egy koffeinmentes kávét, és bevágódik a méregdrága kocsijába. Utána magabiztos fellépéssel, fáradhatatlanul tárgyal fajsúlyos ügyfelekkel, minden megbízást megszerez, és este randizik egy kicsit a barátjával. Egy elegáns szórakozóhelyen kedvére kitáncolja magát, majd hazamegy, és konzervdobozból enni ad az odaadóan doromboló macskájának. Végül kilép a tűsarkú cipőjéből, leveti magáról a dögös szerkóját, lemossa a sminkjét, és nagyon egyedül van. Hiába a diploma, a nyelvvizsga, az anyagi függetlenség, hiányzik neki a legyőzött férfi.” Ennél is nyugtalanabb életmódot folytatnak a vezető beosztású nők. Egyikőjüket így jellemzi egy kívülálló: „Megvan mindene, de nincs ideje semmire. Olyan feszült, hogy idegrángást kap tőle, aki csak ránéz. Félti az állását, reszket hogy félresöprik az utána jövők, akik még mohóbban, még agresszívabban nyomulnak előre. Legszebb évei azzal telnek, hogy kapkodja az idegnyugtatókat, a vitamindrazsékat, és megállás nélkül bizonyít. Közben elmegy mellette az élet. Kimaradnak belőle a jó könyvek, a kellemes séták, a nyugodt alvások, az ébredés utáni merengések, a meghitt barátságok, és a gyönyörű szerelmek. A lelke mélyén bánja már az egészet, de nem tud kiszállni a »mókuskerékből«. Ráadásul meg kell felelnie korunk legszigorúbb követelményének, azaz meg kell őriznie a fiatalságát.” Egy tekintélyes cég dekoratív megjelenésű sajtófőnökét idézve: „Ha csak egy pillanatra is elhagyod magad, véged. A kapu előtt ott sorakoznak ugrásra készen a feszes bőrűek, a nádszálkarcsúak. Legtöbbjük boldogan beérné az én fizetésem negyedével is, mert azt hiszi, hogy ha már házon belül van, el fogja érni a célját a idős férfi főnököknél. Ennélfogva mindent el kell követnem, hogy ne látszanak meg rajtam a korosodás nyomai. Ha belepusztulok sem öregedhetek meg. Pedig nem bánnám. Nagyon jó érzés lenne egy sikerekben gazdag pálya végén szépen megöregedni. Most azonban csak arra van esélyem, hogy karrierem csúcspontján túljutva az utcára kerülök, a fiatalságommal együtt elveszítem az állásomat is.” Az emancipált nők egy részére azonban egyáltalán nem jellemző a megbánás. Főleg a fiatalabb korosztály tovább dacol a férfiakkal, sőt most már szexuális téren is háborút indítottak ellenük. A Nők Lapjában így nyilatkozott erről egy magas, karcsú, feltűnően szép lány: „Bárhová megyek, ragadnak rám a férfiak, és roppant élvezem a hódítást. Vadászom és válogatok; akit megunok, azt úgy hajítom el, mint a férfiak szokták a nőket. Eszem ágában sincs férjhez menni, nem akarok lekozmálni egyetlen férfi mellett. Semmi kedvem század eleji konyhatündért játszani, és otthon csicseregni. Arra sincs szükségem, hogy felsegítsék a

159

kabátomat, mert egyedül is fel tudom venni. Nem kell, hogy a fiú megküzdjön értem, hisz nem vagyok én trófea.” Anyagias világunk a nőket is megrontotta. Keménnyé, számítóvá váltak, akik tisztában vannak azzal, hogyan kell önmagukat megcsinálni. Gyorsabban alkalmazkodnak a megváltozott világhoz, hamarabb felismerik a lehetőségeket, mint a férfiak. Szépségükkel már nem csak élnek, hanem visszaélnek. Erre szükségük is van, mivel minden téren nagyon igényessé váltak. Korunk lányai már nem játszanak Júliát, mert az érzelmek helyett jobban érdekli őket, hogy milyen vastag a Rómeójuk pénztárcája. Így kesereg erről egy nősülni vágyó diplomás férfi: „Képtelen vagyok megbízható társat találni, mivel a mai lányok csak a pénzre hajtanak. Csillogni, költeni, táncolni, flancolni akarnak. Nekik olyan férfi kell, aki jóképű mint a filmsztárok, és megkíméli őket a fészekrakás küszködéseitől. Bele akarnak ülni a készbe, és ez a legtöbbjüknek sikerül is.” A keresésbe belefáradt férfiak egyike erre a szélsőséges véleményre ragadtatta magát: „Ezek nem, nők, hanem élveteg szukák. Az igazi nők nem így viselkednek.” A műveltebbje mindjárt példát is fel tud hozni, hogy a tökéletes nők milyen erényekben bővelkedtek. A példakép Zrínyi Ilona, Munkács várának hős védője. A 300 évvel ezelőtt íródott krónika szerint: „Nem csak bátor és szép, hanem okos asszony is volt. Férfias erényeit azonban csak akkor csillogtatta, ha férje távolléte ezt megkívánta. Ha ura otthon volt, illedelmesen visszavonult, és férjével szemben oly szolgai engedelmességet tanúsított, hogy jogosan tarthatna igényt arra, hogy a házassági erények megtestesítőjének példaképe legyen.” Nála a házasság szentség volt. Gazdag és előkelő férjében nem a kimeríthetetlen pénzforrást, és az oldalán való páváskodás lehetőségét látta. Ő férjének nem kihasználója, hanem a támogatója kívánt lenni. Azért lépett vele frigyre, hogy segítse őt az ország megmentésért folytatott küzdelemben. Eközben a lemondásoktól, a megaláztatásoktól, a szenvedésektől sem riadt vissza. Nem csak a jóban, hanem a rosszban is kitartott mellette. Fiát, II. Rákóczi Ferencet, a későbbi fejedelmet özvegyen is példamutatóan nevelte. Tisztességét, állhatatosságát, a családjával és a hazájával szembeni elkötelezettségét sem a börtönévek, sem az emigráció nem tudta megtörni. Na de hol vannak ma már a várúrnők, és a nagyasszonyok. A legreménytelenebb helyzetben a fiatal, egzisztencia nélküli fiúk vannak. Keserves tapasztalataikat jól jellemzi egyikük panasza: „Egy csóró srácot, akinek kocsija sincs, észre sem vesznek. A diszkóban unottan válogatnak a körülöttük lihegő fiúhadból. Ha táncra kérek egy lányt, a válasz mindig egy flegma NEM. Az utcán rohanó lányok fölényes, zárkózott tekintete is azt sugallja, meg ne próbálj közeledni hozzám!” Nehogy azt higgyük, hogy ezt a viselkedést az erkölcs szigorodása motiválja. A jelenlegi állapot éppen ellenkező tendenciára vall. Ha a lány a fiú anyagi státusát kielégítőnek találja, akkor arra sincs szükség, hogy legalább a látszat kedvéért néhány napig udvaroljon neki. A helyzet kezd hasonlítani a viccbeli esethez, amikor a fiú megkérdezi: hazakísérhetlek? Erre a lány: meg, igen. A sikeres nők a házasságban sem képesek megalkuvásra. Legyenek bármenynyire emancipáltak, nem akarnak „lefele házasodni”. Egy férfinek eszébe sem jut, hogy lenézze feleségét azért, mert az kevesebbet keres, vagy alacsonyabb az iskolai végzettsége. A nők többsége azonban így vélekedik erről: „Nem vagyok hajlandó beérni olyan férfival, aki nem ért el legalább annyit az életben, mint én”. Ennek a következetlen viselkedésnek feltehetően az az oka, hogy a nők tudat alatt még mindig védettségre vágynak, támaszt, és nem társat keresnek a másikban. Összekuszálódott értékrendű világunkban nem csak a férfi-női szerepek, hanem a velük kapcsolatos elvárások is felcserélődtek. Magasra ívelt karrierjük és stabil egzisztenciájuk ellenére a nők továbbra is „biztosra akarnak menni”. Ezért aztán a párkapcsolatok manapság hihetetlen próbatételeknek vannak kitéve. Az egyre sikeresebb és önállóbb hölgyek szigorú szűrőjén csak nagyon kevés férfinak sikerül átpréselnie magát. Ez a helyzet azonban egy cseppet sem zavarja a nőket. Egyikőjük ezekkel a szavakkal adott nyomatékot szilárd 160

álláspontjának: „Ha nem találok olyan férfit, aki mellett valóban teljesebbé válik az életem, akkor inkább nem megyek férjhez. Így is remekül érzem magam a bőrömben.” Régen, ha egy nő vonzódott egy férfihoz, azzal elnézőbb volt; hitt benne, hogy az évek során átformálhatja. A mai maximalista nők azonban a környezetüktől csúcsteljesítményt várnak. Amennyiben egy férfit „kishibásnak” tartanak, azonnal lemondanak róla. A független, modern nőknek James Bond -ok kellenek. Már a szerelem is csak a múlt emléke. Ha manapság feltűnik egy férfi az emancipált nő életében, azonnal elkezd mérlegelni: „Mit akar ez valójában tőlem? Jó ez nekem? Én aztán nem fogok csalódni! Engem nem fognak becsapni!” Nem vállal semmilyen érzelmi kockázatot, képtelen lebontani a maga köré emelt falakat. Miután a nők azt bizonygatták, hogy jól megállják a helyüket férfiak nélkül is, a teremtés levitézlett koronái ezt komolyan vették, és visszavonultak. Belefáradtak a nemek közötti harcba, egyre többen választják a magányos, agglegény életmódot. Jól érzékelhető ez a helyzet az általuk írt panaszlevelek végkicsengéséből is: Romokban hever a férfiak önérzete. Vagy: A nemek között háború van, dicstelen és szomorú. Ebben a helyzetben a nő elveszti varázsát, természetességét, tudatosan tagadva eredetét, feladatát, hovatartozását. Hasonló lényeglátásról tesz tanúbizonyságot ez a vélemény is: „Az otthonhoz való kötöttségük következtében a nőkben tiszteletet parancsoló mértékben alakult ki a szeretetadás, a gondoskodás, a türelem és az önfeláldozás képessége. Az emancipáció folytán azonban fokozatosan elveszítik mindazon képességeiket, melyekben magasan a férfiak fölé emelkedtek. A nőmozgalmak elvették tőlük a női identitásukat. A XX. század végére a nők szeméből eltűnt az igéző fény, csak okoskodó és gondterhelt tekintetek merednek ránk.” Egy elkeseredett férfi az alábbi mondattal zárta levelét: „A lovagkornak vége, nincs már ránk szükség. A nőket már nem védelmezni kell, hanem védekezni ellenük.” Nem sok optimizmus sugárzik ebből a levélből sem: „Be vagyunk zárva gátlásaink, csalódásaink, fásultságunk, a létfenntartáshoz szükséges napi robotunk, halálra ítélt hiú terveink és ábrándjaink, valamint az élet realitásainak sziklából épült falai közé.” Néhányan a gőzfürdőben találtak menedéket, és ott darvadozva merengenek a sorsukon: „Meg vagyunk félemlítve, ki vagyunk használva, mindenütt garantált a lépéshátrányunk. Itt gubbasztunk a gőzben, és nem merünk előjönni.” Mindezek tetejébe a férfiaknak meg kell küzdeniük azokkal az álombeli lovagokkal is, akik a romantikus filmekben, és a jelenleg oly divatos folytatásos „szappanoperákban” szédítik a nőket. A filmvásznak férfihősei kivétel nélkül mind tökéletesek, vagy ha nem, akkor hibáikat, esendő voltukat oly bájos igyekezettel tudják kendőzni, hogy nincs az a nő, aki meg ne bocsátana nekik. Az álomlovag papírzacskókkal ügyetlenül egyensúlyozva bevásárol, majd szíve hölgyének meglepetést készít a konyhában. Ha nem sikerül, az sem baj, mert ott van mellette a szál virág, a sejtelmes fényt árasztó gyertyaszál, és a csillogó pezsgőspohár. Melyik nő ne nézné el ilyenkor az ehetetlen vacsorát, főleg, ha a főhős kisfiús, bűnbánó mosollyal hátratolja a székét, majd taxit hív, és elviszi vendégét egy elegáns étterembe. (A filmekben a taxi természetesen mindig abban az időpontban, és ott bukkan fel, ahol éppen kell, és a megfelelő helyen mindig talál parkolóhelyet.) Ekkor a férfi lezser mozdulattal kisegíti partnernőjét a kocsiból, finoman lehámozza róla a kabátot, és egy világfi gyakorlottságával (a mindig szabad) asztalhoz vezeti. Istenien rendel, és egész este sziporkázóan szórakoztató. Hazafelé menet a kocsiban igézően a nő szemébe néz, és kezét finoman a combjára helyezi. Otthon gyengéden átöleli, majd néhány ügyes mozdulattal az ágy felé kormányozza a már teljesen alélt szíve hölgyét, és jöjjön, aminek ilyenkor jönnie kell. A vetkőzést is kedves humor, és néhány intim mozdulat kíséri, hogy ha a gyengébb nemhez tartozó nézők valamelyike még nem zárta volna a szívébe a főhőst, akkor végre megtegye. Az álomlovag utána soha nem alszik (még kevésbé horkol), hanem szótlanul nézi kedvesét, és ezt oly kifejezően teszi, hogy ilyenkor már a legérzéketlenebb amazonok is olvadozni kezdenek. A 161

zárókép során meghitten beszélgetnek. Teljesen mindegy, hogy miről, a lényeg maga a bensőséges kapcsolat. A filmbeli férfi legalább ennyire nagyszerűen viselkedik a gyerekekkel, és mindenkivel, aki csak az útjába kerül. Humora és mindenre kiterjedő figyelme van, így nem csoda, hogy megszeretik. Ezután a néző szerepére kárhoztatott átlagnő az „álomgyárakban” gondosan kimunkált romantikus filmek igazságában bízva elkezdi keresni a sármos mosolyú, mindig tettre kész álomlovagját, és sehol sem találja. Hasonlít, párhuzamot von, és lesújtó eredményre jut. A hétköznapi életben csak földönjáró, valóságos férfiak vannak, tele hibákkal. Mi ez, ha nem átverés? Nem nagy számban, de akadnak olyan férfiak is, akik nem adják fel a harcot. Hihetetlen sok munkával, hiúsággal és ambícióval versenyeznek a nőkkel. Ők korunk menedzser típusú férfiai. Bal csuklójukon mobiltelefont lóbálnak, a jobb kezükben pedig a golfütőt tartják. Rendszeresen hordják szervizre a Mercédeszüket, és a szabadságukat a Kanári-szigeteken töltik. Eközben roppant bizonytalannak ítélik az egzisztenciájukat, állandóan attól rettegnek, hogy a nagy összegű hitelre épített vállalkozásuk csődbe jut. Félnek a jövőtől, a lecsúszástól, ezért nem tudják rászánni magukat a családalapításra sem. Társtalanságukat biliárdszalonokban, kártyaklubokban, vitorlázó egyesületekben, illetve a golf- vagy teniszpályán oldják fel, de jobbára csak magányosan támasztják a bárpultot. Közben más feleségével kezdenek ki (mert így kisebb a kockázat), vagy vágyaik kielégítésére felkeresik a legközelebbi masszázsszalont. Kilátásaikat illetően nem túl optimisták, ezért amíg a felszabadult nők hosszabb távra tervezik az életüket, addig az idegességtől és sok munkától agyonhajszolt férfikollégáik a statisztikai kimutatásokat böngészik. Mind ijedtebben veszik tudomásul, hogy a szívinfarktusban elhaltak átlag élettartama rohamosan csökken, és egyre jobban megközelíti az ő életkorukat. Ezek után csoda-e, hogy már nekik sincs ihletük a szerelemre? Kis számban ugyan, de léteznek igazán értékes férfiak is. Őket azonban annyira lefoglalja a munkájuk, alkotó tevékenységük, hogy elfogadják a társtalanságot, beletörődnek a magányba. Miután a nőkkel ellentétben a férfiak számára nem lételem a család, a gyerek, ezért életfilozófiájukat leginkább az a Kiplingtől származó aforizma fejezi ki, mely szerint: „A házasság gátolja a férfit a munkájában, megköti a kezét, és szétszórja a gondolatait.” A kapcsolatteremtés szándéka tehát egyre jobban beszűkül, a kultúrája fokozatosan elsorvad. Legnagyobb mértékben a nők szenvedik meg ezt a helyzetet, mert a bennük működő ösztönök elemi erővel kényszerítik ki belőlük a párválasztást, az utódok létrehozását szolgáló „fészekrakást”. A hozzászólók egyike ekképpen vélekedik erről: „A nők lelkiznek, hogy nem szeretik őket eléggé, közben eszükbe sem jut, hogy ők rúgták fel a játékszabályokat, és hagyták el a családi fészket. Többé nem akarják a simulékony, doromboló kiscica szerepét játszani, és a férfiaknak sincs már kedvük a napi munka, valamint a másodállásból eredő túlórák után a romantikus esti sétákhoz, a holdfényes éjszakában folytatott enyelgésekhez. Az élet másfajta magatartást kényszerített ránk, ezért a XX. század vége felé már egyszerűen nincs energiánk egymásra.” Ennek egyik következménye a jelenlegi magánydömping, az egyedüllét. Az ember azonban társas lény, így nagyon sokan pánikba esnek a magánytól. Egy bizonyos kor után az egyedülléttől való félelmükben belemennek bizonytalan kapcsolatokba, melyekből csak maradandó lelki sérülések, és nemegyszer komoly anyagi veszteségek árán kerülnek ki. Nem kis gondot okoz a biológiai óra, amely a harmadik „X” elérésekor minden nőben elkezd ketyegni. Az anyaság vágyától hajtva ilyenkor attól sem riadnak vissza, hogy maguk tegyék meg az első lépést. Az egyenjogúság elvileg lehetőséget ad a nők kezdeményezésére; a baj csak az, hogy az öröklött szerepminták lassabban változnak a gondolkodásmódunknál. A szerepcsere a legtöbb férfit zavarba hozza, amiből igen kínos jelenetek adódhatnak. Mivel az élet minden területére kihat, hogy milyen a magánéletünk, ez a helyzet már népgazdasági 162

szinten is komoly károkat okoz. Sokak szerint vissza kellene állítani az eredeti családmodellt, a hagyományos értékrendet, ettől talán rendbe jönnének a dolgok, és előkerülnének a férfiak. A baj csak az, hogy a társadalom jelenleg nem tudja elviselni azt a terhet, amit az egykeresős családmodellel járó jövedelemnövelés, és a jelentős munkaerő-kiesés okozna. A régi helyzet visszaállítása egyébként is lehetetlen. Ha egy mesebeli tündér duplájára növelné az egyes országok nemzeti jövedelmét, a nőket már akkor sem lehetne visszakényszeríteni a „fakanál” mellé. Az önmegvalósítás joga ugyanis nemektől függetlenül minden embert megillet, emiatt a nőknek csak egy része térne vissza a családi védőernyő alá. Mellesleg magánjellegű próbálkozások már folynak ezen a téren. Azok a nyugat-európai férfiak, akiknek elegük lett az önmegvalósító nőkből, évek óta előszeretettel utaznak a TávolKeletre, házias feleséget szerezni. Azonban nem mennek velük sokra, mert az új környezetben az ázsiai feleség is hamarosan elkezd emancipálódni, látván, hogy erre mód van.

* Sajnos a jelenlegi helyzetnek van még egy minden eddiginél károsabb, a civilizációnk, kultúránk fennmaradását veszélyeztető következménye is. A családok felbomlásával, a családon belüli szerepkörök összemosódásával egyre több az elzüllött gyerek. Nincs aki nevelje őket, mivel a szülők nem érnek rá. Paradox módon a legtöbbször azért hajtanak, hogy a gyermeküknek mindene meglegyen. Eközben nem marad idejük a legfontosabbra, a nevelésére. Az anyát, akire korábban ez a szerep hárult, lefoglalja a karrierje, az apa pedig a túlórák után csak késő este kerül haza, amikor a gyerekek már alszanak, ezért rábízzák csemetéiket az iskolára. Ma már azonban az iskola sem áll a helyzet magaslatán, a nagy tudással, küldetésszerű hivatástudattal rendelkező lelkiismeretes tanárok kihaltak, és a modern kor által kitermelt álszent törvények sem teszik lehetővé a korábban jól bevált szigorú nevelési elvek alkalmazását. Így jobb híján az utca neveli a jövő nemzedékét. Hogy milyen eredménnyel, azt nap mint nap tapasztalhatjuk. Így beszél erről egy korábbi interjúalany: „A tömegközlekedési eszközökön is kedvetlenül utazom. A nagy lakli kamaszoknak eszükbe sem jut, hogy átadják helyüket a villamoson, lelkiismeret-furdalás nélkül, nyugodtan ücsörögnek a széken. A legszörnyűbb az, hogy ez a mi hibánk, mi neveltük őket ilyenné, pontosabban azért lettek ilyenek, mert nem neveltük őket.” Az egész világon ez a kedvezőtlen jelenség tapasztalható, Amerikától Japánig. A jelenlegi „apátlan-anyátlan” korcs szituációkban, és a gyermeket egyedül vállaló nők által kitermelt eleve csonka családokban nem is lehet másképp. Az előbbi példára visszatérve, honnan kellene tudniuk a villamoson gyanútlanul ücsörgő kamaszoknak, hogy mi illik, és mi nem, ha senki nem veszi a fáradságot, hogy elmagyarázza nekik. A kulturált magatartás hosszan tartó, gondos, türelmes nevelés hatására alakul ki, ami a jelenlegi feje tetejére állított viszonyok között megvalósíthatatlan. Tovább rontja a helyzetet a tekintélyhiány is. Az apák már elveszítették korábbi tekintélyüket, az anyák pedig még nem tudtak rá szert tenni. A vezetés, az erős kéz hiánya pedig nem csak a társadalomban okoz zűrzavart és szétesést, hanem annak legkisebb sejtjében, a családban is. Rohanó világunkban egyik szülőnek sincs ideje arra, hogy a gyermekét nevelje. Helyette egy igen kényelmes megoldást választanak, leültetik őket a televízió elé, mondván, hogy amíg a műsort nézik, nincs velük gond. A szabadidő lekötésének ez a sajátos módja azonban igen súlyos problémákhoz vezet. A fejlődő lélek ugyanis nem tud különbséget tenni a látottak és a valóság között. A hosszúra nyúló tévézés, a műsorok válogatás nélküli megtekintése során elkerülhetetlen, hogy a gyerek szembekerüljön hétköznapjaink brutális megnyilvánulásaival. Ezek a negatív élmények, az ismétlődő impulzussorozatok révén előbb-utóbb törvényszerűen átmennek a valóságba, és cselekvéssé válnak. A gyerek amúgyis hajlamos a kegyetlenkedésre. Először csak a babáját csonkítja meg, de később ráront a pajtásaira is.

163

Sajnos a tévé egy olyan tömegkommunikációs eszköz, amely teljesen le tudja kötni a gyereket. Valósággal megbabonázza őt, működése folytonos szuggesztióval jár. Ezáltal emocionális fertőzést hoz létre, ami utánzási reakciót vált ki. A kiforratlan ember ugyanis alapvetően mintakövető. Lemásolja azt, amit lát. Ennek következtében rohamosan nő a fiatalkorúak által elkövetett agresszív cselekedetek száma. Az esetek többségében a gyerekek felnőtt bűnöket követnek el, olyanokat, amilyeneket a képernyőn látnak. Az elkövetés módja egyértelműen arra utal, hogy ezek a megnyilvánulások a legtöbbször utánzott bűncselekmények. A tinédzserek az iskolaudvarokon, az utcán, sőt otthon is az akcióhősöket utánozzák. A statisztikai kimutatások szerint egy-egy akciófilm levetítése, vagy egy új horrorkazetta forgalomba hozása után ugrásszerűen megnő az utánzott öngyilkosságok, vagy a különféle szadista megnyilvánulások száma az ifjúság körében. Ez a helyzet termelte ki az új gyerektípust, amelyik gyilkol. Ezeknek a gyerekeknek közös jellemzőjük, hogy olyan érzelmi vákuumban élnek, ami lehetővé teszi, hogy elképesztő bűnöket hajtsanak végre a bűntudat és a lelkiismeret-furdalás legcsekélyebb érzése nélkül. Az elkövetett bűnökért azonban nem ők a felelősek, hanem a szülők, akik ahelyett, hogy egy határozott mozdulattal elzárnák a televíziót, és kezükbe vennék gyermekük nevelését, önzésből, kényelemszeretetből magukra hagyják őket. Amerikai szociológusok tanulmányából vett idézet szerint: „A gyerek háromféleképpen tanul: saját tevékenysége, az oktatás révén, és úgy, hogy a környezetét szemlélve öntudatlanul magába szív bizonyos ismereteket. Ez utóbbi a leghatásosabb, és születésétől fogva tudattalanul is működik.” A televízió éppen ezen a módon hat, szisztematikusan fertőzi gyermekeinket, szinte hipnotikus erővel a bűn útjára sodorja őket. Hasonló a helyzet az agressziót gerjesztő számítógépes játékokkal. Társadalmunk fennmaradása érdekében sürgősen el kellene kezdenünk gyermekeink nevelését, mert ami most folyik az minden, csak nem gyermeknevelés. Első lépésként meg kell törnünk a képernyőfüggőségüket. Ne használjuk villanypásztorként a televíziót. Aki nem tudja miként tölthetné el a tévé illetve a számítógép elzárása következtében felszabaduló időt tartalmasan a gyermekével, praktikus tanácsokat kaphat a szakirodalomból. Az ötletadó könyvek közül igen sikeresnek bizonyult az amerikai Steve és Ruth Bennett szerzőpáros: „Kapcsold ki a tévét” és „Gyerünk a szabadba - 365 szabadtéri játék” című művei. Ezekkel a tanácsokkal azonban csak azok tudnak kezdeni valamit, akik hajlandóak időt szakítani szülői kötelezettségük ellátására. Nem tűr halasztást a plázagyerekek, a lődörgő helykeresők nevelésének kézbevétele sem. Ezek a gyerekek érzelemszegény családi közegből a plázák álságos, felszínes világába menekülnek. A „csodák palotáiban” próbálják megtalálni a boldogságot. Kivonulnak a világból. Sokukat beteljesületlen vágyaik hajtják a plázákba. Ez a világ legalább külsőségekben kielégíti az ingeréhségüket. Abban az illúzióban ringatják magukat, hogy itt annyi minden történik, holott velük valójában semmi sem történik. Ezt az újkori jelenséget sem könnyű felszámolni, a plázákban csavargást csak értelmes programokkal lehet felváltani. A statisztikai felmérések szerint egy amerikai apa naponta átlagosan 37 másodpercet foglalkozik a gyermekével. Nagyjából ennyiből áll a nevelés: „Mi van, haver? Voltál iskolában? Nehogy mellé járj, mert levágom a füledet! Nem kell pénz? Ja kell, menj anyádhoz, majd ő ad.” Ezután kinyit két sörös dobozt, és leül a tévé elé. Nemsokára elbóbiskol, és mire felébred, a gyerek már ágyban van. Elzárja a készüléket és ő is lefekszik. Másnap korán reggel munkába indul, de ekkor még az egész család alszik. Este kezdődik az egész elölről. A hétvégén tekézni vagy pecázni megy a haverjaival, mivel neki is jár egy kis kikapcsolódás „az egész heti robot után”. Az ilyen gyerek sohasem nő fel, csak megnő. Nincs, aki felnevelje. Az ily módon felnőtt nemzedékre mondják a szociológusok, hogy deficites személyiségek. Képtelenek meghitt érzelmek átélésére, és normális társkapcsolatok 164

kialakítására. Emiatt pótcselekvésekhez folyamodnak (alkohol, drog, szerencsejátékok, kényszerevés stb.). Közéjük tartoznak a munkamániások is, mert képtelenek a szabadidejüket értelmesen eltölteni, nem tudnak tartalmasan élni. A legtragikusabb állapotok azonban a társadalom peremén tengődő családokban uralkodnak. Ezekben a létminimum alatt élő, illetve bűnöző életmódot folytató közösségekben meg sem kísérelik a gyerekek nevelését, így többségük már 10-12 éves korban komoly bűncselekményeket követ el. Ezeknek a gyerekeknek a jogi és erkölcsi tudatuk olyan alacsony szinten áll, hogy a másik ember tulajdona, élete semmit sem számít nekik. Mivel a felnőttek cserbenhagyták őket, nem rendelkeznek olyan erkölcsi normákkal, amelyek megakadályoznák bűnözővé válásukat. Egyéni sérelmeiket már kamaszkorban filozófiává duzzasztják, és erőszakos cselekedeteiket ez a beszűkült tudati szinten összetákolt téveszme motiválja. A nevelés hiánya, az élet valódi értékeinek a meg nem ismerése örvényszerűen egyre lejjebb húzza őket a bűn mocsarába, felmérhetetlen károkat okozva ezzel a társadalomnak. Ezt elkerülendő, komolyan kézbe kellene venni a kallódó gyerekek nevelését. Egyszerűbb és olcsóbb ugyanis a bűnt megelőzni, mint üldözni. Hogy mennyire fontos a közeg, a kultúra, amelybe beleszületik az ember mi sem bizonyítja jobban, mint annak az indiai kisfiúnak az esete, akit egy párduc még csecsemő korában elrabolt, és ötéves koráig nevelte. Amikor megtalálták a gyermek fogával tépte szét az élő csirkét, úgy viselkedett, mint egy ragadozó. Utána három évbe telt, amíg megtanult két lábon járni. Civilizált ember azonban sohasem lett belőle. Ugyancsak Indiában két kislányt egy farkas nevelt fel. Éjszaka voltak aktívak, farkashangon üvöltöttek, nem használták a kezüket, lefetyelve ittak, és négykézláb, kérges könyökükön s térdükön jártak. 6 évbe telt, míg egyikük megtanult normálisan járni, de az új környezetben csak 8 évig élt. Ezalatt csupán 30 szót volt képes elsajátítani. Valójában ezek a gyerekek életük végéig állatok maradtak, a leggondosabb oktatás sem volt képes már embert nevelni belőlük. Ez a jelenség fordított esetben is megmutatkozik. Ha elvinnének tőlünk néhány átlagos képességű gyereket egy olyan bolygóra, ahol a miénket nagyságrendekkel meghaladó színvonalú civilizáció él, akkor a lelki fejlettségük viszonylag alacsony szintje ellenére képesek lennének beilleszkedni az ottani társadalomba. Valószínűleg a társadalom legalján foglalnának helyet, de ha az ott kapott neveltetéssel és ismeretekkel visszatérnének, hozzánk képest földre szállt angyalnak számítanának. Ebből is látszik, hogy mennyire döntő szerepe van annak, hogy milyen közegbe születünk bele, vagy milyen oktatásban részesülünk. Ezért annyira fontos az alsóbb társadalmi osztályok, a társadalom peremén tengődők segítése, felemelése. Ha ezt nem tesszük meg, akkor sohasem szabadul meg a világ attól a primitív emberhadtól, amely a bűnözés legfőbb forrása, és akiknek az eltartása világszerte dollármilliárdokat emészt fel anélkül, hogy ebből akár a segélyezetteknek, akár a társadalomnak haszna származna. A támogatottak ugyanis a kapott segélyeket elverik, szigorú nevelési elvek, megfelelő kulturális háttér hiányában nem képesek hasznosan elkölteni. Sorsuk ugyanaz marad, mint ami volt, gyermekkori viselkedési minta, példakép hiányában sohasem válik civilizált, önmagáért felelősséget vállaló ember belőlük. Ezeknek az embereknek az életmódját, gondolkodásmódját kellene megváltoztatni, méghozzá gyermekkorban, amikor erre a legfogékonyabbak.

165

Ennek leghatásosabb módja az erkölcs oktatása lenne. Ha nem tanul a gyerek otthon vagy az iskolában alapvető viselkedési normákat, értékrendet, akkor számára nem létezik bűn. Az ilyen gyereknek a bűn csak egy büntetőjogi fogalom: „Igyekezni kell, hogy ne kapjanak rajta!” Ez az életfelfogás azonban előbb-utóbb nem csak az egyént, hanem a társadalmat is végveszélybe sodorja. Minden embernek szüksége van egy erkölcsi fékrendszerre, ami az életét igazgatja. Miután ezzel ma már egyre kevesebben rendelkezünk, így nem csoda, hogy oda jutottunk, ahol most vagyunk, és ez csak a kezdete a ránk váró romlásnak. Régen a keresztény eszmerendszer, a vallásos nevelés istenfélővé tette az embereket. Ez igen erős erkölcsi tartást adott mindenkinek, mert a hívő ember neveltetésénél fogva elfogadott egy tőle független erőt, hatalmat, és mindennapi tevékenységét ez szabta meg. A vallási alapon erkölcsössé nevelt ember nem azt nézte, hogy életének egy-egy cselekedete a törvény mely paragrafusába ütközik, hanem azt, hogy amit tesz, Istennek tetsző-e? Az ateizmus előretörésével azonban a hit szinte az egész világon háttérbe szorult, és ezáltal megszűnt a bűnözéstől visszatartó legfőbb erő is. Ezt a hibás fejlődési irányt csak úgy tudjuk visszafordítani, ha visszaállítjuk a korábbi keresztény eszmerendszert, vagy teret engedünk egy új hitnek, amelyben szintén központi helyet foglal el a teremtő és mindent felügyelő Isten. Ez utóbbi születését a keleti vallások több évezredes tanain kívül azok a legújabb tudományos felfedezések is elősegítik, amelyek a hitetlenek számára is egyre meggyőzőbbé teszik, hogy életük minden egyes mozzanatát átszövi egy Földön túli hatalom léte. Ez a mindenható hatalom fizikai világunk legapróbb megnyilvánulását is állandóan szemmel tartja, sőt rögzíti, és sajátos törvényei által állandóan gondoskodik róla, hogy minden cselekedetünk következménye előbb-utóbb visszahasson ránk. Az ok-okozati törvény, valamint a kozmikus embertípusra jellemző magasrendű erkölcsi normák megismerését jelentős mértékben elősegíthetik a régi írások, pl. a Gilgames-eposz, a Dzyan-könyve és a Védák-könyvének alapos tanulmányozása is. Ez a három mű nem puszta mitológia, hanem mély titkokat, és elmúlhatatlan igazságokat feltáró hatalmas misztérium.

* Korunk felfokozott élettempója nem használ a családi életnek. Mint láttuk, az emancipáció tovább rontotta a helyzetet, ma már szinte háborús viszonyok uralkodnak a nemek között. Nem csoda, hogy világszerte csökken a házasságkötések száma. Modern világunk nem az elköteleződések kora. Telítve vagyunk hamis illúziókkal, az önmegvalósítás kíméletlen önérvényesítésre törekvő példáival, még a levegőben is van valami „egy életed van, használd ki” hangulat. Mind többen vannak, akik ki is használják, legfőképpen a másikat. Ezért aztán fájó sebeiket „nyalogató” rejtegető nők és férfiak méregetik egymást bizalmatlanul, és egyre kevésbé tudják, mit akarnak adni s kapni. Ma már csak szólam, hogy „a házasságok az égben köttetnek”. Sokan az eskü szövegét, az „egymás mellett jóban, rosszban való kitartást” sem veszik komolyan. A legtöbb házasság azoknak a technikáknak a gyakorlása, hogy miként lehet a másikból, az élettől a legtöbb előnyt kicsikarni. Alázatról, türelemről, áldozatokról, a rossz elviseléséről mind kevesebben akarnak hallani. Ilyen körülmények között az ember százszor is meggondolja, hogy mit és mikor lépjen, hiszen senki sem szereti kiszolgáltatni magát. Emiatt egyre kevesebben és egyre kisebb meggyőződéssel állnak az anyakönyvvezető elé, hogy kimondják a „boldogító” igent. Mivel az állam nem tud, és nem is nagyon akar ezen az áldatlan állapoton változtatni, az egyén öntevékeny módon próbál kiutat találni a nehézségekből. A problémák áthidalására több módszert is kipróbáltak már, pl. a házasság előtti vagyonmegosztás, külön háztartás fenntartása. Sokan vannak, akik az együttéléssel járó bajok tompítására, illetve kiküszöbölésére az élettársi kapcsolatot választották. Ennek a modern életvitelnek a hívei azt vallják, hogy a házasságlevéllel megpecsételt együttélés nem használ a kapcsolatnak, mert mindkét felet elbizakodottá teszi. A férj azt hiszi, hogy a felesége most már élete végéig rabszolgaként 166

fogja őt szolgálni, a feleség pedig azért érzi nyeregben magát, mivel tudatában van annak, hogy a törvény az ő oldalán áll, így válás esetén a férje mindenét elveszti, földönfutóvá válik. Az élettársi kapcsolatban azonban nyitott az ajtó, bármelyik fél bármikor kisétálhat rajta, törvényes következmények nélkül. Ezért a partnerek sokkal többet megtesznek az együtt maradásukért. Szinte naponta meghódítják egymást, mert tisztában vannak vele, hogy csak a másik megbecsülése, tiszteletben tartása esetén marad tartós a kapcsolatuk. Ebben a szituációban nincs kényszer vagy függőség, amely valamelyik felet megalkuvásra késztetné, így a despotikus módszerek alkalmazásának lehetősége kizárt. Egy szabad ember megtartása csak demokratikus eszközökkel lehetséges, ezért nem csoda, hogy mindkettőjük sokat tesz azért, hogy kivívja társa elismerését. Ők nem a házasságukra ügyelnek görcsösen, hanem saját magukra. Arra, hogy ugyanolyan érdekesek, rokonszenvesek, izgalmasak és kissé elérhetetlenek legyenek egymás számára, mint a kapcsolatuk kezdetén. Nagy előnye még az élettársi viszonynak, hogy nem alakul ki bezártsági kényszer, egyik fél sem érzi börtönben magát, ezért nem törekednek arra sem, hogy megcsalják egymást. Ahol a partnerek megőrizték a szabadságukat, ott másképpen ítélik meg ezeket a dolgokat. Fel sem merül bennük a megcsalás lehetősége, hiszen ha valamelyik félnek már nem felel meg a régi partner, akkor egyszerűen otthagyja, ha meg kielégíti az igényeit, akkor miért csalja meg. Más a helyzet akkor, ha a partnerek gyereket is akarnak. A gyereknevelés ugyanis nagy felelősséggel jár, a család biztos alapokon kell, hogy nyugodjon, és a szilárd kötelék csak törvényes kereteken belül teremthető meg. Azért sincs értelme ebben a rendezetlen helyzetben utódok létrehozására vállalkozni, mivel ma már a legtöbb országban a jog nem tesz különbséget a törvényes és a „törvénytelen” együttélés között, ha gyermek is származik belőle. Ez esetben elég a közös háztartás bizonyítása, és a vagyonmegosztás ugyanúgy zajlik, mint a házasság felbontásakor. A családalapításra törekvők jól teszik, ha ebben a szituációban nem halogatják túl sokáig a házasságkötést, mert az élettársi kapcsolatnak is vannak hátrányai. A folytonos egymásra figyelés, az indulatok visszatartása, a veszekedések kerülése egy idő után jelentős belső feszültséget okoz. Ezért a házassági terapeuták óva intenek attól, hogy egy hosszan tartó élettársi kapcsolatot később házassággá alakítsunk. Ebben a viszonylagos biztonságban ugyanis mindkét fél szabadjára engedi az indulatait, kiadják magukból a korábban felgyülemlett mérget, ami teljesen tönkreteszi a kapcsolatot. Az életet keresztül-kasul átszövik a különböző nehézségek, melyekből nagyon nehéz kilábalni. A megoldást nehezíti, hogy a problémák gyökere sokszor az életnek nem is abban a szférájában van, ahol a bajok mutatkoznak. A nemek közötti viszony rendezetlensége olyan széles körű romboló hatást gyakorol ránk, amelynek nyomon követése szinte lehetetlen. Jellemző az áttételek kuszaságára, hogy gyakran a táplálkozási zavarok mögött is ösztönvilágunk rendezetlensége és érzelmi problémák húzódnak meg. Az ösztönrendszer legerősebb eleme a nemi ösztön, amely a legtöbb gond okozója. A nemi ösztönében sérült ember ugyanis sokszor az önfenntartási ösztön elfojtásával reagál az élet kihívásaira. Ha pl. egy nő házassága boldogtalan, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy előbb-utóbb primitív, ösztönszerű örömszerzésre rendezkedik be. Ez a pótlólagos örömforrás többnyire az evés, ilyenkor bulimiás rohamai lesznek, vagyis betegre eszi magát, majd bűntudata támad, és kihányja. Gyakran előfordul azonban, hogy a nemileg kiegyensúlyozatlan ember az alkoholban talál vigasztalást, vagy elkezd dohányozni, súlyosabb esetekben pedig rászokik a drogokra. A káros szenvedélyek tehát legtöbbször pótcselekvésként alakulnak ki „valami öröm nekem is kijár az életben” alapon. Az egészségtelen életmód kiváltó oka lehet még a kusza, örömtelen, szegényes, céltalan vagy léleknyomorító élményekkel teli élet is. A pótcselekvések azonban nem oldják meg az eredeti gondokat, sőt pozitív visszacsatolás formájában súlyosbítják azokat. Az alapprobléma idővel egyre kellemetlenebbé válik, és az ebből fakadó frusztráció, zavarodottság újabb nehézségek láncolatát indítja el. Ez a folyamat 167

önszervező, ezért csak nagyfokú tudatossággal, elszántsággal és akaraterővel lehet belőle kilábalni. A kiutak egyike: más, több sikerrel kecsegtető ösztönök irányába terelni az energiákat. Ilyen megoldás lehet pl. a sport, az intenzív munka, a tanulás, egy hobbi vagy valamilyen társadalmi tevékenység. Sokan vannak, akik eljutnak erre a felismerésre, és sikeresen alkalmazzák ösztöneik fontossági sorrendjének átértékelésében, de olyanok is akadnak, akik túlkompenzálják az alapösztön sérüléseit. Ilyenkor erőszakos cselekményekbe kezdenek, összevissza törnek-zúznak mindent, ártatlan embereket bántalmaznak. A vandalizmus súlyosabb formája, amikor valaki elvi alapon, módszeres túlkompenzálásba kezd. Ezekből lesznek a hatalom megszállottai, gengszterek, terroristák, diktátorok. Az ösztönzavarok kátyújából való menekülésnek sajnos van egy önagressziós válfaja is. Ennek legsúlyosabb megnyilvánulási formája az öngyilkosság, de ide tartozik az anorexia, amelynek szintén az önfenntartási ösztön a kárvallottja. Az anorexia nem más, mint a túlevés ellentéte. Aki ebben a pszichés zavarban szenved, az úgy próbálja a problémáit lereagálni, hogy szinte a sírba koplalja magát. A nemi ösztön sérüléseit nem a külvilág felé irányuló cselekedetekkel vezeti le, hanem önmaga ellen fordul. Döntésképtelensége miatt azzal bünteti magát, hogy nem eszik. Ha ez a probléma a kamaszkorban jelentkezik, akkor az illető többnyire kinövi, családi vagy pszichiátriai segítséggel rendeződnek a dolgok. A környezet részvétlensége, nemtörődömsége esetén azonban az ilyen helyzetek gyakran tragédiába torkollnak, vagy a káros szenvedélyek irányába sodorják az egyént, és az eredeti baj függőségi betegséggé transzformálódik. Az eddig elmondottak alapján megállapítható, hogy rengeteg akadálya lehet a boldogságnak. A rajtunk kívül álló okok ellen nem sokat tehetünk, de számtalan esetben a bajok előidézői mi magunk vagyunk. Gyakran előfordul, hogy egy ostoba megjegyzéssel, egy felelőtlen kijelentéssel, vagy más apró megnyilvánulással egyik percről a másikra tönkretesszük bimbózó kapcsolatunkat, és ezzel a boldogságunkat. Ez azonban könnyen kiküszöbölhető lenne, ha jobban megismernénk egymás lelkivilágát. Ezáltal tudatosan elkerülhetnénk azokat a buktatókat, amelyek pillanatok alatt képesek megmérgezni a legideálisabbnak tartott kapcsolatot is. A férfiak számára szolgáló intelmek közül talán a legfontosabb, hogy a nők semmitől sem irtóznak jobban, mint az erőszaktól. Nem véletlen tehát, hogy sok országban már a jog eszközeivel is szankcionálják a szexuális molesztálást. A férfiak gyengébb nemmel szemben tanúsított tolakodó, sőt sok esetben agresszív viselkedése poligám alapmentalitásukra vezethető vissza. A legtöbb férfi ugyanis azt képzeli magáról, hogy ő egy kakas a baromfiudvarban, és az a dolga, hogy előbb-utóbb minden tyúkot magáévá tegyen. Sokan közülük csupán tárgyként kezelik a nőket, akik arra szolgálnak, hogy az éppen rájuk tapadó hím szexuális étvágyát kielégítsék. El sem tudják képzelni, hogy adott esetben olyan bensőséges kapcsolatot is ki lehet alakítani egy nővel, amelyben fel sem merül a szexuális viszony létesítése, csupán barátai lesznek egymásnak. Ma még a férfiak zöme a nőstényt, és nem az embert látja a nőben. A XXI. század küszöbén azonban ideje lenne már felülemelkedni az állati ösztöneinken. Nem kell minden nőt megszerezni, aki szembe jön velünk az utcán vagy a hivatalokban. Nem esik csorba férfiúi önérzetünkön, ha kulturált módon kezeljük őket, és végre abbahagyjuk a molesztálásukat. Szexuális érdeklődésünk eddigi primitív, harsány kinyilvánításának vannak finomabb formái is. A new age korában nekünk is át kell térnünk a metakommunikációs csatornákon történő kapcsolatteremtésre. Ennek lényege, hogy a kezdeményezés nem szavakban, tudati szinten zajlik, hanem az illető tudatalatti visszajelzései alapján. Csak akkor van jogunk közeledni valakihez, ha visszajelzései erre felbátorítanak bennünket. Ennek módja többféle is lehet, a 168

szemen át történő üzenetváltástól kezdve, a mimikai jelzéseken keresztül, a testbeszédig. Meg kell tanulnunk értékelni az empatikus jelzéseket, mivel ezek egyértelműen mutatják, hogy érdeklődésünk pozitív visszhangra, vagy kategorikus elutasításra talált. A kozmikus embertípus ugyanis messzemenően tartózkodik az erőszak minden megnyilvánulásától, nem ront rá a másikra, még akkor sem, ha az egy neki tetsző nő. Amiatt ne aggódjunk, hogy ez a fajta kommunikáció nem fog működni, a nők ugyanis ősidők óta mesterien alkalmazzák a kapcsolatteremtésnek ezt a módját, így már kellő gyakorlatra tettek szert. (A tudattól független kommunikáció alapos ismerete nem csupán a szexuális kezdeményezést könnyíti meg, hanem a társadalmi érintkezést is jelentős mértékben elősegíti. Érdemes tehát a gesztusokkal kapcsolatos szakirodalmat tanulmányozni, mert ezek ismerete ma már minden kultúrember számára elengedhetetlen. A számtalan könyv közül talán Allan Pease: Testbeszéd című műve a legsikeresebb, amely nálunk már több mint egy tucat kiadást ért meg.) A testbeszéd megismerése azonban csak az alap, mivel a gesztusokon és a hanghordozáson kívül a tudatalattinak is fontos szerepe van az emberi kapcsolatokban. A tudatalatti túlnyomórészt a szemen keresztül nyilvánul meg, de a mimikát és a testtartást is felhasználja információátadásra. A verbális közlés csupán 20 %-át teszi ki a kommunikációnknak, mondandónk 80 %-át a testünk és a lelkünk közvetíti. Tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy az emberi érintkezésben sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogyan beszélünk, mint annak, hogy mit mondunk. Nem véletlenül született az a mondás, hogy: „Mindegy mit mondasz, az a fontos, hogy jól hangozzék.” A szavainkat ugyan kontroll alatt tudjuk tartani, de a tudatalatti megnyilvánulását nem lehet elfojtani. A legkörmönfontabb hazugságba is belesülünk, ha gesztusaink ellentmondanak szavainknak. Mozdulataink pontosan kifejezik lelkiállapotunkat és jellemünket. A fenti témakörnél maradva pl. hiába vallunk szerelmet, ha a szemünkből üresség, szenvtelenség árad. Partnerünk akkor sem hisz nekünk, ha égre-földre esküdözünk, mert szavaink 20 %-nyi súlya nem képes elkendőzni az igazságot. A lélek nem hazudik, és sokszor már a kérdés feltevése előtt jelzi, hogy milyen válaszra számíthatunk. Az arcunkon azonban nem csak a lelkünk minősége tükröződik vissza, hanem az előéletünk is. Aki fiatal korában kicsapongó életet élt, aki a testi gyönyörszerzést tekintette élete céljának, és nem szalasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy határtalan kéjvágyát kiélje, annak élveteg természete mind inkább kiül az arcára. Nem véletlenül éri a züllött életű embereket gyakran az a szemrehányás, hogy olyan „kiélt” az ábrázatuk, míg ez a nem éppen esztétikus jelenség egyetlen szűzies életet élő embernél sem fordul elő. Hasonló, sőt pusztítóbb nyomokat hagy az arcon az alkoholizmus, és a kábító-szerélvezet. Ugyanúgy meglátszik az is, ha valaki sok szenvedésen ment át az élete során. Ez esetben a fáradtságról, a kimerültségről, a meggyötörtségről az arcon kívül a rohamosan őszülő haj, és a súlyos teher alatt összeroskadó testtartás is árulkodik. Amikor tehát ránézünk egy emberre, nem csupán a belső értékeiről kapunk lényegi tájékoztatást, hanem az eddigi életéről is. A tudatalatti még az írásban történő érintkezés esetén is megnyilvánul, mivel a kézírás a lélek legmélyéig hatoló szondaként működik. Érdemes tehát a grafológia alapszabályaival is megismerkedni, hogy akkor is tudjuk kivel állunk kapcsolatban, ha csak levelezünk vele. Azt szokták mondani, hogy a női lélek kiismerhetetlen. A férfiak lelkivilága nem ilyen bonyolult ugyan, de vannak olyan múltból eredő sajátosságai, amelyeket elfogadva sok kellemetlenségtől és csalódástól kímélnék meg magukat a nők. A férfilélek első és talán legfontosabb ismérve a szabadságszeretet. Az evolúciós fejlődés évmilliói során a hímek hozzászoktak a függetlenséghez, és ezt az érzést nem lehet néhány év alatt kiirtani belőlük. A „teremtés koronáival” tartós együttélésre vállalkozó nők tehát jól teszik, ha legalább a szabadság látszatára ügyelnek, mivel az állandó ellenőrzéstől, a „rövid pórázon tartástól” a legtöbb férfi dührohamot kap. Az ösztönös féltékenykedésnek semmi értelme sincs, mert ha egy férfi meg akarja csalni a feleségét, akkor meg is teszi. A folytonos kérdőre vonással és 169

veszekedéssel csak azt érjük el, hogy felhergeljük őt, és hamarabb fogja véghezvinni azt, amitől tartottunk. Könnyen megeshet azonban az is, hogy viselkedésünkkel mi magunk provokáljuk ki, hogy megcsaljon bennünket, mert egyébként ez meg sem fordulna a fejében. Butuska nők gyakran teszik fel ezt a sztereotip kérdést partnerüknek: Most mire gondolsz? Különös előszeretettel kérdezik ezt szerelmi együttlét előtt és után. Hogy mi készteti őket minden alkalommal erre a faggatózásra, nehéz lenne kideríteni. Attól tartanak talán, hogy „rosszlánynak” tartják őket, mert odaadták magukat? Ha ilyen aggályaik vannak, akkor miért teszik meg, ha pedig megtették, akkor miért kérdezik erről a másik véleményét! Aki olyan férfival fekszik le, akivel szemben fenntartásai vannak, megérdemelné, hogy erre a kérdésre őszinte választ kapjon. Az önbizalom hiányában szenvedő nők ily módon érdeklődve próbálják magukat bebiztosítani: Örökké szeretni fogsz? Ki tudja mi oknál fogva, ennek a kérdésnek a gyakori elhangzása esetén a legtöbb férfiban előbb-utóbb felvetődik a menekülés gondolata. Nem arathatunk különösebb sikert a: Mi van veled? kérdéssel sem. A férfiaknak néha szükségük van magányra, befelé fordulásra, és ilyenkor rendszerint búskomorságba esnek. Ha megzavarjuk őket ebben a csendes meditációban, akkor idegesek és ingerültek lesznek. Nem fogja növelni a találkozás örömét, ha hosszabb távollét után ezzel a sablonos kérdéssel esünk a kedvesünknek: Hiányoztam? Meghitt kapcsolat esetén nem kell tartanunk attól, hogy elfelejtenek bennünket. Másrészt azért sincs értelme ezt a kérdést feltenni, mert nem kell pszichológusnak lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk a válaszra. Egyébként is felesleges feltenni olyan kérdéseket, amelyekre csak egy módon lehet felelni, hiszen az udvariasság szabályai nem teszik lehetővé az őszinte válaszadást. Ezek a félreértések többnyire csak apró, idővel feledhető bosszúságokat okoznak. Van azonban a férfiléleknek egy olyan alapvető vonása, amelyet a nők nem tudnak, sőt nem is akarnak megérteni, és ez sokszor a kapcsolat megszűnéséhez, illetve válóperhez vezet. Minden nő vágyik a gyengédségre, az érzelmek szavakban történő kifejezésére. Szeretnék, ha a partnerük romantikusan közeledne hozzájuk, és a szexuális együttlét alatt is igénylik az érzelmek kinyilvánítását. A férfiak azonban neveltetésüknél, társadalomban betöltött szerepüknél fogva nehezen nyitják meg a szívüket, férfiatlan dolognak tartják a lelki kitárulkozást, az érzelmek fitogtatását. Különösen igaz ez a házasságokban, ahol már nincs szükség a nő naponkénti meghódítására. Ők is vágynak ugyan bensőséges kapcsolatra, de irtóznak a szerelmi ömlengéstől. Sután érzik magukat, amikor a partnerük iránti érzelmeiket gyengédséggel, szerelmi vallomással kellene kifejezniük. Helyette szexuális közeledéssel próbálkoznak. Férfiasabbnak tartják a szeretetüket szeretkezéssel kinyilvánítani. A nő iránt érzett vonzalmukat, odaadásukat szívesebben mutatják ki azzal, hogy a családjuknak mindent megszereznek. Gondoskodásukkal igyekeznek sikeres családfenntartóvá válni, és úgy gondolják, hogy életük párja szerelmi jelként fogja fel az igyekezetüket. A legtöbb nőnek azonban ez önmagában nem elég. Szükségük van lelki kontaktusra, arra, hogy a partnerük meghitt szavakkal, gyengéd gesztusokkal is bizonyítsa a szeretetét. Igen fontos számukra a szexuális töltet nélküli érintkezés, ha ezt nem kapják meg, akkor könnyen elutasítóvá válnak a szexben is. Az érzelmek kifejezése terén tehát a férfiak és a nők gondolkodási módja eltérő rugóra jár. A férfiak számára a szerelem és a szexuális vágy összetartozik, a közösülés alatt élik meg a szerelem érzését. A nőknek azonban fontos a szerelmi előjáték, a szexuális együttlét előtti érzelmi kiteljesedés, a férfiak lényegre törő magatartását sértőnek érzik. Ha ez többször megismétlődik, akkor úgy gondolják, hogy a partnerüknek „csak arra kellenek”. Izgatónak tartják ugyan a férfiak hódító, leigázó viselkedését, de ha úgy látják, hogy a társuk szerelme pusztán ebben nyilvánul meg, kitérnek előle, és hamarosan bezárkóznak. A kapcsolat kezdetén a megismerkedés és az egymásra találás romantikája még megadja a kölcsönös szerelem illúzióját, de a házasság alatt ez az emlék elhalványul. Az egymás iránt érzett 170

vonzalom bizonyossága továbbra is fenntartható lenne ugyan, de a férfiak alapmentalitása miatt a gyengébb nem érzelmei visszacsatolás nélkül maradnak. A nők ezt az igyekezet hiányának könyvelik el, és könnyen arra a következtetésre jutnak, hogy a férfi csupán szexuális játékszernek tekinti őket. Miután a partnerük erre az igényükre nem az elvárásuknak megfelelően reagál, azt hiszik, hogy már semmit sem jelentenek számára. Az elhidegülés téves érzése a másik felet sem kerüli el. Az önérzetében megsértett férfi dühös lesz, mert visszautasították a szexuális közeledését, holott ő csak így képes érzelmet nyújtani. A félreértés gyakran veszekedést eredményez, ami a nő sértődéséhez vezet. Ekkor a férfi békülési szándékkal szeretkezést kezdeményez, de a közeledés még jobban felpaprikázza a partnerét. A legtöbb férfi nem a szavak embere, ezért inkább hallgatnak. A szavak nélküli együttlét nyújtja számukra a meghittséget, a nők azonban elhanyagolva érzik magukat, ha a társuk órákig nem szól hozzájuk. Az erősebb nem képviselői még az apró gesztusokat is félreértik. Azt hiszik, hogy a nő öltözködésével, viselkedésével szándékosan kelt bennük nemi izgalmat, és amikor ennek megfelelően viselkednek, keserűen tapasztalják, hogy az esetek többségében erről szó sincs. A nők ugyanis elsősorban nem azért öltözködnek divatosan, mert a férfiaknak akarnak imponálni, hanem azért, mert egyszerűen így érzik jól magukat. Az ápoltság, a kifogástalan külső, a magabiztosság előfeltétele, és ezt minden nő nagyon jól tudja. A férfiak és a nők gondolkodásmódjának, párkapcsolati viselkedésének helytelen értelmezése előbb-utóbb a házasság visszafordíthatatlan megromlásához vezet. Ennek elkerülése érdekében próbáljunk meg az illúziónkkal minél előbb leszámolni, és igyekezzünk a másik nemről pontosabb képet kialakítani. Ha megtanuljuk partnerünk szerelmi gesztusait felismerni, és viselkedését megfelelően értelmezni, akkor elkerülhetjük azokat a csalódásokat, melyek a helytelen reakcióinkat követik. Az egymásról alkotott reális kép segítségével sokkal stabilabb, zökkenőmentesebb kapcsolat alakulhat ki a felek között, és megszabadulhatunk azoktól a félelmektől, kényszerképzetektől, amelyekben eddig éltünk. Ebben nagy segítségünkre lehet John Gray: A férfiak a Marsról jöttek, a nők a Vénuszról című könyve. Ez a nagysikerű mű a lélek legmélyére hatolva boncolja ezt a témát, és segít tisztázni a nemek eltérő gondolkodásmódjából eredő félreértéseket. Az előbbi intelmeken kívül megtudhatjuk belőle azt is, hogy: „Ha egy férfinak nincs módja időnként eltávolodni, sosem alakul ki erős vágy benne a közelségre.” Minél jobban üldözi a nő a távolodóban levő férfit a ragaszkodásával, a bensőséges viszony iránti igényével, annál inkább megpróbál menekülni, és még messzebb kerül partnerétől. Amikor a lehető legtávolabbra húzódott, elkezd változni. Magatartása az ellenkezőjére fordul. A párjával látszólag mit sem törődő férfi hirtelen újult érdeklődést mutat iránta, élni sem tud nélküle. Ismét hatalmas energiával veti magát a kapcsolatba, újra szükségét érzi a meghittségnek, föltámad benne a vágy a kölcsönös szeretetre. A legtöbb nő képtelen megérteni ezt a viselkedést, aminek rendszerint az a vége, hogy eltaszítja magától a partnerét. Ez a reakció a férfiban legalább akkora megütközést vált ki, mint a nőben párja rideg magatartása az eltávolodás periódusában. Pedig ez a félreértés is elkerülhető lenne, ha a férfiak tisztában lennének azzal, hogy egy megbántott nő nem tud azonnal visszatérni a régi meghittséghez. Egy férfi minden további nélkül képes ott folytatni egy kapcsolatot, ahol abbahagyta, de egy érzelmileg elhanyagolt nő beszélgetni szeretne, mielőtt újra közel engedi magához a partnerét. A nőknek időre van szükségük az érzelmi feltöltődéshez. A leengedés oka: azt hitte, hogy a párja minden ok nélkül elhúzódott tőle. A beszélgetéstől azt várja, hogy a férfi mondja el mi az ami feldúlta, mitől sértődött meg, és vonult félre. Ám a férfi csöppet sem volt sértődött, így eszébe sem jut, hogy neki bármiről beszélnie kellene. Úgy gondolja, hogy nincs mit tisztáznia, ezért értetlenül hallgat. A nő ebből azt a következtetést vonja le, hogy: nem akar beszélgetni velem. Erre elkezd duzzogni, és igazolva látja, hogy a párja már 171

nem törődik vele. Ez az ördögi kör azután így folytatódik más alkalmakkor is egy életen át, illetve sokszor csak a válásig. A látszatproblémákból eredő szenvedések pokollá teszik mindkét fél életét, holott mindez megelőzhető lenne, ha ismernénk egymás lelkivilágát. Nagyon érdekes meglátása ennek a műnek a nemek eltérő reagálása a stresszre: A férfiak és a nők között az egyik legalapvetőbb különbség abban mutatkozik meg, hogy miként birkóznak meg a stresszel. A férfiakat a váratlan helyzetek okozta alkalmazkodás kényszere visszahúzódásra, magukba zárkózásra és erős összpontosításra készteti, míg a nőket feldúlja, kiborítja, érzelmileg megviseli. Ilyen állapotban a két fél másképpen nyeri vissza nyugalmát. A férfi attól lesz jobban, hogy meg tudja oldani a problémáját, míg a nő attól, ha beszélhet róla. Ha ezeket a különbségeket figyelmen kívül hagyjuk, nem vesszük tudomásul, ez felesleges súrlódásokhoz, összetűzésekhez vezet. Amikor egy férfi zaklatott, sosem beszél arról, ami zavarja. A világért sem terhelné a másik embert saját problémáival, kivéve ha a megoldáshoz elkerülhetetlen, hogy tanácsot kérjen egy barátjától. Inkább nagyon is csöndes lesz, és elvonul a saját „barlangjába” gondolkodni. Megpróbál egyedül megoldást találni. Amennyiben megtalálta, máris sokkal jobban érzi magát, és előjön a kuckójából. A feldúlt, ideges nő viszont csak úgy tud megnyugodni, hogy keres valakit akiben megbízik, és aprólékos részletességgel elmeséli, hogy mi történt vele. Amikor a nők megosztják egymással fájó, felzaklató érzelmeiket, egyszeriben jobban lesznek. Nekik ez a stresszoldó módszerük. Míg a férfi attól nyugszik meg, hogy részletesen kidolgozza a probléma megoldását, a nő úgy, hogy részletesen beszélhet róla. Azáltal hogy megosztja gondolatait a külvilággal, kiegyensúlyozottabb lesz. Ebből az eltérő feldolgozási módból aztán számtalan félreértés származik, amely könnyen eloszlatható ennek a műnek a tanulmányozásával. Ez az alapvetően eltérő beállítottság az oka az egymás közti viszonyt naponta próbára tevő perlekedések zömének is. Jól ismert helyzet: A férj hazajön a munkából, és szeretne egy kis nyugalmat. A felesége azonban nekiesik, és elkezdi faggatni: „Milyen volt a napod? Jól utaztál? Idejében beértél a munkahelyedre?” A válasz többnyire egy rövid: Igen. A kérdések özöne azonban csak ezután érkezik, ami faggatózásba, majd tanácsadásba torkollik. A férfi ettől egyre idegesebb lesz, mivel neki az otthon évmilliók óta arra szolgál, hogy a napi hajsza után végre kipihenhesse magát. Elege volt az egész napi háborgatásból, és arra sincs szüksége, hogy kioktassák, mert nagyon jól tudja, hogy mi a dolga. A várva várt pihenés helyett azonban újabb zaklatásoknak van kitéve, amitől dühbe gurul. Ekkor vagy nem válaszol a további kérdésekre, vagy elkezd kiabálni. Erre a feleség megsértődik, és ezt gondolja: „Már nem szeret úgy, mint régen. Biztosan untatom.” A nő sértettsége láttán a férfi idegessége fokozódik, és már azt is bánja, hogy hazajött. Ilyen körülmények között nem képes hálát érezni a felesége gondoskodásáért, a mártíromkodásától még fáradtabb lesz. A szerző „Mindenki mást akar” című könyve szerint ez a nap mint nap ismétlődő kapcsolatromboló torzsalkodás is a nemek eltérő lelki alkatára vezethető vissza. A feleség nem nevelni akarja a férjét, hanem csak beszélgetni szeretne. Igazából azt kívánja, hogy a férfi tegyen fel neki kérdéseket. Miután ez nem történik meg zsörtölődik: „Nem értem miért nem osztja meg velem a gondolatait? Nehéz napom volt, ki kell beszélnem magamból.” Erre azonban nincs módja, mert nem figyelnek rá. Ha azt látja, hogy a férjének problémái vannak, a maga módján törekszik segíteni rajta. Beszéltetni akarja. Abból indul ki, hogy ami neki jó, az a másiknak is jó. A férfi azonban begubózik, csendben, félrehúzódva próbál megbirkózni a gondjaival. Ekkor már a nő is dühbe gurul, és szemrehányások özönével árasztja el a „hálátlan, nemtörődöm” férjet, holott egyik fél sem hibás.

172

A kapcsolat elején járók sem mentesek ettől a viszálykodástól, sőt a szerelem csak fokozza az indulatokat. Vegyük egy ifjú pár esetét. Amikor Jennifer zavart, szüksége van arra, hogy kibeszélje magából érzéseit, hogy azok megértésre, megerősítésre találjanak. Tudattalanul megnyugvást keres azzal, hogy megosztja érzéseit. Szüksége van rá, hogy meghallgassák, hogy akit szeret, akiben megbízik átölelje, megérintse. Patrick azonban másképpen kezeli az ilyen helyzetet. Amikor ő ideges, térre van szüksége maga körül. El kell vonulnia, hogy végiggondolja mi történt. A férfimentalitásból eredően részéről teljesen természetes reakció, hogy amikor Jennifer ideges, teret hagy neki. Kimegy a szobából, nem zavarja őt. Jennifer azonban sosem hagyná, hogy az akit szeret „főjön a levében”. Miután ő is magából indul ki, így félreérti Patrick viselkedését. Azt hiszi, hogy nem törődik vele, annyi részvétet sem érez iránta, hogy megkérdezze mi a baja. Miután nincs akinek kiöntse a szívét, elpanaszolja bánatát, elkezd sírni. Amint Patrick ezt meghallja még nagyobb teret akar hagyni a lánynak, ezért diszkréten elmegy hazulról. Azt gondolja, hogy jobb ha most nem zavarja. Jennifer ettől teljesen összezavarodik. Nem érti, hogy a fiú, aki annyira szereti miként lehet ennyire érzéketlen. Amikor Patrick hazajön a lány nekiesik: „Miért bánsz így velem?” Úgy érzi, hogy megsértették, megbántották, elhagyták. Patrick a nem várt viselkedés láttán teljesen megrökönyödik, és elkezd magyarázkodni: „Semmiség miatt izgatod magad drágám. Hogy hihetted, hogy nem szeretlek?” Miután a partnere tovább duzzog, a fatális félreértés és a szemrehányások hatására megdühödik, és férfi módra visszavonul a „barlangjába”, átgondolni ezt az egészet. Most már mindketten sértettek, zavartak, szomorúak. Megtettek minden tőlük telhetőt, hogy ezt a problémát megoldják, de a helyzet még rosszabb lett. Egyikük sem érti, hogy mi történt valójában, és mindketten a másikban keresik a hibát. Pedig egyikük sem vétkes. Ezt az összetűzést sem a szeretetlenség, hanem a különbözőség idézte elő. Nem ismerjük egymás szokásait, reakcióit, eltérőek a problémamegoldó módszereink, sőt még az érzelmi szükségleteink is. Az ebből eredő veszekedések csak egy módon kerülhetők el: egymás lelkivilágának alapos megismerésével és tolerálásával, a nemek eltérő viselkedésmódjának tiszteletben tartásával. Ne próbáljuk a másikat megváltoztatni, mert ez nem fog menni. Ne várjuk el a partnerünktől, hogy úgy érezzen, gondolkodjon, cselekedjen, ahogy mi, mivel erre képtelen lenne. Neheztelés, ellenállás, elutasítás helyett fogadjuk el őt olyannak amilyen, és alkalmazkodjunk hozzá. Az igazi szeretet a türelmen alapul, azon a felismerésen, hogy különbözőek vagyunk. Sok hasznos dolgot megtudhatunk a férfiak és a nők kapcsolatáról, a nemek közötti viszony mély titkairól John Gray alábbi műveiből is: 1. Mars és Vénusz párkeresőben, 2. Mars és Vénusz a hálószobában, 3. Mars és Vénusz mindörökké együtt, 4. Mars és Vénusz újra kezdi. Itt célszerű felhívni a figyelmet az Allan és Barbara Pease által írt: Miért hazudik a férfi? Miért hazudik a nő? című könyvére. Ebben a műben azt a rejtélyt igyekszik feltárni a szerzőpáros, hogy: „Miért érzik szükségét a férfiak, hogy mindenben nekik legyen igazuk?” Mindkét nem képviselői hajlamosak arra, hogy szerelmi kapcsolatukat életük egy fejezetének tekintsék. Ezért a megismerkedést rendszerint „egész életre szóló” fogadalmak követik. Nagyon romantikusan hangzik, hogy kedvesünkkel mindent a nulláról akarunk kezdeni, és tiszta lappal akarunk indulni. A baj csak az, hogy ebbe a bimbózó kapcsolatba mindkét fél belegyömöszöli az álmait, vágyait és elvárásait. Ráadásul mindkettőjüknek megvannak az elképzelései az ideális kapcsolatról. Ezek összességében oly magasra állítják a mércét, és oly sokféle követelménynek kellene eleget tennie az új kapcsolatnak, amelynek a megvalósulása lehetetlenség. A túlzott elvárások törvényszerűen kudarchoz vezetnek, és a kiábrándultság hamar véget vet lelkesedésüknek. A meghiúsult álmok miatt érzett csalódottság azonban könnyen elkerülhető lenne, ha leszállnánk a fellegekből, számot vetnénk a valósággal, és

173

kapcsolatunk alakulását rábíznánk a szerencsénkre. Így, ha csalódás ér bennünket, akkor elintézhetjük azzal, hogy pechünk volt, rosszul választottunk, míg ha szerencsésen alakulnak a dolgok, akkor a váratlan siker felett érzett örömünk is növeli boldogságunkat. Ugyancsak mindkét fél számára hasznosak lehetnek a Nők Lapja fiatal újságírónőjének, Vass Virágnak talpraesett tanácsai. Örök probléma: Ki az, aki jobban szeret? A szerelem sok vívódással jár, és csak tetézi szenvedéseinket, ha egy igazságtalan kapcsolatban találjuk magunkat. Ez férfiakkal és nőkkel egyaránt megeshet, és az oka kideríthetetlen. Az emberi lélekben sok nemes érzés lakozik, de lehet, hogy az ördög is közreműködött a létrehozásában, mert néha nagy igazságtalanságokra képes. Ezek egyike, hogy: minél inkább elérhető vagy, annál kevésbé sóvárgok érted. A kapcsolat kezdetén a partnerek érzelmei még harmonikus egyensúlyban vannak. Mindketten igyekeznek magukra irányítani a másik figyelmét. Előbbutóbb azonban a mérleg nyelve kibillen, és az egyik fél azon veszi észre magát, hogy egyre kevésbé tartanak igényt a szeretetére. Miközben az ő érzelmei mit sem változtak, partnere mindjobban elhidegül tőle. Már korántsem olyan figyelmes, alkalmazkodó és szenvedélyes, hanem türelmetlen, elutasító, sőt nem egy esetben goromba. Ekkor a jobban szerető fél kétségbe esik, és még a legokosabbak is rendszerint ugyanazokkal az ócska trükkökkel próbálják szerelmüket visszaszerezni, amelyek legfeljebb a filléres ponyvaregényekben vezetnek eredményre. Ezek közül a leggyakoribb a duzzogás, vagy a másik lelkiismeretének sírással, hisztérikus jelenetekkel való felkeltése. Nem ritka a látványos eltávolodás, amikor a sértett fél más partnerek oldalán mutatkozva próbálja felszítani szerelme féltékenységét. A „mások bezzeg észrevesznek” taktika azonban már annyira elcsépelt, hogy az előadás „célpontja” hamar átlát a szitán. Némi szánakozással vegyes büszkeséggel nyugtázza, hogy harcolunk a kegyeiért. Na jó, de akkor mit tegyünk? Semmit, legalábbis ne próbáljunk érzelmeket kicsiholni. Csak egy esetben szerezhetjük vissza partnerünket, ha hidegen hagy bennünket, hogy visszakapjuk?e. Ahelyett hogy egyfolytában közömbös kedvesünkre koncentrálnánk, összpontosítsunk saját magunkra. Személyiségünk tudatos erősítése a megoldás. Leghatározottabban akkor változtathatjuk meg a partnerünket, ha mi magunk változunk meg. Kettőnk kapcsolata automatikusan alkalmazkodik majd az átalakult erőviszonyokhoz. Minél erősebbek, hangsúlyosabbak leszünk a kapcsolatunkban, annál könnyebben evickélünk ki az alárendelt, érzelmeket kunyeráló szerepből. Hívjuk fel tehát korábban elhanyagolt barátainkat, iratkozzunk be egy nyelvtanfolyamra, járjunk rendszeresen testkondicionáló tornára, vagyis testileg, szellemileg gyarapítsuk a személyiségünket. Vigyázzunk, hogy ne tüntessünk a függetlenségünkkel, hanem éljünk vele! Egészen addig erősítsük az énünket, amíg partnerünk izmos öntudatához nem lesz hasonló. Akkor ismét azonos súlycsoportú egyéniségek érzelmei kerülnek megmérettetésre, és a kölcsönös vonzalom helyreállhat. Ha mégsem, akkor a visszanyert önbizalommal, és a korábbinál magasabb szintű képességeinkkel jó eséllyel indulhatunk el egy új, kiegyensúlyozott és tartós boldogságot ígérő szerelem felé. Ezek a bonyodalmak azonban könnyen elkerülhetők, ha kezdettől fogva kellő körültekintéssel, és némi fortéllyal irányítjuk a kapcsolatunkat. Használjuk ki a lélek rejtelmeit, és a viselkedésünkre gyakorolt sokszor visszás hatását. Az emberi természet egyik jellemzője, hogy mindjárt érdekes és kívánatos lesz az, akit más is annak talál. Tehát tegyük egy kicsit féltékennyé a partnerünket. Ezt úgy érhetjük el, hogy ne lógjunk állandóan a nyakán. Ne legyünk mindig elérhetőek számára, mert könnyen unalmassá válhatunk. Némi bizonytalanság olykor csodákat tehet. A túlzott magabiztosság megingatása többnyire a javunkra válik. Bármennyire is szeretjük partnerünket, teljesen ne szolgáltassuk ki magunkat, mivel akkor nem fog becsülni minket. Ezen a téren érdemes ismét górcső alá venni a férfilélek sajátosságát. Az „erősebb nem” nem éppen nemes vonása, hogy a nők ragaszkodása, feltárulkozása, kiszolgáló magtartása, vagyis a teljes odaadás taszítólag hat rá. Erről azonban nem 174

ők tehetnek, hanem a természet. Az evolúciós fejlődés során a férfi megszokta, hogy meg kell küzdenie a párjáért, és ha ezt a több millió éven át kialakult ösztönét nem hagyják kiélni, ez akár menekülésre is késztetheti. Ennek a viselkedésnek az oka mélyen, az állatvilágban gyökerezik. A fejlődésnek ezen a fokán csak a selejtes nőstények ajánlották fel magukat a hímeknek. A velük kialakított kapcsolatból azonban életképtelen utódok származtak, így a hímek a saját kárukon tapasztalták meg, hogy párkapcsolatot csak a legkiválóbb nőstényekkel érdemes létesíteni. Őket azonban más hímek is kerülgették, így a céljukat csak udvarlással, hódítással, harccal érhették el. Így hozzászoktak ehhez a magatartásformához. Ennélfogva ha egy férfi közeledik egy nőhöz, és semmiféle ellenállást nem tapasztal, rögtön feltörnek belőle az ősi emlékek, és megfutamodik. Ez a tudatalatti késztetés motiválja azt is, hogy ami könnyen az ölébe hull, azt nem becsüli, hamar megunja, és eldobja. Az okos nő tehát nem veti magát partnere karjaiba, hanem hagyja, hogy a férfi meghódítsa, legyőzze, elcsábítsa. Ennek a jelenségnek tudható be az is, hogy azok a nők, akik kellő rafinériával rendelkeznek, könnyen szert tudnak tenni náluknál jóval értékesebb férfiakra is. Ösztönösen tudják, hogy mikor kell ellenállni, és mikor engedni. Ezzel nem csak felkeltik, hanem mesterségesen szítják is a férfiak vadászösztönét, így szinte mindenkit az ujjaik köré tudnak csavarni. Amennyiben kapcsolatunk minden nehézséget átvészelve házassággal végződik, akkor teljesen természetes, hogy úgy érezzük magunkat, mintha rózsaszínű felhőkön lebegnénk. Meg vagyunk győződve róla, hogy ez a csoda soha nem múlhat el. Gyakran előfordul azonban, hogy a „földöntúli boldogság” kiábrándulással végződik. Amerikai házasságterapeuták szerint egyáltalán nem szükséges, hogy elmúljon a szerelem, és az eszményinek indult kapcsolat vége elhidegülés, közömbösség, sőt sokszor gyűlölködés legyen. A kiábrándulás okai többnyire ugyanazok a téves elképzelések, irreális elvárások és vágyálmok, amelyek a bimbózó kapcsolatokat is megrontják. A szakemberek összeállították azt a hét tévhitet, amelyek tönkretehetik a házasságot, és a legfőbb akadályai annak, hogy kapcsolatunk hosszú távon is harmonikus és kiegyensúlyozott legyen. Az első tévhit, hogy egy párnak mindent együtt kell csinálnia. Valóban jó dolog a közös hobbi, és a megegyező érdeklődési terület. Ám ha két ember folyton együtt van, nem élnek át semmit egyedül, egy idő után nem lesz olyan témájuk, amiről a másiknak mesélhetnének. Ha pedig nincs miről beszélgetniük, hamar beállhat a kínos csend. Korábbi élményeikről már beszámoltak, partnerük által ismeretlen új benyomásaik nincsenek, így elkerülhetetlenül bekövetkezik az az állapot, amikor nem lesz mondanivalójuk egymás számára. Erre mondja Parkinsonné: „Az ember könnyen arra a megállapításra juthat, hogy a bigámia ellentéte a monotónia”. Az állandóan együtt töltött idő azért is veszélyes, mert növeli a kölcsönös függést. Azt az érzést alakítja ki a pár tagjaiban, hogy a másik nélkül nem csinálhatnak semmit. A második tévhit szerint a partnereknek nem lehetnek titkaik egymás előtt. A házasságban legalább olyan veszélyes a teljes nyíltság, mint a titkolózás. A kíméletlen őszinteség gyakran többet árt, mint amennyi előnnyel a feltétel nélküli bizalom jár. Az egymás tiszteletén és szeretetén alapuló kapcsolathoz hozzátartozik az is, hogy a rideg valóságot jelentő tényekből egyet s mást időnként megtartsunk magunknak. Apró dolgokban a „kegyes hazugság” nem a másik becsapását jelenti, hanem annak a jele, hogy valaki kellő navigációs képességgel rendelkezik ahhoz, hogy a házasság hajóját veszélyeztető zátonyokat elkerülje. A külvilág eseményeit sem szabad szűretlenül a szeretteinkre zúdítani. A világ sok aljas dolgot produkál, nem szükséges minden szennyet behordani a családi fészekbe.

175

A harmadik tévhit, hogy a partnerem felelős a boldogságomért. Senki sem várhatja el a másiktól, hogy a „kezét-lábát” törje azért, hogy őt boldoggá tegye. A passzív magatartás nem vezet jóra, a házasság sikeréhez mindkét félnek aktívan hozzá kell járulnia. Az egyéni boldogságot csak két ember közös erőfeszítése hozhatja meg. Ha az egyik fél természetesnek veszi, hogy a másik szívét-lelkét kiteszi azért, hogy ő boldog legyen, akkor ne csodálkozzunk, amikor ez az egyoldalú viszony egyszer csak véget ér. Amennyiben nem viszonozzuk partnerünk igyekezetét, egy idő után fellázad a rabszolgaság ellen, és véget vet az egyoldalú kapcsolatnak. Ismét Parkinsonné törvényét idézve: „A házasság olyan bankbetét, amihez mindkét félnek hozzá kell járulnia”. A negyedik tévhit, hogy minél szenvedélyesebb a szerelem, annál boldogabb lesz a házasság. Előbb-utóbb minden kapcsolat újdonsága és varázsa elillan. Ez azonban nem baj, mivel a szenvedélyes lángolás szerepét átveszi a biztos és stabil szeretet, a bizalom és biztonság érzése. Ez a meghitt bizonyosság viszont csak akkor alakulhat ki, ha a partnerek nem idealizálják egymást, hanem tisztában vannak a másik hibáival. Amennyiben a társunkat a romantikus szerelem mindent elhomályosító szemüvegén keresztül szemléljük, ha nem vagyunk hajlandóak észrevenni a hiányosságait, akkor szerelmünk könnyen elszállhat, amikor rádöbbenünk a kiábrándító valóságra. Ráadásul a csalódásunkért a másikat okoljuk, holott az a vétkes, aki ezekről a kezdettől fogva meglevő hibákról makacsul nem akart tudomást venni. Az ötödik téveszme, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Évszázadokig tartotta magát ez a mondás, hiszen csodálatos érzés a másikban olyan tulajdonságokat és képességeket felfedezni, amelyekkel mi nem rendelkezünk. A szerelem kezdeti szakaszában egy félénk ember számára nagyon vonzónak tűnhet magabiztos partnere, aki könnyedén kerül a társaság figyelmének középpontjába. Sokak számára imponáló a másik fél eltérő vérmérséklete, mentalitása. Mindez azonban csak akkor lehet hosszú távon is vonzó, ha a házasfelek az élet alapvető dolgaiban egyetértenek. Amennyiben a házasságról, a gyermeknevelésről, vagy a mindennapok más fontos kérdéseiről eltérő módon vélekednek, ez állandó viták forrásává válhat, és így a kapcsolat leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Az eltérő mentalitás csak olyan emberek életét teszi színesebbé, érdekesebbé, akik a hétköznapi problémák megoldását azonos módon képzelik el. Ha a partnerek a házasság tartópilléreit érintő gondok megoldásáról eltérően vélekednek, akkor a különböző vérmérséklet hamar elveszti varázsát, sőt egyre idegesítőbbé válik, majd a kapcsolat megszüntetéséhez vezet. A hatodik tévhit, hogy a félrelépések megölik a házasságot. Még a legharmonikusabb kapcsolatban is adódnak olyan válságok, félreértések, amelyek a másik megcsalásához vezethetnek. Ilyenkor a megalázott fél érthető módon könnyen elveszti társába vetett bizalmát. Ám egyetlen apró kisiklás még nem jelenti automatikusan a kapcsolat végét. A probléma legtöbbször a vétkes fél személyiségében rejlik, pl. nem bízik a saját vonzerejében, ezért szexuális képességeit újabb és újabb hódításokkal akarja bizonyítani. Sokszor előfordul azonban az is, hogy ezt a szituációt maga a kárvallott provokálja ki, pl. epés megjegyzéseivel szisztematikusan csökkenti partnere önbizalmát, vagy elhanyagolja magát. Ezáltal fokozatosan megszűnik szexuális csábereje, ami partnere érdeklődését előbb-utóbb mások felé tereli. Ilyen körülmények között a házasság megmentésének egyetlen lehetősége, hogy feltárjuk a félrelépés okait. Ez csak oly módon valósítható meg, ha sérelmeinket félretéve hajlandóak vagyunk leülni, és indulatmentesen megbeszélni egymással az eseményeket. Amennyiben a tett mögé nézünk, és nyíltan megvitatjuk az indító okokat, akkor nagyban hozzájárulunk ahhoz, hogy a másik fél tiszta képet alakítson ki a helyzetről, és feldolgozza a történteket. Kellő önkritika és intelligencia esetén mindketten levonják az eset tanulságait, és ezt követően óvakodni fognak olyan hibák elkövetésétől, amelyek hasonló problémákhoz vezetnek. A hetedik tévhit, hogy a partneremnek szavak nélkül is meg kell értenie engem. A hosszú évek óta tartó kapcsolatokban valóban kialakul a szavak nélküli kommunikáció. A partnerek 176

sejtik egymás érzéseit, tudják, hogy házastársuknak mi esik jól, és mi fáj. Ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy senki sem gondolatolvasó. Gyakran előfordul ugyan, hogy amikor két ember alaposan összecsiszolódott, vagy lelkileg harmonizálnak egymással, kitalálják egymás gondolatait. Ez azonban többnyire csak akkor fordul elő, amikor egy közös problémán gondolkodnak, és az egyikük fejében szeget ütött megoldást a másik mondja ki. A jelenkor emberének még nincs kifejlődve a parapszichológiai képessége, ezért nem várható el tőle, hogy partnere gondolatait telepatikus úton kövesse, és minden esetben megértse. Ha tehát a társunk nem találja ki, hogy mit várunk tőle, ne haragudjunk rá. Inkább fogalmazzuk meg pontosan mire vágyunk, mit gondolunk, mit érzünk. Csakis így kerülhetjük el a félreértéseket. A férjek köztudottan feledékenyek, ezért a feleség sok keserűségtől és csalódástól kíméli meg magát, ha a születésnapja vagy a házassági évforduló előtt legalább célzások formájában figyelmezteti élete párját, hogy milyen nevezetes nap várható a családban. A finom utalásokkal vagy céltudatos közléssel elejét vehetjük a sértődésnek, a kölcsönös vádaskodásoknak, az indulatok elszabadulásának. Ezt a szituációt azért is érdemes elkerülni, mert az indulatos ember sokszor meggondolatlan kijelentésekre ragadtatja magát, és ez a másikban élete végéig megmaradó „tüskét” okozhat. A legtöbb családban van elég baj anélkül is, hogy apró félreértésekből eredő problémákkal terhelnénk, tehát ne tegyük ki magunkat annak a veszélynek, hogy egy könnyen megelőzhető kommunikációs zavar tovább tetézze gondjainkat. Mindezen javaslatok ellenére manapság igen gyakori jelenség a válás. Az esetek jelentős részében azonban elkerülhető lenne a kapcsolat végleges megszakítása, ha nem hallgatnánk a rossz tanácsokra. Mit tesz a legtöbb nő, ha sérelem éri a párkapcsolatában? Elrohan a barátnőjéhez, hogy kiöntse neki a lelkét, elpanaszolja a bánatát. Arra nem gondol, hogy ezzel a lépéssel tulajdonképpen már meg is pecsételte a házasságát. A keserves siránkozások hallatán ugyanis a másik nőben szinte elemi erővel támad fel a feminista indulat, így nem csoda, hogy ilyen tanácsokat ad: „Ne hagyd magad! Csald meg te is a bestiát! Hagyd el őt! Megérdemli a sorsát!” Innen már egyenes út vezet a válóperes tárgyalásig. A verdikt kimondása után viszont sokan megbánják ezt a lépésüket, de akkor már késő, be kell érniük a barátnő vigasztaló szavaival. Aránylag szerencsésebb eset, ha a sértett feleség hazaszalad a mamához, mert ott rendszerint jelen van a papa is, aki rendet teremt a fejekben, fékezi az indulatokat. Sajnos a barátnők részéről előfordulnak szándékos félrevezetések is. Ennek oka a rosszindulat. Senki sem tudja, hogy mire vezethető vissza, de két férfi sohasem képes annyira gyűlölni egymást, mint két nő. Ezt bizonyítja az a megállapítás is, hogy a nők túlnyomó része képtelen női főnök irányítása alatt dolgozni, az egyik nő nem hajlandó a másiknak alárendelni magát. Ha ez a körülmények folytán meg is történik (pl. a barátnőnk évtizedeken át kénytelen elviselni a mi boldogságunkat, sikereinket) az első adandó alkalommal gondja lesz rá, hogy ez az alá- és fölérendelt viszony megszűnjön. Ebben a szituációban még a legjobb barátnőnk is szinte kéjelegve adja nekünk a rosszabbnál rosszabb tanácsokat, csak hogy árthasson, hogy megszabaduljon az évtizedeken át felgyülemlett indulatoktól. Jól tesszük tehát, ha ebben a válságos időszakban messze elkerüljük a barátnőnket. Ha nem vagyunk képesek önmagunkban feldolgozni a problémánkat, keressünk egy lehetőleg idősebb férfi barátot vagy ismerőst, és tőle kérjünk tanácsot. Egy férfi sokkal higgadtabban, reálisabban ítéli meg ezeket a dolgokat, és nem tekint bennünket riválisnak. Könnyen előfordulhat az is, hogy a közreműködésével nem csak a helyzetet sikerül tisztázni, de az is kiderül, hogy az egész probléma abból fakad, hogy fogalmunk sincs a férfilélek sajátosságairól. Ezt belátva már jóval megértőbben kezeljük a történteket, és válás helyett igyekszünk elsimítani a dolgokat.

177

A házasság úgy is felfogható, mint két ember egymáshoz csiszolódásának műhelye, lelki fejlődésük hatékony módja. A fejlődés azonban nem megy nehézségek, szenvedések nélkül. Ezért még a legboldogabbnak látszó házasságban is előfordulnak kisebb-nagyobb konfliktusok, amelyek a legtöbbször heves veszekedésekbe torkollnak. Ezektől az összetűzésektől azonban nem kell félni, mivel nem minden csetepaté szerelemromboló. A lélekbúvárok szerint néha kifejezetten hasznos a házastársi civakodás. A veszekedés ugyanis a kommunikáció része, szabályozza a távolságtartást a partnerek között, mozgásban tartja az erőviszonyokat, lendületet ad a kapcsolatoknak. Felfrissíti, átmossa a szerelmet, de csak akkor, ha nem tarkítják szándékos durvaságok, sértegetések. Ügyeljünk tehát arra, hogy soha ne a partnert, kizárólag a viselkedését kritizáljuk. A problémák megoldása a nézetek ütköztetésében, heves vitákban érik. Eközben ne veszítsük el a fejünket, ne engedjük, hogy az érvelést felváltsa a kölcsönös sértegetés. Ha mégis elragadtatjuk magunkat, tudjuk, hogy hol a határ: soha ne alázzuk meg a másikat. Sokat segít a helyzeten, ha vita közben megőrizzük a humorérzékünket, s nem engedjük, hogy a nem egyszer csip-csup ügyek miatti szóváltásunk keserű és vég nélküli vagdalkozásba torkolljon. A legtöbb pár ha vitatkozni kezd, rövid idő múlva már a vita hangneme és stílusa miatt veszekszik. Az eredeti probléma néhány perc alatt tisztázható lett volna, de miután a felvetése nem megfelelő hangnemben történt, ez olyan indulatot váltott ki, hogy a veszekedés már emiatt folyik. A nem megfelelő hangsúly, hanghordozás ingerlékennyé teszi a partnereket, ami nagyon hamar fejvesztett vagdalkozásba, kölcsönös sértegetésbe torkollik. Ilyenkor már egyik fél sem emlékszik arra, hogy mi volt az a nézeteltérés, ami az acsarkodást eredményezte, mert ekkor már a szenvedélyek irányítják az eseményeket. Az indulatos ember azonban nem gondolkodik, agyát teljesen elborítja a düh, és ösztönösen csak egy dologra koncentrál, hogy a másikat megalázza, legyőzze, minden emberi méltóságától megfosztva maga alá gyűrje. Később, józanságát visszanyerve, megbánja amit tett, de a megtörtént dolgokat utólag nem lehet semmissé tenni, a sértések okozta lelki sebek örökre megmaradnak a másikban. Így válhat egy ártatlan vita kapcsolatunk tönkretevőjévé, csupán azért, mert a másik fél bántó módon fejezte ki magát. Ez csak oly módon kerülhető el, ha uralkodunk állati ösztöneinken, és higgadtan, nagyfokú toleranciával kezeljük a partnerünket. Ne hagyjuk, hogy a másik fél lobbanékonysága elragadjon bennünket. Ha tiszteljük és szeretjük a társunkat, akkor nem okoz nehézséget felülemelkedni a pillanatnyi indulatok keltette örvényen. A veszekedések hátterében azonban sokszor komoly problémák húzódnak meg. Ha tehát a perlekedések napirenddé válnak, ne engedjük, hogy ez az áldatlan állapot szétzilálja a házasságunkat. Tegyük félre indulatainkat, és higgadtan tisztázzuk, hogy tulajdonképpen mi zavarja a kapcsolatunkat. Előtte azonban szálljunk magunkba, hogy kellő önkritikával szemlélhessük szerepünket a krízis kialakulásában. Amennyiben valami nagyon bánt bennünket, a legjobb, ha nyíltan közöljük a párunkkal. Ha eközben elkerülhetetlen partnerünk személyiségjegyeinek kritizálása, azt kulturáltan tegyük, hogy ne sérüljön a másik fél méltósága. A vita kulturált mederbe terelésének legegyszerűbb módja, hogy panaszunkat, bírálatunkat egyes szám első személyben fogalmazzuk meg. Pl.: „Nem örülök annak, ami tegnap történt.” Ugyanez egyes szám második személyben fogalmazva így hangzana: „Tegnap hülyeséget csináltál.” Ez utóbbi kijelentés szinte frontális támadásként hat a másikra, ami ösztönös ellentámadást vált ki nála. Az agresszív fellépés gyakori következménye még a bosszú, mivel a sértett személy így próbál elégtételt venni a megalázó bánásmódért. Ez a reakció sokszor késleltetett formában jelentkezik, és többnyire akkor, amikor úgy tűnik, hogy kezdenek rendbe jönni a dolgok. Miközben egy feleség évtizedeken át kénytelen lenyelni férje gorombaságait, még ő maga sem sejti, hogy egyszer kamatostól törleszteni fog mindenért. Miután a gyerekek „kirepültek a családi fészekből” a szülők jelentős tehertől szabadulnak meg, és több idejük marad arra, hogy önmagukkal törődjenek. A lazítást, a jól 178

megérdemelt pihenést azonban hirtelen megzavarja a megalázott félből feltörő indulat: „Na most megfizetsz ezért a húsz évért!” Ahelyett, hogy önfeledten élvezné párjával a kötetlen életmód előnyeit, minden igyekezetével azon van, hogy tönkretegye a kibontakozó boldogságot. Minél meghittebbé válik a kapcsolat, annál több fájó emlék tör fel a múltból, és annál eltökéltebb lesz a sértett fél, hogy megfizessen a sok keserűségért. A „késleltetett bosszú” jelensége nagyon hasonlít a „Ezoterikus körkép”-ből ismert „kígyózó remény” effektushoz, vagyis mindig akkor lép fel, amikor hirtelen javul a helyzetünk. Ahogy a férfi elkezdi megadni feleségének azt a szeretetet, megértést, amit ő korábban is igényelt volna, hirtelen elutasításban lesz része. Az asszony sértődött válasza rendszerint így hangzik: „Már késő.” A váratlan változás nem hálát vált ki a partnerünkből, hanem dühöt, hogy mindezt évtizedeken át nélkülöznie kellett. Ez a tudatalatti késztetés még a kevésbé vérmes feleségekből is előtör. Ilyenkor a sok elfojtott indulat depresszióban, fáradékonyságban, sértődékenységben vagy egyéb hangulatrontó reakcióban nyilvánul meg. Megesik az is, hogy a megalázott félből olyan intenzitással tör elő a korábban elszenvedett szégyen és félelem, hogy a felejtés reményében káros szenvedélyekbe menekül. Néha a férfiaknál „telik be a pohár”. Ez akkor fordul elő, ha a feleségük csinált belőlük „valakit”, és 20-30 év után a gyerekekkel kapcsolatos kötelezettségek letudását követően rendszerint feltámad az önérzetük. Nem akarnak többé „lábujjhegyen állni”, elegük lesz a „pórázon tartásból”. Zavarja őket a tudat, hogy férfi létükre mindent egy nőnek köszönhetnek, és elhagyják társukat. Keresnek maguknak egy másik partnert, aki úgymond „felnéz rájuk”, és ismét „a teremtés koronájának” érezhetik magukat. Ennek a szituációnak a kialakulásáért szinte minden esetben a nők a felelősek. Egy nő ugyanis nem képes önzetlenül segíteni egy férfin. Az évmilliók alatt belé rögzült késztetések által állandóan érezteti a partnerével, hogy neki köszönheti a felemelkedést, és jó lesz, ha megbecsüli magát. Szinte minden szavával öntudatlanul sulykolja a másikba, hogy a család eltartása, az egzisztencia megteremtése nem az ő feladata lenne, ezért a párja örüljön, hogy ettől a tehertől mentesítették. A hiúságában sértett „hálátlan” férfi gyakran vigasztalja ezekkel a szavakkal elhagyott feleségét: „Nincs kizárva, hogy később újra kezdjük”. Erre azonban szinte sohasem kerül sor. A legtöbb férfinak fontosabb a szabadság, az önérzet csorbítatlansága, mint az anyagi biztonság, a viszonylagos jólét. Így inkább alacsonyabb életszínvonalon, de „férfiként” élnek tovább, és nem kérnek többé a rossz emlékű gyámolításból. Azt tartják, ha már egyszer így alakult az életük, legalább öreg korukra nyugalmat akarnak, még akkor is, ha ezért sokszor nagy árat kell fizetniük. Gyakran előfordul, hogy a veszekedés kiváltó oka a mindennapi életben felgyülemlett feszültségek levezetése. A katarzist okozó perlekedéseknek is megvan azonban a hasznuk, mivel ezt többnyire édes kibékülés és megnyugvás követi. A kívülállók számára pedig szolgáljon megnyugtatásul az a bölcs megállapítás, hogy még a legharmonikusabb házasságban is szükség van viharokra, hogy a légkör megtisztuljon. Azokat a kapcsolatokat, ahol soha egy hangos szó sem esik, előbb-utóbb megöli az unalom. Ebből az állóvízből valamelyik fél el fog menekülni méghozzá úgy, hogy meg sem magyarázza miért. A pszichológusok szerint az a házasság, ahol nem lehet haragudni a másikra, működésképtelen. A viharoktól mentes házasság gyakori oka még, hogy a családi béke megőrzése érdekében valamelyik fél magába fojtja az indulatait. A zavart érzéseinkkel együtt azonban elnyomjuk a kellemeseket is, ami a szerelem meghalását eredményezi. A veszekedés a gyermekes családokban sem mindig ártalmas. Sok szülő kínosan ügyel arra, hogy gyermekeik ne legyenek tanúi veszekedéseiknek. Ez azonban oda vezet, hogy a leplezés, a hazudozás, a ki nem mondott, de nagyon is érzékelhető feszültség pszichikailag rombolóan hat rájuk. Mint már szó volt róla a családi élet a gyerek számára sem lehet üvegház, vagy laboratórium. A normális világ sohasem ideális, hanem az élet egy darabja, viharaival, nehéz179

ségeivel és megpróbáltatásaival együtt. Csak a természetes, őszinte viselkedés teszi lehetővé, hogy a gyerek megismerje szülei lelkivilágát, és a külső valóságot. A családi életbe beszüremlő kendőzetlen, nyers valóság sokszor ijesztően hat ugyan rá, de jelentős mértékben elősegíti a világban való tájékozódását. Amennyiben a veszekedések nem állandósulnak a családban, akkor a dühkitörés után a szülőkkel együtt a gyerek is megnyugszik, és nem fognak nála pszichés zavarok kialakulni. Gazdagabb lesz azonban egy tapasztalattal, ami azt eredményezi, hogy a veszekedésekkel tarkított, őszinte légkörben nevelt gyerek általában érettebb módon gondolkodik mint a kortársai, és jobban eligazodik a felnőttek világában. Reális életszemlélete a szülői háztól elkerülve is megmarad, ami nagyban hozzásegíti ahhoz, hogy felnőtt korában a saját problémáit talpraesetten oldja meg. A párkapcsolatok létrejöttének alapvető mozgatórugója: a szeretett lénnyel minél több időt együtt tölteni. Ezt a vágyat azonban periodikusan megzavarja az önállósodás ösztöne, ami azt eredményezi, hogy kapcsolatunk kitartóan ingázik a szerelem és a szabadság felemelő érzése között. Emiatt a házasság harmóniáját a partnerek alaptermészetének eltérésén kívül a fáziskésés is zavarhatja. Míg az egyik a kötelék lazításán fáradozik, addig a másik úgy érzi, sohasem volt nagyobb szüksége szerelmére. Így aztán nem ritka jelenség, hogy a férj terhesnek érzi, ha élete párja csüng rajta, máskor viszont éppen ő ostromolja érzelmileg közömbös feleségét. Ennél nagyobb a baj, ha mindkét fél elveszti a másik iránti érdeklődését. Mindenki által ismert kép: a feleség pongyolában, hajcsavarókkal a fején, a férj pedig beletemetkezik egy lepedőnyi méretű újságba, és velük együtt reggelizik az unalom. Langyos kávé, langyos szerelem, kihűlő érzelmek. Ez a helyzet a szerelemnek már csak a paródiája. Nem szabad azonban kétségbe esni. A párkapcsolatok szakértői szerint ezen a buktatón mindenki átesik. „A világ legjobb nőjét is unja valaki!” - hallottuk már nem egyszer. Az érzelmek gyengélkedése többnyire átmeneti állapot, a tartós kapcsolatok természetes velejárója. A szerelem ugyanis nem lehet egy életen át olyan magával ragadó, mint a romantikus filmekben másfél órán keresztül. Persze rajtunk is múlik, hogy sikerül-e átvészelni az érzelmi mélypontokat. Ne bízzuk boldogságunkat a szerelem mindent elsöprő erejére. Ez az egekig magasztalt érzés nem képes arra, hogy mindent helyrehozzon, amit az életben elrontottunk. A szerelem csak akkor lesz hétköznapjaink univerzális javítóműhelye, ha megőrizzük a lángját, ha nem hagyjuk kihunyni magunkban azt az érzést, amely kapcsolatunk kezdetén egymáshoz fűzött bennünket. Harcoljunk a megszokás ellen, űzzük ki a hitvesi ágyból a rutint, és érzelmi életünk felfrissítése érdekében dolgoztassuk meg a fantáziánkat. Ismét Vass Virág szavaival élve: ahogy a filmesek megizzadnak minden mosolyért, gyengéd pillantásért, érzéki csókért, úgy nekünk is törnünk kell magunkat azért, hogy hétköznapi kapcsolatunkból olyan romantikus, szívet és szemet gyönyörködtető szerelem legyen, mint a moziban. Ha ez nem sikerül, akkor se keseredjünk el túlzottan, mert a nemek közötti párharc bele van kalkulálva az életünkbe. Nem csak mi tehetünk róla, hogy ilyenek vagyunk, különbözőségünk isteni elrendelés. A zsidó-őskeresztény tanok szerint a férfi és a nő teremtése során démoni beavatkozás is történt: „Az ember női fele a teremtés anyagi-állati része felé hajolt, Isten helyett a Sátán sugallatára hallgatott. Ma is egyképpen egyesül benne a természet minden vonzó, kedves, bájoló vonása, de szintúgy riasztó, sötét, kegyetlen megnyilvánulása. A férfi elkövetheti a legnagyobb szörnyűségeket, de mindig okot, célt, rendszert visz bele, intellektuális marad. A nő a természet érzelmi, indulati vagy ösztönös mágiájában él. Ok nélkül, sőt okok ellenére szeret és gyűlöl, becéz és gyötör. Legtöbbször a kettőt egyszerre, ugyanazon alannyal teszi. A férfi bűne viszont, hogy minden tettéhez értelmet keres, ezért őt az értelme veszíti el.” Ez a különbség vezetett az „eredendő bűn” elkövetéséhez is. Éva látta, hogy a tudás fájának gyümölcse „jó, kívánatos, kedves a szemnek” és Istenhez hasonlatossá 180

akart válni. Ádám pedig tudni akarta, hogy „mi a különbség a Jó és a Rossz között”. Az engedetlenség máig ható következménye, hogy a teremtés harmóniájának megbontása miatt kiűzettek a Paradicsomból, és „rögzítették a különbséget, ami kettéválasztotta őket”.

Érdekes hírek Földünk egyes pontjain a mágneses anomáliák oly mértéket érnek el, hogy különféle csodával határos jelenséget produkálnak. Ezek közül jelenleg egy ausztrál domboldal izgatja leginkább a hitetlenkedőket. Ez a különleges adottságokkal rendelkező lejtő Melbourntől 120 kilométerre, Mount Montenegronál található. Pontos helyét nem kell sokáig keresgélni, mivel az óriási érdeklődés miatt hosszú kocsisorok állnak az út mentén. A látvány minden képzeletet felülmúl, mert szemmel láthatóan meghazudtolja a gravitáció törvényeit. Itt ugyanis minden fordítva működik, mint máshol. Ezen a domboldalon nem lefelé, hanem felfelé könnyebb a járás. A legkülönösebb azonban az, hogy a lejtő alján levő tárgyak maguktól felgurulnak a dombra. Visszagurítani nem lehet őket. Ha megpróbálkozunk vele csak néhány centimétert gurulnak lefelé, majd megállnak, és külső segítség nélkül elindulnak felfelé. Minél nagyobb a tárgy tömege, annál nagyobb a sebessége. A lejtő aljára állított gépkocsi 10 km/h sebességgel halad felfelé, miközben a motor áll. A tudósok egyelőre nem találnak magyarázatot erre az anomáliára. A titok megfejtése a környéken végzett műszeres mérés után várható. A jelenség kiváltó okára azonban valószínűleg csak egy szakemberek által irányított feltárás, az altalaj átvizsgálása fog magyarázatot adni. Miután számos videofelvétel készült a látottakról, így már azok is megcsodálhatják ezt a kuriózumot, akiknek nincs módjukban a helyszínt felkeresni. Ehhez hasonló hely található a kanadai New Brunswickban. Az autósok üresbe tett sebváltóval gurulnak fel a „mágneses hegyre”, lefelé viszont nyomják a gázpedált, mert motor nélkül nem tudnának lejönni. Ennél is intenzívebb gravitációs vonzás tapasztalható Oregon államban. A Grant’s hágótól kb. 35 mérföldnyire, Sardine Creek partjainál található az Oregon-örvény. Ennek az 55 m átmérőjű, nagyjából kör alakú zónának a közelében megbokrosodnak a lovak, a madarak hirtelen megváltoztatják a repülési irányukat, és a fák is furcsán megdőlve nőnek. A zóna belsejében áll egy elhagyott fakunyhó, ami az örvény szívása miatt kissé megcsúszott. Belépve az épületbe az ember egy különös világban találja magát. Az erős gravitációs vonzás következtében a turisták lába hirtelen lecövekel, és testük az örvény irányába 10°-kal elhajlik. A műszeres mérések során egy láncra függesztett 15 kilogrammos acélgolyó szintén megdőlve állt be, és mintha láthatatlan kezek szorítanák csak nehezen lehet függőleges helyzetbe hozni. Az örvényből kiáramló gravitációs hullámok spirális mozgására utal, hogy a cigarettafüst és a széttépett papírdarabkák körkörösen szállnak a levegőben. A megfigyelések közé tartozik még, hogy a zónában a fénymérő és az iránytű megbolondul, használhatatlanná válik. Egyébként 45 mérfölddel odébb a Colorado állambeli Camp Burchban is található egy hasonló örvény, de ennek kisebb az intenzitása. Jellemző a hivatalos tudomány parajelenségekkel kapcsolatos ellenszenvére, hogy még ezt a szemmel látható, kézzel fogható hatást sem hajlandók elismerni. Egy „tudós” oly módon próbálta megcáfolni ennek a geológiai anomáliának a létét, hogy kivitt a helyszínre egy kőművesek által használt szintezőt. Ott kárörvendve mutatott a dombtetővel ellentétes irányban elmozdult buborékra: „Dehogy parajelenség ez kérem, egyszerű optikai csalódás. Ami fölfelé látszik, lefelé van, mivel a szintező is így mutatja.” Arra nem gondolt szegény, hogy a helyileg megnövekedett gravitáció nem csak a gépkocsikra, hanem a szintezőben levő vízre is hat. Komoly műszeres vizsgálatokat ne is várjunk addig, amíg a parapszichológia a modern inkvizíció kiátkozott területe marad.

* 181

Fantasztikumokban gazdag korban élünk, amelyet csak szaporítanak azok a régészeti leletek, amelyek mostanában kerülnek elő a földből, illetve rég elhagyott barlangokból. A tibeti történelem megőrizte azoknak az apró embereknek az emlékét, akik a dropa és kham fajokhoz tartoztak. Még a vízözön előtt, a „felhőkből” érkeztek hozzánk, és a Tibetet Kínától elválasztó hegyvidéken, a Bajankara-barlangokban éltek. Vékony, törékeny testük magassága nem haladta meg a 130 centimétert, és aránytalanul nagy, embriószerű fejük volt. Rútságuk miatt először csak elkülönítették őket, és kerülték a velük való érintkezést. Később „gyors lovakon ülő emberek” (valószínűleg mongolok) kiirtották őket. A mendemonda a kínai régészek érdeklődését is felkeltette, és a Bajankara barlangjait átkutatva, 716 db tányér alakú korongot találtak, amelyeket ismeretlen módon gránittömbökből vágtak ki. Mindegyik közepén volt egy lyuk, mint a mi mikrobarázdás hanglemezeinken. Ettől a lyuktól egy spirál alakú kettős barázda indul ki, egészen a tányér széléig. A Pekingi Őstörténeti Akadémia szakembereinek sikerült megfejteniük a 12 000 évvel ezelőtt készült információhordozó titkát. A spirálisan felrótt vonalas írás szerint a dropák „légi csúszdán jöttek le az égből”. A khamoknak tulajdonított vonalas írásokból egy siratót rekonstruáltak: „Leszállás közben tönkrement az űrhajónk az ellenséges népek által lakott hegyekben. Nem tudtuk megjavítani, mert ehhez sem nyersanyagaink, sem útjaink nem voltak.” Úgy tűnik, hogy ezek a rejtélyes tányérok - a mi hanglemezeinkhez hasonlóan - egyszer majd beszélni is fognak. A kínai tudósok ugyanis óvatosan megkapargatták ezeket a tárgyakat, és megvizsgálták a nagy kobalttartalmú anyag kisugárzását. Az oszcillográf elektromos moduláció nyomait mutatta ki a fémszemcséket tartalmazó anyagban. Ezek a hullámok valószínűleg a szabad szemmel látható írásnál is fontosabb információt tartalmaznak. A bajankarai barlangok falaira karcolt rajzok is arról árulkodnak, hogy készítőik az űrből jöttek. A hatalmas ábra nem más, mint egy bolygóközi térkép, pontok tömegével ellátva. Ezek a kozmonauták által bejárt utakat jelzik. Köztük van a mi Földünk is a felkelő Nappal és a Holddal.

Figyelnek minket 1994. végén nálunk is megjelent Vlagyimir Azsazsa: UFO Oroszország felett című műve. Eddig jobbára csak az amerikai légtérben lezajló UFO-megfigyelésekről szerezhetett tudomást a világ, a kelet-európai észlelések a korábbi diktatórikus rendszer tiltása következtében nem kerülhettek napvilágra. Az időközben bekövetkezett politikai változások után már ezekben az országokban is szabadabban lehetett beszélni erről a témáról, így „megnyíltak a zsilipek”, az emberek már nem féltek beszámolni korábbi UFO-élményeikről. Mivel Oroszország hatalmas területű, természetes, hogy igen sok UFO-átrepülést észleltek felette. A Földön kívüli járművek egy része le is szállt, ezért harmadik típusú találkozásokról szóló beszámolókat is bőven találhatunk ebben a könyvben. Azok számára, akik behatóan foglalkoznak ezzel a témával, igazi csemege ez a mű, mert az esetleírások sok tekintetben eltérnek a hasonló jellegű nyugati híradásoktól. Ennek szemléltetésére ragadjunk ki néhány tanulságos részletet a harmadik típusú találkozások során lezajlott beszélgetésekből. Először kezdjük egy ránk nézve nem éppen kedvező képpel. A jelenleg hozzánk látogató Földön kívüli civilizációk szerint „az egész univerzumban nincs még egy ilyen hely, ahol ennyi megátalkodottan agresszív, kegyetlen, elvtelen és erkölcstelen ember él, ahol ilyen mély gyökeret eresztett a sötét, állati örökség”. Ennek ellenére segíteni fognak nekünk, de egyedül kell boldogulnunk. Ha meg akarjuk menteni a civilizációnkat, nekünk kell a feladatot vállalni. Senki sem fog csodát tenni velünk. Mutatni fogják az utat, de végig megmarad számunkra a szabad választás lehetősége. Magunknak kell a tudást megszerezni! További tanácsaik egyike: „Nyitottabbnak kellene

182

lennünk. A környező világunkról alkotott elképzeléseink meglehetősen korlátozottak, a szüntelenül keresztüllépett tudásmorzsák nem teszik lehetővé, hogy megértsük az univerzum működését”. Akadtak kevésbé türelmes tanácsadók is, akik szerint: „Előbb a saját bolygótokat ismerjétek meg alaposan, és csak azután mászkáljatok a kozmoszban!” A szkeptikusok kész információkkal is elláttak bennünket. Amikor a megajándékozott megkérdezte, hogy miért kapta ezt a tudást azt felelték, hogy: „Akkora a sötétség nálatok, hogy ez a kis szikra nem fog világosságot teremteni.” Tudati fejlődésünk az elmúlt évtizedekben semmit sem haladt előre, sőt a bíráló hangnemből ítélve inkább visszafejlődés tapasztalható ezen a téren. Az 1950-es évek elején ugyanis az önmagukat „idősebb testvéreinknek” nevező földönkívüliek küldöttei még viszonylag visszafogottan nyilatkoztak rólunk: „Szép külleme ellenére a Föld purgatórium azon bolygók között, amelyeken értelmes élet fejlődött ki. Gyűlölködés, egoizmus és kegyetlenkedés sötét köde terjeng fölöttetek.” A hozzánk csak hébe-hóba elvetődő civilizációk tagjai nagyon furcsának találták, hogy milyen különbségek vannak a Földön az egyes emberek között. Ők egy meglehetősen uniformizált világban élnek, ahol az egyedek sem külsejükben, sem tudásszintjüket illetően nem különböznek lényegesen egymástól, nálunk viszont egymás mellett élnek a primitív, kőkorszaki szinten élő és gondolkodó népek a XXI. század kozmikus eszmevilágát hirdető emberekkel. Meglepte őket az is, hogy amíg szűk körök sokat tudnak az univerzum titkairól, addig az átlagpolgárok sokasága abszolút tájékozatlan. Ebből a műből az is kiderült, hogy a Földön kívüli civilizációk többsége rendkívül fejlett humorérzékkel rendelkezik. Megjegyzéseik rövidek, velősek, és magas fokú intelligenciájuktól áthatva meglehetősen csípősek. Az egyik nem éppen szokványos helyen lezajlott beszélgetés során a kozmikus utazásra invitált orosz polgár azzal fordult a házigazdákhoz, hogy: „A Földön a fontos tárgyalások alkalmával inni szoktak”. A kissé körülményes úton megszerzett etilalkohol elfogyasztása után földi világunk jobb kedvre derült képviselője megjegyezte: „Miként lehetséges, hogy egy ilyen magas fokon fejlett civilizáció még nem jutott el eddig a hasznos felfedezésig?” Erre azt a lakonikus választ kapta, hogy: „Ennek a felfedezésnek az alkalmazásával talán el sem jutott volna erre a fokra.” Az Oroszországban feljegyzett első típusú találkozások is beszámolnak arról a különös jelenségről, hogy az égbolton megjelenő Földön kívüli járművek néha megváltoztatják az alakjukat. Egyszer a gömb alakú UFO először repülőgéppé, majd tankká változott, de előfordult olyan eset is, amikor az Aurora-cirkáló alakját vette fel. Nagy a valószínűsége azonban annak, hogy itt nem valódi mechanikai átalakulásról, hanem hipnózis útján keltett vízióról van szó. A hipnotikus szuggesztió ugyanis a szellem erejével könnyen előidézhető, és maradéktalanul képes meggyőzni a szemlélőt, hogy valóságos élményben volt része. Ennek klasszikus földi példája az indiai kötéltrükk, ami nem más, mint kollektív hallucináció. A titok nyitja a bűvész szavaiban, és nem a tetteiben rejlik. A többnyire külföldi turistákból verbuválódó nézők azt érzékelik, hogy a bűvész megmerevít a levegőben egy kötelet, amire a bűvészinas felmászik. Amint a fiú felér a felfüggesztés nélküli kötél tetejére, a mester utána mászik, és egy éles szablyával levágja a végtagjait. A nézőközönség annyira beleéli magát a mutatványba, hogy a spriccelő vér láttán a gyengébb idegzetűek sikoltozni kezdenek. A bűvész azonban egymáshoz illeszti a lehullott testrészeket, mire a fiú életre kel, és mosolyogva meghajol. Erre mindenki tapsol, és bőven adakozik, abban a hiszemben, hogy csodában volt része. Ez az utcai színjáték azonban nem volt más, mint távhipnózis útján létrehozott illúzió, szaknyelven vizualizáció. A trükk egész ideje alatt csupán annyi történt, hogy a fakír a kezében tartott egy darab kötelet, a fiú pedig mellette ült. Ez többek között onnan derült ki, hogy néhányan lefényképezték az esemény egyes fázisait. A gép azonban nem hipnotizálható, így a film a valóságot, vagyis a kiindulási helyzetet örökítette meg. Ha

183

már itt tartunk érdemes megemlíteni, hogy a hipnotikus szuggesztióra képes személyek erős koncentráció esetén fotólemezen is képesek megörökíteni az agyukból kisugárzódó képet. A földönkívüliek nem csak gondolati képeket tudnak kelteni bennünk távhipnózis útján, hanem arra is képesek, hogy valóban megváltoztassák az alakjukat. Ezt úgy érik el, hogy kiléptetik a lelküket, és tetszőleges testet materializálnak köré. Előfordult már, hogy ily módon bagoly vagy szarvas képében mutatkoztak az emberek előtt, de többnyire arra használják ezt a képességüket, hogy az eredeti megjelenésüktől eltérő emberi alakot öltsenek. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy sok földi ember számára meglehetősen szokatlan a kinézetük, ezért a magas szintű parapszichológiai képességekkel rendelkező civilizációk tagjai gyakran öltenek olyan alakot, amely az illető számára szimpatikus, és a legkevésbé rémisztő. Az UFO-megfigyelések között nyilvántartanak egy ritkán előforduló jelenséget is, az arányos nagyítást és kicsinyítést. Ezt a fizikai jelenséget a földönkívüliek opulációnak, illetve deopulációnak nevezik. Létrehozásához ugyanúgy koncentrált energiamezőre van szükség, mint a teleportációnál. Ez az effektus élőlények testméretének megváltoztatására is alkalmas, de az idegen civilizációk főleg járműveik kicsinyítésére használják. Egy ízben látványosan demonstrálták is ennek a módját. A földi megfigyelő szerint ez rendkívül egyszerűen ment végbe. A lekicsinyíteni kívánt UFO fölé egy nagyobb jármű repült, és az aljából intenzív sugarakat bocsátott ki, mire az alsó jármű egyre jobban összezsugorodott. Sajnos arról nem világosítottak fel bennünket, hogy eközben milyen fizikai folyamat megy végbe az anyagban. Az eljárás gyorsasága azonban arra utal, hogy itt nem valami bonyolult, aprólékos tevékenység összehangolásáról van szó, hanem egy megfelelő módon konstruált mechanizmus automatikusan elvégzi a kívánt méretváltoztatást. Ez a folyamat leginkább a mi fénymásolási technikánkhoz hasonlítható. Amikor egy ábrát fel akarunk nagyítani, vagy le akarunk kicsinyíteni, nem gondolkozunk azon, hogy a papírlapon levő festékszemcsék számát miként szaporítsuk vagy csökkentsük. Fogjuk a rajzot, rátesszük a tárgyasztalra, majd közöljük a másológéppel a kívánt méretarányt. Erre egy lencse pillanatok alatt beáll a megfelelő távolságra, és gombnyomásra kész a kért másolat. Valószínűleg a tárgyak felnagyítása vagy lekicsinyítése során sem történik más, mint beprogramozzák az erre a célra szolgáló gépbe, hogy milyen méretváltoztatást kívánnak, mire a megfelelően megszerkesztett mechanizmus elkezdi fokozatosan nyújtani vagy zsugorítani a tárgy illetve élőlény étertestét. Eközben a koncentrált energiamező a felesleges atomokat dematerializálja, illetve nagyítás esetén materializálással kipótolja a folytonossági hiányt. Ez a jelenség egyébként a parapszichológusok előtt sem ismeretlen, és az agyfrekvencia lecsökkentése révén pszichikai úton is előidézhető. A tibeti lámakolostorokról szóló beszámolókban megemlítenek egy szerzetest, aki ily módon 30 centiméterrel is képes volt a testhosszát megnövelni. Mostanában mind gyakrabban hallani a kicsinyítésnek egy sajátos módjáról, amikor egy kívülről kisméretűnek látszó jármű belül kitágul. Az elrabolt személyek élménybeszámolói szerint egyes UFO-k belseje négyszer-ötször nagyobb, mint amit a külső méreteik megengednének.

Az ezotéria műszaki alapjai Az I. fejezetben valamint az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében részletesen megismerhettük a két legígéretesebbnek tűnő energiatermelési módszert. Az igen jó hatásfok, valamint a könnyű és olcsó előállítási lehetőség ellenére a világ egyetlen országában sem foglalkoznak kellő intenzitással ezekkel az eljárásokkal. Ennek oka, hogy a gyártásra vonatkozóan sem Keely, sem pedig Tesla illetve Moray nem hagyott hátra használható technológiai utasításokat. 184

Mivel készülékeik megsemmisültek, így a másolás lehetősége sem áll fenn. Ennélfogva csak úgy tudtuk volna ezeket a megoldásokat végre a gyakorlat szolgálatába állítani, ha újra feltaláljuk őket. Ennek viszont az volt az akadálya, hogy nem értettük az általuk alkalmazott áramkinyerés fizikai alapjait, nem voltunk tisztában találmányaik működési mechanizmusával. Mivel ezt maguk a feltalálók sem ismerték tökéletesen, az általuk készített szabadalmi leírások alapos áttanulmányozása sem segített. Talán ennek a helyzetnek tudható be, hogy a jelen kor fizikusai és az öntevékeny amatőrök más utakon próbáltak ingyen energiához jutni. Ezeknek a törekvéseknek az a közös vonásuk, hogy szinte mindegyikük a szabadenergia kicsatolásával kísérelt meg többletenergiát termelni. Ezen belül a jelenleg ismert megoldások két fő csoportra oszthatók. Az egyikbe azok a készülékek tartoznak, amelyek az éterből nyerik ki a felhasználni kívánt energiát, míg a másik csoportba sorolható eljárásoknál a gravitáció megcsapolásával próbálnak többletteljesítményre szert tenni. A legtöbb nyilvánosságra hozott kísérlet az utóbbi módszer alkalmazásával történt. Ennek lehetőségét a Hendrik Casimir holland fizikusról elnevezett effektus teremti meg. Ennek lényege, hogy amikor két anyagrészecske mikroszkopikus léptékben mérve megközelíti egymást, akkor a közöttük fellépő kohéziós erő a gravitációs vonzáshoz képest hatványozottan megnő. Ez a logaritmikusan növekvő vonzóerő egyre nagyobb intenzitással húzza a két anyagot egymáshoz, vagyis külső energiabefektetés nélkül munkát végez. Mivel a Casimirerő megfelelő geometriai kialakítás esetén nem csak húzó-, hanem nyomóerőként is felléphet (ez valójában nem más, mint az ellentétes oldalról fellépő húzóerő), a segítségével zárt ciklus is létrehozható, ami alkalmas energiatermelésre. A gravitációt megcsapoló zárt ciklusú energiakinyerő szerkezetek működését tehát az teszi lehetővé, hogy a Casimir-erő előjele átváltható, azaz periodikusan húzó- és nyomóerőt lehet vele elérni. Ezt oly módon valósíthatjuk meg a legegyszerűbben, hogy megváltoztatjuk az atomi méretű munkakamrák alakját, váltakozva olyan geometriai alakzatokat hozunk létre, amelyeknél hol belül, hol kívül ébred nagyobb kohéziós erő. Miután atomi méretekben a távolság adott, a kohéziós erőt csak az egymásra ható felületek méretének módosításával tudjuk befolyásolni. Ez nem jelent megoldhatatlan feladatot, mert iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy a legkisebb felületű geometriai alakzat a gömb. Ezzel szemben legnagyobb felülete az elnyújtott, vékony hengernek van. Így nem kell mást tenni, mint egy megfelelő fázisban érkező külső erővel a munkakamrák alakját periodikusan hol gömbre, hol vékony hengerre változtatni, és ennek hatására a Casimir-erő ciklikus energiatermelést végez. Munkaközegként legcélszerűbb vizet használni, mivel a víz polarizálható, és igen olcsó. A jó hatásfok elérése érdekében alapvetően fontos, hogy a külső energiabefektetés akkor hasson a munkakamrára, amikor a benne fellépő kohéziós erő eléri a maximumot, illetve a minimumot. Kezdetben az üregek, vagyis az atomi méretű munkakamrák alakját hanghullámokkal befolyásolták. Ez úgy játszódik le, hogy a hanghullámok által létrehozott apró buborékokat a Casimir-erő felfújja, majd a gömb alakú munkakamrákat a hang által létrehozott nyomáshullám eltorzítja, összelapítja, hengert képez belőlük. Ezt az alakzatot a Casimir-erő tovább torzítja, végül teljesen eltűnnek az üregek. A következő periódusban újra megjelenő buborékokkal a jelenség elölről kezdődik, vagyis a folyamat ciklikusan ismétlődik. A mikrobuborékok energiatermelése azáltal jön létre, hogy a periodikusan táguló és összehúzódó kamrák fala a körülöttük levő közeget ütésszerűen mozgásba hozza, vagyis mechanikai munkát végez. Ez a mechanikai munka termeli az energiát úgy, hogy a vizet felmelegíti. Szerencsére a melegedés igen intenzív, ezért nem kell holmi ósdi gőzgépet a rendszerhez illeszteni, hogy a többletenergiát egy meglehetősen rossz hatásfokú energiaátalakító láncon át kinyerjük belőle. A felszabaduló energia ugyanis közvetlenül felhasználható hidrogén lesz, amint azt a későbbiekben látni fogjuk. A kedvező helyzet annak köszönhető, hogy a szonokémiának nevezett reakció igen magas, 5-8 ezer K-fokos hőmérsék-

185

leten megy végbe. Ez a hőmérséklet olyan nagy, hogy a buborék keletkezési helyén a folyadék szinte izzik. Ebből is látszik, hogy a szonokémia hatásfoka igen jó, a buborékok a betáplált kinetikus energiát elvileg százmilliárdszorosra is képesek felerősíteni. Ezt az előnyös helyzetet azonban lerontja az a tény, hogy az effektus csak a kád közepén alakul ki, így a keletkező hő elnyelődik a körülötte levő közegben. Ez a rendszer tehát nem alkalmas jelentős energiatermelésre, ráadásul az ultrahang előállítását végző piezo kristály hatásfoka is meglehetősen rossz. A kutatóknak tehát új modulálási lehetőség után kellett nézni, és ezt meg is találták az elektromos tér munkára fogásában. A feszültségimpulzusokkal történő modulálás nyilvánosság számára is hozzáférhető megoldásai közül említésre méltó Stanley Meyer rendszere, aki 1990-ben szabadalmat is kapott eljárására. A modulálás igen jó hatásfoka, valamint az a körülmény, hogy az elektromos tér frekvenciáját oly módon határozta meg, hogy a rendszer rezonanciába került, együttesen azt eredményezték, hogy a többletenergia kicsatolhatóvá vált. Miután a mikrobuborékok mozgási energiája továbbra is igen nagy volt, és a buborékok most már nem pontszerűen képződtek, hanem egy keskeny sávban, ezért a víz felmelegedésén túlmenően intenzív gőz keletkezett, ami a körülötte levő vízmolekulákat alkotóelemeire bontotta. A rendszerből közvetlenül kinyerhető energia durranógáz formájában szabadult fel. Hasonló elven működik a Puharich-féle berendezés is. Ezután egy érdekes esemény következett, amely az utóbbi évek legnagyobb botrányaként vonult be a technikatörténetbe. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy néhány évvel ezelőtt egy amerikai és egy angol elektrokémikus elképesztő bejelentéssel lepte meg a világot: sikerült megvalósítaniuk a hidegfúziós energiatermelést. Nagy volt a megdöbbenés szakmai körökben, mivel a fizikusok a melegfúzió létrehozásán és folyamatos fenntarthatóságán dolgoztak már évtizedek óta, mindhiába; s ekkor jött két kívülálló, akik megvalósították a magfúziót, ráadásul szobahőmérsékleten. Fleischmann és Pons bejelentése után a világ számos kutatóintézetében elkezdődött a reprodukálás. A lázas ellenőrzés során azonban még nyomokban sem találtak magfúzióra utaló jeleket. Hiába kutattak neutronok után, hiába keresték a fúzióhoz szükséges elvi feltételeket, nem találtak semmit. Később az is kiderült, hogy nehézvízre sincs szükség, mert az effektus közönséges vízben is fellép. Ekkor jött a nagy kiábrándulás, a konzervatív fizikusok pedig ujjongtak és csalást, szélhámosságot emlegettek. Egy dologban igazuk volt a hivatalos tudomány képviselőinek, a két fiatal tudós valóban nem találta fel a hidegfúziót, már csak azért sem, mivel a magfúzió normál környezeti viszonyok között megvalósíthatatlan. Az általuk csupán 90 angol fontból megalkotott készülék nem más, mint szabadenergia-kicsatolás a Casimir-erő segítségével. Fleischmann és Pons rendszere annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy ők négy elektródát használtak, így a buborékképződés már nem egy sávban, hanem egy térrészben jött létre. Ezáltal, valamint porózus elektródák alkalmazásával jelentős mértékben megnőtt a hatásfok, és jelenleg ott tartanak, hogy a betáplált energia tízszeresét képesek kinyerni a rendszerből. Ennek tudható be, hogy a kárörvendő ujjongások ellenére a japán Toyota cég a francia Riviérán felépített egy ultramodern laboratóriumot, ahol a feltalálók már sorozatban gyártják találmányukat. Időközben a kaliforniai Thermacore cég is elkezdte egy hasonló hatásfokú készülék nullszériás példányainak előállítását. Mindezeknél tökéletesebb azonban a magyar Jekkel János által kifejlesztett megoldás, amely a rezonanciakamra teljes térfogatában képes energiát termelni. Ezáltal hússzoros energiakinyerés érhető el, ráadásul a hidrogén és az oxigén külön-külön elvezethető, ami megszünteti a durranógáz-képződésből eredő balesetveszélyt. A Jekkel-rendszerű készülék autóba beépítve teljes mértékben önfenntartó, más üzemanyagot nem fogyaszt, mint 4 liter vizet, 100 kilométerenként. Nem ez volt azonban az első vízzel működő autó. Az 1970-es évek elején az 186

egész világsajtót bejárta a hír, hogy egy magyar származású feltaláló megalkotta a vízzel hajtott autót. Az Ausztráliában élő Horváth István és társa később eladták találmányukat egy meg nem nevezett nagy olajtársaságnak. Nem sokkal ezután Horváthot egy autó „véletlenül” elütötte, társa pedig néhány nappal később ugyancsak „véletlenül” kiesett Sydneyben egy több szintes épület ablakán, és szörnyethalt. A vízüzemű autó természetesen soha nem került gyártásba. Ellenérdekű körök ennek a dokumentációját is örökre páncélszekrénybe zárták. Ez a találmány is úgy járt, mint a többször használható gyufa, vagy a szembiztos harisnya, melyeknek kizárólagos „hasznosítási” jogát csak azért vásárolták meg az érdekelt konszernek, hogy soha ne kerülhessenek gyártásba, ezáltal ne csökkenjen korábbi profitjuk. Nem bizonyult sikeresnek ez a trükk az imént említett Stanley Meyer esetében. Az ohioi feltaláló szintén beszerelte találmányát egy gépkocsiba. A kb. 35 cm hosszú, középen kettécsavarható, és mindössze 1 inch széles, henger alakú szerkezet 100 km/h sebességgel képes mozgatni az autót. Az ENK-607 rendszámú gépkocsi Boston utcáit róva ugyancsak 4 liter vizet fogyasztott, 100 kilométerenként. Amikor bizonyos üzleti körök a találmány sikeres alkalmazásának hírét vették, ezt is megpróbálták megszerezni. Állítólag 1 milliárd dollárt ajánlottak fel érte Meyernek, de ő nem adta. Gyanította, hogy mire kell nekik, ezért tévékamerák előtt azt üzente, hogy minél előbb tömeggyártásban szeretné látni találmányát. Ezt a törekvését már nem voltak hajlandóak támogatni. Ebből is látszik, hogy a cél nem a találmány elterjesztése, hanem a megsemmisítése volt. Valószínűleg ez a sors várt volna a feltalálóra is. Ezt sejteti a hihetetlenül magas vételár. Könnyű csillagászati összegeket ígérni, amikor a „vevő” tudja, hogy fizetésre sohasem kerül sor. A szabadenergia megcsapolásának másik módja, amikor oly módon teszünk szert energiatöbbletre, hogy az étert, vagyis a világegyetemben mérhetetlen mennyiségben jelen levő energiarészecskéket fogjuk munkára. Ezt azonban jelenleg csak úgy tudjuk elérni, hogy vagy az anyagot, vagy az anyagon belül átcsoportosítható szabadelektronokat felgyorsítjuk. Az ily módon kelthető többletenergiára először Paul Davies és W. G. Unruh figyelt fel az 1970-es évek közepén. A legegyszerűbb szerkezet, ami a Davies-Unruh effektus alapján állít elő többletenergiát, az egypólusú generátor. Ez a Faraday által feltalált generátor nem más, mint egy elektromos térben nagy sebességgel forgatott ferromágneses tárcsa, amelynek az egyik pólusa a tárcsával egybeépített tengely, a másik pedig a tárcsa pereméhez szorított szénkefe, vagy valamilyen folyékony fémből készített elektróda. Ha felpörgetjük a generátort, azt tapasztaljuk, hogy nagyobb villamos teljesítmény vezethető le róla, mint amekkora munka a meghajtáshoz szükséges. Ennek feltehetően az az oka, hogy a tárcsa szélén az atomok már olyan óriási sebességgel száguldanak, hogy elkerülhetetlenül beleütköznek az étert alkotó szubatomi energiarészecskékbe. Ennek következtében az energiarészecskék elektronokat választanak le a fématomok legkülső elektronhéjáról. Az így keletkező elektrontöbblet hozzáadódik a villamos tér által gerjesztett szabadelektronokhoz, és ez eredményezi a kicsatolható energiát. A gyorsításon alapuló szabadenergia-kicsatoló rendszerek működési elve tehát az éter közegellenállására vezethető vissza. Mint az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében is láttuk az éter közegellenállása, vagyis a tehetetlenségi erő csak akkor lép fel, ha az anyag gyorsuló mozgást végez, vagy hirtelen irányt változtat. Ebben az esetben az egyik kritérium folyamatosan biztosítva van, hiszen a centrifugális erő következtében a fémkorong minden egyes atomja állandó irányváltoztatást végez. A többletenergia tehetetlenségi erő által történő generálását támasztja alá Bruce de Palma fizikus megfigyelése is. Palma a forgó tömegek körül tapasztalható gravitációs anomáliák iránt érdeklődött, ezért élénken foglalkoztatta az egypólusú generátor működési mechanizmusa. Kísérletei közben elhelyezett egy órát a forgó tárcsa közelében, és azt tapasztalta, hogy amíg a tárcsa pörög, az óra lassabban jár, kevesebb 187

időt mutat. Miután ez az effektus földi körülmények között csak éteri részecskesűrűsödés esetén tapasztalható, ezért az általa említett megfigyelés is azt bizonyítja, hogy itt meghatározó szerepe van az éter közegellenállásának, a pozitív szubatomi energiarészecskékkel való ütközésnek. A viszonylag nagy energianyereség ellenére az egypólusú generátor nem terjedt el a gyakorlatban, mivel az általa indukált feszültség nagyon kicsi (kb. 1 V), és ez rendkívüli mértékben megnehezíti az áram elvezetését. Ehhez járulnak még a magas fordulatszám okozta problémák, valamint az a követelmény, hogy a generátor belső ellenállása nem lehet nagyobb néhány mikroohmnál. Az éter munkára fogásán alapuló generátorok gyakorlatban is használható kiviteli alakja a Hyde-féle nagyfeszültségű konverter, amelyre a feltaláló 1990-ben szabadalmat kapott. A forgórészre szerelt tárcsa itt takaró (villamos árnyékoló) szerepet tölt be, és 240 szegmensre van felosztva. A gerjesztés nagyfeszültségű elektromos térrel történik. Az áram a szintén tárcsa alakú, 480 szegmensre felosztott állórészben indukálódik. A lamellákra osztott tárcsák következtében az állórész szegmensei váltakozva fel- majd lemágneseződnek, ezért a kicsatolás előtt a keletkezett áramot a könnyebb felhasználhatóság érdekében egy-egy egyenirányító egységen vezetik keresztül. A hagyományos energiatermelő generátorokkal ellentétben a Hyde-generátor nem forgat dipólust, hanem csak egy eltakaró tárcsát, amely nagy sebességű áramváltozást okoz az állórész szegmensein. A szabadalmi leírás szerint ebből a rendszerből a betáplált energia tízszerese vehető ki. Az egypólusú generátorral szemben jelentős előnye, hogy nagy feszültséget, és emellett nagy áramot szolgáltat. Hátránya viszont, hogy a fordulatszám továbbra is magas (6000/min), ami rendszeres karbantartást tesz szükségessé, és a bonyolult kivitel következtében az előállítási költség is tetemes. Emiatt ez a rendszer sem terjedt el a gyakorlatban. Jóval nagyobb esélye volt a széles körű elterjedésre az RQM-generátornak, amelyet a svájci Raum Quantum Motoren AG fejlesztett ki. Működési mechanizmusa feltehetően a mágnesek ellenirányú forgatása közben fellépő töltéssokszorozódáson, részecskesugárzáson alapult. Hatalmas összegeket fordítottak a kifejlesztésére, de megérte. Már a hűtőszekrény méretű változata is 6 kW-nyi villamos áramot termelt a „semmiből”. Amikor elkezdtek dolgozni a 125 kW-os változatán (ami már egy közepes ipari fogyasztó áramszükségletét is képes lett volna kielégíteni) a fejlesztést hirtelen leállították, és a szerkezet eltűnt a süllyesztőben. Az ellenirányú gerjesztéssel történő szabadenergia-keltésre is számos megoldás született. Az Interneten sok olyan energianyerő készülék található, amely ezen az elven működik, csak az alkotóik nem tudnak róla. Közöttük a leggyakoribb kivitel, ahol az ellenirányú gerjesztést gyűrű alakúra kiképzett ellentétes pólusú permanens mágnes végzi. Ezeknek a találmányoknak a működése során gyakran tapasztalnak lehűlést, ami a Yang jellegű energiakibocsátás egyértelmű jele. A felhasználási követelményekhez igazodva a szabadenergia-kicsatolásnak ennél a formájánál is felmerült az igény, hogy a többletenergiát olyan rendszerekkel nyerjék ki, amelyek nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket. A gyorsításon alapuló többletenergia-keltés azonban megköveteli a gyors mozgást, ami nehezen egyeztethető össze a mozgó alkatrészek mellőzésével. Bármennyire lehetetlennek látszik, de erre mégis megvan az elvi lehetőség, mert nem csak úgy lehet többletelektronokat generálni a fémes vezetőkben, hogy az atomjaikat nekiütköztetjük a szubatomi energiarészecskéknek, hanem úgy is, hogy a szubatomi energiarészecskék áramlását gyorsítjuk fel annyira, hogy beleütközzenek az álló anyag atomjaiba. Ennek az effektusnak a kiváltásához természetesen gyors mozgatóerőre van szükség, de a fémes vezetőkben kelthető szabadelektronok terjedési sebessége olyan nagy, hogy könnyen el tudják látni ezt a feladatot. A mozgó alkatrész nélküli étermegcsapolás első ismert megoldása a Hubbard-féle erősítő transzformátor. Ennek a lágyvasból készült transzformátornak az a 188

jellegzetessége, hogy a középső oszlopát permanens mágnesből alakították ki. Erre feltehetően azért van szükség, hogy az állandó mágnes által keltett erővonalak előfeszítsék a rendszert, vagyis a többletenergiát minél kevésbé eméssze fel a vas- és rézveszteség. Sajnos a készülék pontos működési mechanizmusát nem ismerjük, de a gerjesztés módjából arra lehet következtetni, hogy itt a fémes anyagba beáramló pozitív szubatomi energiarészecskék, vagyis az éter eltérő sebessége kelti a többletenergiát. A Hubbard-féle készülék primer tekercsére ugyanis nem szabályos lefutású feszültséget kapcsolnak, hanem szolitonok, magányos hullámok végzik a gerjesztést. Ezeknek az aszimmetrikus hullámoknak az a tulajdonságuk, hogy a felfutásuk lassú, míg a lefutásuk nagyon gyors. Az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében láttuk, hogy a nagy hatásfokú elektromágnesek gerjesztésekor egy sajátos tömegátrendeződés megy végbe a fémes vezetőben. Ennek során a vezető szabadelektronjai a negatív pólus felé vándorolnak, a helyüket pedig az anyagba beáramló éter foglalja el. Amennyiben szabályos lefutású (pl. szinuszos) jelet használnánk gerjesztésre, akkor semmi sem történne, mivel a beáramló szubatomi energiarészecskék a következő félperiódusban úgy hagynák el az anyagot, ahogy jöttek, vagyis következmények nélkül. Szabálytalan lefutású szolitonok alkalmazása esetén azonban a jel meredek lefutása, a hirtelen potenciálcsökkenés azt eredményezi, hogy az elektronok visszarendeződése sokkal nagyobb sebességgel megy végbe, mint a gerjesztés során a szabadelektron-elszívás. Így a gyorsan visszaáramló szabadelektronok szinte kiseprik a szubatomi energiarészecskéket az anyagból, ami azzal a következménnyel jár, hogy óhatatlanul nekiütköznek az atomjainak, és elektronokat választanak le róluk. Ezt követően újra megindul a gerjesztés, de ebben az esetben a negatív pólus már nem csupán a gerjesztő feszültség által keltett szabadelektronokat vonzza magához, hanem azt a jelentős elektrontömeget is, amelyet a szubatomi energiarészecskék választottak le. A jelenség folyamatos fenntartásában minden bizonnyal szerepet játszik a primer tekerccsel párhuzamosan elhelyezett permanens mágnes is, mivel kezdetben az általa keltett erőtér gyűjti össze a szubatomi energiarészecskék által leválasztott elektronokat. A folyamat végeredményeként nagymértékben megnő az indukáló áram, így a rendszer feléledése után a primer feszültség már csak a gerjesztés feladatát látja el, munkát alig végez. A többletenergia minél nagyobb hatásfokú kicsatolása érdekében a transzformátort jó minőségű ferromágneses anyagból kell készíteni. Alapvető követelmény még, hogy a rendszer rezonanciafrekvencián üzemeljen, mert így lehet a legkisebb energiabefektetés árán a legnagyobb teljesítményt elérni. A többletenergia azáltal is fokozható, hogy a gerjesztő hullámok frekvenciáját megnöveljük. Az egy időegységre eső szolitonok számának növelésével ugyanis egyre meredekebb lesz a hullámok lefutása, tehát intenzívebbé válik a szubatomi energiarészecskék kiseprése, másrészt a több impulzus nagyobb mennyiségű elektront képes leválasztani. A gerjesztési frekvencia növelésének azonban határt szab, hogy a lágyvasas transzformátor rezonanciafrekvenciája meglehetősen alacsony. Ezen úgy segítenek, hogy légréseket alakítanak ki benne, amely egyrészt jelentősen megemeli a rendszer önrezgésének frekvenciaértékét, másrészt gátolja a vasmag telítődését. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevétele rendkívül fontos. A gondos és türelmes tervezés eredményességére jellemző, hogy amíg az 1910-es évek végén született Hubbard-féle készülék csak háromszoros energiakinyerésre volt képes, addig a Bóday Árpád által korszerű anyagokból, körültekintően megtervezett teljesítménytranszformátor hatásfoka már több százszoros. A fejlődés azonban nem állt meg itt. Későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy „üvegfém” alkalmazásával tovább lehet növelni a hatásfokot. Ez az újfajta lágyvasanyag úgy készül, hogy a felhevített fémötvözetet gyorsan forgó hideg korongra spriccelik, ahol azonnal lehűl. Ennek következtében nem alakul ki benne szabályos rácsszerkezet. Ebben a fajta fémben, illetve rendkívül vékony fémlemezben üvegszerű, rendezetlen kristályok vannak. Emiatt igen jó mágneses tulajdonságokkal rendelkezik, és elenyésző örvényáramú veszteség keletkezik 189

benne. Egyetlen hátrányos tulajdonsága, hogy rendkívül drága; nagyságrendekkel többe kerül, mint a hagyományos lágyvaslemez. Valószínűleg a Hubbard-féle erősítő transzformátor továbbfejlesztett változata a német Hans Kohler energiakicsatoló rendszere. Kohler az első kisteljesítményű modellt 1925-ben készítette, és a tökéletesítés már a német hadsereg anyagi támogatásával folyt, egészen a háború végéig. Ez a méhsejt alakú mágneses többletenergia-előállító rendszer abban különbözik a Hubbard-féle szimpla rendszertől, hogy itt a kicsatolást végző elektromágnes erővonalaival újabb tekercset gerjeszt. Ezek a jelen eseten hat tekercsből álló elektromágnesek tehát úgy vannak elhelyezve, hogy egymásba érve körgyűrűt alkotnak, és így egyik a másikat gerjeszti. Érdekessége még ennek a kaszkádba kapcsolt körkörös gerjesztésnek, hogy az előfeszítéshez szükséges állandó mágneseket nem a tekerccsel párhuzamosan helyezték el, hanem a permanens mágneseket használták vasmagként. A rezonanciafrekvencia növelése érdekében ezeket az előmágnesezett tekercseket is úgy illesztették egymáshoz, hogy a végeik között kis légrés volt. A hatszög alakban elrendezett tekercsek közötti légrés mérete azonban nem volt pontosan meghatározva, ezért percekig tartott, amíg a mágnesrudak tologatásával, valamint a rezonátortekercsek különböző helyzetekbe állításával feléledt a rendszer. Ezzel egyidejűleg a tekercseket egy segédberendezéssel előállított különleges lefutású árammal (valószínűleg szolitonnal) kellett gerjeszteni, amit ki-be kapcsolgattak. 1945-ben a készülékből 12 V feszültség mellett már 6 kW teljesítményt lehetett kivenni, amikor egy légitámadás során megsemmisült. A háború után a brit titkosszolgálat Kohlertól és munkacsoportjától begyűjtött minden fellelhető dokumentációt, majd rekonstruáltatták velük a készüléket, és azóta nincs hír sem róluk, sem a rendszerükről. Kohler és munkatársai nyomtalanul eltűntek, ugyanúgy, mint annak idején Hubbard, vagy pár évvel ezelőtt Hyde. A hosszú, nyugalmas élet azoknak a kutatóknak sem adatott meg, akiknek a találmányaival az előzőekben nem foglalkoztunk részletesen. Közülük nemzetközileg is ismert Viktor Schauberger osztrák feltaláló. A Kohlerrel azonos időben alkotott találmánya feltehetően a Casimir-effektus, és a spirálmozgással történő többletenergia-keltés kombinációjára épült. Csak annyit tudunk róla, hogy körkörösen elhelyezett szűkülő és spirálisan csavart csatornákon vizet áramoltatott át, és az így nyert mechanikus többletenergiával áramtermelő generátort hajtott. Schauberger találmányát az 1950-es években megvette egy amerikai cég. Néhány hét múlva a feltaláló infarktust kapott, és meghalt. Ezt követően a leírásoknak és a prototípusnak nyoma veszett. Hasonló módon végződött idősebb Bóday Árpád élete is, aki az 1960-as években Magyarországról Kanadába emigrált. Sok találmánya közül a nagy hatásfokú villanymotort, és egy mozgó alkatrész nélküli áramgenerátort az előzőekben már megemlítettük. Szabadalmi leírásukat egyébként a magyar találmányi hivatalhoz is bejelentette, ahol egymás után többször „elvesztek”. Miután Lichensteinben aláírt egy 60 millió dolláros hasznosítási szerződést, a repülőgépen rosszul lett, és többé nem állt helyre az egészsége. Haláláig már csak annyi ideje maradt, hogy a Magyarországon élő fiának megírta találmányai működési elvét. A technológiai részletekre azonban már nem tudott kitérni, így a fia évekig fáradozott ezeknek a készülékeknek az újraélesztésén. Nem kevésbé különös egy Svájcban dolgozó fizikus, Oliver Crane halálának az időpontja. Az ő vesztét az okozta, hogy véletlenül rábukkant egy második világháborús német elgondolás tervrajzaira. Miután a találmányt kidolgozta, hirtelen agyvérzést kapott, és meghalt. Nem járt jobban az orosz Cserneckij sem. Ő plazmarezgéssel próbált szabadenergiát kinyerni, és kísérletezés közben életét vesztette. A moszkvai Plehanov Intézetben kifejlesztett nagyfrekvenciás plazmagenerátor hatásfoka ötszörös volt. Egyébként mikrogömbvillámokat eredményező csúcskisüléses kísérleteket mások is folytatnak a világon. Az amerikai Schoulders pl. egy tűszerű elektróda végéből úgy szabadít ki plazmahatást előidéző 190

elektronadagot, hogy igen nagy feszültség mellett nagy áramlökést hoz létre az elektródában. Amikor úgy nézett ki, hogy az általa korábban megállapított negyvenszeres hatásfokot jelentősen emelni lehet, a kísérleteket irányító mérnök meglehetősen furcsa körülmények között hirtelen meghalt. A Nobel-díjas Julius Schwinger ugyancsak jelentős eredményeket ért el a mágneses töltések tulajdonságainak kutatása terén. A Casimir-effektusról négy cikket is írt. Utolsó cikkének befejező mondatában azt a kérdést tette fel, hogy létezik-e olyan mechanizmus, amely a mikroszkopikus szinten jelen levő energiát makroszkopikus testeknek adja át? Ő bizonyára tudta már a választ erre a kérdésre, és ez játszhatott szerepet a hirtelen halálában. Kis híján hasonló sorsra jutott Timothy Boyer elméleti fizikus is, akitől az 1960-as évektől kezdve évente 2-3 cikket közöltek le a rangos fizikai folyóiratok. Életét feltehetően az mentette meg, hogy a szabadenergia kinyerési módjairól szóló cikkei megjelentek a Scientific American ben is, így milliók szereztek tudomást a tevékenységéről. Ezt követően azonban egyetlen cikk sem jelent meg tőle. Házát felgyújtották, és azóta minden évben történik vele valami, ami a munkáját hátráltatja. Érthetetlenül kegyetlen módon bánt el a társadalom a szubatomi energiaáramlás elvi alapjainak egyik kidolgozójával, dr. Wilhelm Reichhel. Ki gondolná, hogy Giordano Bruno máglyára küldése után 400 évvel, a XX. század közepén még mindig előfordulhat, hogy a tömeghisztéria és koncepciós perek áldozatává válik egy tudós, aki az élet keletkezésének alapköveit kutatja. Reich világhírű osztrák pszichológus volt, amikor hátat fordított a hivatásának, és 1942-ben megalkotta az éteri részecskéken alapuló elméletét. Az „orgon” energia felfedezőjére azonban nem sok dicsőség várt. Az egész világon mindenütt támadták, végül hitegetés és csalás vádjával bebörtönözték, ahol halálát lelte. Az életenergiáról szóló könyveit az Egyesült Államokban betiltották, sőt összegyűjtötték és elégették. Elméletének meggyőző bizonyítékai senkit sem érdekeltek, így a szubatomi energia újkori felfedezőjének a sorsa nem sokban különbözött egy középkori boszorkányétól. A rakéta és az atombomba feltalálása korában Reich munkássága még mindig bűbájosságnak számított. Szubatomi energiakeltő készülékeivel ugyanis képes volt változásokat előidézni az időjárásban (fenntartó energiájukat elvonva feloszlatta a felhőket, és tetszőlegesen fokozta vagy mérsékelte a helyi esőzéseket). Amikor letartóztatták, már az égitestek közötti energiaáramlatokat, és az űrutazás lehetőségeit tanulmányozta. Még mielőtt a leendő kutatók kedvét szegné ez a helyzet, el kell mondani azt is, hogy mostanában egyre ritkábban fordulnak elő ilyen atrocitások. Úgy látszik, az ipari köröket is gondolkodóba ejti a természet rohamos pusztulása, és a föld nyersanyagkészleteinek vészes fogyása. Az érintettek többségének ma már fontosabb a saját és a családjuk jövője, mint a profit mindenáron való hajszolása. Valószínűleg ennek tudható be, hogy Stanley Meyer, aki néhány éve szabadalmat is kapott találmányára, még él. Anyagi támogatásban azonban nem részesül, ezért ma is egy garázsban dolgozik. Az is lehet, hogy a megváltozott helyzet a módszerek finomodásának tudható be. Mivel ezek a kutatások egyre inkább a nyilvános érdeklődés előterébe kerülnek, a likvidálás már túl kockázatos lenne. Így újabban anyagilag próbálják lehetetlenné tenni a magányos kutatók tevékenységét. Ez a szakma tehát továbbra sem kecsegtet könnyű sikerrel, a gyors meggazdagodás lehetőségével. Aki erre vágyik, jobb, ha nagy ívben elkerüli ezt a pályát. Azokra viszont, akik vállalják a viszontagságokat, nagy kalandok várnak. Az elkövetkező harminc évben ugyanis olyan alapvető változások fognak végbemenni a Földön, amelyek minden civilizáció életében csak egyszer adódnak. Az újonnan felfedezett fizikai törvények olyan forradalmian új termékeket és eljárásokat eredményeznek, melyek átmenetileg fenekestől felfordítják a világot. A paradigmaváltással, vagyis a technikai fejlődés új alapokra helyeződésével egyidejűleg az egyéni magatartás és a társadalmi együttélés szabályai is radikálisan meg 191

fognak változni. Ez olyan kihívásokat teremt a folyamat elindítói és irányítói számára, melyek hosszú távon történelmi magasságba emelhetik őket. A folyamat kezdetén azonban csak baj, keserv és szenvedés vár rájuk, nem is szólva azokról a váratlan veszélyekről, amelyek a titokzatos erők megismerésével járnak. E rövid kis kitérő után a mindenre elszánt pionírok számára mindjárt adódik is egy ötlet. Mi lenne, ha az éter által keltett energiát nem csatolnák ki, hanem benne hagynák a rendszerben. Bizonyos esetekben (pl. fűtőtesteknél, fénykibocsátó lámpáknál) a többletelektronok kicsatolás nélkül is munkát végezhetnének, így szerencsés esetben csak gerjeszteni kellene ezeket az eszközöket. Érdemes lenne elvégezni egy kísérletet, hogy ha szolitonokkal izzószálat táplálnánk, keletkezne-e többletteljesítmény? Ennek az effektusnak a megnyilvánulását valószínűvé teszi az a sokak által tapasztalt jelenség, hogy amikor egy izzólámpa kapcsolója kontakthibás, gyakran előfordul, hogy a villanykörte nagy csattanással kiég, és a burája az izzószál elpárolgása következtében teljesen bekormozódik. A szakemberek erre azt mondják, hogy ennek a jelenségnek a vékony wolframhuzal elhasználódása az oka. Koromrészecskék rakódnak rá, és ez annyira megnöveli a vezetőképességét, hogy a bekapcsolás pillanatában közel zárlati áram lép fel, ami hirtelen elégeti a fémszálat. Az esetek többségében minden bizonnyal ez okozza a villanykörték tönkremenetelét, de néha új izzólámpáknál is fellép ez a jelenség. További rejtély, hogy a fémek elgőzöltetéséhez igen nagy áramra van szükség, és a hálózati feszültség normál körülmények között biztos, hogy nem képes ekkora áram létrehozására. Nem zárható ki tehát, hogy a kapcsolóban keletkező kontakthiba oly módon torzítja el a szinuszhullámot, hogy szolitonná alakul, és ha a megszakítás frekvenciája megegyezik az izzószál rezonanciafrekvenciájával, akkor a névleges áramot nagyságrendekkel meghaladó áram lép fel a terhelésben, ami már valóban képes látványos rombolás előidézésére. Ennek a fajta villamosenergia-keltésnek a lehetőségét egy fiatal fizikus is alátámasztotta, aki a saját szemével győződött meg arról, hogy az izzólámpa tápáramforrás nélkül is világíthat. Egy Poltergeist jelenség vizsgálata közben a kezdeti kopogások után kigyulladt a feje felett a mennyezeti lámpa. A tudomány hitetlen képviselőjéhez illően azonnal szétszedte a kapcsolót, hátha elromlott, de nem talált semmi rendellenességet. Erre elővette a zsebkendőjét, és kicsavarta a foglalatból a forró izzót. Majd elájult, amikor a kezében is tovább világított. Letette az asztalra, és várt. Rendületlenül égett tovább. Azt hitte, hogy menten megbolondul. Egyre csak azt hajtogatta magában, hogy: „Ez lehetetlen. Ez ellentmond mindennek, amit tanultam. Ellentmond a fizika alaptörvényének, az energiamegmaradás törvényének.” Ez valóban ellentmond az általunk ismert törvényeknek, de a világunkat felügyelő asztrállények számára ennek a jelenségnek az előidézése semmilyen nehézséget nem okoz. Miután ők is csak létező fizikai törvények alapján képesek megnyilvánulni, a lámpát oly módon izzíthatták fel, hogy telekinetikus úton rezgésbe hozták az étert az izzószál két pólusa között. Az ide-oda áramló éteri részecskék biztosították a folyamatos szabadelektron-keltést, ami gondoskodott a fémszál tartós izzításáról. Egy esetleges „csodáról” azért sem lehet szó, mert amikor a fizikus nagy izgalmában felkapta a villanykörtét az asztalról, az megégette az ujjait, mire reflexszerűen eldobta. A sarokba hajított lámpa üvegburája összetört. Vákuum hiányában az izzószál elégett és nem világított tovább. Tehát nem egy földre szállt angyal vette körül valamiféle rejtélyes fénnyel az üvegballont, hanem az izzószál világított úgy, ahogy annak a fizikai törvények szerint világítania kell. A különbség csak annyi, hogy nem volt tápáramforrás, ami azt bizonyítja, hogy e nélkül is izzásba lehet hozni egy fémszálat. A folyamatos működéshez persze meg kell teremteni a szükséges fizikai feltételeket (pl. légritkított tér, állandó gerjesztés). Ez az eset is egyértelműen bizonyítja az éter munkára foghatóságát, és arra biztat bennünket, hogy érdemes az energiakeltésnek ezzel a módjával 192

foglalkozni. Ennek a történetnek a vége is ezt sugallja. A 29 éves moszkvai fizikus elmondása szerint: „Megjelenésem után az összes ottani gyalázatosság megszűnt.” Mintha csak azért történt volna minden, hogy felkeltse a figyelmünket. Amennyiben ez a jelenség általunk, műszaki eszközökkel is előidézhető, akkor minden bizonnyal fokozottan megnyilvánulna a légritkított vagy nemesgázzal töltött vákuumcsövekben. A gázmolekulák rezonanciafrekvenciája ugyanis jóval magasabb, mint a fémeké, így a gerjesztő frekvencia értékét is jelentős mértékben növelni lehetne. Visszaemlékezéseiben Tesla is megemlítette, hogy gyakran kísérletezett nagyfrekvenciás plazmakisülési csövekkel. Szó szerint idézve őt: „Nagyon érdekes kísérleteket végeztem vibráló gázoszlopokkal. A 10 kHz frekvenciájú gerjesztő áramot egy különlegesen konstruált alternátorból vettem. A gázkisülési cső átmérője 1 inch, a hossza pedig 1 méter volt. Mindkét végét burkolattal láttam el, és addig szivattyúztam belőle a levegőt, amíg a kisülés megindult. Később kiderült, hogy érdemesebb csak egy elektróddal dolgozni.” Vajon mitől volt olyan különleges az általa alkalmazott áramszaggató egység, csak nem szolitonokat állított elő? Mindenesetre Tesla egyszer azt nyilatkozta, hogy élete legnagyobb találmánya egy cső, amiből nagyon sok energiát lehet kinyerni. Annyi biztos, hogy ennek előfeltétele itt is a rezonancia, melynek biztosítása esetén a töltéseken átfutó újabb gerjesztőhullámok folyamatosan növelik a részecskék sebességét és energiáját. A nagy helyi gyorsulások eredménye az erős kicsatolás. Az alábbi megjegyzéséből azt is sejteni lehet, hogy ez az energia pozitív jellegű lehetett: „A csövet több tízmillió volttal gerjesztve, vagy nagyobb nyomáson üzemeltetve a kiáramló energia a kozmikus sugarakhoz hasonló volt.” Mellesleg nem zárható ki, hogy a Hyde-féle generátor gerjesztése is szolitonokkal történik. Ezt a feltételezést látszik alátámasztani a konstrukciónak az a jellegzetessége, hogy a takarólemezen a szegmensek száma éppen fele az állórész szegmenseinek, vagyis itt a lapátkerekek dupla szélességűek. Ennek következtében egy-egy szegmens kétszer annyi ideig kerül villamos árnyékolás alá, mint amennyi ideig a gerjesztése zajlik. A nagyfeszültségű elektromos tér modulálása tehát úgy megy végbe, hogy a gerjesztő hullám felfutó szakasza fele annyi ideig tart, mint a lefutás. Ez a hullámforma szintén szolitonnak tekinthető, bár most a gerjesztés elején keletkeznek többletelektronok. Ez a rendszer tehát alapelvét tekintve nem sokban különbözik az erősítő transzformátoros energiakicsatolástól. A különbség csupán az, hogy itt a modulálás mechanikus úton történik, ami viszont jelentős mértékben rontja ennek a megoldásnak a gyakorlati alkalmazhatóságát. Az izzólámpák és fűtőbetétek működtetésének ennél is egyszerűbb módja, hogy két nagy hatásfokú elektromágnest helyezünk a közelükbe, melyeket egy elektronikus kapcsoló segítségével felváltva gerjesztünk. Amennyiben a Yang energiát kibocsátó elektromágneseket az izzószál két kapcsához illesztjük, akkor a pozitív mágneses tér ide-oda mozgatja a fémes vezető szabadelektronjait, ami szolitonos gerjesztés nélkül is kiváltja a kívánt hatást. (Az izzószál fegyverzeteire célszerű egy vékony szigetelőréteget tenni, hogy az elektromágnesek ne tudják a szabadelektronokat kiszippantani belőle.) A jelenlegi villamos rendszerbe illesztve könnyen lehet, hogy elektronikus kapcsolóáramkörre sem lesz szükség, mert a váltakozó irányú gerjesztés szerepét a váltóáramú táplálás is el tudja látni. Ez esetben az egyik elektromágnest megfordítva, azaz ellentétes pólussal kell az izzószál kapcsához illeszteni. Ebben az elrendezésben amíg az egyik elektromágnes Yang energiát bocsát ki, addig a másik Yin energiát sugároz az izzószál másik fegyverzetébe, ami nem gátolja a szabadelektronok ide-oda rángatását, sőt az is megeshet, hogy növeli a leszakított elektronok számát. Nagy a valószínűsége annak, hogy ez a megoldás még a szolitonos gerjesztésnél is kevesebb áramot igényel, mivel ebben az esetben csak a nagy hatásfokú elektromágnesek gerjesztéséről kell gondoskodni.

193

Nagy előnye még ennek a módszernek, hogy nem áll galvanikus kapcsolatban a gerjesztő áramkörrel, így nem táplál zavarjeleket a hálózatba. Ennek következtében ez a kialakítás a meglevő villamos rendszerben is alkalmazható lenne. A vezérlő egység miniatürizált kivitelben elférne egy kis kerek műanyag dobozban, amit a lámpatestek foglalatába kellene csavarni, és ehhez lehetne illeszteni az izzólámpát. A már meglevő villanykályhákat sem kellene eldobni, sőt még az átalakításukra sem lenne szükség. Az új táplálási módnál semmi mást nem kellene tenni, mint a kályha villásdugóját a vezérlő egységet tartalmazó dobozhoz csatlakoztatni. Ez esetben a fűtőbetét szabadelektronjainak ide-oda rángatása a villásdugó fegyverzeteihez illesztett elektromágnesek segítségével történne. Az elektromos vezérlő egység a tápáramot a hálózati konnektorból venné, egy vékony kábelen keresztül. Ennek az adapternek a segítségével minden marad a régiben, a különbség csak annyi, hogy az áramfogyasztás a korábbi töredékére csökken. A fentiekben ismertetett készülékek csupán kiragadott példák, ezenkívül még igen sok próbálkozás volt a szabadenergia megcsapolására. Ha teljes körű információra van szükségünk, részletekbe menően is tájékozódhatunk erről a tevékenységről dr. Egely György: Bevezetés a tértechnológiába című háromkötetes művéből. A fő megoldások megismerése után azonban beláthatjuk, hogy a többletenergia előállításának nem ez a legtökéletesebb módja. Ezek a készülékek vagy túl nehezek, vagy túl bonyolultak, vagy meglehetősen drágák, és a tömegükhöz képest a hatásfokuk sem valami nagy. Mi még a szabadenergiát nem tudjuk sűríteni és koncentráltan kisugározni, csupán arra vagyunk képesek, hogy kisebb-nagyobb mértékben munkára fogjuk. Ezért sokkal jobban járnánk, ha nem a szabadenergia megcsapolásával próbálnánk többletteljesítményt elérni, hanem a fémes anyagból gerjesztés hatására kisugárzódó energiát hasznosítanánk koncentrált formában. Ezt úgy érhetjük el, hogy az elektromágneses energiát szétválasztjuk összetevőire, pozitív és negatív részecskesugárzásra. Ennek módját az „Ezoterikus körkép”-ben már megismerhettük, sőt arról is volt szó, hogy ezzel az eljárással olyan hatalmas erők szabadíthatók ki az anyagból, amelyek egy több tonnás járművet is képesek a magasba emelni. A nagy hatásfokú villanymotorok gépkocsiban való alkalmazása is előnyösebb lenne a hidrogénfejlesztő rendszereknél, mert megszabadulnánk a bonyolult és sok karbantartást igénylő robbanómotoroktól, a rengeteg helyet foglaló üzemanyagtartálytól, az üzemanyagpumpától, a karburátortól, a gyújtáselosztótól, az indítómotortól, a hűtővíztartálytól, a vízpumpától, a hűtőventillátortól, a motor kenésére szolgáló olajtartálytól, az olajszivattyútól, a mechanikus sebességváltótól, valamint a kuplungnak nevezett tengelykapcsolótól; és ezáltal nem csak olcsóbbá, hanem biztonságosabbá is válna a közlekedés. Ezt jelentős mértékben elő fogja segíteni, hogy a jövőben múzeumba kerül a fékfolyadék, a hidraulikus csövek és a munkahenger is, mert általánossá válik a mágneses indukción alapuló örvényáramú fékek használata. A súrlódás okozta melegedési problémák kiküszöbölésén kívül ez a megoldás egyben megakadályozza a kerekek blokkolását, kipörgését, ami jelentősen növeli a menetstabilitást, és tovább fokozza a biztonságot. Az sem zárható ki, hogy a konstruktőrök elhagyják a nagyteljesítményű központi motort is, és a kerekeket egy-egy kisebb elektromotor fogja meghajtani. Így nem lesz szükség kardántengelyre és differenciálműre sem. Az egyes kerekeket meghajtó és fékező elektromotorok munkáját mikroprocesszor hangolja össze, minimálisra csökkentve a gépkocsivezető technikai közreműködését. Az elektromotoros gépjárművek elterjedésével szükség lesz az egyik kezelőszerv nevének megváltoztatására is. A szénhidrogén-felhasználás megszűnése következtében a gázpedált át kell keresztelni energiapedálra. Erre a rövid, tömör és lényegretörő elnevezésre biztonsági okok miatt is szükség van, mert balesetveszélyes helyzetekben egy rövid és bárki által érthető utasítás életeket menthet meg. Mivel ez a szakkifejezés nem csak a villamos energiára utal, a 194

későbbiekben az antigravitációs lebegtetésű, szubatomienergia-meghajtású gépkocsiknál is alkalmazható lesz. Alternatív lehetőségként szóba jöhet még a „speed” (sebesség) elnevezés használata is, mert ez a szó szintén alkalmazható bármelyik szubatomi meghajtású járműnél. A meghibásodások csökkentése érdekében a villamos meghajtású gépkocsiknál a fékpedált és az energia- illetve sebességpedált már nem mechanikus, hanem elektronikus kivitelben kell elkészíteni. Amíg egy robbanómotoros gépkocsiban kb. 2000 mozgó alkatrész van, az elektromosban max. 20. Emiatt alig igényel karbantartást, és legalább egy nagyságrenddel nő az üzembiztonsága. A vezetési biztonságot tovább fokozza, hogy a későbbiek során a gépjárművek mentesek lesznek a durrdefekttől is. A gumiköpeny belső felületét ugyanis olyan nagy atomszámú fóliaszerű anyaggal vonják be, amitől átszúrhatatlanná válik. A szinte elromolhatatlan kompakt gépkocsik tulajdonosainak nem kell majd számolniuk azzal a bosszúsággal sem, hogy az elszakadt ékszíj miatt felforr a hűtővíz, és emiatt órákig kell rostokolniuk az út mentén. Mivel ezeknek az autóknak az áramellátását Tesla-konverter fogja biztosítani, a hideg idő sem lesz képes hátráltatni a közlekedést. Már csak a régi filmek láttán jut eszünkbe, hogy miként aggódtunk évtizedeken át, hogy reggelre befagy-e a hűtővíz, vagy a lebénult akkumulátor vajon el tudja-e indítani a motort. Jót derülünk azon, hogy ilyen esetekben hogyan toltuk be ósdi járgányainkat. Ráadásul ezek a változtatások a gépjárművek előállítási költségének mérséklésén kívül jelentős mértékben csökkentik a közlekedési zajt a nagyvárosokban, valamint az országutak mentén. A csendesen járó villanymotoros gépkocsikkal még az országúti balesetek száma is csökkenthető lesz. Ebben az esetben ugyanis hatóságilag meg lehet majd tiltani, hogy a gyárak nagyobb teljesítményű motort helyezzenek a kocsiba, mint amekkora az engedélyezett sebesség eléréséhez szükséges. Jelenleg arra hivatkozva építenek egyre nagyobb teljesítményű motorokat az autókba, mert így nagyobb a gyorsulásuk, ami az előzésnél növeli a biztonságot. A villanymotoroknak azonban igen nagy az indítónyomatékuk, ezért semmi sem indokolja a túlméretezésüket. Sajnos a közlekedési zaj ezekkel a gépjárművekkel sem küszöbölhető ki maradéktalanul. A forgalmas utak mellett élők jól tudják, hogy a zajok fő forrása nem a motor, hanem a gumiköpenyek által keltett surrogás, ami csak a kerekek elhagyásával szüntethető meg. Ez esetben a gépkocsi úgy működne, mint egy UFO. Az alvázba épített antigravitációs generátor súlytalanná tenné, a kormányozhatóságát pedig a hátul illetve oldalt elhelyezett kisteljesítményű sugárágyúk biztosítanák az impulzusmegmaradás elvén. Ennek a járműnek a megvalósítása ma már nem ütközne különösebb nehézségbe, a gond csak az, hogy városi közlekedésben nem lehet használni. Az antigravitációs hajtóműből kiáramló intenzív szubatomi energiasugárzás ugyanis beteggé tenné a közelben tartózkodó embereket. Van azonban egy lehetőség, amelyet kihasználva nagy valószínűséggel megoldható lenne a gépjárművek veszélyes kisugárzástól mentes lebegtetése. Ennek az elgondolásnak az alapja az állórész nélküli villanymotor létrehozása. Erre az ad lehetőséget, hogy az éter rendkívül sűrű közeg, így alkalmas arra, hogy a forgórész koncentrált szubatomi energiát kibocsátó mágneses monopólusait eltaszítsa magától. Mint tudjuk a hagyományos villanymotor úgy működik, hogy az állórész északi és déli pólusai eltaszítják maguktól a forgórész velük szemközt álló ugyanolyan polaritású pólusait. Váltakozó áramú motoroknál a forgó mozgást a mágneses mező vándorlása idézi elő, ami a szinuszos táplálás következménye. Egyenáramú motoroknál a tengely meghajtását a kommutátoros táplálás teszi lehetővé, mely gondoskodik a forgórész pólushelyes gerjesztéséről. Az állórész által keltett ellenerő szerepét azonban képes lenne átvenni az éter is, amennyiben a forgórész tekercsei nem elektromos, hanem szubatomi energiát bocsátanának ki magukból. 195

Ennek megvalósítása nem ütközik különösebb nehézségbe, hiszen az előzőekből tudjuk, hogy nagy hatásfokú elektromágnesekkel megoldható a koncentrált szubatomi energiakibocsátás. Most már csak a tekercsek toroid alakú kialakításáról kell gondoskodni, hogy kizárólag Yang jellegű energia sugározzon ki belőlük. Az ily módon konstruált motor szintén az impulzusmegmaradás elvén működik. A tengely forgása azáltal jön létre, hogy a mágnesmonopólusokból oldalirányban kiáramló koncentrált szubatomi energiarészecskék nekiütköznek az éter sűrű közegének, ami eltaszítja magától őket. Ez az állórész nélküli hibridmotor leginkább a lineáris motorokhoz hasonlítható. Ennek a mágneses lebegtetésű szuper gyors expresszvonatoknál alkalmazott motornak a lényege, hogy az állórészt kiterítették, sín formájában a forgórész alá helyezték. Így a mozdonyba épített forgórész nem körbe forog, hanem előre gördül a kiegyenesített állórészen, miközben magával húzza a szerelvényt. Az új típusú elektromotornál az állórész szerepét az éter tölti be, ami azt jelenti, hogy ebben az esetben a síneket is el lehetne hagyni. Ez azt eredményezi, hogy ez a fajta vontatás vasúti pálya nélkül, közúton is megvalósítható. Az állórész nélküli hibridmotor mágneses kisugárzása viszonylag csekély, nem sokkal haladja meg a hagyományos elektromotorokét. Ezért nem csak elkülönített pályán haladó gépkocsikban alkalmazható, hanem városi közlekedésben is. Természetesen ez a lecsupaszított motor fémlemezből készített burkolattal ellátva alkalmas hagyományos villanymotorok kiváltására is. Egyszerű kivitele folytán olcsón előállítható, ráadásul a nagy hatásfokú elektromotorokhoz hasonlóan áramot sem fogyasztana. Csupán a gerjesztéshez szükséges nagyfeszültségű táplálásról kell gondoskodni, ami egy kisméretű Tesla-konverterrel könnyen megoldható. Az energiafelhasználásnak azon a területein, amelyek nem járnak együtt helyváltoztatással, anyagmozgatással vagy valamilyen munkafolyamat gépekkel történő végzésével, mindenképpen kerülni kell a mozgó alkatrészeket tartalmazó energiakinyerő rendszereket. A jelenleg ismert kompakt kivitelű többletenergia-előállító rendszerek közül legtökéletesebb a Teslakonverter. Ebben a készülékben ugyanis a gerjesztést az éter végzi, így semmilyen külső beavatkozásra sincs szükség a működéséhez. Elektronikus kivitele következtében a mérete tetszés szerint változtatható, az előállítása egyszerű és olcsó. Miután nem igényel általunk létrehozandó külső gerjesztést, így a hatásfoka elméletileg végtelen. Ennek természetesen határt szab a megvalósíthatóság, mivel egy bizonyos teljesítmény felett már akkora kicsatoló transzformátorra lenne szükség a kivitelezéséhez, amekkorát csak daruval lehetne mozgatni, és olyan vastag huzal kellene a tekercseléséhez, amilyet nem tudnánk meghajlítani. A Teslakonverter azonban nem arra szolgál, hogy erőművet helyettesítsen. Adottságai folytán legideálisabb alkalmazási területe a helyi áramellátás. Alkalmazásával szükségtelenné válik a fogyasztók összekapcsolása, sőt az is könnyen előfordulhat, hogy a jövőben a lakások egyes helyiségeit sem kötik össze villanyvezetékekkel. Ezt az teszi lehetővé, hogy a Tesla-konverter fajlagos teljesítménye igen magas. A híradástechnikai készülékek táplálását pl. egy tenyérnyi méretű kis panel is el tudja látni, ami elfér a készülék valamelyik sarkában. Nem zárható ki tehát, hogy a későbbiekben a gyártók már eleve beépítik ezt a nem túl drága áramforrást a termékeikbe, így megszűnik a hálózati csatlakozó vezeték, minden elektromos készülék önmagát fogja táplálni. A radiátorszerű villamos fűtőtestekre valószínűleg oldalt fogják majd azt a dobozt felszerelni, ami az áramellátást végzi, míg a villanytűzhelyeknél várhatóan alulra kerül a nagyteljesítményű konverter. Lehetséges, hogy integrált áramköri kivitelben is elő tudunk majd állítani olyan miniatűr konvertert, ami akár órákba is beszerelhető lesz. Így nem csak a hordozható elektronikus készülékek üzemeltetése válik jóval olcsóbbá, hanem megszabadulunk attól a környezetszennyezéstől, amit a jelenleg milliárdszámra eldobott kimerült szárazelemek és akkumulátorok okoznak. Ezzel egyidejűleg megszűnik az a groteszk helyzet is, hogy sokszor 196

többe kerül az elem, mint a készülék, amibe beleteszik. Ez főként annak tudható be, hogy a szárazelemgyártók kihasználva a fogyasztók függő helyzetét az utóbbi években a csillagokba emelték termékeik árát. A jelentős energiaigényű kézi készülékek (pl. hajszárítók) üzemeltetésére előreláthatóan kifejlesztenek majd egy hordozható vagy kerekeken gördülő max. 2 kW teljesítményű konvertert, hogy a tápáramkör ne növelje ezeknek az eszközöknek a súlyát. A Tesla-konverter azért is ideális megoldás lenne számunkra, mert működése egy jól ismert áramkörön alapul. Itt az energiát nem a részecskesugárzás vagy a szabadenergia termeli, hanem a párhuzamos LC-körben ide-oda áramló elektronok. Ennek a rendszernek az energiája a tekercs mágneses teréből, valamint a kondenzátor fegyverzetein megjelenő töltés elektromos teréből keletkezik úgy, hogy a mágneses és az elektromos energia periodikusan egymásba alakulnak. Csupán a gerjesztés történik az éter segítségével, ami jelentős mértékben megkönnyíti a tervezést és a gyártást. Ráadásul a legcsekélyebb mértékben sem kell számolnunk szubatomi energiakisugárzással, ami más szabadenergia-kinyerő, illetve mágneses energianövelő készüléknél gyakran előfordul. Egyébként ennél az energiatermelési módszernél még a szubatomi gerjesztés is elhagyható lenne, ha a tekercs szupravezetőből készülne. Szobahőmérsékleten is működő szupravezető anyaggal azonban egyelőre nem rendelkezünk, az áramkört alkotó rézhuzalok abszolút nulla fokra, azaz -273 °C-ra való lehűtése pedig meglehetősen körülményes és költséges lenne. Akkor sem kell aggódnunk, ha megfelelő dióda hiányában a Tesla-konvertert egyelőre nem tudjuk rekonstruálni. Mint tudjuk a mi éghajlati viszonyaink között a háztartások energiafelhasználásának túlnyomó részét a fűtés emészti fel. A környezetkímélő fűtés azonban nem csak villanyárammal oldható meg. Egy távol-keleti megfigyelés alapján úgy tűnik, hogy a hősugárzásnak van egy gerjesztést sem igénylő, természetes módja. A zarándokok állítása szerint Nepálban, a Sheit hegyen a leghidegebb, sötét téli napon is „isteni fény” melegíti őket. Erről a hegyről csupán annyit tudunk, hogy kristályos mészkősziklákból áll, amelyek akkor keletkeztek, amikor ez a hely még a tenger fenekén volt. Műszerekkel meg lehetne mérni, hogy ezek a kövek milyen jellegű és frekvenciájú energiasugarakat bocsátanak ki magukból. Utána vegyelemzéssel megállapíthatnánk, hogy mely kristály váltja ki ezt a különös hatást, és koncentrált alkalmazásával fűtőtesteket gyárthatnánk belőle. A probléma csak az, hogy nyáron milyen módon gátoljuk meg a kristályos fűtőtestek működését. Némi továbbfejlesztéssel azonban elérhetnénk, hogy nem lenne szükség a leállításukra, sőt kifejezetten hasznos lenne a jelenlétük. A szünetmentes fűtőtestek által termelt hővel ugyanis az abszorpciós hűtőgépekhez hasonlóan hűtőgázt lehetne áramoltatni a lakásban, ami lehetővé tenné a légtér hőkondicionálását. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint a fűtési szezon végén felhelyezni a fűtőtestre a hűtőgázzal töltött csőkígyót. Ennél is tökéletesebb megoldás a fűtőtest és a hűtőarmatúra egybeépítése. Ez a kivitel lehetővé tenné a hőfokszabályozást is. Az armatúra középállásában ugyanolyan mértékű lenne a fűtés, mint a hűtés. Lejjebb engedve egyre hidegebb, míg feljebb emelve melegebb levegőt állíthatnánk elő. A hűtőarmatúra mozgatásáról egy fogasléc és egy fogaskerekes forgatógomb gondoskodhatna, ami megfelelő kalibrálással ellátva tájékoztatást nyújtana a fűtés, illetve a hűtés mértékéről.

* Az előttünk álló perspektíva érzékeltetésére érdemes megemlíteni, hogy a többletenergiakeltés leghatékonyabb módja az általunk még fel nem fedezett 115-ös rendszámú elem atomszerkezeti átalakításával érhető el. Ennek a narancssárga színű, igen nagy fajsúlyú anyagnak az a tulajdonsága, hogy protonokkal bombázva 116-os elemmé alakul át, és eközben hatalmas mennyiségű pozitív szubatomi energiarészecske szabadul ki belőle. Ha ezt az elemet valamilyen kristályos anyagba keverjük, és félgömb alakúra formázva üveg-

197

rezonátorba helyezzük, akkor külső gerjesztéssel rendkívül hatékony antigravitációs erőgépet is készíthetünk belőle. A legfejlettebb Földön kívüli civilizációk már kristályos reaktort használnak atmoszférikus járműveik meghajtására, bár ennek megvannak a veszélyei. Ez a fantasztikus teljesítményre képes rendszer ugyanis könnyen megszaladhat, és akkor egyszerre szabadul ki belőle az összes energia, ami iszonyatos erejű robbanáshoz vezet. A pusztítás mértékére jellemző, hogy ennek az elemnek egy apró darabkája is több száz megatonnás robbanóerő előidézésére képes. Ezt a megoldást tehát csak olyan magas technikai szinten álló civilizációk tudják biztonságosan használni, amelyeknél a műszaki hiba lehetősége szinte kizárt. Állítólag az amerikai kormány által létrehozott Idegen Technológiák Központjában tevékenykedő szakemberek már a saját bőrükön tapasztalták ennek a rendszernek a veszélyeit. A kiszivárogtatott hírek szerint ugyanis a Zéta Reticuli csillagrendszerből származó idegenek a nevadai sivatagban föld alá telepített kutatóbázis rendelkezésére bocsátottak néhány UFO-t, hogy tanulmányozzák őket, és próbarepüléseket végezzenek velük. A szigorú titoktartás miatt ezekre a tapasztalatgyűjtő repülésekre többnyire éjszaka kerül sor, és csak a Föld légterében használhatjuk a járművet. Számunkra tehát ez a technológia nem veszélytelen (az egyik jármű hajtóműve kísérletezés közben felrobbant, és a helyszínen tartózkodó kutatók mind meghaltak), de feltehetően azért kaptuk a legkorszerűbb típust, hogy ne tudjuk lemásolni. A mi fejlettségi szintünkhöz az elektromotoros rendszerű antigravitációs reaktor áll a legközelebb, vagyis az elkövetkező évszázadokban olyan típusú UFO-kat kell kifejlesztenünk, amilyeneket jelenleg az atlantiszi, a lemuriai és a vénuszi civilizációk használnak. A kristályos hajtóművű UFO-val szerzett repülési tapasztalat arra szolgál, hogy mire elkészülünk a saját járművünkkel, a próbarepülések elvégzése és a további tökéletesítés ne jelentsen megoldhatatlan feladatot, ne hátráltassa a továbbfejlődésünket. Aki kételkedne az antigravitációs erőgépek létrehozhatóságában, könnyen meggyőződhet a működőképességükről, ha tanulmányozza John Searl mechanikus alkatrészeket tartalmazó készülékét. Ez a találmány nem más, mint egy permanens mágnesgyűrű, amit mágnesrudak vesznek körbe. A külső mágnes forgásba hozásakor egy bizonyos sebesség felett annyi töltéshordozó keletkezik a gyűrű felső, Yin pólusán, hogy szikrakisülés formájában átugrálnak a gerjesztést végző mágnesrudak szemközti Yang pólusához, és megindul a koronakisülés. Ez a töltéstöbblet a mágnesek ellenirányú forgása következtében jön létre az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében leírt módon. Ezzel egyidejűleg a mágnesgyűrű alsó, Yang végén a nagy hatásfokú elektromágnesekhez hasonlóan megindul az éter fokozott beáramlása. A szögsebesség növekedésével a hatás oly mértékű, hogy a levegő ionizálódik, és az intenzív szubatomi energiakoncentrálódás hatására a szerkezet magától felemelkedik, legyőzi a gravitációt. Az ily módon keltett szubatomi energiasugárzás nemcsak antigravitációs hatás előidézésére képes. A többletenergiát villamos energia formájában ki is lehet csatolni. Ehhez csupán egy patkó alakú elektromágnesre van szükség. Az elektromágnest úgy kell elhelyezni, hogy a körbe forgó mágnesrudak a két szára között haladjanak. A Yin és Yang jellegű szubatomi energiasugarak a patkó két szárába beleindukálva elektromos áramot gerjesztenek a járom részen elhelyezett szolenoidban. Mivel a készülék permanens mágnesekből épül fel, nem alkalmas arra, hogy jelentős többletterhet is magasba emeljen, vagy nagy mennyiségű áramot termeljen. Ehhez elektromágneseket kell használni. Ennek a rendszernek a kidolgozása vár most ránk, számunkra ez a következő lépcsőfok. A kristályos hajtómű tehát csak a távolabbi jövőben jelent számunkra kihívást, annak ellenére, hogy a legfrissebb hírek szerint tudósaink már a 111-ik elem felfedezésénél tartanak. Közel járunk ugyan a szupernehéz 115-ös elemhez, de ezeknek a nagy atomsúlyú mesterséges anyagoknak az előállítása rendkívül körülményes és drága. Az óriási költségek ellenére is csak néhány milligrammot tudunk gyártani belőlük. Mivel az idegenek tájékoztatása szerint 198

egy kisebb méretű UFO hajtóművébe is 225 grammra van szükség ebből az elemből, egyelőre nem fenyegetnek bennünket azok a veszélyek, amelyek a kristályba zárt szubatomi energia robbanásszerű kiszabadulásával járnak. A kockázat érzékeltetésére érdemes felidézni két balesetet, amelyek korábban Földünk légterében történtek. Az első Tunguzka-meteorit néven vonult be az UFO-irodalomba. Ma már azonban egyértelműen bizonyítható, hogy ennek az 1908. június 30-án Szibériában végbement tragédiának nincs köze semmiféle meteorit-becsapódáshoz. Az elképesztő méretű pusztulást minden valószínűség szerint egy kristályos hajtóművel ellátott, több mint 100 m hosszú UFO műszaki meghibásodása váltotta ki. Ez a szivar alakú (utólag 50 ezer tonnásra becsült) jármű a Tunguzka folyó közelében kb. másfél kilométer magasan robbant fel, és a hajtóművéből kiszabadult óriási mennyiségű szubatomi energia akkora pusztítást végzett, amekkorára csak egy 10 megatonnás atombomba képes. Az eget-földet rengető detonáció után a lökéshullámok kétszer megkerülték a Földet, a hurrikán erősségű széllökések pedig a robbanás helyétől 500 kilométernyire is betörték az ablakokat. Mivel a robbanás gyéren lakott terület felett történt, csupán néhány prémvadász lelte a halálát a szerencsétlenségben, az anyagi kár azonban óriási volt. 2200 négyzetkilométernyi területen 60 millió fa dőlt ki. A hatalmas vörösfenyők gyökerestől kifordultak a földből, és úgy törtek ketté, mintha gallyak lettek volna. A terület tőzeglápja deformálódott, és az egész vidék holdbéli táj benyomását keltette. Kilométer kiterjedésű mocsarak robbantak fel, a szilárd talaj kifordult a helyéről, hullámzott, mint a háborgó vízfelület, és elképesztő méretű földhányásokban gyűrődött össze. A környék vadászkunyhói összedőltek, és az embereket a lökéshullám a levegőbe repítette. A detonációt akkora körzetben hallották, mint Anglia területének a négyszerese. A nukleáris robbanás teóriát azok a megfigyelések támasztották alá, hogy a villanásszerű vakító fény észlelése után gomba alakú fekete felhő emelkedett fel kb. 20 km magasra, ami a magába szippantott égett talaj és elszenesedett famaradványok következtében hamuesőt eredményezett. Ezt a feltételezést erősítette meg az a megfigyelés is, hogy azok a fák, amelyek közvetlenül a robbanás alatt voltak, nem dőltek ki, hanem a hirosimai atombombatámadáshoz hasonlóan, csupán elszenesedtek. Ráadásul itt is megtalálták azokat az apró szilikátgömböcskéket, (tektiteket) amelyeket a maghasadás következtében felszabaduló roppant mennyiségű hő hoz létre a kövek megolvasztása révén. A legújabb jelentések szerint termolumineszcenciát is felfedeztek a talajban, ami csak egy gigantikus erejű ionizációs kisugárzás következménye lehet. A hirtelen támadt hőség nem csak a fákat pusztította el, hanem több ezer rénszarvast is szénné égetett. A korabeli beszámolók szerint azok az állatok, amelyek távol voltak a detonáció epicentrumától, egy soha nem tapasztalt „új betegséget” szereztek, aminek hatására rühes lett a bőrük. Hasonlóan rejtélyes, ma már sugárbetegségnek nevezett tüneteket észleltek a környék falvainak lakóin is, melynek következtében jóval gyakoribb lett a korai elhalálozás. Minden jel arra vallott tehát, hogy itt nukleáris robbanás történt, de az adatok tartalmaznak néhány különös megfigyelést is, amelyek kissé módosítják a képet. A fákon csak a száraz ágak és levelek gyulladtak meg a sugárzó hő hatására, a zöld levelek csupán összekunkorodtak. Kizárja az erdőtűz keletkezését az is, hogy csak azok az ágak szenesedtek el, amelyek nem voltak takarásban. A később keletkezett tüzeket végül is nem az intenzív hősugarak, hanem a száraz aljnövényzet lángra lobbanása okozta. Még ennél is furcsább, hogy a robbanás utáni években a sarjadzó növényzet a katasztrófa körzetében lényegesen gyorsabban és magasabbra nőtt, mint a távolabbi helyeken. A detonációt túlélő fák a későbbiek során háromszor vastagabbak és magasabbak lettek, mint a tajga ugyanolyan klimatikus viszonyok között élő példányai. Ezen a helyen a növényeken kívül a rovaroknál is óriásnövekedést tapasztaltak. Az is meglepő, hogy a robbanás pillanatában a bővizű Angara 199

vize hirtelen elpárolgott. Száraz medrében csak egy év múlva jelent meg ismét a folyóvíz. Ugyancsak nem nevezhető a nukleáris robbanás szokványos következményének az a jelenség, hogy a szerencsétlenség után a Föld mágneses tere megváltozott, és a kataklizma centruma körül egy 30 km sugarú gyűrűben a föld még most is paramágneses jellegű. A vadászok ezen a környéken nem használnak iránytűt, mert a mutatója összevissza táncol. A legújabb kutatási eredmények is azt sugallják, hogy ezzel a jelenséggel valami nincs rendjén. Ma már a tudósok között is akad, aki hajlik annak a feltételezésnek az elfogadására, hogy itt nem termonukleáris reakció ment végbe, hanem egy olyan szerkezet robbant fel, ami gigantikus erejű mágneses sugárzást bocsátott ki magából. Ennek a jelenségnek a természetellenességét támasztja alá az a tudományos jelentés is, mely szerint a robbanással egyidejűleg mágneses anomáliákat észleltek Maryland- és Kansas államokban, Torontóban, Párizsban, Potsdamban, Athénban, Honoluluban, sőt még a kínai Zi-Ka-Wei obszervatóriumban is. Erős mágneses kisugárzást sejtet az a beszámoló is, hogy három nappal a szerencsétlenség után foszforeszkáló felhőket figyeltek meg Európa és Észak-Afrika felett. Mint ismeretes, a sarki fény szintén a levegő ionizációjára visszavezethető jelenség, egy olyan intenzív energiasugárzás következménye, amit erős napfolttevékenység vált ki. A világító felhők fényereje egyébként olyan erős volt, hogy Londontól Irkutszkig napokon át újságot is lehetett olvasni az éjszakai órákban, holott éppen újhold volt. Moszkvában a világító felhők annyi fényt adtak, hogy éjjel jó minőségű fényképet készíthettek a közvilágítás nélküli házakról. Mágneses anomáliára utal az a megfigyelés is, hogy ebben a körzetben az órák naponta 1-3 másodpercet késnek a rádió által bejelentett pontos zónaidőhöz képest. A legfurcsább azonban az, hogy az érintett körzetben sem a talaj, sem a fák radioaktivitása nem éri el azt a szintet, ami egy ilyen nagy erejű nukleáris robbanás esetén indokolt lenne. Egyes szakértői vélemények szerint a jelenleg mérhető sugárzási szint is inkább tulajdonítható az uráli plutóniumdúsító üzem balesetének, valamint a kísérleti atomrobbantások helyszínéről ide sodródott radioaktív esőfelhőknek, mint ennek a titokzatos katasztrófának. A helyszínen talált tektitek elemzése is különös eredményt hozott. A vizsgálat nagyarányú nátrium-oxid jelenlétét mutatta ki, ami itt a Földön nem fordulhat elő. A nukleáris robbanás elmélete tehát megdőlt. Időközben lehetőségünk nyílt arra is, hogy tanulmányozzuk a különbséget az UFOés a valódi meteoritrobbanás következményei között. 2002. szeptemberében ugyanis egy nagyméretű meteor egy egész erdőt letarolt a Bajkál-tó mentén. Mielőtt Irkutszktól északkeletre, egy erdős-dombos vidéken a talajba csapódott volna felrobbant, és a hatalmas lökéshullám mintegy 100 négyzetkilométeres területen kettétörte a fákat. A darabokra szakadt meteorit krátereket vájt a földbe, melyek közül a legnagyobb átmérője elérte a 20 métert. Szakértők szerint a robbanás ereje egy közepes atombomba detonációjával ért fel. A helyszín tanulmányozása, a Tunguzka térséggel való összehasonlítása valószínűleg meggyőzi majd a meteorit-becsapódás híveit is elméletük tarthatatlanságáról. Végül megemlíthető még, hogy ennek az UFO-katasztrófának nem csak mérhető, hanem kézzel fogható bizonyítékai is vannak. Az utóbbi évek kutatásai ugyanis kiderítették, hogy a tunguzkai robbanás helyszínén hatszázszor annyi cézium, lantán és neobidium van, mint bárhol a világon. Az objektum röppályájának folytatásában találtak is egy földbe fúródott ezüstös fémdarabot. A mintegy 1,5 kg tömegű szokatlan ötvözet 67 % céziumot, 10 % nagy tisztaságú lantánt, 8 % neobidiumot és 0,4 % oxigénmentes vasat, valamint 14,6 % nagyon ritka (köztük ismeretlen eredetű) fémet tartalmaz. Különös sajátossága még ennek a fehéren csillogó leletnek, hogy megkarcolva intenzív szikranyalábot bocsát ki magából, a szétfűrészelése során pedig „fehér tüzű sugár csapott ki belőle”. A fémrepesz tanulmányozása során a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az egy kb. 1,2 m átmérőjű henger, vagy gömb alakú alkatrész darabja lehet. Azt is megállapították, hogy ilyen méretű fémtárgy sajtolására 200

alkalmas berendezés a Földön egyelőre nem létezik, az anyag ismeretlen összetevőiről már nem is beszélve. A kristályos reaktor okozta robbanás speciális következményei akkor nyilvánulnak meg a legszemléletesebben, amikor a baleset lakott terület felett történik. Sajnos erre is van példa, amelyet a szakirodalom a Mont Pelée vulkán kitörésével azonosít. A katasztrófa 1902. május 7-én kezdődött a Soufrière vulkán kitörésével, a St. Vincent szigeten. Ezt követte másnap a Mont Pelée vulkán kitörése Martinique szigetén, végül 9-én a kettő között működésbe lépett a tenger alatti Hodder tűzhányó is. Amíg a Soufrière és a Hodder esetén a vulkanikus folyamatok szokványos formában zajlottak, a Mont Pelée kitörése meglehetősen rendhagyóan ment végbe. Május 5-én a kráter egyik fala leszakadt, és az így kiszabadult lávafolyam 25 embert pusztított el. Úgy látszik, ez a jelenség felkeltette a földönkívüliek érdeklődését is, mert a helybéliek a vulkán felett egy különös „tűzgömböt” figyeltek meg. A hegy lábánál elterülő St. Pière városka lakói azonban nem siettek elhagyni lakóhelyüket, mert hozzá voltak már szokva a vulkánkitörésekhez, és egyébként is a másnap esedékes helyi választásokra készülődtek. Most azonban a tragikus helyzet nem a lávaömlés szokásos tempójában alakult ki, hanem egy pillanat alatt pusztult el az egész város, 30 ezer emberrel együtt. Közülük 26 ezren voltak a település polgárai, a többiek pedig a kikötőben horgonyzó hajókon lelték halálukat. A közelben levő hajókon tartózkodó túlélők szerint: „A katasztrófa egy pillanat alatt csapott le rájuk. Tömör lángfalnak látszó hatalmas tűzhullám tört a városra, amely egyetlen villanással, egyszerre kigyulladt, és amikor a tűzfelhő a tengerhez ért, a víz forrni kezdett. A part közelében levő hajók mindenestől eltűntek a lángtengerben, egy távolabbi hajó árbocát és kéményét pedig úgy leszelte a tűzfal, mintha egy óriási kés lett volna.” A legdöbbenetesebb dolgok azonban a városban történtek. A vasrudak meggörbültek, megcsavarodtak, a közelükben levő porceláncsészék és agyagpipák viszont épen maradtak. Megolvadt az üveg, megkövült a gyümölcs, egymásba folytak a fémedények, és közben a szabadon álló ólomcsövekből nem folyt el a víz, a leföldelt vízvezeték-hálózat épen maradt. A pusztulás legkülönösebb nyomait az emberi testeken tapasztalták. A város központjában minden ember meghalt, de úgy, hogy csak a testük szenesedett el, a rajtuk levő ruha épen maradt. A halálnak ez a formája nagyon hasonlatos volt az úgynevezett spontán égéshez. Ez a jelenség akkor lép fel, amikor gömbvillám csapódik az emberbe, vagy magában a testben keletkezik oly mértékű energiakoncentráció, ami ezt a jelenséget előidézi. Mint ismeretes ilyenkor a test olyan intenzíven ég el, hogy csak egy kupac hamu marad belőle, ennek ellenére a környezet nem károsodik. A szék vagy ágy, de még a testtel közvetlenül érintkező lepedő is épen marad, tehát itt az anyag elhamvadásának különös módjával állunk szemben. Jellegzetessége még ennek a reakciónak, hogy mivel nem kémiai égésről van szó, nem érezhető a pörkölődésre jellemző szag, a belülről kifelé égő testből nem szabadul fel semmiféle gyúlékony gáz vagy pernye. A lehető legteljesebb tájékoztatás érdekében közbevetőleg célszerű megjegyezni, hogy egyes szakértők szerint a test spontán elhamvadását nem a Yang-, hanem a Yin jellegű energia koncentrálódása okozza. Ezt a feltételezést támasztják alá azok az utólagos vizsgálatok, melyek során megállapították, hogy a spontán égésben elhunyt személyek halálának időpontjában intenzív napfolttevékenység zajlott, és az általa keltett mágneses viharok négyszeresére növelték a földmágnesességet. A statisztikai adatokból az is kiderült, hogy az áldozatok túlnyomó része méltatlan körülmények között élő, végsőkig elkeseredett ember volt. Iszákosok, fogyatékosok, szegények, vagyis a társadalom kitaszítottjai. Akadtak persze jó módú áldozatai is ennek a titokzatos tűzhalálnak, de ezek is többnyire olyan idős, beteg emberek voltak, akik nem tudtak mit kezdeni magukkal, az életükkel. Ennek a megfigyelésnek azért van jelentősége, mert a legújabb radiesztéziai kutatások kimutatták, hogy a negatív 201

gondolkodás, a düh, a bosszúvágy, az elkeseredettség illetve csalódottság kisugárzódik az emberből, és magához vonzza a földből kiáramló mágneses sugarakat. Ezek a labilis idegállapotú emberek tehát mintegy magukba sűrítik környezetük Hartmann-vonalait, valamint a föld alatti vízér-kisugárzásokat. Ennélfogva testükben igen nagy mértékű Yin energia-koncentráció lép fel, amit intenzív napfolttevékenység esetén tovább növelnek a mágneses viharok is. Egy bizonyos szint felett az energiakoncentráció oly mértéket ér el, ami a gömbvillámhoz hasonló jelenséget idéz elő, és ez is elindíthatja a spontán égést, a test belülről történő elhamvadását. Koncentrált gravitációs sugárzásra utal az oroszországi Ördögbarlang-dombon megtörtént eset is. Ennek a Volgográd megyei dombnak a környékén több állat is eltűnt már nyomtalanul, és a felette elrepülő helikopterek műszerei nem működnek. Egyszer két pásztor is felmerészkedett a dombra. Néhány perc múlva az egyik összerogyott. Amikor magához tért, meglátta a társa szénné égett tetemét. A helyszínre érkezett kutatók megdöbbenve tapasztalták, hogy a pásztor inge nem gyulladt meg. A mikrohullámú sugárzás hatásmechanizmusára emlékeztető, tűszúrásszerű égető érzést okozó hőhatás a St. Pière városka túlélőit is megkínozta. A Szibériában végbement katasztrófához hasonlóan az epicentrumtól távolabb élők itt is belülről kifelé irányuló heves hőérzetről számoltak be, ami ellen az sem segített, hogy ledobálták magukról ruháikat. Különös, hogy a radioaktív sugárzással ellentétben ezt a fajta sugárzást a vastag falak nem árnyékolják le, a pincében levők bőre ugyanúgy rákvörösre „főtt”, mint azoké, akik lakásuk felső szintjén tartózkodtak. A többség nem élte túl ezt a sajátos hőhatást, de nem a hőségtől fulladtak meg, vagy az égési sérülésekbe haltak bele, hanem abba, hogy felforrtak a testnedveik, és az így keletkező gőz szétrepesztette a vérereket. Ennek a speciális effektusnak imént vázolt hatásmechanizmusa szintén megerősíti a gyanút, hogy itt erős mágneses sugárzásról van szó. A fentiekben láthattuk, hogy ez a fajta energiasugárzás csak olyan anyagokra hat, amelyek elmozdítható töltéshordozókkal rendelkeznek. Mivel a vas köztudottan a leghatékonyabban mágnesezhető, természetes, hogy igen intenzíven reagál erre a sugárzásra. Mágnessel befolyásolható anyagnak tekinthető azonban a víz is, mert elektromágneses erőtérben pozitív és negatív ionok alakulnak ki benne. Ennélfogva az élő szervezet is élénken reagál a mágneses monopólusnak tekinthető szubatomi energiasugárzásra, hiszen az emberi test 60 %-a víz. Így már az is érthető, hogy miért nem gyulladt meg az áldozatok testén a ruha. A textília, a porcelán és egyéb épen maradt tárgyak (pl. egy helyszínen talált doboz gyufa is) szigetelőanyagból vannak, ezért nem reagálnak a mágneses behatásra. A gyümölcsökben viszont igen nagy mennyiségű víz van, így nem csoda, hogy megkövültek, a felforrósodás következtében csonttá száradtak. A fémek megolvadása, illetve az emberi test elégése csak következménye a mágneses sugárzásnak. A szubatomi energiarészecskék ugyanis rendkívül intenzív szabadelektronkeltést és elektronáramlást indítanak el az elektromosan vezető anyagokban, és ez a nagyfokú atomi mozgás generálja az anyagon belül azt a rejtélyes hőt, amely a környezettől elhatárolódó égést okoz. A szigetelőanyagok csak akkor képesek ebben az erőtérben megolvadni, ha nagy felületűek (pl. ablaküveg), és a felforrósodott levegő, vagy a közelben található izzó tárgyak konvekció útján elegendő hőt sugároznak ki magukból olvadáspontjuk eléréséhez. Ennél a jelenségnél tehát a szigetelőanyagok csak szokványos módon olvadhatnak meg, illetve éghetnek el. Más a helyzet akkor, ha ez a speciális sugárzás hosszabb időn át éri az anyagot, vagy igen nagy mennyiségben kerül bele. Ez esetben a nagyszámú szubatomi energiarészecske atomok közötti áramlása, és az atomi részecskékkel való ütközése kelti azt a hőenergiát, ami az öngyulladáshoz, illetve az olvadáspont eléréséhez szükséges.

202

Ezeket a speciális fizikai folyamatokat csak koncentrált szubatomi energiasugárzás képes kiváltani, ezért a Mont Pelée vulkánnál történteket sem lehet a szokványos katasztrófák közé sorolni. Mellesleg a Földön kívüli civilizációk a koncentrált szubatomi energiasugárzást régóta használják fegyverként is. Földi bevetésük leglátványosabb esete i.e. 702-ben történt, amikor Sanherib asszír király sereget küldött a zsidók ellen, és megostromolta Jeruzsálemet. A korabeli krónikák szerint ekkor „égi széllökés” keletkezett, melynek nyomán 185 ezer asszír katona vált egyik pillanatról a másikra hamuvá, de a ruháik sértetlenek maradtak. A St. Pière városkát ért katasztrófa valódi okára végül is egy látnok hívta fel a figyelmet, aki szerint ezen a napon egy „diszkosz formájú interplanetáris űrhajó zuhant bele a kráterba.” A lakosság által észlelt fényes, lebegő tárgy tehát valószínűleg egy kristályos reaktorral működő UFO volt, amely méréseket végzett a tűzhányó felett, és eközben baleset érte. A zuhanást követően az óriási hőhatás miatt a hajtóműben gerjesztett kristály minden bizonnyal megszaladt, és egyszerre kiszabadult belőle az összes energia. Feltehetően ennek hatására törtek fel a tűzhányó kráteréből a megfigyelők által is említett villámszerű fények. Ezután „vörös gömbök emelkedtek fel a magasba” és felhő formájában elindultak a város fölé. A lángfalként lecsapó felhő gigászi energiatartalmára jellemző, hogy kialakulása során villámszerű kisüléseket lövellt a tűzhányó felé. Nem elképzelhetetlen, hogy ennek az űrhajónak a balesetét az okozta, hogy a tűzhányó belsejéből olyan intenzív energiasugárzás áradt ki, ami megbénította az UFO irányító rendszerét. Ennek következtében felmondta a szolgálatot a gravitációs mezőt kiegyenlítő berendezés is, és elkerülhetetlenné vált a lezuhanás. Ilyen jellegű balesetek egyébként később, az 1940-es évek végén, és az 1950-es évek elején is történtek, mivel ezek a típusú járművek még igen érzékenyek voltak a kívülről érkező koncentrált energiasugárzásokra. Három olyan esetről is tudunk, ahol diszkosz alakú UFO-k szintén erős zavaró sugárzás folytán jártak szerencsétlenül. A földönkívüliek által megerősített balesetek közül az első Új-Mexikóban történt, Roswelltől 75 mérföldre. 1947. július 2-án lezuhant egy másik gép is ugyancsak Új-Mexikóban, Magdalena mellett. Mivel mindkét jármű erősen megrongálódott, nem zárható ki, hogy irányíthatatlanná váltak, és a viharos éjszakában nagy sebességgel egymásnak ütköztek. Másként ugyanis nem magyarázható, hogy a földi eszközökkel szétroncsolhatatlan lemezekből készült járművek miként sérülhettek meg annyira, hogy nagyobb darabok szakadtak ki belőlük. A földet érés során a fóliaszerű lemezek hatalmas területen szóródtak szét, ami szintén arra utal, hogy a roncsolódás még a levegőben történt, egy mennydörgésszerű csattanás kíséretében. A Roswell mellett lezuhant gépet másnap a birtokát ellenőrző farmer találta meg, aki telefon hiányában csak néhány nappal később értesítette a hatóságot. Ekkor egy katonai kutatócsoport lezárta a környéket, és az erősen megrongálódott UFO-t valamint a maradványait elszállították. Az ismeretlen anyagból készült fémlemezkék és a balsafához hasonló állagú, de rendkívül szilárd repeszdarabok begyűjtése során rábukkantak négy humanoid lényre is, akiknek a teteme a késlekedés miatt időközben oszlásnak indult. Feltehetően azért nem tartózkodtak a gépben, mert zuhanás közben kiestek a levegőben szétnyílt szerkezetből. A Magdalena mellett földet ért másik UFO-t régészeti ásatásokat végző diákok találták meg. Itt is jelentős mennyiségű fémfólia szóródott szét, de az űrhajónak csak a felső része törött össze. Így megfigyelhető volt, hogy ennek a gépnek a borítása is műanyagra emlékeztető tapintású rétegelt fémlemezekből készült. Alatta a váz vékony, de erős pillérekből, és boltívszerűen kiképzett gerendákból állt, melyeket bilincsek és hegesztések kapcsoltak egymáshoz. A roswelli roncsnál láthatók voltak a belső berendezésekben alkalmazott rudak, csövek, karok és préselt alkatrészek is. Minden alkatelem hieroglifaszerű jelzésekkel, és meg203

fejthetetlen szimbólumrendszerben alkalmazott rózsa- és ibolyaszínű azonosító vonalakkal volt ellátva. A magdalenai szerencsétlenségről telefonlehallgatás révén viszonylag gyorsan értesült a hatóság, így a begyűjtést végző katonai alakulat hamar a helyszínre ért. Ennek ellenére a hattagú legénység itt sem élte túl a balesetet, nem segített rajtuk sem az oxigénmaszk, sem az azonnali kórházba szállítás. Hallani azonban olyan híreket is, hogy egyikük életben maradt, és a Wright-Patterson támaszponton évekig faggatták, de nem sikerült belőle semmilyen használható információt kihúzni. Pár év múlva megbetegedett, és ő is meghalt. A harmadik irányíthatatlanná vált UFO 1948. július 7-én Laredotól délre, a mexikói határon túl zuhant le. Miután radarral észlelték a balesetet, a hatóságok azonnal megtették a szükséges intézkedéseket. Itt az amerikai hadsereg felderítői érkeztek először a helyszínre. Ebben az esetben az erősen összeroncsolódott, szintén réteges lemezborítású járműben csak egy humanoidot találtak, akinek a teste szénné égett. Amíg az első két űrhajó átmérője max. 10 méter volt, addig a laredoi példány átmérőjét kb. 27 méterre becsülték. A feltételezések szerint szintén az irányító számítógéprendszer meghibásodása okozta azt az UFO-balesetet is, amely Norvégiában, a Spitzbergákon történt. Az 1952. tavaszán jégbe fúródott min. 40 m átmérőjű járműre a norvég hatóságok bukkantak rá, de átadták az amerikaiaknak, akik a titkosszolgálat közvetítésével ennek a roncsait is begyűjtötték. Egyes források szerint ebben az UFO-ban egy 175 cm magas, hozzánk hasonló, emberszerű lény megfagyott testét találták. Kozmikus szomszédaink tájékoztatása szerint ezeknek az űrhajóknak a balesetét mikrohullámú sugárzás okozta. Az amerikai kormány ugyanis a hidegháború elmérgesedésével oly módon kívánta hatékonyabbá tenni légvédelmi rendszerét, hogy jelentősen megnövelte a radarállomások hatósugarát. Volt olyan radarjuk is, amit később le kellett állítani, mert olyan erős mikrohullámú sugarakat bocsátott ki, hogy a környéken sorra hullottak el az állatok. Ezek az erős sugarak bénították meg a szerencsétlenül járt UFO-k számítógépes irányító rendszerét, és tették lehetetlenné navigálásukat. A helyzet tanulmányozása után a földönkívüliek elvégezték a szükséges módosításokat, az irányító rendszert olyan védelemmel látták el, hogy azóta hasonló okok miatt egyetlenegy járművüket sem veszítették el. Még szerencse, hogy ezekben az esetekben nem történtek környezetromboló katasztrófák. Úgy látszik, hogy a kristályos hajtómű csak a túlhevülésre érzékeny, a lezuhanás következtében előálló ütés nem indítja be a láncreakciót. A műszaki változtatások jelentős mértékben növelték a Földön kívüli űrhajók repülési biztonságát, ennek ellenére még sincsenek százszázalékosan védve a balesetektől. Jóval ritkábban ugyan, de továbbra is előfordulnak nem várt tragédiák. Ennek szemléletes bizonyítéka az azteci baleset, amelynek az oka valószínűleg kozmikus eredetű. Ez az esemény szintén Új-Mexikóban történt, 1948. március 25-én. A kb. 9 méter átmérőjű, vékony, de erős fémötvözetből készült UFO szinte sértetlen maradt, csupán a tetején volt egy kis lyuk. A baleset feltehetően arra vezethető vissza, hogy egy nagy sebességgel érkező meteorit átlyukasztotta a jármű átlátszó kupoláját, melynek következtében elszökött a levegő, és az ufonauták megfulladtak. Csupán arra maradt idejük, hogy működésbe hozzák az automatikus leszállító egységet, ami finoman földre helyezte a gépet. Miután a zavart radarral észlelték, a katonai mentőhelikopter azonnal útnak indult. Amikor rájuk bukkantak, már senki sem élt a tizenkét tagú legénységből. Ebben a járműben egy kézikönyvet is találtak, amelyet nyelvészek és szimbolikában jártas írásszakértők egész sora próbált megfejteni, de mind a mai napig nem jártak eredménnyel. Ugyancsak nem várt esemény következtében zuhant le egy 18 m átmérőjű, és 50 tonna súlyú UFO Dél-Afrikában, a Kalahári-sivatagban. Ezt 1989. május 7-én a helyi légelhárítás egy kísérleti stádiumban levő újfajta lézerágyúval lőtte le. A koncentrált sugarakat kibocsátó fegyverek ellen csak gyors eltávolodással, és cikkcakkban való repüléssel lehet védekezni, ők 204

azonban nem számítottak ilyen veszélyre. Miután korábbi megfigyeléseik során meggyőződtek róla, hogy nekünk még nincsenek sugárfegyvereink, nyugodtan repkedtek a légterünkben, és teljesen váratlanul érte őket a támadás. Egyébként a felderítő űrhajók rendkívül erős, boltívszerű kiképzése folytán a kéttagú legénység túlélte a zuhanást, annak ellenére, hogy a korong 150 m átmérőjű, 12 m mély krátert vájt a földbe. A szóbeszéd szerint a Walhalla légitámaszpontra szállították őket, járművükkel együtt. A laboratóriumi vizsgálatokat követően mind a járművet, mind a kis szürkék fajához tartozó ufonautákat átadták az amerikaiaknak. További sorsukról semmit sem tudunk. Ez az akció egyébként az ufonanutákon kívül számunkra is végzetesnek bizonyult. A helyszínre küldött két mentőhelikopter közül ugyanis az egyik túl közel merészkedett a koronghoz, és annak olyan erős volt még a mágneses kisugárzása, hogy leállította a gyújtást. Ennek következtében a helikopter lezuhant, és szakértőkből álló ötfőnyi személyzete szörnyethalt. Nem hivatalos hírforrások szerint több mint ötven földönkívüli holtteste van az amerikai hadsereg birtokában, egy szigorúan őrzött föld alatti bázis hűtőkamrájában lefagyasztva. A boncolások során kiderült, hogy a különféle helyeken szerencsétlenül járt űrhajóknak van egy közös vonásuk, a bennük talált ufonauták hasonlósága. Szinte mindnyájan a „kis szürkék” néven emlegetett fajhoz tartoznak, és csak kisebb eltérések tapasztalhatók a testi felépítésükben. Közös tulajdonságuk a szauroid jelleg, vagyis szervezetük nem hasonlítható az emlősökéhez. Ennek következtében szinte minden belső szervük különbözik a miénktől, beleértve az izmaikat, és a bőrszövetüket is. Egyébként hüllőszerű bőrük világosszürke, és verejtékmirigyeket nem tartalmaz. Vékony, karcsú testükön nincs egy szál szőr sem. A fejük a testükhöz képest aránytalanul nagy, agytérfogatuk kb. 2500 köbcentiméter. Nyakuk vékony, orruk keskeny, szájuk és fülük egészen kicsi (szinte alig észrevehető), pupilla nélküli szemük viszont óriási. Ennek az egész fejet uraló nagy látószögű szemnek tudható be, hogy szürkületben is jól látnak. A hallásuk szintén kifinomult, a legkisebb zörejt is meghallják. Testmagasságuk 90 és 150 cm között ingadozik, testsúlyuk nem haladja meg a 30 kilogrammot. Vékony karjuk hosszú (térd alá nyúlik) és csontozata sokkal bonyolultabb, mint az emberé. Ujjaik száma többnyire négy, és közöttük vékony úszóhártyaszerű összenövés van. Körmük rendszerint nincs, de a háromujjúaknak néha hosszú karmuk van. A balesetet szenvedtek között hatujjú lények is találhatók, normál emberi körmökkel. A három- és négyujjúak lábfeje egybefüggő, nem tagozódik ujjakra, ennek ellenére rendkívül hajlékony. Azonosítható külső nemi szervvel nem rendelkeznek. Fogaik nincsenek, a rágószervüket kemény, egybefüggő íny alkotja. A vérük átlátszó, színtelen, vörös vértestek nélküli. Belső szerveik jóval egyszerűbbek, mint a mieink (pl. a szív és a tüdő szerepét egy közös szerv látja el), de van egy pajzsmirigyhez hasonló szervük is, ami belőlünk hiányzik. Ez a kiválasztószerv a gyomorban található, és a szerepe egyelőre ismeretlen előttünk. Testhőmérsékletük 26 °C-ra becsülhető. Az áldozatul esettek egy része olyan fajhoz tartozik, amely nem képes szilárd táplálékot fogyasztani, ezért a szájnak nincs szerepe a táplálkozásban. Nyelvük sincs, a nyelőcsövüket csak egy folyadékáteresztő hártya helyettesíti. Ennek következtében nincs emésztőrendszerük, bélcsatornájuk és végbelük. A legmeghökkentőbb közös ismertetőjegyük a nagy és erősen barázdált agyuk. Agytekervényeik barázdáltsága arra utal, hogy az IQ-juk meghaladja a 240-et. A harmadik típusú találkozások során szerzett információk alapján azt is tudjuk róluk, hogy nem lineárisan gondolkodnak mint mi, hanem pókhálórendszerben. A problémát körbejárják, minden oldalról megvilágítják, és ha szükséges a gondolatmenetet egyes pontok között rövidrezárják. Így egy logikai úton szőtt gondolatszövevényt kapnak, mely alkalmas alternatív megoldások kidolgozására. Végül alapos mérlegelés után döntik el, hogy melyik kiutat válasszák. Ez a fajta gondolkodásmód azzal az előnnyel jár, hogy ha a legcélravezetőbbnek ítélt megoldás nem válik be, akkor nem esnek kétségbe, hanem azonnal váltanak, és a korábban kimunkált

205

gondolatszövevény felidézésével más úton érik el a céljukat. Ezáltal elkerülik a mi elfojtásos problémamegoldásainkból eredő bizonytalan helyzeteket, amikor a kiváltó mechanizmussal egyáltalán nem törődve gyorsan orvosoljuk a bajt, majd igyekszünk elfelejteni az egészet. Ez a rövidlátó problémakezelő módszer csak a felszínre került gondokat oldja meg, az okok megszüntetésének hiányában a bajok időről időre újratermelődnek. A földönkívüliek problémamegoldó képessége azért is olyan hatékony, mert ők tisztában vannak azzal, hogy az életet külső erők irányítják. A különféle szándékú külső erőket megtestesítő túlvilági lények láthatatlanok ugyan, de jelenlétük nagyon is létező a világunkban oly annyira, hogy civilizációnk valódi irányítását nem mi, hanem ők végzik. Karmikus okokra is kiterjedő bajfeltárást csak ennek a ténynek a figyelembevételével lehet végezni. Ennek a helyzetnek a tagadásával sohasem lehet lejutni a problémák gyökeréig, így gondjainkat nem tudjuk véglegesen felszámolni. Az idegenek gondolkodásmódja nem csak a jelenben fennálló okokra, hanem a probléma múltból eredő gyökereire, és a jövőre gyakorolt hatásaira is kiterjed. A dolgokat összefüggéseikben és eredetükben vizsgáló gondolkodásmódjukhoz járul még nagyfokú parapszichológiai képességük, ami civilizációjukat jóval a miénk fölé emeli. Egy megjegyzés erejéig érdemes még visszatérni az energiatermelésre használt szupernehéz elemre. A negyedik típusú találkozások élménybeszámolói alapján nagy a valószínűsége annak, hogy a legfejlettebb Földön kívüli civilizációk az ellenséges szándékú embereket megbénító sugárfegyvereiket szintén ebből az anyagból készítik. A kézben tartható csőszerű alkalmatosságba nem nagy hatásfokú elektromágnest építenek be, hanem a végébe egy 115-ös elemmel dúsított kristályt helyeznek, amit hátulról egy kisméretű protongenerátorral bombáznak. A kristályos sugárfegyver energiája olyan nagy, hogy a test megsemmisítésére is alkalmas. Los Angelesben egy férfi pisztollyal támadt az őt elrabolni szándékozó idegenekre. Erre a „kis szürkék” egy töltőtoll méretű eszközt szegeztek rá. A szemtanúk beszámolója szerint az erős fénysugárként megnyilvánuló mágneses sugárzás először lángoszloppá változtatta a férfit, majd egy pillanat alatt elégett úgy, hogy csak a csontváza maradt vissza. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint a tetemet megvizsgáló patológus nem talált elfogadható magyarázatot az esetre. Hasonló módon gyártják a gyógyászati célra szolgáló energiaregeneráló és testszövetszétnyitó manipulátorokat, és minden bizonnyal ezen az elven készülnek azok a pozitív energiát kibocsátó sugárágyúk is, amelyekkel a megvizsgálni kívánt személyeket emelik a magasba. A kis méret és a szakaszos üzemmód miatt itt nem kell számolni túlmelegedésből eredő megszaladással, tehát ezek az eszközök meglehetősen üzembiztosak. Még abban az esetben sem okoznak tragédiát, ha tűzbe dobják őket, a láncreakció létrejöttéhez ugyanis 5700 °C-ra van szükség, a fosszilis tüzelőanyagok pedig képtelenek ilyen magas hőmérséklet előállítására. Ennek ellenére ez a kivitelezési mód egyelőre csak érdekesség számunkra, mert a mi fejlettségi szintünkhöz a nagy hatásfokú elektromágnesekből készített manipulátorok állnak legközelebb. Technikatörténeti érdekességként megemlíthető még, hogy ehhez a fajta energiatermeléshez nem feltétlenül szükséges nagy atomsúlyú elemek létrehozása, mert egyes természetes kristályok is képesek magukból jelentős mennyiségű szubatomi energiát kibocsátani. Ennek módját az atlantiszi civilizáció jól ismerte, és közvetlenül ez okozta a vesztüket. Rájöttek ugyanis arra, hogy egy rubinszerű kristály gerjesztésével nagy mennyiségű pozitív mágneses energia állítható elő, amely koncentrálva nagy távolságokra is eljuttatható. A gerjesztést nem atomfizikai elven működő protongenerátorral, hanem a nap sugaraival végezték. Tudniillik a nap jelentős mennyiségű protont áraszt ki magából, melyek fókuszálva már képesek a természetes kristályok szubatomi energiakisugárzását megsokszorozni. Ezt az energiát prizmákkal vagy üveglencsékkel összegyűjtve halálsugárként, és munkavégző erőként egyaránt 206

használták. Ezzel pusztították ki azokat a hatalmas termetű vadállatokat (mamutokat, több mint 1 méter szarvtávolságú óriásbölényeket), amelyek a korabeli emberek életét veszélyeztették. A „kristályerő” munkavégzésre való használatának leglátványosabb formája a nagyméretű, súlyos tárgyak mozgatása volt. Több száz tonna tömegű köveket is képesek voltak felemelni, és kívánt helyre irányítani azáltal, hogy pozitív energiával besugározva súlytalanná tették. Annak érdekében, hogy ez az energia mindenütt hozzáférhető legyen, egymástól meghatározott távolságra, kupolatetős tornyokat építettek. Ezeknek az egész birodalmat behálózó elcsúsztatható fedelű épületeknek a tetején helyezték el az általuk oreikhalkosznak (tűzkőnek) nevezett kristályt. A tudati fejlődésük azonban nem tartott lépést a mágia, a technikai haladás terén elért szinttel, így ez az erő egyre veszélyesebbé vált a kezükben. Az erkölcsi züllés, az erőszak, a hatalomvágy annyira eluralkodott rajtuk, hogy le akarták igázni az egész világot. Erőműveiket egyre nagyobb energiával működtették, és az irányítatlan, szórt sugárzás megzavarta a föld alatti gravitációs erők egyensúlyát. Mindez lemeztektonikai mozgásokat indított el a föld mélyén, ami oda vezetett, hogy i. e. 15 600 körül ez a Florida és Gibraltár, valamint Észak-Afrika között elterülő, korábban egybefüggő földrész három nagy, és két kis szigetre szakadt. A katasztrofális erejű földrengések és a szökőár következtében a lakosság túlnyomó része a Sargasso-tengerbe veszett. Ez azonban a túlélőket nem bírta jobb belátásra. Az idő múlásával a megalomán világhódító törekvésük paranoiává hatalmasodott, és i. e. 10 000 körül építettek egy hatalmas kristály által táplált sugárgenerátort. A céljuk az volt, hogy megcéloznak vele egy kis holdacskát, amely akkoriban a Föld körül keringett, és pályáját módosítva Kínára irányítják. Ahhoz ugyanis nem voltak elegen, hogy szárazföldi hadműveletekkel hódítsák meg az egész világot, így a kozmoszból kívánták Ázsia lakosságát elpusztítani. A számításuk azonban nem vált be, mivel a sugárfegyver kettérepesztette a kisbolygót, amely így nem a számított pálya mentén csapódott a Földnek, hanem a Bermudáktól északra lépett a légtérbe, és a saját életterükre, Atlantiszra zuhant. Ennek hatására ez az Európa méretű kontinens egyetlen éjszaka alatt a tengerbe süllyedt. Ma már csak az Azori-, a Madeira-, a Kanári- és a Bahama-szigetek látszanak belőle, amelyek nem mások, mint az egykori Atlantisz keleti és nyugati partvidéke. Ez a hihetetlen mértékű süllyedés annak tudható be, hogy Mu-szigetéhez hasonlóan Atlantisz alatt is hatalmas gázzárványok voltak. A kisbolygó becsapódása során a kontinens talapzatát képező vékony tengerfenék beomlott, az alatta levő metángáz elszökött, és Atlantisz megmaradt szigetei több kilométer mélyre süllyedtek. Ezzel végleg a hullámsírba merült a bennünket közvetlenül megelőző civilizáció is. A teljesség érdekében meg kell még jegyezni, hogy elődeink a súlyos tárgyakat mágikus úton is súlytalanná tudták tenni. Ősi mitológiai hagyományok alapján az egyiptomi Nagy Piramist alkotó több tonnás köveket úgy juttatták el az építkezés színhelyére, hogy egy bűvös ábrákat tartalmazó papírlapot helyeztek rá, amitől felemelkedtek, és a talaj felett lebegtek. Így a szállítóknak nem volt más dolguk, mint előre lökdösve a kívánt helyre irányítani őket. Csupán az irányítás szükségszerűségére utal az a dombormű is, amely az egyik egyiptomi templom falán a fáraót ábrázolja, amint egy hatalmas obeliszket állít a helyére, minden segítség nélkül, mindössze egy kötéllel. (Nehogy azt higgyük, hogy ezek a kövek a papírlaptól váltak súlytalanná. A papírra rótt mágikus szavak, illetve mondatok segítségül hívták az alvilágot, és a démonok vagy az emberekkel szemben jóindulattal viseltető dévák tették súlytalanná a köveket, telekinézis útján.) Túlvilági erők közreműködésére utal az indián mítoszoknak az a megjegyzése is, hogy varázslójuk „fuvolaszóra” mozgatta a levegőben lebegő gigászi sziklákat. Különböző tárgyak telekinézis útján történő súlytalanná tételére és mozgatására nem csak a szellemek képesek, hanem bármely ember, aki le tudja csökkenteni agyfrekvenciáját 10 Hz 207

alá. Ezt a fajta anyagmozgatási módszert ma is alkalmazzák a tibeti szerzetesek. Pár évvel ezelőtt dr. Jarl lefilmezte az egyik kolostoruk építését. Az alapozáshoz 1 m széles, és 1,5 m magas kőtömböket használtak, amelyeket hagyományos módszerekkel vonszoltak a hegyoldalig. Az épületet azonban nem ide emelték, hanem a 250 méterrel magasabb sziklaszirt tetejére. A svéd orvos kíváncsian figyelte, hogyan fogják ezeket a hatalmas kőkockákat felvonszolni a meredek sziklafalon. Európai észjárásával el sem tudta képzelni, hogy errefelé ezt jóval egyszerűbben csinálják. A szerzetesek ahelyett, hogy ismét megragadták volna a köteleket és görgőket, körbeállták a felemelésre kiszemelt kőtömböt. Tőle több mint 10 méterre oszlopszerűen egymás mögé rendeződtek, a kő és az embergyűrű közé pedig dobok és kürtök kerültek. A hangos kántálás, valamint az ütemes zene hatására lecsökkent a szerzetesek agyfrekvenciája a kívánt szintre. Ekkor pszichoenergetikai úton pozitív szubatomi energiát (étert) sugároztak a kőtömbbe, amely először csak megingott, majd szép lassan felemelkedve kb. 3 perc alatt a helyére lebegett. A szájtátva figyelő orvos legnagyobb megelégedésére a filmszalag centiméterről centiméterre rögzítette a kőkockák levegőben történő mozgását, így a csalás gyanúja nem merülhetett fel. Az is ellene szólt valamilyen filmtrükk alkalmazásának, hogy nem mindegyik fellebegtetés sikerült. Némelyik kőtömb még a levegőbe emelkedés előtt több darabra hasadt. Ennek feltehetően az volt az oka, hogy az alapanyagul szolgáló kőszikla a földtörténeti középkorban nem egyenletesen hűlt ki, ezért feszültségek keletkeztek benne. Az intenzív energiabeáramlás hatására lecsökkent a molekulák közötti kohéziós erő, így a belső feszültség szilánkokra repesztette a követ. Azért sem lehetett manipulációra gondolni, mert a szerzeteseknek nem állt érdekükben a messziről odavonszolt kőtömböket tönkretenni egy kíváncsi turista kedvéért. Tisztában lehettek ezzel a filmfelvételt megtekintő szakemberek is, mert amikor az orvos a Svéd Tudományos Akadémián levetítette ezt a különös dokumentumot, rögtön elkobozták tőle. Szélhámosság esetén nem került volna sor ilyen drákói eljárásra. Ilyenkor vagy elintézik a dolgot egy kézlegyintéssel, vagy ami rosszabb, közröhejbe fullad a bemutató. A filmszalag nyilvánosságra hozatalára természetesen nem került sor, azóta is elzárva tartják. Az isteni eredetű szavak súlytalanító hatására is találunk példát a történelmünkben. A zsidó nép legendái szerint Mózes meglehetősen könnyedén ereszkedett alá a Sínai-hegyről azokkal a kőtáblákkal, amelyekre előzőleg írta rá Isten a tízparancsolatot. A táborba érve azonban rajtakapta Izrael gyermekeit, amint az aranyborjút bálványozták, ami égbekiáltó bűnnek számított. Dühét fokozta, hogy „a kőtáblákra pillantva látta amint az írás eltűnik róluk, és ugyanakkor megérezte roppant súlyukat. Amíg az égi írás rajtuk volt, magukat vitték, nem jelentettek terhet számára, de az írás eltűnésével mindez megváltozott.” Csoda-e, hogy ezek után a próféta éktelen haragra gerjedt, és darabokra törte a köveket. Ezt látva az Úr új köveket adott neki, melyeken a parancsolatok már tartósnak bizonyultak.

* A legújabb technikatörténeti kutatások alapján kiderült, hogy az antigravitációs erőgépek modern eszközökkel való megvalósítása nem is annyira járatlan út számunkra. Sokáig csak rebesgették, de napjainkra kiderült, hogy a náci Németország már 60 évvel ezelőtt rendelkezett saját gyártmányú UFO-val. Az egész Bécsben kezdődött, még az I. világháború előtt. Az osztrák fővárosban érlelődtek azok az ezoterikus kultuszok, amelyek később a Harmadik Birodalom ideológiájának alapjául szolgáltak, és az eszmékkel együtt felmerült egy gyökeresen új technológia megvalósításának lehetősége is. A templomos lovagok, a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek titkos tanainak terjesztői gyakran megfordultak a város régi negyedében található könyvesboltokban. Itt találkozott először ezekkel az eszmékkel egy menhelyen élő fiatalember: Adolf Schicklgruber. Hamarosan a gyakorlatban is kamatoztatta kezdeti tudását, mert meszkalinhoz jutva transzba esett, és a világ uraként látta magát. Az I. világháború kitörésekor bevonult katonának, és nem sokkal a fegyverletétel előtt egységét 208

mustárgáztámadás érte. Ennek következtében napokra elvesztette a látását. Ekkor a korábbinál is mélyebb és hosszabb spirituális „megvilágosodásban” volt része. Ezalatt egy bécsi kávéházban a kor legismertebb okkultistáinak a vezetésével megalakult a Thule csoport, és később a Vril Társaság. (A „Vril” egy szanszkrit eredetű kifejezés. Jelentése a helytelen értelmezés és a fordítási hibák következtében napjainkra meglehetősen eltorzult. Eredetileg valószínűleg a pozitív szubatomi energiarészecskék kisugárzását, vagyis a gravitációval ellentétes előjelű energiasugárzást értették alatta.) Történetünk kulcsszereplője időközben visszanyerte látását, és 1919-ben tartalékos tizedesként bukkant fel Münchenben, ahol kémtevékenységet végzett. Itt ismerkedett meg Dietrich Eckharttal, akit sokáig tanítómestereként tisztelt. 1920-ban a Thule csoport és a Vril Társaság tagjai Berchtesgaden mellett, egy régi erdészházban találkoztak. Ezen a szertartáson bukkant fel először dr. Leo Schuman, akinek speciális szakterületét manapság úgy nevezzük, hogy: az alternatív energia kutatása. Jelen volt még két médium is, akinek az volt a feladatuk, hogy a templomos lovagok titkosírásával készült „isteni üzeneteket” megfejtsék. Ezek az eredetileg sumér nyelven írt szövegek ugyanis utasításokat tartalmaztak egy olyan technika megvalósítására, amelyek „rásegíthetnek bennünket a csillagok felé vezető útra”. Az ókori magyarázat, úgy látszik, használhatónak bizonyult, mert ennek az elméletnek az alapján a Vril Társaság elkezdte a jövő repülőgépének megvalósítását. Közel két éven át kísérleteztek a levitációs hajtóművel, és 1924-ben bemutattak egy működőképes modellt. Közben bekapcsolódott a munkálatokba a korábban már említett Viktor Schauberger osztrák feltaláló is. Az általa kidolgozott elektrogravitációs módszer jelentősen hozzájárult ahhoz a tudományos megállapításhoz, hogy megtalálták az új technika magját, a jövő üzemanyagtól független, olcsó és tiszta energiáját. Ennek tudható be, hogy az időközben birodalmi kancellárrá avanzsált és Adolf Hitler néven ismertté vált főhős 1934-ben magához rendelte Schaubergert, hogy számoljon be eredményeiről. A találkozó után az okkultista rendek eltűntek a háttérből, és a Vril Társaság tagjai ettől kezdve csak technikai kérdésekkel foglalkoztak. Azt azonban még közösen sikerült kideríteniük, hogy a sumér királyi táblákon található üzenetek nem az istenektől származnak, hanem egy magasabb rendű Földön kívüli civilizáció hagyta ránk. A sumérokat állítólag a Bika csillagkép Aldebaran naprendszeréből telepítették hozzánk, és nem kizárt, hogy a nyomtalan eltűnésük is ezeknek az idegeneknek a műve. A nemzetiszocialisták támogatásával a Vril tagok hamarosan megépítették az első antigravitációs elven működő, kör alakú repülőgépet, az RFZ-1-et. Ezt követte ugyancsak 1934ben az RFZ-2, amelynél már mágneses impulzusvezérlést alkalmaztak. Az átmérője csupán 5 m volt, de már úgy repült, mint egy valódi UFO. Plazmaburok vette körül, amely a sebesség növekedésekor különböző színűre váltott. Ezzel párhuzamosan a Thule csoportot bekebelező SS is elkezdte saját antigravitációs hajtóművének a kifejlesztését. Az előzőekben már szintén említett Hans Kohler kapitány Tachion konverterére alapozva, és a Vril rendszernél szerzett ismereteket felhasználva 1938-ban elkészült az RFZ-4. Sokat lendített a kutatásokon, hogy a náci Németország 1937-ben szert tett egy lezuhant UFO-ra, amit behatóan tanulmányoztak. A leszűrt tapasztalatok alapján az SSE-4 csoport 1939-ben megalkotta az RFZ-5-öt, az első igazi űrrepülőgépet, melynek az átmérője több mint 20 m volt. A járművet Haunebu-ra keresztelték, és meglehetősen bonyolult szerkezet volt, de az elvárásnak megfelelően működött. A német hadvezetés viszont, az atombombához hasonlóan nem hitt igazán az energiakeltés újfajta módjaiban, így nem fektettek kellő hangsúlyt ezeknek a szerkezeteknek a gyártásba vitelére. Hitler az ezoterikus kutatásokat érdekesnek találta ugyan, de nem gondolta, hogy ezek a találmányok képesek lennének eldönteni a közelgő háború kimenetelét. Helyette a V-1 és V-2 rakéták gyártását szorgalmazta, amelyek eleinte sok szenvedést és kárt okoztak a londoniaknak. Később azonban a brit pilóták rájöttek arra, hogy miként lehet a szárnyas209

bombákat letéríteni a pályájukról, és 1900 darabot meg is semmisítettek belőlük. Érdekes, hogy Hitler a sugárhajtású repülőgépek stratégiai jelentőségét sem ismerte fel, pedig 1938-ban a német hadvezetés már három gyártásra kész típussal is rendelkezett. Amikor rájött a tévedésére, már nem volt módja a csodafegyverek hadrendbe állítására, mert a kémjelentések alapján a szövetségesek módszeresen lebombázták mind a Norvégiába telepített titkos kutatóbázist, mind a németországi kísérleti telepeket. Sajnos ekkor megsemmisültek a prototípusok, valamint sok fontos dokumentáció is, ami a háború után nem tette lehetővé az első földi UFO rekonstruálását. Az életben maradt kutatókat az amerikaiak és az oroszok elhurcolták, de mindkét nagyhatalom kémiai hajtóművekre alapozta a rakétaprogram folytatását, a szubatomi alapon történő meghajtás fél évszázadra lekerült a napirendről. Csak napjainkban - a náci Németországban folytatott kutatások utólagos felderítése, a még fellelhető dokumentációk tanulmányozása után - kezd a világ rádöbbenni arra, hogy milyen közel kerültünk ennek a jövőbe mutató technológiának a kiaknázásához. Kár, hogy ezek a felfedezések egy olyan hatalom fennhatósága alatt születtek, amely nem a világ szolgálatát, hanem a felette való uralmat tűzte ki céljául, így ez a rendszer törvényszerű bukása során maga alá temette a pozitív eredményeket is.

Technikai újdonságok A szubatomi alapokon álló energiakeltők nagy sorozatban való előállítása, és széles körben történő hasznosítása egyelőre még várat magára. Továbbra is csak az egészségmegőrző termékek fejlesztésénél és gyártásánál tapasztalható jelentős aktivitás. Az „Ezoterikus körkép” III. fejezetében szó volt a homeopátiáról, és arról, hogy egy angol mérnök a különböző anyagokból kiáramló energiaspektrummal hasonlítja össze a beteg auráját, és varázsvesszővel kiválasztja, hogy mely anyag képes a páciens energiaegyensúlyát helyreállítani. Nos, a legújabb kutatások szerint már nem csak homeopatikus szerekkel, energiasugárzással kezelt vízzel, vagy más anyagok szervezetbe juttatásával lehet a gyógyuláshoz szükséges frekvenciamódosítást elérni, hanem elektronikus úton is. Ennek módszerét Brügermann német fizikus dolgozta ki 15 évi kemény munkával, a dr. Voll orvoskutató által lefektetett elvekből kiindulva. Az 1950-es években létrejött alapokra épülő, és orvosok közreműködésével létrehozott készüléket már három vállalat is gyártja. A Brügermann Institut BICOM márkanevű termékének ugyanis Med-Tronik néven megszületett a versenytársa, sőt azóta a VEGA Grieshaber GmbH is jelentkezett egy új típussal. Miután ilyen irányú kutatások Amerikában, Japánban és Ausztráliában is folynak, ezeknek a készüléknek a világméretű elterjedése küszöbön áll. A BRT rövidítéssel jelölt biorezonanciás terápia lényege, hogy egy bonyolult számítógépes analizátor mintát vesz a beteg test energiakisugárzásából, és összehasonlítja azt az egészséges ember kisugárzásának frekvenciaspektrumával. Az ideálisnak tekintett frekvenciaértékeket szoftver formájában előzőleg betáplálták a számítógépbe. Mivel a szubatomi energia az ujjak végén sugárzódik ki a legintenzívebben, a minta levételét a kéz- és lábujjakhoz érintett elektródákkal végzik. A diagnosztikai egység összehasonlítja az érzékelt frekvenciaspektrumot a betárolttal, majd elvégzi az elemzést, és meghozza a döntést. Ennek alapján a terápiás egység felerősítve visszatáplálja az egészségesnek talált frekvenciaértékeket a páciensbe, míg a hibás, a betegségről árulkodó frekvencia-kisugárzásokat inverzióval megsemmisíti. A kezelés tehát lényegében úgy történik, hogy a gép interferenciával kioltja a betegséget előidéző és fenntartó frekvenciaértékeket. Ez a gyógyítási mód azon az új keletű orvosi tapasztalaton alapul, hogy minden betegség specifikus energiafrekvenciákban nyilvánul meg, egészségi állapotunk tehát frekvenciaképletekkel leírható, meghatározható, és ennek alapján

210

manipulálható. A kezelési idő a betegség súlyosságától függően max. 15 perc. A befolyásolás a két tenyér alá helyezett elektródalemezek közvetítésével nem folyamatosan történik, hanem a 3 másodperces aktív időszakot 1 másodperces szünetek váltják. Speciális esetekben elektromosan vezető anyagból készült fejpántot használnak elektródaként, de két meridián harmonizálására helyi besugárzó elektródát is alkalmazhatnak. A befogadó és kormányzó vezetékek szabályzó tevékenységének összehangolására a fémes elektródát a köldök fölé helyezik, az elektromágnest tartalmazó elektródafejet pedig a tarkóra nyomják. Mivel a frekvenciarendezés igen kis áramokkal történik, ennek a gyógymódnak a hatékonysága nem éri el az akupunktúráét, így rendszerint több kezelésre van szükség. Az első kezelést minden esetben megelőzi egy alapos állapotfelmérés. A kb. háromnegyed óráig tartó diagnosztizáló eljárás során a laboráns kéz- és lábujjaink mindkét oldalát végigméri, hogy megállapítsa meridiánjaink töltöttségi szintjét. Ezt követően a gép kiértékeli a mért értékeket, és kiprinteli az eredményt. Ezen meridiánjaink számszerűsített töltési szintjein kívül olyan adatok is szerepelnek, amelyekből a kezelő betegségeinkre következtethet. Ezt követően allergiatesztre kerül sor, amelynek során különböző minták segítségével vizsgálják, hogy érzékenyek vagyunk-e valamilyen virágporra, rovarra, állati szőrre, atkára vagy penészgombára. A teszt kiterjed az általánosan fogyasztott táplálékfajtákra is, így megtudhatjuk, hogy a halak, húsok, gabonafélék, tojások, gyümölcsök, tejtermékek, zöldségfélék, olajos magvak és az élvezeti cikkek közül mely élelmiszerekre vagyunk allergiásak. A diagnosztizálás fontos része, hogy elektródákkal megmérik a szájfeszültséget az egyes fogak, és a fogak valamint az íny között. Erre azért van szükség, mert minden egyes meridián kapcsolatban áll valamelyik foggal, és egy-egy rossz fog vagy a régi amalgámos kezelés oly mértékben megnövelheti a szájban keletkező mikroáramokat, amely kártékonyan befolyásolja a hozzá tartozó meridiánt. Szükség esetén a vizsgálat kiterjed a geopatikus sugárzás diagnosztizálására is, vagyis a műszer képes megállapítani, hogy a páciens ágyát vagy fő tartózkodási helyét éri-e valamilyen káros földsugárzás. A BRT készülék ezenkívül arra is képes, hogy haj, köröm, széklet, vagy a belekből vett más anyagminták alapján diagnosztizáljon, és ennek alapján állapítsa meg a kórt. Ezt az teszi lehetővé, hogy a hologramokhoz hasonlóan az emberi test legkisebb darabkája is ugyanazt az energiaképletet hordozza, amit az egész szervezet, így a részből vissza lehet következtetni az egészre, vagyis az emberre. A gyógyítást, a regenerálódást nem a gép végzi, hanem a szervezet, a kóros frekvenciák megszüntetése csak megteremti a lehetőségét annak, hogy az immunrendszer helyreállítsa az egészséget. Az eddigi tapasztalatok szerint a vibrációs energetikai gyógyítás igen jól alkalmazható allergia, migrén, asztma, hörghurut, gyomorhurut, krónikus gyulladások (pl. nyombélgyulladás, fekély) továbbá reuma, cukorbaj és rosszindulatú megbetegedések okozta fájdalmak esetén. Jól bevált a nyirokrendszer akut és krónikus megbetegedései, szív- és keringési zavarok, hasnyálmirigy-gyulladás, vesegyulladás, valamint emlő-, petefészek- és hasnyálmirigyciszták gyógyításánál, de alkalmazzák operációra felkészítő, illetve operáció utáni kezeléseknél, alvászavaroknál, méregtelenítésnél, teniszkönyöknél, égési sérüléseknél, fertőzési hajlam csökkentésénél, az immunrendszer károsodásának helyreállításánál, és még sok más megbetegedésnél is. A nem mindennapi esetek közül pl. olyan problémák megszüntetésére is képes, amikor azért nem jön létre a terhesség, mert a férj és a feleség energiakisugárzása diszharmonikus viszonyban áll egymással, tehát egyéniségüket illetően nem igazán illenek össze. Az eredményes diagnózis előfeltétele, hogy a vizsgálat előtt a páciens tartózkodjon a stimuláló szerektől. Tehát tilos a kávé, az alkohol fogyasztása, és hormontartalmú szerek szedése. Lehetőleg kerüljük az erős fizikai és pszichikai terhelést is. Mivel az érdeklődés várhatóan ebben az esetben sem lesz kisebb, mint az előzőekben, íme a

211

kutatóintézet címe: Brügemann-Institut, W-8035 Gauting, Pf. 1262. Németország, Tel: (0049)-089-850 8028. A biorezonanciás terápiának, mint a szelíd gyógymódok legmodernebb ágának népszerűségére jellemző, hogy már léteznek továbbfejlesztett változatai is. Ezekben a rendszerekben alapkészülékként szintén BICOM-ot használnak, a szoftvert azonban lényegesen kibővítették. Az amerikai William Nelson professzor erre a módszerre alapozva egy olyan diagnosztikai rendszert fejlesztett ki, amely 3 perc alatt 3500 adatot képes a betegről felvenni. A Cerebellum Alapítvány meghívására Nelson professzor jelenleg Magyarországon tartózkodik, és azon fáradozik, hogy 15 hazai orvost kiképezzen ennek a szövetbarát gyógymódnak az elsajátítására. Az XRROID technológián alapuló vizsgálat abban különbözik az eredeti diagnosztikai eljárástól, hogy itt a beteg testének hét pontjára kötik az eletródákat, és ezeken keresztül mérik fel a frekvencia-kisugárzásokat. Ezeket a mintákat a gép 3500 szubsztanciával hasonlítja össze, melyek között nem csupán allergiát kiváltó ételek, pollenek, penészgombák vannak, hanem 150 baktérium, 150 parazita és 300 betegség szubatomi energiaképlete, valamint különböző szövetek, környezeti mérgek, enzimek, aminosavak, homeopatikus gyógyszerek. Így nem csak azt tudhatjuk meg, hogy mire vagyunk allergiásak, hanem azt is, hogy szervezetünknek milyen vitaminokra, ásványi anyagokra van szüksége, vagy hogy milyen fertőzés gyanúja alatt állunk, mely testszöveteinknél magas a betegség kockázata, milyen szerveink működnek az átlagosnál gyengébben. Az inverz jelek beadása itt nem lemez alakú, hanem gömbelektródák segítségével történik. Ebben a rendszerben a BICOM mellett külső elektromágneses rezgéseket előállító MULTICOM-ot is használnak, amely természetes eredetű sugárzások felhasználásával olyan hatást gyakorol a szervezetre, ami többek között segít megszabadítani az idegrendszert a túlterheléstől, de jó eredmények érhetők el vele a kezdeti stádiumban lévő rák visszaszorításában is. A Quantum Med. C. I. rendszer előnye a hasonló elven működő BICOM, MORA, RIFE stb. készülékekkel szemben, hogy van egy autófókusz képessége is, amivel azok nem rendelkeznek. Ez az összetett készülék nem csak küldeni, de fogadni is képes az elektromágneses impulzusokat, és minden századmásodpercben ráállítja magát pontosan azokra a frekvenciákra, amelyet a beteg szervek kívánnak. Ennélfogva a diagnózis és a terápia egymást vezérlik. Éppen azt adja, amire a betegnek szüksége van, és csak annyi ideig, ameddig olyan visszajelzés érkezik, hogy az jó a szervezetnek. Aki szeretné igénybe venni ezt a fajta kezelést, a természetgyógyász szakfolyóiratok szerkesztőségétől kérheti ki a már működő szakrendelők címét. A nagy érdeklődésre való tekintettel már dolgoznak az országos hálózat kiépítésén, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen ez a gyógymód. Szeretnék bemutatni a társadalombiztosítás szakembereinek is, hogy ez a módszer sokkal olcsóbb, kíméletesebb, mint a hagyományos orvoslás, ráadásul nem gyógyszerigényes. Ha sikerül szerződést kötniük az egészségbiztosítással, akkor a páciensek ingyen vehetnék igénybe ezt a kezelést. Jelenleg azonban fizetni kell érte, ezért lesznek, akik nem engedhetik meg maguknak ezt a drága terápiát, vagy továbbra is ragaszkodnak a hagyományos akupunktúrás kezeléshez. Az állapotfelméréssel egybekötött első kezelés azonban az ő számukra is hasznos lehet, mert megmérik meridiánjaik töltöttségi szintjét, ami jelentős mértékben elősegítheti pl. az otthon végzett elektrostimulációs kúra hatékonyságát. Jelenleg ugyanis sem a bioenergiabesugárzással, sem pedig az akupunktúrás pontok ingerlésével gyógyítók számára nem áll rendelkezésre olyan eszköz, amellyel meg tudnák állapítani az egyes szervek, illetve meridiánok energiával való ellátottságát, így a kezelés feltételezések alapján folyik. Az eddig forgalomba került auralátó szemüvegekkel az energiakisugárzás csak foltok formájában észlelhető, a finom részletek rejtve maradnak. Nagy valószínűséggel még egy darabig

212

várnunk kell arra a különleges videokamerára is, amely képes lesz tévéképernyőn megjeleníteni meridiánjainkat. Előreláthatólag pár száz évig nem fogunk tudni előállítani olyan csodatükröt sem, amelyről egy korabeli kínai írás számol be. Hiteles beszámolók szerint i.e. 250 körül Cin Si kínai császár birtokában volt egy olyan tükör, amely röntgenszerűen ábrázolta a testet. Ezt a kb. 1,7×1,2 méteres, elől és hátul egyaránt fénylő lapot minden bizonnyal valamelyik Földön kívüli civilizáció bocsátotta a császár rendelkezésére. Ha valaki eléje állt, akkor a tükörben fejtetőre állítva látta magát. Működésbe akkor lépett, amikor az illető a szívére helyezte a kezét. Ilyenkor minden belső szerve, valamint a vérerek és a meridiánok egyaránt láthatóvá váltak, így az elszíneződésekből, illetve sötét foltokból könnyen megállapítható volt a betegség kiindulási helye. Az ősi keleti mitológia egyébként gyakran számol be olyan különleges eszközökről, amelyek „isteni eredetű” uralkodóik birtokában voltak. Az ősi kultúrák ugyanis igen hathatós segítséget kaptak a Földön kívüli civilizációktól, így többnyire a vezetőik is tőlük származtak. Nem véletlenül tartották ezek a népek királyaikat és császáraikat isteni eredetűnek. Ezek a kívülről „delegált” uralkodók minden bizonnyal magukkal hozták korábbi világuk civilizációs vívmányait, hogy nagyobb hatékonysággal gyakorolhassák hatalmukat. Feltehetően így kerülhetett Indiába i.e. 500 körül az a titokzatos kristály is, amelyen keresztül nézve „szemügyre lehetett venni a test belsejét”. Sajnos civilizációnk fejlődésével ezek az eszközök a bibliai relikviákkal (pl. frigyláda) együtt nyomtalanul eltűntek. Lehet, hogy azért történt így, hogy másolás útján ne juthassunk hozzájuk, ezért kénytelenek legyünk egyszer majd mi is feltalálni, kifejleszteni őket. Ma is megvan azonban az a titokzatos fémtükör, amit i.e. 660-ban Amaterasu napkirálynő küldött a japán császárság alapítójának, Jimmu Tennnónak. Az ereklye Honshu szigetén, Ise városában található. Mint ahogyan a mohamedánok Mekkába, úgy zarándokolnak a japánok is évente több millióan az ottani templomba, hogy a Naikuban, a szentély belső ládájában őrzött kincset tisztelhessék. A sokrétű kendőbe csomagolt tükröt „eddig még egyetlen ember sem merte kibontani”. Addig sem kell azonban a „sötétben tapogatóznunk”, mert ha a rendelkezésünkre álló BICOM-ból kivennénk az energiapályák töltöttségi szintjét mérő áramkört, és beépítenénk egy kis hordozható készülékbe, akkor otthon is bárki megállapíthatná meridiánjai energiatelítettségét, sőt akár az összes akupunktúrás pontot végigtesztelhetné. Ezáltal egyértelművé válna, hogy mely meridiánok és mely pontokon keresztül szorulnak kezelésre. Így pontos energiatérképet készíthetnénk a szervezetünkről, még akkor is, ha egyelőre vizuális érzékelésre nincs lehetőségünk. Amennyiben ebbe a Deprèz műszerrel vagy folyadékkristályos kijelzővel ellátott kis készülékbe beépítenénk egy akusztikus jelzővel működő pontkereső áramkört, akkor a magnetopresszúrás kezeléshez is alkalmazható lenne, ami a jelenlegi helyzethez képest forradalmi változást eredményezne az öngyógyításban.

* A new age jegyében születő gyógyászati eszközök és készülékek fejlesztése terén nekünk sincs okunk a szégyenkezésre. Az utóbbi évek talán legnagyobb visszhangot kiváltó találmánya az EVOLITE lámpa. Kifejlesztése még az 1980-as évek elején történt, de csak pár éve indult el világhódító útjára. 1986-ban a svájci Bioptron AG megvásárolta a licenszét, azóta ezen a néven forgalmazzák. Ma már az egész világon jól ismerik, és több mint 40 ezer helyen használják ezt a lámpát. Hatékonyságára való tekintettel időközben nemzetközileg elismert gyógyászati terápiás eszköznek nyilvánították. Gyógyhatása azon alapul, hogy egy különleges kristályrendszer által polarizált fényt bocsát ki magából, ami gyorsítja a sebek gyógyulását, sőt sok esetben a sebhelyet is eltünteti. Különösen előnyösen alkalmazható

213

lábszárfekélyek, üszkösödések, műtéti hegek, és makacs bőrgyógyászati problémák (pl. herpesz, psoriasis, allergia okozta bőrelváltozások) esetén. Az aknés, erősen pattanásos arcbőrrel rendelkezők is jó hasznát veszik a polarizált fényterápiának. A bőrtisztítás során keletkező apró kis sebek a síkban oszcilláló és egyirányban terjedő fény hatására szinte azonnal bezáródnak. Így nem kell a kozmetikustól piros, gyulladt arccal távozni, és attól tartani, hogy a kinyomkodott mitesszer helye újra fertőződik. A kb. 2,5 cm mélységig hatékony, polarizált fény serkenti a sejtek hatóanyag- és nedvességfelszívó képességét is, ezért gyógyhatású kenőcsök, vagy oxigénnel dúsított víz használatával kombinálva kozmetikai célokra is jól alkalmazható a Bioptron lámpa. Mélyhámlasztással egybekötve pedig valóságos csodát művel a polarizált fényterápia. Kisimítja a ráncokat, bársonyossá teszi a bőrt, és hatása sokáig megmarad. Ráadásul megszünteti a hajhullást is, és gyógyítja a viszkető, kisebesedő, makacsul korpásodó fejbőrt. A polarizált fény tízszeresére növeli a sejtek aktivitását, felgyorsítja az anyagcseréjüket, ezért a lámpás kezelés terhességi csíkok, égési sérülések, felfekvések okozta sebhelyek és régebbi keletű műtéti hegek halványítására, eltüntetésére is alkalmas. Újabban sikeresen használják ínhúzódások, izomrándulások, görcsök, bevérzések esetén, és gipsz levétele után, a sérült végtag fájdalmainak megszüntetésére. Ezen túlmenően alkalmas a menstruációs panaszok, a fejfájás, a migrén, a torokfájás, a rekedtség, a fülgyulladás, a fülzúgás, a fogínygyulladás, a szürke- és zöld hályog, a bőrgombásodás, a reuma, valamint a szénanátha megszüntetésére, enyhítésre. Mindezen betegségek, panaszok gyógyításában nagy szerepe van annak, hogy a polarizált fény megnöveli a falósejtek számát, ami jelentős mértékben erősíti az immunrendszert. Mélyszöveti hatása következtében helyreállítja a sejtfal polarizációját, reaktiválja az enzimeket, és ösztönzi a belső anyagcserét is. A gyógyító és közérzetjavító hatás fokozása érdekében a Bioptron cég lehetővé tette a színterápia alkalmazását is. Ehhez egy antiküvegből készült lencserendszert fejlesztettek ki. A különleges alapanyag használatához az adta az ötletet, hogy régen a templomok színes ablaküvegei elé tették a betegeket, mert megfigyelték, hogy bizonyos panaszok hamar megszűntek, ha az ájtatosság alatt erős napfény tűzött be az ablakon. Ez a gyógyító technika a középkorban már oly mértékekben kifinomodott, hogy az epilepsziásokat pl. a lila üvegű ablak elé fektették. Ennek alapján kezdték el az antiküveg hatását tanulmányozni, ami aztán egy kézi gyártású, 6-tagú lencserendszer kidolgozásához vezetett. A különféle színű lencsék kialakítása oly módon történt, hogy a korábban vásárolt lámpákra is felhelyezhető utólag. A cserélhető előtétek segítségével a Bioptron lámpa gyógyító hatása megsokszorozódik. A széles körű tapasztalatok alapján ebben a kivitelben már 58-féle betegség gyógyítására alkalmas. Nem véletlen, hogy mind több orvos használja a mindennapi munkája során. A polarizált fényterápia alkalmazását jelentős mértékben megkönnyíti a tartozékként mellékelt állvány, ami lehetővé teszi a lámpa bármilyen irányú rögzítését. A hatás tovább fokozására szolgál egy külön megrendelhető masszírozógép, valamint három kozmetikai-gyógyászati termék is, amelyek élénkítő hatású kivonatukkal és illatanyagaikkal fokozzák a színterápia eredményességét. A kis, közepes és nagy (fél testet is besugárzó) lámpák, valamint a színes lencserendszer forgalmazását a Zepter cég végzi egy jól kiépített képviseleti hálózaton keresztül. A Zepter International munkatársai az edénycsaládjuknál jól bevált módon, otthoni bemutatókon, házilag végzett kezelésekkel bizonyítják a készülék használhatóságát. Bemutatórendezés és további információk a Zepter International Ungarn Kft. központi irodájától kérhető. Címük: 1087. Budapest, Asztalos Sándor u. 9-12. Tel: 210 1156 és 323 2424. A nagyobb városokban is van kirendeltségük, ezért a vidéken élőknek érdemes megnézni a helyi telefonkönyvet. Aki nem tudja megfizetni a készülék magas árát, vagy nem képes önmagát kezelni, az a Bioptron Gyógycentrumban (Budapest, VI. kerület, Nagymező u. 4. földszintjén) viszonylag kedvező áron igénybe veheti a polarizált fényterápiát. Tel: 322 9450, a 107-es vagy a 111-es melléket

214

kell kérni. A nyugat-magyarországi betegeknek már nem kell a fővárosba utazniuk, hogy kezeltessék magukat, mert újabban a Sopron Szállóban is működik egy Bioptron Gyógycentrum. Tel: (06)-99-314 254, a 493-as melléket kell kérni. (A Bioptron lámpa használati módja az I. fejezetben található. ! Kiegészítő természetgyógyászati módszerek) Budapest, 1995. augusztus

215

III. FEJEZET Egy ismert szólás szerint minden új tudományág három fokozaton megy keresztül. Az első a: „Micsoda hülyeség”, majd: „Van benne valami”, végül: „Ezt mindenki tudja”. Az ezotéria tudománya 1997-ben végre átkerült a második fázisba. Attól ugyan még messze vagyunk, hogy hivatalosan elismerjék a szubatomi energiarészecskék létezését, de a tudósok között mind többen vannak, akik már nem mernének megesküdni arra, hogy ez a jelenségkör csupán egy szűk csoport hallucinációja.

A természetgyógyászat térnyerése Valószínűleg az ezotériába vetett hit növekedésének tudható be az a helyzet, hogy a hivatásos orvosok egyre nagyobb mértékben alkalmazzák a természetes gyógymódokat. Ez a tendencia a fejlett nyugati országokban figyelhető meg a legintenzívebben. Amerikában pl. az orvosok a korábbi gyakorlattal ellentétben - már nem írnak fel automatikusan antibiotikumokat a beteg legkisebb bajára is. Gyógynövénykivonatokkal kezdik a kezelést, és az erős gyógyszerekhez csak akkor nyúlnak, ha a szelíd gyógymódok nem segítenek. Az operációk terén is terjed az akupunktúrás érzéstelenítés, a fogászatban pedig általánosan elfogadott módszer lett a hipnózis. Sok páciens ugyanis betegesen irtózik az injekciós tű látványától, a gyógyszerallergiásoknak pedig nem is szabad érzéstelenítőt beadni. Ezért a fogorvosok közül mind többen vesznek részt speciális tanfolyamokon, ahol elsajátítják a hipnózis módszerét. Már új kategória is született erre a szakképzettségre, a: „hipnodonta”. Ezzel a titulussal azokat a szakorvosokat illetik, akik igény esetén képesek hipnotikus állapotba hozni a pácienst. Ezáltal megszűnik a félelem, a száj meghatározott területei jól érzésteleníthetők, sőt a nyálképződés is leállítható. Ebben az állapotban a beteg akár háromnegyed óráig is képes nyitva tartani a száját, ami főleg fogpótlás esetén igen előnyös. A relaxált állapot következtében a beavatkozás semmi nyomot sem hagy a beteg pszichéjében, nyugodtan és fájdalommentesen távozik a rendelőből. Ráadásul ez a módszer azon kívül, hogy jobb és kíméletesebb a korábbinál, még olcsóbb is, mivel nem igényel drága vegyszereket. Ezek után nem csoda, hogy rohamosan terjed a hipnózisos fogászat. Svédországban a fogorvosok fele, Amerikában egyharmaduk képzett hipnodonta.

Egészségmegőrző készítmények A gyógyszergyárak is fokozatosan alkalmazkodnak a megváltozott igényekhez. A különféle vitamintabletták után sorozatban jelennek meg a roboráló készítmények. Ezek közül kiemelkedő hatása van a Q10 vitaminnak nevezett energiaaktivátornak, ami a nemzetközi szaksajtó szerint szinte csodaszernek számít. Legjellemzőbb tulajdonsága, hogy serkenti a sejtenergiát, fitten tartja a szervezetet, és erőt ad a szívnek. A dr. Folkers texasi kutatóorvos és kollegái által felfedezett Q10 vitamin egyébként a testünkben mindenütt megtalálható, mivel a szervezet maga is termeli ezt a sejtek működéséhez elengedhetetlenül szükséges fehérjemolekulát. Ez a képesség azonban eddig még ismeretlen okból az életkorral fokozatosan beszűkül. A Q10 vagy más néven Ubikinon, a sejtek energiaközpontjában, a mitokondrium felépítésében vesz részt, és kulcsszerepet játszik a terminális, vagyis a végső oxidációban. A táplálékkal felvett energia különféle biokémiai folyamatok során a szervezet által felhasználható módon alakul át. Ezen lebontási műveletek záró lépése a terminális oxidáció, melynek meghibásodása esetén az egész folyamatsor zavart szenved. Amennyiben a szer216

vezetben nem található elegendő mennyiségű Q10 vitamin, akkor egyrészt a sejtek képtelenek hozzáférni a táplálékkal felvett energiához, másrészt a melléktermékként képződő káros anyagok semlegesítése sem megy végbe kellő mértékben. Ubikinon hiányában tehát széleskörű anyagcserezavar jöhet létre. Ez kihatással van a keringési szervek (szív, erek) állapotára, az agy, a tüdő, a vese, az immunrendszer működésére, és felgyorsulhat az öregedési folyamat is. A megfigyelések szerint az életkor előrehaladtával a szervezet, de különösen a máj Q10tartalma csökken. Pótlásával azonban a kóros folyamatok rendeződnek, és az illető állapota jelentősen javul. Az eddigi vizsgálatok szerint ennek a japán gyártmányú készítménynek az alkalmazása elsősorban pangásos szívbetegség, koszorúér-betegség, és magas vérnyomás esetén hatásos, mert segíti a zsírsavak elégetését, és javítja az anyagcsere hatékonyságát. Ezt oly módon éri el, hogy antioxidáns hatásánál fogva védi a sejtmembránokban található zsíralkotókat a roncsolást okozó szabadgyökökkel szemben. A szabadgyökök oxidáló hatása következtében ugyanis a sejtek rohamosan szétesnek, ami szív- és érrendszeri megbetegedésekhez, az immunrendszer aktivitásának csökkenéséhez, illetve általános öregedési folyamatokhoz vezet. Ennek tünetei mindenki számára ismeretesek: magas vérnyomás, szívritmuszavar, heves szívdobogás, koszorúér-betegség, szívinfarktus, memóriazavar, nagyfokú fertőzési hajlam, magas koleszterinszint. Ezen túlmenően védi az érfalakat belülről beborító hámsejteket, így megóv az érelmeszesedéstől, és jelentős mértékben fokozza a központi idegrendszer sejtjavító mechanizmusát. A szervezet természetes védekező rendszerére gyakorolt erősítő hatása annak tudható be, hogy a Q10 koenzim számottevően növeli a T- és B-típusú limfociták, a monociták és a makrofágok, vagyis egyes fehérvérsejtfajták, valamint az immunrendszer eltakarító sejtjeinek termelődését. Mindezek együttvéve frissítő és öregedésgátló tulajdonságot is eredményeznek, sőt a Q10 vitamin rendszeres szedése esetén megnő a szervezet méregtelenítő szerveinek hatásfoka, ami abban nyilvánul meg, hogy csökken a májnagyobbodás. Ezért jó kiegészítője lehet a léböjtkúráknak, vagy a diétás étrendnek. A széleskörű felhasználás során az is kiderült róla, hogy segíti a súlyfelesleg leadását, megakadályozza a gombás bőrbetegségek továbbterjedését, és megelőzhető vele a fogínygyulladás, az asztma, a cukorbaj, az ödéma, valamint a nyombélfekély. Kialakult fogpanaszok esetén is igen hatásos. Rendszeres szedésével megszűnik a fogíny vérzése, a fogak lazulása, az ínysorvadás, és visszanő az elsorvadt íny a fogakra. Jól gyógyíthatók vele a nyálkahártyák gyulladása, és a korai klimaktérium is. Ezen túlmenően mérséklődik a szédülés, a légszomj, az alvászavar, és csökken a fáradékonyság, a kimerültség érzése, a gyengeség, valamint a koncentrációs zavarok. A legújabb vizsgálati eredmények szerint lassítja a Parkinson-kór kialakulását. Reggelente 1-2 kapszulát kell bevenni belőle, némi folyadékkal. A legtöbb vitaminhoz hasonlóan ez a készítmény is mentes a mellékhatásoktól, és túladagolni sem lehet. Más antioxidáns vitaminokkal (pl. A-, E- és C-), illetve nyomelemekkel (Zn, Se) együtt alkalmazva különösen intenzív védelmet biztosít, mivel ezek azon túlmenően, hogy kiegészítik egymást, fokozzák a szervezetbe való felszívódást. A Q10 használata során nagyon fontos a türelem. Főleg szívbetegségek esetén csak 2 hónap után mutatkozik meg igazán a pozitív hatása. Ha valaki 1 hét után abbahagyja a szedését, akkor az is előfordulhat, hogy nem csökken, hanem nő a vérnyomása. Ezért sokan nem gyógyszerként, hanem étrendkiegészítőként használják huzamosabb időn át. Jellemző a Q10 vitamin népszerűségére, hogy csupán Skandináviában 2 millió ember fogyasztja naponta. Míg korábban a Q10 vitamint rendkívül költséges eljárással csak állati szövetekből (marhaszívből) tudták kivonni, ma már növényekből is előállítható. Ez megszünteti a fehérjekivonatokkal szembeni gyakori allergiát. Ezt a biofermentációval előállított tiszta és megbízható terméket az Abtei cég gyártja, és E-vitaminnal, valamint bétakarotinnal kom217

binálva hozzák forgalomba. Az E-vitamin a szervezetben gyökfogóként viselkedik. (Mint ismeretes, a szabadgyök veszélyes testméreg, károsítja a sejtfalakat, sejtburjánzást idéz elő, és az előzőekben már említett módon gyengíti a szervezet immunválaszát a különféle fertőzésekkel szemben.) A Q10 nem csak gyógyászati céllal szedhető, hanem olyan esetekben is, ahol az izmokkal szemben támasztott követelmény igen magas. Így nagyon hasznos sportolók számára, mert pótolja a kar és a láb izomsejtjeiből felszabaduló energiát. A növényi eredetű 10 mg hatóanyag-tartalmú Q10 vitamin a gyógyszertárakban szerezhető be. Az alapváltozat sárga színű, a barna kapszula B2 vitamint is tartalmaz. A nagy keresletre való tekintettel már a gyógynövényboltok is ráálltak ennek a szernek az árusítására. Mivel számukra nem kötelező a forgalmazott termék előzetes hatósági bevizsgálása, nem árt az óvatosság. A kergemarhakór veszélye miatt ne vegyünk természetes anyagból készült Q10 vitamint, még akkor se, ha olcsóbb. Erre az angol tájékoztató szövegben található „bovine” szó utal, ami azt jelenti, hogy marhaszívkivonatból készült. Időközben az Ubikinonnak megjelent egy szójaolajban oldott speciális változata is. A zselatinkapszulába zárt Bio-Quinone Q10 kifejlesztését az indokolta, hogy ez a vitamin meglehetősen zsíroldékony vegyület, ezért önmagában nehezen szívódik fel. Az ára magasabb ugyan, mint a hasonló termékeké, de dán gyógyszerészek által végzett vizsgálatok szerint 40 %-al jobb a hasznosulása. A dán Pharma Nord által gyártott új termék már a hazai gyógyszertárakban és gyógynövény-szaküzletekben is kapható.

* Alig hogy elkezdtük használni a Q10 vitamint, máris itt az új csodaszer, a melatonin. Ez a természetes gyógyszer a legmodernebb kutatási módszerek eredménye, és nem más, mint a tobozmirigy hormonja. A melatonin-készítmény Amerikából származik, ahol Wladimir Lesnikov orvos és Walter Pierpaoli immunológus egy nem mindennapi kísérletet hajtott végre. A kísérlet célja az volt, hogy a kutatók megfejtsék az öregedés titkát, és ezzel forradalmasítsák az orvostudományt. Ennek során egy öreg és egy fiatal egér köztiagyában levő mirigyet kicserélték. Az öreg ezután megfiatalodott, virgonc és szexuálisan aktív lett, míg a fiatal kísérleti alany bőre szürkülni kezdett, és a mozgása lelassult. Végül idő előtt elpusztult, míg a mesterségesen megfiatalított egér kétszer annyi ideig élt, mint a társai. A köztiagyban található tobozmirigy egy borsó nagyságú szervecske, melynek fő feladata az ezotériában járatosak számára jól ismert. Mára ez a mirigy az orvostudomány legizgalmasabb kutatási célpontja lett. A kutatók egyelőre csak a hormontermelő képességét tanulmányozzák, mert mint kiderült, ennek a mirigynek nagy szerepe van abban, hogy sokáig megőrizzük a fiatalságunkat, jól aludjunk, és jókedvünk legyen. Az évek múlásával azonban szervezetünk egyre kevesebb melatonint termel. Legnagyobb mennyiségben 1-3 éves kor között képződik, ezért is alszunk olyan sokat ebben az időszakban. 20 évesen azonban már csak 100 pikogrammot tartalmaz 1 milliliter vérünk, míg 60 évesen ez a szint lecsökken 40-50 pikogrammra. Mostantól azonban ez a probléma megoldható a melatonin mesterséges pótlásával. (Ez a szer csak akkor segít, ha az álmatlanság melatoninhiány következtében állt elő.) Azt is le kell szögezni, hogy ez a hormon nem képes bennünket megfiatalítani. Csupán az öregedési folyamatot tudja lelassítani, vagyis egyelőre csak a jelenlegi állapotunkat tudjuk megőrizni. A melatonin öregedésgátló hatása főleg annak tudható be, hogy minden sejtbe be tud hatolni, és ott szabadgyököket köt meg. Ez a hormon kétszer olyan hatékonyan köti meg a szabadgyököket, mint az E-vitamin, és ötször olyan hatékonyan, mint a glutation (endogén gyökmegfogó enzim). Emellett stimulálja a glutationperoxidil enzimet, ami hozzájárul a hidroxilgyökök termelődésének csökkenéséhez.

218

Konzerváló hatásán túlmenően a melatonin javítja a szervezet daganatok elleni védelmét, és szerepet játszik a szívinfarktus megelőzésében. Közismerten szabályozza a bőr pigmenttermelését, és fokozza a szexuális potenciát. Ezen túlmenően csökkenti a koleszterinszintet, lassítja az érelmeszesedést, és megszünteti az alvászavarokat. Különleges hatása, hogy használata esetén észre sem lehet venni az időeltolódást, de az utazókon kívül azoknak is segít alvászavaraik leküzdésében, akik éjjel dolgoznak, és nappal kellene pihenniük. Amerikában újabban cukorbetegség, migrén, magas vérnyomás, klimaktérium, csontritkulás, gyomorfekély és visszerek kezelésére is alkalmazzák. Hatására az immunrendszer is erősebbé válik, és mint már szó volt róla, a kedélyállapot javul. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezentúl soha nem leszünk influenzások, és örökké vidámak maradunk. A körülmények megváltoztatására, a negatív környezeti hatások kivédésére természetesen ez a tabletta sem képes. Az állatkísérletek alapján azonban feltételezhető, hogy késlelteti a szürke hályog, és egyes időskori szembetegségek kialakulását. A melatonin ugyanis nem csak a tobozmirigyben termelődik, hanem jelentős mértékben az emésztőrendszerben és a retinában is. Ez az oka annak, hogy pótlása javítja a látást, meggátolja az időskori vakfoltok kialakulását. Az emésztőrendszer nagyobb hatásfokkal képes a táplálékból a számunkra szükséges vitaminokat és nyomelemeket kiválogatni. Így pl. nő a szervezet cinkhasznosító képessége. Ez azért fontos, mert ha a testünk nem kap elegendő mennyiséget ebből a mikroelemből, akkor idővel romlik az ízlelés, a szaglás, és a férfiaknál prosztatarák is kialakulhat. A gyengébb nem képviselői közül sokan fogamzásgátló hatást is tapasztaltak a rendszeres szedése során. Ennek az az oka, hogy magas melatoninbevitel esetén csökken a szervezet prolactinszintje, ami mérsékeli a teherbeesés valószínűségét. Ez a befolyás olyan nagy mértékű, hogy az amerikai Applied Medical Research vezetője, dr. Michael Cohen már dolgozik egy melatonin-tartalmú fogamzásgátló megjelentetésén. Az új termék neve várhatóan B-OVAL lesz, és nagy előnye, hogy nem csökkenti a libidót, mint az ösztrogén alapú szerek. Terhes nők ne szedjenek melatonint, mert koraszülést okozhat, és a cukorbetegek is vigyázzanak vele repülés esetén. Egyébként nem kell félni tőle, mert az eddigi tapasztalatok szerint semmilyen káros mellékhatása sincs. Rendszeres alkalmazása azonban nem ajánlott, mivel túladagoláshoz vezet. Ez alvászavarokat, fáradtságot, izzadást, nyugtalanságot okozhat. Azért sem szabad túlzásba vinni a szedését, mert a melatonin csökkenti a szervezet szeratoninszintjét, ami lerontja az agysejtek közötti kapcsolatot, és ez depressziós tünetek kialakulásához vezethet. Mindezen hatások, valamint a hozzászokás elkerülése érdekében az orvosok azt ajánlják, hogy 2-3 hónapnyi szedés után tartsunk 1 hónap szünetet. Az Egyesült Államokban már drogériákban árusítják ezt a varázsszert. Egy hónapnyi normál mennyiségű adag tavaly 10 dollárba került, de a kereslet növekedésével folyamatosan csökken az ára. A fokozott igény kielégítésére már mi is nagy tételben importáljuk ezt a szert, és a gyógyszertárakban lehet megvásárolni. Az ára is igen kedvező, nem magasabb, mint az USA-ban. Postai úton is megrendelhető a TEREVITA Kft-től a következő telefonszámon: (06)-30-9642 391. A 3 milligramm hatóanyag-tartalmú kapszulákból 60 db (két hónapra elegendő mennyiség) van az üvegben, és az ára jelenleg 2000 Ft. Ha soknak találjuk ezt az adagot, akkor ugyanennyiért vehetünk 120 db 1 milligrammos tablettát is, de jobban járunk, ha a 3 milligrammos tablettákat késsel feldaraboljuk. Remélhetőleg nálunk is fokozott érdeklődést fog kiváltani ez a szer, így nemsokára mi is jelentős mértékben gyarapítani fogjuk a melatonisták több tízezres táborát.

* Legalább harminc éve kísérleteznek a kutatók egy másik öregedésgátló hormonnal, a DHEAval is. A melatoninhoz hasonlóan a dehydro-epiandroszteron a hetedik életévtől kezdve a mellékvesekéregben termelődik. A vér hormonszintje 25-30 éves korban éri el csúcsértékét, és a 70 éveseknél ennek az értéknek a 10-15 %-ára esik vissza. A szintetikus tüszőhormonnak 219

nevezett vegyület pótlása megvédi a szervezetet a ráktól, és a szívbetegségektől. Ennek oka, hogy hatására javul a szív vérellátása. Alkalmazóik testileg, szellemileg rugalmasabbakká válnak, és sokkal jobban alszanak. Ezen túlmenően a DHEA serkenti az immunrendszert, javítja az emlékezőtehetséget, csökkenti a stresszt, növeli a szexuális vágyat, és jó közérzetet kelt. Ráadásul kisimítja a ráncokat, bár az öregedési folyamatot ez a szer sem képes megfordítani. Ezt a hormont csak orvosi rendelvényre lehet kapni, és a szedése során is ajánlatos az orvosi felügyelet. Hosszú távú klinikai tapasztalatok a DHEA-val kapcsolatban sincsenek. A biztató eredmények láttán a kutatók világszerte rávetették magukat az emberi hormonokra, és sorra veszik őket, hogy megállapítsák, milyen hatást gyakorolnak az öregségre. Néhány éve orosz tudósoknak sikerült izolálniuk a tobozmirigynek egy másik hormonját, az epithalamint. A melatoninhoz hasonlóan ez is jelentős mértékben lassítja az öregedést. Járulékos hatása még, hogy összezsugorodásra készteti a rákos daganatokat, csökkenti a röntgensugárzás ártalmait, erősíti az immunrendszert, és csökkenti a vér koleszterintartalmát. Különleges alkalmazási területe, hogy vissza tudják vele adni a klimax időszakában levő nők termékenységét. Megfigyelték azt is, hogy a melatonin és az epithalamin jelentős mértékben erősítik egymás hatását. Közben kiderült, hogy a tobozmirigy más fontos hormonokat is termel, pl. a prolactint, a vasopressint és a thyrothropot. Ezek vizsgálata jelenleg folyik, esetleges alkalmazásuk később várható. A melatonin után a DMAE a legfontosabb anyag, ami képes lassítani az öregedés folyamatát. Fiataloknál ebből elegendő mennyiséget termel a szervezet. Később azonban hiány alakul ki belőle. A DMAE fontos gyökfogó, védi a sejtmembránokat a kóros szabadgyököktől. Ha a DMAE mennyisége csökkenni kezd a szervezetben, bőrünk petyhüdtté, ráncossá válik, izomzatunk elpuhul. sorvadni kezd, helyét zsírsejtek veszik át. Különösen az idegsejtek reagálnak érzékenyen a DMAE hiányára. Nehezebben tudunk koncentrálni, bizonyos szavak nem jutnak az eszünkbe, egyre feledékenyebbé válunk. A Stuttgarti Egyetem kutatói szerint megfelelő DMAE adagolással az emberi test sejtjeinek élettartama 50 %-al megnő. Nyugaton nagy karriert futott be a triptofán nevű aminosav, amelyből a szervezet a nyugtató hatású szerotonint állítja elő. Újabban a triptofán egyik származékát, az 5-hidroxi-triptofánt (5-HTP) alkalmazzák inkább, amely csökkenti az elalváshoz szükséges időt, és az éjszakai felébredések számát. Fokozza a hatást, ha lefekvés előtt nyers gyümölccsel vagy gyümölcslével vesszük be. Fő előnye, hogy az alvásidő növelése nélkül képes meghosszabbítani az alvás élettanilag fontos REM fázisát, és a mélyalvás 3-as, valamint 4-es fázisait. Az 5 HTP nálunk egyelőre nem kapható. * Mialatt az óceánon túl a melatonin hatásmechanizmusát tanulmányozták, mi itthon újabb eredményeket értünk el a rákgyógyítás terén. A nagy visszhangot keltett felfedezés dr. Somlyai Gábor biológus nevéhez fűződik. A felismerés lényege, hogy a csökkentett deutérium-tartalmú víz alkalmas a daganatos betegségek gyógyítására. Tudományos kimutatások szerint az élő szervezetben 10 mmol/liter koncentrációban van jelen a hidrogén nehéz izotópja, a deutérium. Miután ennek az elemnek a töménysége ötszöröse a szervezetben levő kalciumnak, és duplája a vérben található kalciumnak valamint glukóznak, így igen fontos szerepet tölt be a sejtosztódás szabályozásában. A csökkentett deutérium-tartalmú víz (Ddvíz) fogyasztása esetén a testben napról napra kisebb lesz a deutérium szintje, és ez a változás kihat valamennyi sejtre. A bennünk lezajló folyamatoknak ugyanis igazodniuk kell a deutérium-koncentráció csökkenéséhez. A megfigyelések szerint az egészséges sejtek képesek alkalmazkodni ehhez a változáshoz, a módosult anyagcseréjű daganatos sejtek viszont nem, és emiatt elpusztulnak. A Dd-víz tehát egy gyógyító hatású sejtszelekciót hoz létre a rákos szervekben. A toxikológiai és mutagenetációra vonatkozó kísérletek során egyértelművé vált, 220

hogy ennek a szernek nincs káros mellékhatása. A korábban elvégzett állatkísérletek alapján bebizonyosodott, hogy az emlőtumorral kezelt egerek 60 százalékánál visszafejlődött a daganat. Ezt követően prosztatatumorra is hatásosnak bizonyult ez a különleges víz. 1995-ben megkezdődtek a humánklinikai vizsgálatok is. Csak ennek lezajlása után történhet meg a gyógyszerré nyilvánítás, és a törzskönyvezés. A rákos betegek saját felelősségükre és orvosi felügyelet mellett azonban már három éve alkalmazzák a Dd-vizet. Eddig 65 tonnát gyártottak belőle, és a tapasztalatok szerint, aki elkezdi inni, annál gyors és jelentős javulás következik be. A kísérletet támogató orvosok megfigyelése szerint a kezelt betegek 75-80 százalékánál a pozitív hatás nyilvánvaló volt. A különböző tumortípusok azonban eltérő érzékenységet mutatnak a csökkentett deutériumtartalmú vízzel szemben. Eddig negyvenféle rákos daganat esetén próbálták ki, és a hatás az emlő, a tüdő, a vastagbél, a végbél, a prosztata, a here, a nyelv, a gége daganatos betegségei, valamint a glioblasztóma, a petefészek- és méhdaganatok esetén volt a legintenzívebb. Mivel a gyógyszerré nyilvánítás nagyon hosszú folyamat, egyelőre Preventa néven, élelmiszeripari termékként forgalmazzák ezt a vizet. Fogyasztása nincs időtartamhoz kötve, addig kell inni, amíg a daganat el nem múlik. Újabban az Egyesült Államokban is elkezdték vizsgálni a Dd-víz hatékonyságát. Az állatkísérletek után áttértek a humánklinikai vizsgálatokra. A „kettős vakteszt” eredményei igen kedvezőnek bizonyultak.

* Mint tudjuk, a rák megfelelő táplálkozással, stresszlevezető meditációval, és a káros szenvedélyek mellőzésével megelőzhető. Azonban ma már az egészségtelen életvitelt folytatóknál sem törvényszerű a rák kialakulása. Tudjuk, hogy ez az alattomos betegség annál könnyebben győzhető le, minél hamarabb fedezik fel. Ennek alapján a koreai Lim Su Gil egy olyan új eljárást dolgozott ki, amellyel a rák előtti állapot is felismerhető. Egy speciális folyadékot a kérdéses szerv fölötti bőrszövetekre ken, ami 5-40 perc elteltével mélyvörös színű lesz, ha a vizsgált testrészben elkezdődött a rákos folyamat. Ez az ártalmatlan, semmiféle káros anyagot nem tartalmazó szer a rák minden fajtájának kimutatására alkalmas. Érzékenységére jellemző, hogy olyan korai stádiumban is jelez, amikor a rákszűrés és a laboratóriumi vizsgálatok még semmilyen elváltozásra nem utalnak. Lim Su Gi doktor jelenleg az Elixír Gyógyközpontban rendel. Címük: 1138. Budapest, Révész u. 2/B. Tel: 412 1385. Az ezotéria iránt behatóan érdeklődők jól teszik, ha szétnéznek a mellette (2/C épületben) található könyvesboltjukban is. (2003-ban az Elixír Könyvesbolt átköltözött a Váci út 78/B alatti nagy alapterületű üzlethelyiségbe. A régi helyen antikvár könyveket, és ezoterikus ajándéktárgyakat árusítanak.) Ennek a témakörnek a szakirodalma az egész országban itt található meg a legszélesebb választékban. Akinek nem jár az Elixír magazin, a kínálatról az alábbi telefonszámon kaphat felvilágosítást: 349 6568. A könyvesbolt teljes választéka a http://www.elixirbolt.hu honlapon tekinthető meg. A kiválasztott műveket utánvétellel, postai úton is leszállítják. SMS-ben is lehet rendelni. Ehhez azonban szükség van az egyes könyvek Elixír folyóiratban feltüntetett azonosító kódjára. Közbevetőleg megjegyezve azoknak sem kell aggódniuk, akik az egyre drágábbá váló könyveket nem tudják megvenni. A Paradigma Pont Kft. ezoterikus boltjában ugyanis lehetőség van a kikölcsönzésükre. Egy zsebkönyv áráért több száz kötet közül válogathatnak fél éven keresztül. Amennyiben a könyveket elvisszük, a vételárukat kaucióként ki kell fizetni, de ezt utólag visszatérítik. Ez a lehetőség azoknak is kedvező, akik nem szívesen tárolnak a polcaikon haszontalan könyveket. Mellesleg itt a régi könyveinket is eladhatjuk, és antikvár műveket is vásárolhatunk. Címük: 1032. Budapest, Bécsi út 195. Tel: 250 7792.

221

Egy jól működő országban a könyvkölcsönzés a közkönyvtárak feladata, de nálunk a jelenlegi gazdasági helyzetben ezek az intézmények fenntartani is alig tudják magukat, nemhogy új könyveket vásárolni. A régebbi kiadványokat azért megpróbálhatjuk a hozzánk legközelebb eső könyvtárakból kivenni, de az állomány ebben a témakörben igen gyér. Jól jellemzi a magyar könyvtárak anyagi helyzetét az a karikatúra, amely a kommunizmus megszűnése után 11 évvel jelent meg az egyik napilapunkban. A mindennapos olvasótermi jelenetet ábrázoló kép alatt ez a magyarázó szöveg áll: „Sajnos muszáj lesz beszereznünk egy méregdrága földrajzi atlaszt. Egyre több olvasónk értesült már arról, hogy felbomlott a Szovjetunió.” Amennyiben egy meghatározott könyvre van szükségünk, sok utánjárástól kíméljük meg magunkat, ha felhívjuk a 285 3594-es telefonszámot. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár keresőszolgálatától megtudhatjuk, hogy Budapest kiterjedt könyvtárhálózatának mely egységében található meg az általunk igényelt mű. Egy másik lehetőség, hogy körbejárjuk az antikváriumokat, de túl nagy választékra náluk se számítsunk. Az újonnan és a korában kiadott könyvek megtalálásának leghatékonyabb módja az internetes „Könyvkereső” használata. Ez a portál 600 kiadó 80 ezer könyvét tartja nyilván. A számítógépen keresztül elérhető virtuális könyváruház egy-egy könyv adatain túl a kiadók adataival, és honlapjaik elérési módjával, sőt a magyar könyvtárak adatbázisaival is rendelkeznek. A Könyvkereső Online Könyvesbolt URL-címe: http://www.könyvkereso.hu A régi, kifogyott könyvekhez azonban itt sem juthatunk hozzá. Ezért végső esetben keressük fel az Országos Széchenyi Könyvtárat. Ott minden Magyarországon kiadott mű megtalálható, de csak helyben olvashatók, kikölcsönzésük nem lehetséges. Arra még jó néhány évet várni kell, hogy ez az állomány felkerüljön az Internetre, de a fénymásolásra mód van.

* Az „Ezoterikus körkép” V. fejezetében megismerhettük a pí-víz egészségünkre és környezetünkre gyakorolt jótékony hatását. Az „Egészségkímélő ételek ínyenceknek” című könyv IV. fejezetében megtalálható az előállítására szolgáló Life Energy készülék részletes működési leírása is. A csapvíz magnetizálásának azonban nem ez az egyetlen módja. A legtöbb esetben elektromágneseket használnak erre a célra. Előnye ennek az eljárásnak, hogy gyors, olcsó, de többnyire nem gondoskodik a felmágnesezés következtében fellépő örvényáramú energiák semlegesítéséről. Ezért ez a víz elsősorban ipari célokra szolgál. Az egyszerű eljárások közül fogyasztásra is alkalmas vizet eredményez a kínai módszer. Itt a szubatomi energiával való feltöltést a Harkini Magnetizáló Üzemben gyártott H-típusú csészével végzik. Ebben a háztartási eszközként is árusított edényben olyan intenzív mágneses mező uralkodik, hogy megváltozik a víz ozmotikus nyomása, konduktivitása, oxigén-összetétele, és a felületi feszültsége, a viszkozitása pedig csökken. Emellett módosul néhány anyag kristályszerkezete is. Az elmúlt hat évben - számos üzemmel, klinikával, kórházzal és felsőfokú tanintézménnyel közösen - tíz kutatási programot indítottak el Kínában. Ennek során több ezer biológiai megfigyelést, fizikai és kémiai mérést, tesztelést végeztek. A kutatási jelentésekből kiderült, hogy az energiával dúsított víz ozmotikus nyomásának növekedése elősegíti a biomembrán aktivitását, ami a szervezetben a véredények és a bőr rugalmasságának helyreállítását eredményezi. A magnetizált víz számos baktérium szaporodását is gátolja. Erős felbontóképességével elősegíti a sejtkristályok összetörését, így alkalmas az epe- és vesekőpanaszok megszüntetésére. A csökkenő viszkozitásnak, valamint a növekvő abszorpciónak (gázelnyelő képességnek) köszönhetően fokozza a vérellátó szervek működését, segíti lebontani a sókat és felszívni a táplálékot. Kiválóan alkalmas a vérszegénység és a vérnyomásbeli problémák megoldására. Növeli a proteinek kolloidszemcséit, megelőzve a fehérjék, és ezzel az egész szervezet öregedését. Az öregedés folyamatának lassításán kívül a mágneses víz a gyomorhurut és a vastagbélhurut gyógyítására is használható. 222

Jilong Ma professzor elsőként mutatta ki az aktivált víz hatását az emberi enzimekre, ami magyarázatot ad a vízben elnyelődött szubatomi energia rejtélyes biológiai hatására. A mágneses víz az emberi test három enzimét aktiválja. Ennek következtében módosul az enzimek struktúrája, ami csökkenti az aktiváló központ utasításai közötti időt. A katalizációs aktivitás növekedése gyorsítja a betegségek lefolyását is. Egy ízben benzolmérgezésen átesett betegekkel itattak mágnesezett vizet. Amíg a hagyományos gyógyszerek hatékonysága 26 % volt, addig a szubatomi energiával dúsított víznél 86 %-os gyógyulási hatásfokot értek el. A Harbini Orvostudományi Egyetem 35 komoly viszkozitási problémában szenvedő beteget teszteltek. A 30 napos vízkúra után 77 %-uk panaszmentessé vált. A szülészeti klinikák tapasztalatai szerint a magnetizált vízzel történő öblítéssel hatásosan kezelhetők a hüvelygyulladások is. Nem elhanyagolható az a hatása sem, hogy az enzimek aktivizálódása következtében felgyorsul az emésztési funkció, és javul a szervezet működőképessége. Egyébként ebben az országban korábban sem volt ismeretlen a mágneses víz gyógyító hatása. A kínai parasztok manapság is apró mágnest hordnak a zsebükben, és mielőtt inni kezdenek, beledobják a poharukba.

* Érdekességként megemlíthető, hogy a víz gerjesztésének van egy különös eljárása is. Anatolij Maliarcsikov orosz tudós szerint a víz vitalizálásának legjobb módja, hogy egy darab tűzkövet teszünk bele, és lefedve az ablak közelébe állítjuk. (Fontos, hogy a pohár ne legyen sötétben, de tűző nap vagy erős fényforrás közelébe se rakjuk!) A tűzkő biokatalizátorként működik a víz vitalizálási folyamatában. Az orosz kutató szerint „a tűzkőben található mikroorganizmusok maradványai megnemesítik a vizet” és ez jótékony hatást gyakorol az élő sejtek struktúráira. Valószínűbb azonban, hogy a pozitív hatás a gyógykristályokhoz hasonlóan a tűzkőből kisugárzódó szubatomi energiának tulajdonítható. Mindenesetre a kezelt vízzel öntözött növények gyorsabban nőnek, és nagyobb termést hoznak. A tűzköves vízzel itatott állatok pedig 16 %-kal intenzívebben növekednek, és szervezetük ellenállóbbá válik a betegségekkel szemben. A humán kísérletek is biztató eredménnyel szolgáltak. Elsősorban fogínysorvadás, fejfájás, nátha, cukorbetegség és hajhullás esetén bizonyult hatásosnak ez a különleges víz. A különböző ásványok gyógyászati céllal való vízbe áztatása egyébként nem tekinthető új keletű gyógymódnak. Néhány természetgyógyász ma is ajánlja ezt az eljárást. Ennek a kristályterápiához tartozó módszernek lényege, hogy a beteg aurájával leginkább harmonizáló drágakövet, féldrágakövet, vagy egyéb ásványt egy éjszakára be kell áztatni egy pohár vízbe, és másnap lassan kortyolva kell meginni. Ez az elixír külsőleg, bőrbe masszírozva is használható. Ekkor a kristályt tiszta olíva- vagy mogyoróolajba áztassuk. Mivel a hatás nem túl intenzív, ezt a kúrát naponta ismételve hosszú ideig kell végezni. A gyógyhatást a kristály által kibocsátott szubatomi energiasugárzás váltja ki, amely az áztatási idő alatt elnyelődik a vízben, illetve az olajban. Azt, hogy a lényünkre mely kristály frekvenciaspektruma gyakorol legkedvezőbb hatást, a születési konstellációnktól függ. A zodiákus szerinti ajánlást az asztrológiai leírások tartalmazzák. Ezekben az elsődlegesen javasolt köveken kívül az alternatív kristályok neveit is feltüntetik. Az Amerikai Ékszerészegyesület 1912-ben kiadott hivatalos listája első számú kőként az alábbiakat ajánlja. Kos: gyémánt, Bika: smaragd, Ikrek: gyöngy, Rák: rubin, Oroszlán: peridot, Szűz: zafír, Mérleg: opál, Skorpió: topáz, Nyilas: türkiz, Bak: gránát, Vízöntő: ametiszt, Halak: akvamarin. Az alternatív köveket a könnyebb hozzájutás érdekében, valamint különféle betegségek leküzdésére javasolják. Az alábbiakban felsorolt másodlagos kristályok alkalmazása Európára, főleg a német nyelvterületre jellemző. Kos: hegyikristály, Bika: krizopráz, Ikrek: holdkő, Rák: karneol, Oroszlán: aventurin, Szűz: lápisz lazuli, Mérleg: 223

turmalin, Skorpió: tigrisszem, Nyilas: cirkon, Bak: rózsakvarc, Vízöntő: ónix, Halak: heliotrop. Más források az év hónapjaival hozzák kapcsolatba ezeket a köveket. Így a Januárnak a gránát, illetve a rózsakvarc felel meg, a Februárnak az ametiszt, illetve az ónix, és így tovább. Tulajdonképpen a két lista némi eltolódással fedi egymást. A néhány napos eltérés annak tudható be, hogy a zodiákus jegyek nem a hónap elején kezdődnek. Mellesleg a születési hónap jegyeivel párosított kristályok viselése a XVIII. századi Lengyelországból ered, és napjainkra elterjedt az egész világon. A választást tovább bonyolítja, hogy már az elsődleges köveknek is sok fajtájuk van, melyeket külön névvel illetnek. Az alapvetően sötétvörös gránát, pl. a színárnyalattól, vagyis a kristályba beépülő ásványoktól függően három osztályra, és ezen belül kilenc csoportra osztható. Ezek egy-egy osztályon belüli elegyedéséből rengeteg változat jött létre, melyek önálló ásványnak tekinthetők. Közülük legismertebbek a: pirop, almandin, rodolit, spessartin, grosszulár, hessonit, tsavarit és a zöldes árnyalatú demantoid, amelynek a tüze még a gyémántét is felülmúlja. Ugyancsak zöld színű gránátkristály az olivin, amelynek drágakő minőségű változatát peridotnak hívják. Azt, hogy ebben az óriási választékban kinek milyen kő felelne meg leginkább egzakt módon csak műszeres méréssel lehet megállapítani. A szubatomi energiasugárzás spektrumát kiértékelő elektronikus műszerrel azonban még nem rendelkezünk. Ezért a választás során egyelőre csak a megérzésünkre hagyatkozhatunk. Jelentős mértékben elősegíti a tájékozódást a gemmológiai (drágakő-ismertető) katalógusok, valamint az ásványok mágikus és egészségügyi hatásaival foglalkozó szakkönyvek tanulmányozása. Aki az egyes kristályok fajtáit, ásványi összetételét, és egyéb fizikai paraméterét is szeretné megismerni, az részletes tájékoztatást kaphat Réthy Károly: Drágakövek és gyöngyök című művéből. A kövek gyógyhatásával külön szakirodalom foglalkozik. A legsikeresebb könyvek egyikét magyar nyelven is kiadták, címe: „A kövek varázsa”, írója: Cornelia M. Parkinson. Ezek a többnyire színes ábrákkal tarkított művek nem mindig említik, ezért célszerű felhívni a figyelmet rá, hogy a naponta viselt gyógyító köveket vagy talizmánokat és amuletteket gyakran meg kell tisztítani. Nem a fizikai szennyeződést kell ezekről a gyógyulást elősegítő vagy szerencsét hozó és rontáselhárító kövekről eltüntetni, hanem a kristály által a szervezetünkből, illetve a környezetünkből összegyűjtött ártalmas sugárzásokat. Ha ezeket nem távolítjuk el belőle, akkor a kristály kifárad, sőt a diszharmonikus energia feldúsulása esetén olyan káros sugárzást bocsát ki magából, ami könnyen beteggé tehet bennünket. A kristályba impregnálódott diszharmonikus frekvenciaspektrumú energiasugarak eltávolításának legegyszerűbb módja, hogy a követ néhány percre hideg folyó víz alá tartjuk, ami magával viszi a kívülről bejutott szubatomi energiát. Ha gyakran ki vagyunk téve intenzív stresszhelyzetnek, akkor néhány napig süttessük a napon, és csak utána öblítsük le hideg vízzel. Elterjedt eljárás még, hogy leöblítés előtt a kristályt néhány napra száraz kvarchomokba temetik. Néha nem árt, ha a hagyományos ékszereinket is megtisztítjuk ezen a módon. Különösen fontos ez azoknál a köveknél, amelyeket olyan testrészeinken hordunk, amelyeken reflexzónák találhatók (pl. a fülön, kézen), mivel ezek igen érzékenyek a diszharmonikus energiasugárzásra. Ha látható felületi szennyeződés is van rajta, ehhez ne használjunk sót, mert ez összetörheti a kristály energiaspektrumát, hanem langyos folyó víz alatt, puha ronggyal töröljük át. A kemény kövek (pl. gyémánt, rubin, zafír, smaragd, topáz) tisztítását körömkefével és karcmentes mosószerrel is végezhetjük. A puha köveket (pl. borostyán, türkiz, opál, lápisz lazuli) azonban a lúgos oldat elhomályosítja (sőt, el is színezheti) ezért kézmosás, fürdés előtt ajánlatos őket levenni. (A lehúzott gyűrűt a táskánkba tegyük és ne a mosdó szélére, mert könnyen beleeshet, vagy ottfelejthetjük.) Nem csak a puha-, hanem a keményebb kövek között is vannak olyanok, amelyek nem bírják a lúgot, pl. a karneol, heliotrop, achát, ónix, jáspis. 224

Még egy jó tanács a kristályterápia híveinek: Gyógykristályt ne vásároljunk ékszerboltban, mivel ott fazonra csiszolva árulják a féldrágaköveket, méregdrágán. Azért is célszerű ezt a beszerzési módot kerülni, mert az ékszerészek ma már többnyire olvasztott (amorf) kristályt használnak. A törmelékkristályból olvasztott optikai lencsék és rekonstruált ékkövek nem vesztik el szépségüket, és fénytörési jellemzőiket, de a kristályszerkezetük tönkremegy, halottá válnak. Ennek következtében elektromosan nem gerjeszthetők többé, és specifikus frekvenciaspektrumú szubatomi energiát sem sugároznak ki magukból, tehát gyógyászati célra is alkalmatlanok. Hasonló okok miatt olcsó ékszereket sem érdemes vásárolni, mert ezekbe mesterséges (kb. 10 ezer bar nyomáson és 2-3 ezer °C-on előállított) köveket tesznek. Köztudomású, hogy a briliánst cirkonnal hamisítják. Az olcsóbb ékszerekbe azonban ennek szintetikus változata, a cirkónia kerül. Ha piros követ látunk egy megfizethetőnek tűnő ékszerben, az szinte biztos, hogy szintetikus rubin, a kék színű zafírt pedig szintetikus spinellel helyettesítik. A topázt sem az olcsóbb citrinnel pótolják (mert ez még mindig drága), hanem sárgára színezett cirkóniával. Laboratóriumban azonban nem csak ásványokból olvasztott szintetikus köveket lehet előállítani, hanem „élő” kristályt is tudnak növeszteni. Egy csöppnyi magból néhány hét alatt több kilogramm tömegű kristály lesz. Ráadásul a mesterséges úton előállított kristály szebb, tökéletesebb, mint a természetes. Előállítási költsége azonban meglehetősen magas, ezért ezt a technológiát inkább csak a híradástechnikai-, távközlési-, az óra- és számítógépipar kvarckristályszükségletének a kielégítésére használják. Elektronikus készülékeink ugyanis csak hibátlan kristályból készült kvarcrezonátorral működnek pontosan. Gyógyítási célra viszont a bányászott, kissé hibás kristály is megfelel, mivel a benne található zárványok, elszíneződések csak csekély mértékben befolyásolják a kristály gerjeszthetőségét, és szubatomi energiakibocsátását. Bármennyire szépnek tűnik, semmiképpen ne akasszunk a nyakunkba ólomkristályból készült függőket, közismert nevén strasszt. Az öntött üvegnek semmilyen gyógyhatása sincs, és a belőle kioldódó tóriumtartalmú ólom-oxid a bőrön keresztül mérgezi a szervezetet. Akinek kevés a pénze, kerülje a belvárosi ásványboltokat is, mert ezeken a helyeken jóval magasabbak az árak, mint a külterületi üzletekben. Nálunk a széles áruválasztékkal rendelkező kristályboltok közül az egyik legolcsóbb a következő címen található meg: Kristály Centrum, 1095. Budapest, Ipar u. 7. Tel: 216 2221. (Ezen a helyen tetszőleges hosszúságú bőrszíjat is kaphatunk a gyógykristályok nyakba akasztásához. Ugyancsak itt lehet hozzájutni Walter Schumann: Drágakő Biblia című színes atlaszához. Ez a könyv eddig 17 nyelven, 3 millió példányban jelent meg.) Hasonlóan olcsón vásárolhatunk kristályokat a Minerali Ásványkereskedelmi Kft. boltjából. A választék itt jóval nagyobb, de ők csak féldrágakövek és ásványok (pl. jáspis, achát, hematit, tigrisszem) forgalmazásával foglalkoznak. Címük: 1137. Budapest, Szent István krt. 26. fsz. 3. Tel: 288 0340. Azoknak sem reménytelen a helyzetük, akiknek valamilyen drágakő a születéskövük, mert viszonylag olcsón, hibátlan nemes kristályhoz juthatnak a „Kőország”-ban. Címük: 1051. Budapest, Arany János u. 16. Tel: 269 4040. A választék mind fazettára-, mind dobban csiszolva igen nagy, és a drágakövek valódisága garantált. Ha valaki a természetes kristályokat nem a gyógyhatásuk miatt, hanem ékszerként kívánja hordani, a készre szerelt medálionok, brossok, fülbevalók, karkötők és nyakláncok igen nagy választékát találja az „Ásványvilág”-ban. Emellett fazettára csiszolt drágakövek is kaphatók itt. A választék ugyan nem túl nagy, de az áruk meglepően olcsó. Ennek oka, hogy a tulajdonos az európai és magyar nagykereskedők kiiktatásával közvetlenül az amerikai drágakőpiacon vásárolja az árut. Nálunk nem kapható különleges kristályok beszerzésére is vállalkozik. Szaktanácsért is érdemes ezt a boltot felkeresni, mivel a cégvezető okleveles drágakő-határozó, aki a kövek vizsgálatához megfelelő műszerekkel is rendelkezik. Címük: 1061. Budapest, Liszt Ferenc tér 225

3. Tel: 342 6382. Mellesleg egészségvédelmi okokból szintén előnyös ezeknek a természetes alapanyagú szép és olcsó ékszereknek a használata, mert nem idéznek elő bőrgyulladást, mint a különféle vegyszerekkel kezelt bizsu. Különös gonddal járjunk el akkor, ha a követ kizárólag gyógyászati célra vásároljuk. Sajnos, a természetes kristályokat forgalmazó üzletekben is előfordulnak hamisított kövek. Ezek olcsóbb kövekből, hevítéssel készülnek. Ez az eljárás azért káros, mert hőkezelés hatására a természetes kristályok elvesztik energiájukat. Nem sugároznak többé akkor sem, ha normál hőmérsékletre visszahűlnek. A napfény azonban lassan regenerálja őket, ezért egyesek azt csinálják, hogy a halott kövüket megmossák és anélkül, hogy ujjlenyomatot hagynának rajta, kiteszik a napra. Ezzel azonban sokra nem mennek, mert a feléledő kő a kiindulási anyagának, és nem az elvárásoknak megfelelő energiasugarakat bocsát ki magából. A hőkezelt ametiszt pl. sohasem fog citrinként viselkedni. Jelenleg a piacon található olcsó citrint túlnyomórészt ametisztből állítják elő, hevítéssel.

* Mint tudjuk, a különböző kristályok jótékony hatásának leggyakoribb kihasználási módja, hogy nyakba akasztva, vagy gyűrűbe foglalva, esetleg karperecbe ágyazva hordjuk őket. Sajnos a természetben előforduló kövek nem képesek teljes mértékben megvédeni minket a környezetből felénk áramló káros hatásoktól. Modern korunkban egyre több elektromos készülék vesz körül bennünket mind otthon, mind a munkahelyünkön. Háztartási gépek, híradástechnikai készülékek, komputerek tucatjaival vagyunk körülbástyázva, amelyek elektromágneses kisugárzásukkal kártékonyan befolyásolják az auránkat. Ehhez járul még az egyre szaporodó rádió- és tévéadók, a katonai és polgári radarberendezések, valamint a rádiótelefonok által kibocsátott mikrohullámú energia, amely szintén jelentős zavart okoz szervezetünk bioenergia-ellátásában. Ezeket a káros sugárzásokat együttesen elektroszmognak nevezzük. Elmenekülni nem tudunk előle, de van rá mód, hogy védekezzünk ellene. Dr. Udo Beyerlein a német Alkalmazott Biofizikai Társaság elnöke több éves kutatómunkával kifejlesztette az úgynevezett bioenergia-köveket, melyek segítségével az emberi test körül hatékonyan védő energiamező alakítható ki, és ezáltal a szervezet biorezonanciái harmonizálódnak. A biokövek ritka talajtípusokból, nyomelemekből, kristályokból, szilikátokból és ásványi anyagokból készülnek. Az alapanyagokat különböző hőmérsékleten és eltérő nyomáson „ötvözik” egymással. A biokövek ugyanúgy használhatók, mint a természetes kristályok, de eredményesebben védenek az elektrostressz ellen, és hatékonyabban növelik az életenergiánkat. A kedvezőtlen környezeti hatások oly módon is megszüntethetők ezekkel a kövekkel, hogy a házban vagy a ház körül helyezzük el őket. Ha pl. öt nagyobb méretű biokövet ötágú csillag formájában a bekapcsolt elektromos készülék köré helyezünk, akkor ettől megváltozik a térerő struktúrája, pozitív erő generálódik, és nem ér bennünket káros hatás. A testen viselt köveknek jelentős gyógyhatásuk is van. Sok esetben allergiát szüntetnek meg, csökkentik a magas vérnyomást, és különféle szervi betegségeket gyógyítanak. Sokan szobanövényeik közé rakják a bioköveket, amit azok gyors növekedéssel, és pompás külsővel hálálnak meg.

* Sajnos a biokövekkel csak egy-egy készülék energiakisugárzása semlegesíthető. Amennyiben az ágyunkat vagy a szobánkat kívánjuk a káros energiasugárzásoktól mentesíteni, ehhez biolepedőre, illetve speciális palackokra van szükség. Ezekről a különleges eszközökről az „Ezoterikus körkép” IV. fejezetében már olvashattunk, elkészítési módjuk a szakirodalomban megtalálható. Nemrégen megjelent azonban egy magyar találmány, a térharmonizátor, amely

226

a káros sugárzásokat nem csupán kioltja, hanem harmonikus hullámokkal helyettesíti. A környezetünkben minden tárgynak, élőlénynek (növénynek, állatnak, embernek) speciális frekvenciaspektrumú kisugárzása van. Ezek a különböző jellegű és intenzitású energiahullámok szünet nélkül ingerlik az auránkat. Sajnos ezeknek a rezgéseknek nem mindegyike hasznos számunkra, bizonyos frekvenciájú sugarak kifejezetten káros hatást fejtenek ki a csakráinkban és a meridiánjainkban keringő szubatomi energiarészecskékre. Horváth Vilmos találmánya ezt a problémát úgy oldja meg, hogy a bennünket körülvevő térből származó energiahullámokat egy erősebb sugárzással elnyomja, így a zavaró sugárzások nem érvényesülhetnek. A pozitív hatású sugarakat egy tápáramforrást nem igénylő 13×8×6 cm méretű készülék bocsátja ki magából, amelyet a védendő tér közepén, kelet-nyugat felé tájolva kell elhelyezni. A fából készült, ovális alakú harmonizátor hatósugara minden irányban max. 11 m, azaz egy kétszintes családi ház teljes védelmére is képes. Használata főleg ott előnyös, ahol a problémák külső zavaró erőtérből származnak. Az eddigi tapasztalatok szerint az egy hullámforrásból eredő, a környezeti ingereknél intenzívebb térerő kedvező hatást gyakorol a szervezetünkre. Ezen az egyenletes erőtéren belül közérzetünk, kedélyállapotunk javul, a stresszhatás, a fáradtságérzet pedig csökken. Az üzembe helyezés után húsz percen belül érezhetjük a gravitációs hullámgenerátor jótékony hatását. Légzésünk könnyebbé válik, pulzusszámunk csökken, és megnyugszunk. Egy hét után elmúlik az alvászavar, a derék-, valamint a hátfájás, és a fizikai, illetve szellemi munka már nem okoz fáradtságot. Sok esetben elmúlt a fejfájás is, megszűnt a frontérzékenység, lényegesen enyhültek az asztmás tünetek, sőt a ciszták visszafejlődtek, az ekcéma pedig nyomtalanul gyógyult. A harmonizátor tehát az eddigi eljárásokkal szemben nem csak semlegesíti a negatív erőterű helyeket, hanem visszájára fordítja a folyamatot, és ezáltal pozitív hatást fejt ki. Érdekes megfigyelés, hogy a készülék által harmonizált erőtérben szebben szól a zene. Ezért előszeretettel alkalmazzák az audiofil rajongók Hi-Fi berendezéseik tökéletesítésére, de gyakran szerepel hangversenyek fontos kellékeként is. A harmonizátor jelenleg az Ufómagazin szerkesztőségében szerezhető be. Címük: 1138. Budapest, Népfürdő u. 15/d, Tel: 359 2402. (A Véső utca végén van.) E-mail: [email protected]. Az Ufómagazin szerkesztőségének földszinti könyvesboltjában az ezoterikus művek széles választéka is megtalálható. Ezen a címen érhető el a Kornétás Kiadó is, amely Magyarország második legnagyobb ezoterikus könyvkiadója.

* Gyógyító hatását tekintve az előbbit is felülmúlja egy ugyancsak magyar találmány, a Vitalitás Szelektor. Feltalálója Kavalkó János bioenergetikus. Ez a speciális alumíniumötvözetből készült egyszerű készülék leginkább egy kilövő állványon levő miniatűr rakétához hasonlít. A rakéta elnevezést nem csak a formája miatt kapta, hanem azért is, mert alkalmazásával szinte rakétasebességgel áll be a pozitív változás a szervezetünkben. A feltaláló eddig több ezer „orgonterápiás” kezelést végzett készülékével. Az eddig összegyűlt tapasztalatok szerint elsősorban a rákos betegeken segített a Vitalitás Szelektor által kibocsátott energiasugárzás. Sokat javít az infarktusos betegek állapotán is, de leglátványosabban az asztmával küszködőkön segít. Ők a kezelés után „szabadon kortyolják a levegőt”. Azoknak is előnyös az orgonterápia igénybevétele, akik csupán jobb közérzetre, vagy energiával való feltöltésre vágynak. Ez a készülék ugyanis rendet teremt a szervezetben. Helyreállítja a hibás aurát, és ezáltal megszünteti a betegséget fenntartó kóros elváltozást. A kezelés az Elixír Gyógyközpontban vehető igénybe. (Címük és telefonszámuk néhány szakasszal feljebb található.)

*

227

Az elektroszmog fogalom Japánból származik, és a minket körülvevő térben található elektromágneses hatások összességét jelenti. A mikrohullámú sugárzásokon kívül alacsony frekvenciájú hullámok, pl. a nagyfeszültségű távvezetékek kisugárzása is idetartozik. A nagyfrekvenciás készülékek járulékos veszélye még, hogy az általuk keltett rezgés egy nagyságrendbe esik a hidrogénmolekuláéval, ami káros hatást gyakorol a szervezetünket felépítő vízmolekulákra. Emiatt az Egyesült Államokban már nem javasolják a mikrohullámú sütők fejmagasságban való elhelyezését. Sok problémát okoz a mikrohullámú sütők rendkívül erős elektromágneses mezeje is. Amíg a legtöbb villamos készülék elektromágneses kisugárzása 1 méterről már nem érzékelhető, a mikrohullámú sütőé 4,5 méterig kimutatható. Ez a pacemakerrel rendelkezők számára tragikus következményekkel is járhat, mert az intenzív mágneses tér már több esetben leállította a szívritmus-szabályozó működését. A mágneses kisugárzást a falak sem képesek leárnyékolni, ezért a gyanútlan szomszédokat is veszélyezteti. Kerüljük a neoncsöves lámpatestek használatát is. Ezeknek az ormótlan fényforrásoknak nem csak az elektromos kisugárzásuk nagy, hanem a szemet is rongálják, és fejfájást okoznak. A szakemberek szerint azonban az összes villamos készülék közül a villanypárna és az elektromos fűtésű takaró veszélyezteti leginkább az egészséget. Leküzdhetetlen problémákat okoz, ha az elektroszmog, geológiai anomáliákkal (föld alatti vízfolyások, geológiai törésvonalak, Hartmann- és Curry-háló) okozta sugárzásokkal párosul. Különösen ártalmasak ezek a hatások modern épületek esetén, mivel a vasbetonszerkezetek acélváza, a falakat behálózó elektromos vezeték, valamint a víz-, gáz- és központi fűtés rendszerek csővezetéke szétteríti a földsugárzásokat. Így gyakorlatilag nem lehet előlük elmenekülni, a geopatogén sugárzónákat a bútorok átrendezésével sem lehet kikerülni. Chicagóban egyébként emiatt egy egész lakótelepet dózeroltak el, mert a tervezésnél nem vették figyelembe a terület intenzív gravitációs anomáliáit. Ezeket a jelenségeket tehát érdemes komolyan venni, annál is inkább, mert már tudományos bizonyítékokkal is rendelkezünk a létezésükről. Az 1980-as évek közepén egy orvosokból, fizikusokból, biokémikusokból és mérnökökből álló osztrák kutatócsoport vizsgálta a földsugárzások hatását. A 985 személlyel folytatott több éves kutatómunka, valamint 460 ezer mérés során megvizsgálták a bioelektromos szabályzórendszereket és azok terhelését a zavarzónákban. A végeredményt Hugo Hubacek professzor ismertette 1989. szeptemberében az Allergy and Environmental Medicine Hospital előadótermében. Ennek alapján a kétkedők számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a geopatogén zavarzónák által létrehozott rendellenességekhez hozzáadódik a nagyfeszültségű villanyvezetékek, a rádió- és tévéhullámok, valamint a radarhullámok térereje is. Ezáltal állandóan változnak és erősödnek ezek a sugárzások, ami rendkívüli mértékben megnehezíti az ellenük való védekezést. A mérések során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a geopatikus zavarmezők az épületekben erősebbek, mint a szabad természetben. Több emelet magasságban is érezhető a hatásuk. Vasbeton épületek esetén emeletről-emeletre oldalirányban is eltolódnak. Ráadásul fel is erősödhetnek az elektromos gépek és készülékek, rádió- és tévéadók, transzformátorok, földkábelek stb. közelében. Az is kiderült, hogy a víz-, gáz- és központi fűtés csővezetékei azon túlmenően, hogy szétterítik, felerősítik a földsugárzásokat. Rendkívül erőssé válnak ezek a sugárzások a fémrugós matracok és a csővezetékekhez csatlakozó fűtőtestek felett. Az előadás alapján megtudhattuk azt is, hogy az ember a földsugárzások ideális antennája. A sugárzások bizonyíthatóan krónikus, illetve degeneratív hatást gyakorolnak a szervezetünkre. A sugárzásnak kitett személyek vérében az immunglobulinok koncentrációja megváltozott. Ezeket a fehérjéket a fehérvérsejtek termelik a baktériumok és a vírusok ellen. Igen kedvezőtlen hatást gyakorolnak a zavarzónák a beteg és energetikailag meggyengült emberekre. Akadályozzák a gyógyszerek fájdalomcsillapító és gyógyító hatását is. Különösen intenzíven mutatkozik meg ez a gátló hatás a homeopátiás kezeléseknél. Ezen túlmenően rendkívüli 228

mértékben nehezítik az átlagon felüli teljesítmények elérését is. Gyermekeknél korlátozzák az egészséges fejlődést, fiataloknál pedig a koncentrálóképességet. A saját érdekünkben tehát soha ne építkezzünk meddőhányókra, feltöltött mocsarakra, vagy volt folyómedrekre. Kerüljük a nagyfeszültségű távvezetékek, a transzformátorállomások, a vízvezetékek főnyomócsöve, valamint a rádió és tévéadók közelében kínált építési telkeket is. A hivatalos szervek tagadják, hogy az elektromos kisugárzások kárt okoznának az egészségben, pedig ennek már tudományos bizonyítékai is vannak. Egy stockholmi kutatócsoport 1960. és 1985. között 700 gyermeket és 1631 felnőttet kísért figyelemmel. Mindannyian villamos légvezeték közvetlen közelében laktak. A 25 évig tartó vizsgálat eredménye: a megfigyelt csoportból 142 gyermek, és 548 felnőtt betegedett meg leukémiában és daganatos elváltozásokban. Egy Amerikában végzett felmérés szerint 2000 leukémiás ember közül 1820 élt, aludt vagy dolgozott elektromos vagy mágneses mezőben. Az sem lehet véletlen, hogy az új-zélandi Clinical School vizsgálatai alapján 546 leukémiás férfi kétharmada villanyszerelő vagy tv-technikus volt. A Texasi Egyetemen emberi tumorsejteket erős áramforrás közelébe helyeztek, és a sejtburjánzás megnégyszereződött. Német kutatók vizsgálatai alapján az is bebizonyosodott, hogy egyértelmű összefüggés van a hirtelen csecsemőhalál és az elektromágneses kisugárzások között. Egy villamosított vasútvonal melletti lakásban több csecsemő halt meg emiatt. Az ágyuk ellenőrzésekor igen magas, és ingadozó mágneses értéket mértek. A legújabb megfigyelés szerint az állatokra is kedvezőtlen hatást gyakorol a mikrohullámú sugárzás. Először Németországban figyeltek fel arra, hogy mobiltelefon-hálózat átjátszó adói környezetében tartózkodó szarvasmarhák borjai súlyos fejlődési rendellenességgel jönnek a világra. Elgörbült lábbal vagy négy szemmel, illetve mellkason kívül fekvő szívvel születnek. Az állatorvosok már semmin sem csodálkoznak, ha olyan helyre hívják őket, amelynek a tejére rádiótelefon-antennát telepítettek. Mielőtt a kiszemelt telket megvennénk, méressük fel egy geopatológussal, hogy nincs-e alatta erős mágneses sugárzást kibocsátó vízfolyás, vagy geológiai törésvonal. Kevésbé ismert tény, hogy a lezárt és emiatt ionizálódott légterű barlangokból, föld alatti üregekből is káros sugárzások áramlanak ki. Ez a hatás lezárt kéményű lakásokban is felléphet. A turbulencia általi mágneses kisugárzás csak az üreg egyik falának lebontása, vagy a falban levő üreg kitöltése esetén szüntethető meg. A gravitációs anomáliákat ingával vagy varázsvesszővel, az elektromágneses sugárzásokat pedig elektromos térerőmérővel ellenőrizhetjük. Ha csak lehet, természetes építőanyagokat (vályog, tégla, cserép, mészkő, nád, fa) alkalmazzunk, mert ezek nem térítik el a homogén elektromágneses erővonalakat. (Kerüljük azonban a kohósalakból készült téglákat, mivel jelentős radioaktív sugárzást bocsátanak ki magukból.) Beköltözés után is sokat tehetünk az elektroszmog csökkentése érdekében, ha a nem használt háztartási készülékek hálózati csatlakozó vezetékét kihúzzuk a konnektorból. Ráadásul ez megvéd egy esetleges villámcsapás okozta károktól is. Sajnos a konnektorok illetve a hozzájuk vezető kábelek elektromos kisugárzása ellen jóval nehezebb védekezni. Könnyen megoldható azonban az időszakos kiiktatásuk, ha a lakás villanyvezeték-hálózata több áramkörre van osztva. Ilyenkor éjszakára kapcsoljuk le az összes biztosítékot a hűtő- és fagyasztószekrényt üzemeltető automatán kívül. Egyes esetekben ezek az eljárások a pénztárcánkra is jótékony hatást gyakorolnak. Néhány éve divatba jött a híradástechnikai készülékek készenléti üzemmódja. Sokan nem is sejtik, hogy ebben a kényelmi üzemmódban a készülék többet fogyaszt, mint a használat során. A tápegység és a kijelző dióda kevés áramot vesz fel ugyan, de hosszú ideig, mivel a készülékek zöme a nap túlnyomó részében készenléti üzemmódban várakozik. Csupán az Egyesült Államokban évente egymilliárd dollárnyi energia megy veszendőbe emiatt. Mindezen károkat 229

megelőzendő nyugodtan zárjuk el a szórakoztató elektronikai készülékeinket, a betárolt programok nem törlődnek ki az áramkimaradás miatt. Tűzvédelmi szempontból is veszélyes a Standby-üzemmód alkalmazása. Egy német felmérés szerint a lakástüzeket leggyakrabban a televíziók okozzák. Az éjszaka is áram alatt levő készülékek ketyegő bombának számítanak, különösen akkor, ha túl közel állnak a fűtőtesthez, vagy ha nincs biztosítva a levegő szabad keringése. Ez többnyire akkor fordul elő, amikor a készülék könyvekkel, újságokkal van borítva, vagy ha egy szűk szekrénybe zárták. Az állandóan üzemben tartott készülékeket az ágyunktól, munkaasztalunktól legalább 1 m távolságra tegyük. Jelentős mértékben csökkenthetjük az elektromos mező intenzitását, ha a párhuzamos erezetű hálózati vezetékeket sodrott erezetűre cseréljük ki. Az alacsony fogyasztású készülékek (pl. rádiós ébresztőórák) tulajdonosai sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat, amennyiben készüléküket elemről táplálják. (Csak a folyadékkristályos kijelzővel rendelkező készülékek működtethetők elemről. Ha ilyet nem kapunk, használjunk helyette elemes kvarcórát. A mélyen alvók visszatérhetnek a jó öreg vekkerhez is. Mellesleg léteznek mechanikus órával kombinált rádiók is. Nálunk általánosan ismert típus az orosz gyártmányú Signal-402 zsebrádió. Kezelése rendkívül egyszerű, és még az sem baj, ha elfelejtjük elzárni, mert kb. fél óra múlva magától kikapcsol.) A takarékossági okokból hálózatról üzemeltetett rádiós ébresztőórák az ágy fejrészéhez közel alvászavart, fej-, nyak-, vállfájást, fáradékonyságot idéznek elő, a lábrésznél elhelyezve pedig visszérfájdalmak és egyéb vérellátási zavarok keletkezhetnek. Hasonló problémákat okoznak az elektromos párnák és takarók, ezért használat után feltétlenül húzzuk ki őket a konnektorból. A legbiztonságosabb, ha lefekvés előtt az ágyat melegítjük fel velük. Fekhelyünk sugárterhelésének csökkentésére legideálisabb a kókuszmatrac. A kókusz hosszabb-rövidebb szálai ugyanis a legkülönfélébb geometriai alakzatot veszik fel, ezáltal széles frekvenciasávban képesek elnyelni a mágneses hullámokat. A legújabb tudományos mérések igazolták, hogy akik nem fordítanak kellő gondot az elektroszmog csökkentésére, azoknak a bőrellenállása lecsökken, a szervezetük így próbál védekezni a feltöltődések ellen. Az ilyen ember tenyere mindig izzad, mert a nedves bőr rövidre zárja a töltéseket. Teste ily módon süti ki a benne felhalmozódott elektromágneses dózist, így igyekszik oltalmat nyújtani a szervezet káros befolyásolása ellen. A tartós zavarzónában élők idegrendszere tehát állandó stresszben van, mivel folytonos védekezésre kényszerül. Ez a probléma azonban elenyésző azokhoz a súlyos szervi elváltozásokhoz képest, amelyeket az elektroszmog fogalomkörébe tartozó sugárforrások képesek kiváltani. A tárgyilagosság érdekében azonban meg kell jegyezni, hogy a szokásos mértékű elektroszmog nem okoz egészségkárosodást annak ellenére, hogy némely elektromos készülék használatakor nyolc nagyságrenddel nagyobb sugárterhelés ér bennünket, mint amekkora hatást gyakorol ránk a Föld mágneses mezeje. Betegség csak több befolyásoló tényező együtthatásakor lép fel. Ha a környezetszennyezés, a helytelen táplálkozás, a stressz oly mértékben legyengíti az immunrendszert, hogy már nem képes ellenállni a megterhelésnek, akkor bármi, így az elektroszmog is elindíthatja a káros folyamatot.

* Sajnos a már meglevő épületeket nem lehet odébb tolni, és az anyagukat sem lehet megváltoztatni. A rossz helyre került, vagy nem megfelelő építőanyagokból készült lakások esetén már csak utólag lehet védekezni a földsugárzások és az elektroszmog ellen. Erre a célra a fentiekben ismertetett egyszerűbb térharmonizátorok is megfelelnek, irodák, középületek, üzemcsarnokok védelmére azonban már komolyabb készülékre van szükség. Az ipari kivitelű térharmonizátorok közül nálunk jelenleg a Rayblock márkanevű tércsillapító a legkorszerűbb. Ez a magyar gyártmányú készülék a környezet egész frekvenciaspektrumában képes a zavaró

230

jeleket felfogni, és hatástalanítani. Ez oly módon megy végbe, hogy a káros sugárzás hővé alakul át, tehát a hullámcsapdáknak ez a változata a jeleket nem erősíti fel, és nem sugározza vissza abba a térbe, amelyből elnyelte. Így az alkalmazása során nem fordulhat elő, hogy a saját irodánk harmonizálása során az alattunk és felettünk levő szinteket teleszórjuk káros sugárzással. A Rayblock az elektromágneses kisugárzásokon kívül, a földsugárzások ellen is véd. Nagy előnyük még ezeknek a központilag felszerelhető készülékeknek, hogy a sugárelhajlások ellen szintén védenek. A földből kiáramló káros sugarak ugyanis gyakran vándorolnak. Ennek oka többnyire kozmikus eredetű. Intenzív napfolttevékenység vagy különleges bolygóállások esetén több méternyire is kimozdulhatnak a helyükről, így elszennyezhetik a korábban sugármentes zónákat. Több bolygó együttállásakor akár 10 métert is odébb mászhatnak a sugarak. Ez a helyzet a konstelláció fennállásig, tehát napokig is eltarthat. Ez ellen nem védenek az egyedi sugármentesítők, ezt a problémát csak úgy lehet felszámolni, ha a lakóterünket, illetve munkahelyünket teljes egészében sugármentesítjük. A mágneses terek ily módon való kioltásával megszabadulunk az egyéni védőeszközök hátrányától is. Ezeknek az eszközöknek a legtöbbje ugyanis úgy működik, hogy egy erős pozitív mágnesteret hoz létre maga körül, ami semlegesíti a földből feltörő negatív erőt. Ez a pozitív mágneses erőtér azonban sok esetben ugyanúgy veszélyezteti az egészségünket, mint a kioltott negatív, a különbség csak az, hogy más jellegű betegségeket idéz elő. A készüléket, illetve a falba építhető tércsillapító lemezeket oda ajánlatos szerelni, ahol a vezetékek találkoznak a Hartmann- vagy Curry-hálóval, vagyis ahol legerősebb az együttrezgés. Padlófűtéssel rendelkező lakásokban is látványos eredményt érhetünk el ezzel a rendszerrel, mert köztudott, hogy ennek csövei az összes helyiségbe elszállítják az elektromágneses- és földsugárzásokat. Magánszemélyek számára sem elérhetetlen ez a KERMIengedéllyel is rendelkező készülék, mivel a beszerzési költsége egy átlagos kivitelű háztartási robotgép árát sem éri el. Felszerelése nem igényel különösebb szakértelmet. Ha radiesztéziai felmérés nélkül alkalmazzuk, akkor is működni fog a rendszer, csupán az történik, hogy a max. 11 méteres hatósugár 4-5 méterre csökken. A megfigyelések alapján a Rayblock készülékkel kompenzált terekben is tapasztalhatók azok a jótékony egészségügyi hatások, melyeket az egyszerűbb eszközök váltanak ki. A védett térben tartózkodók közérzete nyugodttá válik, az alvászavarok megszűnnek, a krónikus bántalmak fokozatosan csökkennek, és a lábadozó betegek gyógyulása is felgyorsul. Bővebb információt a gyártó cégtől szerezhetünk be az alábbi címen: Aquapol Kft. 1071. Budapest, Damjanich u. 45. Tel: 322 0047. A teljesség érdekében nem szabad elhallgatni, hogy ezen a téren nincs sok okunk a büszkeségre. A jelenlegi sugármentesítők ugyanis jobbára csak egy-egy objektumot képesek megvédeni. A szakirodalom szerint azonban a német Gustav von Pohl báró 1928-ban és ’30-ban egy olyan készüléket szabadalmaztatott, ami 12 négyzetkilométernyi területet, azaz egy kisvárost is képes volt sugármentesíteni. Még mielőtt sugármentesítőt vásárolnánk, nem árt, ha szakemberhez fordulunk, mert vannak olyan esetek is, amikor a probléma néhány perces intézkedéssel, vagy egy olcsó műszaki eljárással megoldható. Erre példa egy bajor tanárnő esete, aki fél éven át szenvedett ismeretlen eredetű álmatlanságban. Reggelente erős fejfájásra ébredt, amelyet idegesség, majd később súlyos depresszió követett. Az ideggyógyász egyre erősebb tablettákat írt fel neki, végül be akarta utalni a pszichiátriai intézetbe. Ekkor ajánlotta az elmebaj határán álló asszonynak valaki, hogy vizsgáltassa meg a házát, nincs-e benne káros elektromágneses kisugárzás. Az IGEF, valamint a Rosenheimi Építészetbiológiai Intézet munkatársai nem hiába mentek ki a helyszínre, mert 850 nanotesla erősségű elektromos mezőt észleltek a tanárnő ágyának fejrészén. Miután már 4 nanotesla (0,00004 Gauss) nagyságú váltakozó elektromágneses tér is érzékelhető reakciót vált ki az idegrendszerben, nem csodálható, hogy 231

szegény nő csaknem megbolondult. A sugárforrást a szakértők a fürdőszobában találták meg. Fél évvel ezelőtt a házaspár vásárolt egy hibás konstrukciójú elektromos fogkefét, amit a hálószobával közös falra erősítettek fel, éppen az ágy fejrészénél. Amikor a fogkefe akkumulátora éjszaka töltődött, olyan erős elektromágneses teret keltett maga körül, mint egy 110 000 V-os távvezeték. Miután a töltőkészüléket eltávolították, az asszony egészsége 2 héten belül helyreállt, és folytathatta a tanítást. Amikor egy készülék hálózati vezetékét a konnektorhoz csatlakoztatjuk, elektromos tér jön létre körülötte. Bekapcsolása után a készülék és a vezeték körüli elektromos tér elektromágneses térré alakul. Míg az elektromos tér árnyékolására minden fém megfelel, az elektromágneses mezőt csak lágyvassal lehet árnyékolni. A mikrohullámú energia azonban ebből is kilép, ezért a nagyfrekvenciás elektromágneses kisugárzások árnyékolásához speciális acélötvözetre (pl. MU-fóliára) van szükség. Ennek ára meglehetősen magas, és a beszerzése sem egyszerű. A hálózati áramról táplált készülékek kisugárzásának megszüntetésére azonban megfelel az olcsó vaslemezes árnyékolás is. Ily módon oldották meg annak a házaspárnak a problémáját is, akik egy városszéli öröklakásba költöztek. Az új otthonuknak azonban nem sokáig örültek, mert a feleség már az első éjszaka után rettenetes fejfájásra ébredt. Sejtették hogy az ok a környezetükben rejlik, mivel az életmódjukon semmit sem változtattak. Miután már hallottak az elektromágneses zavartó terekről, éjszakára áramtalanították az összes készüléket a hálószobában. De az igyekezetük hiábavalónak bizonyult, a csatlakozó vezetékek konnektorból való kihúzása sem segített. Végül egy szakember megtalálta a baj okát. A zavar forrása a hálószoba alatti mélygarázsban volt. A káros sugarakat az éjjelente égő neon mennyezeti lámpa fojtótekercse okozta. A fojtótekercs vasdobozba zárásával és leföldelésével a nő fejfájása egy csapásra elmúlt. Hasonló problémát okozhat az ártalmatlannak tűnő kisfeszültségű kábeltévé-hálózat is. Egy esseni menedzser pl. attól kezdve nem tudott napi három óránál többet aludni, amint beköltözött az új lakásába. Kiderült, hogy a ház antennaerősítőjét annak a falnak a túlsó oldalára szerelték, ahol az ő ágyának fejrésze volt. Miután az erősítő dobozát egy speciális fémfóliával leárnyékolták, a mágneses erővonal-sűrűség 15 nanotesla alá csökkent. Ettől kezdve a férfi ismét tudott aludni, és egy hónap után visszanyerte vitalitását. Hordozható készülékeknél sokszor még erre az egyszerű védelemre sincs szükség, elég a villásdugót megfordítani a konnektorban. Olykor tehát egészen hétköznapi dolgok okoznak súlyos egészségkárosodást. Az is előfordul, hogy az elektroszmog és a földsugárzás együtt van jelen. Egy magyar házaspár azt a tanácsot kapta, hogy ágyukat tolják át hálószobájuk másik oldalára. Ezt követően néhány nap alatt megszűntek a feleség migrénes rohamai, és elmúlt a férj hólyaggyulladása. Nem sokára régi vágyuk is teljesült: gyermekük született. Az utólagos vizsgálatok kiderítették, hogy az ágy korábbi helyén a feleség egy különösen erős elektromos sugárzásnak volt kitéve, míg a férj altesténél vízerek keresztezték egymást. A feleség esetében is kimutattak egy erős földsugárzást, a feje éppen egy kőzethasadék felett feküdt. Szerencséje hogy időben cselekedtek, különben a mágneses turbulencia és az elektroszmog együttes hatásaként agydaganat várt volna rá. A legújabb hírek alapján már a hordozható rádiótelefonok káros kisugárzása ellen is könnyen védekezhetünk. Olasz kutatók kimutatásai szerint a mobiltelefonok antennájának elektromágneses kisugárzása semmivel sem ártalmasabb, mint a tévéképcsövekből kiáramló szekunder röntgensugárzás. A tévét azonban senki sem nézi 5 cm távolságból, míg a mobiltelefonokat közvetlenül a fejünk mellett üzemeltetjük. A tudományos mérések alapján egyértelművé vált, hogy a mágneses indukció hatással van az agyra. Ezek egyike, hogy 6 percnyi telefonálás után 1,5 oC -kal emelkedik az agy hőmérséklete. Ez nem csak fejfájást 232

okoz, hanem nagy valószínűséggel hozzájárul az agydaganatok, valamint a Parkinson- és az Alzheimer-kór kialakulásához. Már jogi eljárásra is sor került ez ügyben. Az Egyesült Államokban egy idegorvos 800 millió dolláros kártérítési pert indított a gyártó ellen, mert a füle mögött tumort diagnosztizáltak az onkológusok. Angol kutatók egy évtizeden át végzett vizsgálatai szerint a hőhatás károsan befolyásolja a bőrt is, megráncosodik tőle. A mobiltelefonjukat rendszeresen használó nők 10 évvel öregebbnek néznek ki, mint a hasonló korú társaik. Ugyancsak fokozott hatást gyakorol a mobiltelefon a gyerekekre. Dr. Gerald Hyland holland fizikus szerint a 18 éven aluliak immunrendszere még nem annyira ellenálló, mint felnőtteké. A rádiótelefonok által keltett mikrohullámok csökkentik testük sejtjeinek stabilitását. Ennek következménye fejfájás, emlékezetkiesés és alvási rendellenességek. A helsinki Sugárzás és Nukleáris Biztonsági Hivatal egyik kutatója, Darius Leszcienski arra a megállapításra jutott, hogy ha emberi sejttenyészetet tesz ki egy órán át mobiltelefon-sugárzásnak, ez hatással van a sejtek számos fehérjéjére, és a sejtek zsugorodását okozza. Mérései szerint a mikrohullámú sugárzás megnöveli a HSP27-stresszfehérje termelését. Ez a fehérje egyrészt csökkenti a sejtek apoptózisnak nevezett „öngyilkosságra” való képességét, és befolyásolja a vér-agy gát működését. Ez azért ad okot az aggodalomra, mert az apoptózis a szervezet védekező mechanizmusa, melynek során genetikailag károsodott sejtjeitől szabadul meg. A kiselejteződés akadályozza ezt a természetes folyamatot, ami daganatok fejlődését segítheti elő. A vér-agy gát pedig többek között fertőzésektől és a toxikus anyagok bejutásától védi az agyat. Működésének korlátozása immunológiai betegségek kialakulásához vezethet. Ezek a veszélyek azonban nagy részben elháríthatók, mivel a GSM-telefonok számára kifejlesztettek egy valódi bőrből készített nikkelbélésű tokot, amely az agy felé irányuló elektromágneses sugarak 95 %-át leárnyékolja. Létezik egy árnyékoló lap is, az Elastic, amelyet a telefonra kell ragasztani, az antenna és a fejünk közé. A készüléket elcsúfítja ugyan, de a vétel minőségén nem ront. Mentes ettől a hátránytól a német Capo GmbH által kifejlesztett antennára szerelhető védőpajzs. Nemzetközi vizsgálatok szerint ez a kicsi, formatervezett eszköz kihúzott antenna esetén 44 %-os, betolt antennánál 92 %-os védelmet nyújt anélkül, hogy a készülék használhatóságát befolyásolná. Ez a termék nálunk is kapható az Életfa Egészségvédő Központban. Tel: 242 2621. A közel 40 ezer forintos Q Link Medál készítői szerint az általuk gyártott speciális „ékszer” is megvédi viselőjét a mágneses sugárzástól. A nyakba akasztható medál egy réztekerccsel körülvett nyomtatott áramkört rejt magában. Japán találmány a Gardion. A vékony téglalap alakú lapkát a telefon akkujára kell erősíteni. Turmalinkristályt tartalmaz, ami negatív iontermelésével semlegesíti a mikrohullámok által gerjesztett káros pozitív ionokat. Sajnos a földsugárzások ellen nem lehet ilyen egyszerű módon védekezni. Az esetek többségében azonban a káros hatás itt is könnyen elkerülhető azáltal, hogy az ágyunkat áthelyezzük a szoba másik sarkába. Az előbbi témával kapcsolatban meg kell még említeni, hogy sokan úgy próbálják a rádiótelefonok káros kisugárzását csökkenteni, hogy headset-et (mikrofonnal kombinált fülhallgatót) használnak, és a készüléket maguktól távolabb helyezik. A brit Fogyasztók Tanácsának vizsgálata viszont kiderítette, hogy a headset kábele antennaként viselkedik, és három és félszer nagyobb sugárzást bocsát ki magából, mint a készülék. A mérést öt különböző típusú mobiltelefonon végezték, tízféle fülhallgatóval. A kutatók szerint egy 10 perces headset-es telefonbeszélgetés felér azzal, mintha bedugnánk a fejünket a mikrohullámú sütőbe. A jelenség oka, hogy az antenna mikrohullámú kisugárzása elektromágneses indukciót kelt a fülhallgató vezetékében. A brit tudósok azonban azt is megállapították, hogy az indukált áram könnyen rövidre zárható, megszüntethető. Ehhez le kell szerelni a fülhallgató csatlakozó dugóját, és a vezetékre rá kell húzni egy apró ferritgyűrűt. Ezt a ferritkarikát a számítástechnikában és az elektronikában elterjedten alkalmazzák vezetékek árnyékolására. 233

Ez az olcsó megoldás csak a többletterhelést szünteti meg, a készülék antennasugárzásának erőssége nem csökken általa. Mellékesen megjegyezve sokat segítene az is, ha a fülhallgatók vezetékét nem párhuzamos ér, hanem sodrott vezeték formájában alakítanák ki. Igen nagy mértékben megnő az elektromágneses sugárzás intenzitása a gépkocsi belső terében is. Egy amerikai kutatócsoport bemutató méréseket végzett a svéd televízióban, amely egyértelműen kimutatta, hogy az autóban működtetett mobiltelefon kisugárzása a fémkarosszéria reflektáló hatása következtében milliószorosa a kívülről érkező rádióhullámok okozta normál értéknek.

Pszichoorientációs gyógyítás Az Agykontroll mellett egyre nagyobb teret hódít a pszichofizikának is nevezett Alexandermódszer, ezért érdemes részletekbe menően megismerkedni vele. Az „Ezoterikus körkép” V. fejezetéből tudjuk, hogy ez az eljárás megtanít bennünket arra, hogyan figyeljünk egyidejűleg szervezetünk belső és külső jelzéseire. Az eredmény fizikai és lelki állapotunkra egyaránt hat, mert ha ízületeink „kinyílnak” és megszűnnek görcsös feszültségeink, akkor lelkileg is nyitottabbá, lazábbá válunk. Az Alexander-módszer tehát nem más, mint mozgás-újranevelés. Az eljárás megszületése óta közel egy évszázad telt el, ennek ellenére az alkalmazása civilizációs fejlődésünk előrehaladtával mind aktuálisabbá válik. Modern életvitelünk következtében ugyanis egyre jobban elszakadunk a természettől, magatartásunk mesterkélt lesz. Ösztönös testhasználatunk meghibásodása oda vezet, hogy merevvé válunk, nyakunk megfeszül, vállunk, térdünk, bokánk, könyökünk, csuklónk görcsös állapota állandósul. Észre sem vesszük, és máris tele vagyunk kényszeres izomtartásokkal (pl. felhúzott vállal, vagy előregörnyedve, leszegett fejjel járunk). Az Alexander-módszer ismét felszabadítja, lazává teszi testünket azáltal, hogy a tanártól kapott finom impulzusok nyomán oldódnak a görcsök, a helytelen rögzülések. Sajnos, ezek a deformációk már iskolás korban megjelennek az egyoldalú testhasználat, és önértékelési zavaraink következtében. Ha képtelenek vagyunk feldolgozni a stresszhelyzetünket, túlfeszítetté válunk, és emiatt mozgásunk koordináltsága is eltorzul. Ideg- és immunrendszerünkben, valamint testnedveink áramlásában olyan akadályok keletkeznek, amelyek kezdetben rossz közérzetet, később pedig komoly panaszokat okoznak. A foglalkozás köröskörül tükrökkel szerelt helyiségben zajlik, hogy minden irányból lássuk magunkat, ráébredjünk helytelen testtartásunkra. A módszer két ember, a tanár és a tanítvány együttműködésére épít, és a kapcsolat gyakran szavak nélkül, metakommunikációs jelzésekkel jön létre. Az egyes testrészeket nem a tanár teszi helyre, hanem finom mozdulatokkal segít növendékének elsajátítani a helyes testhasználatot. Keze érintésével a saját testhasználatát, fizikai és lelki egészségét adja át a tanítványának, ily módon segítve az ellazulását. Egy idő után a növendék elkezd figyelni belső jelzéseire, és a görcsös ellenállás megszűnik, a test „kinyílik”, az ízületek ismét természetes módon működnek.

* Az Alexander módszerrel sok tekintetben rokon a kineziológia. Ez a holisztikus (teljességre törekvő, átfogó jellegű) gyógymód nem más, mint izomtesztelés és stresszoldás. A kineziológia története 1964-re nyúlik vissza, amikor dr. George Goodheart kiropraktőr észrevette, hogy a vizsgált személy izmai jeleznek azokra a kijelentésekre, amelyek a jelenlétében elhangzanak. Az elgyengülő izomtónus minden esetben stresszes állapotra utal. A kézi izomtesztelés biofeedback módszerét először Amerikában kezdték el alkalmazni, de ma már gyorsan terjed az egész világon. A kineziológia másik ága a kínai meridiánelméletre épít. Kidolgozása dr. John This nevéhez fűződik, aki 1973-ban megjelent „Gyógyító érintés” (Touch for health) 234

című könyvében számos izomtesztelést tartalmazó technikát és manuálterápiás módszert mutatott be. Ez az eljárás abból az alapelvből indul ki, hogy a meridiánrendszer látja el a szervezetet energiával. Akár túl sok, akár túl kevés energia van valamely meridiánban, felborul az egyensúly, és megbetegszenek a hozzá tartozó szerveink. Az ismertetett manuálterápiás módszerekkel azonosítani lehet az energiaelakadás helyét, és rendezni lehet a helyzetet. A kineziológia harmadik ága Brain Gym (agytorna) néven vált ismertté szerte a világon, és Paul Denisson munkásságához kötődik. Ő és követői úgy gondolják, hogy mindannyiunk viselkedését alapvetően meghatározzák az idegrendszerünkben levő gátak, stresszek, és azok hatására kialakult blokkok. Álláspontjuk szerint az agytevékenység kétirányú folyamat, nem kizárólag az elmeállapot határozza meg a mozgást, hanem a mozgás is visszahat az elmeállapotra. Valamennyi technikában közös, hogy izomteszteléssel állapítják meg az energiadugó helyét. Ezt követi a korrekció, ami az adott szervet visszakapcsolja az energiaáramkörbe. Egy gyakorlott kineziológus a minimális izomerő-változásokból is pontos információt kap. Szinte bármilyen kérdést feltehetünk, a hozzá kapcsolódó izom erejét figyelve megérkezik az útbaigazítás „igen” vagy „nem” válasz. A korrigáló beavatkozások szintén az izmokon keresztül történnek. Ezek a mozdulatok többnyire egyszerű érintések. A korrekciós technikák közül érdemes kiemelni dr. Glen Doman eljárását, aki Philadelphiában úgy oldja meg páciensei tanulási és mozgáskoordinációs problémáit, hogy „újrahangolja” a test jobb és bal felét. A keresztbelendítésnek nevezett módszer lényege, hogy egyszerre kapcsolja be az agy mindkét féltekéjét, amelytől az egységes egészként működik. Több ezer olyan beidegződéssel rendelkezünk, amelyek valamilyen félelmen (pl. a fájdalomtól való félelmen) alapul. Becslések szerint ezek 90 %-a önpusztító jellegű. Ráadásul az átlagember életének 95 %-ában negatív módon reagál az élet eseményeire. Ezek közül legjellemzőbb a képzelgés, a káros önszuggesztió, pl. „Beteg vagyok, Szegény vagyok, Hülye vagyok, Nekem soha semmi nem sikerül”. Ez a negatív gondolkodás nem csak a gonosz erőket vonzza hozzánk, hanem idővel blokkolja testünkben az energiaáramlást. A képességeinket aláértékelő önszuggesztió tehát értelmileg, érzelmileg és fizikailag egyaránt korlátoz minket, ami életünk minden területén érezteti hatását. Önpusztító hitrendszerünk túlnyomó része még iskolába járásunk előtt programozódik belénk. Az életünk első két évében kialakult negatív izomreakció-minták képezik testi reakcióink alapját, valahányszor egy-egy negatív érzelem kibillent bennünket egyensúlyi állapotunkból. Első hat évünk félelmeiből lesznek 7 és 13 éves korunk között rögzülő szokásaink és rögeszméink. Ezek a félelmek mindaddig megmaradnak, amíg fel nem oldjuk őket. A kineziológia segítségével felszínre lehet hozni ezeket a korai fájdalmas emlékeket, és oldani lehet a stresszt, ami az élet kezdeti szakaszában a test egy részét leblokkolta. Amennyiben az életünkben felmerülő problémát egy bizonyos időn belül nem oldjuk meg, akkor az eltemetődik a tudatalattinkba. Ezen a szinten pedig már sokkal nehezebb hozzáférni és meghatározni a gondot. Ha viszont nem oldjuk meg a tudatalatti szintjén sem, akkor a probléma kivetül fizikai szintre, és betegségként jelenik meg. Ekkor már tudatára ébredünk annak, hogy baj van velünk, de sejtelmünk sincs ennek eredetéről. Sajnos nem csak a test tud lelki fájdalmat okozni, hanem a lélek is képes testi fájdalmat kiváltani. Amikor életünk túl feszültté válik, akkor beindul egy láncreakció. Ez viszonylag hamar megjelenik fizikai szinten is. Ennek kinetikus visszajelzésére szolgál az „izomtesztelés”. Az eredeti biofeedback-kel ellentétben azonban itt nem műszereket alkalmaznak a reakció kiértékelésére, hanem a test izmait. A kinetikus feedback-nek is nevezhető módszernél tehát a terapeuta (kezelést végző személy) a leghitelesebb információforrásra, a vizsgált személyre támaszkodik. A precíziós izomtesztelés az esetek 97 %-ában megbízható, pontos eredményt ad bárkiről.

235

A kineziológiát főként pszichoszomatikus panaszoknál alkalmazzák eredményesen: tanulási nehézségeknél, teljesítményszorongással küzdő gyerekeknél, beszédhibánál, dadogásnál, félelmek, fóbiák, depressziós tünetek oldásánál, allergiás tüneteknél, asztmatikus panaszoknál. Sokan keresik fel a kineziológust azért is, hogy jobb legyen a párkapcsolatuk, vagy kevesebb feszültséget okozzon számukra a munkájuk. Az oldás után a legtöbben nagyon lazának találják magukat. Szinte azonnal érzik, hogy megszabadultak egy olyan stresszt okozó tényezőtől, amelyet egész életen át hurcoltak magukkal (pl. az elhagyástól, a testi fenyítéstől, vagy a szeretethiánytól való félelem). Az izomteszteléshez hasonlóan az oldás is egy rendkívül egyszerű folyamat. Az egyik páciensnél pl. az isiász okaként a hatalmaskodó apjával szemben érzett harag került felszínre. Ezt a háttérben meghúzódó problémát a szem stresszoldó pontjának dörzsölésével sikerült feloldani. A hatás azonnal érzékelhetővé vált. A beteg képes volt támaszkodás nélkül felállni a karosszékből, és otthon újból hódolhatott kedvenc sportjának, a síelésnek. A legtöbb fájdalom pszichikai eredetű, és ha ezt nem szüntetjük meg, krónikussá válik. Az idült fájdalom csökkent aktivitáshoz, jövedelem-kieséshez, társadalmi elszigetelődéshez, boldogtalansághoz, az önbecsülés összeomlásához vezet. Testünk és elménk szoros együttműködésének a felismerése azonban kivezethet bennünket ebből a zsákutcából, és megszabadíthat bennünket a kínjainktól. Minden ember egy sajátos drágakő, amelyre az évek során olyan rétegek rakódnak rá, amelyek meggátolják a csillogását, megakadályozzák, hogy képességei kifejlődjenek vagy felszínre kerüljenek. A kineziológia ezektől a blokkoktól szabadítja meg az egyént, hogy a továbbiakban a képességeinek megfelelő, kiteljesedett életet élhessen.

* A pszichés eredetű zavarok megszüntetése során a terapeuta gyakran ad a páciensnek olyan feladatot, hogy a kezével körözve különféle jeleket írjon a levegőbe. Az érzelmi gátak írás útján történő lebontásának módszerét alkalmazza a grafoterápia is. A szimbólumterápiának ezt a jól bevált módját a francia Raymond Trillet dolgozta ki 1946-ban. Az ismert grafológus arra alapozta ötletét, hogy ha a kézírás biztos támpontot szolgáltat a karakter tulajdonságairól, típusáról, gyengéiről, tehetségéről, akkor miért ne fordíthatnánk meg az eljárást? Sőt, az írás átalakításával esetleg a személyiséget is megváltoztathatnánk! Híveinek segítségével főleg gyermekeknél ért el nagy sikert a tolltréninggel. A gyerekekkel folytatott kísérleteiből rájött, hogy valamennyi belső problémájuk egyértelműen megmutatkozik írásformájukban. Az introvertáltaknak pl. nehézségeik vannak a betűk összekapcsolásával. A félénkek hajlanak rá, hogy a betűket összepréseljék egymással, mint amikor a riadt kiscsirkék összebújnak. Ezekre a megfigyelésekre alapozva kidolgozta azokat a korrekciós gyakorlatokat, amelyek kis pácienseiben kifejlesztették a lényükből hiányzó kapcsolódást, ösztönt, folytonosságot, a kreatív megvalósulás lendületét, és a pszichikai egyensúlyérzéket. Ahhoz, hogy a gyerekek ilyen természetű defektusokat leküzdhessenek, először is bizonyos „melódia és harmóniaritmust” kellett önmagukban megteremteniük. Trillet megfigyelte, hogy a neurotikus, sokszor dadogó gyerekek semmit sem tudnak folyamatosan csinálni. Voltak közöttük, akik még az ajtót sem tudták kinyitni egyetlen mozdulattal, hanem egy sorozat tétovázó, szaggatott gesztust produkáltak. Ezekben az esetekben egymásba kapcsolódó hurkokat rajzoltatott velük. A kötött vonalfűzést később különféle változatokká kellett szőniük. Az ideges gyerekek csillapítására szinuszhullámok folyamatos rajzolását írta elő, amely nyugtatólag hatott rájuk. Súlyosabb esetekben (pl. belső egyensúly hiányánál, harmóniahiánynál) paszományszerű (régi ruhák zsinóros díszítésére emlékeztető) bonyolult vonalakat rajzoltatott velük. Később arra bátorította a kis betegeit, hogy ne csak az összepréselt betűk széthúzására, vagy a tántorogva szétszórt karakterek rendezésére koncentráljanak, hanem keressék és formálják meg saját egyéniségüket, írásmódjuk individuális átalakítása útján. Keressék a vonalak egyensúlyát, hogy megtalálják belső egyensúlyukat. 236

Kontrollálják írásuk dőlésszögét, nagyságát. Írjanak ritmikusan, lendületesen; de egyszerűen, kilengések és cikornyák nélkül. Mert amilyen mértékben képesek alakítani írásformájukat, olyan mértékben tudják kontrollálni saját egyéniségüket, emberi kapcsolataikat, önmagukhoz és a világhoz való viszonyukat. Az elmúlt évtizedek alatt Trillet és követői több ezer gyereket kezeltek ezzel a módszerrel, és 80 százalékukat sikeresen átsegítették a különféle rögzülések okozta nehézségeken. Napjainkra bebizonyosodott, hogy a grafoterápia nem módosítja ugyan az alapszemélyiséget, de kitűnő módszer bizonyos érzelmi gátak lebontására, a tudatalattiban rögzült pszichés zavarok leküzdésére

Környezeti ártalmak Az ózonréteg elvékonyodása következtében a légkör egyre nagyobb mértékben engedi át a napsugárzást, és vele együtt a káros ultraibolya sugarakat. A Föld felszíne a légkörön átjutó hőmennyiségnek csak egy részét nyeli el, jelentős hányada infravörös sugárzás formájában visszaverődik. Korábban ez a hőmennyiség kiáramlott az űrbe, manapság azonban egyre nagyobb részét tartják vissza a környezetszennyezés következtében termelődő mérges gázok. Tulajdonképpen ebből ered az üvegházhatás, a Föld légkörének felmelegedése. Az üvegházhatás kiváltó oka tehát kettős, nem csupán az ózonréteg elvékonyodása, hanem a légkör gázkoncentrációjának a növekedése is gerjeszti ezt a folyamatot. A felmelegedés felét a széndioxid, negyedét a halogénezett szénhidrogének, míg a maradék egynegyedet a metán, a felszínközeli ózon és a dinitrogén-oxid okozza. Az ipar és a közlekedés közvetlenül is fokozza a felmelegedést, hiszen minden befektetett energia végül hővé alakul át. A kutatók szerint az urbanizáció is hozzájárult a globális felmelegedéshez. A magas házak falai és az aszfaltutak egész nap magukba gyűjtik a hőt, amit éjszaka kibocsátanak. A NASA mérései alapján feltételezhető, hogy ez a jelenség 0,1 oC -al járult az üveghatás kialakulásához. Az elmúlt száz évben az üvegházhatást kiváltó gázok fokozódó koncentrációja miatt a Föld átlaghőmérséklete 0,6 °C-kal emelkedett. A laikusok számára ez nem tűnik soknak, hiszen a napi hőmérséklet-ingadozás ennek többszöröse, de a meteorológusok szerint az átlaghőmérséklet néhány tized °C-os emelkedése már elegendő ahhoz, hogy a sarki jég, illetve a tundra több száz kilométerrel északabbra vonuljon, melynek következményei apokaliptikus állapotot eredményeznek. Ennek az I. fejezetben részletesen vázolt folyamatnak az első állomása a Föld elsivatagosodása, és a tengerszint jelentős emelkedése lesz. Az elsivatagosodás a föld túlnyomó részére is kiterjedhet, mivel 1-2 oC -os hőmérséklet-emelkedés 10 % csapadékmennyiség-csökkenéssel párosulva az évi vízveszteséget 40-70 %-ra növeli. Ebből a szempontból legnagyobb veszélynek Észak-Afrika, a Szahel övezet, Nyugat-Arábia, DélÁzsia, India, Mexikó, Közép-Amerika, Brazília és Európa mediterrán területei vannak kitéve. Jelentős területveszteségek érik azonban a mérsékelt égöv alatti országokat is. Ennek bizonyítéka, hogy már nálunk a Kárpát-medencében is megindult az elsivatagosodás. A tudományos kimutatások szerint a 15 éve tartó aszályos időjárás következtében a Duna-Tisza közében 2-3 méterrel csökkent a talaj vízszintje. Emiatt a mezőgazdasági termelésen kívül a Kiskunsági Nemzeti Park pótolhatatlan növényvilága is veszélybe került. Ilyen példákat azonban a világ majd minden országában fel lehetne hozni, mert máshol sem jobb a helyzet. A műholdfelvételek alapján megállapítható, hogy földgolyónk elsivatagosodásának mértéke már 200 ezer négyzetkilométer évente. A csapadékhiány miatt rohamosan csökkenni fog a világtengerekkel összeköttetésben nem álló tavak vízszintje. Az évek óta tartó aszály következtében a Balaton már olyan, mint egy pocsolya, az átlagos vízszintje csupán 41 cm. Jelenleg 120 millió köbméter víz hiányzik Közép-Európa legnagyobb felületű tavából. Ennél is nagyobb baj van az Aral-tóval, amely

237

szinte már teljesen kiszáradt. Ráadásul minden élőlény kihalt benne, mert a bele ömlő folyók már csak szennyel és mocsokkal táplálják. Ez a helyzet is növeli azoknak az évtizedek óta hangoztatott figyelmeztetéseknek a hitelét, hogy az ökológiai katasztrófa csak megelőzéssel hárítható el, a bajok orvoslására nem lesz lehetőségünk. Nem várhatunk a leépülés nyilvánvaló jeleire, mert akkor a bioszféra összeomlását már nem lehet megakadályozni. Egy bizonyos ponton túl az események menete már nem állítható le. A globális felmelegedésnek a hideg égöv alatt fekvő országok sem látják hasznát. Azt hihetnénk, hogy ők jól járnak, mert kellemesebb klíma alakul ki körülöttük. A jelek azonban nem erre vallanak. Minden éghajlati övezetnek megvan a sajátos flórája és faunája. Amennyiben ez megváltozik, aktivizálódnak a kártevők. A klímaváltozás következtében nem a melegebb éghajlat kultúrnövényei jelennek meg először az adott területen, hanem azok kártevői. Természetes ellenség hiányában mértéktelenül elszaporodnak a délebbről felvándorolt rovarok, és csonkig rágják a növényeket. Az eredendően hűvös éghajlatú Kenai-félszigeten pl. 1,6 millió fenyőerdőt pusztítottak el a hideg miatt korábban szaporodásképtelen rovarok. A globális felmelegedés természetes élőhelyeiken is ritkítja az állatokat. A 150-200 éves rekordokat megdöntő nyári hőségben vadak és háziállatok milliói pusztulnak el világszerte. A tengeri állatok sincsenek védve a felmelegedéstől. 2003. nyarán elpusztult medúzák tízezreit mosta ki a tenger Toscana partjainál. A tengerbiológusok szerint a jelenség oka a világtengerek nagymértékű felmelegedése. A Viareggio és Forte dei Mormi közötti partszakasz strandjain medúzatetemek tonnái bűzlöttek. Úgy tűnik, hogy megindult az óceánok vízszintemelkedése is. Ugyancsak a műholdak mérései szerint a tengerszint évente 3 centiméterrel emelkedik. Az utóbbi 100 évben a világtengerek szintje 14 centiméterrel növekedett. Ez ellen a mélyen fekvő városok és országok (pl. Hollandia) gátakkal próbálnak védekezni, de a rohamos vízszintnövekedésnek a mesterséges gátak nem sokáig tudnak ellenállni. Az olvadás mértékére jellemző, hogy meteorológiai felmérések szerint 1978 óta az antarktiszi jég felülete 124 ezer négyzetkilométerrel csökkent. Földünk leghidegebb kontinensének léghőmérséklete ugyanis az utóbbi években 2,5 oC -kal emelkedett. Nem véletlen, hogy a média mind gyakrabban számol be az Antarktisz pereméről hatalmas robajjal leváló, több kilométernyi kiterjedésű jéghegyekről. Nehogy azt higgyük, hogy ezeket a híradásokat a klímaösszeomlás miatti aggodalom szüli, készítőik csupán látványos attrakciónak szánják a tévéhíradók nézőinek. Így próbálják növelni a nézettségi számot, hogy nagyobb reklámbevételekre tehessenek szert. Nemrég egy 3000 négyzetkilométernyi jégtömb vált le a szárazföldről. Vezető meteorológusok szerint egyértelmű, hogy a 720 milliárd tonnás jégtömb leszakadását a globális felmelegedés okozta. Amerikai kutatók megállapították, hogy most több jég vált le az Antarktiszról, mint az elmúlt 30 évben összesen. Ez már az óceonográfusokat is megijesztette, mivel fennáll a veszélye annak, hogy az olvadó jég lehűti a tengervizet, ami megváltoztatja a tengeráramlatok irányát. Ez kihatna a Föld egész éghajlatára, és jó néhány tengerparti országban szélsőséges időjárási viszonyokat teremtene. A Golf áramlat megszűnésével vagy megfordulásával eljegesednének a skandináv országok, de jóval hidegebbé válna Belgium és Hollandia klímája is. Sietteti ezt a folyamatot, hogy a Ciprus szigeténél is nagyobb jégtömb több ezer kisebb darabra tört szét, ami gyorsítja az elolvadását. Jelenleg a jégmező az Atlanti-óceán déli részén a Weddel-tengeren sodródik. A most levált Larsen B nevet viselő jéghegy 11 500 éven át hízott a Déli-sarkvidék közelében. Csak az utóbbi években keletkeztek rajta repedések az olvadás következtében. A hidrológusok is aggódnak, mert a sarki jég a Föld legnagyobb édesvíztartaléka. Folyóink, tavaink jelenlegi állapotát tekintve lehet, hogy néhány évtized múlva már csak a sarkvidékekről tudunk elérhető áron tiszta ivóvizet szerezni. A Nem éppen megnyugtató az a szakértői megállapítás sem, hogy a további 536 ezer négyzetkilométernyi kiterjedésű jégpad is 238

bármikor leválhat a hatodik kontinensről. Ezt követően megmozdul a talapzat, ami azt eredményezi, hogy a több ezer méter magas jéghegyek belecsúsznak az óceánban, és ott elolvadnak. A déli kontinens közel 14 millió négyzetkilométernyi jégsapkájának átlagos vastagsága 2000 méter, de helyenként eléri a 4500 métert. A mintegy 30 millió köbkilométernyi jégpáncél elolvadása több mint 70 méterrel emelné meg a világtengerek szintjét. Sajnos az Északi-sarkon sem jobb a helyzet. Az olvadás mértéke Grönlandon a legintenzívebb. A NASA tudósai kiszámították, hogy ha a grönlandi gleccserek teljes egészében elolvadnak, csupán ez a vízmennyiség 6,5 méterrel fogja emelni a világtengerek szintjét. A sarkvidékeken évente 25 cm jégréteg keletkezik. Csapadék ugyanis a pólusok környékén is hullik, de hó formájában, és nem olvad el. Ezért nem jut vissza a világtengerekbe. Aztán ráesik a következő évi hó, melynek súlya alatt egy idő után jéggé alakul. Az elmúlt 11 500 év alatt az egymásra rétegeződő jégpáncél több ezer méter magas hegyekké vált. Ez fog most ránk olvadni. Az előző pólusok jégtömege a vízözön után, a földtengely elfordulása következtében olvadt el. Ez a vízmennyiség kb. 150 méterrel emelte meg a világtengerek szintjét. A mostani olvadás is hasonló mértékű lesz. A folyamat már beindult Ezt tudományos mérések is alátámasztják. A sarkköri tengereket borító jégréteg 1978. óta 14 %-al húzódott vissza, és 1965. óta 40 %-al vékonyodott. Amerikai tudósok azt is felfedezték, hogy az Északi-sark térségében 50 millió év óta első alkalommal nyílt vízfelület keletkezett, ami szintén egyértelmű jele a globális felmelegedésnek. Gyorsítja a felmelegedést, hogy az örök jég határának visszahúzódásával csökken a napsugárzást visszaverő felületek nagysága. A legradikálisabb olvadás azonban a mérsékelt égöv alatt, a magas hegyekben tapasztalható. Az Alpok gleccsereinek a száma pl. 1850. óta a felére csökkent. Az elmúlt 20 évben 22 millió köbméterrel csökkent a tömegük. Ez a teljes mennyiség egyötöde. A hatalmas mennyiségben lezúduló víz lemossa a hegyoldalakról a talajt, és a völgybe érve nagy területeket áraszt el. Emellett mind gyakoribb a kőlavina, mivel az évezredek alatt megrepedezett sziklaormokat a fagy már nem képes egyben tartani. A rohamosan olvadó gleccserek helyi áradásokat hoznak létre. Ez esetben mégsem a vízszintemelkedés okozza a legnagyobb problémát. Hosszabb távon az igazi veszély abban rejlik, hogy a gleccserek elolvadásával megszűnik Európa folyóinak utánpótlása, így kiszáradás fenyegeti az egész kontinenst. Legnagyobb bajba a folyóparti nagyvárosok kerülnek, mert aszályos időszakokban már néhány éven belül megoldhatatlanná válik az ivóvízellátásuk. Európa legnagyobb gleccsere az izlandi Vatnajokull is olvad. Évente 1 méterrel vékonyodik. Egy amerikai glacilógus szerint a hegyi gleccserek világszerte 90 köbkilométernyi jeget veszítenek évente. Eltűnőben van a Kilimandzsáró hava is. A tudósok szerint 11 500 évvel, vagyis a vízözön után kialakult jégsapka a 8300, 5200 és 4000 évvel ezelőtti aszály következtében jelentősen feljebb húzódott. Az Ohioi Állami Egyetem kutatói szerint ez a páratlan trópusi jégtakaró rohamosan olvad. A számítások szerint a Kilimandzsáró hava 2015-re teljesen eltűnik. Sokak számára kissé groteszknek tűnik, hogy az emberiségnek vízhiánnyal kell számolnia, amikor bolygónk felszínének négyötödét víz borítja. Emberi felhasználásra azonban csak az édesvíz alkalmas, a Föld teljes vízkészletének 97,5 %-át pedig a tengerek és óceánok sós vize teszi ki. A maradék 2,5 % sem hozzáférhető teljes egészében, mert ennek kétharmada a sarki jégtáblákban koncentrálódik. Marad tehát kb. 1 %-nyi víz, ami iható. Ebből is csupán egy töredék, a teljes vízkészlet 0,007 %-a használható fel közvetlenül tavak, folyók és tározók formájában. Ez a jelentéktelennek látszó mennyiség eddig képes volt ellátni az emberiséget ivóvízzel, a környezetszennyezés azonban mind jobban csökkenti az emberi fogyasztásra alkalmas víz tömegét. A helyzetet rontja, hogy az utóbbi évtizedekben a vízfelhasználás kétszer olyan mértékben növekedett, mint a népesség. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma már az emberiség egyharmada számára komoly gondot okoz a jó minőségű édesvíz hiánya. Az UNESCO szakértői szerint ha a helyzet nem változik, akkor 2030-ra civilizációnk 239

édesvízszükséglete eléri a rendelkezésre álló készleteket, és ettől kezdve az év bármely szakában krónikus vízhiányra kell számítanunk. Valószínűleg jelentős mértékben katalizálja majd ezt a globális folyamatot, hogy a kanadai és szibériai jégmezők elolvadása következtében az ősrégi, elrothadt mocsárfüvekből metángáz kerül a légtérbe. Ez tovább növeli a Föld légkörének hőmérsékletét, ami az örök jégmezők teljes megolvadását eredményezi. Ez az öngerjesztő folyamat egy idő után leállíthatatlanná válik és a füstgázszennyezés esetleges megszüntetése esetén is fenntartja az üvegházhatást. Egyelőre a metángáz zöme a fagyott talaj szintje alatt van, de a tudósok szerint ha a sarkköröket borító jégpáncél teljesen elolvad, akkor egész földrészeket nyelhet el a tenger. A világtengereknek hőmérsékletének emelkedése hatással van a teljes világéghajlatra. Az óceánok vizének melegedése nem csak a korábbi áramlatokat állítja le, illetve fordítja meg irányukat, hanem új tengeráramlatokat is létrehoz. Ez utóbbi már meg is történt a trópusi éghajlat alá tartozó tengerekben. Közülük legveszélyesebb az El Niño-jelenség, melynek közvetlen kiváltó oka, hogy a Csendes-óceán vízhőmérséklete a közepén 5 oC -kal melegebb, mint korábban. Ez annak a következménye, hogy a passzátszelek lecsendesedtek. Az oxigénben dús hideg víz nem ott tör fel, ahol kellene, a felszíni meleg víztömegek pedig ellenkező irányba áramlanak. Ennek tudható be többek között az ausztráliai terméskiesés, a dél-afrikai és dél-ázsiai aszály, valamint az egyesült államokbeli áradások, s rekord erejű tornádók. Globális hatásánál fogva a délkelet-ázsiai monszunt is befolyásolja. A monszun és a passzátszél megzavarása Kínában, Indonéziában, Japánban, Koreában milliók életét veszélyeztető áradásokat idéz elő, és ez az oka a Karib-tengeri hurrikánok erősödésének is. A hurrikánok az Atlanti-óceán egyenlítői övezetében alakulnak ki. Ha a víz hőmérséklete eléri a +26 oC -ot, minden feltétel adott, hogy ciklon keletkezzen. Ez a kezdetben csupán 50-60 km/h sebességgel száguldó forgószél útközben egyre több meleget és vízpárát gyűjt magába, míg végül a sebessége elérheti a 300 km/h-t is. Egy ilyen 5-ös erősségű hurrikánban annyi energia rejlik, amennyi képes lenne Amerika 100 évi energiaszükségletét fedezni. Afrika nyugati partjai mentén eddig csak ritkán emelkedett az óceán vize +24 oC fölé. A globális felmelegedés következtében azonban fokozatosan nőtt a vízhőmérséklet. Ennek tudható be, hogy az utóbbi években mind gyakoribb a ciklontevékenység, és mind pusztítóbb a belőlük kialakuló hurrikánok ereje. Néhány évvel ezelőtt pl. az Andrew-hurrikán 20 milliárd dollárnyi kárt okozott az Egyesült Államokban. Később a helyzet tovább romlott. 2003. májusában már 562 tornádó pusztított az országban, és a kiterjedt előrejelzés ellenére 41 ember életét oltotta ki. A legtöbb kárt azonban a szökőár idézi elő. A hurrikánok, tornádók, illetve tájfunok által felkorbácsolt tenger több kilométer mélyen benyúlik a szárazföldbe, és a partvidéki területeken mindent letarol. Időjárás-előrejelzés hiányában az ott élő emberek is áldozatául esnek a katasztrófának. Ez történt a XVIII. században, a Bengál-öbölben, ahol a 12 méteres hullámokból álló szökőár 300 ezer ember életét oltotta ki. A Szaharában tomboló viharok okozzák a „vörösár”-nak nevezett jelenséget is, amely Floridában számolatlanul pusztítja a halakat, a kagyló- és rákféléket, a tengeri emlősöket és a madarakat. Az egyre intenzívebbé váló viharok a sivatag felszínéről porszemcséket ragadnak magukkal, és a keleti szél az Atlanti-óceánon át egészen a Mexikói-öbölig fújja őket. Ott kicsapódva feldúsítja a térség vizének vastartalmát, ami táptalajt nyújt a fotoszintetizáló baktériumoknak. Az általuk termelt vegyületetek táplálékául szolgálnak a tengerben burjánzó mérges algák számára. Az algák mértéktelen elszaporodása nem csak a vizet színezi rozsdavörösre, hanem mérgező gázt bocsátanak ki a levegőbe. Az általuk termelt idegméreg több millió hal és sok ezer rozmár pusztulását okozza minden alkalommal. A vörösár az emberekre is veszélyes, mert az általuk megmérgezett kagylók és rákok fogyasztása bénuláshoz, memóriazavarokhoz vezet.

240

Az évszakok eltűnése, egymásba mosódása szintén erre az okra vezethető vissza. Mivel a trópusok vidéke erősebben melegszik mint a sarkvidék, nagy hőmérséklet-különbség alakul ki a Föld légkörében. Ez a szokásosnál erősebb frontokat vált ki, ami szinte elsöpri a normális klímát. Az egymást váltó intenzív ciklonok és anticiklonok olyan szélsőséges időjárási helyzetet teremtenek, hogy kiszorítják az évszaknak megfelelő időjárást. A Föld átlaghőmérséklete eddig 0,6 °C-kal emelkedett. (Pontosabban 0,8 oC -al. Az ipari forradalom előtt ugyanis 900 éven át csökkent az átlaghőmérséklet. A levegőszennyezés beindulása után ez a folyamat megszakadt, sőt ellenkezőjére váltott.) A becslések szerint a kritikus határ az 1 °C, ha ezt átlépjük, a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Hogy ez mikor következik be, az könnyen kiszámítható. A meteorológusok kalkulációja szerint, ha a mérges gázok kibocsátása az 1980as évek intenzitásával folytatódik, akkor a globális felmelegedés 2030-ra eléri a 3 °C-ot. A sarki jéghegyek megolvadásából eredő tengerszint-emelkedés valamint az elsivatagosodás már közel van ahhoz az értékhez, ahonnan már nincs visszaút, ahol már csak a végállomás, a bioszféra teljes pusztulása van hátra. Addig azonban számtalan nehézség vár az önrombolás végső táncába beleszédült emberiségre, olyan megpróbáltatások, amelyekről ma még fogalmunk sincs. Ha nyitott szemmel járunk a világban, lépten-nyomon tapasztalni fogjuk ennek előszelét. Szinte már egy szépirodalmi regényt sem olvashatunk el anélkül, hogy ne találkoznánk világunk fokozatos pusztulásának valamilyen jelével. Még a szexuális témájú könyvek sem mentesek ezeknek a problémáknak a rejtett taglalásától. Egy ismert magyar írótól származó műben pl. két hivatásából kiöregedett prostituált beszélget. Nosztalgiázás közben az egyik így szól a másikhoz: Emlékszel drágám a régi békebeli „szerszámokra”, abban az időben a férfiaknak még volt mivel büszkélkedniük. Ezután következett a mai férfiak nemi képességeinek részletesebb ecsetelése, és a méretbeli különbségek taglalása, amire most nem szükséges kitérni. A lényeg azonban az, hogy manapság a férfiak ezen a téren sem büszkélkedhetnek, a fokozatos elkorcsosodás itt is érezteti hatását. Tudományos szemszögből nézve ezt a jelenséget ez a helyzet nem véletlenül alakult ki. Az utóbbi időben több olyan cikk jelent meg, melyek a talaj elsavanyodásán túlmenően a humusztartalom csökkenéséről, a mikroflóra elszegényedéséről számol be, és riasztó képet fest a nyomelemhiányból eredő zavarokról, betegségekről is. Ma már a környezetszennyezés okozta immunrendszer-leromláson kívül számolnunk kell annak a válságos helyzetnek a következményeivel is, hogy a talaj az intenzív gazdálkodás és a kemikáliák mértéktelen alkalmazása miatt egyre jobban kimerül. Ezért a zöldség-gyümölcs évről évre kevesebb ásványi sót és nyomelemet tartalmaz. (Mivel az ásványi sók grammnyi, a nyomelemek pedig mikrogrammnyi mennyiségben fordulnak elő a szervezetben, ezeket makro- és mikroelemeknek is nevezik.) Ennek csak egyik következménye az ízanyagok csökkenése. (A növényeknek 10 makro- és 5 mikroelemre van szükségük. Ha ezeket nem kapják meg optimális mennyiségben, akkor ízetlenné vagy defomálttá válik a termés. Egyébként az is baj, ha valamelyik elemből túl sokat tartalmaz a talaj, mert ebben az esetben a zöldség, gyümölcs állaga romlik le, pl. szivacsossá válik.) Jelentős mértékben csökkenti a mezőgazdasági termények ízét a különféle vegyszerek alkalmazása. A műtrágyák, gyomirtó szerek, permetlevek megzavarják a növények „vegykonyháját”, így még az a kevés tápanyag sem tud kellőképpen hasznosulni, ami a talajban található. Ennek fő oka, hogy a toxikózis gátolja a fotoszintézist. Ez olyan, mintha az embereknél egyszerre gátolnánk a légzést és az emésztést. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a különféle vegyszerek kombinációja nagyságrendekkel mérgezőbb, mint az egyes alkotórészeké. Egy új keletű tudományos felmérés szerint két vagy három közönséges rovarirtó szer kombinációja az előírtnál kisebb koncentrációban is 160-szorostól 1600-szoros mértékig növelheti az egyes 241

szerek mérgező hatását. Jelenleg 70 ezer féle ismert kemikália kerül a környezetbe, melyekhez évente 1000 új vegyület csatlakozik. A mérgezett növények termésének vitamintartalma is jóval kevesebb. Ráadásul az arányuk fokozatosan csökken. Az obertali fekete-erdei szanatórium mérései szerint amíg 1985-ben 100 gramm alma 5 milligramm C-vitamint tartalmazott, most csupán 1 milligramm van benne. Hasonló arányban esett vissza a brokkoli kalciumtartalma 103 milligrammról 33-ra. A sárgarépa magnézium-tartalma sem alakult megnyugtatóan, 21-ről 9 milligrammra csökkent. Mi sem bizonyítja jobban a méreganyagok áldatlan közreműködését mint, hogy a vegyszermentes talajon termelt zöldség-gyümölcsben kevésbé tapasztalható ez a jelenség. Laboratóriumi mérések szerint pl. az ökológiai módszerrel termesztett biokáposzta kilogrammonként 960 milligramm C-vitamint tartalmaz, míg a kemizált változata csupán 490 milligrammot. A különbség kétszeres, ami jelentősnek mondható ugyan, de jóval kevesebb, mint az évtizedekkel ezelőtt mért érték. Ennek oka szintén a talajmérgezés. Ez a megállapítás kissé furcsán hangzik, hiszen a biogazdálkodás során nem alkalmaznak káros vegyszereket. Nem is a gazdálkodó juttatja a földbe a mérgeket, hanem a csapadék. Hiába nem használnak vegyszereket a biotermelők, a savas esők ellen ők sem tudnak védekezni. A hőerőművekből, a vegyi üzemekből és egyéb ipari létesítmények kéményeiből kikerülő mérges gázok salétromsavvá, valamint kénsavvá alakulva elsősorban a fák és növények leveleit károsítják, de utána bekerülnek a talajba. Ott fokozatosan feloldják az alkáli fémeket, és ezáltal olyan vegyi reakciók mennek végbe, amelyek megfosztják a talajt olyan fontos ásványoktól, mint pl. a kálium és a magnézium. Mivel nagyon sok gyümölcsnek és zöldségnek fő alkotóelme ez a két ásványi anyag, így a hiányuk illetve lecsökkent mennyiségük megmutatkozik a biotermékek ízében és vitamintartalmában is. Ennek ellenére az ökológiai módszerekkel termelt zöldség és gyümölcs még mindig finomabb és egészségesebb, mint a kemizálással előállított társai. Nem véletlen, hogy a nyugat-európai országokban mind nagyobb tért hódít a biogazdálkodás. A vegyszermentes zöldség, gyümölcs nem szép ugyan, de zamatos, ráadásul az egészséget sem veszélyezteti. A makro- és mikroelemek csökkenésének az élvezeti érték leromlásánál is kellemetlenebb fejleménye a különböző hiánybetegségek fellépése. A nyomelemhiány kihat a magzat fejlődésére is. A felmérések szerint a korszülések 10 %-a a terhes anyák szelénhiányára vezethető vissza. Tulajdonképpen ebből a helyzetből ered a fenti probléma is. A legújabb kutatási eredmények ugyanis kimutatták, hogy a nemi szervek növekedését döntően befolyásolja egy fontos nyomelem, a cink. A cinkhiány ráadásul erőtlenséget, fáradékonyságot okoz, és növeli a fertőző betegségekkel szembeni fogékonyságot. Amennyiben vicces kedvű hölgyek most intenzív cinkfogyasztást javasolnának kevésbé teljesítőképes partnerüknek meg kell jegyezni, hogy ez a szituáció a nőket is legalább ilyen súlyosan érinti. A cinkhiány következménye pl. hajhullásban, petefészek-gyulladásban, hüvelyi folyásban, a nemi szervek különféle gyulladásaiban és koraszülésben nyilvánul meg. A több mint 100 enzim alkotóelemeként nélkülözhetetlen cink pótlása egyébként is csak pubertáskorban használ, ezen a téren utólagos korrekcióra nincs lehetőség. Ez a probléma azonban eltörpül amellett a gond mellett, amelyet ugyancsak az utóbbi évek tudományos vizsgálatai hoztak felszínre. A helyzet annyira súlyos, hogy akár a vészharangot is elkezdhetnénk kongatni. Húsz év óta rendszeresen vizsgálják a férfiak spermáját, és kiderült, hogy a legutóbbi felméréshez képest 10 %-kal csökkent a hímivarsejtek mozgékonysága és életképessége. A kutatók azt is megállapították, hogy ez a tény a fokozott környezetszennyezés, ezen belül is a dioxinmérgezés, valamint a mezőgazdaságban növényvédő szerként alkalmazott peszticidek mérgező hatásának eredménye, és ha ezt a folyamatot nem sikerül, megállítani, akkor a férfiak néhány évtizeden belül nemzőképtelenné válnak. Ráadásul a különféle vegyszerek a cinkhiányhoz hasonlóan elkorcsosítják a nemi szerveket és 242

rejtett heréjűséget okoznak, ami szintén nemzőképtelenséghez vezet. A környezetszennyezés a megtermékenyítő képességen kívül a potenciát, a szexuális teljesítőképességet is csökkenti. A legújabb statisztikai felmérések szerint már a fiatal házasoknál is a heti kétszeri szexuális együttlét átlag 1,5-re csökkent. Ez nem kizárólag a férfiakon múlik, mert már a nők sem kívánják annyira a szexet. Szervezetük méreganyagokkal való telítődése következtében ők is egyre enerváltabbak, egyre kedvetlenebbek lesznek. Minden bizonnyal ez is hozzájárul ahhoz, hogy az iparilag fejlett, vagyis a környezetet leginkább pusztító országokban egyre kevesebb gyerek születik. Mindezek törvényszerű következménye, hogy az emberiség nem is olyan sokára ki fog halni. Mi is arra a sorsra jutunk, mint a „kis szürkék”, nálunk fejletlenebb fajok hibridizációjával tudjuk majd csak fenntartani a civilizációnkat, feltéve ha addig sikerül kijutnunk a kozmoszba, és nem esünk áldozatává a környezetszennyezésnek. Ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy akik tehetnének valamit ennek a folyamatnak a megállítása érdekében, nem hajlandóak érdemben foglalkozni a problémával. A feszültség levezetésére időnként rendeznek egy-egy környezetvédelmi konferenciát, hogy a szakemberek kibeszélhessék magukat, majd minden marad a régiben. Politikusaink nem látják be, hogy a környezetet puszta erőforrásnak tekintő, és azt kizsákmányoló technika az ígért jólét helyett a természet tönkretételéhez, és a lélek elsivárosodásához vezet. Egyébként az 1995-ös környezetvédelmi világkonferencián nyilvánosságra hozták, hogy az elmúlt 40 év során a trópusi esőerdők felét kiirtották, és a növény- és állatfajok egyötöde kipusztult. A legnagyobb megdöbbenést azonban az a bejelentés okozta, hogy a gazdasági növekedés minden áron való fenntartása és a profithajsza oda vezetett, hogy a világ évi szennyezőanyag-termelése 23 milliárd tonna. Ilyen körülmények között csoda, hogy a klíma eddig nem omlott össze, a természet még vegetál. Sajnos a helyzet feltárásában leginkább illetékes meteorológusok is jelentős mértékben hozzájárulnak a szükséges intézkedések elodázásához. A mind jobban aggódó lakosságot azzal nyugtatják, hogy nincs egyértelmű összefüggés az időjárási szélsőségek és a bioszféra fokozódó szennyezése között. Példaként felhozzák, hogy a múltban is voltak hideg- és melegrekordok, és előszeretettel idézik, hogy 50-100 évvel ezelőtt aszályosabb és csapadékosabb éveket is regisztráltak. Azt azonban elfelejtik megemlíteni, hogy régebben ezek a szélsőségek évtizedenként egyszer következtek be, az utóbbi tíz évben viszont napirenden vannak minden kontinensen, és a helyzet rohamosan romlik. Az elmúlt 100 év 10 legmelegebb, legszárazabb éve az 1990 utáni évekre esik. Félő, hogy mire hajlandóak lesznek elismerni, hogy mindez nem a véletlen műve, már késő lesz cselekedni. Egy radikális fordulat, egy gyors szemléletváltás talán még megmenthetné a világot, de annak valószínűsége, hogy ez normál körülmények között bekövetkezzen igen csekély. Történelmi tapasztalatok szerint a lassú pusztulás nem képes jobb belátásra bírni az emberiséget. Ennek oka, hogy a folyamatos leépülés nem szembeszökő, az embereknek elég idejük van ahhoz, hogy hozzászokjanak a változó helyzethez, sőt egy idő után már nem is emlékeznek arra, hogy milyen volt az a korszak, amikor még minden sokkal jobb volt. Az öregek, akik abban az időben születtek, lassan kihalnak, annak a néhánynak pedig aki még él nem hisznek, úgy gondolják, hogy mese az egész. Gyökeres változásokat csak katasztrófaszerű, hirtelen bekövetkező pusztulás tud kiváltani. London városa pl. még most is fuldokolna a füstben, ha 1955 telén egy erős szmog miatt néhány nap alatt nem halt volna meg 6000 ember, köztük sok csecsemő. Utána még fél éven át 8000-en haltak meg a fűtési szezon végéig. Ennek az eseménynek olyan megrázó ereje volt, hogy a városatyák megtiltották a szén és egyéb fosszilis tüzelőanyag használatát. Intézkedéseik nyomán bevezették a gázfűtést, és szigorú előírásokkal kényszerítették a gyártókat a füstmentes gépkocsik előállítására.

243

A széles néprétegeket érintő szemléletváltás nem kis akadálya még az a sajátos felfogás, ahogy a legtöbb ember vélekedik a műszaki tudományokról. Amíg dicsőség lesz azzal kérkedni, hogy „én mindig rossz voltam fizikából” vagy „nekem a matematika mindig ködös volt” illetve „én nem értem ezeket a számítógépes hókusz-pókuszokat”, addig mit várhatunk? Bezzeg más a helyzet, ha a diskurzus a kultúra területén folyik. Azok az értelmiségiek, akik a legegyszerűbb egyenletet sem képesek megoldani, sóbálvánnyá válnának akkor, ha valaki azzal a kijelentéssel állna elő, hogy ő nem tudja ki volt Shakespeare. A döbbent csend, a megvetés helyénvaló, de az eszébe sem jut a társaságnak, hogy a matematika és a fizika középfokú elsajátítása legalább olyan fontos része kultúránknak, mint a világirodalom klasszikusainak ismerete. A közelgő kor, a new age megértéséhez azonban ennél is több tudásra lesz szükségünk. A műszaki tantárgyakon kívül nélkülözhetetlen lesz számunkra az ezotéria, a régi vallások, a mitológia, a keleti filozófiák, a lélektan és az ökológia mélyebb ismerete is. A változásokra mindenkinek fel kell készülnie, mert nincs legyőzhetetlenebb erő, mint annak az eszmének a megvalósulása, amelynek elérkezett az ideje. Az ezotéria szakirodalmának széleskörű publikálását azonban erősen gátolja, hogy az emberek nem hisznek a parajelenségekben. Az I. fejezetben részletesen említett okok miatt akkor sem hisznek benne, ha ennek megnyilvánulásait a saját szemükkel látják. Az új fizikai jelenségek érthető módon való elmagyarázása sokat segít ugyan a helyzeten, de a hitetlenkedőket, az örök kételkedőket ez még nem győzi meg. Sajnos ez a helyzet független az iskolázottságtól, sőt a jól képzett tudósok között jóval több a kételkedő, mint az egyszerű emberek körében. A világhírű fizikus Helmholtz pl. így nyilatkozott a Brit Fizikai Társaság ülésén: „Még a saját közvetlen tapasztalataim sem győzhetnének meg arról, hogy az ismert érzékszervek nélkül lehetséges a gondolat átvitele egyik embertől a másikig.” Áttörés csak akkor lesz ezen a téren, ha a szerzők olyan részletes magyarázattal, műszaki leírással állnak elő, amely lehetővé teszi az elmélet kipróbálását. Ha az általuk ismertetett jelenséget a kételkedők maguk is előidézhetik, akkor majd elhiszik a létezését. Amennyiben a szubatomi alapon álló találmányokat ők maguk is elő tudják állítani, sőt bármikor reprodukálhatják, többé nem fognak akadékoskodni. Persze ebben az esetben is lesznek majd notorikus kétkedők, akik továbbra sem hisznek a tényeknek, de ez már nem azért lesz, mert képtelenek felfogni a megváltozott helyzetet, hanem egyszerűen nem akarják tudomásul venni. Ennek oka, hogy jelenlegi hitrendszerükön belül biztonságban érzik magukat, ezért ragaszkodnak azokhoz a logikai alapokhoz, amelyek biztosítják számukra, hogy megkapaszkodhassanak a „realitás talaján”. Nem változtatnak a világról alkotott felfogásukon, mert akkor meg kellene változtatniuk saját magukat is. Ezeket az embereket annyira megrémíti annak a tudata, hogy a megszokott kis világukon kívül létezik egy sokkal nagyobb, szinte felfoghatatlanul bonyolult világ, hogy sokkot kapnak még a gondolatától is. Azt hiszik, hogy ha elutasítják ezt a rejtélyekkel teli ismeretlen világot, sikerül távol tartaniuk magukat tőle, így továbbra is megőrizhetik lelki nyugalmukat. Ez az együgyű viselkedés azonban sehová sem vezet, a struccpolitika hosszú távon nem oldja meg a problémákat. Attól hogy elvetjük a bizonyítékokat, és „homokba dugjuk a fejünket” a gondok még nem szűnnek meg, sőt sokasodnak. Minél tovább halogatjuk a szembenézést velük, annál nehezebb dolgunk lesz.

244

A hosszú élet titka A hosszú élet, a sokáig megőrizhető fiatalság vágya egyidős az emberiséggel. Jelenleg az élet meghosszabbításának legegyszerűbb módja a böjtölés. Gyakori böjtkúrákkal a 120 éves korhatár könnyen elérhető lenne az emberiség számára. Az állatkísérletek ugyanis egyértelműen bizonyították, hogy a rendszeres időközönként végzett éheztetésnek fiatalító hatása van. Az egyhetes koplalásra fogott japán tyúkoknak pl. új tolluk nőtt, a taréjuk visszafejlődött, és a mozgásuk fürgébb lett. A szarvasmarhák élettartama évente egy hónapig tartó kezeléssel megháromszorozódott. Az Ukrán Akadémia Fiziológiai Kutató Intézetében rendszeres táplálékmegvonással és stresszoldó vakcina beadásával a kétéves patkányok három hónapos társaikra jellemző állapotba kerültek. Cleve Mackey angol biológus heti kétnapos koplaltatással másfélszeresére növelte a kísérleti egerek élettartamát, amikor pedig a táplálékuk mennyiségét egyharmaddal csökkentette, a maximálisan elérhető életkoruk duplájára nőtt. A jelenség oka egyszerű, a koplalás során a szervezet nagyjavításon esik át. Az éhezés miatt kénytelen felélni, elégetni az elhasználódott sejteket, és helyette újakat hoz létre. Ezen túlmenően távozik a sejtekből a nátrium, és a helyére kalcium kerül. Ezáltal megszűnik a nátrium közismert konzerváló hatása, így az elöregedett sejtek hamarabb pusztulnak el. A böjtkúra során fokozódik a szervezet méreganyagainak a kiválasztása is, ami szintén lassítja az öregedést. Ennek a módszernek az alkalmazása azonban embereknél nem vált ki automatikusan pozitív hatást. Az ember ugyanis nem ösztönlény, hanem tudattal is rendelkezik, ezért sok múlik a hozzáállásán. A végeredmény szempontjából óriási különbség, hogy valaki tisztító szándékkal böjtöl, vagy nem kap enni. A pozitív hozzáállás tudata meghatározóan befolyásolja az energetikai és élettani folyamatokat. A kényszerű koplalás okozta negatív érzések az energiaáramlásban gátakat hoznak létre, míg céltudatos magatartás esetén csakrális energiacsatornák nyílnak meg, és lelkileg emelkedettebbé válunk. Az eredmény: koplalásnál rosszulléttel küszködünk, míg böjtöléskor az energia mintegy átmossa szervezetünket, ami fokozza az élettani tisztulást. Egy megfelelő módon végzett böjtölés után szervezetünk megtisztulásán kívül az auránk is fényesebbé válik, mérete nagyobb lesz, és átsugározza a beteg területeket. A tisztább és magasabb frekvenciájú rezgések következtében a vitalitásunk is megnő. Antioxidánsok segítségével ugyancsak jelentős mértékben növelhető a maximálisan elérhető életkor. Ezek közül legismertebb az A-, E- és C-vitamin, de a legújabb komplex készítmények: pl. a Humet-R és a Q10 vitamin szintén hasonló hatást váltanak ki. A tudósok többsége viszont továbbra is azt vallja, hogy öregedés döntő mértékben nem a szervezet elhasználódása miatt következik be, hanem génszinten be van programozva a testbe. Az Egyesült Államokban teljes gőzzel dolgoznak az emberi genom (tulajdonságátörökítő kód) megfejtésén. Amennyiben bizonyos tulajdonságok génjét ismerjük, mód nyílik a befolyásolásukra, sőt rossz gének esetén a felszámolásukra is. Egyúttal teljesen új tulajdonságokat is bevihetünk a DNS-, illetve RNS-láncba. Nem zárható ki, hogy a halhatatlanság, illetve a hosszú élet szintén a genomba van beírva, és annak idején a Teremtő is itt avatkozott be a szervezetünkbe, emiatt csökkent le az élettartamunk egynyolcadára. Ezt a feltételezést támasztja alá az a hír, mely szerint amerikai tudósok már megtalálták a progériáért felelős gént. Dunkle elmélete alapján a halál fő oka a „hormonórában” keresendő. Szerinte a sejtek osztódásáért a hipofízis (agyalapi mirigy) felel. Ha ezt a mirigyet eltávolítjuk a testből, akkor az öregedés folyamata leáll. Kísérletei során olyan idősebb állatoknál melyeknek a hipofízisét kivették, tiroxinkezeléssel elképesztő fiatalodást értek el. A tiroxin a pajzsmirigy hormonja, és

245

döntő hatást gyakorol a vérkeringésre, valamint az immunrendszerre. A csecsemőmirigyről már korábban is tudtuk, hogy fő feladata a fiatalság, a növekedés fenntartása. A tobozmirigyről szintén bebizonyosodott, hogy melatonin nevű hormonja lassítja az öregedést. Most a hipofízis biológiaióra-szabályozó szerepére derült fény. Életkor-meghosszabbító kutatások azonban nemcsak ezeknek a mirigyeknek a manipulálásával folynak. A Moszkvai Orvostudományi Egyetem kutatói méhtej alkalmazásával megkétszerezték a kísérleti patkányok élettartamát. P. Niegans svájci orvos a szervezet megfiatalítása érdekében újszülött dámszarvasok szövetéből kivont oltóanyagot vitt a kísérleti állatokba. Robert A. Wilson amerikai orvos a nőknél fokozott ösztrogén- és progeszteron hormonadagolással próbálkozik. A svédek timozin hormonnal kísérleteznek, másutt embrionális agysejteket használnak fiatalításra. Az oxfordi egyetem kutatói aszpirinnel kísérleteznek. Ez a világszerte ismert univerzális gyógyszer meggátolja a szervezetben a kollagénszálak rugalmasságának csökkenését. Kis mennyiségben adagolva megakadályozza a szem szaruhártyájának elhomályosodását is, ami az öregségnek szintén gyakori tünete. Jellemző az aszpirin sokoldalúságára, hogy csökkenti a bélrák és a szívinfarktus kialakulásának veszélyét is. Mindezek ellenére rendszeres szedése nem ajánlott, mert kellemetlen mellékhatásokat pl. gyomorfekélyt okoz. A testhőmérséklet csökkentésére irányuló kutatásoknak is sok híve van. Egyes tudósok szerint ha szervezetünk hőmérsékletét 2 °C-kal le tudnánk csökkenteni, akkor a maximális életkort legalább 200 évre ki tudnánk tolni, 4 °C-os csökkentéssel pedig elméletileg elérhető lenne a 700 esztendő is. A. Kosztyenko a megoldást a szervezet mesterséges oxidálásában látja. Fiziológus kollegái ugyanis egyévesnél idősebb egereket rendszeresen átmostak széndioxiddal dúsított közegben, melynek hatására megjavult a látásuk, a szőrük fényesebb lett, és jelentősen javult a fizikai állapotuk. Négy egér már ötödik esztendeje él, ami az embernél 220 éves életkornak felel meg. Nyikolaj Iszajev moszkvai biokémikus egyenesen a halál legyőzését tűzte ki célul. Kísérleteit juharfaággal végzi. Amikor a rügyek duzzadni kezdenek letördeli őket, hogy a levelek ne tudjanak kihajtani és elsárgulni. Az így becsapott növény mindent elölről kezd. Nyugaton ezt a kísérletet egy mexikói agávéval 100 esztendőn át folytatták, holott ennek a fafajtának a szokásos élettartama 9 év. Jelentős eredményt értek el a genetikai manipulációkkal is. Karl Esser a bochumi Ruhr Egyetem molekulárgenetikai professzora penészgombafajokat tanulmányozva felfedezett egy életkor-meghosszabbító gént. Az a penészgomba amelyben ezt a gént találta átlag 60 napig élt, míg az életkor-meghosszabbító gént nem tartalmazó fajtársak élettartama csupán 25 nap volt. A kutatók addig keresztezték ennek a penészgombafajnak a különböző változatait, amíg olyan mutáns populáció jött létre, melynek minden egyede két példányban tartalmazta az életkor-meghosszabbító gént. Az eredmény: a tenyészetből ketten már 18 éve élnek. Korábban már volt szó a hidroxilgyökök sejtkárosító hatásáról. Egy texasi kutatócsoport géntechnológiai módszerekkel kitenyésztett egy légyfajtát, amely két olyan enzimet termel nagy mennyiségben, melyek gátolják ennek a mitokondriumot megtámadó agresszív oxigénvegyületnek a képződését. A védőenzimeknek köszönhetően a manipulált legyek 30-40 %-kal hosszabb életűek, mint a társaik. Emberekre vonatkoztatva ez 105 évnek felel meg. Dr. Christoph Richter zürichi biokémia professzor szerint ezeket az enzimeket a mitokondriumba kellene koncentrálni. Rajindar Sahal amerikai tudós már egy lépéssel előbbre tart. Ő nem a szabadgyökök ellen védő enzimet vitte be a sejtekbe, hanem annak génjét ültette át a gyümölcslegyek örökítő anyagába. A genetikailag manipulált rovarok társaiknál háromszor hosszabb ideig éltek. Embereken még nem próbálták ki ezt a módszert. Igazi áttörés tehát még nem következett be ezen a téren.

246

Összegzésként megállapítható, hogy ezekkel a próbálkozásokkal csak azt érték el, hogy különböző anyagok bevitelével illetve génmanipulációkkal kisebb-nagyobb mértékben sikerült elfojtaniuk azt a mechanizmust, amely bekapcsolja a szervezetben a soron következő életkori fázist. A sejtek végtelen ideig történő osztódásának módját nem sikerült megtalálni, az örök élet, a hosszú fiatalság továbbra is vágyálom marad számukra. Nagy a valószínűsége annak, hogy csupán biokémiai módszerekkel ezt a célt nem is lehet elérni. A fizika törvényei szerint ugyanis egy rendszer örökéletűségének alapfeltétele, hogy kevesebb energiát adjon le a környezetnek, mint amennyit felvesz onnan. Ez pedig csak úgy érhető el, ha sejtjeink táplálásában, energiával való ellátásában a jelenleginél jóval nagyobb szerep jut a szubatomi energiarészecskéknek. A transzmutáció (az a szervezetben lejátszódó átalakulás, amikor a sejtek közvetlenül az éterből kapják az energiát) előfeltétele az örök élet megvalósításának. Az átállás következtében jelentősen csökken a szervezet élelemszükséglete, így az energiamérleg pozitívvá válik. Ezt a folyamatot azonban mi még nem tudjuk előidézni, erre csak a Földön kívüli civilizációk képesek. Ha jól belegondolunk ez nem is olyan nagy baj, hiszen úgy sem tudnánk mit kezdeni ezzel a tudással. Amennyiben a jelenlegi fejlettségi szinten ráerőltetnénk az emberekre ezt a létformát, akkor boldogtalanná tennénk őket. Ezernyi gonddal megtűzdelt világunkban ugyanis sok ember egyetlen öröme az evés, ha ettől is megfosztanánk őket, mi maradna nekik? Érdekességként megemlíthető, hogy az antik görög istenek eledele az ambrózia is hasonló hatást gyakorolt a szervezetre, mert a mitológia szerint ezen kívül mást nem igen fogyasztottak. Ennek a titokzatos italnak az összetételét nem ismerjük, de az alapanyaga állítólag egy ma már nem létező növény kipréselt leve volt. Valamivel többet tudunk az indiai istenek kedvelt italáról, a szómáról. A feljegyzések egyértelműen bizonyítják, hogy ez a nedű egy magvakkal és levelekkel rendelkező kúszónövény kipréselt bogyójából származott. Sajnos ez a dél-amerikai ayahuascahoz hasonló növény a túlzott fogyasztás, valamint az arannyal egyenértékű ára következtében már évszázadokkal ezelőtt kipusztult. Egyes növények transzmutációs hatását támasztja alá, hogy Utnapistim a sumér Noé szintén ismerte a halhatatlanság „füvét” és titkát rábízta fiára, Gilgamesre. A több ezer éves agyagtáblák szerint ez a fű nem más, mint egy „édesvizű tenger” növénye, amelyről csupán annyit tudunk, hogy „nyílvessző formájú” levele volt, amely úgy nőtt, mint tövis a rózsaszáron. Aki az élet füvét lenyelte az fiatal maradt, nem fogott rajta a „vénülés őrlő hatalma”. Ez az édesvizű tenger a Fekete-tenger lehetett, mivel az özönvíz előtt ez a hatalmas víztömeg még el volt zárva az óceánoktól. Élettartamunk jelentős meghosszabbítása előtt még sok járulékos problémát kell megoldanunk, számos negatív következményt kell megelőznünk. Ezek közül legfontosabb a túlnépesedés megakadályozása. Ez a jelenség a fejlődő országok kormányainak már ma is leküzdhetetlen gondot okoz, az élettartam nagyságrendnyi növekedése pedig katasztrofális ellátási nehézségeket okozna az egész világon. Szigorú születésszabályozással elhárítható lenne ugyan ez a veszély, de jelentősen lefékeződne a fejlődés. A halál kiküszöbölésével megfosztanánk az embereket a haladás, az újrakezdés lehetőségétől. Jelenlegi fejlettségi szintünkön ugyanis elkerülhetetlen, hogy ballépéseket kövessünk el az életben. Most egy elrontott élet következményeit csupán néhány évtizedig kell elviselnünk, utána reinkarnálódunk, és „tiszta lappal” újra kezdhetünk mindent. A halál megszüntetésével azonban évezredeken át cipelhetnénk magunkkal az ifjúkori ballépéseink következményeit. Erre rárakódnának a későbbi lelki sérülések, és mivel a hosszú élet miatt nem tudnánk megszabadulni tőlük, egy idő után boldogtalan emberek bolygójává válna a Földünk.

247

Ahhoz, hogy ez ne következzen be, a tudati fejlődésünkben olyan szintre kell eljutnunk, ahol már képesek leszünk irányítani az életünket. Csak a szellemi megvilágosodás legmagasabb fokára eljutott ember érti meg tökéletesen az életét befolyásoló univerzális törvények működési mechanizmust. Ennek hiányában nem látjuk meg a körülöttünk folyó események közötti összefüggéseket, így a sorsunkkal kapcsolatban rossz döntéseket hozunk, amelyek egy idő után elkerülhetetlenül zátonyra futtatják az életünket. Tudati fejlődésünk jelenlegi szintjén ez nem csak az egyént tenné boldogtalanná, de meggátolná a társadalom fejlődését is. Emberi gyarlóságaink megakadályoznának bennünket abban, hogy magasabb szempontok alapján igazgassuk a világot. Emiatt az élet konzerválódna, és idővel minden lebénulna. A szűklátókörűség, az egyéni érdekek minden áron való érvényesítése teljes káoszt idézne elő, ami civilizációnk pusztulását eredményezné. Meghosszabbított életünkben igen sok szenvedést okoznának az egészségügyi problémák is. Gondoljunk csak bele, hogy ha sikerülne visszanyernünk a korábbi 1000 éves élettartamunkat, és valaki olyan balesetet szenvedne, hogy 30 éves korában nyomorékká válna, akkor több mint 900 évig kellene tolókocsiban élnie. Ráadásul a súlyos balesetek valószínűsége egy nagyságrenddel megnőne, mivel ilyen hosszú idő alatt szinte mindenkivel történne valami baj. Orvostudományunk a jelenlegi fejlettségi szinten arra sem képes, hogy sebhelymentes műtéteket hajtson végre, nemhogy segíteni tudna ezeken az embereken. A rokkantak számának megállíthatatlan növekedése csak akkor kerülhető el, ha a sérült, elhalt testrészek dematerializálása, és az étertest újramaterializálása rutinműtétnek számít, de ettől mi még messze vagyunk. Mielőtt megtalálnánk az örök élet elixírét, meg kell szabadulnunk az összes testilelki nyavalyánktól, hogy élvezhessük a fizikai létet, hogy a hosszú élet ne teher, hanem öröm legyen. Ezoterikus szemszögből nézve sincs sok értelme az élettartam növelésének. Az ember ugyanis örökké él, soha nem szűnik meg a létezésünk. A halál csupán egy-egy mérföldkő életünk végtelen láncolatában. Az örök élet titkának kifürkészése helyett inkább a fiatalság és az egészség hosszú idejű megőrizhetőségét kellene elérnünk, mert ez valóban boldoggá tudná tenni az emberiséget. Mellesleg mi magunk is rengeteget tehetnénk ez ügyben mindenféle külső segítség nélkül. A dohányzás, az alkoholfogyasztás és egyéb sejtkárosító szokások elhagyásával, valamint mérsékletes táplálkozással egészségesen élhetnénk, ráadásul évtizedekkel meghosszabbíthatnánk az életünket. Ezzel a lépten-nyomon hangoztatott intelemmel kapcsolatban azonban sokan felteszik maguknak a kérdést, hogy van-e értelme száz évig élni ital, cigaretta nélkül, sőt mi több korgó gyomorral. A rendszeres testedzésről viszont a káros szenvedélyek rabjainak sem kellene lemondaniuk, mivel tudományosan is bizonyított, hogy a sok mozgás szintén fiatalítja a testet.

Boldogságkeresés A boldogság elérésének lehetnek speciális akadályai is. Ilyen akadály egymás életének szándékos megkeserítése. Ez a tevékenység egyidős az emberiséggel, csupán a módszerek változtak. A kőkorszakban még meglehetősen nyíltan, bunkósbottal fejezték ki az emberek a másik iránti ellenszenvüket. Időközben finomodott a technika, de ettől nem lett humánusabb. Sőt eszköztárát tekintve egyre visszataszítóbbá válik. Embertársaink kikészítésének legújabb módja a „mobbing”. A nyugati pszichiáterek ezzel az angol kifejezéssel illetik azt az egyre jobban elharapódzó tevékenységet, amely a másik ember módszeres lejáratására, kikészítésére irányul. A növekvő munkanélküliség miatt mindenki félti az állását, ezért sokan mobbingolással próbálják a vetélytársukat eltávolítani a közelükből. Ennek eszköztára igen széles, a másik fölényes semmibevételétől kezdve, az állandó szurka-piszkán keresztül, a

248

megalázásig terjed. Következménye az áldozat nevetségessé tétele, idegileg való kikészítése, a feljebbvalóinál való lejáratása. Különösen a nők tűrik nehezen, ha keresztülnéznek rajtuk, állandó megjegyzésekkel illetik az öltözéküket (még akkor is, ha egy drága divatszalon legelegánsabb ruhája van rajtuk), ha a beszélgetőpartnerük látványos ásítással reagál a mondandójukra, vagy ha minden mozdulatukat gúnyos megjegyzések kísérik. A legtöbb férfi ilyenkor „behúz egyet” a kellemetlenkedőnek, és ezzel kiadja a mérgét, a nők azonban idegenkednek a tettlegességtől. Így nem csoda, hogy egy idő után gyomorfájásra, fejfájásra, szédülésre vagy szívszúrásra panaszkodnak. Az állandó munkahelyi rettegés gyakran kihat a nemi életükre is, ami álmatlansághoz, szorongásokhoz, az önbecsülés fokozatos elvesztéséhez vezet. A folyamat többnyire idegösszeroppanással végződik, hacsak az illető nem futamodik meg időközben. Sajnos ebben az esetben nem segít, ha az áldozat némán tűri a gúnyolódást, vagy úgy tesz, mintha nem venne észre semmit, mert ettől a kínzó vérszemet kap. A pszichológusok szerint a lehető legrosszabb reagálás a beletörődés. Ez a helyzet csak egy módon számolható fel, határozott fellépéssel. Ezeket az áskálódó módszereket ugyanis többnyire sunyi, jellemgyenge emberek alkalmazzák, akiknek a bátorsága csupán addig tart, amíg nem kell félniük környezetük megtorlásától. A környezet ellenállása több módon is megszervezhető. Ne várjuk meg, amíg a kollegák sajnálni kezdenek bennünket, hanem már az elején igyekezzünk erős szövetségest találni közöttük. Ha egy vezéregyéniség kiáll mellettünk, akkor a többiek nem csatlakoznak a kirekesztők kezdetben elenyésző táborához, és a gúnyolódó visszavonulót fúj. Amennyiben egyértelművé válik, hogy a munkatársaink szolidaritására nem számíthatunk, akkor menjünk be a főnökünkhöz, és nyíltan számoljunk be a helyzetünkről. Egy céltudatos, a rábízott vállalat sorsáért felelősséget érző főnök ilyenkor határozott lépéseket tesz a feszültség feloldására, mivel tisztában van vele, hogy megfelelő teljesítmény csak jó munkahelyi közérzet mellett várható el, a rettegők, szorongók jóval a képességeik alatt produkálnak. Sajnos ez a védekezési mód nem mindig válik be. Főként azokban az esetekben marad el a joggal várt segítség, ha maga a tulajdonos a főnök. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy az alkalmazottak közül a rangidős személyt kezdik el mobbingolni. A posztjára pályázó ifjabb karrieristák ott „égetik” ahol tudják, és széltében hosszában híresztelik róla, hogy megérett már a kiselejtezésre. A „vén banya” mellesleg még 40 éves sincs, és két diplomája van, az eltávolítását leginkább szorgalmazó ifjú titán azonban csak 20 éves, s mint tudjuk a mai világban a fiataloké a pálya. A tulajdonos pedig nem avatkozik bele a „nők harcába”. Az „oszd meg és uralkodj” elve alapján úgy okoskodik, hogy neki az az előnyös, ha egyikük sem érzi magát biztonságban. Az sem baj, ha a tankként előrenyomuló fiatalok legázolják az idősebbeket, mert nekik csak fele annyi fizetést kell adni. A szakmai rivalizálásnak nevezett nemes verseny így süllyed le a mexikói kakasviadalok hátborzongató szintjére, ahol a vesztes akár bele is halhat a sérüléseibe. Ez az össznépi játék egyébként állami szinten is óriási veszteséget okoz. Az egyes országok költségvetésében dollármilliárdokra rúg az az összeg, amit a mobbing áldozatainak betegellátására, illetve munkanélküli segélyezésére kell kifizetni. Arról nem is szólva, hogy a becslések szerint minden ötödik öngyilkosság a mobbingolás következménye.

* Nem kis mértékben keseríti életünket a nap mint nap ismétlődő apró bosszúságok szinte végtelen sora. Ezek közül már az elviselhetetlenség határát súrolja az az „egyszer élünk” filozófián alapuló őrült reklámkampány, amely korunk fogyasztói társadalmát katalizálja. Ennek legjellemzőbb megnyilvánulási módját Tarján Iza így foglalta össze: A napi hajsza után hazavánszorogva belezuhanunk a fotelba, és bekapcsoljuk a tévét, abban a reményben, hogy egy jó film talán segít megnyugtatni elnyűtt idegeinket. A tévé azonban egyre kevésbé alkalmas a szórakoztatásunkra, vagy a művészetek iránti vágyunk kielégítésére. A képernyőn 249

ugyanis az áhított film helyett reklámot látunk. Éppen cukormentes gyümölcslevet hirdetnek (ami nagy valószínűséggel gyümölcsmentes is) na de sebaj, mert tele van vitaminnal. Egy gyors csatornaváltás, és máris bűbájos bébi totyog előttünk, aki a legújabb nedvszívó pelenkát dicséri, gügyögő hangon. Újabb gombnyomás, és egy fürdőhabba öltözött sztármanöken jelenik meg, aki azt csicsergi a fülünkbe, hogy bőrünk áztatásához ez a legkiválóbb, mivel modern életérzéssel tölt el. Már kezdünk idegessé válni, pedig a java csak ezután jön. A következő csatornán éppen nagymosás folyik a legcsúcsabb hipo-lipo-szuper mosóporral, ami kiold minden szennyet. Megadóan várunk egy darabig, hátha egyszer vége lesz, közben felvilágosítanak bennünket, hogy az edényeket egykettőre csillogó tisztává varázsoló karcolásmentes mosogatószer mitől jobb a hagyományosnál. Ezután egy hajlengető „bombázó” csodasampont ajánl, amitől örökre megszűnik a korpásodásunk. Hiú remény, ennek sohase lesz vége. Tovább zongorázunk a gombokon, de csak azt tudjuk meg többnyire vacsoraidőben, hogy a nehéz napok alatt miért jobb a szárnyasbetét az intimbetétnél. Végre rátalálunk egy szórakoztató műsorra. Sok köszönet azonban nincs benne, mert videoklipet sugároznak. Egy szeméttelepen három paradicsommadár kinézetű rockzenész bukdácsol, miközben kásás orrhangon óbégatnak. Körülöttük béna táncosnők vonaglanak a zenének egyáltalán nem nevezhető csörömpölésre. Görcsbe merevednek az ujjaink, mire a reklámszünetekben egy nézhető csatornára találunk. Gyönyörű természetfilm megy, vízesés, gazellaszökellés, virágözön. Madár szárnyal a kék ég felé és lelkünk már éppen elandalodik, amikor a film félbeszakad, és ismét jön a reklám. Hurrá, itt az új fogszuvasodás-gátló csodafogkrém, és a bólogató fogkefe. Ezen túl nem élhet nélküle! De vehetünk minikocsit, maxicsokit, sokélű borotvapengét (amitől férfiasan tökéletesek leszünk), karcsúsító csodabogyót vagy varázsszert, amely leszoktat a dohányzásról. Győződjön meg róla, hogy ez a színtiszta valóság! Minden nap új varázslat! Itt a legértékállóbb, fix kamatozású kötvény. Magas hozamú! Még nyugdíjas korában is vagdalhatja a szelvényeket. Életet az éveknek! Érezz rá, mozdulj rá! Csúcs ez az érzés! Élménnyé válik a pillanat! Ha valaki a magas ára miatt elbizonytalanodna, azt ez a jelmondat győzi meg, hogy miért kell mégis megvennie a kiszemelt árut: „Mert megérdemlem.” Mindegy hogy mi, csak vegye, vigye, egye, igya! Vásárolhatunk telefonon is, hitelkártyára! Na és siessünk, mert a jutányos árat csak a „készlet erejéig” tudják tartani. Ha többet veszünk sorsjegyet is kapunk, és a ki tudja mikor lezajló tombolajátékon luxusautót nyerhetünk, vagy részt vehetünk egy marsutazáson a következő évszázadban. A végén már kóvályog a fejünk, és kábán a fotelba hanyatlunk. Félálomban támad egy víziónk, hogy a tőlünk beszedett előfizetési díjakból létrejött egy reklámmentes tévécsatorna. Ezt elvileg elvárhatnánk az állami televíziótól is a pénzünk ellenében, de jelenleg az a helyzet, hogy a kereskedelmi csatornák a műsort szakítják meg a reklámokkal, a közszolgálati televízió pedig a reklámfolyamot szakítja meg műsorral. (Mellesleg egyáltalán nem tekinthető megvalósíthatatlan álomnak a reklámmentes műsorszórás. Nagy-Britanniában a BBC két tévé- és öt rádiócsatornáján egyetlen reklámot sem sugároznak. Az előfizetési díjakból tartják fenn magukat. A Finn Közszolgálati Rádió és Televízió sem sugároz reklámot. Ennek ellenére igen színvonalas műsort ad, állami támogatás nélkül.) Arra ébredünk, hogy zsibbad minden testrészünk, a tévéképernyőn pedig átlátszó éjjeliedényt reklámoznak, amely a legkisebb provokációra ünnepi tűzijátékba kezd, és madárhangokat utánoz. Na ebből elég, még egy gombnyomás, és irány az ágy. Megvolt az aznapi kulturális program. Megpróbálunk elaludni, de nem megy. Közben azon töprengünk, hogy miért vagyunk egyre idegesebbek. A pszichológusok szerint ezzel a hazug, álságos propaganda-tevékenységgel nem csak az a baj, hogy hamis illúziók tömkelegével eltakarja a valóságot, hanem boldogtalanná teszi a társadalmat. Az életöröm állandó dicsérete idegesíti, elszomorítja az átlagembert. Ez az alattomos, a mindennapi világtól elrugaszkodott agitáció felpiszkálja vágyaikat, azt sugallja, 250

hogy bizonyos tárgyak birtoklása nélkül nem lehetünk boldogok. Az ilyen reklám frusztrálja a nézőt, aki úgy érzi, hogy élete merő kudarc, mivel nem elég gazdag, nem elég fiatal, nem elég szép. Ha nem tudunk megfelelni a reklám által támasztott követelményeknek, máris kirekesztenek bennünket. Az ellenünk folytatott reklámhadjárat teljesen eltorzítja világunk értékrendjét. A valóság és a média által sugallt „álboldogság” között tátongó szakadék életidegen társadalmi tudatot alakít ki. A multinacionális cégek tudomást sem vesznek a fizetésképtelen vesztesekről, a munkanélküliekről, a rokkantakról. Aki nem vásárol, az nem létezik! A dagadó bukszájú öntelt, pökhendi győzteseket; a konjunktúralovagokat, a szélhámosságból, csalásból, sikkasztásból meggazdagodott ügyeskedőket viszont félistenként ünneplik. Őket láthatjuk minden televíziós csatornán, kizárólag számukra van hely ebben a világban. A szegény körülmények között élő, a sorscsapásokat némán tűrő tömeg csak teher a fogyasztói társadalom nyakán, akiktől legjobb lenne megszabadulni. Miután ez nem lehetséges, úgy kell tekinteni őket, mintha nem is léteznének. Mivel ez a nyomás nem enyhül, a realitásokat nélkülöző, színlelt világot tükröző reklámok lassan őrületbe kergetik az embereket. Ezért egyre többen követelik, hogy a közszolgálati rádióban és televízióban tiltsák be a reklámozást. Nyugaton a színvonalas termékeket előállító gyártók már kezdenek rájönni, hogy a médiából áradó erőszakos árupropagáló hadjárat nem a legmegfelelőbb módja a potenciális vásárlók megnyerésének. Az áruvásárláshoz szükséges ismereteket sokkal hatékonyabban és olcsóbban lehet eljuttatni a fogyasztókhoz speciális információközpontok segítségével. Ennek a Fogyasztói Ismerettárnak nevezett hálózatnak a kiépítése a nyugati országokban már évekkel ezelőtt elkezdődött, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A Német Fogyasztóvédelmi Egyesület pl. országszerte 400 helyen működtet tanácsadó irodákat. Ezeket a sajátos könyvtárakat évente több millió alkalommal keresik fel a vásárlók. A polcokon sorakozó dossziékban megtalálható a keresett árucikkekre vonatkozó minden információ. Jelenleg 60 témakörben nyújtanak segítséget a háztartási kisgépektől kezdve a lakásfelújításig és a biztosításig. Az adatok naprakészek, folyamatosan figyelemmel kísérik a változásokat, lépést tartanak a fejlődéssel. A megfelelő árucikk vagy szolgáltatás gyors kikeresését egy kulcsszójegyzék könnyíti meg. A vonatkozó dosszié elején egy rövid összefoglaló található, amely arról tájékoztat, hogy a szóban forgó áru mire jó, és mi várható el tőle. Ebből eldönthetjük, hogy feltétlenül szükségünk van-e mondjuk ruhaszárító gépre, sőt még az is kiderül belőle, hogy milyen műszaki feltételei vannak az alkalmazásának. Így nem utólag jövünk rá, hogy hiába vásároltunk meg egy divatos készüléket, mert a mi lakásunkban nem helyezhető üzembe. Az ajánlások tartalmazzák a környezetvédelmi szempontokat is. Ez a szervezet annyira ügyel a fogyasztók érdekeire, hogy ha egy készülék az átlagosnál több energiát vagy segédanyagot fogyaszt, akkor nem kerülhet bele ebbe a gyűjteménybe. A bóvligyártóknak tehát esélyük sincs arra, hogy a vásárlókat ezen a hálózaton keresztül megtévesszék. A termékismertetőket típus-összehasonlító és összefoglaló kommentárok egészítik ki, melyekből kiderül, hogy egyegy áru vagy szolgáltatás miben jobb és miben rosszabb az átlagnál. A döntést jelentős mértékben elősegítik a vonatkozó termékkel kapcsolatos újságcikkek, valamint a tesztmagazinok és kutatóintézetek jelentései. A kellő szakértelemmel összeállított dossziék terjedelme a 100 oldalt is meghaladhatja, így mindenki alapos információkra tehet szert a tanulmányozásuk által. Természetesen arra is van lehetőség, hogy a bennünket legjobban érdeklő oldalakról fénymásolatot kérjünk, és a döntést otthon, családtagjaink bevonásával hozzuk meg. Nagyon valószínű, hogy a jövőben ezeknek a könyvtáraknak az anyagát felviszik az Internetre, így anélkül, hogy kimozdulnánk hazulról, a személyi számítógépünkön gombnyomásra hozzájuthatunk a bennünket érdeklő áruismertetőhöz.

251

Ennek a rendszernek a kiépülése a legtöbb országban csak kibontakozóban van, és még évtizedek kellenek ahhoz, hogy hatékonnyá váljon. Mind többen hangoztatják azonban, hogy addig is tenni kell valamit, mert a nem kívánt reklámbetétek előfizetőkre erőszakolása nem más, mint pszichikai terror, az emberi szabadságjogok megsértése. Az újságokban, folyóiratokban megjelenő hirdetések ellen könnyen lehet védekezni, mert az olvasók egyszerűen átlapozzák a számukra érdektelen részeket. Ugyanezt viszont nem tehetik meg a közszolgálati rádió hírműsorával, mivel a készülék időszakos kikapcsolása vagy lehalkítása esetén előfordulhat, hogy egy létfontosságú információról maradnak le a nem megfelelő időben történt visszakapcsolás miatt. Itt még az a tévékészülékeknél alkalmazott módszer sem segít, hogy a reklám időtartamára lekapcsoljuk a hangot, mert kép hiányában nem tudjuk mikor folytatódik a műsor. Azért is felháborító a napi hírek ismertetése közben hirdetni, mert ezt még a kereskedelmi csatornák sem teszik meg. Miután az államnak nem áll érdekében, hogy gátat vessen az erőszakos reklámhadjáratnak, a média pedig gyakran még a minimális rendszabályokat sem tartja be, a kiszolgáltatott polgár nem tehet mást, mint öntevékeny védekezésbe kezd. Ennek leghatékonyabb módja, hogy nem vásárolja meg azokat az árucikkeket, amelyeket a közszolgálati rádió- és tévécsatornák a műsor megszakításával, vagy az időhatárok közé szorított reklámblokkok előtt illetve után sugároznak. Ne tévesszen meg bennünket az a legújabb trükk, hogy a műsort kettévágják, és a két rész között hirdetnek. Egyébként ez az áldatlan állapot technikai úton könnyen felszámolható lenne. Létezik egy műszaki megoldás, melynek segítségével mentesíthetnék magukat a nem kívánt reklámoktól azok, akik végképp nem tudják elviselni ezt az erőszakos propaganda-tevékenységet. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint alkotni egy törvényt, amely a műsorszóró állomások számára kötelezően előírná, hogy a reklám megkezdése előtt és a befejezése után sugározzanak ki egy jelet az éterbe. Ennek a füllel nem hallható jelzésnek az észlelésekor a készülék lekapcsolja önmagát, majd a reklám végén automatikusan visszakapcsol. Sajnos a más állomásra való átállás nem megoldás, mivel a rádió- és tévéstúdiók újabban összehangolják a hirdetéseiket. Mindegyik egyszerre kezd el reklámozni, hogy megakadályozzák a más csatornákra való menekülést. Ez is azt bizonyítja, hogy a műsor csupán töltelék az egyes reklámok között. Nem akkor kezdődik, amikor a hallgatók illetve a nézők igénylik, hanem akkor, amikor a fő tevékenység, a reklám befejeződik. Angliában évekkel ezelőtt már folytak kísérletek ilyen jelzések kisugárzására a BBC közreműködésével, de a vételükkel kapcsolatos többletköltséget a készülékgyártók nem vállalták. Ma már azonban a híradástechnikai készülékeket is integrált áramkörökből szerelik össze. A jelfeldolgozó chipeken ennek az áramkörnek a kialakítása csak egy töredéknyi helyet foglalna el, ami nem emelné számottevően a végtermék árát. Az ily módon előálló minimális árkülönbözetet nagyon sokan vállalnák a lelki nyugalmuk érdekében. Még különböző készüléktípusok gyártására sem lenne szükség. Ez az érzékelő áramkör ugyanis egy kapcsolóval letiltható, így csak akkor lépne működésbe, ha azt a használója aktiválja. Ezeknek az intézkedéseknek a megtétele nem halogatható sokáig, mert az emberek tűrőképessége ezen a téren is a végéhez közeledik. Az egyéni megtorló akciók, a zaklatás címén indított próbaperek és egyéb atrocitások elkerülése érdekében mielőbb megfelelő mederbe kell terelni a gazdaságnak ezt a szféráját is. El kell érni, hogy a reklám ne pszichoterror, hanem a potenciális fogyasztókat segítő tevékenység legyen. A reklámipar azoknak szolgáltasson, akik ezt igénylik. A gazdaság egyetlen ágazata sem engedheti meg magának, hogy az embereket olyan árucikkek megvásárlására, vagy olyan szolgáltatások igénybevételére kényszerítse, amelyekből nem kérnek. A reklámipar sem lehet ez alól kivétel. Mellesleg jellemző a reklámhadjáratokat irányító hiénák gátlástalanságára, hogy semmi sem szent előttük. Újabban elkezdték a saját szempontjaik szerint vizsgálni a Megváltó személyét is. Számukra a kereszténység a tökéletes marketingstratégia klasszikus példája. A „szeressük 252

egymást” minden idők legjobb jelszava, a kereszt pedig 2000 év óta a legismertebb és legnépszerűbb „védjegy”. Napjainkban nemcsak a hívő emberek viselik. Azokon is megtalálható, akik inkább az Antikrisztus seregébe illenek. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy a reklámszakemberek az üzleti pangás megszüntetésének módját is az evangéliumra vezetik vissza. Amikor csökkent a hívők (szemükben a fogyasztók) száma, Krisztus csodát tett, és a „forgalom” újra megnövekedett. A mai menedzserek szemében Jézus a sikeres ember mintaképe. A „number one”, aki mindig tudta, hogyan kell önmagát megcsinálni és eladni. Még a halálából is hasznot húzott. Sikerei szempontjából keresztre feszítése volt a legjobb „húzása”. Mindent egybevetve Jézus rendkívüli ember volt, az egyetlen igazi „superman” az elmúlt két évezred során. Hát ilyen emberek irányítják ezt az iparágat. Nem véletlen, hogy oly sokan irtóznak tőle. Erre mondják a szociológusok, hogy egy-egy reklámban sűrítve megtalálható az egész profitcentrikus világtéboly.

Könyvajánlat Szülőhazájában sokan tudnak róla, de a nagyvilágban még csak most kezd megismerkedni a híres amerikai látnok Edgar Cayce életével. Erről a két világháború között tevékenykedő páratlan képességű pszí-diagnosztáról egymás után két mű is megjelent a magyar könyvpiacon. Az egyik Noel Langley: Cayce a reinkarnációról, a másik Jess Stearn: Az alvó próféta című regénye. Ezekben a kötetekben tulajdonképpen a szellemvilág üzenetei találhatók; rendkívül értékes információk a reinkarnációról, a múltunkról, a jövőnkről, és egyes betegségek gyógyítási módjáról. Cayce ehhez az óriási mennyiségű és szinte minden esetben helytállónak bizonyult tudásanyaghoz oly módon jutott, hogy önmagát hipnotizálta, és agyának egy meghatározott frekvenciatartományában földöntúli lényekkel lépett kapcsolatba. Az üzenetek, a tanácsok rajta keresztül érkeztek, és miután a titkárnője gyorsírással lejegyezte a szeánszokon elhangzottakat, így szerencsére az egész anyag fennmaradt. Cayce már életében is jelentős erkölcsi elismerésnek örvendett, de az emberek csak néhány évtizeddel a halála után döbbentek rá arra, hogy milyen nagy jelentősége volt a munkásságának. Tevékenysége olyan mély nyomot hagyott az amerikaiak lelkében, mint Saint-Germain gróf működése Európában. Az általa közvetített reinkarnációs üzenetek annyira lényegre törők, hogy jelentős mértékben segítették ennek a jelenségnek a jobb megértését. Érdemes néhány gondolatot kiragadni ezekből a tanításokból. Kezdjük először a forgalom tisztázásával. Cayce szerint a reinkarnáció nem teória, hanem egy gyakorlati tanácsokkal szolgáló erkölcsi kódex, ami közvetlenül hat az emberi morálra. A karmát melynek lapjain a lélek nyereségei és veszteségei életről életre feljegyeztetnek, gyakran összetévesztik a megtorlással. A karma azonban nem a büntetés eszköze, mivel mindig elfogulatlan, végső célja a jobbá tétel. Eközben valóban fájdalmas szenvedéseket okoz, de a fizikai szenvedés a legalkalmasabb arra, hogy rábírja az egyént a lecke elsajátítására. Végig kell tehát mennünk az élet szenvedésein, hiszen ez fog belőlünk embert csinálni. Érdekes, hogy ezek a nézetek mennyire egybevágnak a buddhizmus tanításaival. A buddhisták szerint ebben a világképben tulajdonképpen nincs jó vagy rossz cselekedet, itt a megfelelés vagy az elvárások nem teljesítése az, ami az univerzum törvényei szerint elbírálásra kerül. A reinkarnáció egy rendkívül türelmes pedagógiai rendszer, amely minden irányban lehetőséget nyújt a tanulásra, a tapasztalatszerzésre. A fizikai világban újra és újra alászállva egymás sorsának kovászaként tevékenykedünk mindaddig, amíg egymástól, vagy korábbi közös problémáink megoldásaiból tanulni tudunk. Feladatunk a tapasztalásban: az eredetbe való visszatalálás, egyfajta felébredés, és az értékek tisztánlátása - a vágyak, illúziók, a lelkünket fogva tartó tévedések labirintusában. A

253

megmérettetés egyfolytában zajlik, életünk minden egyes percében vizsgázunk. Helyes vagy helytelen cselekedeteink alapján lerövidíthetjük, vagy elnyújthatjuk a karmikus ciklusunkat. Az isteni teremtés csak a születést és a halált tartalmazza. A kettő közötti időtartamot mi töltjük meg. Ha ez nem így lenne, akkor csupán robotok lennénk. Ha azt feltételezzük, hogy minden ami velünk történik elkerülhetetlen, akkor abszolút fatalistákká válunk. A sors lényege, hogy vannak bizonyos útjelzők, amelyek megjelölik életutunkat, megtanulandó leckék, megtapasztalandó események, elintézendő feladatok, megismerendő emberek, és meghozandó döntések formájában. Hogy milyen módon kezeljük ezeket a jelzéseket, az már tőlünk, a szabad akaratunktól függ. Ennek ellenére sokan vannak akik úgy érzik, hogy sorsuk alakulása nem rajtunk múlik. Azt tapasztalják, hogy az életük meghatározott mederben folyik, és ők nem képesek semmilyen befolyást gyakorolni az események menetére. Ez azonban nem így van, mert nekünk is annyi beleszólási jogunk van életünk alakulásába, mint a külső erőknek, de mi nem használjuk ki a lehetőségeinket. Ennek okát Cayce az alábbi képzettársítással tette érthetővé: A jövő különböző események bekövetkezésének lehetősége, melyek közül a legvalószínűbb történik meg. A jelenben folyó eseményeknek többféle végkifejlete is lehet, a döntés a szabad akaraton múlik. Az életben azonban szinte mindig a legvalószínűbbnek látszó lehetőség válik valóra, akár káros, akár hasznos következményekkel jár ránk nézve. A számunkra kellemetlen események végbemenetelét megakadályozhatnánk ugyan döntéseink megváltoztatásával, de ez nem olyan könnyű. Hibáinkat, gyarlóságainkat leküzdeni, az átalakulással járó kellemetlenségeket elviselni, korábbi viselkedési normáinkat megváltoztatni ugyanis nagyon nehéz. A szokáshoz, a belénk nevelt gondolkodásmódhoz, a már elért egzisztenciából eredő biztonsághoz való ragaszkodás nagy úr az életünkben. Ebből ered az új dolgokkal szembeni idegenkedésünk is, ami rendkívüli erővel tart bennünket a megkezdett úton. Nem kis szerepe van az új, teljesebb élethez vezető út elutasításában a kényelemszeretetnek, a lustaságnak, és a szellemi tunyaságnak. Mindezen hatásokat figyelembe véve életünk folyása illetve társadalmunk jövője úgy is elképzelhető, mint egy széles országút, amelyen számtalan útkereszteződés, útelágazás és kitérő található; viszont mindegyiknek az elején ott áll egy tiltó vagy figyelmeztető tábla, ami végül is arra késztet bennünket, hogy továbbra is a legszélesebb, legsimább úton haladjunk. A szabad akaratból eredő döntési jog lehetővé tenné ugyan, hogy sorsunk elágazásánál a rövidebb utat válasszuk, a legtöbben azonban nem vállalják a járatlan út kitaposásával járó kényelmetlenséget és kockázatot. Ennélfogva a számunkra biztosított 50 %-os döntési arány alig érvényesül az életünkben, sorsunk többnyire a Teremtő által kijelölt pályán halad. Ennek ellenére Isten nem él vissza a helyzeti előnyével, és nem írja meg előre a jövőnket. Ezt a ciprusi mágus is megerősítette, aki egy meditáció során eljutott az „idő templomába” és ott semmilyen feljegyzést nem talált a jövőre vonatkozóan. Túlvilági segítői tapasztalati úton megértették vele, hogy semmi sincs előre megírva, minden folyamatosan létesül a jelenben. Az hogy mi vár ránk tőlünk, a cselekedeteinktől függ, és ezáltal minden pillanatban átírjuk a valószínűségen alapuló jövőnket. Az ember szabad akarata tehát valóság, és nem téveszme. Semmi okunk sincs azt gondolni, hogy sorsunk előre determinálva van, és mi csak tehetetlen bábuk vagyunk a Mindenható kezében. Egyszer megkérdezték Caycetől, hogy miért nem emlékezünk az előző életünkre. Erre ő nem a Bibliából ismert magyarázattal, hanem a következő megjegyzéssel szolgált: Ez azért van így, mert azonosak vagyunk valamennyi életünk összegével. Ezek nyilvánulnak meg szokásainkban, érthetetlen viszolygásainkban, vonzalmainkban, ellenszenvünkben, tehetségeinkben és hiányosságainkban, de ez tükröződik vissza fizikai illetve érzelmi szilárdságunkban vagy gyengeségünkben is. Az események amelyek a végeredményt létrehozták lényegtelenek, ezeknek ismerete csak felesleges zavarokat okozna a gondolatainkban, elvonná a figyelmün254

ket a jelenlegi feladatainktól. Helyzetünk leginkább egy színész tevékenységéhez hasonlít. Amikor új szerepet játszik, el kell felejtse az előzőket, különben belezavarodna a mondandójába. Nem felejti el azonban az előző szerepeiben szerzett tapasztalatokat, sőt ezeket felhasználva alakítja ki egyre magasabb fokon az éppen aktuális figurát. Az egyéni életek során kifejlesztett értékrend és személyiségjegyek össztársadalmi szinten összegeződnek. Ennélfogva minden nemzet lelkének legbelső indíttatásától fogva hozza létre a maga szokásait. Így alakították ki pl. a franciák azt a mentalitást, amely elősegíti a szépség élvezetét, és az emberi test iránti hódolatot, de ennek tudható be a németek precizitása, az angolok embertársaik iránt tanúsított toleranciája, vagy a japánok munka- és rendszeretete is. Amennyiben az egyes nemzetekre jellemző vonások összeadódnak, akkor ez az életképesség fokozódását eredményezi. Ennek a bevándorlók által létrehozott erőfokozódásnak köszönheti a jelenlegi gazdasági, politikai hatalmát és kulturális fölényét az Egyesült Államok, de Kanadát és Ausztráliát is ez emelte ki a provinciális országok sorából. Örülnünk kell tehát a másságnak, mert ez teszi teljessé a világunkat. Minél több nemzet integrálódik be egy anyanemzet testébe, annál nagyobb lehetőség előtt áll az ország. A nemzetiségekkel rendelkező államok polgárainak tehát nem gyűlölniük kellene a kisebbséget, hanem hálát kellene adniuk Istennek, hogy potenciális lehetőséget kaptak a társadalmi felemelkedésre. Ez persze nem teszi automatikusan gazdaggá és hatalmassá a változatos génállományú társadalmakat, mivel a beilleszkedéshez, és a népek közötti egyetértéshez nem vezet kikövezett út. Mind az egyénnek, mind az egyes nemzeteknek meg kell vívniuk a saját harcukat a felemelkedésük érdekében. Az ezzel járó terheket, szenvedéseket senki sem vállalhatja át tőlük, erőfeszítések nélkül semmi sem érhető el az életben. A beillesztés során mindenképpen kerülni kell a „népek nagy kohóját”. Az erre törekvő kelet-európai államok példát vehetnek az Egyesült Államoktól. Ott már rájöttek, hogy a kisebbségben élők kulturális identitásának megőrzése nélkül a többségben levők kultúrája sem lehet teljes. A két kultúra ugyanis évszázadokon keresztül együtt fejlődött, így egymás szerves részévé váltak. A nemzetiségek kultúrája nem csak teljessé teszi, de gazdagítja is a befogadó országot, mert minél változatosabb egy társadalom kultúrája, annál szebb, boldogabb életet lehet benne élni. Az örömteli ember pedig egyben kreatív ember is, ami végső soron az ország gazdasági felemelkedését eredményezi. A kulturális identitás megőrzése akár létkérdés is lehet egy ország számára. Az Egyesült Államokban az angolszász hódítók barna szappannal mosták ki az iskolában azoknak a navahó indiánoknak a száját, akik anyanyelvükön szólaltak meg. A II. világháborúban aztán ez a nyelv segített az amerikai hadseregnek megnyerni a csendes-óceáni háborút. A japánok sorra fejtették meg a rejtjelező gépek üzeneteit, de a navahó nyelven küldött üzenetekkel nem boldogultak. Később ez a hősies helytállás is hozzájárult a beolvasztási törekvések megszüntetéséhez, a kulturális önrendelkezés állami elismeréshez. Egyébként a nyugat-európai országoktól is lenne mit tanulnunk ezen a téren. Ők azt tartják, hogy a kisebbségnek több jogot kell adni, mint a befogadó nemzet polgárainak, hogy ezzel ellensúlyozzák azt a félelmet, amit a gyengébb érez az erősebbel szemben. A kisebbségekkel való együttműködés nem csupán társadalmi, hanem egyéni szinten is előnyös lehet. Már közhelynek számít, de igaz az a mondás, hogy a nemzetiségek a híd szerepét töltik be az eltérő anyanyelvű országok kapcsolatában. Az viszont tény, hogy a kisebbség nyelvének elsajátítása élénkíti a kereskedelmet a két nemzet között. A jelenlegi nehéz gazdasági viszonyok és növekvő munkanélküliség mellett sok ember köszönheti az állását annak, hogy megtanulta szomszédai nyelvét. Sajnos ennek az ellenkezőjére is van példa. Főleg a gazdagabb országokba emigrált szülők az anyaországban elszenvedett sérelmeikre hivatkozva szándékosan nem tanítják meg gyermekeiket korábbi hazájuk nyelvére. Ennek azután az utódok látják kárát. Nem csak azért, mert elvesztik gyökereiket, de 255

sok esetben a kínálkozó álláslehetőséget is. Ausztriában pl. egy fiatal, diplomás lány ragyogó állásajánlatot kapott az Osztrák Kereskedelmi Kamarától. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert amikor megtudták, hogy magyar nemzetiségi létére nem tud magyarul, az ajánlatot visszavonták. Ezt követően a munkanélküli lány keserűen nyilatkozta: „Örökre bánni fogom, hogy nem tanultam meg az anyanyelvemet, amelyet gyermekkoromban, a szülői házban játszva elsajátíthattam volna.” A több évszázados demokratikus hagyományokkal rendelkező nyugati országok a kisebbségekkel szembeni toleranciát kiterjesztették a bevándorlókra, az újonnan letelepedettekre is. Ebben nem emberbaráti érzelmek vezették őket, hanem a saját érdekeik szem előtt tartása. Mi sem bizonyítja jobban ennek a politikának az eredményességét, mint Amerika felemelkedése, más népek fölé helyeződése. A többi nyugati ország is sokat köszönhet a bevándorlóknak, és továbbra is nyitva tartják határaikat, habár az idegengyűlölők mostanában egyre hangosabban tiltakoznak emiatt. A többség józan belátása azonban felülkerekedik a kisebbség ártalmas nézetein. Még a közismerten zárkózott, maguknak való svájciak sem szavazták meg a kormány bevándorlási kvótát szorgalmazó legutóbbi törvényjavaslatát. Úgy tartják, hogy: „Ami tudás, alkalmazkodó-készség és kapcsolat a bevándorlókkal bejön, az mind bennünket gazdagít.” A svájciak pedig tudják, hogy mi a gazdagság, hiszen évszázadok óta vezető szerepet töltenek be a bankvilágban. Európa és a többi kontinens leggazdagabb, leghatalmasabb emberei náluk helyezik el a pénzüket, ezért megengedhetnék maguknak a határsorompók leengedését, de nem teszik. Még gazdagabbá akarnak válni, és tisztában vannak vele, hogy ennek leghatékonyabb módja az alkotó, értékteremtő ember beengedése az országba. Cayce mélyen vallásos volt, és szinte nem múlt el nap, hogy ne vette volna kezébe a Bibliát. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy egyes tételeit ne bírálja. A reinkarnációs tanok kiiktatásán kívül az évszázadok alatt elferdített bibliamagyarázatokra is felhívta a figyelmet. Fejtegetéseinek egyike arra az egyházatyák által gyakran emlegetett kijelentésre vonatkozik, mely szerint: „A számlákat a mennyben egyenlítik ki.” Igen ám, de hogyan? Miként lehet valakit jutalmazni vagy kárpótolni azért, ahogyan a Földön élt? Mi jelenthet kárpótlást több évtizednyi földi szenvedésért? A jelenlegi keresztény felfogás azonban nemcsak ebből a szemszögből sérti meg a logika szabályait. Az ókeresztény egyházból származó vallások tanításai szerint csak egyszer élünk, és ezt az egy életünket úgy kell leélnünk, amilyen körülmények közé születtünk. Ennek alapján az emberi nyomorúság csupán szerencse kérdése? Ha ez valóban így van, akkor az élet felettébb igazságtalan! Ez lenne Isten akarata? Egy mindenek felett álló, mérhetetlen itelligenciájú lény ilyen logikátlan rendszert működtetne? Az ezotériában járatlan emberek el sem jutnak a reinkarnációt vitató magasröptű érvekig, ők egyszerűen azzal intézik ezt a dolgot, hogy „azért nem éltem korábban, mert nem emlékszem rá”. Ez a naiv kijelentés azonban még annyira sem állja meg a helyét, mint az előző okfejtések. Senki sem emlékszik gyermekkora első éveire, de minden pszichológus hangsúlyozza, hogy azok az ingerek határozzák meg későbbi viselkedésünket, amelyek életünk első négy évében értek minket. A gyermekkori élmények, körülmények határozzák meg későbbi tetteinket, az élethez való viszonyulásunkat. A felnőttkori beidegződések nagy része ezekből az elfelejtett emlékekből tevődik össze. Nem kell tehát tudatosan emlékeznünk a korábbi benyomásokra ahhoz, hogy hatást gyakoroljanak ránk. A logikai érveken túlmenően a történelmi megfigyelések is ellentmondanak a „csupán egy életünk van” elvnek. Tagadhatatlan tény, hogy az elmúlt évezredek során az emberiség kiemelkedett az ősközösségi társadalomból, és nem csak testileg finomodtak a vonásai, hanem lelkileg is elérte a civilizált társadalomra jellemző szintet. De hogyan fejlődhetett volna idáig, ha minden új generációval állati hajlamokban tobzódó, bűnöktől meg nem tisztult primitív lelkek serege zúdul a világra?

256

Tökéletes világ csak úgy jöhet létre, ha azok akik megszületnek, hasznát veszik a korábbi életeikben megtanult leckéknek, és nem kell mindent elölről kezdeniük. A reinkarnáció tanának eltitkolása később visszahatott a keresztény egyházra is. Ebből a helyzetből alakult ki a „bosszúálló Isten” képe. Ezt a téves elképzelést az ókori zsidók alapozták meg, mert a rájuk vonatkozó törvények be nem tartásának következményeit Isten korlátozó magatartásának tulajdonították. Gondolataik téves folyamatában nem vették észre, hogy a büntetést minden esetben megelőzte az eltévelyedés, az, hogy az Úr szava, tiltása ellenére cselekedtek. Többszöri figyelmeztetés után sem tértek vissza a helyes útra. Amikor már teljesen elveszítették a mértéket, bekövetkezett a büntetés, de ezt nem Isten rótta ki rájuk, hanem maguk teremtették meg korábbi cselekedeteikkel. A Mindenható csupán figyelmeztetni próbálta őket tetteik elkerülhetetlen következményeire. Amikor a büntetés bekövetkezett, már nem is emlékeztek az azt kiváltó bűnökre, és úgy gondolták, hogy a haragvó Isten időnként puszta szeszélyből növeli a szenvedéseiket. Így válik ma is minden bűnnel terhelt ember lelke lázadóvá az Úrral szemben. Számtalan gyűlölködő ember van a világon, akik szenvedéseikért, betegségeikért és rossz sorsukért Istent vonják felelősségre. Ahhoz, hogy bajaik valódi okát megtalálják, mélyen magukba kellene tekinteniük, alaposan kielemezve múltuk minden eseményét. Gyakorta megesik az is, hogy betegségeink keletkezése, jelenlegi korlátaink eredete az előző életünk rossz cselekedeteiben rejlik. Ezért is fontos, hogy a reinkarnáció tana minél szélesebb körben ismertté váljon, mivel sokan csakis ennek tudatában értik meg, hogy miért jutott nekik annyi szenvedés ebben az életben, holott ők senkinek sem ártottak, születésüktől kezdve kizárólag jót cselekedtek. A reinkarnáció széles körű ismerete jelentős mértékben csökkentené a bűnözést is. Ennek a rendszernek a tudatában a korábban elítélt rabok is kezelhetőbbek lennének. A helyzet hasonlóvá válna az indiai börtönökhöz, ahol a jó magaviseletű gyilkosokat évente egyszer, néhány hétre hazaengedik, hogy meglátogassák a családjukat. Utána mindegyikük visszatér, pedig ebben az 1 milliárd lakosú országban könnyen eltűnhetnének. Indiában ugyanis nincs személyi igazolvány, nincs kötelező lakcímbejelentés, így a bujkálót sohasem találnák meg. Miért jönnek vissza? Erre a kérdésre a rabok azt felelték, hogy jelenlegi bűnüket nem akarják karmikus adósságként a következő életükbe továbbvinni. Azzal is tisztában vannak, hogy a legszigorúbb börtönbüntetés is szanatórium ahhoz képest, ami a pokolban vár rájuk. A földi ítéletvégrehajtók elképzelni sem tudnak olyan kegyetlen kínzásokat, olyan iszonyatos szenvedéseket, amelyekkel az alvilág irgalmatlanul gonosz, és végtelenül aljas őrei sújtják a bűnös lelkeket. Jóval kifizetődőbb tehát itt vezekelni, mint odaát. Ezért nincs értelme a bosszúállásnak sem. Aki igazán haragszik az ellenségére, az ne önbíráskodjon, és ne adja a törvény kezére se az illetőt, hanem bízza az ítélkezést a túlvilági hatalmakra. Ők sohasem feledkeznek meg a méltó büntetés kiszabásáról, amely akkor lesz a legsúlyosabb, ha nem tesszük lehetővé, hogy a bűnös itt a Földön törlesszen. A bűnhődés mértéke a magával vitt bűnök mennyiségétől függ. Minél több bűn terheli az elkárhozott lelkét, annál iszonyatosabb körülményeket teremt vele önmagának. Ennek a karmikus összefüggésnek a lényegét egy arab tanmese világítja meg legérthetőbben. Egy hideg, szeles napon a didergő bolond a pokol kapujához rohan, és vacogva kéri: Adjatok tüzet! A kapu őrei azonban elküldik: Menj innen, nekünk nincs tüzünk! Hogyan? - kérdi csodálkozva a bolond. A pokolban nincs tűz? Nincs! - kiáltotta az őr. Sohasem volt! Ide mindenki a saját tüzét hozza.

* Közbevetőleg megjegyezve a Biblia eredeti mondanivalójának megértését a szándékos ferdítéseken és kihagyásokon kívül fordítási hibák is nehezítik. A jeruzsálemi Zohary professzor kutatásai alapján kiderült, hogy Jób háta mögött nem tök, hanem ricinus „szökött

257

szárba”. A Szentírást héberről először görögre és latinra fordították le, és később ezeket fordították tovább más nemzetek nyelvére. A Bibliánál ez azért is okoz fokozott gondot, mert a világon 6800 nyelv van, és ebből eddig Afrikában 601, Ázsiában 525, Amerikában 446, Óceániában 355, és Európában 191 nyelvre fordították le ezt a művet. Így történhetett, hogy az előbbi tök angol változatban szőlőként, másutt fügeként jelenik meg. Hasonló tévedés történt az akácia és az akác felcserélésével, holott az akácfa mediterrán környezetben nem honos. Mellesleg a héber nyelven akáciának nevezett fa nem más, mint a nálunk is jól ismert aranyvessző. A héber kiejtés hasonlósága miatt cserélik fel gyakran a tölgyet és a terebint, vagyis a pisztáciát. A keresztre feszített Jézusnak sem náddárdán nyújtották fel az ecetbe mártott szivacsot. A dárda anyaga valójában izsóp volt. Az ókori írnokot valószínűleg az tévesztette meg, hogy a nád és az izsóp héber neve között csupán egy hangnyi eltérés van. Ma már az is bizonyos, hogy Krisztus keresztje aleppoi fenyőből, és nem olajfából készült. A botanikusok szerint a mustármaghasonlat is sántít kissé. Ezzel a példázattal azonban semmi baj sincs, mivel Jézus nem az általunk ismert és használt fehér-, hanem a fekete mustár magjáról beszélt. A fehér mustár magjának átmérője elérheti a 2 millimétert is, tehát egyáltalán nem mondható kicsinek, a belőle fejlődő növény pedig fél méternél nem nő nagyobbra. A fekete mustár magja viszont valóban apró. Ennek ellenére a növény több méter magasra nő, és az egymásra boruló levelei tényleg képesek „árnyat és enyhülést” adni. A Biblia talán leggyakrabban idézett múltba vesző története, a teremtéstörténet. A legendának az a része amely úgy szól, hogy az Úr Évát Ádám oldalbordájából alkotta fordítási hibán alapul. A sumér nyelven megörökített őstörténetben ugyanis az oldalborda és az életenergia jele megegyezik. A mondat tehát helyesen így hangzik: „Az Úr életenergiát vett Ádámból, és készíté belőle az asszonyt.” Ugyancsak fordítási hiba következménye a sokat vitatott Szentlélek kifejezés. Az ősi iratokban a Szentlélek helyett a „Szent Szellemek” szóösszetétel szerepel. Ez a kifejezés feltehetően a Teremtőt körülvevő, és őt segítő fénylényekre utal. Ebben a megvilágításban már jóval érthetőbb a Bibliában oly sok helyen előforduló Szentháromságra, vagyis az Atya-Fiú-Szentlélek, pontosabban Szent Szellemek-re való hivatkozás. A szellem azonban nem más, mint asztráltestbe öltözött lélek, így akár Szent Lelkeknek is nevezhetjük ezeket a lényeket. Ebből is látszik, hogy néha egy apró helyesírási hiba teszi lehetetlenné a lényeg megértését. 2000 éve állandó találgatások témája a Szentlelkek tanítványokba szállása. Erről a Jézus feltámadása után 50 nappal bekövetkezett eseményről így ír az Újszövetség: „Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak, hirtelen hatalmas, szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, amelyben ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Megteltek mind Szentlélekkel, és különféle nyelveken beszéltek.” Ez akkor derült ki, midőn a próféták elkezdték az igét hirdetni. „Amikor a nagy zúgás támadt, összefutott a sokaság, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Sok kegyes zsidó tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Megdöbbentve és csodálkozva mondták: Íme ezek akik beszélnek nem valamennyien Galileából valók? Akkor hogyan hallhatjuk őket mindnyájan az anyanyelvünkön? Pártusok, médek, elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pampfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van. A bevándorolt rómaiak is, zsidók és prozeliták, krétai görögök és arabok halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni?” Ez a rejtélyes jelenség valóban az volt, aminek a próféták és az események tanúi leírták. Jézus tanításainak terjesztése, Isten igéjének egész világban való hirdetése nagyon nagy faladat volt. Az akkori szinten álló emberek erre képtelenek lettek volna. Ezért Isten fejlett, hozzánk 258

képest isteni szinten álló lényeket küldött a tanítványok megsegítésére. Ezek a mennyország nyolcadik szintjén élő szellemek már nem születnek le a földre, mert fizikai testben nincs semmi tanulnivalójuk. Csupán azért érkeztek hozzánk, hogy a prófétákba költözve segítsék őket ennek az emberfeletti feladatnak a sikeres teljesítésében. Megjelenésük azért vált láthatóvá, mert egy bizonyos energiakoncentráció felett a lélek fényes sugarakat bocsát ki magából. A mi lelkünk olyan parányi, hogy láthatatlan. A tizenegyedik és tizenkettedik szinten álló fénylények szikrázóan fényes, szinte már vakító lelke viszont akkora, mint egy hatalmas fáklya. Ők tehát inkorporáció révén nem lehetnek a segítségünkre, mivel ekkora lélek el sem férne a testünkben. Nem is lett volna szükség a rendkívüli képességeikre. Erre a feladatra a Teremtő közbülső szinten álló szellemeket kért fel, akiknek a lelki fejlődése egy gyertyaláng méretű energiakoncentráció formájában nyilvánult meg. Ezt látták a szemtanúk, ezeknek a lényeknek a megérkezése váltotta ki az időjárási viszontagságokat. A koncentrált energiakisugárzás ugyanis intenzív hatást gyakorol az elemekre, mozgásba hozza a természeti erőket. Ezek a fejlődésben jóval felettünk álló lények rendkívüli szellemi képességükkel együtt magukkal hozták az igen fejlett parapszichológia adottságaikat is. Ennek leggyakrabban tapasztalt megnyilvánulása a telepatikus közlés volt. Ezáltal mondanivalójuk telepatikus úton kisugárzódott a tanítványokból, és a környezetükben levők agyában érthető beszéddé alakult. Mint tudjuk a telepatikus úton történő kommunikáció nem szavakhoz, hanem fogalmakhoz kötődik. Ezáltal a beszélő agyából kiáramló mágneses hullámok minden emberben ugyanazt értelmi reakciót váltják ki, mint ami ezeket a hullámokat gerjesztette. Tehát a telepatikus közlés során mondandónk teljes egészében, gondolataink tökéletes közvetítésével jut el a beszélgető partnerünkhöz. Nem torzítják el a nyelvi nehézségek, sőt a magas szintű eszmék kifejezéséhez szükséges szavak hiánya sem akadálya a megértésnek. A fejlett parapszichológiai képességek másik megnyilvánulása, hogy a „betöltekezés” után Jézushoz hasonlóan a próféták is képesek voltak halottak feltámasztására, és más csodás dolgok előidézésére. Komoly zavart okoz Jézus születésének időpontja is, hiszen szorosan kötődik az időszámításunkhoz. A legújabb vizsgálati eredmények alapján úgy tűnik, hogy Krisztus nem az ókori történészek által feltételezett időpontban, hanem 7 évvel korábban született. Ezt a megállapítást támasztja alá az a kutatási jelentés is, hogy a jelenlegi időszámítás szerint Heródes király i. e. 4-ben hunyt el. Ez ugyebár lehetetlen, mert egy halott uralkodó nem ölethet meg csecsemőket. Ha ez a számítás beigazolódik, akkor a sokak által fordulópontnak mondott 2000-ik év 1993-ban elérkezett, és ma már a XXI. században élünk. Ennek alapján módosításra szorul Jézus keresztre feszítésének időpontja is. Ez az esemény nem 33, hanem 40 éves korában történt. A bigott hívőkben már ez a megállapítás is megütközést válthat ki, pedig az igazán mellbevágó felfedezések csak ezután várhatók. Ezek egyike szintén a nyelvészeti kutatások eredménye. Mint már szó volt róla a Biblia eredetileg héber nyelven íródott. Ebben az „Elohim” szó jelentése: Istenek, és nem Isten, mint ahogy az a későbbi fordításokban megjelent. Ez is bizonyítja, hogy a vallást nem maga a Mindenható terjesztette a Földön, hanem nálunk fejlettebb civilizációk képviselői, akik magukat Istennek mondták. Félreérthetetlenül utal erre ez a Mózes első könyvéből vett idézet is: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”. Később, amikor Ádám és Éva ettek a tudás fájának gyümölcséből Isten ezekkel a szavakkal fejezte ki rosszallását: „Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy”. Az egyedülálló Isten egyes számban kellett volna, hogy beszéljen önmagáról, annál is inkább, mert a héber nyelv nem ismeri a fejedelmi többest.

259

Az első bibliafordítók úgy oszlatták szét ezt a nyelvi kételyt, hogy az Elohim szót többes számban használták. A régi bibliák teremtéstörténetében pl. ez a mondat áll az egyes teremtésnapok végén: „És láták az Elohimok művüket, és láták, hogy igen jó.” Itt tehát már fel sem merülhet az egyszemélyes teremtés lehetősége. A Palesztinán kívül élt népek szent könyvei még egyértelműbben utalnak arra, hogy az istenek nem voltak egyedül. Koronként más-más lények látogattak hozzánk, és földrajzi régiók szerint is különböztek egymástól ezek a magasan fejlett földönkívüliek. Az indiai vallást és kultúrát megvalósító istenek egészen más bolygóról, csillagrendszerből jöttek, mint a kereszténységet létrehozók, nem is szólva a görög istenekről, akik a többitől merőben eltérő kultúrát teremtettek. A sokféle eredet ellenére a hit magvának elültetése, és a vallás terjesztésének „forgatókönyve” szinte minden esetben megegyezik. Nem kizárólag Jézus, hanem az indiai Buddha és a perzsa Zarathusztra is szűznemzés útján született. Rajtuk kívül Ábrahám születését is köszöntötték az ég angyalai, ami azt jelentette, hogy ő is „isteni sugár által fogant”. Más vallásalapítókat is jászolba fektettek, a pásztorok imája sem hiányzik. Krisna születésekor is megparancsolta a király valamennyi újszülött meggyilkolását. Az összes vallásalapítót megkísértette az ördög, miközben a pusztában éhezett. A velük kapcsolatos csodák is olyan gyakoriak, hogy még a Dionüszosz-legendákban is meggyógyulnak és ugrándozni kezdenek a betegek, az éhesek jóllakottak lesznek, a vakok látni, a bénák pedig járni kezdenek. A vallás terjesztését segítő főpapok, írnokok sorsa is kísértetiesen hasonló. A Biblia szerint így biztatta Isten Mózest a menekülési útvonal megnyitására a tengeren át: „Te pedig emeld fel a botodat, és nyújtsd ki kezedet a tengerre. Válaszd azt kétfelé, hogy Izrael fiai szárazon menjenek át a közepén”. Azt már tudjuk, hogy ez miként ment végbe. Ugyanez megtörtént a maja indiánokkal is. Szent könyvük a Popol Vuh így őrizte meg ezt a történetet: „Amikor a tenger szélére értek Balam-Quitzé megérintette a vizet botjával, és nyílt egy út. Alig vették észre, hogyan szelték át a tengert. Mintha nem is tenger lenne, úgy mentek át rajta. A homokból kerek kövek álltak ki, és ők a kövek során lépkedtek.” A Mózessel kötött szövetséget ezekkel a szavakkal örökítette meg a Biblia: „Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek.” A Popol Vuh így ír az ősatyák odaadásáról: „Ez mellettetek fog állni, ha engem hívtok. Ez a szövetség jele.” A keresztények előtt nem ismeretlen a Dániel könyvében szereplő következő történet: „Erre ezek a férfiak alsó ruhástul, köntösöstül, palástostul és egyéb öltönyöstül megkötöztettek, és égő tüzes kemencébe vettettek.” Az események meghökkentő folytatása is közismert: „Ímé négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem nincs bennük. A negyediknek az ábrázata olyan, mint valami istenek fiáé.” Ezt a csodát a Popol Vuhban ekképpen olvashatjuk: Erre azok tűzbe mentek, egy tüzes házba. Belül minden izzott, de ők nem égtek meg. Tiszta testtel és szép arccal mutatkoztak a félhomályban. Halottnak kívánták őket azokon a helyeken, amelyeken jártak, de hiába. Félelem fogta el a xibalbaiakat.” Még a bábeli zűrzavar is megismétlődött egy másik kontinensen. Mózes így emlékezett meg erről az esetről: „Az egész Földnek egy nyelve és egy beszéde volt. Miután útnak indultak keletről, azt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek a teteje az égig érjen. Amikor az Úr leszállt, hogy lássa ezt a tornyot így szólt: Most már egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveztek. Menjünk és zavarjuk össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymást. Ily módon szélesztette szét őket az Úr az egész Föld színére.” A Popol Vuhban így keseregtek az indián ősök a nyelvek megsokasodása miatt: „Egyetlen nyelvünk volt. Se fát, se követ nem imádtunk. Honnan ez az összevisszaság? Egy nyelvünk volt, amikor Tulanba jöttünk.”

260

Nem csak Illés és Énok próféta emelkedett fel az égbe, a Popol Vuh is említést tesz olyan kiválasztottakról, akiknek nem kellett a Földön meghalniuk. A maja hagyomány szerint ez a következőképpen történt: „Ez volt a búcsújuk. Hacavitz hegyének magasságai fölött tűntek el. Feleségeik és gyermekeik nem temették el őket.” A tibeti szent könyvek szintén megörökítették egy tanítójuk mennybemenetelét. Tanítványától elbúcsúzva megjelent az égen egy „arany-ezüst ló”. Az egész világ láthatta, amint „keresztüljött a levegőn”. A nagy tanító még egyszer megfordult, és így szólt a jelenlevőkhöz: „Keresésemnek nem lesz vége.” Azzal elrepült. Amint felnéztek utána az égre „olyan nagy volt, mint a holló. Amikor megint odanéztek, akkora volt, mint egy rigó, később mint egy légy, majd bizonytalan pontként akkorának tűnt, mint egy tűserke.” Végül elnyelte őt a messzeség. Ez esetben a Földön kívüli tanítót minden bizonnyal egy néhány kilométer magasan repülő űrhajó várta. Ennél hosszabb utat ugyanis nehezen tudott volna lélegeztető készülék nélkül megtenni. Énok és Illés prófétát viszont a földre leereszkedve szállították el, mert mint tudjuk őket egy „repülő kocsi ragadta testestől az égbe”. Bármilyen furcsa, de az Apokalipszis is megtalálható más népek szent könyveiben. János apostol számszerűen is megadta, hogy Isten hány embert fog kimenteni a végítéletből. A jelek szerint ez történt az előző civilizáció elpusztításakor is. Az Úr megtartotta ígéretét, a legjobbak megmenekültek, és a kataklizma lezajlása után visszatérhettek a Földre. A kajaba indiánok máig élő legendáiban így beszélnek erről: „A rosszak mind elpusztultak, de a papok és az idősebb testvérek mind lejöttek az égből.” Az óbabiloni királylistán ez olvasható az özönvíz után történtekről: „Miután az árvíz elvonult a királyság újra leszállt az égből.” A mi civilizációnk lehetséges sorsa sem egyedül a Bibliában van leírva, hanem Amerikától Óceánián át Ázsiáig szinte minden nép ősi eposza említést tesz a végítélet módjáról és idejéről. Láthatjuk tehát, hogy ezeknek a regéknek a keletkezési körülményei sokfélék ugyan, de a lényeg bennük ugyanaz. Ez a sok hasonlóság arra enged következtetni, hogy az univerzumban jól bevált, széles körben alkalmazott hitterjesztő módszerekről van szó, amelyeket majd mi is használni fogunk a nálunk fejletlenebb civilizációk istápolásakor.

* A fajsúlyos mondanivalót gyakran átszövi Cayce humora, amely még élvezetesebbé teszi a róla szóló műveket. Egy alkalommal pl. egy idős hölgy ezt a kérdést tette fel: Hogyan kerülheti el az ember, hogy észrevegyék rajta az öregedés jeleit? Az eszével, felelte Cayce szárazon. Ha valaki természetesnek veszi az idő múlását, és ezt ellensúlyozva tudatosan törekszik személyiségét fejleszteni, belső értékeit megőrizni és gazdagítani, annak vonzereje nem vész el a múló idővel. Partnere hosszú távon is talál benne újat, izgalmasat, felfedezni valót. A bizonytalankodókat, az önbizalomhiányban szenvedőket is hasznos tanácsokkal látta el Cayce: „Nem szabad feladnunk önbecsülésünket az élet csapásai alatt. Ne kicsinyeljük le önmagunkat, ne nyirbáljuk meg saját »szárnyainkat«. Hagyjuk hogy képességeink a felszínre törjenek, küzdjük le félénkségünket, szabadítsuk fel önmagunkat. Ne akarjunk olyannak látszani mint a többiek, ne rejtsük el az egyéniségünket csak azért, hogy jó véleménnyel legyenek rólunk. Merjünk különbözni, hiszen csak így tudjuk kifejezésre juttatni azt a lelkünkbe felhalmozódott többletet, ami megkülönböztet bennünket másoktól.” Egyébként Dale Carnegie is ugyanezt tanácsolja nekünk: „Viselkedjünk felszabadultan, merjük önmagunkat adni, bontakoztassuk ki az egyéniségünket. Nincs két egyforma ember. Minden ember egy megismételhetetlen lény, soha nem volt, és soha nem lesz hozzá hasonló. Meg kell találnunk magunkban az egyéniség szikráját, azt ami másoktól megkülönböztet bennünket, és ebből kell tüzet csiholnunk. Őrizzük magunkban a szikrát, mert ez az a plusz, ami azonos képességek esetén a másik fölé emel bennünket.” Igazán nagy sikert azok az emberek érnek el az életben, akik az önmegvalósítás során az egyéniségüket olyan hatékonyan képesek kifejezésre juttatni, hogy az már karizmatikus erővel hat. Adottságaink 261

maximális kihasználása nem csak az egyénnek, de az univerzumnak is érdeke. Ezért a Mindenható kezdettől fogva erre biztatott bennünket. Ezt a Biblia ekképpen fogalmazza meg: „Az Istentől nyert életet életünk teljességével köszönjük meg az Úrnak!” Cayce tanácsai túlnyomórészt gyógyászati jellegűek voltak. Az általa javasolt kúrák és receptek a mai napig jól használhatók. Nem vesztettek érvényességükből az egészségmegőrzéssel kapcsolatos intelmei sem. Ezek egyike különösen aktuális manapság, mert rámutat a divattá vált multivitamin-fogyasztás káros következményeire. Felhívta a figyelmünket arra, hogy a mesterséges vitaminkészítmények nem pótolják az élelemben levő természetes vitaminokat, és egyes hiánybetegségektől eltekintve semmilyen betegséget sem gyógyítanak. Rendszeres szedésük esetén hatásuk még ott is minimálisra csökken, ahol kezdetben még eredményesnek bizonyult. A szervezet vitamin-utánpótlása sokkal hatékonyabbá válik, ha ezeket a készítményeket időszakonként szedjük, ha az alkalmazásuk során szüneteket iktatunk be. Folyamatos vitaminozás esetén a szervezet saját vitamintermelése leáll, ami nagy kockázatnak teszi ki az egészségünket, mivel a természet egyelőre tökéletesebb munkát végez, mint a tudomány. Arról nem is szólva, hogy a multivitamin-tabletták rendszeres szedése esetén fennáll a túladagolás veszélye, ami étvágytalanságot, ingerlékenységet, bőrkiütéseket és májnagyobbodást idéz elő. Ezzel kapcsolatban érdemes kitérni a német orvosok legújabb megfigyeléseire is: „Az Avitamin fényessé és erőssé teszi a hajszálakat, de ha a kelleténél többet szedünk belőle hajhullást okoz. A túl sok B6 vitamin idegrendszeri zavarokat idéz elő. A D-vitamin segít megőrizni a csontok épségét, de túlzott fogyasztása a csontburjánzás elindítója lehet, és bélrendszeri bántalmakat okozhat. A C-vitamint nem lehet túladagolni, mivel a felesleg a vizelettel távozik, de közben húgykövet kelt.” A C-vitamin egymagában egyébként sem elég a vitaminhiányból eredő legsúlyosabb betegség, a skorbut gyógyítására. Ehhez flavonolra is szükség van. E két hatóanyag kombinációja ideális mértékben a déligyümölcsökben található meg. A vitaminok mesterséges utánpótlása tehát csak tényleges vagy előreláthatóan bekövetkező hiány esetén indokolt, rendszeres, divatszerű szedésétől a saját érdekünkben tartózkodjunk. Amikor Amerikában a vitamintabletták szedése divatba jött, a kórházak csecsemőosztályain egy megmagyarázhatatlan kórtünet lépett fel, az újszülött skorbut. Az állapotos nők bedőlve a reklámoknak rengeteg C-vitamint vettek magukhoz, hogy megóvják magzataikat a vitaminhiánytól. Miután a felesleges C-vitamin kiürül a szervezetből, testük ráállt a fokozott Cvitamin-eltávolításra. Amikor gyermekeik világra jöttek, anyagcseréjük ugyanazt tette, amit anyjuk méhében megtanult. Azonnal kiválasztotta az összes C-vitamint. Emiatt vészes vitaminhiány lépett fel, és az újszülöttek skorbutbetegek lettek. Nem kevésbé káros a nyomelemek nyakló nélküli szedése. A háborús évek hiányos táplálkozása folytán igen sok gyerek szenvedett vashiányos betegségekben. Az angolkórhoz hasonlóan a vérszegénység is annyira beépült a köztudatba, hogy a szülők elkezdték a gyerekeiket vastablettákkal tömni, holott a megnövekedett életszínvonal és az egészséges táplálkozás következtében erre már nem volt szükség. Ez a divat oda vezetett, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt 10 év során 110 ezer 6 év alatti kisgyerek szenvedett vasmérgezésben, és közülük 36-an bele is haltak a vas túladagolásába. Cayce arra is magyarázatot adott, hogy egyes betegeket miért nem lehet meggyógyítani, mi az oka annak, hogy bizonyos esetekben a gyógyító minden próbálkozása kudarcba fullad. Ennek többnyire pszichés okai vannak. A beteg tudata gyakran ellenáll a kezelésnek, mert nem akarja tudomásul venni azt, ami számára kellemetlen. Inkább a betegségbe menekül. Az is előfordul, hogy valamiért előnyös számára a betegség. Pótol valamit, vagy felmentést ad valamilyen nyomasztó kötelesség alól. Emiatt makacsul ragaszkodik a tüneteihez, és pszichésen ellenáll minden gyógyítási kísérletnek. Végezetül még annyit, hogy mindkét 262

művet az Édesvíz Kiadó jelentette meg. Ezt azért célszerű itt megemlíteni, mivel a legtöbb ezoterikus könyvet ők adják ki nálunk. Központi könyvesboltjuk címe: 1088. Budapest, Bródy Sándor u. 44. Tel: 266 3778. Az ezoterikus könyvklubot a nagy választékon kívül azért is érdemes felkeresni, mert itt minden könyvet árengedménnyel vásárolhatunk meg.

* Az utóbbi években egyre több olyan könyv lát napvilágot, amelyet a túlvilágról „diktáltak”. Ezek közül legismertebb az amerikai Jane Roberts többkötetes műve, melyben egy Seth nevű szellem igyekszik sajátos módon tágítani a világról alkotott felfogásunkat. A túlvilági útmutatók között azonban akadnak olyanok is, akik valóban segítő, és nem zavarkeltő, meglevő ismereteinket összekuszáló gondolatokat juttatnak el hozzánk. A jó szándékú tanácsadók egyikének legavatottabb hazai előadója Müller Péter. Az előbbi témához igazodva idézzünk most egy részletet a Kígyó és kereszt című művéből: Ha valaki fellázad az isteni akarat ellen, és nem tesz eleget vállalt kötelezettségeinek, akkor a túlvilági rendezők villámgyorsan átírják a szereposztást. A „drámának” ugyanis folytatódnia kell, egy-egy szereplő kiesése nem akadályozhatja meg a játékot. Eközben sajnos megesik, hogy a többi szereplőnek várnia kell. Ha a partnerek késnek vagy időközben kiállnak, esetleg kiselejteződnek, a helyettesítő személy megtalálása és felkészítése időbe telik. Aki véletlenszerű események halmazaként, vagy szigorúan determinált folyamatként fogja fel az életet, annak nehéz elképzelni, hogy itt egyszerre két törvény fonódik össze, szétválaszthatatlanul. Ha balra néz: nagyfokú szabadságot lát, ha jobbra: determináltságot. Felülről nézve azonban e kettő voltaképpen egy. Mefisztó ezt így fogalmazta meg Faustnak: „Azt hiszed, hogy te tolsz, pedig téged tolnak.” Minden látszat ellenére az emberi akaratnak esélye van a dráma alakításában. Éppen ettől olyan érdekes és izgalmas a „darab”. Nem előre megírt forgatókönyvet játszunk gépiesen, nincsenek betűről betűre követendő instrukciók. De ettől a kompozíció nem sérül meg. A determináltság ugyanis csak a mű egészére vonatkozik, a részleteket kedvünk szerint tölthetjük ki. Minél jobban alámerülünk a részletek mikrovilágába, annál több véletlennel, szeszélyes megnyilvánulással találkozunk. A determináltság azonban végső soron ebből a kötetlen mozgásból épül fel. Ez az univerzum velünk folytatott csodálatos játéka.

* Közbevetőleg érdemes kitérni egy érdekes újságcikkre is. Sokan azért nem hisznek Istenben, a Teremtő létezésében, mert semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem találnak a tevékenységéről. A hitetlenek számára Tóth László Tibor az alábbi szellemes példázattal világította meg az irányított teremtés létezését: Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést. - Miért hiszi, hogy van Isten? - Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk. Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No de vegyük csak a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis egyegy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját. Ha nekem ezek után azt állítja valaki, hogy a több milliárdszor bonyolultabb világegyetem megalkotásához nem kellett a Teremtő, az nem normális. - Rendben van, de mivel tudná Ön kézzelfoghatóan bizonyítani a Teremtő létezését? A gyáros észrevette a gúnyos felhangot, és diktálni kezdett a titkárnőjének: „Pályázat. Építészmérnököt keresek, aki megtervez majd kivitelez egy toronyépületet az általam felvázolt méretekben és minőségben. Alapméret: kör alakú, átmérője 4 méter. Magassága ennek legalább 200-szorosa, azaz 800 méter. (Természetesen bírnia kell a toronynak az elemi erők

263

okozta bármilyen erős kilengést!) A fal vastagsága alaptól a felső szintig max. 25 cm lehet. Ebbe bele kell szerelni a víz, gáz, csatorna, felvonó és minden egyéb kiszolgáló rendszer csöveit, vezetékeit. A torony belsejében nem lehet semmi. Kívül-belül teljesen simára, egyenletes felületűre kell készíteni, merevítés, kitámasztás nem lehet rajta. Ennek ellenére a torony tetejére legyen ráépítve egy önállóan működő komplett vegyi üzem, amely tápszereket állít elő, emberi fogyasztásra. Siker esetén a honorárium összegét a mérnök szabhatja meg, bármilyen magas összegben.” Elvette a papírt a titkárnőjétől, és aláírva átnyújtotta az újságírónak. - Tessék, itt a válaszom. Benne a bizonyíték. - Nem értjük, hogy mi akar ez lenni. - Majd később megértik. Egyelőre közöljék a lapjukban feltűnő helyen. Ha akad rá jelentkező újra találkozunk, és folytatjuk a sajtóértekezletet. A nagy érdeklődést kiváltó eseményre jó néhány neves építészmérnök, és még a korábbinál is több újságíró jött el. - Talán el is kezdhetjük, szólt ironikusan a házigazda. Kérem az első jelentkezőt, tegye meg ajánlatát, ismertesse elképzeléseit. Csak konkrét megoldást, kivitelezhető terveket fogadok el. Néhány percnyi vita után a szakma legismertebb építésze dühösen megjegyezte: - Rendben van, én már kiestem a versenyből, de szeretném látni azt az embert, aki ezt megtervezi! Ezt egyszerűen lehetetlen megépíteni! A gyáros megkérdezte: - Nos, van még jelentkező? Ha nincs, akkor kérem figyeljenek jól, bemutatom az eredetit. A titkárnő átnyújtott neki egy hosszú, cső alakú papírtekercset. Kibontotta az egyik végénél, és óvatosan kihúzott belőle egy ép búzaszálat, szép, tömör aranykalásszal. Azután így szólt a jelenlevőkhöz: - Igazuk van uraim, ez a feladat az ember számára valóban lehetetlen! De a Teremtőnk mindenható, csodálatos alkotásokat hozott létre, mint ez is, nézzék csak! Mérjék le, itt vannak hozzá a műszerek. Figyeljenek kérem, kör alakú a szára, átmérője pontosan 4 mm. magassága ennek éppen 200-szorosa, azaz 800 mm. A falvastagsága mindenütt 0,25 mm. Kívül sima, belül üres, az összes táp- és kiszolgáló csatorna ebben a vékony falban fut, no és ez a csodálatos miniatűr vegyi üzem, a kalász itt a tetején önállóan működik. És tudják hogyan? Napenergiával! Ráadásul a Napot is Isten teremtette. Értik az összefüggéseket? Ez a kis vegyi labor 8-9 féle tápanyagot, vitamint állít elő vízből és a talajból felszívott ásványi anyagokból, napenergiával. Ezalatt szelek és viharok tépik, kényükre hajlítgatják, akár a földig. De a búzaszálak ezt is kibírják. Nos uraim az itt látható remekmű és a mi kontárkodásaink közötti különbség egyértelműen bizonyítja a Teremtő létezését, és határtalan, számunkra szinte felfoghatatlan képességeit. Köszönöm hogy eljöttek ide megszemlélni Isten teremtő erejének egyik kézzelfogható bizonyítékát. Ha körülnéznek, ha tükörbe néznek, mindenütt az ő alkotásait látják. Ha pedig teremt, műveket alkot, akkor létezik!

* 1995-ben másodszor is megjelent nálunk M. Scott Peck: Úttalan utakon című műve. Az „Ezoterikus körkép”-ben több helyen is találkozhattunk az általa közreadott magvas gondolatokkal. Aki mélyebb ismeretekre tart igényt, annak célszerű elolvasni az egész könyvet. Kedvcsinálóul ragadjunk ki néhány mondatot belőle. Érdekes módon közelíti meg ez

264

a mű az ösztöneink megfékezésére irányuló intelmeket, és jó tanácsokat: Csak azt lehet feladni, ami már megvan. Amíg nem éljük ki ösztöneinket, nem tudjuk feladni. Egy szerencsejátékos nem tud lemondani a szenvedélyéről, amíg nem nyert. A szegény embernek is kinyílik a „bicska a zsebében” ha azt mondjuk neki, hogy a pénz nem boldogít. Ahhoz, hogy ezt belássa, előbb meg kell gazdagodnia. A szenvedéseket elkerülni igyekvők számára az alábbi intelem szolgál: Számos emberben megvan a fejlődés vágya, de hiányzik belőlük az ehhez szükséges akarat. Úgy vélekednek, hogy az önfegyelem kikerülésével, rövid úton is el lehet jutni a szent élethez. Úgy okoskodnak, hogy elég a szentéletűség felszínes jellemzőit gyakorolni, és így is elérhetik a céljukat. A külsőségek utánzása azonban senkit sem tesz szentté, se prófétává, belső értékeiket tekintve továbbra is gyermeki szinten maradnak, mert csak az úton végighaladva lehet a kívánt célt elérni. A következő hasonlat segít megérteni a háborúk kirobbanásának okait: A népek azért irtják egymást, mivel nem ismerik a világot a maga teljességében. Úgy viselkednek, mint a három vak a mesében: mindegyik megérintette az elefánt valamelyik részét, és azt hitte, hogy tudja hogyan néz ki ez az állat. Az emberek is azért békétlenkednek egymással, mert csak a saját mikroviláguk igazát ismerik. A beszűkült tudat az oka annak, hogy minden háború szent háború, mindegyik fél a maga igazát hajtogatja a másikkal szemben. Képtelenek felülemelkedni kicsinyes nézeteiken, még nem rendelkeznek azzal a tudással, ami lehetővé tenné számukra a dolgok átfogó szemléletét, a világ egységes egészként való kezelését. Sokan Istenhez fohászkodnak, hogy vessen véget az esztelen öldöklésnek, de ezt ő nem teszi. Egyrészt azért nem, mivel nekünk kell belátnunk az erőszak értelmetlenségét, másrészt azért sem, mert a háború a legjobb módja a karmikus adósságok ledolgozásának. Ilyenkor tömegével egyenlítődnek ki az egyes népek között sokszor évszázadokon át felgyülemlett „számlák”, és a sors által a csatatérre terelt emberek is így tudják a leggyorsabban és a leghatékonyabban törleszteni az egymással szemben fennálló korábbi adósságterheket. Ráadásul ez a megrázkódtatás a kollektív tudat erősödését is eredményezi. Ez ugyan meglehetősen rögös útja a fejlődésnek, de minden civilizáció maga dönti el, hogy milyen úton és mennyi erőfeszítés árán kívánja elérni a végső célt, az Istenhez való megtérést. A Mindenható nem erőlteti ránk a fejlődés irányát. Haladhatunk előre az úton, a kozmikus emberré válás irányába, de visszafelé is, a barbarizmus korába. Ha az utóbbit választjuk előbb-utóbb rá fogunk jönni, hogy rossz cél felé megyünk, és irányt változtatunk. Ez esetben nem történik más, mint megismételjük a leckét. Ez az univerzum szempontjából nem káros, mert minél többször oldunk meg egy feladatot, annál jobban megtanuljuk. Szélsőséges esetben az is előfordul, hogy ezekben a csatákban nem csak a katonák, hanem az egész nemzet „elvérzik”. Gondoljunk a korábban már említett hunokra, akik a nyugati országokkal folytatott háború elvesztése után nyomtalanul eltűntek a történelem süllyesztőjében. Ilyen következményekkel járhat a tendenciózus önsorsrontás is, melynek legkirívóbb példáját Magyarország szolgáltatja. Ez az ország már több ezer lehetőséget kapott a sorstól a felemelkedésre, de jóformán egyiket sem használta ki. Évtizedeken át „lapáttal szórta ki az ablakon” a jobbnál jobb találmányait, csak azért, nehogy a feltalálónak is haszna legyen belőle. Még a világhírnévre szert tett Rubik-kocka által hozott kezdeti extraprofitot is a távolkeleti gyártók aratták le, mivel a magyar állam nem volt hajlandó a külföldi szabadalmaztatás néhány ezer dolláros költségét megelőlegezni. Lelketlen hivatalnokok és korrupt gyári vezetők feltalálók százainak életét tették tönkre. A végeláthatatlan küzdelem nem csak anyagilag lehetetlenítette el őket, hanem sokuk egészségét, idegeit is kikezdte, így nem csoda, hogy közülük jó néhányan elmegyógyintézetben végezték. Sorsuk intő példa, hogy ebben az országban az innováció terén sikert elérni krisztusi vállalkozás, felér egy keresztre feszítéssel.

265

A lélek persze tisztában van azzal, hogy a tudat az emberi gyarlóságok által indíttatva negatív cselekedetek sorozatát váltja ki. Ezért bünteti önmagát. A lelkiismeret furdalástól, a boldogtalanság érzésén keresztül a depresszióig különböző lelki betegségeket idéz elő, hátha jobb belátásra tudja bírni az egyént. Az önzés, a szűklátókörűség és a hit hiánya azonban megakadályozza a tudatot, hogy felismerje a fejlődés helytelen irányát. Az önbüntetés végül is önpusztításba torkollik, mert a lélek már csak a test megsemmisítésével képes ezt a folyamatot leállítani. Ennek tudható be, hogy a világon az összes negatív statisztikát mi vezetjük. 100 éve senki sem tudott „megfosztani” bennünket az öngyilkosságok terén felállított világelsőségünktől. Ez a tendencia sajnos nem csak egyéni, hanem társadalmi szinten is megnyilvánul. Önsorsrontó cselekedeteink folytán már elveszítettük országunk területének kétharmadát, és nem nyugszunk addig, amíg teljesen le nem radírozzuk önmagunkat a térképről. Aki kételkedik abban, hogy ez megtörténhet, gondoljon az erdélyi arisztokráciára. Évszázadokon át folytatott arrogáns, népnyúzó, kisebbségelnyomó viselkedésük alapján az Úristen megüzente nekik, hogy: „Darabokra szaggatattok, és szétszórattok!” Ígéretét betartotta. A XX. században az erdélyi arisztokrácia megszűnt létezni. Birtokaik elvesztek, kastélyaik az enyészet martalékává váltak, az őseik csontjait őrző temetőket belepte a gaz, ők maguk pedig szétszóródtak a világ minden tájára. A nagy társadalmi felfordulásban sokan az életüket sem tudták megmenteni. Szenvedésekkel teli, sőt nem egyszer puszta létünket fenyegető történelmünk azért is érthetetlen, mert nem a sors kényszeríti ránk ezt az életet. Ha minden lehetőséget kihasználtunk volna, amit az égiek felkínáltak nekünk, most mi lehetnénk Kelet-Európa Svájca. Sajnos ez a magatartás nemcsak az előző diktatórikus rendszerekre volt jellemző. A jelenlegi polgári kormányok sem sokat tettek ennek a helyzetnek a megváltoztatása érdekében. Most sem tartunk igényt saját eredeti ötleteinkre, hanem máshol megfogant gondolatok vásárlóiként beállunk az utángyártók sorába. A legtöbbször azonban ezt sem tesszük, hanem bérrabszolgaként külföldi elgondolásokat valósítunk meg a nyugati munkabérek egytizedéért. Azok sem járnak jobban, akik külföldön próbálnak szerencsét, mert a legnehezebb és a legrosszabbul fizetett munkát bízzák rájuk. Asszonyaink, lányaink pedig cselédnek, illetve bébiszitternek szegődnek el a nyugati háztartásokba. A legtöbbször azonban masszázsszalonokban kötnek ki, ahol prostituáltként tevékenykednek. Viselkedésünk örökös szolgasorsra kényszerít bennünket. Ezzel a mentalitással sohasem fogunk kiemelkedni a jelenlegi helyzetünkből. Politikusaink minden lehetséges fórumon erőltetik az Európai Unióba való mielőbbi felvételünket, de azt nem veszik figyelembe, hogy ehhez a közösséghez nem lehet koldustarisznyával megérkezni. Jelentős mértékben rontja fennmaradási és boldogulási esélyeinket a társadalmi hanyatlás világszerte tapasztalható jelensége. Manapság mind többen hivatkoznak a nagy elődökre, valamint az őket követő másod-, majd harmadvonalbeliekre. Ennek a meglátásnak valós alapjai vannak, és az sem véletlen, hogy sokan egyre kiábrándítóbbnak találják társadalmuk színvonalát. Egy ország, egy nép hanyatlása két dologra vezethető vissza. Az egyik, hogy lassacskán kifogy azokból a szellemi erőkből, amelyeket a benne élő fejlett lelkek teremtettek meg. A „Ezoterikus körkép” V. fejezetében már említett okok miatt a XX. század első felében hozzánk is tömegével érkeztek lelkek a magasabb szférákból, hogy közöttünk megtestesülve alkotásaikkal, kultúrájukkal segítsék elviselni a két világháború okozta megrázkódtatásokat. Ezek az emberek kihalóban vannak, és az ő helyüket foglalták el azok a kevésbé fejlett lelkek, akik jelenleg társadalmunk derékhadát alkotják. Ez azonban nem a sors büntetése, hanem esély a fejlődésre. A kevésbé fejlett lelkek - Isten nagylelkűségének köszönhetően - lehetőséget kapnak az intenzív fejlődésre azáltal, hogy olyan népek közé születhetnek be, ahol a pozitív mintákból bőven meríthetnek. Nem kell nekik a semmiből emberfeletti küzdelmek árán értéket teremteni, mert ez adva van, csak le kell másolni, igazodni kell hozzá.

266

A másod- és harmadgenerációk viszont egyre kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel, és ez a társadalmi hanyatlás másik oka. Primitív ösztönök által gúzsba kötött lelkük képtelen felfogni, hogy mi dolguk van ebben a világban, és az anyagi világ rabjaivá válva hagyják elkallódni a szellemi-lelki örökséget. Képtelenek felemelkedni arra a szintre amit kaptak, ami erőfeszítések nélkül az ölükbe hullt, és nekik semmi mást nem kell vele tenni, mint megőrizni, megbecsülni. A pusztulás folyamata pedig nem szükségszerű. Kizárólag az utódgenerációkon múlik, hogy fenntartják-e azt a szintet, amit fejlettebb elődeik rájuk hagytak. Ha nem képesek, vagy nem hajlandók megóvni a kapott értékeket, akkor előbb-utóbb minden földi kultúra elkorcsosodik, és eltűnik. Ezt követően lesüllyedünk az állatvilágba, és barbár módon egymásnak esve elpusztítjuk civilizációnkat. Emiatt csak önmagunkat okolhatjuk, mivel semmilyen külső erő nem kényszerít bennünket erre a sorsra. A túlvilági felügyelők szerint az univerzumnak ebben a szektorában a mi bolygónkon folyó élet a harmadik legnehezebb. A világunkat uraló sötétség, félelem, gyűlölet és más negatív érzelmek azonban nem véletlenül alakultak ki ebben az élettérben, ezekről elsősorban mi tehetünk. A legnagyobb baj nem az, hogy létrehoztuk őket, hanem hogy nem akarunk megszabadulni tőlük. A túlvilági hatalmak nem kényszerítenek bennünket arra, hogy ilyen körülmények között éljünk, mi ragaszkodunk „foggal-körömmel” a nehézségeinkhez. A világot sújtó csapásokat mi hozzuk létre azáltal, hogy nem akarunk megválni tőlük. A legtöbb problémánkat mi is meg tudnánk oldani, az egész csak elhatározás kérdése. Az általános éhínséggel fenyegető túlnépesedést pl. szigorú születésszabályozással meg lehetne akadályozni. A technikai feltételek adottak hozzá, már csak az akarat hiányzik a kivitelezéséhez. A hadiipar megszüntetésével, az ott dolgozók más iparágakba való átirányításával, és a fegyverkészletek megsemmisítésével felszámolhatók lennének a fegyveres összetűzések, a helyi háborúk, sőt a nukleáris hadviselés veszélye is elhárulna. A meglevő fegyverkészletek megsemmisítéséig sem szükséges eltűrnünk a vérontást, mert a fegyvertartás megtiltása ugyancsak az eltökéltségen múlik. Egyes országok szerint azonban a demokrácia fogalmába beletartozik a fegyvertartás engedélyezése is. A statisztikai adatok szerint az Egyesült Államokban mindennap több ezer tanuló visz magával lőfegyvert az iskolába, és 1 millió 200 ezer kulcsos gyereket hagynak egyedül olyan lakásban, ahol fegyvert tartanak. Ilyen körülmények között ne csodálkozzunk azon, hogy 11-13 éves gyerekek szinte hetente rendeznek irtó hadjáratot az iskolájukban. Sorozatlövő fegyverekkel felszerelkezve tucatjával ölik meg társaikat, és tanáraikat. Néhány évvel ezelőtt Anglia is hasonló gondokkal küszködött. Ők azonban úgy döntöttek, hogy egyszer s mindenkorra véget vetnek ennek az állapotnak, ezért hoztak egy törvényt, amelyben megtiltották a kézifegyverek használatát. Most senki, még a rendőrök sem tarthatnak fegyvert maguknál. Így megszűnt a lövöldözés, és egyik évről a másikra egyharmaddal csökkent a bűncselekmények száma. Ez is azt bizonyítja, hogy a problémák megoldhatók, a kívánt állapot elérése csupán akarat kérdése. Ne várjunk isteni csodára, amely egy csapásra megoldja gondjainkat, mivel a Teremtő nem avatkozik bele az életünkbe. Isten a világ teremtésének kezdetén szabad akaratot biztosított az embernek, és tartja magát az elhatározásához. Az egyetlen, amit tehet, hogy szomorúan figyeli az eseményeket.

* A rendszerváltás előtt kb. kéttucatnyi könyvkiadó működött Magyarországon. Ezek az állami tulajdonban levő mamutkiadók a szakminisztériumok szigorú ellenőrzése mellett százezret is meghaladó példányszámban dobták a piacra az államilag dotált, rendkívül olcsó könyveket. 1990-ben azonban robbanásszerű változás történt ezen a téren is. Sorra alakultak a magánkiadók, és 1994-re a számuk már elérte a 600-at. Ekkor meredeken emelkedni kezdett a papír ára a világpiacon, ami oda vezetett, hogy 2 év alatt 300 %-al nőttek a könyvárak. Ezzel egyidejűleg rohamosan csökkent az életszínvonal nálunk. Az évi 30-40 %-os infláció azt 267

eredményezte, hogy 1996-ra a fizetőképes kereslet a rendszerváltás előtti szint töredékét sem érte el. Az elszegényedésnek leginkább a kultúra látta kárát. Ennek egy újságírónk által sommásan megfogalmazott oka: Kit érdekel a könyv, ha éhes a gyereke, nem tudja kifizetni a villanyszámlát, és bárhogy meregeti a szemét, még mindig nem látja az „alagút” politikusaink által beígért végét. Az eladhatatlan könyvhegyek következtében százszámra mentek tönkre a szépreményű magánkiadók, de a tőkeerős állami kiadók is a csőd szélére kerültek. Ilyen körülmények között az a csoda, hogy egyáltalán van még Magyarországon könyvkiadás. A talpon maradt 25-30 könyvkiadót jelenleg a korábbi sikerkönyvek újbóli kiadása tartja el. Az így elérhető haszon azonban nem túl nagy, ezért a kiadók zöme különféle manipulációkkal próbál némi nyereségre szert tenni. Ezek közül legelterjedtebb eljárás, hogy újabban WCpapírra nyomatják a könyveiket. Ők ugyan „környezetbarát” papírnak nevezik azt a szürke színű, fás alapanyagot, amelynek a használatára a nyomdát utasítják, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy ezen a gyatra minőségű papíron a betűk szinte olvashatatlanok. Olyan kiadó is akad, aki ezzel a hatásvadászó jelzéssel látja el a kiadványait: „Ennek a könyvnek az elkészítése érdekében egyetlen fának sem kellett meghalnia.” Ezeknek a magasztos szólamoknak a hangoztatása azonban többnyire nem más, mint olcsó demagógia. Kiadóvállalataink ugyanis csak a sikerkönyveket nyomatják WC-papírra, abban bízva, hogy az olvasók az őket érdeklő műveket silány kivitelben is megveszik. A kevésbé érdekes könyvek továbbra is famentes papíron kerülnek forgalomba, abból a megfontolásból, hogy legyen rajtuk valami vonzó is. Ezen túlmenően a gyenge minőségű papírra nyomott művek másfélszer annyiba kerülnek, mint a drága, fehér papíron megjelentek, arra számítva, hogy akinek kell a jó könyv, az bármekkora árat megad érte. Ilyen körülmények között hazai kiadóink környezetvédő programja nem más, mint egy divathullám önös érdekből való meglovagolása. Komolyan csak akkor lehetne venni őket, ha a hulladékból készült papír és a famentes rotációs papír közötti jelentős árkülönbözet megjelenne a könyvek árában is. Sajnos, a környezetkímélő papírral kapcsolatos „csúsztatásoktól” a természetvédő egyesületek sem mentesek. Mind harciasabban követelik a hulladékpapír maradéktalan újrahasznosítását, és legszívesebben megtiltanák az erdők kivágását. Ami az elhasznált csomagoló- és újságpapír újrahasznosításának szorgalmazását illeti, ezzel a törekvéssel messzemenően egyet kell értenünk. Semmilyen hulladék anyagot nem szabad eldobni, megsemmisíteni, amely újrahasznosítható. Ezáltal jelentős mennyiségű nyersanyag és energia takarítható meg, nem is szólva arról, hogy a „fehérítés” elmaradásával kevesebb víz és vegyszer kell a papírgyártáshoz. A legmodernebb gyárakban a technológia már nem okoz ugyan gondot, mert a zárt rendszer következtében semmilyen szennyező anyag nem kerül ki a környezetbe, de farostra nekik is szükségük van. Ennek beszerzését viszont mind jobban gátolják a környezetvédők azáltal, hogy „foggal-körömmel” harcolnak minden egyes fáért. Ez a törekvés nagyfokú tájékozatlanságra vall. Azokban az országokban, ahol tervszerű erdőgazdálkodás folyik, nem kell attól tartani, hogy kiirtják az összes fát. A szakértelemmel végzett fakitermelés alapvető szabálya, hogy a kivágott fát pótolni kell. A civilizált államokban mielőtt megindítanák egy területen a fakitermelést, már ott áll mellette az új telepítésű erdő. Azért is szükség van fakitermelésre, mert a fák egy idő után elöregszenek. Ha tetszik, ha nem, 100-200 évenként ki kell vágni őket, meg kell újítani az erdőket. Ha ezt ne tesszük meg, akkor a természet végzi el helyettünk ezt a munkát a maga sajátos módján. Korábban, amikor egy erdő elöregedett, túl sok volt benne a korhadt fa, akkor a vastag komposztréteg öngyulladás következtében lángra lobbant. Ennek következtében leégett az egész erdő. A talajba került magvak azonban túlélték a tűzvészt, így nemsokára újjáéledt a hamvaiból. Az erdőirtás csak abban az esetben károsítja a környezetet, ha a kivágott fák helyett nem ültetnek csemetéket. Ez a helyzet a trópusi országokban, ahol azért irtják a dzsungelt, hogy termőföldhöz juttassák a megállíthatatlanul növekvő népességet, mit sem törődve ennek 268

globális kihatásaival. A klíma megváltoztatása árán remélt életszínvonal-növekedés azonban nem következik be, mert ezek a földek olyan soványak, rossz minőségűek, hogy néhány év alatt teljesen kimerülnek, kiégnek. Ezt követően már erdőtelepítésre sem alkalmasak, és továbbra is marad a nyomor, a szegénység. Szenvedéseiket viszont már a klímaváltozásból eredő katasztrófák (árvizek, földcsuszamlások, aszályok) is tetézik. Ezek közül legismertebb az El Niño és a La Niña (la nínya) -jelenség, amely nem véletlenül alakult ki a trópusi országok övezetében. A természet munkájába való átgondolatlan beavatkozás korábban Európában is okozott helyrehozhatatlan károkat. Évezredekkel ezelőtt Gibraltártól Görögországon át Kis-Ázsiáig dús lombú fák fedték a mediterrán országokat. A kereskedelmi hajózás megindulásával azonban elkezdték kíméletlenül irtani az erdőket, aminek az lett a következménye, hogy a csupán néhány centiméternyi talajréteget nem volt ami megkösse, a termőföldet az esőzések lemosták a hegyoldalakról. Így most a Földközi-tenger partvidékét mindenütt kopár hegyek, csupasz sziklák övezik. Ráadásul a lezúduló víz által magával sodort föld lerakódott a folyók torkolatvidékén, ami azt eredményezte, hogy a kikötők feltöltődtek, és a tengervíz beljebb húzódott. Emiatt a híres, ősi kikötővárosok sorra tönkrementek, elnéptelenedtek. A dinári partok fehér hegyormait takaró erdő tarra vágása már a középkorban történt. Az itt honos vörösfenyőt Velence alapozásához használták el. A vörösfenyő ugyanis az egyetlen fafajta, amely a vízben nem korhad el, sőt megkeményedik. Egyébként hosszú távon egyre kevesebb papírt fogunk használni könyv- és újságnyomtatás céljára, mivel az információhordozó szerepét más anyagok veszik át. Az adatrögzítés sem festékkel történik, hanem elektronikus úton; ami azzal az előnnyel jár, hogy az információhordozó nyersanyagot használat után nem kell eldobni, mert bármikor letörölhető, és újraírható. Ma már súlyos, terjedelmes és nehezen kezelhető számítógépet sem kell használnunk ahhoz, hogy ezeket az elektronikus adathordozókat lekérdezzük, mert pár évvel ezelőtt megjelent egy rendkívül egyszerű módon használható képi megjelenítő eszköz, az elektronikus könyv. Az angolul „General Purpose Reader Device”-nek nevezett készülék nem más, mint egy kis műanyag doboz, lapos képernyővel. Elemmel működik, és nem nagyobb egy vaskos könyvnél, ennélfogva bárhová magunkkal vihetjük. Drágának sem mondható, és a jelenlegi 200-250 dolláros ára valószínűleg tovább csökken. Ugyanúgy futtatható rajta az elektronikus szöveg, mint az asztali számítógépeken, és a betűk típusa, nagysága is változtatható. Ha akarjuk széljegyzeteket is fűzhetünk az olvasmányainkhoz. Könnyedén magunkkal vihetünk egy egész könyvtárat (lexikonokat, szótárakat, több száz könyvet) mivel az adathordozó lemezek kevés helyet foglalnak, és a súlyuk is csekély. Rövidesen megjelenik a GPRD fejlettebb változata, amely a szöveget fel is tudja olvasni. A könyv iránt nosztalgiát érzők számára most fejlesztik a papírvékony műanyag lapokból összefűzött elektronikus könyvet. A gerincében elhelyezett agya folyadékkristályos kijelzővel jeleníti meg az egyes oldalakon a memóriájába táplált információt. Így megmarad az illúzió, aki akar, lapozgathat is. A papírlap-szimuláló készüléket mobiltelefonként is használhatjuk, sőt rácsatlakozhatunk vele az Internetre, onnan is vehetünk át anyagot. A külvilágtól elzártan élőknek nem kell már elzarándokolniuk a legközelebbi újságárushoz, hogy az aznapi híreket olvashassák. Persze aki ragaszkodik hozzá, továbbra is vásárolhat magának hagyományos könyveket. Ezeket azonban mind több forgalmazó egyedileg állítja elő. Az óriási terjesztőhálózatok lézerprinterhez hasonló digitális gyorsnyomdákat üzemeltetnek, amelyekbe elektronikus úton betáplálják a szöveget, és néhány perc alatt kész az egyedileg legyártott könyv. Ezt követően szépen bekötik, és már viheti is haza a vevő a keresett művet. Az ily módon készített könyv drágább ugyan, mint a futószalagon előállított, de nem kell szállítani, soha nem fogy ki, és nem is marad raktáron. Nagy előnye még, hogy elmarad az ofszetnyomással járó horribilis klisékészítési költség, így egy-egy mű kiadásához nincs szükség több milliós beruházásra. Interneten át lekérik a központból a vevő által kiválasztott könyv készre szerkesztett anyagát,

269

digitalizált formában betöltik a gyorsnyomdába, és fél órán belül becsomagolva átnyújtják neki. Az erdők megtartását illetően azért is rossz utakon járnak a környezetvédők, mert a papírgyártáshoz nincs szükség fára. Az ókorban papiruszsásból készítették a papírt. Használhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint a múzeumainkban őrzött több ezer éves papirusztekercsek kitűnő állapota. Ezzel szemben az általunk modern eszközökkel, ráadásul környezetszennyező technológiával készített papír néhány évtized múlva elkezd sárgulni, és 100-150 év után szétporlad. Egyetlen előnye, hogy olcsó. A gyártásához szükséges cellulózalapanyag azonban kenderből is előállítható lenne. A kender sokkal könnyebben, sokkal gyorsabban, és jóval olcsóbban termeszthető, mint a fa; ráadásul textilalapanyagként is kiváló. Sokan azt hiszik, hogy ebből a durva rostú növényből csak kötelet, zsákvásznat és sátorponyvát lehet készíteni. Ez azonban nagy tévedés. Ebből a tiszta cellulózból álló növényből gyártják a világ legvékonyabb papírját, a cigarettapapírt; a könyvritkaságok nyomására szolgáló bibliofilpapírt; és a nem gyűrődő bankjegypapírt. A kenderrostból álló papír még az időnek is jobban ellenáll. A kínai archívumokban 2000 éves irományok található kenderből, teljesen ép állapotban. Jellemző a kender sokoldalú felhasználhatóságára, hogy az építő- és a járműiparban is számos környezetszennyező nyersanyagot képes kiváltani. Igen jó hő- és hangszigetelő tulajdonságánál fogva a repülőgépgyártásban is szerepe lehet. Amíg az építőiparban az egészségkárosító kő- és üveggyapotot, a repülőgépgyártásban a drága szénszálakat lehet vele helyettesíteni. A műanyagipartól is jelentős területet tudna elhódítani, mivel a kenderrost szilárdsága sok esetben meghaladja a műszálakét. Emellett újrahasznosítható és komposztálható. A kendertermesztés járulékos haszna a magja. A kendermagban kb. 30 %-nyi igen finom olaj van. Szinte kizárólag telítetlen zsírsavakat tartalmaz, ezért kiváló salátaolaj. A kozmetikai ipar is szívesen alkalmazza. A termesztése is rendkívül egyszerű. Csak el kell vetni, és le kell aratni. Gondozni nem kell, mert a kender kiöli a gyomnövényeket a talajból. Növényvédő szerekre sincs szüksége. Ez a növény hosszú távú megoldást jelenthetne a dohánytermesztők számára is. A dohányzás fokozatos visszaszorulása és várható megszűnése következtében továbbra is biztosítaná a megélhetésüket. Mindezek ellenére számos nyugati országban, így pl. az Egyesült Államokban tilos a termesztése. Széleskörű felhasználásának feltehetően az az akadálya, hogy a legtöbb országban idegenkednek a termesztésétől. Sokan összetévesztik a vadkendert az ipari kenderrel. Azt hiszik, hogy ha nagyüzemi méretekben elkezdik a kender termesztését, akkor még több lesz a kábítószer-élvező, megállíthatatlanná válik a marihuána előállítása. Az ipari kender azonban nem tartalmaz narkotikumot, kábítószer előállítására alkalmatlan. Ez a sok szempontból ígéretes ipari nyersanyag is úgy járt, mint a mák. Ezt a rendkívül ízletes és még a diónál is több vitamint valamint ásványi anyagot tartalmazó sütemény-alapanyagot azért nem ismerik külföldön, mert a legtöbb országban tiltják a termesztését. Indiában pl. felégetik a mákültetvényeket, és termesztőjét halállal büntetik. A Nyugaton élők is idegenkednek a máktól, mivel azt hiszik, hogy morfium van benne. Ez a tévhit azonban minden alapot nélkülöz. A morfium nem a mák magjaiban, hanem a tokjában található. A mák apró fekete magvai nem tartalmaznak semmilyen narkotikumot, fogyasztásuk a legcsekélyebb mértékben sem káros, sőt gazdag beltartalmi értéke szinte nélkülözhetetlen a szervezet számára. Az étkezési máknak a tokjában sincs számottevő morfium. Mint ahogy a vadkender sem azonos az ipari kenderrel, az étkezési máknak sincs semmi köze a gyógyszergyárak számára termelt magas alkaloid-tartalmú mákhoz. Ezek különböző fajták. Ezért népegészségügyi szempontból kifejezetten hasznos lenne a mák ellenőrzött termesztése. Ez a fajta olajos mag nem csak gazdagítaná a nyugati országokban élők ételkultúráját, hanem jelentős

270

mértékben elősegítené az egészségmegőrzést is. No, de térjünk vissza ismét a könyvkiadókhoz. A fennmaradásért folytatott küzdelemnek sajnos olyan negatív megnyilvánulásai is vannak, hogy egyes kiadók mostanában más címen és más borítóval jelentetik meg a korábbi sikerkönyveket. A vásárlók megtévesztésével próbálják az eladott példányszámot növelni, azt a képzetet keltve az olvasóban, hogy a népszerű szerzőnek újabb könyvéről van szó. A turpisság csak otthon, a könyv alapos áttanulmányozása után derül ki, és ekkor már nem sokat tehetünk. A kereskedő pénzt nem ad vissza, maximális jóindulat esetén is csak arra számíthatunk, hogy az újból megvett könyvet becseréli egy másikra. A legutóbb éppen M. Scott Peck „The Road Less Travelled” című műve esett áldozatul egy ilyen akciónak. Ezt az előzőekben ismertetett könyvet 1995-ben még „Úttalan utakon” címmel adták ki, majd 1997ben egy másik kiadó is megjelentette, de most már „A járatlan út” címmel. Ez a jelenség amellett hogy lejáratja a magyar könyvkiadás hitelét azért is bosszantó, mert a könyvekre még áldozni tudó kevés számú olvasó manapság nagyon megnézi, hogy mire adja ki a pénzét. Az emberek már nem méterre és színre vásárolják a könyveket, ezért csak olyan művet vesznek meg, ami elősegíti mindennapi problémáik megoldását. A rendkívül széles választékból kevés mű felel meg ennek a szigorú kritériumnak. Közéjük tartozik dr. Joseph Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma című könyve is, amely a nagy sikerre való tekintettel 1996-ban már negyedszer jelent meg. Ebből a nagyszerű műből vett idézetekkel szintén több helyen találkozhatunk az „Ezoterikus körkép”-ben. Kevés olyan könyv van a világon, amely ennyire lényegbevágóan magyarázná el az önszuggesztió jelentőségét a mindennapi életünkben. Mondanivalójának lényege, hogy gondolataink felszabadítják a tudatalatti hatalmát, ezért aki megváltoztatja gondolatait, az a sorsát is megváltoztatja. Sokan nem hiszik el, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be a gondolatok az életünkben. Az ezoterikus szakirodalom ősidők óta hangoztatja, hogy cselekedeteink nem mások, mint tárgyiasult gondolatok. Minden ami létrejön a világban, először gondolatok formájában születik meg. Legyen az akár jó, akár rossz dolog, oly módon keletkezik, hogy először elképzeljük. Gondolataink utat törnek maguknak a jövőbe, és előkészítik a talajt a megvalósulásokhoz. Az esemény nem más, mint a gondolat aktualizálódása. Nagyon vigyázzunk tehát arra, hogy mit gondolunk, miről ábrándozunk, mivel kellő beleélés (vagyis a hit, vágy, elvárás megléte) esetén semmi sem ment meg bennünket attól, hogy gondolataink valóra váljanak. Egy régi kínai közmondás szerint: „Alaposan gondoljuk meg, hogy mit kívánunk, mert lehet hogy teljesül!” Az önszuggesztió ereje kezdettől fogva megnyilvánult az emberiség történetében. Még a Bibliában is megtalálható a következménye. Jób könyve így ír erről: „Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám; amitől remegtem, az ért utol engem.” Manapság az emberek egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget csapongó fantáziájuknak. Azt hiszik, hogy büntetés csak a negatív tettekért jár, a negatív gondolatokat nem tiltja a törvény. Jogilag valóban nem szankcionálhatók a káros gondolatok, de ezen a módon sokkal többet árthatunk magunknak, mint amekkora büntetést a törvény kiszabhat ránk. Ráadásul ezt a sokszor életfogytiglan tartó büntetést mi magunk mondjuk ki önmagunk felett azzal, hogy felelőtlenül útjára bocsátunk egy negatív gondolatot. Ez a gondolat ugyanis elménkből kiszabadulva magához vonzza a világunkban mindenütt jelen levő démoni erőket, és általuk megerősödve úgy alakítja a környezetünket, hogy amit kigondoltunk, az meg is valósuljon. Ennek pillanata sokszor tetten is érthető. Többen tapasztalták már, hogy jó előre megérzik életük eseményeinek kimenetelét. Az eredmény szinte mindig megfelel az elvárásainknak, vagyis pozitív hozzáállás esetén: siker, negatív esetén: kudarc. A meghiúsulás oka, hogy már 271

a kérvényünk megfogalmazásakor sem fűzünk sok reményt a sikerhez. Nem képzeljük el előre, hogy miként fognak helyt adni kérésünknek. Érdekes, hogy a határozat meghozatalának pillanatában hirtelen eszünkbe jut az ügyünk, és képzeletben lejátsszuk a döntés kimenetelét. Nem is sejtjük, hogy ekkor éppen saját magunk felett döntünk. Negatív válasz létrejöttekor tulajdonképpen mi hozzuk meg a döntést azzal, hogy elképzeljük a kudarcot, arra gondolunk, hogy már megint nem sikerült a próbálkozásunk. Ez a sajátos kommunikáció arra vezethető vissza, hogy a tudatalattija révén minden ember kapcsolatban áll egymással. Ezt az összeköttetést egyesek szerint a Jung által feltételezett alaktalan morfogenetikus mező, mások szerint a Magasabb Intelligencia szubatomi számítógépe hozza létre, amely mindenki számára hozzáférhető. Ez a kapocs tehát nem csupán az állatvilágban létezik, hanem az emberek világában is, csak nem tudunk róla. Amikor valaki dönt egy másik ember ügye felett, először a Magasabb Intelligenciával veszi fel a kapcsolatot. Az egész világot felügyelet alatt tartó univerzális agytól lelki kontaktus által megtudja, hogy az eléje került ügyet érdemes-e támogatni, előre viszi-e az emberiség fejlődését, és elérkezette a megvalósítás ideje. Amennyiben igen, akkor a döntéshozó tudat alatt összeköttetésbe kerül a kérvényezővel is, és telepatikus úton megkérdezi tőle, hogy milyen eredményt szeretne. Ha ilyenkor negatív gondolatok jutnak eszünkbe, akkor helyt adva az elvárásainknak elutasítja a kérésünket azzal, hogy nem is igazán várunk tőle segítséget. Ezután már csak a számunkra hátrányos válasz tudatos megfogalmazása és szóbeli közlése, vagy kipostázása van hátra. Meg kell azonban jegyezni, hogy ma még pozitív gondolkodás esetén sem garantálható a siker. Sajnos a tudati fejlődés jelenlegi szintjén a döntéshozók között is sok a becstelen ember, aki saját önző érdekeit az egyetemes érdekek fölé helyezi, esetleg hiúsági kérdést csinál a kérvény általa nem megfelelőnek tartott előterjesztési módjából, vagy egyszerűen csak fél a pozitív döntés következményeitől. Ez ellen mi nem sokat tehetünk, de legalább ne növeljük a kudarc esélyét azzal, hogy helytelen gondolatokkal gerjesztett negatív erőkkel szisztematikusan fenntartjuk sorsunk balul alakulását. A saját érdekünkben tehát szabaduljunk meg a negatív gondolatoktól. Ne tegyük tönkre szándékosan az életünket, boldogságunkat azzal, hogy az elérhető távolságban levő sikerről kishitűségünk által lemondunk. Amennyiben úgy érezzük, hogy rászolgáltunk a sikerre, ha megvan a reális alapja vágyaink beteljesülésének, akkor fogadjuk meg dr. Murphy tanácsait, és kezdettől fogva pozitív gondolatokat tápláljuk problémáink megoldása iránt. Ezek a gondolatok az erős hit által lejutnak a tudatalattiba, amely az abszolút világ segítségével valósággá alakítja őket. A tudatalatti képességeit tekintve jóval felülmúlja a tudatot, de rendeltetését illetően nem más, mint egy szolga. Az a dolga, hogy fizikai létünkben segítse a tudati tevékenységünket. Sajnos ezt a feladatát túl komolyan veszi, így kritikátlanul elfogad mindent, amit a tudat állít. Amennyiben azt látja, hogy semmirekellő, értéktelen alaknak tartjuk magunkat, vagy belenyugszunk a testi nyavalyáinkba, akkor ő ezt elhiszi, és minden igyekezetével azon van, hogy ezt az állapotot fenntartsa számunkra. A szolga ugyanis sohasem kritizál, hanem vakon bízik az urában, és teljesíti akaratát. Ha mi helyesnek tartjuk hogy elesettek, szerencsétlenek vagyunk, és különféle betegségek gyötörnek bennünket, akkor ő a külső erők irányításával ezt az állapotot fogja fenntartani, abból kiindulva, hogy nyilván tudjuk, hogy nekünk mi a jó. Ha tehát nem vagyunk mazochisták, és nem felel meg nekünk az az életmód, illetve testi kondíció, amelyben jelenleg részünk van, változtassunk rajta. Ennek módja rendkívül egyszerű, célirányos mondatokkal tápláljuk a tudatunkba, hogy a mi normális állapotunk a siker, a bőség, a boldogság és az egészség. Amennyiben nem elég erős a hitünk, és új életformánkat nem tudjuk közvetlenül elfogadtatni a tudatalattinkkal, akkor alkalmazzuk a „Ezoterikus körkép”-ben leírt módszereket. A hit, vágy, elvárás szabályain alapuló önszuggesztió képes meggyőzni a tudatalattit, hogy számunkra a tudatunkba táplált új helyzet a kedvező, és ettől kezdve azt fogja fenntartani. 272

Ezek az imának is tekinthető önszuggesztiós mondatok a helyzettől függően sokfélék lehetnek. Példaként álljon itt néhány a dr. Murphy által javasolt, leginkább bevált pozitív gondolatokból: „A jóakarat, boldogság és öröm szeretetteljes érzését sugárzom minden munkatársam felé. Kijelentem, megerősítem és hiszem, hogy minden kollegámmal harmonikus, kellemes és kielégítő lesz a kapcsolatom. Az isteni szeretet, a harmónia, a béke és nyugalom árasztja el a gondolataimat, szavaimat, cselekedeteimet. Örvendezek a környezetemben levők jóságán, és feléjük árad a lelkembe zárt ragyogás.” Ezek a gondolatok imaként megfogalmazva így hangzanak: „Isten teremtménye vagyok. A Mindenható szeret engem és vigyáz rám. Ha a harag, félelem, sértődés vagy gyűlölet negatív gondolata férkőzik az agyamba, azonnal kiszorítom onnan, és a legbensőmben lakozó Istenre gondolok. Csak a Mindenható eszméi léphetnek az elmémbe, harmóniát, békességet és megnyugvást hozva nekem. Magasztalom a bennem lakó Istent.” Rövid, de velős ez az ima is: „Istennek egy csatornája vagyok a Földön. A Mindenhatónak szüksége van rám itt, különben nem léteznék. Hiszek Istenben, az ő kozmikus bölcsességében. Mindig a legjobbra számítva örömteli várakozásban élek, és naponta váratlan csodák történnek velem.” Gyakran előfordul, hogy valamilyen súlyos gond gyötör bennünket, és nem találunk rá megoldást. Ez esetben igen hatásosnak bizonyult ez az ima: „Meggyőződésem, hogy problémám megoldása a bennem lakozó kozmikus erőben rejlik. Most ráhangolódok erre az isteni erőre, mert tudom és hiszem, hogy megadja nekem a tökéletes választ. A bennem rejlő kozmikus erő maga az Isten, minden bölcsesség és megvilágosodás forrása. Az összes feszültség és kétség megszűnik bennem, amikor rábízom magam erre az erőre. Hitemet a kozmikus erőbe vetem. A békesség és a nyugalom érzése árad szét az elmémben, mivel tudom, hogy a Mindenható rávezet a helyes útra. Egész lényemet áthatja a megingathatatlan hit és bizalom iránta.” Az alkotó emberek legnagyobb problémája, hogy sokszor évtizedekig kell várniuk, míg művük nyilvános elismerést arat, és hasznot hajt. Az elutasítás-sorozat csak néhány esetben tudható be annak, hogy a mű megelőzte a korát. A hosszan tartó sikertelenség fő oka az alkotó magatartása, a nem megfelelő hozzáállás. Gyökeres változásra csak akkor számíthatunk, ha alapos nagytakarítást végzünk a gondolatainkban, és feladjuk az üldözési komplexusunkat. Az alábbi hitvallás igen alkalmas arra, hogy pozitív képeket keltsen a tudatunkban, és magunkhoz vonzza a jobbító erőket: „A végtelen intelligencia abban a kegyben részesített engem, hogy nekem ajándékozta az univerzum tudásanyagának egy szikráját. Ez az ötlet jelentős mértékben hozzá fog járulni civilizációnk fejlődéséhez, az emberiség jólétéhez. Bízom abban, hogy a bennem megnyilvánuló alkotó intelligencia megnyitja a kapukat művem érvényesülése előtt. Tudom, hogy a vonzás törvénye nekem dolgozik, ezért az alkotásom kivitelezésére képes emberek felém gravitálnak. Rábízom a sorsomat a tudatalattimra, és a vele közvetlen kapcsolatban álló univerzális intelligenciára. Meggyőződésem, hogy ötletem a földbe elvetett maghoz hasonlóan növekedik, gyarapodik, és kibontakozva elindul a saját útján, hogy a világ hasznára váljon.” Ez a hitvallás imába foglalva rövidebben is elmondható: „Tudom, hogy gondolataim és érzéseim előrevetítik a jövőmet. Isten cselekszik életem minden pillanatában, és a megfelelő időben, a megfelelő módon valóra váltja minden vágyamat.” Végül ezekkel a mondatokkal adhatunk nyomatékot a különböző tartalmú imáinknak: „Kérlek Uram, tedd ezt meg nekem. Köszönöm az irántam való jóságodat.” Amennyiben sorsunkban hosszú távon sem következik be a kívánt fordulat, akkor a hiba a reményeinkkel együtt csökkenő hitünkben keresendő. Istenbe vetett hitünket a következő imával erősíthetjük: „Uram adjál nekem erőt, hogy megingathatatlanul higgyek tebenned, hogy odaadó híved lehessek, és megszabaduljak hitvány énem tőled eltávolító

273

béklyóitól. Egyúttal szabadíts meg a Gonosztól; ne engedd, hogy a démoni lények káros gondolatokat ültessenek a fejembe, és eltávolítsanak tőled.” A már meggyökerezett pozitív gondolatokat ennek a mondatnak az ismétlésével védhetjük meg a káros befolyástól: „A szeretet és a béke végtelen áradata minden ártalmas gondolatot és kártékony képzetet kiolt bennem.” Sok embernek a megfelelő társ megtalálása okozza a legnagyobb problémát. Ez az ima jelentős mértékben előmozdíthatja a boldogulásunkat: „Hiszem, hogy Isten vezérel az utamon, és a harmónia törvénye uralkodik felettem. A Mindenható szeretetének fényében járok abban a hitben, hogy magamhoz vonzok egy olyan partnert, aki testileg, lelkileg és szellemileg tökéletesen illik hozzám. Meggyőződéssel vallom, hogy minden embernek megvan az eszményi párja a Földön, és Isten mindent megtesz azért, hogy a rokonlelkek egymásra találjanak.” A legtöbb szenvedést az egészség hiánya okozza az emberiségnek. Ezen az állapoton sokat segíthet az alábbi frappáns mondatok mély átéléssel való ismétlése: „Az isteni gyógyító erő áthatja minden sejtemet, és éppé, egészségessé teszi a testemet.” vagy: „Minden szervem Isten alkotása, és a Teremtő ereje által tökéletesen működik.” illetve: „Testem az élő Isten temploma, és én magasztalom Istent a testemben. A Mindenható szeretete átjárja lényem minden egyes atomját, és jelenléte mennyei boldogsággal tölti el lelkemet.” Az ily módon történő gyógyítás azonban csak akkor lesz eredményes, ha előbb megtanuljuk szeretni önmagunkat. Aki megveti, semmire sem becsüli saját magát, az nem fog eredményt elérni ezzel a módszerrel, mert a tudatalatti rögzíti, fenntartja az önmagunkról alkotott képet, ami meggátolja, hogy a kívánt változás bekövetkezzen. Sajnos önszuggesztiót nem csak tudatosan, hanem akaratlanul is végrehajthatunk magunkon. Aki állandóan panaszkodik testi-lelki szenvedései miatt, annak egy idő után egész gondolatvilágát betölti a panaszáradat, ami óhatatlanul oda vezet, hogy ezek a gondolatok lejutnak a tudatalattiba, és rögzülnek. Bizonyos esetekben a démoni erők is gyakorolhatnak ránk szuggesztív hatást. Ez ellen úgy védekezhetünk, hogy megvonjuk a hitünket tőlük. Amint nem hiszünk bennük, megszűnik felettünk a hatalmuk. Istenbe vetett hitünk arra is képes, hogy távol tartsuk magunktól a gonosz erőket, így átmenetileg sem képesek negatív hatást gyakorolni ránk. A teljesség kedvéért fel kell hívni az olvasók figyelmét arra, hogy időközben ez a könyv több kötettel bővült. A harmadik az ősrégi jóslástechnika, a Yi Ching szabályait ismerteti, míg az első, a második, a negyedik, az ötödik és a hatodik kötetekben olvasói levelek találhatók. Ezekből az élménybeszámolókból megtudhatjuk, hogy Joseph Murphy tanításai hogyan hasznosultak a gyakorlatban, miként segített a tudatalatti az élet nehéz helyzeteiben. Merőben eltérő tartalmú a hetedik kötet, amely János evangéliumának benső jelentéséről szól, míg a tizedik kötet Jób könyvét taglalja. Ugyancsak a Bibliával kapcsolatos a szerző „Benned a kozmikus erő” című műve. Ez a könyv bibliaidézeteket, azok magyarázatát, és különféle imákat tartalmaz. Ezek közül az előzőekben már jó néhányat megismerhettünk. Hasonló a tartalma a „Tudatalattid csodálatos hatalma” nyolcadik kötetének. Ebben zsoltáridézetek és magyarázatok találhatók. Végül meg kell említeni még a kilencedik kötetet, ami az imádság hatásáról, az egymásért való imádkozás módjáról szól.

* 1996 hazai könyvújdonsága Hargitai Károly: Párhuzamos univerzumok című műve. A hivatalos tudomány 8 évig titkolta az évezred egyik legnagyobb felfedezését, a párhuzamos univerzumok létét. Ennek a témának még nincs számottevő szakirodalma, ezért világviszonylatban is jelentősnek számít ez a könyv. Közlendője nem csak egy újabb adalékanyag ezoterikus ismereteink kiszélesítéséhez, hanem rámutat arra, hogy az univerzum egészen más,

274

mint amilyennek gondoltuk, illetve amilyennek egyáltalán el tudtuk képzelni. Ez a kozmológiai ismereteinket alapvetően befolyásoló felfedezés 1995. február 23-án került nyilvánosságra, amikor egy számítógépes kutatócsoport bejelentette, hogy rábukkantak egy párhuzamos univerzumra, sőt az ott élőkkel fel is vették a kapcsolatot. A csoport telephelye Schleswig-Holstein egy kies, lapályos részén található, távol a lakóházaktól és az ipari létesítményektől. Ezen a világtól elzárt helyen áll egy kis ház, amelyben néhány komputermegszállott zavartalanul foglalkozott a virtuális valóság kutatásával. Munkájuk közben véletlenül bukkantak rá arra, amit a CERN, vagyis az európai egyesített atomkutató központ, a Jülichi Atomkutató Intézet, a Hamburgi DESY kísérleti gyorsító, és a híres Max Plank intézetlánc Dimenziókutatási Intézetének Nobel-díjas tudósai már 8 éve ismernek. Felfedezésüket talán továbbra is titokban tartották volna, hogyha ez a kívülállónak számító lelkes kis csoport nem botlik bele egy számukra ismeretlen világ Internet hálózatába. Miután ezeknek a különcöknek a tevékenységét nem az állami költségvetés finanszírozta, hanem magántőkéből gazdálkodtak, így nem kötötte őket a „tudományos fegyelem”, a különböző hatóságok által előírt titoktartási kötelezettség. Nem függtek a hatalom kegyeitől, ezért nem rejtették véka alá, hogy milyen ismeretekre tettek szert a párhuzamos világgal való kapcsolatfelvétel révén. 1995 áprilisában az SW3 tévé stábját is beengedték a kis birodalmukba, ahol világhírű tudósok közreműködésével széles nyilvánosság előtt vitatták meg ezt a témát. A csoport vezetője Weber professzor beszámolója szerint a felfedezés úgy történt, hogy létrehoztak egy házi használatra szolgáló hálózatot, és ezen keresztül társalogtak egymással a különböző helyiségekben dolgozó kutatók. Ez a hálózat úgy van megalkotva, hogy kívülről lehallgathatatlan, és semmilyen módon sem lehet belekapcsolódni. Így szándékoztak kizárni minden illetéktelent a titokzatos világukból. Egyik reggel a zárt láncú házi számítógép-hálózat főnöki irodába telepített monitorán megjelent egy német nyelvű felirat: „A kávé készen van!” Weber úr nagyon megörült, és máris kiment a konyhába. Ott azonban senkit sem talált. Körbejárta a munkatársait, hogy kitől származott az üzenet, de a tüzetes vizsgálat megállapította, hogy sem belülről, sem kívülről, a szokványos telekommunikációs csatornákon nem kerülhetett a gépbe. Ekkor lélekjelenlétét megőrizve megpróbált az üzenet közvetítőjével érintkezésbe lépni. Gépe mechanikus tasztatúráját nyomogatva létrejött a kétoldali kommunikáció. Legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy akikkel kapcsolatba került ugyanolyan problémákkal foglalkoznak mint ők, csak valamivel fejlettebb szinten. Partnere legalább annyira meghökkent, amikor megtudta, hogy egy másik, az övékéhez hasonló világból lépett be. Miután megadták egymás koordinátáit, akkor döbbentek meg igazán, mert rájöttek, hogy mindketten a földgolyó koordinátarendszerének ugyanazon a pontján foglalnak helyet. Időközben a kapcsolatfelvételhez szükséges programot betáplálták a számítógép memóriájába, hogy bármikor érintkezésbe léphessenek egymással, sőt minden eshetőségre készen az egyik számítógépük állandóan be van kapcsolva. Mostanában szinte „füstölnek” a paralel világgal fenntartott vonalak, mivel az ott élő politikusok folyvást az iránt érdeklődnek, hogy a mi világunkban vannak-e velük azonos nevet viselő tisztviselők, és ők vajon hogyan vélekednek a sorsdöntő társadalmi problémákról. Kritikus helyzetek megítélésekor kikérik a véleményünket, és ugyanezt tesszük mi is. Ezt politikusaink nem is tagadják. Ennek bizonyítására a beszélgetés résztvevői felhívták Helmuth Kohl szövetségi kancellárt telefonon, aki elmondta, hogy tud a párhuzamos univerzum létezéséről. A kutatási miniszter az 1980-as évek közepétől rendszeresen tájékoztatja őt ennek az ismerkedési folyamatnak az állásáról. A két univerzum nem teljesen egyforma. A párhuzamos világ lakóinak nem csupán a fejlettségi szintje különbözik a miénktől, hanem egyes népek nyelve is. Többször előfordult már, hogy a kapcsolatfelvétel kezdetén olvashatatlan szöveg jelent meg a képernyőn. A betűk leginkább valamilyen távol-keleti 275

ábécére emlékeztettek, de az elemzésük során kiderült, hogy ilyen írás nincs a Földön. Máskor meg olyan jelek, szimbólumok jutottak el hozzánk, melyekből egy kukkot sem értettünk. A legnagyobb rejtély azonban az, hogy hol helyezkedik el a párhuzamos univerzum. A legkézenfekvőbb elképzelés szerint mellettünk. A világűr ugyanis végtelen nagy, és semmi sem zárja ki, hogy a mi univerzumunkon túl más világok is létrejöttek. Ennek a feltételezésnek azonban ellentmond a reakcióidő hiánya. Az „Ezoterikus körkép”-ből tudjuk, hogy az univerzum annyira nagy, hogy a feltételezések szerint még a szubatomi energiarészecskéknek is 25 napra van szükségük, míg az egyik végéből a másikba érnek. Ez azt jelenti, hogy a mi Földünkről feltett kérdésre a paralel Földről legkevesebb 50 nap múlva érkezne válasz. Ez pedig nem így van, hiszen a két világ kutatói oly gyorsan, késedelmi időtől mentesen kommunikálnak egymással, mintha mi a szomszédunknak telefonálnánk. Ez viszont csak úgy lehetséges, hogy a párhuzamos univerzum bennünk van. Az azonos térben való elhelyezkedésünk fizikailag nem tekinthető lehetetlennek. Az atomok és a molekulák közötti tér ugyanis olyan üres, mint a kozmosz. A mikrovilágban az elektronok ugyanolyan messze vannak az atommagtól, mint a bolygók a csillagoktól. Ezért ebben a hatalmas üres térségben elvileg többtucatnyi univerzum is elférne. Ezeket azért nem látjuk, mert más dimenzióban léteznek, csak a dimenzióhatárok átlépése esetén válnak érzékelhetővé. Ezeket a dimenzióhatárokat nem merev falként kell elképzelni, bár fizikailag nehezebb rajtuk átjutni, mint egy betonfalon. Az univerzum alacsonyabb és magasabb rezgésszámú szubatomi energiarészecskékből épül fel. A mi világunk anyagának rezgésfrekvenciája a skála kb. egyharmadánál helyezkedik el, a frekvenciaminimum közelében. Ez a világ a létező világoknak csak egy szelete. A többit azért nem észleljük, mivel érzékszerveink spektruma csupán ennek a világnak a kisugárzását tudja átfogni. Egyébként a más dimenziókban élők is csak a saját frekvenciaszintjüknek megfelelő világot képesek érzékelni, a többiről normál körülmények között nincs tudomásuk. Ennek alapján valószínűleg igazak azok az állítások, mely szerint az univerzumban nem három, hanem jóval több dimenzió van. Hogy pontosan mennyi, azt még nem tudjuk, de egyet már biztosan ismerünk. Ez a gondolat elég bizarrnak tűnik, de megszokhattuk már, hogy az univerzum sok meglepetést tartogat számunkra. A párhuzamos létsíkok széleskörű megismerésének gátat szab, hogy a kapcsolatfelvétel csak az egyes dimenziók közötti érintkezési pontokon jöhet létre. A párhuzamos univerzumok létét nyilvánosságra hozó komputeres csapat háza éppen egy ilyen dimenziókapuban helyezkedik el. Ettől a helytől távolabb ők maguk sem tudnak még a saját gépeikkel sem kapcsolatba lépni más világokkal, a helynek tehát meghatározó szerepe van ebben a folyamatban. Egyébként ilyen érintkezési pontok Németországon kívül Magyarországon is fellelhetők. Feltehetően ennek tudható be, hogy a Földön kívüli civilizációk világunkba beépült tagjai előszeretettel járnak hozzánk, mert elmondásuk szerint Magyarországon több olyan hely is található, ahol igen jól működtethető transzdimenzionális kapuk vannak. Ezeken keresztül könnyen kapcsolatba tudnak lépni azokkal a más dimenzióbeli erőkkel, akik velünk szemben ellenséges érzelmet táplálnak. Állítólag legjobb úton halad a lecsillapításuk, és remélhetőleg sikerül őket jobb belátásra téríteni.

276

Előző civilizációk nyomai A bennünket megelőző négy civilizáció nyomainak kutatása azért is nehéz, mert mindegyikük pusztulását egy világméretű kataklizma váltotta ki. A tűzözön vagy vízözön szinte maradéktalanul megsemmisítette minden alkotásukat, alig maradt valami utánuk. A több tízezer, illetve több százezer évvel ezelőtt élt elődeink megmaradt nyomai pedig az enyészet áldozatává váltak. A tenger mélye és az üledékes kőzetek azonban őrzik létezésük bizonyítékait. Ezeknek a leleteknek a felfedezése nagy zavart okoz a múltunkat tagadó régészek körében. A sokasodó bizonyítékok és felismerések azonban lassan visszavezetik őket az eónok előtti időkbe. Annak elismerésétől ugyan még messze vannak, hogy előttünk is léteztek fejlett civilizációk a Földön, de a negyedik civilizációt megsemmisítő vízözön végbemenetelében már kevesen kételkednek. A Der Spiegel tudósítása szerint amerikai geológusok a Fekete-tenger üledékes kőzeteiben hatalmas árhullám nyomait fedezték fel. A tudományos körökben rendkívül izgalmas felfedezés alapjául azok a fúrási magminták és üledékes kőzetek szolgálnak, melyeket egy orosz kutatóhajó hozott a felszínre. Az óceánkutatókból és geológusokból álló nemzetközi tudóscsoport értékelése alapján semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a kőkorszak végén a Fekete-tenger hullámai százezer négyzetkilométer szárazföldet nyeltek el. A kutatók szerint a Fekete-tenger a Földközi-tengertől teljesen elzárt édesvizű tó volt. Ekkor azonban az óceán világméretű vízszintemelkedése következtében a Földközi-tenger felől, a Boszporuszon át (a Niagarát négyszázszorosan meghaladó hatalmas vízesésként) óriási mennyiségű víz zúdult alá. A haragló víztömeg mennydörgő hangja valószínűleg száz kilométerre is elhallatszott. A Fekete-tenger partja naponta egy kilométerrel haladt a szárazföld belseje felé, a magminta elemzések pedig arra utalnak, hogy a vízszint összesen 150 métert emelkedett. A víztükör emelkedésével alakult ki a tó mai, Ukrajnával és Bulgáriával határos nagy felülete. A gigászi erővel bekövetkező katasztrófa nyomán az összes édesvízi élőlény elpusztult, és a sós tengervízre jellemző tengeri organizmusok jelentek meg. A neolitikum földművelői a part menti területekről kénytelenek voltak elmenekülni. Aki nem volt elég gyors, az megfulladt. A bibliai özönvíznek tehát már tudományos bizonyítéka is van. A kutatók ehhez a megállapításhoz azt fűzték még hozzá, hogy a valóságban ez az egész minden bizonnyal sokkal borzalmasabb volt, mint ahogy azt utólag elképzeljük. Ez a jelentés is hozzájárult ahhoz, hogy a tudomány hivatalos képviselői kezdenek megbarátkozni az özönvíz gondolatával, lassan elfogadják ennek a földönkívüliek szerint i. e. 9405-ben lezajlott kataklizmának a megtörténtét. Korábban is kerültek olyan leletek a kutatók birtokába, amelyek megerősítik, hogy ebben az időszakban egy komoly változás ment végbe a Földön. A nagyteljesítményű fúróberendezések lehetővé tették az altalaj vizsgálatát. A világ különböző helyeiről származó kőzetminták tanulmányozása során azt tapasztalták, hogy néhány centiméter vastag hamuréteg található bennük. Ennek keletkezése i. e. 10 000 -re tehető. Az egész Földet beborító hamuréteg minden bizonnyal abból az óriási mennyiségű kőzettörmelékből származik, amely a becsapódás helyén a kráterből kilökődött. Ehhez járult a sorozatban működésbe lépett vulkánok által légtérbe juttatott több ezer köbkilométernyi pernye és füstgáz. A legkülönösebb azonban ennek a rétegnek a magas irídiumtartalma. Az irídium ilyen koncentrációban sehol sem található meg a Föld felszínén. Ebből arra következtethetünk, hogy kívülről érkezett hozzánk. A becsapódott meteorit szétrobbanásakor került a levegőbe, és porral, pernyével keveredve ülepedett a talajra.

277

Libby, a Nobel-díjas amerikai tudós, azt a következtetést vonta le kutatásaiból, hogy 11 800 évvel ezelőtt valamilyen szakadás történt az élet folytonosságában, mert az ember nyomai hirtelen eltűntek a Föld felszínéről. Erre a felismerésre az egyes kontinensek kultúrrétegeinek tanulmányozása útján jutott. Megfigyelései szerint az emberiség történetének 100 ezer éves krónikájában a rétegek egymásra épülnek, egyik korszak a másikat váltja, míg i. e. 10 ezer körül egy hirtelen szakadás következett be. Ekkor az emberi tevékenységre utaló nyomok szinte egyik napról a másikra megszűntek. Helyette a barlangok falain és egyéb élőhelyek környékén víz porlasztotta üledékes kőzet található, ami arról tanúskodik, hogy mindent elöntött az ár. Az elnéptelenedett barlangokban a megfulladt emberek csontvázai mellett olyan szikladarabok is találhatók, amelyeket a környéket megrázó heves földrengés szakított ki a mennyezetből. A katasztrófa előtt a Földön megközelítőleg 500 millió ember élt, majd kb. 11 ezer évvel ezelőtt a számuk hirtelen lecsökkent 5 millió alá. Érdekes, hogy ezt követően még több mint száz éven át tovább csökkent a népesség. Ennek minden bizonnyal a mostoha természeti viszonyok, a levegőszennyezettség és mágneses védőköpeny megszűnése az oka, ami számos betegség kiváltója lehetett. A normális életviszonyok csak nagyon lassan alakultak ki újra. A kultúrrétegek tanulmányozása alapján csupán i. e. 8800-ra mérséklődött a népesség csökkenése, és i. e. 8600-tól már kezdetét vette a fokozatos növekedés. A tudomány más területei is jelentősen hozzájárultak a múlt tisztázásához. Az ősi kultúrával rendelkező népek szent szövegeit és legendáit tanulmányozva kiderült, hogy nincs olyan eldugott zuga a világnak, ahol az ott élők valamilyen formában ne örökítették volna meg a katasztrófa emlékét. James Frazer angol néprajzkutató szerint Észak- Közép- és Dél-Amerika 130 indián törzse közül egyetlenegy sincs, amelynek a mítoszaiban ez a téma ne tükröződne. Az évezredekre visszanyúló történelemmel rendelkező népek közös vonása, hogy a naptárjuk kezdetét a katasztrófa lezajlása utáni évekre teszik. Ez nem is csoda, hiszen az özönvíz nem kizárólag az atlantiszi civilizációt semmisítette meg, hanem a primitív népekét is, így az életben maradottaknak mindent elölről kellett kezdeniük. Az is nagyon tanulságos, ahogyan leírták a katasztrófa végbemenetelét. Érthető módon a legnagyobb rombolás az Atlanti-óceán két partján, az amerikai és az európai kontinensen történt. Egy ómexikói szöveg szerint: „Először lezuhant a Hold az égről, majd az ég a földhöz közelített, és minden elpusztult. Még a hegyeket is víz lepte el. A vízözön az egész Földet beborította, óriási zajjal forrt, bugyborékolt. A vörös fényben úszó hegyek felemelkedtek.” Így írták le a katasztrófát kódexükben a Popol Vuhban a maja indiánok papjai: „A Föld ábrázata elsötétült, súlyos gyanta hullott az égből, és fekete eső kezdett el esni. Zápor nappal, zápor éjjel. Az emberek kétségbeestek. A háztetőkre igyekeztek feljutni, amelyek leomlottak, és földre vetették őket. Megpróbáltak felmászni a fákra, de a fák lehajították őket. Sokan a barlangokban kerestek menedéket, és azok eltemették őket. A katasztrófa után szörnyű hideg támadt, a Nap nem volt látható, és a tenger befagyott. Akik az áradástól megmenekültek később megfagytak, a nagy hideg miatt haltak meg.” A becsapódás során felszabadult hőmennyiség olyan gigantikus volt, hogy hatása kiterjedt az Északi sarkkörön túlra is. A csiglit eszkimók elbeszélése mindenkit rémületbe ejtő áradatról szól, amit soha nem tapasztalt erejű vihar és nagy hőség követett. „Akit sem a víz, sem a forróság nem ölt meg, a hőség után hirtelenül bekövetkezett rettenetes fagyban veszett el.” Atlantisz elmerülése a szomszédos szárazföldeken mélyreható geológiai változásokat idézett elő. A partvidéki területek sok helyen felgyűrődtek, és nem egy esetben több ezer méter magasra emelkedtek. A tudósok szerint valószínűleg így alakult ki a Niagara-vízesés és a Titicaca-tó is. Nemrég kutatók ereszkedtek le ennek a dél-amerikai tónak a fenekére, és a 8 méter mélységben építkezés maradványaira bukkantak. Hatalmas kőtömbökből álló falakat láttak, melyek egy kikövezett kikötő mentén, egymással párhuzamosan, és több mint egy kilométer hosszúságban húzódnak. Ruben Vela professzor szerint a feltárt épület egy part 278

menti templom lehetett, amelybe fontos személyeket temettek. Arra azonban nem tudott magyarázatot adni, hogy ez a tengerparti épületkomplexus hogyan került az Andok tetejére, 3700 m magasra. Nem zárható ki az a feltételezés sem, hogy földrajzi helyzeténél fogva a Titicaca-tó nem Atlantisz pusztulásakor, hanem jóval korábban, a Csendes-óceánba merült Lemuria vagy más néven Mu Birodalom kataklizmája idején gyűrődött fel. Mellesleg az Andokban nem ez az egyetlen hely, amely több ezer méter magasságba került. A régészek Tiahuanaco romjai között szintén felfedeztek egy kikötőt. A repülő halak ábrázolásai, a tengeri rákok maradványai, és más tengeri állatok kiásott csontvázai arról tanúskodnak, hogy ez a település is közel lehetett az óceánhoz. Ezt támasztja alá az a megfigyelés is, hogy a közeli hegyek oldalán egykori ár-apályra utaló nyomokat találtak. A város ősrégi voltát azok a cserépedények is igazolják, amelyek a nagyon régen kihalt toxodont ábrázolják. A festett képek annyira élethűek, hogy alkotóik valószínűleg látták ezeket a vízilószerű állatokat. Nem kis fejtörést okoz a tudósoknak az a romok között talált naptár is, amely 290 napot számlál egy évben. Az egy tömbből faragott több mint 3 méter magas és széles oszlopot 10 tonnányi súlya óvta meg a pusztulástól. Régészek és asztronómusok alapos vizsgálata alapján kiderült, hogy ez a naptár sokkal jobb és precízebb, mint az általunk használt. Ezen az év nem egy találomra kiválasztott napon, hanem a déli félteke őszi napéjegyenlőségével kezdődik. A csillagfordulók és napéjegyenlőségek itt is négy részre osztják az évet. Mind a négy évszak három hónapra tagozódik. (Valószínűleg innen származtatható a mi 12 hónapos évünk.) A feltehetően több százezer évvel korábbi tiahuanacoi év egy-egy hónapja azonban 24 napos volt, és az akkori Hold 37-szer fordult meg a Föld körül 1 hónap alatt. (Ez is azt bizonyítja, hogy a jelenlegi Hold később, Atlantisz pusztulása után vált bolygónk kísérőjévé, mivel ez az előzőnél jóval nagyobb égitest 28 naponta végez egy fordulatot a Föld körül.) Végül az is kiderült ebből az eónokkal ezelőtti naptárból, hogy 1 nap nem 24, hanem közel 30 órából állt. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy a korábbi civilizációk valamelyikében az év csupán 290 napot tett ki. Más forrásokból azt is meg lehet tudni, hogy ebben a korban a Föld ellenkező irányba forgott, mivel a nap nem keleten, hanem nyugaton kelt fel. A keringési ideje azonban nem változott, amit az órák, napok, hónapok szorzatának egyenlősége is alátámaszt. A Föld keringési ideje azért sem változhatott meg, mert ha közelebb került volna a Naphoz, akkor előbb-utóbb belezuhant volna, míg távolabb kerülve elsodródott volna tőle. A földgolyó forgásának leállítása, majd ellenkező irányba való elindítása, valamint a forgási sebesség felgyorsítása valószínűleg egy kisbolygóval vagy üstökössel történt ütközésnek tudható be. A változás mértékéből ítélve a vele járó pusztulás még a legutóbbi vízözönnél is nagyobb lehetett. Ennek a letűnt világnak az emlékét őrzi ez a kőbe vésett naptár. A Csendes-óceánban lezajlott hatalmas kataklizmára utal az a régészeti jelentés is, mely szerint Peru partjai mentén nem csak felgyűrődtek, hanem el is süllyedtek városok. 1966-ban a Duke Egyetem expedíciója Dr. Robert Menzies vezetésével 1000 öl mélységben faragott oszlopokat talált a tenger fenekén szétszóródva. A behatóbb vizsgálatok kiderítették, hogy az oszlopokon a díszes faragások között ősrégi írott szövegek vannak. A katasztrófa kontinentális méreteit bizonyítja, hogy a pusztulás nyomai északabbra, a Mexikói-völgyben is megtalálhatók. Nem messze Mexico Citytől agyaggödrökbe temetve 2600 db titokzatos kőtáblát találtak. A megtalálójuk William Niven amerikai geológus szerint: „Nincs rajtuk semmi, ami megközelítőleg is utalna a korukra. A vésett kövek különös szimbólumaihoz hasonlót sem Mexikóban, sem másutt nem láttam még.” A geológiai emlékek az északamerikai kontinensen is rendkívül magas és fejlett ősi kultúráról tanúskodnak. Több mint 50 ezer évvel ezelőtt hatalmas városok épültek betonból és kőből. Lakóik csodálatos agyagedényeket, káprázatos ékszereket és gyönyörű freskókat készítettek. 279

Az orkánnal, földrengéssel és vulkáni tevékenységgel kísért legutóbbi özönvízről hasonló emlékeket őriznek az afrikai népek is. Az Atlantikumtól való távolodás mértékében azonban változik a katasztrófa jellege. Úgy tűnik, mintha a dühöngő elemek ereje a távoli vidékeken csökkent volna. A földgolyó túlsó oldalán a legendák már csak nagy árvízről beszélnek. Egy görög eposz szerint „az árvíz nem öntötte el a magasabb dombokat, és nem emelkedett a fák koronája fölé”. Földrengések és vulkánkitörések helyett csupán a „talaj rezgéséről” írnak. Az irániak szent könyve, a Zend-Aveszta ennél is alacsonyabb árszintet említ: „Az özönvíz idején az emberi termet magasságában állt a víz”. A Biblia is csak annyit ír az özönvíz lefolyásáról, hogy negyven nap és negyven éjen át szakadatlanul esett az eső, majd az ötödik hónapban megindult az apadás, és Noé bárkája kikötött az Ararát hegyen. A vizek visszahúzódása és az átázott talaj kiszáradása azonban sokáig tartott, így Noé és családja csak egy év után tudta elhagyni a bárkát. A Távol-Keleten ennél is kevesebb gondot okozott az özönvíz. Kínában „a tenger vize elborította a szárazföldet, aztán a parttól délkeleti irányba visszavonult”. A Csendes-óceán térségében már egy tutaj is elegendő volt a megmeneküléshez. Ez persze nem jelenti azt, hogy arrafelé kevesebb ember halt meg, mivel a katasztrófát követő „áthatolhatatlan sötétség” és lehűlés, valamint az általános élelmiszerhiány globálisan az egész emberiséget érintette. Az árvíz intenzitása azonban a fizika törvényeinek megfelelően az epicentrumtól távolodva csökkent, ami hitelessé teszi ezeket a beszámolókat. Sajnos jóval kevesebb kutatói aktivitás tapasztalható az özönvíz közvetlen áldozatává vált civilizációk tanulmányozása terén. Tudósaink azért sem hisznek az előttünk élt civilizációk létezésében, mert szerintük nem hagytak egyértelmű nyomokat maguk után. A régészeti feltárások jóvoltából azonban mind több bizonyítékra tesznek szert elődeinkről, de nem akarnak hinni a szemüknek. A bizonytalan eredetű leleteket hamisítványnak minősítik, a teljesen egyértelműeket pedig elzárják a nyilvánosság elől, és agyonhallgatják. Pedig bőven lenne min elgondolkodniuk. Időről időre olyan leletek kerülnek a kutatók kezébe, amelyek azt bizonyítják, hogy az Atlanti-óceánban valamikor létezett egy nagy szárazföld. P. V. Kolbe pl. 3600 méter mélységből olyan moszatok maradványait emelte ki, amelyek kizárólag édesvízben élnek. Egy francia hajó legénysége az Atlanti-óceán fenekén húzódó kábel javítása közben véletlenül a felszínre emelt egy vulkáni eredetű szikladarabot. A későbbi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy ehhez hasonló üvegszerű láva csak légköri nyomáson jöhet létre. Ha tenger alatti vulkánkitörés eredménye lenne, akkor a gyors lehűlés következtében kikristályosodott volna. A kőzet keletkezése 13 ezer évvel ezelőttre tehető. Az óceánok megjelenése előtti keletkezés kizárt, mivel a sós víz a bazalttufa tachylit-tartalmát 15 ezer év alatt teljesen felfalja. 1948-ban egy svéd kutatóhajó a tengerfenék feltérképezése közben vékony rézláncot emelt a felszínre. A régészek szerint ez a lelet nem hasonlít egyetlen föld alatt talált vagy általunk gyártott fémlánchoz sem. Ennél is titokzatosabb tárgyakra lelt az Atlantic kutatóhajó 1950ben. Több tucat mészkőkorongot találtak az Atlanti-óceán fenekén. A 4 cm vastag és 15 cm átmérőjű korongok egyik oldala sima, a másik recés, és középen kis bemélyedés található rajtuk. Nem zárható ki, hogy az előző civilizáció információtároló lemezével, egy sajátos CDkoronggal állunk szemben. Több éves vizsgálódás után a tudományos körök csak annyit közöltek a nyilvánossággal, hogy „nem természetes képződményről van szó”. De akkor hogyan kerültek az óceán mélyére? Egy ízben a Bahama-szigetek térségében, Bimini közelében, faragott kőlapokkal kirakott utakat észleltek az óceán fenekén, amelyek egy iszappal borított piramishoz vezettek. Az is különös, hogy Florida, Georgia és Dél-Karolina partjairól kikövezett utak visznek a tengerbe, amelyet 1967 januárjában az Aluminat nevű mélytengeri tengeralattjáró fedezett fel. Georges Houot francia tengerészkapitány az Archimède nevű mélytengeri búvárharangban 5 mérföldön át követte a kontinentális talapzatba vájt, megrongálódott, de tökéletes formájú 280

kőlépcsőket. Egy utasszállító hajó kapitánya 12 öl mélységben, lépcsős piramist fedezett fel ebben a térségben. A fenéken aztán más falakat is találtak. Az egyik 300 láb hosszú falról elrothadt mangrovegyökereket szedtek le. Radiokarbon-módszerrel meghatározva korukat 6000-12 000 évesre becsülték. A kubai partok közelében egy monumentális márvány citadellát találtak a tenger fenekén. 4-5 hektárnyi területet foglalt el, és minden irányba utak ágaztak ki belőle. 1935-ben a Rhode-szigeti Newport mellett haditengerészeti búvárok egy dombra bukkantak. Rajta egy hatalmas kövekből összeillesztett, 40-50 láb átmérőjű és 50-60 láb magas világítótorony állt. A tetején korlát futott körbe, és egy ajtóhoz hasonló nyílást is láttak rajta. A víz alá nem sok értelme van világítótornyot építeni, de 12 ezer évvel ezelőtt ez a terület még szárazon állt. A médiumok szerint az Atlanti-óceán iszapjában eltemetett paloták, hatalmas szobrok és egyéb kultikus emlékek garmada található, de nincs, aki felszínre hozza, mert a hivatalos tudomány egyelőre nem hisz ezek létezésében, és technikailag is nehezen oldható meg a több ezer méter mélységből történő leletmentés. Ez a múltunk iránti közöny és érdektelenség azonban nem tartható sokáig, mert a jelek szerint a régészetben is küszöbön áll a „nagy áttörés” lehetősége. 1985-ben egy japán geológus, Hassaki Kimura (aki egyben amatőr búvár) Okinawa közelében felfedezte az elsüllyedt Mukontinens egy darabját. Amikor elújságolta társainak, hogy mit látott, ők is lemerültek, és nyolc különböző, de egymással összefüggő települést találtak a mélyben. Sorra fedezték fel az egyre izgalmasabb és lenyűgözőbb építményeket. Az épületekből utcák, széles lépcsősorok, sugár- és körutak, elképesztő ívek s lépcsősorok bontakoztak ki. Olyan művészi módon kifaragott kövekből készült minden, hogy a csodálkozástól szóhoz sem jutottak. Miután felocsúdtak, értesítették a hivatásos régészeket. Együttes munkával 1997-ben, Yonaguni-sziget mellett egy impozáns lépcsős piramist is találtak. A 180 m széles alapú építmény 200 tonnás faragott kőtömbökből áll, ami kizárja a jelenség természetes eredetét. A piramishoz széles sugárutak vezetnek mindenfelől. A sétálóutcákat gyönyörűen faragott oszlopsorok szegélyezik. A tiszta víz, a kitűnő látási viszonyok lehetővé tették, hogy a leletekről számos fényképet és videofelvételt készítsenek. Ezeket eljuttatták a médiának is, de az elképesztő szenzáció ellenére a nyugati sajtó mind a mai napig hallgat erről a felfedezésről. Még a régészeti szaksajtó sem hajlandó foglalkozni ezzel a témával. A minden újdonságra és szenzációra éhes médiát nem érdekli a múltunk. Bezzeg ha valami ostobaságról, valamelyik popsztárunk idétlenkedéséről lenne szó, egymást taposva rohannának a helyszínre, nehogy lemaradjanak valamiről. Ennél is kevesebb figyelmet fordít a média és a tudományos világ a közvetett bizonyítékokra, pedig logikai alapon ezekből is kikövetkeztethető lenne elődeink léte. Itt vannak pl. azok a döbbenetesen magas szintű tudományos ismeretek, amelyekkel ókori őseink rendelkeztek. A régészek által hitelesnek elismert több ezer éves agyagtáblák feliratai szerint „primitív” őseink ugyanolyan, sőt sok esetben magasabb tudással rendelkeztek, mint mi. Különben honnan tehettek volna szert azokra a csillagászati ismeretekre, amelyeket cseréptáblák formájában, vagy kőbe vésve hagytak ránk. A maja indiánok pl. nem ismerték sem a kereket, sem a vasat. Ennek ellenére tudták, hogy az év 365,242129 napból áll. Mi csak a XX. században, a legmodernebb csillagászati eszközökkel értük el ezt a pontosságot. Az általunk mért érték 365,242198 nap. Az eltérés nagyságrendje még egytízezred sincs. Műszerek nélkül a legzseniálisabb ókori csillagász sem lett volna képes ennyire pontos értéket produkálni. Ehhez fejlett csillagászati ismereteken kívül legkevesebb egy teleszkópra is szükség van. A majáknak azonban nemhogy teleszkópjuk nem volt, de még a nagyítóüveget sem ismerték. Erre az adatra csak úgy tehettek szert, hogy egy előttük élt fejlett civilizációtól átvették, és lejegyezve megörökítették az utókornak. Még azt sem mondhatjuk, hogy véletlenül írták le ezt a számot, mert a maják a 281

holdhónap időtartamát is 0,0004 napnyi pontossággal ismerték. Közös információforrásra utal, hogy más népek csillagászati ismeretei hasonlóan elképesztők voltak. A sumérok szerint az év időtartama 365 nap, 6 óra, 11 perc, ami csupán 3 másodperccel tér el attól az értéktől, amit napjainkban a legpontosabb tudományos mérések regisztráltak. Ennek az adatnak a meghatározásához ókori őseinknek a teleszkópon kívül egy másodpercre pontos órára is szükségük lett volna, amit csak a középkorban találtak fel. Ha valaki vitatná a modern tudományos eszközök szükségességét ezeknek a méréseknek az elvégzéséhez, az magyarázza meg, hogy az ókori szerzők honnan ismerték a Mars két kísérő bolygójának pályaadatait? Ezek a kis holdacskák szabad szemmel nem láthatók, a jelenkor tudósai is csak akkor szereztek róluk tudomást, amikor az első óriásteleszkópokat megalkották. Azért sem lehet szó megfigyelések alapján gyűjtött adatokról, mert a maják által készített „Drezdai kódex” asztronómiai ismereti 374 440 évet ölelnek fel. Régészeink szerint közel 400 ezer évvel ezelőtt nemhogy maja indiánok, de értelmes ősemberek sem éltek a Földön. Akkor ki figyelte a csillagokat évezredeken át óriási türelemmel? Csak nem a pattintott kőszerszámot használó vadak fürkészték az eget, és állapították meg a naprendszer bolygóinak egymáshoz, valamint a Földhöz viszonyított helyzetét, hogy több százezer év múlva átadhassák ismereteiket egy olyan népnek, amely majd írásban is képes rögzíteni azokat? Nem valószínű. Már csak azért sem, mivel ezeknek a közléseknek a pontossága és alapossága korunk asztronómusait is megdöbbenti. A német Herbert Noll-Husum professzor szerint: „A fogyatkozástábla olyan zseniális, hogy évszázadokkal előre, napi pontossággal megtalálhatók és leolvashatók minden területen a lehetséges fogyatkozások, sőt a nem észlelhető elméleti fogyatkozások is.” Teljesen egyértelmű tehát, hogy az ókori csillagászok ezeket az ismereteket nem a saját tapasztalataikból merítették, hanem átvették elődeinktől. A korábban felhalmozódott tudás egy töredéke valószínűleg túlélte a katasztrófát, és őseink ezt rögzítették, adták tovább napjainkig. A modern tudomány is ebből a forrásból táplálkozik, még ha ezt nem is hajlandó elismerni. Minden gyerek tudja, hogy a heliocentrikus világkép megalkotója, a modern csillagászat megalapítója Kopernikusz volt. Azt azonban kevesen tudják, hogy Kopernikusz ezt a teóriát nem a tudományos felismerései alapján állította fel. Munkáinak a római pápához címzett előszavában azt írta, hogy a Föld forgásának gondolatát ókori szerzőktől vette át. Newton is számos alkalommal említette, hogy nem csak saját géniuszára, hanem valamilyen rendkívül régi és titkos bölcsességtárra támaszkodott. Egyszer kijelentette, hogy a Princípia című művében leírt gravitációs törvény nem új, már ismerték az ókorban is. Ő maga úgy jött rá, hogy sikerült megfejtenie a „régi korok szent irodalmát”. Az ókori bölcsek tudományos ismeretei a matematika terén is meglepőek voltak. Mi a millió fogalmát csak a XIX. században vezettük be. A világhatalomnak számító Római Birodalomban csak az ezres szám jelöléséig jutottak el. A sumérok agyagtábláin viszont egy olyan matematikai sor látható, amelynek a végeredménye 195 955 200 000 000. Ennél is nagyobb számot említ egy óindiai sakkanekdota. Sehram fejedelem a királyok játéka feltalálójának annyi búzaszemet ígért, amennyi a 64 mezőből álló sakktáblára felfér oly módon, hogy az első mezőn: 1 búzaszem, a másodikon: 2, a harmadikon: 4, a negyediken: 8, és így tovább lesz. A történet a mértani sor végeredményét is közli, azaz a 64. mezőre már 18 446 744 073 709 551 615 búzaszem kerül. Nem valószínű, hogy a fejedelem képes volt betartani az ígéretét, mert ennyi búzaszem még a legóvatosabb becslések szerint is legalább 500 milliárd tonnát tesz ki. Ilyen mennyiségű búza nemhogy akkor, de ma sem terem a világ országaiban együttvéve sem. A nullának mint számnak a fogalmához a maja indiánok is eljutottak. Mivel e számoknak helyi értéket is adtak, pontok és vonások segítségével tízjegyű számokat tudtak kifejezni. Ugyancsak ők tizenkét jegyű logaritmusokkal számoltak. Az újkori matematika történetében a 282

„pi” egy XVII. századi holland tudós felfedezéseként mint „Ludolf-féle szám” vált ismertté. A múzeumokban őrzött egyiptomi papirusztekercsekből azonban kiderül, hogy az ókor tudósai már évezredekkel ezelőtt ismerték és használták ezt a számot. A sumérok tisztában voltak Pitagorasz tételével is, sőt papjaik másod-, valamint harmadfokú egyenleteket oldottak meg, és számításokat végeztek kamatos kamatra. Sajnálatos, hogy ezek az ismeretek elkerülték a figyelmünket, így újra fel kellett találnunk őket. Elődeink hagyták ránk óegyiptomi közvetítéssel a 12-es számrendszert, a nappal és az éjjel 12 órára osztását. Sumér közvetítéssel került hozzánk a 60-as számrendszer, az óra 60 percre, és a tér 360°-ra osztása, valamint a 10-es számrendszer. Még a méterrendszer sem tőlünk származik, mert az óegyiptomiak a könyök mellett ismerték és használták a Föld délkörének negyvenmilliomod részét is mértékegységként. A földgolyó délkörökre osztását szintén a régi térképek sugallták nekünk. Az újkori alkalmazását szorgalmazó angol csillagászok azonban bizonyos fokú sovinizmustól vezérelve, a kiindulási meridiánt áthelyezték a hazájukba, Greenwich vonalába. Pedig szerencsésebb lett volna meghagyni az eredeti, természetes helyén. Az atlantiszi civilizáció idején a nulla meridián az özönvíz előtt épült Nagy Piramison haladt át, ami azért volt praktikus, mivel pontosan két egyenlő részre osztotta a szárazföldet, Keletre és Nyugatra. Ennek ellenére a világ nem hagyta megerőszakolni magát, mert továbbra is tartotta e vonal mentén a természetes megosztását. Ha ugyanis a gizai fennsíkon át összekötjük az Északi-sarkot a Déli-sarokkal, akkor ez a meridián nagyjából ott szeli ketté Eurázsiát, ahol Európa véget ér, és amelyen túl már kizárólag közel-keleti és távol-keleti országok találhatók. A jelenlegi földrajzi felosztás nem igazodik ugyan ehhez a megállapításhoz, de ennek kizárólag az az oka, hogy mi Európa keleti határát önkényesen az Ural vonalába helyeztük. Nem vettük figyelembe a nyugati és a keleti kultúra határvonalát, amely jó megközelítéssel megegyezik a Föld szárazföldjeinek felezővonalával. Közvetve ugyan, de Amerika felfedezése is elődeink érdeme. Kolombusz sohasem jutott volna arra az elhatározásra, hogy ellenkező irányból közelíti meg Indiát, ha nem akadt volna a kezébe egy régi térkép, amit még Nagy Sándor korában másoltak át egy ismeretlen eredetű világtérképről. Ez egyértelművé tette számára, hogy a Föld gömbölyű, így akár körbe is hajózható. Nem sokkal Amerika felfedezése után Piri, török admirális is lemásolta ezt a térképet, és az ő gyűjteményében maradt fenn napjainkig az isztambuli Topkapi Palotában. Ha már itt tartunk, az ókor tudósai miként tudták szinte méternyi pontossággal feltérképezni Nyugat-Európa és Afrika partvonalát? Ez manapság is csak műholdfelvételek alapján lehetséges. A legmeglepőbb azonban az, hogy ezen a térképen az amerikai kontinens nyugati partvidékén kívül pontosan fel vannak tüntetve a hatodik kontinens, Antarktisz partvonalai is, ami jelenleg nem látszik, mert több száz méter vastag jégpáncél rejti el. A Piri Reis térkép annyira pontos, hogy a modern térképeket is ehhez igazították. Az 1954-ben készült Peterman-féle térképpel összevetve ugyanis eltérést találtak az egyik ponton. Az amerikai haditengerészet vízrajzi hivatalának szakembereit nem hagyta nyugodni a dolog, ezért kiküldték a legjobb technikusaikat, hogy a vitatott területen végezzenek újabb szeizmikus szondázást. Kiderült, hogy a Piri Reis térkép a helyes. Ezen a ponton nem szárazföld, hanem két kis öböl található a vastag jégpáncél alatt. Egyébként Grönlandot is két különálló szigetként ábrázolja ez a térkép. Csak az 1930-as években derült ki, hogy a hó- és jégtakaró alatt valóban két földdarab rejtőzik. Ennek alapján sokan hajlanak arra a következtetésre, hogy ez a térkép az özönvíz előtt készült. Erre utal az a megállapítás is, hogy a kontinensek partszakaszaiból jelenleg hiányzik kb. 100-150 méternyi sáv. Ugyanígy nem láthatók azok a kisebb szigetek, földnyelvek sem, amelyeket az özönvíz utáni tengerszint-emelkedés nyelt el. A rejtélyes eredetű térképek azonban megmaradtak, jelentős mértékben segítve a kontinensek újkori felfedezőit, kalandos vállalkozásaikban. 283

Nem kevésbé meglepő az egyiptomi tudós, Ptolemaiosz által átmásolt térkép, amely ÉszakEurópát fehér zónákkal borítottan ábrázolja. Ezeknek a zónáknak a kontúrjai az özönvíz előtti jegesedés határait mutatják. Mint tudjuk, a katasztrófa járulékos következményeként a földgolyó az Atlanti-óceán középvonalában 30°-kal megbillent déli irányba, ezért a tengelye északabbra csúszott. Ezáltal az állandó jég határa is feljebb vonult, ami azzal a következménnyel járt, hogy az Atlanti-óceán két partján, Európában és Észak-Amerikában egyik napról a másikra megszűnt a „jégkorszak”. A földgolyó ellenkező oldalán azonban éppen emiatt beköszöntött a zord klíma kezdete. Így vált a buja növényzetű Szibéria a 11 hónapig tartó telek, és a -71 °C-os rekordhideg vidékévé. Ugyanez a tengelyelcsúszás tette Antarktisz hűvös, de termékeny táját az örök jég birodalmává. Az özönvíz előtti állapotról van egy másik kartográfiai bizonyítékunk is. Ezt a „portolán”-nak nevezett térképet 1787-ben rajzolta át Jehudi Ibn Ben Zara, egy szintén ismeretlen forrásműről. Ezen a jégkorszakot ábrázoló térképen a gleccserek egészen Közép-Európáig húzódnak le. Érdekessége, hogy jól kivehetők rajta az Égei-tenger apró kis szigetei, amelyek jelenleg nem láthatók, mivel az európai és észak-amerikai jégpáncél elolvadása következtében a tenger szintje alá kerültek. Ez a helyzet egyértelműen bizonyítja, hogy ezek a térképek az özönvíz előtti elődeinktől származik, mert a mi civilizációnk honnan tudhatta volna, hogy milyen volt Európa klímája a katasztrófa előtt. Mi azt követően kaptuk örökül a Föld felszíni világát, miután az egész kataklizma lezajlott, így a korábbi jéghatár létezéséről sejtelmünk sem lehetett. Egy másik feltételezés szerint ezeket a térképeket nem az atlantiszi elődeink hagyták ránk, hanem a földönkívüliek készítették röviddel az özönvíz után, még mielőtt a korábbi sarkvidékek jéghegyei elolvadtak volna, és megindult volna Antarktisz eljegesedése. Ezt az elképzelést támasztja alá az a tény is, hogy a Piri Reis térképen már nincs feltüntetve a hetedik kontinens, Atlantisz. Megerősíti ezeknek a múltrögzítő kartográfusoknak a hitelét, hogy a Ptolemaiosz-féle térkép Európa belvizeit is feltünteti, röviddel a katasztrófa után. Ezen olyan beltengerek láthatók, amelyek egyértelműen mutatják, hogy az özönvizet követően hol maradt meg legtovább a víz. Közép-Európában pl. akkora tó terül el, ami szinte az egész Kárpátmedencét kitölti. Ebből mára már csak a Balaton maradt meg a beltenger legmélyebb pontján. Magas fokú matematikai ismeretekre utal az a szemmel látható tény is, hogy az összes ősi eredetű térkép sztereofonikus, illetve gnomonikus projekcióval készült, amelyhez gömbháromszögtant használtak. Tudósaink azért nem hajlandóak az előző civilizációk nyomait kutatni, mivel körömszakadtáig ragaszkodnak a darwini evolúcióhoz. Ennek megfelelően, az emberi társadalom kialakulása kb. 40 ezer évvel ezelőtt történt. Ezek után égnek áll a hajuk, amikor arról értesülnek, hogy Utah államban Antelope Springs térségében amatőr régészek 440 millió éves emberi lábnyomra bukkantak. A megkövesedett lelet bizarrságát fokozza, hogy aki hátrahagyta a lába nyomát, cipőt viselt. Ráadásul nem egy primitív módon összetákolt lábbeli lenyomata található a talajban, hanem egy hegyes orrú, sarokkal ellátott cipőé. Később szakavatott régészek a helyszínen még több hasonló nyomot találtak. Teljes mértékben kizárja a hamisítás feltételezését, hogy az egyik talplenyomatban egy kis trilobitát (280 millió éve kihalt ősrákfajtát) találtak. Sok külföldi tudós is tanulmányozta a leleteket, de nem tudnak vele mit kezdeni. Ez a modern cipő viseletére utaló lelet egyáltalán nem egyedi. Nevadában a Fisher Canonban egy szénrétegben olyan 15 millió évesre becsült cipőlenyomatot találtak, ahol a varratok is látszanak. Ezek szabályossága egyértelműen gépi előállításra utal. A szakemberek még azt is meg tudták állapítani a lelet alapján, hogy ennek a lábbelinek az előállításánál a szokásosnál finomabb varrást alkalmaztak. A tudomány hivatalos álláspontja

284

szerint a primitív előember 14 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön, és cipőre emlékeztető lábbelit csak 25 ezer évvel ezelőtt kezdett el hordani. Az eónokkal ezelőtti civilizációk magas ipari színvonalára nemcsak cipőik lenyomata utal. 1891-ben az illinoisi Morrisville-ben S. W. Culp egy 25 cm hosszú aranyláncot talált egy 300 millió éves széndarabba ágyazódva. 1922-ben az oklahomai Thomas-ban, egy szénnel fűtött erőműben Frank Kenwood egy fémcsészére bukkant, amikor kalapáccsal széttört egy nagy rögöt. Ezeket a tárgyakat több száz millió évvel ezelőtt vesztették el valakik. Aztán a környék elmocsarasodva tőzeggé, majd szénné alakult, és most szénbe ágyazva kerültek elő. Akadémikus körökben mély hallgatás övezi azt a rozsdamentes acélból készült csövet, amelyre jurakori mészkőben bukkantak, vagy azt az emberi kéz által épített és szépen megmunkált kőfalat, amely karbonkori szénrétegbe beágyazódva került elő a föld alól. Több helyen is találtak már acélszegeket szén- arany- és homokbányákban egy-egy kőzetdarab kellős közepén. 1869-ben Nevadában a nagy mélységből kibányászott kőzetből egy kb. 5 cm hosszú fémcsavar került elő. A légmentes elzárásnak köszönhetően még jól látszott rajta a csavarmenet. Ennél monumentálisabb létesítményeket is rejteget a föld mélye. Dél-Afrikában nem egy helyen találtak őskori bányákat, ahonnan több százezer évvel ezelőtt valakik fejlett eszközökkel vasat, aranyat és gyémántot bányásztak. Ilyen bányák Egyiptomban is vannak. Egy német kutató a kelet-egyiptomi Quara sivatagban őskori földmérési jeleket, és háromszögelési pontokat talált, amelyek a mi geodéziai műszereinkkel is teljes pontossággal használhatók voltak, és elvezették őt az egykori ametiszt- és aranybányákhoz. Ezekben az esetekben a korábban jól bevált nevetségessé tevés, vagy a vallási fantáziálás kategóriájába való utalás nem alkalmazható, mivel ezekről a leletekről a megtalálás helye és módja alapján egy botcsinálta amatőr régész is azonnal megállapítja, hogy a hamisítás lehetősége kizárt. Nem kevésbé meghökkentő archeológiai felfedezés, hogy Észak-Amerikában, a jelenlegi Michigan állam területén 6 ezer évvel ezelőtt valakik 200 ezer tonna rézércet bányásztak ki. Az ősembernek biztosan nem volt szüksége ilyen mennyiségű vörösrézre, hiszen a fejlődése még kőkorszaki szinten állt. Az sem feltételezhető, hogy más földrészeket megelőzve itt hamarabb kezdtek el fémszerszámokat készíteni, ugyanis ezen a kontinensen sehol, semmilyen formában nem bukkantak a kibányászott réz nyomára. Ennél is több titkot hordoz magában a bronzkor. Az ásatások alapján kiderítették, hogy ez a korszak négy földrészen közel egy időben kezdődött. Az még hihető feltételezés, hogy az akkori világban valahol véletlenül rájöttek arra, hogy ha a rézhez 10 százaléknyi ónt adnak, akkor egy viszonylag kemény fém, bronz lesz belőle. De hogyan került át ez az ismeret a többi földrészre? Akkoriban még semmilyen közlekedés sem volt az egyes kontinensek között. Ez csak egy módon jöhetett létre, Földön kívüli tanítómesterek közreműködésével. Kizárólag ezen az alapon magyarázható a bronz egyiptomi megjelenése. Egyiptomban és a környező országokban ugyanis nincs ón, így véletlenszerű felfedezésről szó sem lehet. Az egyiptomi bronzleletekben az ón kimutathatóan Indiából, a Pireneusi-félszigetről, illetve Angliából származik. Nem valószínű, hogy az ókori egyiptomiak önszántukból felkerekedtek volna, hogy távoli országokból egy köztudottan puha, tehát önmagában semmire sem használható fémet hozzanak. Még ha volt is némi fogalmuk az ötvözés előnyeiről, és hallottak az ón létezéséről, akkor sem törekedhettek beszerzésére, mivel a logika szabályai szerint két lágy fém összeöntéséből csak lágy ötvözet lehet. Kellett valaki, aki felhívta a figyelmüket arra, hogy ez a fém ötvözetként egészen másként viselkedik. A legmegdöbbentőbb felfedezés azonban az, hogy 5000 évvel ezelőtt az ókori Krétára valakik uránércet szállítottak. Aligha hihető, hogy az ott élők ismerték volna az atomenergia kinyerésének titkát. Akkor meg minek cipelték oda ezt a más célra alkalmatlan ércet? Csak az idegeneknek lehetett rá szükségük. Egyre több jel mutat arra, hogy nálunk fejlettebb civilizációk évmilliókon át nyersanyag285

forrásként kezelték a Földet, és még azzal sem törődtek, hogy tevékenységük nyomát eltüntessék. Tovább fokozza a zavart, hogy a Texas állambeli Glen Roseban a Paluxy folyó medréből tisztán megmaradt dinoszaurusz lábnyomokat tártak fel. A geológusok szerint a folyómeder a kréta korban, a mezozoikum végén, 140 millió évvel ezelőtt alakult ki. Eddig semmi különös nincs a dologban, mert ekkor már éltek hüllők a Földön. A dinoszaurusz lábnyoma mellett azonban egy nagyméretű, majdnem 60 cm hosszú, emberi lábnyomot is találtak. Mivel ez a lelet egyáltalán nem illeszthető bele a darwini evolúciós elméletbe, egyszerűen hamisítványnak minősítették. Ez az állásfoglalás akkor kezdett kínossá válni, amikor később a texasi „Óriások völgyében” maguk a kételkedők is százával találtak hasonló nyomokat. Időközben ezeknek a több mint 3 méter magas embereknek a használati tárgyaira is rábukkantak. Ohioban pl. nyél nélküli rézfejszét találtak egy mocsárba, amelynek hossza 60 cm volt, és 20 kilót nyomott. Ennek ellenére képtelenek elfogadni az óriások földi létét. Pedig erről régi írások is tudósítanak. A nálunk Héber mítoszok címmel megjelentetett ősi zsidó mondák szerint „az özönvízben elpusztult minden ember, köztük 4 millió 90 ezer óriás”. Hozzánk hasonlóan azonban ebben az ősrégi fajban is akadhattak túlélők, hiszen a Bibliából ismert, hogy Mózes nem akarta bevinni népét az Úr által nekik ígért országba, Kánaánba, mivel ott óriások laktak. Később Dávid meg is mérkőzött egyikükkel, akit némi ravaszsággal legyőzött. A két faj között gyakran előfordult vérkeveredés is, ami a földi nők számára szinte minden esetben végzetesnek bizonyult. Az óriásbébiket ugyanis nem tudták kihordani. Ezt a természetellenes, felpuffadt terhességet örökítették meg azok a kis szobrocskák, amelyeket a régészek willendorfi Vénusz néven tartanak számon. Az igazi döbbenetet azonban a fejlődésünk menetébe nem illő tárgyi bizonyítékok okozták a tudósoknak. Mezopotámiában és Egyiptomban olyan csiszolt kristálylencséket találtak, amilyeneket napjainkban csak cézium-oxid segítségével lehet előállítani. Ehhez az oxidhoz kizárólag elektrokémiai úton lehet hozzájutni, amihez természetesen villamos áramra van szükség. Több ezer évvel ezelőtt élt primitív őseinkről senki sem feltételezi, hogy ismerték az elektromosságot. Pedig a lehetőségük megvolt rá, mert a bagdadi múzeumban ókori galvánelemek vannak kiállítva. Ugyanitt szárazelemek is láthatók, réz elektróddal, és ma már meghatározhatatlan összetételű elektrolittal. Az egyiptomi Hathor templom egyik freskója egy nagyméretű, légritkított üvegballonnal szerelt ködfénylámpát ábrázol. Mellette áll a gerjesztést végző nagyfeszültségű áramforrás. A két egységet egy rézfonatú kábel köti össze. A levegő légnedvességéből eredő „áthúzásokat” a másik elektróda alatt egy gyűrűs szigetelőoszlop akadályozza meg, amely egyben az üvegballon megtámasztásának feladatát is ellátja. Már ránézésre is megállapítható, hogy ennek az erősen stilizált szerkezetnek az előállítása meglehetősen bonyolult lehetett. Ráadásul tekintélyes mérete és súlya jelentősen nehezítette a szállítását, korlátozta a hordozhatóságát. A modern kor embere joggal tehetné fel a kérdést, hogy miért nem használtak helyette izzólámpát? Kétségtelen, hogy az izzólámpa sokkal kisebb, az előállítása is olcsóbb, de a fogyasztása nagyságrendekkel nagyobb, mint a ködfénylámpáé. Nem véletlen, hogy a világító villanykapcsolóktól kezdve a vízforraló bojlerek üzemmódjelzőjéig mi is ködfénylámpát használunk, mert ennek a fogyasztása olyan kicsi, hogy a villanyóra számlálókerekét sem képes megmozdítani. A fényereje ugyan nem túl nagy, de az üvegballon méretének növelésével az elektródák egymástól való eltávolításával és nagyfeszültségű gerjesztéssel ez a hátrány csökkenthető. Ráadásul a ködfénylámpa élettartama szinte korlátlan, míg az izzólámpáé max. 1000 óra. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a koromsötét piramisjáratokban és ókori altemplomokban nyomát sem látni fáklyafüstnek, holott némelyiknek a falai mennyezetig tele vannak zsúfolva bonyolult ábrákkal. A kőkorszaki sziklabarlangokat sem fáklyákkal 286

világították meg azok az őskori művészek, akik a falaikra ufonautákat pingáltak, mivel egyetlen koromszemcse sem szennyezi a műveiket. Egyébként az észak-amerikai, franciaországi, szaharai, rhodéziai, perui és bolíviai sziklarajzok tucatjával ábrázolnak szkafanderbe öltözött ufonautákat, botantennával a sisakjukon. Meglehetősen anakronisztikusnak tűnnek azok a XX. századi hajviselettel ábrázolt fehér bőrű férfiak és nők is, akik szűk pantallót, testhez álló pulóvert, valamint cipőt, kesztyűt és karórát hordanak. Az igen nagy gondossággal készített, élethű rajzok hitelessége kétségbevonhatatlan, mert a régészek által vizsgált festékminták több ezer évvel ezelőtti keletkezésre utalnak. Ezekben a barlangokban nem ritkák a csillagászati ábrák sem. Kohisztán egyik hegyvidékén találtak egy több mint 10 ezer éves sziklarajzot, amely pontosan rögzíti a csillagok akkori helyzetét. Az őskori ábrán egy vonal köti össze a Vénuszt és a Földet. A perui fennsíkon viszont régi platina ékszerekre leltek. Mint ismeretes a platinát 1800 °C-ra kell felhevíteni ahhoz, hogy megmunkálható legyen. Ekkora hőmérséklet fosszilis tüzelőanyagokkal nem hozható létre. A magas olvadáspontú fémeket mi is csak elektromos ívkemencében tudjuk feldolgozni. Más iparágak sem voltak elmaradva ettől a szinttől. Heluánban őriznek egy őskori szövetdarabot, amely olyan vékony, hogy manapság is csak különlegesen felszerelt, modern textilgyárban lehet előállítani. A prehisztorikus idők tudományos ismeretei azonban ezt a szintet is jóval meghaladták. A dél-amerikai Ica városában több mint 16 ezer, ököl nagyságú követ találtak, melyek rajzolatain meghökkentő jelenetek láthatók. Néhány kő őshüllőket ábrázol emberekkel, holott ezek az állatok 64 millió évvel ezelőtt kihaltak. A többi kövön csillagászati ábrák, császármetszés, vérátömlesztés, sőt agyátültetés is fellelhető. A Kordillerák 3800 méter magas hegyei között olyan sziklavésetek láthatók, amelyek az amerikai kontinensen nem honos állatokat, pl. oroszlánokat, tevéket, sőt egy másodkori ősgyíkot, sztegoszauruszt tár elénk. De nem is ez a fő érdekesség, hanem az a rajz, ami egy aggastyánfejet ábrázol. Ezt lefényképezve a negatívon egy sugárzó ifjú arc jelenik meg. A hamburgi kövek által keltett érzékcsalódás szabad szemmel is látható. 1957-ben egy építkezés alapozásánál két hatalmas követ fordítottak ki a munkagépek a földből. Megtisztításuk után kiderült, hogy emberi kéz által készített „őskori” szobrokról van szó. Erre a kormeghatározásra az utal, hogy min. 12 ezer éves talajrétegből kerültek elő. Ha a szobrokat szemből nézzük férfiarcot látunk, ha 120o-kal elfordítjuk őket, női arccá változnak. Ennél is nagyobb zavart okoztak a tudomány vaskalaposai körében az Esmeralda közelében talált szobrok. Az Ecuador déli részén kiásott műalkotások ugyanis egyiptomi papokat ábrázolnak. Arcuk egyetlen indián törzs jellegzetes vonásaira sem emlékeztet, és a szobrok mellett talált kellékek is azonosak azokkal, amelyek az egyiptomi freskókon láthatók. A szobrok, valamint a fegyverek, ékszerek és egy zöld kőből csiszolt kinyitható tükör korát 18 ezer évesnek ítélték. A hivatalos tudomány álláspontja szerint az amerikai kontinens ebben az időszakban még lakatlan volt. Akkor kik hajóztak át az óceánon, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek egy távoli nép életéről, ráadásul egy olyan népről, amely a tudósok szerint csupán 7 ezer éve létezik. Visszatérve az elődeinktől származó tudományos ismeretek értékelésére, mi sem bizonyítja jobban a létüket, hogy közülük nem egyet még a modern tudomány sem ismer. Ez azt jelenti, hogy az előző civilizáció technikai színvonala sok tekintetben meghaladta a miénket. Különben mivel magyarázható azoknak a hatalmas megalitoknak a léte, amelyeket több tízezer éve építettek a világ számos pontján. Bolíviában található egy ősi város, Tiahuanaco, és felette az Andok egyik fennsíkján egy még régebbi város, Puma Punku. Ez az ősi romváros arról nevezetes, hogy még az özönvíz előtt épült, és hatalmas kőtömbök alkotják. Egy-egy tömb súlya eléri a 150 tonnát, de akad közöttük 440 tonnás is. Jellegzetességük, hogy az 287

összekapcsolásuk elősegítésére olyan csapolások, bonyolult szerkezetű eresztékek találhatók bennük, amilyeneket mi a legmodernebb motoros vágó- és csiszológépeinkkel sem tudunk kialakítani. A másik rejtély, hogy ezoterikus ismeretek illetve megfelelő technikai eszközök nélkül miként juttatták fel ezeket a több száz tonnás köveket 4000 méter magasra. Olyan szirtek tetejére, melyek körül rémisztő szakadékok tátongnak, és lenn a mélyben még egy tajtékozva rohanó hegyi folyón is át kellett gázolni. Az építkezéshez használt kőzet legközelebbi lelőhelye 5 kilométerre van innen. Ha ez a város az ókorban készült (mint ahogy azt a régészek állítják), akkor a kereket és ebből következően a fagörgőt sem ismerő indiánok milyen módon szállították oda ezeket az óriási kőtömböket? Talán fából készült szántalpakra helyezték, és állati bőrből hasított szíjakkal lekötözve vonszolták hegyről le, hegyre fel, amíg az úttalan utakon és gyors sodrású hegyi folyókon át a 4000 méter magas fennsíkra értek vele? Nem valószínű. Ilyen roppant tömegű kőtömbök dzsungelben történő szállítása még a XX. század szakembereit is megoldhatatlan feladat elé állítaná. Ezek a monolitok azonban játékszernek számítanak a mai Szíria területén fekvő Baalbektemplom három kváderkőből készített emelvényéhez képest. Vajon ki és hogyan helyezte ezeket az egyenként 600 tonna súlyú faragott monolitokat, valamint a negyedik 1100 tonnás kőtömböt az egykori templom alá. Ekkora terhet mi az óriásdaruinkkal sem tudnánk megemelni. Arról már nem is szólva, hogy ezeket a gondosan megmunkált tömböket (a legnagyobb csaknem 24 m hosszú) a kőfejtőből el is kellett szállítani az építkezés helyszínére. A Liebherr cég B-25-ös darujának maximális teherbírása is csupán 250 tonna. Ez a szerkezet min. 70 m magas acéltoronyból és 200 tonnás ellensúlyból áll, hogy fel ne billenjen. A dóm telepítéséhez 6 heti előkészítési időre, és egy specialistákból álló 20 fős csoport szakértelmére van szükség. Ezt követően a daru max. 100 méterrel odébb teszi a terhet, majd kezdhetik az egész telepítést elölről. Nehéz terepen azonban az óriásdaruk nem használhatók. Az Asszuánigát építésekor sem tudták alkalmazni őket, amikor a II. Ramszesz fáraó által emelt templomokat meg kellett menteni a Nílus áradásától. Mint közismert, 1964-ben az UNESCO pénzügyi segítségével és nemzetközi összefogással ezeket a templomokat eredeti szintjükről 60 méterrel feljebb emelték. Hiába gyűltek azonban össze a világ legjobb szakemberei, a hatalmas kőszobrok egészben való áttelepítését nem tudták megoldani. Végül réselőgépekkel feldarabolták őket. A szétfűrészelt és előzőleg megszámozott kődarabokat azután az építőkocka-játékhoz hasonlóan az új helyükön összerakták. Indiában ma is áll a „Fekete pagoda” templom. A 75 méter magas szentélyt több mint 2000 tonnás faragott kőlapokkal fedték le. Vajon ki és mivel emelte fel ezeket a roppant súlyú kőtáblákat ilyen magasra? Aki azt hiszi, hogy rabszolgák hadával ez a probléma ha nehezen is, de megoldható volt, miként képzeli el egy 20 ezer tonnás kőtömb szállítását? A délamerikai Sacsayhuaman erődítmény mellett ugyanis található egy lépcsőkkel, rámpákkal, nyiladékokkal ellátott, művészien megmunkált monstrum. A díszes lépcsőket korlátok szegélyezik, és a négy emelet magas kőtömb más faragványai lebegő fotelekre emlékeztetnek. A kőkolosszus jellegzetessége, hogy az ideszállítása után feje tetejére állították. Így az oszlopok fentről lógnak lefelé, az ülőalkalmatosságoknak látszó mélyedések pedig szinte lebegnek a térben. Hogy mi értelme volt a fejre állításának? Talán ezzel akarták demonstrálni az elődeink, hogy nem egy helyszínen található kőszirtből faragták ki ezt a monstrumot. Ha valaki mégis ezt hinné, akkor találja ki, hogy miként fordították meg? A terep alapos szemrevételezése után nem zárható ki az a lehetőség sem, hogy az inka székének nevezett kőtömb egy intergalaktikus támadás következtében állt fejre, miután valamilyen gigantikus erő kimozdította a helyéből. Ezt a feltételezést támasztja alá az a tény, hogy alig 300 méterre tőle megüvegesedett kőzetek láthatók. Hasonló megolvadt kőzetekre bukkantak a régészek a Góbi-sivatagban, valamint az egykori Szodoma és Gomorra környékén is. A megüvegesedett homok nagyon hasonlít arra, amely a Nevada-sivatagban 288

keletkezett a kísérleti atombomba-robbantások után. A tudósok szerint a „kénköves tűzeső”, amit Isten bocsátott a két bűnös városra, nukleáris támadás lehetett. A dél-amerikai romvárosokban viszont nem mindenütt található meg a robbanás epicentrumát jelző kráter, a környéken szétszóródott kőzetmaradványok egyenletes pusztításra utalnak. A rombolás módja azt sugallja, hogy ezeket a városokat valamilyen felső parancsra egy sugárfegyverekkel felszerelt UFO-különítmény támadta meg. A világűrből alászálló harcászati járművek a földdel tették egyenlővé a megsemmisítésre ítélt zónát. A sugárfegyverekből kiáramló, rendkívül erős szubatomi energiasugárzás szinte letarolta a környéket. A nagyobb köveket szétrobbantotta, a kisebbeket megolvasztotta, a növényeket, állatokat és embereket pedig hamuvá égette. (A megsemmisítés hatékonyságára, a mágneses sugárzás intenzitására jellemző, hogy ezeken a területeken ma sem nő növényzet.) Ezt követően felemelkedtek a föld felszínéről, és amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak. A hadműveletet nem követte megszállás, ami arra enged következtetni, hogy itt nem egy harcias beállítottságú kozmikus szomszédunk támadásáról volt szó, hanem ítélet-végrehajtásról. A bennünket felügyelő túlvilági hatalom időnként egy-egy harci különítményt vezényelt a Földre, hogy a neki nem tetsző folyamatot felszámolja. Mivel az istenekről nem feltételezhető, hogy cselekedeteiket a pusztítás öröme motiválná, így nem gondolhatunk másra, mint hogy ezeknek az akcióknak a célja a fejlődés menetének helyreállítása volt. Az „intergalaktikus rendőrség” olyan esetekben avatkozik be egy-egy civilizáció életébe, ha valamely körzetének lakói „égbekiáltó” bűnöket követnek el, vagy ha a fejlődésük nem megengedett tempóban halad. Ez akkor fordul elő, ha egy nálunk fejlettebb civilizáció a Földön landolva „felkarolja” valamelyik népcsoportot, és olyan információkat ad át nekik, amely a fejlődésüket ugrásszerűen megnöveli. A magas szintű technológiai segítség következtében egy-egy város vagy ország olyan előnyös helyzetbe kerül, ami nem engedhető meg, mert felborítja a történelem menetét. A büntetés minden bizonnyal kiterjedt a Földön kívüli civilizációk azon csoportjára is, akik az univerzális alkotmányt megsértve, meg nem „szenvedett” innovációs értékeket adtak át egy primitív népnek. Ezeknek a tudományos fantasztikum határát súroló támadásoknak a valószínűségét támasztja alá az a régészeti beszámoló is, amelyet az oroszországi finnugorkutatások egyik vezetője tárt a nyilvánosság elé az 1990-es évek elején. A jelentés egy 2500 éve, a magyarok őshazájában lezajlott „természeti katasztrófáról” szól. A régészek a Káma alsó folyásánál ásatásokat végeztek, és arra a következtetésre jutottak, hogy i.e. 492-ben szinte felbecsülhetetlen erejű „földrengés” rázta meg a vidéket. A föld felszínét 2,5 méter mélyen végigborotválta valamilyen titokzatos erő. Hérodotosz, görög történetíró tanúsága szerint a tektonikus mozgások utórezgései hullámsírba küldték az Égei-tengeren felvonuló perzsa hajóhadat, sőt a tengerár a partvidéken is pusztított. Ennek ellenére, nem tűnt el minden. Az ananyinói kultúra maradványaira még 1855-ben rábukkantak az Ural vidékén. Bebizonyosodott, hogy az itt élő finnugor törzsek kereskedelmi és kulturális kapcsolatai Szibérián kívül a Kaukázusra, sőt a Skandináv-félszigetre is kiterjedtek. A magas fokú civilizáció története azonban rejtélyes módon éppen 2500 éve szakadt meg. Az ezen a vidéken ma is élő nyelvrokonaink meséiben viszont megmaradt a réges-rég lezajlott kataklizma szörnyű emléke, sokfejű, tűzokádó sárkányok képében, melyek mennydörgés kíséretében jelentek meg, miközben elsötétült az égbolt, és eltűnt a nap. 4600 évvel ezelőtt Kínában is feljegyeztek egy hasonló esetet. A legenda szerint Huang-ti a kínai kultúra megalapítója isteni eredetű volt. Hosszú élettartama is földönkívüli származásnak tudható be. A Sárga császár néven ismertté vált uralkodó 100 éves kormányzásának nem a természetes halál, hanem az univerzális rendfenntartó kommandó vetett véget. A magával hozott ismeretekből feltehetően túl sokat osztott meg földi alattvalóival, mert a monda szerint i.e. 2597 -ben „kilenc sárkány” tört be Huanglingba, és földig rombolta a 289

császári fővárost. Egyébként ő vezette be a írásbeliséget Kínában. Ő tanította meg alattvalóit faházakat, szekereket, hajókat építeni. Ekkor készültek az első íjak és nyilak. Felállította a kormányhivatalokat, és elkezdett fémpénzt veretni. Mindemellett egyesítette a különálló tartományokat, és megteremtette a ma ismert hatalmas birodalmat. A felesége sem tétlenkedett, mert ő az asszonyokat tanította meg a selyemhernyó-tenyésztésre, és a selyemszövésre. Az istenek valószínűleg akkor elégelték meg a Sárga császár tevékenységét, amikor a fejlődési szintjüket jóval meghaladó tudást kezdett átadni a reá bízott népnek. Ebből csupán az akupunktúra szabályai maradtak meg másolatban, ami az általa írt gyógyászati szakkönyvről készült. A bolygónkon található prehisztorikus objektumok sora nem merül ki a különféle épületekben. Számtalan olyan létesítmény létezik még, amelyeknek nemhogy az építési módjával, de a rendeltetésével sem vagyunk tisztában. Az „Ezoterikus körkép” IV. fejezetéből megismerhettük a Föld idegszálainak számító ley-vonalakat, és ezek csomópontjaira épített menhirek szerepét. Bizonyos helyeken az energiavonalak kereszteződéseinél föld alatti üregeket alakítottak ki, és fölé kvarckövet állítottak. Ezek a megalitok azonban nem csak egymagukban fordulnak elő, hanem egyes helyeken egész szoborcsoportokat is alkotnak. Ezek közül leghíresebb az angliai Stonehenge, ami egyesek szerint kőkorszaki csillagvizsgáló, mások szerint Atlantisz fővárosának, Metropolisnak a kicsinyített mása volt, de nem zárható ki, hogy szubatomi energiaközvetítő szerepet is betöltött. Erre utal a bazaltkövek közé beépített lazúrkő. A második elképzelés szerint a körkörösen elhelyezett kövek a nagyobb épületeket szimbolizálták. A középső részében 45 tonnás menhirek is találhatók, amelyeket nem valószínű, hogy kézi erővel cipeltek volna oda a távoli Walesből, tengeren, folyón és szárazföldön át. Az építők a másolat hitelességét a méretarányok pontos betartásán kívül a várost körülvevő vizesárkok és sáncok leutánzásával is növelték. Tájolása úgy történt, hogy a középső két köve között, a patkó alakú menhirek kettéosztása által keletkező vonal pontosan Atlantisz egykori fővárosa felé néz. Ugyanebbe az irányba, vagyis délnyugat felé halad a bejáratot képező út, a rajta elhelyezett sarokkővel együtt. Hasonló a tájolása a franciaországi Bretagne-félszigeten található kőparknak is. A Carnac város tengerpartján emelt menhirek egyes darabjai a 6,6 méter magasságot is elérik. A legnagyobbnak a súlya 350 tonna, és a geológusok szerint 20 km távolságról kellett, hogy odaszállítsák. A háromszögben kiképzett kősorok az Atlanti-óceán felé haladva, annak fenekén folytatódnak, majd egy közeli kis szigeten bukkannak fel újra, ahol kövekből összerótt barlang áll. A barlangban menhirek és dolmenek találhatók. Az ismeretlen írásjegyekkel és különféle ábrákkal telerótt köveket oly módon rendezték el, hogy a közöttük levő út szintén Atlantisz fővárosának irányába mutat, míg másik irányban megcélozza Stonehenge-t. Érdekessége még ennek a megalitnak, hogy a középső része víz alatt van. Nem valószínű, hogy ezt a szakaszt búvárruhába öltözött mesterek építették. Sokkal ésszerűbb magyarázat, hogy Stonehenge-hez hasonlóan a Carnac-i emlékmű is az özönvíz előtt épült. Az elkerülhetetlen katasztrófáról értesülve létrehozóik ily módon próbáltak emléket hagyni maguk után. Ez a módszer látszott a legidőállóbbnak ahhoz, hogy évezredekkel később az utódok emlékezzenek az elszenvedett tragédiájukra, a volt őshazájukra. Ezzel akartak utalni a szellemi képességükre, civilizációjuk fejlődésének korábban elért magas szintjére. Biztosak voltak abban, hogy az utánuk következő nemzedékek egyszer rádöbbennek ezeknek a jeleknek az értelmére, és jelentőségére. Arra azonban nem számítottak, hogy a kataklizmát okozó meteorit nem függőlegesen, hanem ferdén fog becsapódni, olyan szögben, hogy a Föld tengelye is elfordul, és a sarki jéghegyek megolvadnak. Így történt, hogy a tengerek megemelkedő vízszintje művük középső szakaszát elárasztotta.

290

Építészeti bravúrjaikat szemlélve lehetetlen, hogy ezek a misztikus kőparkok csupán a mementó szerepét töltötték be. Legalábbis erre utal, hogy az angliai Rollright köveknél a tudósok különös jelenségre figyeltek fel. Néhány igen érzékeny műszert helyeztek el a közelükben. Fél órával napfelkelte előtt váratlan pulzálást regisztráltak, ami a King’s Stone menhirtől indult ki, és átterjedt a suttogó lovagoknak nevezett kőcsoportra. A kőkör kövei azonban nem pulzáltak. Kb. 2 órával napfelkelte után az előbbi pulzálás hirtelen abbamaradt, viszont most a kör kövei kezdtek el pulzálni. Végül a kőkör és a King’s Stone között egy határozottan mérhető mágneses tér alakult ki. Amikor a kutatók egyike belépett a kőkörbe, hogy ellenőrizze a műszereket, a pulzálás hirtelen megszűnt. Távozása után a mágneses sugarak reflexiója újra megindult. A Rollright kövek mágneses kisugárzása olyan erős, hogy műszerek nélkül is érzékelhető. Amikor 1991-ben egy oxfordshire-i sziklakörben előadták Shakespeare Viharját, a színészek emlékezetkiesésektől és ájulási rohamoktól szenvedtek. A nézőközönségnek is volt min csodálkozni, mert az óráik megbolondultak, és az elemek kimerültek. Ezek a misztikus létesítmények érzékeltetik, vagy legalábbis sejttetik, hogy lenne mit tanulnunk elődeinktől. Hiába van a kezünkben a XX. század modern technológiája, semmire sem megyünk vele, mivel nem vagyunk tisztában az alapokkal, a világot uraló és fenntartó erők mibenlétével. Azt már sejtjük, hogy ezek az erők léteznek, de fogalmunk sincs róla, hogy miként működnek, és milyen természetűek. Az eónokkal ezelőtti civilizációk valószínűleg nem fedezték fel az atomenergiát, nem voltak atomerőműveik, saját készítésű űrhajóik, de természetközelben éltek, ismerték a Föld és az univerzum láthatatlan erőit, így biztosítva volt a folytonos megújulásuk. Ezért nem veszélyeztette őket a fokozatos elkorcsosulás, a bioszféra pusztulása. Igaz, hogy ők is megsemmisültek, de ennek nem az életképtelenség volt az oka, hanem az erőszak elhatalmasodása, és az erkölcsi hanyatlás. Cayce szerint Atlantisz népe saját kapzsiságának, bujaságának és önteltségének lett az áldozata. Ezek a negatívumok a mi világunkra is egyre jellemzőbbek, de minket még a környezetszennyezésből eredő problémák is sanyargatnak. A természet erőinek igénybevételével feltehetően meg tudnánk még menteni a világunkat, de ehhez külső segítségre lenne szükségünk. Tulajdonképpen ezt a segítséget normális esetben kérnünk sem kellene, mert már évezredekkel ezelőtt megérkezett hozzánk. Az előző civilizációk által ránk hagyott könyvek, titkos írások elegendő információt tartalmaztak a világ megismeréséhez. Mi azonban nem fogtuk fel ezeknek az ismereteknek a jelentőségét, és a történelmünk során módszeresen elpusztítottunk mindent, ami számunkra érthetetlennek bizonyult. Egy kalap alá vettük a mágiát az ezoterikus bölcsességekkel, az élet titkainak felfedésével, és máglyára küldtük elődeink szinte teljes hagyatékát. Ezáltal mindent elölről kellett kezdenünk, a saját erőnkből kellett felemelkednünk a katasztrófát követő elállatiasodás korából. Nem használtuk ki azt a lehetőséget, amit az előző civilizációk kínáltak nekünk, ostoba, arrogáns viselkedésünkkel még annak lehetőségétől is megfosztottuk magunkat, hogy a későbbi nemzedékek meríthessenek ebből a tudáshalmazból. Ezek után nem véletlen, hogy a XX. század végére a szakadék szélére kormányoztuk a világunkat. A természettől való elszakadásunk, a világot irányító erők ismeretének a hiánya lehetetlenné tette a további fejlődésünket, és ha nem sikerül ezen a helyzeten rövid időn belül változtatnunk, akkor az univerzum kiselejtez bennünket. Okulásul lássuk hogyan jutottunk idáig, mi mindent tettünk annak érdekében, hogy esélyünk se legyen az ajándékba kapott ismeretek hasznosítására. Pedig kezdetben még minden jól indult. Az ókor tudósai a katasztrófa után megmaradt könyveket átmásolták, és a saját ismereteikkel kiegészítve könyvtáraikban őrizték. Közülük legnagyobb az alexandriai könyvtár volt, ahol több mint 700 ezer pergamen kéziratot tároltak. Ezek a tekercsek az „ókor 291

minden tudományát tartalmazták”, többek között Ptolemaiosz hatalmas munkáját az emberiség történetéről. I.e. 47-ben azonban Julius Caesar felégette Alexandria kikötőjében az egyiptomi flottát. A tűz a városra is átterjedt, és elpusztította az egyik könyvtárat. Antonius részben pótolta a veszteséget, mert a kis-ázsiai Pergamon könyvtár teljes anyagát elszállíttatta, és a 200 ezer kötetet s eredeti papirusztekercset Kleopátrának ajándékozta. 200 évvel később viszont Diocletianus császár megsemmisíttette az új könyvtárat is, így az ősrégi kéziratokból jóformán semmi sem maradt. Ennek módja meglehetősen sajátos volt. Az értékes, pótolhatatlan kéziratokkal Alexandria nyilvános fürdőit fűtötték hónapokon át. Ezt követően az egyiptomiak egész birodalmukból begyűjtötték az összes fellelhető régi iratot, hogy a világhírű könyvtár ismét létezzen, de a „civilizációnk” úgy döntött, hogy a maradéknak sem kegyelmez. Ezt a gyűjteményt ugyanis a keresztény seregek égették fel I. Theodoriusz idején. Az a néhány tucatnyi kódex, amelyet sikerült kimenteni a lángokból, Alexandria arab uralom alá kerülésekor pusztult el, a felgyújtott várossal együtt. A lángok által el nem emésztett köteteket a hódító Omar kalifa dobatta a tűzre. Az óriási könyvtárnak napjainkra a hamuja sem maradt meg. Így most már sohasem fogjuk megtudni, hogy az alexandriai könyvtár vezetőjeként tevékenykedő Ptolemaiosz milyen forrásanyagból dolgozott, amikor a saját térképeit megszerkesztette. Ez csupán egyetlen város egyetlen könyvtárának története. A római és arab hódítók máshol sem kegyelmeztek a kultúrájuktól eltérő ismereteket tartalmazó műveknek. A történészek szerint Karthágó könyvtárai nem kevesebb mint 500 ezer kötetet számláltak. Ebből a hatalmas állományból mindössze egy mű maradt meg, amelyet később lefordítottak latinra. Ugyanezen okok miatt pusztult el visszavonhatatlanul a memphiszi Ptah-szentély könyvtára, és a jeruzsálemi templom könyvgyűjteménye. A megsemmisítés kiterjedt a magántulajdonban levő művekre is. Ez azáltal vált olyan hatékonnyá, hogy a muzulmán hódítók nem csupán elkobzás útján jutottak hozzá az ókori könyvekhez és kéziratokhoz, hanem jelentős jutalmat ajánlottak fel annak, aki önként átadja azokat. Az ily módon összeszedett valamennyi írásos emléket elégették. Omar kalifa így indokolta ezt a fanatikus pusztítást: „Lehet, hogy ezeknek a könyveknek a tartalma összhangban van a Koránnal, lehet hogy nem. Ha igen, a Korán elégséges helyettük, ha nem, akkor ártalmasak.” Úgy látszik, hogy a beszűkült gondolkodásmód kortól független, mert évszázadokkal később ezt tette Rettegett Iván is. A cár megtudta, hogy egy külföldi kereskedő sok régi könyvet hozott magával Moszkvába. Megparancsolta, hogy hozzák elé az ismeretlen eredetű műveket, hogy tanulmányozhassa őket. Ez azonban nem sikerült, mivel bonyolult tartalmuk miatt egy szót sem értett belőlük. Azt azonban sejtette, hogy mélyreható igazságokat tartalmaznak. Ezért elrendelte, hogy fizessenek a kereskedőnek amennyit kér, és az összes könyvet égessék el, nehogy a nép bölcsességeket tanuljon belőlük. Nagy Sándor is helytelenítette Arisztotelész törekvését a titkos tanítások közzététele miatt. Szavainak nyomatékot adva elégettette az ókori perzsák szent szövegeit, a Zend-Avesztát. A Távol-Kelet sem volt mentes ezektől a barbár megnyilvánulásoktól. I.e. 214-ben Kínában is lángra lobbant a máglya. A Csin-dinasztia első uralkodója Csi-Huang politikai és személyes okokból megsemmisíttette korának szinte teljes tudásanyagát, köztük a híres filozófus, Konfucius műveit. Az elrettentés fokozása, hatalmának megszilárdítása érdekében élve máglyára vettette a nagy tudós híveit is. A személyes indok egyébként az volt, hogy a császár fejébe vette, hogy a történelemnek ővele kell kezdődnie. Így logikus, hogy mindent, ami előtte íródott, el kellett pusztítani. A történelem viharai a mágiától mentes műveket sem kímélték. A múlt széles körű megismerésétől fosztott meg bennünket az antik Róma szépirodalmi és történelmi műveinek megsemmisülése. Szophoklész közel 100 drámát írt, ebből csak 7 maradt fenn. Euripidész 100 drámájából mindössze 19, Arisztotelész műveiből pedig csak egy maradt meg, a többit kortársainak és tanítványainak feljegyzése alapján állították össze. Az ókor egyik történésze, 292

Titus Livius hatalmas művet hagyott maga után, Róma történetét. Ez az alkotás eredetileg 142 kötetből állt, csupán 35 maradt meg belőlük. Más ókori szerzők sem jártak jobban. Polübiusz 40 könyvéből csak 5 menekült meg a pusztulástól. Tacitus 30 műve közül összesen 4 maradt fenn. Az idősebb Plinius 24 történelmi tárgyú könyvet alkotott, és mindegyik elveszett. Ugyancsak megsemmisült a görög filozófus, Protagorasz összes műve. A legfanatikusabb pusztítás a meghódított kontinensen, Amerikában ment végbe. A középkori konkvisztádorok tízezrével égették el a maja és az inka iratokat. A velük érkezett hittérítők képtelenek voltak elviselni, hogy már a kereszténység előtt is léteztek jelentős eszmék, nagy kultúrák. Úgy gondolták, hogy ha ennek nyomait és tanúit eltapossák, megszabadulnak a múlt emlékeitől, így semmi sem fogja elhalványítani a keresztény tanok által képviselt eszméket. 1549-ben egy Diego de Landa nevű spanyol szerzetes érkezett az épp hogy meghódított Mexikóba. Elhivatottsága nem ismert határt. Annak érdekében, hogy a pogányok szívét az igazi Isten felé fordítsa elhatározta, hogy kiirtja korábbi hitük szellemét. Az egyik maja templomban ősi kéziratok hatalmas gyűjteményét fedezték fel. A fiatal szerzetes parancsára a katonák kihordták az érthetetlen rajzokkal és jelekkel telerótt könyveket, szarvasbőröket, istenképeket a templom előtti térre. Amikor az egész napon át tartó munkát befejezték, a buzgó hittérítő - fáklyával a kezében - odalépett a gúlába rakott kéziratokhoz, és ezekkel a szavakkal kommentálva gyújtotta meg a máglyát: „Ezek a könyvek az ördögi babonákon és koholmányokon kívül semmi értékeset nem tartalmaznak”. A maja kéziratok közül összesen 3 maradt fenn napjainkig. Ennek a tevékenységnek az erkölcsi jogosultságát sokan megkérdőjelezték már. A keresztény Európa évszázadokon át azzal próbálta igazolni hódításait, hogy magasrendű eszméket visz a „barbár országokba”. Kulturális fölényünk megcsúfolásának egyik tanúbizonysága az alábbi adoma. Amikor a vérengző konkvisztádorokkal megérkezett hittérítők elkezdték hirdetni Jézus magasztos igéit a leigázott indiánoknak, Nagy Fehér Medve így szólt az egyik szerzeteshez: - Mondd, sápadt bőrű testvérem, miért nem téríted meg előbb a saját népedet? - Ők már megtértek, felelte meglepődve az egyház buzgó szolgája. - Igen? - meredt rá csodálkozva a tolldíszes törzsfőnök. Akkor miért nem látszik rajtuk? A történelemkönyvek tanúsága szerint nem véletlenül alakult ki rólunk ez a negatív vélemény. Emlékeztetőül ragadjunk ki egy eseményt állati viselkedésünk végtelen sorából. Amikor Cortez és emberei bevonultak a közép-amerikai Cholulába, a zarándokközpont sok ezer lakója azt hitte, hogy korábbi fehér bőrű, szakállas isteneik tértek vissza, ígéretükhöz híven. A naiv vendéglátók a zikkurat lépcsőin át beinvitálták a konkvisztádorokat a templom pompás udvarába. Díszes ruhába öltözött, vidáman táncoló lányok üdvözölték őket. Mások énekeltek és hangszeren játszottak, miközben szolgák sürögtek-forogtak közöttük, és roskadásig megrakott tálakon hordták be az ízletes húsokat és kenyeret. A rajongó nép apraja-nagyja boldog arccal sereglett össze, hogy meghallgassák, mit mondanak rég nem látott, sápadt bőrű isteneik. Ekkora naivság láttán Cortez azonnali cselekvésre határozta el magát. Lezáratta az összes bejáratot, őröket állított eléjük, majd előhúzták acélfegyvereiket, és az utolsó szálig legyilkolták vendéglátóikat. Csupán ebben az egyetlen mészárlásban 6000 ember vesztette életét. Ugyanezt tette Pizarro az Andokban. A nem éppen keresztény könyörületességre valló hírek ellenére a pápa nagyon meg lehetett elégedve Diego de Landa tevékenységével, mert később a meghódított területek püspökévé nevezte ki. A sors fintora, hogy ügybuzgalma jelentősen hozzájárult a megmaradt maja írások valamennyire való megértéséhez. Később könyv alakban is megjelent latin nyelvű jelentéseiben ugyanis részletesen leírta e rejtélyes nép hiedelemrendszerét, lehetővé téve a 293

későbbi kutatók számára a maja hagyományok tanulmányozását. A maják „veszélyességét” dokumentáló iratok alaposságát az általa kiépített besúgóhálózat garantálta. Azt a talányt azonban máig sem sikerült megfejteni, hogy miért hagyták el a maják káprázatos városaikat. Még ma is lenyűgöző látványt nyújtanak a dzsungelből kiemelkedő széles terek, több kilométer hosszú felvonulási utak, melyek mentén templomok és paloták sorakoznak. Közéjük ég felé törő lépcsős piramisokat, föld alatti kriptákat, fedett víztározókat és sportpályákat építettek. Ezt kiegészítette a város alá épített óriási csatornarendszer, és a földjeiket behálózó öntözőrendszer. Az épületek külsejét és belsejét művészi freskókkal és stukkókkal díszítették. A régészeti kutatások megállapításai szerint azonban az utolsó simítások végzésekor a csaknem kész városaikat egyik percről a másikra otthagyták, majd néhány száz kilométerrel odébb újakat építettek. Később ezeket is ugyanolyan hirtelen elhagyták, míg végül a sumérokhoz hasonlóan, az utolsó szálig eltűntek a Földről. Helyüket a barbár szokásaikról hírhedtté vált aztékok vették át, nem kis fejtörést okozva a származáskutatást folytató tudósainknak. Tanulmányozhatóságát illetően még a majákénál is elszomorítóbb az inkák írásbeliségének sorsa, amelyben nem kis szerepet játszott 63. uralkodójuk, IV. Pachacuti. Egy alkalommal járvány tört ki közöttük, mire megkérdezték a varázslót, hogy mit tegyenek. Ő ezt felelte: „Be kell tiltani a betűvetést”. Erre az összes ősi kéziratot megsemmisítették, és megtiltották az írás használatát. Csupán a Nap szentélyében maradt meg néhány kézírásos vászonlap, amit a spanyol hódítók raboltak el, hogy megajándékozzák vele Izabella királynőt. Az inkák utolsó írásbeli emlékét szállító hajó azonban sohasem érkezett meg Madridba, mert útközben elsüllyedt. Ez a néhány kiragadott eset is kellőképpen érzékelteti, hogy évezredeken át mennyi értékes mű esett áldozatául az emberi ostobaságnak és a vallási fanatizmusnak, de ezen nincs mit csodálkozni, mert még a XX. század derekán is divat volt a könyvégetés. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy az előző korok bölcsei tudatában voltak annak, hogy a történelem háborút és pusztítást hoz magával, ezért a legfontosabb iratokat gondosan elrejtették a barbár kezek elől. Ha ezt tették, akkor minden bizonnyal föld alatti kazamatákba vagy olyan hatalmas kőépítményekbe rejtették, ahol csak egy fejlett civilizáció eszközeivel lehet felfedezni őket. Egy magas technikai színvonalon álló társadalom tudati fejlődése ugyanis várhatóan eléri már azt a szintet, hogy az ősi örökséget nem fogják megsemmisíteni, és egymás kiirtására sem használják fel a benne talált ismereteket. A szakirodalom több olyan hiteles információforrásról is beszámol, amelyek arra utalnak, hogy ez a gondosan időzített segítség a rendelkezésünkre áll. Ezek közül talán a legnagyobb precizitással előkészített tudásátmentő létesítmény az egyiptomi Nagy Piramis. A Nagy Piramist elődeink azért építették, hogy üzenetet hagyjon a jövő nemzedékeinek egy olyan korból, amely pusztulásra lett ítélve. Az objektum feladata az, hogy kivédje a szellemi értékek megsemmisülését, és a benne rejlő tudást mindaddig megőrizze, amíg az avatott kezekbe kerül. Az építményt úgy kellett megtervezni, hogy üzenete a logika nyelvén beszéljen, azaz csak azok figyelmét keltse fel, akik nem kincsek rejtekhelyét, hanem egy tudományos üzenet megőrzőjét látják benne. A fentiek alapján arra is ügyeltek, hogy az üzenet ne legyen könnyen felismerhető, hogy csak kellően érett civilizáció juthasson hozzá, egy olyan társadalom, amelyben elég erős a szándék, az akarat a titok feltárására, az üzenet megszerzésére. A tudományos ismeretanyag megszerzésének előfeltétele, hogy a késői nemzedék rendelkezzen azzal a technikai színvonallal, amely lehetővé teszi a titkos kamra megtalálását és felnyitását. Ezek a feltételek biztosították, hogy csak olyan korban kerüljön az üzenet feltárásra, amikor az emberi tudat és értelem fejlődése elérkezik arra a szintre, amit az üzenethagyók képviseltek. Így ugyanis már nem tehet kárt bennük a megszerzett ismeret294

anyag, mert már képesek felelősségteljesen bánni vele. Amíg ez a kor nem érkezik el, addig csupán külsejének szabályosságával, arányainak harmóniájával kelti fel az emberiség figyelmét. A kíváncsiság, a lappangó titok érzete egy idő után párosulni fog a magas fokú értelemmel és technikai fejlődési szinttel, ami lehetővé teszi a logikai pecsét feltörését. Ennek a nemzedéknek már esélye lesz arra, hogy bepillantson az előző civilizációk életébe, és megismerje az általuk felhalmozott tudást. Ez garantálja, hogy a megszerzett ismereteket nem a természet és az emberiség elpusztítására használják fel, hanem egy békés, boldog világot alakítanak ki általa. Az ókor hetedik csodájaként nyilvántartott Nagy Piramis egy olyan zseniális építmény, amely magán viseli és magában foglalja a korábbi, magas fejlődési szintet elért civilizáció összes tudását. Ennélfogva minden porcikája, még az elhelyezési módja is üzenetet hord számunkra. A legfontosabb titok, az írásban rögzített ismeretanyag évezredeken át tartó megőrzéséről az épület monumentalitása gondoskodik. Miután egyetlen hozzáférhető kamrájában sem találtak kincseket, ezért senki sem vállalta a közel 150 méter magas, 230 méter oldalhosszúságú gúla szétszedését. A korábbi technikai eszközökkel erre nem is lett volna lehetőség, mivel a piramis 2 millió 300 ezer darab egyenként 2,5 tonnás, és több mint 1 méter élhosszúságú kőtömbből áll, de akad közöttük 70 tonnás is. A kutatók figyelmét azonban felkeltette ez a misztikus objektum, mert minél tovább vizsgálták, annál több tudományos összefüggést találtak a méretei között. Ezek beható analizálása után rájöttek, hogy a gizai fennsíkon álló Nagy Piramis egy kozmikus építmény, amely az eredeti mészkőborításával együtt hajszálpontosan mutatta a tavaszi napéjegyenlőséget, és jelezte az újévet. Ezen túlmenően méretarányaiból igen nagy pontossággal kikövetkeztethető a Nap-Föld távolság, a Föld délkörének hossza, de még a pi két tizedesjegyig megegyező értéke is kiolvasható belőle. A szakirodalomban részletesen megtalálható azoknak a tudományos adatoknak a felsorolása, amelyekre a Nagy Piramis méreteiből következtethetünk. Csupán érdekességként érdemes néhány megállapítást kiragadni a piramidológusok által írt könyvtárnyi anyagból. A Nagy Piramis tervezésénél használt mértékegység az egyiptomi könyök volt, ami 0,635 méternek felel meg. Ennek 25-öd része az egyiptomi hüvelyk. Ebből a mértékegységből kiindulva igen érdekes megállapításokra juthatunk a piramis méreteit illetően. Egyiptomi könyökben (kubikban) mérve az építmény magassága kereken 280 kubik, az alapéle 440 kubik, az alapkerülete pedig 1760 kubik. Az oldalak csúcs felé mért dőlésszöge 52°. Élei a négy égtáj felé mutatnak, és a gúla a 30. szélességi körön fekszik. Mint már szó volt róla, a rajta áthaladó délkör éppen két egyenlő részre osztja bolygónk szárazföldjeit. Ezeknek az adatoknak nagy jelentőségük van, mivel egyértelműen bizonyítják, hogy a Nagy Piramis kozmikus objektum. Áttérve a méretek analizálására az építményben levő előszoba hossza szorozva pi-vel 365,242 kubikot eredményez. Ez pontosan megegyezik az év napjainak számával. Az alap kerülete hüvelykben mérve: 36524,2 - ami szintén az év napjainak számára utal. Lehet, hogy már az egyiptomiak is alkalmazták a kiegyenlítő éveket, mert hüvelykben mérve egy-egy oldallap hossza: 366, vagyis a szökőév napjainak száma. A négy alapél hossza hüvelykben 9131. Ez a szám egyenlő 25 esztendő napjainak számával, és egyben az egyenlítő hosszának 480-ad része. A méretek további elemzése során kiderült, hogy a piramis építői ismerték az aranymetszés szabályait, vagyis a bűvös 1,618 :1 arányt is. A gúla kőtömegének becsült összsúlya 6,2 millió tonna, ami ezermilliomod része a Föld tonnákban feltételezett súlyának. A kubikban történt számítás alapja annak a vonalnak a hossza volt, ami a Királykamra gránitfalára van felvésve. Tízes számrendszerben számolva a piramis köbtartalmának számértéke megegyezik a nagy napév általunk számított 25686-os számjegyével, azaz a Nap Állatövben megtett egy-egy periódusának években mért számértékével. Ha az építéshez használt kőanyag átlagos fajsúlyát megszorozzuk a gúla köbtartalmának egyiptomi könyökben kifejezett számával, egy hosszú számsort kapunk, 295

amely 552-vel kezdődik. Ebben az az érdekes, hogy 5,52 a Föld átlagos fajsúlya. Tulajdonképpen az egyiptomi könyök is egy csillagászati hosszmérték, és semmi köze sincs az emberi könyökhöz, illetve az alkar hosszához. A könyök a földgolyó sarkok irányába mutató sugarának tízmilliomod része. Ami azt illeti, ez az ókori mértékegység pontosabb mint az általunk használt méter, mert ezt nem kell átlagolni, mint a Föld délköreit. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az ókor tudósai hogyan tudták lemérni bolygónk átmérőjét, amikor mi még a középkorban is ott tartottunk, hogy a Föld lapos. Méterben számolva a piramis magassága jó közelítéssel ezermilliomod része a Nap-Föld középtávolságnak. (A pontatlanság oka valószínűleg az, hogy a Föld Nap körüli pályája 50006000 évenként kiszélesedik.) Alapjának kerülete ugyancsak méterben számolva, megfelel a Föld Nap körül leírt pályahosszának szintén ezermilliomod részével. A számmisztikával foglalkozók ennél is tovább mentek, és megállapították pl., hogy a gúla magasságának kétszerese szorozva pi-vel, akkora kört ad, amelynek hossza ugyancsak egyenlő a Föld keringési pályahosszának ezermilliomod részével. A számításoknak ma sincs vége, és valószínűleg mindaddig nem is lesz, amíg a Nagy Piramis tervezőinek a titka teljes egészében fel nem tárul. A számokkal való játék sokszor már belemagyarázásokba torkollik. Van azonban egy figyelemre méltó eredménye is, amely Paul Riepel német mérnök nevéhez fűződik. Szerinte az óegyiptomi könyök valós hossza: 0,525 méter. Ezzel az adattal a piramisnak nem csak a külső, hanem a belső méreteire (a különböző kamrák szélességére, hosszúságára, magasságára) is kerek értéket kapott, melyek arányaiból kihozta az aranymetszés misztikus számát. Ez a mértékegység annyira egyszerűvé teszi a piramis méreteivel való számolást, hogy az építmény műszeres vizsgálatát végző japán kutatók is elfogadták számítási alapként. Ez is azt bizonyítja, hogy ez az objektum bármilyen mértékegységben számolva tökéletes alkotás. Méretei etalonként szolgálnak, és azt sugallják, hogy tervezői még nálunk is sokkal nagyobb matematikai és geometriai tudással rendelkeztek. Ez a kőbe mentett tudásanyag sok tekintetben meghaladja a XX. század emberének kozmoszról alkotott ismereteit is, mivel még mindig tartalmaz olyan rejtélyeket, amelyek tudósainknak is fejtörést okoznak. Ezek közül legrejtélyesebb az úgynevezett piramiserő. Ennek a piramis belsejébe koncentrálódó mágneses sugárzásnak a konzerváló és egyéb tulajdonságairól az „Ezoterikus körkép” VI. fejezetében már volt szó. Ami azt illeti, a kutatók ennek nem nagyon örülnek, mert megnehezíti az építményen belüli műszeres mérést. Egy bonyolult számítógépes analízis után az egyik tudós így fakadt ki a vizsgálati eredmények láttán: „Ebben az objektumban olyan erőtér uralkodik, amely meghazudtolja az összes fizikai törvényt”. Bizonyára nem bízták a véletlenre a Nagy Piramis helyének a kijelölését és tájolását sem. Erre utal, hogy a jelenlegi helyén ennek az építménynek a kelet-nyugati tengelye ugyancsak Atlantisz fővárosának irányába mutat. Ennek a gömbszférikus egyenesnek és a Stonehenge-ből kiinduló egyenesnek érdekessége, hogy a közismert háromszögelési módszerrel pontosan kijelölik Metropolis egykori helyét. További érdekessége ennek a megalitnak, hogy az oldalélei által bezárt 42°-os szög megegyezik azzal a szögértékkel, amit a gizai fennsíkot Stonehenge-vel összekötő egyenes zár be a 30. szélességi fokkal, vagyis azzal a körrel, ahol a piramis földrajzilag áll. Mellesleg a legújabb tudományos mérések szerint a Nagy Piramis nem a 30. fokon, hanem a 29 fok, 58 perc, 22 szögmásodpercen helyezkedik el. A geográfusok először arra gondoltak, hogy az eltérés az építők hibájából ered. Az asztronómusok azonban felhívták a figyelmüket arra, hogy a sarkcsillag valódi helye a fénysugár levegőben történő megtörése miatt 1 perc 44 szögmásodperccel eltér attól a ponttól, ahol mi látjuk. Ha a gúla általunk mért földrajzi szélességének fokszámához ezt az eltérést hozzáadjuk, kereken 30 fokot kapunk. Bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy a több ezer évvel ezelőtt élt ókori 296

emberek az akkori technikai színvonalon hogyan szerezhettek tudomást erről a szabad szemmel észlelhetetlen jelenségről. Visszatérve az előbbi felismerésre, Európa nyugati partja mentén még sok helyen (pl. Spanyolországban, Portugáliában) is találhatók olyan ősi megalitok, amelyeknek mindegyike az Atlanti-óceán felé, a Stonehenge által kijelölt irányba néz. A fennmaradt ősi iratok szerint ezeket az emlékműveket az Atlantiszról kivándoroltak építették. Mágusaik jövendölései alapján ugyanis már jóval korábban tudomásuk volt a közelgő katasztrófáról, de a túlerőben levő, elvakult hatalmi réteggel nem tudtak szembeszállni. Így nem volt más választásuk, mint elhagyták a hazájukat, és megépítették ezeket a megalitokat, hogy ha ők el is pusztulnak, legalább a tudásuk és az emlékük fennmaradjon. Közös eredetre utal az a megállapítás is, hogy bárhol épültek is ezek a megalitok, mindenütt ugyanazt a mértékegységet, a 0,83 m hosszú megalityardot használták. Elődeink nem csak a Nagy Piramis helyének kijelölését, hanem a hozzá kapcsolódó épületek elrendezését sem bízták a véletlenre. Ezt bizonyítja az a legújabb asztronómiai felfedezés is, hogy a három gizai piramist és a szfinxet egy olyan csillagállásnak megfelelően helyezték el egymáshoz képest, amely i. e. 10 450-ben volt látható az égbolton. Ez a konstelláció nem más, mint az Orion-öv három csillagának helyzete a Tejútrendszerhez képest, az építkezés kezdetén. Az égi térkép földi mása annyira pontos, hogy hűen tükrözi az egyes planéták közötti szögeket, sőt a piramisok méretükkel még a megfelelő csillagok fényességére is utalnak. A térkép kinyúlik északra és délre is, hogy hasonló precizitással magába foglalja a gizai fennsík egyéb építményeit. Megerősíti ennek a felismerésnek a helytállóságát, hogy a piramis szellőző aknái is az Orion, valamint a Szíriusz csillag korabeli állása felé irányulnak. A méretarányok kielemzése után egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a Nagy Piramis titka nem ér véget a külső jellemzőkben. A lényegnek valahol belül kell lennie, olyan helyeken elrejtve, amelyek beavatatlanok számára hozzáférhetetlenek. A titkos kamrák feltárása részben már meg is kezdődött. Francia építészek 1986-ban mikroszondákat lőttek a 2,5 méter vastag falakba. Ennek segítségével az úgynevezett Királynői Teremhez vezető folyosó alatt egy 3 méter széles és 5,5 méter hosszú helyiségre bukkantak. A terem észak-nyugati fala mögött egy másik helyiséget is találtak, melynek hossza 4 méter, szélessége 1,5 méter. Mindkét kamra tiszta kvarchomokkal van megtöltve. A termeket egyelőre nem nyitották meg, így nem tudjuk, hogy a homok mint konzerváló anyag, milyen tárgyakat rejt magában. A franciákkal egyidejűleg japán tudósok is élénken érdeklődnek a Nagy Piramis titkai iránt. Ők electromagnetic scanning (földi radar) módszerrel szondázzák az építményt. Az elektronikus készülékek által kibocsátott jelek 10 méter vastag falakon is képes áthatolni. Ily módon átvizsgálták a környéket is, és a Nagy Piramistól 40 méterre, délnyugatra találtak egy 8,8×5,5 méteres termet, amely a szfinxet a piramissal összekötő folyosónak a részlete. A szfinx körül is végeztek méréseket, ahol öt helyiséget lokalizáltak a föld alatt. A szobor előtt található két terem bizonyíthatóan összeköttetésben áll egymással. Bármennyire meglepő, magában a szfinxben is találtak három, homokkal töltött helyiséget. Az egyikben valamilyen tárgyat mutatnak a műszerek, ami keményebb a homoknál. A legnagyobb üreg hossza 7 méter, de a szélessége és magassága nem több 1-1,5 méternél. A piramis lábánál „Kheopsz bárkája” mellett a 3 méter vastag kőzet alatt több tárgyat is észleltek. Ezt a helyiséget amerikai régészek is megszondázták, és megállapították, hogy a különös lelet valószínűleg egy 30 méter hosszú szertartási bárka, amelyen „Ré isten utazott a túlvilágra”. Később a piramis alatti sziklalapon is regisztráltak egy napbárkát. A japán kutatók műszerei a Királynéterem mögött egy hasonló méretű, eddig ismeretlen kamrát is felfedeztek a piramis szívében.

297

Mindezek láttán az egyiptológusokon tanácstalanság és zavart döbbenet lett úrrá. Egy részük hevesen ellenzi a rejtett kamrák megnyitását. Technikai nehézségek is hátráltatják ezt a műveletet. A falak erőszakos megbontása révén be lehetne ugyan hatolni ezekbe az üregekbe, de félő, hogy a statikai egyensúly felborulása miatt a boltozatról lezuhanó kövek maguk alá temetnék a kutatókat. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a kamrákba való bejutásnak ennél jóval egyszerűbb és biztonságosabb módja is van. Az építők által kialakított titkos ajtók helyét és működtetési módját azonban nem ismerjük. Egyiptomban nem a gizai fennsík az egyetlen hely, ahol időzített üzenet vár ránk. A Hollandiában őrzött leideni papirusz Nílus menti, föld alatti kazamatákról számol be. A papok „hét ajtón és földbe vájt folyosókon át léptek be a megvilágított sírboltokba”. Ennek az ókori feljegyzésnek a valószínűségét az is alátámasztja, hogy a görög történész, Hérodotosz gigantikus méretű, föld alatti építményekről mesél, melyek szintén Egyiptomban vannak. Ez a labirintus „a Moiris-tó felett, a Krokodilok Városának közelében található. 12 fedett udvara van, melyek bejáratai egymással szemben helyezkednek el, 6 északon, 6 délen. Ebben az épületben 1500 föld feletti, és 1500 föld alatti helyiség található”. A föld felettieket maga Hérodotosz is bejárta, megcsodálhatta az ősi szobrokat és kultikus tárgyakat. A föld alattiakat azonban szigorúan őrizték, senkit sem engedtek le. Valami lehet ebben a dologban, mivel az egyiptomi régészek Sakkara mellett már megnyitottak egy szerápeumot a turisták számára. Egyiptomon kívül másutt is találhatók föld alatti tárlóhelyek. Az ősrégi kultúrával rendelkező országok szinte mindegyikéből érkeznek olyan hírek, hogy elődeink, illetve a bennünket látogató és tanító Földön kívüli civilizációk felbecsülhetetlen jelentőségű eszközöket és írásos anyagot hagytak ránk a föld alá rejtve. A tibeti szerzetesek szerint a földönkívüliek használati tárgyai a lhászai Potala-palota alatt találhatók. Nicholas Roerich Kelet-kutató egyik könyvében megemlítette, hogy „a Karakorum-szoros mélyében tompa fénnyel körülvett hatalmas boltozatok vannak, amelyekben benne van minden tudás a világ kezdetéről”. Néhányan saját szemükkel látták a kőből készült kapukat. Ezeket egyelőre nem nyitják ki, mert „még nem érett meg rá az idő”. Flavius Josephus római történetíró szerint a kolosszális méretű kövekből épült baalbeki terasz alatt is ősi tudást rejtő, boltíves kamrák találhatók. Érintőlegesen megemlítve talán csak India, de főleg Tibet volt az az ország, ahol megbecsülték az ősi iratokat, és nem égették el őket. Többnyire föld alatti katakombákban őrizték, hogy megóvják az országukra törő vandálok pusztításától. Így maradt meg Tibetben a Dzyankönyve, amely a Védák-könyvéhez hasonló jelentőségű információkat hordoz. Ez a mű két részből áll; a Kandzsurból (A Szó fordítása), és a Tandzsurból (A Tanítás fordítása). A Kandzsur 108, a Tandzsur 225 kötetet foglal magába. A tibetiek a rájuk hagyományozott tudást nem papiruszra, hanem 1 m hosszú, 15 cm széles víz- és tűzálló folyadékkal impregnált fatáblákra vésték. Ezeknek a szanszkrit nyelvű szövegeknek eddig csak 1 %-a van lefordítva. Sajnos, jelenleg csupán két szakértő van a világon, akik ezeket a fatáblákat le tudják fordítani, így érthető, hogy miért halad ilyen lassan ez a munka. Visszatérve a föld alatti kazamatákhoz, a dél-amerikai kontinens alatt található egy több ezer kilométer kiterjedésű gigantikus alagútrendszer. Peru és Ecuador területén már több száz kilométert bejártak és feltártak belőle. A 240 méterrel a föld alatt levő barlangokban kultikus tárgyakon kívül egy aranylemezekre nyomott komplett könyvtár is meghúzódik. Erich von Däniken -től származó információk szerint ezeken a fóliákon atlantiszi írásjelekkel „az emberiség történetének kronológiai adatai vannak feljegyezve”. Vannak közöttük nagyobb, kb. 0,5 négyzetméteres lapok is, amelyeken az előző kor növényeinek és állatainak élethű ábrázolása látható. A könyvtárat rendkívül művelt fehér bőrű és kék szemű indiánok őrzik, akik a Bélák törzséhez tartoznak. Ha valaki a barlangba téved, arra kényszerítik, hogy élete végéig náluk maradjon. (A Bélák törzse azt állítja magáról, hogy ők a hunok leszármazottai. A később 298

Közép-Európába vándorolt testvéreikkel ellentétben ők Dél-Amerikát választották hazájuknak a Mu Birodalom elsüllyedése után.) A járatok falai olyan simák, mintha polírozva lennének, vagy mázzal vonták volna be. Ez csak egy módon jöhetett létre, a köveket szubatomi energiakéssel vágták ki, és a felületük a koncentrált energiasugárzás hatására megolvadt. Erre utal az a jelenség is, hogy több ezer évvel a barlang elkészítése után a falak még mindig tartalmaznak mágneses energiát, melynek következtében ezekben a járatokban az iránytű nyelve meg sem mozdul. Az elődeink által használt kohézióerő-semlegesítő szubatomi energiakés valószínűleg kristálygerjesztésű volt, mert a feljegyzések szerint nem igényelt villamos táplálást. Ezt a titokzatos szerszámot évezredeken át alkalmazták a mi civilizációnkban is. Az ókori zsidók „varázslatos samir”-nak nevezték, és a Talmudban is említést tesznek róla. Mind Mózes, mind Salamon megtiltotta, hogy templomaik építésénél „vaseszközt” (kalapácsot, vésőt, éket) használjanak a hatalmas kőtömbök hasításához és faragásához. Ehelyett egy ősrégi szerszámmal látták el a mestereket. Ez a samir nevű eszköz „képes volt súrlódás vagy hő nélkül elvágni a legkeményebb anyagokat is”. A „sziklahasító kő” a gyémántot is úgy vágta, mint a kés a vajat. Az általa kibocsátott koncentrált szubatomi energiasugarat valószínűleg nem lehetett kikapcsolni. Erre utal az az előírás, hogy „a samirt tilos vas- vagy bármilyen más fémedénybe helyezni, mivel az ilyen tokot ketté fogja törni. Gyapjúanyagba burkolva kell tartani, és azt egy árpakorpával teli ólomkosárba tenni.” A leírásokból azt is megtudhatjuk, hogy használat közben ez az eszköz teljesen zajtalan volt. Sajnos, a jeruzsálemi templom lerombolásakor a samir is eltűnt. Cuzco városa alatt is van egy labirintus, a Chinkanas. A legenda szerint Viracocha, a teremtés istene építette, a felette levő várossal együtt. A labirintus több kilométer hosszú, és a spanyol hódítás után a papok ide hordták le az inka uralkodók múmiáit, az aranytrónokkal és számtalan kinccsel együtt. A folyosók egymás alatt és felett tekeregnek, így aki nem rendelkezik helyismerettel, élve nemigen kerül ki belőlük. Ezért Cuzco prefektusa bezáratta a labirintus bejáratát. Ez a barlang tehát jelenleg nem kutatható. Technikai szempontból a legnagyobb jelentőségű ismert lelet Brazíliában, az Amazonas mentén található. Tatunca Nara, a 14 ezer évvel ezelőtt alapított Ugha Mongula birodalom fejedelmének utolsó leszármazottja elmondta, hogy népük földönkívüliek egy csoportjának köszönheti a felemelkedését. Isteneik a föld alá költöztek, és távozásuk után titokzatos városukat átadták az indiánok egy csoportjának. Karl Brugger történész tanulmánya szerint Akakor templomváros föld alatti lakóhelyeiben sok csodás dolog van. Köztük egy ismeretlen fémből készült, aranyszínű repülő korong, melynek magassága és átmérője kb. 4 méter. Az indiánok papjai szerint 2 ember fér el benne. „Hegyeken, vizeken át tud repülni, és minden madárnál gyorsabb.” Hasonlóan titokzatos jármű egy ezüstös csillogású repülő csészealj, ami hét hosszú lábon áll. A fémlábak végén egy-egy kerék található. A legmisztikusabb azonban az a csarnok közepén álló kamra, amelynek falairól sejtelmes fény árad. A kamra négy rekeszre oszlik, és „átlátszó kőből” van. Az egyikben három férfi és egy nő található. Valamilyen folyadékban lebegnek, ami a mellükig ér. Hasonlítanak hozzánk, de a lábukon és a kezükön hat ujj van. Ezek a tartósító folyadékba helyezett idegenek nem biztos, hogy halottak. Elképzelhető, hogy fejlett technikával életre lehet kelteni őket. Ez esetben beszélni fognak, és ebből rengeteg hasznunk származhat. A keresztény világ is rendelkezik egy Földön kívüli eredetű relikviával, amely még sok meglepetést tartogat számunkra. Évezredek óta izgatja az emberek fantáziáját az ótestamentumban említett frigyláda mibenléte. A Biblia részletesen leírja, hogy milyen céllal keletkezett; ki, hogyan és miből készítette; mekkora volt a mérete; sőt azt is, hogy évszázadokon át mi történt vele. Lassan arra is fény derül, hogy Salamon uralkodása idején hová tűnt, de a legfontosabb titkot, a működési mechanizmusát még mindig homály fedi. 299

Jelenlegi ismereteink alapján azonban már sejtjük, hogy milyen erők munkálkodtak ebben a szent ereklyében. A frigyláda az Istennel kötött szövetség jelképe volt, és elsősorban arra szolgált, hogy tartsa a kapcsolatot az Úr és kiválasztott népe között. Ennek alapján sokan arra gyanakodtak, hogy a ládában egy rádió adó-vevő volt elrejtve. Ez azonban nem felel meg a valóságnak, mert több szemtanú is állította, hogy a kívül-belül aranylemezekkel borított láda csak a tízparancsolatot megörökítő két kőtáblát tartalmazta, amit Mózes helyezett bele. A mágikus jelenségek a láda tetején, az egymással szembefordított színarany kerubok között keletkeztek. Az apró részletekre is kiterjedő korabeli feljegyzések alapján igen nagy a valószínűsége annak, hogy a kiterjesztett szárnyú angyalok között egy igen erős mágneses tér alakult ki. Ennek a mágneses zónának olyan intenzív volt az energiakisugárzása, hogy ionizálta a körülötte levő levegőt, ami ködgomolyagként nyilvánult meg. Ezzel a jelenséggel kapcsolatban az Úr is ezt mondta: „Felhőben jelenek meg a fedél felett.” A koncentrált energiarészecskékből álló szubatomi energiazóna legszelídebb megnyilvánulása az volt, hogy rajta keresztül Mózes közvetlen kommunikációt folytatott Istennel. Még a levegőrészecskék rezgésbe hozásának módjára is utalnak a zsidó legendák: „Ez a hang az égből jött, egy tűzcső formájában.” A „tűzcső” feltehetően egy szubatomi energianyaláb lehetett, ami modulálta az angyalok szárnyai között képződött mágneses zónát. Az azonban rejtély, hogy mi gondoskodott ennek a zónának az előállításáról. A láda ugyanis semmilyen sugárforrást nem tartalmazott, csupán a két kőtábla volt benne. Az viszont nem zárható ki, hogy éppen ezek a kövek látták el a gerjesztés feladatát. Az előző fejezetből tudjuk, hogy a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblák a rajtuk levő írástól súlytalanná váltak. Ennek oka az lehetett, hogy Isten a betűket szubatomi energiakéssel, vagy a bibliai feljegyzést követve az ujjából kiáramló intenzív bioenergiával vájta ki, és a koncentrált energiasugárzás elnyelődött a kőben. Ez az éteri jellegű energiasugárzás gerjesztette a szárnyas angyal formájú aranyelektródákat. A köztük keletkezett erős mágneses teret modulálta az égből alányúló sugárnyaláb, ami a körülötte levő levegőmolekulák rezgésbe hozásával hallható hangként nyilvánult meg. Természetesen ez a modern telekommunikációs csatorna visszafelé is működött. A Mózes szavai által rezgésbe hozott levegőmolekulák szintén modulálni tudták a kapcsolatot fenntartó szubatomi energiazónát. Ez a fizikai jelenség olyan sejtelmes volt, hogy a Biblia szerint „ilyenkor Mózes sem merte megközelíteni a frigyládát”. Egyébként sem volt tanácsos ezt megtenni, mert már az érintése is halálos volt. Nem tudta ezt Uzza, aki társával, Ahióval együtt Jeruzsálembe kísérte a filiszteusok által szekérre rakott frigyládát. Így kommentálta ezt az esetet a Biblia Károli Gáspár 1590-es fordításában: „És amikor Nákomnak szérűjére jutának, kinyújtá Uzza az ő kezét Isten ládájára, és megtartá azt, mert az ökrök félremozdították vala. Ennekokáért felgerjede az Úr haragja ellene, és megölé őt vakmerőségéért, és meghala ott Isten ládája mellett.” Nem ő volt az egyetlen áldozata az ókori balesetvédelmi szabályok be nem tartásának. Ugyancsak a tájékozatlanság lett a veszte Áron főpap két fiának. Nádáb és Abihu bejáratosak voltak a tabernákulumba, vagyis abba a sátorba, amelyben a frigyládát tartották. Egy nap úgy léptek be, hogy a kezükben fém tömjénfüstölőt vittek. Mint tudjuk, a mágneses töltések előszeretettel lépnek be fémtárgyakba, és a szerencsétlen ifjakon keresztül leföldelődtek. Kellő ismeretek hiányában így kommentálta ezt az esetet a Biblia: „Idegen tüzet vivének az Úr elé, amit ő nem parancsolt nekik. Ezért tűz jöve ki az Úr elől, és megemészté őket.” A jelekből ítélve a szervezetüket ért mágnesáram olyan intenzív volt, hogy ettől a testük önmagában is sugárzóvá vált. Bizonyára ennek tudható be Mózesnek az a rendelkezése, hogy „a két fiú tetemét azonnal vigyék a várostól messze”. Az alapsugárzás egészségkárosító hatása ellen a frigyláda körül tevékenykedő papok különleges ruházattal védekeztek. Sajnos, azt nem örökítette meg a Biblia, hogy ez a védőruha milyen anyagból készült, de azt igen, hogy hiedelmük szerint „ha nem viselték ezt a köpönyeget, életük nagy veszélynek volt kitéve”. Arra 300

is kitért a Szentírás, hogy „valahányszor elszállították valahová a frigyládát - az Úr utasítására -, két réteg vászonba és egy réteg bőrbe kellett csomagolni”. Egyelőre nincs közvetlen tapasztalatunk az állatbőr mágneses sugárzásra gyakorolt hatásáról, de a földsugárzásokkal foglalkozó szakirodalom egyértelműen megemlíti, hogy az antennaerősítők által keltett elektromágneses kisugárzás ellen a birkabőrbe csomagolás a leghatásosabb módszer. Jellemző a kisülések intenzitására, hogy „gyakran szikrák pattantak elő az angyalokból; szikrák, amelyek időnként elégették, elpusztították a közeli tárgyakat”. A történet folytatásából egyértelműen következtethetünk a sugárzás jellegére is. Pozitív, azaz éteri jellegű energia jelenlétére utal a beszámolónak az a része, hogy: „A szent ereklye az izraelita oszlop élén haladt a kéhátiták (Lévi törzshöz tartozók) vállán utazva”. Ez azonban nem mindig volt számukra megerőltető, mivel „a frigyláda időnként képes volt vinni önmagát és hordozóit”. A belőle kisugárzódó energia következtében „néha magától felugrott a levegőbe”. Egy másik zsidó legenda szerint „egy alkalommal a papok kísérelték meg a ládát vinni, és a láthatatlan erő a levegőbe dobta őket, majd újra meg újra földhöz csapta testüket”. Itt se gondoljunk semmiféle boszorkányságra. Csupán az történt, hogy a súlytalanná vált test felemelkedve eltávolodott a sugárforrástól, és töltésutánpótlás hiányában visszazuhant a földre, a láda mellé. Ekkor újra feltöltődött, és a mutatvány mindaddig folytatódott, amíg abba nem hagyták a próbálkozást. Sajnos, a levitációnál nagyobb bajok is történtek szállítás közben. Az ótestamentum rabbi-magyarázatai alapján „a vivőket is gyakran megölték a szikrák, melyeket a frigyláda bocsátott ki magából”. Ez feltehetően párás, nedves időben fordult elő, mert ilyenkor a villamos kisülések valószínűsége is nagyobb. Ezt a rejtélyes sugárzást sokszor alkalmazták harcászati célokra is. A bevetés módja néha meglehetősen bizarr volt. Az egyik csatáról szóló beszámoló szerint „a frigyláda először nyögő hangot hallatott, majd felemelkedett a földről, és az ellenség felé rohant”. Nem meglepő, hogy ennek láttán az ostromlók körében teljes zűrzavar támadt. Aki nem kapott szívrohamot a rémséges szerkezet látványától, azt alighanem a belőle kiáramló mágneses sugarak ölték meg. Mózes nem riadt vissza attól sem, hogy ezt a fegyvert a saját népe megregulázására használja. Még a pusztában történt bolyongás évtizedei alatt fellázadtak ellene „Izrael fiainak befolyásos vezetői; tanult, híres, neves emberek”. Zúgolódásuk oka, hogy „Mózes és Áron indokolatlanul emeli magát a gyülekezet vezetői fölé, mert ők is szent emberek, akik között szintén ott van az Úr”. Mózes erre egy próbát ajánlott fel. Ennek lényege az volt, hogy valamennyien töltsenek meg egy bronz tömjénezőt, és jöjjenek a frigyláda elé, hogy elégessék a tömjént, és majd elválik, hogy elfogadja-e őket az Úr. „Erre ki-ki vevé az ő tömjénezőjét és kezében tartva odaállt a sátor nyílása elé.” Ekkor Isten figyelmeztette két kiválasztottját, hogy váljanak külön a gyülekezettől. „Mózes és Áron arcra borulának, majd tűz jőve ki a frigyládából, és egy szempillantás alatt elemésztette a 250 lázadó férfiút.” A nép tanult a leckéből, és a továbbiakban engedelmesen követték Mózes utasításait. Ez a sugárzás annyira intenzív volt, hogy a frigyláda jelenleg feltételezett rejtekhelyén, az etiópiai Akszumban hatalmas faragott kőoszlopokat is felállítottak vele. Közülük az egyik 33 m magas és 500 tonna súlyú volt, amelyet a feljegyzések szerint „a frigyláda és az égi tűz segítségével” lebegtettek a helyére, az előre elkészített lyukba. A körülmények arra engednek következtetni, hogy a mágneses sugárzás erejét vagy jellegét távirányítással oly módon is szabályozni lehetett, hogy az betegséget idézzen elő. Elképzelhető, hogy ez történt akkor, amikor a filiszteusok egy csatában megszerezték a frigyládát. Nem sokáig örültek azonban a hadizsákmánynak, mivel „az Úr megveré őket fekéllyel, daganatokkal annyira, hogy a város jajkiáltása felhatolt az égig”. Ez a betegség azonban sokkal inkább az erős mágneses hatásnak tudható be, mert ezek a tünetek tipikusan ionizáló (radioaktív vagy mágneses) sugárzásra utalnak. Nem csoda, hogy pánikszerűen 301

szabadulni akartak a ládától, és 7 hónap után hazaküldték az izraelitáknak. Előtte azonban felnyitották a tetejét, és vagy hetvenen megnézték, mi van benne. Ezért a szentségtörésért mindnyájan az életükkel fizettek. Ez esetben a halál oka annyira egyértelmű volt a történetírók számára, hogy a Bibliában ki sem tértek rá. Pedig most sem kell isteni büntetésre gondolnunk. Az áldozatok vesztét minden bizonnyal az okozta, hogy túl közel mentek a sugárforráshoz. A hatalmas dózisú mágneses energia helyrehozhatatlanul felborította meridiánrendszerük egyensúlyát, ami rövid időn belül pokoli kínok közötti halált eredményez.

Érdekes hírek Francia régészek a jordániai Al Karakban egy nőalakú sóoszlopot találtak, amit a bibliai Lót feleségének maradványaként azonosítottak. Az archeológusok néhány héttel azután bukkantak a földdel félig betemetett leletre, hogy nyomára leltek Szodomának és Gomorrának, a kb. 3700 évvel ezelőtt eltűnt városoknak. Az ótestamentum szerint Isten „kénköves tűzeső” által pusztította el ezt a két várost, bűnös lakóival együtt. Lótnak és családjának azonban megkegyelmezett, de figyelmeztette őt a feleségével együtt, hogy menekülés közben ne nézzenek hátra. Az asszony azonban nem tudta legyőzni kíváncsiságát, visszanézett, és sóbálvánnyá vált. 1995 decemberében a geológusok megállapították, hogy a bibliai történet igaz, Szodoma és Gomorra létezett, romjai a Holt-tengerbe benyúló El Lisaxi félszigeten találhatók. A Poncharel által irányított régészek úgy fedezték fel ezt a felbecsülhetetlen értékű leletet, hogy az egész övezetet lépésről-lépésre átvizsgálták. Eleinte azt hitték, hogy egy ókori embert ábrázoló egyszerű kőszobrot találtak. A női arcból sugárzó irtózat azonban felkeltette az érdeklődésüket, és megröntgenezték az oszlopot. Döbbenettel állapították meg, hogy a szobor belsejében megkövesedett szív és tüdő található, és mindkét szerv sóból van. A radiokarbon-vizsgálat szerint a lelet közel négyezer éves. A tudósok számára egyelőre rejtély, hogy az asszony fizikailag milyen módon válhatott sóbálvánnyá. Az bizonyos, hogy a térségben rengeteg só található a talajban. Mindenesetre a kutatások tovább folynak. Ennek nyomán egy izraeli-amerikai-francia kutatócsoport később megállapította, hogy a vidéket nukleáris fegyverrel pusztították el. A környéken ugyanis semmilyen vulkán nem volt. Az expedíció szóvivője, René Chazal szerint megdönthetetlen bizonyítékokat szereztek arról, hogy Szodoma felett egy légköri nukleáris robbanófejet hoztak működésbe. A kőzetvizsgálatok meglehetős pontossággal arra mutatnak, hogy a gránitrétegek mágneses erővonalai ekkortájt hirtelen megváltoztak. Nem a Föld pólusai cserélődtek fel, hanem lokális változások álltak be a mágneses erővonalakban. Az erővonalak a két város romjai körül ellipszis alakban vonulnak, kikerülve az egykori középpontot. Más bizonyítékokat is találtak. A régészek előástak olyan növényi maradványokat, amelyekben kimutathatók voltak a valamikor nukleáris robbanás izotópjai. A kutatásban részt vett tudósok egyöntetű véleménye: Sok jel mutat arra, hogy az „Úr” valamilyen nukleáris fegyvert vetett be. A városromok körül, a földeken semmilyen sugárszennyezésre utaló nyomot nem találtak.

* 1996-ban dr. Murray Claverton amerikai régész bejelentette, hogy megtalálta egy feltehetően Földön kívüli lény koponyáját. A 3000 évesre becsült lelet egy Boston melletti kőbányából került elő. Mivel szemmel láthatóan nem emberi koponyáról van szó, a vizsgálatba bekapcsolódtak a Harvard, a Columbia és a Pennsylvania egyetem kutatói is. A spektroszkópiai és kémiai vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a lelet struktúrája nagyon eltér az emberi koponya szerkezetétől. Az egyetlen közös elem a kalcium jelenléte, de ez is csupán 5 %-át teszi ki a talált koponyának. 95 %-a azonosíthatatlan anyagból van, olyanokból, amelyek itt a Földön ismeretlenek. Érdekes a koponya formája is, mert egyáltalán 302

nem hasonlít sem az emberi, sem a csimpánzkoponyára, de még az előember koponyájára sem. A csúcsos formájú agykoponya térfogata két és félszerese a nálunk 3000 évvel ezelőtt élt emberek agytérfogatának. A legérdekesebb azonban az, hogy a leletnek nincs orrnyílása, amiből arra lehet következtetni, hogy az illetőnek nem volt szagérzékelő szerve, vagy ha volt nem ott, ahol a miénk. Döbbenetes hatást váltott ki a kutatókban a szemüreg nagysága. A topometrikus mérések megállapították, hogy a különös lény szemei arcának kb. felét elfoglalták, mivel az emberi szemnél ötször nagyobbak voltak. A vizsgálat végén az összes adatot számítógépbe táplálták azzal az utasítással, hogy rajzolja meg az idegen lény arcát. Az eredmény valósággal sokkoló volt. A képernyőn a „kis szürkék” sci-fi filmekből jól ismert arca nézett velük szembe. A híres brit szakértő, dr. Howard Whare szerint semmi kétség, hogy ezek a lények léteznek, és évezredek óta látogatnak bennünket. Földi elhalálozásuk valószínűleg egy balesetnek tudható be. Erre utal, hogy a koponya megtalálási helyétől néhány száz méterre egy űrhajó roncsaira utaló maradványokat fedeztek fel. Észak Peru Sipan völgyében, Moche város közelében épen maradt tetemeket is találtak. A Hold-piramisnak nevezett vályogépítmény alatt aranylemezekkel borított kistermetű ufonauták csontvázaira leltek. A hagyományok szerint a sírban „égi tanítók” nyugszanak. 1922-ben Carter, a híres régész a Királyok völgyében két „világegyetemi lény” mumifikált holttestét is feltárta. A szintén aranylemezekkel borított tetemek 3500 évesek. A 60 cm testmagasságú múmiák jelenleg a kairói Egyiptomi Múzeum raktárában kallódnak, csomagolópapírba tekerve.

* 1991-ben a francia régészek is kiástak egy hasonlóan rejtélyes leletet. A Weekly World News tudósítása szerint dr. Gaston de Willard és munkatársai egy ókori egyiptomi kőbányában felfedeztek egy beomlott föld alatti járatot. A törmelék eltávolítása után egy kb. 12 m2 -es sírkamrába jutottak, ahol néhány átlagos méretű tetem mellett egy több mint 3 m magas óriás mumifikált testére bukkantak. A vizsgálatok szerint min. 4000 évvel ezelőtt konzerválták. Úgy temették el, mint ahogy az ókorban a főrangú urakat szokták, szolgáktól és műtárgyaktól körülvéve. A hagyományos tárgyak mellett viszont volt egy fényesre csiszolt, fémtányér alakú lemez is, amelyen különös ábrák és írásjelek láthatók. A sír falán található sziklavésetek csillagokat, bolygókat és nálunk ismeretlen formájú szerkezeteket ábrázolnak. A legnagyobb meglepetést azonban a kamra kialakítása okozta a régészeknek. Az üreget leginkább lézerre emlékeztető technikával vágták ki a tömör sziklából, mert a falak olyan egyenesek és simák, mintha márványlapok borítanák. A legkülönlegesebb az, hogy közelről szemlélve a kő olyan benyomást kelt, mintha megolvadt volna. Vésésnek, csiszolásnak, a kristályszerkezet rongálódásának semmi nyoma sincs rajta. A sírkamra oldalait és mennyezetét aranyszemcséket tartalmazó ólomszerű anyaggal díszítették, ilyen ötvözetről viszont nem tud a szakirodalom. Az óriásmúmiát később röntgennel átvilágították, de a végső következtetésről már nem tájékoztatták a nyilvánosságot.

* Nem kevésbé érdekes leletek az örökké égő lámpások. A róluk szóló első leírások vallásos szövegekben jelentek meg. Később nem csak olvashattunk róluk, hanem rá is leltünk néhányra. Számos középkori feljegyzés szól örökégő lámpások megtalálásáról. Többnyire sírkamrákból kerültek elő. Justinianus bizánci császár egy régi szíriai épületet állíttatott helyre, amikor az egyik sírbolt falában rábukkantak egy lámpásra, amely égett. A rajta levő felirat szerint 27-ben gyújtották meg, és mivel közvetlenül mellette egy kereszt alakú medált találtak, a korai keresztények munkájának tulajdonították a mécsest. 1401-ben tárták fel az egykori trójai király fiának a sírját, és ebben is találtak egy még mindig égő lámpást. Pallasz

303

trójai király az ie.12 -ik században élt. A mécses tehát akkor már 2400 éve égett. Az Római Birodalom területéről sok ilyen lámpás került elő, amelyek a megtalálásukkor már 1000-1500 éve égtek. 1539-ben Angliában, az egyházszakadáskor lezajlott fosztogatások során is rábukkantak egy 1200 éve világító mécsesre egy katolikus templomban. A különös leletről tájékoztatták VIII. Henrik királyt, aki az örökégő lámpát a római pápa mesterkedésének tartotta, és megsemmisíttette. Az utolsó örökégő mécsest egy svájci katona, Du Praz találta meg a franciaországi Grenoble közelében. Egy kolostorba vitte, ahol hónapokig tanulmányozták, de nem jöttek rá mitől ég olyan hosszú ideig. A benne levő olaj szintje ugyanis nem apadt az idő múlásával. Végül az egyik szerzetes leejtette, és az olaj szétfolyt, a megoldás reményével együtt. Pedig a lényeg nem az olajban volt. Erre utal a Bibliában említett folyton égő lámpás is. Mózes harmadik könyvében ez található a Mécses címszó alatt: „Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, és tegyék rá a »folyton égő mécsest«. A kijelentés sátrában, a kárpiton kívül, amely a bizonyosság ládája előtt van, gondozzák azt Áron és fiai estétől reggelig, az Úr színe előtt. Örök rendelkezés legyen ez nemzedékről nemzedékre Izrael fiainál!” Ebből egyértelműen kitűnik, hogy az örökégő lámpások tiszta olíva, vagy faolajat tartalmaztak, amely közönséges kanóccal néhány óra alatt elégett volna. Ezekben a mécsesekben azonban nem textilszálakból sodort kanóc volt, hanem valamilyen különleges anyag, ami összegyűjtötte az olajból kisugárzódó szubatomi energiát. Mint tudjuk az anyagba zárt szubatomi energia mennyisége szinte végtelen, így egyáltalán nem túlzó megállapítás, hogy ezek a lámpák örökégők voltak. Csak arra kellett vigyázni, hogy az olaj teljesen tiszta, többször desztillált legyen, hogy a szennyeződés ne akadályozza meg a minden anyagban megtalálható szubatomi energia összegződését, és zavartalan kisugárzódását. Ezt az energiát aztán sok mindenre fel lehet használni. Az indiai Ajurvéda pl. a vegytiszta arany és ezüst intenzív auráját gyógyító célra alkalmazza. Az alkimisták az általuk előállított vegytiszta fémsókat katalizátorként használták aranycsináláshoz. Ezeket a többször lepárolt, vegytiszta anyagokat nevezték a „bölcsek kövének”. Az örökégő lámpákban egy különleges anyagú kanóc összegyűjtötte a szubatomi sugarakat, és koncentráltan kisugározta. Az intenzív energiasugárzás ionizálta a levegőmolekulákat, és ez néhány centiméter hosszúságú plazma a tájékozatlan szemlélőkben a lángnyelv képzetét keltette. A beszámolók egy része meg is említi, ezek a mécsesek nem közönséges lánggal égtek. Szent Ágoston ezt írta a római Vénusz-templom előtt állt örökégő lámpáról: „A lángját sem a szél, sem az eső nem tudta kioltani.” Többen próbálkoztak azzal is, hogy elfújják a lángnyelvet, de nem jártak sikerrel. Ez érthető, hiszen a szubatomi energiarészecskék áramlását nem befolyásolják az anyagi részecskék. Ilyen lámpát egyébként mi is készíthetnénk. Ehhez csupán a megmaradt leletek kanócát kellene tanulmányozni. Anyagi összetételük, kialakítási módjuk kiderítése lehetővé tenni az újbóli előállításukat.

* Az ezoterikus irodalom nagy talánya a kristálykoponyák eredete. Ezek az emberi koponyát formázó relikviák többnyire nagy tisztaságú hegyikristályból készültek. Egy ősi indián legenda szerint 13 ilyen tárgy létezik a Földön, amelyek együttesen képesek a beszédre és az énekre, de eddig csak 7-et találtak meg belőlük. Az elsőt Frederick Albert Hedges angol régész 17 éves lánya, Anna lelte meg Mexikóban, az elveszett városban, Lubaantunban. A Peruban talált 3 kilogrammos példány lapiszlazuliból készült. A teotihuacani Nap-piramis alól is előkerült egy. Közös jellemzőjük a hihetetlen tisztaságuk. Ennyire szennyezésmentes kristályok a Földön nem találhatók. Főleg nem ekkora tömegben. A kidolgozási módjuk, az alkalmazott csiszolási technika is annyira bonyolult, amire mi nem vagyunk képesek.

304

Tekintettel a kemény alapanyagra kézzel való csiszolásuk is évszázadokig tartott volna. Öntéssel sem készülhettek, mert mindegyik koponya erős energiakisugárzással, természetes aurával rendelkezik. Ennek tulajdonítják a rendkívüli gyógyító- és hihetetlen parapszichológiai képességüket. De akkor hogyan kerültek hozzánk. Sokak szerint a Mu-kontinensről vagy Atlantiszról származnak. Ezt a feltételezést cáfolja meg az egyik kristálykoponyában megfigyelhető különös jelenség. Ha bizonyos fényerő mellett, meghatározott szögben beeső fény éri, a belsejében egy kép látható. Az elemzések kimutatták, hogy ez egy Földön kívüli járművet, egy UFO-t ábrázol.

* A hivatalos tudomány képviselői eddig azért utasították el a Földön kívüli civilizációk létét, mivel nem találtak a világűrben egyetlenegy bolygót sem, amelyen olyan klimatikus viszonyok uralkodnának, amelyek kedveznének az élet kialakulásának. Mint tudjuk, a Tejútrendszerben min. 100 milliárd csillag található. Ezek az égitestek azonban a mi Napunknak megfelelő képződmények, így a nagy forróság miatt élet nem tud kialakulni rajtuk. Semmi sem zárja ki viszont, hogy az általunk látható csillagok a mi naprendszerünkhöz hasonlóan ne rendelkezzenek bolygókkal. Erről eddig nem győződhettünk meg, mert ezek a kihűlt égitestek nem bocsátanak ki fényt magukból, a róluk visszaverődő szórt fény pedig olyan gyenge, hogy korábbi távcsöveinkkel nem tudtuk észlelni. Napjainkra azonban változott a helyzet. A legújabb űrteleszkópok érzékenysége lehetővé teszi ezeknek a visszaverődő fényeknek is az érzékelését. A texasi San Antonio obszervatóriumának tudósai kilencévi keresés és 120 égitest tüzetes megfigyelése után két olyan bolygót is felfedeztek, amelyek alkalmasak az emberi élet kialakulására. Megállapították, hogy a Földtől 35 fényévnyire levő Szűz csillagrendszer 70-es sorszámmal jelölt napja körül az egyik bolygón víz és +80 °C körüli hőmérséklet van, ami kedvez a szerves molekulák kialakulásának. A másik, életre alkalmas bolygót a Nagymedve csillagrendszerben találták. Az első mérések szerint -80 °C hideg van rajta, de valószínűleg vannak enyhébb területei is. Az alacsonynak tűnő hőmérséklet egyébként nem zárja ki az élet kialakulását. A világűrből mérve a Föld hőenergia-kisugárzása -18 oC -nak mutatkozik. Ennek ellenére bolygónk átlagos felszíni hőmérséklete +15 oC. A 33 oC hőmérséklet-különbség a légkör üvegházhatásának tudható be. Ennek alapján lázasan folyik tovább a kutatás, és a már fellelt bolygók tüzetesebb vizsgálata.

* Az élet apró jeleit már a saját naprendszerünkben is felfedeztük. Az Antarktiszon korábban találtak egy olyan meteoritot, ami bizonyíthatóan a Mars bolygóról származik. Ennek a kozmikus eredetű kőnek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, ezért több mint tíz évig hevert a NASA raktáraiban. Most azonban szakemberek tüzetes vizsgálatnak vetették alá ezt a leletet, és megállapították, hogy olyan apró mikroorganizmusokat tartalmaz, melyek egyértelműen igazolják, hogy valamikor volt élet a Marson. Ez nem bizonyítja ugyan a „kis zöld emberkék” létezését is, de nem zárható ki, hogy később értelmes lények nyomaira bukkannak. A bejelentés után ugyanis az amerikai kongresszus úgy döntött, hogy felgyorsítják a Mars vizsgálatát célzó kutatási programot, 2005-ig évente 100 millió dollárt áldoznak erre a célra. Ebből az összegből a NASA minden második évben legalább két szondát tud útnak indítani, melyek a korábbival ellentétben le is fognak szállni a vörös bolygón. Ez azonban csak a kezdet, mert 2005-ig űrhajósokat akarnak küldeni a Marsra. A bolygó felszínének közvetlen tanulmányozása, valamint kőzetminták önjáró szerkezetekkel való gyűjtése sok olyan információhoz juttathatja a tudományt, amely remélhetőleg gyökeresen megváltoztatja az univerzummal kapcsolatos jelenlegi felfogásunkat. Egyébként a program első két szondája már el is készült, sőt a Pathfinder 1997. július 14-én leereszkedett legközelebbi bolygószomszédunkra. Rakománya egy 65 cm hosszú önjáró robot szerencsésen kigördült a szondából, és megkezdte

305

közvetlen környezetének felderítését. A három kamerával és különféle elemző egységekkel felszerelt Sojourn feladata a kőzetminták vizsgálata, és az időjárási viszonyok tanulmányozása volt. A másik szondát, a Global Surveyort szeptemberben állították Mars körüli pályára, ahonnan alaposan körbefényképezte a bolygót. Mellékesen megjegyezve a NASA raktáraiban ennél meghökkentőbb kozmikus eredetű tárgyak is találhatók. Ezek egyike az a 90 cm hosszú és 75 cm átmérőjű tojás, amit az Apolló 17 űrhajó legénysége talált a Holdon 1972. decemberében. A tojás héja a méretéhez képest meglehetősen vékony, ezért csak óvatosan lehet kézbe venni. Az asztronauták még két hasonló tojásra is rábukkantak. A tudósoknak fogalmuk sincs róla, hogy milyen állat tojásairól van szó, és hogyan kerültek a Holdra. A titkosítás ellenére az esetről egy fénykép is napvilágot látott, amelyen két kutató műszeres vizsgálatot végez a holdtojáson.

* A negyedik típusú találkozásokról szóló beszámolókban gyakran hallani különböző implantátumokról, amelyeket a földönkívüliek az elrabolt emberek homloküregébe vagy egyéb testrészeibe építenek be. Korábban többször megpróbálták már ezeket az azonosítást és könnyebb megtalálást elősegítő jeladókat tüzetesebben megvizsgálni, de ez nem sikerült, mivel a kioperálásuk után rejtélyes módon eltűntek. Most azonban szerencsénk volt. A kaliforniai Venturában egy sebészorvos szemtanúk jelenlétében, videokamera előtt két különös műtétet végzett el. Az elsőnél egy nő lábujjából, a másiknál pedig egy férfi kézhátából apró, dinnyemag formájú, illetve T-alakú tárgyakat távolított el. Az implantátumok mindkét esetben csak röntgenátvilágítással voltak láthatók, a bőrfelületen semmiféle heg vagy sebhely nem utalt a beültetésükre. Az apró tárgyakat vastag, sötét színű hártya borította. Olyan kemények voltak, hogy borotvaéles szikével sem lehetett szétvágni őket. Érdekes, hogy amikor az orvos megérintette a testszövetbe ágyazott szubatomi mini adókat, a helyi érzéstelenítés ellenére mindkét páciens összerándult. A kivett eszközökön idővel kiszáradt a hártya, így sikerült lefejteni. Belül apró, erősen mágneses, fényes, fekete fémszilánkot találtak. A helyszínen azt is sikerült megállapítani, hogy ultraibolya fényben zölden ragyognak. A külső burokról a patológusok kiderítették, hogy összetevői az emberi testben megtalálható szövetbarát anyagok. A vér- és bőrmolekulákat tartalmazó proteinalapú szöveten nem találtak semmi kórosat, sejtburjánzásra vagy fertőzésre utaló nyomokat. Az implantátumokat további vizsgálat céljából Houstonba küldték, ahol mikroszkópos és kémiai analízisnek vetik alá őket.

A földönkívüliek ajándéka A Földön kívüli civilizációk létezésében kételkedők leggyakrabban hangoztatott érve, hogy semmiféle kézzelfogható bizonyíték nincs az emberiség birtokában, ami egyértelműen alátámasztaná, hogy rajtunk kívül is élnek értelmes lények a világűrben. Ilyen tárgyak persze szép számmal találhatók a Földön, gondoljunk csak a balesetek következtében lezuhant UFOk roncsaira. Ezeknek a szerkezeteknek a maradványait azonban a hatóságok gondosan begyűjtötték, és titkos kutatóbázisokon, a nyilvánosságtól elzárva tárolják. Magánszemélyek birtokába pedig csak olyan emblémaszerű fémdarabok kerültek, melyek anyagukat tekintve a Földön is készülhettek, így a hitetlenek nem tekintik egyértelmű bizonyítéknak. 1994-ben azonban a debreceni nemzetközi ufókongresszuson bemutattak egy magánszemély birtokában levő tárgyat, ami az azóta elvégzett tudományos vizsgálatok szerint minden kétséget kizáróan Földön kívüli eredetű. Ez a tárgy egy 360 mm hosszú és 18 mm átmérőjű magnéziumrúd. A palástja enyhén érdes (homokfúvott felületre emlékeztető) a két vége pedig kissé lekeskenyített. A rúd tulajdonosa Bakó László, aki gyermekkora óta több alkalommal is kapcsolatba került egy szaurid jellegű, Földön kívüli civilizáció néhány tagjával. Ezt a kozmikus 306

ajándékot 1974-ben kapta tőlük, de ismerve a Magyarországon akkortájt uralmon levő diktatórikus rendszer parapszichológiával kapcsolatos nézeteit, egy vascsőbe rejtette, és elásta. Csak 1991. tavaszán, a kommunista diktatúra visszavonhatatlan bukása után merte elővenni, és megmutatni. Bizalmatlansága azonban nem oszlott el teljesen, így amikor megkérték, hogy adja kölcsön ezt az ezüstfehér színű rudat tudományos vizsgálat céljára, elkövette azt a hibát, hogy három egyenlő részre vágta, és csak a középső, legkevésbé érdekes darabját bocsátotta a kutató rendelkezésére. Annyi azonban már ebből a mintából is megállapítható volt, hogy az anyaga 100 %-os, vagyis olyan tisztaságú magnézium, ami földi körülmények között előállíthatatlan. Később sikerült elkérni tőle a másik két darabot is, és az 1995-ben lezajlott vizsgálatok igen érdekes dolgokat állapítottak meg. A két szélső darab közül az egyik végén egy zöld fénnyel világító, dőlt csonka kúp áll ki, ami megvilágítás után nagyon erősen foszforeszkál, és utána még hosszú ideig intenzív zöld fényt áraszt magából. Egy minimális alapfénye viszont mindig van. A henger palástjából kiálló csonka kúp anyaga ismeretlen, nálunk nem létező elemből készült. A legérdekesebb azonban a másik szélső darab. Ezen kilenc (egy vonalban elhelyezkedő) aranyszínű kidudorodás található. Ezek a félgömbszerű, ismeretlen anyagból készült fémdudorok kb. 4 mm átmérőjűek. A harmadik félgömb alatt egy egyenlő szárú háromszög található (valószínűleg ugyanabból az anyagból) és csúcsával erre a dudorra mutat, mintha jelképezni akarna valamit. A háromszögben egy szemhez hasonlító ovális alakú, enyhén hullámos felületű, fóliaszerű rész van. Ennek mélyéből állandóan fény világít ki. Az ellipszis középpontjából kiáradó fényben a piros, a kék, a zöld, a sárga szín dominál, de előfordul a lila is. Ez az összetett fénysugár jelenleg hologramszerű jelenséget produkál. A röntgenátvilágítás során megállapították, hogy a rúd belsejében, a „szem” alatt egy keresztben elhelyezett, 8-9 mm hosszú és 4-5 mm átmérőjű henger van, amelynek az egyik vége gúlában végződik. A gúla hegye pontosan a „szem” közepére, vagyis a szemlencse fókuszpontjára mutat. A henger anyaga szintén ismeretlen. További érdekessége, hogy a röntgensugár nem hatol át rajta, tehát egy rendkívül sűrű anyagról van szó. Olyan anyagról, ami igen magas rendszámú lehet az elemek periódusos rendszerében, mert a többi résszel ellentétben nagyon erős sugárzással sem tudták átvilágítani. Mindezen tulajdonságokat összegezve feltételezhető, hogy ez a titokzatos relikvia egy sajátos funkciót betöltő műszer vagy eszköz lehetett. Sajnálatos, hogy időközben szét lett vágva, így eredeti feladatának valószínűleg már nem képes eleget tenni. Ennélfogva rendeltetését tekintve csak találgatni tudunk. Nem zárható ki, hogy a különös viselkedésű fémgömbökhöz hasonlóan ebben az esetben is egy demonstrációs eszközzel van dolgunk. Elképzelhető, hogy ez a fémrúd egy mechanikus felépítésű (tehát tápáramforrást nem igénylő) szubatomi energiagenerátor. A szemből kiáramló sugárzás tulajdonképpen nem fény, hanem szubatomi energiasugárzás, amely a levegőmolekulákat ionizálva frekvenciájától függően különböző színű fényt kelt maga körül. Az energiahullámokat minden bizonnyal a kis kihegyezett henger bocsátja ki magából, amely esetleg 115-ös rendszámú elemből készült. Az energiasugárzás frekvenciaértéke feltehetően az aranyszínű dudorok, mint szenzoros érzékelők segítségével pontosan beállítható. A rúd végéből kiáramló konstans zöld fény vagy pozitív, vagy negatív energiasugárzás, amelyet gyógyításra használnak, de súlytalanságot, illetve gravitációnövelést is elő lehet vele idézni. Más elképzelés szerint ez az eszköz nem más, mint naprendszerünk energiakisugárzásának modellje. Ezt a feltételezést az a körülmény támasztja alá, hogy a szenzorok száma megegyezik naprendszerünk bolygóinak számával, és a „szem” a harmadik dudorra, a Földre mutat. Ebből kiindulva lehetséges, hogy az egyes szenzorok megérintésekor olyan frekvenciájú szubatomi energiasugárzás keletkezik, amely a hozzá tartozó bolygóra jellemző.

307

Amennyiben az analízist a szokványos fizikai vizsgálatokon túlmenően kiterjesztenék szubatomi, illetve elektromágneses kisugárzásra is, akkor egyértelműen eldönthető lenne, hogy miről van szó. Ha ez a rejtélyes rúd szubatomi energiát generál, akkor nagy szerencsénk van, hiszen készen kaptunk egy olyan eszközt, amelyen időbeli korlátok nélkül tanulmányozhatjuk a különféle mágneses sugárzások teljes frekvenciaspektrumát, az összes járulékos tulajdonságukkal együtt. Ennek természetesen elengedhetetlen feltétele, hogy az egyes darabok külön-külön is funkcionáljanak, de erre talán megvan a remény. Eredeti rendeltetése azonban csak egy darabban fog megmutatkozni, ezért meg kellene kísérelni az összeerősítését. Ennek szükségességét az indokolja, hogy a rúd használati módja ismert. A tulajdonos határozottan emlékezett rá, hogy amikor elrabolták, egy fényes kis teremben ült az asztal előtt, amelyen hosszában csíkok voltak. Mellette állt egy ufonauta, aki a kezében tartott magnéziumrúd hegyét a csíkokon huzigálta. Közben beszélt hozzá. Azt mondta, hogy már elhagyták a Földet, majd távolságokat is említett. Az idegen kéztartásából ítélve a rudat oly módon fogta, hogy az ujjai közben érintették a szenzorokat. Ez a fogásmód lehetővé teszi azt is, hogy a félig nyitott tenyéren át lássuk a szemet, vagyis a beállított frekvenciaértéket az indikátoregység elszíneződése alapján ellenőrizhetjük. A helyzetből következtetve a kívánt frekvenciaértékre hangolt szubatomi energia a rúd végén levő csonka kúpból áramlott ki. Ennek intenzitása meglehetősen nagy volt, így nem zárható ki az a feltételezés sem, hogy az asztalon levő csíkokat ez a koncentrált sugárforrás okozta. Ezt az elképzelést támasztja alá az elrabolt személynek az a megjegyzése, hogy visszaszállítása után a mellé helyezett magnéziumrúd vége nagyon erős zöld fénnyel világított. Akit a fényképekkel illusztrált részletek is érdekelnek, az Ufómagazin 1994. novemberi és 1995. szeptemberi számaiból többet is megtudhat erről a témáról (Indexszám: HU-ISSN 0865686X).

Az ezotéria műszaki alapjai Az előző fejezetekben megismerhettük azokat a találmányokat, amelyek a szabadenergiából hidrogént vagy villamos áramot állítottak elő. Az étert megcsapoló készülékeknek van egy külön csoportja is, a mechanikus erőnyerők. Ezek közül a legrejtélyesebbet egy német konstruktőr J. E. Elie-Bessler (más néven Orffyreus) készítette a XVI. és a XVII. század fordulóján. A szemtanúk szerint ez nem egyszerű örökmozgó volt, mint Páter Peregrinus mágneses szerkezete, mert működése során jelentős terheket emelt. Felépítése ennek is teljesen mechanikus volt. Egy ingából és egy dobból állt, és abban golyók mozogtak. Sajnos semmilyen dokumentáció vagy értékelhető működési leírás nem maradt fenn róla. Így működésével kapcsolatban ismét csak találgatni tudunk. Az inga jól ismert mozgása, valamint a golyók forgása arra enged következtetni, hogy ez a szerkezet csak közvetve köszönhette az éter közegellenállásának a külső energiabefektetés nélküli munkavégző képességét. A közvetlen kiváltó ok az éternek az a speciális hatása lehetett, hogy az anyagba szorulva lerövidíti az időt. Amennyiben a golyók körpályán mozogtak, akkor a gravitáció következtében lefelé haladtukban fokozott közegellenállásnak voltak kitéve. Emiatt az étert alkotó pozitív szubatomi energiarészecskék igen nagy számban szorultak bele a golyókba, melynek következtében környezetükben lerövidült az idő. Így a lefelé zuhanó golyók hamarabb értek le, mint normál körülmények között, és ezáltal többletenergiára tettek szert. A keletkező többletenergia előbb a szerkezetet pörgette fel, majd oly mértékben megnőtt, hogy munkavégzésre is képes volt. Az önmagát gerjesztő mechanizmusnál a leterhelésre szükség is van, mert e nélkül annyira felpörögne, hogy szétszakadna, és darabjaira hullana.

308

Sajnos a XX. századi feltalálók mechanikus erőnyerőinek működési mechanizmusa már korántsem mondható ilyen szellemesnek. Működésük a hatás-ellenhatás, valamint az impulzusmegmaradás törvényén alapul. A szerkezet lelke a pörgettyű, ami felpörgetve képes arra, hogy a tehetetlenségi erő révén többletenergiát állítson elő. Ezáltal ezek a konstrukciók külső meghajtás nélkül előre-hátra mozognak, vagy felemelkednek egy időre a levegőbe. A különböző megoldások közül egy orosz feltaláló, V. Tolcsin készüléke a legegyszerűbb, és a leghatékonyabb. A mechanizmus egy könnyű kis kocsin helyezkedik el. Itt a többletenergiát két excenter adja, melyek egy-egy kar végén, közös középpont körül, egymás feletti síkokban, de ellenkező irányban forognak. Az excenterek felpörgetését egy alul elhelyezett motor végzi. A mechanizmus az excenterek által keltett periodikus ugrálást egyenes vonalú mozgássá alakítja. Az ily módon létrehozható sebesség nem nagy, a működő modellek néhány m/s-nál gyorsabb mozgásra nem képesek. Az amerikai Thorn Thornson egy dobozba zárva felhasználta ezt a szerkezetet csónakhajtásra is. A jármű viszonylag nagy sebességgel siklott a vízen. Ezek az inercoidnak nevezett berendezések azonban csak földön, vízen tudnak járni, mivel támaszték nélkül nem képesek hatást kifejteni. Az űrben tehát működésképtelenek lennének. Sajnos, a levegőben sem használhatók, mert az alacsony hatásfok miatt a saját súlyukat is alig képesek felemelni, nemhogy hasznos terhet vigyenek magukkal. Összefoglalva megállapítható, hogy ez a fajta többletenergia-keltés még a Casimir- és Davies-Unruh effektusokon alapuló eljárásoknál is előnytelenebb, mivel azon túlmenően, hogy állandó karbantartást igényel, a hatásfoka sem megfelelő. Ennek ellenére sok híve van ennek a megoldásnak is. Minden feltaláló a saját módszerére esküszik, és a legtöbben az egész életüket felteszik arra, hogy az általuk képviselt eljárás bevezetésre kerüljön. A sokféle próbálkozás és a rengeteg működő modell láttán joggal vetődik fel az olvasóban, hogy miért nem terjedtek el ezek a készülékek a gyakorlatban, miért nem kezdik már el a sorozatgyártásukat. Ennek alapvetően két oka van. Mint minden jelentős beruházáshoz, ezeknek a készülékeknek a gyártásba vételéhez is sok pénz kell. Ez viszont csak biztonságos gyártás esetén teremthető elő. Ennek előfeltétele a szabadalmi oltalom, ami ebben az esetben szinte megszerezhetetlen. A találmányi hivatalok ugyanis ez idő szerint automatikusan visszautasítanak minden olyan bejelentést, ahol a feltaláló nagyobb kimenő teljesítményt tüntet fel, mint amennyi a befektetett energia. A hivatkozási ok, hogy a tudomány jelenlegi álláspontja alapján perpetuum mobile nem létezik, tehát lehetetlen olyan készüléket előállítani, amely a „semmiből” többletenergiát hoz létre. (Az egyes megadott szabadalmak annak tudhatók be, hogy a feltalálók elhallgatták készülékük hatásfokát. Az iparilag fejlett országok szabadalmi előírásai általában nem követelik meg a felhasznált elvek ismertetését, a feltaláló csak a készülék felépítését köteles közölni úgy, hogy a benyújtott dokumentumok alapján más is megépíthesse a találmányt. A szabadalom megadásának nem előfeltétele a gazdaságosság, a piacképesség. Ezt a helyzetet kihasználva a legtöbb feltaláló igyekszik annyi technológiai és üzemeltetési paramétert elhallgatni, amennyit csak lehet, hogy a szabadalomhoz kapcsolódó know-how minél értékesebb legyen. Ennek a közmegegyezésen alapuló helyzetnek tudható be, hogy ha a feltaláló nem hívja fel az elbírálók figyelmét arra, hogy az általa ismertetett eljárás hatásfoka meghaladja a 100 %-ot, akkor előfordulhat, hogy egy többletenergia-előállító eljárásra is megkapja a szabadalmat.) Ahhoz, hogy ez a visszás helyzet megváltozzon, a tudomány elismert képviselőinek hivatalosan ki kellene nyilvánítaniuk, hogy ez az energia nem a semmiből keletkezik. Ennek előfeltétele azonban, hogy meggyőződhessenek erről, és ezzel el is érkeztünk a másik okhoz, amiért a szubatomi alapon álló készülékek nem képesek a gyakorlatba átkerülni.

309

Ez az ok az elméleti alapok hiánya. Amíg ezek a kutatások nem válnak hivatalossá, addig a fizikusoknak nem lesz lehetőségük arra, hogy megismerjék az alapelveket. Ebben a helyzetben pedig remélni sem lehet, hogy az állami alkalmazásban levő szakemberek valaha is belássák, hogy a „kívülállók” által felfedezett környezetkímélő többletenergia-előállítás lehetséges. Kellő ismeret hiányában a tudományos világ egyetlen neves képviselője sem kockáztatja az egzisztenciáját azzal, hogy felelőtlen kijelentéseket tesz. Így ha olyan ténnyel kerülnek szembe, ami nem felel meg a jelenlegi tudományos doktrínának, ösztönösen cselekszenek; visszahúzódnak a hivatalos teóriák, az előítéletek, és nem utolsó sorban a katedrájuk mögé. Sajnos, korábban sem volt jobb a helyzet. Rendkívüli módon gátolta ennek a szakterületnek a kibontakozását, hogy már az indulásnál váratlan akadályba ütközött azáltal, hogy Cavendish a józan észre való hivatkozással kizárta az elektromosság és az elektromágnesesség közötti kapcsolatot. Mivel a világhírű angol fizikus kora legnagyobb szaktekintélyének számított, ez a kijelentése húsz éven át megbénította az elektromágnesesség kutatását. Az elzárkózó magatartás oka régebben a tudományos gőg volt, ma inkább az egzisztenciaféltés. Ezt legérzékletesebben egy műegyetemi tanár fogalmazta meg, amikor megvizsgálta egy ifjú titán ezoterikus találmányát: „Megnéztem, megmértük, működik. Ám ha ezt elfogadom, nem tudok semmit. Mondjátok, mit tanítok én holnap, ha ez igaz? Szóval nem! Ez lehetetlen, és kész!” A nyugati egyetemeken is hasonló szemlélet uralkodik. Amikor Wilhelm Müller bemutatta a szabadenergiakeltő találmányát a Harvard Egyetemen a diákok rajongással vették körül. A tanárok azonban hátrakulcsolt kézzel nézték a berendezést. Hiába invitálta őket a feltaláló, hogy vizsgálják meg közelebbről, végezzenek rajta méréseket. A válasz így szólt: „Csak nem gondolja, hogy hozzányúlunk. Ha megtennénk értelmetlenné válna mindaz, amit az elmúlt 40-50 év alatt tanítottunk.” Elvileg óriási lökést adna a kutatások elkezdésének, ha a politikusok végre leküzdenék ellenérzésüket a parajelenségekkel szemben, vállalnák azt a következményt, hogy a várható eredmények valószínűleg megváltoztatják korunk gazdasági, politikai, sőt társadalmi struktúráját, és állami támogatást biztosítanának erre a célra. Egyelőre azonban ez a csodával határos esemény sem lenne képes a pozitív folyamatot beindítani, mert a kutatások elkezdésének van egy jelentős műszaki akadálya. Ez a leküzdhetetlennek látszó akadály az, hogy nincs mit tanulmányozni, a tudomány jelenlegi fejlettségi szintjén ugyanis nem tudunk mágneses töltéseket elemi szinten előállítani. Egyelőre nincs olyan eszközünk, ami képes lenne gyakorlatban is használható mágneses monopólusokat nagy számban előállítani. Az elektromos töltéssel ellentétben mágneses monopólusokat ma még csak az emberi szervezet tud kisugározni magából. Az ezzel való kísérletezést azonban a legtöbb fizikus elutasítja, mivel nincsenek tisztában a keletkezés módjával. Arra sincs lehetőségük, hogy belátható időn belül a saját szemükkel győződjenek meg a szubatomi energiarészecskék létezéséről. Az élet legkisebb alapkövei ugyanis olyan parányiak, hogy egyelőre semmilyen műszerrel sem figyelhetők meg. Hogy legyen némi elképzelésünk a szubatomi energiarészecskék alkotta világ arányairól, előbb vizsgáljuk meg az atom méreteit. Számunkra már ez a világ is érzékelhetetlen, pedig az atom átmérője mindössze százmilliomod (10-8) cm. Az elektron öt nagyságrenddel kisebb, átmérője 10-13 cm. Az átlagember számára ezek a kis értékek nem mondanak semmit, ezért vegyünk a kezünkbe egy narancsot, és képzeletben nagyítsuk fel akkorára, mint a földgolyó. Ez esetben a narancs atomjai akkorák lennének, mint egy cseresznye. Ilyen nagyítás mellett az atommag ha nehezen is, de már láthatóvá válna; az elektron viszont továbbra is észlelhetetlen maradna számunkra, pedig hol vagyunk még a szubatomi világtól. Az elektron és a szubatomi energiarészecskék áramlási sebességének különbségéből ítélve a szubatomi energiarészecske átmérője az elektron átmérőjének kb. 10-13-ad része. Ezek után már sejthetjük, hogy mekkora nehézséggel kell szembenéznünk, ha fel akarjuk deríteni ezt a világot. Szemléletesebbé téve a méretarányokat a 310

cseresznye méretű atomot ismét nagyítsuk fel akkorára, mint a földgolyó. Ez esetben az elektron már akkora lenne, mint egy felhőkarcoló, a szubatomi energiarészecske mérete azonban még így is csak 10-9 cm, tehát láthatatlan lenne. Ha a földgolyó méretű atomot tovább nagyítjuk akkorára, mint a naprendszerünk, ez esetben a szubatomi energiarészecske még mindig csak egyszázad milliméter átmérőjű lenne, vagyis akkora, mint a gombostű hegye. Éppen hogy csak látnánk. Így viszonyulnak a mikrovilág méretei a mi világunkhoz, illetve a makrovilághoz. Ekkora méretkülönbséget kell leküzdeniük az atomi, illetve szubatomi világot érzékelő műszereknek. Ilyen körülmények között érthető, hogy fizikusaink miért ódzkodnak annyira ettől a témától. Ez a helyzet is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy még mindig nincs kidolgozott és általánosan elfogadott elmélete a szubatomi alapon történő energiatermelésnek, pedig a kezdeti lépések viszonylag korán megtörténtek. Dirac az 1930-as években elméletben már bevezette a mágneses monopólus fogalmát a fizikába, de csak annyit tudott róla megállapítani, hogy a töltése közel hetvenszerese a villamos töltésnek, és rezgésfrekvenciája elképzelhetetlenül magas értéket érhet el. Ez azt jelenti, hogy az általuk képviselt energia a végtelen felé tart. Ennek ellenére az elektronnal szemben nincs nyugalmi tömegük, vagy legalábbis nem mutatható ki. A természetben szabad állapotban levő mágneses monopólusok, vagyis az éter rezgésfrekvenciája szintén igen magas, ezért az általa képviselt energia óriási. Ezt az energiát azonban mi közvetlenül nem tudjuk felhasználni, mert benne vagyunk. A helyzetünk olyan, mintha egy hegy tetején álló víztartályban lennénk. Hiába nagy a benne tárolt víztömeg helyzeti energiája, mi ezt a tartályban még érzékelni sem tudjuk, nemhogy hasznosítani. Ehhez ki kell lyukasztani a tartályt, és a belőle kifolyó víz energiáját kívülről lehet csak hasznosítani. Ezt azonban az éterrel nem tudjuk megtenni, mivel a pozitív szubatomi energiarészecskék az egész univerzumban mindenütt jelen vannak, és nem tudunk kilépni a rendszerből, hogy megcsapoljuk. A kvantumelektrodinamika egyik megalkotója szerint akkor sem járnánk rosszul, ha ezt az energiát valamilyen módon anyaggá tudnánk sűríteni, majd visszaalakítanánk energiává. Richard Feynman ugyanis kiszámította a térfogategységre eső egyenértéktömeget. Az ismert fizikus 2 milliárd tonna/cm3-t kapott eredményül. Ez a tömeg Einstein ismert képletével átszámítva annyi energiát szolgáltatna, amennyi elegendő lenne a világtengerek felforralásához. És mindez az energia az univerzum egyetlen köbcentiméterében található. Ezek után nagyon sajnálhatjuk, hogy nem tudjuk megcsapolni az étert. Így nem marad más mint, hogy az anyagból kiszabadítható szubatomi energiát hasznosítsuk, koncentrált formában. Ehhez azonban jó lenne megismerni a mágneses monopólusoknak legalább a viselkedését, ha már az elméletükkel nem vagyunk tisztában. Azt már sikerült kideríteni, hogy amíg az elektron mozgása rendkívüli mértékben függ a közegtől, amelyben halad, a mágneses töltéseket minden anyag vezeti. A fémes jelleg, a mágnesezhetőség nem előfeltétele annak, hogy a mágneses monopólusok behatoljanak az anyagba, és abban mágnesáramot indítsanak el. Ezen túlmenően úgy tűnik, hogy a mágneses töltések hatást gyakorolnak az időre is. Már régóta tudják, hogy az élő szervezetek külső beavatkozás nélkül is képesek mágneses sugarakat előállítani és kibocsátani magukból (ezt hívják bioáramnak). Az élőlények idegrendszere valószínűleg fel is használja a mágnesáramot. Szinte biztos, hogy az agytevékenységünk az elektromos áram és a mágnesáram kombinációjára alapul. Ha ez nem így lenne, nem létezne telepátia, ihlet, sugallat stb. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az elektromos árammal ellentétben, kétféle töltésű (pozitív és negatív) mágnesáram létezik. Ezek találkozás esetén semlegesítik egymást, ami a gyakorlat szempontjából inkább hasznos, mint káros (lásd varratmentes operációk, antigravitációs erőgép). A negatív töltés nem azonos az elektron töltéssugárzásával. Ez abból is látszik, hogy az álló elektromos és mágneses töltés nem gyakorol hatást egymásra. A fizikai kutatások arra 311

is fény derítettek, hogy a mozgó elektromos és mágneses töltésekre már nem jellemző ez a közöny, mert azon vannak, hogy ne találkozzanak egymással, egy kúppalást mentén keringve igyekeznek elkerülni az összeütközést. Feltehetően ennek a sajátos mozgásnak a következménye a fémes vezetőt körülvevő mágneses mező forgása. Iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy elektromos áram hatására a rézvezetéket mágneses mező veszi körül, amely a „jobbkézszabály” szerint forog. Ez azt jelenti, hogy ha megmarkoljuk a huzalt úgy, hogy hüvelykujjunk az áram haladásának irányába mutasson, akkor a mágneses mező a többi ujjunk felé forog. Az elektronáramlás által kiváltott szabadelektron-keltés haladása során megfosztja az atomokat legkülső elektronjuktól, melynek következtében az atommag éteri részecskéket kezd el sugározni magából. A részecskesugárzás által keltett pozitív szubatomi energiarészecskék azonban nem tudnak közvetlenül kisugárzódni az anyagból, mert útjukat állják a negatív töltésű elektronok. Az összeütközés elkerülése érdekében az éteri részecskék kúppalást menti forgómozgásra kényszerülnek, és ezt a mozgásukat az anyagból kilépve is megtartják. Emiatt a fémes vezetőket nem egy csőszerű örvény veszi körül, ami az elektronáramlással szinkronban halad, hanem egy forgó mágneses mező. Ennek a jelenségnek sajátos mellékhatása a Wiedermann-effektus, melynek lényege, hogy ha egy mágnesrúdon elektromos áramot folyatunk át, akkor ettől a hasszanti tengelye körül elfordul. Ennek oka, hogy az elektronáramlás által keltett forgó mágneses mező beleütközik a permanens mágnes orsószerű állandó mágneses mezejébe. Az éteri részecskék ütközése olyan intenzív, hogy kihat a forrásra, vagyis a mágnesrúdra is. Az egymásnak feszülésből, a közegellenállásból eredő tehetetlenségi erő ellenkező irányba csavarja a vékony mágnesrudat. Német kutatók kísérletei alapján feltételezhető, hogy az elektromos és mágneses töltések kúppalást menti mozgása ellenkező irányba is végbemegy. Ha egy radioaktív sugárforrást oldalirányban homogén mágnestérrel sugárzunk be, akkor a ß-sugarak erőssége többszörösére növekedik. Ezt a hatást nagy valószínűséggel az váltja ki, hogy a ß-sugárzást alkotó elektronok mintegy dugóhúzószerűen befelé csavarodnak a kúppalástba, és a csúcsán kilépve haladnak tovább. A kísérlethez használt Rádium E-sugárforrás erejét ez a sajátos fókuszáló hatás növeli meg. A gyakorlat szempontjából igen hasznos következménye még a mozgó elektromos és mágneses töltések egymástól való idegenkedésének, hogy ha valamely anyag elektromos vagy mágneses töltéssel telített, akkor a másik töltés árama nem hatol be. (Ezért tudja az intenzív elektronáramlás az étert kiseperni az anyagból.) Különös, de nem meglepő tulajdonsága a mágneses sugárzásnak, hogy semmilyen hatást nem gyakorol a fényérzékeny lemezre. Amíg a radiaktív- és röntgensugárzás megfeketíti az előhívatlan filmet és fotópapírt, a mágneses mező nem tesz kárt bennük. Sajnos, ennél sokkal többet nem tudunk róluk, ami elvileg megakadályozhatná, hogy a gyakorlat szolgálatába állítsuk a szubatomi energiarészecskéket. Az élet azonban már többször bebizonyította, hogy ez a helyzet nem jelent leküzdhetetlen akadályt. A fizikai ismeretek hiányának nem szükségszerűen kell meggátolnia az előző fejezetekben vázolt készülékek elterjedését, hiszen pl. a villanymotort és a transzformátort is úgy kezdtük el használni, hogy a kor mérnökei, fizikusai nem ismerték működésük alapjait. Az elméleti ismereteink hiányosságából eredő bizonytalanság valószínűleg most sem zavarná a szubatomi energia felhasználását ugyanúgy, ahogy annak idején az elektromossággal történt. Közismert, hogy évtizedek óta jártak már a villamosok a nagyvárosok utcáin, és sok lakásba bevezették az áramot, de a kor tudósai még mindig nem tudták, hogy a fémek miért vezetik az áramot, és egyáltalán mi is az az elektromosság. Ezen a téren egyébként ma is akad tisztáznivalónk, hiszen 200 évvel az elektromosság felfedezése után még mindig nem tudunk olyan sarkalatos kérdésekre válaszolni, hogy valójában mi az elektromos töltés, és mi alkotja az elektromos erővonalakat. Az alapokat tekintve nagyjából ma is ott tartunk, ahol Edison 100 évvel ezelőtt. Egyszer megkérdezte tőle egy idős hölgy: - Kedves mérnök úr, mi az az elektro-

312

mosság? - Nem tudom néni, de használja, mert jó! Mellesleg ezt a visszás helyzetet maguk a fizikusok sem tagadják. A Nobel-díjas Feynman szerint: „A klasszikus elektromosság elmélete egyszerűen csődöt mondott.” Alapos oka van azonban annak, hogy nem értjük a mágneses töltés, és az elektromágneses erővonalak mibenlétét. Ezeknek a jelenségeknek a létrejöttét csak szubatomi alapon lehet megmagyarázni. Amíg nem derül fény olyan egyszerű dolgokra, mint pl.: Miből van az elektron? - addig semmi reményünk sincs arra, hogy az elektromosság és a mágnesesség alapjait megértsük. A gyökerekhez kell tehát lehatolnunk, és nagyon valószínű, hogy mindkét jelenség gyökerei a szubatomi energiarészecskékből erednek. Ezen belül is az éter az, aminek döntő szerepe lehet a megoldásban, de hogy milyen módon alakítja, befolyásolja a mikrovilágot, azt ma még senki sem tudja megmondani. A dolgok jelenlegi állása szerint egy jó darabig nem is fog erre fény derülni. A hivatalos tudomány ugyanis nem ismeri el az éter létezését. Ez az 1910-es évektől van így, amikor Einstein kijelentette, hogy „éter nem létezik”, és helyette bevezette a „vákuum” fogalmát. Ettől kezdve a helyzet nemhogy egyszerűsödött volna, ellenkezőleg, egyre bonyolultabbá vált. Mind távolabb kerülünk az éter és az alapvető kölcsönhatások megértésétől. Pedig a véletlen is a kezünkre játszik, gyakran megpróbál segíteni nekünk. Ennek tudható be az a hír, hogy az atomfizikusoknak végre sikerült megfigyelni olyan párkeltést, ahol energiából „tömeg” lett. Erre a tudós társadalom megszeppent, mivel ez egyenlő lenne az éter elismerésével, és annak kinyilvánításával, hogy az anyag energiarészecskékből keletkezik. Rögtön kiadták az alábbi nyilatkozatot: „Helytelenül fogalmaztak úgy a jelentések, hogy energiából anyag keletkezett. Az anyag ugyanis a modern fizikai felfogás szerint energia és tömeg egysége. Energia átalakulhat tömeggé és fordítva, de az energia nem válhat anyaggá.” Most már csak azt kellene megmagyarázni, hogy mi az a „tömeg”? Mert tömege csak az anyagnak lehet. Ebből is látszik, hogy jelenleg mekkora a zűrzavar az alapoknál. Ennél is nagyobb köd uralkodik az anyag energiává válása terén. Így ír erről egy fizikai szakfolyóirat: A párkeltés ellentéte az annihiláció, vagy pármegsemmisülés, amikor pl. egy elektron és egy pozitron egyesül, és nagyenergiájú gammafotonok keletkeznek. Valójában ilyenkor egy elektron találkozik a „vákuum” egy lyukával, beleesik, energiát ad le, és szuperfolyékony virtuális részecskévé válik. A szuperfolyékony, láthatatlan részecskéket akár éternek is nevezhetnénk, de nem, inkább csűrjük-csavarjuk a dolgokat, hogy ne kelljen nevén nevezni azt, ami hivatalosan nem létezik. A továbblépés, az igazi áttörés bekövetkezésének jelenlegi akadálya, hogy fizikusaink a rejtély kulcsát az anyagi valóságban, az atommag részecskéiben keresik, ezért minduntalan beleütköznek az „oksági elv” sérülésbe. Tudósaink képtelenek elszakadni az anyagi világtól. Nem képesek tudomásul venni, hogy az anyag az univerzumnak csak egy megnyilvánulása. Kis szigetek az ősenergia végtelen óceánjában. A jelenlegi helyzet ellenére reméljük, hogy nem kell sokáig várni a „megvilágosodásra”, egyszer csak akad valaki, aki megfejti a mikrovilág titkát. A dolgok jelenlegi állása szerint szinte biztos, hogy ez a személy nem a tudomány berkein belül tevékenykedik. Könnyen előfordulhat, hogy az „áttörés”, a paradigmaváltás elindítása egy laikus érdeme lesz. A laikust ugyanis nem köti a tudomány dogmája. Ezért ő olyasmivel is mer foglalkozni, ami a magasan képzett agy számára logikátlan, irracionális. Nincs benne előítélet a titokzatos, a rejtélyes dolgok iránt. A hivatásos kutatók viszont a tudóstársadalom által rájuk kényszerített teoretikus gondolkodásmód következtében nem mernek letérni a kijelölt útról, meg sem kísérlik az úgynevezett áltudományok vizsgálatát. A szakbarbárság szemellenzőit nélkülöző kívülálló nem rendelkezik a tapasztalt jelenségről jóformán semmilyen tudományos ismerettel, ezért igyekszik kifürkészni annak okát. Ösztönösen tevékenykedik, így sok olyan igazságra, rejtett összefüggésre jön rá, melyek iskolázott kollegáiban fel sem merülnek. Naiv rácsodálkozással

313

vizsgál meg olyan dolgokat, melyek mellett a képzett kollegák elsietnek, ismert jelenségnek nyilvánítva a dolgot. Ezért van az, hogy az autodidakta kutató sokszor olyan utakat nyit, amire mások nem lépnek rá, olyan kapukon tör át, amelyet mások elkerülnek. Ennek következtében gyakran egyszerű emberek állnak elő forradalmian új tudományos felismerésekkel, holott ez nem az ő feladatuk lenne. Az emberiség már eddig is sokat köszönhetett a „kívülállók” lelkes közreműködésének, és lehet, hogy most is csak rájuk számíthatunk. Ez pedig nagy baj, mivel a tudományos kutatásoknak éppen az az értelmük, hogy minél többet tudjunk meg a természet titkaiból, és az új tudás birtokában korrigáljuk a fennálló világképet. Ha a kutatók hallgatnak a korszerű felismerésekről, azért mert nem akarnak összeütközésbe kerülni az érvényben levő hivatalos felfogással, akkor leáll a tudományos fejlődés, és a jelenlegi nézetek dogmává merevednek. A jövőnket illetően ez a helyzet nem sok jót ígér, mivel nem csak a politikai-, vallási-, hanem a tudományos dogmák is komoly veszélyt jelentenek a társadalomra nézve. A hagyományos gondolkodás sáncainak hisztérikus védelme végzetessé válhat a civilizációnk számára. Az ökológiai katasztrófa, földi életünk ellehetetlenülése figyelmeztetnek bennünket a globális gondolkodás szükségszerűségére, arra, hogy ne vessünk el olyan elméleteket, amelyek nem gyömöszölhetők bele a hagyományos természettudományos gondolkodás sémáiba. Azért sem célszerű ezt megtenni, mert a médiumi közlések alapján az áttöréshez szükséges ismeretek nem a világ leghíresebb kutatólaboratóriumaiban fognak megszületni. Ennek a lépésnek a megtételéhez olyan magas szintű információkra van szükség, amit csak az égi hatalmaktól szerezhetünk meg. A mostanában napvilágot látott értesülések alapján az isteni szférák nem zárkóznak el tudásuk egy részének átengedésétől, de ezt nem a mi elvárásaink szerint teszik. A prófétálásra nem egyetemi tanárokat vagy világhírű tudósokat választottak ki, hanem olyan személyeket, akik kellően nyitottak a sugallatok befogadására. Könnyen lehet, hogy ezek a személyek még diplomával sem rendelkeznek. A magasabb szellemvilág közlései alapján ugyanis „az egyetemi diplomák sokaságánál fontosabb a gondolatok tisztasága, az emberi intelligencia, és az eredendő bölcsesség, amire csak a korábbi életek tapasztalatai alapján lehet szert tenni.” Ez persze nem jelenti azt, hogy szakmai ismeretekre nincs szükség. Ezt azonban autodidakta módon is meg lehet szerezni. „Aki középfokon beavatódott az emberiség alapvető kultúrájának ismeretegyüttesébe, az ezen alapokhoz már szorgalma által is szerezhet magasabb képesítéseket. A megfelelő szakmai ismeretek elsajátítása azért is fontos, mert e nélkül nem lenne képes arra, hogy a fentről érkező és rajta keresztüláradó gondolatokat a földi fogalmakhoz pontosan hozzáillessze. Az égi bölcsességnek párosulnia kell megfelelő szóbeli-, illetve írásbeli kifejezőkészséggel is, mivel e nélkül nem tudnák megfelelő hatékonysággal átadni a kapott ismereteket. Az újkori prófétáknál már nem elég, hogy betekintést nyerhetnek az isteni igazságok magasabb rendszerébe, köznapi értelemben is okosnak és műveltnek kell lenniük. Az égi tudás földi ismeretekkel való összehangolása bonyolult és nagy körültekintést igénylő művelet. Ez megköveteli, hogy a kiválasztott személy ne csak elvégezze az iskoláit, hanem élete végéig képezze magát egyre magasabb szinten.” Erre azonban nem alkalmasak a mi felsőfokú oktatási intézményeink. Ezek beszorítják tanítványaikat egy evilági, racionálisnak nevezett keretbe, amely egyirányúvá, túlspecializálttá teszi a leendő szakemberek gondolkodását. Ez egyáltalán nem kedvez a médiumitáshoz szükséges nyitottságnak, nagymérvű befogadóképességnek. Ha valakinek a gondolkodása bármely téren behatárolt vagy merev, akkor kudarcot fog vallani a merőben új ismeretek átvételénél. Csak az válhat a magasabb tudásanyag befogadójává, aki képes elszakadni a földhöz ragadt emberi gondolkodásmódtól, a fizikai világ korlátokkal teli eszmerendszerétől. Ezek az egyetemi évek alatt beléjük nevelt beidegződések megakadályozzák a magasan képzett szakembereket abban, hogy más szemszögből vizsgálják a problémákat. Olyan a 314

helyzetük, mint akiket beállítanak egy mély árokba, és megmondják nekik, hogy csak ez az egy út járható. Ezt el is hiszik, mivel akár jobbra fordulnak, akár balra, falba ütköznek. Így hamar rájönnek, hogy tényleg egy járható út van csupán, amerre az árok halad. Az eszükbe sem jut, hogy kiemelkedjenek az elődeik által ásott járatból. Ez esetben meglátnák, hogy a célhoz rövidebb utak is vezetnek, sőt arra is ráébrednének, hogy az a járat amelyben ők haladnak, messze elkerüli a célt. „Minél magasabb fokon képzett valaki, annál erősebben lerögzítették őt a konvencionális gondolkodásmódhoz, a tudományos életben szokásos eljárásokhoz. Képtelen arra, hogy magasabb perspektívából szemlélje a dolgokat. A képzése során belé sulykolt elvek olyan tudományos szemléletmódot, meggyőződést alakítottak ki benne, amelytől nem tud elszakadni. Ezeken a gátakon képtelen áttörni az égi szellemiség, ezért az új ismeretanyag átadására alkalmatlannak nyilvánítják az illetőt még akkor is, ha egyéb szempontból megfelelő lenne a médiumi feladat ellátására.” A tudósokat, a különféle tudományos rangot elért professzorokat tehát éppen a tudásukhoz való makacs ragaszkodásuk akadályozza meg abban, hogy előrevivő ismeretekre tegyenek szert. Hiteles tapasztalatok hiányában gondolkodásmódjuk egyre jobban bemerevedik. Minden kiválóságuk ellenére körömszakadtáig ragaszkodnak korábbi hibás elképzeléseikhez, így menthetetlenül tévútra jutnak. Miután tévedéseiket, hibáikat, gondolkodásuk merevségét képtelenek beismerni, ez elkerülhetetlenül szellemi bukásukhoz fog vezetni. Ennél is nagyobb bajt okoz, hogy az új ismeretek fényében a hivatalos tudomány nevetségessé, az eddig elért eredmények pedig jelentéktelenné válnak. Ez nem csak presztízsveszteséget jelent, hanem komoly felelősségre vonásokat is eredményez, mert mind több adófizető állampolgárban merül fel majd a kérdés: Erre fizettünk mi ki évtizedeken keresztül dollármilliárdokat? Most még mindezen bajok elkerülhetők lennének, ha a hivatalos tudomány képviselői hajlandóak lennének kézbe venni a dolgok irányítását, és a már meglevő ismeretek alapján felülvizsgálnák eddigi álláspontjukat. Nem ártana, ha megfogadnák száműzött kutatótársaik figyelmeztetését: „Ne a dogmáknak, hanem a szemeteknek higgyetek!” Elfogultságmentes hozzáállás esetén a tudomány alapjaiban megreformálhatná a világot. Az ezoterikus ismeretek jelenlegi szintje már elegendő ahhoz, hogy elindítsuk az ezirányú kutatásokat, és megtörténjen végre a paradigmaváltás.

Technikai újdonságok Amíg bioenergiánk növelésével nem tudjuk megőrizni az egészségünket, addig kénytelenek vagyunk különféle segédeszközökkel gyógyítani magunkat. Érdekes módon az előzőleg említett nehézségek alól mentesek a szubatomi elven működő gyógyászati találmányok. Ha nem is olyan nagy publicitással, de tovább folyik ezeknek a korszerű egészségvédő készülékeknek a fejlesztése. Úgy látszik, ezen a téren nem érvényesül annyira a pénzügyi lobby nyomása. Az ipari körök sem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget az ilyen irányú törekvéseknek. Úgy gondolják, hogy ezen a periférikus területen nem történhet olyan komoly változás, ami világgazdasági válsággal fenyegetne. Az energetikai iparral ellentétben ez az iparág még egy esetleges gyors szemléletváltás esetén sem okozna túl nagy felfordulást a gazdaságban. Az is lehet azonban, hogy eddig még nem figyeltek fel rá, ezért az itt dolgozó szakemberek zavartalanul tevékenykedhettek tovább. Az előző fejezetekben több olyan készülékkel is megismerkedhettünk, amelyek gyógyító hatásukat a szubatomi energiasugárzás révén fejtették ki. Ezeknek az elektronikus készülékeknek korszakalkotó tagja egy parányi kis eszköz, amely olyan kicsi, hogy lenyelhető. Tulajdonképpen ezt is kell vele csinálni, mert csak a szervezetbe juttatva képes a hatását kifejteni. Ezt a csodakapszulát évtizedekkel ezelőtt fejlesztették ki a volt Szovjetunióban, a

315

legteljesebb titoktartás mellett. Létrehozását főleg az motiválta, hogy Brezsnyevet, az agg pártfőtitkárt életben tartsák vele. Ebben a babszemnyi méretű csodabogyóban egy mikrochip található, ami a programozástól függően különböző frekvenciájú elektromágneses hullámokat gerjeszt. Ez az eszköz nagyon hasonlít a titkosszolgálatok által használt lehallgató „poloskához”, és valószínű, hogy a KGB ilyen irányú fejlesztési igényeinek a melléktermékeként született. Ezt a feltételezést támasztja alá az a hír is, hogy gyártása a szibériai Tomszkban, egy titkos katonai létesítményben folyik, kézi munkával. Robotokra azért nem bízzák a kényes műveletet, mivel az automaták munkáját nem tudják kellő aprólékossággal ellenőrizni, ami számos hiba forrása lehet. Ezért a nagy félvezetőgyárak mikroprocesszor-előállító részlegeihez hasonlóan ezt a munkát szintén fiatal nők látják el. A jelgenerálást végző mikrochip táplálását itt is a kapszulába épített miniatűr áramforrás végzi, az antenna szerepét pedig a fémburok tölti be. Működési mechanizmusáról csupán annyit hoztak nyilvánosságra, hogy „az eszköz különleges hullámokat kelt, amelyek előnyös hatást gyakorolnak az emberi szervezetre.” Aki beveszi, kb. negyedóra elteltével úgy érzi magát, hogy majd szétdurran az erőtől, és készséggel vállalkozik a legnagyobb erőfeszítést igénylő őrültségekre is. Egyesek ugyan állandó pulzálást éreznek a hasukban, de elmondásuk szerint mindezért kárpótolja őket a tíz-, sőt hússzorosra növekedő férfierő. Állítólag évek óta reménytelenül impotens férfiak is lepedőakrobatává válnak ettől a csodabogyótól. Nem csoda, hogy a Kreml egykori idős ura is erőre kapott tőle, és éveken át példátlan szívósságot tanúsított, minduntalan rácáfolva a közelgő halálát jósoló újságírókra. Mivel akkoriban még meglehetősen drága volt ez a béltorpedó, a Kreml kórházának vécéit speciális szűrővel szerelték fel, hogy az e tekintetben is kellő éberséget tanúsító testőrség visszanyerhesse az (egy idő után természetes úton távozott) értékes eszközt. Mostanában azonban egy titkos elosztó irodában már pár ezer rubelért is beszerezhető a korábban számos téren élenjáró szovjet hadiipar eme terméke, és külföldön is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik iránta. Piacképességét minden bizonnyal fokozza majd, hogy a nőkre is különleges hatást gyakorol, hüvelybe helyezve hatásos eszköz a meddőség ellen. A gyártást felügyelő mérnökök szerint a kapszula lelkét alkotó mikrochip úgy is beprogramozható, hogy elpusztítsa azt, aki lenyeli. Sajnos a működési elvéről nem közöltek semmi részletet, így csak feltételezni lehet, hogy a szervezet energianövekedése azáltal jön létre, hogy a lenyelt kapszulából kiáramló elektromágneses hullámok stimulálják a gyomor mögötti vegetatív idegközpontot. A feltételezések szerint ez a szerv felelős szervezetünk bioenergiaszintjének a szabályozásáért is, ezért megfelelő frekvenciájú impulzussorozatokkal közvetlen közelről növelni vagy csökkenteni lehet az aktivitását. A megsemmisítésre programozott mikrochip tehát nem hagyományos betegségek kiváltása útján pusztítja el az illetőt, hanem speciális impulzussorozatokkal leállítja a szervezet bioenergia-termelését, ami elkerülhetetlenül halált okoz. Mellesleg ezt a hatást nem csak elektronikus úton, hanem mechanikusan is ki lehet váltani, a „dim mak”-nak nevezett titkos érintési módszerrel. Ennek az ősi kínai harcművészetben „kitolt halálcsapás”-ként is emlegetett eljárásnak a lényege, hogy a köldök alatt enyhe nyomást gyakorolnak az áldozatra, melynek következtében egy ideig semmi sem történik. Néhány nap múlva azonban az ellenfél hirtelen összeesik, kómás állapotba kerül, majd meghal. Egyébként a mellkason is van egy pont, amelyre ha enyhe ütést gyakorolnak, akkor az illető fél óra múlva lázas állapotba kerül, és a szívverése percenként 50 és 100 között ingadozik. Emellett veszedelmesen megnő a vérnyomása, az egész teste görcsbe rándul, majd két napon belül óriási szenvedések közepette meghal.

316

Ez a jelenség is egyértelműen bizonyítja, hogy az emberben van egy szerv, ami szabályozza a szervezet bioenergia-szintjét. Szélsőséges esetben ez az energia oly mértékben is megnövelhető, hogy testünkből kisugárzódva, szemmel láthatóvá válik. Így akár „istenekké” is válhatunk, legalábbis a külsőnket illetően. A Biblia apokrif iratai szerint ez egy ízben bizonyíthatóan is megtörtént. Énok próféta az ókorban így számolt be erről a különös kalandjáról: És íme hívtak a Nézők (a bennünket figyelők) engem Énokot, az írnokot. Villámok és szelek szárnyán emelkedtem gyorsan a felhőkbe, aztán a mennybe kerültem. Bementem, és egy kristályfalhoz értem. Tűznyelvek vettek körül és ijesztgettek. A tűznyelveken átjutva egy nagy kristályházhoz értem, amelynek az alapjai is kristályból voltak. Mennyezete olyan volt, mint a csillagok örvénye és a villámok. Közöttük álltak a kerubok, és az ég tiszta volt, mint a víz. Beléptem a házba, melynek a kapuja és a falai lángoltak. Bent jéghideg volt és tűzforróság. Félelem fogott el, és remegni kezdtem. Előttem emelkedett egy trón, kristályból voltak a kerekei, akár a fényes nap, és ott megint láttam kerubokat. A trón alól lángok törtek ki, így nem tudtam ránézni. A Nagy Dicsőséges ült rajta. Ruhája fényesebb volt, mint a nap; és fehérebb, mint a hó. Oly dicső és hatalmas ő, hogy még az angyalok sem léphettek be, és nem nézhettek rá. Körülötte lángoló tűz. Elvittek egy helyre, ahol azok voltak, akik lángoló tűzből emberré tudtak válni. Ekkor három szolgaangyal jött és vádolt engem a magas égben. Azt mondták a Szentnek: „Nem megmondták neked az elődök, hogy ne alkoss embert!” A Szent, áldott legyen a neve, így válaszolt: „Én tettem, igen, és vállalom a következményeit.” Ők azonban tovább folytatták a méltatlankodást: „Univerzum Ura! Ki ő, hogy felemelkedhet az égbe? Nem azok fiai közül való, akik megsemmisültek a vízözönben?” Amikor feljutottam a mennybe, az emésztő tűz táplálói megérezték a szagomat, és ezt mondták: „Mi ez az asszonyszülött szag, ami az ég felé tör? Hogy került ide az emberfia, ki fertőzött, tisztátalan és rothadó?” Ezek után a Szent rám tette a kezét. Erre a testem lánggá, izmaim tűzcsóvává, csontjaim égi borókaszénné, szemhéjam villámokká, szemgolyóm parázzsá, hajszálaim lángnyelvekké, végtagjaim tüzes szárnyakká, és egész testem vakító tűzzé változott. Jobb és bal oldalamon pusztító tűz égett, körülöttem szélvihar és zivatar tombolt, mögöttem földrengés dühöngött, és villámok cikáztak. Testének és gondolatainak erős energiakisugárzása a visszaérkezése után is megmaradt. Az intenzív szubatomi energiahullámoknak a Földön is istenekre jellemző hatásuk volt a környezetre. Ez azokból a korabeli feljegyzésekből derült ki, melyek szerint, amikor Énok prédikált „szavai megelevenedtek. A Föld remegett, a hegyek megmozdultak, a folyók kiléptek medrükből, az oroszlánok üvöltöttek, és minden nép rettegett.” Ádám hetedik leszármazottja, a katasztrófák szónoka gyakran fejezte ki nemtetszését az emberek viselkedése miatt. „Mikor ő beszélt, a Föld görcsölt, a hegyek összegörnyedtek, a folyók össze-vissza fröcsögtek.” Erre a sajátos megnyilvánulásra számtalan példát találhatunk a görög mitológiában is az antik istenekkel kapcsolatban. Egyébként a keresztény kultúrkörben az Istennel történő érintkezés a későbbiek során is hasonló energianövekedést váltott ki a prófétákból. Mózes gyakran felment a Sínai-hegyre, Istennel beszélgetni. Amikor aláereszkedett, ez az energia oly erővel áradt ki a testéből, hogy megvilágította az arcát. A Biblia szerint: „Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik. Amint Áron és Izrael fiai meglátták ezt a különös, természetfeletti fényt rajta, féltek közelíteni hozzá.” Ezért a próféta csak úgy tudta az Úr parancsolatait elmondani népének, hogy „leplet tett az arca elé.” Mózes esetében az energianövekedés oka nem az volt, hogy Isten hozzá hasonlatossá akarta tenni. A próféta sokszor heteken át tartózkodott a hegyen Isten, vagyis egy olyan személy közelében, akiből intenzív mágneses energia áramlott ki. Az Isten által szubatomi energiakéssel, vagy az ujjaiból kiáramló koncentrált bioenergiával készített, és emiatt mágneses sugarakkal telítődött kőtáblákat is ő hozta le a hátán a hegyről. Azért 317

hogy az erős mágneses sugárzás ne borítsa fel a meridiánrendszere energiaegyensúlyát, és ne tegye őt beteggé, a bioenergiáját meg kellett növelni. Ez a többletenergia természetesen az ő testéből is kisugárzott, ha nem is oly mértékben, mint Énok szervezetéből.

* A gyenge villamos árammal történő gyógyítás már régóta része a hagyományos orvoslásnak. Időközben ezek a készülékek jelentős fejlődésen estek át, egyre kisebbek, ugyanakkor hatékonyabbak lettek. A sikeres konstrukciók közül kiemelkedik a japán gyártmányú SE-30 TENS típusú mikroprocesszoros ingeráram-készülék. Precíz kivitele, hordozhatósága és sokoldalú használhatósága következtében nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A japán és dél-koreai orvosok, gyógytornászok, fizikoterápiával foglalkozó szakemberek már egy évtizede igen eredményesen alkalmazzák ezt a módszert. A bőrön át végezhető elektromos idegingerlés (transcutaneous electrical nerve stimulation = TENS) terápia előnye, hogy egyidejűleg állítja elő a masszírozó, az ujjlenyomásos és az érintéses gyógymódok komplex jeleit. Az 1,2 Hz - 250 Hz frekvenciatartományú stimuláló jelek a bőrfelületre helyezett elektródák segítségével jutnak a szervezetbe, a bőr ellenállásától is függő erősségű elektromos áramimpulzusok (hullámcsomagok) formájában. Az így létrejött elektromos áram serkentően hat a sérült sejtek ionvándorlására, az anyagcsere bioelektromos folyamataira, sőt az akupunktúrás pontokon keresztül befolyásolja a meridiánrendszer energiaszintjét is. A mikroprocesszoros vezérlés következtében itt többféle feszültségimpulzussal történik a kezelés. Ez a készülék az egyfázisúakon kívül kétfázisú jeleket is generál, amelyek különböző sorrendben és változó frekvenciával hol fűrészfog alakú, hol négyszög, hol tűimpulzus formát vesznek fel. Ráadásul üzem közben automatikus polaritásváltás történik, ezért az ingerpontok nem telítődnek, és az ízületi terhelés is minimumra csökken. A hullámcsomag-terápia előnye leginkább a hagyományos kezeléseknél nyilvánul meg. A négyszögimpulzus az ép beidegzésű atrofizált izomszövet stimulációjára a legmegfelelőbb, mivel ez győzi le leginkább az izomsejt repolarizációs képességét. A periodikusan felbukkanó tűimpulzusok védik az ingerpontokat a kifáradástól, és „belső masszázs” révén izomtornát végeznek, ami vérbőséget eredményez. Az exponenciális jelek szerepe, hogy csökkentsék a fájdalomérzést kezelés közben. A periodikus jelalakváltás járulékos előnye még, hogy nő a belső sejtfalak nedváteresztő képessége, fokozódik a testszövetek rugalmassága, és javulnak az anyagcserefolyamatok. A fizikoterápiával foglalkozó szakemberek elsősorban a gyenge, sorvadt izomzat erősítésére, az izomtónus feszességének fokozására használják ezt a készüléket. Megfelelő program (áramimpulzus-sorozat) kiválasztásával a megbetegedett izom összehúzódását az ép izomzat ingerlése nélkül érhetjük el. Az elektromos impulzus hatására létrejövő izomelmozdulás serkentőleg hat az izom regenerációjára. A TENS-kezelés igen előnyösen alkalmazható még izom- és ínhúzódások: rándulás, ficam, zúzódás, görcs, gyulladás, valamint porckorongproblémák gyógyítására. Jól bevált a vérömlenyek, vizenyők felszívódásának gyorsítására, az izom- és idegfájdalmak: lumbágó, fejfájás, migrén csillapítására, valamint gerincfejlődési zavarokból eredő izomfájdalmak kezelésére, és a felfekvések megelőzésére is. Ezen túlmenően jó eredményeket értek el vele egyéb bőrsérülések kezelésénél, a meszesedés, az érszűkület, a lágyrész-reumatizmus, az ínhüvelygyulladás, a spondylosis, az arthrosis, és a periferikus bénulások területén. Érdekes alkalmazási módja a TENS készüléknek, hogy csökkenthető vele a szülési fájdalom. Erre a célra a „Freemom” változatot használják oly módon, hogy az elektródákat a kismama gerincének alsó-középső szakaszára ragasztják fel, kétoldalt. A készülék által generált áram tompítja azokat az idegeket, amelyek a fájdalmat a méhből az agyba továbbítják. Másodlagos hatásként 20-30 %-kal csökkenti a szülés idejét is. Angliában a kismamák 10 éve alkalmazzák

318

ezt a módszert, sőt sokan már a szülés előtt 2-3 héttel kibérelnek egy TENS készüléket, hogy ismerkedjenek vele. A fájdalomcsillapítást ugyanis a kismama végzi. A szülés során a készüléket a kezébe adják, és ő állítja be az áramimpulzusok generálásának módját s erősségét. Sokan használják ezt a készüléket fáradtság, kimerültség, álmatlanság esetén, vagy csak egyszerűen az izomzat tónusának „formában” tartására, vagyis kozmetikai célokra. Más terápiás módszerekkel együtt alkalmazva a gyógyulási folyamat tovább gyorsítható. Az SE-30 TENS készülék speciális felhasználási területe az akupunktúrás pontok, és a reflexzónák ingerlése. Meglepően nagy teljesítménye következtében alkalmas a pangó szervek (pl. a vese) működésének fokozására, és helyreállítására is. Járulékos alkalmazási területe még a Head zónák kezelése. Nem javallott azonban a használata láz, vérzékenység esetén, a terhesség korai szakaszában, közvetlenül infarktus után, vagy olyan személynél, akinek pacemakere van. Ne helyezzük az elektródapárnákat daganat fölé, vagy ennek közvetlen közelébe, illetve sérült vagy sebes bőrfelületre. Ne használjuk a szívhez, nyálkahártyához és szemhez közel sem. A készülék kezelése igen egyszerű, így otthoni használatra is kiválóan alkalmas. A betegség diagnózisának felállítása az orvos feladata. A kezelés módját a fizikoterápiás szakember határozza meg, az ismétlődő kezeléseket azonban a beteg maga is el tudja végezni, otthon. Ezáltal mentesül a kórházba, illetve rendelőintézetbe való bejárástól. A kezelési idő max. 15 perc, amely bármikor megszakítható és újraindítható. Az időben váltakozva megjelenő impulzusok választott program szerinti lefutása az időkapcsoló vagy a programkapcsoló gomb megnyomásával ismételhető. Ha csak egy adott stimulációs jelet akarunk megismételni, akkor ezt a „hold” gomb segítségével tudjuk megtenni. Amennyiben át kívánjuk helyezni az elektródapárnákat, akkor kapcsoljuk ki a készüléket, és kezdjük újra a programot. Napi 30 percnél hosszabb kezelési időt ne alkalmazzunk. Használata káros mellékhatással nem jár. Gyulladt testrészek kezelése esetén a fájdalom jelentősen csillapítható, ha az elektródák alá érzéstelenítő kenőcsöt vagy folyadékot teszünk. Áramütéstől nem kell tartanunk, mivel az impulzusgenerátort csupán 2 db 1,5 V-os ceruzaelem táplálja. Az SE-30 TENS készüléket nálunk a Medicor Elektronikai Rt. forgalmazza. Címük: 1097. Budapest, Illatos út 9. Tel: 280 6900 és 280 8344. Mellékesen megjegyezve, az elektródák lecserélésével, a szabályozó szervek kismértékű átalakításával, valamint egy bőrellenállás-mérő áramkörrel kiegészítve ez a készülék kiválóan alkalmas lenne elektrostimulációs kezelésekhez is. Hordozhatóságát elősegíti, hogy a mérete csupán 8x7x1,5 cm, a tömege pedig mindössze 70 gramm. Budapest, 1997. december

319

IV. FEJEZET Egy indiai monda szerint a világ teremtésekor az istenek tanácskozást tartottak arról, hogy hová helyezzék el a tudás kulcsát. Először olyan magas helyre akarták tenni, ahová a madár se tud felrepülni, majd a tenger mélyére kívánták rejteni. Hiába tanakodtak azonban napokon át, biztos helyet nem találtak. Ekkor megszólalt a legidősebb isten: „Az ember nagyon leleményes ugyan, de nem bölcs. Helyezzük belé a tudást, ez az egyetlen hely, ahol nem fogja keresni.” Milyen igaz ez a megállapítás. Világunk jelenlegi állapotát tekintve helyzetünk elkeserítő. A legnagyobb probléma nem az, amit eddig csináltunk a világgal, hanem az, hogy semmit sem vagyunk hajlandóak tenni érte. Gondolkodásunk, az életről alkotott felfogásunk annyira eltorzult, hogy már észre sem vesszük bajaink okát. Problémáink megoldásának kulcsa pedig bennünk van. Életünk minőségét, túlélési esélyeinket gondolataink színvonala szabja meg. Ennek a fejezetnek fő feladata, hogy megpróbálja megtisztítani gondolatainkat mindazon torzulásoktól, földhözragadt vágyainkhoz való kötődéstől, amelyek meggátolják civilizációnk univerzális rendbe való beilleszkedését.

Kiegészítő természetgyógyászati módszerek Az államilag támogatott hivatalos gyógyítás a rákos megbetegedések esetén is figyelmen kívül hagyja az embert. Kizárólag a daganatra koncentrál, a tumort elszigetelt, önálló jelenségnek tekinti, mintha annak semmi köze sem lenne a szervezethez. A sebészi beavatkozás, a radioaktív besugárzás, a kemoterápia célja a daganat eltávolítása, miközben a kiváltó okokkal senki sem törődik. A test más részei is csak akkor kerülnek a figyelem előterébe, ha a betegség áttételek következtében tovább terjed. Csakhogy ilyenkor már többnyire késő. A gyógyító figyelem kiterjesztésére sokkal korábban lett volna szükség, és nem csak testi, hanem pszichikai tekintetben is. A hivatásos orvosok ma még nem veszik figyelembe, hogy ezt a betegséget olyan negatív körülmények alakítják ki, amelybe ha visszaengedik a pácienst, újra megbetegszik. A rákgyógyításnak azonban léteznek alternatív formái is, amelyek nem a tünetre, hanem a kiváltó okra koncentrálnak. Egyik ilyen ok az egészségtelen táplálkozás. Az „Ezoterikus körkép” II. fejezetéből tudjuk, hogy jelenlegi táplálkozási szokásaink milyen veszélyt jelentenek az egészségünkre. Már Hippokratész is megmondta, hogy: „A halál a belekben lakozik.” Majdnem minden súlyos és krónikus betegség az emésztőrendszer zavaraira, a helytelen táplálkozásra vezethető vissza. A nyers koszt azonban képes megvédeni bennünket a legtöbb emésztőszervi megbetegedéstől, így a ráktól is. Ez a fajta táplálkozás nem új keletű. Évezredekkel ezelőtt a világ majd minden országában a zöldségek, gyümölcsök és magvak fogyasztása természetesnek számított. Indiában a legtöbb ember ma sem eszik húst. Különböző éghajlati változások és egyéb okok miatt később általánossá vált a húsevés, és csak a XX. század elején kezdett a helyzet visszájára fordulni. Ez is csak azért történt, mert néhány orvos rájött, hogy betegségeink túlnyomó része a helytelen táplálkozásra vezethető vissza. A nyers koszt azonban képes ezen a problémán segíteni. A svájci dr. Birchner-Brenner volt a nyerskoszt-terápia úttörője. 90 évvel ezelőtt ez a nézet akkora felháborodást váltott ki kollegái körében, hogy a zürichi orvosszövetség kizárta soraiból. Ezért kénytelen volt magánklinikát nyitni, ami ma is sikeresen működik Zürichben. A táplálkozás gyógyító erejét hirdette az amerikai Weston Price is. Az 1920-as években tett világkörüli útja során azt tapasztalta, hogy elszigetelt, primitív közösségek kitűnő egészségnek és hosszú életnek örvendenek mindaddig, amíg kitartanak hagyományos, természetes étrendjük mellett. Hazatérve írt egy könyvet, amelyben a civilizációs betegségek 320

kiküszöbölésére a táplálkozás reformját javasolta. De akkoriban senki sem hallgatott rá. Azután jött Max Gerson, akinek a munkássága manapság is meghatározó a természetes gyógymódok között. A Gerson-diéta elsősorban a rákgyógyítást szolgálja. Dr. Gerson és követői szerint a rák az egész szervezet betegsége. A daganat pusztán tünet, de nem maga a betegség. Ezért helytelen és hiábavaló a tumorra koncentrálni, és kizárólag annak eltávolítására törekedni, mert a megsemmisített daganat előbb-utóbb ki fog újulni egy másik helyen. Ehelyett a betegség kiváltó okával, az elégtelen immunvédelem helyreállításával kell foglalkozni. Ennek módja a méregtelenítés és a diéta, valamint a negatív gondolatoktól való megszabadulás. Rák csak akkor keletkezik, ha az immunrendszer legyengült. Ezt a helytelen táplálkozás, illetve lelki zavarok, vagyis a nem megfelelő életvitel váltja ki. Sajnos, az iparosodás előrehaladtával a XX. században fellépett egy újabb kiváltó ok is, a környezetszennyezés. A vizek-, a talaj-, a levegő szennyeződését, az ózonréteg fokozatos elvékonyodását jelentős mértékben gyorsítja a világ népességének megállíthatatlan növekedése is. Ennek a folyamatnak a következményeit, valamint a földsugárzások káros hatását az előző fejezetekben már részletesen megismertük, ezért térjünk vissza azokra a rákkiváltó okokra, amelyeknek a fellépése kizárólag rajtunk múlik. Bármilyen egészségesek vagyunk, szervezetünk naponta mintegy 20-25 ezer hibás sejtet állít elő, vagyis olyan sejtet, amely elveszti önszabályozó képességét, és féktelen szaporodásba kezd. A normálisan működő immunrendszer azonban megsemmisíti ezeket a lázadó sejteket. Véget vet a szaporodásuknak, és ezzel meggátolja a daganat kialakulását. Az „Ezoterikus körkép” II. fejezetéből tudjuk, hogy az immunrendszer épségét alapvetően befolyásolja a táplálkozás módja. Az egészséges táplálkozás kialakításának számos útja van. Ezek közül nagy népszerűségnek örvend a Gerson-diéta, amely elsősorban az amerikai kontinensen hódít. A főleg zöldségekből, nyers salátából és gyümölcsből álló hústalan, sótlan diéta az 1920-as években valósággal forradalmi jelentőségű gyógymódnak számított. A berlini tüdőkórházban még a tébécés betegeken is kipróbálták, igen jó eredménnyel. 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után azonban dr. Gerson elmenekült Németországból. Amerikába emigrálásával vége szakadt az ígéretes gyógydiéta-kutatásnak Európában. Most sokan gondolhatnák azt, hogy végső soron ennek a tudományos eredménynek is az Egyesült Államok látta a hasznát, de ebben az esetben nem ez történt. Dr. Gerson tovább folytatta ugyan a munkáját, de az amerikai orvosszövetség zokon vette az emigráns német orvos sikereit a rákkúra terén, és zaklatni kezdték. Ellenfelei minden kórházi és laboratóriumi álláslehetőséget megvontak tőle. Cikkei megjelenését is megakadályozták, ugyanakkor azzal vádolták, hogy titkolózik, nem hajlandó módszerét nyilvánosságra hozni. 79 éves korában halt meg elkeseredetten, csalódottan, abban a hitben, hogy életműve megsemmisült, hiábavaló volt. Szerencsére nem így alakultak a dolgok, dr. Gersonból nem lett a tudomány ismeretlen mártírja. Lányának kitartó erőfeszítései nyomán az 1970-es évek derekán Mexikóban megnyílt az első Gersonklinika. Tevékenységük célja az előrehaladott stádiumban levő rákbetegek gyógyítása volt. Munkájuk alapvetően két eljárásból tevődött össze, az egyik a test méregtelenítése, a másik a szervezet ellenálló-képességének fokozása. Ha mindkettő sikerült, akkor a rákos folyamat megállt, és a tumor felszívódott. A diéta alapvetően léböjtkúrából állt, friss- és aszalt gyümölccsel, héjában főtt burgonyával, és vízben főtt zabkásával kombinálva. A kúrához természetesen ők is vegyszermentes alapanyagokat használtak, és a hatékonyság növelése érdekében a levek előállítását préseléssel végezték. Dr. Gerson útmutatása alapján ugyanis a leveket mechanikus úton, présgéppel kell kinyerni, mert az elektromos gyümölcscentrifuga károsítja a friss zöldségben és gyümölcsben található létfontosságú enzimeket. A méregtelenítés kezdeti fázisában itt is rendszeres volt a beöntés, a bélrendszer megtisztítása érdekében.

321

Ebben az esetben azonban a terápia kiegészült természetes gyógyszerek adagolásával is. Ezek rendszerint pajzsmirigy- és hasnyálmirigy-kivonatok, nagy mennyiségű kálium, emésztést serkentő pepszin, valamint B1- és B6 vitaminok voltak. Végül a rákból felgyógyult betegekben tudatosították, hogy a kúra elvégzése után soha többé nem térhetnek vissza a hagyományos táplálkozási módra, mivel ez a betegség kiújulását okozhatja. A tapasztalatok szerint azonban ez a megszorítás a legtöbb páciensnek nem okozott gondot. Aki egyszer kipróbálta az egészséges táplálkozást, és a saját testén megtapasztalta ennek előnyeit, az többé nem ragaszkodik korábbi egészségromboló életmódjához. Ezt azért sem tették, mert a szervezet, megtisztulása után regenerálta az immunrendszerüket is, melynek következtében más betegségekből is fokozatosan kigyógyultak. A mexikói klinika kiváló eredményei természetesen nagy visszhangot keltettek világszerte. Ennek következtében ma már sok helyen alkalmazzák ezt a módszert. Legnagyobb mértékben azonban az amerikai kontinensen (Dél-Amerika országaiban és az Egyesült Államokban) terjedt el. Gerson terápia után érdeklődők az alábbi címen kérhetnek felvilágosítást: The Gerson Institute, 1572. Second Avenue, San Diego, CA 92101, USA. E-mail: [email protected]. Magyarországon az Egészségforrás Alapítványnál lehet érdeklődni. Címük: 1092. Budapest, Ráday u. 37. Tel: 217 1360.

* A rák kialakulására a lelki tényezők is döntő hatást gyakorolnak. Amerikai és angol pszichológusok az 1950-es években kezdtek felfigyelni erre a jelenségre. Köztük nemzetközileg is elismert eredményt ért el a Simonton házaspár. Kutatómunkájuk eredményeként váltak közismertté azok a pszichikai tényezők, amelyek a rák keletkezésében fontos szerepet játszanak. A Simonton-módszer egy olyan pszichoterápia, amely hozzásegíti a rákbetegeket ahhoz, hogy kikerüljenek a saját maguk által létrehozott „életcsapdából”. Ez lehet egy rossz házasság, vagy egy olyan munkakör, ami naponta őrli, frusztrálja az embert, mert „nem lehet belőle kitörni”. A változtatást elutasító leggyakoribb indok: „a válás anyagilag tönkretenne”, vagy „nehéz másik állást kapni”, illetve „fontos a nyugdíj”. A lélek persze lázadozik a megoldatlan helyzet ellen, és a belső harc rendszerint azzal a következménnyel jár, hogy az illető valamilyen betegségbe menekül. Azt gondolja, hogy „ha beteg vagyok, nem ér a nevem, nem várhatnak tőlem semmit. Ezt követően békén hagynak, sőt talán még szeretni is fognak”. Ez a menekülés általában nem tudatos, de a következménye, a betegség kifejlődése egy idő után azzá teszi. A rákos megbetegedésekben kiemelkedő szerepet játszik az életcsapda. Azok, akikben pszichés alapon alakult ki a rák, nagyon gyakran nyilatkoznak úgy, hogy ők inkább meghalnak, de a jelenlegi helyzetüket nem viselik el tovább. Sajnos a rák pszichés alapon történő kifejlődését a megoldhatatlannak látszó problémákon kívül az egyes emberek alaptermészete is elősegíti. A rákra hajlamosak többnyire befelé forduló, zárkózott személyek. Érzéseiket palástolják, haragjukat elfojtják, és igyekeznek mindenkinek a kedvére tenni. Sokszor hajlamosak a dogmatizmusra. Nem szeretik a meglepetéseket (még ha kellemesek is), félnek a változástól. Nehezen kötnek barátságot, képtelenek megnyílni mások előtt. A merevség, a hajthatatlanság, az alkalmazkodásra való képtelenség már önmagában elegendő az életcsapdák kialakulásához, pedig ez csak a bajok egyik forrása. Korunk emberét mind jobban fenyegeti a stressz is. A stresszt nem lehet kizárni az életünkből, mert ez mindennapjaink része, sőt túlélésünk elengedhetetlen feltétele. Normális körülmények között a stressz nem okoz problémát, betegséget, mivel az évmilliók során szervezetünk úgy alakult ki, hogy ha a stresszhelyzeteket testi reakció követi (küzdelem, menekülés), akkor alig károsodik. Ha azonban az élettani válasznak a társadalom által szabott gátak (pl. illemszabályok, előítéletek) miatt nincs szabad tere, akkor a testet krónikus hatás éri. A ki nem adott stressz belső feszültséget okoz, ami különféle, sokszor halmozódó betegségeket vált ki. Selye János professzor szerint a krónikus stressz gyakran

322

felborítja a hormonális egyensúlyt is, ami magas vérnyomást, vesekárosodást, érrendszeri elváltozásokat, szívinfarktust okoz. A krónikus stressz az immunrendszert is legyengíti, és ez döntő mértékben elősegíti a rák kialakulását. Modern világunk sajnos egyre gyakoribb és intenzívebb stresszhelyzetet produkál, így semmi reményünk sincs arra, hogy a körülöttünk élők magatartásának pozitív változása idővel segít ezen a helyzeten. Miután környezetünket megváltoztatni nem tudjuk, csak egy dolgot tehetünk: mi magunk változunk meg. Ehhez alapjaiban módosítanunk kell a világról, az életről alkotott felfogásunkat. Ezután már lényegesen kevesebbet fogunk idegeskedni olyan dolgok miatt, amelyek nem rajtunk múlnak. A saját hibáinkból eredő bajokat is sokkal nyugodtabban fogjuk megítélni. Módszeresen kutatni fogjuk problémáink okát, és a kisebb-nagyobb nehézségeket nem sorscsapásként, hanem leckeként fogjuk fel, amelyek arra jók, hogy tanuljunk belőlük. Az elviselésükkel járó stresszt lényegesen csökkenti a különböző izomellazító- és agytréning gyakorlatok elsajátítása. Még a karmikus eredetű tragédiákkal is szembe tudunk nézni, mert tisztában leszünk vele, hogy a jelenlegi életünk csupán egy az inkarnációink végtelen láncolatában, és az elkerülhetetlenül bekövetkező halál nem jelenti egyben az elmúlást, a teljes megsemmisülést is. A krónikus stresszhelyzet és az ebből eredő betegségek kialakulásának gyakori oka még, hogy sokan saját egyéniségük fejlesztése helyett valamilyen tevékenységben vagy személyben vesztegetik el önmagukat. Amikor azután az életük céljának tekintett szerep megszűnik, vagy a mindenek fölé helyezett személyt elveszítik, összeomlanak, mert úgy érzik, hogy életük céltalanná vált. Akik mások érdekeit egész életükben a maguké elé helyezték, ezt a tragédiát úgy élik meg, mintha a baj velük történt volna. A továbbiakban képtelenek a saját életüket élni, korábbi szerepkörüktől nem tudnak elszakadni, és ez törvényszerűen vezet a stressz napról napra történő fokozódásához. Sokan érzik becsapottnak magukat, mert az a sok energia, amit az elhivatottságukba fektettek, egyik napról a másikra értelmét vesztette. Ebből a helyzetből egyetlen kivezető út, új célok keresése, az élet újrakezdése lenne, de a legtöbben nem képesek erre. Kétségbeesésüket magukba fojtják, és képtelenek másokkal tudatni, hogy mennyire dühösek a veszteségeik miatt. Sokszor azért nem adnak szabad folyást érzelmeiknek, mert így akarnak jó benyomást kelteni a környezetükben. Ez a legtöbbször olyannyira sikerül, hogy a családtagjaikat is megtévesztik. Barátaik, ismerőseik csodálják önuralmukat, gyakran említik őt úgy, hogy „egy szent”. Az önuralom azonban nem a belenyugvás, hanem az érzelmek elfojtásának következménye. Így nem csoda, hogy ezeknek az embereknek a zöme néhány éven belül rákban hal meg. Ezt a folyamatot a kívülállók nem tudják megakadályozni, mert nincs róla tudomásuk. Ezek a frusztrált emberek nem kötődnek az élethez, a reménytelenség hamis nyugalma árad belőlük. Úgy tűnik, hogy minden rendben van körülöttük, miközben ők várják a halált. Nem látnak más kiutat a helyzetükből, készen állnak az elmúlásra. Tulajdonképpen lelkileg már régen halottak, így a közelgő katasztrófát nem tragédiaként, hanem értelmetlen életüktől való megszabadulásként élik meg. Dr. Carl Simonton szerint a betegség kialakulásának legnagyobb veszélye akkor áll fenn, ha egyszerre több stressz éri az embert. Azok a stresszhelyzetek is kritikusak, amelyek az egyén identitását veszélyeztetik. Ilyen lehet a szeretett személy elvesztése, az előzőekben tárgyalt szerepkör megszűnése. Ezek a helyzetek olyan terhet jelentenek, amelyekkel az egyén rendszerint nem tud megbirkózni. Mint láttuk, sokszor nem is akar, de ha akarná se teheti, mert a társadalmi együttélés szabályai adottak, és ezek nem teszik lehetővé az elvárásoktól eltérő viselkedést. Az érzelmi kitörést gátolják a gyermekkori beidegződések, a nevelés is, amely tudat alatt egyfajta „igazodást” kényszerít ránk. Az az ember, aki megtanulta, hogy ritkán fejezze ki érzelmeit, kutyaszorítóban érzi magát egy olyan helyzetben, ami csak nyílt fellépéssel hozható rendbe. Miután az egyén nem lát lehetőséget arra, hogy változtasson a cselekedeteit korlátok közé szorító szabályokon, azt hiszi, hogy kelepcébe került, és feladja a 323

küzdelmet. Ezután egyre jobban eltávolodik a problémájától, amely állandósul és megmerevedik. Egy idő után már nem is várja, hogy eljusson valahová. A felszínen úgy tűnhet, hogy jól megbirkózik a helyzettel, de valójában csak a látszat fenntartásával törődik. Ebben az érzelmi állapotban a súlyos betegség, a halál egy sajátos megoldást, a problémából való kivonulást jelenti. A tévedések elkerülése végett a stressz nem okoz rákot, hanem megengedi a kialakulását. Az érzelmek elfojtása által leromlott immunrendszer az érrendszeri megbetegedések kialakulásának elősegítésén túlmenően gátolja a limfociták aktivitását is. Mint már szó volt róla, az egészséges ember testében is naponta tömegével alakulnak ki rákos sejtek a környezetszennyezés, a kozmikus és a földből kiáramló háttérsugárzás, a megnövekedett ultraibolyasugárzás, valamint a helytelen táplálkozás következtében. Ezeket a hibás sejteket azonban a fehérvérsejtek elpusztítják, a nyirokérrendszer pedig eltávolítja a szervezetből. A stressz által blokkolt limfociták viszont nem képesek a kívülről jött káros hatásokat kivédeni, ami a rákos sejt szaporodásához, megállíthatatlan burjánzásához vezet. Az életről való lemondás, a küzdelem feladása szintén hozzájárul a szervezet természetes immunrendszerének leromlásához, így végső soron mi teremtjük meg a rák kialakulásának lehetőségét. Ez a folyamat azonban elkerülhető. Ha tudomásul vesszük tevékeny közreműködésünket a betegség kialakulásában, akkor már meg is tettük a legfontosabb lépést a rák legyőzésében. Az elkövetkező években ugyanis olyan új eszközök, eljárások születnek ebben a tudományágban, amelyek képesek lesznek a rákos sejteket radikálisan, és mindenféle mellékhatástól mentesen elpusztítani. Hiába ölik meg azonban ezeket az alattomos kórokozókat, ha azok a beteg pszichikai állapota miatt állandóan újratermelődnek. A rák ellen tartós védelmet csak a test immunrendszere képes biztosítani, és ennek állapota, regenerálása rajtunk, lelki állapotunk stabilitásán múlik. A tudati hozzáállás megváltoztatása azonban nem könnyű. Sok rákbeteg számára a teste ellenséggé vált. Áruló lett azáltal, hogy megbetegedett, és az illető életét fenyegeti. Az ilyen ember elidegenedik testétől, és nem bízik azon képességében, hogy leküzdheti a bajt. Aki viszont elhatározza, hogy nem vállalja tovább az áldozat szerepét, és kezébe veszi sorsa további alakítását, az olyan lelki erőre tesz szert ezáltal, ami segít megakadályozni a betegség újbóli kialakulását. A döntés meghozatala után szinte mindig mutatkozik egy megoldás, ami kivezeti őket problémáik erdejéből, és új értelmet ad az életüknek. Érzéseik szabadjára engedésével elmúlik a depressziójuk is, ami tovább növeli a lelki erejüket, és az életkedvüket. Ez pozitív hatást gyakorol a fizikai állapotukra, melynek eredményeként javul a hangulatuk, és erősödik a gyógyulásba vetett hitük. A hit ereje által beköltözik a remény és a bizonyosság a szívükbe. Ezáltal az immunrendszert megbénító félelem, aggódás elszáll; és hihetetlen mennyiségű belső energia szabadul fel. Rákos betegeknél ez az állapot nagyon gyakran spontán remissziót eredményez. Az egymást erősítő hatások végeredményeként új perspektíva nyílik az életükben. Sorsuk nem a halál, hanem az újjászületés lesz, a létezés új reményeket ébresztő lehetőségeivel. Sok esetben a halál valóságának elfogadása váltja ki ezt a folyamatot. A fejlődésben bizonyos fokot elértek számára a halál bizonyossága nyugalmat hoz. Bármennyire képtelenül hangzik: semmi sincs az emberre olyan csillapító, reménybeteljesítő hatással, mint a tökéletes kilátástalanság. A súlyos betegség megkérdőjelezi az egész ember életmódját, és értékrendjét is. Alapvető változás áll be abban, hogy mit tart fontosnak, és mit nem. A rák túlélői a gyógyíthatatlan betegséget valóságos áldásnak tekintik, mert általa megtanulják hogyan éljék az életüket, hogyan mondják el érzéseiket. Felépülésük után első dolguk, hogy eltávolítsák életükből az összes felesleges szemetet, a fogyasztói társadalom által rájuk erőltetett hiábavalóságokat, hogy a továbbiakban igazán értékes, tartalmas életet élhessenek. Ezt a folyamatot segíti elő a Simonton terápia. A pszihológus feladata, ráébreszteni a beteget, hogy az életcsapdákból, a zárkózottság, a stressz által teremtett helyzetekből nem a súlyos 324

betegség vagy a halál az egyetlen kiút. A beteg előbb-utóbb belátja, hogy életünkben időnként szükség van radikális változtatásokra. A válás, illetve a munkanélküliség is jobb a halálnál, mert az élet megadja az újrakezdés lehetőségét. A stressz okozta feszültséget is fel lehet oldani különböző meditációs, izomellazító gyakorlatokkal. Sokat segít, ha tisztában vagyunk a stressz szervezetünkre gyakorolt hatásával. Amikor kellemetlen hatás ér bennünket, vagy amikor elutasítjuk az élet egy adott megnyilvánulását, testünk megfeszül, és ezt a feszültséget érzelemként érzékeljük. Ezt különböző módon lehet értelmezni; félelemként, szomorúságként, dühként. Ezeket az érzéseket azonban kifejezésre kell juttatni, nem szabad magunkba fojtani. Az érzelem ugyanis energia, amely szabadon áramlik a testben. A rossz érzelem káros energia, amitől meg kell szabadulni úgy, hogy kifelé kell irányítani a testünkből. Ezért az érzelmek kifejezésének erőteljesnek kell lennie, aztán pedig nyom nélkül el kell tűnniük. Az érzelmeink felett úgy tudunk uralkodni, hogy hagyjuk őket magunkban áramlani, és szabadon távozni. Valahogy úgy kell viselkednünk, mint egy csecsemő. Az újszülött az érzelmek feletti uralkodás nagymestere. Amikor ideges, olyan a sírása, mint egy sakálé. Semmitől sem zavartatva magát, sír. Nem tűnődik azon, van-e rá oka. Ha felvesszük vagy megetetjük, azonnal abbahagyja. A mérgét nyomban a tudomásunkra hozza, ugyanakkor nagyon gyorsan meg is szabadul tőle. Nem érez bűntudatot amiatt, hogy mérges volt. Nem rabja a társadalmi konvencióknak, nem mérlegeli, hogy most illik-e sírni, vagy sem. Engedi, hogy a testében szétáradjon a méreg, aztán hagyja, hogy eltávozzon. Ha ezt újra megtanuljuk, képesek leszünk alapmentalitásunk megváltoztatására, ami lehetővé teszi, hogy a belső feszültség okozta betegségeket elkerüljük. Az érzelmek úgy vonulnak át rajtunk, mint a viharfelhők az égen. Nyitottnak kell lennünk, és reagálnunk kell rájuk. Nem vagyunk azonosak érzelmeinkkel. Csak átvonulnak rajtunk. Az egyik pillanatban még hatnak ránk, aztán már el is tűnnek. Amikor megpróbáljuk feltartóztatni őket, feltornyosulnak, mint a hegyek. Idegrendszerünk tudja mire, hogyan reagáljon, és ha engedjük, spontán módon fog viselkedni. Érzelmeink csak akkor válnak veszélyessé, ha megpróbáljuk letagadni őket. Aki eltitkolja a mérgét, fájdalmát, szomorúságát, előbb-utóbb depresszióval és különféle pszichoszomatikus betegségekkel (fejfájással, gyomor- és bélpanaszokkal, szívinfarktussal) fizet az önuralmáért. Sajnos mind gyakrabban fordul elő az is, hogy a számlát maga a halál nyújtja be. A tragédia közvetlen kiváltó oka a rák, pedig ez a betegség könnyen elkerülhető lenne, ha odafigyelnénk arra, hogyan élünk. A terápia fontos feladata még, hogy növeljék a betegségükből kigyógyultak önbizalmát, meggyőzzék őket arról, hogy értékes emberek, nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a társadalomban. Beláttatják velük, hogy minden ember születésének értelme van. Azért vagyunk itt, hogy képességeink maximális kihasználásával hozzájáruljunk az emberiség felemelkedéséhez. Egyetlen ember értelmetlen halála is képes lelassítani ezt a folyamatot, ezért nincs jogunk betegségekbe menekülni, kivonulni az életből.

Autogén gyógyítás Az Egyesült Államokban az 1970-es évek közepén egy különös terápiás rendszer alakult ki, a Neuro Lingvisztikus Program (rövidítve: NLP). Az „Idegnyelvészeti programozás”-ként fordítható eljárás keretén belül a gyógyító párbeszédet folytat a beteg tudatalattijával. A módszer hasonló a kineziológiához, de a válasz nem izommozgások formájában érkezik, hanem bármilyen testmozgás lehet (pl. cseng a jobb fülünk, meghúzódik a nagy lábujjunk stb.). A rendszert világhírű terapeuták: Milton H. Erickson, Fritz Perls és Virginia Satir hozták létre, és széleskörű elterjedése két pszichológusnak, Richard Bandlernek és John Grindernek köszönhető. Az NLP napjainkban elsősorban az azonnali hatása révén átlépte az

325

orvostudomány határait, és betört az ezotéria, valamint a csoportdinamika területére is. A gyors eredmény feltehetően annak is tulajdonítható, hogy az NLP sem foglalkozik a tudatalatti folyamatok okaival, „csak” megoldja a gondokat. Célratörően feloldja a konfliktusokat és felszámolja a gátlásokat. Egy csapásra ártalmatlanná teszi a legsúlyosabb rögzüléseket is. Amitől évekig kínlódtunk, azt az NLP percek alatt rendbe hozza. A reframing (átkeretezés) eljárásával drámai belső átállás is megvalósítható. Ezt pl. ilyen felszólítással érik el: „Ne mondja azt, hogy nem tudom, mondja azt, hogy nem akarom!” Ez a kíméletlen átkeretezés azonnal kimozdítja a pácienst megrekedt tudatállapotából, és elismerteti vele legalább a választás lehetőségét. A reframing-eljárás során közvetlen kapcsolatba kerülünk a tudatalattival, a szó szoros értelmében kommunikálunk vele. A beszélgetés természetesen nem szavakban történik, hanem általunk kialakított jelzésrendszerrel. Az NLP alapelveihez tartozik még, hogy kudarc helyett visszajelzésről beszél. Nincs kudarc, csak következmények vannak. A Miért? kérdés helyett a Hogyan? kérdést teszi fel. A Hogyan? kérdés ugyanis megérteti a probléma szerkezetét, ami segít a megoldásban. A Miért? kérdés viszont önigazolásokat, bonyolult magyarázkodásokat és okokat eredményez anélkül, hogy bármi változna. Az NLP még az emberek eltérő világszemléletére is magyarázatot ad. A különbség nem a világban van, hanem a szűrőkben, melyeken keresztül észleljük. Ilyen szűrők lehetnek a hit, a meggyőződés, az előítéletek és az értékrend. Ezek a tudatunk mélyén működő szűrők nem csak a világképünket befolyásolják, hanem a céljainkat is, és ösztönösen irányítják a cselekedeteinket. Sajnos céljaink iránya és cselekedeteink hatása nem mindig előnyös számunkra. Az NLP azonban segít kimozdítani bennünket a káros rögzülésekből. Módszerei megváltoztatják gondolkodásmódunkat, mely közelebb visz bennünket embertársainkhoz és a világhoz. A gondolkodás- és viselkedésváltozás gyakorlati modelljét a már említett Richard Bandler és John Grinder teremtették meg azáltal, hogy a modellképzés módszerével a közvetlen emberi kommunikáció hatékony elemeit új, integratív szemléleti keretbe foglalták össze. Először feltérképezték a közvetlen emberi kommunikáció működésének összefüggéseit, és jól tagolt, áttekinthető rendszert alkottak belőle. Az NLP egyik jelentős előrelépése a pszichikai műveletté alakítás, azaz hogyan lehet pontosan megragadni olyan fogalmakat, mint pl. az empátia, a másik érzéseinek felismerése, sikeres kapcsolatteremtés, meggyőző fellépés, rugalmas érvelés. Mivel az NLP módszertana lehetővé teszi, hogy a megszokott gondolkodásés viselkedésmintáinkat új, kreatív minták egész sorával egészítsük ki, az eljárást az agy szoftverének is nevezik. Az NLP módszerének jellegzetessége, hogy jövőorientált, szemben sok más befolyásolási technikával, melyekre inkább a múltorientáció a jellemző. A problémaorientáció helyett a célorientáció kerül előtérbe, vagyis arra összpontosítunk, hogy bizonyos szituációkban hogyan kell viselkedni; hol, mikor és milyen kommunikációt kell folytatni ahhoz, hogy tevékenységünk hatékony legyen. Ennek az eljárásnak a gyakorlati alkalmazása forradalmi változást hozott az oktatás, a pszichoterápia és az üzleti élet minden területén, és mindenhol, ahol személyes kapcsolatfelvétel történik. Az NLP az 1980-as évektől az emberi képességek és készségek új versenyét indította el az Egyesült Államokban, ahol ismerete és használata a jelentősebb cégeknél már a vezetői alkalmazás feltétele. Az NLP használata többek között abban segít bennünket: Hogyan lehet a tárgyalások során a partner hitelességét felismerni · Partnereink és saját magunk gondolkodási stratégiáját és érzésvilágát megismerni · Belső gátlásainkat feloldani · Veszteségélményeket feldolgozni · Támadásokat, kudarcokat, kritikát könnyebben elviselni, és levonni belőlük a tanulságokat · Ellentmondásainkat feloldani · Új képességeket elsajátítani · Önmagunkat, valamint az adott témát meggyőzően és attraktívan bemutatni · Hatékonyan érvelni, kifogásokra és reklamációra rugalmas, találó választ adni · Társaságban tartást és magabiztos viselkedést tanúsítani · Kreatív gondolkodási és cselekvési stratégiákat 326

kialakítani, valamint felhasználni · Alkotó munkahelyi légkört teremteni · Munkatársakat optimálisan vezetni · Az időt mind saját magunk, mind környezetünk számára optimálisan beosztani. Az NLP a kiválóság tudománya, sőt művészete, és annak vizsgálatából ered, hogyan érnek el kiemelkedő eredményeket a különböző területeken csúcsteljesítményt nyújtó személyek. Ezeket a kommunikációs szabályokat bárki elsajátíthatja, és jelentősen fokozhatja általa mind privát életének, mind hivatásbeli tevékenységének hatékonyságát. Ezzel a módszerrel felfedezhetjük a saját géniuszunkat, a legjobbat hozhatjuk ki önmagunkból és másokból. Az NLP a szubjektív emberi tapasztalat szerkezetével foglalkozik, azzal hogyan rendszerezzük azt, amit hallunk, érzünk, és hogyan dolgozzuk fel, szűrjük át a külső világot érzékszerveinken. Kutatja azt is, hogyan írjuk le a nyelv eszközével, és hogyan cselekedjünk szándékosan vagy akaratlanul az eredmény elérése érdekében. A Neuro Lingvisztikai Program szabályai meglehetősen széleskörűek, az ezzel foglalkozó szakirodalom több mint 200 kötetből áll. Ennek ellenére három mondatban össze lehet foglalni sikeres alkalmazásának feltételeit: 1. Tudnunk kell, hogy mit akarunk; minden helyzetben legyen világos elképzelésünk a kívánt eredményről. 2. Legyünk éberek; aktivizáljuk érzékszerveinket, hogy minden hozzáférhető információt észleljenek. 3. Rugalmasan változtassuk tetteinket, míg azt nem kapjuk, amit akarunk. Még rövidebben: 1. Cél, 2. Éberség, 3. Rugalmasság. Az első lépés, hogy megismerjük a célt. Ha nem tudjuk hová tartunk, sohasem fogunk célba érni. Igyekezzünk tehát pontosan meghatározni, hogy mit akarunk. Minél határozottabban tesszük ezt, annál jobban ösztökéljük önmagunkat a lehetőségek keresésére, és azok felismerésére. Sokszor több mód is nyílik a cél elérésére. Ilyenkor fontos feladat még a felmerült lehetőségek közötti választás. A legtöbb ember ezen a ponton akad fenn, mert nem tudja, hogy melyik úton induljon el. Tétovázás közben jusson eszünkbe: sok ember van, aki készen áll arra, hogy elénk vágjon, és előttünk érjen a célba. Amennyiben túl nagy az elérendő cél, bontsuk több kisebb, könnyebben megvalósítható feladatra. Előfordulhat az is, hogy az elérhető eredmény túl kicsi és triviális ahhoz, hogy motiváljon bennünket. Pl. a rendrakás a dolgozószobában elég kis cél, és nem túlságosan izgalmas feladat. Ilyenkor kapcsoljuk össze egy nagyobb, fontosabb céllal. Gondoljunk arra, hogy a rendrakás szükséges feltétele annak, hogy nyugodt körülmények között, akadálytalanul dolgozzunk, és jelentős alkotást hozzunk létre. Ha ez a cél lebeg a szemünk előtt, nagyobb kedvvel fogunk neki a kisebb feladatok megoldásának. Céljaink kitűzésénél vegyük figyelembe, hogy az ki fog hatni a környezetünkre, közvetlen családtagjainkra is. Ne törekedjünk olyan dolgok elérésére, amit csak mások rovására valósíthatunk meg. A célnak összhangban kell állnia személyiségünkkel és teherbíró képességünkkel is, különben nem lesz elég lelki-, illetve testi erőnk az eléréséhez. A kívánt eredmény ugyanis a legtöbbször csak teljes odaadással valósítható meg, így nagyon fontos a törekvéseinkkel való azonosulás. E nélkül kínlódássá válik a folyamat, amely jelentős többletenergiát von el tőlünk. A második lépés: érzékelési képességünk fejlesztése. A kommunikáció gondolatokkal kezdődik, amelyeket szavakkal, hangszínnel és testbeszéddel közvetítünk egymásnak. Ezért nem tudunk nem kommunikálni. Még akkor is közvetítünk valamilyen üzenetet, ha semmit sem mondunk, és csendben maradunk. Sokan túl nagy fontosságot tulajdonítanak a szavak jelentésének, holott a hangszín jóval nagyobb mértékben befolyásolja a mondottak hatását és jelentőségét. Egy pozitív tartalmú kifejezés is negatív értelművé válhat, ha nem megfelelő hangsúllyal ejtjük ki. Az egyszerű köszönésnek is legalább egy tucatnyi értelme lehet a fenyegetéstől kezdve az örömteli üdvözlésig csupán amiatt, hogy milyen érzelmi üzenet kötődik a kiejtéséhez. Ennél is nagyobb jelentősége van a kommunikációban a testbeszédnek. A testtartás, a gesztus, az arckifejezés összességében majd egy nagyságrenddel több üzenetet közvetít számunkra, mint a szavak. Jelentősége még a hangszínen is túlnő, így az érzékelés, a 327

másokról gyűjtött információ kincsestáraként is felfogható. Alkalmazása szinte mindig eredményes, mivel a jelek alapján addig változtathatjuk a tetteinket, illetve szavainkat, amíg megkapjuk a kívánt választ. Kommunikációs készségünket ugyanis legtöbbször mások befolyásolására használjuk. Ez a készség azonban manipulációvá alacsonyodik, ha valakit olyan dolgokra veszünk rá, ami ellenkezik saját érdekével. Az NLP azonban nem erre tanít, hanem a másoknak adott hatékony válasz képességére, és választási lehetőségeik bölcs ismertetésére. Ez azért is fontos, mert a kommunikáció egy kölcsönhatás. Nem csak mi befolyásoljuk a másikat, hanem ő is minket. A hatékony kommunikáció során alapvető fontosságú az összhang megteremtése. Az empátia és rokonszenv kinyilvánításának számtalan módja van, ezek leírása a szakirodalomban részletesen megtalálható. Ennek megismerése alapvető fontosságú, mert ha nem tudunk hidat építeni a másikhoz, akkor átvezetni sem tudjuk rajta. E nélkül nem működik az NLP legfontosabb mozgatórugója: az igazodás és vezetés. Ha nem igazodunk a beszélgetőpartnerünkhöz, és nem magyarázzuk meg neki, hogy miről van szó, akkor sokféle eredményt kaphatunk, de nagy valószínűséggel nem azt, ami nekünk tetszik. Néha eredményes lehet, hogy nem változtatunk a magatartásunkon, és a többiektől várjuk, hogy igazodjanak hozzánk, de ez ritkán következik be. Az igazodás egyébként szinte létfeltételnek számít minden társadalomban. Állandóan igazodunk, hogy megnyugtassunk másokat, hogy mi is kellemesen érezzük magunkat. Igazodunk más kultúrákhoz, idegen szokásokhoz. Igazodunk az alkalomhoz illő öltözködésünkkel, szavaink megválogatásával, indulataink visszafogásával. Összhangot teremthetünk azáltal is, ha méltányoljuk, amit az emberek mondanak. Nem kell, hogy egyetértsünk vele. A lényeg, hogy tartsuk tiszteletben az érzelmeit. Ha megépítettük a hidat, a másik követni fog bennünket. Nem véletlen, hogy az igazodás és vezetés az NLP alapelve. Az észlelés kiegészítő és sokszor igen hasznos módja, ha befelé figyelünk. Amikor arra gondolunk amit láttunk, hallottunk és éreztünk, magunkban újrateremtjük a látványt, hangokat és érzéseket. Az információt újra abban az érzékszervi formában tapasztaljuk meg, melyben eredetileg észleltük. Ez azért is fontos, mert minden eszközt meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy érzékszerveinket maximális mértékben kifinomítsuk. Minél hatékonyabban szolgálnak bennünket az érzékszerveink, annál jobb lesz életünk minősége. Harmadik lépés a rugalmasság elsajátítása. Ha az, amit teszünk nem működik, tegyünk valami mást. Ezáltal pályánk cikkcakkos lesz ugyan, de nem mindig vezet nyílegyenes út a célhoz. A legtöbbször mások tettein múlik, hogy elérjük-e a célunkat. Ha az emberek nem a céljainknak megfelelően cselekszenek, elakadunk. Ilyenkor változtassunk a magatartásunkon. Így pl. ne várjunk arra, hogy valaki barátságot kössön velünk, hanem találjuk ki miként nyerhetnénk el az illető bizalmát. Ebben nagy segítségünkre lehet az önszuggesztió, valamint a különböző Agykontroll-technikák, melyek képesek arra, hogy a túlvilági erőket is mozgósítsák az érdekünkben. Ebből is látszik, hogy az autogén (belső szervezetből eredő) módszerek (önszuggesztió, Agykontroll, TM-meditáció, hipnózis, kineziológia, NLP) számos ponton átfedik egymást, szinte egymásba folynak. Mint a bevezetőből is kiderült, az NLP a kommunikáció javításán kívül különféle pszichikai zavarok gyógyításával is foglalkozik. Ezek a technikák rendkívül szerteágazóak, és korántsem lezártak. Az NLP módszertana jelenleg is folyamatosan bővül. Mivel ezek az eljárások könyvből nehezen sajátíthatók el, itt nincs értelme ismertetni őket. Az érdeklődők nyilvános tanfolyamokon sajátíthatják el az alkalmazásukhoz szükséges műveleteket. A terjedelmes anyag miatt a komplex eljárást nem lehet egyetlen tanfolyamon megtanulni. Sok szervezet először egy ingyenes bemutató előadást tart, ahol mindenki eldöntheti, hogy számára mely szakterület a legmegfelelőbb. Léteznek speciális kurzusok, amelyek az egyes szakmákban dolgozók tevékenységét könnyítik meg (pl. oktatás, üzlet, eladás, bemutatás, tárgyalások, tanácsadás, pszichoterápia, hipnoterápia, stb). Más tanfolyamokhoz hasonlóan a részvételi 328

díjak itt is jelentős mértékben eltérnek attól függően, hogy saját célra kívánjuk alkalmazni a módszert, vagy tanítani is szeretnénk. Az előbbi esetben elég egy kurzus, míg a bizonyítványt adó oktatói képzés több napra elosztva min. 150 óra elméleti és gyakorlati tréninget tartalmaz. A díjakat az előadó személye is befolyásolja. Az NLP nemzetközi szaktekintélyei által tartott szemináriumok többe kerülnek, de ezek hatékonysága is nagyobb. Az USA-ban már több mint százezer ember végezte el az NLP-tréning valamelyik változatát, és a módszer rohamosan terjed a nyugat-európai országokban is. Újabban már nálunk is szerveznek NLPtanfolyamokat. Helyük, időpontjuk és egyéb feltételek a természetgyógyász szakfolyóiratok hirdetési rovataiban találhatók meg.

* A III. fejezetből, valamint az „Ezoterikus körkép” majd minden fejezetéből részletes tájékoztatást kaphattunk az önszuggesztió szabályairól, és azt is megtudhattuk, hogy ennek a módszernek szülőatyja és kidolgozója a francia Emil Coué volt. 1997-ben nálunk is megjelent a Coué által írt eredeti mű: „A gyógyítás legnagyobb titka” címmel. Tőle származik az a zseniális felismerés, hogy betegségeink túlnyomó része helytelen gondolkodásmódunkra vezethető vissza. Coué azonban bajaink felismerésén kívül kidolgozta annak ellenszerét is. Az általa megalkotott módszer azóta jelentős továbbfejlesztésen ment át. Ennek ellenére érdemes elolvasni ezt a művet, mert sok olyan részlet található benne, ami teljessé teszi az önszuggesztióról alkotott felfogásunkat, és megkönnyíti annak alkalmazását. Akik nem ismerik a pozitív gondolkodás hatását, már a könyv elején ösztönzést kaphatnak ebből a mondatból: „Aktív, magabiztos szerepvállalásunkkal a probléma felismerésének első pillanatától önmagunk sikeres gyógyítóivá válhatunk.” A kevésbé ismert megállapításai közül igen figyelemre méltó, hogy „Egyetlen ember pozitív vagy negatív véleménye is döntő hatást gyakorol az érzelemvilágunkra, és minél többen ítélnek meg minket hasonlóképpen, annál inkább hajlamosak vagyunk hinni ezekben az előítéletekben. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy olyankor is hajlandóak vagyunk mások ítéletének és lelki nyomásának alávetni gondolatainkat, ha bizonyíthatóan nincs igazuk.” Coué megnyerő módon szemlélteti a negatív és a pozitív gondolkodásmód közötti különbséget az alábbi hasonlattal: „Ha valaki úgy látja magát, mint aki egész életében egy vonat előtt fut, ettől rettenetesen fog szenvedni. Ha viszont azt képzeli, hogy ő húzza nagy sebességgel a vonatot, abban a pillanatban nagyszerű embernek fogja érezni magát.” Nem csupán a saját bajainkkal kapcsolatban, hanem a világhoz való viszonyulásaink célszerű módjáról is találunk megszívlelendő tanácsot ebben a műben: „Adjunk esélyt a világnak, hogy kinyílhasson számunkra. Amennyiben így teszünk, a kőfalak rövidesen leomlanak előttünk.” Az önszuggesztió gyakori utóhatása, hogy a testi panaszok mellett az illető életkörülményei is javulnak. Ennek oka, hogy a pozitívan programozott elme a betegségeken kívül a balszerencsével, a kudarcokkal szemben is mind érzéketlenebbé válik. Azok az erők, amelyek segítenek egészségügyi problémáink leküzdésében, mintegy mellékhatásként egyéb gondjainkat is orvosolják. Gyakorlatilag itt is ugyanaz a mechanizmus indul be, mint az imádságnál és a meditációnál, a különbség csupán a pozitív erők aktiválási módjában van. Egy idő után minden elmélet korszerűsödik, kiegészül. A gyakorlatban újabb és újabb ötletek merülnek fel, a módszer finomodik, tökéletesedik. A továbbfejlesztést olyan szakemberek végzik, akik annak idején felvállalták az úttörő jellegű kezdeményezést, és az ilyenkor szokásos elutasítások ellenére is rendíthetetlenül kitartanak a módszer hasznossága mellett. A több évtizedes áldozatos munka idővel meghozza az elismerést, a szakmai tapasztalatokat pedig egy könyvbe sűrítve nyilvánosságra hozzák, hogy ezzel az egész világ hasznára legyenek. A kezdeti gúnyolódások és gáncsoskodások után erre a sorsra jutott az önszuggesztió is. Az évtizedek múlásával sorra jelentek meg az Emil Coué és szerzőtársai által írt művek.

329

Ezek közé tartozik Coué-Baudain-Lebzeltern: A gyógyító erő című könyv is. A korábbi tanulmányok összegzéseként ezzel a mondattal indítják művüket a szerzők: „Már-már elképzelhetetlen, hogy a gyógyításhoz és az örömteli élethez szükséges erő egyetlen szóval fejezhető ki, ami nem más, mint a hit. A betegséget mi tesszük naggyá! Szinte már hatalmassá. A betegségnek a mi hitünk ad erőt. A hit megvonásával a betegségekkel kapcsolatos fájdalmak és problémák 80 %-a magától megszűnik.” (Ez a mű három sikerkönyv egybekötve. Az első címe: „A gyógyító erő”. A második konkrét betegségtípusok autoszuggesztiós kezelésével foglalkozik. A harmadik címe: „A gyógyítás forrása”) Ebben a kötetben már praktikus hétköznapi tanácsok is találhatók. Az egyik olvasó pl. arról számolt be, hogy azért nem gyakorolja rendszeresen a gyógyító mondatokat, mert unalmasnak, fárasztónak érzi, és igyekszik hamar túllenni rajtuk. Ez a hozzáállás azonban nem célravezető, mert ez a módszer semmit sem ér motiváció nélkül. Ha fáradtságot érzünk, vagy a gyakorlatot feladatként éljük meg, akkor előbb ezen a problémán kell segítenünk, pl. ezzel az önszuggesztiós mondattal: Örömmel, lelkesen és felszabadultan gyakorlom a Coué módszert. Ha ezt tesszük, könnyed hozzáállásunk magától kialakul. Másik gyakori probléma: „Nehezen tudom elhinni, hogy gondolati úton fizikai változást tudok elérni a testemben.” A válasz: „Nem fontos elhinni, hogy betegségeink gondolati úton gyógyíthatók. Attól ez a módszer még működik.” Változtassuk gondolatainkat pozitívvá, és egy idő után tapasztalni fogjuk a hatását. A hit nem egy akarattal létrehozott folyamat, hanem számunkra meggyőző gondolatokkal való azonosulás. Ezek a gondolatok a tudatalattiban megszilárdulnak, és hitté, meggyőződéssé válnak. Ezt követően visszahatnak a tudatunkra, és döntő befolyást gyakorolnak életünkre. Gyakorlati szempontból igen fontos intelem, hogy ne ébresszünk ellenállást a tanácsainkkal, ne ismételgessünk olcsó, biztató közhelyeket. A pozitív cselekvésre való ösztökélés igen kívánatos magatartás, de nem minden esetben célszerű alkalmazni. Kedélybetegeknél az a javaslat, hogy „sportolj, mert a testi harmónia jót tesz a léleknek” hatástalan és káros. A kapott válasz szinte biztosan az lesz, hogy: fizikai mozgásra nincs erőm, mert a lelki szenvedéstől olyan fáradékony vagyok. A „legyél következetes, keress magadnak valakit, szedd össze magad végre” hangzású javaslatok pedig valósággal ellenségünkké teszik a kedélybeteget. Ezek a felhívások szinte dühítik az ebben a betegségben szenvedőket. „Legyek következetes!” Szóval nem vagyok az. „Keressek valakit!” Szóval magányosnak látszom. Ebben az esetben minden ilyen jellegű tanács egy negatív szuggesztió, hiszen a javaslat felnagyítja a beteg problémáját. Rátereli a figyelmet, és amire figyel, az növekedésre és megvalósulásra törekszik benne. Ne feledjük, ami a lelki harmóniában élő emberek számára logikus, érthető és feldolgozható, az a kedélybetegek lelkében ellenérzést szül. Ezért tanács helyett alkalmazzunk megítélő magatartást, ami pozitívan szuggerálja őt. Ennek következtében segítő szándékú tevékenységünket nem tudja kritika alá vonni, így tudatos ellenállását megkerülve pozitív gondolataink a tudatalattijába jutnak. Első lépés, hogy türelmesen, értő figyelemmel hallgassuk meg a panaszát. Bármit hallunk, sohase vitatkozzunk a kijelentéseivel még akkor sem, ha ellenkezik a meggyőződésünkkel. Amennyiben önpusztító gondolatokat is hangoztat, szelíden, de következetesen kérjük meg ennek befejezésére. A panaszáradat után az ilyen ember többnyire tanácsot vár tőlünk, ami komoly csapdát jelent az óvatlan segítő számára. A kedélybeteg ugyanis valójában arra vár, hogy a segítő célú megjegyzéseket ízzé-porrá zúzhassa az általa ésszerűnek talált érveivel. Elméjének erős, önigazoló jellege arra készteti, hogy a kapott tanácsok helytelenségét, teljesíthetetlenségét, értelmetlenségét bizonyítsa, ami azt igazolja, hogy valóban bajban van, és ez tovább erősítheti fájdalomteremtő világképét. E zsákutca elkerülése érdekében ne vonjuk kétségbe fájdalmát. Közöljük vele, hogy tudatában vagyunk szenvedésének, tehát nem vitatkozunk vele. Így nem váltjuk ki a készenlétbe helyezett ellenőrzését. Ha a fájdalom meglétének ténye kapcsán nem alakul ki közöttünk 330

nézeteltérés, a megoldás kulcsa a kezünkbe kerül, mivel a hozzánk forduló személy szuggerálható lesz. Befogadókészségét növeli, hogy elméje kíváncsivá válik. Fel volt készülve minden észszerű és jobbító tanács megtorpedózására, de semmilyen tanácsot sem kapott, sőt mi több, elfogadó állásponttal találkozott. Ez a helyzet a fájdalomteremtő beállítottságú elmét meglepi, megzavarja. Ekkor kell alkalmazni a pozitív szuggesztiót, mivel ezek most a tudat ellenállása nélkül, akadálytalanul a tudatalattiba hullanak, és idővel megvalósulnak. Az elfogadó jellegű pozitív szuggesztiók megfogalmazása az egyén elvárásaitól, és a szituációtól függ. Általában ilyen jellegű mondatok a legeredményesebbek: „Azt gondolom, hogy egy új életút vár rád, egy harmonikus életvitel, de erre senki sem tud téged rávezetni, mert ennek megtalálására te vagy a legalkalmasabb.” Miután az új életút megtalálása őreá van bízva, ezért nem alakul ki benne ellenállás a javaslattal szemben. Egy másik befogadásra alkalmas mondat így hangzik: „Akármilyen problémával küzdesz jelenleg, te olyan ember vagy, akinek nincs szüksége tanácsra. Az életben eddig minden nehéz helyzetben feltaláltad magad, rövidesen megleled a kiutat a jelenlegi problémáidból is. Ha valaki befolyásolna téged ebben, csak megzavarná a megújulási képességedet.” Miközben arról beszélgetünk a beteggel, hogy nem kívánunk beleavatkozni az életébe, folyamatosan szuggeráljuk azáltal, hogy felhívjuk a figyelmét a megújulási képesség fogalmára. Olyan személyként állítjuk be őt, mint akiben ez a képesség tökéletesen működik. Ez a megítélés beépül a tudatalattijába, és megvalósulásra törekszik. A pozitív szuggesztiók eredményes átvitele után vizualizációval segítsünk abban, hogy képzelőereje elindíthassa őt a pozitív gondolkodás útján. Ezt ehhez hasonló képekkel tudjuk elérni: „Te most egy olyan teremben vagy, ahol háttal állsz a kijáratnak. Ezért bármerre nézel, falakat látsz magad körül. Ez a bezártság, a kiúttalanság érzetét kelti benned. De abban a pillanatban, ahogy megfordulsz, nem csak a falakat fogod látni, hanem a kijáratot is. A kiúttalanság érzése mindjárt szertefoszlik.” Most következik a szuggesztiós technika lényege, amelyben a beteg elképzeli, megteremti magában a kijutás képzetét, és ez a képzet addig alakul, formálódik benne, amíg képes lesz kivezetni őt a kilátástalannak tűnő helyzetéből. „Te mindig dinamikus, mozgékony személyiség voltál. Ezért addig helyezkedsz, forgolódsz, míg egyszer csak beállsz a kijárat irányába. Egy nem várt közeli pillanatban magadtól rádöbbensz, hogy kijutottál.” A problémamegoldó szuggesztiót anélkül juttattuk el, hogy egyetlen tanácsot is adtunk volna. Nem késztettük az illetőt semmilyen akarati tevékenységre, erőfeszítésre, sőt még arra sem adtunk lehetőséget, hogy ellenálljon nekünk. Szuggesztiónk elindított benne egy olyan öngerjesztő folyamatot, amelyben ő maga találja meg a kibontakozás számára legelőnyösebb módját. Végül érdekességként megemlíthető még, hogy az önszuggesztió már 2000 évvel ezelőtt is ismert volt. Egy legenda szerint a Csendes-óceán szigeteinek lakói a Plejádok csillagrendszerből érkeztek a „fehér fény sugarain”. Azt, hogy ez igaz-e vagy sem, nem tudjuk, de az biztos, hogy magukkal hozták a Huna-filozófiát. Ennek a titkos tannak az alkalmazásával csodaszámba menő eredményeket és gyógyulásokat értek el. A nyugati világ csak napjainkban, a Huna életfilozófia rekonstruálása után jött rá, hogy a modern pszichológia eredményei már évezredekkel ezelőtt ismertek voltak Mi nem tettünk mást, mint újra felfedeztük a lélek rejtelmeit, és az agyunk által kínált lehetőségeket. Ezeket „önszuggesztió, pozitív gondolkodás, Agykontroll, telepátia, távgyógyítás” stb. címkékkel ellátva alkalmazzuk abban a hiszemben, hogy új utakra léptünk a pszichiátria területén. Ez azonban tévhit, amit könnyen megcáfolhatunk a Huna hét törvényének felidézésével:

331

1. A világ olyan, amilyennek gondolom. Én vagyok saját világom teremtője. Kezdve legközelebbi családtagjaimon, barátaimon és közvetlen környezetemen, rajtuk keresztül pedig országom és a világ alkotója vagyok. Csakis rajtam múlik, hogy szépnek, nagyszerűnek vagy szomorúnak, nyomasztónak találom a világot. 2. Lehetőségeimnek nincsenek határai, mindent elérhetek, minden hozzáférhető számomra. Mi magunk teremtjük korlátainkat, amelyeket aztán félünk átlépni. Pedig egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy ami tegnap lehetetlen volt, az ma valóra vált. 3. Minden erő bennem van; csakis tőlem függ, hogy azzá váljak, aki lenni akarok. Csak nekem van annyi erőm, hogy megváltoztassam az életem. Kizárólag én vagyok képes meggyógyítani magam. Mások támogatnak, segíthetnek, de minden rajtam múlik. Csak én irányíthatom önmagamat, a fejlődésemet. 4. A szeretet azért van, hogy boldog legyek. Szeretem és elfogadom magam. Mindent elkövetek, hogy boldog legyek. Szeretetemet másoknak is átadom. Ha minden hibámmal és erényemmel el tudom fogadtatni magam, csak akkor tudok másokat is elfogadni olyannak, amilyenek; érzelmeikkel, előnyös és hátrányos tulajdonságaikkal együtt anélkül, hogy megpróbálnám magamhoz hasonlítani őket. 5. Az energia oda folyik, ahová én irányítom. Sem a távolságnak, sem a terepviszonyoknak nincs jelentőségük. Ennek köszönhetően a távolságot legyőzve alkalmazhatjuk a különböző gyógymódokat. Hasonló elv alapján működik a telepátia és a telekinézis. 6. Most van életem egyetlen pillanata. Kár a már megtörtént eseményeken való rágódásra energiát pazarolni. A múltat sem befolyásolni, sem megváltoztatni nem tudjuk. A jelen pillanatra összpontosítsunk, amely jövőnk építményének alappillére. 7. Mindent hatékonyan és jól csinálok. Ha egy feladatot nem tudok tökéletesen teljesíteni, nem keltek magamban bűntudatot (hacsak nem megvetően vagy figyelmetlenül csináltam). Legközelebb jobban csinálom a múltkori tapasztalatokra támaszkodva. Egy új keletű hír szerint az ókori Európában szintén ismert módszer volt az önszuggesztió. A Théba romjai alatt talált legrégebbi egyiptomi papiruszokon ez áll: „Fektesd rá a kezed, hogy enyhítsd a karod fájdalmát; és mondd azt, hogy a fájdalom megszűnik.”

* Az autogén önsegítő és gyógyító módszerek között a spontán összemosódásokon kívül tudatos egymásba ötvözések is létrejönnek. Ezek közül legsikeresebbnek az „Elménk gyógyító ereje” című tanfolyam bizonyult, ami az NLP és az Agykontroll „keresztezésének” az eredménye. Kidolgozásában a világhírű agykontrolloktató Laura Silva (José Silva lánya) is részt vett. A tanfolyam 8 hangkazettából és munkafüzetből álló anyaga már magyar nyelven is kapható a Hattyúházban. (A címet lásd a III. fejezetben.) Az eredeti angol nyelvű változat olyan sikeresnek bizonyult, hogy az Egyesült Államokban, 1996-ban elnyerte az év legjobb személyiségfejlesztő kiadványának járó díjat. Időközben mód nyílt arra, hogy itthon is elvégezzük ezt a tanfolyamot. A neves amerikai tanárok által (tolmácsolás útján) tartott kurzus költsége kissé soknak tűnik, de ebben az árban már benne van a 8 kazetta ára is. Az időszakonként tartott tanfolyamok helye és időpontja az „Alfajárók”-ban található meg. A kurzus célja, hogy a résztvevőket megtanítsa arra, miként lehetnek sikeresebbek a munkahelyükön, hogyan találjanak örömet a munkájukban. Elvégzése után sokkal energikusabbá és produktívabbá válnak, hozzáférnek az elméjük legmélyén rejlő hatalmas erőhöz. Lelki békében, anyagi bőségben élnek, le tudják győzni a betegségeket és rossz szokásokat. Ezen túlmenően örömteli kapcsolatokat alakítanak ki, le tudják vezetni a stresszt és az aggódást. Képesek maximumra növelni a kreatív, problémamegoldó képességeiket azáltal,

332

hogy felébresztik magukban azt a ragyogó, megvilágosodott lényt, aki valójában nem más, mint ők. A használók egyike így nyilatkozott erről a kazettasorozatról: „A módszer pontosan úgy működik, ahogy ígérték. Azt azonban nem sejtettem, hogy egy szuperszonikus repülőt kapok. Olyan gyors és hatalmas belső változásokat indított el bennem, hogy időnként csodálkozva kérdezem magamtól: Valóban én vagyok ez az ember?”

Az élet értelme A manapság oly divatos pozitív gondolkodás, az élet nehézségeinek minden áron való elkerülése vagy letagadása társadalmi méretű szenvedésfóbiává nőtte ki magát. Különösen a fejlett nyugati országokban a társadalmi kapcsolatok nem tűrik a negatív közléseket. Az emberek elfordítják a fejüket az élet sötét oldalától, nem illik beszélni a bajainkról, gondjainkról. Erre a célra pszichoanalitikust kell fogadni, akinek nem csekély összegért következmények nélkül elpanaszolhatjuk a bánatunkat. Ezt a beállítódást szolgálják az egyre szélesebb választékban megjelenő „happy” könyvek is, amelyek arról szólnak, hogy miként legyünk sikeresek, hódítóak, gazdagok, karcsúak, villogó fehér fogúak, és örökké mosolygók, vagyis hogyan hazudjuk sikerré kudarcainkat, miként csaphatjuk be magunkat. Megkövült bennünk a szerepjátszás kényszere, állandóan derűsnek, jókedvűnek kell lennünk. Aki nem jókedvű úton-útfélen, arra könnyen rásütik, hogy depressziós. Ide taszított bennünket a „keep smiling” unos-untalan való alkalmazása, a fogyasztói társadalom teljesítményorientáltsága; A félreértett pozitív gondolkodás, amikor azt hisszük, hogy örömmé kell hazudnunk a kínjainkat. Környezetünk álságos „hurrá optimizmusa” folytán lassan átalakulunk a vigyorgó emberek társadalmává. Ma már nem lehet szomorkodni, az érzéseinket nyíltan kimutatni. Még kevésbé illik sikertelennek lenni. Korunk eszményi embere úgy néz ki, mint egy fogpasztareklám. Az állandó mosoly ragacsosan szétömlik a lényén. Ez üzleti kellék, a business-siker záloga. Aki nem újítja meg kétévenként az autóját, akinek a ruhafazonja nem a legfrissebb divat jegyeit viseli magán, aki embertársaival találkozva komor, szomorú képet vág, arról a többiek mindjárt tudják, hogy baj van vele. Mivel a bajok legfőbb forrása a pénz, a legvalószínűbb, hogy nincs pénze. Ezzel máris olyan kerülendővé válik, mint egy rühes kutya. Az életben azonban nem mindig kell jól járni. A siker, a boldogság minden áron való hajszolása annak tudható be, hogy nem ismerjük létünk valódi értelmét. Az életünket átszövő kudarcok, vereségek és egyéb sorscsapások nem azért érnek bennünket, mert Isten haragszik ránk, hanem azért, hogy a leküzdésük által egyre jobbá, tökéletesebbé váljunk. Akinek az életében nincsenek nagy drámai problémák, azokra többnyire szürke, eseménytelen sors vár. A kisebb-nagyobb akadályok, bajok azt a célt szolgálják, hogy elősegítsék a lelki fejlődésünket. A lecke megtanulása, a tapasztalatgyűjtés egyre feljebb visz bennünket az emberré válás evolúciós spirálján, melynek végső állomása a Teremtőhöz való megtérés, a vele való egybeolvadás. A reinkarnáció kozmikus körforgásában, a karma és a szabad akarat kettős törvényének sínein építjük magunkat fokról-fokra, annak a tökéletes lénynek a mintájára, akitől származunk, és amivé válnunk kell. Aki eljut addig a felismerésig, az már nem teherként vagy üldöztetésként éli meg a különböző szerencsétlenségeket, hanem úgy tekinti őket, mint kihívásokat, mint a tanulás, a felemelkedés lehetőségeit. A sorsunkhoz való rugalmas alkalmazkodás, a nehézségekkel való szembenézés elengedhetetlen feltétele annak, hogy sikerrel vegyük az akadályokat, és ne kényszerüljünk a lecke megismétlésére. Fogadjuk el tehát a sorsunkat olyannak amilyen, és ne akarjunk a lényünktől, az adottságainktól idegen életet kreálni magunknak. Ez persze nem jelenti azt, hogy

333

mellőzzük a modern pszichiátria eredményeit, de ezeket ne arra használjuk, hogy mindenáron megváltoztassuk vele a sorsunkat, könnyebbé tegyük az életünket, hanem arra, hogy felfedezzük általa önmagunkat, előnyös tulajdonságainkat, és eddig ki nem fejlesztett képességeinket. A pozitív gondolkodást és egyéb pszichoorientációs módszereket konstruktív módon alkalmazzuk, vagyis ne a pillanatnyi vágyainkat, sekélyes ösztöneinket elégítsük ki vele, hanem állítsuk a spirituális fejlődésünk szolgálatába, hogy hatékonyabban teljesíthessük a jelenlegi életünkre kiszabott feladatainkat. A gondolkodó ember attól szenved a legjobban, hogy nem látja az őt ért gyötrelmek és sorscsapások értelmét. Nincs tisztában az élet valódi céljával, azzal, hogy mi végre vagyunk mi itt a Földön. Korunk embere nehezen békél meg a gondolattal, hogy a szenvedésnek és az önfeláldozásnak van értelme. A gondokat súlyosbítja, hogy nem ismerik a lelki fejlődést szolgáló erők működési mechanizmusát sem. Ezekre a kérdésekre az „Ezoterikus körkép”-ben már kaphattunk választ; így tudjuk, hogy a fejlődés motorja a Jó és a Rossz szüntelen küzdelme, egymásnak feszülése. Azt azonban kevesen tudják, hogy a két erő lényegében ugyanazt a célt szolgálja. Sokan viszolyognak a Rossz minden megnyilvánulásától, pedig már Jézus is megmondta: „Olyan gond nincs, ami ne hozna a kezébe ajándékot neked.” Egy másik kijelentése szerint: „Az orcának szomorúsága által jobbá válik a szív.” Az élet nehéz; a gondokkal szembenézni, és azokat megoldani fájdalommal jár. Mégis éppen a felismerésük és megoldásuk folyamatában rejlik az élet értelme. Meg kell érteni a szenvedés szükségszerűségét, fel kell ismerni az értékét, hogy elfogadjuk a problémák megoldásával járó fájdalmat. Nem kell tehát annyira iszonyodni a gonosz erőktől, mert ezek végső soron a javunkat szolgálják. Ez a felfogás az irodalmi művekben, pl. Madách: Az ember tragédiájában, vagy Goethe: Faustjában is visszatükröződik. Ez utóbbi műből idézve Mefisto így felelt a kilétét firtató kérdésre: „Hogy ki vagyok én? Aki örökké rosszra tör, de jót művel.” A sátáni erők megnyilvánulása tehát úgy is felfogható, mint egyfajta katalizátor életünk kiteljesedésének folyamatában. Ennél is kifejezőbben érzékelteti ennek a transzcendentális eszmének az igazságát az alábbi apokrif idézet. Amikor a Sátán megmutatkozott igazi valójában a Paradicsomból kiűzött Ádámnak, így szólt hozzá: „Én voltam az, aki ellenedre tett mindig, hogy megteremtsem megváltásod lehetőségét. Gyűlöltél engem időtlen idők óta, de mostantól áldani fogsz, mint üdvösséged útjának kikövezőjét a Mindenható felé. Én utáltattam meg veled a fizikai lét minden csapdáját, vágyait, kicsinyes céljait; én rángattalak ki az anyag eónok óta tartó tespedéséből. Azt is nekem köszönheted, hogy a sors kemény csiszolókövén elszenvedett megpróbáltatásaid után felragyogott benned a küldetés gyémántja, és megmutatkozott éned alantas ösztönöktől mentes valódi értéke. Kövess most engem Ádám, hogy tovább világítsam utadat az Úrhoz!” Azt persze nem lehet állítani, hogy a Sátán tevékenységét az irántunk való jóindulat vezérli. Mint tudjuk, Lucifer nem más, mint egy bukott angyal, aki azért vállalta a megkísértés, az ártás, a pozitív törekvések akadályozójának szerepét, hogy bebizonyítsa az Úrnak az ember eredendően bűnös természetét. Annak érdekében, hogy a tevékenysége minél hatékonyabb legyen, ott él és munkál az emberi élet minden frontján, minden szintjén. Sikerének legfőbb támasza az emberi félelem, a magát fel nem ismerő, küldetését fel nem vállaló, földhözragadt ember bűntudatos félelme. Fáradhatatlan buzgólkodásával azonban végső soron a fejlődés ügynökévé, a felemelkedés kelletlen segítőjévé válik. Az élettel járó szenvedések felvállalása és átélése természetesen nem könnyű dolog, de a túlvilági segítőink vigyáznak ránk, és maximális együttérzéssel viseltetnek irántunk. Tisztelik a küzdelmeinket, még a vereségeinket is. Részvéttel nézik a bukásainkat, meggyötört, beteg testünket, lelki kínjainkat tükröző fájdalmas tekintetünket. Ők már végigjárták ezt az utat, és tudják milyen nehéz embernek lenni. 334

Különösen nehézzé teszi ezt a folyamatot, hogy a Gonosznak van egy pillanata, amikor teljes diadalra jut. Ilyenkor még Isten sem fogja le a kezét, mindent megtehet. Ekkor senki sem segít, az üldözött embert elhagyja a hite, a reménysége. Ezen a holtponton át kell lendülni, mert aki itt megáll, az lezuhan. Aki pedig lezuhan, annak újra kell kezdenie mindent. Ha sikerült túljutni rajta, akkor visszanézve már látja az ember, hogy a szenvedésnek, a pokoljárásnak értelme van, mivel csak ebből a mélységből lehet fellendülni a magasságba. A holtponton az elhagyatottság érzése rémületes, de szükséges; mert az újjászületés előfeltétele, hogy mindennek szét kell törnie, meg kell semmisülnie, amit a lélek korábban értéknek vélt. Az énnek fel kell áldoznia magát, ez az újjászületés ára. A magnak is el kell rothadnia, meg kell semmisülnie ahhoz, hogy kicsírázhasson, és új termést hozhasson. A feltámadást tehát megelőzi a széttépés, a semmibe zuhanás élménye. Ezt az érzést még az isteni lényeknek, így Jézusnak vagy korábban Baalnak, Ízisznek, Ozirisznek is meg kellett tapasztalnia. Különös hévvel használja ki a Sátán ezt az időszakot arra, hogy a végsőkig elkeseredett lelket megszerezze magának. Ebben a stádiumban az egyén teljesen magára marad. Minden kezdeményezése kudarcba fullad, kapcsolatai lebénulnak, még közvetlen családtagjai is elfordulnak tőle. Semmilyen téren semmiféle kitörési lehetőség nem nyílik számára. Ekkor a pokol angyalai felvillantják előtte a hirtelen meggazdagodás, illetve az erkölcsi normákkal össze nem egyeztethető eszközöket igénylő gyors karrier lehetőségét. Ha az üldözött ember ezt elfogadja, akkor a sorsa a kitartás hiányából eredő bukásnál is tragikusabb lesz. Az áldozat helyzete kezdetben az elvárásainak megfelelően alakul, mivel a Sátán eleinte látványosan betartja ígéreteit. Kívánságának megfelelően egyre feljebb segíti szövetségesét a társadalmi ranglétrán. Mind több hatalmat és pénzt ad a kezébe, hogy később legyen mivel visszaélnie. Arra vár, hogy követője elbízza magát, sikereit saját képességeinek tulajdonítva elteljen önmagától, fejébe szálljon a dicsőség. A felduzzasztott egójú ember ugyanis már nem törődik a környezetében élők véleményével, minden tettét saját beszűkült tudata, és határtalan egocentrizmusa szabja meg. Egy idő után már egyáltalán nem hallgat a józan ész szavára, tévedhetetlennek, és korlátlan hatalmúnak képzeli magát. Ekkor lecsap rá a sötétség fejedelme. Olyan kényszerhelyzeteket idéz elő az életében, amelyek sajátos gondolkodásmódja folytán mind inkább a bűn útjára sodorják őt. Amikor már nem tud szabadulni az örvényből, a pusztítás szolgálatába állítja. Rákényszeríti, hogy hatalma, vagyona és képességei teljes bevetésével a világ romba döntésére törekedjen. Miután már oly mélyre süllyedt a bűn fertőjében, hogy elkerülhetetlen a bukása, magára hagyja őt. A halála után azonban megragadja áldozata lelkét, és magával viszi a pokolba, ahol az idők végezetéig a szolgálatában tartja. Aki tehát hisz a démoni erők megtartó erejében, az nagyot csalatkozik. A Sátán sohasem viseli gondját követőinek. Először elhiteti, majd kihasználja, végül megcsalja és tönkreteszi őket. A Sátán nem barátja az embernek, hanem ellensége. Csak addig támogatja a híveit, amíg a hasznukat látja. Utána letaszítja őket a pokol feneketlen bugyraiba, és a fejükre olvassa minden bűnüket. A saját birodalmában kíméletlenül megtorolja a legcsekélyebb vétküket is. Nincs kegyelem, nincs irgalom senkinek sem. A rossz oldalról elfogadott segítség ára a végleges bukás, a visszafelé fejlődés lesz. Aki ily módon bukik el, annak többé nem adatik meg az újbóli felemelkedés lehetősége. A lélek megrontására törekvő erők esélyeit jelentősen növeli, hogy a „taposómalomban sínylődő”, magára hagyott ember egy idő után „akár az ördöggel is szövetkezne”, csakhogy kijusson reménytelennek látszó helyzetéből. Amikor ez a gondolat megfogalmazódik benne, nem sokkal utána megérkezik a segítség, de sajnos nem a megfelelő oldalról. Azért is nehéz visszautasítani a sátáni segédkezet, mert eleinte egyáltalán nem lehet megkülönböztetni az isteni segítségnyújtástól. Amikor egyértelművé válik, hogy a gonosz erők hálójába kerültünk, már nincs menekvés, sorsunk az előbbiekben leírtak szerint fog alakulni. Ezt a csapdát csak egy módon lehet elkerülni: türelemmel, kitartással, mély

335

alázattal és hittel. Hinnünk kell benne, hogy egyszer véget érnek szenvedéseink, és nem szabad engedni az ördögi csábításnak. Isten nem hagyja elveszni az állhatatos embert, előbbutóbb megérkezik a jó oldalról is a segítség. Ha már végképp fogytán a türelmünk gondoljunk arra, hogy még mindig jobb sikertelenül a mennyországba kerülni, mint a Sátán cimborájaként a pokolba. A megállíthatatlan pusztulás katarzisát nem csak a felemelkedésre törekvő egyénnek kell átélnie, hanem minden civilizációnak ez a sorsa, fejlődésüknek ez egy elkerülhetetlen mérföldköve. A mi társadalmunk sem kivétel ez alól, erre már 2000 évvel ezelőtt felkészítettek bennünket a „világvégéről” szóló próféciák. Nem törvényszerű azonban, hogy visszazuhanjunk erről a fordulópontról, és apokaliptikus állapotok közepette bekövetkezzen az „utolsó ítélet”. Ha elég erősek vagyunk, és józanul irányítjuk az életünket, akkor a totális megsemmisülés élményét átélve túllendülhetünk a holtponton, és megúszhatjuk a tragédiát. A XX. század szörnyűségei még nem értek véget, a tudati felvilágosodást és a paradigmaváltást követő társadalmi átalakulás még hátravan, de ha sikerül megőrizni a lélekjelenlétünket, akkor nem zuhanunk vissza, hanem túllendülünk abba a szép új világba, amelyre már oly régóta vágyunk. A velejáró szenvedéseket pedig tekintsük úgy, mint a szülés elkerülhetetlen kínjait. Az anya is boldogan vállalja a szülés fájdalmait, mert mérhetetlen örömhöz és beteljesüléshez jut általa. A pszichiátriai kutatások legújabb eredményei leküzdhetetlennek látszó szenvedések elviselésére is lehetőséget adnak. Amennyiben emberfelettinek érezzük kínjainkat, lazítsuk el magunkat, és merüljünk el a fájdalomban. Fogadjuk el a szenvedést, mint valami természetes jelenséget. Engedjünk neki, ne harcoljunk ellene. Ha egész lényünkkel görcsösen küszködünk, harcba szállunk vele, csak azt érjük el, hogy tovább fokozzuk a gyötrelmeinket. A Jó és a Rossz ugyanis csak megítélés kérdése. Amennyiben úgy fogjuk fel a dolgokat, hogy most ugyan rossz a helyzetem, de később jobbá válhat, és végső soron ez a dolog a hasznomra is lehet, mert tanulhatok belőle, akkor megszabadulunk attól a fojtogató lelki tehertől, ami helyzetünk elviselhetetlenségének érzetét kelti bennünk. Jusson eszünkbe, hogy a szenvedés lelki fejlődésünk leghatékonyabb elősegítője, így ha sikerrel túléljük a ránk váró megpróbáltatásokat, akkor mindenképpen értékesebb emberré válunk. A szenvedések sokszor elkerülhetők lennének, de a legtöbb ember figyelmen kívül hagyja a fenyegető előjeleket, és csak kellemetlen tapasztalatai késztetik cselekvésre. A problémák sohasem véletlenül bukkannak fel az életünkben. A ránk váró szenvedés azt jelzi, hogy szükségünk van az általa elérhető tapasztalatokra. Ha nem így lenne, akkor már az előjelek alapján megtennénk a szükséges intézkedéseket, hogy elkerüljük a veszélyt. Mivel ezt nem csináljuk, ez egyértelmű jele annak, hogy még nem értük el a kívánt szintet. Még nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy a felmerült problémákon túltegyük magunkat. A szükséges szenvedésektől senki sem tud megszabadítani bennünket, mert a fejlődésnek egyetlen szakaszát sem lehet átugrani. Ellene szegülni sem tudunk a folyamatnak, mivel a lélek fejlődése Isten elrendelése, az univerzum természetes rendje, ami alapvetően a mi érdekünket szolgálja. Sok felesleges szenvedéstől kímélhetnénk meg azonban magunkat, ha előre megterveznénk az életünket. Mindenki saját sorsának a kovácsa. Müller Péter szerint életünk olyan, mint egy vasúti pálya. A vasútépítő mérnök előre megtervezi a vágányt, mert ha egyszer a sín le van fektetve, vakon fut rajta a vonat. Az okos ember ezért előre megtervezi a sorsát, hogy azután simán fusson rajta az élete. A gondos tervezés azonban önmagában nem elég, legalább ekkora gondot kell fordítani a kivitelezésre. Egyetlen hanyagul meghúzott csavar is katasztrófát okozhat, nem is szólva a haragos elemek okozta rongálódásról. Életünket tehát a vasúti pályához hasonlóan állandóan szemmel kell tartanunk, nehogy baj történjen. Elég egy óvatlan pillanat, és máris kisiklik vagy vakvágányra fut az életünk. Ennyi komplikáció láttán most 336

képzeljünk el egy olyan embert, aki még azt a fáradságot sem veszi, hogy kiépítse élete vágányát. Vajon milyen sors vár rá, meddig jut el élete mozdonya a vágány nélküli göröngyös úton? Csoda-e, hogy néhány méter után felborul a szerelvény, és a szinte még el sem kezdett élet katasztrófába torkollik. Ezután már nem segít sem a sajnálkozás, sem a bűnbakkeresés, sem az átkozódás, sem a letargia.

Világunk kozmikus törvényei A „Ezoterikus körkép” hasonló alcímű fejezeteiben azokkal a túlvilági erőkkel foglalkoztunk, amelyek az egyén és a társadalom fejlődését markáns módon befolyásolják. Léteznek azonban olyan kifinomult erők is, melyeknek a megnyilatkozásai a legtöbb ember számára észrevétlenek maradnak, és még hatásaikban sem fedezik fel a Földön túli akarat befolyását. Ezek legtöbbje a mindennapjainkban keresendő. A Párizsban élő lengyel író, Mrożek üzeneteit idézve: „A követek akiket érdemes meghallgatni, mindig szerények és jelentéktelenek. Még az is lehet, hogy álruhában jönnek. Szinte észrevétlenül jelennek meg, és korántsem trombitálják fülünkbe az üzenetet. Ellenkezőleg, mintha másról beszélnének, ha egyáltalán beszélnek. Néha csak jelet adnak, azt is alig-alig; erősen kell figyelni, hogy észrevegyük. Sokszor jelet sem adnak. Csupán feltűnnek valahol messzebb, a háttérben. Jelenlétük maga a jel. Ki akarod fürkészni? Felkészültél az üzenetre? Ha nem, akkor a kürtök, díszmenetek, pecsétek sem segítenek. Nem érted meg, vagy félreérted. A felkészületlennek nem érdemes jelet adni, sőt káros. Figyelnek téged, érett vagy-e már arra, amit tudatni akarnak veled. Meg fogod érteni? Csak amikor felismered a követet az álruhában, akkor látja, hogy jó címre jött. Csak amikor észreveszed a rejtjelet, akkor érdemled ki, hogy megfejthesd. Csak amikor nem vagy benne biztos, hogy megfejtetted, akkor lehet a tied. Gyakran csak egy mondat, egy gesztus eredményez megvilágosodást a mindennapokban, de kizárólag akkor, ha kellően befogadó vagy. Ezért nem szabad lebecsülni senkit és semmit aki előtted áll, és amivel találkozol. Az a valaki vagy valami csak egy pillanatra jelenik meg. Amennyiben nem figyelsz, elveszted a hírt. Nagyon kell ügyelni, és nem szabad hinni a látszatnak. Nem szabad beérni a spontán, meggondolatlan értékelésekkel. Senkit és semmit sem szabad hebehurgyán elküldeni. Mindenütt lehet valami útmutató, egy szál, egy nyom. Fárasztó ez a figyelem, de megéri.” Ha egy társadalmilag alattunk álló egyszerű emberrel kerülünk szembe, gondoljunk arra, hogy ő életünk elbírálója. Lehet, hogy a vele való bánásmód lesz a felettünk hozandó ítélet kimondója. Életünk sorsfordulója ugyanis a legtöbbször apróságokon múlik. Amennyiben valaki nem követ el nagy bűnöket, tehát a karma nem határozza meg a sorsát, akkor a Teremtő az azonos képességű emberek közül annak alapján választja ki a kegyeltjét, hogy milyen viselkedést tanúsít a mindennapi életben. Ha agresszív, lekicsinylő vagy pökhendi módon bánunk kiszolgáltatott embertársainkkal, akkor elbukunk a próbán. Isten számára egyértelművé válik, hogy még nem vagyunk elég érettek a feladatra, így kihullunk a rostán. Ekkor Isten szabad kezet ad a démoni erőknek, akik különböző aggályokat, félelmeket ültetnek el az ügyünket elbíráló személy fejében, mely által sorsunk kedvezőtlen irányba terelődik. A leggyakrabban azonban nem történik semmi, csupán a reménybeli felemelkedés marad el. Életpályánk továbbra is a régi marad, és anélkül hogy tudnánk róla, végleg beleragadunk a szürke kisemberek unalmas életébe. Azok sem mentesülnek a megmérettetéstől, akik nem mozdulnak ki hazulról. A családtagjainkkal való gorombáskodás, a szülőkkel szembeni tiszteletlenség ugyanis szintén elmarasztaló ítélethozója lehet ügyeinknek. Szerencsétlen esetben ez a megnyilvánulásunk teszi fel az „i”-re a pontot, vagyis ennek alapján döntenek úgy a túlvilági hatalmak, hogy nem hárítják el fejünk fölül a ránk leselkedő veszélyt. A közelgő veszedelem természetesen nem a véletlen műve, hanem korábbi életünk

337

valamely vétkének következménye. Az őszinte megbánás azonban képes arra, hogy semlegesítse a büntetést, és ennek egyik módja a példamutató életmód. Ha ennek nem adjuk tanújelét, akkor hagyják, hogy a karma által kiszabott büntetés zavartalanul beteljesedjen. Túlvilági vizsgáztatóink úgy gondolják, hogy sok tanulnivalónk van még az életben, így lehetővé teszik, hogy a bajok okozta szenvedések tanítsanak bennünket. Ezért van az, hogy egy „szentéletű” embernek az átlagosnál jóval kevesebb nehézséggel kell számolnia a tevékenységében, mert a buktatókat kiiktatják az életéből. Ilyenkor tehát csak a szeretet, a megértés, a humánum, a klasszikus erkölcsi értékrendet követő életvitel billentheti javunkra a mérleg nyelvét. Erkölcsi tartásunk vizsgálatának gyakori módja még a megkísértés, becsületességünk próbára tétele. Ennek leghétköznapibb módja, hogy szólunk-e a Közértben, ha a pénztáros tévedésből több pénzt ad vissza nekünk; illetve ha egy másik vevő a kosárban felejtett egy kifizetett árut, azt leadjuk-e az üzletvezetőnek, vagy eltesszük magunknak. Sok ember úgy próbálja kikerülni ezt a buktatót, hogy egyszerűen nem vesz róla tudomást, otthagyja az árut. A probléma ily módon való átlépése azonban nem mentesít bennünket a felelősségre vonás alól. Ez esetben az lesz a vétkünk, hogy nemtörődömségünkkel másokat bűnre csábítottunk. Azzal hogy nem számoltuk fel a veszélyhelyzetet, az utánunk jövőket olyan helyzetbe hoztuk, ami lehetőséget teremtett életük félresiklásához. Ezek az apró bliccelések a legtöbb ember szemében nem számítanak bűnnek, de sértik az örök erkölcsi törvényeket, így kiválóan alkalmasak arra, hogy életünk nagy fordulópontja előtt minősítsenek bennünket. Az erkölcsi törvények ugyanis maradandóak, és univerzálisak. Minden korban és mindenütt ugyanazok; nem igazodnak a mi egyre romlottabbá váló világunkhoz. Ennélfogva az etikai vétségek sem maradnak következmények nélkül. Isten ugyan nem büntet bennünket ebben az esetben sem, de nem is tesz semmit az érdekünkben. Tehát minél tiszteletlenebbek vagyunk másokkal, minél becstelenebbül viselkedünk, annál több baj zúdul a nyakunkba. Minél kevésbé példamutató a viselkedésünk, annál kisebb a boldogulási esélyünk az életben, a túlvilági erők annál kevésbé igyekeznek a bajokat elhárítani a fejünk fölül. Ez alól csak azok mentesülnek, akik pénzért, vagy hírnévért „eladták lelküket” a Sátánnak. Ezek az emberek ennél durvább vétségek elkövetése esetén is fényes karriert futhatnak be az életünkben, mert oltalmunkról a démonvilág gondoskodik. Ennek azonban nagy ára van; haláluk után a Sátán birtokba veszi a lelküket, és mint megvásárolt tulajdonát magával viszi a pokolba. Az út elején járók először teremtsenek csendet maguk körül, és figyeljék belső működésüket. Ismerjék meg gondolataikat, testük minden rezdülését. Amit így magukról megtudnak, újabb tanuláshoz vezet majd. A megszerzett ismereteket azonnal aktiváljuk mindennapi életünkben, az anyag szintjén. Ez a folyamat nem más, mint az anyag szellemisítése, a hazavezető út építése. Ezt a feladatot soha senki nem végzi el helyettünk, és ezt a folyamatot hit vagy meggyőződés nem helyettesítheti. Ezt a leckét azóta végezzük, amióta létezünk; és addig csináljuk, amíg a karmikus körforgásban lényünk minden felülete szikrázóan tisztává, csillogóvá csiszolódik. Amennyit egy-egy újraszületésünk során megvalósítunk ebből a munkából, annyit változik asztrális testünk energetikai képlete, következő inkarnációink anyagi alapja. Sokan vannak, akik környezetükből származó zajok formájában kapják az üzeneteket, eligazításokat. Ez leggyakrabban a bútorok, az ablakok, illetve hagyományos építésű házaknál a mennyezeti gerendák roppanásában nyilvánul meg. Ezt a jelenséget angolul „raps”-nek nevezik, ami rövid száraz koppanásokat jelent. A koncentráció segít, hogy különbséget tudjunk tenni a fa száradásának természetes zaja, és a raps jelzései között. Az utóbbi mindig valami olyan összefüggésben jelentkezik, amelyet értelmesnek lehet mondani. Többnyire 338

szóban vagy gondolatban feltett kérdésre válaszol koppanások, roppanások formájában. Ezek a jelzések valamilyen rend szerint ismétlődnek. Felismerésüket, tudatosodásukat növeli, hogy eleinte nagyon hangosak. Csak sikeres figyelemfelkeltés után halkulnak le arra a szintre, hogy a körülöttünk levők észre sem veszik. Az ily módon kapott üzeneteket azonban fenntartással kell fogadni. A világ ugyanis a dualizmus jegyében zajlik, nem csak a jó-, hanem a gonosz erők is mozgatják. Nem árt más módszerrel is megvizsgálni a kapott tanács, intelem helytállóságát, mert a kellő szakértelem nélkül végzett ingás jósláshoz hasonlóan ez a módszer is tévútra vezethet minket. Médiumi képességek hiányában a túlvilági szférákkal történő kapcsolatfelvétel többnyire ebben a sajátos formában jön létre. Ezen a téren már nálunk is sokan megtették a kezdeti lépéseket. A szakfolyóiratokhoz érkező élménybeszámolókban ezt írta az egyik olvasó: „Először arra figyeltem fel, hogy ha a televízióban izgalmas filmet néztem, akkor a készülék egyszer csak magától csatornát váltott. Ugyanekkor a szobában gyakran a lámpák is villogni kezdtek. Áramellátási zavarról nem lehet szó, mert amikor a családtagjaim nélkülem nézik a tévét, nem észlelik ezt a jelenséget. Ennél is nagyobb meglepetések értek a számítógépemmel. Ha valamiért idegesen ülök a gép elé, akkor a program nem hajlandó elindulni, vagy menet közben mentés nélkül kilép. A szerelő szerint se a géppel, se a programokkal nincs semmi baj. Rájöttem arra is, hogy ha bekapcsoláskor ráteszem a kezem a számítógép burkolatára, akkor nem lépnek fel ezek a hibák. A múltkoriban azt is észrevettem, hogy olyankor amikor ezeken a dolgokon gondolkodom, a bútorok megreccsennek. Mintha valaki hallaná a gondolataimat, és ily módon akarna jelezni. Egyszer így már majdnem morzebeszélgetést tudtam folytatni a különböző zajokon keresztül. Ki, vagy mi okozza ezeket a jelzéseket? Mi történik körülöttem?” Az ezoterikus irodalom így ír a látható és láthatatlan világ közötti viszonyról: A nem látható világ szellemi erői csak a végletek esetében lépnek párkapcsolatba a látható világgal. Vagy egyértelműen segítik, vagy egyértelműen visszafogják azt. Amikor az embernél már elkezdődött a szellemi ébredés, kialakul nála egyfajta kezdetleges szellemi látás. A szellemi ébredés éberséget eredményez. Mivel az ébredező éberség óvatos, és a látása sem tiszta még, segítséget igényel az Én. Ez a segítség az egyén szívében és lelkében jelenik meg. A kigyúló fényt a szellemi erők lobbantják lángra. Az illető hívást fog érezni az ismeretlenből. Ez vonzza ugyan az egyént, de egyúttal bizonytalanságot kelt benne, félelemmel tölti el a jövőjével kapcsolatban. Az is előfordul, hogy az Én pánikba esik, küzd a lebomlás ellen. Ennek ellenére a hívás erősödni fog, egyre határozottabb hidat kovácsolva az egyén és a szellemi erők között. Ezen keresztül az Én kommunikálni tud. Vagy elutasítással válaszol, vagy elfogadással. Elutasító válasz esetén a túlvilági erők elengedik őt, vagy átadják egy másik erőnek. Átengedés után a megmérettetés csak stílusában fog különbözni az előzőtől, küldetésében nem. A másik erő is lehetőséget ad az Én teljes ébredésére, de ő a lelkiismeretre hatva, vagy a józan ész értelme által. Ha valamelyik út járhatónak tűnik, az erők újra hívják a választottat. Ebben az életben utoljára. Amennyiben a harmadik hívásra sem reagál határozottan, segítségüket megvonják tőle. Ideális esetben már az első vagy a második hívásra engedelmeskedő Én szellemi segítséget kap. Ez lehet egy, de több szellemi vezető is. A szellemi vezetők száma és milyensége az Én önkéntes vállalásától függ. Midőn egyre nagyobb és nagyobb kihívásokat vállal magára, a szellemi vezetők összetétele is igazodik hozzá. Tanácsadóink számának növelésével, a túlvilági kapcsolat elmélyítésével azonban nem vész el a szabad akaratunk. Ily módon senki sem válik telefonkészülékké, mint a médiumok. Felfelé való haladásunkban lesznek állomások, amikor vezetőink nem gyorsítanak, hanem éppen lassítani fognak dolgainkban. Ez a szabad akarat blokkolásának tűnhet, holott éppen annak megőrzését szolgálja.

339

Tehát a cél az ébredés, az éberség, a beavatottság, az újjászületés elérése. Ezen az úton látszólag egyedül megyünk végig, de a túlvilági erők segítsége által. Az úton haladva nincs helye tétovázásnak, mert akik meghátrálnak, vagy visszautasítják a magasabb szférák hívását, még a megszólításra közömbösen reagálóknál is mélyebbre süllyednek. Őket a legalacsonyabb szférából érkező erők kísértik meg, általában sikerrel, hiszen gyors és könnyű győzelmet ígérnek. Mint már szó volt róla ezt az első időkben látványosan be is tartják. Miután ezek az erők nem terhelik az Ént, hanem éppen ellenkezőleg a tehermentesítésére törekednek, megnövelik az amúgy is hatalmas egót. Ahogyan nő az ego, úgy vész el a test-, a szellem-, és a lélek segítő ereje. Aki eltelik önmagától, annak Énje egyre feljebb kerül, elfelejtve a múltat ahonnan jött, nem gondolva a jövőre. Számára csak a jelen marad, ami abban a pillanatban, hogy elszakadt a múlttól, önmagába fordul. Miután teljesen eltelt önmagától és megszakad kapcsolata a kozmikus megtartó erőkkel, a kör bezárul, és a gonosz erők birtokukba veszik az elbukott lelket, mint jogos jussukat. De bármennyire is elbukik az ember, az isteni szikra sosem huny ki belőle. Pokolbéli vezeklése során lelke nem emésztődhet fel annyira, hogy ez a szikra ne lenne képes új életet ébreszteni egy másik inkarnációban. Az újrakezdés szintje azonban sokkal alacsonyabb lesz, mint ahol a bukás előtt állt az egyén, és felügyeletét a démoni lények végzik. Fizikai testben megvan ugyan a lehetősége arra, hogy a megrontó erők késztetéseit elutasítva a megtartó erők szolgálatába álljon, de ez belátható időn belül nem szokott sikerülni. Mi itt a Földön azt hisszük, hogy magunkra vagyunk hagyva. Bennünket vagy elfelejtettek, vagy nem is tudnak rólunk. Nem érezzük, hogy Isten törődik velünk. A túlvilági intelligencia azonban állandóan szemmel tart minket. Aggódva figyelik lépéseinket, és segítik is, már amennyiben ezt hagyjuk nekik. Erről azonban nincs tudomásunk, mert megszakítottuk korábbi kapcsolatainkat a túlvilággal. Az ősi tudás mára már lesüllyedt a zavaros mesék és babonák színvonalára. Materialista szemléletünk lefagyasztott bennünket az anyagi világra összpontosító érzékeink határai mögé. Annyira elzártuk magunkat az abszolút világtól, saját tudatalattinktól, hogy az üzeneteket nem vesszük, a világunkat mozgató spirituális erőket nem érezzük. Ez a betokosodás már oly mértéket ért el a világunkban, hogy egyenesen tagadjuk a bennünket körülvevő láthatatlan világ létezését, és aki ezt állítja, azt fanatikus őrültnek bélyegezzük, vagy valamely világmegváltó szekta hittérítőjének véljük. Érzékeink nincsenek ráhangolva a magasabb világra. De attól hogy vakok vagyunk még nincs sötétség. Csak mi nem látunk. Az igazi hivők számára azonban ez a csatorna megnyílik, és tudatos formát ölt. Az isteni erők közreműködéséről állandó és konkrét tapasztalataik lesznek.

Fejlődésünk buktatói A Jó és a Gonosz harca napjainkra annyira kiélezetté vált, hogy aki nem képes a „belső hangra” figyelni, az könnyen letéríthető az igazak útjáról, és a Sátán karmai közé kerülve elkerülhetetlenné válik a bukása. Az „Utóirat”-ban kiemelten feltüntetett figyelmeztetés szerint zűrzavaros világunkban már nem található egyetlen olyan pont, gondolatainkban és lelkünkben egyetlen olyan menedékhely sem, ahová ne próbálna utánunk nyúlni a fekete fejedelem, és ördögi serege. Ma már a megtévesztés olyan formákat és módokat alkotott magának, hogy sem a tudás, sem az érzés, sem a tisztulási vágy nem biztosít számunkra biztos fogódzót. Kihasználva a média fejlődésével járó gyors információáramlást, már nem csak tettleg, az emberek megkísértése útján folyik az ármánykodás. A pokol küldöttei körmönfont praktikáikkal mind több gyanútlan médiumot vesznek rá arra, hogy erkölcsi vagy anyagi előny reményében lépjenek fel közvetítőként az alvilági szféra, és az emberiség között. A különféle fantomok és démonok ezt oly módon érik el, hogy álarcot öltve jóindulatú szellemnek adják ki magukat, illetve újabban Jézus Krisztus, sőt a Mindenható szerepében 340

tetszelegve diktálják hazugságaikat. Gyilkos indulatokkal megmételyezett szavaik célja, hogy zavart keltsenek az emberek fejében, kétséget ébresztve bennük eltávolítsák őket a Teremtőtől. Az óvatlan médiumok által többnyire könyv alakban közreadott maszlag mind jobban megfertőzi a világot. Ezen téveszmék hatására milliók gondolkodása torzul el, mert nem képesek szétválasztani az igazat a hamistól. Aki megfelelő szellemi képességek nélkül, gyanútlanul veti bele magát ebbe a fajta szakirodalomba, nem tudhatja mi áramlik a lelkébe. A történelmi és tudományos ismereteink átértékeléseként feltüntetett rágalmak, a hamis információk valódiakkal való keverése zavarodottá teszi, és zsákutcába vezeti az olvasót. Nem kevésbé veszélyes az „Utóirat”-ban is említett felhígítás és mellébeszélés gyakorlata. A szemléletesség érdekében hozzunk fel egy példát erre vonatkozóan. Az egyik műben a médium a Bibliának azt a sokakat érdeklő kijelentését szerette volna tisztázni, hogy mit jelent a „próféták nyelveken szólása”. Mi már tudjuk, hogy ezt a képességet a telepátia „Szentlélek” által elősegített gyakorlása tette lehetővé. Ezt látszik megerősíteni az ártó szellemektől érkezett válasz első mondata is, amely így hangzott: „A nyelveken való szólás képessége nem holmi idegen nyelvek sokaságának ismerete...” Ezután következett a halandzsa, melynek célja, hogy még azt a kevés ismeretet is összezavarja bennünk, amely esetleg elvezethetne bennünket a válasz logikai úton történő kikövetkeztetéséhez: „...Sokan ma is ezt hiszik erről a kinyilatkoztatásról. A nyelveken való szólás semmi mást nem takar, mint ismerni az emberi különbözőségeket, a szellemi másságot, és az ismeretek által hidat építeni közéjük. Összekötni mindent, mi van, azzal mi volt, hogy legyen. A próféta tolmács, ki képes bármilyen nyelvi különbséget személyén keresztül áthidalni. Ez hát a nyelveken szólás különös képessége. Tudnotok kell, a próféták nem köztetek járnak, hanem bennetek vannak.” Ne csodálkozzunk rajta, ha ebből a maszlagból nem tudunk egyetlen értelmes gondolatot sem kihámozni, hiszen a fenti válasz éppen ezzel a céllal született. Nehogy azt higgyük, hogy a sötét erők képviselői sohasem képesek értelmes választ adni. Amennyiben érdekeik úgy kívánják, mindjárt kitisztulnak gondolataik. Tudjuk, hogy Jézus messzemenően elítélte az erőszak minden megnyilvánulását. Ezzel kapcsolatos intelmei egyike: „Ne mondd, hogy bosszút állok rajta. Várjad az Urat, és megszabadít téged.” Ennek a tanításnak a démoni magyarázata így hangzik: „Mindnyájunkat érnek sérelmek életeinkben, embertársainktól származó igazságtalanságok. Ezek eredendően bosszúért kiáltanak bennünk. Még abban az esetben is, ha sérelmünk nem egészen helytálló. Sokan nem késlekednek a bosszúval, elégtételt vesznek a saját normáik szerint. Van aki éveket képes várni a bosszú végrehajtásában. A bosszúvágy azonban rengeteg energiát von el, és idővel teljesen beszűkíti a tudatot. A beszűkített tudat torz térlátása lelki korcsosodáshoz vezet. A bosszúra szomjazó végig abban a hitben él, hogy annak beteljesülése után minden más lesz, valamitől megszabadul majd. Az isteni törvény viszont többnyire nem engedi a bosszú beteljesülését. Nem elsősorban a bosszú célpontja miatt, hanem a bosszúálló védelmében. A sors mindig felejtésre készteti a feleket, hogy figyelmük nemesebb célok felé irányulhasson. Aki él a lehetőséggel, tudatosan letesz a bosszúról és megbocsát, az győzedelmeskedni fog. Önkéntes elhatározásával Isten kezébe teszi a döntés jogát. Az isteni döntés minden esetben elégtételt fog szolgáltatni. A számla kiegyenlítése sohasem marad el.” Ez a magyarázat nem csak meglepően világos, hanem egybevág a Biblia szellemével is. Átadását mégsem a segítő szándék vezette. A sátáni erőknek kedvez a jámbor életmód, mert a megbocsátó ember nem akadályozza a bűn terjedését. A bosszúálló azonban zavart okoz, gátolja a Sátán szolgálatába szegődött emberek ármánykodásait, gyengíti a fekete sereget. Ez esetben az a paradox helyzet állt elő, hogy az isteni és a démoni világ érdekei megegyeznek, bár törekvéseik indíttatása merően eltérő alapokra vezethető vissza.

341

A bibliai intelmek zöme azonban ellenkezik a pokol urának érdekeivel, ezért ezeket igyekszik a legteljesebb mértékben félremagyarázni, valódi értelmüket elhomályosítani. Ebbeli törekvésében néha olyan együgyű magyarázatokra ragadtatja magát, ami már a gügyeség határát súrolja. Amikor a „Szemet szemért, fogat fogért” törvény szimbolikus jelentéséről esett szó, így szólt a kommentár: „Szó sincs benne bosszúállásról. Sajnos sokan ezt veszik ki belőle. Az Írás ezzel azt akarja mondani, hogy mindenki cserél egyszer azzal, kit irigyelt vagy sajnált.” Ezután hozzáfűzte még, hogy erre utal a: „Bűn büntetlenül nem marad” intelem is. A szellemi kábítás fokozása érdekében ezt a logikai bukfencet az alábbi badarsággal toldotta meg: „És milyen jó, hogy az isteni kegyelem ilyen lehetőséget ad. Ennek hiányában karmikus megtorpanások következnének be. Ezek inkarnációs torlódásokhoz vezetnének.” A hamis szellemek a vallástól is megpróbálják eltántorítani a hivőket. Ennek leggyakoribb módja, hogy „átírják” a Bibliát. Tagadják Jézus isteni eredetét és a feltámadását. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megingassák az emberek hitét a megváltásban. Azt hirdetik, hogy Krisztus nem halt meg a keresztfán, hanem élve leszállván elmenekült, majd megházasodott, és átlagemberként élt az indiai Kasmírban. Sötét lelkű, ördögi tanácsadóink azonban elfeledkeztek arról, hogy áldatlan tevékenységük megkezdése előtt egyeztessék álláspontjukat. Valószínűleg ennek a figyelmetlenségnek tudható be, hogy egy másik könyvben az áll, hogy: „Jézust nem feszítették keresztre, hanem a latrokkal és más szimpatizánsokkal együtt felakasztották egy vasgerendára erősített fémkampóra. Amikor a tűző napon elveszítette eszméletét korbáccsal kezdték ütlegelni, amitől felrepedt a bőre, és ömleni kezdett a vére. A nagy vérveszteség eszméletvesztést okozott, de ekkor Jézus még nem halt meg. Estére levették a gerendáról, és tömlöcbe zárták, ahol vízzel locsolták, hogy magához térjen. Az életre keltés célja azonban nem a megmentése, hanem szenvedéseinek meghosszabbítása volt, mert sebeit beszórták sóval. Az iszonyatos fájdalom hatására reggelre belehalt a sérüléseibe.” A minden történeti alapot nélkülöző mese első fele ezzel a bugyuta mondattal zárult: „Mint láthatod a történetből ez valóban így volt.” Az óvodás gyermek szintjén zajló meggyőzés így folytatódott: „Az sem igaz, hogy később feltámadt volna. Annyi történt csupán, hogy a nagy mennyiségű só a meleg ellenére is sokáig konzerválta a testet, ami mondákat szült a nép ajkán. Ahogy a só beivódott a test mélyebb rétegeibe olyan kémiai folyamatokat indított el, amelyek különböző izomtónusokat generáltak. Ezek az önkéntelen mozgások a tudatlan emberek körében életjelnek tűntek.” A naiv mese arra már nem tér ki, hogy mi lett Krisztus testével, ha nem támadt fel. Úgy látszik „szellemi vezetőnk” fantáziája odáig már nem terjedt ki, hogy miként lehetne egy világszerte ismert személy földi maradványait úgy eltüntetni, hogy ez ne keltse a feltámadás látszatát. Az alvilági szféra érdekeinek angyalbőrbe bújt képviselője azonban nem állt meg itt, hanem tovább folytatta nem éppen áldásos „felvilágosító” tevékenységét. Bőbeszédűsége viszont nem növelte mondandója meggyőző erejét, sőt a végén a mese inkább kabaréra hasonlított, mint hiteles történelmi beszámolóra: „Az sem igaz, hogy Jézus bárkit is feltámasztott volna. Az isteni törvény szerint a magára hagyott testnek szét kell bomlania alkotóelemeire. Ebbe a bomlásnak indult testbe a lélek semmilyen körülmények között nem térhet vissza.” Milyen igaz! Szerencsére ezt a közöttünk élő avatárok is tudják. Ezért az elhalt testet először dematerializálják, majd a visszamaradt étertest rematerializálásával feltámasztják a halottat. De nézzük csak milyen eljárást alkalmazott a Megváltó, legalábbis komédiaírói babérokra pályázó „tanítónk” szerint: „Amikor arról olvasunk, hogy Jézus valakit életre keltett, el kell gondolkodnunk, mert nem ez történt. Bizonyos esetekben kómás állapotból hozta vissza az embereket. Szívmasszázzsal, újraélesztéssel, vagy cukorbetegeknek adalékanyagok bejuttatásával.” Szegény Jézus! Nem volt elég baja hitetlen kortársaival, még a szájon át történő lélegeztetés és a szívmasszázs technikáját is meg kellett tanulnia, sőt fel kellett találnia az inzulint is, mivel ez az egyetlen „adalékanyag” amivel a cukorbeteg 342

kihozható a kómából. Aki eddig még nem fakadt kacajra, az a továbbiakban megtudhatja azt is, hogy Júdás Jézus testvére volt. Ezek a mocskolódások nem csak a nyomtatott-, hanem az elektronikus médiában is folynak. Az egyik kereskedelmi csatorna dokumentumfilmnek álcázva arról próbálta meggyőzni nézőit, hogy Máriát egy római katona ejtette teherbe, és Jézus törvénytelen gyermek volt. Időnként ilyen mondatokkal fűszerezi megnyilatkozásait az önmagát Teremtőként feltüntető kéretlen útmutatónk: „Én nem akarom, hogy imádjatok, nincs szükségem az engedelmességetekre, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy szolgáljatok engem.” Kijelentéseit az alábbiakkal tetézi: „A tízparancsolat nem létezik. Kinek is parancsolnék? Magamnak? És mi szükség lenne efféle parancsolatokra?” Azt nem meri javasolni, hogy valaki kategorikusan tagadja meg neveltetését, vallását. Helyette inkább ezt mondja: „Maradj hű értékeidhez, mert ezek a te atyáid, és atyáid atyáinak értékei, a barátaidé és a társadalmadé. Ezek képezik életed vázát, és ha elveszítenéd őket, az annyi lenne, mintha felfejtenéd tapasztalataid szövedékét. Inkább vizsgáld meg őket egyenként, darabról darabra. Ne rombold le a házat, de figyelj meg minden egyes téglát, és cseréld ki a csorbákat, repedteket. Mindazokat melyek már nem alkalmasak rá, hogy tartsák az épületet.” Ezzel a csellel azt próbálja elérni, hogyha az avíttnak hitt eszméket elég intenzitással cserélgetjük újra, akkor nagyon hamar „ránk omlik az épület”. Az általa sugallt új eszmék ugyanis egy fabatkát sem érnek, míg a régi, még ha avítt és csorba is, egyelőre jól tartja felettünk a „tetőt”. Sajnos ezzel nem mindenki van tisztában, ezért egyre intenzívebben folyik a „téglák cserélgetése”, erkölcsi értékrendünk szisztematikus rombolása. A legnagyobb kárt a sátáni befolyás alá került szakemberek okozzák ezen a téren. Egy spanyol szociológus pl. ilyen tanácsokkal mérgezi embertársait: „Nem kell egész életünket egyetlen házastárssal leélnünk!” Úgy látszik még nem elég gyászos a válási statisztika, nem elég nagy a magányosok és a válási árvák száma. Azoknak a fejében is kell hinteni a konkolyt, akik ha kínlódva is, de kitartanak a párjuk mellett. „Erre azonban nincs szükség! Váljatok csak nyugodtan!” hangzik a biztatás. Tegyétek teljesen tönkre önmagatokat, a társadalmat! Mindez azért fog megtörténni, mert egy botcsinálta, tehetségtelen törtető így akar magának hírnevet kovácsolni. A kibicnek semmi sem drága, mivel a következményeket nem neki kell viselni. Az általa tönkretett embertömegek boldogtalansága nem neki fáj. Ráadásul könyv formájában is terjeszti nézeteit, mételyezi embertársait. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy a hagyományosan katolikus Spanyolországban az elmúlt 20 év alatt 500 %-al nőtt a válások és a különélések száma. Az évezredek alatt kialakult értékrend belénk vésődése nagy akadálya lehet morális tönkretételünknek, mert ez a téma más művekben is minduntalan felbukkan. Egy nemrég megjelent kötetben pl. az állandó változás univerzális törvényét meglovagolva próbál rábírni bennünket alattomos tanácsadónk arra, hogy szakadjunk el a jól bevált megtartó eszméktől: „Az élet maga a mozgás. Még a kövek is tele vannak mozgással. Minden mozog. Nincs semmi, ami ne lenne állandó mozgásban. Ugyanolyannak maradni az élet törvényei ellen való. Változz tehát! Változtasd meg a nézeteidet a Jóról és a Rosszról. Változtasd meg az elveidet, az elméleteidet, a rendszereidet, a modelljeidet. Hagyd, hogy felébredjenek benned a legmélyebb igazságaid. Ébreszd fel őket te magad a jóság kedvéért. Mert azáltal gyarapodsz, hogy mi az új gondolatod arról, Aki vagy. Az új gondolatod arról Ami Van, előrelendíti a fejlődést.” Ebből is kitűnik, hogy milyen fondorlatos taktikával próbálja meglazítani alattunk az erkölcsi alapokat. Összekeveri az állandó és örökérvényű értékeket a fejlődés szükségszerű velejárójával, a változással. Az univerzális értékrend olyan, mint az épület alatt az alap. Nem szabad kikezdeni, különben összedől a ház. A felépítményt, a kész épület berendezését lehet csak megváltoztatni. Sőt időnként meg is kell tenni, ha a szükség, a fejlődés törvénye ezt követeli. Alattomos, zavarkeltő tanítónknak erről az alapigazságról kellett volna elterelni a 343

figyelmünket, de ehhez nem volt elég agyafúrt. Képességeiből ismét csak egy ködös zárómondatra, egy semmitmondó badarságra tellett. Úgy látszik, hogy ördögi prókátorunknak nem erős oldala a következetesség sem, mert néhány oldallal odébb a szükségtelen tízparancsolatról tart előadást. A második parancsolatot, melynek lényege, hogy: szeresd Istent teljes szíveddel, teljes elméddel és teljes lelkeddel lazán elintézi azzal a megjegyzéssel, hogy: „Tedd félre mindezeket, mert már kinőtted.” Az utolsó parancsolatot mely szerint „ne kívánd felebarátod feleségét...” azzal intézi el, hogy „miért is akarnád felebarátod házastársát, amikor tudod, hogy mindenki a házastársad.” Mily szerencse, hogy megszületett ez a könyv, így most már azzal is tisztában vagyunk, hogy egy nagy kommunában élünk, ráadásul szodomai állapotok között. Az intenzív erkölcsrombolás a mindennapi életre is kiterjed. A bűnelkövetésre való buzdítás ezzel a kijelentéssel kezdődik: „Nincs olyasmi, hogy Rossz.” Hogy miért nincs, az nem derül ki, mivel a magyarázat kissé zavarosra sikerült: „Csak olyasmik vannak, amik nem szolgálnak téged, mert nem mondják meg az igazságot arról Aki Vagy és Aki Lenni Akarsz. Semmi sem létezik a Teljes Valóságban, kivéve Ami Van.” Ezután a bűnözés legfőbb fékrendszerét, a lelkiismeretet, a bűntudatot próbálják kikezdeni: „Nincs más ellenséged, mint a bűntudat és a félelem. Bizony mondom néked a bűntudat a földnek penésze, ami megöli a növényt. A bűntudat nem fejleszt, hanem elfonnyaszt.” Erre már a szerző is elkezd kételkedni a „tanácsadó” szavahihetőségében, és visszakérdez: „Ezek szerint soha ne érezzem bűnösnek magam?” A válasz ez esetben nem meglepő: „Soha! Hová is vezetne ez?” A lelkiismeret elaltatását szolgálja a következő kinyilatkoztatás is: „Nem árthattok magatoknak. Képtelenek vagytok ártani.” A hazug, csaló, megszentségtelenítő idézeteket a végtelenségig lehetne folytatni az olyan apró megjegyzésekig bezárólag, hogy „Hitler a mennybe ment. Ha ezt megérted, megérted Istent.” Közös árulkodó jelük ezeknek a műveknek, hogy tagadják a bűn és a hagyományos értelemben vett pokol létét. Amikor az alvilágról esik szó, még a százszázalékosan isteni eredetűnek látszó művek ihletője is elkezd mellébeszélni, és vagy kategorikusan tagadja a létét, vagy azt mondja, hogy „a pokol benned lakozik”. A Sátán ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy a jelenlegi ateista világunkban már csak egy dolog tartja vissza az embereket a bűntől: a pokol réme, ami haláluk után vár a bűnösökre. Ezért most minden igyekezetével azon van, hogy a végső csata bekövetkeztéig minél több lelket veszítsen el, hogy az utolsó akadályt is elhárítsa az emberiség kárhozatba taszítása elől. Természetesen a Gonosz legfőbb letéteményese tagadja a mennyország létét is. Ezt olyan rafináltan teszi, amellyel még a legszilárdabb hitűeket is zavarba ejti. Ezoterikus tanaink kiforgatásával sejtelmesen azt mondja, hogy: „A mennyországba nem lehet eljutni, mivel a mennyország bennetek van.” A végén még kiderül, hogy az egész univerzum bennünk van, a pokollal és a mennyországgal együtt. Aki ezt a sok maszlagot beveszi, és a megrontó erők hálójába kerül, már „bűnbocsánatot” is nyerhet tőlük. Nézzük meg hogy néz ki, amikor a Sátán oldoz fel valakit a bűnei alól: „Megbocsátom bűneidet. Valamennyit. Megbocsátom a félresiklott szenvedélyeidet. Egytől egyig. És kivétel nélkül minden hibás nézetedet, félreértésedet, bántó cselekedetedet, önző döntésedet. Mások talán nem bocsátanak meg neked, de én igen. Mások talán nem oldoznak fel a bűneid alól, én azonban igen.” Az indok enyhén szólva most is homályos: „Mert tudom, hogy nem az vagy, ami voltál; hanem az vagy, és mindig az is leszel, aki most vagy.” Hogy a „feloldozottnak” ne legyen semmi kételye bűnei eltörlése felől, a nagylelkűségét ezekkel a szavakkal erősíti meg: „Egyetlen perc alatt szentté válhat a bűnös. Egyetlen másodperc alatt. Egy szempillantás alatt.” De jó is lenne, ha ez ilyen könnyen menne, de sajnos az univerzum nem így működik. A bűnök nem töröltetnek csak úgy el. A végén az is kiderül, hogy állítólagos istenünk nem is gyakorolt túl nagy kegyet a feloldozottal, mivel utólag megjegyzi:

344

„Az igazság az, hogy nincs is bűnös, mert senki ellen nem lehet vétkezni. Így tulajdonképpen nem bocsátok meg neked, mivel nincs mit megbocsátani.” Az álpróféták által futószalagon gyártott megtévesztő, lélekmérgező firkálmányok szinte mindegyikében fellehető ez a mákony: „A rossz valójában nem létezik, a látszat ellenére része a teljes tökéletességnek. Aki ilyesmiben hisz, olyan fogalmakra fordítja figyelmét, amelyeket gonosznak tartanak. Ezzel megteremti őket a saját tudatában. Az érzelmeiteknek és gondolataitoknak már akkor is saját valóságuk van, mielőtt a számotokra érzékelhető formában, az anyagban is megjelenik. Így van ez a Gonosszal is. Minél többen hisztek benne, annál erősebben jelenik meg a világotokban. Az is a Gonoszba vetet hit egy formája, hogy ti a jóság, az igazság, a törvény nevében el akarjátok pusztítani mindazt, amit rossznak véltek. Mert ha harcoltok ellene, akkor a nem létező ellenfeleteket valóságnak ismeritek el. Tehát minél inkább gyűlölitek a Gonoszt, minél inkább harcoltok ellene, annál több energiát adtok neki. Az értelmetlennek látszó Rossz egyre erősebb, mindenhatóbb és gonoszabb lesz. Ilyenkor azt hiszitek, hogy nem harcoltatok elég állhatatosan, ezért még nagyobb erővel próbáljátok elpusztítani a gonoszságot, amely nektek köszönhetően fokozott erővel támad ellenetek.” Zseniális stratégia. Álprófétákat, mézesmázos szavú hordószónokokat kell küldeni a megtámadni kívánt országba, és el kell hitetni a lakosságával, hogy az egyesek által gyanított ellenség nem létezik. Így nem törődnek a rájuk leselkedő veszéllyel, nem védekeznek a határaikon gyülekező megszállók ellen. Ezáltal ellenállás nélkül le lehet rohanni, ki lehet irtani őket, és el lehet foglalni az országukat. A Sátán is így szeretné elfoglalni, teljes mértékben birtokba venni a világunkat. Ellenállás nélkül könnyebb a győzelem, és kisebb a veszteség. Miután számtalan jelét adta létezésének, most hű szolgái által megpróbálja elhitetni velünk, hogy nem létezik. Ezt megint is az ezoterikus tanok összezagyválásával próbálja elérni. Ennek során odáig vetemedik, hogy a mennyei lények létezését is tagadja. Ezt is hasonló alapon teszi: „Ez a folyamat játszódik le a jóságba vetett hittel is. Az emberiség hozta létre azokat az angyali formákat, a Jó seregeit, amelyektől hitük szerint a segítséget kapták.” Ez a „mester” sem feledkezik meg az erkölcsrombolástól. Ezzel az útmutatóval próbál megszabadítani bennünket attól a kevés erkölcsi tartástól, ami még megtalálható bennünk: „Egyszerűen engedjétek el azt a sok salakot, amely rátok ragadt a nevelésetek és a személyiségetek kialakulása folyamán. Szabaduljatok meg azoktól a tévhitektől, amelyeket az iskolában, a hittanórán, és az egész életetek alatt próbáltak belétek nevelni.” A pokol szemfényvesztő angyalát nagyon bosszanthatja az ördögűzés újra divatba jött szokása, mert ez ellen külön is kikelt: „Amúgy az ördögűzéses történeteknél általában arról van szó, hogy az egyén elfojtott érzelmi gátlásai olyan erősek, hogy önálló, független személyiségként jelennek meg az egyén életében, tudatában és testében. Ez a fizikai világban látványos őrjöngések, enyhe skizofrénia, féktelen tombolások formájában nyilvánulnak meg. Ez odavonz olyan tudatokat, amelyek ebből az energiából élnek. S hogy ők minél több energiát harácsolhassanak össze, összeolvadnak az egyén túlontúl nagy hangsúlyt kapott érzelmeivel. Ennek köszönhetően az embertudat részévé válnak, és teljesen átveszik a test irányítását.” Különösen veszélyesek ezek a tévtanok azokra, akik némi jártasságra tettek szert az ezotériában. Teljesen összezagyválják bennünk az éppen hogy csak megismert fogalmakat, vakvágányra terelik a tudatukat, kisiklatják az életüket. Még szerencse, hogy az eleinte komolynak tűnő tanítást rendszerint egy ostoba, nevetséges kiszólás zárja: „Az ilyenkor végrehajtott ördögűzés egy hatalmas színház, amelyben az áldozat, a családja és az ördögűző még a születésük előtt megállapodtak.” Végül nem marad el a hízelgés, az ego felduzzasztása sem, hogy a szerencsétlen megtévesztetteknek teljesen elhomályosuljon a látásuk: „Azzal nem kerülsz közelebb önmagadhoz, hogy összevissza ingázol a különféle mesterek, könyvek, vallások, gyakorlatok között. Amíg azt hiszed, hogy fél lábad van, addig ezek a külső megnyilvánulások mankóként segíthetnek, de a feladatok teljesítése után el kell hagynod őket, 345

mert csak a zavar labirintusába vezetnek. Ha már megvan benned az akarat és a vágy, akkor elég, ha csendben a jelenleg ismert Éned mélyére nézel. Ekkor megtapasztalhatod a saját valóságodat, ekkor érezheted át igazán az itt elmondottakat. Ám ezt neked kell megtenned, mert ha a messiásoktól várod el, hogy bebizonyítsák számodra a Létezés Valóságát, ezáltal elszalasztod az igaz tanítódat: Önmagadat!”. A kenetteljes hangnemben hozzánk intézett szózatok újabban megpróbálják feloldani az egyéniséget, lebénítani a tudatosságot: „El kell sajátítanod az eredendő, természetes Létezést, azt az elme és ego nélküli állapotot, amikor túl vagy az emberi korláton. S ekkor szabad leszel, mert megszűnnek azon beléd nevelt érzések s gondolatok, amelyek most elzárnak a Valóságtól. Életedben először szabadon, befolyásolás nélkül dönthetsz, és ekkor már semmit sem kell megtudnod vagy meglátnod, mert te leszel a Minden és a Mindenhol. Ahhoz pedig, hogy elérd a Létezés eredendő állapotát - ez a Pillanat Léte - és szabad lehess a Létezés bármely fázisában, meg kell ismerned az egyéniség nélküli felfogást. Ezeket nevezzük, mondjuk Tudatosságnak és Befogadásnak.” Szirén szavaiknak engedelmeskedve nem csak cselekvőképtelenek leszünk, hanem már gondolkodni sem tudunk, így könnyebben elbánhatnak velünk. Mindeközben elménk „önzetlen” pallérozója ilyen megjegyzésekkel fűszerezi mondandóját: „Az általánosan elterjedt felfogás, hogy »Ha Isten szemében bűnös életet élsz, elkárhozik lelked!« olyan bődületes félreértés, ami még az univerzum falait is megrengetné, ha lennének.” Józan eszünk után az egónktól is meg akarnak fosztani bennünket. Mint tudjuk az embert az öntudat különbözteti meg az állatoktól, így érthető, hogy miért törekszenek a megszüntetésére. Leépítését ezzel a szóvirággal próbálják elérni: „Önmagadat kell megismerned, mivel valójában te és a körülötted létező világ egyetlen egyéniség részei vagytok. Tudom, hogy nem könnyű ezt megérteni, de mivel én közel végtelen formában, végtelen térben s időben ismerem önmagam, nyugodt szívvel mondhatom ezt neked - akárcsak azt, hogy önmagad megismerése sokkal többről szól, mint azt első hallásra gondolnád. Már csak azért is, mert önmagadat nem lehet megismerni! Amit ismerni vélsz, az már csak egy rész belőled. Mivel a Teljes Egyéniséged - akárcsak a Létezés - korlátlan, ezért önmagadat csak megélni, átélni lehet! Ha már tudsz, ha már gondolkozol magadról, akkor már el is vesztetted önmagad, akkor már el is vesztetted azt, aki vagy. Te most az egód vagy, ti emberek most egók vagytok. Bármit is tesztek, csak az egótok erősödik. Ha nem csináltok semmit, akkor az ego gyengülni kezd. Persze ilyenkor még nagyobb erővel próbál majd titeket cselekésre sarkallni. De ha tovább gyakoroljátok a Semmit, ha egyszerűen csak léteztek, mint a fák, a hegyek vagy mint a víz, akkor az egótok egyszer csak eltűnik, hogy átadja a helyét annak, amik vagytok. ” A józan észnek, az öntudatunknak mégis csak meghatározó szerepe lehet a fejlődésünkben és a megmaradásunkban, mert a tudósok tevékenysége különösen irritálja őket. Az általuk követett úton valódi ismeretekhez lehet jutni az univerzum működésről, ami nagymértékben nehezíti a félrevezető hadjáratot. Ezért ezekkel a szavakkal próbálnak zavart kelteni a tudomány útján járókban: „A tudás maga a Létezés, maga az Élet. A hittől független valódi tudás mentes minden fizikai jelzőtől, materiális fogalomtól, negatívnak vagy pozitívnak tartott véleménytől. A valódi tudás nem osztályoz, és nem kategorizál. Nincs benne magyarázat és ítélet. A tudás nem egy képesség vagy egy agyi tevékenység, hanem egy állapot, amely azért jött létre, mert eltűnik a nemtudás. S noha szavakkal nem igazán lehet kifejezni, a valódi tudásérzet hellyel-közzel a következő: Én vagyok a Minden és a Semmi a Most véges végtelenségben.” A zavaros teóriákra az Istennel kapcsolatos „felvilágosítás” teszi fel a koronát: „Az leszel, aki most is vagy: ISTEN. Tehát ISTEN nem egy korlátlan Teljes Létező, nem a Mindenség, nem a Tejesség. ISTEN nem Isten. ISTEN több és kevesebb mindennél. ISTEN a lét és a nemlét, a Semmi és a Minden. ISTEN sosem volt, és sosem lesz. Sohasem

346

érheted el, és sosem válhatsz azzá, mert amint eléred, és azzá válsz, már más vagy, és megváltoztál. ISTEN egyszerűen nincs, de ISTEN az, ami Van.” Nehogy azt higgyük, hogy a gonosz szellemek csak médiumokat képesek megtéveszteni, és a szolgálatukra bírni. Tisztasága és jó szándéka ellenére az átlagembert ugyanúgy uralmuk alatt tartják, akár a nap minden órájában. Ebben a kevert világban, ahol a láthatatlan démonvilág rosszindulatú szellemei együtt élnek az alacsony és magasabb szférákból származó emberekkel lehetetlen elkülöníteni, hogy melyik ember, mikor, mely tettével vagy gondolatával szolgálja öntudatlanul a Sátánt. Még a legnemesebb megnyilatkozásaink közé is betolakodhat egy pokoli indíttatású szó, vagy mozdulat, amely aztán mások lelkében méregként hat tovább. A magasabb szférákból érkezett emberek sem mentesek ez alól, mert néha önkéntelenül is sértő, megalázó megjegyzéssel illetik a kevésbé fejletteket. Ezt ugyan később megbánják, de a kimondott szó önálló életre kel, és bevégzi elindítója eredeti szándékát. A mi világunkban a Jó a Rosszal szinte kibogozhatatlanul össze van keveredve, így apró tévedéseinkkel, sőt érzelmeink hullámzásával is az alvilág urának és csatlósainak malmára hajtjuk a vizet. Az ördögök minden alkalmat megragadnak - még ha a legnemesebb ügyben járunk is el - hogy valamit elvegyenek tőlünk. Állítólag ez a Luciferrel való egykori szövetségünk következménye, amelyet a Biblia „eredendő bűnnek” nevez. Paradicsomi őseink bűne tehát jelenleg is kísért bennünket, és a kárhozat mindaddig kitart mellettünk, amíg fokozatos fejlődésünk által meg nem szabadulunk a földi világtól, és nem emelkedünk a gonosz erőktől mentes magasabb szférákba. Ennek a helyzetnek tudható be, hogy céljaink és szándékaink telis-tele vannak ördögi ihletésű ötletekkel. Már-már lehetetlen szétválogatni, hogy terveink közül melyek a pozitív és melyek a negatív indíttatásúak. Az egyetlen megbízható szempont, hogy ha valamely elképzelésünk túl könnyen halad az érvényesülés útján, akkor tetteinket nagy valószínűsséggel a sátáni erők segítik. A pozitív célok elé ugyanis szinte mindig nagy akadályok gördülnek, és ezeket óriási energiával, és igen hosszú idő alatt lehet csak leküzdeni. Persze akadnak nemes törekvések, amelyek az isteni erők támogatását élvezik, ezért ugyancsak akadálytalanul valósulnak meg, de ez a semmi felé haladó, félig halott világunkban meglehetősen ritkán fordul elő. A rohamosan romló közállapotokat tekintve úgy tűnik, hogy az istenek magunkra hagytak bennünket, és a terepet átengedték az apokalipszist előkészítő erőknek. Különösen tragikusan alakulnak a dolgok ott, ahol ez a helyzet ostobasággal, szűklátókörűséggel párosul. Döbbenetesen hangzik, de életünket több mint 90 %-ban a sátáni erők igazgatják. Ez nagy baj, mert az átlagember a legcsekélyebb mértékben sincs tisztában az élet értelmével, céljával. Ezért nem tudja, hogy mihez igazodjon; mit tartson fontosnak, és mit mellőzzön. Így a megérzéseire hallgat. Mivel ezek a késztetések túlnyomórészt a démoni világból érkeznek, így az emberek választása, tettei is az alvilági szféra céljait szolgálják. Emiatt romlik rohamosan a világunk. Az isteni erők normál körülmények között is csak néhány százalék erejéig szólnak bele a dolgainkba. Ez az arány alapvetően fejlődésünk elősegítése érdekében alakult így. Mint tudjuk a lelki fejlődéshez nehézségekre van szükség. Isten csak akkor avatkozik bele az életünkbe, ha a világunkat pusztulás fenyegeti. Amennyiben teljes egészében ő irányítana bennünket, akkor igen nagy sebességgel haladnánk előre a fejlődés útján, amelynek korábbi ismereteink alapján nem lenne értelme. Ennélfogva a Mindenható csak annyit segít, hogy egy minimális, általunk feldolgozható fejlődés történjen a világban; illetve annyit, hogy az univerzum újrateremtésekor a fejlődési spirál szükséges emelkedése meglegyen. Ez a helyzet tehát egy természetes állapot, ami csak a XX. század végén vált élethalálharccá, mivel ebben az időszakban a Sátán lehetőséget kapott arra, hogy tovább növelje hatalmát a világ felett. A hatalom további átengedésének célja a szelektálás. Isten ennek az erőnek a

347

segítségével tulajdonképpen kettéválasztja az emberiséget: jókra és rosszakra, hogy az apokalipszis idején könnyebb legyen a megmentésre érdemes emberek kiválogatása. Világunk tehát szigorú törvények szerint, precízen behangolt erők által mozgatva működik; és ha tetszik, ha nem, nekünk alkalmazkodni kell hozzá. A Teremtő nem hajlandó kizökkenteni a fejlődés menetét senkinek a kedvéért. Mi ugyan megtehetnénk azáltal, hogy nem engedelmeskedünk az ördögi sugallatoknak, de földhözragadt gondolkodásunk, és sekélyes ösztönvilágunk ezt nem teszi lehetővé. Ebből ered a pénzsóvárságunk is, amit a démoni erők alaposan kihasználnak. A kapzsiságunkat növelő eszköztáruk igen széles. Lehetőségeiket fokozza, hogy a szerencsejátékok szintén a Sátán fennhatósága alá tartoznak. Ennek lépten-nyomon meg is mutatkozik az eredménye. Látott már valaki olyan embert, aki boldogabb lett azáltal, hogy megnyerte a lottófőnyereményt? A nagyobb nyeremények tulajdonosai egytől-egyig szerencsétlenné válnak. Ennek oka, hogy az alvilág erői különféle csapdákat állítanak nekik, amibe ösztöneik által vezérelve besétálnak. Ha nem lenne pénzük, el tudnák kerülni ezeket a buktatókat, de miután megvan rá a lehetőségük, nem képesek ellenállni a kísértésnek. Az sem segít, ha ráülnek a pénzükre. A hatalmas vagyon tudata ugyanis idővel különféle kényszerképzeteket alakít ki bennük. Ezek egyike: pénzük elvesztésének réme; vagy attól félnek, hogy az irigyeik az életükre törnek. Vagyonuk, életük megőrzésének módja lefoglalja minden gondolatukat, idejüket, ami meggátolja a normális életvitel kialakítását. Elvileg el tudnák hárítani gondolatviláguk beszűkülését, életük félresiklását, vakvágányra futását, ha a pénzüket közösségi célokra fordítanák, de ezeket az összegeket többnyire olyan emberek nyerik meg, akikben igen nagy a birtoklási vágy, így nem tudnak megválni a vagyonuktól. Azok, akik ezt tennék, nem foglalkoznak szerencsejátékokkal, mert ők ösztönösen érzik, hogy tartós boldogságra csak munkával szerzett, becsületesen megszolgált pénz által lehet szert tenni, a fekete fejedelem ajándékán nincs áldás. A démoni ihletésű művek sajátossága még, hogy akarva-akaratlanul sejtetni engedik fejlődésünk helyes irányát is. Tulajdonképpen semmi mást nem kell tennünk, mint kikeresni belőlük, hogy mi az amit a legjobban tiltanak, mitől „óvnak” bennünket leginkább. Indirekt módon ez a fajta „tanácsadás” a legmegbízhatóbb. A bennünket támogató erők ugyanis általában nem adhatnak nekünk egyértelmű tanácsot, nem jelölhetik ki fejlődésünk irányát. A helyes utat nekünk kell megtalálni, ami nem könnyű, mert sok bizonytalansággal és tévelygéssel jár. A Sátánnak azonban nincsenek ilyen fenntartásai. Nála egyet biztosan lehet tudni: a legcsekélyebb mértékben sem akar nekünk jót. Ennélfogva azokat a törekvéseket fogja leginkább ellenezni, amelyekből a legtöbb hasznunk származhat. Aki még soha nem vett a kezébe ilyen jellegű műveket az is sejtheti, hogy ez a „tiltott terület” nem más, mint a Földön kívüli civilizációkkal való kapcsolatfelvétel. Bizonyára nem véletlen, hogy a tömegeket ezen a téren manipulálják a legintenzívebben. A gonosz erők különféle manőverekkel elérték, hogy a nagyhatalmak az ilyen ügyekkel kapcsolatban teljes titoktartásba burkolódznak. Most lássuk, hogy az átlagembereket milyen hazugsággal próbálják távol tartani az efféle megnyilvánulásoktól. Idézet az egyik műből: „Az ufonauták azok, akik a leginkább szeretnék megtéveszteni az emberiséget. Okoskodó tudományotokra, nagyra törő gőgötökre alapozva azt szeretnék elhitetni veletek, hogy egyszer majd ti is képesek lesztek más naprendszerekbe, más galaxisokba behatolni űrszerkezetekkel. Azt állítják magukról, hogy ők - és éppen ez a legnagyobb hazugságuk - olyan Földön kívüli lények, sőt csillaglakók, akik több milliárd fényévnyi távolságban keringő, fejlettebb tudományú és kultúrájú anyagvilágból érkeztek a Földre, civilizációtok felemelésére vagy megmentésére. Mivel az emberek jó része a nem éppen bizalomgerjesztő UFO-s történetek olvastán már gyanút fogott, és alig hiszi, hogy ezek 348

a szuper földönkívüliek olyannyira jót akarnak a földi embernek, újabb sztorikat kreáltak. Ezekben már belementek abba, hogy vannak közöttük rossz szándékú idegenek is, ám a többségük szeretetreméltó, és jóravaló, akik az emberiség hasznára lehetnek. Így próbálják korrigálni korábbi tévedéseiket, és bizalmatlanságot kiváltó manővereiket. Az önmagukról alkotott képet mindenkor igyekszenek hozzáigazítani a földi elvárásokhoz, és az emberi reményekhez. Azonban ennél messzebbre is elmennek. Egyes földi kismamák lélektestébe, sőt éterikus burkaiba behatolván megpróbálják kiűzni a törvényesen testesülni kész, már hozzájuk kapcsolódott emberszellemeket. Ezt azért teszik, hogy helyébe, a már beindult megtermékenyítési folyamatba mesterségesen beleágyazzák saját korcs szellemeiket. Mert az alvilági törvénytelen szellemeknek már nem elég, hogy mint sátáni entitások megszálljanak földi embereket. Azt szeretnék elérni, hogy ők ily módon emberi testekbe költözhessenek bele. Erre megy ki a játék, az összes UFO-s jelenség mögött eme sátáni késztetés húzódik meg. És ezt ti jól jegyezzétek meg!” A tapasztalatok szerint ennek épp az ellenkezője igaz. Az ufológusok alig várják, hogy végre itt a Földön is szülessen egy hibridgyerek. Az esetek többségében azonban még a születése előtt kiemelik a kismamákból a felemás magzatot, és magukkal viszik. Ezután berakják egy inkubátorba, és tulajdonképpen lombikbébiként születik meg az utód. Csupán egy esetről tud a szakirodalom, amikor földi nő bizonyíthatóan hibridgyereket, vagy ahogy az „égi mester” fogalmazott „korcs szellemet” szült. Sokáig azonban nem volt alkalmuk tanulmányozni, mert a földönkívüliek az újszülöttet az anya és a szülészorvos legnagyobb megrökönyödésére átteleportálták a saját világukba. A „sátáni entitásoknak” tehát továbbra is a szokásos módon kell megszállniuk az embereket, ha fizikai testben akarnak hatni az életünkre. A világ folyását tekintve úgy tűnik, hogy erre manapság egyre gyakrabban kerül sor. Még azok számára is egyértelmű az alvilági üzenetek valótlansága, akik nem a hit, hanem a logika alapján alakítják ki álláspontjukat. A Földön kívüli civilizációktól kapott tanácsoknak és technikai segítségnek se szeri, se száma. Aki egy kicsit is jártas az UFO-szakirodalomban, az jól tudja, hogy többek között nekik köszönhetjük az antigravitációs erőgép működési mechanizmusának megértését, a Delta Time antenna elkészítési módját, a ráksejtek elpusztításának leghatékonyabb eljárását. Ők sugallták nekünk, hogyan lehet koncentrált szubatomi energiasugárral varratmentes operációkat, sőt koponyalékeléses agyműtétet végezni. Tőlük származik a csíraölő szubatomi lámpa ötlete. A földönkívüliek mutatták meg nekünk, hogy lehet a fémfalon átlátni, bármit láthatatlanná tenni, különböző tárgyakat arányosan kicsinyíteni, nagyítani, emberi testeket lebegtetni, vagy földhöz szegezni. Tőlük származik a mozgásképtelenséget kiváltó sugárfegyver ötlete, és ők mutattak rá a villamos áram lebéníthatóságára. Tárgyi segítségben is volt részünk. Minden bizonnyal a Földön kívüli civilizációk helyezték el nálunk néhány évezreddel ezelőtt a különböző alkatrészeket tartalmazó kőgolyókat, és néhány évtizede a rejtélyes viselkedésű fémgolyókat. Kaptunk tőlük egy különböző frekvenciaértékre hangolható szubatomi energiagenerátort, magnéziumrúdba építve. Mindezek tetejébe állítólag tetemes mennyiségű 115-ös rendszámú elemet adtak nekünk kísérletezés céljára, de kész UFO-kat is a rendelkezésünkre bocsátottak, próbarepülések céljára. Még arra is rávezettek bennünket, hogy a különböző típusú UFO-k irányító egységei hogyan működnek. Amióta csak létezünk, egyfolytában segítenek bennünket. Szinte minden jelentős tudományos eredményt ők ihlettek, a túlvilági erőkkel karöltve. Mindent egybevetve egyértelmű, hogy ez a jövőnk útja. Fejlődésünk a Földön kívüli civilizációkkal való minél intenzívebb kapcsolatfelvétel esetén lesz a leghatékonyabb. Megmenekülésünknek, az ökológiai katasztrófa elkerülésének egyetlen lehetősége, az általuk átadott ismeretek gyors alkalmazásba vétele. Ezek után érthető, hogy a Sátán, és minden aljasságra kész csatlósai miért próbálnak letéríteni bennünket erről az útról; miért igyekszenek

349

olyan hévvel összezavarni mindazoknak a lelkét, gondolatait, akik nem látnak ebben a dologban tisztán. A sokak által ismert Seth nevű szellem az alábbi közlésével szintén hozzásegített bennünket egy hasznos felismeréshez: „Úgy tűnik, mintha az atom állandóan létezne. A valóságban azonban állandóan ki- és bekapcsol. Pontosan kiszámítható minta és ritmus szerint fluktuál. Áramlásának csak meghatározott pontjain érzékelhető a ti rendszeretekben, de a tudósaitok azt hiszik, hogy az atom mindig jelen van. Az atomok világában tapasztalható folytonossági hiányról nincs tudomásuk. A kikapcsolási fázisban az atom egy másik világrendszerben jelenik meg. Abban a rendszerben az atomnak ezek a bekapcsolt pillanatai. Ennek ellenére ott is folytonosnak észlelik az atomok jelenlétét. Sok ilyen fluktuációs pont van, de a ti világotok egyelőre nem ismeri ezeket, sem a bennük rejlő univerzumokat.” Ez az információ természetesen nem igaz. Már csak azért sem, mert a párhuzamos létsíkok nem teljesen egyformák. Más dimenzióban vannak olyan személyek, akik nálunk nincsenek. Az Internetes kapcsolatokból kiderült, hogy az egyik velünk szomszédos dimenzióban egy olyan nép is van, amely a mi világunkban nem létezik. Ennélfogva nem mehet végbe atom- és elektroncsere az egyes világok között, mivel a többletanyagnak nincs hová vándorolnia. Ez az egész tehát egy haladásgátló dezinformáció, egy újabb félrevezető maszlag. Ennek alapján azonban könnyen kikövetkeztethető, hogy nagy valószínűséggel hogyan működik ez a rendszer. Anyagvándorlásról ugyan nem lehet szó, de semmi sem mond ellent a szubatomi energiarészecskék áramlásának. Nem zárható ki, hogy valamilyen éteri erő ciklikusan lebontja majd újra felépíti az egyes világokat. Ez a periodikus dematerializáló és rematerializáló erő úgy is felfogható, mint egy nagy óramutató, amely körbe-körbe járva az univerzumok egy-egy szeletét fizikailag is létező állapotba hozza. Ez a ciklikus folyamat azonban olyan gyorsan zajlik, hogy nem vesszük észre a folytonossági hiányt. Olyan ez, mintha filmen látnánk életünk zajlását. Az események folytonosságát szemlélve úgy tűnik, hogy összefüggő ábrázolást látunk, holott csupán 24 képkockát vetítenek a szemünk elé, percenként. A látóidegek tehetetlenségének tudható be, hogy ezeket az állóképeket folyamatos eseményként érzékeljük. A többi érzékszervünk is hasonló módon viselkedik. Olyan gyorsan megy végbe a periodikus újramaterializálódásunk, hogy környezetüket és benne magunkat stabilnak érezzük. Ennek a folyamatnak tudható be az is, hogy a párhuzamos univerzumok nem zavarják egymás tevékenységét, annak ellenére, hogy szinte „egymás szájába lógunk”. Amikor ugyanis ezt megtehetnénk, a többi világ fizikailag nem létezik, amikor pedig ők materializálódnak, mi csak étertestben vagyunk jelen, ami azt eredményezi, hogy a más dimenzióbeliek fizikai teste akadálytalanul áthatolhat rajtunk. Arra is van magyarázat, hogy eközben miért nem látjuk egymást. Ennek nem az az oka, hogy amikor szomszédaink testet öltenek, mi fizikailag nem létezünk, tehát nincs szemünk amivel megnézhetnénk őket. A clairvoyance képességgel rendelkezők ugyanis nem a szemükkel látnak, hanem a „tudatuk” kivetítésével, még sincs közöttük egy sem, aki ebben a világban más dimenzióbeli fizikai lényeket látott volna. Az észlelhetetlenség oka, hogy a párhuzamos létsíkok nem azonos rezgésfrekvencián nyilvánulnak meg. Emlékezzünk vissza az I. fejezetben mit mondott Heyoan az észlelési képességünkkel kapcsolatban: „Érzékelési tölcsérünk egy grafikonra rajzolt haranggörbével szimbolizálható, ahol a függőleges tengely az érzékelés tisztaságát, a vízszintes pedig a frekvenciáját mutatja.” Minden lény csak a haranggörbe alatti területet képes észlelni. A mi haranggörbénk egy meglehetősen keskeny impulzusszerű területet fed le a koordinátarendszerben, és a vízszintes tengely kb. egyharmadánál foglal helyet. Ez azt jelenti, hogy testünk rezgésfrekvenciája meglehetősen alacsony, sűrűsége közelebb áll a démonok, dévák, szilfek, fantomok világához, mint az isteni szférákhoz. Annak idején, a kezdetek kezdetén ezt a megnyilvánulási frekvenciát választottuk 350

magunknak, bár erre senki sem kényszerített bennünket. Ez feltehetően arra vezethető vissza, hogy a különböző frekvenciájú világok tapasztalatai meglehetősen eltérnek egymástól, és mi a fejlődésnek ezt az útját találtuk a legcélravezetőbbnek. A többi világ rezgésfrekvenciája tőlünk meghatározott távolságra helyezkedik el, kitöltve a vízszintes tengelyt. Ennélfogva soha nem nyilvánulnak meg számunkra, mert ahogy Heyoan fogalmazott: „Mi mindnyájan a saját érzékelő ablakunkon át észleljük az univerzumot. Élnek közöttünk olyan lények is, akik nem láthatnak minket, és mi sem láthatjuk őket. Ennek oka, hogy ők egy másik érzékelő ablakot, vagyis egy számunkra érzékelhetetlen megnyilvánulási frekvenciát választottak maguknak.” Ennek ellenére mégis van rá mód, hogy érintkezzünk más dimenzióbeli szomszédainkkal. Ezt az úgynevezett dimenziókapukon keresztül tehetjük meg. Ezek a sajátos csatornák valószínűleg frekvencia-átalakítóként működnek, ami azt jelenti, hogy a párhuzamos univerzumokban élők „áttranszformálódhatnak” hozzánk, illetve frekvencia-transzformációval mi is meglátogathatjuk őket. A frekvenciakülönbségekből kiindulva könnyen elképzelhető az is, hogy a periodikus újramaterializálás nem egy körbeforgó erő útján jön létre, hanem annál sokkal egyszerűbben. Az éter rezgésfrekvenciája változik ciklikusan. Periodikusan le- majd felgerjesztődik a párhuzamos létsíkok megnyilvánulási tartományában, és mindig azt a világot materializálja, ami a pillanatnyi frekvenciaértékének megfelel. Ha a teret 10o-os szegmensekre osztjuk, akkor akár 36 dimenzió is elfér az univerzumban. Ennek ellenére nem akadályozzuk egymást a létezésben. A szakirodalom úgy fogalmazza meg a többdimenziós fizikai világ és az abszolút világ viszonyát, hogy: „A mi valóságaink át- meg áthatják egymást, az ő valóságuk pedig körülöleli, és mintegy beburkolja a miénket.” Ezen az alapon már könnyen érthető egyes Földön túli szellemeknek az a közlése is, hogy: „Amit ti valóságnak hisztek, az csupán illúzió; a ti világotok nem más, mint álom.” Valós, folyamatosan létező világ csak asztráltestben létezik. Az alvilági és a mennyei szférák nem materializálódnak, mert alatta, illetve felette vannak a periodikus átalakulásnak kitett frekvenciatartománynak, vagyis a párhuzamos univerzumok emberi világának. Ebből könnyen levonható az a következtetés is, hogy tévesen ítéljük meg az univerzumot. Az általunk valósnak hitt fizikai világ valójában nem létezik, mert csak egy átmeneti jelenség. A valódi világ az, amit mi nem látunk, sőt sokan még a létezését is tagadják. A párhuzamos univerzumok érdekessége még, hogy lakóinak érzékelési tartománya eltérő. A magasabb rezgésfrekvenciájú világokban élők szemének érzékelési spektruma is eltolódott ebbe az irányba. Így ők állandóan látják az őrangyalaikat, és az asztrálvilág összes magasabb frekvencián megnyilvánuló lényét. Nem látják viszont az alacsony frekvencián létező démonvilágot. A nálunk alacsonyabb rezgésfrekvencián elhelyezkedő létsíkok lakói viszont az alvilági szféra lényeit látják anélkül, hogy le kellene csökkenteniük az agyfrekvenciájukat, de nem látják a mennyei szférák küldötteit. Egyébként ez a számunkra fura helyzet nem okoz nekik különösebb gondot, mivel megtanultak együtt élni vele. Mi egy olyan frekvenciaszintet választottunk magunknak, ahol az abszolút világ egyik régiója sem nyilvánul meg számunkra normál körülmények között. Ennek megvan az előnye és a hátránya is, ami nap mint nap érezteti hatását az életünkben és a sorsunkban. Kétségtelenül nyugalmasabb egy olyan világban élni, ahol az ember nem látja, hogy ki látja. Ennek hátránya viszont, hogy nem fordulhatunk közvetlen tanácsért az őrangyalainkhoz, illetve nem látjuk, hogy az alvilág éppen miben mesterkedik, milyen „merényletet” készül elkövetni ellenünk. A legnagyobb hátrány azonban abból származik, hogy miután nem látjuk a túlvilági lényeket, így nem is hiszünk bennük. Ezáltal teret engedünk állati ösztöneinknek, a világunkat befolyásoló szférák léte nem képes fékezni rombolási hajlamainkat. Ez a köztes helyzet igen kényelmes ugyan, de tájékozódási, felvilágosodási lehetőség hiányában ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy elpusztítjuk a világunkat. 351

Ezt az elméletet tovább gondolva lényegesen egyszerűsödik a teleportáció előidézhetősége is. Amennyiben az előbbi feltevés helytálló, akkor a dematerializáció során semmi mást nem kell tenni, mint egy erős mágneses térrel az anyag megnyilvánulási frekvenciáját megnövelni. Ez esetben az átteleportálandó tárgy vagy élőlény már nem képes a mi világunkkal együtt materializálódni, csupán étertestben van jelen. Az étertest áthelyezése után egy ismételt mágneses besugárzással csak vissza kell transzformálni az anyagot alkotó szubatomi energiarészecskék rezgésfrekvenciáját az eredeti szintre, és az átteleportált objektum máris megjelenik fizikai testben is. Ezen az alapon tehát nem kell lebontani, majd újra felépíteni az anyagot, csupán a megnyilvánulási frekvenciáját kell áttolni a dimenziók közötti köztes térbe, ami olyan egyszerű folyamat, hogy magasan fejlett szellemi lények közreműködésére sincs szükség. Ezen a módon könnyen láthatatlanná lehet tenni bárkit vagy bármit, még hozzá úgy, hogy átlátszóvá, sőt tapinthatatlanná, vagyis teljes mértékben észlelhetetlenné válik. Ezt a módszert önmagunkon nem célszerű alkalmazni. A testünket alkotó szubatomi energiarészecskék rezgésfrekvenciájának megnövelésével láthatatlanná válnánk ugyan, de egyúttal átkerülnénk az éter kietlen régiójába, és emiatt nem tudnánk hatni a világunkra. Nem csak mi válnánk érzékelhetetlenné a világunk számára, hanem a világ is a mi számunkra. A sátáni erők előszeretettel kapaszkodnak bele azokba a tévtanokba is, amelyeket a hivatásos tudósaink találtak ki. Ezek egyike, hogy a Hold évmilliárdok óta kísérő bolygója a Földnek. Ezt az állításukat az asztronómusok arra alapozzák, hogy a Hold anyaga megegyezik a Földével. Az a lehetőség fel sem merül bennük, hogy a Hold korábban ugyanolyan bolygója volt a naprendszernek, mint a Föld, anyaguk egyezősége pedig annak tudható be, hogy mindkettő a Napból származik, onnan szakadt ki a többi bolygóval együtt. Mellesleg a 9 ismert nagybolygón kívül jelenleg 5000 olyan aszteroida kering a Nap körül, amelynek az átmérője meghaladja az 500 métert. Így a túlvilági erőknek nem okozott különösebb gondot egyet kiválasztani közülük, és Föld körüli pályára állítva holdunkká tenni. Az is lehet azonban, hogy egy másik naprendszerben keletkezett, és onnan kiszabadulva sodródott hozzánk, mivel a Holdról származó kőzetek tüzetes elemzése során kiderült, hogy sokkal több bennük a titán, mint a földi kőzetekben. A tudósok téveszméinek támogatása, a beléjük vetett hit táplálása vezetett ahhoz a felismeréshez is, hogy: „A tudományban a legnagyobb tévedéseket mindig széleskörű egyetértés előzte meg.” A többnyire jó szándékú szerzők sorozatos megtévesztése, körmönfont módon történt rászedése után joggal vetődik fel az olvasóban: Honnan lehet tudni, hogy tényleg isteni üzenetekről van szó? Ennek legfontosabb ismérve a magasztos szó, a világos gondolat, és a nagyszerűség érzése, amely eltölti ezeknek a könyveknek az olvasóját. Az igazságot hordozó, a tartalomban és formában tökéletességre törekvő, az olvasása során elejétől végéig örömet okozó művek száma nem túl nagy, de kellő odafigyeléssel rájuk lehet bukkanni. Aki logikai úton nem képes megkülönböztetni a valódi állítást a hamistól, hallgasson a szívére. A szív csalhatatlan sugallatokkal lát el bennünket, ha a két világ által keltett érzések szétválasztásáról van szó. Ez esetben tehát ne a közöltek tartalmát vizsgáljuk, hanem az általuk ébresztett érzést, azt, hogy képesek vagyunk-e teljes szívünkkel azonosulni vele, vagy visszatetszést kelt bennünk az egész. A szív által keltett belső hang megsúgja nekünk az igazságot. Végső soron forduljunk a Bibliához tanácsért. A Szentírásban nincs lélekmérgező, megrontásunkra törekvő hazugság, ez az örök érvényű mű mentes a sátáni ihletésű gondolatoktól. A legtöbb esetben azonban nem szokott gondot okozni a tiszta forrásból származó alkotások felismerése, mivel ezt a folyamatot gyakran segíti a dejà vu érzése, a tudatalattiban felhalmozódott ismeretetek felszínre kerülése. Müller Pétert idézve: A hiteles mű azért hat olyan döbbenetes erővel, mert a tartalmát mindenki ismeri. A benne található információkkal odaát tökéletesen tisztában voltunk, csak a leszületésünk után elfelejtettük. Egy-egy remekmű 352

elolvasása után azonban fellebben a feledés fátyla, és hirtelen eszünkbe jut minden. Ezért nem kérdőjelezi meg ezeknek az alkotásoknak a valódiságát senki sem. Az emlékezés minden kétséget kizár, a bizonyosságot a tudatalattink szolgáltatja. Ezekben az esetekben gyakori élmény az: „Ahá, hát ezt én tudom. Mindig is tudtam, csak nem emlékeztem rá.” Az isteni igazságot tehát nem kívülről ismeri meg a valaki, hanem belülről. A nagy felismerések, ráébredések sohasem külső információk, hanem lényünk legbelsejéből származó ismeretek. Ez az oka annak is, hogy a megtévesztő művekben található sok szenny, mocsok miért kelt bennünk visszatetszést. A kellemetlen érzés kiváltó oka a tudatalattink, amely elemi erővel háborog a hazugságok végtelen áradata láttán. „Persze ezt a hangot nem mindenki hallja meg. Akinek a lelkében nagy a zűrzavar, zenebona, ahhoz nem jutnak el az isteni üzenetek.” Ezért is szükséges csendet teremteni a lelkünkben. A divatos életformának hódoló, léhaságokban elvesző ember gyakran válik áldozatává a megtévesztő eszméknek, mert a felszínes szórakozások elnyomják azt a lénye legmélyén megbúvó hangot, amely az igaz útra vezérelhetné őt. Komoly veszélyt rejt magában az is, ha valaki közvetlen forrásból próbál szert tenni túlvilági tanításra, mert a hamis szellemek álszenteskedő rafinériája a láthatatlan világgal kapcsolatot keresők esetében fokozottan megnyilvánul. Mivel itt kétoldalú viszony alakul ki, a manipuláció lehetősége is nagyobb. Ebben az esetben kifogyhatatlan cselvetéseik szinte minden esetben megnyilvánuló módszere, hogy fondorlatos, fertőző eszméik terjesztése előtt igyekszenek gyanútlan áldozatuk bizalmába férkőzni, hogy később könnyebben félrevezethessék. Ennek érdekében először dicsérettel és magasztalással árasztják el. A gyarló lélek elszédül a hízelgéstől, mely által fokozatosan a hálójukba csalogatják. Egy idő után már oly mértékben megnő az egója, hogy képtelen reálisan szemlélni önmagát, a világban betöltött szerepét, és bármire képes, amit rossz akaratú tanácsadói sugallnak neki. Ezzel szemben a tisztult, jó akaratú szellem sohasem dicsér. Inkább int, amire - valljuk be őszintén - rá is szolgálunk. Még ha jót cselekszünk, akkor se várjunk magasztalást. Mi itt a Földön csak önként vállalt kötelességünket teljesítjük, amiért nem jár dicséret. Nagy segítségünkre lehet a sötét erők távoltartásában, ha megismerjük a hierarchiáját, és a mindennapi életben alkalmazott módszereiket is. Ezzel kapcsolatban több hiteles mű áll rendelkezésünkre. Közülük nálunk is hozzáférhető Roger J. Morneau: Játék a tűzzel című könyve (Advent Kiadó). Ebben a szerző saját tapasztalatai révén mutatja be, hogy a démonvilág milyen döbbenetes mértékben épült be az életünkbe. Ezen túlmenően segít eloszlatni azokat a hiedelmeket, elavult nézeteket, amelyek a legtöbb ember fejében uralkodnak ebben a témakörben. Annak érdekében, hogy megtanuljuk szétválasztani az „ocsút a búzától” érdemes megismerkedni olyan művekkel is, amelyeknek a megalkotásában sem az isteni-, sem a sátáni erők nem vettek részt. Ezeknek a semleges műveknek példaértékű példánya a „Beszélgetés az angyallal” című könyv. Ezt a művet egy négytagú baráti társaság írta a II. világháború éveiben Magyarországon. Nálunk az Aszklépiosz Bt, külföldön pedig a Daimon Verlag jelentette meg Zürichben. Ennek az alkotásnak a tanulmányozása abból a szempontból is hasznos, mert láthatjuk belőle, hogy ihlet nélkül mire képes az ember, hogy néz ki egy mű, amelyet „saját kútfőből” termelünk ki.

Túlvilági szférák A fejlődést vállaló tudatos lények első csoportját az ősemberek alkották. Itt a Földön már egy sem él közülük, mert a majomemberekkel együtt kiirtották őket a belőlük hibridizált történelem előtti emberek, akik a második szférába tartoznak. (Bizonyos jelek szerint a dinoszauruszokhoz hasonlóan a primitív életviszonyokhoz szokott majomemberek nem pusztultak ki nyomtalanul. Néhányan közülük felmenekültek a Himalája havas fennsíkjaira,

353

illetve bevették magukat Észak-Amerika sűrű erdeibe, és az ottani barlangokban rejtőzködnek. Az emberek, akik néha látják őket jetiként, illetve nagylábúként emlegetik ezeket a tetőtől talpig szőrös lényeket.) Őket követték a második szférába tartozó lelkek megtestesülései, akik jelenleg az emberiség létszámának 18 %-át teszik ki. Megjelenésük a további génnemesítés, és az előző civilizációkkal való vérkeveredés következtében tovább finomodott. A vízözön után teljes egészében övék lett a Föld felszíni világa, és az elmúlt 12 ezer év alatt közülük emelkedtek ki a harmadik szféra lakói. Ők az intenzív fejlődésüknek köszönhetik, hogy magasabb szintre kerültek, és onnan születnek vissza a Földre, hogy tovább tökéletesítsék magukat. Ezek az emberek alkotják civilizációnk kb. 20 %-át. A szellemi felvilágosultság, az ösztönökön való nagyfokú uralkodás jellemzi a negyedik szféra lakóit. Ők a mennyei szférák legalsó szintjéről érkeznek hozzánk. Ez idő szerint legnagyobb számban a negyedik szférába tartozó lelkek megtestesülései élnek a Földön. Számarányuk eléri a 38 %-ot. Szembeötlően fejlettebbek az ötödik szférából érkezett emberek. Ők azok, akik többnyire a politikai és a gazdasági életet irányítják. Közülük kerülnek ki a feltalálók, tudósok és világhírű művészek. Jelentős részük élt már az előző civilizációkban, Lemuriában és Atlantiszon is. Számarányuk max. 8 %, és jobbára a fejlődésben élen járó nyugati országokban élnek. Sajnos még mindig jelentős számban, min. 16 %-os arányban vannak közöttünk olyanok, akik megrekedtek az első szféra szintjén. Ők az anyagi világ foglyai, képtelenek kiszabadulni ösztöneik rabságából. Állati hajlamaik következtében teljes mértékben az alvilági szféra uralma alatt állnak, ezért nagy hányaduk bűnöző életmódot folytat. Jellemző még rájuk a teljes felvilágosulatlanság, sőt a magasabb rendű eszmék merev elutasítása. Az egészséges életmód is hidegen hagyja őket, és ők válnak legkönnyebben a különféle káros szenvedélyek rabjaivá. Az első szférabeliek aránya napjainkban folyamatosan növekedik. Ennek oka, hogy a fejlett lelkek nem vágynak a rohamosan pusztuló, apokalipszissel terhelt korunkba. A primitív lelkek azonban örülnek ennek a fejlődési lehetőségnek, mert ahonnan ők jönnek, annál már ez a világ is jobb. Földi világba tolakodásuk másik oka, hogy a testet öltések közötti létben tehetetlennek érzik magukat. Szellemtestben nem tudnak bosszút állni az ellenségeiken, nem tudják megszerezni a vágyott javakat. Gondolataik és vágyaik az anyag körül forognak, kiélésükhöz, a gyönyörök megszerzéséhez testre van szükségük. Rendkívüli módon megnehezíti a felismerésüket, hogy az alvilági erők gyakran tetszetős külsővel ruházzák fel küldötteiket. Csak egy módon láthatunk az „álca” mögé, ha váratlan helyzetek elé állítjuk őket. Az eszükön képesek uralkodni, de az ösztöneiken nem, így erről az oldalról könnyen sebezhetők. Amennyiben veszélyeztetve látják ösztöneik kiélését, élvhajhász életmódjuk anyagi alapját, elvesztik az önuralmukat, kiesnek a szerepükből. Miután a jólét legkönnyebben elérhető forrása a pénz, ezért körömszakadtáig kapaszkodnak a számukra elérhető pénzforrásokba, és mindent megtesznek, hogy újabb és újabb összegekhez jussanak. Erre szükségük is van, mivel a pénz szinte kifolyik a kezük közül. Ennek oka, hogy nem sajnálnak maguktól semmit, így ha lehetőségük nyílik rá, két kézzel szórják a pénzüket. A pénz élteti őket, eszelősen ragaszkodnak hozzá, még életüknél is többre becsülik az anyagi világhoz való kötődés leghatékonyabb eszközét. Az egyes szférából érkezett primitív lelkek általános jellemzője még, hogy nagy ívben elkerülik a munkát. Iszonyodnak mindentől, ami sok türelmet, kitartást, ugyanakkor kevés hasznot ígér. Ebben a tekintetben a négyes szférabeliek tökéletes ellentétei. Azoktól a dolgoktól irtóznak a legjobban, melyeket a négyes szférából érkeztek önként magukra vállalnak. Nem véletlen tehát, hogy közülük kerül ki a legtöbb szélhámos és bűnöző. Az emberiséget tehát ez az öt szféra alkotja. Az ötödiknél magasabb szférából azért nem küldenek hozzánk szellemlényeket, mert már nincs mit tanulniuk a Földön. Testi szenvedélyeiken, ösztöneiken sikerült úrrá lenniük, így további fejlődésükhöz nincs szükségük fizikai megtestesülésre. Ennek ellenére sokan mégis 354

visszaszületnek hozzánk azért, hogy segítsék az emberiség fejlődését. Ezeknek az önfeláldozó lényeknek a száma azonban nem túl nagy. A hatodik szférából kb. 100 ezer ember tartózkodik nálunk. Közöttük van az a 9 zseni, akikről Einstein beszélt. A hetedik szféra a „megváltók” világa. Ők rendszerint csak akkor jönnek a Földre, ha nagy baj van. Jézus is ebből a szférából érkezett. Ilyen jellegű feladatokat már előtte is többen elláttak nálunk. Ez azzal magyarázható, hogy Isten sohasem hagyja magára az emberiséget. A világdráma döntő pillanatában mindig leküld a Földre egy megváltót, akinek szellemi kisugárzása emberfeletti szintet képvisel, akinek egyetlen kinyilatkoztatása meghatározza az eljövendő korszak alapeszméjét. Ez a túlvilági követ nem csak tanítást hoz magával, hanem morált, törvényt is, és ami a legfontosabb új játékszabályokat. Hatásuk hol egy népre, hol egy kultúrkörre, hol az egész emberiségre terjed ki. Ezek az isteni lények teljesen átformálják a földi lét alapjait, és amikor eltávoznak egy új világot hagynak maguk után. Mózes népe már nem tehette azt, amit korábban, de Jézus után sem lehetett már úgy élni, mint Mózes korában. Az emberiség feladata, hogy végigmenjen a fejlődési spirál minden szakaszán, és ehhez korszakonként új tanítókra van szükség. Nem lehet leragadni a múltban, a tradíciók őrzésében. Ha egy nép nem hajlandó elindulni a civilizáció „pokla” felé, az elkerülhetetlenül visszafejlődik, majd kiselejteződik. Korunk apokaliptikus állapotai ismét szükségessé tennék egy új Megváltó érkezését. Sokan Krisztus reinkarnációjában reménykednek, és a Biblia szerint nem is alaptalanul, mert a Messiás az ezredfordulóra ígérte újbóli eljövetelét. Ennek módját és pontos idejét azonban nem árulta el. Így nem tudjuk, hogy újraszületik közöttünk, vagy „A jelenések könyvé”-ben megjövendölt módon korábbi testi valójában jön el hozzánk. Aggodalomra azonban addig sincs okunk, mert jelenleg kb. 40, hetedik szférából leszületett lélek segíti a fejlődésünket, köztük két avatár. Mindketten Indiában élnek. Az egyik Sai Baba, aki megígérte nekünk, hogy halála után még egyszer leszületik a Földre a XXI. században, de többször már nem vállalja a reinkarnálódást. A keresztre feszítés fázisán korábban átesett avatárok tevékenysége nem korlátozódik a szülőhazájukra, szellemi kisugárzásuk és tanításaik eljutnak a világ más országaiba is. Szellemi felvilágosító tevékenységüket nagy odaadással végzik, annak ellenére, hogy az újkori próféták helyzete egyáltalán nem irigylésre méltó. Manapság már minden pozitív eszme le van járatva, az Evangéliumot is beleértve. Annyian takarták el sötét szándékaikat a nemes kinyilatkoztatásokkal, hogy aki hivatkozik rájuk, akaratlanul is gyanúba keveredik. A nyolcadik és efölötti szférákból jelenleg senki sem tartózkodik a Földön. Korábban azonban, amikor az emberiség még nem volt képes ily mértékben kézbe venni sorsának irányítását, erre is volt példa. Az óindiai eposzokból ismert Ráma királyfi a kilencedik szférából született le hozzánk. Később Krisnaként ismét eljött a Földre, de akkor már a tizedik szférából érkezett. Egyébként összesen 12 szféra létezik a világegyetemben. A tizedik szféra felett élő lények a Mindenható közvetlen segítői. Mellesleg ők azok a bizonyos Szent Lelkek, és közvetlenül már nem avatkoznak bele az életünkbe. Erre különben sem lenne lehetőségük, mert lelkük annyira terjedelmes, olyan intenzív az energiakisugárzása, hogy elégetné a fizikai testet. Ezek a lelkek fénylényként tevékenykednek az univerzumban, emberré már nem válhatnak. Egyébként már a nyolcadik szinten álló szellemek sem tudnak osztatlan lélekkel leszületni hozzánk, mert olyan erős az energiasugárzásuk, hogy a fejük körül láthatóvá válik a glória. Ez meglehetősen nagy zavart keltene a hitetlen világunkban, így most már arra sem kapnak engedélyt, hogy materializálódva ellátogassanak a Földre. A hierarchia tetején, a 13-ik szinten egy személy áll, a Mindenható, vagy más néven Teremtő. A Földön kívüli civilizációk úgy hivatkoznak rá, hogy ő az „EGY”, így különböztetve meg őt a különböző világokat irányító számos alárendelt Istentől.

355

Részletekbe menően is tájékozódhatunk erről a témáról Molnár Edit: A piramis üzenete című művéből. Kedvcsinálóul idézzünk az Utószóból néhány oldalt: Én szólok hozzátok, a Föld Messiása, ki a magam példáján keresztül, emberi életemet feláldozva megmutattam nektek a Mennyek Országába vezető utat. S általam szólt a Mennyei Atya, ki ily módon kihirdette számotokra a legfenségesebb, legdicsőségesebb igazságokat, hogy azokat élvén és éltetvén majdan az Öröklét Birodalmába jussatok. Így vagyok én számotokra az Út, az Igazság és az Élet hordozója, és így lesztek ti általam Isten fiai; kiket Ő az eredeti mennyei otthonba visszavár, s mióta világ a világ oda visszahív. Ma a hívás erősebb, mint valaha. Ennek oka, hogy jelenleg olyan időket éltek át, ahol is a végső küzdelemre, az utolsó próbákra szólít fel benneteket a Teremtő Atya. Minden lehetőséget megragadva szól hozzátok, hogy aki még menthető, az a hívó szót meghallhassa. Az a nagy átalakulási folyamat, ami a Földön zajlik a jelenetekből a jövőtökbe mutatja az utat, és nagyszabású, világrengető változásokra készít fel benneteket. Emiatt az ég munkára szólítja fel azokat is, akik a Földön testben élve képesek megsejteni a mennyei igazságokat, és azok tartalmát hivatottak átadni azok számára, akik a mennyország nyitott kapuin még az Ítélet előtt bebocsáttatnak. Ezért kaptok ti a mában a jövőre vonatkozóan mind több és több, részletesebb s pontosabb információkat. Ezek által megtanulhatjátok kifényesíteni a lelketeket, és a szellemetek is csiszoltabbá válhat. Így a megfelelő időben senkit sem érhet készületlenül a csoda, amely az én második eljövetelem lesz, ami előfeltétele annak, hogy az egész Földnek látható módon megváltozzon az arculata. E nagy készülődésnek legfőbb jellemzője, hogy mi az égből titkok pecsétjét törjük fel számotokra, és minden felvilágosítást, égi-földi eszközt megadunk nektek ahhoz, hogy megleljétek az önátalakításhoz szükséges kulcsokat. Ezek az ismeretek világosan megmutatják számotokra azokat a lépcsőfokokat, melyeken keresztül eljuthattok a mennyei szférákba. Megjelöli azokat a fokozatokat, melyek közül ha csak egyet is kihagytok elbuktok, és visszazuhantok az alsóbb szférákba. Aki az öntudatosodás folyamatában még nem érkezett el arra a fokra, hogy a Jót a Rossztól szétválassza, azok számára ez az üzenet felfoghatatlan marad. A mennyországba való bebocsáttatás előfeltétele, hogy az ember már némi önismerettel rendelkezzen. Képes legyen felfedezni azt, hogy életében mikor teszi a jót, és mikor viszi őt földi teste-lelke vakvágányra. Ez az eszmélés a harmadik szférafokon álló emberek legfőbb jellemzője. Rájuk már olyan eszmék sugároznak a magasabb szférákból, amely ha elérte őket, fényerejével, szeretetével fogva tartja lelküket. A negyedik szférafok csak akkor lesz számodra elérhető, ha nem húz le magával folyton folyvást saját tested ösztön- és érzésvilága. Kemény próbák közepette naponta bizonyítanod kell, hogy a szellemi értékeket az anyagiak elé helyezed. Amennyiben még ott tartasz, hogy csak akkor tudsz és akarsz követni engem, ha ehhez a megfelelő anyagi feltételek biztosítottak, azaz ha nem kell szegénységben élned, ha nem kell nélkülöznöd, akkor te még ebbe a tartományba nem juthatsz be. Amíg kellő biztonságban tudod csak szolgálni a mennyei igazságot, és megrettensz minden olyan eseménytől, ami kilökhet téged ebből a burokból, és más sem foglalkoztat, mint hogyan szerezhetnéd vissza földi javaidat, felejtsd el a szavamat. Ha feljebb akarsz jutni, szembe kell nézned azzal, hogy Isten téged bármikor olyan próba elé állíthat, amikor választanod kell mi a fontosabb számodra, a pénz az anyagi biztonság, vagy az égi érték, melyet moly nem rág meg, s melynek rozsda nem árthat. Aztán ha helyesen döntöttél, és azt is vállalod, hogy minimális tárgyi feltételek közepette is az eget szolgálod, akkor majd megkapod fentről azt a biztonságot, ami ahhoz kell, hogy az én ügyemet még hatékonyabban szolgálhasd. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki becsülettel dolgozik, annak munkája fejében ne járna mindaz, amit anyagi javakban megszerezhet. Természetes vágya az embernek, hogy békességben, boldogságban, és viszonylagos anyagi biztonságban éljen. Ám ezen a szinten már ki kell állnia azt a próbát, hogy szellemi fokozatához hű

356

maradjon az ember akkor is, ha életkörülményei kedvezőtlenül alakulnak. Azaz képes-e a belenyugvásra, a folyamatos lemondásra, vagy még mindig a saját testét, fizikai jólétét tartja a legfontosabbnak. Akkor sem értél még meg a mennyek magasabb szféráiba való bebocsáttatásra, ha féled a halált, ha úgy gondolsz a földi életre, mint a legfőbb értékre, amelynek elvesztése számodra megrázkódtatást jelent. Amikor már úgy tekintesz a halálra, mint egy természetszerűleg bekövetkező folyamatra, mely a fizikai lét törvényszerű velejárója, és nem tölt el rettegéssel az a pillanat, amikor testedből szellemed eltávozik, megszabadultál a kínos igától, mely a földi embert fogva tartja. Ekkor már birtokában leszel az öröklét egyik kulcsának, hogy ki létét az Atyától egykoron szellemként megkapta, annak számára nincs halál. Az csupán formát és burkot változtat, a halálfélelem nem foglalkoztatja. Csak az érett meg a negyedik fokozatra, aki énjét nem tartja olyan sokra, hogy azt ha kell az önfeláldozás oltárán bármikor máglyára ne dobja. Mindezekből következik, hogy a négyes szférafokon állók többsége a „kicsinyek gyülekezete”, azon átlagemberek, akik nélkülözésben, szegénységben, a létminimum szintjén tengődve élnek. Ők már tudják, hogy a társadalomban nem a pénzhajhászás, a földi kincsek szaporítása a legfontosabb, hanem az, hogy az ember az ezeken túlmutató valódi értékeket meglássa. Ők a nincstelenségben is a szeretetnek, az önfeláldozásnak, mások megsegítésének kötelezték el magukat. (Ennek fényében már érthető, hogy a társadalom elesettjeit miért mindig a szegények támogatják, azok, akiknek amúgy sincs sok. A gazdag, tehetős réteg csak önmagával törődik, hidegen hagyja mások baja, minél több van neki, annál többre törekszik. A tébolyult szerzési vágy annyira eluralkodott rajtuk, hogy becstelenségektől sem riadnak vissza. Nem véletlen, hogy az áruházi tolvajok többsége a jómódúak közül kerül ki. Ez alapvetően annak tudható be, hogy a földi gazdagságot többnyire a harmadik, és az alatti szférák lakói választják, akikben még nincs meg az az erkölcsi tartás, ami ezt megakadályozná. Ösztöneik kiélésének vágya elemi erővel kényszeríti őket az anyag világában való elmerülésre. Az anyaghoz való vonzódás, a vagyongyarapítás sokszor mániává válik náluk, és képtelenek a pénzük által biztosított rangjukhoz, társadalmi helyzetükhöz illően viselkedni.) A négyes szférafokba tartozók nem törekszenek nagy dolgokra sem, nincsenek hatalmi ambícióik, nem akarnak másokat irányítani. Csendben és sorsukkal megbékélve élnek. Isten iránti alázatban telnek napjaik, és nem zúgolódnak amiatt, hogy másokat a szerencse miként lát el minden földi jóval. Az ő diadaluk a hétköznapok áldozathozatala, e lemondások sorozata, az anyagi világ vonzásának leküzdése. Nem anyagi javakat juttatnak a környezetüknek, hanem a szeretetüket, a lelkükből kiáradó harmóniát sugározzák szét a munkahelyükön, és a családjukban. Istenben való hitük, a szeretet, az alázat és a tűrés életük végén nagyfokú bölcsességgel ajándékozza meg őket. Így a halál gondolata nem borzasztja el ennek a létkörnek a küldötteit, amikor a küszöbére érnek, már kellőképpen felkészültek a távozásra. Összegzésként megállapítható, hogy ebbe a szférafokba nem világrengető tettek, vagy nyilvánvaló áldozatok árán lehet bejutni. Még máglyára sem kell menni, csupán a hétköznapok apró küzdelmeiben kell helytállni, a saját környezetükben kell kisebb-nagyobb áldozatokat magukra vállalni. A halálfélelemtől való megszabadulás, az ébredés mind gyakoribb esete, hogy manapság sokan gyógyulnak ki súlyos betegségekből. Szenvedéseik és gyötrő kínjaik közepette lelkük legmélyén megszólal egy hang, mely őket az ősi titokba beavatja, mely szerint a test halála csak könnyebbséget jelent a szellem számára. Ekkor ők szenvedéseikbe belenyugodva lemondanak a földi életről. Ezt megélve Isten megajándékozza őket a test csodás gyógyulásával, az újjászületéssel, a további élettel. Aki egyszer megmenekült az idő előtti haláltól, kigyógyult a betegségéből, Isten segítségével kiemelkedett a pokoli szenvedések mélyéből, az már 357

pontosan tudja, hogy életének mi a valódi értelme. Őt már nem kell biztatni arra, hogy kövesse Istent, és szeretetet hintsen szét a világban. A negyedik szférafokra tehát azok juthatnak fel, akik a durva anyagréteget már maguk mögött hagyták. Az ebbe a létkörbe tartozó szellem teste már átalakulóban van. Alkotóelemeinek rezgésfrekvenciája megnövekedik, mely által a Föld sűrű, lehúzó közege, a Sátán megbéklyózó természete kevésbé hat rá. Ő teste börtönének, a halál kérlelhetetlenségének már nem annyira foglya, mert tisztultabb lelke és haladottabb szelleme az anyagot a testén belül is uralja. Nem féli a halált, mivel tisztában van vele, hogy hol van az ő örök otthona, ha egyelőre még nem is juthat be a legfelső létkörökbe. A legmagasabb mennyei szférákba ugyanis csak a hetedik fokozat küszöbét átlépve lehet bekerülni. Itt már lehull a hályog a szemünkről. Megismerjük az univerzális értékrendet, és a világi hívságok elvesztik hipnotikus bűverejüket. Vágynélkülivé és szabaddá válunk, és a továbbiakban mindenféle kötöttség s visszahúzó erő nélkül járjuk az életutunkat. A hetedik szférában a lélek már összekapcsolódhat a duálpárjával. A duállélek nem más, mint a lélektársunk, amellyel azonos frekvencián vibrálunk. A lelkek ugyanis a dualizmus jegyében kezdettől fogva páronként lettek teremtve, de ezt követően elválnak egymástól, és külön-külön fejlődnek. Hosszú és rögös útjukon többnyire akkor találkoznak, ha a társuk elbukott, és csak a másik, a női illetve a férfi felük segítségével képesek felemelkedni. A hetedik szint felett azonban egyesíthetik erőiket, egymást kiegészítő tulajdonságaikat, és együtt élhetnek tovább a teljességben. Akik az ötös és a hatos szférából küldettek el szellemként testetöltésre a „földi pokolba”, azok életét a legkevésbé sem jellemzi a kényelem, a pompa, az anyagban való tobzódás bárminemű megnyilvánulása. Az ő életük a folyamatos küzdelmek sorozata. Ráadásul életük első felében különféle próbákat kell kiállniuk, hogy bizonyítsák megértek missziójuk vállalására. Csak eszméléseiken túljutva állhatnak neki nagyszerű feladatuknak. Ezt követően kapnak lehetőséget arra, hogy az égi igazságokat új formába öltöztetve sokakhoz eljuttathassák. Az ötös szférafokba került lelkek korábban művészek, tudósok, történelmi nagyságok voltak, akik igaz hitükkel; harmóniát, békességet és szépséget hozó műveikkel szolgálták az emberiséget. Hatalmas tömegekkel ismertették meg a legszentebb erkölcsi értékeket, hogy ők is lélekben tisztábbá, Istent elfogadóbbá válhassanak. A hatos szféra szellemei rendszerint szentekként, prófétaként, isteni tanítókként, nagy látnokokként éltek a földi világban. Ők voltak azok, akik évszázadokon át a legtisztább formában hozták le a Földre az égi igazságokat annak ellenére, hogy az eszméikre alig-alig hallgattak. Életükben gyakorta meghurcolták őket, ezáltal sorsuk hasonlatossá vált ahhoz, amit én a keresztre feszítésem idején magamra vállaltam. A hatos szféra küldötteire sosem volt jellemző, hogy huzamos időn át földi biztonságban, nyugalomban végezték volna dicsőséges feladataikat. Fáklyavivők voltak ők minden korban, keresztfelvállalók, kiket a testi-lelki szenvedés küldetésüktől el nem tántoríthat. Nem mindegyikük szerzett nagy nevet a földi világban, többségük neve azonban fennmaradt az utókor számára. Napjainkban azonban az ötös és hatos szférafok küldöttei „mélyebbre” szálltak alá, földi sorsot vállalva. Most a lehető legátlagosabb külsőt öltik magukra, mert jelenlegi feladatuk az emberek tömeges, minél szélesebb körű „ébresztése”. Mivel ezt a célt csak az átlagemberek közé beépülve, nagy területeket lefedve érhetik el, csoportosan inkarnálódva érkeznek a fizikai síkra. Ezt az összefüggő égi tervet kizárólag akkor tudják megvalósítani, ha napról napra, a legnagyobb alázatban ugyanazt a sorsot élik, amit az emberek tömegei. Manapság tehát a rangos szellemek többsége magára veszi a kicsinység, egyszerűség, átlagosság jellegzetességeit, és elvegyül abban a szürke világban, ahol a felületes szemlélő nem tudja megkülönböztetni őket azoktól, akik között munkájukat végzik. Nem viselnek dicső neveket, sőt nem is törekednek arra, hogy a kiváltságosak közé tartozzanak egy olyan világban, ahol mindenütt a hamisság ül diadalt. Csupán abból derül ki milyen csodálatos emberi értékekkel 358

rendelkeznek, hogy életük minden terén helytállnak, és hagyják, hogy a világ gyakorta megalázza őket, s észre se vegye szellemi-lelki kvalitásaikat. Csendben és kitartóan végzik munkájukat, nem várnak viszonzást, jó tetteik fejében földi sikert, elismerést. Lelkük szeretetét, szellemi értékeiket úgy adják át másoknak, hogy igaz mivoltukat észre sem veszik azok, kiknek szolgálatára elhivatottak. A bennük rejlő nagy lelkierő teszi lehetővé azt, hogy feláldozzák önmagukat, és szolgálják embertársaikat. Persze akadnak közöttük olyanok is, akik munkájuk révén híressé, széles körben ismertté válnak, ám ők is arra törekszenek, hogy tevékenységükkel ne kovácsoljanak földi dicsőséget maguknak. Nem engedik, hogy az őket tisztelő emberek belőlük bármiféle nagyságot csináljanak, vagy bennük bálványt lássanak. Csupán egy dologban tűnnek ki embertársaik közül. Félelmet, meghátrálást nem ismerve egész életüket annak szentelik, hogy közvetítői és legfőbb szolgálói legyenek a Jónak, az Igaznak, és mindazon örök értéknek, ami az istenek világából sugárzik felénk. S ha baj, szenvedés, bántalom vagy méltatlanság éri őket, vissza nem ütnek. Szelídek, és mindent elviselnek, amit az őket besározó emberek keresztként rájuk raknak. Amerre csak járnak, mindenütt békét és szeretetet árasztanak magukból. Támaszai és vigasztalói szűkebb környezetüknek, de ha kell azt is vállalják, hogy általuk az isteni törvénykezés az igazat a hamistól szétválassza, azaz képesek arra, hogy prófétai módon másokat a hamisságtól eltántorítsanak. Aki még ott tart, hogy csak akkor tud szolgálni, ha elismerik emberi értékeit, és mindjárt begubózik, ha elvitatják érdemeit, sőt lelkében a támadóval szemben bosszút forral, aligha hiheti magáról, hogy ő az ötös vagy a hatos fok tisztultabb szelleme lenne. Akinek lelkében bántás esetén, méltatlanság elszenvedésekor még tartós helyet kap a harag, a visszavágás érzése, az csak felöltötte magára a tisztultság leplét, az ötös, hatos szféra szellemét még csak formailag másolja. Közülük kerülnek ki a hamis próféták is, akiknek lelkében sátáni eszmék tanyáznak, és csak külsőségekben ügyelnek arra, hogy a nagy szellemekhez hasonlítsanak. Belső világukat illetően azonban hiúság, gőg, irigység, rivalizálási hajlam, és a tömegből való kiemelkedési vágy jellemzi őket. Aki lélekben ennyire tisztátalan, nem hiheti, hogy másoknak tiszta értéket adhat. A kóklerek hamisságukkal, haszonleső önzésükkel megfertőzik az embereket, miközben saját nagyságukban tetszelegnek. Akik szerepjátszásukkal önmagukat is megcsalják, gondolkozzanak el azon, hogy minél tisztább a fény, annál nagyobb mélységeket kell bevilágítania. Aki tehát másokat akar felemelni, meg kell járnia előbb a földi lét poklait. Az általad áhított fokozatokra csak életed minden kínkeserves állomásán túljutva, saját kísértő kígyód legyőzése által juthatsz el. Vizsgáznod kell önzetlenségből, bizonyítanod kell, hogy a másik embert - érdekeiddel szemben is - szolgálni akartad, annak ellenére, hogy téged megalázott, ellened támadt, és besározta mindazt, mi benned tiszta. Tovább nehezíti helyzetedet, hogy fizikai testben gyengébb, kiszolgáltatottabb a lélek. Hiába hoz magával szellemi hatalmat és égi kvalitásokat, ha itt a Földön nem képes megerősíteni azokat, elkerülhetetlenné válik a bukása. Emiatt azok az égi küldöttek, akik a hatos szférából érkeztek a fizikai világba olyan nagyságrendű megpróbáltatásokkal kerülnek szembe, amelyek alatt szinte már-már összeroskadnak. Nekik ugyanis a mennybeli valóságot a pokol nehézségeivel kell összekötniük, mégpedig saját életük által. Erre az iszonyatos küzdelemre csak az képes, akinek a lelkében az én lelkem nagy erővel hat. Ha egy ilyen szellem a maga belső útját járva megleli azokat a lépcsőfokokat, amelyen feljebb és feljebb halad, másokat is fel tud vezetni ezekre a szintekre. Mert ki a magasságból küldetett el, az a földi életében ismét bejárja azokat a lépcsőfokokat, melyeket minden feltörekvő szellem haladása folyamán megtapasztal.

359

A „porba” való visszaszületésetek után próbáitokat újra és újra ki kell állnotok. Ennek oka, hogy a szellem az éppen aktuális földi küldetését csak ezt követően képes eredményesen ellátni. Testbe érkezéskor ugyanis a küldetéstudatot elfedi a földi lét ködfátyola, és a szellem gyakran csak akkor eszmél rá, hogy mi dolga van ebben a világban, amikor látja, hogy bukásba viszi őt az elferdült útja. A későbbi próbák módja azonban korántsem olyan keserves, mint amikor még a négyes szférafokra próbált a lélek felkapaszkodni. A próbák szükségességének másik oka, hogy még a legkiválóbb szellemek lelkének is vannak foltjai. A földi élet viszont nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy ezeket a foltokat kitisztítsák, magukat még tökéletesebbé alakítsák. Amennyiben lelkükben, szellemükben nem válnak tisztábbá, gyakorta elveszítik azt a küldetést is, melyet az égben kaptak. Ilyenkor a missziót egy másik személy látja el, aki a kemény próbák során alkalmasabbnak bizonyult a feladat ellátására. Az életük első felére időzített próbák tehát nem csak a tökéletesítésüket szolgálják, hanem egyben vizsga is, hogy mennyire képesek a teher viselésére. A nagy szellemek arról ismerhetők fel az alantas próbák során, hogy embertársaik szeme láttára sorra aratnak diadalt önmaguk felett. A tisztulásban egymás után vetkezik le gyarlóságaikat, és eközben a felismert igazságokkal elkezdik besugározni a megtisztított területet. Hibáikat mintegy „visszafejtik”, és ismereteiket átadják a többi embernek, ami által tömegek számára követhető mintát alkotnak. Próbáik révén egyre magasabb világok igéivel, érzésvilágával töltődnek fel, ami kellő erőt ad nekik, hogy az alacsonyabb szinteken tudatosan munkálkodjanak. A földi ember bukásának színtereibe behatolva átélik mindazt, ami az alattuk állók keserves sorsa, és ebből a borzalomból kilábalva tanácsaikkal megpróbálják felemelni őket. Ha eközben vétkeznek az „azonnali karmatörlesztés” révén módjuk nyílik arra, hogy hibáikért bűnhődjenek. Ezáltal minden botlásukból tanulnak, ami a javukra válik, de nem csak nekik, hanem a környezetüknek is, mivel a küzdelmeikben embertársaiknak követhető példát mutatnak. Akik a hetedik szférafokra feljutottak, azok számára elkerülhetetlen lesz a keresztre feszítés, amit én vállaltam. Mert a világ ezeket az embereket kiveti magából az utolsó órában, nem tudván elfogadni másságukat, igazságukat. Ma is pusztulásra ítéltetnek, akik engem ilyen odaadó módon, meghátrálás nélkül, soha meg nem futamodva szolgálnak. Ők olyan nagyszabású missziókat vállalnak magukra, melyek által megpróbálják felébreszteni a legalsó, legsötétebb rétegek foglyait, azokat, akik állati ösztöneik világából a harmadik szférába vonzatnak. Ezek a lelkek a hetes teljességből érkezve feladják égi biztonságukat, harmóniájukat, boldogságukat, hogy igazságaimmal - földi életük során utoljára - felkeressék mindazokat, akik a szavaimra vágynak, de a sátáni kísértések szövevénye által lelkük megkötözött állapotban van. Ezek a szellemek megpróbálják „kitépni” a Kísértő birodalmából azokat, akik más módon nem képesek kiszabadulni béklyóik közül. Ez oly módon megy végbe, hogy életük egy meghatározott szakaszában közéjük küldetnek, hogy azon rövid idő alatt, míg az ellentét őket el nem némítja, erős fényükkel mindenkit magukhoz vonzanak. Ezért ők az igehirdetésben nem alkudhatnak meg, nem köthetnek semmiféle kompromisszumot. Korábbi életeikkel ellentétben - amikor még volt rá idő - nem tehetik azt, hogy lassan, fokozatosan vigyék végbe mindazt, amit én rájuk bíztam. Erővel és világossággal gyökeres átalakulásokra serkentik mindazokat, akikhez misszióba érkeznek. Forradalmárok ők, de nem abban az értelemben, ahogy ti ezt a szót használjátok. Forradalmárok, mert ledöntik, szétzúzzák azokat a tespedt és hamis társadalmi korlátokat, amelyek nem hagyják, hogy közülük kiszabaduljanak azok, kiket ezek a falak magukba zárnak. Ők tehát nem azért vállalnak magukra szenvedéseket és megpróbáltatásokat, mert fejlődniük kellene, vagy karmikus törlesztéseik lennének. Küldetésük indítéka, hogy olyan felszentelt papjai illetve papnői ők az utolsó óráknak, mi által testüket a szó szoros értelmében feláldozzák azért, hogy másokat megválthassanak. Halálra szántak ők, és ez időben a 360

tudomásukra jut, hogy felkészülhessenek a testi-lelki szenvedésekre. Ezután azt is tudni fogják mikor érkezik el az időpont, amikor rájuk köszönt az óra, mely kínhalálukat hozza. Ekkor nekik is ki kell üríteniük azt a keserű poharat, amelyet én sem hárítottam el magamtól keresztre feszítésem előtt. Ezen szellemek egész élete felkészülés a legnagyobb áldozatra, amikor is az én nevemben fogják elítélni őket azok, akik azt hiszik magukról, hogy Isten akaratának megfelelően cselekszenek. Ezek az önzetlen lelkek testük feláldozásával készítik elő a talajt a földi Paradicsom számára. Erre az Új Földre sokan ismét eljönnek majd azok közül, akik egykor emberistenként segítették a felébredésben bolygótokat. Így érkeznek majd Atlantisz és Egyiptom istenei, uralkodói, valamint papjai is közétek. Rajtuk kívül a hetes szférafok teljességéből több olyan női szellemfél is leszületik hozzátok, akik azért jönnek, hogy másik felüket, a férfirészt magukhoz emeljék. Ez a megszentelt női feladat az egész emberiséget be fogja sugározni, és áldozatiságával áthatja. Férfitársuk felemelése során tanúsított áldozatos magatartásukkal tömeges tudat- és lélekátalakulás megy végbe a Földön. Bár az eredendő bűnt a duállélek elfogadó fele, a női szellemfél követte el azáltal, hogy a Sátántól az almát elfogadta, a fejlődésben mégis a ható fél, a férfi bukott el. A duállélek férfi fele ugyanis erejét, hatalmát erőteljesebben kisugározhatta, melynek következtében megfertőződött, és torzultságával egész világokat rántott a bukásba. A férfiak a Földön évezredeken át követték a sátáni sugallatokat, a birtoklás, a hatalomvágy, az uralkodás késztetéseit ahelyett, hogy az isteni sugallatoknak engedelmeskedtek volna. Eközben a duállélek női fele az évezredek sanyargattatásai során alaposan megszenvedett azért a bűnért, amit a „tiltott gyümölcs” elfogadásával maga és társa fejére hozott. A Paradicsomból kikerülve ugyanis a férfi szabadságától is megfosztotta saját társát, sőt rengeteg szenvedést okozva neki sokszor a legszebb érzéseiben is megalázta. Ennek következtében a nő hamar megtanulta, hogy itt a Földön csak Istenre számíthat, mivel a férfi egyre lejjebb húzza őt a mélybe. Érezte, hogy őt csak Isten képes magához emelni, ezért megnyitotta lelkét a Teremtő előtt. Így vált a nők alaptermészetévé az elfogadás azáltal, hogy lelküket a mennyei értékek tekintetében befogadóbbá tették, mint a férfiak. Ennek a helyzetnek tudható be az is, hogy amikor én a Földre küldettem, az emberiség női fele felkészültebben fogadta a kisugárzásaimat, mint az önös céljaikkal, törtetéseikkel elfoglalt férfiak. Nem véletlen, hogy minden korban a nők őrizték magukban az isteni értékeket; a szeretetet, az áldozatkészséget, az anyai-, vagyis a másokat felkaroló, másokért aggódó érzelmeket, és azt az alázatot, ami abból a felismerésből fakad, hogy az igaz szeretet csak adni képes. Eltérő beállítottságuk következtében a nőkben a gőg, a nagyot akarás, az ember Istentől elszakadni vágyó törtetése sosem jutott olyan fokra, mint a férfiakban, akik saját erejüktől, hatalmuktól elbódulva gyakran kiszolgáltatták magukat és családjukat a Sátánnak. Saját tapasztalataimra hivatkozva elfogatásomkor férfitanítványaim szinte mindegyike rettegve megfutamodott, az engem követő nők azonban igaz érzéseik által vezérelve mindvégig kitartottak mellettem. Amikor a hozzám közel álló férfiak eszükre hallgatva már abban is kételkedni kezdtek, hogy igaz volt-e mindaz amit nekik tanítottam, illetve amit mellettem szolgálva a saját szemükkel láttak, a hűséges nők lelkében nem támadt kétely, hogy a mesterük valóban feltámadhat. Őket nem vezette félre a földi ész, az önmaguk erejébe vetett bizalom káprázata. Tanítványaim főleg azt nem tudták megemészteni, hogy adhatta magát keresztre tehetetlenül Isten fia. Ők az én helyemben földi eszükre és férfigőgjükre hallgatva kihasználták volna égi hatalmukat, és nem engedték volna ellenségeiknek, hogy őket kínhalálra kárhoztassák. Ezért aztán zavarodottság és meghasonlás lett úrrá rajtuk. Sorsomat és megaláztatásomat látva csalódtak bennem, mert fel nem foghatták hogyan voltam képes ennyire kiszolgáltatni magamat a földi világ urainak. A környezetükben élő nők azonban titkon érezték, mit is jelent a keresztáldozat, hiszen ők gyakran átélték ezt. Férjeiket akkor is

361

szerették, amikor azok durván, lenézően bántak velük, és abban az esetben is kitartottak mellettük érzelmileg, ha azok naponta megalázták őket. Ismerték tehát azt az érzést, ami a feltétlen szeretetből fakad, hogy az ember azokért akiket szeret, a testét-lelkét is feláldozza. A férfiak azonban nem döbbentek rá, hogy az engesztelő szeretet az ellentéteket el tudja simítani, így képtelenek voltak a földi világból felemelkedni, és visszatérni eredeti otthonukba. Ahhoz hogy ez megvalósuljon világunkban diadalra kell jutnia a női, elfogadó mintának. A zártabb lelkű, Istentől távolabb álló férfinak meg kell tanulni, hogy a Mindenható előtti megalázkodásuk szükségszerű. Ehhez példát a női lelkek szolgáltatnak. Ezt a folyamatot segítik elő azok a hetedik szférából érkező nők, akik lelkük tisztaságával hívják, szólítják magukhoz párjukat. Azért csak ebből a magas szférából érkeznek női szellemek, mert ahhoz, hogy valaki ezt a küldetést teljesítse, szilárdan kell állnia a helyén. Nem segít ugyanis semmit a másikon az a duálfél, aki ennek szükségszerűségét nem látja be. Az alacsonyabb szférákhoz kevésbé kötődő szellem hagyja, hogy őt a társa magához rántsa, így mindketten lesüllyednek ahelyett, hogy felemelkednének. Éppen ez volt az őrzők tévedése a múltban, akik amint társuk csúszni kezdett a lejtőn rögtön utánanyúltak, ezáltal őket is lerángatták a földi pokolba. Bukásuk oka, hogy nem kötődtek eléggé igazi otthonukhoz, ezért meginogtak, és belehullottak a párjukat elnyelő örvénybe. A magasan fejlett nőkből áradó szeretet más férfiakra is ki fog sugározni, és áthatja az egész világot. A nők egyébként már korábban is bizonyították, hogy képesek efféle helytállásra, mivel az élet minden terén igen nagy terheket vállaltak magukra. Az elmúlt két évszázadban a férfiak megtapasztalták hová vezet a nagyravágyásuk, a mindent birtokolni akaró telhetetlenségük. Törekvéseik nyomán minden összeomlott, amit maguknak meg akartak teremteni a földi világban. Sem a felpörgetett gazdaság, sem a tudományos eredmények nem tették az embert szabadabbá, boldogabbá a régi korokhoz képest. Az utóbbi két világháborúban a férfiaknak azt is meg kellett tapasztalniuk, hová vezet a féktelen hatalom- és szerzésvágy. Milliók pusztultak el amiatt, hogy a sátáni gőg eluralkodott a férfiakon, akik tömegeket hajszoltak öldöklésbe, egész népeket ítéltek megalázásra, iszonyú kínokra, testi-lelki borzalmakra. Ennek következménye lett, hogy napjaitokra a férfiak ereje megfogyatkozott, mert a földi férfi valódi szellemi nagyságát mára már eltékozolta. Ezzel arányosan megnőtt az önmaga előtt is leplezett bűntudata, ami oly módon fejti ki hatását a társadalomban, hogy a hatóerőt bénítja meg. Ennek következtében a férfiak mind nagyobb részét depresszió, szomorúság, és önmarcangoló lelkiismeret köti gúzsba. Ezt az egyén ma még tudati szinten nem képes belátni, de társadalmi méretekben már tapasztalhatók ennek jelei. Legfőképpen abban, hogy mind több szellem születik manapság olyan vezeklő férfisorsra, amely eredeti szellemiségéhez mérten őt méltatlan életre kárhoztatja. A megítéltetés oly módon megy végbe, hogy a gazdasági válságok, a munkanélküliség következtében férfiak tömegei kárhoztatnak arra, hogy még az alapvető kötelezettségeiknek sem tudnak eleget tenni. Nem képesek eltartani a családjukat, nem tudnak feleségük és gyermekeik köré szilárd védőbástyát vonni. A civilizált társadalmakban a férfi egyre satnyább, egyre erőtlenebb, és mind kiszolgáltatottabb a külső körülményeknek. Szellemi gőgje ugyan nagy még, de ma már képtelen arra, hogy a körülményeket megváltoztassa. Elerőtlenedett, zavarodott, és nem ura sem saját erőinek, sem a világnak. Ennek ellenére még mindig vágyik a hatalmaskodásra, és mivel ezt a vágyát máshol már nem élheti ki, a családját tartja sakkban. Ha másokon nem tud, hát a feleségén, a gyermekein uralkodik. Nem csoda, hogy ebben a helyzetben a nő meghasonlott társa ellen lázad. Ennek a jelenségnek már jó néhány vadhajtása is kinőtt. Ezek egyike a feminizmus zászlaja alá csoportosulók tévútja. Ők a férfivilág kibillentségét hibás módon saját kibillentségükkel próbálják ellensúlyozni. Erre az ad lehetőséget, hogy amíg a férfiak fokozatosan elerőtlenedtek, a nőkben elindult egy ellenkező előjelű folyamat. Ráébredtek arra, hogy ha nem is olyan 362

mértékben mint a férfiak, de ők is képesek hatni és alkotni. Sőt erejük felfokozható a szeretet, és az elfogadás igaz hatalma által. Ezt a folyamatot láthatjátok ti napjaitokban, amikor az elfogadásban megerősödött nők az élet minden területén diadalt aratnak. Sikereik titka: ráébredtek arra, hogy aki közel áll Istenhez, az szeretete és odaadása által nagy dolgok véghezvitelére képes, még akkor is, ha földi erőben és hatalomban gyengébb. Sajnos időközben a felfelé törekvő, felszabadult nők jó része beleesett abba a csapdába, amibe a múltban a férfitársaik kerültek. Így közülük sokan ugyanazt a téves utat járják, mint a férfiak. A sátáni szerzési vágy, a hatalomra törekvés és a gőg már megfertőzte azokat a nőket is, akik feljutottak a politika, az üzleti élet, a művészetek és a tudományok magaslataira. Ennek a torzult mintának a követése azonban nem vezet jóra. Nem csak a férfiaknak, hanem a nőknek is saját, eredeti szellemiségükhöz kell visszatalálni. A szellem női felének az égi szférákban az elfogadás, a befogadás volt a feladata. Az Istentől jövő kívánságokat a saját, nyitottabb lelkébe befogadta, és azt társának tisztán átnyújtotta. A nőnek nem férfiassá kell válnia, hanem megtartóvá kell alakulnia. A férfi feladata pedig, hogy az ő eredeti ható-adó szellemminőségét valósítsa meg a földi világban, mégpedig megtisztított formában. Kétségtelen hogy manapság a nők rákényszerültek arra, hogy a bennük levő hatóerőket felduzzasszák férfitársaik alkalmatlansága miatt, ám ebből a jövőben csak annyit célszerű megtartani, hogy a nő ne legyen többé a férfi kiszolgáltatottja. De ne akarjon olyan feladatokat magára venni, amelyek nem az ő nemére szabottak. Azok az eldurvult és bosszúvágytól sarkallt nők tehát akik ma gőgösen férfitársaik felett uralkodnak, és megpróbálják őket megalázni, nagyot vétenek saját eredeti szellemvoltuk ellen, és az ellen az isteni törvény ellen, mely a két felet az öröklétben egybekapcsolja. A férfi csak akkor kaphatja vissza a teremtő hatalmat a világ felett, ha a női oldal tisztán megformálódik mellette. E nélkül ugyanis nincs tökéletes kapocs a szellemek, és a Mindenható között. A szellem kétféle neműsége, a kétféle szellemminőség, az adó és elfogadó fél mássága a teremtettség olyan gyökérformája, amelyből minden származik, és ami a szellemek továbbfejlődésének és tökéletes boldogságának létalapja. Az imént elhangzottak érthetőbbé tétele érdekében annyit még el kell mondani, hogy minden egyes szellemfélnek van egy kizárólagos kiegészítő fele. Az akivel ő az örökkévalóságban egység volt, s akitől ő a bukása során elszakadt. Amíg valaki az eredendően hozzátartozó szellemfelét meg nem találja, s vele harmóniában össze nem olvad, itt a Földön mások duálpárjával kell sorozatosan összekapcsolódnia. A földi házasságkötések láncolatában találja meg azt, hogy elfogadja a másik másságát, sőt akár bűnösségét is, és őt minden ellenérzése dacára szeretetben feloldozza. Erre azért van szükség, hogy amikor majd a saját duálfelével összekapcsolódhat, akkor már kellően érett, önmagát feláldozni képes szeretetbeli lénnyé váljon, mely a másiknak a sok rosszat fel nem rója, őt mindig elfogadja, és a közéjük ékelődő ellentétet engesztelő szavakkal elsimítja. Közbevetőleg megjegyezve a hetes szférából érkezett lelkek mind nagyobb számban történő leszületését más források is megerősítik. Legfőbb jellegzetességük ezeknek az újszülötteknek, hogy igen nagy a testükből kiáramló energiasugárzás frekvenciája. Ez a „tisztánlátók” számára abban nyilvánul meg, hogy az aurájuk indigószínű. Ilyen magas szinten vibráló emberek nálunk korábban nem voltak. Itt a Földön a legtöbb ember aurájának színe vörös, vagy narancssárga. Már a zöld színű aurával rendelkezők is nagyon ritkák. Ezeknek a gyerekeknek az lesz a feladatuk, hogy megoldják azokat a problémákat, amelyekre a mostani felnőtt nemzedék képtelen. Ha a jelenlegi iskolarendszerünk beszűkült oktatási módja nem teszi őket életképtelenné, ha teret engedünk képességeik kibontakoztatására, ha elősegítjük a társdalomba való beilleszkedésüket, akkor ők orvosolni fogják majd mindazon bajokat, amelyek a pusztulás szélre sodorták a világunkat.

363

Visszatérve az egyes szférafokokra ki-ki fejlettségéhez viszonyítva nyeri el helyét a mennyek birodalmában, és szellemminőségéhez mérten kap neki megfelelő feladatokat a Földön. Azok pedig akik a magasabb létkörökbe kerültek maguk döntik el, hogy a fényes csillagbirodalmak egyikében maradnak, vagy részt vesznek a földi világ további átalakításában, esetleg még alacsonyabb világokba reinkarnálódnak, ahol még nem ment végbe a szellemek megváltása. A magas rangú, égi teljességet élő szellemek nagy része azonban jól tudja, hogy a teremtés munkájának segítése által ők maguk is feljebb emelkedhetnek. Ezért a kristálytiszta szellemek, akik már többször részt vettek egy-egy mélyre bukott fizikai világ felemelésében gyakran úgy döntenek, hogy némi pihenés és feltöltődés után további anyagvilágok segítségére sietnek, és újra kezdik azokat a küzdelmeket, amelyeket korábban más világokban már lefolytattak. Ez a tevékenység azonban semmiképpen sem tekinthető a feladatok monoton ismétlődésének, mert ahány lesüllyedt világ, annyiféleképpen differenciálódnak a tennivalók. Ezek a szellemek az önátadó, önfeláldozó szeretet olyan fokára jutottak, hogy úgy érzik addig nem nyugodhatnak, amíg az egész teremtettség minden egyes szellemparánya meg nem találta az Istenhez visszavezető utat. Mindezekkel összefüggésben el kell még nektek mondanom, hogy az egyes szférafokokon, mennyországbeli fokozatokon belül is sokféle „lakóhely” van. A negyedik és a hetedik szférafok közti világokban pedig a szellemek már maguk is érettek arra, hogy megalkossák, tökéletesítsék saját otthonaikat. Arra is képesek, hogy munkájuk, érdeklődési körük és bölcsességük szintjének megfelelően különböző rezgésszintekre sorolják be magukat. Ez azt jelenti, hogy ezen szférák között a szellemek szabadabban közlekedhetnek. Így előfordulhat, hogy egy szellem, akinek a négyes szinten van állandó otthona, olykor bebocsátást nyer az ötös vagy a hatos fokozat lakóinak világába. Persze csak akkor, ha lelke egyes részei már alkalmasak arra, hogy elfogadják a tökéletesebb égi mintákat, betöltekezzenek egy magasabb szint ideavilágával. A magasabb szinten élők azonban kötelességszerűen teljesítenek küldetéseket az alattuk levő szférákban. Azzal a céllal látogatják meg az ott élőket, hogy tanítsák őket, fejlesszék, felkészítsék ezeket a szellemeket a következő lépcsőfok átlépésekor bekövetkező dimenzióváltásra. Ez általában azt jelenti, hogy a felfelé törekvőnek ismét földi életet kell magára vállalnia. A szellem ugyanis jórészt csak fizikai síkon bizonyíthatja be magának azt, hogy képes lesz majdan a magasabb fokon is szeretetteljes helytállásra. Néha a felső mennyország egészen megtisztult szellemei is megjelennek tanítóként az alsóbb mennyek dimenzióiban. Minél feljebb jutunk az egyes szférákba, annál szabadabb közöttük a közlekedés. Ennek oka, hogy a szellemek nem egyenletesen fejlődnek. Gyakran előfordul, hogy bizonyos képességeket, tulajdonságokat hamarabb fejlesztenek ki magukban, ezen a téren már elérik a magasabb szférák szintjét, holott állandó lakhelyük még a négyes szinten van. A hovatartozást azonban az dönti el, hogy mely szférában van az illető „súlypontja”. Hiába képes valaki bizonyos területeken a hatos szint követelményeinek eleget tenni, ha személyiségén még sok csiszolnivaló van, nem maradhat ott tartósan. A szellemnek ugyanis elsősorban a saját fokozatához mérten kell minél harmonikusabbá, és sokoldalúbbá válnia. Az egyenetlen fejlődésnek tudható be, hogy sokszor a magasabb szintű szellemeknek is vissza kell térniük korábbi fokozatukra, hogy önmagukon dolgozzanak. Mindez abból fakad, hogy tökéletes fejlődés nincs, senki sem képes hibátlanul megoldani földi feladatait. Mindenki elkövet apró hibákat, maga után hagy kisebb vétségeket, törlesztenivalókat. Csak szellemvilágukba visszaérve látják meg azt, mi az ami még lelki tisztaságukat elhomályosítja. Az Isteni Kegyelem megbocsátja ugyan ezeket a kisebb bűnöket, de a szellemek kirajzolódó foltjaikat látva legközelebb azon vannak, hogy még tökéletesebben oldják meg feladataikat.

364

Ennek a rendszernek a láttán már csak egy kérdés marad tisztázatlan. Mi lesz az első három szférába tartozókkal. Ők hová fognak kerülni a haláluk után. Szakirodalmi utalások alapján nagyon valószínű, hogy a démonvilág küldöttei, a fejlődés kezdetén állók oda térnek vissza, ahonnan jöttek. Elkövetett bűneik számától és súlyosságától függően a pokolba, illetve a pokol tornácára, az úgynevezett purgatóriumba kerülnek. Ezt azonban nem érzik túlzott büntetésnek, hiszen ez volt az eredeti otthonuk, innen származnak. Aki azt hiszi epedve várják, hogy bejuthassanak a mennyországba, nagyon téved. A bűnös, primitív lelkek tisztában vannak vele, hogy nem éreznék jól magukat a mennyben. Mivel nincsenek összhangban Istennel, nem találnak örömöt a vele való közösségben. Még ha engedélyt nyernének is, hogy belépjenek a mennyországba, ott nem éreznék jól magukat. Az ebben a szférában uralkodó önzetlen szeretet légköre nem találna visszhangra a lelkükben. Ösztöneik ellentétesek azokkal a gondolatokkal, érzelmekkel, törekvésekkel, amelyek a menny bűntelen lakóit uralják. Számukra kínszenvedés lenne a mennyország, mivel alantas vágyaikat nem tudnák kiélni. Arról ne is szólva, hogy rettenetesen irritálná őket a tökéletes lelkek látványa, melyekhez képest ők torzszülöttnek számítanak. Tehát nem Isten önkényes határozata zárja ki a bűnösöket a mennyből, hanem az alkalmatlanságuk. Saját fejlődési szintjükön Isten dicsőségének látványa megemésztő tűz lenne számukra. Ez a jelenség egyébként a fejlettebb lelkekre is kihat. A Biblia szerint Dániel prófétát is elfogta saját tökéletlenségének érzése, amikor az őt felkereső mennyei követ dicsőségét szemlélte. Így ír arról milyen hatással volt rá a csodálatos esemény: „Látványára minden jóságom romlottsággá változott, és odalett minden erőm.” Visszakanyarodva a ti földi küzdelmeitekhez senki se gondolja, hogy meglátván az égbe juttató lépcsőfokokat, azokat ő sietve megmászhatja. Az emelkedés lépcsőfokait azért jelöltem be számotokra ilyen pontosan, hogy ki-ki a helyére tehesse magát, és ne tartsa szellemét többre, mint ahol jelenleg áll. Aki ott tart, hogy az isteni hívást éppen hogy csak meghallotta, ne higgye, hogy máris megtisztult, és ne helyezze magát olyan magas polcra, ahol neki semmi keresnivalója. A mennyország tartományaiba földi szenvedések és megpróbáltatások nélkül nem lehet bejutni. Ne higgyétek, hogy a manapság oly divatos, káprázatos eredményekkel kecsegtető szellemi irányzatok azonnali felemelkedést biztosíthatnak számotokra. Rengeteg elmélet, beavatási szertartás ígér ilyesmit, de ezek nem mások, mint a Sátán hálószövése. Azt sugallja, hogy egy „gyorstalpaló” tanfolyam elvégzése által elkerülhető az áldozatvállalás, az önzetlenség, és kereszthordozás. Megpróbálja elhitetni veletek, hogy ha elvégzitek a hamis igehirdetők szervezte kurzusok valamelyikét, akkor megvásárolhatjátok a beavatásotokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy az általam vezérelt igehirdetők tanfolyamaiból, előadásaiból ne tanulhatnátok nagyon hasznos dolgokat. Ma is sok olyan égi küldött él köztetek, kiknek kifejezetten az a feladatuk, hogy a mennyei tudást általam inspirált módokon az embereknek továbbadják. A hamis próféták térnyerése annak tudható be, hogy mára már tömegesen elveszítették az emberek azokat a tájékozódási pontokat, amelyek abból a tudásból fakadtak, melyeket a tanítványaim hirdettek ki az Evangéliumban. A tudati felvilágosodást szorgalmazó égi „sürgetés” energiahullámok formájában sokakat elér, és ezt a késztetést használják ki a kóklerek pénzszerzési vágyuk kielégítésére. Megtévesztő tevékenységüket megkönnyíti, hogy az emberek elfeledkeztek azokról a tanításokról, amelyeket én rátok hagytam. Nem olvassák a Bibliát, ami pedig tisztán tükrözi a mennyei igazságokat. A sarlatánok ereje az emberek többségének gyöngeségében, tudatlanságában, hiszékenységében, bálványimádó fanatizmusában rejlik. A sarlatán mindig a szellemi és erkölcsi igazság, a mágikus hatalom jelmezét ölti magára. Szájából kenetteljes, rejtélyes utalások ömlenek, és gyakran a szeretet zengő igéivel tereli híveit mágikus csapdába, anyagi csődbe vagy lelki összeomlásba. Napjainkat a mérhetetlen szenvedés és halál misztériumának véres színjátéka uralja, amelynek mindannyian főszereplői vagyunk. Elérkeztünk az apokalipszis korába, ahol 365

a transzcendens kérdések még égetőbbé váltak, mint valaha. A matériába vetett hit megingott. Ami korábban biztosnak, szilárd bázisnak tűnt, fokozatosan szertefoszlik. A lelki talajvesztettség érzetét, a borzalmaktépte sebeket nem enyhíti a jobb jövő reménye, mert egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy vesztünkbe rohanunk. Az ember becsvágya, emberi méltósága semmivé lett. A belső bizonytalanság érzését csak az ősi, univerzális igazságok megismerése képes enyhíteni, ehhez viszont hiteles tanítókra van szükség. A tudatlan ember önállótlan. Vezetőt keres, és ha úgy érzi megtalálta ezt a helyette gondolkodó lényt, akkor egész lelkével rátámaszkodik. Minél félénkebb, megalkuvóbb, kényelemszeretőbb egy ember, annál inkább behúzódik hierarchiák vagy erős egyéniségek védőszárnyai alá, és megnyugtató érzéssel tűri, hogy szellemi táplálékát mások rágják elő neki. Azt gondolja, hogy Isten messze van, és a hozzá vezető meredek út csak a próféták, a szentek és a Messiás számára járható. Ezt a félénkséget, kishitűséget használják ki az álpróféták azzal, hogy szellemi vezetőként ajánlják önmagukat. Készséggel leveszik a jámbor ember válláról a szellemi töprengés, az erőfeszítés terhét, és mint „Isten kiválasztottjai” híveik számára kijárják a földi boldogságot. Cserébe mindössze hitet kívánnak, vakhitet. Ezt a kritikátlan tömegtől többnyire meg is kapják, miközben az önimádó sarlatánok, szektaalapítók vásári kikiáltóként parádéznak a gyanútlan, jóhiszemű emberek körében. Ebben mutatkozik meg a sarlatán legfőbb ismérve, hogy pozőr. A személyét helyezi előtérbe, míg az igazi beavatott személytelen. A sarlatán uralkodni akar másokon, míg az adeptus szolga. A sarlatán mindenkit a maga képére akar átformálni, az adeptus viszont az egyént saját útjára segíti. Közbevetőleg megjegyezve Szepes Mária szerint a sarlatánok három csoportra oszthatók: Az első csoportba a tudatos, elszánt szélhámosok tartoznak, ravasz komédiások, akik mesterségük gyakorlása közben nagyfokú emberismeretre tesznek szert. Első pillantásra felmérik áldozatukat, és a neki tetsző, szimpátiáját leginkább kivívó módszerrel közelítik meg. Az emberek hiszékenysége határtalan. Mivel nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel, tapasztalatokkal ahhoz, hogy az előttük ripacskodó szélhámos szavai mögé lássanak, gyanútlanul kiszolgáltatják magukat neki, hiszen csupa szép, jó és biztató dolgokról beszél. Ez a sarlatán nagyon óvatos. Nem dolgozik pontos nevekkel, dátumokkal, ellenőrizhető adatokkal. Csak általánosságokban beszél, ködös célzásokkal. Mesteri módon kérdez és színpadi gesztusokat alkalmazva provokál. Jól tudja, hogy a dodonai utalásokkal elámított híve előbb-utóbb úgyis elmond magáról minden adatot, amelyekből ő majd tetszetős habarcsot gyúr össze, pontosan azt, amit áldozata hallani szeretne tőle. Ezek aztán a saját vágyálmuk visszhangjától megrészegedve két lábon járó hírharanggá válnak, és újabb gyanútlan áldozatokat kolompolnak össze a „nagymester” körül. Az első csoportba tartozó álpróféták célja az anyagi haszon. Emiatt ők a legsebezhetőbbek, ezeknek a kóklereknek a mesterkedése leplezhető le a legkönnyebben. A második csoport tevékenysége már sokkal nyugtalanítóbb, mert elsősorban nem a saját hasznukat keresik, hanem egyfajta küldetéstudat által vezérelve zavaros útvesztőket kínálnak. Bennük már felmerült valahol távol, töredékesen a magasabb rendű eszmék ideálja, mire ők máris a beérkezettség pózában tetszelegnek önmaguk s mások előtt. Megszédülnek a saját szavaiktól, fényforrásnak, erőgócnak vélik magukat, holott minden gondolat csupán emberi vagy démoni befolyás bennük, hideg visszfény. Jellemző még rájuk a szofizmus, vagyis a szófacsarás, az álokoskodás. A megállás nélküli szajkózott bibliai citátumokkal falvédő szöveggé silányítják Jézus szavait. Nem mindig rosszhiszeműek, de nagyon labilisak. Fogalmuk sincs valódi fejlettségi szintjükről, gyöngeségeikről, a veszedelmekről, amelyek jellemükben leselkednek rájuk. Gyakran értelmesek, tehetségesek, érdekes, színes emberek. Legfőbb mozgatórugójuk viszont a hiúság. Személyük legenyhébb érintésére váratlan indulatokkal reagálnak, nevetséges, hiú megnyilvánulásokkal döbbentik meg környezetüket. A legnagyobb kárt azonban nem ezzel okozzák. A felmérhetetlen kár abból származik, hogy 366

olyasmire vállalkoznak, amit nem tudnak teljesíteni. Eközben lekötik, személyükhöz rögzítik az emberek hitét, feltétlen bizalmát, és vak vezetők lévén biztos bukásba rántják követőiket. A harmadik csoportba a téboly határán táncoló fanatikusok tartoznak. A dühödt térítők. Acsarkodó szektaalapítók ők, akik kezében állandóan láthatatlan korbács suhog. Ha valaki a kilétük után érdeklődik, gyakran kiderül róluk, hogy rangrejtve élnek, mert valójában előkelő bibliai alakok inkarnációi. Mindenesetre úgy viselkednek, mint egy meglehetősen mérges természetű égi diktátor zord és teljhatalmú földi helytartói. Azokat akik nem követik őket vakon, legszívesebben a pokolba deportálnák, persze a szeretet lángpallosával. Bennük legfőbb mozgatórugó a fanatizmus, a rögeszme. Sokan őrültnek tartják őket, ennek ellenére nem tudnak ellenállni a szuggesztivitásuknak. A tisztátalan forrás következtében kétes fogalmak, téves képzetek nyomulnak a lelkükbe, és lassan, észrevétlenül elmerülnek az egzaltáció, a téboly mocsarába. Ezek a fanatikus megszállottak voltaképpen sötét erők akkumulátorai, így a démoni hatások megsokszorozva áramlanak át rajtuk. Az általam megjövendölt álpróféták gyakorta magukra öltik az arcomat is, hogy szemfényvesztésük még eredményesebb legyen. Ám az én igazi valómmal azonosulni még elemi fokon sem tudnak. A Krisztus-imitátorok pünkösdi királysága azonban hamarosan lehanyatlik, mert az isteni törvénykezés rákényszeríti őket arra, hogy megmutassák igazi arcukat. Nemsokára eljön az idő, amikor mindenkinek színt kell vallania. Senki nem marad leleplezetlenül itt a Földön, aki hamis. Isten mindenki számára nyilvánvalóvá fogja tenni, hogy kik az igazak, és kik azok, akik csak másolják, hamisítják tanaimat. Jaj annak az embernek, aki tömegeket vitt tévútra, mert a Szentlélek ellen vétkezik az, aki mások előrehaladását akadályozza a jóban, az igazban. Ezek bűne soha sem bocsáttatik meg. Addig is kövessük a Biblia tanításait ezen a téren is. A Szentírás szerint az igaz próféta felismerésének legbiztosabb módja: Figyeljétek tanításainak gyümölcseit, és ha azok jók, akkor az igazságot közvetíti. A hamis prófétasággal, félrevezető információkkal kapcsolatban érdemes idézni egy megjegyzést ennek a műnek a Függelékéből is: A korábbi korok és civilizációk sem voltak mentesek a démonvilág mesterkedéseitől. Minden társadalomba érkeztek olyan ártó szellemek, akik a valódi őrzők kvalitásait másolták le, ám nem az volt a céljuk, hogy igaz tudást közvetítsenek az embereknek, hanem éppen ellenkezőleg, ténykedésükkel igyekeztek megzavarni a vallást, a kultúrát, a szellemi fejlődést. Ebben a pusztító tevékenységben néha magas rangú luciferi küldöttek is részt vette. Ilyen sátáni alak volt az a szellem, akit az egyiptomi hagyomány Seth néven emleget. Ő volt az, aki meggyilkolta Oziriszt, az isteni küldöttet, hogy ne hirdethesse tovább az igaz tudást, hogy ne készíthesse fel az embereket arra az időre, amikor már közvetlen isteni segítség nélkül is helyt kell állniuk a gonosszal szemben. Ez a küzdelem most a fordulópontjához érkezett, ezért Seth újra aktivizálta magát a világotokban. Tehát jól gondoljátok, hogy az aki ma tévtanaival milliókat mételyez meg, ugyanaz a valamikori Seth, aki az egyiptomi történelemben testvérgyilkosként szerepelt. Jellemző ennek az ókorban Sátánként emlegetett szellemnek a képességeire, hogy médiumi közleményeivel nem csak egyszerű embereket tévesztett meg, hanem komoly szakembereket is gondolkodóba ejtettek az általa terjesztett újkori tévtanok. Az előzőekben értesültünk róla, hogy a hetes szférából két ismert személy tevékenykedik nálunk. Azt is tudjuk, hogy mostanában ebből a szférából nagy számban érkeznek hozzánk azok a fejlődésben élenjáró nők, akik határtalan szeretetükkel meg fogják változtatni a világot. Azt azonban nem árulták el nekünk az égi hírnökök, hogy hol és mikor fognak megszületni korunk modern megváltói. A Sátánnak azonban tudomása van róluk, és a jelek szerint nagyon nem tetszik neki ez a folyamat. Ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy meggátolja ezeknek a szellemeknek világunkba való beépülését. Ezekhez az újszülöttekhez azonban isteni szférákból származó őrangyalokat állított az ég, akik képesek kivédeni a 367

luciferi kvalitású démonok ármánykodásait is. Ebből a szituációból néha elképesztő harcok támadnak a két világ között. Lehet, hogy annak a magyar asszonynak a levelében is erről van szó, amely teljes terjedelmében Kun István: Szellemvilág I. című művében olvasható. Részlet a beszámolóból: Hét hónapos terhes voltam, amikor erősödtek a hasfájásaim. Bekerültem a kórházba, ahol az orvosoknak sikerült megmenteniük a koraszüléstől. A furcsa dolgok már akkor elkezdődtek, amikor a szülőosztályon feküdtem. Újszülötteket mutattak be képernyőn keresztül a látogatóknak. Ahogy néztem őket, kirázott a hideg, és sírógörcsöt kaptam. Amikor a sírásukat hallottam úgy éreztem, hogy megőrülök. Aztán kérdések jöttek belőlem a babákhoz: - Ki vagy te? - Honnan jöttél? - Milyen célból érkeztél a világra? Teljesen biztos voltam abban, hogy megőrültem, de hallgattam, nem mertem senkinek elmondani mi foglalkoztat. Decemberben időre megszületett a kislányom. Féltem, hogy iránta is úgy fogok érezni, mint a többi újszülöttel szemben. De nem ez történt, minden a lehető legjobban alakult. Boldogságom határtalan volt. Annyira féltettem a kisdedet, hogy alig mertem megfogni, nehogy véletlenül megszorítsam. Olyan kis törékeny volt, hogy ránézni is alig mertem. Amikor szoptattam mindig hallottam egy kedves hangot. Egyre azt ismételgette: „Óvnod kell ezt a kislányt. Azért született, hogy megtanítson benneteket szeretni.” Gyermekünk hét hetes volt, mikor megkereszteltük. Nagyon boldog voltam, hogy ilyen szép, egészséges kislányunk van. A keresztelő után - vasárnap lévén - mindenki korán elment. A férjem is elutazott, hogy a hétfői kezdésre a munkahelyére érjen. Egyedül maradtam a két nagyobbik gyerekkel, és a kislányommal. A fiúk tévét néztek, én pedig a másik szobában a babát szoptattam. Ahogy néztem őt eszembe jutott, hogy valamikor gyerekkoromban imádkoztam utoljára. Az is megfordult a fejemben, hogy egyáltalán megérdemlem-e ezt a gyönyörű kislányt Istentől. Ekkor megint történt valami különös, amit tisztán láttam és hallottam, amire ugyancsak nincs magyarázat. Ültem és szoptattam a babát, amikor balról, az ajtó felől széles fehér csík haladt át a szobán az ablakig, és ott megállt a virágállványnál. Erre a kislányom szörnyű ordibálásba kezdett. Ahogy a virágállvány felé néztem - ahol eltűnt a fény - saját büszke és gúnyos tekintetemet láttam visszanézni magamra, és a babára. Leírhatatlan, hogy milyen döbbenetes volt látni mindezt. Éreztem, hogy a csecsemő kicsúszik a kezemből. Eközben nagyon erős gyomortáji görcsöm volt, és nyomás keletkezett a szívemben. Aztán fulladás jött rám. Mind inkább elgyengültem. Erre lejjebb csúsztam a fotelben, és a szemem nem tudtam kinyitni. Mindezt a virágállvány melletti énem szemével láttam. A baba nagyon sírt. Hol a fotelban észleltem, hogy ott vagyok és szorítom őt, hol pedig a virágállvány mellől láttam, hogy nagyon rosszul vagyok. Felváltva ismétlődött énjeim cseréje. A jelenség egyre gyorsabbá vált, majd egy mély, félelmetes hangot hallottam: „Minek szenvedsz, a fiad is beteg, a lányodat is félted? A lányod is olyan beteg lesz, mint a fiad. Vess véget az életednek! Öld meg magad, és a babát is! Ne légy gyáva!” Erre hangosan kiabálni kezdtem: „Nem, nem, nem ölöm meg se a babát, se magamat.” Ezután még hangosabb volt a mély, kísértő hang: „Ne légy gyáva, vess véget mindkettőtök életének! Ne szenvedj tovább! Nézd a kezedet, az ujjaid milyen óriásiak.” Ránéztem a kezemre, és valóban az ujjaim egyszerre hatalmasak lettek. A mély hang már üvöltött velem: „Tedd a baba nyakára a kezed, jól szorítsd meg, szorítsd, szorítsd!” Most én üvöltöttem, hogy: „Szeretem a lányomat, nem akarunk meghalni.” Ekkor gyengéd érintést éreztem a jobb vállamon, és egy kellemes hang ezt mondta: „Ne tedd, szeresd a babát, sok örömet fog még szerezni nektek. Ne dobd el az életedet. A három gyermekednek, és a férjednek is szükségük van rád! Ne félj, én melletted vagyok. Tedd le a babát. Ne nézd a kezed. Tedd őt az ágyba.” Engedelmeskedtem a hangnak, és lassan elkezdtem csúsztatni a babát a két könyökömhöz, hogy azzal emeljem be az ágyába. Nagy

368

nehezen felálltam a fotelból, és meggörnyedve vittem a kicsit. Az ujjaimra nem néztem rá, azonban éreztem, hogy irdatlan nagyra nőttek. Sikerült a lányomat a helyére tennem, de szegénykém csak sírt egyfolytában. Aztán megindultam a szobából kifelé. Közben kezdett beesteledni. A mély hang megint üvöltözni kezdett, hogy gyáva vagyok, félek megdögleni. Biztatott, hogy ott van egy csavarhúzó és egy kés a szekrényben, döfjem a szívembe. Egyre hangosabban követelte, hogy végezzek magammal. Elindultam a mondott irányba. Láttam a kést és a csavarhúzót. (Megjegyzem, hogy mind a mai napig nem derült ki, hogyan kerültek szerszámok a ruhásszekrénybe.) Ahogy közeledtem megint éreztem a simogatást jobbról, és ismét hallottam a lágy hangot: „Ne tedd! Ne fogadj szót a Sátánnak! Ne félj, én veled vagyok! Gyere velem, ne engedelmeskedj a sötétség urának!” A mély hang újra kezdte, de a finom hang nyugtatgatott. Ezt követően jóleső melegséget éreztem a hátam mögött. Megfordultam, és már az ajtónál álltam, de nem láttam semmit, mert potyogtak a könnyeim. Befogtam mindkét fülemet, hogy ne halljam az üvöltöző hangot. A meleget észlelve követtem a védelmezőmet. Éreztem, hogy valaki fogja a jobb vállamat, vezet ki a sötétségből. Amint kiléptem a folyosóra kiabálni kezdtem, hogy: „Jézus Krisztus nevében Sátán távozz!” Erre kissé csillapodott a szívgörcsöm, és láttam, hogy a saját otthonomban vagyok. Hallom a baba rekedtre üvöltött hangját. Be kellene mennem hozzá, de nem merek. Eszembe jutnak a fiúk a másik szobában. Szinte beesve a szobába mondtam a nagyobbik, egészséges fiamnak, hogy nagyon rosszul vagyok. A gyerek rémülten nézett rám, és azt mondta: „Anyu úgy megváltoztál, olyan az arcod, mintha nem is élnél.” (Szegény azóta is retteg, nehogy valaha is ilyennek lásson.) Ezután magamhoz szorítottam a két gyereket, és mindenhol felkapcsoltuk a villanyt. Még az olvasólámpákat is. Csak ezt követően mertünk bemenni a babához. Magamhoz öleltem, mire rögtön abbahagyta a sírást. De mikor a pici szemeibe néztem, fekete fény jött ki belőle. A kísértő hang ismét megszólalt: „Nem menekülsz gyáva, megdöglesz!” Egész éjjel fent voltam. Az ölemben tartottam a lányom, mert ha a kiságyba tettem, azonnal ordítani kezdett. A két fiút az apjuk ágyába fektettem, és hajnalig imádkoztam. Másnap reggel hazahívtam a férjemet, akinek mindent elmondtam. Rögtön orvoshoz vitt, ahonnan beszállítottak a kórház pszichiátriai osztályára. Tíz napon át mindenféle vizsgálatokat végeztek rajtam, de semmi elváltozást nem találtak. Így gyermekágyi pszichózisként könyvelték el a történteket. A félelmeim azonban nem akartak elmúlni, ezért újabb és újabb helyekre küldtek kezelésre. Az ottani betegek javasolták, hogy keressek egy keresztény gyülekezetet, ahol biztosan megnyugvást találok. Így is történt. A kislányom közben kétéves lett. Ezalatt sokat változtam, de a különös látóképességem megmaradt. Nem csak rossz, de jó irányban is. Amikor beteg emberekkel kerülök kapcsolatba, szinte érzem bajaik gócpontját. Közben elvégeztem a Reiki tanfolyamot. Az avatásom éjszakáján újfent megszólalt a mély hang: „Azt hiszed megszabadulsz tőlem. Nézd milyen hülye vagy, a szappanodat is otthagytad az ablakban.” Elkezdtem keresni, de nem volt az ablakban. Ellenben megtaláltam a táskámban, mellette egy késsel. A sátáni hang rámszólt, hogy használjam, öljem meg már végre magam. De most már nem tudott úgy hatni rám, mint korábban. Hirtelen nevetni kezdtem, felszabadultan, jókedvűen. Akkor végleg eltűnt a gyűlöletes hang, és eltűntek a félelmeim is. Molnár Edit: A másik út; Világkatasztrófa közeleg című könyvéből megtudhatjuk azt is, hogyan megy végbe a haladás szempontjából döntő fontosságú személyek Földre küldése. Idézet az Intermezzo 5. című részből: A megszokott módon végeztem a gyakorlatot, amikor észrevettem, hogy ez a meditáció kivételes. Már éreztem is, lelkemmel gyorsan el kell hagynom a testemet. Jött megint a jól ismert vibráló, rezgő érzés, a kiszabadulás, átlényegülés és kiemelkedés forgó-, pörgő-, mámorító érzése. Aztán láttam az utat, amelyet már többször megjártam oda-vissza. Az utat, melynek minden kanyarulatát, cikkcakkját, görbületét már 369

régóta ismerem. Szűk ösvény visz a hátán. Fénysebességgel haladok az alagút bejárata felé. Sötét tátongó lyuk. Már nem félelmetes. Áthaladok rajta. Száguldok, majd a kapuhoz érkezem. A szűk kapu megnyílik, már kopogtatnom sem kell. Az út innen egyre fényesebb lesz. A ragyogó világosság honában vagyok. Már látom a kört, amelybe be kell lépnem. „Ez az én helyem és a te helyed” - mondta a Hang, amikor először itt jártam. A középpont, mindennek kezdete és vége. Hol alfa és ómega együtt van. Ám most nem tanulóként jöttem ide, szerepem a megfigyelés. Várok kicsit, de már látom oszladoznak a ködfellegek. Először csak két személy van jelen. Két kolosszális erő kisugárzása. Két fénylő ködalak. Várnak ők is, hogy jöjjön a harmadik. Kérdezem kicsoda? „Adam Kadmon lesz, személyesen.” - közli velem egy hang. „Ádám, aki bűnbe esett. Ádám, aki megtért. Az Örök Ember. Neki is itt a helye.” Már itt is van a harmadik, az Ember. Belép a körbe. Innentől én csak nézőként figyelem a beszélgetésüket. Adam Kadmon: Üdvözöllek benneteket I. Fénylény (hangja mély, zengő): Üdv neked fiam, már vártuk jöttödet. II. Fénylény: Üdvözítelek testvérem. Gyere közelebb! Adam Kadmon: Vártatok? Hisz csak most döntöttem el, meghallgatásomat kérem tőletek. Önként tettem ezt. I. Fénylény: Önként persze. De a Mi késztetett. A MI-ből a Te. Érted-e? Adam Kadmon: Így helyes. I. Fénylény: A terved ismerős előttünk. Teheted. De hol homályos, azt most kérdezd meg! Felelünk neked! Adam Kadmon: Feladatom tudom. De sok benne a ködbe vesző elem. II. Fénylény: Majd kitisztul menet közben. Ennek így kell lennie. Ott kezdeted még homályosabb lesz. Ha embernek születsz. Adam Kadmon: Igen, tudom. Tudásom fokról, fokra ébred. A sötétségből indulok, s majd csak később emelkedem. I. Fénylény: A törvényt éled, hogy majd szabad lehess! Adam Kadmon: Szabad lehetek hát ott is? I. Fénylény: Szabadságban teljes. Tökéletes. II. Fénylény: De csak majd ha újra éretté váltál erre. Szabad ott csak akkor lehetsz. Mert itt szabadon döntöttél, ott sem szolga leszel. Te már szolga sosem lehetsz. Utad vége a hetes. Már a hatos sem rab többé. Hatalma van a rabság felett. De ezt te mind tudod. Hatosként mész, hetesként térsz vissza ide. Adam Kadmon: Szabadságom, hogy a szolgálatot sosem felejtem el! II. Fénylény: Erre ne gondolj! Ott pont ezt az egyet kell felejtened. Ott öntudatos légy. Szolgálatodat felejtsd! Ott kevesen tudják még, mit te ismersz. Szolgálat által lesz a szabadság teljesebb! Mert csak az lehet szabad, ki nemcsak szab, de ad. Te adsz, mindig adsz. Újat adsz, s új szabályokat szabsz. Így értsd meg szabadságodat! Adam Kadmon: Feladatom első része tiszta. Hírt kell vigyek, mi volt, elmúlt. A régi halott, új kell; új szín, új világ. Új lesz az összefogás. Összefogni mindazokkal, kikkel lehet. A lehetőség ez. Jól értem-e?

370

I. Fénylény: Jól érted. Hívd magadhoz, hozzánk az összeset! Hívd hozzám vissza összes apró sejtemet. Hogy veletek Egy legyek! Ki-ki a saját útján, de ide térjen meg! Ide! II. Fénylény: A Hírt az összekötőnek vigyed! Ő köt össze velünk mindeneket. Még Őt is idevonzza - Testvérellenfelemet. Te ezt a hírt vidd. Kivétel nincs. Még kiről hiszik, hogy kizárt, az Ő jelenléte is kellemes lehet nekem. I. Fénylény: Így leszünk mindnyájan újra Egy, és új EGY. II. Fénylény: A hírt az összekötőnek vigyed! Ő majd az anyaghoz köti a szellemet! Kihirdet. Adam Kadmon: De hogyan ismerem fel? II. Fénylény: Ő az, ki hirdet, híreket. Hírt ad majd magáról, rólunk, neked. Te tudni fogod ki ő. Ő a kihirdető. Híríró. A hírvivő te leszel. Írhozók legyetek ti ketten! Írt vigyetek! Gyógyírt az ember félelmeire. I. Fénylény: A Gyógyír-hír az, hogy ki időben idefigyel, sosem hal meg, sosem pusztul el! Ha meghal, feltámad. S ha újra él, kap örök életet. A mindenség a semmiből keletkezett. De a semmi cél már nem lehet. Csak a Valami. A Valamit tegye minden sejtem, hogy Valaki legyen. Ez a szent recept. Rajta a Gyógyír neve: Szabadon adja magát az összes Egybe. Egységbe legyen. II. Fénylény: A sok halál még nem jelenti a véget. Ez az Új kezdete. Ezt a hírt vigyed! Adam Kadmon: De hol találom meg azt, akit keresnem kell? I. Fénylény: Ne keresd! Találd! Ott lesz, ahol te. A helyeden. Várj! Türelmetlen ne légy! Vár rád városodban. Azon a helyen. Ott találod, ahol nekünk is helyünk lesz. Érted-e? Adam Kadmon: Már értem. S a hirdetmény mi legyen? I. Fénylény: Már tudod. Miért kérdezed? Adam Kadmon: Szeretném, hogy pontos legyen. I. Fénylény: Pont ott lesz a hír, hol helyetek. Pontos helyen. A hír egyik fele az út, oda vezet. Egy pontba fut, az egyik, másik, összes út. Pontos helyen, pontba fut. De neked fontos csak az egyik út! Te választottad magadnak értük ezt! Azt hirdesd! Azt tudasd! Tudhasd, ez a szereped! II. Fénylény: Ki tudhat? Ki tud, az hat. Ha tudattad, hat majd. Te csak vidd! Add! Ő meg közread. Adhat. Hisz a köz neki is helye. Közadó-vevő az ő szerepe. Ki összeköt, közvetít; ad, vetít a köznek, közhelyet. Közös helyet. Magából ad, s belőlünk, a közből. Köztudat. Ő a hirdető-, összekötő-, adó-, vevő tudat. Őrzi mit a köz tudhat. Hat. Adam Kadmon: Ő is hat, mint én hat vagyok? II. Fénylény: Ő is hatos. Ti ketten hattok. Odahattok. Sugarak vagytok. Sugározzatok. Te adtad nekünk, mi vettük át. Ő vesz tőled, tőlünk; összeköt és ad tovább. Ide és odaát. A hír körbejár. Az adat körbejár. A végtelen a végeshez utat talál általad, és általa. Ne keresd őt, találd! Adam Kadmon: Az almáról beszéljek-e? II. Fénylény: A hatalmáról igen. Számunkra hat alma adatott. Adam Kadmon: Én pontosan csak hármat ismerek. Hármat ismertettetek.

371

I. Fénylény: A másik három még fedett. Még nem ismerheted te sem. De majd megismered. Megismeritek. Ha hetek lesztek. A hat sokat tud. A hét mindenek felett lebeg. Akik mindent tudhatnak, azok már hetek. Ti is hétre törekedjetek! De vigyázz! Az, kinek hatalma van, még csak dereng. Adam Kadmon: De már reng? Dereng. II. Fénylény: Az, kire gondolsz még csak dereng. A sötétség dereng. Ő derengő. A teljes világosság ideje még nem érkezett el. Ezt jól jegyezd meg! Adam Kadmon: De a teljesség a vég, nem? I. Fénylény: A vég és az új kezdete. A teljes ég, jól fejtetted meg ezt. A teljes ég a Földdel lesz Egy. A teljesség csak úgy születhet meg. Mikor a sötét(s)ég egybetér újra velem. Új Ember-Isten a neve. Te csak hirdesd újra a Hetediket vele! Ő tudni fogja, hisz rég foglya üzeneteinknek. Fogja régóta a híreket. Ismeri már a Hetediket. Hirdette már a Gyermeket. Hirdettük mi, általa, kinek kell megszületnie. Ő, az összekötő ismeri jól a sötét, s a világos felet. Neki a két világ küszöbén van állandó helye. Mert a Küszöbön Állót ismerte meg. Így él egyben kettőt, s a teljeset. Léte kiteljesedett. Mint a te léted. Pont mint tied. Pontok ti, teljesek. De te teljességedet ott feledd! Adam Kadmon: Jól gondoltam hát, ott önként felednem kell titeket? II. Fénylény: Magad köré falakat emelj! Védjenek. Csak így hívhatod a védteleneket! Hisz tudod, ki maga köré falat emel, fél. Csak fél nem egész. S mert fél, védtelen. Így vállalod magadra újra mit levetkeztél, az anyag-bűnöket. Csak az anyag híve leszel. Hisz anyag hív téged munkára. Az Anyag védtelen Embere. Nekik jelenítsd meg az üdvözítő üzenetet. S az összekötő majd összeköt ismét velünk, velem. Ha feladatod kész, ismét egész leszel. De addig nem! Csak fél. Félj, hogy tudd, mitől félnek a többiek. Mondd nekik, vidd nekik, hogy ne féljetek! Ne fél legyetek! Egész kell. Egészség. Egész ég legyen veletek. Nem rész. Ne részegeskedjetek, magatokba süppedt alvó szellemek! Világ lehettek! A világ a tietek. Egész világ, ti és mi Egy. A világosság bennük már dereng. Bevilágít a Szellem fénye benneteket. Fénnyé legyetek, hogy fényanyag lehessen testetek, lelketek! I. Fénylény: Az idő közel. Mondd nekik: ne remegjetek! Csak tegyetek egészeket! Ész legyetek! Értelem. S az ég ésszel egész lehet veletek. Fiam, te ezt a hírt vigyed! Adam Kadmon: Csak ennyi lesz a szerepem? I. Fénylény: Keveselled? Több kellene? Adam Kadmon: A pusztulást elhárítani a fejük fölül nem próbálhatnám meg? I. Fénylény: Nem lehet. Adam Kadmon: Csak egy esélyt! Ezt az egyet add meg! Ne nekem. Értük add! S én teszem, mit tennem lehet. I. Fénylény: Adni adhatok a sokból egyet. De csak neked. Sokat kaptak, hisz tudod. Sokan sokat. A sok lélek sokat kapott. Nekik mind sok adatott. De türelmem elfogyott. Adam Kadmon: Csak ezt az egyet add még, az utolsó esélyt. A lehetőséget akkor is, ha mégoly csekély. I. Fénylény: Lehetőség. Az ős ég lehet. Tehet. Tehetős ég. Teszem neked. Adom, mert nekik kérted ezt. De vigyázz! Ha feladod idő előtt tervedet, nem lesz többé ott helyed! Érted-e. Érted így legyen! Adam Kadmon: Értem. Értem lenne, hogy többé ott helyem ne legyen?

372

I. Fénylény: Érted hát. Ki másért? Hisz ha nem hisznek neked, te és én, s mi úgy őket megmenteni nem leszünk képesek. Képes leszel elviselni ezt? S a képedre vetített hamis képeket? Adam Kadmon: Viselem, bár biztos nehezen. I. Fénylény: Ezért mondom, ha nem hisznek neked, ott terhedet többet ne viseld! Több lehetőségük így megvalósulni úgy sem lehet. Hidd el! Ha nem hisznek neked, ne viseld többé őket a lelkeden! Hagyd a maguk útján - a görbén - hadd menjenek! Érted-e, hogy érted teszem, hogy értsd: te se vedd magadra többé, mit nem lehet! Adam Kadmon: Most tökéletesen megértettelek. II. Fénylény: S nem félsz? Hisz fél leszel. Adam Kadmon: Még nem félek. Ha fél leszek se árullak el. II. Fénylény: Ha fél leszel, s rólam meg is kell feledkezned, tudd, hogy ott leszek veled. Közel. Adam Kadmon: Tudom, velem leszel. II. Fénylény: S te velem. Ti velem lesztek. A híradók-vevők. A kihirdetők. A hatók. S majd lesztek hamar hetek. Hetesbe érkeztek meg, ha kihirdetitek a Hetediket. Veled leszek testvér, de te majd nem hiszel nekem. Nem akarsz majd ismerni sem. Adam Kadmon: De így kell tennem, nem? II. Fénylény: Így tegyed! S ne félj, ha majd szélhámosnak könyvelnek el. Voltak kik engem is annak tartottak. Szélhámosnak, csavargónak, senkinek. Csak azt nem tudták, a szélhámos az, ki hámba fogja a szelet. A te utad is bukásokon át vezet. Adam Kadmon: De én vállaltam ezt. I. Fénylény: Vállald! A válladra vedd! Ez még a kereszt. Önként teszed. De a keresztútnak aztán egyszer vége lesz. A szenvedés nem cél csak út. Rajta sokan még egyszer végig kell menjenek. Aztán már nem. Lekerül rólatok a kereszt. A kereszt végső cél nem lehet. Ti alkossátok a háromszöget! A háromszögek csúcsa összecseng. Létrehozzuk a szent négyszöget. A cél ez legyen! Az összekötő is tudja ezt! Adam Kadmon: Amit mondasz, az maga a Fénylő Értelem. Világosíts meg, mire figyeljek még, ha oda megyek. II. Fénylény: Feladatod nem könnyű. Ezt sose feledd! És vigyázz! A hatalom a hatot mindig kísértő hat alma szelleme! Egészen addig, míg a Hetedik meg nem született, s benned ki nem teljesedett! Hatalmat magadnak tudásod által ne szerezz! Hatalmad van, az égi; még ha felejtened kell is ott lesz veled. De te hatást fejts ki! Ható légy! Ne hatalmas! Az sose! Ha intelmem felejted - mert felejtened kell -, a bukás térít majd észhez. De észhez térj. Mindig az észhez térj meg! Térj eszedhez, ha hatalmas leszel! Hatalmad sose emberi hatalom legyen! Ez az egyetlen pont, hol feladatod kudarchoz vihet. Pont ezt ne tedd! Csak vedd át, és add át az üzenetet. Koronázza siker pici esélyedet! Ezt szívből kívánom neked. I. Fénylény: A kihallgatásnak vége. Most menj! Ég veled! II. Fénylény: Ég veled testvérem! Üdv neked! Adam Kadmon: Köszönöm. Ég veletek!

373

Ennyit láttam, hallottam. S a harmadik személy, Adam Kadmon ahogy jött, nesztelenül ment. A két fénylény most magához intett engem. Egyszerre kérdezték: vetted-e? Vettem - feleltem. Akkor írd! - adták ki a parancsot. Tudtam, tovább nem maradhatok körükben. Feladatom sürget. Gyorsan kell leírnom mit tapasztaltam, míg friss a fejemben. Távolodni kezdtem miután a körből kiléptem. De egy hang még követett: „Segítek leírni. Veled leszek.” Hálát éreztem iránta. Visszaléptem az ösvényre, mely fényesből sötétebbé vált, majd az alagútba vezetett, és visszahozott a világomba. Lelkem visszatért testembe. Nyomban felpattantam, és az írógéphez ültem. Úgy vélem a történtek lejegyzésekor nem felejtettem ki semmit sem. A legapróbb részletekig úgy írtam le a beszélgetést, ahogy tanúja voltam. Hitelesen. Csupán annyit célszerű ehhez a különös beszélgetéshez hozzáfűzni, hogy itt nagy valószínűséggel nem telepatikus közlés történt. A szójátékok, a mondat végi rímek alapján úgy tűnik, hogy ez a beszélgetés magyar nyelven folyt.

Boldogságkeresés Ma még meglehetősen szemellenzősen ítéli meg az emberiség a gazdagságot. Ez a szűklátókörűség azonban néhány évtized múlva meg fog változni. Az emberek rá fognak jönni arra, hogy semmi sem hátráltatja jobban a lelki fejlődést, mint a túl sok pénz, a vagyon, a határtalan jólét. A gazdagság nem csak a testet, hanem a lelket is elhájasítja. Megöli az ambíciót, lehetetlenné teszi az egyéni képességek kiteljesedését. Az olyan ember ugyanis aki dúskál a földi javakban, nem küzd semmiért sem az életben. Csak elterpeszkedik a mások által összehordott vagyontárgyakon, és „élvezi az életet”. Nem töri magát semmiért, hiszen mindene megvan. Legalábbis azt hiszi magáról. Valójában ugyanis semmije sincs meg, illetve éppen azok a dolgok hiányoznak az életéből, melyek a legfontosabbak a világon. Az emberek ma még nincsenek tisztában vele, hogy az élet legmélyebb értelme a szenvedés, mert a szenvedés segíti elő legintenzívebben a lelki fejlődést. Akinek módja van arra, hogy a pénze révén kikapcsoljon az életéből minden kellemetlenséget, kényelmetlenséget, annak a legcsekélyebb mértékű szenvedésben sem lesz része. Ezáltal az élete értelmetlenné válik. Univerzális szempontból az ilyen körülmények között lezajló élet felesleges időpocsékolás, cél nélküli vegetálás, mert a léleknek semmi haszna sem válik belőle. A test örül ugyan a kényeztetésnek, de földi porhüvelyünk néhány évtized után elenyészik, nyomtalanul eltűnik, mintha nem is létezett volna. Maradandó értéket csak a lelkünk vihet magával ebből a világból, de a tehetős embereket éppen a gazdagságuk gátolja meg abban, hogy valódi értékre tegyenek szert. Némileg változik a helyzet azoknál, akik saját erőfeszítéseik által válnak gazdaggá. Ők ugyanis életük első felének tapasztalatai által jóval megfontoltabban élnek az anyagi javak nyújtotta előnyökkel. Többnyire mérsékletes életmódot folytatnak, ösztönösen kerülik az élvezetekben való elmerülést. Olyanok is akadnak közöttük, akik a vagyonukat nem a saját jólétük határtalan fokozására, hanem környezetük segítésére, felemelésére fordítják. Korábbi szenvedéseik által ők már bepillanthattak az élet titkaiba, és ösztönösen érzik, hogy nem a pénzgyűjtés az élet valódi értelme. Azt is érzik, hogy a világon minden mindennel szoros kapcsolatban áll, és sok függ attól, hogy a vagyonnal rendelkezők mit tesznek a pénzükkel. A pénz ugyanis ma még hatalom, és a világ sorsát mindig a hatalommal rendelkezők döntik el. Ennek tudatában ők már az emberiség jövője iránti felelősséggel költik el pénzüket. Nem követik ösztöneiket, amelyek környezetüket terhelő anyagi javak halmozására sarkallja őket, hanem igyekeznek a világ hasznára lenni. Sajnos ma még kevés ilyen ember található a tehetősek körében, de a világ változik, és a változás idővel kihat a pénzarisztokrácia világára is.

374

Jelenleg a legnagyobb problémát nem a Föld túlnépesedése okozza, hiszen bolygónk a táplálkozás megreformálásával a jelenleginél jóval több embert is képes lenne eltartani. A baj az, hogy az emberek természetes ösztöneik által vezérelve olyan életszínvonalra vágynak, amelyen civilizációnk elitje él. Amíg korábban a szomszédaikkal igyekeztek lépést tartani, mostanra a gazdagok és híresek életvitelét akarják utánozni. Sajnos a filmek és a reklámok csak erősítik ezt a minden reális alapot nélkülöző törekvésüket. Önző céljaik, valóságtól elrugaszkodott vágyaik kielégítése érdekében teljesen kimerítik a Föld energiaforrásait és nyersanyagkészleteit, s nem gondolnak a jövőre. Ezt az öngyilkos folyamatot csak tudati felvilágosítással és önkorlátozással lehet megállítani. Az emberekben tudatosítani kell, hogy nem csak egyszer élünk. Haláluk után azok fognak ide visszaszületni, akik tönkretették a világot. A természetet önmagunknak pusztítjuk, a jövő nemzedéke mi leszünk. Az előbbieknél is nagyobb fenyegetést rejt magában a fejlődő és a fejlett államok közötti kirívó életszínvonal-különbség. A Föld természetes erőforrásainak felét az emberiség 12 %-a veszi igénybe. A másik felén osztozkodik a 88 %-nyi maradék. Mi lesz, ha a fejlődő országokban élő 88 % is úgy akar élni, mint a legfejlettebb országok lakói? A Föld már most túl van teljesítőképességének határán. Bolygónk erőforrásainak mennyisége, és a természet regenerálódási képessége korlátozott. A gazdaság szüntelen növekedésének erőltetése, valamint az emberiség túlnépesedése következtében már évtizedekkel ezelőtt átléptük azt a határt, amit bolygónk ökológiai katasztrófa nélkül el tud viselni. Ami most gazdaságirányítás címén folyik nem más, mint a Föld végletekig való kizsarolása, világunk módszeres elpusztítása. A baj tehát nem az, hogy túl sokan vagyunk, hanem az, hogy pazarló életmódot folytatunk. Túl sokat veszünk el a természeti javakból, olyan dolgokra herdáljuk el a Föld erőforrásait, melyekre valójában semmi szükségünk sincs. Túlélési esélyeinket jelentősen rontja, hogy civilizációnkban kiveszőfélben van a hivatástudat, a szakmai tisztesség, ami a társadalmi fejlődés legfőbb hajtóereje. Ennek oka, hogy egyre alacsonyabb szférákból érkeznek hozzánk lelkek. Ezek megtestesülései alkalmatlanok a ránk váró feladatok színvonalas ellátására. Az ötödik szféra századfordulón és két világháború között élt küldötteit felváltották a negyedik szférából érkeztek. Most a harmadik szférából jöttek vannak soron, ami életünk minőségének romlásán túlmenően abban is megnyilvánul, hogy egyre kevesebb használható ember található a munkaerőpiacon. A most felnövekvő korosztálynak nem csak a képességei hagynak sok kívánnivalót maguk után, hanem a munkaerkölcsük, az életfelfogásuk is. Ösztöneik, földhözragadt gondolkodásmódjuk következtében a munkában nem az örömet, a kiteljesedést, az önmegvalósítást keresik, hanem azt, hogy az mennyi hasznot hajt nekik. Pénz nélkül a legapróbb szívességre sem hajlandók, egész világnézetüket áthatja az anyagias életmód. Telhetetlenségük folytán mind többet követelnek munkájukért, ugyanakkor tevékenységük eredménye legtöbbször az átlagos szintet sem éri el. Ez azonban nem izgatja őket. Feladatuk végzésének legfőbb mozgatórugója, hogy minél hamarabb túl legyenek rajta, és újabb pénzkereseti lehetőség után nézhessenek. A könnyen jött pénz könnyen el is megy. Miután nem dolgoztak meg igazán a jövedelmükért, így nem is ragaszkodnak hozzá túlzottan. Könnyedén elszórják különféle szórakozásokra, vagy a kényelmüket szolgáló anyagi javakra. Ők alkotják a fogyasztói társadalom derékhadát. Életmódjuknak tudható be a világban jelenleg tapasztalható nyersanyag és energiapazarlás túlnyomó része. A felelőtlenség ugyanis nem csak a munkájukkal, hanem a környezetükkel szemben is megnyilvánul. Az igazi tragédia azonban csak ezután vár ránk, mert ha ennek a folyamatnak nem tudunk gátat vetni, akkor a közállapotok romlása oly mérvű lesz, hogy már a hármas szféra lelkei sem kívánkoznak erre a lassan fegyenctelepre hasonlító világra. Ekkor jobb híján a második szféra lakói veszik át a helyüket, és az első szféra küldötteivel karöltve birtokba veszik a világot. Ezek a primitív emberek azonban már nem csak az értékteremtésre, hanem az értékmeg375

őrzésre is képtelenek lesznek. Bűnöző hajlamaik folytán tönkretesznek minden erkölcsi és anyagi értéket a Földön, és fokozatosan az állatvilág szintjére züllesztik civilizációnkat. Ezt a folyamatot feltehetően már nem nézik tétlenül az égi hatalmak, és ha korábban nem is, de ekkor már biztosan beindítják az apokalipszis gépezetét, melynek célja, hogy kimentsék azt a néhány százezer embert, aki erre méltó, a többieket pedig elpusztítják. Az elrontott világ helyén újat teremtenek, amelybe az arra érdemeseket fogják beköltöztetni. A korábban kimentett emberek egy ideális, szeretetteljes, örök emberi értékeket követő világot fognak létrehozni, amelybe már szívesen születnek bele az értékesebb lelkek is. Civilizációnk tehát nem ér véget, csupán egy megtisztulási folyamaton megy át, melynek során megszabadul a selejttől, a fejlődést gátló, visszahúzó elemektől. A pusztulásra ítélt emberek lelke azonban nem semmisül meg. Az aszály és a sorozatos földrengések által kiváltott tűzhalál után átirányítják őket olyan bolygókra, ahol a civilizációs fejlődés szintje megfelel az általuk képviselt színvonalnak. Ezekben az ősközösségi társadalmakban jóval nehezebb élet vár rájuk, mint amit a Földön maguk mögött hagytak, de a primitív lelkek csak iszonyú szenvedések árán képesek feljebb emelkedni az evolúciós fejlődés láncolatában. Az ő szemszögükből nézve ez a sors megtorlásnak tűnik, de valójában nem az, hanem esély a továbbfejlődésre. Az elpusztult Mu Birodalom és Atlantisz bukott lelkei annak idején a mi világunkba születtek be, és most ők alkotják civilizációnk legértékesebb rétegét, a művészek, a tudósok és országirányítók zömét. Igaz hogy ennek ára újabb 12 ezer évnyi gyötrelem volt. Ismét végig kellett élniük egy civilizáció felemelkedésével járó összes megpróbáltatásokat, de ezáltal ők is jobbá váltak. Eljutottak oda, ahová a saját társadalmukban nem sikerült felemelkedniük. Az egyes civilizációkat sújtó kataklizmáknak tehát nem csak büntetés jellegük van, hanem egyben lehetőséget teremtenek arra, hogy ki-ki a számára legmegfelelőbb környezetbe kerüljön, és ezáltal a fejlődése hatékonyabbá váljon. A fejlődésnek ez az útja azonban nem törvényszerű. A mi esetünkben az érintettek „magukba szállásával”, gondolkodásmódjuk és viselkedésük megváltoztatásával még elkerülhető lenne az elevenen való elégettetés, megmenthető lenne civilizációnk egésze. Az élet valódi értékeinek megismerése sokat javíthatna a helyzetükön, de a katasztrófa csak társadalmi összefogással hárítható el. Amennyiben erre nem mutatunk hajlandóságot, feltartóztathatatlanná válik az apokalipszis beteljesedése. A világban zajló változások tudományos megfigyelése alapján a végső pusztulást előreláthatóan nem a Bibliában említett misztikus lények fogják kiváltani, hanem a Föld mágneses pólusának elfordulása. Régen évtizedenként 3-4 földrengés volt. Mostanában évente 80-90 -et regisztrálnak a kutatók, amelyek egyre erősebbé, pusztítóbbá válnak. A magma elfordulása óriási feszültségeket kelt a Föld belsejében, így a továbbiakban még gyakoribbá és intenzívebbé válnak a földmozgások. A hihetetlen erejű sorozatos földrengések végül lángba borítják az egész világot, ami civilizációnk teljes megsemmisülését eredményezi. Hogy addig mi fog történni, arról a Biblia nyújt tájékoztatást: „Az emberek túllépték a kegyelem fenntartásának határait. Mivel megrögzötten ellenállnak minden jobbító törekvésnek, Isten visszavonja a Szentlelkét. Minthogy az isteni kegyelem nem oltalmazza többé őket, a Sátán védtelen kiszolgáltatottjaivá válnak, aki végső veszedelembe dönti a föld lakosait. Miután Isten angyalai már nem tartják féken az emberi szenvedélyek heves kitörését, a viszály összes elemei felszabadulnak. Ennek következtében az egész világra nagyobb és rettenetesebb pusztulás zúdul, mint hajdan Jeruzsálemre.” Civilizációnk romlásba döntését tehát valójában nem Isten fogja előidézni, és nem is a Sátán, hanem mi magunk. Állati ösztöneink szabadjára engedése eredményezi azt az állapotot, melynek törvényszerű következménye a totális pusztulás lesz. Sorsunk ily módon való alakulásának elkerülése csak gondolkodásmódunk és viselkedésünk alapvető megváltoztatásával érhető el. A megsemmisülésünket eredményező folyamatot kizárólag a Teremtő képes 376

leállítani, ha erre érdemesnek bizonyulunk. Mi azonban annyira eltávolodtunk tőle, hogy sokan még tudomást sem hajlandók venni róla. Már az egymással való összefogásban, a bajok közös erővel történő legyőzésében sem reménykedhetünk. Az eszelős harácsolás, a pénz utáni vég nélküli hajsza ugyanis megrontotta, teljesen tönkretette az emberi kapcsolatokat. A sok baj láttán a hívők is panaszkodnak, hogy „elhagyott bennünket az Úristen”. A valóság azonban az, hogy nem ő hagyott el minket, hanem mi hagytuk el őt. A transzcendentális gondolkodásmód kifejlesztése, a Mindenhatóba vetett hitünk helyreállítása nagyon fontos, de önmagában nem elég. Nagyon sok múlik társadalmunk minden egyes rétegének, így a gazdagoknak a jövőbeli viselkedésén is. Olyan életvitelt kell folytatniuk, amely nem irritálja a környezetüket, és nem kelt senkiben elérhetetlen vágyakat. Jelenleg a pénzükben fuldokló milliomosok azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy gyémántokkal kirakott bugyit és melltartót vásárolnak a szeretőjüknek, 10 millió dollárért. A világsztárok sem tudják értelmes dolgokra költeni csillagászati gázsijukat. Miközben 800 millió embertársuk az éhhalállal küszködik, 25 millió dolláros álomesküvőt rendeznek, majd fél év után botrányos körülmények között elválnak. A tömeges elszegényedés, az életminőség nagyfokú romlása közepette a tehetős rétegnek nem a pénz esztelen szórásával kellene példát mutatnia a társadalomnak. Ha a pénzüket nem luxusjavakra, hanem a világ megsegítésére, az össztársadalmi túlélésre fordítanák, akkor nem egy hamis értékrend sugallatával, hanem követésre méltó példával járnának elöl. Ráadásul a pozitív viselkedési minta megteremtésével nagyfokú megbecsülést vívnának ki a közéletben. Az újkor elitjére már nem úgy tekintenének a kisemberek, mint élősködők gyülekezetére, hanem mint társadalmunk nélkülözhetetlen rétegére. Olyan emberekre, akik mozgatják a gazdaságot, irányítják a politikát anélkül, hogy a pénzükkel, a hatalmukkal visszaélnének. Amennyiben a „felső tízezer” nem hajlandó az átalakulásnak ezt a békés útját választani, akkor két dolog történhet. Az egyik, hogy az ellehetetlenülés határára érkezett szegények egy internacionális felkelés során megtámadják a gazdagokat, és számszerű fölényüket kihasználva végső elkeseredettségükben kiirtják őket. A másik, valószínűbb eshetőség, hogy ennek előszelét érzékelve a gazdagok magukhoz ragadják a politikai hatalmat, és létrehoznak egy diktatórikus rendszert, a pénz leplezetlen diktatúráját. Ebben a fegyveres testületek fő feladata a gazdagok testi épségének védelme lesz, és a szegények teljesen jogfosztottá válnak. A középréteg fokozatosan megszűnik, és a társadalom két részre szakad: az anyagi javak mind nagyobb részét birtokló maroknyi gazdagokra, s az őket kiszolgáló rétegre, valamint az egyre szegényebbé váló tömegekre. Úgy tűnik, hogy ez a folyamat már el is kezdődött. Jelenleg az emberiség 20 %-a használja a megtermelt javak 86 %-át, míg a legszegényebb 20 %-nak csak 1,3 %-a jut. A világ javainak 50 %-a mindössze 370 család kezében van. Ez a szám tovább szűkül, mert mind nagyobb mértéket ér el a tőkekoncentráció. Földünk 200 leggazdagabb emberének több pénze van, mint civilizációnk legszegényebb 40 százalékának, azaz közel 2,5 milliárd embernek. Ennél meghökkentőbb adat, hogy a világ 3 leggazdagabb emberének vagyona meghaladja a 43 legszegényebb ország együttes bruttó nemzeti jövedelmét. Sokat rontanak a statisztikán a nyugati országokban szokásos kiugró vezetői jövedelmek. Az amerikai menedzserek átlagosan 320-szor annyit keresnek, mint egy munkás. A világ javainak egyenlőtlen eloszlása az egyes országok között is fokozódik. Amíg az 1960as években még csak harmincszoros különbség volt a gazdag és a szegény államok között, ma ez az arány nyolcvanszoros. Pedig a javak mennyisége folyamatosan növekedett. A globális fogyasztás és szolgáltatások értéke 1998 végére elérte a 24 billió dollárt, ami hatszorta nagyobb, mint 1975-ben volt. A világ lakosságának 56 %-a szegény, és 1,2 milliárd ember napi 1 dollárnál kevesebb összegből él, 800 millió pedig éhezik. Ennek az állapotnak a konzerválása, illetve a vagyoni különbségek tovább fokozása azért is zsákutca, mivel ez nem 377

oldja meg a bolygónkat veszélyeztető globális problémákat, sőt sietteti a pusztulást. Az ökológiai katasztrófának a gazdagok is áldozataivá válnak, mert egy agyonszennyezett világban pénzért sem lehet tiszta vizet, -levegőt, -talajt vásárolni. Nagyobb anyagi lehetőségeiket kihasználva annyit elérhetnek, hogy ők néhány hónappal később fognak meghalni, de ennek nem biztos, hogy örülni fognak. A klímaösszeomlás ugyanis leginkább az atomháború borzalmaihoz hasonlítható, ahol azok járnak jobban, akik hamarabb elpusztulnak. Az egyes emberek közötti vagyoni különbségek megszüntetésének lenne ugyan egy radikális módja, az államosítás, de ettől a helyzet még rosszabbá válna. Néhány évtizeddel ezelőtt a kommunista országokban megpróbálkoztak a magánvagyonok elkobzásával, de nem mentek vele semmire. A rekvirálás, a magántulajdon államosítása nem szüntette meg a szegénységet. A „népi tulajdonba” vett vagyon lassan elcsordogált a bürokrácia útvesztőiben, és nem egy esetben a pártfunkcionáriusok zsebében kötött ki. Az önzés, a kapzsiság alól ugyanis ez a társadalom sem volt mentes, így csupán az történt, hogy az anyagi javak a letűnt rendszer képviselőinek kezéből átvándoroltak az új elit kezébe. Egy idő után felélték ezeket a javakat, és mivel újat nem voltak képesek teremteni az eredmény az lett, hogy mindenki szegénnyé vált. A kapitalizmusban sem alakulnának másként a dolgok, ott is kézen-közön elveszne az elrabolt vagyon. Még akkor sem hozná meg a kívánt általános jólétet, ha drákói intézkedések hatására megmaradna. Ismerve ugyanis az állami költségvetés feneketlen zsákját, az államháztartás milliárdos hiányát, ezek a pénzek hamar elfogynának. Ez ellen csak az összegyűjtött vagyon befektetésével, forgatásával lehetne védekezni, de erre nem akadna vállalkozó. Általános tapasztalat, hogy a közvagyon gyarapítása senkinek sem szívügye. Az a tulajdon pedig amelynek nincs gazdája, nincs olyan tulajdonosa aki személyesen képes őrködni felette, előbb-utóbb „ebek harmincadjára” kerül. Ezt belátva az állam nem tehetne mást, mint a korábban begyűjtött vagyont tőke formájában kihelyezné arra alkalmasnak látszó magánszemélyeknek, hogy gyarapítsák. Ezzel azonban a régi rendszert állítaná vissza, a különbség csupán annyi lenne, hogy a felső tízezer tagjai kicserélődnének. Az emberek vagyoni különbségéből eredő feszültségeket ma csak egy módon lehet enyhíteni, rá kell bírni a gazdagokat, hogy támogassák a szegényeket. Ezt már ma is sokan megteszik, de nem mindenki az anyagi helyzetéhez mérten. Mint a társadalom minden rétegében a gazdagok között is sok a fukar, fösvény ember, aki csak akkor ad, ha muszáj. Az erőszaknak azonban ilyen esetekben nincs helye. Meg kell várni amíg az illető magától rájön, hogy egy olyan közösségben él, ahol egymásra vagyunk utalva. Csak úgy jutunk előbbre, ha kölcsönösen segítjük egymást, és az önzetlen segítség előbb-utóbb visszahat az adakozóra is. Ezzel a viselkedéssel a gazdagok leszerelhetnék a szélsőséges nézeteket vallókat is, akik mind gyakrabban ragadtatják magukat ilyen kijelentésekre: „A sok élősdi vérszívó kisajátította magának a világot, és nem hagyják élni a másikat. Arroganciájukkal, pökhendiségükkel, nemtörődömségükkel, és végtelen önzésükkel megakadályozzák a tehetséges, de pénztelen emberek érvényesülését, nagyban gátolva ezzel a világ fejlődését. Eszükbe sem jut, hogy áldozzanak valamit annak a világnak a megmentésére, amelynek a vagyonukat, a határtalan gazdagságukat köszönhetik.” A jövő században valószínűleg túljutunk korunk anyagias szemléletén, a pénz mindenek fölé helyezésén, és akkor mind többen lesznek olyanok, akik személyes hasznukról lemondva kizárólag a köz szolgálatának szentelik életüket. Így fokozatosan megszűnik ez a probléma is. A nagy vagyon, a gazdagság már senkit sem fog vonzani, mert az emberek rájönnek arra, hogy az élet értelme nem az élvezetek habzsolása. Az elérhetetlen vágyak megszűnnek, a jogos igényeit pedig mindenkinek ki tudják majd elégíteni. Így nem lesz többé értelme szegénységről és gazdagságról beszélni. A tőkekoncentrálódás fennmarad még egy darabig, de ennek már csak funkcionális szerepe lesz. A magánszemély ugyanis gyorsabb, rugalmasabb, mint az állami apparátus, így pl. a kockázati tőke kihelyezésével a nagy 378

vagyonok gazdaságélénkítő szerepet tölthetnek be. A helyi igények kielégítésével is szerepet játszhat a magánvagyon, mivel az állam keze nem ér el mindenhová, és azt, hogy egy közösségben ki érdemli meg leginkább a támogatást csak az tudja megítélni, aki közöttük él. A helyes döntés meghozása természetesen felelősséggel jár, de aki képes volt arra, hogy egy komoly vagyont összehozzon, valószínűleg arra is képes lesz, hogy felelősen döntsön annak sorsáról. Más vélemények szerint a szegénység felszámolásának legegyszerűbb módja, hogy a gazdagoktól elvett pénzt szét kell osztani a nincstelenek között. Megoldást azonban ez sem jelentene, mert túl sok a szegény. A gazdagok pénze csak arra lenne elég, hogy átmenetileg megmentse őket az éhhaláltól, de nem tudná kiemelni a nincsteleneket jelenlegi helyzetükből. Ugyanolyan primitív életkörülmények között tengődnének tovább mint eddig, a különbség csupán annyi lenne, hogy nem korogna a gyomruk. Kilátástalan helyzetükben „vigaszt” csak az jelentene számukra, hogy már nincsenek gazdagok, mert kifosztották őket. A végeredmény: az egész emberiség szegénnyé, nyomorulttá és boldogtalanná válna, a legszegényebbek pedig éhen halnának. A gazdagoktól elvett pénz ugyanis egy idő után elfogyna, és miután már nincs kit kifosztani a vagyonából, nincs kitől segélyt kérni, visszatérne az éhínség, a vele járó betegségek és tömeges elhalálozások. A szegénység valóban nem fog magától felszámolódni, és az is igaz, hogy a gazdagok pénze szükséges a probléma megoldásához, de nem ebben a radikális formában, hanem önkéntes alapon, egy jól átgondolt terv szerint haladva. Az ismert közmondás szerint: „A szegényeknek nem halat kell adni, hanem hálót, és meg kell tanítani őket halászni.” Az alamizsna csak megalázza az embereket, és nem teszi lehetővé a bajokból való kilábalást. Arról nem is szólva, hogy senkinek sincs annyi pénze, hogy több száz millió embert élete végéig etessen, eltartson. Erre nincs is szükség, mert minden nép, népcsoport el tudja látni magát élelemmel, ha ezt a körülményei lehetővé teszik. A szegényeket tehát nem etetni kell, hanem meg kell teremteni számukra a felemelkedéshez, a normális életvitelhez szükséges feltételeket. Az aszályos vidékeken pl. kutat kell fúrni számukra, a földműveléshez szerszámot kell adni nekik, és megtanítani őket a használatukra. Arra is ügyelni kell, hogy mindig a fejlettségi szintjüknek megfelelő technológiát kell a rendelkezésükre bocsátani. A múltban gyakran előfordult, hogy a nyugati országok modern gépsorokat, sőt komplett gyárakat küldtek a fejlődésben visszamaradt országoknak abban a hiszemben, hogy az majd ugrásszerűen elősegíti a fejlődésüket. A fejlődésben azonban nem lehet hétmérföldes lépésekkel haladni, nem lehet lépcsőfokokat kihagyni. Egy olyan nép, amelynek tagjai írni-olvasni sem tudnak, nem tud mit kezdeni a legmodernebb NC-vezérlésű szerszámgépekkel. Még elszállítani sem képesek ezeket a berendezéseket, így nem csoda, hogy jó néhány gyári felszerelés megrothadt a kikötőben, vagy megette őket a rozsda. Ebben a fejlődési stádiumban az sem segít, ha egy primitív közösség hirtelen nagy vagyonhoz jut, mert megfelelő kultúra és infrastruktúra hiányában nem tudnak mit kezdeni a gazdagságukkal. Úgy járnak, mint az az indián törzsfőnök, aki az Isten háta mögötti birtokán olajat talált, és hirtelen gazdag ember lett. Azonnal vett magának húsz fürdőkádat és vízcsapot, s lerakatta a kunyhója elé, hogy jelezze vele a gazdagságát. A fejlődő országokat csak lassan, fokozatosan, és kellő körültekintéssel lehet felemelni a civilizált országok szintjére. A folyamatban legfontosabb szerepe a tanulásnak, a tanításnak van. Az államközi segélyeket ugyanis csak azok tudják jól elkölteni, akik tisztában vannak azzal, hogy mire kell elkölteni. A tanítás, a felvilágosítás, az információátadás alapvető feltétele a fejlődésnek. Az elmaradott nemzeteket leghatékonyabban a közülük kiemelkedő iskolázott személyek képesek felemelni, mert ők tisztában vannak népük adottságaival, az emberek lelki beállítottságával, és nem utolsó sorban a visszahúzó hagyományokkal. Természetesen ez a törekvés nem hoz egyik napról a másikra látványos eredményt. A fejlődés 379

rögös útját ugyanis minden nemzetnek végig kell járni, a vele járó szenvedések alól senki sem kap felmentést. Nem szabad, hogy a kezdeti kudarcok, sikertelenségek bármely népcsoport kedvét szegjék az előrehaladásban, mert csak az a nemzet maradhat fenn a világban, amely hajlandó fejlődni. Történelmi példák bizonyítják, hogy a fejlődésképtelen népeket előbb-utóbb leigázzák, kiirtják; pusztulásra ítéli őket az evolúció. A harmadik világ irányítása nem csak erkölcsi kötelességünk, hanem a saját érdekünk is, mert e nélkül a fejlődő országok elkerülhetetlenül beleesnek abba a hibába, amit mi követtünk el. Környezetkímélő technológiánk átadása nélkül néhány évtized múlva ők is elkezdik szennyezni a természetet, ami megállíthatatlanná teszi az ökológiai katasztrófát. Mostanában egyre többen vannak, akik a közlekedési viszonyok javulását, a határok fokozatos megnyitását kihasználva úgy próbálják a fejlődéssel járó megpróbáltatásokat kikerülni, hogy elutaznak a gazdag államokba, és ott letelepedési engedélyt kérnek. Tisztában vannak azzal, hogy a demokratikus államok törvényei nem engednek egyetlen ott élő embert sem éhen halni, sőt olyan mérvű rendszeres segélyben részesítik őket, amely nem egy esetben nagyságrendekkel meghaladja a szülőhazájukban elérhető munkabéreket. Munkát ugyan nem kapnak, mert a befogadó államokban is olyan nagy a munkanélküliség, hogy a saját polgáraiknak sem tudnak állást biztosítani, de ez nem zavarja őket. Ily módon évekig, sőt évtizedekig élősködnek a magas életszínvonallal rendelkező társadalmakban, abban a hiszemben, hogy rendkívül szerencsésen alakult a sorsuk. Ez az élet azonban inkább nevezhető szerencsétlenségnek, mint szerencsének, mert kiiktatták önmagukat a fejlődési láncból. Az igaz, hogy nem nyomorognak, de nem is élnek, csupán vegetálnak. A viszonylagos jómódban és semmittevésben nem halad előre a lelki fejlődésük, nem válnak jobbá annál, amik voltak. Ráadásul a hazájuknak is kárt okoztak azzal, hogy nem vállalták a nemzetük felemelésével járó nehézségeket, így a problémákat az otthon maradottaknak kell kevesebb létszámmal és nehezebb körülmények között megoldaniuk. A jóval kulturáltabb körülmények közé kerülő bevándorlók között gyakori jelenség, hogy megtagadják a múltjukat, szégyellik az eredetüket. Igyekszenek minél hamarabb beilleszkedni az új környezetükbe, ezért elszakítanak minden szálat, ami a szülőhazájukhoz köti őket. Azt hiszik, hogy ezáltal olyanok lesznek, mint a befogadó többség, valójában azonban gyökértelenné válnak. Hiába élnek egy jóval nagyobb életszínvonalat biztosító országban, nincs ami táplálja, lelkileg megtartsa őket. Hiányzik a forrás, ahonnan erőt meríthetnének. Emiatt ide-oda hányódnak, képtelenek meglelni a helyüket. Ragaszkodni kell a gyökerekhez, mert ahogy a fát, úgy az embert is a gyökerek tartják szilárdan. Aki elvágja a gyökereit, megtagadja a származását, megszüntet minden kapcsolatot a szülőföldjével, nem képes helytállni az élet viharaiban. A vidékről városba költözők között is gyakori ez a magatartás. Főleg akkor, ha jelentős sikert értek el. A világhírnévre szert tett emberek többsége szégyelli, hogy milyen mélyről indult. A gyökereket azonban nem kell szégyellni. Azért sem, mivel mi választottuk ki, hogy hová szülessünk, és ezt nem véletlenül tettük. Akkor sem szabad megtagadni a gyökereket, ha a világ szemében nem éppen dicsekvésre méltó a származásunk, ha kezdeti életkörülményeinknek büntetés jellege volt. Isten ugyanis nem azért helyezett bennünket a sanyarú körülmények közé, mert haragszik ránk; hanem hogy tanuljunk belőle. Ezek a kemény leckék arra szolgálnak, hogy lehetőséget teremtsenek valamilyen hibánk kiküszöbölésére. Ha ez sikerült, és továbbléptünk a kezdeti nehézségeken, felülemelkedtünk a primitív életviszonyokon, akkor ne haraggal, dühvel gondoljunk a múltunkra, és az életünk első felét megkeserítő emberekre, hanem úgy, mint egy szükséges rosszra, ami lelki fejlődés formájában később a javunkra vált.

380

A szegény országokból történő tömeges kivándorlás azért sem járható út, mert a gazdag országok polgáraiban egyre nagyobb ellenszenvet kelt, hogy hazájukat szinte elárasztják a menekültek. Tisztában vannak vele, hogy ezek többsége nem politikai-, hanem gazdasági menekült, akik azért jöttek, hogy jól éljenek náluk. A jobb életkörülményekért folytatott rohama már a rasszista nézetektől mentes, jóérzésű emberekből is visszatetszést vált ki. Az erkölcsi alapon megfogalmazott álláspontjuk szerint: „Senki sem telepszik be a szomszédja házába, és nem várja el tőle, hogy eltartsa. Akkor milyen jogon özönlenek a gazdasági menekültek hívatlanul a gazdag nyugati államokba. Ha jobban akarnak élni, teremtsék meg ennek feltételeit a hazájukban. Ne rajtunk élősködjenek.” Az ellenszenvük nem a részvétlenségnek tudható be, hanem egy tudatalatti késztetésnek, amelyet sokan csak éreznek, anélkül, hogy meg tudnák fogalmazni. Arról van szó, hogy minden társadalom, minden nép csoportkarmát alkot. Egy-egy nemzet többnyire olyan emberekből tevődik össze, akik korábbi életeikben évszázadokon át együtt éltek, küszködve segítették egymást, vagyis kidolgozták közösségük karmáját. A saját munkájuk, szenvedéseik révén jutottak el arra a szintre, amit most megérdemelten élveznek. Ezért méltánytalannak érzik, hogy a kívülről jött „betolakodók” részt kérnek mindazon javakból, amelyeknek a megteremtéséért semmit sem tettek. Pascal szerint: „Az emberek a bűnöst sem gyűlölik úgy, mint azt, aki nem szenvedett eleget.” Gyakran előfordul ugyan, hogy valamely nemzet fiai közé más nemzetek egyedei születnek be, de ez csak akkor történik meg, ha az illető lelki fejlődési szintje eléri az új hazája evolúciós szintjét. Elmaradott nemzetek primitív fokon megrekedt egyedei ily módon nem kerülhetnek be a fejlett társadalmakba, mert ez rossz hatással lenne mind rájuk, mind a befogadó közösségre. Hatékony fejlődés csak fizikai testben lehetséges, és a primitív lelkek fejlődése nagyon sok károkozással jár. Egy kőkorszaki szinten álló társadalomban a primitív viselkedés nem okoz helyrehozhatatlan károkat, így ezek a lelkek szabadon kitombolhatják magukat. A kulturált, nagy gonddal és óriási költséggel felépített nyugati világban azonban ezek a károk már rombolásként hatnak, ezért ilyen megpróbáltatásnak a sors csak ritkán teszi ki a fejlett társadalmakat. A „betolakodókkal” szembeni ellenszenvet tehát nem kis részben a fenyegetettség érzése motiválja. A jóléti társadalmakban élők nap mint nap tapasztalják, hogy az erőszakos megnyilvánulások, a vandalizmus és a különféle szerencsétlenségek mind nagyobb hányada tudható be „külföldről importált” okoknak. Az Ázsia elmaradott országaiból beözönlő bűnözőket pl. olyan gátlástalan ösztönök vezérlik, amelyek a legelvetemültebb nyugati maffiózókat is megdöbbenti. Mindez a kultúra, a civilizáció, vagyis a fejlődés hiányának tudható be; így nem véletlen, hogy a nyugati világ polgárai lassan már a létükben, a fennmaradásukban is veszélyeztetve érzik magukat. Nagymértékben fokozza az évtizedek óta magas színvonalú egészségügyi ellátásban részesülő nyugati lakosság idegességét, hogy az illegális bevándorlók különféle fertőző betegségeket, számukra leküzdhetetlen vírusokat, baktériumokat hurcolnak be az országba. A legutóbbi egészségügyi felmérések szerint gyakori közöttük a tbc-s is, akik a munkahelyükön megfertőzik a munkatársaikat. Ha ez a helyzet továbbra sem változik, és az elmaradott országok lakói nem térnek jobb belátásra, akkor a fejlett államok előbb-utóbb drasztikus intézkedésekre kényszerülnek. Ez megnyilvánulhat a határok lezárásában, a korábban bevándoroltak táborokba zárásában, vagy tömeges kitoloncolásokban, ami semmiképpen sem tenne jót a világ egységessé válásának. Ennek elkerülése érdekében nem ártana, ha a harmadik világban élők jobb belátásra térnének, és a Nyugat által felkínált segítséget kihasználva elindulnának a fejlődés útján. A siker legfőbb biztosítéka a munka. Hogy mire képes a munka, a szorgalom, erre legjellemzőbb példa Japán esete. A II. világháború után Japán egy tönkretett, agyonnyomorított ország volt. Hirosima és Nagaszaki eltűntek a Föld színéről, ráadásul a császárukat is megalázták. Ennek 381

ellenére nem adták meg magukat a sorsnak. Felhagytak militáns politikájukkal, beszüntették a fegyverkezést, és minden erejüket a polgári élet fejlesztésére koncentrálták. Hangyaszorgalommal felépítették romba döntött városaikat, és sziszifuszi küzdelmek árán olyan szintre fejlesztették iparukat, hogy az Egyesült Államok után ők lettek a világ második ipari hatalma. Röpke 40 év alatt óriási tőke és szellemi kapacitás halmozódott fel az országukban. A tőkefelesleget külföldi beruházásokra fordították, így lassan meghódítják az egész világot. Ami annak idején nem sikerült nekik fegyverekkel, most békés úton, gazdaságilag érik el. Mind több iparágban abszolút fölényre tettek szert, annak ellenére, hogy nyersanyagokban és energiahordozókban igen szegény országról van szó. A híradástechnikában, az optikai iparban, az óra- és autógyártásban már alig akad versenytársuk, és igen erősen törnek előre a számítógépiparban valamint a gépgyártásban is. Mindezt a szorgalmuknak, a hihetetlen kitartásuknak köszönhetik. Megvan tehát a recept, hogy miként lehet felemelkedni. Dolgozni kell. Nem ímmel-ámmal, hanem komolyan. Az erőfeszítések előbb-utóbb meghozzák a gyümölcsüket. A boldogulásnak tehát nincs köze sem a bőrszínhez, sem a rasszhoz, hiszen a japánok sem tartoznak a sokak által irigyelt fehér bőrű népcsoporthoz. A nyugati országokban élők nem a bőrszínüknek köszönhetik a magas életszínvonalukat, hanem a munkához való hozzáállásuknak. Amit ők elértek, azt bárki utánuk csinálhatja. Ha a japánoknak sikerült, más népeknek is menni fog, a tehetség nem a bőrszíntől függ. A felemelkedés csupán akarat kérdése. Sok esetben nem is az akarat hiánya az eredendő oka az elégtelen szorgalomnak, hanem egyes népcsoportok sajátos gondolkodásmódja. Ennek lényegét egy ENSZ-tisztségviselő élménybeszámolója világítja meg legérthetőbben. Állomáshelyére utazva az egyik afrikai ország pályaudvarán megkért egy helybeli férfit, hogy megfelelő fizetség ellenében szállítsa el a csomagjait a 200 méterrel odébb levő hivatalába. A válasz az volt, hogy: „Nem vállalom. Én ma már ettem.” A természetközeli népek életfelfogása azt diktálja, hogy, hogy ha jóllaktak, nem dolgoznak tovább. A munka csupán azt a célt szolgálja életükben, hogy elkerüljék az éhhalált. A fehéreket bolondnak tartják, mert „örökké dolgoznak, akkor is, ha nem muszáj”. Sok mindenre magyarázatot ad az az indiai népi mondás is, hogy: „Ne fogj semmit a kezedbe, aminek nyele van, mert azzal dolgozni kell.” Mivel a „fejlődő világ” számos országában hasonló az emberek mentalitása, nem véletlenül született az a mondás, hogy: „Keleten léteznek, Nyugaton cselekednek az emberek.” A szorgalmas emberek buzgólkodása azonban nem az anyagi javak gyarapításából ered. Alapvetően a tökéletesebbé válás belső kényszere hajtja őket. Az elmaradott országok lakosságában tudatosítani kellene, hogy a munka nem csupán pénzkereseti forrás, hanem az önmegvalósítás, a fejlődés leghatékonyabb módja. Ezek a problémák nem csak a fejlődő és a fejlett világ között, hanem egyes országokon belül is előfordulhatnak. Sok olyan állam van, ahol jelentős számban élnek kisebbségek. Közöttük akadnak olyanok is, akik meglehetősen primitív szinten tengődnek. Ennek oka nem a társadalomban, hanem önmagukban keresendő. Ha egy népcsoport kulturáltsága, munkához való hozzáállása nem éri el a körülöttük élők szintjét, akkor nem tudnak felzárkózni. Kiszorulnak a társadalom peremére, és bűnöző életmódot folytatnak, hogy fenn tudják tartani magukat. Ezzel mind jobban kivívják a többség irántuk érzett ellenszenvét, ami jelentősen növeli a társadalmi feszültséget. Ezekre a többnyire szakképzettség nélküli, kulturálatlan emberekre a munkaerőpiac nem tart igényt, ezért reményük sincs a nyomorból való kiemelkedésre. Már pedig felemelésük egyetlen járható útja a munka biztosítása lenne, amit közmunkák formájában meg lehet valósítani. Ez állami feladat, a politikusok azonban gyakran olyan intézkedéseket hoznak, amelyek nemhogy növelnék, hanem csökkentik ennek a rétegnek a munkakedvét. Ezek egyike, hogy mind több országban állampolgári jogon vehetők igénybe a gyermeknevelési segélyek, folyósításuk nincs munkaviszonyhoz kötve. Ezért ebben 382

a rétegben rohamosan nő a népszaporulat, mivel a megélhetés egyetlen forrásává az állam által biztosított gyermekgondozási segély vált. Ez mind több emberben kelt aggodalmat, mert ezáltal újratermelődnek, sőt szaporodnak a gondok. Olyanok is vannak, akik az etnikai arányok eltolódásáról beszélnek, a rasszista megfogalmazások szerint pedig ez a helyzet oda vezet, hogy „leromlik a nemzet génállománya”. A szélsőséges nézeteket vallók kezére játszanak az állami és önkormányzati vezetők azon intézkedései, hogy ezeket a családokat ingyen lakáshoz juttatják, sőt a rezsiköltség fedezésére rendszeres szociális segélyt nyújtanak számukra. Amikor a többségben élők egy életen át küszködnek azért, hogy otthont teremtsenek maguknak, és az elmaradt villany- és gázszámláikat sem fizeti ki helyettük senki, nem nehéz ellenszenvet kelteni a méltánytalan előnyöket élvező kisebbséggel szemben. Félő, hogy ez a folyamat társadalmi robbanáshoz vezet, ami egy újabb holocaustba torkollik. A tömeges népirtás vagy kitelepítés azonban nem lehet az etnikai problémák megoldási módja egy civilizált társadalomban, ezért mindenképpen meg kellene előzni az indulatok felkorbácsolódását. Ennek érdekében legtöbbet maguk az érintettek tehetnének, amennyiben tudatára ébrednének annak, hogy a fejlődés a nemzetiségek esetében is szükségszerű, az ezzel járó terheket nem háríthatják át másokra. Az ő felemelkedésük sem lesz könnyebb, mint más népeké, de nincs más választásuk, a civilizálódás számukra is létkérdés. Életformájukon azért is szükség lenne változtatni, mert a bűnöző életmód egyre mélyebbre taszítja őket. Mind több karmikus adósságot gyűjtenek össze, ami azzal a következménnyel jár, hogy a következő életükben még a korábbinál is rosszabb körülmények közé fognak születni, és még több nehézséggel kell megküzdeniük. A fejlődésben alacsonyabban állók társadalmon belüli elkülönítése sem engedhető meg. A sokak által emlegetett gettósítás megoldaná ugyan a többség problémáját, de ilyen körülmények között ezek az emberek nem tudnak fejlődni. Ha magunkból kirekesztve elszigetelt életmódra kényszerítjük őket, nem lesz honnan mintát vegyenek, nem fogják tudni, hogy mivé kell válniuk. Kétségtelen, hogy nem éppen kellemes dolog olyan emberekkel együtt élni, akik akarva-akaratlan sok „borsot törnek” az orrunk alá, de jusson eszünkbe: nem azért vagyunk itt a Földön, hogy vakációzzunk. Feladatunk az, hogy fejlődjünk vagy elősegítsük mások fejlődését. Ezt a megbízást teljesítenünk kell még akkor is, ha nem emlékszünk rá, hogy erre a szerepre vállalkoztunk volna. Kirekesztő döntéseink meghozatalánál ne feledjük, hogy a magasabb szférákból érkezettek kötelesek segíteni az alacsonyabb szinten állókat, mert valamikor mi is hasonló szinten álltunk, és bennünket sem hagytak cserben. A tudati felvilágosításon kívül az is sokat javítana a helyzeten, ha megváltozna az emberek szegénységről alkotott felfogása. A szegénység nem kellemes állapot, de van egy hallatlanul nagy előnye: sok mindenre megtanítja az embert. Az ostoba ember elmerül az önsajnálatban, és nem is próbál kivergődni a helyzetéből, körülményeit sorscsapásnak tekinti. Az okos ember viszont szüntelenül keresi a boldogulás útját. Eközben nagy találékonyságra tesz szert. Ötleteinek megvalósítása során fokról fokra könnyebbé válik az élete; miközben fejlődik a kézügyessége, szaporodnak a világ működését megértő ismeretei, és növekedik az intelligenciaszintje. Tapasztalatainak gyarapodásával egyre bölcsebbé válik, és mind inkább belátja, hogy nem is olyan nagy baj, hogy szegénynek született. Mind világosabbá válik számára, hogy fejlődését a jelenlegi helyzete segíti elő a legintenzívebben. Szegénysége tehát nem sorscsapás, hanem lehetőség a felemelkedésre, az „emberré” válásra. Ráadásul a szegénység a leghatékonyabb védőburok az életben. A pénztelenség sok csábítástól, veszélytől és csapdától óvja meg az embert. Ez az életszemlélet egyébként egyáltalán nem új az emberiség történetében. Az őskeresztények már évezredekkel ezelőtt ráéreztek ennek az állapotnak fejlődésünkre gyakorolt jótékony hatására. A szenvedések szentségének tana szerint „Isten előtt legkedvesebb dolog: elhordozni szenvedéseinket”. Ennek szellemében hősiesen viselték sorsukat, sőt még több 383

szenvedést kértek az Úrtól. Ebből az életfelfogásból ered az aszkézis, az önsanyargatás is, amikor egyesek kevesellve szenvedésüket, maguk szereztek fájdalmat testüknek. Ez a fajta viselkedés azonban ugyanolyan káros, mint a mi fóbiás félelmünk a szenvedésektől. Krisztus tanításai szerint a szenvedés iskola, amelyből az embernek idővel ki kell emelkednie. Ennélfogva a gyötrelem nem lehet kedves számunkra. El kell benne merülni, hogy megismerjük az értelmét. Ki kell belőle aknázni azokat az előnyöket, amelyeket kínál, majd át kell lépni rajta. Azért sem célszerű a fájdalmakhoz való mániákus ragaszkodás, mert a szenvedés nem „búcsúcédula” amellyel üdvözülést vásárolhatunk magunknak a túlvilágon. Mellesleg egészségvédelmi szempontból is igen hasznos a szegénység, a nélkülözés. Az ínséges idők alatt a szervezet kitisztul, megszabadul a méreganyagoktól, a növekedésnek indult vagy esetleg már kialakult gócoktól. Ezek ugyanis a szűkös táplálék, az alacsony fehérje- és cukorbevitel következtében éhen halnak. Ezt a folyamatot segítették elő a különböző vallások által előírt böjtperiódusok is. Így még azoknak is esélyük volt a belső megtisztulásra, akik viszonylagos jólétben éltek, vagyis a jóllakatott szervezetüket egész éven át folyamatosan mérgezték. Korunk embere azonban mentesítette magát a vallási előírások alól, így a jómódban élőket már semmi sem védi meg egészségük fokozatos leromlásától.

Felfüggesztett világvége A XX. század utolsó évei a világvégevárás jegyében telnek. Ahogy közeledik az ominózus 2000. év, úgy hatalmasodik el az embereken a pánik, hogy vajon beteljesedik-e a Bibliában is megjósolt katasztrófa, elpusztul-e az emberiség: A félelem nem alaptalan, hiszen az apokalipszis bekövetkezésének számtalan előjelét tapasztaljuk nap mint nap. A pusztulás elkerülhetetlenségét vallók között azonban létezik egy másik irányzat is, mely szerint világunk nem egy csapásra fog megsemmisülni, hanem fokról-fokra. Véleményüket idézve: „Aki még nem vette volna észre, az apokalipszis elkezdődött, sőt javában benne járunk. Nem kell várni a világvégét, mert itt van. Állandóan a bőrünkön érezzük. A megmenekülés sem a Bibliában leírtak szerint fog lezajlani. A túlélés nem a túlvilági hatalmak kegyétől, illetve a földönkívüliek döntésétől függ, hanem rajtunk múlik. Jelenleg egy globális szelekció folyik a világban. Most dől el, hogy ki lesz a túlélő, ki lépheti át az új korszak küszöbét. Akik nem felelnek meg a new age követelményeinek, azokat a természet és a társadalom univerzális törvényei kiselejtezik. A világvége tehát módosult. Nem hirtelen, évszámhoz kapcsolódóan fog bekövetkezni, hanem lassan, szinte észrevétlenül. Az apokaliptikus állapotok lépésről-lépésre jönnek létre, így sokan azt fogják hinni, hogy ez a világ természetes állapota. A bajokat a természet szeszélyének, a társadalmi folyamatok kiszámíthatatlanságának tudják be, és abban reménykednek, hogy mindez csak átmeneti jelenség. Közben mind jobban belesodródnak az örvénybe, amelyből már nincs menekvés, a feleszmélést a pusztulás követi. A kiválasztódást gondolataink és cselekedeteink teszik lehetővé, a túlélés itt a Földön fog végbemenni. Világvége tehát továbbra is lesz, de nem mindenki számára, és nem központilag vezényelve. A megmenekülés esélye mindenkinek a saját kezébe adatott, és csak tőlünk függ, hogy egyéni és társadalmi szinten élünk-e vele.” Egy másik filozófia hívei szerint: „A világvége nem marad el, csak fel lett függesztve. Az ezredvégre megjövendölt apokalipszis nem következik be, kaptunk néhány év haladékot. A későbbiek során sorsunkat attól teszik függővé, hogy miként viselkedünk. Ha önszántunkból hajlandóak leszünk elindulni az új korszakba vezető úton, és radikális módon megváltoztatjuk magatartásunkat, megszelídítjük önmagunkat, akkor végleg megszabadítanak bennünket az önpusztítás terhétől.” Ez utóbbi nézet valószínűségét támasztja alá, hogy bizonyos jelek szerint a Mindenható 1996-ban megkegyelmezett nekünk. Úgy döntött, hogy leállítja az

384

apokalipszis gépezetét, és a továbbiakban ránk bízza sorsunk alakítását. Erre utal az a meteorológiai megfigyelés is, hogy bolygónk kiszáradásának mértéke mérséklődött. Az elmúlt két évben inkább a csapadék mennyiségének növekedése okozott gondot, mint a hiánya, ami sok helyen árvizek és belvizek kialakulásához vezetett. Ennek oka, hogy az aszály megfékezése érdekében növelni kell a talaj nedvességtartalmát, melynek legegyszerűbb módja, a fokozott csapadékkeltés. Az „égi csapás” nevű meteoritot is megsemmisítették, így a Teremtés előző periódusával ellentétben, most nem csapódott a Földnek. Ennek veszélye azonban sokáig fennállt. A helyzet súlyosságát támasztja alá, hogy az amerikaiak komolyan készültek ennek elhárítására. A folyamatban kulcsfontosságú szerepet betöltő személyek célzásaiból arra lehet következtetni, hogy Teller Ede kifejlesztett egy szuperbombát erre a célra. Ezzel a szokásos hidrogénbombánál is nagyobb feszítőerejű nukleáris fegyverrel akarták letéríteni a majd 1 km átmérőjű érctömböt a pályájáról. A Brillant Pebbles-nek nevezett szuperbomba ezerszer erősebb a hidrogénbombánál. Annyira veszélyes, hogy a Földön még kipróbálni sem lehet. A próbarobbantásokat számítógépes szimulációval végezték. Hallani lehet rendkívül nagy erejű lézerágyúkról is, amelyeket műholdakon helyeztek el. A Földön túli erők azonban megelőztek bennünket, a maguk láthatatlan eszközeivel elhárították fejünk fölül a veszedelmet. Mindezek következtében érvényüket vesztették a próféciák. Malachias, Nostradamus és az újkori próféták jövendölései már nem fognak megvalósulni. Mostantól kezdve tőlünk függ, hogy milyen lesz a sorsunk. Megvan a lehetőségünk arra, hogy pokollá változtassuk az életünket, de arra is, hogy újra létrehozzuk a földi Paradicsomot. A helyes út választása azért is szükségszerű, mert civilizációnk megsemmisülésének veszélye nem múlt el végleg. Globális elpusztításunk lehetősége továbbra is Demoklesz kardjaként lebeg felettünk, mintegy figyelmeztetve bennünket a józan ész szavára. A csillagászok ugyanis felfedezték, hogy a 2002 NT7 aszteroida igen nagy valószínűséggel össze fog ütközni a földünkkel. A 2 km átmérőjű kisbolygó becsapódása 2019. február 1-én várható. A tudósok véleménye szerint ez a kődarab olyan nagy, hogy a jelenlegi hidrogénbombáinkkal letéríteni sem tudjuk a pályájáról, az ütközés következményei pedig sokkal súlyosabbak lesznek, mint amit az „égi csapásnál” valószínűsítettek.

Az élet mozgatórugói Anyagias világunkban mind több embernek okoz gondot, hogy milyen legyen a pénzhez való viszonya. Sokan imádják, de olyanok is vannak, akik nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Még mielőtt álszent módon elítélnénk azokat, akik a pénzt általános értékmérőnek tekintik, hallgassuk meg erről egy túlvilági mester véleményét Müller Péter tolmácsolásában: Itt nem a pénzről van szó, hanem az értékről. Sajnos mi egy olyan korban élünk, ahol az egyedüli értékmérő a pénz. A megbecsülést az mutatja, hogy munkánk elbírálója, használója milyen mélyen nyúl a pénztárcájába. A kiegyensúlyozott személyiségben négy erőforrás működik harmonikusan összedolgozva: a Hit, a Szeretet, a Hatalom és az Érték. Mind a négy forrásból különböző szintű erők fakadhatnak az alantasabb ösztöntől a legszentebb isteni szándékig. A Hit a rögeszmés fanatizmustól a feltétel nélküli istenhitig, a Szeretet a buja kéjvágytól a tiszta szerelmen át az Istenben való feloldódásig, a Hatalom a zsarnokságtól az alattunk állók megváltásáig, az Érték pedig az önző célokat szolgáló pénz harácsolásától a felvilágosult lélek univerzális értéktudatáig terjed. Minél tisztább az erő, annál kevésbé függ a körülményektől. Csak akkor boldogulunk az életben, ha képesek vagyunk reálisan felmérni saját értékünket, és ezt érzékeltetni tudjuk a külvilággal. Egyelőre nincs más lehetőségünk a „megmérettetésre”.

385

A legtöbb meg nem értett zseni traumája is abból ered, hogy vagy aránytalanul túlértékeli, vagy túlzottan lefokozza önmagát. Ez azután bizalmatlanságot kelt személye és a munkája iránt, ami az üzleti élet könyörtelen szabályai szerint automatikusan a tárgyalások megszakítását eredményezi. Aki nincs tisztában munkája vagy a személye valós értékével, az az üzleti tárgyalásokon nem képes megfelelő módon taktikázni. Nem tud követelni ha kell, és nem képes elrejteni a külső zavaró tényezőkből eredő bizonytalanságát. Tétovaságában az is megesik, hogy túl keveset kér a munkájáért, sőt már annak is örülne, ha nem fizetnének érte semmit, csak vigyék. Ez a szánalmas viselkedés óhatatlanul megingatja a másik felet, aki elveszti az alkotás értékébe vetett bizalmat. A lélek kisugárzódik az emberből, és a nem megfelelő lelki állapot öntudatlanul is befolyásolja üzleti partnereinket. Ez a jelenség annyira erős, hogy döntő módon befolyásolja a sikert. Éppen ezt használják ki a szélhámosok, amikor tökéletes lelki egyensúlyt mímelve, magabiztos fellépésükkel és sima modorukkal megtévesztik partnereiket. A sikeres szélhámosok közül egy sem szenved önbizalomhiányban, és túl sem értékeli önmagát (igaz, ennek nincs is alapja). Így kitűnően képviselik ügyüket, és szinte mindig célba érnek. Hisznek önmagukban, na nem az emberi értékeikben, hanem a megtévesztő képességükben, és ennek a képességüknek a tökéletes ismerete vezeti őket sikerre. A diszharmonikus ember azonban sohasem lehet sikeres, mivel az önismeret hiánya kisugárzódik belőle. Igyekezzünk tehát a saját értékeinket pontosan felmérni, és meghatározni helyünket a társadalomban, mert amíg ez nem történik meg, addig a jelenlegi anyagias világunkban minden csatát elvesztünk az érvényesülésért folytatott küzdelemben. Sajnos sok tehetséges ember van ebben a helyzetben. Ilyenkor nyomorult állapotát azzal magyarázza, hogy őt a pénz nem érdekli, és elkezdi ecsetelni, hogy mennyire megveti ezt a szánalmas világot, amely a pénz igájában vergődik. Ez azonban többnyire nem igaz. Ebben a véleményben is személyének kettőssége tükröződik. Nem jár két lábbal a földön, ezért műve lehet nagyszerű, de ő maga nem az. Nem teljes ember, mert nincs tisztában önmagával. Az egyik nap azt hiszi magáról, hogy félisten, a másik nap, hogy egy senki. Ez önmagában még nem nagy baj, mert az alkotó embernek ez a természetes állapota. Tragédiába akkor fordul a dolog, ha nem kezdi el az értéktudatát kifejleszteni, hanem vívódásai, sikertelenségei elől az öngyilkosságba menekül. Erre mondják azt a pszichológusok, hogy ez a tehetség patológiája. Nem szükségszerű azonban, hogy minden zseni sorsa tipikus kórtanná váljon. Megfelelő önismerettel, a lelki egyensúly megszerzésével a tragédia elkerülhető. Az önmagát megcsinált, teljes embernél ez a kettősség sohasem érzékelhető. Még egy olyan magasrendű lény, mint Jézus is két lábbal, szilárdan állt a földön. Tisztában volt ugyan azzal, sőt hangoztatta is, hogy „az én országom nem e világból való”, de tudta, hogy most itt él, és itt kell helytállnia. Így nem értékelte túl magát, nem viselkedett gőgös, fennhéjázó módon, pedig erre megvolt minden alapja. Igen fejlett értékítélete által ő egy sajátos tudatot képviselt közöttünk. Őt valóban nem érdekelte a pénz, és ennek a felfogásnak nem a belső bizonytalanság, a sikertelenség volt az oka, hanem az univerzális értékrend ismerete. Ő már túl volt azon a fejlődési fokon, ahol a pénz, az anyagi érték képes örömet okozni az embernek, így részéről a szegénységi fogadalom nem volt képmutatás. A mi társadalmunkban azonban a szegénységi fogadalomnak csak akkor van értéke, ha az illető gazdag is lehetne, de nem akar az lenni, mert tudja, hogy az igazi kincs a mennyben, a túlvilágon vár rá. A koldus szegénységi fogadalma teljesen értéktelen, hiszen nem mond le semmiről, tette nem valódi áldozat. Egyébként is a szegénység önmagában csak akkor érték, ha méltósággal, értéktudattal párosul. A képmutatás, a tehetetlenség nagyon szánalmas indoka a pénz megvetésének. Aki erről az alapról dicsőíti a szegénységet, azt a saját ki nem élt ösztönei, vagy mások gyarló viselkedése előbb-utóbb önpusztításba sodorja.

386

Legalább ennyire veszélyes a másik három erő ismeretének az elhanyagolása is. Személyiségük négy erőforrását szinkronban kell kifejleszteni magunkban, hogy testi-, érzelmi- és értelmi életünk kiegyensúlyozott legyen. Elfojtásokkal, önáltatásokkal, betegesen működő nemiséggel, sivár érzelmekkel és zavaros értelemmel ugyanis nem lehet eredményesen előre haladni az úton. Rendezetlen személyiséggel minél magasabbra jutunk, annál nagyobb tragédiát okozhatunk. Müller Péter szavait idézve: „Ami lent csak motorhiba, az fönt már katasztrófa. Ami lent fanatikus hit, az fent inkvizícióban nyilvánul meg. Ami lent szexuális elfojtás, az a hatalom csúcsán szadizmusban teljesedik ki. Ami lent ártalmatlan hiúság és nagyzolási vágy, az fent bálványozásba és diktatúrába torkollik. Lent az ember csak önmagának hazudik, fent azonban már romlásba dönthet vele egy egész társadalmat. Önismeret nélkül tehát már az első lépés megtétele is életveszélyes. Egyébként az ősi beavatási szertartások már évezredekkel ezelőtt előírták, hogy a jelöltnek a könyörtelen önvizsgálat és az önmagával való bánni tudás minden képességét meg kell szerezni, mielőtt a Nagy Ösvényre lépne. Különféle gyarlóságokkal terhelten nem lehet rálépni a nagy útra, mert ezzel a teherrel az ember csak eltéved, és több életre való karmikus adósságot gyűjt össze magának. Érvényesülésünk legfőbb záloga tehát: Ismerd meg önmagad! Ezután találd meg helyedet a világban, hogy szilárdan állhass, és boldogulhass benne!” Aki látta „Az Onedin család” című angol filmsorozatot az érti, hogy miért van szükség gazdagokra. A pénz nem csak a költekezést, a fényűző életvitelt szolgálja, hanem egyben eszköz is, a gazdaság motorja. A gazdaságot pedig működtetni kell. Hiába azonban a motor, ha nincs aki a gépezetet beindítsa, felügyelje. Az élet kitermeli magából és felszínre hozza azokat az embereket, akik a legalkalmasabbak erre a feladatra. Egy tisztességes elveket valló demokratikus társadalomban a tehetség megtalálja az érvényesülés útját, és ez a pénzemberekre, a gazdasági élet irányítóira is vonatkozik. A tőke koncentrálódása viszont egyben jólétet is jelent, ugyanis a jelenlegi társadalmi rendszerben a kettő nem választható el egymástól. A volt kommunista országokban történtek ugyan olyan próbálkozások, hogy az emberek ne a saját, hanem a közösség vagyonát gyarapítsák, de ezek nem jártak eredménnyel. Civilizációnk fejlődésének jelenlegi szintjén az önzés, az elismerésre törekvés, a „kivagyiság” még nem kapcsolható ki a gondolkodásmódunkból. Egyelőre ezek az alantas ösztönök vezérlik a tetteinket, és még sok idő el fog telni, amíg ezen úrrá tudunk lenni. Addig nem tehetünk mást, mint meg kell békülnünk a társadalmi vagyonmegosztás eme módjával, az emberiség gazdagokra és szegényekre tagolódásával. Egyébként azok, akik a saját erőfeszítéseik által váltak gazdaggá, sohasem szórták a pénzt, soha nem éltek úgy, ahogy megengedhették volna maguknak. A vérbeli vállalkozó sokkal jobban becsüli a pénzt annál, mintsem felelőtlenül eltékozolja. Normális körülmények között a pénz azok kezében koncentrálódik, vagyis a kívülállók szemével nézve azok válnak gazdaggá, akik a leghatékonyabban tudják hasznosítani. A legtöbb embernek nem is velük van baja, hanem azokkal, akik érdemtelenül gazdagodtak meg. A becsületes kisembereket a különféle manipulációkkal, bűnös úton szerzett vagyon irritálja. A jogtalan-, illetve az öröklött-, és a szerencsejátékokon nyert vagyon olyan, mint a „Csáki szalmája”. Az ilyen vagyon érdemtelen gazdájának egyetlen célja van, hogy a könnyen jött pénzt elverje. Tobzódik a gazdagságban, minden pénzét magára költi, a maga módján ki akarja élvezni az életet. Ezért semmit sem tagad meg magától, vadul költekezik, amíg a pénze tart. Nem becsüli meg az ölébe hullott vagyont, mert ahogy a közmondás tartja: „nem az ő körme kopott utána”.

387

Anekdoták, példázatok Elüzletiesedő, érzelmileg sivár világunkban szinte üdítően hat, hogy nem mindenki hódolt be a korszellemnek. Sokan vannak, akiket nem tudott megrontani a pénz. Egyikőjük egy horgász, aki békésen üldögélt a tó partján. Az arra járó üzletember érdeklődve figyelte, majd hozzá lépett: „Nézze jóember, ez egy fantasztikusan szép hely. Azt ajánlom önnek, hogy alapítson egy céget. Menjen el a bankba, vegyen fel hitelt, fektesse be, és csináljon ebből a gyönyörű környékből horgászparadicsomot. Három-négy év múlva már bőven lesz szabadideje, megengedheti magának, hogy nyugodtan horgásszon.” A horgász megcsóválta a fejét: „Minek? Most is azt csinálom.” Az intézmények közül sem hódolt be mindenki a fogyasztási őrületnek, a harácsolás szellemének. Az itáliai főpapok pl. visszautasították a mobiltelefonszolgáltatóknak azt az ajánlatát, melynek alapján tetemes összeg ellenében a templomokra átjátszó antennákat szerelhetnének fel. A püspöki konferencia állásfoglalása szerint a templomok a lelki élet felszentelt központjai. Csakis az ember és Isten közötti kommunikációra használhatók. Tornyaikat kizárólag egy akusztikus jel hagyhatja el: a harangszó. Az ókori görög bölcs, Diogenész köztudottan puritán módon élt. Egy hordóban lakott, és gyökerekkel, zöldségekkel táplálkozott. Egyetlen vagyontárgya egy fabögre volt, de amikor látta, hogy a gyerekek a markukból isszák a vizet, azt is eldobta. Egyszer egy udvari ember meglátogatta, és káposztából készült szegényes vacsoráját látva fanyalogva mondta neki: „Ha megtanultál volna hajlongani a királyok előtt, nem kellene káposztán élned!” Erre ő így vágott vissza: „Ha megtanultál volna káposztán élni, nem kellene hajbókolnod a királyok előtt.” Annyira nem érdekelte a pénz, a vagyon, hogy a szerencse által tálcán kínált lehetőségeket is elhárította magától. Ezek legismertebbje, hogy éppen a napon sütkérezett, amikor az akkori világ legnagyobb uralkodója, Nagy Sándor eléje állt, és így szólt: „Kérj tőlem, amit csak akarsz.” Diogenész csupán ezt kérte: „Állj félre a nap elől.” Szerencsére a modern világ korunk nagyjait sem tudta maradéktalanul megrontani. Az igazán nagy emberek napjainkban is többre becsülik a természet ajándékait, és az önzetlen szolgálat által kiváltott örömet, mint a társadalom anyagiakban megnyilvánuló talmi értékeit. Gandhi után pl. nem maradt más, mint egy kis asztal, egy pár szandál, és egy átvérzett fehér szári. A párizsi Louvre-ban a világ csodái mellett függ egy üres festőkeret. Benne egy szári, egy pár szandál és egy olcsó szemüveg. Alatta a felirat: Ez a Calcuttai Teréz Anya vagyona. Ez a szellemi, lelki és testi szabadság üzenete. Sikerorientált, karrier- és pénzközpontú világunkban bizonyára sokan vannak, akik értetlenül fogadják ezt az életszemléletet, és felteszik maguknak a kérdést, hogy mire lehet ezzel menni? Nagyon sokra, sőt ezzel lehet a legtöbbet elérni a fizikai világban. Ennek legmeggyőzőbb példája Jézus élete. A modern kor emberének felfogása szerint Jézus egy kudarcra ítélt életű ember volt, aki vándortanításra adta a fejét. Szavaiból alig értettek valamit, amit felfogtak belőle azt is félreértették. Végül egy koncepciós pert akasztottak a nyakába, és gyalázatos módon megkínozták, majd kivégezték. Ennek ellenére életének krónikásai Krisztus szenvedésekkel teli aszkéta életét örömhírnek (evangéliumnak) nevezték. Kétezer évvel a halála után még mindig úgy emlékeznek rá, mint a legjelentősebb emberre, aki valaha is élt a Földön, sőt a keresztény világban több száz millióan foglalják napi imájukba a nevét. Ez többek között annak tudható be, hogy csodatevő erejét sohasem használta saját érdekében. Lehetősége lett volna arra, hogy képességei által gazdagságot, hatalmat és örök életet szerezzen magának a Földön, de nem tette. Az emberi akarat ellen tehetetlennek és gyöngének bizonyult, és éppen ez tette őt naggyá a későbbi nemzedékek szemében. Megvalósult az általa kinyilvánított ige, mely szerint: „Az én erőm erőtlenség által teljesül be.”

388

Sikert tehát pénz nélkül is el lehet érni az életben. Korábban már láttuk, hogy a boldogság nem pénz, hanem az önmagunkkal való megelégedettség képességének kérdése. Nem az a boldog akinek sok van; hanem az, aki a kevésnek is örülni tud. A buddhista szerzetesnek van egy csészéje, ez az egész vagyona. Még villája sincs hozzá, mert kézzel eszik belőle, mégis boldog. Nem izgul a házát terhelő jelzálog miatt, nem kell törlesztenie a kocsija után felvett kölcsön részleteit, nem kell azon törnie a fejét, hogy kinek milyen ajándékot vegyen névnapra, születésnapra, karácsonyra, Bálint napra stb. Láthatjuk tehát, hogy mennyire relatív dolog a boldogság. Megítélés kérdése. Akárcsak a sorsunk. Jellemző az élet bonyolultságára, hogy a boldogságnál is nehezebben ítélhető meg a szerencse. Senki sem tudhatja előre, hogy ami éri, ami történik vele az végső soron szerencsét hoz az életébe, vagy szerencsétlenséggé válik. Elgondolkodtató módon szemlélteti ezt a bizonytalanságot az önmagát békés harcosnak nevező bölcs alábbi tanmeséje: „Egy öregember és a fia kis gazdaságukban szorgoskodtak, de csak egy lovuk volt a szántáshoz. Egy napon a ló megszökött. - Milyen borzalmas, sajnálkoztak a szomszédok. Milyen balszerencse. - Ki tudja, vajon szerencse, vagy balszerencse? - válaszolt a gazda. Egy héttel később a ló visszatért a hegyekből, és egy vadkancát vezetett az istállóba. - Milyen csodálatos szerencse! - mondták a szomszédok. - Szerencse, balszerencse, ki tudja? - válaszolta az öregember. Másnap a fiú miközben megpróbálta betörni a vadlovat, leesett róla, és lábát törte. - Micsoda balszerencse! - Balszerencse, szerencse? Nem sokkal ez után a katonaság minden gazdaságot végigjárt, hogy a fiatalembereket elvigye a háborúba. A gazda fiát nem tudták semmire sem használni, így otthon hagyták. A csatában a besorozott legények mindegyike elesett.” Mi tehát a Jó, és mi a Rossz? Amíg nem látunk tovább az orrunknál, amíg a látszat és a pillanatnyi helyzet alapján ítélünk meg dolgokat, nem tudjuk megmondani, hogy mi a szerencse és mi a balszerencse. Fejlődésünk előrehaladtával azonban egyre bölcsebbé válunk, és a tudás megajándékoz bennünket a biztonság, a végtelen nyugalom érzésével is. Jól érzékelteti ezt az állapotot annak a japán Zen-mesternek a története, aki nem volt hajlandó elhagyni a kolostort, amikor a környéken egy barbár fejedelem pusztított. A háború elől mindenki elmenekült, kivéve őt. Amikor ezt meghallotta a kegyetlenségéről híres fejedelem, rettenetes haragra gerjedt, és elment a mesterhez, hogy a saját kezével ölje meg. Kivont karddal állt az öregember elé, és fenyegetően kérdőre vonta: „Miért nem menekültél el? Tudod, hogy leszúrhatlak a kardommal anélkül, hogy a szemem megrebbenne?” A Zen-mester csendesen válaszolt: „Tudom. De te tudod-e, hogy leszúrhatsz a kardoddal anélkül, hogy az én szemem megrebbenne?” Erre a fejedelem megfordult, és elment. A mester szeméből áradó nyugalomtól megszégyenülve képtelen volt ártani neki.

Érdekes hírek A Biblia számos jóslatot tartalmaz, gondoljunk csak a Próféták könyvére, vagy az Apokalipszisban leírt víziókra, melyeknek beteljesülése János evangélista szerint ennek az évezrednek a végére, a következő évezred elejére várható. Michael Drosnin izraeli matematikus nemrég azzal a meglepő bejelentéssel állt elő, hogy létezik egy titkos információforrás is a Bibliában, ami szintén az emberiség jövőjére vonatkozik. Ezek a kódolt utalások az Ószövetségben találhatók, és matematikai kódfejtő módszerekkel lehet őket feltárni. Jelentős mértékben növeli ennek a felfedezésnek a hitelét, hogy az ortodox zsidók szerint a Biblia első öt könyvét közvetlenül Isten diktálta le Mózesnek. Bizonyára nem véletlenül volt olyan fontos az Úrnak, hogy szavait pontosan, betűről-betűre lejegyezzék. Csak korunk számítógépes világában 389

derült ki, hogy miért volt szükség erre a precizitásra. Mint oly sokszor, ennek a felfedezésnek is a „véletlen” segített a nyomára jutni. A kutatás 1994-ben kezdődött, amikor három izraeli matematikus számítógépes programot készített a Teremtés Könyvének átvizsgálására. Eleinte csak vaktában tapogatóztak, de a kezdeti véletlenszerű sikerek után rájöttek, hogy a keresett kódot a szövegben elhelyezkedő írásjelek pozíciója rejti. Innentől kezdve már tudatosan programozták a gépet úgy, hogy olvassa össze minden tizedik vagy negyvenedik betűt a szövegben oda-vissza. Kezdje az írás első betűjével, majd ha ezzel végzett, akkor a másodikkal, és így tovább. Ezzel a módszerrel számos nevet és évszámot találtak. A korunkra vonatkozó utalásokat kiemelve a nagy gazdasági világválság „gazdasági összeomlás”-ként került a Bibliába, és mellette ott állt az 1929-es évszám. A Teremtés Könyvében összeolvashatók a „náci”, a „Hitler” és a „mészárlás” szavak. Szerepel benne a „Wright testvérek” neve és a „repülőgép” szó is. Az „Edison” név mellett az „elektromosság” kifejezés található. A „Japán” szó az „atomcsapás” kifejezéssel kapcsolódik össze, és mellettük az 1945-ös dátum található. „Kennedy” elnök neve után a „Dallas” és a „meghal” szavakat írta ki a gép. Még csillagászati utalásokat is találtak ily módon a Bibliában. A számítógép egyértelműen megadta a „Shoemaker-Levy” nevet, és az „összeütközik a Jupiterrel” szavakat. Ezek szerint Isten már évezredekkel ezelőtt tudta, hogy a XX. században egy Shoemaker és egy Levy nevű tudós felfedeznek majd egy róluk elnevezett üstököst az égbolton, amely 1994-ben neki fog ütközni naprendszerünk legnagyobb bolygójának, amit mi Jupiternek fogunk hívni. A kétkedők erre bizonyára azt mondanák, hogy ilyen alaposan átfésülve bármelyik könyvben találna a számítógép értelmes szavakat, és történelmünk nevezetes eseményeire utaló évszámokat, de ez nem így van. Ellenőrzésképpen ugyanis kipróbálták ezt a programot a „Háború és béke” héber fordításán, ahol semmilyen értékelhető eredményt sem kaptak. A program továbbfejlesztett változata képes összeolvasni az írásjeleket átlósan lefelé és felfelé egyaránt. Így találtak rá „Jizchak Rabin” nevére, és mellette a „gyilkos, meggyilkolják” szavakra. Most is mondhatná valaki, hogy könnyű utólag megjósolni valamit. Erre az információra azonban a volt izraeli miniszterelnök meggyilkolása előtt egy évvel bukkantak rá, és azonnal publikálták is. A dolog világpolitikai jelentőségére való tekintettel Drosnin még azt is megtette, hogy hazájából Izraelbe repült. Ott személyesen figyelmeztette Rabint a közelgő tragédiára, de hiába. Lincoln és Kennedy elnökökhöz hasonlóan Rabin sem vette komolyan a vészjósló intelmeket. Pedig ebben az esetben a tragédia könnyen elkerülhető lett volna, mert Rabin neve mellett fellelték gyilkosának „Amír”-nak a nevét is. Ezen a módon találtak egy következő évszázadra vonatkozó jóslatot is a Bibliában. Az isteni betűjáték kielemzése arra enged következtetni, hogy 2010-ben Kaliforniában egy minden eddiginél nagyobb földrengés várható. Erre a „La Calif” szavak, és mellettük a „tűzdörgés” kifejezés utalnak. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy ebben az esetben sem végzetszerűségről, hanem csupán valószínűségről van szó. Ha az utóbbival állunk szemben, akkor viselkedésünk radikális megváltoztatásával még elkerülhetjük a bajt.

* 1998. augusztus 10-én csak egy hajszálon múlt, hogy Földünk megmenekült a pusztulástól. Új-mexikói csillagászok először június 24-én pillantották meg azt az aszteroidát, amely baljósan közeledett felénk. Azonnal riasztották a világ összes obszervatóriumát, köztük az észak-írországi Armagh csillagvizsgálót, amely olyan égi objektumok nyomon követésével foglalkozik, melyek fenyegetést jelentenek bolygónkra nézve. Az ír asztronómusok ezután kiszámították, hogy kb. 1 mérföld átmérőjű aszteroida mindössze 6 órával ugyan, de elkerüli az összeütközést a Földdel. Végül 1 millió mérföld távolságban száguldott el mellettünk. Földi méretekben ez soknak tűnik, de csillagászati léptékben ez a távolság csupán egy

390

hajszálnyinak számít. A Sunday People című búvárlap szerint a mi körülményeink között ez a szituáció ahhoz hasonlítható, mintha 1 másodperccel kerülnénk el, hogy belénk robogjon egy kamion. Dr. John Chambers csillagász szerint ha ez az 50 ezer mérföld/órás sebességgel száguldó óriásmeteor becsapódott volna a bolygónkba, akkor az óceán vizén áthatolva belefúródott volna a tengerfenék kövezetébe. Ez gigantikus tengerrengést és szökőárat idézne elő, s emellett irdatlan mennyiségű port jutna az atmoszférába. A kataklizma következtében a világ össznépességének az egynegyede életét vesztené, az áthatolhatatlan porréteg által előidézett napfényhiány miatt pedig kipusztulna az egész állat- és növényvilág. A rengés 17 mérföld magas szökőárt keltene, és a becsapódás ereje 2000 mérföldes körzetben teljesen letarolná a földfelszínt. Egy ilyen tragédia leginkább a globális nukleáris háború következményeihez hasonlítható. Csupán azoknak lenne esélyük a túlélésre, akiknek módjukban áll bombabiztos bunkerekben meghúzni magukat. A közelgő katasztrófa réme csak egy csekély számú tudóscsoport előtt volt ismeretes. Az eset napvilágra kerülése Lembit Opik amatőr csillagásznak köszönhető, a hivatalos szervek ugyanis erről a veszélyről is mélyen hallgattak.

* A philadelphiai kísérletnél már láttuk, hogy két étertest miként materializálódhat egymásba. Ez a jelenség azonban oly módon is felléphet, hogy egy étertest fizikai testbe materializálódik. 1982-ben a spanyolországi Ponferrado városában lebontottak egy régi házat. A több mint száz éves falakat eltakarító munkások a történelmi városnegyed épségére való tekintettel nem alkalmaztak robbantást, hanem felülről lefelé haladva téglasoronként bontották le a vastag falakat. Az egyik szinten váratlanul egy emberi koponyával néztek farkasszemet. Megdöbbenve bontották tovább a falat, mert gyanították, hogy a koponya alatt egy egész csontváz rejtőzik a falban. Közben a munkavezető bűntényre gyanakodva értesítette a rendőrséget. Az eset különlegességére való tekintettel bűnügyi szakértőket is hívtak a helyszínre, és az ő jelenlétükben folytatták a bontást. A munka előrehaladtával mind döbbenetesebb látvány tárult a jelenlevők szeme elé. A falban egy 20-25 éves férfi csontvázát találták, meglehetősen szokatlan formában. A gyanút, hogy az építők annak idején egy halottat falaztak be, kénytelenek voltak elvetni. Ugyanis a téglák között nem találtak emberi test befogadására alkalmas üreget. A fal és a csontváz szerves egységet alkotott. A szakértők szerint a fiatalember kb. 70 évvel ezelőtt került a falba, de hogyan? Hiszen a bordái között, a valamikori testében is téglák voltak. Az egyik bordacsontja és a bal alkarja pedig egyenesen benne volt egy-egy téglában. A ház építési idejéből arra következtettek, hogy a fal már rég ott állt, amikor egy ember valamilyen általuk ismeretlen módon belekerült. Úgy nézett ki, mintha át akart volna sétálni rajta, de nem tudott kijönni belőle, így az építmény foglya maradt. Feltehető azonnal életét vesztette. Akkor még azt mondták erre, hogy varázslat történt. Ma már azonban tudjuk, hogy szó sincs ilyesmiről. Ez az eset egy nem kellő szakértelemmel végrehajtott teleportáció következménye. Egy parapszichológiai tanulmányokat folytató ifjú titán kezdeti próbálkozásainak a következménye ez a baleset. Az „Ezoterikus körkép”-ből tudjuk, hogy dematerializálás után az étertest bármely anyagon képes átjutni, így akár a falon is átsétálhat. A hiányos szakértelem, a tapasztalatlanság azonban megbosszulta magát. A fiatalember valószínűleg túl korán rematerializálta magát, vagy egyszerűen elvesztette az uralmat a folyamat irányítása felett, így beleötvöződött a falba. A téglafal testébe épülése azonnali halált váltott ki, így nem volt lehetősége a korrekcióra. Az is lehet azonban, hogy a kudarc oka a túlvilági hatalmak akaratának tudható be. Így kívánták nekünk kézzel fogható módon bemutatni ezt a jelenséget.

*

391

A tanulási folyamat elősegítésének másik esete a dematerializáció folyamatának lassított bemutatása. 1969-ben a brazíliai Săo José de Rio Preto városában egy kis családi összejövetel volt, ahol a rokonság az egyik nagybácsi születésnapját ünnepelte. Az eseményen részt vett a 37 éves Paulo da Costa is. Délután kiment a teraszra egy kicsit körülnézni. A sarkig kitárt ajtón át mindenki látta, amint a korlátnál állva a várost szemlélte. Még egy perc sem telt el, amikor a húga csodálkozva felkiáltott. Paulo eltűnt! Ez a megállapítás azonban nem teljesen felelt meg a valóságnak, mivel a többi családtag egyöntetű véleménye szerint nem egy pillanat alatt tűnt el. Semmivé válásának folyamata 8-10 másodpercig tartott. Először a két lába tűnt el. Rémisztő látványt nyújthatott a levegőben lebegő csonka test, így nem csoda, hogy a rokonok nem mertek a segítségére sietni. Paulo alighanem észrevette a rémült pillantásukat, és lenézett a lábára. Döbbenten állapította meg, hogy nagy bajban van, és segélykérő pillantást vetett a családjára. Kiáltani is akart, de erre már nem volt ideje. A szemtanúk elmondása szerint testének szélei vibrálni kezdtek, majd eltűntek a karjai és a feje is. A kontúrvonalak elmosódása úgy ment végbe, ahogyan kánikulában a forró országút felett reszket a levegőréteg. Utoljára még látták a szemét, azt a kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt. Utána nyomtalanul eltűnt a világunkból. A jajveszékelő rokonok riasztották a szomszédokat, majd kihívták a rendőrséget is. Átkutatták a terasz környékét, majd a kertet, végül a szomszédos házakat, de sehol sem találták meg. Másnap lebontották az egész teraszt, de hiába vizsgálták a törmeléket, nem bukkantak a nyomára. A család ma sem érti, hogy mi történt. Egy idő után a bíróság hivatalosan holttá nyilvánította az eltűntet. A család ebből a nem mindennapi fizikai jelenségből csupán annyit fogott fel, hogy Paulo „szétfolyt a levegőben”.

* A „Ezoterikus körkép”-ben már több példát is láttunk az időtágulásra. Ennek a rejtélyes jelenségnek egy különös esetét jegyezték fel. 1961 novemberében az észak-angliai Darlingtonban. David Lowe 48 éves hivatalnok és felesége mit sem sejtve nézték a tévé aznap esti műsorát, amikor az asszony megunta, és felment a hálószobába. Lowe azonban végignézte a filmet, és csak egy óra múlva ment utána. Mivel nem akarta felébreszteni a feleségét, sötétben vetkőzött le. Már-már lefeküdt, de gyanús volt neki a mélységes csend, és hogy nem hallotta a felesége lélegzését. Furcsa érzése támadt, és mégiscsak felkapcsolta a villanyt. Szörnyű látvány tárult eléje. A felesége már nem élt. Döbbenetét fokozta, hogy szemmel láthatóan nem egy szokványos elhalálozás történt. Az asszony teste ugyanis megbarnult, összeaszott. Az iszonyodó férj az ágyban egy múmiát talált. Nyitott szájából kiállt hiányos fogsora. A kihullott fogait később megtalálták a szájában. A rendőrök és a halottkém egyéb rendellenességet is felfedeztek a hálószobában. A virágvázában elfeketült növényi rostokat találtak, amelyek az előző nap belehelyezett virágcsokor maradványai lehettek. Az ágyneműk és a bútorhuzatok is magukon viselték az eltelt hosszú idő nyomait, holott Lowe-ék az esetet megelőző évben új hálószobabútort vásároltak. Feltűnt még, hogy a padlót és a berendezési tárgyakat vastag porréteg borítja, amelynek lerakódásához több évtizedre van szükség. Ez korábban nem képződhetett, mert az asszony minden nap kiporszívózta a szobát. A férj felismerte a halottban a feleségét, bár a 42 éves asszony inkább a saját nagyanyjára hasonlított. A boncolás során arra a megállapításra jutottak, hogy az elhunyt egy 85-90 éves nő volt, aki halála után évekig temetetlenül feküdt, és a holtteste a száraz levegőn mumifikálódott. A férjnek sejtelme sincs arról, hogy röpke 1 óra alatt hogyan öregedhetett a felesége 30 évet, miközben aludt. Ezután meghalt, majd mumifikálódott anélkül, hogy akár ő, akár a szomszédok bármilyen rendellenességet tapasztaltak volna a környéken.

* 392

Évszázadok óta legendák egész sora szól arról, hogy a föld alatt szép számmal élnek tőlünk különböző embercsoportok. Ezek fejlettségi szintje igen eltérő. Az atlantiszi, a lemuriai és az őket megelőző civilizációk világáról nem sokat tudunk, mert az általuk elért magas technikai színvonal hatékony rejtőzködést tesz lehetővé számukra. Néha azonban ezekbe a fejlettebb világokba is betéved egy-egy ember a mi világunkból. Most lássuk ennek egy időtágulással összekötött esetét, ahol az idő nem kitágult, hanem összezsugorodott. Néhány száz évvel ezelőtt a svájci Sittendorfban Peter Klaus állattenyésztő elveszett birkáit kereste, amikor egy barlangba tévedt. Az üreg földalatti folyosóvá alakult, amit elkezdett követni abban a reményben, hogy majdcsak kijut belőle valahol. Ki is került belőle, de nem a szabadba, hanem egy völgybe, ahol 12 hallgatag lovag kuglizott. Egy szót sem szóltak hozzá, és nem bántották, sőt borral kínálták. A borban valami bódítószer lehetett, mert elaludt tőle, és amikor felébredt, a barlang előtti fűben találta magát. Miután az állatait továbbra sem találta, visszament a faluba. Ott döbbenten látta, hogy minden megváltozott. A reggel még félkész háza szemlátomást régen felépült, és a vele egykorú nővére közben asszony lett, sőt gyermeke is volt. Kiderült, hogy amíg ő egy délutánt töltött a lovagokkal, a fenti világban 20 év telt el. Ennél is nagyobb időeltolódásról számol be egy IX. században élt kínai szerző, Tu Knang. Könyvében 10 nagy és 36 kis „barlangmennyországot” említ, melyek állítólag Kína hegyei alatt léteztek. Egyszer egy ember betévedt az egyik barlangmennyországhoz vezető folyosóba. Élménybeszámolóját így örökítette meg az egykori krónikás: „Miután 15 kilométert gyalogolt, hirtelen egy gyönyörű országban találta magát, ahol az ég tiszta kék volt, a felhők pedig fénylő rózsaszínűek. A virágok kellemesen illatoztak, és sűrű fűzfák, cinóber színű tornyok, piros pavilonok, valamint csodálatos paloták emelkedtek a földjén. Találkozott egy csapat szép, csábító nővel, akik elvitték egy jáspisból készült házba, és csodálatos zenét játszottak neki, miközben ő rubinvörös italt, és jade színű levet ivott. Amikor érezte, hogy mindjárt elcsábítják, eszébe jutott a családja, és visszatért a bejárathoz. Egy titokzatos fény táncolt előtte, úgy vezette ki a barlangból a külső világba. A szülőfalujába érve nem ismert fel senkit, és amikor a házához ért, a saját 9 generációval későbbi leszármazottaival találkozott. Ők elmesélték neki, hogy az egyik ősük eltűnt egy barlangban 300 évvel ezelőtt, és soha nem látták többé.” A számunkra manapság elérhető föld alatti világokban általában nem tündérek, hanem igen primitív emberek élnek. Elődeik nagy valószínűséggel még az özönvíz idején szorultak le a föld alá, és miután a kedvezőtlen klimatikus viszonyok miatt évszázadokon át nem tudtak feljönni onnan, hát ott ragadtak. Fejlődési szintjük viszont nem tette lehetővé életterük kulturált kialakítását, ezért meglehetősen nyomorúságos körülmények között, szinte állatként vegetálnak. Végleges lent maradásukban szerepet játszhatott a félelem is. Látva az időközben elszaporodott emberek agresszivitását, később sem mertek feljönni a felszínre. Időnként azonban fel-fellátogatnak, és ilyenkor gyakran meglátják őket, ami nagy megdöbbenést vált ki a szemtanúkban. E nem mindennapi találkozások közül emeljünk ki néhányat. A középkorban egy francia városka lakói éltek át egy ilyen hihetetlen találkozást. Egy napon nagyszakállú, piszkos bőrű, furkós botot szorongató idegenek bukkantak fel a patak szélén, amely a közeli hegyből csordogált alá. Két férfi és egy nő jött a vízhez inni, de amikor a parasztok odagyűltek, ijedten elinaltak onnan. Egy barlangban veszett nyomuk. A parasztok még hetekig őrizték a nyílást abban a hiszemben, hogy elemózsia és víz nélkül nem bírják sokáig, de sosem kerültek elő. 1915-ben egy dél-franciaországi falu nyugalmát kavarta fel egy különös halott. A hegyi út mellett egy bozontos hajú, nagyszakállú, szőrös atyafi testét találták meg. Az illető 30 éves lehetett, és ami a legfurcsább, a ruházata csak egy vakondbőrből készült, állatinakkal összevarrt, kezdetleges ágyékkötő volt. A halál okát nem tudták megállapítani, de a falu orvosa és patikusa egyhangúlag állította, hogy rendkívül széles lába volt, amelyen valószínűleg sohasem volt cipő. Ősember benyomását keltette, de hogyan került 393

a faluba? A háborús viszonyok között szigorúan ellenőrizték a határokat és az utakat, így más országból nem jöhetett. Később előkerült egy tanú, aki két nappal korábban még élve látta az idegent, amint egy barlangból előbukkant. 1960-ban egy skandináv orvos, és szenvedélyes amatőr fotós különös kalandról számolt be egy angol újságnak. Szerette a lakott településektől távoli vadregényes tájat fényképezni. Az útja éppen egy hegyoldal mentén vezette, amikor az egyik szikla megmozdult, és kissé odébbgördült. A résből két kistermetű, félmeztelen ember bújt elő. A szemtanú nem volt rest, nyomban két képet készített róluk. Többre nem volt lehetősége, mert ahogy meghallották a fényképezőgép kattogását, eltűntek a nehezen járható sziklás-bozótos terepen. Az orvos nem merte őket üldözni, mivel azok ketten voltak, és botokkal voltak felfegyverkezve. Sajnos a képeket nem volt hajlandó közzétenni, mert erről a felfedezéséről könyvet akart írni. Azt gondolta, hogy kellően felszerelkezve visszamegy a helyszínre, leereszkedik a barlangba, hogy további információkat gyűjtsön erről a világról. Úgy látszik, megtette, mivel az újság később beszámolt róla, hogy az orvos nyomtalanul eltűnt, és azóta senki sem látta. 1971-ben a spanyol-francia határ mellett, nem messze Andorrától, sajátos módon került felszínre a föld alatti világok egyike. Egy hegyi falu kőbányájában éppen leomlasztották a soron következő földréteget, amikor az eloszlott porfelhőben egy üreg tárult a falusiak szeme elé. Benne 4 kistermetű ember, akik a detonációtól és a hirtelen rájuk ömlő napfénytől kábultan álltak ott. Amint felocsúdtak, csivitelő kiáltásokat hallatva eltűntek egy alagútszerű járatban. Eközben valamilyen módon gyorsan beomlasztották maguk mögött az alacsony folyosót. Az omlásveszély miatt a helybeliek nem merték őket követni. Egy szemtanú szerint széles talpuk volt, és mintha bőrkeményedés lett volna a térdükön, valamint a könyökükön. Még annyit meg tudtak állapítani róluk, hogy ápolatlan volt a hajuk, és néhány különös szerszám volt a kezükben. Ezek a beszámolók csak számunkra meglepőek. Néhány évezreddel ezelőtt szinte mindennaposnak számított a velük való találkozás. A történeti leírások szerint előttünk törpék népesítették be a világot. Az ősi Egyiptomban a vezetőjüket, Beszt istenként tisztelték. Görbe lábakkal és ijesztő arccal ábrázolták. Később az egyiptomi főurak vadásztak is az afrikai törpékre. Az ókori Görögországban és Kis-Ázsiában az utazók gyakran számoltak be pügmaiszokkal és kerkopszokkal való találkozásról. A feljegyzések szerint ez a két törpefaj nem rendelkezett mágikus képességekkel, csak furcsa szokásaik voltak. A római történetírók szerint Itália őslakói nem a szabinok voltak, hanem természetfeletti képességekkel rendelkező apró emberek. A legtöbb törpével azonban a germán, a kelta és a skandináv mitológiában találkozhatunk. A XVII. században két francia utazó a következőket írat erdélyi utazásáról: „Selmecbányán 500 ölnyi mélységben a föld alatt apró manókat láttunk. Három-négy öklömnyi vén emberkék voltak, bányászmódra öltözködve, kezükben lámpás és csákány.” Régészeti leletek is bizonyítják a létezésüket. A múlt század végén több száz apró kőeszközt találtak Angliában, a lancashirei Pennine Hills környékén. A kovakőből pattintott tűk, kaparók és kések mindössze 1-2 centiméteresek voltak. Franciaországban és Szicíliában is számos bizonyítéka van a korábbi földfelszíni tartózkodásuknak. Az emberiség szaporodásával azonban fokozatosan visszaszorultak. Testi és fejlődésbeli fölényünk nem tette lehetővé, hogy szembeszálljanak velünk. Előbb a mocsaras vidékekre és az erdők mélyére rejtőztek, majd leköltöztek a föld alá. Mély barlangok, elhagyott bányák és maguk által vájt folyosók váltak az új életterükké. Néha azonban a felszínre jönnek. 1138-ban egy német kolostorban fogtak egy törpét. A krónikás így emlékezik az esetre: „Ez a törpe teljesen fekete volt, és semmilyen nyelven nem beszélt. Végül elengedték, hogy lássák mit csinál. Visszatért a pincébe, ahol találták, felemelt egy követ, és bebújt az alatta húzódó alagútba. A járat olyan szűk volt, hogy senkinek sem sikerült utána mennie. Végül az alagutat kereszttel lezárták, és az ügy annyiban maradt.” 394

Még a II. világháború idején is találkoztak velük. W. B Thorner gyakran járt a Skócia északi partjainál fekvő Orkney-szigeteken. Egy viharos téli estén az egyik szigeten néhányat megpillantott az arrafelé trow-nak nevezett törpékből. A hagyományos körtáncukat járták. Az apró emberek nem vették észre a férfit, aki gyorsan odébb állt, mert köztudott, hogy a törpék nem szeretik, ha valaki meglesi őket. Ausztriában Erdstall-oknak nevezik azokat a barlangjáratokat, amelyeken át a törpék közlekedtek. Ezekről a hosszú, labirintusszerű alagutakról első pillantásra látszik, hogy mesterségesen vájták ki őket. Különlegességük, hogy rendkívül szűkek és alacsonyak. Átlagos termetű emberek maximum négykézláb közlekedhetnének bennük. Egyébként ezekben a járatokban is találtak miniatűr méretű szerszámmaradványokat, melyeknek korát 10-15 ezer évesre becsülik. Hajdani civilizációjuk létét igazolja, hogy a testméretükhöz igazodó állatvilág nyomát is felfedezték. A Földközi-tenger nagyobb szigetein, Máltán, Krétán, Rodoszon, Cipruson, Szardínián és Szicíliában törpe méretű elefántokat és vízilovakat ástak ki a régészek. A legnagyobb elefánt mérete sem érte el a 2 métert, a vízilovak pedig még ennél is kisebbek voltak. Más kontinensekről is érkeznek beszámolók a hajdani létezésükről. Közép-Afrikában, Indiában és az amerikai kontinensen szintén sok nyomot hagytak maguk után. A maják szerint a Yucatan-félsziget ősi törpe népe sötétben élt. A soson és varjú indiánok legendáiban is gyakran említenek egy néhányszor tíz centiméter magas ősi népet. Észak-Amerikában a tetemüket is meglelték. 1932-ben a wyomingi Pedro Mountains egyik barlangjában néhány aranyásó egy törpe mumifikálódott holttestére bukkant. A mindössze 35 cm magas emberke törökülésben ült, és karjait az ölében nyugtatta. Bőre barna volt, és ráncos. Orra lapos, homloka alacsony, szája pedig széles. A múmia hosszú éveken át egy vásári mutatványos fő attrakciója volt. Az Amarican Museum of Natural History egyik tudósa, dr. Harry Shapiro meg is röntgenezte, és valódinak találta. A Harward Egyetem antropológusai szintén megvizsgálták, és ők is kizárták hogy ügyes hamisítvány lenne. A jelenkor sem nélkülözi a róluk szóló híradásokat. Két amerikai hegymászó 2002-ben bejelentette, hogy a Colorado állambeli Elbert-hegységben barlangjáratokat fedeztek fel, amelyben különös apró tárgyakat találtak. Állításuk szerint egy vihar elől húzódtak be a sziklaüregbe, amelynek falán különös domborműveket láttak. Az üreg olyan alacsony és szűk volt, hogy csak négykézláb tudtak benne haladni, de hamarosan rájöttek, hogy valamiféle templomba kerültek. A barlang mélyen benyúlik a hegy gyomrába, és a két hegymászó nem tudott a végére jutni. A domborművek között ugyanis mind nagyobb félelem töltötte el őket, ami percről percre erősödött. Végül valóságos rettegés lett úrrá rajtuk. Úgy érezték, hogy sürgősen el kell hagyniuk a barlangot, mert valami megmagyarázhatatlan erő üldözi őket. Robert Handley és Patrick Weinberg nem volt hajlandóak elárulni a lelet pontos helyét, mert ők maguk akarták felderíteni a járatot. 2003. áprilisában megfelelő felszerelés birtokában vissza is tértek a barlanghoz. Ezt követően nyomuk veszett. Azóta senki sem hallott róluk. Időnként a vízözön elől föld alá menekült emberek is a felszínre jönnek. 1947-ben Jugoszláviában, a Dinári Alpok egyik hasadékában különös csoportba botlottak a helyi favágók. Ezek nálunk alacsonyabb termetű, bozontos, szürkés bőrű emberek voltak, és két gyerek is volt közöttük. Öten-hatan lehettek, és csivitelő nyelven beszéltek, amikor egy ösvényen szembetalálkoztak a favágókkal. Amint a két csoport megpillantotta egymást, kölcsönös volt a rémület. Az idegeneken levő állatbőrruhák, valamint a kezükben tartott kő- és fabunkók alapján a favágók azt hitték, hogy ősemberekkel találkoztak. A primitív lények ijedelme nagyobb lehetett, mert gyorsan elszaladtak. A favágók még sokáig tanácskoztak, hogy kövessék-e őket, és mire eldöntötték, hogy utánuk mennek, már nyomuk veszett.

395

Nem mindig sikerül ezeknek a fura lényeknek eltűnniük. A szakirodalom több esetet is megörökített, amikor föld alatti emberek fogságukba estek. Ezek közül legérdekesebb a zöld bőrű gyerekek története. Az eset 1887. augusztus közepén történt, amikor a spanyolországi Banjos falu közelében a mezőn dolgozó parasztok két tizenéves korú gyereket pillantottak meg. A furcsa öltözetű kisfiú és kislány egy barlangból lépett elő. Szemmel láthatóan zavarta őket az erős napfény. A legmeghökkentőbb az volt rajtuk, hogy olyan zöld volt a bőrük, mint a falevélé. Amikor a parasztok megszólították őket, különös nyelven szólaltak meg. Beszédüket később a nyelvészeknek sem sikerült azonosítaniuk. A két gyereket a helyi bíró házába vitték, aki megpróbálta lemosni róluk a zöld festéket, de hamar rájött, hogy ilyen a bőrük színe. Ezt követően alapos orvosi vizsgálatnak vették alá őket. Fajbeli besorolásuk azonban nem járt sikerrel. Alapvetően negroid vonásúak voltak, de a szemük inkább ázsiai jellegűnek tűnt. Hiába kínálták őket különböző ételekkel, italokkal, semmit sem fogadtak el. Csak a frissen szedett zöldborsót voltak hajlandóak megenni. Emiatt hamarosan legyengültek, kiszáradtak. A kisfiú 5 nap múlva meghalt, de addigra a bőre kifakult. A kislány még 5 évig élt. A napfény hatására az ő bőre is elvesztette eredeti színét, és a miénkhez vált hasonlóvá. A bíró házában cselédként dolgozott. Közben valamennyire elsajátította a spanyol nyelvet. Így elmondta, hogy az ő titokzatos világa a föld alatt van. Országukban örök homály uralkodik, és sohasem süt a nap. Egy hatalmas szélvihar ragadta el őket, és egy nagy, széles folyón túl sodorva a banjosi barlangban találták magukat. Ennek a különös világnak a létezését erősíti meg egy korábbi eset is. Ezt a kísértetiesen hasonló történetet a középkori Angliában jegyezték fel. A Woolpit-i zöld gyerekek megtalálásról Ralph atya, Coggeshall apátja, és a Newburg-i történetíró, William számolt be. A XII. század közepén egy farkasok elleni veremcsapdában két síró gyereket találtak a Suffolk-i Woolpit mellett. Ruhájuk és érthetetlen beszédük itt is nagy megrökönyödést váltott ki a helybeliekben. A leginkább azonban az egzotikus formájú szemük, és a teljesen zöld bőrük váltott ki csodálkozást. Itt szintén egy kisfiút és egy kislányt találtak, akiket a helyi földbirtokoshoz, Sir Richard de Calne -hoz vittek, aki befogadta őket a kastélyába. Ez esetben sem tudtak semmilyen kedvükre való étellel, itallal szolgálni nekik. Ők csak a nyers zöldbabot fogadták el. Ez esetben a kisfiú még 1 évig élt, de a kislány felnőtt, és a környéken telepedett le. Az ő bőre is kifakult, és később férjhez ment egy Lynn-ből származó norfolki nemeshez. Valamennyire megtanult angolul, és elmesélte, hogy egy Szent Martin nevű országból érkeztetek, ahol nincs napsütés, csak állandó félhomály. Éppen a nyájukat legeltették, amikor kíváncsiságból bemerészkedtek egy barlangba. Aztán belezuhantak egy gödörbe, és a fényes Angliában kötöttek ki. A hírek szerint a fejlettebb föld alatti civilizációk nem elszigetelve élnek, hanem alagutak kötik össze őket. Ily módon több ezer kilométer hosszú föld alatti folyosók hálózzák be a bolygónkat. Ezekben a sokszor 1,5 km mély járatokban nem gyalog, hanem igen nagy sebességű járművekkel közlekednek. Feltehetően ily módon került néhány óra alatt egy másik földrészre dr. Eugen Köberle és két társa. A berchtensgadeni fogorvos először egyedül látogatta meg az Untersberg alatti fejlett világot. A dolog nem is oly régen, 1975-ben történt. A doktor éppen kirándult a környéken, és az eső miatt az éjszakát egy hegyi kunyhóban töltötte. Éjfél felé egy alacsony termetű, régies öltözetű férfi felébresztette, és elvezette egy barlangba. Nem értették egymás nyelvét, ennek ellenére az orvos „igen különös és felemelő dolgokat” tapasztalt az 1 heti lent tartózkodása alatt. A következő látogatáskor már magával vitte két barátját is. Ez a kirándulás azonban kissé kalandosra sikerült. Az egészből csak annyira emlékeznek, hogy a barlangban fura fényeket láttak, és kb. 5 óra múlva a felszínre jutottak. Kiderült, hogy nem Németországban, hanem Egyiptomban vannak. Miután nem volt náluk sem útlevél, sem pénz, egy idő után jelentkeztek az alexandriai német konzulátuson, hogy hazautazhassanak. Otthon már tűvé tették értük a környéket, és ma sem értik, hogy

396

juthattak át annyi országon, okmányok nélkül. Sajnálatos, hogy a tudósok ennek a jelenségnek a kutatásával sem hajlandóak foglalkozni, pedig nem elszigetelt esetekről van szó. Ilyen jellegű megfigyelésekre az amerikai földrészen is sor került, sőt egy Kínában megjelenő angol nyelvű lap, a Nanking Daily napjainkban is említ „hegyekből és föld alól jött embereket”.

* Amerikában egy asszony beszámolt a 14 éves korában átélt halálközeli élményéről. A klinikai halál beállta után egy fénylénnyel találkozott, aki három sínpárt mutatott neki, amelyek a jövőbe vezettek. A sínek az emberiség sorsát jelképezték, és mindegyik a dolgok másfajta elrendeződésére utalt. Az „A” jövő akkor valósult volna meg, ha 3000 évvel ezelőtt, a görög bölcsek tevékenységének fénykorában bizonyos dolgok megtörténtek volna. Ez esetben a béke és a harmónia jövője várt volna ránk (vallási háborúk és Krisztus-alak nélkül) egészen 1956-ig. Miután ezt a sorsdöntő lépést nem tettük meg, a kínálkozó lehetőséget nem használtuk ki, jövőnk átkerült a „B” vágányra. Ez az ismert történelmünk, sok-sok háborúval és Megváltással. 1956-tól azonban a „B” vágány elágazik, és vele párhuzamosan kialakul egy „C” vágány is. A „B” és „C” vágány párhuzamosan fut, mindkettő ugyanoda visz, de a „C” tele van zökkenőkkel, akadályokkal, és értelmetlen áldozatokkal. Az évtizedekkel korábbról származó profetikus jövendölés szerint az emberiség jövője akkor kerül át a „C” vágányra, ha nem fogadja el a kínálkozó lehetőséget, amiért semmi mást nem kell tennie, mint kinyújtania a kezét. A XX. század végének egyre sűrűsödő katasztrófáit tekintve úgy tűnik, hogy civilizációnk, ha nem is tudatosan, de a „C” vágányra irányította a jövőjét. Mindenesetre vigasztaló, hogy a „B” és a „C” vágányok között meghatározott időpontoknál váltók vannak, ami azt jelenti, hogy ha akarjuk, bármikor visszatérhetünk a simább utat biztosító „B” vágányra. Az viszont rejtély, milyen történelmi fordulat áll az 1956-os csomópont mögött. Ebben az évben két említésre méltó esemény történt a világban; a szuezi válság, és a magyar forradalom. Egy másik amerikai asszony halálközeli élménye is hasonló jövőképről árulkodik. Ő azt az üzenetet kapta, hogy: „A tudat végső kifejlődése felé haladunk, és célunkat vagy egészen könnyen, vagy sok-sok kemény lecke árán érjük el. De miénk a választás.” Más források is megerősítik, hogy számunkra ez az út van kijelölve. A médiumokon keresztül érkező túlvilági üzenetek szerint: „A küldött tanácsot maradéktalanul sajátítsátok el, mert a ti megmenekülésetek a tudásban rejlik.” Nincs előttünk egyetlen akadály sem, önmagunkon kívül. A kor parancsára felpattant minden zár, kitárult minden ajtó univerzális jövőnk előtt. Csak rajtunk múlik, hogy megtesszük-e a new age korszakába vezető utolsó lépcsőfokot.

Könyvajánlat Az ufológia az ezotéria talán legfontosabb és legszerteágazóbb szakterülete, így nincs könnyű helyzetben az, aki kellő tájékozottságra szeretne szert tenni ezen a téren. Azért is nehéz ebben a témakörben részletes és hiteles információkhoz jutni, mert a különféle katonai szervek és hatóságok az ezotéria egyetlen ágának a kibontakozását sem gátolják oly mértékben, mint a földönkívüliekkel kialakult kapcsolatok tanulmányozását. Ennek ellenére sok bátor kutató akadt, akik nem riadtak vissza sem a földi hatóságok, sem egyes földönkívüliek fenyegetőzéseitől, és életük kockáztatásával megpróbálták tisztázni, részleteiben is feltárni az egyes eseteket, hogy egységes kép alakulhasson ki bennünk erről a témakörről. Tevékenységük következtében az ufológia szakirodalma ma már tengernyi méretűvé dagadt. Közülük magasan kiemelkednek az angol Timothy Good művei. A mára már nemzetközi hírnévre szert tett szakértő a világ minden táján végzett kutatásokat a témában. Ő nem másodkézből szerezte 397

az információkat, hanem a helyszínre utazva felkereste a kulcsfontosságú tanúkat, és interjút készített velük. Könyvei megírása előtt óriási mennyiségű anyagot gyűjtött össze, köztük számos kémjelentést is. A tárgyilagossága és nagy szakmai tudása révén nemzetközileg is elismert szerző első művét 1987-ben írta „Túl a titkokon” címmel, mely azonnal bestseller lett, és sokan irányadó könyvnek tartják ebben a tárgykörben. Ennél is nagyobb sikert ért el az 1991-ben írt „Az idegen kapcsolat” című műve, amely 13 hetet töltött el a Sunday Times bestseller listáján. Legújabb műve „Idegen bázis” címmel 1998-ban látott napvilágot. Ebben a vaskos kötetben a sok új, eddig nem ismert ufotalálkozáson kívül megtalálható a régi esetek tárgyalása is. Ezek azonban sokkal részletesebben vannak leírva, mint ahogy azt a korábbi szerzők közreadták. Ennek köszönhetően olyan új információk kerültek napvilágra, melyek alapján jelentős mértékben kitágíthatjuk az univerzum működésével kapcsolatos ismereteinket, sőt ezekből a felismerésekből gyakorlati hasznunk is származhat. Az „Idegen bázis”-ban található részletes esettanulmányok némi továbbgondolás után sok tisztázatlan kérdésre adnak választ. Ezek egyike, hogy nagy távolságok áthidalása esetén fajunk és az idegenek közötti telepatikus érintkezés elektronikusan felerősített hullámokkal történik. Ennek ellenére a légköri zavarok vagy a kozmikus sugárzás néha bizonytalanná teszik a kontaktust. Ilyenkor leküldenek a célszemély közelébe egy 7-130 cm átmérőjű gömb, illetve korong alakú szondát, és ezen a helyi erősítőn keresztül folyik a kommunikáció. Az is kiderül ebből a műből, hogy a telepátián kívül létezik egy különleges módja is a nagy távolságokban történő üzenet közvetítésének, a hallóidegek stimulációja. Ha valakinek túl magas az agyfrekvenciája (az idegenek szakkifejezésével élve: nem rendelkezik kozmikus aggyal), akkor hanghullámokkal modulált láthatatlan szubatomi energiasugarat irányítanak a fejére, amely a hallóidegek aktiválásával olyan érzetet kelt, mintha a hang a koponyájában szólalna meg. Igen nagy horderejű következtetések vonhatók le az amerikai rakétakutató mérnök, Dan Fry élménybeszámolójából. A próbarepüléssel összekötött, rendkívül érdekes társalgásból megtudhatjuk, hogy az előző fejezetekben megismert szubatomi elektromotoros és kristályos hajtóműveken kívül létezik egy harmadik fajta reaktor is az UFO-k üzemeltetésére. Ez a megoldás nem a gravitációs hullámok pozitív szubatomi energiasugárzással történő semlegesítésén, hanem éppen ellenkezőleg, a gravitációs vonzás növelésén alapul. Ennél a rendszernél két, nagy elektromos vezetőképességű gyűrű van beépítve a járműbe. Az egyik az aljába, a másik a tetejébe, és a gerjesztés a két dobot összekötő központi tengelyen keresztül történik. Az irányíthatóság érdekében a két ellentétes mágneses pólust képviselő gyűrű szegmensekre van osztva. Felszállásnál a gerjesztés oly módon történik, hogy a felső gyűrűből intenzív Yin jellegű szubatomi energia áramlik ki a jármű kupolája fölé. Amennyiben ennek az erőtérnek a központja egybeesik az UFO tömegközéppontjával, nem történik elmozdulás, csupán a jármű tömege növekedik meg. A felső körgyűrű egyes szegmenseinek erősebb gerjesztése esetén azonban a negatív mágneses mező középpontja kimozdul a tömegközéppontból, melynek következtében a jármű igyekszik engedelmeskedni a gravitációs vonzásnak, utánamegy a mágneses mezőnek. Minél erősebb a gerjesztés, annál intenzívebb az elmozdulás, a gyorsulás. Miután ez az erős gravitációs vonzást előállító erőtér az UFO-n kívül található, úgy is felfogható ez a meghajtás, mint amikor Münchausen báró a saját hajánál fogva emelte fel magát a levegőbe. A mozgás iránya attól függ, hogy mely szegmens kerül gerjesztés alá. Fékezésnél, megállásnál pólusváltás történik. Ilyenkor az alsó körgyűrű ellenkező oldalú szegmense bocsát ki magából Yin jellegű energiasugárzást, ami lassítja, vagy ha kell, egy pillanat alatt megállítja a járművet. A gyorsulást, illetve lassulást minden bizonnyal fokozza az ellenkező pólusból kiáramló Yang jellegű energiasugárzás, ami az éter közegellenállása révén rakétahajtóműként 398

működik. Ezeknek a mozgatóerőknek a precíz összehangolása rendkívüli mozgékonyságot biztosít ennek a fajta járműnek, de az ily módon előállítható energiasugarak viszonylag alacsony értéke nem teszi lehetővé, hogy több ezer tonnás UFO-anyahajókon is alkalmazzák ezt a fajta meghajtást. Ekkora súlyt csak a higanycirkulációs vagy a kristályos hajtómű képes megemelni, és egy több száz méter hosszú, szivar alakú járműnél ebből is több darabra van szükség, a hajó hosszában egyenletesen elosztva. Münchausen báró lódításait, valamint a zárt rendszerek korlátozott energiaviszonyait ismerve, sokan azt hihetnék, hogy ez lehetetlen, semmilyen objektum sem képes magát felemelni egy önmagából kiinduló erővel. Jól bele- gondolva ez egyáltalán nem képtelenség, hiszen ezt teszi a repülőgép is. A hagyományos repülőgép szárnyprofilja úgy van kialakítva, hogy felette nagyobb sebességgel áramlik a levegő, mint alatta. Bernoulli törvénye alapján a nagy sebességgel áramló levegő vákuumot kelt, ami felszippantja a szárnyat és vele együtt a géptörzset. Az előző esetben a külső vákuum szerepét egy kívülről ható gravitációs erő tölti be, ami szintén képes magasba emelni a járművet. Az ily módon történő emelés csak akkor nem jön létre, ha a kiváltó és a mozgatóerő ugyanarra a fizikai jelenségre vezethető vissza. Az ember azért nem tudja önmagát felemelni a hajánál fogva, mert a keze által felemelt testét a karja visszanyomja. Az előbbi esetekben azonban az emelést nem mechanikus erő, hanem egy másik fizikai jelenség váltja ki, így a visszahatás megszűnik. Ezt a művet tanulmányozva egy lépéssel közelebb juthatunk a higanycirkulációs hajtóművek működésének megértéséhez is. Az „Ezoterikus körkép” VII. fejezetében is említett mérnök részletes beszámolója alapján annyit még sikerült megtudni a kényszerleszállást végrehajtott idegenektől, hogy a higany gerjesztését nem elektromos úton végzik. „A csövekben áramló higany oly módon válik mágnesessé, hogy akkora sebességgel áramlik mint a fény, vagy mint az elektronok.” Amikor a mérnök kifejezte hitetlenkedését, hogy ez egy cső belsejében lehetetlen, azt a választ kapta, hogy: „Nem az. Amint a folyadék elhagyja a csövet, a másik végén már be is lép újra. Ezáltal az elérhető relatív sebesség végtelenül nagy.” Ha ez igaz, akkor a gerjesztést, a szabadelektron-keltést minden valószínűség szerint az éter végzi. A higany kötött rácsszerkezetbe tömörült atomjai nekiütköznek az éteri részecskéknek, amelyek szabadelektronokat választanak le a legkülső elektronhéjukról. Miután a higany fajsúlya igen nagy, vagyis egységnyi térfogatban sok atom található ebben az anyagban, úgy a szabadelektron-keltés is meglehetősen intenzív. Ennek megfelelően a mágnes másik pólusán erőteljes lesz az éter beáramlása. Ha ezeket a pozitív szubatomi energiarészecskéket az UFO középpontjában levő reaktorba koncentrálják, akkor semmi akadálya sincs a gravitáció semlegesítésének (lenullázásának) és a jármű felemelkedésének. Most már csak azt kellene megtudni, mivel és hogyan lehet a higanyt úgy mozgatni, hogy erre a relatíve nagy sebességre szert tegyen. Erre csak egy technikailag kivitelezhető megoldás kínálkozik, az alagúteffektus. Amikor a higany a cső végén bejut a reaktorba, a koncentrált szubatomi energiarészecskék hatására dematerializálódik. Ezt követően a visszamaradt éterváz a fénynél közel 13 nagyságrenddel nagyobb sebességgel halad tovább. A cső kezdetén a reaktorkamrából kiérve újra materializálódik, és az óriási sebességkülönbség következtében iszonyatos erővel vágódik a csőben áramló higanykígyónak. A szinte végtelen sebesség, majd a hirtelen lefékeződés akkora közegellenállást vált ki az éterben, mintha betonfalba ütközött volna a cirkuláló folyadék egy szakasza, melynek következtében az atomjairól hatalmas mennyiségű elektron válik le. Ezeket az ellenkező Yin pólus elszívja, és a helyükbe tömérdek éteri részecske áramlik be. Ennélfogva ennek a motornak a hatásfoka legalább egy nagyságrenddel meghaladja az elektromotoros gerjesztésű antigravitációs reaktorokét.

399

Az idegenek az általunk feltételezett eljárástól némileg eltérő módon magyarázzák az anyag láthatatlanná tételének folyamatát. Elmondásuk szerint a fotonok nem állnak meg az anyag felületén, hanem rezgésfrekvenciájuk megnövelése után áthatolnak rajta. „A legtöbb anyag azért átlátszatlan, mert a fény fotonjai foglyul esnek az atomok elektronjai által, áthaladás közben. Az üveg legalább olyan kemény és sűrű, mint a legtöbb fém, mégis átengedi a fényt. Az eltérő viselkedés oka, hogy az átlátszatlannak minősített anyagokban a fotonok rezgésfrekvenciája megegyezik az atomok egyikének rezgésfrekvenciájával. Az ily módon csapdába esett fényenergia nem vész el, hanem újra kibocsátódik, de láthatatlan infravörös fényként.” A földönkívüliek által alkalmazott eljárás során ez ellen úgy védekeznek, hogy a tárgyra irányított szubatomi energianyalábbal modulálják, az anyag elnyelési frekvenciája fölé emelik a fotonok vibrációs szintjét. A kozmikus sugárzás rezgésfrekvencia-tartományába került fényhullámok most már akadálytalanul száguldanak át az anyagon. Kilépéskor újabb átalakuláson mennek át, a szubatomi energianyaláb lecsökkenti a fotonok rezgésfrekvenciáját az eredeti értékre, hogy láthatóvá tegye őket. Így válik a beáramló és a kiáramló fotonok közötti objektum fényáteresztővé, azaz láthatatlanná. Ez a módszer nem csak a különböző tárgyak láthatatlanná tételére használható, hanem a segítségével átláthatunk bármely anyagon. Ennek tudatában már érthető, hogy bizonyos fajta UFO-kon miért nincs ablak. Erre tulajdonképpen semmi szükség sincs, mert a frekvenciaátalakító energianyalábok ráirányításával a jármű fémburkolatának bármely része teljes mértékben átlátszóvá tehető. Így már az is világos, hogy a közvetlen megfigyelésünkre leküldött szondáknak miért nincs „szemük”. Ezekben az általában 20-30 cm átmérőjű, teljesen zárt fémgömbökben belül egy sugárágyú van, ami távvezérléssel, a szonda tengely körüli forgatása illetve megdöntése révén a látni kívánt objektumra irányítható. A látványt egy belül elhelyezett minikamera érzékeli, és felerősítve felküldi azt az anyahajóba. A képpel együtt természetesen a hang is továbbításra kerül. Nagy előnyük ezeknek a felderítő, megfigyelő szerkezeteknek, hogy a gondolatokat is képesek regisztrálni, amit nagy távolságból, az agy által generált hullámok alacsony intenzitása, valamint a zavaró kozmikus háttérsugárzás következtében csak nehezen lehet megvalósítani. A szonda irányítása és a begyűjtött információk továbbítása nem rádióhullámokkal, hanem szubatomi energianyalábokkal történik. Sajnos ezeknek az eszközöknek a közvetlen tanulmányozására nem sok esélyünk van, mert ha a szonda letér az előre beprogramozott útvonalról, akkor a levegőben távvezérléssel felrobbantják. Ha az irányíthatatlanság lakott település felett következik be, akkor az eszköz automatikusan leszáll a talajra, ahol egy dematerializációs sugárral nyomtalanul megsemmisíti önmagát. Visszatérve az anyag átlátszóvá tételére sokakban felmerülhet, hogy mi értelme van a fotonokkal vesződni, amikor ez a cél egy dematerializációs sugárágyúval sokkal egyszerűbben megoldható. Az előzőek alapján ez esetben az történik, hogy az anyag rezgésfrekvenciája áttolódik a dimenziók közötti köztes térbe. Ezen a módon valóban átlátszóvá válik minden anyag, de egyúttal dematerializálódik is. Ha egy magasan repülő UFO fémfalát ily módon tennék átlátszóvá, akkor kilátnának ugyan rajta, de ezen az „ablakon” a levegő is elszökne. Ennek következtében megfulladnának az utasai, sőt az erős légáramlás következtében instabillá váló jármű akár le is zuhanhatna. A részleges dematerializáció egyéb problémákat is okozhat. Pl. a visszamaradt anyag szélei megéghetnek, és emiatt a materilizált anyag nem tud szorosan illeszkedni hozzá. Az sem zárható ki, hogy a részleges dematerializáció az élő szervezethez hasonlóan „spontán égést” hoz létre, melynek során a jármű egy része hamuvá válna.

*

400

Fontossága miatt említést kell tenni egy nálunk még meg nem jelent műről is. Az „Ezoterikus körkép” IV. fejezetében értesültünk Cleve Backster poligráffal végzett kísérleteiről, amelyek „A növények titkos élete” című könyve révén kerültek napvilágra. A kutatások nem rekedtek meg a növények szintjén, hanem idővel áttevődtek az emberi sejtek vizsgálatára. Ezen a téren még fantasztikusabb tények tárultak fel előtte, melyeket a „Sejtjeid titkos élete” című művében tárt a nyilvánosság elé. Ebből a könyvből többek között megtudhatjuk, hogy a sejteknek saját tudatuk van, és érzékelik a gondolati hullámokat. Ki hinné, hogy a szánk nyálkahártyáját alkotó sejtek reagálnak a rémhírekre? Ezek után már nem meglepő, hogy a hímivarsejtek még órákkal az ejakulációt követően, nagy távolságból is észlelik a férfi érzéseit, élményeit. Tudjuk, hogy a tyúktojás egyetlen nagy ivarsejt, amely mindaddig, amíg meg nem romlik, él. Ezt bizonyítja, hogy a mérések szerint valósággal „sokkos” állapotba kerül, amikor meg akarják főzni. Közbevetőleg megjegyezve, a növények is meglehetősen zokon veszik, ha elfogyasztásukra irányuló szándékkal közelítünk hozzájuk. A clairvoyanceképességgel rendelkezők állítólag hallják a káposztafej „sikolyát”, amikor egy éles késsel levágják a gyökeréről. Backster vizsgálatai kiterjedtek a bennünket körülvevő élő sejtekre is. Ennek során kiderült, hogy a joghurtbaktériumok kíváncsiak, és ismerik szándékainkat. A Backster-effektus fényt derített arra is, hogy mind az elektromágneses, mind a mágneses erőterek hatást gyakorolnak az élő szervezetre, ami komoly tudományos bizonyítéka a pszichotronikai jelenségek létezésének.

Technikai érdekességek Sokan fantazmagóriának tekintik a jövőnkkel kapcsolatos jóslatokat, a nem is olyan sokára megvalósuló technikai vívmányok csodával határos képességeit. Pedig ezek az eszközök már ma is létrehozhatók lennének, ha a technológiai fejlettségünk lehetővé tenné a kivitelezésüket. Ennek bizonyítására vizsgáljuk meg a nagy hatásfokú információrögzítés elméleti lehetőségét. Az ezotériában járatosak számára nem ismeretlenek az Akasha-lemezek. Ezek a Védákkönyvében gyakran emlegetett információtároló lemezek nem mások, mint azok a korongok, amelyeket a túlvilági fénylények is alkalmaznak az elszámoltatásunk során. Az Akashalemezeken életünk teljes folyamata rögzítve van színes, háromdimenziós panorámaképek, térhatású hang, szagok, ízek, sőt tapintásingerek formájában. De vajon hogy fér el annyi információ egy tenyérnyi lemezen? Ennek lehetőségét alapvetően a szubatomi energiarészecskék, mint információhordozók rendkívül kis mérete teremti meg. (Sebességkülönbségükből ítélve a szubatomi energiarészecske több mint 12 nagyságrenddel kisebb az elektronnál.) Az adathordozó méretének további csökkentését a holográfiához hasonló jelenség teszi lehetővé. Mint tudjuk, a holográfiát egy Nobel-díjas magyar tudós, Gábor Dénes fedezte fel 1947-ben. A görög eredetű kifejezés jelentése: az egészet írni. Ez az elnevezés a holográfiának arra a tulajdonságára utal, hogy a rész tartalmazza az egészet. Amíg a hagyományos fotóeljárásnál a fénykép egy-egy pontja a tárgy meghatározott részletét rögzíti, addig a holografikus képrögzítésnél a tárgy összes pontja a fénykép minden pontján megtalálható. Ennek következtében ha darabokra törjük a fotólemezt, és a törmeléket külön-külön átvilágítjuk, mindegyiken a tárgy teljes képe tűnik elő. A fényképezésnek ezt a sajátos módját a lézer felfedezése tette lehetővé. A lézerfényforrás jellegzetessége, hogy a hagyományos, szórt fényt kibocsátó lámpákkal ellentétben koherens (rendezett) fénynyalábot hoz létre. A holografikus kép előállítása során a lézerfény egy részét félig áteresztő tükör segítségével a lefényképezendő tárgyra irányítják. A tárgyról a fény a fotólemezre verődik. A lézerfény másik részét a félig áteresztő tükrön keresztül közvetlenül a fotólemezre vetítik. A lemezen a fényhullámok interferenciamintát alkotnak. A holografikus ábra tehát nem kép, hanem össze-vissza 401

keveredő kusza vonalak együttese. Látható képpé csak akkor válik, amikor a fotólemezen lézerfényt bocsátunk keresztül. Ebben az esetben azonban a térben nem két-, hanem háromdimenziós kép alakul ki, és ha a lemez egy kis darabkáját világítjuk meg, akkor is egész kép jelenik meg előttünk. A holografikus információrögzítés minimum egy nagyságrenddel megnöveli a tárolandó adatok mennyiségét azzal, hogy lehetővé teszi a térbeli elhelyezést, ugyanakkor minimum két nagyságrenddel csökkenti a tároláshoz szükséges helyszükségletet azáltal, hogy egy kis darabkája is tartalmazza az összes információt. Így ne csodálkozzunk azon, hogy nem csak a túlvilági hatalmak, hanem már a nálunknál fejlettebb földönkívüli civilizációk is elterjedten alkalmazzák ezt az általunk használtnál 15 nagyságrenddel nagyobb hatásfokú információrögzítést. Ők azonban nem Akasha-lemeznek, hanem kristálykorongnak nevezik az adathordozójukat. A néveltérés nyilvánvalóan abból adódik, hogy az előbbi esetben az adathordozó szerepét az éterváz, míg a fizikai világban alkalmazott változatnál egyfajta kristály tölti be. Ezt a 15 nagyságrendnyi hatásfokkülönbséget szemléletesebbé teszi, hogy azt az információmennyiséget, amit mi egy 100 méter átmérőjű gömbbe tudunk csak belegyömöszölni, ők egy mákszemnyi térfogatba belezsúfolják. Sajnos ma még messze vagyunk ennek az adatrögzítő eljárásnak a gyakorlati megvalósításától. A háttéripar jelenlegi fejlettségi szintje nem teszi lehetővé a szubatomi világba való behatolást. Egyelőre még csak atomi méretű információhordozókkal kísérletezünk (pl. SET, DNS-molekulák). A korlátok leküzdése azonban folyik, mivel a mikroelektronika már kezdi megközelíteni azt a határt, ahol a kutatóknak más utakat kell keresniük a továbbfejlődéshez. Ez a határ a fény hullámhossza. A félvezető alapú memóriák esetében a fény hullámhosszából adódóan a chipen belüli alkatrészek és összekötő kábelek szélessége nem csökkenthető 0,1 mikron alá. Ugyanez a helyzet a legkorszerűbb mechanikus adatrögzítőnél, a DVD-nél. Ha a vékony alumíniumlemezen olyan sűrűn helyezzük el egymás mellett az információhordozó mélyedéseket, hogy a fénysugár nem tudja megkülönböztetni őket, akkor ez a rendszer is működésképtelenné válik. A szubatomi alapú információhordozók esetén azonban a tároló egységek sűrűsége min. 12 nagyságrenddel növelhető azáltal, hogy a köztük levő távolság a jelenlegi 10-4 milliméterről 10-16 milliméterre csökkenthető. További egy nagyságrendnyi sűrűségnövekedés érhető el akkor, ha a tároló egységeket nem síkban, hanem térben képezzük ki, és még két nagyságrendnyi növekedésre számíthatunk a holografikus adatrögzítő eljárás alkalmazásával. A hologramtechnikát egyébként más ma is alkalmazzák a számítástechnikában. A grafikus adattároló révén egyetlen CD-lemezen terrabitnyi információ rögzíthető, ami 200 CD-ROM kapacitásának felel meg. Ennél a megoldásnál az adathordozó egy fotografikus polimernek nevezett fényérzékeny műanyag, amely fény hatására rendezett állapotba kerül, és ezt az állapotát tartósan megőrzi. Az igazi áttörés, a több nagyságrendnyi méretcsökkentés azonban nem az adathordozó megváltoztatásával, hanem az információhordozó méretének zsugorításával, az univerzumot alkotó alapelem felhasználásával érhető el. Ma még ez a fejlődési lehetőség olyan fantasztikus, hogy kevesen hisznek benne, de a szubatomi energiarészecskék alkalmazása ezen a téren is csodákra képes. A szubatomi energiarészecskének nem csak a mérete kisebb az elektronnál, hanem rezgésének hullámhossza is. A különbség valószínűleg ugyancsak min. 12 nagyságrendnyi, ami lehetőséget ad egy igen nagy felbontású mikroszkóp létrehozására. Jelenleg elektronmikroszkóppal érhetjük el a legnagyobb nagyítást. Amíg a fénymikroszkóp max. 1200-szeres, az elektronmikroszkóp 540 000-szeres nagyításra képes. Ennél nagyobb felbontás nem valósítható meg vele. Az ok, hogy maga is atomokból áll, és a méréshez fotonokat, atomi részecskéket használ. Ezért óhatatlanul beleütközik a fény véges hullámhosszába, és a diffrakcióból 402

(fényelhajlásból) eredő korlátokba. A határt az elektron rezgésfrekvenciájából eredő hullámhossz szabja meg. Az elméleti határ ennek a kétszerese, amit technológiai nehézségek miatt csak megközelíteni lehet, elérni nem. Ennélfogva még az alagúteffektuson alapuló legérzékenyebb elektronmikroszkóppal (TEM) is csak az atomot tudjuk megfigyelni, az atomok belsejébe nem láthatunk bele. Ez nem csak méréstechnikailag, hanem fizikailag is lehetetlen. Semmilyen eszközzel nem vizsgálható meg magának az eszköznek a legkisebb alkotó egysége. Miután az elektronmikroszkóp is anyagból van, és a méréshez elemi atomi részecskét használ, képtelen önmagánál kisebb egységet vizsgálni. Nagy hátránya még ennek a berendezésnek, hogy az elektronsugár fenntartásához vákuumra van szükség. Emiatt a vizsgálandó mintát speciális preparálásnak kell alávetni. Másik gond a tartós elektronbombázás, melynek hatására megváltozhat a minta szerkezete. Ez a helyzet jelentős mértékben gátolja a tudomány fejlődését, mivel lehetetlenné teszi a mikrovilág megismerését. Az akadály leküzdésére német kutatók nemrég kifejlesztették a röntgenmikroszkópot. Ez az alumínium lencséjű speciális berendezés azonban még mindig nem teszi lehetővé az atomok belsejébe való betekintést, mert a röntgensugár hullámhossza nem sokkal kisebb, mint az elektroné. Ez a probléma csak szubatomi energiarészecskék alkalmazásával oldható meg. A szubatomi mikroszkóp várhatóan 12 nagyságrenddel nagyobb felbontása lehetővé teszi az elektronok, sőt az atommagot alkotó szubatomi részecskék részletes tanulmányozását is. A szubatomi energiarészecskék lefényképezésére azonban ez a berendezés is alkalmatlan lesz, mert ehhez még kisebb részecskék közreműködésére lenne szükség. Mivel a szubatomi energiarészecskéknél kisebb részecskék nem léteznek az univerzumban, így világunk legkisebb építőköveinek létezéséről a továbbiakban is csak közvetetett úton győződhetünk meg.

* Ugyancsak kevesen hisznek a szabadenergia felhasználhatóságában. Pedig ennek lehetősége már 70 évvel ezelőtt adva volt. Mint tudjuk, Tesla az 1920-as és ’30-as években több energiatermelési eljárást is kidolgozott. Ezen túlmenően megpróbálkozott a mágneses energia vezeték nélküli továbbításával is. Colorado Springsben, a Sziklás-hegységben berendezett laboratóriumában azt a célt tűzte ki magának, hogy az egész Földet körülveszi egyetlen, mindent beborító energiamezővel, amely tápkábelektől mentes elektromos energiát biztosít számunkra. A Sziklás-hegységben az erőműtelep a központi laboratórium köré épült, ezt pedig egy 200 lábnyi magas fémárboc uralta, amelynek a végén háromlábnyi átmérőjű rézgömb volt. A laboratóriumban egy 1000 inch átmérőjű hengertekercs (valószínűleg szolenoid) továbbította az energiát az adóhoz. A gerjesztés úgy történt, hogy az anódtekercsben váltakozva módosította az áram erősségét. Az égbe nyúló árbocot egy másik tekercs fogta körül. Tesla ily módon a „Föld mérhetetlen energiatartalékait” akarta megcsapolni, hogy növelje a maga 10 millió voltos áramfejlesztőjének a teljesítményét. Tekercsei már kezdetben annyi energiát termeltek, hogy 25 mérföld távolságban 200 izzólámpát tudtak működtetni. Ezt azonban kevésnek találta, ezért az árbocon keresztül nagyfrekvenciás rádióhullámokkal bombázta a légkör felső rétegét (feltehetően az ionoszférát) és a jeleket úgy hangolta, hogy hullámhosszuk megegyezzen a visszaverődő „visszhang” frekvenciájával. Minden egyes visszhang erősítőként hatott az energiát a Földből nyerő árbocra, és a teljesítmény tovább nőtt. Az energia periódusról periódusra fokozódott, míg végül az árboc tetején levő rézgömbből több száz lábnyi magasba csaptak a lángnyelvek. Az elektromos kisüléseket fülsiketítő zaj kísérte. Teslának sikerült ember alkotta villámlást és mennydörgést létrehoznia. Ekkor a kísérleteket félbeszakította, és egy időre az elméleti kutatásoknak szentelte az idejét. Feltehetően félt ezeknek a jelenségeknek a globális kihatásaitól, és ezért úgy gondolta, hogy előbb elméleti alapon tisztázza a várható következményeket. A természet erőivel való kísérletezés abbahagyását minden bizonnyal a környékbeli lakosság tiltakozása is motiválta, 403

ami egy idő után már letartóztatással fenyegette. A berendezésben gerjesztett áram ugyanis olyan erős volt, hogy a mágneses kisugárzása rövidzárlatot keltett a helyi erőműben, amely több órás áramkimaradást eredményezett. Nem éppen megnyugtató jelenség volt az ott élők számára, hogy a lekapcsolt villanykörték több kilométeres távolságban is kigyulladtak. A CIA szakértői szerint nem voltak ilyen aggályaik az oroszoknak, akik 1977-ben a szemipalatyinszki katonai rakétatámaszponton kifejlesztettek egy „atomsugárfegyvert”. Ez az eszköz Tesla 40 évvel korábbi kutatásain alapult, és az Északi-sarkvidék felett próbálták ki. Az eredménye az lett, hogy az intenzív szubatomi energiasugár kilyukasztotta az ionoszférát. A kanadai hatóságok ugyanis azt jelentették, hogy ebben a térségben rejtélyes elektromos viharok és rádiójel-kimaradások észlelhetők a légkör magasabb régióiban. Valószínűleg az oroszok is megijedtek a nem várt hatástól, mert sürgősen abbahagyták ezeket a kísérleteket. Hamar belátták, hogy a légkör kilyukasztása beláthatatlan zavarokat okozhat az időjárásban, ami rájuk is kihathat. Ez esetben nem valami hidegháborús gyanúsítgatásról volt szó, mert Watson W. Scott, a kanadai Hírközlési Minisztérium operatív osztályának vezetője elárulta: „Tudomásomra hozták, hogy a kísérletek célja az, hogy megtalálják a Tesla által használt frekvenciák pontos értékét.” Az amerikaiak később már nem voltak ilyen tartózkodóak az ionoszféra befolyásolása terén. A Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszférakutató Program keretén belül létrehoztak Alaszkában egy antennaerdőt, amely min. 3,6 gigawatt teljesítményű energianyalábokat pumpál az ionoszférába. A HAARP Project keretén belül kiépített rendszer képes egész földrésznyi területek telekommunikációjának megbénításra; a föld mélyének átvilágítására; a felszín alatti katonai raktárak, alagutak, ásványkincsek felderítésére. A rendkívül magas energiaszintre feltöltött ionoszférával megzavarható az emberek tudata, és alkalmas az időjárás befolyásolására is. Nikola Tesla 1943-ban hunyt el New York-ban, egy olcsó szállodai szobában. Holttestét még el sem szállították, amikor az FBI emberei feldúlták a szobáját, és „állambiztonsági okokból” az összes feljegyzését, iratát elvitték. Bár az így begyűjtött anyag tetemes volt, a teljes dokumentációnak csak egy töredékét tudták összeszedni. Életrajzából tudjuk, hogy amikor a laboratóriuma leégett, pótolhatatlan dokumentumok egész sora pusztult el. Ezen az akción nincs mit csodálkozni, hiszen Tesla jóval a II. világháború előtt feltalálta az atomsugárfegyvert, ami ma a csillagháborús védelmi rendszer titkos magvát képezi. 70 évvel az első ballisztikus rakéta fellövése előtt ő már rakétamegsemmisítő szerkezetet tervezett. Ezen túlmenően leírta azt a készüléket, amely a lézersugár elvét foglalta magába, pedig ezt az eszközt csak 1960-ban sikerült először előállítani. De mindez semmi. Tesla a Colorado Springsbe telepített laboratóriumában nem csak villamos energiát próbált a „Föld mágneses teréből” kinyerni, hanem az adótornya által létrehozott gigantikus villámokkal üzeneteket küldött a világűrbe. Meggyőződése volt, hogy nem vagyunk egyedül a kozmoszban, és a szabályos időközönként kisugárzott elektromos kisülésekre választ fogunk kapni. Próbálkozását siker koronázta, mert 22 évnyi késéssel ugyan, de a remélt válasz megjött. Az általa 1899-ben kiküldött morzejelekre hasonló jellegű periodikus jelek érkeztek 1921-ben. Az értelmüket ugyan nem sikerült megfejtenie, de mint naplójában írta: „Olyan számban és rendszer szerint érkeztek, hogy ezt lehetetlenség lett volna valamilyen ismert oknak tulajdonítani.” Ezek a jelek földi adóállomástól nem származhattak, mert ebben az időben Marconi csupán igen gyenge elektromágneses jeleket tudott 80 kilométeres körzetbe kisugározni. Csak 3 évvel később, Tesla kísérleti eredményeinek a felhasználásával sikerült neki a morzeábécé „S” betűjét átküldeni az Atlanti-óceánon. Érdekes, hogy Marconi első próbálkozását is nyugtázták valahol a világűrben. Nyilatkozata szerint 1921-ben a Földközi-tengerben cirkáló jachtján különös értelmű rádiójeleket fogott fel. A jelek által alkotott kód megegyezett azzal, amit ő 22 évvel korábban „V” betűként az éterbe 404

kisugárzott. A szakértők szerint ez már nem lehet véletlen. Valahol a világűrben, 11 fényévnyi távolságra tőlünk, létezik egy lakott bolygó, ahol a jeleinket felfogták, és felerősítve visszairányították hozzánk. A csillagászok szerint a Tau Ceti és az Epszilon Eridani csillagok bolygói egyaránt számításba jöhetnek, mert az elektromágneses hullámok kb. 22 év alatt teszik meg a közöttünk levő távolságot oda-vissza. Érkezett azonban ennél fantasztikusabb rádióüzenet is az űrből. 1924. augusztus 23-án dr. David Todd az Armherst College asztronómia professzora az amerikai tengerészeti minisztérium támogatásával rádiójeleket sugárzott a Marsra. Ebben az esetben regisztráló egységként Charles Francis Jenkins készülékét használták, amelynek az volt a jellegzetessége, hogy a beérkezett jeleket fényérzékeny papírra, illetve filmre rögzítette. A kísérletet a kormány is támogatta, és elrendelte, hogy az adás ideje alatt az összes amerikai rádióállomás szüneteltesse a műsorát. A próbálkozás nem várt eredménnyel végződött. A kapcsolatfelvétel túl jól sikerült, mert válaszként nem szokványos rádiójelek érkeztek. 30 perces időközönként különös jelcsoportokat regisztráltak, amelyek a fényérzékeny papíron emberi arcra emlékeztető rajzot alkottak. A tudóstársadalmat rendkívüli módon megzavarta ez a fordulat. A rajzról még sokáig beszéltek, végül egy dossziéba süllyesztették, és megfeledkeztek róla. Valószínűleg a hitetlenségünknek tudható be, hogy azóta semmilyen intelligens lényekre utaló üzenet nem érkezett az űrből rádióhullámok útján. Pedig időközben hatalmas, több száz fényév hatótávolságú rádiótávcsöveket építettünk, sőt létezik már olyan rendszer is, amely a „mikrohullámú kozmikus ablak” mind a tízmilliárd csatornáját figyeli. Ezekkel a számítógépekkel vezérelt rendkívül érzékeny regisztráló műszerekkel módszeresen átkutattuk az univerzum minden „életgyanús” szektorát. a SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligences = Földön Kívüli Intelligenciák Keresése) program keretén belül rendkívül széles frekvenciatartományban folyik a hallgatózás, de több száz millió dolláros költség ellenére eddig egyetlen mesterségesen előállított rádiójelet sem regisztráltunk. Esélyeink növelése érdekében gépkocsikra, repülőgépekre is telepítettünk regisztráló berendezéseket, mindhiába. Természetesen mi is sugárzunk figyelemfelkeltő jeleket a világűrbe, de ez sem hozta meg a sikert. A 25 ezer fényév távolságban levő M 13 jelű csillaghalmaz irányába 2360 MHz frekvencián kisugárzott jel effektív teljesítménye 3 billió Watt volt. Miután a hidrogén mindenütt megtalálható a kozmoszban, megpróbáltunk ennek az elemnek a jellegzetes, minden fejlett civilizáció által ismert rezgésfrekvenciáján, a 21,105 centiméteres hullámhosszon rádiójelet kisugározni, de ennek sem lett semmi haszna. Ha a kezdeti sikerek láttán valakinek az a gondolata támadna, hogy miért nem próbálkozunk továbbra is a szomszédos bolygókkal, nyitott kapukat dönget. Mi már több mint 70 éve rádiózunk. Ennek következtében kb. 70 fényév sugarú körben foghatók a Földről kisugárzott elektromágneses hullámok a tejútrendszerben. Ráadásul ezek a jelek a nap minden percében több ezer adóállomásról megszakítás nélkül áradnak az éterbe, és akkor még nem szóltunk az egyre szaporodó tévéadásokról. Az elektromágneses hullámok intenzitásával sem lehet probléma, mert ha Marconi első, 80 km hatótávolságú gyenge rádiójeleit venni tudták, akkor a jelenlegi, több száz kW teljesítményű adóállomásaink kisugárzása biztosan elér hozzájuk. Galaktikus szomszédaink ezeket az adásokat nagyon is jól érzékelik, sőt bizonyos információforrások szerint a tévéműsorainkat rendszeresen nézik, de nem reagálnak rá. Ezek után nem csoda, hogy a tudósok zöme és a költségvetési szervek nem sok értelmét látják a kutatások folytatásának. A több évtizede tartó kudarc mind szélesebbé teszi a szkeptikusok táborát, akik azt vallják, hogy egyedül vagyunk az univerzumban. Még mielőtt bárki azt hinné, hogy a földönkívüliek ránk untak, és már nem hajlandóak segíteni bennünket, az téved. Más formában ugyan, de továbbra is gondoskodnak arról, hogy a maguk módján felhívják a figyelmünket a létezésükre. 1953. szeptember 14-étől 17-éig

405

számtalan brit tévénéző bosszankodott azon, hogy a műsor hirtelen megszakadt, és a KLEE adóállomás monoszkópja tűnt fel a képernyőn. Néhány perc múlva a kép eltűnt, de ez az idő elég volt arra, hogy sokan lefényképezzék. Természetesen a BBC szakemberei is felfigyeltek erre a rendellenességre, és nyomozni kezdtek ebben az ügyben. Kiderült, hogy a KLEE egy houstoni adó volt Texas államban. Eddig semmi rendkívüli nincs ebben a dologban, mert az ionoszferikus zavarok következtében néha tengerentúli tévéadásokat is lehet fogni. A dolog akkor vált igazán meglepővé, amikor érintkezésbe akartak lépni a texasi tévés kollegákkal, és kiderült, hogy a KLEE adóállomás már nem létezik, három évvel korábban beszüntette a tevékenységét. Később a KLEE utódvállalata által hivatalosan is megerősítést nyert, hogy az ominózus monoszkóp 1950 óta, vagyis az adás beszüntetése után egyetlen egyszer sem került kisugárzásra. Ha azt gondolnánk, hogy valaki képmagnóra vette ezt az ábrát, hogy tréfaként egy másik stúdióból kisugározza, rossz nyomon járnánk, mert 1950-ben még nem volt képmagnó. Legalábbis nekünk nem. Esetleg gondolhatnánk még kalózkodásra is, de a tévé-műsorszórásban ezt nem egyszerű megvalósítani. URH hullámsávban az elektromágneses hullámok hatótávolsága max. 100 km. A brit szigetek lefedéséhez legalább egy tucatnyi adóállomásra lett volna szükség. Ezt nem lehet titokban megépíteni, nem is szólva a több száz millió dolláros költségről. Ki az a bolond, aki ennyi pénzt áldozna azért, hogy 3 napig kalózkodjon. Ha akadna is ilyen, biztosan nem egy monoszkópot sugározna, amiből semmi haszna sem származik. Szatellitadóról már könnyebben megoldható lenne ez a feladat, de az 1950-es évek elején ez az eszköz sem állt a rendelkezésünkre. Ne felejtsük el, hogy az első szputnyikot 1959-ben bocsátottuk fel az űrbe. Van még egy dolog, ami elgondolkodtató ezekben az esetekben. Mind a rádió-, mind a tévéadások fejlődésünknek éppen abban a korszakában keletkeztek, amikor a csalás valószínűsége a legkisebb volt. Vajon ezzel az időzítéssel nem az volt a földönkívüli civilizációk célja, hogy magukra irányítsák a figyelmünket. Úgy tűnik azonban, hogy minden igyekezetük hiábavaló, mert mi nem hagyjuk magunkat közvetett úton meggyőzni a létezésükről.

Árulkodó nyomok a mitológiában Sokan nem hisznek abban az állításban sem, hogy fejlődésünk kezdetén különböző szinten álló földönkívüli lények (istenek és istenfiak) éltek közöttünk. Életükről, világunkban kifejtett tevékenységükről számos ősi írás, anekdota számol be. Ha figyelmesen elolvassuk ezeket a történeteket, jó néhány olyan megjegyzést találunk bennük, amelyek hitelessé teszik az élménybeszámolókat. A tibeti Dzyan-könyve emberhez hasonló lények csoportjáról számol be, akik évezredekkel ezelőtt érkeztek a Földre egy fémből készült jármű fedélzetén. Még azt is feljegyezték, hogy a leszállásuk előtt többször megkerülték a Földet. Az idegenek külön kasztba szerveződve éltek, a körülöttük élő emberek pedig istenként tisztelték őket. Idővel a kaszt tagjai között ellenségeskedés tört ki, melynek következtében egy részük kivált közülük, és családostól egy másik településre költöztek, ahol ők is vezetői lettek az ott élő embereknek. A különválás azonban nem hozta meg a békét. Végül az ellenségeskedés oly mérvűvé vált, hogy az első település ura maga mellé vett néhány harcost, akikkel a levegőbe emelkedett egy hatalmas csillogó jármű fedélzetén. Amikor csupán néhány mérföldnyire voltak ellenségeik lakóhelyétől, elindítottak a járműből egy nagy, csillogó „lándzsát”, amely „fénysugáron haladt tovább”.

406

A lándzsa becsapódott a célba vett városba, felrobbant, és óriási tűzgömb keletkezett, ami az „égig ért”: Mindenki, aki a városban volt, a legborzalmasabb módon megégett, még azok is megperzselődtek, akik a közelben tartózkodtak. Akik látták a lándzsát és a tűzgömböt, mindörökre megvakultak. Azok pedig, akik később bementek az elpusztult városba, mind megbetegedtek és meghaltak. Beteg lett ennek a településnek még a földje is, vize pedig fertőzötté vált. Az emberek később már nem mertek a közelébe menni, így a város lassanként elporladt, és elfelejtették. Amikor az első település ura látta, hogy mit tett, visszahúzódott a palotájába, és senkit sem akart többé maga elé bocsátani. Később összegyűjtötte megmaradt harcosait, feleségeikkel és gyermekeikkel együtt beültek „szekereikbe”, amelyek egymás után felrepültek az égbe, és soha többé nem tértek vissza. Feltételezhetően mindenki számára egyértelmű, hogy a „nagy lándzsa” nem volt más, mint egy rakéta, mögötte a tűzcsóvával. A pusztítás körülményei pedig arra utalnak, hogy a robbanófej atomtöltettel volt ellátva. Ma már a tudósok sem tekintik ezeket a történeteket mesének, mert kézzelfogható bizonyítékok állnak a rendelkezésükre, hogy az ókori városokat is érte atombomba-támadás. Amikor a régészek feltárták az óindiai Mohandzso Daro -t, meglepve tapasztalták, hogy a kőfalak megolvadtak, összefolytak, a homok pedig megüvegesedett. Mindenfelé csontvázak hevertek, egyesek védekezően maguk elé emelt kézzel, mintha valami iszonyatos erejű fényforrás ellen védték volna a szemüket. Atombomba-robbanásra utal az a megállapítás is, hogy a helyszínen talált csontvázak radioaktív kisugárzása még most is hatvanszor felülmúlja a háttérsugárzás szintjét. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy a romok között is a normális szintnél hússzor nagyobb radioaktivitást mértek. A Mahábhárataban is szó esik atomfegyverek bevetéséről: „Amikor a csata még mindig nem akart véget érni, Ráma haragjában Brahma fegyveréhez nyúlt, mely égi tűzzel volt töltve.” Az 5. fejezetben, melyben isteni fegyvereket sorolnak fel, szó esik egy különleges, szárnyaló fényfegyverről, ami kerek íven gyorsulva (valószínűleg elliptikus pályán haladva) úgy csapott le, mint a villám. Minden harcost megölt, aki fémet viselt a testén. Ha a harcosok időben értesültek a fegyver bevetéséről, letéptek magukról mindenféle fémet, beugrottak a folyóba, megmosták magukat és mindent, amit csak megérintettek. E fegyver hatására a harcosok haja kihullt, körmeik leváltak, minden élő elsápadt, mert „Isten halálos lehelete” érte. Soha azelőtt nem létezett hasonlóan szörnyűséges fegyver, soha azelőtt nem is hallottak róla. A sugárfegyver sem volt ismeretlen ebben a korban. A Drona Parva 77. szakasza így írja le a Föld körül keringő égi városok megsemmisülését: „Amikor a három város a mennybolton találkozott, Mahadeva isten átfúrta őket szörnyű sugarával a háromszoros támadóövezetből. A dánavák nem tudtak ellenállni ennek a sugárzásnak, amelyet Yuga-tűz hatott át.” A Földön azonban nem alkalmaztak sugárfegyvereket. Pedig az istenek egymás közötti harca nem korlátozódott a világűrre. A földi csaták egyikében felvetődött ugyan, hogy bevetik Brahmának, a Mindenség urának harci korongját, de az istenek végül elvetették ezt a javaslatot. Az ok, hogy a veszélyes fegyverből kiszabaduló koncentrált energiarészecskék nem csak az ellenséget pusztítják el, hanem hosszan tartó aszály keletkezne az országban. A levegőbe kerülő szubatomi energiarészecskék következtében 7 éven át nem esne az eső, nem teremne se gabona, se zöldség, se gyümölcs; ami az emberek éhenhalását eredményezné. Ebből is látható, hogy ezek a történetek nem kitalációk, mert honnan tudták volna az ókori emberek, hogy a sugárfegyverek, az időbombák hatást gyakorolnak a klímára. Ezt még mi sem tudjuk, csak sejtjük.

* Tovább tallózva az ősi emlékek között, az eszkimók is megőrizték legendáikban, hogy őket óriási „fémmadarak” költöztették jelenlegi lakóhelyükre. Egy darabig friss gyümölccsel és zöldséggel is ellátták őket, de aztán eltűntek mindörökre. Árulkodó nyomok egész tárháza

407

található a Gilgames-eposzban. Ezek egyike, hogy Enkidu tagjai „ólomsúlyúvá váltak, amikor az istenek járművükkel elragadták őt.” Az egész világirodalomban, sőt a meseirodalomban sem találunk egyetlen utalást sem a gyorsulás következtében fellépő nehézségi erőre vonatkozóan. Ennek oka, hogy ilyen irányú tapasztalatokra csak ezen a módon lehet szert tenni. Az ókorban nem létezett olyan jármű, amellyel a legcsekélyebb mértékben észlelhették volna a nehézségi erő sebességarányos növekedését. A Föld körül keringő űrbázisok sem lehettek túl magasan. Erre az eposzban található élménybeszámolók alapján következtethetünk. Amikor a földönkívüliek járművük fedélzetére vették Etanát, ekképpen számolt be sajátos utazásáról: Kétórányi repülés után az engem elragadó „sas” így szólt hozzám: Nézz le barátom, milyen most a Föld, nézz le a tengerre a hegylánc felől. - A Föld olyan, mint egy hegy, a tenger pedig mint a folyó vize - válaszoltam. Újabb két órás repülés után ismét így szólt a sas: Nézz le barátom, most milyen a Föld? - A Föld olyan, mint egy berek. Háromszor kétórányi repülés után megint szólt a sas: Nézz le barátom a Földre, most mi van vele? - A tenger olyan, mint egy tócsa. Az utazók tulajdonképpen a halhatatlanság varázsos füvét keresték. Anu isten „egébe” felérve azonban nem találták, ezért még feljebb kellett szállniuk, Istár istennő „egébe”. Újabb két órás repülés után a sas ismét felszólított: Nézz ki barátom, milyen most a Föld. - A Föld most olyan, mint a Hold korongja. Újabb kétórányi utazás után a Föld már csak olyan volt, mint a kása, a tenger pedig nem nagyobb egy kenyereskosárnál. Végül a Föld és a tenger teljesen eltűnt a szemem elől. - Ha ez az egész kitaláció, akkor a meseíró honnan tudta, hogy a Föld nagy távolságból olyan, mint a Hold korongja? Az eposzban szó esik egy „ajtóról”, ami úgy beszél, mint egy ember. Nem nehéz rájönni, hogy itt egy hangfalnak álcázott hangszóróról van szó. Ezek a járművek valószínűleg folyékony nukleáris üzemanyaggal működtek (ilyennel már mi is rendelkezünk), mert egyszer Enkidu túl közel ment a rakétákból kiáramló lángnyelvekhez, és nem sokkal ezután egy rejtélyes (sugárfertőzésre utaló) betegségben meghalt. Gilgames így kesergett halála miatt: „Vajon nem valamely égi állat mérgező leheletének esett áldozatul?”

* Jézus életével kapcsolatban is fennmaradtak olyan részletek, amelyeket a Biblia nem említ, de szájról szájra járva évszázadokon át fennmaradtak. Egy Koszovóban található görögkeleti kolostor 1350-ben készült freskóin Jézus nem felhőn emelkedik az égbe, hanem egy tojás alakú kapszulában. A Moszkva melletti Zagorszkban őrzött szentképen nem csak a tojás alakú űrhajó látható, hanem a belseje is. Egyértelműen kivehető rajta, hogy Jézus bal kezével egy fogantyút húz meg a szerkezet falán, miközben jobbjával egy embert segít be maga mellé. Vajon mi ihlette az egykori festőt, hogy ilyen repülő szerkezetet ábrázoljon. A középkorban egyetlen jármű a parasztszekér volt, illetve a gazdagok számára a hintó. Fogantyúval és egyéb irányító szervekkel ellátott járművek csak a gőzgépek feltalálása óta, mintegy 200 éve léteznek a világunkban. „Tojás alakú”, átlátszó kristályból gyártott űrhajóval pedig ma sem rendelkezünk. Nem is szólva a legkülönbözőbb alakú fémből készült UFO-król. Franciaországban más módon örökítették meg ezeket a saját korukba nem illő járműveket. A 1680ban vert dukátokon egy technikai részletekben gazdag repülő korong látható.

408

Az ezotéria műszaki alapjai Az ezoterikus kutatások megindításának legnagyobb akadálya, hogy tudományos körökben még mindig nem hajlandók elismerni az éter létezését, ha pedig nincs éter, akkor nem léteznek szubatomi energiarészecskék sem. Annak érdekében, hogy jobban megértsük ennek okát, röviden tekintsük át az éter történetét. Az univerzum mozgatóerőinek működési mechanizmusát először a távolhatás elméletével próbálták magyarázni, amit Newton dolgozott ki. Ennek lényege, hogy a vákuumban az összes kölcsönhatás pontról pontra korpuszkulaként, azaz kis láthatatlan részecskeként terjed. De mi van akkor, ha a két test távol van egymástól, és az egyik test hirtelen megváltoztatja a mozgását? Mi történik az úton levő részecskékkel? Erre a kérdésre a távolhatás elmélete nem tudott ésszerű magyarázatot adni. Ekkor találta ki Newton az étert, azt a különleges közeget, ami kitölti a testek közötti teret, és deformációjával közvetíti a hatást. Az éter deformációja egyik pontról a másikra adódik át, így az áramlás már nem függ az őt keltő erőtől. Az éter feltételezésen alapuló közelhatás diadala azonban nem tartott sokáig. 1887-ben Michelson és Morley végrehajtottak egy kísérletet, és hibás értelmezés alapján arra a következtetésre jutottak, hogy nincs éter. Tévedésük csak jóval később derült ki, ezért eredményüket Einstein is elfogadta, és ennek alapján alkotta meg 1905-ben a relativitáselméletet. Ezt követően már nem volt szükség az éterre, így a XX. század fizikusai bevezették a vákuum fogalmát. A vákuum eredeti jelentése: űr, de az atomi részecskék gyorsítására alkalmas berendezések létrehozása után nyilvánvalóvá vált, hogy ebben az ürességben, a nukleonok ütközésekor tömegével keletkeznek különféle szubatomi részecskék. A fizikusok most ott tartanak, hogy a „vákuum roppant összetett és érdekes közeg”, nevezhetnék éppen éternek is, ha nem kellene tartani azoktól az ellentmondásoktól, amelyek a XIX. században ehhez a szóhoz tapadtak. A helyzetet tovább bonyolították az ezoterikus kutatások vezető szakemberei, akik úgy próbálták a hitelüket növelni, hogy igazodtak a fizika hivatalos téziseihez. Így született a vákuumenergia, és a nullponti energia fogalma. Ők már nem tagadják az éter létezését, de a hivatalos elismertetés esélyének növelése érdekében elkeresztelték vákuumenergiának. Az általuk alkalmazott definíció szerint az ősenergia azért nevezhető vákuumenergiának, mert légritkított térben, így az űrben is jelen van. Még inkább korlátozó a másik alternatív fogalom, a nullponti energia meghatározása. Ezt az elnevezést azért kapta az ősenergia, mivel abszolút nulla fokon is megmarad. Legújabb elméletük a szimmetria-eltolódás. E szerint a szabadenergia az elektromos erővonalak szimmetriájának megzavarása, a mágneses mező torzulása következtében keletkezik. Ennek bizonyítása céljából integrál- és differenciálegyenletekkel telezsúfolt tanulmányok százait jelentetik meg. Azt azonban elismerik, hogy elméleti fejtegetéseiket egyetlen mérési eredménnyel sem tudják alátámasztani. Napjainkra mind nyilvánvalóbb lett, hogy a Janus-arcú politika nem hozta meg a kívánt eredményt. A hivatalos tudomány képviselői az igazodás ellenére sem fogadták be az ezoterikus eszméket, ugyanakkor a széles néptömegek is elfordultak a misztikus tanok újkori magyarázatától. Ez utóbbi oka: az új fogalmak által keltett zűrzavar. Amíg régen ősenergiáról vagy maximum orgonenergiáról beszéltek a szerzők, ma vákuumból kinyerhető energiával, nullponti energiával és egyéb félrevezető kifejezésekkel, homályos utalásokkal van tele a szakirodalom. Azt azonban már mindenki tudja, hogy a vákuumból vagyis a semmiből semmi sem nyerhető ki, így ezek a nyakatekert, valóságnak meg nem felelő fogalmak zavart keltenek az olvasókban. Célszerű lenne tehát újra nevén nevezni ezt a közeget, és rehabilitálni a sokáig tagadott étert, mert e nélkül sem a hivatalos tudomány, sem az ezotéria nem tud előrelépni. Mellesleg Einstein is érezte, hogy a Michelson-Morley féle kísérlettel valami nincs rendben,

409

ezért 1925-ben egy konferencián már arról beszélt, hogy „az étert egyszer majd vissza kell csempészni a fizikába”. Jóval kisebb zűrzavar tapasztalható a gravitáció fogalmának meghatározása terén. Ennek oka, hogy a magyarázatok és a szakkifejezések száma is kevesebb. A gravitációs vonzást köztudottan Newton fedezte fel, de a tömegvonzás működési mechanizmusára vonatkozó korpuszkuláris elmélete nem vált be. 200 évvel ezelőtt De Saga francia fizikus feltételezte, hogy a gravitációs vonzás tulajdonképpen árnyékhatás. Az egyes égitestek a saját anyagukkal leárnyékolják a világűr sűrűn kavargó részecskeáradatát. A bombázó részecskék következtében a szomszédos testek egymásnak nyomódnak. Ez az elmélet azon bukott meg, hogy ez a nyomóerő nem volt arányos a testek tömegével. Így maradt az éterelmélet, amit viszont korunk fizikusai nem fogadnak el. Tulajdonképpen ma sem tudjuk, hogy mi idézi elő a gravitáció jelenségét. A Mindenség Elmélet alapjául szolgáló szuperhúr elmélet megpróbálja ugyan megmagyarázni a gravitáció működési mechanizmusát is, de ez a teória olyan bonyolult és nyakatekert, hogy a megalkotóik sem igazán hisznek benne Hasonló fogalomzavar uralkodik a természetgyógyászatban. Még a több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkező természetgyógyászok is „elektromágneses kisugárzással” magyarázzák a testünk körüli aurát, a homeopatikus gyógyszerek hatását, és a bioenergián alapuló gyógymódok működési mechanizmusát. A testünk által felvett, illetve kisugárzott bioenergiának azonban semmi köze az elektromossághoz. Ez az energia tisztán mágneses. A villamosiparban jelenleg alkalmazott elektromágneses energia elektromos összetevője is csak zavaró. A jelenléte kifejezetten ártalmas. Nélküle energiafelhasználás nélkül is működnének a villanymotorok, nagyságrenddel gyorsabb és nagyobb hatásfokú lenne a hírközlés. A világítás és a fűtés sem kerülne pénzbe. Ráadásul nem veszélyeztetné a szervezetünket az elektroszmog. Az elektromágnesességet tehát felejtsük el, vagy legalább ott ne emlegessük, ahol szerencsére nem lép fel.

Technikai újdonságok A szubatomi energiakisugárzás érzékelésen alapuló gyógyászati készülékek fejlesztése töretlenül halad tovább. Ennek a tevékenységnek legújabb eredménye a pulzáló szignál terápia (PST) kidolgozása. Alkalmazási területe a mozgásszervi kopásos megbetegedések gyógyítása. Ennek az új biofizikai eljárásnak a hatására regenerálódnak a megújulóképességüket elvesztett porcok és kötőszövetek. Korábban az artrózis, a reuma és a sportsérülések következtében fellépő fájdalmakat és mozgáskorlátozottságot gyógyszerekkel vagy fizikoterápiával, illetve sebészi beavatkozással kezelték. Az 1996-ban rendszerbe állított PST-t dr. Richard Markoll orvos és biofizikus fejlesztette ki. Nagy előnye ennek az eljárásnak, hogy fájdalommentes, nem igényel a szervezetbe való beavatkozást, és mellékhatásai sincsenek. Az egyesült államokbeli Yale Egyetemmel közösen folytatott vizsgálatsorozat azt mutatta, hogy az ily módon kezelt betegek 75 %-ának az állapota jelentősen javult, panaszaik csökkentek vagy elmúltak. Ezt az eredményt megerősítette az Európában eddig kezelt 40 ezer páciensről készült felmérés is. A PST hatása a test saját regenerációs folyamatainak speciális frekvenciájú pulzáló jelekkel történő aktivizálásán alapul. Hatásmechanizmusának lényege, hogy a PST az általa kibocsátott szubatomi energiaimpulzusok közreműködésével képes a porc anyagcseréjének befolyásolására. Az eljárás alapvetően különbözik minden eddigi mágnesterápiás módszertől. Nehezen gyógyuló csonttöréseknél már 20 éve alkalmaznak permanens mágneseket. Ezek nem impulzusszerű, hanem állandó mágnesárammal sugározzák be a beteg testrészt, és a gyógyulás annak tudható be, hogy a csontszövetek bioenergia-felvétele megnövekszik, ami 410

gyorsítja az összeforradást. A PST azonban nem a csontokra, hanem a lágyrészekre és a kötőszövetekre gyakorol hatást oly módon, hogy a gyógyítandó testrész szubatomi energiakibocsátását lemásolja, és felerősítve visszasugározza. Ez a sajátos frekvenciaspektrumú mágneses tér regenerálódási folyamatot indít el a porcokban és kötőszövetekben. A mágneses sugarak felerősítésére azért van szükség, mert a sérült, beteg testrész körül legyengül az aura is, és nem tudja természetes úton megújítani a megrongálódott szöveteket. A PST fő egységét képező légmagos tekercs azonban képes arra, hogy egy szabadalmaztatott impulzussorozat által vezérelve megnövelje az aura energiasugárzását, amely újra aktiválja az érintett ízület öngyógyító erejét. A terápia 9, egyenként 1 óra időtartamú kezelésből áll. A fájdalom már a beavatkozás kezdetén gyorsan és tartósan csökken, de végleges gyógyulás csak a kezelés után 4-6 héttel következik be. A készülék kizárólag szakorvosi felügyelet mellett használható. Az eddigi tapasztalatok alapján ez az eljárás a következő betegségek esetén bizonyult hatékonynak: degeneratív betegségek (pl. térd- és csípőartrózis), gerincpanaszok (porckorongsérv, porckorong-kiboltosodás, lumbágó, isiász). Ezen túlmenően jól alkalmazható heveny vagy idült ín- és ínhüvelygyulladás, ízületi porc- és szalagsérülések (pl. sportbalesetek), törések utáni állapot, gyulladásos ízületi betegségek (pl. reumatoid artritisz SLE, SPA), deformitási hibák (pl. gerincferdülések, bütykök) esetén is. Sokszor eredményesen használták olyan bajoknál, ahol más kezelések hatástalanok voltak. A módszert gyermekeknél nem ajánlják. Európában eddig 200 PST-kezelőközpontot nyitottak meg. Németországban már 152 orvos gyógyít ezzel a terápiával. Magyarországon a készülék forgalmazási jogát az AEG Hungária Kft. kapta meg. Ők végzik az orvosok és asszisztensek oktatását, és az országos kezelői hálózat kiépítését is. Bővebb információ az alábbi címen, illetve telefonszámon szerezhető be: AEG Hungária Kft. dr. Pál Mónika, 1125. Budapest, Zalatnai u. 2, Tel: 212 0829.

* Bár nem tartozik kifejezetten a természetgyógyászathoz, de jelentőségére való tekintettel célszerű felhívni a figyelmet egy magyar találmányra, a Bálinger-féle látásjavító szemüvegre is. Ma már egyáltalán nem törvényszerű, hogy a romló látásunk egyre erősebb szemüveget eredményezzen. A sokak által ismert látásjavító tréning, a naponta végzendő szemtornák nem mindenkinek hozzák meg a kívánt eredményt, és meglehetősen időigényesek. Egyszerűbb megoldás a látásjavító szemüveg használata. A szemorvosok már régóta alkalmaznak ilyen eszközöket, de a lencse nélküli szemüveg ezeknél is hatásosabb. A Bálinger-féle lencse nélküli szemüveg többféle kivitelben készül, attól függően, hogy szemtengelyferdülést, vagy tompalátást kívánunk vele korrigálni. Ennek az újfajta eszköznek a működési mechanizmusa azon alapul, hogy a kis furatokon keresztül kiszűrődő fény a szem egészséges részére irányul. Ennek hatására a szemizmok a fény felé fordítják a pupillát. A szemtréner rendszeres használata megerősíti, és helyes irányba készteti a szemizmokat. A lyukacsos szemüveg azáltal is elősegíti a látás javulását, hogy serkenti a szemmozgást. Mivel a teljes kép látásához a szemet lyukról lyukra ugrásokra serkenti, intenzív véráram indul meg a szemmozgató izmokban. Ez az izmok erősödését, regenerálódását eredményezi. Ennek tudható be, hogy ennek a szemüvegnek a viselése során a rövid- és távollátás is egyaránt gyógyul. A javulás több dioptriát is elérhet A közel- és távollátás korrigálására az úgynevezett Raster vagy más néven Veda Vision, illetve rácsszemüveg szolgál. Ez az eszköz a természetgyógyászat és a hagyományos keleti látásjavító módszerek ötvözésével jött létre. Ráadásul igen tetszetős (úgy néz ki, mint egy napszemüveg) így bárhol, bármikor hordható. Alapvető jellemzője a többszörös blendehatás, melynek következtében a szemüveget viselő egyén a látásélességet jobbnak érzékeli. Tisztábban lát, és a szeme is pihentebbé válik. A szemüveg hosszú távú hordása sem rontja a közérzetet, sőt lazítja az egész napos munkában kifáradt szemizmokat, javítja a vérkeringést, 411

és az agy látásfeldolgozó képességét. Hatása kettős: a rövidlátók távolra, a távollátók pedig közelre látnak jobban. A szem rövid idő alatt megszokja, és könnyen alkalmazkodik az új látási feltételekhez. Viselője a szemüveg felhelyezésekor azonnal élesebben lát. A szemromlás mértékének nincs jelentősége, ezáltal a Veda Vision szemüveget nem kell a használója látásához igazítani. Így ezt az eszközt akár többen is használhatják a családban, illetve látásunk korrigálása után továbbadhatjuk ismerőseinknek. A kívánt hatás eléréséhez hat héten át, naponta legalább fél óráig kell hordani. A távollátóknak az olvasást, a közellátóknak távoli tárgyak szemlélését kell gyakorolniuk. Káros mellékhatása nincs. Az eszköz hatásfokát növeli, ha minden reggel friss, tiszta vízzel átöblítjük a szemünket. Használata az egészséges szeműek számára is ajánlott, mivel a szórt fény pihenteti a szemet, és késlelteti az öregkori látásproblémák kialakulását. Különösen azok számára hasznos, akik egész nap a számítógép monitora előtt ülnek, illetve olyan munkát végeznek, amely a szemüket „csőlátásra” kényszeríti (pl. írás, olvasás, kézimunkázás, tévénézés. A Bálinger-féle Veda Vision szemüveg többek között az Elixír magazin szerkesztőségében kapható, illetve postai úton is megrendelhető. (A címet lásd a III. fejezetben.) Aki 15 napon belül nem tapasztal javulást a látásában, a teljes vételárat visszakapja. Ha más helyen vásároljuk meg ezt a találmányt legyünk óvatosak, mert mint minden világhírű terméket, ezt is hamisítják. Ennélfogva sok a silány utánzat. Nyugat-Európában már tízezrek használják ezt az eszközt sikerrel. Befejezésül még annyit meg kell jegyezni, hogy mint a legtöbb világraszóló találmányunk, ez sem valósulhatott meg nálunk. Évtizedeken át nem akadt senki, aki hajlandó lett volna ennek a szemüvegnek a gyártására pénzt áldozni. Több mint 20 év viaskodás után a feltaláló végül kivitte a találmányát Nyugatra, ahol most a diadalútját járja. Mi a Bioptron-lámpához és más magyar találmányokhoz hasonlóan onnan vásároljuk vissza, drága pénzen. De kár erre szót vesztegetni, mert ez a jelenség nálunk lassan megszokottá válik, már senkit sem zavar.

* Az égitestek rendkívül összetett hatást gyakorolnak a szervezetünkre. Közülük is legintenzívebb a Hold hatása. Kísérő bolygónk Földünkre gyakorolt befolyásáról már kaphattunk némi ízelítőt az „Ezoterikus körkép”-ben. Most egy olyan hatásáról lesz szó, ami kevésbé közismert. Ez nem más, mint a Hold természetes születésszabályozása, ami az „Asztrológiai gyermektervezés”-nek nevezett módszer alapjává vált. Az eljárás kidolgozója egy magyar származású szlovák orvos, dr. Eugen Jonas. Dr. Jonas eredeti célja az volt, hogy a termékeny napok pontos meghatározásával megkímélje a nőket a terhesség-megszakítás testi és lelki fájdalmaitól. Ám hamarosan kiderült, hogy ebben az eljárásban jóval több lehetőség rejlik. A nemzetközi szabadalommal védett Jonas-módszer azon a felismerésen alapul, hogy a nőknek a menstruációs ciklusukon kívül van egy második, attól független termékenységi ciklusuk is, amit a Hold szabályoz. Ez a több évtizedes klinikai gyakorlaton alapuló megfigyelés tulajdonképpen nem új, mivel az ókori Asszíriából származó kőtáblákon már olvasható, hogy „a nő termékenységét a Hold szabályozza”. Ennek az összefüggésnek az újkori felfedezője azonban arra is rájött, hogy a kozmikus sugarak a fogamzás optimális idején kívül a gyermek nemét is befolyásolják. A módszer hazai alkalmazója, dr. Pánszky Gyula szülész-nőgyógyász szerint a nők ritkán esnek teherbe a havi ciklusuk középidejében, vagyis a tüszőrepedés vélt időpontja körüli napokban. A megtermékenyítés bármikor bekövetkezhet, még a menstruáció alatt is. A Jonas-módszer szerint a nő fogamzásra legalkalmasabb napjait alapvetően a holdfázis határozza meg. Valahányszor a Hold abba a fázisba kerül, amilyenben a nő születésének idején volt, akkor van a legnagyobb esély a megtermékenyülésre. Tehát a legtermékenyebb napok meghatározásához elég a nő születésének napját tudni.

412

Ennek a módszernek az alkalmazásával azonban arra is lehetőség van, hogy meghatározzuk a születendő gyermek nemét. Ez annak alapján számítható ki, hogy az adott időpontban a Hold az ekliptika körén pozitív vagy negatív szakaszban tartózkodik-e, azaz asztrológiai szempontból az égbolt melyik csillagképében foglal helyet. Ehhez a számításhoz már tudni kell, hogy a leendő anya melyik órában született. Aki percre pontosan tudja a születése idejét, annál azt is ki lehet számolni, hogy az embrió mikor lesz leginkább életerős. Így a nőnek nagy esélye van arra, hogy egészséges gyermeket hoz a világra. A kozmobiológiai számítások megbízhatósága eléri a 98 %-ot. Alkalmazói csak a megtermékenyülés létrejöttét nem tudják garantálni, mivel az eredményesség sok külső és belső tényezőtől függ (pl. lelki problémák, betegség, a partner spermáinak életképessége). A hazai tapasztalatok alapján elmondható, hogy a Jonas-módszer sok esetben csodákra képes. Alkalmazásával fény derült egy 40 felé közeledő hölgy meddőségének titkára is. Az asztrológiai számítások egyértelműen kimutatták, hogy legtermékenyebb napjai egybeesnek a menstruációja idejével. Amikor a pár az orvosi vélemények ellenére ezekre a napokra időzítette az együttlétüket, az eredmény egy szép kislány lett. Sok olyan asszonyon is segített ez a módszer, akik rendszeresen elvetéltek, vagy koraszülött magzatot hoztak a világra. Egy 40-es éveiben levő pedagógusnő három vetélés és négy koraszülés után fordult Pánszky doktorhoz, aki születési idejének pontos ismeretében kiszámította az életerős magzat megfoganásának optimális időpontját. Az asszony ma már egy egészséges kisfiú édesanyja. A módszer széleskörű elterjedésének egyetlen akadálya, az ezoterikus ismeretek itthoni fogadtatása. Még maguk az érintettek is szégyellik, hogy nem „tudományos” módszerekkel estek teherbe, és nem szívesen beszélnek róla. Úgy látszik, hogy hosszú időnek el kell telnie ahhoz, míg nálunk is elismerésre találnak az ezotéria univerzális törvényeken alapuló felfedezései. Pánszky doktor rendelőjének címe: 1123. Budapest, Greguss u. 10. II. em. 2. Tel: 356 1578 és (06)-30 9940 797. Budapest, 1999. március

413

UTÓIRAT „Az ezotéria kiteljesedése” időrendi folytatása a korábbi törzsanyagnak, ezért részletekben való közlése, vagy más országokban történő kiadása esetén az „Ezoterikus körkép” Utóirata szerint kell eljárni. Mivel ebben a műben még részletesebb és átfogóbb képet kaphatunk a pszichotronika minden egyes területéről, fokozottan érvényesek azok a törzsanyagban közölt intelmek, amelyek a laikusoknak szigorúan tiltják, hogy a gyakorlatban foglalkozzanak ezzel a témakörrel. Ez az új tudományág rengeteg bizonytalanságot hordoz magában, ezért még a nagy szakmai felkészültséggel rendelkező mérnökök, fizikusok számára is állandó életveszélyt jelent. Ha a kísérletek nem elkülönített helyen történnek, a környezetünkben élőket szintén komoly veszedelemnek tehetjük ki, ami helyrehozhatatlan katasztrófához is vezethet. Az eddig még fel nem fedezett fizikai törvények, és a szubatomi alapon álló készülékek működési elvét nem azzal a céllal ismertettem ilyen részletesen, hogy a laikusok is alkalmazhassák, hanem azért, hogy a hatalom birtokosai ne tudják manipulálni a társadalmat. Az ezotériában való jártasság ugyanis nem csak a tudati fejlődésünket, és az egészségünk megőrzését képes elősegíteni, hanem lehetővé teszi azt is, hogy megszűnjön a széles néprétegek kiszolgáltatottsága. Ezen túlmenően megvédi a kisembereket a szélhámosoktól, az extraprofitot hajszoló lelkiismeretlen vállalkozóktól. Így a jövőben nem fordulhat majd elő, hogy újságokban 5 db mágnesezett lapocskát kínálnak gyógyászati célra 1600 forintért akkor, amikor ezeknek az acélkorongoknak a darabonkénti előállítási ára a 10 forintot sem éri el. Remélhetőleg a későbbiek során nem lehet majd meggazdagodni olyan vállalkozáson sem, ahol 7000 forintért árultak egy fiola felmágnesezett vizet. A különböző frekvenciájú mágneses sugárzással kezelt víz a homeopatikus gyógyszerekhez hasonlóan valóban képes gyógyító hatást kiváltani a szervezetben, a baj csak az, hogy a néhány centiliternyi víz ára és a pár másodpercig tartó mágneses kezelés összköltsége nem több 20 forintnál. Ezek azonban csak kiragadott példák, az átlagemberek tájékozatlanságára alapozó visszaélések sorát szinte a végtelenségig lehetne folytatni az élet minden területén. Széleskörű és alapos felvilágosítás esetén nem fordulhat elő az a nálunk lezajlott zavarkeltés sem, ami abból fakadt, hogy ügyeskedők hamisított pí-vizet hoztak forgalomba. Az egészségügyi hatóságok kötelességüknek eleget téve bevizsgálták ezt az eredetire megtévesztésig hasonló készüléket, de belül nem találtak mást, mint egy szénszűrőt, és egy ultraibolya sugarakat kibocsátó, közönséges kvarclámpát. Ennek az esetnek a nyilvánosságra hozatala után sok tájékozatlan vevő felhagyott a pí-víz fogyasztásával, holott aki ismeri az eredeti japán gyártmányú készülék működési elvét és bonyolult felépítését, az azonnal rájön, hogy itt közönséges csalásról van szó. Nem kis veszélyt jelent majd, hogy a jövőben azok az emberek, akiket a néhány évtizeden belül várható széleskörű társadalmi és gazdasági átalakulás hátrányosan érint, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ezt a folyamatot dezinformációkkal, hitelrontással és egyéb eszközökkel gátolják. Ez ellen csak egy módon lehet védekezni: tájékozottsággal, minden ezirányú információ megismerésével. Ennek legkézenfekvőbb lehetősége a felvilágosító szakirodalom tanulmányozása, a jövő tudományainak alapos megismerése. Ez egyben azt is jelenti, hogy a következő generációk képzése nem állhat le az iskolai tanulmányaik befejeződésével, az információk végtelen áradata a new age embere számára elengedhetetlenné teszi az élete végéig tartó öntevékeny tanulást. A fejlődéssel való lépéstartás mindenki számára létérdek lesz, így senki sem vonhatja ki magát ebből a folyamatból. Miután civilizációnk újkori történelme az utolsó felvonáshoz érkezett, végletekig kiéleződött a csata a lelkek elnyeréséért. A Jó és a Rossz örök harca napjainkra késhegyig menő küzdelemmé vált. Ennek jegyében a Sátán és bármilyen aljasságra elszánt csapata igyekszik

414

életünk minden megnyilvánulásába beférkőzni, hogy torzításokkal, megtévesztő közleményekkel letérítsenek bennünket a helyes útról. Módszerük nagyon alattomos: az igaz értékeket csaló, szemfényvesztő elemekkel keverik össze, hogy az emberek számára egyre kibogozhatatlanabbá tegyék a korábban megismert helytálló tanításokat. Ezzel egyidejűleg új információként hazug, félrevezető ismeretekkel látnak el bennünket, hogy a nagy zűrzavarban lehetetlenné váljanak a valódi felismerések. Ennek a dezinformációs hadjáratnak tudható be, hogy mostanában tömegével jelennek meg a sajtóorgánumokban az álpróféták hamis tanításai, és a rosszindulatú szellemek körmönfont hazugságai. Ne kerülje el a figyelmünket a tévútra vezetés legártatlanabbnak tűnő formája sem az, hogy a korábbi, jól bevált eszméket felhígítva újratálalják, blablává, zagyvasággá degradálják. Ennek célja, hogy a rohanó világunkban mind türelmetlenebbé váló emberek elforduljanak a spirituális művektől, és így önmagukat zárják el a közvetlen információforrástól, túlvilági irányítóink tanácsaitól. Aki nem hagyja ilyen könnyen félreseperni magát, és tántoríthatatlanul keresi az isteni igazságot, azt az ördögi szemfényvesztés magasiskolája vezetheti félre. Ennek lényege, hogy a Sátán lemásol mindent, amit Isten és követői alkotnak, ámde úgy, hogy az csak látszatra hordozza az eredeti minőséget. Tisztában van vele, hogy így leplezhető le legkevésbé a hamissága, így tudja a legtöbb embert vakvágányra terelni, mert amit kapunk tőle, nem más, mint tartalmatlan maszlag, semmitmondó halandzsa, amit üres szólamok pufogtatásával tesz látványosabbá. Ez ellen rendkívül nehéz védekezni. A hamis művek formailag, hangvételüket illetően rendkívül hasonlatosak a valódi tanításokhoz, csupán tartalmilag félrevezetők. Az első hallásra valódinak tűnő formában aljas módon kimunkált hazugságszövevény található, ami semmi újat és igazat nem tartalmaz. Az álpróféták által olyan eszmét hirdetnek, amely a gyanútlan lelkekbe jutva bomlaszt, zülleszt, és minden gondolatot, pozitív törekvést vakvágányra terel. A démoni erők praktikái közé tartozik még, hogy a mennyből kapott tudásba belekeverjék a maguk hazugságait, hogy az isteni eszmék és értékek ne tisztán, hanem szétválaszthatatlanul összekeveredve érkezzenek meg hozzánk. Az ördögi csapdák elkerülésének egyetlen módja, hogy igyekezzünk minél több információt magunkba szívni, és törekedjünk a lehető legteljesebb tudás elérésére, mert minél tájékozottabbak leszünk ezen a téren, annál kevésbé tudnak bennünket a gonosz erők megtéveszteni. Az igaz forrásból eredő „információkockák” előbb-utóbb egy mozaikképet alakítanak ki bennünk, ahol már racionális alapon is eldönthető, hogy a kapott ismeret harmonikusan beilleszthető-e a hiányzó helyekre, vagy hamis, oda nem illő elemként életlenebbé teszi az összképet. Az új információkat csak akkor fogadjuk el, ha azok a mozaikképbe illesztve megvilágítják más részletek jelentését. A hamis kockák nem illeszkednek a képbe, a valódiak viszont nem csak beleolvadnak, hanem egyre mélyebb jelentéstartalommal ruházzák fel a kép korábban elhanyagolt részleteit is. Az információválogatás szükségességét szorgalmazza a 2000 évvel ezelőtt kapott bibliai tanács is: „Mindent vizsgáljatok meg! Ami rossz, azt vessétek el; ami jó, azt tartsátok meg!” Ezen az úton haladva mind több helyen kapunk választ a felmerült kérdésekre, és egyre inkább meg leszünk győződve a bennünk kialakuló világkép helyességéről. Budapest, 2003. május 31.

KUN Ákos

415

KÖNYVEIM ÁTFOGÓ ISMERTETÉSE Ön is nap mint nap tapasztalja, hogy civilizációnk egyre mélyülő válságban van. A fokozódó környezetszennyezés emberek millióit betegíti meg, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy a természet végleg elpusztuljon. Ezzel egyidejűleg rohamosan csökken az életszínvonal; nem csak nálunk, hanem már a nyugati országokban is mind több ember él nyomorszinten. Ehhez járul még az emberi meg nem értésből, a tudati fejlődés alacsony szintjéből eredő békétlenség, ami az erőszak megállíthatatlan terjedéséhez, a világ mind több pontján fellángoló háborús tűzfészkek és különféle merényletek kialakulásához vezet. Ebből a helyzetből azonban van kiút.

* Az ezoterikus kutatások általam összefoglalt legújabb eredményei, valamint a saját ötleteim lehetővé tennék a kilábalást a jelenlegi bajainkból. Az elmúlt évek során erőfeszítéseim eredményeként négy olyan könyvem is született, amelyek széles nyilvánosság elé kerülve képesek lennének kimozdítani a világot reménytelennek látszó helyzetéből. Az „Ezoterikus körkép” című könyvem fő profilja a természetgyógyászati módszerek ismertetése. Ennek során részletesen bemutatásra kerül az Agykontroll, az akupunktúra, az elektrostimuláció, különféle kiegészítő természetgyógyászati módszerek, valamint egy általam kidolgozott új gyógyító eljárás, a magnetopresszúra. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy nem kell hozzá más, csak egy mágnesrúd. Ezáltal a betegek gyógyítási költsége úgyszólván nullára csökken, sőt az akupunktúra szabályainak elsajátítása után bárki otthon is alkalmazhatja ezt az eljárást. A növekvő szegénység, és a rohamosan dráguló gyógyszerek következtében ennek a módszernek az elterjedése sokat javíthatna ezen a mind szélesebb népréteget érintő helyzeten. Ez a mű átfogó tanácsokat ad az egészséges táplálkozással kapcsolatban is, sőt foglalkozik a lélek gyógyításával, és kitér a hit szerepére a modern társadalomban. Ennek kapcsán megismerhetjük Jézus ma is érvényes tanításait, és azok kihatásait társadalmunk fejlődésére. Ezáltal érthetőbbé válnak a túlhaladott társadalmak pusztulásának okai. Összefoglalja a karmaelmélet lényegét, és felhívja a figyelmünket az ok-okozati törvény egyéni és közösségi kihatásaira. Beszél a Jó és a Rossz küzdelméről, valamint a szabad akarat érvényesüléséről, s megtudhatjuk a fejlődésünket szabályozó ellenerő mértékét. Egy átfogó aforizma- és közmondásgyűjtemény rávilágít a fejlődésünket segítő, illetve hátráltató erők lényegére. Közbevetőleg hasznos tanácsokhoz juthatunk a jótékonykodás legcélszerűbb módjáról is. Részletes képet kaphatunk a világegyetemet működtető lények hierarchiájáról, a mennyország csodálatos világáról. Fény derül az univerzum születésének és szükségszerű pusztulásának rejtélyére, valamint az idő lényegére, s kialakulásának okára. Nem kevésbé érdekes jelenség a múlt, a jelen és a jövő egymásba fonódása, és egyidejű zajlása. Megtudhatjuk ebből a műből, hogy mi az élet határköve, és mi az élettelen anyag élővé válásának kritériuma. Feltárja a Fülöp-szigeteki gyógyítók által alkalmazott sebészeti eljárás fizikai alapjait, valamint azt, hogy mi teszi lehetővé a parapszichológiai jelenségek előidézését. Alapos ismereteket nyújt a földsugárzásokról, valamint a különböző tárgyakból kiáramló formasugárzásokról, és ismerteti a velük szembeni védekezés módjait. A szubatomi energiasugárzás fizikai jellemzőinek boncolása során minden bizonnyal felkelti figyelmünket az a sok mindent megmagyarázó feltételezés, hogy a gravitációs kisugárzás és az éteri sugárzás áramlási sebessége közel 13 nagyságrenddel meghaladja a fénysebességet. Ennek alapján érthetővé válik, hogy a több ezer fényévnyire lévő csillagok miért képesek befolyásolni a sorsunkat, és arra is magyarázatot kapunk, hogy a SETI programban tevékenykedő kutatók miért nem találnak rádióhullámokat a világűrben. Az éter mozgástörvényeinek ismertetése világossá teszi számunkra az égitestek, valamint az atomi részecskék viselkedésének alapvető azonosságát. Ezen túlmenően sok olyan érdekességet tartalmaz, amely segít

416

megérteni az élet célját, a bennünket körülvevő világ bonyolultságát. Mindezen hatások összegzéseként életünk szinte minden szférájára kiterjedően megismerhetjük a várható jövőnket. Mivel ezek a dolgok csak összefüggéseikben vizsgálhatók, az egyes fejezetek végén kitértem az ezotéria egyéb területeire is. Ennek során olyan fizikai felfedezésekre jutottam, amelyekkel felszámolhatnánk az egyre súlyosabbá váló környezetvédelmi és egzisztenciális gondjainkat. Ezt az teszi lehetővé, hogy sikerült közös alapra hoznom a jelenleg ismert parapszichológiai jelenségek mindegyikét. A szubatomi energia hasznosítási módjain kívül szó van még ebben a műben a rák legyőzésének, valamint a vírusok és baktériumok fizikai úton történő elpusztításának feltehetően egyetlen lehetséges eljárásáról, az antigravitációs erőgép kivitelezési módjáról, a külső áramforrást nem igénylő villanymotorok működési elvéről, valamint az UFO-építés szabályairól. Az általam ismertetett új fizikai törvények lehetővé teszik, hogy villamos áramot nyerjünk ki az anyagból anélkül, hogy primer energiát fektetnénk be. Ezeknek a szubatomi alapon álló készülékeknek a gyártásba vételével végtelen mennyiségű ingyen energiához jutunk, ami nem csak olcsóbbá teszi az ipari termelést és a közlekedést, hanem megszünteti a környezetszennyezést is. Az antigravitációs hajtómű teljesen új alapokra helyezi a légi közlekedést, és lehetővé teszi a nagy távolságú űrutazásokat. Ezek a felismerések jelentős változást fognak előidézni az élet minden területén, sőt megváltoztatják a gondolkodásunkat, és elindítják az emberiség fejlődését egy magasabb rendű civilizációhoz vezető úton.

* Az „Egészségkímélő ételek ínyenceknek” című könyvem a reformtáplálkozás jegyében készült, és azt kívánja bizonyítani, hogy hús nélkül is változatosan lehet táplálkozni anélkül, hogy a korábban megszokott ízekről a legcsekélyebb mértékben le kellene mondanunk. Ezt az teszi lehetővé, hogy kikísérleteztem egy fűszerkeveréket, ami olyan ízt ad a szójának, hogy senki sem tudja megkülönböztetni a hústól. A magas fokon kidolgozott szójás ételeken kívül megtalálhatók benne, a hagyományos ételek egészségkímélő változatai, valamint számos ételkülönlegesség. A házilagos tartósítással foglalkozó rész pl. a trópusi gyümölcsöktől kezdve a mezei gyümölcsökig igen sok dzsem és lekvár elkészítési módját tartalmazza. Ezenkívül fellelhető benne a fűszerpaprika házilagos gyártásának eljárása, a különféle zöldségek természetes savanyításának részletes módja, minden egyes tejtermék házi készítési leírása, a száraztészta, a rétestészta és a tésztahús előállításának tudnivalói, valamint az is, hogyan lehet otthon fél áron finomabb és egészségesebb kenyeret sütni, mint ami a boltokban kapható. Ráadásul a kb. 400 recept olyan részletességgel van leírva, hogy a kezdők is könnyen boldogulhatnak vele. Ezen túlmenően megismerhetjük belőle az egzotikus gyümölcsök széles választékát, és a vegán táplálkozási módot követők is találhatnak benne színvonalas recepteket. Sok hasznos tanácsot tartalmaz ez a könyv a nyersanyagok vásárlásával, tárolásával és feldolgozásával kapcsolatban is. Jelentősen növeli ennek a rendhagyó szakácskönyvnek az értékét, hogy a IV. fejezete részletes és átfogó tanácsokat ad a jelenleg ismert összes háztartási eszköz, valamint készülék célszerű beszerzéséről, s szakszerű használatáról. A V. fejezetéből megtudhatjuk, hogy milyen jövő vár ránk táplálkozás terén, és megismerhetjük a legújabb ételkészítési s tartósítási eljárásokat. Emellett olvashatunk még a régi gyümölcs- és zöldségfajták újbóli termesztésbe vételéről, és a bio-szupermarketek térnyeréséről. Ezt követően az is kiderül belőle, hogy miért nem terjed nálunk a korpás kenyér fogyasztása. Végül megoldást találhatunk a magyar mezőgazdaság értékesítési problémáira.

*

417

„Az ezotéria kiteljesedése” című könyvem tulajdonképpen az „Ezoterikus körkép” folytatása. Ebben a műben a korábbi témák még részletesebben vannak kifejtve, hogy könnyebbé váljon a gyakorlati megvalósításuk. Ezen túlmenően olyan működési alapelveket is tartalmaz, amelyek kutatók ezrei számára teszik lehetővé, hogy elinduljanak ezen az úton, és végre hathatós eredményeket érjenek el. Megtudhatjuk belőle azt is, hogy a világ különböző országaiban élő kutatók, és fejlesztők milyen készülékekkel próbálják a szabadenergiát kinyerni, s ezek közül számunkra melyek a legperspektivikusabbak. Mivel a legegyszerűbb, a legveszélytelenebb, és emellett a legjobb hatásfokú energiatermelő készülék a Tesla-konverter, részletekbe menően is tájékozódhatunk létrejöttének körülményeiről, és felhasználási területeiről. Ezek egyike az adóállomás nélküli hang-és képvétel, továbbá a kozmikus kapcsolatteremtés. A rádió- és tévéműsorszórás, valamint a mobil telefonálás is forradalmi változás előtt áll. Nem lesz szükség reléállomásokra, műholdakra, mert a központi adóállomás által kisugárzott jelek a földgolyón is átjutva behálózzák az egész világot. A Tesla-konverter rekonstruálásának elősegítése érdekében magyarázatot kapunk legkritikusabb alkatrészének, a csatoló diódának működési módjáról. Megismerhetjük a földönkívüliek által használt energiatermelő eljárást, a 115-ös rendszámú elem gerjesztését. Felvilágosítást kaphatunk a három leggyakoribb UFO-hajtómű, a higanycirkulációs motor, a gyűrűs reaktor és a kristályos hajtómű működési mechanizmusáról. Ezzel kapcsolatban tisztázódnak a korábbi UFO-balesetek okai, és fény derül a Tunguzka meteorit rejtélyére, valamint a St. Pière városkát elpusztító tűzfelhő eredetére. Kiderül ebből a könyvből az is, hogy miként tehető az anyag átláthatóvá és láthatatlanná. Nem titok többé, hogy atlantiszi elődeink természetes kristályból kinyert szubatomi energiasugárzással tették a nehéz tárgyakat súlytalanná, és ezáltal könnyen mozgathatóvá. A földönkívüliek mesterségesen előállított kristályt használnak erre a célra, ami erősebb változatban sugárfegyverként is alkalmazható. A kis intenzitású sugarakat kibocsátó kristályokkal gyógyítanak, és sebhelymentes operációkat végeznek. Emellett megismerkedhetünk olyan misztikus készülékekkel, mint az időgép, a bűncselekmények leleplezésére is alkalmas kronovizor, vagy a földönkívüliek felderítő szondája. Megtudhatjuk hogyan működött a bibliai frigyláda, és mi volt az az eszköz, amely a gyémántot is úgy vágta, mint a kés a vajat. Tájékozódhatunk a szubatomi energiarészecskék méretéről, ami jelentős mértékben elősegíti az ezoterikus jelenségek megértését. Ötleteket kaphatunk az energiakeltés legegyszerűbb módjának, a szolitonos gerjesztésnek, illetve az éteri részecskék nagy hatásfokú elektromágnesekkel való mozgatásának kivitelezésére. Ez már most lehetőséget ad arra, hogy a nagy áramfelvételű készülékek (izzólámpák, villanytűzhelyek, villanykályhák, bojlerek) fogyasztását a töredékére csökkentsük. Megérthetjük ebből a műből a többdimenziós világ fizikai alapjait, és azt is, hogy mi miért nem vagyunk képesek érzékelni sem a párhuzamos univerzumokat, sem a túlvilági lényeket. Ennek a könyvnek azonban nem az ezotériában elért műszaki eredmények ismertetése a fő feladata, hanem a tudati felvilágosítás elősegítése, amely lehetőséget kínál pusztuló világunk megmentésére. Helyzetünk tarthatatlanságának bizonyítására részletes tájékoztatást kaphatunk környezetromboló tevékenységünk kihatásairól. Kiderül ebből a könyvből, hogy milyen jövő vár ránk, ha nem teszünk semmit a természet megmentése érdekében, hogyan fog elpusztulni a civilizációnk. Az apokalipszis elkerülésére azonban megvan a lehetőségünk, és ez a mű a kiút megtalálásáról, az előremenekülés lehetséges módjairól is szól. Életmódunk megváltoztatása érdekében feltárja mindazokat a visszásságokat, amelyek civilizációs fejlődésünk eddigi legmélyebb pontjára taszított bennünket. A társadalmi és politikai rendellenességeken kívül tájékoztatást kapunk a boldogságunkat akadályozó jelenségekről, pl. az új kormányok szociális érzéketlenségéről, a növekvő munkanélküliségről, az elszegényedésről, az infláció felpörgetéséről, a statisztikai adatokkal való manipulálásról, a sorsunkat leginkább befo418

lyásoló problémák elhallgatásáról, az ország kiárusításáról, a kereskedelemben tapasztalható szélhámosságokról, és önpusztító magatartásunkról. Helyzetünket súlyosbítja az önismeret hiánya, az elidegenedés, a közöny, az erkölcsi normák fellazulása, a gazdagok és szegények közötti ellentét fokozódása, a karvalytőke megjelenése, a bűnözés elharapózása, valamint a fegyverkezési hajsza. Nem kis zavart okoz a nők emancipálódásából eredő identitászavar, a háború a nemek között, a párkapcsolatok elanyagiasodása, a generációs bomba, a korán kezdett nemi élet veszélyei, a televízió hatása a gyerekekre, a gyermekkori bűnözés, a szeretethiány, a kultúra elsekélyesedése, a rekláminvázió, a szekták tevékenysége, és a túlélési technikák feledésbe merülése. Járulékos információként megtudhatjuk ebből a műből azt is, hogy a fizikai test a magunkkal hozott asztráltestbe nő bele. Magyarázatot kaphatunk arra, hogy mi a részleges teleportáció, miként vállalhatjuk át mások karmikus adósságterhét, mikor költözik be a lélek az újszülött testébe, az értékes lelkek miért nem akarnak rendezetlen párkapcsolatban élők gyermekeként megszületni, és milyen veszélyei vannak a parapszichológiai képességek idő előtti kifejlesztésének. Nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy az őszinte megbánás képes elhárítani fejünk fölül a bajt, és hogy az öngyilkosság a legértelmetlenebb cselekedet a világon, mert semmit nem old meg, sőt súlyosbítja a problémát. Megismerhetjük a halottak lelkének irányítási módját, a klinikai halálból visszatértek értékrendjének megváltozását, a munka valódi szerepét az életünkben, és rá fogunk jönni arra, hogy sem a sorsunk, sem a jövőnk nincs előre megírva. Értesülhetünk arról, hogy a mennyországban is van szex, és hogy ott sem érzi jól magát mindenki. Kiderül ebből a műből az is, hogy miért nem célravezető a bosszúállás, Isten miért hagyja, hogy háborúzzunk, és hogy miért nem emlékszünk előző életeinkre. Sokak számára döbbenetes lesz az a megállapítás, hogy nincs nagyobb csapás a gazdagságnál, a szegénység sok mindenre megtanítja az embert, és hogy az élet legmélyebb értelme a szenvedés. Azt is kevesen tudják, hogy a szerencsejátékok a Sátán fennhatósága alá tartoznak. Részletes képet kaphatunk a démoni erők világunkban folytatott manipulációiról, de azt is megtudhatjuk, hogy miként védekezhetünk ellene. Ennek a könyvnek az elolvasása után világossá válik számunkra, hogy mi a sorscsapások értelme, és hogy az állhatatosság a siker záloga. Arra is fény derül, hogy mi a valódi oka a gazdasági menekültekkel szembeni ellenszenvnek, és hogy miként számolhatnánk fel a gazdagok és szegények közötti ellentétet. Aki arra kíváncsi, hogy miért élünk egyre rosszabbul, miért nem használjuk ki a lehetőségeinket, megtudhatja ezt is, ha elolvassa a találmányokról, az alkotó emberekhez való viszonyunkról szóló részt. Az „Ezoterikus körkép”-hez hasonlóan itt is szó esik a jótékonykodás módjairól, és további kiegészítő természetgyógyászati módszerekről (pl. Gerson-diéta, Simonton-módszer, Reiki, NLP, Alexander-módszer, TM-meditáció). Számtalan régészeti lelet felsorakoztatása próbálja az olvasót meggyőzni arról, hogy előttünk is léteztek civilizációk a Földön. Itt is megerősítésre kerül, hogy a bajainkból való kivezető út: a szubatomi energia hasznosítása. Egyúttal magyarázatot ad arra is, hogy eddig miért nem történt semmilyen előrelépés ezen a téren. A legnagyobb akadály az éter létezésének tagadása, és a felsőfokú oktatás egyirányú, túlspecializált képzési módja. Ez a helyzet azonban nem gátolja a szubatomi energiarészecskék birtokbevételét, mert annak idején a villamos áramot is úgy kezdtük el használni, hogy nem értettük az elméleti alapjait. Érdekességként megtudhatjuk, hogy mi a véleményük a földönkívülieknek rólunk, milyen következményekkel járt a vízözön, és hogy hol vannak olyan dombok, amelyeken felfelé könnyebb menni, mint lefelé, valamint azt, hogy mi a Raps. Végül átfogó képet kaphatunk a túlvilági szférák rétegeződéséről, és az emberiség fejlettségi szintjéről. Tájékoztatást kapunk arról is, hogy mi jellemzi a különféle szférákból jötteket, és hogy milyen számarányban élnek a Földön. Érdekes megállapítást olvashatunk a nagy 419

elődökről, valamint a másod- és harmadvonalbeliekről. Az mindenesetre bíztató hír, hogy a jelek szerint a Mindenható megkegyelmezett nekünk, így további sorsunk kizárólag rajtunk múlik.

* „Az ezotéria kivitelezése” című könyvem fő feladata a gyakorlati tanácsadás. Különféle ötletekkel, javaslatokkal megpróbál segíteni a jelenlegi bajainkon. Ezek közül legjelentősebb a készpénz megszüntetése, egy új monetáris rendszer bevezetése lenne. Ugyancsak a bűnözés visszaszorítását szolgálja a törvény ellen vétők sajátos büntetési módja: a közmegvetés. Megtudhatjuk azt is, hogy az utakon tapasztalható áldatlan állapotok, a rohamosan növekvő gépkocsiforgalom visszaszorításának leghatékonyabb eljárása: a luxusadó bevezetése. A munkaerő-használati adó az idősebb korosztály foglalkoztatási gondjait, a gyermektelenségi adó pedig a népességcsökkenés problémáját oldhatná meg. A gyárbezárásoktól, a még alacsonyabb munkabérű országokba való továbbköltözéstől a védővámok vehetnék el a multinacionális vállalatok kedvét. Az egészségellátási rendszer megreformálására legalkalmasabb a kínai módszer. Ezzel a témával kapcsolatban szó esik arról is, hogyan kell a parafenoméneket bevonni a gyógyításba. „Az ezotéria kiteljesedésé”-nek folytatásaként további tájékoztatást kaphatunk a magasabb szférabeliek jellegzetes vonásairól, és a velük való kapcsolatteremtés hátrányairól. Ebben a tárgykörben kiderül az is, hogy az alacsony szinten álló lélek nem képes elviselni a nála fejlettebb lelkeket. Tovább olvasva ezt a kötetet világossá válik számunkra, hogy korunk legütőképesebb fegyvere a média. Az előzőekhez hasonlóan ez a mű is hírt ad a legújabb természetgyógyászati módszerekről. A gyógyítással kapcsolatban megtudhatjuk még, hogy Amerikában már tudományos bizonyítéka is van az imádság hatásosságának. Arra is fény derül, hogy az USA második legnagyobb kórházában engedélyezték a kézrátételes gyógyítást. Mindemellett találhatunk benne egy érdekes beszámolót arról, hogy mi a véleménye a keresztény egyháznak a new age mozgalomról. A technikai rovat bemutatja a lappiramist, és ismerteti az űrhajókban létrehozható mesterséges gravitáció legegyszerűbb módját. Ez a könyv is kitér a szponzorálás szükségességére, és további szempontokra hívja fel a figyelmet. A „Kiegészítések” rovatban újabb adalékokat találunk az előző kötetekben érintett témákról. A hivatalos tudomány és a kívülállók, magányos feltalálók közötti ellentétre pl. az a felvilágosítás szolgál, hogy: „Isten nem személyválogató”. Egy másik bibliai idézet arra ad magyarázatot, hogy egyéni és össztársadalmi törekvéseink miért nem mindig az elvárásaink szerint alakulnak: „Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a kiválasztottak”. Jelentős mértékben növelné túlélési esélyeinket, ha az emberekben tudatosulna, hogy világunk romlásba döntésében a sátáni erők legfőbb fegyvere: a rejtőzködő magatartás. Végül az is világossá válik számunkra, hogyan ebrudaljuk ki magunkat a saját hazánkból. A II. fejezet rámutat arra, hogy célszerű lenne visszaállítani a nagycsaládok rendszerét, és a gyerekek nevelését az idősebb korosztályra kellene bízni. Itt olvashatunk arról, hogy az emancipációs törekvések túlhajtása következtében a nők rosszabbá váltak a férfiaknál is. Nem zárható ki, hogy a nők túlkapásai az újkori matriarchátus bukását fogják eredményezni. Civilizációnk genetikai állományának fokozatos romlása főleg szakmai körökben okozott aggodalmat. Ez a probléma azonban egy csapásra megoldódott, mivel az emberi genom feltérképezésével az orvostudomány megalkotta a modern Taigetosz intézményét. Egy élménybeszámoló alapján értesülhetünk arról, hogyan sodornak bennünket a sarlatánok a démonvilág hálójába, és megismerhetjük a szabadulás leghatékonyabb módját. Mindezek alapján elhangzik még, hogy ideje lenne megtisztítani a new age eszméit az okkultizmustól, és a mágia káros befolyásától. Ez azonban nem könnyű, mert a fekete mágia már az iskolai

420

tananyagba is beszivárgott. Új keletű probléma, hogy az információrobbanás mellékterméke a technostressz már az átlagembert is érinti. A továbbiakban progresszív hipnózis útján szerzett élménybeszámolók alapján bepillantást nyerhetünk a várható jövőnkbe, és megismerhetjük az ördögűzés rejtelmeit. Ebben a kötetben is figyelemmel kísérhetjük a környezeti ártalmak alakulását. Ezen a téren az egyetlen biztató hír, hogy most már a politikusok és a meteorológusok sem tagadják a globális felmelegedés tényét. Itt tudhatjuk meg, hogy a saját lehetőségeinkkel hogyan lassíthatjuk az ökológiai katasztrófa bekövetkeztét. Ez a fejezet nyújt tájékoztatást arról, hogy az ezoterikus kutatások megindulása után milyen feladatok várnak a tudósainkra. Eközben fény derül arra is, hogy valójában mi a gravitáció. Ezen túlmenően elárulja nekünk az aranycsinálás legmodernebb módját, és az emberi sejtekkel folytatott klónozási kísérletek várható végkifejletét. Minden bizonnyal nagy érdeklődést fog kiváltani az elektroplan megvalósításával kapcsolatos javaslat. Ennek lényege, hogy a villanymotoros meghajtású repülőgép táplálására nem a tüzelőanyag-cella a legalkalmasabb, hanem a Tesla-konverter. A gyakorlati kivitelezés elősegítésére megtalálhatjuk benne a Tesla-konverter rekonstruálásának egy könnyen járható útját. Határtalan lehetőséget kínál az a műszaki információ, hogy a nagyvárosainkat behálózó térellenőrző kamerarendszernél van egy jóval tökéletesebb és olcsóbb megoldás is: rá kell kapcsolódni a Magasabb Intelligencia mindenre kiterjedő megfigyelő rendszerére. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint elkezdeni a kronovizor sorozatgyártását, és engedélyezni a hatósági felügyelet melletti használatát. Végül magyarázatot kapunk arra kérdésre, hogy az ezredfordulóra miért csökkent le radikálisan az UFO-megfigyelések száma. A III. fejezet rámutat arra, hogy jelenlegi viselkedésünk nem más, mint egy groteszk haláltánc. Ebből a helyzetből úgy juthatnánk ki, ha társadalmunk kiemelkedő személyiségei példát mutatnának helyes életvitelből, és önkorlátozásból. Ennek bekövetkezésére azonban kevés remény van, mivel a világtörténelemben még nem fordult elő, hogy az erőforrások felett korlátlan uralmat gyakorló elit önként lemondjon előjogairól, vagy azokat megkurtítsa. A természetgyógyászattal foglalkozó részt egy terjedelmes rovat egészíti ki, amely az eddig elért Agykontrollsikerekről számol be. A meghökkentő eredmények remélhetőleg meghozzák a kedvet ennek a módszernek a tömeges elsajátításához, és alkalmazásához. A munkanélküliség csökkentésére, a társadalmi átalakulás áldozatainak felkarolására nálunk is célszerű lenne bevezetni a „Szívesség bank”-rendszert. Mind több helyről érkeznek hozzánk figyelmeztető jelek, hogy közeleg Isten büntető bolygója, a Nibiru. Ennek lehetséges következményeiről is részletes tájékoztatást kapunk. Bibliai idézetek alapján még a hittelenek számára is kétségtelenné válik az Apokalipszis és a halálbolygó közötti kapcsolat. A továbbiakban elállatiasodásunk újabb állomásiról olvashatunk. Ebben a fejezetben megismerhetjük az antigravitációs hajtóművek legegyszerűbb, és legolcsóbb változatának működési elvét. A három imbolygó kúpból és két mágneskorongból álló szerkezet az ellenirányú gerjesztés tipikus példája. A kaszkádba kapcsolt elemek oly mértékű energiasokszorozódást váltanak ki ebből a földönkívüliek által megmutatott szerkezetből, amely több tonnás járművek magasba emelésére is képes. Csekély önsúlya tovább szélesíti a felhasználási területét. Miután semmi olyan tartozéka nincs, amit ne tudnánk előállítani, bármikor elkezdhetjük a sorozatgyártását. A IV. fejezetben világossá válik számunkra, hogy elindult a katasztrófa előtti válogatás. Mindenki megmérettetik, hogy könnyebb legyen szétválasztani az „ocsút a búzától”. Most választódnak ki a megmentésre érdemesek. Nem Isten selejtez ki bennünket, hanem mi saját magunkat. Itt esik szó arról is, hogy az ember klónozhatósága kettéválasztotta a tudós társadalmat, és a politikusok nem megfelelő mederbe terelték az eseményeket. A tudomány és az űrkutatás fejlődésével kapcsolatban talányos üzenetet kaptunk a Magyarországra érkezett földönkívüliektől. Ez a fejezet rávilágít arra is, hogy a mind gyakoribb balesetek, tragédiák 421

oka, hogy az űrkutatás elindítása után fél évszázaddal még mindig ágyúgolyóként lőjük ki asztronautáinkat a kozmoszba. A helyüket, életcéljukat nem találó emancipált nők szemét a Könyvajánló című rovat nyithatja fel. Előtte az általános értékválság legújabb megjelenési formája, a márkasvindli, a márkás termékek színvonalának módszeres lesilányítása kerül terítékre. Sokan tudnak róla, mégis kevesen nehezményezik, hogy a felelős posztokat nem megfelelő emberek töltik be a világban. Felbecsülhetetlen kárt okoz civilizációnknak, hogy rokoni-, baráti szálak, vagy faji-, etnikai- és vallási összefonódások határozzák meg, hogy ki hová kerül az életben. Végül ismét szóba kerül, hogy továbbra sem tartunk igényt saját találmányainkra, sőt újabban már az újságokban sem kapnak teret az új, előremutató gondolatok.

* A „Szövegszerkesztési ismeretek” című könyvem az Office 97, az Office XP és a PageMaker 6.0 illetve 6.5 programok kezelési szabályait ismerteti kezdők számára is érthető módon. Ez a mű nem tankönyv, hanem útmutató; célorientált módszerek gyűjteménye. A benne szereplő ötleteket, javaslatokat főként azok hasznosíthatják, akik egy számítógépkezelési tanfolyamon legalább alapfokú szövegszerkesztési ismeretekre tettek szert. Sajnos ezek a tanfolyamok, meglehetősen elnagyoltan foglakoznak ezzel a témával, nem térnek ki a speciális alkalmazásokra. A számítástechnikai szakkönyvek legtöbbje pedig érthetetlen, általában szakértők írják szakmabelieknek. A kezdőknek szánt tájékoztatókat sem tudja mindenki használni. A szakírók ugyanis hajlamosak megfeledkezni arról, hogy valamikor ők is voltak kezdők. Ennélfogva gyakran átsiklanak olyan részletek felett, amelyek szerintük magától értetődőek. A gyakorlattal nem rendelkezők számára azonban nélkülözhetetlenek az elhallgatott közbülső lépések, és ezek hiányában sokan nem boldogulnak ezekkel a szakkönyvekkel. Ez a mű viszont rendkívül aprólékosan, pontról pontra írja le a teendőket, így a kezdők is gond nélkül használhatják. Nem általánosságokat tartalmaz, hanem konkrét szabályokat, mélyreható útmutatásokat, és sok szakirodalmi utalást. Emellett részletesen tárgyalja a házilagos könyvgyártás módjait. Végül hasznos tanácsokat ad a számítógép-, a kiszolgáló egységek-, és a különféle programok beszerzésével kapcsolatban.

* Sajnos a fokozódó munkanélküliség, az infláció okozta anyagi ellehetetlenülés következtében egyre kevesebb ember engedheti meg magának, hogy könyveket vásároljon. Ezekre az ismeretekre azonban mindenkinek szüksége van, ezért kérem, hogy kiolvasás után adják kölcsön műveimet a barátaiknak, ismerőseiknek, hogy számukra is megnyíljon az öngyógyítás és lelki önsegélyezés útja, s ne legyenek kirekesztve világunk megújulásának folyamatából. Akik az előző kiadásokat is megvették, és az új könyvek birtokában ezekre már nincs szükségük, ajándékozzák oda azoknak, akik a korábbi változatokat sem olvasták.

422

Könyveim az Interneten is megtalálhatók az alábbi címen: 2003. június 30-án a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapját lezárták, és az új könyvek, valamint a korábbi művek frissített változatai átkerültek az Országos Széchenyi Könyvtár portáljára. Ezért könyveim újabb változatai a következő URL címen érhetők el: http://mek.oszk.hu. Ebben a rendszerben téma szerinti osztályozásban lehet megtalálni a könyveket. Mivel ez meglehetősen hosszadalmas, egyszerűbb beírni a nevemet a kereső ablakba: kun akos, és a programmal megkerestetni a műveimet. Ezt követően már csak rá kell kattintani a letölteni kívánt könyvre. Ebben a könyvtárban nem csak DOC és RTF formátumban, hanem HTML, valamint PDF változatban is hozzáférhető az állomány. Ezen túlmenően az egyes művek teljes terjedelemben, és WinZip-el tömörítve is letölthetők. A kiválasztott könyveknél megnyíló weblapok lehetőséget adnak az olvasói vélemények kifejtésére. A letöltési statisztika szintén erről a portálról nyitható meg. A letöltések számát átmenetileg befolyásolhatják ugyan a divathullámok, de az egyenletes növekedés biztos jele a maradandó értéknek, a tartalmas mondanivalónak. Az igazán jó könyvnek nem az a jellemzője, hogy egyszerre sokan elolvassák, hanem az, hogy évtizedek múlva is olvassák.

423

A gyakorlati alkalmazásból eredő esetleges személyi, dologi és vagyoni károkért a szerző, valamint a kiadó nem vállalnak semmilyen felelősséget!

 Kun Ákos Budapest, 2003. E-mail: [email protected]

424