huntington szennycimoldal.indd 1
2014.02.06. 15:12:06
Nancynek, aki az „összecsapást” mosolyogva vészelte át
Előszó A Foreign Affairs című folyóirat 1993 nyarán közölte „A civilizációk összecsapása?” című írásomat. A szerkesztők szerint ez az írás három év alatt több vitát váltott ki, mint a negyvenes évek óta a folyóirat bármely más cikke. Kétségtelen, hogy nincs még egy olyan írásom, melyről három év alatt ennyit vitatkoztak volna. Rengeteg országból, valamennyi földrészről érkeztek észrevételek és reagálások. Az az állításom, hogy a jövendő világpolitika központi és legveszélyesebb dimenziója a különböző civilizációs csoportok konfliktusa lesz, nagy hatást gyakorolt az emberekre; elgondolkodtatta, felháborította, megrémisztette és megdöbbentette őket. Ha más nem is, annyi minden bizonnyal elmondható az írásról, hogy érzékenyen érintette az embereket, tartozzanak bármely civilizációhoz. Tekintettel az érdeklődésre, melyet írásom keltett – beleértve a ferdítéseket és a polémiát –, kívánatosnak tartottam a felvetett szempontok további vizsgálatát. A kérdésfeltevés egyik konstruktív formája valamely hipotézis ismertetése. Írásomban, melynek a címében szereplő kérdőjelről többnyire megfeledkeztek, erre törekedtem. Ebben a könyvben pedig szeretnék teljesebb, mélyebb és alaposabban dokumentált választ adni a korábbi írásomban feltett kérdésre. Megpróbálom kifejteni, finomítani, kiegészíteni, helyenként minősíteni az abban felvetett témákat, és kibontani sok olyan gondolatot, illetve taglalni sok olyan témát, amelyekkel ott nem foglalkoztam
5
vagy éppen csak érintettem őket. Ezek közé tartozik: a civilizációk fogalma; az egyetemes civilizáció kérdése; a hatalom és a kultúra kapcsolata; az erőegyensúly eltolódása a civilizációk között; a kulturális őshonosodás a nem nyugati társadalmakban; a nyugati univerzalizmus előidézte konfliktusok; a muzulmán harciasság és a kínai magabiztosság; a törésvonal-háborúk okai és dinamikája; a Nyugat és a civilizációk világának jövője. Az egyik központi téma, amely a folyóiratban megjelent cikkemből kimaradt: a népességnövekedés döntő hatása az instabilitásra és az erőegyensúlyra. Egy másik fontos, a cikkből ugyancsak hiányzó téma ezúttal már a címben is szerepel, s a könyv utolsó mondatában így foglalom ös�sze: „Az elkövetkezendő időszakban a világ békéjét leginkább a civilizációk összecsapása fenyegeti, és a világháború veszélyét egyedül a civilizációk segítségével létrehozott nemzetközi rend háríthatja el.” Ez a könyv nem társadalomtudományi műnek készült, hanem a hidegháború utáni világpolitika alakulását igyekszik értelmezni. Keretet, paradigmát kíván nyújtani a világpolitika figyeléséhez, éspedig olyat, amelyet a kutatók remélhetően helytállónak találnak majd, a politika alakítói pedig hasznosnak. Helytálló voltának és hasznosságának próbája nem az lesz, hogy magyarázatot tud-e adni mindenre, ami a világpolitikában történik. Nyilván nem fog tudni. Helyességét inkább az fogja igazolni, hogy sikerül-e minden alternatív paradigmánál használhatóbb és hasznosabb szempontot felkínálnia, melynek révén a nemzetközi fejlemények átláthatók. Hozzátenném, egyetlen paradigma sem örök érvényű. A civilizációkra összpontosító megközelítés segíthet ugyan megérteni a világpolitikát a 20. század végén és a 21. század elején, ám ez nem jelenti azt, hogy ugyanilyen üdvös lett volna a 20. század közepén, vagy hogy az lesz a 21. század közepén. A gondolatokat, amelyek végül cikké és könyvvé álltak össze, először a washingtoni American Enterprise Institute
egyik előadásán, 1992 októberében tártam a nyilvánosság elé, majd az Olin Institute „A változó biztonsági környezet és az amerikai nemzeti érdekek” című programja számára készített dolgozatban foglaltam össze, a Smith Richardson Foundation támogatásával. A cikk megjelenését követően sok, az „összecsapással” foglalkozó szemináriumon és találkozón vettem részt, melyeket az Egyesült Államokban szerveztek különféle tudományos, kormányzati, üzleti és más csoportok. Ezenkívül alkalmam volt megvitatni az írást és annak tételeit számtalan országban, többek közt Argentínában, Belgiumban, Kínában, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Koreában, Japánban, Luxemburgban, Oroszországban, Szaúd-Arábiában, Szingapúrban, DélAfrikában, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban és Tajvanon. Ezek az eszmecserék – a hinduizmus kivételével -- szembesítettek az összes fő civilizációval, és rengeteget okultam a résztvevők meglátásaiból és észrevételeiből. 1994-ben és 1995-ben szemináriumot tartottam a Harvardon a hidegháború utáni világ természetéről, ahol a hallgatók rendszerint erőteljes és olykor igen kritikus megjegyzései további ösztönzést jelentettek. Könyvem írása közben nagy segítségemre volt a Harvard Egyetemen működő John M. Olin Institute for Strategic Studies and Center for International Affairs kollegiális és támogató környezete is. A kéziratot teljes egészében elolvasta Michael C. Desch, Robert O. Keohane, Fareed Zakaria és R. Scott Zimmerman, és észrevételeik jelentősen javították mind könyvem anyagát, mind pedig szerkezetét. Scott Zimmermantól nélkülözhetetlen kutatási segítséget is kaptam; lendületes, értő és lelkes közreműködése nélkül ez a könyv jóval később készült volna el. Egyetemista segítőink, Peter Jun és Christiana Briggs is konstruktívan munkálkodtak. Grace de Magistris gépelte le a kézirat első részleteit, Carol Edwards pedig nagy odaadással és bámulatos gyorsasággal gépelte újra és újra, de olyan sokszor, hogy jelentős részeit bizonyára már kívülről
6
7
fújja. Denise Shannon és Lynn Cox a Georges Borchardtnál, Robert Asahina, Robert Bender és Johanna Li pedig a Simon and Schuster kiadónál derűsen és nagy szakértelemmel egyengették a kézirat útját az egész kiadási folyamaton át. Kimondhatatlanul hálás vagyok mindezen embereknek azért, hogy segítettek művem megszületésében. Nélkülük e könyv sokkal rosszabb lenne; meglévő fogyatékosságaiért viszont a felelősség kizárólag engem terhel. Munkámat a John M. Olin Foundation és a Smith Richardson Foundation anyagi támogatása tette lehetővé. Közreműködésük nélkül a könyv befejezése évekig húzódott volna, és roppant nagyra értékelem erőfeszítésem nagyvonalú támogatását. Miközben más alapítványok egyre inkább belföldi kérdésekre összpontosítanak, az Olin és a Smith Richardson alapítványokat elismerés illeti azért, hogy változatlan érdeklődéssel kísérik és támogatják a háborúval és a békével, a nemzeti és a nemzetközi biztonsággal foglalkozó munkákat. S. P. H.
8
