Hűtés A számítógépek elektromos eszközök, ezért működésük során hőt állítanak elő. Ha túl sok hőt termelnek, akkor súlyosan sérülhetnek a számítógép belső alkatrészei. A processzor állítja elő a legtöbb hőt, de nem ez az egyetlen túlmelegedéssel veszélyeztetett komponens. A memóriák és a merevlemezek is érzékenyek. Ma már a számítógépes ipar egy teljes szegmense foglalkozik az új hűtési módszerek kifejlesztésével. A ház megfelelő légmozgása nélkül a hűtőborda és a ventilátor egyszerűen csak ugyanazt a levegőt keringteti úja és újra, így hűtés helyett inkább növeli a processzor hőmérsékletét.
Légáramlás A számítógép zárt rendszer. Ez elősegíti, hogy a ventilátorok hidegen tartsanak mindent, ami a dobozban van. Bár nagyon sok szakember szereti az oldallemezt leszedve működtetni a számítógépet, hogy könnyen hozzáférjenek a számítógép alkotóelemeihez, de valójában becsapják magukat. A lezárt ház lehetővé teszi a ventilátorok számára, hogy légáramlást hozzanak létre. Amikor a számítógépház oldala ki van nyitva, akkor megszűnik a légáramlat és csökken a hűtés hatékonysága. Ha jó légáramlást szeretnénk kialakítani a számítógép belsejében jusson eszünkbe, hogy a meleg levegő mindig fölemelkedik a hideg fölé. A ventilátorokat úgy kell elhelyeznünk, hogy legyen egy befelé fúvó ventilátor a ház elején a szellőzőnyílásnál. Ez a ventilátor hideglevegőt hoz be a házon kívülről és a házban lévő komponensek fölé fújja. A ház hátuljának a felső részén (általában ott ahol a tápegység van elhelyezve) egy kifelé fújó ventilátor van. Ez a ventilátor a meleglevegőt kifújja a házból. A megfelelő légáramlat folyamatos biztosításának elengedhetetlen tényezője, hogy minden bővítőaljzat le van fedve aljzatfedéllel.
Aktív, passzív hűtés A számítógépes alkatrészek hűtésének gyakori eszköze a hűtőborda, ami sok hőt elvezet, valamint a hűtőventilátor, ami a légmozgást biztosítja. Az alak is többféle lehet, valamint létezik dupla hűtő is, amelynek két egymástól független ventilátora van (az egyik meghibásodása esetén a másik még mindig elegendő a processzor hűtéséhez). A különféle processzorokhoz más és más hűtőt kell vásárolni, aminek az oka az eltérő méret, az eltérő foglalat és hőtermelés. Az egyesült államokbeli OCZ Technology Group például gyárt egy speciális hűtőt, amely a P4 Eliminator névre hallgat. A vállalat szerint az "eliminator" kitétel a hűtők megnevezésében nem a Pentium 4 processzorok megsemmisítésére utal, hanem arra, hogy mellőzhető az aktív hűtés, azaz a ventilátorok használata.
P4 eliminátor
A P4 Eliminator hűtők tiszta rézből készültek, és kialakításuknak és méretüknek köszönhetően ventilátor nélkül is képesek az Intel Pentium 4 processzorok hűtésére. A csupaszon 503 gramm súlyú hűtőn 39 darab 0,55 milliméter vastagságú borda található. A gyártó 2 GHz-es sebességig ajánlja a passzív hűtőbordát. A bizalmatlan felhasználók igényeit szem előtt tartva azonban az OCZ (ez a gyártó) halk ventilátorral szerelt változatot is kínál, ez akár 3 GHz-es processzorok hűtésére is alkalmas. Létezik méretes, rengeteg hűtőlamellát tartalmazó cooler is. Ennek előnye, hogy teljesítményfelvétele és zaja egyáltalán nincs. A processzor hűtők általában három érintkezős molex csatlakozót használnak.
OTES hűtés egy grafikus kártyán
Az OTES (Outside Thermal Exhaust System) névre keresztelt hűtési technológia segítségével (az ABIT szerint) akár 15 százalékkal alacsonyabb hőmérsékletet lehet elérni, mint a hagyományos ventilátorok alkalmazásával. A számítógépházon kívüli levegőt hasznosító rendszer impresszív látványt nyújt, kérdés, hogy a 7200 ford/perc sebességű ventilátor mekkora zajt csap.
Egy másik hűtő a globalwintől
A CAK4-86 már hagyományos, fekete színű, ugyanakkor annál brutálisabb ventilátort kapott. E modellnél a ventilátor konstans 5700-as fordulatszámon pörög és 56,5 dBA-val dübörög. A tajvani Abit először a csaknem két évvel ezelőtt piacra került IC7-MAX3 alaplapját ruházta fel OTES-nek keresztelt (Outside Thermal Exhaust System) hűtési megoldásával. Az OTES (mely lényegében leginkább a kipufogókkal áll közeli rokonságban) feladata volt az alaplapi tápáramkör által termelt tetemes mennyiségű hő elvezetése. Az OTES-t a későbbiekben továbbfejlesztett megoldások követték, így született meg az OTES AeroFlow, illetve a Dual-OTES. Ezeknek a rendszereknek közös jellemzőjük volt, hogy feladatuk ellátása hallható zajkibocsájtással járt, ezt a zavaró tényezőt számolta fel a gyártó, amikor megalkotta a Silent OTES rendszerű hűtést.
Silent OTES hűtőrendszer
A Silent OTES elsőre szembetűnő érdekessége, hogy a korábbi megoldásokkal – melyek a tápáramkört hűtötték – ellentétben ez a rendszer az alaplapok északi hídját hűti. Az IC-re rögzített passzív bordától egy csövön keresztül távozik a lapka által termelt hőenergia, melyet a hőcső egy réz lamellákból álló radiátornak ad le. A radiátor körüli légmozgást a processzor hűtője biztosítja, ezzel a Silent OTES működése valóban nem jár semmiféle plusz zajjal. Az Abit az új hűtő fejlesztése mellett alighanem átdolgozta a processzor tápellátásáért felelős áramkört is (A képen a kékszínű hűtőbordák), hiszen immár csak passzív (igaz jókora hűtőbordákból álló) hűtést találunk a komponenseken.
Merevlemezhűtők A most bemutatásra kerülő termékeket két csoportra kell osztanunk. Az első csoportba a szimpla hűtések, a másodikba pedig azok a hardverek kerültek, melyek a csendes működést is segítenek elérni (rezonancia). Az alábbi hűtő a szimpla hűtések közé tartozik, vagyis a zajon nem fog sokat segíteni. Azonban egy kicsit mégis fog, mivel a beszereléskor gumibakokon lóg a szerkezet, így legalább a számítógép háza nem veszi át a rezgéseket.
A merevlemez két oldalára alumínium borda kerül, ezeket pedig 11 darab hővezető cső köti össze. A hűtés nagyjából ennyiből áll. A merevlemez hőjének leadását az alumínium bordák enyhe recézése segíti, a csövek pedig azért felelnek,
hogy a termelt hőt elosszák a két oldal között. A csövek felülete is ad le természetesen hőt, így ezeknek is komoly szerepük van a hűtésben.
Beszereléskor nem közvetlenül az alumínium bordát csavarozzuk a házba. A két fémfelület közé négy gumituskó kerül, így bár a merevlemez zaja nem csökken, legalább a házra átkerülő rezgéstől megszabadulunk, ami gyengébb kivitelű kuckók esetén akár komoly zajdeficitet is jelenthet. A beszerelésre amúgy két módszert ajánl a gyártó. A hagyományos megoldás az 5,25 colos helyre való becsavarozás, a kevésbé hagyományos pedig a számítógép ház furkálása. Ez utóbbit a Zalmannál a ház aljára ajánlják, adnak hozzá sablont is, amivel pontosan készíthetjük el a furatokat. Ebben az esetben a gumibakok az alumínium bordák aljára kerülnek, így azokon áll a szerkezet a merevlemezzel együtt.
Lássuk a következő megoldást:
Ahogy a boltban megkapjuk
A Scythe megoldása még a legnagyobb jóindulattal sem mondható bonyolultnak, sőt, a pofon egyszerű kifejezés a legtalálóbb. Pénzünkért nem kapunk mást, mint egy a merevlemez aljára szerelhető bordát, közepén egy ventilátorral. Ez persze az értékéből nem von le semmit, legalább olcsó. A hatékonyságot alább taglajuk.
A gyártó adatai szerint percenként ezret fordul, eközben 15,23 köbláb levegőt szállít, és ami lényeges, mindössze 14,5 dBA zajt termel. Mind a légszállítás, mind a zaj kiemelkedően jó érték ebben a venti méretben, és akkor arról még nem is szóltunk, hogy a lapátok végei kilenc centiméterre vannak egymástól, ami egy ventilátoros merevlemezhűtés esetén meglehetősen ritka, ha nem teljesen egyedülálló.
A következő termék nem csak hűt de zajtalanít is.
Az eszköz 5,25”-os helyre építhető, ám attól eltérően teljesen zárt. A doboz alsó részét lecsavarozva szerelhetjük be a merevlemezt.
A burkolat felső részének belső felén egy a teljes lemezt fedő, hőt vezető lapot láthatunk, melyre a háttértár burkolata felfekszik. Ilyen anyagot találunk a hátlapon és az oldallapokon is, ez utóbbihoz a lemez házát csavarozzuk. Az előlapon és a merevlemez elektronika felöli oldalán egy-egy rezgéscsillapítást szolgáló gumi rugalmasságú, de inkább szivacsos betétet találunk. Ezek a rezgések csillapítása mellett a HDD biztos rögzítését is segítik.
Ami lényeges, hogy az eszköz csak azokhoz a merevlemezekhez használható, melyek magassága a tipikus 24 millimétert elérik, ugyanis az alacsony építésű lemezek nem érnek hozzá a felső részen található hővezető laphoz.
A doboz alumíniumból készült, oldalán terjedelmes bordázattal, ami nagyban segíti a hő leadását. A gépbe történő rögzítés gumibakokkal történik, így ha a dobozra mégis kijutna a lemez rezgése, az a házra már garantáltan nem vezetődik
tovább. A hűtő kialakítása folytán alkalmas mind SATA, mind a régi PATA csatalójú háttértárak fogadására. Hűteni ma már a nagy grafikus számítási igény miatt a VGA kártyákat is szükséges, sőt egyes típusok memóriahűtőt is tartalmaznak. Ezeket a grafikus kártyáknál tárgyaljuk.
Chipkészlet-cooler, RAM-freezer A chipkészletek, illetve RAM-ok hűtéséről nem minden esetben kell gondoskodni. Erre csupán fokozott hőtermelésű rendszerekben van szükség.
passzív hűtés chipkészleten
aktív chipkészlethűtés
Rendszerhűtés A számítógép hűtéséről elsősorban a tápegységben lévő ventilátor gondoskodik, ám ha nagy teljesítményű gépet építünk, úgy előfordulhat, hogy ez nem lesz elegendő. Bizonyos helyeken (régi processzorok, memória, merevlemez, kisebb teljesítményű videokártyák stb.) elegendő a passzív hűtés is, ekkor a megfelelő méretű hűtőborda gondoskodik a kellő hőleadásról. Ahol ez nem elegendő, ott ezen túl többnyire ventilátorokat szoktak alkalmazni. A hűtésnek azonban nem csak előnye van, tehát az sem jó ha telepakoljuk a számítógépet mindenféle hűtőventilátorral. A hűtés generálja ugyanis a számítógépek alapzajának 99%-át. Ha tehát sok hűtőrendszer van a gépünkben, úgy valószínűleg nagy alapzajjal is fog működni. Célszerű nagyobb átmérőjű, de alacsonyabb fordulatszámú ventilátorok alkalmazása, mivel minél nagyobb átmérőjű egy hűtő, annál több levegőt tud szállítani és így elegendő alacsonyabb fordulatszámon is üzemeltetni. A hűtést ráadásul több egyéb tényező is kedvezőtlenül befolyásolhatja. Ilyen például a porszennyeződés, ami hőszigetelő és akadályozza a légmozgást, így a hűtőborda és a ventilátor hűtési teljesítménye csökken. Ezért is szükséges az időközönkénti tisztítás.
Rendszerhűtő kártyák A rendszer hűtőkártya a többi vezérlő kártyától teljesen eltérő eszköz, mivel ez csak a nevében kártya. Az eszköz ugyanis legfeljebb csak tápellátás szintjén áll kapcsolatban az alaplappal. Mivel a hűtő semmiféle adatfeldolgozást nem végez, nincs is szüksége csatlakozóra vagy buszrendszerre, így aztán minden rendszerrel kompatibilis. Alkalmazása ott ajánlott, ahol a nagy teljesítmény miatt jelentős a hőtermelés. Az eszközt egy normál vezérlőkártya helyére lehet beilleszteni, így korrekten illeszkedik a rendszerhez, megoldva annak extra hűtési igényét. A képen egy Universal VGA Heat Terminator elnevezésű (TTC-SC03) megoldás látható, amelyet egy PCI-slotba illeszthetünk (Igazából nem a slotba, hanem annak helyére), szabályozható, 60 mm átmérőjű ventilátora pedig egy sínen csúsztatható ideális pozícióba. A 12 V-os ventilátor manuálisan állítható 2400-től 4400 rpm-ig, zajszintje legfeljebb 33 dB.
Rendszerhűtő „kártya”
Ventilátorok A ventilátor specifikációk három alapvető értéket tartalmaznak: méret, légáram, zaj. Létezik 50, 60 ,70, 80, 120 mm-es ventilátor. Mivel a ventilátor feladata a levegő mozgatása, így a ventilátorokat a megmozgatott levegő mennyisége szerint osztályozzák. Mértékegysége a CFM (Cubic Feet per Minute) köbláb per perc. Egy tipikus ventilátor 22 CFM értékkel mozgatja a levegőt egy komolyabb pedig akár 45 CFM értékkel. Sajnos azonban minél több levegőt fúj a ventilátor, annál nagyobb zajt csap. A ventilátorzajt A-kompenzált decibelben mérik, melynek mértékegysége dBA. Egy viszonylag csendes ventilátor 20 dBA zajt bocsát ki. Sok rendszertervező a 39 dB-s értéket tekinti a mágikus felső határnak. A legjobb ventilátor + hűtőborda kombinációk hőérzékelőket és változtatható sebességű ventilátorokat tartalmaznak. Amikor a számítógép éppen nem megterhelő feladatokon dolgozik, akkor a ventilátor lassan és csendesen jár. A decibel zajmérésre használt egység. A dBA az A-skálájú decibel rövidítése, amely a középfrekvencia-sávú hangok emberi érzékelésének megfelelően súlyozott skála. Az 5 dBA-s változást észrevehetőnek tekintjük. Az amerikai EPA a 85 dBA-s értéket tekinti a lehetséges halláskárosodási kockázat küszöbértékének.
A számítógép hűtése (komplett hűtés) A komponenseknek szükségük van a megfelelő hűtésre, mivel a melegedés a gép instabilitásához, lassulásához, és végső soron meghibásodásához vezet. Hogyan lehet minél jobb szellőzést biztosítani a házban, hogy ez minél kevesebb zajjal járjon? Nem olyan egyszerű, azonban pár alapvető trükkel nagyon sokat segíthetünk a zajtalan működés érdekében. Ahhoz, hogy lehűthessük a házat és a belső alkatrészeket, a melegedéshez mérten megfelelő mennyiségű levegőt kell áramoltatnunk. A levegő áramlása
azonban minden egyes esetben zajjal jár. De nem mindegy, hogy a zaj a hallható tartományban van-e, és azon belül is milyen erősségű. Ha nagyobb hőmennyiséget kell elvezetnünk, a legegyszerűbb módszer, hogy gyorsítjuk a levegő áramlását. Ez azonban drasztikusan megnöveli a zajszintet (egy nagy sebességű ventillátor ”úgy zúghat, mint a rakéta”). A szellőzést ugyan megoldottuk, de a zaj idegesítő. Az olcsó megoldások azonban általában erre építenek, vagyis könnyebb megnövelni a ventillátorok fordulatszámát, mint más megoldások után nézni. Pedig ahhoz, hogy adott hőt leadjunk, nem csupán a légáramlás sebességének növelésével juthatunk el, hanem a hőleadó felület növelésével is. Sőt, ha növeljük a levegő áramlását biztosító légcsatorna méretét is, akkor lassabban áramoltatva a levegőt, ugyanolyan hatékonyságot érünk el. A probléma csupán az, hogy mennyi helyünk van. A levegő áramlását egy gépen belül a kábelek rengetege is akadályozza, jelentősen beszűkítve a légcsatornát, és rontva a hő leadását. Ha halk, mégis megfelelően hűtött gépet szeretnénk, először is jól rendezzük el a kábeleket, igazgassuk úgy, hogy ne legyenek a levegő útjában. Az ATX házak kialakítása olyan, hogy a gép az előlapján húzza be a friss hideg levegőt, és a házon áthaladva a hátsó felén (részben a tápon keresztül) távolítja el a meleg levegőt. A levegő áramlását ventilátorokkal segíthetjük, gyorsíthatjuk (ventilátorok nélkül természetes úton is cserélődik a házban a levegő, de ez nehézkes). A csendes üzemmód végett fontos, hogy ne vásároljunk kis átmérőjű, gyors ventilátorokat, legjobb ha nagy 12-es méretű lassú ventilátorokkal mozgatjuk a levegőt, természetesen megfelelő méretű nyílásokon keresztül.
Tápegység Az első ventilátor, amit mindenki észrevesz, az a számítógép tápegységén található. Az olcsó házakkal érkező megoldások, olcsóságukhoz mérten kis méretű ventilátort (általában 8 cm vagy kisebb) használnak, mely nagy sebességen forog. Tehát érdemes rögtön egy tápegység cserével kezdeni a légáramlás és a hangszint javítását. Vásároljunk megfelelő teljesítményű, nagy ventilátorral (12-14 centiméteressel, mely alacsony fordulatszámon működik) szerelt tápegységet. A jó táp nem csupán halkabb, hanem a szűrt feszültség is sokkal tisztább, minek következtében a rákapcsolt alkatrészek sem melegszenek oly mértékben. A legtöbb tápegység gyártó gyárt halk típusokat, melyek többsége akár a ventilátor fordulatszámát is képes szabályozni a hőmérséklet függvényében, így minimalizálva a hanghatást. Azon típusok, melyek 20dB alatti zajt generálnak már igen csendesnek tekinthetőek, a legjobbak 14-17dB zajt keltenek. Természetesen van ventilátor nélküli megoldás is, azonban ezek vagy hatalmas méretűek (nem férnek bele egy klasszikus házba), vagy kis teljesítményűek, az áruk pedig túl magas.
Alaplap (chipset) Processzor hűtése A másik legnagyobb zajkeltő forrás maga a processzornak a hűtője. Habár meg kell hagyni, a mai modern processzorokkal érkező hűtők tűrhetőek (voltak processzorok, melyek gyári hűtői borzasztóan zúgtak), lehet rajtuk finomítani. Vásárolhatunk halkabb hűtőt, de a gyárinak a teljesítményét, pontosabban a zaját is javíthatjuk. Manapság minden alaplap képes kontrollálni a ventilátor fordulatszámát a processzor hőmérséklete alapján, e funkciót be kell kapcsolni. Ajánlott, hogy portalanítsuk ki a processzor hűtőjét és a ventilátort rajta, illetve ha megbolygattuk a
hűtőt, akkor egy kis mennyiségű termo pasztával növeljük a processzor hőleadását a hűtőnknek. Ha valaki nagyon jó teljesítményű hűtést szeretne elérni, akkor nagyon finom smirglivel (a legfinomabbal ami kapható) tükör simára smirglizheti a felületét a hűtőnek azon a részen, ahol a processzor érintkezik a hűtőbordával, ugyanis minél tökéletesebb az illeszkedés, annál jobban átveszi a hőt a hűtőborda (a termo paszta is az illeszkedést igyekszik finomítani). Ezzel akár 1-2 fokkal csökkenthetjük a processzor hőmérsékletét. Fontos azonban, hogy a processzor működését is úgy állítsuk be, hogy az csak akkor működjön maximális teljesítményen, ha az tényleg szükséges (a modern processzorok mindegyike támogatja a dinamikus sebességcsökkentő eljárásokat), így csökkentve azok hőleadását, és a rajtuk lévő hűtő, azaz ventilátor fordulatszámát. Egyes lapok akár le is állítják a ventilátort, ha arra nincs szükség (elég hideg a processzor). Sajnos egyes alaplapgyártók a spórolás elvét követve inkább ventilátort szerelnek a chipsetre, mint megfelelő méretű hűtőt, mely így további zajok forrása lehet. Tudnunk kell azonban, hogy sok esetben nincs szükség a ventilátorra, beszerezhetünk passzív chipset hűtőket, melyeket probléma mentesen az alaplapra illeszthetünk. Sőt akár az is megoldás, hogy régi processzorhűtőt rögzítjük a chipsetre, természetesen ventilátor nélkül, mely már képes elegendő hő leadására. A proci ventilátorának fordulatszáma még egy módon csökkenthető, mégpedig úgy, hogy hűvös levegőt juttatunk a processzor hűtőjére (természetesen ebben az esetben fordulatszám szabályozós ventillátort kell használnunk), ugyanis a hűvösebb levegő több hőt tud elvonni, tehát alacsonyabb hőfokon tartja a processzorunkat, tehát lassulhat a ventilátor. Azonban az ATX házak ilyen szempontból nem jó elrendezésűek, a processzorhoz már félig átmelegedett levegő jut. Ezt csak úgy tudjuk javítani, ha a processzorhoz közvetlenül juttatjuk el a friss tiszta levegőt, amit úgy érhetünk el, ha a házon a processzor felett csinálunk lyukakat, és egy megfelelő csővel a friss levegőt közvetlenül a processzor ventilátorára juttatjuk. Ahogyan a képen is látható, de ennél még jobb megoldás, ha a fenti képen látható ventillátor a processzorról származó hőt egyből kijuttatja a házból, tehát elszívja a meleget a processzorról.
A ház légáramai Mindezen optimalizációk után fontos megoldanunk azt is, hogy a házban megfelelően áramoljon a levegő, melyet részben a kábelek elrendezésével segítünk, részben néhány plusz ventilátor beépítésével. Mivel a kábelek elrendezését már átvettük, maradt csupán a megfelelő ventilátorok beépítése, melyek biztosítják a levegő áramlásának irányát és sebességét. Mint már említettem minden ATX ház elölről kapja a friss hideg levegőt (jó esetben), és hátul távozik a meleg. A hátulsó meleg levegő távozása részben a tápegységen történik, azonban manapság ez már nem elegendő a hűtéshez, ezért ajánlott a hátsó lapra kisebb nagyobb segédventilátorok beépítése, mely a levegőt nyomja kifelé a házból. Vigyázzunk azonban, hogy ezek a ventilátorok a háznak megfelelő méretűek legyenek, és lassú fordulatszámon működjenek. Egy jó trükk a lassú fordulatszám elérésére, hogy a
ventilátort nem a föld és a 12 volt közé kötjük be (fekete és sárga kábel), hanem az 5 és a 12 volt közé (piros és sárga kábel), mivel így a ventilátor csupán 7 volt feszültséget kap, ami a működéséhez elegendő, de lelassítja azt. Ne próbálkozzunk az 5 voltos feszültséggel, mert az nem elegendő a 12 voltos ventilátorok működtetéséhez, sok esetben nem képesek e feszültségen megindulni. Ha megoldottuk a meleg levegő távozását a házból, már csak az a kérdés, hogy a hideg levegő megfelelően bejut-e a házba. Ezt is segíthetjük, ha a ház elejében elrejtünk és rögzítünk egy 12 centiméteres ventilátort, mely befelé fújja a levegőt (itt is vigyázzunk a lassú fordulatszámra). Ezzel a legjobb légáramlást tudjuk elérni a házban, minimális zaj mellett. Persze a legtöbb esetben elegendő egy plusz ventilátor a házban (elől vagy hátul), azonban kísérletezéssel megállapíthatjuk mi az optimális számunkra, vagyis gépünk számára. Minden egyes ventilátor további zaj forrása, viszont ha azok megfelelően lassan forognak, akkor a kettő vagy több ventilátor is kevesebb zajt termel, mint ami zavarna bennünket. Természetesen vásároljunk jó minőségű csapágyas ventilátorokat, melyeknek alacsonyabb eleve a zajszintje.
Mi legyen a grafikuskártyával? Sajnos a grafikuskártyákhoz nehéz halkabb hűtőt szerezni, a legtöbb amit tehetünk, hogy jó szellőzést biztosítunk a házban, hogy minél több friss levegőhöz jusson a grafikuskártya ventilátorára. Igyekezzünk olyan kártyát vásárolni, mely gyárilag halkabb hűtéssel rendelkezik. A számítógépek növekvő teljesítménye hatékonyabb hűtést is igényel. De törvényszerű-e vajon, hogy ennek feltétlenül erősebb zajjal is kell járnia? Az alábbiakból megtudhatjuk, hogyan halkíthatjuk le gépünket anélkül, hogy vesztenénk az áhított sebességből.
A hűtőbordák anyaga A hűtőbordák továbbfejlesztésével - például a korábbi tiszta alumíniumot rézzel kombinálva - elérték, hogy lényegesen lassabb, ezáltal halkabb ventilátor is elegendő legyen a kívánt hűtési hatékonysághoz. A réz nagyon jól vezeti a hőt, az alumínium pedig nagyon jól adja le a környezetének. Az AMD platformról az egyik legjobb példa a GlacialTech korábbi Silent Breeze 468 nevű processzorhűtője, amelyik 19 dB-es zajszintjével nagyon halk processzorhűtő. Alacsony zajszintje ellenére képes kiszolgálni az XP 2700+ processzorokat is (ez már régi természetesen). A grafikus kártyák piacán őrült ütemű a teljesítményhajszolás. A nagyobb háromdimenziós sebesség ára a fokozott hőtermelés. Ékes bizonyítéka ennek az NVidia nemrég bejelentett csúcskártyáján, a GeForce FX-en látható megdöbbentő méretű "turbina". Egyre gyakoribb továbbá, hogy az új kártyák különféle hűtőmonstrumokkal jelennek meg, következésképpen a tendenciát követve sajnos elmondható, hogy a grafikus kártyák lassan átveszik a fő zajforrás szerepét. Erre azért kell odafigyelnünk, mert egy néhány ezer forintos processzorhűtő cseréje már szinte rutinfeladattá vált, míg egy videokártya hűtőjének utólagos cseréje házilag nem javasolt. Éppen ezért, ha kifejezetten halk gépre törekszünk, akkor célszerű eleve halk hűtővel szerelt grafikus kártyát választanunk (vagy más megoldással
csillapítani a keletkező zajt, lásd később). Vásárláskor nyugodtan megkérhetjük az eladót, hogy próbáljuk ki egy tesztgépben; elég csak bekapcsolni a gépet, és ha a kártya hangos, az azonnal kiderül.
IDE-turbinák A mai IDE meghajtók két problémával küzdenek. Az egyik, hogy hajlamosak a túlmelegedésre, ami közvetetett módon megnövelheti gépünk zajszintjét, mivel több vagy nagyobb teljesítményű ventilátorra van szükség a komplett rendszer optimális hőmérsékleten tartásához. A lehető legalacsonyabb zaj érdekében meghajtóink hűtését próbáljuk meg fordulatszám-szabályozós ventilátorokkal megoldani. A másik probléma az, hogy a merevlemezek és az optikai meghajtók a magas fordulatszám miatt erősen berezonálnak, majd ez a rezonancia átadódik a gépháznak, ami aztán a levegő segítségével egyfajta hangszóróként felerősíti ezt a hangot. A legjobb megoldás az, ha olyan felfogatást használunk, amely elnyeli ezt a rezgést. Például kis, gumigyűrűkön keresztül kell a csavarokkal rögzíteni a meghajtókat. Amennyiben házcsere nélkül szeretnénk megoldani ezt a gondot, egy szivacs- vagy gumicsíkra fektessük fel a merevlemezeket, CD-olvasókat. Az optikai meghajtók esetében szoftveres megoldás is létezik, a CD Bremse nevű program. Ez gyakorlatilag csak annyit tesz, hogy a 40-50-szeres "porszívó" meghajtókat kedvünk szerint lelassíthatjuk vele, megszabadítva magunkat a gyötrő turbinazajtól. Mivel ez a program a hangok mellett az adattovábbítás sebességét is visszaveti, ezért azoknak nem ajánlott, akik gyakran másolnak nagyméretű fájlokat az optikai meghajtóról.
Szellőzés Közvetett módon a számítógépházak szellőzése is befolyásolja gépünk hangosságát, ha ugyanis túl meleg van odabent, gyorsabb fordulatszámú - ezáltal hangosabb - ventilátorokra van szükség. Optimális feltételek között - ha van elég belső tér az akadálytalan légmozgáshoz - egy szimpla házventilátor és egy tápegység is elegendő a kellő légmozgáshoz. A legfontosabb, hogy a képen is látható ideális légutat lehetőleg semmi se bontsa meg. Ebben nagy szerepük van a szellőzőhelyeknek, például kulcsfontosságú az elülső bemeneti nyílások megfelelő kialakítása; legyen rajtuk szűrő, valamint elegendő hely a levegő beáramlásához.
A szellőzést nemcsak a ház felépítése befolyásolhatja, hanem a gép belső kábelezése is. A vastag adatkábelek egyfajta falként gátolhatják a légáramlást, ami rossz szellőzéshez vezethet. A szalagkábelek helyett ma már vékony, hengeres
kábelek is kaphatók, amelyek egy zsúfolt házban nagyban hozzájárulnak a jobb légáramláshoz. és még az elektromágneses zavaroktól is véd.
Hőleadás Csakúgy, mint a szellőzés esetében, a jó hőleadás is csak áttételesen felelős az alacsonyabb zajszintért. Ha jól működik, akkor alacsonyabb lesz a belső hőmérséklet, és kevesebb, lassabb ventilátor is megteszi. Tipikusan jó hővezető/hőleadó képességekkel rendelkeznek az alumíniumból készült számítógépházak - abban az esetben persze, ha az egész ház kellő vastagságú alumíniumlemezből készült, és megoldott az elemek közötti hővezetés.
Házi klíma A huzat sajnos nem magától keletkezik, így extrémebb esetekben pluszventilátorokkal nekünk kell ezt előidéznünk. Szellőzés szempontjából legfontosabb a tápegység alatti kifelé fújó ventilátor. A ventilátorok zaja elsősorban a magasabb fordulatszám következménye. Ezt orvosolhatjuk azzal, hogy nem 12, hanem csak 7 (5 volttal nem biztos, hogy elindul) volttal táplálva "lelassítjuk" őket. (Ennek a legbiztonságosabb módja az átalakítók használata.) Egy másik megoldás, ha nagyobb átmérőjű, 12 cm-es ventilátorokat építünk be a házba. Ezeknek sokkal nagyobb a levegőszállításuk, és alacsony fordulatszámuk okán kistestvéreiknél lényegesen halkabbak.
Összhang A csendes gép kialakításának lényege: haladjunk sorban végig a "zajgyanús" gócpontokon, és keressük meg, hogy gépünkben melyik hardver töri meg az áhított csendet. Ennek ismerete a kulcs ahhoz, hogy csendes otthona legyen gépünknek és persze nekünk.
Folyadékhűtés A számítógépes alkatrészek hűtésének egy speciális típusa a folyadékhűtés. Fontos tulajdonsága, hogy egy megfelelő készlet vásárlása esetén az egész számítógép hűtését megoldja. Ekkor nincs szükség CPU vagy VGA hűtőventilátorra, így nem keletkezik zaj. A folyadékos CPU hűtő anyaga réz, de 21 karátos arany borítása is lehet. Az igazi érdekesség a hagyományos CPU coolerekhez képest viszont a kompatibilitás. Egyes hűtőmodellek használhatók például socket 478-as, socket 370-es, socket 462-es sőt akár socket 940-es és socket 754-es foglalatokhoz is. Ez az a hűtési megoldás, mely a léghűtés után a legismertebb, így aztán sok helyen lehetett már a témáról olvasni. Most megpróbáljuk legalább alapszinten összefoglalni, amit a témáról tudni érdemes. Ha a léghűtésre azt mondtuk, nem egyszerű, a folyadékhűtésre ez halmozottan igaz lesz. Amíg egy léghűtés kiválasztásánál elég a bordára és a ventilátorra ügyelni, addig itt oda kell figyelni a CPU, a VGA és a lapkakészlet hűtőjére is. Fontos kérdés a csövek és a pumpa kiválasztása, de rendkívül lényeges a bordák felfogatása, a hűtőfolyadék összetétele, a tömítőanyagok, a csatlakozók és ezer egyéb apróság. http://www.kassai-szolnok.hu/tananyag/docs/vizhutés/HardwareOC - Cikkek Hűtési Akadémia - Vízhűtés_elemei/133_11_k.jpgA folyadékhűtés napjainkban egyre divatosabbá válik. Hosszú ideig csak a kísérletező kedvűek kiváltsága volt egy-egy sajátkészítésű rendszer, mostanra azonban több nagy (és jó néhány apróbb) gyártó kezdett folyadékhűtő rendszerek gyártásába. Ezek között találhatunk teljesen kompakt, hűtőfolyadékkal feltöltött rendszereket, amiket húsz perc alatt üzemkésszé lehet tenni, de olyat is, amit részegységenként kell összevásárolnunk, és a beszerelés, feltöltés a mi feladatunk. A kompakt szerkezetek általában nem adnak sokkal jobb teljesítményt, mint egy léghűtés, előnyük azonban a majdnem zajtalan működés és a könnyű szerelhetőség.
Mitől működik a folyadékhűtés? A folyadékhűtés a folyadékok jó hővezető, hő-felvevő képességén alapul. A rendszerben fémből készült hűtőblokkok találhatók, melyek átveszik a hőt a hűtendő lapkáról. A blokkok belsejében folyadékjáratok helyezkednek el. Az ezeken keresztüláramló folyadék szállítja el a meleget a hőleadóig. A hőleadó egy radiátorhoz hasonlít, a benne található csöveken lamellák találhatók, melyeken keresztül a folyadék a levegőnek adja le hőjét. Lényeges dolog, hogy aktív elem (pl.: Peltier-elem) nélkül a folyadékhűtés nem tudja a szoba hőmérsékleténél alacsonyabb hőfokra hűteni a processzort vagy a videokártyát, hiszen a tényleges hőleadás végül itt is egyszerűen a szobában található levegő segítségével történik meg. A folyadékkeringetésért a rendszerben egy pumpa felelős. Ennyi egy folyadékhűtő rendszer első ránézésre, lássuk most a részleteket. Az alább tárgyalt hűtéshez nincs szükségünk másra, csak egy Peltier-elemre, áramra, és persze valamilyen megoldásra a keletkező hő elvezetésére. A Peltierelem egy úgy nevezett félvezető hőszivattyú, melynek működése az 1834-ben felfedezett Peltier-effektuson alapul. A Peltier-hűtő két vékony kerámia között lévő félvezető lapokból álló eszköz. Ha a kivezetésekre áramot kapcsolunk, akkor az elem két oldala között hőáramlás indul el. Ezt a hőáramlást szabályozni lehet a
feszültség változtatásával, ám minden elem hővezetésének van egy felső határa, amit a két oldal között mérhető hőmérséklet-különbséggel szoktak jellemezni. Röviden tehát, a Peltier-elem egy mozgó alkatrészek nélkül működő hőszivattyú, mely a rákapcsolt feszültség hatására lép működésbe. Ha visszaemlékszünk kicsit a heatpipe-os, vagyis hőcsöves hűtésre, ott sem található mozgó alkatrész, ám a hőszállításhoz szükséges energiát magából a hűtendő alkatrészből nyerjük. A hőcsőnek ez nagy előnye, hiszen külső energiaforrást nem igényel, viszont hátránya is, mivel plusz energia bevitele nélkül a hűtés hatékonysága elmarad a Peltier-elemétől. Érdekesség, hogy Peltier-s hűtésből léteznek többlépcsős változatok is. Ezeknél az egyre növekvő teljesítményű elemeket raknak egymásra. Egy ilyen több lépcsős hűtés esetén elérhető a mínusz százötven Celsius fok is.
A Peltier-s hűtések használata meglehetősen ritka számítógépes körökben. Ez annak tudható be, hogy az elem meleg oldaláról rendkívül jó teljesítményű hőcserélő rendszerrel lehet csak a felgyülemlett meleget elszállítani. Erre megfelelő lehet egy folyadékhűtés. A Peltier-s folyadékhűtéseknek két elterjedt fajtája van. Létezik egykörös rendszer, ahol a már meglévő komplett folyadékhűtő rendszert egészítik ki egy Peltierelemmel, amit közvetlenül a hűtendő processzorra, esetleg videokártyára helyeznek. A rendszer előnye a relatíve egyszerű felépítés, hátrány, hogy a folyadékhűtés meghibásodása esetén a Peltier-elem menthetetlenül átégeti magát a hűtendő hardveren. Itt érdemes ismét megállni kicsit. A Peltier-elemről tudni kell, hogy csak akkor képes hidegen tartani az alatta lévő magot, ha a felső részéről elszállítjuk a hőt. Amennyiben ez nem történik meg, az alsó, amúgy hideg rész, pillanatok alatt eléri a felső hőmérsékletét. A hőleadó rész
hőmérséklete függ a hűtendő felületről elszállítandó hő mennyiségétől is, így processzor esetén a hűtés nélkül maradt elem jóval száz Celsius fölé hevül. Ahhoz, hogy belássuk ennek következményeit, nem kell fizikusnak lennünk. A Peltier-s folyadékhűtés második, némiképp biztonságos módja a kétkörös hűtés. Ebben az esetben a Peltier-elemmel a hűtőfolyadékot hűtjük, és ezt a lehűlt folyadékot keringetjük a rendszerben. Az elv hasonlatos ahhoz, amikor egy folyadékhűtőhöz tartályként akváriumot használunk, és abba jeget szórunk. Belátható, hogy ebben az esetben, mivel az elem nem érintkezik közvetlenül a hűtendő alkatrésszel, az égés veszélye megszűnik. Hátrány, hogy jóval bonyolultabb folyadékkört kell építeni, mint az első esetben. Az utóbbi években sok gyártó kísérletezett a Peltier-s hűtést léghűtéssel kombinálni. Ezeknél a hűtőknél az elem közvetlenül a hűtendő processzorra került, a Peltier felső részén pedig egy meglehetősen hatékony (hangos) léghűtés kapott helyet. Ez a módszer nem terjedt el, és ennek több oka is volt. Az első, hogy ezek a szerkezetek nem működtek megfelelő hatékonysággal, a második, hogy a feljebb említett átégés veszélye miatt komoly védőelektronikával kellett őket ellátni. A megfelelő teljesítmény hiánya könnyen magyarázható. A léghűtés nem képes több száz Wattnyi hőt hatásosan elszállítani, így alájuk csak kis teljesítményű Peltierelemek voltak szerelhetők. Ezek a meglehetősen gyenge elemek alig néhány fokkal tudtak az eredeti léghűtésnél jobb eredményt produkálni, és ahogy nőtt a hűtendő processzor által leadott hő, úgy csökkent a hasznos teljesítményük. Az elterjedést akadályozó második ok a magas ár volt. Mint írtuk, a védelem ezeknél a rendszereknél rendkívül fontos, ám ennek ára is van. A védőelektronikát is meg kellett fizetni, ami már irreális magasságokba emelte a szerkezet árát. Egyes megoldások esetén egy csak a processzor hűtésére használható Peltier-s, léghűtéses kombináció áráért komplett jó minőségű folyadékhűtést kaphattunk, ami ráadásul ellátta az alaplap északi hídjának, és a videokártya grafikus magjának hűtését is. Látható, hogy bár a Peltier-s hűtés használata meglehetősen egyszerűnek tűnik, mégsem az. Annak, aki ilyen hűtést kíván használni, sok-sok akadállyal kell megküzdenie. Elég megemlíteni a Peltier-elem körüli jegesedés megakadályozását, vagy az esetlegesen keletkező jég olvadásakor előálló folyadék elszállítását. Akik e rövid írás hatására mégis úgy döntenek, hogy megpróbálkoznak a dologgal, csak azt javasolhatjuk, hogy alaposan járják körül a témát, hiszen egy rosszul beüzemelt Peltier-s rendszerrel rengeteg kárt okozhatunk gépünkben, és akkor az esetlegesen kialakuló tüzekről még nem is szóltunk. Ami léghűtésnél a borda, az a folyadékhűtésnél a blokk. A blokk teljesen zárt szerkezet, az esetek többségében nem találunk rajtuk hőleadó lamellákat. A hűtőközeg (a léghűtéssel ellentétben) szigorúan a belsejükben áramlik. A hőfelvevő blokknak olyan anyagból kell
készülnie, aminek a hővezető képessége megfelelő. Az ár/teljesítmény összefüggést nézve a vörösréz a legmegfelelőbb anyag erre a célra. A vörösréznek egy nagy hátránya van, ez pedig a megmunkálás nehézsége.
A blokk külseje Ez a fejezet csak néhány mondatot érdemel, de mivel jó odafigyelni a rendszer vásárlásánál, nem szabad kihagyni. A házi és a gyári folyadékhűtések között a legszembeötlőbb különbség a CPU-, esetleg a VGA-hűtőblokk kialakítása. A gyári rendszereknél lényeges kérdés a mutatós külső, míg egy házi rendszernél a hatékonyság a lényegesebb. A gyári blokkoknál gyakran találkozhatunk plexi (átlátszó műanyag) fedéllel, melyen keresztül látni lehet a belső szerkezetet. Belátható, hogy a szépségért a hatékonysággal kell fizetnünk, hiszen a plexi nem a legjobb hővezető, így az áramló folyadék csak a blokk alja felől tud hőt felvenni. A házi blokkok ezzel szemben teljes egészükben rézből készülnek, hatékonyságuk ennek köszönhetően jóval nagyobb lehet, mint a mutatós gyári hűtőknek.
A blokk szerkezete Mire kell odafigyelni egy jó blokknál? Akik házi készítésű folyadékhűtést akarnak, azoknak ügyelni kell a furatok kialakítására, hiszen a túl sok járat, összekötő furat akadályozza az egyenletes folyadékáramlást, ha túl sok, akkor pedig lassítja. Nem árt odafigyelni a járatok falvastagságára, hiszen ez a hőleadással függ össze. A lényeg, hogy ne lassítsuk túlzottan a folyadék áramlását, ne okozzunk a járatok fala mentén kis örvényeket. Nézzük meg, hány blokk kell egy komplett rendszerbe. Amennyiben csak a CPU-t szeretnénk hűteni, elég egy, de dőreség lenne a folyadékhűtés nyújtotta előnyöket csak a processzorra pazarolni. Egy átlag rendszer a minimum három blokkot tartalmaz. Ezek a processzort, a videokártyát és az alaplapi lapkakészlet északi hídját hűtik. Persze lehet ennél is több bordát beszerelni, hiszen hűthetjük folyadékkal a videokártya memóriáját, a rendszermemóriát, esetleg a merevlemezt. Abszolút elvetemültek a táp hűtését is folyadékkal oldják meg, ám ez már tényleg sikamlós terep, hiszen egy rosszul kialakított táphűtés az életünkbe is kerülhet.
Hőleadó A hőleadó nem más, mint egy radiátor. A szerepe is pont ugyanaz, mint egy
radiátornak, hiszen a levegőt kell fűtenie. Az eltérés csupán a rendeltetésben található, hiszen a radiátort azért készítik, hogy meleget teremtsen a környezetében, a hőleadó viszont azért készül, hogy a feleslegessé vált hőt leadja. A hőleadó egyszerű szerkezet. Nem áll másból, mint egy csőkígyóból és a hőleadó lamellákból. A csövek anyaga jobb esetben réz, rosszabb esetben alumínium, a lamellák pedig többnyire alumíniumból készülnek, ritkábban pedig rézből. Már írtuk, hogy a réz jobb hővezető, az alumínium viszont könnyebben adja át a hőt a levegőnek, így ezek a tulajdonságok némiképp kiegyenlítik egymást. Ha mindenképpen el akarjuk dönteni, hogy melyik a jobb, talán a rezet kell megneveznünk, mint ideális anyagot.
Szivattyú (pumpa) A rendszer fontos eleme a szivattyú. Ha pontosak akarunk lenni, akkor ez a szerkezet nem is szivattyú, hanem tolattyú, hiszen nem a folyadék szívására, hanem felpumpálására használjuk. Hasonló motorok működnek például a mosógépekben is, ahol a szivattyú a gép legalján helyezkedik el, ahova a folyadék a gravitációnak engedelmeskedve jut el. Ezután a motor a beérkező vizet nagy erővel kinyomja. Az előzőek miatt tehát itt nem is szivattyúról, sokkal inkább pumpáról kell beszélnünk. A pumpáknak három lényeges követelménynek kell megfelelniük. Ezek a megfelelő szállítási magasság, folyadékszállítás és a felvett teljesítmény. Rossz méretezés esetén lehet bármilyen jó a rendszerünk, mégsem lesz megfelelő a hűtés. Amennyiben a pumpa nem rendelkezik megfelelő szállítási magassággal, valószínűsíthető, hogy nem fogja megfelelő hatékonysággal keresztül nyomni a vizet a rendszeren. A folyadék mértéke a liter/perc. Ez jelzi, hogy a pumpa mennyi folyadékot tud megforgatni adott idő alatt. A szállítási magasság és a folyadékszállítás mértéke összefüggésben áll egymással, mivel minél magasabbra kell a folyadékot felnyomni, annál jobban csökken a szállított folyadék mennyisége. További odafigyelést igényel, hogy a cső átmérőjének szűkítésével is nő a nyomásmagasság, ám csökken a szállított folyadék mennyisége. Pumpából használhatunk kétfélét. Az egyik a folyadékban, a másik a folyadékon kívül üzemeltetendő. Léteznek vegyes darabok is, amelyek mindkét környezetben jól érzik magukat. Az olcsó, belépő szintű rendszerek általában folyadékban működő pumpát használnak. Ennek több oka van. Költségcsökkentés miatt a pumpát a víztartályba építik bele, így megspórolják a folyadéktartály árát, és kevesebb lesz a cső is a gépben. A folyadéktartályra máskülönben feltétlenül szükség van, mivel ezek a rendszerek viszonylag kis hőleadót használnak, így a tartály használata nélkül nagyon kevés folyadék lenne a rendszerben.
Hűtőfolyadék Talán többeknek feltűnt, hogy igyekeztünk kerülni a víz szót. Ennek oka rendkívül egyszerű. A víz-, vagyis folyadékhűtők egyik legnagyobb ellensége a csapvíz. Mivel a rendszerek, a blokkok majdnem teljesen zártak, nehéz a tisztításuk. A szűretlen csapvíz rengeteg oldott ásványi anyagot tartalmaz, ezenkívül hajlamos az algásodásra is. Az ásványi anyagok lerakódnak a blokkok vízjárataiban, a csövek hajlataiban, és a pumpában. Ezt a lerakodó anyagot nevezi a köznyelv vízkőnek. A vízkő lassítja a folyadék áramlását, és tönkreteszi a mozgó alkatrészeket, így a pumpát is. Az algásodás legalább annyira káros, mint a vízkő, ráadásul a bealgásodott víz előbb-utóbb rohadni kezd, és az érett sajtokat megszégyenítő szagot áraszt. A fenti problémákra természetesen van megoldás. A vízkő lerakódása megakadályozható desztillált víz használatával, az algásodás és a papucsállatkák elszaporodásának elkerüléséhez pedig elegendő egy kis fagyállót a vízbe keverni. A fagyálló legyen jó drága, az olcsó löttyök előszeretettel eszik meg a tömítéseket és a gumicsöveket. Ez a kis adalék egyébként nagy mértékben növeli a rendszer élettartamát, ugyanis karbantartja a rézfelületeket, megakadályozza a korróziót. Sokan vallják, hogy a melegebb alkatrészeknek kell előre kerülniük, sokan ezeket helyezik a kör végére. Mindkét esetben van logikus magyarázat. A melegebb komponensek, például a processzor előre helyezése esetén a legmelegebb rész kapja a leghűvösebb vizet, és a kevésbé melegedők már csak az innen érkező langyosabbat. A kevésbé melegedő alkatrész előrehelyezése esetén a hűvös víz nem melegszik fel rögtön a kör elején, így a komponensek egyenletesebben hűthetők. Mindkét magyarázat, mindkét elv elfogadható, így aztán azt mondjuk, mindenki döntsön saját ízlése, belátása szerint. A körben elhelyezett blokkok akár a kényelmes szerelés elve szerint is variálhatók, így aki e szerint, nem pedig a fenti ésszerűségi szempontok szerint rendezi őket sorba, az sem lő bakot. A különböző elrendezések csak néhány fokkal változtatják meg a blokkokhoz érkező vizet. Már esett néhány szó a víztartályról. Nos, ez az alkatrész, amit esetenként elfelejthetünk. Használata akkor javasolt feltétlenül, ha a rendszerben kis radiátort használunk, hiszen ebben az esetben nagyon kevés a körben lévő folyadék. Ilyenkor két választásunk van. Vagy veszünk egy víz alatt is üzemelő pumpát és
egy plexi dobozt (hogy jól nézzen ki), vagy a gép felső részére, esetleg a tetejére felteszünk egy "akváriumot", amiből a vizet a pumpába vezetjük. Az első változat elegánsabb és kompakt megoldást jelent, ezért használják a gyári rendszereknél is. Használatával a hűtés alkatrészei a számítógépházon belül tarthatók, így nem kell lemondanunk a lan partikról. Gyári rendszereknél megszokott a ház belső falára, esetleg a tetőre erősíthető tartály is. Ezek több szempontból is hasznosak. Első a design, vagyis a külcsín. A második fontosabb dolog, hogy ezeken keresztül könnyedén fel lehet tölteni rendszerünket vízzel, a harmadik, hogy nem kell külön légtelenítőt építeni a rendszerbe, hiszen a tartályokban éppen elég hely van annak a néhány buboréknak, amely a rendszerbe szorul. A belső víztartály helyett használhatunk külsőt is. Ez a módszer hatékonyabb, mint a belülre épített tartály, ám a gépünk erősen helyhez kötött lesz. Alkalmazása komoly tuningosoknak ajánlott, hiszen a több víz lassabban melegszik fel. Nem beszéltünk még néhány fontos komponensről. Ezek a csövek, a csonkok és a légtelenítő. Legtöbb esetben szilikon alapú gumicsöveket használunk. Ezek könnyen vághatók, jól ellenállnak a melegnek, emellett savakkal szemben sem túlzottan érzékenyek. Alapszabály, hogy a csövön nem szabad spórolni. Bár sok helyen kaphatunk méterenként párszáz forintért beszerezhető csövet, ezekkel rengeteg gond van. Könnyen megtörnek, így elzáródik a keringő hűtőfolyadék útja, valamint merevségükből adódóan folyamatosan feszíthetik alkatrészeinket. Ha viszont hajlandóak vagyunk méterenként ezer forint körüli árat fizetni, az eredmény nem marad el. Ennyiért rendkívül barátságos, könnyen elvezethető, rugalmas példányt kaphatunk, nagyon sok bosszúságtól kíméljük meg magunkat. A megtörés ellen hasznos segítséget nyújthat még egy spirálfüzet spirálja is. Ezt ráhúzhatjuk a csőre, és nemcsak mutatós lesz, de elkerülhetjük a kanyarokban a cső betörését is.
Csonkoknak hívjuk a blokkokon és egyéb alkatrészeken lévő csővégződéseket. Ezekre kell a szilikoncsövet erősíteni. A csonkok lehetnek forrasztott csövek - melyekre a szilikoncsöveket bilinccsel erősítjük vagy menetes gyorscsatlakozók. Ez utóbbit a gyári rendszereken használják, előbbi a házi rendszerek gyakori ismertetője. Mindkét megoldásnak van előnye és hátránya. A forrasztott csonkoknál oda kell figyelni a bilincsek felhelyezésénél, mert egy kis csöpögés tönkreteheti gépünket. Itt ismét előkerül a cső minőségének kérdése. Az átlagos merev falú csövek természetesen sokkal kevésbé veszik fel a csonk alakját, mint rugalmasabb társaik, így a záródás, szigetelés is jóval kevésbé megbízható. Előnye a bilincses megoldásnak az ára, hiszen jóval kevesebből kihozható, mint egy gyorscsatlakozó, ráadásul forrasztás esetén nincs szükség további tömítőanyagokra, gyűrűkre. A gyorscsatlakozó elegáns, könnyen szerelhető megoldás. Hátránya, hogy a blokkokat úgy kell kialakítani, hogy azokba menetet lehessen fúrni, hiszen a gyorscsatlakozót be kell csavarozni. Itt a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a hatékony rögzítés érdekében blokkunk teteje meglehetősen vastag kell hogy legyen, különben nincs hely a csatlakozó menetes részének. Ez bizony még a legszebb formatervezett plexitetős blokk esztétikáját is nagymértékben rontja. További hátrány, hogy a csavarozás miatt tömítőgyűrűt kell alkalmazni, ami újabb hibaforrással gazdagítja rendszerünket. A légtelenítő ismét elengedhetetlen alkatrész. A folyadékkal feltöltött rendszer akkor tud kifogástalanul működni, ha a blokkokban nincsenek apró buborékok. A beszorult levegő hőszigetelőként működik, így a blokkban áramló folyadék nem tudja a hőt felvenni. A légtelenítőnek minden esetben a rendszer legfelső pontján kell lennie, hiszen itt gyűlik össze a rendszerben mozgó levegő. A légtelenítőt elhagyhatjuk víztartály esetén. Ilyenkor a rendszer nem teljesen zárt, hiszen a tartályban található folyadék felett találunk némi levegőt. A rendszerben keringő buborékok itt ki tudnak jutni a folyadékból, így légmentessé válik a vízkör. Tehát aranyszabály: a teljesen zárt rendszerhez kötelező a légtelenítő, a nyitottban pedig nincs rá feltétlenül szükség.
Kész is vagyunk. Legalábbis majdnem. Teljesen természetesnek vesszük, hogy amint bekapcsoljuk gépünket, elindulnak a ventilátorok is. Ez fontos dolog, hiszen a bekapcsolás után néhány másodperccel már létfontosságú a megfelelő hűtés. A folyadékhűtésnél erre is gondolni kell. Itt a hőt nem a levegő szállítja el, hanem a folyadék, amit egy pumpa keringet. Ahhoz, hogy a hűtés elinduljon, áramot kell adnunk a pumpának. Ez a feladat egy gyengébb gyári rendszernél nem okoz problémát, hiszen léteznek 12 Voltról működő pumpák is, így ezeket közvetlenül a tápról táplálhatjuk. Aki épített már vízhűtést, az tudja, hogy ezek a pumpák általában nem számítanak túl erősnek. Megfelelő teljesítménnyel általában a 230 Voltról működő motorok rendelkeznek. Ezek ki-, és bekapcsolása relével történik. A relé a tápról kapott áram hatására húz be, így kapcsolva a nagyfeszültségen működő pumpát. Elkészült a rendszer, elégedetten hátradőlhetünk, és megnyomhatjuk gépünk bekapcsoló gombját. A pumpa halkan felberreg, a hőleadón hangtalanul forogni kezd a ventilátor, beindult a hűtés.
