ANN WIGMORE
BÚZAFŰ HOGYAN TERMESSZÜK ÉS HASZNÁLJUK A BÚZAFÜVET A LEHETŐ LEGTELJESEBB EGÉSZSÉG ÉS ÉLETERŐ MEGVALÓSÍTÁSA VÉGETT A FORDÍTÁS AZ ALÁBBI KIADÁS ALAPJÁN KÉSZÜLT: ANN WIGMORE: THE WHEATGRASS BOOK FORDÍTOTTA: TASI JÚLIA ISBN 963 86018 33 COPYRIGHT © BY ANN WIGMORE AND THE HIPPOKRATES HEALTH INSTITUTE, INC. 1985 HUNGARIAN EDITION © MANDALA-VÉDA PUBLISHER ESTABLISHMENT, BUDAKESZI, 2000
A könyvben tárgyalt orvosi és egészségvédelmi eljárások a szerző gyakorlatán, személyes tapasztalatain és kutatásain alapszanak. Minden ember és helyzet egyedi, ezért a szerkesztő és a kiadó arra buzdítja olvasóit, hogy beszéljenek képzett egészségügyi szakemberrel minden olyan folyamat kipróbálása előtt, ahol kérdések merülnek föl annak alkalmazhatóságáról. A kiadó egy étrendjavító elméletnek vagy gyakorlatnak sem elkötelezettje, de meggyőződése, hogy a könyvben bemutatott ismeretanyagnak el kell jutnia a nagyközönséghez. Mivel mindennel jár egy kis kockázat, a szerző és a kiadó nem vállalja a felelősséget a könyvben szereplő tanácsok, módszerek felhasználásának eredményeként létrejövő káros hatásokért és következményekért. Kérjük, ne alkalmazza a könyvben leírtakat, ha nem vállalja a velük járó esetleges veszélyeket. Bátran kérje ki orvosa vagy egy egészségügyi szakember tanácsát. Két vagy három vélemény meghallgatása a bölcsesség jele, nem a gyávaságé.
Ezt a könyvet az emberi egészség fejlesztésének, a betegségmegelőzésnek, valamint a búzafülének ajánlom, amelynek igazi értékét, mint élelem, és mint orvosság csak a teljes megértésén keresztül foghaduk fel. ELŐSZÓ A búzafülé lassan a világ egyik legnépszerűbb új egészséges táplálkozáskiegészítőjévé válik. Valójában nem újdonság ennek a fiatal búzából préselt édeskés, zöld lének az alkalmazása az egészség védelmére: először, több mint harminc éve Ann Wigmore használta, a Hippokratész Egészségvédő Intézet (HIPPOCRATES HEALTH INSTITUTE) megalapítója. Azóta közel félmillió pohár búzafűlevet fogyasztottak el csupán ebben az intézetben! Ann Wigmore három évtizeden keresztül mindennap használta. Hetvenöt évesen a makkegészség és az elevenség tökéletes példája. Állandóan munkálkodik, előadásokat tart, utazik és ír - gyakorta éppen a búzafüléről. Jelen könyvében arra fekteti a hangsúlyt, hogy a friss búzafülé eszményi táplálék mindenkinek, aki szeretné elejét venni a betegségeknek, és fejleszteni, erősíteni az egészségét. A fiatal búza friss leve a különféle természetes vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, a klorofill és az éltető erő tárháza. Népszerűsége egyre terjed, ugyanakkor az egészséges életvitelben betöltött valódi szerepének kevesen vannak a tudatában. Könyvünk a tökéletes hatást kifejtő felhasználási lehetőségeinek a legteljesebb és leghitelesebb útmutatója. Megtudhatjuk belőle, hogyan segíti táplálni és méregteleníteni testünk minden sejtjét. Valószínűleg ez a legbiztonságosabb és egyben leghatásosabb módja az étrend egészséges kiegészítésének. Az elmúlt tizenhat évben volt alkalmam irányítani néhány közkedvelt amerikai és európai holisztikus egészségközpontot. A Hippokratész Intézet ügy-vezető igazgatójaként tanúja voltam sok betegségtünet teljes visszafordulásának. Ezt a búzafülé és az élő ételek (nyers zöld hajtások, zöldségek, gyümölcsök, diófélék és magvak azaz a Hippokratész Étrend és Egészségvédő Program alkotórészei) kiváló regeneráló hatásának tulajdonítom. Néhány évvel ezelőtt India korábbi miniszterelnökének, Morardzsi Dészainak a bátorítására és olyan kiváló fizikusok, mint Dr. G. Datey támogatásával Ann Indiába utazott, hogy néhány gyógytábort hozzon létre.
Itt beteg és alultáplált gyermekek, felnőttek százainak osztogatott búzafüvet és élő ételeket. Később cikkek tucatját jelentette meg, melyben elképesztő mértékű felgyógyulásukról számolt be. Az Egyesült Államokban Dr. Arthur Robinson, az Oregoni Orvostudományi Intézet (OREGON INSTITUTE OF SCIENCE AND MEDICINE) vezetője elismeréssel beszélt a búzafű és az élő ételek hatékonyságáról a betegségmegelőzésben. 1978-ban a Linus Pauling Intézetben (LINUS PAULING INSTITUTE). Dr. Robinson kutatásokat végzett, amelyekben búzafűvel és élő ételekkel táplált pikkelyes sejtrákban szenvedő egereket. Így írt róluk: „Az eredmények látványosak voltak. Csak maguk az élő ételek a búzafűvel együtt hetvenöt százalékkal csökkentették a rákos elváltozások előfordulását és komolyságát. Ez az eredmény jobb volt bármely más kipróbált táplálkozási programénál.” Dr. Robinson jelenleg kutatásokat folytat bevonva a Hippokratész Egészségvédő Intézet vendégeit is. Az Intézet sok vendégének régóta dédelgetett vágya volt, hogy Ann írjon egy rövid, tömör könyvet a búzafüléről. Örömmel mondhatom, hogy erre az írásra megérte várni. Megannyi gyakorlati ismeretet tartalmaz a búzafű termesztését és használatát illetően. Emellett összegzi a legérdekesebb orvosi kutatásokat is. Biztos vagyok benne, hogy élvezettel olvassa majd a könyvet, mint én is, s hogy a legelső pohár frissítő búzafűleve egy célszerűbb és egészségesebb életvitel kezdete lesz. BEVEZETŐ KIVÁLÓ EGÉSZSÉG ÉS SZÉPSÉG BÚZAFŰVEL Járunk, heverünk rajta, nyáron hetente egyszer lenyírjuk, és pici fehér labdákat ütögetünk kis lyukak felé, de képtelenségnek tűnik a gondolat, hogy megegyük a füvet. Ha nem véletlenül épp ön nyerte meg a Kennedy derbit vagy a helyi tehénszépségversenyt, föltehetően még sohasem jutott az eszébe, hogy akár rágcsálhat is egy fűcsomót. És ha még a Hippokratész Egészségvédő Intézetbe sem látogatott el, igen nagy valószínűséggel még sose kóstolta a búzafűlevet. Ezzel a könyvvel, remélem, meg tudom Önt győzni a búzafű és levének élelemként, orvosságként és általános erősítőként való használatáról
különféle bajok esetén. Nem számít, ha krónikus kimerültségben, valamilyen gyulladásban vagy fekélyben szenved, vagy akár olyan komolyabb betegségben, mint a rák, a hétnapos búzahajtásból kivont klorofill ott is tud segíteni, ahol más gyógymódok csődöt mondtak. Természetesen önmagunk csúcsformában tartásához semmi sem pótolhatja az egészséges étrendet, a tornagyakorlatokat, valamint a helyes hozzáállást. Azonban a búzafű segítségével több erőnk lesz ahhoz, hogy kellő irányítást szerezzünk egészségünk fölött. A klorofillt, a füvek zöld levét nagy becsben tartják a bibliai idők óta. A népi gyógyászatban sokan alkalmazták és alkalmazzák ma is a világ minden részén. Én először az első világháború ideje alatt hallottam kiváló gyógyító tulajdonságairól. A nagyanyám sebesült katonákat gyógyított vele európai szülőfalujában. Azután, még gyermekkoromban letelepedtünk Amerikában. Csaknem harminc évvel később, az ötvenes évek elején személyes egészségügyi problémák miatt kerültek újra felszínre az emlékeim arról, a nagyanyám hogyan használta a füveket és más növényeket. Nekifogtam hát állatokon kísérletezni a búzafűvel és más füvekkel. A búzafű bizonyult a leggyorsabban és legkönnyebben növő fajtának. A termesztésre szánt búzamagokat mindig is olcsón és könnyen be lehetett szerezni. Mindezeken túl még az is kiderült, hogy a háziállataim imádják! Csodákat művelt bennük (a nyolcadik fejezetben bemutatom majd, hogyan lehet felhasználni ahhoz, hogy az állatok hosszú életűek és egészségesek legyenek), mégis kételkedtem benne, hogy az emberi egészségre is hasznos volna. Ezért kiterjesztettem tanulmányaimat, mindenekelőtt a búzafűre összpontosítva. Felvettem a kapcsolatot Dr. G. H. Earp Thomasszal, hogy megtudjam, véleménye szerint a búza-fű felhasználható-e az emberi egészség érdekében. Egy olyan föld- és növénytantudósnak, mint ő, már alapos ismeretei vannak a füvekről és a klorofillról. Dr. Thomas néhány hetes kémiai elemzés és könyvtári kutatás után meglepve tapasztalta, hogy a búzafű számos létfontosságú tápanyagot tartalmaz, amelyek regeneráló és védő tényezőkként szolgálhatnak. Fölfedezése szerint a friss búzafülé elméletileg képes hetekig vagy akár hónapokig is fönntartani az ember életműködését. Dr. Thomas átfutott néhány írást Dr. Charles Schnabel kutatásairól, aki fontosnak tartotta az emberek és az állatok számára a fiatal búza és más füvek fogyasztását. Schnabel felmérte, hogy öt kilogramm búzafű protein- és általános tápanyagértékében nagyjából száztizenhat kilogrammnyi szokványos zöldségnek felel meg. Az ötödik fejezetben bővebben fogok még beszélni a búzafű tápanyagtartalmáról.
Az igazi bizonyíték azonban saját beteges, gyönge testem volt húszévnyi átlagos amerikai életmód és táplálkozás után. Néhány héttel azután, hogy friss zöld hajtásokat és leveles zöldségeket kezdtem eszegetni, javulni kezdett hónapok óta meglévő gennyedő vastagbélgyulladásom. Végül teljesen eltűnt ez a hagyományos orvosi módszerekkel különösen nehezen gyógyítható betegség. Az energiaszintem az égbe szökött, és újra nagyszerűen éreztem magam. Tudtam már, hogy a búzafű igencsak fölpezsdíti a szervezetet. Bizonyosságot akartam szerezni magamnak, hogy másokon is képes segíteni, ezért friss búzafűlevet kezdtem hordani a környezetemben lévő, ágyhoz kötött vagy idős embereknek. Még engem is meghökkentettek az eredmények. Pár hét leforgása alatt mindannyian föl tudtak kelni az ágyból, és már rég nem voltak ennyire tevékenyek, mint most. Biztos vagyok benne, hogy mai betegségeink és degenerálódásunk nagy részének az ételeinkből hiányzó életerő az oka. A nyugati világ által fogyasztott élelmiszer döntő része túl van főzve és félig halott. (Az enzimeket például teljesen tönkreteszi a főzés.) Italainkat elárasztja a cukor, az alkohol vagy az élénkítőszerek, amelyek ugyan erővel töltenek föl, de az a nap előrehaladtával elenyészik. Ezzel szemben a búzafűben és más nyers élelmekben, a növényi zöld hajtásokban, a friss zöldségekben, gyümölcsökben, a csonthéjasokban, a magvakban és az ezekből készült Hippokratész Étrend készítményeiben a tápanyagokat nem rombolja le a főzés vagy egyéb földolgozás. Ezek az élő ételek vissza tudják állítani az életerőt egy beteg, fáradt testben. Az évek során a bostoni Hippokratész Egészségvédő Intézetben vendégeink gyökeres átalakulásának voltunk tanúi: elcsigázottan és nyúzottan érkeztek, s hazatérésükkor duzzadt bennük az erő és elevenség. Közel kétszáz vendégtől vérmintát vettek a két-hetes program előtt és után. Ezek elemzése tudományosan is alátámasztotta megfigyeléseinket. Az Arthur Testing laboratóriumban Thelma Arthur tanulmánya kimutatta, hogy a két hét alatt, amíg az emberek a Hippokratész Élő Étrenden éltek és búzafűlevet ittak, a vérből kitisztultak a mérgek, és az immunrendszer megerősödött. Mindkét változás többlet energiához juttatta a vendégeket, valamint javította a betegségek leküzdéséhez szükséges képességüket. A búzafű nem csak egészséges, de könnyű termeszteni és használni is. Egy maréknyi búzaszemmel, egy kevés vízzel, egy tállal, benne körülbelül
három centiméter földdel, valamint egy fedőlappal hét nap alatt fillérekért elkészíthetjük saját búzafüvünket. Egy tálnyi búzafűből körülbelül 1,5 - 3 deciliter levet lehet kinyerni (a tál méretétől függően). S ha már készen áll egy kis lé (1/4 - 1 deciliter elég egyszerre), csak meg kell inni, hogy rendkívüli tulajdonságait kifejtse bennünk. Néhányan szeretik az ízét, de ha önnek történetesen nem ízlik, hatását mindenképpen élvezni fogja pár perccel később, sőt meg órák múlva is. Az ivás mellett tucatnyi más módja is van a búzafülé fölhasználásának. Például használható fejbőr-masszázsra fénytelen haj esetén, vagy tisztítószerként, továbbá elállítja a vérzést, és a bőrt is feszesebbé varázsolja. Néhány csepp az orrlyukakba csepegtetve segít feloldani a makacs gyulladásokat, s egy-két deci a fürdővízbe öntve vagy a bőrbe dörzsölve serkenti a vérkeringést. De ez még nem minden. Gyermekkoromból emlékszem, hogy a búzafű minden másnál gyorsabban begyógyította a katonák nyílt sebeit és horzsolásait, és kihúzta a mérgezéseket meg a test legmélyéről is. Kinek használ a búzafű? Mindenkinek. Lehet bár túlsúlyos, vagy túl sovány, hajlamos a vérszegénységre, vagy éppen a ráktól tart, a búzafű segíteni fog. Bemutatom majd, hogyan használható a test tisztítására és gyógyítására, hogyan javíthatja vele étrendjét, és miként előzheti meg a betegségeket. Megosztom Önnel a fölfedezésemet a búzafű-böjtről, amely az egyik leghatásosabb és legrövidebb fogyókúra. Ez a böjt a búzafüvet és a klorofillban gazdag „zöld italokat” társítja sajátos tisztító gyakorlatokkal. A könyv végén pedig az intézet kedvenc, ízletes receptjei is megtalálhatók. Gyakorta kérdezik tőlem, hogy teljesen át kell-e alakítani az étrendet ahhoz, hogy a búzafű hasson. Természetesen nem. Ugyanakkor ügy vélem, az elérhető legjobb eredmény érdekében a lehető legpontosabban követni kell a Hippokratészféle nyers, élő ételes étrendet. Javaslom továbbá, hogy friss búzafüvet alkalmazzon inkább, mint szárítottat vagy tablettásat. Ezek ugyan kiváló forrásai az étkezési rostanyagnak, azonban a friss búzafűlében található életenergiát (azaz enzimeket) csak kis mértékben hordozzák magukban. Az intézetben azt ajánljuk, hogy a búzafűből levágás után azonnal készítsenek levet, és igyák meg vagy használják fel rögtön utána, mert ily módon lehet a leghatékonyabban felhasználni az enzimek életerejét.
Nyugaton a búzafű egyre inkább az egészséges életmód egyik legszélesebb körben használatos kiegészítője. Többéves tapasztalataim alapján meggyőződésem, hogy a búzafülé rendszeres használatával tetteinkhez lendületet kapunk, arcszínünk üde, fizikai állapotunk kifogástalan lesz, szemünk pedig visszanyeri csillogását. Remélem, az ön búzafülé fogyasztása is ösztönzően hat majd az orvosi szervezetekre, hogy folytassák kutatásaikat ezzel az értékes növénnyel kapcsolatban. 1. A BÚZAFŰ ÉLÉNKÍTŐ EREJE „Akkor teszed a legnagyszerűbb szolgálatot valamely országnak, ha hasznos növényt adsz kultúrájának.” Thomas Jefferson
A búzafű segítségével a magunk urai lehetünk: erőnk megsokszorozódik, mozgékonyabbak leszünk, jobban bízunk majd egészségünk tartósságában, és több éber óránk lesz megvalósítani életünk céljait. Feltételezem, azért tartja kezében ezt a könyvet, mert ügy érzi, egészsége hagy némi kívánnivalót maga után. Esetleg hamar kimerül, fáradtan, sajogva ébred, vagy már nem megy annak a pár fölösleges kilónak a leadása, pedig közeledik a nyár. Bármi legyen is indoka, valószínűleg igaza van: egészségén valóban van mit javítani, és a búzafülé képes elvezetni bennünket egy egészségesebb, boldogabb élethez. NAGYOBB ÉLETERŐ Emberek milliói, fiatalok és idősek a nap vége felé rendszerint kimerülnek annak ellenére, hogy legtöbbjük két háztömbnyinél is kevesebbet sétál, és nyolc-tíz órát alszik. Sok középkorú a fiatalos tetterő elvesztését az idősödéssel járó elkerülhetetlen tényként fogadja el. Régebben én is így gondoltam, de akkor meg nem fedeztem föl a búzafüvet és a nyers ételeket. Muszáj beérnünk kevesebb energiával, akár-hány évesek is vagyunk? Én nem, és önnek sem kell. A hosszabb kimerültség nem normális állapot, kialakulásához nagyban hozzájárul a szegényes táplálkozás. A mai élet jó sok energiát követel, amelyet kiegyensúlyozatlan táplálkozással nem lehet megfelelően újratermelni. Bizonyos mennyiségű fáradtság egy munkás, hosszú nap után természetes dolog, ám az már baj, ha az éjszakai pihenés nem frissít, és nem tölt fel újra. Ha ugyanolyan fáradtan ébredünk föl, mint ahogy előző nap este lefeküdtünk, akkor a táplálkozás nem adja meg a
szervezetünknek szükséges anyagokat - vagy túl sokat is tartalmaz a haszontalanokból, és ezek gátolják az energiaáramlást. A búzafű kétféleképpen tudja helyreállítani az energiaszintet. Elsőként a táplálkozási hiányosságokat, a hiányok pótlásával, másodszor pedig a fölösleges anyagok eltávolításával, amelyek eltömítik a sejteket, a vért, a szöveteket és a szerveket. Mindannyian több tíztrillió sejtnek nevezett kis elemből állunk. Mint a zseblámpaelemnek, a sejtjeinknek is van elektromos töltése. Annak érdekében, hogy ez a töltés szilárd és egyenletes legyen, a megfelelő tápanyagok, különösen a búzafűben lévő remek minőségű ásványok, vitaminok, enzimek és aminosavak állandó ellátását kell biztosítanunk. Ha étrendünket búzafűvel és nyers élelmiszerekkel egészítjük ki, sejtjeink a lehető legtöbb elektromos töltést lesznek képesek tárolni, s így duzzadni fogunk az erőtől. Emellett a búzafű segít megszabadulni a többlet zsírtól, az ásványi lerakódásoktól és azoktól a proteinektől, amelyek az emésztő és kiválasztó szervekben, valamint a vérben lappanganak. Így a szervezet energiát takarít meg, amelyet a test máskülönben az önmaga küzdelmes tisztítására használt volna föl. A BÚZAFŰ MEGHOSSZABBÍTHATJA AZ ÉLETÉT A búzafüves és nyers (élő) ételes étrendre való áttérés után az első dolog, ami föltűnik majd, hogy kevesebb alvásra lesz szükség. Bőven elegendő lesz hat óra alvás - vagy talán kevesebb is - amely mély lesz és zavartalan. Habár sokan nyolc óránál is többet alszanak, pihenésük nem nyugodt, felfelkelnek, rájárnak a hűtőszekrényre és a vécére futkosnak. Ezek az emberek gyakran kimerülten és elgyötört arccal ébrednek föl. Alvás közben a test „önműködőre” kapcsol, kiegyensúlyozza és energiával tölti fel a sejteket. Ideális esetben egy négy- vagy hatórás éjszakai pihenés és lehetőség szerint egy órányi szundítás napközben bőséges időt ad a testnek megújítani és fölfrissíteni magát. De ha a test túl sok élelmet kap, amelynek általában nagy részét az esti étkezés során fogyasztunk el, alvásunk nyugtalan lesz, és kevéssé pihentető. Sejtjeink minél inkább elvesztették az egyensúlyukat, ahogy az betegség idején gyakran előfordul, annál több alvásra lesz szükségünk. A búzafű és a többi nyers étel könnyű és tiszta, így táplálja és tisztítja a testet. Ezzel szemben a vörös hús, a sajtok, valamint a cukrozott és félkész élelmiszerek nehezek, és hajlamosak eltorlaszolni és öregíteni a sejteket. Pár nap búzafülé-fogyasztás után és a nehéz, tömítő ételek elkerülésével a
testben csökken a nagytakarítás heve, s egy nap frissen és megújulva ébredünk föl egy rövid, mély és háborítatlan alvásból. Ahogy a fölhalmozott szemét és törmelék eltávozik, visszatér életerőnk és magabiztosságunk.
A búzafülé talán a létező leghatásosabb és legbiztonságosabb gyógyító segédszer. Nem azért, mert elpusztítja a baktériumokat vagy a rosszindulatú sejteket, mint egyes gyógyszerek, hanem mert az egész testet képes megerősíteni az immunrendszer támogatásával. Még nem ismeretes pontosan, hogyan javítja az immunrendszer állapotát. Határozott érzésem, hogy gyógyító erejének a kulcstényezője nem egy vagy két alkotóeleme, hanem sokkal inkább különféle kémiai és tápértékek, valamint energetikai tulajdonságok egyedülálló keveréke. A test betegségleküzdő képességét az immunrendszer határozza meg. A búzafülé és más nyers élelmiszerek ennek javításán keresztül növelik az esélyét annak, hogy fölülkerekedjünk bármilyen egészségügyi problémán.
Ezzel szemben a mai gyógyszereket csupán egy-két tünet megszüntetésére adják anélkül, hogy hatékonyan megerősítenék a teljes egészségi állapotot. Valójában egyetlen orvosság sem gyógyított meg még senkit. Hippokratész, az orvoslás atyja ezzel tökéletesen tisztában volt. Megállapítása szerint „a test gyógyítja önmagát; az orvos csupán a természet segédje”. A búzafüvet egyedülálló tápláló és tisztító tulajdonságai a fűlevek tényezőjével kombinálva (erről később beszélek még) ideális szövetségessé tették a betegségek elleni harcban, beleértve az olyan bajokat is, mint például a szívinfarktus vagy a ráknak bizonyos formái, különösen azok, amelyek csökkentik az immunreakciókat, és gyengítik a testet a mikrobák és vírusok elleni csatában. A búzafűvel és más nyers ételekkel együtt mindaz, ami erősíti a szervezetet, kiváltképp az immunrendszert, a jóllétünket szolgálja. VÉDELEM A VÁROSI ÉLET ÁRTALMAIVAL SZEMBEN A tudósok egy-egy csoportja nap mint nap kideríti valamely kemikáliáról, hogy veszélyes rákkeltő anyag, míg a szakemberek egy másik csoportja létrehoz egy újabbat. A levegő belélegezhetetlen, a víz túl savas és szennyezett az iváshoz, és termőföldek hektárjait mossa el a víz évről évre. Rengeteg város, mely egykor a kultúra és a művészet éltető eleme volt, lassan hatalmas, zsúfolt, elektromos parlaggá válik, ahonnan az emberek éjszakára hazamenekülnek a külvárosokba. De még a külvárosokban is áldozatokat követel az ipari szennyezettség, a kipufogógáz és a mérgező vegyszerek. Úgy tűnik, amíg nem tapasztalunk meg egy nagyobb mérvű, környezetvédelmi alapú technológiai forradalmat, a szennyezés és a vele járó egészségi kockázatok megmaradnak. Szerencsére létezik ésszerű módja a „városi ártalmak” elleni harcnak. Belső védekezőképességünk megerősítésével megóvhatjuk magunkat a környezeti veszélyektől. Ha a védő folyamatok hatékonyabban működnek, a tüdőbe és a vérbe jutó mérgek nem időznek ott olyan sokáig. Hosszan elnyúló mérgezéseket egy egészséges máj könnyebben tud semlegesíteni. Ha kevesebb nehéz étel szerepel az étrendünkben, a vérünkben emelkedik az oxigénmennyiség, és könnyíthetünk a vérkeringés terhein. Utána a szennyezés már kevésbé érint meg bennünket, mint azokat, akik nem gondolnak az egészségükkel. Még az is bebizonyosodott, hogy a búzafű meg tud védeni bennünket mind az alacsony-, mind pedig a magas szintű sugárzástól (erről részletesebben később beszélek még). A telekommunikáció korában kevesebb dolog maradt ilyen sokáig rejtve,
mint a búzafülé. Bár változnak az idők, 1940 óta csak az utóbbi néhány évben folytattak jelentős kutatásokat a klorofillal és a búzafűvel kapcsolatban. Az összes tanulmány, amely rendelkezésemre állt, megállapította, hogy a búzafű a szervezet remek tisztítója, építője, gyógyítója, védője és megújítója. Kevés élelem vagy orvosság tartalmaz annyi aktív, élő összetevőt, mint a búzafű. Tagadhatatlan tény, hogy a búza- és más fű nélkül az emberi faj nem maradhatott volna fenn. Nem hagyhatjuk ki-használatlanul a búzafű rendkívüli tulajdonságait: tökéletesen biztonságos, bármilyen mennyiségben fogyasztható, továbbá könnyen és olcsón beszerezhető. 2. ZÖLD SZÍN AZ ÉLETÉRT „Ötvenmillió évvel ezelőtt megérkezett bolygónkra őrangyalunk, a fű, hogy lehetővé tegye az életet, és előkészítse a Földet az emberi faj számára.” Edmond Bordeaux Székely
Ön talán magától értetődőnek tekinti a tavaszt miriádnyi zöldjével és testi, szellemi megkönnyebbülésével együtt. Vagy lehet, hogy papírmunkái túlságosan elfoglalják, és nem veszi észre a kertjében növekedő zöld fákat és füvet. Ám valószínűleg valahol a szíve mélyén emlékszik arra, hogy létezésünkért a Föld növényvilága a felelős. A fotoszintézis csodája nélkül kevés hő, belélegezhető levegő és fogyasztható táplálék lenne. Ahogy ez az emlék egyre inkább elhomályosodik, távolodik elménk tudatos részében, civilizációnk annál közelebb jut az elbukáshoz. Ez a fejezet a zöld növények ökoszisztémánkban betöltött szerepéről szól, valamint arról, hogy a klorofill, azaz a növény „vére” milyen összefüggésben áll az emberi vérrel. Magáról a klorofill természetéről, valamint a modern földművelés és táplálkozás hiányosságainak a kapcsolatáról is szó esik meg. Ha nem ügyelünk a zöld életre: a füvekre, a fákra és egyéb növényekre, azaz összefoglalóan a természet értékeire, hajlamosak leszünk visszaélni velük - saját kárunkra. Ahol a zöld életet teljesen kiirtják, a belvárosok szegénynegyedeiben és a börtönökben, ott az elmebetegség és az erőszakosság mindennapossá válhat. Los Angeles lakosai évekkel ezelőtt fölismerték a zöld növények és a fák jelentőségét. Egy helyi természetvédelmi csoport - a „Zöld Emberek” megállapítása szerint, ha nem léteznének fák és zöld növények milliói, megszámlálhatatlan város lenne lakhatatlan a szennyezettség miatt. Kalifornia állama megbízta a Zöld Embereket egymillió „szmognak ellenálló”
fa ültetésével, mivel a meglévő fák közül rengeteg haldoklik. Japán tudósok kijelentették, hogy az emberek és az ipar fenntartásához sokkal több oxigénmennyiség szükséges, mint amennyit a környező zöld növények biztosítani tudnak. Ha Dél-Amerikában az Amazonas-környéki őserdők nem termelnének, és a széláramlatok nem szállítanának állandóan oxigént, a Japánhoz hasonló országok oxigénhiányban szenvednének. Viszont az Amazonas őserdői rohamosan zsugorodnak a papír- és egyéb fából készült termékek gyártása miatt, ezáltal a teljes légkörünk oxigéntartalma is csökken. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megfeledkezzünk róla: a levegőnek és az éghajlatnak a minőségét mindenütt a zöld növényvilág határozza meg. A NÖVÉNY VÉRE Mondhatni, ami az embernek és az állatnak a tüdő, az a Földnek a zöld növényvilág, csak fordítva működik. Mégpedig azért, mert a növények széndioxidot „lélegeznek be”, és oxigént „lehelnek ki”, míg az emberek és az állatok a széndioxidot kilélegzik, az oxigént pedig beszívják. Tökéletes életközösség. Évekkel ezelőtt Dr. Hans Fischer és társai Nobel-díjat kaptak a vörös vérsejtekről szóló munkájukért. Kutatásaik közepette a tudósok észrevették, hogy az emberi vér, amely minden egyes sejthez oxigént szállít, molekuláris szinten gyakorlatilag azonos a klorofillal. Az emberi test vörös vérsejtjeinek jellegzetessége az oxigénszállító vörösvértest, melynek központi magja ásványi vaselemet tartalmaz. Ugyanakkor a legtöbb zöld növény jellegzetessége a klorofill, melynek magjában magnézium található. A alábbi ábra részletesen bemutatja a két molekula meglepő hasonlatosságát:
1930-ban Dr. A. Zin kimutatta, hogy a klorofill-injekció emeli a szokásos vörösvértest számmal rendelkező állatok vörös vérsejtjeinek számát. A Liverpooli Egyetem két tudósa, J. H. Hughs és A. L. Latner még tovább mentek. Az 1936-ban a JOURNAL OF PHYSIOLOGY című folyóiratban megjelent tanulmányukban beszámoltak naponkénti vércsapolással vérszegénnyé tett állatokról. Miután a vörösvértest szintjüket a normális felt alá csökkentették, tíz csoportra osztották szét őket. Öt csoport kontroll-állat egyáltalán nem kapott klorofillt. Azok, akik feldolgozatlan vagy nyers, finomítatlan klorofillt kaptak, mintegy ötven százalékkal meg tudták növelni a vörösvértest regenerációjuk sebességét, és az eredeti vérértékeiket hozzávetőlegesen két hét alatt megközelítették. Ezalatt a szintetikus klorofilit kapó csoport nem mutatott javulást a regeneráció sebességében. A tanulmány végén a tudósok megállapítása így hangzott: „Úgy tűnik tehát, hogy az állati test képes a klorofilit vörösvértestté alakítani.” Erre a célra a nyers, finomítatlan klorofill bizonyult a legjobbnak. Régebben egy-két orvos használta a klorofillt a vérszegénység kezelésére. De nem kell feltétlenül vérszegénynek lenni: a vörös vérsejtek növelése jobb vérkeringést, a sejtek tökéletesebb oxigénellátását és a test gyors
kitisztulását eredményezheti. Tapasztalataim legalábbis ezt bizonyítják. Így a szervezet (például az agy, mely a testben rendelkezésre álló oxigén huszonöt százalékát hasznosítja) az oxigént gyorsan föl tudja használni. A búzafülé segítségével a vérbe áramló oxigén ösztönzi többek között az immunrend-szer, azaz a természetes betegségmegelőző és -leküzdő eszközünk megerősödését. Más szavakkal: a búza-fű használatával a vér gazdagabb, a test pedig egészségesebb lesz. A KLOROFILL Talán kíváncsi arra, pontosan mi is a klorofill. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a sarjadó növényekben található zöld (néha bíborvörös) pigment, festékanyag. Vagy - ahogy korábban már említettem - a növény vére. Dr. Bircher, a híres svájci Bircher-Berner Klinika megalapítójával együtt azonban én is vallom, hogy a klorofill nem más, mint sűrített napenergia. A növények levelei a napfényt energiává alakítják át, és a rostokban tárolják. Akik húst esznek vagy tejet isznak, napenergiához csupán másodkézből jutnak, miután a tehén átalakította tejjé vagy hússá. A búzafülében található szárazanyag hetven százaléka megmunkálatlan, nyers klorofill. A búzafűből (és a nyers zöldségekből, a zöld hajtásokból és növényekből) „koncentrált naperőhöz” juthatsz, méghozzá első kézből. Dr. Bircher a zöld leveles zöldségekből és füvekből sajtolt levek gyógyászati értékének nyílt szó-szólója volt. „A klorofill - mondta - javítja a szív működését, és kedvező hatással van az érrendszerre, a belekre, a méhre és a tüdőre. Ezért figyelembe véve serkentő tulajdonságait, páratlan erősítőszer.” Pontosan ugyanaz az erő, amelytől a fák gyökerei és a fűcsomók idővel képesek átverekedni magukat a járdák cementjén, most elérhető a mi szervezetünk számára is a búzafű és egyéb zöld levek formájában. E létfontosságú erő hiánya a felelős mai betegségeinkért. Bármennyire is elhanyagoljuk a zöld növényeket az étrendünkben és az életünkben, szükségérzetünket sohasem törölhetjük ki tudatalatti emlékeinkből és fiziológiai rendszereinkből. AZ ÚJ ZÖLD FORRADALOM Sokan a jövő tudományától várnak választ a problémáikra, azonban az alapkutatások csökkenőben vannak, és rengeteg kísérletezés az ipar felé
terelődik. Vajon bízhatunk-e igazán a tudományban, hogy eligazít bennünket az életben? Kétségtelenül nagyon sokat köszönhetünk az elmúlt száz esztendő tudományos eredményeinek, viszont ahogy környezetünk egyre szennyezettebbé válik, és a rákban elhalálozottak aránya továbbra is nő, egyetlen reményünk az marad, ha testünket erősebbé és egészségesebbé tesszük. Erősebb, egészségesebb testet kizárólag a nyers, zöld étellel és búzafűvel teli étrend, egy kevés torna, valamint helyes, körültekintő hozzáállás eredményezhet. A sokat dicsért „zöld forradalomnak” köszönhetően az utóbbi évtizedekben a legkülönfélébb növények bő terméshozamában gyönyörködhetünk. Ez a zöld forradalom előre megfontolt volt, ám az általuk „forradalminak” és „tökéletesítettnek” nevezett mezőgazdasági technikák mögött szűklátókörű gondolkodás is megbújik, és a pozitív eredmények az emberi egészségre nézve korlátozottak. Rengeteg javított gabonatermést vágóhídra tenyésztett állatok etetésére fecsérelnek el, ráadásul a modern, iparosított mezőgazdaság romba dönti a termőföldeket. Azonkívül a vegyszeres gyomés rovarirtó szerek, valamint a műtrágya ártalmas a szervezetünkre. Én évek óta annak az új zöld forradalomnak vagyok a szószólója, amely sokkalta személyesebb. Csupán arról szól, hogy vezessük be otthonunkba a zöld növényeket és eledeleket, valamint a füvet. Egyáltalán meglepő, hogy élünk meg, annyira kevés zöldséget, gyümölcsöt és nyers ételt fogyasztunk. Élelmiszereink nagy részét kemikáliákkal dúsítják. 1977-ben az Egyesült Államok arra a kétes hírnévre tett szert, hogy a történelem során ő az első nemzet, amely étrendjének ötven százalékát feldolgozott árucikkekből állítja össze. Az előre feldolgozott élelmiszerek ilyen fokú fogyasztása veszélyes; ez a degenerációs betegségek (amelyek közül sokat „gyógyíthatatlannak” titulálnak) járványokkal vetekedő mértékét eredményezte. Ennek fényében hogyan is hihetjük annyira öntelten, hogy tökéletesíthetjük a természetet? Voltaképpen egy új zöld forradalomra van szükség napjainkban. Olyanra, amely nem csak a természet fáinak és zöld növényeinek újratelepítésével foglalkozik, hanem a friss, zöld ételek és a búzafülé használatával a „nemzeti véráramot” is kitisztítja. A MAI TERMŐTALAJ ÉS AZ ÁSVÁNYOK Az ételeink termesztésére használt termőföldnek komoly figyelmet és törődést kellene kapnia. Évente több ezer hektárnyi termőtalaj nem csak tönkremegy, hanem hozzánk hasonlatosan vitalitását is elveszíti. Amikor a föld ásványianyag tartalma szegényes, tápanyagokban hiányos gabona terem rajta. Életben gazdag termőföld nélkül a gazdák mindjobban
rákényszerülnek különböző műtrágyákra és a vegyszeres permetekre, hogy életben tartsák csenevész növényeiket. A friss étel színe és íze termőtalajának ásványi értékét tükrözi. Vette-e már valaha a fáradságot, hogy az idényen kívül forgalomba hozott paradicsomot, kukoricát, uborkát vagy bármely egyéb növényt összehasonlítsa azzal, amit helyben termesztettek? Még egy ínyenc is felismeri a különbséget a helybeli gazdaságokban érlelt, illetve az áruházakban télen vásárolható paradicsom között. A cékla és a vérnarancs természetes pirossága, a káposzta vagy a fű zöldje telítettebbé és mélyebbé válik, ha maga a termőföld kiegyensúlyozott és élettel teli. Sajnálatos módon a gyümölcsöket és a zöldségeket sok esetben mesterségesen színezik. Ezeknek a növényeknek általában alig van ízük. A vegyszerrel kezelt zöldségeket és gyümölcsöket egy elhízott emberhez lehet hasonlítani, aki súlyát vízzel duzzasztott, ugyanakkor a szokásosnál kevesebb ásványi anyagot és vitamint tartalmazó, felesleges zsírral és szénhidrátokkal vette föl. Honnan juthatunk ásványi anyagokhoz, ha egészségesen akarunk táplálkozni? Bizonyosan nem félkész ételekből, húsból, cukorból, fehér kenyérből vagy vajból. Legjobb forrásaik a szervesen termesztett szárazföldön növő és tengeri zöldségek (főleg a mélyzöldek), a zöld hajtások és a búzafű. A biogazdák az új zöld forradalom részesei. Nem használnak műtrágyát, rovar- vagy gyomirtó szereket, sokkal inkább a gabonaforgatásra (a gabonamaradványok komposztálására), továbbá a rovarok, gyomnövények és más kártevők szabályozásának élettanilag biztonságos eszközeire építenek. A biogazdák természetes ásványokkal, földigilisztával és talajenzimekkel gazdagítva serkentik a talaj termékenységét. A szerves földben termesztett élelmek kiegyensúlyozottak, fogyasztásuktól egészségesek, nyugodtak leszünk. Mindamellett az utóbbi években sokan, akik nem kedvelik a zöldségeket, ásványi anyag szükségletük fedezésére tablettához folyamodtak, ami viszont veszélyes lehet, és zavart okozhat a testben. Ha valaki nem szereti a zöldségeket, sokkal jobb megoldás levet készíteni belőlük (leginkább a búzafűből), és azt meginni. Mivel a búzafű és más zöld növények szinte a legjobb étrendi alapú forrásai az ásványi anyagoknak, rövidesen aligha fogjuk kevesebbel beérni.
BARBARA MOORE KIVÉTELES TELJESÍTMÉNYE Néhány éve figyelemmel kísértem a Barbara Moore-ról szóló tudósításokat, aki útra készülődött: San Franciscótól egészen New Yorkig gyalogolt. Úgy tervezte, hogy negyvenöt nap alatt eléri a Big Apple-t, miközben füveken és vadon termő növényeken kívül mással nemigen fog táplálkozni. Barbara Moore az elmúlt évek alatt sokszor utazott Svájcba, hogy gyalogtúrákat tegyen az Alpokban. Hosszú vándorlásai alatt füveken, vadon termő növényeken és hóból olvasztott vízen élt. Egyszer keresztülgyalogolta Angliát is (vagyis néhány ezer mérföldet), és közben fenntartotta öt-hat mérföldes lépéshosszát napi tizenhat-tizennyolc órán át. Ötvenhat évesen Moore asszony megtörte azt az általános tévhitet, hogy húsra és sok-sok főtt ételre van szükségünk ahhoz, hogy erősek és teherbíróak legyünk. Aznap, mikor San Franciscóból elindult kimerítő transzkontinentális, maratoni gyaloglására, újságírók tanúsága szerint csupán banánt és egy üveg zellerlevet vitt magával. Ezek voltak az üt menti füvekből él ehető növényekből álló étrendjének egyetlen kiegészítői. Negyvenhat nappal később Moore asszony ünneplő barátok és meglepett riporterek kíséretében New Yorkba érkezett. 3. A BÚZAFŰ KLOROFILLJÁNAK MŰKÖDÉSE „A Természet jót nevethet az ember úgynevezett tudományos ismeretein, amíg a fűszálat nem hasznosítja.” Thomas A. Edison
A zöld növények aktív összetevőiről az évek alatt sok elmélet látott napvilágot. Ám a mai napig nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogyan és miért működik a növényben található klorofill, az „abscisic” sav és az enzimek sokasága. Mégis rengeteg módját ismerjük annak, hogy ezek az anyagok miképpen segíthetnek az embereknek és az állatoknak. Ebben a fejezetben bemutatjuk a klorofill bámulatos vértisztító és -építő tulajdonságait, hatását a vérkeringésre és az oxigénellátásra, valamint szerepét a máj méregtelenítésében és regenerációjában. Test-szagtalanító sajátosságáról is szólni fogok, azonfelül a hatodik és a nyolcadik fejezet a búzafűnek sajátos betegségekre gyakorolt hatásairól szól. Társadalmunkban hatalmas nyomatékot kap a tisztaság, így szinte csoda, hogy ennyire keveseket érdekelnek a belső piszok okozta gondok. Miután
évek óta szennyezett környezetben élünk, nem kellene annyira naivaknak lennünk, hogy azt higgyük, tökéletesen semlegesítettünk minden mérget, amelyet az ételeinkkel megettünk, a vízzel megittunk, és a levegővel belélegeztük. Igazából egyetlen élő lélek sem marad a környezeti kockázatoktól érintetlen. A légáramlatok mérgező szintű ólmot, kadmiumot és szénmonoxidot szállítanak, melyek káros hatással vannak a májunkra, a tüdőnkre és az anyagcsere folyamatára. Csapvizünk klórral és nátrium-fluoriddal szennyezett, s ezek fejfájást és émelygést okozhatnak. Az áruházakban vásárolt élelmiszerek kémiai adalékokat, többek között fémnitrátokat, „monosodium” glutamátot, Nutrasweetet (vagy aszpartamint), fehérítőszereket, továbbá olyan szintetikus antioxidánsokat tartalmaznak, mint a BHT és a BHA. Ez mind csupa olyan anyag, amely allergikus reakciókat válthat ki, azonkívül túlságosan igénybe veszi a májat és a kiválasztásban résztvevő szerveket. Csak mostanában vizsgálják behatóan a levegőben, az ételekben és a vízben található szennyező anyagok ártó hatását. Kegyetlen eredmények születnek. Az adalékok közül néhány karcinogén (rákot okozó) vagy „mutagen” (azaz képes megváltoztatni a géneket vagy a DNS-t, és befolyásolhatja a későbbi nemzedékeket). Mivel ezeket a dolgokat a környezetünkben nem mindig sikerül elkerülnünk, legokosabb, ha megerősítjük a testünket annyira, hogy együtt tudjunk velük élni, s ne ők pusztítsanak el minket. A klorofill minden más élelmiszernél vagy orvosságnál jobban meg tud védeni bennünket a karcinogénektől. Úgy működik, hogy megerősíti a sejteket, méregteleníti a májat és a véráramot, és vegyi úton semlegesíti magukat a szennyezést okozó elemeket. Josihide Hagivara doktorral együttműködő japán tudósok fölfedezték, hogy a fiatal füvekben lévő enzimek és aminosavak hatástalanították a 3,4 benzpirénnek (a füstölt halban és a faszénen sült húsban található vegyületnek) a karcinogén és mutagén hatását. A füvek enzimei a gépkocsik kipufogójában lévő különféle nitrogén-vegyületek mérgező hatását is semlegesíteni látszottak. A Genetika Japán Kutató központjának (JAPAN RESEARCH CENTER OF GENETICS) vezetője, Cuneo Kada szerint ezek a vizsgálatok kimutatták, hogy a füvek anyagcseréje az állatokénál és emberekénél kifinomultabb, valamint bizonyos méreganyagokat hatékonyabban semlegesít. Személyes tapasztalatom, hogy a búzafülé étrendbe való beiktatásával megvédhetjük magunkat a szennyeződésektől.
A következő enzimek, a superoxid-diszmutáz (SOD), a proteáz, az amiláz és a kataláz felettébb hatékonynak tűnnek a test védekezésének megerősítésében. Nemrégiben Dr. Csiu-Nan Lai szintén ezzel kapcsolatos kísérleteket folytatott a Texasi Egyetemen. Dr. Lai kimutatta, hogy a búzafülé igencsak antimutagén. Emellett anti-neoplasztik képességeket is mutatott (tumor elleni küzdőképességet), ami szintén gátolja a sejtromboló anyagok tevékenységét, ám a szokásos gyógyszerek mérgező hatása nélkül. HOGYAN TISZTÍTJÁK A VERT A BÚZAFŰ ENZIMEI A fülében található rengeteg aktív összetevő tisztítja a vért, és semlegesíti a sejtekben tárolt mérgeket. Szeretek az emberi testre egy óriási, biológiailag aktív gyógyszergyárként gondolni. A bőr alatt vegyi folyamatok és reakciók milliói mennek végbe egyidejűleg. E kényes anyagcsere műveletek legtöbbje mögött az enzim ereje rejlik. Sokáig katalizátornak tekintették őket, viszont manapság már sok tudós megértette, hogy az enzim több puszta kiegészítő anyagnál: maga az életerő. Legyen szó akár a megvágott ujjad gyógyításáról, akár egy-két kilónyi fogyásról, a tényleges munkát az enzimek végzik. Tulajdonképpen minden cselekvés, a gondolkodástól kezdve az emésztésen át a lábad megmozdításáig, enzimek ezreinek a tevékenységét igénylik. Az enzimek legfőképpen a vértisztítás folyamatához nélkülözhetetlenek. Két alaptípusú enzimet alkalmazhatunk a vér, azaz tulajdonképpen a test tisztításának és újraépítésének folyamatában. Az első csoport a velünk született (belső) enzimek, amelyek a szervezetünkben találhatók meg. Ez a csoport jókora, intenzív méregtelenítésre alkalmas, viszont a kor előrehaladtával elhasználódik. Rövid életüket meghosszabbíthatjuk, ha a velünk született enzimeket megsegítendő étrendünket kiegészítjük külső enzimekkel, amelyek például a búzafűiében is fellelhetőek. A füvekben található számtalan enzim jótékony hatásából csak ügy vehetjük ki a részünket, ha nyersen esszük meg őket. A főzés az élelmiszerek enzim-tartalmának száz százalékát elpusztítja. Az enzimek munkájának egy bizonyos mennyisége is elvész, ha az ételeket hosszabb időre levegőn hagyjuk, feldolgozzuk vagy aszaljuk. Ezért javaslom, hogy otthon termesszük a saját búzafüvünket, és igyuk is meg nem sokkal a préselés után.
Az enzimek mellett a búzafű aminosav láncokat (polipeptideket) és bioflavonoidokat (vitaminokkal kapcsolatos összetevőket) is tartalmaz, amelyek szinten segítik a vér és más szövetek tisztulását. Az aminosavak egyenesen a vérbe szívódnak fel. Ott semlegesítik a mérgező elemeket: a kadmiumot, a nikotint, a stronciumot, a higanyt vagy a polivinil kloridot úgy, hogy átváltoztatják őket oldhatatlan sókká, amelyeket a test könnyebben el tud távolítani. Így az aminosavak a sejtek anyagcseréjét is serkentik. A flavonoidok úgyszintén méregtelenítik a sejteket, valamint megelőzik azok romlását. HOGYAN ÉPÍTI FÖL A VÉRT A BÚZAFŰ, ÉS HOGYAN SERKENTI AZ EGÉSZSÉGES VÉRKERINGÉST A búzafűlé folyékony oxigént tartalmaz. Az oxigén létfontosságú eleme számtalan folyamatnak a testben: serkenti az emésztést (az étel oxidálódását), a tiszta gondolkodást (ugyanis az agy a test oxigénellátásának a huszonöt százalékát hasznosítja) és a vér védekező oxidálódását (vagyis védekezését az anaerob baktériumok ellen). Elősegíti a jobb véráramlást is, s lényegében a test minden sejtjét táplálja. Dr. Arthur Robinsonnal, a Linus Pauling Intézet alapító társa beszélgetésünk során említette, hogy a búzafűlé magukat a véredényeket tűnik tágítani. Ez azt jelenti, hogy kiszélesíti az ereket, hogy a vér könnyebben átáramolhasson rajtuk. A fokozott keringés jobb ellátást jelent a sejtek számára, valamint a hulladék eltávolítása is hatékonyabb. Mindkét folyamat fontos a test gyógyulására és újjáépülésére nézve. Dr. Otto Warburg, egy német biokémikus Nobel-díjat nyert egy tanulmányáért, melyben nyilvánosságra hozta fölfedezését, hogy a rákos sejtek oxigén jelenlétében nem tudnak létezni. Ezért úgy gondolta, hogy a hatékonyság érdekében minden rákterápiának emelnie kellene a vér oxigéntartalmát, különösképp a rákos daganat helyszínén. Később meg bővebben szót ejtünk a búzafű és a rák összefüggéseiről. Számos állati és emberi alanyon folytatott kísérlet bizonyította, hogy a klorofill eredményesen kezeli a vérszegénységet (alacsony vastartalmat). Az Egyesült Államokban a serdülőkoron túli nőknek a harminc százaléka nagy valószínűséggel vérszegény. A férfiaknál a vérszegénység aránya ötvenéves kor fölött kezd emelkedni. A betegség főbb tünetei a kimerültség és az étvágytalanság. Egészséges, vasban bővelkedő vér termeléséhez az olyan kulcsfontosságú vitaminoknak, mint a B12 és a folsav, az ásványi anyagoknak, mint a vas, a
réz és a kálium, valamint a proteineknek kellő mennyiségben kell jelen lenniük az étrendben. Mindamellett csaknem lehetetlen hozzájutni mindhez fehérkenyér- burgonyából, sült húsból, konzerv zöldségekből és feldolgozott anyagokból álló ételekből. Ezek az ételek tartalmazhatnak ugyan létfontosságú tápanyagokat jelentéktelen mennyiségben, ám a feldolgozás és a főzés összerombolja őket, vagy néhányat felszívhatatlanná változtat. Mivel a búzafüvet mindig nyersen használják fel, kiváló forrása az összes fent említett tápanyagnak, méghozzá olyan formában, amelyben a test könnyen átalakíthatja őket egészséges vörösvérsejtekké. Minél több vörösvérsejtünk van, a vérünk vasban annál gazdagabb lesz. Mint már korábban említettem, a Hughs and Latner tanulmány rámutatott, hogy a zöld növényekből kivont klorofill rövid idő alatt megnövelte a kísérleti állatokban a vörösvértestek mennyiségét. Évekkel ezelőtt bevett szokás volt zöld növények alkalmazása vashiányos betegeknél, továbbá hatékonynak bizonyult a vér helyreállításában. A BÚZAFŰ ÉS A MÁJ MŰKÖDÉSE A klorofill másik előnye az, hogy serkenti és regenerálja a májat, a test fő méregtelenítő szervét. A máj a test tényleges igavonója, hisz több mint ötszáz különböző funkciót teljesít, az emésztéstől és a tárolástól kezdve a vértisztításig és a tápanyagok átszervezéséig. Sajnos a máj funkciói kilencven százalékban elpusztulhatnak, mielőtt bármilyen komolyabb tünet föllépne, és ezen a ponton túl sokszor már késő a baj javítása. Mivel a máj a felelős a méreganyagok eltávolításáért a testből, ha zsíros degenerációtól, fertőző mikrobáktól vagy egyéb irritáló szerektől megsérül, meggyengíti a vér tisztító képességeit. A búzafűben bőségesen megtalálható három összetevő segíti a májat erősnek és egészségesnek maradni. A choline feladata megelőzni a zsírlerakódást, a kálium élénkítőként és serkentőként hat, a magnézium pedig segít kihúzni a fölösleges zsírt ugyanúgy, ahogy a magnézium-szulfát (epsom salts) húzza ki a gennyet egy-egy fertőzésből. Dr. Wattenburg a Minnesotai Orvostudományi Egyetemen (UNIVERSITY OF MINNESOTA SCHOOL OF MEDICINE) fölfedezte, hogy amikor patkányokat olyan étrenden tartottak, amely tartalmazott minden ismert vitamint és tápanyagot, de meglehetősen tisztított formában (mai étrendünk ötvenhetvenöt százalékban tisztított), azok képtelenek voltak bizonyos enzimek termelésére, melyek hatástalanítják a karcinogén elemeket a májban. Ezzel szemben, amikor ugyanezeket a patkányokat zöldséggel táplálták, tudtak
termelni enzimeket. A zöldségek azon alkotóelemét, amely mindezt lehetővé tette, indolnak hívják, és a búzafűben található meg. Dr. Charles Schnabel a füvek májra gyakorolt élénkítő képességével kapcsolatos másik érdekes fölfedezésről számolt be: „Fű a természet megbocsátása" (GRASS: THE FORGIVENESS OF NATURE) című cikkében, mely 1980 januárjában jelent meg az Acres USA-ban. Dr. Schnabel a fiatal füveknek - a búzafűvel együtt - az emberi és az állati táplálkozásban és egészségben betöltött előnyös szerepéről írt. Egy csapat Livornoi tyúk táplálékát kiegészítette ötszázaléknyi friss fűvel, majd részletesen összehasonlította az egészségi állapotukat egy másik csoportéval, amely azonos fejadagot kapott azzal a kivétellel, hogy fű helyett lucernát adtak nekik. A fűvel táplált tyúkok messze egészségesebbek voltak a többieknél, ahogy azt dúsabb, sötétebb vérük és májuk jelezte. (A fűvel táplált tyúkoknak a mája sötét mahagóni színű, a lucernával tápláltaké pedig világos cserszínű volt.) Sajnos az ember májával kapcsolatosan nem végeztek elég kutatást, azonban jó okunk van azt feltételezni, hogy az étrend fűvel való kiegészítése serkenti a máj működését, és gazdagítja a vörösvérsejtek számát. Dr. Thelma Arthur vizsgálatai szintén kimutatták a búzafű vértisztító hatását az emberi szervezetben, mint azt az előszóban említettem. A Hippokratész Intézetben arra oktatjuk a vendégeket, hogy használjanak sajátos beöntéseket, amelyek magukban foglalják öt-tíz dekagramm friss búzafűlé bejuttatását a bél alsó részébe, és benntartását körülbelül húsz percig. A lé egy része közvetlenül a vérkeringés kapujában szívódik föl, amely egyenesen a májhoz vezet. Ezzel a módszerrel a májunk több klorofillhoz jut, mintha meginnánk a levet. A búzafű beöntés használatáról és előnyeiről később meg részletesen szólunk. A KLOROFILL SZAGTALANÍTÓ TULAJDONSÁGAI A búzafűnek a test méreganyagaira gyakorolt hatását a legkézenfekvőbben ügy vizsgálhatjuk meg, ha meghallgatjuk használóinak beszámolóit a kellemetlen testszag eltűnéséről. R. W. Young és J. S. Beregi a JOURNAL OF THE AMERICAN GERIATRIC SOCIETY-ben 1980-ban közzétett tanulmányukban írták, hogy hatvankét otthon ápolt betegnek adtak tablettás klorofillt. Habár a levek esetében a tabletták nem annyira hatékonyak, mégiscsak hasznosnak bizonyultak a test és az ürülék szagának szabályozásában. A klorofill megkönnyítette az idült székrekedés hevességét is, valamint csökkentette a gáz előfordulását.
1950-ben Dr. Howard Westcott fölfedezte, hogy száz milligramm klorofill éppoly kiváló szagtalanító, mint bármi más. Míg a legtöbb dezodor csupán elfedi a rossz szagot, a klorofillkivonat in vitro (kísérleti úton, a. m. üvegben) sikeresen semlegesíti az ételekből, az alkoholból és a dohányból származó visszataszító szagokat. Továbbá, betegeknél és önkénteseknél hathatósan semlegesítette a rossz leheletet, az izzadság okozta és a menstruáció ideje alatti szagokat, valamint a bűzös vizeletet és székletet. A „Klorofill mint orvosság” (MEDICINE OF CHLOROPHYLL) című könyvükben Dr. Keiicsi Morisita és Dr. Kaneo Hotta, a klorofill tulajdonságait évek óta tanulmányozó japán kutatók arról tudósítanak, hogyan tudták megfigyelni lenyűgöző szagtalanító tulajdonságait. Egyik vizsgálatuk során tíz önkéntessel fokhagymát etettek, majd három illetve húsz gramm klorofillt adtak nekik. Húsz percen belül az önkéntesek közül nyolcnál eltűnt a fokhagymaszag. Hasonló jelenség állt elő, miután a kísérleti alanyok alkoholt fogyasztottak és cigarettát szívtak. A testszagot egy kicsit bonyolultabb javítani a test belsejéből származó váladék lévén, ami szúró szagot kezd árasztani, miután a bőr felületén található baktériumokkal ellenhatásba lép. Ugyanakkor a szagot okozó váladékok semlegesítése csak hetek kérdése. A tudósok már egy ideje tisztában vannak a klorofill szagtalanító tulajdonságaival. Ez az oka annak, hogy egy-két orvosság, rágógumi, leheletfrissítő, hüvelyzuhany és fertőtlenítőszer klorofillt tartalmaz. A búzafűlében lévő enzimek, aminosavak és a klorofill olyan antibakteriális összetevőket tartalmaznak, amelyek kifejezetten jók az oxigénszegény vérben és szövetekben tenyésző anaerob baktériumok elpusztítására. Bizonyos fertőzéseket, fekélyeket és rothadásokat részben anaerob baktériumok okoznak, amelyek az oxigén vagy olyan oxigéntermelő anyagok, mint a klorofill jelenlétében nem tudnak élni. A búzafülé hatástalanítja ezeket a baktériumokat, és elősegíti a sérült terület regenerálódását. Azonkívül nem mar, mint néhány fertőtlenítőszer, és nem vált ki egyetlen ismert mellékhatást vagy allergiás tünetet sem. Mindebből a búzafűben lévő enzimatikus hatású tevékenységből egy életbevágóan fontos dolog derül ki: nagyobb erő és ellenállás a szennyező anyagokkal szemben a testen kívül és belül. 4. AZ ÉLET MEGHOSSZABBÍTÁSA ÉS FIATALODÁS BÚZAFŰVEL „... Adj egy mezőt, hol lekaszálatlan fű nő, a jó, zöld fű, mely ízes csoda, az örökké megújhodó fű...”
Walt Whitman
Ahogy már ötszáz éve, Ponce de Leon idejében is, az emberek mindenütt hőn áhították az örök fiatalság forrását. Úgy tartották, ha valaki iszik egyet ebből a csodás vízből, visszanyeri fiatalos megjelenését és lendületét. Azon körülmény ellenére, hogy a tudósok mára fölfedeztek több mint száz vegyi elemet és alkotórészek ezreit, melyek fontos szerepet játszanak a táplálkozásban és az egészségben, Ponce de Leon-hoz képest meg csak egy lépéssel sem kerültek közelebb az örök életről szóló álmuk megvalósításához. Tulajdonképpen, ha megfontoljuk a degeneratív megbetegedések emelkedő számát a társadalmunkban, azt mondhatnánk, inkább az ellenkező irányba tettünk pár lépést. Mégis úgy hiszem, a búzafűben a fiatalság kézzel fogható és elérhető forrása rejlik. Nagyon eltúlozzuk a vitamin- és ásványi kiegészítők körüli mértéktelen kívánalmainkat, amelyek ráadásul még félrevezetőek is. Nincs az a mennyiség, amelyben a kiegészítők, az „ifjúságpirulák” vagy a hormonok meggyógyítanák a gyakori náthát, visszaállítanák egy nyolcvanéves embernek a potenciáját, vagy visszaadnák egy kopasz fejnek a haját. A legtöbb esetben ez idő- és pénzpocsékolás, és nagy adagban meg veszélyes is lehet. Beszéljünk nyíltan: a mesterséges vitamin- és ásványi kiegészítőknek gyógyszerszerű hatásuk lehet: a székrekedéstől és fejfájástól kezdve a vese- és májkárosodásig különféle tüneteket okozhatnak. Továbbá a hatásuk korlátozott összehasonlítva a friss élelmiszerekben található természetes hasonmásukéval. A szintetikus E vitamin például kevesebb, mint egytized annyira hatékony, mint a természetes. A mesterségesen előállított vitaminokból és ásványi anyagokból kevesebb szívódik föl, mint az ételekben megtalálható formájukból. A természetben minden vitaminja és ásványi anyaga a táplálékunkkal együtt „egy csomagban” jön, hogy biztosítsák az optimális fölszívódást és felhasználást. Évmilliókon keresztül így jutottunk hozzá a vitaminokhoz, s meg mindig ez a legbiztonságosabb és legjobb módja. A búzafű a nyomelemek és enzimek tucatjait, valamint a vitaminok és ásványi anyagok teljes skáláját tartalmazza, beleértve a tizenhárom leglényegesebbet. Táplálkozásilag teljes élelem, mely a laboratóriumban élő állatokat és az embereket egyaránt ellátja a növekedéshez és fejlődéshez elengedhetetlen tápanyagokkal. Ráadásul a kutatók semmilyen mennyiségben nem találták a búzafüvet mérgezőnek, se állatnál, se embernél. A vitaminok táplálkozásban betöltött szerepéről részletesebben a
következő fejezetben szólok majd. TÁPLÁLKOZÁS ÉS FIATALODÁS A fiatalodás folyamatától elválaszthatatlan a megfelelő táplálkozás. Nincs más módszer vagy gyógykezelés, mely ilyen gyorsan, tartósan és teljesen veszélytelenül hoz biztos eredményeket. Az eltelt száz év hatalmas egészségügyi fejlődése ellenére az élet meghosszabbításának és a megfiatalodásnak az orvosi vívmányai rövid időn belül mind elbuktak: egy átlagos férfi csak négy évvel él tovább, mint száz esztendővel ezelőtti elődje. S míg azt megelőzhetjük, hogy elsők között hulljunk a sírba, az onnan kivezető út megtalálása már sokkal bizonytalanabb. Legközvetlenebbül a helyes táplálkozáson keresztül közeledhetünk a fiatalság forrásához, a mérsékelt testmozgás és a hathatós ételek, mint például a búzafű és a zöld hajtások fölhasználásával. Sajnos ez a megközelítés erőfeszítést igényel, s nem olyan misztikus, mint varázsitalt inni, ám az eredmények önmagukért beszélnek. Magamon tapasztaltam a búzafű csodálatos képességét a test hiányosságainak kitöltésére és az öregedés visszafordítására. Ötvenévesen a korai nyugdíjazás előtt álltam. Hajam megőszült, a vastagbélgyulladásom borzasztó méreteket öltött, emellett egyéb gondjaim is voltak a vastagbelemmel, szenvedtem az erőtlenségtől, s nem volt kikristályosodott életcélom. A kétségbeesés mellett a természethez fordultam megkönnyebbülésért. Nagyanyám szavai, melyekkel gyermekkoromban oktatott, szilárdan álltak az emlékezetemben és az álmaimban. A megérzés és a józan értelem vezetett el a létező legéletdúsabb és táplálkozásilag teljes értékű ételekkel való kísérletezéshez. Ezek nem a hús, a sajt vagy a tojás voltak, ahogy akkoriban a legtöbb ember gyanította, hanem azok az élelmiszerek, amelyek a nap energiáját kelepcébe tudják csalni, s átalakítani azt a szervezet számára. Ezek élő ételek voltak vitaminokban, ásványi anyagokban és életerőben bővelkedtek inkább, mint fehérjékben vagy zsírokban. Míg a fehérjék és a zsírok nélkülözhetetlenek, tudtam, hogy nem az átlagosan használt nehéz alakban és óriási mennyiségben van rájuk szükségem. Tudtam, hogy a zöld növényekben bukkanhatok rá az életenergiára fáradt és csenevész testem megfiatalításához. Charles Ketteringnek és még pár kutatónak az elképzelése helyes volt, azonban a kereskedelmi nyomás arra kényszerítette őket, hogy tiszavirág-életük növelése végett megkeressék a
zöld növényekben lévő életerő csomagolásának vagy szintetizálásának a módját, ami lehetetlen vállalkozás. Rájöttem arra, hogy amit a búzafűben, a nyers ételekben és a testmozgásban érzek, az az, hogy kar-nyújtásnyira vagyunk a fiatalság forrásától. Fölfedezésem után huszonöt évvel a hajam újra teljesen természetes barna lett. A súlyom tartósan ötvennégy kiló (épp, mint fiatalkoromban), s energiám határtalan. Az elmúlt tíz esztendőben átlagosan csupán négy óra éjszakai alvást igényelek, s évek óta nem volt szükségem orvosi ellátásra. Munkám következtében számtalan előadókörútra megyek a világ minden pontjára, olykor egyvégtében hónapokra is. Mégis több élet-erőm van, mint amennyire gyermekkoromból emlékszem, s nem vagyok már gyerek hetvenhat évesen. Amire én ráakadtam, neked is segíthet. De ahelyett, hogy csak a levegőbe beszélnék, inkább vizsgáld meg alaposan a mondandómat, s aztán ha még mindig késztetést érzel rá, próbáld ki magad is. HOSSZABB ÉLET Nem ígérem, hogy a búzafű halhatatlanságot ad, ám egyre elevenebbnek érzed majd magad tőle, mert a vér tisztításával és az elhasználódó sejtek fiatalításával csökkenti az öregedés folyamatát. Az amerikai férfiak például átlagosan hatvankilenc, a nők pedig hetvennégy évig élnek. Izraelben, Görögországban, Japánban, Németországban és Ausztráliában ennél tovább élnek. A holland, izlandi, svéd, norvég, dán, francia, kanadai és brit nők mind tovább élnek az amerikaiaknál. Azonban az elődeinkkel összehasonlítva hosszabb az életünk. Természetesen nekik dögvésszel, éhínséggel, csecsemőkori és gyermekágyas elhalálozásokkal volt dolguk. Többek között Amerikában 1900-ban az átlagos élettartam negyvenhét év volt, s 1950-re ez húsz évvel megnövekedett. Az azóta eltelt három évtized alatt földi életünk hossza alig változott. A baj az, hogy gyökeresen megváltoztattuk a táplálkozásunkat. Jelenleg egy átlagos ember mintegy négy kilogramm vegyi adalék-anyagot fogyaszt el évente. Egy jellegzetes mai étrendnek az ötven százaléka mesterségesen földolgozott étel. Kevesebb friss zöldséget, gyümölcsöt, több marha- illetve baromfihúst és tejterméket eszünk, mint valaha. A hosszú életnek nincsenek igazi titkai. A kulcs az egyszerűségben van. Ezt tanulhatjuk meg a pakisztáni Hunza, az equadori Vilcabamba és az oroszországi Grúzia hagyományosan magas korú lakosaitól. A legjobb egy klorofillban gazdag, friss zöldségeket, csíráztatott gabonát, babféléket,
magvakat, friss gyümölcsöket és egyéb tápláló eledeleket bőséggel tartalmazó, egyszerű étrend, kevés állati eredetű alapanyaggal (ha egyáltalán kell valamennyi). A búzafű hozzáadása egy ilyen egyszerű koszthoz olyan étrendet hoz létre, melynek minden vegyszernél, orvosságnál vagy vitamin- és ásványianyag-tartalmú kiegészítőnél jobban tudja regenerálni a testet. Gondoljunk csak bele. Juthatunk-e élethez nem élő dolgokból? Ha elültetünk egy vitaminkapszulát a földbe, kihajt-e és dús, élő növénnyé fejlődik-e? Természetesen nem. Hát akkor hogyan is adhatna életet és energiát a testnek ugyanúgy, mint az élő búzafű, a zöldségek vagy a zöld hajtások? Ültessük el bármelyiküket, s a termőföldből, az esőből és a levegőből új életet hoznak létre. Vitamin-kiegészítőkre szükségünk lehet átmenetileg egy meglévő probléma kiegyensúlyozására, de az étrendben nem helyettesíthetik az élő ételeket. A búzafűben lévő életerő - létfontosságú táp-anyagkészletével együtt állítja vissza a test fiatalságát. Ha megfőzöd a füvet, mi marad? Egy élettől teljesen megfosztott, puszta anyagváz. Amikor főzzük az ételt, tönkretesszük az enzimeit és az életerejét. Nem csoda, hogy gyorsan öregedünk, satnyulunk, és a kelleténél fiatalabban halunk meg. Élet csak életből származhat. A búzafű, ahogy szépen növekszik otthon egy tálban, az élet és a vitalitás esszenciája. Egyedülálló tápanyagokat tartalmaz, melyeket G. Ö. Kohler „fűléelem"-ként azonosított, mert egyedül a füvekben találta meg őket. Kohler és mások vizsgálatai rámutattak arra, hogy a fűléelem javítja a táplálkozási hiányosságokat, serkenti a növekedést és a növényevő állatoknál megelőzi a korai halált. Most beszéljünk röviden a búzafű klorofilljában lévő alkotóelemekről, melyeknek köszönhetően a leve még a legelcsigázottabb testet is képes megfiatalítani. BÚZAFŰ, ENZIMEK ÉS ÖREGEDÉS Az enzimek talán fontosabbak a búzafű minden más aktív alkotóeleménél. A gabonafüvekben a szó szoros értelmében enzimek százait fedezték föl eddig. Egy alaposabb tanulmányozás a jövőben ezreket fedhet majd még föl, hiszen a fű enzimek kincsesbányája. Ezek az enzimek az étrendbe beiktatva pótolják a testben előállított, belső enzimeket, meghosszabbítva azok élethosszát. A búzafűben elkülönített legfontosabb enzimek a következők: sejtkróm oxidáz (citokróm oxidáz), mely a megfelelő sejtlégzéshez szükséges antioxidáns; lipáz, egy zsírbontó
enzim; proteáz, a fehérjeemésztést elősegítő anyag; amiláz, mely megkönnyíti a keményítő emésztését; cataláz, ami katalizálja a hidrogénperoxid vízzé és oxigénné bomlását a vérben és a szövetekben; peroxidáz, amely hasonlóan működik, mint a cataláz, csak a sejtek szintjén; transzhidrogenáz, egy olyan enzim, mely segít a szív izomszöveteit jó erőben tartani; valamint a szuperoxid-diszmutáz (SOD). Érdekes megjegyezni, hogy amikor ezek az enzimek mennyiségben és erősségben hanyatlanak - ami az öregedéskor történik -, a test egyre kevésbé tud elbánni a nehéz zsírokkal, a fehérjékkel és a fölösleges kalóriákkal. Ez felelhet a túlsúlyból és a korai öregségből adódó gondokért, amelyek manapság annyi embert gyötörnek. Az is említésre méltó, hogy az enzimek közül három - a citokróm-oxidáz, a peroxidáz és a kataláz aránylag nagy koncentrációban található meg a normális vörös és fehér vérsejtekben. Ugyanakkor egy rákos beteg testében a számuk többnyire jelentősen leapad. Már láttuk, hogyan segítenek a búzafűben található enzimek a bennünk lévő szennyeződések méregtelenítésében. Ezenkívül az ételek megfelelő emésztésében is részt vesznek. Némely esetben képesek voltak a test zsírés fehérjefölöslegének a „megemésztésére” vagy fölbontására, s talán még a daganatokat és a cisztákat is meg tudják semmisíteni. A gabonafüvekben található enzimek egyike, a SOD döntő szerepet játszik a búzafű öregedést gátló képességében. Tudományos körökben jókora figyelmet kapott mint lehetséges anti-öregség enzim. Ettől függetlenül munkája során Dr. Barry Halliwell, a londoni egyetem biokémikusa, Dr. M. Rister a németországi Cologne egyetemén és Dr. Irwin Fridovich, a duke-i egyetem biokémikusa a test minden sejtjében rábukkant a SOD-ra. A sejtek öregedésének lassításában betöltött szerepe után nyomoztak. Rendkívüli módon a SOD mérsékelni tudja a sugárzás káros hatásait, gyulladáscsökkentő vegyületként működik, és megelőzheti a sejtkárosodást a szívinfarktust követően vagy irritáció esetén. A búzafű a SOD legkülönb forrása. A SOD az egyensúly megtartása végett természetesen is megtalálható minden egyes sejtben, és semlegesíti a szintén ott tartózkodó szuperoxidok mérgező hatását. Szabályos anyagcsere esetén minden sejt termel szuperoxidot. Mindazonáltal amikor a mennyiségük a sejtben megnövekszik, de az annak megfelelő SOD nem termelődik, árthatnak a sejtnek, és gyorsítják az öregedést.
Sugárzásnak kitett állapot után vagy nitrogén-oxid származékok, idegen anyagok (gyógyszerek és vegyi adalékok) fogyasztását követően - melyek tulajdonképpen szennyezik a szervezetet -, továbbá ahogy korosodunk, sejtjeink körül és belül az ártalmas szuperoxidok száma növekszik. Ezek fölhalmozása rongálja a zsiradékokat, a DNS-t és a sejtek teljes szerkezetét. Mint említettem, a szuperoxid kell bizonyos mennyiségben, viszont a sejtekben jelenlévő SOD-nak minden fölösleget meg kellene semmisítenie. Amikor csekély a SOD-ellátás, a sejtek mérgezettek lesznek: elveszítik az önmegújító képességüket, és idő előtt elhalnak. Alapjában véve mind idősebbek a test sejtjei, és minél inkább rendellenesen fejlődnek, annál több lesz bennük a szuperoxid. Mindamellett laboratóriumi kísérletekben és klinikai vizsgálatokban a SOD biztonságos és hatékony enzimnek bizonyult, amely megvédhet bennünket a szuperoxidok, a fertőzések, az öregedés, a sugárzás, valamint a rossz étel és levegő, vagy a gyógyszerek általi mérgezések miatt bekövetkező sejtsérülésektől. BÚZAFŰ ÉS A DNS HELYREÁLLÍTÁSA Dr. Jaszuo Hotta, a kaliforniai egyetem biológusa párnapos füvekben még egy vegyületet különített el. Az átmenetileg P4D1-nek elnevezett alkotórész serkenteni tudja az emberi szaporító spermasejtek és a DNS termelését, valamint helyreállítását. Dr. Hotta nem a szomatikus sejteket vizsgálta (amelyek a test szöveteit építik föl), hanem a szaporítókat, mert ezek kitűnően helyreállítják a sérült DNS-t, így biztosítva az újszülött egészségét. Kísérlete abból állt, hogy először röntgensugárzással megsebzett egy csoport spermatid-elősejtet, egy másiknál pedig mérgező vegyszert alkalmazott. Mindkét csoportban hagyta, hogy a sérült sejtek egy része saját erőből épüljön fel, a többinek P4D1-et adott. Amikor a sejtek normális, ellenőrzött körülmények között kikeltek, a hozzájuk adott kivonat hatására több sejt tudott helyreállni, és a javulás folyamata is fölgyorsult. Amikor sértetlen sejteknek adták a kivonatot, az segített a szabályos helyreállítási folyamatokban is. Ez azt jelenti, hogy a fiatal füvek a búzafűvel együtt képesek lehetnek a nemzőképesség, illetve a szaporodási teljesítmény fokozására. S a potencia visszatérése az impotensek, az idősebbek vagy a betegek számára az erősebb szervezet, a betegségek-kel való jobb küzdőképesség és az öregedési folyamatok lassúbbodásának biztos jele. Dr. Hotta jelenleg a
kivonatnak a lassabban fölépülő, szomatikus sejtekre gyakorolt hatását vizsgálja, hogy lássa, vajon javukra válik-e majd. A fiatal tavaszi füvek regeneráló hatásának nagy jelentősége van a mezőgazdaságban is. Dr. Charles Schnabel megmutatta a gazdáknak, hogy a zsenge füvek hogyan állítják vissza a bikák nemzőképességét, és hogyan hosszabbítják meg legalább öt-hat évvel a fejőstehenek élettartamát. A füvek más háziállatokat is ugyanígy regenerálnak, és fokozzák a nemzőképességüket. Manapság a nagyüzemi állatgazdaságok és sok városi állatkert temérdek gépet használ, hogy zárt helyiségben termesszenek füvet állataik egész éven át tartó ellátására. Ha a fű egy bikának is vissza tudja adni a nemzőképességét, gondoljuk csak meg, értünk mi mindent tehet. BÚZAFŰ A SZABAD RADIKÁLISOK ELLEN A „szabad radikálisok” tárgyalásakor nem fogunk bemerészkedni a politika színterére, elhagyva a fiatalodás témáját. A szabad radikálisok olyan heves elektronkötegekkel rendelkező - atomok, amelyek belülről veszik körül sejtjeinket, és onnan kifelé öregítik testünk minden részét. Elsősorban az étrendünkben szereplő, feldolgozott és főtt zsírok hozzák létre őket. Durk Pearson és Sandy Shaw nemrégiben megjelent „Az élet meghosszabbítása” (LIFE EXTENSION) című könyve több figyelmet szentelt a szabad radikálisoknak. A szerzők rámutatnak az általuk okozott károkra, illetve a hosszabb és egészségesebb élet érdekében módszereket ajánlanak a kiküszöbölésükre. Tanácsuk, sajnos, ártalmas is lehet, mivel az általuk javasolt orvosságok és kiegészítők hosszú távú hatásait még-nem vizsgálták meg alaposan. Feltevésük, hogy a táplálkozás-kiegészítőkben (például a BHT-ben és a BHA-ban) található bizonyos antioxidánsnak nevezett vegyületek képesek semlegesíteni és megfordítani a szabad radikálisok fölhalmozódását a testben, tökéletesítve ezáltal az egészséget és hosszabbítva az élettartamot. Ugyanakkor a washingtoni Puget Sound Egyetem biokémikusa, Dr. Jeffrey Bland szerint a BHT és a BHA öregedésgátló-szerként való hosszú távú használatáról szóló tanulmányok kimutatták, hogy ezek az étrendi kiegészítők hajlamosak gátolni bizonyos enzimek termelését a májban, melyek pedig elengedhetetlenek az egészséges és hosszú élethez. Én ügy érzem, képtelenség a tartósítószereket az élet hosszabbítására használni. Miért kellene tartósítanunk magunkat, amikor meg élünk?! Az oxigén a sejtek nagy része számára létfontosságú, más része viszont
sérülhet tőle. Az antioxidánsok védik a sejt ezen fontos alkotóelemeit (különösen a telítetlen zsírokat) az oxigén károsításától. A BHT-ben, a BHAban és egyéb adalékanyagokban lévő antioxidánsok megtalálhatók a búzafűben s más természetes élelemben is, méghozzá biztonságosabb és egyben hatékonyabb formában. Említettem már, hogy a zsírok bizonyos enzimek csökkenésével, valamint az öregedés és a szegényes táplálkozási szokások következtében fölhalmozódhatnak. Arról viszont meg nem beszéltem, hogy ezek a zsírok mennyire hozzá tudnak járulni az idő előtti öregedéshez, és hogy a búzafű milyen módon tudja eltávolítani őket. A szabad radikálisok itt jönnek a képbe. Az utóbbi néhány évben nagyon sokan átváltottak a telített zsírokról (leginkább az állatiakról) a telítetlenekre és a többszörösen telítetlenekre. Sokáig azt feltételezték, a telítetlen zsírok megelőzik a szívbajt, míg a telítettek egyenesen az okozói. Akárhogy is, most már tudjuk, tévedtünk. Mindkét zsírfajta növeli a szívbaj kockázatát, sőt rosszabb, fölgyorsítja az öregedés folyamatát: a telített zsírok amiatt, mert elzárják az oxigént a sejtjeinktől, a többszörösen telítetlenek emiatt is, de azért is, mert szabad radikálisokat hoznak létre. A szabad radikálisok atomok olyan elektronokkal, amelyek elszakadtak a párjuktól. Ezek a többszörösen telítetlen zsírokból oxigén jelenlétében könnyen kialakulnak a véráramban. Testen kívül is létrejönnek az avasodó olajban. A baj az, hogy a szabad radikálisok nagyon lazák. Hajlamosak bármit szétzúzni a közelükben, így a test majdnem minden szervét károsíthatják. P. Gordon „A szabad radikálisok és az öregedés folyamata” (FREE RADICALS AND THE AGING PROCESS) című írása szerint, mely „Az öregedés elméleti megvilágításban” (THEORETICAL ASPECTS OF AGING) elnevezésű kötetben jelent meg az Academic Press kiadásában, amikor szabad radikálisok rongálják meg a sejteket, a sejtmaradványok megmaradnak lipofuszcin pigmenteknek nevezett intracelluláris (sejten belüli) felgyülemlésként. Ez tovább rombolja az egészséget megakadályozva az oxigénáramlást a sejtek felé. A lipofuszcin pigmentek mennyisége általában a korral emelkedik, és a szövetek öregedésének a jeleként is tekinthető. Ezzel szemben a búzafű képes megelőzni a szabad radikálisok és a lipofuszcin pigmentek felhalmozódását és lehetőségüket a kártevésre. A búza-fűlé C-, E-vitamint, karotint és természetes antioxidánsokat tartalmaz, melyek biztonsággal és hatékonyan megvédenek
bennünket a szabad radikálisok kialakulásától. A BHA- és a BHT-féle mesterséges vegyületekben található antioxidánsok lehet, hogy képesek megelőzni a többszörösen telítetlen olajok avasodását, de arra nincs bizonyíték, hogy ugyanezt az emberi testen belül is meg tudják tenni. Továbbá táplálkozás-kiegészítőként való használatuk biztonságos volta egyáltalán nem egyértelmű, mivel még csak az utóbbi években és csekély mennyiségben kerültek forgalomba. Az A-, a C- és az E-vitamin a természetes antioxidánsok mintapéldái. A Cvitamin nem csak a szabad radikálisok kialakulását előzi meg, hanem az Aés az E-vitamin lerombolását is. Három dekagramm búzafülé körülbelül annyi C-vitamint tartalmaz, mint a narancslé, és többet a legtöbb általános zöldségeknél. A búzafülében vagy bármely más növényi élelemben nincsen A-vitamin, ám annak előfutára, a karotin megtalálható bennük. Tulajdonképpen a karotin egyike azoknak az anyagoknak, amelyek az élő növényben megakadályozzák az olajok szabad radikálisokká válását. Az A-vitamin állati eredetű forrásától eltérően, amely nagy adagban káros lehet, a karotin nem bizonyult mérgezőnek semmilyen mennyiségben. Egyes kísérletekben a kutatók magából az eledelből vagy más ételekből kivont extra karotint adtak állatoknak. Az állatok szöveteiben jelentősebb védelmet mutattak ki a szabad radikálisok kialakulása ellen. A búzafülé kitűnő forrása az A-provitaminnak (karotinnak). Fél kilóban több van belőle, mint a jégsalátában, a paradicsomban és más konyhakerti növényekben. Persze a búzafűlé használata mellett a szabad radikálisok okozta öregedést gátolandó korlátozhatjuk az étrendünkben a zsírokat és olajokat azokra, amelyek az élelmiszerekben természetes módon megtalálhatók. A főzőolaj, a vaj, a margarin, a majonéz és egyéb „szabad” zsírok épp csak annyira öregítik a testet, amennyire engedünk a csábításuknak, azonkívül meg a fölösleges kilóktól sem tudnak megszabadítani. ÉPP OLY FIATALOK VAGYUNK, MINT A VÉRÜNK Egy egészséges test fönnmaradása érdekében kitűnő állapotú vért igényel. Véleményem szerint minél egészségesebb a vérünk, annál nagyobb az életerőnk és hosszabb az életünk. Ezért a vér minősége meghatározza a csontjaink erőnlétét és izmaink keménységét. Gazdag, egészséges vér nélkül, mely a tápanyagokat szállítja a test minden sejtje számára, pusztán csak tengődnénk az osztályrészünkül jutott szegényes egészségi állapot és
kevés energia miatt. Dr. Bernard Jensen szerint a vér építőelemeinek egyike sem előbbre való a zöld leveknél és a búzafűnél. Ő maga éveken át használta őket az alacsony vastartalmú illetve mérgezett állapotú vér kezelésére. „Az élő növényzet klorofill-csodája” (CHLOROPHYLL MAGIC FROM LIVING PLANT LIFE) című könyvében Dr. Jensen megemlít néhány esetet, amikor csupán klorofill fürdő alkalmazásával a betegekben napok alatt meg tudta kétszerezni a vörösvérsejtek számát. Szabályos laboratóriumi eljárásokkal mérték meg a vérértékeket a fürdők előtt és után. Ugyanazokat az eredményeket meg gyorsabban elérték, amikor a klorofillos fürdőkön kívül a betegekkel rendszeresen itattak zöld leveket és búzafűlevet is. A vasban bővelkedő vér több oxigént juttat a sejtekhez, így járul hozzá a fiatalossághoz, és megelőzi a szenilitást. FIATALODÁS BÚZAFŰVEL Még nem tudjuk pontosan, miért fiatalítja meg a búzafű a gyenge minőségű vért és az elnyűtt testet, de azért sok támpontunk van. Évekkel ezelőtt Brown Langone írt egy könyvet „Tedd fiatalabbá sejtjeid” (MAKE: YOUR CELLS GROW YOUNGER) címmel. Ebben a gyökér-auxinoknak, azaz minden fiatal, sarjadó növény gyökerében lévő alkotóelemeknek a rendkívüli erejéről számolt be. Olyan kísérletekre hivatkozott, ahol botanikusok gyökér-auxinokat helyeztek el egy levél hegyére, s ennek következtében a gyökér a levél szélén kezdett nőni. Langone arra következtetett, hogy efféle fiatal auxinra mi is szert tehetnénk bébi zöldségekből, zöld hajtásokból és füvekből. Egyesek bebizonyították fölvetésének helyességét. Például Dr. Weston Price, a Price-Pottenger Élelmezési Alapítvány alapítója a zsenge füvek csúcsában kimutatott egy alkotórészt, amelynek hasonló hatása van, mint a gyökér-auxinnak, mert képes elősegíteni az újjáépülést a sérült sejtekben. Saját kutatásaim is megerősítik ezeket az eredményeket. A búzafű használható frissítőként és fiatalítóként, mivel bőségesen tartalmaz természetes vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket és enzimeket. Ugyancsak jó minőségű „üzemanyagforrás”, a szervezet számára igen könnyen feldolgozható, hisz az emésztése kevés energiát igényel. Használata meg a gyenge vagy hanyatló emésztésűeknek is javára válhat. 5. KIVÁLÓ TÁPLÁLKOZÁS BÚZAFŰVEL „Fontosságuk révén a víz, a fény és a levegő, e három nagyszerű, a létezést lehetővé
tevőfizikai valóság isteni bősége mellett el lehet ismerni a fű egyetemes, jótékony hatását. Nem terem gyümölcsöt, ám ha csak egyetlen évben is elmaradna a betakarítása, éhínség pusztítana végig a világon. " John James Ingalls, Kansas egykori szenátora, 1872
Az élő ételekkel való teljes táplálkozás kiváló felfogás, mert felismeri, és helyesen ítéli meg a különbséget a nyers és a főtt ételek, valamint a természetes és a mesterséges tápanyagok között. A konvencionális élelmiszeripari iskolák tantervében kevés hely jut az enzimek értékének, az ételek életerejének, vagy az élő (nyers) kontra főtt ételek erényeinek tárgyalására. Mégis - az egészségügy kifejezéseivel élve - nagy különbség van aközött, hogy egészségesek és elevenek vagyunk, vagy csupán lélegzünk. Ebben a fejezetben a búzafű számos ismert, tápláló összetevőjéről fogok írni, azonkívül megemlítem néhány olyan tulajdonságát, amelyek érzésem szerint a kiváló táplálkozás részévé teszi. Továbbá előállítási költségeit és hatékonyságát is összevetem egy-két népszerű egészséges élelmiszerével, valamint a szintetikus vitamin és ásványi anyag készítményekével. FOGYASZTHATÓ FŰGYÖKEREK Létezésünket az ötmillió éve elterjedt fűnek köszönhetjük, mely a Földet lakhatóvá tette mind az állatok, mind az emberek számára. Sajnálatos módon csaknem elfeledkeztünk erről a tényről. Habár a fűevő állatok tejét isszuk, és húsát esszük, úgy tűnik, bámulatos tápláló tulajdonságait magától értetődőnek vesszük. Pedig vigasztaló lenne a tudat, hogy ha bármi történne az állatállományunkkal, és az ételraktáraink leapadnának, egyedül a búzafű is életben tudna tartani minket - és nem olyan rosszul. Megélhetnénk-e bármely más szokásos zöldségen, leveles termésen vagy vadon termő növényen? A tapasztalatok szerint nem. Éveken át elfogadott tény volt, hogy a növényevő állatok fenn tudnak maradni bármilyen hétköznapi zöld növényen. Manapság már tudjuk, ez nem igaz. A tengerimalac növényevő, mégis kevesebb, mint tizenhárom hét alatt elpusztulna salátából, káposztából vagy sárgarépából álló étrend mellett, és ha csak spenótot enne, normál méretének csak a felére nőne meg. Ám ugyanaz a tengerimalac pusztán búzafüvön kifogástalanul fejlődne. Sőt, Dr. Charles Schnabel kizárólag fűből álló étrenden öt nemzedék alatt kitenyésztett egy tengerimalac-családot, mely kitűnő egészségnek örvendett. De vajon az ember is megélhet a búzafűből? Szerintem igen.
Minden értekezésnek, amely a búzafűféle étel-alapanyagok és a vitaminpirulák tápértékeit veti össze, észben kell tartania azt, hogy a természet a tápanyagokat összetett és kiegyensúlyozott elrendezésben csomagolja, míg ellenben a vegyészek, akik e módszer másolásával próbálkoznak, ezt nem tudják. A test könnyebben hasznosítja a búzafűben és a nyers ételekben lévő tápanyagokat, ezáltal sokkal kisebb mennyiségben is van rájuk szüksége, összehasonlítva a vitamin és az ásványi anyag kiegészítők alkalmazásával. A búzafű tápértékéről beszélve én mindig a folyadékra gondolok. A búzafülé szárításakor közel húsz vagy meg több tényező miatt, s a víz hiányának a következtében egy-két tápértéke megnövekszik. Ha egybevetnénk a spirulindval vagy a chlorellával, amelyek szárított algából készült termékek, a tisztességes összehasonlítás végett a búzafüvet szárított alakjában kellene melléjük tenni. Nem állítom, hogy a szárított búzafülé jobb, mert nem az, csak folyadék nélkül bizonyos tápanyagok koncentráltabbak benne. Ám a szárítás folyamata lerombolja az enzimek egy részét és az életerőt. Ez az egyik oka, amiért a tápértékének tetőpontján lévő friss búzafülé alkalmazását javasolom. A másik, hogy C- és más vitamin-tartalma a lé elkészítése, illetve a szárítás után gyorsan elvész. A VITAMINOK LEGJOBBIKA A vitaminok iránti szükségletünk a testünktől, a foglalkozásunktól és az életmódunktól függően változik. Mindemellett méltán állíthatjuk, hogy bizonyos vitaminokból mindannyiunknak elegendő mennyiségre van szükségünk az egészség megőrzéséhez. Nagy a zűrzavar akörül, mennyi A-, C-E-vitamin és B-komplexum kell a szervezetnek, valamint, hogy miként használja föl őket. A vitamingyártók reklámhadjárata azt a benyomást kelti bennünk, hogy a vitaminok önmagukban növelik az energiát, és kivédik a gyakori náthát. Igazából a vitaminok nem közvetlenül emelik az energiaszintet vagy javítják a közérzetet, hanem az ételekben lévő szénhidrátokat, fehérjéket és zsírokat teszik elérhetővé az energiaként és „építőkockákként” való felhasználásra. A vitaminok egymagukban nem képesek betegségek kezelésére, a potencia visszaállítására vagy az élet fenntartására. Az erőnlétünkhöz és a sejtjeink újjáépítéséhez a fent említett építőelemekre van inkább szükségünk. Az egészség és a jó közérzet érdekében fontos elegendő mennyiséget magunkhoz venni a megfelelő vitaminfajtákból, de a szénhidrátokhoz, a fehérjékhez és a zsírokhoz képest csak elenyésző számban van szükségünk rájuk. Országonként átlagosan több mint kétmilliárd dollárnyi vitamintablettát
nyelnek le az emberek évente. Mégis sok vita folyik arról, hogy ezek a mesterséges utánzatok helyettesíthetik-e az ételekben lévő igazi vitaminokat, s hogy egyáltalán kell-e helyettesíteni. A kritikusok a túladagolás és a vitaminkapszulák mérgező hatásának különböző eseteit citálják, s arra hívják fel a figyelmet, hogy a tájékozatlanok felelőtlenül használják a vitaminokat. Egyértelmű, hogy a vitaminokkal gyógyszerként kell bánni. Bár sokról állítják, hogy nem mérgező, azért gondos figyelemmel alkalmazzuk őket, hisz hosszú távú hatásuk javarészt ismeretlen. Ezzel szemben az ételekben található vitaminokról tudjuk, hogy teljességgel biztonságosak, s az egészséget szolgálják. A természetes ételek évmilliókon keresztül ellátták őseinket minden lényeges vitaminnal. Úgy vélem, míg a tabletták rövidtávon működni látszanak, hosszútávon káros mellékhatásaik lehetnek (éppúgy, mint a legtöbb gyógyszernek). Azonkívül jó néhányan mindennép szednek vitamin kiegészítőket, gyakorta ekképpen pótolva az igazi, vitamindús ételeket. Sajnos nincs arra biztosíték, hogy mindenki egészséges marad vitamin-kapszulákon és gyorséttermi koszton. Valójában amennyire mi tudjuk, egy ilyen életvitel nagy valószínűséggel krónikus betegséghez vagy idő előtti elhalálozáshoz vezet. A babonás hit az abiogenezisben, azaz abban, hogy az élő anyag szervetlenből keletkezett, sokunkat ahhoz az ésszerűtlen következtetéshez vezetett, hogy a mesterséges ételek és kiegészítők nem csak egészségesen tartanak minket, hanem regenerálják is a testet, és meghosszabbítják az élettartamot. Én a biogenezisben hiszek, abban az elméletben, amely szerint élő csak élőből származhat, és a természetgyógyászat terén évek alatt szerzett tapasztalataim alátámasztják ezt a nézetemet. Egyszerűen szólva az élő testeknek szükségük van élő (nyers) élelemre, ez a természet törvénye. Valóban nincs helyettesítője a jó minőségű, nyers ételekben található vitaminoknak. Emellett javaslom napi 1/4 - 1 1/2 dekagramm friss búzafűié elfogyasztását a mai élet feszültségei és stresszhatása elleni fokozott védelem gyanánt. Ez a kevéske zöld lé egymaga ellát közel annyi vitaminnal és ásványi anyaggal, mint az átlagos ember által egy nap elfogyasztott étel. BÚZAFŰ KONTRA ÚJ, TÁPLÁLKOZÁS-KIEGÉSZÍTŐK Meglehet, hogy valaki lemond a búzafű fogyasztásáról azon az alapon, hogy már használ ilyen vagy olyan, a bioboltokban kapható természetes táplálkozás-kiegészítőt. Néhányuk, például a spirulina, a virágpor, a klorella
és a szárított, porított búzafű, kiállták az idők próbáját. Mind a klorella mind pedig a spirulina zöldmoszat-készítmény, távol állnak az élő ételektől, pedig árusítóik gyakran ezt állítják róluk. Mindkét termék egysejtű organizmusokból áll, amelyeket tartós héj vesz körül. Ahhoz, hogy a bennük lévő tápanyaghoz hozzájuthassanak, föl kell törni a héjat, s így a tartalma oxidálódhat. Hogy a további oxidálódást megakadályozzák, a moszatot fénymentes tokba csomagolják, ám a károsodás már megtörtént. Ráadásul az algát magas, 70 °C feletti hőfokon szárítják, ami az emészthetőségüket tovább nehezíti, és a tápértékeiket meg inkább csökkenti. Emellett semmi sem vall arra, hogy valaha is élelem gyanánt használták volna. Talán az lehet ennek az oka, hogy az alga olyan génekkel és alkotóelemekkel rendelkezik, amelyek több mint hárommilliárd évvel ezelőtti megjelenésük óta semmit sem fejlődtek. Behatárolt tudásukon túl német és japán kutatók fölfedezése szerint a klorella nehezen emészthető, és nem kívánatos nukleinsavakat termel. De a legnagyobb baj ezekkel a „szuperételekkel”, hogy nehezen lehet megtalálni őket az üzletekben, gyengén ellenőrzik a minőségüket, s a legrosszabb: drágák. A friss búzafűlé mindennapos használata jóval olcsóbb náluk. A búzafülé másik előnye, hogy tápértékének csúcspontján lehet elfogyasztani, másodpercekkel a levágása és a préselés után. A szárított „szuperételekben„ és a zöldségekben lévő vitaminok hathatósságuk egy részét elveszítik, amint leszedik vagy levágják őket. Például az átpasszírozott, nyers paradicsom C-vitamin tartalma öt perc elteltével ötven százalékkal csökken, húsz perc alatt pedig hetvennel. Főzés után meg több C-vitamin elvész. (Ez a másik oka annak, amiért az tanácsolom, lehetőleg nyers ételeket fogyasszunk.) A búzafű vitaminjainak és enzimeinek jó részét elveszíti a levágás után, ezért mindig nyersen kell alkalmazni, és nyomban fel is kell használni. A búzafülé folyékony állapotának köszönhetően gyorsan felszívódik a testben. Ivásakor a legelsők között az édes íze döbbent meg. Ez az ízlöket jelzi, hogy a lé közvetlen kapcsolatba kerül a szájban lévő nyálkahártyával, és azonnal működésbe lép az ízlelő idegek felületén. A zöldségek ezzel szemben nem rendelkeznek ilyen erőteljes zamattal, hacsak nem készítünk belőlük is levet, hiszen a tápanyagaik rostos sejtekbe vannak zárva. A főzés folyamata, amely szét tudja törni a cellulózt, néhány zöldségben több ízt szabadít föl, de le is rombolja bennük az enzimeket és más tápanyagokat. A BÚZAFŰ VITAMINTARTALMA
Táplálkozásilag a búzafűié majdnem ugyanannyi mennyiségű C-vitamint tartalmaz, mint a citromfélék és egyéb gyümölcsök, és többet a szokványos zöldségeknél, például a paradicsomnál vagy a burgonyánál. Mint tudjuk, a C-vitamin fontos a bőr, a fogak, az íny, a szem, az izmok és az ízületek épségéhez. Segíti az általános növekedést és fejlődést, valamint nagyszerű antioxidáns is. A búzafű körülbelül ugyanannyi A-vitaminhoz juttat, mint a saláta sötétzöld fajtái, és többhöz, mint a legtöbb gyümölcs. Szárított formájában annyi Avitamint tartalmaz, mint a sárgarépa, a kelkáposzta vagy a sárgabarack, amelyek mind bővelkednek A-vitaminban. Ne feledjük, ez az A-provitamin, vagy más néven karotin, amely a belekben kellő mennyiségű A-vitaminná alakul át, és semmilyen mennyiségben nem ártalmas. A májban, a halzsírban, az állati eredetű ételekben, továbbá a legtöbb vitamin- és ásványi anyag kiegészítőben található A-vitamin fölhalmozódik a májunkban, és nagy adagban mérgezővé válik. Az A-vitamin létfontosságú a normális növekedéshez és fejlődéshez, a jó látáshoz és a szaporodáshoz. Nélküle gyenge vagy törékeny csontoktól, farkasvakságtól, száraz bőrtől, valamint a betegségek és a fertőzések elleni csökkent ellenállástól szenvedhetnénk. Manapság a kutatók hatékony rákellenes vitaminként is számon tartják. A B-vitaminnak is kiváló forrása a búzafű. Ez a vitamin megkönnyíti a szénhidrátok energiává alakítását, azonkívül támogatja az idegrendszert és az emésztő szerveket. Az állandó B-vitamin ellátás lényeges az agy és a test szabályos fejlődéséhez, valamint a mellékvese működéséhez. Szükségünk e stresszellenes vitaminra a fizikai és szellemi stressz mennyiségével fokozódik, noha a többi említett vitaminhoz képest kevés B-komplexumot igényelünk. A búzafűben a zsírban oldódó E-vitamin szinten megtalálható, mely antioxidáns, és fokozza a termőképességet. Elegendő E-vitamin nélkül izomsorvadással, meddőséggel és a sebek, fertőzések lassabb gyógyulásával kell szembenéznünk. Azonkívül a szívet is védi. A búzafűben található fajtája körülbelül tízszer könnyebben szívódik föl a szervezetünkben, mint a mesterséges. Egyéb kitűnő élő ételforrások a csíráztatott magvak, gabonaszemek és a diófélék. A BÚZAFŰ ÁSVÁNYIANYAG - TARTALMA Az étrendünkben szereplő ásványi anyagok megfelelő mennyisége és
minősége legalább olyan fontos, mint a vitaminoké. Az ásványok molekuláris szinten segítenek szabályozni a kiválasztó és vérépítő funkciókat, mert számtalan enzim molekulájához kötődnek. Elegendő és kellő fajtájú ásványi anyag nélkül könnyen elgyötörtté válhatunk. Az ásványok az éltető elemeink. Sok-sok évvel ezelőtt az ásványok az ősi óceánokban összekeveredtek aminosavakkal és enzimekkel, életformákat hozva létre. Az ásványi só alapvető minden élethez. A mind növényekben, mind állatokban megtalálható ásványi só felelős a rajtuk keresztülfutó elektromos áram áttételéért. Ez szerves ásvány, ellentétben a kövekben, az élelmezési ásványi anyag kiegészítőkben vagy akár a rozsdás szögben található szervetlenekkel. Tanulmányok kimutatták, hogy a szervetlen ásványokat nyugodtan bevehetjük, meghatározott szerepük van, ám körülbelül tízszer-hússzor több kell belőlük, hogy ugyanaz a hatásuk legyen, mint a szerves ásványi sóknak. Ha az étrendünk nagy mennyiségű szervetlen ásványokat foglal magában, jelentős kockázata van a túladagolásnak. A dél-afrikai bantuknál például nagy számban előfordul a máj mérgezése a vas főzőedények kizárólagos használata miatt. Szervezetünk ásványi anyag szükségletének a kielégítésére azt javaslom, hogy a búzafűben és más élő ételekben lévő ásványi sókat fogyasszunk. Ha így teszünk, kiküszöböljük a hiányokat, jó karban tartjuk a csontjainkat és a fogainkat, ráadásul védjük a sok érzékeny anyagcsere-funkciót, amelyek az ásványi sók megfelelő egyensúlyát igénylik. A szervetlen ásványok használatával nagyobb a kockázata, hogy ez a kényes egyensúly fölborul, és zűrzavart okoz belül. Amikor oda jutunk, hogy az egészségünk érdekében a helyes ásványi anyag fajtát választjuk, meg igaznak cseng a régi mondás: a természet a legjobb orvos. Az ásványi anyagok fontos szerepet játszanak az egyenletes anyagcsere fenntartásában is, különösképp a vér pH értékének (azaz viszonylagos savasságának vagy lúgosságának) a területén. Rendes körülmények között a vérünk enyhe lúgosságot tart fenn 7,3 és 7,45 közötti pH-értékkel (a pH skálán 7,0 alatt savas, fölötte lúgos). Az anyagcsere eredményeként állandóan termelődik sav. Ezt a lúgos ásványi anyagoknak semlegesíteniük kell, hogy épen tartsák a csontokat és a fogakat, valamint hogy hozzájáruljanak a megfázás vagy más komolyabb betegség elleni védettséghez. A búzafű lúgosítja a vért, a benne található lúgos ásványoknak: a magnéziumnak, a káliumnak és a kalciumnak köszönhetően.
A búzafű nagyszerű forrása a kalciumnak, amely segít az erős csontok és fogak felépítésében, szabályozza a szívverést amellett, hogy lökhárító (ütköző) pufferként is működik a vér pH-ja számára az egyensúly visszaállítása érdekében. A szárított búza-fűlében közel annyi kalcium van, mint a tejben. A zöld hajtások, a leveles és a tengeri zöldségek, a csíráztatott magvak, a babfélék és a gabonaszemek leve szintén remek kalciumforrás, méghozzá olyan formában, amelyben a test könnyen fel tudja használni. Nem ajánlom, hogy rendszeresen használjunk tejet vagy tejtermékeket, mert túlságosan sok telített állati zsír és koleszterin van bennük. A pasztörizálás, a homogénezés és a mesterséges D-vitaminnal való kiegészítés után a tej az átlagos ember számára nehezen emészthető lesz. Ezért lényeges a búzafülé mellett a szárazföldi és a tengeri zöldségek valamint a zöld hajtások bőséges fogyasztása. Így biztosíthatjuk magunknak a szükséges kalciummennyiséget. Ez különösen azokra igaz, akik ízületi gyulladásban, reumában, izomgörcsben vagy viszkető végtagoktól szenvednek, hisz ez mind a kalciumhiány jele. Ne feledjük, az elfogyasztott kalcium kilencvenkilenc százaléka a csontokban és a fogakban rakódik le, s nem tud megfelelően felszívódni, ha vele együtt más nyomelem nincs jelen. A búzafülében és a friss, élő ételekben ezek mind egyszerre vannak jelen. A búzafűben bőven megtalálható a vas, amely létfontosságú ásvány a vörösvérsejtek kialakulásához és ahhoz, hogy az oxigén a tüdőből a sejtekhez jusson. A vasnak egy részét újrahasznosítjuk, ám emellett folyamatos utánpótlás szükséges. Elegendő vas nélkül könnyen fáradtak vagy vérszegények lehetünk. A nők a menstruáció alatt veszíthetnek a szükséges vasból. A szervetlen vas gyakran székrekedést okoz, viszont a búzafűben lévő vas sónak nincs mellékhatása. Lé alakban a búzafű körülbelül feleannyi vasat tartalmaz, mint a spenót vagy más zöldségek, amelyek a vas kiváló forrásai. Ugyanakkor a spenóttól, a répaféléktől vagy a mángoldtól eltérően a búzafű csekély sóskasavat tartalmaz. Ez a fenti növényeknek egy olyan alkotóeleme, amely megköti a szervezet számára felhasználható kalciumot, és ki is áztathatja a fogakból és a csontokból, valamint vesekövet okoz. Egy másik fontos ásványi anyag, amely a búzafűben optimális mennyiségben van, a nátrium. Azért van szükségünk rá, mert segíti az emésztést és a kiválasztást, és szabályozza a folyadékmennyiséget a testben. Ám a legtöbben túl sokat fogyasztanak belőle nátrium-klorid
(konyhasó) és ételadalékok formájában. Nátriumszükségletünk egyik bizonyítéka, hogy a normális vér literenként tíz gramm nátriumot tartalmaz. A vérben a teljes kalciummennyiség nátrium-tartalmának csupán két százaléka, a kálium pedig mindössze négy százaléka. Mindemellett a túl sok nátrium magas vérnyomást, gyomorfekélyt és szélütést idézhet elő. A nátriumszegény vagy nátriummentes étrenden élők fogyaszthatnak búzafűlevet, mivel a legtöbb félkész élelmiszerhez képest viszonylag keveset tartalmaz. Körülbelül annyi nátrium van benne, amennyi a vöröshagymában vagy a paradicsomban. A kálium, amelyet néhány élelmezéstudományi kutató a fiatalság ásványának nevez, segíti fenntartani az ásványi egyensúlyt és az állandó testsúlyt. Erősíti az izmokat és a bőrt is, és kedvező hatással van a teljes szépségre. A gyümölcsök, főleg a banán, remek káliumkészletükről ismertek. A búzafülé majdnem annyi káliumot tartalmaz, mint a citromfélék, a szőlő, az alma vagy a dinnye. A magnéziumból közel annyi található a búzafűben, mint a brokkoliban, a kelbimbóban, a répában vagy a zellerben. A magnézium a jó izomműködés és a belek épsége miatt fontos, hiszen serkenti a kiválasztó funkciókat. Azt hiszem, ez a létfontosságú ásvány felelős a zsír kihúzásáért a májból zsíros beszűrődés esetén. A búzafű szintén elsőrangú forrása a nyomelemek széles választékának. Ezek az elemek fontosak, meg ha csak „nyomokban” találhatók is meg bennünk. Közülük a szelént rákellenes tulajdonságai miatt vizsgálják, másokról, mint például a cinkről, amely a haj növekedése, sok májfunkció és a fehérje-szintézis miatt lényeges, ma már elismerik, hogy a növényeknek és az állatoknak is nélkülözhetetlenek. A BÚZAFŰ AMINOSAV-TARTALMA (FEHÉRJETARTALMA) A víz mellett a fehérje a legbőségesebb tápanyag a testben. A test szárazanyag-tartalmának több mint ötven százaléka fehérje. A fehérjék viszont kisebb fehérjeláncokból, más néven aminosavakból állnak. Az aminosavakat a házépítésben használt nyersanyagokhoz lehet hasonlítani, bár a tényleges építést az enzimek végzik. Ketten együtt felelnek a sejtutánpótlásért és különféle funkciók hosszú soráért, a hormontermeléstől kezdve az izmok, a vér és egyéb szervek felépítéséig. Létezik nyolc alapvetőnek nevezett aminosav, amelyeket a test csak az
elfogyasztott fehérjékből tud szintetizálni. Ha ezek az aminosavak nincsenek jelen az ételeinkben, a testünk képtelen a sejteket megfelelően újratermelni, és hiánytünetek lépnek föl. Emellett a nyolc mellett egy tucatnyi más aminosav is létezik, amelyek tulajdonképpen ugyanolyan lényegesek, de a testen belül is kialakulhatnak. Az aminosavak a test olyan sok szervében és funkciójában működnek közre, hogy könyvünk terjedelmi korlátai miatt lehetetlen valamennyi megemlítése. Elégedjünk meg annyival, hogy létfontosságúak a táplálék kielégítő felszívódásához és emésztéséhez, a betegségek elleni szilárd védettséghez, a sebek és vágások gyors gyógyulásához, a jó májműködéshez és tudatosságunk szintjének szabályozásához. Mindezeken túl az aminosavak a sejtek regenerálódásában betöltött szerepüknek köszönhetően fiatalítanak bennünket, és meghosszabbítják életünket. Akár csak egy aminosav hiánya is allergiát, kevés energiát, renyhe emésztést, gyenge ellenállást a fertőzésekkel szemben és idő előtti öregedést eredményezhet. És ha valamilyen módon újra bekerül a szervezetünkbe ez az aminosav, ugyanolyan könnyen a tünetek teljes visszafordulását eredményezheti. Ha kielégítő az aminosav-ellátás, azonnal érezzük, mi a különbség az éppen csak elfogadható egészség, minimális energia, valamint az elevenség, szellemi tisztaság és a bacilusoknak és más mikrobáknak való ellenállás között. A továbbiakban a búzafűben található tizenhét aminosavat mutatom be, a nyolc alapvetővel kezdve. A lizinnek mint lehetséges öregedésgátló elemnek az utóbbi időben nagy figyelmet szenteltek. Ez a fontos aminosav serkenti a test növekedését és a véráramot. Elegendő lizin nélkül immunrendszerünk válaszadása gyengül, ez a látásra is átterjedhet, és kifáradás jelentkezhet. A növekedéshez egy másik lényeges elem, az izoleucin is elengedhetetlen, főképp a kisgyermekeknél és a fehérje kiegyensúlyozására felnőtteknél. Az izoleucin hiánya szellemi lelassuláshoz vezethet, mivel hatással van más aminosavak termelésére. A leucin elevenen és éberen tart minket. Álmatlanságban szenvedőknek nem ajánlott, mert csak súlyosbítja a bajukat. Mindazonáltal megfelelő mennyiségben mindenkinek szüksége van rá, aki az erőtől duzzadó életet meg akarja tapasztalni. Egy másik aminosav, amelyről már talán hallott, a triptofán. Ez nélkülözhetetlen a bőséges, vörös vér, az egészséges bőr és haj felépítésében. Mivel a B-komplex vitaminokkal működik együtt, segíti az
idegek megnyugtatását, és serkenti az emésztést. Más lényeges aminosavak tartalmaznak fenilalanint, amely segíti a pajzsmirigyet a thyroxin hormon termelésében. Ez a hormon a szellemi egyensúlyhoz és az érzelmi nyugalomhoz szükséges. Egyéb aminosavakban threonin van, ami serkenti az egyenletes emésztést, az ételek fölszívódását és a test teljes anyagcseréjét; másokban valin, amely aktiválja az agyat, segíti az izmok összehangolását, és nyugtatja az idegeket. A valin hiánya idegességet, szellemi kimerülést, érzelmi kitöréséket és álmatlanságot eredményezhet. A nyolc alapvető aminosav közül utolsóként a metionint említem, amely elősegíti a vese- és a májsejtek tisztulását és regenerálódását. Stimulálja a hajnövekedést és nyugtatja az elmét. Közel ellentétes hatása van a leucinnal: a metionin inkább csillapítja, mint feldobja az érzelmeket és az elmebeli folyamatokat. A búzafűben lévő más aminosavak röviden a következők: az alanin a vér felépítője; az arginine, amely különösen fontos férfiak számára, mivel a magfolyadék nagy mennyiségben tartalmazza; az aspartie sav segíti az etet energiává alakítását; a glutaminsav, amely javítja a szellemi egyensúlyt, és gondoskodik az egyenletes anyagcsere-folyamatokról; a glycine segíti a sejtek oxigén-felhasználását energianyerés végett; a histidine befolyásolni látszik a hallást és az idegműködést; a proline glutaminsavvá válik, és ugyanazokat a feladatokat látja el; a serine az agy és idegműködés serkentője; valamint a tyrosine, amely segíti a haj és a bőr kialakulását, továbbá gátolja a sejtöregedést. KIVÁLÓ TÁPLÁLKOZÁS A BÚZAFŰ KLOROFILLJÁVAL A búzafülében lévő összes értékes vegyület közül a klorofill az egyik legfontosabb. Ha természete nem lenne annyira kényes, azt hiszem, az orvosi arzenál csúcsfegyvere lenne. Akárhogy is van, ingatagsága bennünket nem érint, mert mi termeszthetjük otthon, levet készíthetünk belőle és megihatjuk anélkül, hogy sokáig kellene tárolnunk. A következő és a nyolcadik fejezetben bemutatom a búzafűié számtalan felhasználási módját a gyógyászatban. Itt a klorofill tápértékéről és vérré alakulásáról szeretnék beszélni. Önmagában a klorofillt, a zöld levelekben és füvekben található fehérjetartalmú vegyületet a legtöbb élelmezési szakértő és biokémikus nem tartja különlegesebben figyelemreméltónak. Ám van két nagyon
lényeges tulajdonsága, amely mellett nem kellene elsiklanunk. Az első: a napenergiát használhatóvá tudja alakítani a növények (az állatok és az emberek) számára. A klorofill egyfajta élő elem. Az állati test is tárol és termel energiát: a különbség az, hogy a növények közvetlenül a naptól kapják, míg az állatok és az emberek nem. Alapjában véve ugyanaz az életerő, ami a természetben minden tavasszal kirobbantja a zöld növényzetet, az emberi testben átalakítható a búzafülé fogyasztásával. Utána a szervezet ezt a kiválóan tápláló, éltető energiát fel tudja használni önmaga gyógyítására és helyreállítására. A klorofill másik fontos táplálkozásra vonatkozó jellegzetessége (a második fejezetben már említettem), hogy bámulatosan hasonlít a vörösvértesthez, a vér oxigénszállító anyagához. Dr. Josihide Hagiwara japán tudós és egészségügyi nevelő a búzafű élelemként és orvosságként való használatának egyik legfőbb szószólója. Arra a következtetésre jutott, hogy mivel a klorofill zsírban oldódó részesecske, és a zsírrészecskék egyenesen a vérbe szívódnak fel a nyirokrendszeren keresztül, a klorofill szintén ezen az úton tud felszívódni. Véleménye szerint a testen belül a klorofill magnéziumionja egy vasmolekulára cserélődik, amely a tápanyagot szállítja a test minden sejtjének. Csak az idő és a további kutatások fogják fölfedni a klorofill működésének a rejtélyét. Viszont arra nem kell várnunk, hogy jótékony hatását kifejthesse bennünk. 6. CSODÁS GYÓGYULÁSOK A BÚZAFŰVEL „A jövőben a növények napfényelemét fogjuk használni az emberi test regenerálására gyógyítására.” George Crile, M.D.
Az 1940-és évek körül divatba jött a klorofill használata gyógyszerekben, fogkrémekben és lehelet-frissítőkben. 1940 júliusában Dr. Benjamine Gurskin, a Temple Egyetem vezető kísérleti patológusa átfogó tudósítást jelentetett meg az AMERICAN JOURNAL OF SURGERYben. Első ízben figyeltek föl a klorofillra, mint hatékony és fontos gyógyszerre. Az írást dr. Gurskin és két munkatársa, dr. Redpath és dr. Davis (mindketten fül-orrgégészek) készítették. Mintegy ezerkétszáz esetet említenek, ahol a
betegeket klorofillal kezelték. A panaszok a mély, belső fertőzésektől és fekélyektől kezdve a bőr- és ínyproblémákig terjedtek. Dr. Gurskin a társai klorofillal végzett kísérleteit így észrevételezte: „Figyelemreméltó, hogy egyetlen olyan esetet sem jegyeztek föl, ahol javulás vagy gyógyulás ne következett volna be.” Azóta más kutatók is sikeresen kezelik klorofill kivonattal a rendellenességek egész sorát. Olvastam egy tanulmányt húsz betegről, akiknek vastagbél problémáik voltak, egészen a fekélyesedő vastagbélgyulladásig (melyben én is szenvedtem egy ideig). Klorofillos végbélbeöntést alkalmaztak náluk, mint visszatartásos beöntést naponta egyszer. Azt kérték a betegektől, hogy a levet tartsák bent öt órán keresztül. H. A. Rafsky és C. I. Krieger doktorok az esetek többségében mellékhatások vagy irritációk nélküli javulásról számoltak be. Dr. Carroll Wright, a philadelphiai Temple Egyetem bőrgyógyász professzora klorofill-kenőcsöt alkalmazott különféle bőrbetegségek leküzdésére. Különösen hatékonynak találta a krónikus bőrfekélyek és az ótvar kezelésében. Dr. W. S. Morga, aki szintén Philadelphiában dolgozik, a klorofill használatáról számolt be negyven betegnél, akiknek tizenegy különböző bőrbetegségük volt. A betegek legelőször azt vették észre, hogy a klorofill szinte azonnal enyhítette a viszketést és a bőrégést. Hetekkel a vizsgálat megkezdése után az eredeti negyven beteg hat kivételével meggyógyult, némelyikük olyan krónikus problémától szabadult meg, amelyben már évek óta szenvedett. Dr. Homer Judkin, az Illinois állambeli Paris Kórház szájsebésze komoly sikereket ért el a Vincent-angina (a torokmandula valamint a száj és a garat nyálkahártyájának álhártyakepződéssel járó gyulladása) és a gennyes fogínysorvadás előrehaladott eseteinek gyógyításában, amelyet az ínybe adott klorofill injekcióval ért el. Betegei egy csoportjának a felépüléséről beszélve Dr. Judkin megállapította, hogy kevesebb, mint harminc nap alatt az íny teljesen feszessé vált, és attól fogva tiszta is maradt. Ám az 1940-és évek klorofill iránti érdeklődése és klinikai vizsgálatainak sikeressége ellenére úgy tűnik, bizonytalan természete miatt a kereskedelem nem nagyon foglalkozott vele. Bár néhány vállalat állított elő mesterséges klorofillt, használatának nem volt tartós eredménye. Ahogy kiderül majd, a „durva” vagy nyers klorofillal nehéz dolgozni, és még
nehezebb tárolni. A préselés után a fénnyel és a levegővel való érintkezésének következtében órák alatt elveszíti biokémiai aktivitását és zöld színárnyalatát. A tudósok hamar megtanulták, hogyan lehet hozzájutni a mesterséges klorofillhoz, vagyis a klorofillinhez, a természetes klorofillt elemeire bontva és egy rézionnal összekötve. A klorofillin megtartotta a színét és eléggé stabil volt a korlátlan tároláshoz. Az egyetlen baj csak az volt, hogy nem úgy működött, mint az igazi: mellékhatásokat vérszegénységet és hányingert - idézett elő. Ezért lemondtak arról, hogy orvosi célokra használják, de megmaradt a piacon szagtalanítók összetevőjeként és mesterséges színezékként. Lassanként a klorofill, leginkább a búzafű klorofillja, visszatér az orvosi érdeklődés középpontjába. Egész életemet annak szenteltem, hogy a füvek és más gyógyító, élő ételek igazságát eljuttassam azokhoz, akiknek szükségük van rá. Utam során tanúja voltam, miként javították emberek ezrei egészségi állapotukat és életminőségüket. Rengeteg adatot is gyűjtöttem kifejezetten azokról a gondokról, ahol a klorofill és a búzafülé segíthet. Most térjünk ki röviden a búzafű felhasználására néhány komoly, de gyakori rendellenesség kezelésében. A nyolcadik fejezetben részletesen bemutatom majd a búzafülé belső és külső alkalmazását. BÚZAFŰVEL A RÁK ELLEN Éveken át nagy figyelemmel kísértem a rák kérdését. Úgy gondoltam, ha a búzafű és az élő ételek segíthetnek a legfélelmetesebb és leküzdhetetlenebb orvosi problémán, a rákon, akkor nem férhet kétség ahhoz, hogy képesek a gyógyításra, a táplálásra és a test egyensúlyba hozására. Rákos betegek oktatásával töltöttem húsz évet, így hát tudom, hogy - a közvéleménnyel ellentétben - mindenféle rákot le lehet győzni. Ugyanakkor az a véleményem, hogy gyógymódot sosem fogunk találni erre a rettegett betegségre, mert gyógyíthatatlan. A rákos beteg testének kell meggyógyítania önmagát pontosan ugyanúgy, ahogy minden test újra magához tér vágás, horzsolás vagy a közönséges nátha után. Bár léteznek orvosságok, amelyek segítenek egy-két rákos sejt lerombolásával, ezek csupán csak támogathatják az öntisztító folyamatokat. A testnek kell pótolnia az elveszett sejteket rákmentes egyedekkel. Amint megértjük az öngyógyítás és az öntiszti- logikáját, könnyű lesz belátnunk, a test hogyan képes meg az olyan komoly betegségeket is visszafordítani, mint a rák. Mindössze akarni kell élni és megküzdeni a
betegséggel, s elegendő energiára, azaz eléggé erős immunrendszerre van szükség. Hogyan építhetjük föl az immunrendszerünket a rák legyőzésére vagy megelőzésére? Először is ki kell küszöbölni azokat a dolgokat, amelyek csökkentik a védekezőképességet: az otthoni és a munkahelyi feszültségeket és a félkész vagy főtt ételeket. Amint eltávolítottuk ezt a nyomást az immunrendszerről, meg kell tanulnunk újjáépítését. Tehát a második feladat tisztító hatású élő étrenddel és búzafűvel kitisztítani a stressz és a rossz étkezés mérgező lerakódásait. Az élő ételek és a búzafülé elkezdi az immunrendszer tisztításának és helyreállításának a folyamatát, amíg távol vagyunk a feszültségektől és azoktól az élelmiszerektől, amelyek nagyon kockázatosak, legfőképp a rák kialakításában. Ha nem kerüljük el a stresszt, olyanok vagyunk, mint a törött lábú ember, aki gipszkötés és mankó nélkül jár. Nem fogunk gyógyulni, bármennyire nyugodtak vagyunk, bármennyire helyesen táplálkozunk. Amíg nem tesszük le a fenekünket, és nem pihenünk, semmi sem segít. Hasonlóképpen, ha nem függesztjük fel (ajánlom, véglegesen) azoknak az ételeknek a fogyasztását, amelyek felgyülemlenek, és eltömítik a testet, nem sok esélyünk lesz a felépülésre. A búzafülé segít az immunrendszer fölépítésében, azonban jótékony hatásai sokkal messzebbre nyúlnak. Előzetes tanulmányok számos pompás rákellenes alkotórészt azonosítottak benne. Ezek egyikét abszcizinsavnak hívják. Erről a savról először Eydie Mac Hunsbergertől értesültem, a Hippokratész Intézet hajdani vendégétől, aki a Hippokratész Étrendet és a búzafűlevet használta a mellrákjából való gyógyulásra. Ahogy a „Hogyan küzdöttem le a rákot természetes módon” (HOW I CONQUERED CANCER NATURALLY) című könyvében meséli, orvosa érdeklődést mutatott az esete iránt, és tanulmányozott sok korábbi kutatást a búzafűben lévő aktív összetevő megtalálása végett, amely segített az asszony gyógyulásában. Fölfedezte az abszcizinsavat, egy növényi hormont, amely arról ismert, hogy megelőzi a mag kicsírázását, amíg az megfelelő körülmények közé nem kerül. Laboratóriumi állatokon végzett vizsgálatai során megállapította, hogy ez a sav meg kis mennyiségben is „halálbiztosnak bizonyult a rák bármilyen formája ellen”. A tumor is gyorsan eltűnt az állatokban abszcizinsavas injekció hatására. Ugyanakkor Eydie Mae megemlítette, hogy e téren a kutatások meg gyerekcipőben járnak, és túl korai lenne kimondani alkalmasságukat a gyógykezelésre. Továbbá hozzáfűzte: „A szegényes táplálkozási szokások nem csak rákot okozhatnak. Meglehet, képesek vagyunk visszafordítani a rákot abszcizinsavas tablettákkal, viszont aztán szívrohamban vagy valami másban halunk meg”. Csak a kifogástalan
táplálkozás és az egészséges életmód menthet meg minket a betegségektől. Eydie Mae döntése, hogy a „halálraítéltek étrendjéről” áttér a Hippokratész Étrend búzafűlevére és élő ételeire, minden bizonnyal kifizetődött neki - nem egészen egy évre rá, hogy az orvosok feladták a reményt, a rák visszahúzódott. A búzafülé másik lehetséges rákellenes sajátossága, amely fölkeltette az érdeklődésemet a jól ismert biokémikus és kutató, Dr. Ernst Krebs, Jr. egyik előadásán, a B17-vitamin (laetrile). Kutatásaiban dr. Krebs sárgabarackmagból vont ki laetrilét, de a teljes ételekben szintén megtalálható, különösen a búzafűben. Ez a vitamin célzottan csak a rákos sejteket rombolta, az egészségeseket meghagyta. Míg a lactriléről, mint rákkezelésről még mindig hevesen vitatkoznak, a tények magukért beszélnek: a mai átlagos étrend körülbelül négyszázszor kevesebb B 17vitamint tartalmaz, mint a természetes népek étrendje, ahol is a rák előfordulása rendkívül alacsony. A Linus Pauling Orvostudományi Intézetben Dr. Arthur Robinson laboratóriumi egereken tanulmányozta az élő ételek, a búzafű és a mesterséges C-vitamin rákra gyakorolt különféle hatásait. Az egerekben bőrrákot idéztek elő ultraviola sugárzással. A kontrollcsoport szokásos állateledelt kapott. Két másik csoportnak szintén rendes eledelt adtak kiegészítve különböző adagolású C-vitaminnal. Megint másik két csoport egér almából, körtéből, répából, paradicsomból, napraforgómagból, banánból és búzafűből álló nyers ételeket kapott. Az utóbbi két csoport egyiknek még száz gramm C-vitamint is adtak. Az 1984 márciusában megjelent „Az élő ételek és a rák” (LIVING FOODS AND CANCER) című cikkében dr. Robinson így foglalta össze tapasztalásait: „Az eredmények látványosak voltak. Kizárólag az élő ételek (a búzafűvel együtt) csaknem hetvenöt százalékkal csökkentették a rákos bántalmak előfordulását és súlyosságát. Ez az eredmény jobb volt bármely más, valaha kipróbált táplálkozási programénál. Meg duplán jó eredményt értünk el a rák elfojtásában nagy mennyiségű aszkorbin savval (C-vitaminnal) - olyan magas adagban, amely csaknem halálos volt az egerekre, és messze túl volt az emberi fogyasztás racionális tartományán. Tulajdonképpen az aszkorbin sav akkora mennyiségben, amit megfázás és rák ellen ajánlanak, megkétszerezte, száz százalékkal megnövelte a rák elleni küzdelem hatékonyságát.” Véleményem szerint, ha a nyers ételekkel táplált egereknek zöld hajtásokat adtak volna zöldség és gyümölcs helyett, a rák csökkenése még drámaibb
lett volna. A rák és a táplálkozás kapcsolata egyre nyilván valóbbá válik a kutatók és az orvosok előtt. Nemrégiben a köztiszteletben álló amerikai Nemzeti Rákintézet (NATIONAL CANCER INSTITUTE) megbízta e kapcsolat tanulmányozásával a szintén USA-beli Nemzeti Tudományos Akadémiát (NATIONAL ACADEMY OF SCIENCES). A tanulmány sok élelmiszernek kimutatta karcinogén jellegét. Talán már Ön is tudta ne hogy ilyen tulajdonságokkal rendelkezik: a félkész élelmiszerek, a füstölt húsok, a zsíros sajtok és a finomított olajok mind karcinogének. A tanulmányozás során azt is fölfedezték, hogy egy-két zöldség, főleg a zöldek és a sárgák, úgy tűnik, rákellenes tulajdonságokkal bírnak. Mindazonáltal a Nemzeti Tudományos Akadémia által kiválasztott számos élelmiszer, mint például a sárgarépa, a tök, a brokkoli, a káposzta, a kelbimbó és a leveles zöldségek együttvéve sem annyira hatásosak a teljes táplálkozásban, mint a búzafű, valamint főzötten fogyasztva egyikük sem tartalmaz aktív enzimeket. AZ OXIGÉNFELVÉTEL ÉS A RÁK A rák körül felmerült egy nagyon érdekes elmélet, amely a Nobel-díjas dr. Otto Warburgtól származik. Kimutatta, hogy a ráksejtek oxigénszegény környezetben gyarapodnak. Ő a rákra nem vírusként tekintett, hanem a sejtek szintjén oxigénhiány által okozott sejtmutációs folyamatként. Warburg fölfedezése több mint ötven éves, mégis mindmáig cáfolhatatlan, míg más elméletek tucatjai dőlnek meg évente. Már tudjuk, hogy bizonyos dolgok, mint például a dohányzás, a magas fehérjefelvétel, a légszennyezettség, a gyatra lélegzés és a testmozgás hiánya, valamint a zsíros ételek több éven át tartó fogyasztása kiéheztethetik a testet egészen a rendelkezésére álló oxigén huszonöt százalékáig. Warburg elmélete szerint nem csoda, hogy a világon a legnagyobb számban az amerikaiak szenvednek rákban: az életvitelük, a táplálkozásuk és a környezet mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kevesebb oxigén áramlik sejtjeink felé. A friss gyümölcs- és zöldséglevek, a mély lélegzés és a búzafű mind oxigénhez juttatják a szervezetet, serkentve a jobb vérkeringést és fokozva a test oxigén-szállító teljesítményét, a vörösvérsejtek száma is növekszik általuk. Lehet, hogy nem ismerjük a búzafű pontos működését a rákos sejtek megsemmisítésében, de azt tudjuk, hogy az alatt a néhány év alatt, amíg a tudósok figyelme ráirányult a táplálkozás és a rák összefüggéseire, számtalan lehetőséggel tudtak előhozakodni.
VÉGET VETHET-E A BÚZAFŰ A DAGANATOKKAL VALÓ KÜZDELEMNEK? A legtöbben nem akarnak hízni, viszont kevesen tekintenek az elhízottságra azzal a pánikkal és félelemmel, amely a rák gondolatát kíséri. Mégis kevés kétség fér ahhoz, hogy a nyugati nemzetek számára az elhízottság a legnagyobb egészségügyi probléma. S nem csak a lelki gyötrelmek miatt, hanem mert kövérnek lenni nem egészséges. Könnyen meg lehet érteni ennek az állításnak az igazságát, ha eltűnődünk azon a számos betegségen, beleértve a szívbajt, a cukorbetegséget, az ízületi gyulladásokat, a magas vérnyomást és a rákot, amely a túlsúlyos embereknél sokkal gyakrabban és súlyosabb formában fordul elő. Jóllehet a fölös súlyra valaha a vagyonosok jelképeként tekintettek, ma már társadalmunk minden csoportját és korosztályát érinti. Csendesen rombol. Jelenleg ötvenmillió fölött van az elhízott emberek száma csupán az Egyesült Államokban, s a baj inkább súlyosbodni látszik, mint javulni. Sokan lassan híznak, ahogy az anyagcseréjük már nem tudja fölhasználni vagy kiválasztani az elfogyasztott fölösleges tápanyagokat. A folyamat visszafordításának általam ismert legjobb módja az anyag-csereérték növelése testmozgással, élő ételek fogyasztásával, amelyek serkentik a vérkeringést, továbbá fel kell hagyni a cukor, a vörös- és a baromfihús, a tejtermékek, az olaj, a hal és a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásával. Természetesen a búzafülé alkalmazása is segít, de önmagában nem karcsúsít. A tápanyagokkal kapcsolatos munkám kezdete óta az egyik legörömtelibb fölfedezésem a búzafű használatával és a Hippokratész Étrend követésével elérhető drasztikus súlycsökkenés volt. Ez az étrend nyersen, ugyanakkor ízletes társításokban fogyasztandó zöldségekből, friss gyümölcsökből, zöld hajtásokból, tengeri zöldségekből, valamint csíráztatott magvakból, csonthéjasokból és gabonaszemekből áll. A búzafű segít a diétázóknak a vérkeringés és az anyagcsereérték felgyorsításával, valamint az emésztés hatékonyságának növelésével, így oldva fel a szervezet fölösleges zsírtartalmát. Ha egy pillanatra elgondolkozunk az enzimek megannyi szerepén, könnyen rájöhetünk, hogy fél kiló leadása vagy felszedése a táplálékunk és a testünk enzimeinek megléte vagy hiánya miatt következik be. Az „Enzimtáplálkozás” (ENZYME NUTRITION) című munkájában dr. Edward Howell enzimológus
megjegyezte, hogy a százharminc vagy még több kilót nyomó emberek testének zsírjában található enzimek mérése kimutatta a zsíroszlató enzimek hiányát. Az élő ételek és a friss levek, főleg a búzafűlé sok olyan elméletet megdöntöttek, amelyek arra a kérdésre kerestek választ, miért zsírosodunk el, és hogyan fogyunk gyorsan. A Hippokratész Egészség Intézetben sosem erőltettem a fogyást, mert az a búzafű és az élő ételes étrend természetes velejárója. Mindazonáltal az intézet vendégei átlagosan 2-7 kilogrammot fogynak hetente. Meggyőződésem, hogy a döntő tényező a búzafűben és az élő ételekben lévő bőséges enzimellátás. Azelőtt a túlsúlyos betegeknek pajzsmirigyhormont adtak a súlycsökkenés serkentésére. Ám ezek a gyógyszerek hosszú távon tulajdonképpen gyengítik a pajzsmirigyet. Ha saját búzafüvünket tengeri moszattal dúsított termőföldben (lásd a 7. fejezetet) termesztjük, és a belőle készült búzafülét rendszeresen isszuk, ezzel nagyszerű jódforrással egészíthetjük ki étrendünket. Ez fölpezsdíti a pajzsmirigyet, és hatalmas segítséget jelent a biztonságos fogyáshoz. A józan ész azt diktálja, ha csak alacsony kalóriaszintű, tiszta és sovány ételeket eszünk, a biztonságos és gyors fogyás minden bizonnyal bekövetkezik. Továbbá az élő ételes étrendben lévő bőséges salakképző anyag kitisztítja a kiválasztó csatornákat, hogy hatékonyabban tudjanak működni. Az étrend folyadéktartalma átmossa a vesét és a vért, helyettesítve az elhasználódott testfolyadékot a zöldségekből, hajtásokból és gyümölcsökből kinyert természetes desztillált vízzel. Természetesen nem kell teljesen megváltoztatni az étrendet, hogy fogyhassunk a búzafű által. Fokozatos súlycsökkenést érhetünk el, ha szokásos táplálkozásunkat rendszeresen kiegészítjük a búzafülével, és hangsúlyt fektetünk a friss és könnyű élelmiszerekre. Nem megalapozott az a mendemonda, hogy a banán, az avokádó és más gyümölcs, zöldség hizlal. Ezek az ételek nem önmagukban hizlalnak, hanem inkább felhasználási módjuk (a főzött gyümölcsök és a befőttek különböznek a nyersektől), vagy a velük fogyasztott más ételek miatt (például banán fagylalttal). Ha más élelmiszerrel együtt fogyasztjuk, meg azok az ételek is súlygyarapodáshoz vezethetnek, amelyeket általában nem tartanak hizlalónak: például az eper tejszín-habbal vagy gyümölcstortában. FELTÖLTŐDÉS, NEM PEDIG MEGTÖLTŐDÉS
Ha valakinek nem a túlsúly a baja, hanem a normálisnál kevesebb testtömeg, nem is tudok jobb orvosságot a búzafűnél. Sok túlságosan vékony embernek túlzottan aktív anyagcseréje van, ami akadályozza az elfogyasztott tápanyagok megfelelő felszívódását. Sok esetben az emésztés serkentésére (enzimekre) és relaxációra van szükség. Láttam sovány embereket heti egy vagy több kilót hízni, miután rátértek a Hippokratész Étrendre és a búzafülé használatára. A búzafű segít a súlygyarapodásban az idegrendszer pihentetésével és a belekben fölhalmozódott nyálka kitisztításával, amely még több élelem felszívódását teszi lehetővé. Állati kísérletek és az intézetben folytatott megfigyeléseim bizonyították, hogy a búzafülé kis mennyiségben való hozzáadása az étrendhez stimulálja az egyenletes testsúlyt és a vér tökéletes minőségét. Akár fölszedni, akár leadni szeretnénk kilókat, a Hippokratész Étrend feltölt bennünket, de „megtölteni” nem fog, hacsak nem éppen arra van szükségünk. Talán a legfontosabb indoka a búzafülé használatának bármilyen súlyszabályozó programban, hogy képes betölteni a táplálkozási hiányokat. Ahogy már tárgyaltuk az előző fejezetben, a búzafű teljes élelem, tartalmaz minden ismert (és talán néhány meg ismeretlen) tápanyagot. Mindennapos használata a test átformálása érdekében olyan, mintha biztosítást kötnénk bármilyen felmerülő hiányosságra. A következő két fejezetben a búzafű termesztési és fölhasználási módozatairól szólok majd részletesebben, de előtte szeretnék arról is röviden beszámolni, hogyan alkalmazható védelemként. Segítségével könnyebben megálljuk a helyünket egyre szennyezettebb világunkban. VÉDELEM A MODERN ÉLET ÁRTALMAIVAL SZEMBEN Meg ha könnyen el tudjuk kerülni a húst, a zsírt és cukrot, az egészségre nézve léteznek más veszélyforrások, amelyek az elmúlt száz évben alakultak ki. Itt főleg a levegő-, a víz- és a talajszennyezettségre, a nukleáris hulladékokból áradó, valamint az elektromos és elektronikus készülékek által kibocsátott mérgező sugárzásra célzok. Megvédhetjük-e magunkat ezekkel szemben? Ahogy már említettem a harmadik fejezetben, úgy hiszem, ezekkel szemben létezik megfelelő védelem, és az utóbbi években a tudósok és kutatók egyre növekvő számban értenek egyet velem. Természetesen az egyik megoldás az egészséges, élő ételekre való áttérés és a búzafülé napi fogyasztása.
Beszéltünk már a búzafű számos képességéről: megsemmisíti az ártalmas baktériumokat és mikrobákat, hatékony antioxidáns, továbbá serkenti az oxigénszállítást. Mindenféle szennyeződés, beleértve a kipufogókból áradó ólmot, az ipari hulladékokban lévő kénoxidokat és a különféle gázokat, hajlamos fölhalmozódni a szervezetben. A búzafű mint antioxidáns a lehető legkisebbre csökkentheti közvetlenül és közvetve a maró és irritáló vegyületek testre gyakorolt káros hatását. Néhány éve a vegyi nátrium fluoriddal foglalkoztam, amelyet rendszerint patkányméregként használnak, és a vizünkbe teszik. Megkértem a New Jersey államban lévő High Bridge-i Bloomfield Laboratóriumból Dr. G. H. Earp Thomast egy kísérlet elvégzésére. Kis mennyiségű búzafűlevet helyezett egy üveg csapvízbe, és utána a fluorid és más vegyi anyagok jelenlétét vizsgálta benne. Mindkettőnket megleptek az eredmények. Íme Dr. Thomas megfigyelése: „a fluor gyorsan összekapcsolódott a kalcium foszfáttal és más kinetikus elemekkel elveszítve ezáltal mérgező tulajdonságait, sőt így meg a fogakat és a csontokat is szilárdította. Ezért van az, hogy a friss fű katalizátorként működött: sebesen átváltoztatta a savas fluort olyan ártalmatlan vegyületté, amelynek a hatása inkább kedvező volt. A kalciumfoszfátban aránylag gazdag búzafű eltávolít bármilyen szabad fluorsavat, és annak negatív töltését lúgos kalcium-foszfát fluoridvegyületté alakítja”. Nem győztem álmélkodni. A búzafű nem csak semlegesítette a fluor mérgező hatását, hanem szövetségesünkké változtatta át az egészséges csontok és fogak fenntartásában. Azért nem ajánlom, hogy csapvizet igyunk, a tiszta szűrt vagy forrásvíz kellemesebb ízű és jobb is. De ha nem tudunk hozzájuk jutni, öntsünk egy kis búzafűlevet a csapvízhez, ez egészségesebbé teszi. A szennyeződések elleni legjobb védelem az erősebb, egészségesebb test. A búzafű közvetve véd meg a szennyező anyagoktól testünk saját védekezőképességének erősítésével. Sajnos úgy látszik, a természet nem programozta be az emberi testbe az alkalmazkodóképességet mindenhez, amit az emberi leleményesség képes kiagyalni. Elég jól alkalmazkodtunk a szmoghoz és más szennyeződésekhez (mérhetetlenül magas áron, ha a gyengébb egészséget nézzük), ám létezik néhány olyan dolog, amellyel szemben kiváltképp sebezhetőknek tűnünk. Ezek egyike a sugárzásmérgezés. A tudósok évek óta tudják, hogy a röntgensugarak eléggé nagy adagban rákot, sőt még halált is okozhatnak. A sugárzás romboló hatása egyszerre
adomány és hátrány. Adomány, mert lerombolja a rákos sejteket, és hátrány, mert az egészségeseket is megöli, és serkentheti a jövőben a rákos burjánzást. Sőt, éppen a sugárzás az egyik módszere a rák előidézésének kísérleti állatokon. Az atomsugárzás még veszélyesebb. Ahogy azt mindannyian tudjuk, akár lassan szivárog a légkörbe, akár hirtelen szabadul ki egy robbanáskor, az emberi szervezetre gyakorolt hatása halálos. De meg a televíziókészülék által kibocsátott kisebb sugárzás is betegséget és rákot okozhat. Éppen ezért az amerikai parlament törvénybe iktatta az 1968-as sugárzást szabályozó határozatot, amely megvéd bennünket saját találmányainktól. Ám ez a törvénycikkely csupán korlátozza a készülékek sugárzását, de nem szünteti meg. A különböző berendezések, a fénycsöves világítás és egyéb komfortcikkek aláaknázhatják az egészségünket, a testet körülvevő elektromágneses mező megváltoztatásával. Az állami előírásokba vetett bizalmunkon kívül más gyakorlati eszközünk nincsen a sugárzások szintjének ellenőrzésére az otthonunkban. Ismerve azt, hogy a sugárzás milyen fenyegető veszedelem az emberi egészségre és életre, a tudósok javában próbálják megtalálni az ellenszerét. Éppen mostanság ajánlják a kutatók figyelmébe, hogy a búzafű klorofilljának a sugárzás elleni védő erejét vizsgálják. A mai érdeklődés néhány tanulmánynak köszönhető, amelyeket az 50-és és a 60-as években végzett néhány kutató szellem. Egy program alkalmával, amelyet az amerikai haderő szponzorált, Harry Spector, Doris Calloway és társaik néhány csoport tengerimalacot normál állateledellel tápláltak, majd halálos mennyiségű sugárzást bocsátottak rájuk. Az összes állat tizenöt napon belül elpusztult. A kutatók aztán megpróbálkoztak különféle ételeket bevezetni az étrendbe, mielőtt ugyanakkora sugárzásnak tették ki az állatokat. A répafélék semmi különbséget nem okoztak, viszont a káposzta és a brokkoli több mint az állatok felét tizenöt napon túl is életben tartotta. A legjobb eredményt úgy érték el, hogy a tengerimalacokkal káposztát és brokkolit etettek a sugárzás előtt és után. A zöldséggel táplált állatok boncolása nagyobb és egészségesebb májat fedett föl több A-vitaminnal és alacsony zsíros elfajulással. Kiválóbb ivarmirigy-fejlődést is kimutattak, azt jelezve, hogy a zöldségek megvédhetik a szaporító szerveket. Azonkívül a sugárzásos mérgezés jellegzetes tünetei, mint például az alultápláltság és a súlycsökkenés, később jöttek elő, és kevésbé voltak súlyosak. J. E Duplan, a párizsi Tudományos Akadémia kutatója szintén fölfedezte, hogy a
káposzta a lehető legkisebbre csökkentette a súlyvesztést, és mérsékelte a röntgensugárzásos állatok halálozási arányát. Habár a búzafüvet nem használták ezekben a vizsgálatokban, jó okunk van feltételezni, hogy fölülmúlta volna a káposzta és a brokkoli teljesítményét. Ha az állatok étrendjét búzafűvel egészítik ki, a boncolásukkor tapasztalt kedvező máj- és ivarmirigy-változások, Dr. Schnabel szerint, sokkal meghökkentőbbek lesznek. 7. A BÚZAFŰ TERMESZTÉSE ÉS PRÉSELÉSE „Minden hús fű, és ennek minden kelleme olyan, akár a mező virága.” Ézsaiás, 40:6
Mindeddig a búzafülé élelemként és orvosságként való használata mögötti filozófiára koncentráltunk. Ebben és a következő két fejezetben alkalmazását, termesztésének módszereit, préselését és a búzafű-böjtöt ismertetem. Nincsen semmi bonyolult az otthoni búzafű-termesztésben. A Hippokratész Intézetben kialakítottunk egy szobai konyhakert rendszert, a hajdinasaláta, a napraforgó-zöld és a búzafű termesztésére. A szobai kertészkedés kevés időt és kis erőfeszítést igényel, és nincsen szükség drága felszerelésekre. Mindössze egy speciális prést kell majd esetleg beszerezni. Minden egyéb eszköz olcsón és könnyen beszerezhető. A SZOBAI KONYHAKERT FELÁLLÍTÁSA A szobai konyhakert felszerelésének első lépése helyet találni a búzafűtálak felállítására és tárolására. Szükség lesz meg olyan helyre is, ahol a magokat és a földet vagy komposzt trágyát tarthatjuk. Mivel a bostoni intézetünk harmadik emeletén élek, egész felszerelésemet a konyhában állítottam föl, és ott is tárolom. Ha valaki családi házban lakik, akár a konyhában, akár az alagsorban, akár a garázsban, akár az előszoba félreeső helyén vagy pedig az üvegházban is fölszerelheti a konyhakertet. Akár a műveleteket is feloszthatja például úgy, hogy az alagsorban tárolja a földet és tulajdonképpen a palántákat is, a feljáró ablakába helyezi a tálakat, és a konyhai lefolyóban áztatja a magvakat befőttesüvegben. Bármilyen felállítást válasszunk is, a növények termesztéséhez bőséges szórt napfényre lesz szükségünk, és a téli hónapokban meleg helyre (20 - 25 °Cra).
Ha úgy véljük, zavaró a föld a lakásban, ám nincs hely a kinti termesztésre, nem kell kétségbeesnünk. Bár nincs igazi helyettesítője a jó talajban növekedett búzafűnek, van néhány módja a földnélküli termesztésnek önműködő csíráztatókban. Én használok egyet otthon, mégis jobban szeretem földben nevelni a búzafüvet és a bébi zöldségeket. Azért, mert öt nap növekedés után a fiatal növények nem a magban, hanem a földben néznek tápanyagok után. Így az önműködő csíráztató gépekben növekvő növényeknek 2-5 napig külső tápanyagokra van szükségük, amelyek viszont ott nem állnak rendelkezésre. Az eredmény olyan búzafű, amely nem annyira hatékony, mint lehetne. Ám ha Ön csak a földnélküli termesztést tudja megoldani, meg mindig jobb, mintha egyáltalán nem termesztene búzafüvet. A BÚZAFŰ TERMESZTÉSE Ha az én módszeremet alkalmazza, jó termőtalajt és tőzeglápot, vagy termőföld és komposzt keverékét kell beszereznie. A termőföld az a 30-50 centi-méternyi sötét színű talaj, ami a pázsit füve, vagy erdős területen a lehullott levelek alatt van. Amennyiben valaki városban él, ahelyett hogy megkockáztatná a börtönt a park felásása miatt, inkább külvárosban élő barátjától szerezzen be földet, illetve virágüzletben vagy kertészeti boltban vásároljon néhány nagy zsákkal. Tőzegláp is kapható ezekben a boltokban. Ha erdős területről hozza a földet, főleg ahol fenyőfák nőnek, keverjen körülbelül 2-2,5 deciliter talajmészkövet (meszet) egy teli dézsa földhöz. Ez kiegyenlíti a föld savasságát, és a búzafű ízletesebb és könnyen termeszthető lesz tőle. A mész nem drága, és minden kertészeti boltban kapható. A szokásos gyepföldnek általában nem kell mész, de azért egy-két maroknyit tehet egy teli dézsa földbe a biztonság kedvéért. Ha kertben készített komposztot használ, át kell rostálni a földdel való összekeverés előtt, hogy eltávolítsa belőle a nagyobb köveket, gallyakat és egyéb törmelékeket. Ne alkalmazzon olyan komposztot, amelyet állati trágyával kezeltek, mert ártalmas baktériumokat tartalmazhat. Ha nem kever komposztot a földhöz, elegyítse tőzegláppal 3:1 arányban. • Napi egy tál búzafű termesztéséhez kétdézsányi termőtalajjal és fél csomag tőzegláppal kell kezdeni. Ezzel együtt szükség lesz két további üres dézsára az elhasznált növénydarabok komposztálásához. Ez majd ellátja a földszükségletünket pár hétig. Utána pedig a komposztos dézsákból újrahasznosított földdarabokat lehet majd alkalmazni.
• A nehéz vagy őszi búzaszemeket használjuk a búzafű termesztésére. Ennek a fajtának a magjai kicsik, hosszúkásak és mély aranyszínűek. Ha lehetséges, szervesen termesztett magvakat vegyünk bioboltokból. A növényi szövetekben megtelepedett permetezőszer és műtrágya mérgező, ráadásul a permetezett magok nem fejlődnek jól. • A búzamagok ültetéséhez néhány kemény műanyag tartótál vásárlását ajánlom. Egyes étteremellátó üzletek árusítanak kb. 25 x 35 centiméteres önkiszolgáló tálcákat. Egyre a föld tárolásához lesz szükség, egy másikkal pedig a beültetett tálcát kell betakarni a termesztés első három napjában. Tehát mindössze egy tucat tálca kell, ha minden napra tervezünk aratást. • Elültetés előtt a búzamagok áztatásához egy széles szájú befőttes üvegre lesz szükség. A magok áztatása és csírázása alatt fedjük be az üveget egy négyzet alakú hálószövésű nejlonnal (vaskereskedésben beszerezhető), majd rögzítsük egy gumigyűrűvel. Erős gumit használjunk, mert a vékonyak elpattan-hatnak, és a hajtások szétszóródnak. A továbbiakban csupán víz és egy kevés türelem kell. A felhasznált búzamag mennyisége az tetőt tálhoz méretétől függően változik, de általában egy csésze száraz mag megfelelő szokott lenni a 25 x 35 centiméteres tálhoz. Elültetés előtt mossuk meg a magokat, hogy mindenféle piszok és por lemenjen róluk. Utána tegyük bele őket egy üvegbe, és töltsük meg vízzel. Tegyünk rá egy tetőt, és hagyjuk állni egy éjszakát (vagy tizenkét órát). Az áztatás után öntsük le róla a vizet, és öblítsük le alaposan. Aztán hagyjuk kihajtani a magokat a 45°-os szögben döntött üvegben 6jabb tizenkét órán keresztül. Így huszonnégy óra telik el a búzamagok megmosása és tényleges elültetése között. Most terítsünk szét egy sima, egyenletes réteg földet 2 - 3 cm mélyen a tál aljára, kis árkot hagyva a szélein körbe a fölösleges víz felfogására. Öntsük a tál közepére a kihajtott búzát, és terítsük szét egyenletesen a kezünkkel, hogy teljesen befedje a földet. Ideális esetben a magok minden oldalról érintik egymást, de nem halmozódnak egymásra sehol. Locsoljuk meg a tálat vízzel, hogy enyhén nedves legyen, és fedjük be egy másik tállal. A fedőnek használt második tál egy mini ökoszisztémát hoz létre, amely megduplázza azokat a körülményeket, amelyekben a búza rendesen növekszik a külvilágban. A fedő alatt a búza nedves és meleg marad, fénytől védve van, éppen, mint amikor a mezőn egy vékony réteg föld fedi, ám itt a magok tiszták maradnak, és gyorsabban növekednek. A megöntözés és a befedés után a tálat tegyük félre két-három napra.
A második vagy harmadik nap végén (meleg időben kettő, egyébként három) vegyük le a tetőt a tálról, locsoljuk meg, és tegyük fényre, de ne közvetlenül a napra. A két- vagy háromnapos búzafű 2-3 cm magas, nagyon vaskos és fehér vagy sárgás színű. A leendő termés mennyisége még éppen csak látható ebben a szakaszban. Minél inkább szórt fényt kap a növény, a levelek és a fűszálak annál vastagabbak és rövidebbek lesznek, másrészt a közvetlen napsugár akadályozza a fejlődésüket, és pár óra alatt kiszárítja a földet. Ideális esetben a fény és árnyék közötti egyensúly vastag, zöld és lédús búzafüvet fog eredményezni. Ha a tálban kitakarás után penészfoltokat látunk búzafű helyett, valószínűleg rossz volt a mag, vagy megfojtottuk őket a túl sok áztatással. Az is lehet, hogy túlöntöztük a tálat, és/vagy a csíráztatáshoz egy kissé túl melegre helyeztük. Próbálkozzunk új magokkal, kevesebb vízzel és hidegebb hellyel (kb. 19-24 °C). Amint fényre tesszük a búzafűtálakat, meg kell locsolni őket minden nap vagy minden másnap az időjárástól, a páratartalomtól, és kinti hőmérséklettől függően. Az első egy vagy két alkalommal, amikor megöntözzük a növényeket, keverjünk a vízbe egy evőkanál moszatot, hogy a hozzáadott nyomelemeket és jódot fölszívhassák. Próbáljuk meg nem besározni a földet, elég nedvesen tartani mindvégig. Ha a tál véletlenül kiszárad, ne essünk abba a kísértésbe, hogy vízzel árasszuk el, mert az még jobban megrázkódtatja a növényeket. Inkább csak nedvesítsük be a földjüket, és biztosítsuk, hogy ne száradjanak ki újra a következő két napban. Ne aggódjunk, ha a növények nem akarnak rögtön újra fölegyenesedni. A lekonyulást a víz hiánya okozza, és a búzafű azért meg jó lesz fogyasztásra. Hozzávetőleg 6-12 nap múlva a búzafű körül-belül 18-25 cm magas lesz, és készen áll az aratásra. Hűvösebb időben néhány nappal tovább tarthat, míg teljesen megérik, viszont forró időben akár öt nap alatt is elérheti a 25 cmt. A búzafű aratásakor a földhöz a lehető legközelebb kell elvágni, mert sok tápanyag gyűlik össze a talajtakaró közelében. Ha egy kis földet is felemelünk a növénnyel együtt, csupán öblítsük le a gyökerek végét tiszta vízzel a préselés vagy a fogyasztás előtt. Ezzel szemben ne öblítsük le, ha hűtőszekrényben fogjuk tárolni, mivel a víz fölgyorsítja a bomlást. Legjobb ha a búzafüvet a levágás után azonnal felhasználjuk. Habár a vágott füvet műanyag zacskóban akár hét napig is tárolhatjuk a hűtőszekrényben, ha
már levet készítettünk belőle, fél órán belül romlani kezd, és tizenkét óra alatt teljesen tönkremegy. Ha a búzafűlevet nem használjuk fel rögtön, ki kell önteni. ÜLTETÉSI TENNIVALÓK LISTÁJA A szobai kertészkedés kézikönyveként a könnyű felhasználás érdekében összefoglalom a fenti lépéseket. • Keverjünk össze két dézsa termőföldet fele-fele arányban tőzegláppal vagy átrostált komposzttal. Szerezzünk be körülbelül tizenkét kemény műanyag önkiszolgáló éttermi tálat, néhány széles szájú befőttes üveget és búzaszemeket az ültetéshez. • Mossuk meg a búzamagokat, és hagyjuk ázni tizenkét órán át, majd csírázni újabb tizenkét órát. • Terítsük szét a földet 2-3 cm vastagon a tálba, hagyjunk egy vékony árkot körbe széleken a fölösleges víz elvezetéséhez. Simítsuk el a földet, és terítsük a tetejére a kihajtott magokat. • Locsoljuk meg a tálat, fedjük le egy másikkal, és tegyük félre két-három napra. • A negyedik napon vegyük le a fedelet, öntözzük meg, és helyezzük szórt fényre. Naponta vagy két-naponta locsoljuk, ahogy éppen szükséges a nedvesen tartáshoz. • Arassuk le a füvet egy éles késsel, amikor eléri a 18-25 cm-es magasságot. A lehető legközelebb vágjuk a gyökerekhez anélkül, hogy nagyobb földdarabokat is fölemelnénk. Amennyiben szükséges, a levágott búzafüvet a hűtőszekrényben hét napig tárolni lehet fedett dobozban vagy műanyag zacskóban. AZ ELHASZNÁLT BÚZAFŰ MARADVÁNYAINAK KOMPOSZTÁLÁSA Miután egyszer vagy kétszer learattuk a búzafüvet ugyanabban a tálban, egy gyökérből és földből álló keverék marad meg, amelyet könnyen újrahasznosíthatunk a komposztban. A komposztálással természetes módon tartjuk fenn és javítjuk a talaj termőképességét. Az erdőben a lehullott falevelek és a halott faágak
takarják a földet, így hoznak létre gazdag komposztot a tovább növekvő fáknak. Valójában mindennek, amit a növekedő nővények kivettek a talajból saját fenntartásukra, vissza kell kerülnie a növények és állati anyagok lebomlásán keresztül, hogy segíthesse az új növekedést. A komposzt közönséges föld és növényi maradványok keveréke, amelyet a talajban található mikroorganizmusok és giliszták gazdag humusszá bontanak le. A kereskedő gazdászok által alkalmazott mai növénytermesztő technikák gyakran mellőzik a nyomelemek és a szerves anyagok visszajuttatását, amelyet a vetemények használtak fel a földből a növekedésükhöz. Az a kevés is, amit visszahelyeznek, gyakran műtrágya formájában történik meg. Miután éveken át így műveltek meg egy földsávot, a termőtalaja kimerül, és hasznavehetetlen pusztaság válik belőle, amely még a gazt is éppen csak eltartja. Földterületek hektárjait teszik így tönkre évente. A komposzt megelőzi a föld kimerítésének a gondját a szobai konyhakertben. Ez a természetes egyensúly megőrzésének a módja. Szerves anyaggal dúsítja a földet, és lehetővé teszi, hogy a talaj enzimei és élő szervezetei, mint például a jámbor földigiliszta, tenyésszenek és sokszorozódjanak, gazdagítva ezáltal a földet, és gondoskodva arról, hogy a növények csúcsminőségű tápanyagokkal növekedhessenek benne. Nagyobb mértékben ez az egyetlen módja annak, hogy biztosítsuk a föld elégséges termékenységét a gyermekeink és az ő gyermekeik élelmezésére. A komposzthalom fontos munkása a földigiliszta, amelynek feladata a szerves anyagok emésztése és gazdag növényi tápanyagokká való alakítása. A földigiliszta ürüléke a nitrogén, az ásványok és más tápanyagok roppant értékes forrása. Az ürülék, amelyet a giliszták a föld megevése és emésztése után hagynak, ötször annyi nitrogént, hétszer annyi foszfátot és tizenegyszer annyi káliumot tartalmaz, mint az eredeti föld. Egy halom komposztból, vagy egy régi falevélrakásból szerezhetünk be földigilisztát, vagy vásárolhatunk egy keveset horgászszaküzletben. Egy pár maroknyi elegendő egy egész kolónia telepítéséhez. A földigiliszták a súlyukkal megegyező mennyiségű ürüléket termelnek minden huszonnégy órában. ÚTMUTATÓ A KOMPOSZTÁLÁSHOZ Az otthoni komposztrendszer beüzemeléséhez szükségünk lesz két-három fedeles dézsára. Fúrjunk lukakat körbe a dézsán 2-3 cm távolságra
egymástól. Helyezzünk minden hordó alá valamilyen lapos tartályt. Egy szemétvödör megfordított lapos teteje nagyszerű lesz. A legjobb, ha az egészet 3-5 cm-rel megemeljük a földtől, hogy a levegő keringhessen alatta. Egy pár tégla megteszi erre a célra. Amikor learatunk egy kis búzafüvet, szedjük szét az elhasznált gyökeres földet darabjaira, és helyezzük egy rétegben a hordó aljára. Ennek a rétegnek a tetejére terítsünk szét egy kis zöldségmaradékot vagy -pépet, amely a préselésből maradt meg. A maradványokat követően tegyük bele a földigilisztákat, és fedjük be egy másik réteg szétmorzsolt földdel. (A zöldség- és gyümölcsmaradványokat egy zárt edényben tárolhatjuk, amíg elegendő használt föld nem gyűlik össze). A folyamatos aratás során folytassuk ezt a réteges technikát, amíg tele nem lesz a dézsa, csak ne adjunk hozzá több gilisztát. Minden egyes réteg behelyezése után, fedjük be a dézsát. Dezsánként egy maroknyi meszet is belekavarhatunk, ha a talajt enyhén lúgosan szeretnénk tartani. Amikor megtelik a komposztdézsa, a föld- és zöldségmaradványok bomlása fokozódik. Amíg a dézsa meleg helyen van, de közvetlen napfénytől védve, a komposzt gazdag földdé fejlődik, s 2-3 hónap alatt használhatóvá válik. Amennyiben hamarabb föl akarjuk használni a komposztot, azaz egy-két hónap elteltével, vegyük le a fedőt minden héten, és keverjük meg a tartalmát egy lapáttal. Ez több oxigént juttat a dézsa belsejébe, és felgyorsítja tartalma bomlását. Úgy tudhatjuk meg, hogy mikor van kész a komposzt, hogy egy lapátnyit kimerünk belőle és megvizsgáljuk. Ha omlós, fekete, nincs rossz szaga, és nyomokban sincsenek benne növényi maradványok, készen van. Az új komposztot kavarjuk össze huszonöt százalék tőzegláppal, hogy felhasználhassuk az ültetéshez. A komposztdézsákat tarthatod az alagsorban, a hátsó folyosón, vagy a kamrában. Még jobb, ha vásárolunk egy-két kerekeken guruló, vonzó küllemű dézsát, és egyenesen a konyhában tartjuk, ahol a legkönnyebben hozzáférhető. Nem kell aggódnunk a bántó szagok miatt. A megfelelően komposztált földnek kellemes, erdőt idéző illata van. Ha néhány cseppnél több nedvesség gyűlik össze a hordó alatt, a komposzt valószínűleg túl nedves. Bármilyen felmerülő szag elkerülése végett hintsünk egy pár maréknyi meszet a komposzthalomba, keverjük meg egy lapáttal, szórjunk még egy kis meszet a felső réteg tetejére, és takarjuk be. Hogy kikerüljük ezt a kelepcét, a növényi maradványokat fedjük be
teljesen, és kerüljük a frissen vizezett föld hozzáadását. Ehelyett hagyjuk kiszáradni, amíg nyirkos nem lesz, és hintsük meg a tetejét egy marék mésszel.
KOMPOSZTÁLÁSI TENNIVALÓK LISTÁJA Az egyszerű komposztálási eljárás fő részletei: • Szerezzünk be két-három dézsát, és fúrjunk körbe egymástól 3-5 cm-re lévő lyukakat. • A hordó aljára helyezzünk szétmorzsolt, elhasznált földet, majd arra növényi maradványokat, utána egy kevés földigilisztát, és még egy réteg földet a tetejére. Ha van meg földünk, ismételten rétegeljünk (giliszták nélkül), hozzáadva egy marék meszet (ha szükséges), amíg meg nem telik a hordó. Ne feledjük cl mindannyiszor befedni. • Hagyjuk állni 2-3 hónapig, amíg kész nem lesz a komposzt, aztán keverjük össze huszonöt százalék tőzegláppal az ültetéshez. A komposztálás folyamatának felgyorsítására minden héten megkeverhetjük, így a komposzt már egy-két hónap alatt elkészülhet. Amennyiben egyébként is tartunk a kertben állati trágya nélküli
komposztrakást, inkább abba tegyük az elhasznált búzafű maradványait. A téli hónapokban jobb, ha már előre elkészített komposztkészlettel rendelkezünk, miközben néhány hordó éppen az érés folyamatában van. Itt, a Hippokratész Intézetben a komposztot minden évben vagy minden második évben elküldjük kis gazdaságunkba friss készletekért cserébe. A régi komposztot a kertbe helyezik ki, hogy a természeti elemek állítsák helyre. Egy ilyen körforgás tökéletes dolog, hiszen a talajnak végtére is érintkeznie kell a levegővel, az esővel és a nappal, ha egészséges és kiegyensúlyozott akar maradni. A BÚZAFŰLÉ KÉSZÍTÉSE Mivel a búzafű nagyon rostos, és rostja az ember számára emészthetetlen, mindig a levét használjuk föl. A fogunkat használva is hozzájuthatunk a levéhez úgy, hogy megrágjuk és kiköpjük a száraz rostot, ám próbára teszi az álkapcsunkat és a türelmünket, hogy hozzájuthassunk így néhány dekagrammhoz! Sokkal inkább kifizetődő megvásárolni egy alacsony fordulatszámú préselő gépet, amelyet elsősorban a zöld hajtások, a leveles és lágy zöldségek, valamint a búzafű préselésére alakítottak ki. Kézi és elektromos változatok is léteznek. Inkább az elektromosakat ajánlom, mert a kézi préssel nagyon fárasztó néhány dekagramm levet készíteni, azonkívül sokáig tart. Az elektromos présbe csupán be kell helyezni egy körülbelül 1,5 cm átmérőjű búzafűcsomót, és a tetején be kell nyomni a lyuk közepébe. A többit a prés már elvégzi. Néhány cseppnyi lé ki fog csurogni a prés elején, majd a száraz rost is kijön. Maga a lé a gép alján lévő nyíláson folyik ki. Én szeretem a rostot kétszer vagy háromszor is átereszteni a présen, hogy a lehető legtöbb levet kisajtolhassam belőle. Minden használat után feltétlenül szedjük szét a gépet, mossuk meg az alkatrészeit gyenge, nem szintetikus mosószerben, és szárítsuk meg. Egy egész 25 x 35 centiméteres tálnyi teljesen kifejlett búzafű 20-30 dekagramm levet termel a fű hosszúságától és nedvességtartalmától függően. Mivel a búzafűlé nagyon ingatag természetű, tizenkét órán belül föl kell használni. Elegendő gyakorlással kitapasztaljuk majd, mennyi füvet kell learatni alkalmanként. Ha nem akarunk költeni elektromos búzafűprésre, ám mégis fogyasztani szeretnénk búzafüvet, kipróbálhatjuk a húsdarálót is (ami majdnem ugyanannyiba kerül, mint a kézi préselő), az összetört rostot pedig egy finomszövésű szitán nyomhatjuk át. Mindemellett ha komolyan akarunk
foglalkozni az egészségünkkel, az elektromos prés elmaradhatatlan kellék. A gyors fordulatú zöldségprésektől eltérően, amelyek a friss ételek összezúzására és levük kipasszírozására képesek, a búzafűprés lassabban sajtolja ki a levet*. Így bármely más gyorsabb gépnél 50-98 százalékkal több levet nyer ki a búzafűből, a zöld hajtásokból, a zöld leveles vagy a lágy zöldségekből. A búzafűprést gyümölcs- és zöldséglevek, továbbá hajtásokból, zöld leveles zöldségekből készült „zöld italok” kinyerésére is használjuk, amelyekre a búzafűböjt végrehajtásához lesz szükség. * A magyarországon beszerezhető búzafűlé kinyerésére kiválóan alkalmas, kitűnő minőségű konyhai robot a Green Life Juicer. A SOKOLDALÚ BÚZAFŰ „A jó fűnek épp annyira nincs helyettesítője, mint a víznek, a fénynek és a levegőnek” Dr. Charles Schnabel
Alapvetően kétféleképpen lehet felhasználni a búzafüvet: belsőleg és külsőleg. Belső használata segíti a vért, a szerveket és a gyomor-bél tájékot megtisztítani a hulladékoktól. Serkenti az anyagcserének és a test enzimeinek a rendszerét, mert gazdagítja a vért a vörösvérsejtek számának emelésével és a vérerek tágításával, s ez csökkenti a vérnyomást. A pajzsmirigyet is stimulálja és normalizálja, ami nagyon fontos lépés az elhízottság, az emésztési zavarok és egy seregnyi más panasz kezelésében. A búzafű védelmező élelem és orvosság, mivel tárháza a vitaminoknak, az ásványi anyagoknak, az enzimeknek, az aminosavaknak és az oxigénnek. Bővelkedik alkáli ásványokban, így segíti a vér savtúltengésének csökkentését. Ráadásul sok belső fájdalomtól is meg tud szabadítani. Sikeresen kezeli a gyomorfekélyt, a fekélyesedő vastagbélgyulladást, a székrekedést, a hasmenést és a gyomor-bél tájékának egyéb panaszait. ÉTEL ÉS EGYBEN GYÓGYSZER Kissé ravasz a kérdés, hogy vajon mennyi búzafűlevet kell inni a lehető legjobb hatás elérésének az érdekében. Láttam lelkes tanulókat az Intézetben, akik az első napon egy ültő helyükben megittak 2 dl vagy meg annál is több levet. Néha ezek a tanulók hányingert éreztek, és le kellett
feküdniük egy időre a lé tisztító hatásainak köszönhetően. Természetesen a búzafülének nem ez a megfelelő fölhasználási módja. A búzafűlevet az egész nap folyamán kis mennyiségekben kell fogyasztani, mindig csaknem üres gyomorra. Általában minden nap vagy minden másnap 0,5 - 1 dl bőven megfelel. Lassan kell kortyolgatni kis adagokban, hogy testünknek legyen alkalma hozzászokni az ízéhez és a hatásához. 0,25 - 0,5 deciliternyi búzafűital elfogyasztása magában vagy más levekkel keverve (a recepteket lásd a következő fejezetben) kis kortyonként segít elkerülni az émelygést vagy a gyomor felkavarodását. Ha valaki gyógyító diétán van, azt szoktam tanácsolni, hogy 0,25 - 0,5 decilitert igyon meg naponta háromszor vagy négyszer. Ha ügy kívánja, néha-néha kihagyhat egy napot. A megmaradt idő lehetővé teszi a szervezetnek, hogy hozzáigazodjon a búzafülé okozta változásokhoz, és így a lé másnap már sokkal hatékonyabb lesz. RECEPTEK BÚZAFŰLÉVEL A környezetemben majdnem mindenki önmagában fogyasztja a búzafüvet, ám néhányan csodálatos recepteket alkottak vele, felhasználva hozzá más élő ételeket. Szeretném megosztani önökkel a kedvenceimet. Általában véve három konyhai felszerelés kell hozzá: egy több fokozatos robotgép, egy magas fordulatszámú elektromos prés és egy búzafűprés. Emlékezzünk csak vissza: egy tál teljesen érett búzafű 2 - 2,5 dl friss levet terem. A mennyiség változhat a hosszától és a nedvtartalmától függően, és attól is, hogy kétszer vagy háromszor is áteresztjük-e a gépen a száraz rostot. Általában egy 1,5 - 2 cm széles átmérőjű fűcsomó körülbelül 0,25 dl levet terem. Azoknál a recepteknél, amelyekben víz vagy jég szerepel, szűrt vagy forrásvizet alkalmazzunk. Fölhasználás előtt meg kell hámozni azokat a zöldségeket és gyümölcsöket, amelyeket permeteztek, kifényesítettek, vagy ehetetlen a héjuk. A szervesen termesztett gyümölcsöket zöldségeket nem szükséges. A búzafűprés derekas munkát végez a lágy zöldségek és a nagy víztartalmú gyümölcsök sajtolásában, mint például a leveles zöldségek, a zöld hajtások, a nyári tök, az uborka, a zeller, az ananász és a görögdinnye, de a keményeket rosszabban - és lassabban - préseli. Az olyan alapanyagokkal, mint a répafélék, az alma és a görögdinnye, legkönnyebben egy magas
fordulatszámú gyümölcscentrifuga tud elbánni. Ám ha egy recept csak egy fél sárgarépát vagy almát igényel, felapríthatjuk falatnyi darabokra, és kényelmesen átnyomhatjuk a búzafűprésen. A következő receptek mindegyike egy adag, hozzávetőlegesen 2 deciliter. Receptek ZÖLD ITAL FŰVEL 1 búzafűcsomó (kb. 1,5 - 2 cm széles átmérőjű) 0,75 dl zöldséglé 6-7 maroknyi vegyes zöldségből és zöld hajtásból 0,25 dl sárgarépalé (3 közepes répából) Préseljük át búzafűprésen a zöldségeket, a zöld hajtásokat és a búzafüvet ebben a sorrendben. A sárgarépát magas fordulatú gépen nyomjuk át. Keverjük össze a leveket, és máris tálalható. ZÖLDSÉGFŰITAL 0,75 dl sárgarépalé (3 közepes répából) 0,25 dl zellerlé (2 nagyobb szárból) 0,4 dl búzafülé 0,1 dl petrezselyemlé (5 szárból) A répából magas fordulatú gépen, a többi alapanyagból pedig búzafűpréssel készítsünk levet. Keverjük össze és kész. FEHÉRRÉPÁS BÚZAFŰLÉ 0,4 dl búzafülé 0,25 dl fehérrépalé (egy fél közepes répából) 1,5 dl uborkalé (egy fél nagy uborkából) Nyomjuk át az alapanyagokat búzafűprésen, majd keverjük össze. BÚZAFŰKOKTÉL 0,5 dl búzafülé 1,5 dl friss almalé (2 közepes almából) Keverjük össze a kétféle levet egy pohárban, és máris fogyasztható az ital.
BÚZAFŰFRISSÍTŐ 0,5 dl búzafülé 1,5 dl ananászlé (0,25 ananászból) 2 jégkocka 3 friss mentalevél Turmixoljuk az alapanyagokat magas fokozaton harminc másodpercig, és azonnal tálaljuk. BÚZAFŰLÉ DINNYEHÉJJAL 0,5 dl búzafűlé 1,5 dl dinnyehéjlé (egy 7 x20 cm-es darabból) Távolítsuk el a dinnye piros húsát, és tegyük félre későbbi felhasználásra. A héját nyomjuk át magas fordulatú gépen. Vegyítsük össze a kétféle levet, és az ital máris fogyasztható. A BÚZAFŰLÉ MEGKÖNNYEBBÜLÉST HOZ Bár a búzafűlé frissítő és élénkítő ital, előfordulhat, hogy nem italként akarjuk alkalmazni, hanem például rágcsálni akarjuk, vagy gargarizálnánk vele, hogy frissítse a leheletet vagy megszabadítson a kínzó torokfájástól. Ha megrágjuk és a fájó fogra vagy az ínyre helyezzük, a duzzadás és a fájdalom csökken. A fogínybe rendszeresen bedörzsölve csökkenti és megszünteti a gennyezést és a vérzést. A finomra szűrt búzafűlé hatékonyan alkalmazható szemmosásként is a szem megerőltetésének esetén vagy a viszketés enyhítésére. Tegyünk búzafűlevet szemcseppentőbe, vagy gyógyszertárban vásároljunk egy szemfürdető csészét. A fülbe csepegtetve a finomra szűrt búzafűlé sokféle fülfájdalmat, nyomását vagy kellemetlen érzést csillapít. Ha az orrjáratokba juttatunk néhány cseppet és belélegezzük, tisztítja és megnyitja az üregeket. Amikor ezeket az érzékeny területeket kezeljük búzafűlével, azt tapasztalhatjuk, hogy a tünetek átmenetileg rosszabbra fordulnak. Lehet, hogy a szemünk meg jobban fog viszketni, és vörösebb lesz, vagy az üregek meg jobban eltömődnek, mégis biztosak lehetünk benne, hogy ezek a reakciók ideiglenesek, és pár perc múlva nagyban mérséklődnek majd. Az Intézetben az ilyen visszajelzéseket jó jelnek tartjuk, mivel jelzik, hogy a
test éppen megtisztul az egészségre ártalmas anyagoktól. Ugyanakkor legközelebb kevesebb búzafűlével is próbálkozhatunk, akár egy kis vízzel is hígíthatjuk. Azonfelül kipróbálhatjuk a búzafűlé rengeteg egyéb külső felhasználási módját. Amennyiben a fenti reagálás továbbra is megmarad, a kezelést hagyjuk abba. Személyes tapasztalataim során fölfedeztem, hogy a búzafűlé tusfürdőnek is jól alkalmazható hólyaggyulladás, hüvelyfertőzések, rossz szag vagy viszketés kiküszöbölésére. BÚZAFŰ-BEÖNTÉS A búzafűnek a Hippokratész Intézetben alkalmazott másik külső fölhasználási módja a végbélbeöntés vagy a visszatartásos beöntés. Sok embernél az alsó bélszakasz „hordalékgyűjtő” területté vált, falát hulladék anyag vonja be, és buborékszerű divertikulumoktól (kiboltosulás a csípőbél alsó szakaszán) dudorodik. A búzafű-beöntést megelőző beöntés alkalmazása a vastagbél tisztítására segíti az izmok perisztaltikus mozgását, amely a vastagbélfalat húzza össze. Ez segíti kihajtani a lerakódásokat, amelyek később, a székletürítés után válnak láthatóvá megkeményedett, fekete anyag és nyálkafonatok vagy -darabok alakjában. Ráadásul a búzafűié magas magnéziumtartalma kihúzza a zsírt a vastagbélfalról és a májból. Beöntés során friss búzafűlevet kell helyezni a végbélbe, és bent kell tartani körülbelül húsz percig a kihajtás előtt. A beöntés különösen előnyös, mivel serkenti az alsó bélszakasz gyors tisztulását. Véleményem szerint a búzafűbeöntés biztonságosabb a kávés beöntésnél, amelyet sok egészségügyi intézményben használnak, mert a búzafű nem visz be a szervezetbe nem kívánatos koffeint. (Helyesebben szólva a búzafű-beöntés éppen hogy rengeteg fontos tápanyagot juttat a testbe.) A búzafű beöntés gondolata bárkiben kényelmetlen érzéseket kelthet. Ha valaki lélektani gátját érzi a beöntésnek és a beöntésnek, próbáljon emlékezni a rendeltetésére: visszafordítja a károkat, és eltávolítja a szervezetben megbúvó, fölhalmozódott hulladékokat. Ha sikerül rávennünk magunkat e tisztító technikák alkalmazására, megkönnyebbülést és üdítő, belső tisztaságot fogunk érezni. Emellett a mérgező és kórokozó anyagok eltávolítása a vastagbélből a gyógyulás lényeges lépése. Amennyiben búzafű-beöntést tervezünk, a legjobb előtte beöntést adnunk magunknak. Valószínűleg a kora reggeli időszak a legkedvezőbb
mindkettőhöz, ám ha akkor alkalmatlan vagy ismétlésre szorulunk, a kora délután és az este szintén megfelelő idő. HOGYAN KELL VÉGREHAJTANI A BÚZAFŰ-BEÖNTÉST A búzafű-beöntés hashajtóként való használatához töltsünk meg egy sterilizált, gyermekek számára készült beöntéshez való fecskendőt 0,25 – 0,5 dl friss lével, és a végét helyezzük be a végbélbe. Pár perccel később a belek hirtelen mozgásba lendülnek. Kíséreljünk meg még egy 0,25 – 0,5 dles beöntést, és engedjük majd ki, ha jönni akar. A második próbálkozás valószínűleg több ürüléket fog kihordani. A harmadik beöntést, 0,5 – 1,5 dl, általában már könnyen vissza lehet tartani. Tartsuk egészen addig, amíg ellenállhatatlan kényszerét nem érzzük az ürítésnek, ez általában körülbelül húsz perc múlva következik be. A mérgek visszaszívódásának a veszélye nem áll fenn, ha előzetesen másmilyen béltisztítással vagy beöntéssel meghajtottuk magunkat. Még csodálkozni is fogunk, hogy a szervezet húsz perc alatt fölszívja az egész levet. A búzafű-beöntés a búzafűböjttel együtt hatékony igazán, amelyet a következő fejezetben mutatok be. A BÚZAFŰLÉ EGYÉB FÖLHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI A búzafülének rengeteg külső felhasználási módja van. A bőrre téve majdnem azonnal megszünteti a viszketést. Csillapítja a leégett bőrt, és kitűnő fertőtlenítőszer is. Kozmetikai kezelésként segíti a laza, megereszkedett bőr szorosabbá válását. A sampon használata előtt a fejbőrbe dörzsölve rendbe hozza a sérült hajszálakat, és enyhíti a viszkető, korpás bőrirritációkat. A lemosást megelőzően próbáljuk meg fent hagyni a fejbőrön egy pár órán át. Minden háztartásban kellene tartani egy kevés búzafűlevet vágások, égések, karcolások, különféle kiütések, a lábujjak közötti kipállás, rovarcsípések, kelések, fekélyek, nyílt sebek, daganatok, stb. gyógyítására és csillapítására. Természetesen egy elsősegélydobozban a lé nem marad friss, de egy nagydarab, száraz búzafűrostot mindig be tudunk áztatni friss lébe, és egyenesen a sérült területre tudjuk helyezni. Vagy pedig a friss levet öntsük egy sebpólyába, tegyük a szükséges felületre, és takarjuk be egy tiszta, száraz szövetdarabbal. A borogatást minden 2-4 órában cserélni kell. Marseille-i szappannal tisztítsuk meg a területet, és hagyjuk szellőzni néhány percig, mielőtt visszatesszük rá a borogatást. Az egyetlen módja annak, hogy a búzafülé minden jótékony hatását élvezhessük: tegyünk egy
keveset meleg fürdővízbe, és helyezkedjünk bele egy kellemes, hosszú testáztatásra. Az alvást segítendő csupán egy tál élő búzafüvet kell a párnánk mellé tenni éjszakára. Növelni fogja a levegő oxigéntartalmát, és egészséges negatív ionokat fejleszt, amelyek a mélyebb alvást segítik. Lenyűgöző eredményeknek voltam szemtanúja álmatlanságban szenvedő betegeknél, akik egy-két tál búzafüvet helyeztek az ágyuk mellé. Az évek alatt sok-sok háziállat: kutya, macska, madár, majom és egér is hasznát láthatta a búzafűnek és levének. Még az egészséges állatok is rágcsálnak füvet, hogy növényi rostokhoz jussanak, amely a legtöbb állateleségből hiányzik. Ha az állat betegnek látszik, próbáljunk meg az ételébe aprítani egy kis friss füvet. (Ha kutyánk vagy macskánk van, nagyon apróra vágjuk, mert ezek az állatok nem rágják meg alaposan az ételt). A búzafűlevet talán még közvetlenül is be tudjuk adni az állatnak az ivóvizében vagy csepegtetővel. Ám ha minden módszer csődöt mond, próbáljunk egy kis búzafűlevet dörzsölni az állat bundájára. A legtöbb esetben egyszerűen lenyalogatja. Ha azonban néhány napon belül nem kap erőre, nézessük meg állatorvossal. Korábban már említettem, hogy a búzafülé megváltoztatja a csapvizet, semlegesítve benne az ártalmas elemeket. Ugyanakkor tartsuk észben, hogy a búzafűlé hozzáadása nem helyettesítheti a megfelelően szűrt, városi vizet. Inkább használjunk feljavított minőségű csapvizet a zöld hajtások, a búzafű, a zöldségek és más növények neveléséhez, vagy az állatok táplálásához. 9. BÚZAFŰBÖJT: TISZTÍT, GYÓGYÍT ÉS A KIVÁLÓ TÁPLÁLKOZÁS RÉSZE „A klorofill friss ital formájában tömör napfényt és a test új életre keltéséhez szükséges elektromos áramot tartalmaz és az agy olyan területeit tárja fel, amelyekről eddig még semmit sem tudtunk.” J. L. Morgan tiszteletes úr
Hosszú éveken át számos könyv és cikk jelent meg a böjtölés előnyeiről, mely a mérgek eltávolításának és az emésztőrendszer pihentetésének és regenerálásának az eszköze. Ám a szerzők sosem említik, hogy a hosszú böjt számtalan előnye ellenére veszélyes lehet. Meglátásom szerint szükségtelen egy átlagos személy számára hosszabb ideig tartózkodni a tápláléktól.
A búzafűböjt arany középút. A lehető leggyorsabb módon elégíti ki a böjtölés folyamatának és a test megtisztításának a kívánalmait, s mindezt tökéletes biztonsággal teszi. A háromnapos böjt alatt nem csak búzafűlevet iszunk, hanem magas tápértékű és ízletes, zöld hajtásokból, bébi és kifejlett zöldségekből kivont zöld leveket is. Limonádét és fiatalítólevet, erjesztett búzaszemitalt, amelyet vagy húsz éve fejlesztettem ki, szintén lehet fogyasztani. Míg a vizes böjttől olykor gyengének, fáradtnak, szétszórtnak érezzük magunkat, a búzafűböjt alatt a legtöbben elég erősek ahhoz, hogy normál kerékvágásban folytathassák az életüket. A búzafűböjt egyik legfőbb előnye, hogy az is-mert talán „legtápanyagdúsabb” folyadékokat, a búzafűlevet és a zöld leveket ötvözi. Számításom szerint három 2 deciliternyi zöld ital és két 1 deciliternyi búzafülé körülbelül hat gramm vitamint, ásványi anyagot és fehérjét tartalmaz, ami több mint elégséges egy aktív felnőtt számára (az Amerikai Élelmezési és Egészségügyi Igazgatás által megállapított Ajánlott Napi Adag alapján). Talán egyetlen dolog hiányzik a búzafűböjtből, mégpedig a kalória. A háromnapos böjt befejezéséig a csökkentett kalória-bevitel minden bizonnyal jót tesz majd, mert a szervezet kénytelen lesz a parlagon heverő fölösleges súlyt elégetni üzemanyagnak. Tulajdonképpen egy háromnapos búzafűböjt alatt az átlagos súlycsökkenés 2-5 kg. A BÚZAFŰBÖJT ELŐKÉSZÜLETEI A búzafűböjt nem való mindenkinek. Ha bármilyen okból egy kissé nyugtalankodunk miatta, valószínűleg nem állunk még készen rá - s talán soha nem is fogunk. Ám ugyanakkor ki tudjuk tisztítani, és rendbe tudjuk hozni a testünket ugyanezzel a mód-szerrel, csak egy kicsit lassabban, a Hippokratész Étrend követésével és a búzafűlé fogyasztásával. Sokaknak, különösen az idősebbeknek, és azok számára, akiknek egészségügyi gondjaik vannak, valószínűleg a legjobb búzafűvel és nyers ételekkel kiegészíteni a szokásos étkezést, mielőtt a böjttel kísérleteznének. Ha valaki kényes a beöntésre a böjt valószínűleg nem neki való. Úgy érzem, a napi beöntés nélkülözhetetlen a böjt alatt, s ez több mint elővigyázatosság. Olyan sok ragadós nyálka és méreganyag tud lerakódni a vastagbélben, hogy hatékony eltávolításával felfedezzük majd a nagy
különbséget aközött, hogy pocsékul vagyunk vagy hogy több energiánk van, mint valaha. Végül a háromnapos böjt legteljesebb kihasználásához alkalmat kell találni a pihenésre. Engedjünk magunknak egy kis szabadidőt, minden feladattól vagy intéznivalótól távol. Egy hosszú hétvége tökéletes erre. TESTI VÁLTOZÁSOK A BÖJT ALATT Amikor harminc évvel ezelőtt elkezdtem az egészségügy területén tevékenykedni, elborzadtam attól, hogy mennyi természetgyógyász nevezte a „gyógyulási válságot” (émelygés, hányás, hasmenés, kelések, alacsony energiaszint, fáradtságérzet) lehangoló időszaknak, pedig ez - ha túléljük örökre véget vet az egészségügyi bajoknak. Azóta a félelem helyét a bizalom és a józan ész vette át bennem. Ha valakitől megvonjuk a húst, a burgonyát, a fehér kenyeret, a zöldségeket, a tojást, a sajtot, a gyümölcsöket, a fagylaltot, a félkész ételeket, a kávét, az alkoholt, a szénsavat és a tejet, és egy hónapon keresztül csak vízzel itatjuk, a gyógyulási válság elkerülhetetlen. Rengeteg jóindulatú embert kellett gondos ápolással gyógyítgatnom, akik kipróbálták ezt a rideg és esztelen módszert. A szenvedéseikért beígért többlet energia és lendület gyógyulási válságuk után sem következett be. Néhányuk már azért is boldog lett volna, ha a böjtöt megelőző erőszintjük visszatért volna. Szerencsére a gyógyulási válság nem csak hogy elkerülhetetlen, hanem még kívánatos is. Az emberek szenvedésként élik meg, amikor végre egyszer helyesen bánnak a testükkel. Mélyen legbelül sokan úgy érezzük, szenvedéssel kell törlesztenünk a múltbeli helytelen táplálkozást és mozgáshiányt. Szamárság. Sokaknak javára szolgált már a búzafűböjt, ám az egészségügy terén eltöltött éveim alatt sosem tapasztaltam az úgynevezett gyógyulási válságot, amíg tanácsaimat ésszerűen követték. Például 0,25 -1 dl búzafűlevet javaslok három napon át háromszor egy nap. Nem egyszer az Intézet egyes vendégei meghaladják ezt a mennyiséget. Emlékszem egy férfira, aki közel egy liter búzafűlevet megivott több mint két óra leforgása alatt. A következő két napban hozzá se nyúlt az ételhez, átaludta a fél napot, és mindvégig a mosdó közelében tartózkodott. Mivel a búzafű orvosság és egyben élelem is, az ésszerűség azt diktálja, hogy nem kell egy liternyit fogyasztani két óra alatt, de még 2,5 decilitert sem naponta négyszer egy hét alatt! A búzafű ugyan semmilyen mennyiségben nem mérgező, de egy nagyobb adag nem feltétlenül tesz jót.
Nagyon lényeges tehát: nem szükséges megjárnunk a poklot ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat. A BÖJT KIVITELEZÉSE Próbáljuk nem megerőltetni magunkat a böjt három napja alatt. Ne beszéljünk meg találkozókat, ne akarjunk semmit sem elintézni, inkább olvassunk, végezzünk könnyű testgyakorlatokat, dolgozgassunk a kertben, sétáljunk, sütkérezzünk a napon, vagy csináljunk bármi mást, ami ellazít. Esetleg szükségünk lesz sok alvásra is. Ameddig az ajánlott napi 2,5 -3 liter folyadékot elfogyasztjuk, a többlet alvás jót tesz a szervezetünknek. A böjtölés minden reggelén, és este újra, ha ügy kívánjuk, a végbelet kitisztítandó alkalmazzunk egyszerű vizes beöntést. A reggeli beöntést kövesse búzafű-beöntés. Négy vagy több beöntést is alkalmaz-hatunk a nap folyamán, mindannyiszor legfeljebb 1,5 dl búzafűlével. Közvetlenül igyunk meg 0,25 – 1 dl búzafűlevet naponta háromszor. Vagy pedig felhígíthatjuk vízzel, vagy még zöld italt is adhatunk hozzá. Akárhogy is, az emészthetőség szempontjából legjobb, ha egyenesen megisszuk a búzafűlevet. Ügyesen osszuk be a búzafűitalokat a nap során. Esetleg elfogyaszthatunk egy adagot reggel, megint egyet délben és az utolsót vacsoraidőben. Minden búzafű ital után fél órával igyunk meg 2-3 dl zöld italt (lásd a recepteknél). Ha a három „fő étkezés” között szomjasak lennénk, igyunk nyers mézzel enyhén édesített limonádét vagy fiatalítólevet. Egy nap fogyasszunk el összesen 2,5 - 3 liter folyadékot. A BÖJT MEGTÖRÉSE A böjtöt követően nagyon fontos, hogy engedjük a szervezetet lassan alkalmazkodni a szilárd ételhez. Sok böjtölő hajlamos a negyedik nap reggelén felébredve minden keze ügyébe kerülő ételt megenni. Sajnos, ha engedünk ennek a késztetésnek, valószínűleg tönkretesszük minden eddigi jótéteményünket - és még hányingerünk is lesz. Sokkal jobb, ha egy friss gyümölcsökből álló reggelivel (vagy vacsorával) törjük meg a böjtöt. Egy-kétféle gyümölcsöt válasszunk csak, és közepes mennyiséget fogyasszunk el. Például egy pár almát és egy fürt szőlőt, vagy egy körtét néhány szem cseresznyével. A nap hátralévő részében, vagy a következő
két-három étkezéskor zöld hajtásokból és zöldségekből készült vegyes salátát is ehetünk. Az öntethez használjunk inkább zöldségeket, magvakat vagy avokádót, mintsem olajat, ecetet, fokhagymát és más hasonlókat. Az első salátát a gyümölcsfogás után körülbelül 3-4 órával ehetjük, és egy nap múlva már egyéb ételt is kezdhetünk enni. Mindamellett azt tanácsolom, hogy továbbra is fogyasszunk az étkezés részeként friss gyümölcsöket és vegyes salátákat zöld levekkel együtt. Fokozatosan adagoljunk egyre többet és többet az étkezéseinkhez, vagy,ami még jobb - kövessük a Hippokratész Élő Étrendet. Bármit is teszünk, ne kezdjünk el nehéz, főtt vagy állati eredetű ételeket enni közvetlenül a böjt után, mert mérhetetlenül apasztja az energiaszintet, székrekedést okoz, és ellenállhatatlan vágyat kelt még több és különbözőféle ételekre különösképpen azokra, amelyekről igyekszem mindenkit leszoktatni. MIT LEHET ÉS MIT NEM LEHET A BÖJT ALATT A búzafűböjtöt saját igényeinkhez igazíthatjuk. Ebben a részben néhány irányvonalat mutatok be hozzá. Például az a tanács, hogy naponta igyunk meg 2,5 -3 l folyadékot, létfontosságú a böjtölés folyamatában, és nem szabad figyelmen kívül hagyni. A böjt megtörésének a módja is fontos, a napi beöntésekkel együtt. Másrészt a böjti napok számát megváltoztathatjuk. Ha akarjuk, böjtölhetünk egy, kettő vagy mindhárom nap alatt. Ha félúton az első napon szörnyen érzzük magunkat, és ügy gondoljuk, túl sok feszültséggel járna folytatni most, egyszerűen törjük meg a böjtöt egy friss gyümölccsel. Senki sem fog ujjal mutogatni ránk, és mondogatni, hogy kudarcot vallottunk. Először is már maga a tény, hogy nekifogtunk a böjtnek, minden, csak nem kudarc. Ugyanígy, ha nem sikerül meginnunk az összes búzafű- vagy zöld italt a böjt napjai alatt, nem kell elcsüggednünk. Másfajta friss lével is helyettesíthetjük őket. Egy módosított búzafűböjt a legtöbb, de nem az összes javasolt lé fölhasználásával szintén megteszi. Ha a böjtölés hosszú önsanyargatássá válik számunkra, formáljuk át saját igényeink szerint, vagy teljesen hagyjuk abba. Mindenfajta böjt alatt bizonyos mértékben a vér a hastájban tömörödik össze. Nincs abban semmi rossz, hogy több vér van ezen a területen, viszont ez azt jelenti, hogy kevesebb van a fejben. Ez enyhe szédülést okozhat akkor, ha túl gyors és hirtelen mozdulatokkal próbálkozunk. Ezért
hát vigyázzunk a testgyakorlatokkal. Sokan egy vagy két napig energiahullámzást tapasztalnak. Késztetést éreznek arra, hogy új rekordokat döntsenek meg a gyaloglásban vagy a munkával töltött órákban. Próbáljunk meg nem esni túlzásokba. Inkább tartsunk mértéket, és az energiánkat tereljük, mondjuk, a felmerülő nagytakarításra. Egy kis könnyű torna is jót tesz, de több órás gyaloglás vagy munka nem. Azonkívül, ha lehetséges, maradjunk a lakásunk tájékán. Nem tanácsos böjtölés alatt utazni, semmiképp sem nagy távolságokat átvezetni. A böjt alatt az agy és a reflex kevésbé éles. Az óvatosság vezessen bennünket. Amennyiben megtehetjük, töltsünk sok időt a napon, a kertben dolgozgatva, vagy egyéb foglalatosságokkal. A napfény serkenti a különféle testtisztító folyamatokat. Éppen ezért ajánlom, hogy melegebb időben kezdjünk bele a böjtbe. Sose igyunk több búzafű- vagy zöld levet annál, amennyiről érezzük, hogy megfelelő lesz számunkra. A tisztító folyamat következtében egy-két nap alatt elveszíthetjük az étvágyunkat irántuk. Ha ez megtörténik, jobb, ha nem kényszerítjük magunkba az italt. Próbálkozzunk vele pár órával később, és közben is kortyolgassunk fiatalítólevet, limonádét vagy sárgarépalét. Mivel a búzafűböjt alatt szükség van a pihenésre, egyáltalán nem engedem, hogy a vendégeink az Intézetben tartsák. Megfigyeléseimből az évek alatt megtanultam, hogy a Hippokratész Étrend kiváló az Intézet ilyetén elfoglaltságai és szorgos feladatai mellett. Ha a munkánk vagy az életmódunk nem engedi meg, hogy három zavartalan napot elkülönítsünk, inkább próbáljuk meg napról napra feljavítani az étrendünket, s ne kísérletezünk a búzafűböjttel. A BÚZAFŰBÖJT EGY JELLEGZETES NAPJA A búzafűböjt egy jellegzetes napjának a következő összefoglalása hasznos útmutatóként szolgálhat. • A böjt minden napját beöntéssel kezdjük, melyet egy vagy két beöntés kövessen, mindannyiszor legfeljebb 1,5 dl friss búzafülével. • Igyunk 2 dl limonádét vagy fiatalítólevet igény szerint mézzel édesítve. Fél óra múlva fogyasszunk búzafűlevet, és rá megint fél órával egy zöld italt
(lásd a recepteknél). • A reggeli és az ebédidő között adhatunk magunknak még egy búzafűbeöntést, és igény szerint ihatunk még egy pohár fiatalítólevet vagy limonádét. Ezt követően „ebédeljünk” búzafűlevet és még egy zöld italt. Vacsorára szintén ezt fogyasszuk. • A nap folyamán legfeljebb négy beöntést alkalmazhatunk. Lefekvés előtt különösen elősegíti a nyugalmas alvást. • Pihenjünk és lazítsunk jó sokat. Nyújtózkodjunk egy keveset és sétáljunk, töltsünk egy kis időt a szabadban, és ne erőltessük időbeosztásunk pontos betartását. • A böjtöt egy, kettő vagy három nap elteltével törjük meg egy fogás friss gyümölccsel, majd néhány órára rá fogyasszunk el egy zöld hajtásokból és friss zöldségekből álló vegyes salátát olajmentes öntettel. ZÖLD ITALOK ÉS A FIATALÍTÓLÉ KÉSZÍTÉSE A fiatalítólé és a zöld italok böjtöléshez vagy bármely más alkalomra való elkészítése egyszerű. Búzafűpréssel készítsünk levet néhány csészényi hajtásból, napraforgó- és hajdinazöldből és más zöldségekből (paprika, uborka, zeller és sárgarépa). Ennek a fejezetnek a végén megtalálható néhány a kedvenc receptjeim közül, melyek kiváltképpen alkalmazhatóak a búzafűböjt alatt. Mindegyik receptből hozzávetőlegesen 2 dl lesz. FIATALÍTÓLÉ Fiatalítólé készítéséhez egy tiszta egyliteres befőttesüvegre és a befedéséhez egy darab (nem mérgező anyagból készült, mint a nejlon) szita- vagy hálószövetre, egy pár marék egész búzaszemre, egy kevés szűrt vagy forrásvízre és türelemre lesz szükség. Egy kezdő adagot körülbelül negyvennyolc órán keresztül kell erjeszteni. A tésztabúza szemek a legjobbak, de másfajta is megteszi, amennyiben szervesen voltak termesztve. A puha tésztabúza szemek gyakran világosabbak a kemény őszi fajtáknál, amelyeket az otthoni termesztéshez ajánlottam, de egyébként teljesen hasonlítanak rájuk. Ha úgy kívánjuk,
egynapos csíráztatott búzát is használhatunk. Kezdjük azzal, hogy egy befőttesüvegben megmosunk egy csésze egész búzaszemet hideg vízben. Selejtezzünk ki minden szemet, ami feljön a víz felszínére. Tegyük a megmosott szemeket egyliteres befőttesüvegbe. Ha csíráztatott magokat használunk, egyszerűen öblítsük le őket, mielőtt az üvegbe helyezzük. Töltsük tele az üveget vízzel, fedjük be, és tegyük félre negyvennyolc órára. Utána szűrjük le a folyékony fiatalítólevet, és hagyjuk a szemeket és az üledéket az üveg alján. Töltsük újra tele az üveget, és még egyszer tegyük félre, ezúttal csak huszonnégy órára. Megint öntsük ki a fiatalítólevet, hagyjuk benne a magokat, és töltsük tele vízzel az üveget harmadszor és utoljára. Még egyszer huszonnégy órán át erjesszük, öntsük ki a fiatalítólevet, és ezúttal dobjuk ki az eredeti búzaszemeket. Ennyi az egész. Egy vagy két adaggal kezdjük különböző napokon, hogy mindig legyen készenlétben egy kis fiatalítólé. Az ízének egy kicsit fanyarnak, de nem túl savanyúnak kell lennie, és a változatosság kedvéért egy kevés citromlével vagy mézzel lehet ízesíteni. A fölhasználatlan fiatalítólé a hűtő-szekrényben 2-3 napig megmarad. Receptek Zöld levek készítésekor a zöldségeket a legnagyobb darabokra vágjuk, amelyek meg beférnek a présbe. Az egyetlen kivétel, ha a recept kis mennyiségű kemény zöldséget kíván, mint például egy sárgarépa vagy egy fél fehérrépa, mert azt át lehet nyomni a búzafűprésen. Ebben az esetben préselés előtt legjobb falatnyi darabokra vágni őket. Amennyiben nagy mennyiségű italra van szükség, például tíz vendégnek készítünk levet, időt spórolhatunk, ha magas fordulatszámú elektromos gépen préseljük ki a kemény zöldségeket. Éppúgy, mint a búzafűlevet, a zöld leveket is elkészítésük után a lehető leghamarabb föl kell használni. Mindazonáltal hűtve nagyjából tizenkét órán át is eltartható, ha nem tudjuk azonnal felhasználni. Tizenkét óra után ki kell őket önteni. ALAPVETŐ ZÖLD ITAL 4 csésze lucerna és/vagy más hajtás 4 csésze napraforgó- vagy hajdinazöld 0,5 csésze sárgarépa
0,5 csésze édes pirospaprika 0,25 csésze petrezselyem 1 csésze uborka Az alapanyagokból készítsünk levet a búzapréssel, és azonnal fogyasztató. KERTI ZÖLD ITAL 4 csésze zöld hajtás 4 csésze leveles zöldség 2 csésze káposzta-zöldje 1 csésze zeller 0,5 csésze savanyításra való káposzta Mixeljük össze az alapanyagokat búzafűpréssel (a savanyítani való káposztát legutoljára), és máris kész. ZÖLD ERŐKOKTÉL 4 csésze zöld hajtás 4 csésze leveles zöldség 1 csésze zeller 1 csésze káposzta 1 csésze fehérrépa 0,5 csésze búzafű Mixeljük össze az alapanyagokat búzafűpréssel (a búzafüvet legutoljára), és máris fogyasztható. TAVASZI ZÖLD ITAL 4 csésze zöld hajtás 4 csésze leveles zöldség 0,5 csésze gyermekláncfű levél 1 csésze sárgarépa Mixeljük össze az alapanyagokat búzafűpréssel, és kész is. (Lásd még a Receptek búzafűlével című részt.) UTÓSZÓ
ÖRÖMMEL ÜDVÖZLÖM AZ ÚJ ZÖLD FORRADALOMBAN „A rosszak azért élnek, hogy ehessenek-ihassanak, míg a jók azért esznek-isznak, hogy élhessenek.” Szókratész
Kutatással és utazással töltött évtizedek után az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy napjainkban leginkább táplálkozásunkon és az életvitelünkön kell változtatni ahhoz, hogy erősebb és egészségesebb legyen a szervezetünk, s a mai világ számtalan problémáján képesek legyünk felülkerekedni. A nyugati világ évek óta hazárdjátékot játszik az emberi egészséggel, amikor ételeink több mint ötven százalékát előre csomagoltan vagy konzervdobozban eteti meg velünk. Mintegy háromezer különféle vegyi adalékanyagot használnak az ételek elkészítésében, noha meggyőző bizonyítékaink vannak rá, milyen rossz hatással vannak ezek az agyban és az idegrendszerben lévő érzékeny elektrokémiai egyensúlyra. Szerencsére ebbe van beleszólási jogunk. Életmódunk apró változtatásaival az étrendünk, az egészségünk és az életünk urai lehetünk. Ha élelmünknek csak egy kis hányadát otthon tudjuk termeszteni bébi zöldségek és leveles hajtások alakjában, legalább ennyit ellenőrzés alatt tarthatunk. A maradék friss ételeinket meg a piaci őstermelőktől, a bioboltokban vagy az élelmiszerüzletekben vásárolhatjuk meg. A búzafülé pótolja a mai ételekben lévő tápanyag-hiányosságokat, és megvéd bennünket a szennyezőanyagoktól, valamint más fizikai és környezeti igénybevételektől. A búzafű nem fogja orvosolni a világ minden baját, viszont fontos alkotóeleme annak a folyamatnak, amit én új zöld forradalomnak nevezek. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az emberek egyre inkább a természet erejét használva állják útját a betegségek kialakulásának. Egészen mostanáig társadalmunk rossz irányba haladt, főleg az élelmiszergyártás és -földolgozás terén. De még nem túl késő beismernünk a hibánkat, és felhasználnunk a búzafűben és más élő ételekben rejlő, természetes tápláló erőt. A fiatal búzafűcsomó tárháza a létfontosságú vitaminoknak, ásványi anyagoknak és enzimeknek. Az A- és a C-vitamin mennyisége sok ismert gyümölcs és kerti zöldség vitamintartalmát felülmúlja. Ezenkívül a búzafülében épp megfelelő mennyiségű B-komplex- és E-vitamin van, valamint olyan ásványok, mint a kalcium, a vas, a nátrium és a kálium, ráadásul olyan formában, ahogy a szervezet könnyedén hasznosíthatja. Sőt,
frissen használva élő enzimenergiát nyerünk, amely elősegíti az egészséges vérkeringést, és fiatalítja az öregedő sejteket. Az állatok táplálásában a búzafülé már bizonyította csodatévő voltát. Semmilyen más növénynek sincs meg a képessége, hogy növényevő állatoknál teljesen egyedül biztosítsa az egészséges almot nemzedékről nemzedékre. És nincs más hathatós, emberi fogyasztásra alkalmas élelem, amelynek ennyire olcsó az előállítása. A spirulina, a chlorella, a virágpor és más egészséges táplálék-kiegészítők ugyan vegyileg hatékonyak lehetnek, ám a friss búzafülével összehasonlítva kevés bennük az életerő, és sokkal többe kerülnek. A vitamin- és ásványi kiegészítők is drágák, és sok esetben nem biztonságosak. Közülünk sokaknak szegényes étkezési szokásaik vannak, és egyre többen hisznek a társadalmunk által táplált egészségügyi legendákban. Az egészséget nem a szüleink vagy a nagyszüleink ruházták ránk. Bár a jó gének hasznosak, senki másnak nem tehetünk szemrehányást rossz egészségünkért, csak magunknak. Végzetes hiba elhárítani a felelősséget vagy bárki mást okolni mindenkori állapotunkért. Ha valaki is érezte már, hogy a kezében tartja az egészségét, belül makulátlan, duzzad az életerőtől, éber, magabiztos és kipihent, akkor tudja, mennyire csodálatos érzés ez. Nem ígérhetem, hogy a búzafű egyedül teremti meg ezeket az érzéseket, de mindenképpen segít, főleg ha elkötelezetten többet akarunk tudni az egészséges életvitel egyéb tényezőiről is. Ezt a gondolatot bővebben is kifejtettem a „Hippokratész Étrend és Egészség Program” (HIPPOCRATES DIET AND HEALTH PROGRAM) című könyvemben is. Remélem, hozzám és több ezer emberhez hasonlóan Ön is csatlakozik az új zöld forradalomban. A búzafű és az élő ételek hozzáadása az étrendhez megújhodott önbizalmat és tetterőt fog teremteni. Egy kevés idő- és energiaráfordítás a világ minden aranyánál értékesebb kinccsel ajándékoz meg - annak a tudatával, hogy mindent megtettünk a makkegészség, a hosszú élet és az elme nyugalmának érdekében.