HIVATALOS ÉRTESÍTŐ
A M A G YA R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2015. március 27., péntek
15. szám
Tartalomjegyzék
I. Utasítások 8/2015. (III. 27.) KKM utasítás miniszteri biztos kinevezéséről
1530
II. Nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos közlemények 10/2015. (III. 27.) KKM közlemény a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló 2013. évi CXCVII. törvény 2. és 3. §-ának hatálybalépéséről
1531
IV. Egyéb közlemények A Nemzeti Választási Bizottság közleménye országos népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ív hitelesítésének megtagadásáról 1532 Az igazságügyi miniszter közleménye kitüntetések adományozásáról
1532
1530
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 15. szám
I. Utasítások
A külgazdasági és külügyminiszter 8/2015. (III. 27.) KKM utasítása miniszteri biztos kinevezéséről
A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva az alábbi utasítást adom ki:
1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) 38. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján dr. Budai Gyulát 2015. március 22. napjától a kinevezés visszavonásáig – de legfeljebb 6 hónap időtartamra – az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztossá nevezem ki. 2. § A miniszteri biztos 1. §-ban meghatározott feladatkörében a következő tevékenységeket látja el: a) az Oroszország által elrendelt embargó miatt szükségessé váló külgazdasági intézkedésekre vonatkozó javaslattétel, b) segítségnyújtás az oroszországi embargóval sújtott magyar mezőgazdasági és agrár vállalkozások, továbbá élelmiszer-feldolgozók és vállalkozások számára a piacaik megtartása érdekében, c) az együttműködés elősegítése a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottságban, d) kapcsolattartás az embargóval érintett magyar vállalkozásokkal, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-vel, e) a Keleti Nyitás politikája keretében az oroszországi piacon nem értékesíthető mezőgazdasági termékek más régiókban történő értékesítési lehetőségének vizsgálata, új piacok felkutatása, javaslattétel az új értékesítési lehetőségek kihasználására, f ) vezeti a Magyar-Orosz Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság Mezőgazdasági Munkacsoportját. 3. § A miniszteri biztos tevékenységét a külgazdasági és külügyminiszter irányítja. 4. § A miniszteri biztos a fenti tevékenysége ellátásáért a Ksztv. 38. § (6) bekezdés szerinti illetményre és juttatásokra jogosult. 5. §
(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a miniszteri biztos kinevezéséről szóló 7/2014. (IX. 30.) KKM utasítás.
Szijjártó Péter s. k.,
külgazdasági és külügyminiszter
1531
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 15. szám
II.
Nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos közlemények
A külgazdasági és külügyminiszter 10/2015. (III. 27.) KKM közleménye a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló 2013. évi CXCVII. törvény 2. és 3. §-ának hatálybalépéséről
A 2013. évi CXCVII. törvénnyel a Magyar Közlöny 2013. évi 198. számában kihirdetett, a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló Egyezmény 15. Cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik a hatálybalépésről: „A jelen Egyezmény azon utolsó értesítés kézhezvételét követő 30. napon lép hatályba, amelyben a Szerződő Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást a hatálybalépéshez szükséges belső jogi eljárások befejeződéséről.” Az utolsó értesítés kézhezvételének napja: 2015. március 4. Az Egyezmény hatálybalépésének napja: 2015. április 3. A fentiekre tekintettel, összhangban a 2013. évi CXCVII. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapítom, hogy a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló Egyezmény kihirdetéséről szóló 2013. évi CXCVII. törvény 2. és 3. §-a 2015. április 3-án, azaz kettőezer-tizenöt április harmadikán lép hatályba.
Szijjártó Péter s. k.,
külgazdasági és külügyminiszter
1532
IV.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 15. szám
Egyéb közlemények
A Nemzeti Választási Bizottság közleménye országos népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ív hitelesítésének megtagadásáról
A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény 13. § (2) bekezdése alapján a Nemzeti Választási Bizottság az alábbi közleményt teszi közzé országos népszavazási kezdeményezések hitelesítésének megtagadása tárgyában. A Nemzeti Választási Bizottság 2015. március 25-én kelt, 43/2015. számú, 44/2015. számú, 45/2015. számú, 48/2015. számú és 49/2015. számú határozataival országos népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadta. A határozatok megtekinthetők a választások hivatalos honlapján, a www.valasztas.hu oldalon.
Budapest, 2015. március 25.
Prof. Dr. Patyi András s. k.,
a Nemzeti Választási Bizottság elnöke
Az igazságügyi miniszter közleménye kitüntetések adományozásáról
Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 22. § (1) bekezdés b) pontja, továbbá az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló 4/2015. (III. 3.) IM rendelet alapján
az igazságügyi területen hosszú ideig végzett kiemelkedő, valamint a minisztérium tevékenységét is segítő kimagasló szakmai munkássága és példaértékű életművének elismeréseként prof. dr. Tamás Andrásnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Kar Állam és Társadalomelméleti Intézet egyetemi tanárának, professor emeritusnak Deák Ferenc-díjat;
1533
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 15. szám
a civilisztika elismert szakértőjeként végzett, négy évtizedes kiemelkedő kodifikációs munkájáért, az új polgári törvénykönyv megalkotásának kezdete, 1998 óta tanúsított tevékeny szakmai közreműködéséért dr. Nemes Andrásnak, az Igazságügyi Minisztérium nyugalmazott szakmai tanácsadójának Moór Gyula-díjat;
huzamos időn át végzett szakmai munkája, valamint az Igazságügyi Minisztérium eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerzett érdemei elismeréseként dr. Bodzási Balázsnak, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkárának; dr. Salgó László Péternek, az Igazságügyi Minisztérium jogszabály-előkészítés összehangolásáért és közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkárának; Bandi Emese Ibolyának, az Igazságügyi Minisztérium Pénzügyi és Számviteli Főosztály számviteli főreferensének; dr. Bekényi Franciskának, az Igazságügyi Minisztérium Jogszabály-előkészítés Összehangolásáért és Közjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság Törvény-előkészítési Koordinációs Osztálya jogi szakreferensének; dr. Bielik Rékának, az Igazságügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkári Kabinet, Emberi Jogi Munkacsoport Titkársága titkárságvezetőjének, osztályvezetőjének; dr. Boreczki Szabolcsnak, az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Magánjogi Főosztály főosztályvezetőhelyettesének; dr. Daragóné dr. Szombathelyi Zsófiának, az Igazságügyi Minisztérium Közszolgálati Kodifikációs és Koordinációs Főosztály vezetőjének, közigazgatási főtanácsadójának; Józsa Teodórának, az Igazságügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkári Kabinet titkársági referensének; dr. Kis Norbertnek, az Igazságügyi Minisztérium Közjogi Koordinációs Főosztály vezetőjének; dr. Kormányos Ágnesnek, az Igazságügyi Minisztérium Büntető Anyagi Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Kodifikációs Főosztály jogi szakreferensének; dr. Kovács Ferencnek, az Igazságügyi Minisztérium Közjogi Koordinációs Főosztály jogi szakreferensének, szakmai főtanácsadójának; dr. Kristóf Adrienn-nek, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Felügyeleti Főosztály jogi szakreferensének; Lökös Zoltánnak, az Igazságügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkári Kabinet titkársági koordinátorának; dr. Mázi Andrásnak, az Igazságügyi Minisztérium Alkotmányjogi Főosztály vezetőjének, közigazgatási főtanácsadójának; Misztina Magdolnának, az Igazságügyi Minisztérium Pénzügyi és Számviteli Főosztály osztályvezetőjének, szakmai főtanácsadójának; dr. Nyárádi Gabriellának, az Igazságügyi Minisztérium Magánjogi és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály vezetőjének; dr. Péterfalvi Tamásnak, az Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztály főosztályvezető-helyettesének; dr. Simon Ákosnak, az Igazságügyi Minisztérium Jogszabály-előkészítés Összehangolásáért és Közjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság Törvény-előkészítési Koordinációs Osztálya főosztályvezető-helyettesének, szakmai főtanácsadójának; Simon Évának, az Igazságügyi Minisztérium Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság igazgatási főreferensének; Szabó Mária Annának, az Igazságügyi Minisztérium Költségvetési Főosztály költségvetési főreferensének, szakmai főtanácsadójának; dr. Szentmihályi-Soós Viktóriának, az Igazságügyi Minisztérium Büntető Eljárásjogi Főosztály jogi szakreferensének; dr. Szombati Zoltánnak, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Felügyeleti Főosztály jogi szakreferensének; dr. Szűcs Gábornak, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Felügyeleti Főosztály jogi szakreferensének; dr. Tallódi Zoltánnak, az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Büntetőjogi és Emberi Jogi Főosztály főosztályvezetőhelyettesének, szakmai tanácsadójának; dr. Tóth Anna Rékának, az Igazságügyi Minisztérium Igazságszolgáltatási Kapcsolatok Főosztály jogi szakreferensének;
1534
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2015. évi 15. szám
dr. Turcsán Katalinnak, az Igazságügyi Minisztérium Gazdasági Kodifikációs Főosztály főosztályvezető-helyettesének; dr. Unyi Istvánnak, az Igazságügyi Minisztérium Gazdasági Kodifikációs Főosztály jogszabály-előkészítő referensének, szakmai főtanácsadójának; dr. Villányi Imrének, az Igazságügyi Minisztérium Gazdasági Kodifikációs Főosztály vezetőjének; dr. Vitvindics Máriának, az Igazságügyi Minisztérium Magánjogi és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály osztályvezetőjének Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott.
Dr. Trócsányi László s. k.,
igazságügyi miniszter
A Hivatalos Értesítőt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter. A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4. A Hivatalos Értesítő hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el. Felelős kiadó: dr. Salgó László Péter. A Hivatalos Értesítő oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelős kiadó: Majláth Zsolt László ügyvezető.