Térvári
Hírmondó
Tiszasziget önkormányzat hivatalos tájékoztatója
Útfelújítások Tiszasziget vonzáskörzetében
IV. évfolyam 1. szám • 2014. március
Munkahely teremtés
Mint azt az elmúlt közel 25 év gyakorlata mutatja, a legtöbb olyan kistelepülésnek, mint Tiszasziget, az egyik legnagyobb kihívása a helyben és helyenként megsérült út- szakaszon az útburkolati hibák megvalósuló munkahelyteremtés. burkolat kapcsán. április végéig kijavításra kerülBővebben a 2. oldalon
Tiszasziget község önkormányzata, tárgyalásokat folytatva a Csongrád Megyei Állami Közútkezelő Kht-vel valamint a CBA központot A falu elején lévő ben- építtető vállalkozással, arra a zinkút valamint a környe- megállapodásra jutott, hogy zetében korábban kialakult a Tiszasziget – Újszentiván illegális szemét lerakóhely felszámolása kapcsán, a szőregi úton épülő CBA építkezési helyéről közel 40.000 m3 föld került szétterítésre a tereprendezés folyamán. Ennek kapcsán már több sajtócikk jelent meg a sáros
nek. Az önkormányzat egyúttal köszöni a település lakosainak I. Tiszaszigeti türelmét az idáig elviselt kelBöllérnap lemetlenségek miatt. Ehhez kapcsolódóan tájékoztatjuk a tisztelt olvasókat, hogy az említett útburkolati javítások mellett, a nyár folyamán felújításra kerül a Újszentiván vasúti átjáró és Szőreg vasúti átjáró közti szakasz, valamint ugyanennek a programnak Hagyományteremtő szándékkal kea keretében felújításra kerül rült megrendezésre az első tiszaszigeti a határátkelő – Tiszasziget böllérnap. Bővebben a 6. oldalon útszakasz is. Tiszasziget Község Szegedi – Polgármesteri hivatal
500 mázsa fa a rászoruló családoknak
Környezet gazdálkodási Nonprofit Kft. tájékoztatója
Tájékoztatjuk, hogy az Ön lakókörzetében a közszolgáltatás részeként működik a díjmentes házhoz menő a kedvezményes tűzifavásárlás 50 mázsával együtt, mintegy 300 „sárga zsákos” szelektív hulladéklehetőségét mindazok részére, akik mázsa tűzifa áll majd rendelkezés- gyűjtési rendszer. a megadott szociális szempontok re a következő tél elején. Ehhez Bővebben a 8–9. oldalon
A fűtési szezon végének közeledtével a Tiszaszigeti Polgármesteri Hivatal is mérleget vont a szociálisan rászorulók részére kedvezményes áron biztosított tűzifa akció vonatkozásában. „Mint az ismeretes az önkormányzat az idén is biztosította
alapján erre jogosultak voltak. Ennek az akciónak a keretében 500 mázsa fa került pályázat útján kedvezményes értékesítés keretében kiosztásra, ez közel száz rászoruló családnak jelentett esélyt az olcsóbb tüzelő beszerzéséhez.” Tudtuk meg Ferencz Ferenc polgármestertől, aki tájékoztatott arról is, hogy már a mostani, télvégitavasz elejei időszakban készülnek a következő téli megmérettetésre, és ennek keretében az árokpartok tisztításából keletkezett közel 250 mázsa tűzifa raktározásra került és így a tartalékot képező
persze, figyelembe véve az idei relatíve enyhe telet és beérkezett igényeket, az év folyamán további tűzifa kontingenst kíván az önkormányzat beszerezni készlete növelése céljából. ng.
Területi Kick-Box verseny
Idén március 1.-én ismét összejöttek Tiszaszigeten a Vedres István Faluházban a térség Kick-Box versenyzői, hogy tudásukat összemérjék. Bővebben a 10. oldalon
2
Személyi Jövedelem Adó BEVALLÁS ELKÉSZÍTÉSE! Forduljon hozzánk, mi segítünk Önnek, a bevallás elkészítésében! Cserébe arra kérjük, hogy adója 1%-át egyesületünknek ajánlja fel! Több éves adóbevallási tapasztalattal rendelkező szakemberek várják Önt! Időpont-egyeztetés:
06-30-594-1555; 06-30-565-5215; Adószámunk: 18474969-1-06
Sziget KAP-TÁR családsegítő egyesület
Tiszasziget-Térvári
Hírmondó
március
Háztartási hulladékszállítás hetente vagy kéthetente Miután több megkeresés is érkezett a Polgármesteri Hivatalhoz, arra vonatkozóan, hogy a háztartási hulladék elszállítás költségei csökkenthetőek-e kéthetente történő szállítással, az eddigi heti elszállítás helyett, illetve a költségek csökkenthetőek-e 120 literes tároló edények helyett 60 literes edények helyettesítésével? A polgármesteri hivatal képviseletében Ferenczi Ferencz megkereste a szolgáltatót, aki az alábbi írásos választ adta: Tisztelt Polgármester Úr! Alulírott SZEGEDI KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT Kft, mint közszolgáltató a települési szilárd kommunális hulladék elszállítására, kezelésére vonatkozó közszolgáltatás körében a lakosság részére alkalmazandó 60 literes ürítési mennyiség, illetve a 2 heti gyűjtési gyakoriság bevezethetőségével kapcsolatosan az alábbiakról kívánjuk tájékoztatni: Társaságunk a Hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény
91. § alapján állapította meg a közszolgáltatás díját. Alkalmazott díjként a 2012. évben érvényes közszolgáltatási díjat kellett alapul venni, mely a képviselőtestület által jóváhagyott rendeleten alapult.A törvény által e szerint meghatározott díjaktól 2014. december 31-ig eltérni nem lehet. A rendel etü kb en a legkisebb lakossági mennyiség háztartások esetében, 120 liter heti egyszeri ürítésében került megállapításra. Tekintettel arra, hogy a jelenleg a díjmegállapítás alapjául szolgáló rendeletük nem tartalmazta a 60 literes edények ürítési díját, így 2014. december 31-ig nincs jogi lehetőség ezen edényzet bevezetésére és erre vonatkozó díj megállapítására. A települési bomló szerves anyagot tartalmazó hulladékgyűjtés gyakoriságát a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények-
ről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet szabályozza. A rendelet 5. § (2) pontja az alábbiakat tartalmazza: „A bomló szerves anyagot tartalmazó hulladékot az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 10. §-a (2) bekezdésének 1. és 2. pontja szerinti nagyvárosias és kisvárosias lakóterületen hetente legalább kétszer, egyéb lakóterületen hetente legalább egyszer, illetőleg szükség szerint nagyobb gyakorisággal el kell szállítani." A jogszabályi kötelezettségekre tekintettel a bomló szerves anyagot tartalmazó hulladék kétheti rendszerességgel történő összegyűjtésére sincs jogi lehetőség. Kérjük fentiek szíves tudomásulvételét! Szeged, 2014. február 18. Tisztelettel: Makrai László ügyvezető igazgató
Munkahelyteremtés összefogással A helyi plébánia és a helyi önkormányzat összefogása új munkahelyek létrehozásért
Mint azt az elmúlt közel 25 év gyakorlata mutatja, a legtöbb olyan kistelepülésnek, mint Tiszasziget, az egyik legnagyobb kihívása a helyben megvalósuló munkahelyteremtés. Különösen igaz ez, ha átlag feletti logisztikai és infrastrukturális adottságokkal rendelkező, régióközpont szélárnyékában helyezkedik el. Ezért örvendetes minden olyan lehetőség vagy eredmény, mely egy-egy új munkahelyet jelent, s ez által, egy-egy családnak teszi élhetővé az élet kiteljesülését. Ezekkel a gondolatokkal kezdte beszámolóját Ferenczi Ferenc Tiszasziget polgármestere, amikor az új munkahelyteremtő program kapcsán nyilatkozott. A beszámolójában a polgármester utalt arra, amint azt pont egy éve, az időközi polgármes-
ter választás előtt is kifejtette, minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy minél több ember tudjon a településen elhelyezkedni, legyen az a lehetőség mezőgazdasági, termelői, előállítói, bedolgozói vagy egyéb munkaterület. Jelen program keretében egy kínálkozó lehetőséget ragadtunk meg a római katolikus plébániával együttműködve, melynek keretében több mint tíz új munkahelyet tudunk közösen létrehozni a településen. Ezek a munkahelyek elsősorban pályakezdő fiataloknak nyújt majd kitörési pontot a helyi boldogulás vonatkozásában. Fazakas Gusztáv atya Tiszasziget, Újszentiván és Kübekháza plébániai kormányzója, ezzel kapcsolatosan kifej-
tette, hogy a katolikus egyháztól nem áll távol az ilyen lehetőségek felkarolása. Hiszen az Egyház Társadalmi tanításának, erre vonatkozó egyetemes útmutatója (a teljes katolikus egyházra vonatkozóan) meghatározza az egyház társadalmi szerepvállalásának, társadalomformáló, közösségtörődő kereteit és lehetőségeit. Így irányelveket fogalmaz meg arra vonatkozóan is, hogy a helyi–települési egyház a lehetőségek figyelembevételével igyekezzék a területileg plébániához tartozó, közösség élőkörnyezetének fejlesztésre, adott esetben emberhez méltó körülményeinek kialakítására, akár önállóan, akár a helyi településvezetéssel vagy más szereplőkkel együtt, különös tekintettel a szegényekre, emberi
méltóságuktól megfosztottakra, egyedülállókra, családokra és fiatalokra, nemzetiségi, vallási és világlátásbeli hovatartozástól függetlenül. Számtalan ilyen jó példa működik már hazánkban a keresztény egyházak koordinációjának keretében, akár az oktatás, nevelés, szociális ellátás, akár lakhatás vagy otthonteremtés, akár élelmezés-étkeztetés vagy mezőgazdasági – állattenyésztési programok vonatkozásában. Bízom benne hogy, az előreláthatólag májusban induló első ilyen közös munkahelyteremtő program sikeres lesz, és még továbbiak követik majd a közeljövőben. Erre vonatkozóan is vannak már tervek, zárta gondolatait Fazakas Gusztáv plébániai kormányzó.
Tiszasziget-Térvári
Hírmondó
március
BEIRATKOZÁS A SZENT ANTAL KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. OSZTÁLYÁBA
3
Lezárult a kerékpárút kiépítésével kapcsolatos beruházás
Időpontja: 2014. április 01-04. keddtől péntekig: 8-15 óráig Pótbeíratás: 2013. április 09.(szerda) 8-15 óráig Helye: Tiszasziget, Május 1. utca 21.
Szükséges dokumentumok: A gyermek - születési anyakönyvi kivonata - TAJ kártyája - lakcímkártyája - oltási kiskönyve - iskolaérettség orvosi igazolása - óvodai szakvélemény - támogatási jogosultságok igazolása (nagycsaládosság, tartós betegség MÁK igazolása, rendszeres gyermekvédelmi támogatás határozata) A szülő - személyi igazolványa és lakcímet igazoló kártyája Tóthné Mészáros Márta igazgató
A SZENT ANTAL KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA TISZASZIGETI ÓVODÁJÁBA A BEIRATKOZÁS IDÔPONTJA: 2014. április 7. (hétfő) –április 11 (péntek) 8,00 -16,00 óra
BEIRATKOZÁSHOZ SZÜKSÉGES IRATOK: • a gyermek születési anyakönyvi kivonata (személyi lapja) • a gyermek oltási könyve, TAJ kártyája, lakcímkártyája • az egyik szülő személyi igazolványa és lakcím igazoló kártyája • orvosi szakvélemény a gyermek fejletségi szintjéről • támogatási jogosultságok igazolása (nagycsaládos, ill. tartós betegség-MÁK igazolása, rendszeres gyermekvédelmi támogatás határozata) • a kötelező balesetbiztosítás megkötéséhez szükséges pénzösszeg Azokat a gyermekeket is be kell íratni, akik 2015. május 30ig töltik be a harmadik életévüket; akiket két és fél éves kortól szeretnének óvodába járatni; és azokat a 3. 4. 5. éveseket, akik még nem jártak óvodába. Tiszasziget, 2014 március 28 Köszönettel: Óvodavezetés
Az utolsó simításokkal, a védő korlátok kihelyezésével, valamint a pénzügyi végelszámolás helyszíni ellenőrzését és végleges lezárását követően, közlekedés-hatósági szemle és engedélyek megadásával, március elején lezárult a kerékpárút kiépítésével kapcsolatos pályázati beruházás--tudtuk meg Ferenczi Ferenc polgármestertől, aki elmondta továb-
bá, hogy az elhúzódó belvíz, valamint átlagnál hosszabb őszi és nyári esős időszakok, a többszörös tulajdonosi szerkezetű kisajátítási folyamatok, adminisztrációs átütemezések mind-mind hátráltatták a végleges kiépítést és programlezárást. Valamennyi akadályt az önkormányzat legyőzött és a programban valamennyi résztvevő számára eredményesen lezárult.
A Nyugdíjas Klub életébôl Mozgalmas időszakon vagyunk túl, részt vettünk a Polgárőr bálon ahol nagyon jól éreztük magunkat. Meghívást kaptunk a Szőregi Ezüsthajúak Nyugdíjas egyesülettől ahol már több alkalommal rész vettünk finom vacsorával, sütivel, zenével, tánccal vártak. December 6.-án meghívást kaptunk az Újszentiváni Baráti Körtől a Mikulásbálra melyen mindig szívesen veszünk részt. December második Vasárnapján az Adventi gyertyagyújtást a Nyugdíjasok, Polgárőrök és a Gazdák szervezték, volt sütemény, tea, forraltbor, melyet köszönünk mindenkinek, aki hozzájárult a szép ünnepekhez. December 12-án tartottunk évzáró ünnepségünket a Sziget vendéglőbe ahol fel-
léptek az óvodások egy szép műsorral melyet köszönünk az óvoda dolgozóinak. Köszöntőt mondott Ferenczi Ferenc polgármester, utána vacsora, köszönjük az önkormányzat ajándékát és nem utolsósorban tagjainknak a süteményeket. 2014. Január 13.-án pótszilvesztert tartottunk a Faluházban és ekkor nyitottuk meg a 2014-es évet melyre sokan összejöttünk, volt virsli, süti, pezsgő és koccintás. Február 15.-én részt vettünk a Böllérnapon, ahol jól éreztük magunkat várjuk a folytatást. Március 8.-án ünnepeltük a Nőnapot zenével tánccal és finom vacsorával, be is fejezem írásom a többit majd a következőben. Pető Jánosné - elnök
Tiszasziget-Térvári
4
Hírmondó
március
Óvodai életképek
A szegedi Kövér Béla bábszínház előadása (Február 11) Farsangi mulatság (Február 14.) Mikulás az óvodában
Adventi ünnepkör eseményei képekben
Kiscsoport
Háromkirályok napja, vízkereszt (január 6)
A Cibere Meseszínház műsora. (január 14)
Középső csoport
Nagycsoport
Karácsony 2013
Szűcs László bűvész vendég szereplése (Január 28)
Szegedi Somogyi könyvtárban a „Télüldöző hóvirág” c. mese dramatikus feldolgozásán vettünk részt. (Február 28.)
március
Tiszasziget-Térvári
Hírmondó
5
Tanoda Tanulás – Önkifejezés – Figyelmesség – Játék
A Motiváció Tanodában szeptember végén kezdtük meg a Tiszaszigeti gyerekekkel a rendszeres foglalkozásokat. A Vedres István Faluház Civil termében keddtől péntekig délután 14:00 órától vártuk a fiatalokat. Februárig főként a tantárgyi felkészítésre, a korrepetálásra helyeztük a hangsúlyt, elsősorban a tanulmányi előrehaladását igyekeztünk segíteni a tanodába járóknak. Februártól egy kis változás állt be a nyitva tartásunkban: továbbra is keddtől péntekig lehet hozzánk jönni, ám 15:30-tól. A hosszú nyitva tartási napjaink maradtak: kedden és csütörtökön 19:00-ig maradhatnak nálunk a tanodások, szerdán és pénteken pedig 18:00-ig.
A hangsúlyok is máshová kerültek a foglalkozásainkban. A tantárgyi felkészítés helyett inkább olyan játékokra, feladatokra helyezzük a hangsúlyt, amik az egymásra figyelést, a másik viselkedésének, véleményének elfogadását mozdítják elő. A programjainkra szívesen várunk olyan fiatalokat is, akik nem járnak hozzánk rendszeresen délutánonként.
Az együttműködés célját szolgálja például a péntekszombati programjainkon rendszeresen berendezett „Szabaduló-szoba”, ahol játékos rejtvényeken keresztül találhatják meg a kivezető utat egy szobából vagy más helyiségből. A gyerekeket igyekszünk bevonni a tanodai házirend és programok kialakításába is. Ennek érdekében minden héten tartunk beszélgetőkört, ahol elmondhatják véleményüket
a szabályokkal kapcsolatban, újakat kezdeményezhetnek, vagy egyszerűen csak visszajelzést adhatnak a heti eseményekről. Az egyik legfőbb délutáni tevékenységeink közé tartoznak a társasjátékok, amik segítségével észrevétlenül, játékos módon tudjuk például a matematikához vagy a magyar nyelvtanhoz szükséges képességeket tovább csiszolni. A tanoda pedagógusai által házilag készített társasjátékokat hétvégére ki is kölcsönözhetik a tanodás gyerekek. Annak érdekében, hogy a szülők is testközelből megismerhessék a tanodát, szeretnénk minél több hétvégi programunkba bevonni őket. A tavasszal és a nyár folyamán a terveink között szerepelnek – a rendszeres délutáni nyitva tartás mellett – a kirándulások és táborok. Balázs Ákos Tanodavezető
Tanú vagyok?
„Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk.” (Apostolok cselekedetei 2. rész. 32. vers)
Péter apostol, húsvét után 50 nappal elhangzott prédikációja alapján elgondolkoztam. Vajon, rólam kiderül, hogy Krisztus tanúja vagyok? És ti, kedves tiszaszigeti újságolvasók? Elmondhatjuk magunkról, hogy amióta egyháztagok vagyunk, megváltozott az életünk? És ha igen, el szoktuk mondani? Tudja a szomszédunk? Kiderül rólunk? Meddig tart a keresztyénségünk? Vasárnap 10-től 11-ig? Péter apostol, amíg meg nem jelent neki a feltámadott Jézus, olyan volt, mint a ma, fel nem támadt, halott Jézust cipelő, sóhajtozó, panaszkodó, mi több: gyűlölködő, magát keresztyénnek tartó ember. Amikor meghallotta magdalai Mária hírét az üres sírról, akkor elszaladt a temetőbe. bement a sírbarlangba. Látta az összehajtott lepleket. Aztán hazament. Neki halott Jézusa volt. Ő a meghalt Jézusról tudott. Őt gyászolta. És mi történt az után, hogy találkozott a feltámadott Jézussal? Tanúja lett mindannak, ami történt. Tanúja lett az élő, mennyekbe ment, de Szentlelkét elküldő, tehát továbbra is elérhető Jézusnak. Kedves Testvérek! A világ jelentős részének, többségének, Jézus nem más, mint „vallásalapító”. A feltámadás tanúi kevesen vannak. Azok, akiknek Jézus az életük része. Sajnos, még a templomot látogatók között is bőven akadnak olyan, jóindulatú és kedves emberek, akiknek a hitélete, és benne Jézus, valami kedves szokás. Másoknak „jó érzés” Jézus közelsége. Kevesen mondják azt: nekem: erő! Életet alakító erő. Elhatározásokat megerősítő, vagy elvető erő. Korábbi meggyőződéseim helytelenségét bizonyító, de helyettük új távlatokat nyújtó erő. Bátor szólásra, hitvallásra buzdító erő. Mondjuk el együtt a világnak: élő, bennem élő, általam is működő Jézusom van! Dr. Kereskényi Sándor református lelkész
Tiszasziget-Térvári
6
Hírmondó
március
I. Tiszaszigeti Böllérnap – 2014 világát megelőző, hagyományos csutkaparázzsal történő perzselés folyamatát, melyet sem időben sem minőségben nem tudott megelőzni a másik csapat gázperzseléses technikája. A leterített, megtisztított és kettévágott disznó felek ezután valamennyi csapat asztalára felkerültek, miközben a rendezvényhez Hagyományteremtő szándékkal kapcsolódó zenei háttér és nem mely elismeréseket Ferenczi Feés nem utolsó sorban az önkorutolsó sorban körbekínált külön- renc polgármester osztott ki. mányzat, a civil szervezetek és a böző szíverősítők és jófajta borok A rendezvényen több mint helyi vállalkozók együttműköszáz fő vett részt. A résztvevők désének és újabb értékteremtő és szervezők egyaránt az ünnepi összefogásának eredményeként ebéd közben megfogalmazott került megrendezésre az első jobbnál jobb ötletekkel, javaslatiszaszigeti böllérnap. tokkal álltak neki a következő évi A helyi vállalkozások összefohagyományteremtő rendezvény gásából szponzorált kettő malacmegszervezésének. kát négy helyi civil szervezet, a Az önkormányzat, mint szervező, Tiszaszigetért Baráti Társaság, a ezúton szeretne köszönetet mondaNyugdíjas Klub, a Gazdakör és a Polgárőrség önkéntesei dolgozták és tálalták fel hagyományos segítették a jó hangulatot. Ekkor disznótoros reggeli és ebéd for- már érezni lehetett a készülő disznótoros reggeli illatát. májában. Az ünnepi ebédet megelőzően A bátrabb és korán kelő résztvevők,a csapatmunkát mind a négy résztvevő civil szermegkövetelő malacbefogások vezet, értékteremtő összefogást és szúrások után, Szögi Gyula erősítő munkájáért, az első helyet jóvoltából láthatták a gázpalackok jelentő elismerésben részesült,
ni: a tiszaszigeti vállalkozásoknak a sertés támogatásért, a Rubin Kft.nek és a helyi Vadásztársaságnak a sátrakért, a Varga pékségnek a kenyér támogatásért, a Faluháznak és az Iskolának a helységek biztosításáért, a közmunka programban résztvevő dolgozóknak a sátrak felállításáért –bontásáért és teremberendezésért, Nacsa Tamásnak a hangosításért, és nem utolsó sorban a négy civil szervezetnek a helytállásért és szerepvállalásáért.
A böllérnapról bővebb kép-beszámolót a település honlapjának képgalériájában (http://www.tiszasziget.hu), valamint az egyik közösségi megosztó oldalon (Facebook) találhatnak. ng.
Tisztelt Tiszaszigetiek, kedves Olvasó! Bár már az első negyedév végén járunk, most van lehetőségünk arra, hogy a Tiszaszigetért Baráti Társaság röviden számot adjon a 2013. évi teljesítményéről. Úgy véljük, a múlt évre kitűzött feladataink többségét sikeresen teljesítettük. A hagyományőrző tevékenységeket folytattuk. Jól sikerült a farsangi zsíros kenyér parti, a Május 1-i fesztivál, az októberi kavalkád. Sort kerítettünk színházlátogatásra, jól sikerült a szabadkai, temesvári szakmai utunk. Remekül éreztük magunkat a Törökkanizsai baráti látogatásunk alkalmából, ahova kerékpárral men-
tünk.Természetesen aktívan részt vettünk a Falunapon, a „Magyarország szeretlek” rendezvényeken. A tervezett adventi rendezvénysorozatunk sajnálatos módon nem volt konfliktusmentes. Kudarcként éltük meg, hogy elmaradt a már megszokott adventi ünnepi műsor, de végül a civil szervezetek összefogásával sikeresen zárult az rendezvénysorozat. Ezúton is köszönjük a faluban élő civilszervezeteknek az együttműködést, támogatást. 2014-ben is folytatni kívánjuk a hagyományőrző, hagyományápoló kulturális tevékenységünket, országjáró útjainkat, színházlátogatáso-
kat és a civilszervezetekkel a közös rendezvényeket. Bővült tevékenységünk. Megalakult a Kreatív Műhely, ahol jelenleg a kézimunka (kötés, horgolás, foltvarrás, gyöngyfűzés) rejtelmeibe vezetik be tagjaink az érdeklődőket. A kézimunkázás mellett a gasztronómia, egyéb háztartási praktikák (lakásdíszítési, felújítási tanácsok), és más hasznos ötletekkel színesítjük a közeljövőben a Kreatív Műhely palettáját. A Kreatív Műhely minden hónap második szombatján 14.30-17 óráig tartja összejöveteleit a Gazdaházban. A csoport vezetője Lampertné Suta Erzsi (254-138). A részt-
vevők hozott anyagból dolgoznak. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Kedves Tiszaszigetiek! Tisztelettel hívjuk fel figyelmüket adó- és számlaszámunkra. Hálásan és köszönettel fogadjuk adójuk 1 %-nak felajánlását: adószám:18206847-1-06, szám laszám:1173500520564483 Minden kedves Olvasónak kívánunk további sikeres, eredményes munkát és nagyon jó egészséget. Tiszasziget, 2014. március 14. TBT Elnöksége
Tiszasziget-Térvári
7
Hírmondó
március
Iskolai hírek
hozzátartozók bepillanthattak az iskolai élet mindennapjaiba. Február 20-án iskolánkban a leendő 1. osztályos óvodás gyerekek látogattak el, ahol egy kézműves foglalkozáson vettek részt.
Január 15-én iskolánk alsó tagozatos nebulói ellátogattak a szegedi színházba, ahol a Mátyás mesék című színdarabot tekintették meg. A II. félévtől (január 20.) iskolánk 1. és 2. osztályos tanulói úszni, míg az 5. és 6. osztályos diákjai jégkorcsolyázni járnak. A program a szülőknek teljesen ingyenes. Február 4-én iskolánkba látogatott Derecskei Zsolt operanagykövet, aki Wolfgang Február 12-13-án tartottuk Amadeus Mozart Varázsfuvola című operájából adott intézményünkben a nyílt napokat, ahol a kedves szülők és elő zenés ismertetőt.
versenyben Sinka Attila 4. osztályos diák nyerte el az 1. helyezést, Oláh Tittína 3. osztályos tanuló a 2. helyezett és Minyó Krisztián 1. osztályos kisdiák pedig a 3. helyezett lett. A csoportos versenyt a 8. osztály nyerte, akik egy közös produkciót adtak elő. A felvonulást táncház követte, majd tombolasorsolás és eredményhirdetéssel zárult a nap.
Iskolai farsangunkat február 28-án rendeztük meg. A gyerekek ötletesebbnél ötletesebb jelmezeket öltöttek magukra, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga. Az egyéni
Boda Mariann tanító
FELHÍVÁS Kedves Tiszaszigetiek! Tisztelettel értesítjük Önöket, hogy május 1-4-e között kézimunka kiállítást szervezünk a faluházban. Ezen kiállításon szeretnénk bemutatni a régi kézimunkákat, hímzés-, horgolás fajtákat. Több évvel ezelőtt már volt néhány kézimunka kiállítás a faluban, ezt a hagyományt kívánjuk felújítani. A kiállításra tisztelettel és szeretettel várjuk az Önök, vagy családjuk által készített munkákat. A legszebb, legrégibb, legmunkásabb darabokat díjazzuk. A nevezés díjtalan. A nevezési határidő: 2014. április 20. Nevezni lehet: tiszaszigetibaratok@gmail. com, személyesen és telefonon: Lampertné Suta Erzsi: 254-138, Csányiné Bellér Margit: 253-855, Kökényné Széll Anikó: 254-183, Molnárné Juhász Ica: 639-130. Tiszaszigetért Baráti Társaság Kreatív Műhely
8
Tiszasziget-Térvári
Hírmondó
március
ÉRTESÍTÉS: A SZELEKTÍV GYÛJTÉSHEZ BIZTOSÍTOTT „SÁRGA ZSÁK” KÉZBESÍTÉSI MÓDJÁNAK VÁLTOZÁSÁRÓL
Tisztelt Hölgyem, Uram! Tájékoztatjuk, hogy az Ön lakókörzetében a közszolgáltatás részeként működik a díjmentes házhoz menő „sárga zsákos” szelektív hulladékgyűjtési rendszer. Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik eddig is részt vettek benne. A begyűjtési adatok alapján azonban megállapítható, hogy vannak olyan lakosok, akik a programban - vélhetően önhibájukon kívül - nem tudtak részt venni. Ehhez nyújtanánk segítséget. A tapasztalatok szerint, a bekapcsolódás legnehezebb része fejben dől el. A gondolat vagy a szándék megváltoztatása, majd egy apró mozdulaté, nem kerül semmibe, de értéket teremt. Még a legkisebb konyhába is befér egy edény, egy kis kuka, a nagy mellé, amibe az Önhöz eljuttatott sárga zsákot behelyezheti. Nyugtassa meg lelkiismeretét, hogy nem dobja ki „a szemétre” a még értéket képviselő, felhasználható csomagolási hulladékot. Kérjük Ön is járuljon hozzá a felnövekedő generáció egészséges életkörülményeinek biztosításához! A sárgazsák tartalmát dolgozóink futószalagon kézzel továbbválogatják 12-14 egyforma anyagú fajtára. Így, szorgos kezeken megy keresztül mire értékké válik. Kérjük, a megfelelő anyag behelyezésével becsüljék meg nehéz munkájukat. További részletes információt a szelektív hulladékgyűjtésről a szolgáltató weboldalán találhat, amelynek címe (www.szkht.hu/hulladekgyujtes). A zsákba helyezés előtt a szelektált hulladékot kérjük, úgy kezelje, hogy az minél kevesebb helyet foglaljon el, ezért amit lehet „Tapossa laposra”! A csomagolási hulladékokkal megrakott sárga zsáko(ka)t a szolgáltató kéthetente minden páros naptári héten (a kommunális hulladékgyűjtési napon) külön gyűjtőjáratban reggel 6:00 órától szállítja el. Amennyiben a kommunális járatnap munkaszüneti napra esik, a szolgáltató abban az esetben is kiüríti hulladéktároló edényét, kivételt képez 2015. január 1-je, amelynek a pótlása a következő szállítási hét járatnapján történik. Amit a cserezsákról tudni kell: A cég és az Önkormányzat között létrejött megállapodás alapján 2014. április 01-től a hivatal alkalmazottja juttatja el az Ön postaládájába, (ami nem feltétlenül a begyűjtés napja) a cserezsákot. A sárga zsák mellé kapni fog egy darab öntapadós matricát, amit kérünk postaládájára jól láthatóan helyezzen el, ezzel jelzi, hogy igényt tart a szelektív gyűjtés érdekében az üres sárga zsákra. Jövőt illetően csak az kap cserezsákot, aki kihelyezte a kapott matricát. Amennyiben az Ön háztartásában több mint egy zsáknyi szelektív anyag gyűlne össze, úgy kérhet még plusz zsákot a terjesztőtől, illetve kaphat az Önkormányzati Hivatal munkatársától. Az üres sárgazsák terítése két begyűjtési nap közti időszakban folyamatosan történik. A sárga zsákba kizárólag szelektíven gyűjthető tiszta állapotú csomagolási hulladék helyezhető. Másra nem használható, anyaga nem is teszi lehetővé. Amennyiben ettől eltérő hulladékkal vannak töltve (zöld hulladék, építési törmelék, stb.) abban az esetben, azt a szelektív gyűjtőjármű nem viheti el (és ezt ne is kérjék munkatársunktól), amelyről értesítőt hagyunk hátra. Tiszasziget Önkormányzat Hivatalos Tájékoztatója. Megjelenik idôszakosan 620 példányban. Anyagleadás: Nagy Gábor 06-30/382-0142, Ferenczi Ferenc 06-30/275-5107. Hirdetési és egyéb információk: Kiss Gábor 20/923-9340,
[email protected] Nyomtatás: E-press nyomdaipari Kft., Szeged. • E tájékoztató ingyenes. A kiadvány az Európai Mezôgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megôrzéséhez igénybe vehetô támogatásból készült. A tartalomért felelôs kedvezményezett: Tiszasziget Község Önkormányzata 6756 Tiszasziget, Szent Antal tér 10. www.tiszasziget.hu Irányító Hatóság:
március
Tiszasziget-Térvári
9
Hírmondó
Kérjük, ne feledje, a CSEREZSÁKOT AZ ÖNKORMÁNYZAT MUNKATÁRSA NEM A SZÁLLÍTÁS NAPJÁN TESZI A POSTALÁDÁJÁBA, EZÉRT FONTOS A MATRICA ELHELYEZÉSE! Jelen felhívásunk csak a belterületre vonatkozik, külterületen lakókat a változás NEM érinti. Amennyiben a sárga zsákos szolgáltatással kapcsolatban kérdése, észrevétele van, forduljon bizalommal a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-hez az alábbi elérhetőségeken. Honlap: www.szkht.hu tel.: 62/ 777-120 vagy az ingyenesen hívható zöldszámon 80/ 822-228 Ügyfélszolgálati Iroda (6720 Szeged, Stefánia 6.) Tel.: +36 62/777-211, fax: 777-271 Nyitva tartás: hétfő, kedd, szerda: 8:00-15:00, csütörtök: 7:00-19:00, péntek: 8:00-13:00 Kommunális hulladékszállítással kapcsolatos bejelentések, észrevételek: +36 62/777-203, 777-204 „Együtt többet tehetünk!” www.facebook.com/szkht Tisztelt Környezettudatos Lakos! Kérjük, hogy a sárga zsákba történő hasznosítható hulladék elhelyezésekor, az alábbi táblázat szerinti útmutatás alapján járjon el:
Sárga zsákba helyezhető:
Papír hulladék
Műanyag hulladék
Fém hulladék
NE helyezze bele a sárga zsákba:
Használt papír zsebkendő, Újságpapír, hullámpapír, kartondoboz szalvéta, egyéb szennyezett lapjára hajtogatva (hungarocell nélkül), papír (pl. zsíros, olajos papírok, szórólapok, csomagolópapír, tönkrement csokis papírok, jégkrémes könyvek, prospektusok, elhasznált papírok, stb.), műanyag borító, füzetek. matrica. Hungarocell, vajas, tejfölös, Üdítős- és ásványvizes flakonok (PET joghurtos, stb. műanyag palack), PP+HDPE flakonok (kozmetikai dobozok (kimosva sem), flakonok), nylon szatyor és zacskó, műanyag poharak, többrétegű italos karton (üdítős és tejes evőeszközök, egyéb szennyezett dobozok). műanyag. Fém csomagolási hulladékok (üdítős, energiaitalos és alkoholos italos dobozok, konzerv dobozok).
Olajos, festékes, vegyszeres fémdobozok, és egyéb fémhulladékok.
Amennyiben a sárga zsák tartalma nem felel meg a szelektív hulladékgyűjtés feltételeinek, akkor a szolgáltató munkatársai nem szállítják el, és figyelmeztető címkével látják el azt. Az üveget, üveg hulladékot soha ne tegye bele a sárga zsákba, mert azok a kézi válogatás során eltörnek, és a szilánkok balesetveszélyesek. Azokat szíveskedjen a legközelebbi hulladékgyűjtő szigeten elhelyezni, illetve hulladékudvarba beszállítani. További információt a hulladékudvarok és a szelektív hulladékgyűjtő szigetek elhelyezkedéséről a szolgáltató weboldalán, az alábbi címen találhat: www.szkht.hu . Köszönjük, hogy a szelektív hulladékgyűjtéssel Ön is hozzájárul a hulladékgazdálkodás fejlesztéséhez, a hulladékok okozta környezetterhelés csökkentéséhez, saját lakókörzete környezetminősége javításához.
10
Tiszasziget-Térvári
Hírmondó
március
II. Tiszasziget Kupa – Területi Kick-Box verseny Idén március 1.-én ismét, összességében második alkalommal jöttek összeTiszaszigeten a Vedres István Faluházban a térség Kick-Box versenyzői, hogy tudásukat összemérjék. Nieszner Attila és Nieszner Zoltán mestereket, településünk szülötteit kérdeztük a versenyről, akik elmondták, hogy a tavalyi, szakmai és versenyzői-résztvevő szempontból nagy érdeklődést kiváltó helyi verseny kapcsán, Ferenczi Ferenc polgármesterrel együttműködve, fogalmazódott meg az elképzelés, hogy településünket is rendszeres jelleggel felvezessék a versenynaptárba. Így került sor, a tavalyi verseny után,Temesy László, Nieszner Attila, Nieszner Zoltán Kick-Box mesterek szervezésében az idei megmérettetésre. Elhatározásukat nem utolsó sorban az a cél is vezérelte, hogy a küzdő sport népszerűsítésén túlmenően, a rekreációval, sport tevékenységgel eltöltendő szabadidőt is népszerűsítsék a gyermek és ifjú korosztály részére. Három klub versenyeztette tanítványait:VI-TI-TO KickBox klub Szegedről, Sánta Vilmos mester és tanítványai. HWARANG-DO Taekwon-do és Kick-Box klub Hódmezővásárhelyről, Balázs Éva mester és tanítványai. TEMESY-TEAM Kick-Box klub Szegedről, Temesy
László mester és tanítványai. A versenyen Light-contactban és Light-Kick szabályrendszerben mérettették meg magukat a versenyzők. Pár szó ezekről. Light-Contact: Olyan félerejű küzdelmi rendszer, amelyben a küzdelmet csak szabálytalanságnál, illetve a menetek végén állítják meg. Támadásokat csak az övszint fölé lehet indítani kézzel és lábbal egyaránt. A mérkőzéseket páston (tatamin) végzik, a menetidő 2x2 perc. Light-Kick: valójában ugyan azok a szabályok, mint a lightcontactban, azzal a különbséggel, hogy itt már támadható felület az ellenfél combjának külső és belső része is, kizárólag köríves rúgásokkal. Eredmények: Light-Kick szabályrendszer, gyermek korcsoport, -40 kg: 1. Csombó Zoltán /TEMESY TEAM 2. Szikora Gellért / TEMESY TEAM Light-Kick szabályrendszer, Cadett 1 korcsoport, -55 kg: 1. Kiss Dominik / HWARANGDO 2. Csombó Dávid / TEMESY TEAM Light-Kick szabályrendszer, cadett 2 korcsoport, -55 kg lány kategória: 1. Illés Liliána / HWARANGDO
2. Fődi Ildikó/ TEMESY TEAM Light-Kick szabályrendszer, felnőtt korcsoport, -85 kg: 1. Szoboszlai-Szabó Ádám / VI-TI-TO 2. Dura Attila / HWARANGDO Light-Kick szabályrendszer, felnőtt korcsoport, -90 kg: 1. Nagy Dávid / VI-TI-TO 2. Miklós Norbert / VI-TITO 3. Rácz Róbert / TEMESY TEAM Light-contact szabályrendszer, cadett 1 korcsoport, -55 kg: Kiss Dominik / HWARANGDO Szikora Bence / TEMESY TEAM Csombó Dávid TEMESY TEAM Light-contact szabályrendszer, cadett 2 korcsoport, -70 kg: 1. Lévai Levente / VI-TITO 2. Sztoján Péter / HWARANGDO Light-contact szabályrendszer, cadett 2 korcsoport, -75 kg: 1. Lengyel Alex / HWARANGDO 2. Dura Attila / HWARANGDO Osztott 3. hely: Rácz Róbert / TEMESY TEAM, Lévai Levente / VI-TI-TO
Light-contact szabályrendszer, cadett 2 korcsoport, -80 kg lány kategória: 1. Martinek Regina / VI-TITO 2. Fődi Ildikó / TEMESY TEAM Light-contact szabályrendszer, felnőtt korcsoport, -95 kg: Szél Tamás / VI-TI-TO Szoboszlai-Szabó Ádám / VI-TI-TO Ve c s e r nyé s Kr is z t i án / TEMESY TEAM Box szabályrendszer, cadett 2 korcsoport, -50 kg lány kategória: 1. Illés Liliána / HWARANGDO 2. Varga-Balogh Alina / TEMESY TEAM Box szabályrendszer, senior korcsoport, +80 kg: 1. Martinek Vilmos 2. Nieszner György Mint az ismeretes, a TEMESY TEAM kihelyezett tagozataként, Nieszner Attila és Nieszner Zoltán mesterek rendszeres Kick-Box edzést tartanak településünkön is, a „Vedres István” Faluházban minden keddi és pénteki napon 16:30-tól 18:00 óráig. Az edzők szeretettel várnak minden gyermek, ifjú, fiatalfelnőtt és felnőtt érdeklődőt akár csak egy látogató-ismerkedő edzésre is.
Tiszasziget-Térvári
11
Hírmondó
március
TISZASZIGET SE – FÉLIDÔ
Tiszasziget SE ifi csapat
A sikeresnek mondható őszi szezon után egyesületünk csapatai előbb téli pihenőre vonultak, majd január közepétől elkezdődött számukra a téli felkészülés szakasza. A legfiatalabbak gyakorlatilag csak az iskolai szünet idejére kellett hogy nélkülözzék a labdás foglalkozásokat. (volt újévi tornánk, téli teremtorna Makón) a 7-9-11 évesekkel és az U14-es korosztállyal is teremben végeztük edzéseinket és néhány napja már szabadba vonulhattunk az enyhe időjárásnak köszönhetően. Néhány fővel sikerült télen is szaporítani létszámunkat és lelkesen várják palántáink a bajnoki rajtot. Március 23-
án kezdünk Csanyteleken az U14-esekkel, majd még egy őszről áthozott forduló után elkezdjük tavaszi sorozatunkat. A Bozsik versenyrendszerben 7-9 és 11 éveseink a szokásos tornákon küzdenek meg a környék csapataival, 3 alkalommal Makón (április 4. és május 18. közt), illetve Szegeden. Ifjúsági csapatunk termi, szabadtéri edzésekkel és néhány edzőmérkőzéssel hangolt a startra. Számukra a stabil létszám biztosítása a legfontosabb, különböző okok miatt keretük leszűkült (legnagyobb érvágás a gólzsák, Szécsi Krisztián FK Szegedbe távozása), de igyekeznek kitartó munkával megtartani a mezőny első harmadában elfoglalt pozíciójukat.
CSANYTELEK SC-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-ZSOMBÓ SE TISZASZIGET SE-DAFC SZEGED MÓRAHALOM VSE-TISZASZIGET SE CSONGRÁD TSE-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-MAROS-MENTI UFC RENDŐR TE-TISZASZIGET SE TISZASZIGET S-SZENTES JUNIOR FC KISTELEKI TE-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-SZEOL SC KFT. TISZASZIGET SE-CSANYTELEK SC ZSOMBÓ SE-TISZASZIGET SE
2014.03.23. 09:00 2014.03.30. 10:00 2014.04.06. 10:00 2014.04.12. 10:00 2014.04.27. 10:00 2014.05.04. 10:00 2014.05.11. 10:00 2014.05.18. 10:00 2014.05.24. 10:00 2014.06.01. 10:00 2014.06.08. 10:00 2014.06.14. 10:00
Tiszasziget SE felnőtt csapat
Felnőtt cs ap atun kná l volt némi játékosmozgás (távozott:Kószó K., Ugrai T., Bányi P., Hallósi K., Illés T., érkezett: Tumbas I., Csanadi D., Bosnyák M., Gallai G., Kádár M., ), de a csapat gerince maradt, ahog y a célkitűzés sem változott: dobogóra várjuk gárdánkat. Futóedzések, erőnléti, termi foglalkozások, szabadtéri villanyfényes edzések – heti 3, majd 2 alkalommal - és 11 edzőmérkőzés tarkította a másfél hónapos időszakot. Különleges feladat ilyenkor a frissen érkezettek csapatszerkezetbe állítása és a formába hozás mind f izi kai, mind t a kt i kaitechnikai téren. Március
9-én lezajlott az első tavaszi forduló és Üllésen sajnos mindkét csapatunk vereséggel hagyta el a játékteret (felnőtt 3:1 – ifi: 3:2). Az átszervezéseknek köszönhetően igen erősnek mutatkozik Csongrádban a megyei 2. osztály mezőnye is, magasabb osztályokat megjárt labdarúgók adják a meghatározó csapatok magját, s mi közéjük tartozunk. Hazai mérkőzéseinken számítunk szurkolóink nélkülözhetetlen buzdítására, aki teheti, kövessen bennünket vidékre is! Hajrá Sziget!
TISZASZIGET SE-MINDSZENT SE GYÁLARÉT LSC-TISZASZIGET SE ZSOMBÓ SE-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-SZŐREGI RSE CSENGELE KSE-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-DESZK SC CSANYTELEK SC-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-KISKUNDOROZSMAI ESK MÁRTÉLY SK-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-MAKÓI FC II TÖMÖRKÉNY KSE-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-USC TANÁRKÉPZŐ SZEGED BORDÁNY SK-TISZASZIGET SE TISZASZIGET SE-SZÉKKUTAS TC
Ferenczi Ferenc SE Elnök 2014.03.16. 15:00 2014.03.22. 15:00 2014.03.29. 15:00 2014.04.05. 16:30 2014.04.13. 16:30 2014.04.19. 17:00 2014.04.27. 17:00 2014.05.03. 17:00 2014.05.10. 17:00 2014.05.17. 17:00 2014.05.24. 17:00 2014.05.31. 17:00 2014.06.08. 17:00 2014.06.14. 17:00
Tiszasziget-Térvári
12
Hírmondó
március
Tisztelt Lakosság! Tájékoztatjuk Önöket, hogy településükön az egészséges ivóvíz szállításával kapcsolatos feladatunk véget ért. KÖSZÖNJÜK együttmûködésüket, és katonáinknak nyújtott támogatásukat! Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság
Januártól új víziközmû-szolgáltató üzemeltet Tiszaszigeten
Törvényi változások következtében 2014. január 1-től az ALFÖLDVÍZ Zrt. látja el a helyi víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos feladatokat Tiszaszigeten. Helyben a cég 5. számú Területi Divíziójának Szeged-környéki Üzemmérnöksége végzi a szolgáltatást. A műszaki hibák bejelenthetőek a nap 24 órájában a 06 80-922-333as ingyenesen hívható műszaki hibabejelentő hívószámon, ahol a település irányítószámának megadását követően a hívás azonnal az illetékes diszpécserközpontba érkezik. A diszpécser ezt követően
továbbítja a hibabejelentést a helyi üzemeltető egység részére, akik elindulnak a hiba feltárására. Az első Alföldvizes számlák várhatóan február végén, március elején érkeznek. Első alkalommal a januári illetve a februári átlagfogyasztásról kiállított számlát egyszerre küldi meg a szolgáltató. Amennyiben a két számla kiegyenlítése bármely felhasználó részére problémát okoz, kamatmentes részletfizetés kérhető a szolgáltatótól a helyi tarifával hívható 06 40 922 334-es ügyfélszolgálati hívószámon. Az első összevont számlát követően már minden hónapban csak egy átlagfogyasztásról szóló számlát szükséges kiegyenlíteni, melyet a szolgáltató egy borítékban, hármasával küld a felhasználói részére. Fontos, hogy a három átlagszámla közül mindig csak az adott hónapban esedékes számlát szükséges kiegyenlíteni. Az egyszerre postázott számlák előnye, hogy így előre ismert a következő hónapokban esedékes vízdíj mértéke, így könnyebb a családok számára a tervezés.
A szolgáltató félévente olvassa le a vízmérők állását, melyet követően a pontos vízmérőállás alapján elszámoló számlát állít ki a felhasználói részére. A következő leolvasás időpontjáig ezt követően újra átlagszámlák érkeznek. Aki nem átlagszámlát szeretne kapni, hanem minden hónapban a tényleges fogyasztás alapján szeretné megkapni vízdíjszámláját, a mérőállást az első összevont számla kézhezvételét követően minden hónap 10-20-a között bejelentheti. A mérőállás bejelentéshez előzetes regisztráció szükséges, mely megtehető az ügyfélszolgálati hívószámon, illetve személyesen, a hamarosan megnyíló ügyfélszolgálati irodákban. A mérőállás ezt követően bejelenthető sms-ben, online és telefonon is. Ennek részleteiről a szolgáltató által januárban megküldött tájékoztató levélben, valamint a cég honlapján bővebb tájékoztatás olvasható. A szolgáltató honlapja a www.alfoldviz.hu webcímen érhető el. A szolgáltató hamarosan több ügyfélszolgálati irodát
nyit a közelben. 2014. március 1-től Mórahalmon, Szegeden, Sándorfalván és Kisteleken is lehetőség lesz személyes ügyintézésre. Ügyfélszolgálati kérdésekkel addig is fordulhatunk a szolgáltatóhoz. A helyi tarifával hívható 06 40 922 334-es ügyfélszolgálati telefonszámra érkező hívásokat a call center fogadja, melyben az ügycsoport megadását követően azonnal az ügyintézőhöz érkezik a hívás. Az ALFÖLDVÍZ Zrt. Üzletszabályzata megtekinthető az ügyfélszolgálati irodákban vagy letölthető a Társaság weboldaláról www.alfoldviz.hu. 2014. március 1. napjától - eltérő megállapodása hiányában - az Alföldvíz Zrt. üzletszabályzata szerinti közüzemi szerződés lép hatályba. Műszaki ügyintézésre a hamarosan Szegeden megnyíló műszaki ügyfélszolgálati irodában lesz lehetőség, melynek elérhetőségét és nyitvatartási idejét a szolgáltató február végén fogja meghirdetni.