KATOLIKUS
HÍRMONDÓ III. Évfolyam 5. szám 2010. Május
„Erôt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek.”
(ApCsel 1,8)
Veni Sancte Jöjj, Szentlélek, bennünk újra, Hozd vissza mi elveszett. Induljunk a vándorútra, Tisztán, mint a gyermekek. Általjárja harmatcsepped Az ezernyi zöld csírát. Szivárvány-titkát a mennyeknek Záporozva öntsd ki ránk. Mosd tisztára, Lélek, újra Szívünket, ha vétkezett. Köszönthessük, fényre gyúlva Felsugárzó fényedet.
Pünkösd az Egyház születése. Ha a Szentlélek leszáll az emberekre, akkor olyan közösséget hoz létre, amely minden keresô és kérdezô felé nyitott. Olyan közösség jön létre, amelyik áttöri szûk korlátait, és a világ kovásza lesz. Isten akarata szerint kell formálni és alakítani ezt a világot, és belevésni Isten Lelkét. Az Egyház azoknak a közössége, akik együtt tanúskodnak Jézus föltámadásáról. Ezért, ahol az emberek reményvesztettek, ahol a halál árnyéka úgy tûnik, legyôzi az életet, hirdetnie kell, hogy az élet legyôzte a halált, a szeretet legyôzte a gyûlöletet, és van feltámadás.
(Anselm Grün) #
„Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!” (Jn 20, 24-29)
ZARÁNDOKLAT TORINÓBA Az Isteni Irgalmasság vasárnapját követôen három napos (április 12-14.) zarándokút indult Torinóba abból az alkalomból, hogy idén április 10-e és május 23-a között, a torinói dómban ismét kiállítják Krisztus halotti leplét. Ahogy Boda László teológus fogalmaz: „A torinói lepel [melyet utoljára 2000-ben tártak a nyilvánosság elé] a kereszténység elsô számú és legkiemelkedôbb relikviája.”. „A 4,34 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálkamintás lenvászon kendôt, amelyet a keresztény hagyomány a Megváltó halotti leplének tart, 1572. október 12-ig ôrizték a torinói Szent János-székesegyház királyi kápolnájában, ahonnan a Vatikánba került. Az ereklye korábbi történetében az 1357
Férfiját a fájdalomnak, Kereszttel ki egybeolvad Fátyol tükrén láthatod. Foltjain a fehér gyolcsnak Kínját, aki érted holt csak – Vétked megváltása volt. Veronika melyet átad És kendôje Máriának Szent testéve összeforrt. Kinek szívét hét tôr járta S aki szenvedés arája: Hitünk ôrzi drága gyolcs. Átjárja könnyûségét Nyomával a szörnyû, mély seb Ahogy a korbács rácsapott. Hogy halálból legyen élet, Tanúja a gyôzelmének Akár angyalszárny, ragyog. (Kozma László: A torinói lepel)
elôtti idôszakra vonatkozóan van egy fehér folt. Ettôl az évtôl számítva azonban pontosan nyomon lehet követni a történetét. A lepel útját a korábbi évszázadokban is rekonstruálni lehet a szövegbe tapadt pollenek alapján Jeruzsálemtôl egészen a franciaországi Lirey-ig, ahol 1357-ben tûnt fel.” A lepel mostani kiállításának címe Passio Christi, Passio hominis, azaz Krisztus szenvedése, az emberek szenvedése. „Krisztus kínszenvedése ugyanis megváltja az emberiség minden szenvedését, az ártatlan kisgyermekekét is, hiszen ô maga az ártatlanság, Isten fia. A lepel pedig mindezt megdöbbentô módon tárja elénk, ezért arra ösztönöz, hogy elmélkedjünk Krisztus szenvedésérôl. A kegytárgy kiállításával a remény és a bizalom üzenetét akarják átadni mindazoknak, akik testben, lélekben szenvednek, hogy Krisztusra tekintve találjanak vigaszt” – hangsúlyozta Severino Poletto bíboros, torinói érsek tavaly október végén, amikor bejelentette, hogy májusban a Szentatya is ellátogat a lepelhez. Május hónapban (10-14.) azoknak a félegyházi testvéreknek is lesz alkalmuk elzarándokolni a szent lepelhez, akik az áprilisi útról bármely okból lemaradtak. Bár a krisztusi képmást ôrzô lepel közvetlen közelségében – a látogatók sokaságára tekintettel – csak néhány percet tölthetnek el a zarándokok, mégis hitükben megerôsödve térhetnek haza otthonaikba. (HT) 2
Urunk mennybemenetele Az evangéliumi beszámoló elmondja, hogy Urunk mennybemenetele után a tanítványok nagy örömmel mentek haza. Furcsa ez az öröm! A lélektan törvényei szerint a szomorúság érzelmét vártuk volna el tôlük, hiszen itt egy szeretett személytôl való végleges búcsúról van szó. Elvártuk volna, hogy szívük fájdalma kifejezésre jusson viselkedésükben is. Ehelyett azt olvassuk, hogy nagy öröm töltötte el ôket. Mi lehetett örömük titka? A tanítványokban nagy változásnak kellett végbemennie, éspedig rövid idô leforgása alatt: Emmausz és a Mennybemenetel között. A két emmauszi tanítvány még szomorúan bandukolt az úton a nagy veszteség miatt: Jézus nem volt többé velük. Most azonban nagyon örülnek. Mi történt idôközben? Az történt, hogy a tanítványok megértették, hogy az igazi boldogság nem a látható dolgokban van, hanem a láthatatlanokban. Ez pedig azt jelenti, hogy Jézust ezután mindig és mindenütt láthatják és megtalálhatják. Elég, ha nyitott szemmel megy tovább az élet ösvényén, ahol minden emberben, minden helyzetben és minden eseményben Jézus közeledik feléje. Valami hasonló történik, amikor megérint bennünket a barátság, a szeretet ereje, akkor szinte megnyí-
lik a szemünk, és olyan dolgokat látunk, amelyek azelôtt rejtve voltak szemünk elôl: mennyire szép, jó, kedves, fontos az a másik személy, akit szeretünk. A szeretetnek ezt a logikáját foglalta költôi szavakba Antoine de Saint-Exupéry a „Kis hercegben”: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. Ezt értették meg a tanítványok is, vagyis, hogy a mennybemenetel után Krisztus jelenléte egyetemessé lett. Velünk és köztünk van, csak a szívünket kell megnyitnunk, hogy meglássuk Ôt. Az eddig elmondottak még egy fontos üzenetet tartalmaznak: ahhoz, hogy a tanítványok megtalálják az igazi örömet, el kellett hagyniuk a mennybemenetel helyét és el kellett menniük az emberek közé, hogy hirdessék az örömhírt: „Menjetek az egész világra és hirdessétek az evangéliumot...” Nekünk is ki kell lépnünk önzô kis világunkból, ha meg akarjuk találni az igazi örömet. Csak a másokhoz való odafordulás a szeretetben képes eltölteni bennünket igazi örömmel. Az öröm útja az önzetlenségen keresztül vezet: a másoknak tett szolgálat az öröm forrása. (SA)
Egyházközségünk archívumából „Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket.” (ApCsel 8,14) – Bérmálkozás templomunkban. „Erôt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és mindennapjainkat is ehhez mérten kell megélnünk. tanúim lesztek.” E szavakkal ígérte meg a mi Urunk, Egyházközségünkben 53-an kapták meg a SzentléJézus Krisztus Mennybemenetele elôtt az apostolok- lek ajándékait. nak, hogy elküldi nekik Szentlelkét. (BPR) Az ember életében jelentôs fordulópont, amikor nagykorúvá lesz. Ettôl kezdve önállónak számít, aki ura tetteinek és felel azokért. Az Isten családjában, az Egyházban is jelentôs, amikor egy hívô nagykorúvá lesz a hitben. Az Úr ez alkalommal külön kegyelmet is ad az illetônek, hogy hitét állhatatosan vallja, és szerinte éljen. E kegyelmet a bérmálás szentsége közvetíti. 2010. április 10-én, szombaton a fél 11-es szentmisén került sor egyházközségünkben a bérmálás szentségének kiszolgáltatására. A szentmisét dr. Bábel Balázs érsek atya tartotta. Arról beszélt: mennyire fontos ma, hogy menjünk a világba és hirdessük az evangéliumot. Szentbeszédében arra hívta fel a bérmálandók és mindannyiunk figyelmét, hogy nagyon nagy felelôsség van a mai keresztény fiatalokon, és a 3
A pápa megválasztásának 5. évfordulója Az egész világon számos kezdeményezéssel, imavirrasztásokkal, szentmisékkel emlékeztek meg a hívek XVI. Benedek megválasztásának 5. évfordulójáról. Jókívánságok érkeztek olasz és külföldi politikai vezetôktôl is, akik szolidaritásukról és nagyrabecsülésekrôl biztosították a Szentatyát magasrendû szolgálata teljesítésében. Olaszországban Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek az Olasz Püspöki Konferencia elnöke, székvárosa Szent Lôrinc székesegyházában adott hálát az Úrnak, amiért Benedek pápát az egyháznak ajándékozta. A Szentatya április 19-én, hétfôn, a tiszteletére rendezett vatikáni ebéden, amelyet 60 bíborossal fogyasztott el, hangsúlyozta: érzi, hogy nincs egyedül.
A megsebzett és bûnös egyház tovább folytatja zarándokútját üldöztetések között és Isten vigasztalása kíséretében. A pápa 5 évvel megválasztása után hálát adott Istennek és köszönetét fejezete ki a bíborosoknak, élükön Angelo Sodano bíboros dékánnal, valamint a Római Kúria minden munkatársának, akik vele együtt fáradoznak azon, hogy megvalósuljon az Úr Péternek adott küldetése. Ez nem más, mint testvéreinek megerôsítése a hitben. A számos itáliai kezdeményezés között említésre méltó egy szicíliai börtön foglyainak imája, akik szeretetük kifejezéseként a pápát, Sziénai Szent Katalinhoz hasonlóan „az édes Jézus földi helytartójának” nevezték. (Forrás: radiovaticana.org)
„Engedjétek hozzám a gyermekeket!”
Kedves Gyerekek! Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. Jézus Krisztus elküldte Lelkét tanítványainak, hogy azok bátran és elszántan hirdessék az evangéliumot. A KÖVETKEZÔ FELADATBAN JÉZUS APOSTOLAINAK NEVEIT REJTETTÜK EL. A FELADATOTOK AZ LESZ, HOGY MINÉL TÖBBET MEGTALÁLJATOK KÖZÜLÜK! FIGYELJ! EGY TANÍTVÁNY HIÁNYZIK A 12-BÔL, KI Ô?
Írd ide a hiányzó tanítvány nevét: _____________________________ 4
Pünkösd – az Egyház születésnapja Pünkösdkor kettôs ünnepet ül az Egyház, a Szentlélek eljövetelét és tulajdon születésnapját. Ezen a napon beteljesedik Dávid jövendölése: „Elküldöd Lelkedet és minden átalakul és megújítod a föld színét.” Ezen a napon váltotta valóra Krisztus saját szavait: „És én kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad majd nektek, hogy örökké veletek maradjon, az igazság Lelkét.” Karácsonykor Jézus emberi testet öltve eljött közénk a földre, hogy a bûnben megdermedt emberi szíveket tanításával és szenvedésével visszamelengesse Istenhez. Húsvétkor, az ünnep hajnalán, a halálon és bûnön diadalmaskodva halottaiból föltámadt, hogy vezérként élére állhasson híveinek, akik az Atyához mennek. Ahhoz, hogy a hosszú úton el ne lankadjanak, Isten lelkét és erejét, a Szentlelket ígérte meg tanítványainak. Krisztus híveinek kicsiny csapata Jeruzsálemben, az utolsó vacsora termében félénken bezárkózva együtt volt, s erre az elsô Egyházra szélzúgás között tüzes nyelvek alakjában leszállott a Szentlélek és betöltötte mindnyájukat. A bátortalan kis félénk embercsoport egyetlen hívô sereggé szilárdult, mindegyikük lelkébe világosság, erô, élet költözött. A Szentlélek eljövetele, az elsô pünkösd, Krisztus megváltó munkájának megkoronázása: az Egyház megszületik és megindul lelkeket hódító nagy útjára. Minden pünkösdkor egyházunk születésére emlékezünk és szemléljük az új Egyház arcának örök vonásait. Mikor és hogyan kezdte meg életét, munkálkodását a mi katolikus Egyházunk? Történelmi idôben, a római birodalom hatalmának tetôfokán lép a világba. Az alapító okmányok, melyek születésérôl szólnak, itt vannak ma is kezünkben: az evangélium és az apostolok cselekedetei. Ezek az igazság egyszerû nyelvén elmondják, hogy Krisztus Urunk rakta le alapjait, hirdette meg alapszabályzatát, választotta ki elôjáróit, Szent Pétert és apostoltársait, s ruházta fel ôket hatalommal. Ám ebben az isteni alkotásban pünkösdig nem mozdult az élet. Senki sem hirdette a népnek a tanítást,
nem kereszteltek, bûnöket nem oldoztak, a szentmisét nem mutatták be. Mozdulatlanságban találja a tanítványokat az elsô pünkösd, amikor hirtelen zaj támad az égbôl, olyan, mint a heves szélvész zúgása és betöltötte az egész házat, ahol egybegyûlt a tizenegy apostol, Szûz Mária és még néhány tanítvány. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg, olyanok, mint a tûz és leereszkedett mindegyikükre. Ekkor beteltek mindnyájan Szentlélekkel és beszélni kezdtek különbözô nyelveken, amiképp a Szentlélek adta nekik, hogy szóljanak. Ez volt az Egyház születésének nagy pillanata. Megmozdult és élni kezdett. Elôször Péter, a látható fej emeli fel szavát és beszél a ház elôtt összegyûlt néptömeghez a megfeszített és feltámadt Krisztusról. Késôbb kilépnek az apostolok is. Akik eddig félénken bújtak össze, mint a megrettent juhnyáj, most egyszerre a Szentlélek erejétôl felbátorítva nem törôdnek a rájuk leselkedô veszedelemmel, a zsinagógákban és piactereken hirdetik Krisztust. S az emberek megrendülnek szívükben. Befogadják azt az igét, melyet tanulatlan, egyszerû halászemberek hirdettek ugyan, de a Lélek erejével. Megkeresztelkednek, tömegek veszik körül a szentmise áldozati oltárát. Elôször háromezer, majd ötezer csak a férfiak száma, s aztán megszámlálhatatlanná válik a hívôk és az egyházközségek száma. Ennek az isteni erônek, a kiáradó Szentléleknek kézjegye a legragyogóbb vonás Egyházunk arcán. Örömmel tölti el a hívô ember szívét, amikor feleleveníthetjük ennek az isteni erônek a tudatát, amikor büszke emberi alkotások, intézmények, trónok és országok omlanak össze egy csapásra, s fôleg napjainkban, amikor talán már erôt vesz rajtunk a kishitûség az Egyház jövendô sorsa felôl. Tudjuk azt, hogy a Szentlélek Egyházunk lelke. Ott lebegett az Egyház bölcsôje felett ezelôtt mintegy 2000 évvel és megígérte, hogy velünk lesz a világ végezetéig. Ahol a Szentlélek van, ott van az élet, ezért ott nincs helye a halálnak és a pusztulásnak! (KP) 5
Jöjj Szentlélek Úristen! Töltsd el híveid szívét, és gyújtsd fel bennünk szereteted tüzét. Te ott voltál az Egyház születésekor, lelkünk újjá akar születni belôled, azért áraszd ránk kegyelmed lelkét és megújítod a föld színét. Te adtál életet Egyházunknak elindulása pillanatában, te táplálod, életed minden napjában. Te fogod éltetni az idôk végezetéig. Légy velünk is, kik ennek a csodálatos mûvednek tagjai vagyunk. Újítsd fel bennünk a mai ünnepeden kétszeres ajándékodat, melyet a bérmálás nagy szentségeiben kaptunk tôled, hogy testünkkel-lelkünkkel valóban, a Te élô, eleven templomaid lehessünk, melynek oltára elôtt a Te szeretetednek soha ki nem alvó örökmécsese lobogjon. Ámen.
„Ôt dicsérje éneked, mert Ô a te Istened!” (5Mz 10,21) IMÁDKOZVA ÉNEKELNI, AVAGY ÉNEKELVE IMÁDKOZNI
Néhány héttel ezelôtt egy keresztény könnyûzenei koncerten voltunk az ifisekkel. A koncert közben azon gondolkoztam, hogy milyen fontos, hogy vannak, akik bátran vállalják az emberek elôtt Jézus Krisztust és errôl énekkel, zenével tesznek tanúságot. Hiszen az ének és zene mégiscsak az ember egyik legôsibb kifejezôeszköze. Már az ókori vallások nagy jelentôséget tulajdonítottak neki a kultikus cselekményekben; nem meglepô tehát, hogy az antikvitásban kialakuló kereszténység istentiszteletein is kezdettôl központi szerepet játszott a zene. A középkortól napjainkig a legnagyobb zeneszerzôk többsége szívesen írt a keresztény egyházi élet részeként elôadandó mûveket. Ennek köszönhetjük, hogy a legegyszerûbb, egyszólamú dallamtól a díszes és bonyolult zenemûig rendelkezésünkre áll az egyházi zenemûvészet gazdag tárháza: himnuszok, oratóriumok és más mûvek. A templomok, kápolnák, székesegyházak orgonistái és karnagyai szerte a világon ebbôl a gazdag kínálatból választhatnak zenét a mai szentmisékhez. Ám a keresztény zene nem csak a komolyzene. Az elmúlt évtizedekben megjelentek hazánkban a dicsôítô zenekarok és énekesek. Egyre elterjedtebbek lettek a gitáros énekek a szentmiséken és különbözô összejöveteleken. A hitoktatásban is nagy szerepe van, hiszen a gyerekek talán erre a legfogékonyabbak. Szívesen dúdolják, és éneklik velünk az Istent dicsérô dalokat. A Szentírásban is számos helyen fordul elô, hogy az emberek a dallamok világát használták eszközként, hogy áldják az Istent. Gondoljunk csak Dávid zsoltáraira, ahol azt olvashatjuk: „Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 150.) Tehát az Isten dicsôítésének egyik legjobb eszköze az énekszó. Miért van mégis az, hogy a szentmiséken csak nagyon halkan vagy egyáltalán nem éneklünk? Sokszor kellemetlennek találjuk, hogy hangosan válaszoljunk, vagy bátran énekeljünk, mert akkor a mellettünk ülô „furcsán” néz majd?! Pedig Szent Ágoston óta tudjuk, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. De az ének akkor lesz valóban imádság, ha belülrôl fakad, azt fejezve ki, amit az énekes maga is él. Ezért legyünk bátrak és merjünk énekelni, hiszen így többet el tudunk mondani, mintha egyszerûen csak szavakkal mondanánk. Énekünkbe belefér hálaadás, magasztalás, Isten dicsôítése, imádása. De belefér bûnvallás, panaszének, bánat, harag, sóhaj, sôt belefér tanítás és hitvallás is. Hangos ujjongás éppúgy, mint halk, csendes suttogás. Nem Istennek, hanem nekünk van szükségünk arra, hogy szívünket-lelkünket minél jobban ki tudjuk tárni az Isten elôtt. Az éneklés ajándéka ezért adatott nekünk. Fogadjuk meg tehát és ôrizzük a 96. zsoltár szavait: „Énekeljetek az Úrnak új éneket!” (BPR)
KATOLIKUS HÍRMONDÓ A KISKUNFÉLEGYHÁZI SARLÓS BOLDOGASSZONY EGYHÁZKÖZSÉG HAVILAPJA
[email protected] http://katolikushirmondo.mindenkilapja.hu Kiadja: Római Katolikus Plébánia I.
Kiskunfélegyháza, Béke tér 1.,
http://otemplom.gportal.hu
Felelôs kiadó: Talapka István c. apát, plébános Fôszerkesztô: Dr. Hevér Tibor
[email protected]
A szerkesztôség tagjai: Barna-Pap Rozália, Hevér Nóra, Keresztesi Gréta, Papp Alexandra, Sárkány Bence, Tarjányi Attila E havi számunk további munkatársa: Könyves Péter, Seffer Attila
Nyomda: Pressman Nyomdaipari Bt. (Dabas) 6
29/365-564, 30/210-5644
„Kegyes-vegyes” TERÍTÉKEN A VALLÁSOS GICCS „A giccs emberszabású, a mûvészet emberfeletti ” – mondja Abraham A. Moles. Vajon mennyire vezérel bennünket ez a gondolat (ha csak tudat alatt is), amikor egy-egy zarándoklatról legtöbbször nem üres kézzel, hanem ajándék kegytárgyakkal, vagy legalábbis annak nevezett ’búcsúgagyi’-val térünk haza? Még mielôtt bárki is bántó szándékot tételezne fel rólunk, tisztázni szükséges, hogy mit értünk vallásos giccs alatt. Olyan, általában szuvenírboltok polcairól vagy mozgóárusok standjairól származó tárgyakat sorolhatunk ebbe a kategóriába, melyek láttán a gondolkodó, jó ízlésû hívô kínos, de mindenesetre megdöbbentô pillanatokat élhet át, és szája csak az abszurd, nemegyszer ízléstelen, tragikomikus látvány miatt kénytelen mosolyszerû alakra görbülni. Hogy példákkal is érzékeltessük a nem csupán Lourdes-ban, Mariazell-ben, Medjugorje-ban, Torino-ban, de a hazai kegyhelyeken is elôforduló giccspaletta sokszínûségét, íme, néhány közülük: tutti-frutti ízesítésû, szivárványszínû pápanyalóka; szentpéterbazilikás hûtômágnes; pápalufi; öntapadó, torinói leplet, a Szûzanyát, vagy a szentek valamelyikét ábrázoló matrica, Rubik-kocka; don bosco-s, pápás és mások arcképével ’díszített’ tányér, óra, kávéscsésze, párna, kulcstartó, tetoválás; dohányzásról való leszokást segítô (pontosabban ekként reklámozott) hamuzó. Abból, hogy hagyományosan szokás a hívek – az elôbbiekkel ellentétben – tiszteletre méltó kegytárgyainak megáldása, arra következtethetünk: Isten helyesnek tartja, ha szentjeinek képmását szobrok vagy festmények alakjában elkészítjük. Így valahányszor testi szemünkkel képmásukra tekintünk, cselekedeteikrôl elmélkedve szent életük példájának követésére buzdulunk; a szentolvasó pedig – ahogyan azt a katolikus szertartásrend áldásai közt, a Preoratorban is olvashatjuk – Isten Anyjának, a Boldogságos Szûz Máriának dicséretére és dicsôségére, és a mi Urunk Jézus Krisztus életének, halálának és feltámadásának szent titkaira emlékeztet bennünket. Joggal „merül fel a kérdés, hogy mi számít értéknek, s hol a határ a mûvészi érték és az értéktelen giccs, népi vallásosság, népmûvészet és a »grand art«, az egyéni vallásosság kreativitása, valamint a tömegtermékek között, melyeket a fogyasztói társadalom számára gyártanak.” Az értékkeresés és pláne az értéktalálás korántsem egyszerû, emberi lelket és szépérzéket próbatételekkel nehezítô feladat, kihívás. Erre is figyelemmel egyetérthetünk a 2008-as múzeumok éjszakáján, Szent és profán címû rendezvényével elsô ízben megjelent Evangélikus Országos Múzeum igazgatója, Harmati Béla László határvonalakat keresô, idézett megállapításával. „A giccs – folytatja Harmati – elsôsorban az érzékeknek szól, gyors és azonnali, olcsó és fáradságmentes élményt ígér a szemlélônek. Azáltal, hogy többnek akar látszani, mint ami, az »igazi «, [...] tiszta érzelembôl érzelgôsséget csinál, az értelembôl közhelyet, a szenvedésbôl szenvelgést, az emlékezésbôl negédes nosztalgiát. […] a valódi mûvészet úgy tartalmában, mint megoldásaiban mindig magasabbra emelkedik tárgyánál, és a korszellemtôl függetlenül örök mondanivalót is magában hordoz. A forma és tartalom, létrehozott mû és közvetíteni kívánt tartalom kiegyensúlyozott, koherens viszonyban van a mûvészeti alkotások esetében, de ha ez a viszony felborul, eltorzul, megkezdôdik a giccsé válás folyamata.” A fentiek fényében talán még nehezebben találjuk értelmét a vallásos giccsnek olyan helyzetekben, amikor általunk tisztelt és nagyra tartott ismerôsünk lakásán feltûnik egy cukormáz-csillogású, színes szentet ábrázoló, törékeny porcelán szobrocska. Vajon mély hitre utal? – De akkor miért van szükség rá?! Vagy teljesült kívánságra? – Akkor miért ilyen ronda?! Érdemes tehát átgondolnunk és – ha szükséges – felülvizsgálnunk vásárlási szokásainkat, hiszen egy-egy zarándokút alkalmával nem bevásárló-turisták vagyunk, hanem lelki gazdagodásunkat és szakadatlanul körülbástyázásra szoruló hitünk megerôsítését kell célul tûznünk. (HT) 7
A torinói zarándokok imája Úr Jézus! Miközben a Te halotti lepledet csendes imádság mellett nézhettem, meghatódottsággal telt meg szívem, mert én ebben a titokzatos szent vászonkendôben rettenetes fájdalmaid jeleit láttam, melyeket – amint azt az evangéliumból tudjuk – átéltél. Kínszenvedésed drámáját bizonyítja testeden a vér, melyet a töviskorona és az ostorcsapások, a kezeiden és lábaidon átütött szegek, nem utolsósorban pedig a katona szíveden átszúrt lándzsája okozott. Amikor a Szûzanyával, a Te és mindnyájunk Édesanyjával együtt, Téged, szenvedô és értünk áldozattá lett Jézus, tisztellek, mind inkább megértem, hogy Te minden ember fájdalmát és keresztjét vetted magadra. Az én szenvedésem („passio hominis”) együtt a Te szenvedéseddel („Passio Christi”), megváltó értékkel ajándékoz meg bennünket, így érezhetôvé válik számunkra segítséged, vigasztalásod és megbocsátásod. Tudom, Uram, hogy nincs reményteljes vigasz megtérés nélkül; ezért megígérem Neked, hogy új életet kezdek, a bûnt kerülöm, és keresztemet a Te segítségedben bízva hordozom. Ezáltal tapasztalhatom meg, hogy „sebeid meggyógyítottak”. (Severino Poletto bíboros, torinói érsek; fordította: HT)
Liturgikus naptár – MÁJUS Dátum
#
köznap
Liturgikus esemény, ünnep / Miseruha színe Szent József a munkás Húsvét 5. vasárnapja Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok Szent Flórián vértanú köznap köznap Boldog Gizella köznap Húsvét 6. vasárnapja köznap Boldog Salkaházi Sára szûz és vértanú
Evangélium
1.
Szo
2.
V
3.
H
4.
K
5.
Sze
6.
Cs
7.
P
8.
Szo
9.
V
10.
H
11.
K
köznap
12.
Sze
köznap
13.
Cs
köznap
14.
P
15.
Szo
16.
V
17.
H
18.
K
19.
Sze
20.
Cs
21.
P
22.
Szo
23.
V
Pünkösdvasárnap
Jn 20,19-23 v. Jn 14,15-16.23b-26
24.
H
Szûz Mária, a keresztények segítsége
Mk 10,17-27
25.
K
26.
Sze
27.
Cs
28.
P
29.
Szo
30.
V
31.
H
köznap
köznap
köznap köznap köznap köznap
köznap
köznap köznap
Szent Néreusz és Szent Achilleusz vértanúk
Szent Pongrác vértanú
A Fatimai Boldogságos Szûz Mária köznap köznap Húsvét 7. vasárnapja. Urunk mennybemenetele köznap Szent I. János pápa és vértanú köznap Sienai Szent Bernardin áldozópap Magellán Szent Kristóf áldozópap és társai Szent Rita özvegy
Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap és egyháztanító
Szent VII. Gergely pápa
Pazzi Szent Mária Magdolna szûz
Néri Szent Fülöp áldozópap Canterbury Szent Ágoston püspök köznap Szûz Mária szombatja Évközi 9. vasárnap. Szentháromság vasárnapja köznap
Mt 13,54-58 Jn 13,31-33a.34-35
Jn 14, 6-14 Jn 14,27-31a Jn 15,1-8 Jn 15,9-11 Jn 15,12-17 Jn 15,18-21 Jn 14,23-29 Jn 15,26-16,4 Jn 16,5-11 Jn 16,12-15 Jn 16,16-20 Jn 16,20-23a Jn 16,23b-28 Lk 24,46-53 Jn 16,29-33 Jn 17,1-11a Jn 17,11b-19 Jn 17,20-26 Jn 21,15-19 Jn 21,20-25
Mk 10,28-31 Mk 10,32-45 Mk 10,46-52 Mk 11,11-26 Mk 11,27-33 Jn 16,12-15 Mk 12,1-12
